Politika egyház mindennapok

„Politika – egyház – mindennapok” Fiatal kutatók Európa és Magyarország XVIII-XXI. századi történelméről Budapest, 2009. szeptember 10.

„Politika – egyház – mindennapok” Fiatal kutatók Európa és Magyarország XVIII-XXI. századi történelmérıl

Elıadói életutak és elıadás-rezümék

Modern Minerva Alapítvány Honlap: www.modernminerva.hu E-mail: [email protected]

Számlaszám: 11705008-29903311 Adószám: 18193673-1-4


Bene Krisztián A Pécsi Tudományegyetem doktorandusz hallgatója. 1980-ban született, középiskolai tanulmányait Pécsett végezte, ezt követıen a Janus Pannonius (ma Pécsi) Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán történelem valamint francia szakon 2005-ben szerzett középiskolai tanári és bölcsész diplomát európai szaknyelvi specializációval kiegészítve. 2006-ban francia gazdasági és társadalomtudományi szakfordító posztgraduális diplomát szerzett a Pécsi Tudományegyetemen. 2006-ban felvételt nyert a Pécsi Tudományegyetem Interdiszciplináris Doktori Iskolájának Európa és a magyarság a 18-20. században címő doktori programjára. Doktori disszertációjának témája „Francia fegyveres kollaboráció a második világháborúban”. 2005-tıl a Pécsi Tudományegyetem Francia Tanszékének munkatársa tudományos segédmunkatársi, majd 2007-tıl egyetemi tanársegédi beosztásban. Erasmus-ösztöndíj keretében tanulmányokat folytatott és kutatásokat végzett a nantes-i és a Paris 3 – Sorbonne Nouvelle egyetemeken. Továbbképzéseken vett részt a Centre International des Etudes Pédagogiques és az Université Marc Bloch intézményekben. Az MTA Pécsi Bizottságának keretében mőködı Romanisztika Munkabizottság tagja. Magyar és francia nyelvő publikációi jelentek meg többek között a Kutatási füzetek, a Grastyán-konferencia tanulmánykötetei, az Öt kontinens és a Cahiers francophones kiadványsorozatokban. 2005-tıl napjainkig 12 konferencián (7 magyar, 5 nemzetközi) adott elı.

Francia önkéntesek légiója a keleti fronton 1941-1944 Az általános közvélekedés szerint Franciaország második világháborús részvétele a szövetséges hatalmak sorában nagyon rövid volt és meglehetısen dicstelen véget ért 1940 júniusában. Még ha gyorsan meg is említjük Charles de Gaulle tábornok Szabad Franciaország mozgalmát, ez a szerep akkor sem lesz sokkal jelentısebb. Ugyanakkor azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a francia anyaország és a franciák nagy többsége 4 éven keresztül német megszállás alatt élt. Ez az idı azonban a francia társadalom egy részének nem csupán kényszerő együttélést jelentett, hanem lehetıséget is a társadalmi, politikai vagy gazdasági felemelkedésre. Akik erre vágytak, a kollaborációt választották a németek oldalán, így Franciaország a háború alatt sokkal inkább volt a tengelyhatalmak oldalán álló csatlós, semmint megszállt szövetséges állam. Ez az együttmőködés oda vezetett, hogy akadtak olyan franciák is, akik a fegyveres szerepvállalástól sem riadtak vissza céljaik elérése érdekében. A németekkel való kollaborációt nyíltan felvállaló politikai erık hozták létre 1941 júliusának elején a francia önkéntesek légióját (Légion des volontaires français contre le bolchevisme), amely pár hónappal késıbb már Moszkva kapui elıtt találta magát a keleti front egyik legnagyobb csatájában. De vajon kik is voltak azok, akik ezt az utat választották? Opportunisták, akik mindent elkövettek céljuk elérése érdekében? Idealisták, akik egy egyesült Európa délibábját kergetve jutottak el Oroszországba? Vagy esetleg csupán zsoldosok, akik a munkanélküliség és a szegénység elıl menekültek a magas zsoldot nyújtó alakulatba? A választ megadni ezekre a kérdésekre és felvázolni az alakulat tevékenységét annak 1944 szeptemberében bekövetkezett feloszlatásáig nagy kihívást jelent egy magyar történész számára. Ennek ellenére kísérletet teszek arra, hogy megvilágítsam ezeket a mindmáig homályban lévı eseményeket, amelyek elısegíthetik az adott korszak és Franciaország háborús szerepvállalásának jobb megismerését.




Borbély Zoltán Az Eszterházy Károly Fıiskola hallgatója. 1986-ban született Egerben. Az általános és középiskolai tanulmányait is itt végezte. Érdeklıdése már a gimnáziumi évek során a történelem felé fordult. 2004-ben sikeres felvételi vizsga után az Eszterházy Károly Fıiskola történelem- informatikus könyvtáros szakos hallgatója, ahol 2008-ban végzett. Történelem szakos tanári diplomájára alapozva még ebben az évben felvételt nyert az újonnan induló Történelem MA kiegészítı képzésre, mely után 2009-ben vehette át az egyetemi diplomát. Másodéves fıiskolásként helytörténeti kutatásokba kezdett, melyek középpontjában az egri püspökség XVIII. századi története állt. Bekapcsolódott a helyi tudományos diákköri munkákba, aminek köszönhetıen 2009-ben Szegeden részt vett a XXIX. Országos Tudományos Diákköri Konferencián. Kutatói érdeklıdése elsısorban a katolikus egyház XVIII. századi birtokviszonyaira, valamint a klérus vármegyei szintő politikai szerepére irányul.

Úrbéri viszonyok és úrbérrendezés az egri püspökség falvaiban Eszterházy Károly idején Dolgozatomban arra vállalkoztam, hogy bemutassam Eszterházy Károly földesúri tevékenységét az egri püspöki uradalomban. Munkám során elsısorban a püspök-földesúr által kiadott contractusokra és egyéb birtokigazgatási iratokra támaszkodtam. A kutatás szerencséjére a néhány év eltéréssel kiadott szerzıdések lehetıvé teszik, hogy több idımetszetben is nyomon követhessük a püspöki birtokok úrbéres viszonyainak változását, valamint a Mária Terézia-féle úrbérrendezés elıestéjén megmutatkozó földesúri törekvéseket, amelyek Eszterházy földesuraságának végéig meghatározták az uradalomi gazdálkodás jellegét. A gazdag forrásanyagnak köszönhetıen követhetıvé válik az a folyamat is, amelynek keretében Eszterházy Károly a püspöki jövedelmek jelentıs növelésére törekedett. A ránk maradt forrásokból a jobbágyi szolgáltatások erıteljes növekedése, valamint az uradalmi munkamegosztás differenciálódása egyaránt megfigyelhetı. Egyértelmő jelei vannak annak is, hogy a püspök tudatosan készült az országos úrbérrendezés várható káros hatásainak kiküszöbölésére. Ennek érdekében elsısorban a jobbágynépesség és az úrbéres telkek számának gyarapításán fáradozott. A történelmi kútfıkbıl emellett az is kiderül, hogy a földesúri magángazdaság fejlesztése háttérbe szorult és inkább a feudális jellegő jövedelmek növelésére fordítottak nagyobb figyelmet. Ezekbıl a nagyobb befektetést nem igénylı bevételekbıl a földesúr többé-kevésbé állandó éves jövedelemhez jutott, amit elsısorban a püspöki udvar fenntartására és jelentıs építkezésekre használt fel. Az elvégzett összehasonlító elemzésbıl nyilvánvalóvá vált, hogy az elırelátó földesúri intézkedéseknek köszönhetıen a püspöki uradalom csupán kisebb veszteségekkel vészelte át az uralkodói rendelet végrehajtását. Ezzel párhuzamosan azonban az úrbéres földek nagyságának radikális növekedése és a jobbágyság társadalmi helyzetének jelentıs javulása figyelhetı meg, ami országos viszonylatban egyedinek mondható. Jövıbeni kutatásom feladata lehet annak kiderítése, hogy Eszterházy Károly, elsısorban úrbéres bevételekre támaszkodó gazdaságpolitikája milyen hatással volt az uradalom jövedelmezıségére és a megtermelt mezıgazdasági áruknak milyen felhasználási területei voltak. Ezekbıl az adatokból egy egyházi nagybirtok, az egri püspöki uradalom funkcionális elemzése is lehetségessé válna.




