1
Pintér László ÖT KALAP SZILVA ÁRA
A sétahajó elhagyta a Margit Sziget északi csúcsát, megrándult a teste, a gyomrában a gépek dupla ütemmel kezdek forogni, dorombolni. Az iskolaigazgató kiitta poharából a Tokajit, és csendre intette a zajongó fiatalokat. - Önök, elvtársak – kezdte búcsúbeszédét - akik sikeresen leérettségiztetek, most új élet előtt állanak, és holnaptól kezdve latba kell tehát vetniük tudásukat meg, mindent a szocializmus építése területén. Csak annyit akarok mondani elvtársak, hogy útravalóul önöknek elvtársak csak annyit tudok mondani, hogy együttesen köszönjék meg Rákosi elvtársnak, hogy mostan itten lehetünk ezen a szép hajon, és megünnepelhetitek ezt a nevezetes napot, amire örök életükben – felemelte az üres poharat, bele akart inni, grimaszt vágott, visszatette a poharat az asztalra -, vissza fogtok, vissza fogunk emlékezni. Éljen Rákosi elvtárs, éljen a párt, éljen a szovjet-magyar barátság és köszönjük meg nekik, hogy ez a nap elérkezett. Csak ennyit akartam mondani. – Feldobta öklét a levegőbe. - Szabadság elvtársak! – kiáltotta és lesuttyant a székére. Ülve intett a hattagú zenekar felé. A zenészek felvették hangszereiket, a szakszofón szomorúan kezdte búgni a „Szeretlek én, jöjj vissza hozzám” című slágert. A fiatalok zajongva foglalták el a táncparkettát, összeölelkezve táncolták az érzelgő tangót. Kavásznai Gábor hátat fordított a sláger szövegét éneklő társaságnak. A korlátra könyökölve nézte a habzó hullámokat, tovatűnő apró faágakat, leveleket. Két hónappal azelőtt, három férfi várt rá a Bp. Előre stadion bejáratánál. Bemutatkoztak, és elmondták, hogy a Bp. Építők sportklubtól jöttek egy kis beszélgetésre. A Bp. Előre vezetői már tudnak róla, hogy szeretnék átigazolni őt az Építőkhöz, és már meg is egyeztek az anyagiakban. Neki, havi fizetésként, 800 forintra gondoltak, ha az megfelelne a középcsatár elvtársnak. Nézte a vizet, közben ezeken a dolgokon gondolkodott. Valaki megérintette a vállát. - Jössz táncolni, Kovász? – kérdezte egy vékonyka, félénk hang. Kavásznai meglepetten lépett hátra, amikor meglátta a Vörös Róka pattanásokkal teli arcát. - Hát te? - kérdezte kimeredt szemekkel. - Te nem haltál meg? - Nem – válaszolta a Róka lehajtott fejjel. - Az édesanyám halt meg. Rólam is lemondtak az orvosok, de aztán meggyógyultam. Jössz táncolni? - Én? Teveled? – kiáltotta bosszúsan a fiú. - Megőrültél? Tűnj el a szemem elől, míg bele nem váglak a Dunába. A lány öltözéke elütött a leérettségizett lányokétól. Térden aluli, foszló anyagból készült fekete ruhát viselt. A fehér körgallérja félre volt gombolva, ócska, a használattól megrepedezett műanyag táskát szorongatott a kezében. Tűzvörös haja rendetlenül lógott a vállára. Félénken pillantott a fiúra. - Szóval, nem jössz? Kavásznai szerette volna képen vágni a lányt. Két évvel azelőtt történt, hogy valaki elkiáltotta magát az osztályban: öt kalap magbaváló szilvát fizet annak, aki szájon csókolja a Vörös Rókát. A Róka elismerten, a Földkerekség legrondább női teremtménye volt. A gennyes pattanásoktól nem lehetett látni az arcbőrét, tűzvörös haja szinte lángolt a feje tetején. Arca két oldalán, vassal kisütött, hosszú loknik, mint pajeszok rúgóztak, hogy valamit eltakarjanak a pattanástengerből. Bandzsított a ball szemére, se melle, se feneke nem volt. Girhes, púpos alakja ellentmondott annak, hogy ő lány lenne. Senki se jelentkezett. Ő kiáltotta el magát: - Én! Öt kalap szilváért megcsókolom. - Bele a szájába? – kérdezte valaki undorodva. - Bele a szájába!
