Pompei, 2010. május 26, szerda, 36. nap Este aránylag sokáig kint ültünk a sziklaszirten. Elfogyasztottuk pizzánkat, elszopogattuk a májusi pezsgőt a sikeres szicíliai túra és a szép kilátás örömére. Élveztük a naplemente látványát. Reggel megint hétkor keltünk, de a szép környezetet nehéz volt elhagyni. Sokat beszélgettünk egy idős, nálunk legalább egy tízessel idősebb, német házaspárral a szicíliai tapasztalatokról. Így csak negyed tízkor indultunk. Először kerestünk egy benzinkutat, majd felhajtottunk az autópályára. Itt Rózsi közölte, hogy menjünk 427 kilométert és utána egész nap csak a műholdjai miatt nyavalygott, amikor alagútban jártunk. Amikor le kellett hajtani csak két utasítása maradt a számunkra. Azonnal, amikor felértünk a pályára, Zsóka vette át a kormányt, mert úgy emlékeztünk, hogy ezen a szakaszon viszonylag kevés az építkezés. Hát tévedtünk, a jó száz kilométer csaknem fele megint építési területen vezetett, és közben fel is kellett kapaszkodni ezer méter fölé. Amikor átvettem a vezetést, hosszú kilométereken már meg volt az új út, vagy még nem nyúltak hozzá a régihez. Azután jelezték, hogy jön egy 31 kilométer hosszú építési terület. Erre emlékeztünk az ide felé vezető útról. Most kicsit kellemesebb volt, mert előttünk vagy húsz kocsival egy túl méretes szerelvény haladt két biztosító kocsi között. Ettől lassan haladt a sor és kevésbé volt veszélyes a sok oda-vissza térés és a haladás a keskeny sávokban. Igaz, hogy ettől vagy fél órával tovább tartott ez a szakasz, mint Rózsi becsülte. Utána is volt még sok terelés, de azok már nem voltak annyira veszélyesek, sőt hosszú kilométereken kész volt a háromsávos pálya. Ezen a részen megint Zsóka vezetett. Pompei előtt úgy 30 kilométerrel vettem vissza a kormányt, és jól tettem. Salerno után egy szakaszon nagyon keskeny az út, súlyosbító körülményként egy lerobbant tartálykocsi mentése miatt egy sávra szűkült és több kilométeren kellett araszolni. A pályáról letérve már csak párszáz méter volt a kempingig, ahová négy óra előtt megérkeztünk. Nem voltak túlzott elvárásaink, így elég kellemes a meglepetés 11 €-ért ugyan csak 25-40 négyzetméteresek a parcellák, de minden más szempontból rendben van. Egy éjszakára jó lesz és még Internetezési lehetőség is van. Lehet, hogy fogok élni vele még az este folyamán. Még véglegesítenünk kell a holnapi napot, felmerültek bizonyos újabb változatok. Ezek közül kell választani.
102
Siena, 2010. május 27, csütörtök, 37. nap Este felmentem az internetre. Sajnos beigazolódott a félelmem, az ELMŰ nem tudta leemelni az elszámoló számla értékét limittúllépés miatt. Megemeltem a limitet és írtam nekik egy mailt, talán elég lesz. Most várok pár napot. Éjjel támadt egy ötletem: keljünk korábban és mivel a mai nap ugyan szintén jó négyszáz kilométer vár ránk, de sokkal jobb úton, van rá esély, hogy időben elérjük Siena-t, hogy még egy városnézésre is sort tudjunk keríteni. Ennek megfelelően már hat óra előtt felkeltem és fél órával később Zsóka is megkapta reggeli kávéját. Fél nyolc után már az autópályán voltunk. Rózsival volt kisebb nézeteltérésünk, mint kiderült én voltam a hunyó. Egyrészt megint elfelejtettem egy térképszelvényt, kb 12 kilométernyit beadni neki. Másrészt a Siena-i kemping koordinátáját rosszul adtam meg, valahová a tenger közepére, és ettől szegény nagyon megzavarodott. Az első 70 kilométert én vezettem a Nápoly elkerülőn. Itt még sok volt az építési terület. Amikor Zsóka átvette, már döntően háromsávos úton vezethetett. Amikor letudta a maga 220 kilométerét, visszavettem a kormányt és simán eljutottunk a kempingbe. Az utolsó csaknem ötven kilométeren egy autópálya szerű négysávos úton mehettünk, csak a minősége volt néha elég rossz. Azért a tervezett fél kettő előtti időpontban megérkeztünk. Útközben elhatároztuk, hogy este sütünk, elő is vettünk egy adag tarját. A kemping egy jellegzetes nagyvárosi kemping, elég hangulattalan, de a parcellák nagyok, villany van bőven, semmilyen kedvezményt nem ad és 31.50 €-t kérnek főszezonon kívül éjszakánként. Gyorsan letáboroztunk egy olyan zónában, ahol senki sem állt. Csak a minimálisát tettük meg és összekészültünk egy városnézéshez. Bár elég felhős volt az idő, mi bátran egy szál rövid ujjú ingben indultunk el (San Marino után most másodszor az elmúlt öt-hétben). Azért egy-egy könnyű pulóvert és az esernyőket is vittük magunkkal. A közeli buszmegállóból elég zeg-zugos és dimbes-dombos úton jutottunk el a városba. Örültünk, hogy a tömegközlekedés mellett maradtunk, biciklivel biztos, hogy nem, motorral csak nagyon nehezen lett volna teljesíthető a feladat. A Piazza Gramsci-n szálltunk le a buszról és indultunk el sétánkra. Az első benyomások nem voltak túlzottan kedvezőek. Az útikönyvek leírásai és a másoktól kapott információk alapján a Siena-ról előzetesen kialakult kép más ígért. Minden valahogy túl darabosnak és komornak hatott. Hiányzott az olasz városokra oly jellemző hangulat is. Számomra a dimbes-dombos terep is váratlan volt.
103
Azért elindultunk dél felé megcélozva a talán legnevezetesebb helyet az Il Campo-t, mely a város főtere. Utunk során érintettük a Piazza Salimbeni-t, ahol először kaphattunk ízelítőt abból, amiért Sienna annyira nevezetes. A kis tér három oldalán egy-egy palota. Legnevezetesebb a középső, a tér felső oldalát elfoglaló Palazzo Salimbeni. Elsőre nyilvános közintézménynek tűnt a nagy vendégforgalom miatt, de kiderült, hogy a legnagyobb Siena-i bank központja. Természetesen a magunkfajta turistákat be sem engedték. Ahogy a portás feje felett bepillanthattunk, nagyon szép dolgokat láttunk. A másik két palota is szépen rendben van tartva.
Pár lépéssel tovább a Piazza Tolomei-en a S. Cristoforo templom homlokzatán túl egy oszlop tetején a közismert motívum, a két gyermeket szoptató farkas jelenik meg. A nevezetes testvérpár, Romulus és Remus Siena történelméhez is szorosan kapcsolódik, ezért ez a motívum léptennyomon megjelenik a városban. Amikor busszal átjöttünk a városfalon már láttunk egyet.
104
Innen már csak pár lépés az Il Campo. Ez egy nagyon érdekes és impozáns hely. Elsősorban tágassága tűnik fel, ami nem megszokott a középkori olasz városok esetében. A félkör alakú tér nagy szabadtéri színházhoz hasonlóan van kialakítva. A színpad helyén az egész teret uraló épület, a Palazzo Publico, melynek tornya meghatározó Siena látképében. A palotában ma részben múzeum, részben az önkormányzat hivatalai kaptak helyet. A páholyok helyén nem túlzottan figyelemreméltó paloták sorjáznak, földszintjeiken ma üzletek, bárok, éttermek. A nézőtér egyetlen építménye egy márványból készült díszkút, a Fonte Gaia.
A városháza régi udvarába be is lehet menni. Az árkádos, szűk térben a hasonló helyeken megszokott kép fogad. Az egész városra jellemző nyers vörös tégla falakon márvány táblák és domborművek egész sora kapott helyet. Itt is megjelenik a farkas motívum. Ebből az udvarból nyílik a múzeum bejárata. A városházának külön bejárata van a térről, itt csak a kapualjba tudtunk benézni.
105
A teret elhagyva délkelet felé, a dóm irányában indultunk el. Egy elég meredek domboldalra kellett fel kapaszkodjunk. A sikátoron visszatekintve még mindig a városháza tornya uralta a képet. Sétánk során véletlenül botlottunk bele a Chigi Saracini palotába. Ez egy nagyon kellemes meglepetés volt. A szépen rendben tartott kapualjban és udvaron körültekintve jól el lehetett képzelni milyen is lehetett az élet pár száz évvel ezelőtt itt. A boltíves mennyezeteket freskók díszítik. Ma valamilyen zenei intézménynek ad otthont, az udvarból egy zenei kiadványokat árusító üzlet nyílik.
106
Innen már csak néhány utcasarok és eljutottunk a dómhoz. Ez az épület együttes talán a város legdíszesebbje. Vörös, fehér és zöld márvánnyal finoman díszített homlokzatával kilóg a város robosztus épületei közül.
Több száz évig épült, a homlokzati mozaikok alig kétszáz évesek. Tartozik hozzá egy harangtorony és mögötte a völgy felé egy keresztelő kápolna, melyet hosszú, meredek lépcsőn lehet megközelíteni. A tér többi épületén is megjelenik a márványdíszítés, csak nem olyan gazdagon. A dóm szomszédságában furcsán hat egy elkezdett, de soha sem befejezett bazilika néhány fala.
107
A keresztelő kápolna egy egészen szűk téren kapott helyet. Megfelelő távolság hiányában alig lehet rendesen megnézni a homlokzatát. A keresztelő kápolnától nem messze egy kilátópontról jól látható a szomszédos dombon álló S.Domenico székesegyház.
