4. fejezet Eltékozolt napok Prebari szokásától eltérően nem az utolsó pillanatban esett be az egyetemre, már egy órával a kezdés előtt ott volt. Máriát már ott találta:
-
Szia.
-
Szia – a lány nem nézett rá a monitorra bámult miközben az
egeret
kattogtatta.
konnektorból
a
Prebari
számítógép
könnyed
mozdulattal
csatlakozóját.
húzta
A
ki
a
szünetmentes
áramforrás visítani kezdett.
-
Barom! – visított Mária is – ezt miért csináltad. Prebari
válasz
helyett
csak
felkapta
és
megcsókolta.
Mária
némi
tétovázás után lendületesen visszacsókolt. Sokkal alacsonyabb és könnyebb volt Tímeánál. Prebari élvezettel tartotta a levegőben törékeny testét.
-
Tímea megöl minket. –mondta Mária, amikor végre levegőt
vettek.
-
Az
lehet,
de
ne
törődj
vele.
–
válaszolta
Prebari
és
játszottad
az
hozzátette - Nincs visszaút.
-
Micsoda?
-
Semmi.
Most
szépen
elmeséled
nekem
miért
aggszüzet majdnem egy éven keresztül. – A szoba csendjébe csak az
egyetem
tompa
zaja
tolakodott
be
időnként.
Mária
nem
válaszolt szeme valahol a szoba falán túl keresett kapaszkodót. Prebari türelmesen várt miközben ujjai könnyedén masszírozták a lány tarkóját. A csönd kínosan hosszúra nyúlt. Prebari ujjai már a rózsaszín fül kanyarulatain barangoltak.
-
Majd máskor elmesélem. – mondta a lány és felkapaszkodott
Prebari szájáig. Erős mentolos íze volt. Prebari elmosolyodott volna, ha csókolózás közben lehet mosolyogni. Így a kaján mosoly megmaradt a koponyája sötét boltozata alatt keringő fantomnak. „Erre készült - vigyorgott a fantom – és ötpercenként tömte magába a szájfrissítőt”. A többi fantom is elnevette magát s tulajdonosuk fejében táncot járt a jókedv.
-
Oppá! – mondta a hármasszámú mellrekorder. Anikó állt az
ajtóban s vigyorogva szemlélte az oktató személyzet erőteljes szájkontaktusát. Prebari lefejtette magáról Máriát és a lányhoz fordult:
-
Segíthetek
valamiben?
–
Mária
is
az
ajtó
irányába
pillantott és elvörösödött, zavartan a könyvespolc felé fordult és elkezdett kotorászni.
-
A többiek küldtek megnézni itt van- e vagy elmarad az óra?
– a lány pimaszul nézett a szemébe.
-
Nem
marad
el,
mehetünk
is.
–
Prebari
felkapta
az
óravázlatokat. Amikor kiléptek az üres folyósóra belecsípett a lány karjába és azt mondta:
-
Kislány, ha ebből pletyka lesz megígérem kimeríti az uv
keretét.
A
lány
mellét.
szája
Nem
úgy
sarkában nézett
fölényes ki,
mint
mosollyal aki
kifeszítette
beijedt,
így
a
Prebari
okosabbnak látta taktikát váltani:
-
Te sokkal csinosabb vagy mint ő csak tudod az egyetemi
szabályzat… Bár, ha rád nézek szívesen megszegném.
- Mikor? – a kérdés teljesen kizökkenti a gondolatmenetéből. Nem tudja komolyan gondolja e a lány vagy csak csapda. Nézi kék szemek a sötét haj alatt. A kontraszt érdekes ritmikát kölcsönöz az arcának. Mellei szinte kihasítják a trikót. Termetben éppen Tímea és Mária között van. Képtelenség gondolja Prebari, de vágyai már új lejtőkön szánkáznak.
- Mikor? – kérdezi újra a lány.
- Délután négykor, Rozmaring u 5. Az alsó csengővel csengess.
- Ott leszek. – mondja Anikó, mielőtt befordul az előadóba. Formás fenekén táncot járnak a felvarrt zsebek. Prebari most újra
érzi
az
események
feltartóztathatatlan
láncot,
alkotnak
egyik, kapcsolódik a másikhoz és vonszolja őt egy egyenlőre még ismeretlen , de félelmetesnek sejlő végzet felé.
