Reálszisztéma – Mont Blanc Nemzetközi Kötvény Alap Tájékoztatója és Kezelési Szabályzata
Alapkezelő:
Reálszisztéma Befektetési Alapkezelő Zrt. 1053 Budapest, Kossuth Lajos u. 4.
Forgalmazó:
REÁLSZISZTÉMA Értékpapír-forgalmazó és Befektető Zrt. 1053 Budapest, Kossuth Lajos u. 4.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyének száma: Dátuma: Hatályba lépés napja:
H-KE-III-82/2013. 2013. február 25. 2013. március 05.
Figyelemfelhívás:
Mivel az Alap az eszközeit elsősorban feltörekvő országok állampapírjaiba, valamint vállalati kötvényeibe fekteti és ezen értékpapírokat számottevő árfolyam ingadozás jellemzi, amely miatt a befektetési jegyek visszaváltása akár árfolyamveszteséggel is járhat, ezért az Alap nettó eszközértéke a portfólió lehetséges összetételénél fogva erőteljesen ingadozhat, így az Alap a szokásostól eltérő kockázati szintű. Szélsőséges esetben előfordulhat, hogy a befektető a befektetett tőkéjét sem kapja vissza maradéktalanul, mivel a tőke visszafizetését és a hozam kifizetését harmadik személy nem garantálja, illetve a tőke- és hozamvédelmet a befektetési politika nem biztosítja. 1
TARTALOM FOGALMAK ................................................................................................................................................................. 8 TÁJÉKOZTATÓ ............................................................................................................................................................12 ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK .......................................................................................................................................12 I.
A BEFEKTETÉSI ALAPRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK ........................................................................................14 1.
A BEFEKTETÉSI ALAP ALAPADATAI ................................................................................................................................. 14 1.1. Alap neve: ................................................................................................................................................... 14 1.2. Alap rövid neve: .......................................................................................................................................... 14 1.3. Alap székhelye: ............................................................................................................................................ 14 1.4. Az Alapkezelő neve:..................................................................................................................................... 14 1.5. A Letétkezelő neve: ..................................................................................................................................... 14 1.6. Forgalmazó neve: ........................................................................................................................................ 14 1.7. Az Alap működési formája: ......................................................................................................................... 14 1.8. Az Alap fajtája: ............................................................................................................................................ 14 1.9. Az Alap futamideje: ..................................................................................................................................... 14 1.10. Az Alap típusa: ............................................................................................................................................ 14 1.11. Az alap által kibocsátott sorozatok száma: ................................................................................................ 14 1.12. Az alap elsődleges eszköz-kategória típusa: ............................................................................................... 14 1.13. Az Alap tőke- illetve hozam-védelme: ......................................................................................................... 14 1.14. Az adott tárgykörre vonatkozó egyéb információ ...................................................................................... 14 2. A BEFEKTETÉSI ALAPPAL KAPCSOLATOS HATÁROZATOK...................................................................................................... 14 2.1. A befektetési alap kezelési szabályzata, a tájékoztatója, a kiemelt befektetői információ és a hirdetmény alapkezelő általi elfogadásának, megállapításának időpontja, az alapkezelői határozat száma ........................... 14 2.2. A befektetési alap kezelési szabályzata, a tájékoztatója, a kiemelt befektetői információ és a hirdetmény jóváhagyásáról, valamint a nyilvános forgalomba hozatal engedélyezéséről hozott felügyeleti határozat száma, kelte 14 2.3. Az Alap Felügyelet általi nyilvántartásba vételéről hozott határozat száma, kelte .................................... 15 2.4. A befektetési alap nyilvántartási száma (lajstromszáma) a Felügyelet által vezetett nyilvántartásban:... 15 2.5. A befektetési alap kezelési szabályzata, a tájékoztatója és a kiemelt befektetői információ módosításáról szóló alapkezelői határozatok száma, kelte ............................................................................................................. 15 2.6. A kezelési szabályzat módosításának jóváhagyásáról szóló felügyeleti határozatok száma, kelte ............ 15 2.7. Az adott tárgykörre vonatkozó egyéb információ ...................................................................................... 15 3. A BEFEKTETÉSI ALAP KOCKÁZATI PROFILJA ...................................................................................................................... 15 3.1. A befektetési alap célja ............................................................................................................................... 15 3.2. Annak a jellemző befektetőnek a profilja, akinek a befektetési alap befektetési jegyeit szánják .............. 15 3.3. Azon eszközkategóriák, amelyekbe a befektetési alap befektethet, külön utalással arra vonatkozóan, hogy a befektetési alap számára engedélyezett-e a származtatott ügyletek alkalmazása ..................................... 15 3.4. Figyelemfelhívás a befektetési alap kezelési szabályzatának azon pontjára vonatkozóan, mely a befektetési alap kockázati tényezőinek bemutatását tartalmazza.......................................................................... 16 Részletesen lásd a Kezelési Szabályzat „IV. A Kockázatok” c. fejezetében. ............................................................. 16 3.5. A származtatott ügyletek alkalmazásának célja (fedezeti vagy a befektetési célok megvalósítása), lehetséges hatása a kockázati tényezők alakulására .............................................................................................. 16 3.6. Amennyiben a befektetési alap befektetési politikája alapján egy adott intézménnyel szembeni, az adott intézmény által kibocsátott átruházható értékpapírokba vagy pénzpiaci eszközökbe történő befektetésekből, az adott intézménynél elhelyezett betétekből, és az adott intézménnyel kötött tőzsdén kívüli származtatott ügyletekből eredő összevont kockázati kitettsége meghaladhatja a befektetési alap eszközeinek 20 százalékát, figyelemfelhívás az ebből fakadó speciális kockázatokra ........................................................................................ 16
2
3.7. Amennyiben a befektetési alap alapvetően nem az átruházható értékpapírok vagy pénzügyi eszközök közé tartozó eszközkategóriákba fektet be, vagy leképez egy meghatározott indexet, figyelemfelhívás a befektetési alap befektetési politikájának ezen elemére ......................................................................................... 16 3.8. Amennyiben a befektetési alap nettó eszközértéke a portfólió lehetséges összetételénél vagy az alkalmazható kezelési technikáinál fogva erőteljesen ingadozhat, az erre vonatkozó figyelemfelhívás................. 17 3.9. Amennyiben a befektetési alap - a Felügyelet engedélye alapján - eszközeinek akár 100 százalékát fektetheti olyan, különböző átruházható értékpapírokba és pénzpiaci eszközökbe, amelyeket valamely EGT-állam, annak önkormányzata, harmadik ország, illetve olyan nemzetközi szervezet bocsátott ki, amelynek egy vagy több tagállam is tagja, az erre vonatkozó figyelemfelhívás ............................................................................................. 17 3.10. Az adott tárgykörre vonatkozó egyéb információ ...................................................................................... 17 4. A BEFEKTETŐK RÉSZÉRE SZÓLÓ TÁJÉKOZTATÁS ELÉRHETŐSÉGE ............................................................................................ 17 4.1. Annak a helynek a megnevezése, ahol a befektetési alap tájékoztatója, kezelési szabályzata, a kiemelt befektetői információ, a rendszeres tájékoztatás célját szolgáló jelentések, valamint a rendkívüli tájékoztatás célját szolgáló közlemények - ezen belüla befektetők részére történő kifizetésekkel, a befektetési jegyek visszaváltásával kapcsolatos információk – hozzáférhetőek ................................................................................... 17 4.2. Az adott tárgykörre vonatkozó egyéb információ ...................................................................................... 18 5. ADÓZÁSI INFORMÁCIÓK ............................................................................................................................................. 18 5.1. A befektetési alapra alkalmazandó adózási rendszer befektetők szempontjából releváns elemeinek rövid összefoglalása .......................................................................................................................................................... 18 5.2. A befektetők részére kifizetett hozamot és árfolyamnyereséget a forrásnál terhelő levonásokra vonatkozó információ ................................................................................................................................................................ 18 II.
A FORGALOMBA HOZATALLAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK ...........................................................................20 6.
III.
A BEFEKTETÉSI JEGYEK FORGALOMBA HOZATALA ............................................................................................................. 20 6.1. A befektetési jegyek forgalomba hozatalának módja, feltételei ................................................................ 20 6.2. A forgalomba hozatali mennyiség maximum, illetve minimum mértéke ................................................... 21 6.3. Az allokáció feltételei .................................................................................................................................. 21 6.4. A befektetési jegyek forgalomba hozatali ára ............................................................................................ 21 6.5. A befektetési jegyek forgalomba hozatalával kapcsolatban felszámított költségek .................................. 22 A KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZETEKRE VONATKOZÓ RÉSZLETES INFORMÁCIÓK ....................................................23
7.
A BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK ................................................................................................ 23 7.1. Az Alapkezelő neve, cégformája: ................................................................................................................ 23 7.2. A befektetési alapkezelő székhelye ............................................................................................................. 23 7.3. A befektetési alapkezelő cégjegyzékszáma: ............................................................................................... 23 7.4. A befektetési alapkezelő alapításának dátuma: ......................................................................................... 23 7.5. Az Alapkezelő által kezelt más befektetési alapok...................................................................................... 23 7.6. Egyéb kezelt vagyon nagysága ................................................................................................................... 23 7.7. A befektetési alapkezelő munkaszervezetének operatív vezetését ellátó, ügyvezető és felügyelő szerveinek tagjai és beosztásuk, azon társaságon kívüli főbb tevékenységeik megjelölése mellett, ahol ezek az adott társaságra nézve jelentőséggel bírnak ........................................................................................................... 23 7.8. A befektetési alapkezelő jegyzett tőkéjének összege, jelezve a már befizetett részt.................................. 24 7.9. A befektetési alapkezelő saját tőkéjének összege....................................................................................... 24 7.10. A befektetési alapkezelő alkalmazottainak száma ..................................................................................... 24 7.11. Azon tevékenységek és feladatok megjelölése, amelyekre a befektetési alapkezelő harmadik személyt vehet igénybe ........................................................................................................................................................... 24 7.12. A befektetéskezelésre igénybe vett vállalkozások megjelölése .................................................................. 24 8. A LETÉTKEZELŐRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK ................................................................................................................ 24 8.1. A letétkezelő neve, cégformája ................................................................................................................... 24 8.2. A Letétkezelő székhelye:.............................................................................................................................. 24 8.3. A letétkezelő cégjegyzékszáma: .................................................................................................................. 24 8.4. A letétkezelő fő tevékenysége: .................................................................................................................... 24 8.5. A letétkezelő tevékenységi köre: ................................................................................................................. 24 8.6. A letétkezelő alapításának időpontja:......................................................................................................... 25
3
8.7. A letétkezelő jegyzett tőkéje: ...................................................................................................................... 25 8.8. A letétkezelő utolsó független könyvvizsgálói jelentéssel ellátott számviteli beszámolója szerinti saját tőkéje 25 8.9. A letétkezelő alkalmazottainak száma: ...................................................................................................... 25 9. A KÖNYVVIZSGÁLÓRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK ........................................................................................................... 25 9.1. A könyvvizsgáló társaság neve, cégformája ............................................................................................... 25 9.2. A könyvvizsgáló társaság székhelye: ........................................................................................................... 25 9.3. A könyvvizsgáló társaság kamarai .............................................................................................................. 25 nyilvántartási száma: ............................................................................................................................................... 25 9.4. Természetes személy könyvvizsgáló neve: .................................................................................................. 25 9.5. Természetes személy könyvvizsgáló címe: .................................................................................................. 25 9.6. Természetes személy könyvvizsgáló kamarai nyilvántartási száma ........................................................... 25 10. OLYAN TANÁCSADÓKKAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK, AMELYEK DÍJAZÁSA A BEFEKTETÉSI ALAP ESZKÖZEIBŐL TÖRTÉNIK ........... 25 10.1. A tanácsadó neve, cégformája, székhelye, cégjegyzékszáma, a cégjegyzéket vezető bíróság vagy más szervezet neve, az Alapkezelővel kötött szerződés lényeges rendelkezései, a tanácsadó díjazására vonatkozók kivételével, amelyek fontosak lehetnek a befektetőkre nézve, a tanácsadó egyéb lényeges tevékenységei .......... 25 11. A FORGALMAZÓRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK (FORGALMAZÓNKÉNT) ............................................................................ 25 11.1. A forgalmazó neve, cégformája: ................................................................................................................. 25 11.2. A forgalmazó székhelye: ............................................................................................................................. 25 11.3. A forgalmazó cégjegyzékszáma .................................................................................................................. 25 11.4. A forgalmazó tevékenységi köre: ................................................................................................................ 25 11.5. A forgalmazó alapításának időpontja:........................................................................................................ 25 11.6. A forgalmazó jegyzett tőkéje: ..................................................................................................................... 26 11.7. A forgalmazó utolsó, független könyvvizsgálói jelentéssel ellátott számviteli beszámolója szerinti saját tőkéje 26 11.8. A befektetőkre, illetve képviselőikre vonatkozó, a forgalmazó által felvett adatoknak a befektetési alapkezelő felé történő továbbításának lehetősége ................................................................................................ 26 12. AZ ADOTT TÁRGYKÖRRE VONATKOZÓ EGYÉB INFORMÁCIÓK ........................................................................................... 26 NYILATKOZAT ............................................................................................................................................................27 KEZELÉSI SZABÁLYZAT................................................................................................................................................28 I.
A BEFEKTETÉSI ALAPRA VONATKOZÓ ALAPINFORMÁCIÓK ................................................................................28 1.
A BEFEKTETÉSI ALAP ALAPADATAI: ................................................................................................................................ 28 1.1. A befektetési alap neve: .............................................................................................................................. 28 1.2. A befektetési alap rövid neve: ..................................................................................................................... 28 1.3. A befektetési alap székhelye: ...................................................................................................................... 28 1.4. A befektetési alap nyilvántartásba vételének időpontja,nyilvántartási száma ........................................ 28 1.5. A befektetési alapkezelő neve: .................................................................................................................... 28 1.6. A letétkezelő neve: ...................................................................................................................................... 28 1.7. A Forgalmazó neve: .................................................................................................................................... 28 1.8. A befektetési alap működési formája: ........................................................................................................ 28 1.9. A befektetési alap fajtája: ........................................................................................................................... 28 1.10. A befektetési alap futamideje: .................................................................................................................... 28 1.11. A befektetési alap típusa:............................................................................................................................ 28 1.12. Az alap által kibocsátott sorozatok száma: ................................................................................................ 28 1.13. Az alap elsődleges eszközkategória típusa: ................................................................................................ 28 1.14. Az Alap tőke- illetve hozamvédelme: .......................................................................................................... 28 2. A BEFEKTETÉSI ALAPRA VONATKOZÓ EGYÉB ALAPINFORMÁCIÓK .......................................................................................... 28 3. A BEFEKTETÉSI ALAPKEZELÉSRE, TOVÁBBÁ A BEFEKTETÉSI JEGYEK FORGALOMBA HOZATALÁRA ÉS FORGALMAZÁSÁRA VONATKOZÓ, VALAMINT AZ ALAP ÉS A BEFEKTETŐ KÖZÖTTI JOGVISZONYT SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYOK FELSOROLÁSA ............................................... 28 II.
A BEFEKTETÉSI JEGYRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK .........................................................................................29 4.
A BEFEKTETÉSI JEGY ISIN AZONOSÍTÓJA:........................................................................................................................ 29
4
5. 6. 7. 8. 9. 10. III.
A BEFEKTETÉSI JEGY NÉVÉRTÉKE: .................................................................................................................................. 29 A BEFEKTETÉSI JEGY DEVIZANEME:................................................................................................................................ 29 A BEFEKTETÉSI JEGY ELŐÁLLÍTÁSÁNAK MÓDJA: ................................................................................................................ 29 A BEFEKTETÉSI JEGYRE VONATKOZÓ TULAJDONJOG IGAZOLÁSÁNAK ÉS NYILVÁNTARTÁSÁNAK MÓDJA: ......................................... 29 A BEFEKTETŐNEK A BEFEKTETÉSI JEGY ÁLTAL BIZTOSÍTOTT JOGAI: ........................................................................................ 29 AZ ADOTT TÁRGYKÖRRE VONATKOZÓ EGYÉB INFORMÁCIÓK: .......................................................................................... 30
A BEFEKTETÉSI ALAP BEFEKTETÉSI POLITIKÁJA ÉS CÉLJAI ...................................................................................30 11.
A BEFEKTETÉSI ALAP BEFEKTETÉSI CÉLJAINAK, SPECIALIZÁCIÓJÁNAK LEÍRÁSA, FELTÜNTETVE A PÉNZÜGYI CÉLOKAT IS (PL. TŐKENÖVEKEDÉS VAGY JÖVEDELEM, FÖLDRAJZI VAGY IPARÁGI SPECIFIKÁCIÓ) ................................................................................. 30 12. BEFEKTETÉSI STRATÉGIA, A BEFEKTETÉSI ALAP CÉLJAI MEGVALÓSÍTÁSÁNAK ESZKÖZEI: ......................................................... 30 13. AZON ESZKÖZKATEGÓRIÁK MEGJELÖLÉSE, AMELYEKBE A BEFEKTETÉSI ALAP BEFEKTETHET, KÜLÖN UTALÁSSAL ARRA VONATKOZÓAN, HOGY A BEFEKTETÉSI ALAP SZÁMÁRA ENGEDÉLYEZETT-E A SZÁRMAZTATOTT ÜGYLETEK ALKALMAZÁSA ................................................. 31 14. AZ EGYES PORTFÓLIÓELEMEK MAXIMÁLIS, ILLETVE MINIMÁLIS VAGY TERVEZETT ARÁNYA AZ ALAP NETTÓ ESZKÖZÉRTÉKÉHEZ VISZONYÍTVA .................................................................................................................................................................... 31 15. A BEFEKTETÉSI POLITIKA MINDEN ESETLEGES KORLÁTOZÁSA, VALAMINT BÁRMELY OLYAN TECHNIKA, ESZKÖZ VAGY HITELFELVÉTELI JOGOSÍTVÁNY, AMELY A BEFEKTETÉSI ALAP KEZELÉSÉHEZ FELHASZNÁLHATÓ ................................................................................... 31 16. A PORTFÓLIÓ DEVIZÁLIS KITETTSÉGE ......................................................................................................................... 32 17. HA A TŐKE-, ILLETVE HOZAMÍGÉRET A BEFEKTETÉSI ALAP BEFEKTETÉSI POLITIKÁJÁVAL VAN ALÁTÁMASZTVA, AKKOR A MÖGÖTTES TERVEZETT TRANZAKCIÓK LEÍRÁSA ......................................................................................................................................... 32 18. HITELFELVÉTELI SZABÁLYOK .................................................................................................................................... 32 19. AZON ÉRTÉKPAPÍROKAT KIBOCSÁTÓ VAGY GARANTÁLÓ ÁLLAMOK, ÖNKORMÁNYZATOK VAGY NEMZETKÖZI SZERVEZETEK, AMELYEKNEK AZ ÉRTÉKPAPÍRJAIBA AZ ALAP ESZKÖZEINEK TÖBB MINT 35 SZÁZALÉKÁT FEKTETI ........................................................... 32 20. A LEKÉPEZETT INDEX BEMUTATÁSA ÉS AZ EGYES ÉRTÉKPAPÍROK INDEXBELI SÚLYÁTÓL VALÓ ELTÉRÉSÉNEK MAXIMÁLIS NAGYSÁGA. 32 21. AZON BEFEKTETÉSI ALAP BEFEKTETÉSI POLITIKÁJA, AMELYBE A BEFEKTETÉSI ALAPBA FEKTETŐ BEFEKTETÉSI ALAP ESZKÖZEINEK LEGALÁBB 20 SZÁZALÉKÁT MEGHALADÓ MÉRTÉKBEN KÍVÁN BEFEKTETNI ....................................................................................... 32 22. A CÉL-ÁÉKBV , ILLETVE ANNAK RÉSZALAPJÁNAK MEGNEVEZÉSE..................................................................................... 32 23. AZ ADOTT TÁRGYKÖRRE VONATKOZÓ EGYÉB INFORMÁCIÓK ........................................................................................... 32 23.1. Az Alap referencia indexe:........................................................................................................................... 33 24. SZÁRMAZTATOTT ÜGYLETEKKEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK ........................................................................................ 33 24.1. Származtatott ügyletek alkalmazása esetén arra vonatkozó információ, hogy a származtatott ügyletek alkalmazására fedezeti célból vagy a befektetési célok megvalósítása érdekében van lehetőség ......................... 33 24.2. A származtatott termékek, illetve a származtatott ügyletek lehetséges köre ............................................ 33 24.3. Azon jogszabályhely megjelölése, amelynek alapján a befektetési alap eltérési lehetőséggel élt ............. 33 24.4. A származtatott ügylettel kapcsolatos befektetési korlátok....................................................................... 33 24.5. Az egyes eszközökben meglévő pozíciók nettósítási szabályai ................................................................... 33 24.6. Az indexekben, egyéb összetett eszközökben meglévő pozíciók kezelése .................................................. 33 24.7. Az értékeléshez felhasználni kívánt árinformációk forrása ......................................................................... 33 24.8. Amennyiben azon származtatott ügylet jellemzői, amelybe a befektetési alap befektet, különböznek a jogszabály által a származtatott ügyletekre vonatkozóan meghatározott általános jellemzőktől, az erre vonatkozó figyelemfelhívás, meghatározva az adott származtatott ügylet jellemzőit és kockázatát..................... 34 24.9. Az adott tárgykörre vonatkozó egyéb információk..................................................................................... 34 25. INGATLANALAPRA VONATKOZÓ SPECIÁLIS RENDELKEZÉSEK ............................................................................................ 34 IV.
A KOCKÁZATOK .............................................................................................................................................34
26. A KOCKÁZATI TÉNYEZŐK BEMUTATÁSA ...................................................................................................................... 34 26.1. Belföldi Politikai kockázat ........................................................................................................................... 34 26.2. Belföldi makrogazdasági kockázat ............................................................................................................. 34 26.3. Nemzetközi Politikai és Makrogazdasági kockázat .................................................................................... 34 26.4. Nemzetközi tőkepiaci kockázat ................................................................................................................... 35 26.5. Befektetési kockázat ................................................................................................................................... 35 26.6. Reálhozam kockázata ................................................................................................................................. 35 26.7. Az Alap eszközeinek likviditási kockázata ................................................................................................... 35 26.8. Devizakockázat ........................................................................................................................................... 35
5
26.9. A befektetési jegyek folyamatos forgalmazásának felfüggesztése miatti kockázat ................................... 35 26.10. Az Alap saját tőkéjének csökkenése miatti kockázat .............................................................................. 36 26.11. Nettó eszközértékből eredő kockázat ..................................................................................................... 36 26.12. A Letétkezelő kockázata ......................................................................................................................... 36 26.13. Partnerkockázat...................................................................................................................................... 36 26.14. A tranzakciós ár ismeretének hiányában történő megbízás kockázata ................................................. 36 26.15. Adószabályok változásának kockázata .................................................................................................. 36 26.16. Az Alap megszűnésének kockázata ........................................................................................................ 36 V.
AZ ESZKÖZÖK ÉRTÉKELÉSE .................................................................................................................................37 27. A NETTÓ ESZKÖZÉRTÉK MEGÁLLAPÍTÁSA, KÖZZÉTÉTELÉNEK HELYE ÉS IDEJE,....................................................................... 37 27.1. A hibás nettó eszközérték számítás esetén követendő eljárás ................................................................... 38 28. A PORTFÓLIÓ ELEMEINEK ÉRTÉKELÉSE ....................................................................................................................... 38 28.1. Az értékelés főbb szabályai: ........................................................................................................................ 38 28.2. Az értékelés részletes szabályai .................................................................................................................. 39 29. A SZÁRMAZTATOTT ÜGYLETEK ÉRTÉKELÉSE ................................................................................................................. 42 29.1. Tőzsdei származtatott ügyletek (Magyar és külföldi) ................................................................................. 42 29.2. Tőzsdén kívüli származtatott ügyletek: ....................................................................................................... 43 29.3. Opciós ügyletek ........................................................................................................................................... 43 29.4. CFD ügyletek ............................................................................................................................................... 43 29.5. Swap ügyletek ............................................................................................................................................. 43 29.6. Rövid (short) pozíció értékelése .................................................................................................................. 44 30. AZ ADOTT TÁRGYKÖRRE VONATKOZÓ EGYÉB INFORMÁCIÓK ........................................................................................... 44 30.1. BEFEKTETŐK RENDSZERES ÉS RENDKÍVÜLI TÁJÉKOZTATÁSÁNAK SZABÁLYAI, ANNAK MÓDJA, HELYE, IDEJE 44
VI. 31. 32. 33.
A HOZAMMAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK ...............................................................................................44 A HOZAM MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK ÉS KIFIZETÉSÉNEK FELTÉTELEI, ILLETVE ELJÁRÁSA, HOZAMFIZETÉSI NAPOK................................ 44 HOZAMFIZETÉSI NAPOK ......................................................................................................................................... 44 AZ ADOTT TÁRGYKÖRRE VONATKOZÓ EGYÉB INFORMÁCIÓK ........................................................................................... 44
VII. A BEFEKTETÉSI ALAP TŐKÉJÉNEK MEGÓVÁSÁRA, ILLETVE A HOZAMRA VONATKOZÓ ÍGÉRET ÉS TELJESÍTÉSÉNEK BIZTOSÍTÁSA ....................................................................................................................................45 34. A TŐKE MEGÓVÁSÁRA, ILLETVE A HOZAMRA VONATKOZÓ ÍGÉRET. .................................................................................. 45 34.1. Az Alapnál nincs tőke- illetve hozam megóvására vonatkozó ígéret és garancia....................................... 45 34.2. A tőke megóvására, illetve a hozamra vonatkozó ígéretet alátámasztó befektetési politika (tőke-, illetve hozamvédelem) ........................................................................................................................................................ 45 35. AZ ADOTT TÁRGYKÖRRE VONATKOZÓ EGYÉB INFORMÁCIÓK ........................................................................................... 45 VIII.
DÍJAK ÉS KÖLTSÉGEK .....................................................................................................................................45
36. A BEFEKTETÉSI ALAPOT TERHELŐ DÍJAK, KÖLTSÉGEK MÉRTÉKE ÉS AZ ALAPRA TERHELÉSÜK MÓDJA .......................................... 45 36.1. A befektetési alap által az alapkezelő társaság részére fizetendő díjak, költségek összege, kiszámításának leírása, az alapra terhelésük és kiegyenlítésük módja ............................................................................................. 45 36.2. Amennyiben azt a befektetési alap közvetlenül fizeti, a befektetési alap által a letétkezelő részére fizetendő díjak, költségek összege, kiszámításának leírása, az alapra terhelésük és kiegyenlítésük módja ........... 47 36.3. Amennyiben azt a befektetési alap közvetlenül fizeti, a befektetési alap által egyéb felek, harmadik személyek részére fizetendő díjak, költségek összege, kiszámításának leírása, az alapra terhelésük és kiegyenlítésük módja ............................................................................................................................................... 47 37. A BEFEKTETÉSI ALAPOT ÉS A BEFEKTETŐKET TERHELŐ EGYÉB LEHETSÉGES KÖLTSÉGEK VAGY DÍJAK, KIVÉVE AZ ELŐZŐ PONTOKBAN EMLÍTETT KÖLTSÉGEKET ...................................................................................................................................................... 48 37.1. ESETLEGESEN FELMERÜLŐ KÖZZÉTÉTELI KÖLTSÉGEK ................................................................................. 48 37.2. ESETLEGESEN FELMERÜLŐ JOGI KÖLTSÉG .................................................................................................. 48 37.3. ESETLEGESEN FELMERÜLŐ REKLÁM ÉS HIRDETÉSI DÍJ ............................................................................... 48 37.4. ESETLEGESEN FELMERÜLŐ EGYÉB DÍJAK ÉS KÖLTSÉGEK ............................................................................ 48
6
37.5. AZ ALAP MŰKÖDÉSÉVEL ÉS VÉGELSZÁMOLÁSÁVAL KAPCSOLATOS ESETLEGESEN FELMERÜLŐ EGYÉB KÖLTSÉGEK ............................................................................................................................................................... 48 38. HA A BEFEKTETÉSI ALAP ESZKÖZEINEK LEGALÁBB 20 SZÁZALÉKÁT MÁS KOLLEKTÍV BEFEKTETÉSI FORMÁKBA FEKTETI, A BEFEKTETÉSI CÉLKÉNT SZEREPLŐ EGYÉB KOLLEKTÍV BEFEKTETÉSI FORMÁKAT TERHELŐ ALAPKEZELÉSI DÍJAK LEGMAGASABB MÉRTÉKE ........................... 48 39. A RÉSZALAPOK KÖZÖTTI VÁLTÁS FELTÉTELEI ÉS KÖLTSÉGEI ............................................................................................. 49 40. AZ ADOTT TÁRGYKÖRRE VONATKOZÓ EGYÉB INFORMÁCIÓK ........................................................................................... 49 IX.
A BEFEKTETÉSI JEGYEK FOLYAMATOS FORGALMAZÁSA ....................................................................................49 41. A BEFEKTETÉSI JEGYEK VÉTELE ................................................................................................................................. 49 41.1. A vételi megbízások felvétele, elszámolása, teljesítése, felvételének napon belüli határideje ................... 49 41.2. A vételi megbízásokra vonatkozó forgalmazás-elszámolási nap és a vételi megbízásokra vonatkozó forgalmazás-teljesítési nap ...................................................................................................................................... 49 42. A BEFEKTETÉSI JEGYEK VISSZAVÁLTÁSA ...................................................................................................................... 49 42.1. Visszaváltási megbízások felvétele, elszámolása, teljesítése, felvételének napon belüli határideje .......... 50 42.2. A visszaváltási megbízásokra vonatkozó forgalmazás-elszámolási nap..................................................... 50 42.3. A visszaváltási megbízásokra vonatkozó forgalmazás-teljesítési nap ........................................................ 50 43. A BEFEKTETÉSI JEGYEK FOLYAMATOS FORGALMAZÁSÁNAK RÉSZLETSZABÁLYAI ................................................................... 50 43.1. A forgalmazási maximum mértéke, a forgalmazási maximum elérését követő eljárás, az értékesítés újraindításának pontos feltételei ............................................................................................................................. 50 44. A BEFEKTETÉSI JEGYEK VÉTELI, ILLETVE VISSZAVÁLTÁSI ÁRÁNAK MEGHATÁROZÁSA .............................................................. 50 44.1. A fenti árak kiszámításának módszere, gyakorisága .................................................................................. 50 44.2. A befektetési jegyek vételével, visszaváltásával kapcsolatban felszámított forgalmazási jutalékok maximális mértéke és annak megjelölése, hogy ez - részben vagy egészben - a befektetési alapot vagy a forgalmazót vagy a befektetési alapkezelőt illeti meg ............................................................................................ 51 45. AZOKNAK A SZABÁLYOZOTT PIACOKNAK A FELTÜNTETÉSE, AHOL A BEFEKTETÉSI JEGYEKET JEGYZIK, ILLETVE FORGALMAZZÁK ....... 51 46. AZOKNAK AZ ÁLLAMOKNAK (FORGALMAZÁSI TERÜLETEKNEK) A FELTÜNTETÉSE, AHOL A BEFEKTETÉSI JEGYEKET FORGALMAZZÁK .. 51 47. AZ ADOTT TÁRGYKÖRRE VONATKOZÓ EGYÉB INFORMÁCIÓK ........................................................................................... 52
X.
A BEFEKTETÉSI ALAPRA VONATKOZÓ TOVÁBBI INFORMÁCIÓ ...........................................................................52 48. 49. 50. 51.
BEFEKTETÉSI ALAP MÚLTBELI TELJESÍTMÉNYE .............................................................................................................. 52 AMENNYIBEN AZ ADOTT ALAP ESETÉBEN MÓD VAN A BEFEKTETÉSI JEGYEK BEVONÁSÁRA, ENNEK FELTÉTELEI ............................ 52 A BEFEKTETÉSI ALAP MEGSZŰNÉSÉT KIVÁLTÓ KÖRÜLMÉNYEK, A MEGSZŰNÉS HATÁSA A BEFEKTETŐK JOGAIRA .......................... 52 MINDEN OLYAN TOVÁBBI INFORMÁCIÓ, AMELY ALAPJÁN A BEFEKTETŐK KELLŐ TÁJÉKOZOTTSÁGGAL TUDNAK HATÁROZNI A FELKÍNÁLT BEFEKTETÉSI LEHETŐSÉGRŐL .................................................................................................................................. 53 XI.
KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZETEKRE VONATKOZÓ ALAPINFORMÁCIÓK ................................................................53 52. 53. 54. 55.
A BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐRE VONATKOZÓ ALAPINFORMÁCIÓK ..................................................................................... 53 A LETÉTKEZELŐRE VONATKOZÓ ALAPINFORMÁCIÓK ..................................................................................................... 53 A KÖNYVVIZSGÁLÓRA VONATKOZÓ ALAPINFORMÁCIÓK ................................................................................................ 53 AZ OLYAN TANÁCSADÓRA VONATKOZÓ ALAPINFORMÁCIÓK (CÉGNÉV, CÉGFORMA, CÉGJEGYZÉKSZÁM), AMELYNEK DÍJAZÁSA A BEFEKTETÉSI ALAP ESZKÖZEIBŐL TÖRTÉNIK .............................................................................................................................. 53 56. A FORGALMAZÓRA VONATKOZÓ ALAPINFORMÁCIÓK .................................................................................................... 53 XII.
JELEN KEZELÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA ..................................................................................................54
7
FOGALMAK A Tájékoztatóban előforduló, gyakrabban használt rövidítések, kifejezések Alap
Reálszisztéma-Mont Blanc Nemzetközi Kötvény Alap
Alapkezelő Reálszisztéma Befektetési Alapkezelő Zrt. 1053 Budapest, Kossuth L. u. 4. Kezelési Szabályzat A jelen Tájékoztató elválaszthatatlan részét képező, az Alap működése során követendő eljárásokat rögzítő szabályzat ÁÉKBV-irányelv Az Európai Parlament és a Tanács 2009. július 13-i 2009/65/EK irányelve az átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozásokra (ÁÉKBV) vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról. ÁÉKBV olyan nyilvános nyílt végű befektetési alap, amely megfelel az a Batv. felhatalmazása alapján kiadott, a befektetési alapok befektetési és hitelfelvételi szabályairól szóló 345/2011. (XII. 29.) kormányrendelet ÁÉKBV-kre vonatkozó előírásainak, vagy olyan nyilvános nyílt végű kollektív befektetési forma, amely az ÁÉKBV-irányelv szabályainak más EGT-állam jogrendszerébe történő átvétele alapján jött létre; Államkötvény Az egy évnél hosszabb kibocsátáskori futamidejű állampapír Állampapír A magyar vagy külföldi állam, az MNB, az Európai Központi Bank vagy az Európai Unió más tagállamának jegybankja által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír Banki munkanap Minden olyan munkanap, amely sem a Letétkezelő, sem a Forgalmazó szempontjából nem szünnap, illetve amely nem munkaszüneti nap az Alap portfóliójában az adott napon szereplő befektetési eszközök piacán. Batv. 2011. évi CXCIII. törvény a befektetési alapkezelőkről és a kollektív befektetési formákról Befektetési alap A Batv-ben meghatározott feltételek szerint befektetési jegyek nyilvános vagy zártkörű forgalomba hozatalával létrehozott és a kockázatmegosztás elvén működtetett, jogi személyiséggel rendelkező vagyontömeg, amelyet a befektetési alapkezelő a befektetők érdekében kezel. Befektetési alapkezelés A befektetési alap részére végzett kollektív portfoliókezelés. Befektetési alapkezelő Befektetési alapkezelési tevékenység végzésére vonatkozó engedéllyel rendelkező vállalkozás. 8
Befektetési alap saját tőkéje A befektetési alap indulásakor a befektetési jegyek névértékének és darabszámának szorzatával megegyező tőke, amely az alap működése során a befektetési alap nettó eszközértékével azonos. Befektetési jegy A Batv.-ben meghatározott módon és alakszerűséggel a befektetési alap mint kibocsátó által sorozatban forgalomba hozott, a befektetési alappal szembeni, a befektetési alap kezelési szabályzatában meghatározott követelést és egyéb jogokat biztosító, átruházható értékpapír. BÉT Budapesti Értéktőzsde Bszt. A befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. Törvény Dematerializált értékpapír A Tpt.-ben és külön jogszabályban meghatározott módon, elektronikus úton létrehozott, rögzített, továbbított és nyilvántartott, az értékpapír tartalmi kellékeit azonosítható módon tartalmazó adatösszesség. ETF Az ETF (Exchange Traded Fund) gyakorlatilag egy nyíltvégű befektetési alap, amelynek árfolyama mindig egy meghatározott termék árát, vagy árfolyamát követi. Értékpapírszámla A dematerializált értékpapírról és a hozzá kapcsolódó jogokról az értékpapír-tulajdonos javára vezetett nyilvántartás. Forgalmazás-elszámolási nap Az a nap, amelyre vonatkozóan megállapított nettó eszközérték alapján a leadott kollektív befektetési értékpapír vételi és visszaváltási megbízásokat elszámolják, meghatározva a teljesítéskor a befektetőknek járó ellenértéket. Ez a nap a T naphoz képest 3 forgalmazási nappal később van. (T+3) Forgalmazás-teljesítési nap Az a nap, amelyen az elszámolt vételi és visszaváltási megbízások ellenértékét a befektetők felé teljesítik, jóváírják. Ez a nap a T naphoz képest 8 forgalmazási nappal később van. (T+8) Forgalmazási nap Minden olyan nap, amely az alap Forgalmazójánál nem szünnap, azaz amelyen az adott alap befektetési jegyeinek tényleges forgalmazása folyik. Forgalmazó A kollektív befektetési értékpapír forgalomba hozatalában közreműködő, a Tpt. 23. § (1) bekezdésében meghatározott szervezet. Reálszisztéma Értékpapír-forgalmazó és Befektető Zrt. 1053 Budapest, Kossuth L. u. 4.
9
Intézményi befektető A hitelintézet, a pénzügyi vállalkozás, befektetési vállalkozás, a kollektív befektetési forma, befektetési alapkezelő, a kockázati tőkealap, a kockázati tőkealap-kezelő, a biztosító, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár, az egészségbiztosítási szerv és a Nyugdíj-biztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv Kiemelt befektetői információ Az egyéb nyilvános nyílt végű befektetési alapról készített, a befektetőknek adandó legfontosabb információkat tartalmazó rövid dokumentum. Kincstárjegy Egy éves, vagy annál rövidebb kibocsátáskori futamidejű állampapír. Letétkezelő A Bszt. 5. § (2) bekezdésének b) pontjában meghatározott letétkezelési szolgáltatásra vonatkozó engedéllyel rendelkező magyarországi székhelyű befektetési vállalkozás vagy hitelintézet, vagy olyan vállalkozás, amely az ÁÉKBV-irányelv letétkezelőre vonatkozó szabályainak más EGT-állam jogrendszerébe történő átvétele alapján jogosult letétkezelői feladatokat ellátni; Az Alap letétkezelője: MKB Bank Zrt. (1056 Budapest, Váci u. 38. ) Likvid eszköz A pénz, a hitelintézettel állampapírra kötött, felmondhatóságában nem korlátozott repó, az átruházhatóságában nem korlátozott, nyilvános árjegyzéssel rendelkező állampapír, a felmondhatóságában nem korlátozott betét, továbbá az átruházhatóságában nem korlátozott, nyilvános árjegyzéssel rendelkező, legfeljebb egyéves hátralévő futamidejű, nyilvánosan forgalomba hozott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír. MAX index: Magyar Államkötvény Index. A magyar állam által nyilvánosan kibocsátott, az index számítás napján 1 évnél hosszabb hátralévő futamidejű, fix kamatozású államkötvények tőkesúlyozású árfolyamindexe. Az egyes kötvények az aukciókon értékesített mennyiségük arányában vesznek részt az indexképzésben. MTS Hungary Platform Elektronikus és multilaterális kereskedési rendszer, mely 2012. január 2-án indult. Az államkincstár a magyar államkötvényeket és kincstárjegyeket erre a piacra vezeti be másodpiaci kereskedés céljából. Nettó eszközérték A befektetési alap vagyonában szereplő eszközök értéke - ideértve az aktív időbeli elhatárolásokat és a kölcsönbe adásból származó követeléseket is - csökkentve az azt terhelő összes kötelezettséggel, beleértve a passzív időbeli elhatárolásokat is. Nyilvános forgalomba-hozatal Az értékpapír nem zártkörű (egyedileg előre meg nem határozott befektetők részére történő) forgalomba hozatala. Nyíltvégű befektetési alap Az olyan befektetési Alap, amelynél visszaváltható befektetési jegyek kerülnek folyamatos forgalmazásra.
