REFORMÁTUS ÉLET
A
SZ. R. K. E.
www.szrke.com
E G Y H Á Z I
L A P J A
2014. Október
„Növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!” 2 Pt. 3,18
2014. október
Református Élet
2
Református Élet
2014. október
Tanévnyitó Magyarittabén Megkezdődött az új tanév a magyarittabei gyermekeknek is. Már több mint harminc éve a magyarittabei és a szerbittabei gyermekek a két falu között lévő közös iskolába járnak. A két falu között a távolság száz méter. Azonban ha egy gyermeknek a falu széléről kell iskolába mennie, akkor két kilométert kell kerékpározni. Többen így is teszik, és az iskolához közeli házakhoz teszik be a kerékpárt, vagy az iskola udvarában helyezik el. Szeptember 7-én, vasárnap délután egyházi tanévnyitó istentiszteletet tartottunk. A gyermekek szép számban eljöttek az istentiszteletre és a pedagógusok is, nevelőnők, nyugdíjas tanárok, tanítók, valamint az iskola új igazgatónője is. A hittanórások szavaltak az iskolaév kezdetéről és egyházi énekeket énekeltek. Az egyházi énekkar is szolgált, és buzdította a tanulókat, hogy Isten segítségével minél jobb eredményt érjenek el. A hitoktatást végző lelkésznő Isten igéjéből útmutatást adott a gyermekek, szülők és mindenki számára, aki érintett az új tanévvel kapcsolatban. Röviden idézem az ige üzenetét. „Akkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk kezét és imádkozzék értük, a tanítványok azonban rájuk szóltak. De Jézus ezt mondta: Engedjétek e kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa.” Máté 19,13-14 Minden gyermek Isten ajándéka, Isten Igéje külön kiemeli a gyermeki életet, amely őszinte, bizakodó, elfogadó, sőt könnyen megbocsátó. Komolyan kell venni a szülőknek, nagyszülőknek azt a feladatot, hogy Jézushoz vigyék gyermeküket, tanítsák őket imádkozni, hogy megismerjék a menny országának Urát. Ne legyünk akadályok abban, hogy a gyermekeink Jézushoz jöjjenek, sőt ha mi sem leszünk olyanok, mint a kisgyermekek, nem mehetünk be Isten országába. Tanulhatunk a gyermekektől, akik tudnak hinni, szeretni, megbocsátani, mindennek örülni, tudnak bízni, elfogadni. Az Igében azt halljuk, hogy a felnőttek,-
szülők – odavitték Jézushoz gyermekeiket, hogy áldja meg őket. Nagyon fontos most az új tanévben Isten áldását kérni a tanulásra, nevelésre, tanításra és minden eseményre, amely előttünk van. Induljunk az új tanévben Jézussal együtt, és akkor megtapasztaljuk az ő szeretetét, békességét, imáink meghallgatását, és tanulásunk, tanításunk áldott eredményét is. Egyedül Jézus Krisztus tudja a mi üres, megfáradt, kiszáradt lelkünket gazdaggá tenni. Menjünk Őhozzá és vigyük, hordozzuk a gyermekeinket is imádságban mindennap, mert Ő hív és vár bennünket. Marton Ilona
AZ IGAZI SZERETET A szeretet teli bögre, belefér a két kezedbe. A szeretet fürge labda, visszadobja, aki kapja. A szeretet meleg kesztyű, simogató, ezerszínű. A szeretet virág kelyhe, kis méhecske lakik benne. A szeretet égi madár, fészekrakó helyekre vár. A szeretet szivárványhíd, íve hajlik szívtől-szívig. Szeretet nélkül szomjas a szád, Szeretet nélkül elgurul a labdád, Szeretet nélkül kihűl a kezed, Szeretet nélkül elhervad virágod, Szeretet nélkül lehull madarad, Szeretet nélkül elszürkül szivárványhidad. Indulj útra, kicsi cipő, szivárványhídon tipegő, juss el Jézus tenyerébe, AZ IGAZI SZERETETBE!
3
2014. október
Református Élet
Reformáció ünnepére Az Úr igéje ezt mondja Zerubábelnek: „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én Lelkemmel! - mondja a Seregek Ura.” Zakariás 4,6 A reformáció népe évenként megemlékszik Isten cselekedetére, amellyel belenyúl az egyház életébe, azért, hogy megmentse népét az Ő országa számára. Ma is, és szinte minden időben veszélyeztetve látjuk az evangélium ügyét, mert külső és belső ellenség fenyegeti. De hogyan védi meg Isten az Ő drága evangéliumát? Hallgassunk Zakariás próféta szavára, nehogy hamis várfalakat építsünk, amelyek nem védenek meg. „Nem erővel és nem hatalommal...” A mai világban nagy jelentősége van a katonai hadseregnek, mert elrettentő erővel rendelkezik. Többször gondoltak arra, hogy az evangéliumot is katonai erővel kellene védeni, megtartani. Ma sok helyen a világon nem szól az evangélium, mert az országok vezetői nem engedik. Ezért sokan arra gondolnak, hogy katonai erővel kellene védeni. Figyeljük meg, Isten pontosan ennek az ellenkezőjét kéri mindenkitől. „Nem hatalommal és nem erőszakkal..” Ott, ahol katonai hatalom biztosította az Ige terjedését ott mindig kárt vallottak. „….hanem az én Lelkemmel.” A reformáció népe nem kapott a seregektől segítséget, sőt meg volt tiltva, hogy szólják Isten igéjét, még a katonák is ezt szigorúan betartatták. Ahol elfogadták a reformációt, ott az utcákon katonák cirkáltak, és ahol hallották, hogy istentisztelet van, ott lecsaptak, börtönbe zárták a résztvevőket. Ezért tartották sok éven át a fészerekben, magánházakban, a fák lombjai alatt az istentiszteletet. Csak Isten segítette a reformáció népét, és ez elég is volt, hogy elterjedjen az egész világon. Szívből tudták énekelni, hogy „Erős várunk nékünk az Isten.” Isten erős vár és oltalom, Ő fegyver és pajzs! Krisztus küzdött, és ma is küzd az egyház fennmaradásáért. Tudjuk, hogy amikor Krisztus ügyét Péter apostol karddal akarta megvédeni a Gecsemáné kertben, akkor, azt kérte Jézus Pétertől, hogy tegye vissza a kardját a hüvelyébe. „ Egy pedig azok közül, akik Jézussal voltak, kardjához kapott, kirántotta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a fülét. Ekkor így szólt hozzá Jézus: „Tedd vissza kardodat a
helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el.” (Mt. 26,51) Jézus a Békesség Fejedelme elutasította népe külső erőre építő segítségét. Mi is csak Istenbe vessük bizalmunkat. „…hanem vesztek erőt, miután a Szentlélek eljő reátok és lesztek nékem tanúim…” ApCsel. 1,8 A Szentlélek munkálkodott, és gyülekezetek jöttek létre, örültek a tagjai és dicsérték az Istent. „Magához hívatta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nékik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak mindenféle betegséget és erőtlenséget.” (Máté 10,1) A Lélek erejével! Vajon képesek vagyunk-e a Szentlélekre ráhagyatkozni teljesen, irányítása alatt járni utunkat, tenni és szólni, amire Ő indít. Figyelnünk kell arra, amit az Ige mond: „A seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk.” Ha hittel énekled, hogy „Erős várunk nékünk az Isten”, akkor megújulsz a Szentlélek által. Így lesz a reformáció a Szentlélek ünnepe.
Ima: Mennyei Atyám, könyörülj rajtam és a gyülekezeten, amelybe járok, hogy ott mindannyian Benned bízzunk, és Szentlelked vezessen mindannyiónkat! Ámen. „Amikor gyaláznak, áldást mondunk, amikor üldöznek, tűrünk, amikor rágalmaznak, jó szóval válaszolunk: szinte a világ szemetjévé lettünk, és mindenki söpredékévé mindezideig” 1. Kor 4, 13. Marton Károly
4
Református Élet
2014. október
Jaj azo k n a k … (X IV. ré s z) “Jaj azoknak, akik házat házhoz ragasztanak, és mezőt mező mellé szereznek, míg hely sem marad másnak, és csak ti laktok ebben az országban! Ezt hallottam a Seregek URától: Az a sok ház romba dől majd, a nagyok és szépek lakatlanná lesznek. Tíz hold szőlő csak egy bat bort terem, tíz véka vetőmag csak egy vékát terem! Jaj azoknak, akik korán reggel ital után járnak! Estig elmulatnak, bor hevíti őket. Citera és lant, dob, fuvola és bor mellett lakmároznak, de az ÚR tetteit nem veszik észre, kezének munkáját nem látják meg. Ezért megy fogságba népem, bár még nem tudja. Éhen halnak előkelői, a tömeg szomjan eped el. Ezért tátja ki torkát a sír, fölnyitja száját mérhetetlenül. Odakerül az előkelő és a tömeg, a zajongók és a vigadozók. Meg kell hajolnia az embernek, megalázkodnia a halandónak, meg kell alázkodniuk a kevély tekintetűeknek. De magasztos lesz a Seregek URa, mikor ítéletet tart, és a szent Isten szentnek bizonyul, mikor igazságot tesz. Bárányok legelnek ott a legelőkön, és a gazdagok romjain jövevények élősködnek.” Ézs 5,8-17 Ézsaiás könyvének ebben a szakaszában hat jajszóval vezeti be a mondanivalóját. Már előre szól, figyelmeztet, hogy jaj az embernek, ha olyat tesz, ami ellentétben áll Isten akaratával. Jaj azoknak, akik házat házhoz ragasztanak, amikor pedig a Szentírás világosan elmondja a mózesi törvényekben, hogy „a földet senki se adja el véglegesen, mert enyém a föld, ti csak jövevények és zsellérek vagytok nálam” (3 Móz 25,23); a következő versekben pedig pontosan szabályozza a házak és földek zálogba adásának és kiváltásának szabályait, mert Isten azt akarja, hogy az ő népe között ne legyen senki földönfutóvá. Ézsaiás korában mégis pontosan az történt, hogy amikor valaki elszegényedett, elvették a házát. Így lettek az emberek hajléktalanná, éhezőkké és nyomorultakká. Házat házhoz nem azért ragasztottak, mert nem fértek el benne, vagy mert nagy volt a család, hanem, mert azt akarták, hogy csak az övék legyen minden. Így szakadt ketté a nép egy előkelő és egy szegény rétegre. A szegények földönfutókká, nyomorultakká, szegényekké lettek – ellentétben azzal, amit a Mindenható Isten akart. Mindenki emlékszik arra, amikor Akháb felesége, Jezabel a Nábóth szőlőjét elvette, hogy zöldséges kertje legyen, mert azt akarta, hogy az övé legyen minden. Az emberek egy része elbizakodik és azt hiszi, hogy csak ő él ezen a földön, nem törődik mással. A Seregek Ura azonban figyelmeztet a próféta szavával: „Az a sok ház romba dől majd, a nagyok és szépek lakatlanná lesznek.” A próféta feladata az, hogy az Úr szavára hallgasson, és minden keresztyén ember feladata is az, hogy az Úr szavára hallgasson. Ha pedig meghallott az Úrtól valamit, a Szentírásból Isten Lelke segítségével valami világossá vált, azt el kell mondani másoknak. Ézsaiás ezt az üzenetet hirdette: hiába gyűjtenek akár-
