Parker, Cynthia: Szingli nők
Négy barátnő, akiknek egyik közös vonásuk, hogy gyerekkorukban az osztálytársaik kiközösítették őket, felnőttként azonban igen sokra vitték. Hárman a szingli nők életét élik, csupán Pamela házas, de bizonyos mértékig ő is megőrizte a függetlenségét. Amanda tökéletesen elégedett, Gina már nem annyira, Joyce pedig a legkevésbé, ők ketten a nagy szerelemre vágynak. Csakhogy nem könnyű megfelelő férfit találni, különösen az esetükben, mert szépek, a munkájukban sikeresek, közel járnak a harminchoz és túl okosak, ennélfogva túl magasak az igényeik. Pamela ugyan ma is szerelmes a férjébe, ám azért neki is megvannak a maga gondjai. Úgy tűnik egyedül Amanda érzi jól magát a bőrében, csak akkor rémül meg, amikor a tizenöt éves osztálytalálkozóra meghívót kap. Sürgősen szereznie kellene egy szuperpasit, akivel közösen eljátszhatnák ott az álompárt, de sajnos senki sincs az életében.
1. FEJEZET - Segíthetek? A kérdés olyan kellemesen mély, bársonyosan csengő baritontól származott, aminek hallatán az ember lányában végigfut a bizsergés a feje búbjától a lába ujjáig, függetlenül attól, hogy látja-e annak tulajdonosát vagy sem. Amanda Weaveren is végigörvénylett ez az érzés, noha alapjában véve csöppet sem volt erotikus hangulatban - enyhén szólva majd' felrobbant mérgében; a helyzete pedig egyenesen komikusnak tűnhetett a kívülálló számára, amint tekintélyt sugárzó irodájában négykézlábra ereszkedve térdelt figyelemre méltó nagyságú íróasztala mögött. Tudatában volt, hogy a méretes bútordarabtól legfeljebb csípője egy része és a lábai látszanak a belépő számára, mire az ajkába harapott. A fenébe! Bárki legyen is az, miért nem tudott várni addig, míg ő tisztességesebb pozitúrát vesz fel?! Ezen a napon is szokásos kosztümjeinek egyikét viselte. Divatos szabású, elegáns és méregdrága darabot, melynek blézere karcsúsított és hosszú fazonú volt, a szoknyája szik, és sajnos a térde fölé ért, melynek hátrányát most érezte csak igazán. A ruhadarab ugyanis szemérmetlenül felcsúszott, s többet mutatott meg formás lábaiból, mint az egy munkahelyen ildomos lett volna. Hát még, ha figyelembe vesszük, hogy ennek a munkahelynek ő volt a tulajdonosa és igazgatója egy személyben. Lázasan törte a fejét, hogyan őrizze meg maradék méltóságát, amikor a mesés hang birtokosa újra megszólalt. - Elárulná, mit kell keresnünk? Amandát szemvillanás alatt kiverte a víz, miután ráébredt, hogy a kérdést a közvetlen közelében hallja, Tekintete egy csöppet oldalra siklott az asztal mögött, s ekkor vette észre, hogy a jövevény a másik oldalon, vele szemben szintén négykézlábra ereszkedett. Nagyot nyelt. Nem is akart arra gondolni, milyen röhejesett festenek. Óvatosan emelte fel a fejét, s mérte végig a váratlan látogatót. Mármint az egyik szemével, mert a másikkal csupán homályosan látott. A férfi sötétszürke öltönyt, világoskék inget viselt, színben harmonizáló nyakkendővel, fekete cipője ragyogott a tisztaságtól. Kezei ápoltak voltak, bőre enyhén barnának látszott, arca simára borotválva, szája duzzadt, mint aki nem veti meg az érzéki örömöket, s noha az orra a kelleténél egy kicsit nagyobbra nőtt, egész megjelenése makulátlannak hatott. Majdnem, A makulátlan külsőt, a vonzó megjelenést sajnos teljesen elrontotta a szódásüveg vastagságú szemüveg, mely furcsán felnagyította az idegen világos színű szemét. Amanda újfent nagyot nyelt, de most már nem annyira a zavartól, mint a csalódástól. Már megint hagyta magát rászedni, gondolta mérgesen. - Nos...? - hallotta a férfi sürgető hangját. - Ki... kiesett az egyik kontaktlencsém - dadogta kiszáradt torokkal. - És nincs a fiókjában tartalék? - érdeklődött az ismeretlen enyhe rosszallással. - Ez volt a tartalék - morogta Amanda. - Egy héten belül a harmadikat vesztettem el, és még nem volt időm beszerezni újakat. - Szemüvege van? - Nincs.
- Az baj - állapította meg a férfi, majd tekintetét a mintás szőnyegre szegezte. Amanda kis híján felkacagott. Amilyen vastag szemüveget viselt az idegen, kizártnak látszott, hogy észrevegyen a földön olyan apróságot, mint egy kontaktlencse. Ennek ellenére nem zavartatva magát közelebb hajolt a szőnyeghez, s közben a tenyerével is tapogatni kezdte. Milyen szép a keze! - futott át a nő agyán, amiért tüstént meg is rótta magát. Rengeteg a munkája, a titkárnője szabadnapos, azt sem tudja, hol áll a feje, nem ér rá hülyeségeken merengeni! Meg kell találnia azt a nyavalyás lencsét, mert anélkül csak homályosan lát! Fél szemmel, vaksin lehetetlenség dolgozni. Újra leszegte hát a fejét, és ő is keresni kezdte az elveszett hol-mit. Közben pedig azon elmélkedett, hogy miért van az, hogy a jóképű férfiak egytől egyig önző, szemét alakok. Hogy a rendesebbjei melegek. Vagy foglaltak. S hogy az olyan mesés hangú pasik, mint ez az ismeretlen is, rendszerint csúnyák. Gyakran beszélt már telefonon csodás hangú hímneműekkel, ám a személyes találkozáskor aztán jött a szörnyű csalódás. Nem vágyott ó Adoniszra, csupán azt szerette volna, ha legalább egy fokkal szebb az illető az ördögnél, de az említett pasik inkább két fokkal voltak csúnyábbak. Mind a külsejüket, mind a lelküket tekintve. - Megvan! -- kiáltott fel az ismeretlen ekkor diadalmasan, ujjai közt tartva a lencsét. - Remek - örvendezett Amanda felegyenesedve. Elvette a férfitól az, ominózus darabot, fertőtlenítette, majd egy ügyes mozdulattal visszahelyezte a szemébe, Végre tökéletesen látott megint, hálás mosollyal fordult vissza az idegenhez. És a csalódás megint elfogta, már nem látta olyan jóképűnek, mint fél szemmel. - Köszönöm a segítségét - mondta, jól leplezve az érzéseit. - Nagyon szívesen. Pár percig csak álltak ott egymással szemben némán, aztán a nő észbe kapott. Gyorsan összeszedte magát, és kérdőn pillantott az ismeretlenre. - Elárulná, mi járatban van? - Hogyne - biccentett a férfi. - Sajnos a külső irodában nem volt senki, hogy bejelentsen, ezért törtem rá magára, bár előtte kopogtam. - Semmi baj, nem hallottam. - Még egyszer elnézést. Nos... az álláshirdetésre jöttem. Amanda megint végigmérte, ám a tekintete most már üzlet-asszonyos volt; hivatalos arcot és hangot öltött. - Kérem, foglaljon helyet - vált visszafogottá. Iménti zavartságát mintha elfújták volna, elfelejtette, milyen bizarr helycetben talált rá a férfi, s hogy ezt mennyire kínosnak érezte. - A titkárnőm ma szabadságon van, ezért nem talált senkit az előtérben. Egyébként hogy hívják? - Bocsánat - hebegte az idegen feszengve -, elfelejtettem bemutatkozni. Brad Connor vagyok. - Connor... - ismételte Amanda töprengve. - Hallottam egy ilyen nevű kiadóról, de az nemrégen csődbe ment. Van valami köze hozzá? Brad elvörösödött. - Igen. Az apámé volt -- ismerte el vonakodva. - Vagy úgy - bólintott Amanda. - Nos, amennyiben igazgató-helyettesi állást keres, akkor rossz helyen jár, nekem ugyanis titkárra van szükségem. -- Helyettesit? -- ismételte csodálkozva Brad. - Miért keresnék én helyettesi állást?
- Gondolom azért, mert a kiadójuknál is bizonyosan maga volt az apja helyettese. - Rosszul gondolja, Miss Weaver - szedte végre össze magát Brad. Kínosan érintette, hogy a nő a neve hallatán rögtön kapcsolatba hozta az apja kiadójával, ráadásul azzal a kiadóval, ami végül csődbe ment az apja makacssága miatt. - Ha ismerte volna az apámat fénykorában, megértené; miért mondom ezt. Donald Connor nem tűrte meg maga körül a helyettest, mindenen rajta tartotta a szemét, és mindenben ő döntött. Én csupán a személyi titkára voltam, és hiába támadtak jó ötleteim, hogyan mentsük meg a kiadót, meg sem hallgatta azokat. - Na és most? --- Most? Hát most már nem olyan, mint régen. Agyvérzés érte, s noha gyógyulófélben van, teljesen más ember lett belőle. Ne értse félre, nem beszámíthatatlan, nem is magatehetetlen, de valahogy megszelídült és lelassult. Amellett bizonyos dolgokra egyszerűen nem emlékszik, vagy nem akar. Talán csak így képes elviselni, hogy ő az oka a csődnek, Nem tudom, de néha azt kívánom, bár-csak még mindig az a zsarnoki, ordibálós ember lenne, mint régen, mert szárromra most olyan, akár egy idegen. -- Értem. Na és ha magán múlott volna, hogyan mentette volna meg a kiadót? - Természetesen úgy, hogy figyelembe veszem az olvasók igényét, Apám - régi vágású ember lévén - kizárólag szépirodalmi műveket volt hajlandó kiadni, kemény fedeleseket drága bőrkötésben> és hallani sem akart arról, hogy krimivel vagy romantikus regénnyel bővítse a repertoárt. Ezért aztán a kiadásaink egyre csak nőttek, míg a bevétel folyton apadt. Végül csődbe mentünk, apám beteg lett, és mindenünket el kellett adnunk, hogy kifizethessük az adósságot, Most egy kis családi házban lakunk szolid környéken zsebkendőnyi udvarral, de legalább van egy kis kert, ahol anyám zöldséget termeszthet. Sajnos apám még felügyeletre szorul, így anyámnak mellette kell lennie. A hivatalos dolgokat én intéztem az ügyvédünkkel, mostanra az utolsó centet is kifizettük, azonban semmi pénzünk nem maradt. Dolgoznom kell, hogy legyen mit ennünk. - És nem zavarná magát, Mr. Connor, ha egy nő lenne a főnöke? - Más férfiak is dolgoznak itt - felelte Brad -, és őket sem zavarja, ha utasításokat ad nekik. - Ez igaz, ám ez a felállás azért nem túl gyakori. Az meg még kevésbé, hogy egy nőnek férfi titkára legyen, amellett ez inkább női munka. Igaz ugyan, hogy nálam többet kell majd intézkedni, mint gépelni, de azért erre is szükség lesz. - Amikor apámnak dolgoztam, akkor is titkár voltam, akkor is rengeteget intézkedtem, ám ha levelet kellett írni, hát megírtam, és nem estem kétségbe. Értek a számítógéphez, a szövegszerkesztőhöz, és elég jól gépelek. Mindig keményen dolgoztam, és sosem érdekelt, hogy női munkát végzek-e vagy sem, mert szerettem, amit csináltam. - Nincsenek ambiciói? - Dehogynem. Dolgozni akarok, szükségem van a pénzre. Ennyi. - Bocsásson meg, Mr. Connor, nekem azonban nagyon furcsa, hogy nem Férfiasabb állást keres. - Pedig semmi furcsa nincs benne. A titkári munkához értek, ráadásul kiadónál dolgoztam, tehát van némi fogalmam az efféle feladatokról. - Feltehetek egy személyes kérdést? Természetesen.
- Mi van a szemével? Jól lát? Nagyon erős lehet a szemüveg, amit visel. - Nos... bevallom, a szememet műteni kellene, és akkor gyengébb szemüveg is elég lenne, de... ehhez pénz kell - még akkor is, ha az embernek van biztosítása, mert nem mindent térít a biztosító, nekem viszont egy éve már nincs. Egyelőre jól látok, ám az is igaz, hogy előbb-utóbb alá kell vetnem magam az operációnak. Amíg azonban nem dolgozom, nincs pénzem, és nem tudom kifizetni. Miért érdekli? Bocsánat, hülye kérdés volt - válaszolt is rá nyomban, amint hirtelen felfogta. - Ne aggódjon, Miss Weaver, jól látok, képes vagyok hibátlanul elvégezni a munkámat. Egyébként én is kérdezhetek valamit? - Hogyne. - Úgy érzem, magát jobban zavarja, hogy férfi titkára legyen, mint engem az, hogy nő lesz a főnököm. Miért akar mégis férfit? - őszinte leszelt, Mr. Cannor. Bizonyára elég jól tájékozódott a ]riadómról, mielőtt jelentkezett erre a meghallgatásra, ennélfogva tudja, hogy a Venus Kiadó is a csőd szélén állt, amikor három és fél évvel ezelőtt apám meghalt, és én átvettem az irányítást. Az ön apjához hasonlóan az én apám is kizárólag úgynevezett értékes irodalmat adott ki, ami nem hozott sok hasznot a konyhára, ezért amint a helyére léptem, azonnal felvettem a kapcsolatot jó néhány ügynökkel, hogy tudassam velük: jó krimikre, romantikus regényekre, sőt szakácskönyvekre is vevő vagyok. Olyan katasztrofális volt a helyzet, hogy néhány munkatárstól meg kellett válnom, s akik maradtak, azok dupla annyit dolgoztak, mint annak előtte, és dolgoznak még ma is. Aztán apám titkárnője nyugdíjba ment, és azóta egymásnak adják a kilincset az újak. Valahányszor beletanul egyikük a munkába, megismeri a kollégákat, a szokásokat, és vég-re gördülékenyen mehetne minden, a hölgy váratlanul szerelmes lesz és elköltözik az ország másik végéhe. Vagy férjhez megy, és otthon marad. Vagy gyereket szül, és megint csak otthon marad. Elegem van belőlük? Két és fél év alatt hat titkárnő fordult meg nálunk. El tudja ezt képzelni? Félévente újat kellett betanítanunk a semmiért, Ezért döntöttem úgy, hogy inkább férfit alkalmazok, ők legalább akkor is dolgoznak, ha megnősülnek, és nem szülnek. Vagyis megbízhatóbbak, jobban lehet rájuk számítani. Érti? - Nagyon is, és azt is, miért érdeklődött a szemem állapotáról. Attól fél, hogy rám sem számíthat majd, ha megműtenek. - Nos... ez is megfordult a fejemben. De... ha tényleg olyan jól végzi a munkáját, mint ahogy állítja, akkor kibírnék egy-két hónapot helyettessel is. Itt az a lényeg, hogy megbízható legyen, önállóan végezze a feladatait, találja ki még a gondolataimat is, egyszóval legyen a jobbkezem. Mindamellett teljes körű titoktartást várok el. Egy titkár vagy titkárnő óhatatlanul bepillantást nyer főnöke magánéletébe is, én ellenben nem szeretném, ha visszaélne ezzel. -- Ne aggódjon, Miss Weaver, lakat lesz a számon, erre szavamat adom. - Nekem ennél több kell. Belefoglaljuk a szerződésébe, s ha később bármit kifecseg, az ügyvédem meg fogja tenni a szükséges lépéseket. - Semmi kifogásom ellene. - Mikor tudna kezdeni? - Bármikor, amikor szükséges. -- Ez igen biztató, ám magán kívül van még két jelentkező, velük is szeretnék elbeszélgetni, mielőtt döntök. Adjon egy telefon-számot, és néhány napon belül értesítem, mire jutottam. Ha önt választom, akkor a jövő héten már kezdhetne is. Sajnos azonban nem áll módomban sokat fizetni, a költségekre
még nagyon oda kell figyelnem. Szerencsére a nehezén túl vagyunk, de még sok sikerkönyvet kell kiadnunk, hogy nagyvonalúbb lehessek a bérekkel. Ekkor azonban olyan összeget nevezett meg, amire Brad egyáltalán nem számított. Alig bírta lelkesedését leplezni. - Nekem megfelel - mondta visszafogottat. Végül is korai len-ne örülnie, hiszen az állást még nem kapta meg, s miután az utóbbi időben már több elutasításban volt része, nem fűzött vérmes reményeket a kecsegtető ajánlathoz. Néhány munkáról éppen a szeme miatt maradt le, mert a munkáltatók nem hitték, hogy képes rendesen dolgozni, még azt is kétségbe vonták, hogy normális-e, A vastag szemüveg látványa elrettentette őket, és a látszat alapján ítéltek. Tény és való, hogy ez a mostani nagyon előnytelen viselet volt, ám egyelőre nem állt módjában divatosabbat beszerezni, a régi viszont, ami jobban nézett ki, összetört. Persze ha lenne pénze menő fazonúra, netán valami márkásra vagy kontaktlencsére, más volna a helyzet, de így... Nevetséges, hogy még munkát sem képes találni! Tény, hogy sokat romlott a megjelenésén a vastag pápaszem, ám azért látott, és normális volt. Sajnos azonban ma, a külsőségek világában kizárólag az számított, hogy egy férfi úgy nézzen ki, mint egy görög isten, és legalább annyi pénze legyen, mint egy arab sejknek. Tudta magáról, hogy alapjában véve nem néz ki olyan rosszul, rím a rémes okuláré mindent elrontott. Es ráadásul egy vasa sem volt. Sem kocsija, sem lakása. Huszonhét évesen a szüleivel élt, és még kilátása sem volt arra, hogy változtasson ezen. El kell tartania a szüleit, magát, fizetni a számlákat, amíg az édesapja rendbe nem jön annyira, hogy napközben egyedül lehessen hagyni, és az édesanyja is dolgozni kezdjen. Bár hogy hol találna állást ötvenhárom évesen, arról sejtelme sem volt. Édesapja ragaszkodott ahhoz, hogy a felesége otthon maradjon, vezesse a háztartást, és nevelje a ['alkat, így azután anyja az érettségi után csupán egy évig dolgozott, azután férjhez ment, otthagyta pénztárosi állását, és élte a háttérfeleségek kiszolgáltatott életét. Brad el sem tudta képzelni, hová vennék fel, miután sem gyakorlata, sem felsőbb iskolája nem volt. Ha én egyszer megnősülök, nem kényszerítem a nejemet arra, hogy otthon maradjon és kiszolgáljon! - gondolta eltökélten, majd gúnyos mosolyra húzódott a szája. Elment az eszem! Sosem lesz lehetőségem arra, hogy saját családom legyen, mert a mai Lányok levegőnek nézik az olyan pasit, akinek nincs semmije, ráadásul a szüleivel lakik! Miután Miss Weaver befejezettnek nyilvánította a beszélgetést, udvariasan a külső iroda ajtajáig kísérte, Brad már az érkezése-kor alaposan szemügyre vette, és rögtön tudta, hogy ez a leendő titkár birodalma lesz. Távozásakor csak futó pillantásra méltatta a modern számítógépet, és elfojtott egy sóhajt. A helyiség barátságos volt, a modern technika vívmányaival tökéletesen felszerelve, s biztos volt abban, hogy jól érezné magát itt, Ráadásul a munka se lenne idegen, hiszen apja mellett nagy rutinra tett szert. Tudta kezelni az embereket is, végtelen nyugalma jó hatással volt rájuk, kizárólag az édesapja kapott tőle gyakran dührohamot, mert nyársnyila alaknak tartotta, amiért az általa férfiasnak vélt ordibálás helyett rendre a diplomatikus utat választotta.
Ha az apja dühöngött, ő akkor is higgadt maradt, ha pedig kezdte elveszíteni a türelmét, egyszerűen faképnél hagyta, mert a maga részéről úgy gondolta, hogy egy dühöngő őrtelttel" az égvilágon semmit sem lehet megbeszélni. Sosem volt hajlandó belemenni a kölcsönös kiabálásba, akármennyire provokálta is az édesapja. Ezért aztán Donald Connor rásütötte, hogy nem is igazi férfi, csak egy mulya alak, és nem való másnak, kizárólag beosztottnak, akit irányítani kell, s aki képtelen lenne egy kiadó vezetésére. Mialatt vonatra szállt, hogy hazautazzon New York egyik kevésbé elit elővárosába, eltűnődött, hogy vajon sikerült volna-e megmenteni a céget, ha ő is hangosan dühöng, kiabál, az asztalra csap, vagy egyenesen az apjára borítja, amikor az nem hallgatta meg a javaslatait. - Nem - Felelt is rá némán, hiszen neki nem volt hatalma, az édesapja jóváhagyása nélkül semmit sem tehetett. Most már mindegy - állapította meg magában. Felesleges a múlton rágódnia, az már úgysem segít, inkább a jelenre kell összpontosítania. Esetleg imádkozhatna, hogy megkapja a titkári állást a Vemrsnát, hátha Isten ezúttal kivételt tesz és meghallgatja öt. Amanda fáradtan dőlt hátra kényelmes főnöki székében. Nagyon utálta a meghallgatást, szívesen rábízta volna másra, de hát a saját titkárát mégiscsak neki kellett kiválasztania, Meg is hallgatta mind a három jelentkezőt, elbeszélgetett velük, és egyiküket rögtön kihúzta a képzeletbeli listáról. Túlságosan nagyképűnek tűnt, úgy viselkedett, mintha nem is titkárnak, hanem a kiadó vezetőjének alkalmazná. Maradtak ketten: Brad Connor és Kevin Lowell. Kétségkívül Brad látszott a rátermettebbnek, hisz korábban is kiadónál dolgozott, csupán a szeme állapota aggasztotta. Sejtelme sem volt, mennyi időt venne igénybe a műtét, meddig len-ne munkaképtelen. Ráadásul mi a garancia, hogy utána tényleg jobban fog látni? Mi van, ha nem sikerül az operáció, és esetleg megvakul? Kevinnel viszont az volt a baj, hogy még soha nem dolgozott a könyvszakmában, és semmi tapasztalata nem volt, a tetejében akadt benne valami zavaró. Nem tudta volna megfogalmazni, mi az, ám a női megérzése azt súgta, hogy Bradet válassza. Két teljes napig vívódott magában, végül már a feje is belefájdult, és akkor mérgében a telefon után nyúlt, tárcsázta Brad Connor számát, és közölte vele, hogy övé az állás. Amint bontotta a vonalat, máris megbánta döntését, de nem akart hülyének tűnni, hogy ismét felhívja azzal, hogy meggondolta magát. Aztán utasította titkárnőjét, Emily Brownt, aki szemlátomást napról napra gömbölyödött, hogy meg ne próbáljon megszülni addig, míg tökéletesen be nem tanította az utódját. - Tényleg felvettél egy férfi titkárt? - érdeklődött hamiskásan csillogó szemmel Pamela Morgan. - Aha - bólintott Amanda, majd gyorsan kortyolt egyet az italából. Tudta, nem ússza meg barátnői ugratását a dolog miatt, de most semmi kedve nem volt ehhez. Teljesen kimerítette a hét, mindennap későn ért haza, és ezen a szombat estén szerette volna elfelejteni a munkáját. Lazítani akart egy kicsit, iszogatni, nevetgélni barátnői társaságában. A Blake Angel volt a törzshelyük, itt jöttek össze, ha sikerült időpontot egyeztetniük.
Pamela Morgan már férjnél volt, Jeff igen sikeres üzletember hírében állt, de folyton dolgozott. Igaz, az üzleti utakra sokszor elkísérte őt, s míg Jeff tárgyalt, ő vásárlással múlatta az időt, ám egyre gyakrabban unta, s olykor inkább itthon maradt, és a barátnőivel találkozott. Pamela betöltötte a harminckettőt, és lassan el kellett gondolkodnia azon, hogy ideje lenne gyermeket vállalnia. Vágyott rá, ugyanakkor félt is tőle. Félt, hogy túlságosan lekötné az idejét, és nagyon megváltozna az élete, az alakjáról nem is beszélve. Férje nem sürgette, noha ő is akart utódot, egy fiút, aki majd örökli a nagy vagyont, de rábízta a döntést a feleségére. Mielőtt nőül ment hozzá, Pamela fotómodellként kereste a kenyerét, gyönyörű arcú, magas, karcsú teremtés volt, nagyon sikeres, ám amikor négy éve összeházasodtak, Jeff kérésére felhagyott a modellkedéssel. Azóta a fényképezőgép másik oldalára került, hobbija lett a fotózás. Mindent lekapott, amit érdekesnek talált, és legalább ezzel is telt az idő. - Na és milyen a pasi? - tudakolta Gina Spencer. - A titkárnőm, Emily szerint gyorsan tanul, vannak kapcsolatai, és ha így halad, nem lesz gond vele. - Nem erre gondoltam, te is tudod - kuncogott Gina -, hanem a külsejére. - Ugyan - biggyesztette le az ajkát Pamela. _ Milyen lehet egy fickó, ha titkárnak áll? Szürke egér, öreg, pocakos, kopaszodó, jel-legtelen. Vagy affektáló, homokos. - Tényleg ilyen? - kíváncsiskodott Joyce Baker. - Nem - felelte vonakodva Amanda, Brad sovány, magas és fiatal. Huszonhét éves. - De? - türelmetlenkedett Pamela. - Csak van valami de, ha egyszerű titkárnak állt. - Légy szíves, ne szóld le ennyire ezt a munkát! – utasította rendre Amanda. - Egy személyi titkár feladata igen sokrétű, felelősségteljes, és bizalmas. Ha rátalálsz a megfelelőre, az aranyat ér. - Jó, jó elhiszem, csak ne csigázz tovább! Szóval milyen? - Helyes, értelmes, csak... csak a szeme... - Mi van vele? Talán vak? - Na és ha az volna? - csattant fel Amanda mérgesen. Valamiért úgy érezte, meg kelt védenie a férfit. - Gondolod, a vak emberek egyúttal gyengeelméjűek is? - Nem, dehogy - visszakozott Pamela -, de nehéz elképzelni, hogy egy ilyen ember képes ellátni a titkári munkát. Csodálkoznál, ha tudnád, mennyi mindenre képesek - vette védelmébe őket Gina. - Ismerek vak lányt, aki gyönyörűen fest. - Na jó, igazatok van. Ne értsetek félre, nem akartam bántani őket. - Jól is teszed - morogta Amanda. - Mellesleg Brad nem vak, csak igen vastag szemüveget visel, ami nem éppen előnyös neki. - Ne viccelj, Mandy, számtalan divatos keret létezik, vagy ott van a kontaktlencse. - Ez igaz, csakhogy Bradnek nincs rá pénze. - Ajjaj! - fintorodott el Pamela. - Szóval csóró. Vigyázz vele, drágáin, nehogy szélhámos legyen. - Ne aggódj, Pam, nem az. Az apjáé volt a Connor Kiadó, mielőtt csődbe ment.
- Hát ez nem igazán jó ajánlólevél - csóválta fejét a volt modell. - Brad nem tehetett. róla. Érdeklődtem egy kicsit szakmai körökben, és mindenki azt mondta, hogy Donald Connor rémes természetű, és igen szűk látókörű vezető volt, nem csoda, hogy csődbe jutott. Nem hallgatott a fiára, aki meg tudta volna menteni a bukástól, csak ment a saját feje után. Mindenkivel kiabált, össze-veszett, az írókat se nézte semmibe, ha valaki ellentmondott neki, azt egyszerűen kirúgta. Sokszor a fia békítette meg a sértetteket, az ő közbenjárására kaptak hitelt akkor is, amikor az öregnek már nem adtak. Donald nagyon kitolt Braddel: megígérte neki, hogy megjelenhetnek puha fedeles sikerkönyveket is, a fia elintézte a hitelt, szerzett írókat, végül az apa meggondolta magát. Visszamondta az egészet, tönkrement, mire agyvérzés érte. Szép házuk volt szép berendezéssel, értékes festményekkel, drága autóik, de mindent el kellett adniuk. Többen igazi csodának tartották, hogy Brad kitartott az apja mellett, mert az megérdemelte volna, hogy a sorsára hagyja, ám ő túl rendes ehhez. Sosem hallották kiabálni, végtelenül nyugodtnak, higgadtnak, sőt halk szavúnak ismerik, aki becsülettel gondoskodik a szüleiről. Szóval egy szent. - jaj, Pam, rémes a szarkazmusod, - Az lehet, csakhogy az ilyen pasasok a legveszedelmesebbek. Ha ezek egyszer mégis elveszítik a türelmüket, még ölni is képesek. Amanda elnevette magát. - El sem tudom képzelni, hogy Brad ilyesmire vetemedne. - Lehet, hogy nyámnyila alak, és mindent a szájába kell rágni. - Emily szerint egyáltalán nem. Már most egy sor dolgot önállóan végez, ráadásul kiválóan gépel. - Mégiscsak buzi. -- Szörnyű vagy, Pamela - csóválták a fejüket nevetve a barátnők. - Nem minden férfi macsó, de ez nem jelenti azt, hogy akkor homokos jegyezte meg Joyce. - Nem bizony - erősítette meg Gina. - Te csak hallgass! - mordult rá Pam. Képtelen volt megemészteni, hogy barátnője nős férfiba szeretett bele, és még mindig nem szakított vele. - hagyj békén! - öltött rá nyelvet a lány. Tudta jól, miért ha-ragszik rá, ő sem volt büszke magára, hisz mindig elítélte, ha egy nő viszonyt kezdett egy házasemberrel, ám képtelen volt a bűnös kapcsolatnak véget vetni. Nem akarta ezt, nem kereste, egyszerűen megtörtént. Gina Spencert elképesztő kézügyességgel áldotta meg az ég, ezért keramikusnak tanult, de mint általában a művészek, eleinte ő sem élt meg a munkáiból. Hiába tartották rendkívül tehetségesnek, egyetlen köcsögöt" sem bírt eladni jó ideig. Nagyszülei egyszerit kis családi házában lakott, amit tőlük örökölt, és ott alakította ki a műhelyét is. Megszállottan dolgozott, a vázától a díszcsempéig sokféle mutatós termék került ki a kezei közül, csak éppen senki nem akadt, aki vállalta volna, hogy kiállítást rendez neki. Igai., a helyi kis ajándékbolt tulajdonosa átvett tőle néhányat bizományba, ám ebből még a költségei töredékét sem bírta fedezni, az (hőkölt kis pénz pedig rohamosan fogyott, hiába takarékoskodott. Kezdett kételkedni, hogy tényleg tehetséges, hogy valaha befut, és már-már azt fontolgatta, hogy felhagy az egésszel, és valami állás után néz, amikor
megtörtént a csoda Az egyik neves galéria tulajdonosa, frank Cassidy betévedt a boltba, meglátta a munkáit, s annyira megtetszenek neki, hogy felvette vele a kapcsolatot, és felajánlotta neki, hogy kiállít belőlük a galériájában. Ettől kezdve olyan volt minden, mint a mesében, Siker, pénz, s mára a Spencerkerárníák nagy hírnévre tettek szert. Nem volt többé gond, miből fizesse ki a számláit, annyit keresett, hogy néha már restelkedett miatta. Másfelől viszont tudta, hogy megdolgozott érte, és végtelenül büszke volt magára. Boldog volt, elégedett, hogy azt csinálhatja, amit szeret, és még sok pénzt is kap érte, csupán a magánéletében nem boldogult. Egy futó kapcsolat is egy nagy csalódás után úgy döntött, nem törődik a férfiakkal. Mindennél fontosabb volt a munkája, rengeteget dolgozott, nem is nagyon ért rá randevúzni, ám ha még-is elege lett a korongozásból, inkább a barátnőivel találkozott. Együtt örültek a sikerének, araikor Franknek köszönhetően híres lett, meg is ünnepelték rendesen, másnap mindannyian macska jajjaj küszködtek. Frank nagyon kedves volt hozzá, tulajdonképpen az első pillanattól rokonszenveztek egymással, mindig rendkívül figyelmesen, udvariasan viselkedett, de nem tolakodóan. Álmában sem gondolta volna, hogy a kiállítás után egy évvel azért keresi fel egyre gyakrabban, mert szemet vetett rá. Tudta róla, hogy tizenkét évvel idősebb nála, hogy nős, hogy gyerekei vannak, ezért sokáig nem is tulajdonított semmit az egésznek. Egy idő után azonban furcsállni kezdte, miért jár hozzá egy olyan sikeres, vonzó férfi, mint ő, ám még akkor sem gyanakodott, Elfogadta a virágot, a bonbont, csupán akkor döbbent meg, amikor egy csodaszép és méregdrága karkötővel lepte meg. Varsággal megrémült tőle. - Jézusom! - nyögte, amint meglátta, majd hevesen rázni kezdte a fejét. - Ezt... ezt igazán nem fogadhatom el, Mr. Cassidy, ez egy vagyonba kerülhetett. - Ugyan már, hiszen csak egy karkötő ellenkezett a férfi lágy hangon. Kérem, fogadja el, ne sértsem meg azzal, hogy visszautasítja. - De... - Es már többször kértem, hogy szólítson Franknek. Végül is igen sikeres lett az együttműködéseink, mindketten sokat kerestünk a műveivel, és az elmúlt egy évben megismertük egymást annyira, hogy akár barátok is lehessünk. Teleintse az ajándékot közös üzletünk megpecsételésének, remélem, hogy a jövőben is sok hasonlót kötünk még. Bár... azt is el kell ismernem, hogy maga gyönyörű, és nagyon tetszik nekem. - Kérem, Mr. Cassidy... ööö... Frank, ne mondjon ilyeneket. Maga családos ember, nős, és... - ...és sajnos a feleségemmel jó ideje megromlott a kapcsolatunk. Ha nem lennének a gyerekek, már régen elváltam volna tőle. - Tényleg? -- csodálkozott Gina. Noha egyszer már nagyot csalódott egy férfiban, aki elfelejtette megemlíteni neki, hogy nős, alapjában véve még mindig naivnak és jóhiszeműnek számított, dacára huszonnyolc évértek. Ráadásul Cassidyt igen tisztelte, Igazi úriembernek látta méretre szabott öltönyében, finom modorával, amellett végtelenül hálás volt, amiért adott neki egy esélyt a kiállítással, és meg sem fordult a fejében, hogy képes lenne hazudni. - Bizony, kedves Gina. Bár az üzleti életben sikeres vagyok, a magánéletem rémes. A gyerekeimet nagyon szeretem, ám a nejem igazi boszorkány, pokollá teszi az életemet. Ezért is vagyok késő estig a galériában, nem szeretek
hazajárni, A munka ugyan boldoggá tesz, de szörnyen hiányzik az életemből a melegség. Egy megértő szív, aki szeret, és akit viszontszerethetek. - Milyen költői -- mosolygott rá a lány meghatottan. - Annak találja? Nos, Lisa, a nejem mindig kigúnyolt ezért. Szeretem a verseket, az érzelmes dolgokat, ám otthon ezt az énemet el kell rejtenem, ha nem akarok újabb sebeket kapni. Higgye el, óriási csalódás a házasságorr, és az a legrémesebb az egészben, hogy egyelőre nem tudok kimászni belőle. Túl kicsik még a gyerekek, de megfogadtam, hogy amint nagyobbak lesznek, elválok. Ön művész, és mint ilyen, talán jobban megért engem, mint mások. Az első pillanattól úgy érzem, mi rokonlelkek vagyunk. Gina csak ámult és bámult, teljesen megszédítették a szép szavak, lenyűgözőnek találta a férfit, s mire felocsúdott, már fülig szerelmes volt belé. Frank bizonygatta, hogy még néhány év, és szabad lesz, és akkor feleségül veszi, ő pedig hitt neki. Csodásan megértették egymást, a férfi fantasztikus szerető volt, és a lány képtelen volt kiadni az útját. Titkos randevúkat szerveztek, Frank időnként magával vitte egy-egy aukcióra is, és általában ennek ürügyén sikerült néhány napot együtt tölteniük, természetesen távol New Yorktól. S mivel Gina ideje nagy részét lekötötte a munka, megelégedett a szerető szerepével, hiszen azt csak ő tudhatta, milyen ragyogóan kijönnek egymással, Mindazonáltal gyötörte a bűntudat, hogy házasemberrel van viszonya, mégsem bírt véget vetni neki, ahhoz túlságosan szerette a férfit. Pamela persze nagyon felháborodott, miután értesült a dologról, megesküdött neki, hogy Frank egy szemét disznó, aki csak kihasználja, hitegeti, sosem fog elválni, és tönkre fogja tenni, ő pedig hiába bizonygatta az ellenkezőjét. - Az ég szerelmére, Gina, nem lehetsz ennyire naiv! -- dühöngött Pam. - Minden nős pasi így beszél. Összevissza hazudozik a feleségéről, esküt tesz, hogy elválik, amint a gyerekei nagyok lesznek, de végül mindig találni fog valami ürügyet, hogy éppen miért nem teheti meg, s mire észbe kapsz, késő lesz. Gondolom, egy napon te is szeretnél majd férjet, gyereket, ám arra mérget vehetsz, hogy ezt nem Franktőt kapod meg. Sőt ha mellette maradsz, bogaras vénlány lesz belőled. Gina idegesen nevetett fel, mert titkon maga is érezte, hogy barátnőjének igaza lehet, a lelke mélyén mégis remélte, hogy nem. Nagyon szerette a férfit, és még nem készült fel rá, hogy lemondjon róla. -- Oké, Pam, talán így lesz, talán nem, de egyelőre nem áll szándékomban sem férjhez menni, sem gyereket szülni, és esküszöm neked, hogy amint elég erős leszek, szakítok vele. Azt azonban ne felejtsd el, hogy neki köszönhetem a sikeremet, s ha kiadom az útját, soha többé nem rendez nekem kiállítást. - Vannak más galériák is, és elég híres vagy már ahhoz, hogy bármelyikük boldogan dolgozzon veled. Gina hümmögött egy sort, aztán megígérte, hogy összeszedi magát és a sarkára áll, ám azóta is tartott a viszonyuk, s ez már harmadik éve így ment, Pamela meg soha nem mulasztotta el, hogy ne macerálja miatta. Amanda és Joyce jobban tolerálták, talán azért, mert tik is egyedül éltek. Gyakran eltűnődött, milyen fura barátság is az övék; igazából Joyce Baker volt a barátnője, együtt jártak középiskolába. Joyce fantasztikusan rajzolt, és grafikusnak készült. Rövid ideig a reklámszakmában dolgozott, de gyorsan ráunt, majd elszegődött könyrvllusztrátornak. Valójában nemcsak megrendelésre rajzolt, hanem kedvtelésből is, leginkább mesefigurákat, és rövid meséket is írt melléjük, a saját szórakoztatására.
Gina el volt ragadtatva tőlük, sokszor biztatta, hogy küldje el egy kiadónak, ám Joyce túlságosan kishitű volt ahhoz, hogy higgyen a sikerében. Barátnője ellenben addig rágta a fülét, míg végül beadta a derekát, és megtette. Az első kiadó azonban elutasította, és ez annyira lelombozta, hagy a továbbiakban rajzolni sem akart, de Gina tovább erősködött, s amikor egy alkalommal Joyce különösen letört volt, a lány felütötte a telefonkönyvet, és tollával körözni kezdett a kiadók neve felett. A véletlen úgy hozta, hogy a Venus Kiadóra bökött, és Joyce-nak oda is el kellett küldenie a kéziratot. Ő lepődött meg a legjobban, amikor személyes találkozásra hívták, és olyan ideges volt, hogy megkérte Ginát, kísérje el, így ismerték meg Amandát, aki mesterműnek minősítette a munkáját, és hajlandó volt könyv formájában megjelentetni. Mindketten jól jártak, mert nagy siker lett. Amanda kiadójának is jót tett, hisz akkoriban még a túlélésért küzdöttek, és Joyce-nak is, akinek szárnyakat adott a siker, és egyre-másra írta-rajzolta az újabb és újabb meséket. Jól kijöttek egymással, végül összebarátkoztak. Mindhárman túl voltak egy-két szerelmi csalódáson, egyedül éltek, és a közös sors is összehozta őket. Amanda mutatta be nekik Pamelát, aki már férjnél volt, de még mindig nehezen viselte, hogy abba kellett hagynia a modellkedést. Pamnek addig nem voltak barátnői, túl nagy kenyérharc folyt a modellek közt ahhoz, hogy barátságok alakulhassanak ki. Amúgy meg mind a négyűkben közös volt az, hogy nehezen nyíltak meg. Az iskolában Amandának is és Pamelának is egyetlen barátnője volt, a többség szóba sem állt velük. Így volt ezzel Gina és Joyce is, talán ezért is barátkoztak össze. Mindannyian elismerték, hogy különböző okokból ugyan, de az osztálytársaik kiközösítették őket, és nagyon magányosnak érezték magukat, Sokszor sírtak, mert nem értették, mi lehet a baj velük. Amanda szorgalmasan tanult, igazi stréber volt, és nem érdekelték a fiúk. Pamela, aki a legidősebb volt közöttük, elmondása szerint mindig kilógott a sorból, mert túl magas volt, túl sovány, ráadásul a tanulás is nehezen ment neki, Igazi megváltás volt számára, amikor egy fotós felfedezte, és modellként végre sikereket ért el. Tizenhat évesen otthagyta az iskolát, és csak később fejezte be, magántanulóként. Szerencsére az édesanyja boldogan egyezett bele mindenbe, ha pénzt hozott a konyhára. Állandó anyagi gondokkal küszködtek, az édesapja évekkel korábban lelépett, és elfelejtett gyerektartást fizetni, anyja pedig pincérnőként nem keresett vagyonokat. Óriási megkönnyebbülés volt számára, hogy többé nem kell eltartania a lányát, mi több 1S tartja majd el az anyját. Pamela tizennyolc éves volt, amikor elköltözött tőle, de mind a mai napig küldött neki pénzt havi rendszerességgel. Amikor pedig hozzáment jeflhez, Mary könnyekre fakadt örömében. Tény és való, hogy az osztályában sokak által utált buta, nyakig-láb csontkollekció igen messzire jutott. Csodaszép nő lett belőle,ť híressé vált, és rengeteget keresett. A tetejében vagyonos pasi a férje, aki férfinak sem utolsó. Jeff nyolc évvel volt nála idősebb, de ez egyáltalán nem látszott rajta, olyan jól tartotta magát. Sokat sportolt és odafigyelt arra is, mit eszik. Befektetési tanácsadóként dolgozott, és Pamelát is a munkája révén ismerte meg. Miután a lánynak egyre tekintélye-sebbé vált a megtakarítása, úgy határozott, hogy befekteti. Jól tudta, hogy a modellkelés nem nyugdíjas állás, ezért nem herdálta el, amit keresett, hanem félretette, már fiatalon is gondolt a jövőjére.
Jeffnek pedig nagyon megtetszett, s miután ellátta a megfelelő tanácsokkal, udvarolni kezdett neki. A szerelemből házasság lett, és Pam a tudatában volt, hogy ez a legjobb, ami történt vele. Volt saját vagyona is, ám a férje által még biztosabbá vált a jövője. Soha többé nem akart úgy élni, olyan szegénységben, mint gyerekként. Tisztelte és becsülte az anyját, tudatában volt, milyen nehéz lehetett neki egyedül nevelni őt, és hálából a mai napig támogatta. Mary megtehette volna, hogy nem dolgozik, mégsem tette. Szerette a munkáját, a lánya és a veje segítéségével nyitott egy kis éttermet, és legalább a sajátjában dolgozott. Túl fiatal volt még ahhoz, hogy megüljön egy helyben. Amanda és Pam akkor ismerték meg egymási, amikor Amanda elment egy partira, hogy hitelt szerezzen a kiadójának. Tudta, hogy ott lesz az a bankár, akitől a segítséget remélte, és eltökélte, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy meg is szerezze. Majdnem sírógörcsöt kapott, miután meghallotta, hogy a férfi influenzára hivatkozva visszautasította a meghívást. A mosdóban próbálta összeszedni magát, ahol Pam a sminkjét igazította, A híres modell sem volt valami vidám, utálta ezeket a partikat, melyekre a férjét el kellett kísérnie Önkéntelenül tett egy nem éppen hízelgő megjegyzést a bulira, amivel mosolyt csak az amúgy kétségbeesett Amanda szájára. Beszélgetni kezdtek, és mindketten meglepődtek, amint megállapították, mennyire egy hullám-hosszon vannak. Pamela bevallotta, hogy nem tud miről csevegni a többi üzletember feleségével, akik jóval idősebbek nála, gyerekeik vannak, más körökben forognak, mint ő eddig, és örökké pletykálnak. Ifjú házas volt, és nehezen dolgozta fel, hogy ott kellett hagynia a munkáját. Ugyanakkor szerette a férjét, és azt is belátta, hogy a kora miatt lassan a pályafutása végére ér, s még mindig jobb a csúcson abbahagyni, mint átélni, hogy a süllyesztőbe kerül. Így azután frigyre lépett az igen jó partinak számító Jeff Morgannel, és eddig még nem bánta meg. Ettől kezdve a két nő egyre gyakrabban beszélt telefonon, majd közös ebédeket szerveztek, s végül összebarátkoztak. Ginét és Joyce-t, akik fiatalabbak voltak pár évvel és osztály-társak a suliban, a magány és a művészetek iránti rajongás hozta össze, ami mind a mai napig meg is maradt. Miután Amanda megismerte őket - és igen rokonszenvesnek találta mindkettőjüket -, Pamelát is meghívta arra a bulira: amit Joyce könyvének sikere alkalmából tartottak. A két lányt eleinte feszélyezte a híres modell jelenléte, ám néhány találkozás után mindannyian ráébredtek, hogy több közös van bennük, mint azt első látásra hitték, és szükségük van egymásra. Igaz, Pamela nyers őszinteségét olykor nehezen viselték, noha nem akart ő rosszat. A jó szándék vezette: szerette barátnőit, és meg akarta védeni őket a csalódástól. Időnként teljesen úgy viselkedett, akár egy tyúkanyó, aki óvja a csibéit, a két lány azonban művész lévén igen érzékeny lelkületűnek bizonyult, és gyakran Amandának kellett a villámhárító szerepét betöltenie. Mint most is. Látta, hogy Gina zokon vette Pamela szavait, és megsimogatta a kezét. - Ne szívd mellre, drágám - mosolygott rá kedvesen. - Tudod, hogy Parti nem bántani akar, csupán félt téged, - Tudom -- felelte a lány duzzogva - de... de ő könnyen beszél. Mindene megvan, amire mások egész életükben csak áhítoznak:siker, pénz, hírnév, amellett él az édesanyja, s van egy csodálatos férje, akivel bárhová elmehet; ha magányosnak érzi magát, hozzábújhat, ha beszélgetni akar, vele
megteheti, ha gondja támad, számíthat rá. Egyszóval igazi társa az életben, akire minden nő vágyik. Sajnos azonban nem mindenki ennyire szerencsés, sokunknak be kell érnie kevesebbel. - Egyetértek - helyeselt Joyce, aki alapjában véve a leghallgatagabb volt közülük. A többiek ezt igen mulatságosnak találták annál is inkább, mert író volt, és a köztudatban úgy él, hogy az írók szómenésben szenvednek, és be nem áll a szájuk. Nos, Joyce a kivételhez tartozott, ő inkább a háttérből szemlélődött, csupán ritkán adott hangot a véleményének. - Lehet, hogy nem fog tetszeni, Pam, amit most mondok, de még Gina helyzete is jobb annál, mintha egyáltalán nem volna senkije. Tudatában vagyok, hogy nem dicséretes dolog nős férfi szeretőjének lenni, hogy a közvéleményt felháborítja az ilyesmi, azonban előfordul, hogy így alakul. Azok a nők, akik húszévesen nem mennek férjhez, hanem tanulnak, aztán a karrierjüket építik, túlságosan elfoglaltak ahhoz, hogy megtalálják a nagy öt, pedig az évek múlásával ez egyre nehezebbé válik, Egyrészt a normálisabbjai időközben megnősülnek, a másik részük homokos, aki viszont sem egyik, sem másik, az olyan is. - Azért nem mindegyikük - vetette közbe Pamela. - Nem, de azt a keveset meg reménytelen megtalálni. Ráadásul egy sikeres, önálló nőnek megnőnek az elvárásai, és sok pasit megrémít egy ilyen lány. Vagy túl öntudatosnak találják és félnek tőlük, vagy nem veszik őket komolyan, nagyképűnek, mi több pénzéhesnek titulálják, vagy a másik lehetőség, hogy csak kihasználják, holott a mai világban a legtöbb lánynak muszáj dolgoznia, és csupán keveseknek adatik meg, hogy gazdag szülőkkel rendelkezzen, akik eltartják. Ginának ugyan már nem élnek a szülei sem, nekem azonban igen, és folyton azzal szekálnak, hogy mikor megyek férjhez. Szeretek egyedül lenni, a munkám miatt még jó is, hogy nem zavar senki, de néha azért nagyon hiányzik valaki. Egy partner, akivel jól kijövök, akihez olykor odabújhatok, akivel időnként közös programot szervezhetek. Noha egy nős férfival ezt nem könnyű megtenni, mert nagy a lebukás veszélye, ritkán azért igen. Megértem Ginát, Frank biztosan kiválóan ért a nők nyelvén, nem csoda, ha elcsábult. A semminél még a szerető szerepe is jobb, főleg ha jól megértik egymást a partnerek. - Nahát, Joyce, sosem mondtad, hogy ennyire magányos vagy! - csóválta a fejét Amanda. - Nem kérdeztétek. Másfelől nem is férjre vágyom, csupán egy olyan férfira, aki szintén elfoglalt, és kielégíti, ha ritkán találkozunk. Természetesen függetlenre, mert nekem túl bonyolult volna egy nős pasi, ugyanakkor én nem ítélem el Ginát. A múltkor felmenteni az internetre, hogy ismerkedjek, de... lemondóan legyintett. - Inkább ne is beszéljünk róla. - Nocsak! Komolyan megtetted? Nem is mondtad. Mesélj már! Cihát szerfölött felvillanyozta a hír. - Nincs miről mesélnem. Engem nem érdekelnek a tizennyolc-húszéves srácok, sem az ötvenes-hatvanas cukros bácsik, sem a leszbikus nők. Katasztrofális volt. Akiknek a kora viszont megfelelt volna, azok közül a legtöbb pasi irgalmatlanul nagyképű volt, vagy végtelenül bunkó, vagy magára annyira igénytelen, hogy egyetlen szót sem volt képes hibátlanul leírni, ám a nők-kel kapcsolatban lettek volna Igényel. Legyen szexbomba, gazdag, és ájuljon el tőle. Na és ott van a harmadik tábor, ők kizárólag a szexre hajtanak, vagy a negyedik, az úgynevezett selyemfiúk vagy dzsigolók, akik pénzes lányokat-
asszonyokat keresnek, hogy bizonyos szolgálataikért fizessenek. Felfordult tőlük a gyom" cm, - Senkit sem találtál? - Senkit, - Egyszerűen nem volt szerencséd - vigasztalta Pamela. - Hidd el, érdemes próbálkozni, az egyik modell ismerősöm is ezt tette, Eleinte neki sem sikerült, az volt sa tapasztalata, hogy a pasik zöme hazudik, de mégsem adta fel, noha nagyon letörte a sok csalódás. Tulajdonképpen már csak viccből írt Johnnak, még azt is kétség-be vonta, hogy a saját képét tette fel, ahhoz túlságosan jóképűnek találtat. És láss csodát: ő lett a férje. Jó Ideig csiniin leveleztek, aztán találkozgatni kezdtek, és végül egymásba habarodtak. Másfél évvel később megvolt az esküvő, két évvel később megszületett az első gyerekük. Épp a minap váltottunk e-mailt, még most is jól megvannak. -- Én már nem hiszek ebben - jelentette ki Joyce -, amellett nincs nekem időin arra, hogy folyton a neten lógjak. Huszonnyolc éves vagyok, de évek óta még csak nem is randiztam. Eleinte nem is hiányzott, túlságosan lekötött a munka, mára azonban megengedhetném magamnak, hogy időnként lazítsak, csak éppen nincs kivel, s ha így haladok, nem is lesz. Nézzetek körül! A I lüke Angel a törzshelyünk, mert itt legalább a mi korosztályunk van, nem csitrik és kamaszok, csakhogy most is jóval több a szingli nő, mint a pasi. - Teljesen meg vagyok döbbenve vallotta be Gina -, még sosem fakadtál ki így. - Mert még sosem éreztem magam ennyire magányosnak és ennyire öregnek. Neked legalább ott vart frank, éti ellenben még egy nős pasival sem dicsekedhetek. Eddig két futó kalandom volt, az is inkább csak kíváncsiságból, valójában még soha nem voltam szerelmes. - Na a szerelemről tudnék mesélni, és szerintem Gina is - húzta el a száját Amanda. Mindhárman tudták, kire gondol. Philip Reedre, aki szerelmet hazudott neki, csúnyán becsapta és kihasználta. - Szerintem nem olyan csodás dolog, mint sokan hiszik. 'Több könny jár vele, mint nevetés. -- Azért én szívesen átélném már legalább egyszer - szögezte le Joyce Tegnapelőtt összefutottam a szupermarketben Judy Clarkkel a gímiből. Emlékszel rá? - kérdezte Ginától. - Mindig nagyon slamposan járt, a haja örökké olyan zsíros volt, mintha sosem mosná, és buta volt, mint a tök. - Dereng valami, - Ila meglátnál most, elájulnál'. Ha nem szól rabtat, én sem ismerem meg, egyszerűen elmegyek elellette. Elképesztő változáson ment át. A haja rövid, divatos fazonú, melírozott. Finoman ki volt sminkelve, menő cuccot viselt, és kimondottan csinos volt jól nézett ki, és csak ügy ragyogott a boldogságtól. Elmesélte, hogy már hat éve férjnél van, szült két gyereket, és most tervezik a harmadikat. Mellesleg megemlítette, hogy a kislányai nagyon szere-tik a mesekönyveimet, majd megkérdezte, hogy nekem van-e már családom. Rémes érzés volt beismerni, hogy nincs. - Ki a férje? Valami kétkezi melós? - húzta el a száját lekicsinylően Gina. - Tévedsz. Sikeres ügyvéd, nagy családi házban laknak valami menő helyen, van egy kutyájuk, két macskájuk. Ja, és házvezető-nőjük, a kicsiknek pedig dadusuk, A tipikus amerikai álom. Aztán felsorolt még vagy húsz lányt az osztályunkból, akik szintén férjhez mentek, gyereket szültek.
