Pápa és Vidéke 2011. július 28.
Közéleti hetilap
IX. évfolyam 21. szám
Rekord számú résztvevõ a Pegazus rendezvényén
Parádés fesztivál
Egy nap, három vigadalom A három település közül legkorábban, pontban hét órakor a kéttornyúlakiakat ébresztették zenével, a karikás szemû, nomeg a többet alvó helybéli sokaság késõbb a nõi és férfi tekeversenyen mérhette össze erejét. A rendezvények többségét a sportpályán tartották, ahol gyermekprogramok széles kínálatával várták a csöppségeket többek között ügyességi játékokkal, kötélhúzással, zsákban futással és lufi fújó versennyel is, de lehetett légvárban ugrálni és sétakocsikázni is. A falunap elképzelhetet- zés, az erõsebbik nem pedig len focimeccs nélkül, Két- tizenegyes rúgó versenyben tornyúlakon is volt kispályás tesztelhette tehetségét. Bõvebben a 4. oldalon futball és nõi futballmérkõ-
Ismét módosult a menetrend Esterházy-kastély múzeumi része, így a festõi Várkert mellett ezúttal már a történelmi kastélyépület is helyszínéül szolgált a fesztiválnak. A hivatalos program Piktor címmel a gyermekalAmi a mostani Pegazus ta, hogy hosszú évek után kotói pályázat gyõzteseinek Parádé különlegességét ad- újra megnyitotta kapuit az díjkiosztó ünnepségével in-
Csak úgy repülnek az évek, leírni is hihetetlen, de immáron hatodik alkalommal került megrendezésre a Várkertben a Pegazus Parádé. A pápai Pegazus tehetséges és lelkes társulatának köszönhetõen idén is több százan vettek részt a kétnapos gyermekfesztiválon, amelyet 2011-ben a barokk jegyében szerveztek július 15-16-án.
A belvárosi forgalmi korlátozásokat követõen megváltozott a helyi autóbusz közlekedés rendje is. A kezdeti idõszakban mind a lakosság, mind a pápai székhelyû vállalkozások, cégek részérõl érkeztek észrevételek, melyeknek figyelembe vételével július 25-étõl új menetrendet vezetett dult, ahol a Várkastély föld- be a Bakony Volán Zrt. A fõként a Tókert és az Ipari Park szinti elõterében jelenlévõ eljutási lehetõségeit módosító változtatásokról és módosícsöppségek meghatódva és tásokról az elmúlt héten tartottak sajtótájékoztatót. tisztelettudóan fogadták a Redling József, a Bakony pontja a 9-es és 10-es számú barokk épületbe visszatért grófi párt, majd az uraságok Volán Zrt. Pápai Forgalmi vonalakon utazó utasok beljelenlétében került sor az Üzemének vezetõje el- városban található úti célok oklevelek és ajándékok át- mondta, a lakossági észre- elérése volt. Folytatás a 3. oldalon adására.Folytatás az 5. oldalon vételek egyik sarkalatos
2
2011. július 28.
Pápa és Vidéke
A nándorfehérvári hõsökre emlékeztek Pápán szót. Ez a gyõzelem egy csodálatos összefogásnak a gyümölcse, ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a körülményekrõl sem, hiszen a kereszteseknek döntõ szerepük volt a viadal Elsõként Kincses László, dorfehérvári csata króniká- végsõ kimenetelében, a Pápai Huszáregyesület ját, majd Salgó Ferenc ka- mondta a plébános. Hartagja elevenítette fel a nán- nonok, plébános vette át a madik Callixtusz pápa napi háromszori harangszót rendelt el, mellyel imára hívta a keresztény Európa népeit, és buzdított a hódítók elleni küzdelemre. Kapisztrán Szent János beszédeinek hatására összegyûlt keresztesek és a déli határok védelmét szinte egymaga megszervezõ Hunyadi János seregei hatalmas török túlerõvel néztek szembe Nándorfehérvárnál. Az egyesült magyar csapat július 21-én visszaverte II. Mehmed támadását, majd július 22-én kitört a várból,
Ötszázötvenöt éve gyõztek a Nándorfehérvárt védõ magyar seregek az ostromló törökök ellen. Az évforduló tiszteletére július 22-ét az Országgyûlés a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánította. Pápán az Esterházy-kastély elõtt, a déli harangszót követõen emlékezett a város a magyar történelem dicsõ napjára.
