1 Pintér László ÁDÁM ! HOL VAGY ? Mese felnőttek részére 2067 augusztus 6, szombat. Tisztelt olvasóközönség! Újságunk, az Our Time, tíz évvel ezelőtt megjelent szenzációjának rövid összefoglalóját közöljük mai számunkban. Pontosan ezen a napon, 2057 augusztus 6.án, elsőként, az Our Time hozta nyilvánosságra az alábbi, világraszóló hírt. Íme a cikk rövid ismertetése : A Világűrt Kutatók Nemzetközi Államszövetségének elnöksége, rendkívüli értekezletre hívta össze a tagokat, New Yorkba. A szigorúan titkos meghívón elképesztő hír szerepelt: ’’Az Államszövetség központi számítógépe, elektronikus üzenetet kapott a világűrből. A küldemény, egy ismeretlen, távoli égitestre való, szívélyes meghívást tartalmaz. A képjelekkel írt meghívó meghatározza a szóban forgó bolygó helyét, és a Földtől való távolságát a világűrben.’’ Olvasva a különös hírt, a tagokban, vérmérsékletük szerint, különböző indulatok dúltak. Egyesekben meglepetést, másokban döbbenetet, sőt, félelmet keltett az okirat tartalma. Kételyek merültek fel a tudósok által eddig hirdetett, és elfogadott dogmákkal kapcsolatban, melyek szerint mi, a Föld lakói uralkodunk a világmindenség fölött, nálunk intelligensebb emberfajról nem tudunk. Azt is tanították, hogy több milliárd év állt rendelkezésére más égitesten élő lényeknek - ha vannak ilyenek -, hogy életjelt adjanak magukról! Nem kaptunk ilyet, tehát nem léteznek. A féltve őrzött, titkosított meghívó szövege, a főigazgatóság legnagyobb sajnálatára, idő előtt kiszivárgott a köztudatba. Újságok, tévécsatornák, rádióállomások éjjel-nappal, csakis e szenzációval
2 foglalkoztak. A média tudósokat, űrkutatókat, asztronautákat hívott meg tudományos vitaestekre, eszmecserékre. A napilapok tripla példányszámban jelentek meg. Félve a pánikhangulattól, kendőzve ugyan, de cikkeik megpróbálták eloszlatni a félelmet, s tovább dicsérték a Homo Sapiens felsőbbrendűségét, intelligenciáját, mondván: taplóból tüzet csiszoltunk, rozsból kenyeret, a szőlőből bort, sőt, pezsgőt is készítettünk! Már az ókorban feltaláltuk a kereket, később, a fogaskereket is! Miről? Technikai vívmányainkról beszéljünk? A tenger mélyén húzódó, légüres csatornákban száguldó vonatainkról? Vagy a nemrég kifejlesztett, a fény sebességét megközelítő rakétánkról, az Apollo 4000-ről? Nem kell félni a szavaktól: felfedeztük az oly régen várt, a tüsszögést, és a náthát megszüntető gyógyszereket is. Az emberi elme uraim, az emberi elme! – kiáltozták a lapok. Nem léteznek földön kívüli lények, vagy ha igen, csakis, holmi primitív formában. A világ harmincnégy és félmilliárdnyi lakósa, lázasan követte a napi híreket, a rendkívüli esemény fejleményeit. Felsőbb utasításra, egyes tudóscsoportok, tovább csitították a megriadt kedélyeket. Az elmúlt, közel száz év alatt – magyarázták -, a nap kivételével, bejártuk az összes lakhatóságra alkalmasnak vélt bolygót. Sehol nem leltünk sem vízre, sem oxigénre, sem pedig más, az emberi élethez szükséges alapanyagokra. A legismertebb világűrkutató egy alacsony, pökhendi magatartású, Lenin szakállas férfi , lekicsinylően legyintett a kamerák előtt. Szavai így hangzottak: - Hölgyeim és uraim! Nyugodjon meg mindenki. Beugrató tréfa, ez az üzenet. Nem az űrből, innen, a Földről jött. A rendőrség már nagy erőket bevetve dolgozik, és a nyomozás nagyon jó úton halad. Több mint
