POSSONYI LÁSZLÓ: A RÓMAI MAGYARORSZÁG SIGRID UNDSET: NÉGY NAP MOSZKVÁBAN. DENES ZSOFIA: JÁSZAl MARI LEVELEI

1944 FEBRUÁR

TIZEDIK

ÉVFOLYAM

TARTALOM:

POSSONYI LÁSZLÓ: A RÓMAI MAGYARORSZÁG SIGRID UNDSET: NÉGY NAP MOSZKVÁBAN DUDÁS KÁLMÁN: Hegyesi tél

HOLLÓS LAJOS: Versek

BÓKA LÁSZLÓ: Versek

DÉNES TIBOR; Kaffka Margit

GEROLAMO SAVONAROLA:

DEVECSERI GÁBOR: Anzelmus ébredése. Hallgatok

A világ romlásár61

PAKU IMRE: Harsányi Lajos

SZEKERES KÁROLY: Fra Gerolamo utolsó napjai L

Á

T

S

Z

A

VAÁD FERENC: Versek

E

T

S

V

A

L

O

S

Á

G

DENES ZSOFIA: JÁSZAl MARI LEVELEI ELVEK

ES

MOVEK

POSSONYI LÁSZLO: Bárdos Artúr: Játék a függöny miSgö". MOHÁCSI JENO: Lidérc ke. PAKU IMRE: Kosztolinyi Dezsö novell". MAKAY GUSZTÁV: Biszhay Gyula: Iró és Nemzet. FEJA GEZA: Nagy vállalkoliisok kora.

SZERKESZTI:

POSSONYI

LÁSZLÓ

SZÉPIRODALMI ÉS KRITIKAI HAVI FOLYÓiRAT FHHÓS SZERKESZTÓ:

Dr. POSSONYI LÁSZLÓ Megjelenik minden hó 1-én, évi 500 oldal terjedelemben Előfizetési ára egy évre bel-

földön 24 P, félévre 12 pengő Külföldön: Romániában 400 lei, Szlovákiában 60 korona, egyéb külföldön 30 P Vállalatoknak évi előfizetési díj 80 pengő

Egyes szám ára 2

pengő

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII. kerület, Sándor-tér 2. szám

Telefonszám: 13-14-10. Minden eikkért

-

Postatakarékpénztári csekkszámla száme : 20.668

szerzője felelős

Kéziratokat nem adunk vissza

A V I G IL IA példányonkint kapható minden könyvesboltban és az I B U S Z pavillonok6an

Laptulajdonos, felelős szerkesztő és k!adó: D r. P O S S O N Y I L Á S Z L 6

Antiqua Rt., Budapest -

F.: Wiesmeyer Emil

POSSONYI LAsZLÓ:

A RÚMAI MAGYARORSZÁG Karácsony előtt jelent meg egy könyv Révay József tollából. Séták a római Magyarországon volt a címe. Eddig a legalapvetőbb népszerű ismertetését adta a római hirodalom Magyarországra eső részeinek ismertetéséről. Nem kritikát akarok írni a könyvről, hisz úgy érzem, ezt a könyvet minden öntudatos kűlpolitikai konstellációkkal is foglalkozó magyarnak el kell olvasnia, amint hogy ismernie kell azoknak is, akik az ősmagyarságról, keleti és nyugati örökségünkről, magyar kereszténységről és pogányságról vitatkozni akarnak. Tovább megyek Révay könyvének taglalásánál, eleve úgy veszem, mintha már mindenki ismerné és beleépítette volna a magyarság tudatába ezt a könyvet. Mert szerintem bele kell építenie. Az első világháború előtt és alatt a mi ifjúságunkban a történelemkönyvek csak arról szóltak, hogy a negyedik és ötödik század táján a római uralom Magyarország területén megszakadt és azután a hunok és avarok, valamint néhány barbár germán és szláv törzs rövid ittléte után a magyarok birtokukba vették ezt a földet. Ebben a rövid felsorolásában az egyetemet végzett magyaroknak is az az elmosódó emléke maradt a római birtoklásról, hogy átdübörögtek itt valami légiók, síremlékeket is faragtak mesteremherek, sőt tem plomok, szentélyek, amphiteatrumok és várbástyák is épültek, de a népvándorlás vihara, mire mi magyarok ideérkeztünk, mindent elsöpört. A tüzetesebb vizsgálat azonban, amihez most Révay József oly sikeresen szólt hozzá, azt bizonyítja, hogy ez a római birtoklás, amelynek monumentumait most ássuk ki Szombathelytől a Szilágy megyei Porolissumig, nem volt olyan futólagos, hogy nyomait közel kétezer esztendő is elmoshatta volna. A magyar Duna-táj először Krisztus születése táján vált kultúrtalajjá, hogy azután ezeresztendős viszontagságok multán az Árpádok ismét Nyugat szerves tartozékává emeljék országunk egész területét. A rómaiak is szétszóródó barbár törzseket találtak ezen a földön a Gellérthegy táj án, kvádokat, eraviszkuszokat, kelta törzseket, a dunai limeseken túl barbár germán néptörzseket, sarrnata-jazigokat és trákokat. A meghódított területeken azonbarr a Pax Romana szellemében összebékítették az itt élő népeket, nem kívántak tőlük feltétlen beolvadást, hanem a római jog áldásaiban részesítették őket és a nemrég még annyira lázongó törzsek egymásután rómaiaknak kezdték nevezni magukat. A magyarság megmaradásának titka azt hiszem főként azon a tényen alapul, hogy a rómaiak óta először Szent István folytarta ennek az ütközőtájnak klasszikus megbékítő hagyományait, ő szabott olyan törvényeket s hagyott olyan végrendeletet utódjaira, amely a különböző őslakos törzsek és bevándorlottak egyenlőjogúsá­ gát tette kötelezővé.

41

Valóban csodálatos ag Árpádok csekélyszámban fennmaradt, építészeti hagyatéka. Csodálatos, hogy a kőnélküli steppékröl berobajlő nomád kultúrájú magyarok hogy tudtak már ittlétük első századaiban gyulafehérvári, pécsi, veszprémi, esztergomi székeegyházakat építeni, amelyek a klasszicitás nyugateurópai fényében ragyogtak fel Európa eme nemrég még, barbárok lakta viharsarkában. Csodálatos, alj Árpádok zsenij ét hirdető dolog ez, de nem von le semmit az értékéből, ha megpendítjük azt a szerény véleményt, hogy Szent István és utódai ezen a földterületen a római kultúra legitim folytatói voltak, Nem csak abban. hogy Rómából kaptuk a koronát, a kettős keresztet és a jogart, nem csak abban, hogya Cluny-i reform szellemében hozták ide az örök Róma institucióit, hanem valami ezervesebb építészeti kultúrát is átörökítő módon. Egyes szomszédaink nagyon szerétnek dicsekedni azzal, hogy a kereszténységet ők hirdették, ők hozták a magyarságnak. Senki sem akar ezekből a hithirdetői érdemekből egy jottányit sem elvenni, mégis azt kell mondanunk, hogy a magyar kereszténység alapjaiban egyenesen a római kereszténységből származik. Dácia ugyan kiesett a kereszténnyé váló Róma kultúrköréből, mert amikor a kereszténység a harmadik században a provinciákban is terjedni kezdett, addigra Dáeiát telepeseik délre való átköltöztetése után már rég kiürítették a rómaiak. Pannóniában azonban olyan virágzó, keresztény élet folyt, hogy Tours-i Szent Mártonon és Szent Quirinuson kívül a történelmileg igazolható, vagy nem igazolható szentek és vértanuk egész sora hirdette az egységesen keresztény nyugateurópai legenda-irodalomban Pannónia mélységes kereszténységét. A rómaiak örökébe az ötödik században hunok, avarok, majd elszórtan barbár' germán és szláv törzsek kerültek, azonban feltételezhető, hogy minden öldöklés és pusztítás kőzepette is megmaradt egy lappangó keresztényréteg a rövid időre hódoltató törzsek uralmi látszata alatt. Amikor tehát a magyarok, akik különben már lebédiai és don-menti országuk. ban is ismerkedni kezdtek nemcsak a keresztény, hanem a zsídő, a mohamedán, sőt talán még a buddhista tanokkal is, ideérkeztek, itt egy olyan népegyveleget találtak, amely fajilag hun és avar keveredésű is volt, lelkivilágában azonban nemzedékről-nemzedékre a római kereszténység krisztusi hagyományait is őrizte. Építészeti monumentumokban, várakban, katonai táborokban, pogány és keresztény templomokban pedig a klasszikus Róma emlékjelei, ha megrongáltan is, de még itt állottak, legfeljebb a magyarok az aquincumi főváros­ ban Attila király városát sejdítették. Az Európából eredő, Ázsiába átcsapó s onnan fél Európát átvándorló magyarság évszázados kalandocása közepette megszerezte magának a világjáró homo-sapiens ama tulajdonságát, hogy mindenütt, minden néptől és felekezettől meg kell tanulnia, át kell vennie azt, ami jó és tudásra, használásra, továbbalkotásra érdemes. Csak ez a tanulékonysága, hajlékonysága és' alkalmazkodóképessége tarthatta meg a kardján kívül Európát és Ázsiát nagy kanyarban átszelő útjában és a későbbi ezer esztendő; alatt.

42

Nem történelmi ismertetést akarok itt nyujtani, hisz az az avatott történészek dolga. Ellenben: hiszek a vértanuk vérében, azokban a drága patakokban, amelyek megöntözték Pannónia földjét. Hiszek a2J akár két~er év óta elmondott imák erejében, amelyek erről a földről szálltak fel az ég felé és lelki, keresztényi, nyugati célokat hordoztak. Az Arpádostöl megszállott Dunavölgyének nyugati része, ahol a fejedelmi törzs; sátorait felütötte és faházait felépítette, a kereszténység vérkeresztségtől eljegyzett földje volt immár. Nem nyugodhatott addig rajta a magyarság, amíg Nyugatot is bekalandozva, ő isa kereszténység képviselőjévé és harcosává nem edzette magát. A magyarság és az Árpádok zsenije éppen abban nyilatkozott meg, hogy ennek a tájnak történelmi adottságait felismerte és annak hatóvonalába építette fel életét. Nem veszünk el tehát a tizedik századi idegen hitherdetök koszo- . rújából egy babérlevelet sem, amikor azt állítj uk, hogy ők csak a régi római keresztény szálláscsinálók örökébe jöttek, amikor újólag hirdetni kezdték Pannónia és az egész ország földjén a kereszténységet. A kereszténység Európa más területén is ott talált leghamarább otthonra és később építészetben, festészetben, irodalomban és zenében, ott termette legszebb virágait, ahol az antik Róma kétezer év előtt már porhanyóvá tette számára a talajt..Magát Németországot is az Elbával két kultúrszférárta lehetne osztani, a nyugati felen, ahol volt római birtoklás, a német középkor csodálatos művészete, később pedig a német zene és irodalom legnagyobbjai termettek, a keleti részen pedig a szászoknál és poroszoknál, ahol a kereszténységnek nem voltak római gyökerei és hagyományai, a római kereszténységet hamar felváltotta a Rómától idegen protestantizmus. Magyarországon a legrégibb püspöki városok, Veszprém, Pécs, Győr, Gyulafehérvár, Esztergom, vagy akár a későbbi alapítású Szombathely, római városok romjaira, vagy városmagvaira települt. Egy régi pécsi kanonok, Szalágyi (Sallagius) István (1738-1796) a pannóniai egyház történetéről Írt munkájáról említi, hogy Péter király főtemploma a pécsi várban tulajdonképpen az egykori római Castrum helyét és alakját őrzi s ezért van mind a négy sarkában egy-egy torony. ValÓSZÍnünek tartja, hogy a kereszténység kezdetén az egykori római tábor helyén épült meg a Bazilika, úgy a negyedik század táján és a honfoglalás idején ezt egészítették ki és toldották meg s így lett belőle Szent Péter temploma. Rengeteg római kőemlék került elő itt s ez is bizonyítaná Szalágyi feltevésének helyességét, de még nagyobb bizonyítékok a pécsi székesegyház körül felszínre került pécsi őskeresztény sírkamrák. Nincs időnk és terünk történeti bizonyításokba belemerülni, így csak annak a megállapítására szorítkozunk, hogy az első Árpádok székesegyházai és templomai igen nagy részben római alapokra. római kövekből épültek. Az előbb itt lakozó, Rómát követő barbár törzsek végigszáguldottak ezen a területen, romboltak, raboltak, fosztogattak, de a magyarok géniuszuk illetőségétől megérintve, tovább építették a kereszténnyé hasonult római, tradíciók

43

örökségét és jogrendszerükbe is átvették a Pax-Romana minden földjükön lakozó népet egyformán megillető jogrendszerét. Ma is, mintha a népvándorlás idejének minden meglévő kultúrértékét leromboló fergetegét élnénk. Köröskörül idegen érdekek leselkednek jogos örökségünkre, meg kell tehát még jobban fogóznunk a multba, meg kell keresnünk azokat az erőforrásokat, - törvényeket, politikai magatartást, - amelyek az Árpádok birodalmát erőssé tették. A kevert lakosságú, faj ilag és felekezetileg divergáló népcsoportok közt érvényessé kell tennünk az ősi főhatalmat, amely azonban minden népcsoportnak és minden vallásthívőnek egyforma jogokat és kötelességeket ró ki. Az olyan szornszédos étvágyakkal szemben, amelyek országunk egyrészének dákó-román, vagy egyéb kontinuitások alapján való elragadtaását akarná történelmileg igazolni, minden erőnkkel hirdetnünk kell, h0C'Y a rómaiság pogány monumentumaiban és máig folytatódó keresztény legitimitásával a Dunavölgye népei kőzű] a horvátokon kívül csak a mi örökségünk. Örökségünk először, mert a római városok ittlétükkel egészen a korai középkorig építeni tarritottak bennünke; - a gyulafehérvári, pécsi és esztergomi Árpádkori emlékek sugárzó klasszicitása nyíltan .hirdeti ezt - de még inkább örökségünk a szellem jogán, mert a római egyházzal és annak törvényeivel visszatért Pannónia és Dácia földjére az immár kereszténnyé alakult római szellem és jogrendszer. Ahogy Szombathelyről Rómába mentették Szen; Quirinus vértanu testét és a felszínen mo» szünni látszott a keresztény élet folytonossága, dc a mag újra kikélt ugyanennek a vértanunak a vetéséből, néhány száz év mul va Róma visszacsatolhatta szellemi sugarkörébe Pannóniát, amelynek tanulékony magyarjai folytatták azt, ami az ötödik században a hunok csapásai alatt összeomlott. Egyre több római kő, városomladék kerül elő Pannónia és Dácia városai, vagy legelői alól. Ma, amikor repülőgépről csinálják a hajdani római városokról és limesekről a fényképfelvételekc:. nyáron, aszály idején világosan kirajzolódnak a római városok falai, vonulatai, mert ahol kőfal rejtőzik a sekély földrétegek alatt, ott úgy a legelő, mint a vetés kisül és árulkodó jelek vezetik nyomra a régé~:,+ hol kell ásnia, A modern kor megsokszorozódott tudományos eszközeivel kell a római Magyarországnak minden monumenumát kiásnunk és a kultúrvilág szemei elé tárnunk. Magasra kell emelkedn ünk, magas tudományos és szellemtörténeti távlatokba. mint a térképfelvételező repülőnek, hogy lemérhessűk és a világ elé társhassuk dunavölgyi kultúránk valódi gyökereit és legitimitásait. latinitással edzett magasságunkat. Városaink tereire ki kell raknunk közszemléletre a római köveket, ahogy azt Budapesten és néhány városunkban m ir mcgkczdették, mindenütt hirdetnünk kell földünk kultúrörökségrt. Arnikor Marcus Aurelius cssázár a. Garam torkolatában Esztergomnál a Duna limese fölö~t elterülő sötét Barabaricumot szemlélte és elgondolkozott létről és nemlétről. agyában és terveiben kirajzolódott egy, adunainál ma-

44

gasabban fekvő római limes, amelyet a Kárpátok koszorúja jelentett volna. Ha Róma ezüst sasaiból nem fogy ki idő előtt a szárnyalási készség és a Duna- Alduna, erdélyi limes helyett a Kárpátok koszorúja védte volna a birodalmat, akkor talán nem szakadt volna itt meg a rómaiaktól a magyarokig a kultúrfolytonosság. Európa térképe ma másképpen festone. De ami nem történt meg, arról nem elmélkedhetünk. Számunkra csak az a fontos, hogy Marcus Aureliusnak 81Z északi Kárpát-limesről való álmát mi magyarok valósítottuk meg, közel ezer esa.endő mulva és őriztük is azt mégegyszer annyi ideig. Amikor Róma magyar örökségéről beszélünk, csak ez a gondolat erősíthet meg bennünket a továbbiakra is, hogy Európát a Kárpát limeseinél megőrizzük.

