PHILIPPE BOULLE KÜLÖNÖS BEAVATÁS. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás 2

PHILIPPE BOULLE

KÜLÖNÖS BEAVATÁS

PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

2


3

PROLÓGUS KAIRÓ, 1886 MÁJUSA

Melyben egy baljós eseménysor véget ér, egy másik pedig beindul


4

Beckett nem számított a nevetésre. Rituális kántálásokra, mondjuk. Vagy néven nem nevezhető tettek áldozatainak sikolyaira. Esetleg egyszerű beszélgetésre. De nevetésre, arra nem. Ugyanakkor már elég messzire jutott ahhoz, hogy egyszerűen csak hátat fordítson valami elmebeteg váratlan jókedve miatt. A kőfalról leugrott a kertbe, és elindult a ház felé. A hely maga volt a kész felfordulás, látszott, hogy régóta nem használták, továbbá, hogy legalább egyszer leégett az elmúlt évtized során. A ház valamikor egy gazdag kereskedőé volt, és a mamelukok uralma alatt épülhetett, már amennyire Beckett ezt meg tudta állapítani. A helyiek azt beszélték, hogy az elmúlt száz év nem sok jót hozott a házra - az ottomán adószedőt, aki a múlt század közepén élt itt, az egyik, földjéről elűzött gazda fia ölte meg. A hivatalnok testét soha nem találták meg, minthogy a gyilkos nem átallotta tetemét a kóbor kutyák elé vetni. Beckettnek tetszett a történet, ami ráadásul nem is ért véget itt. Az arab gyilkost ugyanis elkapták a hatóságok, és kivégzése előtt megkorbácsoltatták. A fiú valószínűleg átkot mondott mindenkire, aki annak az embernek a házában él, aki az apját elűzte. A következő évben ugyanis a mameluk pasa, aki birtokba vette a tetszetős épületet, megsértette magát egy falból kiálló szöggel. A seb elfertőződött, végül teljesen elüszkösödött. A kart amputálták, de már túl későn, így a pasa lassú és fájdalmas halált halt. Nem sokkal ezután a pasa mindkét felesége sorvadásos betegséget kapott, és egy éven belül ők is meghaltak. Bonaparte Napóleon egyik segítője néhány hónapig itt lakott a francia megszállás idején, de mikor az izomsorvadás tünetei mutatkoztak rajta, új lakhely után nézett. Attól kezdve a ház üresen állt, mint a csöndes pusztulás oázisa a fényűző Bál al-Khalki negyed közepén. A házat minden oldalról körülvevő magas falak távol tartották a kíváncsiskodókat, de nem riaszthatták el a koldusokat és PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

5

csavargókat a jogtalan betelepüléstől. Senki nem tudta pontosan, hány ilyen szerencsétlen vesztette életét odabenn, de igazából nem is érdekelt senkit. Beckett úgy vélte, itt az ideje tisztázni ezt az ügyet, a kockázat - és a nevetés - ellenére is. Átgázolt a magasra nőtt füvön, mely már a belső udvart is birtokba vette, és egyre terjeszkedett a ház füsttől megfeketedett kövekből álló bejárata felé. A telihold halovány fényben fürösztötte a környéket, de Beckett tudta, rengeteg dolog rejtőzhet az árnyak mélyén. Egy néhai kút romjai mögött guggolva úgy döntött, növeli eggyel az árnyékban lapuló dolgok számát. Beckettet londoni összekötője, egy Hálim bej nevű antikvárius értesítette, hogy a brit hatóságok néhány érdekesnek ígérkező tárgy birtokába jutottak. Beckett kutató volt, és kielégíthetetlen vágya arra sarkallta, hogy feltárja a múlt titkait. Akárcsak Heinrich Schliemann Trójában és Mükénében, vagy Alphonse Mariette Memphisben, Beckett is az idő rétegei mögé akart pillantani. Kutatási területe az volt, amit a népnyelv néha „élőhalottnak", néha „vámpírnak" nevez. Az a tény, hogy ő maga is vámpír volt, csak még érdekesebbé tette a kutatást. A mai este nagyon fontos volt. Minden valószínűség szerint a brit archeológusok, akik relikviákat emeltek ki egy sírból Luxortól keletre, megállapították, hogy a tárgyak díszítése egy mindaddig ismeretlen dinasztia vagy kultusz létezésére utal. Ugyanakkor Beckett felismert - a kutatás vezetőjének noteszében, a sírban lévő hieroglifák másolatai alapján - több, a vámpírlétre utaló szövegrészletet: vér utáni vágyakozást, a naptól való rettegést, és így tovább. így jutott arra az elhatározásra, hogy magukat a relikviákat is érdemes lenne szemügyre venni. Azonban a kutatóval és jegyzeteivel ellentétben a relikviák nem érkeztek vissza Londonba, úgyhogy Beckett elindult Egyiptomba. Nem lepte meg a hír, hogy a tárgyak eltűntek, mire megérkezett az országba. A hieroglifákban különféle rituálékról is esett szó, s bár Beckett PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

6

nem volt varázsló, tudta, hogy a rituális mágia épp úgy nem csak a babona szülötte, mint a vámpírizmus. Ritka volt ugyan, de létezett. A gyűjtemény néhány érdektelenebb darabja a feketepiacon kötött ki, és innen Beckett már ki tudta nyomozni az eladót, egy Fahd ben Ezra nevű fiút. Már jó néhány éjszakát töltött a fiú megfigyelésével, és az mindig ebbe az elhagyatott házba tért vissza. * Anvár al-Bisí mosolygott. A ház középső termének padlócsempéin repedés futott végig. Egyszerű rovásként indult a középső csempéről, és úgy nézett ki, mintha csak egy lenne az idő szeszélyes nyomai közül, melyek már jócskán kicifrázták a régi épületet. Aztán, miközben Anvár megtette az esti rítus első előkészületeit, jelentős hasadékká nőtte ki magát. Az első, viharhoz és árnyakhoz szóló könyörgés után a hasadék terjedni kezdett, először csak a szomszédos csempékre, aztán egyre tovább, a többire is. Amikor az első szolga, az arab Fahd letérdelt a szoba északkeleti vé gében, és többször meghajolt egy bizonyos, a nyugati sivatagban található hely irányában, újabb hasadások jelentek meg, csatlakoztak az első repedéshez, és sötét, girbegurba vonallá álltak össze, ami immáron két egyenlő' részre szelte a szobát. - Az Úrnő áldása kísér minket - suttogta Anvár örömteli hangon. Bólintott a másik szolgának, az Emma nevű angol nőnek. A nő a szoba északi részében állt, és éppen a hatalmas Nílus erejével ruházta fel magát. Fahd varázsigéket mormolt egy olyan nyelven, mely már évszázadokkal azelőtt is holt volt, hogy az első arab hódítók megérkeztek volna a Deltavidékre. Emma levetette egyszerű, festett pamutköntösét, hogy az istennő megkülönböztető figyelmének jelei jól látszódjanak. Hét megfontolt lépést tett déli irányba. A repedés minden egyes PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

7

lépésénél szélesebb lett. Anwar egy aranytálcát és egy kést helyezett a nő lábai elé. A tálcán összeaszott, megkövesedett szürke kupac hevert, melynek alakja arra engedett következtetni, hogy valamilyen élő dolog lehetett eredetileg. Se Emmának, se Fahdnak nem jutott volna soha eszébe, hogy megkérdezze, mi az és honnan származik - a mester hódolattal bánt vele, tehát nyilvánvalóan szent dologról volt szó. Anvár szőke rabszolganőjére emelte tekintetét, feléje nyújtotta a kést, és bólintott. Emma a vékony, éles pengét a jobb kezébe vette, jobb mutatóujját a kés tompa végéhez nyomva, a biztosabb fogás miatt. Felpillantott az öreg ház romos tetején keresztül hunyorgó csillagokra, a penge élét szegycsontjának végéhez szorította, és megvágta magát. A penge a csont mentén szaladt végig, a nő testét pedig extázishoz hasonló hullámokban öntötte el a gyötrelem. Élénkpiros, forró vér ömlött a sebből, és bíbor folyamként zúdult alá a két tejfehér melle közötti völgyben. Lefolyt a hasán, le az ágyékán, egészen a combjáig. A vér összegyűlt lapos hasának alsó részén, és a combja közti redőkben, mielőtt kövér cseppekben az alatta várakozó tálcára hullott volna. Az első csepp az összeaszott szerv csúcsát érte, a további csöppek hamarosan beborították és vörösen csillogóvá tették. A padló repedéséből felszállt az első füstgomoly, dögletes bűzt árasztva. Kígyóéhoz hasonló szemfogak villantak elő, amikor Anvár alBisí szélesen elvigyorodott. * Na, ebből elég! Beckett a ház felső emeletének omladozó maradványai közti sűrű árnyékban guggolva nézte végig a földszinten zajló rituálét. Eddig csak figyelt, jegyzetelt, és várta az alkalmat, hogy megszerezhesse, amiért jött. De ez már több volt a PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

8

soknál. Beckett általában véve nem kedvelte a vérmágusokat, de a foglalkozásával járó szükséges rosszként gondolt rájuk, és nem számított rá, hogy a ténykedésük különösebb problémát fog jelenteni. Már régóta nem használt ghoulokat, de sok fajtájabeli rendszeresen táplált a vérével néhány kiválasztott, eleven szolgát, hogy azok major-domusként szolgáljanak neki, nappal testőrei és kísérői legyenek. Sejtette, hogy Fahd is egy ilyen szolga, és kellemes volt a tudat, hogy sejtése beigazolódott - a varázslók mindenki másnál nagyobb előszeretettel alkalmaztak ilyen segítőket. A meztelen nő mellkasán lefolyó vér már nagyobb gondot jelentett. Testes illata mintha csak hívogatta volna az éhes fenevadat, mely Beckett lelke mélyén lakozott egészen a férfi utolsó lélegzetvétele óta. De egy vámpír sem létezhet olyan sokáig, mint ameddig neki sikerült, ha nem képes kordában tartani a sürgető' táplálkozási vágyat. Azon kívül a nőt már félreérthetetlenül bilincsbe verte a gondolkodás nélküli szolgálat tompasága, és kötelékének rituális kényszere halovány bőrét aprólékosan mintázták a borotvált ágyéka felől kiinduló sebhelyek, melyeket még hangsúlyosabbá tett a combhajlatában összegyűlt vér. Semmi nem volt már a nőben, ami a Beckett szívében lakozó kevéske szenvedélyt csak egy pillanatra is fellobbanthatta volna. Nem, a szag volt az, ami tettre bírta. A szag, mely füstös, keserű epebűzt árasztó oszlopként emelkedett fel a repedt padlócsempék közül, és megmérgezte a szoba levegőjét. Beckett orrlyukai kitágultak, és a dögletes gőz régóta nem használt tüdejébe áramlott. Élőhalotti létének köszönhetően érzékei számtalan módon élesebbé váltak, és erre most csúnyán ráfizetett. Mellkasa görcsösen összerándult, és megpróbálta kiadni magából a beszivárgó dögvészt. Ezzel egy időben hallotta meg az élősdik hangját. Az éjszaka gyermeke lévén már régen rájött, hogy képes megérezni más PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

9

lények jelenlétét, akiknek szintén az éj az otthonuk. A padló repedésből felszálló legyek és szúnyogok zümmögését hallotta, messzi mérföldekről odaözönlő bogarak és sáskák hangját, sziklák alól kibúvó patkányokat, akik mind siettek, hogy lakmározhassanak a hullán, amivé nemsokára a nő válik. Leugrott. * A betolakodó mindent tönkretett. Anvár épp a hetvenöt titkos névből a huszonharmadik kimondásánál tartott, amikor föntről közéjük ugrott. Magas volt, és izmos; Anvárnak behúzott egyet, Emmát pedig a földre rántotta a karjánál fogva. - Elnézést kérek, amiért megszakítottam a műsort - közölte a világos bőrű, barna hajú férfi. Vastag pamutnadrágot, bőr felöltő, nehéz csizmát viselt, és idiótán vigyorgott. Anvár a férfira összpontosította figyelmét, és próbált leleplezni minden lehetséges álcát, ami csak körülvehette a másik alakját. Ösztönei, melyek a hosszú idők során élessé váltak (hiszen évekig láthatatlanul közlekedett az észak-afrikai bazárokban), megsúgták Anvárnak, hogy egy másik vérivóval van dolga, egy vámpírral, bár valószínűleg nem a Sötét Isten egyik gyermekével. Fahd megérezte mestere dühét, és kérés nélkül akcióba lendült. Halkan felemelkedett, hatalmas, széles kést húzott elő köntöse alól, és támadásba kezdett. Anvár természetesen értékelte az erőfeszítést, de tudta, hogy úgyis hiábavaló. A fiú kétlépésnyire közelítette meg a betolakodót, amikor az sarkon fordult, és jobb kezével felé ütött. Anvár csendes megrökönyödéssel figyelte, ahogy a férfi ujjaiból förtelmes, állatéhoz hasonló karmok sarjadtak, melyek mélyen Fahd mellkasába fúródtak. A fiú vére a keleti falra fröccsent még azelőtt, hogy a földre rogyott volna. Az idegen kiválóan gyilkolt, ezt Annánk a körülmények PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

10

ellenére el kellett ismernie. Tűnj innen! - szólt az idegen. Hangja elvesztette könnyedségét, artikulálatlan hörgés formájában törtek elő torkából a szavak. Felemelte kezét, melyről most Fahd vére csöpögött, vicsorított, vastag agyarai elővillantak. Azonnal! Bárcsak mindez ilyen egyszerű lenne, khavádzsa. Anvár egy kis csalódottságot érzett, amikor észrevette, hogy a padlón lévő széles hasadék máris összezárult. Csak hajszálvékony repedések mintája maradt a csempézett padlón. A rituálé visszafordíthatatlanul megszakadt, és ennek hatását máris érezte önmagán. - Ilyenkor valakinek mindig fizetnie kell. Az idegen támadásra számíthatott, mert kirúgott Anvár felé, méghozzá olyan erővel, ami valóban nagy hatalmú vérvonalról árulkodott. A rúgás a mellkasán érte a varázslót, aki jó pár méterrel távolabb ért földet, és érezte, hogy csontok törtek és szervek szakadtak meg a testében. Tapasztalt lévén a misztikus dolgokban, nem rémült halálra, amikor a végzet titokzatos jelei feltárták előtte értelmüket. Add át hódolatomat a Hölgynek - mondta, abban a biztos tudatban, hogy az idegennek a leghalványabb sejtelme sincs róla, kit is szolgált ma éjjel. Aztán gyengülő karjaira támaszkodott. Testén tátongó nyílásokat ütött a tumorok és vérző, rákos daganatok pusztítása, melyek a rituálé megzavarásakor lepték el. Végül felsőteste elvált darabokra rothadt csípőjétől. Magával ragadta a sötétség. Anvár al-Bisí arcán mosoly derengett, miközben a bomlás végzett vele. * Beckett rászánt egy kis időt, hogy megvizsgálja a szobát, ahol a rituálé zajlott. A nő, akit karon ragadott, eszméletlen volt, de PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

11

lélegzett. Mivel valószínűleg kötelékben állt a rítust végző varázslóval, most nagy fájdalmai lehettek. A vámpírvér nagyon erős függőséget okozott az élőknél, és ha a vérköteléket létrehozó vámpír megsemmisült, a halandót végtelen magány és üresség érzete töltötte el. Fahd, aki idevezette Beckettet, halott volt, s mint ilyen nem sok vizet zavart, a varázslóból pedig csak egy kupac hamu maradt. Ez persze nem jelentette azt, hogy a terem teljesen érdektelen lett volna. Beckett összeszedett minden műtárgyat, amit csak tudott, aztán részletesen megvizsgálta a falakat, melyeket a varázsló bonyolult hieroglifákkal díszített. A hieroglifák a londoni jegyzetfüzetben látott jelek folytatásainak tűntek. A központi motívum a teljes keleti falat beborította, pont ott, ahol a varázsló kántált. A kép egy női alakot ábrázolt, a hieroglifák jellemzően kicsavart testtartásában, egy trónon ülve. Érdekessé az tette az alakot, hogy a vállaira egy fekete korongot festettek fej helyett. A színétől eltekintve a korong napszimbólumra emlékeztetett, mert sugarak indultak ki belőle, és különféle kisebb figurák felé irányultak. A férfialakoknak - feltehetőleg szolgák - hatalmas állatfejük volt. Ezeket az állatfejeket kapcsolták a fekete sugarak a nő korongfejéhez. Beckett még soha nem látta ezt az alakot, de ösztönösen érezte, hogy érdemes lesz megjegyezni. Épp próbálta vázlatosan lerajzolni, amikor a lövöldözés elkezdődött. Egy lövedék csapódott a vállába, és Beckett átkozta magát, amiért hagyta, hogy ennyire elkalandozzon a figyelme. Megfordult - a lövés helye fájt, de egy lőtt sebnél sokkal több kellett ahhoz, hogy megállítsák -, és egy középkorú embert látott, aki a brit lovasezred egyenruháját viselte. A férfi füstölgő pisztolyt tartott a kezében. Tűnjön a feleségem mellől! - szólalt meg a férfi angolul. Legyen óvatos, Blake ezredes! - hallatszott egy másik hang, ezúttal erős egyiptomi akcentussal. - Maga az ördög van ott. A találó túlzással élő arab vallásos volt; hagyományos, hosszú PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

12

köntöst viselt. Egy fáklyát tartott a kezében, ami reszketeg fénnyel világította meg a termet. Kezd kicsúszni a kezemből a dolog, döbbent rá Beckett. Megragadta a hátitáskát, amibe a nagyobb műtárgyakat pakolta, és futni kezdett. Miközben kiugrott egy magasan lévő ablakon, Blake ismét eltalálta, de a golyó nem állíthatta meg. Újabb különös történet a gyarmatokról.


13

ELSŐ RÉSZ:

DURHAM MEGYE 1887. KARÁCSONY HETE

Melyben a halál tiszteletét teszi Bernan House-ban, számos különös vendég kíséretében


14

ELSŐ FEJEZET

Regina sosem rajongott igazán családja ősi lakhelyéért. Bernan House (mert ez volt a kastély neve) egy enyhe emelkedőre épült, mintegy húsz mérföldre a durhami birtoktól, közel a northumberlandi határhoz. Arra a birtokra nézett, mely a család vagyonának és társadalmi helyzetének alapjául szolgált. A bérlők különböző gabonaféléket termeltek és lábasjószágot is tartottak; ízletes sajtokat és egyéb termékeket készítettek. Bernan House és a hozzá tartozó földek biztosították mindazt, amire csak egy vikomtnak, például Regina apjának, szüksége lehetett nemessége megőrzéséhez, nevezetesen: földet, címet, rengeteg fajdot és rengeteg lehetőséget a testgyakorlásra. Az évnek ebben a szakában a környező tájat a meztelen fák szürkésbarnája és a tél miatt kietlenné vált földek kopársága határozta meg. De magát a házat a karácsony jegyében mindenhol magyalfüzérekkel díszítették. Igazi szemrevaló, aranyozott kalitka volt ez! Tizennyolcadik évének közeledtével Regina egyre inkább sóvárgott azok után az idők után, amikor apja az intéző gondjaira bízta a birtokot és a házat. Apa, anya, Dániel és ő akkor utaztak Egyiptomba, amikor még egészen kicsi volt, és ott is nőtt fel, távol Észak-Anglia lápvidékeitől. Tudta, hogy sokaknak egy kairói kinevezés kellemetlenséget jelentene („Kairóban lenni épp olyan, mint Indiában, az indiai lét összes nehézségével együtt, de annak minden bája nélkül" - ahogyan apja ezredének egyik mogorva kapitánya fogalmazott), de Regina számára varázslatos kaland volt. Először is bátyja vagy valamelyik szülője biztonságot nyújtó társaságában felfedezte magának a bazárokat és szúkokat, meghallgatta a városban elszórtan elhelyezkedő mohamedán minaretteknél a müezzinek énekét, figyelte a fellahokat, akik búzát cipeltek a piacra, és megismerte az ősi Egyiptom csodáit is. Talán ha húsz olyan lány élt egész Angliában, aki látta Gízát a telihold fényénél, és Regina még egyikükkel sem találkozott Durham

megyében. Persze nehézségek is akadtak. A brit felügyelők kinevezése, amelynek eredetileg az egyiptomi alkirályok adósságainak ellenőrzése volt a célja, katonai megszállása változott; egymást követték az arab lázadások, melyeket azok az erőszakpárti hazafiak szerveztek, akik ellenezték az Egyiptomban hosszúra nyúló brit és francia jelenlétet. Regina akkor még gyerek volt, mégis emlékezett rá, hányszor támadtak meg európaiakat az utcán, mielőtt apja ezrede (és más csapatok) helyreállította volna a rendet. Fiatal nővé érésének évei alatt a kairói brit enkláve a birodalom egyik legvirágzóbb előőrsévé vált. A lány a Nílus partján fekvő nagyváros legnagyobb részét bejárta, bátyja és a háztartásbeli szolgák cinkosságának köszönhetően. Az apja többször is felhívta a figyelmét az utcán való kóborlás veszélyire, és óvva intette az ismeretlenektől, akik esetleg magukkal akarják csábítani. Ha az apja látta volna, amint Regina helyi női viseletbe öltözve áthalad a szúkon (bátyjával és Falláhhal - akit apja szolgálólánynak nevezett, de sokkal inkább illett rá a testőr név - az oldalán), biztosan azt hitte volna, hogy a lányt valamilyen idegen kultúra máris megbabonázta. Mindez véget ért, amikor Regina anyja két évvel ezelőtt megbetegedett Kairóban. Lady Emma sosem csattant ki az egészségtől, állapotának romlása mégis váratlanul következett be. Az akkor tizenöt éves Regina egy hétfői napon hosszasan beszélgetett anyjával egy bizonyos hadnagyról, akin megakadt a szeme. Péntekre Emma Blake már nem tudta elhagyni az ágyát, haja és homloka verejtékben úszott, és kígyók meg varangyok tízezreiről kiabált összefüggéstelenül. Apjának már amúgy is vissza kellett térnie Angliába, hogy ismét magára vegye a vikomtsággal járó terheket, minthogy az arab fenyegetés megszűnt; s felesége rosszulléte végleg meggyőzte lord Blake-et, hogy ideje indulni. Tavasszal vitorlát bontottak, és elhajóztak Londonig, végül mind eljöttek erre a nyomasztó birtokra. Mind, kivéve persze Dánielt, aki... PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

16

Már megint ábrándozol, Regina? Regina megijedt, mert apja hangját egészen közelről hallotta. Lord Blake már felöltözött a vacsorához, és teljes egészében úgy festett, mint egy megbecsült arisztokrata és katona. Fekete haja, melybe itt-ott fehér szálak vegyültek, még mindig katonás fazonra volt vágva; a katonás hatást tovább erősítette bajusza és a vacsorához felöltött kabátra tűzött kitüntetések. Aki lovastiszt, az mindig lovastiszt marad. A lord arcán mosoly áradt szét, ahogy a lányát szemügyre vette, és Regina biztos volt benne, hogy apja nem utolsósorban azért mosolyog, mert sikerült szinte teljesen észrevétlenül belopóznia a lány szalonjába. Reginát ez arra emlékeztette, amikor a férfi kiskorában bújócskát játszott vele. Azon gondolkodtam, hogy... - a szája hirtelen kiszáradt az idegességtől, a nyelve helyén mintha tapló lett volna. - Igen, ábrándoztam. Pedig ábrándozás helyett lassan az álmodás ideje jön, leányom. - És tényleg: bár még alig járt délután négyre az idő, a nap fantasztikus bíborszínben játszva olvadt a nyugati horizontba, a Regina ablakából látható, hófoltos földeken vöröses fény derengett és hosszan elnyúltak az árnyak. Télen nagyon rövidek voltak a nappalok Durham megyében. - Örülhetnek a pásztorok -tette még hozzá az apja. Valóban. - A lány az apja felé fordította arcát. Apa, én... Hát nem éppen olyan, mint a Gizában a piramisok között ragyogó nap, ugye? Regina elmosolyodott. Nem. Nem olyan. Még mindig nagyon hiányzik, apa. Akárcsak nekem, kedvesem. - Az apa letelepedett a lány melletti székbe. - Nagyapád sokkal jobban boldogult a státusszal és címmel járó kötelességek teljesítésével, mint én. Emlékszel egyáltalán a bálokra Monroe House-ban, amiken te is részt vettél, mielőtt elutaztunk Kairóba? Regina finoman megrázta a fejét. Monroe House a család londoni PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

17

rezidenciája volt, és bár jó szívvel emlékezett az ott töltött időre, ezek az emlékek nagyon homályosak voltak, mint a gyermekkor emlékei általában. Nem nagyon, bár anya mindig nagy lelkesedéssel beszélt róluk. Igen, édesanyád nagyon élvezte azokat az esti mulatságokat, mielőtt... - A lánya szemébe nézett, és Regina bólintott, hogy érti. Bizonyos dolgokról jobb, ha nem beszél az ember. - Szóval azelőtt. És te, apa? Te szeretted őket? Lord Blake elmosolyodott. Igen, én is szerettem. A nagyszüleid London legjobb házigazdáinak hírében álltak; ott aztán mindig a legelőkelőbb társaságban múlathatta az ember az idejét. De a nagyapád sokszor megjegyezte, hogy a birtokba született, én pedig a nyeregbe, és azt kell mondanom, egyetértek vele. Nekem csak egy ezrednyi rátermett ember, no meg a királynő iránti kötelességérzetem kell a boldogsághoz. Hogy adhattad fel mindezt, apa? Ejnye, Regina! Sosem voltál buta lány, ne most változtass ezen a jó szokásodon! Nagyon jól tudod, hogy nem én hoztam ezt a döntést. Csak a lázadások és a birodalom érdeke tartott apám halála után is Egyiptomban. De a családnak most itthon van szüksége a családfőre. Igen, apám. - Regina sikítani szeretett volna, rákiáltani az apjára, aki bálokra és társalgószobákba száműzte őt, és a „látszódj, de ne szólj" életmódra kényszerítette. De elég is a mélabúból és a kötelességek felsorolásából. Jó hírrel szolgálhatok neked, Regina. - A férfi mosolygott, és lánya kétkedő szemébe nézett. - Táviratot kaptam Londonból, hogy Seward hadnagy csatlakozni fog hozzánk, és egészen újévig itt marad. Regina nem tudott elnyomni egy önkéntelen mosolyt, ami apját örömmel töltötte el. Megmondtam, hogy jó hír! És ezzel még nincs vége. Amikor legutóbb Londonban jártam, találkoztam Sewarddal, aki egy kérdést intézett hozzám. Pontosabban szólva megkérte tőlem a kezedet. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

18

Regina úgy érezte, mintha jéghideg borzongás futna végig a testén, hogy utána azonnal perzselő forróság öntse el. Házasság! Ráadásul Sewarddal, az egyetlen férfival, aki - mi is lenne a megfelelő kifejezés? - újra és újra magával ragadta a lány képzeletét. -A részleteket majd akkor beszéljük meg, ha a hadnagy megérkezett, mert egy katona lányának lenni nem könnyű, de katonafeleségnek lenni herkulesi kihívás. Azt szeretném, ha boldog lennél, drágám, és tudni akarom, hogy Seward mellett az leszel-e ugyanis a hadnagyot hivatása a gyarmatokra szólítja. - Ó, apám! Igen, igen és sokadszor is igen! - Nyugodj meg, Regina, és ne hozz elhamarkodott döntést. Még nem adtam áldásomat erre a frigyre. Azért kapkodnál ennyire, hogy életed napjait Jáva, Honduras vagy Lagos perzselő napja alatt tölthesd? Bárcsak értené, gondolta a lány. Bárcsak az apja megérthetné, hogy pontosan ez az, amiért bármire hajlandó lenne az életben. Megszökni ebből a hatalmas, üres házból, egy kőhajításnyira a northumbriai határtól. Maga mögött hagyni az illedelmes fiatal hölgyek kötelességeit, és olyan vidékeket bejárni, melyekről mások csak álmodoznak. Rengeteg időnk lesz még megbeszélni ezt az ügyet. Megkértem Sewardot, hogy egészen vízkeresztig maradjon nálunk. Igen apám, igazad van. - Regina átölelte a férfit. - Köszönöm. Helyes, helyes. És most mars az ágyadba! * James, Blake lordja nézte, amint a lánya boldog sietséggel a szobája felé vette az irányt, és eszébe jutott amikor még kislány volt. Már nem gyerek többé, nyugtázta a férfi kissé csalódottan. Mi lett a kislánnyal, akinek ezer meg ezer rakoncátlan barna tincse volt.7 És ezer meg ezer kérdése, amelyekre apja mindig boldogan válaszolt.7 A kislánnyal, aki felcsippentette szoknyáját, hogy az Alexandriába induló gőzös fedélzetén futkározhasson? PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

19

Pedig olyan egyszerű a válasz: a kislány szép, fiatal nővé érett. A rakoncátlan tincsekből gondosan fésült loknik lettek. A gyermekkor pufóksága rég eltűnt, és olyan szépségnek adta át helyét, melyet még a kor szigorú öltözködési stílusa sem tudott elleplezni. A lány Emmára emlékeztette a lordot, esküvőjük napján, arra a kecses és vidám lányra, aki azonnal rabul ejtette a szívét, és az érdekházasságot valami mássá, többé változtatta. Furcsa belegondolni, mennyire kikelt végzete ellen, mely apját arra kényszerítette, hogy kizárólag hozomány és örökség alapján válasszon neki feleséget, aki majd megfelelő anyagi hátteret teremteni, mely épp olyan ősi, mint amennyire elszegényedett. Hányszor panaszkodott a döntés ellen! Hogy aztán Emma Ducheskiben a virágok legritkábbikára: igaz szerelemre leljen. Na persze, ez azelőtt volt. Azok előtt a borzalmas éjszakák előtt Londonban, Hampstead Heath-en. Mielőtt még szerencsétlen Lewist - aki a vőfélye volt házassága boldog napján - utolérte volna rettenetes végzete. Mielőtt még elindultak volna Kairóba; a betegségek előtt, a sebhelyek és a hűtlenség előtt. Lord Blake észre sem vette, hogy a mosoly eltűnt az arcáról, és valamilyen furcsa, zsigerekig ható hidegség járta át. * Regina egyedül feküdt az ágyában, álmai és emlékei vidám társaságában. Behunyta a szemét, és visszatért abba a nem egészen egy évvel ezelőtti éjszakába. Ez volt az utolsó este, amit Egyiptomban töltött, és az első, melyet kettesben Sewarddal. Szeptember volt, kellemesen meleg, kairói éjszaka. Az elmúlt három hónapban, mióta az apja bejelentette, hogy a család visszautazik Angliába, úgy tűnt, szinte egy nap vagy éjszaka sem múlt el egy újabb látogató vagy társadalmi összejövetel nélkül. Apját egyre jobban sürgették, hogy térjen vissza az anyaországba, és lássa el vikomti kötelességeit, mely feladatok ellátásában eddig a gyarmaton töltött szolgálata hátráltatta. Ám most, hogy apja végül PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

20

beadta a derekát, a költözés heroikus feladatnak tűnt. Hajóskapitányok, telekspekulánsok, katonatisztek parádéztak nap mint nap otthonukban, Kairó egyre növekvő' kertvárosában, apja pedig lépten-nyomon beszámolóikat olvasta. A férfi katonás szemléletének köszönhetően erélyesen viselte a tényt, hogy el kell hagynia a földet, ahol már gyökeret eresztett, de Reginának úgy tűnt, apja a kelleténél jobban megnehezíti saját maga számára az egyébként is fájdalmas költözést. A lány tudta, hogy mindez szándékosan történik: apja így próbálta meg késleltetni az időt, amikor végleg azzá kell válnia, ami ellen foggal-körömmel hadakozott: vidéki nemessé. Amire azonban Regina a legjobban emlékezett, az az anyja körül sürgölődő orvoshad volt. „Trópusi láz" - így hívta az apja a kórt, ami feleségét a nap nagy részében ágyhoz kötötte, éjjelenként pedig dühöngő rémálmokkal gyötörte. Regina lába földbe gyökerezett a rémülettől, amikor először hallotta anyja sikolyait, ám később az éjszaka borzalmai tabuvá váltak a házban. Mindenki tudott róluk, de apja csak végtelenül burkolt célzások formájában volt hajlandó beszélni a dologról, és leginkább csak szigorú kinézetű, a legutolsó alexandriai vagy port-szaídi vonattal érkező orvos szakértőkkel vitatta meg a problémát. Mindez azzal járt, hogy a férfinak kevés ideje maradt, hogy Reginával, illetve az ő Angliába való visszatérésüket illető érzéseivel törődjön. A látogatók ellenére, akik egyre inkább ragaszkodtak hozzá, hogy „lady Reginának" szólítsák, a lányt kevéssé izgatta az az élet, amit egy vikomt jó partinak számító lányának státusa kínált neki. Élvezte a szabadságot, s hogy a királynő alattvalói között élhet Egyiptomban, ahol nem volt annyira nyomasztóan hangsúlyos az elvárás, hogy férjhez menjen és örököst szüljön. Apja nem igyekezett lányát hozományostul egy gyarmati karrierista nyakába varrni, de Regina félt, hogy ha visszamennek Angliába, a férfi előbb-utóbb megadja magát, és eleget tesz a társadalmi elvárásoknak. Ezidőtájt Reginának általában a háziszolgák voltak egyetlen társai. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

21

De azon az estén Malcolm Seward hadnagy szegődött kísérőjéül. A fiatalember, aki körülbelül tíz évvel lehetett idősebb Reginánál, az apja alatt szolgált az 1882-es katonai megszállás óta. Blake ezredes soha nem volt rideg ember, elismerte fiatal tisztjeinek érdemeit is, így egy idő után a hadnagy és az ezredes olyan közeli barátok lettek, amennyire csak az a körülményekhez képest lehetséges volt. Barátságuk még szorosabbá vált, amikor Seward puszta kézzel a földre kényszerített egy, az arabokkal szimpatizáló háziszolgát, épp mielőtt az kését Blake ezredesbe mártotta volna. Regina tudta, hogy apja milyen nagyra tartja az ifjú hadnagyot, és gyakran összefutott vele különböző összejövetelek alkalmával. De az igazat megvallva, Regina máskor is gyakran gondolt Sewardra. A férfi szőke haja, széles válla, erős testalkata, acélkék szemei nem hagyták nyugodni a lányt. Egyszer még, a szokásától eltérően, egy féltékenységi roham is magával ragadta, amikor a férfi egy bálba sir Evelyn Baring egyik kisegítőjének lányával érkezett meg. Hogy is hívták a lányt? Ó, igen. Meglep, hogy ma este nem Paulina társaságában látom, hadnagy. Seward, aki az erkélyen állt, és a Kertváros girbegurba utcáit, meg a mögötte kanyargó Nílust figyelte, elkapta a tekintetét. Nem, ma este nem lehet. Az apja nem örülne neki. Regina még emlékein keresztül is tisztán látta a férfi dühét és frusztráltságát, bárhogy is próbálta azt eltitkolni Seward. Azon az estén Regina felhőtlenül boldog volt, mert úgy tűnt, Paulina miatt nem kell többet aggódnia. Nem tudott ellenállni egy kis szurkálódás csábításának. Ó! Ezek szerint ön nem megbízható, hadnagy? A férfi Reginára nézett, és a lánynak úgy tűnt, mintha egy pillanatig valami sötét kavargott volna a tekintete mélyén. Paulina mondott erről önnek valamit? Nem igazán. - Regina szinte nem is látta a lányt az elmúlt hónapokban. - Sajnálom, hadnagy. Nem akartam felzaklatni önt. A férfi az erkély görög stílusú mellvédjétől elsétált a fehér kőpadok PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

22

egyikéig, melyekről nagyszerű és kényelmes kilátás nyílt a folyamra. Háttal ült a Nílusnak, arccal a ház ajtaja felé. Nem - mondta legyőzött, reményvesztett hangon. -Én tartozom bocsánatkéréssel. Ez... Regina odalépett hozzá, megállt félúton az ajtó és a pad között, és térdre ereszkedett, hogy a férfi szemébe nézessen. Fűzőjének halcsont merevítője szegycsontjába vágott. -Kérlek, Malcolm, mi történt? Regina érezte, hogy a félelem hullámokba éri el. Mielőtt észrevette volna, már meg is tette: a keresztnevén szólította a férfit. Felkérés nélkül ilyet tenni olyan fokú meghittségét feltételezett, amiről Regina csak remélte, hogy megvan kettőjük között. De tudta, hogy a férfinak minden oka megvan rá, hogy haragudjon. Aminek történnie kellett, azt hiszem. - A férfi a szemébe nézett, és Regina látta, hogy szenved, de nem haragszik rá. - Az apja úgy döntött, hogy nem vagyok megfelelő parti a lánya számára. Egy tisztecske, cím és föld nélkül: ennél ő többre számít. Ó, Malcolm... - Regina bízott benne, hogy hangján nem érződik túlságosan a megkönnyebbülés. Apám az utolsó fontjait költötte arra, hogy megváltsa nekem a tiszti kinevezését, és se földem, se birtokom nincsen. Ostoba voltam, hogy egy Paulinához hasonló státusú lánynak egyáltalán udvarolni kezdtem. Ő... - Regina torka hirtelen kiszáradt. Nem akarta megtagadni a gondolatait, de kimondani őket...?! - Ő volt ostoba. - Micsoda? - A férfi tekintete ellágyult, és Regina úgy érezte, örökre a rabja lett ennek a tekintetnek. - Mit mondtál? - Hallottad, kedvesem. - Azzal megcsókolta a férfit. Még soha nem csókolt azelőtt, és félt, hogy nem tudja, hogyan kell csinálni. Ajkai remegtek, és mivel a férfi nem reagált azonnal, átfutott az agyán, hogy úgy viselkedik, mint egy bolondos gyerek. De akkor a férfi két tenyere közé fogta Regina arcát, magához húzta, és szorosan átölelte a lányt. Ajkai szétnyíltak, és beszippantották a lány ajkait - Regina testét hullámokban öntötte el PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

23

a forróság. A fűző okozta kényelmetlenség megszűnt létez ni, már csak a férfi létezett számára. Beszívta Malcolm illatát, érezte bajuszának csiklandozását, ajkain sós ízt érzett, és nem tudatosult benne, hogy a saját könnyei azok. Valami azt súgta Reginának, hogy pillanat minden apró részletét vésse a szívébe, és ezek az emlékek (no és a Malcolmnak írt és a férfitól jövő levelek) éltették a lányt egy éven át. Most, apja jó hírének hallatán az emlékek mindeddig elképzelhetetlennek tűnő álmoknak adták át a helyüket. Egyedül, Bernan House-i hálószobájában Regina ajkai szétnyíltak, és testét édes öröm remegése járta át, amikor a férfi síkos nyelvének érintését megérezte. Tudta, hogy vágyai illetlenek, ám ez a tudat csak még izgatóbbá tette őket. Ahhoz a buja nőhöz hasonlóan, akiről az anyja dolgozószobájából csent egyik könyvben olvasott, Regina álombeli keze a férfi mellkasától egészen férfiasságáig vándorolt. Képzelt szeretője is felfedezőútra indult a lány meztelen testén (mely hirtelen, csodálatos módon megszabadult a fűzőtől, felöltőtől, köntöstől és egyéb ruhadaraboktól, melyek a valóságban bilincsbe zárták azt). Meztelen bőre édes illatot árasztott, és érezte, hogy a férfi egyre szenvedélyesebbé válik. - Kedvesem... - A lány rekedtes suttogása volt egyetlen hangos megnyilvánulása a képzeletében elhangzó, gyönyörteljes nyögdécselésnek. De ennyi is épp elég volt. * Tulajdonképpen Regina szerette Bernan House-t - éjjel. Feje még mindig zsongott Malcolm Seward emlékétől, miközben a harmadik emelet üres előcsarnokában kóborolt. Meglehetősen hideg volt, de jól be volt bugyolálva, és most túl nyugtalannak érezte magát ahhoz, hogy ágyban maradjon. Beosont az egyik, nyugatra néző emeleti szobába. Ez volt a nagyanyja varrószobája, legalábbis a szobában található zománcozott varródoboz és több vég szövet erre PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

24

utalt, de úgy tűnt, a szobát nem használták azóta, hogy nagyanyja hét évvel ezelőtt meghalt. Regina eltűnődött, milyen is volt az idős hölgy. Csak gyerekkorában találkozott vele. Egyetlen igazi képe a nagyanyjáról az a szépiaszínű dagerrotípia volt, mely őt és a férjét - Regina nagyapját - ábrázolta a sírban fekve, temetés előtt. Az arab helyzet lehetetlenné tette az újdonsült lord Blake és családja számára, hogy visszatérjenek Durham megyébe, de néhány hónappal később megküldték a temetési képeket. Az egész család feketére cserélte a ruhatárát a gyász napjaiban. Feketére, mint azok a vastag gyapjúszövetek, melyek a közelben hevertek, tűre és fonalra várva, s melyek még jó darabig ott is fognak heverni. Anyja nem tudta használni a szobát, mióta visszatértek, mert betegsége miatt szinte egész nap ágyban feküdt, de a szoba mindig tisztán, teljes készenlétben várakozott. Mary, az úrnő szolgálólánya rendben tartotta azt, és előkészítette a szükséges holmikat anélkül, hogy mondani kellett volna neki. Regina éjszakai kirándulása során egyszer már elhaladt az ajtó mellett, mely az alsó emeletekre, a cselédszobákhoz vezetett, és most, szinte végszóra, mintha a házban történő legkisebb rezdülésről is tudna, megjelent Mary. Regina visszaküldte aludni a cselédet, miután nagy nehezen sikerült lecsendesítenie, ugyanis Mary folyamatosan panaszkodott, hogy éjszaka a házban kóborolni nem illendő, vagy valami hasonló. Regina elnyomott egy széles vigyort, mikor eszébe jutott, hogy vajon Mary - akinek rögeszméje volt az illendőség - mit gondolna úrnője lányának álmairól, melyek őt a szalonba űzték. Leült egy hintaszékbe az ablak mellé, és elmosolyodott a gondolatra, hogy elképeszthetné Maryt. A ház vékony ablaküvegei mögött Durham megyét magába szippantotta a sötét, holdfény nélküli éjszaka. Csillagok gobelinje feszült az égen, szürke felhők szalagjával mintázva. A táj teljesen sötét volt, akárcsak a feneketlen tenger, vagy bizonyos prédikátorok leírásában a purgatórium, mely a ragyogó menny és a vörösen izzó pokol között PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

25

helyezkedik el. Maga a sivár semmi nyújtózott el odakint. Regina eloltotta a gyertyát, amivel eddig megvilágította magának az utat, és kibámult a semmibe. A majdnem tökéletes sötétben ülve próbált kivenni valamilyen apró részletet a tájból, mely apja birtokát képezte. Valami éjszakai madarat vagy egy temetőbogarat, ami elárulja magát neszezésével, esetleg egy magányos földművest, aki kihajol a lámpafényes szobából, hogy egy pillantást vessen a földre, amit majd napkeltekor fel fog szántani. Egy lányt, aki a szomszédos család fiával lebonyolított titkos légyottjáról tér haza. De semmit nem látott. A környék sötét volt és üres, nélkülözve az élet bámulatos nyüzsgését, melyhez Kairóban hozzászokott, nélkülözve minden életre utaló jelet, kivéve persze azokat, melyek saját magától eredtek. - Ó, Malcolm! - suttogta az éjszakába. * A két férfi - az egyikük magas és vékony, a másik alacsony és tömzsi - már jó pár mérföldet megtettek a sötétben, a fagyott földet borító könnyű hóban gázolva. Napnyugtakor indultak útnak, és már éjfél is elmúlt, mire megérkeztek a tekintélyes méretű ház telkére, ahol szeszélyes unokatestvérük lakott. A magas férfi a sötét udvarból felnézett az emeleti ablakra. Nem volt nála semmilyen fényforrás, de nem is volt rá szüksége, hála képességeinek, melyeket szolgálatáért viszonzásul kapott. Az ablakban, egy lámpa imbolygó fényénél megpillantotta a ház fiatal úrnőjét. Egy igazán szemrevaló kis teremtést. - Gyere - suttogta az alacsony férfi, de a parancsoló hangszínt nem lehetett nem észrevenni. Magas társa engedelmeskedett - végülis mestere bízta meg azzal, hogy legyen a másik férfi kísérője -, de érezte, hogy elönti az epe. Ha meg akarja őrizni a hidegvérét, meg kell találnia a módját, hogyan vezesse le gyűlöletét, amit ez iránt a potrohos alak iránt érzett. A lány az ablakban eloltotta a gyertyát. Mások számára ez PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

26

láthatatlanná tette volna őt, akár a sötétség, mely őket kettőjüket elrejtette a világ szeme elől, de a magas férfi számára továbbra is látható maradt. Még mindig ott volt, és a férfinak be kellett ismernie, hogy ínycsiklandóan nézett ki. Igen, tökéletesen megfelelő lesz. MÁSODIK FEJEZET - Gondolsz néha rá, hogy megszökj, drágám? Regina a kérdés hallatára furcsa zsibbadtságot érzett. Ő utasította Maryt, hogy tolja ki az anyját a hálószobájából az északi erkélyre, hogy élvezhesse a déli napfény szokatlan melegét, de Emma Blake nem szólalt meg mindaddig, míg fel nem tette ezt a kérdést. A viszonylagos meleg ellenére - a múlt éjszaka még fagyos föld helyén most bizonyára latyak és sár van - , anyja gyapjútakaróba burkolva, mint egy fészekben ült a kerekekkel ellátott fa karosszékben, amiben Mary ki szokta tolni a hálószobájából. A takaró alatt egyszerű szabású, nehéz anyagból készült ruha fedte az asszony testét álla hegyétől a lábujjáig; a ruhához illő főkötő tette teljessé a beteg nő öltözetét. Amíg meg nem szólalt, Regina azt gondolta, hogy anyja alszik. - Néha. - Regina lenézett az anyjára, aki olyan sápadt és vékony volt, mint egy kísértet. Szeme sarkában könnyek ragyogtak, és Regina szívébe rettenet kúszott. -De mire gondolsz? Megszökni honnan? - Hát innen, el, ettől az egésztől. Tőlem, ettől a háztól, magadtól, és... - Az asszony kinézett a birtokra, és úgy tűnt, nem tudja, vagy nem akarja szavakba önteni, pontosan milyen kötelékre gondolt, amiből lánya esetleg ki akarna törni. - Ó, anyám! - Regina leült az anyja mellé, és belenézett annak a nőnek a fátyolos tekintetébe, akit egykor olyan erősnek vélt. - Ne aggódj miattam. Seward hadnagy nemsokára megérkezik, méghozzá jó hírekkel. Én... PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

27

- Légy óvatos, Regina - szakította félbe az anyja. -Apád is jó ember volt, de ez nem elég. Ennyi soha nem elég. - Én... - Regina gombócot érzett a torkában. A betegségek és az állandó fekvés ellenére, melyek az elmúlt két évben sorvasztották, Emma mindig is a lánya példaképe maradt. Regina az anyját tekintette útmutatónak minden olyan ügyben, ami azzal volt kapcsolatos, hogy miként találjon egy nő társat, megbecsülést és biztonságot a megfelelő férj oldalán. Azt hallani, hogy ez a példakép, húsz év házasság után, olyan kételyeknek ad hangot, melyekkel ő maga is küzd, több volt, mint aggasztó. Az igazat megvallva, úgy érezte, mintha elárulták volna. - Mik ezek a baljós szavak, Emmy? Regina az ismeretlen hang hatására a szoba irányába fordult. Mary az ajtó mellett állt, és udvariasan várakozott, hogy betessékelhesse a két látogatót. Az első férfi, aki megszólalt, és aki most szélesen mosolygott Regina és Emma Blake felé, alacsony volt, és meglehetősen gömbölyded. Szakállat viselt, fekete haja itt-ott már őszbe csavarodott. Enyhén hajlott orrán apró, de furcsán vastag lencséjű szemüveg trónolt, amitől az egész alak egy embernek öltözött vakond benyomását keltette. Mögötte, félig társa derékbőségének, félig a szoba árnyainak takarásában, egy magasabb férfi állt. Úgy nézett ki, mint egy temetkezési vállalkozó, mélyen ülő szemével, melyet busa szemöldöke és magas, fekete kalapjának karimája homályba rejtett. - Bácsikám! - mondta Emma. Hangja olyan volt, amit akár örömteli felkiáltásnak is lehetett volna nevezni, s amihez hasonlót Regina már hónapok óta nem hallott tőle. - Boldog karácsonyt! Mikor érkeztél meg? - Csak az imént, Emmy. Ma reggel indultunk Dur-hamből postakocsival, és egyenesen ide jöttünk. - A férfi totyogva kilépett az erkélyre; mozgása tovább erősítette Reginában egy föld alatt élő állat képzetét. - Nem is akartunk már több pihenőt tartani az én legkedvesebb unokahúgom meglátogatása előtt.


28

Most a másik férfi is előrelépett. Ha terebélyes társa vakondra emlékeztetett, akkor ő kígyó volt, csöndes, halálosan kimért mozdulatai alapján. Hosszú, vékony karjai kesztyűs kézfejekben végződtek, melyek egy fa sétapálcát markoltak. Tekintete, mint parányi tűfejekről visszaferődő fény villant elő az árnyékból, és egyenesen Reginára irányult, akinek az a kellemetlen érzése támadt, mintha a férfi prédára lesne. A lány felállt, hogy üdvözölje őket. - Thomas bácsi - szólt Emma -, bizonyára emlékszel a lányomra, Reginára. Regina, ez Mr. Thomas Ducheski, a nagybátyám. - Drága Regina! - mondta Thomas, a vakond, és elővillantotta fehér lapátfogait. - Nem láttalak, mióta lord Blake elindult Egyiptomba. Gyermek voltál még akkor. - De többé már nem az. - A magas férfi tekintete épp olyan hüllőhöz illő volt, mint a teste: sikamlós és hűvös, fenyegetéssel csipkézve. - Unokahúgunk már kész nő. - Persze, persze. - Thomas kissé zavartnak látszott, de ezt igyekezett elnyomni egy kuncogással. - Emma, Regina, hadd mutassam be Mr. Gareth Ducheskit. Mr. Ducheski ügyvéd, Durhamben és Londonban is vannak irodái. - Örvendek - mondta Emma meggyőződés nélkül. Regina teljességgel néma maradt. Anyja soha nem beszélt sokat a családjáról, vagy a James Blake-kel kötött házassága előtti életéről, amikor a lord még csak egy ambiciózus hadnagy volt a huszároknál. A Ducheskik kereskedők voltak és manufaktúratulajdonosok, akiket foglalkozásuk és szláv származásuk kirekesztett az arisztokrata körökből. Mindazonáltal sikert sikerre halmoztak az iparosodás korszakában, és szépen meggazdagodtak newcastle-i és liverpooli raktáraik, Durham megyei bányáik, és egész Észak-Angliában terjeszkedő, szaporodó számú gyáraik hozamából. Regina tudta, hogy szülei egybekelése startégiai természetű volt - ősi cím és friss tőke házassága. A házasság, mint különféle javak cseréje nem volt túl romantikus gondolat, és Regina kellemetlenül érezte magát, mikor apja a PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

29

dolgok ilyetén állását tudomására hozta. Lehet, hogy Malcolm is csak hasonló társadalmi csereüzlet eszközét látta meg benne? - Mi járatban minálunk, Mr. Ducheski? - Regina kérdését egyenesen Thomashoz intézte, hogy így kitérhessen Gareth hideg, éhes pillantása, és saját elkalandozó, kétségekkel teli gondolatai elől. - Nos, azért jöttem, hogy lássalak téged és édesanyádat, természetesen. - Megint az a mosoly. - Nézd, Thomas bácsi - szólalt meg Emma, akinek hangja elárulta, hogy kezd ismét elfáradni -, a férjem és én soha nem engedtük meg Reginának, hogy ostobaságokat beszéljen, és azoknak sem, akik vele akartak beszélni. Nem fogom hagyni, hogy nevelési elveimet saját vérrokonom aknázza alá. Az igazat, ha lennél olyan kedves. - Persze, persze. - A férfi mosolyának majdnem sikerült ellepleznie arca másodpercnyi rándulását. - Hogy teljesen nyílt legyek, bizonyos családi ügyekről lenne szó. Az... örökségedet illető ügyekről, Emma. - Ó! - Emma Blake néhány másodpercre lehunyta a szemét, és Reginának úgy tűnt, mintha az anyja ez idő alatt az eszméletnél maradásáért küzdene. - Azt reméltem, ráérünk később rendezni ezt a dolgot. Londonban, esetleg? - Hogy ráérünk-e? - Gareth hitetlenkedése még azt a fenyegetést is elhomályosította egy pillanatra, mely ragadozószerű lényéből áradt. - Nem egészen ilyen hozzállást várna az ember, amikor ilyen... - Ugyan, ugyan! - vágott közbe Thomas. - Kérlek bocsásd meg Gareth udvariatlanságát, szeretett unokahúgom! Ő kevésbé jártas a társasági szokásokban, mint te vagy én. - Nem tesz semmit - válaszolta Emma. Regina továbbra is hallgatott, de egyáltalán nem bánta, hogy a magas, kígyószerű férfit végre helyreutasították. - Nem akartam én se mást - folytatta Thomas -, csak hogy beszéljük meg ezt az ügyet lady Merritt csendes kertjében, a Park Lane-n, ha majd Londonba jöttök az idényre, de Eleanor nagynéni azt mondta, bizonyos körülmények sietségre intenek. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

30

- Eleanor itt van? - Emma kezét erőtlenül a mellkasához emelte, megpróbálva elnyomni borzongását. -Nem, Lion's Green-ben szállt meg. De alig várja, hogy halljon felőled. - Regina tudomása szerint Lion's Green egy kisebb birtok volt Bernan House-tól néhány mérföldre, közel Durham városához. - Mi sem természetesebb - mondta Emma. - Talán be kellene mennünk. - Pontosan, khmm, erre gondoltam én is – felelte Thomas. - Mary - szólalt meg Regina -, szólnál apának, és... - Arra nem lesz szükség, kedvesem - szakította félbe az anyja. Biztos vagyok benne, hogy semmi olyanról nem lesz szó, amihez apád jelenlétére lenne szükség. - Nem, egész biztosan nem - erősítette meg Thomas is. Beszélhetnénk esetleg magunk között? - Hogyne - mondta Emma. - Regina, kicsikém, köszönöm. A beszélgetésünkre később még visszatérhetünk. Mary, lenne szíves segíteni? Azzal Mary betolta úrnőjét a szobába, nyomában Thomas és Gareth Ducheskivel. Reginát pedig otthagyták, mint egy gyereket, akit a felnőttek elküldenek, ha fontos dolgokról van szó. Ennyit az ostoba gyerekekről. - Már megbocsásson a kisasszony - szólalt meg Mary -, de én egy csöppet sem bízom ám azokban az urakban. - Mary tájszólása ítéletének olyan színt adott, mintha az valami középkori bába, vagy - ha a nemi különbségtől eltekintünk - egy falusi békebíró szájából hangzott volna el. - Furcsa népek azok. - Tudom, mire gondolsz, Mary. - Regina a földszinti szobák egyikében ült, és olvasni próbálta a Londonból érkezett könyvszállítmány egyik kötetét. Nem sikerült az olvasásra összpontosítania, mivel állandóan megzavarták mindenféle gondolatok Malcolmról, az anyjáról, és újonnan megérkezett rokonairól; nemsokára teljesen el is vesztette Mr. Hardy legfrissebb regényének fonalát. Mary megjegyzése pedig végérvényesen kiszakította Reginát a wessexi történetek világából. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

31

- Tudja kisasszony, Durhamben beszélnek róluk az emberek. Mary leült. Vékony alakját egyszerű kék pamutruha bontotta, melyet ő maga varrt késő éjjeleken, amikor az úrnőnek nem volt szüksége a segítségére. Mary soha nem nézett egyenesen Regina szemébe - az nem lett volna illendő. - Mr. Collinsworth, a fogadós azt mondja, évekkel ezelőtt boszorkánysággal vádolták őket. - Mary, nem mondhatod, hogy tényleg hiszel az ilyen meséknek. Regina elmosolyodott, mert a szolgálólány furcsa babonássága jobban megnyugtatta, mintsem gondolta volna. Ha volt valami, amitől Regina egyáltalán nem tartott, az az, hogy anyja boszorkányszombaton a holdfényben táncol. - Legközelebb majd azzal állsz elő, hogy kötözzek gyűszűvirágot meg sisakvirágot az ajtajára. - Nem is tudom már, mit gondoljak róluk, kisasszony. De azt tudom, hogy az ördög ezerféle képet ölthet. Es megfordult már egyszer-kétszer ezen a vidéken. - De Isten mindenütt ott van, Mary. - Regina felállt, és elindult a szalon felé. - Különben is, engem sokkal jobban érdekelnek az emberek ügyei, ha éppen tudni akarod. - Minden ügy Isten ügye, ha meg nem sértem vele, lady Regina. Mary elindult a hátsó lépcső, a szolgálók rejtett világa felé. Mielőtt eltűnt, még hozzátette: - Es az ördögé is. * Garethnek határozottan tetszett a lány illata. Bódító volt, akárcsak perzselő naptól hervadásnak indult liliomé, vagy az éppen érésnek indult tőzegmoháé a mocsárban. Édesség, a hanyatlás ígéretével megbolondítva. Egy leszakításra váró bimbó illata. Thomas csak játsszon szerető nagybácsit a drágalátos Emmával, és szórakozzon az arisztokrata pedantéria szánalmas külsőségeivel. Hadd közölje gyászos hangon a hírt. Együttérzőn, mintha legalább is hatalmas szerencsétlenség lenne a megtiszteltetés, ami a nőt érni fogja. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

32

A nappali egyik székében ült, szemét lehunyta, és orrlyukai kitágultak, ahogy a lány bútorba beleivódott illatára koncentrált. Elfordította a fejét, és hosszú orrát végighúzta a szaténszöveten, meg a ponyván, amit azért húztak a székre, hogy megvédje azt a férfiak hajolajától. Mélyen, jól hallhatóan beszippantotta az illatot, majd a szagokkal telített levegőből kortyolt egy nagyot. A lány a délután nagy részét itt töltötte, olvasott és azzal a pletykás, szikár cseléddel beszélgetett. Az illat mindent elárult Regináról zavarodottság és harag, fűszerezve egy kis mivel is... várakozással? Igen, és még ennél is mélyebben egy másik illat, a testi szerelem iránti sóvárgás pikáns zamata. Megjelent lelki szemei előtt a csinos kis teremtés képe, aki illata alapján egy kéjsóvár nősténymacskára emlékeztetett; érezte, hogy férfiasságának rothadó maradványai, amennyire csak erről az ő esetében beszélni lehet, erővel telnek meg. Elvezettel ízlelgette az ábrándképet, ismét mélyet szippantott, és eljátszadozott a lédús, fi-, atal teremtmény illatával. De nem. A lány nem egy kis vidéki kurva, aki istállófiúkkal hentereg a szénában, mint némely olcsó történetek szereplői olyan könyvekben, amelyek társalgókban titokban, kocsmákban pedig harsány nevetés közepette járnak kézről kézre. Nem, a lány illata álmok és képzelődések zamatával volt átitatva. Ez a lány ágyékát még csak önnön magányos képzelődéseiben tárta föl. Olyasmiről álmodozott, ami nem lehetett az övé, azzá akart válni, amihez nem volt bátorsága vagy tehetsége. Szegény teremtés! - Gareth eltűnődött, milyen lehet olyan vakon élni, ahogyan a lány, ahogyan a többi ember élt. Mi lenne vele, Garethtel, ha nem ismerné az illatok és hangok gyönyörét, az ereiben szentségtelenül zubogó, dús, fertőzött vér örömét, mely megnyitotta előtte az éjszaka világának kapuját? Mi lenne, ha nem osztozhatna mesterének és a mester vérvonalának adományaiban, és nem lenne több, csak nyomorult kis emberféreg? Nos, ez fölöttébb kellemetlen lenne. A férfi újra belélegezte az illatot, és elvigyorodott.


33

HARMADIK FEJEZET Azon az éjjelen Reginát sötét álmok nyomasztották. Álmában csapdában vergődött, valamilyen elfelejtett labirintusba zárva, ahol a málladozó kőfalakon át kígyók és bogarak özönlöttek be. Hatalmas súly nehezedett rá, mintha iszonytató bilincsekkel tartották volna fogva, nehogy őrjöngésében elszabaduljon. Márpedig Regina őrjöngött. Olyan düh forrt a mellkasában, melyet még soha nem érzett azelőtt; fröcsögő gyűlölettel volt telve mindenki iránt, aki bántotta őt. Gyűlölte az apját, amiért visszahozta Angliába. Gyűlölte az anyját, hiszen az ő betegsége miatt alakult így a család sorsa. Es gyűlölte, mindenek fölött gyűlölte Dánielt, a bátyját, aki képes volt arra, hogy nemet mondjon, hogy elszökjön és beálljon a haditengerészethez, így menekülve meg az apja által rárótt kötelességektől. Miközben a lány a fogai között átvezetett kemény bőrszalagot marcangolta, ami megakadályozta, hogy csikorgassa a fogait, arra gondolt, milyen szívesen megfizetné ő is azt az árat, amit a bátyjának kellett fizetnie a szabadságért. Mert mi van akkor, ha a gyűlölt apja és a gyáva anyja örökre törlik is őt emlékezetükből? Mit számítanak a családi kötelékek, ha úgyis bilincsre vagy hurokra végződnek? Hullák húsán hízott legyek zümmögtek börtönének sötétjében, és eleven húsába petéztek. Regina dühöngött, és érezte, hogy rettenetes kiáltás van születőben kitikkadt torka mélyén. Egy sikoly, mely annyira borzalmas, hogy megrengeti börtöne alapjait, és átszakítja a szájában lévő szíjat, hogy végre egyszer és mindenkorra átadhassa magát a bensejében izzó gyűlöletnek. Egy sikoly, mely az örökkévalóságig visszhangozna... Sikolyokra ébredt, de nem a sajátjaira. Regina felült, és kihúzta magát az ágyában; hálójának keleti ablakán csak a korahajnal sápadt fénye szüremkedett be. Egy pillanatig csönd volt, aztán újra felhangzott az éles sikoly. Marytől származott.


34

Anélkül, hogy akár egy köntöst vett volna hálóinge fölé, Regina a folyosóra rohant, a cseléd zokogásának irányába. A hangok a ház keleti szárnyán át vezették, anyja lakrésze felé. Lady Emma a nyugati szárnyban lakott, mert azt remélték, hogy a ház fő részétől, a nyüzsgéstől távol az asszony pihenői is csendesebbek lesznek. Ma hajnalban mindenesetre a nyugati szárny a legkevésbé sem volt nyugodalmas. Regina végigrohant a nagyszalonra néző magasföldszinten, ami a ház két szárnyát összekapcsolta, és a cselédbejárón át közvetlenül anyja előszobájába ért. Itt talált rá Maryre, aki a hálószoba küszöbén állt. A sikolyok között zokogás fogta el a cselédet, aki a szoba irányába bámult. Regina átnyomakodott mellette, és kétségbeesetten remélte, hogy anyjának semmi baja nem esett. De hiába reménykedett. Emma, vagyis lady Blake keresztben feküdt az ágyán, egyáltalán nem úgy, ahogy Regina este magára hagyta. Akkor az asszony puha takarókba volt bugyolálva, melyek most szanaszéjjel hevertek a padlón. A nő selyem hálóingének foszlányaitól eltekintve meztelen volt. Feje az ágy ajtótól távolabb eső oldalán lecsüngött, bőre pedig annyira halvány volt a félhomályban, hogy alakja egy görög szoboréra emlékeztetett - egy olyan szoboréra, melyet vandálok súlyosan megrongáltak. Kitüremkedő, rózsaszín forradások borították a testét, mintha valamilyen csendes-óceáni harcos, vagy pogány papnő lenne. A sebhelyek különféle formájú és méretű, bonyolult mintákká álltak össze a bőrén. Pontszerű sebek, melyek úgy néztek ki, mintha az asszony kötőtűvel többször megszúrta volna magát, egy V-t formáztak a hasán; a V egy jól látható rácsmintára mutatott a nő ágyéka körül. A többi minta mellett még egy förtelmes, nedvedző seb futott végig a testén, a mellkasa közepétől kezdve, bizonyítva, hogy valaki vagy valami megpróbálta kettéhasítani a nőt a mellcsontja mentén. Regina még soha nem látta az anyját meztelenül, s most megértette, hogy olyan okokból kifolyólag, melyek jóval túlmutattak a puszta illendőségen. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

35

A lány az anyjához szaladt, és gyorsan megragadott egy takarót, hogy elfedje meztelenségét. A takaró érintése hideg volt és nyirkos, minden bizonnyal a láz okozta verejtékezés miatt. Regina megkerülte az ágyat, és elakadt a lélegzete. Emma Blake hideg, üres tekintete bámult rá, és a szája körüli elmaszatolódott toltok csak vérfoltok lehettek. Regina abban a pillanatban teljesen biztos volt benne, hogy az anyja halott. Mégis próbálta kitapintani a pulzusát, de csak mozdulatlan hústömeget tartott a karjaiban. Az izzadság, mint hűvös hajnali füvön a harmat borította be Emma bőrét. Lánya a testre dobta a takarót, és megpróbálta felemelni a fejet, mely élettelenül lógott. Nagy nehezen sikerült vízszintes helyzetbe hoznia anyja testét, és a lázas hánykolódás további nyomaira bukkant a lepedőn, hatalmas izzadságfoltok formájában. - Anyám! - Regina lehajolt, és csókolt lehelt az asszony ajkára. Nyirkos volt, mintha tengeri halat érintett volna meg, és a vér fémes ízét érezte rajta. Regina ujjaival lezárta Emma szemét. A szemek sarka fehér volt a rászáradt sótól, a könnyek maradékától, melyeket az asszony a láztól, vagy valamilyen nagy bánattól gyötörve hullatott. - Nyugodj békében. Regina érezte, hogy őt is feszíti belülről a könnyek áradata, és gyorsan valamilyen cselekvésbe akart menekülni, hogy visszatarthassa. Maryre esett a választása, aki még mindig zokogott, és újra meg újra sikoltozni kezdett, kővé meredve a hálószoba küszöbén. - Csitt, Mary! - szólalt meg Regina, de kérése eredmény nélkül maradt. A cseléd csak állt, zokogva, az ágyat bámulva. - Mary! Még mindig semmi reakció. Regina visszament Maryhez, elhúzta kezét annak arca előtt, de a lány még mindig nem reagált. Regina pontosan a cseléd és az ágy, illetve Emma Blake teste között állt, eltakarva Mary elől a borzalmas látványt, de szerencsétlen még mindig abba az irányba nézett meredten, arcán fájdalom és rettenet kifejezésével. A kiáltozása közti szünetekben egyre a „nem" szót formálta ajkaival. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

36

- Mary! Ébredj fel!,- kiáltotta Regina, majd vállánál fogva megragadta a cselédet, és erőteljesen megrázta. Homályosan az eszébe ötlött, hogy talán nem ez a legszerencsésebb, amit az ember alvajárókkal, vagy sokkos állapotban lévő emberekkel tehet, de abban a pillanatban ez most nem tűnt lényegesnek. Csak azt akarta, hogy Mary elhallgasson, ő pedig végre megsirathassa az édesanyját. - Csönd! Aztán Regina megütötte Maryt. A pofon nagyobb lett, mint szerette volna, nagyobb, mint amit szerencsétlen Mary megérdemelt, de ez végre megtette a hatását. A cseléd egy másodpercre elhallgatott, aztán felkiáltott: -Milady! Meneküljön... Ekkor észrevette Reginát. - Lady Regina... Hogyan? Az édesanyja... - Tudom, Mary. Tudom. - Azzal a lány átölelte, magához húzta a cselédet, és ő maga is utat engedett néhány könnycseppnek. Tudom. - Emma. Regina kinyitotta a szemét, és látta, hogy apja nem egészen három lépésre áll tőle, átnézve rajta és Maryn. Köntöst viselt, szürke haja összevissza állt, a bajusza nem volt kipödörve. Nem királyi huszár volt most, sem vikomt - csak egy gyászoló férj. - Én Emmám. A férfi odébb tolta a lányát és a cselédet, és felesége ágyához ment. Reginának legalább egy perc kellett, mire ki tudott bontakozni Mary öleléséből, és követhette apját. Az asszonya hollófekete haját simogatta, és halk, értelmetlen semmiségeket suttogott annak, aki oly sok éven át a társa volt. Ez a fajta gyengédség nem volt jellemző lord Blake-re, ami felesége betegségét még nehezebbé tette, hiszen a lord válasza minden sorscsapásra az azonnali szembeszegülés volt. Regina tudta, hogy apjának ez a tulajdonsága kedvezett neki, amennyiben hagyta, hogy a lány saját belátása szerint cselekedjen, de a gyengédség ilyetén megnyilvánulása anyja halála után ráébresztette Reginát, valójában mennyire is vágyik erre a törődésre. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

37

Ennek ellenére az érzelmi megnyilvánulásnak azonnal vége lett, amint Regina apja közelébe ért. A férfi lovastiszthez illően felegyenesedett, és kezébe vette a dolgok irányítását. - Mary, hagyja abba a bőgést, menjen, és készítsen nekünk valami reggelit! De szaporán! - Igen, uram. - A cseléd bólintott, és elindult kifelé. - Regina, öltözz fel, aztán megtesszük a megfelelő előkészületeket. Ha kész vagy, keresd meg Mrs. Bakert és Nelsont, és utasítsd Őket, hogy készítsék elő a gyászruhákat. Valakit pedig küldeni kell a papért. Regina már számtalan alkalommal látta így viselkedni az apját, de még soha nem olyan helyzetben, mint ez a mostani, mely annyira mélyen érintette mindkettőjüket. - De papa, nem tudok... - De igenis tudsz! - rivallt rá az apja. - Vannak dolgok, amiket egyedül kell elintéznem, és nem fogom tűrni, hogy itt lábatlankodj nekem. És most ki innen! James Blake idejekorán megtanította lányát, hogy az őszinteséget mindennél többre becsülje. A színtiszta igazság a legnagyobb hatalom, szokta volt mondani. Ezért Regina úgy döntött, most nem fog meghátrálni a férfi elől. - Nem, apám. Azok az ábrák a bőrén, tudnom kell, hogy... Apja fenyegetően tornyosult Regina fölé, arca dühében vörösre váltott. - Abbahagyni ezt a locsogást! Az apád vagyok, és azt teszed, amit mondok neked. Egy szó sem eshet ebben a házban azokról a barbár és pogány dolgokról, ifjú hölgyem. Életében először Regina attól tartott, hogy az apja meg fogja ütni. Ehelyett a férfi Regina vállára tette a kezét. A lány érezte, hogy apja reszket, s bár hangja suttogássá halkult, még mindig acélosan metszőek voltak a szavai. - Az édesanyád halálát egy Egyiptomban elkapott betegség okozta, semmi más. Megszentelt földbe fogják eltemetni, és többet nem vagyok hajlandó foglalkozni ezzel az üggyel- - Ezzel a férfi PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

38

visszament az ágy mellé, és fölszedte a lepedőket, hogy teljesen befedhesse a testet, elrejtve ezzel a húsba vágott, titokzatos mintákat. Ezután úgy igazította a holttestet, hogy helyzete békés pihenésre utaljon, végül hüvelykujjával letörölte a rászáradt vért az asszony ajkáról. - Soha többet. Regina, mióta rátalált anyjára, úgy érezte, mintha a gyötrelem szakadékként mélyedne a lelkébe, s most tisztán látta, hogy apja ennek a szakadéknak a túloldalán, elérhetetlen messzeségben van tőle. - Igen, apám. Ezzel a férfi hátat fordított Reginának, mintha a lány létezése hirtelen teljességgel közömbössé vált volna számára. Regina, lassan kihátrált a szobából, s figyelte, ahogy apja nekilát a „dolgok" intézésének. Először egy ronggyal letörölte az utolsó vérfoltokat is Emma ajkáról és arcáról, aztán körbejárta a szobát, és összeszedegette azokat a kézműves tárgyakat, amikről Reginának mindig az anyja jutott eszébe: a vésett egyiptomi hieroglifákkal ékesített pajzsdíszt, a lapis lazuli gyöngyöket, melyek kék szemekre emlékeztettek - a férfi köntöse felhajtásával erszényt rögtönzött, és mindent összegyűjtött, mintha a tárgyak legalább is mérgezőek lettek volna. - Istenverte babonaság - motyogta maga elé -, átkozott boszorkányság! Regina szinte semmit nem érzékelt maga körül az éjszaka hátralevő részében, sem az ólomszínű fénnyel beköszöntő hajnalon. Mrs. Baker, a házvezetőnő felügyelete alatt a szolgák fekete gyászba burkolták Bernan House-t, és a házzal együtt a Blake család is gyászba öltözött. A magyalágakat és egyéb díszeket eltüntették. Regina öltözőszobájába érve Maryre bukkant, aki éppen fehér és szürke színű ruháit szedte össze, hogy feketére lehessen festeni Őket. Regina tudta, hogy több rétegnyi krinolinra kell felkészülnie, ahogyan az egy gyászoló lányhoz illik. Maga a királynő járt elöl jó példával drága eltávozott hitvesét, Albert herceget gyászolva. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

39

Őfelsége a hosszú gyászidő alatt megszabta, hogy a halott hozzátartozói milyen formában fejezzék ki mélységes bánatukat. Úgy tűnt, Regina apja ez ügyben most az egyszer meg akart felelni a rangjával járó elvárásoknak. Regina odébb húzódott, hogy utat engedjen a szolgáknak, akik fáradságos munkával igyekeztek minden színt és életet kiirtani lakosztályából és a ház összes többi lakrészéből. Majd rövid pillantást vetett ékszerére. Annak, hogy egy gyarmaton szolgáló katona lánya volt, megvolt az az előnye, hogy családja rendelkezésére állt a kairói bazárok és a Távol-Kelet minden kincse. Dúskált a különleges ékszerekben, áttöréssel vagy cikornyás mintával díszített remekművekben. Regina megfigyelte, hogy a mohamedán vallás emberábrázolást illető megkötései csak annál kifejezőbbé tették a kézműves munkák geometrikus díszítéseit. Meglehet, néhányan úgy találták volna, hogy Regina kelengyéjéből hiányoznak a kámeák, és egyéb díszített ékességek, de ő mindennél jobban szerette egyiptomi ékszereit. Nem mintha ez most bármit is számított volna - a gyász első időszakában minden ékszer viselése tilos volt, és fél év elteltével is legfeljebb csak fekete borostyánkő viselése számított illendőnek. Még aznap Duncan atya, a városi pap is megérkezett, és megáldotta az elhunytat, majd megemlítette Reginának és a ház urának, hogy Durham püspöke, sőt talán még maga a yorki érsek is tiszteletét fogja tenni Bernan House-ban. Ha ez a hír erőt kellett volna öntsön Reginába, hatását egyáltalán nem érte el. A lány úgy érezte, a hamarosan megérkező látogatók csak tovább fogják rontani a helyzetet. * Késő délutánra járt az idő, és Regina nem tudta tovább elfojtani az őt gyötrő kérdéseket, ezért az északi szárnyba indult. Malcolmnak már meg kellett volna érkeznie, apja pedig olyan sztoikus magatartást vett föl, ami még tőle is szokatlan volt: kizárólag a PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

40

gyász részleteivel volt hajlandó foglalkozni, a legkevesebb figyelmet sem fordítva a lányát ért traumára. Véget ért a nap, az álom pedig csak nem akart jönni, és Regina azon tűnődött, hogy a borzalmas esemény részleteit, vagy talán az egész rettenetet csak ő találta ki. Egy szörnyű, mégis csodás pillanatra még az is felrémlett benne, miközben fogadószobájában, a díványon feküdt, és lassan magához tért kábulatából, hogy anyja halála talán csak a fáradtság és az izgalom okozta képzelődés volt. De nem, a hiány érzése azonnal belemart a lelkébe, sokkal gyorsabban annál, hogy kitaláció lehessen. De mi a helyzet a sebhelyekkel, és a furcsa, rituális szertartásra utaló jelekkel? Vagy az anyja ajkára száradt vérrel? Regina nem volt teljesen meggyőződve róla, hogy ezeket tényleg látta-e. De tudnia kellett, bizonyosságot akart szerezni. A halállal kapcsolatos teendőket gyorsan kellene elintézni, gondolta a lány, ehhez képest a ház nyugati szárnya kísértetiesen néma volt. Sehol egy sietve intézkedő cseléd, egy hangfoszlány sem szűrődik fel a falakon át a konyhából. Csak a mindent betöltő, baljós hőség az egész házban, melyet a téli nap legkisebb sugara elől is elzártak. Úgy tűnt, mintha az árnyak egyenesen anyja hálószobájából származtak volna, mert ahogy Regina végigment a hosszú, tágas szalonon, úgy tűnt, egyre fogy a világosság. Néhány vékonyka fénysugár átszűrődött ugyan az ablaktáblák résein, de csak azért, hogy utána megtörjön a függönyökön. A derengő fényt árasztó gyertyák és lámpások eltűntek, helyettük meggyújtatlan mécseseket és üres falikarokat helyeztek el. Regina az ajtószárnyakat széttárva belépett a hálószobába, ahol tökéletes sötétség honolt. Ennyi erővel a pokol legsötétebb bugyraiba is bámulhatott volna, annyira beborított mindent az árnyék, ami a szobában várt rá. Regina várt néhány pillanatig, hogy szeme megszokja a sötétséget, de még így alig tudott kivenni a teremben néhány homályos körvonalat a háta mögötti szalonból beszüremlő gyenge fénynél. Körülbelül ki tudta venni a baldachinos ágy körvonalait, melyben anyja teste feküdt, az ágy PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

41

közelében egy méretes széket, átellenben pedig egy szekrényt vélt felismerni. - Elég ebből - suttogta a lány, nem mintha arra számított volna, hogy valaki meghallja, és elindult a sűrű sötétben a szoba távolabbi végében levő ablak felé. Lélekben felkészült rá, hogy hozzáérhet valami apró tárgyhoz, esetleg egy észre nem vett bútorhoz, de néhány lépéssel gyorsan és gond nélkül elért a szemközti falig. Megragadta a nehéz függönyöket, és egy helyen, ahol úgy látta, beszűrődhet némi fény az ablaktáblák ellenére, szétrántotta őket. - Ne! - A hang rémült volt és hangos, félig kiáltás, félig a torok mélyéről feltörő hördülés. Regina összezavarodott, ellépett az ablaktól, és az ágy felé fordult, ahol is megpillantotta vakondszerű bácsikáját, Thomas Ducheskit, amint az éppen feléje lódul a székből, ahol eddig az árnyékok rejtekében ült. - Nem szabad! Az alacsony, kövérkés ember meglepő sebességgel ért az ablakhoz, fiatal unokahúgát félrelökte az útból, és ösz-szerántotta a függönyöket, útját állva ezzel az egyetlen árva napsugárnak, mely betűzött a szobába. Regina egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát a lökés erejétől. Teljesen valószerűtlen volt, hogy ez az erő ettől a kis embertől származott. - Hogyan...? Kicsoda....7! - Regina szíve dörömbölt a mellkasában. - Én vagyok - szólt a nagybácsi. Hirtelen kén szaga érződött, ahogy egy karcos hang kíséretében a férfi meggyújtott egy hosszú gyufát, mellyel meggyújtott egy a szekrény közelében álló gyertyát. Sajnálom, drágám, de nem szabad széthúznod a függönyöket, vagy kinyitnod az ablaktáblákat. - Es miért nem? - Regina hangja szigorú volt és vádló, de közben gyors pillantást vetett a férfi háta mögé, az anyja irányába. A gertyafény épp hogy csak megvilágította az ágyat és a takarókkal befedett testet. A hosszú árnyékoktól Emma Blake holtteste valószínűtlenül inasnak, állatiasnak tetszett, arcán elmélyültek a ráncok, szépen ívelt ajakai pedig mintha fenevadhoz illő vicsorrá torzultak volna. Reginának a döbbenettől elakadt a lélegzete. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

42

- Azért, mert... - Thomas is az ágy irányába nézett, majd azonnal a lány és anyja teteme közé állt. - Azért, mert ez a szokás, Regina. Mi, Ducheskik keletről jöttünk, és még mindig őrzünk bizonyos szláv hagyományokat. Ha egy halottat napfény ér, az átkot hoz rá, Regina. Eleanor nagynénéd majd mesél neked erről, ha este megérkezik. - Őszintén remélem, hogy így lesz - mondta Regina, miközben próbált közelebb kerülni anyja ágyához. A lobogó gyertyafény már nem vetett olyan furcsa árnyakat, és lady Emma teljesen úgy nézett ki, mintha csak pihenne - bár arca sápadt volt és halovány, már nem látszott rajta a bestiális vigyor. - Nagyon remélem. Thomas igazat mondott, legalábbis Eleanor Ducheski Bernan House-ba érkezésének időpontját illeti. A fekete, négylovas hintó abban a pillanatban érkezett meg, amikor a látóhatár a nap utolsó vörös sugarait is elnyelte; a lovak patái csattogtak és a kocsi kerekei nyikorogtak a hepehupás földön, majd a kaviccsal felszórt úton. Regina - aki lankadatlan figyelemmel várakozott, hátha jegyese megérkezik a durhami állomásról - látta, ahogy Morris, a kocsis üdvözli a lovakat. Mintha csak végszóra várt volna, Thomas Ducheski perdült elő a házból, hogy fogadja rokonait, kinyissa a hintó ajtát és kisegítse az utasokat. Regina a ház második emeletén egy homlokzati ablakból figyelte az eseményeket, és az alkony ellenére próbált minél több részletet kivenni. A kocsis, aki a jármű elején, a magas ülésen ült, és próbálta kordában tartani a lovakat, hosszú kabátot hordott a tél hidege ellen. Nem viselt kalapot, de túl sötét volt ahhoz, hogy az arcvonásait ki lehessen venni. Reginának úgy tűnt, hogy az illető kopasz, de nem volt teljesen biztos a dologban. Gareth Ducheski volt az első, aki kiszállt a hintóból. Reginának a rossz fényviszonyok ellenére sem okozott nehézséget a felismerése. Magas, vékony alkata, szögletes és éles vonásai összetéveszthetetlenné tették, akárcsak az az arrogancia, mellyel unokatestvérét félrelökte, hogy helyet csináljon a következő utas kiszállásához. Reginának váratlanul, meglepő élességgel egy kairói PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

43

jelenet jutott eszébe: kóbor kutyák marakodtak azon, kié legyen az elsőbbség, s vele egy elhajított báránycsont; a rühes teremtmények legerősebbike időnként a többiek felé kapott, hogy emlékeztesse őket alsóbbrendűségükre. A nő, aki most szállt ki a hintóból, csakis Eleanor néni lehetett, döntötte el Regina. Az az Eleanor, akinek úszta neve olyan döbbenetes hatást gyakorolt Regina anyjára a halála előtti napon. Ami a megjelenést illeti, elképzelni sem lehetett volna két különbözőbb alakot, mint amilyen az asszony, és unokaöccse, Gareth voltak. Ha a férfi egy kígyó volt - karcsú és sikamlós -, akkor a nő egy apró, görbe lábú pók. Bottal járt, a háta hajlott volt a megszámlálhatatlan sok év, és megnevezhetetlen tettek súlya alatt. Lassan, de magabiztosan mozgott, és elhárította Thomas próbálkozását, aki a segítőkész unokaöccs szerepében kívánt tetszelegni. Ruhája olyan volt, mint valami mélyfekete burok, ami mintha csak kiegészítője lett volna az árnyaknak, melyek úgy tetszett, második bőrként tapadtak a nőhöz. Az arcát, már amennyit Regina látott belőle, barázdák és ráncok egymást keresztező hálózata borította; a széttartó vonalakat mintha szigorú kontyba kötött acélszürke haja tartotta volna össze. Alig tett három lépést, amikor hirtelen felnézett - egyenesen a második emeleti ablakra, ahonnan unokahúga őt figyelte. Reginát a fagyos rettenet pengeként járta át, érezte, hogy állkapcsa megfeszül, akárcsak az izmok közvetlenül a füle mögött. Egy pillanatig erős hányingert érzett, de aztán a vén banya elfordította róla a tekintetét, és továbbindult az ajtó felé, ahol Mrs. Baker várakozott rájuk. Regina elindult lefelé. Eljött az ideje, hogy üdvözölje a családot. - Később még más családtagok is csatlakozni fognak. - magyarázta kapkodva Thomas, mialatt Regina leért a lépcsőn. Az apró emberke vezette az apjából, a vén boszorka Eleanorból és annak nyilvánvaló kedvencéből, Garethből álló utócsapatot a házba. - Eleanor néni azért jött, hogy megtegye a temetés lebonyolításához szükséges első lépéseket.