Gépezõ nyugdíjasok
Puskásné Tófeji Valéria
és vereséget mért a törökökre. A gyõzelem az imádságnak a gyõzelme is. Az imádságnak, amely lelkesíteni tudta az embereket és önzetlen összefogásra segített, hangsúlyozta Salgó Ferenc. A déli harangszó azóta is megmaradt. Most már a hálaadás jeleként figyelmeztet arra, hogy a közös imádságnak mekkora ereje van, és emlékeztet a nándorfehérvári diadalra, tette hozzá a kanonok. A gyõzelem ötszázötvenötödik évfordulójára tartott ünnepség végét három ágyúlövés jelezte, majd felcsendült a Himnusz. A megemlékezésen jelen volt Unger Tamás alpolgármester, Rádi Róbert, a Polgármesteri Kabinet vezetõje, valamint a Pápai Huszáregyesület tagjai. Meleg Andrea
Folytatódik az ásatás
Minden akadály elhárult a Fõ tér ásatási munkálataiA Pápai Nyugdíjas Egye- nak folytatása elõl, jelentette be Unger Tamás alpolgársület abban a kellemes mester múlt heti sajtótájékoztatóján. meglepetésben részesült, hogy 2011. június 20-tól 24-ig, az NCA pályázatán nyert támogatási összeg révén, hat bátor vállalkozó egyesületi tag részt vehetett egy számítógépes alapfokú tanfolyamon. A 15 órás tanfolyam vezetõje, Varga Zoltán fiatal tanár úr végtelen türelemmel foglalkozott a 60-80 éves, még tanulni akaró idõs emberekkel. A számítógép fontos összetevõi, az idegen kifejezések, az új technika megismerése nehéz feladatnak ígérkezett. De mindannyian nagyon akartuk legalább az alapfogalmak elsajátítását, hogy unokáink büszkék lehessenek ránk, amikor e-mailen érkezõ levelükre önállóan fogunk válaszolni a gépen. Hálás köszönettel gondolunk Varga Zoltán türelmes, kedves egyéniségére, és arra is, hogy a tanfolyam végén elégedett volt velünk. Külön köszönjük Baán Éva elnökasszonynak, hogy erre a képzésre is elõteremtette az anyagi fedezetet! Köszönjük a Tarczy Lajos Általános Iskola igazgatójának, Venczel Csaba úrnak, hogy biztosította ehhez a hasznos idõtöltéshez számunkra a helyszínt és a gépparkot!
Hulladékkezelési razzia volt
Az elõzményeket ismertetve az alpolgármester elmondta, hogy a Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal Ásatási Bizottsága több esetben elutasította a Fõ téri ásatásokat végzõ Laczkó Dezsõ Múzeum kérelmét az ásatásvezetõ régész személyével kapcsolatosan. Ennek okán az engedély több héten át nem került kiadásra, ezért nem tudtak a Fõ téren elkezdõdni a munkálatok. A napokban kapták a hírt a Gyõr-MosonSopron megyei kormányhivataltól, hogy kiadták az engedélyt, így folytatódhat az ásatás. Az ásatásvezetõ régész személyével kapcsolatosan is megegyezés született, mely szerint az Eötvös Lóránd Tudományegyetem középkori régészeti tanszékének munkatársai Szvath Márton támogatásá-
val - végzik majd az elkövetkezõ 40 napban a feltárásokat. Az ásatási munkálatoknak ez a része a közmûnyomvonalhoz, valamint a régi várfal feltárásához kötõdik. Unger Tamás hangsúlyozta, hogy a több hetes csúszás ellenére is idõre befejezõdik a Fõ tér rekonstrukciója.
Vörös László, a kivitelezõ Boroszlán Zrt. vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy õsszel befejezik a teljes közmû alépítmény megépítését a Fõ téren. Továbbá az idei évre tervezik a Gróf út, a Plébániasor és az OTP elõtti útszakaszok burkolását is. Jövõre épül meg a jégpálya területe és kerül burkolat a templom, valamint a Griff épületsora közé. A szakember arra kéri a pápaiakat, hogy vegyék figyelembe a kihelyezett közlekedési táblákat a balesetek elkerülése érdekében. Az ásatásvezetõ régész, dr. Mordovin Maxim nevében, aki egyéb elfoglaltsága miatt nem volt jelen a sajtótájékoztatón Kolláth Ágnes, az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének doktori ösztöndíjasa nyilatkozott. Mint mondta, nagyon örültek a felkérésnek, és igyekeznek mindent a lehetõ leggyorsabban és legszakszerûbben kivitelezni.
Július 16-án, szombaton Pápa Város Önkormányzatának kezdeményezésére több hatóság együttesen tartott ellenõrzést, melynek során a hulladékkezelési és hulladéktárolási szabályok betartását ellenõrizték. Az akció eredményeirõl és tapasztalatairól az elmúlt héten Unger Tamás alpolgármester tájékoztatta a sajtó képviselõit. Unger Tamás elmondta, az említett napon 12 és 18 óra között a Közterület-Felügyelet, a városi rendõrkapitányság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a szociális- és egészségügyi osztály, valamint a városfejlesztési osztály képviselõi 12 elõzetesen tervezett és 1 idõközben felmerült helyszínen végeztek ellenõrzést. A 13 esetbõl öt alkalommal nem kellett intézkedniük a hatóságoknak. A többi helyszínen a városi rendõrkapitányság 5, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 4, a szociális és egészségügyi osztály 4, a városfejlesztési osztály szintén 4 eljárást indított. Az ellenõrzött ingatlanoknál két esetben szabálytalan hulladéktárolás miatt kellett intézkedni. Ebbõl az egyik egy egészen kirívó eset, egy lakás lakatlan szobájában halmozták fel a háztartási és egyéb hulladékot. Az egyes fémek
begyûjtésével és értékesítésével összefüggõ visszaélések visszaszorításáról szóló törvény megsértésével kapcsolatban két esetben történt intézkedés, ezek egyike engedély nélküli autóbontás volt. Épületbontásból származó jelentõs mennyiségû hulladék, illetve elektromos hulladék is szerepel az ellenõrzés során feltárt hiányosságok között. Az alpolgármester hangsúlyozta, a mostani ellenõrzés egy olyan rendszerbe illeszkedik be, melyet a helyi választási kampányban célul tûztek ki. Ez a cél az volt, hogy a pápai hulladékkezelés az uniós normáknak megfelelõ körülmények közé kerüljön. Unger Tamás köszönetét fejezte ki az akcióban résztvevõknek, egyúttal felhívta a figyelmet, hogy további hasonló ellenõrzéseket tartanak az elkövetkezõ idõpe szakban.
