RECENZIÓ RÉKA VARGA: CHALLENGES OF DOMESTIC PROSECUTION OF WAR CRIMES WITH SPECIAL ATTENTION TO CRIMINAL JUSTICE GUARANTEES (BUDAPEST: PÁZMÁNY PRESS 2014) 284.
A nemzetközi büntetőjogot kutatási területnek választani hálás feladat: részint, mert a nemzetközi jog e relatíve új, ámde annál dinamikusabban fejlődő területe nagyszerű lehetőséget kínál jogtudománybeli nóvumok felderítésére és közlésére; részint pedig azért, mert a hazai szakirodalom1 – egyelőre – nem bővelkedik ilyen témájú művekben. Noha a nemzetközi jog diszciplínája rendszerint kevésbé tűnik testközelinek a gyakorló szakember számára, mint a belső jogba tartozó klasszikus jogágak, Varga Réka A háborús bűncselekményekkel kapcsolatos nemzeti bíróságok előtti eljárások kihívásai, különös tekintettel a büntető igazságszolgáltatás garanciális jellegű szabályaira (Challenges of Domestic Prosecution of War Crimes with Special Attention to Criminal Justice Guarantees) című kötete nyilvánvalóvá teszi az olvasó számára, hogy a fenti meglátás teljes mértékben illuzórikus. A címválasztással kapcsolatban szeretném jelezni, hogy bár kétségkívül terjedelmes, ugyanakkor teljességgel indokolt választásnak mutatkozik, ha összevetjük a téma sokrétűségével. Már első pillantásra is szembeötlő – hiszen mind a monográfia címe, mind a tartalomjegyzéke, mind pedig az első fejezet élére alapvetésül állított idézet2 azt sugallja –, hogy a szerző nem pusztán a „steril” nemzetközi dimenzióban mozog, hanem – a téma szempontjából releváns, és a belső joghoz éppúgy kötődő – implementációs, alapelvi és jogalkalmazásbeli kérdéseket is sorra veszi. E jellemzőinek köszönhetően, a mű nem csupán a nemzetközi jogászok, hanem valamennyi – elsősorban, ám nem kizárólagosan büntetőbírósági – jogalkalmazó figyelmére igényt tarthat. Emellett, már e ponton előrebocsátandó, hogy nem csupán a könyv felületes, hanem részletekbe menő áttekintése után is megkérdőjelezhetetlen az az ala Bár e terület jelenleg kevésbé feldolgozottnak mondható, ha csak hazánkat vesszük számításba, mindazonáltal az elmúlt néhány évben számos értékes nemzetközi büntetőjogi tanulmány született magyar szerzők tollából. Így pl. Ádány Tamás Vince: A Nemzetközi Büntetőbíróság joghatósága: Előzmények, tendenciák és előfeltételek (Budapest: Pázmány Press 2014); Bárd Károly: Emberi jogok és büntető igazságszolgáltatás Európában: A tisztességes eljárás büntetőügyekben – emberijog-dogmatikai értekezés (Budapest: Magyar Hivatalos Közlönykiadó 2007); Hoffmann Tamás: The Challenge of Transnational Armed Conflicts [PhD-értekezés] (Budapest: ELTE 2011); Kirs Eszter: Demokratikus átmenet a háborús bűntettek árnyékában (Miskolc: Bíbor 2012); Kirs Eszter (szerk.): Egységesedés és széttagolódás a nemzetközi büntetőjogban: A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán 2009. április 24-én megrendezésre került nemzetközi büntetőjogi tárgyú konferencia tanulmánykötete (Miskolc: Bíbor 2009); Lattmann Tamás: Az egyén helyzete napjaink fegyveres konfliktusaiban – különös tekintettel a fegyveres erő terrorizmussal szembeni alkalmazására [PhD-értekezés] (Budapest: ELTE 2013). 2 „A nemzetközi humanitárius jog betartatása nem múlhat kizárólag a nemzetközi bíróságokon, melyek nem helyettesíthetik az állami szintű bírói fórumokat. A nemzeti igazságszolgáltatási rendszerek alapvető, mi több, főszerepet játszanak e kérdésben.” (11. o.) 1