DUDÁS KÁLMÁN:

HEGYESI TÉL A domb lábá nál reggelre az ér hosszú pajzs alá búj t. Béres ajkán Isten szitokban él: befagytak a vályúk. Előttünk

fázva álltak a lovak, míg a fejsze zengett a jégen, és lengett, mint patyolat felhő, a lehellet. Elősunyít

úgy dél felé a fény, fát súrolva száll át. Kazlak derekán, cserepek hegyén csillannak adárdák. De hurkot vet a domb, a hóhajú, őgyelgő szemünkre: túl, ingó szálon, mintha a falu fehér füstön csűrigne. A toronynak is vámólja felét, mered, mint gunárnyak. A tájon két csengő hozza feléd útját a subáknak. Már köd üli az est kék ágait, hajlatokat pólyáz. Megy s a völgyön egyet még igazít a nap, a vén órás.

45

BÓKA LÁSZLÓ: INTÉS Egy percre teszed le a könyve d, elfordulsz, ő tovább lapoz. Miatta fáj szemed és hull a könnyed, szemüvegeden egy parányi kosz, pici piszok folt, az ujja nyoma, jelzi: itt járt az ördög. Mert csak őrá nem gyanakszol soha, rá ki vihogva nyelvet öltött a régi templomépítőkre, kik tudták, ismerték és imával üzték, kifaragták torz, gaz fintorait s tömjénnel tisztogatták bűzét. Oh te bolond, ki küzdöl a Gonosszal, nem ismered az apró esinytevőt, gőgödben átallsz a parányi rosszal megküzdeni s elmorzsolja erőd! Vállat vonsz, hogy hanyagság, rendetlenség, máskor vigyázol, okosabb leszel ... Apró hibákkal küzdve nő a szentség! Mögötted meg az ördög szemetel ...

REGGELI BOSSZÚSÁG Téli reggel. A réten szembe néz a hold s a nap. A vízmosásban még köd heverész, a világ álmosabb. a fák nyujtóznak, ásítoz a szél és egy lomha vonat húz a töltésen, magában beszél dohogva sokat. A hold fakul, a nap veresedik, dühösen ébred. Útálja ha reggel versbe szedik. Mi a fen ének !

46

SIGRID UNDSET :

N ÉGV NAP MOSZKVÁBAN Sigrid Undset, a Nobel-díjas norvég írónő 1940 tavCUizán előbb Svédországba menelciiit a hadműveleti területté vált N orvégi-ábÓI. Stocknolmb asi ertesidt, hogy egyik [ta a háborúban elesett, míg a m,á,siknak si'került Stockholmba meneknünie, M'i1ltán Undset egyik leánya a háború kitoréseloor meptuui, ezzel az egyetlen gyermekével Szovjetoroszországon keresztül Amerücáoa ment, ahová már régebben' felolvCUiókörútra seereűdtették (I világ legnagyobb élő írónőjét. Sigrid Undset nemcsak tolsztoji, méretekkel mérhető regényírónő, hanem kitűnő történész és publicista is. Mii,veltséoe az tmrópai őskortól kezdve felöleli az emberiség seooiátie fejlődésé­ nek, lcuitűrtiirténcténetc egész folyamatát. Undset történetfilozófúiját Aquinói Szent Tamás tanaim építette fel és a nyugati demokratikus eszmék egy~k legbátmbb harcosa volt északi hazájában. Miután a Szovjeten, J apánon és Csendes-Óceánon át N ew-Yorkba érkezett, meg is tartotta régóta esedékes előadókörútját, amelynek anyagát "Retu.rn to the future" címen könyvalakban is kiadta. A könyv teljes anyaga Svájcban is megjelent "Zurück in die Zukunft" cÍlmen. Undset zsenije és világszerte betőltött magas írói rangja seooatoti« az itt leirt ese1nények helytálló voltát. A m'l2ből, amíg a háború befejeztével teljes egészében megjelentethetjük, egyelőre néhány részletet nyujtunk át a Vigilia olvCUióinak.

Az "Intourist" egy szálloda előtt tett le, ha jól emlékezsm Savoynak hívták. A legízléstelenebbek közé tartozott, amit csak láttam valaha. Régebben talán előkelő hely volt. Több étkezőterme is akadt és a falak pompáztak az ezüsttől és az aranytól. A mennyezetet freskók borították, felhőkön tovasikló szűzekkel, rózsafonatokkal és amorettekkel. Mindenütt tükrök lógtak s egyik másikuk még ép volt. A mi szobánktól az étteremig szinte véghetetlen út vezetett a hátsó lépcsőkön és folyosókon át. Bizonyos helyeken ez az út falomladékoktól, vagy a padlóba vájt lyukaktól volt eltorlaszolva. Az az érzése volt az embernek, hogy a szálloda gazdája időről-időre elhatározta, hogy javításokat fog eszközöIni. Helyenként a falakat is feltépték és a csövek szabadon lógtak - és ezzel már el is intézték a tatarozás kísértő gondolatát és senki sem gondolt többé arra, hogy a levert gipszet eltakarítsa. Az előcsarnokban a nyolcvanas évek divatjától a szeccesszióig mindenféle stílusú bútor képviselve volt, az állványokon és asztalokon és lépcsőházban és az ablakmélyedésekben mindenütt fehér gipszés porcellánszobrok pompáztak. J ól emlékszem még gyermekkoromból, hogyaközéposztály lakásaiban gyakran találhatók voltak ezek a művé­ szeti remekmvűek: kisleány gitárral. - art hiszem Mignon-nak hívtáka fürdőruhás hölgy, fiú kutyával és leányok macskával, vagy galambbal, Beethoven, Mózes, vadászok, lovak, középkori német, vagy rokokó ruhába öltözött szerelmespárok és kevésbbé vagy cseppet sem felöltözött leányok. Itt ezek a szobrok mind ősszetalálkoztak. Akaratlanul az a gondolatom támadt, hogy ezek a műremekek is számtalan likvi-dált kispolgári lakásból kerültek össze.

47

De a legkülönösebb volt a dologban, hogy ezek közott a dolgok egy sem akadt, amely ne a gyerekkoromra emlékeztetett volna. Semmi sem akadt itt, ami a saját nemzedékemre emlékeztetett volna, hogy a mai fiatalságról ne is beszéljek. Mindaz, amit még később Oroszországban Játhattam. megerősített abban a véleményemben, hogy az új Szovjet-Oroszország egy olyan elmult polgári világ örököse, amely nekünk Nyugateurópaiaknak réges-régi gyerekkori emlékünk. Nem csak abból a tényből származott ez, ·hogy mindazokban a lakásokban, amelyekbe estefelé pillanatnyi betekintést nyerhettem Moszkva utcáin való csatangolásora közben, a vaságyakon kívül egyetlen olyan bútordarabot sem tudtam felfedezni, amely nem a multból származott volna. (Egész Oroszországban .sem bezárt, sem nyitott bútorkereskedést felfedezni nem tudtam.) Újra és újra az volt az érzésem, hogy az új Oroszország nem a mi időnk romjaira és ideáira épült fel, hanem a nagyszüleink világára. Innen származnak az óriási ellentétek: egyrészt a Szovjet állam pompázó új épületei, a márványburkolatú földalatti vasutak, vasutállomások, a hatalmas befejezetlen könyvtár és a többi nagyszerűen kitervelt építmény, amelyek befejezetlenségükben olyannak tetszettek, mintha soha sem is fejeznék majd be őket - másrészt pedig a leírhatatlan piszok, a leromlás és a reménytelenség mindazokban a lakásokban, ahol a nép él. Az én fiatalkoromban Európában az volt a saokás, hogy a szép utcai helyiségekben fogadta a család a vendégeket és ott halmozott öSSZe mindent, amit pénzével és kétséges ízlésével megszerezhetett magának. Éppen ezért az egész család a nyomorúságos udvari és alkov szobákban aludt, szaporodott és folytatódott és ezek a szobák oly szűkek és eldugottak voltak, hogya levegő akkor sem lett jobb bennük, ha az ablakokat kinyitották Akkor azt jövendölték egyesek, hogya kapitalista polgárság fejlődéseképpen a világ egész gazdagságát néhány család fogja összeharácsolni. A többiek birtoktalan proletariátussá válnak és nem lesz módjuk rá, hogy a kizsákmányolástól megmeneküljenek. Ennélfogva a középosztály lépésről-lépésre szétbomlik és a proletariátussal egyetlen osztályt képez majd. És Isten tudja hogyan, de még az én nemzedékemben is sokan találtattak, akik napjainkban is hittek ebben a jövendölésben, mert a szüleik és tanáraik ezt így magyarázták be nekik. Éppen azért felesleges is volt figyelmeztetni őket arra, ami napjainkban a szemünk előtt játszódik le; hogyaközéposztály növekedésnek indult. A középosztály gyorsan magábaszívta az igazgatóhelyettesek, igazgatók, irodai tisztviselők, technikailag képzett szakemberek, mesteremberek és különleges képzettségű munkások egész tömegét. Ez volt a fejlődés útja. A fejlődés fellázadt az individuális kapitalizmus ellen és ez a középosztály, amely természetétől fogva. jóból és rosszból, becsületes és felelőtlen emberekből tevődik össze, a forradalom kitörésekor - legalább is a kapitalista országokban - vezető szerepet játszott. Négy nap alatt, amíg Moszkvában voltunk, Hans fiammal folyközö~t

48

tonosan az utcákon vándoroltunk annak az időnek a kivételével, amelyet hivatalos ügyeink elrendezésével, új igazolványok beszerzésével és-a 'I'ransszibériai vasút jegyeinek megszerzésével töltöttük. Bizonyára Oroszországban sincs több elintézésre váró formalitás, mint máshol. De az oroszoknak ehhez ötször, vagy hatszor annyi időre van szükségük. Minden egyes utasnál, aki elintézésre vár, apapírok, prospektusole és utazási tervek egész halmazait kutatták át a tisztviselők, mintha először állnának szemben egy ilyen utazási problémával s mielőtt végleg megállapították volna, hogy kétszer kettő négy, újra elővették számadási könyveiket, hogy meggyőződjenek a valóságról. Mindezek ellenére bőven maradt még időnk - mivel az "Intourist" korutazási ajánlatát elu.asítottuk, hogy Moszkvában kóboreljunk. A Kreml körül és a régi cári lovaglóiskola körül fekvő házakban az emberek az erkélyeken ültek egy-egy szamovár körül. Ez a városrész volt hajdanában valószínűleg a "legelegánsabb". Most ép anynyira züllött volt ez is, mint a többi városrész. És az erkélyeken ülő emberek ép olyan nyomorúságosan voltak itt is öltözve, Egy dologra azonban valóban nem voltam elkészülve - a moszkvai szagra. A számtalanszor, de mindig szappan nélkül át- meg átmosott gyapotingek és fehérneműk meghatározhatatlan szaga, a mosatlan hajak, a piszkos ágyneművel teletömött hálószcbák gőze a forró nyári éjszakákon a nyitott ablakokon át mind kiáradt az utcára. A vizelet és az emberi váladékok a piszkos udvarokon ott rothadtak, mert csak néhány széthulló bódé szolgált illemhelyül az egész városban. És a rothadó, feloszló dolgok egész illatárja ott feküdt a város fölött, volt ebben a szagban az elgombásodó fától, a lehulló vakolattól kezdve minden egészen addig a nyúlás fekete masszáig, amely az utcakövek kölZö~t és az aszfalton levő lyukakban szivárog. És azután volt még valami egész különös szag, mindezeken felül, valami zsíros, csípős, borzalmas, orrfacsaró bűz, mintha olajat égetnének és mérges gázok szállnának fel belőle. Ez annak a zsírnak a szaga, amivel az oroszok a csizmájukat kenik be, magyarázta meg nekem egy ismerősöm. Ha ez igaz, akkor valóban nehéz dolguk van az oroszoknak, mert hál' nincsen cipőjük, ezt a borzalmas suviksz-szagot mégis el kell viselniök. A katonáknak természetesen van csizmájuk. Hans fiam elborzadt, amikor figyelmeztették, hogy egész Oroszországban sehol sem ihat felforralatlan vizet és milliős városok vannak tehát, rendes ivóvíz nékül. Nekem is ez volt Moszkvában a legkeservesebb csalódásom. Hans azonban mégis legjobban a koldusoktól borzadt el és nem tudott megnyugodni. Ebben az embertömegben, amelynek minden egyes tagja egyformán szegény és elhanyagolt volt, minduntalan látni lehetett egy-egy olyan kitaszítottat, akit az államrendszer kirekesztett a szoeiális rendből és így a szerenceétlennek semmiféle joga. sem volt az élethez, a kolduláson és alamizsnagyűjtésen kívül. A nyomorúságnak ez a tobzódása rosszabb volt mindannál, amit valaha is láttam. Egy-egy falhoz támaszkodtak ezek a

49

Tongykötegek ae emberektől hullámzó utcákon. Nagyrészt öreg asszonyok voltak, bőrüket a piszok feketére árkolta, őszes hajuk pedig zöl.desen, piszkosan tapadt össze a homlokukon. Elhagyott gyermekek is koldultak imitt-amott. Hans mélységesen megrendült mikon ezt látta. És miután utolsó rubeljeinket és kopekjeinket is odaadtuk. mindenáron haza akart menni. - Nem bírom látni őket - mondotta -, ha nem segíthetek rajtuk. Ez volt kűlönben Moszkvában az egyetlen dolog, amire pénzünket kiadhattuk volna, mert az egész városban a szó szoros értelmében semmi, de semmi sem volt, amit vásárolni lehetett volna. Egész utamon csak egy dolog vált bizonyossá előttem. Lehetséges .az, hogy egy nép élni tudjon és emellett egyrésze még egészséges és rnunkaképes is legyen, olyan életkörülmények között is, amelyeket mi Skandináviában nagyon is aggasztónak tartanánk. Amikor vasárnap egy faluba kirándultunk - azt. hiszem Kolomanszkájának hívták, szintén számtalan koldust láttunk. A Moszkvafolyam fölött egy dombon néhány régi templom és egy nagy kolostor állt. Ez a helyiség nép-múzeumul szolgál a moszkvaiak számára és valószínűleg ezért hagyták meg ezeket az épületeket, de a butorzatuktól teljesen megfosztották őket. Olyasféle törekvésekről sem árultak el ezek az épületek semmit, mintha valamelyest is karban akarnák őket tartani. Egy északi fekvésü faluból idehoztak egy ősi fatemplomot és a kolostor közelében egy erdőcskében ismét felállították. Fejenként fél rubelt kellett fizessünk, ezért jegyeket kaptunk, amely az . egész szabadtéri múzeum területére érvényes volt. Felügyelőnek azonhan nyoma sem akadt, Jöhettünk, mehettünk, amerre akartunk. Nagyon jól éreztük magunkat, a hosszan elnyúló dombok alatt nyárfák álltak a folyó mentén és szabad kilátás nyílt a síkságra, amely pompázó nyári színekben tárult ki előttünk. A halványkék égen göndör fehér fellegek úsztak, alattuk pedig az apró városokban új gyárépületek villództak. A kolomanszkajai öt templom közül egy ma is nyitva áll a hívők részére. Hatalmas fehérre meszelt épület ez, kékre mázolt hagyma-kupolával, amelyen a kettős keresztek - amelyeket régebben aranyláncokkal rögzítettek meg -, még mindig az ég felé mutattak. Az utcai lépcsőkön öreg emberek és asszonyok ültek rongyos gyermekeikkel és a járókelők elé vagy a kezüket, vagy kis ónpoharakat tartottak. A templomba menők közül majdnem mindenki dobott nekik legalább néhány rézpénzt. Az Istentiszteletnek már vége volt, de a templomban tolongtak a hívek. Térdepeltek, kereszteket vetettek, az ikonokat csókolták és <egyik szeritképtől a, másikig térdencsúszva tet.ték meg az utat. Bármily nagynak tetszenek is kívülről az orosz templomok, belül meglepően szűkek. Nem csoda, hogy az oroszok abban az időben, amikor a vallás napi életüknek tekintélyes részét foglalta el, olyan sok templomot építettek. Merf nagy tömegeket az orosz templomok egyike sem tudott befogadni. Az egyik mellékkápolnában, keresz-