2 Megegyeztek. Másnap, amikor a Róka megjelent a lépcsőház fordulójában, és egyedül, lehajtott fejjel lépegetett a lányok osztálya felé, odaállt eléje: - Te, várjál csak. Mondani szeretnék valamit. A Róka felpillantott rá. Ózdi tájszólással kérdezte. - Mit ákársz? Ekkor két keze közé kapta a lány fejét és belecsókolt a szájába, aztán otthagyta a szédelgő lányt a lépcsőkön. A hátrébbálló fiúk őrjöngő tapsviharától tért magához. A szégyentől elvörösödött az arca, és elfutott. Másnap levelet kapott tőle: „Kedves iskolatárs! Egy nagyon nagy titkot szeretnék elárulni neked. Ha érdekel, ma este 7 órakor, a Tisza Kálmán téren, a színház melletti padon foglak várni. M.É.” Először nagyon mérges volt, hogy ez a csúfság, ez a vakarcs, levelet mert írni neki. Mit képzel ez? Kinek képzeli magát? Dicsekedni akar a barátnőinek, hogy csókolózott a Kavásznaival? Még csak ez hiányozna! Később elszállt a mérge, s mivel neki sem volt eddig sok alkalma csókolózni, miért ne menne el a randira. Meg aztán, visszagondolt rá, hogy kellemes, vajas zsemle illatú volt a lehelete. A szájának is olyan íze volt. Olyan vajas zsemle íze. És azt el kell ismerni, hogy szép a szája vonala. Rita Hayworth szája van. Kitépett egy lapot az irkájából, és ráírta: Kedves Vörös Róka! Nekem éppen kenyérért meg sóért kell mennem ma este a Konzumba, úgy, hogy oda tudok ugrani 7 óra felé a színházhoz. Szervusz, Kavásznai Gábor.” Találkoztak. Ahogy leültek a padra, arra kérte a Róka, hogy csókolja meg még egyszer úgy, ahogy az iskolában megcsókolta. Jól gondolta. Ezért volt a levélírás! Jól esett a kisasszonynak a lépcsőházi csók. Alig dugta be a nyelvét, a fájdalomtól ordítva rántotta ki a Róka szájából. A lány felugrott, és közel hajolva, beleordított az arcába: - Te hülye! Az én nevem nem Vörös Róka, hanem Molnár Éva! Elfutott, és azóta nem találkoztak. Napokon keresztül várta, hogy jöjjön, hogy ott a lépcsőházban, mindenki előtt fölpofozhassa, de a Róka nem jött többet iskolába. Azt beszélték, hogy meghalt. A lány lehajtott fejjel bámulta a hullámokat. Halkan mondta: - Tudom, mire gondolsz. A harapásra. A lányok mondták, hogy megszégyenítettél, és ezért meg kell, harapjalak. Kérlek, Kovász. Ne zavarj el. Gábor ráförmedt. - Két hétig csak folyadékot tudtam enni, te eszetlen. Tűnj el, a szemem elől! A lány, kifényesedett szemmel nézett föl rá. - Bocsánatot szeretnék kérni tőled. A fiú rákiáltott. - Nem érdekelsz! Tűnj el a pokolba! - Akkor te meg, pukkadj meg! – vetette oda a lány és elsietett a táncoló párok felé. Másnap, ahogy megígérték, eljött az a három férfi a Bp. Építőktől. Elhelyezkedtek a székeken, nyomtatványokat, pecséteket raktak az asztalra. Aláírta az átigazolási okmányokat. A munkahelye, magyarázták, az Építők központi épületében lesz. Minden reggel, szombaton is, 9 és 10 óra között kell bemennie, és meg kell locsolnia a 3-dik és 4-ik emeleten az ablakokba kirakott virágokat, zöld növényeket. Ez lesz a munkaköre. Utána elmehet. Az edzések délután 5 órakor kezdődnek. A havi fizetését az igazgatóság, 950 forintban állapította meg, plusz a meccsek után járó prémiumok, és nem kell Békekölcsönt jegyeznie. A sánta szakosztályvezető elnevette magát. - De ezért rugdosni kell majd a gólokat. Gyorsan beilleszkedett a csapatba. Mivel az előző évben a Bp. Előre csapatában 18 gólt rúgott, az öregek azonnal befogadták, a fiatalokkal meg gyorsan összebarátkozott. Ahogy a szakosztályvezető kérte, már az első meccseken rúgta a gólokat, és hamarosan ő lett az Építőknél a sztárfutballista. Az irodákban, legtöbbször mellélocsolt a cserepeknek, tócsákat,
3 sarat hagyott a parkettán, de senki nem mert rászólni. Néhányan örültek is ennek, mert szót válthattak vele. - Ugye maga az a Kavásznai, aki nálunk futballozik? – Valaki mindig közbekiabált. Szép gólt rúgott a múltkori meccsen. Kint voltam! A szép, gondtalan életnek az 53-as év szeptembere vetett véget, amikor megkapta a behívóját. Azzal az ürüggyel, hogy védje meg az országot a láncos kutya, Titó ellen, a határőrséghez osztották be. Kiképzésre, Kiskunhalasra került. Halason, szombatonként ki lehetett menni a városba. A főtéren volt egy mozi, mellette egy söröző, ahol szombatonként a szép, de tüdőbajos Dulla Baba énekelt. Megtudta, hogy Dulla Baba csakis tisztekkel áll szóba, így egyik este odalépett a dizőz asztalához, és ahogy régi filmekben látta, bemutatkozott. - Engedje meg, hölgyem, Kavásznai százados vagyok. Az énekesnő csodálattal nézett fel a jóképű, de kopasz, bokáját összeverő tisztre. Kavásznai, hogy lássa a nő, kivel van dolga, meghívta Babát egy csípős, csipetkével teliszórt, csülkös bablevesre. Babának már semmi kedve nem volt tovább énekelni. Hosszas, meghitt beszélgetés alakult ki kettőjük között. Éjfél felé, amikor Baba már szépen felöntött a garatra, elpanaszolta nagy bánatát, vagyis azt, hogy milyen szerencsétlenül járt néhány hónappal azelőtt, amikor határőrtisztek után ment fürödni, a városi uszodába. Csak hetek múlva vette észre, hogy nem tudni hogyan, állapotos lett a fürdővíztől. Az anyja agyon akarta verni, de egy öreg orvos, akivel közben jóban lett bizonygatta, hogy rengeteg ilyen esettel találkozott már, az élete folyamán. Elmesélte, hogy kevesen tudják, hogy a fizika törvénye szerint a víz nemcsak a hangot vezeti, hanem többek között, sok minden mást