Értesítés Értesítjük Pápa város lakosságát, hogy az alábbi napokon a felsorolt utcákban kéményseprõink megjelennek a 2011. évben esedékes kéményseprési munkák elvégzése céljából. Kérjük, hogy a kémények tisztítását, illetve gázüzemû kémények használata esetén azok évenkénti felülvizsgálatát, szükség szerinti tisztítását tegyék lehetõvé kéményseprõinknek. A munka elvégzését a sormunkakönyvben aláírásukkal igazolni és az éves díjat megfizetni szíveskedjenek. Augusztus 1-5.: Határ utca, Vadász utca, Virág B. utca, Bethlen G. utca, Szegfû utca, Vak Bottyán utca, Pacsirta utca, Bezerédi utca, Szondi utca, Dobó utca, Táncsics M. utca, Korvin utca, Kuruc utca, Kard utca, Kis tér, Bástya utca, Irhás utca, Szent L. utca, Petõfi utca, Eötvös utca, Rákóczi utca, Major utca. Augusztus 8-12.: Gombkötõ utca, Csutorás utca, Mester utca, Mézeskalács utca, Csapó utca, Puskás T. utca, Fazekas utca, Csizmadia utca, Gábor D. utca, Kelmefestõ utca, Jedlik Á. utca, Árok utca, Széchenyi utca, Gyurátz F. utca, Zimmermann utca, Séllyei utca, Anna tér, Kodály Z. utca, Kandó K. utca, Bánki D. utca. Együttmûködésüket elõre is köszönjük. Közszolg Kft. kéményseprõ részleg
Kiadó Vajdán I. emeleti 2 szobás, erkélyes, konvektoros, bútorozott lakás hosszútávra kiadó (számlaképes). Érdeklõdni: 8-16 óráig 0630-5599882
A Jobbik Pápai Szervezete közös sétát szervez dr. Fülöp Erikkel, Tiszavasvári jobbikos polgármesterével 2011. augusztus 6-án. Találkozó 10.00 órakor az Esterházy-kastélynál.
2011. július 28.
3
Pápa és Vidéke
Új parancsnok a tûzoltóság élén
Felújítják a kollégium épületét
tervezték, és a 70-es évek elsõ felében valósult meg az építkezés. Az azóta eltelt idõben a vizesblokkok felújításán kívül jelentõsebb munkát nem végeztek, így
Szabó József rámutatott, a munkálatok során 1.939 négyzetméternyi hasznos alapterület újul meg. A lakószinteken 6.225 négyzetméternyi festést végeznek, 1.180 négyzetméter új parkettát helyeznek le, és a kiegészítõ helyiségekben 66 négyzetméter csempét és 61 négyzetméter járólapot újítanak fel. A lépcsõház nagyon elavult szerkezetû
az épület „lelakottá” vált. Az épületben a mostani munkálatok során a jelenlegi elõírásoknak megfelelõ felújításokat végeznek el. A rekonstrukciót követõen az elsõ szinten 48 fiú kap elhelyezést, a további szinteken pedig 15 háromágyas és 30 kétágyas szobában a lányokat helyezik el.
része az épületnek, ezért ott új nyílászárókat építenek be, így ezek a részek szabadidõs tevékenységekre is alkalmasak lesznek. A felújítás a berendezést is érinti majd, új bútorokat – emeletes ágyakat, heverõket, tanulóasztalokat és beépített szekrényeket – helyeznek el a szobákban.
Az átalakítások zökkenõmentes lebonyolítása, a már megszokott munkarend biztosítása az elkövetkezõ hónapokban, így fogalmazta meg céljait Csillag István megbízott tûzoltóparancsnok, akinek Németh Tamás felmentését követõen szavazott egyhangúlag bizalmat a városvezetés.
A közelmúltban jelentõs felújítási munkálatok kezdõdtek az Acsády Ignác Szakképzõ Iskola volt kollégiumi épületében. A pápai vállalkozók által végzett beruházás költségeinek jelentõs részét Pápa Város Önkormányzata biztosítja. Unger Tamás alpolgármester az elmúlt héten a helyszínen tájékoztatta a sajtó képviselõit a részletekrõl.