'50

telő re várakozva, megkeresztelendő

heringként szerongtak az emberek. Tíz-tizenkét várt már hozzátartozóival a papra. A fiam hirtelen megrántotta a karomat: "Istenem, nézd csak, anyám, ott egy feloszlóban levő gyermekhulla van;' Valóban úgy volt. A kápolna közepén rózsaszínű szövettel kibélelt koporsó állott és benne egy hat hónap körüli gyermek teste. Fehérbe öltöztették és papírrózsákkal díszítették. Arca már felpuffadt és kékeszöld volt. Az orrlyukaiba vattadarabot dugtak, hogya kiszivárgá sötét nedvet felfogja. A koporsó lábánál egy kis oltáron cukros süteménnyel és kaláccsal telt tálak állottak. A papnak valószínüleg meg kellett ezeket áldania a gyászolók számára. Ez természetesen szörnyen egészségtelen volt és a gyermekhulla hozzájárult ahhoz, hogy a levegőt még jobban megferWzze. És mindezek ellenére ez a templom otthonosabbnak és barátságosabbnak tünt fel nekem, mint bármi más Oroszországban. A kint tátongó, szürkén ásícó nyomorral szemben jólesett olyan szegénységet is látnom, amelyben legalább volt valami szín és melegség, amely komolyan vette az életet és halált és gyermekei sziiletésénél és halálánál megkívánta a beszentelést. Ezek az emberek mégis felemelőek voltak számomra letérdeltem tehát és megcsókoltam az egyik nagy Krisztus-képet, amely a koporsó közelében a falon függött. Azonban önkénytelenűl is a bacillusokra és a fertőzésre kellett gondolnom. Hazafelémenet átmentünk a falun is. Ennek a falunak valószínűleg az volt a rendeltetése, hogy a szabadtéri múzeumhoz tartozzék és így megtarthatta régebbi karakterét. A házak mindenesetre itt állottak két hosszú sorban, a nyárfáktól és berkenyefáktól szegélyezett, kocsinyomoktól mél,Yen felszántott útvonal mentén. A négyszőgű faházak ezüstszürkék voltak az időtől. Az utcára néző keskeny oldalukon az ablakokat és a padlásszellőstető lyukakat erőteljes, áttört fafaragások szegélyezték. Hajdanában ezeket a széles ablakrámákat vidám színekkel festették be, még ma is látszott rajtuk a világoskék, a fűzöld, a lángvörös és a fehér színek némi maradéka, mint távoli visszfénye egy régi falu vidámságának. Imitt-amott bodzafák, mályvák, törökszekfűk és rózsafák szomorkodtak és ebben az általános pusztulásban imitt-amott satnya virágokat hoztak. Erős a meggyőződésem, hogy az orosz parasztok eme régi hajlékai a régebbi időben sem szolgáltak ideális emberi hajlékul. Valószinűleg már akkor is 'túl szűkek voltak, rosszul vagy sehogysem alapozták meg őket s a tetejük 'sem védett az időjárástól eléggé, hogy egészségeseknek lehetett volna mondani őket. Mégis azt hiszem, hogy (legalább is itt) a régire támaszkodott és így talán érdemes lett volna tovább építeni. Máshol a nagyvilágban már régen felfedezték, hogy úgy a testi, mint a lelki jólétet a családi házak szelgálják a legjobban, a gyermekek számára pedig a családi házak megbecsülhetetlen értékűek. Még akkor is, hogy ha a kollektív gazdálkodás kísérletét véghez akarják vinni, munkás-lakásokul a régebbi falusi házakat kellene tovább fejleszteni. Itt újra feltűnően em-

51

lékeztetett minden a régi időkre. A nyugati emberek akkoriban nálunk is azt hitték, hogy akkor lesznek gazdaságosak és haladó szelleműek, ha a sűrűn lakott tájak lakosságát óriási bérkaszárnyákba zsúfolják. Oroszország szernmel láthatólag itt is azzal kísérletezik, hogy az új dolgokat olyan alap eszmék alapján építse fel, amelyeket a demokráciák az utolsó ötven év tanulságai alapján már régen elvetettek maguktól.

GEROLAMO SAVONAROLA:

A VILÁG ROMLÁSÁRÚL Az igazat hiszem, bár lehetetlen, Te föld Vezére, hiszem végtelen Gondviselésed, nincsen kételyem: A bölcs tapasztalást észbe vehettem. De néha mint a jég oly dermedetten A drága virtust romba dőlni látom A pusztuló világon, S megromlanak a régi hagyományok. Egy rezge fényt se látok, A bűn dicsekszik s van .ki bátran úgy szól, Hogy nem is élsz te, vagy ha élsz, alúszol. De hiszem én, hogy bizton figyeled te A bűneinket, Örök Hatalom, Hogy igazán büntess ama napon, Midőn jajongunk majd a tűzbe vetve. A mi erényünk nem való egekbe, Mert Istent itten káromolni érdem, Catonak sorsa szégyen, Szent jogarunkat haramia hordja S Péternek por a dolga, Jaj, annyi rabló,annyi rút parázna! Az ég hogy is néz ennyi rothadásba? Nem látod itt, az ördögi vigyor, hogy Csúfolkodik, hogy hömpölyög a bűn? Az én szívem föllázad keserűn. Mert bíborában nézzed ezt a bomlott Komédiást, e fajtalan bolondot, Akit imád a föld, a balga nép s te Nem gyúlsz haragra mégse Ha dőzsöl ez a disznó, beste féreg

52

S a mennyei dícséret Dalát fülébe zengik a paráznák S fiaidat hegyen-völgyön vadásszák 1 Bitangok boldogok ma, vígan élnek, Kik bendő t vérünk árán töltenek, Kik sarcolják a szegény özvegyet És csapdát vetnek árva kisdedének ! Ma ájtatos és jámbor az a lélek, Ki vagy csaló, vagy fosztogat, harácsol, S nem fél az Ég Urától, De aki gyönge, eltiporja bátran; És ebben a világban Csak az dicső, csak olyat süvegelnek, Ki bűneit teremti műremeknek, A világot a bűn igába törte S ha nincs aki a nyűgöt levegye, Majd Róma is ledől, a föld feje, S a nagy hivatal megszakad örökre. J aj, Fabrieius, Brutus, hogy gyötörne A gyász, így látva romba dőlt hazátok ! Nem volt elég az átok, Se Néró, Caesar, Catilina, Sulla, Se Marius bosszúja: Az irgalom kimúlt s fene dühével Pusztít megint az ember és a némber. A szép erény ma koldul szárnya-szegve S ujjong a vak világ, a dőre nép, A2l uzsora ma tudós bölcseség, A kegyelem nem tetszik senkinek se És nincs aki a jó utat keresse, Ledöntene a dermedő jegesség S nyomorultan elesnék, Ha roskadozva sem lehetne hinnem, Hogy eljutok majd máshová eminnen, S kitetszik majd a lélek egyre szebben, Hogy kedvesebben kinek szárnya lebben. Dalom, eredj, ügyes légy, Ne támogasson bíboros kegyesség, Kerüld a drága termeket, De harsonáld akinek érdemes még, Hogy ezt a gaz világot megveted. Horváth Béla fordítása.

53

SZEKERES KÁROLY:

FRA GEROLAMO UTOLSÓ NAPJAi "A keresztény életnél jobb és seentebb életet nom lehet találni és elgondoln'i." (Gerolamo Savonarola: De Veritate Fidei in Dominieae Crucis 'I'riumphum.)

Fra Gerolamo magábaroskadtan kuporgott az Alberghettino börtön sötét cellájában. A hosszú hónapok gyötrődése megviselte. A kiállott torturától mozdulni sem tudott. A nehéz bilincsek véresre tép-ték tagjait. Arca beesett, viaszsárga; egy sokat szenvedett lélek fájdalmát tükrözte; jellegzetes, hajlott orrának vonala még inkább kiütközött. Csak fekete szemének lángolása emlékeztetett a régi Savonarolára. Aprilis vége. A firenzei tavasz édes illatával ráköszöntött az. arnoparti városra. A langyos tavaszi szellők csókjától az élet új lendületet kapott, a szívek új reményekkel teltek meg. A renaissance fényében csillogó, bűnős város önfeledten habzsolta a ma örömeit, a holnap gondja nem érdekelte. Szinte jól esett a firenzei polgároknak, hogy megszabadultak Fra Gerolarnotól, a "város lelkiismeretétől'", Legalább nincs már közöttük a sőtéteri látó, aki minduntalan a lejtőre figyelmeztette őket ... A nép vátesze pedig, akit nemrég még szabadítóként ünnepelt a tömeg, most barátaitól elhagyva készül az örökéletre. A firenzei tavaszból egyetlen vigasztaló fénysugár sem tévedt be börtönébe. Fra Gerolamo már csak egyet érzett: a halál lehelletét. Jól tudja, hogy nem messze a tizenkettedik óra. Abban a nyugalmas néhány napban, amíg a pápai biztosok meg nem érkeznek, kell számot vetnie. önmagával. Különben már késő volna. A mozgalmas évek után most, a halál küszöbén végre egyedül maradhat Istenével, ki után egy életen keresztül nem szűnt meg vágyakozni. Odaáll az Úr tekintete elé és mezítelenre vetkőzteti a lelkét. Talán azóta, hogy Szent Domonkos rendjében szem reményekkel telve és nemes eszményektől hevítve belépett, sohasem érezte erőseb­ ben az Isten közelségét. S ebben az istenközelségben a multat is márcsak aaőrőkkévalóság várományosának szemével nézi ... S most egyszerre elfogja az önvád. Megretten tetteinek vakmerő­ ségétől. Nem tagadja, hogy a hívság és dicsekvés ördögeit is közel engedte magához. S mikőzben firenzei polgártársainak üdvét viselte szívén, saját lelke üdvösségét elhanyagolta. A lélek kínjait erősebben érzi most, mint véresre szabdalt testének gyötrelmeit. Nem, így nem léphet az örökkévalóságba. Boldog ésmegigazult lélekkel akar megpihenni az Isten ölén. Testét elvehetik, de az Isten barátságát nem szabad elveszítenie.

54

Fény és árnyék, félelem és remény, Istenben való bizodalom és kétségbeesés tusakodnak lelkében. Szomjúhozza a fényt, az igazságot és Isten trónusa előtt irgalomért esedez. - 0, Atyám - sír fel megkinzott lelke - , ne tekintsd bűneim súlyát és azok tömegét, hanem ismerd fel bennem a teremtményt! ... Nézd, bűnben fogantattam, bűnben fogant az édesanyám... Bizonyos, hogy vétkeztem, de te nagy jóságodban irgalmazz nekem! Fordítsd el tekintetedet bűneimről ... Fra Gerolamo már nem haragszik népére, nem vádol senkit, nem fáj neki rendtársainak és barátainak hűtlensége. Csak egyetlen. vágya van: Istennel megbékülni ... Már jónéhány napja nem kínozták. Jobbkeze kezd begyógyulni. Megpróbálja, talán írni is tudna? Különös vágyat érez, hogy lelkenagy tisztulását a világ elé tárja, Min is elmélkedjék most nagy elesettségében, az élet és halál mesgyéjén, ha nem a Miserere zsoltáron, az isteni irgalom fenséges himnuszán ? Remegő kézzel szántja a sorokat. S minél inkább sokasodnak ai szavak a pergamenten, lelke annál könnyebbé válik. S ha pillanatokig még sötétség is honol körülötte és kétségbeesés emészti, lassankint mégis lehull lelkéről a föld salakja s szívébe behatol az isteni remény melengető fénysugara. Sápadt arca kigyúl. Igen, most már valóban megtalálta Urát, aki végtelen irgalmában nem taszíthatja el magától. - Uram irgalmazz - könyörgi a földi béklyóktól búcsúzó barát - , de ne a te kis irgalmad szerint, amely-csak a testi szenvedésekben segít, hanem nagy irgalmad szerint, amely az embert a kegyelem által a földről felemeli ... Ne taszíts el engem tekintetedtől, amely előtt éjjel-nappal sóhajtozom és zokogok! Édes Jézusom, ne engedd, .hogy megszégyenüljek, mert Te vagy egyedüli reményem, most már' csak Te maradtál nekem testvéreim és fiaim elhagytak ... Fra Gerolamo soha ilyen világosan nem látta az élet célját és értelmét. 0, ha most Isten nagy irgalmában kiszabadítaná az Alberghettinosötét börtönéből! Milyen harcos lélekkel tudná hirdetni a Megváltó igazságát. Távoltartana magától minden hívságot és csak a mennyei Atya dicsőségét keresné. Lázasan zakatoló agyában tervek fogannak '" Lelkét folyton csak az Egyház rettentő nyomorúsága háborgatja. Kínszenvedésében a legnagyob kínt az okozza neki. Tudja, hogy Isten sujtó kezét nem lehet kikerülni, ha az Egyház nem telítődik új szellemmel. Más vizekre kell terelni az Egyház hajóját, amelynek kormányánál a méltatlan VI. Sándor ül. Fra Gerolamo úgy érzi, mintha erre a gondolatra visszatérne testébe a régi erő s vérefelpezsdülne. Igen, az Egyháznak meg kell újulnia tagjaiban, a megújulás pedig' csak az ő műve lehet. - Leghőbb vágyam - fordul esdő szóval az Úrhoz - , hogy az összes emberek megtérjenek, mert a jók művei nagy vigasztalásomra