44

- Rendben van - szólalt meg lord Blake, miközben a csoport a lépcsők felé vette az irányt. - Előtte azonban még beszélnünk kell bizonyos dolgokról. - Később. - Eleanor Ducheski hangja hűvös, nem hangos, de ellentmondást nem tűrő volt. Úgy beszélt, mintha kormányzó és katonatiszt lett volna egy személyben, és akcentusa távoli, félbarbár országok lakóira emlékeztetett. - Először megnézem Emmát. Aztán beszélünk. - Természetesen, de... - Nahát! - kiáltott fel Eleanor, ahogy felegyenesedett, hogy megnézze magának Reginát. A vénasszony szeme, mint két fekete borsó ült ráncos húsának barázdái között. Amikor megszólalt, szájából kivillantak összevissza dülöngélő, a kortól megsárgult fogai. - Ő a lány. - Nos, igen. Mrs. Ducheski, ez itt a lányom, Regina. - Regina látta, az apja erősen küzd, hogy megőrizze nyugalmát. - Örvendek a szerencsének, hogy megismerhetem, asszonyom. Regina meghajolt, hogy egy szintbe kerüljön a banya tekintetével. Válaszul Eleanor Ducheski egyenesen odament Reginához, és mustrálni kezdte, mintha egy hentes nézegetné a levágásra szánt állatot. Az egyik kezével még mindig a botot markolta, de a másikat előbb Regina derekára, majd a csípőjére helyezte. - Igen, már értem. Nem törődve Regina megdöbbenésével, a vénasszony folytatta a vizsgálatot. Kitapogatta unokahúga melleit a szoros fűző alatt, majd megragadta a lány arcát, magához húzta, a botját átadta Garethnek, és két kézzel hátrahúzta Regina ajkát, hogy megnézhesse a fogait. - Mrs. Ducheski! - Lord Blake elrántotta lányát az öregasszony közeléből. Ami Reginát illeti, csak annyira volt képes, hogy kezét az arca elé tartsa, ott, ahol a nő a húsába csípett. - Ez már... - O valóban Emma lánya, igaz-e.7 Csak még az anyjánál is gyönyörűbb. - Kö... köszönöm... - dadogta Regina.


45

- Piha! - horkant fel megvetően az asszony, és elindult fölfelé a lépcsőn. - A szépség esendővé teszi a nőket. Regina dermedtsége egész éjjel, és a hajnal korai óráiban is tartott. Anyja halála, és a különös események sora az azt követő huszonnégy órában - a megmagyarázhatatlan sebek, a Ducheskihagyományok, Eleanor „vizsgálata", és mindennek a tetejébe apja makacs elhatározása, nehogy ezek bármelyikét szóba hozza annyira megfeküdték a lelkét, hogy annak is alig volt tudatában, amikor éjjel az ágyába zuhant. Reginába csak akkor tért vissza az élet, mikor rábukkant Maryre, a szerencsétlen nőre, aki azon a rettenetes reggelen megtalálta Emmát. Az év során, amelyet - a nyári, londoni idénytől eltekintve - Bernan House-ban töltött, Regina soha nem úgy tekintett Maryre, mint a legerélyesebb nők egyikére. Inkább olyan típusú cselédnek látszott, aki úgy próbálja meg túlélni gazdáinak rossz kedélyét és szeszélyes viselkedését, hogy mindig láthatatlan marad. Regina tudta, hogy ez igazán dicséretre méltó taktika, s azt is, hogy Marynek jó szolgálatot tesz, de sajnos megvolt az a kellemetlen mellékhatása, hogy viselkedése következtében Mary sokkal inkább tűnt egérnek, mint nőnek. Ennek a képnek az Emma Blake holtteste melletti sikolyai és összefüggéstelen szavai sem mondtak ellent. Mégis, mikor Regina rátalált a cselédre, amint az apró gombolyaggá kucorodva guggolt kicsiny lakrésze szögletében, a látvány kiűzte belőle a bódultság maradványait is. Ez már több volt annál, mint ami még normálisnak lett volna nevezhető. Regina, miután elhagyta a lépcsőnél lezajlott jelenet helyszínét, bódult álomba zuhant, ami azonban csak néhány óráig tartott, utána nyugtalanul forgolódott az ágyában. Lázasnak érezte magát, s hol tökéletesen éber volt, hol nyomasztó álmok ragadták magukkal, amiket azonnal elfelejtett, amikor felébredt. Csak néhány, a vén banya Eleanor Ducheskival kapcsolatos részlet maradt meg benne a rémálmokból. Regina vércsíkokat látott lefolyni anyja nagynénjének ráncos, fonnyadt arcán, szemei szénfeketén izzottak, és összeaszott ujjainak végén karomszerű körmök nőttek. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

46

Megpróbált megszökni előlem, mondta az álomalak, de nem tudott. És te sem fogsz tudni, drága kis unokahúgom. Regina többször is felriadt levegőért kapkodva, mert meg volt róla győződve, hogy a vénasszony kezei a torkára fonódtak. Végül feladta az alváshoz fűzött reményeit, és visszatért Egyiptomban felvett szokásához, hogy kora hajnalban a házban bolyongjon. Regina azt hitte, üresen fogja találni Bernan House-t ebben az órában, ehelyett hajszál híján sikerült csak elkerülnie a találkozást anyai ági rokonaival. A banya a földszinti könyvtárban ült, ahol Regina úgy tervezte, hogy meghúzza magát pár óráig, és vele volt Gareth és Thomas Ducheski is. A lány bekukucskált az ajtón, majd visszahúzódott fedezékébe, és hallgatta értelmetlennek tűnő beszélgetésüket, mint ahogy Kairóban kislánykorában a szüleit is kihallgatta. - Azt hittem, a beavatás csak Szent Mihály napján lesz - szólalt meg Thomas. - Azaz hónapok múlva. - Nem kell a naptárra emlékeztetned, kedves unokaöcsém - felelte Eleanor megrovó hangon. - Minden úgy történt, ahogy történnie kellett. - De csak egy nappal korábban hoztam a híreket — folytatta Thomas. - Nem volt rá idő, hogy... Regina teljesen biztos volt benne, hogy mozdulatlan maradt, de mégis kelthetett valamilyen apró neszt, mert váratlanul Gareth abba az irányba fordult, ahol ő állt, mint a macska, mikor egérre lesz figyelmes. A lány gyorsan kihátrált a szalonon át a szomszédos szobába, aztán a második emelet felé vette az irány a hátsó lépcsőt használva. Hangosan zihált, s ez még nyugtalanabbá tette, égül lekuporodott a keskeny csigalépcső tetején, és hallgatózott, hogy követik-e. Néhány csendes perc után kinyitotta a legnagyobb ajtót, és besiklott a női cselédek előszobájába. Itt talált rá Maryre, aki a szoba legsötétebb sarkában kucorgott, és halkan mormogott. Regina először azt hitte, talán horkol, de ahogy közelebb óvakodott, ki tudta venni, hogy a nő azt hajtogatja: - A szemek... a szemek... a szemek... PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

47

Regina kinyújtotta felé a kezét, hátha ezzel megnyugtathatja vagy felébresztheti a cselédet, de nem így történt. Mary előrelökte a karját, és eltolta magától úrnőjét, miközben összefüggéstelenül sikoltozott. Aztán a falhoz lapult, és próbált elhátrálni gazdája lányától. Szemében őrült rettenet csillogott, és Regina még a kis előszobát megvilágító két gyertya erőtlen fényénél is látta, hogy izzadságcseppek gyöngyöznek a homlokán. Regina biztos volt benne, hogy a cseléd valamiféle éber álomban van. - Mary! Ébredj! Én vagyok, Regina... - Ne! A szemek! Nem! - Azzal Mary újra összeroskadt, és körmeit a saját arcába vájta, mint a gyerek, aki őrjöngésig hergeli magát. Regina sietve a keze után kapott, de Marynek még így is sikerült néhány mély barázdát szántania az arcán és a homlokán, mielőtt Regina lefogta volna. A cseléd küzdött, tébolyult erő szállta meg néhány másodpercre, de szerencsére Reginának sikerült a földön tartania és lefognia a kezét. Ekkor, épp olyan gyorsan, ahogy elkezdődött, a cseléd rohama véget ért. - Mi... ? - Mary hunyorogva próbált meg elpalástolni néhány könnyet. - O, lady Regina, asszonyom, én... - Cssss! - próbálta Regina megnyugtatni a nőt. - Minden rendben. Mi történt, Mary? - Ó, lady Regina, én... szóval... vagyis... _ Nyugodj meg, Mary! Sem apámnak, sem másnak nem fogom elmondani, mi történt. Csak segíteni szeretnék. - Csak az történt, milady, hogy úgy éreztem, mintha úrrá lett volna rajtam a kisasszony drága édesanyjának a betegsége. - A cseléd összevissza habogott, miközben Regina az előszoba másik végében levő lócához vezette, hogy ott kényelembe helyezhesse magát. Mióta csak láttam... vagyis megtaláltam... nem alszom éjjel. - Ez természetes, Mary. Hatalmas megrázkódtatáson mentél keresztül, ráadásul mindez csak tegnapelőtt történt. Én sem tudok elaludni.


48

- Nagyon kedves, hogy ezt mondja, kisasszony. De az éjjelek, meg a hajnalok is, olyanok, mintha egyenest a pokolban lennék, ha meg nem sértem vele a kisasszonyt. Regina sietve bólintott, jelezve, hogy érthető okból megbocsátja a szentségtörő szavakat, mert nem akarta félbeszakítani a cselédet most, hogy végre elkezdett beszélni. A cseléd most már gátlások nélkül folytatta. - Pirkadat előtt szoktam elvégezni a feladataim nagy részét, milady, előkészítem a szobákat, és így tovább. De most, mikor eljön ez az idő, és felkelek, mintha a lidérces álmok is velem együtt ébrednének. Jaj, kisasszony! - Cssss, én is szoktam rosszakat álmodni, Mary. Te miről álmodsz? - A legborzasztóbb dolgokról, kisasszony! Látom a kisasszony drága édesanyját újra meg újra, a hálóinge széttépve, kilátszik a... azaz... meztelenül látom, kisasszony, úgy fekszik ott, mint egy szajha, boszorkánycsecsekkel. Mary felkészült a testi bántalmazásra, hiszen épp most nevezte egy főnemes anyját szajhának meg boszorkánynak. De Regina csak megsimogatta a cseléd vörösesbarna haját. - Folytasd, Mary, semmi baj. - És szemeket is látok, kisasszony. Sötét, borzasztó szemeket, mintha egyenest a pokol kútjait látnám! - Mary újra zokogásban tört ki. - Hajnalhasadta előtt mindig látom őket, mindenhol, ahogy rám, sőt belém szegezik a tekintetüket. Mintha csak maga az ördög lenne, esküszöm. Megátkoztak engem, kisasszony. Mary most ismét zokogni kezdett, ezúttal halkabban, és Regina remélte, talán még többet is fog mondani, de nem tudta rávenni magát, hogy további szenvedést okozzon a szerencsétlen teremtésnek. - Nyugodj meg, Mary. Nem vagy megátkozva. - Regina letörölte a könnyeket Mary arcáról. - De talán tarthatnál egy kis pihenőt. Van valamilyen rokonod, akinél ellakhatnál? Itt tudunk téged nélkülözni néhány napig, és a pihenés jót tenne neked.


49

- Ó, igen, kisasszony, azt hiszem, Harold bátyám befogadna. A Gables Heath-i gazdaságban dolgozik. - Az sir Milner birtoka, ugye? - Mary bólintott. - Remek, akkor ezt elintézem neked. Most pedig menj, és öltözz fel. - Igen, kisasszony. Köszönöm, kisasszony. - Azzal Mary eltűnt. Mikor egyedül maradt a kis előszobában, Regina érezte, hogy könnyek folynak az arcán. Eddig még nem is sírt: most az első könnyek, mint kristálygyöngyök peregtek a bőrén, aztán elsöprő erejű zokogás tört fel belőle, és egész teste rázkódott a sírástól. Anyja képe jelent meg előtte megdöbbentő részletességei, ahogy ott feküdt, testén valamilyen ördögi művészet vagy ősi kínzóeszköz nyomaival: fehér, vértelen bőre, mely szinte világított a holdfényben, és a megszáradt vérfolt a szája szegletében. Regina földre rogyott, arcát elárasztották a könnyek, mellkasa hullámzott, miközben levegőért kapkodott. Aztán egy új kép jelent meg, a következő napról - tényleg csak tegnap történt volna? -, abban a szobában, amit a bezárt ablaktáblák és összehúzott függönyök sötét kriptává változtattak. A gyász pillanatában hirtelen, most először, kitisztult előtte a kép. Anyja ajkai szétnyíltak, s a halovány gyertyafényben agyarszerű fogak villantak elő a szájából. De amikor Regina közelebb ért, az anyját teljesen természetes pózban találta, békésen, enyhén kipirulva. Szája élénkvörös volt, s ez meghazudtolni látszott reggeli sápadtságát. És mi ez az egész zagyvaság a beavatásról? Sötét titok előérzete nyomasztotta Reginát, valami, amit a hosszú évek alatt sem tudott meg az anyjáról. Olyan titok, melyet csak a halál tudott leleplezni. Mary is látta a jeleket, és alig bírta elviselni a látvány utóhatásait. Regina eltűnődött, ő képes lesz-e rá? A bánat ismét Reginába hasított, fájdalom és harag hullámzott bensejében. A kábultság helyét gyötrelem vette át. Mégis csak az anyjáról volt szó, a nőről, aki felnevelte, és aki úgy szerette őt, mint senki más. Míg mások hűvösen és távolságtartón viselkedtek, az anyja mindig forró szeretettel és kedvességgel fordult felé. Mások PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

50

kicsinyesek voltak és jelentéktelenek: az anyja bölcs és gondoskodó. Vajon milyen hátborzongató titkot rejtegetett anyja egyszerű szabású ruháinak, és figyelmes mosolyának leple alatt? Ki is volt Emma Blake valójában? NEGYEDIK FEJEZET A lény, akit Victoria Ash néven ismertek, belépett, vagy inkább besiklott az éjszakai londoni vonat étkezőkocsijába. Az egész kocsi zötyögött és ide-oda himbálódzott a sín egyenetlenségei következtében, de ez a nőt egyáltalán nem zavarta. A minden körülmények közötti kecsesség nem jelentett problémát Victoriának, mióta kilehelte utolsó lélegzetét. Az étkezőkocsinak ebben a késői órában már rég be kellett volna zárnia. A vonat délután indult Londonból, először a tengerpart irányába haladt, ott északra fordult, Durham felé, hogy onnan Newcastle-upon-Tyne-on át Skóciába menjen majd tovább. Az indulás időpontjában Victoria elővigyázatosan egy hatalmas faládában húzta meg magát, ott aludta a külvilágról mit sem tudva mély, álomtalan álmát, mely nap, mint nap erőt vett rajta. A faláda és a gondos belső tömítés megóvták alabástromfehér húsát a napsugaraktól, melyek kellemetlen hatással voltak rá, akárcsak minden fajtájabelire. A nő néha, egy-egy romantikusabb pillanatában azt hangoztatta, mennyire hiányzik neki a napsugár gyengéd érintése, mely meztelen borét melengette, amikor Aquitánia egy forró júniusi vagy júliusi napján a réten heverészett. Az igazat megvallva nem volt benne biztos, hogy egyáltalán emlékszik-e erre az érzésre. S ami még rosszabb, már arra sem emlékezett, mikor is felejtette el. Úgy tűnt, három férfi a felelős azért, hogy az étkezőkocsi még mindig nyitva, szokott nyitvatartási ideje ellenére. A fáradt képű pincér, az egyetlen, aki még szolgálatban volt, felszolgált egy újabb PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

51

kör sherryt, és nagy erőfeszítéseket tett, hogy leplezze kimerültségét. A vendégek - három fiatal huszár, amennyire pödört bajuszuk és egyenruhájuk alapján meg lehetett ítélni -, kártyáztak (kaszinó - vonta le a következtetést a nő a gyors játéktempóból), és a régi szép idők történeteivel szórakoztatták egymást. Victoria a kocsi elülső részében, az árnyékban állt, és figyelte őket. Úgy tűnik, mások érdeklődését is felkeltették a Durham megyei események - olyanokét, akik még katonákat is felfogadtak. * - Házasság, hmmm, Seward? - Easton felemelte a pohár sherryt, amit a pincér végre kihozott, és bajtársa egészségére felhajtotta. - A nemes hölgyre - mit is mondtál, hogy hívják? - Reginának. - Seward elnevette magát barátja feledékenységén. Az ital hatására Easton mindig hangos, vidám bohóccá változott. Szinte hihetetlen, hogy ez a kurjongató, vigyorgó szeszkazán micsoda kegyetlenségre, ugyanakkor igazi hősiességre volt képes a csatatéren. -Vagyis lady Regina. Lord Blake lánya, ugye? - Ne is törődj Eastonnal - szólt közbe Pool. Pool hadnagy vékonyabb és sötétebb bőrű volt, mint az a hangos fajankó Easton, és már évek óta Seward közeli barátja. Együtt szolgáltak Egyiptomban, lord Blake alatt. - Csak irigykedik. - Hahh! - kiáltott fel Easton. - A feleség csak béklyó, amire nekem semmi szükségem. Csak arra képesek, hogy ide-oda cipeljék az embert, meg néhány évente lebabázzanak. Köszönöm, ebből én nem kérek! - Nem mindenki olyan szerencsés - felelte Seward -, hogy egy szenilis márki másodszülöttje legyen, akinek eltussolják minden meggondolatlan cselekedetét, és annak következményeit. Vagyunk néhányan, akik arra kényszerülünk, hogy saját magunk számára teremtsük meg a jólétet.


52

- És nem mindenkit elégít ki a tény - csatlakozott Pool is -, hogy Whitechapeltől Calcuttáig minden bordély gyönyöreit ismeri. - Ugyan! - üvöltött Easton. - Minden mayfairi ladynél többre becsülök egy szaftos kis lotyót. - Úgy tűnik - mondta Seward -, még nem találkoztál a megfelelő hölgyekkel. * Victoria előrelépett, felerősítette érzékeit, és minden részletre kiterjedően megfigyelte a három férfit. Szóval ez itt a Blake lány vőlegénye: magas és jóképű, az angol férfiak unalmas módján. Volt a férfiban valami erő, valami bírvágy, ami egy hajszállal a többi jól nevelt, de gyalázatosan viselkedő angol arisztokrata fölé emelte. A másik kettő, Easton és Pool, már jobban megfelelt Victoria bizarr ízlésének. Easton - barátai véleménye alapján a testi örömök szakértője - robusztus alkattal bírt, szíve pedig túl szaporán vert, s ettől arca állandóan vöröses színben játszott. Vörös bajusza és pofaszakálla még jobban kiemelték barbár hajlamait, durva természetét. Egy igazi, modern időkbe csöppent viking. Ami Poolt illeti, ő alacsonyabb volt mindkét bajtársánál, leginkább az ő alkata felelt meg a lovaskatonai elvárásoknak. Egy jól látható sebhely húzódott végig az arcán és a nyakán; a szőrtelen csík szinte világított fekete szakállában és sötét bőrén. Bőrszíne olasz vagy talán spanyol eredetről árulkodott, feltehetőleg anyai ágról, ha egyszer Poolnak hívták. Lehet, hogy az apja külföldi nőt vett el, vagy csak egyszerűen egy bevándorló cselédlánnyal múlatta az idejét, de volt benne annyi jóérzés, hogy állja a gyermek nevelésének költségeit? Az arisztokraták gyakran cselekedtek így már amennyiben a fattyú fiúnak született. - Csatlakozhatok, uraim? A három férfi Victoria megelégedésére kellőképpen meglepődött a kis belépőjétől, s bár a döbbenet gyorsan átadta a helyét az


53

epekedésnek, Victoria élvezte a hatást, akár egy ínyenc, mikor új ételt kóstol. Az óriás Easton megeresztett egy sóvár vigyort, amit Victoria már annyira unt. Gondolatait minden valószínűség szerint megbéklyózta a vágy, hogy leteperje a váratlanul érkezett nőstényt. Egyetlen reakciója az volt, hogy kicsit előrecsúszott a székén, nehogy duzzadó férfiassága hely hiányában kényelmetlenül érezze magát. Jellemző. Victoria elvetette Eastont mint lehetőséget. - Hát persze, kisasszony. - Seward, a nősülés előtt álló fiatal hadnagy olyan illedelmesen válaszolt, hogy az ellentmondani látszott mohóságának. Félig felemelkedett ültéből, hogy üdvözölje a ladyt, majd idegesen körbepillantott. Kezével a székébe kapaszkodott, mivel a vonat még mindig ide-oda zötykölődött az éjszakában, és tekintete nyugtalanul pásztázta a nőt. Nem mintha ártatlan kis kóristafiúnak tűnt volna, de látszott rajta, hogy veszélyt szimatol az éjszaka kellős közepén betoppant nőben - talán az eljegyzésére nézve tartja veszélyesnek? Vagy valamilyen titkos terv miatt? Félelme érdekes volt, és ezt a fajta érzelemhullámot Victoria kifejezetten kedvelte, de nem ma éjjel. - Egy negyedik játékos. Nagyszerű! - Pool, az alacsony balkézi gyermek könnyed mosollyal pillantott fel a nőre, és máris osztani kezdte a kártyákat. - Akkor játsszunk whistet. Victoria Poollal szemben ült le, és bámulta a férfi hűvös nyugalmát. Természetesen látott érzelmeket az arcán - egy halandó sem tudta tökéletesen elrejteni az érzéseit egy olyan lény elől, amilyen Victoria volt -, de csak egészen felszíneseket. Ez az ember már eleget látott ahhoz, hogy egy éjszakai vonaton megjelenő ismeretlen nő miatt ne izgassa fel magát különösebben. Egyszerűen csak elfogadta a megváltozott körülményeket, és folytatta a játékot, mintha mi sem történt volna. A nő kézbe vette az első osztás lapjait, könnyedén megigazította őket, és figyelmét az alacsony férfira irányította. Jobban mondva a férfi figyelmét próbálta meg saját magára vonni. Az ereiben folyó fekete, jéghideg vér felforrósodott, és rákényszerítette a férfit, hogy PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

54

őt nézze. Az alakját, a szemét, a haját. Hát nem vagyok gyönyörű, Pool hadnagy? A hatás nem maradt el. Victoria érezte, hogy bámulat, vágy, sőt, hódolat ébred a férfiban. Pool pupillái kitágultak, és nyakán néhány kövér izzadságcsepp jelent meg. A keze enyhén reszketett. Ami igazán meglepő volt, hogy nem félt. A sóvárgás elérte, de nem jött izgalomba, és nem is rémült meg az érzéstől. Victoria érezte, hogy a férfi egyszerűen tudomásul vette a helyzetet, de nem különösebben törődött vele. Amikor Seward letette az első kártyát a nő jobbja mellé, az Poolra nézett, aki a játékban a partnere volt. A sebhely pontosan a nyaki véna mellett húzódott. Bármilyen sebesülés is volt, bizonyára erősen vérzett. Victoria érzete, hogy éles fogai megnyúltak vastag, nedves ajkai takarásában. Még ma éjjel meg fogja ízlelni azt a vért. ÖTÖDIK FEJEZET Aznap megjött Malcolm. A londoni vonattal indult, aztán bérelt egy kocsit durhami birtoktól délre, a shincliffe-i állomáson, végül Easton és Pool társaságában késő délután érkezett meg. Regina, amikor látta a férfit leszállni a hintóról, a huszárság díszegyenruhájában, igazi boldogságot érzett, napok óta először. A lány a nap nagy részét előkészületekkel töltötte, apjával együtt. Lord Blake beleegyezett lánya javaslatába, hogy Mary egy kis ideig a rokonához utazzon, de csak miután ő maga is négyszemközt beszélt a szerencsétlen nővel. Érdekeihez mérten talán túlságosan kíváncsi volt, Regina mégsem tudta megállni, hogy ki ne hallgassa a beszélgetést, mint ahogy hajnalban kihallgatta a Ducheskiket a szomszédos szobában lapulva. - Örülök neki, hogy a családjánál nyugalomra lel, Mary - mondta az apja, a pater familias gondoskodó hangján. - Nagy segítségünkre volt, és tudom, hogy drága hitvesem nagyon kedvelte magát. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

55

- Köszönöm, uram. Magam is nagyon kedveltem az úrnőt. - Mégis figyelmeztetnem kell - folytatta a férfi, és hangja hirtelen acélosan rideggé vált -, hogy az idejét ne fecsegéssel töltse. - Uram? - Eszem ágában sincs azt hallgatni, hogy a rossz nyelvek miféle hazugságokat hordanak össze szerte a megyében az én imádott Emmám haláláról. Remélem, értjük egymást. Az egyiptomi láz végül elvitte szegényt, és ennél többet soha nem fogunk tudni kideríteni. - Ezeknél a szavaknál az apja valószínűleg megragadta a cselédet, mert annak a rémülettől elakadt a lélegzete. - Semmi másról nem akarok hallani, Mary. Semmiről. - Igenis, uram. - Mary hangja elcsuklott az idegességtől és rettegéstől. - Természetesen. - Rendben, akkor most szedje össze a holmiját, Morris majd elviszi magát a családjához. Regina odébb surrant, mielőtt Mary bocsánatkérésekbe kezdett volna, és keresett egy nyugodt helyet, ahol gondolkozhat. Még két nap sem telt el édesanyja halála óta, és Regina máris úgy érezte, hogy életének szövete lassan, de biztosan széjjelfoszlik. A nap folyamán egyre több idegen szállta meg a házat, akik rokonoknak mondták magukat: még több Ducheski unokatestvér, és más, még különösebb nevű hozzátartozók. Legtöbbjük Durham és Newcastleupon-Tyne felől érkezett. Néhányan még mindig bűzlöttek a szénportól, igazolva, hogy érdekeltségeik a bányákhoz kötötték Őket, melyek az egész megyét behálózták. Saját szolgákat is hoztak, és délutánra már a ház teljes nyugati szárnyát elfoglalták. Minden valószínűség szerint azt a hálószobát is, ahol Emma Blake feküdt. De ami még ezeknek a feketébe öltözött sáskáknak az inváziójánál is rosszabb volt: Regina apja, akire a lány egész életében mint az erő mintaképére nézett fel, kezdett összeomlani a hazugságok és titkok szövevényében. Tudnia kellett a sebhelyekről, és arról is, mi okozhatta őket, de ezekről nem volt hajlandó beszélni a lányával. Regina megértette, hogy apja szeretné megóvni a felesége emlékét PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

56

minden szennyfolttól, de akárcsak a lány bátyjának döntése, hogy nem tér vissza Bernan House-ba, ez is olyan témának látszott, mely még inkább eltávolította egymástól apát és leányát. Tulajdonképpen James, Blake lordja szinte nem is beszélt Reginával azóta a rettenetes hajnal óta. Reginának volt egy olyan érzése, hogy az apja nagyon is tudatában van annak, milyen következetesen cselekszik az igazság ellenében, bár a lányának mindig azt mondta, semmit nem becsül többre ennél, és most nem mer a szemébe nézni, mert fél, hogy az vádlón nézne vissza rá. És mindezen túl ott volt még a lappangó gyanú, hogy talán az apja testét is borítják hasonló sebek és ábrák - a sejtelem befészkelte magát Regina agyába, s ez még tovább szélesítette a kettőjük közötti szakadékot. Így hát Regina jócskán megkönnyebbült, amikor meglátta Malcolm Seward hadnagyot. Bár csak egy csodálatos estét töltöttek kettesben, levelezésük menekvés volt Regina számára a szigorú angol életmódból, amiben az elmúlt évben része volt. Most, hogy a haláleset és az azt övező titkok összecsaptak a feje fölött, Reginának nagyobb szüksége volt a férfi társaságára, mint valaha, és a lány, nem törődve illemmel és jómodorral, rohanni kezdett. A férfi és társai pont akkor léptek be az előcsarnokba, amikor a lány leviharzott a lépcsőn, és egyenesen Sewardba ütközött, hogy rögtönzött ölelésben forrjanak össze. - Ó, Malcolm! Hála Istennek, hogy itt vagy. - Regina, kedvesem. - A férfi átölelve tartotta a lányt néhány másodpercig. - Csak most hallottam a szörnyű híreket. Mindenben a rendelkezésedre állok. Az előző évben, lord Blake első parlamenti idénye alatt a pletyka a „modern nő" nevet ragasztotta Reginára. Ő ezt bóknak vette, hiszen mindig is megvetette a nemét általában jellemző gyengeségeket. Seward is azt értékelte benne, azért tartotta értékesnek, mert őt nem kellett babusgatni és a széltől is óvni, és ez a tény erősen befolyásolta Regina érzéseit is a férfi iránt. S bár vágyott rá, hogy most az egyszer gyenge lehessen, úgy döntött, keményen fogja PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

57

tartani magát a férfi előtt. Egy lépést hátrált, úgy, hogy illendő távolságba kerüljön, de azért még érezhesse a férfi jelenlétét, és a férfi is az övét, majd lassan visszanyerte a lélegzetét. - Köszönöm, hadnagy. Apám és a magam nevében köszöntöm önt, és kellemes ünnepeket kívánok önnek a gyász ellenére, melyben, tudom, együtt érez velünk. - Regina tudta, hogy távolságtartása nagyon erőltetettnek tűnik, de észrevette, hogy ettől a másik két tiszt megnyugodott, és ez Malcolmot is megkönnyebbüléssel töltötte el. Ügy tűnik, a tettetés a katonai rend fontos része, határozta el a lány. - Szívem örvend, hogy ismét a közelemben tudhatom önt. - Megtisztel, lady Regina. - Seward elegánsan meghajolt, de Regina észrevette, hogy a férfi egy kis mosollyal válaszolt a színjátékára. Engedje meg, hogy bemutassam két kiváló bajtársamat, Easton hadnagyot és Pool hadnagyot, a tizenkettedik huszárezredből. - Milady - hajtott fejet a két katona tökéletes összhangban. Regina most nézte meg magának először a másik két férfit. Easton mintha eltúlzott karikatúrája lett volna a hetyke huszárnak: még Malcolmnál is magasabb volt, és vörös hajú. Bajuszát kackiásra pödörte, és a lány biztos volt benne, hogy mélykék szeme jónéhány grófkisasszony és gazdag örökösnő szívét megdobogtatta már. Pool inasabb volt és sötétebb bőrű, az arca pedig kifejezetten csinos, még sűrű szakálla és az arcán húzódó sebhely ellenére is. Pool finoman elmosolyodott, amikor elkapta a lány tekintetét; Reginát a férfi régi, dicsőbb korok kalózaira emlékeztette. - Poollal gyermekként egy osztályba jártam, és együtt szolgáltunk az ön édesapja parancsnoksága alatt is. Eastont a közelmúltban nevezték ki az ezredünkbe, de máris sokszorosan bizonyította rátermettségét. Mindkettőjüknek többel tartozom, mint amit valaha is vissza tudnék fizetni, különösen a legutóbbi szudáni csata óta. - Megsebesült, Malcolm? - Regina mindent elkövetett, hogy naprakész információi legyenek az egyiptomi helyzetről és apja régi ezredéről; néha még maga lord Blake is tájékoztatta lányát a


58

fejleményekről. Regina tudta, hogy a birodalom katonai erő és kereskedelem segítségével tartja fönn magát. - Nem, illetve nem súlyosan. Persze azért átéltünk néhány kellemetlen percet, de Pool hadnagynak sikerült kikerülnie a lázadókat, akik megpróbáltak minket elvágni az erősítéstől. Végül minden úgy történt, ahogy történnie kellett. - Ezt örömmel hallom, fiam - hallatszott lord Blake hangja a főlépcső tetejéről. Reginát felvillanyozta apja hangjában a tónus, melyet még tiszt korában használt, s ami olyan erőt sugárzott magából, amit az elmúlt, rémes napok és éjszakák során Regina egyszer sem hallott. - Ezredes! - Mindhárom hadnagy vigyázzba vágta magát, de Regina látta, hogy Malcolm arcán ismét mosoly bujkál. Ő volt apja legbizalmasabb embere Egyiptomban, s a mostani viszontlátás sokkal inkább volt két barát, mint parancsnok és beosztott találkozása. - Örvendek, sir. Ettől kezdve a nap örömteli találkozásokkal, őszinte részvétnyilvánításokkal, és hosszú beszélgetésekkel telt Egyiptomról és más gyarmatokról. Sokáig tárgyalták a szuezi csatorna ügyét, amit nem olyan régen semleges területté nyilvánítottak minden nemzet hajói számára; megvitatták, hogy ez milyen hatással lehet a kereskedelemre, és a francia kapcsolatokra. Sir Evelyn Baring, őfelsége, a királynő egyiptomi főkonzulja tovább növelte politikai befolyását, s már arról beszéltek, hogy főrendi sorba léptetik. Az, hogy ki lesz az idős Taufík khedive utódja, még kérdéses volt - de akárki is lesz az, Baringnak fog engedelmességgel tartozni. Pool és Easton néha-néha beleszóltak ugyan a beszélgetésbe, de főleg Seward, lord Blake és Regina vitték a szót, mint korábban, Kairóban is. Amennyiben a társaság új tagjait az tartotta vissza a véleménynyilvánítástól, hogy egy nő is részt vesz ezeknek a férfiakra tartozó ügyeknek a megvitatásában, ezt nem hozták a többiek tudomására. Regina szerette volna azt hinni, hogy az ő lehengerlő személyisége okozta, hogy a két tiszt olyan PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

59

tartózkodóan viselkedett, de tudta, hogy valószínűleg csak azért nem beszélnek sokat, mert minden ügyben a feljebbvalójukéhoz akarták igazítani a véleményüket. Seward néhányszor megpróbálta szomorúbb kérdések felé terelni a beszélgetést. Mi történt végül lady Blake-kel? Milyen előkészületeket tettek eddig? Kik voltak a látogatók, akiket megérkezésükkor látott? Lord Blake mind elől kitért. Adott ugyan egy-két felszínes választ, de minduntalan visszatért a politikai, gazdasági, katonai ügyekhez. A Ducheski rokonok távol maradtak. Továbbra is belakták a nyugati szárnyat, ez már szinte kizárólagos kiváltságukká vált, s bár néhány idegen szolga a szalon közelében jött-ment, ahol lord Blake és vendégei társalogtak, sem Eleanor, sem Thomas, sem Gareth nem bukkant elő. Szerencsére, gondolta Regina. HATODIK FEJEZET Azon az éjjelen még mindig nem jött Regina szemére álom. Ezúttal nem hátborzongató rokonainak kísértetei, vagy Mary képzelgésének fekete szemei tartották távol Morpheus karjaitól, hanem a szomszédos vendégszobák egyikében alvó férfi álomképe. Regina lehunyta a szemét, és ábrándozásának emlékei visszatértek. Érezte maga körül a férfi karjait, és beszívta bőrének parfümös illatát. Megremegett a gyönyörtől, amit a férfi kezének érintése okozott, mely durva volt, mégis gyengéd, az arcát simogatta, miközben ajka lassan a lány ajkára tapadt. Az illendőség követeléseit gyorsan elhallgattata az elképzelt gyönyörök ígérete, főleg, hogy Regina napjai a valóságban olyan sötétek és zordak voltak. Boldogan fogadta elképzelt Malcolmja kényeztetéseit, érezte, hogy keze végigsimítja a nyakát, a karját, a lábait. Regina nem aludt, de mintha álomban lett volna, érezte, hogy forróság önti el, és megremegett a tiltott gyönyöröktől. Minden bánatát és rettegését elfeledtették vele a férfi csókjai, s a PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

60

lángolóan szenvedélyes csókok, melyekkel a lány viszonozta azokat. - Malcolm... - Regina felnyögött, miközben azt képzelte, hogy a férfi keze ismét felfedezőútra indul a testén. Saját kezével helyettesítve odaképzelt partnere kezét, a combja fölé húzta hálóingét, szabaddá téve ágyékát. A férfi, vagy talán ő maga, tovább húzta a muszlin ruhadarabot, át a fején, míg az levedlett bőrként hullott a földre. Regina visszafeküdt az ágyra, a férfi álomkezével végigfutott a hasán, majd tenyerébe fogta a melleit, óvatosan és gyengéden; a ház hűvös levegőjétől mindketten megborzongtak. A lány hátrafeszítette a fejét, miközben keze a combjai közé vándorolt, olyan volt, mint egy kéjsóvár ringyó, mint egy pogány nőstényördög, mint... az anyja. Regina megmerevedett, ahogy eszébe jutott anyja meztelen teste, amint ott feküdt az ágyon, a kívánás végső, gyötrelmes pózában, testén a titokzatos, rózsaszín forradásokkal, melyek hosszú évek züllöttségéről tanúskodtak. A lánynak hirtelen eszébe jutott Mary zavart habogása arról, hogy Emma Blake is vonaglott, akárcsak ő az imént, és hirtelen jéghideg rettenet fogta el. A karja lúdbőrzött, és érezte, hogy a homloka izzadságtól gyöngyözik. Megremegett, oldalra fordulva összekucorodott, hullámokban vett erőt rajta a sírás. A bánat, amit érzett, teljes lényét elborította. Kopogás. Szégyentől és a félelemtől hajtva, hogy talán az apja az, Regina az ajtóhoz rohant, és ellenőrizte, hogy be van-e zárva. - Ki az? - kérdezte a faajtón keresztül, és minden erejét összeszedte, hogy hangja ne tűnjön hisztérikusnak, de sikertelenül. - Drágám, én vagyok. - Malcolm hangjának hallatára Regina testén remegés futott végig. Vajon mit gondolna róla a férfi, ha most belépne, és meztelenül, kipirulva találná őt? Mit tenne? A lányban a zavarodottság küzdött a tiltott gyönyör ígéretével. - Engedj be! szólt a férfi. - Nem... apa nem engedné. - Hangos suttogása áthallatszott a faajtó túloldalára; Regina egy hallható kattanás kíséretében elfordította a PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

61

zárat. - Már így is... épp elég gondja van szegénynek. - Kedvesem, az apád alszik. Látnom kell téged. - Ne itt, Malcolm. Akkor biztosan felébred. - Akkor hát hol? Regina biztos rejtekhely után kutatott az emlékezetében. Morrisnak már vissza kellett volna érnie Gables Heath-ből, ahová Maryt vitte - valószínűleg az apja megkérte, hogy aznap este maradjon a szerencsétlen nővel, csak aztán jöjjön vissza. - A kocsiszínben. Ott nem lesz senki. Találkozzunk a kocsiszínben negyedóra múlva. Siess, mielőtt apám felébredne. Regina hallotta, hogy a férfi búcsút vesz és távozik, a köszönés azonban csak mormogásnak hallatszott az ajtón keresztül; aztán már csak a siető léptek neszét hallotta. A lány visszafutott az ágyhoz, visszavette a hálóingét, köntöst öltött, és belebújt egy papucsba. Minden tőle telhetőt megtett, hogy eltüntesse magáról a hánykolódás és az álom nyomait: kapkodva megfésülte a haját, az arcát pedig megütögette egy mosdókesztyűvel a mosdótál fölött. Haját azzal a szalaggal kötötte össze, amit Malcolmtól kapott aznap este, a Nílus partjánál, aztán megcsipkedte egy kicsit az arcát, hogy némi színt adjon neki. E kicsinyes női praktikák átmenetileg lekötötték Regina figyelmét, de a lány pontosan érezte, hogy valóságos katlan izzik a bensejében. A vágy, melynek nem is olyan rég teljesen átadta magát, most megint erőt vett rajta, és forróság öntötte el a testét. Reginának nagy erőfeszítésébe került, hogy ne rohanjon végig a folyosón, le a lépcsőkön - csak halkan, nehogy felébreszd apát'. * Gareth Ducheski az árnyékból figyelte Regina Blake-et. Mozdulatlanul állt az emeleti szalon egyik sötét sarkában, nem egészen húszlépésnyi távolságra a fiatal lány hálószobájának ajtajától, s érdeklődve hallgatta a lány szeretőjének címzett suttogását. Az angol nemzet leghitványabbja közvetlenül Gareth előtt haladt el, anélkül, hogy észrevette volna, a hadnagyot ugyanis PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

62

túlságosan lekötötték az ágyékában forró indulatok. Gareth gyűlölte ennek az embernek a szagát, annyira bűzlött az önhittségtől és a mohó vágytól minden iránt, amivel szerinte a világ tartozik neki. Egy fattyú, ha nem tévedett, vagy egy szegény álarisztokrata utolsó porontya, akinek épp csak sikerült összekaparni azt a tizenkétezer fontot, ami a lovassági kinevezéshez kellett. Szánalmas. Gareth csak abban bízott, hogy őfelsége, a királynő hadseregében legalább megtanították küzdeni ezt a tacskót, mert akkor talán talál némi élvezetet a megölésében. A lady a vékony fal mögött, melyhez Gareth támaszkodott, már sokkal több izgalmat kínált. Jól emlékezett a szalonbeli székbe ivódott illatára. Az illat volt az, ami ma este idevonzotta őt, és a vadászösztöne, mely megsúgta neki, hogy a lány már érett a szedésre. És milyen igaza volt! Nem egészen fél órával ezelőtt érkezett meg, a forró vér ínycsiklandó illatára, vérrel megtelő, édes kis szervek illatára. Kitűnő hallásának hála tanúja volt a lány sóhajtásainak és remegéseinek, amint azt elöntötte a forróság, ahogy a tiltott gondolatok úrrá lettek érzékein. Gareth hallotta a tűzforró bőrön sikló szövet hangját, tenyerek simogatását a remegő húson, hallotta, ahogy a lány levegő után kapkod, elmerülve gyönyörteli felfedezéseiben. Épp csak néhány pillanat választotta el Garethet attól, hogy terve következő szakaszába lépjen - és a nyalánkságot, ami rá várt, csipetnyi félelemmel fűszerezze, amikor is ez a csapott állú Seward hadnagy feljött a lépcsőn, saját titkos terveit dédelgetve. Gareth megvárta, amíg a szerelmesek suttogása elhal, Regina végre előjött szobájából, és elindult lefelé a lépcsőn, hogy találkozzon nevetséges udvarlójával. Most, hogy az ínyencfalat már szinte karnyújtásnyi távolságban volt, Gareth érezte, hogy lábai között az aszott kis szervmaradvány lassan, fájdalmasan megtelik élettel, de úgy döntött, még vár. Azok ketten a házon kívülre mentek, ahol nem kell tartaniuk a fürkésző tekintetektől - és ahol ő, Gareth nyugodtan elszórakozhat velük. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

63

Regina eltűnt a lépcsőfordulóban, Gareth pedig engedélyezett magának egy aprócska mosolyt. Ma este megízleli ezt a gyümölcsöt. Igen, még ma este. Regina odakint a lehetőségekhez képest ellenőrizte, hogy nem ébresztett-e fel senkit a házban, aztán téli köpönyegét szorosabbra húzta magán, és sietősen útnak indult a fagyos földön. Hideg téli éjszaka volt, a levegőben néhány ködfoszlány lebegett, de Regina csak forró vére zubogását érezte, miközben a sötétbe borult ösvényen Morris, a kocsis lakhelye felé haladt. A kocsiszínben egy lámpa sem égett, de amikor megpróbált bejutni a szerény lakrészbe, nyitva találta az ajtót, mely egyetlen hang nélkül kinyílt. Ahogy belépett, meglátta egy egészen halványra csavart olajlámpa fényét a sarokban, és a lámpa mellett Malcolm sziluettjét. A férfi óvatosan nagyobb lángra csavarta a lámpát, és a lány most már jól látta őt, könnyű öltözetben, amint egy kis kályhában élesztgette a tüzet. Gyönyörű volt. - Kedvesem! - kiáltott fel Regina, és a férfi karjaiba vetette magát. Most, hogy nem kellett törődniük az illendőséggel, mohón kutattak egymás ajkai után, és hosszú, szenvedélyes csókok sorozatában forrtak össze. Malcolm átölelte a lány, és még közelebb húzta magához, miközben a lány ajkai még jobban szétnyíltak, hogy helyet engedjenek a férfi nyelvének. Regina a férfi haját és arcát simogatta, boldogan fogadva a férfiból áradó meleget. A tudat, hogy a találkát apja bizonyára megtiltotta volna, minden egyes másodpercet még édesebbé varázsolt. Mikor végül kibontakoztak az első ölelésből, Morris sarokban álló, egyszerű ágyára zuhantak. Malcolm a hátára feküdt, Regina pedig szorosan hozzábújt. A lányt már az is örömmel töltötte el, hogy egyszerűen kedvese közelében lehet, de érezte, hogy az elfojtott vágy újra ébredezni kezd benne. - Hiányoztál, Regina, el sem tudod képzelni, mennyire. - Egy ilyen vallomás, egy olyan nagyvilági férfi szájából, mint Malcolm, meglepően, ugyanakkor biztatóan is hangzott, annál is inkább, mert a lány maga is így érzett. Más volt az érzelmeket olvasni a PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

64

levelekben, és megint más volt őket egyenesen a férfi szájából hallani. Regina mindennél jobban szerette őt ezért az őszinteségért, s azért a belátásért, hogy ő, Regina nem dőlne be ócska tettetésnek. - A szudáni ütközet rettenetesen kemény volt. Rengeteg vér folyt... -Csitt, szerelmem. - Regina ujjbegyét a férfi ajkára tette, és úgy fordult, hogy lássa az arcát. - A lényeg, hogy most itt vagy. A férfi elmosolyodott. - Igen, hát persze. Bocsáss meg, drágám, néha olyan ostoba fajankó tudok lenni, még ilyen számodra nehéz időkben is a saját problémáimmal terhelnélek. Lady Blake az egyik legjóságosabb ember volt, akit valaha ismertem, mindig nagyon kedvesen bánt velem, és mindenki mással Kairóban. Én... nagyon sajnálom, ami történt. - Köszönöm. - Regina fejét a férfi mellkasára hajtotta, és hosszú percekig a szívdobogását figyelte. A beszéd most felesleges volt. Regina csak Malcolm biztonságot nyújtó közelségére vágyott, egy olyan ember társaságára, akiről tudta, hogy megérti őt. Úgy tűnt, Malcolm is feleslegesnek érezte a beszédet, mert hosszasan hallgatott. Végül Regina törte meg a jóleső csendet. - Bárcsak mégis összeházasodhatnánk, Malcolm! - Össze fogunk, szerelmem - felelte a férfi. - Csak később, mint reméltük. Nem lenne szerencsés, ha egy ilyen örömteli eseményt a szeretett Emma Blake gyászideje alatt tartanánk. Várnunk kell. - Tudom, de a várakozás most mindennél nagyobb kínt jelent nekem, Malcolm. Apám teljesen magába fordult, a ház pedig hemzseg a rokonoktól, akik épp anynyi-ra mogorvák, mint amennyire idegenek. Úgy érzem, szép lassan megőrülök itt. - A rokonaidért nem tudok kezességet vállalni, drágám, de azt tudom, hogy az édesapád jó ember, és erősen tartja magát. Hamarosan túlteszi magát a történteken, akárcsak te, ebben egészen biztos vagyok. Én pedig a közeledben leszek, szerelmem, mert londoni kinevezés vár rám a közeljövőben.


65

- Igazán? Hogyan? Azt hittem, Egyiptomban maradsz, vagy Indiába küldenek... - Hohó! - vágott közbe a férfi. - Látom, édesapádnak eljárt a szája. Igen, szóba került India is, de sok barátom van különböző ezredekben, akik tudomásomra hozták, hogy ha szükséges, közelebbi kinevezést is kaphatok. S amikor megláttalak, édesem, tudtam, hogy szükséged van rám. - Micsoda boldogság! - Regina nem várta meg a férfi ölelését, ő maga kezdeményezett, ajkával újra szerelme ajkát keresve. Érezte, hogy a másik egy pillanatra meglepődik, de aztán viszonozza a csókot. Reginát olyan érzés töltötte el, mintha az elővigyázatosság gátjai összeomla-nának benne, akár roskatag falak az árvíz erejétől. Testével takaróként simult a férfi testére, s olyan közel bújt hozzá, amennyire csak ruhában lehetett. Érezte, hogy Malcolm szíve őrülten ver, és egész teste követi az ő testének mozgását. Ennyi meghittség és ilyen közelség nem volt jellemző egy illedelmes fiatal hölgy viselkedésére, Regina pedig még csak ködös ábrándjaiban került ilyen közel egy férfihoz, de a tapasztalat hiányát ösztöne pótolta. Combját a férfi rekeszizmához préselte, érezte, hogy valami megkeményedik, a férfi combjai pedig önkéntelenül megmozdultak, hogy helyet adjanak duzzadó férfiasságának. Regina még többet akart, s csókolgatni kezdte szeretője nyakán a sós ízű, borostás bőrt. Malcolm halkan felnyögött, végigsimította a lány hátát, oldalát, egészen le a combjáig, a fenekéig. Regina Malcolm mellkasánál elkezdte gombolni a férfi állig begombolt zubbonyát. Malcolm feltűrte a lány köntösét és hálóruhájának szoknyarészét, hogy végre érezze meztelen bőre érintését. Regina körül hirtelen megszűnt létezni a világ, enyhén hátrafeszítette a testét, és homorította a hátát, hogy a férfi ujjai még jobban érezhessék húsa puhaságát. Végre Malcolm gallérja is engedett, és Regina mohón vetette magát a férfi izmos, szőrös mellkasára. Csókokkal borította a kulcscsontja menti sávot, és élvezettel ízlelgette a szegycsont fölötti enyhe bemélyedést. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

66

Nyelvével egy pillanatra fémes ízt érzett, amikor futólag érintette ajkával a Malcolm nyakában függő, bikafej formájú medált; a lány kiköpte, de figyelmét nem kötötte le a tárgy. A férfi keze a lány combjai között kalandozott, Regina levegő után kapkodott, és a vér olyan zajosan áramlott ereiben, hogy nem hallotta saját gyönyörteli kiáltását sem. Ettől Malcolm izzó vágya is eltörölt minden gátlást, és mielőtt a lány megmoccanhatott volna, a hátára fordította, és fölébe kerekedett. Regina feje a kocsis szállásának falához nyomódott, szoknyája a derekáig fel volt tűrve. Combjaival átölelte a férfit, és megpróbálta még szorosabban magához húzni. A nadrágon át is érezte, hogy Malcolm ágaskodó férfiassága az ágyékához nyomódik, és Regina torkából fájdalmas, egyszersmind kéjes sikoltás tört elő. A férfi a nyakánál kezdve széthúzta a lány köntösét, majd a hálóingét is, durván megragadta a melleit, és tébolyultan nyaltaharapta a meztelen húst. Regina őrjöngött a vágytól, úgy érezte, mindjárt felrobban. Ekkor, ahelyett hogy Malcolm ismét magához szorította volna, lejjebb rántotta szeretőjét, és fölé tornyosult, mint egy ragadozó, aki türelmetlenül várja, hogy csillapíthassa éhségét. Abban a pillanatban Regina semmi másra nem vágyott jobban, mint hogy a prédája lehessen, s mikor érezte a másik vad harapásait a nyakán, ágyékát még jobban a férfi ágyékához szorította, és oldalra fordította a fejét, átadva magát a harapásoknak. Regina a kocsiszín nyitott ajtajában egy alak körvonalait pillantotta meg. * Victoria Ash kocsija, amit nem messze a durhami állomástól bérelt, egyenletesen haladt a Bernan Lane-en. A kocsis - egy mulatt óriás, aki a Cedric névre hallgatott - a Theresa nevű cseléddel együtt Londonból jött az úrnővel, és most ébren figyelte a kocsit húzó két lovat, miközben egyre mélyebben hatoltak a sötétségbe. Hála istennek holdfény világította meg a tájat, de Bernan House-ban PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

67

nem voltak gázlámpák, hogy eloszlassák a sötétséget, és Cedric egyébként is érezte, hogy érzékei eltompulnak a metsző téli hidegben. A kocsi két alig látható szilfasor között haladt a koromfekete éjszakában. A kocsis csak remélni tudta, hogy az úton nem lesz egy váratlan kanyar sem, különben könnyen azon kaphatja magát, hogy ki kell emelnie a hintót a northumberlandi trágyából. Ha vonzotta volna a vidéki élet, Cedric inkább Jamaicát választotta volna. - Elég lesz, Cedric. - Miss Ash hangja könnyedén elérte a férfi fülét, bár a lovak patái hangosan kopogtak, fagyott kavics ropogott a hintó acélabroncsos kerekei alatt, ráadásul az utasfülkét vastag fakeret választotta el a baktól. Cedric gyanította, hogy semmi sem akadályozhatná meg, hogy meghallja úrnője hangját, és feltevése helyes volt. Ami azt illeti, Victoria valójában meg sem szólalt, csak ajkával formálta a szolgájának szánt üzenetet. Állandóan érezte a férfi jelenlétét, és a feltétel nélküli ragaszkodást, amit a férfi iránta érzett. A kocsi lassított, és megállt. - Várjon itt! - szólt a nő, ezúttal hangosan, miután kiszállt a kocsiból. - Ha hajnalig nem térnék vissza, hajtson a házhoz. - Igenis, kisasszony. Victoria nem pazarolta az idejét arra, hogy visszatekintsen. Gyalogosan tette meg a pár száz yardot, ami még hátra volt a ház kertjéig, meg a környező istállókig, kocsiszínekig, és egyéb melléképületekig. Teljesen biztos volt benne, hogy Cedric addig fog ott ülni, mint aki karót nyelt, amíg nem szólítja, vagy amíg keleten meg nem jelennek az első napsugarak. Victoria csak néhány órája itatta meg saját felvágott csuklójából, úgyhogy a kötelék, amivel magához bilincselte a mulattot, most volt a legszorosabb. Továbbá azért sem vesztegette az idejét a hátrafordulással, mert az út végén valami érdekesre figyelt fel. Gareth élvezte a vadászatot, főleg vidéken. London fasorai és mellékutcái, no meg azok az emberek, akik senkinek nem hiányoztak, kínáltak némi lehetőséget a vadászatra, de sajnos az PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

68

esetleges hívatlan szemtanúk és egyéb hasonló kellemetlenségek korlátozták a lehetőségeit. Még egy limehouse-i kurva is felkelthette időnként egy kíváncsi és ostoba arrajáró figyelmét, s ebben az esetben máris két tetemtől kellett megszabadulnia. Garethnek általában véve semmi kifogása nem volt egy második trófea ellen, de ilyenkor az ember könnyen elveszthette az irányítást az események alakulása fölött, s hamarosan azon kapta magát, hogy nem gyilkol, hanem egyenesen vérfürdőt rendez. De a vidék, az teljesen más volt. Itt hagyhatta, hogy a zsákmány meneküljön, sikoltozzon, vagy akár kegyelemért esedezzen. Az édes kis Regina máris elindult a kocsiszín felé, amit csak néhány halálos csöndbe merült szántó és rét vett körül. Az a piperkőc hadnagy pedig nem fog gondot jelenteni, sőt, csak még izgalmasabbá teszi majd az estét a kívántos lányka számára. Gareth biztonságos távolságból követte Reginát, s közben gondolatban eljátszott a lehetőségekkel. Mondjuk kitéphetné Seward satnya szívét, és a kislány orra alá dughatná. Ez a trükk két évvel ezelőtt már nagyon jól bevált annál a walesi párocskánál, Brixtonban. Talán még az is beleférne, bár ebben nem volt biztos, hogy felfalja a szerencsétlen huszár szívét, mielőtt lady Reginára kerülne a sor. Ez valóban új színt vinne a játékba! Gareth halkan szitkozódott, amikor észrevette, hogy a préda már be is ment a kocsiszínbe. Annyira magával ragadta a képzelete, hogy a valóságban megfeledkezett arról, mit is kell tennie. Szinte hallotta, ahogy Eleanor néni reszelős hangján lehordja. A cselekvésre koncentrálj, mondaná, ne álomképekre! Sietve elindult a sötétbe borult kocsiszín felé... hogy néhány lépés után megállítsa egy vállába markoló kéz. - Bocsásson meg - halottá egy nő dallamos hangját -, azt hiszem jobban tenné, ha békén hagyná őket. Mire a nő befejezte a mondókáját, Gareth már hátra is perdült, és úgy tervezte, azonnal lecsap, bárki is legyen az, aki félbeszakította. Ehelyett azon kapta magát, hogy egy igéző szépség szemébe bámul. Ez a vörös hajú nő, pompás ruhájával és vállkendőjével, PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

69

égővörös hullámokban aláomló hajával, ez volt az igazi zsákmány, nem a kis lady Regina. Mintha az egész teremtés hűvös porcelánból lenne. Ködösen, agya egyik távoli zugában, ahol a nő szépsége fölötti elragadtatás nem vette át teljesen az irányítást, Garethnek eszébe jutott, vajon hogyan került mögé olyan váratlanul a nő, de ez most nem tűnt annyira fontosnak. Nem, most csak az számított, hogy szagmintát vegyen az új prédáról. Gareth nagyot szippantott a levegőből, és kiélesítette vadászösztöneit, melyeket Welling mesternek köszönhetett. Hirtelen erős émelygést érzett. A nő illata édes volt, akár egy rózsaolajból készített fürdő, vagy egy méhviasz gyertya, de ebbe az édességbe hideg földszag vegyült. Olyan szag volt, ami a pusztulást juttatta eszébe: sírkövek meg a mocsár árasztottak ilyet, vagy a vérrel szeny-nyezett penge, akármilyen gondosan tisztították is meg. Ez a mester szaga volt, és minden, a mester belső köréhez tartozó, lélegzet nélkül létező, élettelen lény szaga, legyen bár tanítvány vagy főméltóság. Ez a nő - ez a lény -egy vámpír. És egy ismeretlen vámpír fenyegetést jelent a mesterre nézve. Ez a gondolat véget vetett Gareth bódultságának, amit a nő tekintete okozott: semmilyen vágy nem kerekedhetett a mestere iránti elkötelezettsége fölé. Elmosolyodott, egy gyors mozdulattal előkapta hosszú vadászkését, és előredöfött. Eltartott egy másodpercig, mire felfogta, hogy a nő már nincs ott. A pillanat tört része alatt, amíg a penge előrevágódott, a nő a férfi baljára került. Olyan gyorsan mozgott, hogy még Gareth emberfelettien kifinomult szervei is inkább egyik helyről a másikra rebbenő délibábnak érzékelték, mintsem valós, testtel rendelkező lénynek. Csak köpenyének halk suhogása, és néhány odébbrúgott kavics árulta el, hogy a nő nem pusztán anyagtalan jelenés. Gareth ütést érzett a jobb karján, és szúró fájdalmat a beleiben. Lenézett, és saját kését látta kiállni a hasából. -Jó éjt, fiacskám! - szólalt meg a vámpírnő, ezúttal több mint tízlépésnyi távolságból. - Későre jár. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

70

Gareth a földre rogyott. Saját vérének illatát érezte a levegőben. * Victoria érezte, hogy ínyéből kinyúlnak éles metszőfogai, és sóvárgott a vér íze után. A ghoul - minden valószínűség szerint a vidéket ellepő, belterjesen szaporodó degeneráltak egyikének a szolgája - életben marad, ha nem avatkozik közbe. Bőségesen ivott mestere vitae-jéből, s ez segíthet a fickónak begyógyítani a sebet, amit okozott neki, ha hagyja, hogy egy kicsit összeszedje magát. Semmibe nem kerülne felvágni az egyik artériáját, és nagyokat kortyolni a véréből: így a ghoult oda küldené, ahová való, egy sírgödör fenekére, ő maga pedig átmenetileg jóllakna. Milyen egyszerűen el lehetne intézni... Nem. A fickó egy fajtájabelinek szolgált, és a vámpírok rosszul viselték, ha jól idomított szolgáikat hidegvérrel lemészárolta valaki. Nem, ezzel csak saját magának okozna nehézséget, és viselnie kellene egy másik vámpír felbőszítésének kellemetlen következményeit. Hadd főjön csak a jelentéktelen kis ghoul a saját levében, neki jobb dolga is akad. Például hogy odamenjen a kocsiszínhez, ahol Emma Blake gyermeke rejtőzik. Victoria odament az istállók közelében álló elhagyatott épülethez, ezúttal kissé kimértebb tempóban, mint amit a ghoul látott tőle. Minden egyes lépés után jobban befogta érzékeivel a házat. A halk, suttogó párbeszédet könnyedén meghallotta, de az éjszakai levegő másfajta dolgokat is elárult a nőnek. Szenvedélyt. Vágyat. Félelmet. Az érzelmek kábító egyvelegként érték el Victoriát, aki élvezettel fogadta be őket. Amikor már csak néhány yardnyi távolságra volt a háztól, még jobban összpontosította a figyelmét. Az érzelmek, akár a hullámok, simogatón örvénylettek, s nagy hatást tettek Victoriára. A forró vér lassan keringeni kezdett jéghideg ereiben, örvénylőn, akárcsak a körülötte áradó érzelmek, melyek most még jobban felerősödtek. Victoria érezte, hogy a szeretők vágya elviselhetetlenné fokozódik, PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

71

és az illendőség gondosan felépített védőgátját elsöpörve tör utat magának. Belökte az ajtót - a szerelmeseket forró ölelkezés közepette találta. A pillanat összesűrűsödött, nagy hullámokban közelített Victoria felé, visszaverődött róla, s a fiatal szeretőket ismét magával sodorta az érzéki vágyak áradata. Közel tíz év óta először, Victoria mélyen, öntudatlanul levegőt vett. Erezte, hogy bőrét, mely általában hideg volt, mint a márvány, halvány pír lepi el, de ugyanabban a pillanatban libabőrös is lesz. Szórakozottan kioldozta vállkendőjét, és hagyta, hogy a földre essen; nem tudta levenni a szemét a gyönyörű, zabolátlan aktusról, ami a kicsiny szoba szemközti végében, az ágyon zajlott. A fiatal hadnagy, akit olyan természetes egyszerűséggel írt le a londoni vonaton, mintha átalakult volna a szépség jelenlétében, aki meztelen combjaival átölelte. Victoria kissé balra lépett, hogy jobban lássa a lány arcvonásait. Megint mély lélegzetet vett. Már Emma is ritka madárnak számított a maga idejében a londoni éjszakában, de a fiatal Regina egészen kivételes volt. Maga a tökéletesség. Nézz rám, formálta a szavakat némán Victoria. És Regina engedelmeskedett. Regina váratlan sikolya megtörte a varázsos pillanatot, amit kettőjük szenvedélye táplált, s Malcolm szinte azonnal felfogta, hogy meglátták őket. Gyorsan felpattant az ágyról, s hogy eltakarja meztelenségét, Reginára dobta a lepedőt, melyen feküdtek. Nem igazán tűnt tőle erényesebbnek, de jobb volt, mint a semmi. Regina úgy szorította magához a lepedőt, mintha az legalább is apácaruha volna. Malcolm nem keresgélt ruhát, inkább az ágy és az ajtó közé helyezkedett, hogy megvédhesse szerelmesét. Vajon hogy képes egy férfi kéjsóvár dúvadból egy pillanat alatt rendíthetetlen úriemberré változni? - töprengett Regina. - Ki van ott? - kérdezte a férfi. Az alakot alig lehetett kivenni az éjszaka sötétjében. - Lépjen elő! PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

72

Regina nem igazán látta, amikor az ismeretlen belépett, mert Malcolm pontosan közte és az ajtó között állt, ezért a férfi hirtelen elernyedő, egyszerre meglepetést és ámulatot kifejező testtartását próbálta megfejteni. Ami egy pillanattal ezelőtt még egy katona garde-á-vous-ja volt, most egy kisfiú döbbenetévé változott. A férfi egy lépést hátrált, és Regina az olajlámpa gyenge fényénél megpillantotta a világ legszebb teremtését, amint az lassan besétált a kocsiszínbe. A nő magasabb volt nála, mélyvörös hajáról ítélve ereiben ír vagy talán skót vér csörgedezhetett. Más nők szépségét talán tönkretehették volna a rőt fürtök, de nem az övét. Haja rövid volt, és tökéletesen keretezte finom, kifejező arcát. Hosszú ruhát viselt, amit még Regina anyja vagy inkább nagyanyja idejében hordtak a nők, de valahogy rajta a legkevésbé sem tűntek divatjamúltnak a hullámzó szoknyák, a szoros fűző és a mély nyakkivágás, mely melleit, ezt a két ragyogó, porcelánszínű félgömböt, szinte teljesen látni engedte. A nyakában fekete, talán smaragdszín stólát viselt, amit középen egy elefánt- vagy másféle csontból készült, egy fekete rózsa ábrájával díszített kámea fogott össze. De mindez csak keret volt a két igazi műremek, a nő szemei számára. Reginának úgy tetszett, hogy ezek kékeszölden ragyogó szemek magukba gyűjtötték a gyenge fényt, és százszorosan verték vissza. Regina úgy érezte, örökre el tudna merülni ebben a tekintetben. - Bocsássanak meg nekem - szólalt meg a nő hajlékony, dallamos hangon, ami Reginát az operaénekesekre emlékeztette -, de úgy tűnik, eltévedtem. Rettenetesen sajnálom, hogy megzavartam az álmukat. A gyönyörű idegennek tudnia kellett, még ha csak egy másodpercig látta is őket, hogy nem az álmukat zavarta meg. Bűntudat érzése nyilallt Reginába, de azonnal el is tűnt. Mi több, az izzó szenvedély, amit a titokzatos hölgy megérkezésének jeges szégyenkezéssé kellett volna változtatnia, ismét úrrá lett a fiatal nemeslányon. A vörös hajú nő egyenesen Reginára bámult, aki félmeztelenül feküdt a vékony, durva lepedő alatt, és a lány érezte, PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