Innen visszasétáltunk az Il Campo-ra, majd tovább az egyetem épületéhez. Engem mindig lenyűgöz, ha látom, hogy történelmi falak között folyik az egyetemi oktatás. Itt is ez a helyzet. Most nem tudtunk csak a bejárat mögötti udvarba bejutni. Ott is nagyon szép dolgokat láthattunk.
Elhagyva az egyetem épületét elsétáltunk a Logge del Papa mellett, amely valószínűleg valamelyik pápa látogatására készült, hogy ott tudjon szabadtéri misét tartani Tovább sétálva elmentünk a zsinagóga mellett is, de annyira jellegtelen épület, hogy fel sem ismertük, majd elértük a Piazzale Mercato-t.
108
A piac természetesen üres volt, de a térről visszanézve látszott a városháza épülete egy, a völgy felé néző érdekes fedett tetőterasszal. Kinéztünk a völgy fölé nyúló teraszról, de a kilátás nem mutatott semmi érdekeset.
Ismét érintve a dómot haladtunk tovább és értük el a S.Caterina kolostort. Ez egy nagyon szépen
karbantartott épületegyüttes, melynek udvara és a két templom látogatható. Kellemes sétát tettünk a kolostor udvarán az egykori pápák márvány mellszobraival díszített árkádok alatt. Bár elvileg tiltották, azért sikerült két képet csinálnom a kisebbik, és egyben szebben díszített és régebbi templomban. A nagy templom, mely ma igazán használatban van, sokkal kevésbé látványos, egyszerű kialakítása mellett alig pár freskó díszíti.
109
A kolostort elhagyva, miután lefényképeztük az udvarában lévő kutat, felkapaszkodtunk a szomszédos dombon lévő Domonkos rendi templomhoz, Kilátóteraszáról szépen lehetett látni a belvárost, egyik irányban a dómot, másik irányban a városháza tornyát. A Domonkos rendi templom nem mutatott semmi különlegeset.
Végül Siena ha nem is lopta be magát a szívünkbe, kellemes emléket hagyott. Annak, aki ennyi helyet felkeres Olaszországban, mint mi, mondhatni kötelező pár órát itt eltölteni, és nem is fogja megbánni. Ekkor úgy határoztunk, hogy egy hosszú vezetés után ennyi elég volt nekünk Siena-ból és elindultunk a buszmegálló felé. Addig hezitáltunk a két busz egymástól jó pár száz méterre lévő megállója között a minél hamarabbi visszaérkezés reményében, hogy végül csak egy félórával későbbi járatot értünk el. Hat óra is elmúlt, mire visszaértünk a kempingbe, ahol azonnal nekiláttunk egy grillezés előkészületeinek. Amíg Zsóka pucolta a dolgokat, addig én zuhanyoztam, amíg én sütöttem a krumplit, ő ment el. Így is jócskán sötét lett,
110
mire mosogatással, minden elrakásával végeztünk. Naplóírásról, vagy akár csak a képek áttöltéséről és megszerkesztéséről szó sem lehetett. San Gimignano, 2010. május 28, péntek, 38. nap A tegnapi hosszú nap után a mait lazára vettük. Én ugyan hétóra körül felkeltem és elkezdtem dolgozni a naplón, de Zsóka csak fél kilenc körül keledezett. Ekkor elkészítettük a reggelit és kényelmesen elfogyasztottuk. Utána Zsóka kitakarított, közben én a külső feladatokkal foglalatoskodtam és kimentem fizetni. Fél 12 körül indultunk és gyenge egy órai autózással érkeztünk meg San Gimignano-ba, a Rimor találkozó helyszínére. Itt beregisztráltunk és felmentünk a kempingtől talán háromszáz méterre lévő parkolóba, ahol a találkozó résztvevőit elhelyezték. Felismertük, hogy a mintegy száz parkolóhelyhez mindössze 14 villanycsatlakozás van, azok is egy kupacban a kijárat mellett. Még csak 3-4 kocsi állt bent, azok is a parkoló egy másik sarkában. Mi gyorsan elfoglaltunk egy a villanyhoz közeli helyet és elsőként felcsatlakoztunk. Összeszedtük magunkat és a két órakor a kocsinktól 5 méterre induló busszal bementünk a városba. Az alig ötperces út során megtudtuk, hogy van egy COOP szupermarket, melyet visszafelé feltétlenül meg kellett látogassunk. Amint a kis busz átment a városfalon lévő San Giovanni kapun elénk tárult a csoda. Csavargásaink során jártunk jó pár helyen, de ez valami különleges. Negyed óráig szinte sokkolt a környezet és a hangulat. A belváros nincs egész egy négyzetkilométer, de ez a tömény gyönyörűség. A Via San Giovannin sétáltunk a központnak számító Piazza della Cisterna és Piazza Doumo felé. A szépen rendben tartott épületek alatt kisebb-nagyobb üzletek sokasága kínálja a helyi élelmiszer és ital különlegességeket (köztük a Chianti bor számtalan változatát normál palackban és a híres háncsfonatos üvegben), az értékes és kevésbé értékes ajándéktárgyakat és kézműves termékeket. Közöttük hangulatos éttermek sokasága. A kis település hatalmas turistaforgalmat bonyolít, még ezen a későtavaszi hétköznapon is.
111
A szűk utcákat lépten-nyomon hangulatos terek szakítják meg. A település egy dombon áll, ennek megfelelően sok a meredek utcája.
112
A város alapjában tornyairól nevezetes. Ezekből ma már csak 13 van meg, de az 1300-as években hetvenkettővel büszkélkedhetett. A tornyok elsősorban a családok versengésének eredményei, de védelmi célokat is szolgáltak. Minden esetre még ma is akár merre néz az ember legalább egy, de gyakran több is a szeme elé kerül ezekből a négyzet alaprajzú, dísztelen szürke építményekből. Önmagukban szépnek igazán nem mondhatóak, de ebben a környezetben mindenképpen különlegesek. Ma már nagyon kevésnek van szerepe, egyik harangtorony, egy másik a városháza tornya.
Az utcákon sétálva élveztük a különleges hangulatot, nem is volt kedvünk bemenni a nagyon sok múzeum egyikébe sem. Azért városháza udvarába
113
betértünk, és bepillanthattunk a nagy tanácsterembe is. Az udvarban még tetten érhetőek a korabeli díszítés maradványai.
A Dóm teret elhagyva elsétáltunk a városka másik főutcáján, a Via San Matteo-n, az azonos nevű északnyugati kapuig, majd itt jobbra fordulva pár saroknyira elénk tárult a San Pietro in Forliano templom, és mögötte egy csendes téren a San Agostino templom. Ez utóbbiba be is mentünk, mert útikönyvünk szerint, ugyan egy eldugott helyen, de van egy kép Árpád házi Szent Margitról. A képet Zsóka meg is találta egy nagyobb képet keretező kisebbek sorában a tegnap már említett Siena-i Szent Katalint ábrázoló társaságában. A templom hajójából betérhettünk a vele egybeépült kolostor kerengőjébe, melynek kertje üde színfolt a város kőrengetegében. A boltíves árkád övezte kerengő dísztelenségével vonja magára a figyelmet.
114
A Szent Ágoston templomot elhagyva visszatértünk a San Matteo kapuhoz és egy rövid körbenézés erejéig kiléptünk rajta. Utunkat visszafelé a város nyugati oldalán lévő magaslaton helyet foglaló Rocca di Montestaffoli erőd meglátogatásával folytattuk. Erre a részre már kevés turista merészkedik el, elég meredek hegyoldalt kell megmászni. Az erődből mára csak a határoló falak maradtak meg és egyetlen őrtorony, ahova fel lehet mászni és gyönyörködni a környező tájban és a városka házai fölé magasodó tornyokban. Az erőd falain belül szépen parkosították a területet. Kedves színfolt volt az a hölgy, aki az egyik terebélyes fa alatt hárfázott.
115
Az erődöt egy másik úton hagytuk el, melyet a turisták inkább használnak. Utunk során újabb hangulatos tereket fedezhettünk fel, vagy érintettünk olyanokat, melyeket már korábban felkerestünk, csak most újabb oldalukat mutatták be. Az egyik kis utca végében egy márványdíszítésű kapu keretet találtunk, körülötte három emléktáblával. Ha jól értelmeztem a szövegüket ez a kapu valaha egy kolostor ajtaja volt, ahol a hírhedt főinkvizítor, Fra Savonarola tevékenykedett, de a második világháború partizánjait is emlegeti az egyik. Ma jellegtelen épületek húzódnak meg mögötte, egyikben a városi rendőrőrs kapott elhelyezést.
Ekkor már céltalanul bóklásztunk a városkában élvezve a félreesőbb utcák csendjét és hangulatát. Itt is számos figyelemreméltó részletet találtunk, általában háttérben a sok torony valamelyikével.
116
Az egyik utca végében kilátóteraszra bukkantunk, ahonnan a lankás toszkánai dombok panorámája tárul a szemlélődő elé. Ugyan ezen a délutáni órán már elég párás volt a látóhatár, azért szépen látszott a gondosan művelt mezőgazdasági vidék.
Az egyik utcácskában egy kovácsműhelyre bukkantunk. Bent félelmetes rendetlenség tárul a szemlélő elé, de a bejárat melletti falon a kovácsoltvas termékek széles választékát kínálják az arra járóknak.
117
Még tettünk pár céltalan kört a városban, majd úgy ítéltük meg, hogy minden számunkra érdekeset láttunk. Jó három órát jártuk ennek a kisvárosnak az utcáit és nagyon élveztük minden percét. Nem tudjuk, hogyan fog sikerülni a Rimor találkozó, de ezért a délutánért érdemes volt ide autózni.