3 valószínű: egyetemisták diákcsínyje rejlik, az üzenet mögött. Voltak azonban zabolátlan, kukacoskodó elemek, akik tovább akadékoskodtak. Emlékeztették a beszélőt a Húsvét szigeteken talált Moai bazaltszobrokra, melyeknek sem eredetéről, sem alkotóiról semmiféle valós dolgot nem tudunk. Csak találgatások léteznek. Vagy, ott vannak a búzamezőkre kirajzolt hatalmas körök, máshol, erdőkben, hegyoldalakon ábrázolt, mértanilag szabályos, óriás háromszögek, állatfejek. Azokat ki rajzolta ki a Földünkre? Hogy a röpködő csészealjakról ne is beszéljük! És ne felejtsük el - tették hozzá -, hogy agyunk kapacitásának csupán a kilenc százalékát vagyunk képesek kihasználni. Csak a kilenc százalékát! Lehet, hogy nem mi vagyunk a legokosabbak! A VKNÁ elnöksége, már az első napokban, a legnagyobb titoktartás mellett, felkérte az írásszakértőket: elemezzék ki a hieroglifákra hasonló képszöveg írást. A szakértők jelentése szerint, e rajzjelek, 5000 éve léteznek, régóta ismertek a tudósok előtt. Ezt az írásmódot, minden bizonnyal, a scribek használták először Philae-ben. A szakemberek azt is megállapították, hogy a kapott szöveg, a chamito-sémitique nem beszélhető nyelvfajtájához tartozik. Ebből az következik, hogyha mégis emberi lény küldte volna az üzenetet, azzal nem tudna Földi ember érdemben értekezni, mert beszédképtelen lenne. Ha bebizonyosodik viszont – folytatódott az elemzés -, hogy valóban egy távoli égitestről jövő küldeményről beszélünk, akkor minden bizonnyal elmaradott, szellemileg silány egyénnel, vagy egyénekkel állunk szemben. A tanulmány tartalma megnyugtatta az elnökséget, és megerősítette őket abban a feltevésükben, hogy egyes felelőtlen egyének a Földről, vagy pedig, a világűrben
4 kószáló, primitív, Földön kívüli egyedek küldték a meghívót. Az Államszövetség elnöksége már-már elállt eredeti tervétől, vagyis, hogy komolyan vegye a meghívást, és asztronautákat küldjön a megjelölt égitestre, amikor a média követelni kezdte: a Földlakók nyugalma, és biztonsága érdekében, mégiscsak utána kell járni a titokzatos dokumentum eredetének. Ez így nem mehet tovább! Nem lehet örökké a bizonytalanságban élni. Forrong a közvélemény, bizonyságtételt követel. Utána kell járni, ki, vagy kik küldték a meghívót. Tovább kellett lépni. Mivel egy speciális mérnökcsoport kijelentette, hogy az adott irány, és távolság végén, valóban létezik egy eddig nem ismert égitest, a vezetők titokban, a média pedig nyíltan kezdett dolgozni, a nagy utazás megszervezésén. A megbízott tudósok gondterhelt arccal hajoltak a számítógépek fölé. Az újságok állandó zaklatása miatt, kénytelenek voltak kinyilatkozni: a létező leggyorsabb interkontinentális rakétával, az Apolló 4000-el, minimum másfél évig tartana az utazás a világűrben, ha a meghívást elfogadnák. Az illetékesek, tovább mentek a tervezgetésekkel. Hála a nemrég kifejlesztett, és legújabban piacra dobott XXL piluláknak, az asztronauták élelmezése – még ilyen időtávolság alatt sem okozhat gondot. Ezeket a pilulákat, amik biztosítanák a jól lakottság érzetét, sőt, derűs jókedvre fakasztanák a rakéta kezelőit, különböző fiókokban, könnyűszerrel el lehetne raktározni. Energiadúsított vízcseppekből is volt untig elég, az sem jelenthetett nehézséget a hosszú út folyamán. A problémát nem az ellátás, egészen más okozta: hol fognak találni
