A magyarországi innováció helyzete az új Európában Dr. Balogh Tamás főosztályvezető, Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal Magyarország uniós csatlakozásának egyik fő kérdése, hogy gazdaságunk a csatlakozás után hogyan őrizheti meg, illetve hogyan növelheti versenyképességét az egységes európai piacon. A versenyképességet a mai, a tudás alkalmazásán alapuló gazdaságban egyre inkább az innováció határozza meg. A cikk összehasonlító mutatók elemzése, valamint az Európai Unió „régi” és „új” tagországaiban gyakorolt kormányzati innováció-politikák áttekintése alapján kíván választ adni arra a kérdésre, hogy hol áll a magyar innovációs rendszer és a magyar innováció-politika európai összehasonlításban, és milyen fejlődési irányok kívánatosak. 1. Az innováció és a nemzeti innovációs rendszer Az innováció több mint kutatás-fejlesztés: a képességfejlesztést, a kutatás-fejlesztést, a tudás és az új technológiák gazdasági és társadalmi hasznosítását egyaránt magában foglalja. A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló, 2003. évi XC. törvény alkalmazásában technológiai innováció minden olyan tudományos, műszaki, szervezeti, pénzügyi és kereskedelmi jellegű tevékenység, beleértve az új ismeretekbe történő befektetést is, amely ténylegesen vagy szándék szerint műszakilag új vagy továbbfejlesztett termékeket, eljárásokat és szolgáltatásokat eredményez . Ennek megfelelően az innováció-politika nem tudománypolitika, nem is iparpolitika [1], hanem a tudásvezérelt növekedéspolitika. A versenyképesség egyre inkább összefonódik a kutatás-fejlesztéssel és az eredmények alkalmazásával [2]. A tudásáramlás képzett és mobil emberi erőforrást igényel, az emberi tényező az innováció legfontosabb eleme [3]. A vállalatok tanulási, megújulási képessége a versenyképesség alapvető tényezője [4]. A nemzeti innovációs rendszer (NIR) mindazoknak az intézményeknek, vállalkozásoknak és egyéb szervezeteknek, valamint szabályoknak, keretfeltételeknek, akcióknak és politikáknak az összessége, amelyek az új tudás és technológia létrehozását, átadását, terjedését és hasznosítását befolyásolják. A rendszer hatékonysága éppúgy függ a kapcsolatok erősségétől és minőségétől, mint a rendszer szervezeti elemeitől. Összetett a rendszer, így az innováció-politika csak az érintett többi szakpolitikával kölcsönhatásban kezelhető. 2. Magyarországi innovációs mutatók európai összehasonlításban Az innovációt mérő mutatószámokon alapuló összehasonlításokat rendszeresen végez többek között az OECD és az Európai Bizottság is. Az Európai Innovációs Trendvizsgálat (TrendChart) részeként 2003 végén megjelent adatok [5] alapján áttekintjük Magyarország néhány innovációs mutatóját nemzetközi összehasonlításban. A nemzetközi összehasonlításra irányuló vizsgálatok általában az EU-15 országaira koncentrálnak, de éppilyen fontos az összehasonlítás az új tagországokhoz képest, amelyek ugyanazon az egységes belső piacon lesznek a versenytársaink, beleértve a magyar piacot [6]. Eddig azok az országok tudták a legjobban hasznosítani az EU által nyújtott segítséget, amelyek a belépéskor felkészültek voltak az oktatási és képzési területeken, és rendelkeztek olyan ágazati profillal, amely a K+F hordozója volt [7].
A viszonyítást 13 országhoz: a tíz, 2004-ben csatlakozó (Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Szlovénia, Málta és Ciprus), valamint a három tagjelölt országhoz (Románia, Bulgária és Törökország) végezzük. A vizsgálat [8] négy kategóriában összesen 28 mutatóra terjed ki. Ebből az 1. táblázatban látható tíz mutatót választottam ki. A 13 ország között Magyarország átlagosan a 4.-5. helyen van; az egyes mutatók után zárójelben szerepel Magyarország helyezése. A kibővült EU 25 tagországa között átlagosan a 14-15. helyet foglaljuk el. 1. táblázat: Innovációs mutatók az új tag- és a tagjelölt országokban
Felsőfokú TéT területen végzettek aránya a 20-29 éves korcsoportban Felsőfokú végzettségűek aránya a 25-64 éves korcsoportban Felnőttképzésben résztvevők aránya, 25-64 év Állami K+F ráfordítás (GDP % ) Vállalati K+F ráfordítás (GDP %) USPTO szabadalmak 1 millió lakosra EPO szabadalmak 1 millió lakosra Foglalkoztatottak a high-tech iparágakban Foglalkoztatottak a high-tech szolgáltatásokban Informatikai és távközlési kiadás / GDP
EU-15 BG CY CZ EE HU LT LV MT PL RO SL SK TR átlaga 11,3 7,9 3,3 5,6 7,3 3,7 13,1 7,6 3,3 7,4 4,9 8,2 7,4 5,5
21,5
21,1
29,1
11,8
29,6
14,1
44,0
19,6
7,0
12,2
10,0
14,8
10,8
8,9
8,40
1,3
3,7
6,0
5,2
3,3
3,3
8,4
4,4
4,3
1,1
5,1
9,0
3,2
0,69
0,37
0,22
0,52
0,53
0,57
0,49
0,28
0,43
0,15
0,69
0,22
0,36
1,30
0,10
0,05
0,78
0,26
0,38
0,20
0,16
0,24
0,25
0,94
0,45
0,27
80,1
0,6
2,6
3,0
2,2
7,3
1,4
0,8
5,1
1,1
0,5
13,1
0,7
0,4
161,1
2,1
14,5
10,7
11,0
19,0
2,4
7,6
10,2
2,5
0,8
40,7
6,1
1,1
7,41
5,34
1,11
8,94
3,41
8,50
2,64
1,97
7,14
7,54
5,50
9,28
8,21
1,19
3,57
2,66
1,90
3,09
2,87
3,06
1,69
2,26
3,06
1,57
2,35
2,83
7,0
3,8
9,5
9,6
8,9
5,9
7,9
4,1
2,2
4,7
7,5
5,9
3,6
BG = Bulgária, CY = Ciprus, CZ = Csehország, EE = Észtország, HU = Magyarország, LT = Lettország, LV = Litvánia, MT = Málta, PL = Lengyelország, RO = Románia, SL = Szlovénia, SK = Szlovákia, TR = Törökország.