73

hogy szíve sebesen kalapálni kezd. Regina feljebb húzta a jobb lábát, ami nagyrészt még mindig kilógott a takaró alól - élvezettel töltötte el a vászon súrlódó érintése a bőrén. A szemét pedig nem tudta levenni a másikról. - Bernan House-t keresem - mondta a titokzatos nő, anélkül hogy bármivel is elárulta volna: nagyon is tudja, milyen lángot lobbantott fel éppen. - Szeretném tiszteletemet tenni a házban. -Majd... majd én mutatom az utat - ajánlkozott Malcolm. - Ez igazán nagylelkű ajánlat öntől, sir. A nő most levette a tekintetét Regináról, és megnézte magának Malcolmot. A lány hirtelen megborzongott, amikor végre teljesen felfogta, milyen helyzetbe is került. Regina szokás szerint szavakkal, pontosabban kérdésekkel próbálta leplezni zavarát. - Ki... kicsoda ön, kisasszony? - Bocsásson meg modortalanságomért - mosolyodott el a nő. Victoria Ash vagyok. Az ön édesanyja jó barátom volt Londonban, így azonnal jöttem, amint tragikus halálhíréről értesültem. - Kérem, Miss Ash, kövessen. Malcolm megragadta a zubbonyát, kivezette a nőt, és elindult vele a ház felé, Regina pedig egyedül maradt. A lány már felöltözött, mire alábbhagyott a neheztelése, amiért a másik kettő magára hagyta, s mire felfogta, milyen következményekkel járhat, hogy ilyen félreérthetetlen helyzetben találták őt Malcolmmal. Ez az eset könnyen tönkreteheti őt, de Regina meglepő módon nem megalázottságot, hanem féltékenységet érzett. Mikor már a háznál járt, csak akkor döbbent rá, hogy épp annyira féltékeny Malcolmra, amiért elvette tőle miss Asht, mint amennyire miss Ashre féltékeny, amiért az elvette tőle a férfit. HETEDIK FEJEZET Regina aznap este mélyen aludt, de álmában is kísértette a tiltott örömök és a ragyogó szempár emléke. A reggeli napfényben álmai PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

74

gyorsan szertefoszlottak, ám még ekkor is érezte a megmagyarázhatatlan elragadtatást. A korábbi zűrzavaros napok és éjszakák után most, hogy az álom végre magával ragadta, nem is engedte el egyhamar. A lány sokkal később ébredt, mint egyébként szokott - már ebédidő is elmúlt. Felült az ágyában, és minden vér kifutott a fejéből, majdnem el is vesztette az eszméletét. Kezét végighúzta a nyakán, ahol furcsa, nyilalló fájdalmat érzett - bizonyára Malcolm előző esti elragadtatott harapásainak hatására -, ezért odabotorkált a tükörhöz, hogy megvizsgálja az árulkodó nyomokat. Legnagyobb meglepetésére nyakán a bőr szinte teljesen makulátlan volt - csak néhány apró foltocskát fedezett fel, ezeket pedig nem lesz nehéz titokban tartania gyászruhájának magas gallérja mögött. A reggeli pipere és öltözés, amiben most Mary helyett az Elizabeth nevű cseléd segítette, alkalmat adott Reginának, hogy teljesen lerázza magáról a múlt éjszaka makacs emlékfoszlányait. Tudta, hogy Malcolm iránt érzett szerelme igazi, nagy szerelem, és nem szégyenkezett különösebben azért, mert igaz szerelme szenvedélyeket keltett benne - de azért volt némi különbség a szenvedélyes érzések és a szenvedélyes cselekedetek között. Egy tiltott csók még rendben van - de hogy végül teljesen úgy viselkedjen, mint egy feslett whitechapeli leányzó? Ez most reggel alig tűnt hihetőnek. Pedig előző este minden olyan helyénvalónak tűnt, olyan egyértelműnek. Szó sem volt semmiféle döntésről, nem érezte, hogy választani kellett volna bűn vagy erény között, egyszerűen csak tette, amit az ösztönei és az érzelmei súgtak neki. Vajon, gondolta a lány, anya mit szólna ehhez? Elizabeth segített ráigazítani a fekete krinolint a fekete gyapjúruhára, amit a kisasszonya aznap reggelre, vagyis inkább délutánra választott. Miközben a cseléd öltöztette, Regina a tükörben nézte magát. Soha nem tartotta magát olyan lánynak, akit semmi más nem érdekel, csak hogy az ő ruhája legyen a legdivatosabb. Minthogy Egyiptomban nőtt fel, nem is tudott volna igazán lépést tartani a királyi udvar hóbortjaival, melyek a londoni PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

75

divatot diktálták; Regina mindenesetre örült, hogy a gyarmaton legalább ettől a kényszertől megmenekült. Persze nem gondolta azt, hogy csúnya lenne, de meg volt elégedve azzal, amivel a gondviselés ellátta, és nem akarta mindenféle cicomával fokozni a szépségét. Most mégis, ahogy a tükörbe nézett, és szemügyre vette magát a gyászhoz illő ruhában, melynek szabását mintha egyenesen úgy tervezték volna, hogy teste minden előnyös adottságát elleplezze, nem tudta megállni, hogy ne hasonlítsa össze a látottakat miss Ash előző esti kinézetével: a nő stílusos ruhájával, amit épp csak egy hajszál választott el a botrányostól; a frizurájával, amiben a legutolsó hajszál is a helyén volt; a bőrével, mely fehérebb volt még a legfinomabb porcelánnál is. Regina hozzá képest slampos cselédlánynak tűnt. - Köszönöm, Elizabeth - szólalt meg Regina hirtelen, hogy véget vessen tűnődésének. - Most már muszáj lemennem a földszintre, különben apa még képes és kutatóexpedíciót szervez, hogy előkerítse egyetlen leányát. * - Nem járulok hozzá! - Lord Blake arca vörös volt az indulattól, és felpattant a székről, amin a fogadószobában ült. - Ő az én feleségem volt, és az én feleségem ennél jobbat érdemel! Eleanor Ducheski, aki szinte eltörpült a szemközti székben, ülve maradt. De a mellette őrködő Gareth egy fenyegető lépést tett előre, mintha hajlandó lenne saját otthonában megküzdeni a ház urával. - Emma tényleg az ön szeretett hitvese volt az elmúlt néhány évben - szólalt meg a vén boszorka -, de születését tekintve mégiscsak a mi rokonunk. - Ez még nem jogosítja fel arra, hogy... - Kérem! - Eleanor felemelte a kezét. - Üljön le. És a férfi engedelmeskedett. Regina jó rálátást biztosító megfigyelőhelyéről, az ablak melletti díványról nézve úgy tűnt,


76

mintha az apjába villám csapott volna, olyan erőtlenül zuhant vissza a székébe. - Önnek tisztában kell lennie azzal, de javítson ki, ha tévedek, hogy a Ducheski család ősi hagyományokat őriz, és ezeknek megfelelően temeti el a halottait. Azt hiszem, ezt épp elég világosan leszögeztük, amikor Emma házasságáról tárgyaltunk, így van? - Így - válaszolt a férfi, visszafojtott, de azért érezhető indulattal a hangjában. - Én megértem önt, Mrs. Ducheski, de más szempotokat is figyelembe kell vennie. Hozzánk, Blake-ekhez az illik, hogy egy katedrálisban helyezzék maradványainkat végső nyugalomra, és én meg fogom adni ezt a végtisztességet Emmának. - Csakhogy - szólalt meg Gareth - vannak bizonyos gátló körülmények, nemde? Az, aki Emmát előkészíti a szertartásra, látni fogja a testét, és esetleg olyan dolgokat lát majd... - Mégis mire célozgat? - Csitt legyen, fiacskám! - vetette oda Eleanor Garethnek, majd odafordult az ismét tajtékzó Blake-hez. - Az unokaöcsém semmire sem célozgat. De néhányan botrányos történeteket terjesztenek a drága Emma halálról. Ezek a történetek talán azoknak az egyházközségi tanácstagoknak is a fülébe jutottak, akik Emmát a temetés előtt meg fogják vizsgálni. Meglehet, kellemetlen kérdések hangzanak majd el. - Semmi nincs, ami miatt kellemetlenül kellene éreznem magam. Lord Blake egy lopott pillantást vetett Reginára, kétségkívül azért, hogy a lány is hallgasson. - Gyakran az igazságnak semmi köze nincs ahhoz, ami elhangzik. Elmagyarázhatnánk az egyházfiaknak, hogy különleges temetési szertartást szeretnénk, és a probléma fel sem merülne. Ez lenne a bölcs megoldás, az ön hírneve és Emma emléke szempontjából is. A beszélgetés ebben a mederben haladt már vagy egy órája. Regina a fogadószobában találta az apját, amint az Thomas Ducheskivel a temetésről vitatkozott; a lány is csatlakozott hozzájuk. Nemsokára Eleanor és Gareth is megjelent, és Regina gyanította, hogy az egész beszélgetés már jóval korábban kezdődött. Rövid időn belül PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

77

kialakult a frontvonal, egyik oldalán lord Blake-kel, aki tisztességes angol temetés mellett kardoskodott a durhami katedrálisban, a másikon pedig a Ducheski matrónával, aki foggal-körömmel ragaszkodott családja titokzatos hagyományaihoz. Követeléseinek legsarkalatosabb pontja az volt, hogy Emma testét a családi kriptában helyezzék el, Lion's Greenben. Lion's Green Bernan House-tól egy rövid lóvágtányira, keleti irányban terült el, s Regina eddig azt gondolta, egyházi birtok. Regina mostanáig távol tartotta magát a vita hevétől, megelégedve a szemlélődéssel, s hagyta, hogy apja úgy intézze a dolgokat, ahogy neki tetszik. De most betelt a pohár. - Anyám emléke szempontjából - szólalt meg a lány, talán kissé hangosabban is, mint szeretett volna - az lenne a legjobb, ha igazodnánk szerető férje és leánya óhajához, Mrs. Ducheski. Ha nem az a nagynéni mondaná meg, mi legyen, aki csak a jósorban volt anyám mellett, aki semmit nem tudott az életéről, de akit kísértetiesen foglalkoztat a halála. Mielőtt Regina felocsúdhatott volna, Gareth nagy léptekkel indult meg felé, s közben olyan tekintettel bámult rá, mint a hóhér, mielőtt szörnyű munkájába fogna. - Gareth! - A banya reszelős hangja megálljt parancsolt, és Gareth egy lépést hátrált. De tekintetét nem vette le áldozatáról, és Regina látta, hogy néhányszor ökölbe szorul a keze. Látható volt, hogy nem tett le a támadásról, csak elhalasztotta az időpontját. Eleanor egyenesen a lány szemébe nézett. - Ne oktass ki engem a családi kapcsolatokról és kötelességekről, kishölgy. Többet tudok a vér összekötő erejéről, mint azt valaha is gondolnád. Elmesélte neked valaha az édesanyád a Ducheski család történetét? -Nem. - Csak néhány évszázada élünk Angliában, kedveském, de a családunk sokkal ősibb eredetre tekint vissza. A föld, ahonnan származunk, a mai Magyarország területe. Hazánkat megtámadták a magyarok, a törökök és más, még ezeknél is förtelmesebb népek. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

78

Azon a földön nemesek voltunk, mint itt az édesapád, csak éppen parlamenti bohóckodások és az alsóház kellemetlenkedése nélkül. Mi tényleg uralkodtunk. _ Akkor hát miért nem maradtak Magyarországon? - Úgy tűnik, nem figyelsz eléggé, gyermekem. Azt a földet ostoba, hitvány alakok szállták meg. A népünk megkeseredett, és felaprózódott a római egyház és a muszlim törökök uralma alatt. Mi Angliában leltünk menedékre. Nagy árat fizettünk ezért, hiszen otthonunk elhagyásával le kellett mondanunk a velünk született hatalomról és birtokainkról. Angol vendéglátóinknak csak a vagyonunkra fájt a foga, és biztosak voltak abban, hogy a néhány megmaradt Ducheski, távol az otthonától, gyorsan el fog tűnni a föld színéről. Ekkor Eleanor nyelt egyet, olyan hangot hallatva, mintha száraz pergamen vagy vitrolavászon szakadt volna el. - Alábecsültek minket. A nemesség titka nem a birtok, ez jegyezd meg, kislány, hanem a vér. Hívek maradtunk önmagunkhoz, ezért erősek is maradtunk. Nem kaptunk földet - így hát kereskedelmi, ipari birodalmat építettünk ki. Menj csak, és nézd meg a bányákat a megyében, vagy a hajógyárakat Newcastle-ben, nézd meg a vasútvonalakat: mindenütt a rokonaidat látod majd, munkába merülve. Nagylelkű normann vendéglátóink alamizsnát adtak nekünk, mi ebből az alamizsnából forradalmasítottuk az ipart. A drágalátos nagyapád, a vikomt, a főnemes, ennek a csinos kis birtoknak az ura, szegény volt, mint a templom egere. Azért kérte meg Emmát az apádnak, hogy rátehesse a kezét az örökségére. Neki a mi Emmánk csak egy koszos kis nemtelen volt, akinek azonban véletlenül volt pénze, és neki meg a fiának pont erre volt szüksége - egy pénzeszsákra, amit ugyan kellemetlen szóba hozni, de azért pótolja az elherdált vagyot. Ezek után ne beszélj itt nekem szerető családról, kicsi lány. Reginában csak most tudatosult, hogy mialatt beszélt, Eleanor felkelt a székéből, és egyenesen odajött hozzá. Úgy tűnt, mintha a fonnyadt arc a semmiből bukkant volna elő, s került volna tőle alig


79

karnyújtásnyi távolságba. Az öregaszony lehelete forró volt, és valamilyen húsételtől bűzlött. - Gyere, Gareth! - mondta végezetül Eleanor, és otthagyta őket. Regina megpróbált kilábalni a letargiából, amelybe Eleanor heves kirohanása taszította, és elhatározta, hogy az állítólagos nagynéni után megy, de megállt, amikor az apjára nézett. Az életerő és szikrázó energia, ami mindig is jellemezte a férfit, nyom nélkül eltűnt; az apja magába zuhanva ült a széken. Soványnak tűnt, a szeme körül vastag karikák sötétlettek. - Apa - kérdezte a lány gyengéden -, apa, jól vagy? A férfi nem válaszolt rögtön. Egy pillanatig csak óvatosan ingatta a fejét, mintha egyensúlyi helyzetbe próbálná hozni görnyedt vállai fölött. Végül a tekintete megakadt a lányán, és megszólalt. - Azt hiszem, nem igazán. - Hívassak orvost? - Nem, nem kell. Csak egy kis pihenésre van szükségem. Kérlek, szólj Nelsonnak, hogy hozzon nekem egy brandyt, én meg szunyókálok itt egy kicsit, és összeszedem magam. Tudod, az elmúlt napok meglehetősen... embertpróbálóak voltak. Regina tudta, ha szól az inasnak, az időbe kerül, s addigra már bottal ütheti Eleanor néni és Gareth nyomát a ház nyugati szárnyában. A szekrényben, egy likőrös üvegben még volt némi ital. Regina kitöltötte, és odaadta az apjának, aki motyogva megköszönte, de úgy nézett ki, mint aki máris alszik. Aztán kisietett, hogy utolérje a Ducheski rokonokat. A vénasszonynak még választ kell adnia néhány kérdésére. De Regina nem Eleanorba, hanem Thomasba botlott a nyugati lépcsőhöz vezető folyosón. Háttal a falnak állt, Malcolm Seward két társa, Easton és Pool hadnagy barátságtalan tekintetének kereszttüzében. Mindannyian elhallgattak, amikor Regina közeledését észrevették, de a lány érezte, hogy nem baráti csevejt folytattak. A lány már folyosó végén hallotta dühödt szóváltásukat holmi elsőbbségi meg belépési jogokról.


80

- Milyen jogon tartózkodnak itt? - kérdezte éppen Thomas, amikor Regina megjelent. Bár a vita abbamaradt, Regina most nem volt abban a hangulatban, hogy hagyja a levegőben lógni az ingerült szavakat, ezért megszólalt. - Ők, kedves bácsikám, apám és jómagam, vagyis a ház urának és úrnőjének vendégszeretetét élvezik. Jobban tenné, ha ezt az emlékezetébe vésné. - Reginának elege lett rokonainak furcsa, a házban betöltött helyzetüket illető elképzeléseiből. Pool hadnagyot különös elégtétellel töltötték el a lány szavai, és önelégülten vigyorgott a sarokba szorított, kísérteties emberkére. -Igen... igen, hát persze. - Thomas figyelemre se méltatta Poolt. Tulajdonképpen éppen téged kerestelek, drága unokahúgom. Szeretnék... beszélni veled néhány, az édesanyáddal kapcsolatos, khm, dologról. -A csend egyre hosszabbra nyúlt, végül Thomas Easton felé bökött a fejével. - Beszélhetnénk esetleg négyszemközt? Azt reméltem, megoldható, hogy... Regina tétovázott, mert még nem adta fel a reményt, hogy utoléri az idős nagynénit. De talán Thomas, aki úgy tűnt, valóban kedvelte az édesanyját, segíthet a neki megfelelő irányba terelni az eseményeket. -Nos, esetleg. Megbocsátanak nekünk a hadnagy urak egy pillanatra? Pool hadnagyot enyhén szólva meglepte, hogy így elküldik, de gyorsan összeszedte magát, és egy gyors „természetesen" kíséretében meghajtotta magát. Easton is így tett, minden bizonnyal társát utánozva. Regina egy nyugatra néző szalonba irányította Thomast. -Köszönöm, lady Regina. - A férfin látszott, hogy feszélyezi az ablakon betűző, ragyogó napfény. - Az édesanyám kedvelte önt, bácsikám, ezért nekem is kötelességem, hogy hozzá hasonlóan viselkedjek. De meg kell mondanom, az ön nénikéje és más rokonai keveset tettek azért, hogy enyhítsék a családunk gyászát. Továbbá nem mutatnak elég tiszteletet az édesapám, lord Blake iránt. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

81

-Ezért őszinte bocsánatkéréssel tartozom. Mi egy másik, nyersebb kultúrából származunk, mint az édesapád, ezért tűnhet a viselkedésünk a kívülállók számára gorombának, és... - Remélem, nem csak azért akart velem beszélni, bácsikám, hogy hasonló közhelyekkel szórakoztasson. - Nem. Természetesen nem ezért. Kérlek, bocsáss meg nekem. Thomas köhécselt, és háttal fordult az ablaknak. - Csak szeretném azt hinni, hogy megtaláljuk a módját, hogyan lehetne összebékíteni a két család tradícióit anélkül, hogy... bárkit is feldühítenénk. - A férfi egy másodpercig habozva nézett körül, Regina meg azon tűnődött, vajon kire célozhat. Csak nem Eleanorra? A vén boszorka ennyire a hatalma alatt tartaná szerencsétlen Thomast? - Kérem, folytassa. - Igen, máris. Drága édesanyád, akit én is szívből szerettem, megérdemli, hogy a halála fölött érzett fájdalmát mindkét család kifejezhesse. Az is, amelyikhez vér szerint tartozott, és az az új család is, amelyik ilyen nagy szeretettel vette körül. - Úgy vélem, bácsikám, ez utóbbiról a nénikéjét is tájékoztatnia kellene. Úgy tűnik, Eleanor néni azt hiszi, édesapámnak csak fölösleges kolonc volt a nyakán a felesége. - Tudom, és azt hiszem, Eleanor néni ellenségessége a nagyapáddal való rossz kapcsolatának a következménye. Te már nem ismerted a nagyapádat. Akárhogy is, tökéletesen igazad van abban, hogy meg kell értetni a nagynénémmel, hogy te és lord Blake őszintén szerettétek a mi dárga Emmánkat, és csak az ő érdekeit tartjátok szem előtt. - Thomas felállt, és átült egy kisebb, a mellőzöttségtől némileg poros székbe, távol az ablaktól. - Azt javaslom - folytatta -, kérjük meg Duncan atyát, az egyházközség lelkészét, hogy tartsa meg a megfelelő szertartást itt, Bernan House-ban. Ezután már eltemethetjük az édesanyádat a családi kriptában, Lion's Green közelében, a mi hagyományainknak megfelelően. - Kétlem, hogy egy egyszerű magán istentisztelet ki fogja elégíteni az édesapámat. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

82

- Biztos vagyok benne, hogy Duncan atya készséggel fog megemlékezni szeretett Emmánkról a vasárnapi prédikációjában, sőt talán még Auckland Castle püspökének is elejt erről egy megjegyzést. Mit gondolsz, megelégedne édesapád azzal, ha szeretett feleségéről az egész egyházmegyében megemlékeznének? Ami azt illeti, lord Blake megelégedett vele. Regina előadta Thomas Ducheski javaslatát az apjának, mikor az felébredt szokatlan délutáni alvásából, és a férfi beleegyezett. Regina még számított némi tiltakozásra, de apja teljesen kimerültnek tűnt, és gyorsan ráállt a kompromisszumra. - Talán jobb lesz így - mondta az apja, leginkább saját magának, de ez volt mostanáig a legtöbb, amit felesége halálának körülményeiről hajlandó volt mondani. Regina tartott tőle, hogy az önmagára erőszakolt titkolózás állt apja kimerültségének hátterében. - Kérlek Regina, küldess Duncan atyáért. * Már alkonyodott, amikor a pap megérkezett a rögtönzött istentiszteletre. Alig ismerte az elhunyt lady Blake-et, de Regina véleménye szerint igen jól tette a dolgát. Utasította a szolgákat, hogy vigyenek székeket az északi oldalon lévő dolgozószobába, ami közvetlenül az elhunyt hálószobája alatt volt, egy emelettel lejjebb. Megkérte őket továbbá, hogy a gyászhoz illő fekete szövettel vonják be a bútorokat. A tükröt és az üvegajtajú szekrényt kivitték - utóbbit nem kevés dörmögés közepette az egyik kertész, és az aznap reggel Gables Heath-ből visszatért kocsis, Morris cipelte -, a szobát pedig virágokkal díszítették; a virágokat a Regina nagyanyja ideje alatt épített, apró melegházból hozták. Thomas maga látott a hálószoba elrendezéséhez. Úgy tűnt, a nagybácsi nagyon járatos a temetéssel kapcsolatos szokásokban, és úgy rendezte be lady Blake hálószobáját, hogy az összegyűlt gyászolók jól láthassák a holttestet.


83

Meglepő módon viszonylag kevesen jöttek el. Természetesen ott volt Regina és az apja, továbbá Malcolm Seward katonatársaival, Easton és Pool hadnagyokkal. A szolgák is felfüggesztették egy rövid időre ház körüli teendőiket, Duncan atya pedig néhány helyi előkelőség, köztük az egyetlen helyi ügyvéd kíséretében jelent meg. Mr. Whitby, a birtok három meglehetősen nagy területének egyet gazdálkodásra, kettőt pedig szénbányászatra használtak bérlője is ott volt az este hatkor kezdődő istentiszteleten. A Ducheski rokonok közül csak Thomas és Eleanor vett részt magán a szertartáson. Victoria Ash lépett be utolsóként a kápolnává alakított dolgozószobába. Regina egész nap nem látta a nőt, és titkon bízott benne, hogy miss Ash már elutazott Bernan House-ból. Amikor mégis megpillantotta a vörös szépséget, érezte, hogy arcán szégyenfoltok gyúlnak, de a lelke mélyén a viszontlátása fölött érzett öröm viaskodott a szégyen érzésével. Miss Ash öltözete most nem volt olyan merész, mint előző este: egy hosszú, fekete, nagyon elegáns ruhát választott a szomorú összejövetelre. A nő odalépett az ülő lord Blake-hez, és részvétét fejezte ki. - A legmélyebben együttérzek önnel, lord Blake. Lady Blake nagyon jó barátom volt. -Igen... a feleségemnek nagyon sok barátja volt. -A férfi egy pillanatig habozott, mielőtt megkérdezte: - Bocsásson meg, találkoztam már önnel? - Nem, nem hinném. Lady Blake-kel tavaly ismerkedtem meg Londonban, egy lady Winthrope otthonában tendezett kisebb összejövetelen. Azt hiszem, az ön felesége még Egyiptomból ismerte lady Winthrope-ot. - Miss Ash és az apja még elmondtak néhány szokványosán illedelmes frázist, majd a nő megkérdezte: - Lenne olyan szíves engedélyezni, hogy a lánya mellé ülhessek? Regina gombócot érzett a torkában. Lady Winthrope emlékei szerint egy elviselhetetlen bárónő volt, aki töltött némi időt Kairóban. Volt egy állandóan bömbölő kölyke is, ha nem tévedett, de már tíz éve nem látta őket, így azóta a kölyökből valószínűleg PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

84

folyton bömbölő dandy lett. A tény, hogy Victoria ilyen körökben mozgott, egyáltalán nem tette őt szimpatikusabbá Regina szemében, ráadásul a nő akár ebben a pillanatban is tönkreteheti őt, a lehető legrosszabbkor. Elég egy szó az apjának, amit azért a hallótávolságon belül levő rokonok, papok, és más pletykafészkek is meghallanak. - Miért is ne? Ön ismeri a lányomat? - Nem, sajnos még nem volt szerencsém találkozni vele. - A nő elmosolyodott, Regina pedig egy parányit megkönnyebbült. Tegnap késő éjjel érkeztem, akkor pedig az ifjú hölgy már bizonyosan mélyen aludt. De lady Blake mindig elragadtatással beszélt a lányáról, és bíztam benne, hogy valamikor személyesen is megismerhetem. - Akkor hát itt az alkalom, kisasszony. Miközben Victoria elindult a mellette levő szék felé, Regina azzal próbálta elterelni a figyelmét, hogy a kis csoportosulást nézegette. Teljes szívéből azt kívánta, bárcsak a bátyja, Dániel is velük lehetne most. Az apjával való vitájuknak nem lenne szabad távoltartania őt, mikor most láthatná utoljára az édesanyját. De az igazat megvallva, Regina nem is tudta, hogyan értesítse Dánielt. Csak annyit tudott róla, hogy őfelsége, a királynő haditengerészeténél szolgál, mint kadét, de ettől még vígan lehetett Borneó partjainál vagy éppen Ausztráliában is. Reginának az is szemet szúrt, hogy Mary nem volt jelen. A cseléd elutazott a családjához összeszedni magát, de Reginát nagyon zavarta, hogy nem jött vissza legalább arra a rövid időre, amíg tiszteletét teszi úrnője ravatalánál. Lehet, hogy nem értesült a sietve megszervezett szertartásról? Vagy a tény, hogy ő talált rá lady Blake holttestére, annyira megrázta, hogy nem akarja viszontlátni ugyanazt a testet? Mindkét eshetőség valószínűnek és érthetőnek tűnt, Regina mégis dühös volt a cselédre. - Lady Regina - szólalt meg miss Ash halkan -, nagy örömmel tölt el, hogy végre megismerhetem. Remélem, ön is a barátjának fog tekinteni, akárcsak az édesanyja tette, és segíthetek az ön PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

85

gyászának enyhítésében. Nyugodtan forduljon hozzám bármilyen gonddal, minden ügyet bizalmasan kezelek. Regina végre megnyugodott, és hálát rebegett őrangyalainak miss Ash diszkréciójáért. A további beszélgetés fonalát azonban elvágták, mivel behozták az anyja holttestét, hogy a rögtönzött kápolnában nyugodjon, és megkezdődött az egyszerű, de szívbemarkoló szertartás. Regina véleménye szerint a pap igen illőn emlékezett meg az édesanyjáról, miután a furcsa gyülekezettel együtt elmondott egy imát. Bár lady Blake szinte végig betegeskedett, mióta a család hazatért Kairóból, Duncan atyának mégis sikerült számos olyan jó tulajdonságát felelevenítenie, amit Regina a rajongásig szeretett az anyjában: kedvességét, elevenségét, vidám, magával ragadó mosolyát. A pap néhány laikus testvér visszaemlékezései alapján akikkel megérkezése előtt beszélt - felelevenített néhány jelenetet a közeli faluban felcseperedett Emma gyermekkorából is, amit még Regina sem hallott. A lány észrevette, hogy Morris elmosolyodott és bólogatott, amikor elhangzott a történet a kis Emmáról, aki eltévedt a réteken, mert a képzeletét annyira megragadták a felfedezőkről szóló történetek, hogy elhatározta, versenyre kel velük. Már késő éjszaka volt, mire elmondtak minden imát, és a férfiak kivitték Emma Blake fekete szövetbe meg csipkébe öltöztetett holttestét egy, még a nap folyamán készített hordágyon az odakint várakozó hintóba, mely most halottaskocsiként szolgált. Az összegyűltek követték a hordágyat, aztán néhány kocsiba és egyéb utazóalkalmatosságba szálltak, és lassú menetben elindultak a Bernan Lane-en, majd rátértek az útra, mely a Lion's Green-i Ducheski-kriptához vezetett. Regina az apjával, Malcolmmal és Duncan atyával utazott egy hintóban, a lovakat Morris hajtotta. A többi szolga egyszerűbb kocsikba szállt, a két hadnagy pedig miss Ashhez csatlakozott, a nő saját hintajában. A Ducheski rokonok, akik most mind előszállingóztak az épületből, saját hintókban utaztak. Regina PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

86

észrevette, hogy Eleanor és Thomas a halottaskocsin, a holttest társaságában indultak útnak. Az út a kis birtokig, amit Lion's Greennek neveztek, és ahol a Ducheskik családi kriptája állt, két óra hosszat tartott. A társaság lassan, csöndben haladt a rossz minőségű falusi utakon, majd később a jobban karbantartott főúton, amin a Durham városa és más nagyobb települések közti kereskedelmet szokták lebonyolítani. Regina még sosem járt Lion's Greenben - az egész birtok csak egy földdarabka volt a szomszédos, hatalmas birtokok közé ékelődve. Azon töprengett, eredménytelenül, vajon kié lehetett eredetileg Lion's Green. Földje már nem csak nemeseknek lehetett, de a birtok mellé középkorig visszanyúló családfa dukált. Mikor kerülhetett az idegen kereskedőcsalád, a Ducheskik kezére? Reginának hirtelen eszébe ötlöttek Mary babonás történetei boszorkányságról meg átkokról. Lehet, hogy a föld senki másnak nem kellett? Mikor a menet a holdfényes éjszakában megérkezett céljához, Regina már szinte teljesen biztos volt benne, hogy ez az eshetőség nagyon is valószínű. Egy kő boltíven át lehetet bejutni anyja rokonainak felségterületére, melyet omladozó, mohával benőtt, több száz éves fal határolt. A hintó lámpásai rövid időre megvilágították a köveket, így látható volt, hogy a boltív zárókövére egy oroszlánfejet véstek. Ez Reginának azokat a beszámolókat és rajzokat juttatta eszébe, melyek a század elején Heinrich Schliemann által feltárt mükénéi oroszlános kaput ábrázolták. - Mától Argoszban lesz lakása? - idézte a lány Aiszkhüloszt, amivel pillanatnyi, szomorkás mosolyt csalt apja ajkára. Lord Blake mindig támogatta Reginát a klasszikusok iránti érdeklődésében. Regina próbálta kivenni a tájat, de alig látott valamit a sötétben. Az út baloldalán, nem sokkal előttük, a tájat uraló puszta után már Lion's Green városának tornya emelkedett. Mintha csak egy rég porrá omlott kastély túlméretezett börtöne lett volna, a torony fekete monolitnak látszott a nem sokkal világosabb éjszakai ég PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

87

előtt. A torony tetején tűz fénye hunyorgott, ami Reginát a középkori várak lősorára emlékeztette. - Elbűvölő - jegyezte meg. A menet a toronyhoz képest jobbra kanyarodott, és kerteken haladt keresztül. A kerteket itt-ott megvilágították a gyalogosok lámpái, akik szintén Emma Blake holttestének végső nyughelye felé igyekeztek. Regina addig meresztgette a szemét, hogy ki tudjon venni néhány részletet a sötétben, míg végül hatalmas sövénykerítések és klasszikus stílusú szökőkutak körvonalait pillantotta meg. Furcsa, tüskésnek látszó gyümölcsök lógtak a fák az évszakhoz képest szokatlanul - levelekkel borított, hajlott ágain. Az úttal párhuzamosan egy alacsony kőfal is húzódott, de sűrűn befutották a kúszónövények, ezért, no meg a magas élősövény és sötétség miatt Regina hamarosan szem elől tévesztette. Csupasz fák nőttek egymáshoz olyan közel, hogy ágaik összefonódtak, törzsük pedig belógott az ösvényre, komoly veszélyt jelentve az itt elhaladók számára. Reginának nem okozott nehézséget elképzelni, hogy egy letűnt kor inkvizítorai vagy boszorkányvadászai máglyára küldték az itt lakókat, eretnekség és ördöngösség alapos gyanújával. Az ösvény végén már vártak a gyászmenetre. Ha Regina korábban azt gondolta, a Ducheski-klán valóságos megszálló seregként jelent meg Bernan House-ban, most úgy érzete, mintha magányos katona lenne az ellenséges terület kellős közepén. Több tucat, különböző korú és kinézetű ember szegélyezte az út két oldalát, egészen a klán temetőjéig. Regina teljes családokat látott, karon ülő csecsemőket csakúgy, mint vénséges szipirtyókat, akik mind valóságos - a lány nem tudott rá jobb szót - hódolattal nézték az elhaladó menetet. - Édes istenem! - kiáltott fel Malcolm. - Nézzenek csak rájuk! A nézelődők egyike a magasba lendítette a kezét; a mozdulat mintha a tényleges tiszteletadás paródiája lett volna. A férfi hatalmas, kesztyűtlen keze ipari balesetet szenvedhetett, vagy valamilyen szörnyű kór támadhatta meg. Az ujjai, ha még egyáltalán annak lehetett nevezni őket, kusza gyökerekként PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

88

görbültek egymásra, és hosszú karmokban végződtek. Regina elkapta a tekintetét a szerencsétlenről, de akármerre is nézett a tömegben, mindenhol csak újabb és újabb torz Ducheski rokont látott. Thomas, Eleanor és Gareth is meglehetősen furcsák voltak, de az itt összegyűlt tömeg minden egyes tagját mintha valami különös, közös csapás sújtotta volna. Itt egy nő nézett ki a csuklyája alól, és elmosolyodott: csorba, összevissza álló fogak villantak elő félig elrohadt arcából. Amott egy fiú térdepelt mankójába kapaszkodva, s gondosan ügyelt rá, nehogy roncsolt, falábban végződő térdére nehézkedjen. Úgy tűnt, ezek az emberek épp olyan természetességgel viselik a szemkendőket, botokat, mankókat, karfelkötőket, mint mások előkelő londoni bálokon a mesés ruhákat és elegáns öltönyöket. A tömeg a temető bejáratától jobbra volt a legsűrűbb, ahol a menet végül is megállt. Néhány egészségesebb, vagy legalább is robusztusabb férfi közelebb jött, és Emma Blake testét egy rögtönzött gyaloghintóba helyezték. Mások a hintók ajtaját nyitották, kísérteties társaságukba invitálva a vendégeket. Regina szorosan Makóimhoz tapadt. Érezte, hogy mennyire ideges a férfi. Az őket körülvevő emberekből frissen felszántott föld szaga áradt, és Regina váratlanul erős késztetést érzett, hogy olyan messze fusson innen, amennyire csak lehetséges. De nem futott el, helyette ismét a torz gyászolók tömegét kezdte fürkészni, és a szeme megakadt egy arcon: egy törékeny kislányén, akinek fekete tincsei a szemébe hullottak. A kislány egy mosollyal válaszolt a tekintetére, s Regina boldogan mosolygott vissza, megörülve az emberi együttérzés elő megnyilvánulásának a bizarr rituálék és baljós előjelek közepette. Amikor Malcolmmal elhaladtak a csöppség mellett, aki sánta volt, és egy göcsörtös fából készült mankóra támaszkodott, Regina megfogta a kezét, és lelassította lépteit, hogy együtt mehessenek tovább. A furcsa pár majdnem a menet legvégén haladt, át a sírkövek eredjen, melyeket az éjszakai fagy vékony patinája vont be. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

89

A temetőt, mint a temetőket általában, domboldalra építették, és az emberoszlop úgy kanyargott a sírkövekkel sűrűn borított emelkedőn, mintha hangyák meneteltek volna. Kis csoportok szakadtak le a fő menetoszloptól, kezükben lámpásokkal, míg végül a temető szórt, sárgás fényben úszott. A legtöbb sír mellett egyszerű sírkő állt, cirill betűs feliratokkal. - Nincsenek keresztek - suttogta Regina. Az anglikán egyház temetői sem az agyondíszített sírkövekről voltak híresek, de azt hitte, ez a temető másmilyen lesz. Eddig azt gondolta, hogy a Ducheskik — vagy legalább azok az őseik, akik elsőként telepedtek le Durham megyében - az ortodox egyház követői. Látott már képeket Moszkváról és Szentpétervárról, és tudta, hogy a keleti vallás különösképpen vonzódik a szimbólumokhoz és más ikonokhoz. - Balszerencsét hoznak - mondta a kislány, aki továbbra is Regina mellett haladt. - Bal...? - Regina megállt, és letérdelt, hogy az apróság szemébe nézhessen. - Regina vagyak, de szólíthatsz Ginnynek is. Neked mi a neved? - Anna - felelte a kislány. - Csak Anna. - Nos, Anna Csakanna, ki mondta neked, hogy a kereszt balszerencsét hoz? Hiszen a kereszt a Megváltó szimbóluma, hogy hozhatna hát balszerencsét? - Mhhhhhh - nyögött a lány, és határozottan megrázta a fejét, hogy tincsei ide-oda röpködtek. - A megváltó szimbóluma a... Elhallgatott, lehunyta a szemét, és erősen koncentrált, hogy fiatal nyelve nehogy beletörjön a bonyolult szóba. - Az emelent... az emelentáris... A lányka a frusztrációtól hangosan felmordult, majd mankójára támaszkodva meglepően ügyesen odabicegett a látszólag jelöletlen sírkövek egyikéhez. - Kör-négyzet-háromszög. Ez a Megváltó szimbóluma. Regina röviden tanulmányozta a jelet, egy nagyobb háromszöget, amit több kör és négyzet is metszett. Megvizsgált még néhány sírkövet, és PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

90

azokon is hasonló mintákat illetve pecséteket fedezett fel. A szimbólumok időnként kissé eltértek - az egyik domb tetején, ahol elhaladtak, egy hatalmas obeliszk állt, amin egy saját farkába harapó kígyó ábráját fedezte fel -, de nagyrészt geometrikus minták voltak. A kör-négyzet-háromszög hármassága több különböző változatban is megjelent, más síkidomokkal és vonalakkal egyetemben. Egyre kevésbé tűnt ostoba mesének, amit Mary a boszorkányságról mondott. Emma Blake végső nyughelye egy, a temető legmagasabb dombjának tetején álló hatalmas kripta volt. Regina az Annával való beszélgetés miatt utolsóként érkezett meg a gyászolók közül. A kripta régészeti írásokat juttatott eszébe, olyan ős- és középkori földkunyhókról, amiket úgy építettek, hogy a fű és a moha minél hamarabb benője, s egy idő után teljesen befedje őket. A széles bejárat mélyen a föld alá vezetett, s ez olyan hatást keltett, mintha édesanyját egyenesen az alvilágba szállítanák. Az összegyűlt Ducheski rokonok közül csak nagyon kevesen mentek be a kriptába. Regina, az apja, és Malcolm keresztülnyomakodtak a rokonok tömegén, akik hirtelen mintha földbe gyökereztek volna, azzal az elhatározással, hogy most már bármi áron látni akarják a furcsa szertartás végét. Duncan atya nem tartott velük, vagy egyszerűen csak nem tudta átverekedni magát az emberek sűrűjén. Anna sem követte tovább Reginát. Amikor beértek, Regina arra kényszerült, hogy újragondolja a földbevájt kunyhóról alkotott véleményét. A hely nem egyszerű családi kripta volt, hanem valóságos mauzóleum, rengeteg teremmel, minden falban sírokkal. Az anyja a központi kamra közepén feküdt, amit csak egy szűk folyosón keresztül lehetett megközelíteni. Regina a baloldali fal mellett helyezkedett el, nem messze az egyik falikartól, mely a kamrát bevilágító fáklyák egyikét tartotta. Megfigyelte, hogy a kamrából vannak más kivezető járatok is, és eltöprengett, vajon mekkora lehetett az egész kripta. Lehetséges, hogy amit eddig látott, csak egy hatalmas katakomba bejárata volna? PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

91

Eleanor Ducheski állt elöl a kamrában, előtte feküdt Emma Blake teste. A vénasszony megköszörülte a torkát, és egy beszédbe kezdett - ha Regina jól sejtette -, valamilyen szláv nyelven. Dallamossága a keletet idézte, de a kellemes összhatást rontotta, hogy a szavak egy vénséges, aszott torokból szakadoztak föl. Reginának olyan érzése támadt, mintha nem is beszédet, hanem hosszan elnyúló halálhörgést hallana. - Most felajánlja Emma lelkét a földnek - suttogta Thomas Ducheski. Regina nem látta, mikor jött oda a férfi, mindenesetre hálás volt a tolmácsolásért. Regina most, ismeretlen rokonok gyűrűjében, egy számára idegen nyelven folyó, minden ismerős vallási jelképet vagy gyakorlatot nélkülöző rituálé szereplőjeként sokkal inkább kívülállónak érezte magát Durham megye e sötét szögletében, mint Kairóban valaha is. Eleanor folytatta a kántálást, míg a férfiak, akik a gyaloghintót áthozták a temetőn, most felemeltek egy gránitlapot. A kamra közepén, mintha egy háromszögletű oltárt alkotott volna, három, háromszög alakban elrendezett sírbolt helyezkedett el, a gránitlap az egyik ilyen földbe vájt sírbolt fedele volt. Regina azt gondolta, hogy anyját egy kisebb, falba vájt sírboltba fogják temetni - azt hitte, a három nagyobb, földbe vájt sírban a furcsa nemzetség leghíresebb (vagy hírhedtebb) ősei nyugszanak. Ahhoz képest, ahol a lány állt, a felnyitott sír pont a háromszög távolabbi oldalára esett, ezért a hozzá közelebb fekvő másik két sírt kezdte tanulmányozni, de számára ismeretlen szimbólumokat fedezett csak fel rajtuk. A falba vájt sírboltok zárókövein cirill betűs feliratokra ismert - feltehetőleg az elhunytak nevei lehettek -, de a gránitpadlóból kiemelkedő három kriptán nem voltak ilyen feliratok. -A szertartásnak ez a része nagyon hasonlít ahhoz, amikor a ti papjaitok a porba való visszatérésről beszélnek - hallotta Regina Thomas hangos suttogását. - Emmát abba a sírboltba helyezik, hogy ott ismét porrá legyen. - És azután? PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

92

- Utána a maradványokat az egyik falba vájt üregbe helyezik. Bár szörnyű volt belegondolni, hogy drága édesanyja lassan rothad a kriptában, míg nem marad más belőle, csak aszott bőr és szikkadt csontok, Thomas legalább magyarázatot adott arra, mi történik, s ez valamelyest megnyugtatta Reginát. Jobban meggondolva egy hagyományos temetés után is ugyanez történik a holttesttel, azzal a különbséggel, hogy ott a maradványoknak nem kell még egy áthelyezést is elszenvedniük. Regina figyelmét ismét Eleanorra fordította. A gyaloghintó hordozói újból felemelték Emma Blake testét, és a kiemelkedő kripta fölé helyezték. Ekkor Regina egy férfit vett észre Eleanor háta mögött. A lány meg mert volna esküdni, hogy az idegen még nem állt ott, amikor a vénasszony belekezdett szláv könyörgésébe. A férfi magatartása is arról árulkodott, hogy nem a temetőn átvonuló gyászolókkal érkezett. Előkelő embernek látszott, gondosan ápolt fekete hajjal. A legutolsó divat szerint szabott öltönyremeket viselt vastag fekete köpönyege alatt. Magas volt, az arca sólyomszerű, éles, mintha egy láthatatlan szobrász túl durva vésővel faragta volna ki húsából vonásait. Amikor a segítők Emma testét leeresztették a sírba, a férfi bólintott, hátat fordított, és elindult a kripta hátuljából nyíló egyik sötét járat felé. Regina próbálta megfigyelni, hogy merre távozik, de a férfi alakját hamar elnyelte a sötétség. Mikor újra a sír felé nézett, a gyaloghintó hordozói már teljesen leeresztették a holttestet, és felemelték a kő fedőlapot, hogy lezárják a sírt. Regina egy pillanat töredékéig látta még édesanyját, amint békésen, lehunyt szemmel, keresztbe font karokkal fekszik, aztán Emma Blake-et örökre sírba zárták. * - Attól tartok, máris indulnom kell vissza Londonba. - Victoria Ash a kocsija mellett állt, szolgája már az útra készítette fel a lovakat. A Blake-ékkel érkezett többi ember lassan, beszélgetve készülődött,


93

ám Regina kissé elszakadt a társaságtól, és észrevette, hogy Victoria nagyon sietve készül távozni. _ Én... szóval... Köszönöm, hogy eljött. - Miért nem bír egy épkézláb mondatot kinyögni? Regina buta kis fruskának érezte magát. - Kérem, ez csak természetes. - Victoria kesztyűs kezével megszorította Regina kezét, és a fiatal lány megremegett, de nem a fagyos éjszakai levegőtől, hanem az izgatottságtól, mely váratlanul úrrá lett rajta. - Az ön édesanyja... Nagyon megkedveltem az édesanyját. Akárcsak önt. Victoria szőrmeszegélyes kabátja mélyéről egy apró, elefántcsontszínű névjegyet húzott elő, és Reginának adta. A papíron ez állt: Miss Victoria Ash Charbtte Place 49. - Kérem, látogasson meg, ha Londonban jár - mondta a nő. Mindig szívesen fogom látni. Regina a jéghideg éjszaka ellenére úgy érezte, mindjárt elolvad. Tiltakozni kezdett, de közben kétségbeesetten próbált megnyugodni. -De miss Ash, én... - Tudom, kedvesem, tudom. Még csak most ismertük meg egymást, de én azonnal felfedeztem önben a drága Emma minden nagyszerű tulajdonságát. - A nő elnézett Regina válla fölött. - Nagyon sajnálom, hogy ilyen szomorú esemény kapcsán kellett találkoznunk, ráadásul ilyen társaságban. Regina nagyot nyelt, és próbálta visszanyerni a lélekjelenlétét. De Victoria még mindig szorította a kezét, így képtelen volt bármire is odafigyelni. - Ismeri őket? - kérdezte végül, a kelleténél kicsit hangosabban. Mármint édesanyám családját? - Épp csak annyira, hogy minden erőmmel igyekezzek elkerülni őket, és remélem, ön is hasonlóképpen fog cselekedni. A nő végül elengedte Reginát, és miközben beszállt a hintóba, még azt mondta: PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

94

- Furdal a lelkiismeret, amiért hagytam, hogy a hatalmukba kerítsék az édesanyját, de sajnos vannak olyan dolgok, melyekbe nincs beleszólásunk. - Igaza lehet... Victoria kocsisa bezárta a hintó ajtaját, és felült a bakra. A nő menetirányba fordulva ült, indulás előtt még kinyújtotta kecses, porcelánfehér kezét az ablakon, és megsimogatta Regina feléje fordított arcát. - Kérem nagyon vigyázzon magára, kedvesem. A hintó elindult, Regina pedig hang nélkül suttogta: - Vigyázni fogok. - Alig volt tudatában, hogy közben az arcán egy könnycsepp gördül le. NYOLCADIK FEJEZET A Blake-ek és kíséretük az éjfél utáni órákban tértek vissza Bernan House-ba, és néhány odavetett „jó éjszakát" után mindenki gyorsan le is feküdt aludni. A hazaúton Malcolmnak eszébe jutott, hogy már átléptek az újévbe, sőt, hogy lady Blake-et szinte pontosan abban a másodpercben helyezték a sírba, amikor a 1887-es év 1888-ra fordult. Sem Regina, sem az apja nem gondolta, hogy ez különösebb okot adna az ünneplésre. Regina reménykedett, hogy ma éjjel is utoléri a mély, álomtalan álom - már mérhetetlenül kimerült volt -, de anyja temetése elalvás után is nyomasztotta. Szomorú álmot látott, a korábbi éjszakák rettegése és szenvedélye egyaránt hiányzott belőle. Kísérteties tekintetek vagy Malcolm helyett az anyja jelent meg az ágya mellett, bár először csak a sziluettjét tudta kivenni. Álmában sötét volt, és csak az erőtlen holdfény világította meg Emma Blake-et. A sötét ellenére Regina tisztán látta, hogy bíborvörös könnyek folynak le a nő sápadt arcán, s ez annál is különösebbnek tűnt, hiszen Regina szinte soha nem emlékezett színekre az álmaiban. - Anya... ? - kérdezte álmában. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

95

- Cssss, szépségem! - A jelenés megsimogatta Regina karját. Bőrének érintése jeges volt, akár a sír. - Csak búcsúzni jöttem... és hogy elmondjam, mennyire sajnálom. Nem akartam, hogy így alakuljanak a dolgok, angyalkám. - Anya... ne menj... - Lehetetlen maradnom... Így lesz a legjobb mindannyiunknak... És most aludj szépen, drágám. - Ne!... Anya, én... - De akkor az álomvilág tótágast állt és halványulni kezdett, Regina pedig ismét teljes öntudatlanságba süllyedt. Mintha zuhant volna... - Ne! - Felült az ágyában, a muszlinfüggönyökön át már beszűrődött a hajnal sápatag fénye. Regina most teljesen éber volt, de álma még mindig visszhangzott benne, és metsző fájdalmat érzett. Csak ült ott, reszketve, és mindarra gondolt, amire olyan mérhetetlenül vágyakozott, de úgy tűnt, soha nem kaphatja meg: az édesanyjára, egy végső búcsúra, magyarázatra. Azon a reggelen Regina szinte egyedül volt Bernan House-ban. Lord Blake, Malcolm Seward és a két másik hadnagy sokáig aludt, híven a katonasági gyakorlathoz, miszerint a katona akkor alszik, amikor van rá lehetősége. Regina is szeretett volna még aludni, de álma az édesanyjáról egyre kísértette. Victoria Ash Lion's Greenből egyenesen Durham városába hajtatott, hogy elérje a Londonba induló éjszakai vonatot. Ami az imádott Ducheski rokonokat illeti, egyik sem tért vissza Bernan House-ba, mindannyian Lion's Greenben kerestek szállást maguknak. Az elmúlt néhány napban Regina úgy érezte, mintha egy szláv helyőrség szállta volna meg a birtokot, ehhez képest most az ürességtől kongó ház látványa eléggé szokatlan volt. Még a szolgák sem mozgolódtak. Mary feltehetőleg a családjánál maradt Miért nem jött el a temetésre? - jutott megint Regina eszébe. És a többi szolgát sem lehetett látni. Elizabeth megjelent ugyan, amikor Regina lement a lépcsőn, de látszott rajta, hogy halálosan fáradt, ezért Regina visszaküldte aludni. Még nagyon korán volt, és Regina szeretett volna egyedül lenni. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

96

Anya, gondolta, mi történt veled? Elment a dolgozószobáig, ahol az apja és Eleanor néni veszekedtek, összekucorodott a legnagyobb székben, és gondolkodott. Az elmúlt néhány napban alig, vagy egyáltalán nem volt képes tiszta fejjel gondolkodni, és most az emlékek előrajzottak, új sorrendben, új összefüggéseket tárva fel. Az anyja beszélgetése Thomassal a halála előestéjén. Mire nem volt még felkészülve? Milyen „beavatásról" beszélhetett Thomas? A sötét, baljós ábrák anyja meztelen testén, valamiféle kínzás vagy pogány rítus nyomai. Mary katatonikus állapota, és távolmaradása a temetésről. Maga a temetés, a kísérteties rokonság, a furcsa szimbólumok. És persze miss Ash, aki óva intette a lányt a Ducheskiktől. Az egész a Ducheskik hibája, ebben Regina teljesen biztos volt. Bármilyen hírt hozott is az anyjának Thomas, annyira megrázta az asszonyt, hogy amúgy is törékeny egészsége felmondta a szolgálatot. Lord Blake visszahozta a családját Bernan House-ba, hogy a Nílus deltavidékén ráragadt levertségétől megszabadítsa a feleségét, de Angliában csak még nagyobb levertség lett rajta úrrá. És mi a helyzet azokkal a megmagyarázhatatlan ábrákkal a testén? Csakis a Ducheskik titokzatos hagyományai lehetnek az ügy hátterében. Mit is mondott az apja azon a rettenetes estén? Boszorkányság. Regina akkor és ott megfogadta, hogy kideríti az igazságot. Mi több, felelősségre vonja azokat, akik anyja pusztulását okozták, bármi történjék is. A legkisebb tétovázást sem érezte, és gyorsan elhessegette magától azt a racionális gondolatot, hogy nem lesz könnyű egy egész családnyi rejtőzködő támadó ellenében igazságot szolgáltatni. Az anyja meghalt, és Regina nem tudta elképzelni, hogy létezhet olyan világ, ahol a bűnösöket nem lehet felelősségre vonni. *


97

Emma Blake szobái, amelyeknek egyikében az asszonyt utolérte a halál, maguk is halottnak tűntek. A szeretet, bánat, rettegés, zavarodottság színhelyei most nagyon is kopárnak, elnyűttnek tűntek Regina szemében. Bernan House pompás lakhely volt, de mivel a Blake-ek nem voltak túl szaporák, a nyugati szárnyban lévő szobákat szinte egyáltalán nem használták, s ez meg is látszott rajtuk. Anyja öltözőjében voltak olyan székek, amikre Regina szerint azóta nem ült senki, mióta ő, lassan már tizennyolc éve, meglátta a napvilágot. Az anyja betegsége sem tette sokkal élettelibbé a szobát, ami a haláleset óta csak még jobban felforgattak a bizarr rokonok és a gyász miatt szükségessé vált átrendezések. Az ágy megvetemedett, mintha a fájdalom súlya alatt összeroppant volna, a függönyök ferdén lógtak, az öltözőasztal fölötti tükrön egy alig látható repedés vonult végig. Regina megpróbálta világosabbá tenni a szobát, lámpásokat és gyertyákat gyújtott, de minden erőfeszítése ellenére a szobában még mindig félhomály uralkodott. Az ablakokon át semmi fény nem szűrődött be, a levegő pedig dohos és fojtogató volt, ezért a lány odalépett az egyik függönyhöz, és elhúzta. Erről eszébe jutott az anyja halálát követő nap, amikor az árnyak különös összhatása miatt úgy tűnt, mintha Emma arca váratlanul bestiális vigyorba torzult volna, ő meg a rémülettől összerándult. A nehéz vitorlavászonból készült függöny felülete érdes volt, ahogy a lány megragadta. Végül nagy nehezen elhúzta, kinyitotta az ablaktáblákat, és élvezte, hogy friss levegő árad be a nyitott ablakon. Néhány mély lélegzet után visszafordult az ágy felé. Talán az anyja... Megtorpant. Vitorlavászon? Regina sarkon fordult, és visszament az ablakhoz. Bernan House ablakain muszlinfüggönyök voltak, ezeket húzták el, ha csak egy kis árnyékot akartak; a zord időjárás ellen pedig az ablaktáblák nyújtottak védelmet. Vitorlavászonnal eddig sehol nem találkozott PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

98

a házban. Regina egy olajlámpa fényénél megvizsgálta a különös függönyöket. Nehéz, durva vitorlavászonból készültek, ilyet használhattak a hajóépítésnél is, s úgy tűnt, a legerősebb napsugárnak is útját állják. Az is látszott, hogy sietősen szerelték fel őket. Az eredeti muszlinfüggönyök még mindig az ablak sarkában lógtak, a nehéz, fényt kizáró függönyök mögött. Ezeket a később feltett sötétítőket fölül, és az ablakpárkány mentén rögzítették, úgyhogy rövid időre is csak függönykötözők segítségével lehetett őket elhúzni. Regina megrántotta az anyagot, és észrevette, hogy a sötétítőt vastag, mélyen a fa ablakkeretbe vert szögekkel rögzítették. Mikor kerültek ezek ide? Es ki tette fel őket? A Ducheski rokonok és szolgáik egyaránt esélyes jelöltnek látszottak, de most Reginának eszébe jutott az este, amikor eljött megnézni az anyja holttestét, és a szobában találta Thomas Ducheskit. A sötétítők már akkor is a helyükön voltak, de a szolgák még nem érkeztek meg. Képes lehetett egy olyan apró emberke, mint Thomas, erre az embertpróbáló munkára? A szögek majdnem félhüvelyk mélyen voltak beleverve a fába. Némi keresgélés után Regina talált egy laza szöget, amit az ablakkeret egy már korhadásnak indult részébe ütöttek. Anyja egyik fésűjét feszítőként használva kihúzta a vasszöget a keretből. Amikor felhajtotta a vászoncsücsköt, elakadt a lélegzete. A fakereten, a vitorlavászon takarásában számos hátborzongatóan ismerős szimbólumot fedezett fel. Négyzeteket, köröket, csillagokat, pentagrammákat és más, nehezen beazonosítható alakzatokat. Ugyanazokat a szimbólumokat, amiket a furcsa, pogány temetőben, Lion's Greenben látott. Boszorkányság. *


99

Regina visszatért a hálószobájába, és ott találta Elizabethet, aki az ágya mellett térdelt, kezében egy súrolókefével. A cseléd felnézett, amikor Regina belépett. - Lady Regina! Jól van, kisasszony? - Hmmm... igen, persze. Bár nem aludtam túl jól. - De nem beteg a kisasszony? Láttam a vérfoltokat, és aggódni kezdtem, milady. - Vérfoltokat? - Igen, kisasszony. A kisasszony ágya mellett, a szőnyegen. Szerintem ki fognak jönni, de én a kisasszony, és nem egy ostoba szőnyeg miatt aggódom. Szóljak Morrisnak, hogy elhozza Fricker doktort a városból? - Khmmm... Nem, ne szólj. - Regina odalépett, és a szőnyegen valóban jól látható volt három apró, vörösesbarna folt. Az ő vére lenne? De miért nem vette észre, hogy vérzik? Igaz, reggel meglehetősen feldúlt volt. - Jól vagyok. Köszönöm. Mindenesetre ha végeztél, segíthetsz nekem felöltözni. Meg kell látogatnom Maryt. * - Szóval azt gondolod, hogy látta, hogyan halt meg lady Blake? Malcolm Reginával szemben ült a hintóban, Morris pedig a Gables Heath felé vezető úton hajtotta a lovakat. A férfi most nem az egyenruhájában volt, hanem egy sötét színű téli öltönyben. A karján fekete karszalagot viselt, hogy így fejezze ki a kedvese anyjának halála fölött érzett gyászát. - Nem tudom pontosan, hogy mit látott, de az ösztöneim azt súgják, valami nagyon fontosat. - Regina igyekezett minél halkabban beszélni, hogy a magas bakon ülő Morris ne halljon meg túl sokat a beszélgetésből. A vékony falemez és a keretre kifeszített vászon, ami a kocsit és a bakot elválasztotta, a legjobb esetben sem volt biztonságos hangfogó. - Teljesen hisztérikus volt, amikor rátaláltam. Mintha magát az ördögöt látta volna szemtől szembe. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

100

- Rendben van, de épp akkor találta rá a halott úrnőjére, s a holttest ráadásul olyan állapotban volt, ami érthetően megvisel egy olyan cselédet, aki ha jól tudom, nem sokat látott a világból. Szerintem teljesen normális az, hogy hisztérikussá vált. - Igen, tudom, de te nem láttad őt. Mintha sóbálvánnyá vált volna. Mary nem a legerősebb nő, akit ismerek, de a gutaütés határán állt, amikor odaértem. Talán most, hogy már megnyugodott, vissza tud emlékezni anya utolsó óráira. Malcolm néhány pillanatig hallgatott, de Regina látta rajta, hogy szavakat keresgél. - Mi a baj, kedvesem? - kérdezte végül a lány. Malcolm nyelt egyet, és lesütötte a szemét. - Biztos vagy benne, hogy hallani akarod, amire Mary emlékszik, drágám? Hát persze, akarta üvölteni Regina, de a szavak a torkán akadtak. Eszébe jutott anyja holtteste, először úgy, ahogyan a halálos ágyán elterülve látta, utána pedig ahogy utoljára látta, kiterítve, amint békésen feküdt a sírban. Tényleg tudni akarja az igazságot, bármilyen fájdalmas is az? - Muszáj, Malcolm. Tudnom kell, mi történt. - Akkor meg is fogod tudni - felelte a férfi. Január elseje volt, kora délutánra járt az idő, amikor megérkeztek az egyszerű kis házhoz, amit Harold Bolme bérelt, s ahová Morris elhozta Maryt. A levegő viszonylag meleg volt, a nap elüldözte az éjszaka fagyos hidegét. Morris leugrott a kocsi magas bakjáról, hogy kinyissa az ajtót úrnője előtt, de Regina már ki is szállt; annyira türelmetlen volt, hogy már ilyen rövid ideig sem bírt várni. - Hahó! - kiáltotta. - Van itthon valaki? Nem érkezett felelet, pedig Regina legalább ennyire számított. Harold és a felesége, mint minden paraszt, valószínűleg épp dolgozott az út végénél levő kastélyban, vagy a városi boltok valamelyikében, hogy ki tudja fizetni sir Milnernek a bérletet. Talán Mary is velük tartott. Regina odament a házikó ajtajához, és bekopogott a kemény faajtón. Semmi válasz - Reginán furcsa érzés PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

101

lett úrrá, mintha parányi tűkkel szurkálnák bőre alatt. Kezét az ajtó gombjára tette, érezte, hogy karja megfeszül az idegességtől, és a puszta ténytől, hogy az egyszerű házikó bejáratához közeledett, mozgása lassúvá és nehézkessé vált. - Regina... - Malcolm is ugyanolyan nyugtalan volt, mert közelebb lépett, és visszahúzta a lányt az ajtótól. -Talán inkább a kastélyban kellene keresnünk őket. Regina érezte, hogy az elhangzottaknak van racionalitása, egyúttal hatalmas megkönnyebbülést is érzett, amiért nem nyitott be az ajtón. Ugyanakkor ez a megkönnyebbülés még inkább arra sarkallta, hogy belökje az ajtót, és szembesüljön azzal, amitől ösztönei kétségbeesetten próbálták távoltartani. Elfordította a gombot, belökte az ajtót, és érzékszerveit szinte megbénította az érzetek áradata. Ott volt mindjárt a hang: a hátborzongató zümmögés, mely hullámokban áradt felé, és tovább fokozta a lány feszültségét. Olyan érzése támadt, mint amikor mennydörgés előtt a levegő nehézzé válik, vagy amikor az egész vidék fölött villámok cikáznak, és néhány pillanat múlva szakadni kezd az eső. Aztán a szag - és ez árasztotta csak el igazán rettegéssel: kiontott belek és rothadó hús, hízott lárvák dögletes bűze. Egyszer, még Kairóban egyik rögtönzött kalandja alkalmával egy sötét sikátorban találta magát. Az egyik sarokban, ahová soha nem értek el a napsugarak, de azért ott is fojtogató volt a hőség, egy furcsa, borzas szőrrel fedett kupacra lett figyelmes. Lehajolt, és kíváncsian megérintette, ám azonnal visszahőkölt, amikor a bőr és szőr elvált egy rég döglött kecske tetemétől; a feltáruló belsőségeket fehér lárvák vették birtokukba. A bűz szó szerint megcsapta, egészen émelygő gyomráig hatolt, Regina pedig öklendezve-fuldokolva a sárba rogyott. A házban terjengő szag ennél százszorta rosszabb volt. Regina égő, könnyben úszó szemekkel végigpásztázta a szobát. Öt holttestet fedezett fel: három felnőtt és két gyerek hulláját. Utóbbi kettő közül az egyik egészen kicsi gyerek lehetett, most azonban PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

102

csak péppé vált húskupac volt anyja elüszkösödött karjaiban. A nő feje hátrabicsaklott, nyakán hosszú, tépett szélű seb tátongott; a seb körül lárvák és legyek nyüzsögtek, melyek ellepték az egész házat. Malcolm hangja hatolt át a zümmögésen. - Szerelmem, azonnal ki kell... - Nem! - kiáltotta Regina, a torkában epe keserű ízét érezte. Látnom kell. Muszáj. - Egy kendőt szorított a szája és az orra elé, és tovább nézte a szeme elé táruló látványt. Az idősebb gyerek egy fiú volt, az ő torkát is egyenetlen szélű seb szelte át. Az apja - feltehetőleg maga Harold Bolme előregörnyedve ült a házikó kandallója mellett. Regina feltételezte, hogy a piszkavassal akarta megvédeni családját a támadóktól. Ha így volt is, saját fegyverét fordították ellene - a fekete vasszerszám pépes massza közepéből állt ki, ami valamikor Harold feje lehetett. Mary járt a legrosszabbul. Első látásra Regina nem is akarta elhinni, hogy a súlyosan megcsonkított test a cselédé. A meztelen nőt valamiféle sötét rituálénak megfelelően a hátsó falhoz szögezték, mintha keresztre feszítették volna. A többi áldozat hullája előtte hevert. A testet fejjel lefelé lógatták, az egyik láb egyenesen felfelé meredt, és vastag szöggel erősítették a falhoz. A másik lábat úgy hajlították be, hogy a talpa a kinyújtott láb térde mellett legyen. A karok oldalirányba kinyújtva, szintén a falhoz szegezve. A fej hiányzott a véres nyakcsonkról. A „hiányzott" ugyan nem volt teljesen igaz, hiszen Mary feje - ami felpuffadt a rothadástól, s már alig lehetett kivenni rettegéstől eltorzult ábrázatát - megvolt, csak éppen a két combja között pihent, üveges szemmel bámulva maga elé. Olyan volt, mint egy elkeveredett tárgy, amit véletlenszerűen raktak egy jónak tűnő helyre. Regina sarkon fordult, hogy kirohanjon. Időközben a bejárati ajtó félig becsukódott. Az ajtó belső oldalát különféle ábrák tarkították, hasonlóak azokhoz - csak egy kicsit vastagabban megrajzoltak -, amiket anyja szobájában látott. Négyzetek, körök és elemi erők valami számára érthetetlen módon kapcsolódtak itt össze. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

103

Egy röpke pillanatig úgy gondolta, talán jobb lenne itt maradni ebben a mészárszékben, mint újra átlépni azon a megjelölt küszöbön. Lehetetlennek tűnt, hogy kimenjen, s majdnem olyan értelmetlennek is, mint korábban az, hogy bejöjjön. Tudta, odakint még sokkal több borzalom vár rá. Ekkor Mary feje legurult a csípőjéről - a földre érve olyan hangot adott, mint egy túlérett alma. Regina kirohant az ajtón, és a hűvös hóba vetette magát. Még akkor is egyre öklendezett, amikor gyomra már mindent kiadott magából. KILENCEDIK FEJEZET A Mary borzalmas halálának felfedezése utáni napon Regina, továbbá Malcolm és két katonatársa belopakodtak a Lion's Green-i temetőbe. Regina már bánta, hogy a Gables Heath-i házikótól nem egyenesen ide jöttek, mert ösztönei már akkor azt súgták neki, hogy anyja halála valamilyen nagyobb, ördögi terv része. Ezt Malcolmnak már hazaúton Bernan House felé megpróbálta elmagyarázni. - Szerintem Mary az egészet látta. - De pontosan mit? - kérdezte a férfi. - Hát anyám meggyilkolását. - Regina izgatottá vált; az émelygés, amit holttestek felfedezése okozott, múlófélben volt, ahogy fokozatosan távolodtak a rögtönzött mészárszék helyszínétől. Biztosan előre kitervelték a gyilkosságot, és megmérgezték vagy megfojtották. A két eset nem lehet független egymástól. - És mi a helyzet azokkal a furcsa ábrákkal? Jól értettem, hogy lady Blake hálószobájában is láttál ilyeneket? - Igen, de őszintén szólva fogalmam sincs, mit jelenthetnek. Mary említette, hogy a Lion's Green-ieket már többször érte a boszorkányság vádja, és lehet, hogy nem is járt messze az igazságtól. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

104

- De vajon a Ducheskik tényleg megölnék a saját vérüket? Miért? Regina nem tudta a választ. Kibámult a fagyos tájra, de sehol sem fedezte fel nyomait az ünnepi időszak örömeinek; közben Malcolm a kocsist sürgette, hogy mihamarabb visszaérjenek Bernan Houseba. A lány biztos volt benne, hogy a Ducheski rokonok valamiképpen csapdába csalták az anyját, mint potrohos pókok a közéjük tévedt pillangót. - Valamilyen régi vita miatt? Vagy féltékenyek voltak, amiért anya apa felesége lett, és elhagyta a furcsa Ducheski- szokásokat ? - A gyilkosságot szerintem egy ember követte el - folytatta Malcolm -, de a hátborzongató temetést vajon véletlenszerűen találták ki, vagy tényleg ősi Ducheski-tradíció? Maryt és családját pedig valószínűleg azért gyilkolták meg, nehogy az első gyilkosságról kiderüljön valami. - Lehetséges - felelte Regina -, de miért bukkantak elő olyan váratlanul a Ducheski rokonok, és mik voltak azok a különös előkészületek? Mintha csak arra vártak volna, hogy anya meghaljon. Akár a dögkeselyűk. - Akkor viszont egy nagyméretű összeesküvést kell feltételeznünk a rokonaid részéről, ez pedig komoly indítékot kíván. Biztos, hogy nem puszta féltékenységről van szó. Malcolm szemeit lehunyva töprengett, Regina pedig még jobban szerette ezért. Igazságtalanul ítélte meg a férfit, amikor azt gondolta, hogy az ostoba női képzelődésnek fogja tartani az elképzeléseit. Ezzel szemben mindent megtett, hogy segítsen neki megoldani a rejtélyt. Katonaesze most új, szokatlan kihívással küzdött. - Édesanyádnak volt saját vagyona? - kérdezte. - Az ékszerein kívül nem, vagy legalábbis nem hiszem. Amikor apa megkérte, hatalmas hozománya volt, de az a házasság után apáé lett. - Akkor nem örökösödési viták állnak az események hátterében. Malcolm váratlanul kinyitotta a szemét. -Hacsak... - Igen? PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

105

- Mi történt a bátyáddal, Dániellel? Regina egy hosszú percig csak bámult kifelé az ablakon, mielőtt válaszolt volna. Még most, az elmúlt napok eseményei ellenére is nagyon érzékenyen érintette ez a téma. A bátyja biztosan szeretett volna itt lenni, hogy végső búcsút vehessen az anyjuktól. -Nem akart visszajönni apával Angliába, inkább csatlakozott a haditengerészethez. Amikor legutóbb hallottam róla, egy lagosi gyarmaton tartózkodott. - Mit szólt ehhez a döntéshez lord Blake? - Malcolm egyre izgatottabbá vált, s ez dühítette Reginát. - Helytelenítette. - Na igen, gondolta a Regina, mint ahogy az Úr helytelenítette Szodoma és Gomorra viselkedését. - És kitagadta a bátyádat? -Hát... - Regina elhallgatott, őszintén szólva erre még soha nem gondolt. Dániel egyértelműen persona non grata volt az apjuk szemében, de hogy az még ki is zárta volna Dánielt az örökségből...? - Fogalmam sincs. - Mert - folytatta Malcolm - ha igen, akkor átmenetileg te vagy az örököse. És lady Blake halálával legalább időlegesen meg lehetett akadályozni újabb fiúörökösök születését. - Erősen kétlem, hogy anya, az ő állapotában, képes lett volna gyereket szülni. És különben is, ha összeházasodunk, te leszel az örökös, drágám. - Igazad van. - A férfi néhányszor pislogott, mert eszébe jutott, hogy amit Regina mondott, az akár indítéknak is tűnhet az ő, Malcolm részéről. - De ha a házasságunk is a terv része volt, akkor lady Blake meggyilkolását célszerűbb lett volna a házasságkötés utánra időzíteni. Mert így csak ... _ ...elhalasztották az esküvőt! - kiáltott fel Regina. -Ez, és a hosszú gyászidő megakadályozza apát az újranő-sülésben, így a betolakodónak rengeteg idejük van rátenni a kezüket a földjeinkre és a címünkre.


106

- Igen, de ha ezt a gondolatmenetet követjük, további gyilkosságokkal kell számolnunk. Lord Blake rád és a jövendőbelidre fogja hagyni a vagyonát, de egy távoli rokon még ez ellen is óvást emelhet. Vannak unokatestvéreid az apai ágról? -Igen, bár nagyon ritkán találkozom velük. Blake nagyapának három fia és két lánya volt, apa volt az öt közül a legidősebb. Ott van például Luke, aki idősebb nálam, és ügyvéd, meg Anne, aki Kent hercegének harmadik unokatestvéréhez ment feleségül, és... - A lényeg, hogy több Blake is igényt tarthat Bernan House-ra. Úgyhogy a terv egyre bonyolultabbnak tűnik, lehet, hogy bele akarnak kényszeríteni valamilyen érdekházasságba... Regina visszafojtott egy szenvedélyes felkiáltást. A szerelme épp most vetette fel a lehetőséget, hogy a helyét később talán egy másik kérő foglalhatja el, s bár a lányt kínozta a szerelemféltés, tudta, hogy nagyon is valós lehetőségről van szó. Ha csak nem akarja eljátszani társadalmi pozícióját - bár Regina néha kacérkodott ezzel a gondolattal -, a házasságát érintő kérdésekben úgyis apjára kell hagynia a végső döntést. A boldog időkben, amikor az anyja még élt, Malcolm előállhatott, mint kérő, és meleg fogadtatásra is talált. De most, hogy lord Blake megözvegyült, s immár stratégiai szempontokat is figyelembe kellett vennie a család boldogulása mi att, valószínűleg jobb partira számít egy fiatal hadnagynál, aki nem sokkal többet tud felmutatni annál, hogy kitüntette magát néhány ütközetben. Épp elég fiatal herceg van Angliában, nem is beszélve a korosodó grófok örököseiről, akik szívesen növelnék birtokaikat Bernan House-zal. Reginát nem tette boldoggá az a lehetőség, hogy felnőtt élete azzal legyen elintézve, hogy árucikként főkönyvbe veszik, de tudta, a világ már csak ilyen. - Mosz rögtön Lion's Greenbe kell mennünk, drágám. - Regina azonnali cselekvéssel próbálta elhessegetni a rossz érzést, amit az előbbi gondolatmenet keltett benne. - Megkeressük a Ducheskiket, és gondoskodunk róla, hogy anyát tisztességes módon temessék el.