10
OECD Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezete - 1961-től működő nemzetközi szervezet PSZÁF Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Részvény Tagsági jogokat megtestesítő értékpapír S&P Eurozone Government Bond Index (1-3 years): A Standard & Poor's (S&P) Eurózóna Államkötvény Index a fejlett európai államkötvény piacok hozamát méri, amelyek 1 év 3 év közötti futamidővel rendelkeznek. S&P/BGCantor U.S. Treasury Bond Index (1-3 years): A Standard & Poor's (S&P) Amerikai Államkötvény Index az Amerikai Treasury (államkötvény) piacok hozamát méri, amelyek 1 év 3 év közötti futamidővel rendelkeznek Szabályozott ingatlanbefektetési társaság Az a nyilvánosan működő részvénytársaság, amely megfelel a 2011. CII. törvényben meghatározott valamennyi feltételnek, és amelyet az állami adóhatóság - a társaság bejelentése alapján - a törvény hatálya alá tartozó szabályozott ingatlanbefektetési társaságként nyilvántartásba vett. T-nap A nettó eszközérték vonatkozási napja, vagyis a T napi eszköz-záróárfolyamok figyelembe vételével kerül a nettó eszközérték meghatározásra. Az Alap nettó eszközértékének megállapítása tekintetében T nap az eszközérték számítását megelőző Forgalmazási nap. Tájékoztató A Batv. 5. számú melléklete szerint összeállított jelen dokumentum Tőkenövekmény Az egy jegyre jutó nettó eszközérték és a befektetési jegy névértéke közötti különbség, amennyiben az pozitív. Tpt. A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény
11
TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Jelen tájékoztatót a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2013. február 25.-én kelt, H-KE-III-82/2013. számú határozatával hagyta jóvá. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a Tájékoztató jóváhagyása során a Tájékoztatóban szereplő adatok hitelességét nem vizsgálta és nem vállal felelősséget az abban foglalt információk valódiságáért. A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (a továbbiakban Tpt.) a következőképpen rendelkezik a tájékoztatóhoz kapcsolódó felelősségi szabályokról: "29. § (1) Az értékpapír tulajdonosának a tájékoztató félrevezető tartalmával és az információ elhallgatásával okozott kár megtérítéséért a kibocsátó, a forgalmazó (forgalmazási konzorcium esetében a vezető forgalmazó), az értékpapírban foglalt jogokért kezességet (garanciát) vállaló személy, az ajánlattevő vagy az értékpapír szabályozott piacra történő bevezetését kezdeményező személy felel. A tájékoztatóban pontosan, egyértelműen azonosítható módon meg kell jelölni annak a személynek a nevét/megnevezését, a forgalomba hozatalban betöltött szerepét, valamint lakcímét/székhelyét, aki/amely a tájékoztató vagy annak valamely részének tartalmáért felel. A tájékoztatóban foglalt minden információra, illetőleg az információ hiányára is ki kell terjednie valamely személy felelősségvállalásának. (2) A tájékoztatót az (1) bekezdés szerint felelős valamennyi személy köteles külön aláírt felelősségvállaló nyilatkozattal ellátni. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell azt, hogy a tájékoztató a valóságnak megfelelő adatokat és állításokat tartalmazza, illetve nem hallgat el olyan tényeket és információkat, amelyek az értékpapír, valamint a kibocsátó és az értékpapírban foglalt kötelezettségért kezességet (garanciát) vállaló személy helyzetének megítélése szempontjából jelentőséggel bírnak. (3) Felelősség nem állapítható meg kizárólag az összefoglaló alapján - ideértve annak bármely nyelvre lefordított változatát is - kivéve, ha az összefoglaló félrevezető, pontatlan vagy a tájékoztatóban foglalt információnak nem megfelelő információt tartalmaz. 30. §. A 29. § (1) bekezdésében meghatározott személyt a tájékoztató, illetőleg a hirdetmény közzétételétől számított öt évig terheli a 29. §-ban meghatározott felelősség. E felelősség érvényesen nem zárható ki és nem korlátozható.” A tájékoztatóban szereplő valamennyi információ valódiságáért a Reálszisztéma Befektetési Alapkezelő Zrt. (1053 Budapest, Kossuth L. u. 4.), mint Alapkezelő és a Reálszisztéma Értékpapírforgalmazó és Befektető Zrt. (1053 Budapest, Kossuth L. u. 4.), mint Forgalmazó egyetemleges felelősséget vállal, amit a Tájékoztató végén aláírásukkal igazolnak. Az Alapkezelő tevékenységét az ÁPTF 1994. november 2-án kelt 100.022/94. számú határozata alapján végzi, továbbá birtokában van minden olyan hatósági engedélynek, melyet a jogszabály előír a befektetési alap létrehozásához és kezeléséhez. A MKB Bank Zrt. - mint Letétkezelő (a továbbiakban: Letétkezelő) - rendelkezik a letétkezelői feladatok ellátásához szükséges feltételekkel, amit az Állami Bankfelügyelet által kiadott befektetési alap letétkezelési tevékenységre jogosító 50/1992. határozatszámú engedélye igazol.
12
A Tájékoztatóban szereplő Alapkezelőn és Forgalmazón kívül senki nem rendelkezik felhatalmazással arra, hogy bármiféle tájékoztatást vagy ajánlatot adjon a befektetési jegyek nyilvános forgalomba hozatalával és folyamatos forgalmazásával kapcsolatban. A fent nevezettektől különböző személyek által adott tájékoztatást vagy ajánlatot nem szabad hitelt érdemlőnek, azaz olyannak tekinteni, amely a REÁLSZISZTÉMA Befektetési Alapkezelő Zrt. jóváhagyásán alapul. A Batv. 104. §. (1) bekezdésének megfelelően jelen tájékoztató a Batv. 5. melléklet szerinti tartalmon túl tartalmaz minden olyan információt, amely alapján a befektetők kellő tájékozottsággal tudnak határozni a felkínált befektetési lehetőségről és a befektetés kockázatairól. A tájékoztató világos és közérthető magyarázatot tartalmaz a befektetési alap kockázati tényezőiről. A Batv. 104. §. (2) bekezdése szerint a tájékoztató megjelöli azokat az eszközkategóriákat, amelyekbe a befektetési alap befektethet. A Tájékoztató tartalmaz minden, a kibocsátó piaci, gazdasági, pénzügyi, jogi helyzetének és annak várható alakulásának a befektető részéről történő megalapozott megítéléséhez szükséges adatot. A Tájékoztatóban közölt adat, adatcsoportosítás, állítás, elemzés a valóságnak megfelel, helytálló, alkalmas arra, hogy a befektető a kibocsátó piaci, gazdasági, jogi helyzetét és annak várható alakulását megalapozottan megítélje. A Tájékoztató félrevezető adatot, téves következtetés levonására alkalmas csoportosítást, elemzést nem tartalmaz, és nem hallgat el olyan tényt, amely a kibocsátó piaci, gazdasági, jogi helyzetét és annak várható alakulását veszélyezteti. Az Alapkezelő javasolja, hogy az Alap befektetési jegyeit megvásárló Befektetők alaposan mérlegeljék a Tájékoztatóban foglalt információkat, különös tekintettel a Kezelési Szabályzat A Kockázatok című fejezetben foglaltakra. A Befektetőknek döntésük meghozatalánál a jelen Tájékoztatóban foglalt, az Alapra vonatkozó adatokat, valamint a folyamatos forgalmazás feltételeit, a befektetés kockázatait és várható hozamát maguknak kell megítélniük és mérlegelniük. A leendő Befektetők a jelen Tájékoztató tartalmát nem értelmezhetik jogi, adózási, vagy számviteli tanácsként, ellenben javasoljuk, hogy a Reálszisztéma-Mont Blanc Nemzetközi Kötvény Alap befektetési jegyeibe történő befektetésről kérjék ki jogi, pénzügyi és üzleti tanácsadóik véleményét. A leendő Befektetőknek figyelembe kell venniük továbbá, hogy az Alapkezelő üzleti helyzetében és ügyeiben a Tájékoztató nyilvánosságra hozatalát követően változások történhetnek. Jelen magyar nyelvű Tájékoztató megfelel a Batv. és Tpt. rendelkezéseinek és egyben ez tekinthető a Befektetési jegyek forgalmazása során az egyetlen hivatalos és jogilag kötelező érvényű dokumentumnak.
13
I. A BEFEKTETÉSI ALAPRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK 1. A befektetési alap alapadatai 1.1. 1.2. 1.3. 1.4.
Alap neve: Alap rövid neve: Alap székhelye: Az Alapkezelő neve:
Reálszisztéma-Mont Blanc Nemzetközi Kötvény Alap Reálszisztéma-Mont Blanc Alap 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 4. Reálszisztéma Befektetési Alapkezelő Zártkörűen működő részvénytársaság 1.5. A Letétkezelő neve: MKB Bank Zártkörűen működő részvénytársaság. 1.6. Forgalmazó neve: REÁLSZISZTÉMA Értékpapír-forgalmazó és Befektető Zrt. 1.7. Az Alap működési formája: nyilvános 1.8. Az Alap fajtája: nyílt végű 1.9. Az Alap futamideje: Határozatlan futamidejű értékpapír befektetési alap 1.10. Az Alap típusa: az ÁÉKBV irányelv szerint nem harmonizált alap 1.11. Az alap által kibocsátott 2, jelölése „A” és „B” sorozat sorozatok száma: Az „A” és „B” sorozatba tartozó Befektetési Jegyek csak a kibocsátás pénznemében térnek el egymástól 1.12. Az alap elsődleges eszköz- értékpapíralap kategória típusa: 1.13. Az Alap tőke- illetve hozam- Az Alapkezelő a befektetési jegyek tulajdonosainak védelme: hozamot nem fizet, az Alapnál nincs tőke- illetve hozam megóvására vonatkozó ígéret és garancia. 1.14.
Az adott tárgykörre vonatkozó egyéb információ
Az Alap különböző Befektetési Jegy sorozatokat bocsát ki, melyeket abc sorrendben betűjellel jelöl. A jelen Tájékoztatónak megfelelően nyilvánosan forgalomba hozott Befektetési Jegy sorozatok száma: 2, jelölése „A” és „B” sorozatok. Az „A” és „B” sorozatba tartozó Befektetési Jegyek csak a kibocsátás pénznemében térnek el egymástól, megegyezik azonban az elsődleges forgalmazás során vásárlásra jogosultak köre, illetve a felszámított díjak, jutalékok mértéke. 2. A befektetési alappal kapcsolatos határozatok 2.1. A befektetési alap kezelési szabályzata, a tájékoztatója, a kiemelt befektetői információ és a hirdetmény alapkezelő általi elfogadásának, megállapításának időpontja, az alapkezelői határozat száma Alapkezelői Határozat száma mind a két befektetési jegy sorozatnál azonos : 1/2012. (XII.05) Alapkezelői Határozat kelte mind a két befektetési jegy sorozatnál azonos: 2012. december 5. 2.2. A befektetési alap kezelési szabályzata, a tájékoztatója, a kiemelt befektetői információ és a hirdetmény jóváhagyásáról, valamint a nyilvános forgalomba hozatal engedélyezéséről hozott felügyeleti határozat száma, kelte PSZÁF Határozat száma: PSZÁF Határozat kelte:
H-KE-III-82/2013.
2013. február 25.
14
2.3. Az Alap Felügyelet általi nyilvántartásba vételéről hozott határozat száma, kelte 2.4. A befektetési alap nyilvántartási száma (lajstromszáma) a Felügyelet által vezetett nyilvántartásban: 2.5. A befektetési alap kezelési szabályzata, a tájékoztatója és a kiemelt befektetői információ módosításáról szóló alapkezelői határozatok száma, kelte Az Alapkezelő által hozott kezelési szabályzat módosítására vonatkozó határozatok nem kerülnek írásban rögzítésre. 2.6. A kezelési szabályzat módosításának jóváhagyásáról szóló felügyeleti határozatok száma, kelte PSZÁF Határozat száma:
2.7.
PSZÁF Határozat kelte:
Az adott tárgykörre vonatkozó egyéb információ
Nem áll rendelkezésre 3. A befektetési alap kockázati profilja 3.1.
A befektetési alap célja
A Reálszisztéma-Mont Blanc Nemzetközi Kötvény Alap befektetési célja, hogy az Alapkezelő által prudensnek tartott kockázatvállalási szint mellett, a nemzetközi, elsősorban feltörekvő régiók kötvénypiac lehetőségeit kihasználva, középtávon a lehető legmagasabb hozamot biztosítson a befektetési jegyek vásárlóinak. Az alap fő befektetési célja, hogy befektetőinek jelentős tőkenövekedést érjen el közép és hosszú távon (minium 3, de optimálisan 5 év alatt), azzal együtt, hogy ez idő alatt a prudens tőkevédelem stratégiáját is megvalósítsa. Az Alapnak nincs iparági specifikációja. 3.2. Annak a jellemző befektetőnek a profilja, akinek a befektetési alap befektetési jegyeit szánják Mindkét sorozatba tartozó befektetési jegyeket devizabelföldi és devizakülföldi természetes és jogi személyek, valamint jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok és intézményi befektetők vásárolhatják meg. Az „A” és „B” sorozatba tartozó Befektetési Jegyek csak a kibocsátás pénznemben térnek el egymástól. Az „A” sorozat alapcímlete 1 HUF, a „B” sorozat alapcímlete 1 EUR. A befektetési jegy kis összegben is vásárolható, így kisbefektetőknek is lehetséges befektetési megoldás. Az egy befektető által megvásárolható befektetési jegy mennyisége nem korlátozott, így folyamatosan bármilyen összegben megvásárolható és bármilyen részösszegre beadható visszaváltási megbízás. 3.3. Azon eszközkategóriák, amelyekbe a befektetési alap befektethet, külön utalással arra vonatkozóan, hogy a befektetési alap számára engedélyezett-e a származtatott ügyletek alkalmazása A befektetési alap tárcájában szereplő eszközök körét részletesen szabályozza a 215/2000. Kormányrendelet, a Batv. és a 345/2011. Kormányrendelet. A 345/2011. Kormányrendelet 22. § (1) bekezdésének megfelelően az Alap által kötött származtatott ügylet a portfólió hatékony kezelésének célját szolgálja. 15
Az Alap eszközeit elsősorban feltörekvő piaci állampapírokba és vállalati kötvényekbe fekteti, de kockázat mérséklés céljával szerepelhetnek az Alapban fejlett országok állampapírjai is. Forintban kibocsátott magyar állampapírokat főképpen likviditáskezelési céllal tart az Alap a portfóliójában. A középtávon megcélzott magas hozam elérése céljából az értékpapír állomány elemei között jelentős súllyal szerepelhetnek a nemzetközi pénzügyi intézmények és jó hitelminősítésű vállalatok által kibocsátott kötvények, jelzáloglevelek, valamint a kockázatok csökkentése és/vagy a hatékony portfólió kialakítása céljából, egyedi részvények vagy részvénykosarak (ETF) is. Továbbá az Alapban várhatóan számottevő szerepet foglalnak majd el a jó hitelminősítésű hazai vállalatok és hitelintézetek, illetve ahhoz kapcsolódó kibocsátók devizában denominált közép és hosszú távú kötvényei (jelzáloglevelei). Az alapkezelő az Alap nemzetközi értékpapír kitettségéből származó deviza kockázatát aktívan fedezni kívánja. Ennek érdekében, és kizárólagosan csak a kockázat csökkentése és/vagy a hatékony portfólió kialakítása érdekében, az Alap köt tőzsdei vagy tőzsdén kívüli deviza határidős szerződéseket (futures és forward). 3.4. Figyelemfelhívás a befektetési alap kezelési szabályzatának azon pontjára vonatkozóan, mely a befektetési alap kockázati tényezőinek bemutatását tartalmazza Részletesen lásd a Kezelési Szabályzat „IV. A Kockázatok” c. fejezetében. 3.5. A származtatott ügyletek alkalmazásának célja (fedezeti vagy a befektetési célok megvalósítása), lehetséges hatása a kockázati tényezők alakulására Az alapkezelő kizárólagosan csak a kockázat csökkentése és/vagy a hatékony portfólió kialakítása érdekében köt tőzsdei vagy tőzsdén kívüli deviza határidős szerződéseket (futures és forward). 3.6. Amennyiben a befektetési alap befektetési politikája alapján egy adott intézménnyel szembeni, az adott intézmény által kibocsátott átruházható értékpapírokba vagy pénzpiaci eszközökbe történő befektetésekből, az adott intézménynél elhelyezett betétekből, és az adott intézménnyel kötött tőzsdén kívüli származtatott ügyletekből eredő összevont kockázati kitettsége meghaladhatja a befektetési alap eszközeinek 20 százalékát, figyelemfelhívás az ebből fakadó speciális kockázatokra A 345/2011. Kormányrendelet 29. §-nak megfelelően az Alapkezelő ezúton felhívja a Befektetők figyelmét, hogy az Alap befektetési politikája alapján az alábbi befektetési eszközökből eredő összevont kockázati kitettség haladhatja meg az Alap összes eszközeinek 20 %-át: a) egy adott intézménnyel szembeni, az adott intézmény által kibocsátott átruházható értékpapírokba vagy pénzpiaci eszközökbe történő befektetések, (pl: az OTP Bank Nyrt. devizában kibocsátott középtávú lejárattal rendelkező vállalati kötvények, a MOL Nyrt. devizában kibocsátott vállalati kötvények) b) egy adott intézménynél elhelyezett betétek (pl: az Alap letétkezelőjénél, az MKB Bank Zrt.-nél elhelyezett betétállomány) c) egy adott intézménnyel kötött tőzsdén kívüli származtatott ügyletek (pl: az MKB Bank Zrt. és/vagy az ERSTE Bank Hungary Nyrt.-nél kötött tőzsdén kívüli (OTC) kizárólag fedezeti célul szolgáló deviza határidős származtatott ügyletek). Ebből adódóan speciális kockázatok merülhetnek fel. 3.7. Amennyiben a befektetési alap alapvetően nem az átruházható értékpapírok vagy pénzügyi eszközök közé tartozó eszközkategóriákba fektet be, vagy leképez egy meghatározott indexet, figyelemfelhívás a befektetési alap befektetési politikájának ezen elemére 16
Az Alap alapvetően átruházható értékpapírokba fektet be és nem képez le egy meghatározott indexet. 3.8. Amennyiben a befektetési alap nettó eszközértéke a portfólió lehetséges összetételénél vagy az alkalmazható kezelési technikáinál fogva erőteljesen ingadozhat, az erre vonatkozó figyelemfelhívás A befektetésből származó haszon és a befektetés eredeti értéke ingadozni fog, ami által a befektetők tulajdonában lévő eszközök, amennyiben azok értékesítésére sor kerül, többet vagy kevesebbet érhetnek, mint a befizetett összeg. A jelen dokumentumban megjelentetett teljesítmény magasabb és alacsonyabb is lehet, mint a választott referenciaindex teljesítményt reprezentáló adat. 3.9. Amennyiben a befektetési alap - a Felügyelet engedélye alapján - eszközeinek akár 100 százalékát fektetheti olyan, különböző átruházható értékpapírokba és pénzpiaci eszközökbe, amelyeket valamely EGT-állam, annak önkormányzata, harmadik ország, illetve olyan nemzetközi szervezet bocsátott ki, amelynek egy vagy több tagállam is tagja, az erre vonatkozó figyelemfelhívás -
Az Alapkezelő ezúton felhívja a Befektetők figyelmét, hogy az Alap befektetési politikája alapján eszközeinek akár 100 százalékát fektetheti olyan, különböző átruházható értékpapírokba és pénzpiaci eszközökbe, amelyeket valamely EGT-állam, annak önkormányzata, harmadik ország, illetve olyan nemzetközi szervezet bocsátott ki (pl. közép és hosszú lejáratú Magyar Államkötvények és német államkötvények), amelynek egy vagy több tagállam is tagja, ebből adódóan speciális kockázatok merülhetnek fel.
Az Alapkezelő az Alap portfólióját a törvényi szabályozás betartásával és az Alap befektetési politikáját követve saját belátása szerint állítja össze. Annak ellenére, hogy az Alapkezelő minden befektetést részletes elemzést követően hajt végre, nincs garancia arra, hogy az Alap nem szenved el árfolyamveszteséget. A befektetési jegy tulajdonosoknak tudomásul kell venniük, hogy valamennyi befektetés kockázattal jár és az Alapkezelőnek nem áll módjában garantálni az Alap teljesítményét, vagy jövőbeni hozamát. 3.10.
Az adott tárgykörre vonatkozó egyéb információ
Az Alappal kapcsolatos valamennyi tájékoztatónál, kereskedelmi kommunikációs dokumentumban az ide vonatkoztató PSZÁF ajánlást felhasználva - az Alapkezelő a következő figyelemfelhívó szöveget szándékozik megjelentetni: „Az oldalon megjelenő valamennyi információ kizárólag tájékoztatásul szolgál. Javasoljuk, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által jóváhagyott Kezelési szabályzatot és Tájékoztatót - mely egyéb információkat is tartalmaz - figyelmesen olvassa át, óvatosan mérlegelje a befektetés tárgyát, kockázatát, díjait és a befektetésből származó esetleges károkat, mielőtt meghozza befektetési döntését. A kockázatokról szóló részletes ismertetés a Kezelési Szabályzat „IV. A Kockázatok” című szakaszában található.” 4. A befektetők részére szóló tájékoztatás elérhetősége 4.1. Annak a helynek a megnevezése, ahol a befektetési szabályzata, a kiemelt befektetői információ, a rendszeres jelentések, valamint a rendkívüli tájékoztatás célját szolgáló befektetők részére történő kifizetésekkel, a befektetési jegyek információk – hozzáférhetőek
17
alap tájékoztatója, kezelési tájékoztatás célját szolgáló közlemények - ezen belül a visszaváltásával kapcsolatos
Az Alap kezelési szabályzata és tájékoztatója, a kiemelt befektetői információ, a rendszeres tájékoztatás célját szolgáló jelentések - a mindenkor érvényes kondíciós listákkal együtt megtekinthető a Forgalmazó helyeken, valamint a Kibocsátó székhelyén illetve az Alapkezelő és a Forgalmazó hivatalos honlapján a www.realszisztema.hu és a www.rbroker.hu weboldalakon, továbbá a Felügyelet által üzemeltetett www.kozzetetelek.hu honlapon. Az Alappal kapcsolatos rendkívüli tájékoztatók, valamint hirdetmények a Batv. 116. §-nak megfelelően az Alapkezelő és a Forgalmazó hivatalos honlapján, a www.realszisztema.hu, a www.rbroker.hu oldalakon, illetve a Felügyelet által üzemeltetett www.kozzetetelek.hu honlapon kerülnek közzétételre. A rendkívüli tájékoztatók és a hirdetmények közzétételének időpontjára, módjára a Tpt. és a Batv. előírásai érvényesek. 4.2.
Az adott tárgykörre vonatkozó egyéb információ
Nem áll rendelkezésre.
5. Adózási információk 5.1. A befektetési alapra alkalmazandó adózási rendszer befektetők szempontjából releváns elemeinek rövid összefoglalása Az Alap árfolyamnyereségből, kamatból és osztalékból származó jövedelme a hatályos törvények értelmében nem esik adófizetési kötelezettség alá. 5.2. A befektetők részére kifizetett hozamot és árfolyamnyereséget a forrásnál terhelő levonásokra vonatkozó információ 5.2.1. Magánszemélyek adózása A magánszemélyek a befektetési jegy hozama után a kifizetéskor érvényes jogszabályok szerint fizetnek adót. A hatályos személyi jövedelemadó szabályok (1995. évi CXVII. törvény, valamint annak módosításai) szerint a törvényi feltételek teljesülése esetén a befektetési jegyek hozama és árfolyamnyeresége után kamatadót kell fizetni. A kamatadó mértéke jelen Tájékoztató elkészítésének időpontjában 16 százalék. A hatályos jogszabályok a Tartós befektetési számlaszerződés megteremtésével és a nyugdíjelőtakarékossági számla változatlan fenntartásával lehetőséget nyújtanak a kamatadó mértékének csökkentésére vagy a teljes kamatadó-mentesség elérésére. Ennek megfelelően a tartós befektetési számlára helyezett befektetési jegyek esetében az adó mértéke nulla százalék az ötéves befektetési időszak utolsó napján megállapított hozam után. A hozam után 10%-os mértékű az adó, ha a magánszemély a hároméves befektetési időszak után, de még az ötéves befektetési időszak letelte előtt befektetési jegyét visszaváltja. A hozam után 16%-os mértékű az adó, ha a magánszemély befektetési jegyét a hároméves befektetési időszak letelte előtt visszaváltja. Az 1995. évi CXVII. törvény 67/A. §. (1) bekezdése szerint ellenőrzött tőkepiaci ügyletből származó jövedelemnek minősül a magánszemély által kötött, ellenőrzött tőkepiaci ügyletek alapján az adóévben elért, pénzben elszámolt ügyleti nyereségek együttes összegének és a magánszemélyt terhelő, az adóévben, pénzben elszámolt ügyleti veszteségek együttes összege. Az ellenőrzött tőkepiaci ügyletből származó jövedelem után az adó mértéke 16%. A magánszemély év végén választhatja, hogy a kamatjövedelemre vonatkozó rendelkezések helyett a nyilvánosan forgalomba hozott befektetési jegy visszaváltásakor az ügyleti eredményt az ellenőrzött tőkepiaci ügyletre vonatkozó rendelkezések szerint vallja be. A magánszemély abban az esetben élhet e választási jogával ha az adóév utolsó 18
napjáig - az adóazonosító jelének megadásával együtt a befektetési szolgáltatónak – nyilatkozatot tesz választásáról. A nyugdíj-előtakarékossági számlára helyezett Befektetési jegyek után a törvényi feltételek teljesítése esetén nem kell kamatadót fizetni és a hozamon felül a Befektető adókedvezményre is jogosult lehet. Az Alapkezelő felhívja a Befektetők figyelmét, hogy fenti adózási rendelkezések a Tájékoztató elkészítésekor hatályos adótörvényeken alapulnak, és nem tartalmazzák a befektetési jegyekkel kapcsolatos adózási szabályok teljes körű ismertetését. Ezért tanácsoljuk ügyfeleinknek, hogy döntésük meghozatala előtt a befektetés adóvonzatát tárgyalják meg adótanácsadójukkal. 5.2.2. Belföldi jogi személyek és jogi személyiség nélküli társaságok adózása A társasági adóról és az osztalékadóról szóló többször módosított 1996. évi LXXXI. törvény hatálya alá tartozó adóalanyok esetén a befektetési jegy adásvételéből származó árfolyamnyereséget bevételként kell elkönyvelniük, amely után társasági adót kötelesek fizetni. Nincs garancia arra, hogy a jövőben a befektetési jegyek ezen adózása fennmarad. A hatályos adózási feltételekről a Befektetőknek is tájékozódniuk kell.
19
II. A FORGALOMBA HOZATALLAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK 6. A befektetési jegyek forgalomba hozatala 6.1.
A befektetési jegyek forgalomba hozatalának módja, feltételei
A Reálszisztéma-Mont Blanc Nemzetközi Kötvény Alapnál a Befektetési jegyek nyilvános forgalomba hozatalának módja a jegyzés, melyet az Alapkezelő által megbízott Forgalmazó bonyolít. A Befektetési jegyek jegyzési időszakában a befektetési jegyeket az értékpapírszámlával már rendelkező Befektetők a befektetési jegyek jegyzésére vonatkozó jegyzési ív írásban történő kiadásával és a vételár jegyzés lezárását megelőző megfizetésével szerezhetik meg. A forgalomba hozatal és a befektetési jegyek ellenértéke szolgáltatásának módja: A Forgalmazónál vezetett számlára történő Készpénz befizetéssel, vagy a Forgalmazó MKB Bank Zrt.nél vezetett 10300002-20377058-49020023 számú HUF számlára történő átutalással az „A” sorozatnál, illetve a „B” sorozat esetében a 10300002-20377058-48820019 számú EUR számlára történő átutalással teljesíthető. A befektetési jegyek forgalmazása a Forgalmazó központi irodájában, illetve a függő ügynök irodáiban történik. Forgalmazó: A forgalmazó központi irodája: A Forgalmazó Függő ügynöke:
REÁLSZISZTÉMA Értékpapír-forgalmazó és Befektető Zrt. 1053 Budapest, Kossuth L. u. 4. Reálszisztéma Dabasi Nyomda Zrt. 2373 Dabas, Vasút u. 105 Reálszisztéma Autókereskedelmi Kft. 1112 Budapest XI., Budaörsi út 185-195.
A Függő ügynök irodái: Reálszisztéma Autó M0 – Toyota márkakereskedés M0 körgyűrű Csepel-Halásztelek lejáró 2314 Halásztelek, Rákóczi F. u. 144. Reálszisztéma Autó Buda – Toyota márkakereskedés 1112 Budapest XI., Budaörsi út 185-195. A Batv. 45. §-a szerint az Alap jogi személy, amely a Felügyelet által a nyilvántartásba történő bejegyzéssel jön létre, és a nyilvántartásból való törléssel szűnik meg. A befektetési alap törvényes képviselője a befektetési alapkezelő, aki a befektetési alap nevében eljár. Ha a befektetési alap saját tőkéjének összegyűjtésére nyitva álló időn belül nem sikerül a Batv-ben előírt minimális induló saját tőkét összegyűjteni, a jegyzés lezárását követő 7 napon belül a befektetők által befizetett teljes összeg visszafizetésre kerül. A sikeres jegyzés lezárását követően a befektetési alapkezelő haladéktalanul intézkedik a nyilvántartásba történő bejegyzés iránt.
20
A Batv. 49. § (1) bekezdése szerint az Alap nyilvántartásba történő bejegyzésének feltétele, hogy a letétkezelő a befektetési alap induló saját tőkéje lejegyzését és befizetését, illetve teljesítését a Felügyelet részére igazolja. A Batv. 82. §-a tartalmazza az Alap Befektetési jegyei forgalomba hozatalának általános feltételeit. A Felügyelet a befektetési alap nyilvántartásba vételére irányuló bejegyzési kérelmet elutasítja, ha a befektetési alap létrehozatala nem felel meg az e törvényben foglaltaknak, vagy a befektetési alapkezelő, a letétkezelő, a könyvvizsgáló vagy az ingatlanértékelő nem felel meg az e törvényben, valamint a felhatalmazása alapján kiadott jogszabályokban rájuk megállapított feltételeknek. 6.2.
A forgalomba hozatali mennyiség maximum, illetve minimum mértéke
Az Alapkezelő a forgalomba hozandó befektetési jegy mennyiségére felső korlátot nem állapított meg (forgalomba hozatali maximum), azonban a Batv. 48. §-ban meghatározott legkisebb induló saját tőke (nyilvános értékpapíralap esetén a legkisebb induló saját tőke kétszázmillió forint) elérésekor a jegyzést a forgalmazó az Alapkezelő kérésére lezárhatja. Tekintve hogy több sorozatba tartozó befektetési jegy kerül forgalomba hozatalra, a legkisebb induló saját tőkére vonatkozó előírásoknak csak a befektetési alap szintjén kell teljesülnie. 6.3.
Az allokáció feltételei
Reálszisztéma-Mont Blanc Nemzetközi Kötvény Alap befektetési jegyeinek jegyzésekor nincs meghatározva maximum, vagy minimum (természetesen a Batv. által meghatározott legkisebb induló sajtá tőkét leszámítva), ezáltal nem kerülhet sor allokációra. Tilos a befektetési jegyek forgalomba hozatalához kapcsolódóan a befektetési jegyeket lejegyző befektetők közötti sorsolás. 6.3.1. A jegyzési maximum elérését követő allokáció módja, lezárásának időpontja, allokációról való értesítés módja Reálszisztéma-Mont Blanc Nemzetközi Kötvény Alap befektetési jegyeinek jegyzésénél nincs maximum meghatározva. 6.4.
A befektetési jegyek forgalomba hozatali ára
A forgalomba hozandó befektetési jegyek értékesítési ára a jegyzés időszakában (jegyzési árfolyam): 100 %. 6.4.1. A fenti ár közzétételének módja A Batv. 83. §-a szerint a nyilvános nyílt végű befektetési alap befektetési jegyeinek forgalomba hozatalát megelőzően hirdetményt kell közzétenni, amely tartalmazza a forgalomba hozandó befektetési jegy mennyiségét (darabszámát), névértékét és értékesítési árát is. 6.4.2. A fenti ár közzétételének helye Az Alapkezelő és a Forgalmazó hivatalos honlapja a www.realszisztema.hu és a www.rbroker.hu weboldal. 21
A kiemelt befektetői információt a jegyzési időszak kezdete előtt legalább 7 nappal megelőzően a fenti honlapon az Alapkezelő a befektetők rendelkezésére bocsátja, kérésre nyomtatott példánya díjmentesen szerződéskötéskor átadásra kerül a befektetőknek, és a folyamatos forgalmazás alatt is közzétételre kerül. Az Alapkezelő gondoskodik arról, hogy a kiemelt befektetői információ naprakész legyen. 6.5.
A befektetési jegyek forgalomba hozatalával kapcsolatban felszámított költségek
A Reálszisztéma-Mont Blanc Nemzetközi Kötvény Alapnál a Befektetési jegyek nyilvános forgalomba hozatalának módja a jegyzés, melyet az Alapkezelő által megbízott Forgalmazó bonyolít. A Forgalmazó ezen jegyzés lebonyolításáért díjazásban részesül, amelynek konkrét mértéke az Alapkezelő és a Forgalmazó között létrejött forgalmazási szerződésben kerül meghatározásra. A Forgalmazót megillető jegyzési díj mértéke a forgalomba hozott (jegyzett) befektetési jegyek névértékének maximum 1 %-a, melynek kifizetése az Alap nyilvántartásba történő bejegyzését követő 15 napon belül esedékes. Ha a befektetési alap saját tőkéjének összegyűjtésére nyitva álló időn belül nem sikerül a Batv-ben előírt minimális induló saját tőkét összegyűjteni, akkor a jegyzési díj az Alapkezelőt terheli és a jegyzés lezárását követő 15 napon belül köteles a Forgalmazónak megfizetni.
22
III.
A KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZETEKRE VONATKOZÓ RÉSZLETES INFORMÁCIÓK
7. A befektetési alapkezelőre vonatkozó információk 7.1.
Az Alapkezelő neve, cégformája:
7.2. 7.3.
A befektetési alapkezelő székhelye A befektetési alapkezelő cégjegyzékszáma:
7.4. A befektetési alapkezelő alapításának dátuma: 7.4.1. Az Alapkezelő működésének időtartama: 7.4.2. Székhelyváltozás miatti új cégjegyzékszám: 7.4.3. Székhelyváltozás miatti cégbejegyzés ideje: 7.5.
Reálszisztéma Befektetési Alapkezelő Zártkörűen működő részvénytársaság 1053 Budapest, Kossuth L. u. 4. Cg.07-10-001126. 1994.11.15. Fejér Megyei Bíróság, mint Cégbíróság 1994.08.15. Határozatlan Cg.01-10-044375 Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság 2000.10.09
Az Alapkezelő által kezelt más befektetési alapok
7.5.1. Az Alap neve:
Reálszisztéma Nyíltvégű Ingatlanbefektetési Alap
7.5.2. Az Alap neve:
Reálszisztéma-Marco Polo Származtatott Abszolút Hozam Alap
7.6.
Egyéb kezelt vagyon nagysága
Reálszisztéma Nyíltvégű Ingatlanbefektetési Alap nettó eszközértéke 2011. december 31-én:
666.283 EFt.
Reálszisztéma-Marco Polo Származtatott Abszolút Hozam Alap nettó eszközértéke 2011. december 31-én:
990.022 EFt.
7.7. A befektetési alapkezelő munkaszervezetének operatív vezetését ellátó, ügyvezető és felügyelő szerveinek tagjai és beosztásuk, azon társaságon kívüli főbb tevékenységeik megjelölése mellett, ahol ezek az adott társaságra nézve jelentőséggel bírnak Az Igazgatóság tagjai: Berki István elnök Az ügyvezető igazgatói munkakör mellett az alábbi tisztségeket tölti be: Reálszisztéma Befektetési Alapkezelő Zrt. ügyvezető igazgató, igazgatóság elnöke Reálszisztéma Dabasi Nyomda Zrt. igazgatósági tag és elnök Magyar Építő Zrt. igazgatósági tag. Bakács Tamás Reálszisztéma Befektetési Alapkezelő Zrt. Várallyay Éva Reálszisztéma Befektetési Alapkezelő Zrt.
portfoliókezelő, igazgatósági tag back-office vezető, igazgatósági tag
23
A Felügyelő Bizottság tagjai Papp Zsolt okl. gépész üzemmérnök A Reálszisztéma Autókereskedelmi Kft. ügyvezető igazgató dr. Martonné Vágó Magdolna okl. nyomdaipari üzemmérnök és szaküzemmérnök A Reálszisztéma Dabasi Nyomda Zrt. vezérigazgató Tarjányiné Kirták Erzsébet okl. közgazdász A Reálszisztéma Dabasi Nyomda Zrt. gazdasági igazgató 7.8. A befektetési alapkezelő jegyzett tőkéjének összege, jelezve a már befizetett részt A társaság jelenlegi jegyzett tőkéje: 100.000.000,- Ft, azaz Egyszázmillió forint., mely teljes összegben befizetésre került. 7.9. A befektetési alapkezelő saját tőkéjének összege A társaság saját tőkéjének összege: 2011. december 31-én: 79.976 EFt, azaz Hetvenkilencmillió-kilencszázhetvenhatezer forint. 2012. szeptember 30-án: 72.400 EFt, azaz Hetvenkettőmillió-négyszázezer forint 7.10. A befektetési alapkezelő alkalmazottainak száma A társaság jelenlegi alkalmazottainak száma: 6 fő 7.11. Azon tevékenységek és feladatok megjelölése, amelyekre a befektetési alapkezelő harmadik személyt vehet igénybe Jelenleg az Alapkezelőnek három kiszervezett tevékenysége van. További tevékenységek kiszervezését az Alapkezelő nem tervezi. 7.11.1. Kiszervezett tevékenységek
kiszervezett tevékenységet végzők neve
7.11.2. számviteli szolgáltatás
Ágoston Istvánné
7.11.3. pénztáros és pénzügyi előadói munkakör
Verbóczki Ivett
7.11.4. informatikai ellenőri munkakör
Várallyay György
7.12.
A befektetéskezelésre igénybe vett vállalkozások megjelölése
A Reálszisztéma Befektetési Alapkezelő Zrt. befektetéskezelésre nem vesz igénybe más vállalkozást. 8. A letétkezelőre vonatkozó információk 8.1.
A letétkezelő neve, cégformája
8.2. 8.3.
A Letétkezelő székhelye: A letétkezelő cégjegyzékszáma:
8.4.
A letétkezelő fő tevékenysége:
8.5.
A letétkezelő tevékenységi köre:
MKB Bank Zártkörűen működő részvénytársaság. 1056 Budapest, Váci utca 38. 01-10-040952 1950.12.12. Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság 6419’08 Egyéb monetáris közvetítés, mint főtevékenység -Pénzügyi szolgáltatási tevékenységek -Kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenység -Befektetési szolgáltatási tevékenységek 24
-Kiegészítő szolgáltatási tevékenységek -Egyéb üzletszerűen végzett tevékenységek 8.6. A letétkezelő alapításának időpontja: 1950.10.28. 8.7. A letétkezelő jegyzett tőkéje: 108.936 millió forint 8.8. A letétkezelő utolsó független könyvvizsgálói 78.233 millió forint jelentéssel ellátott számviteli beszámolója szerinti (2011. december 31.) saját tőkéje 8.9. A letétkezelő alkalmazottainak száma: 2.207 fő (2012. június 30.) (átlagos statisztikai létszám) 9. A könyvvizsgálóra vonatkozó információk 9.1.
