TORNALJA ÉS VIDÉKE
XIX. évfolyam 6. szám 2011. június
Tornalja város hivatalos közlönye
Az 1. szám 1911-ben, a felújított 1991-ben jelent meg
Polgármesterek és állami intézmények vezetőinek találkozója Június 17-én a királyi strandra hívta meg a Sajó-menti- és a Túroc-menti Mikrorégió, valamint a közép-gömöri kistérség falvainak polgármestereit Szögedi Anna, Tornalja polgármestere. A polgármesterek találkozóját egy hasonló összejövetel követte, amelyen a térségben tevékenykedő állami intézmények és hivatalok igazgatói, vezető munkatársai találkoztak Tornalja vezetőivel. Szögedi Anna polgármester tájékoztatója szerint a találkozó helyszíne nem volt véletlen. Szerették volna felhívni a környező települések polgármestereinek figyelmét erre a létesítményre. A megbeszélésen a tornaljai városháza egy informális találkozót is tető alá hozott, melynek keretein belül a megjelent polgármesterek
közelebbről is megismerkedhettek az AVE Slovakia Kft. munkavégzésével, áraival. Mint ismeretes, ez a vállalat vásárolta meg annak idején Tornalja városától a hulladéktárolót, viszont a környező települések egy konkurens céggel szerződtek. Ezért az AVE üzleti ajánlattétel lehetőségét vázolta. A polgármesterek találkozóján érintettek olyan súlyos kérdéseket is, mint az önkormányzatokat és önkormányzati fenntartás alatt álló intézményeket sújtó 20 százalékos adóteher, melyet valamennyi bevételükből kötelesek befizetni az államkasszába. A polgármesterek úgy látják, hogy a kormány ezzel a döntésével térdre kényszeríti az önkormányzatokat. Az iskolaügy, azon belül is az eredeti jogkörök gyakorlásából eredő gondok megfogalmazását és a kormány, valamint az önkormányzatokat tömörítő szervezet, a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetsége vezetősége
(Zula Sándor felvétele)
felé történő artikulálását is fontosnak tartották a találkozó résztvevői. Tornalja polgármestere rámutatott, hogy valamennyi önkormányzat kapcsolatban áll a megjelent állami szervek regionális kirendeltségeivel – biztosítók, adóhivatal, erdészet, rendőrség, tűzoltóság, stb. – ezért úgy gondolja, hogy mindenképp hasznos lehet, ha a közigazgatásban dolgozók egy kötetlen találkozó keretei között tudják hétköznapi megfogalmazásban és nem hivatali nyelven megbeszélni ügyes – bajos dolgaikat vagy tanácsot kérni. A polgármesterek, de az állami intézmények regionális vezetői is nagyon pozitívan fogadták a kezdeményezést. Elmondták, hogy máris újabb találkozókat vettek tervbe. Szót ejtettek az élelmi szersegélyről is, melyet Tornalja városa az ipari parkban bonyolított le július 14-15-én. Aláhúzták és nagy jelentőséget tulajdonítottak annak a ténynek is, hogy a térség természetes központjaként funkcionáló Tornalja vezetése végre megszólította és közös gondolkodásra, közös tervezésre hívta a régió polgármestereit, amire az elmúlt nyolc évben hiába vártak. Sz.