a) Új műszaki és természettudományos szakemberek aránya a 20-29 éves korosztályban (11.) A mutató minden, a középiskola után szerzett végzettséget ide sorol. Magyarországon a felsőfokú képzésben résztvevők számának és arányának növekedése nem minden szakterületen jelentkezett, a szakemberhiány egyes területeken – nemcsak a szakmunkások, hanem a mérnökök esetében is - a további tőkebeáramlás egyik akadálya lett. E mutatóban hazánk csak Ciprust és Máltát előzi meg, amelyek fekvésüknél, adottságaiknál fogva kevésbé vannak ráutalva az innovatív munkaerőre. b) Középiskolát meghaladó végzettségű munkavállalók aránya a 25 és 64 év közötti korosztályban (7.)
Döntő fontosságú, hogy mennyire képzettek a munkavállalók, és az is, hogy fogyasztóként, állampolgárként milyen a tanulási képességük, kulturáltságuk, befogadóképességük. A diplomások arányát tekintve Magyarország a tagjelölt országok középmezőnyébe sorolható, de a beiskolázásban történt létszám-növekedés felzárkózást ígér. c) Felnőttképzésben résztvevők aránya (9.) Az ismeretek és az alkalmazható technikák állandó megújulása a munkavállalók egyre szélesebb körében igényli a folyamatos tanulást, önképzést. A mutató a felméréseket megelőző legutóbbi négy héten belül vizsgálja a felnőttképzésben való részvételt. Magyarország e mutatóban sajnos a tagjelölt országok között az utolsó előtti. d) Költségvetési kutatási-fejlesztési ráfordítások a GDP arányában (2.) Magyarországon a költségvetési K+F támogatások 4-5%-a jut a vállalkozásoknak, 95-96%-a az állami kutatóhelyeknek [11]. Az állami kutatóhelyek a kutatási eredményeiken kívül számos más, az innovációt segítő szolgáltatást nyújtanak: képzett szakemberek, műszerpark. Magyarországon 1999 óta nőnek az állami K+F ráfordítások, a tagjelölt országok között a második helyre zárkóztunk fel. e) Vállalati K+F ráfordítások a GDP arányában (4.) A sikeres országokra a magas vállalati K+F ráfordítások jellemzőek. A vállalati K+F ráfordítások arányának növekedésével (kb. 45-50% fölött) ugrásszerűen javul a szabadalmi eredményesség és az eredmények gazdasági hasznosítása. Magyarországon az innovációpolitikának kiemelt figyelmet kell fordítania a vállalati kutatásokra, az innováció keresleti oldalának ösztönzésére. f) USA Szabadalmi és Védjegy Hivatal (USPTO) szabadalmak 1 millió lakosra (2.) Magyarország Szlovénia után a második, e mutatónk az EU-15 átlagának mégis csak 9,1%-a. A multinacionális vállalatok magyarországi kutatóhelyein – ahol a hazai vállalati kutatások 75-80%-át végzik – a létrejött eredményeket az anyaországból jelentik be, ezért a Magyarország területén, magyar kutatók-fejlesztők közreműködésével létrejött USPTO szabadalmak száma valójában nagyobb. g) Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) szabadalmak 1 millió lakosra (2.) Magyarország a tagjelölt országok között abszolút értelemben az első, 1 millió lakosra számítva a második. Ez azonban az EU átlagának csak 11,8%-a. Tekintettel arra, hogy a gazdaság versenyképessége igen szorosan összefügg a szabadalmak számával, jelentős előrelépésre van szükség. h) A high-tech feldolgozóiparban foglalkoztatottak aránya (2.) A mutató fontos jelzőszáma annak, hogy hogyan megy át a gyakorlatba az új tudás, függetlenül attól, hogy ez hazai K+F tevékenységen alapul-e. Magyarország ebben a mutatóban kiváló, meghaladja az EU átlagot is, ami döntő mértékben a közvetlen külföldi tőkebefektetésekkel beáramló tudás és technológia eredménye.