Á L L A M - É S J O G T U D O M Á N Y • L V I I . É V F O L YA M • 2 0 1 6 • 2 . S Z Á M • 1 0 2 – 1 2 9
RE CE NZIÓ
103
pos és kimerítő jellegű kutatómunka, valamint szakmai praktikumban való jártasság, amelyeket a szerző folytatott, illetve elsajátított. Utóbbiak felől tudományos „éleslátása” és az illusztrációképpen felhozott jogesetek semmiféle kétséget sem hagynak. A kötetet öt fő fejezet alkotja – ebből szükségszerűen egy a bevezető gondolatokat, egy pedig a konklúziók levonását tartalmazza –, melyek további tizenkét alfejezetre, illetve néhol további alpontokra tagolódnak. Az értekezés vezérfonalának sommás leírását a Bevezetésben (Introduction) a következőképpen adja meg a szerző: „A mű átfogó célja tehát, hogy azokat a problémákat vizsgálja, amelyek általában elő szoktak fordulni, vagy esetlegesen felmerülhetnek a nemzeti jogalkotásban és jogalkalmazásban a humanitárius jog átültetése, illetve a háborús bűncselekményekkel kapcsolatos eljárások során. Továbbá, a szerző törekszik azon álláspont alátámasztására, hogy a súlyos jogsértések3 megtorlására vonatkozó kötelezettség hatékony alkalmazása messzemenően túlmutat a nemzetközi szerződések ratifikációján, illetőleg a nemzetközi közösség által üldözendőnek vélt bűncselekményeknek belső jogba történő egyszerű átültetésén.” (16. o.)
A második fejezet (Evolution of International Criminal Jurisdiction, Individual Responsibility and the Definition of War Crimes; International Obligations on Repression of Grave Breaches and War Crimes) a nemzetközi büntető igazságszolgáltatás fejlődését, az egyén nemzetközi bűncselekményekért való felelősségét, a háborús bűncselekmények fogalmát, és végül, de nem utolsó sorban, az 1949. évi genfi egyezmények (a továbbiakban: Genfi Egyezmények) által definiált ún. súlyos jogsértések és a háborús bűncselekmények megtorlására vonatkozó nemzetközi kötelezettségeket veszi sorra. A történeti fejlődés bemutatása, illetőleg a kapcsolódó fogalmak tisztázása a tudományos értekezések esszenciális alkotóelemei, mely bevezető részek rendszerint nem terjeszkednek túl a leíró elemzés módszerén és az esetlegesen már ismert történeti tények vizsgálatán – ami meglátásom szerint egyébként sikeresen védhető módszer. A szerző ezt meghaladva már a kötet elején számot tesz „kitekintő” jogalkotás-elemző precizitásáról, és az univerzális joghatóság tárgyalása után, említést tesz az Amerikai Egyesült Államok Alien Tort Statute-járól4 mint az extra-territoriális jogalkotás egyik szemléletes példájáról. A szerző itt az 1949. évi genfi egyezmények, 2000/17-20. számú Nemzetközi Szerződés a külügyminisztertől. Magyar Közlöny 2000/112. (2000. november 16.) 7020–7116. (Egyezmény a hadra kelt fegyveres erők sebesültjei és betegei helyzetének javításáról; Egyezmény a tengeri haderők sebesültjei és betegei helyzetének javításáról, Egyezmény hadifoglyokkal való bánásmódról; valamint Egyezmény a polgári lakosság háború idején való védelméről) és az 1977. évi Kiegészítő Jegyzőkönyveik (Kiegészítő Jegyzőkönyv a nemzetközi fegyveres összeütközések áldozatainak védelméről, valamint Kiegészítő Jegyzőkönyv a nem nemzetközi fegyveres összeütközések áldozatainak védelméről) súlyos megsértésére utal. 4 A törvény lehetővé teszi, hogy az amerikai bíróságok előtt kártérítési igénnyel lépjenek fel azok a személyek, akik súlyos nemzetközi jogsérelmet szenvedtek el, tekintet nélkül a jogsértés elszenvedésének helyére, ill. az elkövető és a sértett állampolgárságára. 3