- Ugyan, Joyce, ne törődj vele! - vigasztalta Gina. - Lehet, hogy ők korán házasodtak, de mérget vennék rá, hogy sokan el is váltak. Aztán majd megint férjhez szaladnak, megint elválnak, és így tovább. Mi legalább megspórolunk egy-két válást, -- Ne légy cinikus. Különben sem akarok még férjhez menni, de azért egy normális pasim már lehetne. Judyt hallgatva azon tűnődtem, miként sikerülhetett neki mindez, amikor annyira buta volt az iskolában, fagy az már fájt, és ágy elhanyagolta magát, mint aki nem ismeri sem a vizet, sem a szappant. Szó se róla, ma már jól néz ki, de régen... Feltűnt már nektek, hogy a jóképű fickóknak gyakran csúnya nőjük, feleségük van? - És aztán az ilyenek tartanak szép és okos szeretőt. - Jaj, Pamela, elég a cinizmusodból! - emelte fel a kezét Joyce. - El sem hiszed, milyen szörnyű bevallani, hogy egyedül vagyok, mint az ujjam, átélni pedig még borzasztóbb. Neked van férjed, Ginának frank, Amandának és nekem viszont nincs még kilátásban sem. - Engem ne félts, drágán!. - kacsintott rá Amanda. - Ha pasi-hiányom van, felszedek valakit, szexelek vele egy jót, aztán adieu! - Már megbocsáss, de én erre nem lennék képes, - De igen, ha te is átélted volna már mindazt, amit én. - Mindazt...? - csapott le rá rögtön Pamela. - Hogy érted ezt? Ügy tudtuk, Phil volt az egyetlen csalódásod. - Rosszul tudtátok. Bár az is igaz, hogy öt nagyon szerettem, a többi az inkább csak... csak szex volt. - Többi? Na elég ebből, Mandy! Leszel szíves elmesélni, mi mindent titkoltál el előlünk eddig! Egyúttal Philröl is mesélhetnél, eddig igen szűkszavúan nyilatkoztál róla - parancsolt rá Pamela. - Egy feltétellel - emelte fel az ujját a lágy, -- Ha te is mesélsz nekünk arról az időről, amikor még modell voltál. Azt gondolod, elhisszük, hogy szűzen mentél férjhez? - Természetesen nem, de hidd el, semmi olyasmi nem történt az életemben, amiről érdemes lenne beszélni. - Ezt majd mi döntjük el, oké? - Oké - sóhajtotta megadóan Pam. - Na mi lesz? Hallgatunk! - Most? - Most. - Itt...? Miért, tudsz jobbat? - Igen. Gyertek el hozzám a jövő szombaton, eszünk, iszunk, és közben meseestét tartunk. Úgy igazságos, hogy mindenki mesélje el a kalandjait, ne csak én. - Akkor nekem nemigen kell beszélnem - húzta el a száját Joyce. - Miért, szűz vagy még? - Nem, de... - Na látod, mégis lesz miről beszélned! 3. FEJEZET Amanda Weaver az egyetem elvégzése után magától értetődően apja kiadójánál helyezkedett el. Semmi kifogása nem volt ellene, mindig rajongott a
könyvekért, rengeteget olvasott, emiatt az iskolában sokan könyvmolynak csúfolták vagy bagolynak, lé-vén akkoriban szemüveges is, ám őt hidegen hagyta. Úgy találta, hogy egy-egy történet sokkal csodálatosabb világba kalauzolja el, mint a való élet, csapán azt sajnálta, hogy neki semmi tehetsége az íráshoz. Boldogan dolgozott szerkesztőként, és ugyanolyan szívesen tanulgatta a kiadó vezetését is. Miután egyedüli gyerek volt, az édesapja azt tervezte, hogy egy napon majd a lánya veszi át a helyét, ezért aztán igyekezett megtanítani neki mindent. Elégedetten állapította meg, hogy van érzéke az üzlethez, Az első évben megismerkedett a könyvkiadás összes lépésével, sőt a kiadó pénzügyi helyzetével is. Hamar átlátta az egészet, mi több azt is, hogyha nem váltanak, rövidesen tönkremennek, Le-építésekre volt szükség, profilváltásra, jó reklámokra, még jobb regényekre, ám az apja nehezen szánta el. magát, hogy nekilásson. Mindig talált valami kifogást, hogy miért húzza-halassza, míg-nem baleset érte. Egy részeg sofőr nem vette figyelembe a piros lámpát, és beszáguldott az útkereszteződésbe, telibe találva kocsi-ja bal oldalát. Tom Waever a helyszínen meghalt, és Amandának egy csapásra fel leellett nőnie. Temetést intézett, tárviaszt nyújtott az édesanyjának, és közben igyekezett megmenteni a kiadót. Bankárokkal tárgyalt, ügynökökkel, hogy olyan műfajt is piacra dobhasson, amit az apja ugyan szemétnek tartott, ám az emberek imádták, és nagy hasznot hozott. A Weaver kiadd nevét Venusra változtatta, mélységes sajnálattal felmondott néhány dolgozónak, és kereste azokat a regényeket, melyekkel sikert érhetnek el. Éjszakákon át CS maga is számtalan kéziratot olvasott el, míg talált olyanokat, amiket ígéretesnek érzett. Sokan kockázatosnak találták, ám ő nem ijedt meg. Rendületlenül fitt abban, hogy sikeressé teszi a kiadót, es bebizonyítja, hogy egy nő is képes erre. Mára túl jutott a nehezén, nevet szerzett a szakmában, de még nem érezte magát a csúcson, ő ellenben el akart jutni oda, kerül, amibe kerül. A régi, családi kúriát, amiben laktak, míg az édesapja élt, és amibe rengeteg pénzt öltek, hogy megőrizzék az állagát, és ami túl messze feküdt a várostól, sikerüli jó pénzért eladnia. Ebből vett az édesanyjának egy kedves kis családi házat az egyik lakóparkban, magának pedig lakást, ami sokkal közelebb volt az irodájához, így pénzt és időt takarított meg. Eleinte többet járt metróval, és csak ritkán taxival, hogy ezzel is spóroljon, csupán az édesanyja személykocsiját hagyta meg, a sajátját is eladta. Apja autója pedig annyira összetört, hogy nem volt érdemes költeni rá. Amióta jobban ment a kiadónak, céges kocsival járt, és sofőrt tartott. Ez azért volt praktikus, mert üzleti ebédeken vagy vacsorákon sokszor kellett alkoholt fogyasztania, s olyankor nem vezethetett, ráadásul sűrűn előfordult, hagy az autóban is dolgozott. Büszkén nézett körül szépen berendezett lakásában, harminc-éves korára elérte, hogy boldogan járjon haza. Volt egy sikeres cége, és szép kilátásokkal kecsegtető Jövője. A kiadó haszna évről évre emelkedett, és akik régen megmosolyogták az igyekezetét, ma tisztelettel adóztak neki. Igaz, mindennek megvolt az ára, és bizony előfordult, hogy neki is fizetnie kellett... Egy pillantást vetett az órára, és elmosolyodott. Famarosan megérkeznek a barátnői, és minden kész. Hidegtálakat rendelt az egyik kedvenc étterméből,
mert bár volt fogalma a főzés alapjairól, nemigen jutott rá ideje, így gyakorlatra sem tett szert. Szerencsére megengedhette magának azt a luxust, hogy rendeljen. A hidegsültek és a többféle saláta étvágygerjesztőnek látszott, s már az italokat is előkészítette, a hűtőben pedig ott lapult a csoki torta, az órák gyengéje, és nem vett tudomást a kalóriákról. Végül is nem kellett aggódnia, karcsú volt, hála a heti két edzésnek, ami feszültség levezetésre is szolgált. Ekkor megszólalt a csengő, és vidáman ment ajtót nyitni. Barátnői is jó hangulatban érkeztek, Gina pedig azonnal kijelentette, hogy rögtön éhen hal, amint meglátta a kis svédasztalt. Amanda nappaliját csupán egy pult választotta el a konyhától, és a sok finomságot ezen a pulton helyezte el. Joyce felnyögött, Pamela a szemét forgatta, ám azért mindannyian szedtek a tányérjukra bőségesen. Amióta Pam felhagyott a modellkedéssel, már nem kellett szigorít diétát tartania, és ha kísértésbe esett, nem állt ellent neki. Jeff engedélyével bűnözött, aki - bár gyönyörűnek és csinosnak tartotta - elismerte, hogy pár kiló azért még igazán ráfér. Ginát nem érdekelte a súlya, nem is volt rá oka, hiszen ha dolgozott, sokszor enni is elfelejtett, akárcsak Amanda. Joyce szenvedett leginkább a kilóktól: imádott enni, ülőmunkája miatt keveset mozgott, ami meg is látszott gömbölyű idomain. Nem volt sem kövér, sem túlsúlyos, csak éppen a ma trendi anorexiás alkathoz képest tűnt túl asszonyosnak. Harminc évvel korábban őt tekintették volna szexszimbólumnak, csak sajnos akkoriban még meg sem született. Számtalan fogyókúrát kipróbált már, de egyik sem vált be. Ha nagy kínkeservesen mégis leadott pár kilót, azt tüstént visszahízta, amint dolgozni kezdett, Számára a nullkalóriás diéta volt hatásos, ám a koplalást egyszerűen nem bírta, s még imádott isiunkája sem tudta elterelni a figyelmét korgó gyomráról. A tetejében szeretett főzni, új recepteket kipróbálni, és azután bekebelezni a végeredményt. Legnagyobb sajnálatára ritkán rontott el ételt. Miután a barátnők megrakták a tányérjukat, kényelmesen elhelyezkedtek. Ettek, ittak, közben viccekkel szórakoztatták egy-mást, végül azonban Pamela szigorúan Amandára nézett. - Most, hogy mindjárt kipukkadok, talán elkezdhetnéd a mesélést. - Azért nem olyan izgalmas, hidd el, csalódni fogsz. - Nem gond. -- Szerintem hülyeség a régi dolgokon rágódni - vélte Joyce. - Nem biztos - ellenkezett Pam. -- Lehet, hogy tanulni is fogunk belőle. -- Hát az enyémből legfeljebb azt, hogy ne bízz meg egyetlen pasiban sem szögezte le Amanda. - Szóval... - ivott egy kortyot a borából, majd pár percig a gondolataiba mélyedt, - A suliban könyvmolynak csúfoltak, mert sokat olvastam, néha bagolynak, mert okos voltam, és mert szemüveget viseltem. Sem az általánosban, sem a gimiben nem akadt fiú, aki érdekelt volna, és én sem érdekeltem egyiküket sere. Az egyetemen még mindig szűz voltam, ami nagyon ciki volt, ezért hülye fejjel elhatároztam, hogy keresek valakit, aki tetszik annyira, hogy ágyba bújjak vele. Nevezzük őt Nicknek. Nagymenőnek számított, én balga meg azt gondoltam, hogy biztosan nagyon jó a szexben, ha már annyi csaja volt. Tévedtem. Elmentem vele egy diszkóba, sört ittunk, aztán késő este, a kocsiban megtörtént a dolog, Óriási csalódás volt, ezért aztán évekig rá sem néztem a fiúkra. Tanultam, s miután végeztem, apámnál
kezdtem dolgozni. Mint tudjátok, ő meghalt, s nekem át kellett vennem a helyét, és megmentenem a kiadót. Rengeteget melóztam, számtalan kéziratot magam olvastam el, egyik alkalommal épp Philip Reedét. Azonnal megtetszett a stílusa, a cselekmény magával ragadott, izgalmas volt, de humoros is, és biztos voltam abban, hogy ha kiadjuk, nagy siker lesz. Másfelől viszont ismeretlen szerző volt, s az ilyen mindig komoly kockázattal jár. Szörnyen kíváncsi voltam rá, és amikor találkoztunk, alig tudtam megszólalni. - Lélegzetelállító volt, mi? - kuncogott Pamela. Látásból mind-annyian ismerték, mert mióta sikeres lett, gyakran szerepelt az újságokban. - Az nem kifejezés. Tüstént megtetszett, nem volt könnyű erőt vennem magamon, és csak az üzletet szem előtt tartani. Megegyeztem az ügynökével, szuper lett a borító, jó a reklám, és a könyve akkora siker lett, amekkorára senki sem gondolt. Egy csapásra ismertté vált, dedikálásokra járt, még a tévében is szerepelt. Egy rakás pénzt kereseti, természetesen a kiadó is, ám Philt nem szédítette meg a siker, nem szállt el magától. Hálás volt nekem, vacsorázni hívott, virágot küldött. Aztán a hálájából lassan több lett, ostromolni kezdett, noha többször visszautasítottam. Megírta a második könyvét is, és az még nagyobb siker lett, mint az előző. - Nem véletlen - állapította meg Pamela. - Olvastam mind-kettőt, csúcs volt, de a második tényleg jobb. -- Na igen. Meg is ünnepeltük, kettesben. Akkoriban több olyan könyvet piacra dobtam, melyeket addig ismeretlen írók írtak, és mind nagy siker lett. Hihetetlenül boldog voltam, mert bebizonyítottam, hogy alkalmas vagyok vezetőnek, és elfogadtam a meghívását, Nekem, magamnak is volt mit ünnepelnem. Szóval együtt vacsoráztunk, majd elmealtunk láncolni, és végül a lakásán kötöttünk ki. Egyszerűen képtelen voltam ellenállni a varázsának, Boldog volt, lelkes, már a harmadik könyvének a tervéről mesélt, ezerszer is megköszönte, hogy esélyt adtam neki, és az-után arról beszélt, mennyire sokat jelentek neki, hogy szerelmes belém, s végül az ágyban kötöttünk ki. Fantasztikus szerető volt, fülig beleestem. Az újságok rólunk cikkeztek, álompárnak neveztek, éri pedig tényleg ügy éreztem magam, mintha álmodnék. Phil a tenyerén hordozott, leste minden kívánságomat, kényeztetett. Aztán két regényünk csúfosan megbukott. Voltak sikerszerzőink, ám a veszteség olyan nagy volt, hogy megint szükségem lett egy bestsellerre. Bíztam abban, hogy Phil harmadik regénye könnyedén behozza a veszteséget, csakhogy ezzel lassan haladt. Ideges és frusztrált lelt, amitől élt sem derültem jobb kedvre. Sokat veszekedtünk, túl nagy volt rajtam a nyomás, nem igazán voltam képes a lelkét ápolni. Időközben már nemcsak krimiket és romantikus regényeket jelentettünk meg, hanem Szakácskönyveket, sci-fiket is. Óriási költségeitek voltak, amiket fizetni kellett, és az újabb kötetek vegyes eredményt hoztak. Szóval mind jobban kel-lett volna Phil regénye, de akkor épp összekaptunk, és egyáltalán nem jelentkezett. Nem akart addig szerződést kötni, míg el nem készül. Azzal etetett, hogy babonaságból nem teszi, ellenben a vitánk után három héttel az ügynöke eladta egy másik, nagyobb kiadónak, aki többet ígért neki, mint én. Az újságból értesültem erről, attól féltem, agyvérzést kapok. Ráadásul összeszűrte a levet a kiadó tulajdonosának a lányával, engem pedig szó nélkül dobott. Elárult, becsapott, cserbenhagyott. -- f1z nem kifejezés - helyeselt Pamela.- Én is olvastam róla, sőt arról is, miként nyilatkozott a kapcsolatotokról.
- Na igen. Szerinte csupán összekötöttük a kellemest a hasznossal, meg hogy csak azt hitte, szerelmes, de nem volt az, és erre akkor jött rá, amikor megismerte Jessica 'Taylort. Miután én híressé tettem Philt, a lány apja megkereste és olyan ajánlatot tett neki, aminek nem bírt ellenállni, ám erről mélyen hallgatott, ehelyett azzal ámított, hogy nem megy neki az írás, meg hogy alkotói válságban van. - Szemét disznó volt, és tényleg kihasznált. Csak addig kellettél neki, amíg befuttattad, de azonnal odébbállt, mihelyt jobb ajánlatot kapott - összegezte Pam. - Igen, csakhogy én tényleg szerettem és egy világ omlott össze bennem, Emellett pedig ismeretlen szerzőként több kiadó is elutasította, köztük Taylor is. Végül a fülembe jutott minden, s akkor megfogadtam, hogy azért is bebizonyítom. a kiadóm sikeres lesz, de azt is megfogadtam, hogy soha többé nem leszek szerelmes. Ez persze mind nagyon szép volt, ám szükségem volt hitelre, hogy a kiadásokat fedezni tudjam, míg az újabb könyvekbe fektetett pénz befolyik. - Ezek szerint altkor találkoztunk a partin. - Igen, Pam, és azt hittem felrobbanok, amikor megtudtam, hogy a bankár nincs ott. - De utóbb találkoztál vele. - Valóban. Egy héttel később beszéltünk, és hajlandónak mutatkozott segíteni, ha... ha... - Jézusom, Amanda! - kiáltott fel döbbenten Gina. - Ajánlatot tett? - Úgy van - csikorgatta a fogát a lány, -- Kaphatok hitelt, ha lefekszem vele. - És? - A barátnők lélegzetvisszafojtva várták a választ. Amanda széttárta a karját. - Mit tehettem volna? Nem csak azén jövöm sorsa függött ettől, hanem a beosztottjaimé is, akik nagyon keményen dolgoztak. - Vagyis megtetted. - Meg én. Elmentünk vacsorázni, ittunk, és a kiadóm megmentésére gondoltam, miközben lefeküdtünk. Hogy őszinte legyek, egyáltalán nem volt olyan rossz, elint amire számítottam. Üzletinek fogtam fel, ráadásul a bankár nem nézett ki rosszul, noha jóval idősebb volt nálam, és rutinos szerető volt. Meg aztán Phil árulásával meghalt bennem valami, és elhatároztam, ezentúl én is csupán használni fogom a pasikat, ahogy az érdekem megkívánja. - És megkaptad a hitelt? - Nevetni Fogsz, igen. Többet, mint reméltem, és nagyon kedvező feltételekkel. Mindent kifizettem, még tartalékom is maradt. A kiadott könyvek pedig ezt követően mind sikeressé váltak, volt pénzem, és ekkor kerestél fel te, Joyce. S mint tudjátok: az ő könyvei még nagyobb sikert hoztak, mint Philét. Emlékszem, elképedtem az egészen. Mintha a sors próba elé állított volna: ha lesz bátorságom a bankárral ágyba bújni, mindent elérhetek; ám ha finnyáskodom, hát megnézhetem magam. Nos nem finnyáskodtam. Az óriási sikert egyedül is megünnepeltem. Elmentem a művészek negyedében egy bárba, és leittam magam. Amikor pedig már elég részeg voltam, felszedtem egy pasit, aki jópofa volt, tetszett, és festőművésznek adta ki magát. Nem számított, csak jól érezzem magam. - Egek! Te aztán bátor nő vagy - nevetett fel Pamela. - Hát ez igaz. Bátor és bolond. A festő nagyon jó volt az ágyban, azonban olyan szegény, mint a templom egere. Én hülye, adtam neki pénzt, miután valamelyest kijózanodtam, majd taxit hívtam, és hazamentem. Ennek már
vagy három éve, de Joe időről időre felkeres, hogy pénzért pumpoljon. A titkárnőisisnek számtalanszor meggyűlt a bajuk vele. Ha látnátok, milyen ágról szakadtan fest! - Legalább tehetséges? - Az, csak egy link alak. Iszik, drogozik és fütyül a világra. - Egy bohém lélek - összegezte Joyce. - Hát az tuti. - És mi van a bankárral? - Semmi. A mai napig jó barátságban vagyunk, - És időnként ágyba bújtok? - kuncogott a volt modell. - Nem. Azóta nem feküdtem le vele, és ő sem akarta. - Na és a festő? -- tudakolta Gina. - Hát vele aztán már tényleg nem tenném meg. Nagyon ramatyul néz ki, sokkal rosszabbul, mint annak idején. -- Ennyi volt? -- kérdezte némi csalódottsággal Pamela. - Miért, nem elég? - És most nincs senkid? - Nincs, és nekem így jó. Ha hiányérzetem támad, ami ritkán fordul elő, hát felszedek valakit, elintézzük, amit kell, és azzal vége. Nos én befejeztem, ti jöttök. Pam? Pamela ivott a borából, mielőtt a mesélésbe fogott. - Az első pasim az a fotós volt, aki felfedezett. Eleinte nem akart tőlem semmit, csak fotózni, ám három év hosszín idő, ennyi ideig dolgoztunk együtt. Őszintén szólva nekem rögtön megtetszett, de idősebb volt nálam vagy tíz évvel, és volt barátnője. Aztán szakítottak, és egy délután, mikor befejeztük az aznapi munkát, sokáig beszélgettünk. Akkor megcsókolt, majd hirtelen elhúzódott tőlem, és bocsánatot kért. Kijelentette, hogy túl fiatal vagyok, és ő nem akar börtönbe kerülni. Egy évvel később megismétlődött a korábbi jeleszet, és akkor már olyan forróvá vált a helycet, hogy végül lefeküdtünk. Szerelmes voltam belé, ő ellenben kinevetett. Bizonygatta, hogy a hálát érzem annak, és gyorsan elfelejtem, ha majd mással dolgozom. Igaza is lett. Három év után felkeresett egy nagyon neves Fotós, és attól fogva végig vele dolgoztam, amíg csak a szakmában voltam. Nem feküdtünk le, neki felesége volt, akit nagyon szeretett, ráadásul húsz évvel idősebb volt nálam. -- És nem is volt több viszonyod? - De igen, Jeff előtt még egy, ám az sem volt komoly. Tulajdonképpen elmondhatom, hogy Jeff az első igazi és nagy szerelmem. Annyira a munkámnak éltem, hogy nem akartam belebonyolódni egy viszonyba. Láttam, hogy sok modell nehezen egyezteti össze a munkát a magánélettel, arra pedig sosem vágytam, hogy trófea legyek valami híres sztár oldalán. Az ilyenek nem tekintik embernek a modelleket, csak egy mutatós tárgynak, amivel, illetve akivel villoghatnak, És esetleg ágyba bújhatnak. Egyszer én is bedőltem ennek, de elég is volt belőle ennyi, Sokat dolgoztunk mindketten, és ezt nem tudtuk összeegyeztetni a kapcsolatunkkal. Fájdalom nélkül szakítottunk, sőt örültem, hogy vége lett. Továbbra is rengeteg munkám volt, s ha éppen szabad voltam, hát örültem, fia pihenhetek. Meglátogattam anyámat, vele töltöttem néhány napot, aztán rohantam a következő felkérésre, és nem érdekeltelv többé a futó viszonyok. Ám egyetlen komoly pasi sem szereti, ha a barátnőjét fényképezik, előbb-utóbb féltékennyé válik, és választás elé állítja a nőt: vagy ő, vagy a munka. Hát én nagy ívben kerültem az ilyen férfiakat, inert az volt a célom,
hogy legyen pénzem, amivel majd megalapozhatom a jövőmet, és nem leszek kiszolgáltatva anyagilag senkinek. - Akkor elérted, amit akartál. -- E], bizony, és nem bántam meg. Sokat kerestem, a csúcson hagytam abba, és most boldog házasságban élek. - Hát az tuti, hogy nagy mázlista vagy - állapította meg Gina. - Sajnos én nem dicsekedhetek ilyesmivel. A fősulin még én is szűz voltam, és én is szörnyen cikinek találtam. Ráadásul hajtott a kíváncsiság is, hogy vajon miért vannak oda az emberek annyira a szeszért. Összejöttem egy sráccal, aki nagyon tetszett, de a viszonyunk igen rövid ideig tartott, s noha lefeküdtem vele, nem voltam elájulva tőle. A következő pasim egy tanár volt, akit már akkor ismertem meg, miután elvégeztem az iskolait. Nagyon okos és művelt ember volt, művészettörténetet tanított az egyik gimiben, és esküszöm, hogy az eszébe szerettem bele, Fél éve tartott a viszonyunk, amikor kiderült, hogy nős. Kiborultam és elküldtem a pokolba. Bevásárolni voltam, és egyszer csak szembe jött velem, a terhes nejébe karolva. Annyira kiakadtan, hogy többé szóba sem álltam vele. Minden energiámat a munkába fektettem, sikeres akartam lenni,. Két évig szűz' életet élten, és azután üregjelent az életemben Frank. Eleinte csak az üzlet kötött össze, meg sem fordult a fejemben, hogy más szemmel is nézhet rám, mint egy ügyfelére. Úgy látszik, vonzom az okos, a műs észeteket kedvelő, komoly férfiakat, csak sajnos van egy apró szépséghibájuk: nősek. Azért reménykedem még, hogy a sors nem az őrök szerető szerepét osztotta ram, - La meg abban reménykedem, hogy nem kell vénlányként megöregednem, alti még a szerelmet sem élte át. - De hiszen neked is volt már valaki az életedben - jegyezte meg Pamela. - Valóban, csakhogy éri is ágy voltam ezzel, mint Gina és Amanda. Huszonnégy éves koromig szűz voltam, El tudjátok ezt képzelni a mai világban? - Hát... - Na látjátok! Bevallom, sokáig csöppet sem érdekeltek a fiuk, elvoltam a rajzaimmal és a meséimmel. A tetejében mindig gömbölyded alakom volt, ami ma határozottan égő, ugye, és a srácok rám se néztek - nem mintha hiányzott volna. A szomszédunkban lakott két fiú, de én velük sem foglalkoztam. Miután egyetemre mentek, elköltöztek, s attól fogva csupán a nyári szünetekben látogattak haza. ,n akkoriban még a szüleimmel éltem, bár már fontolgattam, hogy lakást bérelek, hiszen dolgoztam, csak anya biztatott, hogy ne siessem el, hiszen hely van bőven, inkább spóroljak egy kicsit. Nos a patikában összefutottam az idősebbik szomszéd sráccal, ő két évvel volt nálam öregebb. Meglepett, hogy egyáltalán megszólított, az meg még jobban, hogy egyáltalán nem olyan nagyképű, mint hittem. Együtt sétáltunk haza, szóba elegyedtünk, elmesélte, hogy könyvelőirodát készül nyitni, hogy épp túl van egy szakításon, és a szabadsága alatt, a szüleinél akarja nyalogatni a sebeit. Bámulatos képességgel kifaggatott, hogy velein mi van, és hiába köntörfalaztam, gyorsan rájött, hogy még sosem jártam senkivel, - Van neve is? -- kíváncsiskodott Gina. - Vagy azért nem akarod elárulni, mert én is ismerem? Joyce elpirult. -- Igen -- ismerte el kényszeredetten -, hiszen az öccse velünk járt egy osztályba.
-- Akkor ne mondj semmit, kitalálom! Mart. Cameronról van szó, ugye? - Aha - nyelt nagyot a lány. Egek, Joyce' Mindig olyan leminősítően beszéltél róluk. - Mert gyerekként nagyon hülyék voltak, állandóan összeverekedtek. - Ez, igaz - bólintott Gina. - Az öccse folyton a hajamat húzgálta. Emlékszel? - Persze. Tudtad, hogy egyetemre ment? - Nem, de nem is érdekel, inkább folytasd? 'el nem foghatom, hogy eddig miért nem meséltél Markról. - Nem olyan romantikus az egész, mint gondolod, amellett akkoriban olyan sokat dolgoztál, hogy keveset találkoztunk, mellesleg szégyelltem is. Szóval... Mark néhányszor moziba hívott, én el-lenben többször visszautasítottam. Aztán egyszer mégis beadtam a derekamat. Utána hamburgert ettünk, majd sokáig sétáltunk, és később, a kocsiban megcsókolt. Hogy őszinte legyek, tetszett a dolog, ráadásul hízelgett a hiúságomnak, hogy megakadt a szeme rajtam, hisz nagyon vonzó pasi lett belőle, és értelmes is. Ezért legközelebb megint elmentem vele. Ezúttal táncolni voltunk, és mesésen éreztem magam. Bort ittunk, s egy kicsit becsíptem. Természetesen emlékszem mindenre, ám a gátlásaim megszűntek, és amikor behívott a házukba, nem tiltakoztam. A szülei hétvégére elutaztak valami rokonlátogatásra, de ő nem akart velük menni. Ketten voltunk az egész házban, és sokat csókolóztunk, aztán a szobájában kötöttem ki, majd az ágyában. Nem tagadom, nagyon jó volt vele, úgy éreztem, kezdek beleszeretni. Még két alkalommal szeretkeztünk, ám akkor vége lett a szabadságának és.. és búcsúzóul közölte, hogy jól érezte magát velem, örökké emlékezni fog erre a nyári kalandra, de... de még mindig a barátnőjét szereti. - Aki szakított vele. - Igen, aki szakított vele. - A disznó - szúrta közbe Pamelat. - És nem találkoztatok többet? - Néha összefutottunk, ám én azóta sem beszéltem vele. Sőt ha lehet, elkerülni a találkozást mind a mai napig. - Nem is tudsz róla semmit? - Dehogynem, hiszen a szüleink szomszédok. Állítólag kibékült a barátnőjével, összeházasodtak, végül elváltak. Ez némi elég-tétel volt számomra, mert nagy csalódást okozott, ám azóta már nem érdekel. Hálás vagyok a sorsnak, amiért nem tartott tovább, mert ha később szakítunk, az már katasztrófa lett volna. - Hát... elég szemét dolog volt tőle, hogy kihasznált. - Igen, viszont megszabadított a szüzességemtől, és az ágyban nem okozott csalódást. Ez is valami, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy addig egyetlen fiú sem vett észre. - Azért ne légy annyira kishitű. - Nem vagyok. Miután a kalandunknak vége lett, először nagyon elszomorított, aztán dühös lettem. Az egyik unokatestvéremnek akkoriban volt az esküvője, és felkért engem is, hogy legyek a nyoszolyólánya. A lakodalomban megismertem egy fiút, aki el-sőre megtetszett. Még munkált bennem a düh, és mindenáron be akartam bizonyítani magamnak, hogy mást is sikerül nseghóditanon1, nem csak Markot, aki valójában búfelejtőnek használt. - Nahát, Joyce! Hogy mik derülnek ki rólad - csóválta a fejét tettetett szigorral Gina.
- Hát igen. Bevallom, nem rejtettem véka alá, mennyire tetszik Joe, és még aznap éjjel lefeküdtünk. Nem vagyok túl büszke erre, hiszen arra használtam szegény fiút, amire Mark engem. Mind-egy, a siker visszaadta az önbizalmamat, hogy mégsem vagyok annyira ronda, és attól fogva elhatároztam, hogy inkább a munkámra koncentrálok. A többit tudjátok. - Igen - bólintottak a lányok. - És nagyon hálás lennék a sorsnak, ha végre az utamba sodor-na egy normális férfit. - Attól tartok, Joyce, hogy „normális pasi" nem létezik - jegyezte meg Amanda szárazon. - Dehogynem - vitatkozott a lány. - Hiszen Pamelának is sikerült találnia egyet. Amandának, igaza van, Joyce - szólalt meg Pam. - Hidd el, Jelinek is megvannak a maga bogarai. A kérdés itt az, hogy képes vagy-e elfogadni ezeket a bogarakat, vagy sem. - Nem is a tökéletes hímre vágyom, hanem olyasvalakire, aki szeret engem úgy, ahogy vagyok, és nem akar a fejem búbjától a lábam ujjáig megváltoztatni. - Szerintem mindannyian ilyen férfira vágyunk - adott hangot véleményének Gina. - A baj az, hogy tényleg nem könnyű megtalálni a hozzánk illőt, és ahogy öregszünk, egyre kevesebb az esély rá - tette hozzá lemondóan. - Azért ne keseredjetek el - vigasztalta őket az egykori modell. - Nem vagytok ti még olyan öregek, bőven van időtök. Élvezzétek, hogy szabadok vagytok, mert egy partnerkapcsolat mindig kötöttségekkel jár még akkor is, ha normális a pasas. Amanda értetlenül ráncolta a homlokát, _ Mit akarsz ezzel mondani? Valami baj van a házasságoddal? - Nem, nincs, csak., . csak Jeff gyereket szeretne. - És ez miért gond? - Azért, mert én még nem vagyok felkészülve rá. - Megértelek. Egy gyerek teljesen megváltoztatja a nő életét. - Én is így gondolom - bólintott Pamela -, amellett megrémít a tudat, hogy még nem vágyom rá. Lehet, hogy sosem leszek jó anyának? - Ugyan már, Pam! - hördültek fel a lányok egyszerre. - Szerintem nagyon is jó anya leszel, ha eljön az ideje - vélte Joyce. - Szerintem is - helyeselt Gina -, csak ki kell várnod, míg te is akarod. - És mit gondolsz, meddig várhatok még? -- kérdezte gondterhelten a fiatalasszony. -- Harminckét éves vagyok, olyan túl sokat már nem várhatok, legalábbis az első gyerekkel. Az orvosok szerágat nem egészséges, ha harmincötön túl szüli valaki az elsőt. - Ne aggódj emiatt -- intette le Amanda. - Nézd meg, hány sztár szül először negyven körül, és semmi bajuk. Ma már nem divat túl korán anyává válni. Mára rájöttünk, b agy nem árt, ha van saját karrierünk, és nem vagyunk úgy kiszolgáltatva a férfiaknak. Ne felejtsd el, hogy sokukat megriasztja a túl nagy felelősség, aztán váratlanul kiszállnak azzal, hogy ezt ők mégsem bírják elviselni, az asszonyok meg ott maradnak egyedül a gyerekekkel, és főhet a fejük, hogy miből tartják cl őket, vagy miből fizetik a számlákat. - Szerencsére ez a veszély engem nem fenyeget, van saját jövedelmem - mosolygott Pam.
- Mert ügyesen csináltad - állapította meg elismerően Amanda. - Sőt inni mindannyian így tettünk, hiszen mind a négyünk sikeres karrierrel büszkélkedhet. Biztosan tudom, hogyha eljön az ideje, boldogan fogod vállalni a szülési, addig azonban én a helyedben nem erőltetném. A magam részéről még sokáig nem szeretnék gyereket, és nem vagyok hajlandó emiatt bűntudatot érezni. Keményen dolgoztam az elmúlt években, s végre szeretném élvezni a sikert. Neked is ezt kellene tenned. Elvezzétek ki, hogy csak ketten vagytok, mert utána erre jóval kevesebb módotok lesz, ha becsületesen oda akartok figyelni a gyermeketek fejlődésére. Azt hiszem, igazad van - jelentette ki Pamela elgondolkozva. - Csupán az a baj, hogy Jetf a jövő hónapban betölti a negyvenet, és épp a minap kesergett azon, hogy milyen öreg lesz már, mire a gyerekünk megszerzi a diplomát, -- Viszont jóval nagyobb türelme is lesz hozzá. - Hát... szerencsére amúgy sem az az ideges fajta. - Akkor tényleg nagyon szerencsés -- szögezte le Amanda. Ezt sajnos magáról nem mondhatta el. Noha igyekezett leplezni, se-hogyan sem sikerült neki: gyorsan felment nála a pumpa, és kész idegroncs lett, ha valami nem sikerült. - Jeff koráról jut eszembe! - csapott a homlokára a fiatalasszony. - A szülinapja alkalmából partit rendezünk, amire természetesen titeket is szeretettel várunk. Már elkészültek a meghívók, rövidesen meg is kapjátok. És ki tudja? Talán épp ezen a partin bukkantok álinaitok lovagjára! - tette hozzá barátnőire kacsintva, akik különbözően reagálnak. - De szép is lenne! - sóhajtott fel ábrándosan Joyce. - Na persze -- húzta el a száját Gina. - Megismerném álmaim lovagját, aki maga volna a tökély, minden olyan szép lenne, mint a mesében, csupán egyetlen aprócska hibája volna: nős lenne vagy hat gyerekkel, és emiatt sosem válna el, akárcsak Frank. - Ne légy ilyein cinikus, inkább bízz abban, hogy sikerülni fog! - javasolta Pam, - Majd igyekszem - morogta a lány lelkesedés nélkül. - Na hát én nem vágyom álmaim lovagjára - jelentette ki Amanda mély meggyőződéssel -, mert nincs is olyan. Az én szerelmem pillanatnyilag a kiadó, szexre alkalmas jelöltet pedig bárhol találok. - jaj, Mandy! - forgatta a szemét Pamela. - Ne játszd itt nekünk a szuperhősnőt, neked ugyanúgy szükséged van egy társra, mint bárki ivásnak. Kizárólag a csalódás beszél belőled. - Tévedsz. Most igazán nem hiányzik a szerelem, számomra a munkám a legfontosabb, és egy álomlovag mindenképpen akadályozna ebben, - Akkor csak érezd jól magad a partin, mindössze ennyit kérek. - Erre még én is képes leszek - mosolygott Joyce, akiről köz-tudomású volt, hogy nem kedveli különösebben az ilyen összejöveteleket. Valóban így is volt, most ellenben már ezt az áldozatot is hajlandó volt meghozni azért, hogy társat találjon. Ezen a napon Amanda pocsék hangulatban érkezett az irodába. Egész héten rengeteget dolgozott, hogy a péntek délelőttöt kivehesse, igazából csak egykét órát akart a kiadóban tölteni, mert ma volt Jefl szülinapi partija. Ügy tervezte, hogy két órakor hazamegy, illatos fürdővel kényezteti magát, relaxál egy keveset, és kényelmesen fog készülni a bulira, hogy kipihenje és elfeledje a heti hajtást. Cserébe ezért későn járt haza, későn került ágyba, és
mostanra nagyon kimerült. Aligha volt meglepő, hogy a hét utolsó munkanapján elaludt, ennélfogva késve indult a szépségszalonba, ahol természetesen várakoznia kellett, mert a fodrásza nekilátott egy másik, korábban érkező vendég hajának. S hogy teljes legyen a pechje, a nagy kapkodásban letört az egyik körme, amit a műkörmösnek kellett helyrehoznia, amivel még több Időt veszített, mert rá is várnia kellett. Amikorra végzett, szakadt az eső, és mire a céges kacsijához ért, úgy festett, akár egy ázott ürge, a frizurájára pedig keresztet vethetett. Sofőrje ugyan esernyővel szaladt a szalon bejáratához, azt azonban az erős szél kifordította, és mindketten bőrig áztak. Kopogott a szeme az éhségtől, és majd' meghalt egy forró kávéért. Csupán később eszmélt rá, hogy a pechszériája még koránt-sem ért véget, és hogy a tönkrement haja volt mind közül a legkevesebb. Emily, a titkárnője a kezeit tördelve fogadta. - Na végre! - sóhajtott fel megkönnyebbülten. - Mi van a mobiloddal? Már vagy ezerszer hívtalak! - Mi lenne? A táskámban van - morogta Amanda, és leroskadt kényelmes főnöki székébe. - Nem érdekel, mi van, hogy ég-e a ház, vagy hogy vége a világnak, míg nem ittam egy erős kávét, és nem ettem. legalább egy szendvicset! - A szendvicsedet rögtön hozza Brad, a kávé pedig mindjárt lefő. - urad? Őt küldted el szendvicsért? - Tekintettel arra, hogy nem érzem túl jól magam, készségesen felajánlotta. - Te jó ég! Csak nem akarsz máris megszülni? Hiszen még van két heted. - Jaj, Amanda! - nevette el magát a kismama. - Két hetet az orvosok is tévedhetnek, de most nem ez a legfontosabb. - Hanem mi? - Mr. Weston nagyon sokszor keresett, és a hangjából ítélve nagy baj lehet. - Mr. Weston akkor is kénytelen lesz várni még néhány percet - jelentette ki a főnöknő, és hálásan pillantott az új titkárra, ami-kor az elétette a gazdagon megrakott szendvicset. Mohón vetette rá magát. Gyorsan befalta az egészet, ásványvízzel öblítette le, majd a mesésen illatozó kávét is eltüntette. El sem tudta képzelni, mi idegesíthette fel az ő mindig nyugodt beosztottját. Jack Weston már az apja idejében is a kiadónál dolgozott, abban az időben főszerkesztőként, ám azóta jóval több lett ennél. Jack az ötvenes évei közepén járt, okos és higgadt ember lévén mindig jó hatással volt Amandára, akit szinte a lányának tekintett. Talán ő volt az egyetlen, aki nem akart James Weaver helyére lépni, számára teljesen nyilvánvaló volt, hogy a lánya veszi át a kiadót. Mindenben támogatta, s miután tisztában volt a könyv-szakma világával, univerzális munkaerővé vált. Jóllehet eleinte Amanda őt is gyanakvással kezelte, gyorsan bebizonyította, hogy megbízhat benne, és mára a helyettesi feladatokat is ellátta, ha a lány nem tartózkodott az irodában. - Itt van már? - hallotta a férfi kellemes, ám ezúttal türelmetlen hangját. - Itt vagyok - kiáltott ki az irodájából -, gyere csak, Jack. - ő, az isten szerelmére! Hol jártál? - Fodrásznál. - Tessék? - nézett rá rosszallóan Jack. - Itt minden a feje tetejére állt, neked pedig az volt a legfontosabb, hogyan áll a hajad?
- Nem tartozom elszámolással senkinek, még neked sem, Jack! - jelentette ki Amanda hivatalos hangon. - Egész héten túlóráztam, hogy ma elmehessek néhány órára, mert este fontos partira vagyok hivatalos. Azt gondoltam, nélkülem is boldogulsz. -- Valóban nem tartozol nekem semmivel, és rendes körülmények között boldogulok is, csakhogy most vészhelyzet van, Miss Weaver - közölte ugyanolyan hangnemben a fért. - Reggel óta sorra hívnak az üzletek, hogy Jerry Ford legújabb krimijét elszúrta a nyomda. Rosszul fűzték össze, a könyvek egyik részéből hiányzik száz oldal, a másik részültben kétszer van ugyanaz. - Nem mondod komolyan! - szörnyedt el a lány. - Beszéltél a nyomdával? - Igen.. Először azt állították, hogy ők biztosan nem tévedhettek, azóta viszont kiderült, hogy mégis. Röviden fogalmazva: az egészet a zúzdába kell küldeni és újranyomtatni. - Egek! Hiszen akkor a reklámanyagunknak is lőttek. Jerry már a jövő héten indult volna dedikálásra, az egész országban ki-függesztettük a plakátjait! - Ügy van. A plakátokat újra kell készíteni, mert a nyomda csak a jövő hét végére készül el az új nyomással. - Szentséges Szűzanyám! - temette az arcát kezébe a lány. - Ez rengeteg pluszköltség. - Én is ezt magyaráztam a nyomda igazgatójának, ő ellenben hallani sem akar a kártérítési őt, - És mit mond a jogászunk? -- Azt, hogy perre lehet vinni az ügyet, de abból sokára látunk pénzt, ugyanis kiderítette, hogy a nyomda bajban van. Több olyan kiadó tartozik neki, amelyik a csőd szélén áll, és nem tud fizetni. - Akkor sokkal jobban oda kellene figyelniük a hibátlan gyártásra. - Állítólag figyeltek ők, csak sok embert el kellett bocsátaniuk, és kevesen vannak. - Ez az ő bajuk - vágta rá Amanda mérgesen. -- Amikor én jártam hasonló cipőben, a kutya sem törődött azzal, honnan szerzek pénzt, vagy hogy kevesen maradtunk. Sokan kifejezetten szerették volna látni a bukásomat. - Hát igen. Az üzleti életben nincs helye az érzelgősségnek. - Keresnünk kell másik nyomdát, mostanában túl sok probléma volt velük. Legutóbb az egyik borítónk színét tolták el, előtte olyan silány volt a ragasztás, hogy kipotyogtak a lapok a könyvekből, és még sorolhatnám. - Már felhívtam néhányat, de azok közül egy sem tudott soron kívül vállalni. -- A francba! - És ez még nem minden. - Nem minden? - hüledezett Amanda. - Ki van még? - Nicole Hudson. A héten le kellett volna adnunk az anyagát a nyomdának, de nem küldte el a kézirata másik felét, és hiába telefonáltunk, hiába írtunk emailt neki, nem jelentkezett. - És ezt csak most mondod? - Sajnálom. Eddig mindig megbízható volt, még sosem csinált ilyet. Nem akartalak feleslegesen terhelni, azt hittem, nélküled is sikerül vele dűlőre jutnom. Múlt kedden még beszéltem vele, ak kor megígérte, hogy egy héten belül befejezi a regényt, és elküldi e-rnailben. - Hát... ha nem sikerült elérni, akkor valakinek meg kell látogatnia, Megvan a lakáscíme? - Igen, - A szerkesztőjét kellene, . ,
- Sajnálom, Amanda, de... neked is be kell látnod, hogy péntek van, ma már senki nem fog kimenni hozzá. - Akkor megkérem Emilyt. Jó viszonyban vannak, a titkárnőm imádja a regényeit. - Miss Weaver! - hallották hirtelen Brad riadt hangját. - Kérem, jöjjön gyorsan! Amanda elképedve sietett ki a külső irodába. - Mi történt? - kezdte, de gyorsan felmérte a helyzetet. Emily összegörnyedve ücsörgött a székén. - Saj.,. sajnálom, .e, de... de attól tartok, megindult a szülés - nyögte mentegetőzve. - Brad, azonnal hívjon mentőt! - rendelkezett a főnökasszony. Szerencsére Emily az utóbbi napokban előrelátóan mindig magánál hordta a táskáját, melybe a kórházban szükséges dolgokat csomagolta, mintha megérezte volna, hogy szüksége lesz rá. - Mi a férjed száma? Emily a mobiljára bökött. _ Ott megtalálod. Amanda tárcsázta a férfi számát, és közölte vele, hogy a felesége vajúdik az irodában, és épp a mentőt várják. - Azonnal indulok - kiáltotta Will. Amanda kedvelte őt, azon kevesek közé sorolta, akiket rendes pasinak tartott. Az izgatott kispapa valamivel hamarabb érkezett a mentőnél, és aggódva nézte a feleségét. - Jaj, drágám! Hogyan segíthetnék? -- Csak fogd a kezem - suttogta Emily, akinek a hangját elvette egy újabb fájás. - Hol van már az a nyavalyás mentő? - kiáltotta Amanda türelmetlenül, mármár azt fontolgatva, hogy a céges autóval viszi kórházba a kismamát, amikor a portáról végre felszóltak, hogy a betegszállítók úton vannak az iroda felé. Amanda részvéttel figyelte Emily szenvedő arcát, s magában meg kellett állapítania, hogy nem szívesen cserélne vele. Noha soka munkája, rengeteg a gondja, mégis boldogabban vállalja mind-ezt, mint egy gyereket. Kezdte érteni Pamela aggodalmát. Igaz, ő két évvel fiatalabb nála, de magában sem fedezett fel szemernyi anyai érzést sem. Még a hideg is kilelte a gondolatra, hogy otthon maradjon, lemondjon a munkájáról azért, hogy cserébe pelenkákkal bajlódjon, csecsemősírást hallgasson, és azt tartsa a nap fénypontjának, amikor hites ura hazaérkezik. Aztán pedig tátott szájjal és együtt érzőn figyelje férje beszámolóját, hogy szegénynek milyen zűrös napja volt, mennyit dolgozott, hogyan tolt ki vele az az idióta főnök, és milyen szerencsés is ő; mert otthon lehet, és természetesen semmi dolga... Miután a mentő elvitte Emilyt, fellélegzett, Cárült, hogy a férje el tudta kísérni. A maga részéről utálta a kórházakat, és csupán végszükség esetén tette be a lábát oda még látogatóként is. Az édesapja balesetben halt meg a helyszínen, őérte vállalta volna az áldozatot, de sajnos nem lett rá szükség. -- Akkor most mi legyen Miss Hudsonnal? - zökkentette ki gondolataiból Jack kérdése. Brad megköszörülte a torkát. - Én... én szívesen meglátogatom a hölgyet - ajánlotta zavar-tan. - Elnézést, de nyitva volt az ajtó, ezért önkéntelenül is hallottam, miről beszélnek magyarázta fülig vörösödve. Kínosan érintette, hogy azt hihetik, szándékosan hallgatózott.
- Komolyan megtenné? - csodálkozott Amanda. - Nos, az remek lenne. Nekem hamarosan indulnom kellene haza. - Ha megkapom a címét, felkeresem és beszélek vele. Amanda töprengett egy kicsit, végül a fejét rázta. - Mégsem lesz így jó, mert Nicole nem ismeri magát. - Most, hogy Emily szülni fog, talán nem ártana, ha megismerne, hiszen nekem kell átvennem a helyét. - Ez igaz, de... Tudja, mit? Együtt megyünk. Nagyon fontos, hogy a kézirat minél előbb nyomdába kerüljön. - Melyik nyomdába? - érdeklődött Jack. Amanda homloka ráncba szaladt. - Nem tudom. Sürgősen találnunk kell másikat, amelyik meg-bízható, és rövid határidővel dolgozik, ráadásul nem túl drágán. - Én is ismerek néhányat a régi időkből, talán érdeklődhetnék -- jegyezte meg Brad. - Igazán hálás lennék, ha megtenné, de erre ma már aligha kerülhet sor. Péntek lévén sok helyen korán vége van a munka-időnek, ezért azt javaslom, ezt halassza hétfőre, inkább Nicole-t látogassuk meg. Nincs sok időm. -- Én mit csináljak? - tudakolta Mr. Weston. - Tartsd itt a frontot úgy háromig, Jack, aztán menj haza a feleségedhez! - Amanda? - szólt utána a férfi. - Igen? - Nem akarlak elszomorítani, de csöppet sem látszik, hogy fodrásznál voltál, [gy akarsz a partira menni? - Ne bosszantson, Mr. Weston! húzta fel az orrát a lány. - Magam is tudom, hogy miután bőrig áztam, a frizurámból semmi sem maradt. Ezért is kell sietnem. Talán sikerül rábeszélnem valamelyik lányt, hogy szárítsa be a hajam még a parti előtt. -- Telefonáltál nekik? - Egek, nem. Mindegy, majd a kocsiból rájuk csörgök. Ám hiába kutatta át később a táskája minden zugát, hiába borította ki annak tartalmát, a használt mozijegytől egészen egy viharvert csomagolású betétig, nem akadt a telefonjára. - Hol a fenében lehet? - mérgelődött hangosan, fel sem fogva, hogy titkára az ülésről a földre esett betét után nyúl. Megpróbált visszaemlékezni, mikor volt utoljára a kezében, és nem örült, ami-kor ráébredt, hogy nagy valószínűséggel otthon hagyta, az éjjeli-szekrényen. Ezért nem hallott csörgést egyszer sem, míg a szalonban tartózkodott. Brad rezzenéstelen arccal nyújtotta át neki a sajátját, - Semmire sem megyek vele - kesergett Amanda -, nem tudom fejből a számukat. - Ne aggódjon, akkor felhívom a tudakozót - mondta a férfi higgadtan -, de szeretném, ha minden fontosabb számot lediktálna nekem. - Miért? - vonta össze a szemöldökét értetlenül a lány, - Azért, mert akkor egy sor telefont lebonyolíthatok ön helyett. - A magánjellegűeket is? - Természetesen. Elvégre Emily is megtette. - De hát ő mégiscsak nő! - Na és? Egy titkár munkája ugyanaz, mint a titkárnőé, nem? Én is képes vagyok felhívni a fodrászát vagy a kozmetikusát, hogy időpontot egyeztessek vele, a tisztítóból is el tudom hozni a ruháit, ha szükséges, sőt bevásárolni sem
megerőltető számomra, akár szendvicsről, akár kávéról, akár betétről, netán tamponról legyen szó - ejtette vissza a nő táskájába a megviselt darabot. Egy jó titkár feladata nem csupán hivatalos ügyek intézéséből és gépelésből áll, hanem abból is, hogy levegyen a főnöke válláról egy sor apró hétköznapi gondot. - Az édesapja is megkövetelte magától? -- kérdezte Amanda nehezen lelve a hangjára. Alig bírta elhinni, hogy titkárának sikerült zavarba hoznia. Igaz, amikor elhatározta, hogy férfit alkalmaz, eszébe sem jutott, hogy gyakran a titkárnői gondoskodtak a női dolgokról, és milyen kínos lesz, ha ezekre a titkárt kell megkérnie. Sebesen dobált vissza mindent a retiküljébe, noha általában igyekezett benne rendet tartani. - Igen - hallotta a férfi hangját. - Apám elvárta, hogy minden eshetőségre legyen az irodája szekrényében váltásing, fehérnemű, öltöny és cipő, valamint borotválkozó készlet. Nagyon kényes volt a megjelenésére, sőt az enyémre is. Nem sajnálta a pénzt drága ruhákra, noha egyébként meglehetősen kicsinyes volt. - És hogy érzi magát nálunk? - Jól. Csupán szeretném, ha elfelejtené, hogy hímnemű vagyok. Sajnos, úgy érzem, ez még mindig feszélyezi magát, noha nem kellene. Egy személyi titkár nemtelen és megbízható. Gondoskodó, és gondoskodik is mindenről, hogy a főnöke csak a fontos dolgokra figyelhessen. - Bámulatos - motyogta a lány elképedve. - Egyébként szokott randevúzni? - Nézzen rám, Miss Weaver - mosolygott elnézően a férfi. - A mai nők nem rajonganak az olyan férfiakért, akik súlyra nehéz szemüveget viselnek. Mostanában nem randevúztam, mert sem időm, sem kedvem nem volt hozzá. Egy csőd és az azt követő hercehurca nagyon megviseli az embert, nem is beszélve apám betegségéről, na meg arról, hogy a régi barátok milyen gyorsan megfeledkeznek a bajba jutott társukról. Egyvalamit azonban szeretnék leszögezni: nem vagyok meleg. Sem szűz. Szóval nem kell gyanakodnia, sem sajnálnia. Régebben akadt egy-két futó viszonyom. Ha egy férfit sikeresnek hisznek, és azt gondolják, van pénze, az valahogy mindig megnyitja a női szíveket, és akkor tán még az se olyan nagy baj, ha az illető egyenesen vak, sőt! - tette hozzá cinikusan. - Nincs valami jó véleménnyel rólunk - csóválta fejét a lány. - Mert nem szereztem jó tapasztalatokat - felelte a férfi. - 'Legalábbis eddig. Ennek ellenére hiszek abban, hogy léteznek tisztességesek is, és egy napon megtalálom azt, akit nekem rendelt az ég. - Tényleg? Nincs ellene a házasságnak? - Ellenkezőleg, házasságpárti vagyok. Szeretnék majd feleséget, gyereket, ez azonban még nagyon messze van. Először pénzt kell keresnem, hogy megműthessék a szememet, utána minden sokkal egyszerűbb lesz, - Megkérdezhetem, mi baja a szemének? - Szemtengelyferdülés, amihez fiatalkori szürke hályog párosult. - Jézusom! - Nem kell szörnyülködnie, gyógyítható. -- És mitől alakult ki? - Tudomásom szerint rubeolavírus okozta fertőzés. Elkaphattam egy gyerektől, aki rubeolás volt. Amúgy meg szemüveget hordok, amióta az eszemet tudom, de korábban nem volt ennyire súlyos a helyzet, csak az utóbbi
másfél, két évben, A műtét maga körülbelül negyedórás: eltávolítják az érintett lencsét, és mesterséges lencsével helyettesítik. A gyógyulás maximum hat hét, és ha minden rendben megy, akkor csupán olvasáshoz szükséges szemüveg. - És mikor szándékozik alávetni magát a műtétnek? - Egy év múlva. Miután a csőddel elvesztettem a biztosítása-utat, zsebből kell kifizetnem a műtét összegét, mert - mint bizonyára ön is tudja - hiába kötöttem most új biztosítást, a már meg-lévő nyavalyámra egyetlen centet sem fognak téríteni. Kölcsönt kell majd felvennem, ám ennek is megvannak a maga feltételei. Mindenekelőtt az, hogy legyen állásom. - Igen, tudom. Megkérdezhetem, hány éves? - Nem titok, huszonhét múltam, - Idősebbnek gondoltam -,csúszott ki a lány száján a megjegyezés. Elnézést, nem akartam megsérteni. - Tényleg nem, csak éppen meglepte, hogy három évvel fiatalabb nála. - Nem sértődtem meg - biztosította a férfi. - Azt hiszem, az elmúlt egy év tett igazán felnőtté, és talán ezért látszom érettebbnek a koromnál. - Ez bizony meglehet - bólintott a lány. Egy ideig hallgattak, majd Brad törte meg a csendet. ľ- Az ön szemének mi baja? - Amanda meglepetten bámult rá. Honnan tudja? Valójában sosem verte nagydobra, hogy kontakt-lencsét hord, szégyellte, hogy gyenge a szeme, mert ez azt juttatta az eszébe, hogy nem tökéletes. - Amikor először találkozunk, épp az egyik kontaktlencséjét kereste - emlékeztette a férfi. - Ja, tényleg! - jutott eszébe a kínos eset. Hogyan is felejthette el? - Teljesen kiment a fejemből. Szemtengelyferdülésem van, mint önnek. - Szürke hályog nélkül. - Szerencsére anélkül, bár engem így is nagyon zavar. -- Miért? - kíváncsiskodott Brad. - Ugyan már, Miss Weaver, senki sem tökéletes. - Nagyon téved. Számtalan férfit és nőt ismerek, akik tökéletesek. - Kizárt dolog, legfeljebb sikerül elrejteniük a tökéletlenségüket. - Ha ez így van, akkor jó néhány ismerősöm nagyon ügyes - mormolta Amanda. Pamela például a barátnője volt, elég jól ismerte tehát, mégsem bírt felfedezni rajta egyetlen apró hibát sem. Magas volt, karcsú és csinos, az arca gyönyörű, az esze is a helyén volt, és mindent megkapott az élettől, amit csak akart. Egészséges volt, sikeres, gazdag, sínég egy szuperférjjel is dicsekedhetett. - Valóban - biccentett a férfi. - A szerencsésebbjei lehetnek ügyesek, ha a hibáik olyanok, melyeket el tudnak rejteni. Vannak azonban olyanok is, akiknek nincs módjuk erre, mert például a külső testi hibákat, ugye, nem lehet eldugni, ezért meg kell tanulni együtt élni velük.. - De hiszen magát is zavarja a szeme, ne is tagadja! - Nem tagadom, ám ez csupán azóta igaz, mióta kialakult nálam a szürke hályog. Ez is azért zavar, mert egyre romlik a látásom, és minél erősebb szemüveget hordok, annál hülyébbnek néznek az emberek. Bár ha őszinte akarok lenni, ez sem hiúsági kérdés, inkább bosszant, hogy a látszat alapján ítélnek meg, és gyagyának gondolnak. Amikor állást kerestem, ez kifejezetten hátrányosan érintett: többen azt hitték, nem lennék képes ellátni a munkámat. -- Sok helyen próbálkozott?