mennyi házat, hiába próbálnak összeszedni sok mindent, nem veszik hasznát, mert jön egy nyomorúság, jön egy háború és a házak lakatlanná válnak. Nem hozzák meg a hozzá fűzött reményt, nem lehet a házi urat játszani, tönkremennek valamennyien. A nagy és szép házak lakatlanná lesznek, nincs tehát meg az, amit az ember elképzelt, hogy kényelmesen, nyugodtan éljen. De ugyanez áll a mezőkre is. Azt szokták mondani, hogy öt év átlagában kell nézni a szőlőt, mert vannak gyenge évek és vannak kimagaslóan jó évek, és öt év átlagában derül ki, hogy megéri-e a szőlővel foglalkozni. Ugyanez áll a gyümölcsösre is: vannak időszakok, amikor sok szépet ígérnek a fák, mint ebben az esztendőben is, de aztán lefagy a termés jó része, nem tehet róla az ember. Isten kezében van az áldás, és az áldás az ő ajándéka. Amikor az ember dolgozik, fel kell tekintenie az Úrra, tőle kell várnia az égi áldást, mert bekövetkezhet az, hogy elvet valaki tíz véka vetőmagot és nem terem csak egy vékányi. Éppen ezért óriási nyomorúság következik be annak a népnek az életében, amely nem törődik az Úr dolgaival. Aztán a következő jajnál elmondja Ézsaiás próféta, hogy jaj azoknak, akik korán reggel ital után futnak, az egész napot eldorbézolják, nem végeznek munkát. Minden korban volt egy olyan réteg, amelynek nem kellet kemény módon fizikai munkát végeznie, vagy éppen nem érdekelte, mert ital mellett mulatott, dőzsölt, hallgatta a citerát és az Úr tetteit nem vette észre. Világosan kell látni, hogy nem Istennek tetsző dolog ez. Gondoljunk arra, hogy az első pünkösdkor, amikor látták, hogy lélekkel teljesek az emberek, akkor némelyek azt mondták, hogy „édes bortól részegedtek meg”, azért néznek így ki, azért 5
2014. október ilyen boldogok, azért ilyenek, amilyenek. Különböző nyelveken beszéltek és értette mindenki, amit mondtak. Isten Lelke kiáradt, de a kívülállók, a tömeg nem tudta a részegségtől megkülönböztetni. Jaj azoknak, akik korán reggel ital után futnak! Micsoda nyomorúság az, amikor fiatalokat kell eltemetni azért, mert az ital rabjaivá váltak, ahogy a régiek mondták: megemésztette őket a bor. Az Újszövetség is figyelmeztet bennünket arra, hogy óvakodjon a keresztyén ember a részegségtől, mert az ital hatása alatt nem tud imádkozni. Fontos tehát, hogy az ember imádkozzon és ne pedig eldorbézolja és tönkretegye az életét. Adjunk hálát Istennek, hogy halljuk a figyel meztetéseket és mondjuk tovább ezeket. Ezért megy fogságra a népem, mondja az Úr, ezért kell elszenvedni a nyomorúságot, éhen halnak majd az előkelőink, a tömeg pedig szomjan eped. Nem is sejtette a nép, nem is sejtették az előkelők, hogy Isten mit készít elő. Fogalmuk sem volt arról, hogy ők nem törődnek az Istennel és Isten mégis látja őket, ezért kell fogságra menniük, noha még nem tudják. A dorbézoló, a maga kedvét kereső ember belepusztul Isten ítéletébe. Engem mindig megdöbbent, amikor azt kell látnom, hogy a lelki élet elmaradásának, a hitélet elmaradásának következménye az, ami a mindennapi életben, a testi életben megmutatkozik. A börtönben látom azokat az embereket, akik ott összegyűlnek istentiszteletre, hogy fogalmuk sincs a lelki életről. Ott a börtönben kezdik megismerni Isten nagyságát és hatalmát, hogy az ég és a föld elmúlnak, de az Úr beszéde megmarad örökre. Olyan jó lenne minden embernek elmondani, hogy nem lehet, hogy a lelki élet hiányozzon az emberből, mert az testi büntetésben mutatkozik meg még itt, az ószövetségi nép életében is. Bizony föltárja száját a sír, az előkelők és a tömeg együtt pusztul el. Minden emberre a sír vár, de nem mindegy, hogy mikor, nem mindegy, hogy ebben a földi életben meddig tudja dicsérni és magasztalni a mindenható Istent. Pedig mindenkinek tudni kell, hogy amit vet az ember, azt fogja aratni is. Boldog az az ember, aki Istent magasztalja és az ő áldásában részesül. Az embernek tudnia kell, hogy meg kell hajolnia. Megalázkodni Isten előtt, fölhagyni a kemény tekintettel, mert ezeket nem szereti az Úr. Nem az embernek kell magát fölmagasztalni, mert „aki magát fölmagasztalja, megaláztatik”, hanem egyedül Isten az, akit föl kell magasztalni. Az ember dolga, hogy
Református Élet Istent félje és tartsa meg a parancsolatait. De amit az ember egy életen át gyűjt, azt nem viheti magával, az nem lehet az övé. Úgy szól az ige, hogy bekövetkezik az, hogy a legelőkön juhok, nyájak legelnek, a gazdagok romjain jövevények élősködnek. Természetesnek tűnik, hogy a legelőkön juhnyájak legelnek, de ezek azok a földek, amelyeket elvettek másoktól, és ma, amikor a próféta elmondja, nem használják másra, csak legelőnek. Ez rettenetes dolog, nem művelik a földet, legelővé lett. A gazdagok romjain is jövevények élősködnek. Sokszor megdöbbenek azon, amikor látok egy régi kastélyt, egy régi házat, amelyből elmenekültek a második világháború után. A kastély szinte romokban hever, jövevények dúskáltak benne, elhurcolták a benne lévő bútorokat, értékeket és tönkretették magát az épületet. Nem kell messzire menni, Tolcsván a zsinagógába hordták be az elhurcolás előtt a zsidók az értékeiket, azt mondván, hogy csak nem fognak bemenni a templomba, nyugodtan otthagyhatják dolgaikat. Mégis bementek a zsinagógába és széthurcolták a tolcsvai zsidók értékeit. Jó tehát ezt látni: nem földi dolgokban bízni és reménykedni, nem házat házhoz, földet földhöz ragasztani. Megtapasztalta ezt magyar népünk is, hogy ezzel nem megy előre az égvilágon senki, hanem keresni az Urat, ez mindannyiunk feladata. Imádság: Urunk, hálával köszönjük Neked, hogy szólsz hozzánk, tanítasz bennünket arra, hogy jaj nekünk, ha a földi dolgokkal foglalkozunk, evilági boldogságot keresünk. Segíts és erősíts minket, hogy Téged kövessünk, a Te akaratod legyen számunkra szent és örökkévaló. Kérünk téged Urunk, légy erősítőnk, erősíts bennünket, hogy erősen álljon a mi lelkünk, erős legyen a mi hitünk, mert senkit nem tart meg a vagyona, senkit nem tart meg a háza, hanem egyedül a Beléd vetett hit az, ami meg tud tartani és meg tud erősíteni bennünket. Légy irgalmas és könyörületes mindannyiunkhoz, kérünk Téged, áldd meg gyülekezetünket, légy kegyelmes hozzá, hogy ne gyűjtsünk magunknak kincset a földön, hanem gyűjtsünk kincset a menyben, amit sem a rozsda, sem a moly meg nem emészt, amit a rablók el nem lophatnak. A Te akaratod keressük most és az élet minden idejében. Ámen. Dr. Sándor Endre 6
Református Élet
2014. október
Hálaadás Zentán “Szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok.” 1 Thesz. 5,17-18 Idén kicsit megkésve, szeptember 14-én tartottuk meg a hálaadó istentiszteletet az újkenyérért a zentai gyülekezetben. Lelki táplálékkal és úrvacsorával nt. Harangozó László gondozó lelkipásztor szolgált a szépszámban megjelent híveknek. Hálát adtunk kis és nagy iskolásainkért, kérve Isten áldását és hitük erősítését, hogy ellen tudjanak állni a kísértéseknek. Popovity Gizella, gondnok
„Új kenyeret pedig és pergelt búzaszemeket és zsenge kalászokat ne egyetek mind a napig, a míg be nem viszitek a ti Isteneteknek áldozatát. Örök rendtartás ez nemzetségről nemzetségre minden lakóhelyeteken.” 3 Mózes 23, 14
7
2014. október
Református Élet
- Házi Áhítat 2014. október Írta: Harangozó László lelkész Rövidítések: R-reggel, E-Este, HK-Heidelbergi Káté, É:ének királyságot pedig Dávidra, Isai fiára ruházta.” 1Krón. 10,13-14 Egy élet, egy sors, egy karrier szomorú és gyászos befejezéséről olvasunk. Pedig milyen jól indult minden. Amikor Isten királlyá választotta Sault, ő alázatos és csendes volt. Hogy égett benne a tűz, amikor népéért harcba kellett mennie. De volt egy nagy hibája: nem volt állhatatos, nem tudott kitartó lenni abban, amivel Isten megbízta. Hamar elcsüggedt, sőt volt, hogy felülbírálta Isten akaratát és a maga akarata szerint cselekedett. Ez valójában engedetlenség volt és ez bizony lázadás, mert az „engedetlenség olyan, mint a varázslás bűne”. Ezzel a tettével ajtót nyitott az ördögnek, Isten lelke eltávozott tőle és gonosz lélek kezdte őt gyötörni. Irigy és kegyetlen lett, egy zsarnokká változott. Odáig jutott, hogy már nem is Istenben, hanem okkultizmusban, szellemidézésben kereste a választ. Szomorú, hogy egy Isten által elhívott ember ide süllyedhet. De bizony ugyanez a kísértés jelen van a mi világunkban is: „Fordulj el Istentől, keresd máshol kérdéseidre a választ, életed értelmét.”, halljuk sokszor emberektől. Tele van a világ Saulokkal és saulusi sorsokkal. De a Saulok mindig elbuknak. Viszont akik mindvégig megmaradnak, azoknak dicsőséges győzelemben lesz részük. „Légy hű mindhalálig és néked adom az élet koronáját.” R: 1 Krón. 10; E: Jel. 7,9-17; Zsoltárok 113; HK: 82; É: 395;
OKTÓBER 1. Szerda „Akkor fehér ruha adatott mindegyiküknek, és megmondatott nekik, hogy nyugodjanak még egy kis ideig, amíg teljes nem lesz azoknak a szolgatársaiknak és testvéreiknek a száma, akiket ugyanúgy megölnek, mint őket” Jel. 6,11 Isten számon tartja az övéit. Nemcsak úgy általában tud azokról, akik hisznek benne, hanem életük minden egyes mozzanatát figyeli. Számon tartja örömeinket és nevetéseinket, de számon tartja minden egyes könnycseppünket is. Tud szenvedéseinkről. Ez fokozottabban igaz, ha az Ő nevéért ér minket szenvedés. Mert bizony, akik meg akarnak maradni a hitben, akik ragaszkodnak Jézus nevéhez, azokat sokszor éri sérelem, sokszor támadja különféle módon az ördög. Ez történhet emberek által, történhet nehéz körülmények által, vagy más módon, de a cél mindig az, hogy eltántorítson bennünket a hittől. Akik mindvégig kitartanak, és nem tántorodnak meg, azoknak félretétetett az élet koronája és a fehér ruha. Ezek jelképek, amelyek kiábrázolják, hogy milyen körülmények várnak azokra, kik mindvégig hűségesek maradnak az Úrhoz: szentség, tisztaság, örök dicsőség, ahol többé nem lesz szenvedés, sem könny, sem fájdalom. Ragaszkodjunk az Úrhoz és nyerjük el mindezt! „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” Róm. 8,38-39 R: 1 Krón. 8; E: Jel. 6,9-17; HK: 80; É: 314; OKTÓBER 2. Csütörtök „és így szólt: Ne ártsatok a földnek, se a tengernek, se a fáknak addig, amíg homlokukon pecséttel meg nem jelöljük a mi Istenünk szolgáit.” Jel. 7,3 Egy romlott világban élünk. A bűn a megrontója ennek a világnak. Amikor az ember engedetlen lévén bűnbe esett, a bűn következményeként a föld átok alá került. (1. Móz. 3,17). Isten igazságos és az ő igazságossága megköveteli a bűn büntetését. Lesz majd egy utolsó ítélet, amely már itt a földön elkezdődik, vagyis az embereknek a bűneik következményét már itt el kell hordozniuk. Ezért van sok háború, gazdasági válság, betegség és sok más szenvedés. S bizony mi, akik Jézus megváltottai vagyunk, mi is e romlott világban élünk. S ennek a sok szenvedésnek, amit az Isten elleni lázadás okoz, sokszor mi is részesei, elszenvedői vagyunk. Minket is érinthetnek háborúk, gazdasági válságok. De ezek a nehéz helyzetek is újabb alkalmat adnak a bizonyságtételre. Mert mi tudjuk, hogy nem vagyunk magunkra hagyatva, nekünk van egy jó Pásztorunk, aki megjelölt minket, akinek a vérével el vagyunk pecsételve, és aki minden körülmény között meg tud tartani. S ami a legfontosabb, aki megmentett minket az utolsó ítélettől. Áldott legyen az Ő neve! ”Jó az ÚR! Menedék a nyomorúság idején, gondja van a hozzá folyamodókra.” Náh. 1,7 R: 1 Krón. 9; E: Jel. 7,1-8; HK: 81; É: 229;