A várost a San Giovanni kapun keresztül hagytuk el. Leereszkedtünk a turistabuszok parkolójába, ahol a COOP szupermarketban megleptük magunkat egy fonott üveges Chianti-val az esti vacsorához. Megvártuk a félóránként közlekedő kisbuszt, mely körjárat lévén még egyszer körbevitt a városkában, majd a kempinghez vezető útra fordult.
118
Mire visszaértünk a lakóautóhoz hat óra körül járt az idő. Szépen gyülekeztek a találkozó résztvevői. Mellénk csak egy rozoga olasz kocsi állt be. Amikor kézzel-lábbal számon kértem a komán, aki egyébként velünk érkezett vissza a buszon, hogy miért állt ránk olyan szorosan, szintén kézzel-lábbal elmagyarázta, hogy itt ez így szokás, elegendő annyi helyet hagyni, hogy a szomszéd ki tudja nyitni a kocsi ajtaját. Pont ekkor érkezett meg az első magyar kocsi (ahogy a recepción láttam összesen hatot vártak), egy Pössl. Nagy örömmel üdvözöltük úgy ismeretlenül is egymást és beálltak az olasz túloldalára. Pár perccel később megjött egy magyar lakókocsi is (a találkozó egyetlen lakókocsija), akik Pompei-ből érkeztek, és mint kiderítettük két napja a velük szomszédos kempingben éjszakáztunk. Ők a Pössl túloldalára álltak. Szóltam, hogy gyorsan kössenek fel a villanyra, mert az olaszok kezdték vészesen fogyasztani a csatlakozásokat. Később lett is vita a dologból, mindenképpen szerettek volna kihúzni minket, de sikeresen megvédtük érdekeinket. Talán fél óra sem telt el a lakókocsi érkezésétől, amikor Kecskemétről megérkezett végre egy Rimor lakóautó a magyar táborba. Nekik is sikerült a mi sorunkba beállni, úgy, hogy egy esetleges ötödik magyar kocsinak jusson még hely köztük és a lakókocsi között. Közben ismerkedtünk egymással és kellemesen telt az idő. Az olaszok pedig csak egyre jöttek és mind többen aspiráltak a villanyra. Volt handa-bandázás rendesen, időről időre fellángolt a vita. Talán határozott fellépésünknek köszönhetően a mi elosztótáblánkat végül békén hagyták, de a túloldali nyolc csatlakozásra félelmetes csatlakozókombinációkon keresztül lehet, hogy háromszor annyi kocsi kötött rá. Közben a kocsiban (máshol nem is lehetett volna) elfogyasztottuk vacsoránkat. Sejtve, hogy milyenek lesznek a viszonyok sajtos-vörösboros vacsorát terveztünk már jó előre. Zuhanyozni is elmentünk a kempingbe. Szerencsére az olaszok még nem eszméltek, így nem volt zsúfoltság a zuhanyban, igaz a férfi részben meleg víz sem. Sötétedésre betelt a parkoló, talán nyolcvan kocsi is ált egymás hegyénhátán. Viszonylag hamar nyugovóra tértünk, rajtunk kívül a magyarok mindegyike legalább 500 kilométert tett meg a nap folyamán, és a városkával szemközti dombon lévő kietlen parkolóban nem is lehetett semmit sem tenni. San Gimignano, 2010. május 29, szombat, 39. nap Este meglepően hamar elcsendesedett a cigánytábor és csak nyolc óra felé kezdődött a mozgolódás. Egyben elkezdődött a szomszédos focipálya elfoglalása is. Éppen reggeliztünk (természetesen megint a kocsiban), amikor beállítottak meghívóink, Zelena Feri és Bánfai Zsolt a Levanter Kft.-től. Elég gyűröttek voltak, hiszen tegnap este indultak személykocsival Budapestről és egész éjjel vezettek. Nagy örömujjongással fogadta őket mindenki.
119
A hivatalos program fél tízkor kezdődött és itt vált világossá, amit nekem már tegnap dadogott az egyik recepciós kislány, hogy az előzetes programban szereplő gyárlátogatást törölték. A magyaroknak ez nagy csalódás volt, hiszen, mint kiderült nemcsak mindenkit érdekelt a lehetőség, hanem meghatározó motívum volt a meghívás elfogadásakor. Miután ez Feriék számára világossá vált (amiről tettünk is), el kezdtek szervezkedni. Az első ajánlat egy hétfő reggeli látogatás volt, ami senkinek sem felelt meg, hiszen a társaság felének akkor már Magyarországon kellett munkába állnia, de a másik fele, beleértve minket is vasárnap délben tervezett továbbállni. A magunk részéről nem tudtunk volna mit kezdeni ezen a helyen a vasárnappal. A második ajánlat egy mai látogatás lett, azzal, hogy a gyár természetesen nem dolgozik. Ezt testületileg elfogadtuk és nehogy változzon is valami a lelkesedésből, az azonnali indulás mellett döntöttünk. Két személykocsival (Zsoltnak kétszer is kellett fordulnia) jutottunk el a talán 15 kilométerre lévő Poggibonsi-ba, ahol a gyár van. Toszkána ezen része az igen erős olasz lakóautó gyártás fellegvára. A Rimor két telephelye mellett többek között a Roller Team, a Caravan International, a SEA csoport működtet összeszerelő üzemeket a környéken. Ehhez igazodva a beszállítók is számos üzemet telepítettek ide. A gyárlátogatás végül nagyon jól sikerült. Kis csoportunk minden tagja, korra, nemre, képzettségre, érdeklődési körre való tekintet nélkül nagy figyelemmel és érdeklődéssel hallgatta a bemutatást és nézte végig a gyártás folyamatait. Sajnos olasz kísérőink sem angolul, sem németül nem beszéltek, így Feriék vették át az idegenvezető feladatát, amit nagy hozzáértéssel láttak el. Házigazdáink is igyekeztek, de műszaki dolgokat kézzel-lábbal nehéz pontosan lekommunikálni. Nagyon kedves volt tőlük, hogy fényképezni engedtek. A gyár udvarán láttuk a beszállított üres alvázakat. Meglepő volt, hogy a garázsos kocsik számára készített kiegészítő merevítések milyen gyengének hatottak, ugyanakkor a víztartály és a felépítmény üléseinek biztonsági öveit rögzítő szerkezet milyen robosztus. Ezt követően az előkészítés műhelyeiben jártunk. Itt először a beszállítóktól érkező és minden típushoz egyedileg tervezett és kialakított famerevítésekkel ellátott oldal- és alaplapok véglegesítését láthattuk. Később a bútor elemek szintén egyedileg készült lapokból történő összeszerelését tanulmányozhattuk. Láthattuk, hogy milyen erőfeszítéseket tesznek a tervezők annak érdekében, hogy a kész lakóautó súlyát minél alacsonyabban tartsák.
120
Ezután a tulajdonképpeni gyártósort néztük meg. Itt a csarnokban egy sin fut végig. Erre keresztben hajtanak rá az üres alvázak, a kerekek alatt kis görgős zsámolyok, melyek az alváz tengelytávjától függő sínre kerülnek. Ezután tízen valahány állomáson végighaladva kerül fel a teljes felépítmény. Az alvázra először az alaplemez kerül rá. Ezt előtte alsó részét felfelé fordítva készítik elő a végül padló alá kerülő szerelvények rögzítésével. Ezt követően több állomáson a bútorok és különböző gépészeti berendezések beszerelése történik meg. A következő jelentős lépés az oldallapok rögzítése. Innentől a mennyezetről leereszthető hidakon dolgoznak a munkások. Felkerülnek a hátoldal, az alkóv és a tető szerkezeti elemei. Következő fázisban a belső szerelés folytatódik és az egész autót felülről borító lemez kerül a helyére. Minden közbenső lépésnél tömítőanyagok sokasága kerül beépítésre.
Az utolsó állomásokon már az ablakok, ajtók beépítése, a takaró lécek és köténylemezek felszerelése folyik. Amikor a csaknem kész lakóautó kigördül a csarnok másik végén, már csak a minőségellenőrzés (beleértve a súly ellenőrzését és a vízállóság vizsgálatát) és néhány befejező szerelési munka (lámpák felszerelése, stb.) van hátra. Ezt egy másik csarnokban végzik, ahol az autók már a saját lábukon közlekednek.
121
A Rimor két gyárában a két évvel ezelőtti konjunktúra idején 5000 lakóautót gyártott évente. Ez kb. húsz kocsit jelent napjában. A termelés ma kicsit több mint fele ennek. Ez azt jelenti, hogy napjában mintegy tíz kocsi kerülhet le az általunk látott szalagról, azaz mintegy ötven percenként kell mozdulnia a szalagnak. Azt nem tudjuk hány munkás dolgozik egy-egy állomáson, de a feladatok mennyiségét látva biztos, hogy legalább 4-6 ember kell azok ellátásához. Jól érzékelhető volt, hogy a termelés megszervezése mennyire fontos. Egy részegység hiánya, vagy nem az adott kocsi változathoz szükséges darab diszponálása az egész szalag leállását jelenti. Az is magyarázatot kapott, miért nem lehet egyedi igényeket támasztani. Minden a sorozat dokumentációjától eltérő megoldás a sorozatgyártás egész folyamatát lehetetleníti el. Utólag megértettük, hogy a gyáriak törölték a gyárlátogatást a hivatalos programból. Ha csak minden ötödik résztvevője a találkozónak jelentkezik egy ilyen programra, teljesen kezelhetetlen tömeg gyűlt volna össze és sokat vett volna el az egész élményből. Örültünk annak is, hogy nem működött a gyár, mert így sokkal nyugodtabb körülmények között láthattuk, jobban megnézhettük a dolgokat. A mintegy kétórás, nagyon érdekes gyárlátogatás után rövid időre visszatértünk a lakóautóinkhoz, de csak azért, hogy mindenki felfrissítse magát, mert utána testületileg átvonultunk megnézni a kiállított 2011-es típusokat. Talán 10-15 különböző méretű és kialakítású kocsit vonultattak fel. Igazodva az olasz piac igényeihez a nagyméretű alkóvos kocsik voltak túlsúlyban. Láttunk pár szép részletmegoldást, de a magam részéről alapvető újdonságot nem fedeztem fel. Egy óra is elmúlt, mire a program szakmai részével végeztünk. A szabadidős programok háromkor kezdődtek. A mi társaságunk többsége a város meglátogatása mellett döntött, de nem a szervezett (olasz nyelvű) vezetéssel, hanem kiscsoportosan. Mindenki visszavonult ebédelni, mi csak egy kis epret ettünk és a naplón szorgoskodtam egy gyenge órácskát.