i) High-tech szolgáltatásokban foglalkoztatottak aránya (2.-3.) Egy ország innovatív képességét nagyrészt a tudásintenzív üzleti szolgáltatások minősége és elterjedtsége határozza meg. Magas technológiai szintű szolgáltatásnak minősülnek egyes, közvetlenül a lakosságnak nyújtott szolgáltatások is, mint például a távközlés, de minden olyan szolgáltatás is, amely a vállalatok működését, innovációját szolgálja, és közvetlenül növeli a gazdaság termelékenységét. Magyarország a tagjelölt országok között a második helyet foglalja el. j) Informatikai és távközlési kiadások a GDP arányában (3.) Az információ és kommunikáció a tudásalapú társadalmak alapvető jellemzője, ami erősen hat a termelékenység és a versenyképesség alakulására. E szolgáltatások elterjedése egyszerre jelent piacot és erőforrást a tudás terjedéséhez. Magyarország Észtországgal és Csehországgal együtt vezet a tagjelölt országok között és megelőzi az EU-15 átlagát is. Az EU-15 átlagos GDP-je viszont meghaladja az új tagországokét, miközben az ICT szolgáltatások árai nem GDP-arányosan alakulnak. Az 1. és a 2. ábrán a fenti mutatók összesítése látható: az 1. ábrán a tagjelölt országok (NAS13) átlagához, a 2. ábrán pedig a mai EU tagországok (EU-15) átlagához viszonyítva. 1. ábra Magyarország innovációs mutatói a tagjelölt országok (NAS-13) átlagához viszonyítva
USPTO szabadalmak 1 millió lakosra
NAS-13 = 1,0 HU
2,50
felnőttképzésben résztvevők aránya
2,00
foglalkoztatottak a high-tech iparágakban
1,50
foglalkoztatottak a high-tech szolgáltatásokban
1,00
IT és távközlési kiadás / GDP
0,50 0,00
állami K+F ráfordítás a GDP arányában
diplomások aránya
vállalati K+F ráfordítás a GDP arányában
EPO szabadalmak 1 millió lakosra új TéT diplomások
Magyarország a térségben kiemelkedik a külföldi szabadalmaztatásban, és átlagon felüli a legtöbb más mutatóban, de elmarad a csoport átlagától a diplomások aránya, a high-tech szolgáltatásokban dolgozók és a felnőttképzésben résztvevők aránya tekintetében.
A 2. ábra a magyar adatokat az EU mai 15 tagországának átlagával veti össze. Itt nagyobbak az eltérések, és másutt mutatkoznak az erősségek és gyengeségek, mint a tagjelöltekkel végzett összehasonlítás során. 2. ábra Magyarország innovációs mutatói az EU-15 átlagához képest
EU-15 = 1,0 Mo/EU-15 IT és távközlési kiadás / GDP 1,4 USPTO szabadalmak 1 millió lakosra
1,2 1
foglalkoztatottak a high-tech iparágakban
0,8 0,6 EPO szabadalmak 1 millió lakosra
foglalkoztatottak a high-tech szolgáltatásokban
0,4 0,2 0
állami K+F ráfordítás a GDP arányában
vállalati K+F ráfordítás a GDP arányában
új TéT diplomások
diplomások aránya
felnőttképzésben résztvevők aránya
Az EU-15 átlagát két mutatóban haladjuk meg. A szabadalmi mutatókban a legszerényebb a teljesítményünk , amit a másik szerény mutató, az alacsony vállalati K+F ráfordítás indokolhat. Kritikus az új műszaki diplomások száma és a felnőttképzésben résztvevők aránya. A vállalkozási K+F ráfordításokat növelhetik a 2003. évi XC. törvénnyel létrehozott Kutatási és Technológiai Innovációs Alap forrásai és ösztönző hatásai, amelyek várhatóan segítik a vállalatok iparjogvédelmi tevékenységét is. 3. Innováció-politika az EU-15 országaiban Az EU tagországai innováció-politikájuk megerősítésére, kiszélesítésére törekszenek, de az eltérő társadalmi, történelmi és intézményi körülmények, valamint a még mindig meglévő fejlettségbeli eltérések miatt vannak eltérések [8].