OKTÓBER 4. Szombat „Megjelentek tehát Izráel vénei a király előtt Hebrónban, és Dávid szövetséget kötött velük Hebrónban az ÚR színe előtt. Ők pedig fölkenték Dávidot Izráel királyává, ahogyan kijelentette Sámuel által az ÚR.” 1 Krón. 11,3 Dávid még fiatal volt, amikor Sámuel próféta királlyá kente. De nem lett azonnal király. A fényes palotára, a trónra, az uralkodásra még várni kellett. Először Saul király szolgálatába kellett állnia. Majd Saul féltékenysége és irigysége miatt el kellett menekülnie. A pusztában és a hegyi barlangokban rejtőzködött a hozzá csatlakozott emberekkel együtt. Amikor végre Saul elbukik, akkor is csak Júda törzse válassza meg királlyá. Dávidnak világos ígérete volt, hogy egész Izrael királya lesz, de erre hos�szú éveken át kellett várnia, sok szenvedésen és megaláztatáson kellett átmennie. És most arról olvasunk, hogy elérkezett ez a pillanat is. Végre ő lett a király. Fontos meglátni, hogy Dávid minden nehézség ellenére is nem lázadt fel Isten ellen, nem keseredett meg, pedig lett volna alkalma rá. Dávid mindvégig alázatosan fogadta és cselekedte az Úr akaratát. Végig ott volt a szívében a 23. zsoltár megvallása: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm”. Drága Testvérem, a te életedben milyen terhek és fájdalmak vannak? Mindannyiunk életében vannak olyan szakaszok, amikor egyedül érezzük magunkat. De akik tudnak bízni az Úrban és Dáviddal együtt megvallani, hogy az Úr az ő pásztoruk, azokat senki és semmi nem győzheti le. Jézus hűséges az ígéreteihez és ő megígérte: „íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” R: 1 Krón. 11,1-9; E: Jel. 8,1-6; HK: 83; É: XXIII;
OKTÓBER 3. Péntek „Így halt meg Saul a hűtlensége miatt, mert hűtlen lett az ÚRhoz, és nem fogadta meg az ÚR szavát. Sőt szellemet idéztetett, és azt kérdezte meg, nem az URat kérdezte meg. Ezért ölette meg őt, a
OKTÓBER 5. Vasárnap „Akkor ez a három ember áttört a filiszteusok táborán, és vizet merített a betlehemi kútból, amely a kapunál volt, elhozták és odavitték Dávidnak. De Dávid nem akarta meginni, hanem ki-
8
Református Élet
2014. október
öntötte azt áldozatul az Úrnak.” 1 Krón. 11,18 Dávidnak volt egy ígérete Istentől, hogy ő lesz egész Izrael királya. Ennek az ígéretnek a beteljesedésére hosszú ideig kellett várni és sok harcba is került. Dávid nem harcolhatta volna meg sikeresen egyedül ezeket a harcokat. Szüksége volt harcostársakra, akik mellette álltak és segítették küzdelmeiben. E harcostársak felsorolását olvashatjuk a mai igeszakaszban. E földi életben nekünk is sok harcban van részünk. Tudjuk-e, hogy e harcokat nem egyedül kell megvívnunk, Isten velünk van. De azt is akarja, hogy testvéreinkkel is ápoljuk a közösséget, mert csak így győzhetünk. Sőt az ő jelenlétének a feltétele az egymással való közösség, „ahol ketten vagy hárman az én nevemben együtt vannak, ott vagyok közöttük.” Tehát fontos, hogy ápoljuk a testvéri közösséget, mert csak így élhetünk győzelmes keresztyén életet. Ugyanakkor a mai igénk azt a kérdést is nekünk szegezi, hogy én mennyire vagyok megbízható harcostárs?! Nemcsak azt kell várnunk, hogy mások tegyenek értünk valamit, hanem nekünk is tennünk kell másokért. Dávid vitézei mindent megtettek, még az életüket is kockáztatták Dávidért és azért a királyságért, amit Isten rendelt. Vajon én hajlandó vagyok áldozni Isten országáért és az én testvéreim előrehaladásáért? „Nincs nagyobb szeretet annál, amikor valaki életét adja testvéreiért.” R: 1 Krón. 11,10-46; E: Jel. 8,7-13; HK: 84; É: 386;
érkezik. Csupán Issakkárnál említi, hogy 200 főember és rokonságuk érkezett és itt ki is hangsúlyozza a Szentírás, hogy azok jöttek el, akik felismerték az alkalmas időt. Felismerték, hogy eljött az ideje a döntésnek és a cselekvésnek is. Eljött az ideje, hogy Isten akaratának engedelmeskedjenek, hogy az Úr felkentjét királlyá válasszák. Mivel felismerték és éltek az alkalmas idővel, ezért végtelen örömben volt részük. Ez olyan öröm volt, amit csak az Istenben gyönyörködők és Neki engedelmeskedők élhetnek át. Vajon mi felismerjük-e az alkalmas időt? Nagyon fontos kérdés ez, mert ettől függ a boldogságunk. Ezért írja Pál apostol az Efézusiaknak: „Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak”(Ef. 5,15-16). Bizony hamar eljár az idő a fejünk felett, napjaink elmúlnak, mint az árnyék (Jób 8,9). Ezért nem szabad várnunk a helyes döntéssel és az Úrnak való engedelmességgel. Ragadjuk meg az alkalmas időt! „Mert ő mondja: „a kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek. Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!” (2 Kor. 6,2) R: 1. Krón. 12,24-41; E: Jel. 9,13-21; HK: 86; É: 205;
OKTÓBER 8. Szerda „Ezért fellángolt az ÚR haragja Uzzá ellen, és lesújtott rá, mivel kinyújtotta kezét a láda felé, és meghalt az Isten színe előtt. Három hónapig volt az Isten ládája Obed-Edóm családjánál az ő házában, és megáldotta az ÚR Obed-Edóm háza népét és mindenét.” 1 Krón. 13,10 és 14. Egy újabb örömünnep veszi kezdetét. A szövetség ládáját akarják átszállítani. Azonban az ünnep megszakad és tragédiába torkollik. Uzzá - aki eddig is gondoskodott a frigyládáról - megfogja az Isten ládáját, nehogy lecsússzon a szekérről, de az Úr haragja lesújt rá. Miért? Hiszen eddig is az ő házában volt tárolva és ez az egész ünnep, zene, tánc minden az Úr dicsőségére volt rendezve. Igen, ám de Istennek világos parancsa volt, hogy hogyan kell Őhozzá közeledni, tisztán és megszentelődve. Igaz, hogy ünnepet ültek, de mindez inkább csak a maguk elképzelése szerint folyt. Attól, hogy Uzzá mindig Isten jelenlétének jelképe – a szövetség ládája- közelében tartózkodhatott, még nem jogosította fel, hogy Isten Igéjét felülvizsgálva a maga kénye-kedve szerint viselkedjen, még ha jó szándékból is cselekedett. Isten számunkra is kijelölte, hogy hogyan jöhetünk Hozzá és hogyan menekülhetünk meg. Csak Jézus Krisztus által menekülhetünk meg, újjászületve és az Ő vére által. Sok ember azt hiszi, hogy ha ő „jó ember”lesz, jó dolgokat tesz, az elég az üdvösséghez. Pedig a sokak által idézett szeretethimnuszban is erről van szó - mindenemet feláldozhatom, de ha szeretet nincs bennem, minden hiábavaló. A szeretet maga Isten, és az ő szeretetét Krisztus áldozatában mutatta meg. Vagyis az Ő szeretetét befogadni és benne élni először is azt jelenti, hogy Krisztus áldozatát hittel elfogadom és megtisztulok. S mennyire mást olvasunk a rész végén Obed-Edómról. Amikor mindenki megijed, ő nem fél, hanem befogadja a szövetség ládáját és vele Istent. Ő tiszta szívvel, szeretettel és hittel teszi ezt, és ezért meg is áldja őt az Úr. „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.” Róm. 8,28 R: 1. Krón. 13; E: Jel. 10,1-7; HK: 87; É: 326;
OKTÓBER 6. Hétfő „Gádiak is csatlakoztak Dávidhoz, amikor a sziklavárban a pusztában volt. Kiváló vitézek, hadi szolgálatban álló emberek, pajzzsal és dárdával fölszerelve; arcuk olyan volt, mint az oroszláné, és olyan gyorsak voltak, mint a zergék a hegyen.” 1 Krón. 12,9 A mai ószövetségi történetünkben ismét egy hosszú felsorolást olvasunk azon hősök neveiből, akik Dávidot támogatták harcaiban. Mind a tizenkét törzsből érkeztek bátor harcosok. Érdekes azonban a Benjámin törzséből valók érkezése. Maga Dávid is kivonul eléjük, hogy vajon barátságos vagy ellenséges szándékkal érkeztek-e. Amikor kifejezik békés csatlakozási szándékukat, vezetőjük, Amászaj betelve Isten Lelkével egy prófétai üdvözletet mond. Miért volt furcsa az ő érkezésük? Mert ők a Dávidot üldöző, Saul király törzséből származtak és mégis Dávidhoz csatlakoztak. S milyen jól tették, hogy így döntöttek. Mert ez a tettük egy döntés következménye volt. A mi életünk is tele van döntésekkel. Mielőtt bármit teszünk, ezt megelőzi egy döntés. Életünk legfontosabb döntése az, hogy kihez csatlakozunk, ki mellett döntünk, kit választunk életünk Urának, kinek a seregéhez csatlakozunk: Isten - vagy az ellenség seregéhez. Ezt a döntést minden embernek meg kell hoznia. Csak két választás lehetséges. Az is, aki úgy tesz, mintha nem választana, az is hoz egy döntést: nem választja Istent. Ezek a vitézek rájöttek, hogy választaniuk kell, és arra is rájöttek, hogy Saul udvarában nem Isten Lelke van jelen, hanem a gonoszé. Akik Istenhez csatlakoznak, azokat Ő betölti az ő Lelkével. Isten Lelke megelevenít minket, elvezet a teljes igazságra és általa teremjük a megtérés gyümölcseit, mert „akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” R: 1. Krón 12,1-23; E: Jel. 9,1-12; HK: 85; É: 339; OKTÓBER 7. Kedd „Issakár fiai közül ott voltak, akik felismerték az alkalmas időt, és tudták, mit kell tennie Izráelnek: kétszáz főember és parancsnokságuk alatt egész rokonságuk, bőven hoztak kenyeret szamarakon, tevéken, öszvéreken és marhákon, élelmet, lisztet, préselt fügét és aszú szőlőt, bort és olajat, marhát és juhot, mert öröm volt Izráelben.” 1 Krón. 12,33 és 41b Óriási tömeg érkezik, hogy Dávidot királlyá kenjék. Minden törzsből több ezer ember, sőt egyes törzsből több tízezer ember
OKTÓBER 9. Csütörtök „Dávidnak híre ment minden országban, és az ÚR rettegést keltett iránta valamennyi nép között.” 1 Krón. 14,17 Az egész 14. fejezetben Dávid uralmának a kezdetéről és sikereiről olvasunk. Sikerei vannak a politikai tárgyalásokban, családi téren is, hiszen gyarapszik, de a háborúkban is, mivel győzelmeket arat. Dávid jól tudta, hogy mindezt Istennek köszönheti. Eb-
9
2014. október
Református Élet
