Tisztelt Konferencia Résztvevők! Picit kavargó érzelmekkel és bizonytalanul állok Önök előtt, ennek alapvetően két oka van. Az egyik egy tágabb kontextusba ágyazódik: A Szécsényi Gyerekesély Program 2006-ban a szegénység, mélyszegénység csökkentése, enyhítése céljából indult. A szegénység, mélyszegénység fogalmait a szakirodalom néhány éve, évtizede kezdi felváltani komplexebb, több dimenziót magában foglaló kifejezésekkel olyanokkal mint a társadalmi kirekesztettség, társadalmi befogadás, napjainkban ugyanis olyan folyamatok tanúi lehetünk, melyeket a hagyományos szegénység (jövedelmi, vagyoni stb.) kategóriáival már nem lehet megragadni, kevesek hozzá az olyan fogalmak, mint az egyenlőtlenség, az esélyegyenlőség. Arról van szó, hogy Magyarország, de egyben Európa egyes társadalmi csoportjai, egész régiói vészesen szakadnak le, kerülnek a perifériára. Magyarországon ennél is drasztikusabb folyamatok játszódnak le a szemünk előtt. A bizonytalanságom tehát egyrészt abból adódik, hogy lehet-e ma, 2011. április 29-én egy szegénység elleni, társadalmi kirekesztettség elleni programot helyénvalóan értékelni, program vagy projekt eredményekről beszámolni, amikor Szécsénytől 70-80 km-re, nagyon hasonló, úgy lehet, hogy azonos társadalmi-gazdasági körülményekben lévő településeket, térségeket militáns szabadcsapatok szállnak meg, kiképző táborokat létesítenek, egyik napról a másikra államon kívüli, de legalábbis jogállamon kívüli területté nyilvánítva településeket, térségeket. Amikor a társadalom egy része ugyanarra a problémára ennyire gyökeresen más választ ad, és mindez történik az állam valamint intézményei, erre jogosult szervei, a társadalom egy jelentős részének részvétlen közönye, némasága mellett. Lehet-e a gyerekeket és családjaikat érintő szolgáltatásokról beszámolni szükségállapotra jellemző körülmények között, lehet-e alternatív pedagógiai módszerekről, egészségügyi szűrések eredményeiről számot adni, miközben ezrek emberi méltóságának semmibevétele zajlik, alapvető, vagy eddig alapvetőnek hitt állampolgári jogaik, az élethez, a személyes szabadságoz, a testi épséghez való jogát kérdőjelezik meg, és erre nincs, vagy nagyon késve érkezik meg az állami védelem. A radikális, rövid válasz a nem, a radikális és lakonikus válaszokból viszont ugyancsak nagyon sok van manapság, valószínűleg mégis ezért vagyok itt, állok ezen a pulpituson és megpróbálok egy másfajta megoldásra tett erőfeszítésekről Önöknek egy rövid vázlatot adni.
A bizonytalankodásom másik oka az, hogy hónapok óta tartó kemény küzdelem után sem tudom, hogy vajon mindössze egy projekt zárókonferenciáján és egy létező program közbenső értékelő konferenciáján vagyok, avagy ez a mostani esemény a Szécsényi Gyerekesély Program zárókonferenciája is egyben? Amit előre látunk, az mindössze két hónap, az pedig valószínűtlen hogy június végén még egy zárókonferenciát tartunk. Egy harmadik vagy sokadik kérdés tehát az, hogy a két problémát összekapcsoljam: szabad-e azokat a civilizált, nem radikális, európai erkölcsi és szakmai szabályoknak adekvát válaszokat, válaszkísérleteket, erőfeszítéseket negligálni, veszendőbe menni hagyni? Újraindítható-e egy szécsény típusú program, nem okoz-e végletes kárt a megszűnése, a megszűntetése? A választ túlságos érintettségem miatt nem tudom megadni. Két fogalmat említettem, amelyet működésünk során, öndefiniálásaink során igyekeztünk mindig megkülönböztetni. A társadalmi problémákra, a gyerekszegénységet érintő rendkívül sokrétű problémahalmazra adott generációs léptékű programot, és egy térben és időben korlátozottabb, inkább eredményindikátorokkal mérhető projekt fogalmát. E két fogalom adja két vezérfonalát a mondandómnak, tehát egy tágabb dimenzióban mutatom be az egyébként a programot végigkísérő, Norvég és Európai Gazdasági Térség együttes alapjaiból finanszírozott, HU0051-es projektet, de szó esik majd olyan programtevékenységekről is, amelyek nem, vagy csak részben képezték a projekt részét (lakhatási program például). A program (Nemzeti Program, majd Országos Stratégia és az ebből kisarjadó kistérségi program ) létrejöttének hívószava az volt, hogy 2005-ben a statisztikák szerint: Magyarország teljes népességének szegénysége az EU 25 átlagánál valamivel kisebb volt, a gyerekeké viszont jóval nagyobb. Ezért a 25-ökön belül azon 5 ország között voltunk, amelyekben a legnagyobb a távolság a népesség és a gyerekek szegénysége között, a gyerekek rovására. A vészjósló statisztikai számok hatására születtek meg a gyerekszegénység elleni program és a nemzeti stratégia dokumentumai. A kistérségi program tehát egy országos dimenzióban megfogalmazott stratégiába és cselekvési tervbe ágyazódott. Ezeket a prioritásokat, rövid és középtávú célokat igyekezett és igyekszik elérni a gyakorlatban, a gyerekeket és