a) Emberi erőforrások Az oktatáspolitikában egyre szorosabb az oktatási rendszer kapcsolata a vállalati innovációval. Az Egyesült Királyság oktatásfejlesztési programokat indított a vállalati igények kielégítése érdekében. Portugália, Görögország és Olaszország egyetemi kutatási kapacitását fejleszti, hogy felzárkózzon az EU átlagához, Ausztria és Olaszország reformokat vezet be az egyetemek versenyképességének és függetlenségének erősítésére . E reformok célja, hogy az oktatási rendszert rugalmasabbá és az üzleti világ felé nyitottabbá tegyék, megerősítve az egyetemek oktatási és kutatási funkciója mellett a tudás terjesztését és gyakorlati alkalmazását, valamint az élethosszig tartó tanulás segítését. Kiemelten fontosnak tekintik a műszaki és természettudományos pályák vonzerejének növelését. b) Közvetlen és közvetett K+F ráfordítások A K+F állami ráfordításai nőnek, és nő a K+F és innovációs adókedvezmények szerepe is, de egyes országok (például Finnország, Németország és Írország) a közvetlen támogatás hívei. Németország megszüntette a K+F egyes adókedvezményeit és országos vita folyik az újbóli bevezetésről. Hollandia, az Egyesült Királyság, Dánia, Ausztria és Portugália kiterjedt adókedvezményeket alkalmaz. Hollandia nagyvonalú adókedvezményeket nyújt a vállalati kutatói fizetésekre. Az Egyesült Királyság kedvezményt nyújt a KKV-k K+F tevékenységére, új adókedvezményt vezet be a nagyvállalatoknak is, és megreformálja a szabadalmaztatással kapcsolatos adózást. Ausztriában a K+F költségek 25%-a az adóból leírható. Más országok adókedvezményeket és közvetlen támogatásokat is alkalmaznak (Franciaország, Spanyolország). Spanyolországban a technológiai innovációt érintő adószabályok révén ezek váltak a spanyol innováció-politika fő elemeivé. Olaszország több adókedvezmény bevezetését tervezi, de ma főleg közvetlen támogatásokat alkalmaz. Franciaország, Németország, Hollandia és az Egyesült Királyság kedvezményes KKV hiteleket nyújt. c) Szakma-specifikus vagy horizontális programok? Az 1970-es és 1980-as években „nemzeti bajnokokat” támogattak az EK tagországai abban a hitben, hogy a kormányok kevésbé képesek felismerni az ígéretes új technológiákat, mint a vállalkozások. Ezt látványosan megcáfolta a Concorde piaci sikertelensége és az európai atomerőművek sorsa. Ezután az 1990-es években a „későn jött közösségi iparpolitikákat” [1] felváltotta a szakterülettől független, semleges támogatási politika. Most az inga visszatérni látszik, és a legtöbb országban újra néhány iparágra és generikus technológiára koncentrálnak, főleg az ICT, biotechnológiák és az anyagtudomány területére. d) A tudás és a technológia áramlásának segítése A tudásáramlás segítését mindenütt alapvetőnek tartják, de ennek támogatási módjai eltérőek. A három fő terület a KKV-k innovációs kapacitásainak erősítése, a hálózatosodás támogatása a vállalkozások és a költségvetési gazdálkodási rendszerben működő kutatóhelyek részvételével, és a közpénzből létrejött kutatási eredmények piacra vitelének támogatása. A KKV-k innovációs kapacitásainak erősítésére számos ország működtet regionális intézményrendszert a támogatások és a tanácsadás decentralizálásával. Ilyenek Dániában a regionális információs és konzultációs központok (TIC) és a GTS hálózat, ami a KKV-k és a költségvetési gazdálkodási rendszerben működő kutatóhelyek közötti együttműködést segítő független, szakmai tanácsadást is végző cégek hálózata. Hasonló szolgáltatást nyújtanak a finn TEKES technológiai klinikái, a svéd Regionális Technológiai Transzfer Alapítvány, a
holland Syntens, a brit Innovatív Gyártóközpontok Kutatóhelyei (IMRC) és a francia regionális technológiai központok (CRITT), valamint a szintén francia Regionális Technológiaterjesztő Hálózatok (RDT). Görögországban jelenleg alakul egy 13 regionális technológiai központból álló hálózat. A KKV-k innovációs kapacitásának másik módja az emberi erőforrás mobilitásának támogatása, például annak ösztönzése, hogy a költségvetési kutatóhelyek munkatársai adott időtartamot cégeknél töltsenek. Spanyolországban nemzeti prioritás a kutatók mobilitása („Torres Quevedo” és „Ramon y Cajal” program). Franciaország támogatja a kutatókat foglalkoztató cégeket (CORTECHS, CIFRE). Ausztriában, Írországban, Görögországban, Luxemburgban és Belgiumban támogatják a kutatók ideiglenes vállalati foglalkoztatását (Impuls Program és Fiatal Kutatók Programja Ausztriában, Techstart Írországban, HERON Görögországban és FIRST Vallóniában). Dániában az állam kifizeti a vállalat részére dolgozó PhD hallgató alkalmazási költségeinek 50%-át, ha a doktori téma a vállalat érdekében végzett kutatáshoz kapcsolódik. e) Együttműködés, hálózatok, klaszterek A hálózatok és a klaszterek szerveződése részben regionális, részben szakterületi elven történik. A klaszter-politika az utóbbi évtizedben mindenütt terjed. Finnország, Svédország és Hollandia voltak az úttörők, de igen sikeresek az új német tartományokban működő InnoRegio és az Innovatív Regionális Központ kezdeményezések is. Franciaországban, Belgiumban és az Egyesült Királyságban is prioritás a helyi klaszter, a tudomány és a gazdaság szoros együttműködésének támogatása helyi szinten. Hiányzik viszont ez a megoldás Portugáliában, Olaszországban pedig az alulról szerveződő klasztereket támogatják. A kooperatív kutatási projektek támogatása általános, mindenütt alkalmazott eszköz, mert mindenütt ösztönözni kívánják az egyetemek, az állami kutatóintézetek és a vállalkozások együttműködését. A tudás terjesztésének másik eszközét azok az intézkedések jelentik, amelyek a költségvetési kutatóhelyeken létrehozott kutatási eredmények piacra vitelét támogatják. Hollandiában például ez a legjelentősebb eszköz: az állam technológiai transzfer irodákat létesít, hogy azok segítsék a kutatókat a cégalapításban, a találmányok szabadalmi oltalmának megszerzésében, és a cégekkel kötött licenc-megállapodás előkészítésében. Németországban a technológia áramlását szabadalom-hasznosítási irodák segítik (Fraunhofer Szabadalmi Központ). Finnországban a Finn Találmányi Alapítvány tanáccsal és pénzzel támogatja a találmányok gazdasági hasznosítását, míg Spanyolországban a PETRI elnevezésű kezdeményezés segíti a kutatási eredmények transzferét. f) Innovatív kisvállalkozások támogatása A tudás terjesztésére a technológiai inkubátorokat eltérő mértékben alkalmazzák. Széles körben elterjedtek például az Egyesült Királyságban, Németországban és Franciaországban, másutt viszont alig-alig léteznek. A „technopoliszok” Franciaországra jellemzők, majd a modellt átvették Finnországban és Svédországban is. Néhányat alapítottak Görögországban és Olaszországban is, de a tapasztalatok még bizonytalanok. Az innovatív vállalkozások alapítása mindenütt prioritás (például a spanyol NEOTEC és a francia ’Concours à la creation’ program). A technológiai kínálaton alapuló modelleket a legtöbb országban felváltották a kifinomultabb támogatási mechanizmusok, amelyek kombinálják a szellemi tulajdon hasznosításának támogatását a magvető tőkével, a vállalkozóképzéssel, tanácsadással és a regionális fejlesztéssel.