A menzán már úgy érzi mindenünnen kandi tekintetek kutatják, belelátnak a fejébe és ítéleteket mondanak róla. Tálcájával a kezében
megpróbál
egy
üres
asztalt
keríteni.
A
terem
túlsó
végében mozgolódás támad egy csapat lány indul a mosogató felé, némi kerülővel arra veszi az irányt. Nem tudja mit eszik, most képtelen figyelni az étel ízére.
- Leülhetek? – a hármas az Prebari megadóan bólint. A lány fesztelen
csevegésbe
kezd
a
számítástechnika
nyújtotta
új
lehetőségekről. Prebari lopva körülnéz , de látszólag senki nem figyel
rájuk
az
egyetemi
étkező
a
megszokott
hétköznapi
zsongásba merül.
-
Hello,
jó
étvágyat!
–
mondja
Mária,
és
lendületesen
bekapcsolódik a témába. Prebari nézi a két fiatal nőt és ismét az események láncolatán kezd töprengeni.
A hazaút sem hozott enyhülést. Prebari most nem élvezte a bringa sima futását, az erőt amely testéből kiszökve és újra termelődve repítette a kertváros felé. Ebből, hogy mászok ki kérdezgette, de nem kapott választ. A zöldellő kukoricás felől műtrágya szagát hozta a szél. Máskor, ha ilyet érzett hosszan elgondolkodott
a
változásáról most
fejlődésről,
a
világ
megállíthatatlan
csak tekert. Lába, mint a felhúzott játék
babáké járt öntudatlanul. Otthon kiült a fűzfa alá. A kis tó látványa, mint mindig most is megnyugtatta kissé. Nézte a körben zöldellő
füvet
s
fejében
elcsitult
a
zsongás
„Le
kéne
már
nyírni” – gondolja. Ez az ő feladata. A viszonylag kedvezményes bérletért telente
cserébe
dobálja
a
vállalta, havat.
hogy
Elsőre
rendben a
tartja
hirtelen
az
jött
udvart,
felajánlás
megrémítette, soha nem volt az ilyesfajta tettek embere. Aztán amikor
elkezdte
Szeretettel szerzetes
szinte
dédelgette
átélésével,
pillanatok a
alatt
bokrokat,
odaadásával
a
ráérzett
fákat,
nyírogatta
egy az
az
izére.
buddhista
utak,
kövek
mentén rakoncátlankodó fűszálakat. Tulajdonképpen a kerti munka értette
meg
vele
a
meditáció
lényegét.
A
kerti
út
mentén
görnyedezve
érte
valamiféle
ő
csak
így
nevezte
korlátozott
érvényű megvilágosodás.
Felment a lakásba és beindította a számítógépet, ilyenkor szokta a reggeli munkáját átfésülni. Most azonban nem igazán fogott az agya csak nézett a képernyőre. A betűk, mint fekte hangyák mászkáltak a fehér háttérben. Ledőlt az ágyra, az álom áthatolhatatlan harangot borított fölé.
Álmában, egy sivatagban kerékpározott. Lassan kínlódva tekert a forróságban. Időnként sötétkékbe öltözött beduinok húztak el mellette veszett csengetéssel rozoga bringáikon.
A
kapuban
Anikó
nyomta
az
alsó
csengőt
egyre
türelmetlenebbül, végül keze a felsőre tévedt pillanatokon belül egy öregúr fehér feje jelent meg az ablakban:
- Kit keres kisasszony?
- Prebari Viktor tanárurat.
- Jöjjön csak be szerintem, itthon van talán hátul, bóklászik a kertben. Menjen és keresse meg.
Anikó
belép
eszeveszetten,
a
kapun
zakatol
a
a
szíve
hirtelen
mellkasában
egyszerűen
hármasnak
címkézett
formás
igazgatja
csöppnyi
szoknyáját,
a
Prebari
mellek
aztán
ritmust által
alatt.
elindul
vált csak
Idegesen
bizonytalan
léptekkel az udvar belseje felé. Minden harmadik lépésnél arra gondol
visszafordul
és
elrohan,
de
azért
csak
megy
tovább.
Prebari, ha látná azt mondaná: „ Az úton menni kell bárhová vezet”. Miközben lassan lépked megkörnyékezi az udvar varázsa.
Olyan, mint egy megtervezett vadon.