107

- De nem mehetünk egyedül oda, drágám - felelte a férfi. - Először is meg kell bizonyosodnunk róla, kikre számíthatunk, mielőtt további nyomozásba kezdenénk. Pool és Easton hadnagyok mellénk fognak állnak, de szerintem beszélnünk kellene az ezredessel is. Elvégre mégis az ő feleségéről van szó. Biztos vagyok benne, hogy ő is támogatni fog minket. * - Szó sem lehet róla! - Lord Blake tenyerével a mahagóni íróasztalra csapott, és felpattant a székről. -Megtiltom! - De apa - modta Regina, miközben kínosan ügyelt, hogy az elkényeztetett lány regiszterét teljesen kiszűrje a hangjából. Szerintünk közük van anya halálához. Szeretnénk megtudni, mi történt. - Bocsásson meg, ezredes - szólalt meg Seward is -, de úgy tűnik, furcsa dolgok vannak készülőben. Érdemes lenne utánanézni néhány dolognak, amikor a rokonai nem számítanak ránk. Blake visszaült, bőrrel bevont széke fáldalmasat nyikordult. _ Nem a rokonaim - mondta, épp csak hallhatóan. _ De nekem rokonaim. - Regina megkerülte az asztalt, és letérdelt az apja mellé. Most, hogy haragja lecsillapodott, csupán egy évei által megviselt embernek látszott. Talán ebben volt is valami. - Ha ártani akarnak nekem, meg kell tudnom, hogyan, és meg kell akadályoznom őket. -Nem - mondta nyugodtan az ezredes. - Nem engedem. Nincs értelme. -De... - Kérlek, Regina! - Apja hangja ismét mennydörgött, majd újra nyugodtan szólalt meg. - Maradj távol azoktól az emberektől most, hogy ennek az ügynek vége. Hidd el, jobb lesz ez így. - Megígérem, hogy távol maradok az ügytől - mondta a lány. Persze hazudott, s ezt a teremben mindenki pontosan tudta. * PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

108

Anélkül, hogy ezt meg kellett volna beszélni, mindenki egyetértett abban, hogy Lion's Greent napvilágnál kell megközelíteniük. Ha az elmúlt napokból le lehetett vonni bizonyos következtetéseket, az egyik az volt, hogy a Ducheskik valamiért szinte éjszakai életmódot folytatnak. Különben is, Regina jobban szerette, ha a napfény melengeti a hátát - még ha csak az észak-angliai tél sápadt, szóit fényéről is van szó. Még napfelkelte előtt elindultak a legnagyobb kocsival, nyugati irányba, amerre a gyászmenet is haladt. Éjszaka esett egy kis hó, ezért a kerekek csikorogtak és ide-oda csúszkáltak a hepehupás földön és a kavicsokon, de Morris egyenesben tartotta a kocsit. A kocsis ragaszkodott hozzá, hogy velük tarthasson azok után a rémségek után, amit a Gables Heath-i házikóban látott, de Regina és Malcolm egyetértettek abban, hogy legjobb lesz, ha vigyáz a lovakra és a kocsira, amíg ők belopóznak a Ducheski-birtokra. A két szerelmes, Easton és Pool hadnagyokkal egyetemben, a kocsiban ült, és próbált felkészülni arra, ami rájuk vár. A férfiaknál volt fegyver: néhány év gyarmaton eltöltött szolgálat után a katonák hajlamosak voltak szinte mindig fegyvert hordani maguknál. Malcolm és Pool nehéz revolvereket és lovassági szablyáikat vitték magukkal, míg Easton lemondott a kardról, helyette egy mordállyal szerelkezett fel. Mindannyian tudták, hogy nem barátságos családi látogatásra indulnak. Az évnek ebben a szakában a nap későn kelt fel, és már jócskán benne jártak a délelőttben, mire elérték Lioris Greent. A napfényben a különös birtok máshogy nézett ki, de így sem volt sokkal barátságosabb. Regina anyja temetése után sötét, árnyékba borult földek fölött fenyegetően magasló, monolitszerűen az égbe nyúló toronyra emlékezett, meg egy temetőre, tele nehéz, dérrel borított sírkövekkel, ameddig csak a szem ellát. A valóság nem volt ennyire kísérteties. Egyrészt Regina végre megértette, miről is kaphatta a birtok a nevét. A dérfödte gyep, a csupasz fák és a meghajlott sövény előrevetítették, milyen buján PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

109

fog zöldellni az alacsony, középkori fal mögött elterülő vidék. De most, a téli hidegben a fak csontvázai és a barna, félig fagyott talaj miatt betegnek és vénséges vénnek tűnt minden. Akárcsak az ország többi része, Lion's Green is mély álomba merült tavaszig. A torony még mindig fenyegetően magaslott, de már nem hasonlított annyira egy óriási őrszemre, réges-régi korok hírnökére. Vajon hány háborúnak, pestisjárványnak, hóviharnak, éhínségnek volt már tanúja ez az őrszem az évszázadok során? Az elmúlt évek megritkították a torony lőréseit, és nyomot hagytak az egyenetlen köveken, omladozó árkádokon és a tornyot körülvevő roskatag épületeken. Regina úgy vélte, a hely valamikor erődítmény lehetett. Még a temető sem teljesen olyan volt, mint ahogy a lány emlékezett rá. Nem annyira egy hatalmas nekropoliszra, inkább romos sírkövek zsúfolt, klausztrofóbiás raktárára hasonlított. A szürke, fagytól megrepedezett kőlapok és megsüllyedt obeliszkek összhatása olyan volt, mintha egy foltokból összevarrt takarót borítottak volna a dombokra. A geometrikus alakzatok és a cirill betűs feliratok tovább etősítették a labirintusszerű hatást. Regina mát nem egy hatalmas mauzóleumban érezte magát, hanem valami különösen tébolyodott Minósz labirintusában. Remélte, hogy odabent nem les rájuk egy Minotaurusz se. - Erre gyertek - szólalt meg Pool. - Gyorsan, mielőtt valaki észrevenne minket. - A vékony hadnagy átsiklott a kovácsoltvas kapu két szárnya között, melyek ferdén lógtak sarokvasaikon, be az alacsony fallal körbevett, rendetlen temetőbe. A férfi azonnal balra fordult, s elindult lefelé az egyik domboldalon egy keskeny vízmosás felé, ami a temető dombjai között kanyargott. A többiek követték. Megegyeztek abban, hogy első dolguk lady Blake sírjának ellenőrzése lesz. A szláv származású család különös rítusaitól mindannyiuknak borsódzott a háta, és a furcsa ábrák, no meg a titokzatos események arra utaltak, hogy valami különösen perverz dolog van készülőben. Emma Blake testét már így is épp eléggé


110

meggyalázták. Regina eldöntötte, hogy bármi áron biztosítja számára a végső nyugodalmat. Az ösvény, amin Pool elindult, elrejtette a kis csoportot a toronybeli őrszemek elől, ráadásul itt a völgyben jóval kevesebb sír volt. Regina emlékezett rá, mennyit gyalogoltak hegyen-völgyön át, mire megérkeztek a családi kriptához, és hiába forgatta jobbrabalra a fejét, még most, fényes nappal is alig tudott tájékozódni az egymás hegyén-hátán álló sírok között, s hogy akkor éjszaka hogyan sikerülhetett, maga sem értette. Az mindenesetre világos volt, hogy a völgyben miért van kevesebb sír. A vízmosás szennyelvezetőként szolgált, és bár fagyott, a talaj itt, mintha csak meleg telük lett volna, nedves volt és sáros. Itt-ott még vékony jéghártya csillogott, de ahogy a nap egyre jobban tűzött, lassan az is péppé olvadt. A dér is felengedett, és a talaj szörcsögő, cuppogó hangot adott a lépteik nyomán, miközben a csizmájuk körül jeges, piszkos víz áramlott. Ahogy egyre beljebb jutottak a temetőben, a vízmosás sártengerré változott, s bár a sár nem volt nagyon mély, Reginának mégis az a hátborzongató érzése támadt, mintha a föld magába akarná szippantani. Gyapjúköpenye ugyan távol tartotta a hideget, de a dermesztő sár ellen semmit nem ért. Már a második dombot kerülték meg, amikor Malcolm, aki időközben átvette a vezetést, hirtelen megállj parancsolt. -Óvatosan! - suttogta, és leguggolt. - Valaki van odafent. Regina gyomra apró csomóvá ugrott össze, és gúzsba kötötte a rettegés. A hideg sárba guggolni nem tűnt jó ötletnek, ezért felcsippentette a szoknyáját, és egészen lehajolva előrebotorkált. - Gyerünk - suttogta Malcolmnak -, látnunk kell, ki az! - A férfi valószínűleg tiltakozni akart, de Regina számított erre, ezért választ sem várva haladt tovább, így a többieknek nem maradt más választásuk: követték. Egy temetés zajlott, bár kétségtelenül sietősen. Két férfi - az egyikük púpos - ásott munkaruhában a domboldalon, alig tíz lábbal a vízmosás szintje fölött. A két férfi közelében a földön apró PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

111

csomag, egy kis holttest feküdt, valódi halotti lepel helyett egyszerű lenvászonba csavarva. Úgy tűnt, ennek a szerencsétlenül járt rokonnak csak egy sekély, jelöletlen sír fog osztályrészül jutni. Kissé fentebb a domboldalon Thomas Ducheski állt, és a munkát ellenőrizte. A púpos meg a másik fickó lassan haladtak, mert a föld hideg volt és nedves. A kilapátolt rögök szerencsés esetben a vízmosásban landoltak, de gyakran visszahullottak a gödörbe. A púpos halk, dallamtalan melódiát dúdolt munka közben, de sem kollégája, sem a felügyelő nem csatlakozott az énekléshez. - Mintha csak szart lapátolna az ember - szólalt meg a hajlott hátú férfiú. Regina, aki a domboldal mögül leskelődött, szinte érezte, hogy a fickó szájából genny fröcsög, miközben beszél. - És most hajrá, cimbora! A másik munkás kimászott a sekély gödörből, lehajolt, és felemelte a lepelbe csavart holttestet. Megvárta, amíg a púpos kikászálódik, aztán az apró testet a sírba dobta. Vagy nem volt elég szilárd a sír fala a nedves talaj miatt, vagy a sírásó célt tévesztett, és a sír alja helyett oldalirányba dobta el a testet: mindenesetre a sír szélárnyékos oldalán a nedves, összetapadt föld beomlott, és a test legurult a domboldalon. A lepel néhány méter után legömbölyödött róla, végül meztelenül állt meg a lejtő végén, az egyik kar fennakadt egy sziklán, egy láb pedig természetellenes szögben állt el a torzstól. Regina felismerte. Anna volt, a sánta kislány, akivel a temetésen beszélgetett. A sokktól, hogy holtan látta az egyetlen Ducheskit, aki iránt valami szeretetfélét érzett, Regina apró sikolyt hallatott. A második sírásó, aki a testet a sírba akarta dobni, azonnal elindult a domboldalon, mikor a holttest elkezdett gurulni. Most a vízmosásban állt, és felkapta a fejét a váratlan női hangra. Felnézett, tekintete találkozott Regina tekintetével, és olyan hangot hallatott, mint egy ázott kutya nyüszítése. - Mmmnnnhhhhh.


112

Néhány nappal ezelőtt Reginának megállt volna a szívverése, vagy a hangtól, vagy a sírásó beesett arcának látványától, girbegurba fogsorától és felemás tekintetétől - az egyik szeme tejfehér, a másik zavarosbarna volt. Az alak úgy festett, mintha mindenféle eldobált részekből tákolták volna össze. - Mmmnnnhhhhh - morgott újra, Reginára mutatott, majd jelzett a sír mellett álló két társának. Az elmúlt néhány nap borzalmai azonban ellenállóvá tették Reginát, és sem megijedni, sem tétovázni nem volt képes. Érezte, ha csak egy pillanatra is elbizonytalanodik, meg fog őrülni, ezért nem sokat gondolkodott mielőtt megszólalt. - Mi történt ezzel a szerencsétlen gyerekkel? - kérdezte parancsoló hangon a néma sírásót és valamivel bőbeszédűbb társait. A néma maga elé emelte a karját, vagy azért, hogy magát védje, vagy mert le akart keverni egy hatalmas pofont a szemtelen leányzónak. Regina halk kattanást hallott - egy revolver kibiztosításának hangját. - Belőled ennyi elég is - szólalt meg Malcolm. A férfi előjött a domboldal nyújtotta fedezékből, és fegyverével egyenesen a szörnyeteg arcát vette célba. - Maguk ott ketten, a dombon, azonnal jöjjenek ide. - De szaporán! - tette hozzá Pool, aki szintén előbújt, hogy fegyverével növelje csapatuk tűzerejét. - Fürgén, ha mondom! Easton nem szólt semmit, de mordálya beszédesen meredt a két fentebb álló férfira. Thomas Ducheski és a púpos sírásó engedelmeskedett. Utóbbi ellenségesen bámult a betolakodókra, s a bajsza alatt szitkokat mormolt. Thomas ellenben bűnbánóan, aggodalmas arccal közeledett Regina felé. - Szeretett unokahúgom, kérlek bocsáss meg az emberemnek! Szerencsétlen féleszű, de a légynek sem árt. - Majd elválik - felelte Malcolm, s továbbra is a néma fickó torz arcára irányozta a fegyverét. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

113

- Csak egy nagyra nőtt csecsemő, nem veszélyesebb, mint egy kisgyerek. - Feleljen a kérdésemre! Mi történt azzal a lánnyal? -Regina Anna testére mutatott. A holttest hasán egy hosszú varrat húzódott, mély sebet sejtetve. A seb széleit bélhúrral fércelték össze. Regina további vágásokat is észrevett, melyek geometrikus mintákat alkottak a kislány bal csuklóján; ezt a kezét nem zúzta össze a szikla. - Szörnyű baleset - mondta Thomas, lassan sárba merülő csizmáját bámulva. - Megrúgta egy öszvér. - De az a seb a hasán... - Operációval próbáltuk megmenteni az életét. Sajnos hiába. Thomas körülnézett. - De nem lett volna szabad ide jönnöd, drága unokahúgocskám. Ez magánterület, és... A nagybátyja folytatta, de Regina már nem figyelt rá. A férfi természetesen hazudott a lány haláláról. De Reginának elképzelése sem volt, hogyan szedhetné ki belőle az igazat, azon kívül, hogy nyíltan rákérdez, mivel szinte teljesen biztos volt benne, hogy lőfegyverrel sem kényszeríthetné Thomast. Végső soron töprengése hiábavalónak bizonyult - mert mielőtt valamilyen tervet kiagyalhatott volna, elszabadult a pokol. A néma mozdult meg elsőnek: rettenetes hörgés közepette Malcolm és Regina felé lódult. Valószínűleg észrevette, hogy fogvatartóinak figyelmét lekötötte Thomas Ducheski mesedélutánja, mert tökéletesen időzítette a támadást. Regina a hideg, nedves földre zuhant. Kiáltást hallott, aztán fegyverdördülést, aztán újabb kiáltásokat. Látta, hogy Thomas és a púpos a vízmosásban, bár nem teljesen ugyanabba az irányba, futni kezdenek. Pool épp akkor lőtt, amikor Thomas felért az első domb tetejére, és Regina tisztán látta, hogy vérfelhő száll fel onnan, ahol a golyó Thomas testébe csapódott. Vagyis a fejéből. Regina egy újabb mordulás hangjára megfordult: a néma hatalmas testével félretaszította Malcolmot. Lehet, hogy a fickó csak nagyra nőtt csecsemő volt, de ebben a csecsemőben akkora erő lakozott, PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

114

hogy a lökés eredményeként Regina szerelme hangos puffanással ért földet. Fegyvere kiesett a kezéből, és a földhöz csapódásakor elsült - a golyó a szerencsétlen, már így is borzalamasan meggyalázott Anna fejébe repült. De Reginának és Malcolmnak most nem volt ideje ezzel foglalkozni. _ Mmmnnnhhhhh. - A néma fenyegetően, újabb támadásra készülve közeledett, vastag karját magasba emelte, hogy lesújthasson vele, kesztyűs keze pörölyméretű ökölbe záródott. Hirtelen mennydörgő robaj hallatszott. Vér fröccsent a néma homlokából. Az arca, mely az előbb még girbegurba vigyorra húzódott, most úgy nézett ki, mint egy érett, felrepedt piros gyümölcs. Egy másodpercig még szálegyenesen állt, aztán a földre zuhant, és mögötte Regina meglátta Eastont, füstölgő mordályával a kezében. Regina Anna holtteste mellé sietett, a férfiak pedig harci alakzatot vettek fel. A puskapor orrfacsaró szaga sem tudta elnyomni a vér és belek még erősebb bűzét. - El kell kapnunk a púpost! - A kiáltás Pooltól eredt. A zárt vízmosásban a fegyverdördülések, különösen Easton mordályának hangja, mindannyiukat megsüketítették, és üvölteniük kellett, hogy megértsék egymást.-Mielőtt még riasztja a többieket! Regina felemelte a halotti leplet, amit itt-ott befröcskölt a néma vére, és szegény kis Anna mellé térdelt. Malcolm golyója akkora lyukat ütött az arcán, mint egy félkoronás; a golyó szétroncsolta a lány állkapcsát, mielőtt távozott volna a koponyáján. Vért nem látott. Regina megvizsgálta a lány csuklóját, és azonnal felismerte a furcsa ábrákat, amiket már rutinosan az elmúlt, baljós durhami napokkal hozott összefüggésbe. - Isten veled! - suttogta, és a testet sietve visszabugyolálta a lepelbe. Aztán elkezdett futni a legnagyobb kripta, anyja sírhelye felé. Mire a többiek észrevették, mit csinál, már nem tudták megállítani, ezért ismét nem maradt más választásuk, mint hogy kövessék. Mire PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

115

elértek a föld alatti katakombák bejáratához, már hallották, ahogy a vidéket uraló toronyban félreverik a harangokat. A társaság ezt kedvező jelnek tekintette, hiszen azt jelentette, hogy visszatért a hallásuk. Belökték a súlyos, vasalt faajtót. Reginában fel sem merült, hogy ez talán nem is olyan jó ötlet. Már túl messzire ment, és túl sokat látott ahhoz, hogy visszarettenjen egy sír megszentségtelenítésétől, főleg, hogy a sír amúgy is ördögi praktikák helyszínéül szolgált. Az ajtó egy hallható szisszenés közepette kinyílt: dohos, meleg levegő áradt ki belülről. A szag halványan alvadt tej szagára emlékeztetett. Regina végigrohant a szűk folyosón a kripta belseje felé, a férfiak utána. Néhány kanyar után a lánynak meg kellett állnia, mert a kintről beszüremlő világosság már nem volt elég a tájékozódáshoz. A kripta olyan sötét volt, mint egy középkori várbörtön. Pool egy gyufával meggyújtotta a három faggyúgyertyát, amit magukkal hoztak. A gyertyák csöpögtek, és nagyon gyorsan égtek, de legalább adtak némi fényt. Regina magához vette az egyiket, és néhány szál gyufát is eltett a biztonság kedvéért. Mind a négyen egyszerre léptek be a központi kamrába. A kripta pont olyan volt, mint amire emlékeztek: egy fehér szarkofág, látszólag ugyanabból a sziklából kivájva, ami a kamra padlóját is alkotta, rajta hozzá illő, nehéz kőlap, amit különféle cirill betűk, illetve más ábrák és piktogrammok borítottak. A négyzet-kör-háromszög jól ismert ábráját is felfedezték rajta különféle változatokban. A falakat borító, dísztelen kőlapok úgy néztek ki, mintha Reginára akarnák vetni magukat, és a kripta mélyére vezető, sötét folyosók mindegyike úgy tárult föl, mintha egy-egy pokolbéli szörnyeteg szája lenne. Ez maga a pokol, gondolta a lány, de ő kihozza innen az anyját. A gyertyát letette a földre, kezét a kő fedőlapra helyezte, és tolni kezdte. - Drágám! - szólalt meg kissé bizonytalan hangon Malcolm. - Talán várnunk kellene... nem biztos, hogy lady Blake olyan állapotban van, hogy látnod kéne... PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

116

Regina válaszra sem méltatta, csak még jobban nekidurálta magát a feladatnak. Erőfeszítésének köszönhetően a kriptafedél egy hajszálnyit megmozdult. Nemsokára már a három férfi is tolta a fedelet, Pool és Easton az egyik, Malcolm és Regina a másik oldalon. A két csoport a két ellentétes vég különböző oldalát tolta, hogy el tudják forgatni a fedelet. - Egy... Kettő... Három! - Malcolm vezénylésére mindannyian erősen tolták a fedőlapot. Kő súrlódott kövön, és a lap lassan elfordult. Vagy a kőlapnak nem volt egyenlő a súlyeloszlása, vagy a sír teteje volt egyenetlen, de az a rész, amit Malcolm és Regina tolt, sokkal jobban elmozdult, mint a lenti oldal. A forgáspont az ideális félút helyett a lap kétharmadánál jött létre, és már nem tudták megteremteni az egyensúlyi helyzetet. Tolás közben a kőlap megbillent, aztán lecsúszott a sírról. Először az élével ért földet, aztán átfordult, és belsejével felfelé zuhant a padlóra. Hatalmas robajt keltett, és Pool meg Easton is felkiáltott, miközben próbáltak elugrani az elszabadult márványtömb útjából. De Regina és Malcolm ügyet sem vetett rájuk. A sír üres volt. -A... anya? — Regina hangja vékony volt, és csüggedt. Áthajolt a sír peremén, mintha abban bízna, hogy talál valami lady Blake jelenlétére utaló nyomot. De semmit nem talált. Se a holttestet, se csontokat, se a halotti leplet, semmit. - El kell... mennetek innen... A hang nyers volt, de mintha olyasvalakinek a torkából jött volna, aki éppen fuldoklik, vagy eló'rehaladott tüdőgyulladásban szenved. A halottak között, megszen-teletlen földön Regina most azt sem gondolta lehetetlennek, hogy kísértet vagy szellem hangját hallja. - Anya... te vagy az? - Elnézést kérek, kisasszony - hallotta a lány Poolt. -Azt hittem, eltaláltam a fickót. A hadnagy revolverével a folyosóra célzott, amin keresztül bejöttek, jobban mondva az ott álló Thomas Ducheskire. A férfi a kripta masszív falának vetette a vállát, jobb kezével pedig egy


117

rongyot szorított a nyaka és a válla találkozásához. A teste csupa vér volt. - Kérlek, menjetek - folytatta gurgulázva. - Már nincs sok időtök. Ha most azonnal futni kezdtek - Thomas mély lélegzetet vett - talán még kiértek a szabadba. - A férfi köhögni kezdett, az állán véres köpedék csordogált. - Hol van az anyám, te átkozott senki! - Regina már kint is volt a sírból, és farkasszemet nézett a bácsikájával, mielőtt a többiek akár csak egy lépést is tettek volna. Durván megragadta Thomast, és bár vékonyabb, meg jó pár tíz kilóval soványabb volt nála, megrázta a férfit. Thomas karja elernyedt, és Regina friss, rózsaszín forradást pillantott meg a nyakán. - Dögölj meg, te szemét! Azonnal mondd el, hogy hol van! - Jobban teszi, ha válaszol a hölgynek - szólalt meg Malcolm, aki időközben a lány mellé lépett, és revolvere csövét Thomas pofacsontjának szegezte. - Mi, keresztények nem viseljük jól a hullarablást, sem az üres sírok látványát. _ Akkor hát töltsétek meg őket ti magatok! - hallották Gareth Ducheski hangját a hátuk mögül. Regina lépésről lépésre elemezte az új hangot - Ez Gareth, a kriptában van, egy másik folyosón keresztül kellett jönnie, akárcsak annak a magas férfinak a temetésen. Malcolm ennél sokkal gyorsabban reagált. Megfordult, és úgy tervezte, azonnal lő, amint megpillantja a gyűlölt Garethet. Ehelyett dohos fuvallat söpört végig a kriptán, elfújva minden gyertyát, és a terem tökéletes sötétségbe borult. - Lát... lát a sötétben. Már jön is... - hallotta Regina Thomas suttogó hangját, még mindig közvetlenül maga mellől. Regina nem kezdett vitatkozni vele arról, hogy az emberek egyszerűen nem látnak a teljes sötétben, mint ahogy azt sem emlegette fel, hogy a lőtt sebek nem forrnak össze néhány perc alatt. A hátán és a tarkóján felállt a szőr, és a lány a földre vetette magát. Érezte, hogy egy nagyobb test suhan el mellette. - Nem sportszerű, hogy elárulod nekik a mi kis titkainkat, bácsikám. - Gareth hangja, közvetlen közelről. Aztán egy PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

118

gurgulázó hang - Regina szinte látta lelki szemei előtt, amint Gareth fojtogatja Thomas Duches-kit a sötétben. - Sosem becsülted meg eléggé a családi örökséget. Regina sietve mászott arrafelé, ahol emlékezete szerint a gyertyát hagyta. Fényt kell csiholnia, ha bármit is tenni akar, mondjuk őrült sebességgel elrohanni innen, ahogy azt a bensőjében tekergőző félelem nyüszítve követelte. Pool is hasonló elhatározásra juthatott, mert meggyújtott egy gyufát, ami erőtlen fényével megvilágította a termet. Gareth valóban Thomas bácsit fojtogatta, de a váratlan fénytől meghökkent, és elengedte áldozatát. Regina még mindig próbálta visszanyerni a lélekjelenlétét, amikor Easton már ocsúdott, és támadójához lépett, mordályával a kezében. Regina arra gondolt, hogy a férfi már másodszor fogja megmenteni az életét. Ám Gareth megdöbbentő sebességgel sarkon fordult, és kikapta Easton kezéből a puskát. Amikor kitépte a hadnagy kezéből, a fegyver elsült. A kriptát mintha ezer kalapács hangja töltötte volna meg; kék fény villant, és érezni lehetett az égett lőpor szagát. Ez még jobban feldühítette Garethet, aki füstölgő csövénél fogva megragadta a puskát, és leütötte vele Eastont. Regina semmit nem hallott füle csengésétől, de látta, hogy a robusztus hadnagy rongybabaként omlik a földre. A gyertyafény egyre gyengült, és a sötétség lassan kezdte megtölteni a termet. Regina kapkodva keresett bármit, amivel feltartóztathatná az árnyakat. Bármit, amivel útját állhatja tébolyult rokonának. Bármit, ami magyarázatul szolgálna arra, miért változott lidércnyomássá az élete. A gyertya ellobbant. Regina torka összerándult, szinte fojtogatta a félelem. Futni akart, de már azt sem tudta, milyen irányba kellene futnia. Sikoltani akart, de nem hallotta volna saját sikolyát sem. Végül mászni kezdett a sír felé, mely kiszolgáltatta az édesanyját idegen erőknek. Hirtelen tenyere alatt érezte a fedőlap kemény, vastag szélét, és rájött, hogy a sír másik oldalára került. A kijárattól távolabb eső oldalra. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

119

Fény. Először csak gyenge, mint amikor egy régimódi tapló tüzet fog. Erőtlen fény, homályos, mint a gázláng, inkább zöldes, mint sárga vagy fehér. Akármilyen fény volt is, egyre erősödött. Regina felült, hogy a sír fölött megleshesse, honnan ered a fény. A két Ducheskit látta - egymással küzdöttek, és közben égtek. Az agya, melyet már amúgy is elárasztott a sok értelmetlen, érthetetlen esemény, fel nem tudta fogni, mi történik. Thomas megragadta unokaöccse torkát és mellkasát: zöldes lángok lobogtak ott, ahol összeértek. Gareth a maga részéről káromkodott, és a szabadulásért küzdött. Regina látta, hogy végül eltaszítja magától Thomast, de addigra a kabátját és az ingét is lángok borították, és a kriptát égett haj bűze töltötte be. Gareth hatalmas kínokat élhetett át, de ez csöppet sem zavatta Reginát. Mégsem rohant el őrülten, hanem megragadta Easton puskáját, amit Gateth még mindig a csövénél fogva szorongatott, és lesújtott vele Thomasra. A puskatus az idősebbik férfi homlokát érte, és olyan hang hallatszott, mint amikor egy üreges gyümölcs kettéhasad. A lány térdre rogyott, és már csak remélni tudta, hogy a rémálom hamarosan véget ér. Hosszú ideig bámulta a kripta márvány fedőlapjának egyenetlen belső oldalát. Tudta, hogy futnia kéne. Már a kelleténél több is volt a fény, és itt volt az egyetlen lehetőség hogy elmenekülhessenek. Malcolm és a többiek biztosan már menekülnek is... Ujjait végighúzta a márványlapon. Most tisztán látta a hatalmas kőtáblát... és rajta a mély barázdákat. Barázdákat, amiket ujjak vájtak a márványba, valakinek a körmei, aki kétségbeesetten próbálta kikaparni magát a túl korán rázárt sírból - valaki, aki furcsa módon képes volt nyomot hagyni a márványban. Valamikor abba kellett, hogy hagyja a sikoltozást, de Regina nem emlékezett rá, hogy mikor. Talán, amikor Malcolm elvonszolta őt a sírtól, el Gareth Ducheski mellett, aki csapkodva próbálta eloltani a lángokat, amik hatalmas, eleven máglyává változtatták. Vagy amikor Pool kihozta Eastont, aki sántikálva követte őket. Vagy amikor átvágtak a vízmosáson, és elhaladtak a szerencsétlen Anna PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

120

holtteste mellett, bár valószínű, hogy akkor inkább csak újrakezdte a sikoltozást. Vagy talán nem sokkal azután, hogy átmentek az oroszlánfejes kapu alatt, és beszálltak az ott várakozó kocsiba. Morris gyors vágtára fogta a lovakat, Reginát pedig magával ragadta a mély, öntudatlan álom. * Eleanor Ducheski fáradtabbnak érezte magát, mint az elmúlt évtizedekben valaha is. A csontjai sajogtak, mintha egy kis Atlasz lett volna, aki az egész világ súlyát hordja apró vállain. És, gondolta, ezzel talán nem is járt messze az igazságtól. Végül is a család boldogulása az ő vállán nyugodott, és számára a családja jelentette a világot. Elég ebből az olcsó filozofálgatásból - mondta magának, dühösen előbbi gondolatai miatt. - A fáradtság buta fruskává változtat, akinek mártír-komplexusa van. Visszahanyatlott a vonat plüssbársonnyal bevont ülésére. A huzat puhasága kissé enyhítette a fájdalmait. A puha ülés csak parányi részét alkotta a mindennapok kényelmének, de Eleanor kifejezetten élvezte az olyasfajta örömöket, amiket egy luxusfülke nyújtani tudott. A vagyonos utast nagy becsben tartották, és a hordárok, kalauzok és jegyellenőrök soha nem vonták fel a szemöldöküket semmilyen furcsa kérés hallatán, ha a kérését megfelelő mennyiségű fontsterlinggel is megtámogatták. Szóval ez az öregasszony egy teljes vagonra való fülkét akar kibérelni, hogy torzszülött unokahúgait és unoka-öccseit londoni kirándulásra vigye? Semmi gond. Külön kérték, hogy minden ablakot sötétítsenek be, hogy semmilyen fény ne érje őket, még az ezzel járó hatalmas forróság ellenére is? Amíg eleget fizetnek, ez is csak egyike lesz imádnivaló különcségeiknek.


121

Eleanor kezét a nehéz utazóládára helyezte, ami a fülke padlóján hevert. Nagy, négyszögletes láda volt, fémpántokkal megerősítve, a teteje biztonságosan rögzítve egy hatalmas lakattal. - Aludj jól, Emma - mondta a vénasszony, csak úgy, maga elé.


122

KÖZJÁTÉK:

LONDON ÉS LISZABON 1888 FEBRUÁRJA

Melyben egyezségeket kötnek, és kérdéseket tesznek fel


123

- Akkor hát a nő készen áll? - Edward Bainbridge, aki harmincnyolc évvel ezelőtt lehelte ki utolsó lélegzetét, hosszan, élvezettel kortyolt a teából, mely az elmúlt percekben a mellette lévő kannában ázott. Anton Wellig - aki sokkal idősebb volt Bainbridge-nél _ összerezzent. A vér misztériumába való beavatása -melyet néhányan vámpírizmusnak neveztek - sok előnnyel járt, s ezek egyike az volt, hogy fittyet hányhatott az évek, sőt, az évszázadok múlásának. Igaz, ez azzal is járt, hogy képtelenné vált a mindennapi ételek és italok fogyasztására. Az élettelen húst, amiből az ő teste is állt, csak az élők vérével lehetett táplálni. Wellig már évszázadok óta vérmágus volt, sokkal hatalmasabb a régi Magyarország vagy Csehország egyszerű kis vámpírjainál, és tudta, hogy időről időre megjelennek ilyen Bainbridge-hez hasonló elfajzottak. De hogy ténylegesen végig kell néznie, amint a fickó kortyolt egyet a teából, majd le is nyeli, oly könnyedén utánozva a halandók táplálkozási szokásait, már meglehetősen aggasztó volt. Anton Wellig, Lion's Green kápolnájának főrégense nem szerette az aggasztó dolgokat. Ahogy azt sem, ha londoni nyikhajok pimasz kérdéseket tettek fel neki. - Természetesen. Megmondtam, hogy készen fog állni, és így is van. - Összefoglalta-e valaha valaki találóbban a rendjük filozófiáját? „így akarom, és így is lesz." - Igen, hát persze. Ego expecto hic, ergo usu venit. -Pontosan. A kérdés az, önök készen állnak-e rá? Vagy őrült királyuk már minden hatalmuktól megfosztotta önöket? - Wellig komolyan gondolta a rosszindulatú megjegyzést, de tudta, hogy Bainbridge tréfának fogja venni. így is lett. - Hahh! Nem ez a legtiszteletreméltóbb módja, hogy szóba hozza őexcellenciája lord Mitrászt, London és Westminster hercegét, Anglia és Wales báróságok első lordját, az Élőholtak Birodalmának Mesterét, és... - Bár rothadna máris a pokol legsötétebb bugyrában őfelsége.

Anton kissé hátrafordult, hogy megnézze magának az érkezőt. Hallotta a férfi bőrcsizmájának nyikorgását a fapadlón, Bainbridge palotájának szalonja előtt, és azóta azon tűnődött, vajon az idegen mikor fedi fel kilétét. A fickó még beszéd közben nyitott be az ajtón, és úgy csörtetett be a szalonban, mint aki hozzá van szokva a vezető szerephez, és szeret mindenkit irányítani maga körül. Minden adottsága meg is volt hozzá. - Lord Valerius - szólalt meg Bainbridge -, azt hiszem, még nem volt szerencséje találkozni Durham megyei kollégámmal. Hadd mutassam be Mr. Anton Welliget! Mr. Wellig, ez itt lord Valerius, a város korábbi régense, és rendünk régi barátja. Wellig nem emelkedett fel ültéből, és kezet sem nyújtott. Helyette metszőn Bainbridge-re meredt. - Barátokra épp annyi szükségünk van, mint teára. Valerius helyet foglalt a harmadik székben, az ablakhoz közel. Az ablakon kinézve a látvány megdöbbentően bukolikus volt ahhoz képest, hogy Bloomsburyben voltak, hála a hatalmas kertnek, amit Bainbridge halandó segítői szereztek a férfinak. Persze a kert nem volt annyira tekintélyes, mint a birtokok, amelyeket a jobb helyen lakó St. James-i vámpírok élveztek, de jól illett a tremere képviselő egyéniségéhez, főleg, hogy olyan közel volt annak British Museum melletti törzshelyéhez. Wellig már tapasztaltabb volt, az ő szemében az egész hely szálka volt, csak konc, amit a háromszor átkozott Mitrász herceg Bainbridge elé vetett, „elismerése jeléül". De a középkori szobrok, amiket Bainbridge a kertben állíttatott fel, még az ő tetszését is elnyerték. - Hol az a fiatal teremtés, akit dr. Bainbridge mindenáron meg akar mutatni nekem? - Valerius enyhén divatjamúlt ruhákat hordott, melyek a viktoriánus visszafogottság helyett még a régensség korának pompáját tükrözték - bár a harisnyaviselésről már ő is áttért a pantallókra. Vörös szász sörényét gondosan fésülte, nem úgy, mint Wellig a maga rakoncátlan fekete tincseit. Emiatt a halandók szemében talán csak egy különcködő kölyöknek tűnt, de arányos alkata, elszánt, hideg tekintete és szépen metszett vonásai PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

125

mégis majdnem tökéletes hatást keltettek. Még Wellignek is, aki pedig hozzászokott már a természetfölötti vonzerőhöz, amely egyes vérivókból áradt, emlékeztetnie kellett magát, hogy a fickó csak egy bosszúszomjas, kegyvesztett hercegecske, bármennyire próbál is magabiztos, erős uralkodónak látszani. - Ha csak a fele igaz annak, amit beszélnek... - Minden azt utolsó szóig igaz. - Wellignek semmi kedve nem volt a nyavalyás szaloncsevej semmitmondó frázisaihoz. A férfi a halála előtt egy magyar kurafi jobbágyaként szolgált, még abban az időben, amikor Anglia csak egy kisebb királyság volt, nagyzoló allűrökkel, és kétségbeesetten próbálta utolérni a spanyolokat, portugálokat és hollandokat, akik akkor már egész kontinenseket hódítottak meg. Wellig kileste a csillagok titkait, elolvasta a misztikus tekercseket, és olyan szellemekkel üzletelt, melyeknek legkisebbje is ördögibb volt a szobában jelen levő összes vérivónál. A megvilágosodást, a halhatatlanságot és végül Lion's Green régensi székét a taumaturgiai stúdiumokban mutatott szorgalmának köszönhette, meg persze annak, hogy könyörtelenül elpusztított mindenkit, aki az útjában állt. Nem fogja ölbe tett kézzel nézni, ahogy az úgynevezett iparosodás korának előnyeit eltékozolják az arisztokrata dandyk és finomkodó senkiháziak, legyenek bár elevenek vagy holtak. - A nő készen áll. Már csak arra az alapanyagra van szükségünk, aminek a beszerzését önök vállalták. Sikerült megszerezni? Valeriusnak csak a szeme rebbent - a vámpír Welligre meredt. Lion's Green régense abban a szempillantásban tudta, hogy hibát követett el. Anélkül, hogy bármi pontosan leírható történt volna, Wellig látta, hogy az egykori régens átváltozik. A vonzó, lendületes férfi helyén most egy sziklaszilárd dolog ült. Váratlanul az emberlétre utaló minden apró izomrándulás - még hamis rándulás is - tökéletesen megszűnt. Se egy pislogás, se lélegzetvétel vagy ajkak nedvesítése. Lord Valerius pupillája nem tágult ki, egy lábujja sem mozdult a csizmájában, még bőrén a finom szőrszálak


126

is mozdulatlanná merevedtek. Valerius, az ember eltűnt, és megjelent Valerius, a halhatatlan. - Előbb lássuk azt a lényt - mondta lord Valerius hűvösen. Hangjában sok száz, az éjszaka birodalmában eltöltött év tapasztalata visszhangzott. - Rendben van - mondta Wellig. - Ez csak természetes. - Többékevésbé biztos volt benne, hogy ezek az ő szavai, és nem csak Valerius akarata kényszerítette ki belőle a választ. Bár hogyan tudja valaki megállapítani, ha legyőzték az akaratát? - Dr. Bainbridge? - Máris. Azonnal. - Bainbridge kinyúlt egy szaténbojt felé, és meghúzta, jelt adva szolgálói egyikének. Egy perccel később az ajtó kinyílt, és a szóban forgó hölgy belépett a szobába. A fekete hajú szépség egyszerű, vidékies muszlinruhát és gyapjúkendőt viselt, leszegett fejjel közeledett, és enyhén reszketett. - Ó igen. Igen - szólalt meg Valerius, és a varázslat megtört. A férfi ismét felélénkült, kecsesen felemelkedett ültéből, és odament a nőhöz. A nő háta mögött egy vén banya ácsorgott, de vele nem foglakozott, mert azt gondolta, valami szolgaféleség lehet. Szürke kesztyűs jobb kezével megérintette a nő állát, és felemelte finom metszésű arcát, hogy a másik egyenesen rá nézzen. A nőnek gyönyörű kék szemei voltak, a bal oldaliban még egy kis aranybarna csillogást is felfedezett. - Gyönyörű. Lord Valerius mélyen a szemébe nézett, és könnyedén szétválasztotta akarata vékony fátylát. A nő ereiben még nem régóta csörgedezett vámpírvér: talán ha száz napja lehelte ki utolsó lélegzetét. Valerius egykoron elsőkézből kapta a nyomasztó hírt, hogy egy bizonyos Vilmos normann hódítókat vezet Anglia partjaira. A férfi óvatos volt, de precíz, mindent érintetlenül hagyott, miközben gyorsan végigpörgette a nő emlékeit és vágyait, félelmeit és reményeit. A nő ebből csak annyit érzett, hogy felkeltette a férfi érdeklődését, de Valerius még ezt a benyomást is gondosan törölte az emlékezetéből, olyan simán, ahogy egy etoni tanár letörli a táblát. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

127

- Igen, látom, hogy tettek bizonyos erőfeszítéseket, -szólalt meg a férfi, mikor bevégezte a kutakodást - és a nő kétségkívül nagyon elragadó, de úgy tűnik, önök még mindig nem fogták fel teljesen, mivel is állunk szemben. Egy felbőszült bikát nem lehet krepppapírral zavarba ejteni. - A megfelelő kezekben - szólt közbe Bainbridge - egy vékony selyemköpeny hathatósabb fegyver a bikával szemben, mint a legellenállóbb acél. Kérdezze csak meg a spanyolokat. - Valerius a szentenciára csak egy kétkedő tekintettel válaszolt. - Ami azt illeti - szólalt meg Wellig is -, teljesen jogos a kétkedésük. A csapda előkészítése még csak gyerekcipőben jár, mert hiányzik az az összetevő, melyről azt állították, hogy képesek megszerezni. Úgyhogy újból felteszem a kérdést: sikerült megszerezni? Valerius zakója belső zsebébe nyúlt, és egy kis, borostyánszínű gyógyszeresüveget vett elő. Az üvegcse viasszal volt bedugaszolva, és valamilyen sötét színű anyagot tartalmazott. - Igen, sikerült. Bainbridge majdnem felpattant a székről, mikor meglátta az üvegcsét, hogy kiragadja azt Valerius kezéből. Ám Wellig gyorsabb volt, és visszatartotta ifjabb vérmágus kollégáját, kezét annak vállára helyezve. Aztán türelmesen megvárta, hogy Valerius átadja neki az üvegcsét, mely egy olyan lény vérét tartalmazta, aki már akkor is ősöreg volt, amikor a trójai Aeneas barbárokat toborzott a Tiberis partján, hogy várost alapítson velük a hét dombon. Szinte elképzelhetetlen, mekkora varázserővel fog, bírni. * A tél aligha a legszerencsésebb időszak, ha az ember Londonba akar látogatni, döntötte el Beckett. Gondolta ezt annak ellenére, hogy a hideg már rég nem jelentett számára nagy akadályt, és különben is, már sokkal fagyosabb éjszakákat is átvészelt Norvégiában és Svédországban tett utazásai során, még a század elején. Talán a történelem előbb-utóbb igazolni fogja az apokaliptikus rúnák tartalmát, melyeket az éjféli nap földjén talált PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

128

(apokalipszisről beszélni a magafajtának, ugyan már!), de a hátralévő időt Beckett arra akarta felhasználni, hogy kiderítse, hogyan, vagy miért jöhetett létre egy olyan élősködő-ragadozó faj, mint az övé. A férfi alig vette észre, amikor egy elhaladó bérkocsi jeges szennylével borította be a járdát, de gondja volt rá, hogy jobb kezének gyűrűsujját néhányszor behajlítsa. Egy teljes évig tartott, amíg az erő segítségével, mellyel nem emberi vére ruházta fel, vissza tudta növeszteni az ujjat a fagyott csonkból, amivé a hómezőkön töltött idők tették. Beckettnek eszébe jutott, hogy Anatole, aki néha csatlakozott hozzá utazásai során, fényűző lakomát adott vidéki kastélyában a visszanőtt ujj örömére. London továbbra is alulmaradt az összehasonlításban. Norvégiában legalább ott volt a sarkvidék vad szépsége, meg a lélegző emberek számára lakhatatlan tájak fölött üvöltő jéghideg szél. Itt a tél csupán nedves volt, fülledt és nyomasztó, és nem volt elég hideg ahhoz, hogy egyáltalán megérdemelje a tél nevet. A hó már azelőtt piszkosbarnának tűnt, hogy földet ért volna, a földön aztán szennylévé olvadt, hogy újra megfagyjon a rossz utak a keréknyomaiban, vagy a jobb utakon a macskakőre terített szalma között. A szalmát azért terítették a földre, hogy elnyelje a vasveretes hintókerekek hangját, de ilyen időjárásban csak növelte a városban uralkodó koszt. Vagy a napsütés, vagy a nagy forgalom miatt a jég gyorsan olvadni kezdett, de aztán ugyanolyan gyorsan újra meg is fagyott, szétrepesztve az utakat, és elmozdítva heIyükről a macskaköveket. Anatole, aki több évszázados, lenyűgöző vámpíri pályafutását zarándokként, papként és misztikusként töltötte, s így vonzódott a szimbólumokhoz és előjelekhez, a helyükről elmozdult kőkockákat, meg a zavaros jégtáblákra hulló porhavat bizonyára a téboly szimbólumának tartotta volna - a tébolyénak, mely ott rejlett minden, London méretű emberi vállalkozás mélyén - hogy a birodalomról már ne is beszéljünk. (Anatole rajongott a Bábel tornya-történetért.)


129

Beckett mindezt egyszerűbben fogta fel. A hatalmas metropolisz úgy bűzlött, mint egy nagy rakás szar, vagy mint egy kéngyár, a széliránytól függően; mindenesetre nagy megkönnyebbülés volt, ha a nevezett szél nem hordott magával még havas esőt is. A vámpír számára Londont egyedül a város hosszú éjszakái tudták vonzóvá tenni. Beckett minden zsörtölődése ellenére most mégis Londonban volt. La Colombe 1795-ös kiadású, Le moine de Cain című munkája felbukkant egy a közelmúltban jobblétre szenderült herceg hagyatékában, akit mániákusan érdekelt a francia forradalom. (Mint ahogy bizonyos katonák szinte rajonganak az ellenségeikért, gondolta Beckett.) A kézirat azt állította magáról, hogy egy rabszolgaságra jutott barátnak, jobban mondva „Káin szerzetesének" adott kinyilatkoztatások gyűjteménye, melyeket a szerzetes egy élettelen, pap képében megjelenő szörnyetegtől kapott. Néha a klérus mértéktelenségéró'l szóló allegóriaként értelmezték a szöveget, de Beckett és más kutatók pontosan értették, miről van szó benne. A szerző (La Colombe, vagyis a galamb, nyilvánvalóan írói álnév volt, mely a Szentlélekre utalt) valószínűleg egy halandó volt, akit függővé tett egy vámpír vére, és aki megszabadult a szolgaságtól, de nem a gyötrő éhségétől, amikor mestere elpusztult. A kinyilatkoztatások önmagukban eléggé sablonosak voltak, de utalásokat tettek olyan régmúlt eseményekre, melyekről a szerző valószínűleg csak néhány igen ritka kézirat tanulmányozása során szerezhetett tudomást. Beckett abban reménykedett, ha hozzáfér a teljes szöveghez, talál arra utalásokat, hogy a szerző milyen forrásokra támaszkodik, s így maga is utánanézhet ezeknek a kéziratoknak. Eddig a dolgok viszonylag jól alakultak, de nem tökéletesen. Először is volt egy kis vita, de ez elég gyakran előfordult. Aztán egy kis csetepaté, de ez sem ment ritkaságszámba. Ám végül Beckettnek meg kellett szabadulnia nem is egy, hanem két illetőtől, akik szintén a kéziratra licitáltak. Ez már nem volt annyira szokványos. Persze Beckett korábban is elpusztított már néhány PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

130

vámpírt, és legalább feleannyit létre is hozott, de ez a mostani eset kissé különbözött a korábbiaktól. Az első ajánlattevő nagyon hasonlított Beckettre: egy magányos farkas, akinek még hitelt érdemlő engedélye sem volt arra, hogy egyáltalán Londonban tartózkodjon, és akinek pusztulása senkinek nem szúrt szemet. De a másik licitáló a londoni éjszaka egyik befolyásos vámpírjának védelmét élvezte, és halála kétségkívül figyelmet keltett, márpedig ez a váratlan figyelem Beckettre, az elkövetőre, semmi jót nem hozhat. A fajtájabeliek között az volt a bevett szokás, hogy csak a herceg, vagyis az adott régió leghatalmasabb vámpírja adhat engedélyt egy másik vérivó szándékos elpusztítására. Ha csak a fele is igaz volt annak, amit Beckett hallott, kevéssé volt valószínű, hogy Mitrász herceg csak úgy elsiklik egy ilyen fajsúlyú ügy fölött. Az volt tehát a legfontosabb, hogy minél hamarabb eltűnjön Londonból, mielőtt még bármi drasztikus történne. Szerencsére a menekítés Hálim bej egyik szakterülete volt, a vámpíré, aki eredetileg értesítette Beckettet a kézirat felfedezéséről. Az egyiptomi Hálim régiségekkel kereskedett: élőket és élőhalottakat egyaránt kiszolgált a birodalom fővárosában található üzletében. Beckett szinte teljesen biztos volt benne, hogy a kövér arabnak volt valami titkos terve, ami nem esett egybe Mitrász és a többi, Hálim vevőkörét alkotó brit vámpír érdekeivel, de ez jelen helyzetben kapóra jött. Ugyanis Beckett többek között onnan sejtette, hogy az arab nem csak egy az éjszakai világ számos hűséges küldönce közül, hogy olyan tökéletesen megbízható csatornák álltak a rendelkezésére a különféle áruk szállításához, amik még azok előtt is rejtve maradtak, akik egész halhatatlan létüket az ilyen utak kifürkészésére fordították. Beckett bízott benne, hogy Hálimnak egy menekülésben levő vámpír Londonból való kijuttatása sem fog nagyobb gondot okozni, mint egy szarkofág becsempészése. Belépett az üzletbe, az ajtó fölé szerelt apró csengettyűk csilingelése közepette. Az „üzlet" valójában csak egy kirakat volt a Borough High Streeten, a szegény munkásnegyed kellős közepén, a Temzétől PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

131

délre. Semmi feltűnő nem volt rajta, kivéve talán az üvegajtóra festett „Karnak Import és Export Társaság" feliratot. A környék nem volt túl népszerű, de ez jelentette a legfőbb vonzerejét egy olyan, Hálimhoz hasonló vámpír számára, aki híres volt arról, hogy azokkal is üzletel, akiket előkelőbb vérrokonai messziről elkerültek. Hálim bőre sötét volt, akcentusa tele torokhangokkal és pergő r-ekkel, de úgy öltözködött, mint egy úriember, és a kellő tisztelettel bánt minden vezető pozícióban levő ügyfelével. A személye egyfajta híd volt a tisztességes vámpírtársadalom (micsoda önellentmondás! - gondolta Beckett) és az alvilág azon része között, melyről az előkelő vámpírok nem voltak hajlandók tudomást venni. Persze nem Hálim volt az egyetlen ilyen összekötő, még csak nem is a legfontosabb, de ha Egyiptom vagy a Termékeny Félhold területéről származó műtárgyakról volt szó, Hálim volt a megfelelő ember - vagy a megfelelő szörnyeteg. Beckett a kiállított régiségek között várakozott. A legfeltűnőbb helyen két szarkofág állt, két hasonló stílusú darab - talán egy király és egy királyné szarkofágjai. Mindkettőt arannyal, más fémekkel és drágakövekkel borították, s ez Beckettnek eszébe juttatta a fáraók sírjába rejtett mesés kincsekről szóló mendemondákat. Persze mindkettő hamisítvány volt, de legalább gondos munkával készített hamisítványok. - Egy kairói mesterember műve - mondta Hálim bej, egy gyöngyfüggöny mögül előlépve. - A családja már Szaladin uralma óta foglalkozik hamisítással, legalább is ő ezt állítja. - Az arab vámpír elvigyorodott. - Csodaszépek, akárhonnan is származnak. - Nahát, Mr. Beckett, nem is tudtam, hogy ön igazi esztéta. - Hálim benyúlt a pult alá, ami az üzlet kiállítótermét és a mögötte lévő raktárt elválasztotta. Egy nagy, bőrkötésű könyvet vett elő. Megbíztam ugyanezt az embert - a két fiával együtt dolgozik, azt hiszem - hogy készítsenek egy sorozatot kifejezetten bizonyos vevőim kifinomult ízlésének megfelelően. Néhány vázlat már el is


132

készült, gondoltam, megmutatom, hátha talál benne valami kedvére valót... Hálim kinyitotta a könyvet, hogy a vázlatok Beckett felé nézzenek. Tényleg nagyon szépek voltak. De a kereskedőnek igaza volt: Beckettet nem érdekelte az önmagában vett szépség. Miközben kanopuszok, ékkőberakásos pajzsdíszek, elveszett sírokból származó hieroglifatöredékek vízfestékkel festett képeit nézegette, úgy döntött, a tárgyra tér. - El kell tűnnöm innen, Hálim bej. - Jól értem, hogy az aukció nem túl barátságos mederben folyt? Hálim ismét átforgatott néhány lapot, ezúttal egy olyan képnél állva meg, ami három férfit ábrázolt, akik átnyújtják a napkorongot Hórusznak. - Figyelmeztettem önt, hogy ennek fennáll a lehetősége. - Tudom - mordult fel Beckett. Hálim egyértelműen éreztette vele, hogy fölényben van. Mintha Beckett nem lett volna ezzel nagyon is tisztában. - Akkor is el kell tűnnöm. A kontinensre akarok menni. Hálim bej egyik kezével pompás szakállát simogatta, s közben olyan hangot hallatott, mint mikor valaki több lehetőséget is fontolóra vesz. Beckett tudta, hogy az antikvárius már minden előre kitervelt - öt éve üzletelt vele, és még soha nem érte készületlenül. Hálim most csak fontoskodott, ezzel is lehetőséget teremtve arra, hogy még néhány lapot végigpörgessen a névtelen hamisító vázlatfüzetében, hátha további vásárlást tud kierőszakolni. Hálim bej sok mindennel foglakozott, de elsősorban mégis kereskedő volt. Akárhogy is, a számítása bevált. - Állj! - szólalt meg Beckett, amikor Hálim már épp tovább akart lapozni. Nem mondta sem hangosan, sem erőszakosan, hangja mégis meglepte még saját magát is, hisz épp csak futó pillantást vetett a vázlatokra. Egy hieroglifa keltette fel a figyelmét, pontosabban egy pajzsdísz, több nagyobb ábrával körülvéve. A pajzsdíszen olyan jeleket látott, melyek jelentését nagyjából ismerte: „ezer arc", vagy valami hasonló volt ráírva. A nagyobb ábrán egy királyi öltözetű nő ült egy trónon, kisebb alakokkal PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

133

körülvéve. A nő feje helyén egy hatalmas fekete korong volt. A kisebb alakok, akik kígyófejet viseltek, állatfejeket cipeltek a hátukon. Ügy tűnt, a fejeket - vagy csak arcokat? - „üresfejű" királynőjüknek viszik. Beckett már látta ezt a jelenetet, egy kairói szentély falán, ahová két évvel ezelőtt tört be. Akkor is egy Hálim bej által elejtett információ nyomán kezdett a kutatásba. Beckett nem hitt a véletlenekben. - Mi a franc ez, Hálim? - Jobb kezével megragadta a kereskedő selyem nyakkendőjét, és maga felé húzta. - Mi a franc folyik itt? - Ez - felelte Hálim a félelem legkisebb jele nélkül -Kemintirinek, Szet ezerarcú leányának ábrázolása. Az egyiptomi legendákban csak kisebb szerep jut neki, de lénye annál fontosabb azoknak a vámpíroknak, akik a Viharok Ura leszármazottainak tartják magukat. Hálim bej az úgynevezett Szet-követőkre utalt. Ennek a vérvonalnak a képviselőit a legtöbb európai vérivó kevéssé ismerte, és még kevésbé bízott bennük. Beckett azzal hízelgett magának, hogy kutatóként tud egyet s mást az éj gyermekeiről, és tudta, hogy bizonyos források szerint a szetiták tagadták az általánosan elfogadott nézetet, hogy a vámpírok Káinnak, a Biblia szerint az első gyilkosság elkövetőjének ivadékai lennének. Azt állították, hogy ők az egyiptomi viharisten, Szet leszármazottai, akit sokan nemcsak ősatyjukként tiszteltek, hanem olyan istenségként is, aki a zsidó-keresztény hagyományoktól szögesen eltérő erkölcsi magatartást szabott meg követői számára. Annak ellenére, hogy hosszabb időt töltött Egyiptomban, ahol az ember azt gondolná, csak úgy nyüzsögnek az effélék, Beckett csak néhány szetitát ismert, azok sem voltak túl készségesek, hogy hitük részleteiről felvilágosítsák. Minden vámpír létezésének alapja a titoktartás volt, ha másért nem, hát azért, hogy életben maradjon egy ellenséges világban, de a szetiták még ennél is tovább mentek. Míg a legtöbb vámpír kérkedett a származásával (a hazugságtól sem rettentek vissza, hogy családfájuk révén még hatalmasabbnak PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

134

tűnjenek), addig ezt a szetiták eltitkolták mindenki elől, aki nem a vérvonalukhoz tartozott. Beckettnek volt egy olyan érzése, hogy még egy ó'söreg szetita is, aki a fáraók árnyékában élt, és látta felépülni a piramisokat, képes lenne kiadni magát egy egyszerű antikváriusnak, aki nemrég kezdte élőhalott létét - s ezt mindig észben is tartotta, valahányszor Hálim bejjel beszélt. Ugyanis Hálim bej volt azon kevés szetita egyike, akit Beckett ismert. - De menekülésről volt szó, barátom, - mondta a kereskedő - és véletlenül ismerem egy Lisszabonba induló kereskedőhajó kapitányát, akit meg lehetne győzni arról, hogy vegyen a fedélzetre egy kis plusz rakományt. Ámbár kétlem, hogy bármit is tudok tenni, amíg úgy szorongatja a nyakamat, hogy kis híján megfojt vele. Beckett elengedte az arab nyakkendőjét, és felnevetett. - Nagyszerű. De azért beszéljünk még erről a Kemintiriről. - Ne aggódjon, barátom! Fogunk. * A Bartholomew Thomas gőzhajó február 26-án reggel indult el Londonból. Indiába vezető útjának első állomásaként Alexandriába tartott, betervezett pihenőkkel Lisszabonban, Gibraltáron és Cipruson. A fedélzeten meglehetősen sok tartózkodott őfelsége szolgái közül, többek között sok katona, aki Egyiptomba igyekezett vissza, aktív katonai szolgálatot teljesíteni, és még több köztisztviselő, aki azért ment, hogy betöltse hivatalát a gyarmati bürokráciában. A Bartholomew Thomas néhány napos alexandriai tartózkodás után továbbindul Port-Szaíd felé, áthajózik a Szuezi csatornán, le a Vörös-tengeren, és tovább, Indiáig. Malcolm Seward hadnagy, a 12. huszárezredből, a hírhedt szudáni hadjáratok egyik veteránja, nem volt a fedélzeten, bár abban a kegyben részesülhetett, hogy a Kutyák szigetéről figyelhette a hajó indulását. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

135

- Amúgy is szörnyű út elé néznek. - Aki megszólalt, nem volt más, mint Anthony (született Antoni, katalán édesanyja után) Pool hadnagy, aki korábban szintén a 12. huszárezred kötelékében szolgált. Ő is Sewarddal érkezett, hogy lássa a hajó indulását, és együtt inthessenek búcsút egykori cimborájuknak, Ernest Easton hadnagynak. Utóbbi valahol a Bartholomew Thomas fedélzetén tartózkodott - a gőzös már a tenger felé haladt a Temzén. - Hiányozni fog, Tony. - Seward elfordult a lassan távolodó hajó látványától. - Az egész katonaság hiányozni fog. - Ugyan már, öregfiú - veregette meg Pool egykori ezredtársa vállát. - Eastonnak megvan a maga dolga, ami, ne feledjük, egyben a mi dolgunk is, amit el kell intéznie a birodalom sir Evelyn uralta csücskében. Bízzuk rá Egyiptomot, legalábbis átmenetileg. Ember, Londonban vagyunk! - Katona vagyok, Pool. London kereskedőknek való meg politikusoknak, nem a magamfajtának. -Te jó ég, Seward, lassan már teljesen úgy beszélsz, mint a jövendőbeli apósod. Csak idő kérdése, és hosszasan fogsz szónokolni róla, hogy te nyeregbe születtél, nem gazdálkodásra! Seward nem tudta megállni a nevetés nélkül. Már annyiszor hallotta lord Blake híres mondatát, nemegyszer elképesztő hosszan kifejtve, hogy már a számát se tudta. - Igazad van, barátom. Én döntöttem így - elég hát a nyavalygásból. - Ez a beszéd! - A két férfi végigsétált a dokkon, egy várakozó négykerekű bérkocsi felé, és folytatták a társalgást, miközben kerülgették a rakodómunkásokat, akik már a következő hajóra pakolták a rakományt, és szemrevételezték a feleségeket, akik még mindig könnyes szemmel bámultak arra, ahol útrakelt férjüket sejtették a távolodó hajón. - A lovasezred csak ugródeszka volt, ezt te is jól tudod. A jövődet a testvériség határozza meg. - Remélem, igazad van. - Seward várt, amíg beszálltak a hintóba, hogy hangot adjon az őt foglalkoztató kérdésnek. - Eldőlt már az időpontja?


136

- Hahh! - kiáltott fel Pool. - Egy perce még a régi, egyiptomi életedet sirattad, most meg ész nélkül siettetnéd a beavatást. Meglehetősen szeszélyes ember vagy te, barátom. És ez tetszik nekem! - Fogalmazzunk úgy, hogy izgatottan várom, vajon jó kezekbe helyeztem-e a sorsomat, és nem derül-e ki, hogy ez az egész titokzatos testvériség csak egy nagy humbug. Mindig is azt gondoltam, hogy a katonaságnál fogok karriert csinálni. - Most mélyen megbántottál, Malcolm. - Pool vigyora kevéssé támasztotta alá mély megbántottságát. -Talán van egy birtokod vagy hercegséged, amiről eddig elfelejtettél említést tenni? Netán egy arannyal vagy spanyol dublonokkal teli ládád? Erősen kétlem. Akkor hát hogyan akarsz feljebb emelkedni, mikor az összes főtiszti kinevezést a nemesek vagy a gazdagok kapják? -Reménykedtem benne, hogy előbb-utóbb összegyűjtők annyi pénzt, ami elég az ezredesi kinevezésre... -Ugyan már, nem ülnél most itt, ha komolyan azt gondolnád, hogy ez lehetséges. Én egy erőszakos baronett fattya vagyok, aki különösen kedvelte a barcelonai lotyókat, te meg egy gazdálkodó nemes utolsó fia, akinek az apja teljesen kiürítette a családi kincstárat, hogy összekaparja a kinevezésedhez szükséges pénzt, aztán a címét és a földjét eljátszotta kockán. Egyikünk sem az a típus, aki könnyedén a katonai elitbe emelkedik. - Sajnos tökéletesen igazad van. - Sőt mi, akiknek a mellkasában katonaszív dobog, de akiknek az erszénye üres, még ha nagy nehezen összeszedünk is egy kisebb kinevezésre valót, végső soron úgyis alulmaradunk egy olyan parancsnokkal vagy ezredessel szemben, akinek rátermettségét kizárólag a rangja adja. - Blake ezredes tökéletesen rátermett volt. - Ó, igen, persze. Lord Blake egyike volt a ritka kivételeknek, de mindketten kiestünk a kegyeiből a januári eset óta. Vagy megengedte már az öreg, hogy ismét a lányának tedd a szépet?


137

Seward elfordult Pooltól, és kinézett a bérkocsi ablakán. A kocsi egyre távolodott az Észak India Dokktól, és Limehouse felé vette az irányt. A hadnagy próbálta elfojtani a dühét, s helyette a nem túl bizalomgerjesztő környéket figyelte: a kínaiakat, akik selyemruhában, hosszú sorokban cipeltek élelmiszert és más csomagokat a dokkokról, egy önjelölt baromfiárust, aki egy kocsira hanyagul feldobált ketrecekben csirkéket szállított, az ópiumbarlangok diszkrét, vagy nagyon is figyelemfelkeltő bejáratait, meg az onnan ködös tekintettel távozó, botladozó kuncsaftokat. Erezte a kis helyen összezsúfolt embertömeg orrfacsaró bűzét, és megpillantotta egy kínai nő - feltehetőleg prostituált - arcát egy tácsos ablak mögött. Vajon tényleg akkora lábuk van, mint a csecsemőknek? - jutott eszébe hirtelen. A városközponttól keletre elterülő negyed külön világ volt: épp olyan idegen, mint Kairó kaotikus része, mely nem a brit enklávéhoz tartozott. - Nem - válaszolt végül Seward. - Joanna húgomnak megengedi, hogy írjon Reginának, de ez minden. - Most legalább látod, milyenek is ezek az alakok. Mi több, lord Blake nyugdíjba vonult, és arra az ostoba báróra, sir Harry Nyúlra bízta az ezredet. Seward elmosolyodott a név hallatán. - Igen, bátor ezredesünk nem nagyon tüntette ki magát Szudánban. - Érted már? Pont ezért hoztuk létre ezt a testvériséget. Azért, mert biztosítani akarjuk, hogy azok a katonák, akik valóban képesek megvédeni a birodalmat, olyan pozícióba is kerüljenek, ahonnan ezt megtehetik. Sok helyen vannak szövetségeseink és támogatóink, barátom. - Akkor miért ez a furcsa titkolózás? Ha jól tudom, a testvériségnek csak két tagja van: te, meg az éppen Kairó felé hajókázó Easton barátod. - Úgy látom, hajlamos vagy mindent túldramatizálni, Seward. Talán azt hiszed, valamiféle anarchista összeesküvők vagyunk? Ez egy zártkörű testvériség, ennyi az egész. Olyan, hasonlóan PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

138

gondolkodó katonák zártkörű klubja, akik hisznek a birodalomban, meg abban, hogy nagy jövő áll előtted. - Igen, de... -Az ég szerelmére, elég legyen már! Ebben a másodpercben elindulunk a Pali Mall-i klubhoz. A kérdéseidre pedig nagyon hamar választ fogsz kapni. - És a beavatás? -Egyszerre csak egy dologra koncentráljunk, drága barátom. A beavatás, mint minden fontos társadalmi esemény a fővárosban, csak húsvét után fog bekövetkezni, amikor a Parlamnet összegyűlik, és megkezdődik a londoni idény. -Akkor Regina is Londonba fog jönni. Komolyan mondom, Tony, ha addigra az apja nem békél meg, én megszöktetem tőle a lányt, és felszállok vele az első vonatra, ami megáll Gretna Greenben. Mondania sem kellett, hogy Gretna Green egy közvetlenül a skót határ mellett fekvő város volt, ami arról vált híressé, hogy kihasználta, hogy a két országban eltérő módon szabályozzák a házasságkötést - a skótok angol szomszédaiknál sokkal kevesebbet akadékoskodtak olyan apróságok miatt, mint szülői beleegyezés, vagy a házasulandók életkora. Pool fanyarul elmosolyodott. - Laudánumélvező vagy, drága barátom? Azt hittem, katona vagy, nem egy nyavalyás költő. Épp olyan jól tudod, mint én, hogy az ezredes azonnal elkövetne mindent, hogy érvénytelenítse a házasságot, meg hogy pontot tegyen a pályafutásod végére. -De... -Csak semmi de. - Pool hirtelen nagyon komollyá vált. - Vegyük úgy, hogy ez az első próbád a beavatás előtt. Semmilyen kapcsolatba nem kerülhetsz a lánnyal - nem küldhetsz levelet neki a nővéreddel, nem írhatsz neki titkos távmondatokat, semmit nem tehetsz -, amíg az ezredes meg nem engedi, vagy amíg a testvériség fel nem oldja ezt a kötelezettségedet. Seward nagyot nyelt, és megint kinézett az ablakon. Már Whitechapelnél jártak. Ez a negyed épp olyan romos és zsúfolt PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

139

volt, mint Limehouse, de más emberek lakták. A szegények itt a munkásosztályból kerültek ki. Minden gyár egyik oldalán kocsma, a másik oldalán bordély. A férfi egyszerű fatáblát vett észre az egyik, a többitől semmiben sem különböző épület ajtaján. A táblán szépen formált héber betűk jelezték, hogy a ház zsidó imahely. Ez volt a kívülállók sorsa ebben a metropoliszban - még akkor is a nyomornegyedeken kellett átjutniuk, ha Istenhez igyekeztek. - Rendben van - mondta végül Seward. * A Bartholomew Thomas raktetében, egy nehéz ládában, mely a rakományjegyzék szerint egy tizenhetedik századi, sárgarézzel berakott ládát rejtett, feküdt Beckett, mozdulatlanul. A nap magasan járt, és a fajtájabeliekhez hasonlóan ilyenkor Beckett mély álomba zuhant. Nem érezte a hajó ringását, miközben az a Temzén útnak indult a tenger felé. A következő két éjjelen a gőzös már a tenger hullámain ringatózott, és Beckett továbbra is mozdulatlan maradt. Mikor a harmadik éjjelen felébredt, azonnal érzékelte, hogy már nem a hajó rakterében van. Ami még ennél is rosszabb volt: a ládája tetejét eltávolították, és tágas mennyezetet látott maga fölött, keresztgerendákkal. A távolból portugál beszéd dallamát hallotta. Elérte az úti célját, és életben volt (vagy legalább is ugyanúgy létezett, mint már hosszú-hosszú ideje). Ettől függetlenül úgy tűnt, hatalmas pácban van. - Elnézését kérem a durva ébresztésért! - A hang olajosan sima volt, jól nevelt, és enyhe akcentus érződött rajta. Nem olyan torokhangú, mint Hálim beszéde, sokkal könnyedebb és líraibb. A beszélő valószínűleg perzsa lehetett. - Üdvözlöm Lisszabonban, Mr. Beckett. Beckett felült a földdel tömött fenyőládában. - Kénytelen voltam ellenőrizni, hogy helyes értesüléseket kaptam-e a társamtól, Hálim bejtől. - A beszélő egy összecsukható tábori PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

140

széken ült, egy hatalmas raktár kellős közepén. Beckett egy hasonló faasztalon teáscsészéket vett észre, és a levegőben terjedő illat elárulta, hogy a csészékben nem tea van. Gyomra mély, korgó hangot adott. - Kérem, Mr. Beckett, vegyen magához egy kis táplálékot. - A férfi, aki krémszínű lenvászon öltönyt viselt, mely pompásan illett kopasz, fekete koponyájához, a porceláncsészék felé intett. Beckett gondolkodás nélkül kiugrott a ládából, és három hosszú lépéssel az asztal mellett termett. Megragadta a legközelebbi csészét, és lehajtotta a benne lévő zavaros folyadékot. - Vér? - Beckett jól tudta, hogy a körmönfontság elengedhetetlen eszköze a túlélésért folytatott küzdelemnek, de nem kedvelte a civilizált külsőségeket, melyekkel néhány vámpír létének valódi természetét palástolni próbálta. - Igazam van? A fekete bőrű ember elmosolyodott, és levette zöld lencséjű szemüvegét. - Hát persze. Vér. - Szemében aranypöttyök csillogtak. - Méghozzá az ördög oltárán feláldozott szüzek vére, akiknek ereit olyan késekkel vágták fel, melyeket további szüzek csontjaiból faragtak. Már amennyiben érdeklik a részletek. Beckett csaknem egy teljes percig bámulta a férfit. A másik alacsonyabb volt nála, és vékonyabb is, bár nem sokkal. (Nem mintha ez sokat számított volna a halhatatlan vámpírok között, akik az ereikben folyó vér segítségével ördögi eró're és gyorsaságra tudtak szert tenni.) Beckettet a férfi nyugalma döbbentette meg. A fickó teljesen magabiztos volt. Egy nyugodtnak a legkevésbé sem nevezhető vámpír magasodott föléje fenyegetőn, méghozzá egy olyan vámpír, aki túlélte százötvenvalahány év csatározásait. Még ha a másik vámpír - mert Beckett biztos volt benne, hogy az, ugyanis eddig egyszer sem vett levegőt - őrök légióit is sorakoztatta fel a raktár körül, azok sem tudták volna meggátolni Beckettet abban, hogy jelentős sérüléseket okozzon az alkalmazójuknak. A kis kopasz, aki kedvelte a gyarmati eleganciát, vagy önmagában is


141

nagy hatalommal bírt, vagy az ostobaság határát súrolóan magabiztos volt. Vagy tudott valamit, amit Beckett nem. - Kérem foglaljon helyet, Mr. Beckett! - A férfi egy közeli ládához támasztott összecsukható szék felé intett. Beckett megragadta a széket, és egy újabb csésze vért. - Szóval Lisszabon, hmmmm? - Igen, az. Ez a raktárhelyiség meglehetősen közel van a kikötőhöz. Ha figyel, néhány óra múlva hallani fogja a közelben horgonyzó brit hadihajók ébresztőjét. Beckett először szóhoz sem jutott. A dühödt szörnyeteg, aki még több bíborszínű vitae-re szomjazott, mint amennyit az előbb egy kortyra lenyelt, kedvelte az erőszakot. Lelki szemei előtt már látta, hogyan fogja letépni ennek a finom úriembernek a fejét a válláról, és hogyan tépi ki Hálim bej szívét annak kövér testéből. Beckett nem arról volt híres, hogy nyugodt és kiegyensúlyozott, amikor felébresztik. Majdnem egy percbe telt, mire meg bírt szólalni anélkül, hogy azonnali tettlegességre ragadtassa magát. -Abban reménykedtem, hogy Hálim jónak látja majd, hogy olyan helyre szállítson engem, ami távol esik őfelsége seregeitől. Mitrásznak, és néhány más londoni élőhalottnak meglehetősen jó összeköttetései voltak a katonaságban. Nem tűnt valószínűnek, hogy az egész birodalomra kiterjedő körözést adtak volna ki Beckettre, de a férfi tudta, hogy már valószínűtlenebb dolgok is megestek. - Ez teljesen érthető. Ezért aztán Hálim bej és társai mindent meg is tesznek, hogy felkészítsék önt útjának második szakaszára. Az én kifejezett kérésem volt, hogy beszélhessek önnel, mielőtt továbbindul. Kifejezett kérésem? Lehet, hogy a kopasz csak blöffölt, de a szavak sejteni engedték, hogy az idegen nem Hálim ügynöke volt, hanem egyenrangú társa. Talán egyenesen a feljebbvalója. Akkor viszont egy újabb szetitával van dolga - Beckett hallotta, hogy a szetitákra egyébként is jellemző az aranyszínű szem. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

142

- Kicsoda ön? -Bocsásson meg modortalanságomért! - A másik vámpír bólintott. Hesha Ruhadze, szolgálatára. Beckett már hallott Ruhadzéről. Szintén régiséggyűjtő és kutató volt, útjaik egyszer már majdnem keresztezték is egymást egy ceyloni menekülés kapcsán. Ruhadze elő vette a kéziratot, amire Beckett vadászott, és aminek ellopása annyira felzaklatott néhány szörnyeteget, hogy annak Beckett még most is nyögte a következményeit. - Mit akar tudni? - Meséljen nekem az Ezerarcú Istennőről, Mr. Beckett!