g) Szellemi tulajdon A szellemi tulajdon (IPR) hasznosításának kedvező keretfeltételek kialakítása növekvő figyelmet kap, de a szellemi tulajdon védelmére nyújtott közvetlen támogatások ritkábbak. A programok célja általában az IPR rendszerek fejlesztése, a társadalmi tudatosság erősítése, közvetítő szervezetek létrehozása. Portugáliában az “Industrial Property Use Incentive System” és az Ipari Tulajdont Támogató Irodák segítik a szabadalmak és más IPR formák megszerzését és értékesítését. Olaszországban és az Egyesült Királyságban az adórendszer ösztönzi a szabadalmaztatást. Németországban az INSTI hálózat anyagilag támogatja a KKVk szabadalmaztatási tevékenységét. Az IPR politikák fő célcsoportjai a vállalatok és a költségvetési kutatóhelyek. Egyes országok a szellemi tulajdonjogot a kutatóhelynek adják (Hollandia , Németország), más EU országok személyesen a kutatónak ( Olaszország, Svédország). Két ország érdekes módon a közelmúltban ellentétesen változtatott: Olaszország a kutatóhely helyett a kutatóra, Németország a kutató helyett a kutatóhelyre ruházza a jogokat. h) Tőkéhez jutás A vállalkozásalapításkor a legfőbb gond a tőkéhez jutás, aminek orvoslására számos EU ország vezetett be programokat a résztvevő tőke (Venture Capital) biztosítására, eltérő finanszírozási módszerekkel. Egyes országok közpénzből működtetnek alapokat, mások a tőkepiacot fejlesztik, míg mások az adóösztönzőkre bízzák a megoldást. Finnország és Svédország közfinanszírozású szervezeteket tart fenn, amelyek a korai fázisú vagy magvető tőkét biztosítják (SITRA és Almi), de a magán résztvevőtőke-piac is fejlett. Programokat működtetnek annak érdekében, hogy a befektetők és a tőkét igénylő, technológia-alapú kisvállalkozások egymásra találjanak, ilyen például az éves befektetési fórumok és a résztvevő tőkével foglalkozók internetes adatbázisa. Az Egyesült Királyságban és Írországban elsősorban magánpénzből nyújtanak résztvevő típusú tőkebefektetéseket, de azért az Egyesült Királyságban is működnek közpénzből alapok. Ezekhez csatlakozó eszközök a SMART és a TCS, amelyek csökkentik a kutatási-fejlesztési és innovációs projektek kereskedelmi és technológiai kockázatait. Az eredeti mechanizmus (University Challenge Scheme) az egyetemek számára ad kezdeti tőkét innovatív kisvállalkozások alapítására. Svédországban ilyen eszköz az egyetemi spin-off cégek létrehozását támogató holding. A vallon régióban is sokat fejlődött a tőkepiac a Sowalfin nevű ernyőszervezet létrehozása óta. Más országokban nem ilyen fejlett a vállalkozástámogató tőkepiac. Franciaország tíz ilyen alapot hozott létre, részben regionális, részben szakmai alapon, de ezek nem váltották be a reményeket . Németország és Ausztria nemrég vezetett be hasonló intézkedéseket. Ausztriában az FGG a kezdő vállalkozásoknak garanciát nyújtó állami alap, míg a német EEF alap a költségvetési kutatóhelyeken dolgozó kutatók innovatív vállalat-alapítását támogatja. Luxemburg kedvezményes hitelt nyújt a vállalkozásalapításra. Görögország, Spanyolország és Portugália erőfeszítéseket tesz a résztvevő típusú tőke piacának fejlesztésére. Görögországban adókedvezmény és pénzalap segíti e befektetéseket. Portugáliában a Proinnov nevű szervezet révén közpénzből működő tőkealapot hoztak létre, amelyhez garancia-mechanizmusok is társulnak. Csak komplex szemlélet vezet sikerre Az áttekintés alapján megállapítható, hogy az EU tagországai átfogóan, rendszerszemlélettel közelítenek az innováció kérdéséhez, és a cél mindenütt a tudás áramlásának és a technológia vállalati elterjedésének a segítése. Ennek eredményeként az EU tagországai sok tapasztalatot
szereztek, az egyes eszközök mégis eltérnek, ami összefügg a gyakorlatban érvényesülő intézkedéseik időnként alapvető különbözőségével. A sokszínűség lehetőséget ad az új tagországoknak, hogy egyes jól működő megoldásokat átvegyenek.
