Hajdú-bihari Fotó: Nagy Gábor
[ III. évfolyam 15. szám | 2009. április 29. ]
Rosszkor, rossz helyen Emlékszünk még a nagy május elsejékre? Amikor a munkásosztály hatalmáról prédikáló, a többieknél jóval egyenlőbb elvtársak utasítására egy ország vonult az utcákra? Negyven éven át. (Önként és dalolva. Hogyne.) Szálltak a légben a luk, lobogtak a veres zászlók, az emberek meg igyekeztek jó képet vágni a hangszórókból üvöltő szólamokhoz, melyek szerint itt minden hatalom a dolgozó népé. Hagyták betömni a szájukat virslivel, sörrel, és már nem is látták, mert nem akarták látni, mekkora átverés volt ez az egész.
Abban az országban, ahol a munkás szót a prolival cserélték ki, ahol a mindenkié azt jelentette, hogy senkié, ahol ki-ki igyekezett minél többet lenyúlni abból, ami köztulajdonnak számított (az igazgató elvtárstól a segédmunkásig), persze, hogy semmi becsülete nem volt a munkának. Ahogy a rendszerváltás utáni Magyarországon sincsen. Kérdezzék csak meg a gyerekeket, miről álmodnak! Nem ácsok, kőművesek, villanyszerelők szeretnének lenni. Sikerre, pénzre, csillogásra vágynak. Megütni a főnyereményt, vagy sztárrá válni. Jó helyen lenni
jó időben, könyékig nyúlni a húsosfazékba. Ami persze csak keveseknek adatik meg. Pedig a munka nem szégyen. Vagyis nem lenne az, már ha volna. De a létbiztonság nálunk ismeretlen fogalom. S az egy másik Európa, ahol munkahelyek vannak és lesznek, és aki dolgozik, az boldogul is. Ahol természetes, ha a tehetség és a szorgalom szakértelemmel párosul, és a jó szakembernek becsülete van. Háza, autója, családja. Mert elismerik és megzetik. Szénási Miklós
2
Az ország
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. április 29. ]
Mi tartozik egy miniszterelnökre? „Ehhez ért-e miniszterelnök úr?” címmel Font Sándor, a Fidesz képviselője interpellációt nyújtott be Bajnai Gordon miniszterelnöknek. „Tisztelt Miniszterelnök Úr! Köztudomású, – hogy mielőtt politikai pályára lépett – Ön a Wallis Rt. vezérigazgatója volt. Annak a Wallis Rt.-nek, amely okozója a magyar mezőgazdaságot érintő egyik legnagyobb csődtömegnek, és amely a Hajdú-Bét cégcsoport tulajdonosaként több ezer mezőgazdasági termelő csődbe jutásáért is felelős, és a hírek szerint kilenc ember halálának is az okozója. Mikor Önt ez ügyben – politikai pályafutása kezdetén – megkérdezték, egyszerű vállrándítással így felelt: „Nem értettünk hozzá.” Úgy gondolom azonban, ettől többről van szó, ennyivel nem lehet megmagyarázni a Hajdú-Bét Rt. 13 milliárd forintos felhalmozott tartozását. Többről van szó, mert az azóta nyilvánosságra került adatok szerint teljesen egyértelmű, hogy Önök szándékosan tették tönkre a Hajdú-Bétet, szándékosan nem zették ki a kistermelőknek járó ellenértéket, szándékosan tüntettek el több milliárd forintot, taszítottak csődbe családokat, kergettek öngyilkosságba embereket. Mi mással lehetne magyarázni azt, hogy 2003-ban, mikor a HajdúBét sorsa már borotvaélen táncolt,
Van, aki meggazdagodott, van, aki elszegényedett a libákon 86 millió euró, azaz mai áron számolva 25,1 milliárd forint vándorolt a Hajdú-Bét és tulajdonosa, a Wallis Rt. között? Ezt a pénzt azonban nem a termelés nanszírozására fordították, nem a kistermelőknek járó elmaradt kizetéseket pótolták belőle, hanem tőzsdén határidős ügyleteket kötöttek, amely ügyletek szakértők szerint leginkább alkalmasak a tőke kiszivattyúzására. Mi mással lehetne magyarázni, hogy a Hajdú-Bét vagyonát Önök Cipruson bejegyzett offshore cégekbe menekítették, amelyek egyikének bejegyzett kézbesítési megbízottja Ön, Bajnai Gordon volt?
Mi mással, ha nem a szándékos károkozással, illetve a vagyonkimentés szándékával lehetne azt magyarázni, hogy 2003 decemberében, amikor a Hajdú-Bét beszállítói már hiába vártak pénzükre, a Hajdú-Bét Rt. 305 millió forintot ad kölcsön a Wallis Rt.-nek, valamint megbízást ad számára, hogy a céget átvilágítsa? Csakhogy pontosan értsük, a tulajdonos kapott megbízást saját cégétől annak átvilágítására és nyilvánvaló, hogy ennek árával nem maradt adós, mint a termelők ezreinek a beszállított libák ellenértékével. Mi mással lenne magyarázható, hogy 2004. január 8-án a Hajdú-Bét. Rt.
a Wallis Rt. Javára lemondott 119 millió forintos – az állami tulajdonú – Bábolna Rt.-vel szembeni követeléséről, amely szerződést, Ön, Bajnai Gordon is aláírta? Mit tesz a hozzáértés, a szintén csőd közelben lévő Bábolna ezt a követelést rövid úton kizette, most már a Wallis Rt.-nek. Kérdezem Miniszter Elnök Urat, ezek után is azt állítja, hogy nem értettek a Hajdú-Bét Rt.-hez, és ezek után sem érez felelősséget a sok ezer tönkretett családért és kilenc ember haláláért? Az ország Önök által okozott válságát is „trükkök százaival” kívánja kezelni, mint a Hajdú-Bét-et? Most az országot akarja kifosztani Miniszterelnök Úr? Várom válaszát. Az interpelláció az Országházban nem hangozhatott el. Szili Katalin elnök április 20-án a következőket mondta: „Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Házszabály 90. § (4) bekezdésében foglalt jogkörömmel élve, továbbá gyelemmel az ügyrendi bizottság 36/98-2002. ÜB. számú általános érvényű állásfoglalására, Font Sándor képviselő úr I/9419. számon benyújtott interpellációját visszautasítottam, tekintettel arra, hogy az nem tartozik a megkérdezett Bajnai Gordon miniszterelnök úr feladatkörébe.”
Bajnai-válaszok: másutt és másra Bajnai Gordon április 27-én, hétfőn reggel a Magyar Televízióban kapott némileg hasonló kérdéseket, s ezekre így válaszolt: – A Wallis az utolsó pillanatig próbálta a Hajdú-Bétet segíteni, abban a reményben, hogy a HajdúBétre talál olyan vevőt, aki a céget tovább működteti. Általában erről a történetről rengeteg hazugság jelenik meg, talán nem véletlenül és összefüggésben az én szerepvállalásommal. A Wallis 1998-ban fektetett be a Hajdú-Bétbe, én 2000 januárjában csatlakoztam a Wallishoz. Már ’98-ban a Hajdú-Bét az összeomlás szélén volt, már akkor, amikor a Wallis beszállt. Meg-
próbáltuk a céget talpon tartani, jelentős befektetéseket tettünk, hogy megőrizzük a munkahelyeket, abban a reményben, hogy a Wallis majd tovább tudja adni ezt a vállalkozást egy szakmai befektetőnek. Ez a próbálkozás 2003-ig tartott, akkor jött egy újabb barom-piaci válság, 60 százalékra estek le az árak. Amikor a Wallis se tudott már több pénzt betenni, akkor kellett elengednünk a Hajdú-Bét kezét, leírva 10 milliárd veszteséget. Nem kivéve a Hajdú-Bétből, hanem beletéve, belebukva, azért, hogy a Wallis másutt lévő munkavállalóit legalább megmentsük. Úgy járt a Wallis ezzel a történettel, mint aki
lát egy fuldoklót, beugrik, hogy kimentse, de mikor már a fuldokló őt is magával rántaná, akkor nem próbálkozik tovább. Kint pedig azzal vádolják, hogy vízbe fojtotta be az illetőt. – 2003. decemberi jegyzőkönyvek tanúskodnak arról, hogy a Hajdú-Bét részvényesei megszavaztak 125 milliós kölcsönt a Wallis számára. Akkor, amikor már egyértelmű volt, hogy nem tudják kizetni a libatenyésztőket. Erre miért volt szükség? – Pontosan erre így nem emlékszem, szívesen utána nézek. A dolog arról kellett, hogy szóljon, hogy a Wallis az utolsó pillanatig nagyon
jelentős forrásokat adott, hogy a Hajdú-Bét a munkavállalók bérterheit, a közműterheit ki tudja zetni. Igyekeztünk a vállalat egyes részegységeit bérbe adni, hogy tovább működhessenek. Például az állami tulajdonú Bábolna vette bérbe egy időre a gyártótevékenységet Debrecenben… A Wallis az utolsó pillanatig sok száz milliót tolt be a Hajdú-Bétbe. Erre a konkrét ügyre nem emlékszem, de biztos, hogy kellett legyen annak egy ellenlába, amikor a Wallis adott annál sokkal több pénzt. Az oldalt összeállította: Dombrovszky Ádám
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. április 29. ]
A határnyitás képei
Háttér
3
Készen áll a folytatásra Első, töredék ciklusát töltötte az Európai Parlamentben Tőkés László, Királyhágómelléki református püspök. Lapunknak erről az időszakról is beszélt.
Rendszerváltó képek Közép-európai változások címmel rendezvénysorozatot indított el a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ. Első állomásként szombaton Tőkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke, európai parlamenti képviselő kiállítást nyitott meg a húsz évvel ezelőtti határnyitásról készült dokumentumokból. Az osztrák–magyar határ mindkét oldalán, Sopron közelében több ezren vettek részt 1989 augusztusában a páneurópai pikniken. A békés szalonnasütésből ekkor lett közös határ- és szögesdrótbontás. A határ ideiglenes megnyílt, így, ezt kihasználva több száz keletnémet állampolgár menekülhetett át a „szabadság földjére”, osztrák területre. A kettészakított Németország polgárai Ausztriában találkozhattak négy évtizede nem látott családtagjaikkal. A történelmi jelentőségű esemény – nagy szó volt ez akkor! – atrocitás nélkül zajlott le. Ebben a korabeli sajtó némely szereplőjének cinkossága, a határőrök lélekjelenléte és a szerencse is segítette a piknik debreceni szervezőit, akik nagy bátorságról tettek tanúbizonyságot, hiszen a nyugati határszakaszra ekkor még fegyveres őrök vigyáztak. Ma már tudjuk, ha akkor bármilyen tragédia történik, bizonyosan másképp alakult volna Közép-Európa történelme. Az akkori történések tanúja, a temesvári események hőse, Tőkés László örömmel tett eleget annak a felkérésnek, hogy nyissa meg a megemlékező kiállítást. Mint mondta, sokan elégedetlenek a az eltelt húsz év eredményeivel, nemcsak „Kis-Magyarországon”, hanem a határ túloldalán is. Szólt a határáttörés rendszerváltozásban betöltött fontosságáról, hiszen 1989
előtt nem jöhetett volna át egy óra alatt Nagyváradról Debrecenbe, mert 37 éves koráig még útlevelet sem kapott a lelkész. – Nem egyszeri, hanem egy folyamat kezdete volt a határnyitás – hangsúlyozta Tőkés László –, hiszen a nemzet egymásra találva, együtt indította el a falurombolás elleni fellépését. A szónok visszaemlékezésében megemlítette az akkori MDF-et, melynek tagjai indították el a páneurópai pikniket, s képviselőjük, Szabó Lukács, 1989 augusztusában felkereste őt Temesváron, hogy írjon köszöntő levelet a Sopron melletti összejövetel résztvevőihez. Ezzel akarva, akaratlanul is a határnyitás részesévé vált Tőkés László. A haszon kétszeres volt – hangsúlyozta, hiszen a trianoni falakat is kezdték lebontani, ám e folyamat a 2004. december 5-i szégyenteljes népszavazás eredményeként megszakadt. Tőkés László szerint azonban egy újabb nekifeszüléssel olyan helyzetbe juthatunk, hogy eltakaríthatjuk a múlt maradványait, amely maradványok útját állják a magyarság felemelkedésének. – A változás éve lesz az idei nemzetünk történetében, mind Kis-Magyarország, mind a határon túli nemzetrészek vonatkozásában. Ez pedig rövidebb lesz az előző húsz évinél – fejezte ki reményét az emlékező püspök. A megnyitó végén a két évtizeddel ezelőtti események résztvevői közös fotózásra álltak össze. A kiállítás május közepéig tekinthető meg a Méliusz második emeleti kerengőjében. A Közép-európai változások elnevezésű programsorozat április 28-án folytatódott. Akkor Pozsgay Imre politológussal beszélgethettek az érdeklődők a Méliusz-központban. Nyírő Gizella
– Magyarországon ciklusról beszélnek, én viszont csak egy csonka időszakról számolhatok be, hiszen Románia jóval később került be az Európai Unióba. Az én mandátumom alig több mint egy esztendeig tartott. Ez csak a szárnypróbálgatás, vagy az inasév számára volt megfelelő idő. Alig hogy megválasztottak, máris véget ért a megbízatásom, hiszen ez év áprilisában már szinte benne vagyunk az új választások kampányidőszakában. Ezalatt a másfél év alatt legfeljebb az ottani politizálás lehetőségeit, csínját-bínját lehetett eltanulni, beilleszkedni az Európai Parlament bonyolult, nemegyszer bürokratikus rendszerébe, alkalmazkodni a helyzethez, lefektetni az alapokat, ha az ember arra gondol, hogy folytatja a megkezdett munkát. Márpedig az én esetemben erről van szó: jelöltek a következő parlamenti ciklusra, sőt váratlan fordulattal egyéni jelöltből listavezető lettem az RMDSZ jelöltjei között. Ez egyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a vele szemben álló politikai, polgári szervezetek összefogását is jelenti. Majd a következő öt év összefüggésében érdemes értékelni az eltelt csaknem másfél esztendőt. Körvonalazódott, hogy mit lehetne, és mit szükséges tenni. Elindultam, letettem az alapjait annak, amit feladatomnak érzek. Mint minden képviselőnek, nekem is választanom kellett azok között az ügyek között, amelyek legközelebb állnak hozzám. Én egyéni jelöltként jutottam be, Erdély képviselőjeként, így értelemszerűen az erdélyi magyarság ügyére, kisebbségpolitikára, kisebbségvédelemre összpontosítottam. Nyelvpolitikával is foglalkoztam az európai többnyelvűség jegyében, de nem feledkeztem meg a cigánykérdésről, a csángók sajátos helyzetéről, vagy éppenséggel a határon túli román közösségek sorsáról. Másodsorban egyházi emberként mindig hangsúlyosnak tekintettem hitünk és keresztyénségünk értékeit egy erőteljesen szekularizált Európában, egy olyan időszak után, amikor a kommunista ateizmus nyomorította meg az EU-hoz csatlakozott, egykori kommunista országokat.
Megjelenik: Hajdú-Bihar megyében 129 700 példányban – Főszerkesztő: Szénási Miklós – Szerkesztő: Gurbán György – Lektor: Arany Lajos – Fotó: Nagy Gábor – Szerkesztőség: 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A., tel.: (52) 581-800 – Kiadja: a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat megbízásából a Debrecen Önkormányzat Lapkiadó Kft. (a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. tagvállalata), 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A., tel.: (52) 581-818 –
[email protected] – Felelős kiadó: Angi János – Hirdetési vezető: Bodnár Gabriella – Lapterv: Petromán László – Tördelés: Kaméleon Dizájn Kft., tel.: (52) 532-211 – Nyomtatás: Alföldi Nyomda Zrt., 4027 Debrecen, Böszörményi út 6., tel.: (52) 515-715 – Terjesztés: Magyar Posta Zrt. – ISSN 1789-039X – Terjesztési reklamáció: (52) 581-800. A hirdetésben közölt adatokért a hirdető vállalja a felelősséget. A Kaméleon Dizájn Kft. által tervezett egyedi grakai megoldások utánközlése engedélyünk nélkül tilos.
4
A megye
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. április 29. ]
A legnagyobb beruházás a rendszerváltás óta Hajdúböszörmény 2006-ban alakult képviselő-testülete a szennycsatorna-beruházást, a csapadékvíz elvezetését, az úthálózat fejlesztését és a munkahelyteremtést jelölte meg elsődleges feladatának. Ezért is megnyugtató hír a városlakóknak, hogy a szennycsatorna kiépítése jó úton halad, ugyanis uniós forrásból csaknem négymilliárd forint nettó összegből valósulhat meg. Kiss Attila, a város deszes polgármestere szerint a 3,9 milliárd forintos beruházás az önkormányzatiság bevezetése óta eltelt időszak legnagyobb létesítménye lesz a hajdúvárosnak. Az Európai Unió nanszírozásában megvalósuló kétfordulós projekt Hajdúböszörményben és Bodaszőlőn a szennycsatorna hálózatát hivatott kiépíteni. Legjobb esetben 15 százalékos önrésszel jön létre a beruházás, de
a jelenlegi gazdasági helyzet miatt elképzelhető a húszszázalékos önrész is – részletezte Kiss Attila. A város vezetősége arra törekszik, hogy minél kevesebb önkormányzati és lakossági hozzájárulást kelljen zetni. Jelenleg Böszörményben 65 százalékos, míg Bodaszőlőn 40 százalékos a kiépítettség. A tervek szerint 4200 ingatlanhoz ér el a csatornahálózat: ez 78 km vezeték. Ha megvalósul, a városban 95 százalékos lesz a szennycsatornahálózat kiépítettsége. A hiányzó öt százalék a városhoz tartozó Pród településrész: ott más formában kívánják megoldani a csatornázást. Amennyiben a város a lakossággal közösen, kétharmados többséggel nyilatkozik arról, hogy részt vesz a pályázathoz szükséges önerő előteremtésében, és megalakítja a víziközmű-társula-
tot, úgy ingatlanonként 245 ezer forintba kerül a hozzájárulás. A társulat útján lehetőség lesz az
összeg részletzetésére, amelyhez állami támogatás is járul. Ebben az esetben 182 700 forint terheli majd az ingatlantulajdonosokat; 74 hónapon keresztül havi 2470 forintot kell zetniük. – A második fordulóra szeptemberben nyújtjuk be a pályázatot, s ha ott is nyerünk, akkor 2010 tavaszán megkezdődhet a beruházás, s azt 2011 első felében szeretnénk befejezni – mondta el Kiss Attila. – A lakosság megfelelő tájékoztatása érdekében tíz fórumot tartunk a városban. Ezeken az alkalmakon az érdeklődők feltehetik kérdéseiket a város vezetőinek, a szakembereknek. A társulati belépésekre ezeken a fórumokon is lehetőség van, s a polgármesteri hivatal által megbízott szervezők minden érintett ingatlantulajdonost személyesen is megkeresnek. Nyírő Gizella
El kell kerülni az adósságspirált! Napjaink válságáról, melyben egyszerre van jelen a pénz és bizalom hiánya, a fogyasztók védelméről, a mai nehéz helyzet túlélési lehetőségeiről volt szó a Debreceni Nyugdíjas Egyesület szervezésében megrendezett fórumon, a Belvárosi Közösségi Házban. Mint azt Káposztás István, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Hajdú-Bihar megyei elnöke elmondta, a rendezvény aktualitását az adta, hogy március 15-én volt a fogyasztóvédelmi világnap, a jelenlévők pedig fogyasztóként, vásárlóként, ügyfélként érintettek a témában. Az országos elnök, Dietz Gusztávné pedig arra kereste egyebek közt a választ, jó helyen van-e a pénzünk, hová tegyük, mire költsük megtakarításainkat. A fogyasztóvédelem hívószó, mégis ki vagyunk szolgáltatva mint fogyasztók, a bölcsőtől a koporsóig – mondta bevezetőjében az elnöknő. Felhívta a mintegy kétszáz jelenlévő gyelmét arra, hogy számla nélkül nehéz lesz igazukat bizonyítaniuk a fogyasztói jogvitában. A fogyasztói szerep leginkább a ke-
Debrecen első, a megye harmadik szociális boltja nyílt meg a Tócóskertben. Az üzlet fogyasztóvédelmi szempontból is ajánlható reskedelemben nyilvánul meg – új forma a meghívásos, kirándulásos termékbemutató. A termékkel való elégedetlenség esetén nyolcnapos elállási idő van, ami a vásárlók előtt kevéssé ismert, mert a szerződések nyelve felfoghatatlan – szögezte le az előadó, s elmondta még, hogy a vásárlók könyve ma is létezik, s 3 napon belül el kell bírálni a fogyasztó kérését.