0,50 €
Az R2 gyorsforgalmi út építésének folytatására szólítanak fel Fontos, a térségünket is érintő kérdésekkel foglalkoztak június végén Besztercebányán a megyében található kistérségi társulások elnökei. A megyei hivatal épületében megtartott ülésen a jelenlévő polgármesterek nyilatkozatot fogadtak el – mely bár nem mentes a politikai csatározásoktól – mindenképp jogos igényeket és panaszokat vet fel. A tanácskozás résztvevői egyet nem értésüket fejezték ki azzal a lépéssel, melynek értelmében a Központi Adóhivatal igazgatóságát a megyei
székhelyről Pozsonyba költözteti az állam. Külön kitértek az R2 gyorsforgalmi út munkálatainak leállításával. Ezze a nyilatkozattal a kistérségi vezetők csatlakoztak a megyei önkormányzat által, hasonló hangnemben elfogadott határozatához. Az állásfoglalás aláírói figyelmeztettek, hogy az R2 gyorsforgalmi út Zólyom – Losonc – Rimaszombat – Rozsnyó – Kassa vonalon történő megépítése létfontosságú a Besztercebányai megye déli részének fejlesztése szempontjából is. Ez esetben ugyanis az ország legmagasabb munkanélküliségével sújtott térségéről van szó, mely állapot nagyban összefügg e régió szociális, gazdasági és társadalmi télen történő, hosszú távú aluldimenzionálásával. A tanácskozás résztvevői szerint ugyanis ahhoz, hogy e téren előrelépés történjen, elsősorban az infrastruktúrát kell fejleszteni. A nyilatkozatot álíró polgármesterek végezetül kijelentették, hogy meglátásuk szerint a kormány nem tesz semmit a diszparitás, a régiók közötti aránytalanságok felszámolása érdekében, ami egyébként az Európai Unió egyik kiemelt feladata. BB SK, TéV
TORNALJA ÉS VIDÉKE
Rég nem volt ilyen jó minőségű a strand vize Tornalján talán az első alkalommal sikerült a strandot már júniusban megnyitni, erre az égiek úgy döntöttek, hogy nem fognak kedvezni sem a strandolni vágyóknak, sem a strandnak, sem pedig
finoman szólva, nem a legoptimálisabb, az idén új attrakciókkal nem tudtunk kedveskedi a látogatóknak. A közeljövőben – ha az időjárás kedvezőre fordul – kilátásban van egy új attrakció, amit most még nem akarok elkiabálni. Persze, a gyerekek számára van itt gumiasztal, körhinta, de tudjuk, hogy ettől több kellene. Aminek nagyon örülök, hogy még a nyitás előtt sikerült átadnunk az új szociális épületet, ami nagyon elegánsra kikerült. Ezt nem csak én mondom, hanem a közegészségügyi hivatal munkatársai is a legmesszemenőbbekig meg vannak az épülettel elégedve” – mondta az igazgató úr.
Nyitvatartás és árjegyzék a királyi strandon Strand fürdés céljából
Hétfő – vasárnap: 8:00 – 19:00 19:00 óra után a fürdés szigorúan tilos!
Strand szórakozás céljából a strandot üzemeltető cégnek. „Igen, a strandot ünnepélyes keretek között június 18-án nyitottuk meg hivatalosan, úgy hogy ekkor már birtokunkban volt minden hivatalos irat és engedély. Június 19-én azonban elromlott az időjárás és azóta a mai nap az első, ami igazi strandidőnek számít (a beszélgetés július 7-én készült. A szerk. megj.)” – mondta keserű szájízzel Gallovics Tibor, a királyi strandot üzemeltető Tornaljai Városi Szolgáltató Vállalat igazgatója. Pedig a cég munkatársai mindent elkövettek annak érdekében, hogy a strand megfelelő színvonalon fogadja a látogatókat. Abban mindenki, aki betéved a fürdő területére, megegyezik, hogy nagyon szépen sikerült rendbe tenni azt. Látszik, hogy a létesítménynek van gazdája, s az is, hogy valamilyen koncepció mentén haladnak. Nincs fejetlenség, nincs kapkodás. A kellemes környezet, a rend és a tisztaság mellett további dolgokkal is próbálják növelni a látogatottságot. Nem mellékes például, hogy az idén jelentősen, mintegy harminc százalékkal csökkentek a belépti díjak. Mindezek mellett a tornaljai lakosok további húsz százalékos kedvezményben részesülnek. Módosult a nyitva tartás is. A meghosszabbított esti nyitva tartással is egyrészt
Hétfő – csütörtök és vasárnap: Péntek – szombat:
Napijegy – 8:00 – 19:00 Felnőtt: Diák, nyugdíjas: Gyermek (3 – 15 év között) Autó, motor: Autóbusz:
19:00 – 24:00 19:00 – 02:00 2,50 EUR 2,00 EUR 1,50 EUR 1,50 EUR 6,00 EUR
Délutáni jegy – 15:00 – 19:00 Felnőtt: Diák, nyugdíjas: Gyermek (3 – 15 év között) Autó, motor: Autóbusz:
Esti jegy – 19:00 óra után Felnőtt: Diák, nyugdíjas: Gyermek (3 – 15 év között) Autó, motor: Autóbusz:
1,50 EUR 1,00 EUR 0,50 EUR 0,80 EUR 3,00 EUR 0,50 EUR 0,50 EUR 0,50 EUR 0,50 EUR 0,50 EUR
Rokkantnyugdíjasok számára a belépés díjtalan. A tornaljai lakosok, amennyiben érvényes igazolvánnyal ezt igazolják, további kedvezményben részesülnek!