4. A nemzeti innovációs rendszerek jellemzői Közép- és Kelet-Európában Az új tagországok nemzeti innovációs rendszere általában gyenge és széttagolt, ami rontja esélyeiket a tudásvezérelt gazdasági növekedésre. Bár e gazdaságok alapvető szerkezetváltáson mentek keresztül, fő strukturális hátrányuk megmaradt: kevés a vállalati kutatás-fejlesztés, kevés és gyenge a vállalkozásoknak a költségvetési kutatóhelyekkel, valamint egymással folytatott technológiai együttműködése. A közvetlen külföldi működőtőke-befektetések (FDI) felértékelődtek a térségben a tőkehiány, a műszaki fejlődés gyorsításának szükségessége, a helyi szervezési, vezetési és marketingismeretek korlátozottsága és a finanszírozási igények megoldatlansága miatt [10]. Az 1990-es években a technológia fő forrása a tőkejavak importja és a közvetlen külföldi tőkebefektetés volt. A hazai K+F eredmények alig játszottak szerepet a régió gazdasági felzárkózásában. A piacgazdaság intézményrendszere (privatizáció, liberalizáció, pénzügyek, a jogrendszer működése, a vállalkozások irányítása, a távközlési infrastruktúra) az átalakulás időszakában fontosabb volt a régió országainak fellendülésében, mint nemzeti innovációs rendszerük. Ezek a tényezők csak időleges felzárkózást tesznek lehetővé, és előbb-utóbb kifulladnak, ha azokhoz nem társul hazai kutatás és technológia. Nem valószínű, hogy a régió országai folytatni tudják gazdasági felzárkózásukat nemzeti innovációs rendszerük átalakítása nélkül. Az alábbi összeállítás az EU szakértőinek elemzése [11] alapján készült, ami a közzétett dokumentumok és a gyakorlati intézkedések alapján alkot képet a régió országainak innováció-politikájáról. Az új tagországok innováció-politikájának jellemzése Bulgáriában még nem alakult ki az innovációs intézményrendszer. Dokumentumok születtek az információs társadalomról (1999) és a high-tech stratégiáról (1999), de hiányoznak a megvalósítást szolgáló programok. A terület két főszereplője a Tudományos és a Gazdasági Minisztérium. A Nemzeti K+F Program keretében vállalkozások, kutatóintézetek és egyetemek együttműködését támogatják. PHARE támogatással hat technológiai inkubátort alapítottak. Dereguláció keretében 2000-2001-ben körülbelül százféle engedélykötelezettséget szüntettek meg, a nyereségadó mértékét pedig 19%-ról 13%-ra csökkentették. Észtország aktív a vállalati innovációban, ami kontrasztot képez a tudás létrehozásának mutatóival, amelyekben Észtország a mezőny hátulsó részében van. Tudatos az innovációpolitika: a „Tudásalapú Észtország” c. dokumentum az ország K+F politikája 2002-2006-ra, a „Vállalkozó Észtország” pedig a 2002-2006-os KKV-fejlesztési program. A Felnőttoktatási Tanács 2001-ben fogadta el az élethosszig tartó tanulás stratégiáját. Létrehozták az Észt Technológiai Ügynökséget (ESTAG, 2001), amely alkalmazott kutatást, műszaki fejlesztést és megvalósíthatósági tanulmányokat támogat. A SPINNO Program az egyetemeken létrejött tudás gazdasági hasznosítását támogatja, a COMPETENCE Program vállalkozásoknak nyújt vezetési tanácsadást és mobilitási támogatást. Ipari Formatervezési Program, befektetési tőkealap és a technológiai központokat támogató program indul. Innovációs adókedvezmény nincs, de adómentes az újra befektetett nyereség, csak a kivett profit után kell adózni. Az észt innovációpolitika tudatosan irányul az innovációs képességeket meghatározó négy fő
területre: az emberi erőforrásra, a tudás létrehozására, a tudás terjedésére, valamint az innovációs keresletre. Az Európai Bizottság szakértőinek véleménye szerint Magyarország, annak ellenére, hogy nincs explicit innovációpolitikája, az új tagországok közül a leginkább kidolgozott és árnyalt mechanizmusokat működteti, amelyek tudatosan a tudás létrehozását és terjedését gátoló szűk keresztmetszetekre irányulnak. Megállapítják ugyanakkor, hogy „a magyar innovációpolitika egyetlen gyengesége az, hogy nem fordít elegendő figyelmet az emberi erőforrásra, különösen a szakképzés és a felnőttképzés területén, ahol az új tagországok között az utolsó helyet foglalja el. Ez kihat a hazai tulajdonú vállalkozások termelékenységére, amelynek további javulását korlátozza a szakképzett munkaerő fokozódó hiánya.” Az utóbbi három évben jelentősen nőtt a teljes K+F ráfordítás, és 1996 óta megkétszereződött a vállalati kutatók száma. Megfordult a hazai eredetű szabadalmi