Napjaink gazdasági válságáról szólva bejelentette: nincsenek kizárólagos praktikák a megoldásra. Bírálta a nyakló nélkül nyújtott hiteleket, melyeket jelzálogra nyújtottak a pénzintézetek, úgy, hogy még munkaviszonyt sem követeltek a hitel felvevőjétől. Mára viszont megduplázódtak a devizahitelek törlesztőrészletei, ami megoldatlan teherként sújtja az
adósokat, s akkor még nem beszéltünk a hitelkamat megemeléséről – részletezte a jogász végzettségű szakember. Mit lehet tenni ebben a helyzetben? – tette fel a kérdést. Az adósságspirált el kell kerülni, mert a kilábalás egyelőre még nem látszik – intette hallgatóságát. A bedőlt hitelekért a felvevőket tette felelőssé, amiért belementek a nulla forint önrész nélküli hitelfelvételbe. – Márpedig a hitelre spórolni kell, mert pénzt csinálni csak pénzzel lehet! – emlékeztetett a régi receptre. Mi legyen a megtakarított pénzzel? – volt a következő kérdés. Sokan euróba fektetik, ami csak abból a szempontból jó, hogy mindenütt elfogadják. Ha viszont kedvező kamatot szeretnénk, akkor forintként kell lekötni – javasolta. Jó megoldásként tanácsolta a kincstári jegyben való elhelyezést – ez megfelelő kamatozású, visszazetését az állam garantálja. A fórum végén a részt vevők csatlakoztak a gyermekek egészséges táplálkozását szolgáló marketingfelhíváshoz. Ny. G.
A megye
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. április 29. ]
Több jut a sportra
Majális újra
A diáksport és utánpótlás-nevelés jelentőségét felismerve idén a megyei önkormányzat 60 millió forinttal támogatja ezt a területet, kétszer annyival, mint tavaly. Emellett pályázatokkal segíti a szakosztályokat, iskolákat és egyesületeket is. Már a megyei önkormányzat által tavaly elfogadott új sportkoncepció is kiemelt szerepet tulajdonít a diáksportnak és az utánpótlásnevelésnek. Szólláth Tibor megyei közgyűlési alelnök szerint ugyanis az olimpia rávilágított arra, hogy baj van a magyar sporttal. – A sportpiramis aljával van gond. Kevés sportolóból nehéz igazán jó élsportolókat kiválasztani – véli az alelnök. Ezért is nyújt a megyei önkormányzat idén 30 millió forinttal többet a diáksport támogatására. Kovács Zoltán, a megyei diáksportszövetség elnöke szerint ezzel a diáksportrendszer válhat erősebbé, biztosabbá, a versenyek pedig magasabb színvonalúbbá. A szakember arról is tájékoztatott, hogy a Magyar Diáksport-szövetség országos elnökségi ülésén megyénk emlékplakettet kapott. Ezzel ismerték el az országos diákolimpiai versenyeken elért 5. helyezést és a megyei önkormányzat példás
A sportkoncepció kiemelten foglalkozik a diáksporttal diáksport-támogatását. A megyei önkormányzat két aktuális, május 10-i beadási határidővel kiírt, 10 millió forintos keretösszegű pályázattal is segíti a diáksportot. Az iskolai, egyesületi és szakosztályok támogatására 8 millió forint áll rendelkezésre. Ebből fedezhetők a működési költségek, versenyek, edzőtáborok, de a pénz felszerelések vásárlására is felhasználható. – A másik pályázaton a szakszövetségek versenyeztetésre nyer-
5
hetnek forrást a 2 millió forintos alapból – emelte ki Aszalós Imre, a megyei önkormányzat utánpótlás-nevelési programjának felelős vezetője. Az év hátralévő részében a kiemelkedő eredményeket elért diákok támogatására, szakemberképzésre, és a tehetséges atal sportolók táboroztatására is áldoz a megyei önkormányzat.
A tavalyi év sikeres majálisa után, az idén május 1-jén ismét várják a pihenésre, kikapcsolódásra vágyó családokat, vendégeket a polgári M3-as Archeoparkban. A legkisebbek számára játszóparkot, kincskereső versenyt és nomádjátékokat szerveznek a park munkatársai. A játékos programok mellett lehetőség nyílik állatsimogatásra, lovaglásra, szabadtéri sportjátékokra, az állandó kiállítások megtekintésére és bográcsozásra is. A parki tó mellett pedig a horgászok mérhetik össze tudásukat. A horgászverseny a féraknak 8 órakor, a vállalkozó szellemű hölgyek és gyermekeknek 11 órakor kezdődik. A park étterme pedig egész nap különleges tájjellegű ételekkel, kemencében sült kenyérlángossal és grillételekkel várja a látogatókat. Bővebb információt a 06-20/377-5257-es telefonszámon és a www. m3archeopark.hu honlapon kaphatnak.
D. O.
A működőképesség határán A debreceni megyeházán folytatódott a decemberben indult közéleti fórum. A népesedéspolitika és a magyar vidék, magyar jövő után ezúttal a közigazgatás került terítékre. Az Árpád-teremben zajlott előadás résztvevőit Szólláth Tibor, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntötte. A résztvevők között volt Varga Zs. András tanszékvezető egyetemi docens: a magyar közigazgatás jelenéről és kilátásairól értekezett. A szakember elöljáróban kétkedésének adott hangot arra vonatkozóan, hogy lehet-e még közigazgatásról beszélni, hiszen az utóbbi időben eléggé bizonytalan a helyzet. Túlnövekedett bürokráciáról, túl sok önkormányzatról hangzanak el vélemények. – Az is tény, hogy sok a bizonytalanság a működés körül is: például
a tüntetéseken oszlassunk-e vagy sem, fennmaradjon-e a XII. kerületi turulszobor, vagy sem – sorolta az előadó. A közigazgatást három szempontból – normatíva, jog, szervezeti működés – ajánlatos elemezni, szögezte le Varga Zs. András. Az anyagiak ismertek, ám a jogokat nem kellene sűrűn változtatni – húzta alá. A szervezetről szólva megjegyezte: az anomáliák ismertek a körjegyzőségektől kezdve a megyei közigazgatási hivatalokig. A jövőképről szólva elmondta: a közigazgatás ügyében világos és pontos célokat kell megfogalmazni, mert ennek híján nem fog hatékonyan működni. A célok végrehajtását pedig ellenőrizni kell – éppen a hatékonyság érdekében. Vasas Lászlóné megyei főjegyző a területi önkormányzati rendszer problémáiról, azok történelmi
előzményeiről szólt. Részletezte a vármegyék, nemesi vármegyék, a szovjet típusú tanácsrendszer ismérveit, majd eljutott az 1990-es önkormányzati törvényhez, mely az önállóság és függetlenség tekintetében új problémákat okozott. A 3200 körüli önkormányzatról szólva elmondta: azok működési feltételeit napjainkban igen nehéz előteremteni. A megyei önkormányzatokkal kapcsolatban az előadó leszögezte: azok a települési önkormányzatokkal nem alá-fölé rendeltségi viszonyban vannak, hanem kölcsönös együttműködésre törekednek. Vasas Lászlóné előadásában úgy vélte: napjainkban a megyei önkormányzatok folyamatos kiürítése zajlik az állandó forráselvonásokkal. Nincs már több tartalék az intézményekben, holott az államtól csak 40 százalékot kapnak
működtetésre – nyomatékosította a főjegyző. Horváth Margit, az Állami Számvevőszék osztályvezető főtanácsosa előadása elején leszögezte: az intézményrendszer a működőképesség határán áll. Az ÁSZ a központi közigazgatás modernizációjának ellenőrzésekor megállapította: sok a külső megrendelés, s ez átláthatatlanságot okoz, továbbá pazarlás az állam részéről. – A mostanit megelőző kormány alatt az olcsóbb állam úgy valósult meg, hogy például hétmilliárd forintot fordítottak felelőtlen végkielégítésekre – taglalta a főtanácsos. Kevesebb bürokráciával, a nanszírozás mértékének meghatározásával – hatékonyabb közigazgatás létrehozását szorgalmazta az előadó. Nyírő Gizella
6
Megyei krónika
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. április 29. ]
Jó példa Lemondtak zetésük egy részéről a Hajdúsági Iparművek dolgozói. A jelenlegi 630 munkahely megőrzése érdekében a szellemi dolgozók a zetésük 10, a középvezetők 15, a menedzsment tagjai pedig 30 százalékáról mondtak le. Ősz óta 120 dolgozót kellett elküldeni a gazdasági válság miatt. A kereslet a bojlerek iránti 30, az autóipari alkatrészek iránt pedig 70 százalékkal visszaesett. A cég néhány hónap alatt már harmadszor kényszerül leállásra. A dolgozók lemondása miatt azonban egyelőre nem lesznek újabb elbocsátások.
Együtt A Hajdú-Bihar Megyei Rendőrfőkapitányságon folytatódott a rendőrség, a polgárőrség, és a roma kisebbség együttműködése. A regionális munkaértekezleten a résztvevők megvitatták a roma kisebbséget ért jogsértések megelőzésének lehetőségeit, nagyobb számban történő szerepvállalásukat a polgárőr-szervezetekben, valamint a rendőrséggel történő hatékonyabb együttműködés lehetséges formáit. A szervezetek vezető képviselői többek között arra kötelezték magukat, hogy erősítik a rendőri szolgálatot a közterületeken, továbbá a bűnmegelőzési feladatokban a közös szerepvállalást, illetve a hatóságok, állami szervek mellett a cigány közösségek vezetői is felelősséget vállalnak a problémák megoldásában.
Felújítás Megkezdődött a hajdúhadházi Béke útjának felújítása. Az első ütemben a csapadékvíz-elvezető csatornaépítési munkákat végzik el, majd a főgyűjtő csatornák, végül az úttest kialakítása következik. Bár az építési munkálatok a forgalom korlátozásával, sebességhatár csökkentésével, és zajjal járnak, a helyiek mégis örülnek, hiszen régi vágyuk valósul meg ezzel a beruházással, amelyet részben az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-alföldi Operatív Program támogatási rendszerének köszönhetnek.
Átszerveznek Július elsejétől megszűnik Hajdúhadházon a Bocskai István Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Kossuth utcai tagépülete és a Dr. Földi
Commitment Pedagógiai Intézet és Kós Károly Művészeti Szakképző Iskola által meghirdetett megyei egyéni rajzverseny közös kiállítását április 22-én a debreceni Malompark főépület emeletén nyitották meg. A verseny támogatói az első három helyezettnek és a különdíjasoknak itt adták át az okleveleket és jutalmakat.
János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szabó Gábor utcai tagépülete. Erről a város önkormányzati képviselőtestülete március 31-i, rendkívüli ülésén döntött. Az osztályok átszervezéséről majd az intézmények vezetői saját hatáskörben döntenek, azonban az esélyegyenlőség biztosítása érdekében gyelembe kell venniük a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók arányos elosztását.
Mobil iroda Berettyóújfalu után Hajdúhadházon hozott létre mobil irodát a Tigáz Zrt. A jogszabály szerint az egyetemes gázszolgáltató kistérségenként legalább egy ügyfélszolgálati irodát köteles létesíteni minden 10 ezernél nagyobb lélekszámú településen. Az új iroda minden héten, szerdán 16 és 20, pénteken 8 és 12 óra között várja a helyi és környező településen élő ügyfeleket. A Dr. Földi János utca 6. szám alatti irodaházban külön ügyfélváró és ügyintézői tér van, ügyfélhívó rendszer működik. Mostantól a helyiek, a pénzbezetés kivételével, bármilyen problémával könnyebben fordulhatnak a gázszolgáltatóhoz.
Faárusok loptak Egy zöld és egy fehér színű, régi típusú Mercedes kis tehergépkocsival érkező faárusok loptak egy
idős házaspártól. Két középkorú és egy atal nőt, valamint három középkorú fért keres a rendőrség. Az elkövetők egyike a fa árának kizetésekor bement a házba, és ott kitépte a sértett kezéből a több mint kétszázezer forintot, majd elrohant. Az idős házaspár csak később vette észre, hogy a melléképületet feltörték, onnan szerszámokat, alumínium és vas alkatrészeket vittek el. A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság az eljárást – lopás miatt – tovább folytatja. Várják azok jelentkezését, akiknek a bűncselekménnyel, illetve az elkövetőkkel kapcsolatban információjuk van. Bejelentést tehetnek a 06-52-370-013-as telefonszámon, illetve az ingyenes 107-es vagy 112-es segélyhívó számokon.
Őrizetben Zsarolás miatt vettek őrizetbe három hajdúhadházi fért. A gyanú szerint a 20, 22 és 17 éves atalok márciusban a 4. számú főút mellett megzsaroltak egy fért, ha nem zet nekik, szétverik az autóját. Ezután elkísérték a lakásáig, majd többször felkeresték még több pénzt követelve. Áprilisban szintén a 4. számú főúton egy autó motorháztetejére egy kődarabot hajítottak. Amikor a vezető megállt, hogy megnézze, mi történt, a mögötte lévő autóból kiszálló férak megfenyegették, hogy rágyújtják az autóját, illetve megölik, ha nem zet. A nyomozás során beszerzett adatok, bizonyítékok
alapján a megalapozott gyanú szerint mindkét bűncselekményt a nemrég őrizetbe vett három személy követte el. A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya kezdeményezte a három gyanúsított előzetes letartóztatását.
Gúthi vadak Tizenegy ország 220 kiállítója vett részt az idei Nemzetközi Fegyver-, Horgászat-, Vadászat-szakkiállításon, Budapesten – a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. ezúttal is külön standdal képviseltette magát. A kiállításon rendezett bemutatón először lehetett együtt megcsodálni a harminc legjobb hazai trófeát, köztük több világrekorddal. Az egyedülálló válogatásba két gúthi dámtrófea is bekerült. A kiállításon az trófeákhoz tartozó eredeti vadakról készült festmények is láthatóak voltak.
Elfogták Graftis atalt fogtak a püspökladányi rendőrök. A 17 éves ú több közintézmény, egy szórakozóhely és egy általános falát is összerkálta. A bűnügyesek a jellegzetes ábrákat, illetve a graftis „aláírását” elemezve jutottak el az elkövetőhöz, s ő a kihallgatásán elismerte tettét. Az elkövetéshez használt festékszórókat, illetve a ú számítógépén talált – a „rajzairól” készült – fotókat a rendőrök lefoglalták.
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. április 29. ]
Háttér
7
Wass Albert neve hívó szó Versenyszellem nélküli, lelki feltöltődést nyújtó ünnepséggel rendezte meg a pallagi Balásházy János Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium immár X. megyei Wass Albert vers- és prózamondó versenyét. A jubileumi rendezvényre ezúttal az elszakított nemzetrészek diákjai is eljöttek: Zentáról, Nagybányáról, Szatmárnémetiből, Érmihályfalváról, Nagyváradról, Pribenikből és Nagykárolyból. Az emlékünnepség az iskola parkjában zajlott. Cserpák Ferencné igazgatónő köszöntötte a megjelenteket, köztük dr. Vincze Piroskát, a Gróf Wass Albert Társaság alapító elnökét. Mint mondta, Wass Albert neve hívó szóvá vált, hiszen évről évre többen jelentkeznek a hagyományápolás jegyében megrendezett szép magyar szó versenyére. Szabó Gyula, Debrecen oktatási bizottságának elnöke köszöntőjében tipikus magyar sorsnak, tipikus erdélyi sorsnak nevezte Wass Albert életútját. 1928 és 1931 között a debreceni Mezőgazdasági Akadémia hallgatója volt. – Vérzivataros éveket élt meg, mellőzve az anyaország kegyeit – mondta Szabó Gyula, nem hallgatva el Wass Albert mai ellentmondásos megítélését sem. A rendszerváltozás előtt túl arisztokratikusnak, majd
aki korábban járt már Pallagon, de a vers- és prózamondó versenyen először vett részt. Az öttagú zsűriben foglalt helyet Erdei József egyetemi hallgató, aki gimnáziumi évei alatt háromszor nyerte meg a versenyt, most pedig a Gróf Wass Albert Társaság elnöke. Nyírő Gizella
Az egyik győztes a nagybányai Moldován Blanka lett Az ősi székely himnusz, valatúl nemzetinek, túl magyarnak titumint a közismert Székely himnusz lálták. Ám a civil szféra megoldotta a polémiát, hiszen 2008 február- eléneklése után a történelmi múltú iskola falán elhelyezett Wass Aljában a debreceni polgárok egész alakos szobrot állítottak a Nagyer- bert-emléktáblát koszorúzták meg dőn a száműzött magyarnak, aki- az ünnepség résztvevői. A megyei verseny 29 diákját, nek életében nem adatott meg a akik a helyieken kívül Derecskéről, magyar állampolgárság. Püspökladányból, Debrecenből és A lélekemelő ünnepi műsorban Berettyóújfaluból, illetve a határaversek hangzottak el, így a tavalyi inkon túlról érkeztek, Gyarmatiné győztes, Vadász Nikolett Reményik Kiss Margit tanárnő, főszervező Sándor Mindhalálig című versét köszöntötte. Lelkesítő szavaival szavalta el. Nagyváradi diákok énekkel köszöntötték a megje- versenyszellem nélküli együttlétet kívánt, majd Böjte Csabát idézte: lenteket, a helyiek énekes-táncos produkcióval léptek fel. Archív „Hiszek a szeretet végső győzelfelvételről pedig Wass Albert gon- mében!” Időközben díszvendég is érkezett: Budapestről Wass Kordolattöredékeit hallhatták 1967-es nélia, Wass Albert unokatestvére, San Francisco-i beszédéből.
