A Miskolci Egyetem Közleményei, A sorozat, Bányászat, 82 . kötet (2011)
Planációs felszínek és az áthalmozott dolomitösszletek geomorfológiai helyzete a Budai-hegység előterében Juhász Ágoston tudományos főmunkatárs MTA Földrajztudományi Kutatóintézet
1. Kutatási előzmények Az „Eocén program” energia és nyersanyagkutatás keretében került sor a Budai-hegység nyugati előterének részletes megkutatására. Könyvtárnyi terjedelmű ismeretanyag értékelésére a terjedelem szabta lehetőségek miatt eltekintünk azzal, hogy 1986-ban készült „Mány – Kelet-Zsámbék komplex kutatás” zárójelentése és GERBER P. (1978) publikációi adnak részletes áttekintést a környék földtani viszonyairól. A geomorfológiai vizsgálatok újabb kutatási eredményeit számos publikáció, monografikus összefoglalás, ismerteti (PÉCSI M. 1975, 1988; JUHÁSZ Á.1985, 1988; MINDSZENTY A. 2000; HEVESI A. 2002.). A következőkben a Budakeszimedence és a hegységelőtér geomorfológiai ismereteit kívánjuk legújabb adatokkal kiegészíteni. 2. Domborzatépítő kőzetek
A kutatott térséget alaphegységi szinten triász dolomit és mészkő, bauxit formációk sorozatai, fedőhegységi szinten pedig medenceüledékek: eocén áthalmozott dolomit, agyag, oligocén hárshegyi homokkő, szarmata mészkő és pannóniai összletek képviselik. A Budai-hegység és előtere fejlődéstörténeti modelljében két genetikailag eltérő planációs felszíntípus fejlődési szakasz eseményeire, a tönkös sasbércek kialakulására és az áthalmozott dolomitösszletek paleogeomorfológiai jelentőségére hívjuk fel a figyelmet. 3. Trópusi planációs felszíntípusok
3.1 Az eredeti etchplain (mezozoós trópusi tönkfelszín) maradványai két planációs felszíntípust képviselnek, mégpedig a toronykarsztos felszíntípusokat, valamint a kúpkarsztos, egykori síkságok maradványfelszín csoportját. A reánkmaradt formákból ítélve a 155
Planációs felszínek és az áthalmozott dolomitösszletek geomorfológiai helyzete…
toronykarsztos planációs felszínek kiindulási felszíne is már differenciált térszín (szigethegy, síkság) lehetett, s a trópusi tönkösödés folyamán a mezozoikum végére alluviális síkságokra, lépcsős, árkos medencefelszínekre, szigethegyekre, platómaradványokra tagolódott. Ennek az „elsődleges” forma és planációs formaegyüttesnek fejlődése az eocén közepéig tartott. Maradványfelszíneket a többszöri geomorfológiai inverzió és a harmadidőszaki lefedődés őrizték meg. A szerkezeti differenciáció következtében ma igen eltérő geomorfológiai helyzetben (tető, küszöb, medence) vannak. Ilyen maradványfelszínek sorakoznak a hegységperemeken. (1. kép)
1. kép Toronykarsztos lila és sötétvörös bauxittal fedett valódi etchplain maradványfelszín hegységperemi helyzetben a Budai-hegység nyugati peremén. (Fotó: Juhász Á.)
Előfordulnak olyan toronykarsztos trópusi mezozoós felszínmaradványok is, amelyek csak a harmadidőszak során fedődtek be, „konzerválódtak”. Ilyen maradványfelszínek sorakoznak Budakeszitől nyugatra (2. kép), ahol a toronykarszt-közötti mélyedéseket, síkokat hárshegyi homokkő és trópusi mállástermékek takarják. Itt a karszttornyok felső részét a pannon abrázió nyeste le. A feltárások tanúsága szerint az elsődleges forma és planációs formaegyüttes az eocénig továbbfejlődött, így a korábbi medence alakulatok bizonyos mértékig átalakultak. Ma már egyértelmű, hogy az árkos
156
Juhász Ágoston
medencéksüllyedése során újabb törésvonalak mentén is megindulhatott a karsztosodás. Az árkos medencék fejlődése során a törésvonalak mentén egy újabb karsztos reliefgeneráció kialakulása kezdődött. A szerkezeti mozgások hatására térben és időben genetikailag eltérő felszíntípusok kerültek egymás mellé és egymás fölé.