bejelentéseknek az 1990-es években csökkenő trendje is. Az 1997-ben megkezdett Technológiai Előretekintési Program (TEP) fontos szerepet játszott az innovációpolitika koherenciájának megteremtésében, és pozitív hatása van a 2001-ben elfogadott Nemzeti Információs Stratégiának is. A Nemzeti Fejlesztési Terv intézkedései is segítik az innovációs képességek és az együttműködés javítását. Csehország aktív a gazdasági reformokban, de inkább iparpolitikában, mint innovációpolitikában gondolkodik. A kutatáspolitika fejlett, de csekély a törekvés a kutatási eredmények gazdasági hasznosítására. Nincs explicit innováció-politika, és nincsenek regionális innovációpolitikák sem, kivéve az elmaradott régiókba befektető külföldiek számára nyújtott adókedvezményeket, és az elektronikai szektorban működtetett tőkecsalogató programokat. Lettország 2001-ben fogadta el Nemzeti Innovációs Programját, de még nincs jel ennek megvalósítására, viszont három éves hitelprogram működik a KKV alapítás támogatására. Lettország nagy súlyt helyez az innovációs közvetítő szervezetekre, ilyen a nemzetközi segítséggel létrehozott Lett Technológiai Központ (1993), a Lett Technológiai Park (1996) és az Elektronikai Ipar Üzleti Innovációs Központja (1997). Az EU szakértői szerint a lett innovációpolitika fejlesztésre szorul, mert az adócsökkentés önmagában eléggé ösztönöz. Litvániában kormánydokumentum született az információs társadalomról és az Üzleti Innovációs Programról (2000), valamint országgyűlési határozat „Litvánia, a globális lehetőségek országa”, valamint „Információs Társadalom és Információs Gazdaság Litvániában” címmel (2001). Az innovációpolitika fontos elemei a nemzetközi segítséggel létrehozott közvetítő szervezetek és az Üzleti Innovációs Központok. A Kaunasi Műszaki Egyetem Innovációs Központja és a Litván Innovációs Központ mellett két további alapítását tervezik. Alap támogatja a KKV alapítást és az innovációs projekteket, előnyben részesítve az EUREKA projektek. A mikro-vállalkozások 29% helyett 13% nyereségadót fizetnek. Lengyelország a legnagyobb a csatlakozó országok között, nagyon fejlett tudományos rendszerrel. A Lengyel Állami Tudományos Bizottság (KBN) 1994-ben adta ki a 2002-ig szóló Innovációpolitikai Irányelveket. A Gazdasági Minisztérium 2000-ben tette közzé „A lengyel gazdaság innovációs képességének növelése 2006-ig” című programot, majd 2002ben jelent meg a „Vállalkozás–Fejlődés–Munkahelyek” című dokumentum. Az innovációpolitika súlya csökkent, amikor a gazdasági növekedés lassulását érzékelve más célokat tűztek ki, bár a lassulás oka az EU szakértői szerint éppen a technológiai felzárkózás gyengesége volt. A 1994-ben kialakított Különleges Gazdasági Övezetek sem segítettek a technológiai
felzárkózásban, ezek ráadásul az EU előírásainak sem felelnek meg: a nagyvállalatok itt 5075% közötti támogatást kapnak, ami 2011-ig maradhat fenn. A tudományos közösség befolyása erős, az innovációs közösség viszont szétszórt és a gazdasági növekedés lassulása sem kedvezett neki. Ezt tükrözik az innovációpolitika mechanizmusai is. Lengyelországnak méretéhez és súlyához viszonyítva gyenge az innovációpolitikája, miközben erős a tudománypolitikája és emiatt nehéz a tudomány eredményeit gazdasági haszonná konvertálnia. Románia fő innovációpolitikai dokumentuma „A Középtávú K+F Stratégia, 2000-2004”. Az innovációs rendszer alapját a megmaradt ipari kutatóintézetek képezik, de a nehéz gazdasági helyzet miatt csökkentek a költségvetési ráfordítások és az ipari kutatási igények, és nem sikerült az intézeteket a gyakorlat felé elmozdítani. Nemzeti Technológiafejlesztési Alap jött létre a kutatási eredmények gazdasági hasznosítására. Garancia-mechanizmusok támogatják a KKV szektort, 2001-ben akcióterv született a KKV-k üzleti környezetének javítására. Erős adóösztönzők működnek a befektetések és az innováció támogatására: az importált technológia, berendezés és szoftver vámmentes. Az áfa befizetése csak a beruházás befejezése után esedékes. Az első évben 50%-os gyorsított leírás alkalmazható. A K+F szervezeteknek nem kell áfát fizetniük. A mikro-vállalkozásoknak negyedévenként a bevétel 1,5%-ának megfelelő adót kell fizetniük, míg a többi vállalkozás esetén ez 25%. A szoftvercégek IT szakembereinek bére adómentes. Romániában több mint 50 üzleti inkubátorház működik, valamint számos innovációközvetítő