a látogatók számát próbálja növelni a város, másrészt szórakozási lehetőséget is kínál az ide látogatóknak csakúgy, mint a helyieknek vagy a környékbélieknek. „Mivel a pénzügyi helyzetünk, 2
Érdemes kihangsúlyozni, hogy szezonkezdés előtt a város és a szolgáltató üzem vezetése egy találkozóra hívta a strandon vállalkozó kereskedőket, szolgáltatókat. A megbeszélésen kikérték a vállalkozók véleményét, megkérdezték tőlük, hogy mi az, amin változtatnának a korábbiakhoz képest. Az észrevételeket aztán beépítették a strand működési rendjébe. A vállalkozók nemcsak, hogy nagyon örültek a kezdeményezésnek, de javasolták, hogy szezonzárást követően ismét találkozzanak, s értékeljék ki közösen az idényt. „Emlékezhetünk rá, hogy korábban igen jelentősen korlátozva voltak ezek az emberek vállalkozásukban. Most ezek is változtattunk” – mondta Gallovics Tibor. Az igazgató végezetül külön kihangsúlyozta, hogy a járási közegészségügyi hivatallal – a higiénikusokkal – sikerült olyan part-
TORNALJA ÉS VIDÉKE neri kapcsolatot kialakítani, mely során mindkét fél elégedett lehet. „Nagyon meg voltak elégedve az új mosdóval, mint azt már korábban mondtam, de a víz tisztaságáról is elismerően szóltak. Mi is igyekszünk a magunk részéről minden előírást betartani, nem cselezünk, nem nyitottunk ki korábban, mint ahogy az engedélyek megérkeztek, egyszóval tartjuk magunkat az általunk vállaltakhoz, amiért cserébe jelentős szakmai segítséget kapunk. Így nem fordul-
hat elő az, ami tavaly, hogy az országos tömegtájékoztató eszközök arról cikkeztek, hogy a tornaljai strand vize ártalmas az egészségre. Én csak a laboratóriumi vizsgálat eredményeire és a higiénikusok tájékoztatására támaszkodhatom, ezek pedig egyértelműen arról tanúskodnak, hogy a víz minősége kifogástalan és rég volt ennyire tiszta” – fejezte be tájékoztatóját Gallovics Tibor, strandot üzemeltető vállalat vezetője. TéV
Napjainkban nem csak Tornalja küzd pénzügyi gondokkal
Beszélgetés Győrfi Erika mérnökkel, a városi hivatal pénzügyi szakosztályának vezetőjével Tavasszal foglalta el munkahelyét Győrfi Erika mérnök a városi hivatal pénzügyi szakosztályának élén. Mint az közismert, a városházán az elmúlt választási időszakban nem létezett önálló pénzügyi szakosztály, holott ez minden intézmény egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb részlege. Az osztályt a város új vezetése hozta létre, melynek vezetésére kiírt pályázatot a nevezett közgazdász nyerte meg. Eddigi benyomásairól, a város pénzügyi helyzetéről kérdeztük a közgazdászt. - Milyen gondolatokkal pályázta meg ezt a munkakört, s miután megtudta, hogy sikeresen vette az első akadályt, milyen gondolatok merültek fel Önben az elvégzendő feladatokkal kapcsolatban? - Természetesen én is, mint tornaljai polgár, rendelkeztem bizonyos információkkal a város pénzügyeit, gazdasági helyzetét illetően, de ezek mind másodkézből szerzett – főleg sajtóból – adatok voltak. Mindezen ismeretek birtokában sem gondoltam volna azonban azt, hogy Tornalja ilyen helyzetben van. Nem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy teljes mértékben tisztában voltam vele, hogy mit is vállalok. A helyzet alapos megismeréséhez szükségem volt erre a két hónapra, ami munkába lépésem óta eltelt. Most már ismerem a részleteket is, ami túltesz minden előzetes várakozáson. Természetesen az embernek, amikor belevág egy új munkába, vannak elképzelései. Általában mindenki maga elé vázol egy jövőképet, ugyanakkor az új feladatra mint új kihívásra is tekint. Én is feltettem magamnak a kérdést, hogy mit is tehetek Tornaljáért. Mivel elég hosszú ideje a pénzügyek és a