Á L L A M - É S J O G T U D O M Á N Y • L V I I . É V F O L YA M • 2 0 1 6 • 2 . S Z Á M • 1 0 2 – 1 2 9
104
R E CE NZIÓ
A harmadik – és egyben legterjedelmesebb – fejezet (Legal Problems Around the Application of International Criminal Law) azokat a nehézségeket mutatja be, amelyek vagy a nemzetközi jog, vagy a belső jog, vagy pedig a nemzeti joggyakorlat és jogalkalmazás szintjén jelentkezhetnek a háborús bűncselekményekkel kapcsolatos eljárásoknál. E terjedelmes katalógusból e recenzióban csupán egyetlen pontot (3.1.2. Effects of International Law on National Lawmaking and National Jurisprudence: The ICC Complementarity Principle) emelek ki, mely a Nemzetközi Büntetőbíróság Statútumában5 (a továbbiakban: Római Statútum) szereplő komplementaritás elve.6 A Római Statútum Preambulumának (10) bekezdése7 elvi éllel hangsúlyozza, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatósága az állami szintű büntető igazságszolgáltatási rendszerekhez viszonyítva kiegészítő jellegű. Úgyszintén, a Római Statútum 1. cikke8 expressis verbis kimondja e rendelkezést. Majd a Római Statútum 17. cikk (1) bekezdés a) és b) pontja definiálja explicit, ám negatív módon a komplementaritás elvét. Eszerint, a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogadhatatlannak nyilvánítja az adott ügyet, ha az egyébként joghatósággal rendelkező állam nyomozást vagy büntetőeljárást indított, kivéve, ha az állam nem hajlandó vagy nem képes a nyomozás vagy a büntetőeljárás érdemi lefolytatására.9 Továbbá akkor is, ha az ügyben joghatósággal rendelkező állam nyomozást indított, és az állam úgy határozott, hogy nem indít büntetőeljárást az érintett személy ellen, kivéve, ha a határozatot azért hozták, mert az állam nem hajlandó vagy nem képes a megfelelő büntetőeljárás lefolytatására.10 A Nemzetközi Büntetőbíróság tehát csak végső esetben, mintegy nemzetközi ultima ratióként léphet fel a népirtás, az emberiesség elleni bűncselekmények és a háborús bűncselekmények elkövetőivel szemben.11 A kiegészítő joghatóság jogpolitikai indoka egyrészt, hogy e megoldás kevésbé sérti az állami szuverenitás princípiumát. Másrészt, hogy az állami szinten lefolytatott büntetőeljárások hatékonysága jóval magasabb szintű, hiszen a konfliktussal érintett államok könnyebben hozzáférnek a bizonyítási eszközökhöz (például tanúk, okiratok felkutatása; helyszíni szemle lefolytatása stb.).12 Harmadrészt pedig itt kell megemlíteni a nemzetközi bírói fórumok oldalán jelentkező költségeket és az ügyteher problémáját is, melyekből kifolyólag a nemzetközi törvényszékek eljárási kapacitása korlátozott. Lásd Rome Statute of the International Criminal Court, A/CONF.183/9, Rome, 17 July 1998. Lásd pl. Informal Expert Paper: The Principle of Complementarity in Practice, ICC-01/0401/07-1008-AnxA, The Hague, 30 March 2009; William Schabas: „Complementarity in Practice’: Some Uncomplimentary Thoughts” For presentation at the 20th Anniversary Conference of the International Society for the Reform of Criminal Law, Vancouver, 23 June 2007; Erica Saxum: „The ICC versus Sudan: How Does the Darfur Case Impact the Principle of Complementarity?” Eyes on the ICC 2009-2010/1. 1.12. 7 Lásd 5. lj. Preamble. 8 Lásd 5. lj. Article 1. 9 Lásd 5. lj. Article 17. (1) a). 10 Lásd 5. lj. Article 17. (1) b). 11 Lásd 5. lj. Article 5. (1) a)–d). 12 Ádány Tamás Vince: „A komplementaritás elve a gyakorlatban” Kül-Világ. A nemzetközi kapcsolatok folyóirata 2012/4. 61–64. 5