ben mutatkozott meg a különbség közte és Saul között. Minden tette előtt megkérdezte az Urat, mit és hogyan tegyen. Nagyon fontos, hogy mindig Istenre és az Ő igéjére figyeljünk. Bármit teszünk, bármiről döntünk, mindig forduljunk Hozzá tanácsért és vezetésért. De ne csak a nagy dolgokban kérjünk vezetést, hanem a kicsiny, egyszerű döntésekben is Rá hagyatkozzunk. Mert Isten mindig ott akar lenni az életünkben, úgy ahogy Dávid életében is jelen volt. S látjuk, hogy nem mindig ugyanazt az utasítást adta. Volt, amikor úgy tűnt, hogy a dolgok ismétlődnek. Dávid gondolhatta volna - „ezt már tudom, így és így kell cselekednem.” De nem tette. Mindig megkérdezte az Urat. Ne ragadjunk le a szokásoknál, az ú.n. bevált recepteknél, még akkor se, ha úgy gondoljuk, hogy van elég tapasztalatunk és tudásunk. Dávid is egy harcedzett vezér volt, de mégis megkérdezte az Urat, hogy mit és hogyan cselekedjen, mert tudta: „Sokféle szándék van az ember szívében, de csak az ÚR tanácsa valósul meg.” Péld. 19,21 R: 1 Krón. 14; E: Jel. 10,8-11; HK: 88; É: 397; OKTÓBER 10. Péntek „Megszentelték azért magukat a papok és a léviták, hogy fölvigyék Izráel Istenének, az ÚRnak a ládáját.” 1 Krón. 15,14 Dávid szívében ismét feltámad a vágy Isten jelenléte után. Látja, hogy Obed-Edóm házát, akinél elhelyezte a szövetség ládáját, Isten megáldotta. Rájön, hogy hol hibázott, mi volt a baj: tisztátalanul és szentségtelenül közeledtek Hozzá, ezért lángolt fel Isten haragja ellenük. Ezért most megparancsolja a papoknak és a lévitáknak, hogy megszentelvén magukat, készüljenek a szövetség ládájának elszállítására. Ezt ők meg is teszik, különböző áldozatokat mutatnak be, megfelelő tiszta papi ruhát öltenek, ezért ezúttal nem gerjed fel az Úr haragja, sőt kedvesen veszi e cselekedetet. Amint az ószövetségben, úgy az újszövetségben is nagy hangsúly van fektetve a lelki tisztaságra és a megszentelődésre. De számunkra ez a megtisztulás lelki értelemben kell, hogy végbemenjen. Nem a puszta vallásoskodás, vallási szokások, cselekedetek tartanak meg és mentenek meg minket. Ezek még nem tesznek alkalmassá az Isten jelenlétében való lakozásra. A mi megtisztulásunk nem a kosok és bikák vére által, hanem Jézus vére által (Zsid. 19,13-14) történhet meg és általa nyerhetünk lelki fehér ruhát, hogy alkalmasak legyünk az Isten jelenlétében való tartózkodásra. Ne járjunk úgy, mint Jézus példázatában az az ember, aki ugyan jelen volt a királyi menyegzőn, de kivettetett, mert nem volt menyegzői ruhája. (Mt. 22,11-13). Akik megtisztulnak, azok az Úr jelenlétébe bekerülhetnek:”Boldogok a tiszta szívűek, mert ők az Istent meglátják”(Mt. 5,8) R: 1 Krón. 15,1-15; E: Jel. 11,1-14; Zsolt. 111; HK: 89; É: 419; OKTÓBER 11. Szombat „Amikor az ÚR szövetségládája Dávid városába ért, Míkal, Saul leánya kitekintett az ablakon és látta, hogy Dávid király ugrándozva járja a szent táncot, ezért szívből megvetette.” 1 Krón. 15,29 Miután a helyes rendtartás szerint vitték az Úr ládáját, az Úr megsegítette őket és baj nélkül juttathatták azt a helyére. Nyilvánvaló, hogy amikor a szent ládát vitték, maga az Úr vonult be közéjük és ezért mutatott be Dávid hálaáldozatot, ezért ünnepelt ily örömmel az Úr előtt. Azonban nem mindenki örvendezik. Mikál, Dávid felesége látva, amint Dávid táncot jár az Úr előtt, megveti őt, sőt szavakkal is gúnyolja. Istennek viszont kedves volt Dávid tánca és ezért meg is veri Mikált meddőséggel, ami Izraelben nagy szégyen volt. Két embert látunk. Az egyik Dávid, aki tiszta szívből akar Istennek szolgálni, nem az embereknek akar tetszeni, hanem az Úrnak, ezért egész lényével, viselkedésével, hangulatával és érzelmeivel is az Úrnak akar szolgálni. Semmit sem akar magából önmagának megtartani. Ezért tud tiszta szívből jövő tánccal szolgálni Isten előtt. Istennek ez ked-
ves. Vele szemben ott a felesége, Mikál, akinek a legfontosabb, hogy mit mondanak az emberek, ezzel kimutatja a maga értékrendjét is. Nem istentelen ő, talán vallásos is, de nem azt keresi, hogy mindenekelőtt mi az Úrnak kedves, hanem a környezetére néz, melyek a szokások, hagyományok, nehogy rosszat mondjanak róla az emberek. Ugyanezt láthatjuk az újszövetségben is. Jézus őszintén és tisztán szolgált az Atyának. Sohasem az emberek tekintélyére nézett, hanem az Atyáéra (Mt. 22,16), és pontosan ezért nem tudták elfogadni őt a farizeusok és írástudók. Mert jóllehet ők nagyon vallásosak voltak, az emberek kedvében akartak járni, de a vallási törvények és hagyományok betartása csak arra volt jó, hogy mások szemében nagynak tűnjenek. De pontosan e miatt azt, akit Isten küldött, nem fogadták be, nem ismerték fel. Vajon te testvérem mit tartasz fontosnak? Hogy jól fess az emberek szemében, vagy mindenekelőtt Isten akaratát keresed és az Ő kedvében akarsz járni. Sokan ma is azt hiszik, hogyha bizonyos vallásos viselkedési szokásokat, szabályokat betartanak akkor kedvesek Istennek. Nem! Istennek csak a tiszta szívből jövő őszinte szolgálat kedves. „Most tehát embereknek akarok a kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.” Gal. 1,10 R: 1 Krón. 15,16-29; E: Jel. 11,15-19; HK: 90; É: 278; OKTÓBER 12. Vasárnap „Miután Dávid befejezte az égőáldozat és békeáldozat bemutatását, megáldotta a népet az ÚR nevében. És kiosztott minden izraeli férfinak és nőnek fejenként egy darab kenyeret, préselt datolyát meg aszú szőlőt.” 1 Krón. 16,2-3 Miután Isten segítségével a szövetség ládáját az őt megillető helyre helyezni, Dávid különböző áldozatokkal fejezi ki hódolatát és imádatát Istennek. Ezek után pedig megáldja a népet, kik szintén részesei voltak az ünneplésnek és mindenkit személyválogatás nélkül ellátott élelemmel. Dávidnak abban is megmutatkozott a nagysága, hogy nemcsak Istenre figyelt, hanem tudott szolgálni a környezete felé is. És ez nagyon fontos része kell, hogy legyen a mi hívő életünknek is. Hiszen a hit nemcsak abból áll, hogy hiszek Istenben és csak Rá figyelek, hanem a hitem meglátszik a környezetem felé végzett szolgálatomból is. A hit nem azt jelenti, hogy elszakadok az emberektől és nem figyelek rájuk. Az igaz, hogy nem a világ kedvét keresem, hanem Istenét, de ugyanakkor szeretetben kell járjak embertársaimmal. Hiszen Jézus mondta, hogy a legnagyobb parancsolat: egyrészt szeretni Istent teljes lényünkből, de ugyanakkor a felebarátunkat is szeretnünk kell, mint magunkat. Jakab levelében nagyon nagy hangsúly van fektetve arra, hogy a mi hitünk ne csak elméleti hit legyen, hanem gyakorlatban is megmutatkozzon. Vagyis mindenekelőtt az Úrnak kell szolgálnunk, de észre kell vennünk a mellettünk lévő embereket is, akiket Isten szintén a maga képére teremtett. Meg kell látnunk és segítenünk kell a rászorulókon, mert cselekedeteimmel teszek bizonyságot a szeretet Istenébe vetett hitemről! „Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.” 1 Jn. 4,20-21 R: 1 Krón. 16,1-7; E: Jel. 12; HK: 91; É: 355; OKTÓBER 13. Hétfő „Adjatok hálát az ÚRnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt!” 1 Krón. 16,8 Dávid együtt ünnepelt egész Izraellel. Az ünnep befejeztével rendelkezik az istentiszteleti szolgálatok elvégzéséről. Ekkor hangzik el ez a zsoltár (105. zsoltár) Dávid ajkán. Ez nem csupán egy Istent dicsőítő ének. Mint minden zsoltár ez is fontos
10
Református Élet tanítást hordoz magában. Már az első verse mély üzenettel bír. Csak egy három sorból álló mondat, mégis benne van az Istennek való szolgálat helyes menete. És ez nemcsak a papoknak szólt és szól, hanem mindenkinek. Három lépésben írja le Dávid a szolgálat menetét. Az első lépés: amikor Istenhez jövünk, az mindig hálaadással kell, történjen. A hálaadás mindenekelőtt a hódolat, a tisztelet jele. Az ő jelenlétébe csak hálaadással léphetünk be (100,1 zsoltár). A hálaadással elismerésem fejezem ki Isten gondviseléséért. Ő gondoskodott rólam a múltban és Őrá számíthatok a jövőben is. Az Istennek való hálaadás a bizalom megelőlegezése. Ezek után bátran kitárhatjuk kéréseinket Isten előtt, elmondhatjuk reménységeinket, félelmeinket, hisz tudjuk, hogy Isten meghallgat minket. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy mindazt, amivel Isten megáldott minket, arról tegyünk bizonyságot. Azzal, hogy elmondjuk másoknak Isten mit tett a mi életünkben, egyrészt magasztaljuk az Ő nevét, másrészt reményt adhatunk más szenvedő embereknek, közelebb vihetjük őket Istenhez. Tehát ne féljünk hálát adni az Úrnak, ne féljünk elé tárni kéréseinket, és ne feledkezzünk meg Őt magasztalva bizonyságot tenni az Ő gondviseléséről. „Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” 1 Thessz. 5,16-18 R: 1 Krón. 16,8-43; E: Jel. 13,1-10; HK: 92; É:341; OKTÓBER 14. Kedd „És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg,” Jelenések 13,16 A mai igénkben arról olvasunk, hogy a gonosz mindent megtesz, hogy hatalmát és híveinek táborát növelje. Olvasunk róla, hogy bizony milyen nehéz idők várnak az Istenben hívőkre. Hogy ez pontosan hogyan fog végbemenni még nem tudjuk, de modern világunk technikai fejlődését és pénz orientációs beállítottságát figyelve könnyen el tudjuk képzelni. A 16. versben azt olvassuk, hogy a gonosz megjelöli az övéit, hogy ez által”előnyökhöz” jussanak. A megjelölés egyrészt birtoklást, tulajdonjogot jelent, hiszen akit megjelölt az hozzá tartozik, neki van alárendelve. Ugyanakkor a megjelölt számára elkötelezettséget jelent. A mindennapi világunk is tele van jelekkel, különböző csoportosulások vannak. Vajon rajtunk keresztyén hívőkön milyen jel van? S most nem arra gondolok, hogy milyen jelképeket tűzünk ki magunkra. Ezeket levehetjük, kicserélhetjük. Isten megjelöli az övéit. A Szentírásban olvashatunk arról, hogy Isten elpecsétli a benne hívőket és ez az ítélettől való megmenekülést és az áldásokban való részesülés szolgálja. Így volt Egyiptomban, amikor a bárány vérével kenték meg az ajtófélfát és így megmenekültek. A Krisztusban újjászületett hívők először is a mennyei Bárány vérével vannak megjelölve. Krisztus vére az, ami megment minket az ítélettől. Továbbá a hívő ember a Szentlélek által van elpecsételve az üdvösségre (Ef.4,30). Az elpecsételés, a megjelölés mindig nyilvánvaló, látható a hovatartozás. Vajon rajtam látható-e, hogy kihez tartozom. Mert ha a Lélek által el vagyok pecsételve, akkor a Lélek gyümölcse is láthatóvá kell, legyen az életemben. „A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.” Gal. 5,22-23 R: 1 Krón. 17,1-15; E: Jel. 13,11-18; HK: 93; É: 467; OKTÓBER 15. Szerda „és hatalmas hangon így szólt: „Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait!” Jel.14,7 Tegnapelőtt arról hallottunk, hogy milyen fontos a hívő ember életében a hálaadás. Minden kérésünket hálaadással kell Isten