- Ahhoz eléggé, hogy csalódjak és kiábránduljak az emberekből. Nem elég, hogy csődbe mentünk, hogy nem volt pénzünk, még hülyének is tartottak, Bevallom, örök hálára kötelezett, Miss Weaver, hogy alkalmazott, és esküszöm, ha rajtam múlik, nem fog csalódni! - Köszönöm, hogy ezt mondja, de nem jótékonyságból vettem fel, hanem mert magát találtam a legalkalmasabbnak a feladatra - szögezte le józanul a lány. - Egyébként megérkeztünk. Takaros kertvárosi ház előtt álltak meg, de sokáig kellett csöngetniük, mire Nicole Hudson, a vonzó és sikeres romantikus író-nő végre ajtót nyitott, és most sem vonzónak, sem sikeresnek nem látszott. Máskor gondos fodrász kezeit dicsérő haja úgy állt, mint a szénaboglya, nem csak fésűt és vizet nem láthatott az utóbbi napokban, de jó ideje még ollót sem. Az arca sápadt volt, szemei karikásak, le sem tagadhatta volna, hogy régóta itatja az egereket. - Egek, Nicole! Mi történt? - kiáltott fel elszörnyedve Amanda. - Mit akarsz? És ki ez a pasas? - mordult rá az egyébként mindig nagyon kedves nő barátságtalanul. - Ha végre beengedsz, válaszolok mindkét kérdésedre. - Nincs kedvem látogatókat fogadni. - Mégis kénytelen leszel! - emelte fel a hangját Amanda, mire Brad csillapítóan a vállára tette a kezét. Ez egyfelől hihetetlenül megnyugtató érzés volt, másfelől annyira megdöbbentette, hogy nem lelt rá szavakat, ezért inkább megjegyzés nélkül hagyta. - Vagy jobban szeretnéd itt, az ajtóban kiteregetni a szennyest a szomszédok füle hallatára? - kérdezte halkabban. Nem félsz, hogy valamelyikük eladja a bulvársajtónak? -- Fütyülök rájuk! - Tényleg? Ezek szerint az sem érdekel, ha a gyerekeid fognak szenvedni miattad? - Azok már így is szenvednek - morogta Nicole. - Akkor igazán nem hiányzik nekik még több a bajból. - Na jó -- adta be a derekát a nő kelletlenül. - De ne tégy szemrehányás a kupi miatt! – tünt el a nappali ajtaja mögött. A hívatlan vendégek követték. Amanda hitetlenkedve nézett körül. Néhányszor meglátogatta már a nőt az otthonában, ám mindig makulátlan rendet talált. Nem úgy most. Elképesztő rendetlenség uralkodott, sőt piszok, a porszívót szemlátomást régóta nem használták, és az, ablakokat sem nyitották ki. Minek köszönhetem a megtiszteltetést? - kérdezte gúnyosan Nicole, miközben cigarettára gyújtott. - Mostanában nem olvasod el az e-mailjeidet? - Nem vagyok rájuk kíváncsi! - csattan fel harciasan. - Gondolom, a telefonodon lévő üzenetekre sem. - Ügy van! - Akkor ne csodálkozz, hogy itt vagyunk! - Ki ez az alak? - Ezt az alakot Brad Connornak hívják, és ő az új titkárom. - Mi van Emilyvel? Kirúgtad? - Az asszony hangja egyre ellenségesebben csengett. - Már miért rúgtam volna ki? - vonta össze a szemöldökét értetlenül Amanda. - Emilynél ma megindultak a szülési fájások, kórházban van, és lehet, hogy azóta túl van szülésen.
- Idióta! - Tessék? - Jól hallottad! Minden nő idióta, aki gyereket szül egy férfinak! - kiáltotta Nicole, és hirtelen kitört belőle a zokogás. - Ugyan már, ne sírj! - lépett hozzá Amanda megenyhülve, és átölelte. - Mi lenne, ha főznék egy kávét? - vetette fel Brad. - Nincs itthon kávé - hüppögte az asszony. - Akkor teát. - Az sincs. Semmi sincs, és ma este már vacsorát sem tudok adni a gyerekeknek. Amanda hitetlenkedve hallgatta. -- De hát sikeres írónő vagy! Az emberek imádják a regényeidet, és jól keresel. Nicole azonban csak a fejét rázta, és tovább zokogott. - Na jó! - sóhajtott fel Brad. - Mi lenne, ha elölről kezdenénk? Bármilyen tragédia érte is, mindig van megoldás. Higgye el, én csak tudom, Mrs. Hudson! - Miss Hudson -- javította ki az írónő. - Ez a lánykori nevem. - Rendben. Mindenesetre az, lenne a legjobb, ha most lezuhanyozna, addig én hozok kávét, és valami harapnivalót, utána pedig szép sorjában elmeséli, mi történt - állt fel a férfi. - Van itt a közelben valamilyen üzlet? - Igen. Az utca végén találja - felelte Nicole, és kifújta az orrát. - Menj, zuhanyozz le! -- javasolta Amanda is, miközben lopva az órájára sandított. Vészesen fogyott az idő, nagyon úgy tűnt, hogy a fodrásznak végképp búcsút mondhat, s ha így halad, a partinak is. Mialatt Nicole fürdött, Amanda kiszellőztetett és kiürítette a hamutálakat. A konyhában még rémesebb helyzet fogadta. A mosogató dugig volt mosatlannal, az asztal szintén, a hűtő viszont üresen ásítozott. A szemetes megtelt, és körülötte sorban álltak a szeméttel megtelt nejlonszatyrok. Egy nagy zsákba összegyűjtötte valamennyit, és kivitte a ház oldalánál árválkodó kukához. Amíg az asszony a haját szárította, Amanda nekigyürkőzött, hogy elmosson pár csészét, aztán végül ágy belemelegedett, hogy mire feleszmélt, már a tányérokat és a poharakat tisztítatta, Majd-nem hahotára fakadt, amint átvillant az agyán, hogy neki már a partin kéne lennie, ehelyett itt tüsténkedik. - Megjöttem - hallotta egyszerre Brad hangját, mire kisietett elé. El akarta venni tőle a zacskókat, de a férfi nem engedte. - Majd én megcsinálom. Főzök kávét is, sőt átveszem a mosogatást, nehogy letörjön a körme. - Most gúnyolódik? - nézett rá Amanda bosszúsan. Férfiak! - Dehogy. Ügy tudtam, partira készül, és még nem felejtettem el, hogy ott kizárólag a makulátlan külső számít - jelentette ki. -- Egy letört köröm maga a tragédia - tette hozzá némi szarkazmussal. - Hát, ha így haladunk, sosem érek oda. - Ha összefogunk, akkor igen. Hívja ki a konyhába Miss Hudsont, az mindig meghittebb, mint egy nappali, a közös munka közben pedig jobban feloldódik és elmeséli végre, mi a csoda történt vele, Hoztam csakis fánkot, megisszuk hozzá a kávét, és befejezzük a mosogatást. - Főnöknője úgy bámult rá, mintha hirtelen két feje nőtt volna. - Képes vagyok rá - bizonygatta Brad. -' Tudja, a csődnek is van előnye. Az ember rájön, hogy az élet akkor sem áll meg, ha nincs személyzete. Megtanulja a házimunkát, főzni kezd, megismerkedik a mosógéppel, és így tovább. - Azt akarja mondani, hogy otthon ilyesmit végez?
- Nem mindig, ám ha a szükség úgy hozza, már nem ijedek meg tőle. Amikor beköltöztünk a mostani házunkba, anyám apámat ápolta, emellett elvégezte a házimunkát is, de aztán ágynak döntötte az influenza, és az én nyakamba szakadt minden. Képzelje! Rájöttem, hogy nem esik le az aranygyűrű az ujjamról, ha elmosogatok, kiporszívózok vagy berakom a szennyest a gépbe. Csupán a technikájával nem voltam tisztában, de anyám elmagyarázta, és azóta nem rémülök tőle halálra. - Hát... kevés férfi lenne erre képes. - A gazdagok közül biztosan, ám ha valaki szegény, nem finnyáskodhat. - Téved. Sok csóró férfi szintén lealacsonyítónak, női munkának tartja a házimunkát, és akkor sem lenne hajlandó elvégezni, ha az élete függne tőle. Inkább megenné a kosz. - Ez azért súlyos bírálat. - De nem minden alap nélküli. Na megyek, megkeresem Nicole-t. - Az írónőt a nappaliban találta, üres tekintettel bámult maga elé. - Kész a kávé, gyere! - Ügy röstellem magam a disznóól miatt - suttogta az asszony. -- Ugyan már. Bárkinél előfordul ilyesmi, ha valami szörnyűség érte. - De... de idehoztad ezt a rokonszenves fiatalembert, ebbe a szemétdombba! Mit gondolhat most rólam? - Ne törődj vele! Gyere, igyuk meg végre a kávét és beszélgessünk! Nicole vonakodva indult utána, az ajtóban azonban megtorpant. -- Te jó ég! Mit csinál? - kiáltotta döbbenten, amikor látta, hogy Brad mosogat. - Csak segítek egy kicsit - mosolygott a férfi. - Nem nagy dolog. Jöjjön, egyen pár falatot. - Nem nagy dolog? - ismételte a nő, és leroskadt az egyik szék-re. -- A férjem akkor se mosott volna el egyetlen kanalat sem, ha egymilliót ígérnek neki érte, pedig a pénzt nagyon szereti. - A férjedet egyelőre inkább hagyjuk, együnk! - javasolta Amanda. - Isteni ez a csakis fánk - mormolta, amint bekapott egy falatot. - Gondolni sem merek rá, mennyi kalória. - Nem úgy néz ki, mintha aggódnia kellene emiatt - jegyezte meg Brad, mire a lány zavarba jött, és még nagyobbat harapott a bűnre csábító étekből. Titkára megjegyzése elárulta, hogy felmérte öt mint nőt, dacára a vastag szemüvegnek, visszafogott modorának vagy örök hálájának, amiért alkalmazta. Felejtsd el, hiszen a beosztottad, és csak egy titkár! Nagyon ki lehetsz éhezve, ha már egy ilyen pasi elismerése is megzavarja a fejedet! - rótta meg magát mérgesen. - Ki kér még kávét? - emelte fel a kiöntőt Brad, és udvariasan kiszolgálta a hölgyeket. Amanda a kezére meredt. Milyen szép - futott át az agyán, mire igazán dühbe gurult. Fel kell szednem egy jóképű fickót, aki kiveri a ,fejemből az ehhez hasonló gondolatokat. Egy kiadós hantúr az ágyban majd segít, hogy ne egy szódásüveg vastagságú szemüveget viselő, csóró titkár kezeiről fantáziáljak! - Azt javaslom, folytassuk a mosogatást, és közben mesélje el, Miss Hudson, mi történt önnel! - javasolta a csóró titkár" zavarba ejtően bársonyos baritonján. Amanda megborzongott, mire felpattant ültéből, és felkapta a konyharuhát.
- Majd én törölgetek, te pedig pakold el a tiszta edényt - utasította az írónőt, mintha ő lenne a házigazda. Nicole ezúttal nem ellenkezett. - Szóval mitől anyátlanodtál el ennyire? - Azt hittem, már kitaláltad. - Biztos vagyok abban, hogy Miss Weavernek ugyanúgy akad néhány tippje, mint nekem, de jobb lenne, ha ön beszélne róla --válaszolt a titkár a főnöknője helyett. - Sokszor már az is segít, ha van, akivel megoszthatja az ember a bánatát, mi pedig szívesen végighallgatjuk. - Maga talán pszichológus? - Nem. Én csupán egyszerű titkár vagyok, aki mellesleg meg-járta a pokol kapuját. Egyébként meg Emily, az elődöm is csupán titkárnő volt, mégis azt hallottam, hogy sokat beszélgettek, és nagyon megértették egymást. - De hiszen maga férfi! - Na és? - Na és? -- háborgott Nicole. - Emily nő volt, és egy nő a másik nőnek hamarabb nyílik meg. Csak nem képzeli, hogy ismeretlenül a bizalmamba fogadom? Ráadásul egy férfit? Amúgy sem fér a fejembe, hogy férfi létére elszegődött egyszerű titkárnak! - tette hozzá nem is Leplezve gyanakvását, hogy valami nem lehet rendben vele. - Nekem pedig az nem fér a fejembe, hogy maguk, nők, miért nem bírják ezt elfogadni - jelentette ki Brad határozott hangon. - Léteznek férfi tanárok, férfi gyerekorvosok, férfi szakácsok és cukrászok, sok magas rangú férfinak férfi személyi titkára van, és ismerek férfi óvó bácsit is, aki magánóvodát nyitott, annyira szereti a gyerekeket, aztán ott vannak a művészek... - Na azokat inkább hagyjuk! -- vágott szavába az írónő hevesen. - Miért? - csodálkozott a titkár. Nicole férje költő és műfordító - magyarázta Amanda -, ám a költészetből nem tudott megélni, ezért fordítással igyekezett pénzhez jutni. - Már amikor dolgozott - vetette közbe az asszony. - És most... Összeszűrte a levet a legjobb barátnőmmel, lenullázta a bankszámlámat, és elhagyott. Igen, itt hagyott egyetlen fillér nélkül és Hawaiin sütteti magát a nappal az én pénzemen, mialatt éri azt sem tudom, miből fogom etetni a gyerekeket. Ráadásul fess, a legidősebb engem okol, szerinte én vagyok a hibás, mert sokat veszekedtem az apjával, vagy túl sokat dolgoztam, és nem törődtem az érzékeny, költői lelkével. Ezért csak meg, ezért hagyott el. Nem látja be, hogy azért veszekedtem az apjával, mert nem törődött semmivel, hogy csak elvolt itthon a mélyenszántó gondolatainak, ami szemenszedett hazugság, valójában folyton az interneten lógott, ha meg nem, akkor csavargott, a jó ég tudja, merre. Az én nyakamba szakadt a gyereknevelés minden gondja, a háztartás, a hivatalos ügyek, és mindezek mellett dolgoztam, hogy kifizethessük a számlákat, és legyen mit ennünk. Volt egy bejárónőm, ám el kellett küldenem, mert a költségvetésből már rá nem futotta. Az én drága jó férjem ugyanis nemrég meglepte magát egy új kocsival, amit természetesen magával vitt, nekem meg itt hagyta a régit és a hitelt, hogy törlesszem. Talán elnézitek nekem, ha momentán nem vagyok romantikus hangulatban, és egyetlen sort sem vagyok képes leírni. Megpróbáltam, de nem megy. A fejem olyan üres,. mint a sötét éjszaka. - Jézusom! Azt hittem, jól vagytok. - Jól is voltunk, amíg befogtam a számat, ám mihelyt hangot adtam a nemtetszésemnek, kitört a vita. Azzal vádolt, hogy elherdálom a pénzt, holott
mostanában még fodrásznál sem voltam. Ez az egész pénzdolog nálunk úgy zajlott, hogy amit én kerestem, az közös volt, amit ő, az kizárólag az övé volt. Nagy kegyesen adott belőle valamennyit, a többit azonban magára költötte. Most pedig elvitte az enyémet is. - Honnan tudod, hol van? - Onnan, hogy küldött egy lapot Hawaiiról, melyen megírta, hogy sajnálja a dolgot, de elege van belőlem, beadja a valópert, mert már nem bírja tovább, amellett Nancyben, a barátnőm személyében végre olyan nőre talált, aki megérti, és a hibáival együtt szereti. És mindennek a tetejébe a lányom még engem kiált ki bűnbaknak. - Hány éves a lánya? - kérdezte halkan Brad. Jess tizenhat, Tommy tizennégy, Sally tíz. - Serdülőkori gondok - bólintott a férfi mindentudóan. -1 s a fia? Ő miként vélekedik erről? - Tommy kettőnk között ingadozik. Szereti az apját, engem is, és hol rá dühös, hol rám. Sajnos Jessnek tehetsége van ahhoz, hogy meggyőzze a maga igazáról, olyankor két kamasz vádjait kell elviselnem. Félreértés ne essék, szeretem a gyerekeimet, de már túl sok nekem ez az egész. Nem egyedül vállaltam őket, mégis egyedül maradtam, az apjuk elmenekült a felelősség elől, Hawaiin élvezi az életet, én ellenben már nem bírom tovább. - Nincs semmi segítsége? - ráncolta a homlokát a titkár. - Nincs. A szüleimre nem számíthatok, mert idegesíti őket a három gyerek, Annak idején nem örültek, hogy egy éhenkórász költőhöz mentem feleségül, anyósismék pedig úgyis a fiukat pártolják, emellett egyikük sem fiatal már. Van ugyan egy húgom, de neki is van családja, nem ér rá az enyémmel is bajlódni. Nancy volt az egyetlen barátnőm, akiről azt gondoltam, megbízható, mégis elcsábította a férjemet. - Ő nem ment férjhez? - De igen, csak már régen elvált, mert a férje beleszeretett egy fiatal topmodellbe. Azóta akadt néhány viszonya, ám előbb-utóbb mind megszakadt. Egyetlen fia egyetemre jár, anyagi gondjai sosem voltak, mert az exe - bankár lévén -- mindig bőkezűen bánt vele. Szerintem jó dolgában nem tudta, mit csináljon, ráadásul betöltötte a negyvenet, és kitört rajta a kapuzárás előtti pánik. Mostanában gyakran kesergett azon, hogy egyedül van, és milyen szerencsés is vagyok én, mert van férjem. Ráadásul az anyám mindig óvott tőle, az volt a véleménye, hogy egy feleség ne barátkozzon független nővel, mert az ördög sosem alszik, én meg kinevettem az ósdi nézete miatt, és megesküdtem, hogy Nancy nem olyan, és az életemet is rá merném bízni. Gondolja, Mr. Connor, hogy ezek után segítene? Mert én nem, ahhoz túlságosan jól ismerem. Prédikálni kezdene, aztán pedig kijelentené, hogy egyem meg, amit főztem, ő mossa kezeit. Képes lenne azzal vádolni, hogy én vagyok az oka a férjem árulásának. Amanda letaglózva hallgatta. Annyira váratlanul érte Nicole beszámolója, hogy meg sem bírt szólalni, helyette a titkára be-szélt. A maga részéről el sem tudta volna képzelni, hogy elcsábítsa a barátnője férjét. Milyen barátnő az ilyen? És milyen férj az olyan, aki cserbenhagyja a feleségét és a gyerekeit, ellopja a neje pénzét, és megszökik a barátnőjével! Szegény Nicole, még az anyjára sem számíthat! Igaz, hogy a saját édesanyja is elég szigorú volt, és mélységesen felháborodott, miután megtudta, hogy férfi titkárt alkalmaz, az is igaz volt,
hogy egyre inkább helytelenítette, amiért még nem akar férjhez menni, ugyanakkor biztos volt abban, hogy baj esetén nem hagyná cserben. Lehet, hogy morogna, hogy szemrehányásokat tenne, de segítene, főleg ha három unokája lenne. - Nem lehet, hogy túl sötéten látod a helyzetet? - kérdezte végül. - Nos ha azt tapasztalod, hogy sorra olyan emberek döfnek hátba, akiktől nem várod, egy idő után már nem fogsz olyanokhoz fordulni, akikről tudod, hogy újabb tőrdöféssel válaszolnának, hacsak nem vagy mazochista. - Ezzel egyet kell értenem - ismerte el a férfi -, ugyanakkor néha előfordul, hogy végül attól kapunk segítséget, akitől nem is reméljük. - Hát én már nem hiszek a csodában. - Pedig hinnie kell benne, és hinnie kell önmagában! Abban, hogy bármi történjék is, talpra áll. - Mitől ilyen bölcs maga fiatal létére? - érdeklődött Nicole. - Attól, hogy sok mindent éltem át az elmúlt évben, és a gondok fütyültek rá, mennyire vagyok fiatal a korom szerint. Amellett kétlem, hogy ön, Miss Hudson annyira öreg lenne. - Egy negyvenéves nőt semmi esetre sem lehet olyan nagyon fiatalnak mondani - jelentette ki az írónő. - Ám az öregségtől még igen messze van. Ne engedje, hogy a férje lássa az összeomlását! Bizonyítsa be, hogy jobb önnek nélküle és Nancy nélkül is. Ez a nő sosem volt igazi barátnője, ha képes volt így elárulni. Találhat még olyan barátnőt, akiben igazán megbízhat, és férfit, aki kellőképpen értékeli a képességeit. Szedje össze magát, és álljon talpra! Ha citromot kap, csináljon belőle limonádét a kesergés helyett. - Ez mind nagyon szép, Mr. Connor, de a talpra álláshoz nekem most pénzre lenne szükségem. Sok pénzre. Elvégre egy jó limonádéhoz cukorra is szükség van, azt pedig nem adják ingyen. Csakhogy képtelen vagyok dolgozni, egyetlen romantikus gondolat sem jut az eszembe. - Emiatt ne aggódj - szólalt meg Amanda. - Tudok neked némi előleget fizetni, bár az is igaz, hogy nagyon kellene a kéziratod. Miután nem adtad le határidőre, csúszni fog az egész, és a reklám-anyagot újra kell készítenünk, nem is beszélve az olvasóidról, akik csalódattak lesznek. Ugyanakkor mélységesen együtt érzek veled, megértem, miért nem dolgoztál, ezért most az a legfontosabb, hogy olyan helyzetet teremtsünk, amelyben újra tudsz írni. - Mi lenne, ha mégis beszélne az édesanyjával? - vetette föl Brad. - Nem! Sem erőm, sem kedvem végighallgatni az én megmondtam előre" kezdetű prédikációit, ráadásul úgysem segítene. - Nincs a gyerekeinek keresztanyja? -- Dehogy nincs. A nagyoknak a húgom, a kicsinek a sógor- A sógornőjére sem számíthat? - Ugyan már. Anyósoznék odavannak a fiukért, és mindenért engem okolnak. Nyilvánvaló, hogy a férjem nővére sincs más véleményen, pedig biztosan tud már az új helyzetről. Egyszer sem hívott fel, arra sem volt kíváncsi, mi van velünk. És ezen semmi csodálkoznivaló sincs, hiszen a saját családom is ilyen. Bevallom, ennek részben én vagyok az oka. Annyit dolgoztam, hogy legyen pénzem, hogy elhanyagoltam a családi kapcsolatokat. Örültem, ha a gyerekekre, a háztartásra meg az írásra futotta az időmből, nemhogy vendégül
lássam a tágabb családot, és ezért megharagudtak rám. A férjem is gyakran a szememre vetette, hogy soha nem hívok meg senkit, ám az meg sem fordult a fejében, hogy egy ilyen vendégeskedés mennyi időbe és pénzbe kerül. Folynia kellene az italnak, és egy hétig főzhetnék, hogy elég legyen az étel. Hát nekem erre sem időm, sem pénzem, sem energiám nem volt. - Mi lenne, ha mégis felhívná az édesanyját? - Minek? Anyám elmúlt hatvankettő, esze ágában sem lesz itt házvezetőnőt meg bébiszittert játszani, míg én dolgozom. - Végül is mit veszíthet? - kérdezte józanul a titkár. - Elkönyvelhetnék még egy csalódást, és nem vagyok benne biztos, hogy lenne hozzá erőm. - Hívja fel most! Ha mást nem is, de lelki támaszt nyújt-hatunk - unszolta farad. - Semmi értelme, higgye el! -- bizonygatta Nicole, mégis a telefonért nyúlt. Kihangosította a készüléket, és tárcsázott. Hosszan kicsöngött, mire felvették. -- Szia, anyu, én vagyok. -- Szervusz. Mit akarsz? - A hang nem tűnik éppen barátságosnak, állapította meg magában a férfi. - Csak, .. csak azt akartam megkérdezni, hogy tudnál-e segíteni néhány napig, míg befejezem az új könyvemet. - Nem. Most értem haza a szépségszalonból, és hulla vagyok. Holnap vendégségbe megyünk az egyik barátunkhoz, jövő héten pedig elutazunk apáddal kettesben, így ünnepeljük meg a negyvenkettedik házassági évfordulónkat. Tudod, gyermekem, felneveltünk két gyereket, téged és a húgodat, az bőven elég volt, most már magunkat akarjuk kényeztetni. Már a múltkor is mondtam, hogy rám ne számíts. A gyerekeid szemtelenek és követelőzők, neked kell megnevelned őket, nem nekem, Legyél hálás, hogy nyáron itt lehetnek két hétig, a mi korunkban már ez is untig elég. Minek szültél, ha nem vagy képes ellátni őket? És egyáltalán: nem kellett volna hozzámenned ahhoz az éhenkórászhoz! Megmondtam előre, hogy ez lesz a vége, de nem hallgattál rám! Hát most megeheted, amit főztél! Ja, és a húgodat se nyaggasd, annak is van elég dolga, A jövő héten estélyt adnak, nyakig ül a szervezésben, azt sem tudja, hol áll a feje, kevés a hely és túl sok fontos embert kell vendégül látnia, még nincs kész a ruhája, mert az a gyatra varrónő elszúrta, hiába mondom neki már régóta, hogy keressen másikat, de hát ilyenek a gyerekek, nem hallgatnak a, szüleikre, pedig azok jót akartnak nekik, de... Mrs. Hudsonból alighanem még mindig dőlt volna a szó, dicsekedett, panaszkodott és siránkozott volna, ha Nicole nem elégeli meg. Könny szökött a szemébe, mélyeket kellett lélegeznie, nehogy elkezdjen bőgni megint. Fogta a kagylót és köszönés nélkül a helyére tette. - Ó volt az anyám - húzta el a száját, és dühösen törölte le az arcáról az alattomosan kiguruló könnycseppeket. Brad bólintott, miközben felállt, és együtt érzőn szorította meg a vállát. A gesztus annyira megindító volt, hogy Nicole kis híján könnyekre fakadt tőle, Amanda pedig nagyot nyelt. Ahhoz most már kétség sem fér, hogy titkára mély érzésű férfi, és ért a nők lelkéhez. - No legalább tudjuk, hogy sem rá, sem a húgára nem számít-hatunk. Hátravan még a sógornője - közölte a titkár a legnagyobb lelki nyugalommal. -- Ne! Kérem, Mr. Connor, ne kívánja ezt tőlem!
- Én viszont kérem, hogy hívja fel. Nem könnyebb elviselnie a csalódást, hogy mi is itt vagyunk? Mit tett volna, ha egyedül van, miután az édesanyjával beszélt? Megmondom! Kiborult volna, és megint órákig zokogott volna. Természetesen most is kiborult, de felébredt önben a harag is, ami nagyon jó, mert cselekvésre ösztönzi. Gyerünk, tárcsázzon, legalább túl lesz rajta, és vigasztalhatja a tudat, hogy legalább megpróbálta. Vagy inkább tárcsázzam én? - Nicole egyre csak a fejét ingatta. - Diktálja a számot! Kérem, Miss Hudson! Ha vele sem sikerül dűlőre jutnia, ki kell találnunk valamit, és együtt könnyebb lesz, mint egyedül, magányosan, vérző szívvel, - Nicole szájára önkéntelenül jöttek a számok, Brad egymás után pötyögte be a készülékbe. Alig csörgött ki, máris egy női hang szólt bele. - Tessék, itt Sophie Bennett beszél. - Jó napot, Mrs. Bennett, én Brad Connor vagyok. Máris adom Miss Hudsont. Miss Hudsont? Te jó ég! Ki maga? És mi történt Nicole-lal? Nicole szájára mosolyt csak sógornője aggodalmas hangja. - Szia, Sophie. Nyugodj meg, nincs semmi bajom. - Tényleg? De akkor ki volt az a férfi? - Majd elmesélem - felelte az asszony. - Először kérdezni szeretnék valamit. - Várj! Kérlek, várj egy kicsit. Feltétlenül el kell mondanom, hogy borzasztóan szégyellem magam az öcsém miatt, sót a szüleink miatt is. Felháborító, amit Tom tett veled, az meg még inkább, hogy anyuék még most is öt védik. Fogalmad sem lehet arról, hányszor nyúltam a telefonért, hogy felhívjalak, és bocsánatot kérjek helyettük, s egyúttal megkérdezzem, tudok-e segíteni valamiben! Csak sajnos attól féltem, hogy meg sem hallgatsz, hanem elküldesz a pokolba. Nem csodálkozom, ha eleged van a családomból. - Jaj, Sophie! - nevetett fel a könnyein át Nicole. - Bárcsak megtetted volna! Brad mosolyogva, felemelt hüvelykujjal intett az asszonynak jelezve, hogy sikerrel jártak. - Ezek szerint nem küldesz el a pokolba? - Nem én! Azt szeretném inkább, ha eljönnél hozzám. Bevallom, nagy szükségem lenne a segítségedre, bár nem tudom, ráérsz-e. - Hogy ráérek-e? - nevette el magát Sophie. - Hát persze, hogy ráérek. Amióta az ikrek egyetemre járnak, majd' megöl itthon az unalom. - És George? Nem fog haragudni, ha magára hagyod? - Ugyan már, kedvesem! Huszonkét évi házasság után kibírjuk, ha egy ideig nem látjuk egymást. Tudod, hogy rengeteget dolgozik, neki fontosabb a munkája, mint én. Amellett mindig kedvelt téged, és mélységesen együtt érez veled. Épp valamelyik este győzködött, hogy hívjalak fel, mert biztosan jól jönne egy kis segítség. Szóval ha nem bánod, holnap reggel ott vagyok, és ott is maradok, amíg csak szükséged van rám. - Ó, Sophie, köszönöm! - Nincs mit, szívem, örülök, hogy segíthetek - felelte az asszony, és gyorsan letette. Nem akarta, hogy Nicole túl sokáig hálálkodjon neki. Felháborítónak találta az öccse tettét, a maga részéről kikaparta volna a barátnője szemét, ha elcsábítja a férjét, ugyanakkor George-ot sem kímélte volna. Nem fért a fejébe, hogy a szülei Nicole-t okolják. És akkor még nem is tudta, hogy az asszony egyetlen fillér nélkül maradt, sem azt, hogy Tom vásárolt egy új kocsit hitelre, ám a törlesztési a feleségére hagyta. - Köszönően magának is - ölelte át Bradet Nicole örömkönnyeket hullatva. Nem hittem volna, hogy Sophie felajánlja a segítségét. Honnan tudta?
- Sehonnan - mosolygott a férfi - Én csupán azt tudtam, hogy mindent meg keli próbálnia még akkor is, ha elutasító választ kap. - Hát most szerencsére volt, ám ezt kizárólag önnek köszönhetem. Ha nem erősködött volna, sosem hívom fel a sógornőmet. - De végül beszéltek és most már ma minden jóra fordul. - Mint a mesében - bólintott az asszony, ám a vidámság lehervadt az arcáról. - Mi a baj? - kérdezte Amanda. - Semmi, csak... - Csak eszébe jutott, hogy a gyerekei hamarosan hazaérnek, és semmii sincs a hűtőben. - A pénz miatt aggódsz? --- találta ki a kiadó főnöke a nő gondolatait. Rögtön kiállítok egy csekket. - Péntek van, Amanda, ma már nem tudom beváltani. - Nálam van valamennyi apró - közölte Brad. - Hagyja csak, Mr. Connor, nálam is van valamennyi készpénz .- intette le Amanda, majd néhány baromkegyet tett az asztalra. - Ebből bírsz venni ennivalót a hétvégére, hétfőn pedig beválthatod a csekket. - Köszönöm - rebegte Nicole könnytől csillogó szemmel. Egy-felől meghatotta a segítség, másfelől viszont nagyon megalázónak találta, hogy kénytelen Idegenek könyörületére támaszkodni. Utóvégre mindig keményen dolgozott, és eddig sosem csúszott el a határidővel. Igyekezett ellátni a családját, kiszolgálta a férjét, odafigyelt a gyerekeire. És mi érte a köszönet? Hogy itt áll elhagyva, kifosztva és rettegve a saját gyerekeitől, hogy ma este mi mindenért okolják majd őt. - Ne, Miss Hudson! - hallotta távolról a titkár hangját, - Ne? Mit ne? - Ne hagyja, hogy az önsajnálat legyűrte! Egyáltalán ne gondoljon arra, mit művelt a férje vagy hogyan, vagy miért. -- Nos, ha én nem is teszem, fess biztosan emlékeztet rá, - Akkor se hagyja, hogy a kedvét szegje! Csináljon valamit! Takarítson ki, vagy menjen el futni, vagy táncoljon, tegyen bármit, csak ne töprengjen Holnap itt lesz a sógornője, segíteni fog önnek és akkor dolgoznia kell, mert a kéziratot le kell adnia. Ellenben ha ismét zokogni kezd, akkor megint nem tud majd írni. Nem lehetne elküldeni egy időre a lányát az anyósáékhoz? Nicole eltöprengett ezen, - Nem is rossz ötlet. Mindig jobban szerették, mint a két kisebbet. Jess teljes mértékben az apjára hasonlít. Megkérdezem tőluk - csillant fel a szeme, és előző sikerén felbátorodva a telefonhoz lépett. Felemelte a kagylót, azután gyorsan vissza is ejtette. - Még-sem jó ötlet. Később képesek lennének rám fogni, hogy nem tudom ellátni a gyerekeket, vagy egyszerűen elüldöztem Jesst, mert tiszta apja. - Te jó ég! Képesek ilyesmire emberek? - El sem tudja képzelni, mi mindenre képesek, ha megromlik egy házasság. És főleg a rokonok. Sophie férje válóperes ügyvéd, ő aztán tudna mesélni. Ajjaj! - morogta Nicole hirtelen. - Amilyen a szerencsére, Tom biztosan hozzá fordul a válás miatt. - És ha van rá némi tisztesség dr. Bennettben, akkor visszautasítja vélte Brad, - Nem tudom, annyira nem ismerem. Nem találkoztunk túl gyakran, George rengeteget dolgozik még otthon is.
- Ne rágódjon ezen, majd holnap megkérdezi a sógornőjétől! Vegyen egy nagy levegőt és örüljön, hogy a legsúlyosabb gondja megoldódott, Idővel a többivel is ez történik - biztatta a titkár. - Igen, igaza van. Azt hiszem, kitakarítok, Sophie elájulna, ha látná, micsoda disznóól varom itt. Nagyon szégyellem magam, Mr. Connor, általában mama szokott ekkora felfordulás lemenni, - Nem kell mentegetőznie, Miss Hudson, tökéletesen megértem a helyzetét. - Ne haragudj, Nicole, de mennünk kell - szólalt meg Amanda, aki egy csöppet sértve érezte magát. Titkára és Nicole olyan jól megtalálták a hangot, hogy rá szinte nem is volt szükség. - Mind-járt hat óra, s nekem már régen egy fontos partian kéne lennem. 'C9 - Ó, bocsáss meg! - Ne mentegetőzz már megint! Ha ez megnyugtatja a lelkiismeretedet, te voltál a fontosabb. - Mit mondtál? Mennyi az idő? -- Mindjárt hat. - Hat óra? Egek! Már rég itthon kellene lenniük a gyerekeimnek! - Nem mehettek el ismerőshöz? - Szó nélkül? Nem. Ilyet még Jess sem merne tenni. - Gondolkozzon egy kicsit! Hátha mégis. Kit tudna felhívni? Néhány percet még bírunk várni. - Nem, nem, menjenek csak - bizonygatta Nicole, akit már így is bűntudat kínzott. Jó sokáig feltartotta Amandát, holott tisztában volt azzal, hogy nagyon elfoglalt. Alig léptek ki a házból, amikor Brad egy kislányt vett észre a hintánál. _- Ő nem a maga gyereke, Miss Hudson? - Jézusom, Sally! Mi az ördögöt csinálsz te ott? - kiáltotta az asszony és odaszaladt hozzá. - És hol vannak a testvéreid? - Jaj, anyu! - borult sírva a nyakába a kislány. - Kérlek, beszélj! - könyörgött Nicolé, mert mindenféle rém-képek villantak fel lelki szemei előtt. - Hol vannak? - Én... én.., mondtam, hogy ne menjenek el! Kértem, könyörögtem nekik, de... de mindenáron a nagymamához és a nagypapához akartak menni! Jess azt mondta, hogy áruló vagyok, amiért haza akartam jönni hozzád, és megfenyegette Tommyt, hogy soha többé nem falaz neki, ha most nem tart vele. Mi az, hogy nem falaz neki? És egyáltalán miért kell falaznia? Azt én is szeretném tudni - gondolta Nicole némileg megkönnyebbülve, hogy a két kamasznak nem esett baja. - Melyik nagyszülőkhöz mentek? - kíváncsiskodott Brad. - Az anyósomékhoz egyenesedett fel az írónő. - Anyámék innen messze laknak, anyósomék viszont csak néhány utcával arrébb. - Akkor is szólniuk kellett volna. - Így igaz. Mondd csak, kicsim! - hajolt le újra a kislányhoz. Egyedül jöttél haza? - Nem. A tesóim elkísértek a sarokig, utána fordultak vissza. - És mióta ücsörögsz a hintán? - Hát... már jó ideje - vallotta be Sally -, és nagyon éhes vagyok. Csak nem mertem bemenni, mert tudtam, hogy mérges leszel, amiért Jess és Tomrny. És láttam az autót is, amiből gondoltam, hogy vendégeid vannak, ezért úgy
döntöttem, hogy itt várom meg, amíg elmennek. Nem akartam, hogy előttük mérgelődj, anyu. - Jaj, kislányom) Mit csináljak veled? Tisztára úgy festesz le, mintha szörnyeteg lennék. - Nem is igaz. Nem vagy szörnyeteg, és én szeretlek - ölelte át szorosan az édesanyja nyakát. - Én is szeretlek, kincsem, de most menjünk, kísérjük ki a vendégeket, utána még el kell mennünk bevásárolni. - Jaj, de jó! - tapsolt a kislány örömében. -- Kaphatok hamburgert? - Igen, szívem, kaphatsz. Hurrá! Jess és Tommy nem is tudja, miről marad le! - Nagyon köszönöm, hogy eljöttél, Amanda, és önnek is, Mr. Connor! És külön köszönöm a segítséget, a pénzt, a csekket, a biztatást, a vigaszt... Egyszóval mindent - ölelte meg a kiadó vezetőjét Nicole, majd futólag ugyanezt tette a titkárral is. - Maga nagyon tehetséges, Mr. Connor, pszichológusnak kellett volna mennie. - Azért nem kell túloznia, Miss Hudson! - Ne szerénykedjen, ez az igazság. Nagyon hálás vagyok azért, hogy megpróbált felrázni. - És sikerült? - Igen. - Nem lesz gond a nagyszülőkkel? - De biztosan lesz, most ellenben már nem érdekel, Kibírom. - Ha mégsem bírná, kérem, hívjon fel - nyújtott felé egy cédulát a férfi, amire lefirkantotta a számát. - Köszönöm - vette el a papírt Nicole végtelen hálával. A szíve melegséggel telt meg, hogy azért mégis akadnak együtt érző, segítőkész emberek, bele sem mert gondolni, hány éjszakát bőgött volna még át, ha nem jelenik meg Amanda és a titkár. Abban azonban biztos volt, hogy Amanda jó vásárt csinált a férfival, kiváló személyi titkárt alkalmazott. - És igyekezni fogok, hogy minél előbb befejezzem a regényemet. - Azért ne kapkodd el -- javasolta Amanda józanul. - Ismerhetnél már annyira, hogy nem csapom össze. - Oké, ne haragudj., nem akartalak megbántani. Szia. Brad búcsúzóul még intett neki, ő is visszaintett, majd átölelve kislányát, besietett a házba. Éppen csengett a telefon. Alaposan meglepődött, hogy apósa hívja, azon meg még inkább, hogy közölte vele, a gyerekei náluk vannak, és hogy szeretné, ha néhány napig maradnának, és hogy mennyire nem ért egyet a fia tettével. Ezzel a vallomással elérte, hogy Nicole ne találjon szavakat, Anyósa eddig folyton azt bizonygatta, hogy a fia egy szent, és az ő hibája, ha gondjaik vannak, Mindig úgy gondolta, hogy az apósa gyenge ember, akit a felesége irányít, s most meglepte, hogy ezúttal ő hívta. El nem tudta képzelni, mitől ez a pálfordulás, mégis megkönnyebbült. Talán fessnek és Tommynak sem árt, na meg neki sem, ha a két kamasz néhány napig távol lesz tőle. Szerencsé-re Sallyvel még nem voltak problémák. Gyorsan átöltözött és kislányával kocsiba ült, hogy a szupermarketben bevásároljanak, és azután degeszre tömjék magukat hamburgerrel. Ritkán_ ettek ilyen egészségtelen ételt, de ez a nap kivétel volt, és Sally később boldogan ölelte át a nyakát, hogy jó éjt puszit adjon neki.
Édesanyja végre nem sírt, hanem újra mosolygott, finomakat ettek-ittak, még egy-egy csoki tortát is befaltak, és az ő kis világában újra minden a helyére került. - Ma délután jelesre vizsgázott, Mr. Connor - jelentette ki Amanda a kocsiban. Sőt csillagos ötösre. - Miről beszél? - ráncolta a homlokát Brad. Valamiért kifejezetten hamisnak érezte az elismerést, - Hogyhogy miről? Arról, ahogyan Nicole-lal bánt. Ügyesen manipulálta. - Téved, Miss Weaver, én nem manipuláltam senkit - kérte ki magának a férfi. -- Mindenesetre Nicole-t az ujja köré csavarta. Végül is még csak negyvenéves, maga meg huszonhét. Tizenhárom év nem olyan nagy idő, és a mai világban különösen nagy divat, hogy egy fiatal férfi idősebb nőt választ. Bár - ha engem kérdez -- Nicole meglehetősen problémás a három gyerekével meg a szüleivel és az anyósával. Nem lesz egyszerű a válása sem, ha a férjének sikerül meggyőznie a sógorát, hogy legyen az ügyvédje. - Nem értem, miről beszél - ingatta a fejét Brad, - Senkit nem akartam az ujjam köré csavarni, én csak segíteni próbáltam egy bajba jutott emberen.. - Na persze. -. Bocsánat, Miss Weaver a szóhasználatért, de önnek elment az esze! Ez a baj a nőkkel! Ha egy férfi segít nekik, máris mindenféle sületlenséget belemagyaráznak a viselkedésébe. - Csak nem azt akarja mondani, hogy észre sem vette, Nicole milyen vonzó nő? Bár igaz, ami igaz, ma nem a legjobb formáját nyújtotta, ám ha igyekszik, nagyon vonzó tud lenni. - Felőlem lehet akármennyire vonzó, engem mint nő, nem érdekel! - fortyant fel a titkár türelmét veszve. -. Nocsak! - vonta fel a szemöldökét Amanda. - Fogalmam sincs, miért akar mindenáron felbosszantani, ám ha ez volt a célja, sikerült. - Ezek szerint semmilyen hátsó szándék nem vezette? - Eltalálta! Még nagyon jól emlékszem arra, hány éjszakán át keseregtem a csőd miatt, sajnáltam magam, amiért a saját apám nem bízott bennem, marcangolt az önvád, hogy ha erőszakosabb vagyok, sikerült volna megmenteni a kiadót, és apám sem lesz beteg. És úgy egyáltalán: miért vagyok ennyire szerencsétlen. Be-lemerültem az önsajnálatba, s közben értékes időt pazaroltam el. Kilátástalannak éreztem az életemet, a sebeimet akartam nyalogatni a szobámban, és azt akartam, hogy hagyjanak békén, mert miután elvesztettük a kiadót, számomra vége volt a világnak. Családunk ügyvédje egy hónapig járt a nyakamra, míg sikerült meggyőznie, hogy ez távolról sincs így, és az önsajnálattal amúgy sem megyek semmire. Addig mindig apám tárgyalt az ügyvéddel, a fontosabb üzleti dolgokat is ő intézte, de a csőd után a betegsége megakadályozta ebben, Fel kellett nőnöm, és kezembe venni a sorsunkat; felszámolni a kiadót, pénzzé tenni mindent, lehetőleg minél többért, hogy kifizethessem az adósságot. Ha nem nyavalygok egy hónapig otthon, ha hamarabb kezdem a kiárusítást, a kiadót akkor is elvesztettük volna, ám jóval több pénzünk maradt volna. Most már mindegy, hiába is rágódnék ezen, a leckét azonban megtanultam. Időben kell cselekedni, minden követ megmozgatni, az önvádat és az önsajnálatot pedig elfelejteni. Nagyon átéreztem Miss Hudson helyzetét, és mindenáron segíteni akartam neki, felrázni, különben még most is csak siratná magát, az áruló férjet,
barátnőt, na meg az elvesztett pénzt, és képtelen lenne dolgozni. Már említettem önnek, hogy egyelőre nem óhaj-tok nőt az életembe, elég bonyolult az így is, bolond lennék még jobban bonyolítani. - Jól van, hiszek magának - bólintott Amanda. - Ugyanakkor engem is meg kell értenie! Elismerem, vizsgáztattam, kíváncsi voltam, hogyan reagál. Tudnom kellett, nem szélhámos-e, aki kalandot keres, én sem szeretnék bonyodalmakat a kiadómnál. Márpedig egy válságban levő nőt mindig könnyű megszédíteni, az írókat meg különösen, ám az ilyen viszonynak sosincs jó vége. - A szememen van szürke hályog, nem az agyamon - jegyezte meg halkan Brad. - Van annyi eszem, hogy ne tegyem kockára sem a kiadója jövőjét, sem az állásomat. Én is tudom, hogy egy ilyen viszonynak nem lenne jó vége, és azt is, hogy én lennék az első, akinek mennie kellene. Nyugodt lehet, Miss Weaver, egyetlen nőnemű szerzőjével sem fogok kikezdeni. -- Köszönöm. - Nincs mit. Mellesleg már a feltételezése is sértő, nem szokásom kihasználni a kiszolgáltatott helyzetben lévő nőket. Bár még nem ismer eléggé, higgye el, nem vagyok az ellensége. Legjobb tudásom szerint szeretném végezni a munkámat, hogy megkönnyítsem az önét. Nekem is az az érdekem, hogy jól menjen a ki-adó, ami azt jelenti, hogy meg kellene bíznia bennem, hiszen egy csónakban evezünk. - Igaza van, bocsásson meg! Csak... csak egy komoly csalódás után az ember nagyon óvatossá és gyanakvóvá válik. - Philre Reedre céloz? - Aha, szóval Emily mesélt magának rólunk. - Úgy vélte, nem árt, ha tudok erről. Utóvégre egy titkár akkor végezheti jól a munkáját, ha értesül a fontos dolgokról, Emily pedig azt hiszi, hogy Phil még felbukkan majd az ön életében, és megint kihasználja. - Nem tudom, Emily ezt mire alapozza, de arra mérget vehet, hogy Phil még egyszer nem használhatna ki, mert már nem tudnék bízni benne. - Jobb az óvatosság - jegyezte meg Brad. - Van... van még valaki, aki gondot okozhat önnek és ezért tudnom kellene róla? - kérdezte némi zavarral. -- Nem akarok a magánéletében vájkálni, csak... - Értem, nem kell magyarázkodnia, Nos, Joe, a festő időnként megjelenik az irodában, hogy pénzt kérjen tőlem. - És szokott adni neki? - Igen. - Elég helytelen. - Egyszerűbb, ha megkönyörülök rajta, akkor egy ideig békén hagy. Amúgy sem kér sokat, és bevallom őszintén, mindig megsajnálom. Tehetséges művész, csak éppen elherdálja az életét. -- Nos, ahogy gondolja, nem állt szándékomban ítélkezni. Alaposan elszaladt az idő - vetett egy pillantást az órájára a titkár. -- Elmegy még a partira? - Igen. - És mi lesz a hajával? - Talán sikerül beszáríttatnom. - Egyébként gyakran kell az íróit vigasztalnia? - Szerencsére nem. Igaz, mindegyikkel jó viszonyban vagyok, elég jól ismerem őket, de csak ritkán adódik ilyen, mint ma. Ez a mai nap amúgy is
kivételesen katasztrofális volt. Ha nem a barát-nőm férjének a szülenapjáról lenne szó, már sehová sem mennék, kizárólag haza. Teljesen kimerültem. - Talán dőljön hátra, hunyja le a szemét, és próbáljon meg lazítani - javasolta Brad végtelenül lágy, megnyugtató hangon. - Amanda szót fogadott. - Nincs valami meditációs CD-je itt az autóban? - Nincs. - Feltétlenül be kell egyet szereznie, így amíg úton van, bármi-kor meghallgathatja. - Ön szokott ilyet hallgatni? - Igen, otthon, s amíg volt kocsim, ott is megtettem, és mindig jó hatással volt rám. -- Nagyon nehéz volt megszokni, hogy el kellett adnia? - Nem volt könnyű - vallotta be Brad. -- Tényleg az autó hiányzik a legjobban. Most szerény körülmények között élünk, de ha hiszi, ha nem, a kocsimon kívül semmi sem hiányzik a régi életemből. Sosem voltam túl nagy igényű, nem voltak drága hóbortjaim, csupán a ruhatárain, mert az apám megkövetelte. Azok viszont klasszikus darabok, nem mennek ki a divatból, bár né-hánytól akár meg is válhatnék, hiszen úgysem járok sehová. - Azért ne adja el. Nem tudhatjuk, mikor lehet szükség rájuk, néha ugyanis előfordulhat, hogy mint a titkárom, el kell majd kísérnie egy munkaebédre vagy vacsorára, vagy esetleg egy hivatalos partira. - Jó, akkor nem adom el. - Rendben. Mielőtt tovább mennénk, kitesszük magát a szülei házánál. - Nem szükséges, hiszen siet. - Útba esik, amellett a szülei már aggódhatnak. Egyébként is a munka miatt megy haza ilyen későn, tehát ez a legkevesebb. - Köszönöm. Amanda még órákig tudta volna hallgatni Brad hihetetlenül kellemes, megnyugtató hangját, sajnálkozva köszönt el tőle, ami-kor megérkeztek. Rokonszenves volt neki a férfi, és nagyon sajnálta a szeme miatt. Ha nem kellene hordania azt a szörnyű szemüveget, még vonzónak is lehetne mondani. És ami ennél is fontosabb, hogy ma együtt érző, segítőkész embernek ismerte meg, és ígéretesnek találta a viselkedését: ahogyan Nicolelal bánt, s ahogy a helyzetet kezelte. Ügy érezte, jó titkár lesz belőle, s amint összeszoknak, kiválóan fognak együtt dolgozni. Nagyon remélte, nem kell csalódnia benne. 6. FEJEZET Pamela és Jeff partijain mindig kellemes hangulat uralkodott. Miután nemcsak házaspárok szerepeltek a vendéglistán, hanem függetlenek is, a vendéglátók gondoskodtak arról, hogy a szingli nők és férfiak egyenlő arányban legyenek, s ha nem is szövődött mind között sírig tartó szerelem, legalább az adott napon egyikük sem érezhette magát egyedül - ha akart, találhatott magának társaságot. Gina Spencer és Joyce Baker egyszerre érkezett még a parti elején, ami már csak azért is volt szokatlan, mert Gina hajlamos volt mindenhonnan elkésni, különösen, ha dolgozott. Most el-lenben, hogy Joyce is vele tartott, erről szó sem lehetett, mert az írónő gondoskodott arról, hogy időben elkészüljön,
jóllehet ha ő mélyedt el egy rajzban vagy mesében, számára is megszűnt a világ. Jelenleg viszont szabadságolta magát, annyira társat akart találni. Pamela örömmel üdvözölte őket, bár Jeff sem maradt el mögötte. Kedvelte neje barátnőit, és tisztelte őket úgy általában is, a munkájuk okán még inkább. A még az ő ízléséhez képest kissé nagyszájú Amanda Weavert is, mert el kellett ismernie, hogy nagyon ügyes üzletasszony. Nő létére nem akármilyen sikert könyvelhetett el, s mint üzletember, fejet hajtott előtte, ugyanakkor azzal is tisztában volt, hogy egy ennyire öntudatos, sikeres nőnek nem lesz könnyű társat találnia, nem mintha Gina vagy Joyce szerencsésebb lenne ezen a téren. Számára ugyan mindig sokkal vonzóbb volt az olyan lány, akinek helyén van az esze, ám sok férfitársa nem így volt ezzel. Többségüket csupán a külső érdekelte, és kifejezetten örültek, ha partnerük butácska, és nem üti az orrát a férfiak dolgába. Igaz, Pamela is gyönyörű volt, neki azonban ész is szorult a szép fejébe, és e párosítás gyorsan levette a lábáról. Ma is szerette, szerelmes volt bele, hihetetlenül nagy szerencsének tartotta, hogy feleségül vehette, boldog volt és elégedett, csupán az örökös hiányzott az életéből. Utóvégre betöltötte a negyvenet, szívesen dajkálta volna már a fiát vagy a lányát, de tudomásul vette, hogy neje még nem készült fel rá. Legalábbis nagyon igyekezett, hogy e tényt elfogadja, ami nem mindig sikerült, Sorra érkeztek a vendégek, és a házaspárnak mindenkihez volt pár kedves szava. Pamela most is fantasztikusan nézett ki, bár a férje sem maradt el mögötte. Jeff magas volt, kissé szikár és nagyon jóképű. Sokan álompárnak tartották őket. Voltak, akik remélték, ez így is marad, az ellendrukkerek viszont megesküdtek rá, hogy előbb-utóbb ők is szétmennek, mint annyian a hozzájuk hasonlók közül. Gina Joyce-ba karolt, mert az írónő meglehetősen elveszettnek érezte magát a sok ember között, akik közül alig ismert valakit. Igaz, barátnője sem, ám Gina azért valamivel könnyebben terem-tett kapcsolatot. Frank nem volt a városban, következésképpen a helyettese tett eleget a meghívásnak. Minthogy ezúttal a felesége kísérte el egy ígéretes aukcióra, titkos szeretőjének ezt tiszteletben kellett tartania. Nem mintha bármit is tehetett volna, ha akart volna, de nem is akart. Noha hiányzott neki a férfi, mégis szegkönnyebbült, hogy távol van, így legalább nem kell titkon váltaniuk epekedő pillantásokat, és udvariasan csevegve megjátszaniuk, hogy csupán a munka köti őket össze. Gina számára egyre nyomasztóbbá vált ez a viszony az örökös óvatosság és a lebukástól való félelem miatt. Ezen a napon nem kellett megfontolnia minden egyes szavát, bár-kivel szabadon beszélgethetett. Amúgy igen vegyes érdeklődésű társaság gyűlt össze. Üzletem-berek a legkülönfélébb iparágakból, bankárok, építészek, ügyvédek, de képviseltette magát a művészvilág is. Gina, Joyce, egy-két divattervező, néhány fiatal színész, író, neves ügynökök és modellek is, akik arra vártak, hogy pénzes palit fogjanak. Mindenki talált hát az ízlésének megfelelőt, akár üzleti partnert keresett, akár kalandot. Természetesen a bulvársajtó is képviseltethette magát Melissa Higgins személyében. Jeff nem különösebben kedvelte az újságírókat, jóllehet semmi takargatnivalója nem akadt, ám azt egyenesen utálta, hogy a valóságot messze elferdítve tárják az olvasók elé.