5 olyan amerikai, francia vagy orosz űrutast, aki hajlandó lesz három évet eltölteni az Apollóban nő, és sör nélkül. Amint az újságok hírül adták, hogy a Világűrt Kutatók Nemzetközi Államszövetsége könnyebb, akár érdekesnek is mondható kirándulásra, nem remélt magas fizetés mellett keres űrutasokat, a felvételi iroda bejáratát el kellett torlaszolni, annyi volt a jelentkező. Csak amikor kiderült, hogy a kirándulás három évig fog tartani, akkor fordított hátat a jelentkezők többsége, a felvételi irodának. Ennek ellenére, mégis találtak egy amerikait, franciát, és egy oroszt, akik éppen ráértek, és elvállalták az utazást. Elkezdődött az alkalmi űrutasok, Billy, Marcel, és Iván kiképzése: a fejre helyezendő, vaskarikára emlékeztető, különleges tudományokat, és ismeretlen nyelveket az agyba áttelepítő elmés szerkezet segítségével, szinte napok alatt elsajátították a rakéta kezelését. Hátra volt az ajándékok kiválasztása. A pályázati úton elfogadott nyertes javaslat szerint, az asztronauták három szuvenírrel kedveskedhettek a meghívóknak: az amerikai, Lance Armstrong, hétszeres Tour de France nyertes biciklijének első kerekét viszi majd a távolba. Az orosz, egy használt szamovárt, míg a francia, az AGV YV. miniatűr modelljét fogja ajándékként átadni, az ismeretlen házigazdáknak. A három tárgyhoz díszes, mélynyomású füzetecskét, magyarázószöveget is csatoltak, hogy a vendéglátók könnyebben megértsék, mit jelent például az a szó, hogy szamovár, vagy gyorsvonat. Az indulás napján, miközben az asztronauták elfoglalták helyüket a rakéta utasterében, a világ lakóssága visszafojtott lélegzettel nézte a képernyőkön, hogyan indítják be az ellenőrző irodákban a rakétákat, és hogyan röppen föl a világűrbe, a világ leggyorsabb rakétája, az Apollo 4000.
6
A végtelennek tűnő utazás után, az Apollo 4000 egy sivataghoz hasonló, kietlen tájon ereszkedett le, a távoli bolygóra. Az asztronauták elzsibbadt végtagokkal kászálódtak ki a rakétából. Megütközve néztek körül. Sehol egy ember, fa, vagy madár nem volt a láthatáron. Arra gondoltak, hogy a Földi vezetés elnézte a dátumot, vagy rossz bolygót jelölt ki a leszállásra. Hogy megindultságukat egymás előtt leplezzék, először tüzetesen megvizsgálták, rendbe rakták öltözetüket, s a fejükre helyezett üvegburát. Bekapcsolták a vaskarikákat, leellenőrizték a légző berendezés működését. Billy intésére, vállukra dobták az automata fegyvereket, széles övükbe becsúsztatták a kézigránátokat. Forgolódtak még egy ideig, aztán ő maguk sem tudták miért, mint Jancsi és Juliska, egymás kezét fogva, néhány bizonytalan lépést tettek előre. Egyszer csak, mindhárman megtorpantak. Viharos szél kerekedett körülöttük, fölkavarta a talaj porát, valahonnan a magasból robbanásszerű dörgés hallatszott. Villámok szórták be a látóhatárt, aztán a táj elsötétedett. A Földiek összerezzentek, szörnyű félelmükben összeölelkeztek, kiáltozni, jajgatni kezdtek. Ekkor valahonnan a magasból harsogó, mégis udvariasnak tűnő hang szólt le hozzájuk. - Ne féljetek! Semmi bántódástok nem eshet. Szeretettel üdvözölünk benneteket. Amikor újra világos lett, Billyék dermedten kapták oldalra a fejüket. Elképedve bámulták a tőlük alig húszméternyire, egy ott támadt ködgomolyagban megjelent, három emberi alakot. Két férfi, és egy nő közeledett feléjük. Mindhárman teljesen mezítelenek voltak, csak egy fügefalevél takarta el ágyékukat. Se búra a fejeken, se oxigénpalack, se fegyver a kezük ügyében nem