Végül mire kis csapatunk összeállt éppen elment púposra tömve a háromórás busz. Úgy határoztunk, hogy gyalog nekivágunk. Én örültem a megoldásnak,
122
mert tegnap nem volt módom távoli képet készíteni San Gimigano-ról. Ezt most bepótoltam. Félúton járhattunk, amikor a következő busz esedékes lett. Egy megállóban megvártuk és azzal mentünk el a San Giovanni kapuig. Nekünk már nem jelentettek újdonságot a látottak, Feri és Zsolt is járt már erre korábban többször is. Mi igyekeztünk idegen vezetni a többieket. Nagy meglepetésünkre a városháza előtti téren a számos vezetett csoport egyike magyar nyelven kapta a tájékoztatást. Zelena Feriék éltek az alkalommal és beváltották ígéretüket, hogy a társaságot meghívják a Plazza della Cisterna-n lévő többszörös világbajnok fagylaltozóba. A tér közepén lévő kút lépcsőjére telepedve fogyasztottuk el fagyinkat. Tegnapi tapasztalataink alapján vezettük a társaságot a Szent Ágoston templomba (ahol éppen egy esküvő ért véget), és mutattuk meg a tegnap felfedezett Szent Margit képet és a kerengőt. Még sétáltunk kicsit a városban, majd öt óra körül elhatároztuk, hogy visszatérünk a találkozó színhelyére. A San Giovanni kapunál vagy húsz percet kellett várjunk a buszra, de felfértünk. Visszaérve a lakóautóhoz gyorsan elmentünk zuhanyozni és átöltöztünk a hét órakor kezdődő esti grillparty-hoz. Társaságunk egy kis előzetes pálinkázással (köszönet Zelena Feri papájának) melegített be. Utána levonultunk a focipályán felállított sátorhoz ahol már sültek a dolgok. Bár elég népes volt a vendégsereg, kaja, bor volt elég és finom is volt, csak a rendelkezésre állással volt némi gond. Az egész este nagyon kellemesen telt. Az olaszok sem voltak olyan hangosak, mint azt várni lehetett. Azért mégis csak látszik, hogy ez már nem Dél-Olaszország. A kaja végeztével visszatért társaságunk a kocsikhoz, hogy ott folytassa a beszélgetést és elbúcsúzzon Gabrielláéktól, akik még az este folyamán elindultak haza lakókocsijukkal. Csak akkor mentünk vissza a nagy sátorhoz, amikor Atilla átvehette a találkozóra legmesszebbről érkezőnek járó díjat. Még kicsit beszélgettünk, de Atilláék, akik hajnali négykor terveztek indulni, és Feriék, akik előző éjjel nem aludtak, hamar nyugovóra tértek. Passignano sul Trasimeno, 2010. május 30, vasárnap, 40. nap Este viszonylag hamar véget ért a bulizás a sátornál. Legalább is nem zavart minket. Reggel fél nyolc körül ébredtünk. Addigra Atilla és Réka már messze jártak. Megreggeliztünk, beszélgettünk egy kicsit Andrással és Júliával. Mindketten dél felé terveztünk indulni. Tíz óra előtt megérkeztek Feriék is, ma kicsit kevésbé voltak gyűröttek. Megtudtuk, hogy nincs már hivatalos program. Eddigre nagyon sok olasz is elindult. Beszélgettünk még egy jó fél órát, majd
123
Feriék elbúcsúztak. Rájuk még várt a munka és utána kicsit turistáskodni is terveztek. Ők csak holnap indulnak vissza, reggel még lesz dolguk a gyárban. Mi is elkezdtünk készülődni, hogy ha találunk vasárnap nyitva tartó szupermarketet még elérjük. Ezek általában egykor bezárnak. Tizenegy óra után útrakészek voltunk, elbúcsúztunk Andráséktól és elindultunk a Trasimeno tó felé. Jól éreztük magunkat az elmúlt két napban. Olyan emberekkel ismerkedtünk meg, akik szintén szerelmesei a lakóautózásnak, kempingezésnek. Sokat beszélgettünk tapasztalatainkról, élményeinkről. A gyárlátogatás különleges élmény volt. Sokat tanultunk egymástól és a gyárban is. És mindezek tetejében ott volt San Gimignano, ez a gyöngyszem, melyre nem hiszem, hogy magunktól rátaláltunk volna. Zelena Feri és Bánfai Zsolt nagyon jó házigazdánk volt, köszönet nekik ezért a két napért. Elhagyva San Gimignano-t Rózsi nem azon az úton vezetett Siena irányába, mint hozott. Most érintettük Poggibonsi-t. Elmentünk a tegnap meglátogatott gyár mellett is. Az egyik körforgalomból egy kijárattal előbb hajtottam ki. Nem bántuk, mert elénk toppant egy Lidl. Csak az volt a baj, hogy be volt zárva. Felérve a Firenze – Siena – Perugia kvázi-autópályára enyhe forgalomban hajtottunk úti célunk felé. Még megálltunk tankolni, mert tapasztalat szerint ezen a vidéken olcsóbb a gázolaj, mint a szomszédos területeken és most mindenfelé olcsóbbnak tűnik, mint az elmúlt hetekben. Márpedig mi várhatóan a következő két hétben el tudunk lenni egy teli tank gázolajjal. Azt a Lidl-t, ami miatt elindultunk, viszont nem láttuk. Gyenge két órás autózással értük el célunkat Passignano sur Trasimeno-t. Az autópályáról lehajtva pár száz méterre a tóparton megtaláltuk a kinézett kempinget. Ez az ADAC CampCard rendszerben napi 17 €-ért szerepel, de 7=5 kedvezményt ígért. Mint kiderült a 7=5 nem jár a kártyához, de azért maradtunk, mert egy szépen rendben tartott kis kemping, tulajdonképpen egy szálloda kertjében. A vizesblokkok tágasak és jól felszereltek. Van saját medencéje és partszakasza ahol elvileg be lehet menni a tóba. Holland érdekeltség lehet, de vannak németek is. A hétvége látszatra nem érintette, egyetlen olaszt sem láttunk a vendégek között. Kaptunk helyet közel a tóparthoz, úgy, hogy elég nagy a parcellánk, ki tudunk húzni kötelet (mosnunk is kell a hét során) és van kilátásunk a tóra. Gyorsan elfoglaltuk helyünket, találtunk az elosztótáblában egy 10 Amperes csatlakozást, arra kötöttünk rá. Kiraktuk az ágyneműt szellőzni, utoljára Szicílián volt módunk rá. Kiültünk a kocsi elé, én a naplóban felhalmozott immár kétnapos lemaradásomat igyekeztem behozni, Zsóka miután kitakarított (az elmúlt két napban sok apró követ hoztunk be) kicsit olvasott és elkezdte készíteni spagettit vacsorára. Élveztük a nyugodt környezetet, hogy visszazökkenhettünk szokásos ritmusunkba.
124
Estére feltámadt a szél, és nagyon kellemetlen lett, hamar be kellett jönni. Passignano sul Trasimeno, 2010. május 31, hétfő, 41. nap Reggel zárt és esőt ígérő felhőzetre ébredtünk. Reggelire a két napja vett, és mára elég száraznak tűnő kenyeret bundáztuk meg. Utána dacolva az esőveszéllyel felültünk a motorra és elindultunk a tíz kilométerre lévő Magione-ba, ahol otthoni kutakodásom szerint van egy Lidl. Kis motorunk szépen elvitt a célhoz, csak a Lidl nem volt ott. Jártunk már párszor így, azért bosszantott. Visszaindulva betértünk egy Hurra! Discont-ba, de nem volt sok nekünk kellő dolguk és a zöldségek is elég fonnyadtak voltak. Tovább jőve megálltunk egy Penny Market-nél, ahol majdnem mindent sikerült beszereznünk. Visszatérve a kempingbe letettük a motort, elpakoltuk a vásárolt dolgokat és továbbra is figyelmen kívül hagyva az esőveszélyt gyalog elindultunk Passignano felderítésére. Azt reméltük, hogy egy parti sétányon tudunk bejutni, de csalatkoznunk kellett. Az út első szakaszát a járda nélküli országút mellett tettük meg. Elérve a kikötőt tudtunk lemenni a partra. A kikötőnek van sport része és kereskedelmi része is. A közeli szigetekre és a tó többi településére is innen indulnak a turistahajók. A párás idő ellenére szép kilátás nyílt a tó mentén.
A kikötőt elhagyva átsétáltunk a városka történelmi részébe. A legjelentősebb épület a középkori vár, mely messziről magasodik a település fölé. Hozzá csatlakozik a régi fallal védett lakóváros. Van ezen kívül egy modern templom a part közelében. És van számos hangulatos utcája szép épületekkel, kedves kis üzlete, keskeny sikátora, terecskéje, rajtuk barátságos éttermekkel. A parti rész jellegzetes üdülőhely, árnyékos sétánnyal, kávézókkal és egyebekkel.