pénzvitel területén dolgozom, úgy véltem, hogy ez az a terület, ahol hasznossá tudom magamat tenni. - Hogyan sikerül a városvezetésnek és a hivatalnak megbirkóznia azokkal a feladatokkal, amelyeket megörököltek? - Nos, ez egyáltalán nem egyszerű feladat! Minden érintett részéről maximális odafigyelést és teljesítményt igényel
megalapozottak. Ezzel a kérdéssel még nem tudtam részletesen foglalkozni, de az már most látszik, hogy a háztartási hulladékdíj körül gondok vannak. Úgy látom, hogy ezek a számok eltúlzottak, másrészt kérdés az is, hogy mennyire hajtható be ez az összeg. Itt visszamenőlegesen fog kelleni újraértékelni az összes fizetési felszólítást, külön megvizsgálni, hogy va-
ez az örökség. Nagyon nehéz helyrehozni az elhibázott gazdaságpolitika következményeit. Naponta kell újabb és újabb pénzügyi kérdést orvosolni. A zárszámadásból mindenki láthatja, hogy hogyan áll e téren a város, mennyire van eladósodva, s mekkora összeggel tartoznak Tornaljának. Ezekből az adatokból mindenki könynyűszerrel kiszámolhatja, hogy hol is tartunk. Egy kis túlzással azt is mondhatnám, hogy a napi postánk szinte kizárólag csak fizetési felszólításokból áll. Tehát napi szinten kell toldozni – foltozni. Ugyanakkor valamit kell kezdenünk a kintlévőségeinkkel is. Azt is azonban fel kell mérni, hogy ezek a várossal szembeni tartozások mennyire
lósak-e a megállapított követelések és mindezek mellé ki kell hangsúlyozni, hogy azért a polgárokkal szemben is másmilyen hangot kell megütni. Természetesen mi, mint önkormányzat, adót nem engedhetünk el, ugyanakkor meg kell nézni, hogy az egyes követelések jogosak-e, valamint hogy nem évültek-e még el. Erős a gyanúm ugyanis, hogy a fizetési felszólítások kiküldése során nem mindig voltak szem előtt tartva a vonatkozó törvények és rendeletek. Fontos tehát, hogy e téren is valós képet kapjunk, hogy ne ámítsuk magunkat, mert csak így tudunk előrelépni. - Most már három hónapja tölti be ezt a munkakört. Mindezek tükrében hogyan
látja ezt munkát, különös tekintettel arra, hogy az előző időszakban önálló pénzügyi szakosztály nem is létezett a városházán? Nehéz visszaterelni a dolgok folyását a megfelelő mederbe? - Ahogy azt korábban mondtam, az emberek többsége egyegy feladatban, munkában kihívást lát és az is hozzátartozik az emberi természethez, hogy a sikeresen elvégzett munkából öröme származik. S ha az elvégzett munkából másoknak is hasznuk származik, az csak növeli az elégedettséget, a sikerélményt. Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül a településekről szóló törvény ide vonatkozó passzusait sem, miszerint az önkormányzatok és települések elsődleges feladata a rájuk bízott javak megóvása, fejlesztése illetve az ott élő emberek igényeinek, szükségleteinek kielégítése. Tehát mindazokat a pénzeszközöket, amelyek befolynak a város kasszájába, ebben a szellemben kellene el is költeni. Azzal, hogy ez hogyan volt a korábbi időben, nem kívánok foglalkozni. Egyértelmű az is, hogy a pénzügyi szakosztályok minden városházán, községi hivatalon egyfajta központi szerepet töltenek be, elosztó feladatuk van, felügyelik, és lehetőségeikhez mérten meghatározzák a pénzeszközök hatékony felhasználását. Annál is inkább, mert napjainkban az összes település nagyon súlyos pénzügyi helyzetben van, nem csak Tornalja. Ez a helyzet elsősorban az állam által visszatartott adójárulékok miatt alakult ki. Úgyhogy ilyen helyzetben egy pénzügyi szakosztálynak jelentősen megnőnek a feladatai, de a felelőssége is. - Olvasóink nevében is köszönöm a tájékoztatást! P.G. 3