2014. október elé tárni. Ma arról hallunk, hogy milyen fontos Isten dicsőítése. Amíg Isten jelenlétébe hálaadással léphetünk be, addig a dicsőítés az, ami ott is tart minket. Az Úr nevének dicsérete nagyon fontos része volt az ószövetségi templomi szolgálatnak. Így kell, hogy legyen a mi életünkben is. S ez nem hangulat kérdése kell, hogy legyen. Az Istennek való szolgálatban nem a mi hangulatunk a döntő. A mai igénkben parancsként hangzik el, hogy „adjatok neki dicsőséget!” Ez milyen körülmények között hangzik el? Miközben folyik az ítélet a földön. Sem szenvedés, sem keserűség, sem ítélet nem lehet kifogás arra nézve, hogy ne dicsőítsük a mi Urunkat. Bizony Isten dicsérete, olyan, mint egy áldozat bemutatása (Zsid. 13,15). Az áldozás sohasem volt kellemes dolog, ahhoz mindig le kellett mondani valamiről. Továbbá a dicsőítés az, ami megőriz minket attól, hogy kételkedni kezdjünk Isten gondoskodásában. A dicsőítés megerősít minket a hitben. (Róm. 4,20) Aki győzedelmes hívő életet akar élni, az mondjon dicséretet Istennek, úgy a jó napokban, mint a nehézségekben, úgy ahogy Jósafát király tette, amikor az ellenség túlerőben volt, ő és népe Istent dicsőítve indult harcba. Azt olvashatjuk, hogy amikor elkezdték dicsérni az Urat, Isten lázadást támasztott az ellenséges táborban és saját maguk vesztét okozták. Kezd el dicsérni az Urat ott ahol vagy és Isten nem marad el tőled. ” Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.” Zsolt. 50,16 R: 1 Krón. 17,16-27; E: Jel. 14,1-13; HK: 94; É: CXXXIV; OKTÓBER 16. Csütörtök „s láttam: íme, egy fehér felhő, és a felhőn ült valaki, az Emberfiához hasonló: a fején aranykorona volt, a kezében pedig éles sarló.” Jel. 14,14 A világ amelyben élünk egyszer megítéltetik, nem tart örökké, egyszer elérkezik a vége, és visszajön Jézus, hogy ítéletet tartson. Ennek az idejét nem tudhatjuk és nem is tartozik ránk, ezt majd a mi mennyei Atyánk eldönti (ApCsel. 1,7). De az Ő eljövetele biztos. Ahogy a földön minden évben eljön az aratás ideje, úgy jön el az Emberfia ítéletének az ideje. Az Ő második eljövetele más lesz, mint az első. Amikor először jött a földre, akkor törékeny csecsemőként érkezett. Ezzel szemben másodszor erővel, hatalommal és dicsőséggel jön el, hogy végrehajtsa az Atyától rábízott feladatot, az utolsó ítéletet, amikor mindenkinek meg kell állnia szent felsége előtt, hogy számot adjon életéről, cselekedetéről és beszédéről (Mt. 25,32-46, Róm. 14,12, Mt. 12,36). Mi, akik Krisztusban hiszünk és az Ő Szentlelke által el vagyunk pecsételve, tudjuk, hogy meg fogunk menekülni az utolsó ítélettől. Nem azért, mert különbek vagy jobbak lennénk másoknál, nem is a mi jó cselekedeteinkért, hanem az Ő kegyelméből. (Ef. 2,8-9), melyet Jézusban mutatott meg. Tudjuk, hogy a kereszten elszenvedett váltság által van a mi megmenekülésünk. (Titusz 2,14). Hiszen Jézus a kereszten magára vette a mi bűneinket, hogy mi megigazulhassunk. (2 Kor. 5,21), átokká lett, hogy miénk legyen Ábrahám áldása (Gal. 3,13-14), szegénnyé lett, hogy mi az Ő szegénysége által meggazdagodhassunk (2 Kor. 8,9), erőtlenségünket Ő vette fel, betegségeinket Ő hordozta (Mt. 8,17, Ézs. 53,4-5), Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen.(Ézs. 53,5). Mindezt azért tette, mert szeret minket. Mindennek tudatában, akik Krisztusban megújultak valóban reménnyel tekinthetünk előre a jövőbe még az utolsó ítéletre is. Tudjuk, hogy Megváltónk által megmenekültünk. Ezért ezzel a reménnyel és hittel éljünk és végezzük minden dolgunkat, tudván, hogy kegyelemből, mennyei örökségben lesz részünk. „Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek, tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget; az Úr Krisztusnak szolgáljatok tehát.” R: 1 Krón. 18; E: Jel. 14,14-20; HK: 95; É: 226;
11
2014. október
Református Élet
OKTÓBER 17. Péntek „Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? Segítségem az ÚRtól jön, aki az eget és a földet alkotta.” Zsolt. 121,1-2 A 121. zsoltár egy zarándok zsoltár, azok a zarándokok írták és énekelték, akik Jeruzsálembe zarándokoltak. A törvény szerint minden férfinak évente fel kellett mennie Jeruzsálembe, a Templomba. A jeruzsálemi Templomba menni annyit jelentett, mint Isten elé járulni. Azonban az út sokak számára nem volt könnyű, sőt fáradságos és veszélyes is volt. Ki voltak téve a rablók támadásának, a pusztában való átkelésnek, hegyeken való átkelésnek, Mindezekkel az akadályokkal küzdve a zarándok könnyen megfáradhatott és megrémülhetett. Könnyen lehettek olyan gondolatai, hogy vajon érdemes-e ezt az utat vállalni, nem lenne-e kön�nyebb feladni?! Nem lenne-e könnyebb csatlakozni a hegyeken levő pogányokhoz? Ezért is kiállt fel: „Tekintetem a hegyekre emelem, honnan jön segítségem?” Az emberi élet olyan, mint egy utazás, van kezdet és van vége. Isten minden ember számára eltervezett egy utat, amelynek a végén Ő maga várja őt. Persze minden ember maga dönti el, hogy akar-e ezen az úton járni vagy sem? (Mt. 7,13-14) A keresztyén élet valójában egy zarándoklat a keskeny úton, amely Istenhez vezet a mennybe. A zarándokút tele van próbákkal, kísértéssel. Sokszor haladunk át pusztákon, ahol hiányzik a szeretet és a hit tápláló forrása. S ott tornyosulnak a lelki magaslatok, rajtuk a világ bálványaival, a világiasság, a testiesség, a babonaság, és sok más bálvány. S a mai lelki zarándok is könnyen megfáradhat, könnyen feladhatja, meghátrálhat. Ha ilyen kísértéseink vannak, tudnunk kell, amit a zsoltáros mond a 2. versben: „Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta.” R: 1 Krón. 19; E: Jel. 15; Zsoltárok 121; HK: 96; É: CXXI; OKTÓBER 18. Szombat „Egy esztendő múlva, abban az időben, amikor a királyok háborúba szoktak vonulni, elindította Jóáb a hadsereget, és elpusztította az ammóniak országát” 1 Krón. 20,1a Mai ószövetségi részünkben újabb harcokról olvasunk. Dávidnak háborúznia kellett, hogy oltalmazhassa az Istentől rábízott királyságot. És Dávid győzelmet győzelemre halmozott, mert Istennek engedelmeskedve vívta meg harcait. De vajon mit üzen ez az ige Isten újszövetségi népének? Bizony a keresztyén élet is tele van harcokkal, lelki harcokkal. Pál apostol mondja: ” Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak” (Ef. 6,12).Az ördög mindent bevet, hogy legyőzzön minket. Pontosan ezért fontos, hogy magunkra öltsük a lelki fegyverzetet. ”Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével. Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.” (Ef. 6,13-17). Ezek jelképes dolgok, de ha mindezt felöltjük, akkor ellen tudunk állni a mi ellenségünk támadásainak. Fontos, hogy minden küzdelmünkben az Úrhoz forduljunk és kérjük az Ő vezetését és az Ő erejét. Dávid is mindenkor így tett, ezért sikerült kivívnia a győzelmet és ezért tudtak olyan nagy hőstetteket végrehajtani az ő katonái. Ha mi is így teszünk, akkor Pál apostollal együtt elmondhatjuk: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.”
12
R: 1 Krón. 20; E: Jel. 16; HK: 97; É: XXXV; OKTÓBER 19. Vasárnap „A Sátán Izráel ellen támadt, és rávette Dávidot, hogy megszámlálja Izráelt.” 1 Krón. 21,1 Sok ember nem szeret beszélni a sátánról. Talán félelemből, talán tudatlanságból, de kerülik e témát. Némelyek azt gondolják, ha nem beszélünk róla, akkor nem is tudja kifejteni munkáját. Pedig ő jelen van a világban. A Szentírás beszél róla. Az ördög szándéka mindig az, hogy megrontsa az Istennel való kapcsolatunkat. Az igazság az, hogy Jézus legyőzte a sátánt a kereszten, és amíg Krisztusban maradunk a miénk is ez a győzelem. Az ördög napjai meg vannak számlálva, de amíg Jézus vissza nem jön, addig abban mesterkedik, hogy megrontsa az Istennel való kapcsolatunkat. Kedvenc fegyvere a büszkeség, a felfuvalkodottság. Dáviddal is ezt tette. Mi rossz volt abban, hogy Dávid meg akarta számlálni a népet? A szövegrészből kitűnik, hogy Dávid a harcképes embereket vette számba, tehát a maga hadseregére, a maga erejére volt kíváncsi. Tette ezt Dávid, akit ez előzőleg sohasem érdekelt, mert erejét az Úrba vetette. S most belesétált a Sátán csapdájába, felfuvalkodott és a saját erejét fitogtatta. Aki felmagasztalja magát, azt Isten megalázza. Pál apostol sokszor figyelmeztet, hogy óvakodjunk a felfuvalkodottságtól, mert ez testvérek közti viszályt szül és pártoskodással jár együtt. (2. Kor. 12,20, 1. Tim. 6,4-5, 2. Tim. 3,2-4). „Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején.” 1 Pét. 5,6 R: 1 Krón. 21,1-13; E: Jel. 17; HK: 98; É: 393; OKTÓBER 20. Hétfő „Dávid pedig ezt mondta Istennek: Hiszen én mondtam, hogy számlálják meg a népet! Én magam vagyok az, aki vétkeztem és nagy gonoszságot követtem el. De az én nyájam nem követett el semmit! URam Istenem, sújtson le kezed inkább énrám és az én rokonságomra, de népedet ne bántsd!” 1 Krón. 21,17 Dávid engedett a Sátán kísértésének és elrendelte a harcra alkalmas férfiak megszámlálását. Isten megharagudott, mert ezzel Dávid a maga erejét akarta fitogtatni és nem az Úrba vetette bizodalmát. Ezért bekövetkezik a büntetés. Az Úr igazságos, igazságossága megköveteli a bűn büntetését. De ugyanakkor Ő kegyelmes Isten is és ezért lehetőséget ad a bűnbánatra és a megtérésre. És Dávid valóban belátja, hogy vétkezett. Abban mutatkozik meg az ő nagysága, hogy nemcsak belátja, hanem be is vallja vétkeit és kegyelemért könyörög. Király létére, vezető pozícióban lévő ember létére meg tud alázkodni. Azonban bűn következményeként a csapás elkerülhetetlen. Dávidnak választania kell: éhség sújtson le, emberek vagy Isten kezébe essen. Dávid az utóbbit válassza. Dögvész kezd pusztítani, aminek rengeteg ember esik áldozatául. S mindez miért? Mert egy rossz döntés született. Mert egy Isten szolgája engedett a kísértésnek. A mi döntéseink kihatással vannak életünkre és jövőnkre, de ezen felül kihatással vannak környezetünkre is. Isten arra hívott el, hogy Neki szolgálva, az Ő nevéről bizonyságot tegyünk, környezetünk áldására legyünk. De ha nem figyelünk Rá, ha engedünk a kísértésnek, akkor alkalmatlanná válunk a ránk bízott feladat elvégzésére és ezzel sok-sok embert megfosztunk az Úr áldásaitól. Sőt ha bűnbe esünk, hány emberre lesz kihatással a mi bűnünk büntetése is?! Ha egy családban valaki el kezd alkoholizálni, paráznaságba vagy más bűnbe esik, nemcsak magának okoz kárt, hanem társának, gyermekeinek, szüleinek is. Szétesett családok, szétszakadt rokoni és baráti kapcsolatok, tönkrement egészség, összetört gyermeki szívek, mind-mind egy rossz döntés következményei. De még ebben az állapotban is Isten az Ő kegyelmét kínálja fel. Ragadjuk meg az Ő szeretetét és hűségét!