Melissa is csupán azért juthatott be a partijára, mert apja barátjának volt a lánya, s mint ilyen, maga is igen jómódú családból származott. Csöppet sem szorult arra, hogy dolgozzon, az újság-írást inkább csak passzióból művelte, és általában a társasági összejövetelekről írt. Arról, hogy ki mit viselt, kivel érkezett, és esetleg kivel távozott, mert a kettő nem mindig volt ugyanaz. Az igazsághoz hűen tálalta a híreket sajátos humorral fűszerezve, amit szerettek az olvasók. Légből kapott dolgokat sosem vetett papírra, az ellenben megesett, hogy tanúja lett egy-egy pikáns botránynak, és akkor erről is tudósított. Viszonylag ártatlan pletykákról cikkezett a többi kollégájához képest. Olyanokról, melyeknek sok ember volt a tanúja, és így semmiféle hétpecsétes titkot nem árult el. Gina kedvesen üdvözölte Frank helyettesét és annak feleségét, beszéltek egy keveset, majd továbbindultak, hogy szemrevételezzék a svédasztal kínálatát. Volt ott minden, amit csak el tudtak képzelni, és egészen belemerültek abba, hogy minden finomság-bál jusson a tányérjukra. Bőségesen szedtek a többféle salátából, és mivel mindketten imádták a gombát és a libamájat, hát ezekből is kiszolgálták magukat. Gina épp egy óriási gombáért nyúlt, amikor a keze összeütközött egy másikkal. - Bocsánat - mondta gyorsan és visszahúzta a karját. - Én kérek elnézést --- hallott egy megnyerően mély baritont -, szedjen csak nyugodtan. Ekkor felpillantott a hang tulajdonosára, és elállt a lélegzete. A legkékebb szempárral találkozott a tekintete, amit valaha is látott. Megbabonázva meredt percekig a férfira, Joyce-nak úgy kel-lett megböknie a könyökével, hogy felocsúdjon. - Nekem... nekem nem... sürgős... - dadogta kiszáradt torokkal. - Hölgyeké az elsőbbség - felelte az ismeretlen gálánsan. - Kő... köszönöm - nyelt nagyot Gina. Alig bírta elfordítani a fejét, hogy ismét a finomságokra figyeljen. Már egyáltalán nem érzett éhséget, illetve egészen másfajta éhség kezdte kínozni. Térj észre! Ez a pasas is biztosan nős, vagy ha nem, hát tuti, hogy van nő az életében! Végül csak elvette a kiszemelt gombát, majd odébb húzódott Aztán valami mágikus erőnek engedelmeskedve ismét a férfira nézett és meglepetten látta, hogy az rámosolyog. Tüstént elvörösödött. - Engedelmével Simon Dexter - mutatkozott be az idegen udvariasan. - Gina... Gina Spencer - motyogta a lány megilletődve. - Spencer... - ismételte a férfi töprengve, mint aki lázasan kutat az emlékezetében. - Nagyon ismerősen cseng a neve. - Elég gyakori - jegyezte meg Gina csaknem röstelkedve. - Lehetséges, de én valakitől hallottam. Mivel foglalkozik? - Keramikus vagyok. - Megvan! Hát persze, a Spencer-kerámiák. Alig fél órája dicsértem meg egy óriási vázát a hallban Jeff Morgannek, mire elmesélte, hogy a neje barátnője készítette. Tudja, az édesanyám imádja a kerámiákat, lelkes gyűjtő. Feltétlenül meg kell ismerniük egymást! - Itt van? - Nincs, de ha adna egy névjegyet,.. - Szívesen, bár a táskámban maradt, azt meg belettem Pamela szobájába.
- Semmi baj. Egyen csak nyugodtan, nem sietek, ráér utána is ideadni. Régóta ismeri a vendéglátónkat? - Már három éve - felelte Gina, aki lassan kezdte összeszedni magát, és hirtelen észbe kapott, hogy Joyce ott áll mellette némán. - Hadd mutassam be Joyce Bakert! Ő, Pamela, Amanda és én barátnők vagyunk. Amanda sajnos még nem ért ide. - Joyce Baker? Nahát! - csóválta meg a fejét hitetlenkedve Simon. Hallottam, hogy a Morgan házaspár partijain sok híres ember megfordul, de sosem hittem volna, hogy egyszerre kettővel is találkozni fogok. A keresztlányom imádja a mesekönyveit. Ha náluk vagyok, folyton azokból kell felolvasnom neki. - Örömmel hallom - mosolygott feszengve Joyce. Noha jól-estek neki az elismerő szavak, még mindig zavarba hozták. Túlságosan ritkán járt társaságba ahhoz, hogy hozzászokjon, jóllehet Amandától tudta, hogy a könyvei sikeresek. Mégis más érzés volt hallani egy olvasótól, mint a barátnőjétől, aki mellesleg nem volt az a dicsérős fajta. Kizárólag az üzlet érdekelte, az írók lelkével nem sokat törődött. Legalábbis az övével nem. Lehet, hogy a Phil miatti csalódás az oka? - Szabad kérdeznem, mikor jelenik meg az új? ._ Természetesen. Hamarosan a boltokba kerül, bár ezt a ki-adóm pontosabban is meg tudná fogalmazni, ha már itt lenne. - Tényleg? Ezek szerint a kiadója is itt lesz? -- Igen. Amanda Weaver a kiadóm. - A barátnője? - csodálkozott a férfi. - Ja, így azért könnyű... − Téved, Mr. Dexten sziszegte a lány mélységesen sértett ön-. érzettel. Amikor az első könyvem megjelent, még nem ismerten Amandát, és kizárólag azért adta ki, mert nagyon jónak találta, Csupán később váltunk barátokká! − Bocsásson meg, nem úgy gondoltam - visszakozott a Férfii, -- De igenis úgy gondolta? - vágta oda Joyce, majd sarkon fordult és elviharzott. Simon bűntudatosan nézett Ginára, − Rémesen érzem magam. Megsértettem a barátnőjét, pedig nem kellett volna. Tényleg nagyon jók a meséi és a rajzai. − Bizony Mr, Dexter, nagyon a lelkivilágába gyalogolt, szerzett egy halálos ellenséget magának. - Jaj, én szegény! - .Hiába csúfolódik, Joyce tud ám nagyon kemény lenni. − Ajjaj! S vajon mit fog tenni? Büntetésből bibircsókos orrot, kapafogat és szamárfüleket rajzol nekem ár újabb könyvében? − Még az is megeshet', − És mivel engesztelhetném ki? −`Talán kérjen tőle bocsánatot - javasolta Gina. - Rendben, mihelyt tudom, Megkeresem, bár nem lesz könnyű ebben a tömegben. Amint látom, befejezte az evést. Akkor megkaphatom a névjegyét? − Igen, Kérdezhetek valamit? − Hallgatom, -- Mivel foglalkozik? − Ügyvéd vagyok, Bob Harper a főnököm. − Szóval maga is Jeffnek dolgozik. − Nem mindig, Az ügyvédi irodának vannak más ügyfelei is rajta kívül, szerencsére nem unatkozunk.
Bobbal jött? Igen, ő is itt van valahol. Ismeri? Csak futólag, hála az égnek, még nem szorultam a segítségére. Nos ha a jövőben mégis szüksége volna ügyvédre, én is szívesen állok rendelkezésére - jelentette ki férfi szívélyesen. − Köszönöm - mosolygott. Gina, miközben határozottan sajnálta, hogy nincs semmilyen problémás ügye, mert ha lenne, akkor annak ürügyén újra találkozhatna Simonnal, így ellenben csak az ég a megmondhatója, mikor láthatja viszont. Vajon van barátnője? Égett a vágytól, hogy megtudja, de nem merte megkérdezni, az túlságosan átlátszó lett volna. Különben is, amilyen a szerencséje, az ügyvéd Úr már biztosan nős. Egy ilyen vonzó pasi tutira nem hever parlagon, gondolta fanyarul. Simon az előcsarnokba kísérte és a lépcső alján várakozott, míg a lány felszaladt az emeletre a névjegyéért. Miután megkapta, lelkesen megköszönte, majd udvariasan kimentette magát, és visszament a tömegbe. Gina egyedül maradt, ám mielőtt bánkódni kezelhetett volna, amiért a férfi faképnél hagyta ahelyett, hogy randit kért volna tőle, Amandát pillantotta meg a bejáratnál. Elé sietett. − Szia. Mi történt? − Miből gondolod, hogy történt valami? − Egy kissé idegesnek tűnsz, amellett alaposan elkéstél. − - Jaj, ne is mondd, rémes napom volt'. - Akkor mesélj, én ráérek. - Majd később. Sürgősen ennem kell pár falatot, éhen halok, és jólesne egy pohár pezsgő is. - Gyerünk, talán még találunk nénii finomságot a svédasztalon - karolt bele a lány. Amanda leemelt egy pohár pezsgőt az arra járó pincér tálcájáról, és egy hajtásra legurította. - Ejha te aztán tényleg szomjas lehettél. − Valóban szomjas voltam, de ideges is, és remélem, hogy a pezsgő egy kicsit ellazít - magyarázta Amanda, miközben bőségesen szedett a tányérjára a salátákból és a lazacból. − Szia, Mandy! - érintette meg a hátát Pamela. - Már attól félten, el sem jössz. Hol jártál? - Majd elmesélem, csak adj egy kis időt, hogy kifújjam magam! Meddig tart még ez a banzáj? Ne sértődj meg, de most semmi kedvem hozzá, hulla vagyok. - Ne aggódj, tízre ínár az. utolsó vendég is távozik. − Olyan soká? Az még bő egy óra. Amellett biztosan te is fáradt vagy, ás gyanítom, hogy Jeff a szülinapján rossz néven venné, ha az estét a felesége Menj vele töltené, − Az igaz, hogy mindketten kimerültünk, de még sosem aludtunk el tízkor, -- Nem is alvásra gondoltam - kuncogott Amanda. - Javíthatatlan vagy - csóválta fejét Pamela. -- A férjein túl fogja élni, ha csak később ünnepelhet velem kettesben. Annál is inkább, mert már jelezte, hogy Daviddel, a barátjával meg akar beszélni valamit, miután a vendégek távoznak, ami annyit jelent, hogy éjfélig bizonyosan nem kerülnek elő a dolgozószobabál. - Jaj, ne! - nyögött fel Amanda. - Ehhez én túlságosan kimerültem. Sajnálom, lányok, de ma már tízkor szeretnék ágyban lenni. − − − −
- Ne légy ünneprontó! Különben is itt a hétvége, bőven jut még időd a pihenésre. - Na jó - adta be a derekát Amanda -- most azonban hagyjatok végre enni! Hol van Joyce? -. kérdezte két falat között, mire mind . a hárman a tömeget kezdték pásztázni tekintetükkel, s miután meglelték, elképedve figyelték. Joyce épp dühösen hátat fordított Simonnak, ám a férfi nem hagyta annyiban, engesztelően a vállára tette a kezét. Bár nem hallhatták, miről beszélnek, Gina titkon féltékenyen figyelte őket dacára annak, hogy úgy látszott, vitatkoznak, őt ellenben ez nem vigasztalta. − Kérem, Miss Baker -. kérte a férfi mar-már alázatosan --, ne csinálja ezt! .Már bocsánatot kértem, amiért megsértettem. − Arra nincs bocsánat, Mr. Dexter, hogy elhamarkodottan hozott ítéletet! fordult szembe vele mérgesen a lány. − Pedig egyáltalán nem követtem el olyan nagy bűnt, mint hiszi - jelentette ki bocsánatkérő hangon az ügymoréd. -- A mai világban nem sokra viszi pusztán a tehetséggel, ha nincsenek kapcsolatai. Kiváló eredménnyel végeztem el az egyetemet, de még esélyem se lett volna bejutni a Harper ügyvédi irodába, ha az apáin nem segít. − Az apja is ügyvéd? − Nem, dehogy, viszont jól ismeri Bob Harpert, és a felesége nőgyógyásza. - Aha. − Komolyan beszélek. Az élet így működik, szóval nincs abban semmi rossz, hogy a barátnője adja ki a könyvét. -- Mint már mondtam... − Tudom, tudom - vágott a szavába Simon gyorsan -, akkor még nem is ismerték egymást. − Úgy van. −Elhiszem, én csak azt szerettem volna megértetni Önnel, hogy akkor se lenne semmi probléma, ha ismerték volna egymást, sőt! Nagyon is dicséretes dolog, ha a barátok vagy barátnők segítik a másikat. − Igen, valóban, nekem azonban rengeteget jelent, hogy nem protekció által váltam sikeressé. − Protekcióval legfeljebb a kezdő lökést kaphatja meg, Miss Baker vitatkozott az ügyvéd. Ha nem lennének annyira jók a mesekönyvei, nem lennének eladhatóak sem, ás akkor még Miss Weaver sem segíthetne. Ön azonban már bizonyított, és így mindketten jól járnak. Vagy tévednék? − Nem. − Érti már, miért nem Olyan nagy bűn, amit feltételeztem? − Igen. − Akkor megbocsát? − Mondták már magának, hogy rémesen erőszakos? Többször is indulni akart, hogy megkeresse a barátnőit, ám az ügyvéd nem hagyta. -- Annak talál? - vágott bánatos képet a férfi. - Pedig nem akartam erőszakosnak tűnni, csupán szerettem volna tisztázni egy félreértést. Ráadásul nagyon bántott, hogy szándékom ellenére megsértettem, ős ezért mindenképpen bocsánatot akartam kérni. Joyce fürkésző szemmel vizsgálgatta az Ügyvéd arcvonásait, miközben a fejét csóválta. − Hihetetlen egy alak maga, Mr, Dexter, született ügyvéd! Az biztos, hogy a munkája tökéletes választás, úgy képes csűrni-csavarni a szavakat, hogy a
végén még ért érzek bűntudatot, amiért megsértődtem. - De már .nem érez sértettséget, ugye? - Mondjuk, nem. - Ez mit jelent? A lány a mennyezetre emelte a szemét. - Nem unja még? - Nem - felelte a férfi, - Szeretném, ha elmondaná, mit jelent az előbbi válasz. - Nem érzek sértettséget - jelentette ki Joyce a fogát csikorgatva. --- Biztos? - Egészen. - Akkor megbocsát? -_ Az ég szerelmére! - fújt nagyot a lány. - Addig nem hagyom békén, míg ki nem mondja! - Mi az ördögért olyan fontos ez magának? - Azért, mert... nos,,, c öö., Miss Spencer kilátásba helyezte, hogy maga bosszúból képes lesz a következő mesekönyvében bibircsókos, kapafogú, szamárfülű szörnyetegként ábrázolni! Joyce egy pillanatig hitetlenkedvi bámult rá, majd kirobbant belőle a nevetés. - Ne... ne aggódjon, Mr. Dexter - nyögte levegő után, kapkodva, - Nem fogom ilyen szörnyetegként ábrázolni, - Nem? - Nem. - Húúa., .! -- törölgette a homlokát a férfi, mint akit alaposan megizzasztott a dolog, és most egészen megkönnyebbült. - Igazán megnyugtató. - Mennem. kell - jelentette ki Joyce, miután észrevette a lányokat, amint messziről Integetnek neki. - Nekem is ideje indulnom - pillantott az órájára az ügyvéd -, de még el kell búcsúznom a házaktól. Elkísér? - Talán egy darabon. A svédasztalnál várnak a barátnőim. - Megérkezett a kiadója is? - Igen. - Szívesen megismerném, azonban jobb, ha ma már nem kísértem a sorsot. Véletlenül megint kicsúszna a számon valami, amit ön zokon venne, és altkor nem lenne bocsánat. - Megnyugodhat, Mr. Dexter, már mondtam. Nem fogom szörnyetegként ábrázolni. - Hálás köszönet. A kollégáim annyira macerálnának miatta, hogy világgá szaladnék. - Megérten - mosolygott a lány, ám tekintetében huncut szik-rák gyúltak, Szerintem a szörnyeteg amúgy sem illene önhöz --vizsgálgatta úgy, mint aki felméri, mi passzolna hozzá. - Igazán hízelgő, Miss Baker. - Tudom, miként fogom megrajzolni! - vágta ki diadalmasan Joyce, miközben hátrálni kezdett. - Jaj, ne! - nyögött fel az ügyvéd rosszat sejtve. Ha tényleg kitudódik, hogy egy mesefigurának vették kölcsön a fejéi, rajta fog röhögni az egész iroda. Minek akar ábrázolni? - tudakolta keserves hangon. - Varangyos békának! Simon megsemmisülten bámult utána.
Egek! Vajon viccel? És ha nem? Tényleg, ki fognak röhögni! gondolta boldogtalanul, aztán hirtelen eszébe jutott valami. - Miss Baker? - kiáltott a lány után, aki akkorra már jócskán eltávolodott tőle. - Azért jól gondolja meg! A mesék szabálya szerint ugyanis, ha békává változtat, háromszor meg kell csókolnia, hogy végül daliás herceggé varázsoljon! Még hogy háromszor! Egyszer nem is lenne elég? - füstölgött magában Joyce, de hirtelen feleszmélt. Szent egek! Min töprengek itt? Eszem ágában sincs megcsókolni ezt a szélhámost egyetlenegyszer sem, nemhogy háromszor!. Alig fél órája még Ginával flörtölt, most meg arról fecseg, hogy meg kell csókolnom? Hallatlan! Micsoda arcátlanság, álmodozz csak, te... t e... pernahajder! - Min vitatkoztál Simonnal? -- kérdezte tőle Gina mohón. - Semmin. - Nekem nem így tűnt. - Rosszul láttad. Mr. Dexter bocsánatot kért, én viszont kérettem magam egy kicsit - hazudta Joyce, és fürkészve meredt barát-nőjére. - Talán tetszik neked? - Nem, dehogy. - Azt jól is teszed! - Miért? Neked talán tetszik? - puhatolózott Gina. - Nekem...? Isten őrizz! - mondta felháborodva Joyce. - Akkor ha meggondolnám magam, és mégis megtetszene, nem zavarna? - Felőlem... de mi lesz Frankkel? - Mi lenne? Nős, és mindketten tudjuk, hogy sosem fog elválni. Ideje lenne olyan pasi után néznem, aki nem foglalt. Simon nem néz ki rosszul. - Lehet, ám a modora... - Szóval nem bocsátottál meg neki - nevetett fel a keramikus. -- Ez nálam nem megy olyan könnyen. - De hát bocsánatot kért! - Nem érdekel, mert vérig sértett - jelentette ki a lány. Az ügyvéd az önérzetébe tiport, és ezt képtelen volt elfelejteni, akármit is hordott neki össze a protekcióról meg a tehetségről. - Ajjaj! - forgatta a szemét Gina. - Igen, ajjaj, és jobban tennéd, ha te sem foglalkoznál vele! - vágta rá Joyce indulatosan, - Szerintem nem megbízható. - Miből gondolod? - Nem tudom - harapdálta a szája szélét az írónő. Tudta ó, csak nem merte elmesélni, másfelől meg talán Gina el sem hinné el neki. Hogy a pimasz vele is flörtölt! .- Ez csupán afféle megérzés - füllentette végül. -- Mindegy, lehet, hogy én megpróbálom. - Hát akkor áldásom rátok! 7. FEJEZET. - Igeeeeen! - kiáltotta Gina, miután kikísérte váratlan vendégeit, és egyedül maradt. Boldogan táncolta körbe a műhelyt, e pillanatban magához tudta volna ölelni az egész világot.
Most jutott birtokába egy nagy megrendelésnek, egy kiállítási ajánlatnak, ami nem Frank galériájába szólt, és egy csinos csekknek, amit az imént vásárolt kerámiákért kapott. És mindezt Simon Dexternek, illetve az édesanyjának, Sharon Dexternek köszönhette! Ha eddig nem tetszett volna neki Simon, akkor most biztosan megtetszett volna, annyira hálás volt neki azért, hogy állta a szavát, és szólt az anyjának. Sharon pedig gyermeki lelkesedéssel csodálta meg minden egyes munkáját. Amiből csupán mintadarab volt, azokból rendelt, amiből volt több is, azt mind megvette. Ráadásul kiderült, hogy az egyik barátnőjének a galériájában társtulajdonos, és kijelentette, hogy szeretne a munkáiból kiállítást rendezni. És a hab a tortán: meghívta őt a következő partijukra! Feltétlenül el kellett újságolnia a barátnőinek. Noha Pamela nem dolgozott, gyakran volt távol az otthonától, Amanda nap-közben ki sem látszott a munkából a kiadónál, ezért Joyce-t hívta először. Igaz, hogy ő is dolgozott, de otthon volt, stég ha morgolódott is, ha munka közben zavarták. Ugyanakkor az is igaz volt, hogy Joyce előszeretettel alkotott éjszaka, mert akkor nem zavarta senki, és olyankor jobban megszállta az ihlet, amellett tipikus éjjeli bagoly volt. Cserébe azonban délelőtt sokáig aludt. Most viszont már elmúlt dél, nyugodott meg, és máris tárcsázta a számát. Még mindig ő állt hozzá a legközelebb, hiszen jóval hosszabb ideje ismerték egymást, mint a másik két nővel. - Igen? - hallotta Joyce álmos hangját. - Szia, Gina vagyok. Aludtál? - Mar nem, de nemrég ébredtem. Az éjjel sokáig dolgoztam. - Oké, nekem nem kell magyarázkodnod, tudom milyen, ha az embert megszállja az ihlet és belemerül az alkotásba. - Mi újság? - ásított nagyot az írónő. - Nem fogod elhinni! - kiáltotta örömmámorban úszva Gina, majd elmesélte, mekkora szerencse érte. - De hisz ez csodálatos, gratulálok - lelkesedett Joyce is, - Igen, szerintem is - helyeselt barátnője, - Csak van egy kis baj. - És mi az? - Te is tudod, mennyire boldog voltam, amikor megörököltem ezt a házat a nagyanyámtól. Régi volt, csöppet sem divatos, de kit érdekelt? Engem ugyan nem. Az épület nem nagy, azonban masszív, a tető nem ázik be, és a legfontosabb, hogy a sajátom. Akkoriban csak a műhely érdekeit, és az örökségem jó részét el is vitte az egésznek a kialakítása, a maradékból meg élnem kellett, míg felfedez valaki. Volt hol álomra hajtanom a fejem, nem kellett fizetnem lakbért. Szóval számomra maga volta megtestesült álom. Csakhogy ma rádöbbentem, hogy teljesen elhanyagoltam. Fel kellene újítani, ráférne a falakra egy alapos festés, a konyha és fürdőszoba elavult, egy-két válaszfalai is szívesen áttennék máshová. Megmondom őszintéit, majd' elsüllyedtem szégyenemben, amikor Mrs. Dexter a fürdőszobába akart menni. Ezért úgy döntöttem, felújíttatom az egészet, még egyszer nem égetem magam. Van már pénzem, és egy ideig lesz is, szűkségem lenne egy jó, de azért nem túl drága belsőépítészre vagy építési vállalkozóra, aki levezényelné az egészet, mert mostantól annyi a munkám, hogy meghalni sem lesz időm. Már azt is kigondoltam, hogy addig kiköltözöm a mű-helybe, Itt is van ágy, apró zuhanyzó, ha dolgozom, gyakran nem is megyek fel a házba, Nem tudsz
valakit? Sajnos azok, akik a mű-helyt csinálták, elköltöztek az ország másik felébe, és azért ez nem olyan nagy munka, hogy érdemes legyen nekik ideutazniuk, - Várj, tudok valakit! Anyuéknál is nemrég volt renoválás, ők ismernek egy belsőépítészt, aki jól dolgozik, nem is megfizethetetlen, és maga irányítja a munkálatokat, építőipari vállalata van. Egyéb-ként anyu barátnőjének a testvérének a iga, Adam Hamilton.- Te is ismered? -- Néhányszor láttam már életemben. - És? Milyen a pasi? Jóképű? - Gyerekként egy beképzelt majom volt, hogy most milyen, arról fogalmam sincs. Bár el kell ismernem, nem néz ki rosszul, és amikor legutóbb összefutottam vele, meglepően udvarias volt. - Nős? - Tudtommal nem. - Hány éves? - Hát... néhány évvel idősebb nálunk, de sejtelmem sincs, mennyivel. Különben is mit számít, hogy nős-e, és hány éves? - nevetett az írónő. - Nem feleségül akarsz menni hozzá, hanem munkával szeretnéd megbízni. - Sosem lehet tudni -- kuncogott Gina. - Ha elvetetném magam vele, egy fityingembe sem kerülne a felújítás, nem? Na jó, félre a tréfával. Szóval mikor hozol vele össze? - Elkérem a telefonszámát anyutól és hívd fel, Nem kellek én ehhez. - De igen. Mégiscsak más, ha ismerős mutat be neki, - Na jó - sóhajtott nagyot Joyce. Nem lelkesedett ugyan az ötletért, mert amikor kislány volt, ki nem állhatta Adamet, szerencsére csak ritkán találkoztak. Ugyanakkor azt is el kellett ismernie, hogy amikor a szüleinél viszontlátta, teljesen elképesztette a férfi udvariassága, sőt kedvessége. Megszerzem a számát, felhívom, és majd értesítelek, mikor találkozhatunk. - Köszi, Joyce. Igazán rendes barátnő vagy. - Hát igen, Én már csak ilyen rendes vagyok, de azért ne felejtsd el, hogy tartozol egy szívességgel. - Nem fogom - bizonygatta a barátnő. Joyce nem szívesen hívta fel a férfit, nem szerette volna, ha az téves következtetésre jut. Nem mintha akart volna tőle bármit is, amikor legutóbb összefutottak. Egyszerűen csak kedves volt hozzá, udvariasan érdeklődött a hogyléte felől, aztán gratulált a munkájához, a sikeréhez, majd kimentette magát azzal, hogy siet. Megnézte, hogyan haladnak a munkások, végül beszállt a terepjárójába, és elhajtott, ő pedig még hálás is lehetett, hogy nem volt vele olyan nagyképű, mint gyerekkorukban. Most azonban nagy gondban volt. Utált kérni bármit úgy általában bárkitől, még a szüleitől is, ezúttal ráadásul egy férfitól kell kérnie, a tetejében olyantól, akit nem is kedvelt, és akit igazából alig ismert. Húzta is a dolgot rendesen, először megkávézott, aztán lezuhanyozott, majd megnézte a rajzokat, amiket éjjel készített. Kicsit módosított rajtuk, majd a hozzájuk tartozó mese szavain is, az idő ellenben szinte repült, s rá kellett szánnia magát, hogy tárcsázzon. Mégsem hívhatja fel éjszaka. Megint eszébe jutottak anyja szavai. Mrs. Bakert felvillanyozta a hír, hogy neki Adam száma kell, és máris mindenféle romantikus képzelgés kerítette a hatalmába,
- jaj, anya! Nem a kezét akarom megkérni, csak lenne számára egy munka védekezett Joyce. - Pedig jól járnál vele, kislányom.. Main ügyes, sikeres, jól keres és nagyon rendes. Nem iszik, a barátnőm szerint nem hajtja a nőket, most sincs is az életében senki. Az ég szerelmére! Meddig akarsz még várni? Adam tökéletesen illene hozzád, kifejezetten jó partinak számít. Maholnap harminc leszel, ideje lenne férjhez menned. - Tudom, anya - sóhajtott nagyot a lány. Sejthette volna, hogy nem ússza meg most sem. Már a könyökén jött ki a szöveg, de édesanyja újra és újra szemrehányásokkal illette, amiért nincs férfi az életében, készségesen emlékeztette a korára, meg hogy az ő korában egy lány vénlánynak számít, és meg sem hallotta, hogy ma már nem divat korán házasodni. A maga részéről csöppet sem aggódott a kora miatt. Ez idáig a munkája volt a legfontosabb, és valahogy biztosan tudta, hogy néhány éven belül megtalálja azt a férfit, akivel majd tökéletesen megértik egymást, addig azonban dolgozik és kiélvezi, hogy egyedül van, mert az igazság az volt, hogy nagyon szeretett így élni. Senkihez sem kellett alkalmazkodnia, senki rigolyáit nem kel-lett eltörnie; ha éjszaka akart dolgozni, megtehette, mert senki emberfia nem nyaggatta, hogy bújjon az ágyba mellé akkor is, ha épp nincs hozzá kedve, vagy ha megszállta az ihlet. Tudta, ezt egy átlagos férfi úgysem értené meg, csak sajnos azt is, hogy egy átlagon felüli pasit nehéz lesz találnia. Főleg az ő gömbölyded vonalaival, mivel ma a csontvázlady a trendi. Na elég ebből! rótta meg magát némán, és határozottan a telefon után nyúlt. Gyorsan elmeséli Adamnek, miért zavarja, és még annál is gyorsabban elköszön. - Tessék, Adam Hamilton. - Szia, Adam, Joyce Baker vagyok. - Nahát, Joyce, szia! - hallotta a férfi meglepett hangját. - Örülök, hogy hallom a hangod. Mi újság? -- Nálam semmi különess.12s nálad? - tudakolta udvariasan, de aztán észbe kapott. Még véletlenül sem akarta, hogy Adam félreértse a hívását, ezért mindjárt a tárgyra tért. - Sok munkád van? - Hála Istennek, nem unatkozom. Miért? - Nos... lenne egy munka a számodra. - Milyen munka? - Egy ház belső felújítása. - Azt hittem, bérlakásban laksz. - Nem is az én lakásomról van szó, hanem a barátnőm házáról. -- Nem tudom, Joyce, tényleg rengeteg a munkám. - Kérlek, Adam! Legalább nézd meg, nagyon fontos volna. - Na jó, megnézem, de kizárólag rád való tekintettel. - Igazán köszönöm -- mondta Joyce a homlokát ráncolva. Adam úgy beszélt, mintha ők barátok lennének. Vajon van ennek valami köze ahhoz, hogy időközben ismert lett? - Mikor tudnál időt szakítani rá? - Ebédeltél már? - Még nem, későn keltem. - Milyen jó soruk van az írónőknek! Más már a lelkét kidolgozza, mire egyesek kikecmeregnek az ágyból. Joyce szemvillanás alatt feldühödött.
- Ketteseknek meg még jobb soruk van, mert már régen az igazak álmát alusszák, míg egyesek javában az íróasztal fölé görnyednek és dolgoznak! vágta rá csípősen. -- Bocsánat - nevetett fel a férfi -, látom, érzékeny pontra tapintottam. - Eltaláltad! Mindenki csak azzal foglalkozik, hogy délig alszom, ám az senkit nem érdekel, hogy hajnali háromig--négyig viszont keményen dolgozom. -- Ne haragudj, nem akartalak megsérteni mentegetőzött Adam, - Tényleg nem, Kérdezhetek valamit? - Ne kímélj! - Nappal miért nem tudsz alkotni? - Több okból sem, állt ezt hosszú lenne most elmagyarázni, és nem akarlak feltartani. - Van egy ötletein! Én sem ebédeltem még. Ml lenne, ha érted mennék, együtt ebédelnénk, és közben beszélgetnénk, utána pedig elmennénk a barátnődhöz, hogy megnézhessem a házát? - Jó ötlet, cle,,. de ráérsz? Azt mondtad, nagyon elfoglalt vagy. - Valóban így van, árts enni azért kell, minthogy nem is reggeliztem, amellett néhány órára szabaddá tudom tenni magam. - Ezt most vegyem kitüntetésetek? - Ne forgassa ki a szavaimat, Miss Baker! - kérte ki magának a férfis. Csupán tényként jelentettem Itt, semmiféle hátsó szándék nem vezetett. Különben is, a kitüntetés inkább az, hogy a művész-nő szakit rám időt, és nem fordítva, - Nem vagyok művésznő. - De igen, az vagy Édesanyád mutatta a könyveidet, nagyon büszke rád, amit meg tudok érteni. Aki képes úgy rajzolni, mint te, az igenis művész! Ráadásul még írsz is, tehát duplán vagy az. - Csak meséket írok. - Nekem teljesen mindegy szerintem akkor is nagy dolog. - Ezt most komolyan mondod? Egek, hogy te milyen gyanakvó vagy! - sieted el, nem véletlenül. Akadnak, akik nem tulajdonítanak ennek olyan nagy jelentőséget. - Az biztos, hogy én nem tartozom közéjük. De tudod, mit? Ne vitatkozzunk ezen, inkább mondd meg a címedet, és fél óra múlva ott vagyok. Jó lesz így? - Igen. És Adam! Köszönöm, - Nincs mit. Igazán szívesen ebédelek veled, legalább beszélgetünk egy ját. Milyen kaját szeretsz? -- Cő, én szinte mindent, bár az egyik kedvencelv a kínai, - Az jó, mert az enyém is. Akkor hamarosan látjuk egymást, szia. Joyce sebesen cserélte ki kényelmes szabadidőruháját farmerra és pólóra. Szerencsére rövid, divatos fazonára nyírt, melírozott hajával nem sok gondja volt, a sminkeléssel úgyszintén, minthogy csak nagyon ritkán festette ki magát. Az előszobába készítette a kézitáskáját, leakasztotta a fogasról farmerdzsekijét, és útra készen állt. Még arra is jutott ideje, hogy felhívja Ginát, és jelezze neki a jövetelüket. Alig húsz perc múlva már Adam kocsijában ült, és egy kínai gyorsbüfé felé robogtak. A férfin is farmerszerelés volt, mintha összebeszéltek volna, bár magában elismerte, hogy az építészen sakkal jobban áll, mint rajta. Egy deka
súlyfeleslege sem volt, bar-na hajával és meleg barna szemével na meg természetes barna bőrével kifejezetten vonzó benyomást keltett. - Még mindig haragszol? törte meg a hosszúra nyúlt csendet Adam. - Nem, dehogy. Miért? - Olyan hallgatag vagy. - Nem szoktam sokat beszélni. - Tényleg? Azt hittem, az íróknak be nem áll a szájuk. -- Éra nem tartozom közéjük. Inkább csendben maradok, a hát-térben, és figyelem az embereket. A barátnőm, Gina, akihez majd megyünk, beszél helyettem is. -- ő is művész? - érdeklődött a férfi, mialatt beállt a parkolóba. - Igen, keramikus. Sokat van egyedül, s ha társasága akad, akkor aztán dől belőle a szó. -- Szóval keramikus vette fel u beszélgetés fonalát Adam, miután mindketten megkapták az ételt, és letelepedtek egy asztalhoz. - Az, és majd te is látni fogod, milyen szenzációsalt dolgozik. Már több kiállítása is volt, most megint van egy felkérése. - Otthon dolgozik? - Persze. Van egy műhelye, gyakran még ott is alszik, ha sokáig fent marad. - Ő is éjjeli bagoly? - Nem annyira, mint én, de igen, bár ő könnyebben viseli, ha az úgynevezett normális élethez kell alkalmazkodnia. - Ezek szerint te nem tartod normálisnak, hogy korán kelj? - Csöppet sem. Mindig gyűlöltem korán kelni, csak délután kezdek észhez térni. Egyébként Ginának nem élnek a szülei, ha belemerül a munkába, még a telefont sem veszi fel, én ellenben ezt nem tehetem meg, és rendszerint épp akkor zavarnak meg, amikor írok. Persze nemcsak a szüleim, hanem mások is, az pedig kész katasztrófa, mert elfelejtem a szöveget, és aztán napokig törhetem a fejem, hogyan folytassam. - Éjszaka viszont békén hagynak - bólintott az építész. - Ahogy mondod. Olyankor nyugi van, s valahogy könnyebben jön az ihlet is. - A barátnődet nem fogja zavarni, ha ott dolgoznak majd a munkások? - Nem. Éppen azt mesélte nekem, hogy amíg a felújítás tart, teljesen kiköltözik a műhelybe. Ott is tud zuhanyozni, aludni, sőt még főzni is, ha akar. - Nem rossz, ha így meg tudja oldani - vélte Adam. - Valóban - bólintott Jóyce és nagyot kortyolt a kólából. - Milyen a tavaszi tekercs? - Mennyei. Tömérdek mennyiséget meg bírnék enni belőle. - És csak egyet ettél? - csodálkozott a férfi, - Kettőt kértem, de a másikat hazaviszem. Muszáj visszafogazom magam. - Miért? - Miért, miért? - háborgott Joyce. - Még kérdezed? Mai fogalmak szerint már így is kövér vagyok, - Azért nem kell túlzásokba esni, messze állsz még attól. - Nagyon kedves vagy, Adam, de nem járok csukott szemmel. - Én sem, és gyakran elszomorít, amit látok, és amit tapasztalok, az meg még inkább. Fiatal lányok koplalnak, gyötrik magukat, hogy megfeleljenek ennek az eszement divatnak. - Valóban őrültség, csakhogy a férfiak ezt szeretik. - Ne mondd nekem, hogy az anorexiás nők vonzóak!
- Nem én mondom, hanem a média. Valamelyik este bekapcsoltam a tévét, és éppen azt tárgyalták, hogy melyik hírességnek van szép hátsója, mintha ez volna a földkerekség legégetőbb gond-ja. Az volt a benyomásom, hogy egyikmásik pasi azt szeretné, ha a nőnek egyáltalán nem is lenne feneke, egyszerűen fogyjon el. Felháborító és röhejes, ráadásul teljesen megzavarja a lányok fejét, az asszonyokról nem is beszélve, akik már nem tinik, és mellesleg szültek egy-két gyereket. Az egész arra jó, hogy elvegyék az olyanok önbizalmát, mint én is. Ezeket a férfiakat szigorúan megbüntetném, mert nagyon rossz hatással vannak ránk, ráadásul egyikeiket sem lehetett jóképűnek nevezni. És ilyenek kritizálnak? - Nem minden férfi ilyen, hidd ell Sokan vannak, akik a nőies nőket szeretik. - Tényleg? Bemutatnál egynek? Jaj, Adam! -- kacagott fel a lány. - Ezt csak most mondod, ám ha egy karcsú és egy telt nő közül kellene választanod, te is a karcsút választanád, ne is tagadd!- Számomra nem az a legfontosabb szempont, hogy milyen egy nő feneke, Persze, ne legyen csúnya az arca, ám az a lényeg, fogy milyen a természete, hogy legyen esze, és ne a divat meg a fogyókúra legyen a f8 gondja. -- De azért nem árt, ha csinos, karcsú és gyönyörű, nem igaz? - Egek, Joyce, rémes vagy! - ingatta a nejét a férfi nevetve, aztán hirtelen elkomolyodott. - Nincs férfi az életedben? - Nincs. - Miért nincs? - Azt hiszem, indulnunk kéne. -- Indulhatunk, ha nem kérsz már semmit, de ne tereld másra a szót! - Nem kérek semmit, köszönöm. Barátom pedig azért nincs, mert annyit dolgoztam, hogy nem értem rá keresni. Ennyi elég? - Igen. -- Na és te? Van barátnőd? - Nincs. Volt egy kapcsolatom, de szakítottunk, és azóta nem különösebben érdekeltek a nők, másrészt pedig én sem igen érek rá mostanában. Kell a pénz, mert magam is építkezek. - Hát akkor tényleg nem unatkozol. - Szerencsére sosem tettem, nem is tudom, mit jelent az. - Én sem. Soha nem értettem azokat az embereket, akik emiatt panaszkodnak. Egyébként megkérdezhetem, hány éves vagy? - Harminckettő. És te? - Huszonnyolc. - Régebben azt hittem, jóval több közöttünk a korkülönbség. - Én is. Nagyon fönn hordtad az orrod - olvasta a fejére Joyce. - Én? - mímelt felháborodást a férfi. - Te voltál az, aki szóra sem méltatott. - Emlékezetem szerint éppen fordítva történt. Megjátszottad, hogy milyen nagy vagy, és nem ereszkedsz le olyan kis taknyosokhoz, mint én - közölte a lány sértődötten. Adam felnevetett. - Na, jó, egyezzünk meg abban, hogy gyerekek voltunk. Akkoriban még sokat számított négy év, ma viszont már nem. Legyünk barátok, kérlek. - Nem is tudom - játszotta Joyce még mindig a sértettet. - Naaa... Ne kéresd már magad? -- kérlelte a férfi. Légyszi! - Hát jó - sóhajtott nagyot a lány. - Rendben, legyünk barátok - mondta olyan hangsúllyal, mintha valami szörnyű dologba törődne bele.
- Jaj, Joyce, szenzációs vagy! - nevetett rá Adam. - Remélem, máskor is elfogadod a meghívásomat, igazán üdítő a társaságod. - Köszönöm - felelte a lány mosolyogva. Az biztos, hogy sosem gondolta volna, hogy az általa beképzelt majomnak tartott Adam - egyszer még a barátságáért könyörög, ám azt is el kellett ismernie, hogy beképzeltségéből felnőttkorára semmi sem maradt. Vidáman évődtek tovább egészen addig, míg meg nem érkeztek Ginához. - Ismerem a járást, megyek előre - mondta Joyce a férfinak. - Minden bizonnyal Gina most is a műhelyében van, lehet, hogy újabb megrendelővel tárgyat - bökött az ismeretlen autó felé. Ám amint felismerte az illetőt, egyszeriben elszállt a jókedve. Simon Dexter éppen Gina kezét fogta. -- Hidd el, nagyon hálás lennék érte - jelentette ki a férfi. A keramikus olvadozó pillantást vetett rá, - Te aztán tudod, hogyan vedd le az ember lányát a lábáról! - Elnézést, hogy megzavarlak benneteket - szólalt meg Joyce mereven -, de megjöttünk, és Adam siet. - Ó, szia, Joyce, nem is hallottam a kocsid hangját. Azt elhiszem! - Nos? El tudnál szakadni Mr. Dextertől addig, míg megmutatod a házat a belsőépítésznek? - kérdezte gúnyosan. - Hogyne, máris megyek. - Miután az írónő bemutatta őket egymásnak, Gina kifelé indult a műhelyből, az ajtónál azonban visszafordult. - Kérlek, kedves barátnőm, addig szórakoztasd kicsit Simont, jó? Szórakoztassa a halál! - gondolta Joyce mérgesen. Nem tehetett róla, de borzasztóan irritálta a férfi, azt meg egyenesen fel-háborítónak találta, hogy szemrebbenés nélkül flörtöl. A partin Ginával kezdte, majd vele folytatta, most pedig megint a barátnő-jén van a sor, bár miután kiment Adammel, nagy valószínűséggel majd neki kezdi csapni a szelet, állapította meg magában, mire még dühösebb lett. Na és ha velük ezt teszi, nyilván az összes, útjába kerülő nővel igy viselkedik. - Üdvözlöm, Miss Baker - hajolt meg előtte szertartásosan az ügyvéd. - Hogy van? - Voltam már jobban is - húzta el a száját a lány -, ahogy alig-hanem maga is. 8. FEJEZET - Én is...? - ráncolta a homlokát a férfi. - Honnan tudja, én hogyan érzem magam? - Nem nehéz kitalálni. - Tényleg? Esetleg beavatna engem is? -- Na hallja! Miután megzavartuk az idillt,.. - Idillt, .,? Miféle idillt? Biztosíthatom, Miss Baker, semmiféle idillt nem zavartak meg. Ginát arra akartam rávenni, hogy készítsen nekem is egy olyan padlóvázát, mint amilyet a barátnőjük partiján láttam az előcsarnokban. Az édesanyámat szeretném meglepni vele a születésnapjára. Imádja a kerámiákat, és nagyon tetszenek neki a munkái. - Nézze, nekem nem kell magyarázkodnia, semmi közöm az egészhez.
- Ez bizony igaz - hagyta helyben Simon, aztán csak nézte őt azzal a ragyogó kék szemével. - És? - törte meg a lassan kínossá váló csendet. - Készül az újabb könyve? - Igen. - Nagyon fog örülni a keresztlányorri. Nemrég megvettem neki az újat, és el volt ragadtatva tőle. Szabad tudnom, miről szól a következő? - érdeklődött udvariasan. - Nem. - Miért nem? W hökkent meg a férfi. - Mert még titok. - Igazán? - ráncolta a homlokát Simon. - De ugye, nem azért mondja ezt, mert ebben a könyvében szándékozik beváltani a fenyegetését? - Fenyegetésemet? - értetlenkedett Joyce, majd egyszerre fény gyúlt agyában. - Öóóó...! - kacagott fel vidáman, - A varangyos békára gondol? - Igen, arra -- fintorgott az ügyvéd. -- Ne aggódjon, nem lesz benne. - Hála az égnek •- sóhajtott nagyot Simon. - Azért ne örüljön ennyire! Én csupán azt mondtam, hogy a következőben nem lesz benne, ám ez nem jelenti azt, hogy a későbbiek valamelyikében sem. - Szóval továbbra is bizonytalanságban tart. - Én inkább biztosítéknak nevezném. - Biztosítéknak? Mire? - Arra, hogy a jövőben meggondolja, mit mondjon nekem, vagy éppen hogyan viselkedjen, - Aha. Tehát amint olyasmit mondok vagy teszek, ami önnek nem tetszik, akkor felkészülhetek, hogy nevetség tárgyává tesz. - Nem lesz az olyan vészes. - Maga könnyen beszél, nem magát nevetnék ki - ellenkezett a férfi. Egyébként kérdeznék valamit. - Parancsoljon. Simon különös pillantást vetett rá. - Mi van, ha én ezt az egészet másként értelmezem? – kérdezte lassan. - Másként? - A lánynak hirtelen rossz érzése támadt. - Igen. Mondjuk például úgy, hogy esetleg azért jelenítene meg varangyos békaként, hogy kiprovokálja, amit a múltkor mondtam. - Miről beszél? - Ne mondja, hogy elfelejtette! - Márpedig nem emlékszem rá - bizonygatta Joyce. - Jaj, dehogynem. Figyelmeztettem, hogyha békává változtat, akkor csókokkal kell visszavarázsolnia. - Ne nevettessen, Mr. Dexter! Nem igaziból változtatnám békává, csak egy rajzon, ennélfogva legfeljebb ugyanott kellene valakinek megcsókolnia, nem pedig a valóságban. - Mondhat, amit akar, maga igazából arra vágyik, hogy megcsókoljon! - Hát ez mindennek a teteje! - prüszkölt haragjában a lány. - Hogy a fenébe képes ilyen kicsavart logikával gondolkozni? El-ment az esze! - Miért ment volna? - csodálkozott Simon. - Biztosíthatom, hogy nem szükséges rajzfiguraként megjelenítenie, nyugodtan megcsókolhat nélküle is bármikor, semmi kifogásom ellene. Álmodozzon csak! Eszem ágában sincs egy olyan Don jüant csókolgatni, mint maga. Meglátszik, hogy ügyvéd, mindent kimagyaráz, megmagyaráz, vagy
éppenséggel félremagyaráz, ahogyan az érdeke megkívánja. Csakhogy már a partin is flörtölt Ginával, majd velem, és a jó ég tudja, még hány nővel. A férfi szája mosolyra húzódott, szemében vidám szikrák gyúltak. - Tudom már, mi a baja, Miss Baker! - kiáltotta diadalmasan. - Azt kétlem, ugyanis semmi bajom! -- Ó, dehogyisnem. Az a baja, hogy féltékeny. - Féltékeeeny...? Én? -- tette csípőre a kezét a lány. - Aztán kire? - Rám. Joyce felkacagott. - Maga kicsit se nagyképű, ugye? - Nem nagyképűség, ha egy férfi észreveszi, hogy megtetszett egy nőnek. - Az tényleg nem, csak éppen én nem látok itt egyetlen férfit sem, csupán egy ügyvédet, aki azt hiszi, most is a tárgyalóteremben van, és úgy csűricsavarja a szavakat, mintha az esküdteket akarná meggyőzni hazugságai igazáról! Ne erőlködjön, Mister, sosem kedveltem az ilyen beképzelt majmokat, mint maga, és a legkevésbé sem vagyok félté... -- Simon szeme felszikrázott, hirtelen magához rántotta a lányt, szája az ajkára tapadt, belefojtva a további szóáradatot. Joyce annyira megdöbbent, hogy egyszerűen mozdulatlanná dermedt. Simon nyelve ezalatt utat tört magának, kihasználva az alkalmat befurakodott a szájába, és vad táncba kezdett a lány nyelvével. Közben olyan szorosan ölelte, hogy foglya, ha akart volna, sem bírt volna szabadulni, ám e pillanatban még nem is akart. A rajtaütésszerű csók meglepte, cselekvőképtelenné tette, szája önkéntelenül nyílt szét és engedett a tüzes ostromnak. A férfi egyik kezével beletúrt a hajába, ujjai a nyakát simogatták, mialatt forró ajka tovább gerjesztette benne a vágyat. Joyce-ra úgy hatott az egész, mint valami narkotikum. Évek óta nem csókolózott, rég elfelejtette a bizsergést, a borzongást, a vágyat, amint végigsöpör egész testén. Villámcsapásként érte a felismerés, mennyire hiányzott neki. Simon mesterien csókolt, ő lelkesen viszonozta, ám a háttérben becsapódó ajtó zaja visszahozta a jelenbe. Hirtelen kijózanodott, és ekkor tudatosult benne, valójában ki is csókolja. Rögtön szabadulni akart, ellökni magától a férfit, mire birkózni kezdtek. Aztán sikerült kiszabadulnia, és addigra a harag elborította az agyát. - Mit merészel?! - sziszegte mélységesen felháborodva az ügyvéd viselkedésén, ám a saját reakcióján még inkább. Keze oly sebesen lendült, hogy Simonnak nem maradt ideje megakadályozni, a szenvedély még túlságosan a hatalmában tartotta, és a pofon az arcán csattant. Ettől azonban egyszerre 8 is kijózanodott, és elkapta az agresszív kacsát. Lélegzetelállító kék szeme a lányra villant, mely úgy hatott rá, mintha elektromos áram futott volna rajta végig. - Nahát, micsoda temperamentum! - szólt fojtott hangon. - Az ember nem is hinné. Ügy látszik, ezúttal is beigazolódott a megállapítás, miszerint a hűvös külső vad szenvedélyt rejt. Joyce a benne tomboló ellentétes érzések hatására úgy zihált, mintha versenyt futott volna a férfival. - Majd megmutatom én, miféle szenvedély rejtőzik bennem, Mr. Dexter, ha nem hagyja ezt abba! - vetette oda ádázul.
- Állok elébe - jelentette ki Simon vérlázító fölénnyel -, de figyelmeztetem, hogy a megtorlás sem marad el. Szóval ha nevetség tárgyává tesz, a magam sajátos, szerény eszközeivel fogom megtorolni. Ez a csók csupán ízelítő volt abból, mi vár önre, ha provokál. -- Nem fogom provokálni, sem nevetség tárgyává tenni, erre mérget vehet! - Annyira rossz volt? - kérdezte ártatlanul a férfi. -- Igen, annyira, sőt még annál is rosszabb! - Talán tennünk kellene még egy próbát, mert én nem így érzékeltem. - Ne merészelje - sziszegte a lány és hátrálni kezdett. - A karomban olyanná vált, mint az olvadt viasz. - Fogja be! - Miért? Nem tetszik az igazság? Nekem nagyon tetszett, - Azt mondtam, fogja be! - kiáltotta rémülten Joyce, aki meghallotta Gina kacagását, Rettegett, hogy barátnője észreveszi zaklatottságát, és sejtelme sem volt, hogyan rejthetné el. -M Csigavér - szólalt meg a férfi lágyan, behízelgő hangon. - Ne aggódjon, nem árulom el a kis barátnőjének az imént történteket. Legyen ez a mi titkunk tette hozzá a lányra kacsintva. Gina vidáman, Adambe karolva érkezett vissza, Szeme csak úgy ragyogott a boldogságtól, - Képzeljétek! Kiderült, hogy Adam régóta rajongója a Spencer-kerémiáknak.. S noha rengeteg a munkája, egy hónapon belül nekifognak a házamnak. Bámulatos, mennyire hasonlóan jár az agyunk, szinte ugyanazokat a változtatásokat javasolta, amiket én is szeretnék. -- Igazán örvendetes - motyogta Joyce, mialatt árgus szemmel nézett hol egyikükre, hol másikukra. Milyen gyorsan összemelegedtek! - állapította meg bosszúsan. Na persze nem is csoda, gondolta letörten. Amióta Frank külföldön tartózkodott, barátnője valósággal ki-virult. Talán nem nyomasztotta annyira a nős szerető tudata meg a tény, hogy sosem fog elválni. Fekete, félhosszú haját lófarokba fogta, ami által még fiatalabbnak látszott, mint egyébként, bar-na szeme örömtől csillogott, hosszú szempillái kicsit titokzatossá tették a tekintetét, szépen ívelt érzéki ajkát egy modell is megirigyelhette volna, az alakjával pedig nem lehetett gondja: karcsú volt, mint a nádszál, már-már sovány. Hát igen, nem csoda, ha Adam is a hatalmába került, állapította meg szomorúan. Ezentúl mondhat neki bármit, az építész is a gebe nők iránt vonzódik, ahogyan a csélcsap Simon Dexter is. Joycenak feltűnt, hogy a két férfi úgy méregeti egymást, mint két, felségterületét védő kandúr, mire majdnem elnevette magát. Gina nem panaszkodhat! Lehet, hogy eddig nem volt szerencséje a férfiakkal, ám most két hódolója is akadt, akik függetlenek, és bármelyikük gyűrűt húzhat az ujjára. - Mehetünk? - kérdezte morcosan, Adam felé fordulva. - Igen - biccentett a férfi. - Nekem is mennem kell - szólalt meg Simon. - Ugye, nem felejted el a szombati partit? - nézett Ginára kifürkészhetetlen szemmel. -- Persze hogy nem, alig várom!