Az eredmények: 1. Gazdag Orsolya Xénia (Nagyvárad), Moldován Blanka, (Nagybánya) 2. Ferenczi Lívia (Debrecen, Svetits Katolikus Gimnázium), László Dóra (Zenta) 3. Lovassy Cseh Tamás (Nagyvárad), Breznyiczki Gabriella, (Debrecen, Móricz Zsigmond Kollégium) 4. Igaz Máté-Árpád (Szatmárnémeti), Keresztesi Judit Érmihályfalva) 5. Csengeri Enikő (Érmihályfalva), Szabó Mónika (Debrecen, Győrf I. Kollégium) 6. Pallai Dorina (Debrecen-Pallag, Balásházy Kollégium) Erdős László, (Derecske) A legszebb kiejtés díját László Dóra, (Zenta), a legjobb előadó Gazdag Orsolya, (Nagyvárad), míg a legjobb versválasztás díját a debreceni Breznyiczki Gabriella érdemelte ki.
Múzeumi meséket mondanak A múzeum oktatási-képzési szerepének erősítésére nyert bruttó 1,8 millió forintos uniós támogatást a Déri Múzeum. Az intézményben Múzeumi mesék címmel tartanak múzeumpedagógiai foglalkozásokat általános iskolások részvételével, és tanítóképzős hallgatók hospitálásával. A múzeumpedagógiai tevékenységek erősítését, népszerűsítését szolgáló programmal a Déri Múzeum – a Skanzen és az Iparművészeti Múzeum mellett – bekerült azon tíz hazai intézmény közé, amelynek pályázata mintaként szolgálhat a többiek számára. Lakner Lajos múzeumigazgató szerint ez arra utal, hogy alapos múzeumpedagógiai munkát végeznek a Déri Múzeumban.
A pályázat révén a következő két hónapban a Bolyai János Általános Iskola 6–10 éves diákjai mélyíthetik tudásukat a foglalkozások segítségével. Ezt a korosztályt még jól meg lehet fogni a mesék által, és a Déri Múzeum állandó kiállításához is jól illeszkednek a mesék. – A gyerekek múzeumi órákon szerepjátékok, ötletes feladatlapok, dramatikus játékok, kézműves-foglalkozások alkalmával tudhatnak meg többet az ókori görög és római kultúráról vagy éppen a honfoglaló magyarokról. Ezt követően tematikus foglakozásokon és a kreativitást segítő műhelymunkákon bontakoztathatják ki képességeiket – részletezte Baloghné Pinczés Orsolya múzeumpedagógus. A múzeum a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolá-
Pinczés Orsolya múzeumpedagógiai foglalkozásait szívesen hallgatják a gyerekek
val kötött megállapodás értelmében a tanító szakos hallgatóknak is lehetőséget teremt a múzeumpedagógiai foglalkozásokon való hospitálásra, ezáltal a megfelelő oktatási módszerek megismerésére. A két hónap elteltével az intézmény újabb iskolákat is beszervez a folyamatba, hiszen a pályázat ötéves fenntarthatósági időt ír elő. Kocsis Róbert megyei közgyűlési alelnök szerint ez az idő biztonságot nyújt a múzeumnak, hiszen tud előre tervezni. A politikus hozzátette, a megyei önkormányzat tavaly 6 millió forintos támogatást nyújtott az intézménynek a pályázatokhoz kellő önrész előteremtéséhez. Dávid Orsolya
8
Hirdetés
8
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. április 29. ]
IDEGSEBÉSZETI TANÁCSADÁS ÉS MAGÁNRENDELÉS
Kivizsgálás, leletértékelés, felvilágosítás és terápiás javaslat beutaló és várólista nélkül, gerincsérves, agydaganatos és egyéb idegsebészeti kórképben szenvedő betegeknek. Rendel: Dr. Klekner Álmos PhD idegsebész, onkológus, egyetemi adjunktus
Időpont-egyeztetés vizsgálatra: 20/973-6080 • Helyszín: Debreceni Egyetem Idegsebészeti Klinika járóbeteg-rendelő • 4032 Debrecen, Móricz Zs. krt. 22. Tájékozódjon betegségéről és a kezelési lehetőségekről: www.idegsebeszet.info
ÉRETTSÉGI UTÁNI FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS Kedves Leendő Diákunk! Érdekel az idegenforgalom, a gazdaság, a média változatos világa? Kíváncsi vagy az informatika fejlődésére, fejlesztési lehetőségeire? Szeretnél komoly segítséget kapni a nyelvvizsgád mihamarabbi megszerzéséhez? Fontosnak gondolod kiépíteni a hasznos szakmai kapcsolatokat a nyári gyakorlat idején?
Ezt a „KODÓ”-ban mind megtalálhatod! Akár lehetsz: n idegenforgami szakmenedzser, szállodai szakember, n szóvivő, kommunikátor, médiaszemélyiség, n menedzserasszisztens, gazdálkodási szervező-ügyintéző n weblapfejlesztő–programozó Szörfözz ide : www.kodolanyi-debrecen.hu
Címünk : 4024 DEBRECEN, Szent Anna u. 19. Tel.: 52/502-275 E-mail:
[email protected]
Tandíjmentes, érettségi utáni felsőfokú és emelt szintű szakképzések a Sirius Informatikai Szakközépiskolában. Nappali és esti tagozatos 2 éves képzések: • Webprogramozó • Médiatechnológus-asszisztens • Intézményi kommunikátor • Banki szakügyintéző • Reklámszervező szakmenedzser • Szoftverfejlesztő • Internetes alkalmazásfejlesztő • Webmester • Informatikai műszerész • Gazdasági informatikus • Marketing- és reklámügyintéző (1 év) Beiratkozás: Debrecen, Kassai út 129. Telefon: 52/537-308, 20/552-9153 www.siriusiskola.hu
Szerintem
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. április 29. ]
9
Értékrend
Hírek A jó hírt április 21-én olvastam egy „objektív” híradásban: 2012-re zeti vissza Magyarország az IMF-hitelt. A rossz hírt sehol sem láttam, így magam teszem hozzá: Egy újabb IMF-hitelből. (gőz)
Lámpasor (Fejes Márton fotója)
Kiszolgáltatva Több mint tíz esztendeje szerződtem egy helyi internetszolgáltatóval. Egy idő után bekebelezte fővárosi „anyacége”, mely korábbi e-mail címemet – nincs rá jobb szó – eladta egy másik szolgáltatónak. Hogy megtarthassam jól bejáratott elérhetőségemet, ennek az új szereplőnek havi 600 forintot kellett és kell a mai napig lerónom. Pontosítva: újabban ezt az összeget az elektronikus postaók fenntartásáért már másnak zetem, mert a címem ismét gazdát cserélt. Új szerződést egyik esetben sem kezdeményeztek, csak a számláikkal tiszteltek, tisztelnek meg innen
is, onnan is. Én meg zetek, zetek, zetek… A minap mégis egy adósságbehajtó hölgy telefonált, kedvesen érdeklődve, miért nem egyenlítettem ki a tavaly augusztusi számlát. Nos, az elmúlt nyáron – több mint tízéves hűség után – szolgáltatót váltottam, természetesen idejében értesítve a régit, ahonnan azt a választ kaptam, hogy az előre kipostázott, augusztusra szóló díjat ne zessem be, majd küldenek új csekket a töredékhónapról. Bevallom, már nem emlékszem, hogy ezt megtették-e, azt viszont talán joggal nehezményezem, hogy
nyolc-kilenc hónappal később jelentkeznek igényükkel. Joggal, ám mégsem jogosan – világosítanak fel a hasonló ügyek szakértői, akik azt bizonygatják, hogy az ilyen kellemetlen esetek elkerülése végett kellene megőrizni (legalább) egy évig a bezetést igazoló csekkszelvényeket. Én meg néhány hónap múltán „likvidáltam” azokat. Már csak azt nem értem, ha tényleg tartozom, az ex-internetszolgáltatóm miért nem értesített korábban egy elektronikus levélben, hiszen az e-mail címem azóta sem változott… (KyT)
Kivágó Iván Györgyné a fővárosi szocialisták mentőangyala! Őt jelölte a budapesti MSZP a közgyűlésbe a letartóztatott Hunvald György helyére. Így ismét meglesz a kormánypárti többség a fővárosban. (Gratulálunk!) Kivágónéról kiderült: a kommunista diktatúra idején a III-as ügyosztály dolgozójaként embereket gyelt meg és üldözött. Az 1956-os forradalom célkitűzéseit kezdetben (?) felvállaló „rendszerváltozás” után húsz évvel a demokratikus Magyarországon hetedik éve kormányzó szocialisták ezt a személyt választották ki maguk közül. Vajon milyen értékrendű emberek lehetnek a tagjai ennek a pártnak? Miféle szempontok vezérlik azokat, akik 1994-ben az ’56-os forradalom ellen harcoló önkéntes karhatalmista Horn Gyulát, majd 2002-ben a kommunista titkosszolgálat egykori elhárító tisztjét, Medgyessy Pétert, 2004-ben a hajdani KISZ-vezérből lett milliárdos – Balatonőszödön színt valló – Gyurcsány Ferencet, 2009-ben pedig a bukott kormány gazdasági miniszterét, a Hajdú-Bét-ügyben besározódott Bajnai Gordont találták soraikból a legalkalmasabbnak miniszterelnöknek? (domdám)
Krízisblabla Kovács Pistikééknél beütött a krach. Mióta Kuncze Gábor bácsi és természetes szövetségese, Gy. Feri bácsi radikálisan csökkentették az adókat és lehetővé tették, hogy Pistikéék cukrászdát nyithassanak Bécsben, és igen, felépítették az Új Magyarország program plakátjain látott képeslap-országot, felszámolták a korrupciót és a bürokráciát, és mióta van mire büszkének lennünk, azóta Pistikééknek valahogy egyre rosszabbul megy. Kovács apuka nem tudta kitermelni a bérére tornyozott járulékokat, ezért a válság első szelére lapátra tették a cégnél. Kovácsné anyuka a rendbetett és meggyógyított egészségügyben hétvégén és éjszaka is dolgozva sem tudta előteremteni a rezsirevalót, úgyhogy elvitte a bank a miautónkat, és a jelzálog is egyre hangosabban ketyeg a hatodik emeleti panelen, amit otthonuknak nevezhettek. Kovács apuka viszont kezébe vette az irányítást. Első lépésként beköttette a sporttévét – ha már úgyis annyit van otthon, legyen, ami pezsdítőleg hat a kreatív gondolkodására. Második lépésként megvonta Pistike tízóraipénzét, hogy átérezze a kölök a társadalmi szolidaritás és a közteherviselés fontosságát. Harmadszor, magához rendelte a családot, s „Beláthatjátok, hogy a jelen helyzetben szükség van fájdalmas intézkedések eszközlésére” felkiáltással ki-
osztott mindenkinek egy emberes sallert. Nem tudta ugyan, hogy ez hogyan is segíthetne anyagi helyzetük romlásán, de abban biztos volt, hogy a simogatás itt most nem ér semmit, tétlenül ülni a válság idején pedig egyenesen bűn. A pofon után sipákoló famíliát Kovács úr meg is feddte még egy kör sallerrel, hogy megtanulják: válsághelyzetben a családnak példás összefogásban, kritika nélkül kell kiállnia a szükséges intézkedések mellett. Aztán szervezett egy gyors válságkezelési konferenciát a haverokkal a Hét macskában – ami persze pénzbe került, de az ember nem lehet sóher, ha a család jövője a tét. Fél év alatt a sok sörrel borított kerekasztal eredményes is lett. Megállapodtak a haverokkal, hogy harminc százalékkal csökkentik a kosztpénzt, s a megtakarításból válságkezelő alapot hoznak létre. Ebből bekötik Kovácsékhoz a netet, és délutánonként fogadásokat kötnek a focimeccsekre, amiket aztán – tudásbázist építendő – egy láda sörrel felszerelkezve meg is néznek a tévében. Közben a fel-felhorgadó családi ellenállást eurokonform kríziskezelő pofonokkal tartják kordában. Megmondták, hogy fájni fog, és hát válság idején a legfontosabb a nyíltság és a szavahihetőség. Na most, nem kell közgazdásznak lenni ahhoz, hogy felismerjük Kovács apukában az idiótát, bár
rajta a vakszerencse még akár segíthet is. A baj az, hogy a mi kormányunk sem közelít a válsághoz sokkal okosabban, mint Kovács apuka. A legmarkánsabb intézkedésük eddig a gyerek tízóraipénzének megvonása és a kosztpénz lenyúlása volt. Ezenkívül bevetették a kríziskezelés nagyágyúját, miszerint megduplázták az államtitkárok számát, rendeltek a haveroktól pár okos tanulmányt, rendeztek sok kerekasztalt, valamint feladtak egy szekérderék hirdetést arról, hogy a kormány jól kezeli a válságot. Ja, és büntethetővé tették a holokauszt-tagadást. És az új kormánytól sem várhatunk semmit azon túl, hogy egyre mélyebben turkál a polgárok zsebében. Mert amíg számolatlanul ömlik ki a pénz a túlhizlalt bürokrácia és klientúra fenntartására, addig a sarc nemcsak kártékony, de értelmetlen is. Én már csak olyan kormánynak hiszek, amelyik azzal kezdi, hogy harmadolja az államtitkárok létszámát, tizedére csökkenti a bürokráciát, és a piaci árra szorítja le a közbeszerzési költségeket. Kovács Pistikének új barátra van szüksége, mert Gábor bácsi és tettestársai bizony csúnyán átverték. Petromán László
10
A megye
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. április 29. ]
Közérdekű CIPŐKET VÁRNAK. Használt, de jó állapotban lévő bőr gyermekcipőket vár a lakosságtól a debreceni Százlábú Gyermekcipő Outlet (Debrecen, Piac u. 41.) és a Siesta Gyermekcipők (Debrecen, Piac u. 40.) márkaboltja. A május–júniusban tartó akció során összegyűjtött bébi-, gyermek- és kamaszlábbeliket karitatív célra ajánlják fel az üzletek. Az adományért cserébe egy 1000 forintos utalványt kap a cipő tulajdonosa. (Az utalvány idén levásárolható a boltokban.) A beérkezett cipőkért Hajdú-Bihar megyei iskolák, óvodák, nevelőintézetek, rászoruló családok jelentkezését várják az
[email protected] e-mail címre. BÜNTETÉS. Földje aranykoronában kifejezett értékének akár ezerszeresére is büntethetik azt a földhasználót, aki március 15-ig nem jelentette be a földhivatalban a termőföldhasználatának megkezdését. A földhivatalok már ellenőrzik ezt. A Magyar Agrárkamara arra hívja fel a föld használóinak gyelmét, hogy a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény értelmében 2000. január 1-jétől kezdődően a termőföld (szántó, rét, kert, gyümölcsös és legelő művelési ágba tartozó terü-
idén öt éve hímeznek a szakkör tagjai: Bak Gyuláné, Czirják Józsefné, Deczki Ilona, Csengeri Lajosné, Csonka Lászlóné, Fekete Gáborné, Tóth Gáborné, Tóth Imréné, Tóth Lászlóné, Szilágyi Sándorné és Szilágyi Gyöngyi, akik újabb tagok jelentkezését várják.
Ellenőrzik a földhasználatot let) használatát – az ennek kezdetétől számított 30 napon belül – a föld használója köteles bejelenteni az illetékes körzeti földhivatalnak nyilvántartásba vétel céljából. E kötelezettség az összességében 1 hektárnál nagyobb területű termőföldet használókat érinti. Kitöltött földhasználati bejelentőlap letölthető www.foldhivatal.hu internetes oldalról . NINCS ÜGYFÉLFOGADÁS a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Alosztályán sze-
mély- vagyonőr- és fegyverengedélyügyben. Az ügyfélfogadás technikai okok miatt az alábbi napokon szünetel: április 29. , május 1., május 6., május 11., május 13. HÍMZŐKÖR toboroz új tagokat Mikepércsen. A település kultúrházában nemrég a hímzőkör minden tagjának kiállították keze munkáját. A foglalkozásokon jó hangulatban új öltéstechnikát, színezést sajátíthatnak el az ügyes kezű alkotók. Kormányos Lászlóné népi iparművész kezdeményezésére
POLGÁRON az uniós előírásnak megfelelően gyűjtik az elektronikus hulladékot. Az ilyen szemét többnyire újrahasznosítható fémek (vas, alumínium, réz, nemesfémek) mellett tartalmaz toxikus anyagokat (ólom, kadmium, higany, berillium stb.) is, melyek szakszerűtlen kezelés esetén a környezetbe jutva tartós egészségi és környezeti károkat okozhatnak. Az e-hulladékok gyűjtésére és kezelésére vonatkozó jogszabály kimondja, hogy a hulladék tulajdonosának gondoskodnia kell az erre kijelölt gyűjtőhelyen vagy hulladékkezelő létesítményben történő – a lakosság számára térítésmentes – leadásról. A begyűjtés, hasznosítás és ártalmatlanítás a gyártó kötelessége – a gyakorlati megvalósításra hulladékkezelő intézményeket bízhat meg. Polgáron a Hajdú út 39. szám alatti kft. telephelyén lehet térítésmentesen leadni a veszélyes e-hulladékot.
Jó termés látszik a gyümölcsösökben Az idei időjárás eddig is okozott már meglepetéseket a kertészeti ágazatban dolgozók számára. E gondot az április első napjaira tehető hirtelen felmelegedés csak tetézte. Egyes ültetvényekben még a metszési munkák sem fejeződtek be, de a gyors felmelegedés miatt már az első növényvédelmi kezeléseket kell végezni. A metszési nyesedék gyakran még a sorközökben hever, de már a növényvédelem gépei dolgoznak az ültetvényekben. Most úgy tűnik: jó termés lesz a gyümölcsösökben – olvasható a Magyar Agrárkamara (MA) helyzetjelentésében. Az almafajták jelentős része már egérfüles stádiumban, a később fakadó fajták pedig a rügyfakadás állapotában vannak. Mivel ezekben a stádiumokban már jelentős károsodás nélkül nem lehet elvégezni az olajos lemosó permetezéseket, gondot okozhatnak a felszaporodó pajzstetű-kolóniák – tájékoztat
A szép virágzás (is) jó termést ígér (Fotó: Fejes Márton) Bartha Attila növényvédelmi szakmérnök, a MA ügyfélszolgálati tanácsadója. A körte az almához hasonlóan szintén erőteljesen fakad, a legtöbb fajta már egérfüles
fázisban van. Minden gyümölcsfajra elmondható, hogy a hirtelen fakadás a gazdaságok többségénél ezen tél végi lemosó permetezések elmaradását okozták.