A könyvvizsgáló társaság neve, cégformája
9.2. 9.3.
VALEUR Adó- és Könyvszakértő Korlátolt felelősségű társaság 1037 Budapest, Farkastorki lejtő 47. MKVK bejegyzési szám: 001333
A könyvvizsgáló társaság székhelye: A könyvvizsgáló társaság kamarai nyilvántartási száma: 9.4. Természetes személy könyvvizsgáló neve: Kékesiné Andrikó Mária 9.5. Természetes személy könyvvizsgáló címe: 1037 Budapest, Farkastorki lejtő 47. 9.6. Természetes személy könyvvizsgáló kamarai MKVK bejegyzés száma: 003860 nyilvántartási száma
10. Olyan tanácsadókkal kapcsolatos információk, amelyek díjazása a befektetési alap eszközeiből történik 10.1. A tanácsadó neve, cégformája, székhelye, cégjegyzékszáma, a cégjegyzéket vezető bíróság vagy más szervezet neve, az Alapkezelővel kötött szerződés lényeges rendelkezései, a tanácsadó díjazására vonatkozók kivételével, amelyek fontosak lehetnek a befektetőkre nézve, a tanácsadó egyéb lényeges tevékenységei Az Alapkezelő, illetve a Reálszisztéma-Mont Blanc Nemzetközi Kötvény Alap jelenleg nem áll olyan szerződéses tanácsadó cégekkel, vagy külső befektetési tanácsadókkal kapcsolatban, amelyek díjazása az Alap eszközeiből történik. 11. A forgalmazóra vonatkozó információk (forgalmazónként) 11.1.
A forgalmazó neve, cégformája:
11.2. 11.3. 11.4.
A forgalmazó székhelye: A forgalmazó cégjegyzékszáma A forgalmazó tevékenységi köre:
11.5.
A forgalmazó alapításának időpontja:
REÁLSZISZTÉMA Értékpapír-forgalmazó és Befektető Zrt. 1053 Budapest, Kossuth L. u. 4. 01-10-044301 66.12’08 Értékpapír-, árutőzsdei ügynöki tevékenység /főtevékenység/ 64.99’08 Máshova nem sorolt egyéb pénzügyi közvetítés 66.19’08 Egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység 66.22’08 Biztosítási ügynöki, brókeri tevékenység 85.59’08 Máshova nem sorolt egyéb oktatás 1997.12.31. Az 1994.08.29-én alapított Reálszisztéma 25
11.6. A forgalmazó jegyzett tőkéje: 11.7. A forgalmazó utolsó, könyvvizsgálói jelentéssel ellátott beszámolója szerinti saját tőkéje
Értékpapír-forgalmazó és Befektető Kft. jogutódja) 200.000.000 Ft. független 244.659 EFt. számviteli (2011.12.31)
11.8. A befektetőkre, illetve képviselőikre vonatkozó, a forgalmazó által felvett adatoknak a befektetési alapkezelő felé történő továbbításának lehetősége A Batv. 85. § (1) bekezdése szerint tájékoztatja a Forgalmazó az Alapkezelőt és a letétkezelőt a befektetési jegyekre vonatkozó vételi és visszaváltási megbízások összegéről és darabszámáról. 12. Az adott tárgykörre vonatkozó egyéb információk Nem áll rendelkezésre.
26
NYILATKOZAT
A Reálszisztéma Befektetési Alapkezelő Zrt. (1053 Budapest, Kossuth L. u. 4.), mint Alapkezelő és a Reálszisztéma Értékpapír-forgalmazó és Befektető Zrt., mint forgalmazó a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 29. § -ban foglaltak alapján jelen együttes nyilatkozatukkal kijelentik - és kijelentésüket cégszerű aláírásukkal megerősítik -, hogy a Tájékoztató a valóságnak megfelelő adatokat és állításokat tartalmaz, nem hallgat el olyan tényeket és információkat, melyek a Reálszisztéma-Mont Blanc Nemzetközi Kötvény Befektetési Jegy, valamint a Reálszisztéma-Mont Blanc Nemzetközi Kötvény Alap helyzetének megítélése szempontjából jelentőséggel bírnak. A Befektetési jegyek tulajdonosának a jelen Tájékoztató félrevezető tartalmával, és az információ elhallgatásával okozott kár megtérítéséért az Alapkezelő és a Forgalmazó egyetemlegesen felel.
Budapest, 2013. február
………………………………………………….. Reálszisztéma Befektetési Alapkezelő Zrt.
………………………………………………….. Reálszisztéma Értékpapír-forgalmazó és Befektető Zrt. Kruchióné Marsi Piroska és Humpester Attila Igazgatósági tagok
Berki István Igazgatóság elnöke
27
1. melléklet :
KEZELÉSI SZABÁLYZAT I. A BEFEKTETÉSI ALAPRA VONATKOZÓ ALAPINFORMÁCIÓK 1. A befektetési alap alapadatai: 1.1. 1.2. 1.3. 1.4.
A befektetési alap neve:
1.5.
A befektetési alap rövid neve: A befektetési alap székhelye: A befektetési alap nyilvántartásba vételének időpontja,nyilvántartási száma A befektetési alapkezelő neve:
1.6. 1.7.
A letétkezelő neve: A Forgalmazó neve:
1.8. 1.9. 1.10. 1.11.
A befektetési alap működési formája: A befektetési alap fajtája: A befektetési alap futamideje: A befektetési alap típusa:
1.12.
Az alap által kibocsátott sorozatok száma:
1.13.
Az alap elsődleges eszközkategória típusa: 1.14.
Reálszisztéma-Mont Blanc Nemzetközi Kötvény Alap Reálszisztéma-Mont Blanc Alap 1053 Budapest, Kossuth L. u. 4. ……………………… Reálszisztéma Befektetési Alapkezelő Zártkörűen működő részvénytársaság MKB Bank Zrt. REÁLSZISZTÉMA Értékpapír-forgalmazó és Befektető Zrt. nyilvános nyíltvégű határozatlan futamidejű az ÁÉKBV irányelv szerint nem harmonizált alap 2, jelölése „A” és „B” sorozat. Az „A” és „B” sorozatba tartozó Befektetési Jegyek csak a kibocsátás pénznemében térnek el egymástól. értékpapíralap
Az Alap tőke- illetve hozamvédelme:
Az Alapkezelő a befektetési jegyek tulajdonosainak hozamot nem fizet, az Alapnál nincs tőke- illetve hozam megóvására vonatkozó ígéret és garancia. 2. A befektetési alapra vonatkozó egyéb alapinformációk A Reálszisztéma-Mont Blanc Nemzetközi Kötvény Alap befektetési jegyei nincsenek tőzsdére bevezetve. Az Alap különböző Befektetési Jegy sorozatokat bocsát ki, melyeket abc sorrendben betűjellel jelöl. A jelen Tájékoztatónak megfelelően nyilvánosan forgalomba hozott Befektetési Jegy sorozatok száma: 2, jelölése „A” és „B” sorozatok. Az „A” és „B” sorozatba tartozó Befektetési Jegyek névértéke és a Kibocsátás Pénzneme tér el egymástól, megegyezik azonban az elsődleges forgalmazás során vásárlásra jogosultak köre, illetve a felszámított díjak, jutalékok mértéke. 3. A befektetési alapkezelésre, továbbá a befektetési jegyek forgalomba hozatalára és forgalmazására vonatkozó, valamint az alap és a befektető közötti jogviszonyt szabályozó jogszabályok felsorolása • 2011. évi CXCIII. törvény a befektetési alapkezelőkről és a kollektív befektetési formákról (Batv.) 28
• 2007. évi CXXXVIII. Törvény (Bszt.) a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól • 2001. évi CXX. törvény (Tpt.) a tőkepiacról szóló • 345/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet, a befektetési alapok befektetési és hitelfelvételi szabályairól • 344/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a befektetési alapkezelőre vonatkozó szervezeti, összeférhetetlenségi, üzletviteli és kockázatkezelési követelményekről • 2000. évi C. törvény a számvitelről • 215/2000. (XII. 11.) Korm. rendelet a befektetési alapok éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól
II. A BEFEKTETÉSI JEGYRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK 4. A befektetési jegy ISIN azonosítója: Az „A” sorozatba tartozó befektetési jegyek ISIN kódja: A „B” sorozatba tartozó befektetési jegyek ISIN kódja:
HU0000712120 HU0000712138
5. A befektetési jegy névértéke: A sorozat: B sorozat: 6. A befektetési jegy devizaneme:
1 Ft 1Euro
A sorozat: B sorozat:
Ft (HUF) Euro (EUR)
7. A befektetési jegy előállításának módja:
dematerializált
A Batv. 81. §-ának megfelelően nyílt végű befektetési alap által forgalomba hozott befektetési jegy esetében a központi értéktár a forgalmazás-elszámolási napoknak megfelelő gyakorisággal állítja elő, illetve törli a befektetési jegyeket a befektetési alapkezelő, illetve megbízottja utasítása alapján. 8. A befektetési jegyre vonatkozó tulajdonjog igazolásának és nyilvántartásának módja: A Reálszisztéma-Mont Blanc Nemzetközi Kötvény Alap befektetési jegye névre szóló dematerializált befektetési jegy, melynek nyilvántartása értékpapírszámlán történik. Az értékpapírszámla Megbízási keretszerződéssel jön létre. Megbízási keretszerződéssel a számlavezető kötelezettséget vállal arra, hogy a vele szerződő fél (számlatulajdonos) tulajdonában álló dematerializált értékpapírt a számlavezetőnél megnyitott értékpapírszámlán nyilvántartja és kezeli, a számlatulajdonos szabályszerű rendelkezését teljesíti, valamint a számlán történt jóváírásról, terhelésről és a számla egyenlegéről a számlatulajdonost értesíti. Az értékpapírszámlán végrehajtott műveletekről a számlavezető az üzletszabályzatban meghatározott módon értesíti a számlatulajdonost. Az értékpapírszámla feletti rendelkezésre a számla tulajdonosa, illetve az a személy jogosult, akit erre a számla tulajdonosa meghatalmazott. Az értékpapírszámlán nyilvántartott, közös tulajdonban álló értékpapír feletti rendelkezési jog együttesen, vagy a tulajdonosok által választott és a számlavezetőnek bejelentett közös képviselő útján gyakorolható. 9. A befektetőnek a befektetési jegy által biztosított jogai: A Batv. 80. § (1) bekezdése szerint, a befektetőknek a befektetési alappal szemben fennálló követelését és egyéb jogait a befektetési alap által forgalomba hozott befektetési jegy testesíti meg. 29
Az Alap befektetési jegyeit a befektetők a folyamatos forgalmazás során az alap futamideje alatt megvásárolhatják, továbbá a befektetési jegyeket a befektetési alap kezelési szabályzatában foglalt szabályok szerint a futamidő alatt visszaválthatják. A Batv. 104. §. (7) bekezdésének megfelelően jelen Tájékoztató a befektetők számára a befektetési alap közzétételi helyén, az Alapkezelő és a Forgalmazó hivatalos honlapján, a www.realszisztema.hu és a www.rbroker.hu oldalakon, illetve a Felügyelet által üzemeltetett www.kozzetetelek.hu honlapon folyamatosan elérhető és a Tájékoztató egy nyomtatott példánya kérésre díjmentesen átadásra kerül. A Tájékoztató a befektetési alap megszűnéséig hatályos. A befektetési jegyek mindenkori tulajdonosai jogosultak rendszeres és rendkívüli tájékoztatásokra és a jogszabályokban és a kezelési szabályzatban meghatározott jogok gyakorlására. 10. Az adott tárgykörre vonatkozó egyéb információk: A nyilvános nyíltvégű befektetési alap esetében a forgalomban lévő befektetési jegyek darabszáma a folyamatos forgalmazás következtében folyamatosan változhat.
III.
A BEFEKTETÉSI ALAP BEFEKTETÉSI POLITIKÁJA ÉS CÉLJAI
11. A befektetési alap befektetési céljainak, specializációjának leírása, feltüntetve a pénzügyi célokat is (pl. tőkenövekedés vagy jövedelem, földrajzi vagy iparági specifikáció) A Reálszisztéma-Mont Blanc Nemzetközi Kötvény Alap befektetési célja, hogy az Alapkezelő által prudensnek tartott kockázatvállalási szint mellett, a nemzetközi, elsősorban feltörekvő régiók kötvénypiac lehetőségeit kihasználva, középtávon a lehető legmagasabb hozamot biztosítson a befektetési jegyek vásárlóinak. Az alap fő befektetési célja, hogy befektetőinek jelentős tőkenövekedést érjen el közép és hosszú távon (minimum 3, de optimálisan 5 év alatt), azzal együtt, hogy ez idő alatt a prudens tőkevédelem stratégiáját is megvalósítsa. Az Alapnak nincs iparági specifikációja. 12. Befektetési stratégia, a befektetési alap céljai megvalósításának eszközei: A Reálszisztéma-Mont Blanc Nemzetközi Kötvény Alap a nemzetközi, elsősorban feltörekvő régiók kötvénypiacain olyan értékpapírokat kíván vásárolni, amelyek közép és hosszú távon (minimum 3 de optimálisan 5 év alatt) várhatóan számottevő árfolyam-emelkedést fognak realizálni. Ezek az értékpapírok, az Alapkezelő véleménye szerint, a belső avagy valós értékükhöz képest jelentősen alul vannak árazva és az Alapkezelő által prognosztizált vállalati, gazdasági, ország politikai, vagy iparági fejlemények pozitív bekövetkezése folytán újra fognak árazódni. Továbbá az alap kíván a portfolió eszközei között olyan értékpapírokat is tartani, amelyek magas kamatozású, de relatív biztonságos kötvények, így növelve a portfólió átlag jövedelem-hozamát. A Feltörekvő régiók alatt a következő térségeket illetve országokat célozza meg az Alapkezelő: • Közép és Kelet Európa (pl.: Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Magyarország, Szerbia), • BRIC országok tagjai (Brazília, Oroszország, India és Kína), • Közép és Dél Amerika (pl.: Argentína, Chile, Mexikó, Peru, Venezuela), • Dél Kelet Ázsia egyes országai (pl.: Indonézia, Malajzia, Szingapúr, Thaiföld), • Közel Kelet (pl. Törökország), • Közép Ázsia (mint pl. Kazahsztán).
30
13. Azon eszközkategóriák megjelölése, amelyekbe a befektetési alap befektethet, külön utalással arra vonatkozóan, hogy a befektetési alap számára engedélyezett-e a származtatott ügyletek alkalmazása Az Alap eszközeit elsősorban feltörekvő piaci állampapírokba és vállalati kötvényekbe fekteti, de kockázat mérséklés céljával szerepelhetnek az Alapban fejlett országok állampapírjai is. Forintban kibocsátott magyar állampapírokat főképpen likviditáskezelési céllal tart az Alap a portfóliójában. A középtávon megcélzott magas hozam elérése céljából az értékpapír állomány elemei között jelentős súllyal szerepelhetnek a nemzetközi pénzügyi intézmények és jó hitelminősítésű vállalatok (amelyeknek a hitelminősítése, a vezető nemzetközi hitelminősítők által, pl. Standard & Poors és Moody's, a befektetésre ajánlott, avagy „investment grade” osztályba sorolt) által kibocsátott kötvények, jelzáloglevelek, valamint a kockázatok csökkentése és/vagy a hatékony portfólió kialakítása céljából, egyedi részvények vagy részvénykosarak (ETF) is. Továbbá az Alapban várhatóan számottevő szerepet foglalnak majd el a jó hitelminősítésű hazai vállalatok és hitelintézetek, illetve ahhoz kapcsolódó kibocsátók devizában denominált közép és hosszú távú kötvényei, jelzáloglevelei. Az alapkezelő az Alap nemzetközi értékpapír kitettségéből származó deviza kockázatát aktívan fedezni kívánja. Ennek érdekében, és kizárólagosan csak a kockázat csökkentése és/vagy a hatékony portfólió kialakítása érdekében, az Alap köt tőzsdei vagy tőzsdén kívüli deviza határidős szerződéseket (futures és forward). 14. Az egyes portfólióelemek maximális, illetve minimális vagy tervezett aránya az Alap nettó eszközértékéhez viszonyítva
OECD tagállamok állampapírjai: Belföldi és külföldi tőzsdei kötvények és jelzáloglevelek: Belföldi és külföldi tőzsdén kívüli kötvények és jelzáloglevelek: Belföldi és külföldi tőzsdei részvények és tőzsdei termékek: Belföldi és külföldi tőzsdén kívüli részvények: Bankbetét: Származtatott ügyletek (fedezési célból): Származtatott ügyletek (nem fedezési célból): Tőzsdei árualapú származtatott ügyletek: Nyilvános nyíltvégű kollektív befektetési értékpapírok: Egyéb:
Minimális részarány 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0% 0%
Maximális részarány 100% 100% 100% 10% 10% 100% 100% 0% 0% 10% 5%
A portfólióelemek arányszámításánál az Alap T napi nettó eszközértéke a vetítési alap. 15. A befektetési politika minden esetleges korlátozása, valamint bármely olyan technika, eszköz vagy hitelfelvételi jogosítvány, amely a befektetési alap kezeléséhez felhasználható A 345/2011. (XII.29.) Korm. rendelet 1. számú melléklete szerint: 1 2
Egy kibocsátó maximális aránya alapesetben 10% 1. pontbeli limitet meghaladó kibocsátó maximális aránya 2. pont 15% (megfelelően figyelembevételével likvid papírok esetében)
3
2. pontba tartozó értékpapírok összesített maximális aránya Jelzáloglevelek maximális aránya
4
31
40% 25%
5
1. pont szerinti limitet meghaladó mértékű jelzáloglevelek összesített 80% maximális aránya
6 7 8
Egy adott sorozatba tartozó állampapírok maximális aránya Egy adott állam maximális aránya Egy hitelintézet betéteinek maximális aránya
11
Egyéb, a megengedett eszközök körében tételesen nem felsorolt 10% értékpapírok és pénzügyi eszközök maximális aránya
35% 100% 20% felett külön kiemelni a kezelési szabályzatban 9 Egy adott kollektív befektetési értékpapír maximális aránya alapesetben 20% 10 Tőkeáttétel maximális mértéke alapesetben 2-szeres
16. A portfólió devizális kitettsége HUF: 0-50% EUR: 0-60% USD: 0-50% CAD: 0-30% AUD: 0-30% GBP: 0-30% Egyéb feltörekvő régiós deviza: 0-30% 17. Ha a tőke-, illetve hozamígéret a befektetési alap befektetési politikájával van alátámasztva, akkor a mögöttes tervezett tranzakciók leírása Az Alapnál nincs tőke- illetve hozam megóvására vonatkozó ígéret és garancia. 18. Hitelfelvételi szabályok A Rendelet 15.§ (1-4) bekezdése szerint vehet fel az Alap hitelt. 19. Azon értékpapírokat kibocsátó vagy garantáló államok, önkormányzatok vagy nemzetközi szervezetek, amelyeknek az értékpapírjaiba az alap eszközeinek több mint 35 százalékát fekteti A Magyar Állam által kibocsátott rövid vagy hosszú lejáratú értékpapírok. 20. A leképezett index bemutatása és az egyes értékpapírok indexbeli súlyától való eltérésének maximális nagysága Az Alap nem képez le indexet. 21. Azon befektetési alap befektetési politikája, amelybe a befektetési alapba fektető befektetési alap eszközeinek legalább 20 százalékát meghaladó mértékben kíván befektetni Az Alap nem kívánja más befektetési alapba fektetni eszközei legalább 20%át. 22. A cél-ÁÉKBV , illetve annak részalapjának megnevezése Alapnak nincs cél-ÁÉKBV alapja. 23. Az adott tárgykörre vonatkozó egyéb információk
32
23.1.
Az Alap referencia indexe: Azonosítója (Ticker code)
Index neve S&P Eurozone Government Bond Index MAX Index S&P/BGCantor U.S. Treasury Bond Index
SPBDEG3T SPBDUS3T
Futamideje 1-3 év + 1 év 1-3 év
Devizaneme
Súlya
EUR HUF USD
40% 30% 30%
24. Származtatott ügyletekkel kapcsolatos információk 24.1. Származtatott ügyletek alkalmazása esetén arra vonatkozó információ, hogy a származtatott ügyletek alkalmazására fedezeti célból vagy a befektetési célok megvalósítása érdekében van lehetőség Az alapkezelő az Alap nemzetközi értékpapír kitettségéből származó deviza kockázatát aktívan fedezni kívánja. Ennek érdekében, és kizárólagosan csak a kockázat csökkentése és/vagy a hatékony portfólió kialakítása érdekében, az Alap köt tőzsdei vagy tőzsdén kívüli deviza határidős szerződéseket (futures és forward). 24.2.
A származtatott termékek, illetve a származtatott ügyletek lehetséges köre
Az Alap részvénykitettségéből eredő deviza kockázatot fedezett tőzsdei (deviza futures) vagy tőzsdén kívüli (deviza forward) deviza határidős szerződésekkel kívánja csökkenteni. 24.3. Azon jogszabályhely megjelölése, amelynek alapján a befektetési alap eltérési lehetőséggel élt Alap nem kíván az eltérési lehetőséggel élni. 24.4.
A származtatott ügylettel kapcsolatos befektetési korlátok
A befektetési alap - származtatott ügyletek figyelembevételével számított - teljes nettósított kockázati kitettsége nem haladhatja meg a befektetési alap nettó eszközértékének a kétszeresét. A teljes nettósított kockázati kitettségen a befektetési alap egyes eszközeiben meglévő nettósított kockázati kitettségek abszolút értékeinek összegét kell érteni. 24.5.
Az egyes eszközökben meglévő pozíciók nettósítási szabályai
A 345/2011. Kormányrendelet 22. §. (2) bekezdése szerint kerül megállapításra az Alapnak az egyes eszközökben meglévő nettósított kockázati kitettsége. 24.6.
Az indexekben, egyéb összetett eszközökben meglévő pozíciók kezelése
Indexekbe és egyéb összetett eszközökbe nem kíván az alap befektetni. 24.7.
Az értékeléshez felhasználni kívánt árinformációk forrása
az MNB által T napra közzétett deviza középárfolyam a Reuters által közzétett deviza árfolyam a Magyar Nemzeti Bank T napi BUBOR kamatfixingjei, egyéb devizák esetében a Reuters oldalán található pénzpiaci kamatok az MTS Hungary Platformon jegyzett és legutóbb megjelentetett legjobb vételi és eladási árfolyamok 33
az MTS Hungary Platformon jegyzett T napi referenciahozamok Reuters vagy Bloomberg oldalán közzétett T napi tőzsdei záróárfolyamok Reuters vagy Bloomberg oldalán közzétett T napi tőzsdén kívüli záróárfolyamok tőzsdén kívüli értékpapír forgalom árjegyzői középárfolyam, vagy vételi árfolyam 24.8. Amennyiben azon származtatott ügylet jellemzői, amelybe a befektetési alap befektet, különböznek a jogszabály által a származtatott ügyletekre vonatkozóan meghatározott általános jellemzőktől, az erre vonatkozó figyelemfelhívás, meghatározva az adott származtatott ügylet jellemzőit és kockázatát Az Alap származtatott ügyleteinek jellemzői nem különböznek a jogszabály által meghatározott általános jellemzőktől. 24.9.
Az adott tárgykörre vonatkozó egyéb információk
Nem áll rendelkezésre. 25. Ingatlanalapra vonatkozó speciális rendelkezések -
IV.A KOCKÁZATOK 26. A kockázati tényezők bemutatása Az Alapkezelő minden rendelkezésre álló jogi eszközzel és szakmai tudással arra törekszik, hogy az értékpapírpiacon jelentkező kockázati tényezőket minimálisra csökkentse. Ennek ellenére számolni kell olyan főbb kockázati tényezőkkel, amelyek a magyar és nemzetközi gazdasági környezetből, a jogi szabályozás változásából, a kiszámíthatatlan kormányzati intézkedésekből eredhetnek. 26.1. Belföldi Politikai kockázat Magyarország illetve a külföldi országok - ahová az Alap befektetései irányulnak - politikai stabilitása megváltozhat, ami jelentősen befolyásolhatja az Alap portfóliójában szereplő eszközök értékét. A magyarországi állampapírok hozamszintjét alapvetően befolyásolja a magyar monetáris és gazdaságpolitikai irányító szervek (kormány, jegybank) által követett költségvetési és monetáris politika. Így a befektetési jegyek hozamát is erősen befolyásolja a hatóságok által választott árfolyamrendszer és kamatpolitika. Emellett Magyarország külföldi Befektetők általi megítélésére és a magyar kötvényektől elvárt hozamra is számottevő hatással van a mindenkori kormány (és jegybank) gazdaságpolitikája. 26.2. Belföldi makrogazdasági kockázat A magyar állampapírpiac hozamszintjét döntően befolyásolják a hazai makrogazdasági folyamatok, ezen belül is különösen az infláció alakulása. Az infláció emelkedésével együtt járó hozamszint emelkedés kedvezőtlenül hat a fix kamatozású hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok árfolyamára. Szintén befolyásolja áttételesen a hozamszint alakulását Magyarország fizetési mérleg pozíciója, valamint az államháztartás egyenlege (külső és belső egyensúly). Mindezekből kifolyólag a befektetési jegyek kamatlábkockázatnak vannak kitéve. 26.3. Nemzetközi Politikai és Makrogazdasági kockázat A világgazdasági és/vagy a nemzetközi politikai instabilitás jogi, pénzügyi, szabályozási változásokhoz vezethet, vagy a jogi, adózási, szabályozási, illetve piaci reformok visszavonását eredményezheti. Valamely ország külső államadóssági pozíciója romolhat az idő során, és ez váratlan adók kivetéséhez 34
vagy a deviza/valuta kereskedelmi folyamatok korlátozásához vezethet. Sor kerülhet a magántulajdon kényszerű, megfelelő kompenzáció nélkül történő államosítására is. A magas infláció miatt a vállalkozásoknak nehézséget okozhat a forgótőke megszerzése. Egyes országok nagymértékben függhetnek az áru- és nyersanyagexporttól és a termékek világpiaci árainak negatív változása kedvezőtlen hatást gyakorolhat ezen országok gazdaságára. 26.4. Nemzetközi tőkepiaci kockázat Magyarország nyitott, világviszonylatban kis gazdaság. Emiatt a belső makrogazdasági folyamatok mellett a külföldi tőkepiaci trendek is befolyásolják a magyar kötvénypiac hozamait. A külföldi befektetők magyar kötvények iránti kereslete a befektetők által elvárt hozamfelár mellett függ a külföldi tőkepiacok kamatszintjétől is. Ezáltal a külföldi kamatok is befolyásolják a befektetési jegyek árfolyamát. Továbbá a nemzetközi értékpapír piacon is előfordulhat időnként nagymértékű árfolyamingadozás, aminek következménye lehet az Alap nettó eszközértékének kedvezőtlen változása. 26.5. Befektetési kockázat Az Alapkezelő az Alap portfólióját a törvényi szabályozás betartásával és az Alap befektetési politikáját követve saját belátása szerint állítja össze. Annak ellenére, hogy az Alapkezelő minden befektetést részletes elemzést követően hajt végre, nincs garancia arra, hogy az Alap nem szenved el árfolyamveszteséget. A befektetési jegy tulajdonosoknak tudomásul kell venniük, hogy valamennyi befektetés kockázattal jár és az Alapkezelőnek nem áll módjában garantálni az Alap teljesítményét, vagy jövőbeni hozamát. 26.6. Reálhozam kockázata A fogyasztói árindex emelkedése mindig rejt magában némi bizonytalanságot, így előfordulhat, hogy az infláció – bizonyos múltbeli időszakot tekintve – meghaladja az állampapírpiac hozamát. 26.7. Az Alap eszközeinek likviditási kockázata Az Alapkezelő a befektetési döntések meghozatala előtt mérlegeli az eszközök likviditását. A portfólióban lévő eszközök likviditása változhat. Ez esetben elképzelhető, hogy ha jelentősen romlik egy eszköz likviditása, akkor azt a nyilvántartási értéke alatt tudja csak az Alapkezelő értékesíteni, ami kedvezőtlenül befolyásolja az Alap nettó eszközértékét, így a befektetési jegyek árfolyamát. 26.8. Devizakockázat Az Alap eszközeit különböző országok és ott működő vállalatok egymástól eltérő devizanemekben kibocsátott értékpapírjaiba is fektetheti. Ennek következtében az Alap eszközeinek az egyes devizákban kifejezett értéke, magyar forintra, vagy eurós alapok esetén euróra konvertálva az adott deviza és a forint/euró közötti árfolyam ingadozásától függően változhat. Ezáltal a Befektetési Jegyeket megvásárló Befektetőknek bizonyos esetekben az Alap portfólióját alkotó egyedi papírok és azok devizanemei forinttal/euróval szemben meghatározott árfolyama ingadozásának kockázatával kell szembenézniük. 26.9. A befektetési jegyek folyamatos forgalmazásának felfüggesztése miatti kockázat A Batv. 92.§ (1) bekezdése szerint a befektetési jegyek folyamatos forgalmazása legfeljebb 3 munkanapra szüneteltethető, amennyiben a befektetési jegyek értékesítése, illetve visszaváltása a befektetési alapkezelő, a letétkezelő, illetve a forgalmazó működési körében felmerülő okokból nem végezhető. A szünetelésről rendkívüli közzététel útján kell tájékoztatni a befektetőket és haladéktalanul a Felügyeletet. A Batv.-ben meghatározott esetekben - kizárólag a befektetők érdekében - az Alapkezelő illetve a Felügyelet is felfüggesztheti a folyamatos forgalmazást, a vételt és a visszaváltást egyaránt.
35
A felfüggesztés időtartama legfeljebb 30 nap. A Felügyelet indokolt esetben a befektetési alapkezelő kérelmére a felfüggesztést további 1 évvel meghosszabbíthatja. 26.10. Az Alap saját tőkéjének csökkenése miatti kockázat A befektetési jegyek nagytömegű visszaváltása esetén az Alap saját tőkéje olyan mértékben lecsökkenhet, melynél az Alapkezelő kezdeményezi az Alap megszüntetését. Ez esetben a Befektetők az általuk kívántnál esetleg előbb kapják vissza a befektetési jegybe fektetett pénzüket. Az Alapot az Alapkezelő köteles megszüntetni, amennyiben az Alap saját tőkéje három hónapon keresztül, átlagosan nem éri el a húszmillió forintot. 26.11. Nettó eszközértékből eredő kockázat Az Alapkezelő célja az volt az eszközök értékelési szabályainak kialakításakor, hogy a nettó eszközérték a lehető legpontosabban tükrözze a portfólió pillanatnyi értékét. Egyes kevésbé likvid értékpapíroknál azonban előfordulhat, hogy azok utolsó piaci ára, amely az értékelés alapját képezi, nem friss, ezért nem tükrözi helyesen az adott eszköz piaci értékét. Ekkor – miután a nettó eszközérték enyhe felül- vagy alulértékeltséget mutathat – a nettó eszközértéken való forgalmazás miatt a befektetők által realizált hozam minimálisan eltérhet az Alap portfólióját alkotó piaci eszközök tényleges értékének hozamától. 26.12. A Letétkezelő kockázata Az Alap portfóliójában szereplő befektetési eszközöket a Letétkezelő elkülönített számlán tartja nyilván. A Letétkezelőnek meghatározott törvényi szabályoknak és tőkekövetelményeknek kell megfelelnie, ám az elkülönített számla teljes biztonságát semmi sem garantálhatja. 26.13. Partnerkockázat Amennyiben az Alapkezelő által az Alap nevében kötött ügyletekben közreműködő partnerek kötelezettségeiknek nem tesznek eleget maradéktalanul, ez hátrányosan befolyásolhatja az Alapok Nettó Eszközértékét és a Befektetési Jegyek árfolyamát. Előfordulhat, hogy a befektetési alap befektetési politikája alapján egy adott intézménnyel szembeni, az adott intézmény által kibocsátott átruházható értékpapírokba vagy pénzpiaci eszközökbe történő befektetésekből, az adott intézménynél elhelyezett betétekből, és az adott intézménnyel kötött OTC származtatott ügyletekből eredő összevont kockázati kitettség meghaladja a befektetési alap eszközeinek 20 százalékát. Ennek következtében - a szigorú kockázati monitoring ellenére előfordulhat, hogy a partnerek pénzügyi, illetve egyéb típusú nehézségei miatt az Alap veszteségeket szenvedhet el. 26.14. A tranzakciós ár ismeretének hiányában történő megbízás kockázata A Befektetési Jegyre adott vételi és visszaváltási megbízás megadásának időpontjában a Befektetők nem ismerik a Befektetési Jegyek pontos árfolyamát, amelyen a megbízás teljesülni fog. A teljesüléskori árfolyam csak két munkanappal a megbízást követően válik ismertté. A pontos árfolyam ismeretének hiánya kockázatot jelent. 26.15. Adószabályok változásának kockázata A befektetési jegyekre vonatkozó adójogszabályok folyamatosan változnak. 26.16. Az Alap megszűnésének kockázata Az Alap megszűnik abban az esetben, ha az Alap saját tőkéje három hónapon keresztül átlagosan nem éri el a 20 millió forintot. Amennyiben a kockázati tényezők valamelyikének bekövetkezése szükségessé teszi a Kezelési Szabályzat módosítását, akkor ezt az Alapkezelő azonnali hatállyal kezdeményezi a Pénzügyi
36
Szervezetek Állami Felügyeleténél, melyről a Befektetőket is tájékoztatja. Az Alap különböző kockázattípusoknak való kitettségét a következő táblázat mutatja: Kockázat megnevezése mértéke
politikai
makrogazdasági
tőkepiaci
befektetési
reálhozam
likviditási
xxx
xxxx
xxx
xxxx
xxx
xxx
Kockázat megnevezése
Származtatott termékekből eredő xx
mértéke Kockázat megnevezése mértéke xxxx: xxx: xx: x: -:
deviza
felfüggesztési
neé számítási
letétkezelői
xxxx
x
x
x
adóváltozási
megszűnési
átalakítási
partner
tranzakciós ár hiánya
xx
x
x
xx
xx
jelentős számottevő nem elhanyagolható nem jelentős nincs
V. AZ ESZKÖZÖK ÉRTÉKELÉSE 27. A nettó eszközérték megállapítása, közzétételének helye és ideje, A Batv. 99. § (1-4) bekezdésének megfelelően kerül meghatározásra az Alap nettó eszközértéke befektetési jegy sorozatonként. A Reálszisztéma-Mont Blanc Nemzetközi Kötvény Alapeszközeinek és költségeinek arányosítása „A” és „B” sorozatra az alábbiak szerint történik: A T napi eszközök és költségek megosztásra kerülnek az előző napon (T-1) megállapított és korrekcióval módosított eszközök arányában, mely értéke növekszik, illetve csökken a T napon történt befektetési jegy eladások, illetve visszaváltások árfolyamértékével. Korrekciós tételek: a T napnál korábbi teljesítésű de T napon kifizetett díjak, költségek, melyekre a teljesítés értéknapjára megállapított eszközarány megosztás érvényesül. A Batv. 51. § (2) bekezdését figyelembe véve történik az Alap egyes eszközeinek az egyes befektetési jegy sorozatok közötti megosztása. A Batv. 100. § (1) bekezdésének megfelelően az Alap nettó eszközértéke és az egy befektetési jegyre jutó nettó eszközértéke minden forgalmazás-elszámolási napra, de legalább hetente egyszer megállapításra kerül. A Batv. 111. § (1-2) bekezdései és a 116. § (1) b. pontja alapján az Alapkezelő az Alap egy befektetési jegyre jutó nettó eszközértékét az Alapkezelő és Forgalmazó hivatalos honlapján, a www.realszisztema.hu és a www.rbroker.hu oldalakon közzéteszi minden olyan napra, amelyre megállapításra kerül, a megállapítást követő 2 munkanapon belül. Az Alapkezelő a nyilvánosság számára biztosítja az általa kezelt nyilvános befektetési alapok múltbeli 5 éves működési időszakra vonatkozó egy jegyre jutó nettó eszközérték adatainak elérhetőségét. 37
27.1. A hibás nettó eszközérték számítás esetén követendő eljárás A Batv. 101. §-a szerint a befektetési alap nettó eszközértéke számításában bekövetkezett hiba esetén a hibás nettó eszközérték a hiba feltárását követő legközelebbi nettó eszközérték megállapításkor a hiba bekövetkezésének időpontjára visszamenőleges hatállyal javításra kerül, amennyiben a hiba mértéke meghaladja a befektetési alap nettó eszközértékének egy ezrelékét. A javítás során a megállapított hiba bekövetkezésének időpontjában érvényes mértékének megfelelően módosításra kerül a nettó eszközérték minden olyan napra vonatkozóan, amelyet a feltárt hiba a későbbiek során érintett. A javított nettó eszközérték közzétételre kerül. Nem minősül hibának az olyan hibás piaci árfolyam és adatközlés, amely nem a befektetési alapkezelő vagy a letétkezelő érdekkörében merült fel, feltéve, hogy a befektetési alapkezelő és a letétkezelő a tőle elvárható gondossággal járt el a nettó eszközérték megállapítása során. Ha a befektetési jegy forgalmazására hibás nettó eszközértéken került sor, a hibás és a helyes nettó eszközérték szerint számított forgalmazási ár közötti különbség a befektetővel 30 napon belül elszámolásra kerül, kivéve, ha • a hibás nettó eszközérték-számítás miatti, egy befektetési jegyre jutó forgalmazási ár különbség mértéke nem éri el a helyes nettó eszközértéken egy befektetési jegyre számított forgalmazási ár egy ezrelékét, • a hibás és a helyes nettó eszközértéken számított forgalmazási ár különbségéből származó elszámolási kötelezettség összegszerűen nem haladja meg befektetőnként az egyezer forintot vagy • a befektetési alapkezelő a nettó eszközérték-számításában feltárt hiba esetén, annak javítása eredményeképpen a befektetési jegy forgalmazási árában keletkező különbségből adódó elszámolási kötelezettség kapcsán a befektetőt terhelő visszatérítési kötelezettségtől eltekint azzal, hogy ez esetben a befektetési alapot ért vagyoncsökkenést a befektetési alapkezelő vagy a letétkezelő pótolja a befektetési alap számára. 28. A portfólió elemeinek értékelése 28.1. Az értékelés főbb szabályai: A befektetési alap tárcájában szereplő eszközök körét részletesen szabályozza a 215/2000. Kormányrendelet, a Batv. és a 345/2011. Kormányrendelet (17. §.). Értékelésük az alábbiak szerint történik: a) Tőzsdei értékpapírok (Magyar és külföldi értékpapírok) Ezeket az értékpapírokat a T napi záróárfolyamon kell számításba venni. Ha a tőzsdén a portfólióban szereplő értékpapírra az adott napon nem kötöttek üzletet, akkor az értékpapír árfolyamát a legutolsó közölt záróárfolyamon kell nyilvántartani. Azoknál a kamatozó értékpapíroknál, ahol az árfolyam a legutolsó kamatfizetés óta felhalmozódott kamatokat nem tartalmaz, az árfolyamhoz hozzá kell adni a kamatot. Amennyiben tartalmazza, de a T napon nem volt üzletkötés, úgy az azt megelőző legutolsó tőzsdei forgalmi nap árfolyamához az azóta felhalmozódott kamatot hozzá kell adni. b) Nem tőzsdei, de a nyilvános értékpapír kereskedelemben forgalmazott értékpapírok Amennyiben a magyarországi vagy külföldi székhelyű vállalkozások külföldi kibocsátású vállalati kötvényei sem a BÉT-re, sem más elismert külföldi piacra nem kerülnek bevezetésre, akkor a nemzetközi gyakorlatnak és a nemzetközi piacokon rendelkezésre álló adatoknak megfelelően, professzionális adatszolgáltató által a T napra, vagy ennek hiányában az azt megelőző kereskedési (T-1) napra vonatkozóan közölt legfrissebb záróárfolyamon kell értékelni a következőképpen: - a BLOOMBERG, illetve REUTERS által T napra közölt záróárfolyam alapján; - ha ezek nem elérhetők, akkor a T napi tőzsdén kívüli (avagy OTC) értékpapír forgalom árjegyzői középárfolyamon; 38
-
ha az sem elérhető, akkor a T napi árjegyzői vételi árfolyamon;
Amennyiben sem a T napi sem a T-1 napi fenti árak nem elérhetők, abban az esetben a bekerülési árat kell alkalmazni. c) A likvid eszközök értékelése Bankszámlán vagy bankbetétben lévő eszközöket úgy kell figyelembe venni, mintha azokat az Alapkezelő aznap likvidálná. A készpénzállomány a folyószámla pozitív egyenlegének T napig megszolgált időarányos kamata plusz a folyószámla T napi záró állománya összegeként kerül értékelésre. Amennyiben a kamatperiódus végén a számított időarányos kamat és a jóváírt kamat között különbség mutatkozik, a kamatkülönbség a jóváírás napi nettó eszközértékben kerül elismerésre. A bankbetét a lekötött betét T napig járó időarányos kamattal megnövelt összegeként kerül értékelésre. d) Opciós ügyletek A tőzsdei opciós ügyletek a T napi opciós áron kerülnek értékelésre. Amennyiben T napon tőzsdei ár nem áll rendelkezésre, az utolsó tőzsdei árat kell alkalmazni. Amennyiben az utolsó tőzsdei ár 5 tőzsdenapnál régebbi, a tőzsdei opciók értékelését a nem tőzsdei opciók szabályai szerint kell elvégezni. A nem tőzsdei típusú opciós ügyletek árjegyző által közzétett árjegyzés átlagán kerülnek értékelésre. Az opció belső értéke az opcióban szereplő értékpapíroknak a nettó eszközérték megállapításkori árfolyama és a kötési árfolyama közötti különbségének abszolút értéke. e) Határidős ügyletek A tőzsdei határidős ügyletek a kötési árfolyam és a T napi tőzsdei elszámoló ár különbözetén kerülnek értékelésre. A tőzsdén kívüli deviza határidős ügyletek a T napi azonnali árfolyam és az érintett devizákban jegyzett bankközi kamatok a határidős kötés hátralévő futamidejéhez legközelebbi két lejáratának napokkal súlyozott átlaga alapján számított határidős árfolyamon kerülnek értékelésre. f) Tőzsdei származékos termékek (BUX) Az adott napi nyitott pozíciókat az adott instrumentumra közzétett T napi - illetve ennek hiányában a legutolsó - hivatalos elszámolóár szerint kell értékelni. Mivel egy adott napi (T napi) nettó eszközérték megállapítására a következő nap kerül sor, a portfólióban szereplő értékpapírok értéke is az adott napig (T napig) járó kamatokat tartalmazza. 28.2.