családjaikat érintő személyes szolgáltatások révén, a meglévő államiönkormányzati intézményrendszer fejlesztésével, segítésével. Mivel a problémahalmaz sokrétű, a cselekvési irányok, a beavatkozás területei is sokfélék, mind közül egyik legnagyobb jelentőséggel bír a kora gyermekkori képesség gondozás, az iskolás kor előtti beavatkozás. Ennek egyszerű oka van, az elmúlt több évtized talán egy egész évszázad oktatási reformjai ellenére jól látható, hogy az oktatási rendszerek nehezen kezelik a társadalmi, családi örökség hatásait, a szülők társadalmi státusza diktálja a gyermek iskoláztatási fokát, jövedelmét, foglalkoztatásának esélyeit és irányát. A program által nyújtott alternatív szolgáltatások első fecskéi, ennek megfelelően a Biztos Kezdet program adaptációjával a kistérségben 2006 őszén elindított 3 gyerekház. Később a Norvég projektnek köszönhetően a kezdeti három gyerekház mellett 5 településen indult ez a szolgáltatás és jelenleg 8 településen működik. Ezeket a házakat egyes településeken 30-35 gyerek, más esetekben 10-15 gyerek és szülő látogatja rendszeresen havonta. Rendszeres bejáró (havi hat vagy több alkalom) a gyerekek és szülők 30-40%-a. A második programelemünk a közoktatás fejlesztése, az integráció elősegítése, az iskola falain belüli és azon kívüli szolgáltatások működtetése, amely révén a szegénységben élő gyermekek sikeres tanulmányi előmenetele valamiképpen megalapozhatja azt a tudást, oklevelekkel alátámasztott készségeket, amelyek a 21. században elengedhetetlenek. A programelem magában foglalja a kistérség 7 általános iskolájában működő iskolai koordinátori hálót, Az iskolai koordinátori munka lényege: elsősorban alsó tagozatos, néhány esetben felsős osztályokban a tanítási órákon asszisztensi munka végzése, magántanulók egyéni fejlesztése, napközis foglalkozásokban való részvétel, egyéni korrepetálás, tanulócsoportok szervezése és segítése, ebédeltetés, bejáró gyerekek buszhoz kisérése, hiányzások esetén családlátogatás, gyerekek bejárásának segítése, iskolai és tanulói pályázatokhoz való segítségnyújtás, szabadidős tevékenységek szervezése és tartása, részvétel iskolai programok előkészítésében és megvalósításában. Ez a tevékenység megközelítőleg 400 gyereket érint.
Három településen tanodát működtetünk (az általános iskola felső tagozatát demográfiai, a szabad iskolaválasztás révén kialakuló mobilitási csatornákkal és az ezzel összefüggésben finanszírozási kényszer miatt elvesztett településeken). A tanodákat látogató gyereklétszám 20 és 35 között mozog a három helyszínen. A közoktatási programelem keretében 2007 óta folyamatosak az intenzív nyári programok, mostanra minden évben nyáron 7 településen 2X2 hetes nyári napközis tábort szervezünk és 2X1 hetes bentlakásos, kistérségen kívüli táborokat szervezünk, minden évben több száz gyereket érünk el az egyik legnépszerűbb szolgáltatásunk révén. A közoktatási alterület harmadik pillére abban áll, hogy komplex iskolafejlesztési stratégiák elkészítésével és szakmai módszertani továbbképzésekkel igyekszünk segíteni a kistérségi iskolák munkáját. A szakmai módszertani továbbképzéseket adaptációs program, folyamatos után követés, szakmai műhelyek életre hívása követi minden fejlesztésben érintett intézmény esetében. Egy következő programelem a gyerekek egészégét érinti, kiterjedt, 600 gyereket érintő komplex szűrés, 7 általános iskola diákjait érintő fogászati szűrés, egészségnapok, játékos előadások-foglalkozások, a szakembereket érintő képzések, az intézményi étkeztetés infrastrukturális feltételeinek javítása voltak az elért eredményeink. Mozgolódtunk a szülők foglalkoztatása terén is: foglalkoztatási tanácsadó szakképzettséggel rendelkező szociális munkás segítségével a kistelepülésekre is eljuttattunk olyan szolgáltatásokat, amelyek révén a munkaügyi nyilvántartásba vételt könnyítettük, egyéni és csoportos foglalkoztatási tanácsadásban részesült több száz ember, párhuzamosan egyéni munkaerőpiaci kulcskompetencia méréseket végeztünk, egyéni fejlesztési terveket állítottunk össze tartós munkanélküliek számára. A program keretében létrejött egy szociális szövetkezet, amely mára a térség egyik versenyképes hulladékközszolgáltatója, a kistérségi internet hozzáférés infrastruktúrájának kiépítésén dolgozik és több településen önálló internetszolgáltatóként lép fel a szolgáltatói piacon. Forrásszerző tevékenységével foglalkoztatás-bővítő projekteket generál és nem utolsósorban önmaga is egyre több munkavállalót foglalkoztat.