- Akkor jó - vigyorodott el az ügyvéd, majd a lányhoz hajolt és futó csókot nyomott az ajkára. - Szia, kedvesem - köszönt el úgy, mint aki azt akarja jelezni, hagy ez a nő az övé. A szégyentelen! - fortyogott magában Joyce. Alig tíz perce még őt csókolta, most meg Ginával teszi ugyanezt! - Szia - ragyogtatott rá egy észveszejtő mosolyt a keramikus, mire Joyce még haragosabbá vált. Ami azt illeti, barátnője sem szívbajos! Egyszerre két férfit bolondít, méghozzá sikerrel! -- Viszlát -- vetette oda foghegyről Simon az építésznek, majd Joyce felé fordult. - További szép napot, Miss Baker -- kacsintott rá, akár egy összeesküvő, majd kisétált a műhelyből. - Kikísérlek --- ajánlotta Gina, ám az ügyvéd tagadóan rázta meg a fejét. - Nem szükséges, -- Menjünk! - sürgette Joyce a belsőépítészt. - Azt mondtad, sietsz! - Igazad van, tényleg sietnem kell, különösen most, hogy Ginának ígéretet tettem. Ha be akarom tartani, igyekeznünk kell a már folyamatban lévő munkákkal. Egyébként - fordult a keramikushoz - a hétvégén megcsinálom a tervet, és hétfőn elhozom, ha magának is megfelel. - Rendben -- mosolygott rá Gina, mialatt kikísérte őket. Joyce magában már úgy fortyogott, akár egy kitörni készülő vulkán. Barátnője ót gyakran arra sem méltatta, hogy elkísérje a kocsijáig, ha a műhelyben tartózkodott, most ellenben, hogy Adam is vele volt, feltűnően udvariasnak bizonyult. A kocsiban mély hallgatásba burkolózott, mereven bámult ki az ablakon. - Ki vele, Joyce! - szólalt meg egy idő után Adam. - Mi nyomja a bögyödet? - Semmi. - Na persze. Ezért festesz úgy, mint aki bármelyik pillanatban felrobbanhat. - Képzelődsz. - Valóban? Vajon azt is csak képzeltem, hogy iszonyú feszültség volt közted és a között a bájgúnár Dexter között, amikor visszaértünk Ginával? - Még te vonsz kérdőre engem? - robbant ki a lányból a fel-háborodás. Gyorsan összemelegedtél a barátnőmmel, mondhatom! - Nem tagadom - jelentette ki a férfi -, Gina gyönyörű, ráadásul okos és kedves, teljesen levett a lábamról. - Akkor beállhatsz a sorba! - kiáltotta meggondolatlanul Joyce. Túlságosan mérges volt és megbántott ahhoz, hogy mérlegelni tudja a szavait. -- Milyen sorba? - ráncolta a homlokát Adam. - Ginának van szeretője, egy nős pasi, amellett megjelent a színen ez bájgúnár Dexter, ő is kivetette rá a hálóját, most meg te. -- Az irigység beszél belőled. - Az bizony meglehet, mert Gina tényleg gyönyörű, okos és kedves, de ami a legfontosabb, hogy karcsú! Sőt sovány! Ezentúl tehát jobb, ha befogod a szádat! Téged is egy ilyen nő ejtett rabul, akárcsak a többieket. Egek, Joyce! Bocsáss meg, de nem emlékszem rá, hogy bár-milyen formában is biztattalak volna - sietett tisztázni az eset-leges félreértést az építész. - Azt ajánlattam, hogy legyünk barátok - Nem vagyok hülye, én is emlékszem, sőt arra is, hogy elfogadtam. Ezért sem értem, miről beszélsz - csattant fel Joyce. - Arról, hogy úgy teszel, mintha féltékeny lennél!
- Jézusom - nyögte a lány elkerekedett szemmel bámulva rá. - Féltékeny, én? Rád? Mi az ördög van ma a férfiakkal? - nevetett fel némileg idegesen. - Miért képzelitek azt, hogy olyan ellenáll-hatatlanok vagytok számomra? - Miért, még ki képzelte ezt? - Nem érdekes - legyintett gyorsan Joyce. - Aha, értem már - vágta rá diadalmasan Adam. - Dexter is ilyesmivel vádolt? - Na öt aztán hagyjuk, ki nem állhatom a beképzelt hólyagokat! És különben sem rólam van most szó, hanem rólad. - Nem tagadom, Gina teljesen megszédített. - Akkor gratulálok! -- vetette oda a lány és kibámult az ablakon. Egy ideig egyikük sem szólt, mindketten elmerültek a gondolataikban. Adam megköszörülte a torkát. - Azt a nős szeretőt komolyan mondtad? -- kérdezte végül hal-kan. - Jobban szeretném, ha nem is hallottad volna - morogta a lány röstelkedve, Nem az én feladatom, hogy felvilágosítsalak Gina szerelmi életéről, és nem is volt szép tőlem, hiszen a barát-nője vagyok. - Már késő. - Na jó. Ha a szavadat adod, hogy nem árulod el: tőlem tudod, mesélek egy-két dolgot. - Esküszöm - emelte esküre a kezét a férfi -, elvégre barátok vagyunk, és nem akarlak bajba sodorni. - Nagyon remélem. 'Tehát évek óta van egy nős férfi az életében, akiről tudja, hogy sosem fog elválni, mégsem bírt elszakadni tőle, mert szerintem nem akar egyedül maradni. Állítólag szereti, ám én nem hiszem, és most, hogy egyszerre két független lovagja is akadt, talán könnyebben kiadja az útját. - Legalábbis bizakodott, hogy így lesz. - És mi van Dexterrel? - Annyit tudok, hogy az anyja odavan Gina munkáiért, és kiállítást akar neki rendezni. Amellett a fickó nem vak, és gondolom, neki is megtetszett a barátnőm. - Ezek szerint két fickót kellene kiütnöm a nyeregből -- gondolkozott hangosan Adam. - Ahogy mondod. - Ügy vélem, a nős pasival nem lesz gond, de Dexter más tészta. Túlságosan gazdag, befolyásos család az övék, és ha Gina sznob, és az ilyesmi fontos neki, akkor semmi esélyem. Mi a véleményed? - Hát... - Gondolom, ez azt jelenti, hogy sznob. - Egy kicsit legalábbis - szépítette a dolgot Joyce, mert most, hogy töprengett rajta, rájött, hogy mindegyikükhöz érdeke fűződik Ginának. Frank galériájára évek óta számíthat, végül is a férfi tette híressé, csupán akkor szakíthat vele, ha talál másik, megbízható galériát, Simon anyja által meglelheti ezt, ám a kérdés az, hogy Mrs. Dexternek mi a terve vele és a fiával. Ha azt szeretné, hogy egy pár legyenek, Gina biztosan nem fog tiltakozni, hiszen akkor nem akármilyen családba kerülhet. Jelen pillanatban azonban barátnőjének az is érdeke, hogy Adamhez kedves legyen, ha gyorsan fel akarja újíttatni a házát. Te jó ég? Eddig nem is vette észre, hogy ennyire érdekember. Vajon miért barátkozik még mindig vele? Hiszen ő semmi értékeset nem tud nyújtani neki.
- Mindegy -- hallotta hirtelen Adam eltökélt hangját. - Azért én megpróbálom meghódítani, ha mégsem sikerül, legalább nem teszek magamnak szemrehányást, mennyire gyáva voltam. - Drukkolok neked - felelte Joyce, és őszintén is gondolta. - Igazi barát vagy - állapította meg a férfi, miután megérkeztek a lány lakásához. - Kösz. - Fel a fejjel, Joyce! Egy napon te is megtalálod életed párját, addig pedig tarts ki. - Oké - mosolygott rá a lány, és kiszállt a kocsiból. Lakásában azonban lehervadt az arcáról a mosoly. Be kellett vallania magának, hogy megfordult a fejében, mi lenne, ha ő és Adam... Ugyanakkor azt is el kellett ismernie, hogy a szikra, ami szükséges férfi és nő viszonyában, nem pattant ki közöttük, ez a kapcsolat tehát sosem lesz több barátságnál. Főleg, hogy kiderült, Adam első látásra belehabarodott Ginába. A szikráról viszont eszébe jutott Simon, mire elfutotta a méreg. Sejtelme sem volt, mi történt vele, hogy a férfi csókja annyira elvarázsolta, holott gyűlöli őt, ki nem állhatja, és eddig meg sem fordult a fejében, hogy lehetne köztük valami. Soha nem volt esete a nagyképű, beképzelt fazon, az olyan csélcsap alakokról nem is beszélve, mint az ügyvéd úr. - Méhecske - morogta félhangosan. Igen, Simon Dexter méhecsketípus, aki virágról virágra száll, ám csak addig érdekli egy-egy virág, míg meg nem kapja tőle a mézet, és be nem porozza, máris odébbáll. -- Hűtlen méhecske - mondta ki hangosan, és felkacagott. Agyában gyorsan megszületett a mese, maga előtt látta a rajzot, és sebesen munkához látott. 9. FEJEZET Amanda leplezetlenül flörtölt a pincérrel. Ezen az estén egyedül vacsorázott, barátnői nem értek rá, hogy elkísérjék, ő ellenben nem esett kétségbe. Betért egy olasz kisvendéglőbe, és lasagnét rendelt. És az első pillanatban lenyűgözte az olaszos külsejű férfi, aki elképesztő udvariassággal szolgálta ki, noha dugig volt a helyiség vendéggel. Carlót, mert így hívták a pincért, olyan szívdöglesztő mosollyal áldotta meg az ég, hogy az minden női szívet megdobogtatott. Annyira jóképűnek találta, hogy úgy vélte, a filmvásznon lenne a helye, Nem is lepődött meg, amikor a férfi bevallotta, hogy igazából színész, és arra vár, hogy felfedezzék. Amanda agya pedig lázasan dolgozott, kit is hívjon fel, akadt néhány ismerőse a filmiparban. - Mindig este dolgozik? - Csak akkor, ha ráérek, bár ez gyakrabban megesik, mint szeretném. Ön is színésznő? - Nem, dehogy. -- Pedig amilyen gyönyörű, ott lenne a helye közöttük. - Köszönöm a bókot, ám én csak egy egyszerű szerkesztő vagyok - felelte a nő nevetve. Szerfölött hízelgett a hiúságának az el-ismerés, másfelől viszont esze ágában sem volt elárulni, valójában mivel foglalkozik.
- Milyen kár - sajnálkozott színpadiasan a férfi. - Pedig már láttam magam előtt, amint szerelmespárt alakítunk. Lélegzetelállító Júlia lenne önből. - Hát... azt kétlem, de maga tényleg tökéletes Rómeó lehetne. - Ezt mondja a rendezőknek, ők valahogy nem így látják - vallotta be bánatosan a férfi. Sötét szemét Amandára emelte, és jó időre mindketten elnémultak. - Jézusom - nyögte Carlo rekedten. - Nagyon tolakodónak tartana, ha megkérném, hogy várjon meg? - suttogta. - Tízkor végzek, elmehetnénk még valahová. Szeret táncolni? - Igen. Is igen, kissé tolakodónak tartom, de... - Hirtelen el-akadt. A mai világban nem túl okos dolog randizni egy ismeret-lennel, ugyanakkor nagyon tetszett neki a férfi, ráadásul semmi kedve nem volt hazaballagni az üres lakásba. Elmennek valahová, iszogatnak kicsit, táncolnak egy jót, aztán a többit meglátják. Hogy a fickónak mi a véleménye róla, az a legkevésbé sem érdekelte. - Tudja, mit? Megvárom - határozott gyorsan. Férfira volt szüksége, és úgy érezte, Carlóban nem csalódhat. Híres olasz temperamentuma az ágyban is bizonyosan kiütközik, és ő éppen erre vágyott. Egy forró szeretőre, akivel szenvedélyes éjszakát tölthet együtt, túl régóta élt szűzi életet. Másnap kissé macskajajosan és izomlázzal ébredt az olcsó motelszobában. Felhívhatta volna a lakásába Carlót, ám esze ágában sem volt ekkora könnyelműség. Sajnos azonban elaludt, s mire észhez tért, a férfinak hírehamva sem volt. Riadtan nézett Cartier karórájára - szerencsére partnere nem emelte el -, már régen az irodájában kellett volna lennie. Talán mégsem volt jó ötlet csütörtök este kimaradnia, ráért volna ma este is, és akkor most nem kellene az irodába rohannia. Gyorsan lezuhanyozott, felrángatta magára előző este viselt ruháit, s noha ez csupán farmer és póló volt, mindkettő márkás és drága darab, ahogy az edzőcipője és bőr blézere is. Rémülten futott át az agyán, mi lett volna, ha ez az amorózó magával viszi, és pénzzé teszi. Megtehette volna, hiszen köztudott, hogy a még felfedezésre váró színészek milyen csórók. Bele-kukkantott a táskájába, és rögtön látta, hogy azt Carlo átvizsgálta. A kulcsai és a mobilja ott volt, ám a száz dollár maradéka, ami a táskájában volt, eltűnt. Amikor olykor így egyedül vágott neki az éjszakának, óvatosságból sosem hordott magánál hitelkártyát, de még a jogosítványát sem. Ilyenkor névtelen akart maradni, egyszerű senki, noha most rádöbbent, hogy ehhez be kell szereznie néhány olcsóbb holmit, mert a drága, márkás cuccok úgyis elárulják. Még szerencse, hogy este, amikor kivették a szobát, kifizette a számlát. Nem várta el a férfitól, hogy ő tegye, bár becsületére legyen mondva, legalább mentegetőzött, amiért le van égve. A bárban fogyasztott italokat azonban felváltva fizették, s mivel nem a legelegánsabb helyen fordultak meg, nem került olyan sokba, ezért is fogadta el alkalmi ismerősétől. Ha tehát úgy vesszük, Carlo tulajdonképpen becsületes volt, mert nem fosztotta ki teljesen. Pénze ugyan nem maradt, ám a ruháit, az óráját és a telefonját megkímélte. Végső soron nem csalódott benne, mesés éjszakát töltöttek együtt, cserébe nem nagy ár az a néhány dollár. Miután valamelyest rendbe szedte magát, taxit hívott, majd tárcsázta az irodája számát. - Vénus Kiadó, titkárság, - Üdv, Brad, én vagyok, - Először szólította a férfit a kereszt-nevén, de úgy vélte, a mostani helyzet túl kényes és túl személyes ahhoz, hogy megjátssza a
főnököt. Amellett szüksége van a segítségére, és inkább fordul hozzá, mint akármelyik barátnőjéhez. Tudta, mi a véleményük az ő kiruccanásairól, s nem akarta a szemrehányásaikat ismét végighallgatni, Persze nem volt kétséges előtte, hogy a lányok féltik őt, s józanul végiggondolva maga is belátta, milyen meredek dologba bonyolódik bele ilyenkor, de nem tudott jobbat, és eddig még mindig szerencsésen megúszta, - Kérem, menjen be az irodámba, a szekrényemben talál némi készpénzt a kosztümöm belső zsebében. Ha lehetséges, hozza le feltűnés nélkül a portára, ki kell fizetnem a taxit, de se pénz, se bankkártya nincs nálam. Körülbelül fél óra múlva ott vagyok. - Rendben, Miss Weaver, ott leszek - felelte udvariasan Brad. - Nagyon mérges volt Mr. Smith, hogy nem talált ott? - Hát nem volt boldog, de sikerült lecsillapítanom azzal, hogy a nagymamája váratlanul lett rosszul, és muszáj volt bemennie vele a kórházba. - A nagymamám? -- nevetett fel Amanda, - És elhitte? - Nagyon meggyőző tudok lenni, ha akarok - szögezte le nagy komolyan a férfi. - Emellett adtam neki másik időpontot, - Mikorra? - Hétfőre. Együtt fog ebédelni vele. -- jézusom - Higgye el, nem volt könnyű a helyzetem, de amikor a közös ebédet felajánlottam neki, rögtön megenyhült. - Azt elhiszem - morogta a nő. Köztudomású volt a férfiról, hogy imádott enni, amit óriási pocakja is alátámasztott. - Nos túl fogom élni. Tudom, hogy ezt az ügynököt nem egyszerű lecsillapítani, ügyesen járt el. - Köszönöm - felelte a titkár örömmel. Arra már rájött, hogy főnöke nem osztogatja könnyedén az elismerést, ezért a dicséret felért egy kitüntetéssel. - Nem, urad, én köszönöm -- jelezhette ki halkan Amanda és letette. A titkár az órára nézett, majd sebesen felpattant. Bekészítette a kávét a gépbe, beszaladt a nő irodájába, hogy elővegye a pénzt, s még arra is jutott ideje, hogy a büféből elhozza főnök-nője kedvenc szendvicsét és egy pohár frissen csavart narancs-levet. Aztán kisétált az épületből, és a járdán várta, hogy felbukkanjon a taxi. Miss Weaver kissé sápadtan szállt ki a kocsiból, egy kissé nehézkesen; sem a haja sem a sminkje nem volt olyan tökéletes, mint rendesen, sportos ruházata pedig csöppet sem illett az irodába. Brad átnyújtotta a taxisnak a pénzt, majd követte a nőt az épületbe, Együtt mentek fel a lifttel, de nem kérdezett semmit. Gyors pillantással felmérte a helyzetet, és rögtön tudta, miről van szó. Emily beavatta Amanda fura szokásaiba, ahogyan előde nevezte, és abba is, mi ilyenkor a teendő. A maga részéről voltaképpen egyáltalán nem találta annak. Ahogy a férfiaknak, úgy a nőknek is lehetnek testi szükségletei, Miss Weaver pedig fiatal, csinos, nagyon mutatós nő. S miután a munkája az első, nem óhajt komoly kapcsolatot, amit Phil Reed miatti csalódása is indokol, ezért amikor úgy érzi, szüksége van rá, azt teszi, amit a férfiak. Felcsíp valakit egy bárban, eltöltenek együtt egy jó éjszakát, aztán ki-ki megy útjára. Csupán az nyugtalanította, hogy ez egy nő esetében még ma is sokkal kockázatosabb, mint egy férfinál. Sejtelme sem volt, van-e nála gázspray, de eltökélte, hogy beszerez neki egyet. Már csak azt kellett kitalálnia, mivel magyarázza majd neki, ha a sprayt a kezébe nyomja.
Az irodába lépve Brad rögtön bekapcsolta a kávéfőzőt, mire Amanda megtorpant és felvonta a szemöldökét. - Ha lefőtt -- intett fejével a gép felé -, hozzon be magának is, szeretnék megbeszélni valamit. - Rendben - bólintott a titkár, mialatt kivette a zacskóból a narancslét és a szendvicset, mindkettőt tálcára tette, majd kérdőn pillantott főnökére. Bevigyem, vagy... - Inkább hozza be - vágott a szavába a nő -, még a végén kiborítanám - fűzte hozzá magyarázatul és besietett az irodájába. Ott aztán leroskadt a tekintélyes főnöki székbe, és az asztalra borult. Iszonyúan másnapos volt, minden izma sajgott, a feje lüktetett. A legszívesebben hazament volna, hogy jól kialudja magát, mert az elmúlt éjszakán sok mindent csinált, csak ezt nem, Talán egy kicsit elbóbiskolt, mert arra riadt, hogy nyílik az ajtó. Brad először a narancslét és szendvicset hozta be, melléjük két aszpirint is tett, majd a két csésze kávét. - Vegye be a tablettákat, jót fog tenni. Amanda szót fogadott. - Amint látom, nem kell mondanom semmit - állapította meg, miután ivott a narancsléből, - Gondolom Emily megelőzött, - Nos, ha történetesen nem előzte volna meg, akkor is rájöttem volna. -- Ennyire látszik? - Sem a ruhája, sem a külseje nem olyan, mint szokott. Természetesen, ha átöltözik, rendesen kisminkeli magát, jobb lesz a helyzet, ám a haja... - Javítani tudnék rajta, ha lenne hozzá erőm, de bevallom, az nincs. Semmi máshoz nincs erőm, csak az alváshoz. - Megértem. - Tényleg? Ezek szerint volt már másnapos? - Persze hogy voltam, igaz, még az egyetemi évek alatt. Nem sokszor ittam életemben, azonban egyszer azt is ki kellett próbálnom, milyen az, ha valaki részeg. Szerény véleményem szerint nem érí meg a mámor a másnapi macskajajt. Azt hittem, meghalok, olyan beteg voltam. - Hát igen. Ilyenkor magam is így gondolom, de... de néha muszáj inni, hogy a rengeteg stressz feloldódjon bennem. Az este is remekül éreztem magam, táncoltam egy lót, ma viszont...._ legyintett. - Igazság szerint még csak nem is hánytam, csupán iszonyúan gyengének érzem magam. - Mert az utolsó csepp erőm is kiszívta belőled Carla - gúnyolódott vele egy belső hatig. - jobb lenne, ha aludna egy órát itt, az irodában? -- Nem tudom, még sosem próbáltam. - Akkor próbálja meg, s ha nem lesz jobb, menjen haza. Úgysem fog tudni dolgozni, én meg majd azt mondom, hogy családi okok miatt el kellett mennie. - jó, de előtte nézzük át, milyen fontos feladataink vannak. - Semmi olyan, ami ne várhatna hétfőig - jelentette ki Brad, és sorolni kezdte, Amandának igazat kellett adnia neki, az ügynökkel való találkozás lett volna a nap legfontosabb tétele, arról azonban Mar lekésett, a többi tényleg várhat. Noha mindig a munkája volt a számára a legfontosabb, kimerülten, sőt náthásan is dolgozott, ma ellenben kísértésbe esett, hogy megfogadja a titkára tanácsát, olyan ramatyul étezte magát. Tényleg várhatott volna ztxa estig, gondolta, bar ezen már kár volt keseregni.
- faöltözőin, egy kicsit még bóbiskolok itt az asztalnál, hát-ha történik valami, de délben hazamegyek, Kizárólag nagyon fontos ügyben zavarjon, egyébként mondja azt, hogy nem vagyok itt. - Rendben. Szólok a sofőrnek, hogy délre álljon készen. - Köszönöm. Gondolom, mondanom se kell, hogy ez a mai nap maradjon kettőnk között. - Természetesen, Miss Weaver - bólintott a férfi -, számíthat a diszkréciómra. Pihenjen nyugodtan - indult az ajtó felé, ám hirtelen megtorpant, -- Ha valamelyik barátnője keresi telefonon, bekapcsoljam? - Ne. Jobb, ha velük sem beszélek. -- Ennyire rosszul vart? - döbbent meg a titkár. - Nem. Egyszerűen nem értik meg az ilyen... khm..., mondjuk úgy, görbe estéimet, és semmi kedvem szemrehányásaikat hallgatni. - Talán csak féltik magát. -- Mindegy, akkor sincs hozzájuk erőm. - Kérdezhetek valamit? - Tessék. - Az ilyen_görbe estéin visz valamit, amivel szükség esetén megvédheti magát? - Nincs pisztolyom, ha erre gondol. - Nem is lőfegyverre gondoltam, de talán egy gázspray is a segítségére lenne. - Az sincs .- Nagyon bátor - csúszott ki Brad száján a megjegyzés. -- Maga is elítél, ugye? Felháborítónak tartja a viselkedésem, ám azt senki sem tartja annak, ha ugyanannyit dolgozom, mint egy férfi. - 'réved, Miss Weaver, nem ítélem el, és nem is tartom felháborítónak, Nincs is jogom hozzá, másfelől pedig tökéletesen meg-értem. Ha egy férfinak feszültségoldásra van szüksége, betér egy bárba, iszik pár pohárkával, felszed egy nőt, és a szenvedélyes éj-szakán kiengedi a felesleges gőzt. A mai világban, ahogyan ön is megjegyezte, számtalan nő végez olyan munkát, mint egy férfi. Már miért ne tehetné meg a nő is, ha arra támad kedve, hogy élvezzen egy egyéjszakás kalandot? Nekem semmi bajom ezzel, csupán úgy vélem, hogy az ön esetében azért ez még mindig sokkal veszélyesebb, ezért nem árt, ha van valami, amivel vészhelyzetben megvédheti magát. - Csakugyan nem ítél el? - Nem. Sem önt, sem mást, mert nincs jogom hozzá, és igazából senkinek nincs joga ítélkezni mások felett. Most pedig pihenjen még egy kicsit, aztán menjen haza. - Köszönöm - állt fel Amanda és a szekrényéhez ballagott. Kivette a tartalék kosztümöt, de mire megfordult, titkára már nem volt a helyiségben. Újfent meg kellett állapítania, hogy a férfival jó vásárt csinált. Remek titkár, és mint ember, egyenesen lenyűgöző, akár egy szent. Mégsem feltételezte róla, hogy csupán színészkedik. Brad Connorhoz valahogy nem illettek az aljas trükkök, ő azon kevesek közé tartozott, aki őszinte volt, megértő, tapintatos, emberséges. Ha kellett, akkor ott volt, ahol szükség volt rá; ha nem, szinte észrevétlenül meghúzódott a háttérben. És a kővetkező hét szerdáján udvariasan bekopogott hozzá, majd az asztalához lépett, és letett elé egy gázsprayt.
- Tegye el, Miss Weaver, nyugodtabb lennék, ha magánál hordaná, elvégre jobb az óvatosság. Amanda úgy meghatódott, hogy alig bírt kinyögni egy köszönömöt. Azt gondolta, a férfi már rég elfelejtette, és kellemesen csalódott, hogy nem így történt. Brad nap mint nap ezer apró jellel bizonyította, hogy kiváló személyi titkár. Gina Spencer talán még soha az életben nem volt ilyen boldog. Mostanában annyira jól alakultak a dolgai, hogy már-már kezdett félni, az egész csupán gyönyörű álom, és hamarosan felébred. Dexterék partiján szenzációsan érezte magát, lenyűgözte a mérhetetlen gazdagság, az elegáns és előkelő társaság, ráadásul a munkáinak újabb és újabb rajongótábora akadt. Annyi lett a meg-rendelése, hogy már időpontot sem bírt megjelölni, mikor lesznek készek a kért kerámiák. Egyelőre az írj kiállítás volt számára a legfontosabb, na és persze Mrs. Dexter megrendelése, hiszen neki köszönhette az egészet. Simon kitüntetett figyelemmel viszonyult hozzá, a partin többen összesúgtak a háta mögött, s ebből azt a következtetést vonta le, hogy a férfinak és az édesanyjának komoly szándékai vannak vele. Erre utalt az is, hogy az ügyvéd végtelenül udvariasan viselkedett, de nem rohanta le, nem volt tolakodó: mint aki nem akarja elijeszteni, és ő már hallani vélte az esküvői harangok zúgását. Micsoda előrelépés lesz, ha a férfi megkéri a kezét, és feleségül mehet hozzá! Bekerül a gazdagok világába, és a régi ismerősök, aki korábban átnéztek rajta, elmehetnek a pokolba! Hétköznapjai viszont kemény munkával teltek. Kiköltözött a műhelybe, mert Adatra és csapata nekilátott az átalakításnak. Eleinte zavarta a lárma, ezért sokat dolgozott éjszaka, később azonban kezdett hozzászokni, Amellett Adam sem volt éppen utolsó mint férfi. Gyakran megfordult a fejében, hogyha Simon nem lenne, akkor bizonyosan mindent elkövetne, hogy a belsőépítészt meghódítsa. Valójában mindkét férfi tetszett neki, csak épp az ügyvéd sokkal gazdagabb és befolyásosabb család sarja volt, mint Adam, s neki, akit azelőtt még az osztálytársai is kiközösítettek, ez rengeteget számított, Lehet, hogy sznob, azonban nem minden ok nélkül. Mióta a belső átalakítás elkezdődött, Adam mindennap meg-jelent, hogy irányítsa és ellenőrizze az embereit, s ha nem is tartózkodott ott a munkaidő végéig, ám mindig szerét ejtette, hogy vele is találkozzon. Udvarias volt, tisztelettudó, de távolságtartó, már nem viselkedett vele olyan közvetlenül, mint a megismerkedésük napján. Gina arra gondolt, hogy feltehetően azért, mert ő megbízója. Talán így a jobb, állapította meg magában, mert így még véletlenül sem hiheti azt a férfi, hogy közelebbi kapcsolatba akar vele kerülni, "Neki igazából Simonra van szüksége, mert általa megkaphatja azt az egzisztenciát, amiről valaha álmodott. Ezen a napon egy kicsit elaludt, ezért úgy határozott, hogy elintézi a bevásárlást, ami régóta esedékes volt már, és ha már bemegy a városba, megáll egy gyorsétterem előtt, és onnan szerzi be a vacsoráját, így legalább a főzésre sem lesz gondja. Megérdemli, az éjszaka megint sokáig dolgozott. Alaposan elszaladt az idő, mire hazaért, a araunkások ónár el-mentek, az udvaron azonban Franket pillantotta meg, amint Adammel beszélget.. vér is meghűlt ereiben. Már csak az hiányzik, hogy az építész tudomást szerezzen az ó titkos viszonyáról! Nem fért a lejébe, hogy a máskor mindig oly óvatos Frank
miért nem hívta fel a látogatása előtt. Hiszen ő még azt sem tudta, hogy újra a városban van. - Jó, hogy jön, Miss Spencer, ez az tar mar régóta zárja. Sajnos nem tudtam megmondani, mikor ér haza, csupán azt, hogy vásárolni ment - lépett hozzá Adam, amint leállította a motort. - Ha kinyitja a csomagtartót, segítek behordani a csomagokat - tette hozzá szolgálatkészen. - Köszönöm, de nem szükséges. - Szívesen teszem, legalább addig is tud beszélni Mr, Cassidyvel, nekem azt mondta, siet. - Na jó - adta be a derekát Gina. Kinyitotta a csomagtartót és felkapott néhány tasakot. - Mi járatban vagy, Frank? - kérdezte hűvösen, majd válaszra sem várva a kezébe nyomta a zacskókat, és visszafordult a többiért. Adam lelkesen segített neki, Frank annál kevésbé. A galériatulajdonos nem volt hozzászokva az ilyesmihez, helyette mindent megcsinált a személyzet vagy a felesége. A lánynak eddig eszébe sem jutott, mennyire elkényeztették a férfit. Az építész bezzeg nem tartotta rangon alulinak, hogy megfogjon néhány szatyrot, és bevigye a házba. Az ő ügyességének köszönhetően hamar végeztek, akkor aztán Adam udvariasan el-köszönt, ők pedig ketten maradtak. Frank egy ideig csak nézte a lányt, és megpróbálta megfejteni, miféle változást érzékei rajta. -- Rég láttalak, hiányoztál. Gina elfordult. Ehhez képest még egy lapot sem küldtél. - Mert ott volt a nejem. - Jaj, Frank, hagyd a mellébeszélést, ha nagyon akartad volna, módot találhattál volna. Fogalmad sincs, mennyire rám telepszik, ha együtt vagyunk, szinte megfojt. Mintha érezné, hogy van valakim, örökké a sarkamban volt, lehetetlenség lett volna észrevétlenül írni neked. Alig vártam, hogy hazaérjünk, és újra láthassalak. Kicsit se hiányoztam? - De igen, csak rengeteg a dolgom. Gondolom, észrevetted, hogy felújíttatom a házat, emellett pedig, hála istennek, sok a megbízásom. - Aha. - Mi az, hogy aha? - perelült meg Gina a furcsa hangsúlyra. - Ó semmi, csupán az, hogy bár rengeteg a dolgod, arra jutott időd, hogy összemelegedj Simon Dexterrel és a családjával, - Gyorsan terjednek a hírek! - Még annál is gyorsabban - vágta rá a férfi. - Azt csiripelik a madarak, hogy együtt jártak. Igaz ez? - És ha igen? - Ezt nem teheted velem! Mi lesz így velünk? - Velünk? Mi lenne? - vont vállat a lány, - Szakítunk. - Nem! Azt nem bírnám elviselni! Szükségem van rád, és neked is rám. - Igazán? - Már elfelejtetted, hogy én tettelek híressé? - kérdezte a férfi szemrehányóan. - Vagy azt képzeled, akkor is rendezek neked ki-állítást, ha szakítasz velem? - Ha ez zsarolás akar lenni, akkor ne, fáradj! - felelte Gina hidegen. - Amikor a viszonyunk elkezdődött, tudomásul vettem, hogy sosem fogsz elválni. Hogy csak titokban találkozhatunk, és minden ünnep a családodé. Sőt ők az elsők,
én csupán valahol a sor legvégén vagyok található. Azt hittem, te pedig azt vetted tudomásul, hogy ez a kapcsolat így nem fog örökké tartani. Hogy egyértelmű a számodra is: ha az évek múlásával férjre, gyerekre vágyom, és ezért előbb-utóbb független férfit keresek, és nem leszek egész életemben a játszótársad. És lehet, hogy te tettél híressé, de nem a két szép szervemért. Nagyon jól kerestél rajtam, vagyis nem szerelemből rendeztél kiállítást a kerámiáimnak, s ha nem láttál volna bennük fantáziát, még akkor se vitted volna be a galériádba, ha én fizettem volna érte, szóval ne nézz hülyének! Most úgy tűnik, találtam valakit, akit jó eséllyel el tudnék képzelni életem párjának, és nem fogom hagyni, hogy az utamba állj, Váljunk el békében, mind a ketten jól éreztük magunkat, míg ez titkos viszony tartott, de most vége, Maradjon meg szép emlékként, ne mocskoljuk be. - Gina, kérlek! - könyörgött neki a férfi. - én szeretlek. - Ha tényleg szeretsz, válj el, vegyél feleségül, és legyen gyerekünk! - Tudod, hogy lehetetlen. - Már miért lenne az? Számtalan házasság felbomlik az évek során. Vagy az egyik vagy a másik fél beleszeret valakibe, és válás a vége. Ha annyira szeretsz, tedd meg értem, vagy ha mégsem, hát engedj elmenni. A jövőmre is gondolnom kell, nem áll szándékomban túl későn szülni. - Jaj, drágám, nem akarlak elveszíteni! - próbálta magához ölelni a nőt, ám Gina kisiklott a kezei közül. - Rajtad áll, Frank! A férfi egy ideig figyelmesen nézte, és lesújtva állapította meg, hogy a lány komolyan beszél. Soha nem gondolta, hogy egyszer majd Gina adja ki az útját, mindig azt képzelte, ő lesz az, aki megunja s vet véget a viszonynak. A baj csak az volt, hogy a maga módján szerette és kívánta, eddig egyetlen szeretője sem hatott rá úgy, mint ő, képtelen volt megunni. - Ugyan, szerelmem, hiszen még olyan fiatal vagy, várhatsz a szüléssel. - látom, nem érted - kezdte elveszíteni a türelmét a lány -, elegem van ebből a titkos kapcsolatbál Abból, hogy a nyilvánosság előtt nem vállalhatjuk fel egymást, hogy mindig el kell fogadnom, ha te a családod miatt nem jöhetsz hozzám, és hogy örökké bujkálnunk kell. Olyan férfira vágyom, aki elvihet előkelő étterembe, együtt tölthetjük az ünnepeket, elutazhatunk együtt anélkül, hogy óvintézkedéseket kellene tennünk a lebukás veszélye miatt, vagyis nyíltan vállalja a szerelmét, nem pedig rejtegeti. - Ha azt hiszed, hogy ez a Dexter majd így tesz, akkor nagyon tévedsz! emelte fel a hangját a férfi is. Eddig kért, könyörgött, de látta már, hogy ezzel nem megy semmire. Elfutotta a méreg, bán-tani akart, teljesen mindegy volt, milyen eszközökkel. - Ők a felső tízezerhez tartoznak, és ismerve Mrs. Dextert, bizonyosan nem egy senki kis keramikust szánt a fiacskájának, aki nyakig turkál az agyagban! Ehhez ők túlságosan finnyásak. - jobb lesz, ha most elmész, Frank - javasolta fojtott hangon Gina, - Nemhogy örülnél, hogy megakadt a szemem rajtad! -- csat-tant rel a férfi indulatosan. - Híressé tettelek, amikor senki voltál, felmelegítettem az ágyadat, amikor egyedül voltál, és most ez a hála? Elküldesz! De ne hidd, hogy majd visszajövök hozzád, amikor könyörögni fogsz! - tette hozzá fenyegetően, - Ég áldjon! - Látom, most nagyon nagyra vagy magaddal, ám csalódni fogsz! Oké, elmegyek, azonban ne is álmodj róla, hogy még egyszer bekerülhetnek a
vacak cserepeid a galériámba! - ordította Frank csöppet sem fékezve tehetetlen haragját. - Kifelé! - kiáltotta Gina csaknem hisztérikusan. Az ajtóhoz ugrott és szélesre tárta. A férfi olyan mélyen megsebezte, hogy attól tartott, nem lesz képes visszatartani a könnyeit, míg el nem megy, márpedig nem akarta megadni neki azt az örömöt, hogy sírni lássa. Ráér bőgni akkor, ha egyedül marad. Hosszú még az éjszaka, nem igaz?
Figyelte amint egykori szeretője a kocsijához viharzik, és törte a fejét eddig mit szerethetett rajta. Hogy nem vette észre, hogy Frank Cassidy egyáltalán nem az a széplélek, akinek hitte? Rá kellett volna ébrednie, hogy nem is lehet az egy olyan férfi, aki megcsalja a feleségét. Hirtelen mélységesen elszégyellte magát. Ő sem lehet sokkal különb, ha képes volt viszonyt folytatni egy nős férfival, és bevette a már közhelynek számító mesét a megromlott házasságáról és a házsártos feleségről, aki nem érti meg főnyeremény férjét. − És csak hogy tudd! – riadt fel Frank kárörvendő hangjára – Simon Dexter sosem fog feleségül venni, mert a főnöke lányát készül eljegyezni – tette hozzá, majd beszállt az autóba és elhajtott. Gina úgy állt ott az ajtóban, mint akinek földbe gyökerezett a lába. Az nem létezik! Nem lehet! – üvöltötte volna bele a világba a legszívesebben. Nem lehet, hogy Simon így becsapta, amikor olyan kedves volt hozzá! Kedves, figyelmes, udvarias .. Hirtelen villámcsapásként érte a felismerés, hogy a férfi soha nem tett vagy mondott olyasmit, ami arra utalt volna, hogy akar tőle valamit. Mármint a kerámiákon túl. Megsemmisülten borult az ajtókeretre, és kitört belőle a zokogás. Hogyan is képzeltette akár csak egyetlen pillanatig is, hogy ő a kis senki bekerülhet a Dexter famíliába? Az ilyen gazdag családokban mindig érdekből kötnek házasságot. Frank nem hazudott: nagyon is logikus, ha Simon a főnökének a lányát akarja majd oltár elé vezetni, hogy biztosítsa a helyét a neves ügyvédi irodában. Benne legfeljebb csak üzletet látnak, ám a szemébe nevetnének, ha megtudnák miféle álmokat szőtt. Nem ezt soha senki nem tudhatja meg! Végtelenül egyedül és iszonyúan magányosnak érezte magát, olyan jó lett volna valakinek elpanaszkodnia a csalódást, de jól tudta, hogy ezúttal barátnői nem vigasztalnák meg, hiszen mindig is ellenezték a viszonyát Frankkel, Simonról szőtt álmai miatt meg talán egyenesen kinevetnék. A szüli sem élnek, hogy hazafuthasson hozzájuk. Ha legalább testvére volna! Itt él egyedül ebben a házban, amit még a nagyszülei hagytak ár, távol a szomszédoktól, és senkitől sem számíthat vigaszra, megértésre. − Ne sírjon! Higgye el nem éri meg – hallott ebben a pillanatban a háta mögül egy mély együtt érző, bársonyos baritont. Aztán egy meleg kezet érzett a vállán, s mielőtt lett volna ideje megijedni, netán felsikítani, egy erősebb nyomást, melynek hatására kénytelen volt megfordulni. Ekkor két kitárt kart látott, melybe aztán önkéntelenül belesimult – itt vagyok, elég széles a vállam, hogy elsírja rajta a bánatát – mondta Adam halkan, és finoman magához ölelte.
Ginából újra kitört a zokogás, mintegy hálából az együtt érző szavakért, de férfi ezúttal nem is próbálta csitítani. Egy ideig csak ölelte némán, türelmesen, majd anélkül hogy felfogta volna vigasztalóan a hátát simogatta. Ebben a percben csupán egy barát volt, aki mélyen átérezte egy másik ember fájdalmát. A lány lassan lecsillapodott, zokogása szipogássá szelídült. Adam a zsebébe nyúlt és néhány kissé poros papír zsebkendőt nyújtott felé. - Azt... azt hittem, rég... elment... - mondta akadozva Gina, -- Ügy is volt, csak eszembe jutott valami, és visszamentem a házba. Szeretem magam is ellenőrizni, hogy az embereim minden gépet, szerszámot áramtalanítottak-e. Bár kiváló szakemberek, az apró dolgokra nem mindig figyelnek. - Mennyit... mennyit hallott? - kérdezte a lány idegesen. Adam tisztában volt azzal, hogy megbízója azt szeretné, ha semmit sem hallott volna. Talán nem kellene bevallania az igazságot, ám utált hazudni. - Tudja..., nyitva van az ablaka... - Vagyis mindent? -- Ha nem is mindent, ám elég sokat ahhoz, hogy egy idő után úgy találjam, talán jobb, ha még maradok. A vitájuk kezdett elfajulni, és attól féltem, védelemre lesz szüksége. Egyébként mielőtt megvádolna, biztosíthatom, hogy nem állt szándékomban hallgatózni. - Nem is akartam, .. - De igen. Amikor valaki fájdalmat okoz, az ember hajlamos az ártatlant büntetni az őt ért sérelemért. Már megbocsásson, ám a nők különösen kaphatóak erre. - Vajon honnan ez a fene nagy szakértelem? - tudakolta a lány ellenségesen, tüstént megfeledkezve a hálájáról. - Akad néhány nőismerősöm - jelentette ki Adam szárazon. -- Tudja, rokonok, barátok barátnői - sorolta -, és miután betöltöttem a harminc:kettőt, maga sem gondolhatja komolyan, hogy szűz vagyok. Gina szája akarata ellenére mosolyra fiúzódott. Nem, azt tényleg nem tudta elképzelni a jóképű belsőépítészről, hogy még sosem lett volna dolga nővel. - Legalább sokan voltak? -- csúszott ki a száján a kérdés. Marta elnevette magát. -- Attól függ, kinek mi a sok. Mondjuk, ezer?- Ezer...? -- ismételte elképedve a lány. A férfi a homlokát ráncolta, - Talán ötszáz? - Válaszul Gina rosszallóan csóválta a fejét. - Még mindig sok? Legyen, mondjuk, háromszáz. - Most komolyan beszél? - Na jó, kétszáz, és ez az utolsó szavam - alkudozott Adam úgy, mintha csak a piacon volna. -- Tizennyolc éves koromban vesz-tettem el a szüzességese, azóta eltelt tizennégy év, Ha ezt beszorozzuk a napok számával, akkor körülbelül havonta volt új barát-nőm. Ez csak nem sok? - Maga ugrat engem - jegyezte meg a lány vádlón. Miért ugratnám? - pillantott rá ártatlanul az építész. - Két-száz nő egyáltalán nem olyan sok, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy akadnak férfiak, akiknek hetente új barátnőjük van. - Gina hitetlenkedve fürkészte a férfi vonásait, képtelen volt eldönteni, hogy igazat beszél, vagy csak szórakozik vele. -- Nézze! - folytatta tovább Adam
nagy komolyan. - A munkámmal együtt jár, hogy házaknál dolgozom. El sem tudja képzelni, mennyi unatkozó, szexre kiéhezett húg, nővér, feleség, anya, keresztanya, nagy-néni, nagymama ugrál körül, hogy az ágyába csaljon, és akkor még nem is beszéltem a barát nőkről, a bejárónőket, házvezetőnőket nem is említve... Olykor-olykor egyszerűen nem lehet ellenállni a csábításnak! Nem könnyű mindet visszautasítani, vérzik is a szívem gyakran, ám ha az összeset szeretném boldoggá tenni, egy csepp erőm sem maradna a munkára. - Elég! - tapasztotta a fülére a kezét a lány. -- Maga... maga... egy Casanova? Adrin még egy darabig hősiesen küzdött komolyságáért, de szája sarka megmegrándult, s végül kirobbant belőle a nevetés. - Azért igazán adhatna valami támpontot, hogy önnek mit jelent a nem sok! kérte, miután kicsit alábbhagyott a vidámsága. - Szégyellje magát, Mr. Hamilton - rótta meg sértődötten Gina -, csak szórakozik velem! - Nos, az imént tényleg ugrattam, ám a kérésemet komolyan gondoltam. - Nem tudom. - Ha azt mondom, életem folyamán körülbelül négy vagy öt növel kerültem közelebbi kapcsolatba, azt nem sokallja? -. N. . nem - nyögte a lány elvörösödve. Végtél is semmi közöm hozzá, és akkor sem lenne jogom elit:élni, ha történetesen ezer nő lett volna az életében. - Ebben egyetértünk. De ha már itt tartunk, maga hány férfiszívet tört össze? Lefogadom, hogy az közelebb áll az ezerhez, mint az enyém. -. Minek tart engem, Mr, Ilalrulttnn? - Hogyhogy minek? Gyönyörei nőnek, akinek a lábai ellett hevernek a teremtés koronái. Ne mondja, hogy nem igy van, mert úgysem hiszem el, nem vagyok vak, - Igazán hízelgő, azonban nagyon kevés hódítással dicsekedhetek. Rengeteget dolgoztam, hogy sikert érjek el, nem volt időm fércszíveket összetörni. És mellesleg nem is az én stílusom. - Tényleg? - hajolt az arcához egész közel az építész. - már nem viccek, nem is mosolygott, tekintete komollyá, egyszersmind kifürkészhetetlenné vált, Felemelte a kezét, ujjával gyengéden végigsimított rajta, majd gyorsan a zsebébe süllyesztette, mint aki megrettent tettétől. W Igazán gyönyörű suttogta -, de ezt biztosan ön is tudja - fűzte hozzá és elfordult. - Sosem tartottam magam szépnek - Hallotta Gina halk hangját. -- Pedig az -- perdült meg Adam, és olyan nyomatékkal jelen-tette ki, hogy a lány elhitte neki. Legalábbis e pillanatban. És ez az elismerés csodálatos gyógyír volt sebzett lelkének. - Jobban van? - szegezte rá merőn a tekintetét a férfi. - Igen. -- Már nem fáj annyira? - Nem. - Biztos? - Egészen - bólintott a lány. - Te jó ég, milyen udvariatlan vagyok, itt állunk az ajtóban reál mióta! Be sem hívtam, kérem nézze el nekem! Megkínálhatom valamivel? Üdítővel, kávéval, esetleg egy hamburgerrel? - Köszönöm, nem, Ideje mennem, késő van, és még van egy kis dolgom. - Sajnálom, hogy mennie kell.
- Én is, de talán majd egy másik alkalommal bepótoljuk felelte az építész, Ugye... ugye, nem csinál semmi őrültséget? - kérdezte tétován. - Úrteltséget? - ismételte Gina értetlenül, de aztán kapcsolt. - Jaj, dehogy. Nyugodt lehet, semmit nem fogok művelni magammal. Az már tényleg nem érné meg. - Nem bizony. Akkor holnap megint jövök, viszlát, és majd jó éjt, ha ágyba került. Gondolom, még egy ideig dolgozni fog most, hogy csend van. - Valószínűleg, bár fáradt vagyok. Azt hiszem, kiveszek egy szabad estét, leülök a tévé elé és megnézek valami vidám filmet. -- Kiváló ötlet - helyeselt a férfi, végül megfordult, beszállt a terepjáróba, és rövid dudaszóval búcsúzva elhajtott. Gidának meg kellett állapítania, hogy Adam Hamilton nem-csak jóképű férfi, hanem érző szívű ember is. Mégis meglepődött, amikor este tízkor csörgött a telefonja, és az építész hangját hallotta. Remélem, még nem aludt. -- Nem, mert megy egy film, ami nagyon tetszik. - Helyes. Csak azért zavarom, mert meg akartam győződni, hogy jól van-e. - Jól vagyok, köszönöm, csupán a hasam fáj a sok nevetéstől. Vígjátékot nézek. - Akkor további jó szórakozást hozzá - felelte Adtam, s jó éjt kívánva elköszönt. Nem sokkal később Gina ágyba bújt, és a férfira gondolva a szíve melegséggel telt meg. Végtelenül jólesett neki, hogy annyira aggódott érte, hogy még este is rácsörgött. Vajon mit tett volna, ha azt feleli neki, hogy nincs jól, vagy esetleg éppen sírt volna, és a hangja elárulta volna? Nem, már képtelen volt sírni, Franket az agya mélyére száműzte, Simont pedig igyekezett ágy tekintetni, mint az üzleti partnere fiát. Csupán az a kérdés izgatta, hogy Adam mit tett volna, ha... Brad négy hónapja dolgozott a kiadónál, és nagyon szerette a munkáját. Sokat foglalkozott emberekkel; tárgyalt velük, időpontot egyeztetett, s miután bámulatos tehetséggel férkőzött a bizalmukba, vigaszt nyújtott egyik-másik szerzőnek, ha mélyponton volt, szívesen meghallgatta a problémáikat, és elmondta, ő mit tenne vagy mit nem. Készséggel beszámolt olyan dolgokról is a főnökének, melyekről mások nem szívesen beszéltek, gondoskodott mindenről, amire Amandának csak szüksége volt, apránként teljesen megismerte a szokásait, egy pillantással felmérte, milyen a kedve, és soha nem jött ki a sodrából. Ugyanazzal a lelkesedéssel főzött kávét vagy gépelte a leveleket, mint amikor intézkedett, vagy éppen le kellett csillapítani valakit. Szívesen vállalt át főnökétől kínos tárgyalásokat, számára az volt a fontos, hogy védje őt, és teljes mértékben kiszolgálja. Tudta, hogy nagyot nőtt főnöknője szemében, amikor az új nyomdát szerezte, azóta is velük dolgoztattak. Eleinte azonban voltak, akik kinevették, akadtak, akik összesúgtak a háta mögött, amiért női munkának vélt beosztást tölt be, őt ellenben mindez hidegen hagyta. Lassanként aztán tisztelni kezdték, és egyre többen fordultak hozzá mindenféle dologgal. Megnyugtatta a tudat, hogy Nicole Hudson betartotta az ígéretét, és az újabb határidőre elküldte a kész kéziratot, azóta többször is beszéltek telefonon.
Ajánlott neki ügyvédet is, miután kiderült, hogy a sógora sem neki, sem a férjének nem óhajtott a képviselője lenni a válóperbeli. Nicole kétségbeesetten panaszolta el neki, hogy tizennégy éves fia titokban cigarettázik, és ezért falazott neki a nővére, ugyanakkor boldogan újságolta, hogy kamasz lányával javult a viszonya. Az asszony persze mentegetőzött egy sort, amiért a magánéletének ügyesbajos dolgaival terheli, ám Brad mindig megnyugtatta, hogy szívesen végighallgatja. Nicole végül meglepetten állapította meg, hogy a férfi legalább olyan jó barátja, mint elődje. Emily volt, amit a titkár határozottan hízelgőnek talált. És nemcsak az írónő és a munkatársak voltak elragadtatva tőle, hanem Amanda barátnői is. Folyton arról áradoztak, milyen isteni hangja van a telefonban, milyen udvarias, milyen művelt, ami kitűnik a beszédéből, mindig van hozzájuk pár kedves szava, és sosem rosszkedvű, ráadásul a hangjukról azonnal felismeri őket. El is nevezték aranyos fiúnak, és mélységesen sajnálták a szeme miatt. Amikor pedig személyesen is találkoztak vele, egyetértettek abban, hogy nem nézne ki olyan rosszul, ha a szemüvege nem csúfítaná el. Amanda csak mosolygott rajtuk, neki kizárólag az volt a fontos, hogy végre rálelt egy megbízható titkárra. Emily nagyon rátermett titkárnő volt, és tartott tőle, hogy nehéz lesz a helyére ütegfelelőt találnia. A fiatal anyuka élvezettel babázott otthon, kis-lánya szépen fejlődött, és egyelőre esze ágában sem volt újra dolgozni. Volt főnöke és az utódja egyszer meglátogatta, ajándékot is vitt, s míg a titkár bátran vette a karjába a csecsemőt, Amanda ránézni is alig mert, Brad azóta néhányszor már elkísérte főnökét munkaebédre vagy - vacsorára, és rendíthetetlen nyugalmával, figyelmességével, kedvességével mindenkit elbűvölt, noha igazán nem beszélt sokat. Ezen a napon Amanda a fodrásznál kezdett, ezért csak később ért az irodába, ám amint belépett a helyiségbe, leesett az álla látogatója láttán. - Helló, Miss Weaver -- köszönt rá vigyorogva Carlo. Helló - nyögte alig telve a hangjára. - Üdv, Brad. Van valami újság? - tudakolta a titkárától bámulatos lélekjelenléttel, Véletlenül sem akarta elárulni, milyen kapcsolat fűzi a férfihoz, noha azt el kellett ismernie, hogy most még szédületesebben néz ki, mint amikor megismerte. Szégyellnie legalább nem kell e gondolta némi öngúnnyal, - Semmi olyasmi, ami ne várhatna felelte a titkár a hívatlan látogatóra vetve jelentőségteljes pillairtást. - Ez az úr viszont már türelmetlenül várja. - Rendben. Kérem, hozzon be két kávét - kérte. - Gyere! - mondta Carlóra sem nézve, és besietett saját birodalmába, - Mi járatban vagy? - tudakolta hűvösen, miközben levette blézerét, beakasztotta a szekrényébe, majd leült a főnöki székbe. - Szabad? - érdeklődött színlelt alázattal Carlo az íróasztal előtti székre mutatva. - Parancsolj! - felelte Amanda hivatalos hangnemben, - Mit tehetek érted? Hűha! - húzta el a száját Carlo. -- Ezt nevezem változásnak! A múltkor nem voltál ilyen távolságtartó. - Az akkor volt, most meg most van! - csattant fel a nő, -- Elárulod végre a jöveteled okát? Nem érek rá egész nap, - Nocsak! A szenvedélyes szirén visszaváltozott jéghideg főnöknővé! állapította meg gúnyosan a férfi. - Engem azonban nem ijesztesz meg. El sem tudod képzelni, mennyire felizgatsz így, drágám!