7 volt. Arcuk, testük, a legkisebb részletekig hasonlított a Földön lakókéhoz. Hullámos hajuk, egyenes orruk, szépvonalú szájuk volt. Középen, méltóságteljes léptekkel, egy idős, valóságos izomkolosszus lépkedett. Hosszú fehér haj lógott le a válláig, arcát sűrű, selymes fehér szakáll borította. Az amerikai intésére, az asztronauták lövésre kapták vállra a fegyvereiket, és megcélozták a jövevényeket. Válaszként, a szakállas férfi, ölelésre tárta szét a karját. Jóságos mosollyal az arcán szólt a Földiekhez. - Semmi bántódástok nem eshet. Szeretettel üdvözölünk benneteket. Az űrutasok leengedték a fegyverek csövét, de a biztonság kedvéért, néhány lépést, mégiscsak hátraléptek. Tanácstalanul, a félelemtől remegve álltak, és várták, mi fog történni. A férfi, mosolyogva, a közelben álló Apollo 4000 felé intett. - Ezzel az űrrakétával jöttetek? Fárasztó lehetett az út. Mennyi ideig tartott? A vaskarika semmiféle veszélyt nem jelzett. Billy kezdett lassan magához térni. Mély lélegzetet vett, közben a kezében tartott biciklikerékre, majd Marcelra, aztán Ivánra pillantott. Bíztató tekintetüktől felbátorodva, végre megszólalt: - Igen, ezzel jöttünk. Másfél éve indultunk el, a Cap Kennedyről. Hát bizony, fárasztó volt az út. A lábunk alaposan megmacskásodott. Az idős férfi megértően bólintott. - Nagyon sajnáljuk – mondta -, hogy itt, ezen a kietlen vidéken adtunk találkát nektek. Oda ugyanis, abba a másik világűrbe, ahol mi élünk, ezzel a rakétával, nem tudtatok volna eljutni. Az olyan utazás lett volna, ami végtelen, vagyis, ami újra, és újra elkezdődik.
8 Billyék sokáig hallgattak. Gondolkoztak. A vaskarikák sípolni kezdtek, semmiféle magyarázatot nem adtak az újra, és újra kezdődő utazásról. A saját eszük működésére kellett hallgatni. Ezek szerint – gondolták -, a vendéglátók azt akarják elhitetni velük, hogy létezik egy másik világűr is, amiről a Földiek ne tudnának? A kíváncsi természetű Iván megkérdezte: - Van egy másik világűr is? - Igen van – válaszolta most, a fiatal férfi. – Onnan jövünk. A mienké sokkal nagyobb ennél, ahol ti éltek. De a miénkénél is van, egy még nagyobb. Az asztronauták egymásra pillantottak. Gúnyosan mosolyogtak. Hazudni – gondolták -, vagy blöffölni ők is tudnak. Mi az, hogy nagyobb világűr, meg hogy van egy még nagyobb! A bolondját járatják, szórakoznak velük? Tekintetükben azonban, a szarkasztikus mosolyok mögött, kérdések villóztak. Ugyan kik lehetnek, ezek a vad kinézetű emberek? Miért mezítelenek? Hogyan lélegeznek? Felocsúdva előbbi félelmükből, a vaskarika segítsége nélkül is megértették, hogy minden bizonnyal, egy alacsonyrendű, civilizálatlan népcsoport néhány tagjával kerültek kapcsolatba. Sem ruhájuk, sem lőfegyverük, de még csak egy furkós botjuk sincsen. A testük izmos ugyan, de Schwarzenegger, meg Jean-Claude Van Damme se kutya! Őket se fújná el a déli szél! Be kell vallani, nem nagyon tetszett nekik a nudista társaság. Már csak azért sem, mert sokkal magasabbnak, és erősebbnek tűntek a Földieknél. És a szemükben, mintha hamisság fénylett volna. Hadicsel lehet csak, a nyugalomra való felhívás. Billy a társaira nézett. Tekintetükből félelmet olvasott ki. Arra gondolt, hogy jó lenne idő előtt elpucolni innen. Szeretett volna már a rakétában ülni, és hazafelé repülni. Csakhogy így, szó nélkül, mégse mehetnek el.