125
126
Utunk elején megtaláltuk a turista információs irodát, de az csak háromkor nyit. Elindultunk hát a városba, felmásztunk a várhoz, de kiderült, hogy az is csak háromkor nyit, de hétfőn egész nap zárva van. A városkában tett sétánk során érintettük azt az emlékművet, mely a második világháborús bombázások áldozatainak állít emléket. Ez a vidék, így Arezzo is, súlyos károkat szenvedett az angol-amerikai bombatámadások idején. Elsétáltunk a vasútállomásra, hogy tájékozódjunk a menetrendről. Kiderült, hogy gyakorlatilag egyetlen vonat jöhet szóba Perugia felé, ez 9.52-kor indul és fél óra alatt van bent. Visszafelé valamikor öt óra körül indul és nem tudni, hogy Perugia-ban mennyire van a pályaudvar a történelmi várostól. Itt viszont a pályaudvar van vagy jó két kilométerre a kempingtől, amit értelmesen csak motorral lehet leküzdeni. Mindezt összevetve nem érdemes vonatozni, ha már elő kell venni a mocit, az a húszon valahány kilométer leküzdhető. Pillanatnyilag ez a stratégia.
127
A vasútállomás felé sétálva láttunk egy elhagyott gyártelepet, mely, ha jól értelmezzük a feliratokat, valamilyen repülőipari gyár lehetett valaha. Mire a vasútállomáson végeztünk, a felhők látszatra kezdték komolyan venni a dolgot és nekünk sietősre kellett fogni lépteinket, ha nem akartunk megázni. Az információs irodához érve el is kezdett esni. Gondoltuk, majd ott kivárjuk a végét. Mint kiderült az iroda hétfőn egész nap zárva tart, így csak az ereszét használhattuk védelemnek. Pár perc után, amikor világossá vált, hogy nagy eső nem lesz, úgy határoztunk, elindulunk vissza a kempingbe. Jól tettük, mert bár utunk nagy részén enyhén esett, a fák adtak elég védelmet, hogy ne ázzunk el. Visszaérve a kempingbe elkezdtük megfőzni lencselevesünket és elfogyasztása és a szokásos esti tennivalók elvégzése után hamar behúzódtunk a lakóautóba. Én még megpróbáltam csökkenteni lemaradásomat a naplóban. A San Gimignano-ban töltött napokról készült részeket kivonatként is elkészítettem, hogy esetleg elküldjem Zelena Ferinek valamilyen felhasználásra. Passignano sul Trasimeno, 2010. június 1, kedd, 42. nap Reggel szikrázóan tiszta időre ébredtem. Hamar ki is mentem csinálni pár felvételt a tó környékéről. Természetesen a közeli Passignano látszott a legjobban, de a tőlünk keletre lévő Monte del Lago és az átellenes oldalon lévő Castiglione del Lago is jól kivehető volt. Természetesen a közelebb lévő
128
Mggiore és Minore szigetek is jobban mutattak, mint általában.
A nyugalmas reggelt kihasználva készítettem pár felvételt a házigazdánknak számító kis szállodáról és a kempingről is. Nem feledkeztem el saját lakóautónkról és a nap, mint nap elénk táruló panorámáról sem. Később, amíg Zsóka felébredt a tegnapelőtti nap eseményeinek rögzítésével foglalatoskodtam. Mára motoros túrát terveztünk a tó nyugati oldalán lévő Castglione del Lago megtekintésére. Nem sokkal tíz óra után indultunk. Először megálltunk Passignano-ban a turista információs irodánál, hogy begyűjtsünk pár segédanyagot a következő 10-12 naphoz. Sikerrel jártunk, egy nagyon készséges, angolul szépen beszélő hölgy ellátott minket szinte mindennel. Kaptunk 25.000-es szintvonalas térképet a tóról és környékéről, városi térképet Assisi-ről, Perugia-ről, Cortona-ról és más helyekről. Tovább menve jó húsz kilométeres motorozással jutottunk el célunkhoz. Különösen az út első fele volt kellemes, ahol szinte nem volt forgalom. A tó nyugati partján húzódó 71-es úton már jócskán találkoztunk kamionokkal. Castiglione del Lago-ban egyenesen a fallal körülvett történelmi városhoz mentünk. Letettük a motort az egyik kapu mellett és neki indultunk a nem túl nagy városnak. Útikönyvünk és a helyben beszerzett tájékoztató is két dolgot ajánl megnézni, a középkori erődöt és a hozzá fedett átjáróval csatlakozó Della Cogna palotát. Ez utóbbiban van a közös bejárat. Úgy határoztunk, hogy rászánjuk a 4 €-s belépőt (itt csak egy euró kedvezményt kaptam). Ide siettünk, hogy még az ebédidő előtt bejuthassuk.
129
Nagyon kellemes jó egy órát töltöttünk bejárásukkal. A palota fő szárnyának földszinti termei vannak megnyitva. A mellékszárny és az emeleti rész az önkormányzat irodáinak ad otthont. A látogatható termekben szerény kiállítás tekinthető meg a terület történetéről. A fő durranás a számos gyönyörű freskó, mely a helységek mennyezetét díszíti. A nagyterem oldalfalai is ilyen díszítést kaptak.
A palota megtekintése után a keskeny átjárón átmehettünk az erődbe. Ez az átjáró a városfal palotát és erődöt összekötő mintegy kétszáz méteres darabjára épült, Olyan keskeny, hogy két ember csak lapjával fér el egymás mellett. Oldalfalain, talán öt méterenként lőrésszerű nyílások vannak mindkét irányban. Ezen bonyolódik le a teljes oda-vissza gyalogosforgalom az erődbe. Szerencsére mi csak visszafelé találkoztunk egyetlen szembejövővel.
130
Az erőd alaprajza ötszögletű. A sarkokon tornyokkal. Ezek közül négy a városfal részét is képezi, a főtorony van a város felé eső belső oldalon. A tornyokat keskeny járdák kötik össze a falak tetején. Itt csak egy irányban lehet közlekedni és léptennyomon táblák hívják fel a figyelmet a veszélyre. Az erőd belső területén, kihasználva a lejtős terepet, ma egy szabadtéri színpadot alakítottak ki. Van ott még egy büfé is és pár romos épület. A belső részt nem lehetett látogatni, de az egyik sarok toronyba és a főtoronyba fel lehetett mászni. Csodálatos kilátás nyílt a tóra és környékére. Az idő még mindig viszonylag tiszta volt, a pára még nem takarta el a tó felszínét.
131
Az erődöt a keskeny átjárón hagytuk el és a palota főbejáratán távoztunk. Elkezdtük sétánkat a városban. Ez tulajdonképpen egyetlen utcát, a Via V.Emanuele-t jelenti. Közvetlenül a palotával szemben, - kicsit váratlanul, - a kórház modernnek számító blokkja. Gondoljuk egy leszanált területre építhették valamikor a XX. században. Az egyetlen utca hasonlít a korábban meglátogatott városok sétálóutcáihoz. Itt nem törekedtek a régi stílus tartására, láttunk pár modernebb épületet is. Természetesen üzletek sora kínálja az ilyenkor szokásos árukat.
132
Több, helyi élelmiszerkülönlegességet áruló boltot láttunk a San Gimignanoban már megcsodált gusztusos körítéssel. Első alkalom volt, hogy szarvasgombát láttunk élőben. Ára hírnevéhez igazodó volt.
A meglátogatott palotán és erődön kívül még a turistatérkép sem jelez többet két templomnál. Az egyiket, a Mária Magdolna templomot meg is látogattuk, de nem túl sokat mutatott belülről. Még egy aprócska tér, szökőkúttal a közepén nyújtott kellemes látványt.
A fallal körülvett városrészt a nyugati kapun keresztül hagytuk el. Itt egy kilátóteraszról láthattuk, hogy szemben pár korábban meglátogatott hellyel, Castigliano del Lago nemcsak a történelmi várost jelenti. A várdomb mögötti síkságon mára kiterjedt város épült ki. Visszatértünk motorunkhoz és megpróbáltuk, sikertelenül, körbe motorozni a várat, majd elindultunk visszafelé azon az úton, amelyen érkeztünk. Jövet láttunk egy Lidl-t, ezek is olyanok, ha az ember nem keresi, elé toppannak, ha meg keresi, nem biztos, hogy megtalálja. Vettünk pár olyan különlegességet, melyet választékukból megszoktunk és magamnak pár
133
dolgot a műhelybe. Itt szólított le egy idős hölgy magyarul. Hosszan mesélte élete történetét és látszatra nagyon örült, hogy valakivel magyarul beszélhet. Kalandos előzmények után itt kötött ki és éli nyugdíjas éveit egy elmondása szerint elég nagy saját villában. Nagyon aranyos volt. Megadta a telefonszámát, de nem hiszem, hogy valaha is felhívjuk. Ekkor már az olaszok számára rendesen benne jártunk az ebédidőben, így gyenge forgalom mellett motorozhattunk visszafelé. Betértünk Tuoro sul Trasimenoba. Ez egy kis falu pár kilométerre a tótól, már erősen dombos vidéken. Kis motorunk küzdött is néha a meredekkel. A leírások szerint egy ókori ásatás a fő attrakció, de mi nem igazán lelkesedünk az ilyesmiért.
Mellette a templomot és a városházát említik még. Egyik sem látszott különösebben érdekesnek. A templomba be is mentünk és előzetes megérzésünket beigazolódva távoztunk. Szívesen megnéztük volna azt a magánmúzeumot, mely előtt motorunkat letettük és az olívaolaj és bor készítés eszközeit ígérte bemutatni ezen termékek árusításával egybekötve. Sajnos zárva volt. Tuoro-t elhagyva leereszkedtünk a völgybe és továbbhajtva keletre hamar elértük a kempinget.