TORNALJA ÉS VIDÉKE
Villámkérdés Aki válaszol: Gallovics Tibor, a Tornaljai Városi Szolgáltató Üzem igazgatója
Nem minden előzmény nélkül jött létre ez év elején Tornalja városának legújabb járulékos intézménye, a szolgáltató cég. Mint ismeretes, évtizedeken keresztül működött egy ilyen intézmény a városban, majd néhány éve ennek feladatait – a jövedelmező hulladékkezelést leszámítva – a teljes mértékben városi tulajdonú Clean kft. vette át. Hogy ez a cég hová jutott és az okokról is már többször beszámoltunk lapunk hasábjain. Most az újonnan létrejött vállalat terveiről, napi feladatairól, helyzetéről kérdeztük annak vezetőjét, Gallovics Tibort. A Clean kft. igen jelentős adósságot halmozott fel. Az újonnan megalakult szolgáltató cég első megválasztott vezetője két nap után kénytelen volt lemondani az igazgatói posztról egészségügyi problémák miatt. A következő személy egy hétig bírta. Ezek után milyen érzésekkel vállalta el ezt a feladatot? A város részéről megkerestek, hogy elvállalnám-e ezt a feladatot. Az igazság az, hogy nem volt nehéz igent mondanom, ugyanis engem mindig is visszahúzott ide a szívem. Korábban huszonöt évet dolgoztam le a szolgáltató cégnél, függetlenül annak nevétől, vagy épp működési formájától. Úgyhogy ehhez a vállalathoz úgy érkeztem, mintha haza jöttem volna. Egyébként is, az évek során rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, így örömmel fogadtam el a felkérést. Lényegében azt folytatom tovább, amit abbahagytam. A cég nem azzal az eszközállománnyal kezdte a tevékenységét, mint amivel a Clean befejezte. Ez mennyiben nehezíti meg a helyzetüket? A gépparkunk az nagyon romos állapotban volt. Épp a napokban sikerült két járművet is olyan állapotba hoznunk, hogy azokat nyugodt szívvel vihetjük el műszaki vizsgára. A közelmúltban sikerült egy pótkocsit is vásárolnunk, ami szintén igényelt egy kisebb felújítást. Örülünk annak is, hogy meg tudtunk vásárolni egy szippantó kocsit is, s ezt a lakosság szolgálatába tudtuk állítani. A várostól kapott dotációkból és saját bevételeinkből próbálunk meg előbbre jutni. Melyek a cég feladatai? Lényegében azokat a feladatokat látjuk el, ami mindig is feladata volt ezeknek a vállalatoknak. Elsősorban a város tisztántartása, a zöldterületek kaszálása, virágosítása, télen pedig a hó eltakarítása és az utcák szórása tartozik a fő feladataink közé. Mi tartjuk karban a közvilágítást és a hangszórórendszert is. Mindezek mellett 4
mi tartjuk karban a város területén és a csatolt falvakban található öt köztemetőt és a temetkezési szolgáltatások is hozzánk tartoznak. Nyáron pedig mi működtetjük az autókempinget és a strandot. Tavasszal indítottuk azt a kezdeményezésünket is, hogy a családi házak udvarain, kertjeiben összegyűlt ún. zöld hulladékot is rendszeres időközönként elszállítjuk és komposztáljuk. -sk-
Érettségi találkozó ötven év után