is. A mama, magához ölelve szerencsétlenül járt kislányát, fejcsóválva hallgatta a doktor bácsi előadását. Ilyen esetről, Kavásznai se hallott még, tátott szájjal hallgatta Baba szégyenletes balszerencséjét. Felajánlotta, hogy szívesen elvenné feleségül, de előbb jöjjön be a laktanyába, hogy a részleteket megbeszéljék. Baba szemében boldogságkönny csillant meg, persze, hogy bejön, mondta, tudja, hogy vasárnap délután látogatás van. Pontosan 3 órakor ott lesz a laktanyában. Másnap délután telefonhoz hívták. A kapuőr jelentette, hogy látogatója érkezett. Szívdobogása felgyorsult, forróság lepte meg a szíve környékét. Este óta, Baba formás combjára, meg a többi gömbölyded dolgaira tudott csak gondolni. Most álma beteljesedett, érkezik szerelme tárgya, Dulla Baba. Micsoda délutánnak néz elébe! Mindent előkészített a fogadására. Szakaszvezetője hétvégi eltávozást kapott, így szó nélkül kölcsönvette a szobáját. - Vezesse fel valaki Kupecki szakaszvezető szobájába – kérte a kapuőrt. A tenyérnyi törött tükörben megnézte, újával megdörgölte a fogsorát, kefehaját megsimogatta, begombolta a gallérját és leült az ágy szélére. Lépteket hallott. Kopogtak. Az ajtórésen, a Vörös Róka dugta be a fejét. - Szia, Kovász – köszöntötte halkan, a tátott szájjal bámuló Kavásznait. – Remélem, nem zavarlak. - Kisebb csomagot nyújtott Gábor felé. – Hoztam egy kis almás pitét. Vaníliát sehol nem kaptunk, de nélküle is nagyon finom. Én sütöttem. Kavásznai végre magához tért. Dadogva kérdezte. - Te! Te mit keresel itt? Menj innen a pokolba! Vendéget várok! - Az a szőke nő, aki előttem állt a sorban – mondta Róka – aki Kavásznai századoshoz kért belépőt, az elment egy tiszttel. – Kinézett az ablakon, kimutatott, a szomszédos épületre. – Oda mentek be karonfogva. A Róka a tisztek épületére mutatott. Gábor kapkodva szedte a levegőt. Most mit csináljon? A Dulla Baba műsornak befellegzett. Mérgesen nézett a hívatlan vendégre. - Honnan tudtad meg, hogy Halason vagyok? - Találkoztam az édesanyáddal. Ő mondta. - Nem is ismered az anyámat. - Elmentem hozzátok. Édesanyád mondta, hogy ide hoztak. Leülhetek? Órák hosszat zötyögtem ezen a nyavalyás vonaton. Teli volt kofákkal meg büdös, pipázó paraszttal.
4 Köpködtek meg suttogva szidták a rendszert. Majd frászt kaptam tőlük. - Leült a Dulla Baba számára kikészített székre. Gábor elgondolkodva hallgatta, nézte a megváltozott Rókát. Az elmúlt két és fél év alatt mintha, meghízott volna. A melle kigömbölyödött a fehér blúz alól, a könnyű nyári ruha kirajzolta a keresztberakott, telt combok vonalát. Valami az arcán is megváltozott. Igen! A pattanások kisebbek lettek, és a homlokáról teljesen eltűntek. - Te Róka – kérdezte. – Nem voltak pattanások a homlokodon? A lány elmosolyogta magát. - De voltak. Tele volt a homlokom is, de elmúltak. - Hogyhogy? - Az édesapám Ózdról hozott egy öregasszonyt, aki megvizsgálta a bőrömet. Azt mondta, hogy minden nap háromszor, csalánteát kell innom, hogy elmúljanak. - Ti Ózdiak vagytok? - Igen. - Ezért beszélsz ilyen parasztosan? Á betűvel? - Nem beszélek á betűvel. Na, szóval, csakis olyan csalánból, kellett innom, aminek a csúcsát pontosan déli 12 órakor vágják le. Úgy, hogy édesapa, minden délben kiment egy rétre, és pontosan 12 órakor levágta a fölső leveleket. Az öregasszony azt is mondta, hogy az összes pattanás el fog múlni az arcomról, és később, nagyon szép nő leszek. Kavásznai elnevette magát. - Te akkor leszel szép, amikor a Rákosi rózsafűzért fog árulni a bazilika előtt. És a bandzsításod? Az is el fog múlni a csalántól? Apró öklével, belevágott a lány a levegőbe. - Még soha senki nem vette észre, csak te, hogy bandzsítok. És ez nem is bandzsítás! – Előre dőlt, úgy magyarázta. - Csak nulla egész, két tized milliméterre áll a szemgolyóm befelé. Azt mondta a szemész, hogy örüljek neki, ez izgalmassá teszi a tekintetemet. Szép kék szeme volt. A simán hátrafésült, tűzpiros haja besötétedett, bronzvörösre színeződött. A púpos testtartása is megváltozott, egyenesen ült a széken. Nem tudta, mit kezdjen a lánnyal. Még mindig nagyon mérges volt rá. - Gyere, menjünk be a városba – mondta. - Meghívlak egy kávéra. A lány csalódottan nézett rá. - Nem kávézni jöttem Halasra, de az ötleted nagyon jó. Hat órakor megy vissza egy vonat. Azzal szeretnék hazamenni. Megtalálta az aprócska tükröt, végigsimította kezét a hátrafésült hajzaton. Zsebkendőt vett elő, megtörölte a szemét. - Mehetünk – mondta halkan. - Most mi van? – kérdezte a fiú. - Miért sírsz? Akartál volna még maradni? - Dehogy akartam! Miért akartam volna? Menjünk, igyuk meg azt a kávét. A laktanya messze volt az állomástól, a szandál kezdte feltörni a lány lábát, csak csoszogott az úton. Nem volt idejük beülni a cukrászdába. Az állomáson, a vonat érkezését kémlelve, szó nélkül ácsorogtak, nézelődtek. Búcsúzáskor, Gábor zavartan fogott kezet Rókával. - Hát akkor, jó utazást. - Köszönöm – válaszolta a lány. Megkérdezte: – Mikor szerelsz le? - Három év múlva. - Hát az soká lesz – jegyezte meg a másik, és felnézett a fiúra. – Szia. Örülök, hogy megköszönted a látogatást és örülök, hogy láttalak. Kavásznai ideges mozdulatot tett. - Jó, csak szállj már föl, mert a végén még itt maradsz. Alig láthatóan, a lány megcsóválta a fejét. - Most nagyon megbántottál – mondta halkan. - Ma láttál utoljára.