- Ha azt hiszed, hogy ezzel a süket szöveggel bármit is elérsz, akkor tévedsz! - sziszegte Amanda. - Tehát vagy megmondod, miért jöttél, vagy tűnj el! Egyáltalán hogyan találtál rám? - Nos - szólalt meg Carlo lassan -, ha nem akarod, hogy a következő partnerednek túlságosan felkeltsd a figyelmét, talán viselj olcsóbb szerkót. Nincs pénzem, ismeretlen senki vagyok, de nem hülye. Egy egyszerű kis szerkesztőcske például bizonyosan nem viselne Cartier karórát, különösen, ha éjjeli pillangót óhajt játszani, de említhetném a farmerodat vagy a bőr blézeredet, netán a márkás sportcipődet is. - Kutakodtál a táskámban! - Valóban, mert egyfelől kíváncsivá tettek a drága cuccaid, vajon ki lehetsz, és elég volt a mobilodba néznem, hogy rájöjjek, ki vagy, néhány név nekem is ismerősen cseng, elvégre olvasok újságot. Másfelől viszont le voltam égve, és szükségem volt pénz-re. Nem panaszkodhatsz, nem fosztottalak ki, amiként azt más, magamfajta dzsigoló megtette volna - mondta a férfi némi ön-gúnnyal -, csupán ötven dollárt vettem el, úgymond, a szolgálataimért. Talán megbántad? Kétlem, a karomban azt suttogtad, hogy régen volt ennyire jó neked. - Nem tagadom, jó volt, nem hazudtam -- vetett rá fölényes pillantást Amanda, - Régen volt jó, mert régen voltam férfival. - Na persze, csak játszol a szavakkal. Ne mondd, hogy Reed óta nem volt pasi az életedben! - Nem tartozik rád. - Te jó ég! Még mindig szereted? -. Hát ezt meg honnan vetted? - Benne van a száma a telefonodban. - Nem jelent semmit. Elfelejtettem kitörölni, de nem is fontos, mert a száma jó ideje megváltozott. - Az enyémet nem akarod beleírni? - Nem, Carlo, nem - fújt nagyot a nő. - Azt hittem, te is tisztában vagy a játékszabályokkal. - Milyen játékszabályokkal? - Az egyéjszakás kalandokéval. - Azokkal igen - bólintott a férfi -, de... de mi van, ha én többet akarok tőled? -- Többet? Még több pénzt akarsz? - Mondjuk azt is, ám most nem erre gondoltam, hanem arra, hogy szeretnék újra találkozni veled, - Találkoztál, - Nem így, és ezt te is tudod. Az első pillanatban megtetszettél, szenzációs estét töltöttünk együtt, az éjszakáról nem is beszélve. Jó lenne megismételni, - Ez több okból is lehetetlen - ingatta a fejét Amanda, - Először is: rengeteg a munkám, egy viszony nem fér bele az életembe. Másodszor: nem is vágyom rá, s ezt magad is kitalálhattad volna abból, hogy kalandot kerestem, harmadszor: még egyszer nem hagyom, hogy egy pasi szerelmet hazudjon, kihasználjon, aztán faképnél hagyjon, mihelyt az érdeke úgy kívánja. Gondolom, semmilyen titkot nem árulok él ezzel, hiszen magad mondtad, hogy olvasol újságot, azok pedig annak idején elég részletesen be-számoltak rólam és Reedről. .- Csakhogy én nem hazudok szerelmet -- kérte ki magának Carlo. - Nem azt állítottam, hogy teljesen beléd zúgtam, csupán azt, hogy megtetszettél, és
nagyon jó volt veled. Nekem is vannak terveim, nem óhajtok szerelmet, házasságot pedig pláne nem, ám egy tartósabb viszony ellen semmi kifogásom egy olyan nővel, aki mindenféle szempontból megfelel. -- Én pedig megfelelek, mert van pénzem, ugye? - kérdezte gúnyosan a nő. Ha azt képzeled, hogy kitartalak, nagyon tévedsz! Carlo felszisszent. - Húúú, ez fájt, Miss Weaver! Ha én valamit akarok, az legfeljebb az, hogy keress nekem egy jó ügynököt, mert a mostani semmit nem ér. - Az ég szerelmére! Nem a filmszakmában dolgozom. - Ezzel tisztában vagyok, ám elég híres és sikeres vagy ahhoz, hogy sok ismerősöd legyen. Csupán egy-két telefonodba kerülne, és tudnál rajtam segíteni. - Nos... rendben - felelte Amanda némi megfontolás után , meglátom, mit tehetek érted, Kérlek, add meg az adataidat, de... de ez nem jelenti azt, hogy az ágyamba is beengedlek. - Nem? És miért nem? -- Mert nem fekszem le kétszer ugyanazzal a pasival. Nincs szükségem viszonyra, sem az azzal járó cirkuszra. A művészek lelkét örökké babusgatni kell, ráadásul megbízhatatlanok, hűtlenek, teljesen mindegy, hogy író, színész vagy festő az illető. - Es nem túl kockázatos újabb és újabb fickót felszedni, ha szexre van szükséged? - Nem kockázatosabb egy viszonynál Az egyéjszakás kalandokban az a jó, hogy utána soha többé nem látjuk egymást, és nincs semmiféle elvárás. - Hát akkor velem nincs szerencséd - pillantott rá kihívóan a férfi. - Erre magam is rájöttem, de a jövőben majd elővigyázatosabb leszek. - Ugyan már, Amanda! Éri éppen azt kínálom neked, amit szeretnél; egy viszonyt kötöttségek nélkül, Még véletlenül sem arra akarlak rávenni, hogy eltarts, netán kitarts, végül is dolgozom, ha nem is keresek valami sokat, de ha végre kapnék egy jó szerepet, az anyagilag is sokat lendítene a helyzetemen. Amúgy meg tényleg szenzációs nő vagy, és szeretnék ismét együtt lenni veled. - Carlo felállt, megkerülte a köztük lévő asztalt, a forgófotelt maga felé fordította és a lány fölé hajolt. Mélyen a szemébe nézett, mire Amanda szája kiszáradt. Kétségkívül fantasztikus férfi állt előtte, nem is értette, a filmesek miért nem fedezték még fel. A nők megőrülnének érte, a pasik viszont megpukkadnának az irigységtől. - Amióta együtt töltöttük azt az éjszakát, folyton rád gondolok - vallotta be elmélyülő hangon. - Tényleg? - nyelt nagyot a nő. - Mégis felszívódtál, mire felébredtem. A férfi arcvonásai megkeményedtek. - Mert pénzre volt szükségem, de tudtam, hogy nem mernék kérni tőled, ahhoz túl jó volt veled. Ezért úgy viselkedtem, ahogy ilyen esetben elvárják egy selyemfiútól. Kivettem a pénzt a táskádból, és gyorsan leléptem. -- Ám előtte még megnézted a mobilomat. - Igen, mert kíváncsivá tettél, amellett valahogy ismerősnek tűntél, és már akkor is sejtettem, hogy viszont akarlak látni, -. ,s mire kellett oly égetően a pénz? Narkóra? -- Nem narkózom? - csattant fel Carlo felháborodva. - Lakbérre - tette hozzá higgadtabban. - Tudom, hogy nem nézek ki rosszul, eszem ágában sincs tönkretenni magam a kábítószerrel. Ez az egyetlen látványos értékem, mert ugyebár a tehetség nincs a homlokomra írva. Bár., . a jó külső néha inkább hátrány, mint előny.
- És mire alapozod ezt a keserű tapasztalatot? - Még kérdezed? A saját ügynököm arra akar rávenni, hogy vállaljak pornószerepet, mert akkor szerinte megszűnnének az anyagi gondjaim. ._ Miért nem vállalod el? Sok híres színész kezdte így a pálya-futását. - Ez engem rohadtul nem vigasztal! - vágta rá dühösen a színész. - pénzt akarok keresni, de nem így! Érzek magamban annyi tehetséget, hogy rendes szerepet eljátsszak, ha kapok rá lehetőséget, és vagyok annyira büszke, hogy az ne pornó legyen. - És mennyivel jobb gazdag nőket felszedni? Carlo sötét szeme megvillant. - Csak hogy tudd: nem szokásom gazdag nőket felszedni, az meg még kevésbé, hogy így egészítsem ki a kosztpénzt. Bármenynyire is hihetetlen neked, nem vagyok dzsigoló, nem bújok ágyba válogatás nélkül. Mint említettem, nekem is van büszkeségem. - Valóban? S vajon ez a híres büszkeség miért nem akadályozott meg abban, hogy ide gyere? - Azért nem, mert abból nem lehet megélni. Sem enni, sem számlákat fizetni, nekem pedig elegem van abból, hogy örökké rettegjek ezek miatt. Rendes szerepre vágyom, ám a pornó nem tartozik ezek közé. Sosem akartam kamera előtt szexelni idegen nőkkel keresztül kasul, szerintem erre is születni kell. Nem ítélem el ezeket az embereket, de ez a műfaj nem az én világom. Számomra fontos, hogy érezzek valamit a nő iránt, akivel ágyba bújok. - Akkor én vegyem kitüntetésnek, amiért velem megtetted? - Akár annak is veheted. -- És vajon mivel érdemeltem ki? - tűnődött hangosan Amanda. -- Gondolom, sokat számított, hogy ki vagyok. A férfi ínnevetett, - Nagyon okosnak véli magát, Miss Weaver, nem értem, miért tévedhet ekkorát! Fogalmam sem volt róla akkor még, ki vagy, ha elfelejtetted volna. - Oké, talán tényleg nem tudtad, azt viszont láttad, hogy márkás cuccot viselek, tehát van pénzem. -- Rossz következtetés, a cuccokat kaphattad is, mondjuk, egy gazdag szerelőtől.-- Hát akkor igazán nem tudom, mivel érdemeltem ki a figyelmedet. - Azzal az egyszerű ténnyel, hogy tetszettél. Nagyon megtetszettél hangsúlyozta Carlo. - Igazán hízelgő, amit mondasz, de... - Tudom, mit akarsz mondani, ezért kérlek, ne folytasd, inkább gondold át még egyszer! - Nincs mit átgondolnom! - De miért? Hiszen neked is jó volt. Egy kicsit sem tetszem? -- Nem erről van szó. - Nem, bizony. Sokkal inkább arról, hogy túlságosan is tetszett neki a férfi, és ami még rosszabb, volt egy olyan érzése, hogy ha alaposabban megismerné, képes lenne beleszeretni, erről pedig szó sem lehet! - Nézd, Carlo! Megígérem, hogy megpróbálok szerezni neked egy jó ügynököt, de most be kell ezt fejeznünk, mert rengeteg a dolgom. Adok egy papírt, írd is az adataidat, mégiscsak beleírom a számodat a mobilomba, és amint megtudok valamit, felhívlak. - Szóval kirúgsz!
- Nem, dehogy, egyszerűen nem érek rá, ős éppen ezért nincs szükségem viszonyra. Itt a példa, hogy te sem érted meg, mennyi elfoglaltsággal jár egy kiadó vezetése. - Oké, igazad van - visszakozott a férfi. - Csak egyet ígérj meg! Kérlek, tartsd meg a szavad, ne feledkezz meg rólam, és valamikor a jövőben találkozzunk újra. - Rendben - bólintott Amanda, noha megfogadta, hogy nem randizik kétszer ugyanazzal a pasival. Csakhogy tetszett neki Carlo, bámulatos szerető volt, és volt benne még valami, ami mágnes-ként vonzotta. Ennek ellenére sem akart vele tartósabb viszonyt, még jól emlékezett rá, mekkora fájdalmat okozott neki Phil. Másfelől viszont tényleg kockázatos minden alkalommal új pasit felszedni egyet-len éjszakára, talán néha mégis találkozhatna Carlóval. Szerez neki egy jó ügynököt, aki ellátja annyi munkával, hogy szexre csak ritkán jusson ideje. Ráadásul ismerve a színészeket, előbb-utóbb úgyis belehabarodik valamelyik kolléganőjébe, és akkor végleg megszabadul tőle. A férfi figyelmesen nézte az arcán átvonuló érzelmeket, végül megcsóválta a fejét. - Nem értelek, Amanda! Egyikünk sem akar komoly kapcsolatot, mindketten a munkánkban akarunk érvényesülni, Miért ne fogadhatnánk el egymástól azt, amit nyújtani tudunk? - Rendben, Carlo - sóhajtotta a lány -, de abban a pillanatban, mihelyt követelőzni kezdesz, köztünk vége mindennek. Ne hidd, hogy túl gyakran szedek fel pasikat, nekem erre nincs időm. Ugyan-akkor amíg tart közöttünk ez a valami, hűséget várok el tőled. - Ezt én is elvárhatom? - Természetesen. - Akkor megegyeztünk, Ebben a pillanatban Brad hangja csendült fel a házi telefonban, - Elnézést, Miss Weaver, Mrs. Morgan várja. - Pamela? Hol? - Itt az irodában. - Rögtön végzek felelte a lány. Amikor felállt, Carlo a dereka köré fonta a karját. - Kérek egy csókot búcsúzóul - suttogta és a szája máris a nőé-re tapadt. - Hagyd abba! - zihálta Amanda, miután sikerült kiszabadulnia az ölelésből. Ez itt munkahely, légy szíves, tartsd tiszteletben! - Oké, ne haragudj - vigyorgott rá csibészesen a férfi, majd az ajtó felé indult. - Várom a faivásod. - Ne aggódj, nem feledkezem meg róla. - Szeretnék hinni neked - morogta Carlo alig hallhatóan. Amanda kitárta az ajtót, és meglepve látta, hogy már nem csak Pamela ücsörög az egyik széken, hanem Joyce is egy másikon, Mindkét lány kezében kávéscsésze, és Patti élénken magyaráz valamit a titkárnak, aki figyelmesen hallgatja. - Viszlát - villantott rá szédítő mosolyt Carlo, majd udvariasan a hölgyeknek is köszönt, sőt a titkárnak is, végül távozott. - Sziasztok. Megbeszéltünk valamit, csak elfelejtettem? - ráncolta a homlokát Amanda. - Nem, dehogy - felelték kórusban a barátnők,
- Erre jártam, és az jutott az eszembe, hogy elcsábítalak egy ebédre -ismerte el Pamela, - Ahogy nekem is - bólintott Joyce -, itt futottunk össze az irodádban. - Nem tudom, lányok - ingatta a fejét Amanda. - Ma később jöttem, és még nem volt időm megnézni, milyen feladataim vannak. - Nyugodtan elmehet egy-két órára, Miss Weaver, csupán háromkor lesz megbeszélése - szólalt meg Brad. - Hát akkor menjünk -- egyezett bele Amanda. - Arról is van elképzelésetek, hol eszünk? - tudakolta, miután kiléptek az épületből. - Gyrost ennék - jelentette ki Pamela. - Jó ötlet - helyeselt Joyce. - Akkor irány a görög étterem! -- adta ki az utasítást Amanda a sofőrjének. - És most mesélj! - parancsolt rá Pam. - Ki volt az a szívtipró olasz ott az irodádban? - A, nem érdekes - legyintett a könyvkiadós. - Nana! - fenyegette meg az ujjával Joyce. - Láttam ám, milyen epekedő pillantásokat vetett rád. - Jaj, hagyd abba! - Nézd, Joyce! - kiáltotta diadalmasan Pamela. - Ilyet sem láttam még, Mandy elpirult. Mondd csak, kedves barátnőm! Nem lehet, hogy az a pasi egyik futó kalandodból ered? - Tényleg, Amanda! l-la elismered, hogy az éjszakai vadászatodból származik, úgy esküszöm, legközelebb én is veled tartok! Hátha nekem is akad már valaki. - Még mindig senki? -- kérdezte együtt érzőn Pamela. Joyce tagadóan rázta meg a fejét. - .És mi van az internetes fiúkkal? - Semmi. Feladtam, Akinek én tetszenék, az nekem nem jön be, és fordítva. Szélhámosok és megbízhatatlanok, már nem foglalkozom velük. Vénlány maradok! - Dehogy maradsz! - ellenkezett Pamela. Biztos vagyok abban, hogy hamarosan te is találsz magadnak valakit. -- Jó, hogy kettőnk közül legalább te optimista vagy. - Ugyan, Joyce, még csak huszonnyolc éves vagy - vigasztalta Amanda. - Anyám szerint már huszonnyolc vagyok, ergo vénlány. - Ne törődj vele! - vágta rá Amanda. -- Az én anyám is egyre többet nyaggat, hogy mikor akarok már férjhez menni, sőt még azt sem emésztette meg, hogy Bradet felvettem titkárnak, - Pedig igazán elégedett lehetsz vele. - Az is vagyok. - Az a fiú nagyon okos, és annyira aranyos - lelkendezett Pamela. - Na, helyben vagyunk - forgatta szemét Amanda. -- Egyéb-ként mit tudtok Gináról? Ügy eltűnt az utóbbi időben. - Nem csoda, Teljes gőzzel dolgozik, amellett zajlik a felújítás a házában, és a tetejében két pasival is udvaroltat magának - felelte némi irigységgel a hangjában Joyce, - De legalább kiadta az útját Franknek - örvendezett Pang. - Két pasi? - ráncolta a homlokát Amanda. - Milyen két pasi? -- Hát nem tudod? - kérdezte csodálkozva Joyce. - Az egyikük a belsőépítész... - Akit te vittél hozzá? - Bizony, A másik pedig Simon Dexter. - Az ügyvéd? - lepődött meg Pamela, - Aha,
- Akkor jobb lesz, ha azt a fickót elfelejti. -- Miért? - érdeklődött Joyce. - Hát... úgy hallottam, Simon a főnöke lányát szándékozik eljegyezni. Nem hivatalos még a dolog, de mintha Jeff valami ilyes-mit mesélt volna. Joyce döbbenten bámult rá. - Micsoda? Ez a Dexter szerelmes, és közben Ginával flörtöl? - kiáltotta fojtott hangon. Na és persze veled is meg a jó ég tudja, még hány nővel! És egy ilyen alak csókolt meg! - Szerelmes? - kacagott fel Pamela. - Ugyan már, Joyce! A szerelemnek ehhez semmi köze, ez üzlet. -- Üzlet? Még ma is létezik, hogy valaki érdekből házasodik? Én azt hittem, ez már rég kiment a divatból. - Ennyire nem lehetsz naiv! Ha Simon feleségül veszi Rose-t, idővel o lehet a főnök a Harper ügyvédi irodában, ami nem kis dolog. Az öreg l-farpernek nincs fia, csupán két lánya, és nem végeztek egyetemet, az apjuk hiába szorgalmazta, hogy legalább az egyikük tanuljon tovább, nem járt szerencsével. Az a két fruska túlságosan butuska a tanuláshoz. - És ez nem fogja zavarni Simont? - Majd ellensúlyozna a hatalom, amit azáltal kap, hogy benősül a Harper családba. - Szerintem ez undorító - szögezte le Joyce utálkozva. Két barátnője jót derült rajta. - Néha azon töprengek, hogy kel ültél ide - jegyezte meg nevetve Pamela. Túl jó vagy te erre a világra. - És ezért maradok vénlány - kesergett az írónő, - Ugyan már, Joyce - szólt rá erélyesen Amanda. - Biztos vagyok abban, hogy nem maradsz vénlány, megtalálod majd a hercegedet, aki illik hozzád, csak türelmesebbnek kell lenned, és legfeljebb több békát kell megcsókolnod, mire valamelyik álmaid térfajává változik. A lány elfintorodott Ha eddig megfeledkezett volna Simonról, akkor most a béka említésére biztosan eszébe jutott volna, de mivel éppen róla beszéltek, így még véletlenül sem kellett emlékeztetni rá. Es ezért iszonyúan haragudott magára. Amióta a férfi megcsókolta, képtelen volt kitörölni az agyából, többször jutott az eszébe, mint szerette volna, noha felháborítónak találta a viselkedését. Azt meg még inkább, hogy érdekházasságot akar kötni. Csekélyke elégtétel volt számára a hűtlen méhecskéről szóló mese: amivel elkészült, bár tisztában volt azzal, hogy az ügyvédúr sosem tudja meg, hogy valójában ő ihlette, hiszen varangyos békára számit. Mindegy. Legalabb nem vádolja azzal, hogy a csókjára vágyik, és nem kényszerítheti arra, hogy csókolja meg. Ezentúl széles ívben fogja kerülni a férfit, csókolgassa Rose-t, a menyasszonyát! Miután a barátnők megebédeltek, szétváltak útjaik. Amanda sietett vissza a kiadóba, hogy a megbeszélés előtt utánanézzen né-hány dolognak. Joyce bevásárolni indult, mert újabb mese körvonalai jártak a fejében, és mielőtt hozzálátott volnia, hogy papírra vesse, fel akarta tölteni a hűtőjét, hogy a munkát ne kelljen megszakítania. Mindig így tett egy-egy újabb könyve előtt. Már meglátogatta a szüleit, túl volt a szokásos szemrehányásokon, most a barátnőivel is találkozott, előző este felhívta Ginát, és sokáig trécseltek, mostanra csupán a bevásárlás maradt hátra. Aztán fog egy taxit, hazaviteti
magát, bezárkózik a lakásába, ezúttal még a telefont is kikapcsolja, és teljesen belemerült a munkába, Simon Dextert pedig örökre száműzi az agyából. Pamela egy ideig kószált a városban, kirakatokat nézegetett, majd hirtelen elhatározással taxiba ült, hogy meglátogassa Ginát. Nem akart még hazamenni, ahhoz túl korán volt, mi több a legszívesebben néhány napra teljesen eltűnt volna. Férje, Jeff kereken megmondta neki, hogy gyereket akar, eleget várt türelmesen, de tovább már nem teheti, nyert az évek túlságosan gyorsan repülnek, és nem óhajtja megérni, hogy a fiát vagy lányát az unokájának nézzék. Amióta betöltötte a negyvenet, szinte pánik lett rajta úrrá, és rögeszméjévé vált a gyerek - állapította meg magában a fiatal-asszony. Szeretett volna erről beszélgetni egy kicsit a barátnőivel, de nem volt rá alkalom, igaz, nem is szorgalmazta túlságosan, mert attól félt, hogy nem értenék meg. Egyikük sinus férjnél, Amanda nem is vágyik még rá, Joyce ki nem mondott szavaiból viszont azt vette ki, hogy ő bizony már szívesen venné, ha valaki bekötné a fejét. Neki biztosan egyértelmű lenne, hogy a házasság együtt jár a gyerekvállalással. Hogy Gina miként vélekedik, arról fogalma sem volt, ám hozzá sem fűzött vérmes reményeket. ö és Jeff a külvilág számára az álompác, és teljesen természetes, hogy előbbutóbb egy ilyen álompácnak gyereke lesz. Csak éppen ő nem érezte még magát felkészültnek rá. Tele volt félelemmel, kétséggel, s noha szerette a férjét, még nem akarta elkötelezni ma-gát az anyaság mellett, Gina háza körül nagy felfordulás fogadta. Munkások jöttek-mentek, szállítók érkeztek különcféle építési anyagokat hozva, az épületből fúrás-faragás elviselhetetlen lármája hallatszott, kiabálással keveredve. Te jó ég, hová csöppentem! - gondolta Pamela, mialatt elindult barátnője műhelye felé. Már bánta, hogy nem hívta fel, hogy legalább jelezze a jöttét. Gina az egyik széken ücsörgött, hamburgert majszolt. A másikon egy férfi ült, és valamit beszélt, mire a lány felnevetett. - Hahó! - kiáltotta Pamela, hogy észrevegyék. - Ó, szia, Paul! - ugrott fel Gina és elé sietett, - Hogy kerülsz te ide? - Taxival - morogta a fiatalasszony szárazon. Az volt az érzése, hogy rosszkor jött, hogy valamit megzavart. - Gyere beljebb, mindjárt csinálok helyet -- mondta Gina, és miután ledobott a földre egy adag papírt a harmadik székről, lefújta róla a port. - Mindjárt letörlöm. Sajnos itt most minden a feje tetején áll -- mentegetőzött. - Semmi baj -- felelte gépiesen Pamela. Elképesztette a felfordulás, sőt piszok, ami a műhelyben fogadta, nem emlékezett rá, hogy barátnője régebben is ilyen trehány lett volna. Igaz, csak ritkán jött ide, a műhelybe, sőt a házban is alig járt, Gina nem sűrűn hívta meg őket. -- Na most már leülhetsz - nevetett rá a lány, miután alaposan áttörölte az ülőalkalmatosságot. - Nem szeretném, ha összekoszolnád a drága holmidat. Most vajon gányolódik? - tanakodott magában az egykori modell. Nem tudta eldönteni, hagyjál hallotta, vagy csak túlságosan gyanakvó. Akárhogy is van, biztos, hogy itt megzavart valamit. - Nem maradok sokáig - mondta bocsánatkérően. -. Nem zavarsz - nyugtatta meg Gina. - Éppen ebédelünk, gyere, tarts velünk. Még neked is jut egy hamburger. - Nem, köszönöm, már ettem.
- Jaj, bocsáss meg, mindig elfelejtem, hogy te nem élsz ilyen pórias étellel. Pamela homloka ráncba szaladt. Lehet, hogy eddig tényleg csak képzelődött, ám ez a megjegyzés már igazán nem egy ártatlan elszólás volt. - Ezt most úgy mondtad, mintha én ezüstkanállal a számban születtem volna, - Tényleg? Nem akartalak megsérteni, tudom, hogy nem így van. - Mikor nézd el nekem, ma egy kicsit érzékeny vagyok. Egyéb-ként egy kólát elfogadok. - Máris adom - tüsténkedett Gina rossz lelkiismerettel, Pamela észre sem vette, de felvonta a szemöldökét. Egyszer-kétszer látta már a lányt munka közben fülig agyagosan, most ellenben még annál is rémesebben festett. Agyonmosott, szakadozott, határozottan koszos farmert viselt hasonló pólóval, udvariassága pedig túlságosan mesterkéltnek hatott. Ráadásul eddig eszébe sem jutott, hogy bemutassa neki a férfit, aki szó nélkül ette a hamburgerét és itta hozzá a sörét, - Egyébként dolgozol? - tudakolta, csak hogy megtörje a kínossá váló csendet. - Igyekszem, de nem mindig sikerül. Magad is láthatod, mekkora felfordulás van, és mekkora zaj; kénytelen vagyok éjszaka dolgozni, ám ez azzal jár, hogy reggel nem bírok felkelni, ugyan-akkor sürget a határidő. Ahogy mondani szokás, mostanában meghalni sincs időm. Még szerencse, hogy Adam megkönyörült rajtam, és bevásárolt, különben már egy kólával sem bírtalak volna megkínálnia - Adam ..? -- ismételte Pam értetlenül. - Jézusom! -- csapott a homlokára Gina. - Még be sem mutattalak benneteket egymásnak. Kérlek, ne haragudj! Adam Hamilton a belsőépítészem, ő tervezte meg az átalakítást, és ő felügyeli az egészet. A férfi felállt és barátságosan mosolyogva kezet nyújtott, miután kétes tisztaságú nadrágjában gondosan megtörölte - Üdvözlöm. - Én is. Pamela Morgan vagyok, Gina egyik barátnője. -. Vajon tényleg a barátnője vagyok még? - Már sokat hallottam önről. - Valóban? Én sajnos nem mondhatom el ugyanezt. - Ne haragudj, .Pam, de tényleg nem igazán vagyok képben. Elfelejtettem, hogy Joyce mutatta be nekem Adamet, és te nem ismerheted. - Semmi baj. -- Komolyan röstellem -- bizonygatta Gina, és ezúttal igazán őszintének tűnt. Sosem hittem volna, hogy egy ilyen átalakítás ekkora cirkusszal jár, hogy nem csak a házam, de az egész életem a feje tetejére áll. Minden összejött, és képtelen vagyok lépést tartani az egésszel. Tiszta szerencse, hogy Adamre számíthatok --fűzte hozzá, miközben tekintete a férfira siklott. Pamela ekkor a legszívesebben felszívódott volna. A keramikus és az építész pillantása összefonódott, és teljesen megfeledkeztek róla. Most már értette a feszültséget is, ami végig ott vibrált a levegőben, meg persze azt is, hogy mit zavari meg. Egy idillt, ami két szerelmes között zajlott, s alighanem azt hogy kettesben akartak lenni, amit nem lehet könnyű összehozni ebben a káoszban. Elefántnak érezte magát, és mielőbb távozni akart. Felhörpintette maradék kóláját, előhalászta a mobilját, hogy taxit hívjon, amikor kintről kiáltozást hallott. - Főnök! Főnök! - A szerelmesek végre felocsúdtak, A férfi érthetetlen morgást hallatva indult kifelé a műhelyből hóna alá csapva egy tervrajzot, Gina a füle tövéig elvörösödött,
- Mennem kell --legyezte meg Pam, és tárcsázott - Ne siess már annyira! -- Muszáj mennem, amellett te is mondtad, milyen elfoglalt vagy. - Most már ráérek - mormolta a lány. - Hogy érted, hogy most már? - Vége az ebédszünetnek. - És? - Atyavilág! - forgatta a szemét Gitta. - Hogy neked milyen nehéz a felfogásod! - Az megteltet. -- Oké - fújt nagyot a keramikus. - Miután Adamet elhívták, ráérek. Legalábbis egy kicsit. - Ez azt jelenti, hogy...? -- Azt bizony. Összejöttünk. És olyan szerelmes vagyok, mint az ágyú! - C), Gina, annyira örülök neki! - ölelte meg Pamela. - Végre megszabadultál Franktőt, és máris szerelmes vagy. Ez olyan csodálatos. - Igen, az. Sosem hittem volna, hogy ilyen gyorsan megtörténik, - Ez az Adam... megbízható? - Ne aggódj, Pam, teljességgel az. Szenzációs ember, épp a jóságával, a lelkével fogott meg. Az már csak hab a tortán, hogy még jól is néz ki. - Aha - morogta Pamela, Neki nem volt az esete a borostás képű pasi, de hát ízlések és pofonok,.. - Ne ítélj a látszat alapján - kérte Gina, mintha olvasott volna a gondolataiban. Egy viharos éjszakán vagyunk túl, mindketten elaludtunk, és Adam munkásai ébresztettek. jóformán arra sem volt időnk, hogy megmosakodjunk. Egyelőre meg akarjuk őrizni a látszatot. Adam fél, hogy elveszítené a tekintélyét, ha kiderülne, hogy máris összeszűrte a levet a megbízójával. Hidd el, nem volt könnyű kitalálni egy hihető hazugságot, hogy miért van nálam már reggel hatkor. - Nos ha Adam emberei nem hülyék, szerintem úgyis sejtik. - Miből gondolod? - Én is megéreztem a feszültséget köztetek, pedig most láttalak először együtt benneteket, Gondolom, a munkások meg már egy ideje mindennap látnak titeket. - Ez igaz, végül is már egy hónapja itt dolgoznak. - Na látod. - Adatra azonban nem szeretné, ha kiderülne. - Te jó ég! Újabb titkos szerető? Talán nős is? - Nem, dehogy. Nincs felesége, és még sosem volt nős. Azt mondta, mihelyt befejezik a munkát, nem titkolózunk, csak addig, míg itt dolgoznak. - Megértem, ám azért ne felejtsd el majd emlékeztetni erre. - Ne aggódj értem, Pam, nem fogom! Ahhoz túlságosan szeretem. Ekkor kintről hangos dudaszó hallatszott. - Mennem kell, itt a taxi. - Küldjük el - ajánlotta Gina. - Olyan jó lenne még egy kicsit beszélgetni, amellett nem is árultad el, miért jöttél. - Csak látni akartalak - hazudta Pam, amint a taxi felé igyekezett. Komolyan. - Nem hiszek neked. Valami bánt, én meg csak magammal foglalkoztam.
- Képzelődsz. Jól vagyok, és nem bánt semmi. Nagyon örülök a boldogságodnak - bizonygatta Pamela. Megölelte a barátnőjét, és beszállt a kocsiba. Szomorúan gondolt arra, hogy senkivel sem beszélheti meg a problémáját. Olyan érzése volt, mintha egy kicsit mindhárom barátnőjétől eltávolodott volna. Az édesanyja ugyan biztosan meghallgatná, ám a félelmeit ő sem értené meg. A könnyeivel küzdve adta meg a sofőrnek a lakáscímét. Miután Pamela kifizette a taxit, kedvetlenül ballagott a házba. Legnagyobb meglepetésére férjét már a nappaliban találta. Nem emlékezett rá, hogy Jeff valaha is ilyen korán hazaért volna. - Szia. Hát te? - Szia. Miért vagy úgy megdöbbenve? - kérdezte a férfi, mialatt italt töltött magának. A fiatalasszony végképp összezavarodott, Férje sosem ivott sokat, délután háromkor pedig egyáltalán nem volt szokása. - Szokatlan számomra, hogy már ilyenkor itthon vagy, ráadásul alkoholt fogyasztasz. - A saját házamban megtehetem, nem? Megteheted, de... na jól van, Jeff, ki vele! Mi a baj? - Mi lenne? - kérdezett vissza a férfi, amit Pam mindig gyűlölt. - Na? - pillantott rá gúnyosan. - Dűlőre jutottál már? -- Mivel kapcsolatban? - Nagyon jól tudod - Még nem. - Hát hiába találkoztál a barátnőiddel? - Honnan tudod, hogy velük találkoztam? - lepődött meg a feleség. - Ugyan már, Pamela! Ha egy nőnek valami gondja van, vagy az anyjához szalad, vagy a barátnőihez, vagy ide is meg oda is. Azt hittem, megtanácskoztad velük a dolgot, ők pedig áldásukat adták a terhességedre mondta Jeff cinikusan. - Áldásukat? -- kérdezte értetlenül a fiatalasszony, -- Miért kéne az áldásuk? - Mert talán attól félsz, hogy elveszíted őket, ha gyerekünk lesz. Végül is rajtad kívül egyiknek sincs még férje sem, ami nem lehet véletlen. Talán titokban te is újra erre vágysz. - Rossz helyen keresgélsz. - Akkor talán a barátnőid helyett felvilágosíthatnál engem, a férjedet, hogy miért nem akarsz gyereket! -- Ez így nem igaz. Én is szeretnék majd anya lenni, csak még nem érzem magam késznek rá. - Ne beszélj mellé! - csattant fel Jeff, tőle szokatlan módon, - Azért jöttem haza korábban, hogy végre tiszta vizet öntsünk a pohárba. Légy szíves, mondd meg őszintén, miért ágálsz annyira a gyerek ellen! Most ráérek, gondoskodtam arról, hagy senki se zavarjon. Elhiheted, hogy nem repestem az örömtől az üres ház láttán, tehát nézd e1 nekem, ha nem vagyok valami kedveskedő hangulatban. Rengeteget dolgoztam délelőtt, hogy a délutánomat szabaddá tehessem azért, hogy a feleségemmel kettesben legyek végre, és akkor arra jövök haza, hogy a hitvesem a barátnőivel vigasztalódik ahelyett, hogy velem beszélné meg a gondjait.
- Már próbáltam elmagyarázni neked, de meg sem hallgattál! - Most ellenben itt vagyok, hallgatlak - Jeff egy korty konyakot öntött egy másik pohárba, és a nejéhez vitte, - Idd meg, ez talán majd megoldja a nyelvedet. Tudod, Pasa, komolyan aggaszt, mennyire eltávolodtál tőlem az utóbbi időben. Azt is tudom, hogy ebben én is hibás vagyok, mert túl sokat dolgozom, és te túl sokat vagy egyedül - ismerte el, miközben leült mellé. Megfogta a kezét, egy ideig csak nézte, aztán megsimogatta, végül a szájához emelte és megcsókolta. - Éppen ezért úgy döntöttem, hogy a jövőben kevesebbet dolgozom, és többet leszek veled - tette hozzá csaknem ünnepélyesen. Pamela nem tudta, sírjon-e vagy nevessen. Régebben bármit megadott volna azért, ha Jeff ilyet mond neki, most ellenben, hogy igazából egyedüllétre vágyott, nem volt képes úgy örülni. Bármivel érvel majd a férjének, úgyis egy kézlegyintéssel félresöpri azt. Vagyis nem veszi őt komolyan, és igazából el sem jutnak a tudatáig a szavai. - Csodálatosan hangzik - felelte végül színlelt lelkesedéssel. - Miért érzem úgy, hogy mégsem örülsz? A fiatalasszony dühösen törölte le az arcán végigguruló könny-cseppet. - Örülök én, csak... - Naaa ! Ne sírj! - ölelte magához a férfi. - Kérlek, szerelmem! Mondd el, mi bánt! - kérlelte gyengéden, mélységes szerelemmel. - Fé... félek... zokogta Pamela, férje vállára borulva. - De hát mitől? - Attól, hogy... hogy elhagysz... - Elhagylak? Én? Te jó ég! Nézz rám, Pasa! - tolta el magától épp csak annyira, hogy a szemébe nézhessen. - Hogyan feltételezhetsz rólam ilyet? Még az életemnél is jobban szeretlek. - Most... még ezt mondod, de... de mi lesz, ha... terhes leszek...? - suttogta a fiatalasszony. - Mi lenne? Imádni foglak! - Jaj, Jeff. -- sóhajtotta Pamela. - Túlságosan gazdag ember vagy, gyakran szerepelsz az újságokban. - Na és? Régebben te is sokat szerepeltél, hiszen modell voltál. - Ez igaz. Mindig azt mondtad, hogy gyönyörű vagyok és csinos, és nagyon büszke vagy rám. - Igen, valóban. - Akkor nézd meg az anyámat! Nagyon hasonlítok rá, valami-kor ő is ilyen szép és sovány volt, mint én. Ma ezt nehéz elképzelni róla, ugye? -- Attól félsz, hogy te is olyan leszel? - Minden okom megvan rá, ő is akkor hízott meg, miután terhes lett velem, és soha többé nem nyerte vissza az alakját, pedig még azt se lehet ráfogni, hogy lusta. Mindig rengeteget dolgozott, mégsem sikerült lefogynia. A nagyanyám is ilyen volt, a génjeinkben hordozzuk. A terhesség hatására a hormonjaink megbolondulnak, és a zsírpárnák csak gyűlnek és gyűlnek. - Azért annyira nem vészes a helyzet. Édesanyád teltkarcsú, de nem kövér. - Az lehet, apám mégis elhagyta, mert nem bírta elviselni, hogy már nem olyan, mint régen. Elhagyta egy sovány nőért, mert mindig az volt az ideálja. Még a telt nőket is utálta, nemhogy a kövéreket. - Na jól értem, attól félsz, hogy én is elhagylak, ha már nem leszel olyan karcsú, mint most.
- Igen. Ma egyébként is a gebe a divat, és aki az újságokban szerepel, annak egyenesen kötelező annak lennie, Még magamnak is nehéz elfogadnom, hogy elvesztem az alakomat, hát még egy férfinak! Utálni fogsz, megundorodsz tőlem, és majd elhagysz egy soványért. Nézd meg Joyce-t. C7 is telt, és nem is talál magának pasit, mert egy ilyen nővel manapság ciki mutatkozni. - Én nem féltem a barátnődet. Biztos vagyok abban, hogy egy napon megtalálja azt a férfit, aki értékelni tudja úgy, ahogy van, Értelmes, okos nő, jó a humora és az arca kifejezetten szép, amellett véleményem szerint jól áll neki a gömbölyded alak. -- Ezt csak azért mondod, mert számodra mindegy. Nemrég olvastam, hogy mai fogalmak szerint már Marilyn Monroe is kövérnek számít, anyám pedig jóval teltebb nála. Szóval ez a gömbölydedség meg teltkarcsúság csak mese. És szerintem Monroe igenis csinos volt: igazi nő, nem pedig művi csontkollekció. Tudom, mit beszélek, hiszen évekig gyötörtem magam én is, hogy sovány legyek. - Még ma is azt teszed, drágám, holott semmi szükség rá. Hidd el, Pam, én akkor is szeretni foglak, ha felszedsz pár kilót, s ha gyereket szülsz nekem, az sem érdekel, ha száz kiló leszel. Mellesleg tényleg nem ártana híznod, mert én meg azt olvastam, hogy a nagyon sovány nők sokkal nehezebben esnek teherbe. - És mi lesz, ha nem tudok majd bánni a kicsivel? - Ugyan már, csodálatos anya leszel, én meg gyönyörködöm benned, amíg szoptatod a kicsit. - Azt akarod, hogy szoptassak? - döbbent meg Pamela. - természetesen. Egy csecsemő számára az anyatej a legfontosabb és a legegészségesebb. - De akkor a melleim is lógni fognak, -. Jaj, hagyd már abba! Régen nem törődtek ennyit a nők az ilyesmivel, és a férfiak is elfogadták a természet rendjét, miszerint ha egy lány szül, a teste asszonyossá válik. Csak ma, ez az őrült divat bolondította meg az embereket. A média a hibás, mindenféle agyonplasztikázott nőket mutogat, meg egyre fiatalabb lányokat, mondhatni gyerekeket alkalmaz olyan reklámokhoz, mint mondjuk, egy ráncosodás elleni arckrém. Naná, hogy ők még nem ráncosodnak, ám ha ezek a gyerekek elkezdik használni a sok kenceficét, garantáltan idő előtt tönkremegy a bőrük. - igazad van, ugyanakkor téged is megragad egy szép, sima arc, míg egy ráncos már kevésbé. - Jézusom, Pam, ha tovább hallgatlak, egyszerűen kimegyek a temetőbe, ások egy gödröt, és élve eltemetem magam. Negyven-éves elmúltam, jócskán vannak ráncaim, és még több lesz, ahogy múlnak az évek. Mindenki öregszik, sőt megöregszik egyszer, miért várnám el tőled, hogy te tökéletes maradj? A végén még nekem kellene aggódnom, hogy elhagysz egy fiatalabb pasiért. - Sosem hagynálak el, Jeff, ahhoz túlságosan szeretlek. A férfi gyengéden két tenyerébe fogta az arcát. - Hát én is ezt próbálom megértetni veled már mióta! - suttogta szerelmesen. - Annyira szeretlek, hogy az már fáj, és egyáltalán nem csoda, hogy gyereket szeretnék tőled. Hogy azt akarom, te legyél a gyerekeim anyja, és együtt öregedjünk meg, és együtt kényeztessük az unokáinkat. Kérlek, szerelmem, ne gyötörd magad olyasmivel, ami nem fog megtörténni! Ha
akarod, itt és most megesküszöm, hogy sosem fogsz tőlem megszabadulni, akárhány kiló leszel! Te elválnál tőlem, ha én meghíznék? - Nem. - Vigyázz, mit mondasz, a mi családunkban a férfiak voltak hajlamosak a hízásra! - Engem ez nem érdekel. A mai világban a teremtés koronái azok, akik elvárják a nőktől, hogy tökéletesek legyenek. - Én nem várom el tőled - jelentette ki kategorikusan Jeff. - Én azt várom el tőled, hogy tegyél apává, semmi más vágyam nincs - Jól van, abbahagyom a gyógyszert. - Komolyan mondod? - kérdezte hitetlenkedve a férje. Valahogy gyanúsnak tűnt neki, hogy a felesége annyi unszolás után most egyszerre beadja a derekát. -- Nincs sok választásovi, Jeff - felelte lemondóan Pamela. -. Ha nem szülők neked, még képes leszel olyan nő után nézni, aki hajlandó lesz rá. Így is, úgy is elhagysz, csak idő kérdése, ..- Isten az égben! - nyögött fel a férfi. - Mit tegyek, hogy elhidd végre: nincs más nő rajtad kívül, és soha nem is lesz?! Te vagy életem nagy szerelme, és az is maradsz. Szeretlek, Pam, bárcsak bíznál bennem! - Én is nagyon szeretlek - bújt a férfihoz a fiatalasszony -, és igyekszem bízni benned. - Különben nem vállalkoznék a szülésre, tette hozzá gondolatban. Jeff szorosan ölelte, élvezte a karjaiban neje törékeny testét, mélyen beszívta bódító illatát, s épp csak annyira tolta el magától, hogy ajkuk szenvedélyes csókban forrhasson össze. Csöppet sem bánta, ha Pamela felszed pár kilót. Néha már attól félt, hogy kárt tesz benne egy-egy viharosabb éjszaka során. S noha ügyesen palástolta, mindig őrülten féltékeny volt rá, állandóan rettegett, hogy valaki elhódítja tőle. Épp itt az ideje, hogy igazi asszonnyá tegye, hogy gyerekük legyen, és ha szülők lesznek, talán kevesebb az esélye, hogy elveszítheti. Nem hazudott, amikor azt állította, hogy számára ő az egyetlen nő, és még az életénél is jobban szereti. Gyakran megijesztette ez, az erős érzelem, ám hiába igyekezett, képtelen volt ellene tenni, Azon a napon ugyanis, amikor Pamela felkereste, hogy tanácsot kérjen tőle, mibe fektesse a pénzét, ő tudta, hogy a végzetével találkozott. Természetesen lenyűgözte a szépsége, de az esze és egész lénye legalább annyira. Pamelát nem rontotta el a siker, a csillogás, a pénz -- valóban végtelenül kedves, okos, jólelkű nő volt, és az is maradt. Senki és semmi nem választhatja el tőle, a legkevésbé a kilók. Inkább meghal, A forró csók szenvedélyes szeretkezésbe torkollott, és a beteljesüléskor a férfinak könny szökött a szemébe. Soha nem érzett ilyen mértékű testi-lelki kielégülést, mint a feleségével, és biztos volt abbarí, hogy ez azért lehetséges, mert őket az Isten is egymásnak teremtette. Feltette magában, hogy erre Pamelát is ráveteti, kerül, amibe kerül. Gina nem sok embert hívott meg a házszentelőre, egyrészt, mert a háza sem volt túl nagy, másrészt szerette volna, ha családias lesz a hangulat. A belső átalakítás mesésen sikerült, már régen befejeződött, de neki annyi volt a munkája, hogy csak a következő évben tudta megtartani. Mostanra elkészültek a kiállításra szánt kerámiái, sőt a Sharon Dexter által magáncélra megrendelt munkál is. Végre fellélegezhetett, és ezt is meg akarta ünnepelni. Más oka is volt azonban az ünneplésre, ám erről egyelőre mélyen hallgatott.
A meghívottak sorban érkeztek, s ő boldogságtól sugárzó arccal fogadta valamennyiüket. Természetesen barátnői voltak az elsők, őket korábbi időpontra hívta, hogy válthasson velük néhány szót. Parnelát a férje is elkísérte, de nem vette zokon, amikor a lányok elvonultak. Megcsodálták a felújítást, a remek megoldásokat, majd egy-egy pohár borral letelepedtek Gina hálószobájában. Adam felajánlotta, hogy amíg csevegnek, tartja a frontot, és szórakoztatja JeiTet. Végül is már minden készen volt, csupán a vendégekre kellett várni. - Tényleg nagyon ügyes ez az Adam - állapította még elismerően Amanda. - Valóban az - helyeselt Joyce. - Még mindig tart a szerelem? - érdeklődött Pamela. - De még mennyire! Nem hitted volna, ugye? - Valóban nem. Azt gondoltam, hogy mire vége a munkának, a románcotok is befejeződik. - Feleslegesen aggódtál, Pam. - Hát ezt még mondanod sem kell, ragyogsz a boldogságtól - jelentette ki Amanda nevetve. - Mert az is vagyok. Veletek mi újság? Mi van Carlóval? Amanda tekintete elfelhősödött. - Te is tudod, hogy annak már vége. - Nem lett volna szabad elengedned Hollywoodba. - Ugyan már, Gina. Carlo mindig is a nagy szerepre várt, és ott olyan ajánlatot kapott, amit őrültség lett volna visszautasítania. Ha mégis erre kérem, meggyűlölt volna. Tudtam, hogy nem tart sokáig a viszonyunk, hogy el kell engednem, és pontosan ezért nem akartam vele komolyabb kapcsolatot. Még éppen időben ment el ahhoz, hogy ne viseljen meg túlságosan. - De túl későn ahhoz, hogy ne okozzon fájdalmat, ne is tagadd. - Nem tagadom. Szenzációs pasi volt, és nemcsak külsőre, ha-nem belsőre is. Na mindegy. Megkapta, amire vágyott, a rendező el van ragadtatva tőle, én pedig örülök a sikerének. Úgysem lett volna jövője a viszonyunknak. Nem haragszom rá, megmarad számomra szép emléknek. ő legalább nem csapott be, mint Phil. - Ha megkérted volna, hogy maradjon, megteszi? - Talán igen, noha a szíve szakadt volna meg. - Szerintem így is megszakadt - vélte Joyce -, szeretett téged. - Nem számít. Neki nagy dolgokat kell véghezvinnie az életben, a filmvásznon a helye, nem sajátíthattam ki. - Bámulatos vagy - állapította meg Gina. - Én erre nem lettem volna képes. - O, dehogynem. Az ember sokkal többre képes, mint hiszi. -- s Brad? Ugye eljön ma? -- tudakolta a keramikus. - Igen, eljön. - Hogy van a szeme? - jól. Nagy szerencséje volt, a műtét simán lezajlott, még egy ideig szemcseppeket kell használnia, de már nagyon jól lát. Két hét múlva ismét munkába áll, aminek szerfölött örülök, borzasztóan hiányzik. - Azt elhiszem - nevette el magát Gina. - Szerintem nincs még egy ilyen tökéletes személyi titkár, mint ő. Legalább rendesen megűzeted? - Ne aggódj, igen. Mindig értékeltem a kiváló munkatársakat - És veled mi van, Pam? - fordult felé a keramikusnő. - Olyan csendes vagy. - Semmi. - Ez azt jelenti, hogy,. , ?
- Azt jelenti, hogy még mindig nem estem teherbe. Jeff igyekszik nyugtatgatni, hogy majdcsak sikerül, én azonban már egyenesen rettegek. Mi van, ha nem is lehet gyerekem? A férjem tüstént elválik tőlem, ha kiderül. - Dehogy válik - vágta rá egyszerre a három barátnő. - Nem, bizony. Jeff ahhoz túlságosan szeret téged -- szögezte le Joyce. - A gyerekeket is túlságosan szereti. - Felejtsd el! - tanácsolta Gina. - Ha a rögeszméddé válik, az blokkol, és végképp nem csel teherbe. - Igen, én is tudom, csak... csak nem könnyű elfelejteni. Vigasztaljon a tudat, hogy nekem még az sincs, akinek szülhetnék - húzta cl a száját Joyce. -És mielőtt megkérdeznétek: nem, nincs a láthatáron egyetlen pasi sem. - A helyedben nem csodálkoznék ezen -- jelentette ki Gina. - Alig mozdulsz ki otthonról, a hercegek ma már a legritkább esetben mennek házhoz. - Neked sikerült. - De te mutattál be neki. - Még szerencse, hogy jól vagytok, különben szidnál, nsint a bokrot. -. Jaj, Joyce! Hogy mondhatsz ilyet? Sosem boglak szidni, inkább imába foglalom a neved. Neked köszönhetem, hogy ennyire boldog vagyok. - Szívesen - hajolt meg színpadiasan a lány. - És,. . és szeretnék elárulni egy titkot. Milyen titkot? - Nos. , . Adrin megkérte a kezem, és én igent mondtam! - kiáltotta a lány, s közben diadalmasan feléjük nyújtotta a kezét. Az ujján ott szikrázott a gyémántköves gyűrű, a férfi ajándéka, --7ejóégl -- Isten az égben! - Szentséges Szűzanyám! . sopánkodtak a lányok. - El sem hívtál az eljegyzésre? - kérdezte szemrehányóan Joyce, - Nem, mert nem volt eljegyzés, Adam egyik este letérdelt elém, felém nyújtott egy ékszeres dobozt, és megkérte a kezem. -- Ó, milyen romantikus - jegyezte meg álmodozva Joyce. - Valóban az volt -- bólintott Gina. Mellesleg azért nem tartunk eljegyzést, mert hamarosan összeházasodunk, Nem akarunk nagy felhajtást, csendes esküvő lesz, szűk családi és baráti körben. -- Hát ez gyorsan ment _ állapította meg Amanda. - Mire várjunk? Szeretjük egymást, együtt akarunk élni. - Azt papír nélkül is megtehetitek. -- Csakhogy mi házasokként akarunk együtt élni. Tudod, Mandy, mióta megismertem Adamet, rájöttem valamire. A mi korunkban az a baj, hogy egyre válogatósabbak vagyunk, és egyre magasabbra tesszük a mércét, hogy milyen kasit szeretnénk. Nekem is nagyok voltak az igényeim. Titkon reménykedtem, hogy Frank egyszer mégis elválik, aztán megismertem Simont, és arról álmodoztam, hogy bekerülök a nagy menő Dexter famíliába, miközben majdnem elmentem az igazi mellett. Lehet, hogy Adam nem olyan gazdag es befolyásos, mint Simon, és nem is olyan sznob, mint Frank, de csodálatos, melegszívű ember, nagyon jó az ágyban, és férfinak sem utolsó. Már az átalakításkor egy hullámhosszon voltunk, és azóta gyakran egymás gondolatait is kitalálnak, - Kicsit ijesztőed hangzik, bar nem lehet rossz -- vélte Amanda.