Nem mindennapi eseményre került sor július 9-én: a Tornaljai Gimnázium azon egykori diákjai találkoztak, akik 1961-ben érettségiztek! Az öregdiákokat a város nevében Szögedi Anna polgármester, Lax László alpolgármester és Balajti Lajos hivatalvezető is köszöntötte a városháza dísztermében. Az egykori osztálytársakból ma már, sajnos, öten nincsenek közöttünk, de a Nagyné Márton Sarolta és Krokovai Zoltán által közzétett felhívásra a többiek, egy kivétellel, jelezték részvételi szándékukat. A városházán végül tizenhatan jelentek meg. A találkozón kiderült, hogy mindannyian nagyszerű és tartalmas pályát futottak be, s napjainkban a jól megérdemelt nyugdíjat élvezik. A jeles eseményről a városi krónikában is megemlékeztek, s a megjelent egykori diákok aláírásukkal is ellátták a bejegyzést. A pohárköszöntőt követően a megjelentek felidézték a diákéveket, az emlékezetes pillanatokat. A városházán eltöltött idő után az egykori osztálytárasak elvonultak, hogy elköltsenek egy közös vacsorát, s tovább élvezzék egymás társaságát. A találkozó e részén további „diákok” is csatlakoztak az 1961-ben, a helyi gimnázium magyar tagozatán érettségizettekhez. S hogy ez a találkozó milyen üzenetet hordoz a mai generációk számára? Többet is! Például azt, hogy mily nagyszerű egy olyan közösség, amely tagjainak ötven év elteltével is van mit mondaniuk egymásnak. Aztán: bár más világot élünk, érdemes tanulni, mert „a tudás hatalom”, másrészt pedig „azt senki nem veheti el tőlünk”. Továbbá ez az érettségi találkozó is a bizonysága annak, hogy Tornalján, a gimnáziumban, igen magas szintű oktatás folyt, s ezért néha érdemes visszanyúlni a gyökerekhez. Végezetül talán a legfontosabb, mely a mai generációnak, a mai szülőknek szól: Lehet szép sikereket elérni anyanyelvi iskolába járva is! Sőt, igazán teljes életet csak úgy lehet élni. Ezt ne feledjék! Az öregdiákoknak a Tornalja és Vidéke szerkesztőbizottsága és minden Olvasója nevében további jó egészséget, sok boldogságot kívánunk, s köszönetünket fejezzük ki nekik azért, hogy továbbra is jó hírét viszik városunknak és a helyi oktatásnak, mint ahogy azt tették eddig is! A Tornalja és Vidéke szerkesztőbizottsága
(Zula Sándor felvétele)
TORNALJA ÉS VIDÉKE
A beretkei strand is megnyitotta kapuit A festői környezetben fekvő Beretke – mely számos építészeti és természeti látnivalójával méltán foglal helyet valamennyi turisztikai prospektusban – strandja is megnyitotta kapuit a látogatók előtt. A Murány völgyében fekvő létesítmény elsősorban a kisgyermekes családok körében népszerű, de egyébként minden korosztály örömmel keresi fel. A strand hétfőn 12 órától, keddtől péntekig 10 órától, szombaton és vasárnap pedig 9 órától tart nyitva este 7-ig. Az egésznapos belépő ára gyerekeknek öt éves korig ingyenes, 18 éves korig 1 euró, felnőtteknek 2 euró, rokkantnyugdíjasoknak 1,30 euró.
A délutáni jegy ára – mely 15 órától érvényes - gyerekeknek öt éves korig ingyenes, 18 éves korig 80 cent, felnőtteknek 1,30 euró, rokkantnyugdíjasoknak pedig szintén 80 cent. A strandon a medencék mellett jakuzzi, biliárd- és ping-pong asztal, valamint lábtenisz pálya várja azokat, akik elunták a napozást. A strand mellett a Beretkére látogatók figyelmébe ajánljuk a Murány patak áttörését, az egykori kereskedelmi utat, a hajdani szöggyár – hámor – maradványait, a szépen felújított kastélyt, a református templomot és az egykor neves gyermekotthon épületét is. TéV
TORNALJA VÁROS, 982 01 Tornalja, Béke u. 14 A Tornaljai Városi Képviselő-testület a Községekről szóló 369/1990 Tt. sz. törvény 18a § 4 bek. és a későbbi törvénymódosítások és kiegészítések, a törvény teljes szövege, a Szlovák Nemzeti Tanács Községekről szóló 479/2010 sz. törvénye értelmében, valamint a Tornaljai Városi Képviselő-testület 2011. 06. 21-én hozott 162/2011 sz. határozata alapján meghirdeti TORNALJA VÁROS FŐELLENŐRÉNEK m e g v á l a s z t á s á t.