5 Fellépkedett a lépcsőkön. Nem nézett vissza, nem integetett, nem jelent meg az ablak mögött. Gábor megbánta, hogy goromba volt. Róka a vasárnapját szánta rá, hogy meglátogassa. Süteményt is hozott. Meg kellett volna köszönni. Dulla Babára is nagyon mérges volt. Elment az első katonatiszttel, aki leszólította. Micsoda egy mocsok nő! A fürdővíztől lett állapotos! Minek nézi őt ez a kis kurva? Legalább ne hívta volna meg arra a rothadt bablevesre. Az övét teli rakták csülökdarabokkal, neki meg egyet se adtak. És 86 fillért kértek érte! Mocskos nőszemély! Rossz hangulatban indult vissza a laktanyába. Esemény nélkül teltek az évek. A Röszkei határsávnál hol jobbra, hol ballra nézelődött. Vigyázott az országra. A forradalom első napjaiban, Róka felkereste Gábor szüleit. Arra gondolt, hogy Kovász, határőrként ismeri a terepet, tudja, hol lehet veszély nélkül átmenni Ausztriába. Csakhogy a mama sírva mesélte, hogy Gábor két nappal azelőtt telefonált Halasról, hogy átmegy a drótokon, itt hagyja a kommunizmust. Róka ijedten kérdezte: - Hova ment? Az asszony rántást kevert, bizonytalan mozdulatot tett a fakanállal. - Jaj, lányom, ha én azt tudnám. Rossz volt a vonal, nem jól értettem, de azt hiszem, hogy azt mondta, hogy Amerikába megy. Az apja is, nagyon szomorú lett ettől a hírtől. Sírni kezdett. Róka átölelte a vállát, simogatta a haját, vigasztaló szavakat suttogott, aztán ő is sírni kezdett. A könnyeit törölgetve, kisietett a lakásból. Senki se tudta, hova robog az esti órákban Eisenstadtból elindult vonat. Kavásznai kint állt a peronon, elgondolkozva bámulta a tovarohanó, sötét tájakat. Amerikába szeretett volna menni, de hogyan? Bámulta a sötétséget. Gondolkozott. Egy idős parasztember megérintette a karját. - Már elnézést kérek. Maga hova utazik, fiatalember? - Nem tudom, bácsika. Nem tudom, hova megy a vonat. - Nem tudja? Valaki azt mondta, hogy valami Dániába, vagy hova tartunk. Pipát húzott ki a zsebéből, megtömte dohányporral. Megnyomogatta a hüvelyk ujjával, gyufával rágyújtott. - Én a tengertől nagyon félek – mondta. – Sokat fogunk menni a tengeren? - Nem, bácsika. Ha Dániába megyünk, akkor nem megyünk sokat. Maga egyedül van, vagy itt van a család is? - Áh! Már húsz éve egyedül élek. Csak a kutyámat nagyon sajnálom. Otthon kellett hagynom. Nem tudom, ki viseli majd a gondját. A kutyát, azt nagyon sajnálom. Állandóan rágondolok. - A kutya okos állat. Nem lesz neki semmi baja. - Ugatott! Feltámaszkodott a kerítésre, úgy ugatott. Mintha kérdezte volna, hova megyek egyedül? Mert mindig velem jött. Még a templomba is eljött velem. Lefeküdt a lábamhoz és nem mozdult meg a szentmise alatt. Puli kutya. Fehér puli. Visszamegyek érte. Reggel a vonat Straszburgnál állt meg. Tömeg várta a menekülteket. „Vive la Hongrie” – kiabálták az emberek. Gábor nagyon mérges lett. Franciaország! Egy szót se tudott franciául, és nem tudta miért, de utálta a franciákat. Innen hogyan fog Amerikába menni? Van ezeknek tengeri kikötőjük? Párizsba került. A Magyar Házban, őt választotta ki, egy régen ott élő, magyar férfi, Deres Béla. A férfi, mint autófényező, egy Peugeot garázsban dolgozott. Az asszony is magyar volt. Egy bankban takarított. Biztosították, hogy jó dolga lesz, szép szobában fog lakni, magyaros ételeket fog enni. Az első vasárnap, kérésére, Gizi pörköltet főzött, ami ehetetlenre sikeredett. Mindenre hasonlított az íze, csak a pörköltére nem. Napokig keveredett
6 a gyomra tőle. Udvariasságból megdicsérte, egekig magasztalta a főztet. Hogy örömet szerezzen neki, az asszony minden vasárnap ugyanazt a rossz pörköltet főzte ebédre. Gábor naphosszat az utcákban sétált: minden nap lement a Szajna partjára, megbámulta, rámosolygott a nőkre, megfordult utánuk, vizsgálgatta a lábukat, aztán tovább sétált. Csodálattal bámulta az Eiffel torony csúcsát. Később, Gizi munkaideje megváltozott. Kérésére, ebédidőre hazamehetett, ebédet készíthetett Gábornak, aki ilyenkor, az asztalnál, a francia szavakat tanulta. A hideg tél ellenére, Gizi könnyű, rövidke ruhákban hajlongott, forgolódott a konyhában. A blúz mélyen kigombolt mellrészénél látni lehetett mindkét mellének a felét, amit ha Gábor megbámult, Gizi azonnal eltakart. Aztán, megint szétnyitotta a blúz dekoltázsát. Gábor egy alkalommal megfogta Gizi kezét és leültette az ölébe. Először csak vadul csókolóztak, aztán megtörtént az első gyors szeretkezés a konyhában. Nem! Az ágyba nem akart az asszony befeküdni, kézzel, lábbal magyarázta, hogy szereti a férjét, itt a konyhában az mégiscsak más, állva nem számít olyan hűtlenségnek, mint fekve. Később aztán, most már úgyis mindegy felkiáltással, mégiscsak az