143

MÁSODIK RÉSZ:

LONDON 1888. ÁPRILISA ÉS JÚLIUSA KÖZÖTT

Melyben az éjszaka népe megmutatja magát, és behálóz egy fiatal nőt


144

TIZEDIK FEJEZET A Blake család tagjai egy nappal nagypéntek előtt érkeztek meg Londonba, mindannyian feketében, és mintha menekültek volna a napfény elől. Három hónap telt el azóta, hogy Emmát, a néhai lady Blake-et nyugalomra helyezték (már ha tényleg nyugalmat lelt azóta...) - az özvegy lord pedig jónak látta lányát délre hozni a társadalmi és a parlamenti szezon idejére. A többi főnemessel egyetemben lord Blake húsvét után elfoglalta helyét a Lordok Házában, de ruházata és kedélye még mindig sötét volt. A gyász jeleként hordhatott volna egyszerű fekete karszalagot is, de lord Blake ragaszkodott hozzá, hogy a legsötéttebb szövetből készült öltönyeit hordja. Regina meg volt győződve róla, hogy az apja a legkevésbé sem várja a parlamenti üléseket. Ami Reginát illeti, számára az idény vacsorameghívásokról, szalonokról és látványosságokról szólt volna, ha nincs a múlt téli szörnyű eset. A lánynak krepp- és bombazinruhákat kellett hordania, nem viselhetett még feketeborostyán ékszereket sem, s a legkevésbé sem látszott annak a boldog menyasszonyjelöltnek, akinek tűnni szeretett volna. Viszont nem volt az a gyászoló kislány sem, akinek tűnt. A Durham megyei rettenetes éjszakák emléke még mindig gyötörte. Mary hullája, feldarabolva és elmondhatatlanul meggyalázva. Az üres sír. A kis Anna. Az eszelős tömegverekedés a katakombákban. Különösen elevenen élt benne Thomas bácsi beszakadó koponyájának hangja, meg az égő hús és haj gyomorforgató bűze. És mindenekfölött azok a rettenetes barázdák a sírbolt fedőlapjának belsején - egy olyan hátborzongató bűntény nyomai, melyet még most sem tudott felfogni. Regina alig hitte, hogy már három hónap telt el semmittevéssel a borzalmas felfedezés óta. Három hónap, ami alatt PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

145

magányosan járt fel-alá Bernan House-ban, tudatosan kerülve az apját. Ez idő alatt a múlt téli események kezdtek lassan lidércnyomásos álomnak tűnni, és nem vérfagyasztó emléknek. S különben is, volt más választása, mint várakozni? Ha az apja mellé áll, talán tehetett volna valamit, de nem így állt a helyzet. Lord Blake dühöngött, amikor Lion's Greenből visszatértek Bernan House-ba azon a januári estén. Azonnali hatállyal kitiltotta a három hadnagyot a házból. Csak annyi időt engedélyezett, amíg Easton törött karját felkötötték, s már ki is dobta őket azzal az útravalóval, hogy atyai haragja fog lesújtani rájuk, ha lábukat még egyszer beteszik az otthonába. Hazugnak és senkiházinak nevezte őket, egykori bajtársait, amiért vakmerően szembeszegültek az akaratával, és segítették a lányát őrült vállalkozásában. Regina sem menekült a haragja elől. Az apja soha nem ütötte meg, de a lány félt, most megteszi. A férfi arca bíborvörös volt, barokkosán cifrázott szidalmai ágyúgolyókként törtek elő a szájából. - Te hazug, te eszeveszett! - üvöltötte. - Van neked apád, te istenátka? Szerencsétlen hülye! Milyen lányom vagy te, ha semmibe veszed az utasításaimat? Visszamenni azok közé, akiknek a karmai közül alig tudtalak kiszabadítani? Regina minden érve hiábavaló volt. Az üres sír csak egy újabb szláv rítus. A márványlapon egy korábbi szerencsétlen karmolásait látta. A cselédet csak egy másik szegényember gyilkolta meg. A kis Annát a zord tél vitte el. - Nem az a dolgod, hogy kérdezősködj, lányom! Csak bízz az apádban, és engedelmeskedj! És ezzel vége. Háromórányi szitkozódás után háromhónapnyi csönd és erőltetett nyájasság. A férfi, akire Regina mindig mint útmutatójára és védelmezőjére nézett fel, eltűnt: elnyelte a bánat óceánja, meg a rendszeressé váló esti ivászat, mely már kora délelőtt kezdetét vette néhány pohár brandyvel. Morrist megostorozták, amiért titokban elvitte az „összeesküvőket" PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

146

Lion's Greenbe, s ezek után a kocsis nem vitte sehová Reginát az apja beleegyezése nélkül, márpedig lord Blake az eset után semmihez nem adta a beleegyezését. Regina egész télen Bernan House-ban raboskodott. Egyszer sem mentek el a közeli falvakba, vagy Durhambe, még templomba se. Egy déli kirándulást sem tettek, hogy legalább egy kis időre melegebb vidéken tartózkodhassanak. Még ki se lovagoltak. Lord Blake azt mondta, a gyász miatt kell otthon maradniuk. Az, hogy lady Blake halála után ilyen rövid idővel elutazzanak valahová, olyan mértékben szegte volna meg az etikettet, amit a férfi elképzelni sem tudott. Március végén aztán elvitte Reginát a templomba, az aucklandi püspökhöz, és szigorúan ellenőrizte, hogy a lány két órán keresztül megbocsátásért esedezik. A lánynak még három nappal később is sajgott a térde a jéghideg templompadlótól. Regina tudta, hogy a londoni idény - ami húsvéttól augusztus közepéig tartott - véget vet majd elszigeteltségének. Lehet, hogy az apja eljátszott a gondolattal, hogy erre az időre zárdába küldje a lányát, de parlamenti kötelességeit nem merte elhanyagolni. Továbbá, mióta öz vegyen maradt, furcsa módon egyre fontosabbá váltak számára a társadalmi elvárások, a bonyolult szabályok, hogy mi illendő és mi nem, s Reginának ez most kivételesen előnyére vált. Hiszen úgy illik, hogy egy vikomt és lánya, még ha gyászolnak is, megmutassák magukat néhányszor az idény alatt. A szabadság ígérete, és a remény mellett, hogy újrakezdheti kutatásait, hogy kiderítse, milyen sötét végzet érte utol az édesanyját, Regina abban is bízott, hogy ha elhagyják Bernan House-t, és édesanyja kelet-európai rokonainak fenyegető jelenléte megszűnik, talán az apját gyötrő kín is enyhül valamelyest. De amikor megpillantotta az Arlington Street végén álló házat, ismét úrrá lett rajta a csüggedés. Amióta csak az eszét tudta, ez volt a londoni házuk, és Regina boldog emlékeket őrzött róla kislánykorából, amikor még önfeledten PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

147

szaladgált a folyosókon, és már fiatal nőként is, amikor visszatértek Egyiptomból. Emlékeiben a ház összekapcsolódott az örökös napfény és zene képzetével. Ami viszont azon a délutánon rájuk várt, minden volt, csak nem ez. Apja városi intézőjét, Mr. Goosehoundot szemmel láthatóan nagyon mélyen érintette lady Blake halálhíre. Utasította a személyzetet, hogy készítsék fel a házat a legmélyebb gyászra, és Regina úgy érezte, újabb sötét kriptához érkeztek, amikor kiszállt a hintóból, ami a St. James-i állomástól idáig hozta őket. Lotd Blake arab és indiai faliszőnyegekből és más emléktárgyakból álló gyűjteményének se híre, se hamva. A házban a levegő dohos volt és fojtogató. Goosehound és a féltucat szolga, akik a háztartást vezették, a földszinti előszobában sorakoztak fel, és úgy várták gazdájuk megérkezését, akárha sírra vigyázó strázsák lettek volna. -Uram, lady Regina, üdvözlöm önöket itthon. Kérem, fogadják legőszintébb együttérzésemet. Mindenben az önök rendelkezésére állok. - Köszönöm, köszönöm mindannyiuknak. - James Blake hangjából nem sugárzott a tőle megszokott lendület, de Regina azért észrevette, hogy az apja értékeli hűséges szolgálóinak törődését. Külön odabólintott Charlotte-nak, az emeleti cselédnek, aki több évet töltött a családdal Egyiptomban, és hónapokig ápolta a feleségét, miután megtámadta a szörnyű kór. Charlotte illedelmesen csak egy apró bólintással válaszolt. Regina apró mosollyal üdvözölte Charlotte-ot, Mr. Goosehoundot, és a többieket, de többre nem tudta rávenni magát. Legszívesebben azonnal hátat fordított volna ennek a háznak, ami megint csak a tragédiára emlékeztette. A tragédiára, ami sötétebb és borzalmasabb volt annál, mint ahogy azt bárki a jelenlévők közül tudni vélte. Miközben kétségbeesetten kutatott a legkisebb vidámság után, amiből erőt meríthetett volna, szemet szúrt neki egy ezüsttálca a szalon mahagóniszekrényén. A tálcán egy névkártya pihent, PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

148

bizonyítva, valaki legalább tudott róla, hogy ma fognak megérkezni. Miután Goosehound elengedte a személyzetet, és a háztartás részleteiről merült hosszabb beszélgetésbe az apjával, Regina belopakodott a szalonba, és felvette a kártyát. A kártyán az állt: Mrs. Joanna Claremont Sydney Mews 23. Chelsea Joanna! Regina a kebléhez szorította a kártyát, mintha az maga lenne a drága barát, aki a kártyát küldte. Joanna Claremont, született Seward, Malcolm húga volt, egy csodálatos teremtés, aki feleségül ment John Claremonthoz, egy baronet fiához, aki állítólag maga is jó úton haladt afelé, hogy köznemesi címet nyerjen. A két lány hamar összebarátkozott, mikor Malcolmot kinevezték az egyiptomi ezredbe. Joanna az egyik év decemberében eljött meglátogatni a bátyját, és nagyon vidám karácsonyt töltöttek együtt, persze hó nélkül, a Nílus partján. A két lány azóta folyamatos levelezésben állt, és Regina úgy érezte, nagy. részt Joannának - aki egyaránt bizalmas viszonyban volt vele és Malcolmmal is - köszönheti az eljegyzését. Most azonnal rohan hozzá - döntötte el. * - Drága Ginny, annyira sajnálom, ami szegény lady Blake-kel történt. - Joanna Claremont átölelte kedves barátnőjét és jövendőbeli sógornőjét, majd betessékelte a házukba. Sydney Mews a Sydney Street végén, Fulhamtől északra feküdt, a Chelsea és az elegánsabb Kensington közötti átmeneti részen. Gyalogosan sem esett messze a Cromwell Roadtól és az új Albert-palotától, Ptince's Gate-től és a Hyde Parktól. Ez a környék tökéletesen illett a sikeres, fiatal házaspárhoz, akik most készültek feljebbjutni a társadalmi létrán. Sydney Mcws 23. csak Monroe House, vagy a még nagyszabásúbb, mayfairi házakhoz képest tűnt szerénynek. John Claremont több


149

hajózási vállakozásban is érdekelt volt, szépen keresett, ezért jól éltek fiatal feleségével és első gyermekükkel, Millicenttel. Joanna, mint mindig, ragyogóan nézett ki. A lány túláradó életöröme volt az, amivel elsősorban belopta magát Blake ezredes lányának szívébe, aki maga is lelkesedett minden kalandért és érdekességért, s ezt csak tovább fokozta a másik lány vidámsága. Akkoriban, hét évvel ezelőtt, gyermeki képzeletükben ők voltak Ginny és Jo, a Bazárbeli Cigányok. Most már mindketten felnőtt nők voltak, az egyikük már férjhez ment, a másikukat is nemsokára elveszik - de a barátság még mindig összekötötte őket. -Köszönöm, Jo. - Regina szívből elmosolyodott. -Örülök, hogy újra látlak. Joanna betessékelte barátnőjét egy elegáns előszobába, mely közvetlenül a ház legnagyobb szalonjára nyílt. Bár a szalon nem volt olyan nagy, mint Monroe House -beli párja, a terem vidámságot és frissességet sugárzott, mintha csak visszatükrözné a ház úrnőjének személyiségét, íriszek és liliomok mintázták a tapétát, ami szépen kiemelte az aranyozott keretben a falon függő pásztoridil-leket. A képek a sussexi vidéket ábrázolták, ahol John Claremont felnőtt. Joanna egy hintaszékbe ült, Regina pedig a mellette levő kisebb díványra telepedett. - Borzasztóan sajnálom, hogy én és John nem lehettünk ott lady Blake temetésén. - Joanna megragadta Regina kezét, és rövid tétovázás után még azt is hozzátette: - Mire egyáltalán eljutott hozzánk a hír... - Tudom, már túl késő volt. — Regina egy pillanatra lesütötte a szemét. Joanna az egyik legkedvesebb barátja, és nemsokára a sógornője is lesz, de még így is nehezen vette rá magát, hogy a családi titkokról beszéljen. - Ez az egész, szóval... az egész szörnyű volt, tudod, Jo? A gyászmisét összecsapták, és maga a temetés is csak színjáték volt.


150

Regina érezte, hogy a múlt karácsony emlékei ismét felszínre törnek, és próbálta visszafojtani a sírást, egyelőre sikeresen. Nem akart ennyi idő után is pityergő kislánynak tűnni. - Értem, Ginny - felelte Joanna. - Az a helyzet, hogy Malcolm nem mondott nekem semmit, kivéve, hogy úgy döntöttetek, az lesz a legjobb, ha egy ideig nem találkoztok. Jókedvűnek tetteti magát, de világos, hogy valami szörnyűség nagyon felkavarta. És úgy látom, téged is. Kérlek Ginny, csak segíteni szeretnék! - A bátyádról szóló hírek mindig jókedvre derítenek. Reginának sikerült kipréselnie magából egy mosolyt, hogy Jo lássa, mennyire szereti a bátyját. - Amennyire tudom, jól van. Lemondott a kinevezéséről a huszároknál, mert új kinevezést fog kapni, de még nem lehet tudni, hogy pontosan mit, úgyhogy egyelőre Londonban tartózkodik. - Joanna elmosolyodott, mert látta, hogy Regina arca egy kissé felderült. - Februárban majdnem végig nálunk lakott, amíg találtak egy közös lakást Pool hadnaggyal. - És mi a helyzet Easton hadnaggyal? Joanna ismét mosolygott. - Attól tartok, ő visszatért Egyiptomba. Nem tudta otthagyni a régi ezredet. - És hol van most Malcolm, Jo? Annyira szeretnék találkozni vele. - Malcolm... vagyis... - Most Joanna sütötte le a szemét, mert nem bírt gyászoló barátnője szemébe nézni. -Azt mondta, az lesz a legjobb, ha távol marad. Azt mondta, az édesapád... Regina érezte, hogy megint fojtogatják a könnyek, de most nem tudta visszatartani őket. - Elküldte Malcolmot, Jo. Kitiltotta a házunkból, csak azért, mert segített nekem, apám önfejű utasításai ellenére. Joanna adott egy fehér csipkekendőt a barátnőjének, hogy felszáríthassa vele a könnyeit. - De mégis mi történt? Malcolm semmit sem mond, vagy azért, mert a saját, vagy mert a te hírnevedet félti, de valami marja belülről. Kérlek, Ginny, bízz meg bennem! PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

151

És Regina kiöntötte a szívét, bár korántsem teljesen. Amint abba tudta hagyni a zokogást, és felszáradtak a könnyei, belekezdett a Bernan House-i szörnyű események elmesélésébe - néhány részlet kihagyásával. El akart mondani mindent Jónak, de végül mégsem tette. Valamilyen belső hang azt súgta neki, hogy azon a hideg, téli napon, Lion's Greenben egy új, veszélyes világot fedezett fel, és nem akarta magával rántani a barátnőjét is. Úgyhogy miközben mesélt, kihagyta a különös és hátborzongató események listájáról - melyek összeállításával és elemzésével töltötte az elmúlt három magányos hónapot - a legborzasztóbbakat. Hallgatott a furcsa forradásokról anyja testén, a vércseppekről a szőnyegen, hallgatott Mary Bolme és rokonainak meggyilkolásáról, és az utolsó, vérfürdőbe torkolló látogatásról Lion's Greenben. Az eredmény egyszerű kis mese lett édesanyja szerencsétlen halálról és a Ducheski klán furcsa szokásairól. Joannát már így is sokkolta a pogány temetés és a furcsa szimbólumok leírásával, meg a holttest eltűnésének hírével. - Edes istenem! - kiáltott fel Joanna, amikor úgy tűnt, barátnője befejezte az elbeszélést. - Azt gondolod, hogy esetleg... szóval... John bátyja dr. Claremont, akik Kernben praktizál. Ő mesélt ilyen esetekről, eltűnt holttestektől és sírrablókról. - Lehetséges, hogy erről van szó. - Regina lelki szemei előtt hirtelen megjelent az anyja képe, amint darabokra szabdalva kever valami kísérteties Durham megyei boncteremben. Lehetséges, hogy tényleg erről van szó? - De ha így is van, akkor is a rokonaim a tettesek. Annyira ragaszkodtak hozzá, hogy abba az átkozott kriptába temessék! Kötve hiszem, hogy ezek után hagynák, hogy valami beteges orvostanonc vagy más sírrabló elorozza a testet. - Beszéltetek a halottkémmel? Talán egy vizsgálat... -Joanna elhallgatot, ahogy rádöbbent, milyen következményei lehetnek egy ilyen vizsgálatnak. Címlapsztori a pletykalapokban, és suttogva terjedő, rosszmájú megjegyzések: mindez tönkretenné PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

152

lord Blake-et és a lányát, mielőtt bármi is kiderülhetne. -Nem, dehogyis beszéltetek. - Nem - erősítette meg Regina is. - Nekem magamnak kell rájönnöm az igazságra. Joanna egy pillanatra megmerevedet, és Regina érezte, hogy batátnője most a különféle lehetőségeket métle-geli. Egy másodperccel később meghozta a döntést, és a tiszteletreméltó Mrs. John Claremont helyén megjelent a vidám bajkeverő, a kis Jo Seward, a bazárbeli cigány. - Rendben, én pedig mindent megteszek, hogy segítsek neked ebben. - Drága Jo! - Regina előrehajolt, hogy megölelje szeretett barátnőjét. A feladat egyedül kivitelezhetetlen lett volna, de most, Jo segítségével minden lehetségesnek tűnt. Regina egy másodperc tört részéig erős vágyat érzett, hogy a teljes történetet elmesélje a másiknak, minden hátborzongató részlettel együtt, végül mégse tette. Apjára gondolt, meg arra, hogy a botrány tönkre tehetné a férfi karrierjét, de az is eszébe jutott, hogy nem akarja elárulni a szövetséget, amit miss Ashsel kötött. - Egy dologban máris segíthetsz - szólalt meg végül Regina, miután kibontakozott barátnője öleléséből. -Kérlek mondj el nekem mindent, amit egy bizonyos, a Park Lane-en lakó lady Merritről tudsz! TIZENEGYEDIK FEJEZET - Biztos vagy benne, hogy ezt akarod, Regina? -Joanna már nem tűnt annyira lelkes bűntársnak, mint néhány órával korábban, sokkal inkább egy túlzottan aggodalmaskodó nagynéninek vagy gardedámnak. - Igen, tökéletesen. Csak egy kicsit szét akarok nézni arrafelé. A könnyű, kétkerekű kocsi már várt a Sydney Mews 23. előtt. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

153

Gerlad, a kocsis, aki a Blake-eket a városban szállította, már felült a fülke fölé magasodó bakra, és felöltötte hosszú kabátját, hogy ne fázzon a hideg éjszakában. Mint mindig, most is vidám volt, és kedélyesen mosolygott az ajtón kilépő két hölgyre. - De késő éjszaka! Még Mayfair sem teljesen biztonságos ilyenkor. - Elég volt a szócséplésből, dárga Jo. Nem hinném, hogy a londoni éjszaka rejtegethet olyasmit, aminél mi ne láttunk volna sokkal veszélyesebb dolgokat gyerekkorunkban, Egyiptomban. Joannát ez nem győzte meg. - Regina... - Drágám, tudod, hogy nem mondtam komolyan. Természetesen az embernek nagyon elővigyázatosak kell lennie, és én az is leszek. Ne félj, a bátyád nem egy bolondba szeretett bele. - Regina odasétált a kocsihoz, de még visszaszólt a barátnőjének. - Minden rendben lesz, drága Jo. Még hajnal előtt visszajövök. - A Park Lane-hez menjünk, Gerald. - Regina magabiztossága persze csak álca volt. Valójában fogalma sem volt róla, hogy hová igyekszik, és pontosan miért. Nem nagyon hitt a lady Merrittről szóló mesében, amit Joannától hallott. A kocsi a Claremont-házhoz képest először déli, majd keleti irányban haladt, Regina pedig az éjszakai utcákat kémlelte, és reménykedett, hogy eszébe jut valami inspiráló gondolat, ami megmondja, mit is kell tennie. Nem, vagy alig volt köd, ezért jól látta a kocsiból az éjszakai Londont. Előző évben is többször kocsikázott már éjjel a városban, de akkor mindig valamilyen vacsoráról vagy táncmulatságról ment haza, és nem különösebben kötötte le az éjszakai város látványa. Kairóhoz képest, ahol a gyerekkorát töltötte, az éjszakai London csöndesnek tűnt és kihaltnak, hiába


154

volt a birodalom fővárosa. De ezen az éjjelen több városlakót is észrevett, akikre eddig nem fordított figyelmet. A legtöbbjük szolga volt, aki ura vagy úrnője ügyében járt el. A szolgák kis csoportokban mozogtak, valószínűleg biztonságosabbnak gondolták, ha összetartanak. Regina látott néhány éjszakai öltözetben feszítő úriembert is, bár már rég elmúlt az az idő, amikor még az ember azt gondolhatta volna, hogy valamilyen jóravaló társasághoz akarnak csatlakozni. A lány azon töprengett, vajon ezek a férfiak csak késői randevúra sietnek, vagy pedig valami rosszban sántikálnak. Ez a gondolat visszavezette Reginát ahhoz, amit Joanna mondott lady Merrittről. Joanna elsápadt, amikor Regina szóba hozta a nőt, és azonnal megpróbálta másra terelni a szót. - Tud erről az egészről lord Blake, Ginny? - kérdezte Joanna, és Regina majdnem egy óra hosszat vitatkozott barátnőjével a családi kötelességekről, mielőtt visszatérhetett volna eredeti kérdéséhez. Joanna, aki nem kapott túl sok szeretetet az apjától, úgy vélte, Reginának kötelessége megosztania a feltételezéseit lord Blake-kel, vagy legalábbis tájékoztatni róla, hogy a felesége holtteste eltűnt. Regina elismételte neki, hogy az őszintesége januárban milyen eredménnyel járt, de Joanna kitartott a véleménye mellett, hogy egy újabb beszélgetés megoldást hozhat. Regina a beszélgetés nagy részében arról próbálta meggyőzni Joannát, hogy újabb bizonyítékokkal kell előállnia, mielőtt megpróbál beszélni az apjával, addig nincs is értelme szóba hozni az ügyet. Sőt, ez valószínűleg csak azt eredményezné, hogy az apja sürgősen zárdába vagy őrültekházába zárná, fittyet hányva társadalmi kötelességeire. Végül Joanna beszélt lady Merrittről. - Nem is tudom, hogy mondjam szépen, drágám, de lady Merritt rossz hírű nő. John mesélte, hogy egy korábbi üzletfele ismert egy lányt, pontosabban a lány egyik ügyfelét, aki gyakran látogatta lady Merritt otthonát. A fickó szeretett szaftos történeteket mesélni, ha ivott már egy kis portóit. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

155

Többet nem tudok, és azt sem értem, hogyan lakhat a lady egyáltalán a Park Lane-n, ha ilyen rossz a híre - valószínűleg azért, mert vannak barátai a legfelsőbb körökben. - Joanna nem tette hozzá, mit jelenthet az, hogy Regina édesanyja ilyen helyet látogatott. - Az utcán belül hová, milady? - A kocsis kérdése vetett véget Regina tűnődésének, és eszébe juttatta, miért is van itt. Anya. - Be kell, hogy valljam, nem tudom pontosan. Hallott bizonyos lady Merrittről, aki ebben az utcában lakik? Azt mondják, éjjelente összejöveteleket rendez azok számára, akik... -Az nem megfelelő hely egy olyan hölgy számára, mint ön, kisasszony, már ha meg nem sértem vele. Lehet, hogy Joannának mégis igaza volt? Lady Merritt egy bordélyt működtet, és Regina anyja... prostituált volt? De ez aligha ad magyarázatot a sírrablásra, és a Durham megyei eseményekre. Nem, Regina tudta, hogy valami másról van szó. - Hogy érti ezt, Gerald? Miért nem megfelelő? A kocsis megálljt parancsolt a lónak, és leugrott a bakról. Regina jól megnézte magának: ahhoz képest, hogy milyen jól megtermett ember, meglehetősen maflának tűnt. -Úgy értem, kisasszony, hogy... nem könnyű megmagyarázni... - Ki vele, Gerald! - Hát szóval. Én hoztam ide a kisasszony édesanyját tavaly, és nem akartam beszennyezni lady Emma hírnevét, sem a kisasszony emlékeit az édesanyjáról. Regina kiszállt a kocsiból, és közelebb lépett a kocsishoz, remélve, hogy siketül bizalmas hangot megütnie, és elnyernie a férfi diszkrécióját. -Rendben van. Senkinek nem fogom elmondani, amit most nekem mond. Még kérdéseket sem fogok feltenni, de vannak dolgok, amiket az édesanyám befejezetlenül hagyott - olyan ügyek, amik szükségessé teszik, hogy ide jöjjek. Azt hittem, számíthatok a diszkréciójára, de ha tévedtem... A kocsis rettenően szerencsétlennek tűnt. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

156

- Nem, kisasszony. Kérem, bocsásson meg. Lady Merritt háza az utca végén van, a Park Lane és a Stanhope Gate kereszteződésének közelében. Biztos, hogy már vannak is nála vendégek, és én odaviszem önt, lady Regina. Regina megragadta a férfi karját. - De mi volt az, ami miatt tétovázott? Én... Tudnom kell, édesanyámnak tartozom ezzel! - Lady Merritt összejöveteleket és ünnepségeket tart szinte minden este, de a vendégei igen különösek, kisasszony. Én csak háromszor voltam ott, de mind a háromszor azt éreztem... nehéz ezt elmagyarázni... olyan kellemetlen volt ott. Regina várt, hogy a kocsis folytassa. - Ne értsen félre, kisasszony! Az East Enden nőttem fel, és tudom, hogyan élnek a rosszféle népek, de ennek a hölgynek a vendégeitől a szőr feláll a hátamon. Néhányan a legelőkelőbb főnemeseknek tűnnek, mások vadabbul néznek ki. Amikor utoljára ott jártam, láttam egy vérbajos embert, aki olyan öntelten parádézott ott, mintha ő lenne a teremtés koronája, pedig az arcát és a nyakát gennyedző sebek, meg hosszú forradások borították. - A férfi végignézett az utcán, mintha ellenőrizné, hogy nem hallja őket senki. - És ez még nem minden. Amikor édesanyjára vártam, beszélgettem a többi kocsissal, és hallottam, hogy vannak más házak is, ahol a „Lyceum" tagjai összegyűlnek. Azt hiszem, ez valami szabadkőműves társaság, vagy ahhoz hasonló. - Még mindig nem értem, miért tétováztál. - Az édesanyja miatt, kisasszony. Egyszer megkért rá, hogy soha ne beszéljek erről senkinek, különösen ne őlordságának, a kisasszony édesapjának. Azt mondta, az csak bajt hozna. Ezt ő maga mondta. - Értem. - Regina kivette a kendőjét a kocsiból. Érezte, hogy növekszik benne a feszültség, de vett egy mély levegőt, és kihúzta magát. Tudnia kell, mi folyik itt, de másokat nem akart


157

veszélybe sodorni. -Tegyen ki Merritt House-nál, Gerald, aztán menjen haza. És ne beszéljen senkinek a mai éjszakáról! - De kisasszony... - Semmi ellenvetés! Majd fogok magamnak egy kocsit, azzal hazajutok. - Ezzel Regina beszállt a kocsiba, és magára csapta az ajtót. A kocsis is visszamászott a magas bakra, és odahajtott egy a Park Lane nyugati oldalán álló házhoz, melynek hátsó udvara mögött a Hyde Patk terült el. A ház elütött a legtöbb környékbeli épülettől: az utcához képest kissé hátrább állt, mint a többi ház, és el is volt választva a szomszédos épületektől. Mintha a túlzsúfolt város tömörítő hatása érintetlenül hagyta volna ezt az egy házat. Ez, Regina tudomása szerint, sok pénz és nagy befolyás jele volt. Amikor a kocsi megállt, egy valószínűtlenül magas ember egy inas vagy pottás - lépett elő őrhelyéről, a kovácsoltvas kapu mellől, mely Merritt House ízléses előkertjébe vezetett. A férfi szigorú, fekete és szürke színű ruhát viselt, mintha ő is gyászolna, de Regina tudta, hogy a sötét színek mostanában divatosak Londonban. Sőt, az is lehet, módosította véleményét a lány, mikor a közeli gázlámpa fénye jobban megvilágította a férfi mellényét, hogy nem is fekete, hanem indigószínű a ruhája. Az inas megállt, miután kinyitotta az ajtót. - Kit jelenthetek be a kisasszony személyében? - Reginát, James Blake lord lányát. A férfi egy tapodtat sem mozdult, hogy beengedje a lányt. - Láthatnám a meghívóját, lady Regina? Regina hallotta, hogy a kocsisa nyugtalanul fészkelődik a bakon. Ő is megérezte a kérdésben a burkolt fenyegetést. - Miss Ash hívott meg - felelte a lány. Az inas még tétovázott egy pillanatig, mintha mérlegelné a hallottakat, aztán ellépett az útból. - Üdvözlöm, kisasszony! Lenne szíves követni engem? A férfi beengedte a kapun, és végigvezette egy rövid, kaviccsal felszórt ösvényen, ami egy rózsabokrokkal beültetett előkerten PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

158

futott keresztül. A gázlámpákat annyira lecsavarták, hogy sétálni még éppen lehetett a fényüknél, de hosszú, titokzatos árnyakat vetettek, és a furcsa fényviszonyok között szinte lehetetlen volt felbecsülni a kert pontos méreteit. Az ösvény egy nagy ház oldala mellett haladt tovább, és amikor befordultak a sarkon, Regina közelebb ment el egy hatalmas rózsabokor mellett, mint azt tervezte. -Au! - kiáltott fel. Lepillantott az alkarjára, amit nem fedett ruha, és látta, hogy egy észre nem vett tüske hosszan felsebezte a bőrét. Három-négy apró vércsepp gyöngyözött elő a sebből. Az inas nem lassított, kicsit sem törődve azzal, milyen kellemetlenség érte a lányt, ezért Regina sietve utánaindult. Az épület mögött egy bámulatosan karbantartott kert tárult Regina szeme elé, nem olyan, mint az apró kis kertek, amiket eddig látott, hanem egyfajta titkos park -igazi, vendégfogadásra való hely. Szépen metszett sövénylabirintus kacskaringózott benne - Regina hallotta a víz csobogását, és halk beszélgetés moraját. Most már látta, hogy körübelül egy tucat férfi és nő ácsorgott a ház hátsó részét uraló teraszon, néhány további vendég pedig egymástól távolabb állva, kisebb csoportokban beszélgetett a kavicsos ösvényen, ami a kert mélyére vezetett. Regina még több rózsabokrot látott, és odafigyelt rá, hogy biztonságos távolságban maradjon tőlük. Az ilyen magánparkok párjukat ritkították a klausztrofóbiásan zsúfolt Londonban. Ennek a lady Merrittnek tényleg mérhetetlenül gazdagnak kell lennie. _ Lady Regina, James Blake lord lánya. - Az inas bejelentésére több, a teraszon összegyűlt vendég is a lány felé fordította a tekintetét. Kairóban, még gyermekkorában, Regina egyszer betévedt a nők lakrészbe egy arab házban, amit az édesapjával látogatott meg. Ügy érezte, mintha egy új, titokzatos világot fedezett volna fel - és az az új világ is felfedezte volna őt -, s most pontosan ugyanezt érezte. A felfedezés izgalma, és az ezzel PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

159

járó veszélyek lehetősége egyaránt izgatottá tette Reginát. A teraszon álló nők egyike, egy szőke, mélyburgundi színű ruhát viselő szépség, akinek olyan szorosra volt húzva a fűzője, hogy dereka alig tűnt vastagabbnak, mint a nő sápadt, vékony nyaka, kikandikált az óriási, fekete bőrű ember háta mögül, akivel éppen beszélgetett, és mohó pillantást vetett Reginára. - Üdvözlöm! - mondta a nő, és kérdőn nézett az inasra. - A kisasszony miss Ash meghívására érkezett, mila-dy. - A férfi enyhén meghajtotta magát, miközben beszélt, mintha nem lenne képes elviselni a nő tökéletes szépségének látványát. Ezzel szemben Regina pont azzal a problémával küzdött, hogy ne bámulja a darázsderekú szépséget, aki elindult felé. A nő járása szinte táncnak volt nevezhető, ahogy keskeny dereka és kiszélesedő csípője egy nem hallható, de a nőben lüktető zene ritmusára ringott. Ruhájának anyagát, mely a halovány gázláng fényénél bíborvörösen ragyogott, mintha a legfinomabb fátyol borította volna. A ruha a nő kulcscsontjánál volt kivágva, szabadon hagyva a nyakát. Szeme ragyogott, mint két, porcelángolyócskába illesztett feketeborostyán kő. - Milady! - szólalt meg Regina, és csak reménykedni tudott, hogy nem dadogott közben. A lány pukedlizett, és tudatosan kellett figyelnie, nehogy olyan mélyen meghajtsa magát, mintha csak a királynő előtt lenne. Valami azt súgta neki, hogy a kelleténél nagyobb hódolat veszélyes következményekkel járhat. - Köszönöm, hogy itt lehetek. - Miss Ash barátai nálam mindig tárt karokra találnak mosolyodott el nyájasan a nő, de továbbra is éhes tekintettel meredt Reginára. - Victoria kiváló ízléssel választ magának barátokat. Kérem, csatlakozzon hozzánk. A nő - feltehetőleg maga lady Merritt - hátat fordított, és Regina, kiszakadva tekintete bűvköréből, követte. Közben az időt felhasználta arra, hogy jobban megnézze magának a társaságot, amihez nemsokára csatlakozni fog. A férfi, akit lady Merritt magára hagyott, hogy üdvözölje Reginát, afrikai vagy PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

160

talán észak-amerikai lehetett. Az öltözete és a viselkedése viszont arról árulkodott, hogy hosszabb időt töltött Pátizsban és Londonban, mint az egy igazi úriemberhez illik. Mellette egy másik férfi állt, akinek a bőre enyhén olívaszínű volt, s aki Regina szerint olasz vagy spanyol lehetett. A haja hosszan és természetesen omlott alá - így egy brit gentleman soha nem hordta volna -, keretbe foglalva enyhén sasszerű arcát és kifejező barna szemét. A többiek kisebb csoportokba tömörülve beszélgettek a teraszon, és Regina további vendégeket is észrevett a kertben, illetve a nagy üvegajtón bepillantva a házban is. A főnemesekre régóta jellemző, szigorú öltözetek helyett ezeknek a hölgyeknek és uraknak a ruhái gyakran a jó ízlés és botrányosság határán ingadoztak. Lady Merritt a maga darázsderék-fűzőjével nem volt egyedül, számos más nő is hasonló alsóneműt viselt, a bevett szokással ellentétben így nem elleplezték, hanem kihangsúlyozták az alakjukat. Regina látta, hogy egy vörös hajú lány megragadta egy hórihorgas úriember kezét, és maga után húzta a kert irányába. A szőke, széles vállú férfi elhagyta nyakkendőjét, és úgy tűnt, zavarba hozta a fiatal lány szenvedélyessége. Épp mielőtt eltűntek volna a sövénylabirintus mélyén, a férfi visszapillantott lady Metrittre, és a tekintete olyan vadállatias mohóságot tükrözött, hogy Regina visszahőkölt. Úgy tűnt, a férfi képes lenne egy falásra bekapni az egész világot. Reginában felötlött a kellemetlen kérdés, hogy akkor végül is ki vezetett kit a kert mélyére? - Es ki ez az újonnan érkezett, bűbájos teremtés az ön fiestáján, dona Merritt? — A kérdés dallamossága, mely olyan jellemző az ibériai nyelvekre, választ adott az olivaszín bőrű férfi származására. Egy spanyol, vagy talán portugál úriember. Regina a férfi felé fordult, és furcsa bizsergést érzett végigfutni a bőrén. A férfi szeme, melyet első pillantásra egyszerűen barnának gondolt, valójában ragyogó gesztenyebarna volt, apró PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

161

aranyfoltokkal pöttyözve. Sötét bőre és karakteres vonásai titkos kalandok ígéretét keltették, s az egész férfi magatartása elutasítani látszott a kimért, unalmas angol férfieszményt. - Ez itt Regina, az angol nők egyik tökéletes példánya. - Lady Merritt elereszteti: egy apró, udvariasnak tűnő, ám valójában udvariatlanul gúnyos kacajt. - Kérem bocsásson meg neki, szegénykének tátva maradt a szája az ámulattól. - Don Cerro de León - mutatkozott be a férfi egy meghajlás kíséretében, aztán kezet csókolt Reginának, de a lány ezt sem meglepőnek, sem tapintatlannak nem tartotta. - Nagyon örvendek... — bökte ki végül Regina. Valahol a lelke mélyén éreztem, hogy valami nincs rendben. Még néhány perccel ezelőtt másra sem bírt gondolni, mint lady Merritt megbabonázó pillantására, most meg úgy érezte, egész teste epekedik ezért az elbűvölő spanyolért. Olyan volt, mintha megrészegedett volna: tudta, hogy nevetségesen viselkedik, de nem tudott magának megálljt parancsolni. Mintha ő maga nem is lett volna ott, csak figyelte teste jelenlétét ezen a különös összejövetelen. -Ó! - kiáltott fel Cerro, amikor egyik kezével magához húzta a lány kezét. - Hiszen ön megsebesült! - Másik, kesztyű nélküli, kissé kérges kezével a férfi óvatosan letörölte a még mindig nedves vért Regina bőréről. Érintése nyomán mintha elektromos szikrák pattogtak volna, s Reginának úgy tűnt, hogy a bőre felforrósodott ott, ahol a spanyol hozzáért. Újra érezni akarta ezt az érintést. A lány meg sem hallotta lady Merritt szabadkozó kuncogását vagy elnézést kérő szavait, mikor az magukra hagyta őket, és csatlakozott egy másik társasághoz. - Engedje meg, hogy bemutassam önnek védencemet, Theophilus Bellt, az Amerikai Egyesült Államokból. - Kisasszony. - Bell, a fekete bőrű óriás, bólintott, de nem hajtotta meg magát, és egyéb jelét sem adta érdeklődésének.


162

- Szerencsétlen Mr. Bell még rabszolgaként látta meg a napvilágot, de megvolt minden képessége ahhoz, hogy megszökjön, és felelősségre vonja azokat, akik rabszolgasorba kényszerítették őt. Az ültetvény gazdájának szemében csak egy szörnyeteg volt... nekem azonban a legtehetségesebb tanítványom. Bell néma maradt, és hűvösen meredt Cerróra. Regina nagyon örült neki, hogy ezt a jéghideg tekintetet nem rá szegezték. - Mr. Bell nem kedveli, ha ilyen hétköznapi módon beszélek viselt dolgairól. Zavarbaejtőnek tartja. - Cerro biztatóan mosolygott Reginára, aki felbátorodott, és egy lépéssel közelebb került a férfihoz. - Mr. Bell azonban elfelejti, hogy kötelességünk példát mutatni a többi embernek. Az ő esete meglehetősen hatásos, nem gondolja? Azt példázza: lehetséges áttörni a faji és társadalmi korlátokat. Regina agya egy rejtett, még viszonylag józan zuga felfogta, hogy a két férfi között már régóta zajló veszélyes játszma kellős közepébe csöppent. Ennek ellenére mélyen a spanyol gesztenyebarna szemébe nézett, és egész testében megremegett. A férfi enyhe magnéziumpor-illatot árasztott, s ez még jobban felizgatta a lányt. - Kérem, bocsássanak meg! - mondta Bell, azzal sarkon fordult, és a nyitott üvegajtón át bement a házba. Ott csatlakozott egy másik beszélgetéshez. A benti társaság egyik tagja egy csinos, barna hajú lány volt, aki tweed férfizakót viselt. Valamiért Regina ezt csöppet sem találta furcsának. - Úgy tűnik, Theopilus más társaságot keresett magának. Cerro szavai ismét visszairányították a spanyolra Regina figyelmét, és a lány még éppen elkapta a pillanatot, amikor a férfi egyik ujját az ajkához érintette. Méghozzá azt az ujját, amivel az előbb Regina sebét törölte le. - Lenne kedve megnézni lady Metritt kertjét? Regina bódultan mosolygott, - Igen, nagyon is. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

163

A kert lenyűgöző volt, méltó párja a tőle nyugatra fekvő hatalmas, nyilvános parknak. Regina és Cerro szépen metszett sövények útvesztőjében sétáltak. Minden kanyar után új meglepetés várt rájuk: éjszakai orchideák ízlésesen elrendezve egy kőkorsóban, vagy szökőkutak, nimfák és más, mitológiai alakok szobraival díszítve. Egy kisebb kőpadra telepedtek le, egy hasonló látványosság -egy kis tó, mellette egy gyönyörű férfialak apró márványszobra - közelében. A meztelen, hófehér férfialak, mely nem volt nagyobb tizennyolc hüvelyknél, szinte ragyogott a lámpások sápadt fényében. A szobrot úgy helyezték el, hogy úgy tűnjön, mintha elragadtatással bámulná saját, a vízről visszatükröződő képmását. - Narcissus - ismerte fel Regina. - Igen, az ifjú, akit annyira megragadott saját szépsége, hogy inkább éhen halt, minthogy egy pillanatra is elszakadjon a látványtól. - Cerro karját Regina csípője köré fonta, és épp csak egy leheletnyi erőt fejtett ki, hogy közelebb húzza magához a lányt. - Személy szerint engem csak mások szépsége tud ennyire lenyűgözni. -Ó, igen... - felelte a lány, egyetértve a mondottakkal, s egyúttal válaszolva a férfi ki nem mondott kérdésére. A spanyol teljesen magához húzta a lányt, és ajkuk összeért. A fétfi ajkának érintése olyan volt, akár a selyem, és Regina felsóhajtott. Cerro kioldotta a lány-kendőjét, és hagyta, hogy a földre essen. Regina gondolkodás nélkül félrebillentette a fejét, és hagyta, hogy a másik csókokkal borítsa meztelen bőrét. Az első csókok még olyan gyengédek voltak, hogy alig lehetett érezni őket, de minden újabb csók egyre vadabbá vált, s a férfi végül egyre erősebben szorította ajkait a lány nyakához. A csókok nyomán megmagyarázhatatlan gyönyör és bizsergés töltötte el Reginát, aki már az ájulás határán volt. Az ostrom egyre fokozódott, mikor a férfi fejét a lány válla és nyaka közti mélyedésbe temette. Regina hirtelen azon kapta magát, hogy már a nedves éjszakai fűben hemperegnek, közvetlenül PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

164

Narcissus kútja előtt. Úgy tűnt, az őrjöngésig fokozódó elragadtatásnak soha nem lesz vége. - Remélem, lassan vége a műsornak, don Cerro. A hang ismerős volt, és mikor Cerro kiemelte a fejét a lány válla és nyaka közötti mélyedésből, Regina Victoria Asht pillanotta meg, aki őket bámulta, tótágast állva. Csak egy másodperccel később jött rá, hogy ő az, aki a hátán fekszik, és Victoria áll egyenesen. Regina képtelen volt tiszta fejjel gondolkodni, és csak homályosan volt tudatában, hogy valami meleg dolog folyik végig a nyakán, s hogy a végtagjai furcsán elzsibbadtak. - Tűnj innen, kislány! — Cerro hangja egyszerre volt megvető és tébolyodott. - Még csak az kéne. A kisasszony az én védencem, ezért nagyra értékelném, ha most azonnal rendbe hozná a dolgokat, és utána a lehető leggyorsabban visszamenne a nyomortanyába, ahol mostanában meghúzza magát. - Azt mondtam, tűnj innen! - Ezúttal Cerro nem volt sem megvető, sem tébolyult. Dühösen mordult fel, hangja fenyegetően erőszakos volt. A teste, mely eddig lágyan ölelte magához Reginát, most holtsúlyként nehezedett rá, lehetetlenné téve, hogy a lány akár csak megmoccanjon. Regina gerincébe jeges félelem markolt, és a lány vergődve próbált szabadulni a férfi acélos szorításából. - Maradj nyugton! - Cerro dühe, mely most egyértelműen Reginára irányult, kővé dermesztette a lányt. Annyira szeretett volna szabadulni, hogy legszívesebben a földbe ásta volna magát, de a férfi satuként szorította maga alá. Regina alig vett tudomást a spanyol szája körüli nedves, elmaszatolódott vörös foltról, annyira megrémisztette a férfi szemében izzó, állatias düh. - Nyugalom, senor, nyugalom. - Victoria hangja gúnyos volt, és metszően éles. - Öntelt feletteseinek nem tesz jó szolgálatot azzal, ha... PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

165

- Segíthetek valamiben? - A kérdést egy újonnan érkező tette fel. Regina ismét tekeregni kezdett, hogy láthassa a nőt, aki talán a megmentője lesz, és meg is pillantotta - a Modern Nő paródiáját: az apró, fiatal lányt, aki vidéki utakhoz illő tweedöltözetet viselt, továbbá hosszú szárú lovaglócsizmát és skótkockás ujjatlan köpenyt. -Jó lenne, ha megpróbálna viselkedni, don Cerro -mondta a lány szigorú, minden kacérságot nélkülöző hangon. - Ha másra nem is, legalább a hagyományainkra legyen tekintettel! Cerro egy hosszú percig hallgatott, s Regina érezte, hogy közben dühösen morog, mint a kutya, amikor támadni készül. Aztán hirtelen visszahajolt a lány nyakához, és Regina undorodva fedezte fel, hogy nyalogatni kezdi a bőrét. A férfi nyelve most hideg volt és nedves, étintése a legkevésbé sem gyönyörteli, inkább olyan, mintha egy nyálkás angolnát huzigáltak volna a nyakán. Regina gyomra összerándult az undortól. Aztán Cerro felállt, lesöpörte nadrágjáról a koszt, egyenesen Reginára, majd szó nélkül távozott. Reginának sikerült felülnie, de szédült, és még mindig émelygett, ezért úgy érezte, a felállással egyelőre nem kísérletezik. Ehelyett a két nőt figyelte. - Köszönöm, miss Parr. - Victoria mosolya olyan volt, mint a macskáé, amelyik épp most falt fel egy tucat egeret. - Nem is merek belegondolni, mire lett volna képes ez a spanyol korcs, ha maga nem lép közbe. Parr hűvösen méregette Victoriát. - Jobban tenné, ha több figyelmet fordítana a kísérőire, miss Ash. Ha nem vigyáz, mások fognak gondoskodni róluk. Megértettük egymást? - Csak nem engem hibáztat don Cerro minősíthetetlen... - Ertjük egymást, miss Ash? - miss Parr egy lépéssel közelebb jött, s most félúton állt a fekvő Regina és az álló Victoria között. - Igen. Természetesen. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

166

- Köszönöm. - miss Parr, akárcsak don Cerro, szó nélkül távozott. * - Te ostoba teremtés! Victoria szidalmai újból elgyengítették Reginát, aki amúgy is furcsán erőtlennek érezte magát. A két nő csöndben haladt a sövényútvesztőben, míg végül elértek egy elkerített nyári lugashoz - illetve inkább egy igazi kis házikóhoz. Victoria bevezette a lányt, meggyújtott egy kis lámpást, és becsukta az ajtót. A kis, bensőséges hangulatú házikót mintha kifejezetten szerelmi légyottokra tervezték volna, de Regina szemében most inkább egy arannyal futtatott börtöncellának tűnt. Victoria megragadta a lány karját, durván megrázta, és az egyik padra lökte, miközben egyre szapulta, szinte már rikácsolva. - Mi az ördögöt keresel itt? -Én csak... vagyis... - Regina feje még mindig kóválygott, és nem tudta rendbe szedni a gondolatait. - Anyát kerestem... Tényleg az anyját kereste? - Azaz a Ducheskiket... A sírja... - Üres, tudom. Számítottam erre. De felfogod egyáltalán, mi történhetett volna? Kellemetlen helyzetbe hozni engem Cerro és miss Parr szeme láttára. El kellene... - A nő Reginára nézett, olyan tekintettel, ahogy a sebész bámul a kelevényre, amit fel akar vágni. - Tudtad? Számítottál rá? - Regina hangja vékony volt, és gombócot érzett a torkában. Victotia tekintete az acélos szigorból egy pillanat alatt bátsonyossá olvadt. Közelebb lépett Reginához, és térdre ereszkedett, hogy a lány szemébe nézhessen. Az arcán aggodalom és boncsánatkérés tükröződött. -Jaj, drágám! - szólalt meg végül. - Csak sejtettem.


167

- A sírja üres volt - ismételte meg Regina. - És Gareth unokatestvérem meg Thomas bácsi egymásnak estek, és a kis Anna... - Szegény kicsikém! - simogatta meg Victoria a lányt, és Regina melegséget érzett a tekintetében. - Miért nem jöttél egyenesen hozzám? Hiszen pontosan ezért adtam neked a névjegyemet. -Azért, mert... Szóval Thomas bácsi említette lady Merritt nevét, és... - Mitől zavarodott össze ennyire? Az előbbi felelem helyét most mélységes zavarodottság vette át, az arca égett, és izzadság gyöngyözött a nyakán. - Értem, de akkor is sokkal óvatosabbnak kell lenned. Veszélyes körök azok, amelyekbe most bepillantást nyertél. Nem tanácsos egyedül megjelenni egy ilyen összejövetelen. - Hogy érted ezt? - Ez itt egy nagyon kiváltságos, válogatott társaság. Nem látjuk szívesen az idegeneket, és vannak köztünk olyanok is, akik semmitől nem riadnak vissza, ha a legkisebb jelét érzik, hogy valami vagy valaki fenyegeti a társaság titokban maradását. Ilyen például az a nevetséges kis szüfrazsett is, Juliet Parr. - Meg kell tudnom, mi történt anyával. - Lassan, de biztosan Regina eltökéltsége kezdett visszatérni. Újra biztonságban érezte magát. _ Persze, igazad van. - Victoria nyájasan elmosolyodott. - De szükséged lesz egy segítőre. Regina reménykedve nézett fel a nőre. - Megtennéd, hogy... - Hát persze, drágám. - Újabb szívmelengető mosoly. _ De a ma este nem megfelelő rá, hogy belekezdjünk. Gyere, most hazaviszlek, és szépen kialszod magad. Aztán holnap este meglátogatsz engem az otthonomba, és megbeszéljük, hogyan tovább. Jó lesz így? Regina bólintott, és erőtlenül elmosolyodott, aztán hagyta, hogy Victoria kivezesse a házikóból, át a sövénylabirintuson PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

168

ahol útközben megtalálták Regina kendőjét is -, végül ki a Queeris Roadra, ahol már várt rájuk egy nyitott hintó. Regina, kimerültségével küzdve, Sydney Mewsra, a Claremontrezidenciához irányította a kocsist. Mielőtt kiszállt volna a hintóból, Victoria újra megszólalt. - Kérlek, vésd az eszedbe: senkinek egy szót se a mai éjszakáról! A titoktartás a legfőbb szabály. Regina igenlően motyogott valamit, aztán odabotorkált az ajtóhoz, és bekopogott. Joanna fürgén ajtót nyitott, és kérdéssekkel ostromolta barátnőjét, de az csak felbotladozott az emeletre, és azonnal a vendégszoba felé vette az irányt. Odaérve becsukta maga mögött az ajtót, levetette a ruháját és az alsóneműit, aztán halálosan kimerülve, meztelenül bemászott a kis ágyba. Csak másnap, amikor késő délután felébredt, vette észre a hajába csomósodott vért, és a vörösesbarna foltokat a ruháján. TIZENKETTEDIK FEJEZET - Olyan csöndben van, mintha már nem is élne. -Joanna Claremont azonnal megbánta a meggondolatlan szófordulatot. Azok után, ami Reginával karácsonykor történt, a megjegyzés kissé morbidnak hangzott. A bátyja arcáról azonnal le tudta olvasni, hogy a férfi is úgy ítélte meg a nyelvbotlást, ahogy ő. Sajnálom - suttogta. - Semmi baj, Joanna - felelte Malcolm Seward ugyanolyan halkan. - A lényeg, hogy itt van veled, épen és egészségesen. Joanna levezette a bátyját a földszinti fogadószobába, ahol valamivel nyugodtabban beszélhettek anélkül, hogy felébresztenék vele Reginát. A férfi reggel érkezett meg, hogy szokása szerint meglátogassa húgát, de Joanna most meglepően nyugtalanul fogadta. Már majdnem eljött az ebédidő, és Regina még mindig aludt. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

169

- Nem tudom, mit tegyek, Malcolm. Majdnem egész éjjel elvolt, és ilyen állapotban jött vissza! Ráadásul olyan emberek hozták, akiket még életemben nem láttam. Joanna már kétszer is elmesélte a bátyjának, mi történt, bár azt elhallgatta, hogy ő, Joanna nagyon is jól tudta, mivel foglalkozik lady Merritt - nem akarta a legjobb barátnőjét házasságra alkalmatlannak feltüntetni pont Malcolm előtt. De mégis - a késő esti kiruccanás, csak hogy Regina utánajárjon valami, az elhalálozott édesanyjával kapcsolatos pletykának, meg a nem sokkal hajnal előtti visszatérés egy mulatt kocsis társaságában: olyan események, melyeket igenis többször el kellett mondani. _ Nem láttam, hogy ült-e még valaki más is a kocsiban, amivel hazajött. A fickó csak kitette szegény lányt, aztán egy szó nélkül továbbhajtott. - Az egyik hölgynek, aki részt vett lady Blake temetésén, fekete kocsisa volt, a neve... - Malcolm keresgélt az emlékezetében. Azokban a rettenetes napokban csak egy párszor látta miss Ash szolgáját. - ...Caesar, azt hiszem. - Mi történt karácsonykor, Malcolm? Ginny elmondta, hogy a holttest eltűnt, de attól tartok, valamit még mindig eltitkol előlem. Kérlek, bátyám, sosem voltak titkaink egymás előtt. Malcolm Seward hosszan hallgatott. A húga meg ő sok mindent megosztottak egymással, és az elmúlt hónapokban Joanna volt az egyetlen kapcsolata Reginával, ha mégoly távoli is. Többel tartozott a húgának, hogysem valaha is meg tudná hálálni a jóságát, de mindenek fölött tartozott neki annyival, hogy megvédje a borzalmaktól. - Csak annyit mondhatok, hogy tragikus, ami történt. Lord Blake... - Ó, az a szörnyű ember! - Joanna már későn kapta a szája elé a kezét, mintha ezzel elnémíthatná az előtörő indulatot. Elválasztja egymástól a lányát és a legmegbízhatóbb PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

170

hadnagyát, miközben tudja, azok menynyire vágynak egymás társaságára. Kérlek, menj fel az emeletre, és ébreszd fel Reginát, Malcolm! Nagy szüksége van rád. - Nem lehet - felelte Malcolm, és felállt. - Nem szeghetem meg még egyszer a lord Blake-nek adott szavamat. Kérlek, nagyon vigyázz rá, Joanna! Mielőtt Joanna ellenkezni kezdhetett volna, a férfi megragadta a kabátját, és már kinn is volt az ajtón. * Regina késő délután ébredt fel, és Sydney Mews 23-ból egyenesen visszatért Monroe House-ba, az apjához. Lord Blake-et a ház hátsó részében, a könyvtárban találta, egy üveg whisky és egy égő pipa társaságában. A szoba levegője fojtogató volt a sűrű dohányfüsttől, és Regina elsőre azt gondolta, hogy az apja elaludt a székében, olyan csendben volt. -Jól vagy, leányom? - Az apja pöfékelt egyet a pipából, miután megszólalt. - Egész nap és éjjel nem voltál itthon. - joannánál voltam, apa. - Regina leült az apja mellé. - Arra kért, mondjam meg neked, mennyire szomorú anya miatt, és hogy ő és Mr. Claremont nemsokára meglátogatnak téged. - Nem vágyom látogatókra. -Apa? Mi a baj? Az apja letette a pipát egy közeli hamutálra, és a szájához emelte a whiskysüveget. Mivel az üveg már üres volt, a férfi felállt, és odaballagott a ház hátsó ablaka mellett álló, cseresznyefából készült, üvegajtajú szekrényhez. Kivett a szekrényből egy borostyánszínű itallal teli likőrösüveget, és kibámult a fasorra, ami Monroe House apró, kovácsoltvas kerítéssel szegélyezett kertje mögött húzódott. - Már majdnem este van. - Tudom, apa. - Regina próbálta kihasználni a lehetőséget, hogy az apja beszédes kedvében van. - Tudom, hogy sokáig voltam távol, de Joanna annyira jó barátom. .. - A lánynak PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

171

valahogy az az érzése támadt, hogy az apja még csak meg se hallotta, amit mondott. - Vannak lények, akik éjszaka élnek - szólalt meg a férfi. Láttam őket, még nagyon régen, fiatalkoromban. Regina csöndben hallgatta apját, és a torka kiszáradt. - Megégettük azt az izét, Lewis meg én. Elpusztítottuk. - Lord Blake nagyot húzott az üvegből. - De aztán Kairóban... mi van, ha még több olyan lény is létezik? - Apa? - próbálkozott óvatosan Regina. - Miről beszélsz? - Az éjszakáról. Gyűlölöm az éjszakát - mondta a férfi alig hallhatóan. Egyik kezével az ablakkeret felső részének támaszkodott, és fejét mélyen lehorgasztotta. Úgy nézett ki, mintha az egész világ súlyát neki kéne a vállán viselnie. Lord Blake egészen aprónak tűnt - s ez még meglepőbbé tette váratlan kirohanását. - Ígérd meg! - fordult hirtelen lánya felé, nyugtalan, beteges lendülettel. - ígérd meg nekem, Regina, hogy soha nem mégy ki a házból éjszaka! Nem biztonságos. - De apa... - Ígérd meg! - A férfi három gyors lépéssel Regina előtt termet, az arca vöröslött az italtól, a tekintetében kétségbeesés tükröződött. Az apja tekintete mintha nem is Reginára, hanem valahová mögé szegeződött volna, és a férfi szeme sarkában könnyek csillogtak. - Megígérem - mondta végül a lány. Nem ez volt az első alkalom, hogy hazudott az apjának. * Azon az estén heten voltak az előkelő Pali Mall-i környéken található Taurus Klub Indiai Termében. Malcolm Seward tudta, hogy másoknak is kell lenniük a klubban - például szolgáknak, továbbá látott egy magas rangú tengerésztisztet a központi könyvtárszobában, amin keresztül ó' és Pool bejöttek, de az a PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

172

férfi sem csatlakozott hozzájuk. Gyanította, hogy vannak még további Taurus Testvérek is az épületben, bár a klub működéséről alkotott fogalmai még mindig meglehetősen homályosak voltak. Nem most járt először a klubépületben. Ő és Pool februárban jöttek ide először, miután a Bartholomew Thomas nevű gőzös magával vitte Eastont Egyiptomba. Akkor ittak egy brandyt Nathaniel Ellijay kapitánnyal, a Lovas Testőrség egyik tagjával, aki ma este is jelen volt. A közben eltelt hónapok alatt Malcolm egyre többet és többet járt a klubba. Mindig Pool volt a gardedámja, feltehetőleg mivel ő már teljes jogú tag volt, és egykori bajtársa sok testvérnek bemutatta. Malcolm korábban már találkozott szinte mindenkivel, aki ma este itt ült az Indiai Teremben. - Testvéreim! - szólalt meg Ellijay, felemelkedve ültéből, és magasra emelve a poharát. - A királynőre! - A királynőre! - A hat másik tag gondolkodás nélkül visszhangozta a tósztot, állapította meg Seward. Ezek az emberek mind hajlandóak voltak életüket és vérüket áldozni a birodalomért, s annak uralkodójáért, ezért a pohárköszöntőt, melyet más körökben bizonyos arisztokratikus nyegleséggel fogadtak volna, ők véresen komolyan vették. - Mi a helyzet a testőrökkel, Ellijay? - A kérdést feltevő ember sir Christophet Bartow tábornok volt, a tíz évvel ezelőtti egyiptomi és szudáni hadjáratok veteránja. Seward is részt vett ezekben a hadjáratokban, és emlékezett rá, hogy a férfit mindig sok találgatás övezte, mivel a rossz nyelvek szerint egy egyszerű liverpooli rakodómunkás és egy varrónő gyermekeként látta meg a napvilágot, ezért senki nem értette, hogyan lett így sir, s még inkább: tábornok. Úgy tűnt, a titok nyitja a Taurus Testvériség. - Minden rendben, tábornok. - Ellijay egyszerű szürke öltönyt viselt, de a haját rövidre vágva hordta, és egész testtartása elárulta, hogy harcedzett emberről van szó. - A ceremoniális PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

173

kötelességek néha megnehezítik, hogy a megfelelő fegyelemre neveljük az embereket, de ami késik, nem múlik. - Örülök, hogy ezt hallom! - kiáltott fel a jelenlevők közül legmagasabb rangú Knowlton admirális. A férfi egy hatalmas hordóra emlékeztetett, és a legutóbbi alkalommal különféle történetekkel traktálta Sewardot az ifjúkoráról, amikor még klippereken szolgált, mielőtt a vitorlát háttérbe szorította volna a gőzgép. Elbeszélései alapján úgy tűnt, Lagostól kezdve Hongkongig a világ minden kikötőjében járt, s bár három éve nyugdíjba vonult, az embernek az volt az érzése, hogy csöppet sem érzi jól magát a szárazföldön. - Csak fogja keményen azokat a fiúkat! Nincs szükségünk puhány idiótákra a királynő testőrségében. Seward elmosolyodott, s valamelyest enyhült a feszültsége. Tudta, hogy a mostani fontos éjszaka, de lelki rokonságot érzett a jelenlevő férfiakkal, s ez elnyomta az aggodalmait. Mindannyian katonák és tengerészek voltak, azok az emberek, akik előreviszik a birodalmat, és fenntartják annak fejlődést egy satnya arisztokrata sem volt közöttük, akinek egy kinevezés semmi mást nem jelentett, csak egy újabb érdekességet, amivel hencegni lehet a szépasszonyok előtt. - Esetleg - vetette közbe Pool - rátérhetnénk néhány elintézendő ügyre. - Persze, persze. - Ellijay odalépett az Indiai Terem közepén álló hosszú mahagóni asztal főhelyéhez. A többiek szó nélkül alkalmazkodtak hozzá, annak ellenére, hogy néhányan magasabb rangúak voltak Ellijaynél. Ügy tűnt, előre megbeszélt rendben foglaltak helyet az asztal mellett. Sewardot az asztal másik végéhez vezették. Ellijay az asztalfőnél állt, egyik oldalán a tábornokkal, a másikon az admirálissal, a háta mögött pedig egy India alkirályát arannyal ékesített katonai öltözetben ábrázoló festménnyel. Sewardnak úgy tetszett, mintha a fehér turbános, görbe indiai handzsárt tartó festett méltóság figyelemmel PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

174

követné az eseményeket, akár egy őrangyal vagy egy félisten, egy modem Árész vagy Apollón. - Barátaim! - szólalt meg Ellijay. - Azért vagyunk ma itt, hogy megvitassuk egy új testvér beavatásának kérdését. Ki ajánlja a jelöltet? - Én - Pool felállt, mielőtt megszólalt. - Együtt küzdöttem Malcolm Sewarddal, ezért bátran kezeskedem érte. - Nagyszerű! - mondta Ellijay, mire Pool leült. -Seward hadnagy, viseli ön a szimbólumot, mely azt jelzi, hogy tagjaink sorába kíván lépni? - Igen. - Seward a gallérja alá nyúlt, és előhúzta az apró, vasból készült, bikafej alakú medált, amit Pooltól kapott hónapokkal korábban. Egy pillanatra az is eszébe jutott, amikor Regina félrelökte a medált azon az estén a kocsiszínben, és eltűnődött, vajon gyengeségnek vennék-e azt az éjszakát ezek a férfiak. Pool hadnagytól kaptam a medált. - Egy bika. Mit tud ön a bikákról, hadnagy? - Kapitány? - Seward ismét érezte, hogy nő benne a feszültség. - Nem tudom, értem-e... - Persze hogy nem érti, legalábbis most még nem -folytatta Ellijay. - A bika pogány isteneknek bemutatott áldozati állat volt. Rómában Marsnak és Apollónak áldoztak bikát. Perzsiában Mitrásznak. Vagyis a hadisteneknek. - Értem. - Még nem teljesen, hadnagy. De nemsokára érteni fogja. * Monroe House-ból nem volt nehéz megszökni. Az apja valamivel alkonyat előtt bezárkózott a dolgozószobájába, és Regina hallotta, hogy a férfi nem sokkal ezután már hangosan horkol. Ilyenkor Regina várt még addig, amíg Charlotte a ház hátsó részébe ment, s akkor gyorsan kisurrant a bejárati ajtón. Korábban már tett bizonyos előkészületeket: felöltötte PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

175

egyszerű, fekete utcai ruháját, hajtűk segítségével feltűzte a haját, és szobája magányában előkészítette a köpenyét is. Úgy érezte, sikerült feltűnés nélkül kijutnia az utcára. - Lady Regina? - Gerald pipázott a tornácon, az utca felé néző istálló nyitott ajtaja előtt. - Parancsolja a kisasszony, hogy befogjak egy kocsiba? - Nem kell, köszönöm. - Regina odament a kocsishoz, de közben attól rettegett, nehogy az apja meglássa az egyik utcára néző ablakból. - Meg kell kérjem ugyanarra, amire az édesanyám is kérte, Gerald. Kérem, ne mondja el senkinek, hogy ma éjjel elmentem itthonról. - De milady, ez... - A kocsis egyik lábáról a másikra állt, mintha a csizmája hirtelen szorítani kezdett volna. - Kérem, tegye meg nekem ezt a szívességet! Gerald elmélyülten tanulmányozta a macskaköveket. - Igenis, kisasszony. - Maga pompás fickó, Gerald! - jelentette ki Regina, aztán odafutott egy kétkerekű kocsihoz az utcán. Miközben a kis fekete bricska északi irányban távolodott St. Jamestól, Bloomsbury felé véve az irányt, Regina azért imádkozott, hogy Gerald jobban megtartsa a neki tett ígéretet, mint ő az apjának tett fogadalmát. Charlotte Piacere negyedóra alatt lehetett eljutni, de most sokkal tovább tartott az út, mert borzasztó felfordulás keletkezett az Oxford Streeten, ahol egy áruval megrakott, a közeli piacra vagy a boltok egyikébe igyekvő szekér felborult. A szanaszéjjel gurult holmi odavonzotta a kíváncsi tömeget, meg azokat a szarkákat, akik el akartak csenni néhány dolgot. A késői időpont ellenére kocsik, hintók és számtalan gyalogos torlaszolta el azt utat. A póruljárt kereskedő kiabálása, a bobbyk éles füttyjelei, meg egy öszvér igen mélabús bőgése tökéletes kakofóniát eredményezett. Már jócskán beesteledett, mire a kocsi megállt egy magas, háromemeletes ház előtt a Charlotte Place 49-nél.