- Tizenegy éve dolgozom hivatásos tûzoltóként, elõtte a honvédségnél szolgáltam. Amikor meghallottam, hogy megszûnik a 47. Pápa Harcászati Repülõezred, úgy döntöttem, más munka után nézek. A kisfiam 10 hónapos volt, nem szerettem volna más helyõrséghez kerülni. Épp akkor jelent meg egy hirdetés az újságban, hogy tûzoltókat keresnek. Jelentkeztem, és felvettek. A következõ évben elvégeztem a katasztrófavédelmi oktatási központban a tûzoltószervezõ képzést, ezt követõen 2001. augusztus elsejével kineveztek szolgálatparancsnok-helyettesnek. Egy év után szolgálatparancsnok lettem, majd 2007 augusztusától a tûzoltási és mûszaki mentési osztály vezetõje. Két év múlva Németh Tamás kinevezett pa-
Mint elhangzott, szeptembertõl két nagy területen változik a város középiskoláiba járó kollégiumi ellátást igénylõ diákok elhelyezése. Az egyik változás, hogy a város középiskolásai egy leány- és egy fiúkollégiumban – a közgazdasági épületében, illetve a volt „Mezõ” kollégiumában – kapnak elhelyezést. A korábban az Acsádyhoz tartozó 153 fõ befogadására alkalmas kollégium a Türr István Gimnázium és Kollégiumhoz kerül, és itt szeptembertõl az Arany János Tehetséggondozó Programban részt vevõ diákok laknak majd. A kollégium épülete Pápa Város Önkormányzatának tulajdona, a Türr Gimnázium fenntartója pedig Veszprém Megye Önkormányzata. A beruházás során komoly együttmûködés valósul meg a két fél között. A közel 60 millió forintos költségbõl 48 milliót Pápa város, a fennmaradó összeget pedig a megyei önkormányzat biztosítja. Szabó József, a városfejlesztési osztály beruházásért felelõs munkatársa elmondta, a kollégiumot 1972-ben
rancsnok-helyettesnek, távozását követõen pedig megbízott parancsnokként látom el a munkámat. A célom, hogy ebben a fél évben zökkenõmentesen lebonyolítsuk az átállást. Minden a megszokott ütemben és módon történjék, miközben azok, akik nem a beavatkozó részen teljesítenek szolgálatot, végezzék az átszervezés elõkészítésével járó egyéb feladatokat. Hosszú távra jelen esetben elég nehéz tervezni. A közelmúltban sürgõsségi javaslattal a hivatásos önkormányzati tûzoltóságok államosításáról nyújtott be törvényjavaslatot a Parlamentnek a kormány, így kíváncsian várjuk a jövõt – tette hozzá Csillag István. A megbízott parancsnok elmondta, továbbra is ápolják testvérkapcsolatukat a schwetzingeni és a ko-
vásznai tûzoltósággal. Utóbbival tavaly vették fel a kapcsolatot. Akkor egy Mercedes fecskendõt kaptak ajándékba, idén egy vízszállító gépjármûvel lepik meg õket. Az autó kikerült a központi finanszírozásból, ezért kellett gondoskodni annak további hasznosításáról. A technikai táblából kivont tûzoltóautó 1996-os gyártmány, mely még jó szolgálatot tehet új tulajdonosainak. A gépjármûvet a Kovásznapi napok keretében adják át szeptember elején. Meleg Andrea
Módosították a helyi menetrendet Folytatás az 1. oldalról Ezen problémák megoldása érdekében július 25-étõl díjmentes átszállási lehetõséget vezetnek be, melynek részleteirõl a Volán honlapján tájékozódhatnak az érintettek. Redling József hangsúlyozta, ez az átszállási lehetõség kizárólag a 7-es, a 7-9-es és 7-10-es vonalakra vonatkozik a Budai Nagy Antal út és a vasútállomás közti útszakaszra. Az új rendszer lényege, hogy a gépkocsivezetõ az átszállni kívánó utas érvényesített menetjegyén rájegyzést tesz, amely bejegyzést a másik autóbusz vezetõje érvénytelenít. A sajtótájékoztatón elhangzott továbbá, hogy az átszállási lehetõség biztosításán túl a lakossági, illetve céges igények figyelembe vételével egyes járatok indulási idejét is módosították. Az 1. számú vonalon a vasútállomásról munkanapokon 6.15-kor induló, Kisfaludy utcának közlekedõ járat e hét hétfõtõl 6.20-kor indul. A Pápakovácsi elágazótól munkanapokon 22.02-kor induló 1.