Braun Zsolt Zoltán A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának végzıs hallgatója, jogász szakon. 1971-ben született, középiskolai tanulmányait Székesfehérváron végezte, ezt követıen a Rendırtiszti Fıiskola közrendvédelmi szakán 1998-ban szerzett diplomát. Diplomaszerzését követıen posztgraduális tanulmányokat folytatott a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Európa tanulmányok – Európa politika szakán, majd a Kodolányi János Fıiskola Szakdiplomácia szakán. 1998-ban elıadóként részt vett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi terrorizmus témakörében megtartott nemzetközi szakkonferenciáján „Egyes európai országok antiterrorista intézkedései” címő elıadásával. A konferencia tanulmánykötete 1999-ben jelent meg. 1999. április 8-9. között a Rendırtiszti Fıiskola képviseletében a XXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekció szakkriminológia alszekció különdíjasa volt pályamővével („Európai terrorizmus a XXI. század küszöbén”). Több tanulmánya jelent meg a Belügyi Szemle folyóiratban. A Belügyminisztérium közigazgatási államtitkárának szakemberek és kezdı kutatók számára kiírt 2000. évi pályázatán az Európai Rendırségi Hivatalról készített pályamővet, majd a Belügyi Szemle 2001. évi novemberi számában meghirdetett kriminológiai pályázatán III. helyezést ért el, belügyminiszteri dicséretet és jutalmat kiérdemelve („A nemzetközi terrorizmus kihívásai”). A Honvédelmi Minisztérium HVK hadmőveleti és kiképzési csoportfınöke által 2003. évben meghirdetett „A Magyar Honvédség lehetséges feladatai a terrorizmus elleni harcban” címő pályázatra készített tanulmányával II. helyezést ért el.

Észak-Írország: A terror és párbeszéd történelmi útja a harmadik évezred hajnalán Az elıadás történeti fejlıdésében mutatja be azokat az évszázados okokat és töréspontokat, amelyek nem kis szerepet játszottak a közel 40 évig tartó észak-ír terror kialakulásában és formálódásában. Munkámban bemutatom a szemben álló katolikus és protestáns felek politikai tömörüléseit és ezek szerepét a viták erıszakos vagy békés kezelésében. A tanulmány külön figyelmet szentel az Ír Köztársasági Hadsereg Ideiglenes Szárnya kialakulásának, szervezetének, politikai szerepének bemutatására. Ismerteti azokat a törvényeket és intézkedéseket, melyekkel a brit kormányzat felvette a harcot a terror ellen. Elemzi a tárgyalásos rendezés politikatörténeti elızményeit, majd a nagypénteki egyezmény aláírása után kialakult helyzetet. Végül rávilágítok mindazokra a társadalmi ellentétekre, melyek mindmáig – megkerülhetetlenül – jelen vannak az észak-ír társadalomban.




Csiba Kitti Kíra A Kodolányi János Fıiskola hallgatója. 1987-ben született, középiskolai tanulmányait Érden végezte, ezt követıen a Kodolányi János Fıiskola Nemzetközi kapcsolatok szakán 2009-ben szerzett diplomát. Fıiskolai évei alatt egy-egy szemesztert az ausztriai Fürstenfeldben, valamint Erasmus-ösztöndíjjal Krakkóban töltött. Tanulmányai során három alkalommal intézményi TDK-konferencián, valamint kétszer az OTDK-n is részt vett. Szakdolgozatát a „Nıemancipáció Magyarországon és Lengyelországban (1867-1918)” címmel írta. Szabadegyetemek hallgatója, konferenciák résztvevıje, valamint 2008/2009-es tanévben az Országgyőlés által kiírt „Magyarország az Európai Unióban, az Európai Unió a világban” pályázója volt. 2008-ban felvételt nyert a Kodolányi János Fıiskola Gazdálkodási és menedzsment szakjára. Elsı publikációja 2009 tavaszán a Modern Minerva Alapítvány Egyén és nemzet Európa történelmében címő kötetében jelent meg „Nıemancipáció a középfokú oktatás terén 1867 és 1918 között Magyarországon” címmel.

Küzdelem a nık választójogáért Magyarországon és a lengyel területeken (1867-1918) A 19. század második feléig élt az a nézet mind Magyarországon, mind a szétszakított lengyel területeken, miszerint a nı legfıbb feladata a háztartás vezetése és a gyermekek nevelése. A korszakban meginduló mozgalmak céljukként tőzték ki a nık magasabb fokú iskoláztatásának elérését. Az emancipációs törekvések hatására pedig különféle nıegyletek alakultak. Tanulmányomban igyekszem az olvasó elé hiteles képet tárni arról, milyen „lépcsıfokokat” is jártak végig a nık az adott korszakban a választójog megszerzéséig. Írásomban feltárul e küzdelem néhány hasonlósága és különbsége a lengyel és a magyar területeken – például azonos érvekkel próbálták a nıket kiszorítani e jog gyakorlásából; illetve egyik helyen sem sikerült megegyezniük a törvényhozóknak abban, hogy mikor vezessék be az általános választójogot, s melyik társadalmi rétegre terjedjen ki. Korabeli dokumentumokból idézett vélemények segítségével betekintést adok arról, hogy akkortájt a nıknek milyen akadályokat kellett leküzdeniük az emancipáció eléréséhez. Érdemes megemlíteni, hogy ha a XX. század elején nem valósul meg elırelépés az oktatás, illetve a választójog kiterjesztése terén, a mai nık még mindig gyámság alatt állnának szabad akaratuktól megfosztva és a férfiaknak kiszolgáltatottan. Ez az állítás megdöbbentı, hiszen számunkra ma már természetes az, hogy egy európai nı a férfiakkal teljesen egyenrangúan egyetemeken folytathatja tanulmányait, vagy választójoggal rendelkezik és választható is.




Hetei Dávid A Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója. 1981-ban született, középiskolai tanulmányait Székesfehérváron végezte, ezt követıen a Kodolányi János Fıiskola nemzetközi kapcsolatok szakán 2006-ban szerzett diplomát. 2007-ben felvételt nyert a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok szakának Msc. képzésére, melyen másodéves hallgatóként záróvizsga elıtt áll. Szakdolgozatának témája „A magyar kül- és katonapolitika szerepvállalása a vietnami konfliktus megoldásában”. A székesfehérvári Kodolányi János Fıiskola szervezésében megrendezett számos tudományos konferencián részt vett, ilyenek többek között a „Közép-Európa: Transzfer és dialógus (A tudás és a kultúra lefordítása a társadalom, a politika és a gazdaság mőködésének nyelvére)” elnevezéső nemzetközi tudományos konferencia, valamint a 2004-ben megrendezett „Béketeremtés – Békefenntartás” címő nemzetközi szimpózium is.

A magyar kül- és katonapolitika szerepvállalása a vietnami konfliktus megoldásában Elıadásom a vietnami háborút lezáró fegyverszüneti egyezmény által létrehozott Nemzetközi Ellenırzı és Felügyelı Bizottságban részt vállaló magyar kontingensek tevékenységével, valamint a magyar külpolitikai háttér elemzésével foglalkozik. Ennek a helyzetnek a megértéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy röviden megvilágítsuk a fent említett békeszerzıdést és az általa rendezett vietnami-amerikai háborút. A XX. századi magyar külpolitika egyik kiemelkedı fontosságú eleme a Magyar Néphadsereg részvétele a konfliktust követı békefenntartásban. Ennek az eseménynek a vizsgálata során a következı kérdésekre adok választ, amelynek eredményeként átfogó képet kaphatunk a vietnami magyar részvételrıl és annak jelentıségérıl: ♦ A kiküldetés politikai háttere: miért pont Magyarország kapott felkérést a vietnami konfliktus kezelésére, a döntésnek voltak-e politikai, külpolitikai elızményei? ♦ Milyen alakulatok, milyen céllal, milyen létszámmal, milyen fegyverzettel, hány turnusban, hol vettek részt a békemisszióban? Milyen feladatokat láttak el, milyen nehézségek és problémák adódtak? ♦ Milyen volt a kint szolgáló katonák viszonya a már említett bizottságban részt vevı többi ország békefenntartóival, a helyiekkel és az amerikaiakkal? Tartották-e a kapcsolatot és hogyan a magyar illetve a szovjet politikai és katonai vezetéssel? Voltak-e diplomáciai és katonai konfliktusok? ♦ Milyen jellegő volt a vietnami részvétel kommunikációja? Voltak-e veszteségek, mennyibe került ez a katonai misszió és mindezt ki finanszírozta? Bízom benne, hogy tanulmányom segítségével, e kérdések megválaszolása révén, nagyobb rálátás nyílik a magyar kül- és katonapolitika szerepvállalására a vietnami konfliktus megoldásában, ezzel pedig a korszak diplomáciájának egy újabb szegmensérıl kaphatunk behatóbb képet.