Csonthéjas fajaink közül a kajszi már fehérbimbós, az őszibarack pedig pirosbimbós állapotban van. Ezekben az ültetvényekben a kertészek már a második növényvédelmi kezelésen is túl vannak. A cseresznye és meggy is erőteljesen fakad, néhány nap múlva a fehérbibós stádium következik, ezekben az ültetvényekben is végzik a termelők a rezes permetezést. A bogyósok közül a köszméte már lombleveles, a többi faj is erősen fakadó állapotban van. A hirtelen kitavaszodás miatt a Magyar Agrárkamara szerint szinte minden gazda lemaradt a munkálatokkal, sok esetben a növényvédelemmel is. Mindez a későbbiek folyamán, ha az időjárás is kedvez a károsító szervezeteknek, problémákhoz vezethet. Fontos gyelni az egyre több nyíló virág, illetve gyümölcsfa miatt a méhkímélő technológiák alkalmazására, mivel a méheknek a terméskötődésben óriási a szerepük.
11
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. április 29. ]
Debreceni krónika
11
Két keréken Június végétől kerékpárúton is el lehet jutni a Jerikó utcától egészen a nagypiacig. A tervek között szerepel még a Kishegyesi és a Balmazújvárosi út összekötése, illetve a Tócóskerti lakótelep kerékpárúton át való összekötése a belvárossal. A 2007-ben elfogadott fenntartható városi közlekedési koncepció részeként megvalósuló fejlesztések kiemelt célja, hogy a meglévő kerékpárút-hálózatot egységes rendszerré fejlesszék összekötő szakaszok megépítésével. A 33. számú főutat a belvárossal összekötő több mint két kilométer hosszú bicikliút terve tavaly nyert európai uniós forrásból több mint 81 millió forint vissza nem térítendő támogatást, ami az összköltség 85 százalékát teszi ki. A nyomvonal a Jerikó utca–Egyetem sugárút–Bethlen utca–Hunyadi utca–Rákóczi utca útvonalon a nagypiac bejáratáig épül ki. A kerékpárút egy része a járdától elkülönítve külön halad 2,6 méter szélességben, egyes szakaszokon viszont egyesített gyalog- és kerékpárút halad, ahol a kerékpárutat azzal különböztetik meg, hogy öt centiméterrel a gyalogjárda szintjétől mélyebben lesz, illetve piros aszfaltborítást kap.
A gyógyításért A Biosystems International Kft. és a Debreceni Egyetem kutatólaboratóriuma kifejlesztette a „nagy áteresztőképességű monoklonális ellenanyagplatformot”, ami a biomarkereket egy lépésben fedezi fel. A biomarkerekkel kimutathatók a szervezet elváltozásai, s ezáltal meghatározható a pontos diagnózis és az egyénre szabott gyógyítás. – A klinikák közelsége miatt a betegágynál felvetődő fejlesztési igények a gyakorlatorientált kutatásban is megjelennek, s a fejlesztések eredményei lemaradás nélkül alkalmazhatók a gyógyításban – hangsúlyozta dr. Fésüs László rektor. Dr. Takács László, a kft. igazgatója elmondta: egy rákdiagnózisra tervezett találmányuk már klinikai vizsgálat alatt áll.
Tudós diákok Hallgatói konferenciát tartott a Hatvani István Szakkollégium a DAB-székházban. Ízelítő a különféle szekciók tanácskozásain elhangzott előadások címei közül: Nejlonzacskótól a világító polimerig; Nők az ókori zsidó történelemben; Alacsony diverzitású magkeverékkel
Lelki feltöltődést nyújtó együttlétet hozott a székelyföldi bögözi iskolások fellépése a Wass Albert-emlékünnepség második fordulójában, Pallagon. A Balásházy János Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium ebédlőjében a maroknyi csoport egy csángó balladát és Wass Albert „A bujdosó imája” című művének színpadi előadását mutatta be a népes közönségnek. (Kép és szöveg: Nyírő Gizella)
történő természetvédelmi gyeprekonstrukció korábbi lucernások helyén; Debrecen–Felsőjózsa vizsgálata egy nyári kérdőíves kutatás tükrében; A szakralitás lehetősége a kocsma terében; Releváns keresés webáruházakban.
Cserélnének Tócóvölgyi és a Köntösgátsoron található ingatlanokat cserélne el egymással az önkormányzat és egy gazdasági társaság – ez az ügylet is napirenden volt a képviselő-testület tulajdonosi bizottságának ülésén. Zárt ülés témája volt az Önkormányzati Egészségügyi Holding Zrt. 500 millió Ft értékű részvényének megvásár-
lása, továbbá a színházfunkcióra alkalmas épületbe tervezendő színháztechnológiai kiviteli tervek és belsőépítészeti kiviteli tervek elkészítése.
Öko-tárlat A természet szépségét, az emberek és az állatok, valamint a növények harmonikus világát tükrözi az a világ, amelyben jól érezzük magunkat, s ahol szívesen élünk és vigyázunk a környezetünkre, hogy legyen jövőnk – ez az üzenete a Commitment Pedagógiai Intézet megyei képzőművészeti pályázatának, melyet az AKSD Kft. és az Öko-Pannon Kht. is támogatott. A 930 tanuló csaknem 1500 műve
A Debrecen Online (DEOL) folyamatosan kétszemélyes belépőket sorsol ki a Modern és Kortárs Művészet Központban (MODEM) látható „A mindenség modellje” című kiállításra, amely az elmúlt fél évszázadban épült templomokat mutatja be. Az első magyar kortárs templomépítészeti tárlat ötvenegyet mutat be. A kiállítótér maga is a templomok hangulatát idézi. Az itt látható fotók, filmek, animációk, tervrajzok és makettek főként az elmúlt két évtizedben megépült templomok érdekes és látványos részleteit jelenítik meg. Kattintson a DEOL-ra!
(www.deol.hu)
közül összeállított tárlat május 10-ig tekinthető meg a Malompark bevásárlóközpontban.
Eurót nyertek Kétszázezer eurót nyert a Modem brit, izlandi és portugál művészeti intézményekkel egy kétéves projektre az EU pályázatán; 47 ezer eurót a Modem fordíthat rendezvényekre, illetve az azokat bemutató katalógusra. A mieinket a 2007 őszén megrendezett I. Nemzetközi Intermédia Fesztivál és Workshop nyomán keresték meg a manchesteriek a közös projekt és pályázat ötletével. A kortárs művészeti központ a két évre nyert összegből fedezi a szeptemberi és tavaszi II. InterModem költségeit. A Modem a négy ország projektjét bemutató katalógust is elkészíti.
DR. BERÉNYI PÁL BŐR- ÉS NEMIGYÓGYÁSZ KOZMETOLÓGUS MAGÁNRENDELŐ: 4024 DEBRECEN, SZENT ANNA U. 56. TEL.: 52/425-025 • MOBIL: 06-30/91-50-393 RENDELÉSI IDŐ: HÉTFŐTŐL–PÉNTEKIG NAPKÖZBEN: 8–16-IG ELŐZETES BEJELENTKEZÉS ALAPJÁN ESTE: 16–18-IG ÉRKEZÉSI SORRENDBEN (NEM KELL BEJELENTKEZNI)
12
Közelkép
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. április 29. ]
Kalandozások itthon és kü Világot látni bizony szükséges, hiszen közben maradandó élményeket szerzünk, kipihenjük magunkat, és ez kihat a munkánkra, magánéletünkre, személyiségünkre is. A mai kedvezőtlen gazdasági helyzetben persze sokan éppen erről, a szürke hétköznapokat elviselhetőbbé tevő kikapcsolódásról kénytelenek lemondani. Ne tegyék! A feltöltődésre mindenkinek szüksége van. Ha külföldre nem telik, válasszunk nyugodtan belföldi úti célt, így legalább nem kell azon bosszankodnunk, hogy egyre kevesebb eurót kapunk a pénzünkért. A válság kedvezőtlen hatásait senki sem vitatja. A derűlátó életszemlélet azonban arra sarkallja az embereket, hogy minden rosszban keressék, és találják meg a jót. Az idegenforgalomban dolgozók is ezt tették, és bár azt már látják, hogy idén csökkenhet az utazási kedv, és mindenki kivár a foglalásokkal, ám nőhet a belföldi utazások iránti kereslet, és megmarad a drágább luxusutak iránti érdeklődés is. Ezt a tendenciát tapasztalták a közelmúltban megrendezett debreceni utazási vásár kiállítói is. Vajda Anna, az egyik debreceni utazási iroda igazgatója úgy látja, már az utazási és szabadidővásár látogatóinak számán is tetten érhető az üdülési kedv visszaesése. – Folyamatos érdeklődés volt, de főként csak a prospektuso-
kat gyűjtötték be a látogatók, és kevés konkrét foglalást kaptunk. Úgy látom, a törzsutasok ezúttal is tudnak pénzt szánni a nyaralásukra, de eddig nem jelent meg nálunk sokkal több új megrendelő. Idén a tömeges turizmus helyett inkább a rétegturizmus jellemző. Az ügyfeleink egy része a magas részvételi díjas, repülős utakat keresi 4–5 csillagos szállodákban való elhelyezéssel, de volumenében, darabszámát tekintve ez kevés. S belföldön is a nívósabb szállodák iránti érdeklődést tapasztaljuk. Az utazási iroda éppen a kedvezőtlen gazdasági körülmények miatt, annak érdekében hirdetett különleges akciót, hogy a legnagyobb kedvezmény elvével sokaknak elérhetővé tegyék az utazás lehetőségét. Alkudj és nyaralj! című előfoglalási kampányukban az utas határozhatta meg, hogy mennyi pénzt szán az idei kikapcsolódására, és az iroda ennek megfelelően tett ajánlatot. Vajda Anna szerint azonban az idegenforgalmi kultúra csorbát szenvedett az évek során, és az utazók realitásérzéke nagyon elszakadt a kínálattól. Az emberek az árat tartják szem előtt és nem a tartalmat, így nem mindig azt kapják, amire számítanak. – Sajnos, mint minden gazdasági szférában, szolgáltatásban, itt is látszik a válság hatása – erősíti meg Balázs Kornélia cégtulajdonos – De azt vallom – és ez tetten
Hangulatkép Korfuról. A görög szigetre az idén is indul Debrecenből cha érhető a foglalásainkon is –, hogy pihenni, utazni kell. Az ember pénzét, vagyonát, értéktárgyait elvehetik, de a saját élményeit soha. Ezek megmaradnak, és fel lehet idézni őket. Válság ide, válság oda, van egy minőségi kategória, aminél alább nem adja a cég – mondja a vezető,
Rovinj és a nagy kékség. A horvát tengerpart autópályán könnyen elérhető
amikor arról faggatom, kínálnak-e különlegesen olcsó utakat, hogy felélénkítsék az üdülési kedvet. – Mi főleg a hűségből, a törzsutasokból élünk, és ez mutatja, hogy a minőségi szolgáltatással talpon lehet maradni. A Debrecenből induló repülős járatok idén is slágerek. Jelen pillanatban négy van ezekből: Törökországba, Tunéziába, Korfura és Bulgáriába. Autópályán a Ferihegyi repülőtér is két óra alatt elérhető, így onnan eljuthatnak akár Szicíliába, Mallorcára is – utóbbi helyszínre Debrecenből is indult charter, személy szerint nagy fájdalmam, hogy idén ez nincs – tette hozzá az ügyvezető igazgató. Belföldre vagy valamelyik közeli országba tervezi a nyaralását családjával az a kismama is, aki másfél éves csemetéjét tolva böngészett az ajánlatok között az utazási vásáron. A kétgyerekes család mindenképpen vizes helyet keres, hogy a kicsik kedvükre pancsolhassanak. Tavaly Kos szigetét fedezték fel, oda repülővel jutottak el. A nyári pihenést egy ugyancsak kisgyerekes baráti családdal együtt szervezik, hogy időnként a szülők is kimenőt kaphassanak egy-egy órára, míg a másik pár vigyáz a gyerkőcökre. Az idei nyári szezon nagy nyertese lehet a belföldi turizmus. Egyik leg-
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. április 29. ]
ülhonban
arterjárat (Fotók: Gurbán György) vonzóbb hazai látványosságunk, a Balaton is épít erre. – Kivárnak az emberek, lerövidül a foglalás és a konkrét szabadság közötti idő. Nagyon számítunk a nyári időszakban a belföldi vendégekre. Azt gondoljuk, hogy aki eddig megtehette, idén is el tud menni nyaralni, és bízunk abban, hogy a Balatont választja – reméli Dani Barbara, a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóságának vezetője. – Az elmúlt években elindult a Balatonnál a kínálatbővítés. Aquaparkok épültek, megszépültek a strandok, sok helyen egész napos animátori foglalkoztatást kínálnak, megújultak a közparkok, a települések vendégfogadóbbá, virágosabbá váltak, és a kempingek is fejlődtek. Nagyon sokféle és minőségi szolgáltatással hívja a régió a vendégeket. A Balatonfelvidéki Nemzeti Park területén több kirándulóközpont létesült, élvezetes kikapcsolódást kínálva a családosoknak is. Ebben az évben a kulturális turizmus jegyében múzeumi események, kulturális rendezvények, színházi estek, koncertek sora várja a látogatókat tavasztól késő őszig. A balatoni árak megzethetők, mindenki megtalálja a saját pénztárcájának megfelelő programot, kínálatot.