Református Élet
2014. október
„Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja.” 2 Tim. 2,13 R: 1 Krón. 21,14-30; E: Jel. 18; HK: 99; É: 302; OKTÓBER 21. Kedd „Így szólt hozzám: „Írd meg: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára!” Ezt is mondta nekem: „Ezek az Isten igaz igéi.” Jel. 19,9 Az istenfélők jutalma - mindazoknak, kik hűségesek maradtak, a sok megpróbáltatás és harc után - az, hogy egy csodálatos örömünnepben lesz részük. Hivatalosak lesznek a Bárány menyegzőjére. A Bárány az nem más, mint maga Jézus, aki vérén váltotta meg mátkáját, az Egyházat. Ez a menyegző semmilyen földi ünnephez nem lesz hasonlítható, olyan csodálatos lesz. Ma még a várakozás idejében vagyunk. Izraelben régen egy menyegzőre nagyon szorgosan készültek. S a menyegző része volt a várakozás is, amikor is várták a vőlegény érkezését. Különösen sokat kellett várni, ha távoli vidékről érkezett a vőlegény. Néha még az éjszakába is belenyúlt a várakozás. Ezért ha ilyenkor érkezett meg a vőlegény, akkor világító mécsesekkel, lámpásokkal várták a vőlegényt. Egy ilyen képet írt le Jézus a tíz szűzről mondott példázatában (Mt. 25,1-13). Ebben a példázatban Jézus figyelmeztet minket, nem mindegy hogy hogyan várjuk a mi Urunk, a mennyei vőlegény visszajövetelét. Világítva kell őt várnunk. Lámpásaink mindenkor olajjal kell, hogy legyenek telve, vagyis a Szentlélek folyamatosan be kell, hogy töltsön minket, különben úgy járunk, mint az öt balga szűz, akik nem vittek olajat a lámpásaikba, sőt még el is aludtak. Amikor a vőlegény megérkezett, nem tudták világítva várni, ezért a menyegzőről kívül rekedtek. Fontos, hogy folyamatosan tápláljuk a mi hitünket és az Istenbe vetett reménységünket, ne engedjük, hogy bármi is megoltsa a bennünk levő Szentlelket (1 Thessz. 5,19). Ha folyamatosan világítva a bennünk levő Szentlélektől származó reménységgel várjuk a mi mennyei Urunkat, akkor nekünk is szól ez a boldogmondás, mi is a választottak közé tartozunk, mert nemcsak hivatalosak, hanem választottak is vagyunk. ”Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak.” Mt. 22,14 R: 1 Krón. 22; E: Jel. 19,1-10; HK: 100; É: 153; OKTÓBER 22. Szerda „Dávid megöregedve és betelve az élettel, fiát, Salamont tette Izráel királyává.” 1 Krón. 23,1 Dávid király uralmának és szolgálatának elérkezett a vége. Át kell adnia az Izrael feletti uralmat és egyben az Úrnak való szolgálatot fiának, Salamonnak. Ennek megszervezéséről és véghezviteléről olvashatunk a mai ószövetségi fejezetünkben. Csodálatosak és megragadóak az első versben található bevezető szavak: Dávid nemcsak megöregedett, de be is telt az élettel. Mit is jelent ez? Azt, hogy Dávid élete, mint egy pohár betelt, nem maradt félig, hanem betelt, vagyis egy beteljesedett életet élt. Mindössze csak néhány, pontosabban öt emberről olvassuk ezt a Bibliában, hogy az élettel betelve távoztak e földi életből (1 Móz. 25,8; 1 Móz. 35,29; 1 Krón. 23,1; 2 Krón. 24,15; Jób 42,17). S mi volt az, amit, s ki volt az, aki életet adott? Minden esetben arról olvashatunk, hogy ezek az emberek Istennel jártak, Neki szolgáltak és Ő volt az, aki tartalmat adott az életüknek. Milyen csodálatos lehet úgy élni, hogy amikor az ember életútja végére ér - és egyszer mindannyian odaérünk -, elmondhatja magáról, hogy egy beteljesedett életet élt, mert ott volt az életében az a Valaki, aki tartalmat és célt adott az életének. Milyen szomorú az, amikor olyan életeket látunk, amelyek céltalanul és tartalom nélkül folynak le, melyekre majd azt kell mondani, hogy egy kárba veszett élet volt. Az élettel való beteljesedés nem kimondottan a hosszú életre vonatkozik. Az ember azt gondol-
13
ná, hogy azok a boldog emberek, akik sokáig élnek. Az ember élhet bármeddig, de ha az életében nincs jelen a Megváltó, Jézus Krisztus, ha nem Istennek éli le az életét, bizony az csak egy elvesztegetett élet. Dávid hetven évet élt a földi életben (2. Sám. 5,4). Ha összehasonlítjuk ezt a kort más ószövetségi emberek életkorával, ez nem is olyan sok. Ott van például Matuzsálem, aki 969 évig élt, de róla nem olvassuk, hogy az élettel beteljesedve távozott. Sőt ha utánaszámolunk (1. Móz. 5) rájövünk, hogy az özönvíz évében halt meg, tehát nagyon valószínű, hogy ő is Isten büntetésének lett az áldozata. Volt néhányszáz éve és mégsem telt be az élettel. Dávid betelt, mert Isten töltötte be. Mi az, ami az én életemet betölti, van-e tartalma? ”Boldog, akit kiválasztasz, és közeledbe engedsz, hogy udvaraidban lakozzék. Hadd teljünk be házad javaival, templomod szentségével!” Zsolt. 65,5 R: 1 Krón. 23; E: Jel. 19,11-21; HK: 101; É: 460; OKTÓBER 23. Csütörtök „Ezek kaptak megbízást arra a szolgálatra, hogy bejárjanak az ÚR házába aszerint a rendtartás szerint, amelyet atyjuktól, Árontól kaptak, ahogyan Izráel Istene, az ÚR megparancsolta neki.” 1 Krón. 24,19 Miután Izráel fiai az egyiptomi rabságból megszabadultak, Isten Mózes testvérét, Áront és az ő leszármazottait választotta ki a papi tisztségre. Senki nem végezhetett papi szolgálatot, csak, aki Áron főpap leszármazottai közé tartozott. Ők voltak jogosultak arra, hogy az ÚR Templomába bejárjanak. Micsoda kiváltság volt ez, joguk volt belépni az ÚR jelenlétének a házába. Ez a kiváltság a miénk is. Péter apostol azt tanítja, hogy akiket Krisztus megváltott, azok lelki értelemben a választott papsághoz tartoznak. Ahogy az Ószövetségben, úgy az Újszövetségben is a születés a feltétele e kiváltságnak. Csakhogy amíg az Ószövetségben a testi leszármazás számított, addig az Újszövetségben a Lélektől való születés a döntő. Tehát mindannyian a lelki papság tagjai vagyunk. De mi is volt a papok feladata? Először is közbenjárók volta, ők mutatták be mások áldozatait és ez a mi feladatunk is, közbenjárni másokért. Ugyanakkor a papok közvetítették Isten akaratát, tanítását az emberek felé (Mal. 2,7). A mi ajkainkon is ez az ismeret kell, hogy legyen, folyamatosan bizonyságot kell tennünk Isten igéjéről és mindarról, hogy mit ismertünk fel Isten akaratából, mi az, amit Tőle nyertünk. A papi nemzetségnek ügyelnie kellett a szolgálatára, de egész életmódjára is. Részletes leírást olvashatunk az Ószövetségben, hogy hogyan kell éljen egy papi nemzetségből származó egyén. Számunkra is fontos kell, hogy legyen, hogy hogyan élünk. Egész életvitelünkkel, viselkedésünkkel a mi Istenünkről kell, hogy bizonyságot tegyünk. Legyünk hát hűek a szolgálatban és becsüljük meg azt a kiváltságot, amiben Isten részesített minket. „Boldogok azok a szolgák, akiket az úr, amikor megérkezik, virrasztva talál. Bizony, mondom néktek, hogy felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, odamegy, és felszolgál nekik.” Lk. 12,37 R: 1 Krón. 24,1-19; E: Jel. 20,1-8; HK: 102; É: CV; OKTÓBER 24. Péntek „Ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, azt a tűz tavába vetették.” Jel. 20,15 Modern világunkban nagyon el van terjedve a tagosodás. Különböző szervezetek – akár politikai, akár civil - különböző társaságok, közösségek, internetes társalgó oldalak, sőt egyes üzletek is tagságot tartanak fenn. Ahhoz, hogy részese legyél az ő elképzeléseiknek, először be kell tagosodnod közéjük. A neved be kell, kerüljön a „nagy könyvükbe”. Csak így lehetsz teljes jogú tag. Egyes rendezvényekre olykor előre be kell jelentkezni, s vannak olyan jelentős világi alkalmak ahol már hónapokkal, vagy akár egy évvel előre be kell jelentkezni. Ha a neved nincs
2014. október
rajta a listán, nem vehetsz részt a rendezvényen. Nos, akármen�nyire furcsa, de a világ legnagyobb, legcsodálatosabb alkalmán való részvételhez, a mennyei ünneplésben csak azoknak lesz részük, akik előre bejelentkeznek, akiknek a neve rajta lesz a „mennyei listán”. Ugyanis ama utolsó napon könyvek nyittatnak meg. Egyebek között az Élet könyve. Ebbe a könyvbe azoknak a nevei lesznek beírva, akik itt a földön életük Urának fogadták el Jézus Krisztust, s Őbenne újjászülettek. Ráadásul minden cselekedetük fel lesz jegyezve – a nyilvánosak, de az eltitkoltak is. Ott már semmit sem titkolhatunk el. Lehet, hogy a földi életben becsaphatunk embereket, jónak és vallásosnak mutatva magunkat, de ott nyilvánvalóvá lesz minden. Amikor meghallottuk Isten megtérésre hívó szavát, engedelmeskedtünk-e vagy sem. Fontos, hogy míg van lehetőségünk, használjuk ki az alkalmat és iratkozzunk be az Élet könyvébe, oly módon, hogy Krisztust életünk Urának fogadjuk el. Még a kegyelmi időben élünk, még van alkalmunk élni a lehetőséggel: „A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek. Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!” 2. Kor. 6,2 R: 1 Krón. 24,20-31; E: Jel. 20,7-15; Zsolt. 65; HK: 103; É: 153; OKTÓBER 25. Szombat „Dávid és a hadsereg parancsnokai a szolgálatra különválasztották Ászáf, Hémán és Jedútún fiai közül azokat, aki prófétai ihlettel játszottak citerákon, lantokon és cintányérokon. Ez volt azoknak a férfiaknak a jegyzéke, akik ezt az istentiszteleti szolgálatot végezték.” 1 Krón. 25,1 Az ember mindig is szerette a zenét. Már a Biblia elején olvasunk arról, hogy az ember hangszereket használt, mert szükségét érezte érzelmeit és hangulatát kifejezésre juttatni. Ezt az adottságot az ember Istentől kapta, hiszen maga Isten is szereti a zenés éneklést. Ha nem így lenne, akkor mindez nem lenne jelen a mennyei istentiszteleten. Pedig sok helyen olvasunk arról, hogy az Isten környezetében lévő mennyei lények énekszóval dicsérik az Urat, sőt a Jelenések könyvében arról is olvasunk, hogy a mennyben milyen fontos lesz az Úr nevének a dicsérete. Az éneklési és zenélési tehetséget tehát az ember Istentől kapta. De mire is kapta? Isten mindent arra teremtett, hogy az Ő nevének dicséretére legyen. A bűnbeesés után Isten ajándékai ott maradtak az emberben, de sajnos az ember ezt sokszor rossz célokra használja. Így van ez az énekléssel is. Nézzünk csak szét, hány olyan ének van, amely az embert magasztalja, bűnös vágyakat fejez ki, sőt némelyek egyenesen Isten ellenesek. Pedig Isten azért adott zenét és éneket, hogy azzal Őt dicsérjük. Vajon a mi éneklésünk, Isten nevének dicsérete mennyire őszinte, mennyire jön szívből? Sok ember mikor világi zenét hall, teljes átéléssel énekli, de mikor egy Istent dicsérő éneket hall, akkor elkomorodik, látszik, hogy távol áll tőle az egész. Miért? Mert hiányzik az ihletettség, hiányzik mindaz, ami arra indítaná az embert, hogy szívből az Urat dicsérje. Vajon az én szívemet mi tölti el? Vajon az én dicséretem milyen? Pál apostol is fontosnak tartja ezt a kérdést és ezt írja: „Ne részegeskedjetek, mert a borral léhaság jár együtt, hanem teljetek meg Lélekkel, mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak.” Ef. 5,18-20 R: 1 Krón. 25; E: Jel. 21,1-8; HK: 104; É: LXVI; OKTÓBER 26. Vasárnap „Óbéd-Edómnak jutott a déli kapu, fiainak pedig a raktár.” 1 Krón. 26,15 A mára kijelölt ószövetségi szövegben egy hosszú felsorolást olvashatunk, családfők és azok leszármazottainak nevéről. Azoknak a nevéről van szó, akiket a Templom bejáratának az őrzésével bíztak meg. Maga a feladat egy kiváltságos pozíció volt,