55

szelgálnak. Eeért arra kérlek, fordítsd tekintetedet Egyházadra és nézd, mennyivel többen vannak a hitetlenek, mint a keresztények s hogyan teszi mindenki bendőjét Istenévé. Ö, kűldd el szellemedet és a föld arca megújul . " A pokol megtelik és az Egyház tűnőben van. Kelj fel, Uram! Miért alszol? Aldozataink, úgy-e nem kellenek Néked, mert puszta szertar.ások és nem az igazságosság áldozatai? Hol van már az apostolok híre, a vértanuk kitartása, a szerzetesek egy"" 61.... szerusege Fra Gerolamo szívébe visszatér a régi lelkesedés. Tűzbe akarja borítani a világot: az isteni szeretet tüzébe. - A bűnösöknek meg akarom mutatni az utat és az istentelenek Hozzád térnek. Ö, nem abban az állapotban, amelyben most találtatom, nem mint gyalázatos bűnös akarom a bűnösöket tanítani, hanern akkor, mikor már üdvöd örömét visszaadtad s fejedelmi szellemeddel megerősítet tél ; igen, csak akkor akarom a bűnősöknek az utat mutatni ... de nem egy Plato és Aristoteles útjait, nem kiélezett következtetéseket, dagályos beszédeket, nem a hívság útjait, amelyek a halálhoz vezetnek, hanem a Te útjaidat és parancsaidat, amelyek az életet hozzák ... De a lángolás percei után, arnikor ismét nyugodtan mérte le sorsát az élet mérlegén, megszólal benne egy intő hang: Nem, Fra Gerolamo, ne kovácsolj terveket. Ezeket e bűnös sártekén már úgysem válthatod valóra. Jobban teszed, ha az öröklétre készülsz, amelynek szépsége már földi rabságodban is néha megcsillant előtted. Az Úr parancsa, hogy tiszta lélekkel járulj színe elé ... A barát keze leha.nyatlott. Térdre roskadt cellájában. Tekintete mintha áttört volna a pókhálós börtönmenyezeten. Talán már látta is az Isten fényes arcát ... Fra Gerolamo tudta, hogy ami most végbemegy benne, már az örökkévalóság kezdete. Neki már e föld számára sok mondanivalója nem lehet. De a remény, amelyet hosszú bolyongás után 'megtalált, nem hagyta el. I n te Domine sperinn. - dalolta lelke a zsoltárossal s megnyugodott földi sorsában ... - Ö Istenem, gondolta a barát, ha most másoknak is adhatnék ebből az isteni reményből egy kicsinyke fénysugarat, ha a hályogot letéphetném az emberi szemekről s az Isten igéjével a népek ezreit kiragadhatnám a kétségbeesésből ! ... Megvillant agyában a gondolat, talán mégis van valaki a közelében, akin segíthetne s akivel lelke kincseit közölhetné. Eszébe jut Pietro, az öreg börtönőr, aki kezdetben gyalázatosan bánt vele. Zordon, durva ember, akit nem hat meg a szenvedés. Fra Gerolamo most úgy érzi, hogy tűnő élete legszebb ajándéka volna, ha rést üthetne az öreg paraszt eltokosodott lelkén: egy kicsiny rést, csak akkorát, amelyen behatolhatna az isteni irgalom fénysugara. Megkísérli talán mégis csak lehet segíteni rajta. Hiszen addig, amíg az Isten ítélőszéke elé nem került valaki, még mindig ránthat egyet élete gyeplőjén.

56

- Atyám - kérdi az öreg börtönőr - hiszi, hogy én is meg· menekülhetek, hogy Isten nekem is megbocsát? Hiszen én, mióta csak eszemet .udom, gonosz, igen gonosz ember voltam. Igaz, hogy fiatal korom óta csak bűnt láttam, kínzást és emberék gyötrelmét. Olyan érzéketlenné váltam, mint egy darab fa. Csak néha éjszakánként, amiker a megkineottak árnyai visszajártak. riadtam fel s akkor úgy éreztem, hogy mégis csak hiányzik valami a lelkemnek. De aztán senki sem nyujtotta a kezét és maradt minden a régiben. De atyám, ha már ideköt sorsom ehhez a börtönhöz, legalább ezt a belső börtönt, a lelkem börtönét nyitná fel ... Fra Gerolamo szeretettel tekintett az öregre. Talán sohasem tapasztalta oly kézzelfogha.őan a kegyelem csodáját. S már írta is neki egy régi könyv fedelére a "jó keresztény élet szabályait". Gerolamo éppen a 30. zsoltáron elmélkedett s az Isten öröme től­ tötte be lelkét, amikor a biztosok megjelentek. A tollat, amely hűsé­ ges barátja vol: ae; istenkereső napokban, erőszakkal kiragadták kezéből s a kínzások, gyötrelmek újra elkezdődtek. De most már több volt az ereje elviselésükhöz. Az Úr közelségében megtanult vakon bízni és remélni. Nem törődött a koholt vádakkal, amelyekkel a biztosok illették. Kínzással akarták kényszeríteni, hogy a hamis vádat maga is alátámassza. Ez nem sikerült és Fra Gerolamonak mégis meg kelle a halnia. El kellett némulnia a hangnak, amely az Egyház akkori képviselőit 'romlcttsággal vádolta. Túlnagy veszélyt láttak abban, ha a barátot életben hagyják. A biztosok egyhangúan halált kiáltottak reá. Egyedül Ag1Wlo Pandolfiniben mozdult meg a lelkiismeret. O szerette volna a fenkölt szellemet megmenteni. - Ez az ember - mondotta -..:. nemcsak a hitet állíthatná helyre, hanem a tudományoknak is nagy szelgálatot tehetne, olyan kitűnő ismeretekkel rendelkezik. Ezért azt ajánlom néktek, tartsátok fogva, ameddig akarjátok, de hagyjátok meg életét. Adjatok neki könyveket és írószereket, hogy a világ szellemének gyümölcsét el ne veszítse ... Szavai mintha ércfalba ütköztek volna. A barátnak meg kellett halnia. Ha nem hal meg, - úgy mondták a biztosok - a várost ismét lángba boríthatná szavával. Halott ellenség azonban nem harcol többé ... S ezen a tárgyaláson pecsételődött meg Fra Gerolamo két hűséges társának, Fra Domeniconak és Fra Silvestronak sorsa is. Nekik is követniök kellett mesterüket a halálba. Elkövetkezett az utolsó éjszaka. A Signoria nagy "kegyként" megengedte, hogy Niccolini egész éjjel Fra Gerolamo mellett virraszthasson. O annak a firenzei fraternitásnak volt a tagja, amely élethivatásául a halálraítéltek vigasztalását választotta. O vitte keresztűl a Signorinánál, hogy a három barát az €jszaka csendjében elbúcszúzhassék egymástól.

57

Fra Gerolamo nagy nyugalma és bátorsága erőt öntött társaiba is. Jóságos atya médjára még most is tanácsokat osztogatott testvéreinek; buzdította, bátorította öket. Lelkükre kötötte, hogyan kell Isten méltó gyermekeinek viselkednlők. - Tudom - fordult először Fra Domenicohoz -, hogy te azt kívánod, égessenek el élve. Ez nem helyes, mert nem téged illet meg a halál nemének megválasztása. Vajjon tudjuk-e előre, hogyan fogadjuk majd a halált, amelyre ítéltettünk ? Ez nem tőlünk függ, hanem a kegyelemtől, amelyben Isten részesít bennünket. S hangja még határozottabban csengett, amikor Fra Silvestro t intette: - Rólad azt hallom, ártatlanságodat akarod a nép előtt bizonygatni. Megparancsolom, állj el ettől a gondolattól és inkább kövesd Urunknak, Jézus Krisztusnak példáját, aki még a kereszten sem szólt ártatlanságáról. A két barát nem ellenkezett. Letérdeltek előtte s áldása után megnyugodva tértek vissza celláikba. Fra Gerolamo az utolsó napok gyötrelmeitől és virrasztásától nagyon elgyengült. Megkérte Niccolinit, hogy utolsó éjszakáján térdére hajthassa fejét. Niccolininek így alkalma volt a szunnyadó barát arcát közelről megfigyelni. Csodálattal tapasztalta a halálba készülő nyugalmát, egyenletes lélekzetvételét s valósággal megdöbbent,· amikor az. élettől búcsúzó testvérnek álmában mosoly ült ki arcára. Egy halálba menő, aki mosolyog álmában. így csak nyugodt lelkiismeretű, szent emberek tudnak álmodni ... Ébredésekor szerétettel fordult Niccolinihez : - Köszönöm neked testvérem a nyugalmat, amelyben részesítettél ... Szeme elrévedezett. Gondolkozott, megmondja-e, ami a szívét nyomja. A gyenge erőt vett magán, kiegyenesedett és sovány, csontos jobbjával a távolba mutatott: - Rettentő vész közeledtét érzem. Nagy megpróbáltatás éri e várost. Ne félj, nem most ... Akkor egy Kelemen. nevű pápa fog uralkodni ... Fra Gerolamo ezt 1498 május 22. rettenetes éjszakáján mondotta. S 1527-ben VII. Kelemen uralkodása idején, amikor a császári seregek a várost megtámadták, valóban elkövetkeztek Firenze gyásznapjai. Május 23. Krisztus mennybemenetelének napja rákőszőntőtt a halál jegyeseire. Milyen boldogító tudat ez F'ra Gerolamonak, hogy az Urral egy napon költözik fáradt, de megigazult lelke az örökkévalóságba.. Pillanatokra elvonul előtte a zajos mult, a hosszú küzdelmek, a harcos prédikációk, a hívek és barátok, a kegyetlen megaláztatások. Most már nem bántja semmi. Egyetlen vágya, hogy az Cr szent 'I'estét magához ölelhesse.

58

A Signoria megengedte a halálra készülőknek, hogy a Signoriaépület kápolnájában útravalóul magukhoz vehessék a legboldogítöbb ételt, amely e földi világban emberi testnek osztályrészül jutott. Fra Gerolamo maga áldoztatja meg társait és reszkető kézzel emeli magasba az idők végezetéig megismétlődő Áldoza,tot: - Uram - mondotta s hangja ismét ércesen csengett - Uram, tudom, hogy Te az igaz Isten vagy, a világ és az emberi természet alkotója. Uram, tudom, hogy Te a tökéletes, a láthatatlan és felbonthatatlan Szentháromság vagy, aki három személyben nyilatkozik meg: az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben. Tudom, hogy Te az örök Ige vagy, aki Mária ölén jöttél e földre s keresztre feszíttettél érettünk, bűnösökért. Kérlek, ó Vigasztalóm, hogy drága véred ne folyt légyen hiába érettem, hanem összes bűneim bocsánatára szolgáljon. Ezeknek bocsánatát; esdem én, mióta elnyertem a szent keresztséget egészen a mai napig, amikor megvallom előtted Uram bűnömet, Éppúgy bocsánatot kérek Tőled azért, amivel ezt a várost és lakóit netán megbotránkoztattam és akaratlanul tévedtem ... A döbbenet ránehezedett a kőrülállókra, Nem mertek egymásra tekinteni. Érezték, hogy ilyen öntudatos hitvallásra csak igaz ember képes. Alig ért véget a szentrnise, amikor a hóhérlegények megjelentek érettük. A három barát bátor lélekkel lépett ki a Piazza della Signoria-ra. A hatalmas tér feketéllett a tömegtőL Míndhárman nyugodtan tekintettek a tér közepén levő karóra, amelyre egy keresztgerenda is fel volt erősítve. A karó végét ugyan lefaragták, hogy ne legyen keresztformája, de a tömeg figyeImét nem lehetett elterelni. Sokan megdöbbenve kiáltottak fel a kereszt látásakor. Érezték, hogy itt igazak feszíttetnek keresztre a Megfeszíteztért, S az Úr sorsában osztoztak ők abban is, hogy ruháiktól megfosztották őket. S milyen fájdalmas csalódás: rendtársaik tépték le róluk a Krisztus-szolgák ruháját. Fra Gerolamo még egyszer kezébe veszi a drága öltözetet és zokogva kiált fel: - Szent ruha, milyen forrón vágyakeztam utánad! Isten ajándékozott meg veled s én szeplőtelenül megőriztelek. Most sem én hagylak cl, hanem elragadnak tőlem! ... Vasona püspöke hajtja végre a szörnyüséges degradációt. - Elválasztlak téged a küzdő és győzelmes Egyháztól - hangzik a borzalma" szózat, - Csak a küzdő Egyháztól - javítja- ki a megaláztatásában is őntudatos Fra Gerolamo -, de nem a győzelmestőll Ez nem áll hatalmadban! Lelke most nagyon erős. Isten felkentjének érzi magát. Tudja, hogy ami most itt folyik, borzalmas színjáték, amelynek utolsó jelenete három emberi test kínhalála. De Krisztussal egyesült lelkét már nem rendítheti meg semmi. A legfelségesebb Úr drága kegyelmének részese ő ... Domenico és Silvestro az Úr bátor katonáiként halnak meg. S most

59

Gerolamon a sor. A nehéz percekben lelke a Golgotán jár s ez végtelen nyugalmat ad neki. Egy istenfélő férfi a vesztő helyhez furakodik és néhány vigasataló szót szól a halálba indulóhoz. - Az utolsó órában - mondja a barát halkan - csak Isten vigasztalhatja az embert. Zokogó öreg pap megkérdi tőle, szívesen hal-e vértanúhalált. - 0, hiszen az Úr annyit szenvedett érettem - hangzik a felelet: az utolsó szavak, amelyek Savonarola ajkáról elröppentek. A gunyolódó hangok, amelyek itt-ott hallatszottak, elnémulnak. Az emberek némán magukba roskadnak. A tömeg nem kiált irgalomért, min; az ilyenkor saokásos volt. Érzi, hogy ilyen bátran csak Isten választott gyermekei mennek a halálba ... A máglya, amelyet a három test alatt gyujtottak, hatalmas lánggal égni kezd. A lángot egy szélroham pillanatokra elfújja. A tömeg némán szembenéz a három élettelen tes.tel. Fra Gerolamo csontos karja mintha felemelkedett és vádlón feléjük mutatott volna ... Sokaknak bizonyosan eszébe jutott Fra Gerolamo döbbenetes nagypénteki prédiációja, amikor ez a kéz épp ilyen vádlón emelkedett fel s mutatot: rá a jövő veszedelmekre. Nem kellett sokáig várniok. Az elkövetkező időkben Itália testét véresre marcangolták az idegenek. : .

HOllÓS LAJOS: ITTHON Járok, futok, mint kinek dolga van, száz fontos ügye, elodázhatatlan bokros gondjai. 0, boldogtalan mozgékonyság! Mákony, mely hatalmadban tartsz mindhalálig, éhség, szomj, erő, becsvágy és félelem, fontoskodások, Hol már a bölcs, a mindent ismerő sstoikusj Illanó fogadkozások ... A csengő város mint napfény a föld holt, fagyott burkát, úgy olvasztja lággyá a megriasztott lélek gémberült idomait ; a néma már vílággá sikoltaná, mi tegnap oly kicsiny, oly távoli volt, szóra érdemetlen gyermekjáték, vagy inkább léha csiny, kialvó fény a ködlő képzeletben.