Szorongásából kíváncsiság
lesz, miközben megáll egy pillanatra a kis tó előtt. Körülnéz
a
bokrok közül kivillanó fal és a lenyírt fű, jelzi ez mégis csak egy kert. Hátrébb néhány aranytuja övezte tisztáson padot talál leül rá, hogy rendezze gondolatait. A délutáni nap megsimogatja izmos combjait. Nem csak fény ez, de testi közelség. Simogatás mely erotikus kívánságok felé tereli gondolatait. Így ül ott néhány percet aztán felbátorodva a nap kezeitől s felismerve a valódi okot, amiért jött elindul, hogy beteljesítsen egyfajta lehetséges végzetet. Benyomja a garázs résnyire nyitott ajtaját. Egy barátságos előszobában találja magát melyből meleg barna színekkel öltöztetett lépcső vezet fel a padlástérbe. Fent egy polcokkal tagolt tágas és világos tér fogadja, kicsit keleties berendezéssel, vagy inkább hangulattal. Az egyik könyves polc mögött megtalálja az ágyat. Nézi az alvót akinek szája sarkából nyál
csordogál
a
kék
takaróra.
Teljesen
elbizonytalanodik,
valahogy feleslegesnek érezi magát ebben a magányhoz szokott lakásban.
Az
könyvespolcot
ágyat nézegeti.
a
lakás A
többi
könyvek
egy
részétől egészen
elválasztó más
embert
rajzolnak elé mint akit ismerni vélt. Levesz egy érdekesnek tűnő könyvet „A mágia története”. A lépcső feljárónál álló kanapéhoz sétál, kényelmesen elhelyezkedik és olvasni kezd. Egy óra múltán végig dől a kanapén és úgy olvas tovább. Kilenc körül kicsúszik kezéből a könyv feje félre billen.
Prebari már fél órával a megszokott idő előtt ébren volt. Odakinn a hajnal éppen csak készülődött. Lenyomta a vén vekker kallantyúját. Egy ideig még tűnődött az ágy szélén ülve a világ változásain, aztán lassan felemelkedett. Lépett kettőt a padlás
lakás egyetlen üres tere felé. Egy nagy szőnyeg volt melyet az ablakhoz
állított
íróasztal
a
kanapé
és
az
étkező
pult,
a
beépített szekrény, valamint a könyvespolc határolt. A lépcsőt bevilágító ablakból beszűrődő fényben meglátta az alvó lányt. Eszébe jutott a megbeszélt találkozó.
-
Hohó!
Eleinte
–
mondta
nehezen
gondolatai
vissza
halkan
lendült
és
folytatta
bele.
visszatértek
Légző az
reggeli
rituáléját.
gyakorlatai alvóhoz,
közben
ám
lassan
belefeledkezett az állások sok gyakorlással könnyeddé csiszolt szépségeibe. percnyi
Teste
meditáció
siklott után
a
levegőben.
belépett
a
Végül
vagy
zuhanyozóba.
tizenöt Vékonyan
megengedte a forró vizet, aztán addig hűtötte míg hideg lett, de nem
fájóan,
csak
frissítően
hűvös.
Tetőtől
talpig
végig
dörzsölte a testét a hátmosókefével, míg bőre szinte égett, utána a törölközővel folytatta a dörzsölést. Odakinn az alvó a vízcsobogásra felébredt. Eleinte álomittasan arra gondolt esik. Felült a kanapé étkező pult felőli oldalán és a fürdő ajtajára bámult.
A
vízcsobogás
elállt,
odakinn
már
a
hajnal
paskolt
fénypálcáival párafelhőket a még lustálkodó tájra.
Prebari kilépett a fürdő ajtaján.
- Jó reggelt! - üdvözölte a lányt, aki nem szólt csak furcsán bámult rá.
- Miért nem ébresztettél fel? – a lány még mindig nem szólt, csak valami furcsa mozdulatot tett. Prebari ekkor döbbent rá, hogy természetesen
meztelenül áll
a lány előtt.
nélkül aludt és reggeli gyakorlatait is így végezte.
Mindig ruha
- Bocs, felkapok valamit.
- Ne, nagyon jól mutatsz így is. - mondta a lány és elpirult, már szívta volna vissza, de a szavak Prebari fülén át eljutottak oda, ahova talán nem is szerette volna. Prebari megsejtvén a lány
zavarát
arra
gondolt
„nincs
visszaút,
apró
és
nagy
tévedéseink szavaink cselekedeteink következményei önálló életet élnek, tovább lendítik a világ kerekét amely attól fogva kicsit másként
gurul
tovább…”
kíváncsisággal
A
bámulta
lány
zavartan
tovább
bár,
de
rafinált
leplezetlen
gyakorlatokkal
tökéletesre munkált testét. Prebari leült mellé.