Továbbá nem emelünk árat, hanem még több szolgáltatást beleépítünk a csomagokba – mutatja be a „magyar tenger” gazdag kínálatát a szakember. A tavat korábbi években is nagy százalékban keresték fel belföldi vendégek, főként Budapestről, de Debrecen és környéke is kiemelt küldőterület. A külföldi utazók közül németek, osztrákok, szlovákok, oroszok, hollandok, dánok üdülnek legszívesebben a Balaton partján. Egymás erősítésére, segítésre kötött kulturális együttműködést a 2009-es és 2010-es évre Debrecen és Balatonfüred. Ennek jegyében idén a cívisváros mutatkozik be a Balaton egyik legszebb városában, jövőre pedig mi viszonozzuk a vendéglátást. – Balatonfüred és Debrecen kapcsolatában meghatározó, hogy mindkét város markánsan a kultúra mellett kötelezte el magát, erre kívánja építeni a jövőképét is – hallhattuk Bóka István polgármestertől. – Idén Debrecen lesz a díszvendégünk, így valamennyi jelentős kulturális programunkon – a Jókainapoktól kezdve az Anna-bálig – az itteni kulturális életet kívánjuk bemutatni a Füred környékieknek. Az együttműködés akkor igazán jó, ha a kulturális kapcsolatok mellett üzleti hozadéka is van. Bízom abban, hogy Kelet-Magyarországról sokan fognak érkezni a Balaton mellé. Belföldön kirándul feleségével idén az a középkorú fér is, akit ugyancsak az utazási vásáron szólítok meg, látva a hóna alatt lévő több prospektust. – A fél világot bejártuk már, Brazíliától Dél-Afrikáig, de még nem nyaraltunk a Balatonnál. Így idén úgy döntöttünk, felfedezzük a Dunántúlt. Lehet, hogy a falusi turizmus lehetőségeivel élünk. Tulajdonképpen csak egy elvárásunk van: tiszta legyen a szálláshely – szögezte le a férj. A kínálatra nem panaszkodhatunk: utazási irodák sokasága csábítja homokos tengerpartokra, nyüzsgő nagyvárosokba, vagy éppen csendes falvakba, határainkon túlra, vagy országunkon belülre a kikapcsolódásra vágyó turistát. Az ajánlatok között mindenki megtalálhatja saját igényei, lehetőségei és érdeklődési köre alapján a számára legmegfelelőbbet. Mert utazni kell..! Dávid Orsolya
Közelkép
13
Utazás a kultúra jegyében Ha utazni és pihenni vágyunk, legtöbbször valamilyen külföldi úti cél jut eszünkbe, saját hazánk nem, saját régiónk pedig semmiképpen sem. Így fordulhat elő, hogy a Hajdú-Bihar megyében, illetve az Észak-Alföld régióban élők kevéssé vannak tisztában a környező települések kincseivel. A Magyar Turizmus Zrt. 2009-ben azt tekinti hangsúlyosnak, hogy a kulturális értékeket megismertesse az utazókkal. Katona Ilonát, a Magyar Turizmus Zrt. regionális marketingigazgatóját kérdeztük. – Mit nevezhetünk kulturális turizmusnak? – Amikor a kulturális vonzerőkre, adottságokra épül a turizmus. 2009 ennek jegyében telik. Több kiemelt területe van. A városlátogatások, amelyek akár egyetlen hétvégét ölelnek csak fel; az élő hagyományok ápolása, valamint az eseményturizmus, a gasztronómia és a mai modern művészet. Tavaly év végén kezdeményeztük, hogy a szálláshelyek, a szolgáltatói szféra képviselői vegyék fel a kapcsolatot a rendezvényszervezőkkel. Így olyan komplex csomagok jöhetnek létre, amelyekben a pihenés mellett kulturális vonatkozások is vannak a kirándulások alkalmán. A fürdőkultúrát is igyekszünk népszerűsíteni, hiszen a régió egyik legfontosabb vonzereje a termálvíz. – Hová érdemes menni mifelénk? Melyek a leglátogatottabb rendezvények? – Kedvelt hely a Hortobágy, tavaly Kiváló turisztikai desztináció címet nyert az Európai Bizottság pályázatán – Magyarországon egyedüliként. S mióta a hagyományok ápolása került középpontba, azóta még látogatottabb. Június-
ban például a nemzeti parkok hete lesz. Azt is még mindig kevesen tudják, hogy Polgáron archeopark van, s ott tájtörténeti és régészeti kiállítást lehet látni, különböző gasztronómiai fesztiválokkal, sportolási lehetőséggel várják az utazókat. Szatmárcsekén református csónakfejfás temetőben és nemzetközi zarándokhelyen róhatja le a kegyeletét az utazó. Népszerűek a gasztronómiai fesztiválok szerte a régióban. Valamint a régi idők hangulatát hűen tükröző környezetben, a hagyományok ápolásával, megtartásával, hagyományos ízek felidézésével fogadják vendégeiket Nagyhegyesen; Hajdúbagoson dinnyefesztivált rendeznek, Nádudvaron a fekete kerámiákat lehet megtekinteni; s még nem is beszéltünk a múzeumokról, tájházakról. Debrecen pedig, mint nagyváros, egész évben kínál színvonalas kulturális programokat. – Hogyan igyekeznek ezeket közkinccsé tenni? – Nagyon sok kiadványt szerkesztettünk, amelyekből bárki tájékozódhat. A Kulturális Ajánlatok az Észak-Alföld régióban című kiadványt ötvenezer példányban adtuk ki, kulturális túraajánlatokat tartalmazó turisztikai térképet készítettünk, ezeket különböző utazási vásárokra, kiállításokra visszük. De az interneten és a nyomtatott sajtóban is kampányokat folytatunk. – Hol lehet mindezeket megtalálni? – Főleg a Tourinform-irodákban; ám idén már a Mol-kutaknál kihelyezett prospektusokból is bárki információhoz juthat, valamint ajánlom gyelmébe mindenkinek a régió turisztikai honlapját: www. eszakalfoldi.hu. Moldován Tünde
A Könnyező Madonna nemrégiben Hajdúdorogra költözött
14
Mérték
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. április 29. ]
Elfeledett mesterségek
Konyári Sándor rézműves (Fotó: Máthé András) A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE) fotótagozata kiállítást rendezett „Magyar táj – magyar tárgy” címmel a Belvárosi Közösségi Házban. A képek tavaly áprilisban, a Hortobágyi Nemzetközi Művésztelepen készültek. A 17 fotóművész célja az volt, hogy a Hajdú-Bihar megyében élő, népi mesterséget művelő embereket mutassa be. A megnyitón Pajna Zoltán alpolgármester utalt rá: büszkék lehetünk arra, hol élünk, mert van még mit megmutatnia hazánknak. Szerinte azért szükséges ezeket a képeket bemutatni, mert hajlamosak vagyunk elmenni nagyszerű emberek mellett anélkül, hogy felgyelnénk munkájuk fontosságára, míg a fotóművészek meglátták a hagyományainkban, a tájban és emberben rejlő értékeket. A képek érzékeltetik a küzdelmet, amelyet az ember folytat az anyaggal, s látszik a derű az arcokon, mert olyan tudás van a birtokukban, hogy azt senki sem veheti el tőlük – mondta Sándor István, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója. A képek által más perspektívából, különleges oldaláról ismerhetjük meg a népművészek alkotó mindennapjait. A felvételek ismert – kosárfonó, fazekas, csikós – és szinte már teljesen eltűnt, elfeledett mesterségeket is bemutatnak, olyanokat, mint a szarucsontfaragó, a teknővájó, vagy a nemezkészítő. Örömmel tapasztalható, hogy Debrecenben is akadnak még mesterek, akik olyan hagyományokat őriznek, mint a tojásfestés, gyöngyfűzés, szűrrátétkészítés. Máthé András fotóművész, a tábor művészeti vezetője szerint nem kizárt, hogy az utolsó mestereket sikerült lefotózniuk, ugyanis sok szakma van végveszélyben: félő, nem lesz a munkájuknak folytatója. Arról is említést tett, hogy az idei – április 8–14. között megszervezett – alkotótábor (Debrecen új arca) célja a város utóbbi egy évtizedben készült épületeinek bemutatása a következő városnapon. Kiss Nikolett
Isten hajlékai A vallásos ember mindig arra törekszik, hogy „a világ középpontjában” telepedjen meg, ezért a profán tér káoszából jelöl ki egy biztos pontot, segítendő rituális tájékozódását, a szent terek kijelölésének pedig világteremtő jelentősége van. Mircea Eliade A szent és a profán című könyvében ír erről, s végsőkig profanizálódott világunkban – bár a ritualizáció áthatja az élet minden területét, a lelki-szellemi, valamint a káros „szenvedélyektől” kezdve, a divaton és a pénzvilágon át, a médiáig – még mindig a templom a legalkalmasabb építmény ahhoz, hogy megtaláljuk ezt a középpontot. S az „imago mundi” építményeit (a szent helyet, mint a világ tükörképét) „a mindenség modellje”, a templom képes láthatóvá és lakhatóvá tenni. Elsősorban nem a szakrális művészetlozóai vonatkozásokra koncentrál a Modemben június 28-áig nyitva tartó A mindenség modellje című kortárs magyar templomépítészeti kiállítás – mely 51-et mutat be az elmúlt fél évszázadban Magyarországon épült mintegy félezer templom körül –, hanem a templomépítészet révén az építőművészet referencialitását és társadalmi önmeghatározásának problematikáját járja körbe. A templomszerűen felépített kiállítótérbe lépve nem vonatkoztathatunk el ama hegeli tézistől, mely szerint a művészet a vallás analóg területe (Esztétikai előadások). Mindkettő kapcsolódik a földi, véges természeti élethez, miközben Isten a tudat tárgyaként jelenik meg benne. A művészet és vallás közötti azonosításnak leginkább az építészet felel meg, s mint alapvetően szimbolikus művészeti forma „egyengeti Isten adekvát ábrázolásának útját”. Ismételjük a didaktikus tényt: funkció szerint az építészetben megkülönböztetünk lakóhelyet és templomot (mint „Istennek és gyülekezetének körülfogását”) – s a középületek olyan profán hajlékok, melyek a közösségi létezés intézményesített formáinak egyszerre lakóhelyei és „szentélyei”. A templom „Isten hajléka”, de ben-
ne az ember talál otthonra, avagy biztonságos lelki „lakóhelyre”; a templom az Ég és Föld, az ember és Isten találkozásának helye. E gondolatot erősíti fel egyébként a fő- és mellékhajók (benne az oldalfülkék) kialakítása a fotókat, installációkat, maketteket, animációkat és a Csontos János által rendezett Tizenkét kőmíves című, két építészeti lmciklusából válogatott részleteket bemutató tárlaton (az installációterv Benedek Zsanett munkája); a főhajóban kinagyított fotók pedig képesek virtuálisan kitágítani a belső teret az ég felé. A Kozmikus programok címet viselő tárlatfejezet Csete György 1982-es halásztelki római katolikus templomát mutatja be – a kiállítás kurátora, a templomleírásokat is készítő Wesselényi–Garay Andor egyértelműen kijelöli ezzel a kortárs templomépítészet határvonalát. A debreceni tégláskerti református templomot is tervező Csete etimológiai alapon közelít a hajlék fogalmához: „Hajlék szavunk, mely mostanra csak költőink ajkán él és használatos, mindennél ékesebben fejezi ki Isten háza képét és fogalmát, a magához fogadó, védelmet nyújtó tér költői szépségű meghatározását.” Organikus szemléletének alapját is jelentő kozmológiai programja nyomán megvalósított művészetében a hajlék-jelkép az ívben megfeszített és meghajlított szerkezetek révén is jelentkezik, s mint kortárs határvonal, párhuzamosan fut a Török Ferenc által tervezett 1983-as edelényi görög katolikus templom képsora. Anyaghasználat és térkezelés szempontjából „ősforrások” lettek a későbbi, kortárs templomépítészek számára. A kápolnaszerű oldalfülkék (mellékterek) kiválóan alkalmasak a stiláris rokonságok, a mester–tanítvány viszonyok, nagyobb templomépítői életutak (Nagy Tamás, Lengyel István, Makovecz Imre), különböző templomépítészeti törekvések és (prekortárs, posztorganikus, modern és utópisztikus) korszakok bemutatására.
Az ország első templomépítészeti kiállítása nyílt a Modemben
Vitéz Ferenc
Mérték
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. április 29. ]
15
Éltető fekete hagyomány Egy fazekas, aki a Fazekas vezetéknevet viseli, s akinek munkáiból a napokban nyitottak emlékkiállítást: Fazekas István. A 2007ben elhunyt művész élettársa, Boros Eszter Hajdúszoboszló városának ajándékozta a különlegességeket. A Múzeum Galériában a nyilvánosság előtt is felfedték a nádudvari fekete edények titkát. Igazi fazekasműhelyt idézett a kicsi, ám annál hangulatosabban berendezett tárlat. Nem akármilyen tiszteletnek örvend Fazekas István, és ez a megnyitón is érezhető volt. Lakner Lajos megyei múzeumigazgató egyszerű látogatóként és igazgatóként is arra buzdított mindenkit, hogy e tárlat segítségével is őrizze meg a kultúrát. Igaza van, elvégre hagyományainkból kiindulva, és azokból táplálkozva tudunk előbbre jutni. A Fazekas család munkássága pedig annyira egyedi, hogy ebből valóban érdemes építkezni. Nem véletlen, hogy az egész családot megemlítették – a név kötelez – hisz’ nemcsak Fazekas István képviseli az iparművészet ezen ágát. A tradíciók öröklődnek,
Amit a faszén füstje megcsapott... s unokák, úk, lányok, testvérek tartják életben a fekete edények hírnevét. Fazekas Lajos nagybátyjától tanulta a mesterséget, s elmondta, hogyan dolgozott műhelyében az „öreg”. – Leültem vele szemben, s gyeltem, ahogy a kezébe vette
az agyagot. Először csak zikai erejével munkálta, s ahogy egyre formálódott az anyag, egyre kevesebb erővel, sokkal inkább az érzéseivel, szellemével dolgozott. Az elején még beszélgetett is velem, aztán már, mintha nem létezett volna senki, csak az anyagnak élt.
Hát így. A kiállítást P. Szalay Emőke nyitotta meg, s röviden felvázolta a fekete edények jelentőségét, a fazekasság helyét az iparművészetben, sőt a történelemben. Tudjuk, hogy több ezer éves hagyománya van a fazekasságnak, hiszen ezek elsősorban használati tárgyak, s megmunkálásuk, díszítésük emeli e remek darabokat a művészet sorába. A fekete edények éveken át készülnek, a vastartalmú agyagot akár két–három évig is pihentetik, a kialakítás után pedig sikálásnak nevezett technikával díszítik. Ez tulajdonképpen kaviccsal való dörzsölés, de a környéken a sikálás elnevezés terjedt el. Égetés után a minta csillog, az edény többi része pedig matt, szépségét és különlegességét ez adja. Feketévé pedig mi más tehetné, mint az égetés utolsó fázisában eloltott tűzből fennmaradó faszén füstje. Megtekinteni, csodálni és gyönyörködni benne. A nádudvari Fazekas István hagyatékának egy részét Hajdúszoboszlón becsülik meg. Moldován Tünde
Tűzzománcban álmodó Kolláth Erzsébetnek két kiállítása is volt a közelmúltban: februárban a püspökladányi Dorogi Márton Művelődési Központban, márciusban pedig a Karacs Ferenc Gimnáziumban, hol sorozatban mutatják be helyi alkotók műveit. Áprilisban Cegléd műpártoló közönsége láthatja tűzzománcait.
Támogatta-segítette Topor András, egykori körvezetője is ezen az új úton. Sisa József gödöllői mesternél – mindössze két hét alatt! – megismerhette a klasszikus technikákat: az azsúrt, a rekeszzománcot és a sodronyzománcot. Azóta tűzzománcban álmodik. Ami talán a legfeltűnőbb, szinte azonnal szembeszökő: képein Kolláth Erzsébet felsőfokú tanul- nem látunk embereket, állatokat, mányait Nyíregyházán, a tanárkép- csak virágokat, növényeket meg tájat, többnyire őszi-téli tájat. Első ző főiskola földrajz–rajz szakán végezte. Stúdiumain sokat tanult, benyomásunk „az ember nélküli csend” hangulata. Műveinek nagy sokféle technikát elsajátított – a tűzzománc kivételével. A sors kü- része is csend-élet! Sokféle virágot láthatunk: különféle liliomokat, talönös ntora, hogy hosszú ideig virózsát, tulipánt, gyöngyvirágot még égetést, sőt kemencét sem meg nőszirmot. (Virág szavunkat látott! A főiskola után visszatért a latin virgo-ból származtatják, ez Püspökladányba, azóta ott él s dolgozik, régi iskolájában, a Pető- szüzet jelent!) Egytől egyig a nőről, ben tanít, alkot, „szabadidejében” a női sorsról üzennek e virágok! A meg galériát vezet. És ami a leg- ma lányainak, asszonyainak sorfontosabb: beleszeretett a tűzzo- sáról, melyben élniük kell, olykor máncba. Gyűjtötte, tanulta a szak- a fájdalomról és a szenvedésről is, mit ki kell állniuk, el kell viselniük, irodalmat, beszerezte a szükséges eszközöket, festékeket, kellékeket, és néha-néha, ha megadatik, a nemsokára saját kemencéje is lett. csöppnyi örömről, mely mégiscsak
Alkotás közben megszépíti az életet, életünket, a ak, férjek, apák és szerelmesek életét. Ember nélküli csend? Bizony, első benyomásunk megtévesztő,
mert Kolláth Erzsébet képei nagyon is beszédeseknek mutatkoznak. A nőiséget személyében is megélő, apró rezdülésekre érzékeny, szenzibilis alkotó ilyen címeket ad képeinek, mint Téli éj, Meleg szobában, Élet a fagyban, Korai virágzás, Tél a tavon, Egy őszi séta emléke, Tündérrózsa… Feltűnően jellemzőek a hideg színek, a zöld, a kék különböző árnyalatai, s csak néha melegíti fel ezt a világot a narancs, és még ritkábban egy-két pöttynyi vörös, az élet, a vér, a tűz színe. Idei téli-tavaszi kiállítását megelőzően számos helyen szerepelt már munkáival. Volt saját kiállítása Nyíregyházán, Budapesten, a Balaton környékén – Lellén és Bogláron –, Hajdúszoboszlón és Nagykőrösön, s részt vett kollektív tárlatokon is. Úgy vélem, eljött az ideje, hogy Debrecenben is bemutatkozzék. Ozsváth Sándor
16
Tájoló
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. április 29. ]
FILMLEVÉL
POLCRA VALÓ
KORONGOK
Válságkezelés
1111 év
Elektrolízis
Ma, amikor egyre inkább leáldozóban van a nagyvárosi lét presztízse, azt kell látnunk, hogy a romantikus komédia ősei is vidéken kötnek ki a megújulás reményében. Rendszerint persze nem maguktól mennek, hanem küldik őket, gondoljunk csak a tinisztár Hannah Montanára, vagy Bridget Jones távoli rokonára, Lucy Hillre, aki a Miért éppen Minnesota? című komédiában gyárigazgatóként próbál helytállni a kiesnek éppen nem nevezhető New Ulmban. Körömcipőben és tavaszi kiskabátban lép ki a minnesotai télbe, s ott mínusz 15 fok és hófúvás fogadja, valamint néhány jó szándékú és együgyűnek látszó helybéli. Kiderül, hogy a kisvárosban az emberek nyitottak, istenfélők, elutasítanak minden nagyvárosi, záptojásszagú kultúrterméket, állandóan tápiókapudingot
A magyarság történetének a Kárpát-medencében – a honfoglalástól napjainkig – eltöltött 1111 évét mutatja be Mitták Ferenc Képes magyar história című vaskos kötete. A magyar históriát vázlatosan összefoglaló könyv 14 fejezetben idézi az olvasó elé történelmünket, kitérve az európai, Magyarországot érintő jelentős eseményekre is. A kronologikus eseménymenet befogadását mozaikszerű felépítés segíti, gazdag illusztrációs anyaggal. A Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft. gondozásában tavaly megjelent kiadvány az 1945 utáni időszak bemutatása során az objektivitásra törekedve az eseményeket kommentár nélkül sorolja fel. A megszokottól eltérő szakaszolást azzal a célzattal alkalmazta a szerző, hogy a történések, személyek, időpontok jobban rögzülhessenek olvasás közben. A magyar nép múltja iránt érdeklődők kalauzként használhatják a feketefehér könyvet, fellapozva egyebek mellett kiemelkedő személyek életútját, egy-egy ütközet tömör leírását, illetve a gazdasági-társadalmikulturális élet változásait.
Korábbi lemezeit hallgatva simán lehetne németnek tippelni az Apoptygma Berzerk nevű formációt, az előző, 2005-ös album alapján még feltörekvő atal gitáros brit bandának. Holott a zenekar motorja, Stephan Groth, ez a dániai születésű – és már nem is annyira tinédzser korú zenész – norvégiai lakos... Talán hűvös skandináv gyökerei is közrejátszottak abban, hogy zenei pályája első másfél évtizedét az elektronikus zene bűvöletében töltötte. Az 1989-ben alakult Apoptygma Berzerk mindig szívesen kísérletezett. Hosszú út vezetett a kritikusok által tökéletesnek tartott You And Me Against The World lemezig, a folytatásig pedig 4 évet kellett várni. A Rocket Science taktikus visszatérés a gyökerekhez. Színes lett ez az album, mely Groth ízlésére jellemzően az elektronikus poptól a komor, kemény riffekel zúzó gitárzenéig. Lehet, hogy öt év múlva klasszikusnak fogják kikiáltani – most leginkább egy izgalmas, kísérletező lemeznek tűnik, amelyet mintha vérpro és világmegváltó tervekkel teli süvölvények hoztak volna öszsze. (Bővebben: www.deol.hu) (eszem)
esznek, és emlékkönyveket gyűjtenek. Lucy (Renée Zellweger) első napjait pedig pokollá teszik: hiszékenységét kihasználva borsot törnek az orra alá, s ha kell, összefognak ellene. Elutasításuk abból a sejtésből ered, hogy Lucy gyárátalakítási elképzelései elbocsátásokkal járnak majd. Blanche (Siobhan Fallon Hogan), a titkárnő az egyetlen, aki bízik az új igazgatóban, sőt, szívesen elrendezné a magánéletét is.