6
Á L L A M - É S J O G T U D O M Á N Y • L V I I . É V F O L YA M • 2 0 1 6 • 2 . S Z Á M • 1 0 2 – 1 2 9
RE CE NZIÓ
105
Bár a komplementaritás elve nóvumként került a Római Statútum rendelkezései közé, a szakirodalom kivétel nélkül hangsúlyozza, hogy a nemzetközi jog által is üldözendő bűncselekmények miatti felelősségre vonás elsődlegesen – javarészt a fenti okok miatt – az állami bíróságok feladata. A szerző ebből kiindulva a nemzeti eljárásokat állítja a vizsgálat középpontjába, és ráirányítja a figyelmet a kiegészítő joghatósági modell alkalmazása és a közép-európai büntető jogalkotási „hullám” közötti összefüggésre. Bár a Római Statútum nem kötelezi az államokat a benne foglalt bűncselekmények belső jogi szankcionálására,13 a komplementer joghatóság miatt azonban az államok többsége a nemzeti jogban való büntetni rendeltség bevezetését választotta annak érdekében, hogy elkerülje a Nemzetközi Büntetőbíróság esetleges joghatóság-gyakorlását. Mivel a Római Statútum eljárással „fenyeget” azokban az esetekben, amikor egy állam nem képes, vagy nem kész az elkövető felelősségre vonására, a nemzetközi eljárás megindulása erőteljes kritikát fejezhet ki az adott állam implementáló tevékenységének vonatkozásában.14 Mint ahogyan azt a Nemzetközi Büntetőbíróság Főügyészi Hivatala egy korábbi közleményében15 összefoglalta, az állandó nemzetközi büntetőbírói fórum felállításának célja eredendően nem az, hogy a jövőben minden egyes – és egyébként joghatóságába tartozó – ügyben eljárjon, hanem éppen ellenkezőleg: a jogintézmény sikerének fokmérője az előtte folyó eljárások csekély száma. A fent leírt cél teljesülésének pedig alapvető feltétele a nemzeti büntetőjog – a gyakorlatban főképp a büntető törvénykönyvek – következetes jogharmonizációja. A negyedik fejezet (Possible Ways of Overcoming the Hurdles) tartalmazza a korábbiakban ismertetett problémákra adható lehetséges válaszokat. E fejezet minden bizonnyal a kötet legértékesebb része, mivel a harmadik fejezetben említett nehézségekre működőképes megoldási javaslatokkal áll elő a szerző. Ezekből merítve – az előző részben általam kiragadott témával összhangban – a Római Statútum belső jogba történő átültetésének különös aspektusait (4.2.2. Specific Aspects of Implementation of the Rome Statute of the International Criminal Court) emelném ki. A Római Statútum ratifikációja a nemzetközi humanitárius jogot implementáló belső jogalkotási aktusok áttekintésére szorította az államokat, melynek következtében konceptuális változtatások léptek életbe a nemzeti jogalkotás szintjén mind a „genfi jog” által definiált súlyos jogsértések, mind a háborús bűncselekmények vonatkozásában. A szerző – Gellér Balázs nyomán – a Római Statútumban szereplő bűncselekmények inkorporálására három lehetőséget vázol fel: „1) a nemzeti jogalkotó semmit sem tesz arra hivatkozva, hogy a nemzetközi jog a belső jog részét képezi; Lásd erről bővebben a szerző egyik korábbi cikkét: Varga Réka: „A Római Statútum jelentősége a nemzetközi jogban és a nemzetközi büntetőjogban” Iustum Aequum Salutare 2006/1-2. 95–98. 14 A komplementer joghatóság alkalmazásának következményeiről és a nemzeti implementáció fontosságáról szintén lásd a szerző egyik korábbi cikkét: Varga Réka: „A Római Statútum végrehajtása nemzeti szinten, különös tekintettel a magyar büntetőjog rendszerére” Kül-Világ. A nemzetközi kapcsolatok folyóirata 2012/4. 76–86. 15 Lásd www.icc-cpi.int/nr/rdonlyres/1fa7c4c6-de5f-42b7-8b25-60aa962ed8b6/143594/030905_ policy_paper.pdf. 13