Információs társadalmi pontjainkban (e-pontok, teleházak, közösségi internet hozzáférési helyszínek) IT-mentoraink az e-szolgáltatások egész tárházával várják a kistérség lakosait: információkeresés, világháló-használata, informatikai tanfolyamok megszervezése, elektronikus könyvtár, virtuális jelenlét, irodai szolgáltatások, e-ügyintézés, álláskeresés-állásközvetítés stb. tartoznak a szolgáltatásaink körébe. Hét településen rendszeresen, hetente több napon elérhető az IT szolgáltatás és a település minden lakosa (gyerek, fiatal, felnőtt) előtt nyitva áll. Az IT pontokat 2010 novemberében 257 gyerek és fiatal látogatta, összesen 853 alkalommal. Egy-egy IT használó átlagosan 3,3 alkalommal keresi fel a települési IT pontot. A gyerekek és fiatalok 13%-a veszi igénybe rendszeresen (havi 6 vagy több alkalommal) a szolgáltatásokat. A lakhatás feltételeinek a javítása, a szélsőségesen rossz lakáskörülmények megszüntetése az országos és a kistérségi programnak egyaránt kiemelt és sürgős beavatkozási területe, egyben a legneuralgikusabb mozzanata, a legtöbb erőfeszítéssel járó és talán a legkevesebb – hagyományos értelemben vett eredménnyel kecsegtető feladat. Egy településen indult lakhatási program és egy másikon annak inkább csak előkészítési fázisáig jutottunk. A komoly közösségi szociális munka, az ívóvíz közműszolgáltatás visszakapcsolása, adósságok rendezése, személyi okmányok beszerzése, rendszeres gyerekprogramokat nyújtó közösségi színtér: olyan összetett alprogram elem egyes szeletei, amelyről ilyen összegző értékelésben a maga teljességében nem eshet szó. A közösségfejlesztési ezen belül a II. esély programról kollégám, Berki Judit önállóan is be fog számolni a délután folyamán. Nyolc településen rendszeres, havonkénti esetmegbeszélő és szakmaközi megbeszéléseket szervezünk a kistérségi családsegítő és gyerekjóléti ellátórendszer dolgozóival közösen, szupervízióval és képzésekkel segítettük a munkájukat. Létrehoztunk egy kistérségi szintű szakmaközi gyerekbizottságot, 5 szakmai albizottságot, melyeknek feladata az együttműködésből, a szakmai kooperációból fakadó előnyök mellett helyi válaszok, döntési javaslatok és megoldási javaslatok kidolgozása a saját maguk és a döntéshozók, fenntartók felé.
Néhány adatot is engedjenek meg a projektre vonatkozóan: 256 millió Ft összköltségvetésű projekt, melyből 204 millió Ft-nyi összeget támogatott a két alap együttesen, 46 millió Ft-nyi önrészt biztosított a Miniszterelnöki Hivatal majd jogutódja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. 5 millió Ft-nyi természetbeni önerőt tett hozzá a projektgazda az Akadémián belül működő szakértői munkacsoport munkája és a projektet végig kísérő lelkes önkéntesek munkájának köszönhetően. Itt tartunk tehát 2011. április 29-én. Nem vagyunk biztosak az eredményeinkben, nem hisszük, hogy bármilyen mérőszámmal hitelesen mérhető a program hatása. Egyben dologban vagyunk majdnem biztosak: A központi kormányzatnak ugyanúgy, mint a hátrányos helyzetű térségek döntéshozóinak fel kell ismerniük, hogy a felzárkózás, a mélyszegénység szélsőséges formáinak a felszámolása egy tudatos, jól tervezett, hosszabb léptékekben értelmezhető folyamat. A jövőt a mostani gyerekek és mai sorsuk determinálja, a túlzott társadalmi különbségek, a növekvő egyenlőtlenségek, széles társadalmi rétegek perifériára csúszásának megakadályozása országos szintű és sürgős feladat. A helyi közösségek összefogása, felelőssége, a helyi akarat nélkül minden központi intézkedés kevésnek bizonyulhat. Amennyiben az égető és rendkívüli társadalmi problémákra helyes válasznak gondoljuk, úgy a program egyetlen perspektívája a hosszútávú központi és helyi elköteleződés, az emberöltőnyi célok konzekvens, tudatos, felelős követése, és ehhez szükséges források rendelése. Köszönöm a figyelmet!