Bármennyire kiszámítható és sablonos a dán Jonas Elmer , áthatja az a fajta szívmelengető érzés, aminek a néző néha szívesen átadja magát – akár nosztalgiából, akár mert attól fél, hogy lassan kővé dermed a szíve. A Bridget Jones-manírok régről sejlenek fel, s egy erősen ráncosodó arcon már nem olyan mókásak. A Miért éppen Minnesota? nem Renée Zellweger romkom-lmje, és nem is a hiphop-klipek rendezőjéé, Jonas Elmeré, hanem Siobhan Fallon Hogané, aki egymaga képes megtestesíteni valamennyi minnesotai sztereotípiát. (wiedemann)
Batta Ágnes
TV-SZEM
Randivonal Mindig adok újabb esélyt a magyar filmnek. Különösen annak, amelyet közönségfilmként harangoznak be, sőt a híradások szerint van nézettsége a mozikban. Így láttam hozzá a „9 és fél randi” megtekintéséhez is a képernyőn. A dolog nem indult rosszul. A helyszínek nem lepusztultságról, lelakottságról panaszkodtak, és a történetet a két magyar szívtipró egyike, Fenyő Iván köré kanyarították. (A másik Csányi Sándor, de nem üzentek még értük Hollywoodból.) Az mindjárt kiderült, hogy arról nem képes szólni a film, amit tartalma ígér, a magyar szinglik elmagányosodási tüneteiről, mert a témáról az alkotók nem tudnak semmit, csak villantgatják a helyzeteket és poénokat. És ekkor, a „mese” kétharmadánál érezhetően beleszólt a buliba a pénz, ahogy ez „támogatóknál” szokás! Csavartattak egyet a történeten az amerikai családi filmek jól bevált (?) érzelgős, kioktatós receptje, a „tuti” szerint. A sztori ekkor átment szájbarágós okoskodásba, sőt a szereplők a fináléban még össze is foglalták a mondanivalót. Záró kép: a főhős szerelmével ladikon el. Tudjuk mi, hogy a „pénz beszél”, hogy „belebeszél” mindenbe. De egy ártalmatlan film sztorijában sem maradhatunk önállóak? Hogy általunk szóljon és rólunk? (erjel)
Sztárparádé A lmes elit krémjét vonultatják fel legújabb lmjükben a Coen vérek. A sok szálon futó, és összeösszegabalyodó történetben Brad Pitt egy elképesztően ostoba tneszedzőt alakít, akinek értelmi képességeiről nem csupán a hajában ékeskedő melír tanúskodik. Frances McDormand szintén edzőként szorgoskodik a test templomában, leginkább azonban a plasztikai műtéteinek költségeit számolgatja. John Malkovich egy alkoholista volt CIA-ügynök szerepébe bújik, akit egy szexmániás hazudozóval (George Clooney) csal a felesége (Tilda Swinton). A meglehetősen sötét tónusú Nem vénnek való vidék után a kultlmek egész sorával büszkélkedő Coenék most könnyedebb vizekre eveztek. Az Égető bizonyíték egy abszurd komédia, melyben a blődlit fokozni aligha lehetne tovább. Nem is nagyon marad más választása a nézőnek, minthogy nevessen az idiótává és mániássá torzított gurák ügyetlenkedésein és szómenésein. A sztori eszement, a jókedv garantált. (lara)
17
Korzó
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. április 29. ]
17
Konyhamalacok híján A konyhamalac léte magyarázatra szorul. Eredetileg a mosogató kimenete alá iktatott műszerről van szó, praktikus aprító: péppé zúzza a gusztustalanságokat, mindazt, amit háziasszonyok máskor simán belegyömöszölnek a szemetesbe. (Rosszabb esetben a levesbe). Gondolhatunk itt félméteres, a konyhakövet megjárt cérnametéltre, szétfőtt fokhagymagerezdre, gyűszűnyi palacsintatésztára, elgurult borsószemre, némi visszamaradt tojásfehérjére. A konyhamalac pépesíti a hulladékot, így soványabb lesz a kukazsák és dúsabb a Föld, mert nem szennyezzük hiába, a biomassza ugyanis szépen távozik a csatornán át, és a talajt termékenyítve akár lúdhúr is nőhet rajta. A konyhamalac máskülönben eleven ember. Az a fajta, amelyik minden jóravaló családban kivívja magának e funkciót az ételmaradékok stoppolásával. Az a fajta, aki térdelő rajtból veti rá magát a narancshéjra és a háromnapos bundás kenyérre. Amennyiben az élő és a gépi háztartási rönek is híján vagyunk, jöhetnek a praktikák.
Minden jó lehet valamire A megmaradt sült csirkemájat – kizárólag gondos hűtés után! – újrahasznosíthatjuk, ha villával összetörjük, diónyi vajjal és egy kávéskanál mustárral elkeverjük, majd kevés petrezselyemmel, ingerencia szerint borssal, de akár csiliporral ízesítjük. Kész a pikáns májkrém, amely bolti mostohatest-
vérével ellentétben tényleg májból készül. Káposztás étel készítésekor a kifacsart/kimosott káposztalevet sose öntsük ki. Kisebb befőttes üvegben, vagy félliteres műanyag akonban sokáig eláll a hűtőszekrényben. Savanyú (például tárkonyos-tejfölös) levesek kiváló ízesí-
tője lehet. Ne féljünk akár nagyobb mennyiséggel is felönteni a kész levest. A felesleges keményre főtt tojás is újjászülethet, méghozzá töltött húsok „bélésének” főszereplőjeként. A madár-petesejteket apróra kockázzuk, üvegesre párolt hagymához és egy tejben áztatott zsömléhez adagoljuk, fűszerezzük, gombát vagy darált húst is kaphat kísérőnek, mielőtt a felszúrt dagadó mélye lesz végső nyughelye. Egyes sütemények csak a tojások sárgáját igénylik. A fehérje így sorsára vár. Kis adagokban minden további nélkül fagyasztható. Később, kelt tészták készítésekor (felolvasztva) a még nyers édesség tetejére kenve csillogó színt kölcsönöz sülés után. A narancsok héját szeleteljük fél centis, hosszúkás darabokra, majd cukorszirupban nyugtassuk meg őket. Irány a hűtőszekrény, hiszen szép jövő vár rá: madártej zamatos ízesítője lehet, s kész sütemények tetejére is kerülhet dekorációnak.
AJTÓ-ABLAK PROFIL Kft. Fa és műanyag nyílászárók
Tavaszi vÁsÁRa! Borovi bejárati, beltéri ajtók Borovi ablakok k=1.0wm2/k 3–5–6 légkamrás műanyag ablakok MASONITE beltéri ajtók, MDF, dekorfóliás, acél biztonsági ajtók (12 ponton záródó) Felmérés, beépítés, ingyenes árajánlat-készítés. Redőny, reluxa, szúnyogháló-értékesítés. Érvényes: május 10-ig!
BANK
Db. Szabó Kálmán u. 54. Tel./fax: 52/437-442, 30/664-3611
KDB_Tiger_101x64.indd 1
4/21/09 6:14:14 PM
(bereczki)
18
Értékeink
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. április 29. ]
Pásztorélet
Könyv a névnapra Méltóképpen őrzik és ápolják Karácsony Sándor emlékét Földesen. Ezt bizonyítja az éppen a névnapján bemutatott, második kiadást megért monográfia.
A népi művészet nagy értékei A Debreceni Művelődési Központ Tímárháza nemrégiben nyitotta meg kiállítását Ostor, de karikás címmel a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület Agrártörténeti Szakosztálya Pásztorélet-kutatók Körének kollekciójából. A gyűjtemény május 26-ig tekinthető meg. A kiállítás anyaga dr. Keczer Tamás, Varga József, Perényi János, Póka György, Dani János, Szőke Péter, Bárdi László, Oláh Miklós, valamint Fehér Attila gyűjtése és munkája. – A pásztorélet-kutatók körében olyan emberek jöttek össze, akik számára a kiállított tárgyak nemcsak egyszerű, régies eszközök, hanem többek annál. Mindannyian kapcsolatban voltak vagy vannak a pásztorkodással, sokan közülük ezt meghatározó családi hagyományként űzik – mondta dr. Keczer Tamás. – Szeretnénk bemutatni, milyen hatalmas nemzeti kincset hagytak ránk elődeink, és felhívni a gyelmet megőrzésének fontosságára. A kiállítás bepillantást enged a népi művészet értékeibe, amelyek egyszerre közösségiek és egyéniek is. A gyűjteményben a pásztorélet eszközei mellett a tanyasi ember földművelő munkájához tartozó tárgyak is megtalálhatók. – Az ostor állathajtó eszköz, nyélből és ráerősített szíjból áll – magyarázta Perényi János. – Két típusa közül a rövid nyelűt, amelyet karikásnak is neveznek, az alföldi pásztorok használják, a hosszú nyelű a szekerezők eszköze. Minden tájegységnek megvan a maga jellegzetessége és díszítése. A kiállításon megtekinthető karikás ostorok legtöbbje hortobágyi, s vannak palóc, hódmezővásárhelyi, bugaci, somogyi, szegedi, Békés, Pest és Zala megyei ostorok is. Mind közül a leglátványosabb a hortobágyi, amelyiknek a nyelén a pásztor saját életét és a környezetében lévő élőlényeket formázta meg díszítő faragásokban. Gyakori mintának számít a magyar címer, templom, csillag, kutya, ló, madár. Az ostor tulajdonosának neve, a készítés helye és ideje szintén megtalálható a nyélen. Az alföldi pusztán zajló mindennapokat a kiállítás a pásztorélet más tárgyi emlékei által is a látogatók elé tárja. Megtekinthető a gyűjte-
Személyre szabott emlékek ményben többféle technikával elkészített pásztorbot, nyereg, billog, béklyó, kengyel, zabla, valamint láthatók a pásztorviselet különleges darabjai: cifraszűr, suba, kalap, gombos mellény és varrott tarisznya. A pásztorélet művészete, eszköztára meghatározó alapját adja a magyar kultúrának, ezért hagyományának őrzése és ápolása kiemelkedően fontos feladatunk. – A jelenlegi helyzetben, amikor embernek összeszorul a lelke a hazája miatt, az egyik legfontosabb dolog sorba venni azokat az értékeinket, amik lehetővé tették, hogy megmaradjunk – hangsúlyozta megnyitó beszédében Gencsi Zoltán, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht. ügyvezető igazgatója. – A nemzet, amely évszázadokon keresztül ebből a földből élt, a legeltető állattartással hagyományokat teremtett. Ma újra meg kell találni ennek a földnek az üzenetét: mi az, ami miatt különlegesek vagyunk a világban, és ami jövőt adhat ennek a hazának. Sörös Emőke
A Karácsony Sándor Általános Művelődési Központ aulájában, a professzor domborműves portréja előtt tartott bemutatón megjelenteket – diákokat, pedagógusokat, a szerző át, Kontra Miklóst és a Gondolat Kiadó igazgatóját, Bácskai Istvánt – Péter Imre tanácsnok, a Karácsony Sándor Művelődési Társaság elnöke köszöntötte. Mint mondta, mindig nagy öröm egy könyv bemutatója, ám ha az éppen Karácsony Sándorról szól, újabb örömet szerez a földesieknek. Az összefogás eredményeként második alkalommal kiadott könyv szerzőjének a, Kontra Miklós egyetemi tanár édesapjáról elmondta: a természettudományi és társadalomtudományi ismeretekben jártas Kontra György elég hamar bűvkörébe került Karácsony Sándornak, tevékenységét nagyra értékelte. A kiváló pedagógus nevét azonban nem volt tanácsos emlegetni az 50–60-as években, csupán baráti, családi körben. Az egyetemi tanár egy anekdotát is megosztott a jelenlévőkkel: 1949-ben Rákosi diktatúrája idején Karácsony Sándor előadást tartott, utána Rákosi következett. A tudós-tanár előadását hatalmas taps fogadta, Rákosi meg is jegyezte: nem sok ez a siker? Mire Karácsony Sándor ezt felelte: vannak dolgok, amiből nem lehet sok. Bácskai István szerint legenda volt már életében is Karácsony Sándor, a híres professzor. A szerzőről elmondta, alapos, mélyreható munkát végzett a pedagógus tevékenységéről, jelezve: az általa megfogalmazott reformok ma is aktuálisak. Péter Imre bejelentette még, hogy idén szeptemberben konferenciával emlékeznek meg a névadás húszéves évfordulójáról, s addig is lesznek megemlékezések többek között a Magyarok Házában, illetve a pedagógusnapon is. Kép és szöveg: Nyírő Gizella
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. április 29. ]
DERECSKE Május 1. (péntek) Sárostói sportpálya: majális: 10.30: kulturális és sportbemutatók, 14.30: sztárvendég: Márk, kísérőprogramok: főzőverseny, agility, kutyaszépségverseny, légvár, élőcsocsó, pónilovaglás, gyermekműsor: Orfeum Művészeti Egyesület: Dorothy meséi, konferál: Dánielfy Zsolt, a Csokonai Színház művésze EGYEK Május 3. (vasárnap): búcsú: kirakodóvásár, körhinta, ugrálóvár FÖLDES Május 1. (péntek) 10 óra, szabadidőközpont: majális, Ki mit tud? HAJDÚBÖSZÖRMÉNY Május 10-ig, Hajdúsági Múzeum: Magyar szürke, Radisics Milán a National Geographic fotográfusának fotó- és multimédia-kiállítása
szakrális őstörténet feltárása, előadó: Bakos Attila – Budakalász HAJDÚSZOBOSZLÓ A Kovács-központ programjaiból: Április 30. (csütörtök) 8.30–16.30 óra: lakossági véradás Április 30-ig, Bocskai István Múzeum: Fazekas István-emlékkiállítás Május 2. (szombat) 14 óra: IN Hotel (Mátyás király sétány 1. – a Hotel Aurum mellett): I. Hajdúszoboszlói Országos Numizmatikai Árverés (megtekinthető: május 2-án 10 órától a helyszínen) HAJDÚSÁMSON Május 1. (péntek): szabadtéri programok az iskolaudvaron és a sportpályán Állandó kiállítások: Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény kiállítóterme: Öntöttvaskályha-gyűjtemény, Ejtőernyős emléktárgyak, Hajdúsámson régi fényképeken (megtekinthető: hétfőtől péntekig 8–12 és 13–16 óra között, egyéb időpontban bejelentkezésre tel.: 52/590-013) II. Rákóczi-iskola kiállítóterme: „Hajdúsámsontól a Góbi sivatagon át a szaudarábiai sivatagokig” – Geológiai, néprajzi és tudománytörténeti muzeális gyűjtemény (előzetes bejelentkezés: 52/590-013 vagy 52/590-400) KABA A Mácsai Sándor Művelődési Ház programjaiból: Április 30. (csütörtök) 18 óra: Marosmentiek – a Nagyváradi Táncegyüttes műsora Május 1. (péntek) 9 óra, sportpálya: családi majális: zenés ébresztő, karate-, tűzoltó-, íjászbemutató, a művészeti iskola bemutatója, „Pusztai rókák” – karcagi lovas hagyományőrzők, pónilovaglás, kispályás kupa, főzőverseny, ügyességi versenyek, játszóház Május 2. (szombat) 18.30, mozi: Underworld – a vérfarkasok támadása Május 4. (hétfő) 14 óra: hímző szakkör, 17 óra: kertbarátkör Május 5. (kedd) 16 óra: Őszirózsa Hagyományőrző Egyesület Május 6. (szerda) 15 óra: Őszidő nyugdíjasklub, 16 óra: Búzavirág pávakör, 18 óra: énekkar Május 6-ig: 10 éves a Kabai alkotókör – kiállítás
19
Mit ajánl?
Megyei programsoroló BALMAZÚJVÁROS A Veres-központ programjaiból: Április 30. (csütörtök) 18.30 óra: A művelődési központ felújított színháztermének ünnepélyes átadása: a Bekton Ifjúsági Fúvószenekar koncertje Május 1. (péntek) 9 óra, kastélykert: városi majális: veterán autók, motorok és VW autók városébresztő felvonulása, a 112 védelmi nap versenyei, bemutatók, tesztek, 11 óra: Balmaz – Builder verseny, 13 óra: ügyességi verseny autósok részére, főzőverseny, amatőr csoportok bemutatói, eredményhirdetések, 19 óra, művelődési központ: fény- és hangjáték a felújított színházteremben, Hat hét – hat tánc (előadják: Kulka János, Vári Éva), 21 óra, szabadtéri színpad: Hooligans koncert Május 2. (szombat) 9 óra: majális a Koroknai majorban: veterán-autók felvonulása, 11 óra: kézműves termékek vására, főzőverseny, ügyességi játékok, állatsimogatás egész nap Május 2. (szombat) 15 óra, művelődési ház: Kéry Kitti: Kalandra fel! című gyerekelőadása, 19 óra: Fény- és hangjáték, 19.05: Bonnie és Clyde, előadják: Kamarás Iván és Kapócs Zsóka Május 3. (vasárnap) 15 óra, művelődési ház: Búgócsiga együttes koncertje gyerekeknek, 19 óra: Fény- és hangjáték, 19.05: Helló, itt vagyunk! – Mészáros Árpád Zsolt és Kamarás Máté koncertje Május 4-ig, Nádudvari u. 26.: Pásztorművészet – kiállítás
Tájoló
Május 4. (hétfő) 10 óra: „Hangom a hangszerem”– rendhagyó énekóra a Canticum Novum Kamarakórussal, 14 óra: hímzőkör Május 5. (kedd) 9.30: Bazsarózsa népdalkör; a mikepércsi csárdás 16. próbája NAGYKEREKI Május 2. (szombat) 16 óra, Bocskai-várkastély: dr. Csókay András agysebész előadása életről, halálról s mindarról, ami közötte van NÁDUDVAR Az Ady-központ programjaiból: Május 1–2. (péntek, szombat) 19 óra: A szállító 3. Május 5. (kedd) 17 óra: Vonal és szín – kiállítás Burai István és Baráth Pál festő- és grafikusművészek olaj táblaképeiből, grafikáiból, megnyitja: dr. Rab Ferenc ügyvéd NYÍRADONY Május 1. (péntek) EU park: Majális: főzőverseny SZENTPÉTERSZEG Május 1. (péntek) 9 óra, sportpálya, horgásztó: majális: sport-, főzőverseny, 11 óra: erős emberek versenye, 12 óra: Michael Jackson-show (imitátor fellépésével), 13 óra: családi vetélkedő, 13.30: karatebemutató, tűzoltó-bemutató, arcfestés, pónilovaglás. Július 31-ig, faluház és könyvtár: Mesterségem címere – népi mesterségek Szentpéterszegen című kiállítás VÁMOSPÉRCS Május 1. (péntek) 9 óra, városi sporttelep: majális: majális kupa, kispályás labdarúgóbajnokság, gyermek-labdarúgótorna, 9 óra: kerékpártúra a nyírábrányi határátkelőig, 10 óra: májusfadíszítő verseny, ügyességi vetélkedők, arcfestés, kézműves-foglalkozások, főzőverseny, családi vetélkedő, uniós totó, tűzoltó-bemutató, 14 óra: Szolnoki Thália Színház: A Didergő Király – zenés darab, 14.50: anyák napi köszöntő: Grega Csaba: Úgy szeretném meghálálni, 15 óra: helyi amatőr együttesek bemutatkozása, 16 óra: köszöntőt mond: Tasó László országgyűlési képviselő, 16.15: operett- és sanzonparádé: Molnár Juli és Kiss Csaba előadásában, amatőr csoportok bemutatkozása, diszkó
HAJDÚDOROG Május 4-ig, művelődési ház: kiállítás Fejér Imre grafikus-rajztanár alkotásaiból
KOMÁDI Május 2. (szombat): majális: ingyenes ugrálóvár, óriáscsúszda, élőcsocsó, szumójáték, sztárvendégek: Márió, a harmonikás, Dred együttes, Desperado-, Next Day-koncert
ZSÁKA Állandó kiállítások: A 16. Zsákai Képzőművészeti Alkotótelep kiállítása a kiállítóteremben (Zsáka, Szabadság tér 2.), a Zsákai Ikonfestő Tábor és Madarász Gyula festőművész kiállítása a Rhédey-kastélyban. (A kiállítások megtekinthetők hétköznapokon, 8-17 óráig.)
HAJDÚNÁNÁS Május 1. (péntek) 13 óra, Köztársaság tér: szórakoztató programok, sztárvendég: L. L. Junior, este utcabál Toronyai Csabával Május 6. (szerda) 18 óra, Ifiház: MAGelőadás: „A Duna evangéliuma” – A magyar
MIKEPÉRCS A művelődési ház programjaiból: Április 30. (csütörtök) 18.30, Hunyadi-iskola tornaterme: Baranta bemutató – Hazatalálás előadássorozat Május 1. (péntek) 6 óra: zenés ébresztő
A Megyei programsoroló rovatba folyamatosan várjuk a megye települései kulturális rendezvényeinek időpontját, programját a
[email protected] e-mail címre.