Á L L A M - É S J O G T U D O M Á N Y • L V I I . É V F O L YA M • 2 0 1 6 • 2 . S Z Á M • 1 0 2 – 1 2 9
106
R E CE NZIÓ
2) semmiféle további jogalkotási aktusra nincs szükség, ha a Genfi Egyezmények és Kiegészítő Jegyzőkönyveik megfelelő szabályai már implementálásra kerültek a belső jogban; 3) további jogalkotási aktusokra van szükség, mely vagy a már meglévő büntető törvénykönyv módosításában, vagy egy új nemzetközi büntető törvénykönyv megalkotásában ölthet testet.” (206. o.)
A szerző hozzáfűzi, hogy bár a fenti inkorporációs teóriák közül az utolsót tartja Magyarország számára a legpraktikusabbnak, a jogalkotási aktussal történő átültetés ugyanakkor korántsem problémamentes. Először is, az önálló nemzetközi bűncselekményeket tartalmazó büntető törvénykönyv elfogadása a kontinentális jogrendszerekben – ellentétben az angolszász jogcsaláddal, ahol már a Genfi Egyezmények és Kiegészítő Jegyzőkönyveik esetében is alkalmazták ezt a módszert – meglehetősen idegen, hiszen e megoldás eddig csupán a Római Statútum rendelkezéseivel kapcsolatban merült fel. Másodsorban, a Római Statútum meglehetősen hosszasan tárgyalja a háborús bűncselekményeket,16 további csoportosítási szempontként megadva, hogy az adott cselekményt nemzetközi vagy nem nemzetközi fegyveres konfliktus során követték-e el. Harmadsorban, látszólagos átfedés mutatkozhat a háborús bűncselekmények egyes tényállási elemei között, holott ezek „összemosása” lényeges elemeket fedhet el. Végezetül megjegyzendő, hogy a Genfi Egyezményekben és Kiegészítő Jegyzőkönyveikben, valamint a Római Statútumban alkalmazott olyan általános fogalmak, mint az egyes felelősségi módok, elkövetési alakzatok vagy a bűncselekmény elkövetésének megállapíthatóságához szükséges mentális elemek nem teljességgel illeszkednek a kontinentális jogrendszerek által alkalmazott terminológiába. A fenti nehézségek miatt a közép-európai államok már meglévő büntető törvénykönyveik módosítását, illetve új büntető törvénykönyvek elfogadását választották megoldásként, ám ennek egyenes következménye lett, hogy az átültetett bűncselekményi tényállások nem illeszkednek a kódexek szisztematikus rendszerébe (207. o.).17 Ha szemléltetni kívánjuk az átültetés gyakorlati nehézségeit, érdemes a hatályos magyar szabályozást megvizsgálni. Elmondható, hogy az új Büntető Törvénykönyv18 háborús bűncselekményeket szabályozó XIV. fejezetének elfogadása során a jogalkotó elsődleges célkitűzése a Római Statútummal való összhang megteremtése volt.19 A Római Statútum 8. cikk (2) bekezdésének a), b), c) és e) pontja határozza meg azokat a körülményeket, amelyek fennállása esetén megvalósulnak az alpontokban definiált háborús bűncselekmények. Ezek alapján, háborús bűncselekménynek minősül a Genfi Egyezmények súlyos megsértése, a háború törvényeinek és szokásainak egyéb súlyos megsértése, akár nemzetközi, akár nem nemzetközi fegyveres konfliktusok esetén. Ugyanakkor a magyar jogalkotó Lásd Rome Statute of the International Criminal Court Article 8. (1)–(3). Lásd erről bővebben Gellér Balázs József: Nemzetközi Büntetőjog Magyarországon, adalékok egy vitához (Budapest: Tullius 2009). 18 2012. évi C. tv. a Büntető Törvénykönyvről. 19 Görgényi Ilona [et al.]: Magyar Büntetőjog – Különös Rész (Budapest: CompLex 2013) 30. 16