- Te tényleg azért jöttél, hogy lefeküdj velem?
- Igen mondta a lány, de a hangja bizonytalan volt.
- Akkor miért nem ébresztettél fel?
- Nem mertem.
- Még most is akarod?
-
Nem,
talán
már
nem.
-
a
lány
úgy
érezte
sülyedsüljed
kitudja hova – Mikor megy az első busz?
- Nem tudom nem járok busszal. – Prebari már a lány tarkóját simogatta.
Később azon gondolkodott a lány tapasztalatlansága miatt volt olyan passzív, vagy egyszerűen úgy hitte, a jó alakja, a fekete haja
alól
kivilágító
kék
szemei,
férfimagazinokba
kívánkozó
mellei elegendő izgalmat okoznak s neki egyéb teendője nincs. Nagy nehézségek árán kicsikart belőle egy orgazmust, amit a lány
némán összeszorított ajkakkal élt meg. Most csendesen szunyókált újra. Prebari arra gondolt meg sem kérdezte ő miért nem élvezett el. A nap odakinn már magasan járt Prebari felötözött s közben a meg nem írt oldalakra gondolt. Egy öntapadós cetlit ragasztott a lány
mellére
„Nem
kell
bezárkózni,
csak
húzd
be
az
ajtót!
Pussz!” Aztán kitolta a bringát. A kerti tó vizéből egy idióta nézett vissza rá.
A bringa gurult, felfalta a távolságot a kertváros és az egyetem között.
Mária már odabenn ült. Prebari mellé telepedett, megfogta az egéren nyugvó kezét és maga felé fordította a forgószékkel:
- Szóval miért játszottad a szürke penészvirágot? – nézte a lány felhős kék szemét.
- Hagyj fáj, dolgozok! – de Prebari már ott térdelt előtte így majdnem egy magasságban volt a feje a széken ülő lányéval. Megfogta hátul a nyakát és gyöngéden maga felé húzta. A szájuk épp
csak
találkozott.
A
lány
szája
akár
egy
ragadozó
virág
próbálta magába szívni, de Prebari elhúzódott. Mária szemében kék
fények
gyúltak
a
székről
egyenesen
rádőlt.
Prebari
úgy
ügyeskedett, hogy Mária kerüljön alulra 88 kilója alatt moccanni sem bírt.
- Szóval megmondod mire volt jó ez az egész színjáték?
-
Nem
és
ha
nem
szállsz
le
rólam
sikítok.
–
Prebari
megcsókolta. Mária éppenséggel nem úgy csókolt vissza mint aki kiabálni akar. Taktikát kell váltanom gondolta Prebari. A lány
szinte
falta
a
száját,
remegett
a
teste,
rég
lehetett
már
férfival. Leszáll róla és felültette.
- Megőrülök a szádért. – suttogta Mária- Olyan jó.
- Le akarok feküdni veled. – nyöszörögte miközben Prebari keze fáradhatatlanul barangolt a nyakától a melléig és vissza. Mária elkapta a kezét:
- Jó illata van a bőrödnek, és jó az íze. Mint egy kutya nyalogatni kezdte. Prebari másik keze már a lány hasán járt lassan ereszkedett lefelé. Miközben Mária jobb kezének ujjait harapdálta a másik mutató és középső ujja könnyedén csúszott belé.
Prebari
pontosan
tudta
az
összes
apróbb
és
nagyobb
mozdulat értelmét. Figyelte a lány reakcióit, a nyögdécselését. Fogatit
a
kézfejébe
mélyesztette
miközben
élvezett,
aztán
Prebari mellének dőlt:
- Nagyon, nagyon jó volt nyögte. - Prebari titkon megnézte az óráját, még tíz perce volt nyolcig. Megcsókolta a lány arcát, aztán felsegítette a székre:
- Mennem kell kicsim.
- Ne, ne hagyj itt! Most ne!
- Órám lesz, nem lenne jó, ha ismét ránk nyitnának.
_
Megdugtad
azt
a
kis
kurvát?
–
kérdezte
Mária
hirtelen
támadt arroganciával.