Hettyey András A budapesti Andrássy Gyula Német Nyelvő Egyetem doktorandusz hallgatója, az egyetem tudományos munkatársa. 1983-ban született Budapesten, középiskolai tanulmányait a pannonhalmi Bencés Gimnáziumban végezte, ezt követıen a az ELTE történelem-német szakán, valamint az Andrássy Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán szerzett diplomát. 2008 szeptembere óta az Andrássy Egyetem doktori programjának a hallgatója, állami ösztöndíjas. Fı kutatási témája az afrikai országok külpolitikája, ezen belül a kelet-afrikai térség államainak szerepe a szomáliai konfliktusban. Szomáliáról szóló cikkei a politika.hu és a Külügyi Szemle hasábjain jelentek meg. A Heidelberger Institut für Internationale Konfliktforschung (HIIK) konfliktuselemzı munkatársa, a „Conflict Barometer 2008” afrikai szekciójának egyik szerzıje. 2008 óta a Kitekintı külpolitikai hírportál helyettes szerkesztıje és Afrika-rovatvezetıje, a Pécsi Tudományegyetem és az Andrássy Egyetem megbízott elıadója.

Szomália ellenséges hatalmak erıterében Szomália egyedi helyet foglal el a nemzetközi politika történetében, hiszen példa nélküli, hogy egy ország immáron 20 év óta megszőnjön országként létezni. Szomália kimeríti a nemzetközi szakirodalomban használt „failed state” (bukott állam) fogalmát: nem képes biztosítani a területén élı emberek számára a kiszámítható életkörülményeket, a rendıri és katonai erık feloszlottak, és hiányzik a politikai kontroll teljes képessége. A külsı szereplık felé Szomália ugyanakkor fenyegetésként jelenik meg, hiszen instabilitásával veszélyezteti a kelet–afrikai régió egyébként is törékeny biztonságpolitikai helyzetét. Munkám során az Átmeneti Szövetségi Kormány (Transitional Federal Government – TFG) megalapítása (2004) óta eltelt 5 év történéseire koncentrálok. Elıadásom elsı felében röviden áttekintem a Szomálián belüli eseményeket, azóta, hogy 2004 októberében az ENSZ közvetítésével létrejött a sikertelen TFG, mely a regionális hegemón, Etiópia maximális támogatásának ellenére sem tudott hatékony kormánnyá válni – akárcsak az idén februárban létrehozott, és mérsékelt iszlamistákból álló „TFG 2.0” sem. Elıadásom második felében a környezı országok (és Amerika) szerepét vizsgálom meg a szomáliai konfliktusban. Közismert tény, hogy a térség összes jelentıs országa (Eritrea, Etiópia, Jemen, Kenya, Szudán, Egyiptom, Szaúd–Arábia) számos alkalommal – és legtöbbször kizárólag saját érdekeit követve – avatkozott be a 20 éve tartó szomáliai polgárháborúba, hol az egyik, hol a másik oldalt támogatva. Ennek egyértelmő – de korántsem egyedüli – megnyilvánulásának tekinthetık azok a fegyverszállítmányok, melyek az 1991 óta érvényben lévı ENSZ–embargó ellenére az országba érkeznek. Szomália talpra állását belsı problémái mellett tehát a kelet–afrikai államok destruktív szerepvállalása is akadályozza. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy Szomáliában addig nem lesz béke, amíg a térség államainak destruktivitását okozó regionális problémák (elsısorban az 1998–2000 közötti háborúra visszamenı etióp–eritreai szembenállás) meg nem oldódik.




Kovács Eszter A Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusza. 1980-ban született Tapolcán, középiskolai tanulmányait Budapesten végezte, a Patrona Hungariae Gimnáziumban. Ezt követıen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán Cseh szakon 2004-ben, Történelem szakon 2005-ben, a Hittudományi Karon 2009-ben szerzett diplomát. 2005 és 2008 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Doktori Iskolájának hallgatója volt, 2009. május 19-én sikerrel megvédte doktori disszertációját, melynek címe: A cseh jezsuita rendtartomány (Csehország, Morvaország és Szilézia) és Magyarország 1773-ig. A doktori fokozatszerzési eljárás jelenleg folyamatban van. Publikációi eddig tanulmánykötetekben jelentek meg magyar és cseh nyelven, illetve a Magyar Sion és az Egyháztörténeti Szemle folyóiratokban. Munkáihoz külföldi tanulmányútjai során győjtött anyagot Prágában, Brnoban, Olomoucban, Bécsben és Rómában.

Jan Tomáš Pešina és Magyarország Jan Tomáš Pešina, prágai kanonok és szendrıi püspök a cseh barokk irodalom és közélet egyik legkiemelkedıbb személyisége. Morvaország történetérıl írott munkái méltán váltották ki a korszak legnagyobb történészeinek (Bohuslav Balbín, Jiří Kruger) elismerését. Munkássága számunkra különösen jelentıs annak magyarországi vonatkozásai miatt. Pešinát Magyarország múltja és jelene egyaránt foglalkoztatta. Mars Moravicus címő munkájában a morvák híres csatáit mutatta be. Az általa összegyőjtött hadi események jelentıs része kapcsolódik Magyarország történetéhez, mint például a Morva Birodalom uralkodóinak csatái, Pogyebrád György és Hunyadi Mátyás háborúja, a törökök ellen vívott küzdelmek, különös tekintettel a mohácsi csatára, ami Csehország sorsát is megváltoztatta. A történelem kutatása mellett Pešina igen érzékeny volt saját korának problémáira is. Aggodalommal töltötte el a Török Birodalom terjeszkedése, és úgy érezte, hogy a török veszély közvetlenül fenyegeti Csehországot, így rendkívül fontos lenne a törököket minél hamarabb megállítani. Nem mindenki gondolkodott így, a cseh szerzık közül sokan Magyarország belügyének tekintették a török veszélyt (v.ö. Daniel Veleslavin híres mondása), vagy a végidık jelének gondolták, ami ellen nem lehet védekezni (Václav Budovec). Pešina Ucalegon Germaniae,…Hungaria flamma belli Turcici ardens címő munkájában felhívta a figyelmet a veszedelem valós és aktuális voltára, emellett megoldási javaslatokat is adott. Nemcsak ezzel a könyvvel próbálta ösztönözni a törökök elleni harcokat, hanem személyes ismeretségeit kihasználva számos állami vezetıvel osztotta meg ezzel kapcsolatos félelmeit, köztük magával I. Lipót császárral is, tárgyalásai azonban eredménytelenek maradtak. Nem érte meg a törökellenes Szent Liga létrejöttét, 1680-ban a prágai pestisjárvány idején ı is a halálos kór áldozatává vált.




Kovács Melinda A Szegedi Tudományegyetem doktorandusz hallgatója. 1980-ban született, középiskolai tanulmányait Békéscsabán végezte, ezt követıen a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 2004-ben történelem, 2005-ben angol szakon szerzett diplomát. 2005-ben felvételt nyert a Szegedi Tudományegyetem Modernkor, Új- és Legújabbkor doktori programjára. Doktori disszertációjának témája: „Csecsemıhalandóság a két világháború közötti Magyarországon, a demográfiai átmenet területi, foglalkozási és vallási vonatkozásai egy multikulturális társadalomban”. A 2008/2009-es tanévben a Közép-Európai Egyetem (CEU) hallgatója, ahol History MA szakon szerzett diplomát. PhD tanulmányai során több nyári egyetem és konferencia résztvevıje, melyek közül kiemelkedik a 2007-ben, a Freie Universität Berlin által, „Kockázat és biztonság az európai társdalomban” témakörben rendezett nyári egyetem, illetve a 2008-ban a University of Gröningen és az ESTER-Globaleuronet közös szervezésében megrendezésre került Research Design Course. Publikációi jelentek meg az SZTE Documenta Historica, Aetas, Klió és Védını köteteiben.