Az értékelés részletes szabályai
a) 92 napnál hosszabb hátralévő futamidejű Magyarországon kibocsátott magyar állampapírok A fix kamatozású államkötvények és diszkontkincstárjegyek a T napi elsődleges forgalmazói árjegyzés keretében az MTS Hungary Platformon jegyzett és legutóbb megjelentetett legjobb vételi és eladási hozam középértéke alapján T napra számított bruttó árfolyamon kerülnek értékelésre. (Azoknál a kamatozó értékpapíroknál, ahol az árfolyam a legutolsó kamatfizetés óta felhalmozódott kamatokat nem tartalmaz, az árfolyamhoz hozzá kell adni a kamatot. Amennyiben tartalmazza, de a nettó eszközérték megállapítását megelőző napon nem volt üzletkötés, úgy a legutolsó forgalmi nap árfolyamához az azóta felhalmozódott kamatot hozzá kell adni.) Amennyiben elsődleges árjegyzők még nem jegyeztek árat az adott állampapírra, akkor a beszerzéskori hozammal T napra számított bruttó árfolyamon kerül értékelésre.
39
A változó kamatozású államkötvények a T napi elsődleges forgalmazói árjegyzés keretében az MTS Hungary Platformon jegyzett és legutóbb megjelentetett legjobb vételi és eladási nettó ár középértéke plusz a T napig megszolgált időarányos kamat értéken kerülnek értékelésre. Amennyiben a változó kamatozású államkötvényre T napon az elsődleges forgalmazók árat nem jegyeznek, akkor ezen értékpapírok a legutolsó elsődleges forgalmazói árjegyzés keretében megjelentetett legjobb vételi és eladási nettó ár plusz T napig megszolgált felhalmozott kamat értéken kerülnek értékelésre. Amennyiben elsődleges árjegyzők még nem jegyeztek árat az adott állampapírra, akkor a T napig megszolgált kamattal megemelt nettó beszerzési áron kerül értékelésre. Az államkötvények értékelése: Értékelési árfolyammal súlyozott névérték
aktuális kamatperiódusban az értékelés napjáig felhalmozódott kamat
+
Az államkötvények nyilvános forgalomba hozatalának módja aukció és/vagy jegyzés. A kibocsátástól számított egy hónapon belül kérelmezik az egyes sorozatok Budapesti Értéktőzsde forgalmazotti kategóriájába való bevezetést. Az üzletkötés tárgya tőzsdén a nettó árfolyam. Bruttó árfolyam = Nettó árfolyam+felhalmozott kamat A felhalmozott kamat számításának módja: •
Kamatot futamidő alatt kifizető kötvények:
Névérték * kamatperiódusra számított kamat kamatperiódus hossza
•
*
kamatperiódusból eltelt kamatnapok száma
Kamatot tőkésítő, lejáratkor egy összegben törlesztő államkötvények
(Névérték+már tőkésített kamat)*aktuális kamatperiódusra számított kamat aktuális kamatperiódus hossza
*
kamatperiódusból eltelt kamatnapok száma
+
már tőkésített kamat/ok
A kamatperiódus hosszának kiszámításakor az első nap kamatnap, a zárónap nem kamatozik. A kamatot kifizető kötvényeknél a kamatfizetés napja már a következő kamatperiódus kamatnapja. A kamatot tőkésítő kötvényeknél a kamatfizetés napján már a kamatokkal növelt címletérték képezi a kamatszámítás alapját. Ez a számítási mód adott esetben eltérő is lehet, amennyiben az államkötvény kibocsátási tájékoztatója másként határozza meg. b) A Magyar Nemzeti Bank által kibocsátott kötvények és a 92 nap vagy annál rövidebb hátralévő futamidejű állampapírok A Magyar Nemzeti Bank által kibocsátott kötvények, a Magyarországon kibocsátott magyar államkötvények és diszkontjegyek, publikusan hozzáférhető T napi záró ár hiányában, az MTS Hungary Platformon jegyzett T napi referenciahozamokból, a hátralévő futamidő alapján lineárisan számított hozammal T napra számított bruttó árfolyamon kerülnek értékelésre. A 92 nap vagy annál rövidebb hátralévő futamidejű MNB papírok és a Magyarországon kibocsátott magyar állampapírok esetében a T napi bruttó árfolyam az MTS Hungary Platformon jegyzett T napi 3 hónapos referenciahozama alapján számított bruttó árfolyamon kerülnek értékelésre az alábbiak szerint: 40
Számított árfolyam: (1/{1+referencia hozam*(lejárat napja – értékelés napja)/360})*100 Papír értéke: Számított árfolyammal súlyozott névérték. A hátralévő kamatnapok meghatározásánál az értékelési árfolyam napja (vásárlás esetén a vásárlás napja) kamatnap, míg a lejárat napja nem. c) Tőzsdén jegyzett és forgalmazott részvények és „exchange traded fund”-ok (ETF-ek): A tőzsdére bevezetett részvényeket és ETF-eket a T napi tőzsdei záróárfolyam szerint kell értékelni; Ha az adott napon nem történt üzletkötés, akkor a legutolsó tőzsdei záróárfolyamot kell használni, ha ez az árfolyam a T naphoz képest 30 napnál nem régebbi. Amennyiben az adott tőzsdére bevezetett részvényre legalább 30 napja nem történt kötés a tőzsdén, akkor a tőzsdén kívüli kereskedelem szerinti és a BÉT hivatalos lapjában közzétett utolsó súlyozott átlagárfolyam alapján kell meghatározni az eszköz értékelési árfolyamát, ha az nem régebbi 30 napnál; A tőzsdére nem bevezetett részvény esetében a tőzsdén kívüli kereskedelem szerinti regisztrált utolsó súlyozott átlagárfolyam alapján kell meghatározni az eszköz értékelési árfolyamát, ha az nem régebbi 30 napnál. Ha egyik módszer sem alkalmazható, akkor függetlenül annak régiségétől, az utolsó tőzsdei, ennek hiányában tőzsdén kívüli árfolyam, illetve a beszerzési ár közül az alacsonyabbat kell figyelembe venni. Abban az esetben, ha tőzsdére bevezetett részvény kereskedése PSZÁF határozat miatt több, mint két napra fel van függesztve és az Alapkezelőhöz olyan, a részvényre vonatkozó vételi vagy eladási ajánlat érkezik, amely legalább 10 százalékkal kedvezőbb, mint a felfüggesztés előtti tőzsdei záróárfolyam, továbbá az ajánlat pénzügyileg megalapozott, a részvényt az ajánlati áron kell értékelni abban az esetben, ha az ajánlattal érintett részvények darabszámának és az ajánlatban szereplő árfolyam és a felfüggesztés előtti tőzsdei záróárfolyam különbségének szorzata meghaladja az Alap nettó eszközértékének 1 százalékát. d) Nyíltvégű befektetési alapok jegyei Nyíltvégű befektetési alapok jegyeinek T napi értéke az a hivatalos nettó eszközérték, amelyen a befektetési jegyek T napon visszaválthatóak. Ennek megfelelően a befektetési jegyek T napi értékének meghatározásához az adott befektetési jegy T napra vonatkozó hivatalos egy jegyre jutó nettó eszközértékét kell használni. e) Zártvégű befektetési alapok jegyei Amennyiben az adott zártvégű befektetési alap jegyeire van tőzsdei árjegyzés, akkor azok a T napi tőzsdei záróárfolyamon kerülnek értékelésre. Amennyiben az adott zártvégű befektetési alap jegyeire nincs árjegyzés, de a befektetési jegyek tőzsdén kereskedettek, akkor azok a legutolsó – 30 napnál nem régebbi – tőzsdei záróárfolyamon kerülnek értékelésre. Amennyiben az adott zártvégű befektetés alap jegyeire nincs árjegyzés és tőzsdén sem kereskedettek, illetve tőzsdei áruk 30 napnál régebbi, akkor azok a T napi egy jegyre jutó eszközértéken kerülnek értékelésre. f) Nem tőzsdei, de a nyilvános értékpapír kereskedelemben forgalmazott értékpapírok Amennyiben a magyarországi vagy külföldi székhelyű vállalkozások vállalati kötvényei sem a BÉT-re, sem más elismert külföldi piacra nem kerülnek bevezetésre, akkor a nemzetközi gyakorlatnak és a nemzetközi piacokon rendelkezésre álló adatoknak megfelelően, professzionális adatszolgáltató által a T napra, vagy ennek hiányában az azt megelőző kereskedési napra (T-1) vonatkozóan közölt legfrissebb záróárfolyamon kell értékelni a következőképpen: 41
-
a BLOOMBERG, illetve REUTERS által T napra közölt záróárfolyam alapján; ha ezek nem elérhetők, akkor a T napi tőzsdén kívüli (avagy OTC) értékpapír forgalom árjegyzői középárfolyamon; - ha az sem elérhető, akkor a T napi árjegyzői vételi árfolyamon; Amennyiben sem a T napi sem a T-1 napi fenti árak nem elérhetők, abban az esetben a bekerülési árat kell alkalmazni. g) Repóügyletek (fordított repó) Repóügylet (visszavásárlási megállapodás) során az ügylet tárgyát képező befektetési eszköz T napi értékét az adott eszközre érvényes értékelési elvek alapján T napra számolt piaci értékeként kell meghatározni, és ehhez a repóügyletek során az eladási és visszavásárlási ár közötti árfolyamkülönbözet T napig számolt időarányos részét hozzá kell adni. Fordított repóügylet (fordított visszavásárlási megállapodás) során nem kell a repó tárgyát képező eszköz értékét a portfólió értékébe beszámítani. A vételi és az eladási ár közötti árfolyam-különbözet T napig számolt időarányos részét kell a fordított repóügylet T napi piaci értékének tekinteni. h) Egyéb nyilvánosan kibocsátott értékpapírok Azokat a kötvényeket, amelyek árfolyamára vonatkozóan nem áll rendelkezésre nyilvános információ, értékelésükre a mindenkor érvényes kibocsátási tájékoztató feltételei szerint kerül sor. i) Devizás eszközök és kötelezettségek értékelése Az összes devizában denominált eszköz, a külföldi pénzértékre szóló követelések és kötelezettségek, valamint a valutakészletek és devizabetétek piaci értékének meghatározásánál az MNB által T napra meghirdetett középárfolyamot kell alkalmazni. A külföldi befektetések révén keletkezett pozíciók (ide értve a külföldi részvények, befektetési jegyek és ETF ügyletek, a repó és fordított repó ügyletek, a tőzsdei és tőzsdén kívüli származtatott ügyletek és azon belül a deviza forward pozíciók is, amelyek egyik lába sem forint) devizában kifejezett értékét a T napra közzétett MNB középárfolyam felhasználásával kell forintban kifejezni. Abban az esetben, ha egy adott devizánál az MNB által T napra közzétett deviza középárfolyam legalább 0,5%-kal eltér a T napi Reuters jegyzés bid-ask értékeinek átlagától, a valódiság elvének, valamint a legfrissebb piaci árfolyamok használatának érdekében az értékeléshez mindegyik devizánál alkalmazható a Reuters által közzétett bid-ask értékek átlag deviza árfolyama. 29. A származtatott ügyletek értékelése 29.1.
Tőzsdei származtatott ügyletek (Magyar és külföldi)
Tőzsdei határidős ügyletek (futures): A nyitott tőzsdei határidős ügyleteket az adott instrumentumra kialakult T napi hivatalos elszámolóáron kell figyelembe venni. Ennek megfelelően a határidős pozíció értéke T napon megegyezik az T napi hivatalos elszámolóár és az azt megelőző utolsó elszámolóár különbözetének, valamint a kontraktusok méretének és mennyiségének a szorzatával. Ha elszámolóár nem áll rendelkezésre, akkor a határidős pozíció értéke a T napi prompt nettó piaci árfolyam és a kötési nettó árfolyam T napi hozamgörbe alapján kalkulált T napi jelenértékének különbözete. Tőzsdei opciós ügyletek: a nyitott tőzsdei opciós ügyletek a T napi tőzsdei opciós záróáron (elszámolóáron) kerülnek értékelésre. Amennyiben T napon tőzsdei ár nem áll rendelkezésre, az utolsó tőzsdei árat kell alkalmazni. Amennyiben az utolsó tőzsdei ár 30 napnál régebbi, a tőzsdei opciók értékelését a nem tőzsdei opciók szabályai szerint kell elvégezni. Külföldi futures ügyleteknél a T nap végén meglévő nyitott kötésállományt az instrumentum, vezető piacának szabályai által meghatározott – T napi – hivatalos árfolyamon (elszámolóár, záró árfolyam,
42
stb.) kell értékelni. A devizában kifejezett értéket az MNB által közzétett T napi deviza középárfolyamon kell forintra átszámítani. Abban az esetben, ha egy adott devizánál az MNB által T napra közzétett deviza középárfolyam legalább 0,5%-kal eltér a T napi Reuters jegyzés bid-ask értékeinek átlagától, a valódiság elvének, valamint a legfrissebb piaci árfolyamok használatának érdekében az értékeléshez mindegyik devizánál alkalmazható a Reuters által közzétett bid-ask értékek átlag deviza árfolyama. 29.2.
Tőzsdén kívüli származtatott ügyletek:
Határidős (forward) megállapodások A forward eladási megállapodás T napi piaci értéke a forward megállapodásban szereplő eladási árfolyam T napra vonatkozó jelenértékének és a mögöttes instrumentum (alaptermék) T napi – a határidős ügylet teljesítéséig várható pénzáramlások jelenértékével csökkentett – piaci értékének a különbségével egyezik meg. A forward vételi megállapodás T napi piaci értéke a mögöttes instrumentum (alaptermék) T napi – a határidős ügylet teljesítéséig várható pénzáramlások jelenértékével csökkentett – piaci értékének és a forward megállapodásban szereplő vételi árfolyam T napra vonatkozó jelenértékének a különbségével egyezik meg. A jelenérték-számítás során használt kamatok forrása forint esetében a Magyar Nemzeti Bank T napi BUBOR kamatfixingjei, egyéb devizák esetében a Reuters oldalán található pénzpiaci kamatok. Deviza mögöttes instrumentum esetében a T napi piaci érték meghatározásakor az MNB T napi középárfolyama kerül felhasználásra. Abban az esetben, ha egy adott devizánál az MNB által T napra közzétett deviza középárfolyam legalább 0,5%-kal eltér a T napi Reuters jegyzés bid-ask értékeinek átlagától, a valódiság elvének, valamint a legfrissebb piaci árfolyamok használatának érdekében az értékeléshez mindegyik devizánál alkalmazható a Reuters által közzétett bid-ask értékek átlag deviza árfolyama. 29.3. Opciós ügyletek A vásárolt opció értéke a nettó eszközértéket növeli, az eladott (kiírt) opció értéke pedig azt csökkenti. Az opció értékét az alaptermék jellegét is figyelembe vevő – az adott alaptermékre szóló opciós piacon legelterjedtebb –értékelési modell segítségével kell meghatározni. Az opció belső értéke az opcióban szereplő értékpapíroknak a nettó eszközérték megállapításkori árfolyama és a kötési árfolyama közötti különbségének abszolút értéke. Az értékeléshez a legutolsó bekerüléshez tartozó beszerzési árból visszaszámolható implikált volatilitást kell felhasználni. A Letétkezelő – az Alapkezelő egyetértésével – az óvatosság és a valódiság elvének egyidejű figyelembevételével indokolt esetben dönthet úgy, hogy vásárolt opció esetén a fenti árazási módszerrel kapott értéknél alacsonyabb, eladott (kiírt) opció esetén pedig (abszolút értékben) a fenti árazási módszerrel kapott értéknél magasabb áron értékeli az opciót. 29.4. CFD ügyletek A CFD ügyleteknél a T nap végén meglévő nyitott kötésállományt az instrumentum vezető piacának szabályai által meghatározott – T napi – hivatalos árfolyamon (elszámolóár, záró árfolyam, stb.) kell értékelni. 29.5. Swap ügyletek A swap ügylet a kétoldali ellentétes irányú kötelezettségek T napra számolt jelenértékének különbözeteként kerül értékelésre. A kötelezettségek jelenértékének kiszámításához a kötelezettség hátralévő futamidejéhez legközelebb eső két bankközi kamat vagy 1 évnél hosszabb instrumentum esetén nyilvánosan hozzáférhető zéró kupon görbe pontjai napokkal súlyozott átlagának megfelelő diszkontrátát kell alkalmazni. 43
29.6. Rövid (short) pozíció értékelése A rövid pozíció T napi értékének kiszámításához a kölcsönvett instrumentumok fenti értékelési módszerek alapján meghatározott T napi (vagy annak hiányában a legutolsó) piaci árfolyama és mennyisége alapján számolt kötelezettségállományt kell figyelembe venni. Ezzel szemben áll az instrumentumok eladásából származó eszközök fenti értékelési módszerek alapján számolt piaci értéke. 30. Az adott tárgykörre vonatkozó egyéb információk 30.1. BEFEKTETŐK RENDSZERES ÉS RENDKÍVÜLI TÁJÉKOZTATÁSÁNAK SZABÁLYAI, ANNAK MÓDJA, HELYE, IDEJE A Batv.106. § (1-4) bekezdésének megfelelően rendszeresen tájékoztatja az Alapkezelő a nyilvánosságot az általa kezelt nyilvános befektetési alap vagyoni, jövedelmi helyzetének, működésének főbb adatairól. Az Alap tájékoztatója és kezelési szabályzata - a mindenkor érvényes kondíciós listákkal együtt megtekinthető a Forgalmazó helyeken, valamint a Kibocsátó székhelyén illetve az Alapkezelő és a Forgalmazó hivatalos honlapján a www.realszisztema.hu és a www.rbroker.hu weboldalakon, továbbá a Felügyelet által üzemeltetett www.kozzetetelek.hu honlapon. Az Alappal kapcsolatos rendkívüli tájékoztatók, valamint hirdetmények a Batv. 116. §-nak megfelelően az Alapkezelő és a Forgalmazó hivatalos honlapján, a www.realszisztema.hu, a www.rbroker.hu oldalakon, illetve a Felügyelet által üzemeltetett www.kozzetetelek.hu honlapon kerülnek közzétételre. A rendkívüli tájékoztatók és a hirdetmények közzétételének időpontjára, módjára a Tpt. és a Batv. előírásai érvényesek.
VI.A HOZAMMAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK 31. A hozam megállapításának és kifizetésének feltételei, illetve eljárása, hozamfizetési napok Az Alapkezelő a befektetési jegyek tulajdonosainak hozamot nem fizet. A tőkenövekményt a Befektető az árfolyamnyereség útján, azaz a befektetési jegy(ek) visszaváltásakor a vásárlási és a visszaváltási ár különbözeteként realizálhatja. 32. Hozamfizetési napok Az Alapkezelő a befektetési jegyek tulajdonosainak hozamot nem fizet 33. Az adott tárgykörre vonatkozó egyéb információk Nem áll rendelkezésre.
44
VII. A BEFEKTETÉSI ALAP TŐKÉJÉNEK MEGÓVÁSÁRA, ILLETVE A HOZAMRA VONATKOZÓ ÍGÉRET ÉS TELJESÍTÉSÉNEK BIZTOSÍTÁSA 34. A tőke megóvására, illetve a hozamra vonatkozó ígéret. A tőke megóvására, illetve a hozamra vonatkozó ígéret teljesülését biztosító bankgarancia vagy kezesi biztosítás (tőke-, illetve hozamgarancia). 34.1. Az Alapnál nincs tőke- illetve hozam megóvására vonatkozó ígéret és garancia. 34.2. A tőke megóvására, illetve a hozamra vonatkozó ígéretet alátámasztó befektetési politika (tőke-, illetve hozamvédelem) 35. Az adott tárgykörre vonatkozó egyéb információk Nem áll rendelkezésre.
VIII. DÍJAK ÉS KÖLTSÉGEK 36. A befektetési alapot terhelő díjak, költségek mértéke és az alapra terhelésük módja 36.1. A befektetési alap által az alapkezelő társaság részére fizetendő díjak, költségek összege, kiszámításának leírása, az alapra terhelésük és kiegyenlítésük módja 36.1.1. AZ ÉVES ALAPKEZELÉSI KÖLTSÉG Az Alapkezelő a portfólió kezeléséért, az Alapkezelői tevékenység folyamatos ellátásáért éves kezelési díjat számít fel. Az Alapkezelési díj mértéke Befektetési Jegy sorozatonként azonos, melyet az alábbiak szerint számol fel: -Az „A” és „B” Befektetési Jegy sorozat esetében az Alapkezelési díj mértéke egyaránt az adott Befektetési Jegy sorozat tárgynegyedévi nettó eszközértéke számtani átlagának évi 1 %-a. Az Alapkezelő az éves díj időarányos részét negyedévenként, a tárgynegyedévet követő hó 15-ig számolja el. Az Alapkezelő a kezelési díj összegét időarányosan, naponta számítja és a nettó eszközérték számításban költségként elhatárolja. A Batv. 24. § (1) szerint ha a befektetési alap átlagos saját tőkéje legalább 3 hónapon keresztül nem érte el az indulásakor érvényes törvényi minimum 50 százalékát, az Alapkezelő a kezelési díjat nem terhelheti a nyilvános befektetési alapra mindaddig, ameddig az utolsó 3 hónapra számított átlagos saját tőke ismételten el nem éri az indulásakor érvényes törvényi minimum 50 százalékát. A mentes időszakban felmerülő kezelési díj utólagosan sem terhelhető a befektetési alapra. A befektetési alapkezelő jogosult arra, hogy a kezelési díj egy részét a forgalmazó, a közvetítő vagy a befektető részére egyedi megállapodás alapján átengedje (visszatérítés). 36.1.2. A SIKERDÍJ Az Alap kezelése során az Alapkezelőt sikerdíj illeti meg, amennyiben az adott évben a benchmarknál magasabb hozamot ér el. A sikerdíj mértéke a benchmark feletti többlethozam 25%-a. Évközben a benchmark feletti teljesítmény esetén az Alapkezelő folyamatosan elhatárolja az Alapból a fizetendő sikerdíjat, míg a benchmarktól elmaradó teljesítmény esetén az esetlegesen már elhatárolt sikerdíj állományból felold az Alap javára. 45
Amennyiben a befektetési jegyek visszaváltásra kerülnek, úgy ezen befektetési jegyekre jutó sikerdíj összege az elhatárolt sikerdíj állományból nem kerül feloldásra az Alap javára. A visszaváltott befektetési jegyekre jutó sikerdíj összege véglegesen elszámolásra kerül az Alapkezelő javára a megbízás elszámolásának napjával, mely a tárgynegyedévet követő hónap 5. napjáig kerül kifizetésre. A meglévő befektetési jegy állomány után elhatárolt sikerdíjak elszámolására naptári évente kerül sor, a kifizetés határideje a tárgyévet követő hónap utolsó forgalmazási napja. •
A sikerdíj számításának módszere a következő:
p0 SPBDEG3T0 MAX0 SPBDUS3T0 N pt vt SPBDEG3T0 MAXt SPBDUS3T0 rt n
•
a sikerdíj levonása, illetve elhatárolása után számított egy jegyre jutó nettó eszközérték az előző naptári év utolsó forgalmazási napján, illetve induló alapnál az Alap indulásakor az S&P Eurozone Government Bond Index értéke az előző naptári év végén, illetve induló alapnál az Alap indulásakor a MAX index értéke az előző naptári év végén, illetve induló alapnál az Alap indulásakor az S&P/BGCantor U.S. Treasury Bond Index értéke az előző naptári év végén, illetve induló alapnál az Alap indulásakor az adott naptári év forgalmazási napjainak száma (induló alapnál az Alap indulását követő forgalmazási napok száma az adott naptári évben) a sikerdíj levonása, illetve elhatárolása előtt számított egy jegyre jutó nettó eszközérték a t. forgalmazási napon a sikerdíj levonása, illetve elhatárolása előtt számított összesített nettó eszközérték a t. forgalmazási napo az S&P Eurozone Government Bond Index értéke a t. forgalmazási napon az MAX index értéke a t. forgalmazási napon az S&P/BGCantor U.S. Treasury Bond Index értéke a t. forgalmazási napon a t. forgalmazási napon elhatárolt teljes sikerdíj tartalék állomány (ha rt> rt-1, akkor az adott napon tartalékot kell képezni, ha rt
0) a sikerdíj levonásáig, illetve elhatárolásáig eltelt naptári napok száma (induló alapnál az Alap indulásának évében az Alap indulását követő, egyébként az előző év naptári év végétől számított naptári napok száma
Az Alapkezelőt illető sikerdíj értéke év végén:
p SPBDEG3TN MAX N SPBDUS3TN 0,25 * N − 0,4 * + 0,3 * + 0,3 * SPBDEG3T0 MAX 0 SPBUS3T0 p0
és nulla , ha
•
1 N p SPBDEG3TN MAX N SPBDUS3TN * ∑ vi , ha N > 0,4 * + 0,3 * + 0,3 * p0 SPBDEG3T0 MAX 0 SPBUS3T0 N i=1
pN SPBDEG 3TN MAX N SPBDUS 3TN ≤ 0,4 * + 0,3 * + 0,3 * p0 SPBDEG 3T0 MAX 0 SPBUS 3T0
A t. forgalmazási napon az elhatárolt sikerdíj állománya:
pt SPBDUS3Tt SPBDEG3Tt + 0,3 * t + 0,3 * 0,25 * − 0,4 * SPBDEG3T0 SPBUS3T0 p 0
és nulla , ha
SPBDUS3Tt 1 t MAX t pt SPBDEG3Ttz * ∑ vi , ha > 0,4 * + 0,3 * + 0,3 * p0 SPBDEG3T0 MAX 0 SPBUS3T0 t i =1
SPBDUS 3Tt pt SPBDEG 3Tt MAX t ≤ 0,4 * + 0,3 * + 0,3 * p0 SPBDEG 3T0 MAX 0 SPBUS 3T0
36.1.3. EGYÉB ALAPKEZELÉSI KÖLTSÉG Ide tartoznak az Alap portfóliójába tartozó értékpapírok kibocsátóival, potenciális befektetési célpontok cégvezetőivel történő tárgyalások, megbeszélések kapcsán felmerülő utazási és egyéb 46
költségek. Továbbá az Alap befektetési területéhez kötődő szakmai konferenciákon való részvételi és egyéb díjak, ahol a nemzetközi brókercégek elemzőivel is alkalom nyílik tárgyalásra. Végül az analitikus befektetési elemzői feladatok támogatására szolgáló technológiai rendszerek költségei, például Reuters vagy Bloomberg terminál előfizetése. Ezen díjak felmerüléskor kerülnek elszámolásra a költségek között. Az egyéb alapkezelési költség mértéke az alap tárgynegyedévi nettó eszközértéke számtani átlagának évente legfeljebb 0,5%-a. 36.2. Amennyiben azt a befektetési alap közvetlenül fizeti, a befektetési alap által a letétkezelő részére fizetendő díjak, költségek összege, kiszámításának leírása, az alapra terhelésük és kiegyenlítésük módja Az Alappal kapcsolatos letétkezelői feladatok ellátásáért a Letétkezelőt a következő díjak és jutalékok illetik meg: Általános letétkezelési díj: A Letétkezelőt az Alap nettó eszközértékeinek számtani átlaga 0.15%-ának megfelelő éves díj illeti meg. A díj arányos részének elszámolása havonta, az Alap Letétkezelőnél vezetett bankszámlájának terhelése útján történik. Az Alapkezelő a letétkezelési díj összegét időarányosan, naponta számítja és a nettó eszközérték számításban költségként elhatárolja. A Letétkezelő ezen túlmenően jogosult továbbhárítani a közreműködő harmadik felek által a Letétkezelő felé az Alappal kapcsolatban felszámított mindenkori költségeket. Ezen költségek felmerüléskor kerülnek elszámolásra a költségek között. Az Alapkezelő és a Letétkezelő a jelen pontban szereplő díjazások nagyságrendjét felülvizsgálhatják és a meghatározott indokok alapján kezdeményezett csökkentést vagy növelést közös megegyezéssel jelen szabályzat módosítására vonatkozó előírások betartásával végrehajtják. 36.3. Amennyiben azt a befektetési alap közvetlenül fizeti, a befektetési alap által egyéb felek, harmadik személyek részére fizetendő díjak, költségek összege, kiszámításának leírása, az alapra terhelésük és kiegyenlítésük módja 36.3.1. AZ ALAP KÖNYVVIZSGÁLÓJÁNAK DÍJA Az Alap gazdálkodásának felülvizsgálatával megbízott könyvvizsgáló díját az Alap viseli. A könyvvizsgáló éves díja: 240.000 Ft.+ÁFA. Az Alapkezelő a könyvvizsgálói díj összegét időarányosan, naponta számítja és a nettó eszközérték számításban költségként elhatárolja. A díj arányos részének kifizetése havonta történik számla alapján. 36.3.2. A FORGALMAZÁSI DÍJ A Forgalmazó szolgáltatásainak díja, amelynek konkrét mértéke az Alapkezelő és a Forgalmazó között létrejött forgalmazási szerződésben kerül meghatározásra. A Forgalmazási díj mértéke Befektetési Jegy sorozatonként azonos az alábbiak szerint: Az „A” és „B” Befektetési Jegy sorozat esetében a Forgalmazási díj mértéke egyaránt az adott Befektetési Jegy sorozat tárgynegyedévi nettó eszközértéke számtani átlagának évi 1 %-a. A forgalmazási díj az adott negyedéves időperiódusban az átlagos nettó eszközértékre vetítve kerül kiszámításra és elhatárolásra. Kifizetése az adott negyedévet követő 15 napon belül esedékes. A Forgalmazó jogosult a mindenkor hatályos díjjegyzéke szerint a számlavezetéshez kapcsolódó díjakat felszámítani. Amennyiben a Forgalmazási díj mértéke megváltozik, az Alapkezelő a változást megelőző 5 nappal közzé teszi az Alapkezelő és a Forgalmazó hivatalos honlapján, a www.realszisztema.hu és a www.rbroker.hu honlapokon, illetve a Felügyelet által üzemeltetett www.kozzetetelek.hu oldalon a díj új mértékét.
47
36.3.3. A PSZÁF DÍJAI A PSZÁF az állami felügyelet folyamatos ellátásáért éves díjat számít fel. A felügyeleti díj az alapdíj és a változó díj összege. Az alapdíjat az Alapkezelő fizeti, míg a változó díj az alapot terheli, melynek mértéke az alap nettó eszközértékének 0,25 ezreléke. A PSZÁF ezen díját negyedévenként, a tárgynegyedévet követő hónap utolsó napjáig kell megfizetni. Az Alapkezelő PSZÁF díj összegét időarányosan, naponta számítja és a nettó eszközérték számításban költségként elhatárolja. 36.3.4. ÉRTÉKPAPÍR ADÁS-VÉTELLEL KAPCSOLATOS DÍJAK, JUTALÉKOK I A portfólióban szereplő értékpapírokra az adás-vétellel megbízott értékpapír kereskedő bizományosi díját az Alap viseli. A megbízási díj nagysága, a tranzakció értékétől és a tranzakcióban lévő értékpapírok fajtája szerint igen különböző lehet, általában a névérték évi 0,1-0,5%-a között mozog. A díj felmerüléskor kerül elszámolásra a költségek között 37. A befektetési alapot és a befektetőket terhelő egyéb lehetséges költségek vagy díjak, kivéve az előző pontokban említett költségeket 37.1. ESETLEGESEN FELMERÜLŐ KÖZZÉTÉTELI KÖLTSÉGEK Amennyiben felmerül, a befektetési alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke közzétételének díját az Alap viseli. 37.2. ESETLEGESEN FELMERÜLŐ JOGI KÖLTSÉG Amennyiben felmerül, az esetleges rendkívüli jogi költségek a felmerüléskor kerülnek elszámolásra. 37.3. ESETLEGESEN FELMERÜLŐ REKLÁM ÉS HIRDETÉSI DÍJ Amennyiben felmerül, az Alap népszerűsítését és a befektetési jegyek forgalmának növelését szolgáló reklámok, hirdetések díját az Alap viseli. Vállalja a grafikai tervezés, a nyomdai előkészítés illetve kivitelezés, a médiatervezés, a rádió, a televízió és a sajtóreklámok költségeit. Ezen tevékenységek elvégzésével az Alapkezelő ügynökséget bízhat meg. A reklám és hirdetési díj felmerüléskor kerül elszámolásra a költségek között. 37.4. ESETLEGESEN FELMERÜLŐ EGYÉB DÍJAK ÉS KÖLTSÉGEK Amennyiben felmerül,az Alap ügyletei kapcsán előforduló, a befektetési szolgáltatóknak, ügynököknek, illetve a letétkezelőnek fizetett költségek, díjak jutalékok, elszámolóházak által felszámított költségek, valamint a bankköltségek az Alapot terhelik. Szintén az Alapot terhelik az Alap nevében felvett hitelek után fizetendő hiteldíjak és egyéb bankköltségek. 37.5. AZ ALAP MŰKÖDÉSÉVEL ÉS VÉGELSZÁMOLÁSÁVAL KAPCSOLATOS ESETLEGESEN FELMERÜLŐ EGYÉB KÖLTSÉGEK Amennyiben felmerül, az alábbi költségek az Alapot terhelik: • a rendkívüli tájékoztatók és közlemények, esetleges hirdetmények közzétételi költségei, • az éves és féléves jelentések előállításának és terjesztésének költségei, • egyéb terjesztési postai költségek, • minden egyéb Alapot érintő ügyviteli költség. • Alapot érintő minden egyéb anyagjellegű és nem anyagjellegű szolgáltatás költsége. Az Alappal szemben tételesen elszámolt költségek összesítését az éves és féléves tájékoztatók tartalmazzák. 38. Ha a befektetési alap eszközeinek legalább 20 százalékát más kollektív befektetési formákba fekteti, a befektetési célként szereplő egyéb kollektív befektetési formákat terhelő alapkezelési díjak legmagasabb mértéke Az Alapnál a nyilvános nyíltvégű kollektív befektetési értékpapírok maximális aránya 10%. 48
39. A részalapok közötti váltás feltételei és költségei A Reálszisztéma-Mont Blanc Nemzetközi Kötvény Alapnak nincs részalapja. 40. Az adott tárgykörre vonatkozó egyéb információk Az Alapkezelő semmilyen díjat, illetve költséget nem terhelhet a nyilvános befektetési alapra, ha az alap átlagos saját tőkéje legalább három hónapon keresztül nem érte el az indulásakor érvényes törvényi minimum ötven százalékát, mindaddig, ameddig az utolsó három hónapra számított átlagos saját tőke ismételten el nem éri az indulásakor érvényes törvényi minimum ötven százalékát. A mentes időszakban felmerülő költségek utólagosan sem terhelhetők az alapra.
IX. A BEFEKTETÉSI JEGYEK FOLYAMATOS FORGALMAZÁSA Az Alapnál a Forgalmazási nap minden olyan nap, amely a Forgalmazónál nem szünnap, azaz amelyen az alap befektetési jegyeinek tényleges forgalmazása folyik. A Forgalmazás-elszámolási nap az a nap, amelyre vonatkozóan megállapított nettó eszközérték alapján a leadott befektetési jegyek vételi és visszaváltási megbízásának elszámolása megtörténik, meghatározva a teljesítéskor a befektetőknek járó ellenértéket. Ez a nap a T naphoz képest 3 forgalmazási nappal később van. (T+3) A Forgalmazás-teljesítési nap az a nap, amelyen az elszámolt vételi és visszaváltási megbízások ellenértékét a befektetők felé teljesítik, jóváírják. Ez a nap a T naphoz képest 8 forgalmazási nappal később van. (T+8) 41. A befektetési jegyek vétele A befektetési jegyek folyamatos forgalmazásának időszakában a befektetési jegyeket az értékpapírszámlával már rendelkező Befektetők a befektetési jegyek megvételére vonatkozó megbízás írásban történő kiadásával és a vételár határidőre történő megfizetésével szerezhetik meg. 41.1. A vételi megbízások felvétele, elszámolása, teljesítése, felvételének napon belüli határideje A vételi megbízások felvétele ügyfélszolgálati napokon Hétfő-Csütörtök között 16 óráig, Pénteken 15 óráig történik. A vételi megbízások elszámolása és teljesítése a T+3. napon 12 óráig történik. Tehát befektetési jegy vételkor a vételár megfizetése legkésőbb a forgalmazás-teljesítési napon (T+3) 12 óráig a Befektető által megjelölt módon teljesíthető. 41.2. A vételi megbízásokra vonatkozó forgalmazás-elszámolási nap és a vételi megbízásokra vonatkozó forgalmazás-teljesítési nap Vételi megbízásnál a forgalmazás-elszámolási nap és a forgalmazás-teljesítési nap megegyezik, időpontjuk a T+3. nap. 42. A befektetési jegyek visszaváltása A befektetési jegyek folyamatos forgalmazásának időszakában a Befektetők a tulajdonukban álló befektetési jegyeket a visszaváltásra vonatkozó megbízás írásban történő kiadásával válthatják vissza. A Befektetők kötelesek gondoskodni arról, hogy legkésőbb a visszaváltási megbízás elszámolásának napján, azaz a T+3. napon 12 óráig a Reálszisztéma Értékpapír-forgalmazó és Befektető Zrt-nél vezetett értékpapírszámlán jóváírásra kerüljenek a visszaváltandó befektetési jegyek. A visszaváltások pénzügyi teljesítése a megbízások időbeli sorrendjének megfelelően történik. 49
42.1. Visszaváltási megbízások felvétele, elszámolása, teljesítése, felvételének napon belüli határideje A befektetési jegyekre vonatkozó megbízások felvétele ügyfélszolgálati napokon Hétfő-Csütörtök között 16 óráig, Pénteken 15 óráig történik. Visszaváltási megbízásnál az elszámolás a forgalmazás-elszámolási napon (T+3. nap) reggel 8-9 óra között, a forgalmazás teljesítése 5 forgalmazási nappal később, a T+8. napon 8-9 óra között történik. 42.2.