ágyban kötöttek ki. Egyik nap, Béla jó hírrel jött haza. Elintézte, hogy felvegyék Gábort a Peugeot garázsba fényezőnek. Gizi vitatkozni kezdett, hogy még korai Gábor munkába állítása, hiszen nem beszéli, és főleg, nem érti a nyelvet, s ebből csak Bélának lehet kellemetlensége a cégnél. Nem számít, mondta Béla, ő ott lesz, ha kell, vállalja a tolmács szerepét. Egy hét sem telt el, és Gábor megismerkedett egy szépasszonnyal a garázsban, akinek a luxusautóját, ő fényezte, ő hozta rendbe. Rita asszony, hogy megköszönje a kiváló munkát, meghívta Gábort a lakására vacsorázni. Evés közben szomorúan hozta Gábor tudomására, hogy a férje egy éve meghalt, s hogy Gábor megértse, miről van szó, megmutatott neki egy gyászszalaggal átkötött férfiképet. Most, folytatta könnyezve, egyedül éli gyászba borult életét. Gábor egy szót se értett az elmondottakból, csak amikor Rita táncra hívta egy érzelgős zene ritmusára, értette meg a helyzet fontosságát. Gizinek rossz estéje volt, mert megtudta férjétől, hogy Gábor, egy asszonnyal ment el munka után. Majd csak később fog hazajönni. Hajnal 3 órakor azzal rázta fel Bélát, hogy Gábor nem jött haza, értesíteni kellene a rendőrséget. Béla nagyot horkantott és tovább aludt. Gizi felült az ágyban és reményvesztetten kezdett zokogni. Másnap Gábor megbeszélte Bélával, hogy nem akarja tovább zavarni őket, éppen ezért, elfogadta madame Rita ajánlatát, hogy nála lakjon. Neki szép nagy, a Szajnára és az Eiffel-toronyra néző lakása van. Ott ketten jobban elférnek, mint Béláék pici lakásában hárman. Gizi azon siránkozott, hogy neki köszönhetően, milyen szépen kezdett Gábor franciául beszélni, és most más húz hasznot belőle. Múltak az évek. Gábor feleségül vette Ritát, élete megváltozott. A garázsban felszedett férfivizelde szagot már régen lemosta magáról, szabókhoz járt szmokingot, öltönyöket próbálni. Lapát nagyságú lábait kényelmes szattyánbőr cipőkhöz kellett hozzászoktatnia. Puha, keleti szőnyegekre helyezett asztaloknál, drága éttermekben ebédelt, vacsorázott. Koktél partikra járt, jobbra, balra vigyorgott, csókolgatta az ialltos női kezeket. Rita némelyik barátnője megpróbálta elcsábítani a különleges fizikai adottságokkal rendelkező magyart, de Rita résen volt, senkivel sem osztozott. Gábor ágyban végrehajtott hőstetteknek beillő legendái bizonyíték nélkül maradtak, róluk, a szép özvegyasszony csak álmodozni engedte barátnőit. Honvágya Gábornak nem volt. Ha néha visszagondolt a régi időkre, a szüleire, a rokonokra gondolt. Levelet ritkán írt, inkább pénzt küldött haza, mert abból több volt, mint levélpapírból. Egy tavaszi napon rendőrök jelentek meg a Szajna parti lakás ajtajában. Lehajtott fővel adták hírül, hogy Rita autószerencsétlenség áldozata lett, és belehalt a sérüléseibe.
7 Gábor felkereste Bélát, hogy tanácsot kérjen tőle. Rita többször mondta, hogy ha valami történne vele, akkor menjen el a közjegyzőjéhez, ő fel fogja világosítani, a tennivalóiról. Béla azonnal telefonált a jegyzőnek, aki szívélyesen fogadta a két férfit. A kikészített okmányokat olvasva elmondta, hogy madame Kavásznai, mivel sem gyereke, sem rokona nem volt, a teljes vagyonát szerelmére, Gabor Kavasznai úrra hagyja. Az utcára kiérve, Béla megjegyezte. - Multimilliomos vagy. Gábor és Béla jó barátok lettek. Gábor kérésére, Béla felmondott a Peugeot cégnél, és mint komornyik és sofőr dolgozott a milliomos magyar szolgálatában. Gábor negyvenedik születésnapján, Béla érdekes ötlettel állt elő. Ahelyett, hogy számolás nélkül veszítené a pénzét a póker partikon, üzleti vállalkozást kellene kezdenie. Nem elkölteni, meg kell sokszorozni a vagyont. Rita is boldog lenne, ha látná, mit csinál a pénzzel. Gábor elgondolkozott barátja ötletén. Nagyapjának a háború előtt jól menő étterme volt a Tabán szívében. Gyerekkora óta álmodozott egy étteremről. Béla ötlete életre keltette benne ezt a régi álmát. Nyitni kellene egy luxuséttermet valahol Párizs belvárosában. Béla helyeselte az ötletet. Ha jól megy az étterem - mondta -, nyitni kell egy másodikat, harmadikat, és így tovább. A Latin-negyedben, találtak egy kerthelyiséggel, terasszal együtt eladó éttermet. Az ára elfogadható volt, Gábor megvette az éttermet a háromemeletes épülettel együtt. Az egyik tágas lakásban Béla lakott az időközben ugyancsak megöregedett Gizivel. Béla tehetséges igazgatónak bizonyult. Néhány hét múlva beindította az üzletet. A személyzet (tizenkét szmokingba öltözött pincér, teremigazgató, és hét szakács) vigyázz állásban fogadta a tulajdonost, az őszülő hajú, Kavásznai Gábort. Gábor gazdag barátai mind ott voltak a megnyitón. Gizi a kassza mögött kapott helyet. Ő