A lakóhely és lakáskörülmények szerepe a csecsemıhalandóság alakulásában a két világháború közötti Budapesten A két világháború közötti idıszak kritikus periódus volt a csecsemıhalandóság csökkenése szempontjából, hiszen a csecsemıhalandóság drasztikusan és néhány kilengéstıl eltekintve folyamatosan csökkent, csaknem a felére. A csecsemıhalandóság vizsgálata önmagán túlmutatva is fontossággal bír, hiszen a biológiai meghatározottságon túl olyan társadalmi, gazdasági, kulturális körülmények függvénye, melyek alkalmassá teszik egy ország modernizációs szintjének mérésére. A KSH győjteményében található statisztikai évkönyvek rendkívüli adatbıségükkel segítenek feltárni a két világháború közötti Budapest társadalmi viszonyait és ezek összefüggéseit a csecsemık túlélési esélyeinek vonatkozásában. Az egyik alapvetı tényezı a csecsemıhalandóság társadalmi meghatározottságának vizsgálatában az újszülöttek lakóhelye és lakáskörülményei. Budapestet megkülönböztette jobb csecsemıhalálozási aránya az ország többi városától és községétıl, azonban Budapesten belül is jelentıs eltérések fedezhetık fel kerületek, lakásnagyság, társadalmi rétegek, felekezeti csoportok és az apa foglalkozása szerint. Jelen dolgozat a budapesti lakásviszonyok jellemzıit vizsgálja a szobaszám, lakás-elhelyezkedés, lakás-felszereltség, közmővekkel való ellátottság tekintetében és a laksőrőség kerületek szerinti alakulását az egyes társadalmi és vallási csoportokban. A fenti modernizációs indikátorok kerületspecifikus elemzése kimutatta, hogy az I., II., IV. és V. kerületekben találhatók a legjobb lakáskörülmények, melyek megfeleltethetık ezen kerületek alacsonyabb csecsemıhalandósági arányainak, míg a III., VI. és X. kerület rosszabb adottságú munkáslakásaiban többszörös volt a csecsemıhalandóság. Társadalmi csoportok tekintetében a haladó értékeket képviselı polgárság jobban felszerelt otthonaiban kevesebb csecsemı halt meg egy éves kora elıtt, mint a munkások zsúfolt, kismérető lakásaiban.




Lénár Andor Az Eötvös Loránd Tudományegytem doktorandusz hallgatója. 1976-ban született, középiskolai tanulmányait a hatvani Bajza József Gimnáziumban végezte, ezt követıen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán tanult teológiát, ahol 2004-ben abszolvált. 2004-tıl a budapesti Orsolya Rendi Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium tanára. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán történelem, valamint német szakon 2005-ben szerzett diplomát. 2006-ban felvételt nyert az ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskolájának Új- és Jelenkori Magyar Történeti programjára. Doktori disszertációjának témája: „A Váci Egyházmegye Hanauer Á. István püspöksége (1919-1942) alatt”. A Váci Egyházmegye Történeti Bizottságának tagja 2007-tıl, az „Érdekvédelem, érdekképviselet Magyarországon és az Európai Unióban 1945-2004-ig” OTKA-pályázat résztvevı kutatója 2008-tól. Publikációi jelentek meg mindkét témában különbözı tanulmánykötetekben.

Egyházszervezet és egyházkormányzat a váci egyházmegyében Hanauer Á. István püspöksége (1919-1942) alatt Az esztergomi érseki tartomány részét képezı Váci Egyházmegye a két világháború között lakosainak és katolikus híveinek számát tekintve Magyarország legnagyobb egyházmegyéjének számított. A Szent István által megszervezett és a korszakban hat vármegye területére kiterjedı püspökség határai az alapításától 1993-ig csak csekély mértékben változtak. A Váci Egyházmegye a történelmi Magyarország harminc püspöksége közül azon kevesek közé tartozott, melyek területét a trianoni határmódosítások sem érintették. A Tanácsköztársaság utolsó napjaiban viszontagságos körülmények között váci püspökké kinevezett Hanauer Árpád István így nem kényszerült arra, hogy egyházmegyéje szervezeti struktúráját mélyrehatóan átalakítsa. A püspökség területén a 19. század második felétıl meginduló, a városiasodással és a Budapest környéki települések lakosságának robbanásszerő növekedésével összefüggı demográfiai változások, valamint az alföldi tanyavilág lelkipásztori elhanyagoltsága azonban arra késztették, hogy már fıpásztori tevékenységének kezdetén, az 1921-ben összehívott egyházmegyei zsinaton egyházszervezeti módosításokat hajtson végre. A török megszállást követı reorganizáció során felállított, kanonoki stallumokkal egybekötött három fıesperesség mellé két új fıesperességet szervezett, melyek elöljáróit a lelkipásztorkodó papság soraiból nevezte ki. A Váci Püspökség két világháború közötti egyházszervezetének keretei (öt fıesperesség és huszonöt esperesség) a zsinati döntések következtében így már a húszas évek elején kialakultak és a korszakban csak csekély mértékben változtak. Az egyházszervezetben bekövetkezı változások ezt követıen elsısorban a lelkipásztori szükség diktálta Budapest környéki és alföldi plébániaalapításokhoz kötıdtek. A katolikus egyházmegyében az egyházkormányzat feje a püspökség területén teljes joghatósággal bíró, „mind anyagiakban, mind lelkiekben a legfıbb törvényhozói, bírói és fegyelmi hatalommal” rendelkezı megyéspüspök. A püspöki hatalom jellegébıl fakadóan a fıpásztor személyisége alapvetıen meghatározza az egyházmegye kormányzásának módját. Az ötven évesen a Váci Egyházmegye élére kerülı, egyébként befelé forduló személyiség hírében álló Hanauer Á. István rendkívül dinamikus, fáradhatatlan fıpásztornak bizonyult. Egyházkormányzati döntéseit alapvetıen a lelkipásztori szempontok határozták meg. Ebbıl az aspektusból is jelentısek az általa szervezett egyházmegyei zsinatok 1921-ben és 1930-ban, melyek az 1918-ban megjelent Codex Juris Canonici alapján a püspökség sajátos viszonyaira adaptálva határozták meg az egyházkormányzat szerveinek mőködését és alapelveit. Hanauer rendkívül fontosnak tartotta, hogy a papsággal és lehetıség szerint a hívekkel is személyes kapcsolatot teremtsen. Püspöksége alatt a tavaszi és ıszi bérma-utak során négyszer látogatta végig egyházmegyéje plébániáit. Kiemelt jelentıséget tulajdonított az esperesi kerületek mőködésének, amelyrıl évente kétszer írásbeli beszámolót kért. Az egyházmegye kormányzásában a fıpásztor munkáját a püspöki kúria (egyházmegyei hatóság) segítette, melynek személyi összetételét és feladatkörét a kánonjog alapján az egyházmegyei zsinatok határozták meg. Az egyházkormányzati döntések végrehajtói a fıesperesek, esperesek és plébánosok. A fıpásztor mellett elvileg tanácsadó szervként mőködött a váci székeskáptalan, melynek tagjai az egyházi és közéletben is komoly befolyással bírtak. Hanauer István egyházszervezı tevékenységének mérlege 81 templom és több tucat plébánia. Püspökségének idıszaka így joggal tartozik az egyházmegye huszadik századi történetének legszebb fejezetei közé.




Lengyelné Waktor Andrea Az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktorandusz hallgatója. 1988-ban az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumában érettségizett, a magyar irodalom OKTV negyedik helyezettjeként nyert felvételt az ELTE Bölcsészettudományi Karára, ahol magyar és történelem szakos tanári diplomát szerezett. Az 1992/93-as tanévben a téli szemesztert ösztöndíjasként Bécsben töltötte, ahol mővelıdéstörténet elıadásokat hallgatott. Történelem szakos diplomamunkáját a Ballagi-család három tagja: Mór, Aladár és Géza levelezése alapján írta. Ekkor fordult figyelme a dualizmus-kor tudományos életének mővelıdés- és társadalomtörténeti vizsgálata felé. 1995-ben felvételt nyert az ELTE BTK Mővelıdéstörténeti Tanszék doktori iskolájába, ahol 1998-ban abszolutóriumot szerzett, 2000-ben pedig szigorlatot tett. Idıközben négy gyermeke született, így a disszertáció megírására átmenetileg nem nyílt módja. A tanszék által szervezett konferenciákon való részvétellel, részeredmények publikálásával azonban néhány témát sikerült tudományos igényességgel feldolgoznia. A doktori eljárás megismétlésével lehetısége nyílott a munka befejezésére. Jelenleg legkisebb gyermekével GYES-en lévén disszertációja végleges formába öntésén dolgozik.