14
Református Élet
hiszen nem akárki végezhette ezt. Ez egy kitüntetés volt. Maga a névsor első olvasásra nem sok üzenetet hordoz számunkra, a XXI. sz-ban élő emberek számára. Azonban ha jobban odafigyelünk, egy név kiemelkedik a többi közül, Óbéd-Edóm neve. Róla már hallhattunk az október 8.-ára kijelölt igében. Óbéd-Edóm volt az, aki otthonába fogadta a szövetség ládáját. Amikor mindenki más félt ugyanezt megtenni, mert féltették az életüket még Dávid király is - ő tiszta szívvel és hittel vállalta ezt. Ezért Isten meg is áldotta őt, de nemcsak arra az időre, amíg nála volt a frigyláda, hanem egész életére, sőt az áldás utódaira is kiterjedt. Azt olvassuk, hogy neki és fiainak jutott a Templom déli kapujának és az ott lévő raktárak őrzése. Talán első hallásra ez a feladat nem nagy dolognak tűnik. De máris másként gondolkodunk, ha megértjük, hogy a jeruzsálemi Templom Isten jelenlétének a színhelye volt. Tehát ők nemcsak egy épület bejáratát őrizték, hanem a mindenható Isten jelenlétében szolgálva, a Hozzá vezető bejáratot őrizték. Mondhatjuk, hogy szinte egy mennyei szolgálatot végeztek. Sőt a déli kaput őrizték, ami egy kiemelt hely volt, mivel a palotát kötötte össze a templommal, vagyis királyi bejárat volt. Ezt a szolgálatot csak a legmegbízhatóbb emberre lehetett bízni. Hogy érdemelte ki mindezt Óbéd-Edóm? Úgy, hogy megnyitotta otthonát és szívét az Úrnak. Akik befogadják Istent, azokat Ő megáldja, sőt nemcsak őket, hanem utódaikat is. Benne van a 10. Parancsolatban is, hogy akik Istent szeretik, azokkal ezeríziglen irgalmasan cselekszik. (2. Móz. 20,6) Egy csodálatos ígéret, hogyha hűségesen szolgálunk, Isten áldásában járhatunk mi is és gyermekeink is. „Gyermek voltam, meg is öregedtem, de nem láttam, hogy elhagyatottá lett az igaz, sem azt, hogy gyermeke koldussá vált.” Zsolt. 37,25 R: 1 Krón. 26,1-19; E: Jel. 21,9-27; HK: 105; É: CXXVIII;
OKTÓBER 27. Hétfő „Nem lesz többé átok a városon, hanem az Isten és a Bárány trónusa lesz benne: szolgái imádják őt, és látni fogják az ő arcát, és az ő neve lesz a homlokukon.” Jel. 22,3 Egy csodálatos kép tárul elénk János apostol írásából. Egy olyan helynek a leírása, amit szinte el sem tudunk képzelni. Olyan hely, ahol többé nem lesz szenvedés, nem lesz könny, sem fájdalom, ahol végre megpihenhetünk földi küzdelmeinktől és fáradságunktól. Egy olyan helyet ír le ahol, már nem lesz jelen az átok, amely a földet sújtotta Ádám vétke óta. Többé nem tövist és kórót terem majd a föld, hanem az Élet fáját, többé nem a nap forró hevétől izzadva kell kenyerünket megteremteni. Olyan hely, ahol a népek sebei begyógyulnak. Ez a hely a mennyei Jeruzsálem. Az a hely, amire minden Istenben bízó oly régen, évezredek óta várt. Ott színről-színre megláthatjuk mennyei Urunkat. A földi létben ez elképzelhetetlen volt. Az Ószövetségben nem egyszer olvasunk azok rémületéről, akik találkoztak Istennel (Bír. 6,23; Bír. 13,22; Ézs. 6,5). Ott viszont szemtől szembe állhatunk meg Vele, és kifejezhetjük hódolatunkat és imádatunkat. Amikor János apostol megkapja ezt a kijelentést az angyaltól, az még fontosnak tartja kihangsúlyozni, hogy ezek az igék megbízhatóak és igazak, mert maga az ÚR küldte őket. Ez nem csak valami puszta hitegetés vagy üres ígéret. Ez mind be fog teljesedni. Miért hangsúlyozza úgy ki ezt? Miattunk. Fontos, hogy a szívünkben az a bizonyosság, hogy engem vár a mennyei Jeruzsálem, nekem is részem lesz mindebben. Fontos, mert ez a tudat erőt ad a földi szenvedések és küzdelmek között. Erőt ad az a tudat, hogy engem vár egy csodálatos új világ, ahol majd megpihenhetek, ahol boldog leszek. Ez a boldogság azoké, akik megtartják a Szentírás igéit. Akik nem csak hallgatják és olvassák, hanem szívükbe fogadják és meg is élik azt. Mert aki befogadja az Ő igéjét, Őt magát fogadja el igaznak, hitelesnek (Jn. 3,33). Az ilyen ember örököse Isten országának, mert az ÚR gyermeke.
Református Élet
2014. október
„Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében.” R: 1 Krón. 26,20-32; E: Jel. 22,1-7; HK: 106; É: 358; OKTÓBER 28. Kedd „ha pedig valaki elvesz e prófétai könyv igéiből, attól az Isten elveszi osztályrészét az élet fájából, a szent városból és mindabból, ami meg van írva ebben a könyvben.” Jel. 22,19 Tegnap arról olvashattunk, hogy milyen csodálatos lesz az a hely, amit Isten készített a Benne hívők számára. Olvashatunk arról is, hogy milyen élményekben lesz részük azoknak, akik bejutnak a Mennyei Jeruzsálembe. E csodálatos helyre való bejutásnak feltétele, hogy Isten igéjét komolyan kell venni. S, hogy ez milyen fontos igazság, mutatja az, hogy a mai ige szakaszunkban Isten angyala még egyszer elmondja mindezt, de most még hangsúlyosabban, nyomatékosabban, most még részletesebben, hogy mit nem szabad tenni az Ő igéjével. Nem szabad sem hozzátenni, sem elvenni belőle. Mert ha ezt tesszük, akkor egyrészt Isten tökéletes voltát és szavahihetőségét kérdőjelezzük meg. Vagyis ha hozzáteszünk, akkor azt mutatjuk ki, hogy Isten szava hiányos, ha pedig elveszünk belőle, akkor azt jelezzük, hogy Isten szavának egyes részei már nem érvényesek. Továbbá aki ilyet tesz, az magát Isten felé helyezi, hiszen úgy gondolja, felülbírálhatja az Ő szavait. Sajnos sok ember tesz így. Azzal a felkiáltással, hogy ez ma már nincs úgy, mint akkor, egyes dolgok ma már nem érvényesek a Szentírásban. Az ilyen ember maga a szerző felett gyakorol kritikát, vagyis Isten felett. Ha egy szövegből kiragadok, vagy kihagyok egy-egy mondatot vagy részt, akkor már is megváltoztattam annak összetételét, felépítését és üzenetét. Akkor az már más szöveg, más írás, más evangélium. Ez pedig helytelen. Olyan annyira helytelen, hogy maga Pál apostol – igen, az alázatos és szelíd Pál apostol - kétszer is átkot mond az olyan emberekre, akik más, vagyis megváltoztatott evangéliumot hirdetnek. Isten igéje szent és tökéletes, ezért tisztelettel kell vele bánni. Senki sem mondhatja: “hiszek Istenben, de a szavában már nem hiszek.” Ha valakiben megbízom, ha valakit szeretek, akkor annak a szavát is elfogadom. Jézus többször is elmondja (Jn. 14), ha őt szeretjük, akkor az ő beszédeit is megtartjuk. Fontos tehát, hogy Isten igéjét teljes bizalommal fogadjuk, nem kételkedve, semmit sem hozzátéve, sem elvéve belőle, hogy részünk legyen a Mennyei Jeruzsálemben. “A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” 2 Tim. 3,16-17 R: 1 Krón. 27,1-15; E: Jel. 22,8-21; HK: 107; É: 209; OKTÓBER 29. Szerda „Mindazoknak Rómában, akik az Isten szerettei, akiket ő elhívott és megszentelt: Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. Először is hálát adok az én Istenemnek Jézus Krisztus által mindnyájatokért, hogy hiteteknek az egész világon híre van.” Róm. 1,7-8 A mai igénk az Újszövetség első levelének az első fejezetében található. Pál apostol ír a Rómában található keresztyén gyülekezetnek. Mint minden rendes levelet, ő is üdvözléssel és bemutatkozással kezdi. Ugyanis a római gyülekezet egyike azoknak melyekkel még Pál apostol személyesen nem találkozott. Pál elmondja, hogy elhívását nem emberektől kapta, hanem magától Jézus Krisztustól. Levelét azoknak írja, akik felismerték Isten szeretetét és elfogadták az Ő hívását. Őket köszönti az apostoli köszöntéssel. Ebben a köszöntésben benne van a keresztyénség két alappillére: a kegyelem és a békesség. Isten kegyelme, amelyet Jézus Krisztusban kijelentett, abban mutatkozik meg,
15
hogy lehetőséget adott a Tőle elfordult, bűnös embernek, hogy újra Hozzá fordulva megmenekülhessen az örök kárhozattól. Ugyanakkor a békesség az a Tőle jövő ajándék, ami a Krisztusban megújult ember életét kitölti. Ez olyan békesség, amit sem a világ, sem senki más nem adhat meg nekünk (Jn. 14,27). Az Ő békessége az, ami betölti minden szükségünket, hiszen a héber “shalom”-szó a békesség mellett fordítható még jólétnek, boldogságnak is (Bibliánkban 25 különböző kifejezéssel van fordítva). Csupa olyan dolog, ami után vágyakozik minden ember. De valódi boldogságot, jólétet és békességet csak az tapasztalhatja, meg aki befogadja szívébe a boldogság forrását, a minden jóknak adóját, a Békesség Fejedelmét, Jézust. Pál apostol mindezeket a jókat kívánja, közvetíteni a Rómában levő gyülekezetnek. Több ez, mint egyszerű jókívánság, hiszen Pál tudja, hogy mindez meg is valósulhat a gyülekezet életében, hiszen ők komolyan és hűségesen gyakorolják magukat a hitben. Ezt mutatja a következő versben található elismerő mondata, amikor arról beszél, hogy a római gyülekezet hitének jó híre van az egész világon. Ha vágyunk az igazi boldogság és békesség után, akkor vegyünk példát a Rómában élő keresztyén gyülekezet hitéről, és követve az ő példájukat, tapasztaljuk meg mi is Isten kegyelmét és békességét. “És kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt; és világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok: milyen reménységre hívott el minket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között,” Ef. 1,17-18 R: 1 Krón. 27,16-34; E: Róm. 1,1-15; HK: 108; É: 357; OKTÓBER 30. Csütörtök „Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére.” Róm. 1,16 Pál apostol a római levél elején köszönti a gyülekezetet, és dicsérve említi az ő példamutató hitüket. Ezek után azonban rátér azokra, akik nem így élnek, azokra, akik noha megismerték Istent, mégis szembefordultak vele, és különböző bűnök rabjai lettek. S bizony a bűnök felsorolásában könnyen felismerhetjük modern korunk fertőjét is, az erkölcstelenséget, szenvedélyrabságot, homoszexualitást, kapzsiságot és istentelenséget. Pedig Isten világosan kijelentette magát. Nemcsak valami homályos üzenetet küldött az ember számára. Isten Jézus Krisztusban jelentette ki magát, Ő a testet öltött Ige. S az Ő szavait, életét, parancsolatait belefoglaltatta az evangéliumokba, ez az írott ige. Az evangélium szava nem valami érthetetlen, talányokkal teli írás - mint más vallások írásai -, hanem érthető és világos. Az evangéliumban benne van Isten ereje, az ő kinyilatkoztatása és az Ő terve az emberrel. A világtörténelemben annyi tervet és programot készítettek, de a történelem vasfoga idővel mindet felemésztette. Egyet kivéve, Isten tervét, Isten programját, az evangéliumot. Isten volt, van és lesz mindörökké, és nemcsak az Ő személye örökkévaló, hanem az Ő igéje is. Maga Jézus mondta, hogy az ég és a föld is elmúlhatnak, de az Ő beszéde soha el nem múlik (Mk. 13,33). Az evangélium szó görögül örömhírt jelent. És az örömhír nem más, mint, hogy az Ige testté lett (Jn. 1,14), vagyis Isten Fia testet öltött, megváltott minket és lehetőséget adott a bűnbocsánatra, és az örök kárhozattól való megmenekülésre. Ez az örömhír minden embernek és minden nemzetnek szól. A kereszten lerombolta a nemzeteket elválasztó falakat (Ef. 2,14), és csak egy nép létezik számára: Krisztus népe. Ez az örömhír nekem is szól, általa és benne én is megtapasztalhatom Isten erejét, mely üdvösségre vezethet. “Az evangélium, amelyet én hirdettem, nem embertől származik, mert én nem embertől vettem, nem is tanítottak rá, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából kaptam.” Gal. 1,11 R: 1Krón 28,1-10; E: Róm 1,16-32; HK: 109; É: 362;