2. kép Kúpkarsztos, dolinasorokkal tagolt etchplain maradványfelszínek hegységelőtéri helyzetű sasbérceken (Strázsa-hegy). (Fotó: Juhász Á.)
3.2. A kúpkarsztokkal jellemzett eredeti etchplain felszínek – alacsony orográfiai helyzetüknél fogva – sajátos fejlődési típust képviselnek, egykor a trópusi mállástermékek képződésének túlsúlya jellemezte. Trópusi mállástermék anyagába temetkezve, lépcsős vetődések mentén több száz méter mélyen képezik az árkos medencék alapzatát. Felszíni formamaradványaik a hegységelőtéri helyzetű sasbércekben figyelhetők meg. (3. kép). Alul 5-10 cm-es vaskéreg fedi a dolomitrétegeket. A 3-5 méter magasságú kúpok közeit sárga, lila és sötétvörös mállástermékek takarják.
157
Planációs felszínek és az áthalmozott dolomitösszletek geomorfológiai helyzete…
3. kép Küszöbhelyzetű karsztos felszínre települt hárshegyi homokkő (Budakeszi). (Fotó: Juhász Á.)
4. Pediplanációval formált felszíntípusok A Budai-hegység nyugati előterében Budakeszi – Páty – Zsámbék, a Gerecse előterében az alaphegységet az eocén főbauxit alatt laza, és felette több szintben újracementált dolomit helyezkedik el, amely helyenként a 150 méteres vastagságot is eléri (1. ábra).
1. ábra Az áthalmozott dolomitösszletek elterjedése a Budakeszi-medencében. (szerk: JUHÁSZ Á.)
Az áthalmozott dolomitbreccsát mocsári eredetű agyag- és homoklencsék, széntelepek, bauxitok tagolják (GERBER P., VÉGHNÉ et al.). Regionális elterjedését jelzi, hogy korábban JUHÁSZ Á. (1974) hívta fel a figyelmet Márkó mellett erre a jelenségre.
158
Juhász Ágoston
4. kép Ismételten áthalmozott dolomitösszlet karsztos alapkőzeten (Budakeszi). (Fotó: Juhász Á.)
Az áthalmozott dolomit-breccsa számos következtetésre, megállapításra ad lehetőséget a felszínformálódást illetően. Ezek: • A korábbi trópusi tönkösödést, karsztkorróziós folyamatokat, minőségileg új típusú lepusztulás, a pediplanáció váltotta fel. • Az éghajlatváltozással gyökeresen megváltoztak az ökológiai viszonyok, a felszínen minimális a mállás. • Az areális kolloidos mállást felváltotta a törmelékaprózódás és szállítás. • A bauxitok, vörösagyagok ismételt a dolomitbreccsával való váltakozó rétegződése a nedves-száraz klímaoszcillációra irányítja a figyelmet. • Megváltoztak a formaképződés feltételei (pedimentek, glacisok képződtek). Paleogeomorfológiai szempontból az áthalmozott dolomit- és bauxitkőzetek mindenképpen pedimentációs síkká-tevő folyamatokra utalnak. Mány – Zsámbék térségében 10-70 méter vastag összleteit harántolták a fúrások, a Budakeszimedencében 10-30 m vastagságban takarják a karsztos felszíneket. A pedimentációs folyamatok és az áthalmozott dolomitösszletek elterjedése erősítik azt a megállapítást, hogy a Dunántúli-Középhegység domborzati modelljében jelentős szerepük van a ritmusos klímamorfológiai változásoknak.
