A képzelet más helyen A hely, ahol szerelmeket emésztek el, az évek múlásával elhalványodik, kisimul, átlátható lesz, mintha az elme emésztőgödre lenne, sugárzik, valamivel mélyebb helyen fészkel a képzeletnél. Valódi ajkak tusakodásánál hoz-e nagyobb örömöt az emlékezés? Testeket álmodok, amelyeket birtokoltam, kezek villámcsapásaival. S mindazt mi utána, a löketek, a nyögések és a susogások utánjait álmodom, mikor magamra hagyottan ennek az átlátható helynek a sugárzásában heverek, ahová a vak sors, a szíveké, visszavetett és végül is elutasítva itt hagyott. Mennyi füzet hányféle jegyzete, a kéj társaival és társnőivel a nagy fák alatt. „Aztán magadra vagy utalva.” Nem így van, barátom. Vannak ajtók, lépcsők, az utcákon még sokféle zene árad. „Az élet meg marasztal” és ott van a mozik melege.
9
Egyiptomi filmeken Turbánok tömegében, korommal körülírt szempárok között az utcán – a lányok sötétebbek a feketénél. „Őrizd fekete szemed mélyén az örök fényt”, szólt a hős epekedve. Semmit nem értünk, semmit az égvilágon, csak hogy a Nílus mellett vezető úton a beboruló ágak hűvösén viszi, s hogy a szép nő több, mint omló mellei, gazdagabb, mint a kertjei, amelyeket a másik azonnal elárasztana, ha éppen képes lenne rá. „Vagyok és leszek és senki nincs, ki letéphetné fátylamat.” Ennyi ünnepélyes tartózkodás szorongást kelt, amire rátesz még az öreg celluloid. Napszemüvegen suhannak át hasonló sejtések fátylai, visszahozzák a gyermekkort, a tükör előtti játszadozásokat. Az epileptikus pesztonka éjfekete hajánál semmi nem szebb, vagy a lepedőnél, amint figyelő szemek láttán leveszi magáról, hogy a vörös macskát helyezze ölére. Később datolyát és szőlőt eszünk felhevülten. Ez egy ceremónia. Ünnepek ezek a vetítések. Mielőtt a vetítő alól kifut, ajkát a hős a sötétnél sötétebb hajzatra tapasztja. És semmi több. 10
Diana Vajon mit láthatott, mielőtt átváltozott? Lábát vajon látta-e vagy a fehér bokáját, netán a hátát és a melleit? Mit lát, amikor látni engedik az embert? Láttam sarlóját hajában. Láttam a vízben őt, miközben a világ hátat fordított és én az eszelősen gyorsfolyású gázlót sebtében meggyaláztam. Különbséget tettem a fény és a fény között. Erre jön a semmi. A méhek és a madarak hallgatása a békésen vonuló felhők alatt. Mintha meredt vesszőmet pillantaná meg a világ vizében. S mindezt vajon láttam-e? Irhámon tényleg érzem-e a szél motozását. Szimatolva kutatom-e a hely nyomát, ahol megtörténhetett, ahol lába fehérje a mederbe mélyedt, nyírfák törzséről hátammal a fényt vajon ledörgöltem-e. Sár nyeli el patáimat.
11
Régi naplókat olvasgatva Ugyan, min merengtem el ennyire? Kik vagyunk mi éjszaka? Roppant zümmögésre lépek. Leginkább itt virágzik és a talaj laza. Sárga tőlük a levegő és feketéllik. Feketéje halálom napjáig ki fog a fülemben tartani. Sötétségét adom neked. Legkisebb része is szárnycsapás, légzés – a szó pedig felejtés. Felejtsd el. De kérlek, ki ne lopd magad belőlem. A játékhoz tartozik. Milyen játékhoz? Amit páncélzatban, sisakrostéllyal játszanak. Ami a neuronokról és a szinapszisokról tudható, az nem vesz el a gyászból és nem fokozza a boldogság érzetét. Elménk cockpit. Kinézel fülkéje hideg kis ablakán. Városok, utcák, megannyi moccanatlan nyomvonal, miként a szavak egy nyitott könyvben. Csillagokra látsz, amelyek rég kihunytak, ahogy az emlékeid. Ellátni egyáltalán ilyen messzire? S vajon az időt milyen anyagból gyúrták? Most, amikor pontosan olyan, mint mindenkoron. Vegyünk egy öreg kagylót, emlékzörej lett 12
az óceán. Mi ellenkezőleg vagyunk, minél vénebbek, a zúgás annál hangosabb az egyre nagyobb és egyre hosszabb fülekben. Végül is mások zajából van az ember összerakva. Mintán van az ember megalapozva. Ez a dolgok rendje, tisztában kell lenned vele éjszaka a rozsdás sodronyon, zajokra hangolódva, az ujjak érzékeny szárnyaival a nyakadon. Ne feledd. Ne tedd rajta túl magad.
13
Egy régi képre Dísze a szőlőtőke, s annak a fürtje. Meg a bőségszaru, meg a lép, meg a korsó. Abból a bor. Egy olajfa, arról az olajbogyó. Még egy tömlő, még egy csap, abból dől az olaj. A maskarádé és a hierarchia a túl közelire túl távolról válaszol. Barna testek egyetlen szívütése. Barna lábakról téved a tekintet kék vagy sárga leplekbe gabalyodva gazdag óráihoz: korsók előtt hever a bőségszaru tömött általvetője. Abból ömlik a gyász. Teltséget mutatni, mely tűnni kész, amiként megjelent. Ezen a képen moccanatlanul, oh, ahogy eltékozolja.
14
Vieux Jeu Bőrére száradt béka nélkül nincsen vándor fojtott vitát minden kávéházban hallani bokrok tövén minden macska elvan a maga egere életével minden borbélynak vannak saját beretvajátékai Kofák mézédes fürtöktől terhes meglepetéseiből mindenkinek jut
15
Tanácsadó osztriga fogyasztásához Felnyitásához még az egyszerű zsebkés is elegendő erős rövid pengével ha nincs a dologban gyakorlatod inkább vegyél egy asztalkendőt fel ne sértsd magad A kés hegyét a vastagabbik oldalán kell a záróizomba löknöd a két kagylóhéj közé a fedőt lepattintani eltávolítani a héj törmelékét de soha ne a vizével együtt hiszen a húsát majd ezzel kell kihörpintened soha ne fogyassz olyan osztrigát mely megnyílik magától Vizével iszod meg a rákok kiáltozását a hullámok árnyékait és a mélység örvénylését 16
Húsán harapsz rá a szerelemre nem enged el mintha lenne még mit felderítened a kellemek és rémségek tanyáján ahol kisarjadt a bánat egy életen át elkísért és még jó sokáig ki fog benned tartani
17