60

Hát mégis fontos, mégsem hangyaboly, mint onnan láttam, ütlegek szikrázó szédületében ? Vérben? Mégsem oly hívságos és hamis, mint csendes, játszó őrült világa? Lám, már itt vagyok, valóban i.t, már szólok és kiáltok, veszekszem is. Ö, Semmi, mily hagyot nőttél egy perc alatt! Egész világot! Ott fenn, a pengehangú ég alatt, nyársalta mellem, oly nagyszeru volt: Élek? Meghalok? Nem kérdezett s nem értett más: a szellem. Végső valóság. Több-e, kevesebb? Már nem tudom. Már hatni kezd a méreg. Már elhiszem a zűrt, hisz édesebb ízű. Fogadkozó : csak ennyit érek? hollándzsaröptű szél

Jaj, függtem a gerendán! S vertek is, Ö, hogy megvertek ama hűvös estén! Mint bogár, kit felnyársalt egy tövis s a Megváltó gyötrelmét érzi testén, úgy függtem ott' és! véres arcomon kín és mosoly villant. Oly egyszerű volt szenvední ! Ezt a leckét jól tudom. A durvaszél sajgó fülembe dúdolt. Nem történt semmi? Járok és ülök. A város áll még. Kávéház pöfékel. "Ki írt és mit ?' - Legyintek, örülök és támadok az újra lobbant hévvel. Lapok, versek, hírek és szóbeszéd, mohón pótolni mind, amit kihagytam. Hűlt ereimben hő fut szerteszét: boldog beteg a gyógyító isaapban,

61

1939 OKTÓBER . . . Barátom, emlékszel az őszi hedzsírászra ~ Mögöttünk őskori sötétbe süllyedt a Város s mi a holt éjben cikázva futottunk. Minden állomáson züllött kormos vagónok vártak reánk fülledt és ázott-gőzű ernber-rakománnyal. Hol volt már Páris fénye s a mi kedvünk! Jól tettük-d Ki mérhetné meg végleges érvénnyel tetteinket.i Olykor éjszaka álmomszakadtan hirtelen felébredek s a fájdalom, mint alvó váron, rajtam üt. Hol surranhatott be 7 Tán álmom végszava nyitott kaput e tomboló seregnek ... De mindegy, nem 7 - Igen, felelheted, hisz jól tudjuk minden vígaszunk keserv is, s minden keservünk új reménybe ringat s úgyis folytatj uk, két üvöltő dervis, a perc szünet után, míg besepertük egymásnak vetett alamizsnáinkat. Emlékszel Aix les Bains-re? Csókjaik búcsúzó könny-ízére ott ittuk a kávét. Ezer provánszi ló indult az Alpesek felé s az állomás előtt cókmókjait rakodta már a Déli Hadsereg. Bámészkodtunk, mint két suhanc diák s felettünk komoly, halk szavakkal szóltak komor felnőttek, franciák. S Venise-ben vettem nyakláncot neki. Akkor még úgy hittük, találkozunk s a tél elöl Keletre jő velem. Ajátékházak halk árkádjai felől ránk kongtak biztató harangok s csak én döbbentem meg a rossz előjelen. a Szent Márk-téren nem láttunk galambot ... Hogy szikrázott a tenger! Nyelvemen fagylaltok ízét költötte, míg néztem. E tengert néki adom, - fogadkostam szorongva s némi accent-nal Richepin-t idéztem. . . . S emlékszel forgó fénykeresztjeiéről Triesztben a világítótoronyra ... 1

62

DÉNES TIBOR:

KAFFKA MARGIT Egyéni élménnyel kell kezdenemaz emlékezést. Régen történt... akkoriban indultam az egyetemen. A vidéki fiú lelkét özönével ragadták meg a nagyváros új színei, különős hangjai, páratlan benyomásai. .Mennyi, mennyi élmény! A professzorok, a színházak, a neonfényes mozik, a kivilágított esti körutak és főkép az a két-három böngészde, ahol órák hosszat kotorászhattam a málladozó, poros könyvek között. Csodálkozó képzeletemnek mindez újság s izgalmas kaland volt a nagyvárosban s ha szomjas, kíváncsi szemem el-elfáradt e fe1fokozo,tt életritmus ámulatában, a böngészdék ócska könyveiben lapozgattam és a ki-kikapott sorokkal, mondatokkal építgettem a bennem keletkező világot. S emlékszem, a sok-sok nyütt könyv között egyszer alig érintett kötet került a kezembe. Regény volt s ez volt a címe: Színek és évek és a szerzőj ének a neve mint valami tarka kockás ábra: Kaffka Margit. Nőíró regénye - gondoltam akkor ifjúi fitymálással s mégsem löktem vissza a kötetet a többi közé a rendetlen sorba. Halványzöld vászonkötésén kis szürlffis kerek folt volt, esőcsepp ejtette, vagy női szem könnye. A fedélen túl a lapok azonban tiszták voltak s sainte érintetlenek, mintha olyan valakié lett volna a könyv, aki olvasatlanul is ismerte a tartalmát. a szavait s a jelzők hangulatát, az állítmányok értelmét is tudta. Előbb csak felületesen sodorgattam az ujjaim között a lapokat, aztán el-eltünődtem egy-egy párbeszéd s elemző részlet felett, végül szakaszokat olvastam el, időről megfeledkezve, önfeledt elmélyedéssel. Egy kis jel eszméltetett magamra: a könyv közepe táján találtam, két lap közé préselve. Fakuló kis amatőr fénykép volt, látszatra hasonlót annyit talál az ember hervadtszagú családi albumokban. Vidéki ház udvarán vadszőlő és késő­ tavaszi virágok között jelentéktelen arcú férfi áll. Ünnepi szalőnkabát van rajta, tükrös kihajtó, magas gallér, gondosan kötött nyakkendő s mellényzsebéböl aranylánc kandikál, Jelentéktelen ember. a pontosság és a rend mégis jelentékeny a polgári lényén. A halja is olyan szabályos illemmel fogja az ifjú nő szép kezét, aki a századeleji divat márványlépcsős, várkastélyba illő, solymászatra, agarászatra alkalmas bő szoknyájában, halesontos, buggyos, csipkekézelős blúzában ül a férfi mellett, A dereka feszes, így kívánja bizonyára a kezét fogó, szőke férfi s a kisvárosi világ, a társadalmi rend iSJ amelyben élnek. Dús, laza fekete haja alatt a tiszta homlok, a gyönyörű szempár azonban nyugtalanságról, lázakról és izgalmakról vall. Nem tudtam ellenállni a kívánságnak, megvettem a könyvet, - asorokért, amelyeket az imént futtában elolvastam s a lapok közé tévedt kicsi fénykép ért, melyről úgy éreztem, köze van a regényhez, írójához. S mikor a művet végigolvastam, már tudtam, hogy alkalmasabb illusztráció nem kerülhetett volna hozzá. Arról az asszonyról szól a regény,

63

akinek élete a nagy nemesi mult és az eljövetelét még csak igérgető új idő határmesgyéjére esik. S annak az asszonynak kifejező arcmását, alakját örökíti meg a képecske. aki maga is két kor választóvonalán élt; a tartása, a család, melyből vétetett, a ház, melyből elindult, a régi világot, a letűnőben lévő életformá. példázza, a lelkét, II gondolatait s az önmagával, az emberekkel, az égése élettel folytatott kűz­ delmát eláruló tekintete azonban az idő új törtető sodrásába kapcsolódik. Ma is őrzőm még ez; az egyre halványuló kis képet, amely annál kedvesebb, mert ismerősöktől megtudtam, hogy Kaffka Margitot ábrázolja. 1928-ba.n, Kaffka Margit halálnak tízéves fordulóján eg-yik legigazibb barátja, írói és emberi emlékének odaadó ébresztgetője, Schöpflin Aladár így búslakodik: " ... a magyar irodalom és közönség nem érdemelte meg Kaffka Margitot. Ma sincs tiszta .udatában allnak, hogy mit nyert életében és mit vesztett halálávaL" l<-'ájó igazságot írt akkor Schöpflin Aladár, mert Kaffka valóban több volt, mint igéret és biztató reménység. Keveset mondunk, ha azt állítj uk, hogy nagy magyar regényírónő volt, talán a legnagyobb. Alig mult harmincnyolc éves, mikor 1918 december l-én váratlanul meghalt és a mű, amit hátrahagyott, mégis egész és szinte hiánvtalan, Magyar írt~ még nem fejezte ki úgy korát, a századkezdet elrendezotlen és kialakulatlan éveit, a megoldatlan és megoldhatatlan problémákkal kűsz­ ködő évtizedet, mely az első világháborúba torkolt, mint a szomorúéletű, örökifjú Kaffka Margit. De alig, akadt magyar író a legnagyobbakról sem feledkezve meg - , aki tárgyát olyan hangsúlyozottan és ekkora művészettel tud:a volna műve középpontjába állítani, mint a boldogtalan sorsú és méltatlan utóéletű irónő, akit mostanában' negyedszázada földeltek el a farkasréti temetőben. Pedig milyen megragadó s eszméltető írói tárgy az övé: az élettel a boldogságért, az érvényesülésért viaskodó magyar úrinő problémáját állítja olvasói elé. S novellái, regényei olyanok, mint megannyi fényképfelvételek a valóságos életről, amelynek küzdőterén húsból, vérből formált ernberek élnek s szenvednek. A valóságos élet egy-egy képén belül pedig a lelkek életét, fejlődésmenetét adja, hogy ezzel akaratlanul is megteremtője s taní.ómestere legyen a modern magyar reálista lélektani regényírásnak. S közvetve-közvetlenül hányan tanultak azóta Kaffka Margittól ! S vajjon van-e döntőbb fontosságú szerep az irodalomban, mint a kezdés, a műfajalkotás l l Áhitattal és csodálattal kell ezért idéznünk ennek a kivételes magyar íróasszonynak az emlékét. Műve szorosan összefügg életével. Keveset mond, aki csak versei ről, novelláiról, regényeiről emlékezik, küzdelmes, mélahús életéről azonban hallgat. Mert műve, minden sora az ős az anyai életéből nő t. terebélyesedett ki. Kaffka Margit élete is regény, ugyanaz a halk, könnyes folyamat, amellyel hősnőit vette körül, még a befejezése - halált hozó önfeláldozása is - harmonikusan illeszkedik Kaffka egész művéhez. " ... Boldogult Margit nővérem 1880. évben született Nagykárolyban - így vall Kaffka szomorú életregényéről valami másfél évtized-

64

del ezelőtt Kühne Andrásné Kaffka Ibolya, - az írónö testvérhuga - egyik levelében, mely részleteiben csak most, az évforduló kegyeletes emlékezésébe kerül a nyilvánosság elé. Atyánk, Kaffka Gyula, megyei főügyész oott, anyánk wra, Uray Margit, régi szatmári nemesi családból származott. Margit öt é1Jes wlt, mikor atyank elhunyt. Már kis korában feltűnik a szülőknek okos [eleletcioel ; atyánknak 'ked1Jenee cott s mindig emlegette, hogy tanárnőt nevel majd belőle. Atyám halálálJal kezdődött az ő szomorú gyermekkora. A gondtalan s mondhatni fényűző élet után anyánk igen rossz anyagi körülrnények közé jutott. Engem, a fiatalabbikat atyánk szülei m,aguldkal hoztak Miskolcra s ők neueitek. föl, nagyon boldog gyermek és leányévekkel ajándékozva meg, míg Margit nő1Jérem anyánkkal maradt; aki feltűnően érdekes szép, fiatal és elkényeztetett asszony 1Jolt s akkor kétségbeejtő jövőn való aggódásában semmi derűt nem ny'ujthatott leánykája gy.ermek-lclkének, Egy ideIg ro'konoknál ették a kegyelemkenyeret s pár é'V mulva anyánk férjhez ment egy nagykárolyi ügyvédhez ••.r aki megnyerő modoní, [o'Viális ember volt, de kiYnnyelmű, kártyás és nem szívesen látta a mostohagyermeket a háznál. Ebből a hooasságból három gyerrnek seuletett s szegény anyánk nagy lciizdclmok: között [áradoeott azon, hogy kenyeret adjon leánya kezébe." "Margit mindig kitűnő tanuló volt s m4r gyermek'korában tanujeiét adta tehetségének. Anyánk előkelő rokonsága és gróf K.-né támogatásával bejutott a szatmári zárdába, a tanítóképzőbe ingyenes helyre. Mint kész tanítónő, a misIcoloi zárdában kapott beosztást. Azt hiszem, ez az idő békés és nyugodt 1Jolt lI.JámWra. Egy barátságos szobában laktak .. , még két tanítónővel a csöndes zárdafalak között. Kirkilátogatott hoeeánk; nagyszüleimhez, dktk élénk házat 'Vittek, de Margitnak nem tetszett az akkor még kisvárosias Miskolc polgári szokásaival és előítéletei'Vel. Később ismét elnyert egy ingyenes helyet a budapesti "Erzsébet" nőiskolában, ahol elvégezte a polgári iskolai tanárnő·képzőt. Mindjárt kinevezést kapott a miskolai polgári leányislrolához. Már eikkor irogatott és kezdett feltünni 1Jel·sei.1Jel Nagyszüleimnél lakott és itt ismerkedett meg első férjével... egy erdész·gyakornokkal, akitől később elvált. Budán esküdtek és Miskolcon seuletett meg fiuk, László, körülbelül egy évig laktak Miskol· con; ekkor az urát Pestre helyezték, Margit szintén ott kapott állást a 1Járosi iskolánál. Házassága nem volt boldog, ő s az v}r& ne'ln egymáshoz való két em· ber 'Volt. Akkoriban a Nyugatba írt . . " Ady és a többiek voltak barátai s az ura. aki polgári, egyszerű körynezetben nőtt fel, nem tudta magát a kissé bohém életbe beletaláini. Békésen elváltak s Margit a kisfiát rnagá1Jal vitte. A most kezdődő évclc kirnerítőek és gondterhesek voltak, megdolgozni a mindennapiért, fiúgyermek,et apa nélkül nevelni, félnap on át mindencsekre hagyva gyerme7cét és háztartását és este irdalommal foglalkozni, Es mégis az akkor hozzám intézett levelei békések és elégedettek voltak s nem kívánt újból férjhezmenni; Ev-r'k multak s mindig jobban fejlődő tehetséaqel. dolgozott, mikor megismerkedett egy nálánál nyolc évvel fiatalabb .. , oreossal ... , oleibe mélyen beleszeretett. Hosszabb magával való viaskodás u·tán - tartva a korkülönbségtől Budapesten polgárilag megkötötték a házasságot. Akkoriban kiadott 1Jer· sei tele voltak áradozó boldogsággal. Az ura igen képzett, rokonseenoes szerény és jólelk'ü ember volt. A háborúban mint katonaorvos működött, eközben' tituseor: esett át s az érte való aggodalom. erősen legyengítette a Margit szervezetét. M·i· kor 'Véget ért a háb,orú, örömmel írta, hogy most már 'Végre éloezhetik: egymást, a békét, kedves kis lakásukat s hogy éppen azon fáradozik, hogy az wrának egy drága górcsövet szerezzen be... Ekkor - harminenyolcéves korában - megkapta a spanyol influenzát s rövid időn belül, teljes tudatábosi a bekövetkezendö 'Végnek, örökre lehunyta fáradt, szép seemét, Életerés, vidám, tizenkétéves 'kis· fi4t egy napon temették el 'Vele •. ."