Követelmények: Szakmai feltételek: - legalább teljes középfokú iskolai végzettség A kérvénynek tartalmaznia kell a pályázó: - teljes nevét, titulusát, születési dátumát, lakóhelyét, elérhetőségét, - a legmagasabb iskolai végzettségről szóló okirat hatóságilag hitelesített fénymásolatát, - szakmai életrajzot, - 3 hónapnál nem régebben kiadott erkölcsi bizonyítványt (výpis z registra trestov), - A személyi adatok védelméről szóló 428/2002 Tt. sz. és a későbbi törvénymódosítások értelmében a személyi adatok feldolgozásához adott beleegyezést. A főellenőri munkakörre kiírt pályázat győztes jelöltjével a város teljes munkaidejű szerződést köt. A főellenőrt a városi képviselő-testület hat évre választja meg. A jelöltek írásbeli jelentkezésüket a Tornaljai Városi Hivatal titkárságán, a 3. sz. irodában adhatják le legkésőbb 2011.08.25-én 15,00 óráig (14 nappal a választás előtt). A borítékon fel kell tüntetni: „Ne nyissák fel – Főellenőr-választás“. A választás helyéről a meghirdető legkevesebb 7 nappal a választás előtt értesíti a pályázókat. A választás lebonyolításáról és annak módjáról szóló rendelkezések: A benyújtott pályázatokat a városi képviselő-testület képviselői bírálják el, akik kiértékelik, eleget tettek-e az egyes jelöltek a megállapított feltételeknek, majd közzéteszik a városi főellenőr munkakörére pályázó jelöltek jegyzékét. Az ezen pontban feltüntetett műveleteket a képviselők egy nappal a választás előtt, azaz 2011. 09. 07-én végzik el. A főellenőr megválasztásához a városi képviselő-testület összes képviselőjének szavazattöbbsége szükséges. Amennyiben egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok több mint felét, a városi képviselő-testület még ugyanezen az ülésén megtartja a választás második fordulóját, amelybe az első fordulóban a két legtöbb szavazatot szerzett jelölt kerül. A második körben kialakult szavazategyenlőség esetén a győztest sorsolással állapítják meg. A főellenőr-választás eredményéről jegyzőkönyv készül, mégpedig külön az I. és külön a II. fordulóról. A főellenőr munkába állásának napja a választást követő nap. A város polgármestere munkaszerződést köt a jogerősen megválasztott főellenőrrel. Tornalján, 2011. 06. 22-én
Szögedi Anna Tornalja város polgármestere h. Lax László s. k 5
TORNALJA ÉS VIDÉKE
Pályázati felhívás Abafalva község a SZK 596/223 számú államigazgatásról szóló törvény 4. § és az 552/2003 számú törvény 5. § értelmében pályázatot hirdet igazgatói állás betöltésére a helyi alapiskola intézményébe
Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Óvoda Abafalva Az iskolaigazgatói állás betöltéséhez a 437/2009 számú törvényben foglalt kritériumoknak megfelelő főiskolai végzettséggel kell rendelkezni.
További követelmények: • • • • •
legalább 5 éves szakmai gyakorlat büntetlen előélet egészségügyi alkalmasság az államnyelv ismerete az iskalaigazgatói állás betöltéséhez szükséges továbbá az első kvalifikációs vizsga.
Tánc, ováció, siker
A Magic in Dance ismét sziporkázott Tánc, tánc, tánc. Tömören így is lehetne jellemezni a Tornaljai Szabadidőközpont mellett működő Magi cin Dance tánccsoport bravúros évzáró fellépését. Már megszokhattuk, hogy a táncosok már – már professzionális szintű művészi teljesítményt nyújtanak fellépéseiken. Egyszerűen azt is mondhatjuk, hogy mesterei „szakmájuknak” mindazok, akik a lustálkodás helyett fizikai állóképességük, egészségük, táncos-művészi teljesítményük megőrzésén, növelésén fáradoznak. Gürcölés órákon, heteken, hónapokon keresztül, esések, kék foltok, ami nélkül ez egyszerűen nem megy, próbák és a produkciók csiszolása. S mindez azért, hogy a nagy napon minden a lehető legtökéletesebb legyen.