134
Még korán volt és az idő továbbra is gyönyörű. Kisebb karbantartási munkákkal foglalatoskodtunk (például ismét eltörött a szúnyoghálós ajtó reteszének rugója), majd a következő napok programjának pontosítása volt a feladat. Korán kezdtük el a vacsora készítését, mert a tegnap beszerzett kolbászok megsütése, a szokásos köretekkel, szerepelt a programban. Meleg napsütéses időben kezdtünk neki a feladatnak, egyetlen kisnadrágban forgattam a lassan sülő krumplit. Egyszer csak felfigyeltünk, hogy a szomszéd hollandok valamit nagyon figyelnek a parton. Egy kis barna szőrös állat, mint később kiderült vidra, mászott ki és keresett valamit. Én is gyorsan előkaptam a gépet és még sikerült készítenem róla egy képet, mielőtt az egyik holland a lakókocsijának ajtaját becsapva el nem ijesztette. Még a vízben is le tudtam kapni, ahogy elúszott.
Nem sokkal később hirtelen feltámadt a szél, még az előtetőt is be kellett húzni, és nagyon hűvös lett. Az itteni alacsony feszültség mellett alig tudott szegény grillünk megbirkózni a kolbászokkal. Kimondottan kellemetlen időben fejeztük be vacsoránkat. Gyorsan elmosogattunk és eltettük a dolgokat, majd lezuhanyoztunk. Hamar be kellett húzódjunk a lakóautóba. Eddigre teljesen befelhősödött. Passignano sul Trasimeno, 2010. június 2, szerda, 43. nap Hát ez a nap majdnem esőnapra sikeredett. De ne menjünk a dolgok elé. Reggel hétkor keltem, és mivel mára egy motoros kirándulást terveztünk Perugia-ba, egyből nekikezdtem a még mindig egynapos lemaradás csökkentésére a naplóírásban. Már reggel zárt volt a felhőzet és amolyan esőt ígérő felhők voltak mindenfelé. Zsóka is a kirándulás reményében nyolckor kelt és a megszokott menetrend szerint készítettem el a reggelit. Mire kiültünk volna enni, elkezdett esni. Szerencsére a szél nem fújt, így kihúzhattuk az előtetőt és alatta vidáman elvoltunk. Csak a vödröket kellett cserélgetni az előtetőről a kocsi mellett lefolyó víz megfogására, elkerülendő azt, hogy a műfű elázzon.
135
Tizenegyig változó erősséggel, de folyamatosan esett. Ekkor elállt, de a felhők még nem akartak oszladozni. Eddigre a naplóírást régen befejeztem és elmentem internetezni. Adtak egy gépet ingyen(!) és a meglepően gyors internet kapcsolaton elküldtem a naplókivonatot Zelena Ferinek (aki később SMS-ben visszaigazolta vételét). Megnéztem a bankot is, sajnos letölteni nem tudtam, mert valami nem jól volt beállítva. Azért jó pár száz eurónyi kártyaforgalom elszámolását le tudtam jegyzetelni. A mailben láttam az Elmű visszaigazolását a számla kifizetéssel kapcsolatos témában, 14.-én fogják lehívni. Gondolom lesz majd valamennyi kamat is rajta. Megnéztem azt is, mit tudok kezdeni a 12.-én lejáró OTP Euro lekötéseimmel. Más érdekeset nem láttam. Visszaérve a kocsihoz még mindig bizonytalan volt az idő, ezért a banki adatok rögzítésével és a következő hetek útvonalainak megtervezésével múlattuk az időt. Kettőre a felhők nagy része eltűnt és a nap elkezdett keményen sütni. Több szomszéd ki is feküdt a strandra. Mi úgy határoztunk, hogy Perugia-ról már szó sem lehet, de egy kisebb motoros kirándulás még belefér. A keleti part bejárását céloztuk meg. Háromnegyed háromkor indultunk felkészülve arra, hogy esetleg kapunk egy, akár kiadós esőt is. Első állomásunk Monte del Lago, egy kis félsziget csúcsán lévő magaslat tetején álló kis település volt. A település határában egy parkolóban tettük le a mocit. Itt van egy nagy kilátóterasz is, feltehetően sokan szokták innen nézni a naplementét. Mi is készítettünk egy felvételt, bár a felhős-párás időben nem volt igazán jó a panoráma. Ezután tettünk egy sétát a településen. Láttunk pár kedves utcarészletet.
136
Láttunk egy érdekes, a régi várfalra, feltehetően sokkal később épült háromszintes palotát, mely jelenleg átépítés alatt áll, de nem derült ki mi lesz a rendeltetése. Mindenesetre akár szálloda, akár tréningközpont lesz, vagy bármi más, nagyon szép lesz.
A rövid séta után felültünk a mocira és elindultunk dél felé. Pár kilométerre egy romos vár hívta fel magára a figyelmet. Felmásztunk hozzá, de be volt zárva. Semmilyen tábla nem jelezte, semmi sem utalt arra, hogy mi is volt, mire szolgált, ki és mikor építette. Rajtunk kívül sokan másztak fel és tértek vissza csalódva. A magaslatról jó távoli képet lehetett készíteni Monte del Lago-ról. Visszaülve a motorra tovább hajtottunk dél felé. Átmotoroztunk San Felicianon és érintettük San Savino-t. Innen ugyanazon az úton jöttünk, mint két napja. Most fény derült az akkor nem talált Lidl rejtélyére. Közvetlenül a Hurra Discont után megtaláltuk, ott ahol előzetesen vártuk, rajta egy hatalmas „Eladó” táblával. Az úton ilyenkor szokásos táblák leszerelve, bevásárló kocsik elszállítva. Utunkat most Magione belvárosa felé folytattuk. Szerettük volna megnézni a Máltai lovagok kastélyát, a Castello dei Cavalieri di Malta-t. Meg is találtuk. Nagyon jó állapotban van, ma is használja a lovagrend. Ünnepnap lévén be volt zárva. Megkíséreltük kívülről lefényképezni, de a kertjében álló magas tujáktól semmilyen nézőpontból sem lehetett igazán látni.
137
Eddigre már nagyon befelhősödött, sőt Magione-ban kaptunk pár cseppet is. Gyorsan felültünk a motorra és passzolva Magione másik nevezetességét, a Lombard tornyot, sietve elindultunk vissza. Erős ellenszélben, egyre sötétebb felhők alatt motoroztunk, de beértünk a kempingbe szárazon. Nem sokkal később egy kisebb zápor futott át a területen. Levetkőzés után megmelegítettük lencselevesünket és az előtető alatt kellett elfogyasszuk. Később kitisztult az idő, most, hét órakor, még a nap is süt. Este megint meglátogatta a kempinget a vidra. Holnapra eredetileg mosást terveztünk. Az időjárás előrejelzés délelőttre napos-felhős, délutánra esős időt ígér. Valószínűleg elhalasztjuk péntekre az akciót, akkorra napsütést ígérnek. Hogy a holnapi nappal mit kezdünk, azt még meglátjuk. Passignano sul Trasimeno, 2010. június 3, csütörtök, 44. nap Tegnap este végül szép tiszta lett az idő és hetek óta először ki tudtunk ülni játszani egyet. Igaz gyorsan hűvösödött és elő kellett venni a gyapjútakarókat. Mivel reggel elment az az olasz lakóautó a szomszéd kempingből, aki a kilátásunkat eltakarta, gyönyörködhettünk a kivilágított szomszédos településben. Ekkor még bíztunk benne, hogy ma szép napunk lesz és tudunk egy jót kirándulni. Végül ez a nap igazi esőnap lett. Reggel hétkor arra ébredtem, hogy csöpög az eső. Gyorsan felöltöztem és kimentem kiüríteni az éjjel teljesen megtelt WC-t, számítva arra, hogy ma még lesz rá szükség. Ez a forduló még csak ijesztgetés volt. Simán meg tudtunk reggelizni, sőt még el is kezdtünk készülődni egy motoros kirándulásra Cortona-ba. Már majdnem kész voltunk, amikor tíz órakor el kezdett esni, nem túl erősen, de annyira minden esetre, hogy ne induljunk el egy közel ötven kilométeres túrára. Jól tettük, mert később erősödött az eső és kettőig meg sem állt. Most nem húztuk ki az előtetőt és a kocsi tetejéről minden víz arra a területre folyt, ahol kint szoktunk ülni. Bár igyekeztünk vödörbe felfogni a nagyját, azért rendes tócsán kellett átvergődnünk, ha el akartuk hagyni a kocsit. A műfüvet felszedtük, hogy ne süllyedjen el a sárban. A többi kempinglakóhoz hasonlóan mi is behúzódtunk a kocsiba és olvasással ütöttük el az időt. Az esőhöz elég hűvös idő is társult, így utunk során először forralt bort készítettünk.