felvigyázta a pincéreket, nehogy lopni merjenek. Egy napsütötte nyári délutánon, a teraszon dolgozó pincér, Gábor fülébe súgta. - Uram! A hatos asztalnál ülő nő, önnel kíván beszélni. Gábor kinézett az említett asztal felé, és kisietett a teraszra. A szépasszony tíz évvel tűnt fiatalabbnak Gábornál. Chanel kiskosztümöt, eperszínű, nagyszélű kalapcsodát, és napszemüveget viselt. Az asszony hosszan, elgondolkozva nézett Gáborra, majd megkérdezte magyarul. - Ön, Kavásznai Gábor? - Igen, asszonyom. Parancsoljon. - Kérem, foglaljon helyet. Üzenetet hoztam Budapestről. - Megvárta, hogy a csodálkozó férfi helyet foglaljon. Mosolyogva tette fel a kérdést. - Emlékszik Kavásznai úr, egy bizonyos, öt kalap szilvára? Gábor értetlenül nézett az asszonyra. Kíváncsian kérdezte: - Mire? - Tehát nem emlékszik rá. Akkor mást kérdezek. Emlékszik e, egy Vörös Róka nevű lányra? Gábor keresgélni látszott az emlékei között. Hát persze! A Vörös Róka, meg az öt kalap szilva. Most már visszaemlékezett rájuk. - Igen, asszonyom, emlékszem a Vörös Rókára. – Elnevette magát. – Hogy van a Róka? - Jól van. Tőle hoztam üzenetet. Molnár Éva a neve, és nagyon jó barátnőm lett. Majdnem minden nap találkozunk. Nemrég kérte meg a kezét egy gazdag, Kanadában élő magyar. Na, szóval az üzenet. Maga kapott egyszer az Évától egy levelet, amiben egy nagy titkot szeretett volna elárulni magának. Emlékszik rá? - Valami dereng – mondta Gábor elgondolkozva.
8 - Nos, Évának sose volt alkalma elmondani azt a nagy titkot, aminek a lényege, hogy ő halálosan szerelmes volt magába, és ez a szerelem, állítása szerint, a mai napig él benne. Ezt az üzenetet küldi magának. Gábor elgondolkozott. Miért olyan fontos valaki számára, hogy majdnem 30 év után, gyerekkori szerelmét elárulja neki. Soha nem gondolt arra, hogy a Róka szerelmes lenne belé. És, ki ez a nő, és hogyan talált rá? - Mondja, asszonyom! Hogyan talált rám, ebben a nagyvárosban? - Éva tudta a maga lakáscímét. Először odamentem a lakására. A takarítónője adta meg ezt a címet. - Ne haragudjon asszonyom, de kicsoda ön? Nem mondta meg a nevét. - A nevem nem fontos – válaszolta a nő. – Nemsokára elutazom, nem fogunk többet találkozni. De ha nagyon kíváncsi rá, hát hívjon csak Évának. - Az ön neve is Éva? - Igen. - És azért utazott Párizsba, hogy ezt az üzenetet átadja nekem? - Nem, Kavásznai úr. Ma kellett volna tovább utaznom, de nem kaptam jegyet a mai gépre. - Hova utazik? - Kanadába. Gábor homlokán ráncok jelentek meg. Mi ez az egész? Azt mondta, hogy a Rókától hozott üzenetet. Hogy a Róka szerelmes belé, és hogy napokon belül megházasodik egy kanadai magyarral. És ő is Kanadába utazik? Bizonytalan hangon kérlelte a nőt. - Nem értem, asszonyom. Ön miért utazik Kanadába? Talán a Róka esküvőjére? - Igen. Holnap este indul a gépem. Egyszerre észrevette, hogy a nő á betűvel, rekedtes hangon beszél. A napszemüveg eltakarta az arca felét. - Ne haragudjon hölgyem. Nagyon ismerősnek tűnik. Levenné a napszemüvegét? A nő levette és letette a napszemüveget az asztalra. Két, csodálatosan szép, tengerkék szempár nézett Gáborra. Halvány mosoly jelent meg a szája körül. Gábor előrehajolt, megnyílt ajkakkal bámult a nőre. Suttogó hangját alig lehetett hallani. - Úristen! Te vagy az, Róka? - Csak most ismertél meg, Kovász? – kérdezte Molnár Éva. Rátette kezét Gábor kezére. – Azt hittem, hogy a hangom és az Ózdi á betűk hamarabb el fognak árulni. Boldog vagyok, hogy látlak. Kicsit megváltoztál, de még most is szép férfi vagy. – Szeretettel teli mosollyal kérdezte. - Tudod-e, hogy mikor találkoztunk utoljára? Gábor azonnal válaszolt. - Persze hogy tudom. Egy sétahajón. - Nem, drágám. Kiskunhalason. Amikor katona voltál. - Áhá – volt a válasz. - Tényleg. Halason. Most már emlékszem rá. Intett a pincérnek, üvegpezsgőt hozatott. Kérésére, Éva elmondta, hogy néhány héttel azelőtt, az Emkében kávézott két barátnőjével. A pincér egy névkártyát adott át neki azzal, hogy az úr, aki a bárnál egyedül ül, szeretne bemutatkozni. A névkártyán Bognár István kanadai címe, és egy bőrgyárnak az emblémája volt feltűntetve. István nagyon kedves férfi volt. Még aznap megkérte a kezét. Rövid szünetet tartott, megsimogatta Gábor kezét. - Tudod, Gábor, valamit el kell mondanom. Amikor legelőször megláttalak az iskolában, halálosan szerelmes lettem beléd. Ahogy egy 16 éves lány örök hűségfogadalmat tesz egy kolostorban, én is megfogadtam, hogy soha senkié nem leszek, csakis a tiéd. A fogadalmamat nem volt nehéz megtartanom, mert nagyon csúnya voltam. Persze, te minderről nem tudtál. Most, 44 éves vagyok. Elfogadtam István ajánlatát, mert nem szeretnék egyedül megöregedni.