Kovácsné Mucza Judit, az egyeki Tárkányi Béla Könyvtár és Művelődési Ház könyvtárosa: Az egyeki tájházat a Reneszánsz év – 2008 „Tájházak a közösségért” pályázat segítségével a kulturális minisztérium támogatásával sikerült megnyitható állapotba hoznunk. Az 1895-ben épült, a falu Fő utcáján található házban Egyek paraszti életmódját bemutató álladó kiállítás látható. (Előzetes bejelentkezés: 52/579-004, 06 20/598-0331.) Nagyközségünk a következő időszakban több programon várja a szórakozni vágyó vendégeket és a község lakosságát. A búcsút minden év május első vasárnapján – idén 3-án – rendezzük meg a sportközben: lesz kirakodóvásár, körhinta és ugrálóvár. Immár második alkalommal hirdetjük meg „Pünkösdölő” címmel június 1-jén az ünnepi koncertet – a helyi római katolikus templomban és a templomkertben –, egybekötve a „Kalácsok ünnepével”. A hangversenyen pünkösdhöz kapcsolódó népzenéket, dalokat elevenít fel a helyi népdalkör és citeráscsoport; a Móra-iskola irodalmi színpada és a helyi néptánccsoport pedig pünkösdi játékot mutat be. A helyi nőklub szervezésében a lelkes hölgyek maguk sütötte kaláccsal kedveskednek az odalátogatóknak. Ebben az évben is megtartjuk az „egyeki vigasságokat”. A június 27–28-i forgatagos falunap egyik kiemelkedő eseménye a polgármesterek főzőversenye lesz. Szokás szerint a megye tűzoltócsapatai is összemérik szakmai felkészültségüket.
20
20
Hirdetés
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. április 29. ]
Tökéletes védelem a szemnek multifokális vagy
Nem kell orvosnak lennie!
lencsével
készült szemüveg mellé ajándékba lencsés napszemüveget készítük Önnek, akár dioptriás változatban. Nálunk fizethet egészségpénztári kártyával, törzsvásárlóknak 10% kedvezmény!
Érdeklődjön üzleteinkben egyéb személyre szabott kedvezményeinkről, vagy a részletfizetési lehetőségről. • Balmazújváros, Kossuth tér 1. Tel.: 52/275-650 • Hajdúdorog, Tokaji út 3. www.okula-optika.hu Tel.: 52/232-113
• Hajdúnánás, Mártírok u. 18. Tel.: 52/390-777 • Derecske, Semmelweis u. 5. Tel.: 54/410-478
A költözés többé nem duma!
• Kaba, Rákóczi u. 93. Tel.: 54/460-594 • Nádudvar, Fő u. 87. Tel.: 54/480-476
Díjelengedési akció!
Ajándék energiatakarékos izzókészlet!
l Hiszen adójának 1%-ával támogathatja az egészségügyet, olyan civil szervezetek formájában, amelyeket olyan orvosok és betegek alapítottak, akik valamely betegségcsoportban szenvedőkön vagy megváltozott élethelyzetben lévő embertársaikon szeretnének segíteni. Ezek a felajánlások gyakran akár életeket is menthetnek, hiszen a kórházak vagy közvetlenül a betegek vagy azok családjai számára az állami támogatáson felül gyakran ez az egyetlen segítség, mely a problémák megoldásához vezethet. l Gondoljunk csak azokra a gépekre és eszközökre, kórházi felújításokra, melyek az egészségügyben tevékenykedő civil szervezetek áldozatos munkája során jöhettek csak létre. De gondolhatunk azokra a gyógyszerekre, gyógyászati segédeszközökre, melyekben olyan beteg gyermekek, felnőttek részesülhettek, akik ezen támogatás nélkül nem tudtak volna hozzájutni ezekhez. l A civil szervezetek gyakran anyagi támogatásokban részesítik a betegségben szenvedőket, melyek lehetővé teszik a családjaik számára a betegség miatt megváltozott élethelyzetben a gondozásukat, ápolásukat, így ezek a támogatások jelentős mértékben járulnak hozzá a gyógyulásukhoz. l Az egészségügyben tevékenykedő civil szervezetek nélkül gyakran nem jutna a kórházakban olyan modern felújításokra, fejlesztésekre melyek például lehetővé teszik a hozzátartók számára azt, hogy a betegségben szenvedők mellett maradhassanak a nap 24 órájában. l A sok-sok 1%-os felajánlásunkból, tehát közvetlenül segíthetjük a vese-, szívbetegeket, a leukémiás gyermekeket, bővítjük a mentőautók és kórházak felszereltségét. l Információ a civil szervezetekről a NIOK 06 (80) 200-074-es zöldszámán kérhető, vagy a www.nonprofit.hu/egyszazalek honlapon olvasható. Ne feledje, nem kell hősnek lennie! Adója 1%-a is szupernagy segítség!
KIADÓ ÜZLETEK, IRODÁK, GARÁZSOK
Díjelengedési akció! Az akció idôtartama: 2009. április 20. – május 31. Minden forint és euró alapú lakás- és jelzálog típusú hitel, valamint lakáslízing esetén: • Hitelbiztosítéki-érték megállapítási díj: 0 Ft. Az ajándék izzócsomag a fiókban történô szerzôdéskötéskor kerül átadásra, a 2009. április 20. – május 31. között befogadott forint és euró alapú lakás- és jelzálog típusú hitel, valamint lakáslízing ügyletek esetén, amennyiben a hitelbírálat eredménye kedvezô, és a kölcsönszerzôdés 2009. augusztus 31-éig létrejön.
A tájékoztatás nem teljes körû. Részletes feltétetek: www.otpbank.hu • www.otplakaslizing.hu 061/20/30/70 3666 666 • 06 40 3 66 666 Reklámfilmek, további ajánlatok: www.nemduma.hu
Piac u. 41. Belvárosi Üzletház
otp profi t betét otp lakáshitelek és lakáslízing
OTP_LAHI_Exit_A5.indd 1
236 m2 üzlet, 53 m2 üzlet, 30 m2 üzlet, 24 m2 iroda
Piac u. 73.
62 m2 üzlet, 33 m2 üzlet
4/17/09 10:17:28 AM
„Tiszta Fehér Oltár” címmel rendhagyó anyáknapi gálaműsor Magyar nóták, operettek, örökzöld slágerek három, ma élő, többszörösen kitüntetett szerzőtől. Kilenc legnevesebb énekes előadásában. Jeremiás Béla és Siliga Miklós zenekarával. Előadás 2009. május 2-án, szombaton 14.00 és 18.00 órakor, a debreceni Lovarda színháztermében. Számozott helyre szóló jegyek elővételben kaphatók 2000–2200–2400 Ft-os árakon: Debrecen Napló-székház, Tourinform-iroda, Cora Áruház, Órásbolt (Széchenyi u. 1.) Rendezői információ: 30/6342-844
Piac u. 58.
73 m2 üzlet+39 m2 galéria
324 m2 I. emeleti ingatlan eladó! Simonffy u. 1. Hunyadi u. 10. Hunyadi u. 6. I. em. Jerikó u. 1.
43 m2 üzlet 503 m2 üzlet 352 m2 iroda 270 m2 üzlet
Kossuth u. 8. 51 m2 üzlet
Sennyei O. u. 22. Petőfi tér 10. II. em. Cívis u. 5. Erzsébet u. 1.
Bővebb információ: 52/503-124, 503-134 www.civishaz.hu
122 m2 üzlet 24 m2 iroda 17 m2 garázs 15 m2 garázs
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. április 29. ]
Hívogató
21
Debreceni programsoroló ÁPRILIS 29., SZERDA 10 és 14 óra: Vojtina Bábszínház: Mátyás kerál nevenapja 10 óra: Belvárosi Közösségi Ház: „Ezek a fiatalok...” – ifjúsági konferencia 18 óra: DE főépület, III. em., Irodalmi könyvtár: „Kérdezni, válaszolni” – Borókai Gáborral, a Heti Válasz főszerkesztőjével Szirák Péter beszélget 18 óra: Vásáry u. 4.: Életreform esték: „Láthatatlan, jelen lévő világok” – beszélgetés Szanyi József szellemi gyógyítóval 18 óra: Kölcsey Központ: „Központban a nagyvilág – Franciaország” – az „On regardera par la fenetre” társulat bábszínházi előadása 19 óra: Stúdiószínház: Csavargók tízparancsolata (bérletszünet) 19 óra: Csokonai Színház: Tánc világnapi gála 17 környékbeli együttessel. Vendégek: William Fomin (Győri Balett), Presidance Company, a Magyar Táncművészeti Főiskola növendékei 20 óra: Silence (Bajcsy-Zs. u. 3–5.): Next Day-, Tomcats-, Grund-koncert 21 óra: Lovarda: Campus-parti. Km.: dj. Sterbinszky 22 óra: Kazánház: Egyetemi buli ÁPRILIS 30., CSÜTÖRTÖK 10 és 14 óra: Vojtina Bábszínház: Mátyás kerál nevenapja 10 és 11 óra: Újkerti Közösségi Ház: „Virágok nyílnak lábaid nyomán” – anyák napi kézműves játszóház általános iskoláskorú gyerekeknek 10 óra: Kismacsi Közösségi Ház: „Édesanyám virágosat álmodtam…” – kézműves játszóház 13 óra: Vojtina Bábszínház: „Felhőbodorítók” – Oroszi Emma és Balaskó Attila kiállítása. Tárlatnyitó mese: „Mese a Palozsma tojásról”. Előadja: Balaskó Attila és Mesics György (Kutyafüle Társulat) 18 óra: Turmalin Ház: Bhagavata Purana – Teremtés előadássorozat. Előadó: Bakos Attila író, filozófus 18 óra: Nagytemplom: Varnus Xaver orgonakoncertje 19 óra: Kölcsey Központ: „Központban a nagyvilág – Franciaország”: „A légi akrobatika művészete” – a Coeur Volant társulat előadása az Új Cirkusz műfajában 19.30: Modem: „Vagyok az úton – én vagyok az út.” – a Modern Tánc-Játék Stúdió kortárstánc-bemutatója 21 óra: Vasutas művelődési központ: FOKK: Copy Con and the Freedom Fighters-koncert 22 óra: Klinika Egyetemi Klub: Orvosbuli MÁJUS 1., PÉNTEK 8 óra: M3 Archeopark: majális. Programok: horgász-, kincskereső verseny, nomádjátékok, állatsimogatás, lovaglás, szabadtéri sportjátékok 9.30: Csónakázó-tó: a Govinda Kulturális Központ programja (indiai zene, beszélgetés a Krisna-tudatról, ételkóstoló, arcfestés) 11 óra: Bocskaikert, Napsugár Óvoda (Debreceni út 85.): Bertók Lajos-emlékfutás indul. 11.30-tól az emlékház megtekintése és emlékműsor 11 óra: Hármashegyalja: majális a Zsuzsi erdei vasúttal. Fellépnek: a Csokonai Színház művészei, Abakusz Gyermekszínjátszó Kör 19.30: Liszt-terem: Gitárzenekarok fesztiválja: a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar gitárzenekarának hangversenye 19.30: Főnix Csarnok: Ákos 40+1 Turné 2009 20 óra: Perényi 1 Zenei Klub: Frogshow- és Záhonyi Unplugged Project-koncert
A hatvanéves Földi Péter, az egyetlen kortárs képzőművészeti iskola körébe sem sorolható Kossuth-díjas festőművész visszatekintő kiállítása május 9-ig látható a DE központi épületének díszudvarán, az éppen negyvenesztendős Egyetem Galériában
MÁJUS 2., SZOMBAT 14 és 18 óra: Lovarda: „Tiszta fehér oltár” – rendhagyó anyák napi gálaműsor 15 óra: Alexandra Könyvesház (Piac utca 34–36.): a Napvilág Íróklub felolvasóestje. Téma: az állatok – emberi szemmel 19 óra: Csokonai Színház: Képzeletbeli operett (Thuróczy Gyula-bérlet) 20 óra: Liszt-terem: Gitárzenekarok fesztiválja: Szigeti István művének bemutatása 20 óra: Perényi 1 Zenei Klub: Loop Doctors feat. Brandon Fields – szaxofon (USA), Romhányi Áron (billentyű), Szendőfi Péter (dobok), Szentpáli Roland (tuba) MÁJUS 3., VASÁRNAP 10 óra: Vasutas Egyetértés Művelődési Központ: Gitárzenekarok fesztiválja: a résztvevők hangversenye 10 óra: Vojtina Bábszínház: Mátyás kerál nevenapja – színháztermi családi előadás 11 óra: Alexandra Könyvesház: „A Tündéreknek is van anyukájuk” – ismerkedés a mesével, közös daltanulás 19 óra: Csokonai Színház: Képzeletbeli operett (Latinovits Zoltán-bérlet) MÁJUS 4., HÉTFŐ 10 és 14 óra: Vojtina Bábszínház: „Síppal, dobbal, nádihegedűvel” – játszószínházi előadása 10 és 14 óra: Vojtina Bábszínház: „Elhozta az Isten piros pünkösd napját…” – táncház-gyermekjátszó 17.30: Benedek Elek Városi Könyvtár: Lövei Sándor költő irodalmi estje. Mny.: Vitéz Ferenc művészeti író 18 óra: Déri Múzeum: Irodalmi est: „Ébredj már aluvó” – irodalmi összeállítás Radnóti Miklós műveiből. Km.: Virágh Tibor előadóművész 19 óra: Vasutas művelődési központ: Lehár Ferenc: A mosoly országa – a Csonka Zsuzsanna Művészeti Társaság előadása. Km.: Magic Dance balett 19 óra: Perényi 1 Zenei Klub: Kuckó Művésztanya: Szajhák és igricek (2005) – filmvetítés 20 óra: Főnix Csarnok: „In Doors” – Jean Michel Jarre-koncert
MÁJUS 5., KEDD 10 és 14 óra: Vojtina Bábszínház: A kisgömböc 16 óra: Új kollégium (DE főépület mögött): „Az Akropolisz napszemüvegben” – beszélgetés Krasznahorkai László Kossuth-díjas íróval. Beszélgetőtárs: Szirák Péter irodalomtörténész 16 óra: Vasutas Művelődési Központ: Best of 2008 – a MUOSZ Karikaturista-szakosztályának kiállítása (jún. 8-ig). Mny.: Hornyák András 17 óra: Bartók Terem: V. Esély Est – a hátrányos helyzetű emberek gálaműsora az Esélyek Háza szervezésében 18 óra: Gyermekklinika, tanterem: Világjáró Klub: dr. Vámosi Péter előadása Sierra Leone-ról 19 óra: Stúdiószínház: Én, Károli Gáspár (bérletszünet) MÁJUS 6., SZERDA 10 és 14 óra: Vojtina Bábszínház: A kisgömböc 10 óra: Belvárosi Közösségi Ház: „Ilyen tavasz csak egy volt életemben” – ’48-as játszóház 14.30: Méliusz-központ: „Madarász suli” – természetvédelmi foglalkozás; 16.30-tól Helytörténeti esték sorozat: Hankó Zsuzsa: Kitiltott családok – könyvbemutató és előadás 17 óra: Szabó Magda könyvesbolt: Kolozsvári József festő, grafikus kiállítása (jún. 9-ig). Mny.: Hornyák András író. Km.: Kiss Vilmos Péter (hegedű), Sárosi György (brácsa), Ádám Károly (cselló), Virágh Tibor előadóművész 16 óra: Református Kollégium, 11/c terem: Wass Albert műveiből olvas fel Erdei József 19 óra: Stúdiószínház: Én, Károli Gáspár (bérletszünet) 19 óra: Vasutas Művelődési Központ: Lehár Ferenc: A mosoly országa – a Csonka Zsuzsanna Művészeti Társaság előadása. Km.: Magic Dance balett 20 óra: Galéria Café: Debreceni Jazzbarátok Köre: „Látható dzsessz-video érdekessége” – Héty Péter válogat kedvenc felvételeiből 20 óra: Silence (Bajcsy-Zsilinszky u. 3–5.) Bourbon Street-, Retronome- és Sikátor-koncert 21 óra: Lovarda: Campus-parti
22
Tájoló
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. április 29. ]
MOZIMŰSOR MoziMűsor Apolló Mozi (Miklós u. 1.) Kétely (am.) 30–6. 4, 6, 8 Halálos iram (am.) 30–6. hn2, 4, n7 Hajrá, boldogság! (angol) 30–6. 5, f8 álom.net (magyar) 29-én 4, 6 Hét élet (am.) 29-én 8 coraline és a titkos ajtó (am.) 29-én hn2, 4, n7, f9 Made in Hungária (magyar) 29-én 5 Milk (am.) 29. f8 deltA Mozi (Újkerti Közösségi Ház, Jerikó u. 17–19.) cincin lovag (am.) 4-én 6, 5-én 1, 6-án f2 KÖlcseY FilMKlUb (Tanítóképző Főiskola, 301 terem) Apokalipszis i–ii. (János jelenéseinek könyve) 4-én 6 cineMA citY (Debrecen Plaza) X–men kezdetek: Farkas (am.) 30–6. f2, hn4, 6, n9, 30–2. f11 is, 1–3. n12 is Kettős játék (am.) 30–6. n2, f4, hn6, 8, 30–2. n11 is, 1–3. de. 11 is Hannah Montana: A film (am.) 30–6. 2, 4, 6, 8, 30–2. n11 is, 1–3. de10 és 12 is Miért éppen Minnesota? (am.) 30–6. 1, f5, f7, f9, 30–2. f11 is spancserek (am.) 30–6. 1, n4, f6, hn8, 30–1. 10 is egy boltkóros naplója (am.) 30–6. 3, n6, f8, 30–3. hn10 is, 1–3. de. 11 is dragonball – evolúció (am.) 30–6. f3 Halálos iram (am.) 30–6. n5, n7, n9, 30–2. n11 is, 1–3. dél is szörnyek az űrlények ellen (am.) 30–6. n3, 1–3. de. n11, n1 is boszorkány-hegy (am.) 30–6. f5,f7, 30–2. f11 is, 1–3. f1 is álom.net (magyar) 30–6. n2, f6, f9, 1–3. de. n12 is Marley meg én (am.) 30–6. de. hn11, 2 gran torino (am.) 30–6. n4, f8, 30–2. hn10 is Kutyaszálló (am.) 1–3. f11
DEBRECENI városi VÁROSI televízió TELEVÍZIÓ PROGRAMJA AAdebreceni progrAMjA április 30., csÜtÖrtÖK n 5.00– 8.00, 9.00 Napszemle n 9.15 Első kézből n 9.30 Esti Közelkép n 10.00 Siker n 17.00 A Kontroll n 17.30 Kapocs (regionális magazinműsor) n 18.00 Erőnk Forrása (történelmi egyházak műsora) n 18.30 Siker (gazdasági műsor) n 18.45 Napszemle n 19.00 Hajrá! (sporthírek) n 19.15 Köz-ügy (háttérmagazin) n 19.45 Napszemle n 20.00 Csak a Loki! (labdarúgó-magazin) n 20.30 Hírháló (az ország hírei) n 20.55 Kitekintő (belföldi turisztikai ajánló) n 21.00 Szörnycsinálók (amerikai fantasztikus film) n 22.50 Így látom én (Eur-óra percek) n 23.00 Napszemle n 23.15 Hajrá! n 23.30 Közügy n 00.00 Siker MájUs 1., pÉnteK n 5.00–8.00, 9.00 Napszemle n 9.15 Hajrá! n 9.30 Közügy n 10.00 Siker n 16.35 Azokon a szép, kék hegyeken túl (Kabátfalva, a Kecskemét Tv filmje) n 17.00 BusinessMix n 17.30 Béke honol a hegyen (a Szombathely Tv filmje) n 18.00 Kukta (gasztronómiai és főzőmagazin) n 18.30 Vadrózsából tündérsípot (utazás) n 19.00 Hajrá! (sporthírek) n 19.15 „A muzeológia polihisztora” (Dankó Imre múzeumigazgatóról készült portréfilm, a Debrecen Televízió filmje) n 20.00 Megyei Tükör (magazinműsor) n 20.30 Hírháló (az ország hírei) n 21.00 Kaliforniai legenda (amerikai film) MájUs 2., szoMbAt n 8.45 Hajrá! n 10.00 Zodiákus n 16.30 Debreceni Színképek (kulturális magazin) n
17.00 Megyejáró (Komárom megye) n 17.30 Kukta (gasztronómiai és főzőmagazin) n 18.00 Kliptománia (klipkívánságműsor) n 19.00 Hétszemle n 19.15 Szemtől SzemMen (Hogyan vigyázzunk szemünk világára – humorosan!) (a Sopron TV filmje) n 20.30 Hírháló (az ország hírei) n 21.00 DVSCTeva–Kaposvár (labdarúgó-mérkőzés közvetítése felvételről) MájUs 3., vAsárnAp n 14.15 Shakespeare: Lear király (színházi előadás közvetítése a Csokonai Színházból) n 16.55 Megyei Tükör (magazinműsor) n 17.25 Kliptománia (klipkívánság műsor) n 18.25 Hétszemle n 18.45 Vasárnapi Napszemle n 19.00 Campus (egyetemi magazinműsor) n 19.30 Bach? Az meg kicsoda? (Varnus Xavér, 3. rész) n 20.00 Védett városmag (Kecskemét főtere, a Kecskemét Tv filmje) n 20.30 Zorán ( a Kecskemét Tv szórakoztató filmje) n 21.00 Magányos tigris (amerikai akciófilm) n 23.00 Vasárnapi Napszemle MájUs 4., HÉtFŐ n 5.00–8.00, 9.00 Vasárnapi Napszemle n 17.00 Managermagazin n 17.30 Nyitott világ (kémiai Nobel-díjasok) n 18.00 Barangolás a Kiskunsági Nemzeti Parkban (a Kecskemét Tv filmje) n 18.30 Siker n 18.45 Napszemle n 19.00 Hajrá! n 19.15 Esti Közelkép (háttérmagazin) n 19.45 Napszemle n 20.00 Zöldkamera (környezetvédelmi magazinműsor) n 20.30 Hírháló (az ország hírei) n 21.00 Vigyázat világvége (amerikai filmdrá-
ma) n 22.50 Így látom én (Eur-óra percek) n 23.00 Napszemle n 23.15 Hajrá! n 23.30 Esti Közelkép n 00.00 Siker MájUs 5., Kedd n 5.00–8.00, 9.00 Napszemle n 9.15 Hajrá! n 9.30 Esti Közelkép n 10.00 Siker n 17.00 Egészségmagazin n 17.30 Nyitott világ (Semmelweis Ignác) n 18.00 Debreceni Színképek (kulturális magazinműsor) n 18.30 Siker (gazdasági műsor) n 18.45 Napszemle n 19.00 Hajrá! (sporthírek) n 19.15 Esti Közelkép (háttérmagazin) n 19.45 Napszemle n 20.00 A 2009. április 30-i közgyűlés közvetítése felvételről n 20.30 Hírháló (az ország hírei) n 20.55 Kitekintő (belföldi turisztikai ajánló) n 21.00 A sárkányölők legendája (amerikai kalandfilm) n 23.00 Napszemle n 23.15 Hajrá! n 23.30 Esti Közelkép n 00.00 Siker MájUs 6., szerdA n 5.00–8.00, 9.00 Napszemle n 9.15 Hajrá! n 9.30 Esti Közelkép n 10.00 Siker n 16.30 Kukta (gasztronómiai és főzőmagazin) n 17.00 Eur-óra n 17.30 Nyitott világ (templomok és haranglábak) n 18.00 A mi kórházunk (egészségügyi magazinműsor) n 18.30 Siker (gazdasági műsor) n 18.45 Napszemle n 19.00 Első kézből (kommentár nélkül) n 19.15 Esti Közelkép (háttérmagazin) n 19.45 Napszemle n 20.00 Debreceni Színképek (kulturális magazin) n 20.30 Hírháló n 21.00 A harmadik szabály (amerikai akciófilm) n 23.00 Napszemle n 23.15 Első kézből n 23.30 Esti Közelkép n 00.00 Siker
Megfejtéseiket május 6-ig juttassák el levelezőlapon a szerkesztőség címére (4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A).
