A habókos
P
éter egyetemi tanár volt. Kémiát és fizikát tanított. Az ideje nagy részét az előadásaira való felkészülés, az előadások megtartása és a diákjaival való foglalkozás – gyakorlati órák, kollokviumok, szigorlatok – kötötték le. A szülei vidéken éltek, és Péter csak a nagyobb ünnepeken tudta meglátogatni őket. Így tehát a szülők jöttek Péterhez, elég gyakran. Az egyik látogatásukkor a pedellustól érdeklődtek, hogy hol találják Pétert. A pedellus azt kérdezte tőlük, hogy melyik Péter professzort keresik, mert van két Péter is, az egyik a habókos. A szülőket meglepte, hogy a fiúkon itt is megmaradt a faluban használt „ragadványneve”, a habókos Péter. A kéttantermes falusi iskolában, ahol Péter tanult, az osztálytársai ragasztották rá „ a habókos „ jelzőt. Volt ebben egy nagy adag irigység is, mert Péter volt köztük a legjobb tanuló. A 64
Tanító úr minden kérdésére tudta a választ. Különösen, ha a növényekkel vagy az állatokkal volt kapcsolatos a kérdése. A Tanító úr, mikor Péter elvégezte a négy elemit – kitünően – megbeszélte a szülőkkel, mi legyen Péter további sorsa. – Kedves Szülők! Tanuljon tovább ez a Péter gyerek. Ebből a gyerekből lesz valaki. Bízhatnak az ítéletemben. Péter szülei még örültek is a Tanító úr javaslatának. Menjen a gyerek gimnáziumba. Az nyolc év. Ez alatt az idő alatt Péter is megváltozhat. Az itteniek meg elfelejthetik a ragadványnevét „ a habókost”. A szülőknek nem volt könnyű az elválás a fiuktól, de beletörődtek. A gyerek javára válik, ez a fontos. Péter a gimnáziumot is kiváló eredménnyel végezte. – Ennek a gyereknek tovább kell tanulnia. Menjen egyetemre! – mondták a tanárai. A szülők vállalták a költségeket. – Hadd tanuljon a gyerek, ha ilyen jó feje van! – gondolták, és döntöttek.
65
Így tehát Péter egyetemista lett. Kémiát és fizikát tanult. A szülők kibéreltek Péternek egy kis házat közel a városhoz. Egyetemistaként nagyobb nyugalomra van szüksége a tanuláshoz, a kollégium túlságosan zajos. A kis ház ideális környezetben, gyönyörű kert közepén állt.
Péter, itt még igazán élvezheti a természetet is. – gondolták a szülők. Tudták, hogy a fiuknak különös kapcsolata van a növényekkel és az állatokkal. Péternek is nagyon tetszett az új környezet. A gyönyörű növényzet, a kisebb-nagyobb állatok – csigák, tücskök, katicabogarak, madarak – mintha csak őt 66
üdvözölték volna. Nyüzsgött körülötte a természet. Minél előbb ott szeretett volna lakni. A szülei segítségével összecsomagolt. Vitte magával a személyes holmijait, sőt még a cserepes virágait is. – Van a kertben elég növény, virág, minek hozod ezeket a cserepeseket is? – kérdezték a szülők. – Nem tudok megválni tőlük! – válaszolta Péter – Hozzám tartoznak. A szülők kicsit aggodalmasan, de ugyanakkor megértően fogadták Péter szavait. – Ha igazán szereti a virágait, jó szívre vall, derék, rendes ember ez a mi fiunk – gondolták. Péternek az egyetemi évei gyorsan elszaladtak. Cum laude végzett. Nagy meglepetésére a Dékán felajánlott neki egy tanári állást. – Micsoda megtiszteltetés! De mit szólnak majd a szüleim! Arra számítottak, hogy a tanulmányaim után, nem kell a városba utazniuk. Közelebb is találhatok tanári állást.
67
A szülők csalódottan, de ugyanakkor büszkeséggel vették tudomásul Péter egyetemi tanárrá való kinevezését. – Utazzunk el most hozzá, személyesen gratulálni! – határozták el. Péter fogadta a szüleit az állomáson. Hazáig az úton, csak az egyetemi kinevezéséről beszélgettek. Mikor megérkeztek Péter házához, a kapunál egy gyönyörú szürke kandúr fogadta őket. Péter a szülei elnézését kérte. – Sietnem kell, mert a virágaimat meg kell öntöznöm. Hallottátok!? Kiabálnak! – Vizet, vizet!