9 Feleségül megyek hozzá. – Lehajtotta a fejét, sokáig csendben maradt. A hangja még rekedtebb lett. - Tudom, hogy őrültséget mondok, de szükségem van a beleegyezésedre. Arra, hogy feleségül mehetek hozzá. A pincér jeges vödröt tett le az asztal mellé állított állványra. Felnyitotta az üveget, kitöltött a pezsgőből a poharakba. Gábor zavartan kérdezte. - Az én beleegyezésemre van szükséged? Miért? - Azért, mert hozzád köt a szerelmem. A repülőút alatt azon álmodoztam, hogy azt fogod mondani, tépjem össze a repülőjegyet, és maradjak örökre veled. Azonnal összetéptem volna. Minden óhajodat teljesítve, rabszolgaként éltem volna melletted. Tudom, ezrével találsz fiatal nőket. De olyat, mint én, nem fogsz találni egyet se. A szüleidtől tudom, hogy nem vagy nős. Engedd Gábor, hogy itt maradjak veled. Gábor nem tudta levenni tekintetét, Éva szép arcáról. Itt akar maradni vele? Igaz lenne, hogy évtizedek után, még mindig szerelmes belé? Létezik ilyesmi ebben a mocsok, erkölcstelen világban? Hosszan nézte az arcát. Nyoma nem volt a hajdani pattanásoknak. Kimondottan szép nő ült előtte. De ha itt maradna vele? Az ő élete megváltozna. Búcsút kellene mondani a nőknek, barátoknak, éjszakai póker partiknak, mulatozásoknak. Jönnének a számonkérések, veszekedések, a vég nélküli miértek, féltékenységi jelenetek! Nincsen rosszabb egy szerelmes asszonynál. Rágondolni is rossz. Most ő simogatta meg Éva kezét. - Ez nem egy jó ötlet, Éva. Ennek beláthatatlan következményei lehetnek. - Tehát nemet mondasz? - Igen. Egy határozott nemet. Rossz fiú vagyok még ma is, sokat szenvednél mellettem. - Nem Gábor, nem szenvednék. Ez egy örökké tartó szerelem, ezt senki nem tudja kioltani belőlem. Szeretlek a faragatlan, goromba természeteddel együtt. – Suttogva mondta. Szerelmes vagyok beléd. – Elhallgatott, némán nézte az asztalterítőt. Hosszú szünet után szólalt meg. – Jól van, Gábor. Gondoltam, hogy ez lesz a válaszod. Holnap elutazom, soha többet nem látjuk már egymást. De kérni szeretnék tőled valamit. - Tessék. Minden kérésedet teljesítem. - Azt szeretném kérni, hogy töltsük el együtt a mai estét. Vigyél el egy szép étterembe, és utána, menjünk el valahova táncolni. Utolsó európai estémet, veled szeretném eltölteni. - Teljesítem a kérésedet. Jól fogod érezni magad. Melyik szállodában szálltál meg? - A Meridiennben. - Más kérésed nincs? Holnap délelőtt, nem akarod meglátogatni Párizs némely nevezetességét? A Notre Damera, a Louvrera gondolok. - De lenne még egy kérésem. Szeretném, ha nálad alhatnék. Láttam, hatalmas lakásod van. Biztos van egy kanapéd, szívesen ott aludnék. - Nem kell kanapén aludnod. Három hálószoba van a lakásban. Ahogy egymást átölelve táncoltak hajnalig, úgy ébredtek föl, egymást átölelve, Gábor ágyában. - Na, és? – tette fel a kérdést Gábor. – Folytasd. Hogyan képzeled el az életünket? - Magyarosan – súgta Éva. – Az üzletbe nem szólnék bele, de első dolgom lenne, hogy kirúgjuk ezt a két mocskos cigányt az étteremből. Igen! A Bélát meg a Gizijét. Ezek ketten kilopják a szemedet. Én ülnék be a helyükre. Mindjárt lenne bevétel a kasszában. - Nem cigányok ők, csak kicsit barnább a bőrük – mondta sértődötten Gábor. Ők is ózdiak. Olyanok, mint te vagy. - Igen? Hallottál már olyan magyarról, akit Deres Bélának hívnak? A lovak deresek, nem a Bélák! Gábor megcsóválta a fejét. Éva nem tudja, hogy őszinte barátság fűzi Bélához. Amikor felvette igazgatónak, akkor mondta, hogy tudott a felesége hűtlenségéről, de a barátság többet
10 ért neki, mint az asszony szerelme. Különben is – tette hozzá Béla. - Volt már neki annyi szeretője, mint égen a csillag. Cigányok lennének? Azért mert barnább a bőrük? - A magánéletedbe nem szólnék bele – folytatta Éva és megsimogatta Gábor haját -, rövid időn belül úgyis szerelemes lennél belém. Mit szólsz hozzá? - Nem, Éva. Nem hiszem, hogy jók az elképzeléseid. Kitartok amellett, hogy kiviszlek a reptérre. Te férjhez mész holnap, és az új élet, új területekre viszi majd a gondolataidat. Így kell határoznunk. A repülőtéren Éva megsimogatta Gábor arcát. - Soha többet nem találkozunk már. Csókolj meg még egyszer utoljára. Nem foglak megharapni. Az utasok mosolyogva mentek el az összeölelkező, csókolózó szerelmes pár mellett. Nem tudhatták, hogy ezek ketten, soha többet nem fogják már látni egymást. Gábor másnap beült Béla íróasztala mögé. Kérte az előző havi könyveléseket. Döbbenten bámulta a kifizetetlen, többhónapos számlákat, nem létező rendelések kiadásainak tömkelegét. Behívatta Bélát és Gizit. - Ti ketten – mondta nyugodt hangon - összeszedelőzködtök, és