176

Egy férfi - azaz Cedric, miss Ash kocsisa, ismerte fel Regina a mulattot -, kinyitotta a bejárati ajtót, és kijött az utcára. Ott kifizette a kocsist, aztán kinyitotta az utas előtt az ajtót, és beterelte a házba. Eközben egy szót sem szólt, és a tekintete sem biztatta arra Reginát, hogy beszélgetést kezdeményezzen: a férfi számára a lány csak egy újabb tehénke volt, akit úrnője elé kell terelnie. A mulatt magára hagyta Reginát a középső emeleten egy szalonban, ami a ház mögötti kicsiny kertre nézett, meg a kert mögött kanyarodó fasorra. Néhány perccel később egy másik ajtón, mint ahol Cedric távozott, belépett Victoria Ash. -Jó estét, lady Regina! - mondta a nő. - Remélem, kipihente magát a múlt éjszaka izgalmai után? -Jó estét önnek is, miss Ash! Igen, ismét önmagam vagyok. Regina, mikor délután felkelt, úgy falt, mint egy éhező utcagyerek, és mostanra megint ereje teljében érezte magát. A két nő leült a plüssbevonatú, aranyozott székekbe, melyek a régensség fényűző korszakát idézték, akárcsak miss Ash ruhái. Ma este a nő selyemből és taftból készült öltözetet viselt, mely szabadon hagyta a nyakát és a vállait, ezzel is hangsúlyozva viselőjük törékeny szépségét. Ezüstösen fehér alsószoknyái pompás kontrasztot alkottak ruhája smaragdszínével - mely tökéletesen illett a nő szeméhez -, s olyan szép esést adtak a szoknyának, hogy az legyezőként terült szét, mikor miss Ash helyet foglalt. - Köszönöm, hogy felajánlotta a segítségét, miss Ash. - Szívesen, de azért továbbra is azt gondolom, bárcsak megkímélt volna a tegnap esti kellemetlen intermezzótól. Ez nem játék, Regina. - Miss Ash hangja egy lányát korholó anyáéra emlékeztetett. Erre Regina a legkevésbé sem számított, és nem is volt olyan hangulatban, hogy eltűrje. - Sajnálom, ha megbántottam önt, Victoria. - Ha miss Ash a keresztnevén szólította őt, ő is hasonlóképpen fog cselekedni. -


177

De nem kell figyelmeztetnie. Nem játszadozni jöttem, hanem hogy választ kapjak a kérdéseimre. - Ha indiszkrét kérdéseket tesz fel, azzal csak magának fog ártani. - Victoria finoman megérintette Regina kezét, és hangjából eltűnt a vádaskodó hangszín. - Veszélyes világ ez, amibe belebotlott, ezért nagyon óvatosnak kell lennie. Ez itt nem Durham megye. - London egyáltalán nem annyira félelmetes. - Csak azért gondolja így, mert még nem ismeri. Eddig csak a bálok, szalonok, teameghívások, táncmulatságok és hangversenyek világát látta, de azt nem, ami ezek mögött rejtó'zik. - Nagyon is jól tudom, mi van a felszín alatt. Minden táncmulatság és vacsorameghívás erőfitogtatás. Tudom, milyen megegyezések köttetnek egy ilyen esemény alatt, és azt is tudom, hogy a Malcolmmal való eljegyzésemet is egy ilyen összejövetelen döntötték el. Nem vagyok ostoba, Victoria, bármit is gondoljon rólam. A másik nó' nem felelt, csak mélyen Regina szemébe nézett. Ha a szem tényleg ablak, amelyen keresztül egyenesen a lélekbe lehet tekinteni, akkor Victoria most egy pillanatra elhúzta a függönyöket ezeken az ablakokon, és megmutatta Reginának a lelke mélyén izzó dühöt. A lányt mindez kísértetiesen emlékeztette don Cerro tébolyult tekintetére, mikor a csábítót megzavarták - Regina érezte, hogy a hideg futkározik a hátán, és elege lett a nő társaságából. Mégis állta miss Ash tekintetét. Amíg a spanyol eszelős pillantása rettegéssel töltötte el Reginát, Victoria tekintete mintha magába akarta volna szippantani. Ennek a szempárnak a mélyén Regina látta, milyen árat kellett fizetnie miss Ashnek, hogy kivívhassa jelenlegi társadalmi pozícióját, bármi legyen is az. A félelem helyett Regina irigységet érzett, s azt kívánta, bárcsak ő is ilyen sikeresen tudná felhasználni saját dühét -


178

hogy visszaverhesse azok támadásait, akik mindenáron meg akarják neki mutatni, hol is a helye a dolgok rendszerében. - Az ön megfigyelései igen pontosak, de ez még nem minden. Más dolgok is vannak készülőben, ami miatt elővigyázatosnak kell lennie. - Victoria magára vette a szívélyesség és a törődés álarcát, és ismét barát volt, sőt testvér. - Merritt House-ban egy rossz szóért is drágán megfizet az ember. Mi ritkán bocsátjuk meg a tévedéseket. - Es az a titokzatos „mi" az úgynevezett Lyceumot takarja? Victoria Reginára mosolygott. - Bizonyos értelemben igen. - Akkor hát mi az igazság? - Ez hosszú és kacifántos történet, drágám, és nem mondhatom el csak úgy. Ha meg akarja tudni az igazságot, biztosítania kell engem a diszkréciójáról. Ünnepélyes fogadalmat kell tennie. - Ha ez segít abban, hogy kiderítsem az igazságot anyáról, bármilyen fogadalomra hajlandó vagyok. Victoria felállt a székéből, és odament a sarokban álló ízléses kis szekrényhez. Az üvegajtajú szekrényben két egyforma kristálypohár várakozott, és egy sötét színű palack, valószínűleg portóival tele. Miss Ash kihúzta a dugót, és az egyik pohárba öntött az édes portugál borból, amit aztán egy kis asztalkára helyezett, maga és Regina közé, a másik, üres pohárral együtt. Utána ismét helyet foglalt. - Egy esküt ivással megpecsételni meglehetősen férfias szokás, miss Ash - húzódozott Regina - de ha ez megnyugtatja önt... Kinyúlt a pohár felé, de Victoria keze villámgyorsan megállította a mozdulatát. - Egy pillanat, drágám. - Azzal a frizurájához emelte a kezét, és egy hosszú, vékony kalaptűt húzott ki belőle. A tű ezüstből volt, és csillogott a szobát megvilágító gázlámpa fényében. Az egyik igazság, amit máris megosztok önnel, az, hogy mi nagyon komolyan vesszük a származással, vagyis a vérrel kapcsolatos dolgokat. Ezért aztán az esküt, amit öntől kérek, PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

179

vérrel kell megpecsételnünk. Kérem, vegye le a kesztyűjét, és nyújtsa ide a kezét! Regina egy pillanatig habozott, de Victoria tekintete olyan volt, mint a szirének éneke: ellenállhatatlan. Ez nyilván egy próba, hogy a másik lássa, meddig hajlandó elmenni az igazság érdekében. „A színtiszta igazság a legnagyobb hatalom", hallotta az apja hangját - és levette a kesztyűjét. Victotia megragadta a kezét, és mutatóujjának begyét erősen a tű hegyéhez nyomta. Regina éles fájdalmat érzett, és felsikoltott, mielőtt össze tudta volna szedni any-nyira magát, hogy ajkait összeszorítva tűrje a fejleményeket. Egy pillanat múlva vér gyöngyözött elő a sebből, és végigfolyt az ujján. Victoria a vért a poharakba vezette, néhány cseppet a poftóiba, és néhányat az üres pohárba. Aztán elengedte a lány kezét, és adott neki egy kendőt, hogy elállítsa vele a vérzést. De a vérszerződésnek ez még csak az első része volt. Most Victoria szorította saját, holtsápadt bőréhez a tűt, és Reginának az az érzése támadt, hogy a másik már sokszor csinálhatott ilyet, mert arcizma sem rándult, amikor az ujjába döfte. Miss Ash vére - láthatóan jóval sötétebb, mint Regináé előbuggyant az ujjbegyén lévő sebből, s most is mindkét pohárba jutott a cseppekből. Ezután Victoria magához vette a bot nélküli poharat. Regina felemelte portói és vér kísérteties elegyét, és vendéglátóját utánozva ajkához emelte a poharat. Talán az ujjában lüktető fájdalom tette, talán don Cerro erőszakoskodásának emléke, vagy csak a különös rituálé ünnepélyessége, de Regina mohón felhajtotta a bíborszínű folyadékot. A portói íze nagyjából minden más ízt elnyomott, de Regina valami furcsa melegséget és erőt érzett az italban, valamit, ami magára Victoriára emlékeztette a lányt. Miss Ash is hasonlót érezhetett, mert rózsaszín, mozgékony nyelvével a fejjel lefelé fordított pohárból a legutolsó csepp vért is kinyalogatta. Regina nyakán bizseregni kezdett a bőr, PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

180

mikor belegondolt, hogy ez a rózsaszín kis nyelv járhatna ugyanott, ahol tegnap Cerro förtelmes, angolnaszerű nyelve. - Pompás - szólalt meg Victoria. - Ez az ital kötelez bennünket, hogy megvédjük egymást, és kölcsönös bizalommal legyünk egymás iránt. Ez fantasztikusan hangzik, gondolta Regina. - Igen! TIZENHARMADIK FEJEZET A titokzatos „mi", mint kiderült, egyfajta titkos társaságot fedett. Victoria szeretett szóvirágokat használni elbeszélése során, de Regina még így is kihámozta a lényeget, vagyis hogy a társaság londoni, és az egész birodalomból való válogatott, előkelő származású emberekből áll, akik ügyeiket a nagyvilág kíváncsi tekintetétől távol bonyolítják. Victoria szerint a tagok közül a legtöbben főnemesek, középnemesek, vagy - akárcsak ő maga - gazdag polgárok voltak. Volt néhány olyan tag is, akik a társadalom legalsóbb rétegeiből kerültek a soraik közé. Reginának eszébe jutott Theophilus Bell, az állítólagosán Amerikában született néhai rabszolga. Regina különösnek találta, hogy a férfi milyen fiatalnak tűnt ahhoz képest, hogy még a polgárháború előtt kellett születnie, de egy ember életkorát sohasem könnyű megállapítani, feketékkel pedig Reginának egyáltalán semmi tapasztalata nem volt. Regina hallott már szabadkőműves meg teozófus társaságokról, melyek bizonyos körökben nagyon divatosak voltak egy ideje, de Victoria beszámolója nem tűnt titokzatosnak, inkább családiasnak. A társaság tagjait rokonainak, vértestvéreinek nevezte. Az egész társaság nem különféle rendű és rangú emberek közös cél érdekében való összefogásának tűnt, hanem


181

inkább egyfajta titkos arisztokráciának, melyet a vérségi kötelékek és különféle előjogok határoztak meg. - Ez nagyon jó hasonlat - mondta Victoria, mikor Regina közölte vele észrevételét. - Mint az arisztokrata köröknek, nekünk is érdekünkben áll, hogy fenntartsuk a Birodalmat és minden ezzel járó előnyös dolgot, de ugyanúgy megvannak a magunk kis belső civódásai, ugyanúgy rivalizálunk, és néha ugyanúgy gyűlölködünk. De ami a legfontosabb, mindezt a legnagyobb titokban tesszük. - De miért? - Ugyanazért, amiért most ön vagy én nem vehetünk részt a Titkos Tanács ülésein, vagy nem olvashatjuk el az Admiralitás közleményeit. A titoktartás nélkülözhetetlen, ha az ember véghez akar vinni valamit. Mi, vértestvérek csak éjszakánként gyűlünk össze és tesszük, amit tennünk kell, hogy ezzel is eleget tegyünk titoktartási kötelezettségünknek, s egyben megfeleljünk néhány további hagyománynak is. - Megkérdezhetem, hogy mi az pontosan, amit önöknek tenniük kell? - A további hagyományok nem is érdeklik? - Úgy illik, hogy az ember egyszerre csak egy kérdést tegyen fel. Victoria elmosolyodott. - Igaza van. Ön nagyon tehetséges kérdező, lady Regina. Éjről éjre jobban emlékeztet az édesanyjára. Regina égett a vágytól, hogy újabb kérdéseket tehessen fel, de visszafogta magát. Tudta, hogy miss Ash most a türelmét teszi próbára. - Közös célunk az, hogy fenntartsuk a birodalmat, és vele együtt megőrizzük saját pozíciónkat és a lehetőséget, hogy úgy éljünk, ahogy azt mi a legjobbnak gondoljuk. Ha individuális szinten nézzük, legtöbbünket épp olyan kérdések foglalkoztatják, mint az ön édesapját: igyekszünk biztosítani vagyoni és társadalmi helyzetünket, próbálunk azok kegyeibe PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

182

férkőzni, akiktől valamit remélhetünk, tanítjuk a fiatalokat, ha ennek szükségét érezzük, és így tovább. - Ezek szerint a vértestvéreknek birtokaik vannak? -A földbirtok határozta meg a közép- és a főnemesi rétegnek a birodalomban játszott szerepét, ezért a föld öröklése és elidegenítése igen szigorú törvényekhez volt kötve, nehogy a birtokok felaprózódjanak. De akkor hogy jön a képbe az éjszaka népe? - Igen, néhányunknak vannak birtokai. De tágabb értelemben véve mi olyanok vagyunk, mint a vidéki főnemesek, csak városi környezetben. Mint ahogy Yorkshire-ben a legtöbb lakos olyan herceg vagy báró földjén él, akit életében sose lát, London lakói is olyan utcákban élnek, melyek vagy egy vértestvér, vagy a vértestvérek egy nagyobb csoportjának birtokát képzik. - Ezek szerint ezeket a birtokviszonyokat közjegyző és a bíróság bevonása nélkül rendezik, ugye? - Igen, pontosan. Talán nem a legmegfelelőbb hasonlattal éltem. Egy árnyékba húzódó nemesség helyett gondoljon inkább egyfajta lazán összetartó klérusra, ami ravaszul dézsmát szed az élet különböző területein, hogy fenntartsa önmagát. A pénz, az árucikkek, a szolgáltatások és más javak, amelyeket olyanoktól veszünk el könnyedén, akik azt sem tudják, hogy létezünk, segítenek minket terveink kivitelezésében és nagy művünk, a birodalom fenntartásában. - Azt kell mondanom, mindez fölöttébb kényelmesnek tűnik az ön és a vértestvérei számára, miss Ash. De kíváncsi lennék, hogy az önök „gyülekezete" mennyire örül ennek a további tizednek, meg a ténynek, hogy önök a távolból, titokból irányítják az ügyeiket. - Ha cserébe erős, virágzó és mindenki számára előnyösen működő birodalmat kapnak? Szerintem nagyon is. * PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

183

James, Blake lordja számára az éjszakák szeretett felesége halála óta vég nélküli gyötrelmet jelentettek. A férfi abban reménykedett, hogy megnyugvást talál majd a tényben, hogy lady Emma végre megpihenhet - hogy az Egyiptomban átélt lázálmoknak és más szenvedéseknek véget vetett a sír békéje. Lord Blake még mindig bízott ebben, de egyre kisebb meggyőződéssel. Durham megyében Emma elviselhetetlen rokonai keserítették meg az életét. Az egész temetési szertartás nevetséges komédia volt, és lord Blake még most is magát hibáztatta, amiért rábízta Emma holttestét a Ducheskikre. A rettenetes Eleanor Ducheskivel folytatott beszélgetés emléke még mindig nyomasztotta - miért engedett egyáltalán a vén banyának? Akárhányszor felmerült benne ez a gondolat, kellemetlenül érezte magát. A homloka verejtékezni kezdett, és erősen émelygett, mint Indiában az első néhány napon, még ifjúkorában. A vénasszony puszta emléke hányingert keltett a férfiban. A Bernan House-ban töltött utolsó néhány hét ennél azért könnyebben telt. Persze Regina szörnyű állapotban volt, de erre számítani lehetett, a Mary nevű cseléd meg valami szerencsétlen véletlen következtében meghalt, s ezért lord Blake-nek meg kellett szerveznie még egy temetést - bár erre már nem ment el. De a hideg, ürességtől kongó házban legalább nyugalom honolt, és senki nem akart túl gyakran ellenkezni vele. A férfi legszívesebben egész télen Durhamben maradt volna, és ott is marad, ha nem kell Reginára is gondolnia. És most itt vannak, Londonban. Lord Blake örült, hogy lánya életkedve valamelyest visszatért a nyüzsgő metropoliszban, ugyanis Regina számtalan különféle bálra járt Joanna Seward társaságában. De ami magát lord Blake-et illeti, ó't megint elfogta a nyugtalanság és a csüggedés, amióta megérkeztek. Az PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

184

álmok ugyanis már megérkezésük napján elkezdődtek, és a ma éjjeli álom az összeset fölülmúlta, annyira rettenetes volt. Minden álma ugyanazon a helyen játszódott: Bernan House könyvtárában. A férfi leült a kedvenc székébe, kényelembe helyezte magát, és minden a legnagyobb rendben volt - de csak egészen rövid ideig. Hamarosan lord Blake úgy érezte, hogy valami nem stimmel. Azon a furcsa módon, ahogyan az ember álmában tudja a dolgokat, a férfi tudta, hogy valami szörnyűség lapul a mögötte levő székben. Nem tudta megállni, hogy hátra ne forduljon, és akkor meglátta... Ennél a pontnál minden álom különbözött, vagy legalábbis különféle undort vagy rettegést keltett a férfiban. Először Eleanor Ducheskit pillantotta meg a székben ülve, száraz, felrepedezett arcbőrrel, s a banya éjfekete tekintete mint két hatalmas féreg vájta be magát a vikomt lelkébe. Később, még ugyanazon az éjjelen, az álom megismétlődött, de ezúttal a székben Emma ült, meztelenül, gúnyosan mosolyogva. Meztelen bőrén jól látszott kairói züllöttségének minden nyoma, és pont úgy beszélt a férjéhez, mint egyszer azoknak a szörnyű napoknak az egyikén. - Tényleg azt hitted, hogy szeretlek, James.' - kérdezte az asszony gonoszkodó hangon. - Nem is csoda, az agyad egy fabatkával sem ér többet a hasznavehetetlen ágyékodnál. Megint más alkalommal újra Emma ült a székben, holtan, megszáradt vérrel és a sír ragacsos mocskával borítva. Kövér, fehér kukacok hemzsegtek a bőre alatt, és kihullottak a rothadó bőrfoszlányok közül. Hűvös, távolinak tűnő hangon, mintha az első, jéghideg novemberi szél suttogását hallaná, Emma a halálból beszélt a férjéhez. -James... hiányzol... - Hirtelen a hulla megmozdult, és csonttá aszott karjaival elkapta a férfit, hogy elrothadt melléhez húzza. - Csókolj meg... Azon az éjjelen - vagyis múlt éjjel - lord Blake a felesége nevét kiáltozva ébredt fel. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

185

Ezért aztán most nem igyekezett az ágyba, inkább benyakalt annyi whiskyt, hogy az két embernek is becsületére vált volna. Végül a természetes fáradtság helyett részeg bódulat taszította Morfeusz karjaiba. És ma éjjel az összes eddiginél szörnyűbb álmot látott. Az álom először csak képeket villantott fel lehunyt szeme előtt: korábbi rémálmokat és a valóságban is megesett, hátborzongató pillanatokat. Az egyiptomi hadjáratok során elesett katonák hullái álmainak szokásos lakóival keveredtek ezeken a képeken. Aztán hirtelen megint ott ült a könyvtárban Vagy valahol máshol? Talán a hálószobában? -, és Emmával beszélgetett. Az asszony most nem a szajha volt, aki szégyent hozott rá, sem a kísérteties szörnyeteg, aki jéggé dermesztette a szívét, hanem egyszerűen csak Emma, a felesége. Az asszony pompás kék színű ruhát viselt, a haja pedig csinosan volt elrendezve - a férfinak eszébe jutottak a régi szép idők, amikor még együtt jártak bálokra meg vacsorákra. Lord Blake elmosolyodott az emlékek hatására. Az asszony mosolytalan maradt. - Sajnálom, drága férjem - mondta az asszony lágyan. - Nem akartam szenvedést okozni neked. Lord Blake közelebb húzódott a feleségéhez - fekvésből felemelkedve?! -, és megragadta a kezét. - Nem számít, szerelmem. A lényeg, hogy itt vagy. Most minden rendben lesz. Az asszony elfordította a tekintetét. - Bárcsak így lehetne... De sajnos nem lehet, kedvesem. .. Azzal a nő megsimogatta férje arcát, és a férfi érzete, hogy a bőre jéghideg. - Kérlek, vigyázz magadra. - De Emma... Az asszony egy csókkal hallgattatta el, és a férfi összerándult. Emma ajka hideg volt, akár a márvány, lord Blake mégis


186

annyira sóvárgott a felesége után, mint még soha. Emma elhúzódott. - Viszlát, James. Kérlek, most aludj. Lord Blake arra ébredt, hogy a hálószoba nyitott ablakán át besüt a napfény. Ólmosan nehéznek érezte a fejét, és tudta, egy cudar fejfájásra is számíthat. Kimászott az ágyból, és bezárta az ablakot, közben korholta magát, hogy lehetett olyan felelőtlen, hogy egész éjszakára nyitva hagyja. Aztán odament a mosdóállványhoz, és egy kancsóból vizet öntött a porcelán mosdótálba. Vizet fröcskölt az arcára, így próbálva meg eltűntetni az álom pókhálóit. Csak mikor másodszorra merítette a kezét a tálba, akkor vette észre, hogy a víz rózsaszínre váltott. Aztán egy kövér vércsepp hullott a szájáról a vízbe. A férfi felkapott egy kézitükröt, és szétfeszítette az ajkait, hogy lássa, mi történt. A száját mély, vérző sebek szabdalták. TIZENNEGYEDIK FEJEZET A következő hetekben a nyár végre legyűrte a tavaszt, és London végre teljes fővárosi pompáját megmutatta. Kensington Gardens és a St. James Park fiatal hölgyek, meg a fiatal hölgyek udvarlóinak kacajától visszhangzott. Mindenki nyitott hintóban kocsikázott a Ringen, mely a Hyde Park körül kínált kellemes kocsiutat, és az arisztokraták egyik kedvenc találkozóhelye volt. Az üzlet fellendült a Temzén rakománnyal terhelt hajók ringatóztak az East Endnél, bárkák és kompok jártak fel-alá a folyamon. Omnibuszok, könnyű kocsik és házalók szekerei torlaszolták el a főutakat, és úgy tűnt, a fővárosban mindenki folyamatosan üzletel vagy éppen igyekszik valahová. Regina Blake ebből a nyüzsgésből semmit nem érzékelt. Csak annyit látott, hogy a családja, mely valaha a legfontosabb volt számára, napról napra jobban távolodik tőle, őt magát pedig PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

187

éjtől éjre egyre szorosabban magához láncolja miss Ash és vértestvéreinek éjszakai társadalma. A két világ között nem is lehetett volna nagyobb az eltérés. A nappalok azzal teltek, hogy Regina az Arlington Streeten, Monroe House-ban tartózkodott, és figyelte, miként válik egyre erőtlenebbé és erélytelenebbé az apja, akit egész életében az erő mintaképnek tartott. Lord Blake napközben a Lordok Házában tartózkodott, este pedig valamelyik klubban. Egy főnemes kötelességeihez az is hozzátartozott, hogy társadalmi életet éljen, ezért elment néhány unalmas vacsorára, de a nyakatekert komédiázásból hamar elege lett. Amikor senki nem figyelt oda, Regina látta, hogy az apja lehunyja a szemét, és próbálja leküzdeni a mélabút, ami magával ragadta, s bár csak kevesen vették észre, a lánynak az is feltűnt, hogy az apja ginen és whiskyn kívül szinte semmit nem vesz magához. Lord Blake már semmire nem bírt odafigyelni, ezért Reginának nevetségesen egyszerű volt kitalálni valamilyen ürügyet, hogy Claremontéknál tölthesse az éjszakát, vagy utána késő délutánig aludjon. A férfi már meg sem kérdezte, merre jár, de Regina elővigyázatosságból továbbra is azt mondta neki, hogy Joannához megy, aki így egyszerre vált a lány állandó cinkosává és alibijévé. Az éjszaka világa mint egy lenyűgöző gobelin tárult Regina elé, és Victoria minden éjjel új részletét mutatta meg neki. Akárcsak az ópiumbarlangok vagy a bordélyházak fülledt levegője, az éjszaka világa is elbódította Reginát, de végül mindig újabb és újabb örömökkel kápráztatta el. Eleinte egy héten csak egyszer-kétszer látogatta meg Victoriát, de június közepére Regina már szinte minden estéjét azzal kezdte, hogy megérkezett Chatlotte Place-re, pontosan fél órával alkonyat után, amikot a nap utolsó vörös sugarait is elnyelte a horizont. Miss Ash házában aztán levetette gyászruháját, és felöltötte a lélegzetelállító taft- és szaténruhák egyikét, amit Victoria kifejezetten neki varratott. A ruhák színét miss Ash választotta PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

188

ki, s a nő sötét, buja színeket kedvelt: mélységes mély burgundit, a legsötétebb indigót, ragyogó smaragdszínt. Regina az alakot eltakaró, egyszerű alsóneműket, amiket a gyász alatt hordott, szűk fűzőkre és mélyen kivágott ingvállakra cserélte. Victoria Theresa nevű cselédje készítette el úrnője védencének frizuráját és sminkjét, s a zord vikomt lánya rövid idő alatt a vértestvérek körében forgolódó, ragyogó udvarhölggyé változott. Regina az öltözködés végére mindig azzal tett pontot, hogy felöltötte a fekete rózsát ábrázoló kámeát, melyet miss Ashtől kapott ajándékba. Az átváltozás körülbelül egy órát vett igénybe, s utána Victoria mindig széles mosollyal nyugtázta az eredményt. Amikor Reginának napközben valami unalmas eseményen kellett résztvennie, vagy elszomorította, mennyire képtelen apja eltitkolni állandó részegségét, a lány ennek a készülődés utáni mosolynak az ígéretéből merített erőt. A Victoriával töltött esték nagyjából egy kaptafára zajlottak, amennyiben miss Ash különféle összejövetelekre vitte magával védencét, melyeket általában különleges helyszíneken rendeztek. Többször jártak már lady Merritt Park Lane-i otthonában, ami úgy tűnt, egy, az egész idény alatt tartó bál színhelyéül szolgált. Lord Merritt-tel soha nem találkoztak, s mikor Regina erről faggatta Victoriát, megtudta, hogy a lord már több mint tizenöt éve meghalt, s mivel a házaspárnak nem született gyermeke, lady Merritt örökölt mindent. - Merritt House-t és a hozzá hasonló helyeket vegyes társaság látogatja - magyarázta a lánynak Victoria, amikor már negyedszer jártak ott. A vegyes társaság azt jelentette, hogy nem minden jelenlevő volt vértestvér. - Néhány vendég olyan, mint ön, valakinek a barátja vagy védence, aki úgy került köreinkbe, hogy előtte megfogadta, aláveti magát a szabályoknak. Az ilyen vendégek közül sokan viselik valamiféle látható jelét annak, hogy melyik vértestvér társaságához tartoznak.


189

Es valóban, Regina megfigyelte, hogy ahogyan ő Victoria fekete rózsáját viseli, úgy több nő is utánozza lady Mettitt darázsderekú fűzőjét. Lady Merritt volt a méhkirálynő, az őt körülrajongó lányok pedig a kaptár „dolgozói". Továbbá látott a jelenlevők között több olyan férfit is, akik hasonló, katonasági érmekkel díszített övet hordtak a felöltőjük alatt. De ezeket a jelzéseket viselték azok is, akik így fejezték ki a vértestvérekkel való kapcsolatukat. Egyik jelképet sem lehetett volna egyértelmű címernek nevezni, inkább arról volt szó, hogy a szemfüles megfigyelő észrevehetett bizonyos öltözködési mintákat, s ez alapján meghatározhatott kisebb csoportokat. Ezután egy kicsit bonyolultabb feladat következett: eldönteni, hogy ki egy adott csoportban a vértestvér, és kik a védencek. Mert amíg például lady Merritt hivalkodott méhkirálynői státuszával, addig más vértestvérek inkább azt kedvelték, ha meghúzódhatnak udvartartásuk árnyékában. - Aztán - folytatta Victoria - néha olyanokat is meghívunk, akik nem tudnak a társaságunkról és a szokásainkról. - Nem sérti ez meg a „titoktartás szigorú törvényét"? Victoria elmosolyodott, és tekintete Regina lelkének mélyére hatolt. - Ez inkább olyan, mint egy játék. A kihívás benne az, hogy úgy kell bánni ezekkel a tudatlan vendégekkel, hogy közben nem fedhetjük fel a kilétünket. És minél közelebb járnak a vendégek az igazsághoz, annál izgalmasabb a játék. - De ez meglehetősen veszélyes, nem? - Rá fog jönni, lady Regina, hogy mi, vértestvérek szeretjük a veszélyes dolgokat egy bizonyos mértékben. Ez sokkal érdekesebbé teszi éjszakai összejöveteleinket is. Lady Merritt estélyei után számos más vegyes társaságú összejövetelre is elmentek, például táncmulatságra Kensington Gardensbe és a St. James Square-re, vacsoráztak több, a Park Lane-en és a Bayswater Roadon található házban, vagy zártkörű éjszakai koncerteken vettek részt a Royal Albert PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

190

Hallban. A legfényűzőbb szoáréra június első hetében, a bloomsbury-i British Museumban került sor. Regina már sokszor járt a múzeumban, és nagyon szerette az egyiptomi kiállítást, ami ifjúságának boldogabb napjaira emlékeztette. Nappal a múzeum csodálatos, régiségekkel teli, de csak bizonyos részeiben látogatható épület volt, melyet mintha belengett volna a könyvtárakból és más, kutatásra alkalmas szobákból áradó csönd. Azon az éjjelen a múzeum átváltozott. A folyosók villanyfényben úsztak, a kiállítótermeket halványsárga fénnyel világították meg, s itt-ott még gyertyákat és lámpásokat is gyújtottak. A hatalmas épület folyosóin halk kamarazene visszhangzott. A zenét egy apró pódiumra ültetett kvartett szolgáltatta, a negyvenvalahány, kiállítóteremről kiállítóteremre járó vendég legnagyobb megelégedésére. Inasok és cselédek jártak fel-alá nesztelenül a termekben, néhány pohár italt hordoztak körbe, és apró kártyácskákat, melyekről Regina nem tudta megállapítani, mik lehetnek, adtak át bizonyos vendégeknek. - Ma éjjel nem annyira vegyes a társaság - mondta Victoria figyelmeztető hangon. - Érezze jól magát, lady Regina, de viselkedjen nagyon illedelmesen. Regina az este nagy részét Victoria közelébe töltötte, méghozzá megfigyeléssel: szerette volna kideríteni, hogy mi az újszerű, különleges a ma esti összejövetelben. Egyrészt úgy tűnt, kevesebb olyan ember van jelen, aki az övéhez hasonló pozícióban lévőnek tűnik, másrészt egyértelműen észre lehetett venni egyfajta klikkesedést, de Regina nem nagyon látott a vértestvérekhez fűződő kapcsolatot kifejező szimbólumokat. Lehet, hogy ma este kizárólag olyanok vannak jelen, akik teljes jogú tagjai az éjszakai társaságnak? És ha igen, ő mit keres itt? Továbbá mivel jár az, ha valaki teljes jogú vértestvérré válik? Regina folytatta a szemlélődést. A kártyácskák, amiket ezüsttálcákon hordtak ide-oda a szolgálók, névjegyek voltak. Egy inas Victoriának is hozott egy PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

191

névjegyet. A kártyán csak három, egyszerű betű állt: HRH. His Royal Highness, azaz ő királyi fensége? -töprengett Regina. Ez azt jelenti, hogy a walesi herceg is részt fog venni az összejövetelen? Megvárta, amíg Victoria magától adja meg a választ. - Szeretett hercegünk üdvözletét küldi - mondta a nő, s a szeretett szót úgy ejtette ki, mintha az valami különösen undorító betegség neve lenne. - Ezzel a kártyával a herceg szokásához híven tudomásunkra hozza, hogy nem fog eljönni, de tud az összejövetelünkről. Talán egyik képviselője lesz olyan kegyes, hogy tiszteletét tegye dr. Bainbridge estélyen. Regina észrevette Theopilus Bellt és don Cerrót, akik Regina első, lady Merrittnél tett látogatása óta nem tették be a lábukat a Park Lane-i házba. Cerro látványától, bár a férfi most is gyönyörű, sőt elbűvölő volt, meghűlt a vér Regina ereiben. A vad őrület, amit akkor látott lobogni a spanyol szemében, mikor az próbálta elhallgattatni őt, egyre kísértette Reginát, valahányszor észrevette, hogy a férfi őt bámulja a tömegben. Ennek ellenére képes volt viszonozni a spanyol pillantását. Egy idő után úgy tűnt, Cerro megunta a játékot, mert végül csatlakozott több vértestvérhez, akik hallani akarták a férfi Amerikáról szóló történeteit. - Fogadni mernék, hogy megint az afrikai sebesüléseivel fog hencegni. - Egy fekete ruhát viselő, tudósnak látszó ember szólalt meg Regina mellett. A férfi valószínűleg az alatt az idő alatt jött oda, amíg ő farkasszemet nézett Cerróval. - Hallottam, hogy minden londoni partin legalább egyszer előadja ezt a történet, úgyhogy nem lepődöm meg, ez alól az én estélyem sem kivétel. - Ezek szerint önt dr. Bainbridge? - Igen, én vagyok. Edward Bainbridge, régész- és egyiptológusprofesszor, a kisasszony szolgálatára. - Bainbridge meghajtotta magát, és egyik keze lendületes mozdulatával kísérte a meghajlást. A kézmozdulat Regina szerint egy kissé PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

192

felesleges, de azért nagyon udvarias volt. A lány már hozzászokott, hogy az éjszakai összejövetelek alkalmával ne lepődjön meg a tökéletes, lenyűgöző szépségtől, ami a vértestvérekből árad - de Victoria ragyogó smaragdszín szeme, Theophilus Bell káprázatos, ébenfekete bőre, vagy don Cerro ellenállhatatlan spanyol vonásai után Bainbridge tökéletes hétköznapisága üdítően hatott. A férfi zakója és a frakkja jól szabott volt, de azért látszott, hogy Bainbridge egy kissé pocakos, mint az olyan emberek általában, aki nem vetik meg a jó ételeket-italokat. Ezen kívül a férfi kerek lencséjű szemüveget hordott, mely futólag Regina eszébe juttatta szerencsétlen Thomas bácsit, és pomádézott haja erősen kopaszodott, vagy legalábbis látszott, hogy a homlokvonala ifjúkorában még nem ott húzódott, ahol most. Finom, megnyerő mosolya egy jóságos tanárbácsi képzetét keltette. - Lady Regina Blake - felelte a lány, de nem pukedlizett, mivel Bainbridge nem volt nemes, vértestvérség ide vagy oda. - Don Cerro - folytatta dr. Bainbridge, a kasztíliaiakra jellemző sziszegéssel ejtve a spanyol nevének kezdőhangját - túlságosan töri magát, hogy látványosságot faragjon amerikai védencéből. Nem értem, miért gondolja, hogy ezzel jobban elnyeri a bizalmunkat. - Bocsásson meg, dr. Bainbridge - válaszolt Regina, miután néhány percig figyelte, ahogy don Cerro köré egyre több ember gyűlik -, de nem vagyok vele pontosan tisztában, milyen pozíciót tölt be spanyol barátunk. Ha megkérdezhetem, miért is kellene megbíznom benne? Bainbridge a lány felé fordult, s Regina határozottan úgy érezte, a férfi fontolóra vesz valamit, lehetőségeket latolgat. Végül Regina észrevette, hogy a férfi megpillantotta a nyakában a fekete rózsát ábrázoló kámeát. - Don Cerro egyfajta elöljáró - egy arkhón, a klasszikus terminológia szerint. Ha bármi szokatlan történik, az ő feladata, hogy kivizsgálja az ügyet. Az ő és a hozzá hasonlók PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

193

segítségével tartatjuk be a hagyományokat, anélkül, hogy a nappali bírósághoz vagy rendőrséghez kellene fordulnunk. - Értem. - Regina már tudta, hogy mivel a vértestvérek kizárólag éjszaka találkoztak, a „nappali" szót használták a társadalom fennmaradó részére. Néhányan a „fejőstehenek" kifejezést is használták, amikor különbséget tettek „vértestvérek és fejőstehenek" között, mint ahogy a papok különbséget tesznek klerikusok és laikusok, vagy egyházi és világi között. - És Mr. Bell is egy ilyen arkhón? - Nem, nem hinném. Szerintem ő csak don Cerro személyi testőre. - Bainbridge elmosolyodott, majd felemelte a kezét, hogy megigazítsa a szemüvegét, mely minden áron le akart csúszni ferde orráról, és Regina megpillantott a férfi bal kezén egy ezüstből és ónból készült gyűrűt. Időközben Cerro körül valóságos tömeg gyűlt össze, férfiak és nők vegyesen, akik szívükből kacagtak a spanyol ma estére kieszelt tréfás mondásain. Mivel a Cerro köré gyűlt tömeg megnehezítette a vizsgálódást, Regina inkább az olyanokra fordította figyelmét, akik egy társasághoz sem csatlakoztak, mint ő vagy maga Bainbridge. Néhány percnyi vizsgálódás után Regina észrevett egy fiatal nőt, akiben Juliet Parr-ra ismert, aki azon a bizonyos, lady Merrittnél töltött első estén férfiruhát viselt, és félbeszakította Victoria és don Cerro vitáját. Regina azért nem ismerte fel azonnal, mert miss Parr most nem férfiruhában mutatkozott, hanem egy világoskék, selyemből és taftból varrt ruhában, melynek szoknyája alatt lenyűgöző méretű abroncsot viselt. A nyakán és a fülében kék zafírból készült ékszerek ragyogtak, és a haját olyan művészi kontyba fésülte, hogy valós méreténél néhány hüvelykkel magasabbnak tűnt. - Remélem, ma éjjel nem esnek egymásnak - mondta Regina, megkockáztatva az arisztokraták kissé sznob stílusát.


194

- Ó, nem, ma este nem fognak. Miss Parr és don Cerro nem a legjobb barátok, de nem mernék elrontani a mai estét. - Ez is egy szigorúan betartandó törvény? - Nevezzük egyfajta hagyománynak. A lényege, hogy a rivalizálásnak megvan a maga helye és ideje. Az ön édesapja katona, nemde? - De igen. - Vajon honnan tudja ezt Bainbridge? - Ezredes a huszároknál. - Akkor hát az édesapja a megmondhatója, hogy még a legsúlyosabb, becsületbeli ügyek miatt sem párbajozik az ember a táncparketten. Főleg nem akkor, ha történetesen épp az a feladata, hogy ilyen eset még véletlenül se forduljon elő. Bainbridge megint megigazította a szemüvegét. Regina most ki tudta venni a gyűrű mintáját, és elállt a lélegzete. A pecsétgyűrű egy négyszöget ábrázolt egy kör belsejében, a kör mellett egy háromszöggel.

A lány nagyot nyelt, s pillantása most a férfi nyakkendőjére esett. Amit először a selyem véletlenszerű mintázatának vélt, most váratlanul apró háromszögek és négyzetek sormintájává állt össze. A nyakkendőtű tökéletes kört formált. Regina fejében a borzalmas karácsonyi események kavarogtak, melyekben ugyanezek az egyszerű alakzatot bukkantak fel újra meg újra. Menekülni akart ennek a nyájas professzornak a közeléből, aki a kis Anna pogány Megváltójának szimbólumát viselte. Le akart sújtani erre az emberre, akiről most kiderült, hogy szintén annak belterjes törzsnek a tagja, amely elragadta tőle az édesanyját. De egyik sem lett volna túl okos dolog, ezért Regina próbált fogódzót találni az elbűvölő viselkedésben és az etikettben, melyet édesanyja még Kairóban szigorúan belé nevelt. Folytasd a beszélgetést! - parancsolt magára. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

195

-Ho... hogy mondja? - Regina remélte, hogy nem dadogott túlságosan. - Miss Parr is egy elöljáró? - Inkább egy rendőr, afféle felügyelő ebben a megyében. Amíg don Cerro dolga az, hogy fényt derítsen hagyományaink megszegésére, addig miss Parr a békefenntartásban játszik szerepet. Ez az egész ügy meglehetősen bonyolult, de a lényeg: igazából mindketten rühellik, hogy felelősek valamiért. Regina átmenetileg elhessegette a női rendőr képzetét, melyet egyébként érdekesnek talált, de nem annyira, mint beszélgetőtársának ékszerét. - Dr. Bainbridge, megkérdezhetem, honnan származik ez a gyűrű? Igen mesterinek találom a megmunkálását. -A lány megfogta a férfi kezét, hogy közelebbről is szemügyre vehesse a gyűrűt. - Pontosan mit jelent ez a szimbólum? -S'il vous faut demander... 'Ha önt kérdezném...' -mondta a férfi egy apró fintor kíséretében, amitől úgy nézett ki, mintha egy kisfiút faggatnának a legbecsesebb titkáról. - Valóban szeretném megtudni, doktor. De remélem, nem sértettem meg. - Regina kissé félénken elmosolyodott. Tudom, milyen fontos a titoktartás... - Teljesen igaza van - kuncogott Bainbridge. - Valójában nem nagy titok, mit jelent a gyűrű. A legtöbb geometriai alakzat speciális jelentéssel bír az ősi szövegekben, s ez a három mind közül a legfontosabb. A körbe zárt négyzet általában a földi elemek és az égi szféra egységének a jele, egyfajta harmónia, mely lehetőséget teremt az akarat diadalához, mely harmóniát aztán a magasabbrendű akarat újra létrehoz. Az akaratot itt a háromszög jelképezi. A háromszög hozzáadásával a körbe zárt négyzet a Fáleknek, vagyis a Mars kabbalisztikus jelének egyik variánsává válik. Jómagam egy olyan testvériség tagja vagyok, mely ezt az Elementáris Fáleket címerként viseli -az elemi erők és a felvilágosult elme egységének jeleként. Regina elmosolyodott, és nagyon udvariasan megjegyezte.


196

- Ez meglehetősen babonás dolognak hangzik, doktor. Egyenesen boszorkányságnak. A lány remélte, hogy ezzel sikerült felbosszantania Bainbridgeet, hogy az végre felhagyjon nyájas viselkedésével, és esetleg eláruljon néhány titkot, melyek közelebb vihetik Reginát az igazsághoz. Például elejthetne néhány szót erről a testvériségről. De rosszul számított. Dühkitörés vagy egyszerű meglepődés helyett a férfi nevetve válaszolt. - Nos, valószínűleg önnek igaza van, de mindannyian másban leljük örömünket, nemde? * James, Blake lordja érezte, hogy a nyári nap első igazán meleg sugarai melengetik a bőrét, miközben a sírkövek között sétált. Nem ő volt az első, aki ezen a nyári napon, pontosan egy hónappal azután, hogy felállították a májusfát, kilátogatott a Highgate temetőbe. Zöld pázsit és gránit sírlapok uralták a gazdag halottak nekropoliszát, melybe sokan most azért jöttek, hogy elhunyt hozzátartozójuk sírját meglátogassák, a költők Coleridge sírjának közelében (a szomszédos Szt. Mihálytemplom mellett) kerestek ihletet, megint mások csak azért látogatták a Highgate temetőt, hogy egy kellemes, bár kissé morbid sétát tegyenek. Mint ahogy az a temetőkben illendő, mindenki feketét viselt, s lord Blake érezte, hogy a nap - mely már a nyugati égbolton, de még mindig magasan állt - teljesen átforrósította vastag, fekete anyagból készült mellényét. Ennek ellenére a lord nem tudta eldönteni, hogy az izzadság apró gyöngyeit a homlokán a tűző nap vagy a zaklatottsága okozza. - Megfogadtam, hogy soha többet nem jövök ide, s látod, mégis itt vagyok. - Lord Blake egy szürke, a fűből kiálló gránitlaphoz beszélt. Nem ez volt a temető legimpozánsabb sírköve, mégcsak nem is a legdíszesebb. Csupán egy egyszerű


197

sírkő, belevésett felirattal: „Henry Lewis kapitány- 18251869". - Szerintem úgyis tudtad, hogy végül vissza fogok jönni folytatta Blake, és letérdelt, hogy közelről megnézze a sírkövet, mintha egy emberi arc szemébe akarna nézni. - Abbahagyhatod a nevetést, vén csirkefogó. Aztán a lord még viszonylag sokáig ült a fűben, hátát a sírkőnek támasztva - körülbelül annyi ideig bizonyosan, ami elég volt ahhoz, hogy kortyonként kiürítsen egy teljes brandysüveget. Az alkoholtól, meg a forró júniusi délutántól a feje kótyagossá vált, és elfeledni próbált emlékek kavarogtak benne. Emlékek arról az izéről, a Borough mélyén, és az izé szörnyű követelései Emmával, újdonsült feleségével kapcsolatban. Az őrült éjszakai hajsza szűk sikátorokon keresztül, meg a Temzétől délre fekvő, zsúfolt nyomornegyed kátránnyal bevont tetőin. Lewis teste, melyet a bestia az egyik kezében tartott, a férfi fejét meg a másikban. Aztán a tűz és a szerencsétlenek sikolyai, akik bennrekedtek az égő nyomortanyában a lénnyel együtt. James Blake életének azóta eltelt tizenhét évét azzal töltötte, hogy próbált megfeledkezni arról az éjszakáról, próbálta szeretni a feleségét és a gyermekeit, s híven szolgálni uralkodóját. De minden hiábavaló volt. A fia megszűnt létezni a számára, a felesége pedig halott. Már csak Regina maradt neki. Mindig is baljós árnyak gyülekeztek az életében, s úgy érezte, karácsonykor össze is csaptak a feje fölött. A férfi hátrahajtotta a fejét, hogy lehajtsa az utolsó kortyot a már amúgy is majdnem üres palackból. * - Kint járt, Eleanor. Nem helyeslem. A mester dühös volt. Eleanor Ducheski ezt biztosan tudta érezte a csontjaiban. A vénasszony mindig gyötrő fájdalmat PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

198

érzett a két lapockája közötti, deformálódott csigolyákban, ha Wellig mester gyilkos dühbe jött. Mindenesetre hálás volt a figyelmeztetésért, mivel a mester átkozottul jól tudta leplezni a dühét, gyakran a legnagyobb nyugalom maszkja alá rejtve érzéseit. Eleanor egyszer látta, hogy a mester egyesével eltávolított minden csontot egy engedetlen apródból egyesével, s közben végig eszméleténél tartotta a fiút -, mialatt az arca végig tökéletes nyugalmat tükrözött. - Hét lakat alá zárom, Mester. - A vénasszony fejet hajtott, és azon tűnődött, nem sújtja-e most rögtön halálra a férfi. Ezzel persze az asszony egész életének munkáját pazarolná el, de Anton Wellig híres volt róla, hogy örömét leli benne, ha pazarlóan bánhat az alapanyagokkal. - Így legyen. Tökéletesnek kell lennie, hogy részt vehessen a rituálén. - Igenis. Eleanor elhagyta mestere rögtönzött kamráját a kicsi, de jól őrzött hampsteadi épületben, amiből a mester átmenetileg kápolnát alakított ki. Bár nem volt egy Lion's Green, azért volt néhány jól szigetelt pincéje, köztük az is, ahová a drága Emmát be fogja zárni. De előtte még el kell intéznie néhány dolgot. Először is meg kell ölnie Simon Ducheski Whitehouse-t, a londoni rokont, aki azzal akart kitűnni a többi családtag közül, hogy magára vállalta Emma őrzését. De a férfi hagyta magát meggyőzni, hogy bemenjen az asszonnyal a városba. Fölöttébb sajnálatos. Másodszorra táviratozni fog Garethnek. Unokaöccse amennyire csak lehet, már felépült sérüléseiből, amiket Thomas végzetes árulási kísérlete okozott, s Eleanornak szüksége volt egy megbízható rokonra. Állítólag a kis Regina valahogyan kapcsolatba került az éjszaka népével, mialatt Londonban tartózkodott. (Legalábbis ezt mondta egy másik rokona, aki annak az ostoba Bainbridge-nek a szolgálatában


199

állt.) Gareth majd szemmel tartja a kislányt, és teszi a dolgát, ha eljön az ideje. Ó, igen, Garethnek tetszeni fog ez a feladat. * - Mi köze Bainbridge doktornak a Ducheskikhez? -Regina csak három éjszakával később merte feltenni ezt a kérdést Victoriának, mert félt, hogy a nő ostobának fogja tartani. Vértestvér patrónusa már többször is felszólította rá, hogy figyeljen oda minden részletre, és nem akart neki csalódást okozni, de már halálosan elfáradt a féligazságoktól és homályos következtetésektől, amik a fejében kavarogtak. Választ kell kapnia végre néhány kérdésre. - Lehet, hogy ő is anya rokona? Azon az éjszakán Victoria csónakázni vitte Reginát a Serpentine-on, a Hyde Park közepén kanyargó tavon. Regina járt már itt egy évvel korábban - első, londoni idénye alatt, miután visszatértek Kairóból -, s nagyon kellemesnek találta. Az idilli, napfényes park menekülést jelentett a metropolisz zajos nyüzsgéséből. De most, az éjszaka kellős közepén a tó teljesen más benyomást tett. A hűvös éjszakai levegőben nagy, sárgásfehér ködfoszlányok lebegtek, s attól lehetett tartani, hogy a köd hamarosan a hírhedt, minden tájékozódást gátló „borsólevessé" változtatja a londoni éjszakát. A sűrű ködgomolyagok mintha csak a víz felszínén lebegtek volna, teljesen elnyelték a partot, és a hold fényét sápadt, egynemű fehérséggé szitálták. Néha előbukkant egy-egy csónak kísérteties sziluettje, hogy aztán megint visszaolvadjon a ködbe. Reginának az jutott eszébe, hogy Khárón valószínűleg épp ilyen vizeken szállítja a holtakat Hádészba. Még Victoria is, aki Reginával szemben, a csónak orrában ült, miközben Cedric evezett, tökéletesen légiesnek, anyagtalannak


200

tűnt a köztük kavargó fehérség miatt. Csak a tekintete fúródott át a ködfátylon, egyenesen Regina tekintetébe. - Lehet, de szerintem nem valószínű. Regina reménykedett, hátha Victoria mond még valamit, de a vértestvér csak finoman elmosolyodott. A mosoly hatására Regina szíve gyorsabban kezdett verni. Nekem magamnak kell megtalálni a választ a kérdésemre, gondolta, s alig volt tudatában, hogy saját gondolata Victoria dallamos hangján szólalt meg az elméjében. - Tehát nem rokon, de viselt néhány olyan szimbólumot, amiből rengeteget láttam Lion's Greenben ... meg egy párat, elrejtve anya szobájában, és a Gables Heath-i házikóban is. Mary meggyalázott holttestének képe villant hirtelen az eszébe, de gyorsan elhessegette. Most nincs idő hisztériára, meg lányos ájuldozásra. - Bain-bridge említett valamilyen testvériséget. Lehet, hogy a Ducheskik is ennek a testvériségnek a tagjai? Még Eleanor is? Vagy csak kapcsolatban állnak velük... Victoria ismét elmosolyodott. - Hermetica Aedicula ex Tremere — mondta a nő, Ovidiushoz méltó latinsággal. - Vagyis Tremere Hermetikus Háza, egyike azoknak a klánszerű kis klikkeknek, amik a vértestvérek társadalmát tagolják. - Ezek szerint ön is a tagja ennek a háznak? - És? - Victoria alig tudta megállni, hogy hangosan fel ne kacagjon. - Édes Istenem, még csak az kéne! Nem. Dr. Bainbridge és társainak érdeklődése sokkal ezoteriku-sabb, mint az enyém. A Ház tagjai nagyon szorgalmasak, de nem túl szórakoztatóak, hogy őszinte legyek. - Akkor hát, ha a Ducheskik valamilyen módon kapcsolatban állnak ezekkel a tremeriánusokkal... -Azt hiszem, csak tremere-eknek hívják magukat... - Bocsánat! - Regina bólintott. - Szóval ha kapcsolatban álltak ezekkel a tremere-ékkel, akkor ön honnan ismerte az édesanyámat? - A lány már régóta fel szerette volna tenni ezt a PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

201

kérdést, de félt, hogy túlságosan visszaélne Victoria bizalmával, viszont patrónusa ma úgy tűnt, szívesen válaszol kérdésekre, ezért Regina kockáztatott. - Végre a tárgyra tértünk! - Victoria levetette az egyik kesztyűjét, és meztelen ujjaival a víz éjfekete felszínét borzolta, mely apró, ragyogó hullámokat vetett a nő keze körül. Hogyan tudná nekem röviden jellemezni dr. Bainbridge társadalmi pozícióját a fővárosban, drága Regina? A társadalmi pozíciót természetesen köztünk, vértestvérek között értve. Regina egy hosszú percig gondolkodott a válaszon. Csak egyszer találkozott a férfival, de ha Victoria feltette a kérdést, biztosan van valami, amit észre kellett volna vennie. -Azt hiszem, dr. Bainbridge megpróbál helyrehozni valamit. A doktor nagyon barátságosnak és jól neveltnek tűnt, és Regina eddig úgy gondolta, hogy bizonyára nagyon fontos ember az, aki estélyt ad a British Museumban, de most elbizonytalanodott. Ösztönösen folytatta ezt a gondolatmenetet. - Nagyon sok időt töltött a társaságomban - pedig én a legkevésbé sem voltam fontos vendég - ráadásul ékeket faragott az igazán nagyhatalmú vendégek rovására. És sosem csatlakozott a fontos emberekhez, pedig ő volt a házigazda. Mintha a saját rendezvényén is kívülálló lett volna. - Akkor miért nem mondja egyenesen azt, hogy számkivetett? - Ha hihetek a doktor beszámolójának, miss Parr és don Cerro is valamiféle kivételes státusszal rendelkeznek, s feltételezem, hogy még többen is rendelkeznek hasonló státusszal azok közül a vértestvérek közül, akik jelen voltak. - Így van. - Akkor hát a doktor nem lehet számkivetett, különben ezek a fontos emberek egyáltalán nem jöttek volna el a bálra. Az, hogy mégis eljöttek, de nagyrészt tudomást sem vettek Bainbridge-ről, talán azt jelenti, hogy a doktor próbaidőn van. Ha mindenképp le kell vonnom valamilyen következtetést, azt mondanám, hogy a férfi valami súlyos faux-pas-t [baklövést - a PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

202

szerk.] követett el, amit még nem bocsátottak meg neki teljesen. Victoria kiemelte a kezét a vízből, és gyengéden megfogta Regina kezét. - Nagyon jó, drágám. Önnek kiváló a szeme, és még kiválóbb az észjárása. Miss Ash dicsérete sokkal többet jelentett Reginának, mint azt maga is gondolta volna, s a lány érezte, hogy elpirul a zavartól és az izgatottságtól. Hol is van az a hűvös, pontos megfigyelő, aki egy perce voltál? - Megpróbált a feladatra koncentrálni, és megkockáztatott egy újabb észrevételt. - Azt hiszem, a walesi herceg névjegye is inkább feddést, mint elfogadást jelentett. Dr. Bainbridge talán megsértette a királyi családot? Victoria hátravetette a fejét, és vidáman felkacagott, s ettől Regina előbbi büszkesége a romokban hevert. - Jaj, dehogyis! Az nem Edward herceg névjegye volt, de erről majd egy másik alkalommal beszélünk. Regina megijedt, hogy Victoria véget vet a beszélgetésnek az előbbi baklövés miatt - Viszont akkor kicsoda HRH, ha nem a királyi herceg? -, de miss Ash folytatta. - Ettől az apró félreértéstől eltekintve az ön következtetései nagyon pontosak. Dr. Bainbridge helyzete a vértestvérek között valóban kényes, sőt általában véve a tremere-eket nem igazán kedvelik Londonban. De ez nem volt mindig így. Még mielőtt ön megszületett volna, a tremere-ek is aktívan részt vettek a társadalmi életben, s bár a legtöbbjük nem volt túl izgalmas beszélgetőpartner, más tagjaik színesebbé tették kis összejöveteleinket. Néhány védencüket pedig különösen szívesen láttuk. Ilyen volt az ön édesanyja, Emma is. Hogy közvetlenül válaszoljak a kérdésére: Emmával Merritt House-ban és más, vegyes társaságú összejöveteleken ismerkedtem meg. Barátai és bizalmasai lettünk egymásnak -


203

szinte nővérek. Remélem, hogy lassan önnel is ilyen lesz a viszonyom. Victoria visszahajolt, és a kezét is visszaeresztette a vízbe, finom, de egyértelmű jeleként annak, hogy ma estére már elege van a válaszadásból. Regina magába fojtotta további kérdéseit, és sokadszorra is megnézte magának ezt a gyönyörű nőt. Victoria bőre tökéletes, az alakja karcsú, az arca fiatalos: Regina biztos volt benne, hogy nem lehet több huszonöt évesnél, de még ez is irreálisan soknak tűnt. Az imént pedig azt állította, hogy Regina édesanyjának barátnője, bizalmasa és nővére volt - közel húsz évvel ezelőtt. Hazudott volna? De miért tenne ilyet? Valami azt súgta Reginának, hogy miss Ash nem hazudott - s ez a lehetőség még jobban megrémítette. * Egy könnyű, kétkerekű kocsi, egyike a sok száz hasonló kocsinak a városban, befordult a chelsea-i Sydney Mews sarkán, továbbhaladt a Fulham Road felé, aztán feltehetőleg még tovább, King's Road felé, ahol a kisnemesek és az egyszerű polgárok éltek, akik nem tudtak saját hintót megfizetni, s ezért az ilyen kocsisok fő ügyfélkörét adták. A kocsis, egy walesi fickó, aki kishúgát megfojtotta a bölcsőjében, aztán Londonba menekült, nem emlékezett rá, hogy miért is jött pont ebbe az utcába, de ez csöppet sem zavarta. Ha egy pillanatra tényleg elgondolkodott volna, talán feltűnik neki, hogy az elmúlt három évben meglepően sok hasonló emlékezetkiesése volt, néha csak pár perc, néha meg teljes éjszakák tűntek el az emlékezetéből nyomtalanul. Egyszer például arra eszmélt, hogy a kenti Whitstable idilli utcácskáinak valamelyikén, melyek a Sheppey-szigetre nyújtottak mesés kilátást, a Temze-torkolat felé halad a kocsijával. Ha akkor eltöprengett volna, talán eszébe jut, hogy PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

204

a legutolsó dolog, amire emlékszik, az az, hogy egy fiatal lány szállt be a kocsiba Covent Gardennél, azaz körülbelül ötven mérfölddel arrébb, s mintegy három nappal azelőtt. Talán az is feltűnt volna neki, hogy minden egyes emlékezetkiesését ugyanaz a mozzanat előzte meg, nevezetesen hogy ugyanez a fiatal lány beszállt a kocsijába, s esetleg azon is eltűnődött volna, nem különös-e ez egy kicsit. Saját egészsége szempontjából szerencsésnek nevezhető, hogy a walesi kocsis hasonlóan körülbelül tucatnyi, londoni sorstársához, akik szintén elkövettek valamilyen gyilkosságot a múltban, s gyakorta hagyott ki a memóriájuk - soha nem gondolkodott el ilyesmiken. A kocsiba fogott ló nyugtalanul felnyihogott, de a fickó ezzel sem törődött, egykedvűen befordult a sarkon, és hajtott tovább. Juliett Parr mosolyogva figyelte egy árnyék mélyéről, ahogy a kocsi továbbhajtott. O volt az a bizonyos fiatal lány - habár a „fiatal" szó csak látszólagos életkorára lehetett igaz, mivel valójában még az őrült György király uralkodása alatt, csaknem százhúsz éve született. A késői óra ellenére még jó pár ember járt az utcán, de bennük csak annyira tudatosult miss Parr jelenléte, mint ahogy a dongalábbal születettek, vagy a vén tengeri medvék a csontjaikban érzik, hogy valahol vihar készülődik. Az utcán járó férfiak és nők, nagyrészt szolgák, akik már megtanulták, hogy fejüket lehajtva közlekedjenek, és csak a saját dolgukkal törődjenek, megszaporázták a lépteiket, és öntudatlanul is igyekeztek minél távolabb kerülni Juliettől. Az emberek nem látták őt, mert miss Parr nem akarta, hogy lássák. Az élőhalott lét egyik nagy előnye. A Sydney Mews 23. egyszerű, jól berendezett, elegáns ház volt, de semmiben nem ütött el a szomszéd utcák házaitól. Csak egy szem volt a kifinomult társasági láncban, mely behálózta egész Londont, sőt, az egész birodalmat. A vacsorákon, reggeli viziteken, ötórai teákon és más eseményeken szájról szájra jártak a hírek. A pletyka a „jó PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

205

társaság" e középső vonalában született, hogy aztán hatalmas botránnyá nőjön Mayfairben és St. Jamesben, vagy a szószátyár cselédek és inasok közvetítésével eljusson az alacsonyabb társadalmi rétegekhez is. Chelsea volt az a hely, ahonnan azok a történetek származnak, amelyeket mindenki ismer, ezért Juliét rengeteg időt fordított ennek a környéknek a biztosítására. A lány kinyomozta, hogy néhány aggodalomra okot adó szóbeszéd a Sydney Mews 23-ból eredt, például egy részeg kocsis pajzán megjegyzéseket tett a „Lyceum kurváiról", egy hercegnő pedig tudni vélt egyfajta vérszerződésről bizonyos hölgyek körében. Vagyis valakinek már megint eljárt a szája. Juliett megállt a 23-as szám ajtaja előtt. Nem vett mély levegőt, ezzel a szokással már vagy száz éve felhagyott. A keze nem remegett a várakozás izgalmától. Mégis rutinszerűen ellenőrzött mindent, a ruhájától elkezdve a frizuráján át a szerszámokig. Ruha: Egy vadászni induló férfi öltözete. Hosszú szárú bőrcsizma, tweedöltöny és hozzá illő sapka. Ha bárki is képes lett volna meglátni őt, valószínűleg különcnek tartotta volna. De senki sem látta. Frizura: A haja a legutolsó fürtig a kalap alá tűrve - de nem, egy barna tincs kiszabadult, és kikandikált a bal füle mögül. A lány megigazította a rakoncátlan tincset. Minden szál a helyén. Szerszámok: Egy gondosan ápolt, nyolc hüvelyk hosszú és három hüvelyk széles összecsukható orvosi bőrtáska, mely hat hüvelyk széles volt, ha kinyitották. A táska bal oldalán három, különböző méretű szike. A jobb oldalán egy gyöngyház nyelű borotva, melynek élesítésével a lány két teljes éjszakát töltött. Juliett Parr kivette a borotvát, tweedzakójának belső zsebébe tette az összehajtható táskát, és besétált a házba.


206

TIZENÖTÖDIK FEJEZET Tovább tombolt a nyár, a napok egyre hosszabbodtak. A gyárakból áradó füst és korom ellen az utcákon nyüzsgő emberek érdekében locsolókocsikkal próbálták felvenni a küzdelmet, de ha megfordult a szél, az East End-i gyárak füstje még a legelegánsabb környéket is korommal borította be. Regina egyre inkább úgy érezte, hogy az egész nappali világ fuldoklik attól a mocsoktól, ami miss Asht és társait mintha egyszerűen elkerülné. A lány már több mint fél éve nem hallott Malcolmról, s gyengéd érzelmeit próbálta szíve mélyére temetni. Az apja is csak bánatot okozott neki, mivel az öreg épp annyira elszánta rá magát, hogy állandó jelleggel bezárkózzon Monroe House-i dolgozószobájába, amennyire Regina szokásává vált, hogy éjjelenként elmenekül otthonról az éjszakai világba. Már Joannától, bűntársától és bizalmasától sem számíthatott arra a támaszra, amire szüksége lett volna. A féligazságok és titokrészletek, melyek átszőtték Regina elbeszéléseit, lassan megmételyezték a kettőjük közti bizalmas viszonyt. Regina kezdte azt hinni, hogy barátnője arra pályázik, hogy kitúrja őt az éjszakai társadalomban kivívott pozíciójából, vagy csak egyszerűen nem akarja hagyni, hogy Regina még jobban megismerje ezt az új világot. Sőt, az is meglehet, hogy szándékosan nem ad semmi hírt a bátyjáról! Regina mindent megtett, hogy elhessegesse magától a kételyt, de a bizalmatlanság légköre úgy tűnt, végérvényesen beszivárgott Sydney Mews-be. És persze még mindig ott volt a nyugtalanító kérdés, hogy mi történt az édesanyjával. Mert bár Regina sok dologra rájött az alatt a három hónap alatt, amit Londonban, a vértestvérek társaságában töltött, úgy érezte, nem sokkal került közelebb anyja titkának megértéséhez. Nappal, amikor egyáltalán nem tudott elaludni, gyakran kárhoztatta magát ezért a kudarcért. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

207

Hol volt már a december elszántsága, amikor ő és a hadnagyok még a Lion's Green-i veszedelmekkel is szembeszálltak? De amikor leszállt az este, az éjszaka népének társaságában eltöltött összejövetelek mindig elhallgattatták a vádaskodó belső hangot - hátha éppen ez lesz az az este, amikor olyan fontos értesüléshez jut, amely segít anyja végzetének megértésében. Egyik nap, nem sokkal a nyári napforduló után, amikor az éjszakák a legrövidebbek voltak, Regina kényszerítette magát, hogy újból listát készítsen az anyja életével és halálával kapcsolatos tényekről. Úgy tűnt, Emma Ducheski mintegy húsz évvel ezelőtt, azaz még a házassága előtt kapcsolatban állt a londoni vértestvérekkel. Valószínű volt az is, hogy az egész Ducheski-klán hasonló módon összefonódott az éjszaka népével, vagy mint Tremere Hermetikus Házának tagjai, vagy mint egyszerű halandó segítők. Regina azt nem nagyon tudta volna megmondani, hogy a „Tremere" pontosan micsoda. Kis utánajárással kiderítette, hogy a „hermetikus" Hermész Triszmegisztoszra utal, egy ókori misztikusra. Triszmegisztosz állítólag az alkímia atyja volt, és a Londonban azon a nyáron különösen népszerű teozófus és okkult társaságok nagy tisztelettel övezték alakját. Ez talán kapcsolatba hozható a Ducheskik különös temetkezési szokásaival. Lehet, hogy a tremere-ek mind a bölcsek kövét keresik? Vagy teozófusok? Reginának nehezére esett elképzelni dr. Bainbridge-t, az alkimistát, amint épp ólomból aranyat állít elő, de azért az alkímia nem ütött el annyira a férfi ősi szövegek iránti rajongásától, melyek segítségével a doktor titkos ismeretekhez akart hozzáférni. Regina azt is megtudta, vagy legalábbis Victoria rávezette, hogy a tremere-ek valamiféle kívülállók a vértestvérek között, akik alig várják, hogy teljes jogú tagként tekintsenek rájuk. Mint a kisnemesek egy nagyszabású bálon - gondolta a lány.


208

De ezeknek a tényeknek egyike sem adott magyarázatot Emma Blake titokzatos halálára. Regina letette a tollat, összehajtotta a papírt, és a jegyzeteket szobájába, az ékszeres ládikájába rejtette. Még mindig több óra volt hátra napnyugtáig, s a lány képtelen volt nyugodtan várni, ezért föl-alá járt Monroe Houseban. Az előszobában, az ezüsttálca mellett, melyet a névjegyek számára készítettek oda - s mely jelenleg teljesen üres volt, mivel mostanában a vikomtnak nem akadt túl sok látogatója -, Regina észrevett egy háromrét hajtott papirost. A lány kíváncsian széthajtotta, s azonnal felismerte apja gonddal formált betűit, melyeket még fiatal hadnagy korában a hadsereg kartográfusától tanult. Lord Blake régi szokása volt: az elküldésre szánt levél- és táviratszövegeket kikészítette, hogy a házi vagy a tisztiszolgák feladják a megfelelő hivatalban. Ez a cédula egy Kairóba címzett távirat szövege volt. Reginának nem volt ismerős a címzett, de a papíron az állt: OTHMAN - MEGŐRÜLÖK - EMMA EMLÉKE KÍSÉRT RÉGÓTA FENYEGETŐ KATASZTRÓFA KÖZELEG FÉLTEM A LELKEMET ÉS A LÁNYOMAT - KÉRLEK SEGÍTS Othman? Ki az az Othman? Regina sürgősen el akarta pusztítani az üzenetet, mielőtt még elküldhetnék. Attól tartott, apja „féltése" azt jelenti, hogy megint be akarja őt börtönözni, mint a télen, Bernan House-ban tette. De nem fogják megfosztani attól a szabadságától, amit Londonban talált! Mindent el fog követni, hogy ezt ne tehessék meg! A lány keze remegett a hirtelen indulattól, és a papírcédula úgy zörgött a kezében, mintha száraz falevelek között járna az őszi szél. Aztán gondosan összehajtotta a cédulát, visszatette az ezüsttálca mellé, de a keze még mindig remegett, és izzadság gyöngyözött a homlokán. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

209

Ezután bevette magát a földszinti szalonba, ami a ház szíve lehetett volna, ha fogadnak társaságot, de amit szinte soha nem használtak a gyász és apja állandó részegsége miatt. Regina az ajtóktól és ablakoktól legtávolabb eső díványra vetette magát, és arcát kezébe temetve zokogott. Az anyja eltűnt, az apja egyre mélyebbre zuhant a kétségbeesés feneketlen vermében, ő meg dühös rájuk, és a családja helyett az éjszaka népének kifinomult szoáréira, meg a hermetikus házak titkaira vágyik. Hát lány az ilyen? Mi történt velem? * A lányok, akik Southwarkban, a Marshall Sea Road és a London Bridge Station közti utcácskákban dolgoztak, már hozzá voltak szokva a szörnyű alakokhoz. Legtöbbjük árva volt, sokan megszöktek otthonról, vagy valamilyen okból megszakadt a kapcsolatuk a családjukkal. Jó néhányukat azért dobták ki a meleg családi fészekből, mert nem akarták kiszolgálni nagybátyjuk vagy apjuk disznó vágyait, s most már közömbösen vették tudomásul jelenlegi helyzetük iróniáját. Mások gyufa- vagy narancsárusokként töltötték gyerekkorukat, és az utcán, vagy házról házra járva kínálták portékájukat. Megint mások koszos utcakölyökként kezdték pályafutásukat, apály idején mezítláb járkáltak a Temze mocskában, csontok, fémdarabok és más kincsek után kutatva. Végül mindannyian rájöttek, hogy az egyetlen dolog, amit a legjövedelmezőbb módon áruba bocsáthatnak, a saját testük. A tény, hogy itt, a városnak ebben a zsúfolt és elszegényedett részében dolgoztak, nem pedig a jövedelmezőbb West End-i színházak környékén, azt mutatta, hogy nehéz sorsuk volt, s hozzászoktak már az élet sötétebb oldalához. Még álmukban sem vágytak nagyszerű fickókra - egyszerű, hétköznapi gazemberekről álmodoztak, akik csak azért nem törnek szét egy palackot egy beképzelt kurván, mert egy jó üveg többet ér, PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

210

mint egy rossz lotyó. Úgyhogy „Nagy" Lucy Meadows azt hitte, már mindent látott az életben, de még sosem látott Varas Garyhez hasonló rémséget. A fickóra Lucy szerint jobban illett volna a „Vén Pattanásosseggű" név, de a többi lány elnevezte Varas Garynek, és ez valahogy rajtamaradt. A pasas onnan kapta a nevét, hogy majdnem az egész testét forradások és gennyedző fekélyek borították. Lucynak volt egy kishúga, Mary, aki meghalt, amikor a közelükben felrobbant egy bojler, és a kislányt beborította a forró gőz. Varas Gary pont úgy nézett ki, mint a szegény kis Mary, a bőre mind megégett és darabokban vált le a testéről, azzal a különbséggel, hogy ez a pasas élt és virult, urambocsá lányokkal akarta múlatni az idejét. Varas Garynek mindenesetre volt pénze, ami nagyrészt feledtette borzalmas kinézetét. Az éppen sorra kerülő lányt általában egy dologház vagy fogadó szobájába vitte. Lucy nem szokott szobára menni - inkább az utcán, a falhoz támaszkodva szerette tenni a dolgát, mert az utcán, szükség esetén, el lehetett futni, vagy segítségért lehetett kiáltani. De hát egy ilyen szerencsétlen nyomorulttól, mint ez a Varas Gary, csak nem kell komolyan tartania az ember lányának? Mint kiderült, Lucy jobban tette volna, ha mégis tart a fickótól. * - Mint látod - mondta a Varas azon az utolsó éjjelen, miután a rozsdás vaságyhoz kötözte a nőt -, volt egy kis balesetem a tűzzel. Ez a probléma azóta sem hagy nyugodni. Lucy szeretett volna sikítani, nem mintha bármi értelme lett volna, hiszen Varas Gary komoly összeget fizetett a dologház vezetőjének a hallgatásáért. Ennek ellenére Lucy sikított volna, ha Varas Gary nem távolította volna el a nyelvét egy harapófogó és egy hatalmas szabászolló segítségével. Így Lucynak oldalra kellett fordítania a fejét, nehogy megfulladjon PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

211

a saját vérétől, és csak azért nem ájult még el, mert a Varas egy hatalmas szöget vert a térdébe. Valahányszor Lucy elvesztette az eszméletét, a fickó ráütött egy nagyot a szögre, hogy a lány magához térjen. - Csak sajnos nem engedhetem meg magamnak, hogy problémáim legyenek. A családomban nem szokás az ilyesmi. A fickó szélesen elvigyorodott, hogy felsebesedett szájából kilátszottak megfeketedett fogai. - Úgyhogy górcső alá kell vennem a félelmemet. Mit tett velem a tűz? És mi történt volna, ha tovább ég? Azzal Varas Gary a rozoga éjjeliszekrény tetejére helyezte a gyufákat, és elkezdte bekenni a nőt bálnaolajjal. * - Jó hírem van! Anthony Pool hadnagy beviharzott a kis, Covent Garden-i lakásba, melyet egykori ezredbeli társával, Malcolm Sewarddal osztott meg. Utóbbi a The Times reggeli kiadását lapozgatta, a végeérhetetlen nyár unalmát a legfrissebb gyarmati és európai ügyekről szóló hírekkel próbálva leküzdeni. A német uralkodó, Frigyes, aki csak három hónapja került a trónra, meghalt, s ez a teljes nemzetközi színtérre hatást gyakorolt - mindenki azt találgatta, vajon milyen lépéseket tesz majd Bismarck, a Vaskancellár egy új német uralkodóval a trónon. Kiderült, hogy Németország és Ausztria megállapodást kötött, s ez úgy tűnt, aggasztja a Külügyminisztériumot. Eközben Afrikában egy bizonyos Cecil Rhodes magának követelte a Matabele bányászati kiaknázásának jogait, úgy tűnt, a következő lépése nagyszabású gyarmatosítás lesz - már csak azért is, hogy megakadályozza egy olyan helyzet kialakulását, mint korábban a búrokkal Transzválban. Mindent összevetve, ennek a nyárnak nem arról kellene szólnia, hogy ő itt Londonban lógatja a lábát, gondolta Seward. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

212

A gyarmatokon lenne a helye, hogy ott megcsinálja a szerencséjét, és nem itt a szobában, a lapok pletykarovatát olvasgatva Mr. William Gilbert és sir Arthur Suliivan legújabb komikus operettjéről, melyet ősszel fognak bemutatni a Savoyban. A darab címe: Testőr a Towerban, olvasta borongva Seward, s ezt is azonnal magára, illetve saját, egy helyben toporgó karrierjére vonatkoztatta. Úgyhogy nyitott volt bármilyen hírre, amit Pool hozhat neki. - Megvan az időpont, barátom. - Pool szélesen vigyorgott, és Sewarddal szemközti székbe huppant. - Beszéltem Ellijay kapitánnyal, és beleegyezett, hogy teljes jogú taggá avassunk. Türelmed végül meghozta a gyümölcsét. Seward kiejtette a kezéből az újságot. - Mikor? -Nos, igen, szóval még egy kicsit várnod kell. - Pool bocsánatkérő mozdulatot tett a kezével. - Menj a fenébe, Tony! Itt vesztegetem az időmet ebben az átkozott lakásban, amíg mások előreviszik a birodalmat! Seward Pool orra alá dugta az újságot, s ujjával a dél-afrikai hírekre bökött. - Új gyarmatok! Ott lenne az én helyem! - Nyugalom, fiacskám, már csak egy hónap. - Egy hónap? Az életemnél is hosszabb idő! - Malcolm ismét a földre dobta az újságot, mintha nem bírná elviselni a hírek súlyát. - Hát, ha tényleg nem tudsz várni, akkor talán egy gyarmati kinevezés után kellene nézned. Én meg szólok Ellijay kapitánynak, hogy keressen másik hadnagyot az Oxfordi Kékek közé. - Micsoda? - Sewardnak tátva maradt a szája, mint a kisgyereknek, aki egy doboz cukorra számít, s helyette egy teljes édességboltot talál. - De... - Ahogy mondom, Seward hadnagy - folytatta Pool, meglepően komoly hangon - augusztus elsején szolgálatra kell


213

jelentkezned őfelsége, a királynő személyi Lovas Testőrségének helyőrségénél. - Haha! - robbant ki a nevetés Sewardból, mikor jókedve felülkerekedett az első megdöbbenésen. Az Első Lovas Testőrezred az elit elitje volt, olyan ezred, mely a királynőt védelmezte annak fia, Edward, a walesi herceg állítólagos vezetése alatt. Ez nem lehetett szokványos kinevezés - az úgynevezett Oxfordi Kékek ugyan kitüntették magukat Egyiptomban, akárcsak Blake ezredes 12. lovasezrede, de a Lovas Testőrség Westminsterben állomásozott, és a tagság egyet jelentett a gyors és biztos előrejutással. - Haha! - nevetett fel megint Seward. - Komolyan beszélek, Seward - felelte Pool. - A lehető legkomolyabban. * - Az Isten legyen hozzájuk irgalmas. - Regina átnézett a Temze fölött, és borzongva figyelte a southwarki rakpartot és a Borought, ahol egymás hegyén-hátán zsúfolódó nyomortanyák borították a folyó déli partját, közvetlenül a Cityvel és Westminsterrel átellenben. A siralmas állapotban lévő bér- és dologházak, melyeket túl magasra és egymáshoz túl közel építettek, tökéletes példái voltak a tőkés társadalmon belül feszülő ellentéteknek. A boroughi házaknak általában csak a körvonalait lehetett látni éjszakánként. Regina már sokszor sétált a Temze nagy, kővel borított északi rakpartján anélkül, hogy különösebben odafigyelt volna a túloldal girbegurba utcácskáira és az ott élő emberekre. Talán túl nagy volt a köd, vagy figyelmét túlságosan lekötötték a folyó északi oldalán álló épületek, templomok és államigazgatási központok. A lényeg az, hogy eddig Regina tudomást sem vett a southwarki nyomornegyedekről. Ma éjjel azonban nem lehetett nem a déli PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

214

rakpartra figyelni, s nem csak azért, mert a londoni időjáráshoz képest szokatlanul tiszta volt az éjszaka, hanem mert a Borough lángokban állt. Az egyik égő épület - egy dologház vagy valamilyen manufaktúra lehetett - közvetlenül a folyóparton állt. Az előgomolygó hatalmas, feketésbarna füstfelhőket vörösre festette a tűz, mely még mindig emésztette az épületfát, vagy bármit is tároltak odabenn. Mint ahogy az ilyen zsúfolt helyeknél lenni szokott, a tűz gyorsan továbbterjedt, s erre a Boroughban fújó szél is rásegített. A nyomornegyed mélyéből is kísérteties, narancsszínű lángok csaptak az ég felé. Az áldozatok halálsikolyainak, a rosszul felszerelt tűzoltóbrigád érces hangú csengettyűinek, és az összeomló épületszerkezetek - melyeket eredetileg sem építettek túl erősre - recsegésénekropogásának hangját a folyó túlpartján is lehetett hallani. Regina tudta, hogy London nagyon veszélyes a tűzvészek szempontjából, s hogy azokban a negyedekben, ahol a házak romosak és a gáz ritka, a legtöbb ember gyertyával világít - ez pedig gyakran vezet katasztrófához. De olyan tűzvésszel, mint a mostani, Regina még soha nem találkozott, és mélységesen megrázta a látvány. A túloldalon fiatalt és öreget egyaránt elemésztettek a lángok, ő meg csak állt, alig néhány száz méterrel távolabb, és azon töprengett, vajon az egész Southwark lángok martaléka lesz-e. - Iszonyatos! - szólalt meg végül. - Az, bár megvan a maga hátborzongató szépsége - felelete Victoria, akivel együtt sétáltak a rakparton, mint mindig, ha Reginának kedve támadt járni egyet a holdfényben a széles, kövekkel kirakott sétányon. A promenádor, őfelsége, a királynő parancsára építették ki, hogy megszépítse a folyópartot, és hogy a Cityben zajló kereskedelmi és a westminsteri államigazgatási élet tengelye legyen. De éjszaka a rakpart a vértestvérek nem hivatalos felségterületévé vált, akik ugyanúgy korzóztak itt minden este, mint ahogy a hercegek lányai PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

215

kocsikázta a Hyde Parkban délutánonként. Ez volt az első számú hely, ahol találkozni és beszélgetni lehetett a többi vértestvérrel, és értesüléseket szerezni az éjszakai társadalom eseményeiről. Mindig jelen volt azonban néhány beavatatlan járókelő - azaz fejőstehén - is, és Regina megtapasztalta, milyen szigorúan ragaszkodnak a vértestvérek a titoktartás törvényéhez. Akik nem ismerték fel, milyen előjogok és kötelezettségek alapján szerveződik az itt összegyűlő társaság, azok szemében a promenád csak néhány tehetős, alvászavarokkal küszködő ember találkahelyének tűnt. - Sajnálom - felelte Regina -, de semmi szépet nem tudok felfedezni a pusztításban, miss Ash. - A lánynak eszébe ötlött, hátha jótevőjének vezetékneve valami, tűzzel kapcsolatos családi hagyományra utal, de gyorsan elhessegette a valószínűtlen ötletet. - Nem is annyira a pusztítás a szép, drágám. Hanem az emberek viselkedése. - Victoria hangja halk volt és monoton, mint az operában vagy színházban suttogok hangja, akik nem akarják megzavarni a többi vendég szórakozását. A hang, jött rá Regina, arról tanúskodott, hogy Victoria teljesen le van nyűgözve. - Embertömegek küzdenek a túlélésért, birokra kelve a könyörtelen végzettel. Ez az, amit gyönyörűnek találok. - Azt hiszem, tudom, mire gondol. Kairóban sokszor tapasztaltam ilyet még gyerekkoromban. Mégis olyan borzasztó, hogy itt állunk és gyönyörködünk mások életének tragédiájában. Victoria elfordította arcát a tűzvésztől, és védencére nézett. Regina meglepődött, mikor észrevette, hogy Victoria alabástromfehér bőre elpirult, és zöld szemében - valószínűleg a Temzéről visszaverődő tűz fénye miatt vörösen ragyogó könnyek csillogtak. - Jegyezd meg ezt a leckét, drágám! - mondta a nő. Aztán továbbsétáltak Westminster felé, s a folyó kanyarulata meg a Waterloo híd eltakarták a szemük elől a lángokban álló PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

216

negyed nagy részét, bár a déli szél miatt továbbra is érezni lehetett a fojtogató füstszagot. A rakparton ma éjjel különösen nagy volt a nyüzsgés. Már éjfél is elmúlt, a két nő mégis tucatnyi csoporttal összefutott. Regina néhányukat már felismerte a korábbi, Victoria társaságában eltöltött estékről. Lady Merritt darázsderekú, fűzős lányai közül többet is láttak, mindegyiket más-más férfi társaságában - az egyik lány kísérője például egy kéjsóvárságáról hírhedt savoybeli színész volt -, s ez tovább erősített Regina gyanúját, hogy lady Merritt „lányai" kivételes emberek számára fenntartott prostituáltak. Végül elérték a westminsteri mólót, ahol egy nagyobb csoportosulás alakult ki egy teraszon, ahonnan kiváló rálátás nyílt a folyóra és a déli partra. A Borough nyomornegyedeit már rég maguk mögött hagyták, és Regina a Temze túloldalán megpillantotta a gázlámpákkal megvilágított Lambeth-palotát, a canterbury érsek hivatalos rezidenciáját. A palota kertjében sötétség honolt, de több ablakból is gázláng fénye szűrődött ki. Talán az érsek is alvászavarokkal küzd ma éjjel. Regina szerint a kilátó környéke mintha a birodalom hatalmának épületekbe sűrített, kicsinyített képe lett volna: látta a Buckingham-palotát, a Westminster-palotát (vagyis az otszágházat), az Admiralitást, és a white-hall-i hatalmi rendszer más épületeit. Úgy tűnt, minden hatalmi szimbólumnak megfelel egy-egy jelen lévő vértestvércsoport. Ma este többen voltak a férfiak; Regina sok, egyenruhát viselő katonát is látott. - Emlékszik, mit mondtam önnek lady Merrittnél még áprilisban? - Victoria sotto voce tette fel a kérdést, mintha attól tartana, hogy a még több mint ötven méterrel arrébb álló, beszélgetésbe merült társaság valamelyik tagja meghallhatná őket. - Úgy emlékszem, ostoba teremtésnek nevezett, Victoria. - A hónapokkal korábbi feddés még mindig érzékenyen érintette Reginát, aki ezért meglehetősen kurtán válaszolt.