Ime, Így összegezi a testvér Kaffka Margit korán végetért, de beteljesedett életregényét. S mi megilletődéssel gondolunk arra, milyen

65

hiánytalanul bennefoglaltatik a néhány keresetlen mondatban az írónő .szomorú sorsa s életfolyamatának mozzanatai, melyekből írásai születtek. Főműve, az említett Színek és évek újabb regényírásunk egyik legemlékezetesebb alkotása, egy úriasszonynak az élettörténete, mind közelebbi: ismeretsége a közönséges, hétköznapi élettel, az anyagi s lelki nyomorúsággal. Portelky Magda kétszer megy férjhez s mind a kétszer szerenesétlenül. S az élet nagy értelmetlenségében egyre az ő szürke kis élete értelmét keresi. öntudatlan tapogatódzással egyre az élet értelméért SI csendes küzdelmének szelíd tragikuma annál megkapóbb, mivel a születési kiváltságok hiányában a társadalom különféle korlátai között ez a magyar gentry-asszony nem tud megküzdeni .az élet vaskos valóságával. Végül is meg kell elégednie a híd szerep ével; átmenet lesz a leányai számára, akik már tanulnak s akik független urai lesznek önmaguknak. S Portelky Magda élete az egyetlen hősi mondatban összpontosul: ,,'Pi csak készüljetek szebb, diadalmaskodó, jüggetlem életre, magatok ura lenni, férfi előtt meg nem alázkodni, kiszolgáltatott mosogató-cselédje, rugdosott kutyája egynek se lenni. Csak tanuljwt'ok mindeni, ha az utolsó párnám adom is érte!' Van ennek a regénynek többek között egy részlete, melyet igaz meggyőző­ déssel a világirodalom legszebb lapjai között emlegethetiink. Magda élete már csak temetés. Temeti a színeket és az éveket, az álmait és a vágyait. Második férjévtt1 csak egy emberséges délutánia van, a Magda-nap, amikor kidolgozott kezével nyikorgatja az ócska zongorán azt a lengyel menuettet, a régi boldog napok egyetlen emlékét. S most szóln] kellene ahhoz a bortól majdnem elhülyült emberhez, aki ott kuporog a pamlag szélén és sír. Az utolsó hetekre talán minden rendbejönne. Mégsem szól, mert a szavak csak rontanának. Feleslegesek már a szavak! Következő regényében, a Mária évei-ben Portelky Magda leánya, Laszlovszky Mária már talán az első új asszony típus. Az első, aki rálép az asszonynak nagyon is rögös életútra, aki tanul s dolgozni akar. Portelky Magda az utolsó nagyasszony híd akart lenni; de a tulsó partig nem ért el. Hiába adta el az utolsó párnáját, a két távoli állomás közőtt akkora volt a szakadék, hogy Mária belézuhant. Mária már nem rugdosott szolgája egy férfinak sem, mégis a férfival áll harcban. S ez a. harc az élet, amelyben nem találja helyét. Talajtalanul kell elpusztulnia. Harmadik regényében, az Allomások-ban Portelky Magda kisebbik leányának, vagy Laszlovszky Mária hugának szerencsésebb életállomásai vonulnak fel előttünk. Mert Mária igazából annak esik áldozatul, hogy Rosztoky Éva - az Állomások hősnője - új, független szabad asszony lehessen. Éva kitanulja, ismeri már a zúgó, zakatoló, zavaros modern életet; lelkében azonban tudja jól, hogy csak test szerint él még a nagyvárosban, mert egyelőre más, mint ezek a furcsa ernberek. Neki már van fegyvere, a cinizmusa, a kritikája, amelynek a segítségével fel tudja végre építeni magá:ban a modern asszonyt, aki-

-66

nek az élet páholyából a színpadra kell lépnie, ahol akarnia, tennie .kell végre. Osak ott, az élet forgatagában tud újjáalakulni a magyar úrinő. Mert újjá kell alakulnia így tanítja Kaffka Margit - a férfi egyenrangú, hasznos és dolgos társává kell emelkednie. De Kaffka Margit nemcsak e három alkotásával, kisebb regényeivel és novelláival is iskolát teremtett, hiszen szinte minden írása a reálista lélektani széppróza felejthetetlen darabja, mert minden sora ssomorú életének élményeiben fakadt. Soha egyetlen verssort, egyetlen prózai mondatot nem írt le meggyőződés nélkül. Beszámolt külsö és belső küzdelmeiről, nehézségeiről, vonatkozásairól s a körülötte élő emberekről, akiket bírált néha, de szeretett. S beszámolt az érzelmeiről, nyiltan, alázatos őszinteséggel. Osak így hozhatta létre ezt az új müfajt, s ezért: olyan nagy Kaffka Margit, az önmegtagadó őszintesé­ géért. 1914 háborús karácsonyán nagyon egyedül van megint s imádkozni próbál: "Nézzed népemet, a magyart és tudjad, hogy mint Isten báránya, ártatlan ,ebben (a háb,or"Úban) nem ő akarta. Gyűlölet nélkiil öl, - és a foglyul esett ellent testvéri kézzel, kenyérrel kinálja, jó szóval látja, mint vewl.éget, ha már fegyvertelen. "Messiást akkor kiildesz (iizented írva) - ha földed népei kaszálJá görbítik a kardokat és ki'ki békével pihen az ő fiigefája alatt. - Ha gondolod netalán ·még ezt az országot, a te országodat, Legfőbb Hadúr - ne felejtsd el, hogy abban még kezedre járhat az én fajtám," a magyar! "Felénk most fordított torz arcod mögött én már a másilcat, a szelíden áldót látom; azt is, mely a sziUő asszony ágyán virrasztva mosolyog. És ehhez az
Aki ezt a magyar asszonyi szívböl fakadt, ihletett imádságot hallja s aki egyszer belelapoz a Seinek. és évek-be, az időről-időre kezébe vesz egy-egy Kaffka-kötetet s mesterien megírt történeteiben gyönyörködve idézi emlékét. Olvassuk Kaffka Margit írásait. Gazdagabbak leszünk általuk, hiszen nekünk époly sokat mondanak, mint az utánunk következő nemzedékeknek, Mert örökké élő írások ezek, aminthogy örökké élő az alakja, a nagyon őszinte meghatóan rokonszenves egyénisége is.

67

DEVECSERI GÁBOR: ANZELM US ÉBREDÉSE Anzelmus, jőjj el, ifjúságom társa, jőjj, látogass meg, Anzelmus diák, jöt:öd a földet dús aranyba mártsa, sóhajtsanak s ujjongjanak a fák; a Gellérthegy dobbantson, medvetáncot járjon, s hídakra áradó ~izét az égig lökje a Duna tovább, s ott, ezüstös szőnyeget, puhán terítse szét. Az archivárius fogadjon minket, nekünk nem mondott semmi semmit itt, amit nem ér.űnk, érti, mosolyogva sétáltatja előttünk titkait. És átemel egy Iobogóbb világba, hol mindent elborít a tarka tűz, megpörkölődve mind lehull a lárva. A délceg úr sötét boszorkányt messzeűz, Ti visszatérő álmok, hagyjatok, te dinnyehéjjal szennyezett csatorna, te vaspáncélos szörnyeteg - s ha vágyam a csillogó tisztásokig hatolna, ne járjak tétován, ólmos tagokkal, görnyedve némán baljós ég alatt, míg gólyamód fönn egyhelyben lebegnek piros falábú és bombázó madarak. Legyen ezentúl álmom és napom, ha lenni óhajt, illatos szővésű, sercegve fusson órám, mint ahogy a villanyos hajban szalad a fésű; s ligetekben, hol aranyos kígyócskák csapatja búgó ágakon szökell, én is sietve, álmélkodva lépjek s az édes fű alatt békén pihenjek el.

68

HALLGATOK Én hallgatok, ha bús vagyok és hallgatok, ha boldog, mert annyit úgysem szólhatok, amennyi ottkinn forrong. Le-fől és körbe a világ ráng minden pillanatban, gyümölcstől hajlik meg az ág s kopáran visszapattan.

A gondolatok s a fűvek egymásra rima; ütnek, ballet-társa a jégmező a déli madárfüttynek. Szó, szín a föld túlsó felén és itt: egymással cinkos; egy harmatcsepp gyerekszemén valami kérdés cincog száz fényévnyire válaszul kondul egy csillag hangja. Rejtelmes vonalban vonul korhadt törzsön a hangya. Én nyugodtan pihenhetek. két kezem az ölembe, a fecskék írják versemet szárnyukkal a fövenybe.

69

PAKU IMRE:

MAGYAR ZSOLTÁROK (HARSÁNYI LAJOS KÖlTÉSZETE) A hatvanadik életévét meghaladó Harsányi Lajos. költészete, rnint ma már áttekinthető, jelentősége mérhető és irodalmi helye, rangja kijelölhető. A csendes elvonulás embere, vidéki magány, de meg ösztönös. érzéke távol tartja az irodalmi élet mindenkori zajától, áldatlan versengésétől. JÓÍJZlése még' a tömeg előtt történő hangos ünneplésektől is megóvja. Születése évfordulóján, összes verseinek megjelenésekor neki nem volt szüksége arra, hogy úgynevezett jósajtója legyen,. ellenkezőleg, a közönség széles rétege csendesen, a maga egyszeru módján vélekedett róla, és biztos kézmozdulattal emelték le egyes köteteit a könyvespolcról. Harsányi Lajos sajátos megtestesítöje annak a költő­ tipusnak, amelyik sikerét nem külső tényezőktől várja, hanem olvasóihoz fellebbez, s valóban népszerűsége állandóan növekedik. Az ő költészete fokozatosan tárul ki, pontosan úgy, ahogy az emberi szívbe beleférkőzik az örök dolgok érzete, ahogy az örökkévalóság tudata az egyéni gondolkozás felett úrrá válhatik. Harsányi Lajos az Egyház hű fia, benne szólal meg az Egyház. lelke, a lelkek szentségének egyessége. Ajkán az Egyház ihlete menekedik az írásbeliség maradandóságába, másszóval, az örökkévaló Egyház kiárad e világba és e kiáradás örömének hírmondója Harsányi Lajos. Az ő hinnondása a köznapokban rejlő szent es nagyszerű dolgokról szól, azokról, amelyek elhivatottak az örökkévalóságra. Az. isteni akarat és az emberi gondolat egyező mozzanatai azok, melyeken át cljuthatunk az örökkévalóság kapujába, onnan az idvezültek dicső seregébe, oda, ahová az ihletett ajkak zsoltár-éneklései felhangzanak. A szent dalolás örökös szeretője - amint egyik első versében magát eljegyzi a költészettel s egyszersmind kijelöli témavilágát, valamint költői irányát. Harsányi Lajos tartózkodó természetű. Ez a jellemvonása korántsem jelenti azt, mintha az élet bizonyos jelenségei órintetlenűl hagynák lelkét. Épp ellenkezőleg, tartózkodása tudomásulvételt és válogatá:st jelent egyszerre; csak az esik át lelke fínomszövetű szűrőjén, ami az isteni jőhirmondás fogalmi világába tartozik, minden más csak módosulva, alakulva, az örökkévalóság jeleivel lényegülten rezdíti lantja húrjait, fodrozza lelke hullámait. A szerénység és az egyszerűség olyan költői erényei, melyek már a felszínes ítélkezés előtt igazi értékeit nem tehetik vitássá , mintha egyes rnűvei saját költői rangján alul jelentkeznének, Harsányi Lajos szerénysége és egyszerűsége, melyek a versek tartalmi-formai világára is hatnak, mindőssze jelzik, hogy a nagy dolgokról, az isteniekről csak az egyszerűség és szerényéletmű,

70

ség puritán, de felemelő, lendító, költészetformáló keretein belül szólnak, amik már itt - a földön - istenivé magasztosultak. Harsányi Lajos költészete egyenesen azok előtt válik közvetlenné és nagyszerüvé, akik a maguk elvonultságában megtalálták az Istent és jól ismerika hozzá vezető útat is. A lélek szárnyain felemelkedni tudnak és közben az elragadtatás egyszerű, természetes szavai röppennekajkaira. A menny jóhírre éhes s a lélek viszont örömujjongás közben kibeszéli a földi életről mindazokat a jóhíreket, melyek arról szólnak, amik már itt - a földön - istenivé magasztosultak. Az egyszerűség bája ragyogja be Harsányi tájait, a templomok, erdők, patakok, ligetek, mezők leírása és az egyszerű emberek egyszerű élete az ő szemléletében az élet és lélek nagyszerűségét, egyszeri voltát jelentik. Lelkem ablakjai becsukva voltak mindig Bs szerettem a hegyeket. Sokszor ,mondtam: e hideg földről Bn majd sietve elmegyek. Ifjan, de sokszáz álom áimodása multán Sötét betegségbe estem S mikor lélekharang sikoltott a toronyban, Mind!enki várta estem. En pedig: ember, élet, világ gyülölöje Most itt maradni vágytam, Hogy csak még egyszer lássak nádakat Zöldeini a határban ... (Az ember)

Az Istenben fogant és Istenhez hajló lélek költészetének tárgya, ezt aztán módosítják, váltogatják az Egyház tanításainak, intéseinek parancsszavai, határozott előírásai'. Érdemes végigkísérni összes verseit abból a szempontból, hogy Harsányi Lajos míly könnyen és biztosan tud alkalmazkodni az egyházi költészet hagyományaihoa : és azok ürügyén mennyire tudja kitárni legegyénibb élményvilágát, azokat az élményeit, melyek rendszerint a legkőznapibb életben támadtak. Hamut hintek ijedt fejemre. Ráteszek egy kék koszorút, Megverem rossz fiam: a szívem, Hogy rátörjenek a borúk, Virrasztok én már kilenc éjjel. Kenyéren, huggyadt vizen élek, Hogy eltávozzék közelemből Vad kínzóm, a kisértő lélek. Uram, zokogva levetettem Aranypiros ruhámat.

Durva daróc borítja testem, Melyet sebten a nagyböjt rám ad. Nárduszkenetek illatait Nagy tölgyfaszekrényembe zárom. Csípös izsópszag marja szemern Hogy sok ~ilos nézésem fájjon.. Patinás korsém olajából Esztelen éji szűzek kérnek. Maradj velem, Uram, maradj, Hogy ne engedj - jaj a vérnek. (Vigilia)-

Harsányi Lajos lírája számos epikai elemet hordoz magában, kortársai közül kevesen tudják élményeiket annyira elbeszélni, leírni,.

7L

mint ő, aki mindig meghitten, bensőségesen éli életét, alázatosan teljesíti emberi kötelességeit. Vannak hangjában olyan elemek, szavai ko~t olyan fordulatok, melyek a kortársi költészet nyomán újra éledtek, felelevened.ek olvasmányaiból ; ez a megállapítás korántsem jelenti azt, mintha a modernség hatalmába kerítette volna: a hang, a szó egészen más élményvilágot takar. Lírai költészetnek viszont az utóbbi jelzi bizonyos eredetiségét, őszinteségét, egyediségét. Az emlékeztető elemek a kortársak közös jellemzője. Látomásai, biblikus képei külön helyet biztosítanak neki a huszadik századi vallásos lírában, hasonló egyéniség csak a nyugati irodalmakban található, de a gyorsan idézhető neveket feledteti Harsányi Lajos igaz, elalkudhatatlan magyarsága. Nem véletlenül Magyar Zsoltárok egyik ciklusának címe. Az égen tündöklő szivárvány hatalmas íve magyar tájtól magyar tájig hajol. A szépség rabjai. Szárnyas lovakkal Vont díszszekéren vágynak átrobogni Az életen s királyi kézzel szórni Agyuk csillagját, szívük piros vérét, Minta virágot. Lelkükben Gyula pápa álmodik. Örök rokonok Raf'aello Santi, Minden ragyogás, reneszánsz-virulás Kópzeletük felhőin ivel át, Mint a szivárvány. Majd Assisi sötét csuhája rajtuk. Az élet megtiport szegényeit siratják. Szívükben fojtott, tompa rekviem szól,

N a.gy katafalkon száz fekete gyertya És Mizerere, Állni kívánnak gót oltár előtt, hol Tömjén lobog és hatvan ágyú bömböl, Királyok félnek és a kupolából Harsogva és viharzón zúg alá a Rettenetes kar. (8 nézd a ruhájuk: egyszerű talár! Falusi templom. Por és szürkeség Az orgonán falusi Peresi. Az utcát lepi fonnyadt hársvirág 8 rozs-szag a szélben ...) (A papkö1tők)

hivatás-áról így szól, őszintébben kevesen kívüle, a hivatását nála nagyszerűbben szintén kevesen töltötték be. Az érett kor bölcseségének himnusza utolsó kötete, az Esteli kormene>t' (1942) zengi. A

papköltők

papköltő

Szeretnék e borús világban Utoljára körülnézni még, Megízlelni a lángoló ősz Érett gyümölcs-ízét.

Kinyílnak itt-ott a kiváncsi Pirosló ablakok, Megkérdik: e komor menettel Hová is ballagok f

Utamra elkísér egy lassú ünnepélyes körmenet. Velem jönnek, akik a földön Szerettek engemet.

Már nom felelek. S e1tünök, mint Barátaim: piros Én már - az ég

Csak megyek. a kék hogyck. fáklyákkal felé megyek. (EstB1i körmenet)

Költészete legtalálóbban úgy jellemezhető, hogy abban a pap, az Egyház szolgája, lett költővé: az élményeket a pap éli át, de a költő önti mardandó formába, a mívesség varázslatával. A hangja andante religioso, lágyan, szelíden, kimérten, őszintén, feledhetetlenül szól, olyan ez a költészet, mint az orgonahang, magasztos és megható.