17
Á L L A M - É S J O G T U D O M Á N Y • L V I I . É V F O L YA M • 2 0 1 6 • 2 . S Z Á M • 1 0 2 – 1 2 9
RE CE NZIÓ
107
úgy ítélte meg, hogy a Római Statútumban szereplő meghatározások sok esetben átfedésben vannak egymással, így az egyszerűsítés kedvéért több fogalom is összevonásra került. A Btk. ide vonatkozó fejezetének indokolásában20 olvasható, hogy a Római Statútumban szereplő „tényállások” között sok esetben mindössze annyi különbség mutatkozik, hogy a jogsértést nemzetközi vagy nem nemzetközi fegyveres konfliktus során követik el. Így utóbbi csoportosítási szempontot a hazai jogalkotó mellőzendőnek ítélte meg. Utóbbira konkrét példaként hozható fel a Btk. 149. §-a alatt szabályozott ún. védett személyek elleni erőszak tényállása. A kódex aszerint differenciál a bűncselekmény egyes tényállási elemei között, hogy a jogsértés védett személy vagy védett dolog ellen irányul-e. A Római Statútum 8. cikkében szabályozott mintegy ötven különböző pontban foglalt elkövetési magatartásai közül az azonosságot, az átfedést mutatókat összevonja, hiszen – ahogyan az már fentebb is említésre került – a magyar jogalkotó úgy vélte, hogy például védett személy megölése esetén indokolatlan különbséget tenni aszerint, hogy a jogsértést nemzetközi vagy nem nemzetközi fegyveres konfliktusban követték el. Mindazonáltal kétségtelen, hogy az eltérő logikán alapuló szabályozás meglehetősen nehézkessé teszi a Római Statútumnak való megfeleltetést, valamint a nem kellő precizitással végzett implementáció esetlegesen további súlyos jogalkalmazásbeli problémákat vonhat maga után. Összegzésként elmondható, hogy a monográfia gazdag gondolatisága az elmúlt öt évtized releváns jogirodalmának, jogszabályainak és esetjogának elemzésén alapul. Kimerítő jelleggel tárja fel a háborús bűncselekmények nemzetközi normáinak belső jogban történő alkalmazási nehézségeit, és úgyszintén kimerítő jelleggel vázol fel e nehézségekre megoldási javaslatokat. Habár a fentiekben csak néhány pontot kiragadva volt lehetőségem bemutatni Varga Réka értekezésének egyes részeit, mégis őszintén remélem, hogy a fenti sorok elegendő ösztönzésül szolgálnak mind azon kutatók számára, akik a nemzetközi közjog aktuális fejlődési tendenciái, illetve a nemzetközi büntetőjog diszciplínája felé nyitottak, mind pedig azon gyakorlati szakemberek számára, akik a büntető jogalkalmazásban érintettek, hiszen a kötet mindannyijuk számára értékes és tanulságos mondanivalót közvetít. Béres Nóra*
2012. évi C. tv. indokolása a Büntető Törvénykönyvről. Indokolás a XIV. fejezethez (A háborús bűncselekmények), http://www.uj.jogtar.hu/#doc/db/1/id/A1200100.TV/ts/20160101/. * PhD-hallgató, Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 3515 Miskolc, Egyetemváros. E-mail:
[email protected]. 20
Á L L A M - É S J O G T U D O M Á N Y • L V I I . É V F O L YA M • 2 0 1 6 • 2 . S Z Á M • 1 0 2 – 1 2 9