A műsor elején a nézőket a rock hevítette fel a megfelelő hőfokra, s ez a kezdet már sejtetni engedte, hogy van minek örülni. Ezt a műsorszámot a lányok modern tánca követte, s a nézőket is nyilván kellemesen meglepte a legkisebbek produkciója, akik a koreográfia szerint egy diszkóba mentek, ahol a szórakozást nem tudják elképzelni kedvenc lemezlovasuk, Katrin nélkül. A serdülő táncosok az ismert táncfilm, a Pomádé dallamaira adtak elő egy műsorszámot. Itt kell megjegyezni, hogy a serdülők több versenyen is érmes helyezéseket értek el. A táncklubot és városunkat méltó képen képviselték, elismerés és köszönet érte! Az újdonság erejével hatott a mazsorett csoport, akik bár egy táncműsor keretein belül most
De megérte! A június végi háromnapos előadás-sorozat nyilván mindent kivett a táncosokból és a csoport vezetőjéből, Ligárt Ivánból. Nem egyszerű, nem könnyű két órán át táncolni úgy, hogy a fellépések zsinórban követték egymást. De a táncosok arcáról elsősorban a mosoly és az elégedettség sugárzott. Boldogság és a jól elvégzett munka utáni felszabadultság. Úgy tűnik, Ligárt Iván ért a gyerekek nyelvén, hiszen látszik, mennyire sikerült neki megszólítani, motiválni és megtanítani a táncművészet alapjaira a gyerkőcöket. Lehet, hogy egy-két esetben hiányzik az átütő tehetség, de sok mindent lehet kitartó munkával és önfegyelemmel pótolni. Ahhoz is hozzászokhattunk már, hogy a kultúrház színházterme egy-egy bemutató alkalmával zsúfolásig megtelik. Nem volt ez másként most sem! Azt is megszokhattuk, hogy ilyenkor kerül sor a mérlegvonásra, a kiértékelésre és a megtanultak bemutatására egy táncos műsor keretén belül. Az idei show színpompás, érdekes, egyszerűen csodálatos volt.
mutatkoztak be először, már a strand ünnepélyes megnyitóján és a városháza előtt is bemutatkoztak. A továbbiakban nagyszerű benyomást hagytak a közönségben a bájos, egyenruhás légikisasszonyok és a sportos pilóták. Ezt a műsorszámot a profik is megirigyelhetnék! Nagyszerűen teljesítették a feladatot. A közönséget hangos tetszésnyilvánításra késztették a legkisebbek is, akik egy nagyon divatos indiai táncot, country táncot és latin-amerikai táncokat mutattak be. Lüktető ritmusok, összehangolt mozgás, harmónia, jó hangulat, nagyszerű kosztümök! Nos, ez is a Magic in Dance. Ennek a csapatnak mindig sikerül megtöltenie a művelődési ház nézőterét. Ligárt Ivánnak és a táncosoknak ez eddig mindig sikerült. Úgyhogy kíváncsian várjuk, hogy mivel lehet ezt még felülmúlni. Úgyhogy izgatottan várjuk a következő fellépést, s a táncosoknak pedig azt kívánjuk, hogy pihenjék ki magukat, s merítsenek új erőt, új inspirációt a következő évad sikeres teljesítéséhez! E.Z.
A pályázathoz mellékelni kell: • • • • • •
a végzettséget igazoló okiratokat 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt az iskola fejlesztésének írásbeli koncepcióját a pedagógiai gyakorlatot bizonyító okiratot orvosi bizonylatot a pályázó írásbeli engedélyét személyes adatai kezelésére. Pályázati anyagaikat 2011. augusztus 16-ig küldhetik az alábbi címre „VÝBEROVÉ KONANIE (az iskola neve) NEOTVÁRAŤ” jeligés lezárt borítékban: Obec Abovce, Obecný úrad č. 99 Abovce, 980 44 Lenartovce
Kelt, Abafalván 2011. július 7-én
Hanobik Irén Abafalva polgármestere
TORNALJAI MŰSZAKI SZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT
VEGYE IGÉNYBE SZOLGÁLTATÁSAINKAT!
EMÉSZTŐ SZÍVATÁS TORNALJÁN ÉS KÖRNYÉKÉN Tornalján 1 szippantás (5 m3) csak 12 €. Tel.: 0918/436 671 Sánkfalván eladó az egykori kocsma épülete. Ár: 9000 €. Tel.: 0907/849495, 0905/346090. 6