- így van. Szóval, lányok., ha tényleg igazi férfira vagytok, tegyétek lejjebb egy kicsit azt a mércét, - Az enyém már így is a földön hever, mégse törődik vele a kutya sem -morogta Joyce durcásan. A többiek elnevették magukat, - Légy még egy kis türelemmel! Hátha az ajtódon kopogtat hamarosan. - Gina! Gina, drágám! Gyertek le, megérkeztek az első vendégek - hallották Adam hangját. - Máris megyünk. Amint leértek a földszintre, szembetalálták magukat Dexterékkel. Gina szívélyesen üdvözölte a házaspárt és Simont is. Pamela csatlakozott hozzá, ám Joyce a legszívesebben elszaladt volna. Egy éve nem találkozott az ügyvéddel, és nagyon jól megvolt nélküle. A férfi partner nélkül érkezett, és a lány nem értette, miért. Talán bizony Harper kisasszonynak túlságosan snassz leereszkednie az olyan emberekhez, mint ők? - üdvözlöm, Miss Baker - hajolt meg előtte Simon színpadiasan. - Jó napot - felelte Joyce mereven, és máris indult volna, hogy eltűnjön a szeme elől, ám a férfi egyszerűen belekarolt. - Hálás lennék, ha körbekalauzolna, nem ismerem itt ki magam. - Nem olyan nagy ez a ház, boldogul egyedül is! - vágta rá a lány ingerülten. - Miért ilyen mérges? - nézett rá Simon ártatlanul. - Régen találkoztunk, azt hittem, örülni fog nekem. - Mint egy púpnak a hátamon. - Szóval még mindig nem adta fel ezt a sündisznóállást. - Nem, és nem is fogom. - Ez igazán sajnálatos - jegyezte meg a férfi szárazon. - Annál is inkább, mert akkor nekem meg védekeznem kell - tette hozzá talányosam, Mit talált ki már megint? - tépelődött Joyce. - Es hogyan akar védekezni? - kérdezte jobb belátása ellenére. Gyanította, hogy helyesebb volna bele se menni egy szópárbajba a férfival, de már késő volt, a kérdés kicsúszott a száján. - Esetleg ölthetnék páncélt, mint régen a lovagok, hogy megvédjem magam a tüskéitől. Vagy foghatnék egy csipeszt, és egy-szerűen kitépkedhetném a tüskéit, bár ezt meglehetősen durva megoldásnak tartom, vagy... - hirtelen elhallgatott, és kifürkészhetetlen pillantást vetett a lányra. - Tudja, mit? A harmadik lehetőség egyelőre maradjon az én titkom. - Felőlem aztán örökre meg is őrizheti fortyant fél Joyce. Ki akarta rántani a karját a férfi szorításából, ám Simon nem engedte,- Ha továbbra is így viselkedik, nagyon hamar megtudja. - Nem vagyok rá kíváncsi! - Nem is a kíváncsiságával függ össze, hanem a viselkedésével. - A viselkedésemmel...? - hitetlenkedett a lány. - De hiszen nem is csinálok semmit! -- Ó, dehogynem - nevetett fel a férfi. - Ellenségeskedik, provokál, fenyeget, megtorol - sorolta az ujjain számolva a lány "bűneit", - Maga egy afféle modern Makrancos Kata, akit be kell törni, - Nem vagyok Makrancos Kata, sem pedig ló, Mr. Dexter! - sziszegte Joyce ádázul.
- Mi baja a lovakkal? - kérdezte a férfi a homlokát ráncolva. --Nagyon okos, intelligens, gyönyörű, kecses állatok. - A lovakkal semmi - csikorgatta fogát a lány, Sejtette, hogy már megint olyasmibe bonyolódott, amibe nem kellett volna, Az ügyvéd a nyakatekert logikájával ismét valami olyan elképesztő végeredményt süt ki, aminek majd semmi köze nem lesz a valósághoz. - Azzal ellenben igen, ha állatokhoz hasonlítgat. - Makrancos Kata nem ló, hanem egy híres irodalmi mű főszereplője világosította fel Simon úgy, akár egy buta gyereket. - Lehet, hogy meg fog lepődni, de én is tudom. Mindazonáltal tök mindegy, minek nevez, ha be akar törni. Embereket nem szokás betörni, csak az állatokat, és ezt kikérem magamnak, mert nem vagyok az! - Csakugyan. De ha már itt tartunk, mennyivel nemesebb dolog, ha engem varangyos békához hasonlítgat? - Ugyan már, az csupán vicc volt. - Nekem nem így tűnt. Nagyon is komolyan gondolta, és csak akkor hagyott fel vele, miután meggyanúsítottam, hogy igazából a csókomra vágyik. - Miből gondolja, hogy felhagytam vele? - érdeklődött a lány mézédesen. - Talán abból, hogy az utóbbi meséinek egyike, a Hűtlen méhecske túlságosan gyanús nekem. - Gyanús? - Az, bizony. Ne mondja, hogy puszta véletlen, hogy éppen ezt a méhecskét nevezte ki bírónak a társai között. - Ne tulajdonítson neki túl nagy jelentőséget, Mr Dexter! Ezek csupán mesék, melyek gyerekeknek készülnek, és eszemben sincs felnőttekről mintázni, a legkevésbé magáról. - Szerencse, hogy ezt mondja, mert épp figyelmeztetni akartam arra, hogy én ínég véletlenül se vagyok hűtlen. - Nem-e? - kérdezte felháborodva Joyce. - Akkor minek nevezné azt, hogy minden nővel flörtöl, aki az útjába kerül, miközben titokban már jegyese van? - Jegyesem van...? Titokban? - ismételte olyan elképedten a férfi, hogy keze szorítása enyhült, mire a lány kirántotta a karját. - Ne játssza itt a tudatlant! - förmedt rá haragosan, ám mielőtt elfuthatott volna, Simon elkapta a csuklóját. - Ha szár ennyire jól értesült, felvilágosítana engem is? - Hát ez mindennek a teteje! - Szerintem is - helyeselt a férfi. -- Ugyanis fogalmam sincs, miről beszél. - Talán erőltesse meg kicsit az emlékezetét - javasolta Joyce gúnyosazz. Nem elég, hogy érdekből akar házasodni, már azt is elfelejtette, kit akar elvenni, játssza nekem az ártatlant, mint aki kettőig se tud számolni, ráadásul engem molesztál! - Júúúúúj, ezek a tüskék! - borzongott meg látványosan Simon. Ujjainak szorítása erősödött a lány csuklóján, s végül olyan közel húzta magához, hogy arcuk csaknem összeért. - Jegyezze meg jól, Miss Baker, amit most mondok! szólalt meg alig hallhatóan, s közben minden egyes szó után apró csókot nyomott a lány arcára, szemére, orrára, ajkára. Joyce rettegett, hogy valaki meglátja őket, és csak ekkor tudatosodott benne, hogy mialatt szócsatát vívtak, a férfi észrevétlenül kivezette a házból, és most a műhely mögött állnak. Fel nem foghatta, miként volt képes így elterelni a figyelmét, - Szóval,
figyel? Nyissa ki a fülét, mert ezennel ünnepélyesen kijelentem, hogy nincs jegyesem, és a közeljövőben nem óhajtok nősülni. Vette, művésznő? Bárki terjeszt rólam ezzel ellenkező híreket, az egyszerűen hazudik. - De... - Az ég szerelmére! Hát képtelen befogni azt a csinos kis száját? - fortyant fel a férfi, szemlátomást nehezen uralkodva magán. -- Sebaj - pillantott rá ördögi mosollyal. - Majd befogom én - mondta, és már meg is tette. Joyce „ne merészelje” érthetetlen motyogássá fajult, amint a forró ajkak a szájára tapadtak. Megpróbálta elrántani a fejét, de hasztalan; aztán megpróbált kiszabadulni az ölelésből, sikertelenül; továbbá megpróbálhatta volna még felhúzni a lábát, és a férfi legnemesebb testrészét megcélozni, ha Simon egyik tenyere nem siklik a hátsójára, hogy még szorosabban ölelje magához, mintha sejtette volna, mit forgat a fejében az ő Makrancos Katája. A lány egyre ködösödő agyával úgy értékelte, hogy mindent megpróbált, ami csak lehetséges, miközben a szenvedélyesen támadó ajkak tovább ostromolták, hogy józanságát végképp messze röpítsék, helyet adva a varázslatnak, melyet a csók váltott ki belőle. Utolsó ötletként átsuhant a fején a gondolat, hogy véget vethetne az egésznek, ha egyszerűen a férfi szájába harapna, és elhatározta, hogy meg is teszi - csak előbb még élvezi egy kicsit, hiszen oly ritkán van benne része, hogy igazán megbocsátható a gyengesége, nem? A csók ugyanis csodálatos volt, észveszejtő, mámorító... akár-kitől is származott. Simon majd' eszét vesztette Joyce mágikus erővel bíró ajkától, a senkihez sem hasonlító bódító illatától, a hozzá simuló nőies domborulatoktól, mire átvillant az agyán, hogy abba kell hagyniuk, mielőtt túl késő lesz. Csak még egy pillanat... Abba kell hagyniuk.... igen, abba.,. mindjárt... azonnal... Most! Csupán egyetlen röpke gondolattal később tolta el magától a lányt, mint kellett volna. Nem akarta még elárulni, mekkora hatással van rá, ám a teste az árulójává vált. Igazából csak figyelmeztetni akarta, hogy ne feszítse túl a húrt, talán egy csöppet megbüntetni, amiért igazságtalanul vádolta meg, áru a mindent elsöprő szenvedély teljesen magával ragadta, és kicsúszott a kezéből az irányítás, Elvesztette a fejét, s most aztán össze kell szednie magát, mert Joyce bizonyosan megtorolja. S mialatt eltolta magától a mágnesességgel bíró testet, a kezeit szorosan fogta, megakadályozandó egy esetleges újabb pofont. - Nos... - kezdte úgy kapkodva a levegőt, mintha versenyfutásról érkezett volna. - Ilyesmire céloztam - veselkedett neki újra amikor a védekezésre gondoltam, Úgy tűnik, a csókom mindig lefegyverzi - tette még hozzá némileg kajánul. - Csak... csak nehogy nagyon elszálljon, mert a végén még valaki madárnak nézi és lelövi! Simon elnevette magát. - Ezek szerint a következő meséjében madár leszek? - Még életemben nem találkoztam olyan beképzelt hólyaggal, mint maga! mérgelődött Joyce. - Miért hiszi, hogy ezentúl örökké magáról fogok írni? - Semmi kifogásom ellene, bár jobban örülnék, ha meghagyna embernek. Hercegnek, királyfinak, aki megmenti szívszerelmét, hogy feleségül vehesse, és azután boldogan élnek, míg meg nem halnak.
- Eresszen! - dobbantott lábával a lány. - Nem hallgatom tovább ezt a gúnyolódást! Meséket írok és rajzolok, amit büszkén és boldogan vállalok, és nem tűröm, hogy gúnyt űzzenek belőle! - Mi sem áll távolabb tőlem, mélységesen tisztelem a munkáit, Miss Baker. - Mi lenne, ha nem tisztelné? - Jézusom, Joyce! - emelte az égre a szemét a férfi. - Okos nő létedre nem veszed észre, nii zajlik közöttünk? - érdeklődött halkan, -- Zajlik? Közöttünk? - ismételte döbbenten a lány. -. Nos köztünk semmi sem zajlik azonkívül, hogy ki nem állhatjuk egy-mást! Simon hitetlenkedve csóválta fejét. - Ez nem lehet igaz! Gondolod, hogy akik utálják egymást, azokra úgy hat egy közös csók, mint ahogyan ránk? - Miért, hogy hat... - kezdte a lány, de gyorsan elharapta a mondat végét, miután rájött, mennyire provokatív. Annyira már ismerte az ügyvédet, hogy tudja, azonnal lecsapna rá. Egyelőre annyira össze volt zavarodva, hogy még gondolkodni se bírt rendesen. Szeretett volna megszabadulni tőle, sőt az egész társaságtól, egyedül maradni, hogy kitalálhassa, mi a csoda történik vele a férfi közelében. - Nos... annyi bizonyos, hogy egyikünknek sem közömbös a másik, és az is, hogy úgy pattognak a szikrák közöttünk, hogy azzal akár tüzet gyújthatnánk, egy-egy csóktól pedig a világról is megfeledkezünk - hallotta az ügyvéd hangját. - Vajon minek a jelei ezek? Minek is? - Nem... nem tudom - suttogta Joyce dermedten. - Nem? Hát majd én megmondom. Vonzalomnak hívják, nagyon erős vonzalomnak, amit szerelem követ. - Sze... szerelem...? - hápogta a lány. - Az ám, ha hagyjuk kibontakozni. - Nem! Nem, nem - ingatta a fejét Joyce. -- Nem lehetek beléd szerelmes, hiszen kifejezetten irritál a személyed - hadarta, miután a hangjára lelt. -- És te sem lehetsz belém szerelmes! Hozzád gyönyörű, karcsú nő illik, nem ilyen egyszerű, kövér nő, mint én. Te sikeres ügyvéd vagy egy menő ügyvédi irodában, folyamatosan felfelé ívelő karrierrel. Neked olyan nő kell, aki segít ebben, én azonban semmit nem tehetnék érted, hiszen csak meséket írok, és szeretem az egyedüllétet. Más szóval sose voltam társasági lény, és soha nem is leszek, vagyis egyáltalán nem ülünk össze. Neked a főnököd lányát kell feleségül venned, ezzel érheted el a legtöbbet. - Te jó ég, mennyi zöldséget hordasz össze! - kiáltotta fojtott hangon a férfi. Honnan vetted ezt a marhaságot? Sosem érdekelt a főnököm lánya, soha nem állt szándékomban érdekházasságot kötni, hogy így biztosítsam a karrieremet, és fel nem foghatom, miért akarod ezt mindenáron belém beszélni. Az meg aztán végképp nem fér a fejembe, hogy miért vagy ilyen lekicsinylő magaddal. Egyáltalán nem vagy kövér, nőies vagy, észbontóan izgató és gyönyörű, s ami nagyon fontos számomra, hogy éles elméjű, nem pedig egy üres fejli liba. Joyce-nak zsongott a feje. Nem értette, hogyan juthatott el a vonzalomtól a házasságig, holott az ügyvéd ilyesmiről nem is be-szélt. Annyira szégyellte magát, hogy alig figyelt arra, mit mond a férfi. Úgy érezte, hogy dicsérő szavai inkább együttérzésből vagy szánalomból fakadnak, semmint őszinteségből, és szerette volna elhallgattatni.
- Elég! suttogta, noha azt hitte, kiabál. - Ne hazudj tovább! Tudom, ki vagy, kik a szüleid, és az édesanyád már biztosan kiszemelte neked a megfelelő nőt, ezért kérlek, hagyd abba! Nem kellenek a hamis szavak, csak hogy megszédíts, és szórakozz velem. Simon hitetlenkedve csóválta a fejét. Szerette volna elérni, hogy a lány ne harcoljon vele, hogy elfogadja végre őt, a közeledését, hogy megismerhessék egymást. És mit kap cserébe? Elutasítást és felháborító vádakat. Tehetetlenségében elkapta a vállát, és megrázta. - Hát egyáltalán nem figyeltél rám? - vonta kérdőre türelmét vesztve, ami nagy szó volt, mert mindig nyugodt embernek tartotta magát. - Sem megszédíteni, sem szórakozni nem akartam veled. Azt szerettem volna, ha megismerjük egymást, és közösen kiderítjük, mi lehet a vonzalmunkból. Még egyszer kijelentem, hogy sem a főnököm lányát, sem az anyám által esetlegesen ki-szemelt nőt nem óhajtom oltár elé vezetni, és ezt az anyám is tud-ja, és meg se próbálkozna ilyesmivel. Ha én egyszer megnősülök, azt szerelemből teszem, nem érdekből, vagy azért, hogy mások kedvébe járjak, és magam fogok választani, ebbe még véletlenül sem tűrök beleszólást. Amióta először láttalak, te vagy az a nő, aki érdekel, aki felkeltette a kíváncsiságomat. - Na és Gina? - Gina sosem érdekelt, kizárólag a munkái, mert szeretem a szépet, anyám pedig egyenesen odavan a kerámiáiért, bár azt is el kell ismernem, hogy egy kicsit flörtöltem vele, miattad. Azért, hogy féltékennyé tegyelek, hátha így a te kíváncsiságod is felébred irántam. Sajnos rosszul sikerült, félreértettél, és azóta azt hiszed, szoknyavadász vagyok, pedig nem. - Sajnálom, de biztosan nem én vagyok az a nő, aki neked kell. - Honnan az ördögből tudod? - csattant fel Simon dühösen. - Igenis te kellesz nekem, mert hozzád vonzódom őrülten, mert kibírhatatlanul kívánlak, mert szépnek talállak, és őrjítő a tested, mert lenyűgöz az eszed, élvezem a szócsatáinkat, ahogyan nem mindennapi módon reagálsz, s még a csípős nyelvedet is szeretem, noha bevallom, ez néha kicsit megriaszt. Hogy őszinte legyek, sosem érdekeltek az üres fejű libák, szeretek beszélgetni, és szeretem, ha egy nőnek önálló véleménye van. Benned minden megvan, amit egy nőtől várok, s ez igen ígéretes egy kapcsolathoz. Azt szeretném, ha gyakran találkoznánk, hogy alaposan megismerjük a másikat, s akkor talán végre elhinnéd nekem, hogy nem olyan könnyelmű világfi vagyok, mint amilyennek most gondolsz. Kérlek, Joyce! Randira hívlak, ne utasíts vissza! - Semmi értelme - rázta meg a fejét Joyce. - Egész más körökben forogsz, mint én, úgysem működne. Sajnálom. Simon ragyogó kék szemébe mélységes szomorúság költözött. Sejtelme sem volt, mit tehetne vagy mondhatna még, hogy meggyőzze a lányt. - Ez az utolsó szavad? - Ez. Kérlek, engedj elmenni! - Parancsolj - ejtette le a kezét a férfi., és hátralépett. Joyce lassan elindult a ház felé. Szomorúan és valamiféle hiányérzettel, mintha épp most veszített volna el valamit. - Csak még egy kérdés! - állította meg az ügyvéd hangja. A lány félfordulatot tett, de nem nézett rá. - Tudod, milyen érzés, amikor az embernek a szíve szakad meg? - Igen. - Akkor jó, mert én most éppen ezt érzem a csökönyösséged miatt. -- Joyce teljesen felé fordult, közben a megfelelő szavakat keresve, hogy valami
vigasztalót mondjon, ám a férfi leintette. - Most menj, teljesen felesleges már minden szó. További szép napot neked. Joyce keserves hangulatban ért vissza a házhoz, ahol rögtön Ginába botlott. Zúgott a feje, neki is fájt a szíve, noha továbbra is ágy vélte, hogy helyesen döntött. Simon és ő egyáltalán nem illenek össze. - Hol voltál? -- rezzent össze barátnője hangjára. - Csak... sétáltam egy kicsit, fáj a fejem, nem érzem túl jól magam. - Ne beszélj mellé, látom, hogy bánt valami. - Tévedsz. Semmi bajom, legfeljebb a kevés alvás ártott meg. Mostanában sokáig fenn voltam éjszaka. - Ettél már valamit? - Még nem. - Akkor gyere! - karolt bele Gina. -- Sok finomság van az asz-talon, meglátod, egy kiadós lakoma is sokat segít. Egyébként találkoztál már Braddel? - Braddel? - ismételte értetlenül Joyce, de aztán rájött, kiről van szó. -- Nem, még nem. - Hűűűű! Meg sem ismernéd, olyan jól néz ki a vastag szem-üvege nélkül. Gina bőségesen szedett mindkettőjüknek, majd az egyik tányért barátnője kezébe nyomta. - Üljünk le oda! - mutatott két szabad székre a sarokban. Innen jól látták a többieket, ugyanakkor zavartalanul ehettek és beszélgethettek egy kicsit. A társaság hangulata egyre emelkedett a bőségesen elfogyasztott alkohol hatására. Voltak, akik kis csoportokba verődve beszélgettek, mások evéssel múlatták az időt, de akadtak olyanok is, akik táncoltak. -- Oda nézz! - bökte meg Gina a lányt, és a táncolók felé intett a fejével. Joyce felismerte Pamelát és a férjét, aztán a Dexter házaspárt, látott olyanokat is, akiket nem ismert, és végül felfedezte Amandát egy idegen férfi társaságában. - Jól néznek ki, mi? - Kik? - Hát Mandy és Brad. - Az a vonzó pasi Brad? - ámuldozott Joyce. - Úgy bizony. Sokat változott, nem? - Igen. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire jóképű. - Az ám.1 s milyen jól összeillenek! - kuncogott Gina. - Kik? - A főnöknő és a titkár. Igazán szép pár. Noha Joyce-nak semmi kedve nem volt nevetni, most mégis felkacagott. - Ne viccelj, Gina! Brad csak egy titkár, Amanda sosem kezdene ki vele. Talán ha nem a beosztottja volna, de így... Á, szerintem akkor sem kellene neki, ahhoz ő túl sznob. -- Az lehet, csakhogy a barátnőnk sem lesz fiatalabb, ne felejtsd el, hogy két évvel öregebb nálunk, maholnap már a harmincegyet is betölti, és minél tovább vár a mesebeli hercegre, annál lejjebb kell adnia az igényeit. Brad kimondottan jóképű, vonzó férfi, és kiválóan ért Amanda nyelvén. Tudja kezelni, ami nagy szó, mert valljuk be, Mandy nem egy könnyű természet, ráadásul sikeres, van pénze, és nem csak mutatós, de okos is. Az ilyen nőket azonban kevés pasi szereti. Túl magabiztos, ami elriasztja a férfiakat. - Lehet valami abban, amit mondasz, ám akkor sem bírom elképzelni, hogy Amanda és Brad összejönnének. - Éri igen. És ha rajtam múlik, egy kicsit segíteni is fogok nekik. Joyce ismét felkacagott.
- Ha a kerítőnőt akarod játszani, hát sok sikert, ebben az esetben biztosan nem lesz könnyű dolgod. Brad csupán titkár, tál kevés Amandához, hogy az felnézzen rá. Neki olyan férfi kell, aki elég gazdag, és elég magas pozíciót tölt be, hogy villoghasson vele, és aki okosabb nála, hogy csodálhassa. - Honnan tudod, hagy Brad nem okosabb? Végül is egyetemet végzett, és ha nem ment volna csődbe a kiadójuk, lehet, hogy már ő vezetné. S még azt is megkockáztatom, hogy akkor Amanda komoly konkurenciára lelne benne. Az a szerencséje, hogy a férfi nem az ellensége, hanem a barátja. Ne tévesszen meg a visszafogott modora, nagyon is helyén van az esze. Mandy mesélte, hogy 165 bár udvarias meg kedves, igen kemény tárgyaló fél, ha arra van szükség. S mivel az iskolája és a tapasztalata megvan hozzá, egy másik kiadó vezetői posztját is betölthetné. Kizárólag Amandánál csak" személyi titkár, és ha nála felmondana, Mandynek duplán főhetne a feje. - Lehet, de ez még nem jelenti azt, hogy a barátnőnk férfiként elfogadná. - Majd meglátjuk - felelte Gina bizakodón. S mialatt ők még egy ideig ezt a kérdést vitatták meg, Amanda jót nevetett Brad egyik találó megjegyzésén. Az eltelt egy év során a három barátnő annyira megkedvelte a személyi titkárt, hogy már jó ideje tegeződött vele, csupán Amanda tartott ki, és csak jóval később kérte, hogyne magázódjanak tovább. Brad nagy megtiszteltetésnek érezte, és eddig egyszer sem élt vissza vele. Noha sokkal magabiztosabbá vált, mióta a kiadónál dolgozott, megmaradt olyannak, amilyen volt. Nagyon boldoggá tette, hogy végre áteshetett a műtéten, és az kiválóan sikerült, ez pedig tovább erősítette az önbizalmát, ugyanakkor soha nem felejtette el, hogy csak személyi titkár, és Amanda a főnöke. Megrökönyödött volna Gina feltételezésén, talán még őrültnek is titulálta volna magában, mert ilyet soha nem mondott volna ki, nem is engedte volna a jó modora, és merő képtelenségnek találta volna. Miss Weaver a főnöke, s bár nem volt vak és elismerte, hogy csinos nő, sosem fantáziált róla. Okosnak tartotta, mutatósnak, drukkolt neki, hogy találja meg végre azt a férfit, aki méltó hozzá, és akit a nő is szeretni tud, azonban álmában se jutott volna az eszébe, hogy ez a férfi akár ő is lehetne. 13. FEJEZET Amanda megsemmisülten meredt a meghívóra. A meghívóra, melynek tanúsága szerint már tizenöt éve érettségiztek, és melynek alkalmából találkozóra hívják. Édes istenem! Tizenöt éve! Egyszerűen felfoghatatlan! Felfoghatatlan, mert ez azt jelenti, hogy már harminchárom éves vagyok. Brrr! Még kimondani is rémes. Elképesztő, milyen gyorsan repülnek az évek! - állapította meg keserűen. Na és mit tud felmutatni? Egy sikeres kiadót és egy tökéletesen berendezett lakást, ahová esténként egyedül jár haza. Nincs se férje, se gyereke, se
élettársa, de még egy nyamvadt szeretője sincs, akit elhívhatna, hogy ne egyedül kelljen elmennie, s aki megvédhetné a gúnyos megjegyzésektől, amiért még harminchárom évesen is hajadon. Öreglány, aki egyetlen férfit sem képes megtartani. A korábbi életvitele most aztán visszaüt. Az egyéjszakás kalandok meg az, amikor fennhangon hirdette, hogy semmi szüksége tartós kapcsolatra, és mindez azért, mert annak idején Phil csúnyán becsapta. Igaz, aztán jött Carlo, és végül belement vele egy viszonyba, bár tudta, hogy úgysem fog sokáig tartani. El kellett engednie, jóllehet akkor már egy kicsit szerelmes volt bele, noha ezt a világért se ismerte volna el. Tudatában volt, hogy színész, meggyőződött arról, hogy tényleg tehetséges, és nem lett volna fair, ha visszatartja, amikor azt a szuper ajánlatot kapta arra filmre. Azóta Carlo Be-nini híressé vált: egyik sikert a másik után aratta, és boldog lehet, hogy a férfi nem felejtette el. Időnként felhívta vagy küldött neki egy lapot, máskor meg e-mailt. Sőt az első sikere után egy csodás karkötőt is kapott tőle és annak az ötven dollárnak a tízszeresét, amit első éjszakájukon kivett a táskájából. Csakhogy mindez már a múlt. Carlo óta volt néhány egyéjszakás kalandja, aztán megismert egy bankárt, aki röviddel később arra akarta rávenni, hogy adja el a kiadóját, majd legyen a felesége, szüljön egy rakás gyereket, és maradjon otthon. El sem tudta volna magát képzelni ilyen szerepben, ezért rövid úton kiadta az útját. Utána egy ideig megint nem volt senkije, csupán ritkán egy-egy kaland. A munkája volt az első, minden más csak ezután következett. Alig fél éve megismerte Colint, aki üzletember volt, és gyakran járt partikra meg estélyekre az üzlet miatt, s neki azt a szerepet szánta, hogy mindenhová kísérje el. Csakhogy dolgozó nő lévén erre ritkán jutott ideje, mire Colin is azt akarta, mint előtte a bankár, hogy adja el a kiadóját, amire ő természetesen nem volt hajlandó. Ezért aztán a férfi egy alkalommal feldühödött, mivel ő megint nem tudta elkísérni, berontott a kiadóba, és egy viharos veszekedés után távozott örökre. Ennek éppen két hónapja, s azóta teljesen egyedül élt, még éjszakai vadászaton sem volt. Nem is hiányzott neki, annyira elege volt a pasikból. Most ellenben égetően szüksége lett volna egyre, aki nem néz ki rosszul, aki fel tud mutatni valamit, aki hajlandó lenne elkísérni az osztálytalálkozóra, és természetesen eljátszaná a hősszerelmest, hogy mindegyik nő őt irigyelje. Igen, nagy szüksége van erre az elégtételre, mert annak idején kigúnyolták, kiközösítették. Látni akarta a volt osztálytársait, amint leesik az álluk, miután ő csinosan, divatosan öltözve besétál egy lélegzetelállító férfi oldalán. De honnan szerezzen ilyet? S ha mindez önmagában nem lett volna elég, egy másik meg-hívásnak is eleget kell tennie, ráadásul holnap, noha csapnivaló a hangulata. Hosszas várakozás, valamint hormonkezelés után Pamela két hónapja fiúgyermeknek adott életet, amit másnap, szombaton, világraszóló keresztelővel ünnepelnek meg a boldog szülők. Még szerencse, hogy oda nem kell szuper pasit vinnie, a személyi titkára bőven elég lesz. El sem tudta képzelni, hogyan éli túl az ünnepséget. Élemedett kora ellenére sem érzett magában szikrányi késztetést az anyaságra, a csecsemősírásnak már a gondolatától is kilelte a hideg.
Ráadásul Pamela azóta másról sem beszélt, csak a fiáról, s neki kezdett elege lenni belőle. Hihetetlennek tűnt, mennyire megváltozott a fiatal anyuka, aki nem is olyan rég még rettegett az anyaságtól. Aztán ott volt Gina, a boldogságtól sugárzó feleség. Másfél éve esküdtek, rajongott a férjéért, még mindig úgy turbékoltak, akár a galambok, szinte rossz volt nézni, és mind gyakrabban foglalkozott ő is a gyerektémával. Amilyen a szerencséje, a keramikus is hamarosan teherbe esik, és akkor másról sem fog beszélni, csak a magzatról, aztán ha megszül, akkor meg az újszülöttről. A maga részéről nem sok fogalma volt erről az egészről, és gyakran azt se tudta, mit feleljen, nehogy elárulja, mennyire untatja a téma. Eleinte még Pamelát is türelmesen végighallgatta, amikor arról mesélt, mennyit szopott a kisfia, Tony, hányszor sírt fel éjszaka, vagy épp milyen ügyesen teszi tisztába Jeff, az apja. Tény és való, hogy a férfi teljesen odavolt a babáért, ám benne óhatatlanul fel-ébredt a cinizmus, hogy vajon meddig fog tartani nála ez a fene nagy lelkesedés. A Férfiak hamar megunják a monotóniát. Hiszen elég megnézni a válási statisztikát, abból aztán kiderül, milyen magas a válások száma. Az egykor boldog szülők gyorsan elvált szülők gyerekévé teszik csemetéjüket, aki erre mindenféle pszichológiai problémát produkál, és végül sérült lelkületű felnőtt lesz belőle. ő is elválik, aztán újra próbálkozik, majd megint válás, és az ördögi körnek sosem lesz vége. Mostanában három barátnője közül Joyce-t érezte a legközelebb állónak magához, neki sem volt férfi az életében, noha ő sem volt már olyan, mint régen. Gina esküvőjén mind a hárman koszorúslányok voltak, Pamela párja természetesen a férje volt, neki a titkára jutott, Joyce-nak pedig Simon Dexter, az ügyvéd. Sejtelme sem volt, mi történhetett kettőjük között, a lány erről nem volt hajlandó beszélni, sőt letagadta, hogy bármi történt volna, ennek ellenére olyan feszült volt közöttük a légkör, hogy robbanással fenyegetett. Az egész ceremónia alatt alig szóltak egymáshoz, és valamennyiüknek feltűnt, hogy Joyce menekül a férfi elől. Még a meny-asszony, Gina is észrevette, bár ő akkor nemigen ért rá velük foglalkozni. Beszámolt, hogy a szakításukkor Frank a képébe vágta, hogy Simon a főnöke lányát fogja elvenni, ám azóta sem történt semmi. A férfi továbbra is a Harper ügyvédi irodában dolgozott, de még eljegyzésről szóló pletyka se került napvilágra. Sőt újabban azt rebesgették, hogy a vonzó ügyvéd teljesen visszahúzódó életet él, csupán nagyon ritkán fordul elő társaságban. Jóllehet Gina megesküdött, hogy előbb-utóbb úgyis kiderül, mi van Simon és Joyce között, ennek már másfél éve, ám semmi újat nem tudtak meg. A lány egyre-másra írta-rajzolta az újabb meséket, a mai napig imádták a könyveit a gyerekek, egy rakás pénzt keresett, az életében azonban nem történt változás. Továbbra is bérlakásban élt, és csak akkor mozdult ki, ha a barátnői hívták, vagy ha a szüleit kellett meglátogatnia. Egyik alkalommal pedig kijelentette, hogy már biztosan tudja: ő vénlány marad. Néhány éven belül készült kisebb családi házat venni, hogy ott majd kutyát, macskát tarthasson, és akkor azok fogják jelenteni számára a családot. Amanda megrázta a fejét, alaposan elkalandoztak a gondolatai. Nem a barátnőivel kellene foglalkoznia, hanem azzal, hogy honnan az ördögből akasszon le egy szuper pasit az osztálytalálkozóra! Nincs rá sok ideje, mert
néhány napon belül jeleznie kell, hogy egyedül megy-e vagy partnerrel, mert a vacsorarendelést le kell adniuk a szervezőknek. A szervezőknek! - húzta el a száját gúnyosan, mialatt irodája ablaka előtt állt és nézte a város forgatagát. Lisa és Vanessa, a szervezők mindig nagyon fenn hordták az orrukat, mindketten elkényeztetett buta libák voltak. Semmi más nem érdekelte őket, csak a divat meg a fiúk, és lenézték az olyan könyvmolyokat, mint amilyen ő volt. Az érettségi bulin már mindketten menyasszonyok voltak, büszkén mutogatták a gyémántos gyűrűiket, s dicsekedtek azzal, mekkora esküvőjük lesz hamarosan. Mázlisták voltak, mert mindketten gazdag, befolyásos pasit fogtak maguknak, bár hogy mivel sikerült meghódítaniuk éket, arról Amandának a mai napig nem volt ötlete sem. Csak annyit tudott, hogy az eszükkel biztosan nem, mert a tanulás sosem volt erős oldaluk. Mindegy. Akkor is meg kell valahogyan szereznie magának azt az elégtételt, hogy a stréber Mandy, a pápaszemes okos tojás, a bagoly, legalább olyan sikeres lett felnőttként, mint ezek a hülye tyúkok! Egyetlen halk koppanás után nyílt az ajtó, és a titkár alakja bukkant fel a nyílásban. Az apró neszre Amanda megborzongott és elfordult az ablaktól. - Igen, Brad? - Bocsáss meg, ha megzavartalak valamiben! Csak azt akartam kérdezni, hogy van-e még valami fontos mára? Szívesen segítek, ha tudok, elég késő van, és holnapra pihentnek kéne lenned. - Nem, nincs semmi, nyugodtan menj haza, mindjárt indulok én is. Hívj egy taxit a cég számlájára, a sofőrre és a kocsira szükségem van, még el kell mennem bevásárolni. Semmi sincs otthon, - Mi lenne, ha együtt tartanánk? Nekem is be kell vásárolni, anyám hosszú listát nyomott a kezembe reggel. Anyám" - gondolta Amanda fintorogva. Mérget vett volna rá, hogy Brad is azok közé a pasik közé tartozik, akiknek mindene az anyja és persze fordítva. Anyuci pici fiacskája pedig semmit nem tenne anyukája beleegyezése nélkül, és el tudta képzelni, hogy a titkára még tíz év múlva is a szülei nyakán lóg. Határozottan kapóra jöhetett neki az édesapja betegsége, mert erre hivatkozva otthon maradhat ahelyett, hogy önálló életet kezdjen. - Rendben - felelte végül -, felőlem mehetünk együtt, ha nem zavar, hogy egykét firkász megláthat bennünket vásárlás közben, és csak a jó ég tudja, mit fognak összehordani a bulvársajtóban rólunk. - Eddig sem zavart - jegyezte meg Brad szárazon. Az elmúlt három év során megszokottá vált, hogy Amanda gyakran kérte meg a férfit: legyen a kísérője. Eleinte-ez csupán a hivatalos ebédekre és vacsorákra vonatkozott, később azonban rendszeressé vált, hogy partikra és estélyekre is vele tartott, ha a nőnek éppen nem volt az életében férfi, Terméscetesen rögvest megindultak a találgatások, hogy vajon mi lehet közöttük, a bulvársajtó előszeretettel csámcsogott rajtuk, ám mindkettőjüket hidegen hagyta. Amanda azonban úgy ítélte meg, hogy egy közös bevásárlás mégiscsak más. Túl meghitt egy főnök-beosztott kapcsolathoz képest. Ugyan már, kit érdekel?! Elég, ha ók ketten tudják, milyen viszonyban vannak, a többiek meg elmehetnek a pokolba! - Igazad van, mint mindig - bólintott végül. - Rögtön indul-hatunk.
Titkára ellenben nem mozdult, továbbra is ott ácsorgott az ajtóban és a homlokát ráncolta. Főnöknője kérdőn vonta fel a szemöldökét. - Mi a baj, Amanda? - kérdezte Brad azon a végtelenül meg-nyugtató, mély, dallamos hangján, amit akkor vett elő, ha valakinek meg akarta nyerni a bizalmát. Ez mindig bevált, az érintett a legféltettebb titkát is elmesélte neki. -- Semmi. Mi lenne? - kérdezett vissza a nő idegesen. Utálta titkárának azt a képességét, hogy ennyire átlát rajta, noha ez egyáltalán nem volt olyan egyszerű, mert mindig rendkívüli módon tudott uralkodni a vonásain. Ha úgy akarta, még a barátnői se vették észre, hogy emészti valami. Egyetlen embert nem bírt megtéveszteni, és ez éppen a személyi titkára volt. Nem örült ennek, bár olykor jól jött, máskor viszont határozottan dühítette. Mint most is. - Ne játsszuk el ezt minden egyes alkalommal! - kérte a férfi. - Tudom, hogy bánt valami, érzem és látom rajtad. Más kérdés, ha nem akarsz beszélni róla, végül is semmi közöm hozzá. Amennyiben viszont tudok segíteni, szívesen teszem, fogadd el. -- Köszönöm, Brad. Tisztában vagyok azzal, hogy rád mindig számíthatok, bocsáss meg; nem akartalak megsérteni! Egyelő-re még gondolkoznom kell a dolgon, de ígérem, hogy szólok, ha egyedül nem jutok semmire. - Én itt leszek - ígérte a titkár, s Amanda tudta, ez nem üres ígéret. Ginát érte az a megtiszteltetés, hogy a keresztanyja lett Pamela és Jeff kisfiának, Adam pedig a keresztapja, A ceremónia után népes társaság gyűlt össze a Morgan-házban. Pamela rögtön elvonult a babával, hogy megszoptassa, a három barátnő követte. Még Amanda is megállapította, milyen szépen fejlődik a kisfiú, és amint nézte evés közben, valami fura gyengédség kerítette hatalmába. Sejtelme sem volt, mi lehet ez, ráadásul teljesen elbizonytalanította, amivel aztán végképp nem tudott mit kezdeni, csak azt tudta, hogy nem ura a helyzetnek, s ezt mindig utálta. - Képzeljétek! - szólalt meg Gina sugárzó arccal. - Terhes vagyok! - Nahát, gratulálok! - örvendezett Joyce. - Jaj, Gina, ez csodálatos! - jelentette ki Pamela. - Én is gratulálok - szólalt meg Amanda kényszeredetten. Mintha megérezte volna! És azt is érezte, hogy így már két barát-nőjét elvesztette, csupán Joyce maradt neki. Gina és Pam ezentúl örökké a terhességről meg gyerekről fecseg majd, amihez ő nem-igen tud hozzászólni. -- Hány hónapos vagy? - tudakolta az ifjú anyuka. - Három. - Már három hónapos terhes vagy, és csak most szólsz? - kérdezte szemrehányón Pam. - Babonaságból hallgattam. Ugye, megérted? - Persze - bólintott mindentudón barátnője. Amanda értetlenül bámult rájuk, fogalma sem volt, miféle babonára gondolt Gina, és egyszerre kirekesztettnek érezte magát. Ez is olyasmi, amit csak az ért, akinek gyereke van - gondolta kedvetlenül. - Ne haragudjatok, de ki kell mennem a fürdőszobába - mondta megkönnyebbülve, hogy eszébe jutott egy jó ürügy, ami miatt távozhat. - Itt is van fürdőszoba - emlékeztette Pamela, de Amanda elhárította. - Inkább a folyosón lévőbe mennék, addig is beszélgessetek nyugodtan. - Várj! - szólt rá Gina. - Mi van veled?
-- Semmi, - Jaj, ne - nyögött fel a kismama. - Ne gyere ezzel, amikor látom, hogy valami nyomja a lelkedet. Gyerünk, Mandy, ki vele! Addig nem engedünk el pisilni, míg el nem árulod! Utána mehetsz, úgyis szeretnék még beszélni Pammel a terhességről. Szóval, mi van? - Tényleg semmi... - kezdte Amanda, ám látva Gina fenyegető tekintetét nagyot sóhajtott. - Na jó. Meghívót kaptam a tizenöt éves osztálytalálkozóra, de sejtelmem sincs, kit vigyek magammal, - Bradet! - vágta rá egyszerre a három nő. - Oda nem lenne jó kísérő. Olyan valaki kellene, akinek tekintélyes beosztása van, nem csupán személyi titkár, ráadásul az enyém - magyarázta, majd bevallotta, mennyire szükségét érezné az elégtételnek, ha bebizonyíthatná, hogy nem csak sikeres nő lett belőle, de sikeres, vonzó pasi a szerelme is. -Titeket is kiközösítettek annak idején, tudjátok, miről beszélek. - Szerintem akkor is Brad lenne a legmegfelelőbb. Ismer téged, és a nyakam rá, hogy megvédene, ha valamelyikük sértő szavakkal illetne - vélte Gina. - De hát ő a beosztottam! - Na és? Mondd azt, hogy a helyettesed, vagy hogy társak vagytok. - Ez jó ötlet - állapította meg Pamela. -- Az biztos, hogy nem lenne tanácsos vadidegennel menned, oda olyan pasi kell, aki tudja, mi a dörgés, és Bradet beavathatnád. Tuti, hogy mindenbe beleegyezne és támogatna. Ne felejtsd el, hogy a barátod, és tűzbe menne érted! - Valóban, csak épp az a bibi, hogy a barátom, nekem viszont olyan férfi kellene, aki eljátszaná a hősszerelmest. Gina felkacagott. - Hát akkor kérd meg! Mérget vennék rá, hogy érted ezt is megtenné. - Nem, nem - ingatta a fejét Amanda. - Véletlenül elszólnám magam, képtelen vagyok folyamatosan hazudni. -- Vedd úgy, mintha ez is csak egy üzleti tárgyalás lenne. Brad számtalanszor kísért már el, senkinek nem válna gyanússá, jól megértitek egymást, ismeri még a gondolataidat is. Eszményi partner lenne. Ugyan már, Mandy! Három éve együtt dolgoztok, több időt töltesz vele, mint velünk, a barátnőiddel. - Ginának igaza van -- szólalt meg Joyce, - Meséld el neki, miről van szó, és mit vársz tőle, hidd el, tökéletesen fogja alakítani. Amanda a szája szélét harapdálta. Noha eddig azt gondolta, titkára szóba se jöhet, barátnői érvelései elbizonytalanították. Az biztos, hogy Brad jól ismeri. Sokkal jobban, mint azt szeretné. De vajon mit szólna, ha arra kérné, hogy játssza el a szerelmét? Egyáltalán: hogyan kérje meg erre, ez olyan ciki! - Nem is tudom, .. - Csak beszélj vele, és meglátod, segíteni fog -- biztatta Pamela. - Ugyan már, Mandy! Attól az aranyos fiútól te nem kérhetsz olyasmit, amit ne teljesítene - szögezte le Joyce. - Mit veszíthetsz? - ütötte a vasat kitartóan Gina. -- Semmit. Legfeljebb nemet mond, amit én nem hiszek. - Oké, meggyőztetek. Megpróbálom. - Ez a beszéd - kacsintott rá Gina. - Most mehetsz pisilni. - Elkísértek - állt fel Joyce, - Ti csak beszélgessetek nyugodtan, engem úgysem érdekel ez a terhes dolog. Egyébként is elegem van belőletek. Úgy ragyogtok a boldogságtól, hogy azt már büntetni kellene! - Hátravetette a
fejét, az állát felemelte, orrát felhúzta, mint aki vérig sértődött. - Nem is tárgyalok veletek! - tette még hozzá durcásan, mire a másik két nő elnevette magát. - Szavamra, Joyce, neked színpadon lenne a helyed, akkora színésznő vagy! - Na persze. Láttál te már tehenet színpadon? -- kérdezte, majd méltóságteljesen kivonult a szobából. - Minden rendben, Joyce? - tudakolta Amanda már a folyosón. - Szerinted? - Oké, hülye kérdés volt. Pamelát és Ginát figyelve az embernek az élettől is elmegy a kedve. Hogy lehetnek ennyire boldogok házasként? - Hát... én szívesen a végére járnék, ha az utamba kerülne vég-re legalább egy fatökű. Amanda felkacagott barátnője nyers fogalmazását hallva. -- Jaj, Joyce, tényleg szenzációs vagy! - Hidd el, közel sem olyan szenzációs örökké egyedül bújni az ágyba. Az ember lánya egy idő után besavanyodik, megkeseredik. Neked legalább olykor csurran-csöppen, de nekem... - Tudod, mit? Legközelebb elviszlek egy éjszakai kalandra - ajánlotta Amanda. - Gondolod, hogy a tehenek is kapósak? Már megint híztam három kilát siránkozott a lány. - A három kiló nem is látszik rajtad. - Igazán kedves vagy, Mandy. A három kiló nem is, csak a huszonhárom. Ezt akartad mondani, nem? - Nem. Ugyanis nem minden pasi rajong a sovány nőkért, a közhiedelemmel ellentétben, és ezt nem vigasztalásul mondom. Amint több időm lesz, nekivágunk az éjszakának, és meglátod, remekül fogunk szórakozni! - Rendben - bólintott Joyce, bár nem nagyon hitt benne. - Na menj, mert a végén még bepisilsz, lent találkozunk. Joyce jobb híján elvonult a konyhába, még véletlenül se szere-tett volna Simon karjaiba futni. Ügy döntött, ez veszélytelen terület, itt megvárhatja, míg barátnői lejönnek. Remélte, ha mindig szorosan valamelyikük mellett lesz, az ügyvéd békén hagyja. Nem mintha egyébként sokat zaklatta volna. Gina esküvőjén is csak annyit kérdezett tőle, hogy meggondolta-e már magát vele kapcsolatban, és miután ő elutasító választ adott, a férfi csupán akkor szólt hozzá, ha nagyon muszáj volt. Mégis menekült előle, már-már kényszert érezve rá. Természetesen tudatában volt annak, hogy Simon nagyon jó-képű, okos, és partinak sem utolsó. Sőt tetszett is neki, csak éppen képtelen volt elhinni, hogy egy ilyen pasi őt találja vonzónak, ami-kor annyi szexbomba szaladgál a világban. Ugyanakkor viszont a férfi szomorú, szinte vádló tekintetét látni sem bírta, amellett teljesen elbizonytalanította, és már maga se tudta, mit higgyen. Ezért is örült annak, ha nem találkoztak. - Egek, Joyce? Mit keresel itt? - rezzent össze Pamela csodálkozó hangjára. - Semmit, csak... jó volt itt üldögélni egyedül. Végeztetek? - Igen. Tony alszik, foglalkozhatok egy kicsit a vendégekkel, a dadája vigyáz rá. Kérlek, gyere ki te is, ne gubbassz itt, mint valami Hamupipőke. Együnk valamit! Hájas Hamupipőke - gondolta némi öngúnnyal Joyce, mialatt barátnője után ballagott. A svédasztalnál aztán kiszolgálta magát, és a finom falatokkal
próbált vigasztalódni. Ez a néhány (száz) kalória már úgysem számít - altatta el a bűntudatát, és nagyot harapott a tavaszi tekercsből. Közben a vendégek áradozását hallgatta a kis Tonyról, hogy milyen édi, milyen zabálnivaló, milyen tünemény, milyen... -- Szia, Joyce - csendült fel a háta mögött egy ismerős hang, mire félrenyelte a falatot. Heves köhögési roham fogta el, még a könnyei is kicsordultak. - Az ég szerelmére, meg ne fulladj már! - ütögette a hátát készségesen Simon, majd egy pohár vizet nyomott a kezébe. - Igyál egy kortyot! - Kösz - motyogta a lány, miután kapott némi levegőt. - Jól vagy? - hajolt hozzá közelebb ekkor a ház ura, Jeff. - Talán megmaradok. Egyébként gratulálok a fiadhoz. - Köszönöm. Csodálatos gyerek, nem? Rám hasonlít kacsintott a lányra, mire Joyce elnevette magát. - Csak szeretnéd - ugratta vidáman. - Kérdezz meg itt bárkit, mindenki azt állítja, hogy apja fia. - Hát mernének a ház urának ellentmondani? - tette fel a költői kérdést Gina, aki ekkor ért az asztalhoz. - Szerintem Pamelára hasonlít - jelentette ki Amanda komolyan, de szája sarka gyanúsan megrándult. - Neked és Joyce-nak is inkább babáznotok kellene már, mint engem piszkálni! - Tudod, mit, Jeli? Keress nekem egy szuperapának valót, és ígérem, békén hagylak! - felelte Joyce. - Neked is kellene? - pillantott Amandára a férfi. - Kösz, nem. Egyelőre nem óhajtok az őrültek táborához csatlakozni. - Én szívesen csatlakoznék - jelentette ki Simon, Joyce-ra szegezve csodálatos kék szemét, mire a többiek elhallgattak, és szinte dermedten meredtek rájuk. Joyce szája kiszáradt, képtelen volt elfordítani a fejét. Megbabonázva bámult a férfira, aki rabul ejtette a tekintetét, és esze ágában sem volt elengedni. - És még szívesebben lennék apa, ha te lennél az anya tette hozzá némi szünet után. Jeff és Amanda lassan elhátrált tőlük tapintatosan magukra hagyva őket, ám Gina egyáltalán nem óhajtott tapintatos lenni. - Akkor mire vártok? - tette csípőre a kezét. - Kérdezd a barátnődet javasolta a férfi. - Mi ez az egész, Joyce? - tudakolta számon kérőn. - Nem is tudtam, hogy van köztetek valami. - Mert nincs is. - De lehetne, ha hagynád - szögezte le Simon. - Ha végre hinnél nekem. Meddig kell még várnom rád, Joyce Baker, hogy észhez térj? Két év nem volt elég? - Két év...? - visszhangozta döbbenten Gina. - Bizony - erősítette meg a férfi. - A házavatódon kértem először, sőt könyörögtem neki, hogy randevúzzon velem, azonban visszautasított. Akkor úgy döntöttem, várok, hátha jobb belátásra tér, Az esküvődön megint megkérdeztem, hogy meggondolta-e már magát, de újfent nemleges választ kaptam. És azóta csak várok és reménykedem, mert semmi más nem maradt nekem. A barátnőd azt képzeli, hogy Don Juan vagyok, holott már több mint két éve nem volt nő az életemben. Azt is képzeli, hogy hazudtam neki azért, mert egy kis szórakozásra vágytam vele, holott már az első pillanatban megtetszett nekem, amint megláttam, és ennek már vagy három éve. Hát
kérdem én: vár ennyit egy férfi egy nőre csak azért, hogy egy kicsit hemperegjen vele? - Dehogy vár! - vágta rá Gina. - Akkor, légy szíves, magyarázd ezt el a barátnődnek, és mivel szóba se áll velem, egyúttal mondd meg neki, hogy adja vissza azt, amit ellopott tőlem! - Én nem loptam tőled semmit - suttogta Joyce megrendülten. - De igen. Igen, drágám, loptál - jelentette ki Simon szomorkásan. - Nem! Ugyan mit loptam volna? A férfi kivárt egy kicsit, mielőtt alig hallhatóan kimondta: e A szívemet. Joyce hitetlenkedve meredt rá. - A szí... szí... szívedet...? - dadogta. - Igen, a szívemet, és most már kérem vissza, mert be kell vallanom, nem tudok élni nélküle. Sőt gyakran úgy érzem, mintha nem is élnék. Számomra nem élet az, hogy évente csak egyszer találkozhatok veled; hogy titokban kell meglesnem téged, ha lát-ni akarlak; hogy minden szavamat kétségbe vonod; hogy szóba sem állsz velem; hogy menekülsz előlem. Hogy azt gondolod, csak játszadozni akarok veled, amikor az igazság az, hogy szeretlek és megőrülök érted. Ronggyá olvastam a mesekönyveidet, mert mialatt olvastam, úgy éreztem, ott vagy a közelemben. Most képzeld el! Merő szórakozásból képes voltam megvenni az ősszel könyvedet, mert így közelebb éreztelek magamhoz. Két éve csak vegetálok, de kezd elegem lenni belőle. Ez a két év arra volt jó, hogy végre rájöjjek, hogyan bizonyítsam be neked, hogy minden szavam igaz volt, és eltökéltem: ina meg is teszem. Bebizonyítom, hogy végre újra élhessek. Nem kell randevúznod velem, mert nekem az már kevés volna, nem kell beszélgetned velem, ha nem akarsz, csupán egyetlen szót mondj, és békén hagylak. -- El-hallgatott, ökölbe szorított kezét lassan a lány felé nyújtotta, majd szétnyitotta a tenyerét, melyben eddig ott lapult egy csodálatos gyűrű. - Hozzám jössz feleségül? Joyce kinyitotta a száját, azután be is csukta. Egyetlen hangot se bírt kinyögni. Úgy érezte, hogy ami itt és most történik vele, csak álom. Az egész egy álom, és mindjárt felébred. - Gyerünk, Joyce, válaszolj! - sziszegte indulatosan Gina. - Nos? - sürgette a férfi. - Igen vagy nem? A lány megbűvölve meredt a gyűrűre, ami mágikus erővel vonzotta a tekintetét. - Mondd már ki! - bökte oldalba nem túl finoman Gina. - Mit? - nyalta meg kiszáradt ajkát a lány. Iszonyúan szomjas volt, ilyet csupán akkor szokott érezni, amikor alszik, tehát bizonyosan csak álmodik. Hiába, éhes disznó makkal álmodik! csúfolódott magán. - Joyce! - kiáltotta fojtott hangon a kismama. - Mondd szépen, hogy igen! - Igen. - Kösz, hogy súgtál neki - kacsintott rá Simon, mialatt megfogta a lány kezét, és az ujjára húzta a gyűrűt, -- Nagyon szívesen. És most csókoljátok meg végre egymást! - Látod, erre meg én mondom azt, hogy nagyon szívesen! - Simon a menyasszonyára nézett, és majdnem elnevette magát. Joyce olyan volt, akár egy alvajáró. Látszott rajta, hogy egyfajta bódulatban van; hogy fel sem fogja, mi történik vele, csak áll ott megdermedve, szinte elvarázsolva, és se megszólalni, se megmozdulni nem tud.
Simon pedig, kihasználva a bénultságát, magához ölelte, és szenvedélyesen szájon csókolta. És ennek a nem mindennapi csóknak a képe később bejárta a bulvársajtót. Senki sem tudta, hogy történhetett, ez az ünnepség zártkörű volt, és ezúttal egyetlen újságíró sem tehette be a lábát a Morgan-házba, tehát egyértelművé vált, hogy valaki a vendégek közül volt a bűnös. Titokban lekaphatta őket a mobiljával, majd a képet komputer segítségével kinyomtathatta és szétküldhette a médiába. A jóképű, fess Simon Dextert természetesen az egekig magasztalták, Joyce-t azonban telt alakja miatt csöppet sem kímélték. A lány zokogva dobta félre az egyik bulvárlapot, olyan kíméletlen kritikával illették. Ennek ellenére az újságírók irigykedve analizálták viharos csókjukat, és egyetértettek abban, hogy ez a csók akár az Elfújta a szél"-ben is megállná a helyét. A női olvasók pedig csak sóhajtoztak és álmodoztak arról, milyen szívesen élnének át ők is egy ilyet. S noha mindkettőjük neve ismert volt a sajtóban, ezzel a csókkal váltak igazán azzá. Csókjuk az igazi, mély szerelem jelképe lett, mely fennmaradt nyomtatásban az utókor számára. - Nevetségessé tettél -- jelentette ki Joyce szemrehányóan a férfinak egy reggel, a közös ágyban ücsörögve, miután alaposan bereggeliztek. - És nem csak nevetnek rajtam, de mindenki az én zsírpárnáimon csámcsog! - Hadd csámcsogjon, ne törődj vele! Kizárólag az számít, hogy én így szeretlek -- vigasztalta Simon, végigsimítva a nőies idomokon. - Egyébként is csak magadnak köszönheted az egészet -- tette hozzá incselkedve. - Magamnaaaaak...? - háborgott a lány. - Bizony. Ha nem utasítottál volna vissza, ha hittél volna nekem, nem kellett volna nyilvánosság előtt megkérnem a kezed. Tudhatnád, hogy ezekben a körökben még a falnak is szeme van. - Szeme? Talán füle - javította ki a nyelvbotlást Joyce. -- Szeme, sőt fényképezőgépe! - vágta rá a férfi nevetve. - Nem is tudom, mit csináljak veled! - mondta megjátszott dühvel a lány. Simon ekkor mélyen a szemébe nézett. - Csak fogadd el a szívemet végre, és vigyázz rá! Joyce talán tovább dohogott volna, ám a férfi tekintetétől teljesen elgyengült, a szavaitól meghatódott, és képtelen volt tovább kötözködni vele. Helyette a karjaiba simult. - Elfogadom és vigyázok rá! - jelentette ki olyan komolyan, akár egy esküt. De kérlek, te is vigyázz az enyémre! - Arra mérget vehetsz - dünnyögte Simon, mialatt csókolgatni kezdte, majd újabb kirándulásra vitte a szenvedély világába. El-múlt dél, mire felkeltek...