A visszaváltási megbízásokra vonatkozó forgalmazás-elszámolási nap
Visszaváltási megbízásnál a forgalmazás-elszámolási nap a T+3. nap. 42.3.
A visszaváltási megbízásokra vonatkozó forgalmazás-teljesítési nap
Visszaváltási megbízásnál a forgalmazás teljesítése a T+8. napon történik. 43. A befektetési jegyek folyamatos forgalmazásának részletszabályai A Batv. 85. § (1), a 86. § (1)és a 87. § (1) bekezdése szerint történik az Alap Befektetési jegyeinek folyamatos forgalmazása. A befektetési jegyek forgalmazója a befektetési jegyek értékesítésére, illetve visszaváltására közvetítőt vehet igénybe. A közvetítőre alkalmazni kell a Bszt. 111-116. §-aiban foglaltakat. A forgalmazó az általa igénybe vett közvetítő tevékenységéért a befektetők felé, mint a sajátjáért felel. 43.1. A forgalmazási maximum mértéke, a forgalmazási maximum elérését követő eljárás, az értékesítés újraindításának pontos feltételei A Reálszisztéma–Mont Blanc Nemzetközi Kötvény Alap befektetési jegyeinél nincs forgalmazási maximum meghatározva, az értékesítés folyamatos. 44. A befektetési jegyek vételi, illetve visszaváltási árának meghatározása A Befektetők vagy meghatalmazottjuk által adott napon (T nap) aláírt vételi megbízás pénzügyi elszámolása a forgalmazás-teljesítési napon (T+3) történik a T napi eszköz-záróárfolyamok figyelembe vételével, T+1 napon számolt és T+2 napon közzétett és T+3 napra (forgalmazás-elszámolási nap) vonatkozó egy jegyre jutó nettó eszközértéken. A megvásárolt befektetési jegyek a forgalmazásteljesítési napon (T+3) kerülnek jóváírásra a befektető értékpapírszámláján. A Befektetők vagy meghatalmazottjuk által adott napon (T nap) aláírt visszaváltási megbízás pénzügyi elszámolása a forgalmazás-teljesítési napon (T+8) kerül kifizetésre/jóváírásra az Ügyfél részére a T napi eszköz-záróárfolyamok figyelembe vételével, T+1 napon számolt, T+2 napon közzétett és T+3 napra (forgalmazás-elszámolási nap) vonatkozó egy jegyre jutó nettó eszközértéken. 44.1.
A fenti árak kiszámításának módszere, gyakorisága
Az egy jegyre jutó nettó eszközérték (eladási/visszaváltási árfolyam) az alap eszközeinek az alap kötelezettségeivel csökkentett és követeléseivel növelt piaci értéke, elosztva a befektetési jegyek darabszámlával. Az alapba történő befektetések aktuális értéke az egy jegyre jutó nettó eszközérték és a befektető által vásárolt illetve visszaváltott befektetési jegyek darabszámának szorzata.
50
A Batv. 100. § (1) bekezdése szerint a nyílt végű befektetési alap nettó eszközértékét és az egy befektetési jegyre jutó nettó eszközértéket minden forgalmazás-elszámolási napra, de legalább hetente egyszer meg kell állapítani. 44.2. A befektetési jegyek vételével, visszaváltásával kapcsolatban felszámított forgalmazási jutalékok maximális mértéke és annak megjelölése, hogy ez - részben vagy egészben - a befektetési alapot vagy a forgalmazót vagy a befektetési alapkezelőt illeti meg A Batv. 88. § (2) bekezdése szerint jár el az Alapkezelő és a Forgalmazó a folyamatos forgalmazás során a befektető terhére forgalmazási (vételi, illetve visszaváltási) díj, jutalék felszámítása során. 44.2.1. Eladási jutalék Az eladási jutalék mértéke Befektetési Jegy sorozatonként azonos az alábbiak szerint: Az eladási jutalék mértéke a befizetett összeg maximum 5%-a. A Befektetők felé felszámított eladási jutalék megfizetése a befektetési jegyek megvásárlásával egyidejűleg esedékes. A jutalék mértékéről a befektetőt előzetesen tájékoztatni kell. Az eladási jutalék a Forgalmazót illeti meg. (A Forgalmazó a saját üzletszabályzatának megfelelően ennél alacsonyabb eladási jutalékot is meghatározhat.) 44.2.2. Visszaváltási jutalék A befektetési jegyek forgalmazása során a Befektető terhére visszaváltási jutalék számítható fel. A visszaváltási jutalék mértéke Befektetési Jegy sorozatonként azonos. A visszaváltási jutalék alapja a visszaváltási árfolyamérték, számítása az alábbiak szerint történik: Amennyiben a befektetési jegy(ek) a vásárlástól számítva 365. napon vagy azon belül kerül(nek) visszaváltásra, a jutalék mértéke a befektetési jegyek visszaváltási árfolyamértékének 1%-a. Amennyiben a befektetési jegy(ek) a vásárlástól számítva 365 napon túl kerül(nek) visszaváltásra, úgy visszaváltási jutalék nem kerül felszámításra. A Befektetők felé felszámított visszaváltási jutalék megfizetése a befektetési jegyek visszaváltásának teljesítésével egyidejűleg esedékes. A jutalék mértékéről a Befektetőt előzetesen tájékoztatni kell. A visszaváltási jutalék az Alapot illeti meg. Közvetlenül az Alap befektetési jegyeinek eladásával, illetve visszaváltásával kapcsolatban a befektetőket más költség nem terheli. 44.2.3. Egyéb díjak Forgalmazó jogosult a mindenkor hatályos díjjegyzéke szerint a számlavezetéshez kapcsolódó díjakat felszámítani. 45. Azoknak a szabályozott piacoknak a feltüntetése, ahol a befektetési jegyeket jegyzik, illetve forgalmazzák A Reálszisztéma–Mont Blanc Nemzetközi Kötvény Alap befektetési jegyei nincsenek tőzsdére bevezetve. 46. Azoknak az államoknak (forgalmazási területeknek) a feltüntetése, ahol a befektetési jegyeket forgalmazzák A Reálszisztéma–Mont Blanc Nemzetközi Kötvény Alap befektetési jegyeit kizárólag Magyarországon forgalmazzák.
51
47. Az adott tárgykörre vonatkozó egyéb információk Befektetési jegy vételkor a vételár megfizetése legkésőbb a forgalmazás-teljesítési napon (T+3) 12 óráig a Befektető által megjelölt módon, azaz készpénzzel a forgalmazó pénztárába történő befizetéssel, illetve a Reálszisztéma Értékpapír-forgalmazó és Befektető Zrt. MKB Bank Zrt.-nél vezetett 10300002-20377058-49020023 számú HUF számlára történő átutalással az „A” sorozatnál, illetve a „B” sorozat esetében a 10300002-20377058-48820019 számú EUR számlára történő átutalással teljesíthető. Amennyiben a fedezet nem áll rendelkezésre legkésőbb a forgalmazás-teljesítési napon (T+3) 12 óráig, a megbízás automatikusan érvényét veszti. A Forgalmazók a visszaváltott befektetési jegyek ellenértékének kifizetését a forgalmazás-teljesítési napon (T+8) a Befektető által megjelölt módon - azaz készpénzben, a forgalmazási helyeken a forgalmazó pénztárából történő kifizetéssel, vagy a Befektető által megjelölt számlára történő átutalással - teljesítik, a visszaváltást terhelő költségek (visszaváltási jutalék és egyéb díjak) egyidejű levonásával. A megbízás teljesítéséről elszámolás készül. A befektetési jegyek visszaváltására vonatkozó megbízásokat a Befektetők a Forgalmazási helyeken személyesen, illetve meghatalmazottjuk útján írhatják alá. A Forgalmazó meghatalmazásként csak teljes bizonyító erejű magánokiratot fogad el, melyet 1 példányban a meghatalmazó vagy a meghatalmazott köteles a Forgalmazónak leadni. Az Alapkezelő a visszaváltási feltételeket a befektetők számára hátrányosan kizárólag úgy módosíthatja, hogy a kezelési szabályzat ilyen tartalmú módosításáról a befektetőket a módosulás hatálybalépését legalább 30 nappal és legalább egy forgalmazás-elszámolási nappal megelőzően tájékoztatja.
X. A BEFEKTETÉSI ALAPRA VONATKOZÓ TOVÁBBI INFORMÁCIÓ 48. Befektetési alap múltbeli teljesítménye Az Alapra múltbeli adatok még nem állnak rendelkezésre. 49. Amennyiben az adott alap esetében mód van a befektetési jegyek bevonására, ennek feltételei A Reálszisztéma–Mont Blanc Nemzetközi Kötvény Alap befektetési jegyeinél nincs mód befektetési jegyek bevonására. 50. A befektetési alap megszűnését kiváltó körülmények, a megszűnés hatása a befektetők jogaira A befektetési jegyek mindenkori tulajdonosai jogosultak rendszeres és rendkívüli tájékoztatásokra és a Batv. -ben meghatározott jogok gyakorlására. A Tájékoztató a befektetési alap megszűnéséig hatályos
52
51. Minden olyan további információ, amely alapján a befektetők kellő tájékozottsággal tudnak határozni a felkínált befektetési lehetőségről Az Alap befektetési jegyeit a befektetők a folyamatos forgalmazás során az alap futamideje alatt megvásárolhatják, továbbá a befektetési jegyeket a befektetési alap kezelési szabályzatában foglalt szabályok szerint a futamidő alatt visszaválthatják.
XI. KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZETEKRE VONATKOZÓ ALAPINFORMÁCIÓK 52. A befektetési alapkezelőre vonatkozó alapinformációk Az Alapkezelő neve: Cégjegyzékszám:
Reálszisztéma Befektetési Alapkezelő Zrt. Cg.01-10-044375
53. A letétkezelőre vonatkozó alapinformációk A Letétkezelő neve: Cégjegyzékszám:
MKB Bank Zrt. 01-10-040952
54. A könyvvizsgálóra vonatkozó alapinformációk Könyvvizsgáló társaság: Cégjegyzékszám: Felelős könyvvizsgáló :
VALEUR Adó- és Könyvszakértő Kft. 01-09-160340 Kékesiné Andrikó Mária
55. Az olyan tanácsadóra vonatkozó alapinformációk (cégnév, cégforma, cégjegyzékszám), amelynek díjazása a befektetési alap eszközeiből történik Az Alapkezelő, illetve a Reálszisztéma-Mont Blanc Nemzetközi Kötvény Alap jelenleg nem áll olyan szerződéses kapcsolatban tanácsadó cégekkel vagy külső befektetési tanácsadókkal, amelyek díjazása az Alap eszközeiből történik. 56. A forgalmazóra vonatkozó alapinformációk A forgalmazó cégneve
REÁLSZISZTÉMA Értékpapír-forgalmazó és Befektető Zrt.
Cégbírósági bejegyzésének száma:
01-10-044301
53
XII. JELEN KEZELÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA A Batv. 52 § (3-4) bekezdése szerint a nyilvános befektetési alap kezelési szabályzatában foglalt feltételeket a befektetési alapkezelő a befektetők hozzájárulása nélkül, a Felügyelet engedélyével módosíthatja. Nem szükséges a Felügyelet engedélye a módosításhoz, amennyiben az • • • • • •
•
•
a befektetőt terhelő költségek egyoldalú csökkentését jelenti, vagy a költségek szerkezetének változtatása esetén azok összesített mértéke változatlan marad; a forgalmazási helyek számának megváltozására vonatkozik; jogszabály-módosítás átvezetését jelenti, kivéve, ha az átvezetés érinti a befektetési alap befektetési politikáját, kockázati jellegét; cégadatok, piaci adatok, vagy a Szt. szerinti beszámoló adatainak frissítését szolgálja; a befektetési alapkezelő vezető állású személyében, a letétkezelő vezető állású személyében, a kiszervezett tevékenységet végzők személyében bekövetkezett változás átvezetését jelenti; a befektetési alapkezelő vezető állású személye, a letétkezelő vezető állású személye, a forgalmazó, a befektetési alap könyvvizsgálója, az ingatlanértékelő vagy a kiszervezett tevékenységet végzők adataiban bekövetkezett változás átvezetését jelenti; a befektetési alap nyilvántartásba történő bejegyzését követően, a jegyzésre, jegyzési garanciavállalásra, alul- és túljegyzésre, valamint a jegyzéshez kapcsolódó allokációra vonatkozó rendelkezések tájékoztatóból, kezelési szabályzatból való törlését jelentik; olyan engedélyhez kötött változásokhoz kapcsolódik, amelyhez a Felügyelet az engedélyt korábban megadta.
Budapest, 2013. február
……..……………………………………… Reálszisztéma Befektetési Alapkezelő Zrt Berki István Igazgatóság elnöke
54
23423567
9 9 !"9"" # $ 9 % &' ()*+*,-*-./0(1(2(1(2(3(-(0'''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''&4 5656 789:;<=>=?;666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666;5@ 56A6 789:;BC>DE;<=>=?;666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666;5@ 56F6 789:;GHIJK=8L=?;66666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666;5@ 56@6 7H;789:J=H=8M;<=>=?6666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666;5@ 56N6 7;O=PIPJ=H=8M;<=>=?;6666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666;5@ 56Q6 RSBT98U9HV;<=>=?;6666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666;5@ 56W6 7H;789:;UXJCEIGD;YSBUZ[9?;6666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666;5@ 56\6 7H;789:;Y9[PZ[9?;66666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666;5@ 56]6 7H;789:;Y^P9UDE=[=?;6666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666;5@ 565_6 7H;789:;P`:^G9?;66666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666;5@ 56556 7H;989:;Z8P98;JDaSbGZPSPP;GSBSH9PSJ;GHZU9?;666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666;5@ 565A6 7H;989:;=8GME8=T=G;=GHJCHcJ9P=TVBD9;P`:^G9?;66666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666;5@ 565F6 7H;789:;PMJ=c;D88=P>=;KSH9Uc>IE=8U=?;666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666;5@ 565@6 7H;9ESPP;PZBTLJCBB=;>S<9PJSHV;=TLIa;DZK9TLZGZBV8k;>989UDZ<SG;YSBT98SUa9;KSH9P98;=ZIP=8IBM8;KSHSPP;K9PZBSH9P;GHZU9k;J=8P=;666666666666666666666666666666666666;5N A6@6 7;a=Y=JP=PIGD;989:;Z=H=P=PP;ZZK9TLZGZBV8;GHV8V;Y=8lTL=8=PD;K9PZBSH9PSJ;GHZU9k;J=8P=;666666666666;5N A6W6 7H;9ESPP;PZBTLJCBB=;>S<9PJSHV;=TLIa;DS<9PJSHV9ZG;9;a=Y=JP=PIGD;989:;J=H=8IGD;GH9aZ8LH9PZ<9J;9HS<;:SS<9PJSHV99TL;9;a=Y=JP=PIGD;bI8SJ;U=T>98VG`PZG9nk; 8=K=PGIT=G;K9PZG9;9;JSbJZH9PD;PI9TL;:Il8D;GHZBU9HP9PSPP; lTL8=P=JaM8;=B=EM;CGGH=>SZG;9H;=aaM8;Y9J9EV;G:=bDZ8DG;JSbJZH9PSJB9;6666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666666;5Q
0
2343 67899 89 888 889 987
9! 8"" " 8"8 88 8#
88 8
78 9$8%8# 8878 888 888 &9 889 8878 33333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 '( 23)3 67899 89 888 98 8"8 888 "889
7 88 8*99 88&889 9$# 88 9 887833333333333333333 '4 23+3 67899 89 888 , -8! 88 898$ 8 &9 , 8"898 '.. 888 9# !"9 " 9* 8"" 8# 78 88 78
/01,7# 99 "979 # 7$ # 88 9 9878" 888 * # 78 98 8
" 7 &# 88 9 8878 333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 '4 23'.3 6 $ "8 9 8 97* 33333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 '4 23 456768969:8;<=><;6=>?@?9AB<8C>949A=6@<;D69:=<E633333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333FG H3'3 699 8 98 789888# 888 &&# 88 # 878 888 97*# 89$88 & *& &8898# 79 89$! & *& "879 8 , 889 8! 888 8 "9 888# 888 &8 8 * 97* I 88 33333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 '4 H3J3 6 $ "8 9 8 97* 33333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 ') K3 4L?>A=MMN7C;OAPM?8333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333FQ R3'3 6 888 79$ $ 89$8 888 879& 889 887898 "$ "8 3333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 ') R3J3 6 888 8 88 7 79 888 9 88 89 9 97* 3333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 ') SST UVWXYZU[X\]UV^X_U`U[[U[VaUbcdX[U`XdVSeWXY\fcSgaVTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTThi j3 456768969<=MB6Ek687C;E4@CO54DC>494@43333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333lm (3'3 6 888 &8 8 7 9 7$&# 888 3333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 J. (3J3 6 7 7899 7%77# 88 7977 78 333333333333333333333333333333333333333333333333333 J' (323 6 * 888 3333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 J' (3H3 6 888 &8 8 7 33333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 J' (3R3 6 888 &8 8 7 * 9 87 "8 3333333333333333333333333333333333 JJ SSSTUVan_Yo\panqrVd_oYso_o`oaYoVsXeU`aX_gVYtd_[o`odVSeWXY\fcSgaVTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTThu G3 456768969<=M4@4v86>6@:;6wCN498C>?MN7C;OAPM?8333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333lx 43'3 6 688 988# *7&y 3333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 J2 43J3 6 888 88 8 8 3333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 J2 4323 6 888 88 *&8 7y 33333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 J2 43H3 6 888 88 9 $7y 33333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 J2 43R3 6 688 88 7 888 33333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 J2 43(3 / 88 9 9 3333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 J2 4343 6 888 88 7988898 8 88 8# ! 88 8! 8 8898 & 8# 9 9 ! 889 8 78&8"8 788# 88 $ 98 &889 8 9 33333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 J2 43)3 6 888 88 &8 8 &98 "88# &888 7 888 3333333333333333333333333333333333 JH 43+3 6 888 88 & &98 "88333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 JH 43'.3 6 888 88 79 7 3333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 JH 43''3 69 889 8 8$ 78&8"8# 78 88 888 88 7$ 87 88 9 8 33333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 JH 43'J3 6 888888 9 8 8 78&8"8 333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 JH Q3 4@69<986>6@:;6wCN498C>?MN7C;OAPM?83333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333l2 )3'3 6 888 988# *7& 3333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 JH )3J3 6 z888 8 8y333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 JH )323 6 888 *&8 7y 333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 JH )3H3 6 888 889 8y 33333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 JH )3R3 6 888 889 "8y 33333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 JH )3(3 6 888 9 $9&y333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 JR
0
2343 689 9 989 9
93333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 2323 689 9 98 89 89 8989 98988
98!9 8" 9# "
9 23$3 689 9 98"8 "8"
"" "333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 %& '()*+,,-./01234',5*'6(5.3-*754819-3(&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&:; $3<3 6 8 #"99=># "33333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 $33 6 8 #" ?98933333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 $3@3 6 8 #" " "#"33333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 8 "# "33333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 $3A3 B9# 9 9 9 8 89933333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 $33 B9# 9 9 9 8 8>C933333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 $3D3 B9# 9 9 9 8 8 " "#"8 "# "33333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 EF& 52+'*6'*19/'G3(('2('H9/52'65/-*754819-3(I'8J2+J(GKL'.1/''MJ7J(6J6N/-'2'HJ/.().J-MO26)46N*-(&&&&&&&&&&&:; "Q99=># "= ?989=>9 "=">9 9 9 9 !C#" 9#9 9 99=" 68"R 9 9898
9# Q899#9Q98 9 9=" ">"QQC" #"" 9898=" 989 " 89?9 9 "!99 9 #9 9=" ">"Q9!899 9 993333333333 EE& '7540'28'.34',5*'6(5.3-*754819-3(S7540'28'.3*(N*6T&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&:; <<3<3 6#"8" 99=># "33333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 <<33 6#"8" ?98933333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 <<3@3 6#"8" >9 "333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 <<3A3 6#"8" 9 9 #93333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 <<33 6#"8" "8"RC " QR "33333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 <<3D3 6#"8" 9 9
9333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333D <<343 6#"8" 8=9 89 8989 98988
98!9 8" 9# "
9D <<323 6!99 9 #9=889 9 R98 #9" ="#"8" 8 "8989
"Q" " "!99 9 "8"R 9 9898 # !!C " 89?9 9333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333D E:& '.'G5666140+()44J,5*'6(5.3J0+NM-*754819-3(&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&:U VWXYZ[\]^Z[_````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````ab \c^cYdeX_e^ZfgYW^Z[````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````ah X` Z_fcic\[c[deX_ZYZjkZ_l]VZ[\]^m_ZYZjXVi]kngoXm\_````````````````````````````````````````````````````````````````````````````````ah E& 'MJ7J(6J6N/-'2'H'2'H'G'6'-p&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&&:q <3<3 6!99 9 "8"R993333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333332 <33 6!99 9 "8"R#Q993333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333332 <3@3 6!99 9 "8"R ?98933333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333332 <3A3 6!99 9 "8"R8 "# !" 989 QR "=8 "# "33333333333333333333333333333333333333332 <33 6!99 9 "8"R 9 9899333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333332 <3D3 689 9 9899333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333332 <343 6r#"8" 993333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333332 <323 6!99 9 "8"Rs Q# "333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333332 <3$3 6!99 9 "8"R" "3333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333332 <3
# " "3333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333332 <3<@3 6 "8"R98Q8999 " 9#" CR"3333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333332 <3
0
23 567879 7 7 973333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 3 567879 7 77 57733333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 3 567879 7 77 59 53333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 !3 567879 7 77"5 9" #5"" 5" 59 5 59 533333333333333333333333333333333333333333 3 567879 7 79567879 7 7 56 " "
"5 3333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 $%3 55"
9&7"5 9" 76 8"' 9333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333(% )))*+,-./.01.123),+4+5,-./.01.123),564)1)078+,23,9248+),***********************************************************************************:; $$3 567879 7 55<67879 7 '5 59= <7' 5 ' 597 5=87 > 7 75<> '"95 ?<3 333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333(%
97&797 5&777=8&5 5 <5 <7' 8 9' @ $3 67879 7 5 5=567879 7 55<'5 75 597 9&7 333333333333333333333333333333333333333333333333333333333(% $(3 5"7 9&95 7 977& 7=577967567879 7 55<67879 7 A7 =9>&# 5 555"5 9" 5= 3333333333333333333333333333333333333333333333333($ A"567879 7 55< 57777
B75 5 5 "
>7 795955 5 $C3 577 <" 8 77795D = 7 7 5 777
55555<7
7 9& 9A7 " 533333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 ($ $23 567879 7 <"
95 77 7 77 9" " 5=55 67"5 7'A 95=7 9&5A 787 7 "" =57567879 7 55<977 A787A5 A5 33333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333 ($ $3 5<" 8 7 9 7
73333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333( $3 A55 97B= 7 7A"57 567879 7 55<67879 7 <"
9555 5 5=599"5&&
7 33333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333(
777
559' 97 5 $!3 A 787 7 56"9333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333( $3 5" 9<5<"95 9 6"' 555 5"9=&9"5 "9577 9& 777 79= 33333333333333333333333333333333333333333333333333333333333( 5779795 9<5<5 65555<7 9&7 79 &66 (2 59 879 7
%3 579<77
7D67# 5 5 577 9<5<"9 7D67 E 57 795D 5 53( $3 5"67879 7 55<67879 7 <"
95=5767567879 7 55<65879 7 67879 7 55<7 9&7 79 333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333( 7566% 59 7A55 967967879 7 3 5'B96= 7 7559 55<59777 73333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333( (3 55"
9&7"5 9" 76 8"' 93333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333( FGHIH JKLJMNOLPQRQPQSTUNLUSVQWQXLHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHLGG C3 5 5 "
>7 799795<' "5 " 8"' 93333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333(( FYHIH ZK[P\NK]N]^]]L_`aMQ]QbLNMbNM\NK[cNLQcQ]dSLNPPNLe^SN]b^KfLUSR^P\[TUfgLh^`aLNLcK[P\NK]N]^]]L_`aMQ]QbL NMbNM\NK[c[PNLRQVQKQ]ULTdMifMLeN`aLNLiQRQb]Q]dcULTdM^bL\Q`eNMfcj][cNLdPVQbdiQSLeNSLMQhQ]kcd`LHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHLGG FYHFH JLcK[P\NK]N]^]]L]QP\dbQbgLUMMQ]eQLNLcK[P\NK]N]^]]L_`aMQ]QbLMQhQ]cd`QcLblPQLHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHLGG FYHGH JK^SLm^`cKNi[MahQMaL\Q`mQMlMdcQgLN\QMaSQbLNMNOm[SLNLiQRQb]Q]dcULNMNOLQM]dPdcULMQhQ]kcd``QMLdM]LHHHHHHHHHHHHHLGG FYHYH JLcK[P\NK]N]^]]L_`aMQ]]QMLbNOTc^MN]^cLiQRQb]Q]dcULb^PM[]^bLHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHLGG FYHnH JKLQ`aQcLQcKblKlbiQSL\Q`MdekLO^KjTUfbLSQ]]fcj][cULcKNi[MaNULHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHLGG FYHoH JKLUSVQWQbiQSgLQ`adiLlccKQ]Q]]LQcKblKlbiQSL\Q`MdekLO^KjTUfbLbQKQMdcQLHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHLGG FYHpH JKLdP]dbQMdchQKLRQMhNcKS[MSULbje[S]L[PUSR^P\[TUfbLR^PP[cNLHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHLGG FYHqH J\QSSaUiQSLNK^SLcK[P\NK]N]^]]L_`aMQ]LmQMMQ\KkUgLN\QMaiQLNLiQRQb]Q]dcULNMNOLiQRQb]Q]gLb_MlSilKSQbLNL m^`cKNi[MaL[M]NMLNLcK[P\NK]N]^]]L_`aMQ]QbPQLe^SN]b^KfNSL\Q`hN][P^K^]]L[M]NM[S^cLmQMMQ\Kkb]kMgLNKLQPPQL e^SN]b^KfLRU`aQMQ\RQMhje[cgL\Q`hN][P^KeNLNKLNV^]]LcK[P\NK]N]^]]L_`aMQ]LmQMMQ\KkU]LdcLb^Tb[KN][]LHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHLGY FYHrH JKLNV^]]L][P`ablPPQLe^SN]b^KfLQ`adiLUSR^P\[TUfbLHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHLGY 23 5 555<5"5 9" <7' 7797 7933333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333(C )s* +,06907t+160,*********************************************************************************************************************************************:u 3 59"'95
7967# 5 53333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333(C FoHIH vQMRlMVULw^MU]UbNULb^Tb[KN]LHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHLGY FoHFH vQMRlMVUL\NbP^`NKVNc[`ULb^Tb[KN]LHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHLGY FoHGH xQ\KQ]blKULw^MU]UbNULdcLyNbP^`NKVNc[`ULb^Tb[KN]LHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHLGY FoHYH xQ\KQ]blKUL]kbQOUNTULb^Tb[KN]LHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHLGn FoHnH vQRQb]Q]dcULb^Tb[KN]LHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHLGn FoHoH zQ[Mh^KN\Lb^Tb[KN]NLHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHLGn FoHpH JKLJMNOLQcKblKQUSQbLMUbeUVU][cULb^Tb[KN]NLHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHLGn FoHqH {QeUKNb^Tb[KN]LHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHLGn
0
23454 79
44444444444444444444444444444444444 234!4 77" # $
4444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444443 234 4 %
& $ 9# '# 444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444443 23424 7(
# 44444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444443 2344 ) 444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444443 234*4 7 &
+9 $ # 9, 44444444444444444444444444444444444444444444444443 2344 7'&9 - 444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444443 23434 77" . 444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444443 /0 12345267276389:864;8543000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000<= >?@ ABCDDECFGHIGJKDJHLCMNOOAPQDNFARHIGGJDJDCOJBCHSCOTCJFUVCWCR@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@X? 2Y44 7+9
& $ ,
$-
'# 4444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444Z >[@ AP\KD]EOUECOCLCUBCHJKDJHCOJFC@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@X[ 2Z44 7 #999^444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444Z 2Z424 7
94444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444445 >_@ AFGNKLAGDAD\DD`MTOCDCHJKDJHCOJFC@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@a> 2544 b#'
cd $'e444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444*2 25424 b#' ,-
^4444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444* 2544 f"&
4444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444* 254*4 ghi
44444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444* 2544 jk"
444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444* 25434 l$-'c+ e",& 444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444** Xm@ AGAV\DDDNKMTHIKKCn\BADH\GECMTJoUB]\KLNpUEH@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@aa !44 qrhrsbrbtslr%ijurlrjvjlr%iswxy(zb{|vsfub7b{j{%7sju7q{(}7z~7%%7sdi|7~r(}r~zir|r ** /0 13211;361
5;1:5396300000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000 X@ AS\GALLCMNOOAPQDNFNBAHJFHU]UGCDJFJBCH]CODJDCOCURUOOCDnCCOWNKNFARS\GAL]UGCDJFUBAP\H@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@aa X>@ S\GAL]UGCDJFUBAP\H@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@aa XX@ AGAV\DDDNKMTHIKKCn\BADH\GECMTJoUB]\KLNpUEH@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@aa /0 13446:4:8531;1
3:6884634/5913;;4:/431321913/1:623894:3853 :4;45:8584632:5:513000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000 Xa@ ADHCLCMEnNFNKARUOOCDnCAS\GALKAn\BADH\GEQMJKCD@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@a *44 77" #
- + &-- &,
444444444444444444444444444444444444444* *424 7 # &-~
- +- &,
&9
" c # ~
- +-' e44444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444* X@ AGAV\DDDNKMTHIKKCn\BADH\GECMTJoUB]\KLNpUEH@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@a /0 16385367;:584630000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000 X@ AoC]CHDCDJFUAOAP\DDCKSCOVQWAHRHIODFJMCHLJKDJHCJFAGAOAPKADCKSCOJF`HLEVWA@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@a 344 79
" " #
'#', ~ $ $ ~ , ,~" + , &'444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444* 3424 7 9 9
" $-
~9
"
#
'#', ~ $ $ ~ , ,~" + , &'44444444444*Y 344 7 9 9
" $-
~9
" 9 ~+'
'#', ~ $ $ ~ , ,~" + , &'44444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444*Y X?@ AoC]CHDCDJFUAOAP\DJFAoC]CHDCDHCDDCKSCOCMTJoOCSCDFJMCFHIODFJMCHnAMTVQWAHRHUnJnCAGCOGP\BD\HoAB CLOQDCDDHIODFJMCHCD@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@ a[ Y44 rjrb(rrjr%hr(drly(tsuuvbvbr(zs(bjvrs444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444*Z Y424 rjrb(rrjr%hr(drly(t|fzs(bjv44444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444*Z Y44 rjrb(rrjr%hr(drly(tlrs({dvjzlirbvjziw|4444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444*Z Y4*4 rjrb(rrjr%hr(drly(tr}vqiw|7svjs(bjvrs4444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444*Z
0
23454 78 7 7 8 7 7 7 444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444 !" #$% &''()*)+,),-./'0'1).2+32)/4)+0)5'06((78.262'0-+6,96.+:00)+,;<()*)+,),-./*:=96+('*)+,),/>'()*)+,),-./ D$ ?-0+-4,.2)=)10@)5A-(+:00)+,;<()*)+,),-./*:=96+',,)=&)0@'0'1+)2)0-./B;C'+0)59'5'.'((9-=,-+)%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%% #E% '=-.2'0'1:++323,,/<60,6.*)0,-,)0)/-.+30,.-5)/%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%DE D8% '2'B:,,,6=5A+3==)<:4',+:2F)5A-(/4*:=96?/F+%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%DE GHIJKLMNMOPMPQRGKSMTUMOKNVWUJXJPVRKNVYTJWXJZ[RJKIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII\] D^% '()*)+,),-./C)5A)+<-,)0)%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%DE !_4_4 7 `abcde fcghijklmn ocd`abcdcp cdljkfmdklqp bcdrclibalcp ocd`abcdascn sqtms hcdude vqbkwexcrc 4444444444444444444 !y !_4z4 7 `abcde fcghijklmnwq `msqbnmj{ omwgqdfqjkl|cdljkfmdkle sqt al q `abcde fcghijklmnwq `msqbnmj{ omwgqdfqjkl|bcdrclibale sqt 44444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444444 !y D7% '()*)+,),-./C)5A)+/00),<)'&:0'()*)+,),-./C)5A)+),C)5A2/+>/00),<)*:=5'09'226+%%%%%%%~^ D% '2:+4'+'2600'9:+4'+*:=5'09'26./,)=0),)+4)+'*)0,4,),-.)>'&:0'()*)+,),-./C)5A)+),*:=5'09'226+%%~^ D% '2'B:,,,6=5A+3==)<:4',+:2F)5A-(/4*:=96?/F+%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%~7 HI JKLMNMOPMPQRGKJWJYJKVJPOVZKPV[LLGKGNVYX[GKIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII D$% ()*)+,),-./'0'190,()0/,)0C).;,9-4A)%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%~7 DE% '9)44A/()4'2'B:,,'0'1).),-()49FB<'4'()*)+,),-./C)5A)+()<:46.6='>)44)+*)0,-,)0)/%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%~7 ~8% '()*)+,),-./'0'19)5.24-.-,+/<60,F+3=09-4A)+>'9)5.24-.&',6.''()*)+,),@+C:5'/='%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%~7 ~^% 9/4B)4:0A'4,:<6((//4*:=96?/F>'9)0A'0'1C64'()*)+,),@++)00@,6C-+:2:,,.655'0,B4'+&',6=:24/' %%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%~# *)0+;460,()*)+,),-./0)&),@.-5=@0 HGIOZYMXOKRZMYMZMPMOYMKVJPOVZKJWJGNVYX[GOKIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII ~7% '()*)+,),-./'0'1+)2)0@=)<:4',+:2F'0'1/4*:=96?/F+%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%~# ~#% '0),-,+)2)0@=)<:4',+:2F'0'1/4*:=96?/F+%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%~# ~D% '+34A<2.560F='<:4',+:2F'0'1/4*:=96?/F+%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%~# ~~% '2:0A'4,'46?.'BF='<:4',+:2F'0'1/4*:=96?/F+?-54-<>?-5*:=9'>?-5C)5A2-+.269>'9)0A4)+B;C'26.'' ()*)+,),-./'0'1).2+32)/(@0,3=,-4/+ %%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%~# ~% '*:=5'09'2F='<:4',+:2F'0'1/4*:=96?/F+%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%~# HGGI SMWMKOMZMWQRGKRZJL[WUZJPKXVRP[RJKIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII\
0
23456758
!"# $%&'#&# 5()* + #,-./01,$&2$%!3 5()*4565(7 + #,/#&389 :;<=/3#2##">99?9 8565(@AB C6)DE(F6)G % #"#33,H$## $% # $'# ! IJ8KLMBNEOF5(P Q3&R,# 0#S;;T9U&#:=-&S;;TVW#,g,#,3 ,#d3 &%,!,,#d&333& 3#3#& #$$3&0 9 K)GPh S;::9%&i]i^^^9$%!#&3#'%#&, K5j54G5G@AB )()* /%-," #&#&!!&% #%! $H, " %"#0 ,# #%,H$&#,! %!$,,!#&39 K5j54G5G@AB )()*4565(@A #&3#%'%3	 K5j54G5G@AB )()*4565(7 /#&3#&%!#%#%!% #9 0
23435636789 86 6573
!"#$%&""'( '!"'& ($$%'))*(%'(+,!"-','"&'!!. 23435636789 3/0
1&.2($3"!'!(-!'"+$$(!4- !"!'!"$!(3!'!*'(*' '%'($3"!'!,&$%#!$!'!5-*"3'3-"5". 267
18")' 2896:
&!'!"-' ")''!$-"-*&(' &$'3) &%$'%"-'--;<<=.&>???@AAA.B,"&% C3D63E9 99 6 7E675 FE
B.2G,#!$'%($3"!'!(-!*"!H!"3!'!*",$'5* !&5!%&"!*'"5""('!!53-(-!"('- ,'$. I7J
'KBLMKN43$B"LO$%!"$$%%5&$+*(%"!%( ($$%($3"!'!"("*&$%"!%( ,&. 6E675 FE89D
("'"5""-3!''4!--#!$!"-'"5"2#!!#&" &'%&". JPE/ D98Q3 89DP 89 R
'*(%"&!!'-($5!-','"#!!5& "5"&&'&($5'!'(!#*($3"!'!" )#"-".K'B3!'S!"$(')&.MBTSO U JPE/ D98Q63 38F6789 R
'*(%''(!&&'&($5'!") #5*#-&5"#.K'B3!'V!"$(')&.MBTVO JPE/ D989 R
W!%*(%'L!"$('-#('G*''(%'! #$%%$!"$('!%. JPE/ D9X
!5&"5"!"$!(3!','"(+,)*B.;S.YMZO '($3"!'!'"&'. [''(8"5"2!"$('-1)\". Z<]S1*^!3_..`.