138
Négy órára kissé megemberelte magát az idő, és szóba jöhetett, hogy elmenjünk a négy kilométerre lévő EuroSpin-be. Ez a távolság gyalog sok, bringázásra a környező utak nem igazán alkalmasak, maradt a legkevésbé sportos megoldás, a motor. Fél öt körül indultunk és egy jó órával később már vissza is értünk. Vettünk krumplit, amiből teljesen kifogytunk, és nagy örömünkre kaptunk egykilós tonhal konzervet. Próbára vettünk egyet és most az elkészítésével kapcsolatban mindenféle terveket szövögetünk. Vettünk tartalék strandpapucsokat és egy elég gagyi takarót a mocira. Visszatérve a kempingbe elkészítettük a vacsorát és bízunk benne, hogy még talán pár percre ki tudunk majd ülni. Holnapra mindenképpen a mosás a preferált program, reméljük, jók lesznek a feltételek. Passignano sul Trasimeno, 2010. június 4, péntek, 45. nap Végül nem tudtunk kiülni, mert kilenc utánig terveztük a következő heteket. Mire végeztünk a zuhanyozással majdnem tíz óra lett. Reggel már öt órakor látszott, hogy szép tiszta reggelünk lesz. Végül hét órakor keltünk, nem volt egész 15 fok. Nyolcra kipörgött az első 7 kg-os adag, kihúztam többlet szárítóköteleket, Zsóka pedig túl volt egy takarításon. Háromnegyed kilencre elkészült a második adag, az első már ott lógott a köteleken és a reggeli is többé-kevésbé elkészült. Fél tízre a szikrázó napsütésben minden száradt és meg is reggeliztünk. Ekkor a fő feladat a ruhák forgatása és rendezése a mindenkori napsütésnek megfelelően. Én egy kisebb karbantartást szerveztem, fő cél az összes jármű keréknyomásának ellenőrzése és korrigálása. Ehhez Zsóka bringájának hátsó kerekébe beszereltem azt az autószelepes belsőt, amit még Velence mellett vettünk. Közben Zsóka még kézzel kimosta a paplan és párnahuzatokat, ezek már nem fértek bele a gépi menetekbe. Egy óra utánra száradt meg minden és tudtuk elrakni, visszahúzni a tiszta göncöket. Ekkorra kezdett el befelhősödni és mi örömmel állapítottuk meg, hogy sikeresen letudtunk egy nagymosást. Még korán volt és bár egyre csúnyábbak lettek a felhők, úgy határoztunk, hogy bepótoljuk a tegnap elmaradt kirándulást Cortona-ba. Háromnegyed kettőkor indultunk. Az olaszok ebédidejében kis forgalom mellett szépen haladtunk eleinte a három napja bejárt úton, majd északnak fordulva tovább. Kis motorunk szépen felvitt a meredek utakon a történelmi város határáig. A véletlen úgy hozta, hogy a Piazzale Garibaldin kötöttünk ki, és itt tettük le a járgányt.
139
A kilátóteraszról lenézve szépen látszott a Trasimeno tó, tőle jobbra a környező dombok és közvetlenül alattunk egy temetőkert mellett a S.Maria delle Grazie templom.
Utunkat a Palazzo Venuti-nál kezdtük. Az utóbbi napokban megszokott, ezekre a toszkánai hegyi óvárosokra jellemző kép fogadott. Hangulatos utcák, lépcsők, turistákat hívogató üzletek, passzázsok, kiállítások sokasága. Ami meglepő volt, hogy itt nagyon sok a régiségbolt. A Via Nazionale-n haladtunk a Városházának is helyt adó főtér, a Piazza della Republca felé.
Ebben a városrészben számos palota mellett mehettünk el. Mindegyike rendezett, jó állapotban. A két év előtti dél-olaszországi tapasztalatok után ez nagy örömmel töltött el minket. 140
A Piazzale Republica hangulatát a városháza épülete adja meg. Sokat ront az összképen, hogy egyik felét éppen renoválják. Azért ez a terület még mindig a turisták legkedveltebb célpontja. Ennek megfelelően számos üzlet, étterem, bár található itt. Utunkat a Piazzale Signorelli felé folytattuk. Itt a múzeum és a színház épülete a legfigyelemreméltóbb. Innen a dómhoz sétáltunk. Ez itt a város szélén, közvetlenül a városfal mellet kapott helyet. Az előtte elterülő kis tér egyben egy kilátóterasz is az északi irányban, ahonnan a jellemző toszkánai táj, a szőlő és olajfa ültetvényekkel borított lankás dombok láthatóak az elszórtan elhelyezkedő tanyaházakkal. A város alatt egy temető látható.
141
A dómba be is mentünk, de nem adott maradandó élményt. Ezzel tulajdonképpen a turisztikailag legfontosabb helyeket bejártuk és nekikezdhettünk egy városi sétának. Ez itt nem is olyan egyszerű. Cortona az elmúlt hetekben meglátogatott városoknál is sokkal jobban hegyes-völgyes. Kimondottan meredekek utcái. Nem is aszfalttal vannak burkolva, hanem megmaradtak a hagyományos kockakőnél. A Dómteret elhagyva utunkat, némi kitérőkkel a Szent Ferenc székesegyház felé folytattuk. A meredek domboldalon álló templom belül többet mutatott, mint kívülről. Itt is, mint később más templomokban is találkoztunk azzal a megoldással, amihez hasonló, Santiago de Compostella-ban van, hogy az oltár mögött a hívők felmehetnek az ereklyéhez, itt a Szent Kereszt egy darabjához. Érdekesek voltak a templomokban szokatlanul kényelmesnek tűnő padok is. A templom mellett a korábbi kolostorépületet tatarozzák.
A térkép szerint Cortona-ban nemcsak templomból van véleményünk szerint a múltban is bármikor felmerülő igénynél sokkal több, hanem monostorból, papi szemináriumból és egyéb egyházi épületekből. Hat-nyolc ilyen jellegű hatalmas épülettömböt is találhat a figyelmes szemlélő. Feltételezzük, ezek ma már nem mind szolgálnak eredeti rendeltetésüknek megfelelő célokat. A S.Chiara monostor érintésével tartottunk kelet felé. Elmentünk a festő, Pietro Barrettini egykori háza mellett, de nem másztuk meg a dombot a S.Antonio templom kedvéért, hanem a Via delle Santuccen folytattuk utunkat tulajdonképpeni célunk, az erőd felé. Itt láthattuk, hogy Cortona esetében mennyivel tágasabb a fallal körülvett város, mint azt más esetekben láthattuk. Kiterjedt olajfaültetvények és kertek is a találhatóak a falakon belül. Láttunk pár hangulatos utcarészletet. Érdekes volt felfedezni, hogy a Georgia-i Egyetem működtet itt egy intézetet, hogy milyet, az nem derült ki a számunkra, a Le Santucce nevű, korábban talán udvarháznak használt épületben.
142
Ekkor értük el a városfal déli részét, közel a keleti végéhez és egyben egy kálvária ötödik stációját. Emlékeim szerint kálváriával eddig csak Magyarországon találkoztunk. Ez két egymással kb. 60 fokos szöget bezáró és elég meredek utcán épült, talán nem is olyan régen. Az egyes stációkat mozaik képek jelenítik meg. Érdekes módon itt nem a Golgotát jelképező három kereszt a célpont, hanem a Santurio S.Margherita székesegyház és a hozzá csatlakozó, és ma is működő kolostor. Másik eltérés, hogy itt nem 12, hanem 14 stáció van, egy-egy mutatja be Krisztus levételét a keresztről és sírba helyezését. Mint visszaúton tapasztalhattuk, van egy, nevezzük nulladik stáció is, ez tulajdonképpen egy emléktábla, mely tájékoztat arról, hogy a kálváriát a felette lévő templom névadója S.Margherita emlékére építették születésének 700., halálának 650. évfordulójára. A kálvária megmászásával nem a templom homlokzatához, csak az előtte lévő tágas térre érkezünk, méghozzá a kolostor kertjének oldalában. Betértünk a templomba. Itt is fel lehetett menni az oltár mögött tartott ereklyéhez, ez esetben S.Margherita mumifikált testéhez. A templomot elhagyva felmásztunk még a mögötte lévő dombra, melyen a városfal észak-keleti csücskében az erőd kapott helyet. Itt is komoly rekonstrukciós munkák folynak. Nem mentünk be, mert eléggé fenyegető felhők gyülekeztek mindenfelé és ránk még jó egy kilométer gyaloglás és 26 kilométer motorozás várt. Azért készítettünk egy széles panorámaképet az erőd melletti kis magaslatról, mely valószínűleg a környék legmagasabb pontja.
143
Motorunkhoz a kálvária mentén tértünk vissza. Meg néztük még az utunkba eső S.Marco templom homlokzatán lévő modern mozaikképet, ismét lefényképeztük, most sokkal jobb szögből a Venuti palotát, és mielőtt felültünk volna járgányunkra, benéztünk a S.Domenico templomba is.