- Dehogy - hazudta Prebari – honnan veszel ilyet? Légy jó, majd
jövök.
-
azzal
felfogta
a
jegyzeteit
és
kilépett
a
folyosóra.
Amint
ment
a
lányok
és
fiúk
között
úgy
érezte
mindenünnen cinkos pillantások kísérik.
A teremben minden a megszokott volt.
Megállt a tábla előtt és nem szólt semmit csak várt. A lárma eleinte
nem
akart
szűnni,
de
öt
perc
után
minden
hirtelen
halkulni kezdett végül egy pillantás alatt csend lett. Mint egy idióta állt a neki szánt csend közepén. Lapozgatni kezdte a jegyzeteit.
- Hol is hagytuk abba, - fordult végül egy szőke lányhoz az első sorból. A lány felállt, olyan halovány volt, hogy szinte nem is látszott, a hangja is alig ért el a katedráig. Prebari arra gondolt a szőkék közt még kevesebb a széplány, ezért van akkora
nimbusza
annak
a
néhánynak.
Végig
ezen
gondolkodott
miközben a számítógépben zajló folyamatokról beszélt.
Amikor visszament az irodájába Mária nem volt ott. Prebari leült az asztalához. A következő két órája szabad volt. Végig nézett a reménytelen rendetlenségbe vesző asztalon. Valamikor büszke volt arra, hogy átlátja a káoszt, azonban ez a zűrzavar már
rég
nem
volt
átlátható.
A
papír
halmok
összevisszasága
hosszú ideje egy megfejtendő üzenet volt. Lépnie kell. Olvasta hirtelen jött ihlettel az üzenetet. A kettőségnek véget kell vetni. Prebari Viktor egyetemi oktatónak el kell tűnnie, mert a mögötte rejlő személyiség meghaladta. A gondolattól nyugtalan lett. Tudta, szokások börtönébe kényszeríttet elméje és teste már
másra
vágyik.
hiábavalóságát,
a
Pontosan reggeli
érezte
rítusok
a
hajnali
kelések
kiüresedését,
puritán
szokásainak
álszentségét.
Visszagondolt
az
elmúlt
évekre
és
érezte, egy dolgot csinált csak helyesen, illetve értékelhetően: a taoista és tantrista szerelmi technikákból csiszolt, a vágy szénmonoxiddal telített pincéjében kiérlelt virtuozitása a testi szerelemben volt egyetlen kapaszkodója, mentsége az elrontott évekre. Ám még ezt is elpazarolta, elvesztegette és majdnem végleg elveszítette egy nő mellett.
Megállt
az
ablak
előtt
és
az
üvegből
áttetszően
rámeredő
képmását vizsgálta. Jóképű volt. Nem az a kiköpött szépfiú, de magas nyúlánk alakja, arcán a csibészes mosoly, kiegészítve némi entellektüel meglehetősen lányok
benyomást jó
szerint
keltő
benyomást egy
jó
tett
pasi
aranykeretes a
női
volt,
s
nemre. ez
szemüveggel Az
éppen
egyetemista adott
annyi
önbizalmat, hogy tudja az övé a világ, ha akarja. Megszagolta a kezét.
Ujjain
Mária
nedves
vágyainak
illata
gondolatait
új
vágányra terelte. Látta maga előtt a kulturális rendezvények nőit,
köztük
nagy
ígért
valamit,
emberek
talán
egy
feleségeit, másik
jövőt.
lányait
a
Szívta
pillantásuk
magába
Mária
illatát és látta, pontosan látta…
- Bocsánat bejöhetek? – megfordult az ajtóban Anikó állt. Ilyen szerencsétlen szépséget már rég látott.
- Gyere csak. – a lány behúzta maga mögött az ajtót, látszott rajta, hogy valamit mondana, de nem tudja hogyan kezdje. Prebari nézte a megzavarodott lányt. Tudta mondania kéne valamit, ami átsegíti zavarán, de nem volt hozzá kedve, inkább figyelt és szívta
magába
az
ujjaiból
áradó
illatot.
Talán
percekig
hallgattak, talán csak pár másodpercig, az idő kilépett néhány pillanatra a kvarckristályok szorításából.
- Szóval… - kezdte újra a lány.
- Szóval? – kérdezte Prebari.
- Hajnalban azt hiszem orgazmusom volt. Először. Nem hittem volna, hogy ilyen jó. – nyögte ki végül egy szuszra és a talpáig elvörösödött.