0
345678649 5 5 !"#!$%&"$!"#!$"#"'%&"$()%&"$ "*"#+"!*""#+"!*","*%#$'-."$".+$..$ %#$'-!()!/0'1!($$%#$'!$$($2/0'1,%#$'!$ "$(&*$/0'1%#$'!$$( 3
8 45 5 5 456878 9 %!#$':%&"$(-"$'%&"*""00-#$%% ()!+-"()-(.00#"/)/); 3 48<576= >9 ?$!(.0%%"%#+$!!$"#(&/)01:!)'(; @ 565 7 4 A$;B;CDEF%"0$"%F#1!%)!(##"$$#!!$(#"#- 0(0"*)(#($!$":%&"$!"#!$# !"#!$)GHIAJ,(!"*( #"#-$%!")!$?KL,!) 1#(0$(%.(*!1!1##$/"*&0#"!M "*1NOIAA"P(;D01BQA/0$J!+/;RS; F @ T U <7V7 !)'(("..&)#0-$!!%)"#(!##(- !(/!-$!!% ) "#(!## !#$ !(1$$ (0"* !)'( &)#0-$!!%)"#(!##%#!%%!!(/!-$!!%)"#(!## !#$!(1$$(0"*&1%%$!(*&/)01:!#$(#)% ##$#)$$'*("'(; WXY 4U Z[ O(G)".\0];)(!)!!#$"%#+$!#0]$!)'!$1!0 #$$%%!(*&/)01:&]")#!$^!)"."*"$^#!$^!()0]; $"."/"+-"#("$')$"(!!% $"($ 0]"$%; W_`ab4>c69d4c5568 ?"(#"/$$)/(!$"($"0$(0$()E10E;1/!(E,!0/;!)"+$!( )(!)"."$"+$!(1"((+(%)!$#0+"($"0$+1!%-; e 559 <7V76656 %&"$#!%$(*$".."(",0("'0*%!(#!$#"$ ".+$.%0!$%-$!()-".$"$,+$.""(*.$$$".$ %($$'0*%!(#!$#"$; e9 4T745<56>c458 cfg57c5c4 ("'()!(".(:D0*())!(##%&"*"($(.(*F (#)%#; e9h45T6>i 5 56< c4cj #%&"$) $$!-%&"$1""(")#$ ()!$(;
01
2345 789 8 9990 !0" "#9999 $%&'( )#9 99*8 +,-./,01 28 3 38 4"5854 %6$3789.90:;9/:80<:0=>90?@0?:ABCDE1:F8-GH I8# 8 J)33KLJ)MNO9O#8*8#P# Q8RNO58 8#58S3 T398 U80V9RN8 "# 9#W %6$X>;4F0=98YZ%Z[8:F-781>90?@0?:ABCDE1:F8-GH I8# 8 J)33KLJ)MI8*8#P# Q89I828NL 8#M58S3 T398 U80V9RN8 "# 9# %.F\]^19.9==_0`F=^F0\:a:b=:=,-_=]8-F-]` I98# #38# "9# 8 U8 R8cd00WePPW#f# T8 393 88##R#U889 88 OT8O 8 8 f#885 #8# T8 88 839O98f 393# 88#fR 8 ## #8 f8W [D0Fg I#O993#839 #858U8 82#85999 O R383R f 8#O99 T8 39 8WI9I85#O99# 854 8#f# 2#8589999 4 "9"3 889 #85W []h,b9.=F=i Ij8WkW9 l9#9 43# 3N#N [mb:0n/:b<,01 I9 NO#O998fR #9#f U8##f#89 5394W [g=Z I"58SO9OOcdd0WeooW#
00
34567893 3 4 3
48 847
!"!#$%&'()*+!,'-$%&1.0/012)3)14056 787988:;<;=>?@ A,BC!)!*!C!%&!"*0 D#$%&'()*+!,'-$%&!E!""*C!%&A!A)!E!"2!A)FG !H!C'AA%,*'A%!A,*!1GAA%!!22!1%!'1),I'"*!"H'A%)0 DGF'!I)"A""1..00*'JKK0L)*&M!*22'!2!EF0N!L*GFF)H'! !"C!FIA"H"1GAA%'A!2&)"O P1Q0RM0ND )F!FS)3!HA!!!"1)*G!)!,*!A!'1),I'" C!%!A*!),%)SA)!'2IA"6!1)%!,!"M1)%!,!A')I'3, A2!*G1)%!,!"N6!)F!FS)2!1%!%)AA%M%!)!I'N*!" A,&6!!!*G*!%&!)F!FS)A!2&F'!I)!L)G2*AH,&G A,&10D!"2!FA!6%&),T!ASC!","H,%L'!!! A,&!*U,%*A6!1)%!,2!C!!2!2LLA)F6*!!,' !IS,UAC&6!'U!,&!!"*!%&!!*!!,&)A!)!,)10D !"2!1%!,'H'1),I'")!6'G%!'1),I'"C'&)!'A')H' *!!,&A,&1GAA%*!A!0 M1ND!"!M0N2HAA)'1GA*!!,&'A,&LA$L!S) 1GAA%*!"&'!!!'0D&'!!!!)!,!'!!6C%&!!"! *!"A%!,%1G!H!!ASA!!)!,! !6'*,C!%!&!&A '1),I'"!6!,&!)F!FS)6*!!,'!'2IA"A!)F!FS)2!1%! LA%)AA%M%!)!I'N*!"A,&C&,%SAA,F2" GA%%2S)!0 M/N-GAA%,!FSC!",%')"!%!LAA1%!"!!F5'H)*!!2),&&*) 1)HS*!'A5'**6C!!LAA1%!"1)*G6F!!*!%&!!"2!1%! '1),I'"!,,%1G'1),I'"!)!,!0 /.0R0D1Q0RM0N2HA2,%C!)A,&!!"6'G%!C')H,& L GA,SL*'%)C'!1Q0R52!,%C!)1GAA%0V1GAA%)*&A ,)C!"'A,)C!"0W D!"2!A)FG*!!,&''1),I'"*!"H'A%)!XA'A,!Y1A' D!FGZ)0M0.4/Y3H!FA6[AA3C\030]0N6,'D!FGA!XA'A,!^)F!FS)5 1)%!,!"AY1GZ)0M0.4/Y3H!FA6[AA3C\030]0N6,'-)%!,!"%&,%A 1GAA%*!6!,'!E!"*%!S)A3!'%!!0 D D!FG*&A%!+#E-0QQ]0*,2)150..0.11UQ]0A,BC!)!! !!F*%'6*222')2!*!,'H&!C!"A%'%H&6,&!%A!2&GS)! 21A'!!F)CACAAC0 D_[YY!Z)05,'\GM!*22'!2!O\GN5)H'!G' 1!H!ACA$A%A16!,'!+!,'Y!1$%&!'!H21A' !!FA'*&A%)%AS"4.U0QQ10C!)!A,B%H&'%!0
01
3456789 3 8 79
888 8 5 9!5756789 5 ! 65 9 69 876!8!599 9 9 5 79! 99 55 8 "9 #3 88$$ 7!8 5 956789 5 ! 65 9 78 9! 88 ! %&'()*+)*4,-3.873 8 *#6 5 !55 /# 3. #001#2#3048 778656789 . #5#78 9 6 9! 95" ! 65 88856789 95 / 8 59 858777 8789"85 #356789 597 8$ 7 ! 5 9 87 89"85 7! # 3. #001#2#3748 7 56789 6$ 98 8$ 8 58 !8 87 8# 3456789 89"5 " 57 !69! 787 8 5 8/55 8 87 7$7 9 9777 87 9# 3456789 8$ $ "999555 7 5 8!5 8 9! 8 89"5 " 569! 77 85 8/55 9 9 76# 3456789 7 978$8 7955 8 "9995 7 7 9! 7! ! 89"5 " 569! 77 8 5 8/55 7! # 3 3 8 6 96 9! 3 876!55 .88 9 7678 456789 9 95" 8 8$$8 8 7) 5! 9:;<=>?@A;=B"C 6 9 8 #3.888$789 55 6456789 9 3 9 89
98 9! 99 57 8789"85 7 5 9 5 /8 8878778#3.88 6456789 57 869 5 ! 5 5"876 96/89! %5 7 D-9. "E 8$ 8$7!3 876!$78787678 8697 !7 5" 877!7#3.888!88 9559! 3 8 ! 77! 456789 !595 9 5 8$59 598$78# F ! !C456789 . #74#8 787! 8 .876!89 5 95 ! 9769 8$ 77!C 98// 8#
01
34689 9 9 36666 3 3
46!"#$#%#$#%##" '('() *+,-./0102. 345678978:;<=>?@A:B6=ACD4<84:EF89GF:H;AIJ6=K '(L() *+,-.MN1OP./0102. 345678978:;<=>?@A:B6=ACJ6=K '(Q() *+,-.RSTUV0+W02. 0XYZB[\=K47:]G@77[:^_=`@7[:C=1a '(b() *S.*+,-U0S0+c./0102. 345678978:;<=B4d4E:4:;79J6=KE4846e f5g:EFgh4Ad@gi=6<=8z;7B4d4E:4:efg:a '({() *S.*+,-.q|UNPTRO.}oMq~,2. AI96H5A@7 '(() *S.*+,-.},l~,2. AIy6:H;ih '(() *S.*+,-.}l,qOP002. =:5g@8=:6=Ad[:=<9\4`h;g:;EK=Kyg4d4E:4:;79=6=K '('
()*S.*+,-.l-R,2. =8txGB9g5AI46H784g9A:A4<^=g<@A9856:=6=K '(''()*S.,+,-.~+l,+.UOoR~loll.]`46F6;74J;7B7@g@8=: RoMoS,loU.RS~q,2. J8J;7B7@g@8=:=:=g:@8zB4d4E:4:;794iI4EC7=E= E9@C75:57K;A8A4<;4A:;gA4E464iI<57:z6 '('L()*S.,+,-.0+RcP+0p0R.0RSUNS ;g:;EK=Kyg=6=K U,l0prMO,.l-R,2. '('Q()*S.*+,-.lcU0.O++0l10.VoS,q J8J6=KE4846e=4d4E:4:;79`4iI4E:[6=`\@A@7=9A=E 1TP0+q02. ^@8=<@:A4<d984:]=8J6=KA56A9AC7:eE4>9664:H4^@8=< . <4izH575g=H@A=:E@8zyi;g4:;7i=g=AC9=a '('b() *S.,Poll.l~MpWUNMM0.1o/,lUoSr.0pWT.O/}oMq~Or. J8J6=KE6FAF8eB4d4E:4:;794iI7@g@8=:@E=:@C75:E9]<46I4E4:=C7@gg4A\4A4:h`46646`46F6a J`464Aw5`;E@8:=:zA=E<4id4646e4AAI96H5A@7=Ad@gi=6@<=^@8@::B4d4E:4:;794iI7@g@8=:@E785<= ]`46F6;74J;7B7@g@8=:@Ea J8J;7B7@g@8=:=:=g:@8zB4d4E:4:;794iI4EC7=E=E9@C75:57K;A8A4<;4A:;gA4E464iI<57:z6] <4i4iI489E=8@A=A=8467e\64i47d@gi=6<=8577@g5AH575g657g=`@i@7[6:=EEFg4]9664:H4=d46785Gs>vvv> X0Za uft=:5g@8=:785<= uft=:5g@8=:E46:4 X0Zad4g[5gYa
01
3454 78 7 8 8 8 34!4 7 " 8 # $8%
8 & 34'4 7 " 8 8 8 $8($ " ")( (*+( 8( ( 8 8 8 ,-,./012-2.34.5/.67-75512-2.89:9-/;4.<-/5=>?79@5494A/B7C/517->6/54A7-/571C2=12AD.C21 @A49;/CAEF-@589A2G 34H4 7 8 8 8 (*+ $(( 8( ( " 8 8 IJKLMN/54A7-/59-4=/O IJKLMN/54A7-/512.52O 34P4 78 * Q 8( ")( R2=4..A2C?2.12-89A2 STUVWXYZY[\Y\]^_W`a`bW[cd[ef`\_WbgcZ_ah`WW 54i4 7 " ) $ ,j24.9-:9-58=/kl7C5m./CnR2=-251E-:oE5B8C<,./0;2p2152589:n8.q/r67F</-,./012-2.34.5/. 0As?2C9C215/A575517n14-/5B4../.49:9-:C5=2..255r/C2=-251E-:r2.9397A;/CWZYa\tgY[uvWg]w_x[W [t\u]yzb_`dWaY{Y\v^]wY_\W[_{`^fyeau`r1E-8054B7C/.26253.2F=/F/9/;;67-/=75;:-579@597C/ ;2p2152589:q2F<21B494A.>:C/1G,-/./0p3;2p2152589:n8.q/r67F<;2p215253:C21q2.2C5395312CEB212?895 8Aq2C2.1E-80896799-|54B7C}~ 5 * ' r/--/.2F9@59/G,-,./0C/1C:Cn9:0/A4F:902n:p:14n:>q/G 5434 7 $
8 " " $ " " $ 8$ l:C?18597A7-/5;/5/A57->;2p2152589:q2F<2125?2B:-/;2.pE.?:89?2B:-/1D.pE.?:52A=89-252989q7F: 9-2=8.<21rB/./=:C5q7F:9-2=8.<:98FC8.1D.:F/-?/94F:54A9/94F7189:C58-=8C<:;2p2152531 B494A7.6/5q41=2FG ,-,89m97A7-/5;/5/A57->m2p2152589:2F<21n9/1/1:;7n9454908C-C2=;2C58AC212.2F<=495>.G ,-,97A7-/5/./0n@=.2520NMr/m97A7-/5/./0n@=.2520jG,;2p2152589:q2F<1:9E99-2F;2C:9 B494A7.6/5>r@F<1:9;2p2152531C21:9.262598F29;2p2152589:=2F7.?49G,-2F<;2p2152534.5/. =2FB494A7.6/5>;2p2152589:q2F<=2CC<:98F2C2=17A.457-755r@F<p7.=/579/C;4A=:.<2CE99-2F;2C =2FB494A7.6/5>89;4A=:.<2CA89-E99-2FA2;2/?6/5>B:99-/B4.549:=2F;@-49G 5454 78 8Q8( " " Q ~ 8( " 8 * 8
88 8 ,;2p2152589:/./054An4q4;/C9-2A20.329-1E-E11EA85A89-.25292C9-/;4.<7--//01G o7A=4C.:>6/5817C<12-2.898C21n8.q459-7.F4.q/G 01
343567894 48 8599685 8 7 6 556767 6955656 8 88
8 8
46 9 5956594887858 8 6435676858
94 5567676 9! 6
9
66556767 6 7785 9 84859 5565 6 64356767 "5 "63
47 854
6694685985"564 767558588 4
858 9 9#556594887858 8 6848 4 74$ 48 9" 85 9 9%55656 5 65
9
8 854558858 656 6 46 9
8 989&666 7 "5 " 656 965"588 948 694 966 '()!* 9)6435676 6 "694
8948878 5656 6856" 85 9 9%646 55656 9 85 48 8 558 864 6795"" 9 " 8 468 5 479994# # 8 '854558858 * 346567 8485643567848 4 767 8
959464"8 46 46 6
6884
6 (8 8 89+,-./012345267852+727+48+.-29785:++;69<5;7<5=>23?727@29<+46?7A4/9B01,07 +,212+C9.527.5727E;B;+9;9<5,7212A7+;-;1<5,75-2E.1?-29.62+72-467A469N./27 >4629+4-026O7M;1?727E;B;+9;9<5,7212A7+48+.-29,79<6?;-P,6;+7E;MF929.5.9792/921M2--277 7 Q9458 898596R84859 S46546 TUVWXYXZ[\]^_`a[]b8848 8 HIcIK d75-./M2-9294997e3?1;9;+721+21M2-.5.62+78<1N27fB;D;-;9,7>23?727E;B;+9;9<5,78<14+7 M;3>2105C9.52gO71;@;95<3;[email protected]+48+.-29,79<6?;-P+7212+F1.5./277 346567 8485 4"569696 6 46 9
8 989&666 7 "5 " 656 96 8 8 498 6 49 $5 8 466 9948498 8 'h h899i6* HIjIK dM;66?,E;6727E;B;+9;9<5,7212A7E;B;+9;9<5,7A41,9,+.N27212AN.67;3?72D4997,69<-M<66?;17 5-;ME;6,O72-72D4997,69<-M<6?7.19217+,E485.94997.9/[email protected]@29079<+A2AC/4+E27>23?7A<6-A,28,7 ;5-+:-:+E;79:/9<6P7E;B;+9;9<5;+EP1O72-72D4997,69<-M<6?6<17;1@;1?;-;997E;9<9;+EP1O7<572-72D4997 ,69<-M<66?;17+:9:9979P-5D<67+C>e1,75-./M2-9294997e3?1;9;+EP17;/;DP7:55-;>4697+48+.-29,7 +,9;995<3;7M;3@212D@29N2727E;B;+9;9<5,7212A7;5-+:-;,6;+7kl75-.-21<+.9O7B,3?;1;MB;1@C>.572-7 ;EEP17B2+2D075A;8,.1,57+48+.-294+/277 3mno&pq00R8858 prst6 885858643567 848584# 8566u88
8 85 64356788
8 9 75 665676465 88
8 9 894 4 588 9948 46 8
96566 6864356799489894 48 8 pqvt w 6*x86
4859488 646
45 65 9
h46 " 767 66747 6 894 4 8 88
8 98 '75w64y)zu6 { 8 46
9
47 #586
65885 8455656 8 6|y}{ 8 46 9
55656 8 * *x86
458585848
8 8 '75w64356758 8485564|Ruu6 ~ t5 8585848
8 55* *x86
485
49 $5 9464 6
$58 8 '75w64|Ruu6 ~ 9&6 64(QS)(u6 h6{ t5
49 $5 'y)* 4"568848 5h59455" 8 466 99464 6
$58 8 * (56""6978 5 9 46 8$58 8 85 HIIK dM;66?,E;6727E;B;+9;9<5,7212A7212A>;9P;676;M72-7.9/[email protected]@29079<+A2AC/4+7>23?7 A<6-e3?,7;5-+:-:+7+:-<792/94-07;5-+:-+29;30/,.+E27B;+9;97E;O7>23?71;+.5727E;B;+9;9<5,7212A7E;B;+9;9<5,7A41,9,+.N.62+7;-;67 ;1;M;77 01
343567656789 9 46 76769 9 9 979459996
4
99 !"!# $%&''()*&'+,+*&-&./&/01)+,2,3+'&//4+&15.6507/0.&+,+387/-42)4+2&9&/10:&1+ 6115&/0/&20'02+;,:(+,5+,2.,2%,59,/4+.&5&201)+/&<9').=)'=2+-8:;,+&7>/&2?&1&'+)':,@859,/A+,5+ &77&+;8',/.854+-):(&2&%-&29B;=1++ 399 9 54 6464 699 9 999 9 64 C6 5 65699 9
56D 6 5894E4EC69 9 64 9 99F5C E9 8698999 9 9C 6949 9
E493D959 9 6 9D959 9 9
95D9 666 656G 6599 C 68 564
999 G6 9 95D9 97949
566 !H!# $%&''()*&'+,+*&-&./&/01)+,2,3+I+,+J&2K:(&2&/+&':&@02(&+,2,3?='+I+&15.65&)'&.+,.=7+ LMM+15=5,20.=/+-&./&/9&/)+82(,'A+.K26'*65>+=/7N9=59,/4+07/0.3,3B78.*,+01+30'53),<)+ &15.656.*&A+,%&2(&.&/+;,2,%&2(+OPQI=22,%A+,'',.+6'.87%='(5,/,A+9,7%,@).+8715=:A+)22&/;&+ 82(,'+'&%5&/.65)+15&7;&5&/+*8<1=/8//+.)A+,%&2('&.+&:(+;,:(+/6**+/,:=22,%+)1+/,:?,A+,5+&77&+ ;8',/.854+-):(&2&%-&29B;=1++ RS 343567949594T 958D66U99 9 95 C64356799 9 75 D6 6567D 94E49 96 0VV4 465 9 9 9 56 CF5E E4 46 76767 476G94E4E9C69599 865695WXYZ 556C6 6 E 46 6C664 C559 8956 949 E4498949 G
[75E47 4T59D 6 T\66]556E 8 9 9 556E 8 9^C695 9986 E
6 556 6D6C9566 79G 5G 46 9F59 995 34356794956435677 5D 6 E8 46 54 9 6
86564356799 9 75 D E89 896D 95
649 55 D6E493 69559 9C6435679495 9 99 9 459 99594 E89 9 6D 89C G66 G666C643567 949 8995
56894 99 399 9 D9 56D 6 595589 FC86569 99 9 G 46
65D 6435679495 9 9 55D 6 66
5 643567 95D9 C 86DE89 46 !LM!# $5+,@8//+/=7:(.677&+;8',/.854+&:(0*+)'-87%=<)4++ 34356776567G56 86569
D4 6 5C99995 G9 6 Z 6498 6 4 6 _`a]b6D 5 9564 586Z64356794956E89 949599584E899 4 49D959 9 c d34565 9D959 86569 G4 56
D4 6
545 5e6865DC6 _ 4F`498949 9]556b95F959 9 5 65D8 6
f949546 546 Y D4 6 Z95 9 G6 6 6564Z9599 5866 C86 6 5995D9699 9
C G 46
CD6 699 9 54 6499 599 6 C95
944699 9 E 3G 46 545459 99 9 6f9495`46 546 dghijkjlmnopqrsmotGu 4664 6 65 56 t viwkjxyzyosys{oj|}~q}|yj~qjsp}omqsrsp~jy}|ys{~}yjj !L!# $'',.+,+9&2('&.+,+%&:'&;&501&A+,982+,+*&-&./&/01)+,2,3+/=?0.85/,/4?,A+.&5&201)+ 15,*=2(5,/,A+,+.)&%&2/+*&-&./&/>)+)'-87%=<)4A+,+7&'@15&7&1+/=?0.85/,/=1+<02?=/+1582:=24+ ?&2&'/01&.A+;,2,%)'/+,+7&'@.B;K2)+/=?0.85/,/=1+<02?=/+1582:=24+.652&%0'(&.+I+&5&'+*&2K2+,+ *&-&./&/>.+701507&+/67/0'>+.)-)5&/01&..&2A+,+*&-&./&/01)+?&:(&.+;)115,;=2/=1=;,2+.,3<182,/81+ )'-87%=<)4.+
+9855=-079&/>&.+ 01
34356789495 46 5466 846668 995 9989 69499 846 5455959 986 98 98 5 88659 998 !96"6564!95989656 6# 4 8!95 559964356789495 6 "6564! 665!5676$$$%9654 496%!& 6$$$% 89%!&$9 56568
6"95959565499599$$$%844999598%!&!567% 34356776586756985 8468656 ! 9 986'6%00(%)68995959 64356789495 6"6564! 665!5676$$$%9654 496%!&6$$$% 89%!& 56568 55996"95959565 499599$$$%844999598%!&!56789598 8*44 959% 3985 8468 6! 9 988*44 95 98 7666+7% 6'6% 956 998% ,-.-/ 0123456626789:;<88=2>5?36;51@2=9:AB2C?D58E7FC@2 G955995894 9% HIJKLMNOPQRQSTUVWOXQMYRR Z-[-/ 02B=D=;6=6A\C23]3^8323];3]E313?4@234@17\C28=?4\1=82B=D=;6=6_;2\1=E^5?6`7B@]2 8=]=>7?\2=]=E=C?=;28<>C42<\\1=D59]3]7\322 3435675699 5866 5 465 8 5464*99596!65* 98
95
999 86 49 8*95949 65% Z-.-/ 02B=D=;6=6_;28A\1A8=2;CDC1=6=662a513E562A\278D5]:3E?:=8=\A9=6232D5887\?7]26=8a=]_2 ]=>5?7\5;832>5?36;51@2C?D58E7FC@2 Z-.-[-/b397?\1=EA]:=;234@17\32 3649 5986 9989 9!466&68 49 8 946 5849 49986%3!6549 5 *9959646 58c0dde% fghii%* 656 668 6 j49 6* 95 95989595 999 6 9989 998!466 5699 9&86668955 49 %38666 89959+ 846958 4 98 7 60(4465 8% 3!6546 586+6 9989 456494 999 95 6& 95686 8 45654656966559!9 9k66868666 8 98 *889 966959866699 95 9% l9899595966 9989 456!95949 9989 99899
9646 89 &5564465 864* 9 9989 468&56795567!46&%3!46& 0mn 8o646!66649 56! 9 9989 468&9 64* 9
9989 4685995995 9989 9 4656%3!46&0(n 8o646 !66649 5 9989 9 6! 9 9989 4685995995 4656% 340dde% fghii%* (pq3%)%c0j 9894 949 95594*897 6 59 5464 *995998 56649 55658**95594*897 6 5998656764 6 995 7 4 99545 59 99 9899*49 98 6649 5 9!95646 97 4 9954559 949 9899*499%3495594*897 6 59 5464*9959&646 890(n%3649 5 564!66! 6866*99599684995894 98!9596 5665 6!4 9989 9 465686459 99 6495594*897 6 599684995894 98 49 6556 9%3649 56
66499 9 5!99564 65!6646 &5
01
3456789 44 43 6394 774948974 343844 7477 39 6 !44798774"#869734$386 33444 8384"434#!4 3869" 45!"644#!89%"9384 783 4&764 "474 $33445 34%344474869 45'44 78476$(8)437'69833%"9 $39"444!44 3477946794 437'4 64 *+,+,+-./0120345678459:/;<0=/>5<95678459:/;<0=49<85?<0>@045ABC9D9B87>5D3E:B9D5 747984 444 $$ 011F8GHHHI$3"47447 4 4 443348694 7!74 74393 $338%473747984 $838 J83'9443'8444%"946$!3486934 743344 "474 78 !4#!3876 38
01
334689 6 9 6966 6 69 69389
3
46!"#$%'(%)'*%+''(' ,-.-/ 01234356367891:3;<3514=>;?@=A2?1B=C?6?@DE?51AFG:?H143@6763@3911 IJKLMNOPNOQRSTUVWXQYMTXZ[KSOKQ\]OP^]Q_RX`IMTaXLMTYKbK\QKQRNPcKd`K\X`PM_LXWNbWedTMWSfT gWOTQTMLXT\ShicTTcKd`ORNjSKM`KQTOIMTa\KOKMkLMQTMSKdflOWQQmWedTMSTOhfWX`WMlQn IYKbK\QKQRNPcKd`K\cKd`ORNPPikNOT\LfTXTfKbK\QKQRNPcKd`K\KQTOReQR\aTaleNOLSML_TMSLe eKXiKM\KOkYKbK\QKQk\TfKbK\QKQRNPcKd`K\cKd`ORNReK_WXTQ\WOhcKd`ORNPl_leLNfTXQ]eQRXk \PTiLNL_TMRNT_RQKMLecKd`ORNMKOLeLNLQSKdKMkOkSKdbPOKQRNR_KMNOKeKOgKQP\SKdn IbWedTMWSfTgWOTQTMRNTfKbK\QKQRNPcKd`K\KMMKXReQR\KNOWMdLMQTQLNLXT\ShicTo ImWedTMSTOhXLM_KOKQKQQNOLSMLeTQ]eQRXk^RNOaRXOfKbPOKQRNNKMj_Td`TmWedTMSTOhV^YYTX\peQnU XRM_KOKQKQQq1r11110U01rss1tuUvw10110rNOLSxyzmNOLSMLeTQ]eQRXkLQ{QTMLNNTMTO|I} NWeWOTQXLMjPMMKQ_KT|Y}NWeWOTQKNKQRfKXTq1r11110U01rss1tuUvuu011qwNOLSx~zJNOLSMLeT Q]eQRXkLQ{QTMLNNTMQKMcKNlQgKQkn IfKbK\QKQRNPcKd`K\bWedTMSTOLNTTmWedTMSTOh\]OaWXQPPeWiLcLfTXjPMMKQ_KTbddkd`X]\PeWiLPfTX Q]eQRXP\n mWedTMSTOho J~pp
VI
eQR\aTaleUbWedTMSTOhRNYKbK\QKQkpeQn IbWedTMSTOh\]OaWXQPPeWiLcTo q1trY{iTaKNQj^WNN{Qgn{nvn ImWedTMSTOhmddkd`X]\KoJKLMNOPNOQRSTTfTNP[`WSiTpeQn 0rsrTfTNjTNxQ{nq1t JKLMNOPNOQRSTI{Qh\KeKN\KiKMSP^bQn qqq0Y{iTaKNQnjY{iT]eNPxQqutUqwtn Imddkd`X]\PeWiLPo JKLMNOPNOQRSTI{QhV1W`WQTSLe\T\KeKN\KiRN V1\]ed`eNKaKMUyTMLNOQKMK\MKcLeh 0rqvyTMLNOQKMK\jJL\hZOPmn{nqvvn JKLMNOPNOQRSTI{QhY{iTW`WQTSLe\T\KeKN\KiRN qqq0Y{iTaKNQnjY{iT]eNPxQqutUqwtn IYTQ_nvtnUTNOKePXQTOIMTacWdPNOKSRM`jTSKM`TmKMd`KMKQLMQTMTX`PM_LXQTeQLNfTQ]eQRXk fKcKd`ORNNKMc]XMRQeKjRNTX`PM_LXQTeQLNfhM_TMhQ]eMRNNKMNOXP\SKdnIfKbK\QKQRNPTMTaQ]e_RX`KN \Ra_PNKMkcKTfKbK\QKQRNPTMTa\KOKMkjT\PTfKbK\QKQRNPTMTaXK_RfKXKMcLen yTTfKbK\QKQRNPTMTaNTcLQQk\RcRXK\]NNOKd`cQRNReKX`PQ_TLMMhPikXfKMMXKSNP\KeMTYTQ_UfKX KMkleQSPXPSLMPNPXi{MhNTcLQQk\RQ]NNOKd`cQKXPjTcKd`ORNMKOLeLNLQ\]_KQksXTaWXfKMMTfKbK\QKQk\ LMQTMfKbPOKQKQQQKMcKN]NNOKd_PNNOTbPOKQRNeK\KeMn INP\KeKNcKd`ORNMKOLeLNLQ\]_KQkKXTfKbK\QKQRNPTMTa\KOKMkgTMTiR\QTMTX{MPXQRO\KiP\T X`PM_LXQTeQLNfTQ]eQRXkfKcKd`ORNPeLXQn 01
3456789 8 1 6535765656666!"#5 6656655$%566666!676&665 '(65#58 345678)08*56565+55535466#5#+5"#565565#6668 3'(6566557656576$%+6$65&65!"55 66556"#5655++567#5655!75566 55!566!577%7555656++567! 755+65"565+55555#66#5#5$+5&6#66668 ,-.-/ 0123456738961:3;6<67=18>??@=AB5186C=8D8E1=77>18=?=8D818B41 3355#5#+5"#5%66+#6#6+5&6#66+ #5#+5"#565+5H+$+ !5#55456789)8*5+"56##66$%566 7#65&5565$%5666+%#6 #5 65#5+5%535"5658 I67"#6##565656#%66(#5#+5"#5655!5$% 5667#56#%J55665566(8 ,-K-/ 0;16773GLM=N12>77>=11 O6+5*P#645JQ+6R673566#J +"56#75+5H+$+!75++$+ 6+654567865+"56##66$% 5666+&675 !65+("6#5#J%58 I#566#5#+5"#565"#5J#%%55666 6666##8 ,-K-S-/01T>5@;BA=186C=8D81>7B4BAB<1GUF>;L4LAL?6G1=WVX3?AY2>G<>5@>G123456738961:3;6<67=1L4611 3#5#+5"#5%666&65555 #5+ [ 1\\]8 ,-Z-S-/012>?<=1L41GU;;B7B?>G18NWT61 345678)^8*5657#&67_665566#5#+5 "#5656+"6+66!5+6565+555#5#+5"#5% 66+6 55+6 !7666&668 ,-Z-.-/012>?<=1L41GU;;B7B?>G1:>7@>1 3355'#5+5%"7565#"#555```856+58"$5```8#8"$ `#58
01
2345657895 5385844
648544335585578875799 765575 5 84 7 27355795 5385835 573559 835 688 887 65 855 5383 835795 538583 53
768
767884 388575357!2273557 3 437 345657895 5385844
64 3 755 ! "#$#% &'()*)+,),-./'0)12)+'*3415637(5'8395,56:;56'+5<=.365,(5>'*)6.9:7?,3,,'+@6,.-1)+'' 2A57486BC 8D7 E565834F8G 27 7D5 538584553 47G
7 69 87 36565758273557787659 88H 769 78!2H 76 55 5759 7889 57657 533 386835273557 H 7638878588
764595 357658 ! 2H 7686547758546835
7 69 88I5588J95 538584553 G83 536K46L6MNB657 5334 458527 47G 88988 95583G58 MO 95775535! P95 5385847883 535Q85 48G774 9577 564357D8GB95 57864 46744 L788385Q85 433 542735578855745 7583G58MO 957738575H 76 365 458 4!