A Magyar Tudományos Akadémia tagajánlási és tagválasztási rendszere és sajátosságai (1858-1905) A Magyar Tudományos Akadémia megalapítását kimondó 1825/27-es XI. tc. születésekor a késıbbi, polgári értelemben vett tudományosság, tudományos élet nem létezett még Magyarországon. A megalapítástól 1905-ig eltelt idıszakban viszont jól nyomon követhetı a modern tudományfelfogás, tudós attitőd kialakulása, melynek egyik összetevıje az akadémikus-választás módjának vizsgálata. Jól szemléltethetı a tudományosság és az MTA presztízsének kialakulása, változása az ajánlások és alapszabályok alapján. A megalakulás után a 26 tagú bizottság által választott igazgatótanács elsı ülésén került sor a tagok kinevezésére 1831-ben. A 42 rendes tagsági helybıl csak 23-at töltöttek be, a hat osztály létszáma aránytalanul oszlott meg (7-4-4-2-2-4 fı), ennek fıképp a természettudományok látták kárát. A tagok nagy részét társadalomtudósok, polihisztorok alkották. Az 1833-as alapszabály szerint valamely tag írásos ajánlása szükséges a választáshoz, ez 8 napig kifüggesztve olvasható, majd titkos szavazással döntenek felıle. 1845 és 1883 között az egyéni tagajánlást az osztályajánlás váltja fel, elıször egyszerő szótöbbség, majd kétharmados többség az ajánlás feltétele. Minden esetben a végsı szót az akadémiai nagygyőlés mondta ki. A bejáratott rendszert az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményei, a megtorlás és az önkényuralmi idıszak felborította, megállította a tudós testület fejlıdését. Miután nem voltak, nem lehettek választások, az 1858-as újrainduláskor a korábbi akadémikusok fele meghalt vagy emigrációba kényszerült, így egyszerre 74 rendes, tiszteleti és levelezı tagot választottak. Ez szinte új idıszámításhoz vezetett, hiszen egy új generáció került be szinte robbanásszerően az intézmény keretei közé. Az 1883-as reform visszahozta az egyéni, írásos ajánlás rendszerét, ezt 1891-ben az osztályok által megválasztott bizottságok javaslatát megszavazó osztályajánlásokkal egészítették ki. Ez a rend volt érvényes 1905-ig. A rendszer egyre bonyolultabb lett, nyilván az igazságosságra, demokratikusságra törekvés szándéka mozgatta a változásokat, de így egyre nehézkesebbé. áttekinthetetlenebbé is vált. Az egyéni érdekek, a klikkek mőködése jól vizsgálható a korabeli levelek, naplók alapján, a hírlapi cikkek is bıséggel tárgyalták az akadémiai választások anomáliáit. Vannak széles körben ismert esetek, amikor a be nem kerülés nagy botrányt kavart, például Kossuth Lajos, Vajda János vagy Bacher Vilmos esetében. A tudósok nagy része 1-2 próbálkozás után akadémiai tag lett, vagy 1-2 kudarc után nem ajánlották többet. De mi a különbség a hétszer ajánlott, be nem jutott Felméry Lajos és a hetedszerre bekerült Márki Sándor között? Az óriási különbségek okaira adhat választ a korabeli viszonyok elemzése.




Lırinczné Bencze Edit A Széchenyi István Egyetem doktorandusz hallgatója, a Kodolányi János Fıiskola fıiskolai docense. 1960-ban született Székesfehérváron. 1982-ben a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképzı Karán, történelem-orosz szakon szerzett általános iskolai tanári diplomát. Pedagógusi oktató-nevelı munkáját a Sárszentmihályi Általános Iskolában kezdte, majd a székesfehérvári Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásés Szakközépiskolában folytatta (1989-1994). 1986-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán történelem szakos középiskolai tanári, 1996-ban pedig a Kodolányi János Fıiskolán angol nyelvtanári diplomát szerzett. 1994-tıl tíz éven keresztül a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Mővészeti Szakközépiskola angol-orosz-történelem szakos tanáraként tevékenykedett. 2003-tól a Kodolányi János Fıiskola fıállású fıiskolai adjunktusa, majd 2009-tıl fıiskolai docense, s egyben az intézmény Társadalomtudományi Tanszékének tanszékvezetı-helyettese. 2004 szeptemberétıl a Széchenyi István Egyetem Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskolájának PhD hallgatója, ahol 2009-ben sikeresen megvédte doktori disszertációját, „Az európai uniós csatlakozás elmélete és gyakorlata a horvát példa alapján” címmel. Több tudományos szervezet munkájában vesz részt, így az MTA Veszprémi Területi Bizottsága Gazdaság-, jog- és Társadalomtudományi Szakbizottságának tagja, ezen szakbizottság Politikatudományi Munkabizottságának alelnöke, a HECSA, a Magyar Politikatudományi Társaság Nemzetközi- és Európai Politika Szakosztály, a Budapest Fórum, a Center for EU Enlargement Studies és a Magyar Történelmi Társulat tagja, valamint a Magyar Történelmi Társulat Kelet-dunántúli csoportjának titkára. Kutatási témájában magyar és idegen nyelvő publikációi jelentek meg többek között a Comitatus, a KözépEurópai Közlemények és az Európai Tükör, valamint külföldi folyóiratok hasábjain. Kutatási témája lehetıvé tette, hogy részt vegyen az MTA-RKK Nyugat-Magyarországi Tudományos Intézet „Magyarország szerepvállalási lehetıségei a kelet-, közép- és délkelet-európai területfejlesztési együttmőködésekben” tanulmány-projekt elkészítésében, melynek keretében megírta a „Horvátország ország-tanulmányt”.

A regionalitás kérdıjelei Jugoszláviában Kialakulásától kezdve az önálló délszláv állam egyik legfıbb problémája, hogyan, milyen módon tudja egyben tartani a rendkívül heterogén államalakulatot, melyet jelentıs regionális különbségek jellemeztek, akár gazdasági, társadalmi, politikai fejlettség tekintetében, akár történelmi, nyelvi, etnikai, nemzetiségi, vallási hovatartozás vonatkozásában. A két világháború között idıszakban ennek egyik legegyszerőbb és leghatékonyabb módját a történelmi régiók és országhatárok megsemmisítése és a kialakított struktúrák többszöri megváltoztatása jelentette. Az 1918-21 közötti provizórium idıszakában az országot rendeleti úton nyolc tartományra osztották. Az 1921. évi vidovdani alkotmány azonban végérvényesen eltörölte a történelmi tartományokat és az államot 33 körzetre osztotta, élükön az uralkodó által kinevezett fıhivatalnokokkal. Ez a fajta centralizáció azonban kudarcot vallott, melyet az ország háborús szétszabdalása is jól példáz. A második Jugoszlávia más módszerekkel kísérletezett, s az 1946. évi alkotmány föderatív alapon szervezte újjá az államot, melyben a határok kijelölésekor zömében a történelmileg kialakult állami és tartományi határokat vették alapul. Az ország regionális tagolódásának alapsejtjei az opčinák – területét és lakosságát tekintve a magyar járásnak, míg feladatai és súlya alapján inkább a megyének megfelelı közigazgatási egység – voltak, míg a középszintet a köztársaságok alkották. Az egymást követı alkotmányok a föderáció reformjának jegyében a szövetségi hatásköröket decentralizálták, újabb és újabb jogosítványokat adtak a hat tagköztársaságnak és a két autonóm területnek. Végül az 1974. évi alkotmány olyan szabadságjogokkal ruházta fel a tagköztársaságokat, melyek az önállósodás és dezintegráció kezdetének is tekinthetıek, s melyek a hazai változások (különösen a mérleg nyelvének is tekinthetı Titó halála), valamint a nemzetközi politikában bekövetkezı fordulat után automatikusan vezetett Jugoszlávia felbomlásához. Az elıadás/tanulmány célja ezen folyamat, valamint a centralizációs törekvések és decentralizációs kísérletek közötti ellentmondások feltárása és bemutatása.