Cortona-t érdemes volt meglátogatni. Bár számos elem ismétlődött az elmúlt napokban felkeresett városokban látottakkal, mutatott pár új dolgot. Ez a város sokkal ember közelibb, mint Siena, vagy San Gimignano. Kevésbé épít a turizmusra, több nyomát láttuk, hogy itt élnek is. Érdekes volt a várfalon belül látni mezőgazdasági területeket. Ugyanakkor ez volt a legzergejártabb hely, egyik-másik utcájának megmászása komoly sportértékkel bírt. Jóval elmúlt öt óra, amikor elindultunk. A hegyről leereszkedni nem volt egy élmény, mert közben felélénkült a forgalom. Péntek lévén gondoljuk, nemcsak a hazatérők, hanem a hétvégére készülők is úton voltak. Látszatra az olaszok előszeretettel előznek motorosokat kanyarokban, párszor elég közel jártak hozzánk. A sík terepre leérve sokkal jobban kezelhető volt a dolog, és letérve a 71-es főútról már kimondottan kellemes volt utunk. Tuoro-ban és
144
Passignano-ban betértünk három szupermarketba, kicsit körülnézni, de vásárolni is mai és holnapi vacsoránkhoz. Fél hétre értünk a kempingbe. Megállapítottuk, hogy ma két napot dolgoztunk le, nemcsak mostunk, de letudtuk a tegnap elmaradt Cortona-i kirándulást is. Friss szerzeményeinkből Zsóka még rittyentett egy nagyon finom tejszínes, tonhalas mártást kapribogyóval a spagettihez és mire mindennel végeztünk már közeledett a tíz óra. Passignano sul Trasimeno, 2010. június 5, szombat, 46. nap Reggel szikrázó napsütésre ébredtünk. Hétkor már írtam a tegnapi nap krónikáját. Fél kilenc után végeztem, amikor Zsóka is felébredt. Megreggeliztünk élvezve a szép kilátást és az egyre melegebben sütő napot. Nem siettünk, mára a jó húsz kilométerre lévő Perugia meglátogatását terveztük motorral. Fél 11 körül indultunk, Zsóka még a láthatósági mellény is felvette, mert autópályán kellett motorozzunk és kilométeres alagutak is vártak ránk. Ezzel gondoljuk nagy csodálkozást váltottunk ki a többi közlekedőből, mert itt a bukósisakot ugyan rendesen használják, de azon túl nem sokat tesznek. A kemping közelében hajtottunk fel az autópályára és elvitt egész Perugia határába. Nem volt túlzottan nagy élvezet a motorozás. Bár szombat lévén a teherautó forgalom minimális volt, személyautó és lakóautó járt rendesen. Az út nagy részén nem volt leállósáv, máshol is csak félszéles. A rendre előzgető kocsik elég szűken kerültek ki. Nekünk a szokásos 40-50-60 km/óránál 15-20szal gyorsabban kellett mennünk, hogy valamennyire is igazodjunk a forgalom ritmusához. Az útburkolat sok helyen volt hibás és a hidak dilatációs hézagjai még a lakóautót is megviselik. Perugia-nak van vagy 4-5 autópálya csatlakozása. Mi a másodiknál tértünk le. Itt jelezték a turistabuszok parkolóját és ezzel elkerültük a környéken lévő 4 alagutat is. A centrum felé vezető táblákat követve motoroztunk az erős szombat délelőtti forgalomban, még a vásár mellett is elhajtottunk. Nagyon bonyolult kanyarok és letérők sokaságán hajtottunk át mire sejteni lehetett, hol is van a belváros. Megérzésre álltunk le, mint utóbb kiderült nagyon jó helyen. A várostól jócskán nyugatra tértünk le az autópályáról, megkerültük délről és a keleti oldalán tettük le a járgányt, a város alatti alagút torkolatánál. Innen lifttel mentünk fel. Érdekes volt, hogy a piacon kötöttünk ki. Azon átvágva jutottunk el egyenesen a turista információs irodába. Felvettük a szokásos térképet. Itt derült ki, hogy alig száz méterre vagyunk a város legérdekesebb részeitől. Az irodából kilépve egyből megérintett a város különleges hangulata. Hatalmas, szépen kidolgozott paloták mindenfelé.
145
Ezek közül messze legjelentősebb és legszebb a régi Elöljárói palota. Ez ma az Umbriai Nemzeti Galériának ad otthont. Ahogy a kis utcán kiértünk a Corso Vanuccira, balkézre, a Piazza Republica-n felfigyeltünk egy ceremóniára. Mint kiderült, a Csendőrség tartott valamit. Volt tollas csákót viselő díszegység, normál egyenruhás alakulat, de képviseltették magukat a különleges alakulatok (síléces, kutyás, stb.), sőt a gépkocsis és motoros járőrök is.
146
A ceremóniához tartozott korabeli ruhákba öltözött dobosok, zászlóvivők, sőt zászló dobálok felvonulása is.
Vagy félórát néztük a ceremóniát, de nagyon vontatott volt, kiosztottak mindenféle kitüntetéseket, és amúgy olasz módra sokat beszéltek. Nem vártuk meg a díszfelvonulást, hanem elindultunk a főtérnek számító Piazza V Novembre felé. Útba ejtettünk az Elöljárói palota csodálatos boltíves előcsarnokát. A szabálytalan négyszög alakú, enyhén észak felé emelkedő főteret két épület határozza meg, déli oldalán az Elöljárói palota, vele szemben a dóm. Közöttük kapott helyet a Maggiore szökőkút. Mindhárom azonos színű, enyhén rózsaszín árnyalatú. A templom, hasonlóan Bologna-i társához, csak az alsó szinten van burkolva, felette a burkolatlan szerkezet kövei látszanak.
147
Betértünk a dómba. Gazdagon díszített belsőterében az arany színárnyalata dominált. Mindkét épületnél érdekes megoldás a homlokzat nyugati felét elfoglaló árkádsor. Az Elöljárói palota dóm felöli oldalán lépcsősor vezet fel két teremhez. Az egyik a Notariusok terme, ma konferenciaterem, éppen a helyi Lions Club szervezésében, elég szerény érdeklődés mellett egy diabétesz konferenciának adott helyet, a másik, kevésbé díszes kialakítású, házasságkötő terem, ma teljes üzemben dolgozott, egymást váltották a párok. Láttunk elegánsabb és szerényebb násznépet.
148
A tér keleti oldalán kevésbé feltűnő, de nagyon szép, a környezethez illeszkedő palota látható. Közben a csendőrök is eljutottak ünnepségük végéhez és a dóm lépcsőjéről, távolból nézhettük díszmenetüket. Mielőtt tovább indultunk, megállapítottuk, hogy Bologna-hoz hasonlóan önmagában ezért a térért is érdemes volt Perugia-t felvenni az úti programba. A teret észak felé hagytuk el, hogy megnézzük az Arco Etrusco-t, mely tulajdonképpen egy városkapu. Csodálatos, talán kicsit félelmetes hatalmas régi épületek között haladtunk szűk utcákban erősen lefelé. Mindenhol boltívek hajlottak fölénk, kis sikátorok nyíltak, márvány kutak, domborművek a falakon. Különös hangulatú pár száz métert tettünk meg. Az egyik felújítás alatt álló palota udvarába is benézhettünk, ahol vagy öt emeltnyire magasodott fölénk az épület.
149
Perugia-nak tulajdonképpen két védvonala van. Mi eddig a belső városban jártunk, ez alatt tettük le a motort, ezen van az Arco Etrusco is. Ezen belső várfal előtt magas épületeket emeltek az elmúlt századokban. Az Arco Etrusco-t kelet felé kerültük el és egy meredek utcán tértünk vissza a felsővárosba. A meredek szerpentinen felkapaszkodva északi irányban szépen látszottak a környező hegyek. Ez már nem a tegnap látott lankás dombok vidéke.
Innen a főtér érintésével végigsétáltunk a Corso Vanuccin. Már nyoma sem volt a reggeli parádénak, az éttermek az ernyők alá kitették asztalaikat és várták az ebédre betérő vendégeket. A Piazzale Republica is csendes volt.
Tovább menve érintettük a Piazza Italia-t, melyen egy kicsit gyarmati stílusú palota ragadta meg a figyelmünket. Kiérve a déli várfalhoz egy kellemes parkot találtunk, közepén egy szoborral, - amiről egyik forrásmunkánk sem tesz említést, - hátterében egy impozáns palotával. A várfalról, illetve az alatta húzódó sétányról szép kilátás nyílik dél, illetve dél-kelet felé.
150
A kilátóteraszról a Via Boglioni-n tértünk vissza a piachoz. Útközben egy szupermarketban vettünk kenyeret a holnapi reggelihez és megcsodáltunk néhány kimondottan szép palotát. A piacon „átkelve” most nem a liftet választottuk, hanem követtük a minimetró felé mutató táblákat. Közben vetettünk egy pillantást a várfal oldalában kialakított parkos területre és az itt lévő házakra.
151
Három hosszú mozgólépcsőn mentünk lefelé, míg elértük ennek az érdekes közlekedési eszköznek a végállomását. Egészen kis kocsik, talán a kabinos síliftekre emlékeztető méretűek, szállítják az utasokat a hegy alatt a város nyugati részén lévő parkolókig. A mini-metró végállomásától már csak pár lépcső vezetett motorunkig. Felültünk rá és elindultunk az első megadott irányban. Mint kiderült ez a várostól keletre lévő Ponte S.Giovanni-ba vezetett, ahol Perugia legkeletibb autópálya csatlakozása van. Közben benzinünk vészesen fogyott, az idevezető száguldás elég sokat elvitt. Megálltunk egy automata Total kútnál, ahol gyanúsan olcsó volt a benzin, viszont 5 Eurósunkat az automata nem fogadta be, kénytelenek voltunk tovább menni. Pár kilométerre egy szintén automata Tolal kútnál literenként vagy 6 centtel drágábban simán megtankoltunk. Innen csak pár méter volt az autópálya felhajtója. Most át kellett menjünk a Perugia környékén lévő mind a négy alagúton. Ez az út sem volt kellemesebb, mint az ide vezető. Azért simán megérkeztünk a kempingbe úgy fél négy körül. Én még kiszaladtam venni tíz litert abból a borból, amit tegnap vettünk és megkóstolva nagyon ízlett. Kihasználva az alkalmat, képeslapot és bélyeget is vettem, hogy írjunk megint a gyerekeknek. Visszatérve a kempingbe már a holnapi indulásra készülődtünk. Megvártuk, hogy lehűljön a motor és felszereltük. Zsóka sütött egy zöldséges rösztikét, ami az előzőnapi tejszínes tonhalas spagetti maradékával szolgálta a vacsorát. Én elkönyveltem a nap eseményeit és elkezdtem megszerkeszteni a képeket. Rózsival tudattam a következő hetek programját, egészen Franciaországig. Vacsora után még kiültünk egy kicsit. Megállapítottuk, hogy mindenképpen érdemes volt a Trasimeno tavat felvenni az úti programba. Bár a reményeim szerinti pihenésre nem volt alkalom, sok szép helyet tudtunk innen meglátogatni, a tó melletti kempingezésnek pedig külön hangulata van. Ez egy érdekes dolog. Bárhol járunk, legyen az Gronningen, a Titisee, a Vogézek, vagy akár a Velencei tó, vagy a Balaton, a tóparti kempingeknek egészen más hangulata van, mint a tengerpartiaknak. Este még befejeztem a képek megszerkesztését, de a napló megírása már holnapra marad.
152