9 Először el kell mondania, a Földön betanult, kötelező szöveget. Köhintett egyet, és mélyen meghajolt. - Tisztelt hölgyem, és uraim - mondta nagyokat krákogva. .- Mi is szeretettel üdvözölünk benneteket. Engedjétek meg, hogy bemutatkozzunk: az én nevem Billy, ez itt mellettem Marcel, és az a kicsi bajuszos pedig, Iván. Személyi igazolványt is hoztunk magunkkal, de bent hagytuk őket az Apollóban, nehogy valaki ellopja őket tőlünk. Ha esetleg szükség lenne rájuk, Iván majd elugrik értük. Meg kell jegyeznem, hogy még nem hallottunk rólatok, pedig a hírszerző szolgálatunk a legfejlettebb a világon. Ünnepélyesen kijelentem, és megígérem, hogy amint visszatértünk a Földre, jelenteni fogom létezéseteket a CIA-nak. Te pedig – nézett az oroszra – Iván, Ivanovics, Iváncsocsics, jelenteni fogod mindezt Putyin elvtárs unokájának, Putyin .elvtársnak. Most pedig, engedjétek meg, hogy ne csak az amerikai nép, de az egész Földkerekség nevében, megköszönjem a meghívásotokat, és tiszteletünk jeléül, átadjunk néhány ajándékot. Rövid habozás után, átnyújtotta a szakállas férfinak, a madzaggal átkötött, barna csomagolópapírba rejtett biciklikereket. A férfi azonnal letépte a papírt a kerékről, és maga elé tartva, csodálkozva nézte az érdekes tárgyat. Az asszony is, és a fiatal férfi is felhúzott szemöldökkel, kíváncsian szemlélte a kereket. Nem láttak még ilyet. Megpengették a csillogó küllőket, az asszony megszagolta a tömlőt, a fiatal férfi bele is akart harapni. Több se kellett a Földieknek. Ez aztán mindennek a teteje, gondolták. Még a biciklikereket se ismerik. Ezek beszélnek egy másik világűrről? Egy még nagyobbról? Primitív, gyalulatlan, műveletlen figurák! Az amerikai, a segítségükre sietett.
10 - Biciklikerék! – magyarázta lenézően mosolyogva. S hogy a társaság jobban megértse, miről van szó, fegyverét ledobta a porba, s előrehajolva, karját maga előtt kinyújtva, úgy tett, mintha egy kerékpár kormányát fogná. Ezután nehézkesen, jobbra, ballra dülöngélt, mintha hegynek fölfelé tekerő kerékpárversenyző lenne. A mezítelenek először csak bámultak rá, nem nagyon értették, mit akar bemutatni a furcsa ruhába öltözött jövevény, aztán nevetni, majd tapsolni kezdtek. Egyenként odaléptek Billyhez, és kezet ráztak vele. Az asszony még a vállát is megveregette. Billy boldogan jegyezte meg még egyszer: - Biciklikerék! E sikeres mutatvány után, Iván is átadta a használt, egyik oldalán kissé behorpadt szamovárt. Ő, legnagyobb sajnálatára, nem tudott bemutatót tartani, mivel elfelejtett vizet, meg oroszteát hozni, a készülékhez. Így, csak megpörgette a magyarázó füzetecske lapjait, és Kelet-Urali tájszólással hozzátette: - Ebben minden le van írva - és átadta a szamovárt az asszonynak. A francia, az AGV YV. makettjét közben eldugta a háta mögé. Nem tartotta érdemesnek a társaságot arra, hogy ilyen szép ajándékkal kedveskedjen nekik. Majd jó lesz a fiának, gondolta. Neki nem kell magyarázgatni, mit jelent az, hogy gyorsvonat. Az adminisztrációs munkával megbízott amerikait leginkább az érdekelte, hogy honnan jöttek, s hol élnek valójában, ezek a furcsa alakok? A CIA, és F.B.I igazgatóinak be kell majd számolnia arról is, hogy hányan vannak, ki a vezérük, milyen fegyvereik vannak. Továbbá: hogyan néz ki az egyenruhájuk, és milyen a katonáik felszereltsége, hadrafoghatósága. Csak el ne felejtse, hogy később még fényképet is kell majd készítenie róluk. A feltett kérdésekre, az idős férfi nem válaszolt azonnal. Elgondolkozott, nem tudta, hogyan írja le azt a más