számú járat a Szabó Ervin utcától 22.10-kor indulva 7-es járatként közlekedik a vasútállomásig. Az 1/A. számú vonalon az autóbusz állomásról 5.35-kor és a Hirtenbergertõl 6.10-kor induló autóbusz ezentúl hétfõtõl szombatig közlekedik. A 2. számú vonalon a vasútállomásról 16.55-kor induló járat 17.15-kor, a Törzsökhegybõl 17.25-kor induló járat pedig 17.40-kor indul. A 3. számú vonalon a lakossági igények figyelembe vételével munkaszüneti napokon új járatot indítottak. Így a vasútállomásról 9.25kor, a Tizedik utcától pedig 9.40-kor indul helyi járat. A 7. számú vonalon munkaszüneti napokon a vasútállomásról naponta 6.30kor induló járat ezentúl munkaszüneti napokon 6.10-kor, a Vízmû utcából naponta 7.00 órakor induló járat munkaszüneti napokon 6.35-kor indul. A vasútállomásról jelenleg naponta 7.30-kor közlekedõ járat munkaszüneti napokon 8.00-kor indul. Munkaszüneti napokon a vasútállo-
másról 9.50-es, a Vízmû utcától 10.15-es indulási idõvel új járatpárt állítanak be. Ugyancsak új járat indul munkanapokon 22.10-kor a Szabó Ervin utcától a vasútállomásig. A vasúti csatlakozás biztosítása érdekében a munkaszüneti napokon a vasútállomásról 16.30-kor induló járat 16.40-tõl közlekedik, a munkaszüneti napokon a Vízmû utcától munkaszüneti napokon 17.00 órakor induló járat ezentúl 17.02-kor indul. Munkanapokon a vasútállomásról 16.00 órakor, illetve a Vízmû utcától 16.30-kor közlekedõ járat 15 perccel késõbb, és Tesco betéréssel közlekedik. A 7-9. számú vonalon a naponta 8.50-kor induló, Termálfürdõ betéréssel közlekedõ járat 8.40-kor indul. A szakemberek remélik, hogy a július 25-én bevezetett változtatásokkal megfelelnek a felmerült igényeknek, de arra kérnek mindenkit, ha észrevétele van, mindenképpen juttassa el azt a Bakony Volánhoz. papp
Pályázat a kkv szektor javítására A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelõs államtitkára, dr. Nyitrai Zsolt sajtótájékoztatón jelentette be az Új Széchenyi Terv kkv szektort támogató pályázatait. A kis és közepes vállalkozások versenyképességét javító, két - összesen 10,8 milliárd forint értékû - informatikai pályázatra július 1-tõl adhatják be igényüket a vállalkozások. - Mi a célja a pályázatnak? - Célunk, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások jövedelemtermelõ képessége erõsödjön, úgy, hogy az információs és kommunikációs technológiai megoldásokat hatékonyan alkalmazzák. A kiírás keretében 1 és 10 millió forint közötti támogatási összeg érhetõ el, összesen 10,8 mrd forint forrás áll rendelkezésre a pályázati célok megvalósítására. - Milyen eszközökre, beszerzésekre lehet pályázni? - A pályázati kiírás rendkívül komplex, hiszen kere-
tein belül lehetõség nyílik többek között hardver- és szoftverbeszerzésre, vállalati honlapok fejlesztésére, webáruházak létrehozására vagy akár a szükséges digitális készségek fejlesztésére is. - Milyen összegû támogatást nyerhet például egy kisvállalkozás? - Célunk, hogy reális és takarékos költségvetésû projektek kapjanak támogatást. A pályázók maguk is tájékozódhatnak arról, hogy a projektjük reális költségvetéssel került-e összeállításra vagy sem. A kiírás keretében maximum 10 millió forint támogatási
összeg adható. - Mennyi idõn belül részesülhet a pályázó pozitív támogatói döntésben? - A pályázatok elbírálása kapcsán a legfontosabb, hogy a megjelölt célok mielõbbi elérése érdekében a megítélt források a lehetõ leghamarabb eljussanak a pályázókhoz. A megújuló fejlesztéspolitika eredményeként a vállalati folyamatmenedzsment és elektronikus kereskedelem támogatására hivatott pályázatok esetében mindössze 30 nap alatt megtörténik az elbírálás abban az esetben, ha nincs szükség hiánypótlásra, a támogatási szerzõdések pedig további 15 napon belül megköthetõk lesznek. A részletes pályázati kiírások elérhetõk az Új Széchenyi Terv honlapján, a http://ujszechenyiterv.gov. hu/doc/2639 címen.
4
2011. július 28.
Pápa és Vidéke
Szent Anna búcsú
Egy nap, három vigadalom
Folytatás az 1. oldalról Délután színes kulturális Az elmúlt vasárnap tartották a Szent Anna templom mûsor szórakoztatta a több búcsúünnepét, melynek keretén belül – a családok évére száz helybélit, fellépett töbemlékezve – több jubiláló házaspárt is megáldott Salgó bek között Nagy Szilvia, Czupper Réka, Finta Erika, Ferenc kanonok, plébános. volt latin és hip-hop táncbemutató, valamint a kéttornyúlaki Csipet Csapat néptánccsoport és a felnõtt néptáncegyüttes is színpadra állt. Utánuk a pápai Megafon következett – õk felléptek Borsosgyõrön és Tapolcafõn is –, este pedig finom vacsora és hajnalig tartó bál volt a Party zenekarral. Borsosgyõrön délután kezdõdtek a programok, a helyszín itt is a sportpálya, valamint a betonos sportpályán felállított színpad volt. A kicsiket légvár, arcfestés, aszfaltrajzverseny, póniloAz ünnepi szentmisén Az idei évben Masszi Ferésztvevõk megemlékeztek rencné, Veisz Endréné és Szent Annáról, Szûz Mária Nagy József vehették át az elédesanyjáról, Jézus nagy- ismerést. anyjáról, s a hagyományokAz ünnep a hagyomához hûen átadták a Szent nyok szerint zenei rendezAnna Plaketteket is. A ki- vénnyel ért véget. Vasárnap tüntetéssel az egyházköz- este Szabó István pápai ség életében jelentõs tevé- származású, Tinódi-Lantkenységet végzõ hívek mun- díjas mûvész adott koncerkáját ismerik el a képvise- tet a Szent Anna templompe lõ-testület döntése alapján. ban.