00
3334689 89 8 68 3 38
46 !!"#$%&%' (&)*+,-%!,(.$-,*/01$. 23435 67869:;<=7=9>8?=@=A8BCDEFGHIJ:K8 LMNOPQRPQSTUVWMXMYSMSTPRZOV[YMQMO\ ]N^SY_^`MaU`Y_b\^TPQcTadSN^PVPNe 23f35 68g=E=8i7C8BCDJ=Dl7C8:9:;
hIiI?:<8IhH:K8 m}}wvnvmov 23343567869:;<=7=9>8H<CiC?=<8j>h:Gh:H:K8 VSN^sQVSOVa 233f357C8I9h:98<=7=9h8HIi8g=E=8H?<:i7=G@=7=hC?=<8F;=G:h
@8@=7=hCiCh8=99IhA8Dl@=7=h>8Ci8 E=9Dl=9>8i7=G@=j?=<8h:DJ:j8Ci8g=Fi7hIigg8h=@C<=?liCD=j<8 H=DJ=99Ci=8H=99=hhA8:kF98=7=<8:78:Fhh8hIGi:iIDG:8?C7@=8J=9=?h>iCDD=98g
G?:<88 6(3%(%!.#0!%%$ ¡¢£¤¥¦§¨©£ª©«¡£ ZQ¬edcMQMS\ReVQeVSRUpaYVY_^UMOOMSSVQVONRSRPQSPTeMYMSS_OSRM LMNOPQRPQSTUVWMXMYSMSTPRZOV[YMQMO\]^Sv ¬edcMQMS\ReVQeVSqReVQeVSPNeMOa_YM LMNOPQRPQSTUVVVPRdsUbV]^Sv ReVQeVSPNeRSVeTPMOa_Y VedV^®[S\]^Sv ReVQeVSPNeRSVev ¯¡¨°¥£±¯²¨¥£ LMNOPQRPQSTUVWMXMYSMSTPRZOV[YMQMO\]^Sv [s^SXsORYMQMO\qReVQeVSPNeRSVe ³¨ ¯ªª´¯´£µ§¯£ LMNOPQRPQSTUVWMXMYSMSTPRZOV[YMQMO\]^Sv VY{sXXRMcMQMS\qReVQeVSPNeRSVe
01
356789 67 99 7!"##$%& '(")*+#,'-+."$""/"#*01+ !23""+4*,,+. 5678699:;9<89579%2#/,*,$*!"##$%&,!"##$%& '(")*+#,=,>,*?2#/,@$+ 3"$*,,+. A69
9:B 6CD6:E6&,/) '(")*+#,=,>,*?2#/,@$+ ,/,)**,,+. FGHGI JKLMNMOPMPQRSKTUTVOMWMUXKYMZ[WMPPKPXOQYQ\MOK]RRWMZM^KYMUMW_MKTK`abKLMNSWMPMPPKbQRWPKK '+)$,)c""%"*c"2"+++4c"deffffffffghi+g ,,j2)#**.1$*%+g#"2+"c"&">"%>"1*"+$""$!+ FGkGI JKLMNMOPMPQRSKTUTVOMWMUXKRTYaPKPXOQYQ\MOK]RRWMZMKK '+)$,),c)++4c%"&""d 0fee/"l"#>"$meh%d noonpji+g,,q"+3"%*"%l#**.h*"%l)r"+3"%r,+""$1$*%+ 0fe0"+"#>"$mfh)%d n01ffji+g,,q"+3"%"++4#**.h%2)""$1$*%+ FGstGI JKLMNMOPMPQRSKTUTVOMWMUXKTUOTU`TWuPPTS\TOKRWa`TKK '+)$,)c""%"*,,#,++,*%,)#,d p14 FGssGI JWu\KPM_QOM\[RQZMOKQRKNMUTvTPuOK`MZYMU]UQRM^KT`MU[MObMKTKLMNMOPMPQRSKTUTVOMWMUXK wTb`TvSOKRWM`QU[PK_MwMPKSZQ\[LMKK x""%",',""4%"r)$#*"$3""+++"3"%2"3,%y3)>>*+"3"%2"*"$3"+ ,',""4%"#+"$3"* C 66{666{:C69 :96{:9C96{6 FGssGsGIzSRWMb_MWMPPKPM_QOM\[RQZMOK }+%~+3)%% FGssG|GIRWa`_SPMUSKRWuUZaUPTPaRK FGssGGIVQ\WPabuRKQRKVQ\WZ[SKMUXTvSK`\OTO]bK"$>.l*~3"++ )$,2,2
2&$2 FGssGGIS\Nub`TPSOTSKMUUM\XbSK`\OTO]bK FGs|GI JKLMNMOPMPQROMWMUQRbMKSZQ\[LMK_MPPK_aUUTUOuWaRuOK`MZYMU]UQRMKK '(")*+#,"1"+"+*',""4@$+>"1"+"+""$"%"#3"*%2>"#)3),)+ 7376:C66766{9C< 96 $.) HGGI JKUMPQPOMWMUXKNXKPM_QOM\[RQZMK p1eof j2>#%"+)$*&3"++g#*%+ 14+"3"%2 HGGI JKUMPQPOMWMUXKPM_QOM\[RQZSKO]bMK h%!2*)+,+)*+"3"%2" h0*"+4%!2*)+,+)* +"3"%2 h"1"+"+*)+,+)*+"3"%2" 01
3456789 9 7 95 6869876 378 6 9 6687 6 6869876 !"#$#%"&"!'(!()*#+,+-(%./')0-#1(2 34156356076 8 !"#$#%"&"!'1"9:&"###'%$1"2 35764;<=55>?5 !"#$#%"&"!'@#0!,ABC99"#!"-%D-:EE.&,9+!A.I760;;=55>?5 1"!"-#$,,"!"!!+#0##,&+FE.#"!.G",&+F0!A1( ,&"H.-#.J05336K6L6=6;36M ,(1+##'%$1" N !"#$#%"&"!'(!%(!F(&0##(.-(%,&+F(2 0605I? J05306OP5Q9;56M J 799 59 558 9 =M R STUVRWXYZ[[\]^_`abcdR[eYdfWe]bR\Ygech`i\bWRR Nj %D-:EE.&,9+!A#+H,(,+9-"E"kl$9B0HF+1( mnopqnK>3894r9 8 4 ?66 9987 997 Ns %D-:EE.&,9+!A#+H,(,+9,&$%t"!:"2 35;IuQKv69 wx9 56O yI6 Nz %D-:EE.&,9+!A#+H,(,+9%(F(H(. {4m46O67 8959 =|553;;; -:.!E+-#(H#+,.,&+F(2 N} ~"HF$,&"#",,&"F$!:%D-:EE.&,9+!A-"E"2 486958nK5>{5 N ~"HF$,&"#",,&"F$!:%D-:EE.&,9+!Al*F"2 35;IuQKv69 wx9 56O yI6 N ~"HF$,&"#", ,&"F$!: %D-:EE.&,9+!A %(F(H(.{4m46O67 899 =|55;7<5 -:.!E+-#(H#+,.,&+F( TUaZdYRfdY`i^dbWWdaRWdi^eadfe^R\Ygech`i\bW
RdhaZWRd]`^dRdRgWff^\RdadR ^]WX]\aRfXcfY\WRR jj #(-+l,(/A-"E"kl$9B0HF+1(k,&$%t"!:"kl$91"9:&$%,&+F(k(l$91"9:&$%"#E"&"#' G*HA,+9E(9:F+,,&"HE"&"#-"E"k(&!()%"&"!'E"!%D#D##,&"H&'/$,!$-:"9",H"-/"!%"&$,".k( #(-+l,(/A/*1(&+,+H(E0-(#%0&A%%.E$#"!$E"!k(F"!:"%B0-#0,(%!"t"#-"%(G"B"%#"#'%H"-$&E"k (#(-+l,(/A"9:$G!$-:"9",#"E$%"-:,$9". n nv6 6 w56 6q69 59 8=3{ uL6= 6 r 54r 8nvO66676= 9 6
K8969 L9K>L8766w79 6?6 6 895 L9K>vL9 w=66KO 9 nv69 r 65 r 856 TUVRgec_dahd]bcdR[eYdfWe]bR\Ygech`i\bWRgec_dahd]bYWYfRR jjjB0H9(!F(&A-"E"kl$9B0HF+1(2 qo{n 8vv3?7= >89 u6?6 6 6 jjsB0H9(!F(&A,&$%t"!:"2 351;uQKv69 w499Q o6Q6y6 jjzB0H9(!F(&Al$91"9:&$%,&+F( 5333535yy;53 jj}B0H9(!F(&A#"E$%"-:,$9.%DH"2 <<63057 8vv3wQ 9K657r5 686987? 686987 65 686987 7161457{96=9 678 9 jjB0H9(!F(&A(!()*#+,+-(%./')0-#1(2 344I6306;36 n 344y65760438v q69 59 8= 01
34567898 4 4996 755 5 59 !"#$%&'()'*+",-&.*-//"/012,-3" 04444444455 6 !" #$%&'()'*+" 7/$(8+9" #:&&-/(-;"0AA1BCD55 1<;.==>*8&?(+>",-(-;/288-("-((?/$//"8*?)=>/-(>"E04FFF0GF @-8*?)$(+,'"8*-%>;/>"8',?/"/012,-" H !"@-#-1/-/01%-9">((-/=-"12I=>8-(0>1%-"=$;'/1$*+9"'"#$%&'()'*+"?(/'("#-(=-//"'J'/$1;'1" '"@-#-1/-/28>"'('I1-*-(0"#-(2"/<%/2;0"/$=?@@K/?8?;'1"(-L-/082&-"" M95NOBPEFQ764RS55T67 595995 4999M987569565759 Q 7556RU74N S957 N65R6NR9NT5TRQ T 7V646949QTT4 WXYZ[\]^_`aa]abcdefgcch]i`j^af`\k]hdelm]njo`cpbqnkf]] rT4S764
01
3456778976
! "#! $ %&'&()&)*+, -.-/ -.-/-0-)-,1 23234 567898:;8;<=>6?@?A6B8C8D6 23X34 567898:;8;<=>6?@?A6YZC>[6B8C8D6 23\34 567898:;8;<=>6?@?A6=]<:^8@_8D6 23i34 567898:;8;<=>6?@?A6B_>@CjB;?Y;j=7?6C<;8@[kAlB;m?nB_>@CjB;?Y;j=>6=]jo?6 23q34 567898:;8;<=>6?@?A:8]8@k6B8C8D6 23x34 56@8;<;:8]8@k6B8C8D6 23y34 56zlY{?@o?]|6B8C8D6 23
34 567898:;8;<=>6?@?A6o:Z[<=>69lYojm?D6 2334 567898:;8;<=>6?@?A69?m;jm?D6 23234567898:;8;<=>6?@?A69;?o>[8m8D6 232234567898:;8;<=>6?@?A6;A=?D6 6 232X345]6?@?A6j@;?@6:>7l=j;l;;6=lYl]?;l:6=]jo?D6
E6F7GHIGH 85JKLMN O7JNP Q65H6 9RHISR T8NUV7JW E6F7GHIGH 85JKLMN O7JNPV7JW 3`abOcdJW6G eSMGGc fg4c4h4 6ppppppppp E6F7GHIGH 85JO6r69 6 8GIV7JW96H67s tFu 9Ruv6N5v9Rdsu8GHT8NU FuGJGFw LSOOJN9tu 4 E}~gttLVu 89WJWuKrMuwJ75JH 8GO6r69 6 stu 4 NUI7TFNMG NU7 T8wv fJ FuMHJ 7JNrc J5Id6v JH~SOIuFNU67TGH6uIN N65 fJu5MNIHF7 J7JW 0e67R78G6V8GOGMuMHJ 4VHV8G OGMuMHJ J Ju MHO6r69 6 8GI6wU69 PGJ9J9IMPGF FGW8NHN6586N 8uN69 676wU5FG 74 8u 89WJWuJ7JW
232\345]6?@?A68@=k[@8{8=68=]:Z]:?;8{|Y>?6;A=?D6 232i34 5]65@?A6;k:86>@@8;C86^l]?oC<[8@o8D66 VHV7JW96H67sJ6r69 6 8GI6wU69 c7JdMNMGJINJ9fMHJ5M N65rIH6 eJHV7JWNF7NINPG s96KI776 T6 fMHJ556wTFGFuJTMNJ 9MHw8u6 8GwJuJNPIJ4 %&'&()&)*+, -.-/- -)( &*% -.-/,',( VE6F7GHIGH 85JKLMN O7JNPQ65H6 9RHISR T8NUV7JW6r69 6 8GI6wU6ININPG6N69 sHGd8u6 6T6H6 T64 VHV7JW97RNRHsO6r69 6 8GI6wUGMuMHJ M9J MPGF 9Ie567U696 JPGMuu6Nd6N6 v6776767R74 V676NF89MH J NJ956wr6767s6NNUI7TFNMGJNrMuwJ7M5JfMHM
O6r69 6 8GI6wUGMuMHJ M9GHF5J 0e67R78G6V8GOGMuMHJ M94 VHV8GOGMuMHJ J Ju MHO6r69 6 8GI6wU69N8T8u 8968GJSIMPGF FG 8NHN656 8u67 6wU5FG 7e56w6wU6HI9JHMNJNJH67Gsd76w6GrMuwJ75JHFGGMuFNTFGFu7FGuJMwMGc7 J99Ru6eI776 T6J r67GHF5 M
dJ9ec J789M958u 8964 ¡ %&'&()&)*+, -.-/(&&.*+&¢ )%% - %&'&()&)*+, £&&( '-.%- ¤-)-.- *+ '-.-+- -)(¢ -.-,) - -.-/ *+ - %&'&()&)¥ (¦¦)), £,+) +-%. £+-%.( '&.+.+- 6 §¨0`3348TI©ª©4 RuT8NUJ6r69 6 8GIJ7JW96H67s9us78GJ9M7769 T6r69 6 8GIrMu5F9u7«OJ T4¬ 01
30556789 79878 9!!"8#$% !&""' 9( #98&)$988& " 3055*789 798+7$+ ,""" 3-./005**7 70171!(7%'8 +!8 8) 98 " 3-..005**7 70171!(7%8 +$9!!"9 ' 8)8& '29 8!,8 9(8$ 30555789 798(9 $ 30*/005557 7**71!(7%8 +!89(!"838 8998 8&84!& "
556789:;<;=>;>?@59A;BCD;9EFG8>=FHI95G
M6789NOPOQRORSTU9VOWX95@5G9YZ[\[T]R^VY_9 5556*0*05 `a`b!!!"8 4&cd"%4e fg5 fg5 5556*0*-h `ab!!!"8 4&cd"%4e i6789NOPOQRORSTU9VOWX9\SjSkRSQO_9 *l `!!e *m#! !!e n6789NOPOQRORSTU9VOWX9oOjUZY\OpO_9 lfgl `!!e m#!mgq !!e r6789NOPOQRORSTU9VOWX9Ostuss]RuTu\YQ9p^oVY_9 %( `97h*7vw(&$398&x8 +!&!()!!8 4& 8+! 88!&(w(! +!(&$&! &&34$'
9 8 4&8 +$' 9(&3!4#3+47 y6789NOPOQRORSTU9VOWXkO9j[\YRQ[Z^9RzsYVo[\V[W9UWYZ[suTu\YQ9ST9\XUsju\RYkRuTu\YQ9p^oVY_999 `q 8(w{!,d( 198`+8 4&89""%( 8 4&'( 988++3( 8 7 `88++3( {&3 $%84 87{&3 $%8 ( 9$8&9')!&9$%$8( #4%!!#4%!" %( 88++3( 9$8(& !88++3( 948 ' ( #4%!!x%8843 '9( ( 84"93"' )8$8( &&8$( #4%!!83 7 `88++3( 98&)4!(x9$( 9$2(&)!! ("%!83 ( #4%!!7 `88++3( %8( #4%!!' 9(84!&!#' ( #4%!!(&)(!7 `88++3( 9!'#4%!"88++3 %8 4!& &2'9%!!!9!8( 9$48+9 $|4 &!!)"7 }6789NOPOQRORt\OQ9Y9NOPOQRORSTU9VOWX9usRYs9NUZR[T]R[RR9V[WYU_9 `97h57v*%8 '$8 ++("988 8&84!& 8 +!&!()!!8 4&3 (&7 01
34356789 9 9 99 689 9 9 6 566 6564646567 699656 956 88689 9 9 999 689 9 9 65679495 468546 86 565 468549 6 6656 465 6 36 1!"#$%8994 99 95959959& 4 6 '689 9 9 46689 9 9 6567 (44 9595 6435679495 6)6564'6 655676***96544 96 6 ***895656559 96)95+959 5 65+4995 9 9 ***449 9 959567
566 695 9 6& 4 6 '9 6 7 56 9,9 99 669+5 3& 4 6 '689 9 9 656794- 6 5 389 9 9 999 5665 69499 9,+5 4 6 6 6468586 69495 468546 8696 4 656 ./0123456788489:;<=>::?4@7A58=73B4?;
566 6564(9 94 89 566 65 46
JJJ0124KLMLNOLOPQJ42R2S4KLMLNOLOPQJ4STRJOJNUV24PQ4WPRV2J4
..0124D?F?=8?8CXE45Y5Z4D?F?=8?8CXE4HCY[5EA5=\4XZ?HE5YE39HEB[9A5=4Y?]:9X5\4F?Y8^A8?8@?454ZCA3^;<E4 HCY7=584EX4_ZY048`=?A>@?=?6CX4@5;<4[>@?6?Y?G\4F>Y6:5[3E4@5;<4EZ5:9;E4XZ?HEFE=9HEBa44 3b9544 6cd 56ef949 (4g( 356789 9 9 e 5664356794955 65 799 6 e46 55654 9559 6949 (495864F?Y8>:?=@`4:C;EB=4 =>8@CA
995(4 7 4i #jklkjmjnopnqrnstukjvwkxylnzn{|nywyuu%644659+ 94656 6 79 9 959 6 965', 63435676e7679e e'6 .}01K?F?=8?8CXE4X8:58C;E5\454D?F?=8?8CXE45Y5Z4HCY[5E4G?;@5YBX]89X9A5=4?X3=>3?EI4 3b9544 6cd 56ef949 (4g( 35676949 (49586 95 (9 ' ( 76e656 767,6 ,56959(4 7 4i #jklkjmjnonqrn stukjvwkxylnzn{|nywyuu%6 '64 9 56c9959 696545~4964
767,6435679495 59 949 68956665' +(4 79 959 9655 66646 64356794955 6574 45 55656 646475 6676
959 974 ,89(9 94 9 5 i6 664'&88646567,67 5' 94(49(4( 56 767,6 6 669596666 4i9956 ,84 ( 9,(95967 '5' 56(9959c46 3)95 (9 '656 6(9 94 99 559 946 e 544696435679495 g(4 7 g959 ~'76#754 49 4 69954d664 4986% b
4 66#64,5644
6 g,6% g(4 7 5396#7539 ,659d9'9994956% 5g959 469946#75
46d65646467i&6 (5% g(495g959 #75&((4% g(4 746# 75g6464 %
01
345789 88 ! "
#9 98 9 8 $ 8 % 889 ! 8 &'&()*+,'-.'+/0+(,1,234)56+(0.3+-71*/)8/9(():*)*;32-4)<,79(()()0/-.07<5=+-4+6+-0+0/>?+ -28-9')0:<3,<-(<,8<(@97)(,'+3+*+(A+05+-)'&()*4)56+@(+0023,'9B2-9(():*)*;3@)//,CD23/504)5 -/428,90200:)B=)39(():*)*;32-)061-<**+5(/-7/?/09,-+'+(<,/8<(()(0)30)'&()*)*2306E(/E@94)5C& -.'<*09725:+B8<('200:)B),A2'):+(<3<,+8<(@94E()'<30<-*)*;39((2:95=+(+:+/-.'.00@+(+501, ,F((=)(,'+3+*+(A+05+-)5+:'+0-.'/*<5'GB=//50<':<5=+-<,@EA/0+(:/51,;0<,H79(()()02- IJKLMNLOPLOQJQRSTLMKSPUVWTXVLYQJQZL[LTUQPLK[LTO\[SQRSTLMKSPUVWTUOQ]MTJMYQ^M_Q`TJPaJbaQcQdeebVQXVQfeeaNgVYQ JQhLiLOTLTXVbLQJj]PMeTTYQJZJkNQlSPZLVTKLPTQkbJaLmQeV[T]MNhJQVebeMTn9(0)(-/428,90200-.07<5=+-> @+('9(2B(+7+(+->7)():/50)-28-9')02-8,.--+50<,+<,o7)B=)A)0<-25=*2306E(/E-/)()-;09,)8<(@94E(> +B=+?/3<,'7<5=+-7)B=3<,'7<5=-2,)3)-pqrDs/,Cr279449)'&()*4)5793A)0E)5,'9:200+71 ,'+3+*+062B()(5)-:)@?+()@EA/0+(:/51,;0<,HA)')/79(()()02-<,A/0+(/50<'+0+->/((+07+)AA2' -)*8,2(E?E-/428,90E-?+7/'94)5?+52:/59(0-.'<*<,A2,,'F097F-.07<5=+/>@+('9(2B(+7+(+/C &')()*-+'+(1)'&()*5+:'+0-.'/<30<-*)*;3-/0+00,<,OS[]btMJkeVJPQuVJOQJQOeuO][JTQuV\OOLPTXVLQXVvZJkNQJQRJTXOePNQ^ebTitMStQ OSJMJOWT]VJQXbaLOXhLP>)'&()*-.001',?+/7)B=01',?<5-;7G(/?+7/')A)093/?1,,'+3'1?<,+-+0piwTwbLVQ XVQiebxJbasC 3y578 9 z # # # 8 87 88 8# 89 {# | |z 8 8 }q~0)B9(():2-9(():*)*;3@)/ 1 +(6.(?/<,-G(6.(?/01',?+/-.07<5=+-<,@+('9(2B(+7+(+- 1 +(6.(?/<,-G(6.(?/01',?<5-;7G(/-.07<5=+-<,@+('9(2B(+7+(+- 1 +(6.(?/<,-G(6.(?/01',?+/3<,'7<5=+-<,01',?+/0+3:<-+- 1 +(6.(?/<,-G(6.(?/01',?<5-;7G(/3<,'7<5=+- 1 )5-4+0<0 1 '93:)'0)0200GB=(+0+-piLaL[XVSQuXMhtMs 1 '93:)'0)0200GB=(+0+-pPLKQiLaL[XVSQuXMhtMs r1',?+/93
)()*F,'93:)'0)0200GB=(+0+- =/(7952,5=;(07
01
56789 899 9 9 7
9 99 !" 3 4 8 # $799 7 79%9 9766 7 8 03" & $799 8 4!!" $9 89 9% 99 8 8 1!"' 99(8 8
%9%8 ) $7997 9% ' 9 9 966 86 9% 81!" 4!*+ 999 9 6 9% 8 1, 8 99 % 899 88 ' 7 794!" 44$ 9%6- 6 7 68( 8 ./0123456789:;93<=>;?@:;A3B;7=77ACD=33 EFGH!,3!" $FIH!,#!" FJKH!,3!" LMKH!,0!" MFKH!,0!" NOPH!,0!" $%' 9 + H!,0!" .Q01RS3S37TB=UV3;::=7>=3W5?SXYDC6=73S3Z=8=B7=7CA;3S:S43Z=8=B7=7CA;345:;7;B@[@>S:3>S\3S:@7@XSA?7>SV3 SBB563S3X]D]77=A37=6>=?=77376S\?SB^;9B3:=Y6@AS33 MM6888_ 9+ , 9 7 7897 9 8_5 .`01R;7=:8=:>C7=:;3A?SZ@:a5B33 MI 8 9435bc4,de% 89 9' M69 95 .f012?5\3C67CB4S4Y65BS73B;Z5^A@793>SDa3DS6S\7@:93@::SX5BV3]\B56X@\a?S75B3>SDa3\=X?=7B]?;3 A?=6>=?=7=BV3SX=:a=B\=B3S?3C67CB4S4Y6[S;ZS3S?3S:S43=A?B]?=;\=B37]ZZ3X;\73gh3A?@?S:CB@73 8=B7=7;33 Mi j9%7_ 9799 7
k 9k 966 75 lm0123:=BC4=?=773;\<=n3Z=Xo7S7@AS3CA3S?3=Da=A3C67CB4S4Y65B3;\<=nZ=:;3Ap:a@79:3>S:93=:7C6CAC\=B3 XSn;X@:;A3\SDaA@DS33 MM68 6 8 95 l.012?5\3Z=8=B7=7CA;3S:S43Z=8=B7=7CA;345:;7;B@[SV3SX=:aZ=3S3Z=8=B7=7CA;3S:S4ZS38=B7=7T3 Z=8=B7=7CA;3S:S43=A?B]?=;\=B3:=DS:@ZZ3lm3A?@?S:CB@73X=DWS:S<93XC67CBZ=\3BY>@\3Z=8=B7=7\;3 MM68 8 % ' 9 9 6%' 9 98 %%1!"95 ll0123^C:Uqrstu3V3;::=7>=3S\\SB36CA?S:S4[@\SB3X=D\=>=?CA=33 M6888_ _,jvwOx65 lg012?3S<57737@6DaB]66=3>5\S7B5?93=DaCZ3;\856X@^;9B33 01
23454 78 7 78 "#$ %8$ &' ( ! )*+,-./0/123/42.152167/189182: )+7;,30< =>0?4 ,@A BCD EFG9182: H=?4 I@J 0CD )*+K73LM16/.@N)N<.2MO-.P7/189182: )+7;@)0< =>0?4 @); 0CD QRSTUVWXYZV[Z[\[[]^_`ab[bccba]cZdef\aZ[\f]ghi\XYWegjc]] 2k454 &8l $8 mn( $8l o
8 $lp qn( 8l $8 mn( $8ll 8 o r n( ro o $n l o or qson F0MtMuv202twM0FtMu125026vx0y?.6?vuMuz.vy6266O?{?|wtO0}.5M0~824y0Mv/v}0M6}6Mv6z4M128201y vz4}1MN,112v?.82v?|21?OcgVWXjaZ_\fZh]efZc]Z]c\ecWVZ[]efccbh[fb]f
Z_`]Z]Z[c\h`] d\X[ijagj]cgZaZc[WfZ]XbcbhM0FtMuvx66w0O82y4M{P6w0O8?1vz4ty824y0MM6}.y8wO O02.0w8?O2v26-6-.2O?O/.M.8N 2k424 7 8l $8 $op
8l $8 mn( qon F0FtMu.?O04?1Pvy6266O?{?|wt2.28w824y0Mv/v}0M6/628202666w0O82y824y0M-6-.2O4M{P6w0O8?1 vz4ty824y0M/.M.8824y0MM6}.y8wOO02.0w8?O2vv2tvz4}1MOxvv21621yN 2k434 78 n8rl (q ( $n op $ ( l ro o o
qsonn o FtMu125vz4}1M02t6?.?Oyt226wO?{{2t?t1yN 2k4k4 7 8l $8 mn( ro l F|22v626?OyMtMu>O0}.5M06M6/66{Pt262vy{P2t25|24?62t?42tO0}5z6/66>62t2O1266~Oz6/66v/v}0M6y vy6266O?{2125MtM8M6M52{M|22v626?OyMtMu1266~2O0vx0?.6?v?12vMv?6O02.2O?6N F62t2O1266~Oz6/66v/v}0M6yvy6266O?{21M|22v626?OyMtMu2{P2O2O0vx02y|2152{t?4w1266~Oz6/66 v/v}0M6yvy6266O?{2vM|O0/t6?.6?v2y12vxOO02{?6v2tt?.621yN 2k44 78 n( 88r $n os 8 l 8rl ( F0BKC==N/.5}1P.2182t26NN|2v208?O2O02.y16v2.t52{}ttMuz6}O.MM0FtMu1MvM02{P2O 2O0vx0xv|2152{t?4w1266~Oz6/66v/v}0M6yvy6266O?{2N 2k44 78 rp n(or 8 88r $n os 8 8 o 9182:2v|2?O2{P?|xOO0262662O0vx0xv|2125vz4}1M0MtMu|22v6261yN 2k44 78 o o oq8 q8l l l $l
l M0E7}t6Mt<1Mu.Mvx00?6266824y0Mvx0?u}./tPM5 MA2-62.O}t6Mtvx00?6266824y0M}./tPM5 MEM{PM.25026y7M1v<1Muy7@7AvM5M6y:y1{2y2{P?|824y0}v2O26?|21MA2-62.O/t8Mt}1 6Mt}tM6~u?10uyMyvM5M6/v M0E<)I-1{M.P+tM6/.5/12{P0266?Ot2{-6~||52{2t21626266t2{/||4?62ty?O2tM8}Oy}./tPM5/v 00
3456789 3 3 46 3 343 9 3 3! "44#6 3$44! %! 3 9 3 3! "44#6 3$4# &'4! %! 3 $4# &'# #3& 3! 4$"4#! 3(3 #! 3 )*+,+- ./0112340156781597:;/67<6<8<<5=>2?0<5@0??0/7A3B56/0?24056540C0D<0<E9356?6F5 40C0D<09764:?25:?<6?56597:;/67<6<8<<5=>2?0<0D;05H816J6<:;878<<5:?<6?:1895@0??0/7AD20?0/C0?JKH:9B5/0>J6<:;87H65675 6L8<<597:;/67<6<8<<5=>2?0<5@0??0/7A3<5E95D8MD:76<:<55 N4N34! 343' 4$ '" "4 343! !33! 4 !3! 4$$O )*+P+- .756L8<<5<:;>2DG;;05H8162E4531C8;/:M3ID55 Q! 4# O RSTUVWXYZ[YWY[Y\]Y^_`WYZa`bc^d\efgh[gd^]eWie[aebjdea^ k
VlTUm^nopnqrmson^^
RtTUm^a`fahbYZg^ZjWuebva^wexyZYZhdY^^ N4N34$ 4# !%4"44#4339 !33 3" 4( 34 # #3& 3 4$!43#
4$ ! 3" Oz
# 4! 3 $!43#
4$(3 33 3 # 4"4343!"
4$(3 43! 4!!4!!%(34!&333 !
43 #4#$ O ){+|+- }0?CG?L35~8?3<3D635D8MD:76<5 53 3 4!3'" 4!k3!34N3# !
9 3k33!3 !43(3 $ !3334N3 %%!3 4 $4"4"# ##O N3 3 4!!33& 434 #33$ !333 3 ! # 343!3 !
&%4 !
( 3 !3""### ! 3O 3# 43! $ !333%!!3!34 ! 3 4 #333Oz53 3 4!'"$!3&### #3 3 3 "#
$! 43 34!$3!33 3 !
# 3 343!!3O 5 ){+)+- }0?CG?L35/6D;8>67L69:>35D8MD:76<5 N3 3 !33& 3434 #" $ !!33433 343! 33( 4 ''" " 34 !%339!3ON4 !%## '! %434 #4$ '33334!4
&$# #3& ! 3! 3O 74 # !3!# 3434 339!!53 3 4!4## 4&%3( 33 34!3!43 ! '$#$ O5 4$ %33# 33!!43 33
3#O 5 ){++-
0/7067L69:>35D8MD:76<5 N!343!#3 3 4"43 3!(# 4' (43! 4!!4!4 4(3 3(3%4!(43! 4!(3 43 !! #
4O 33 4!'$!33%!4&%3 334$ ! (#4! 33 3%##4 01
345647839 434 488878 9 644 38 888 8445 47 6 8858 8 8 !9" # 4$49%4549 !9"944 3 4 48 58 445"885 8 8&568 5456'8 55884 (6846458)" 48839 594!9494854$33 4 8738 84564 48 8 554 7454 *+,-,. /0120345267384096:;674<;4=2:37 >4564 56939 539 6 4'4954 745&944'8 454 7459 644 8 84 # 79894!98789'8 6 44564#3694! 449% # 79 '8884564#3689988 884'888 4 8 3 48 8 8554 # 79894!44 9 9& 4 4 # 79449'8 6 4'88898568 64?3''48 8# 9 4$94!98 7 497456 64( 9547 498#388 68 884 % 48"8 # 88738 83 4 *+,@,. A0B04303CD674<;4=2:37 % % 48 8 4 % 4" 9"4#369 4' 6 '8434 4 % 4'8889 99 #38384'8 4 89 $4# 8%48 88564 % 48 8 978'888 888 8 #38843589!544!9444564 % 48 83878 6438 858%'8889856 474 7 8 3895634 4869 '888! 44 4 % 48 8 88 "7'4544 94 % 48 8$6 3456#3'89 4 7 *+,+,. E0=FG<2:174<;4=2:3:7 %564 "9978)88 8789795845'49'9 64 45$568 7 4564 9 !9"H'9 6I '8 997 48938H854 4744 4 4$94! 4 7 *+,J,. K27KF:970D245206L047F64M6N63=D674<;4=2:3:7 % % 48 8 4'88897#885 44 48 858 94 8 # # 93979% " 9"'4 38 # # 9397943 4& 88'88 8 85648 88 9 8568 # 93979444 469 34984 4 74!44 % 48 8 8$8949 8738 8 '8 6 44 % 48"8 # $564'88898568 64 *+,O,. P0M62:4<;4=2:37 % % 48 # 89 #'# 5#73 4 4856" 8 7839 488'8 9'! 4$49'498889&8#388 '84 % 48 # 8984 8568 7839 '4988 8845649434568 "4 4888 "438 344 47 7839 4498 "# #9 649547 " 5583 4& 4 4Q8889 R85688853 "Q8888'9 6888'84 % 4" 9"4 "8568794$ 4 7839 488994 8 "34 8'8854 6449547 4! 434 8 8'8 9 *+,S,. K7T0B04303CD67U0VW047B
8 I8 494'8888 4 474 4 4`8 568 88 %Q43('8854 888'8(9 " 454'88878'8(4 % 48 8 9 8384 `8 568 898 558 894 64454 4 438 439 43 8564
01
3456478859 9 6584565035678565 659555455 9 65 56 56 5456478859 9 565899 ! "#$%&$'()*(+,-*.,/01*1234/4563*7.833654.6*9:,11:*3;730),1* 35455 9 5858<58= 99 69595 369 56 5 65>9<5 5?56 6 365 565 5 5
36589 75 9 @ 5955A5455 66B!659565856 99 5455 9 5854555 75 3 36 365 56<5659589 75 ?5 5 369 5C 559 76?6895 56D9 66 C4 "#$%%$'E611F*6.)38)4G143H2+*6G6I2*3;730),1* 3 365 56> 6 6 59 < < 56 9 9 6 6!9? 85C 59 < 65565897<
54C6 C 66 @8595 9 6 !6 564B6?8 B69C > ?56 56 96 5
? 54 99?5 57<
56595 59 < > @J B5C59 < 5545676K86B6 569 85BJ5C59 < 56C486 9 54556656 6 6 956 5 364C6 C6C > 59 < < 65859 5 C6 * "#$%"$'(*L614136)6+2*3;730),1,* 3 364C6 C9 5565455 9 59 < <5M5 5 565676<!59 6 63M5 5 56558 < 9 6 95<556 55566 5845656 5? 5676<!59 65659 9895 9586 * "#$%N$'O,G156G3;730),1* 35 5 365 5666 365 5<<786555< 5=<55 <565 59 85 5559 556585 6B6?5 954696 36 P5C@9 < 9A5455 9 Q58546 @64B6?85455 9 65455 9 6 658 569 55 ? 66 >9B C !8 > 59 < <5< 5455 956? 656565 55 56? 9 56<<RST 9 78655655<99 5> 59 85865455 9 6 59 < 5 5U9 6 @5<55 5K9
8D> 85665 5K 564B6?855 78 ? 665558 !B9D5 9 85 3659 59 855 9 55 556 "#$%V$'(*1G,5),37:F.*0G*:.96G614563*W:05X0H,5*18G1452*96YHZ)0.*3;730),1,* 3A5455 9 Q585 56 9 99 69 58! 9589 A5455 5 95 A5455 9 Q585946?56558! 9565976 483 565976 9 46>9 B658! 9<556 95 3946
955 5 > 565 "#$%[$'(IF.),H0+X;3*\0+1;)0.05,3*3;730),1,* 35455 9 5855 CC89 64696 "#$%#$'()*(+,-*96Y.)]54.4563*3;730),1,* 3 36589 = 5955? 369 5C559 766895 56U 66 C4 35 5> 5 656 55<55 959 79 8599 59
^5 56 9 _ 6 C9!9?5 365 56 6 6665 5 5
` 78
01
34567545859 5558 56 5598589588948 8 4 9! 49"94 88#$9 97 %985888 97589548!4 8 $8 8 & '"94 8 89 96 4( 895 " !55985865)4 97(8
557545
6895 *** **** *** **** *** *** '"94 8 346 48 888 (574 5548 54 #8 5889545
557545 856 959! 565(
6895 ** **** * * * '"94 8 (%784 54+ 8 9#8 6856 86 4 9"%6)
557545
6895 ** * * ** ** ****&558 ***& 4 8857 **& 5 5) ) 8% *& 5 558 ,& "
-./012341561652789753:74322
;<./02=>??@2>ABCDBEF?EC2G>HIJJKLM?IAKN2CDBBE?E?>JE=>C2O>JP>2EA2QR>S>N22 87TTUVW,XY!5954(59 5555956 5) 8646 4 588%54946895 !559858564 898 Z5448 ,[8 "\5 45894' 87 >ABCDB>Q=>C2EA2CDJ?AEH>Q=>C2KFI=P]AM?IAK2 ^0_2EA2^`_2A]F]BK?FK 4 !! 945688689& a 549499859 5486 95659 454 Va,WY 5 #888 96659"%7 %(#88854949 6! 56895 759495875"995 a 8688 !55985855 (9587574 7896 68975 '6659"%88559& a 96!!855#8+(5a 9458588(# 99859 55965 855#8689 6 5 #8885494 6 548675 87bWUVcY!5954(855 !57758689 4 555494559 455!559858 564 899488 548 87WddUVWY!5954(59 5555 4 588%54946895 45!559858565 $8%588%54946895 (56 4,54 6 (55 !!)585855456
5 #86 956 87WWWUVW,cY!5954(5 WWeUVWY!8 4 9545 4 5!559858 565$8%588%54946898 4 95456 4%)7 8 ) fff65 4485 )$ fff6!6956)$( 9944854 (5 6 565
5 #86 956 5 #889758c $9 !5 4 9545 74 6 !48#8 48 954587!559858 9 g8!5 b75 +9((4 96 7 894%5565$8%588%5494689 ( 8 956)588 01
34565 8 !"#$%&%$'(!)*+,-."!/+0+1"+"2)-!3!4.+""5+)*16*2,"21+)*789"7)7/!./+16#+"1+*+"":-/!+)+"2. !:-/7).+""5+)*16*2,"21!:-/!0+3"7,7)7"16#+";3+<16*+3+//-.+""5+)*16*2,"218+<733!49"7)1=,! :-/!/+16#+"1+*2)2.+1->;4=."?7,!#-))*!8+.;3+<+):!"733@!3?!#9"7),!1+,A3B!8+..@-/+.!:-/! 82,"21+8+<:!3!>?!!/+0+1"+"2)-!3!4.+""5+)*16*2,"212.+1+<@+*,+3212"$?!#9"7))=,7.! 8+<733!49"="":-/!/+16#+"1+*2)2.+1->;4=."?7/!.2,#2.@+)82,"212.+18+<0+3+3;+.85>=)9"7),! 1+,A3!.+""5+)*16*2,"218-.>+.=3@!..!4,!#=.!"1=*5!.B!8+3@+"!0+3"7,":-/!!12);//-+1)=,7. 2,-."+""$?!#9"="".+""5+)*16*2,"2116**2"2"+3,+1+,A3$ C+88-.;)A3:-/7.!1!*=3@!.:-/7)4-!D-7,0=3@!82)!>!"16*32)B!8+3@.+8!/+0+1"+"2)-!3!41+*+3; #!<@!3+"2"1+*+3;2,>+116,2/+.8+,A3"0+3B0+3"2#+B:=<@!/+0+1"+"2)-!3!41+*+3;2)!3+"2"1+*+3;!";3+ +3#7,:!"5<=.>=))7<?!8+</+0+1"+";.12."!*+<@+*+,0=,-."=" #!<@ FG!/+0+1"+"2)-!3!41+*+3;!.+""5+)*16*2,"21()*789"7)7/!.0+3"7,":-/!+)+"2.B!..!1?!#9"7)! +,+>82.@+1244+.!/+0+1"+"2)-?+<@0=,5>5 +3)*78=37)-16"+3+*+"")2<1!4D)7.!/+0+1"+";""+,:+3;#-))*!"2,9"2)-16"+3+*+"")2<";3+3"+1-." !**!3B:=<@+*+)+"/+.!/+0+1"+"2)-!3!4="2,"#!<@=.D)611+.2)"!/+0+1"+"2)-!3!41+*+3;#!<@ !3+"2"1+*+3;45"=3?!!/+0+1"+"2)-!3!4)*787,!$ JKLMNOPQRSTUVWUOXVXYXWZX[O\RS\[XV\]XOO 3^565 8 _ ` a`b /+0+1"+"2)-!3!4"7,D7?7/!.)*+,+43;+)*16*6116,2",2)*3+"+)+.)*!/73@=**!!c%dec&&&$ f=,87.@,+.>+3+"B!!"#$2)!0gdec&%%$f=,87.@,+.>+3+"h%i$'$j$ k,"21+32)A1!*!37//-!1)*+,-.""6,"2.-1l `m n o`op qr`sa` t_ o`opm u*+1+"!*2,"214!49,=1!"!v.!4-*7,57,0=3@!8=.1+33)*789"7)/!#+..-$E!!";*)>2.!4=,"053-5/!. )*+,+43;2,"214!49,,!!*!>="".!4=..+816"6""+1A*3+"+"B!11=,!*2,"214!49,7,0=3@!87"!3+=""1!8!"=1!".+8"!,"!38!*B!*7,0=3@!8:=*:=**71+33!>.-! 1!8!"="$8+..@-/+."!,"!38!**!B>+!v.!4=..+8#=3"A*3+"16"2)Bw<@!*!*"8+<+3;*;3++-0=,=""1!8!"=":=**71+33!>.-$ m x y ` a p o`o _ps``p o`op 8+..@-/+.!8!<@!,=,)*7<-#!<@1A3063>-)*21:+3@I#733!31=*7)=11A3063>-1-/=D)7"7)w#733!3!"- 16"#2.@+-)+8! kv(,+B)+887)+3-)8+,"1A3063>-4-!D,!.+81+,A3.+1/+#+*+"2),+B!11=,! .+8*+"16*-<@!1=,3!".!12)!.+8*+"16*-4-!D=1=.,+.>+31+*2),+7335!>!"=1.!18+<0+3+3;+.B 4,=0+))*-=.73-)!>!")*=3<73"!"573"!3!v.!4,!B#!<@+..+1:-7.@7/!.!*!*"8+<+3;*;1+,+)1+>2)- hv(%j.!4,!#=.!"1=*5!.16*63"3+<0,-))+//*7,57,0=3@!8=.1+332,"21+3.-!16#+"1+*;1244+.l (G !z{{| u}~B-33+"#+}uvu}73"!3v.!4,!16*63"*7,57,0=3@!8!3!4?7. (G :!+*+1.+8+32,:+";1B!11=,!v.!4-";*)>2.19#A3-h!#!<@{vj2,"214!49,0=,
3 566789 9 596 66 97 9 6 9989 6689 6369 69 9 5966679899699 ! 8 6966 67" #$% &'()*+),'-./*0/0*'1231*-(1.-' 4687 669 9 98757596999 99 5667667 69796767" 87 7 6887 679999 96 98776 86 66:87 6887 667 8 6588799 9 ! 9 8 9" 9966 69 87:8 687 976 86 6 8689 6 6575!58 :676 6 6!58 689 869898757 99 !98 9 8 9" 69 69559 6 876 86 66 959588799 9 ! 9 8 9" ,$% ;<#)=.'>?@(-3-*' 7879A88!9966A88 9 !9 9 8 9" 9967879 9 97997 8 967:887879 6966 67" 9967:887879 B 78796 967879A8 9 8 69 7879A88766879 9 9 97" 9 78799:86A88!99 976577 9 97 869 !9 9 8 9" 7A898 967A86879 9 69 669898757 9698 6 6 865 8 6 6575!58 96876 9" -$% CD3E2),F.'>?@(-3-*' 787956 78!9965 8 6 8667879987 8 !5579 9 !9 9 8 9" 787 9!797656 78!9966676 6 867 97976 9796576 6656 785 85 6 :6 79 59795799 9 66 66867666687 956 78 6 9 !9 9 8 9" G$% HF/.,-)'./E2ID/1*J.'3-2I1*-*'KLMN$' 767679A8667678 : 9:
6577 9639999566 9:8835668987 8 879 9 9" O99676P6Q9898757 9698 66599769 !8 6 886879 9 69 9867676P6Q 86 666 6 6776" RSTRT% &/'1231*-(1.'21./(-3-.'./DUE(@D)' D$% VR'WD<WE('XJ../DUU'XE32D(1+F'GY3DI),-Z['\D?@D2J2./E?JW'*)UJ#.E3J33'ID?@D2'E((DI
66 6 9879 7 8 576
66 687 9 :8 6 9 ! 9 8 9" 01
3456789 7895566 74 668 6 9 597 9 !" #6 78 89776"7 67777684766 577 597 6"9 986567 58 77$676%3 456789 7895566 74 8 9668 6 9 5 7 9& 89 7 '8 6"786 668 6 9 597 6777768476 6 577 56"9 9865676( 6 89877 77$676% 3 6659 975 7 9 877566 ' & 8
986567 77 6 6777 9958$676% )*+,--./012345670+482407-497:+ ;76586
6689877 < 7"56 7 " 976 5 47 6( 6 89 877 7 39566 7464588 68 (89 7 65 "= >4 9%38=5757 6 95 '7877( 86$66 9 9889 78?" 7;7798 6 9877 7 55 4 6 4977% 39$967775 79 77 586 % ?"77 586 @A77 586 <6( 6 89877 7 )+B7-C.-/D*D22+0./.2+9*,/E2,9,5.0+/FGH.:+ IJK 787"7 6 779774L A47M 7 " 95 '7877 7 M 7 " 66767 7 895 7 "(89 IJK 7877'7&65 7897697566 74 7 " 6 57'777 NA47< 57'777 7OM 7"56 7 " 95 '7877 7 M 67 6 7 7 8 < 7>8 7"56 7 "(89 95
3 7 "(895 95 '75 8 96 7 & 95 789%3 78797746 797 5 479 7 " 7 %3 7877'7746 797 5 5 78 6467=' 6779 795 '75 6 57%P9 95 '75 8777676(7& 9566 74 8=57575897 7 57( 75899 % QRS )+T.U6.8+V7/*72W+X.50+,-2.-+0WQDY9,2D22+012345670+49+.+Z[+5.\+3.U6+.55,-+813WG7QQ+C,28.-43]+ B^2./WG7H_+,--./\.\E8D0+ 3 A 97? 567 68=5787774& 89588=57877 566 74987&"6" (8995(7 95 5(55 & 9 !" #6 78 8977 = (89 8 6& (57 64"7 6 565 95 '7877(89
6 95 '7877"77 586 8$676%3`a 4 56 4(57 64"7 bA? '8 89588=57877 566 '8 7 "77 586 9 !" #6 78 8977 c( 8 = (89 6 595 '7877"77 586 8$676 9 65 97L 01
3456789885 9 611 946 5 8 8 !"#$1## %7 83456789885 9 66 & 94988' 8( )58 '*6896+85 94555 4 8 5 9 6'55 58'55 5 68,67+ 5 86( -./ 0123456789:;29<<7537=>?:@AB@2><<7?532C56;9D7537E9F-G@6:97@4947=H64IJ>D7KL0MJ9D.N7 )8*4O P'4888 4' 8QRST8R8*4O45 U5 9 64 8 8 V W4O988968X 88Y4 8X8,9 +Z89 U8*4O45 U5 9 698 45 , 445 9 6R948!#5 6 +PP( )6 P4O9888*4O P'4888 4' + 5PP!#68X 88X88*4O, 9 8*4O7'Y O 64 8[\R'8 9 5PX44888Z89 U& 94988 58 +5 9 6 5 6+85 9444X4 8 5 9 658,46 +PP!#5 V )8*4O 6P'4888 4' 8P8*4O7'Y O 64 8 +48 5 8Z89 U & 9498858 +5 9 6 5 6+85 9444X4 8 5 9 658,46 +PP !#5 ( W+ 6UO4 6 648U,9 Y++8 Y ++8* ,4Z89 U8*4O, 5 5P8*4O7'Y 5 9 6, 8'P4 45 X4Y 4 9 PP8 + 6P '( )PP48P,8*4O P'4888 4' O%3]^S85 9486888XPP,688 'Y++48'4) 4 *X49 , 4' '9894U'8 '+ O55 8 4,6 + 5PP1#454 O'4*PP,68 Y++48 *888*4O45 U5 9 6, 89'5PP545 84Y+ +6+ 94988, 4' 845 85 9 8 PP4 8P,45 88 888 4' O P456545 8P4 *5 9 6 Y++48 *888*4O45 U5 9 6Y XP+49 486+ O4) 88U 4X4 81454 58( 4./ _;`AD789:;9c7 e 7 8'+fP88 9+ R 84'8 988U4X4 8,6 P88+ R9'4'5 88U(Q6+ *P88+ R 8 6+85 9455944O988P88+ R '9894U'8 9+ + Z8U88U 4X4 88 45 ( 9./ gh?D789:;9c7 )6 P4O98845 8'+fP88 + '8*4O5 + 4,9 49R 8*4O45 U5 9 69 Y 8 ( )6 P4O98845 8'+fP88 + 5 + 4,OP88+ 8*4O O88,9 49 +Z89 U!#5 6 +PP8*4O45 U5 9 69 Y 8 ( )6 P4O98845 8'+fP88 + 5 + 48*4O6 O88, 8'8*4O5 Z!#5 +PP,9 49R+ + Z8U4X4 8 Y 8 ( =./ _9B7<12349ci7497@76;cACh6>375?<5Dd@d`?7D9?93D949A9Bb967=>?:@AB@2><<75?<5Dd@d`?>D7 )6 P6+ 9 45+'+ Y X O4 f'5 9459'5 8X8' 6[\RT , 665 6 8Y X O 6 Y P'48 ,9 648X4+ 9 8 648X499 O 4 5 UO896+ *, 9495 O849 +5 88U5 8 R ,'+ 5 5P4486+ *4* O RT1'9894UX4X 8 + PP45 U5 9 69 8 X'84* 01
3 5678896 5555!55"# 3 $5!%$& 555&'(%)*+55,8-.%%5),5! ",&%5!# 3 $55'!%$& 555",&%5!# /!0'!55'!53155!%$& 50055'050*%'5 55!52 345 6789:3;<7=7>?@ABCDE=B==?C7894? *,+''5''!,5('.'5*,,%&0%''5 %%%55('%%'%%%'55"55'!5F%%% !,$5 %'$$5*,'55('%'''5''5!3 *05,'!(&5'%'%$5(2 G()*,+()''5''!,5('.'!5,%& '%%%5%%%00'!)52/%%'55('5!3*0 5,'!(&5'%'%5()*,55F%%%2 H45 I3;JK?L;MMKBRPO=B==?JC=J>8Q8ECB>? /55% 5!5!555!(%''!F %%%'*5!(%%'0F''"%5%'*'2 M45 S7NMTOP?7PT>UTU>?JP?>U=7<7T7==PJ37>?JC=J>7<JP7? /'''(05(!' 5*(%%%'%'%''%, 55!55V5%'%'(50%5F%%%!,$5'59W6555 !,$(%5!55!52 /*(0%'%%)F+(%5*(%'% 0%'", %' G*, 5%'()*, 5&'(%'&'(%)*'!55*,%' 50*5(5X5()F' 5!,05'!.(05"%%%5 55%9W6%5!$5''505"2 /0055'0 $5,5((59W6555%(5%5! ,500Y Z[35%55V'",%'0(35'%%5, 55(',% 55!5,''005F5!$5'55%(%05%%%'$!(,( 55!5$55V'5%0(35'%%5,(55!52 \]^_`abcdefgchghihhajklmnhnoapehponmpbnaa a qrsts5 uvTPD7M?PTOCwQT=Q=B==?:3;<7=7>?@xQ3;QC?JP?>:
01
3456789
489
695 899944 4894 4 84944 9 8 89
4 43 4 6 55 939459 !"9#449 4 8494498
9# 55$!%&'8 9 4 (9)49 39#35'38 489 984 #4* ! *3#9 98! 4 9# 33955+ 8"3 4 8 9859 489 3"9 9#89 8 "4*(9)49 3 4 849445'38 48984 #9 6 ,-.,./ 0123456789:;<=732>?@A2BABCBB7;DE?=4137JKC?LA?4M7@FD><3C87 O 9 39#
3 + 489 O 9#
35 39 9 P9 3 48*9 9 48 983#4493 34 )9 4)Q 49 87 R "4 P3S# 9449 9343# "4* 389 9 489 +3889 4944R+ 48 98 8S 53#9 9#989#6 O 49 9#
3 + 489#4493 34 )9 4)Q 49 87 R "4 P3S# 9449 9343# "4* 389 9 489 +3889 4944R+ 48 983 O 9#
35 39 9 P49 48*9 9 48 988S 53#9 9#989#6 9 9 48'3 433 "3 4848 3 4939459 # 994 8 TU(84V #9!9#598939459 (9)49 3 4 "4* +8486W9 #4493 34 )9 4)939459 + 489#"4 38 8 89 S 9 "3 3 6 55 939459 !"9#449 4 8494498
9# 55$!%&'8 9 4 (9)49 39#35'38 489 984 #4* ! *3#9 98! 4 9# 33955+ 8"3 4 8 9859 489 3"9 9#89 8 "4*(9)49 3 4 849445'38 48984 #9 6 ,-.X./ YNZ=[37;DE
9#43#9 9599PR44 49 8 93* *+*3+
9#9 49 94955R 489 39
39#43#9 89
9#"4 6+*59 3P 489+*5 39 9 P 48 8 8 944*938 489#
438 3843 8448S 53# 9853 \4 4896 489 3"9 9#)4 3*5989 S 3"94 4*5939 3 5* 333 "4* 8 4 4 43489
9 "3
6]944899 PR 899 P9#94 439 R*433#3 *3# 9 989#9^#9 95949 9 8 4939459 4"94\#!"#3 4+*9394 9 4 3*39 9 844 48 +3 55!9 44Q8 47+*9394 9#Q53 \4 4859 7 9 4 3*39 9 844 48 #355 489 +*46 ,-._./ `ab7;DE
4 34 )9 4)994P+ 8 35 4 9#"4 44R R"4 3 Q9 3 * ! * !3456789
489
6 ,-.e./ fLAN7;DE
9 4493 \849 99443#98 3 49 9 48 98 8S 59498 489 S 489 3 96849 99443#989 9 48 9883 43"849 99443# "4 P)49"9 9#89 95593P845 8884#g "3355 34 )9 4) 9394 3 " "94P *8) # 59 4 88 3\ 444 # 89#9 9 P 38 4 4489
8 6 01
23454 789 !"#$%&'!()*+#!,-,.,*/..!0%12&-1013$%+.4'0*/--!*0-52/*-52$.6/*-!,-,./4,0! 2("0%//.+4+#71*2/83+-1$%$--)*+#!9+8:+**+.3!1*:1;+*+4/85-$40(<#!+'!16$4:+2+,0 2/**:!0,8/+4+#71*0%12$4-.-/4/%/--0,8144$21*:-./446!8:/4/2;//**!=>%%/40%/2;/*144+% !*0-52/*-52$./4+"101;(40%12+%(/0%.%.6/*-!,-,./4,0!2("0%//.+4+#71*0%12$4-#!+'! ,-,./= ?@ABCDEFGHIIEIJKLMNOKKPEQHRFINHDSEPLMTUEVRWHKXJYVSNEE Z[4\4 ]^_^`a^ab` 7^cdef^7^e ge 7^cd`hijkl amng`ofapamemcp` efp]mkqplr pccp` stdnpr u^kq^r ld^n^ v+-=wxy=z9w{0<;/./%",0,*/.2/86/4/4|/*/*"0%//0/*-17,.$%-+-7++%4+#./%/4|+ *:!41*$0018$-+%14-+4+./%/4-*:!41*$0;/6/.-/-,0!+4+# +8:$*!}7/"/42!3/4:%/-,*/.} 2~.",0,*/.6|;;+"+-+!(4= %4+#-17,.$%-+-(7+,0./%/4,0!0%+;14:%+-+{+2!*"/*.$,,*:/0.$*"&'!(04!0-1..+4/8:-- 2/8-/.!*-3/-|+$8+42+%(3/4:/./*}+4+2!*-+!;$'01-(0%,.3/4:,*!44/-/+%4+#./%/4|,0+ $8+42+%(3!+-+4$03$*4+#71*+=/+40%!0%-/2+=35,0+=;$./=35/;$4"+4+.$*}-$1;;1 +/48:/4/-14-+4%/2/4-/-/--=.$%%/-/-/4/.=353$*4+#$*= %4+##+4.+#'0$4+-$0/*".&4!-17,.$%-+-(.}+4+2!*-3!"/-2,*:/.+v+-=wwy=z{*+.2/86/4/4|/* +%4+#./%/4|,0+$8+42+%(3!+-+4$03$*4+#71*}+=/+40%!0%-/2+=35}+=;$./=35 $4"+4+.$*}!44/-/+/48:/4/-14-+4%/2/4-/-/--=.$%%/-/-/4/.=353$*4+#$*./4*/. .%%,-,-/4/= /*".&4!-17,.$%-+-(.,0+3!"/-2,*:/..%%,-,-/4,*/.!"|#$*-71+}2("71++)#-=,0+v+-= /4|&10+!,,*:/0/.=
ABCE
CCECCEEE
?ABCEHDFXEXPLJFIJJRFNETENVWVDPITTRPNEWPITIPPVEVPIQPEPJKJFEHDFXWVDPITVERFHNE %4+#./%/4|+;/6/.-/-,0!7/8:/.-54+7"$*$0+!*+.3$%+2$-*/26!%/-=-|./*/.2,*:-+v/6/.-/-| +%16$4:+2*://0,8-71*}+%+%+;/6/.-/-,0!7/8:9/.<!00%+14-10+.$+101410!,0+!00%+14-10!1 .4*;%/-/.,*-/+4!%143+-7+= ?AB
HDFXWVDPITVERFHNE %4+#./%/4|+;/6/.-/-,0!7/8:/.-54+7"$*$0+!*+.3$%+2$-*/26!%/- ??ABCDEFGHIIEIJKLMNOKKPEQHRFINHDSEPLMTUEVRWHKXJYVSNEE /2144/*"/4./%,0/=
00
344579
477 374
3 77737
94 7
57!"#$%$&'()*)+,-..$!($,/01,%+,(02,!#01'3&4+$!5 56789:9;<=>?>@ABCDD96=9AEFGA:@A=FHA68FG<I;J@9669DK9?LDJ?J6MCG6F?I6<MAH8;A@AHNCA=A;O89G9?C MCG6F?I6>?P6789QBCDD96=9EFGA:;A@AHNCARS TUVWVX YZ[Y\]^_`\[_a_bc[defgh[a\\gdig[jkZ]l[lgmni`c`o][ik_]dfkZn[pmqogd[qc[m]o]_ba]V[ TUVrVX Y[defg[lgmni`c`o]s[a\\gdig[][jkZ]lo][ik_]dfkZn[pmqogdgd[]\`d`l]cZdn[tgugfdgdqca[ ^k\adaf][vdefghs[a\\gdig[jkZ]liqwg\glx[[ y571,z0!!!)+&{#|++$(02,!#01'$&{4}-2~0+%)-'# 9:>DD@9H9D89GJ?@9S
344457
57}$~$#!$!4*-,.,
0!!$+/$."z3,##|.!*4&$#%4+!4#$4*,1,.,
+,!$+/$.4*#%'z, TVWVX Y[tgugfdgdqca[]\]^[`\d]\[]Z[]\]^fgZg\e[d`oc]c`m[oqcZqog[uaZgdg_we[wp]fs[f\dcqmgf[ ccZgmgs[facZ`lpd`c`_]f[\gpo`c]s[]Z[]\]^o][dgojg\qcf[qc[fagmg_\pdqcf[lnw][ TVWVWVXY[[YY[[ 5G5DA89G9D7AF@66>?>J@6J=9?89G9DJ?C IKA6?G>:I69DS5G5DA89G9DJ?CIK:J@6J89998696J?C9;O?F@FGA6FH8JH6AGFHF?B:9DO96AGAD>MMCA8 ?G9@CH6?G>:FD9D Q5G5J?998696J?C9;O?F@FGA69?96JM9HAG5DA89G9DJ?CIK:J@6J899;OA@>H6AGAF66 998696J?C9;O?F@FGA66>@;OH9;O9J=CH966<9?G8 GJ@6J89?G>:6AHC>6DA;>HA8J=C¡¢QAS 5G5DA89G9D7AGJ=9?IKC7A@>HOF?@J?GJ6H9;O9J=9H8JH6BA6>@;OH9;O9J=968 =967E<¡1QC; ?G>:FDKA9DS5G5DA89G9D7A89G9DJ?CIK ??G9;J6C7A@>HOF?AHBHAFH6A?G>:I6KAJ?AH966< 9?G8 GJ@6J8?G>:I6>?MAH8 D6?J;8JH69DEA6>@FDKAS 5A6=S£0S¤P¡R?G9@CH6EAAM998696J?CADA>6DA;F??AK>6678JK9D9;AD>MM¥E?A8F@J@=JHO9?6 @=JHOC:CHC:¦:1§?G>GADJ8>6BAG5DA89G9D7A89G9DJ?CIKA6H9: 69@E9DE96CAHOCD=>HF?M998696J?CADA@A:CHAC;BA:9C;AG¦6FD?<¥E:I6F66>6DA;F? ?AK>66789C?:J69D69H9DH9:J@CAGCH¦D>?A8F@J@=JHO9?6 @=JHOC:CHC:¦:1§?G>GADJ8>6S5:9H69? C7?GA8MAH9D:9@LD789G9DJ?CIK¦6DDAF>?ADAK>H>69H;9K9P=C??GA6J@I6J?RS TVWVrVXY[¨©ª«[ 5G5DA89G9DJ?9?F@>HAG5DA89G9D76?C89@IKCDD96C:9;BA:9HHOCM9HAGAF66J=M9HAM9HNE:A@8H>D :A;A?AMM EFGA:F6 J@ 9DS 5 ?C89@IK :J@6J89 A M9HNE:A@8 9D966C 6 MMD96EFGA: £1¢QAS¬=8 GM9HAM9HNE:A@89D966C69DK9?I6:JHO9?96JHAG5DA89G9D7FDOA:A6F?AH9DEA6>@FDKAAG 5DAM@ 9DEA6>@FD6?C89@IK>DDF:>HOM@AS 01
3456678956 955 5 8575 8 565 7556955 5 8575 5 8 5 55 5
8 54679654 55 3 ! "38
955 5 8575 5 8 555555654 5 3 ! 55# 45954 6 6 ! 457 765755 5 #6 !$"6 !8 5 885 5" 345#955 5 857467 65
8 5 54 6 ! 856 5 5
885
855 75 5 #6 ! 4 86 ! " %&'()*+,-./0()123/42)256+(37.)1,-,(6(+89,4+,1:;((
< =><
8 556 85 55
64
57575 65
5 5## 6 ! 8 4 86 !685 586 !6 3 !86 < ?@ABCDEF>< ?G@C65D 56456 A 6H65I 5 5##6 ! 8685 586 !6
3 !86 < J3K>< J3K865I 5 5##6 ! 8685 586 !6 3 !86 < ?@ABL?EF>< ?G@MADN 6 L"?"F5 7A 6H65I 5 5##6 ! 8685 586 !6
3 !86 < O<
6 ! 8 4 86 ! 86 4 P86 !6 3 !86 5 # 4 86 ! 4
6 ! 8956Q< =R<
8 556 85 55
5#
4
57575 65
5 " 4 86 ! 6< SR<
8 556 85 55
5#
4
5 5
65
5 " 4 86 ! < ?@ABCDEF>< ?G@C65D 56456 A 6H65I 5 " 4 86 ! 6< TUVR< J3K865I 5 " 4 86 ! 6 ?@ABL?EF>< ?G@MADN 6 L"?"F5 7A 6H65I 5 " 4 86 ! 6 WR
" 4 86 ! 65
558 5 467P WRX<WRYZ
6 ! 6 5 !568 WR[ \] 55 68 99 6 55 956 WR<X>Q ^
8 556885 55
85 5 6 ! 86 ! 4 P86 !6 3 ! 866 956 3 !86 5 #579 6 5##6 ! 8 #4
6 ! 86 ! 4 %&'1('_6`+,1,_:4(*__,4:()*+,-./0(a-4a+,(a9(9aba5;( h }~
v| }~}v| e v| itxvw itxvw}~}v| ecmkwur txz{wpn qhfftxyw}}~
c t }~}v|t dl suxt jffgtxyw}~
v|t itxvwt itxvw }~}v|t ccd o t g ~
v|t
}~
v| itxvw itxvw}~}v| ec h f 6 t x y w f }~
v| }~}v| c t
g
t
t
t
d
%&'(4(-b6_3612)*(56`5(61(,_642-_4()*+,-./0(2__3256;(( ~
v|itxvwitxvw}~}v|ecmkwurxjhfftxyw}~
v|itxvw itxvw}~}v| ecc txz{wpnnqhfftxyw}}~
}~}v| cdkl fg }~
v| }~}v| cd v| o g hf }~
v| }~}v|ec 6 ftxyw}~
v| itxvw itxvw }~}v| c t f t t tc g d t
t
t
su
t
t
t
t
Z
3456789 3 5 36 6876 5 68 346733 3 58786 587
98!"3# 5 6343 89 3 5 57535 !536957$895 563%7 36 687 5 56 36 9677 5956 59 7 33456789 # 85%5& %6 79'5
96 5 5 687 ( !"3 5 5873 3 5 3 57 57 3456789 334466 9853 58734567898683 569 9 8 66 7348683 766593 8 6 5 9 5" )#*+, -./0/1 23455678459:;<9:984=4><4@79:A:B9>C;D4<4@79:A:B9GA<:A9:9 A4<>4;4AH9I?@;?I49=7;4<45JH9JKL:>F9>CA<@?M4>9C@@;4M4F9>7@;G3K9A4KIG@:F9:;9:A:BI:9 <4IN4A?@E>9?@9>74M645AK@E>93OJL:99 5537 56 75 6863 5 56 3 556786P 6863 5634 63 !"387"%6583 3 55 63 9Q R565 75 6863 587!"QP 6863 565 66 7348683 376659)S*+,3 9 5 58 7!"55 6 9!" 7878 3 57 57 6#5P 6863 585 6 66375"36 587 T6"6468353 55 6863 587!"477 986 7# 67!6"87 66 73486837!673456789386 56 5" P 6863 5 6T5 " 9 7%566 !634 U343 5 3565 P 6863 5 585537 56 57!6 66 3 3456789 3 6( 3456789 3 5 5873 3 5 3 57 573456789 334466 53 587P 6863 5" 5 67 5!"7 3979 "86 557956"387 96 66 3 35"3 8 667433 687694 58763447 9 9 877 5 " 5 756 7!67 63 5!7 3 667589 "6"3 -./-/1 23455678459:;<9:984=4><4@79:A:B9>C;D4<4@79:A:B9GA<:A94M6?89 =4A4>F9N:I3:J7>9@;43?A64>9I?@;?I49=7;4<45JH9JKL:>F9>CA<@?M4>9C@@;4M4F9>7@;G3K9A4KIG@:F9 :;9:A:BI:9<4IN4A?@E>9?@9>74M645AK@E>93OJL:99 -./-/V/12W92X2Y9Z[\]^^_W`abXcdb\2Z9efd29 5953 73 5579565 9! 6634795!"657 5 347958 7!"Qg0))))h6iRh53 534795!"477 986 7# 67!6"87 66 73486837!673456789386 56 5"!" 7878 3 3 687 664683755" -./-/0/129jkla2Xm2Wb`_9efd9 h 957 5956673!"# 5 33 3868683 53 587h 9534466 586 "466 9577 87 3 5 96 7 h 957!"8683 ' 36 687n 97 6 386 7537 6Q op87o'p' 36 687n 97 6 7 68 h 957!"8683 96 66 ' 36 687n 97 669 9 8 66 7348683 7665938S+, 957!" 66 9 8 7 %7659 7 66 7348683 6!6 3 5 37!6787 56 57q 687 66 9 8 634 6S* 55 7 83 7 h 95" 9 7%56 3 65 7!"" 983 7 675 687 37 5 !"36 57!6 h 957!"8683 956 3#53 556 76 9 5*5 3486 753 587h 9565 7 5"#rrr 5776 %87 rrr 3 % 5 3 #55 6 h 59 5 6565 56 6 66rrr3 6 6 5 3% 55 !" T"868386 01
345353579 7 !"#$"#$%#%&'#&(%)*+#%*#,!"#)*+-)*+&% (#$.)*+/%%!,-)*+#-01#2*!(#$.)*+-$##'32"40 &'#&0-4##.%0/&'#&0&405267'&0,4)*+#4!")&(40&4#2 #'!"4!")&(#0/(#13.4-8#$%.4-+!0!#4,-01)*+/%%! )1'4"$%424-$4#%*#+&%4##.%0/&'#&0%*#%940/#%&!0&4#3#'$+, 34535:5;<=;>979<7 ?@;=ABBAB>79C DB7=D 7>EF=7B;>D> -$'#..94%'-1&'#&0--*'$0')%G(!9*$##&'#&0--*'0'%0)19$4"$% )*+#-(%,!9*%)*+4!"%!2#'40H.&'#&0&%#'40H.94&(1 &'#&0--*'$0+#+%'4#!40 /49/13#2#944&(&'#&0&(52IG527JG0//##$$!, )*+'&%0$'0'%$%'0/#%&!00//## KLMNOPQRSRTURUVWXPYZY[\UPVWPYPQRSRTURU]TRUPUR^_RZ]PR`aVQPZR_RUWV`RWPTbZUWV`RTPcY`aPdefYTgPTXcVcRP YhPRZ]h]P[\iU\TQYiPRjZeURUUPTbZUWV`RTRUPP 3k5l5 A A=BAmA An ABoAr;=;=AB>rB= ;mA> 44"94'290##&%-!"+!"'+8#.4##.%0/&'#&00/&40)*+# -(%, 3k5s5 A A=BAmA An ABoArB= ;m 44"94'2%#!%'4)0*(+$!0/#%&!0'&%0$'0'40%$%', P 3k535 A A=BAmA An ABoAB o; t<A=; 44"94'2-4&-%'u%*#&%&%90##&%+!"0$'!404/(&%%$!. '0$023')#&%0)*+#-(%,v+!'0#'(&%24"$)10&%*#&%#( 0(#&%2&)#'(&%2').2#(*.&%%+#.'0$00/#%&!#,w4#(&04"%&!0 (&!&%&(-01!"4/0%&!#9*3#!,'0&%3')#&%)*+'&%0$'0' %$%'0/#%&!00//##, 3k5:5 A A=BAmA An ABoA; >rB= ;mA> 44"94'2-!"#0-H%41$')8.290##&%%$!##.0402!"4/0/0402 #(#140###0/#%&!02)*+0+8#&0$02%$.30#%*#$##0/#%&!02 (4#9400/#%&!0-$##'30,4#&4-$##'30-4(&94(##3#0 8#4#4)13#)*+0&%!"&99400/#%&!0, 3k5z5 77B79o{>r; ;@AB; @;mAB oDB @7B>79C DB7=D A A=BAmA An
ABoArB= ;mA> 44"94'2990/#%&!0-$##'30| }~'4)0*(#+&0$##.0&%0/&4"02%#!%3')#&4"00/0/#%&!2 }~&(%&%&&(%+4#&%01*#%40&%#'+%#&%&400/#%&!2 }~!"&9#'+%#&%-$%#0/#%&!02 }~4)4!"&9-$#&'4#1!"(#0/#%&!, }~-$#&'4#14)4!"&94"!+!u&%44"!+!u%$!##%0/#%&!, --%94#%4%$#0/#%&!0/%%%*#&%&(%&%&&(%#+&0$##.0 #'#0, KMNYPYPQRSRTURUVWXPYZY[PRWhTbhRXiRTPZR`YZQQPPWhhYZVTUPjWPT\ZZRTUecPQRSRTURUVWXP S\^jTQYPSRTURUXgPYPQRSRTURUVWXPVZTViUPWhR^R[Z]PR`aVQPT\ZZRTUecPQRSRTURUVWXPS\^jTYUPUR^_RZ]P YZY[TRhRZVWXPdefYTPZR`jY`YWYQQPjV^UVTRPP -44"(4$%4"*#(&!u0$0#*(90##&%&'#&0--*'$0
%'4"I5J, 01
34579 !"#$%&'()"*%)+,$ "-.!/."0#)1%2)%-)!)+3#%%24%5 6757 89999: ;9 <:9=>; %2-?$$!1)@A4%"B!"0-."#C")$"3DD"%)1!0)(EF-""#!%%23%BD%% %%2"%C(%4""?-#4C%EED3($DG)%2()-3"H)$#3"%!)@I%-(3#30#)1 ".30#)1!$!)!$I$."0)%#-"B$!)@%@@!CB%$@@!C%I"(GD3($DG)%23%$A"("""%C( %4""?-!$#""))$#3!%!)@I%-(3#30#)1".30#)1!$!)!$I$."0)%#-"5$)" !@?%-E%)F$3H?-."#C-I"G%C(%)$"3DD"?-%%%23%5
JK57LMNMOPMPQRJSMTUMONVWU7X7PVRNVYT7WX7Z[R7
%2)%\(3C%$%!)%2$!)@)(1%))%2B%$1%\(3C%$%G))$H))%2B%%%$1) %%%2EF-""#!4C1!)-"#)1CF(3C%$%%F(1!-5 \(3C%$%&$(!)%2%%)%2B%$130()%"-(G%)$C%2A"("")""G-.#3"#- %%24)%%@(""EF-""#!4C1-0#"!#0!%0"!$CEA)%-$(%$C".3"#)!-B $CD%"3(0%%"4A"#-(3%EF-""?-)-43G)#3"#-"5]%)%2%^)%2D(-#2"_ F(3C%$%!)%22%-#?EE0%)5`^a_b \(3C%$%&"4A"#!)%2%%)%2B%$1)%$("0#"!#0!%0"!$CEA(- )#3"#-#"%EF-""?-F#"4A"!-B4G0A34-5]%)%2%^)%2D(-#2"cF(3C%$%!)%22% -#?EE0%)5`^acb 6d57< e9 EF-""#!4C1-F(1%$%"(F(3C%$%)%-!@?%-E%)%EF-""#!4C1-"% #3"#-2%2A3$0%$33)@-?*F-""?-%EF-""#!4C1-$C0#"#30()%"-(G$CEA A3E%)".3"#)?-!%@0%#%0#"3D%"3!@?3".3"#)?$CF!"##03D"!-$C5 fghghi jklmnopqkrostuvwxyzk{oplmnopo|kopxvwrypwx}|knop~oxunmxo|k{oplmnopmozk}yktoppqk }nwqo~okk 0#"!$CEA(-F0#"HC1F#(C%"!)%2(-()
#"F?&H".3".--..""G3!CB#)"-) G3!C".3"#)!-50#"!$CEA(-$(%#"4A"#%^a_5)%2()G3!C".3"#)!-5 ^D"EF-""#!4C10#"-(3%0#"3$CF!"#C-#?EE%F(3C%$%&"4A"#!)%2()`^a_b G3!C%*F-""?"%$C4."$G@()"4A"D"?5 fghhi jklmnopqkrostuvwxyz}kly}nzyvk{ys}pr}vwxopxvwrypwxqk}kmxk}klmnopqk rostuvwxyz}kly}nzyvk{ys}pr}vwxnop~oxunmxqk}kk #"!$CEA)%F(3C%$%&$(!)%2#%F(3C%$%&"4A"#!)%2$CC1!-B !@?2()"4I-%^a_5)%25 657< e9 EF-""#!4C1-F(1%$%"(F(3C%$%)%-!@?%-E%)%*F-""?-%"I%4@()I-E%)G EF-""#!4C1-"%0!%0"3%0()%"-(G$CEAA3E%)".3"#)?-!%@0%0"D%"4-0!%5 *F-""?--."-C()@(-(@)!%33GBD(C1C-#?EE%0!%0"!$CEA$()%- )%24)B%%%^a_5)%2()G3!C%!"#$%3"#-2%2A3&F(3C%$%G#*F-""?3"&)# 0"""#3"#-2%2A3$)4G0A33%-3H4)-%0!%0"%)@GEF-""#!4C1-50!%0"(- 2#)HC1!"4A"#%$CEA(-!@?E!(33)@4#)-$CF?)".3"#)!-5 01
34565 89
9 9 !9" #$%&%'(%()*+,%-.%'/%0123('1456%-$748*1'&%90)(%9%:-.&)9*419-893(+23;1'12<)(&=>?*:(@/(@' '@4@((AB5/8+-CD)2(%'%2A05/8+-(@/()2+'E F+**43089(8*+6%-$748*28934%9*486198*3&1/-396348*>%9*486198*+23;12GHIJE23;K/%--%9L>M5/3 '@4@((C3&1/-396348*(%9,%*7()*%0&1/-396348*+23;;39')*=$$C3HILE23;12L>M5/3'@4@(((@/()2+'E 34545 N 9
9 ! O! P 9 F+**43089(8*+6%-$748*2893&1/-396348*>%9*486198*+23;3HIJE23;E 345Q5 N 9
9 ! O! P 9 F+**43089(8*+6%-$748*2893&1/-396348*(%9,%*7()*%3HILE23;12(@/()2+'E RSTUVWXYZY[\Y\]^_W`YabY[WZcdbefe\c^WZcgaedfehi^ije[Wg]^hdY\^heXidbe_WW #k3(0EL0ElGAKC3LBElGAK)*3LmElGAK$%'%4n)*%*4%/+2((@/()2+'34#93;k%&%'(%()*+,%-.%+2%' &19.363(1*&1/-396348*3E #$%&%'(%()*+,%-.%'&1/-396345,33$%&%'(%()*+,%-.%')/()'%*7()*)/%C+99%(0%0+**43089(8*8/3'@40%(7(=( 0%o%(+-)2.$%E#'@40%(7(=/%39'396342+'%993k*4(EAAA>AABEl>3+$32&1-939(3'3(E#&1/-3963453489(393 +-)2.$%0%(('@40%(7(=(%0)'%2.*)-))/(3$%&%'(%(='&%9)C6+2(3*3,8(,8)/(&%9%9E 3Q565 N! 9 p9q! ! 9 p9q! r s! ! t! 9" 9 #u%89*4+*4()63vw12(k932xy%64%('@4+z@(0)2.#93;$%&%'(%()*+,%-.%+2)92+2x*&1/-396348*+ 63{+6|66%-o3(8/1403C34)/()'%*7()*&19.363(1*E RRTUVWXYZY[\Y\]^_W`YabY[W}]\Yd_~W_ddY\}YW}_^^he}id\i^_Wigije[WfYae\igchi^eW #k%&%'(%(='03-.6%-o3(396341((,|'89(393n1((23;12GH23;K3987/(0)(%9+6%-$748*;)24:-.+ %9*486198*33&1/-396348*>(%9,%*7()*+23;12GHIJK(@/()2+'3H23;+%*4'@4>48/58/&19.361'&+-.%9%6$% 0)(%9)0%9CHIA23;12*48619()*HI23;12'@44)(%(()*HIJ23;/3G&1/-396348*>%9*486198*+23;K 0123('145%-.,%-./%,|(52%((5%*4'@4)/()'%2E#6%-08*8/19($%&%'(%()*+,%-.%'3&1/-396348*> (%9,%*7()*+23;12GHIJK'%/:92%',5087/8*/33$%&%'(%(=)/()';3;7/*48698,82E #k%&%'(%(='03-.6%-o3(396341((,|'89(393n1((23;12GH23;K3987/(0+**43089(8*+6%-$748*;)24:-.+ %9*486198*33&1/-396348*>(%9,%*7()*+23;12GHILK'%/:9'+&+4%()*/%,5087/8*/334-.&)9/)*4)/%3H 23;+%*4'@4>48/58/&19.361'&+-.%9%6$%0)(%9)0%9CHIA23;12*48619(CHI23;12'@44)(%(()*HIJ 23;/3G&1/-396348*>%9*486198*+23;K0123('145%-.,%-./%,|(52%((5%*4'@4)/()'%2E 33565 N9! 9 O" ! !9 #4%-.,%-./%,|(52%((5%*4'@4)/()'G%93n8*+0+**43089(8*+8/&19.36K34393;%*4'@4%+2%'34393; '@(%9%4%((*)-%+0%9x*@''%2(%(()*'@0%(%9)*%+0%92@0%9(;+3x+)/()'%C%91*4(033$%&%'(%()*+,%-.%' n3/3$*48698039E #4393;$3(@/()2=$%&%'(%()*%'3'(|89+*)/()'%34%-.,%-./%,|(52%((5%*4'@4)/()')*3$%&%'(%(=89(39 08*8/19(+99%(0%0+**43089(1(($%&%'(%()*+,%-.%'n3/3$*486823'*41/43(3E
01
3456781998 1 6567 665566665
66!66666"#5"5$%$"#$55&5$
'66"$5658 (()*)+ ,-./0/12/2345-6/78/1-932/:39/:;-9544<=9>:2>4>9=:-1=?@4A:=2.=B-0/:4<>CD2A220AE7=:C=<>45-6F2=:31A1-C=G5C>:54-C3E231/-34-=BB=1-C/76/:H:34/;-IA78-/<-J-E34<./B-9=78/734<./B-J-=-./0/12/2345-=:=?A2-9=78-=-0AE7=:C=45-6F2=:3135$!65"6466T##56#65##55$
56U 35$!65"65 666"5V"!"0W%583466O$"6#665$ !65"65 66"7$$$$7583!65"6O5
66O6O66$#6568XYZ[\]^_`aZbcd]\efZ]Zghij]\k]YldZa\\[daZk[j83P#5"55 5$6m65 $56$5"O55n#5
5$!65#6"'56$#'568 (()*)*)+o544<=9>:2>45-6F2=:313 66#5"5$5#$5466O6'757$6$!65$"6'568 3757$6$!65"6466T##56#65##8 3757$6$!655555757$6$$#5"6&$"6$555$
5666U 3" 5 66 57$$$6$"675pq085#755# mm 757$6$5&5!65"65 66757$6$$#5"61W%58 3" 5 66 57$$$6$"675pq05#6rm 757$6$5&r 757$6$!65"m$"6$58 3466O$"6#66757$6$!65"65 66757$6$$5 66783!65"6O5466O6O66$#6568XZ sa``Y]s_\d_`aZbcd]\efZ]YZX\]thdZa\\[daZk[juZ v76m535 665$$75&67757$6$$755n#56 55
66O6"$6"6'8 (()*)w)+R783.-SD6=1P#5"5##!65"#'56$#65$"576'5n#556 $"658 xyuzXYhf{]fZ]Z`Y]|_\}hYhddZta]~hf{]fZ]Z[\d{d[de`[Z]h\Z]Z|[[fd[de`aZb[j}[f[dZb[j}YafZa\\[ds[Z hij]\k]YY_fZZ 3$6"5
#645n"6v6735 66n6O
7678 xuzXYhf{]fZ]YZ_\\]khf{]fZhij]\k]Y_`aZd[i\[d[f{[fZ]Z[\d{d[de`[Z]h\Z]Z|[[fd[de`aZ b[j}[f[dZhij]\k]YY_fZZ 3$6"5
#645n"6v6735 666$5
55#$# #5"5$8 01
34578
8 !""#$%&'()#"*!+,-)#"*.,/'%0"#$*'!#$122-+,'-*/-0.$3"*&$4"#$%5-6+5789:;<1 =,.%'-!""1.*"-*/'&*>*"/=?+5@-0-0!#$06#500*-+,'-*/-0=6#50".,.2-">,"#51 2%0"#$$*@%**")-A.*$0%$0"#/-B,"#!6-64,3+,'-*/-0=#$!""1C,"DEF-5!C,"D35#* )0""","#51."P"-*.$$-*-0QRS$+,+0-"5.*@ %**")-QS$+,+0-"$"#25-,"#51 ."P"-*.$$-*"*&$4"U"1D R/55(%25-?0"5/.**,5?*!0#$,*'!#$122-+,'-*/-0.$3"*&$4"#$%5-6+5789:;<1=,.%'@ -/'240.$-P"+/-"%!P$-5#,)#5(#")$0"%D RO+,'-*/-0=!-)%$$0-).*"+""2!""#$%&'(!**5#,"#!#5!!%%0"#$#"-+,'-*/-0.$3"*&$4"#$% 5-6+5789I;-!""1.*"-*/'&*>*"/=?+53-0-0!#$06#5025@-+,'-*/-0.$%U*(!5- +,'-*/-0=6#50".,.2=*">,"#51!%%0"#$$*@)-'(-!""1.*"-*/'&*>*"$0./*.,-">,"#51 ."P"-*.$$-*3"*&$4"%!@-)%$$0-).*".$"",U*1!>*"$#'!7)%$$0-).*".$%&P"-*#!#$'(#2?4&-!;'(%?&V *)+5.$.)-*D R/'240.$"*&$4"#$#,1**$0./+*.$!#$0W*D R2!""#$%&'(!)%$$0-).*".$.,-)+5-"!+0=/'240.$+!-"-!""1!-O+,'-*/-0.$%U*(!5 $0/#*($5@%**")/'U-"-*/-0+""&P!L"&.54,U-"&.!-*.DRO+,'-*/-0=/'U-"-*/-0.$!#5"X$-! "*&$2%0+5(4"=,&V/-'.5+!%,-"+"+'-?*@/*("<6#*?.5(2-5-/'U-"-*/-0=)-'(- /'U-"-*/-0+""!>"*$-O+,'-*/-0=5-!*-?5%D R0R*-6!0*1-)%$$0-).*".$% *"#"*!"-2!""1!$0./.,-U.",.5(+$-5!%0.,=*-'L'( /=?+$4"U-"&-@U+'(-!0*#$%$0-2.*(0-"%*(5"-,"-*/L/=?+$4".$.,=*-2!""1!"-/=?+$P*.$ U-".*(2-*#6#$#"*'-*.22:G5-66-*#$*'-*.22'(+,'-*/-0.$3*$0./+*.$%5-66-*/'*1015 ".!+0"-"&-D
Y57 Z[\[]^[^_`a 7b7cd7 efg7^]fhi ^fejZZa ag\fdkjlai
3m5Z n o p qo o orns R0R*-6,-/L*"2*%-?-"+!/#'5/.**5-!,5?*!0#$,D 3t57 8
o p n n r n u o o RA.*$0%$0"#/-vE+5"*-5Xw/0"!>0%F>")#5(R*-62!""#$%&'(%5#*5%5X$/=?2!""#$% &'(!2)+5.$.,-D xy57 n o p n8zn o {ou n8zn |
n } r R2!""#$%&'(!/%5?5!+,%"P*-&?+5+$-%&+'+$P*"-!,5?$0,$#$,5?!4)W*%".!+0"-".$+!,-#$ --")D325/'U-".,+0+""&+'+!'(-!+,*.$.,-D R8.!+0"-"=-2!""#$%-*-6/'$0V5#$#%'U-".*(+$
01
345789 9 9 8 89 8 9
!"" # 9 $ 98 %9 !8 $!" &'&()*+,-,./,/0123,45,2/)+,-,./,/6.)-7(5)8)/71-794)(8)':1179:;)')()*-)82=,3,)()// 8,4>:1:97(?)/3:.@/7>:++:)+,-,./,/0123,45,.,/)+,-,./,/012)()*.,',(0121')+:(5')/:+);-74()(/ 1')+:(57.1',92;/)-)82=6)()//>211')>:(/?)/3:.A
BC5DEFGH7IDEJK LFHGMHFHNHDGH MOPQNDOFR QSQTCPUOG7VWCRD
3X5Q !8 9 89 8 & &()*.,',(6;,>,Y Z,:(1'21'/08)[,-,./,/012&()*.,',(6\9/A ]043,45'0.1':8Y ]4A^_`_^`^aa1b0 3c5Q 9 89 8 &d,/0/.,',(6;,>,Y ef[[);.\9/A ]043,45'0.1':8Y ^_`_^`^a^g0h 3i5Q j98!" 9 89 8 fk;5>>2'14:(l/:91)1:4Y m&dnoZ&=l`01fk;5>1').09/6f-/A ]043,45'0.1':8Y ^_`^g`_p^1a^ q,(,(61.k;5>>2'14:(lY f0.,12;0&;=92.le:92) 335Q 9 9! 9 89 8 r"9 " ""!s 9 %! !8 !j8 j98 &'&()*.,',(6@2((,/>,)Z,:(1'21'/08)`e7;/[();tu,8',/.k'2fk/>0;5&()*3,(,;(,4;,8:((7(5); 1',9'6=01,1.)*t17()/+);/);:t1)=lt04,..,(>)45.v(16+,-,./,/012/);:t1)=l..)(@)8,(5,.=w3)':1) )'&()*,1'.k',2+6(/k9/0;2.A 3x5Q " 9 89 8 &-794)(8)'lt04;,>, Znydz\{z\|}e&}9/0.*)*w9`-794)(8)'l 01[,-,./,/6\9/A ]04+w9l1:42+,3,45'010;,.1':8)Y ^_`_^`^aa1^_
01