11 világot, ahol ők élnek. A Földről jött ember félreértené, rosszul értelmezné a magyarázatot. Mit mondjon nekik? Elgondolkozva nézett a Kalachnikovra. Nem tudta elképzelni, mi lehet az a fekete valami. Még sose látott ilyet. Válasz helyett, ő is kérdéseket tett fel. Válaszként, Marcel elmondta, hogy az a fekete tárgy, az egy fegyver, amivel támadni, és védekezni lehet egyszerre. Lövedékek repülnek ki belőle, amitől meghalnak az emberek. Ez egy régi modell – tette hozzá a fegyverre nézve -, a harmadik világháborúból maradt vissza. Amortizálás céljából kellett magukkal hozni. Ezután Iván elmagyarázta, mit jelent a háború szó. Háború esetén – mondta -, milliók vannak felfegyverkezve ilyen Kalachnikovval, meg más, öldöklő fegyverekkel, és éjjel-nappal lőnek egymásra, hogy minél többen meghaljanak a szembenállók közül. Az is megtörténik, hogy ököllel mennek egymásnak a katonák, kiszúrják egymás szemét a bajonettel, fojtogatják egymást a lövészárkokban. Gyilkolnak, ahogy tudnak. Vannak más fegyvereink is, különböző hatású bombáink, de azokról semmiféle adattal nem szolgálhatunk. Háború esetén, nagy a nyomor, nincs ennivaló, és érdekes módon, egyre több a patkány az óvóhelyeken. A háború jó szórakozást nyújt egyeseknek, mert meggazdagodnak, mire a háború befejeződik. Békekötés után, a hadiözvegyek sírni szoktak – tette hozzá. - És ti? – kérdezte Billy, közönyt színlelve. – Ti miféle fegyverekkel vagytok felszerelve? – Ahol mi élünk – válaszolta a kérdezett -, ott nincsenek fegyverek. Nem létezik a háború. A gazdagság szót nem értenék meg az emberek. Egyenlők vagyunk. Boldogan élünk, szeretjük egymást. A hatalomvágy ismeretlen fogalom, ahogy az áskálódás, és az irigykedés is. Elmosolyogta magát. - Nem azért hívtunk ide titeket, hogy
12 a mi világunkról beszéljünk. Minket a ti világotok érdekel. Olyan kérdésekre szeretnénk választ kapni, amik, már régóta őrölnek bennünket. A Földet szeretnénk megismerni. - Mik lennének, azok a kérdések? – kérdezte közömbösséget mutatva Billy. Attól tartott, hogy kitűnően kiképzett, jól álcázott kémekkel társalognak. – Mert haditechnikával, katonai kiképzésekkel, vagy rakétavédőpajzsokkal kapcsolatos kérdésekre sajnos nem válaszolhatunk. - Nem, nem – szabadkozott az izomkolosszus -, egészen másra lennénk kíváncsiak. Arra például, hogy vannak-e fák, s a fákon gyümölcsök, meg hogy vannak-e bokrok, meg füves részek a Földön? Billy összeráncolt homlokkal, mereven nézett egy pontot. Azt hitte, álmodik. Amikor megértette a kérdés sorozatot, dühbe gurult. Rákiáltott a szakállasra. - Bolondok vagytok? Ezért hívtatok ide bennünket? Ezért utaztunk másfél évig, hogy ilyen hülyeségekre válaszoljunk? Mi? Persze hogy vannak fák! Meg bokrok, és füves területek. Micsoda bornírtság ez? Bolondját járatjátok velünk? - Nem! Dehogyis! – kiáltotta a fiatal férfi. - Majd mindjárt meglátjátok, hogy nagyon komoly dologról van szó. Ne haragudjatok, nem ismerjük a Földet. Okvetlen tudnunk kell, sok minden mást is róla. Hogy például, van-e a Földön víz? Az asztronauták tanácstalanul néztek egymásra. Még mindig nem tudták eldönteni, hogy tréfálkozik-e a három mezítelen alak velük, vagy csak bosszantani akarják őket. De mivel nagyon is komolyan tették fel a kérdéseket, Marcel megadta magát. Csendesen válaszolt.