Prebarinak
hirtelen
a
tóba
hulló
Tímea
képe
villant be. Elvigyorodott.
- De komolyan. – mondta a lány félre értve a mosolyt.
- Elhiszem. Tudod tulajdonképpen… - beszéd közben az orrához tartotta az ujjait. A felizgult nő szaga volt az egyetlen, ami fenntartotta
benne
a
felismerést.
Úgy
érezte
beérkezett,
megvilágosodott. Beszélt a lányhoz mindenféle dolgot a testi és egyéb
vonzalmakról
és
közben
arra
gondolt,
megtörtént.
Megtörtént a csoda, amiért annyit dolgozott. Amiért korán kelt, amiért gyötörte magát. Egyszerűen ott volt. Pedig pár napja még távolinak tűnt elérhetetlennek. Nem tudta pontosan mikor vette át a szót a lány, csak észlelte. Egy nő illata és egy másik nő hangja.
Akár
a
világ
tetején
is
lehetett
volna.
A
Kailas
valamelyik szikláján. Úszott a kristálytiszta levegőben. Ilyen egyszerű ez, ennyire egyszerű. Boldog volt, de másként, mint eddig bármikor, feltétel nélkül örült a semminek, a végtelen egy darabjának.
-
Bocs,
nem
féltékenyen.
zavarok?
Megcsörrent
– a
Mária
állt
telefon,
az
Prebari
ajtóban a
szőkén,
mindent
tudók
mosolyával vette fel a kagylót.
- Gyere át hozzám! Rögtön! – Tímea volt az. Prebari már nem is mosolygott csak fogta a sors kezét és indult. A két nő ott maradt kérdéseivel és kétségeivel.
Prebari Tímea szobája felé tartott. Utálom
a konfliktusokat,
– gondolta – rendezzék le egymás között. A folyosók kihaltak voltak.
Az
előadók
hangja
távoli
morajlás
volt
csupán.
Hó
ropogását hallotta a lába alatt.
- Szia. – Tímea olyan volt, mint akit súlyos gyász ért. Mintha a melle sem feszült volna olyan vehemenciával a blúznak.
- Szia. Mi a baj? – Prebari pontosan érezte mennyire álságos a kérdés. Tudta mi a baj és félelmetesen nem érdekelte. Az együtt töltött évek, a néha féktelen, néha végletekig kimódolt szeretkezéseik keltette varázs eltűnt s inkább tetszett levetett láncnak,
mint
szép
emléknek.
Tímea
könnyekkel
a
szemében
beszélni kezdett. Prebari pedig alaposan meglepődött. Jelenetet várt, cirkuszt, de csupán egy csöndes vallomást kapott. Prebari arra gondolt, ha ez előbb van talán minden másként alakul. Nézte a széken kuporgó nagydarab nőt, akinek izmos testét úgy ismerte, mint a sajátját. Tudta legalább némi részvétet kéne éreznie, de nem
ment.
Tímea
is
látta
ezt
a
közönyt,
ráemelte
könnyes
tekintetét.
- Miért nem mondtad soha, hogy váljak el, legyek a tiéd? Még azt sem mondtad soha, hogy szeretsz csak a testemet dicsérted,
meg
a
technikámat.
Miért?
-
Prebari
mindig
utálta
az
ilyen
helyzeteket.
- Bocsáss meg nekem. – mondta minden meggyőződés nélkül és megsimogatta a síró nőt. Aztán kilépett a folyosóra.
Kint zsibongott a diákság. Mindenütt miniszoknyák, feszülő farmerek, dombos trikók. „Egy barom vagyok. – gondolta Prebari Író létemre képtelen voltam valami érzelmeset mondani. Olyan ez, mint egy rosszul bejfejezett regény, tisztára olyan, de nincs kedvem a végét újra írni.” Képzeletben vállat vont, aztán vonult vidáman a miniszoknyák, farmernadrágok között. Úgy ment, hogy tudta méltó arra, ami várja, érezte a sikert, de nem érdekelte. A siker dolga eljön e hozzám vagy marad, ahol van, nincs közöm hozzá.