Dr. Nagy Zsanett 1978-ban született, középiskolai tanulmányait Szombathelyen, a Nagy Lajos Gimnáziumban végezte, ezt követıen az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán jogász szakon 2002-ben szerzett diplomát. Diplomaszerzés után köztisztviselıként dolgozott, majd 2007. évben közigazgatási és jogi szakvizsgát tett. 2009-ben másoddiplomát szerzett a Kodolányi János Fıiskola szakdiplomáciai szakértı szakán, jelenleg pedig ugyancsak a fıiskolán társadalomtudományi és gazdasági szakfordító végzıs hallgató. Jelenleg is a közszférában dolgozik, s az ELTE doktori képzésén kíván továbbtanulni, a vallás és a nemzetközi jog kapcsolatát, valamint a nemzetközi jog különleges alanyait választva kutatási témaként.

A Vatikán és a Szentszék mint a nemzetközi kapcsolatok alanya Dolgozatom célja a Katolikus Egyház kialakulásának, a történelem alakításában játszott szerepének, intézményrendszerének, valamint a pápa és a Szentszék nemzetközi porondon betöltött helyének bemutatása. A vallás a mindennapi életben, a társadalomban, a politikában, s egyre inkább az államok közötti kapcsolatokban is érzékelhetıen jelen van. A tudományok és realitások világában elıretörıben vannak újra a középkorban népeket, nemzeteket, államokat összetartó és egymásnak ütköztetı eszmék, világnézetek, erkölcsök, kultúrák, melyek a globalizáció hatásainak köszönhetıen felerısödnek, és egyetemességre törekednek a globális problémákra adott reakcióként. Elıadásom elsı részében röviden bemutatom a jogalanyiság általános és nemzetközi jogi értelemben vett fogalmát, az egyház jogi személyiségét. Ezt követıen rátérek a Vatikán és a Szentszék nemzetközi jogalanyiságára. A Vatikán és a Szentszék egymástól való elhatárolása – akár a szakirodalmat, akár a sajtómegjelenéseket tekintjük - korántsem egyértelmő a köztudatban, megkísérlem ezt a különbséget kicsit érthetıbbé tenni. Foglalkozom a pápa személyével és hatalmának mibenlétével, hisz ı az, aki az egész egyházat egyszemélyi monarchaként irányítja és összefogja. Dolgozatomban nagy részt szenteltem a Szentszék mint sajátos nemzetközi entitás kialakulása folyamatának, a kereszténység, a katolikus egyház és a pápaság történelem során játszott szerepének, azonban a konferencián rendelkezésemre álló szőkös idıre tekintettel ennek bemutatására csak pár szóban kerül sor. Elıadásomban bemutatom a Szentszék felépítését, intézményrendszerét valamint betekintést adok a Vatikánváros és a Vatikáni Állam mőködésébe. Ezt követıen bemutatom e különleges nemzetközi entitás diplomáciai tevékenységének kialakulását, fejlıdését, majd a mai nemzetközi porondon álló vezetı hatalmak között betöltött szerepét, illetve helyét a jelen és a jövı globális világában. A II. vatikáni zsinattal a Katolikus Egyház kinyilvánította szándékát, hogy másképpen vágyik jelen lenni a világban: otthon lesz az emberek számára, és a párbeszédet képviseli a vallások, ellenséges országok között. Egyetemes egzisztenciális kérdések szintjén akar viszonyítási pont lenni, amelyek közös értékei az egész emberiségnek: a béke, a jövı, az emberi élet védelme. Az ENSZ mint globális politikai szervezet és az Egyesült Államok, mint a végrehajtó politikai akarat mellett egyetlen olyan tényezı van, amely betöltheti az „új világrend” hiányzó vallási zárókövének szerepét. „Világi szemekben a Római Egyház gyakorlatilag egyedül áll (…) mint az elsı megvalósult, mőködı és teljes mértékben független geopolitikai hatalom a jelenlegi nemzetközi politikai arénában.”




Rigó Balázs Az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója. 1987-ben született, középiskolai tanulmányait a komáromi Jókai Mór Gimnáziumban végezte. Ezt követıen az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán történelem alapszakon szerzett diplomát 2009-ben. Ugyanebben az évben felvételt nyert az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karának MA-képzésére, történelem-magyar tanári szakra. Alapszakos záródolgozatát a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elsı világháborús hadigazdaságban betöltött szerepérıl írta. 2007-ben résztvevı kutatója volt a „Kamarai autonómiák Magyarországon és az Európai Unióban 1990-2004” OTKA-pályázatnak, 2008 óta pedig, az ugyancsak az OTKA támogatásával mőködı „Érdek-képviseleti és érdekvédelmi szervezetek Magyarországon és az Európa Unióban 1945-2004” kutatócsoport tagja. Közremőködött „A kamarai tevékenység Magyarországon és az Európai Unióban”, valamint a „Gazdasági és szakmai kamarák Magyarországon és az Európai Unióban” címő kötetek összeállításában.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara részvétele az elsı világháborús hadigazdaságban Elıadásomban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának az elsı világháború idıszakában végzett munkájáról kívánok átfogó képet nyújtani, elsıdlegesen arra a kérdésre keresve a választ, hogy milyen eszközökkel járulhatott hozzá egy autonóm, magát alapvetıen a liberális piaci eszmék elkötelezettjének valló gazdasági önkormányzat az állami irányítással, centralizált keretek között megvalósuló hadigazdálkodás mőködéséhez. A beszámoló bevezetıjében – a kamara tevékenységének bemutatását megalapozandó, illetve a történeti kereteket biztosítandó – sor kerül a hadviselés évei során a gazdaságban zajló folyamatok fıbb irányvonalainak áttekintésére. Ennek keretében a gazdasági környezet általános jellemzése mellett nem maradnak említés nélkül azon kormányzati intézkedések sem, melyek a háború sikeres megvívásának financiális hátterét voltak hivatottak megteremteni. A tanulmánynak a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elsı világháborúban betöltött szerepét ismertetı szakaszában elsıként a hadba lépés nyomán az érdekképviseletre háruló, megnövekedett feladatmennyiség ellátása céljából végrehajtott szervezeti-strukturális módosításokról esik szó, a továbbiakban pedig – a fentiekben megfogalmazott törekvések jegyében – áttekintem a gazdasági élet azon szegmenseit, melyekhez a kamara mőködése elsıdlegesen köthetı. Ennek megfelelıen – a teljesség igénye nélkül – vizsgálat tárgyává válnak a szervezetnek az ipari termelés folyamatosságának biztosítása érdekében tett erıfeszítései, a bel- és külkereskedelem egyes területeit érintı kezdeményezései. Minthogy a kamara tevékenysége a világháború évei alatt sem korlátozódott kizárólag az ipar és a kereskedelem témakörére, így néhány – a vállalkozásainak sorából kiemelt – példa segítségével igyekszem illusztrálni az organizációnak a pénzügyi vonatkozású kérdésekben kialakított álláspontját, valamint a békére való felkészülés, az átmenetgazdaság tárgykörében végzett munkáját. A vizsgálódás lezárásaként összefoglalom mindazon erıfeszítéseket, melyeket a kamara a világháború során tett, hogy a vele szemben felmerülı, a korábbiakhoz viszonyítva jelentıs mértékben módosult igényeknek megfeleljen, majd rövid mérleget vonok arra nézve, hogy az 1914 és 1918 közötti periódus milyen szerepet töltött be a szervezet fejlıdéstörténetében.




Soós Viktor Attila Az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktorandusz hallgatója. 1979-ben született Körmenden, ugyanitt végezte középiskolai tanulmányait a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, ezt követıen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán történelem szakon, a Hittudományi Karon hittanár szakon 2004-ben szerzett diplomát. A Prohászka Mőhely – Szakkollégium hallgatója 1999-2001 között. Tanulmányai során 2001-ben a Szegeden megrendezésre kerülı OTDK konferencián is részt vett. 2005 óta a Magyar Országos Levéltár munkatársa, az 1945 utáni Politikai Kormányszervek, MDP–MSZMP iratok Osztályán levéltáros. 2006-ban felvételt nyert az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Doktori Iskola, Új- és jelenkori magyar történeti programjára. Doktori disszertációjának témája „Az Állami Egyházügyi Hivatal szervezete és mőködése 1951–1989 között”. A Mindszenty Társaság titkára. A Magyar Katolikus Rádióban hetente jelentkezı „Arcok és sorsok – Fejezetek a magyar katolikus egyház életébıl” címő mősor szerkesztıje a rádió indulása óta. Brenner János boldoggá avatási eljárásának történész szakértıje. Az Apor Vilmos forráskiadványsorozat szerkesztıje a Gyıri Püspökség és a Gyıri Egyházmegyei Levéltár együttmőködésének keretében. Fı kutatási területe a XX. század politika- és egyháztörténete. Nıs, három gyermek édesapja.