72

VAÁD FERENC: DÖFÖTT KÉS Mint döfött kés - áll bennem a gyár. Pengéjén hullok nap-nap után és vérembe tocsogva, sivár 'szombatok felé. Már az apám, ő is így pusztult valamikor, hogy futott hátában a késsel emlékét hordom és összeforr proletár sorsa az enyémmeL Olyan mindegy, hogy kapálni jár az ember, vagy gyárban önt vasat, végül is egyformán vén szamár lesz, önnönníagában ingatag, és hátában a döfött késsel csak morzsolja száraz napjait ágyába hfr szeretőt képzel, tavaszról dünnyög ... s a tél van itt ...

TÉLI NAP Megiszom teámat, ha van, ágy szélén, lábam lógatva fületlen csészém dorombol, fehérhasú, hizelgő macska. Elszívom dohányom, ha van, okos pipám szórakoztat füstöt rágnak a fogaim és a semminél ez se rosszabb.

Számolom pénzemet, ha van, krajcár csörög a tenyerembende "dolgozz csak tovább!" - motoz az úri közmondás fejemben. Elsírom panaszom, ha van, s félszemmel a napot nézem havas felhőkön keresztül pirosan kerekül az égen ...

73

LÁ T S Z A T

É

s

VA LÖ

s

ÁG

JÁSZAI MARI LEVELEI Jászai Mari leveleit - mintegy négyszázötvenet gyüjtötte egybe Koeocsa Sándor akitünő bibliográfus, egyetemi tanár JS a magyar irodalmi értékek szerelmese, Nagy tragikánk Irásba letett vallomásait férjének, barátnőinek, barátainak, közeli vagy távolabbi ismerőseinek - minden levél egy-egy órányi vagy percnyi kirobbanó ő~nteség és végeredményben vallomás önmagának arról, ami aznap leginkább foglalkoztatja. Osupa emberi dokumentum még akkor is, ha látszóan felületen marad, mint amikor, például, Stuart Mária vagy Lady Macboth fejdíszét rendeli meg divatárusnőjénél, mert Jászai előtt látomásban élő halhatatlan alak bármely tartozéka neki élrnérvye. Minden kiviláglik ezekből a levelekböl, amelyek nem készültek szerapnek és ezért nincs beállítottságuk; minden, ami egy ember, egy asszony, egy művész és magasbaszökkenő tehetség jellem~ésére fontos. És ez a Jászai Mari, aki a levelekből kikerül, ötven esztendő irásbafoglalt M leplezetlen kirobbanásai után: nem kell, hogy pironkodva bocsássa le arcfátyolát. Sőt. Ez a Gertrudisz királyi öntudattal emelheti fel emberareát, mert fény árasztja el: mire letesszük levelei kötetét, még nagyobbá nőtt szemíinkben, mint amilyen valaha volt. Pedig mindig tudtuk, hogy nagy Dérynénk mellett ő áll legmagasabban a magyar színházi múzsa lépcsőjén. De levelei ezt a tudomásunkatcsak fokozták. Köszönet érte annak a fiatal tudósnak, aki lelkes szorgalommal és ügyszeretettel gyüjtötte egybe anyagát, féltő gonddal, nehogy még több elkallódjéka pótolhatatlan hagyatékból, mint ahogy így is már jelentkeztek hiányok. Ami a letelt időn és nem az egybegyüjtő fáradozásán múlott, Itt pedig hadd jegyezzük meg a bibliografusról, hogy a Jászai Mari-kötet rendezése ép negyvenharmadik könyve e negyvenévesnek, aki a Nemzeti Múzeum egyik könyvtárigruzgatója létére. nemcsak tárolja a nemzeti kincset, de fel is tárja mindanynyiunknak, amenyire az erejétől és tudásától telik. így olvastuk már az ő gondozásában ~ hogy csak példát említsünk - Kölcsey Antónia gyönyörü naplóját, Kassai Vidor színháztörténeti szempontból érdekes emlékezéseit és Garay János levelezését az Akadémia kiadásában, amely Petőfit új vonatkozásokban ismerteti. Jászaih07l úgy nyúlt kegyelettel és tudással a gondozó, hogy minél teljesebbet, csorbátlanul-meghagyottat juttat kezünkbe leveleiből. Még csak zavaró magyarázatokkal, közbeékelt saját mondanivalóval sem bontja fel mozaikszerűvé azt az egységet, amelyben maga Jászai él és terebélyesedik ki páratlan egyéniséggé saját szövegében és szíve vérében.

74

Hallgassuk meg néhány pillanatig, miket mond a nagy tragika élete szerepében: ,,Hisz a lélek: nemesség, erkölcsi erő! Az, szellemi nagyság és én erre törekszem" - írja KassaiVidornak, vőlegényének, tizenkilencéves korában. - "Úgy.e, Yidorom, te segítesz ezen a nagy és mere· dek lépcsőn feljutni oda, ahol elérem az emberi méltóságot, az öntudatosságot .. .' ",örülök, hogy Mikes leveleit bírjuk"- írja ugyanakkor "Vidorom, ha jössz, kérlek, készítsd elő szemeidet horJ.y vis8Za~'etszl} ne legyen ez a borzasztó egyszerűség" - írja otthonáról - "nem, nem egyszerűség, szegénység. Hisz te felül tudsz ezen a külhatáson emelkedni, hisz az én édes busám nem közönséges ember!" "Megérdemlem most már, hogy engem olyan ember szeressen, mimt Vidor", - írja a menyasszony másik napon. - "Édes jó mindenem, évn Ivé{}tielen érzékeny lettem, fogalmad nincs, mervnyít szenvedek, ha csak eszembe jut is 'az elmult, érzéketlen, vétkes, rút qondolkoeéeom, tetteim, szóval minden bánt, fáj, ami amaz átkos multnak árnyékát is tükrözi ... Számottenni, felelősségérzettel lenni, mindenért vezekelni és megfizetni, igen, ehhez határtalanul értett ez a súlyos ember, ez a mélyjáratú hajó. Ha nem volt ő kőnnyű senkinek sem, de legkevésbbé volt kőnnyű önmagának. Ha asszonyi magányában és túlfűtőttségé­ ben bolyong, téved, órákra boldog vagy a szekottnál is izzóbb transzállapotba jue - mennyi csalódással fizet mindezért, milyen nagy ára van aa Ö ünnepének, mennyi számottevéssel borul le élete mindenik napján az istenség előtt, akit ő erkölcsi fölemelkedésnek nevez. Keresi az etikai fényt. "A színház volt mindenem. A Nemzeti Színház!" - írja ötvenéves korában, 1900-ban, amikor tragikus futással othagyja a Nemzeti Színházat, hogy magánszínházhoz szeraődjék, mivel nézeteltérései tá· madtak igazgatójával, Keglevich István gróffaL- "Nem volt olyan kedves szeretőm, akinek a kedvéért egy tízperces próbát elmulasztottIam volna. Nem. a szereptanulással telt el az idqm, az a legkisebb, 'hanem az általános műveltségre való törekvéssel, hogy ha valaki lát bennünket, szégyent ne hozzunk a színházunkra. Egy jó színé.sznek a történelem a kisujjában kell, hogy legyen, hogy fonna és színérzéke mű­ velt legyen; ismerje az irodalmat, a külföldet, egyszóval én erre fordítottam időmet és pénzemet - és most 'Út't állok tanácstalanul, ügyetleiül az élet furfangjaival szemben." 1907-ben, amikor megnézi Molnár Ferenc ördög.ét, az akkori nagy sikert, erről az élményről így ír Osiky Gergelyné Bakody Amandának ' "Az Ördög-ben voltunk tegnap Emmával. Meg van oldva a modern "magánbeszéd technikája" is a színpadon. Ez a frakkba öltözteteJtV; Lucifer, ez a szalón..Mefisztofele~z az, amely bennünk gondolkozik és beszél, amikor egyedül vagyunk. Az alak meg is volt - és milyen régen megszemélyesítette Marlow (éső előtte Isten tudja

75

hány . . .) csak még senkinek sem jutott eszébe lakk-klakk-frakkba bujtatni. Kedves gondolat. Molnár megérdemli, hogy meggazdagodjon belőle. Meg is fog. Micsoda zsúfoltság. Halálos vétek, hogy nincs benme egy kis fény, egy légi sugár, egy kis tiszta erkölcs .. ." Ünnep, mondottuk az imént. Lehetett annak valaha ünnepe, akinek olyan boldogtalan gyermekkora volt, mint Jászainak ~ Testi nélkülözéseinél csak lelki nyomorúsága volt nagyobb az árvának, kit apja kötéllel vert, ki rút-kis-kacsa-korában idegenek sáros cipőjét tísztogatta, amíg csak egy napon hattyú nem lett belőle, mcsetavak tündöklő hattyúja. De lehet a gyermekkor gyilkos siváreágát valaha is kiheverni ~ "Komárom megyében, egyr Ászár nevű "kisded" különben koldus és szennyes falucskában születtem, hetedik gyermeke voltam "derék" szüleimnek akik szegény, istenfélő emberek voltak bár, de mégis az én szüleim voltak, hat éves koromban folyékonyan tudtam olvasni, tizenegyéves koromig meziJt:láb jártam és négyéves koromban anyátlan maradván, lsten panasz-néven ne vegye, több verést kaptam, mint enni, míg csa,khátat nem fordítottam a kedves szülői háznak . . ." "Tize'negyesztendős koromban kerúltem. árván, mezitláb idegenek közé, aki csak hozzám ért, rúgott egyetra}t'am vagy piszkot dobott rám, de azért soha nem kértem senkitől és a kisujját sem fogadtam el senkinek, hogy följebb húzzon vele . . ." Ezek csak kis töredékek az itt-ott elmondott önéletrajzi adatokból. (Akadnak ennél megdöbbentőbbek is régebbi "Emlékezései"iben.) És azután egy levélrészlet ~ életősszefoglalás dióhéjban mely annyit magyaráz meg Jászai lényéről és élete vonaláról : "Augusztusban megyek hozzátok" írja Paezka Ferencné Wagner Cornélia festőnőnek 19ü2-ben - "mikor a napraforgó nyílik, az én iegkedvesebb virágom és arra kérlek, azzal fessétek tele az én képemet ... Kiülök valahová a napra egy sor napraforgó, eleven, élő, életnagyságú napraforgó közé, aztán ott fessen le Cornélia mert az a virág az édes, szép alföld, a gazdag alföld kifejező pompája. Én is a magyar földnek olyan erőteljes gyermeke voltarn és olyan őszin­ rfén öntöttem, olyan tartózkodás nélkül; lelkem tortalmát, mint az a virág pompáját. Sokan melegedtek is mellette annakidején - és ha én most csipkeruhában ülök is közöttük, fekete csipkében, tudjátok, azért ők testvérökre ismernek bennem és mi összeillünk. Minden lépésemet a csipkeruha felé szenvedéssel fizettem meg, azért ahhoz is jogom van. IIzlésem idáig való művelése véres verejtékembe került, erről már le nem mondhaiok, Szeretem a csipkét és szeretem a napraforgót, ezekke! fessetek le."· Nem lehet mindent idézni Jászai leveleskönyve négyszáz oldalából, ami megmutassa ennek az örök számottevőnek nemes emberi alakját, szertelenségein vagy tévedésein túl folytonos belső emelkedését - mert a'lJ egész könyvet ide kellene iktatnunk. Milyen példásat mutat, pedig - például, hogy még csak erre hivatkozzunk - az ő

76

pénzhez való viszonya. Egészen nagyvonalú az ajándékozásban és másnak-juttatásban, viszont meg is kívánja, hogy vele pontosan számoljanak el. Sohasem dobál, de mindig ad és az elszámolása makulátlan-becsületes: ez alapvető nála. Már csak azért sem haj, hogy Kozocsa semmit sem hagyott ki a levelekből, semmit, a két-forint-tizenöt-krajcárokat és a három garasokat sem, amiből sok van bennök, mert ezekből a szegény-saínéssnői ssámláeskákbólcsupa, de csupa gyertya telik, amely örökéé ég majd Jászai képe alatt. Jászai képe alatt, aki teknő mellett állt, amikor Gertrudisz országos sikere után jött a fényképész, hogy megörökítse s aki levelét olykor nem tudta befejezni, úgy elnehezedett a keze a háztartási munkában. Kis ország két nagy színésznője: Déryné, Jászaí' Mari - milyen : más volt a sorsuk, mint gazdag országbeli kor- és pályatársaiknak, Rachel-nek vagy Sarah Bernhardtnak. Bár Rachel is szegénysorsból kerűlt a 'I'heátre-Franeais élére s ott ő is tragika volt, a klasszicizmus legnagyobb francia színésznöje - de már tizenkilencéves korában fejedelmi ékszereket dobott le asztalára, csak úgy, hanyagul, vacsoravendége, Musset előtt, aki ezt és sok más intimitást megírt róla levélben (a legszebb levélben, mely valaha színésznő zsenije előtt hódolt.) Sarah anyja pedig a Faubourg St. Honoré fényüző hölgyei közé tartozott, gazdag zsidó orvos és francia márkiz leánya, akit előkelő barátai hozzájuttattak mindenhez, Sarah leánya első érvényesü1éseihez is. Más volt, más feladat utat törni magának Ászár faluból és szolgálói szegénységből a magyar Pantheon kupolája alá. A levelek, amelyeket Jászai írt, megzenésítik ezt a magyar utat. Dénes Zsófia,.

E LV E K

É S

BÁRDOS ARTHUR: A sz1NHÁZ MORELYTITKAI. (Stílus kriadás.) Bárdos Arthur a "Játék a függöny mögött" eímű müve után egy még nagyobb szabású színházi könyvvel ajándékozta meg a színházi elméletben meglehetilsen szegény magyar irodalmat. Viszont müvében megcáfolja a "szürke minilen teória, de zöld az élet aranyfája' , Goethe-i sorokat is, mert valóaágosan drámai eseménysorozatban tárja elénk a készülö szinhází előadás minden egyes mühelytitkát, Helyenként már-már drámatörténeti vázlattá válik igy a túlbö anyag és tudás gazdag ömlésében ez a könyv s remélni engedi, hogy Bárdos Arthur hamarosan egy drámatörténeti művel is meglepi a magyar olvas6közönséget.

M

o

V E K

Vonzóan tiszta müvészetlátása, lehiggadt stílusa és gyakorlatban, kisérletben edzett szaktudása valósággal elhívja erre öt, Egy akorunk drámájáig és drámai válságáig érö modern szakkönyv pedig nagyon is elférne már könyvpiacunkon. Az özön!il vaskos best sellerek helyett sokkal szívesebben forgatnánk ésa háború sodorta új publikum ízlésfejlődésre hajlamos részének megbecsülhetetlen szelgálatckat tenne. A jövendő dekonjunkturális idők számára nevélhetne olyan publikumot, amely az élelmiszerbőség esetén is talán szájától vonná meg a falatokat, hogy egy-egy igazi színházi élményben része lehessen. Erre pedig nevelni kell a közönséget, át kell oltani beléje. azt a lázat, amelyet "ünnep,

17

a.melyhez nincsen fogható' , néven aposztrofált Bárdos Arthur. Benne meg van ez a láz és tovább is tudja sugározni nemcsak a rendesöi magisterság elvonuló homályából, hanem könyvének lapjairól is. Bárdos ArthUl"t olvasva erllt vesz rajtunk az Ú. n. lázas f&próbák hangulata. Valami cikázást, rejtett szellemi villamosságot érzünk IL levegőben és 6gYllZeriben odaadjuk magunkat ennek a mínden erkölcsisége mellett is nemesen l'art pour l'art iinnepségnek: a színház élvezetének. A mügerin.ee a rendezll és színész körül forog és azámunkra azok a legértékesebb részei, amelyet a "láthatat· lan karmesterrlll" ir. Valóságos kis rendezői iskola a műeme része, amelyet mint az amerikai önszuggeráló karrier könyveket, egyeseknek újra és újra el kellene olvasniok.