vaglás várta, és a hölgyek Borsosgyõrön is focicipõt húztak. A kulturális programokban fellépett a Táncoló Talpak gyermek tánccsoport, a Bosasszé Tánccsoport és a Borsosgyõri Ifjúsági Csapat, azaz a BICS, akik takarítótáncukkal önfeledt mosolyt csaltak a közönség arcára. Kéttornyúlakhoz hasonlóan itt is a késõ délutáni órákban került sor a sportversenyek eredményhirdetésére, mindkét településen köszöntõt mondott és átadta a díjakat Unger Tamás, Pápa alpolgármestere és Máté István önkormányzati képviselõ. Az este zárásaként felettébb ízletes vacsorával és szombati falunapi vigadalommal fejezõdött be a rendezvény.
Kispályás focikupával indult a tapolcafõi falunap, majd a gyermekeket a sportpályán kerékpáros ügyességi és gyümölcsevõ verseny, ugrókötelezés és labdajátékok várták. Dél-
elõtt helyi mesterszakácsok ragadtak fakanalat a fõzõversenyen, majd az elkészült finomságokat a település apraja-nagyja közösen fogyasztotta el, ami után kifejezetten felüdülés volt a zumba csoportos torna. A sportversenyek legjobbjainak itt is Unger Tamás alpolgármester, valamint Zsegraics Gyula önkormányzati képviselõ adta át az elismeréseket, majd a Vadvirág Néptáncegyüttes és a Tapolcafõi Forrás Népdalkör mûsora tette emlékezetessé a szombat délutánt. A folklór programok után családi ügyességi versenyek kezdõdtek, zsákban futást, talicskatolást és nõi lábszépségversenyt is rendeztek, majd a tombolasorsolás után hamisítatlan bállal ért véget a 2011. évi tapolcafõi falunap. Polgár Szilárd
Hogyan viseli a szélsõséges idõjárást?
Egyébként is lehangolnak a borús napok, de szerintem ezzel sokan vagyunk így. A forróság ugyancsak próbára
tesz. Emlékszem, amikor 20 évvel ezelõtt Hévízre mentünk nyaralni a férjemmel, akkor volt ilyen meleg, bár akkor sem érte el a 40 fokot. A változékony idõjárást a konyhakert is megsínyli. Egyszer a nagy szárazság, máskor a sok esõ vagy a jég teszi tönkre a termést. Magyari István - Nagyon megvisel ez a szélsõséges idõjárás. Fájnak a csontjaim, rossz a
hangulatom, és a vérnyomásom sincs teljesen rendben. Ha elkap a melegfront elõtti szokásos migrén, bemegyek a szobába, vizes borogatást teszek a homlokomra, és behunyt szemmel várom, hogy elmúljon. Betöltöttem a 61 évet, és ezt már bizony észreveszem. Igyekszem valahogy túlélni a frontokat. A feladatokat meg kell csinálni, lévén négy unoka, mindig adódik valamilyen dolog. Meleg A.
Terék Sándor
Lampért Gáborné
Magyari István
Egyik nap negyven fok, másnap hússzal kevesebb. Extrém UV sugárzás, szélvihar és jégesõ. A szélsõséges idõjárás egyaránt megvisel fiatalt, idõset, egészségeset és beteget. Ingerlékenység, fáradékonyság, figyelemzavar, fejfájás és még hosszasan lehetne folytatni a tünetek kellemetlen sorát. Sajnos a fronthatások ellen nincs gyógymód, bár szakemberek úgy vélik, hogy a kiegyensúlyozott, egészséges, sportos életmóddal megelõzhetõek. Körkérdésünkben arra voltunk kíváncsiak, hogyan viselik Önök a változékony idõjárást. Terék Sándor - Nem zavar a változékony idõ, bár a melegfrontra érzékeny vagyok, ilyenkor kissé fáj a fejem. Tudomásul veszem és csinálom a dolgom. Székesfehérvárról érkeztünk, Gannán nyaralunk a családommal. Az idõjárás kissé átírta a tervezett programot, ennek ellenére nagyon jól érezzük magunkat. Voltunk a Várkertfürdõben, a hûvösebb, esõs napokon pedig múzeumot látogattunk, és sétáltunk a városban. Lampért Gáborné - A szeles idõt rendkívül rosszul tûrõm. Ilyenkor feszült és ideges vagyok.