orAnge MUsic clUb (Perényi u. 1.) Kuckó Művésztanya: szajhák és igricek 4-én 7
Debrecen–Mikepércs Többcélú Kistérségi Társulás pályázatot hirdet:
irodavezető munkakör betöltésére A részletes pályázati feltételek megtekinthetők a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ honlapján (www.kszk.gov.hu), Debrecen Megyei Jogú Város internetes portálján (www.debrecen.hu), valamint Mikepércs Község Önkormányzata internetes portálján (www.mikepercs.hu).
A nyeremény egy-egy könyv, a nyertesek nevét a május 13-án megjelenő számunkban közöljük.
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. április 29. ]
Lelátó
23
Ingyenes Európa-bajnokság a Főnix Csarnokban Hamarosan kezdődik a debreceni U23-as vívó-Európa-bajnokság. A vívó-Eb-t május 8. és 10. között rendezik a Főnix Csarnokban. A rendezők és a versenyzők tehát egyaránt a felkészülés hajrájához érkeztek. Ennek megfelelően folyamatosan futnak be a nevezések, szállásfoglalási igények a debreceni szervezők részére. Már 13 ország jelezte érkezését, s a résztvevők száma még jócskán bővülni fog. Az újabb rangos cívisvárosi kontinensbajnokságra olyan tradicionális vívónemzetek jelezték a részvételüket, mint például a franciák, az olaszok vagy a románok, nem is beszélve a szintén vérmes, érmes reményeket tápláló magyar válogatottról. A nemzeti csapatnak debreceni tagja is lehet, ugyanis az eddigi válogatók alapján Mihály Kata jó eséllyel pályázik arra, hogy pástra lépjen a Főnixben, sőt: az eddigi eredmények alapján szinte biztos, hogy lesz cívisvárosi induló. A DHSE-PMD Vívóklub atal párbajtőröző tehetsége a tavalyi juniorEb-n egyéniben a 16., csapatban a 8. helyen végzett, a nemrégiben befejeződött belfasti junior- és kadet-világbajnokságon a magyar válogatott tagjaként csapatban a rangos 4. helyet szerezte meg, míg a hét végi, derecskei válogatóversenyt megnyerte, s vezeti a juniorok ranglistáját. Ez biztató jel a debreceni Európa-bajnokság előtt. A közelgő U23-as vívó-Európabajnokság előkészületei egyébként felpezsdítették Debrecen vívóéletét. Már az elmúlt időszakban is egyre gyakrabban hallhattunk a hajdúsági vívók, főként az utánpótlás korosztály eseményein elért eredményeiről, a kontinensviadal pedig valószínűleg tovább növeli a városban a sportág népszerűségét. Debrecenben amúgy nagy hagyományai vannak a sportágnak. A kezdeteket a Debreceni Tornaegylet 1867-es megalakulásához köthetjük, majd létrejött a Debreceni Vívó Club. Ebből az időből Békessy Béla nevét kell megemlíteni, aki nyolcszor nyert magyar bajnoki címet kardban és tőrben, s az 1912es stockholmi olimpián Fuchs Jenő mögött ezüstérmet szerzett kardban. Szintén Debrecenhez köthető Terstyánszky Ödön kardvívó: ő
Látványosságban aligha lesz hiány Amszterdamban lett aranyérmes, az olimpián. A II. világháború utáni évtizedekben olyan kiemelkedő nagyságok kezdtek a cívisvárosban vívni, mint a párbajtőrben olimpiai bajnok Fenyvesi Csaba vagy az olimpiai ezüstérmes tőröző Kamuti Jenő, az Európai Vívószövetség jelenlegi elnöke. Később kicsit vesztett lendületéből a város vívóélete, de az utóbbi pár évben ismét dinamikus fejlődést mutat. Jelenleg már négy vívószervezet működik Debrecenben. A mezőnyben egyébként vélhetően leendő világsztárokat láthat vívni a közönség, hiszen ezen korosztály képviselői éppen a 2012-es nyári olimpiára válhatnak „kész”
versenyzővé. Ne lepődjünk meg, ha néhány név ismerős lesz majd az olimpiai névsorban… A rendező Debreceni Sportcentrum Kht., illetve a Magyar Vívószövetség szakemberei ennek megfelelően keményen dolgoznak azért, hogy a verseny az itteni hagyományokhoz híven jól sikerüljön. Orendi Mihály, a Sportcentrum ügyvezető igazgatója ennek kapcsán egy örvendetes folyamat folytatását hangsúlyozta az Eb-re vonatkozó kérdéseinkre adott válaszában. – Nagyon fontosnak ítélem, hogy tartjuk magunkat a csaknem 10 évvel ezelőtt meghatározott városi sportkoncepcióhoz, mely
szerint minden évben legyen Debrecenben legalább egy nagy nemzetközi esemény. Így történik ez idén is, a közgyűlés egyhangúlag támogatta a viadal megrendezését, és a város anyagiakkal is hozzájárul a rendezvény sikeréhez – nyilatkozta Orendi Mihály, s betekintést engedett az előkészítés műhelytitkaiba is. – A vívószövetség immár a kilencedik szakszövetség, amellyel egy-egy nagy verseny kapcsán együtt dolgozunk, s ennek megvannak a maga szépségei, de nehézségei is. Noha ezúttal is voltak kisebb-nagyobb döccenők, mostanra azonban megismertük egymást, korrekt az együttműködés, így mindent megtehetünk azért, hogy egy remek Európa-bajnokságot rendezzünk – mondta a sportcentrum igazgatója, majd hozzátette: ha a debreceni indulóból, Mihály Katából a londoni olimpiára válogatottkeret-tag válik, már megérte ezt a korosztályos kontinensviadalt megrendezni. A májusi esemény vélhetően csak az első lépés a képzeletbeli páston: Debrecen a közeljövőben Grand Prix-viadaloknak, világkupaversenyeknek, illetve a felnőttek országos bajnokságának házigazdája is lehet. És kedvcsinálóként az EB-t ingyen nézheti meg mindenki a Főnixben. T. Cs. Zs.
PROGRAM
PROGRAM A küldöttségek érkezése 14.00 – 19.00 fegyverhitelesítés 18.00
2009. május 7. 14.00 Akkreditáció Férfi tőr és női kard DT ülése 2009. május 8.
07.30 – 09.00 fegyverhitelesítés
09.00
Férfi tőr
12.00 17.30
Női kard Ünnepélyes megnyitó
18.00 10.00 – 17.00 fegyverhitelesítés 07.00 – 09.00 fegyverhitelesítés 09.00 12.00 18.00 10.00 – 17.00 fegyverhitelesítés 07.00 – 09.00 fegyverhitelesítés 09.00 12.00 18.00 19.00
Döntők (4-4 vívó) Férfi párbajtőr, női tőr 2009. május 9. Férfi párbajtőr Női tőr Döntők (4-4 vívó) Női párbajtőr, férfi kard 2009. május 10. Női párbajtőr Férfi kard Döntők (4-4 vívó) Záróünnepség
Mihály Kata hazai pályán versenyezhet majd
24
Lelátó
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. április 29. ]
Vészhelyzet Érdekes, hogy amikor honi balhék képsorait elemezve lehetne megbüntetni a randalírozókat, ez gyakorta elmarad. Tavaly ősszel például a Hódosban tüzeskedődobálódzó, jól beazonosítható FTC-ultrák is megúszták a felelősségre vonást, ezért nem is kell csodálkozni azon, hogy a Loki elleni fővárosi rangadón újfent kivetkőztek magukból: széket és hangbombát hajítottak a debreceniek táborába. Mindez egy, a fradisták által üzemeltetett szurkolói portálon megtekinthető. (Mintha kérkedni akarnának tetteikkel…) Nos, ha ezek után sem lesz (személyes) elmarasztalás a kézilabda-szövetség illetékes bizottságának és/vagy az FTC részéről, javaslom, a kézilabdáért rajongó nézők ne fizessenek a belépőért, hanem kérjenek veszélyességi pótlékot. (KyT)
Szerda
a Kecskemét ellen. A meccs jelentős részében emberhátrányban futballozó vendégeket nehezen gyűrte le 3–1-re a Loki, de így továbbra is csak egy pont a hátránya a listavezető Újpesttel szemben. Rossz napot fogott ki Hódmezővásárhelyen a Tajtavill-Nyíradony NB I-es női kézilabda-együttese az 5–8. helyért zajló rájátszás során. A gyenge játék 29-20-as vereségbe torkollott. Füzesabonyban botlott a Hajdúnánás-Termál SC NB I-női kézilabdagárdája. A lelkes hazaiak a hajrában fordítottak az eredményen és 31–27re diadalmaskodtak. A BoxingONE liga küzdelmei során Lengyelországban vendégszerepeltek a DVSC öklözői, és a meglehetősen részrehajló pontozás miatt 104-ra veszítettek a Rybnik Boxing Klub ellen.
Vasárnap Az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban ezúttal hat érmet gyűjtöttek össze a debreceniek az országos tollaslabda-bajnokságon. A Hajdú Gabona-DTC-DEAC sportolói közül Tóth Henrik
A DKSE-Airport Debrecen nem tudta megállítani a Hódosban a Pick-Szegedet, s a 31–16-os vereség után a debreceniek a hetedik helyen zárták az alapszakaszt.
A salakmotoros magyar bajnokság miskolci nyitófordulóját a hazai színekben versenyző Magosi Norbert nyerte három debrecenit, Ferjan Matejt és Tihanyi Sándort (mindketten Speedway Wolf), valamint Tabaka Józsefet (Debrecen Speedway SE) megelőzve.
Szombat Könnyen feledhető játékkal szerzett nagyon értékes három pontot a DVSC-Teva NB I-es labdarúgócsapata az Oláh Gábor utcai stadionban
A Lokinak továbbra is csak egy pont a hátránya a listavezető Újpesttel szemben egyéniben, illetve a dánszentmiklósi Horváth Kristóffal az oldalán párosban lett aranyérmes, míg vegyes párosban Kovács Zsuzsannával „csupán” ezüst jutott neki. Varga Orsolya Tóth Henrikhez hasonlóan leiskolázta a mezőnyt. Az örökös bajnok Fórián Csilla Czifra Zsuzsával párban ezüstérmet, míg Boros Balázzsal bronzot kapott. Nem okozott gondot a DVSC-DEAC számára a sereghajtó Tököl legyőzése (3–0) a DEACpályán. A labdarúgó NB II-ben második helyen álló debreceniek továbbra is négy ponttal előzik meg a Bőcsöt. Másodszor Gyulán mérettettek meg a vaspapucsosok. Ezúttal a Ferjan, Magosi, Tabaka, Tihanyi sorrend alakult ki. A bajnoki cím a május 24-i debreceni viadalon dől el.
Hat érmet gyűjtöttek össze a debreceniek az országos tollaslabda-bajnokságon
Nagysikerű hétvégi rendezvénnyel ünnepelte ötéves születésnapját a Debrecen Jégcsarnok. A számos jeges- és szabadtéri program mellett a DHK szervezésében tízéves hokipalánták is bemutatkozhattak egy nemzetközi torna keretében. A DSC-SI-DHK ifjú korongozói bizonyították, hogy Debrecenben jó úton halad az utánpótlásképzés.
Sportprogram Május 1., péntek 18 óra, Hódos Imre-sportcsarnok: DKSEAirport Debrecen–Tatabánya NB I-es férfikézilabdaösszecsapás az 5–8. helyért 18 óra, Nyíradony, Harangi Imre-rendezvénycsarnok: Tajtavill-Nyíradony–Dunaferr NB I-es női kézilabda-mérkőzés az 5–8. helyért 19 óra, Oláh Gábor utcai stadion: DVSCTeva–Kaposvár NB I-es labdarúgó-összecsapás
A magyar labdarúgóliga-válogatott 5–2-re kapott ki a Puskás Ferenc Stadionban a Milan elleni gálameccsen. A világsztárok ellen pályára lépett a DVSC-Teva két játékosa, Mészáros Norbert és Leandro is.
Péntek
A DKSE kézilabdázói a hetedik helyen zárták az alapszakaszt
Nem járt sikerrel Madarász Tamás, a Debreceni Sportcentrum cselgáncsozója a grúziai Tbilisziben megrendezett Európa-bajnokságon. A cívisváros sportolója 90 kilogrammosok között már az első fordulóban kikapott, s így helyezetlenül végzett.
Május 2., szombat 17 óra, Hódos Imre-sportcsarnok: DVSCAquaticum–Győr NB I-es női kézilabdamérkőzés az 1–4. helyért 17 óra, Kossuth-gimnázium tornacsarnoka: DEAC-SI–Tatabánya NB I/B-s női kosárlabda-találkozó 17.30 óra, Hajdúnánás, Somorjai László-sportcsarnok: Hajdúnánás-Termál SC– Csorvás NB I/B-s női kézilabda-mérkőzés Május 6., szerda 19 óra, Oláh Gábor utcai stadion: DVSCTeva–Győr NB I-es labdarúgó-összecsapás
A Deol.hu élő közvetítésben számol be a DVSC-Teva NB I-es labdarúgócsapatának találkozóiról: május 1-jén pénteken a kaposváriak vendégjátékáról, 6-án szerdán pedig a Győr elleni hazai találkozóról tudósítunk. Május 2-án, szombaton a DVSC-Aquaticum– Győri Audi ETO KC NB I-es női kézilabda-rangadó alakulását követhetik „nálunk” gólról gólra.