14. FEJEZET Az osztálytalálkozó alkalmából az egyik jó nevű szálloda különtermét bérelték ki a szervezők.
Amanda sejtette, hogy afféle „rongyrázós" buli lesz, ahol a nők irtó elegáns ruhákban pompáznak majd, magukra aggatva összes, figyelemre méltó ékszerüket, és alaposan felmérik egymás szere-lését, partnerét, hogy vajon ki mire vitte, ezért arra kérte a titkárát, hogy szmokingot öltsön, ha lehetséges. Megnyugtatta, hogy állja a kölcsönzési díjat, ám a férfi visszautasította azzal, hogy az apjának köszönhetően akad egy a szekrényében. És Brad káprázatosan festett benne. Senki sem gondolta volna róla, hogy egyszerű személyi titkár, ráadásul a beosztottja. Mindennek a tetejébe a férfi úgy tudta viselni, hogy simán elment volna egy komoly cég tekintélyes igazgatójának. Az biztos, hogy Brad Connor lélegzetelállítóan nézett ki, mióta megműtötték a szemét, és nem kellett hordania azt a borzalmas pápaszemet, bár úgy tűnt, neki erről fogalma sincs. Amanda maga is meglepődött, milyen jó pasi a titkára. Sötét haját hátrafésülte, szép szürke szeme csak úgy világított enyhén napbarnított arcából. Tudta róla, hogy szabad idejében szeret a kertjükben tevékenykedni, az édesanyjának segíteni. Am fantasztikus külsejét felülmúlta a belőle áradó nyugalom és kiegyensúlyozottság, a hatást pedig fokozta csodálatosan bársonyos hangja, s neki el kellett ismernie, hogy a férfi maga a csúcs, s ennélfogva tényleg ő a legalkalmasabb partner erre az estére. Káröröm töltötte el a gondolatra, hogy a többi nő meg fog pukkadni az irigységtől Brad láttán. Szerencsére a férfi azonnal beleegyezett abba, hogy a kísérője legyen, mi több a szeme sem rebbent, amikor bevallotta neki, hogy igazából a szerelmét kellene eljátszania, sőt egy álompárt kellene alakítaniuk, akiknek eddig minden sikerült az életben. - Miért? - Csak ennyit kérdezett, ezért kénytelen volt elmesélni neki, mennyire népszerűtlen volt az iskolában. -- Ez sok mindent megmagyaráz -- bólintott erre mindentudóan, és nem faggatózott tovább. Amanda még ellátta némi instrukcióval, és utána úgy érezte, mindent megtett a siker érdekében, a többi nem rajta múlik. A céges autóval a sofőr vitte őket a szállodához, és úgy egyeztek meg, hogy majd taxival mennek haza. - Ideges vagy? - zökkentette ki gondolataiból Brad aggodalmat tükröző hangja. - Egy kicsit - vallotta be a lány, ami enyhe kifejezés volt. Úgy izgult, mintha élete legfontosabb vizsgájára készült volna. A titkár megfogta jéghideg kezét, és rosszallóan csóválta meg a fejét. - Mi lenne, ha nagyon izgulnál? - mosolygott rá együtt érzőn. - Hidd el, semmi okod rá! Meglátod, olyan álompárt alakítunk nekik, hogy belesárgulnak az irigységbe, - Félek... félek, hogy elszólom magam. - Ne félj, én is ott leszek, és meg fogom akadályozni. Igazuk volt a barátnőidnek, amikor rám szavaztak. jól ismertek már, ezért tudok segíteni, ha kell, ám egy idegen nem igazodna ki az arcvonásaidon. Nagyon jól leplezed az érzéseidet. - Tényleg? - csodálkozott Amanda. - Talán mégsem eléggé, számodra nyitott könyv vagyok. - És ez zavar? -- Bevallom, igen.
-- Pedig nem kellene. Azt hittem, már számtalanszor bebizonyítottam, hogy nem élek vissza a bizalmaddal, és mindig számít-hatsz rám. - Ez így is van, de... - ...de akkor is zavar - fejezte be a titkár a mondatot. - Senkiben sem bízol, ugye? - Már nem tudok. - Phil miatt? -- Miatta is, azonban más oka is van. -- A volt osztálytársaid? - Azt hiszem, igen. Különös szerzetnek tűntem a szemükben, és ezért kiközösítettek. Nem értettem, miért, miként azt sem, hogy miért gúnyoltak ki azért, mert eminens voltam, és mert örökké olvastam. Engem nem érdekelt akkortájt sem a divat, sem a fiúk. Nehéz ezt ma elhinni rólam, igaz? - nevetett fel kissé zavartan. - Egyáltalán nem. A gyerekkori élmények sokkal meghatározóbbak az emberek életében, mint azt sokan képzelik, ráadásul a gyerekek nagyon gonoszak tudnak lenni a másikhoz, amit a szenvedő fél sosem felejt el. - Érdekel a pszichológia? - Igen. - Ez megmagyarázza, miért ért olyan jól az emberek nyelvén, gondolta a lány. - Miért nem lettél pszichológus? - Mert apám nem engedte. Sosem tartotta sokra a lélekgyógyászokat, amellett akkor még jól ment a kiadó, és azt akarta, hogy idővel én vegyem át a helyét. - Nagyon megviselt? - Nem mondhatnám, mert az egyetemen hallgattam pszichológiát, felvettem fakultatív tantárgyként. - Tényleg? - ámult el Amanda. - Ezek szerint dolgozhatnál is benne? - Nem, de csak néhány vizsgát kellene letennem, és akkor igen. - Most aztán meg vagyok lepve - ismerte el a lány. - Lehetnél a város egyik legsikeresebb és legdrágább lélekbúvára, s te nálam dolgozol egyszerű személyi titkárként? - A pénz nem minden, amellett szeretek ebben a beosztásban dolgozni, szeretem a kiadó légkörét. A tudásomat itt is kamatoztathatom, sőt nagy hasznát veszem - jelentette ki mély meggyőződéssel a férfi. - De... de sokkal több pénzt kereshetnél, segíthetnéd a szüleidet, és kialakíthatnád a magad különálló életét. Brad rámosolygott. - Már vártam, mikor hozod fel a témát .- Vártad? - Igen. Tudom, mennyire helyteleníted, ha egy harmincas férfi még mindig a szüleivel él, de hidd el, nekünk így egyszerűbb. Egy ideje már anyám is dolgozik, és ketten keresünk annyit, hogy semmiben ne szenvedjünk hiányt. Ugyanakkor az édesanyámnak sokat segítek, és megnyugtató a számára, hogy kéznél vagyok, ha esetleg apám rosszul lenne. Minthogy egyelőre nem akarok megnősülni, felesleges pazarlásnak tartanám, ha lakást bérelnék egymagamnak. A szüleim házában is megvan a saját birodalmam, de jó érzés tudni, hogy ott vannak a közelemben, és bármikor átmehetek hozzájuk, ha beszélgetni támad kedvem. Ennek ellenére nem vagyok anyuci pici fiacskája, bár a tudatában vagyok, hogy annak tartasz. Tévedsz, nem anyám mondja
meg, mit tegyek vagy mit ne, nem is az apám. Ezt már jó ideje magam döntöm el. - Ne haragudj - vágott bűntudatos képet a lány. - Dehogy haragszom, inkább mulattatott, miket feltételezhetsz rólam. - Szóval kinevettél a hátam mögött. - Néha igen - ismerte el Brad, akár egy huncut kölyök, mire Amanda meglepetten bámult rá. Be kellett vallania magának, hogy bár a férfi már-már bosszantóan jól ismeri, ő annál kevésbé. Alig tud róla többet, mint ami a bemutatkozó beszélgetéskor el-hangzott, és azóta sem vette a fáradságot, hogy változtasson ezen. Milyen önző viselkedés volt ez a részéről! -- Ne ráncold a homlokod, és ne töprengj! - szólt rá a férfi. -- Megérkeztünk. - Máris? - csodálkozott a lány. - Olyan jó volt beszélgetni veled. Mi lenne, ha nem mennénk be, helyette inkább keresnénk egy hangulatos kisvendéglőt, megvacsoráznánk, és közben tovább beszélgetnénk? - kérdezte reménykedve. - Nem menekülhetsz el épp a cél előtt - emlékeztette Brad józanul. - Örökké azzal vádolnád magad, mennyire gyáva voltál, és képtelen lennél lezárni a múltat. - Igazad van - suttogta a lány. - Szembe kell vele nézned, és többé nem lesz hatalma feletted. - Ha az olyan könnyű volna! - Senki sem illatja, hogy az, de itt vagyok veled, és segítek. - Kösz, Brad. Akkor menjünk, mielőtt végképp meggondolom magam. - Várj! -- szólt rá a férfi. - Hajolj közelebb! - Miért? - Olyan sápadt vagy. - Nem számít, majd arcpirosítóval eltakarom. - Felesleges. - Hogyhogy? Csak nem akarsz pofon vágni? Brad felnevetett, - Annál sokkal jobb ötletem van - mondta vidáman, s mielőtt a lány felfogta volna, mire készül, magához húzta, és szájon csókolta. Amanda akkor sem lepődhetett volna meg jobban, ha a férfinak hirtelen két feje nőtt volna. Tiltakozás nélkül hagyta, hogy a csók magával ragadja, Brad arcvizének illata nagyon tetszett neki, puha, érzéki ajka rutinosan vette birtokba az övét, forró lehelete mentolt árasztott, és három másodpercen belül teljesen elvarázsolta. Karját a nyaka köré fonta, és készségesen viszonozta a csókot. Hrnmmna - hallotta nagyon távolról a férfi bódító hangját, s majdnem rászólt, hogyne hagyja abba, amikor az eltolta ma-gától, Fátyolos szemmel meredt rá, hirtelen azt sem tudta, hol van. - Nem szívesen hagyom abba, de mennünk kell. Hadd nézzelek! - kérte rekedten, és vágytól szikrázó szemével végigsimogatta az arcát. Most már remek színed van, éppen olyan, amilyennek lennie kell egy szerelmes asszonynak. Indulhatunk! Amanda egy csapásra kijózanodott. Képtelen volt felfogni, milyen készségesen adta át magát titkára csókjának, holott az csupán taktikai okból csókolta meg. Az ördögbe! Nagyon ki lehet éhezve, ha már a beosztottja is ilyen hatással van rá, mérgelődött, s mire kiszállt az autóból, haragos szikrákat hányt a szeme. - Csak nyugalom - szólalt meg újra a férfi, miközben a kezét nyújtotta -, szerelmem!
Nem vagyok a szerelmed, a főnököd vagyok! - akarta kiáltani a lány, és alig tudta lenyelni a kikívánkozó szavakat. Képtelen volt felfogni, mennyire megfeledkezett magáról éppen Brad karjaiban. Hiszen csupán egy titkár! füstölgött magában tovább, és nem vette figyelembe azt az alattomos kis hangocskát, amelyik azt suttogta neki, hogy ez a titkár nem akármilyen férfi, és a csókja sem akármilyen. Amanda elővette a meghívót és átnyújtotta az ajtónállónak, aki útbaigazította őket. - Szabad a karját, hölgyem? - kérdezte Brad, mire a lány kénytelen-kelletlen belekarolt. - Mosolyogj, szerelmem, elvégre mi vagyunk az álampái. - Ne vidd túlzásba - sziszegte fenyegetően Amanda. - Az irodában te vagy a főnök - jelentette ki a férfi komolyan -, itt és most ellenben én. Sajnálom, hogy elfelejtettelek figyelmeztetni, de az életben a klasszikus felállásnak vagyok a híve: a férfi legyen férfi, a nő pedig védelemre szoruló nő! - Vészjósló szemvillanást kapott válaszul, mire majdnem elnevette magát. - Igen, kedvesem, ez az igazság. A kísérőd vagyok, a partnered, ezért rám kell bíznod magad. Meglátod, minden nő téged fog irigyelni. - Sosem gondoltam volna rólad, hogy ennyire beképzelt vagy. - Mert nem is vagyok, csupán azt a szerepet játszom, amire felkértél, és jobb lenne, lia te pedig a magadéra koncentrálnál. Arra, hogy őrülten szeretsz. Amanda homloka ráncba szaladt. Az volt az érzése, hogy Brad folyamatosan ugratja, provokálja, játszik vele, ám hiába vizsgálta merőn a vonásait, semmit nem tudott leolvasni róla. Ha valaki, hát a férfi mesterien értett ahhoz, hogy elrejtse az érzéseit. - Sziasztok - üdvözölte őket nyájasan a különterem bejáratánál Lisa, az egyik szervező. Látszott rajta, hogy erősen töri a fejét, vajon melyik egykori osztálytársát üdvözölheti az újonnan érkezőkben. - Szia - viszonozta Amanda. - Nahát, Lisa Delwin! Meg sem ismersz? - Bocsáss meg, de... sejtelmem sincs, ki lehetsz. - Amanda Weaver vagyok. - Egek, a Bagoly! - csapott a homlokára a nő, majd hitetlen-kedve mérte végig. - Alaposan megváltoztál. - Ugye? Te viszont nem sokat, rögtön megismertelek, drágám - fuvolázta mézédesen. Ugyanolyan közönségesen öltözöl, mint rég. - Csak most mintha teltebb lennél - ejtett el egy aprócska gonosz megjegyzést bájos mosollyal. - Hát, tudod, hogy van az, ha az ember lányának négy gyereke van. - Nem, nem tudom. Lisa felvonta a szemöldökét. - Ez azt jelenti, hogy neked még nincs egy sem? - Azt bizony. Túlságosan el voltam, illetve el voltunk foglalva - villantott ragyogó mosolyt Bradre. - Meg kellett teremtenünk az egzisztenciánkat. - Aha. Ő a férjed? - intett a fejével Brad felé. - Még nem, csak a vőlegényem. - Ami azt illeti, nem kapkodtátok el -- jegyezte meg némi rosszallással a hangjában Lisa. - Miért tettük volna? - meresztett ártatlan szemeket Amanda. - így legalább megspóroltunk egy válást. Ügy hallottam, ezt bizony sokan nem úszták meg blöffölt együttérzést színlelve, noha fogalma sem volt, hányan váltak el a többiek közül, és nem is nagyon érdekelte, ehhez túl sok fájdalmas emlék fűzte hozzájuk.
- Ez igaz. Magam is a második uramat nyüvöm - ismerte el Lisa -, az elsőtől muszáj volt elválnom, mert rákapott az italra. - szegény drágám! Biztosan szörnyű dolgokat kellett kiállnod - bájolgott tovább Amanda. - Hát... tudnék mesélni, annyi szent. Tudod, mit? Majd később mesélek is, de most tovább kell mennetek, hogy beengedhessem az utánatok jövőket. - Csak még egy kérdés! Hol van a barátnőd, Vanessa? - Mindjárt jön, kiszaladt a mosdóba. Egyébként Cathy is itt van. - Cathy?- Egek! Csak nem feledkeztél meg a régi barátnődről? De bizony, hogy megfeledkeztem - futott át az agyán, amire azért nem volt túl büszke. - Ja, az a Cathy! - csapott a homlokára, akár egy színésznő. - Sajnos teljesen elsodort bennünket egymástól az élet, alig várom, hogy lássam! Gyere, szerelmem - fordult a férfi. felé affektálva -, keressük meg! - Keressük, édesem! Égek a vágytól, hogy megismerjem - felelte Brad ugyanolyan hangnemben. S mialatt kart karba öltve el-vonultak, mind a ketten rázkódtak a visszafojtott nevetéstől. Körülnéztek a hangulatosan feldíszített teremben, s miközben azon tanakodtak, hová kellene ülniük, valaki rájuk köszönt. - Helló, Mandy! Alig ismertelek meg. - Ó, Cathy! - derült fel Amanda arca ezúttal őszinte örömmel. -- De jó újra látni téged! - bukott ki belőle, amint megölelték, megpuszilták egymást. - Hol ülsz? - Ahol ti - felelte a nő -, megmutatom. Mindenkinek a neve ott van az asztalon a teríték mellett. Egyébként Lisa szándékosan az asztal másik végére biggyesztette a nevemet, ám én kicseréltem a kártyákat - magyarázta huncutul csillogó szemmel. - Az a perszóna semmit nem változott! - Dehogynem - kacsintott rá Amanda -, alaposan meghízott. Te viszont jól nézel ki. Mesélj, mi van veled! - Jó, de utána te jössz. Mondhatom, szépen eltűntél! - Ne haragudj. Gyakran eszembe jutottál, ám az egyetemen annyi volt a magolnivaló, hogy semmi másra nem jutott időm. A férjed is itt van? - Igen, valahol a többi pasival trécsel. Cathy nem akart továbbtanulni, neki mindig az volt az álma, hogy férjhez menjen, gyerekeket szüljön. Az esküvőjén még részt vett, ám utána elvesztették egymást. Őt lekötötte a tanulás, egy-kori barátnőjét pedig a család. Csupán egy gyerekről tudott, most értesült róla, hogy hármat nevel. Férjével, Joe-val jól megvoltak, aki rengeteget dolgozott, hogy eltartsa őket, Cathyé volt a ház-tartás és a gyerekek. Éppen a végére értek a nagy mesélésnek, amikor megjelent Lisa, és tapsolni kezdett, akár egy tanárnő a diákjainak, hogy rá figyeljenek. - Szeretettel köszöntöm egykori osztályfőnökünket - kezdte a nő, udvariasan biccentve az ötvenes évei közepén járó Mrs. Turnernek, és néhány elismerő szóval méltatta az asszony munkáját, majd visszafordult a régi osztálytársakhoz. - Örülök, hogy ilyen sokan eljöttetek, jó látni a régi arcokat. A vacsorát körülbelül egy óra múlva tálalják, addig azt szeretném, ha mindenki elmesélné, mi történt vele az elmúlt tizenöt évben. Istenem, gyerekek, tizenöt éve! Ti fel tudjátok ezt fogni? Mert én nem. - Szerintem ne is foglalkozzunk ezzel - javasolta a mellette ácsorgó, iszonyúan sovány nő. Amanda elképedve jött rá, hogy Vanessa az.
- Te jó ég! Mi van ezzel a nővel? Talán beteg? - Nem, dehogy, csak mániákus fogyókúrázó. Nekem azt magyarázta, hogy még mindig van rajta öt kiló felesleg, s ha azt sikerül leadnia, akkor lesz végre szép és csinos. - Ja, akár egy múmia - húzta el a száját Amanda. - Elképesztő, hogy egyes nők mit művelnek magukkal! - Na és te? Te mit teszel, hogy ilyen szenzációs az alakod? - kíváncsiskodott Cathy. - Biztosan te is fogyózol. - Eszem ágában sincs, egyszerűen sokat dolgozom. Ha nem lenne Brad, lehet, hogy én is úgy festenék, mint Vanessa. - Gondoskodom én arról, hogy ez ne fordulhasson elő - szögezte le a férfi. Tudod, Cathy, a barátnőd hajlamos túlzásba vinni a munkát, enni meg elfelejt. - Hát... én sem unatkozom éppen a három gyerek mellett, de olyan még nem fordult elő, hogy megfeledkeznék az evésről. - Mégsem látszik rajtad. - Mert rengeteget dolgozom ám én is, bár nem vagyok olyan karcsú, mint te. Ugyanakkor gondoskodni egy öttagú családról nem olyan egyszerű. - Azt elhiszem - bólintott Amanda. további magánbeszélgetésre nem maradt idő, mert Cathy volt a soros, hogy beszámoljon élete alakulásáról. Utána Amanda következett, s amikor elmondta, hogy ő a Ver os Kiadó tulajdonosa, természetesen Braddel közösen, minden-kinek leesett az álla. Sokan olvasták rendszeresen a kiadónál megjelentetett könyveket, de álmukban sem gondolták, hogy a Bagoly húzódik meg a háttérben. Amandát pedig végtelen elégedettséggel töltötte el, hogy sikerült ámulatba ejtenie őket. A vacsora alatt, és utána is többször észrevette, mint bámulják a nők áhítattal Bradet, mire büszkén húzta ki magát, amiért a férfi az övé. Nem is a tied, legfeljebb erre az estére - figyelmeztette az alattomos kis hangocska, mire döbbenten állapította meg, hogy igaza van. Teljesen megfeledkezett arról, hogy a titkára és ő szerepet játszik, Azt is kénytelen volt elismerni, hogy nem csak ő lett sikeres. Sokan végeztek egyetemet, bár több fiú, mint lány, és dolgoztak menő szakmákban. Az osztály zöme házas volt, ám akadtak olyanok is, akik egyszer vagy többször elváltak, és két lány büszkén vállalta, hogy se férjük, se gyerekük, és egyelőre tökéletesen elégedettek szingli életükkel. Mindketten gyerekorvosok voltak, és a karrierjüket építették. Amanda némileg pironkodva csusszant lejjebb a székén, mert ő nem merte felvállalni, hogy egyedül él, ehelyett mindenkit becsapott. A vacsora meglepően ízletesnek bizonyult, melyhez szinte mindenki valamilyen alkoholt fogyasztott. Amanda bort, aminek hatására kezdeti feszültsége feloldódott, bűntudata is elpárolgott, és kimondottan élvezte az estét. Brad is vörösbor mellett döntött, noha nem vitte túlzásba, utó végre ügyelnie kellett, nehogy főnöknője valamivel elárulja magát. Úgy ítélte meg, hogy a hőn áhított elégtételt megkapta, hogy a többiek elismerően vélekednek róla, kivívta a tiszteletüket, bár a nők egy részének az irigységét is, melyen ellenben csak mosolygott. Vacsora után tánc következett, az eddig fényárban úszó termet hangulatfény borította el, és a párok összebújva andaloghattak a zenére. - Szabad? - fogta meg Brad Amanda kezét, de választ nem várt, már húzta is a táncolók közé. Ott aztán magához ölelte szorosan, ahogyan a szerepéhez illik,
és együtt ringatóztak. - Jól vagy? -- tolta el magától a férfi egyszer csak annyira, hogy a szemébe nézhessen. - Igen. - Megkaptad, amit akartál? - Meg - mosolygott rá a lány. - Remek, akkor élvezzük tovább az estét - javasolta Brad, mi-közben végigsimított az arcán. Tekintete elidőzött a szemén, majd a szájára siklott és megbűvölten bámulta. Aztán nem bírta tovább, ráhajolt és forró ajkával birtokba vette. Amanda felsóhajtott és nem ellenkezett, noha megfordult a fejében, hogy ezt talán mégsem kellene, hisz nem szórakozóhelyen vannak, hanem egy osztálytalálkozón. Aztán eszébe jutott, hogy nem árt meggyőznie a többieket arról, mennyire szerelmesek is ők ketten egymásba, s mi sem bizonyíthatja ezt jobban, mint egy nyilvános csók. Nem túl szenvedélyes, de tán egy aprócska... És azután olyan borzongató érzés volt Brad karjában lenni, tüzes száját érezni a sajátján, hogy legalább egy kicsit még élvezni akarta, mielőtt véget vet neki. Aztán még egy kicsit... meg még egy csöppet... Érzékei életre keltek, emésztő vágy söpört végig egész testén, már esze ágában. sem volt abbahagyni, teljesen átadta magát a mindent elsöprő érzésnek, és arra áhítozott, hogy örökké tartson. Mi több, még többet kapjon. És adjon. Ez az érzés teljesen új volt számára, egyéjszakás kalandjai során inkább elvett, mint adott, kizárólag a saját vágyaival törődött. Most ellenben minden ízével adni akart, és olyan közel érezni magához a férfit, amennyire csak lehetséges, a lehető legintimebb módon. Megkívánta, és szeretkezni akart vele, bármi történjen is utána. Szorosan tapadtak egymáshoz, és tökéletesen megfeledkeztek a körülöttük zajló világról, a fergeteges csóknak egyikük sem akart véget vetni. Éles tapsra ocsúdtak, zavarodottan bontakoztak ki az ölelkezésből, fátyolos szemmel pillantottak körül, miközben a többiek folyamatosan éljenezték őket. - Ez igen! - kiáltotta Lisa mellettük, kopaszodó, pocakosodó férje karjába kapaszkodva. - Hüűűűű, micsoda csókot produkáltatok, irigyellek benneteket! Hiába, a szerelemhez nincs fogható, ugye, drágám? - nézett a férjére kihívóan. - Aha - bólintott hitvese kissé kapatosan. - Ne haragudjatok, hogy megzavartunk benneteket -- mentegetőzött Lisa álnokul -, de attól tartottam, hogy a következő lépésben már a vetkőző számot adjátok elő, annyira megfeledkeztetek magatokról. Megérthetitek, hogy ezt meg kellett akadályoznom. Nem mintha ellenemre lenne egy ilyen pasi sztriptíze, mint Bradé - nyalta meg az ajkát látványosan -, azonban beláthatjátok, hogy itt ezt mégsem lehet, bármennyire is sajnálom. Azt elhiszem - gondolta Amanda gonoszul, a nő részeg és csak-nem visszataszító férjére sandítva. - Semmi baj, drága Lisa - hallotta ekkor Brad izgatóan rekedtes hangját -, nagyon hálásak vagyunk neked, elvégre nem szeretnénk az éjszaka hátralévő részét börtönben tölteni közszemérem-sértés miatt, annál sokkal izgalmasabb tervünk van - tette hozzá olyan hangsúllyal, ami nem hagyott kétséget afelől, hogy az ágyra céloz. - Igaz, szerelmem? - villantott tüzes pillantást Amandára. Jobb is lesz, ha megyünk, már alig bírok magammal - tette hozzá célzatosan és nem szeretnék megbotránkoztatni senkit. -- Én sem - rebegte a lány -, bár remélem, néhányatoknak sikerült ötletet adnunk ahhoz, hogy mivel fejezzétek be ezt a csodás éjszakát - fűzte hozzá, látványosan Brad csípőjéhez nyomva a sajátját.
- Ne vidd túlzásba! - morogta a férfi a fülébe. - Igazatok van - kurjantotta el magát néhány spicces férj, ál-szent feleségük hátsójába markolva. Brad elkapta Amanda karját, és sűrű búcsúzkodások közepette a kijárathoz kormányozta. A portással taxit hívattak, s míg arra vártak, a férfi csúnyán nézett szerelmére". A nő szeme hamiskásan csillogott, egy kicsit a bor is megártott neki, titkára csókja pedig annyira felajzotta, hogy kész lett volna bármire, csak hogy Brad befejezze azt, amit a táncparketten elkezdett. Lehet, hogy a többieknek szólt a csók, ám túlságosan jól sikerült. 15. FEJEZET
A taxiban ülve egy ideig mind a ketten hallgattak, miután a titkár készségesen bemondta a sofőrnek a lány címét. - Ha azt képzeled, hogy a lakásod előtt majd illedelmesen el-búcsúzom, akkor nagyon tévedsz -- jelentette ki váratlanul fojtott hangon. - Ha ez fenyegetés akart lenni, egyáltalán nem ijedtem meg - vágta rá Amanda, kihívó pillantás kíséretében. A férfit szemlátomást meglepte a válasz, mert hosszan, merőn vizsgálta a vonásait. - Tényleg komolyan beszélsz - állapította meg végül. - Örülök, hogy rájöttél. - Már... már nem számít, hogy csupán titkár vagyok? - Nem. - Az sem, hogy a beosztottad vagyok? - Az sem. - Többet ihattál, mint gondoltam - húzta el a száját Brad. -- Nem vagyok részeg, tudom, mit beszélek. - És holnap emlékezni is fogsz rá? - Természetesen, de jobb lenne, ha inkább a jelennel foglalkoznánk. - Semmi kifogásom ellene, ha továbbra is hagyod, hogy én legyek a férfi. - Miért ne hagynám? - kérdezte meglepetten Amanda. - Mert hajlamos vagy mindenben átvenni az irányítást. Mint említettem, a kiadóban te vagy a főnök, ám most nem. - Ennyire zavar téged? - Mivel nem vagyok sznob, egyáltalán nem zavar, hogy a fő--kőm vagy, ha erre gondolsz, nem érzem magam kevesebbnek nálad azért, mert a személyi titkárod vagyok. Én ehhez értek jobban, te pedig a kiadó vezetéséhez, csupán arra akartalak emlékeztetni, hogy most nem dolgozunk. Most csak férfi és nő vagyunk, akik őrülten vágynak egymásra. Tudom, hogy te is szeretnéd, ha kényeztetnének, ugyanakkor nem engeded meg egyetlen pasinak sem, mert attól félsz, hogy kiadod magad, és elárulod a gyengeséged, Nem szükséges mindig erősnek lenned. - Honnan tudod? - Három éve együtt dolgozom veled, Amanda! Ismerlek, ismerem a magánéletedet, láttam, hogyan viszonyulsz a férfiakhoz, Tévedés ne essék,
nem ítéllek el, csupán azt szeretném, ha ezúttal hagynád, hogy én vezesselek, ne fordítva, Néha, amikor hiányérzeted támadt, egyéjszakás kalandokba bonyolódtál, ám soha nem engedted egyiküket sem túl közel magadhoz. Felejtsd el végre Philt, nem minden férfi olyan. Olykor már sajnáltalak, mennyire nem bízol egyikünkben sem, de nem vetted észre, hogy esélyt sem adtál a bizonyításra. - Honnan tudsz te ennyi mindent? - Tudok én még többet is. - Tényleg? Ugyan mit? - Például azt, hogy mennyire irigykedsz a barátnőidre. - Ez nem igaz -- tiltakozott hevesen a lány, - Sosem voltam rájuk irigy! - De az voltál, sőt most is az vagy, mert kettő már férjhez ment, a harmadik is nemsokára, és rettegsz, hogy te egyedül maradsz. Hogy sosem élheted át mindazt, amit ők. Ugyanakkor nem mersz kockáztatni, garanciát akarsz, noha az ilyesmire nincs garancia. Egy párkapcsolatban mindig ott rejlik a kockázat, hogy sebeket adunk és kapunk, s hogy végül nem működik a dolog. - Jézusom, Brad, megijesztesz. Ennyire átlátható vagyok? - Miért baj az, hogy jól ismerlek? - Mert kihasználhatsz és visszaélhetsz vele. - Egyszer már feltettem ma a kérdést, és újra felteszem: nem bizonyítottam még eleget? - De igen - ismerte el Amanda. Brad valóban mellette állt az utóbbi három évben, bármivel kapcsolatban kérte a segítségét. És ebbe nemcsak a munka tartozott bele, hanem a magánéleti dolgok is, ám sosem élt vissza vele. Ha jobban belegondolt, akár házasok, de legalább élettársak is lehettek volna, csupán szex nem volt közöttük. - Gyere - érintette meg a karját a férfi jelezve, hogy megérkeztek. Kifizette a taxit, majd megfogta a lány kezét, és így sétáltak be az épületbe. A liftben megint hallgattak, Amanda nem tudta, hogyan viselkedjen, mit mondjon. Hirtelen végtelen nagy zavarban érezte magát, ő, aki azelőtt pasikat szedett fel az éjszakában, nem is leplezve a vágyat, hogy szexet akar. Brad ekkor az álla alá nyújt, felemelte, és mélyen a szemébe nézett. - Ne töprengj, drágám, csak engedd el magad - kérte olyan lágyan, hogy Amanda teljesen elgyengült. Finom csókot érzett a száján, s amikor a lift megállt, a férfi kézen fogva vezette ki a folyosóra. Úgy sétáltak a lány lakásához kéz a kézben, akár az igazi szerelmesek, és Amanda egyszerre már nem is tudta, mi igaz, és mi játék, csak azt érezte, hogy ezen az estén valami megváltozott közöttük. Brad ismét megcsókolta, amint becsukódott mögöttük az ajtó, majd elengedte, és körülnézett. Végül halkan füttyentett. - Gyönyörű a lakása, Miss Weaver - mondta elismerően. - Köszönöm - felelte a lány, mialatt egy üveg finom bor fel-bontásával birkózott. A férfi kivette a kezéből. - Majd én - szögezte le ellentmondást nem tűrően, és ügyesen megszabadította a dugót az üvegtől. Töltött a metszett poharakba, s az egyiket átnyújtotta vendéglátójának. - Egészségedre! - A tiédre is - felelte Amanda, majd mélyen egymás szemébe nézve koccintottak. Akkor is tovább nézték egymást, mialatt ittak, aztán egyszerre
tették le a poharat, és egyszerre mozdultak a másik felé, akár egy lassított filmen. Csókjuk azonban már mohó volt, követelőző, és viharos gyorsasággal szabadították meg egymást a ruháiktól. Alig tudtak eljutni a hálószobáig, szenvedélyük lángja magasra csapott, és csak-nem önkívületben zuhantak az ágyra. Brad keze a mellére tapadt, majd eleresztve az édes ajkat, végigcsókolta az egész izgató testet. Mindig tudta, hogy Amandának csodás az alakja, és most arra vágyott, hogy lassan, centiről centi-re végigbecézze, csakhogy túlságosan felhevült volt már ehhez, és a lány is sürgette. A férfi úgy festett meztelenül, akár egy görög isten. Talán egy csöppet soványabb volt a kelleténél, ellenben izmos, és Amanda nem bírt tovább várni, türelmetlenül magához húzta, hogy végre teljesen eggyé váljanak. Brad teljesítette a néma kérést, ám hirtelen megtorpant és visszahúzódott. - Szedsz valamit? - Te jó ég, nem - ismerte el rémülten Amanda, majd az éjjeli-szekrény fiókjára bökött. - Itt találsz óvszert. Miután a férfi megtette a szükséges óvintézkedést, és ismét a lányba hatolt, ahelyett, hogy gyors tempót diktált volna, lassú, hullámzó mozdulatokkal kergette az őrületbe partnerét. Amanda remegett és nyöszörgött, végül már Brad sem bírta tovább, gyorsabb ütemre váltott, míg el nem jutottak a beteljesülésig. Akkor a lányra borult és egy ideig meg sem mozdult. Amanda élvezte a rá nehezedő férfitestet, még soha egyetlenegy partnerét sem érezte ennyire közel magához, s ekkor kezdett neki derengeni, hogy mi a különbség a szex és a szeretkezés között. Brad végül kiment a fürdőszobába, majd a nappaliba a borért, és a legcsekélyebb szégyen nélkül ballagott vissza a borral meg a poharakkal, teljesen meztelenül. Szó nélkül töltött a mámorító nedűből, aztán ittak egy kortyot, de szavakat nehezen találtak. Brad... - kezdte Amanda, ám a férfi leintette. - Gyere ide hozzám, és aludjunk egy kicsit - bújt mögé, hogy átölelje. Kiszívtad az összes erőmet, muszáj aludnom. - Én? - kiáltotta fojtott hangon a lány. - Te szívtad ki az én erőmet, még beszélni sincs kedvem. - Akkor ne mondj semmit, a szavak úgyis elrontanának mindent. Csak ölelj és aludj. ~ De meg kell beszélnünk valamit! - Mit? Remélem, nem arra akarsz kérni, hogy húzzak el. -- Jézusom, dehogy! Ilyesmi meg sem fordult a fejemben. - Akkor jó, minden más várhat reggelig, - Nem, ez nem várhat, Tisztáznunk kell, hogy mi történt közöttünk, addig nem bírok elaludni. - Hát jó. Hallgatlak. - Nem tudom, te mit éreztél, de én... de én._ , - Egyszerűen nem lelte a megfelelő szavakat. ~ Azt érezted, amit kellett. Nevezetesen azt, hogy ez nem egy egyéjszakás kaland, sokkal több annál, - Honnan tudod? - Mert én így éreztem. Mindig tiszteltelek, soha nem ábrándoztam arról, hogy lehet köztünk több főnök-beosztott viszonynál, ám ezen az estén rájöttem,
hogy teljesen elcsavartad a fejem, és a szeretkezésünk bebizonyította számomra, hogy ez nem egy egyéjszakás kaland. Hogy csodálatos volt veled, és eszem ágában se lesz hagyni, hogy azzá alacsonyítsd. Csak most tényleg kimerültem, és azt gondoltam, ráérünk ezt holnap megbeszélni. - De.,. de akkor hogyan tovább? - Nos, én szívesen dolgoznék továbbra is a személyi titkárodként, ám ha téged nagyon zavar, hogy csupán a beosztottad vagyok, hát leteszem a vizsgáimat, és elmegyek pszichológusnak. - Megtennéd értem? - Ha annyira akarod, igen, - Na annyira azért nem - ismerte el Amanda, és komolyan is gondolta. Kilelte a hideg a lehetőségre, hogy új titkár után kell néznie. - Szeretek veled dolgozni, amellett sejtelmem sincs, ki tudna téged pótolni. - Ez nagyon hízelgő számomra. Egyébként van már némi megtakarított pénzem, esetleg beszállhatok vele a kiadódba legalább jelképesen, hogy a társadnak mondhass. - Nem fontos, Brad - szögezte le a lány. - Ha szükség lesz rá, elfogadom, de szerencsére jól megy a kiadó. És igazad van, a pénz nem minden. Igyekszem majd alább adni a sznobizmusomból, ígérem, Rendkívüli ember vagy, egyetlen nő sem kívánhat nálad különbet. - Komolyan így érzed? - Igen. - És nem fogsz szégyellni mások előtt? - Miért szégyellnélek? - Mert csak a titkárod vagyok, és mert kevesebbet keresek, mint te. A legtöbb nő ezt férfiatlan dolognak tartja, és nem is tudnak felnézni az ilyen pasasokra. - Amikor Philbe beleszerettem, még ő sem keresett valami fényesen. Ám én felnéztem rá, csodáltam a tehetségéért, és nem a bankszámlájáért. - Csakhogy azt is tudtad, hogy egy napon híres lesz, én ellenben nem leszek soha. - Jaj, Brad, bőven elég, hogy én híres vagyok, hogy időről időre velem foglalkoznak az újságok. Csöppet sem vágyom híres pasira. Nekem olyan férfi kell, akiben megbízhatok, aki nem él ezzel vissza, aki egyenrangú félként kezel, de akinek a közelében azért nőnek érezhetem magam. Vonzó nőnek. Tisztel és szeret engem, én is szeretem, és tisztelhetem azért, mert kiváló ember, És te az vagy, Brad Connor. A férfi válasz helyett megcsókolta. - Tisztellek és szeretlek, Amanda - jelentette ki végül nagyon komolyan. Remélhetem, hogy egy napon elfogadod a nevemet? - Igen -- felelte a lány meghatottan. Nem mindennapi lánykérés volt ugyan, ám megértette a férfi szándékát, és önmagát is meglepte, mennyire nem irtózik tőle, noha eddig fennen hangoztatta, hogy nem vágyik férjre. - És egyszer majd gyereket is szülsz nekem? - Természetesen, ha akarod. - Itt az a kérdés, hogy te akarod-e - szögezte le Brad. - Pamelánál nem nyilatkoztál túl elragadtatottan az anyaságról. - Mert még éretlennek érzem magam rá, de néhány év múlva már biztosan nem leszek az. Egyébként annak idején Pamela is tartott ettől, mégis kiváló anya, sőt az sem érdekli, hogy az alakja már nem olyan, mint régen, noha
éppen emiatt félt teherbe esni. Családi vonás náluk, hogy a nők meghíznak, ha gyerekük lesz, és rettegett, hogy úgy majd nem kell a férjének. - Én nem vettem észre, hogy olyan őrülten elhízott volna, az a néhány kiló pedig kifejezetten jól áll neki. - Ezt bizonygatja neki Jeff is, Pam meg annyira odavan a fiáért, hogy már nem is foglalkozik vele. - Jól is teszi. Remélem, téged sem fog érdekelni. Még jobban foglak imádni, ha a pocakodban hordod majd a gyerekünket, de ne szaladjunk ennyire előre. Inkább arra felelj, hogy a kiadónál titkolni akarod-e a kapcsolatunkat! - Hát... talán egy rövid ideig még lehet, bár kétlem, hogy sokáig képesek leszünk rá. - Én is így gondolom, ebben azonban te dönthetsz. - Milyen nagyvonalú vagy! - Igen, az vagyok, de most te is lehetnél az. Szerintem már mindent megbeszéltünk, talán alhatnánk végre. Amanda elnevette magát. - Ügy beszélsz, akár egy öregember, holott fiatalabb vagy nálam. - És ez zavar téged? - Hát... - Ne viccelj már, egy-két év semmit sem számít. - Csakhogy köztünk három van. - Ne nevettess! Nekem eddig gyakran tűnt úgy, mintha én lennék az idősebb. - Ezek szerint téged nem zavar? - Egyáltalán nem. Ügy kellesz, ahogy vagy. Akkor alhatunk? Amanda felkacagott. - Rendben, aludjunk. Brad gondosan betakargatta magukat, aztán magához ölelte a lányt, - Jó éjt, szerelmem. - Amikor így hívsz, mindig az az érzésem, hogy ugratsz. - Nos, este valóban ezt tettem, de azóta megváltozott egy s más - morogta a férfi, mialatt ujjai átfogták a mellét. - Aludni akartál - emlékeztette a lány. - Meggondoltam magam - suttogta Brad, és csókolgatni kezdte. Noha Amanda is kimerültnek érezte magát, nem bírt ellenállni az izgató mozdulatoknak, végül már nem is akart, és a szenvedély megint magával sodorta mindkettőjüket. Aztán a férfi kijelentette, hogy éhes, amivel a lány is egyetértett, ezért kifosztották a hűtőt, és hajnalodott, mire egymás karjaiban elnyomta őket az álom. Amanda Brad hangjára ébredt. Csodálkozva fordult meg az ágyban, majd felnyögött, mert minden izma sajgott, s ez eszébe juttatta az éjjel történteket. A férfi megsimogatta az arcát, ráragyogtatott egy igéző mosolyt, mialatt tovább beszélt a mobilján. - Nyugodj meg, Nicole, majd az ügyvéded elintézi. Nicole...?! Csak nem Nicole Hudsonnal beszél? - ébredt fel a féltékenység a lányban. -- Hidd el, dr. Madigan kiváló a szakmájában, nem fogja megengedni, hogy a volt férjed elvegye a gyerekeidet! Nem zavartál, tudod, hogy mindig szívesen meghallgatlak - jelentette Brad. - Köszi, neked is szép napot, szia. - Ki volt az? - kérdezte számon kérő hangon Amanda.
- Nicole Hudson. El van keseredve, mert a férje megfenyegette, hogy elpereli tőle a gyerekeket. - És ezért téged hívott fel? - Miért ne? Megígértem neki, hogy hozzám bármikor fordul-hat, ha úgy érzi, nem bírja tovább. - Meg kell hagyni, meglehetősen közvetlen a viszonyotok. - Aha. Néhányszor már együtt vacsoráztunk. -- Tényleg? És én miért nem tudok róla? - Mert nem tartottam fontosnak. - Mi van köztetek? - támadt neki a lány mérgesen. Brad felnevetett. - Imádom, ha féltékeny vagy, mert ez azt jelenti, hogy számítok neked, és semmit nem bántál meg. - Miért bántam volna? Azt hittem, az éjjel mindent tisztáztunk. Lehet, hogy te bántad meg? - Miért tettem volna? - Mert talán meggondoltad magad. Nekem úgy tűnik, hogy odavagy az idősebb nőkért, de ne feledd, Nicole sokkal öregebb nálad. Brad úgy hahotázott, hogy a könnyei is kicsordultak. - Hagyd abba? - kérlelte, - Még mindig nem mondtad meg, mi van köztetek! - Egy vörös hajú, őzikeszemű szirén. - Micsoda? - hökkent meg á lány. - Azt kérdezted, mi van köztem és Nicole között. Te. Érted vagyok oda, nem érte, és mellesleg sosem volt több közöttünk baráti viszonynál. Amúgy is kétlem, hogy mostanában érdekelnék a férfiak; a volt férje igyekszik betartani neki, ahol csak tud. - Biztos? - Egészen. És most jó reggelt, szerelmem. - Neked is jó reggelt, de ne próbáld elterelni a figyelmemet! Jól jegyezd meg, Brad Connor, hogy ha egyszer is rajtakaplak, hogy megcsalsz, háremőrt csinálok belőled! - És mi van akkor, ha te csalsz meg elegem? - kérdezte halkan a férfi. Mondjuk, egy gazdag, sikeres pasival? Amandának a szava is elakadt egy pillanatra, erre nem is gondolt, mint ahogyan arra sem, hogy a másikban is lehet félelem. - Az... az nem fordulhat elő - nyögte akadozva. - Mindketten tudjuk, hogy nagyon is megtörténhet - szögezte le Brad. - Látod? Semmire sincs garancia, vállalnunk kell a kockázatot. Lehet, hogy rájövünk, hogy a kapcsolatunk hosszú távon nem működik, de ha nem próbáljuk meg, soha nem tud-hatjuk meg. -- Szerinted meddig kell próbálkoznunk? -- harapdálta a szája szélét a lány. - Sejtelmem sincs. Fél év, egy év, ki tudhatja? Kár ezen törni a fejedet, édesem. A legjobb, amit tehetünk, ha élvezzük a jelent. Azt viszont megígérhetem, hogy sosem csallak meg. Ha esetleg ki-sértésbe esnék, szólni fogok, hogy találtam mást, bár ennek kicsi a valószínűsége. Soha nem voltam nagy szoknyavadász. Cserébe viszont elvárom, hogy te is játssz nyílt kártyákkal! Ha ágy érzed, hogy másvalaki többet nyújt neked, kérlek, szólj, és félreállak az útból. Megígéred?
- Igen - felelte Amanda szomorú felhanggal. Hirtelen úgy érezte, az lenne a legjobb, ha máris megvennék a gyűrűket. Mire várjon? Betöltötte a harminchármat, ő sem lesz fiatalabb. Barátnői férjhez mentek, Brendánalc már gyereke is van, Gina terhes, és ismerve Joyce-t, ő sem fog sokat várni az anyasággal. Tudta, hogy hamarosan egyedül marad, mert nekik a családjuk lesz az első, és más gondok fogják őket foglalkoztatni, mint őt. Noha egyelőre még tényleg nem akart gyereket, a házasság gondolata nem riasztotta annyira, mint eddig. Brad bizonyosan csodálatos férj lesz, és ő teljesen odavan érte. Talán nem is olyan nagy baj, hogy nem gazdag, és nincs valami csábítóan csengő hivatása. Az ilyen férfiak rögtön olyan elvárásokkal állnak elő, melyeknek ö nem tudna megfelelni. Egyelőre képtelen volt elképzelni magát főállású feleségként, amint vigyázzállásban várja haza hites urát, és azután körülugrálja. Szüksége van a munkájára, az azzal járó izgalmakra, a pörgésre, otthon biztosan megölné az unalom! A kiadó jól megy, kettőjüket is eltartja, ráadásul Bradben megbízik, és ketten kiválóan elvezetgetnék. A családban maradna, s ha később gyereket szülne, a férfi egyedül is boldogulna, noha nem tervezte, hogy teljesen kiszáll az üzletből. Ugyanakkor azt sem felejtheti el, hogy Brad még csak harmincéves, lehet, hogy egyelőre nem is gondol a házasságra. - Min töprengsz olyan nagyon? - Nem érdekes. - Ne hazudj! Látom az orrodon, hogy nagyon is fontos - simogatta meg Brad az említett testrészt. - Mi lenne, ha... - kezdett bele Amanda, de maga is nevetségesnek érezte, amit mondani akart, ráadásul elég kínos, hogy ő sürgesse a férfit. - Na ki vele, kicsim! - szólt rá komolyan Brad. - Addig nem engedlek el, míg be nem fejezed, amit elkezdtél. - Arra gondoltam, hogy... hogy mi lenne, ha.. megvennénk a gyűrűket? Kifizetném az árát, csak... - Először is: ne sérts meg azzal, hogy te akarod megvenni a gyűrűket, van megtakarított pénzem, hogy kifizessem - vált a. hangja olyan szigorúvá, hogy a lány elképedt. -- Másodszor: a gyűrű nem véd meg, drágám. - Amanda még jobban elképedt, nem feltételezte volna, hogy a férfi kitalálja a gondolatát. Sem téged, sem engem. Különben sem értem, mire ez a kapkodás, a sorsunkat úgysem kerülhetjük el. Ne feledd, hogy csak az éjszaka jöttünk össze, más a közös munka, és megint más a közös élet. Amellett nem olyan rég még irtóztál a házasság gondolatától is. Talán ésszerű volna várni egy kicsit. - Igazad van - ismerte el Amanda. - Van viszont egy ötletem - jelentette ki a férfi. - Ha már nem akarsz titkolózni a kollégák előtt, költözzünk össze három-négy hónapra. Ennyi idő alatt biztosan kiderül, elviseljük-e egymást, ha együtt lakunk, vagy az őrületbe kergetjük a másikat. Ha a kapcsolatunk működik, akkor mához fél évre megvesszük a gyűrűket. - Bocsáss meg, nem akarlak rákényszeríteni semmire. Túl fiatal vagy még, hogy lekösd magad. - Ne gyere nekem ezzel, Amanda! Azért olyan nagyon fiatal már nem vagyok, sok férfi harmincéves korára két-három gyerekről gondoskodik. Én pedig mindig úgy terveztem, hogy amint lehet, megnősülök, és gyerekeim is lesznek, csupán a csőd és apám betegsége húzta át a számításaimat, mert
három éve még arra is alig volt kilátásom, hogy pénzt keressek. Tisztában vagyok azzal, hogy ma egy férfi labdába sem rúghat a nőknél, ha nincs semmije, ezért aztán inkább lemondtam az egészről. Nem akartam olyasmiről ábrándozni, ami elérhetetlen számomra. Álmomban sem gondoltam, hogy három évvel később éppen abba a nőbe szeretek bele, aki esélyt adott nekem akkor, amikor mindenki más elutasított a szemem miatt. Ezért mindig hálás leszek neked, ám ha most azzal mersz vádolni, hogy hálából csábítottalak el, netán érdekből, mert jó parti vagy, esküszöm, nem állok jót magamért! Ugyanis ha ez lenne az oka, hogy most egy ágyban fekszünk, mérget vehetsz rá, hogy nem vártam volna három évet. Már az első évben megpróbáltalak volna behálózni, vagy legalábbis a szemműtétem után mindent elkövettem volna, hogy meghódítsalak. Talán vicces, de eszembe sem jutott ilyesmi. A főnököm voltál, ezért tabu mint nő, bármennyire is gyönyörűnek találtalak, amellett okosnak, de elérhetetlennek, számomra túl nagy falatnak. Nem tudom, hogyan értessem meg veled, hogy mennyire nem is gondolkodtam ezen. És ha nem kérsz meg, hogy legyek a kísérőd az osztálytalálkozón, talán soha nem derül ki, micsoda vonzalom van kettőnk között. - Még szerencse, hogy megkértelek - mosolyodott el a lány. - Igen, az - értett egyet a férfi. Odahajolt az arcához, és végtelenül gyengéden megsimogatta. -- Egyébként elhiszed, amit az előbb próbáltam elmagyarázni? - El, mert sosem tettél olyasmit, ami arra utalt volna, hogy ki akarsz velem kezdeni. Kedves voltál, udvarias, szolgálatkész, de mindig tartottál két lépés távolságot. Inkább a barát szó jutott rólad az eszembe, nem egy lehetséges partner. - Még most is a barátod vagyok, szerelmem, szerintem a szerelem egyáltalán nem zárja ki a barátságot. A kettő együtt lehet olyan erős kötelék, amit nem lehet szétszakítani. -- Mindig ámulatba ejt, mennyire okos vagy, csodálatos volt, amit mondtál jelentette ki meghatottan Amanda. - Teljesen lenyűgöz, Mr. Connor, de most feltétlenül innom kell egy kávét. Azután zuhanyozni szeretnék, s ha szépen mosolyog rám, megengedem, hogy megmossa a hátam. - Nagyon szívesen, Miss Weaver - ment bele a játékba a férfi, és ez a vidám, évődő hangulat végigkísérte a napjukat. Aztán a heteket és a hónapokat is... Sőt később az éveket is. A viszonyukat nem sokáig tudták titokban tartani, de senki nem lepődött meg különösebben, úgy tűnt, hogy rajtuk kívül minden-ki számára egyértelmű volt, hogy egy napon összejönnek. A barátnők megéljenezték őket, a kollégáik gratuláltak és sok boldogságot kívántak. Egy hónappal később Brad beköltözött Amandához, és elkezdték közös életüket, egyelőre papír nélkül. Várakozáson felül jól kijöttek egymással a szürke hétköznapokon is, felfedezték, meny-nyíre közös az érdeklődésük, ugyanakkor tisztelték a különbözőségüket is, amellett a férfi nyugodtsága ellensúlyozta a nő heves természetét. Együtt jártak be dolgozni, s noha a kiadóban igyekeztek visszafogni magukat, azon kívül továbbra is izzott köztük a szerelem. Brad apró figyelmességei, gyengéd, szeretetteljes gesz-tusai teljesen lenyűgözték Amandát.
A férfi által megjelölt fél év gyorsan eltelt. Ez idő alatt Joyce és Simon összeházasodott, világra szóló lakodalmat csaptak, amit a vőlegény büszke anyja szervezett meg, akinek tetszett fia választása, majd nászútra mentek, és megszületett Gina kislánya is, éppen azon a napon, amikor a szerelmesek megvették a gyűrűket. Az esküvőt a következő évre tűzték ki. Amanda szolid ékszert akart választani, ám Brad nem engedte. - Van pénzem bizonygatta, aztán hamiskás mosollyal hozzá-tette: - Legfeljebb fizetésemelést kérek a főnökömtől. - Azt ki kell ám érdemelni, Mr Connor - jelentette ki Amanda szigorúan. - Tényleg? - színlelt csodálkozást a férfi. - Nekem számos ki-tűnő ötletem van, Miss Weaver, hogy mivel érdemelhetném ki - tette hozzá felszikrázó szemmel, és szájon csókolta. - Ez csupán ízelítő, a többit inkább otthon mutatnám meg... - Máris megkapta a fizetésemelést, Mr. Connor! Vége