217

- Ne igazolja akkori elhamarkodott ítéletemet, Regina. Mit mondtam utána? - Figyelmeztetett, hogy ezek veszélyes körök. - Regina hangja is elhalkult, akárcsak Victoriáé. - Pontosan. Kérem, vésse ezt jól az eszébe, amíg elérünk a kilátóig! -De ki... Ám Victoria már el is indult a csoportosulás felé, egyszerre kecsesen és fürgén mozogva, úgyhogy Reginának is gyorsítania kellett, hogy lépést tudjon tartani vele. A lány érezte, hogy a szíve hevesebben ver, mire odaértek a többiekhez. Körülbelül húszan vagy még többen lehettek, és Victoria egy társasághoz szokott ember magabiztosságával vegyült el közöttük. - Jó estét, kapitány! - üdvözölt egy, az Első Testőrezred egyenruháját viselő férfit miss Ash. - Örülök, hogy viszontláthatom. - És már tovább is suhant, mielőtt a férfi egy meghajtásnál többel viszonozhatta volna a köszönést. Reginának az az érzése támadt, hogy az összejövetel a résztvevők befolyásának megfelelően körökbe rendeződött. Korábban is felfigyelt már erre, például április végén, amikor don Cerro Theophilus Bellel hencegett, és azóta is, több estélyen. Amennyire meg tudta fejteni, a vértestvérek összejövetelein is érvényesültek elsőbbségi jogok, akárcsak a vacsorameghívásokon. Bár nem volt az a kényeskedő vikomtlány, aki lehetett volna, ha akar, azt azért tudta, hogy az etikett nagyon szigorúan megszabja, hogy a vendégek milyen sorrendben léphetnek be egy terembe, és aztán milyen mintának megfelelően foglalhatnak helyet az asztalnál. Egy vérbeli londoni háziasszony az estélyen a Térdszalagrend egyik lovagját egy vikomt elé helyezi, de például mind a vikomt, mind a lovag alulmarad egy főesperessel szemben. A vértestvéreknek is megvoltak a maguk kimondatlan (vagy legalábbis Regina előtt ismeretlen) szabályai, ami az PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

218

elsőbbséget illeti. Mivel kizárólag éjszakánként találkoztak, nem tartottak lakomákat, ezért nem az ülésrend volt a döntő, hanem valamiféle pontosan le nem írható keringési rendszer. Minden estélyen a legbefolyásosabb vértestvér alkotta a társaság középpontját, a kevésbé fontosabb személyek pedig folytonosan változtatták ettől a középponttól való távolságukat. Persze senki nem volt teljesen mozdulatlan, és Regina büszke volt rá, hogy képes egyre pontosabban feltérképezni azokat a jellegzetes mozgatórugókat, amelyek egy-egy ilyen estélyen a csoportok mozgását irányították. Regina bátyját, Dánielt lenyűgözték az égbolt csodái, és a két gyerek sokszor böngészett együtt csillagászatról szóló könyveket Egyiptomban, hogy elüssék valamivel az időt. Talán ez is segítette Reginát abban, hogy a vértestvérek közti elsőbbségi rendszert ne statikus körökként értelmezze, hanem egy meglehetősen bonyolult csillagrendszerként, melyben minden bolygó többféle pályán mozog. A fontosabb vértestvérek például az este nagy részét a legbefolyásosabb vértestvér közelében, vagy egyenesen vele beszélgetve töltötték, maguk után vonzva -mintha csak holdak lennének - a kísérőiket. Regina is hosszabb időt töltött befolyásos vértestvérek társaságában, mint a „Victoria-bolygó" holdja. Regina azt is megfigyelte, hogy még azok is a legbefolyásosabb vértestvér közelébe kerülhetnek egy-egy pillanatra, akik szinte az egész estét a periférián töltik - igaz, a találkozás után azonnal vissza is térnek a tömeg szélére. Ezeket az embereket Regina magában a társaság üstököseinek hívta, akik az ismeretlenség homályából mindig csak egy pillanatra ragyogtak elő. Ennek a rendszernek a felállítása hónapokat vett igénybe, és még most sem volt tökéletes. Például minden egyes összejövetelen órákig tartott, mire Regina nagyjából képet alkotott a jelenlevők státuszáról. Mivel minden résztvevő folyamatosan mozgásban volt, egy futó pillantás alapján PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

219

Reginának csak nagyon felszínes elképzelése lehetett arról, milyen alapon rendeződött el a mostani estélyen a társaság. Mégis meg kellett próbálnia fogalmat alkotni a társaság összetételéről, miközben Victoria elvezette a megzavarodott kapitány és néhány további katona mellett. Több vértestvér is állt a csoportosulás belső körében, vagyis ott, ahonnan a teraszról a legjobb kilátás nyílt. Victoria, aki nyilvánvalóan ismerte a résztvevőket, határozottan vetette magát a kavalkádba, Reginában pedig egyre visszhangzott miss Ash figyelmeztetése. A levegőben szinte tapintható volt a feszültség, s ez a lánynak eszébe juttatta, amikor az egyiptomi alkirály meglátogatta az apját Kairóban - akkor is tisztán érezte a nyájasság álarca mögött megbúvó gyűlöletet, és a ki nem mondott, de állandó fenyegetést. Tudta, a legfontosabb most az, hogy kitalálja, ki a legbefolyásosabb a jelen levő vértestvérek közül. Talán don Cerro? A férfi most is megjelent, bár ezúttal Mr. Bell nélkül. Helyette a spanyol egy alacsony, szőke pofaszakállas férfival beszélgetett, aki a kereskedőkre jellemző ruházatot viselt. Regina észrevette, hogy Cerro a másik válla fölött folyamatosan fel-le járatja a tekintetét, mintha veszélyt szimatolna. És igen. A férfi tekintetének irányában Regina megpillantotta Juliett Parrt, Cerro „igazságszolgáltatásbeli" riválisát, már ha dr. Bainbridge-nek hinni lehet. Miss Parr nem csinált titkot belőle, hogy legszívesebben felnyársalná tekintetével a spanyolt. Regina megállapította: a társasági csillagrendszer egyik alapvető működési elve, hogy a rivális vértestvérek általában egymással szemközti helyet foglalnak el. A rivalizálók, ha lehetőségük nyílt rá, egész este igyekeztek úgy helyezkedni, hogy a legbefolyásosabb vendég mindig kettőjük között legyen, valószínűleg azért, hogy minimálisra csökkentsék az összetűzés esélyét. Tehát ha Cerro és Parr egymással szemben


220

álltak, akkor a bolygók pályájának központjában annak kell lennie, aki kettőjük között áll. Három ember alkotott egy kisebb csoportot körülbelül félúton Parr és Cerro között, de Regina feltételezte, hogy ketten csak a harmadik holdjai. Victoria és ő pontosan e felé a csoport felé haladtak, és ahogy közeledtek, a tömeg szétvált előttük. Regina azonnal észrevette azt a vértestvért, aki körül az egész összejövetel forgott: egy nő volt, félúton Regina és az édesanyja kora között, s az egyik legszebb ruhát viselte, amit a lány valaha látott. A mélyindigó színű szövetet káprázatos mintával hímezték, a ruha szoknyáját lenyűgöző méretű abroncs terítette ki. A nő szeme színéhez illő, lapis lazuliból és gyémántokból kirakott nyakláncot viselt. A haja gesztenyeszínű volt, és szép metszésű arcot keretezett, ami ugyan nem kelhetett versenyre Victoria bódító szépségével, de egy olyan nő magabiztossága sugárzott róla, aki uralkodáshoz szokott. Regina visszagondolt arra a pillanatra, amikor Victoria hagyta lehullani a nyájasság álarcát, és a lány dühöt és elszántságot pillantott meg a tekintetében. Ez a nő semmivel sem leplezte a tekintetéből áradó végtelen akaratot. Regina egyre közelebb ért hozzá, de pár lépéssel Victoria előtt járt, és tudta, most nem fordulhat hátra, hogy patrónusa viselkedését utánozza, mint az a korábbi találkozások alkalmával szokásává vált. Ösztöneire hallgatva Regina mély pukedlibe ereszkedett, mellyel még a királynő előtt sem vallott volna szégyent. - Őkegyelmessége! Szeme sarkából látta, hogy Victoria is pukedlizik, bár nem olyan mélyen, mint ő, s ez megnyugtatta Reginát, hogy helyesen mérte fel a nő rangját. Lehet, hogy ő a British Museum-i névjegy rejtélyes HRH-ja? Her Royal High-ness, azaz ő királyi fensége? A pukedli (és a mély meghajlás) nagy hátránya, hogy az ember nem tud arra nézni, akinek ily módon fejezi ki hódolatát. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

221

Regina ezért nem tudta megállapítani, még a szeme sarkából sem, hogyan viselkedik a kékszemű nő, s majdnem úrrá lett rajta a pánik, mikor eszébe jutott, hogy talán túl sokáig ül a pukedliben - de nem lenne sokkal rosszabb az, ha időnek előtte felemelkedne? De ahogy az aggodalmak jöttek, olyan gyorsan el is tűntek, és a lány felemelkedett a hódoló pózból. Nem tudta volna megmondani, de így érezte helyesnek, és igaza lett. - Ez hát az a fiatal kísérő, akiről oly sokat hallottam, nemdebár, miss Ash? - A nő hangja határozott volt, kissé archaikusán beszélt, ami az uralkodókat idézte, de enyhe warwickshire-i akcentust is észre lehetett venni a beszédében. Reginának szemet szúrt, hogy nem használta a királyi többest. - Igen, ő az, őkegyelmessége. Hadd mutassam be önnek lady Reginát, James Blake vikomt leányát, a védencemet! Lady Regina, ezt itt őkegyelmessége lady Anne Bowesely, hercegünk és védelmezőnk udvarmestere. - Örvendek, Regina. Ön ügyesen viseli magát. - Köszönöm, őkegyelmessége! - Regina ismét pukedlizett, ezúttal csak finoman, hogy megköszönje feljebbvalója kitüntető figyelmét. De közben az agyában kérdések cikáztak. Udvarmester? Herceg és védelmező? Lehet, hogy mégis Edward hercegről van szó? Regina tudta, a herceg meglehetősen elszigetelődött az állami ügyektől, de lehet, hogy ez az egész éjszakai társaság az ő hatalmát bizonyítja? Egy titkos társaság, minden titkos társaságok felett? Lady Anne kék szemét most Victoriára szegezte, ezzel időt adott Reginának, hogy futó pillantást vessen az udvarmester mellett álló két férfira. Az egyikük a Lovas Testőrség jellegzetes sötétkék egyenruháját, kapitányi rangjelzést, a Térdszalagrend jelvényét, és számos más rendjelet viselt. A másik férfi Pool hadnagy volt. Regina majdnem felkiáltott, annyira meglepődött, és egyértelmű volt, hogy Pool is emlékezett rá a téli események


222

kapcsán. A lány összeszorította a száját, mert megint eszébe jutott Victoria figyelmeztetése. - Ellijay kapitány és én éppen a hamarosan megrendezésre kerülő bál részleteit tárgyaltuk. Miss Ash, szeretném megkérni önt, legyen olyan jó, és társaival is tudassa a bál hírét. A harmadik évfordulóját ünnepeljük annak, hogy őfensége utazásaiból visszatért a fővárosba. Remélem, számíthatok önre, és közölni fogja lady Merritt-tel és széles ismertségi körének többi tagjával, hogy a herceg augusztus tizenharmadikán a Sydenham-palotában fogadja őket. - Természetesen, őkegyelmessége, és bár a többiek nevében nem nyilatkozhatom, örömmel viszem a hírt. Regina észrevette, hogy Ellijay kissé fenyegető testtartást vett föl, mert nyilvánvalóan nem tetszett neki, ahogy Victoria Anne parancsát csűrte-csavarta. Egy korong alakú aranymedál, ami egy szalagon lógott a gallérjánál, bikafejet ábrázolt, s úgy tűnt, a medál épp olyan ellenségesen villog, mint a kapitány szeme. De az udvarmester, úgy tűnik, természetesnek találta az elhangzottakat. - Köszönöm, miss Ash, lady Regina. Azzal a két nő már ki is került lady Anne vonzásköréből, mivel az udvarmester és két kísérője a vértestvérek egy másik csoportja felé fordult. Regina Pool után bámult, aki kecsesen hátrafordult, de épp csak annyi időre, hogy keresetlenül, hamiskásan a lányra nevessen. A nyakában lógó fekete szalagon ő is, akár a kapitány, egy bikafej alakú medált viselt, csak ezüstből. Regina felismerte a medált. TIZENHATODIK FEJEZET - Az igazság néha fáj, Regina. - Victoriával kicsiny, bloomsburyi otthonának kertjében ültek. - Biztos benne, hogy mindent tudni akar imádott Malcolmjáról? PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

223

Victoria háromemeletes házának apró kertjét magas falak szigetelték el a nyüzsgő külvilágtól. Bloomsbury nem volt olyan veszedelmes hely, mint St. Giles, a West End mostohagyermeke, de nem is volt egy Mayfair vagy St. James. A vértestvérek közül, akiknek Victoria bemutatta Reginát, sokan laktak ilyen előkelő környéken. Regina tulajdonképpen örült neki, hogy Victoria törzshelyét London egy átlagosnak nevezhető környékére tette. - Ellijay kapitány is az önök társaságának tagja, egy vértestvér? - Regina kérdése költői volt, a hangja szinte minden kérdő hangszínt nélkülözött. - Ahogy mondja. - Akkor azt hiszem, Pool a kapitány védence. Láttam, hogy ugyanazt a jelet viselik. - Regina ujjával finoman végigsimította a nyakában lógó, fekete rózsát ábrázoló kámeát, Victoriához való tartozásának jelét. - A bikafej nem szerepel egyik katonai rend jelei között sem. Utánanéztem. - Azt hiszem, drágám, ön már eléggé pontos ismeretekkel rendelkezik ahhoz, hogy meg tudja állapítani a kötődés jeleit. A nő lehajolt, hogy egy pillantást vessen a kert rózsabokraira. A virágok éjszakára összecsukódtak, s most úgy néztek ki, mintha sötét, rubinszínű édességek lennénk. - De az, hogy valaki kapcsolatban áll az éjszaka népével, még nem jelenti azt, hogy az illető barátai is kapcsolatban állnának vele. Például az ön kedves Mrs. Claremontját sem nevezném védencnek. Regina nagyot nyelt, és eltűnődött, vajon burkolt fenyegetésnek kell-e vennie, hogy Victoria szóba hozta Joannát. - Malcolm is hasonló medált viselt, csak nem nemesfémből valót, mint amilyen Poolé. Karácsonykor láttam. -Amikor először találkoztunk, gondolom. Nagyon meglep vele, hogy emlékszik ilyen apró részletekre, ha meggondoljuk, milyen állapotban voltak akkor. -Victoria szélesen elmosolyodott, és Regina szíve hevesebben kezdett verni. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

224

Vezetője az éjszakában még sohasem hozta szóba ilyen nyíltan azt a bizonyos estét Bernan House-nál, a kocsiszínben. Utalt ugyan néhányszor „érthető szenvedélyekre", de a mostani megjegyzése már-már fenyegetésnek tűnt. Regina úgy érezte, mintha lépésre fognák, pedig a lady Anne-el való találkozáskor már megtanult vágtázni. - Nos, igen, emlékszem rá. Pontosan emlékszem. Malcolm is belekeveredett ebbe az egészbe. - És ez tényleg önre tartozik? - Victoria szeme mintha magába gyűjtötte volna a házból kiszűrődő fényeket. -Hiszen csak a felesége lesz. Regina elpirult, mivel némi rosszallást érzett a nő megjegyzésében. - Hogy érti ezt? - Úgy, hogy Seward férfi, a férfiak életével, amit mindig is öntől távol fog élni. Gondolja, hogy atyjának időnkénti elnézése, amit kislányos fontoskodásával szemben tanúsít, Malcolmra nézve is jelent valamit? Seward azért akarja elvenni önt, drágám, hogy gyereket neveljen, vezesse a háztartást, és ne tegyen fel felesleges kérdéseket. - Egyáltalán nem ismeri őt, miss Ash! - Regina felpattant a fából készült kerti padról, készen rá, hogy egyszer és mindenkorra maga mögött hagyja ennek a furcsa nőnek a világát. - Különös kötelék köt össze minket. - Meglehet. - Victoria is felállt, és védence mellé lépett. - De mindenkinek megvannak a maga titkai. Gondoljon csak a saját családjára. Regina szíve még hevesebben vert, és amikor Victoria keze Regina vállához ért, a lány újra érezte a tiltott csók forróságát. - Igen, de tudnom kell... - A tudás értékes dolog, kedvesem. — Miss Ash még közelebb lépett Reginához, hogy a teste a lány testéhez ért. - Mindig nagy árat kell érte fizetni.


225

-Én... - Reginának nehezére esett tiszta fejjel gondolkodni, és ösztönösen elfordította a fejét a magasabb nő tekintete elől. Bármekkora árat hajlandó vagyok fizetni. Úgy tűnik, a vértestvérek titokzatos ügyletei miatt vesztettem el az édesanyámat. Nem engedem, hogy a szerelmemet is elvegyék tőlem. - Akkor segíteni fogok önnek ebben. - Victoria szinte suttogott. - Köszönöm. - Regina érezte, hogy egy könny remeg a szempilláján, és tudta, hogy ezzel a könnycseppel valamiféle pontosan meg nem határozható ártatlanság elvesztését siratja. Aztán Victoria megcsókolta a nyakát. Egy pillanatig egyfajta érzékelés fölötti érzékelés lett úrrá rajta, mint mikor az ember megszúrja magát a tűvel, de még nem érzi a fájdalmat. De később sem fájdalmat érzett, hanem olyan gyönyört, amiért örökre képes lett volna feladni önmagát. * - Mi - kérdezte Ellijay kapitány - a katona hitvallása? - Kötelességtudat. - Malcolm Seward szakadatlanul a válaszokat gyakorolta az elmúlt hetvenkét órában, vagyis pontosan azóta, hogy Pool elárulta: jóváhagyták beavatását a Taurus Testvériség tagjai közé. A férfi tudta, milyen kérdéseket fognak kérdezni tőle, s azt is, milyen válaszokat kell adnia. - És mi a katona célja? - Győzelem. - Amíg egyedül ült húga otthonában, és a levegőnek mondta fel a válaszokat, az egész kissé gyermetegnek tűnt. Olyan érzés volt, mint amikor csatatéri kiképzésen vett részt, csak most nem látott maga előtt semmilyen gyakorlati célt, mint mondjuk egy lőállás gyors elfoglalása, vagy egy megvadult ló megzabolázása. Azonban most, hogy a hatalmas terem közepén állt, a testvériség Pali Mall-i klubházának pincéjében, minden egyes szó véresen komolynak tűnt. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

226

Magát a termet Műtőnek hívták, és a hely méltó volt a nevéhez. Minden jel arra mutatott, hogy a helyiséget valamikor tényleg műtőnek használták. A központi terem nyolcszögletű volt, és jelenleg teljes sötétségbe borult. A mennyezet a klubház földszintjéig emelkedett, ahol néhány szomszédos terem galériaként szolgált a megfigyelők számára. Ellijay kapitány az egyik ilyen galérián állt, melyet a többitől eltérően erős fénnyel világítottak meg. - Kinek hoz győzelmet a katona? - A társainak, a parancsnokának, az uralkodójának és istenének. - Seward érezte, hogy huszáregyenruhájának gyapjúkabátja és pamutinge alatt izzadság folyik végig a gerincén. - Mi a katona sorsa? - Áldozat. - Seward előre lépett, a termet betöltő árnyékok közé. — A katona feláldozza életét, vérét, egészségét, mindenét. - És mi ezért a jutalma? - Testvéreinek megbecsülése. Az ellenség földje és vagyona. Ezek voltak az utolsó szavak. A ceremónia, amit gyakorolt, a végéhez közeledett. Mindjárt eljön a cselekvés ideje. A terem fényviszonyai megváltoztak, mert magasabb-ra csavarták a magasan a feje fölött elhelyezett gázlámpák lángját. A megvilágítás még így is gyér volt, de Seward már ki tudott venni egy hatalmas asztalt a műtő kellős közepén, ami magasabban volt, mint a teremnek az a része, ahol ő állt. Az asztalt földig érő vastag, fekete, körkörös mintával díszített terítővel takarták le. Mikor Malcolm néhány lépést tett a terem közepe felé, rájött, hogy nem egy asztal áll előtte. Hanem egy oltár. Az oltáron ott volt mind a három tárgy, amire számított, de a szíve mégis gyorsabban kezdett verni, amikor meglátta őket. Középen egy ezüst bikafejmedál feküdt, szebb kivitelezésű párja annak az egyszerű vasmedálnak, amit lassan már egy éve PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

227

a nyakában hordott. A medál az övé lesz, ha a ceremónia véget ér, és ő teljes jogú beavatott lesz, egy a Taurus Testvérek közül. A jobb oldalon egy rövid, széles pengéjű kard hevert, melyről tudta, hogy a római légionáriusok fegyveréről mintázták. Ez lesz beavatásának második jele. A bal oldalon pedig egy serleg állt, tele feketés folyadékkal: a bikavérrel, amivel felszentelik. - Idd meg! Malcolm habozás nélkül engedelmeskedett. Két kézzel ragadta meg a serleget, és a szájához emelte. Aztán egy finomnak korántsem nevezhető mozdulattal megdöntötte, és a még mindig meleg testnedvet a szájába öntötte. A részben már megcsomósodott, kocsonyás állagú vér túlcsordult az ajkán és továbbfolyt az állán, de a férfi nem törődött vele, csak mohón nyeldekelt, amíg a serleg teljesen ki nem ürült. A feje kóválygott - eszébe jutott, hogy talán kábítószert tettek az italába -, visszatette a serleget az asztalra, és várta, hogy elhangozzon a jel, hogy felveheti a kardot és medált - új státuszának szimbólumait. Tisztában volt vele, hogy vér alvadt az arcára, és a mellkasát is összekente vele, de az egész valahogy magasztosnak, sőt, szentnek tetszett. - Tudd meg, Malcolm testvér, hogy egy olyan seregnek leszel a tagja, melynek eredete az idők hajnaláig nyúlik vissza. Ahol az ember isten nagyobb dicsőségére építkezett, és visszaverte a barbárok támadását, mi ott voltunk. Rómában Caesar mellett térdeltünk Jupiter és Mars oltáránál. Perzsiában bikák torkát vágtuk át, hogy így hódoljunk Mitrásznak; innen ered testvériségünk neve is. Jeruzsálemben a kereszt jelét viseltük magunkon, és megszabadítottuk a várost a szaracénoktól. - A beszéd után hosszú, legalább egyperces szünet következett, aztán Ellijay hangja szólalt meg, tökéletes összhangban még legalább tíz, az árnyakban álló testvér hangjával. - A bajtársunk vagy, Malcolm Seward? Készen állsz rá, hogy igaz katonaként cselekedj? PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

228

Malcolm nagyot nyelt, a szája teljesen kiszáradt. - Igen. Igen, készen állok. - Akkor a hódító jutalma a tiéd. - Ellijay felsorolásba kezdett, és a szavak kimondásával egy időben villanyfények gyúltak, ragyogó fénykörbe vonva bizonyos tárgyakat. - Rang. - Egy egyenruha, kapitányi rangjelzéssel -Föld. - Egy papírköteg, melyben Seward birtokokmányokra ismert. Vagyon. - Egy rakás nemesfém rúd, bőven elegendő arra, hogy gazdaggá tegye. - Nő. Az utolsó szónál a galéria fényei kihunytak, és a műtőt megint a gázlámpák erőtlen fénye világította meg. A falon, pontosan szemben azzal az ajtóval, ahol Malcolm bejött, és a férfihoz képest az oltár túloldalán egy ajtó halk nyikorgás kíséretében kinyílt. Az ajtó mögötti teremből vagy folyosóról egy bikafejű nő lépett be. Seward nagyot nyelt. Az állatfej valamilyen maszk volt, de valóságos remekmű, ragyogó fekete szőrrel bevonva, ami visszaverte a terem gyenge fényét. A lény fekete köpenyt viselt, de a mozdulatai egyértelműen elárulták, hogy nő, akárcsak hosszú lábai, melyek minden egyes lépésnél kilátszottak a köpeny alól. A nő a köpeny csatjához emelte a kezét, és kioldotta azt. Vállának egy mozdulatára a köpeny a földre hullott. Egy a maszkhoz hasonló, fekete szőrrel borított fűzőt viselt, melyből kilátszott meztelen csípője és keblei. Combközéptől lefelé áttetsző fekete, fátyolszerű anyagból készült harisnya borította a lábát, melyet a fűzőjéhez erősített szalagok rögzítettek. Seward lassan járatta végig a tekintetét a nő testén, a szívverése felgyorsult, és a nadrágját egyre szűkebbnek érezte. A fűző megemelte, de nem fedte a nő körte alakú melleit, melyek megdöbbentően fehérek voltak a fűző fekete borításához képest. A mellek közepén sötét udvar vette körül a nő mellbimbóit. A fűződerék alól csábítóan villant elő a csípője, alatta ágyékának göndör szőrzetével. A lábai formásak és PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

229

hosszúak voltak, de Malcolm látta, hogy a lány reszket. - A bikanő - szólalt meg a fejük fölött Ellijay. - A mennyei szajha. Hogy a bajtársunkká válj, szembe kell nézned vele, és a magadévá kell tenned. Malcolm megkerülte az oltárt, érezte, hogy férfiassága egyre merevebb lesz, s közben beszívta az állán és ajkán száradó bikavér szagát. A szíve őrülten kalapált, és vérrel árasztotta el az ágyékát. Amikor átért az oltár túloldalára, a bikanő mellé, amaz összerándult. A férfi egy pillanatig habozott, közben látta, hogy a nő mellkasa libabőrös lesz, és finom, apró szőrszálak meredeznek a mellén. Seward kinyúlt, és megérintette a nő bal mellét, mire az halkan felsikoltott. A bikanő teljesen elgyengült. A férfi végighúzta a tenyerét annak meztelen bőrén, és érezte, hogy az ujjai nyomán a nő mellbimbója megmerevedik. Ismét halk kiáltás hagyta el a nő ajkát. Látszott, hogy élvezi a simogatást. Malcolm a sötét galériák irányába nézett. Még mindig figyelik? Biztosan. Mégis mit várnak tőle? Már tudta is a választ: hódítást. A férfi elhúzta a kezét a nő mellétől, a kezén át fel a válláig. A nő kéjesen vonaglott gyengéd érintésétől, de megint összerándult, amikor a férfi váratlan erővel megragadta a vállát. A nő felsikoltott, mert Seward elkapta, megforgatta maga körül, végül az oltárra dobta. A serleg a levegőbe repült, a műtőt belepték a szétfröccsenő vércseppek. A nő felnézett a férfira, hatalmas bikafejével, át a maszk kidülledő üvegszemein. Seward tudta, hogy a nő már nem fél. Már az övé volt. Most a férfi is odalépett az oltárhoz, és levette fehér, bikavérrel összefröcskölt ingét. Kezét a nő térdére helyezte, feljebb tolta, és kettéválasztotta úgy, hogy a nő sarka az oltár szélén legyen, az ágyéka pedig feltáruljon a férfi előtt. A két combja között vékony, rózsaszín csík hívogatta a férfit. Az lehajolt, és harapni-nyalni kezdte a nőt, vérrel maszatolva össze annak nemi szervét. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

230

A nő felsikoltott, megvonaglott, és állatok párzásának buja illata áradt belőle. Seward mélyen belélegezte ezt az illatot, és élvezettel ízlelgette, mintha a legfinomabb parfüm illatát érezné. A nő kinyúlt Malcolm mellkasa felé, hogy magához vonja, a lábát pedig a hátára kulcsolta, hogy magába húzhassa a férfit. Seward lehajolt, szájába vette a nő jobb mellbimbóját, először szopogatni, aztán harapdálni kezdte. A nő ujjai Seward hajába szántottak. A férfi kissé hátrébb húzódott, és megoldotta az övét, aztán levetette maradék ruháit, és meztelenül állt a nő fölött. Férfiassága keményen ágaskodott, a feje teljesen előbújt bőrtokjából. A nő mohón megragadta Malcolm szerszámát, és a férfi érezte, hogy szenvedély lángol benne, amikor az ujjaival simogatni kezdte. Malcolm előrébb mozdult, félretolta a nő kezét, és jobb kezével a lábikrája mentén feljebb tolta a nő bal combját. Közben bal kezével lenyúlt, megigazította férfiasságát, majd megmarkolta a nő jobb combját. Aztán állatias hörgés kíséretében a nőbe hatolt. Az felsikoltott, és a férfi érezte, milyen szűk, érezte az ellenálló, aztán átszakadó szűzhártyát, és tudta, hogy ártatlanságától fosztja meg a mennyei szajhát, ahogy azt Harold Dunn mindkét lányával tette. S ez még jobban fokozta az élvezetét. Kín és gyönyör egybeolvadt a bikanőben, aki továbbra is sikoltozott, de a férfi minden mozdulatára csípőjének mozdulatával válaszolt. Malcolm elviselhetetlen forróságot érzett az ágyékában, a nő pedig, mivel már nem bírta megtartani a maszk súlyát, hátrahajtotta fejét, ami így lelógott az oltárról. A férfi tudta, mi következik most. Elengedte a nő bal lábát, és jobb kezével keresgélni kezdett az oltáron. Ösztönösen megtalálta a kardot, és megragadta a markolatát. Felemelte a fegyvert, és pontosan abban a pillanatban, amikor magja a másik testébe lövellt, átvágta a nő torkát, hogy ezzel bevégezze a bikaáldozatot.


231

* Regina tisztában volt vele, hogy haldoklik. Malcolm - imádott Malcolmja! - átvágta a torkát, miután megfosztotta az ártatlanságától. A lány a sebhez emelte a kezét, amit azonnal beborított a nedves, bíborvörös vér. A feje kóválygott, és érezte, hogy halálos hidegség kúszik a tagjaiba, miközben életereje sötét patakokban folyt a földre. A feje, melyet lehúzott a bikamaszk súlya, lelógott az oltár széléről, így a vér az állán át az arcára folyt. Még azt is látta, hogy a vörös testnedv átszivárog a maszk pofájára vágott lyukakon, és a felborult aranyserlegre csöpög. Mintha nagyon távolról hangokat hallott volna, de már nem tudta kivenni őket. Félig öntudatlanul érezte, hogy szeretőjegyilkosa kicsusszant belőle, de még ez is mérhetetlenül távolinak tűnt. Egy perccel vagy egy örökkévalósággal később mintha valaki megragadta, levette vagy lehúzta volna az oltárról, de lehet, hogy ezt csak álmodta. Aztán a világ megszűnt létezni számára, és csak a mindent beborító sötétség maradt. Victoria figyelmeztette, hogy nagy árat kell fizetnie az igazságért, de a halál még így is túlzásnak tűnt. A fekete ürességben emlékfoszlányok lebegtek: Victoria, éjszakai patrónusa és vezetője, amint magával viszi őt a Pali Mall-i Taurus Klubba, ahová a cselédbejárón keresztül jutnak be, és egy lépcsőn egy föld alatti kamrához érnek. Egy nő vár rájuk, egy prostituált, aki ismeri Victoriát. Vezetője elküldi a nőt, hogy Regina vehesse át a helyét. - Megmondtam, hogy nem lesz könnyű - visszhangzottak miss Ash szavai a lány emlékezetében. - Kész vagyok bármire. - Reginának legalábbis úgy rémlett, valami ilyesmit felelhetett. Aztán bátran levetkőzött, még azt sem várta meg, hogy a prostituált eltűnjön. Meztelenül állt, és


232

próbálta leplezni, mennyire fél, miközben Victoria ráadta a fűzőt, a harisnyákat, végül a maszkot. A teremben egy új, ismeretlen Malcolm állt előtte. A férfi arcát és ingét bikavér borította, és most először nézett úgy rá, Reginára, hogy nem látta a szerelmet csillogni a szemében. Persze a férfi nem tudhatta, hogy ő van a maszk mögött, de Regina most szembesült először Malcolm zabolátlan, minden romantikus sallangot nélkülöző vágyával. Ez egyszerre megrémítette és felizgatta a lányt. Malcolm durván megerőszakolta őt, de a fájdalom mellett Reginát gyönyör töltötte el, és szüzességének vadállatias elvétele végleg megszüntetett benne minden gátlást. Olyan élmény volt, mint amit télen a kocsiszínben élt át, csak ezerszer intenzívebb. Az oltáron fekve úgy mozgatta a csípőjét, hogy a férfi minden egyes mozdulatával még mélyebbre hatoljon. Regina vágyott rá, hogy szerelme elárassza őt a magjával. Most csak az övé volt, Malcolm teljesen meghódította. Aztán a férfi előkapta a kardot, és szeretőjéből váratlanul gyilkosává vált. - Mindennek ára van. - Már megint Victoria hangja, de most nem olyan elmosódottan, hanem hangosabban, egész közelről. A néma sötétség helyét furcsa, homályos érzékelés vette át, és Regina arra eszmélt, hogy valami sűrű folyadék gyűlt össze a torkában. Réz- és tulipánillatot érzett, és nem értette, mi történik körülötte. - Csak azt kell eldöntenie, hajlandó-e megfizetni ezt az árat folytatta Victoria, és arca beleolvadt a homályba. A nő oldalra hajtotta a fejét - vagy Regina feküdt a hátán, a lány nem tudta eldönteni. Mély hörgést hallott, és zavarosan sejtette, a kísérteties hangot ő maga adta ki. Victoria, aki Reginával szemben ült, jobb kezéről lehúzta hosszú selyemkesztyűjét, gondosan összehajtogatta, és a szomszédos székre helyezte. Bal kezével kihúzott egy hosszú kalaptűt a frizurájából. A tű ezüstösen csillogott az imbolygó PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

233

lámpafényben. Bal kezének mutatóujjával a hegyénél megtámasztotta, és erősen szorította a tűt. Aztán a hegyes tárgyat jobb kezének belső könyökhajlatához helyezte, és lassan végighúzta az alkarján, egészen a csuklójáig. A nő alabástromfehér húsa kettévált a rózsaszín, ráncos szélű, vértelen seb mentén. Ekkor Victoria félretette a tűt, és megsebzett karját Regina felé nyújtotta. Sűrű, artériás vér patakzott a sebből, olyan fekete, mintha egyhetes, méhlepényből készült puding lenne; végigfolyt a nő karján, hogy végül Victoria a tenyerével fogja fel. - Válassz! - mondta a nő, és Regina ajkához emelte a tenyerét. A lánynak alig volt annyi ereje, hogy kinyissa a száját, vagy kinyújtsa a nyelvét, de most még ez az alig is elég volt. Szájából saját vörös, meleg vére buggyant elő, de nem keveredett Victoria vérével: úgy különvált tőle, mint olaj a víztől. Regina nyelve elérte a Victoria tenyerében összegyűlt vért, és a lány lefetyelni kezdett. A nő vére hideg volt és émelyítően édes, ráadásul úgy tűnt, mintha magától futna végig Regina nyelvén, aztán le a torkán. Regina szárazra nyalta Victoria tenyerét, és mohó ajkaival a nő csuklóját kereste, ahol az artéria kettévált, mint egy érett gyümölcs. Regina úgy szopta a sebet, akár a csecsemő az anyja mellét. Mire megérkeztek a Charlotte Palace-i házhoz, a lány már a saját lábán tudott kiszállni a hintóból. Ennek ellenére egy tapodtat sem mozdult Victoria mellől, és a nyakába csimpaszkodott, mint egy kisgyerek. Az éjszaka hideg volt, Regina pedig meztelen, de ez sem zavarta. Sőt, még azt sem érezte furcsának, hogy kicsit sem érdekli, mi történt a sebbel a nyakán. Mellesleg az teljesen összeforrt. Amikor beértek a házba, Victoria levetette a köpenyét, és elindult a lépcsőn a saját lakosztálya felé. Minden egyes lépéssel egy újabb ruhadarab hullott le róla. A lépcső tetejére érve már csak egy vörös szatén köntös volt rajta. Mire a PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

234

második lépcsőszakasz végére ért, szinte az összes alsóneműjét levetette. Aztán belépett a hálószobájában, ahová Regina néhány lépés távolságból követte. Akkorra már teljesen, tökéletesen feltárult Victoria meztelen szépsége. Regina még soha nem látott ehhez foghatót. Megint eszébe jutott első találkozásuk decemberben a kocsiszínben, de az akkori emlék megfakult Victoria mostani, tündöklő meztelenségének fényében. Mintha az ókori Afrodité kelt volna életre. A nő bebújt a baldachinos ágyba, mely az ablaktalan szoba kellős közepén állt. Akár egy macska, mikor lustán nyújtózik a napon, Victoria elterült a krémszínű szaténlepedőn, majd lassan a hátára fordult. Regina megbabonázva állt a szentséges hálószoba küszöbén. Victoria Reginára emelte a tekintetét, de néma maradt. A kérése egyértelmű volt, mintha egyenesen a lány lelkében szólalt volna meg az üzenet: Jöjj hozzám! Regina belépett a buján berendezett hálószobába, lábát perzsaszőnyeg csiklandozta. Odalépett az ágyhoz, és bebújt a testet öltött istennő mellé. Lovagló ülésben telepedett Victoriára, és úgy helyezkedett, hogy az ágyéka a nő hasán pihenjen. Aztán Victoria szemébe nézett, és próbálta kitalálni, mivel tehetne a kedvére. Victoria ismét előhúzta a frizurájából a kalaptűt - bár a kalapot rég levetette, még a lépcsőn -, és Regina kezébe adta. Most sem szólt egy szót sem, de a kérése azonnal Regina gondolatává vált. Adj ennem. Regina elvette a tűt, és ezzel egy időben több testsúlyt helyezett a térdére, mert megérezte, anélkül, hogy tudatosult volna benne, hogy Victoria több mozgásteret szeretne. Egy pillanatra elmerült a nő káprázatos smaragdszínű szemében, mielőtt hozzálátott volna feladata teljesítéséhez. A tűt a jobb kezébe fogta, a bal kezével pedig megmarkolta a mellét - épp úgy, ahogy Malcolm tette nem is olyan régen — két ujja közé PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

235

véve, és enyhén megszorítva a mellbimbóját, hogy az megmerevedjen. Egy szívdobbanásnyi tétovázás után a kicsiny bimbóba döfte az ezüsttűt. Az éles, égető fájdalmat azonnal elfeledtette vele Victoria elragadtatott arckifejezése. Regina kihúzta a tűt, és elengedte a mellbimbóját. Meleg, élénkpiros vér ömlött a szúrt sebből, és kövér cseppékben hullott alá a melléről. A lány előrehajolt, hogy a vére Victoria arcára csöpögjön, és gyönyörködve figyelte, ahogy az istennő kedvtelve nyeli a vörös cseppeket. Éhség. Hirtelen mozdulatok kavalkádja. Victoria felemelkedett, és ajkát Regina véres mellbimbójára tapasztotta, azután elképesztő sebességgel megragadta és a földre hajította a lányt, majd utána vetette magát. Reginában a másodperc tört része alatt csak homályosan rémlett fel, hogy egy olyan törékeny nő, mint Victoria, nem lehet képes ekkora erőkifejtésre, meg hogy a következő pillanatban a perzsaszőnyegre fog zuhanni, és a koponyája szétloccsan a kemény padlón, de mindez nem számított. Érthetetlen módon Victoria, aki olyan gyorsan mozgott, hogy szinte láthatatlanná vált közben, átölelte Reginát a karjával, és megállította a zuhanást, néhány hüvelykkel a padló fölött. Ahelyett, hogy iszonyatos erővel a földbe csapódott volna, Reginának olyan érzése támadt, mintha lebegne Victoria ölelésében. Mindeközben a lány végig tudta, hogy Victoria mohón szopja a vérét. Mennyei érzés volt. Regina csak órákkal később aludt el, szorosan Victoriához bújva. Mindketten teljesen meztelenek voltak, és Regina megborzongott a nő bőrének érintésétől. * A macska, aki a faágak elágazása és a kis vízelvezető cső között élt a St. James-i Arlington Streeten, korábban a PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

236

patkányfogó háziállata volt. „Mindketten rajongtak az élősdik haláláért", ahogy egyszer a bárdolatlan patkányfogó fogalmazott. Ez még az előtt volt így, mielőtt a fickó egyszer részegen az utcára zuhant ahol, áthajtott rajta egy omnibusz, és szétzúzta a lábát meg a karját. Azóta a férfi koldusként kereste a kenyerét Limehouse-ban, de a macska azonnal elpártolt tőle, amikor a patkányutánpótlás megszűnt. Az Arlington Street, ahol sok arisztokrata palotája állt, és a közelében volt néhány nagy park is, elegendő patkányt, madarat, és egyéb eleséget szolgáltatott. Néha még a csatornában is lehetett ízes falatokra bukkanni, továbbá a macska rendszeresen elcsent ezt-azt a kerti lakomákról, vagy a nyitva felejtett konyhaablakokon keresztül. Úgyhogy élelemben nem volt hiány, de ez nem jelentette azt, hogy a macska ne fogadott volna el szívesen egy-egy falatot az Összeégett Embertől. Az idegen, aki nemrég bukkant fel az Arlington Street környékén, kátrány és különféle betegségek szagát árasztotta, de mindig vetett néhány falatot a macskának, miközben a jövés-menést figyelte egy nagy házban, ahonnan a macska egyszer egy teljes véres hurkát eltulajdonított. (A lakók Monroe House-nak nevezték az épületet, de a macskának örökre Hurkás Házként vésődött az emlékezetébe.) Az Összeégett Ember már jó néhány napon és éjjelen keresztül eljött a házhoz, és mindig hozott egy kis ennivalót a macskának. Ezért a macska úgy döntött, kitünteti a férfit egy kis dörgölődzéssel és dorombolással. A patkányfogó nagyon szerette, ha ezt csinálta, és mindig további finom falatokkal jutalmazta a hízelgést. A terv most is működött: a férfi három, különösen ízletes, de ismeretlen fűszerezésű szalonnadarabot vetett a macskának. A macska nem jött rá, mi okozta a szörnyű gyomorgörcsöket, vagy hogy miért volt vérszaga annak, amit a halála előtti pár perces öklendezés végén kihányt. De az Összeégett Ember arcán még látta az örömteli vigyort. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

237

* Regina még akkor is szorosan Victoriához bújt, amikor reggel felébredt. A nő halovány bőre jéghideg volt. A szobának nem volt ablaka, és szinte teljesen sötét volt, de Regina furcsa módon mégis tudta, hogy épp most kel fel a nap. Victoria olyan volt, mint egy márványtömb: hideg, mozdulatlan, halott. Regina felsikoltott. TIZENHETEDIK FEJEZET John Claremont hajnalhasadtával kelt, hogy elérje az első, Eton felé induló vonatot, ahol egy új ügyféllel kellett találkoznia. Mielőtt elment otthonról, benézett Joannához, és finoman megérintette az asszony arcát, hogy felébressze. Joanna elmosolyodott, viszonozta férje gyengéd csókját, és jó utat kívánt neki. Az asszony úgy döntött, még egy kicsit az ágyban marad, de már nem alszik vissza. Egy óra múlva felkelt, rendbe hozta magát és felöltözött. A cseléd felszolgálta a reggelit, és a két nő váltott pár szót az egész éjjel zuhogó esőről, ami még most sem hagyta abba. Mindketten reménykedtek, hogy Mr. Claremont nem fog nagyon elázni. Utána Joanna a nap nagy részében olyan kötelességeknek tett eleget, mint minden asszony, aki társadalmi előmenetelre vágyik: délelőtt jó házból való barátait látogatta meg, és névjegyet hagyott azoknál, akiket meg akart még látogatni az idény alatt. Sok időt töltött Millicenttel is, a lányukkal, aki olyan sok örömet szerzett neki és Johnnak. Joanna tudta, hogy a fiút szeretett volna - és továbbra is szeretne - de igen jó apának bizonyult az elmúlt nyolc hónapban, vagyis mióta a lányuk megszületett, és Joanna nagyon hálás volt neki ezért. A saját apja egy fikarcnyit sem PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

238

törődött vele, és azt a kevés érzelmet, amire képes volt, mind Malcolmra fordította, nem mintha az is említésre méltó lett volna. Az asszony eltökélte, hogy az ő gyermekei ennél több törődést kapnak majd. Este háromnegyed nyolckor, közvetlenül a vacsora után Regina Blake jelent meg a Sydney Mews 23. ajtaja előtt, bőrig ázva, halálra rémülten, zokogva. - Drága Ginny, gyere be az esőről! - Joanna betessékelte barátnőjét, a cseléd pedig elszaladt egy törülközőért, hogy belecsavarhassák a lányt. - Honnan jössz? - Bloomsburyből. - Regina hangja vékony volt és alig hallható. Az esőtől a haja a koponyájára és a vállára tapadt, se kendőt, se köpenyt nem viselt, csak egy könnyű krémszínű muszlinruhát, az öltözet alakját adó taft alsószoknyák és a hozzáillő kiskabát nélkül. A ruha ronggyá ázott, és sárfoltok éktelenítették. - Gyalog jöttél? Regina bólintott. A csizmája, melyeket harisnya nélkül viselt, csupa sár volt. A lány reszketett. - Édes istenem! Gyorsan vegyük le ezt a ruhát, aztán bújj az ágyba! Később mindent elmesélhetsz nekem. - Olyan... olyan dolgokat láttam... - Csssss. Csak egy perc. - Joanna elvette a cselédtől a törülközőt, és Regina köré tekerte. - Minden rendben... - Nem! Regina váratlanul ellökte magától Joannát, méghozzá bámulatos erővel. A ház asszonya a hátára zuhant, és fájdalmában felkiáltott - úgy megütötte magát, mintha egy rakodómunkás taszította volna félre. - Semmi nincs rendben! - Sikoltotta Regina, a szeme tébolyultan csillogott. - Most is odakint járnak, Joanna! -Ki...? - Joanna a bal könyökében, ami a padlónak ütődött, tompa fájdalmat érzett, és az egész bal karja zsibbadt. - Kikről beszélsz?


239

Regina fel-alá járkált, és látszott rajta, hogy alig fogta fel, mit kérdeztek tőle. - Vért isznak, mindig csak vért. És éjszaka gyülekeznek, bálokon meg szoárékon. - Hirtelen Joannára nézett. - És anya is. Azt hiszem, anya... - Lady Blake él? - Joanna megörült a hírnek. De öröme kérészéletűnek bizonyult. - Igen! Azaz nem. - Regina lerogyott a díványra. - Azt hiszem, ő is közéjük tartozik... Az egyik pillanatban elevenek, aztán holtak... Élőhalottak. Joanna feltápászkodott, és odament megzavarodott barátnőjéhez, bár ezúttal óvatosabban közeledett. A bal karja egyre élesebben nyilallott a csuklója és a könyöke között, és attól tartott, komolyan megsérült. De az elővigyázatosságot legyűrte a barátnője iránt érzett aggodalom, és ezúttal sikerrel járt. Amint lehuppant Regina mellé a díványra, a lány úgy bújt az ölébe, mint egy kisgyerek. Regina értelmetlen dolgokat motyogott, miközben Joanna felvezette az emeletre, a saját ágyába. A lány azonnal mély álomba merült, de még mindig rajta volt az átázott ruha. Joanna óvatosan levetkőztette, de Regina alig vett róla tudomást. A lány nem viselt fehérneműt, és a ruhája is olyan ügyetlenül, kapkodva volt begombolva, hogy Joanna könnyedén lehámozta róla. Még egy hálóinget is sikerült ráadnia, aztán betakarta egy meleg takaróval, és hagyta, hadd aludjon. Regina öltözete épp annyi kérdést vetett fel, mint értelmetlen zagyvaságai, de mindez még ráér reggelig. Addig is Joanna a szomszédos szobában, John ágyában fog aludni, és rendszeres időközönként megnézi Reginát. Amikor az asszony este tizenegy körül benézett a hálószobába, Regina már nem volt ott. *


240

Hónapokba tellett megépíteni a szertartáshoz a megfelelő kamrát. Anton Wellig olyan jegyzetek alapján, melyet saját rendjének eretnekei, a párizsi kápolna tagjai készítettek, gondosan reprodukálta azt a szimbolikus környezetet, mely a legmegfelelőbb volt a vámpír testének átalakítására. Wellig tudta, hogy a középkorban maga Tremere is ilyen rituáléval lopta el a vámpírizmus adományát a kicsinyes magyar szörnyetegektől. A rend többi tagja is végzett olyan rituálékat, melynek eredményeként az évek során különféle szörnyszolgák születtek, élő gargoyle-októl kezdve olyan homunkuluszokig, akiket legyőzött vámpírok hamvaiból hoztak létre. A Ducheski család, ami Wellig védelmét élvezte, mélyebb betekintést nyújtott a vámpírok átváltoztatásával kapcsolatos tudnivalókba. A férfi már kétszáz éve kísérletezett az irányított tenyésztéssel a népes családon belül. Emma Blake (született Emma Ducheski) egy ilyen kísérleti tenyésztés eredményeként született. Rajta nem mutatkozott egy se rokonainak veleszületett rendellenességei közül - se púpos hát, se összenőtt lábujjak, albínó vonások vagy deformált koponya -, de eleinte úgy tűnt, a családi képességekkel sem rendelkezik. A Ducheskik ugyanis különlegesek voltak: élő testük minimális mennyiségű vámpírvért termelt. Így ugyan a valódi vámpírok képességeinek csak töredékével rendelkeztek, de ez elég hatalmassá tette őket ahhoz, hogy hasznos segítői legyenek Wellignek. Ám Emma nem rendelkezett ezekkel a képességekkel, legalábbis a férfi sokáig így gondolta. A párizsiak jegyzeteiben azonban egy teljesen új elemre bukkant. Az eretnekek sok, a vámpírok átváltoztatásával kapcsolatos kísérletet végeztek halandók porhüvelyein. Elsősorban az érdekelte őket, hogy a kísérleti alanyok felhasználhatók-e vérmágiához. Ha Wellig számításai nem csaltak, Emma adottságai alkalmassá tették rá az asszonyt, hogy mérgező vérvarázslatok tárolóedényévé váljon. Az, aki a véréből iszik, előbb vagy utóbb elpusztul. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

241

Persze elmélettől gyakorlatig hosszú és rögös út vezetett. A tökéletes átváltozás első feltétele az volt, hogy Emma átlépje a halandóság korlátait, és a téli napforduló környékén vámpírrá váljon. Ezután át kellett esnie a megfelelő rituálékon, méghozzá éjfélkor, pontosan negyvenhárom nappal a téli napforduló után, hogy a testnedvei a kívánatos mértékben átalakuljanak. A mai nap volt a rituálé második részének napja. A kamra tökéletes négyszöget formázott, a négy sarok a fő égtájak irányába mutatott. Bainbridge-nek jó kapcsolatai voltak a londoni kőműveseknél (na nem a gőzös agyú okkultisták és politizáló aggastyánok, hanem a hétköznapi építőmunkások között), így sikerült megépíttetnie ezt a föld alatti kamrát Greenwich városának közelében, Londontól keletre. Az, hogy Greenwichen haladt át a nullmeridián, a modern hosszúságifok-számítás alapja, nem játszott fő szerepet a helyszín kiválasztásában, de Wellig örömmel vette számításba az ezzel járó esetleges hatásokat. A négyszögletű terem közepébe egy majdnem tökéletes, félgömb alakú medencét építettek, aminek a sugara körülbelül hat méter volt (egész pontosan tizenkét könyök hosszú, mértékegységnek a Wellig könyöke és középső ujjának hegye közti távolságot véve.) A medencét háromnegyedrészt megtöltötték rituálisan előkészített vérrel, amit pestisben, influenzában és maláriában szenvedő emberekből nyertek, s ehhez még hozzáadták tizenhárom kígyófajta mérgét. A medence olyan volt, mint valami hatalmas áldozati kehely, maga a szentségtelen Grál. Egyetlen szabálytalanság volt a félgömbön: az északkeleti fallal szemben nagy, háromszögletű barázdát véstek a falába. Ez a kis egyenetlenség megfordította a kör alakú fürdő gyógyító erejét, és a Mars Fálekjévé változtatta, mely egyszerre utalt az akarat mindenhatóságára és a vérontás szükségességére. Nem véletlenül volt a Fálek egyik variánsa a Tremere Ház szimbóluma. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

242

Hónapokba került, amíg minden összetevőt beszereztek, és a rituálé színhelyét előkészítették. Emma időnként nem volt hajlandó az együttműködésre, s jócskán próbára tette Wellig béketűrését. De végre készen állt. A teste ott lebegett az alvadt vérrel megtöltött medencében, az éjfélre várva, amikor Wellig majd elkezdi a kántálást. Ha teljesen kész, még egy istent is képes lesz megmérgezni. * A Regina hátborzongató megérkezése és eltűnése utáni reggelen Joanna Claremont fogott egy kocsit, elhajtatott a helyi postahivatalhoz, s feladott három levelet. Mindhárom levél bizonyos fokú aggodalomról árulkodott. Az első levél címzése méltóságos Blake vikomtnak szólt, Monroe House-ba, a mayfairi Arlington Streetre. A levélben az állt: „Méltóságos uram! Nehéz szívvel vettem rá magam, hogy megírjam önnek, mennyire aggódom a lánya, lady Regina egészségéért. Mint arról bizonyára értesült, Regina és jómagam évek óta közeli barátságban állunk, és sok időt töltöttem Reginával a mostani idény során. De sajnos attól tartok, az ön lánya rossz társaságba keveredett, és szüksége lenne szerettei segítségére. Tudom, hogy lady Blake - az Úr nyugosztalja békében! -elvesztése nagyon megviselte önt és családját, és remélem tudja, jómagam és szeretett férjem, Mr. ]ohn Claremont osztozunk az önök gyászában. Ám attól tartok, az ön érthető elkeseredése eltávolította öntől Reginát, továbbá szegény teremtés nemrég az őt gyámolító másik férfit, a bátyját is elvesztette annak hibás döntése miatt. Kérve kérem, gondolja át még egyszer bátyám kitiltását az otthonukból! Tiszteletteljes híve, Mrs. Joanna Claremont


243

A második levél címzettje Malcolm Seward hadnagy volt, Taurus Klub, Pali Mail, Mayfair. Joanna nem tudta, mikor jut el Makóimhoz a levél, de ezt az egyetlen címét ismerte. A levél így szólt: Kedves Malcolm! Szörnyű híreim vannak! A drága kis Ginny borzalmas állapotban, bőrig ázva került elő tegnap, és mindenféle rémségről zagyvált. Aztán az éj leszálltával megint eltűnt. Tanácstalan vagyok. Kérlek, segíts! Húgod, Jo.

A harmadik levél különleges volt. Joanna szinte mechanikusan rótta a sorokat a papírra. Tulajdonképpen úgy ült le az asztalhoz, hogy még valakinek írnia kell, valakinek, aki tudni szeretne - nem, aki tudni akar Regina állapotáról. Amíg fel nem emelte a tollát, és rá nem írta a címzést: „Miss Juliett Parr, a highgate-i Szavazójogot a Nőknek Egyesület védnöke, Gordon House Road, Highgate.

Fogalma sem volt róla, pontosan kinek is írja ezt a sürgős levelet. Amint az utolsó e-t is a cím végére kanyarította, az információ azonnal törlődött az agyából, mintha soha ott se lett volna. Hasonló volt a helyzet a levél minden egyes szavával is. Bizonyos pillanatokban Joanna úgy érezte, mintha álmodna: a szükséges információ mindig eszébe jutott, de azonnal el is felejtette, amint szükségtelenné vált. Ezt az asszony furcsának, sőt ijesztőnek találta, de ez nem gátolta meg abban, hogy megírja a levelet. Egy egészen rövid másodpercig maga előtt látta egy rövid hajú, merev tekintetű, férfiruhát viselő lány képét, a lányét, aki egy borotvapengével megfenyítette őt, aztán arra kötelezte, hogy megírja neki ezt a levelet, s hogy utána az egészet azonnal felejtse el - de a következő pillanatban ez az emlék is a feledés homályába veszett. Az írta: PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

244

Miss Parr! Kérésének eleget téve tájékoztatom, hogy lady Regina, Blake vikomt lánya leírhatatlan állapotban jelent meg otthonunkban. Lady Regina mélységesen zavartnak tűnt, és olyan emberekről, vagy embercsoportról beszélt összefüggéstelenül, akik vért fogyasztanak, s akiket ő „élőhalottaknak" nevezett. Arra is utalt, hogy az édesanyja, néhai Emma Blake vikomt-né, aki karácsonykor halálozott el a Blakeek kastélyában Durham megyében, hite szerint még mindig életben van. Regina még az éjszaka folyamán eltűnt. Remélem, hasznosnak találja az információt. Bizalommal, Mrs. Joanna Claremont

A levél zárómondata fölösleges udvariasság volt, hiszen Joanna, miután a másik két levéllel együtt feladta, tökéletesen megfeledkezett erről a levélről, méghozzá abban a másodpercben, hogy kilépett a postahivatal ajtaján, és elindult a Brompton Roadon. A hét második felében valószínűleg leszidta volna magát, amiért elvesztette az utolsó kétpennys bélyegét, de addigra már más dolgok kötötték le a figyelmét. Azon a reggelen pár száz yarddal tovább gyalogolt az úton, gyors pillantást vetett a manufaktúramúzeumra, ahol még márciusban csodás délutánt töltöttek Johnnal, és megcsodálták a legújabb ipari csodákat, aztán a Szentháromság templom felé vette az irányt. A következő két órát térden állva töltötte, az egyik hátsó padsor térdeplőpárnáján, és könyörgött a magasságos Úristenhez, a szentséges Krisztushoz és a Szentlélekhez, hogy mentsék meg legjobb barátnője lelkét az ördögök karmaiból, akik kivetették hálójukat a lányra.


245

HARMADIK RÉSZ:

SYDENHAM ÉS EGY DÉLI VÁROS 1888 AUGUSZTUSÁBAN

Melyben haláltáncot járnak, és egy családi összejövetel további bonyodalmakhoz vezet


246

TIZENNYOLCADIK FEJEZET - Méltóságos uram, követelem, hogy azonnal hagyjon fel ezzel a viselkedéssel! John Claremont elég szép pályát futott be élete eddigi huszonnyolc éve alatt. Egy cipész fiaként látta meg a napvilágot, de felküzdötte magát a középosztály magasabb rétegeibe, és részvényese lett egy sikeres vállalatnak, ami több kisebb manufaktúrát működtetett Essexben, Londonban, és más városokban. Egy gazdálkodó nemesember lányát vette el, és komoly összeköttetéseket szerzett a középnemesség körében. Remélte, hogy valamikor ő is nemesi rangra emelkedik majd, és a chelsea-i Sydney Mewson található otthonát a cél felé tett első lépésnek tekintette. Sikerének az volt az egyik titka, hogy udvariasan viselkedett a feljebbvalóival. Bár a nemesek hagyományosan húzódoztak az ipartól és a kereskedelemtől, felismerték, hogy ezek az ágazatok egyre gyorsabban fejlődtek, és egyre fontosabbá váltak a birodalom szempontjából is. Néhány baráti összeköttetés, és jó nevű anyagi partnerek segítségével meggyőzött pár nemest, hogy a befektetésekért cserébe ő magára vállalja az iparűzéssel járó kellemetlenségeket, továbbá csinos kis profitot garantált. Különösen büszke volt arra, hogy mindig nyugodt és tisztelettudó maradt a rangban fölötte állók társaságában. Így aztán teljességgel távol állt tőle, hogy egy fontos gyarmati és katonai összeköttetésekkel rendelkező vikomttól követeljen valamit. Mi több, ha azt is figyelembe vesszük, hogy ez a bizonyos vikomt félig-meddig már a rokona volt - sógora menyasszonyának az édesapja -, akkor követelése már-már irreálisnak tűnt. De az sem gyakran fordult vele elő, hogy Leedsből hazatérve, ahol újabb befektetési lehetőségek után kutatott, az otthonában találja Jamest, Blake lordját, amint a méltóságos úr éppen Joannát szidalmazza Sydney Mews-i otthonuk szalonjában. Nem, ez fölöttébb szokatlan volt.

- Hol van a lányom?! - A vikomt mintha meg se hallotta volna John Claremont követelését. Joanna hátrálni próbált, és már egészen a dívány támlájához lapult, mert lord Blake annyira közel hajolt hozzá, hogy a kettőjük arcát csak néhány hüvelyk választotta el. John jó pár méterrel arrébb állt, de még a bejárati ajtónál is érezte a lord szájából áradó brandyszagot. - Azonnal áruld el, te némber! - Kérem, méltóságos uram, én csak... - Ezredes! - Seward hadnagy - Joanna bátyja - is a szalonban állt, egyenruhában, és hangja, mintha csak katonai vezényszó lett volna, kissé lecsillapította a dühöngő lord Blake-et. John Claremont figyelmét a feleségéért érzett aggodalom közepette sem kerülte el, hogy sógora a Lovas Testőrök sötétkék egyenruháját viseli, egy olyan ezredét, melynek - legalábbis eddig így tudta - csak főnemesek lehetnek a tagjai. Lord Blake egy lépést hátrált Joannától, aki a sokk után, amit a férfi dühkitörése okozott, sírva fakadt. - Nem tudom - zokogta fogalmam sincs, lord Blake. Esküszöm, nem tudom, hogy hol van. John közelebb akart lépni, hogy megnyugtassa gyermeke anyját, de Joanna bátyja intett, hogy még maradjon. Aztán Seward letérdelt Joanna elé, és elővett egy elefántcsontszínű papírt. John azonnal felismerte felesége kedvenc levélpapírját. - Ezeket a leveleket te írtad, és postára is adtad még tegnap este, vagy talán ma reggel. Mindketten délután kaptuk meg őket. Megismerem a kézírásodat, Jo. John követte a beszélgetést, és próbálta megfejteni, hogy milyen őrület harapódzott el az otthonában. Nyilvánvaló, hogy ha délután kapták meg a leveleket, akkor azokat reggel adták fel. A londoni kétpennys posta a modern kor egyik legnagyobb vívmánya volt. - Igen, az én írásom... - habogta Joanna, miután gyors pillantást vetett a szóban forgó levélre - de esküszöm, nem emlékszem rá, hogy miért aggódtam annyira... - Az asszony tovább zokogott. - Miféle „rossz társaság"? - Lord Blake is meglóbálta a saját levelét, melyet ugyanolyan papírra, ugyanazzal a kézírással írtak. -


248

A levelében azt állítja, hogy a lányom rossz társaságba keveredett. De kiknek a társaságába? - Kérlek, Jo - folytatta Seward is - nem tudjuk, hol van Regina. Már napok óta nem járt Monroe House-ban. - Nem tudom... képtelen vagyok... - Joanna próbálta visszatartani a könnyeit, és lehunyta a szemét, hogy koncentrálni tudjon. - Úgy érzem, mintha álomból ébredtem volna, Malcolm. Érzem, hogy Regina nagy bajban van, de egyszerűen nem emlékszem rá, hogy miért... - Az isten verje meg! - Lord Blake agyát megint elöntötte a düh, és rákészült, hogy üvölteni kezdjen Joannával, mintha az asszony valami különösen csökönyös öszvér lenne. De John most nem tudott erre figyelni. Furcsa, hideg dolgot érzett a mellében, és amikor lenézett, az érzésnél is furcsább látvány tárult a szeme elé. Egy véres kardpenge állt ki a mellkasa kellős közepéből. A férfi halk, gurgulázó hangot hallatott. - Helló! - szólalt meg Gareth Ducheski, miután John Claremont összerogyott. * Cedric egy szót sem szólt azóta, hogy Regina visszatért Charlotte Place-re - azaz pontosan egy órája. A kocsis beengedte a lányt, átvezette a házon, és a hátsó ajtón át kiengedte a kertbe. Regina elhatározta, hogy azonnal felrohan a lépcsó'n, egyenesen a hálószobába, pontosan úgy, mint a tegnapi borzalmas éjszakán. (A tegnapi csodálatos éjszakán, tiltakozott egy hang az agyában.) Mégis, mikor a lépcső aljához ért, azonnal tudta, minden külső figyelmeztetés nélkül is, hogy nem lenne bölcs dolog felmenni. Ehelyett sokkal okosabb lesz, ha a kertben várja meg miss Asht. Regina hallotta, hogy a fák valamelyikén egy lappantyú motoszkál. A lány Cedric rezzenéstelen szemébe nézett. A kertet csak a város utcai gázlámpáinak a vastag felhőrétegről visszaverődő fénye, és félig felhők mögé rejtőzött hold erőtlen fénye világította meg. Ma PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

249

éjjel nem gyújtották meg a fáklyákat a kertben, és az összezárult rózsabimbók apró, fekete, halott dolgoknak tűntek. A kocsis arcára sötét árnyék vetődött, két szeme mint két széndarab nézett vissza Reginára. A lány tudta, érezte, hogy a mulatt gyűlöli őt, épp amennyire ő is gyűlöli a mulattot. Gyűlölte Cedricet, amiért az ismerte ennek a rémséges világnak a titkát, amelybe most ő maga is belekeveredett, gyűlölte, amiért a férfi nyugodt és kifogástalan az öltözete, miközben ó reszket a vékony, vizes ruhában, amiben ma hajnalban megszökött innen, és gyűlölte, amiért a férfi olyan közel állt a nőstényördöghöz, aki ezt művelte vele. Gyűlölte Cedricet, mert az közelebb állt Victoriához, mint ő. -Jó estét, Regina! Victoria, aki észrevétlenül került a háta mögé, kezét a fiatal lány nyakára helyezte. Regina egész testében megremegett, mikor a nő gyengéden megsimogatta a lány álla alatti puha részt. Regina csak néhány másodperc múlva döbbent rá, hogy Victoria keze jéghideg. - Köszönöm, Cedric. A kocsis egy utolsó, gyűlölködő pillantást vetett Reginára, aztán távozott, Regina pedig Victoriára fordította a figyelmét, aki leült az egyik kőpadra. Bámulatosan nézett ki, mint mindig. Fekete szaténruhát viselt, mely még a fénytelen augusztusi éjszakában is csillogott. Sápadt alabástrom-színű bőre szinte világított a sötétben, szája mély, lilásfekete színben játszott. Regina a nő kitárt karjaiba vetette magát, arcát a válla és nyaka közötti ívbe temette, átölelte a derekát, és úgy bújt hozzá, mint gyermek az anyjához. Az anyja, jutott hirtelen az eszébe, és megint belenyilallt a felismerés, hogy a bőr, amihez a homlokát szorította, hideg volt, az éjszakai levegőnél is hidegebb - hideg, akár egy sírbolt márványlapja. -Nem! - kiáltott fel Regina, és ellökte magát a Victoria-lénytől. A mozdulat hatására leesett a padról; a kerti ösvény kavicsai fájdalmasan nyomódtak a csípőjéhez. Regina egyre hátrált, kezét éles kövek sebezték fel. — Ne... kicsoda... PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

250

Victoria megigazította a ruháját, és olyan aggodalommal tekintett Reginára, mint a falkamester, ha kedvenc kölyökkutyája rendetlenkedik. - Mi... micsoda maga? - Regina hangja reszketett a visszafojtott zokogástól. Arcán patakzottak a könnyek. - Az egész idényt velem töltötte, drágám. Mostanra már biztosan tudja, ki vagyok. - Ittam... a véréből... - Így van. Regina keze a nyakához vándorolt. A bőre sima volt, de a lány érezte, hogy egy vékony, fehér vonalnak maradnia kellett a halálos seb helyén. - Én... meghaltam. - Jaj, kicsikém. - Victoria a pad felé intett, ahol korábban Cedric ült. - Kérem, keljen fel a földről. Biztos vagyok benne, hogy úgy is megbeszélhetjük ezt az ügyet, ha ön nem reszket közben, mint a nyárfalevél. Hiszen már annyi mindenen keresztülment. A megrovó hang hideg zuhanyként érte Reginát, és elment a kedve a sírástól. Odalépett a padhoz, és mély levegőt vett. Anya gondolta. Emlékezz anyára! - Sosem láttam önt enni - kezdett bele Regina, hűvös elemzéssel próbálva meg távol tartani magától a pánikot. Tudta, ha az ember nem halad határozottan a mocsárban, elnyeli az ingovány. Semmilyen ételt. Inni se láttam, kivéve... Kivéve, amikor a véremet itta, fejezte be a mondatot gondolatban, és hirtelen meglepő élességgel látta maga előtt a jelenetet: vörös vércseppek folynak a mellén, aztán Victoria szépséges, mohó ajkai közé csöppennek. Azok közé az ajkak közé, melyek olyan élvezettel itták a vérét egy brandyspohárból is - brandy nélkül -, és az az egy hónappal ezelőtti éjszaka is eszébe jutott, Victoria megcsókolta a nyakát, amitől ő gyönyörteli bizsergést érzett, mintha apró tűkkel szurkálnák a bőrét. Az egész olyan volt, mint... - ...Don Cerro. Don Cerro is... - Regina már csak suttogott, agyában mint kémközpontban futottak össze az felismerések: a férfi PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

251

erőszakossága, aztán az első csókok a bőrén, majd az a különös érzés a nyakánál, s végül az alvadt vér a hajában. Tudhatta volna a férfi durva bánásmódjából! A spanyol csak tápláléknak tekintette őt! - Maguk mind... - fakadt ki Regina, de megállt, nem fejezte be a mondatot. Tudta, most semmi értelme egy nagyjelenetnek. A pánik ismét a közelben ólálkodott, Reginát váratlanul erős hányinger fogta el, és epét érzett a nyelőcsövében. - Igen? Könyörgök, mondja el, mik vagyunk mi mind? - Úgy tűnt, Victoria jól szórakozik. Regina agya sebesen járt. Eszébe jutott a bénító félelem, amit Cerro dühe váltott ki benne, vagy a bámulat, amit lady Anne vasakarata okozott. Felidézte az összejövetelek állandó mozgását, ahol a vértestvérek státuszuknak és kapcsolataiknak megfelelően rendeződtek el. A feslett lányokat, akik lady Merritt darázsderekú fűzőit utánozták. A férfiakat, akik mind olyan típusú öltönyt hordtak, mint az éppen legbefolyásosabb vértestvér. Felidézte a védenceket és a mentorokat. - Különböző fokozatok vannak - szólalt meg végül a lány, amit Victoria egy halvány mosollyal díjazott. - Vagyis a beavatásnak vannak különböző fokozatai. A társaságban néhányan vértestvérek, mások meg védencek, mint ahogy Pool hadnagy Ellijay kapitány védence, vagy... Victoria még mindig mosolygott, és várt. - .. .ahogy én az öné. Regina feje kóválygott, és hallotta, mennyire remeg a hangja. - Az önök társasága éjszakánként táplálkozik, a... a „fejőstehenek" vérét isszák, és csak éjszaka mozognak. Maguk közé csábítják az élőket, mint ahogy ön tette velem. - Ha emlékezetem nem csal, amikor először találkoztunk Londonban, önnek éppen don Cerro viselte a gondját - válaszolt Victoria vidám hangon, mintha éppen az édestestvérének csacsogna valami bájos dologról -, és már nem volt szükség csábításra. Regina meztelen, felsebzett kezét bámulta. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

252

- Igen, önnek igaza van. Azért jöttem, hogy megtaláljam az édesanyámat. - Akit szintén elcsábítottak. És aki még most is köztük jár, valahol az éjszakában. - Kérem, meséljen még nekem a tremere-ekről és a Ducheski családról. - Ahogy akarja, kedvesem. - Victoria helyet mutatott maga mellett a padon. Regina felállt és elindult a nő felé, s mint az egész idény során, most is ellentétes érzelmek kavarogtak a lelkében. Felrémlett előtte Narcissus szobra, és együtt érzett a fiúval, aki képtelen volt elszakadni saját szépségének látványától, bár már őrjítően gyötörte az éhség. A lány ismét Victoria vállára hajtotta a fejét, de ezúttal nem lepődött meg, hogy sem meleget, sem az élet lüktetését nem érzi, csak a nő hideg bőrének puszta érintését. Ám most ennyi is boldoggá tette. * Az volt a legjobb, amikor a nő sikoltozni kezdett. Nem a sikolyokat élvezte önmagában, hanem a pánik kábító illatát, amit egy eddig kiszámíthatónak vélt világ összeomlása okoz. Gareth mélyen beszívta ezt az illatot, amikor John Claremont a lábai előtt kilehelte a lelkét, a felesége meg csak sikított, sikított, sikított. A másik két férfi közül az egyik bőszülten felüvöltött, és Garethre vetette magát. A kis szalonban nem volt elég hely, hogy az öreg mert az öreg ezredes volt az, aki elsőként mozdult - elég lendületet nyerjen, de ahhoz sem, hogy Gareth könnyedén félre tudjon ugrani előle. De még ha lett is volna helye a mozdulathoz, valószínűleg akkor se kockáztatta volna meg. A testét beborító varak és forradások miatt a bőre nem volt már elég rugalmas; a sebhelyek megakadályozták Garethet a gyors mozgásban. Úgyhogy a Ducheski hagyta, hogy az öreg nekirohanjon, s miközben zuhantak, próbált felülkerekedni. Az ereiben csörgedező fekete vér, bár az égési sérüléseit nem tudta olyan tökéletesen begyógyítani, mit korábban a szúrt vagy lőtt PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

253

sebeket, még mindig lenyűgöző erővel ruházta fel. Így aztán Garethnek nem esett nehezére, hogy a vén bolondot gyorsan a földre szorítsa. Először reménykedett, hogy a szánalmas arisztokrata még a kezdeti összecsapásnál felnyársalja magát a tőrére, de a nyavalyásnak szerencséje volt, mert kikerülte a pengét. Annyi baj legyen. Gareth jobb kezével továbbra is a földhöz szorította az ezredest, bal kezét pedig, amiben a tőrt tartotta, magasba lendítette. Egy lenyűgöző csuklómozdulattal fogást váltott a fegyver markolatán, hogy könnyebben vághassa a pengét a vén idióta gégéjébe. Ám ekkor lesújtott a másik fickó. Gareth megérezte Seward hadnagy szándékát, de már nem tudott elég gyorsan mozdulni. A tarkóját iszonyatos erejű ütés érte, és a tőr kiesett a kezéből. Gareth a hátára fordult, és látta, hogy Seward, kezében egy piszkavasat forgatva, újabb csapásra készül. Gareth pontosan oda rúgott, ahol az ostoba Seward két combja találkozott. - Még mindig bűzlik a kis kurvájától, hadnagy - vetette neki oda Gareth, miután sikerült talpra állnia. - Most végre jól megrakta, ugye? -Átkozott fattyú! - Már megint az ezredes. Az öreg nem változtatott taktikát: egyenesen nekirohant Garethnek, és visszarángatta a szalonba. Közben mindketten átgázoltak John Claremont testén, és Gareth sebes ajkai undorító vigyorba húzódtak a gondolatra, hogy éppen az ezredes egyik szerencsétlen lépése préselte ki a holttest tüdejéből az utolsó lélegzetet. Ezután Gareth összeszedte emberfeletti erejét, megfordult, s így az elegáns szekrény súlyát, amit a dulakodás hevében felborítottak, nagyrészt az ezredes fogta fel. A szekrény felborulása hatalmas lármát csapott, amit Gareth különösen kedvelt. Az asszony megint sikoltozni kezdett, és kirohant a szalonból. Ez csak fokozta Gareth élvezetét. Elképzelte, ahogy a nő felrohan a lépcsőn az emeleti gyerekszobába, a kislányhoz, akinek még innen a földszintről is érezte az illatát.