egy órán belül elhagyjátok a lakást és az étterem területét. - Hát mán áztán mé kéne elhagynunk? – kérdezte sértődötten Béla. - Azért mert loptok – mondta Gábor. - Nincs bevétel! Még a szememet is kilopjátok. - Én e? – kérdezte Béla. – Áztán ván e erre bizonyítékod, hogy lopok, Kásznái? Mert ha én lopok, úgy lopom le á zoknit á lábádról, hogy nem nyúlok a cipődhöz. Neked nincsen bizonyítékod, Kásznái. Hiába könyörögtek, fenyegetőztek, kézfogás nélkül kellett elhagyniuk az épületet. Éva hosszú éveken keresztül írogatta a leveleket. A villájukat körülölelő színes erdőkről, a melegről, hidegről, a tenyérnyi, billegve alászálló hópelyhekről, fekete felhőkről írt. Befejezésként mindig, kiolthatatlan szerelméről árulkodtak a sorok. Egyszer aztán nem jött több levél. Hiába kutatott Gábor a levelesládája mélyén, csak számlákat, újságokat talált Éva levele helyett. Édesanyja temetésére, negyven év után először, Gábor hazautazott Budapestre. A Gellért Szállóban foglalt lakosztályt. Vacsora közben egy vörös hajú nőre lett figyelmes. Két asztallal odébb, háttal ült neki a nő. Dobpergésre hasonlított a szívverése. Odasétált az asztalhoz, udvariasan elkérte a sótartót. Fiatal lány nézett fel rá. Beleremegett a kék szempár pillantásába. A hölgy elnézését kérte, és elmondta, hogy hihetetlenül hasonlít egy ismerősére, aki fiatalkorában pont így nézett ki, mint ő. Annak is bronzvörös haja, és ilyen kék szeme volt. A lány hellyel kínálta Gábort. Mint akik régi jó ismerősök, meghitt hangulat alakult ki kettőjük között. A lány rossz magyarsággal, idegen kiejtéssel beszélt. Gábor kérdésére elmondta, hogy most először jött Budapestre azért, hogy meglátogassa az óhaza fővárosát. A késői bemutatkozásnál, Bognár Éva nevet mondott. A szülei régen meghaltak, most ő vezeti az édesapja bőrgyárát egyedül. Amikor mosolygott, két gödröcske jelent meg az arcán. Olyan, mint amilyen Gábor arcán is megjelent, ha mosolygott, s amit a papájától örökölt. Gábor a lány édesanyjáról szeretett volna többet tudni. Ilyen vörös volt e a haja és ilyen kék a szeme, hány éves volt, amikor meghalt? Éva szomorkásan mesélte, hogy a mama fiatalon, 56 éves korában halt meg. A világ legszebb asszonya volt, de boldogtalan. Sose mondta el, hogy mi fáj neki, mindenki honvágyra gondolt. Írt valakinek két, három levelet is havonta, de senki nem tudta, kinek írogat. Mindig ő adta fel a leveleket. Nem tudhattuk kinek írt, mert leveleire választ sose kapott. Néha órákig állt egyedül az egyik ablak előtt és nézte a hulló leveleket, vagy a hópelyheket. Sokszor megkérdeztem tőle, miért ilyen hallgatag, mi bántja őt? Ilyenkor
11 sóhajtott egyet, de sose válaszolt. Biztos vagyok benne, hogy a szomorúságba halt bele. Imádtuk a mamát. Búcsúzáskor, meghívta Gábort Kanadába. - Ha egyszer Kanadába utazik, okvetlen látogassa meg az üres házunkat. Biztos tetszeni fog a fákkal teli park, az erdő, és a távoli hegyvonulatok. – Lehajtotta a fejét. - Nem tudom miért, de úgy érzem, mintha évek óta ismerném önt. Gábor eladta az éttermet meg a lakását, és egy ismeretlen erőnek engedelmeskedve, Kanadába utazott. Bognár Éva kitörő örömmel fogadta az idős férfit. Boldog volt, hogy ezen túl bizalommal fordulhat valakihez, aki segíteni fog felelősség teli munkájában. Nem engedte Gábort szállodában lakni, ott kellett letelepednie, a Bognár villában. Esténként, amikor az öreg komornyik rakott még néhány fahasábot a kandalló lángjaira, Gáborék olvastak, vagy zenét hallgattak. Tél volt. Gábor odaállt az egyik ablakhoz és sokáig, elgondolkozva nézte a hintázva aláhulló, tenyérnyi hópelyheket. Éva is odaállt melléje. Felnézett rá. - Az édesanyám is mindig innen nézte a tájat. Soha nem állt oda, egy másik ablak mögé. Néha olyan érzésem van, hogy maga Gábor és a mama, ismerték egymást. - Honnan van ez az érzés? - A Gellért Szállóban mondta, hogy ismert egy rám, tökéletesen hasonlító lányt. Meg aztán, csakis őróla érdeklődött. Az arcán megindultságot láttam. Biztos ismerték egymást. Sokáig nézték a pillanatok alatt behavazott parkot, s a két dombocskát az egyik sövény tövében. - A kettő közül, melyik az édesanyád sírdombja? – kérdezte Gábor. - Az, amelyik közelebb van hozzánk. - Belekarolt az idős férfi karjába, szavát halkabbra vette. – Azt szeretném mondani, hogy olyan jó, hogy nem vagyok egyedül, hogy itt van mellettem. Úgy érzem, mintha az édesapám lenne. Gábor mosolyogva nézett a lányra. Szorosabban ölelte magához, megcsókolta a homlokát. Némán, mozdulatlanul álltak az ablaknál. Nézték a behavazott fákat, a parkot, nézték a behavazott fehér sírdombot. ****