Possonyi László

is közel félszázadig mardosta alakját. Mohácsi Jenll nem akarja tisztára mosni, vagy kedvezöbb ssínekben bemutatni hősnlljét, hanem egyszerűen az emberi hátteret keresi ,meg számára és a modern kor psziliopatol6giai tudásával közeíedík hozzája. Akárki is volt ez az asszony, Madách Imre élettárlla, lelki és szellemi világának legfőbb mozgatója volt, és alakja mínden szélsöségében, szeanyben és tisztaságban, bűnben és erényben ott áll előttünk a tragédia :F;vájának személyében. Moháesi JenIlnek épen. ezt a pssíholögíaí arányvonalat sikerült megtalálnia, amikor nem tagad el semmit e tragikus élet m61ységeiblll és szépitljni sem akar rajta, hanem élő, elhitetö emberalakot rajzol. Még pedig mesterien. Vallószínüleg ellért kelt most regénye új életre, mert a fölöttünk át· viharzó emberi és világtragédiák megértövé nevelnek lassan. mindnyájunkat tragikumának megértésére. Possonyi Lászl6

MOHÁCSI JENŰ: LIDfJRÓKE. Madách Imréné regényes, életét írta meg lI(ohácsi J enö ebben a könyvében, KOSZTOLÁNYI DEZSŰ: NOVELamelyet most a Pharos könyvkiadó· LÁI. Eé'Vai·kiadá.s. vállalat új kiadásban bocsájtott közre. A nyugatos nemzedék különös becsFráter Erzsébet alakja a magyar irovággyal törekedett a novellaírás kötött dalom egyik legkényesebb problémája, lehetőségeit kihasználni, s az előkelő épen azért, túl szemérmesen, sokszor müfajnak témavilágát kiseélesiteni és elkendllzték és a szerenceétlen sorsú új elemekkel felfrissíteni. Nemcsak a ass-ony nagyváradi sírja jeltelenül nyelv és stílus elegánciájára helyeztek taposödott az olaszi-I temetőben. A tria- tehát nagy súlyt, hanem következetesen noni béke után az erdélyi magyarság törekedtek a műfaji hatásokat is kíébredt rá elöször, hogy ezt az iroda- szélesíteni. Ady, Babits, Möricz, Amblomtörténeti sirt meg kellene menteni rus, Csáth Géza, Cholnoky Viktor, Szoa vágsllenyészettlll. Keresni kezdték mory, Laczkő, Karinthy mellett Kosztehát, de bizony abba is idll tellett, tolányi DezID novellaírása eredményeamíg' megtalálták és a Szigligeti Tár- zett nagyobb fellendülést és műfaji saság egy egyszerű fejfával ler6hatta fejlődést. késlli kegyeletét, amely egyúttal megA mult század végére formákba mebocsájtás is volt, Fráter Erzsébet sírrevedett a magyar novella; hallgatóján, Harsányi Zsolt és Kiss Ida is ir· lagosan. elfogadott vázlat alapján tak Madáchnér6l, azonban azt hisszük, , konstruált novellák láttak napvilágot, pszihológiai mélységben és az ízléses allt bizonyos kedvelt témacsoportok is tart6zkodásban Moháesi J enll találta a] kialakultak. Kosztolányi Dezsö ímleginkább azt a hangot, amely ennek presszionista élet- és világlátása; valaa zaklatott, beteglelkií asszonynak be· mint belső nyugtalansága és nemes mutatáaához szükséges volt. Amig élt, egysrerűségre törekvő stílusideálja a Fráter Erzsébet á. szenvedéseknek és kezdet kezdetén új irányt szabott a megaláztatásoknak ~ora útját járta nyugatos nemzedék novellaírásának. be. hogy valóban mondhatjuk róla, bű­ Elsllsorban érzelmi mondanivalöi haneiért megszenvedett, A család és a tottak, majd azokatlan témavilága keltett figyelmet, mig végül bizarr ötleközvélemény még sem akart neki megboesájtaní, a pletyka pedig halála után tei és humora biztositott novelláínak

78

külön helyet nemzedéke irodalmában. Kosztolányi Dezső novellai verseinek hangulatát oldják epikai formájúvá, azonkívül az emlékesés ringatta novelláinak hangulatát, teremtett olykor kellemes helyzeteket, melyek Kosztolányi novelláit kedves olvasmányokká avatták. :Most megjelent gyüjteménye az igazi Kosztolányi-novella előz­ ményének tekinthető és ez a megállpítáll távolről sem jelenti azt, mintha e kötet darabjai nem lellllének a maguk nevében kivá16ak, ellenkesöleg, egyik-másik novellája a modem magyar novellaírás vízsgamüve. Gondoljunk olyan alkotásoJua, mínt amilyen A léggömb elrepül, Appendicitis, Szü~"ke gI6r'a, A j6 bír6, Ezüstbot nagyszerű alakjainak és témáinak ér· dekessége, valamint stílusának nemes egyszeriisége révénolyamaIkotásainak bizonyultak, melyekhez hasonlót ír6i pályája második felében sem írt. Amíkor stílusára is utalunk, lehetetlen egy megjegyzésünket elhallgatni: e kötet a novellák elsöszövegv'áltozatát közlí, holott Kosztolányi kevés kivételével átírta azokat. Címeket m6dosított és a stílus szereplöit igen ösztönösen - stílusa belsö fejlödésének megfelelden - eltávolította. Sajnos, a kötet névtelen gOilldoz6ja e lényeges szempontr6l teljesen megfeledkezett, ezzel ártott Kosztolányi stílusideáljának. Paku Imre BISZTRAY GYULA: íRO :mS NEMZET. (Béeas.) Bis'Zway Gyula mUDlká;sságának súlypolll.tja nem a llZ'épi!l'oda.1om teriiletére, hanem a tanulmány és kritika mesgyéjére esik. Bi.sztray összegyiijtött to.n.ulmányai, vaskos kötetlmiek bizOillYBága szerint - össze tudja egyeztetni a kutatói komolyaáglot és a filológiai megbízhatóságot az esszéir6és az iroldalompolitikus igényes ltQ.nnyedségéveI. Nem szenzáci6k:ra éhes felfedező, nem újraértékelő temperamentum, vitahajlam sincs benne. Eszménye a tárgyilagos megáIiapításés az alaposság. Kitűnöen ért ahhoz, hogy egy-égy alkalomszerű téma, h6" táj köré az adatok és' források széleskörű felhasználásával - nem egyszer kutat6munmeglepöen gazdag panorákával mát kerítsen, Ilyen kedvvel veszi kézbe s mutátja be Apácai Csere müveit, Az

ember tragédiáját, Kölcseyt, Kazin· ezyt, Gyulai Pált. Az iroda.lomszemIélet új elvei és szempontjai közül főleg 8AZ irodalom nemzeti és társadalmi kapcsolata, meg a táj és az irodalom víseonya foglal· koztatja. Az egyik Horváth János-i, a másik Farkas GyuIa-i elv. A tájak közül elslísoll"ban8Zülőföldj~, Erdély, meg a Balaton érdekli. Fogaras irodalmi multjának kibontása, J6kai erdélyi utaeása, az Unió gondolata az irodalomban, Apácai Csere János és a Balaton, költészetének áttekintése jelzik. a kötetben ennek a hálás odaadásnak állomásait. Az irodalom szociáris kapcsolatainak szempontja viszont arra ösz:tönzi, hogy az irodalmat szoros összefüggésben szenilélje az egyetCiIl18S magyar műveltséggel. Ez az elv vezeti tanulmányainak abban a csoportjában is, amely időszerű irodalompolitikai kérdéseket vetett föl az utolsó évtized sorálll. : a könyvkiadás, a kritika és az ír6 társadalmi szerep ének kérdéseit. Bisztrayt stílusában is a jőzanul világos, tiszta közlés jellemzi. Osak vezető tanulmányában, a Magyar SzemIéböl már ismert "Az ír6 helye társadalmunkban" címűben kénytelen állandó kötéltáncot jámi az érintett kérdések kényessége és a f61reérthetöség veszélyei miatt. . Az ilyen mondat: ". .• ll; magyllJr irodalom, amely míndig azoros !1),gg1Jé'nye volt a politikai életnek .. ." azt a látszatot keltheti az olvasóban, hogy ő is osztja azt a ma dívatos irodalomssemléletet, amely az - iÍ-odalmat a politika vazallusának tartja. ",Végeredményben tehát a nemzet szolgálata s az a.zért hozott áldozat mértéke jelöli ki az ir6 valódi rangsorát" irja. Osak az a kérdés, mwel szolgálja legjobban az író a nemzetétf Politikai szereppel, avagy örökértékű művekkelI Bisztray féh;eérthetetlenül megfelel erre a kérdésre is, mídön az iró hivatását ~ , örök "szellemi értékek tiszteletében" és timteltetésében, "emberség és mti,· gyarság' Mpviseletében" látja, szemben a divatos "korszellemnek' , val6 behódolással. Tanulmányai szépen bizonyítják, hogy a magyar ír6 elsösorban a nemzeti művelödés eszményeiért küzdött és ezzel szolgálta nemzetét. Maka,y Gu8zt41l. '!

79

F:mJA G:mZA: NAGY VÁLLALKOZASOK KURA. (Magyar Elet kiadása, 1943.) Mint minden Féja-megnyilatkozást, úgy ezt a kötetet is hangos vita, az ellentmondások özöne követte. Az egészben míndössze az a vígasztalan, hogy Féja híveihez nem jutnak el a cáfolatok, így tekintélyének hatása továbbra megmarad. Ha különöskép abból a szempontból nézzük Féja könyvét, hogy belőle eeren és' ezren fogják irodalmi műveltségiíket meg" szerezni, úgy a legélesebb ellenkezés is enyhe simogatásnak fog bizonyulni; nagyon nehéz azt a mértéket megtalálni, melyhez mérni lehetne. Egy olyan alkotásról van szé, melyet a szakmabeli kezdő - 'Féja szakmabeli haladó' l - azonnal túlszárnyal, bár-o melyik kezdő irodalomtörténész, aki a korszak teljes irodalmát átnézte.. Féja akármelyik megállapítását elsőkézből megcáfolhatja. Szeretném hinni, azóta ö is rádöbbet vakmerőségére: a szellemi életben kimondott ítélet olyan, minta primitív népek egyik használati tárgya, a bumeráng, míndíg viszszatér oda, ahonnan kiindult. Féja esetében ezúttal megismétlő­ dött a bibliai intelem szigorúsága: ne ítélj, hogy ne ítéltessél ! Vállalkozása pedig, hogy megírja azt az irodalomtörténetet, melyben a sajátosan magyar - ez esetben népi gondolat sorsát kutatja, tiszteletreméltó; a szándékot minduntalan megölik az odamondások, vagy nyelvöltögetések, sőt az alacsonyabb termetű íróink fejére maga Féja Géza nyomja oda a megszégyenítö barackot: könynyű neki, ő hordó magaslatán áll. Ha van békaperspektíva akkor van hordóperspektíva is. Látóköre pontosan .annyival bővült, mint amennyivel akkor nagyobbodik a látóhatár" amikor egyetlen pillanatra meg tud állani a jobb és baloldal között a guruló hordó oldalán. Amikor visszaesik a földre, azt sem látja tisztán, amit elő­ zőleg félig-meddig felismert. Ha közelebbről megvizsgáljuk ötleteit, melyeket fejedelmi gazdagsággal szört

80

széjjel, meglepődve tapasztalhatjuk, hogy valami hasonlét Szabó Dezsönél, v~ Németh Lászlönál már olvastunk, aránylag elfogadhatóan. Féja gondolatvilága úgy hat, mintha Szabó Dezső gerincveleje alkotta volna és Németh László balkeze írta volna azt le. Az új magyar irodalom nagy és magasztos eszméi másodkézen forognak. Módszerét lehetetlen kikövetkeztetni: önkény" zűrzavar, önellentmondás soraleozik egymás után, az olvasó - most a gondolkodó olvasóről essék említés - belefárad és képtelen tájékozódlni. A tárgyi tájékoz.tatás emellett felszíres és ráadásul hiányos. A magyarsá.g eszményképeinek Féja süveget tesz a fejére és' bunkósbatot ad a kezükbe, holott mindnyájan tudjuk, hogy a költészet ékkőves koronái csillognak azokon a fejeken és kezükben iránymutató, nemes anyagból készült marsallbotot szorongatnak, Az utóbbi időben igen sokan panaszkodaak, hogy túlsok könyv jelenik meg magyarul. Féja maga külön füzetben adott kiadói programmot; igen helyesen, számos klasszikusunk új kiadását sürgette, Mindössze azon. csodálkozunk, hogy nem mondott le valamelyik javá.ra, úgy legalább a sérthetétlen, :nagy és magyar irodalom ügyét szolgálná, Úgy látszik, egyelőre,. csak íg yszolgálná irodalmunk szent ügyét, saját könyvévellegkevésbbé. A kimaradt írókat, költőket nem kérjük rajta számon, amikor kötete egészével nem tudunk egyetérteni; őszin­ tén szólva bizodalmunkat is elvesztettük, hogy Féja vajjon eljut-e vele oda,' hogy megírja a magyar népi gondolat irodalomtörténeti előzményeit és sorsát. A puszta és nemes szándék elsíkkadt kezén, a jövőben bizonyára - ugyanaz a sors vár kezében a magyar irodalom bármilyen vonatkozású tárgyalására. A magyar irodalom szentélyébe alázattal és oldott sarukkal szabad belépni, a hangoskodás és zűrzavarkeltés maradjon a magyar Pautheon falain kí'VÜ1. Ptikn; Imre.

A VIGILIA újabb könyvei Thomton Wilder:

Sorsom az ég uA mi kis városunk" nagysikerú szerző­ jének új szatirikus regénye P 13.60

Az IFJÚSÁG KLASZIKUSAI sorozatból Cervantes:

Don Quijote Mándy Iván átdolgozásában, Győri Mikfós rajzaival

P 15.80

Mark Twain:

Koldus és királyfi Mándy Iván átdolgozásában, Korcsmáros Pál rajzaival

Húsvétra

P 15.80

előkészületben:

H. E. Beecher Stowe:

Tamás bácsi kunyhója Mándy Iván átdolgozása

kb

P 16.-

Georges James:

Robin

Hood

Mándy Iván átdolgozása

kb

P 16.-

C. P. Rodocanachi:

A trójai faló Karrier. regény. Sir Basil Zaharoff útja Pyreus lebujaiból a világhatalomig. A háborúk előkészítésének félelmetes múhelytitkai. kb P 18.-

A szeritistváni állameszmének korszerű értelmezésén munkálkodik

Az Ország Útja állam- és nemzetpolitikai havi folyóirat SZERKESZTIK:

BARANKOVICS ISTVÁN ts

DESSEWFFY GYULA GRÓF

Előfízetés!

ára egy évre 8 P, félévre 4 P, egyes szám ára 80 f. SZERKESZT6stG ts KIADÓHIVATAL:

Budapest, VI. Aradi-utca 8.

Telefon: 12-07-26

A KATOLIKUS FIATALSÁG FOLYÓIRATA

SZERKESZTŐ: KATONA JENŐ

Sz erk esztó bizottság: Almásy József, Horváth Sándor O. P. Molnár Kálmán, Szekfú Gyula Megjelenik minden hó l-én és IS-én. Előfizetés

egy évre 4

pengő,

Szerkesztóség és kiadóhivatal: Budapest, VI. ker. Andrássy-út 28. Telefon : u-44-78. Postatakarékpénztári csekksz : 11.870.