2014. október
Református Élet
Áhítat reformáció napjára OKTÓBER 31. „Vagy megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged az Isten jósága megtérésre ösztönöz?” Róma 2,4 Ez a világ egy bűnös világ. Méltó az ítéletre. Az, hogy még áll és Isten még nem vetett neki véget, pusztán az Ő kegyelmének és türelmének tudható be. Azt akarja, hogy minél többen megtérjenek, és ez által megmeneküljenek (2 Pt. 3,9). Folyamatosan ébresztgeti, figyelmezteti az embert, hogy térjen meg Hozzá. Ezért támasztott a történelem folyamán olyan embereket, akik akár életük kockáztatásával is mertek Istenről, az Ő feltétel nélküli kegyelméről és a helyes keresztyéni életvitelről beszélni. Ezért adott reformációt! Ezért hívta el és használta fel Luther Mártont, Kálvin Jánost és még másokat is. Általuk kimondatta, hogy nem a törvények és a különböző szokások betartása által lehet üdvözülni, hanem szükségünk van Isten ingyen kegyelméből fakadó megújító fürdőjére. Sőt általuk mondatta ki azt az igazságot is, hogy az egyháznak folyamatosan meg kell újulnia. Nem szabad megkövesednie, vagy leragadnia a szokások és hagyományok mocsarában, hanem a Szentlélek által, Isten igéje szerint újra és újra meg kell újulnia. Ma a reformáció ünnepe van, vagyis az Istenben való megújulás ünnepe. Valóban ünnep ez számunkra, vagy csak egy történelmi megemlékezés? Csak annak igazi és élő ünnep, akinek magának is folyamatos lelki megújulásban van része. A mai igénk arra figyelmeztet, hogy ezt nem szabad halogatnunk. Nem szabad vis�szaélnünk Isten türelmével, mert egyszer véget ér. Isten türelme hosszú, de nem végtelen. Nagyon hosszú, de egyszer véget ér, és akkor megítéli ezt a világot, és minden benne levőt. Azok, akiket az Ő jósága megtérésre ösztönzött, és megújultak a Krisztusban, akik személyes életükben is átélték a reformációt, azok megmenekülnek. Tegyük magunkévá a reformáció üzenetét és ragadjuk meg Isten ingyen kegyelmét. “Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.” Ef. 4,22-24 R: 1Krón 28,11-21; E: Róm 2,1-10; Zsoltárok könyve 119,137-144; HK: 110; É: XXV; Harangozó László
Gondolatok Kálvin Jánostól “A földi dolgok használatáról: az összes dolgot úgy adta nekünk Isten az Ő jóságából és akképpen rendelte őket a mi hasznunkra, hogy azok csak mintegy letéteményt képeznek, amikről egykor számot kell adnunk. Úgy kell tehát ezeket használnunk, hogy folytonosan fülünkben csengjen ez a szózat: adj számot a te sáfárságodról.” (Lukács 16,2) “Krisztus az égből látható alakban fog leszállni, amilyennek látták akkor, amikor fölment. És megjelenik mindenkinek a királysága kimondhatatlan fenségben, istensége mérhetetlen hatalmában, az angyalok seregében. Ezért parancsolja nekünk a Szentírás, hogy Őt várjuk, mint megváltónkat, arra a napra, amikor a juhokat elválasztja a kosoktól, az elválasztottakat az elvetettektől. És nem lesz sem az élők, sem a holtak között senki, aki a sorsát elkerülné.” “Ha valaki azt hozná fel, hogy nem mindig 16
egyforma szükség kényszerít bennünket az imádkozásra, ezt én is elismerem. S éppen ezt a különbséget nagyon szépen adja elő Jakab, midőn így szól: Szenved-e valaki közöttetek? - imádkozzék. Öröme van-e valakinek? - énekléssel dícsérje az Istent. Tehát maga az általános emberi érzés hozza magával, hogy Isten erősebben indítson bennünket a buzgó imádságra. Az imádkozás második törvénye pedig az legyen, hogy könyörgéseink alkalmával mindig igazán érezzük a mi gyámoltalanságunkat és komolyan meggondolván azt, hogy mi rá vagyunk szorulva mindazokra, amiket kérünk, magával a könyörgéssel a kért dolgok elnyerésének komoly és buzgó kívánását kössük össze. Sokan ugyanis az imádságot csak felületesen és formaságból mondják el.” Kálvin János, Institutio c. könyvéből
Református Élet
2014. október
Gyermekhetek
(képek a hátoldalon láthatóak)
Hertelendyfalva - Vojlovica Emberileg nézve idén nehézkesen jött össze a szokásos Vakációs Bibliahét Hertelendyfalván. Sajnos gyülekezetünk nem bővölködik gyermekekkel, s augusztusban sokan még ebből a kevésből is elutaztak otthonról. Ennek ellenére fontosnak tartottuk, hogy a gyülekezetben legyen egy hét a nyáron, amikor a gyermekek napról-napra hallják Isten Igéjét és ez mellett jól is érzik magukat. Több mint tíz gyermek járt keddtől péntekig újszövetségi és missziós történeteket tanulni, énekelni, kézimunkázni és persze játszani is. Mivel a gyermekek többsége részt vett a katekizáción ahol az idei Vakációs Bibliahét programja a Válaszút volt, Balog Hajnalka óvónővel úgy döntöttünk, hogy más programot dolgozunk fel, remélve, hogy ezzel is rámutatunk a Biblia kimeríthetetlen gazdagságára. Jézus az én Barátom és Megváltóm címmel tanultunk a béna emberről, akit barátai vittek Jézushoz, hogy meggyógyítsa, a samáriai asszonyról, az írástudó fontos kérdéséről, és arról, hogy Jézus oly hatalmas, hogy még a tengernek is parancsolt, amikor vihar tört ki. Kerekes Annamária Bácsfeketehegyről volt segítségünkre, aki délutánonként John Patton életéről mesélt. Fontos, hogy a gyermekek halljanak Isten olyan embereiről, akik egész életüket arra áldozták, hogy Jézusról beszéljenek azoknak, akik még nem hallottak Róla. Johnnak nehéz élete volt a kannibálok között, hite mégis rendületlen volt az Úrban. Abban
bízunk, hogy ezen a történeten keresztül a gyermekek megértik, hogy Jézust nem könnyű követni, de csodálatos eszközök lehetünk az Ő kezében, ha kitartunk Mellette. A bibliai történetek után alsósok és felsősök külön tudták mélyebben megbeszélni a felmerült kérdéseket. A felsősök, kamaszok nagy örömünkre és meglepetésünkre többen voltak, mint a kisebbek és azt tapasztaltuk, hogy nagyon nyitottak és érdeklődőek. Velük már komolyabban lehet beszélgetni hitbeli dolgokról, a gyermeki őszinteség pedig még megvan bennük. Ez a hét után komolyabban fontolgatjuk és imádkozunk azért, hogy e néhány kamasz számára kis ifit indítsunk el, ahol rendszeresen találkozhatnak, Istenről tanulhatnak, és megbeszélhetnek olyan dolgokat, amelyek érdeklik őket. A Biblia szerint a serdülők olyanok, mint hős kezében a nyilak (127. Zsoltár) - mi mégis azt tapasztaljuk, hogy ilyenkor távolodnak el a legtöbben a gyülekezettől. A köztük levő szolgálat ezért nagy kihívás, ugyanakkor nagy lehetőség és felelősség is. Hálát adunk Istennek, amiért kegyelméből az idén ezt a hetet is megtarthattuk, s magasztaljuk Őt, amiért többen kezdtek járni rendszeresen gyermekistentiszteletre és hitoktatásra is. Mindezért egyedül Istené a dicsősség! Halász Hargita
Fejértelep - Susara Minden évben örömmel készülünk e Deliblátó mükre a gyermekeknek utolsó nap magyar keresztyén közelében elhelyezkedő kicsiny faluba, Fejértelep- könyveket, gyermek hittankönyveket és Bibliákat re, gyermeknapokat tartani. Már nem is számoljuk osztottunk szét, mely a budai református gyülekezet hanyadik éve térünk vissza az itt élő gyermekekhez, adománya volt. Köszönet Balog Hajnalka óvónőnek fiatalokhoz. A falu jellemzője, hogy a nyár folyamán és Halász Hargita pedagógus-hallgatónak, akik mintöbb gyermek is vakációzni jár ide a nagyszülőkhöz, den nap elkísértek bennünket az útra, - eme hertelenígy sokszor a magyar ajkú gyermekek mellett német dyfalvi szórványgyülekezetbe – és kivették részüket a nyelven is tudni kell értekezni velük. szolgálatból, a gyermekekkel való foglalkozásból. 20-25 gyermek szokott összegyűlni e bibliais- Áldott és jó az Úr, aki gondoskodott mindenről a mereti hétre 5 napon keresztül. Délelőtt és délután is hét folyamán. Köszönjük a gyermeknek, fiataloknak, vannak foglalkozások. Idén a heti téma “Jézus az én akik rendszeresen eljártak az alkalmakra. Köszönjük Barátom és Megváltóm” volt. Jézusról szóló bibliai az imádságokat, és köszönjük a jókedvű adakozók történeteket tanítottunk, sokszor két nyelven is fordí- adományát! Adja az Úr, hogy lelkileg növekedjenek tással, mert első nap után a faluban élő szerb gyerme- és épüljenek a gyermekek és fiatalok, és legyenek az kek is csatlakoztak a csoporthoz. A bibliai történet, Úr bizonyságtevői otthonukban és környezetükben! ének és aranymondás tanítása mellett bőven jutott idő kézimunkára és sok-sok játékra az udvaron. Nagy öröHalász Sámuel és Renáta 17
18 Máté 13, ________
Máté 13, ________
Az lesz az én Atyám dicsõsége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek. János 15,8
Máté 13, ________
Máté 13,23
Akinél pedig jó földbe hullott, az hallja és érti az igét, és terem: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit.
***
G Y E R M E K O L D A L 240
Keresd meg a magvetõ példázatának „talajtípusait”! Írd le ezeket a megfelelõ rajzok alá az ige szavaival, és egészítsd ki a hiányos igehelyeket!
Máté 13, ________
A magvetõ
2014. október Református Élet
Református Élet
2014. október
Az emlékezés, a főhajtás és a hálaadás napja Augusztus hó utolsó hétvégéjén háromnapos ünnepségsorozattal emlékezett meg Torontálvásárhely polgári közössége telepes ősei „partraszállásának” 220. évfodulójáról. A hivatalos programkeret ünnepi megemlékező, újkenyéri úrvacsoraosztással egybekapcsolt hálaadó istentisztelettel ért véget a falu református templomában. Az Ígét, Jeremiás próféta könyvének soraira „Felhangzik még a vidám örvendezés hangja (...) mert jóra fordítom az ország sorsát, és olyan lesz, amilyen régen volt...” ( Jer 33,11 ) építve, nt. Gyenge Károly tiszteletes úr hírdette. A közel ötezer telepes kétszáztizennégy családfőjének nevét őrző márványtáblákon, illetve a templomkerti kopjafák tövében, a helyi előljáróság, továbbá a hódmezővásárhelyi és a nagyatádi testvértelepülések képviselői helyezték el a kegyelet koszorúit. Írta és fényképezte: Martinek Imre
RÁDIÓS ISTENTISZTELET
Értesítjük testvéreinket, hogy református istentiszteletünket 2014. október 12-én közvetíti az Újvidéki Rádió. Vallási műsorunk ultrarövid hullámon, vasárnap reggel 8.05 - 9.00 órakor a 90,5/92,5 MHz-en hallható. Fedőlapra a képet Szarka Zsófia készítette. Református Élet, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház hivatalos lapja Felelős főszerkesztő: Halász Béla lelkipásztor - püspök, Hertelendyfalva Trg Vojvodjanske Brigade 2., 26000 Pancsova-Vojlovica Szerkesztették: Halász Sámuel és Renáta,
[email protected] Minden megjelent írásért a szerző vállalja a felelősséget. Lapzárta minden hónap 15-én. Az írások rövidítési és szerkesztési jogát fenntartjuk. Nyomtatva: Forum-Újvidék • Megjelenik 1080 példányban Országos Egyházunk hivatalos honlapcíme: www.szrke.com
19
CIP - Каталогизација у публикацији Библиотека Матице српске, Нови Сад 275 REFORMÁTUS Élet : a Szerbiai Református Keresztén Egyház hivatalos lapja / felelős főszerkesztő Halász Béla 1. évf., 1. sz. (1966)- . - Bácsfeketehegy : Szerbiai Református Keresztyén Egyház, 1966- . - Ilustr. ; 30 cm Mesečno ISSN 2217-7574 COBISS.SR-ID 19120130
Gyermeknapok Hertelendyfalván
Fejértelepen