13 - Igen, van víz. Hatalmas tengerek, tavak borítják be a Föld felszínét. Óceánjárók úszkálnak rajtuk, hordozzák az embereket, és az árurakományokat az egyik földrészről a másikra. Sebes hordású folyóink is vannak. Víz lesz az olvadó jéghegyekből is, és eső táplálja a növényeket, gyümölcsfákat, virágokat. Az asszony, és a két férfi egy lépést előrelépett. Kissé előredőlve, megfeszített erővel figyelték a magyarázatokat. Egymásra pillantgattak, bólogattak. Az asszony még egy lépést lépett előre. Hangjából valóságos könyörgés érződött. - És állatok? – kérdezte. – Állatok léteznek-e a Földön? Billy felrántotta a vállát. - Persze hogy léteznek. Birkák, marhák, csirkék, tigrisek. Meg lovak, és kutyák is. – Kihúzta magát, büszkén tette hozzá. – A mi világunk egy igazi, földi paradicsom. A mezítelenek egyszerre tátották el a szájukat. Egymásra néztek, aztán mindhárman, egyszerre kiáltották: - Mit mondtál? Földi paradicsom? - Igen! Az! – válaszolta most már Marcel is. - Földi paradicsom! A mezítelenek erre ugrálni, táncolni, énekelni kezdtek. Forogtak, rúgták a port, egymás vállát átkarolva, körbe futottak. - Földi paradicsom! – kiabálták. - Földi paradicsom! Az asztronauták megrökönyödve bámulták az ősrégi, barbár mozdulatokat, az összeölelkezéseket, csókolózásokat. Ilyet eddig, csak moziban láttak! Iván, aki fiatalkorában a Mojszejev balett együttesben szólótáncos volt, csak ámult-bámult. Főleg akkor, amikor az idős férfi, hatalmasat ugorva, a levegőben forogva, egyszerre előttük termett.
14 - Jól hallottuk? – kérdezte lihegve. - Azt mondtátok, hogy földi paradicsom? - Igen! – válaszolták értetlenkedve az asztronauták. – De miért kezdtetek el örömtáncot járni? – kérdezte Billy. – Miért okozott ez, ekkora örömet nektek? Mosolyogva bólogatott a szakállas. Gondolkozott. Nem tudta, hogyan tegye fel az utolsó, a legfontosabb kérdést, amiért, a Földieket idehívták. Úgy döntött, hogy vár még, először meg kell magyaráznia valamit, ami érthetőbbé fogja tenni, a találkozásuk miértjét. - Figyeljetek rám – mondta kissé felerősítve a hangját. Meg kell magyaráznom valamit. Az előbb, amikor a mi világunkról beszéltem, arról a másvilágról, azt mondtam, hogy ott mindenki boldog. Hogy mi mindannyian szeretjük, segítjük, tiszteljük egymást. Nos, be kell vallanom, hogy ez nem fedi, illetve nem fedte mindig a valóságot. Volt közöttünk két személy, akik állandóan veszekedtek, áskálódtak, a vesztét kívánták másoknak. Kiállhatatlan, gonosz természetük volt oly annyira, hogy közös elhatározásunk révén, kiközösítettük őket. A mi időszámításunk szerint, körülbelül két héttel ezelőtt, elhagyták az országunkat, és sajnos, azóta, semmilyen hírünk nincsen felőlük. Ez nagyon bánt minket. A csészealjat, amivel elutaztak, visszaküldték, egy levél kíséretében. Azt írták, hogy megérkeztek a földi paradicsomba, és elhatározták, hogy ott is maradnak. Aláírták a nevüket: Ádám és Éva. – A szakállas férfi most széttárta a karját, reménykedve kérdezte: - Mondjátok! Hallottatok róluk valamit? Nem tudjátok, mi lett velük? . Az asztronauták összeráncolt homlokkal, sokáig néztek a semmibe. Mivel a vaskarikák nem működtek rendesen, sőt sípolni kezdtek, nem nagyon értették, milyen kérdésre
15 várt választ az idős férfi. Némán, tagadóan rázták a fejüket. Ez volt Billy, Marcel és a kis bajuszos Iván igaz története. Különben, mindhárman még ma is élnek, ha meg nem haltak. Aki nem hiszi, járjon utána. New York 2067
,
16