2011. július 28.
5
Pápa és Vidéke
Rekord számú résztvevõ a Pegazus rendezvényén
Esterházy-kastély
Parádés fesztivál Folytatás az 1. oldalról A legjobb rajzokból a kastély egyik földszinti termében tárlat is nyílt, aki pedig megéhezett, a Bendõtömõ termékkóstolóban pocakját is megtölthette. A Pegazus Színház ez évi bérletes elõadásainak egyik gyöngyszeme volt a Grimm testvérek Rigócsõr király címû meséje, ezt játszotta el az Esterházy-kastély nádor termében újra a társulat. A felújított belsõ térben, korhû enteriõrök között elõadott bábjáték felejthetetlen élményt nyújtott, a Pegazus Parádé egyik csúcspontja volt. Aki pedig azt gondolta, hogy ezt nehéz lesz tovább fokozni, az bizony tévedett, hiszen a Várkastély udvara péntek este fényárban pom-
pázott, köszönhetõen a tûzzsonglõröknek, a közös mécses- és gyertyagyújtásnak, lampioneregetésnek. Aki pedig egy kis izgalomra is vágyott, szúnyogriasztóval és zseblámpával éjszakai játékos ügyességi és bátorságpróbára is vállalkozhatott, amely a középkori pincerendszerben egészen éjfélig folytatódott. Szombat kora délelõtt a Várkastély udvarán barokk zenés ébresztõvel indult a második nap programja, ahol a grófi pár köszöntõje után a fõúri méltóságok udvartartásának, valamint a Pegazus Parádé vendégeinek díszmenete a várkerti megnyitó helyszínére indult. A szikrázó napsütésben a Várkert árnyas lombú
Padavató Két új padot adományozott a városnak az UniCredit Bank. Az ünnepi padavatót kedd délután tartották az Esterházy-kastély udvarán.
fái között ünnepélyesen is kezdetét vette a fesztivál, köszöntõt Unger Tamás, Pápa alpolgármestere mondott, majd egy igazán különleges koncertet, a Zabszalma együttes lemezbemutató elõadását nézhették meg az apróságok. - Évrõl évre egyre többen kapcsolódnak be a Pegazus Parádé programjaiba – mondta lapunknak Végh Zsolt, a Pegazus Színház színész-igazgatója –, ezt éreztük a résztvevõk számában. Próbáltuk a megújult Esterházy-kastélyt minél jobban bevonni a fesztivál programjaiba, a péntek esti fényudvar például olyan különleges hangulatot varázsolt az épület elé, amiben valószínû mostaná-
ban nem volt része sem a pápaiaknak, sem az idelátogatóknak. Szombaton is kezdéstõl zárásig tele volt a Várkert, minden játékunkat használták, minden elõadásunk komoly nézõsereg elõtt zajlott. Célunkat, azaz nyáron igényes szórakozást nyújtani a családoknak, abszolút teljesítettük – fogalmazott Végh Zsolt. Délután a Hetet egy csapásra bábjáték, nemesi hétpróba, valamint a Ládafia Bábszínház vásári bábjátéka színesítette a programokat. A Pegazus Parádé hivatalos zárásaként Kaballó bohóc és a csacsogányok interaktív, játékos koncertjére került sor az Esterházy-kastély udvarán.
A Pegazus Színház rövid mûsorát követõen Papp Csilla, az UniCredit Bank helyi fiókvezetõje köszöntötte a jelenlévõket. Mint mondta, második padavató ünnepségüket tartják Pápán. Elsõ alkalommal a Március 15. térre vásároltak padokat és virágtartókat, ez alkalommal a felújítás alatt álló Esterházy-kastély udvarára vettek két padot. A pápai fiók vezetõjeként arra törekszik, hogy pénzintézetük aktív részese legyen a város életének. Reményét fejezte ki afelõl, hogy talán más szervezet és bank is csatlakozik a jövõben kezdeményezésükhöz, melyet hagyományteremtõ szándékkal indítottak útjára két évvel ezelõtt. A város részérõl Áldozó Tamás polgármester köszönte meg a pénzintézet támogatását.