Az Állami Egyházügyi Hivatal megalakulása, létrejötte és mőködésének elsı idıszaka (1951–1956) Az 1951. évi I. törvénnyel létrehozott Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) az addigi Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium egyházakkal kapcsolatos ügykörét átvette, az országban mőködı összes egyház és felekezet felügyeletét ellátta. Ennek során a legapróbb eseményekre kiterjedıen adminisztrálta az egyházi ügyeket, sıt lényegében döntött minden kérdésben, névlegessé téve az egyházak, felekezetek autonómiáját. A hivatal önállóságát az 1956. évi 33. törvényerejő rendelet megszüntette, munkáját a rendelkezés hatálybalépését követıen, mint a Mővelıdésügyi Minisztérium Egyházügyi Hivatala látta el 1959-ig, amikor is az 1959. évi 25. törvényerejő rendelet elıírásai folytán ismét a Minisztertanács közvetlen felügyelete alá került. Az Állami Egyházügyi Hivatalt az 1989. évi 14. tvr. jogutód nélkül megszüntette. Az 1951–1956 közötti idıszakot vizsgálom elıadásomban, azt, hogy milyen hatásoknak köszönhetıen került sor az ÁEH felállítására 1951 májusában. A Magyar Dolgozók Pártja, annak Vezetı testületei és a Párt irányítói miként gondolkoztak, rendelkeztek a Hivatal munkájáról. A diktatúra ezen idıszakában különösen erıs pártállami kontroll alatt irányították a felekezeteket, ez a felügyelet, ellenırzés nyomon követhetı, érzékelhetı a Hivatal felállítása, mőködési keretei és munkatársainak kiválasztásában is. Elıadásomban bemutatásra kerül az ÁEH elsı öt évének mőködése, a Hivatal szerkezete és az ott dolgozó személyek kiválasztásának, képzettségének, munkájának ismertetése. Arra is keresem a választ, hogy hogyan sikerült a szovjet mintát átültetni és milyen Egyházügyi Hivatal jött létre Magyarországon 1951-ben.




Sulyok Izabella A Szegedi Tudományegyetem doktorandusz hallgatója. 1981-ben született, középiskolai tanulmányait Ajkán végezte, ezt követıen a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán Történelem, valamint Francia nyelv és irodalom szakon 2006-ben szerzett diplomát. Tanulmányai során részt vett a XXVII. OTDK konferencián. Diplomaszerzését követıen posztgraduális tanulmányokat folytatott a Közép-európai Egyetemen. 2007-ben felvételt nyert a Szegedi Tudományegyetem Történettudományi Doktori Iskola Modernkor Programjára. Doktori disszertációjának témája „A »zsidókérdés« megoldása a III. (szombathelyi) csendırkerületben”. A Yad Vashem Archives Magyarországi Kutatócsoportjának tagja.

A „zsidókérdés” Kıszegen Gyöngyös Endre népbírósági perének tükrében Magyarországon 1938 és 1944 között a zsidók jogfosztásában, gazdasági kifosztásában, majd deportálásában hivatalnokok, rendırök és csendırök tízezrei mőködtek közre. A következıkben azt vizsgálom, hogy Gyöngyös Endre volt kıszegi polgármester „zsidókérdés megoldásában” játszott szerepe hogyan jelent meg a késıbbi népbírósági perében. Bár a szombathelyi népbíróság már 1945. május 1-jén megkezdte mőködését, Gyöngyös Endre ellen csak 1947-ben emeltek vádat. A népellenes bőntett elkövetésével vádolt volt polgármester ellen felhozott vádak jelentıs része az 1919-es ellenforradalomban játszott szerepére, valamint késıbbi, a kommunizmust elítélı újságcikkeire vonatkozott. Ami a zsidókérdés megoldásában kifejtett tevékenységét illeti, a vádak között szerepelt, hogy a kıszegi laktanyában a kantinosoknak nem engedte meg, hogy a zsidó munkaszolgálatosoknak péksüteményt szolgáltassanak ki, elrendelte a keresztény üzletek megkülönböztetésére használt táblák használatát, a kıszegi gettó felállításával kapcsolatban az országos rendeletek megjelenése elıtt intézkedett. A népügyész a bizonyítási eljárás során döntıen tanúvallomásokra és újságcikkekre támaszkodott, holott több esetben megkönnyítette volna a bizonyítást, ha korabeli dokumentumokat is felhasznál. A tanúvallomások Gyöngyös Endre zsidókkal szembeni jóindulatát hangsúlyozták. A per anyagához csatolták a Munkaszolgálatosok Szövetségének köszönılevelét, valamint a kıszegi zsidó hitközség nyilatkozatát, amelyben hálájukat fejezték ki a volt polgármesternek. Gyöngyös Endrét egyetlen zsidókérdéssel kapcsolatos vádpontban sem találták bőnösnek. Végül csak az 1945. évi VII. tc. 17. § 4. bekezdésébe ütközı népellenes bőntettben találták bőnösnek, amely szerint népellenes bőntettet követ el az, aki kényszerő szükség nélkül a nép- vagy demokráciaellenes hírverés szolgálatába szegıdött. Mindezért hat hónapnyi börtönre ítélték és politikai jogainak gyakorlásától öt évre eltiltották. A tanúvallomások és a korabeli dokumentumok, valamint sajtóforrások összevetése, elemzése segítséget jelent a „zsidókérdés” kıszegi „megoldásának” árnyaltabb megismerésében, különösen a munkaszolgálatosokat és a kıszegi gettó felállítását illetıen.




Szávity Ivett A Pannon Egyetem nemzetközi tanulmányok mesterszakos hallgatója. A Kodolányi János Fıiskolán 2008-ban szerzett diplomát nemzetközi kapcsolatok szakon. Kutatási területe az Európai Unió intézményrendszerének fejlıdése, különös tekintettel az ezredfordulót követı reformokra. Diplomamunkájának témája az Európai Unió reformfolyamata az alkotmányszerzıdéstıl a lisszaboni szerzıdésig. 2008-tól a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karának nemzetközi tanulmányok mesterszakos hallgatója. 2009-ben az intézmény képviseletében OTDK konferencián is részt vett, többszörös Köztársasági Ösztöndíjas hallgató, kiemelkedı tanulmányai elismeréséért 2008ban Kodolányi János emlékérmet vehetett át. Publikációja jelent meg a Modern Minerva Alapítvány gondozásában készült Egyén és nemzet Európa történelmében címő tanulmánykötetben.

Könnyebb aláírni mint ratifikálni? Az Európai Unió szerzıdéses jövıje Nem könnyő feladatra vállalkoztam, amikor úgy döntöttem, hogy egy rövid tanulmányban megpróbálom felvázolni az Európai Unió szerzıdéses jövıjét. A terjedelmi korlátok miatt nincs mód arra, hogy részletesen bemutassam az integráció fejlıdését magyarázó elméleteket, a különbözı szintő szereplık állásfoglalásait a témában, a közösség történelmileg kialakult szerzıdéses rendszerét, vagy éppen a rendszer módosítására létrehozott valamennyi kormányközi konferencia munkáját, eredményét. A Maastrichti Szerzıdés aláírásával azonban a reformok új szakasza kezdıdött el, nem csupán azért, mert a politikai unió létrehozását tőzte ki céljául, de egyben elindította a szerzıdések felülvizsgálatára és módosítására összehívott kormányközi konferenciák sorozatát, amelyek eredményeképpen született meg 2004-ben az „Európai alkotmány létrehozásáról szóló szerzıdés”, majd a ratifikációs válságot követıen annak módosított változata, a Lisszaboni Szerzıdés. Tanulmányomban tehát – anélkül, hogy az intézményi, döntéshozatali és mőködési reformok változásairól részletesen szólnék – bemutatásra kerül a két kormányközi konferencia elıkészítésének folyamata, a tanácskozások és döntéshozatalok módszere, valamint a sikertelen ratifikációk körülményei, okai illetve következményei. Hiszen a 2003/2004-es és a 2007-es csúcs is egyedülálló volt a maga nemében, az elızı leginkább a széles legitimációs alapon kialakított konvent-módszer, az utóbbi pedig a többféle, szerzıdés-elıkészítı technikát ötvözı, régi-új mechanizmus és a tárgyalások gyorsasága miatt. A francia, holland és ír népszavazások közötti hasonlóságok és különbségek nem csupán a tagállamok Unióhoz főzıdı kapcsolatát tükrözik, de pontosan jelzik azon hiányosságokat is, amelyeket a reformfolyamat mindezidáig figyelmen kívül hagyott. És bár az ír ratifikáció továbbra is függıben van, a Lisszaboni Szerzıdés felülvizsgálati eljárásra vonatkozó újításai tükrében a tanulmány kísérletet tesz arra, hogy következtetéseket vonjon le az Európai Unió szerzıdéses jövıjével kapcsolatban.