159
Planációs felszínek és az áthalmozott dolomitösszletek geomorfológiai helyzete…
Irodalom BÁRDOSSY GY. 1977. Karsztbauxitok. Bauxittelepek karbonátos kőzeteken. Akadémiai Kiadó, Budapest. p. 413. GERBER P. 1978. A Tatabánya-Nagyegyháza-Mány terület földtani teleptani viszonyai. Földtani közl. 108. pp.18-28. HEVESI A. 2002. A magyarországi karsztok fejlődéstörténet és formakincs szerinti csoportosítása; az Aggteleki jellegű karsztok felszíni formakincse. Akadémiai Doktori Értekezés. Miskolc. p. 144. JUHÁSZ Á. 1975. Geomorphological study of the Budakeszi Basin. In: Pécsi M. – Juhász Á. (eds): Plenary session of Carpatho–Balkan Geomorphological Comission, Budapest, 7-10 Sept. 1975. Guide. p. 46–50. JUHÁSZ Á. 1978. Redeposited dolomite formation in the Transdanubian Mountains. Lecture on Plenary Session of Carpatho – Balcanic Geomorphological Comittee, Presov, 6 p. JUHÁSZ Á. 1985. Palogeomorphologic significance of redeposited dolomite in the Transdanubian Mountains. Case Studies in Hungary. Akadémiai Kiadó, Budapest. pp. 121–123. JUHÁSZ Á. 1988. A Bakony-vidék. In: A Dunántúli-középhegység. Szerk.: Ádám L. – Marosi S. – Szilárd J. Budapest. Akadémiai Kiadó. pp. 11–102. KAKAS K. – LÁNYI J. – LISZT F.-NÉ – RÁNER G. – SZABADVÁRY L. 1971. Komplex geofizikai kutatás a Dunántúli-középhegységben. MÁELGI 1970. évi jelentése. pp. 15–21. KAKAS K. – LÁNYI J. – SIMON A. – SZABADVÁRY L. – SZABÓ M. – SZALAI I. 1970. Komplex geofizikai kutatás a Dunántúli-középhegységben. MÁELGI 1969. évi jelentése. pp. 25–40. MINDSZENTY A. – CSOMA A. – TÖRÖK Á. – KISS K. – HERTELENDI E. 2000. Flexura jellegű előtéri deformációhoz köthető karsztbauxitszintek a Dunántúli-középhegységben. Földtani Közl. (131). pp. 107–152. ORAVECZ J. A Gerecse- és a Buda-Pilisi-hegység közötti rögterület triász képződményei. Földtani Közl. pp. 173–183. PÉCSI M. 1975. Geomorphological evolution of the Buda Highland. Studia Geomorph. CarpathoBalcanica, 9. Kraków. pp. 37–52. PÉCSI M. 1988. Geomorfológiai szintek kora a Magyar-Középhegységben. Földrajzi Közl. (1–2). pp. 21–41. VÉGHNÉ NEUBRANDT E. – FÁYNÉ TÁTRAY M. – MENSÁROS P. – BALÁSHÁZY L. 1978. A Nagyegyházamányi terület kőszénfekvő képződményeinek és alaphegységének földtani kérdései. Földtani Közl. (108). pp. 7–17. WEIN GY. 1974. A Budai-hegység tektonikája. Földrajzi Közl. (2). pp. 97–112.
Képek és ábrák jegyzéke 1.
2. 3. 4. 1.
160
kép Toronykarsztos lila és sötétvörös bauxittal fedett valódi etchplain maradványfelszín hegységperemi helyzetben a Budai-hegység nyugati peremén. (Fotó: Juhász Á.) kép Kúpkarsztos, dolinasorokkal tagolt etchplain maradványfelszínek hegységelőtéri helyzetű sasbérceken (Strázsa-hegy). (Fotó: Juhász Á.) kép Küszöbhelyzetű karsztos felszínre települt hárshegyi homokkő (Budakeszi). (Fotó: Juhász Á.) kép Ismételten áthalmozott dolomitösszlet karsztos alapkőzeten (Budakeszi). (Fotó: Juhász Á.) ábra Áthalmozott dolomitösszletek elterjedése a Budakeszi-medencében. (Szerk.: Juhász Á.)