254

A hadnagy újabb támadásba lendült, de túl közel merészkedett az ostoba. Gareth bal kezével elkapta az ő torkát is. Azzal mindkét férfit a magasba emelte, hogy lábuk a levegőben himbálódzott, és figyelte, ahogy fuldokolnak. - Az asszonyaik több bajt okoznak, mint amennyit érnek, tisztelt katonaurak. Az ön felesége, ezredes, nem képes megbecsülni a lehető legnagyobb megtiszteltetést. Az ön lotyója meg túl sokat kérdez, hadnagy. - Gareth elvigyorodott. - Nem gondolt még arra, ezredes, hogy a szeretett Seward kurvája a maga lá... Gareth a hátában szúró fájdalmat érzett, s ez félbeszakította a monológot. A végtagjai elgyengültek. Elengedte a két férfit, és hátranyúlt, hogy rájöjjön, mi okozza az őrjítő fájdalmat a veséjében. Amikor megfordult, a sikoltozó nőt látta. De már nem sikoltozott, hanem Gareth saját tőrét tartotta a kezében. A tőrről csöpögött a vér. A férfi tudta, hogy vére áldásos hatásának köszönhetően a szúrt seb rövid idő alatt összeforr, de sajnos Seward hadnagy megtalálta a piszkavasat, és Gareth elvesztette az eszméletét. * Mint kiderült, dr. Bainbridge titokzatos Hermetica Aedicula ex Tremere-je több volt, mint egy egyszerű társaság. Még a szörnyetegek társadalmában is - mert ezek az úgynevezett „vértestvérek", bármilyen szépek legyenek is, valójában szörnyetegek voltak - különlegesnek számítottak. - Ha hinni lehet a legendáknak, melyeket magukról terjesztenek, akkor eredetileg a Tremere középkori eretnekek és boszorkánymesterek titkos társasága volt - mesélte Victoria a kertbéli beszélgetésük után néhány nappal, amikor nagy kegyesen beleegyezett, hogy válaszol a lány kérdéseire. - A fekete mágiáról, szemmel verésről, máglyán megégetett boszorkányokról szóló történetek a társaság tagjai és a hozzájuk hasonlók ténykedései nyomán kerültek a köztudatba. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

255

Regina felfigyelt rá, hogy Victoria hangja alig észrevehetően megremeg, amikor kimondja: máglyán megégetett, és a lány eltűnődött, vajon még ki vagy mi után nyomoztak a boszorkányvadászok és inkvizítorok a régmúlt korokban. És vajon milyen trükkel érte el az illető, hogy felfüggesszék a boszorkányperét? - A titkos társaság tagjai lemondtak a nappali életről, vértestvérekké változtatták magukat, s onnantól kezdve ők is beavattak új tagokat a házukba. - A két nő Victoria nyitott hintójában kocsikázott a Hyde Park déli oldalánál található Rotten Roadon, ami igen népszerű volt a jó családból származó hölgyek körében reggel és koradélután - és szörnyvilágbeli megfelelőik körében éjszaka. -A tremere-ek azt állítják, hogy még mindig ismerik és űzik a fekete mágia művészetét. Regina megint különös bizonytalanságot érzett, de ezúttal nem Victoria hangjában - az dallamos és könnyed volt, mint mindig -, hanem a nő lelke mélyén. Mint ahogyan azt tudta, hogy a kertben kell várnia Victoriára, valami megmagyarázhatatlan, a kettőjük között kialakult kapcsolat révén Regina most is érezte, hogy a fekete mágia emlegetése nem üres hencegés a tremere-ek részéről. Miss Ash már látta - sőt megtapasztalta - a sötét erők működését. Ezért nagyon gyanakvó volt a tremere-ekkel szemben, már-már félt tőlük. Mi lehet az, amitől egy ilyen lény retteg? Mi rémít meg egy ördögöt? Egy szent? Vagy egy másik ördög? Inkább az utóbbi, gondolta Regina. Ebben a világban nem léteznek szentek. - És dr. Bainbridge még mindig ezt a vétséget próbálja helyrehozni, hogy teljesen befogadja őket a többi vértestvér. - Tulajdonképpen igen. De mindez már nagyon, nagyon régen történt. - Victoria elhessegette a kellemetlen érzést, ami úrrá lett rajta, mint ahogy egy bárónő kikosaraz egy alkalmatlan kérőt. - Bár az is igaz, hogy a mi emlékezetünk nagyon hosszú, és ritkán felejtünk.


256

Minél többet tudott meg, Regina annál többet szeretett volna kérdezni. Victoria húsz évvel ezelőtt ismerkedett meg az édesanyjával, mégis majdnem olyan fiatalnak látszott, mint ő maga. Theophilus Bell is fiatalnak tűnt, de olyan bélyeget viselt, amivel a felnőtt szolgákat jelölték meg a polgárháború előtti Amerikában. Lehet, hogy a vértestvérek halhatatlanok? És milyen hatással van ez rá, Reginára, aki ivott a vérükből? Regina kétségbeesetten szeretett volna választ kapni ezekre a kérdésekre a női testbe bújt ördögtől, aki elcsábította, de nem mert tovább kérdezősködni. A korábban is érzett, szavak nélküli kapcsolat révén tudta, hogy a diszkréció mindennél fontosabb, s ehhez az elvhez tartotta magát azóta a bizonyos, Victoria kertjében lezajlott beszélgetés óta. Továbbra is egyesével kell kihámoznia a titkok és borzalmak mélyén rejlő igazságot, megfigyelés és következtetés útján, ahogy eddig is tette. Victoria időnként megerősítette gyanújában, sőt néha egy-egy észrevételét kiegészítette további információkkal, de az egyenes kérdésekre nem adott választ. - Szóval a vértestvérek rosszallása, amit Bainbridge próbál megszüntetni, újabb keletű. - Regina próbálta kitalálni, mi lehet az ellenségeskedés oka. Kik is voltak ott a British Museumban? Cerro és Juliett Parr, mindketten valamiféle tisztviselők. De nem volt ott lady Anne, az udvarmester, sem - és ez talán még fontosabb - a névtelen és titokzatos HRH. - Lady Anne említette, hogy a herceg külföldön tartózkodott. Valószínűleg ez idő alatt tettek a tremere-ek valamit, ami miatt megbüntették Őket a herceg visszatérése után. Victoria rubinpiros ajkai széles mosolyra húzódtak, mely egyszerre töltötte el Reginát felhőtlen boldogsággal és jeges borzongással. - Drága gyermekem, ön nagyon tehetséges! Megdöbbentő, milyen pontosan felfogja azt is, amit nem lát, és amiről nem beszélnek önnek. Regina most megkockáztatott egy nyílt kérdést.


257

- Ha a tremere-eket nem engedik maguk közé a vértestvérek, hogyan fogom megtalálni az édesanyámat? Mert valószínű, hogy a Ducheskik anyámat egyenesen a tremere-ékhez vitték. Victoria felhúzta egyik vörösesbarna szemöldökét, s látszott: élvezi, hogy megfeddheti a lányt. - Gyermekem, az ön Ducheski klánja csak egy a hermetikus ház számos ügylete közül, és ha tényleg meg akarja találni az édesanyját, nincs más választása, mint beférkőzni a tremere vértestvérek közé. - Igaza van. Elnézést kérek. - Regina gyomra apró csomóvá húzódott össze; mélységesen szégyellte magát, amiért felbosszantotta Victoriát, és megijedt, hogy egy olyan lény bocsánatáért esedezik, mint miss Ash. - Ha Emma Londonban van, a bálon biztosan találunk valakit, aki tud róla. - Victoria felemelte a hangját, és előreszólt a kocsisnak. Cedric, hajtson haza. Fel kell készülnünk a holnap esti vonatozásra. * - Dover. Gareth Ducheskit szóra bírni két okból is nehéznek bizonyult. Először is nem tudták, hogyan tegyék fel neki a kérdéseket. Lord Blake az első huszonnégy órában meglehetősen egyhangú módon próbált belőle válaszokat kicsikarni, nevezetesen egyre nagyobb fájdalmat okozott Garethnek, és egyértelművé tette, hogy kálváriájának csak akkor vet véget, ha a férfi hajlandó az együttműködésre. Az első néhány órában, miután Gareth magához tett, folyamatosan ütötték-verték. Lord Blake először puszta kézzel pofozta, ütötte, végül meg is rugdosta. Aztán áttért a szíjra, a piszkavasra, aztán bármire, ami a keze ügyébe került. A nap hátralevő részében, és a rákövetkező éjszakán lord Blake rászánta magát, hogy John Claremont megbízható szerszámainak segítségével eltávolítsa a fickó bizonyos testrészeit. A legtöbb arisztokrata megvetette a PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

258

fizikai munkát, de Blake sok időt töltött a gyarmatokon, és szerette személyesen intézni a dolgait. Úgyhogy örömmel látott munkához: harapófogót használva egyesével kitépte Gareth fogait, körmeit, lábkörmeit. Aztán egy jókora metszőolló segítségével levágta a fickó néhány lábujját és a bal fülét. A jobb szemét viszont egy kanállal nyomta ki. Feladatát megnehezítette a Ducheski ördöngös gyógyulási képessége. Megdöbbenve nézték, hogy veséjénél a mély seb rövid idő alatt öszeforr, rózsaszín heget hagyva maga után - melyet aztán nem is nagyon lehetett megkülönböztetni a testét borító többi forradástól -, és az ezredes kétségbeesett, hogy fáradozásai talán hiábavalók voltak. Szerencsére lord Blake kitartása felülmúlta a fickó boszorkányos képességeit, és a test az első néhány eltávolított testrész után abbahagyta a regenerálódást. De ezután sem vérzett annyira, mint amennyire az elvárható lett volna, továbbá a férfi állóképessége lenyűgöző volt. Úgy tűnt, Gareth bármekkora fájdalmat képes elviselni, sőt, még perverz örömét is leli benne. Lord Blake ebben ugyan nem volt teljesen biztos, de az este folyamán a férfi combjai közti apró, varas csonk egyszer csak ágaskodni kezdett. Lord Blake akkurátusan eltávolította a bűnös testrészt a metszőollóval. Végül az első nehézséget a tűz oldotta meg. Egy tűzben hevített piszkavas, némi lámpaolaj és más gyúlékony anyagok néhány óra alatt megoldották a fickó nyelvét. Blake többször is majdnem lángokba borította Mrs. Claremont szalonját, de megérte. Gareth végre beszélni kezdett. De még mindig ott volt a második probléma, nevezetesen hogy mit kérdezzenek tó'le. Gareth csak nagyon ködös válaszokat adott Regina hollétéről. Úgy fogalmazott, a lány „ott van, ahová nem tartozik", illetve „feljebbvalóinak összejövetelén" vesz részt. Ezzel nem sokra mennek. Seward hadnagy rátapintott a lényegre, amikor Emma Blake-ről és a többi Ducheskiről tett fel kérdéseket. Ezekre már értelmesebb - bár egyúttal borzalmasabb - válaszokat kaptak. Seward eleinte idegenkedett az öreg Blake módszerétől, de PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

259

tartózkodása Gareth minden egyes válasza után csökkent. A Ducheski család férfi és női tagjai meg voltak áldva, vagy átkozva hogy melyik változat a helyes, nem derült ki - a „Megváltó vérével". Ez a „fekete ambrózia" - Gareth nevezte így - eltorzította a testüket, de szentségtelen képességekkel ruházta fel őket, például emberfeletti erővel és állóképességgel. Néhány kiválasztottban olyan nagyarányú volt ez a fekete vér, ami alkalmassá tette őket Gareth szavaival élve - „az átváltoztatásra". Lord Blake nem lett sokkal boldogabb a hallottaktól, és Sewardnak erővel kellett visszatartania az ezredest, nehogy az a piszkavassal betörje a fickó koponyáját, és kikanalazza az agyvelejét. Az öreg Blake még jobban felbőszült, mikor megtudta, hogy Emma, elhunyt felesége is egyike volt azoknak, akiket kiválasztottak erre a pogány rituáléra. Ez, úgy tűnt, Garethet is nagyon bántotta, mivel állandóan azt hajtogatta, hogy az asszony nem érdemli meg ezt a megtiszteltetést, mivel ő nem szenvedett a rokonait sújtó torzulásoktól. Blake tudni akarta, ki döntötte el, hogy Emma ilyen „megtiszteltetésben" részesüljön. Gareth ezúttal nem késlekedett a válasszal: Wellig főrégens. Kiderült, ez a Wellig valamiféle főpapja a Ducheskik eretnek megváltójának. - És hol találjuk ezt a Wellig főrégenst? - Doverben - köhögte Gareth. - Augusztus 13-án az első, Calais-ba induló hajón kell találkoznom vele és Eleanor nénivel. A naptár augusztus 12-ét mutatott. Már késő este volt. Ha oda akarnak érni Doverbe, azonnal el kell indulniuk, így is tettek. TIZENKILENCEDIK FEJEZET Augusztus 12-én alkonyat és éjfél között több magánvonat indult a Victoria állomásról Sydenham felé. A bál pontosan éjfélkor kezdődött - a boszorkányok órája, jutott Regina eszébe -, és úgy tűnt, egyik londoni vértestvér sem akar késve érkezni. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

260

Az út nem volt hosszú, mivel Sydenham a Temzétől délre terült el, nem messze Londontól. Régen csöndes falucska volt, de az 1851-es világkiállítás után minden megváltozott. A nagyszabású rendezvény központja a Kristálypalota volt, egy hatalmas üvegből és acélból készült építmény, amit a Hyde Parkban állítottak fel. A palotában állították ki az egész birodalom területéről, sőt az egész világról érkezett, érdekesnél érdekesebb találmányokat. A kiállítás után a palotában kiállított gyűjteményt a manufaktúramúzeumban helyezték el, Dél-Kensingtonban, a Kristálypalotát magát pedig Sydenhambe hozták. Victoria olyan részletesen mesélte el, hogyan szállították mérföldeken keresztül az építményt, mintha a saját szemével látta volna. Regina nem tartotta kizártnak, hogy a nő valóban látta. - Nagyon fontos megértenie, hogy London a világkiállítással egy korszakhatárt lépett át. A kiállítás előtt, a birodalom és a gazdaság növekedése ellenére a város még mindig az őrült György király városa volt, egy középkori és reneszánsz elemeket vegyítő hely, ami próbált felnőni az új kor követelményeihez. A világkiállítással megszabadultunk mindentől, ami régi: mi lettünk a világ középpontja. Az egész világ az új Londonra vetette a tekintetét, először megcsodálták, aztán megszerették az emberek. - Miss Ash szemébe könnyek gyűltek a nosztalgiától, mintha csak a város aranykorára emlékezne vissza. -Amikor lebontották a Palotát, a legtöbben úgy éreztük, mintha egy lépést tettünk volna visszafelé az időben. A Kristálypalota volt a kiállítás szimbóluma, de végig kellett néznünk, ahogy megépült az Alsóház és nevezetes óratornya, a St. Pancras állomás, az Albert-palota, és sok más olyan épület, melyek ma a modern, imperialista London védjegyének számítanak. Sokan sírtak is, amikor a Kristálypalotát szétszedték. A vonat áthaladt a Grosvenor vasúti hídon, elhagyta a Battersea Parkot, és zakatolt tovább, át London déli részén. Ez a vasútvonal, ami ma már csak egy apró része volt annak a hatalmas hálózatnak, ami a fővárost összekötötte az országgal és a birodalommal, az első vonalak egyike volt, amit a Victoria által leírt, világkiállítás utáni PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

261

nagyszabású városfejlesztés keretében építettek. Azóta London valóban sokat változott. - Amikor a Kristálypalotát három évvel a kiállítás után újra megnyitották - folytatta miss Ash - mintha egy főnix támadt volna fel hamvaiból. Az épület még nagyobbnak tűnt, és egy óriási parkot hoztak létre körülötte. A fejősteheneknek a palota lett az egyik kedvenc szórakozó- és kirándulóhelye. - És a vértestvéreknek mit jelentett a hely? - Regina sokáig nem értette pontosan, hogy Victoria a vértestvér szót nem csak azért használja, hogy Regina kívülállóságát hangsúlyozza, hanem egyszerűen így nevezi azt a lénytípust, amivé ő és a társai váltak. Az mindenesetre megnyugtatta, de azért kissé bosszantotta is Reginát, hogy rá még sohasem utalt ezzel a szóval. - Számunkra ez lett a legfontosabb összejövetelek színhelye. Az akkori herceg előrelátó volt, és úgy intézte, hogy az idény alatt többször tarthassunk zártkörű rendezvényeket a Kristálypalotában. Az épület tökéletes szépsége egyébként is csak éjszaka mutatkozik meg. Mintegy végszóra, a vonat kiért egy kanyarból, és miközben tovább zakatolt Sydenham állomás felé, az ablakból már látni lehetett a palotát. Gázláng és villanyfény segítségével úgy világították meg az épületet, hogy úgy tűnt, mintha nem is acélból, -üvegből, netán kristályból, hanem egyenesen fényből építették volna. A palota lenyűgöző méretű volt, akkora, mint egy gigantikus katedrális, nem is egy, hanem rögtön három oldalhajóval. Öt és hat emelet magas üvegfalak nyúltak az éjszakai égbolt felé, a hátsó szakaszok fölött óriási acélszerkezetek íveltek. Az acélívek alatt Regina elektromos fénnyel megvilágított pilléreket látott, melyek úgy néztek ki, mint Atlasz erős, az egész világmindenséget elbíró vállai. Az épületet körülvevő nagy park sötét volt, leszámítva a gázlánggal megvilágított ösvényeket, amelyek a sötétség tengerében a palota felé kígyózó, ragyogó gyöngysoroknak tűntek. Regina valahol olvasta, hogy a sötétség tengerének mélyén rejtőzik London legnagyobb sövénylabirintusa. Arról sajnos az írónak nem PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

262

volt tudomása, hogy egy sokkal veszélyesebb útvesztő is indul Sydenhamből, és Londonon át az egész földkerekséget behálózza: egy világ, melyben embernek álcázott szörnyetegek parádéznak, akik mindenféle társadalmi hagyományt meggyaláznak véres rituáléikkal és iszonytató élőhalotti létükkel. Ez a minószi útvesztő rejtette valahol az édesanyját, akár egy saját labirintusába zárt Daidaloszt. Az analógia alapján, gondolta Regina, ő maga a labirintus építőjének gyermeke, Ikarosz, aki túl közel akar szállni a naphoz. A hasonlat még jobban megragadta Regina képzeletét, amikor elhagyták a vasútállomást, és kényelmes, nyitott hintóban haladtak a koromfekete éjszakában napként ragyogó palota felé. Az állomásnál több kocsis is várakozott különféle hintók mellett, de Cedric elkísérte őket, mintha úrnőjét nem merné más kocsis gondjaira bízni. A mulatt magával hozott egy hosszúkás útitáskát is, ahhoz hasonlót, amiben lord Blake a puskáját szállította, ha fajdkakasra ment vadászni. Ez még inkább arra utalt, hogy a kocsis tart valamitől. A Kristálypalota csodás volt a távolból, ám közvetlen közelről valósággal lenyűgözte a lányt. Az ipari forradalom katedrálisa állt előtte, mely a rácsozatok és állványok ellenére is úgy nézett ki, mint egy óriási ékszer. Az üvegfalak és acélárkádok magasan az égbe nyúltak, és Regina úgy érezte, mintha egy elvarázsolt kastélyba lépne. Az másodlagosnak tűnt, hogy ezen a kastélyon aznap éjjel sötét varázs fogott. Az estélyen kétség kívül több ember gyűlt össze, mint az idény bármelyik eddigi éjszakai összejövetelén. Lady Merritt estélyein harmincnál többen sosem voltak, a segítőket és a védenceket is beleértve, itt pedig már a megérkezésükkor legalább négyszer annyian lehettek a vendégek, és egyre futottak be újabb kocsik. A tömeg egy nagy bálteremben gyülekezett, mely fölött kristálymennyezet ívelt. Acél- és vasállványokkal aládúcolt, a központi teremre néző teraszokra vonulhattak el azok, akik egy kis meghittségre, vagy jobb kilátásra vágytak. A hosszan elnyúló PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

263

épületben további, alacsony falakkal vagy függönyökkel elválasztott szobácskák hívogatták a vendégeket. Maga a társaság úgy nézett ki, mintha egy maszkabálra gyűltek volna össze, annyira sokféle volt a vendégek öltözete. Sokan hordtak az arisztokratákra jellemző, hagyományos öltözéket - a nők hosszú selyemruhát, a férfiak fekete frakkot és fehér nyakkendőt -, néhány vendég ruhája azonban igazán meglepő ízlésről árulkodott. Lady Merritt züllött leányzói például szinte versengtek, hogy melyikük tudja jobban meghúzni a derekán a fűzőt, s ettől egy páran már-már embertelenül vékonynak tetszettek. Regina megborzongott, amikor eszébe jutott, hogy az embertelen szót erre a társaságra nem csak átvitt értelemben lehet használni. Mások korábbi korszakok divatja szerint öltözködtek, akár csak Victoria első találkozásuk alkalmával, a Bernan House-i kocsiszínben. Regina látott férfiakat harisnyában és bricseszben amit a nappali társadalomban ekkor már csak a lovassági egyenruhák viselői hordtak -, akik mintha a század közepéről csöppentek volna ide. Több férfinak is volt hosszú haja, pedig az már jóval őfelsége, Viktória királynő uralkodása előtt kiment a divatból. Megint mások a középosztályok vagy az egyszerű munkások ruhájában jelentek meg: tweedöltönyökben, vászonruhákban. A nyitótánc és az üdvözlőbeszédek nem sokkal azután megkezdődtek, hogy Victoriával megérkeztek. Cedric kint maradt valószínűleg a vadásztáskája nem felelt meg a védencekre vonatkozó szabályoknak -, és más védencekhez és segítőkhöz csatlakozva várta, hogy szükség legyen a szolgálataira. Regina Victoria mellett maradt, sűrűn biccentett és hajbókolt, és fél füllel odafigyelt ugyan az üdvözlésekre és udvarias közhelyekre, de inkább az kötötte le, hogy az idény alatt kifejlesztett módszere segítségével fogalmat alkosson a társaság dinamikájáról. A vendégbolygók egyre keringtek pályáikon, de ekkora tömegben szinte lehetetlen volt részletes helyzetjelentést adni.


264

Lady Merritt már itt volt, a lányai apró holdakként keringtek körülötte, bár időnkét letértek pályájukról, hogy újabb vendégeket szippantsanak a nő vonzáskörébe. Regina észrevette don Cerrót és Theophilust is, akik elmélyülten beszélgettek egy széles vállú szőke férfival. Rengeteg ismeretlen arcot is látott, és az a furcsa érzése támadt, miközben egyfajta véresen komoly játékként próbálta meghatározni a különféle csoportosulásokat, mintha mindenki álarcot viselne, titkolna valamit. Meglepte az is, hogy ma este maguk a vértestvérek is nagyobb csoportokba tömörültek. Ha a tremere-ek - bár megvetett, de saját - testvériséget formáltak a vértestvérek társadalmán belül, akkor más ilyen csoportosulásoknak is kellett létezniük. Például lady Anne és Ellijay kapitány ismét együtt jelentek meg, és úgy tűnt, ugyanazt a címert viselik. - Észrevett valamit? - kérdezte Victoria, amikor átvágtak a báltermen, és meghúzódtak egy csendes sarokban. - Egy harmadik réteg is van ma a társaságban. - Regina egyelőre csak gyanakodott, elemzés helyett inkább csak ösztönösen érzett rá, de elégedettség töltötte el, amikor Victoria igenlően bólintott. - Itt vannak a vértestvérek és védenceik, de rajtuk kívül mások is, talán szolgálók. - A védencek nem vehettek teljesen részt az éjszakai összejövetelek eseményeiben - Regina is mindig mentorának árnyékában maradt, mint a többi védenc -, ezt a harmadik csoportot pedig teljesen kizárták mindenből. Mint a szolgákat az arisztokrata háztartásokban, inkább berendezési tárgynak tekintették őket, nem embereknek. De ezek a vendégek nem sétáltak körbe ételt vagy italt felszolgálva. Úgy tűnt, csak azért vannak itt, hogy szépségükkel emeljék az estély fényét - mintha két lábon járó gobelinek lennének. Regina látta, hogy ezek a férfiak és nők társaságról társaságra járnak, nevetnek, ha úgy illik, és követik a vértestvéreket, ha azok intenek nekik. Sosem szólaltak meg, csak ha kérdést tettek fel nekik. - Prostituáltak? Victoria nem felelt. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

265

* — Hölgyeim és uraim, a herceg! Lady Anne szólalt meg, aki a galérián állt, és mondandóját az egész bálteremben hallani lehetett, bár nem emelte fel a hangját. Ahogy egy édes szopránhang betölti az operaház legkisebb zugait is, Anne bejelentése épp ilyen könnyedén jutott el minden vértestvérhez, védenchez és egyéb vendéghez, egyúttal figyelemre és hallgatásra intve őket. A pletykafészkek abbahagyták csípős megjegyzéseiket, a talpnyalók is szüneteltették a hízelgést, és mindenki abba az irányba fordult, ahonnan a hang megszólalt, s ami így egy szempillantás alatt a bálterem középpontjává vált. A palota belső termeit a bálteremről leválasztó hosszú, rácsozatra erősített fekete függönyök, melyek tíz méter magasan függtek a levegőben, szétnyíltak egy láthatatlan szerkezet működésének köszönhetően. A függönyök egy újabb galériát takartak, amit széles lépcső kötött össze a bálteremmel. A lépcsőre vörös szőnyeget terítettek, mely a lépcsőn túl is folytatódott, mint egy kis ösvény, ami a bálterem közepére vezet. A lépcső tetején egy istenség állt. - Őfensége Mitrász, London hercege - jelentette be lady Anne. Regina tudta, hogy a teremből nem az ő helyükről lehet a legjobban rálátni a galériára, de ez mit sem számított. A férfi - ha ilyen szóval egyáltalán illetni lehetett a lépcső tetején álló lényt - mintha csak néhány hüvelykre állt volna tőlük, pedig a valóságban több tucat méter volt a távolság. Éjfekete haja hosszabb volt az éppen divatosnál, és tökéletes keretbe foglalta hamuszínű arcát. A szembogara maga volt a feneketlen sötétség, ami körül csak egy egészen keskeny, ezüstös csík csillogott. Az ajkai vékonyak voltak és vértelenek, mintha kőből vésték volna ki őket hús helyett. Sőt, a lény egész megjelenése az elmúlt századok itáliai mesterműveire emlékeztetett. Mitrász herceg maga volt Michelangelo életre kelt Dávidja, a minden ízében tökéletes férfialak - bár a „tökéletes" szó nem írta le elég kifejezően testének arányait. Izmok hullámzottak a bőre alatt, s a legapróbb mozdulata is elképzelhetetlen hatalomról PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

266

árulkodott. Regina megittasodott a látványtól, és egy pillanatig az a bohó érzése támadt, mintha a herceg egyenesen őt nézné. A jelenlevők, akiket láthatóan ugyanígy megbabonázott a jelenség, egy emberként hajtottak térdet és fejet. Aztán a vértestvérek helyezkedni kezdtek, hogy magukra vonják a lépcsőn alászálló herceg figyelmét. Reginát és a hozzá hasonló, jelentéktelen vendégeket szinte észrevétlenül hagyták magukra patrónusaik, hogy uralkodójuk közelébe kerülhessenek. Hasonló a hasonlónak örül, jutott eszébe Reginának a mondás, és Mitrászt hidegen hagyták a nappali lények, akik olyan semmiségekkel törődtek, mint levegővétel vagy élelem. Néhány fokkal a lépcső alja előtt Mitrász levetette válláról a hosszú, királyi palástot. Három szolga ugrott egyszerre, hogy elvegye a hercegtől a hermelinnel, a királyok jelképével szegett köpenyt. A férfi az egyik brit lovasezred egyenruháját viselte, de Regina nem ismerte fel, hogy pontosan melyik ezredét - a kabát sötétzöld anyagból készült, arany gombokkal és rajtokkal díszítve. A mellkasán egy jókora, bikafejet ábrázoló jelvényt viselt, és a lány azonnal megértette, hogy ez a herceg személyes szimbóluma, hatalmának jelképe. Malcolm? Reginának eszébe jutott az este a Taurus Klubban, a Mitrászhoz szóló könyörgések, és a bikanő -azaz saját maga feláldozása. Malcolm a herceg szolgája? Ez itt tényleg egy perzsa isten? Victoria utalt rá, hogy a vértestvérek élőhalott létezése hosszú, hosszú ideig tarthat, de az utóbbi gondolat akkor is képtelenségnek tűnt, kivéve, hogy az emberalakot viselő lényből már-már tapinthatóan sugárzott az ősi erő. Regina egy ezer évesnél is idősebb lény előtt állt és - reszketett. HUSZADIK FEJEZET A herceg pontosan éjfélre időzített belépője után vette ténylegesen kezdetét a bál. A vendégek Regina megfigyelése alapján három fő PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

267

tevékenységet folytattak. Az első a megjelenés volt a herceg előtt, aki mellett mindig ott állt udvarmestere, lady Anne. Mitrász egy trónon foglalt helyet, melyet közel helyeztek el ahhoz a lépcsőhöz, amin az imént leereszkedett a tömeg közé. A trón előtt hosszú sorban kígyóztak a vértestvérek, akik a herceg szólítására vártak. Hogy miről beszéltek az uralkodóval, nem volt teljesen világos; egyesek mintha fontos eseményekről számoltak volna be, és Reginának úgy tűnt, mintha a herceg a döntőbíró szerepét játszaná, mások egyszerűen csak hó-dolatukat akarták kifejezni az isteni lény előtt. Regina hallotta a kínai császárról szóló legendákat, aki arra kötelezte alattvalóit, hogy hajbókoljanak előtte, vagyis háromszor térdeljenek le úgy, hogy a homlokuk a földet érintse, ezzel is kifejezve istenként tisztelt vezetőjük iránti hódolatukat. A herceg trónja előtt is hasonló jelentek zajlottak le. Akik éppen nem audienciára vártak, azok tánccal múlatták az időt. Egy meglehetősen nagy zenekar játszott keringőket meg más táncokat, és az összegyűltek közül szinte mindenki csatlakozott. De ahogy Victoria keblét nem fűtötte eleven lélegzet, úgy ebből a társaságból is hiányzott a vidámság, ami az ilyen táncmulatságokat általában jellemezni szokta. A résztvevők mintha kifigurázták volna az igazi életet, valóságos haláltáncot jártak, hogy akkor is eltöltsék valamivel az időt, amikor éppen nem a herceg elé járulnak, vagy a saját ügyeiket intézik. A herceg előtti hódolás és a tánc mellett a harmadik tevékenység meglehetősen titokzatos volt, ezért Regina elhatározta, hogy utánajár a dolognak. A vendégek jellegzetes, harmadik csoportjának tagjai időről időre a palota mélyére, az elfüggönyözött szobácskák egyikébe vezették vagy követték a vértestvéreket. Kevés vendéget lehetett kétszer ugyanazzal a partnerrel látni, s ha ezek az emberek tényleg prostituáltak voltak, akkor a vértestvérek lenyűgözően nagy étvágyú szeretők. Amikor véletlenül felfigyelt rá, hogy dr. Bainbridge elkapta egy ilyen, feltehetőleg feslett lány tekintetét, Regina úgy döntött, kikémleli őket. Az ügy még különösebbé vált, mert Bainbridge nem követte a kiválasztott lányt, PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

268

csak rámutatott az egyik elfüggönyözött szobácskára, aztán visszatért lady Anne-el folytatott heves vitájához. A lány, egy vérbő, vörös hajú, sárga muszlinruhát viselő teremtés a borvörös függöny mellett besiklott a szobába; Regina várt néhány percet, és amikor biztonságosnak ítélte meg, ő is besurrant a fülkébe. A szeme elé táruló látványtól elakadt a lélegzete. -A... anya? Lady Emma Blake felemelte a fejét a vörös hajú lány nyakából, aki félig ájultan az ölében hevert. Hosszú, tűhegyes fogak meredtek elő az ínyéből, és a szája vöröslött a táplálkozásra kiszemelt halandó vérétől. A lány nyakából patakokban folyt a vér, sárga ruháján vörös foltok éktelenkedtek. - Regina? Regina lelkében rémület és megkönnyebbülés vívott ádáz ütközetet. Emma Blake ismét a vörös hajú lány fölé hajolt. Amikor ismét felemelte a fejét, a hosszú szemfogak eltűntek, a fiatal lány nyakán pedig összezárult a seb. Lady Blake így már nem hasonlított annyira egy szörnyeteghez. Regina odarohant hozzá. - Anya! Végre! Ha tudnád, mi mindenen mentem keresztül, hogy megtaláljalak! - Anyja nyakába borult, mint kislánykora óta soha, arcát az asszony mellei közé temette. Anyja bőre forró volt, de Regina nem érezte a szívverését, sem a mellkas lélegzetvétellel járó szűkülését-tágulását. - Jaj, ne... - Csssss, drága kicsikém. - Emma Blake megcirógatta a lánya haját, miközben egy vörös, véres könnycsepp gördült le az arcán. - Ne haragudj. Annyira sajnálom. - Téged is vértestvérré tettek. - Regina nem tudott mást mondani, csak bámulta a vörös csíkokat - könnyek nyomait - az anyja arcán. - Ez volt a sorsom, drágám. Azt hittem, elmenekülhetek előle... - Még mindig elmenekülhetsz! Kérlek, gyere velem! Elmegyünk Londonig vagy... - Számomra már nincs visszaút, kincsem. - Emma az öntudatlanul a földön heverő lány felé intett. - Már átváltoztam. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

269

- Én is ittam a vértestvérek véréből, anya, és biztos vagyok benne, hogy... - Mindent el kell felejtened, Regina. - Emma Blake a mennyezet felé fordította tekintetét; a domború üvegtetőn át látszott az éjszakai égbolt. - Te még megmenekülhetsz, és talán a lelkedet is megőrizheted, de nekem már túl késő. Az élők vérén élősködöm, drágám. A nap elégeti a testemet. Én... - Az asszony lehunyta a szemét, és a szempillái közül egy újabb véres könnycsepp buggyant elő. - Már élőhalott vagy - fejezte be a mondatot Regina az anyja helyett. - Igen, élőhalott. Kérlek, most menj! Én napfelkeltekor már Calaisban leszek, te pedig próbáld meg mindörökre elfelejteni ezt a mai estét. Kérlek, a saját és édesapád érdekében, hagyj engem békében nyugodni Durham megyében! - Attól tartok, ehhez már túl sokat látott. - Az új hang olyan volt, mint egy üres kripta levegője: hideg, és meghatározhatatlan testnedvek szagától bűzlő. Regina megfordult, hogy lássa, kitől ered az ismeretlen hang. A férfi a fülke bejáratában állt, a bársonyfüggöny most zárult össze mögötte. Elegáns öltönyének anyagára árnyak vetültek. Magas volt, és cilinderétől még magasabbnak tűnt. Vékony, inas nyakát olyan kemény és magas gallér takarta, amilyet Regina még életében nem látott, s ami olyan hatást keltett, mintha egyedül ez a gallér tartaná a férfi fejét. A mosolya, vagy amit ő mosolynak szánt, pengevékony és barátságtalan. A szeme mogyoróbarna, de valami beteges sárgaság homályosítja el. Regina azonnal felismerte anyja temetéséről a sötét, titokzatos alakot. - Már régóta szerettem volna találkozni önnel, lady Regina. - Akkor bocsásson meg, de hátrányban vagyok, hiszen én nem tudom, ön kicsoda. - Ez esetben hadd mutatkozzam be: Anton Wellig vagyok, Lion's Green régense, a Tremere-ház mágusa, s úgy tűnik, ön máris meghitt viszonyba került szeretett gyermekemmel, Emmával. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

270

Miközben a férfi beszélt, Regina megpillantotta a fogait, melyek a kor vagy valamilyen betegség miatt megszürkültek és szinte tövig koptak. - Gyermeke? Ezek szerint ön a nagyapám? - Amint kimondta, Regina máris érezte, hogy a dolog nem ilyen egyszerű, és nem adott időt a férfinak a válaszadásra. -Nem... ön tette azzá anyát, ami. Ön az, akit keresek... - Mindig jó érzés, ha keresik az embert. Bár az nem mindig túl felemelő, ha meg is találják. - Nos, mi egymásra találtunk, sir, a megbánás immár hiábavaló. - A megbánás mindig hiábavaló. Csak az ostobák kéjelegnek a megbánásban. Megbánni egy hibát annyi, mint nem vonni le a megfelelő tanulságot. A megbánt hibákat újra és újra el fogják követni. - Ön filozófus, Mr. Wellig? - Időnként. Mint a filozófusok, én is tanulással töltöm a földi éveimet, hogy aztán tudásommal megfejthessem a mennybolt titkait. - A férfi feltekintett az égboltra, ami itt is látszott az éjszakai gálának otthont adó palota üvegtetején keresztül. Miközben így tett, a nyaka egy pillanatra kivillant a ruhájából, és Regina megértette, miért visel ilyen magas gallért, és tömött nyakkendőt: szürke és ráncos bőre borzalmas kínzások nyomait viselte: rózsaszín forradások, valószínűleg forró piszkavassal égetett sebek nyomai alkottak különös mintázatot a nyakán, és a lány észrevett néhány lilás, festékkel kitöltött sebhelyet is, mint amilyennel bizonyos afrikai és polinéziai törzsek jelölték meg magukat. Regina a férfi kezére is vetett egy pillantást, hátha a kézfején vagy a csuklóján is észrevesz hasonló jeleket. Wellig mindkét kezét kesztyű borította, de az feltűnt a lánynak, hogy a férfi bal keze élettelenül lógott az oldala mellett, míg a jobb kezével egy orvosi táskát markolt. - Ön igen becsvágyó, sir. - Regina kényszerítette magát, hogy megint a férfi arcára nézzen, amin ugyan nem voltak kísérteties jelek, de ráncos, hamuszín bőre így is épp elég riasztó volt. - Van, PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

271

aki ezt a becsvágyat már hübrisznek tartaná. A mennyek titkai kifürkészhetetlenek. - Bah! - Wellig szemmel láthatóan meghökkent. -Kegyed úgy beszél, mintha elmúlt korokból maradt volna itt. Ez a kor az ipar és a találmányok kora. A tudás kapui szélesre tárultak, és a bátraké a lehetőség, hogy végre megtudják az igazat. - Mr. Wellig, ön igazán szenvedélyesen és ékesszólóan érvel az álláspontja mellett, de nem értem, mi köze van ennek az édesanyám sorsához. Úgy vélem, a rabszolgatartást és emberrablást nehezen lehet összeegyeztetni az ön felvilágosult eszméivel. - Csak azok lehetnek szabadok, akik elég bátrak hozzá, hogy vállalják az ezzel járó felelősséget, lady Regina. -A férfi odvas fogai egy széles mosoly kapcsán megint elő-tűntek a szájából. Mellesleg nagyra becsülöm az ön állhatatosságát és talpraesettségét. Bizton állíthatom, hogy nem sokan élték volna túl azokat a kalandokat, amiken az elmúlt hónapokban átesett, és még kevesebben tudták volna fellelni Emmát. Ön rengeteg csodálatra méltó tulajdonsággal rendelkezik, és azt hiszem, más körülmények között jó szövetségesek lehetnénk. Regina egy lépést tett a férfi felé, és egy csöppet sem rémítette meg annak rögtönzött beszéde. - És a jelenlegi körülmények között, Mr. Wellig? - Attól tartok, ön zavaró elemmé vált az egyenletemben. - A férfi megint elmosolyodott, s közben tekintete Regina lelkébe fúródott. Regina tiltakozni akart, de sem szólni, sem mozdulni nem tudott. Még arra is képtelen volt, hogy pislogjon, vagy levegye a tekintetét a mélyen ülő mogyorószín szemekről. - A herceg rendeletének értelmében minden erőszak tilos a mai bálon, és éppen most nem akarom felbőszíteni az uralkodót, de attól tartok, nem bízhatnék meg önben, ha ebben a kényes pillanatban elereszteném. Regina homályosan tudatában volt, hogy az anyja mondott valamit, talán könyörgött, de minden szó, amit nem Wellig mondott, olyan jelentéktelennek tűnt, hogy képtelen volt rá odafigyelni. Ehelyett PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

272

mélán azon tűnődött, vajon az élőhalottá változás után az anyja még mindig olyan, amilyen volt, vagy teljesen megváltozott. Ennek a gondolatnak kellett volna most a legfontosabbnak lennie számára, de Regina nem tudott a felszínes tűnődésnél jobban odafigyelni erre a gondolatra sem. Az igazán fontos gondolatok az agyában visszhangzottak, az ő hangján, ami mégsem az ő hangja volt: Természetesen itt maradok Mr. Welliggel, amíg befejezi a dolgát. Természetesen utána mindent elfelejtek, amit mondott nekem. Természetesen utána visszatérek Londonba, és vámi fogom, hogy dr. Bainbridge meglátogasson. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a jóságos doktor csak a javamat akarja, ezért nem fogok ellenállást tanúsítani. Mindez annyira

magától értetődőnek tűnt. Egy vékony hang, mely teljesen az övé volt, rekedtre kiabálta magát az elméjében, könyörgött Reginának, ne hallgasson ezekre a gondolatokra. De a kiáltások annyira halkak voltak, hogy nem lehettek túlzottan fontosak. - Kérlek, ülj le, Emma drága! - Az anyja engedelmeskedett, Wellig pedig Reginához fordult. - Dr. Bainbridge említette, hogy ön miss Ash társaságában szokott megjelenni. Igaz ez? - Igen. - Teljesen egyértelmű volt a lánynak, hogy a színtiszta igazat kell válaszolnia. Mégis, az a vékony hang az elméje mélyén ismét rázendített patrónusa nevének elhangzásakor. Egy gondolat született meg, és egyre elméje felszínén lebegett, de Regina még mindig nem tudott foglalkozni vele. - Victoria? - Emma Blake a lányára nézett. - A, te is ismered a szóban forgó hölgyet, Emma? -Welliget, úgy tűnt, mulattatja az eset. - Bár ebben semmi meglepő nincsen. A mi világunk enyhén szólva belterjes. Kérlek, drágám, vedd le a bal karodról a kesztyűt. És kérlek, maradj szépen csöndben. Emma Blake tette, amit mondtak neki: lehúzta az egyik hosszú, krémszínű kesztyűjét, ami egészen ruhája rövid ujjáig ért. Aztán lehunyta a szemét, és némán, mozdulatlanul várakozott. - Ha több időnk lenne, szívesen felfejteném ezeket az érdekes kapcsolódási pontokat anya és lánya között, de sajnos sürget az idő. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

273

- Wellig letette az orvosi táskát, és kinyitotta. Aztán belenyúlt kizárólag a jobb kezével, a bal továbbra is ernyedten lógott az oldala mellett - és több műszert is elővett. - Mesélt önnek miss Ash Tremere Házáról, kedveském? - Igen. - A válasz megint automatikusan bukott ki Reginából. - Bizonyára elmondta a fekete mágiáról meg pogány rítusokról szóló meséket. - A férfi elvigyorodott. - Persze azért minden mesének van valami alapja, nem igaz? De a teljes igazságnak inkább ahhoz van köze, hogyan képes valaki uralni az elemi erőket a puszta akarat segítségével. - Az Elementáris Fálek. - Ezúttal Regina maga sem érezte annyira automatikusnak a válaszát. Úgy tűnt, mintha a férfi beszélgetést akarna kialakítani; mintha élvezné, hogy kiselőadást tarthat. - Igen, nagyon jó. Ön igazán gyorsan tanul, drágám. -Wellig felemelt egy hatalmas orvosi fecskendőt, tele valamilyen éjfekete folyadékkal. - A Mars részekre szedett és újrakonstruált szimbóluma, mely az eget és földet uraló akaratot jelképezi. Ez fogja egybe a varázslatot. - Fekete mágia. Wellig rosszalló pillantást vetett a lányra, de inkább úgy, ahogy a tanító nézi a komisz diákot, s nem mint egy élőhalott boszorkánymester, aki uralja beszélgetőpartnere akaratát. - A hivatalos megnevezés a taumaturgia. És hogy a vallásos hiperbolától is eltekintsünk egy pillanatra, hadd jegyezzem meg, hogy körülményeinkből adódóan ezek a varázslatok nem feketék, hanem vörösek. Wellig felemelte a fecskendőt; az üvegen megcsillant a gyenge fény. A folyadék mélyvörös volt, és Regina azonnal, a leghalványabb kétség nélkül tudta, mi az. Vér. - Igen, vér. Vitae. Az emberek legnemesebb testnedve, és a vértestvérek hatalmának alapja. Tulajdonképpen a vér a tökéletes elem: minden alapvető erő egyesül egyetlen szubsztanciában, mely képes visszatartani a halált. Az alkimisták nem értették ezt, ezért az


274

ipar megjelenésével háttérbe szorultak. Mi megértettük, ezért bírunk még most is hatalommal. - És halhatatlanná váltak. - Pontosan. Meglepődne, ha azt mondanám, már háromszázötven éve foglalkozom taumaturgiával? Ez idő alatt, a halhatatlanság napjaiban behatóan tanulmányoztam ezt a csodálatos elemet. Például, s ez a legfontosabb elv, igaz rá a vonzás törvénye. - Hasonló a hasonlót vonzza. - Kitűnő, kicsikém! Így van, s ezért ha például egy ősöreg zsarnokra szeretnél hatni, aki istennek képzeli magát, jól teszed, ha szerzel egy kis mennyiséget a véréből. - Wellig Emma karizmába szúrta a fecskendő tűjét. Az asszony alig reagált. - Mivel a vértestvérek vért fogyasztanak, ez a leghatásosabb módja bármilyen anyag átvitelének. Ezért aztán a kívánt hatás eléréséhez szükséges egy rituálisan kiképzett tárolóedény is, amiben a vért eljuttathatjuk az említett zsarnokhoz. - Szerencsére - folytatta Wellig - én mindkét komponenssel rendelkezem. - Azzal a vért Emma Blake karjába fecskendezte. Az asszony szája hangtalan sikolyra nyílt. - Gondolom, most kissé meg van zavarodva, drágám - folytatta Wellig kioktató hangon, mondókáját egyenesen Reginának címezve. - Ne aggódjon, meglepően gyorsan el fogja felejteni ezt az egészet, én meg örömet lelek benne, hogy másoknak beszélhetek a tervemről, amin már évtizedek óta dolgozom. Tehát a megfelelő vérrel és a megfelelő tárolóedénnyel megvan mindkét összetevő. És végül, hogy a rituálé tökéletesen sikerüljön, meg kell rajzolnunk a Fáleket, vagyis hozzá kell adnunk a tervhez az irányító akaratot. A férfi letérdelt, és egyenesen Emma Blake szemébe nézett. - Emma: Ego expecto hic, ergo usu venit. Regina alig érzékelte, hogy az anyja nyaka hátrafeszül egy újabb néma sikolytól, miközben kitágult pórusaiból, akár egy lázas asszony éjjeli verejtéke, ragyogó vércseppek gyöngyöznek. A levegőben réz szaga érződött, de Regina ezzel sem törődött. Minden figyelmét befelé fordította, mert az a távoli hangocska PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

275

megint megszólalt, Welliget utánozva: Hasonló vér meghallja a hasonló vér szavát. De miért olyan fontos ez? Wellig az egyik függöny mögé vezette Reginát, és együtt figyelték, hogy nem egészen egy perccel később Mitrász herceg belépett a fülkébe. Tekintete azonnal Emmára esett, aki még mindig émelygett Wellig tau-maturgikus injekciójának hatásától. Regina szinte magán érezte az uralkodó fehéren izzó tekintetét. A herceg szoborszerű arckifejezése lenyűgözte a lányt, s közben úgy érezte, mintha egyfajta visszhangként átélné ugyanazt, amit az édesanyja. A herceg elméje ősöreg volt, s többet felejtett eddigi létezése során, mint amennyit Regina valaha is megtanulhat. Egy lény, akinek a nappal, a pirkadattól alkonyatig tartó időszak, vagy olyan semmiségek, mint lélegzetvétel, nem hogy "jelentéktelenek voltak: számára ezek a fogalmak egyszerűen nem léteztek. Egy lény, olyan akarattal, mely fellázadt az Isten törvényei ellen, és meghódította az éjszakai mennyboltot. Egy lény, olyan étvággyal, mely az egész világot képes lenne felfalni. És ez a lény most minden figyelmét Emma Blake-re összpontosította. A hercegnek mozognia kellett, de Regina nem érzékelt mozgást, csak azt vette észre, hogy Mitrász már a karjaiban tartja az anyját. Tökéletesen metszett, hamuszínű ajkai szétnyíltak, tőrszerű szemfogak villantak elő az ínyéből, aztán Emma nyakára vetette magát. Néma csend honolt az isten táplálkozása közben, csak az asz-szony egyébként is halottsápadt bőre változott hamuszín szürkére, ahogy távozott belőle a vér. - Igen. A terv tökéletes - suttogta Wellig. Öröme akár a rothadó húsból lakmározó legyeké. - Meghallotta a vér szavát. Megváltozva, más testében, de vér a vérért kiált. Más testében... Regina hirtelen megértette. Victoria! Regina észre sem vette, hogy az anyját, élőhalott vagy sem, szó szerint elfogyasztják. A lány a lelkében érzett hidegségre figyelt. Már korábban is felfigyelt rá: olyan volt, mint valami hatodik érzék, különös, természetfeletti fogékonyság Victoria hangulatára PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

276

és gondolataira. A vér. A vér, amit közvetlenül Victoria ereiből ivott, a vér, ami meggyógyította a torkán a halálos sebet, a vér, mindennek alfája és omegája. Victoria vére. Emlékeinek mélyéről felbukkant az az iszonyatos, csodálatos este a Charlotte Palce-en. A tű, amivel megsebezte saját magát, hogy vérével etethesse Victoriát. A fekete, artériás vér fémes íze, amit Victoria felvágott csuklójától nyalogatott le. A leírhatatlan boldogság, amit akkor érzett. A kétségbeesett összebújás. Saját bőre, amint Victoria jéghideg, halott testéhez simul. És a leküzdhetetlen vágy, hogy újra átélje mindezt. - Ne! - A hang, ami nem a sajátja volt, a „magától értetődő" gondolatok forrása, melyeket Anton Wellig ültetett el az elméjébe, elhalkult a közte és Victoria közti kapcsolat erejétől. Regina bebotorkált a fülkébe. A lábai összegabalyodtak, s bár még mindig hallotta a hangot, ami azt tanácsolta, hogy némán nézze végig, ahogy az isteni herceg elfogyasztja az anyját, a lány tudomást sem vett róla, hanem odalépett, és öklével ütni kezdte a herceg kőkemény hátát. - Hagyja abba! Ne! A herceg abbahagyta. Emma Blake-et a földre ejtette, és megfordult, hogy megnézze magának az idegent. Feneketlen akarata és vadállati mohósága pozdorjává zúzta a védőgátakat, amiket Anton Wellig helyezett Regina elméje köré, és válasz után kutatott. - Regina! - Victoria Ash robbant be a szobába, a legtávolabbi bársonyfüggönyön át. - Hercegem... Mitrászon eluralkodott a pusztítás vágya. Ismét elővillantotta az agyarait, ujjai karmokká görbültek. A herceg leguggolt, az orrlyukai kitágultak, és szimatolni kezdett. Regina biztos volt benne, hogy ez élete utolsó másodperce, utolsó gondolata mégsem az édesanyja volt, akit bármi áron meg akart találni, és akit épp most mentett meg a végső pusztulástól, hanem Victoria, akinek a vére még mindig az ereiben csörgedezett, Victoria, akit... Vége. Az azonnal fenyegető veszély érzése eltűnt. Mitrász felegyenesedett. Regina látta, hogy a herceg szemében újra a PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

277

mindent legyűrő akarat lobog, ami megzabolázta az előbb tombolni készülő szörnyeteget. De csak átmenetileg. Regina lesütötte a szemét, és csak most eszmélt rá, hogy az édesanyja eltűnt. - Nem! - A lány sarkon fordult, és még éppen megpillantotta Welliget, amint Emma Blake-et vonszolja a függönyön át. A taumaturgia mestere hátranézett, és Regina valóságos rettegést látott a tekintetében. Nagyszerű érzés volt. Regina a férfi után rohant, Victoriával a sarkában. Már majdnem elkapták, amikor Wellig az ép kezével megragadta az egyik borvörös függönyt, és mormogott valamit, amit Regina nem értett. A férfi ujjaiból zöld lángok csaptak ki, olyanok, amikkel Thomas Ducheski borította be unokatestvérét, Garethet a Lion's Green-i kriptában, hónapokkal ezelőtt. A lángnyelvek azonnal a függönybe kaptak, és természetellenes gyorsasággal kezdtek terjedni, úgyhogy a drapéria pillanatok alatt pokolbeli lobogóvá változott. Regina olyan zsigeri rémületet érzett, mint még soha, és sóbálvánnyá meredt. Csak egy perc múlva jött rá, hogy az iszonyatos, velejéig ható félelem nem is a sajátja, hanem Victoriától ered. Vértestvér mentora úgy menekült a lángok elől, mintha azoknak kizárólagos célja az ő elpusztítása lenne. A nő rettegése ragadósnak bizonyult. Regina váratlanul megértette, hogy az élőhalottak mindennél jobban irtóznak a tűztől. A zárt, vértestvérekkel teli palotában a tűz totális káoszhoz vezetett. * Végül a tűz viszonylag kevés áldozatot követelt. Lady Anne, azon kevesek egyike, akinek sikerült megőriznie a hidegvérét, előrelátóan rendelt egy tűzoltóbrigádot az estély biztosítására. Londonban annyira gyakori volt a tűzvész, hogy felelőtlenség lett


278

volna a megfelelő előkészületek nélkül megszervezni egy ilyen nagy összejövetelt. Jó pár ember odaveszett, főleg azok közül, akiket egy udvariatlan vértestvér Regina füle hallatára „élelemnek" nevezett. Néhány vértestvért is eltűntnek nyilvánítottak, köztük magát a herceget is. A találgatás azonnal megindult azok között, akik már a parkban, biztonságos távolságból figyelték az eseményeket. Egyesek szerint Mitrász a tettesekre vadászott, mások azt állították, már vissza is tért Londonba. Senkiben nem merült fel a gondolat, hogy a herceg elpusztult volna. Regina hallotta, hogy lady Merritt és más pletykafészkek a tűzvésszel valami „Szabbatot" vádoltak, de Regina nem tudott rájönni, mi lehet az. Lady Anne felelősségre vonta dr. Bainbridgeet, és Regina egy pillanatra eltűnődött, vajon be merjen-e számolni az udvarmesternek Anton Welligről és taumaturgikus trükkjeiről. De jelenleg más dolgok fontosabbnak tűntek. - Emma eltűnt - mondta Victoria, amikor Regina végre megtalálta. A nő egy padon ült a parkbeli sövénylabirintus bejáratának közelében, és a ruháján vörös vércsíkok száradtak. Reginában felmerült, vajon ki fizetett a vérével azért, hogy miss Ashnek helyreálljon a lelki békéje. - Ő, meg az a tremere a felfordulást kihasználva megszöktek, isten tudja, hová. - Calais-be - vágta rá Regina gondolkodás nélkül. Emlékei a mai éjszakáról zavarosak voltak: rettegés, vér, hangok iszonytató vegyüléke. De rémlett, hogy az anyja mondott valamit Calais-ről, az Angliához legközelebbi francia városról. Victoria és Regina egymásra néztek, és egyszerre kiáltottak föl. - Dover! HUSZONEGYEDIK FEJEZET Victoria és Regina megérkeztek Doverbe, de már csak néhány perc állt a rendelkezésükre. Rohantak a város híres fehér sziklái között PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

279

a vasútállomás jóval feljebb volt, mint a dokkok. Regina úgy érezte, mintha minden egyes lépésükkel egy homokszem peregne le egy láthatatlan homokórán. A keleti égbolton már mutatkoztak a hajnal első, halványpiros hírnökei - még egy félóra lehetett napfelkeltéig. A két nő végigrohant a várost és a tengerpartot összekötő úton, és látták, hogy a teggeli első komp még a kikötőben áll. A rakodómunkások az utolsó, Calais-ba és a kontinensre küldött csomagokat pakolták a hajóra. Füst szállt fel a hajókéményből, és Regina tudta, hogy bármelyik pillanatban meghallhatják az indulást jelző hangot -a komp pontban hajnali öt óra tizenöt perckor indul -, ami egyben anyja eltűnését jelzi egy olyan útvesztőben, mely még a londoni vértestvérek világánál is hátborzongatóbb. A Sydenhamből induló éjszakai vonaton (amit azoknak a vértestvéreknek a kérésére indítottak, akik az estély után a tengerpart felé akarták venni az irányt) viszonylag kevesen voltak, ezétt Regina azt gondolta, a reggeli első komp is nagyrészt üres lehet. Talán azért indul ilyen korán, jutott Regina eszébe, hogy felvegye azokat az embereket, akik korán reggel akarnak visszautazni Calais-ból Angliába. Már egész közel jártak, és a hajósíp még mindig nem szólalt meg. Regina reménykedni kezdett. Meg tudjuk csinálni! Bevette az egyik kanyart a lefelé kacskaringózó úton, és még gyorsabban kezdett futni. Victoria követte. Mindjárt ott vagyunk! Végigrohant pár lépcsőfokon, le a rakpartra. A kompra már kezdték felhúzni a pallókat, de még mindig maradt egy kis idő. A rakparton valami dokkmunkás közeledett, lámpával világítva a napfelkelte előtti félhomályban, de Regina elfutott mellette, és... Egy férfi a hátára ugrott, és mindketten a földre zuhantak. A lány könnyedén kibújt a csizmájából, a lába szabaddá vált, és kúszva próbált továbbjutni. Kezével keresgélt valamit, amiben megfogódzhat, és nekifeszülve lerázhatja a hátáról ezt a vadállatot, mielőtt még túl késő. Ki ez a vadbarom? PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

280

- Regina! Hagyd abba! - A férfi hangja ismerős volt, de Regina továbbra is próbálta lerázni magáról. Végül sikerült, és a férfi felhördült, amikor nagy puffanással földet ért. Regina megpördült, hogy lássa, ki volt a támadó. Malcolm. - Hagyd abba, szerelmem! - szólalt meg zihálva a férfi. - Kérlek, hagyd abba! Regina összezavarodott. A feje kóválygott, s egyszerre érzett megkönnyebbülést, hogy szeretőjét hosszú hónapok után először viszontlátja, és pánikot, hogy néhány másodperc múlva újra elvesztheti az édesanyját. Körbenézett, és látta, hogy a lámpást tartó férfi az édesapja, aki mellesleg a másik kezében egy revolvert tart. - Apa? - suttogta a lány. - Itt az ideje, hogy hazamenj, Ginny - szólalt meg újra Malcolm, a lány felé közeledve. - Attól tartok, mindez már túl késő, hadnagy. -Victoria! A nő most ért a lépcső aljára, és gyors léptekkel közeledett feléjük. Reginának más dolga... - Megállni! - James Blake arca vöröslött a dühtől, a fegyverét Victoriára fogta. - Vissza! Victoria elmosolyodott, metsző smaragdszín tekintetét egyenesen az őt fenyegető nyugdíjas tisztre vetette. - Veszélyes játékkal próbálkozik, ezredes. Már fiatal korában sem állt jól önnek, és most is ez a helyzet. - A nő még egy lépést tett. - Azt mondtam, megállni! - Apa, ne! - Regina feltápászkodott, de nem mert az apja és Victoria közé állni. - Anya a kompon van. Ha... - Az én Emmám halott. Ezek a szörnyetegek gyilkolták meg. - Nem igaz! - kiáltott Regina, és próbálta elnyomni a hangjában a pánikot. - Láttam őt... - Regina... - kezdte Malcolm is, aki szintén előhúzott egy fegyvert. - Semmit sem láttál! - Blake pisztolyt tartó keze remegett a gyűlölettől. - Az egy ördög, egy démon Emma bőrében, de a lelke nélkül. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

281

Regina levegőt vett, hogy megcáfolhassa az apját, de a következő pillanatban elszabadult a pokol. Minden azzal kezdődött, amitől a lány rettegett: felharsant a jel, hogy a komp elhagyja a kikötőt. Minden arc a távolodó hajó irányába fordult, kivéve lord Blake-ét. Amikor Victoria is elfordította egy másodpercre a tekintetét, az ezredes támadásba lendült. Regina arra számított, hogy az apja lőni fog, de a lány tudta, hogy a vértestvérek vére lőtt sebnél súlyosabb sérülést is begyógyít. Ám a férfi az olajlámpást hajította el, ami földet érve nagyot lobbant ott, ahol az előző pillanatban Victoria állt. Pontosan abban a másodpercben, amikor apja elengedte a lámpást, Regina érezte, hogy a sötét, idegen vér gyorsabban áramlik az ereiben, és izgatottsághoz hasonló érzés lett úrrá rajta. (Bár a hasonlóság csak annyi volt a két érzés között, mint sas és veréb között.) Inkább érezte, mint látta, hogy Victoria hideg végtagjait energia járja át, és a nő emberfeletti sebességgel pördül el a becsapódás helyéről. Minden átlagos férfit vagy nőt azonnal beborított volna a pokoli lángözön. Victoriának, aki annyival több volt, mint egy átlagos ember, a haja szála sem kellett volna, hogy görbüljön, de nem így történt. Miss Ashen különös lehangoltság uralkodott el, és Regina ösztönösen érezte, hogy a keleti égbolton fenyegetően közeledő hajnal lassította le a nőt. Victoria gyorsabban mozgott annál, amit lord Blake egyáltalán hihetőnek vélt, de még így sem elég gyorsan, és az égő olaj belekapott taftruhájába. A nő felmászott a sziklákba vájt lépcsőn, és oroszlánüvöltést hallatott. Letépte a szoknyáit, és félrelökte a lángoló ruhaneműket. A lépcső tetején összekuporodott, már csak egy szakadt ingvállat és megperzselődött harisnyát viselt, az ujjai vadállati karmokká görbültek. Kitátotta a száját, és előbukkantak félelmetes, farkasénál is nagyobb agyarai. Ismét felüvöltött, és Regina érezte, hogy a tűz és az emberek által felingerelt bestia haragja visszhangzik a saját lelkében.


282

- Uramisten! - szólalt meg Malcolm, és egy lépést hátrált. - Mi... mi a fene ez... - Maga az ördög! - kiáltotta lord Blake, és futni kezdett, megkerülve a még mindig égő olajat, ami elválasztotta a prédától. Puskalövés dördült, a golyó a férfi combjába fúródott, és az ezredes a földre zuhant. Reginának néhány másodpercig is eltartott, mire ki tudta venni az alakot, aki puskával a kezében a sziklák között felfelé kanyargó út tetején állt. Regina csak a fehér sziklák előtt kirajzolódó körvonalait látta: a férfi fekete, a kocsisokra jellemző' kalapot viselt, kabátja hullámzott a szélben, és ettől úgy nézett ki, mintha egy hatalmas, kövér denevér telepedett volna a sziklára. Cedric! - Gyorsan! - kiáltotta a mulatt. - Mindjárt felkel a nap! Victoria nem hagyta azonnal abba az üvöltést. De aztán vicsorgó ajkai összezárultak, és az agyarai mintha visszahúzódtak volna az ínyébe. A nő felállt, megfordult, és tovább indult a lépcsőn. Hosszú, elnyújtott léptekkel járt, mintha nem nő, hanem hiúz vagy párduc lenne. - Hála istennek... - szólalt meg Malcolm, és leengedte a fegyverét. Aztán Reginához fordult, és kinyújtotta felé a másik kezét. - Hála istennek! Regina a szemébe nézett, és most nyomát sem látta annak a férfinak, aki átvágta a torkát a Taurus Klub pincéjében. Csak a fiatal tisztet látta, akinek a szívét adta, és aki kész megóvni őt a világ minden borzalmától: a gyarmati háborúk szörnyűségeitől és az éjszaka népének tébolyító útvesztőjétől, ami elnyelte az édesanyját. - Sajnálom - mondta a lány, és rohanni kezdett a lépcsőn Victoria után. Malcolm megdöbbenve hallgatta menyasszonya távolodó lépteinek hangját, a földön fekvő James Blake fájdalmas nyöszörgését, és a Calais-i-szoroson átkelő gőzhajó hangját. A postakocsi, amelyet Cedric eltulajdonított, az út végén várakozott. Victoria a hátsó ülésen feküdt, több rétegnyi vastag PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás

283

gyapjútakaróba burkolva, hogy a látóhatár mögül előbukkanó nap sugarai még véletlenül se érhessék. Regina érezte, hogy a lehangoltság megszűnt, és Victoria mély, halálhoz hasonló álomba merült. - Hajtson vissza Londonba, Cedric! - adta ki Regina az utasítást a Victoriától tanult hangon. Kocsival az út a nap nagy részét igénybe veszi majd, de ez nem jelenthet gondot. Aztán ha Victoria éjjel feléled, és hazaérnek a Charlotte Place-i házba, megbeszélik, hogyan készüljenek fel a kontinensre való utazásra. Mr. Wellig nem most hallott róluk utoljára, ebben Regina tökéletesen biztos volt.


284

EPILÓGUS KAIRÓ, 1888 AUGUSZTUSA

Melyben visszatérünk egy korábbi bűntett színhelyére

A megátkozott ház Bál al-Khalkiban, ahol Anvár al-Bisí megkísérelte elvégezni a rituálét, 1887 tavaszán végül összeomlott. A brit tisztviselők, akik az egyiptomi belpolitika bizonyos aspektusainak ellenőrzésére lettek kijelölve, felállítottak egy brigádot, ami több hónapos munkával lebontotta a régi ház maradványait, és egy menhelyet épített a helyén a városbeli, nehéz sorsú arabok részére. A menhely már több mint egy éve megnyitotta kapuit, és a tisztviselőknek szembesülniük kellett a ténnyel, hogy azok a páciensek, akik valamilyen ellátást kaptak a menhelyen, rendszerint egy újabb betegséggel távoztak. Bál alKhalkiban és környékén a fokozott fertőzésveszély még évekkel később is komoly problémát jelentett. Az orvosok a menhely alagsorában tárolták a holttesteket. Ezek az orvosok brit misszionáriusok voltak, akik közül a legtöbben még hittek abban, hogy a betegek testét és lelkét is megmenthetik. Nem láttak semmi kivetnivalót abban, hogy megsértik a muszlim temetési szokásokat azzal, hogy a szegények hulláin boncolást és más anatómiai kísérleteket végeznek. A halottaknak általában nem volt hozzátartozójuk, aki panaszt emelt volna, és végül is van nemesebb feladat annál, mint részt venni - ha csak passzív módon is - a betegségek elleni küzdelemben? Fahd részt vett a régi mameluk ház lebontásában, aztán a menhely megépítésében is, azóta pedig őrként dolgozott a menhelyben. Mivel félkarú volt, sok hasznát nem vették, de igyekezett behízelegni magát feletteseinél azzal, hogy üzeneteket és küldeményeket továbbított. Sok időt töltött az alagsorban a holttestekkel, néha még éjjel is ott hajtotta álomra a fejét. Az alagsor a régi szép időkre emlékeztette, amikor még az itteni templomban szolgált, Anvár mester szolgájaként. Sajnos az a szolgálat rémesen végződött, de Fahd jó jelnek vette, hogy túlélte a vállán keletkezett szörnyű sebeket, melyek végül a teljes kar amputálásához vezettek. Fahd még mindig várt, mert valahogy ösztönösen tudta, hogy egy új mester fog eljönni érte. És igaza lett.

- Úgy tűnik, a honfitársai nem sok kutatnivalót hagytak a számunkra, Mr. Beckett. - A férfi gúnyos mosolya fehér villanás volt sötét arcában. A földszintről az alagsorból vezető lépcső mellett, az árnyékban állt. - Milyen kár. - Igazság szerint engem az lepne meg, ha a templom még mindig állna, Mr. Ruhadze. - A másik férfi (egy sápadt bőrű, idegenszerű ruhákat viselő európai) is lejött a lépcsőn. - De a freskó az ön Ezerarcú Istennőjéről itt volt. Fahd zavaros elméje - sajnos a mestere pusztulása óta eltelt időben nem volt jó sora - végre azonosította a hangot. Ez a betolakodó! Az egyik férfi, aki megzavarta a rituálét azon a végzetes éjszakán, évekkel ezelőtt! A férfi, aki miatt elveszítette az egyik karját! Az új mester! Fahd a lehető legnagyobb csendben húzta meg magát a sarokban, ahol aludni szokott. - És ez az Anvár al-Bisí, aki a rituálét végezte, nem élte túl az önnel való találkozást? - Nem, elpusztult. - Az európai egyenesen Fahd búvóhelyére mutatott. - De úgy látom, a ghoulja életben maradt. - Á, valóban - felelte az arab Ruhadze, aki most Fahd fölé tornyosult. A férfi aranyló szemei ugyanolyan szentséges fénnyel ragyogtak, mint a mesteré, vette észre Fahd. Ez csak egyet jelenthet. - Ó, efendil - Fahd arcra borult a két férfi előtt. - Már oly régóta várom szentségetek visszatérését. Fogadjátok hódolatomat. Az európai szélesen elvigyorodott. * Hesha Ruhadze gyorsan összebarátkozott a talpnyaló Fahddal. Beckett nem bírta elviselni a ghoulokat és más rabszolgákat, de elismette, hogy néha jó szolgálatot tehetnek. Fahd mindenesetre nagyon készséges volt. A fickó kiválóan emlékezett az Ezerarcú Hölgy ábrázolására, hiszen a mester mindig ehhez az istennőhöz


287

imádkozott. Azt azonban nem tudta megmondani, hogy al-Bisí mikor vagy miért kezdte el imádni ezt az istenséget. - A mester brit ágyasa hosszabb időt töltött a mesterrel, és a rituálék során a mester elvezette őt az istennő színe elé. Talán ez a nő választ adat a kérdéseikre, efendi. - És hogy hívják ezt a nőt? - kérdezte Hesha - Blake, efendi. Lady Emma Blake. Úgy tűnik, lady Blake látogatókra számíthat.


288

PHILIPPE BOULLE KÜLÖNÖS BEAVATÁS. PHILIPPE BOULLE - KÜLÖNÖS Beavatás 2

Recommend Documents