Tóth Krisztina A Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusz hallgatója. 1985-ben született, középiskolai tanulmányait Szombathelyen, a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnáziumban végezte, ezt követıen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán Történelem szakon szerzett történelem és történelem tanári diplomát. Tanulmányai során végig kimagasló teljesítményt nyújtott, két alkalommal elnyerte a Köztársasági Ösztöndíjat. 2009-ben felvételt nyert a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának Történelemtudományi Doktori Iskolájába az Egyháztörténeti Mőhelybe. Doktori disszertációjának témája: A szombathelyi egyházmegye Grısz József kormányzása alatt. 2009. áprilisában az Eötvös József Collegium által rendezett X. Eötvös József konferencián tartott elıadást „A papnevelés története a szombathelyi egyházmegyében Grısz József egyházkormányzása alatt” címmel.

Grısz József oktatáspolitikája a szombathelyi egyházmegyében Szekfő Gyula, aki a két világháború közti idıszak egyik legjelentısebb történetírója volt, kora társadalmát a „neobarokk” jelzıvel illette. Úgy vélte ugyanis, hogy a társadalmon belül elfoglalt helyet a rangok, címek rendszere és nem az egyéni képességek határozták meg. Grısz József életmővét tanulmányozva, aki földmőves családból származott, de késıbb a katolikus egyházi élet – Mindszenty József utáni – második legmeghatározóbb személyisége lett, ennek pont az ellenkezıjét tapasztaljuk. Viszont a róla szóló szakirodalom a kalocsai érseki székig vezetı lépcsıfokokat, amelyekbıl jól kirajzolódnak egyéni képességei, csak elnagyoltan, alig néhány sorban említi meg. Én ezek közül a jelen konferencián a szombathelyi egyházkormányzásának (1936-1944) egy részterületét szeretném ismertetni, az oktatáspolitikáját. Grısz József a fiatalság erkölcsös nevelését és a megfelelı mőveltség elsajátítását különösen fontosnak tartotta. Ennek érdekében számos rendelkezést hozott az oktatással kapcsolatban, szorgalmazta a leventeképzést és a különbözı ifjúsági egyesületek mőködését, bármely társadalmi osztályhoz is tartozzanak, és – csatlakozva az országos mozgalomhoz – a katolikus diákotthonok felállítására is győjtést rendezett. Elıadásom elején szeretnék kitérni a vizsgált idıszakban a szombathelyi egyházmegyében a katolikus oktatásügy helyzetére – összevetve az országos statisztikával. Ezt követıen röviden felvázolom az országos katolikus tanügy irányítását, majd ehhez kapcsolódva ismertetem az egyházmegyei tanfelügyelet hierarchiájának felépítését és a hierarchia szereplıinek a feladatkörét. Ezt követıen Grısz Józsefnek a tanmenetek elkészítésével kapcsolatban hozott fıbb rendelkezéseire térek ki, amelyek többször változtak a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter, illetve a m. kir. honvédelmi miniszter különbözı rendeleteit figyelembe véve. Itt külön megemlítem például a tanítók szerepkörének bıvülését, valamint a nyolcosztályos elemi népiskola bevezetését, amely azért volt a katolikus oktatásügy szempontjából különösen fontos, mivel m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete szerint, ha az adott községben volt nyolcosztályos népiskola, akkor az összes gyereket oda kellett beíratni, akkor is, ha az iskola a gyermek vallásától eltérı felekezeti iskola volt, így ha az nem katolikus fenntartású iskola volt, a diákok nevelése nem katolikus szellemben történt volna. Végül a katolikus nevelés kapcsán kitérek a Katolikus Diákotthon mozgalomra és a leventeképzésre is az egyházmegyében.




Vizi Éva Bernadett A Széchenyi István Egyetem és a Kodolányi János Fıiskola hallgatója. 1988-ban született, középiskolai tanulmányait Székesfehérváron végezte, most a Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi karának jogász szakán harmadéves hallgató, valamint a Kodolányi János Fıiskolán elsı éves nemzetközi tanulmányok szakos hallgató. Tanulmányai során több szakmai jellegő konferencián vett részt a Kodolányi János Fıiskola szervezésében. Többek között részt vett a „Euro-Mediterranean Partnership” címő nemzetközi konferencián Székesfehérváron, a szintén Székesfehérváron megrendezett „Törökország EU-csatlakozásának kérdıjelei” címő konferencián valamint a 2006-ban megtartott, „Az 1956-os forradalom és szabadságharc nemzetközi és lokális narratívái” címő konferencián. Kutatási területeként az Európai Unió közös politikáit, illetve a nemzetközi büntetıjogot jelöli meg. Az elıbbi témából a jelen konferencia témájául az Európai Unió fogyasztóvédelmi politikáját választotta.

Az Európai Unió fogyasztóvédelmi politikája Elıadásom során szeretném bemutatni az Európai Unió fogyasztóvédelmi politikáját, annak kialakulásának elızményeit, a kialakulásában szerepet játszó nemzetközi szerzıdések által bevezetett változtatásokat, a fogyasztói jogokat, az Európai Unió intézményeinek szerepét a fogyasztóvédelmi politika kialakulásában és érvényre jutásában. Bemutatom továbbá a tagállami és uniós szabályozások harmonizációját, illetve diszharmonizációját. A dolgozatomban példaként vázolnék több érdekes és szemléletes jogi példát a fogyasztóvédelmi politika jelentıségének szemléltetéséhez. Ilyen jogeset példa a Belga csonka kúp alakú margarinok esete. Ebben a jogesetben egy belga jogszabályt ítélt a közösségi joggal ellentétesnek az Európai Bíróság. A belga rendelkezés a margarinok csonkakúp alakú csomagolását kívánta meg a gyártóktól, azzal az indokkal, hogy a hazai fogyasztók hozzá vannak szokva ehhez a csomagoláshoz, és az ettıl való eltérés megtévesztené a fogyasztókat. Bár a Bíróság megállapította, hogy a szabályozás származási helyétıl függetlenül vonatkozik az érintett termékekre, így nem diszkriminatív, azonban más tagállamok termelıitıl a belga piachoz történı alkalmazkodást kívánja meg, többletköltséggel jár és korlátozza a tagállamközi kereskedelemre vonatkozó egységes piaci stratégiát, így a piac fragmentációjához vezet. A téma, melyet fel kívánok dolgozni elıadásomban többek között kitér a jogi illetve intézményi integráció bizonyos fontos szintjeire. Vizsgálat alá veszem a fogyasztói jogok érvényesülését közösségi illetve tagállami szinten is. Említést teszek olyan fontos fogalmakról, mint szavatosság és jótállás, melyek a fogyasztóvédelem alapjait képezik. Aktuális kérdéseket is bemutatnék, ilyen a 2007-2013-as Európai Fogyasztóvédelmi Program, illetve a fogyasztóvédelemi politikában is megjelenı érdekcsoportok témaköre. Elıadásomban természetesen említést tennék a fogyasztóvédelem Magyarországi aspektusairól is. Hiszen a közösségi fogyasztóvédelmi jogszabályok legtöbbjének a magyar jogszabályok már megfelelnek, az újonnan születı irányelveket pedig folyamatosan átültetik. Uniós szabályozás vonatkozik az árak feltüntetésére, a reklámokra továbbá az árukon feltüntetendı tájékoztatásra is.



Politika egyház mindennapok

Recommend Documents