A szülők nem hallották a virágok hangját, csak azt látták, hogy a cserepekben nagyon is kókadoznak a virágok. 68
– Tényleg meg kell öntözni őket. – gondolták. – Öntözd meg őket fiam! De honnan veszi ez a gyerek, hogy a virágok beszélnek? Aggodalmasan figyelték Péter arcát. – Mégiscsak jó lenne, ha nem egyedül élne. A magány még az agyára megy! A gondolataikat hangosan nem mondták ki. A szülők, hogy Péter figyelmét eltereljék a virágokról, megkérdezték: – Péterkém, tiéd ez a gyönyörű szürke kandúr? – Most már az enyém, ugye Herceg? – válaszolta Péter.
69
Egyik este kint ültem a saroglyán, a kerti hintán – Péter kezdte elmesélni, hogyan is lett a kandúr a tulajdona –, fáradt voltam. Jó volt egy kicsit pihenni. Élveztem az éjszakai csendet, ami tele volt kedves apró neszekkel. Tücskök, madarak, néha egy-egy kutya vakkantásával. És a Hold fényében a leveleken, mintha ezernyi kristálycsepp szikrázott volna. Egyszer csak a kapu felől egy kecsesen felém közeledő négylábúra lettem figyelmes. Ráérősen a lábamhoz ért, leült velem szemben, majd meggondolta magát és felugrott mellém a hintára. A fejét az ölembe fektette. – Ki vagy te? Hol a gazdád? Már biztosan keresnek – szóltam hozzá. Választ nem kaptam. Napokig vártam, hogy valaki keresse, de nem jött senki. Így az én macskám lett, és elneveztem Hercegnek. Mindenhova elkísér. Sétálni, vásárolni. Sőt még az egyetemre is. Engedélyt kaptam, hogy bevihessem magammal az órákra. Most már csak úgy emlegetnek: – A macskás professzor. 70
– Még mindig jobb, mint a habókos – gondolták a szülők. Az édesanya nem tudta megállni, és elmondta Péternek, hogy a faluban az idős Tanító úr nyugdíjba megy. Megürül a tanítói állás. Az iskolaszékhez kell beadni a pályázatot, ők küldik fel a Püspökséghez jóváhagyásra. Sokáig nem lehet várni a pályázattal, mert ősszel már be kell tölteni a tanítói állást. A Plébános úr szólt nekik, hogy Péternek, biztos esélye lenne az állás elnyeréséhez. Hiszen ő is ebben a kéttantermes iskolában kezdte el a tanulmányait, innen jutott el az egyetemi tanári címig. Péter tudta, érezte, hogy a szülei szeretnék, ha beadná a pályázatot. Hiszen ők is öregszenek, jó lenne, ha a fiuk a közelükben élne. Meg Péter adja át a szerzett tudását a kis falusi mihasznáknak. Péter nehéz döntés elé került. Választania kell. Az egyetem, távol a szülőktől, vagy a falujában, a tanítói állás, együtt a szülőkkel, a régi barátokkal. Ahogy tódultak – össze-vissza – a gondolatai, Herceg, a macska felugrott
71
az asztalra, és egy Ady-kötet mellett letelepedett. – Hogy került az Ady-kötet az asztalra? Herceg talán még azt is tudja rólam, hogy Ady a kedvenc költőm? Nem, az nem lehet!
72
Miközben Adyról és Hercegről gondolkodott, egy kis enyhe szellő fellebbentette az Ady-kötetet. Herceg a tappancsait a könyvre tette, biztosan azért, hogy a verses kötetet a szellő le ne sodorja az asztalról – biztosan azért – gondolta Péter. Segíteni akart Hercegnek és odament, hogy a kötetet biztonságba helyezze, de a pillantása odatévedt a kinyílt kötet lapjaira. A kinyílt oldalon a „Hazamegyek a falumba” című vers volt olvasható. „Szigorú szeme meg se rebben, Falu még nem várt kegyesebben Városi bujdosóra …” Péter gyanakodva nézett Hercegre, lehet, hogy macskája megérezte a belőle áradó bizonytalanságot, és így segített neki a döntésében? Megírom a pályázatot. Talán meg is nyerem. Akkor hazamegyek a falumba, a szüleimhez. De te is velem jössz, ugye?! Meg a virágaim is.
73