iroda és kapcsolati iroda. Program támogatja az ipari és a tudományos parkok, közöttük a szoftverparkok alapítását, amit minden egyetem mellett szeretnének létrehozni. Szlovákia fő innovációpolitikai dokumentumai: „Az állami K+F politika elvei” (1999), „A szlovák állami K+F politika koncepciója 2005-ig” (2000), a vállalkozást és a versenyképességet célzó Nemzeti Program (2001), az „Ipari parkok alapításának támogatása” (2001) és az „Iparpolitikai prioritások 2002-2004-re” (2002). A Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjaiban is vannak innovációpolitikai elemek. Program működik az ipari zónák és parkok támogatására, a befektetésösztönzésre, a vállalkozás-alapításra, valamint a KKVfejlesztésre. Szlovákiának nincs explicit innovációpolitikája, az főleg K+F politikát jelent, de külföldi befektetéseket ösztönző politikájának vannak innovációs hatásai. Az erőfeszítések fő iránya a KKV és az ipari park, hiányoznak viszont a vállalati K+F-et, az innovatív vállalatalapítást és a vállalati-kutatóhelyi együttműködést támogató eszközök. Szlovénia innovációpolitikája az egyik legfejlettebb az új tagországok között. Ez részben kedvező indulási sajátosságaival, például az ország viszonylag magas képzettségi és technológiai színvonalával magyarázható, részben annak felismerésével, hogy az átalakult gazdaság új megközelítési módot igényel. Innovációval kapcsolatos programjai: • Tudás a fejlődésért (Fiatal Kutatók Program, EUREKA, EU Keretprogram, oktatási és a kutatási infrastruktúra, egyetemi inkubátorok) • Az innovatív vállalkozások versenyképessége (ipari és prekompetitív kutatások, KKV nemzetközi együttműködés, húsz kulcsterület, valamint a tudásátadás támogatása, a termelékenységet növelő módszerek terjesztése, klaszterek, technológiai központok, beszállítói hálózatok, vertikális kapcsolatok). • A vállalkozóvá válás segítése és esélyteremtés. (Utalvány a tanácsadásra és a szakképzésre a piaci ár 50%-án; vállalkozói inkubátorok és technológiai központok).
Legalább 20 kutatói munkahely létrehozásához egy évi bérnek megfelelő támogatást adnak. Társfinanszírozást adnak az új technológiai beruházásokhoz, a KKV-k beruházásai pedig regionális szempontok alapján támogathatók. Ha cégek közös projektre egyetemi campuson hoznak létre műszerberuházást, a költség 25%-át elnyerhetik támogatásként. Összefoglalás Magyarország uniós csatlakozás utáni versenyképességét nagyrészt a nemzeti innovációs rendszer működése határozza meg. Az összehasonlító adatok rámutatnak az ország innovációs rendszerének erősségeire és gyengeségeire: Magyarország a tíz új tagország között a 4.-5. helyet, a kibővült EU 25 tagországa között a 14.-15. helyet foglalja el. A legtöbb kihívás az élethosszig tartó tanulásban és a szabadalmazásban mutatkozik. Sok a hasonlóság az új tagországok innovációs rendszerében, emiatt különösen indokolt az együttműködés és a nemzeti innovációpolitikák konvergenciájának kialakítása. A nemzeti innovációpolitikának erős, a köz- és a magánszféra szervezeteit egyaránt tartalmazó hálózatokat, és a kapcsolódó szakpolitikákkal összehangolt támogatási rendszereket kell kialakítana. Felhasznált irodalom [1] Török Á. (1999): Verseny a versenyképességért? MeH ISM, Bp., 1999. 247.o. [2] Siegler A.: Magyarország versenyképessége és az európai K+F. Magyar Felsőoktatás, 2002/3. sz. 10-12. o. [3] Papanek G. és szerzői kollektíva (koord.: Kleinheincz F.): A magyar innovációs rendszer főbb összefüggései. OMFB, 1999. 149 o. [4] Szabó K., Kocsis É.: Tanulás és felejtés vegyes vállalatokban. OM, Bp., 2003. [5] European Innovation Scoreboard 2003. Cordis Focus, No. 20. Nov. 2003. [6] Román Z.: A kis- és középvállalatok a jelölt országokban. Európai Tükör, 2001./4. sz., 10.-24.o. [7] Nyitrai F.: Tudásorientált gazdaság az OECD, az EU országaiban és Magyarországon. Európai Tükör, 2003. 6. sz. 60-81. o. [8] EU DG Enterprise (2003-1). „Divergence, Convergence and Challenges for European Innovation Policy” (munkaanyag) Trend Chart Policy Workshop (2003. nov. 6.) [9] Kutatás és fejlesztés, 2002. KSH, Bp., 2003. (34. és 100.o.) [10] Simai M., Farkas P., Éltető A., Gál P. (koord.: Jávorka E.): A működőtőke kivitele és a technikai fejlődés a 21. század küszöbén. OMFB, 2000. 222 o. [11] EU DG Enterprise (2003-2) „Draft Synthesis Report on Accession and Candidate Countries.” munkaanyag, 2003. szeptember.