Nem ment vissza a szobájába. Leballagott a kerékpárjához és kitolta az utcára. Nem ült fel rá csak tolta a gépet s közben sármos pillantásokat eregetett minden csinosabb nő felé. Az övé volt
a
város,
letámasztotta
a
legalább
is
így
érezte.
bringát
és
leült
egy
A
sétáló
padra.
utcában
Félelmetesen
szabadnak érezte magát, életében először volt igazán független. Körben mindenütt emberek siettek valahova. Ő volt egyedül, aki megérkezett. kerekezett árnyékokat, kíváncsian minden
Délután nyugodtan
korrigálás gurult,
fényeket. tologatta
domborulatot,
A a
helyett
élvezte
strandon napozók leégett
a
kedvenc tájat,
leszállt
között.
a
az
körül ismerős
bringáról
Alaposan
bőrfoszlányt,
tava
és
megvizsgált anyajegyet,
pattanást. A strand végén a hallgatólagos nudista szekciónál egy jó negyvenes molett nő ráripakodott:
- Mi van buzeráns? Mit bámulsz? Nem láttál még pinát? – Prebari elnevette magát. Nézte a nő szétfolyó testét, megbűvölve bámulta a felemlegetett óriási testrészt és nevetett, mint aki megőrült.
A
nő
hisztériás
sikítozásba
kezdett.
Pillanatokon
belül négy meztelen férfi és öt meztelen nő vette körül, s fenyegetően,
bár
kissé
tétován
próbálták
távozásra
bírni.
Prebari azonban a leplezetlen, meztelen felháborodás még bőszebb nevetésre ingerelte. Leült a fűre és röhögött, mint egy eszelős. A nudisták nem tudván mit kezdeni ezzel a nevetéssel feladták és mindenki elindult kopaszodó
férfi
a saját gyékénye felé. Az egyik hirtelen
visszafordult,
odarohant
kövérkés, hozzá
és
esetlenül oldalba rúgta. Prebari maga sem tudta miért a rúgó láb után nyúlt és a pocakos férfi nagyot huppant a strand megsárgult füvén. Arcán a dühöt döbbenet és félelem váltotta fel. A strand e
félreeső
szögletébe
valami
rosszérzés
költözött.
Prebari
felállt a fűből, végre elmúlt a nevethetnékje. Felült a bringára s közben még odavetette a kövérkés nőnek:
- Láttam már párat hölgyem, de ekkorát még soha.
Prebari három kilométerrel odébb is azon gondolkodott, vajon miért kellett ennek megtörténnie. Aztán arra gondolt olyan ez, mint
a
madárcsicsergés,
a
közeli
víz
illata
egyszerűen
hozzátartozik a délutánhoz és kész.
Amikor félóra múlva visszafelé kerekezett a strandnak az a darabja
teljesen
üres
volt.
Prebari
arra
gondolt
vajon
a
semmiből jött s a semmibe hullt nagy nevetéssel végleg véget vetett a helyi nudizmusnak, a gondolattól ismét elvigyorodott. Hazáig nevetett. Újra élte a pillanatokat a meztelen formátlan testeket, a tehetetlen gesztusokat.
Otthon
első
dolga
volt
elállítania
vekkert.
Nincs
több
koránkelés. A gondolattól valami végtelen érzékiség járta át, szabad volt. Levitte a laptopot a kertbe. A késődélutáni langy melegben végig olvasta az utolsó pár oldalt, aztán komótosan nekilátott. Első dolga az volt hogy a szerző nevét átírta Hajnal Péterre. Hajnal Péter ízlelgette, a ki tudja honnan jött nevet. Ujjai
már
nem
száguldoztak
úgy
a
billentyűzeten,
mint
reggelenként. Inkább masszírozták a gépezetet. Műanyag gombok és az
ujjai
érzett,
között amit
energiák
nővel
folyadékkristályos
még
áramlottak soha.
kijelzőn
ide-oda.
Összeforrt
táncoló
betűk
a
Olyan
gyönyört
gépezettel.
mögött
ott
volt
A a
tekintete. A búcsúzó nap fényhidat épített teste és a mindenség közé,
és
Prebari
napkorongba.
Aztán
átkelt a
hídon
rajta az
eltávozott
enyhén
izzadó
kert
kapuban
bele
az
vibráló
izzó testbe
megérkezett Hajnal Péter.
Este
kilenckor
csengettek.
A
Mária
állt,
a
kijelzőre pillantott, több mint hat oldal, ennyit még soha nem írt egy szuszra.
Elégedetten kattintott a Save gombra aztán
ment, hogy beengedje a lányt.