- A kastély felújítására a Norvég alapból 185 millió forintot, nemrég pedig 1 milliárd 596 millió forintot nyert a város, de a helyi közösség is több százezer forinttal járul hozzá a munkálatokhoz. Most egy olyan rendezvényen vagyunk, ahol 100 ezer forintot adott egy helyi pénzintézet ahhoz, hogy kicsit komfortosabb legyen mindaz, ami itt elkészül. Felvetõdhetne a kérdés, hogy ez nem aránytévesztõ-e? Meggyõzõdésem, hogy nem. Ez egyfajta magatartást, filozófiát mutat. Köszönet illeti a pénzintézetet azért, hogy a pápaiakban nemcsak ügyfelet lát, hanem jelen akar lenni a város társadalmában és szebbé akarja tenni azt a miliõt, melyben ügyfelei élnek - fogalmazott a polgármester. Meleg Andrea
Polgár Szilárd
Élõ rózsafüzér zarándoklat A kellemetlen, õszt idézõ idõjárás ellenére több száz hívõ vett részt a Szent Anna templom búcsúünnepének elõestéjén, az elmúlt szombaton megtartott Élõ Rózsafüzér Zarándoklaton. A város több pontjáról indult zarándokok énekelve, imádkozva járták végig útjukat a Szent Anna templomig. Mivel a katolikus hívek számára az idei év a család éve, a zarándoklat
összes imáját a város és környéke családjaiért, a családokban a hit és a szeretet kiáradásáért ajánlották fel. A Szent Anna templomhoz érkezõ csoportokat Salgó Ferenc kanonok, plé-
bános köszöntötte, majd megáldotta a várost és környékét, valamint az itt élõ családokat. A zarándoklatot szentmisével zárták, melyet Dobai Sándor atya, a Benelux államok magyarjainak fõpapja mutatott be. Ezt követõen agapéra és baráti beszélgetésre vártak minpe den zarándokot.
6
2011. július 28.
Pápa és Vidéke Emlékeinket õrzõ képek
Menetrendi értesítés Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2011. július 25-étõl Pápa város helyi járati közlekedésében az alábbi menetrendi módosításokat vezetjük be: 1. sz. Vasútállomás – Autóbusz-állomás – Pápakovácsi elágazó vonalon Vasútállomásról (Kisfaludy u. érintésével) x6.15 órakor közlekedõ járatot 5 perccel késõbb, x6.20 órakor közlekedtetjük. Pápakovácsi elágazótól x22.02 órakor Autóbusz-állomásig közlekedõ járatot Szabó Ervin utcáig közlekedtetjük, onnan az autóbusz a 7. sz. vonalon x22.10 órakor közlekedik a Vasútállomásig. 1A sz. Autóbusz-állomás – Vízmû – Hirtenberger vonalon Autóbusz-állomásról (Szabadság u.) x5.35 órakor, valamint Hirtenbergertõl x6.10 órakor induló járatokat munkaszüneti napok kivételével naponta (hétfõtõl szombatig) közlekedtetjük. 2. sz. Vasútállomás – Húskombinát – Autóbusz-állomás – Törzsökhegy felsõ vonalon Vasútállomásról naponta 16.55 órakor induló járatot 20 perccel késõbb, 17.15 órakor közlekedtetjük. Törzsökhegy felsõtõl naponta 17.25 órakor induló járatot 15 perccel késõbb, 17.40 órakor közlekedtetjük. 3. sz. Vasútállomás – Korona u. – Március 15. tér – Kertváros – Tizedik u. vonalon Új járatokat indítunk munkaszüneti napokon Vasútállomásról 9.25 órakor, valamint Tizedik utcától 9.40 órakor. 7. sz. Vasútállomás – Húskombinát – Korvin u. – Somlai u. – Vízmû u. vonalon Vasútállomásról - naponta 6.30 órakor induló járatot munkaszüneti napokon 20 perccel korábban, 6.10 órakor közlekedtetjük. A járat hétfõtõl szombatig változatlan (6.30 óra) indulási idõvel közlekedik; - naponta 7.30 órakor induló járatot munkaszüneti napokon 30 perccel késõbb, 8.00 órakor közlekedtetjük. A járat hétfõtõl szombatig változatlan (7.30 óra) indulási idõvel közlekedik. - x16.00 órakor induló járatot 15 perccel késõbb, 16.15 órakor és Tesco érintésével közlekedtetjük. +16.30 órakor induló járatot munkaszüneti napokon 10 perccel késõbb, 0 16.40 órakor közlekedtetjük. A járat szabadnapokon változatlan indulási idõvel (16.30 óra) közlekedik. - új járatot közlekedtetünk munkaszüneti napokon 9.50 órakor. Vízmû utcától - naponta 7.00 órakor induló járatot munkaszüneti napokon 25 perccel korábban, 06.35 órakor közlekedtetjük. A járat hétfõtõl szombatig változatlan (7.00 óra) indulási idõvel közlekedik. - +8.00 órakor Tesco érintésével közlekedõ járatot munkaszüneti napokon 30 perccel késõbb, 08.30 órakor indítjuk. A járat szabadnapokon változatlan (8.00 óra) indulási idõvel közlekedik. - új járatot közlekedtetünk munkaszüneti napokon 10.15 órakor; - új járatot indítunk Szabó Ervin u. – Vasútállomás viszonylatban x22.10 órakor; +17.00 órakor induló járatot munkaszüneti napokon 0 17.02 órakor közlekedtetjük. A járat szabadnapokon változatlan indulási idõvel (17.00 óra) közlekedik. - x16.30 órakor közlekedõ járatot 15 perccel késõbb, x16.45 órakor indítjuk és Tesco érintésével közlekedtetjük. 7-9. sz. Autóbusz-állomás (Uszoda) – Tizedik u. – Budai u. – Huszár ltp. – Autóbusz-állomás (Szabadság u.) vonalon Autóbusz-állomásról (Szabadság u.) Termálfürdõ betéréssel naponta 8.50 órakor induló járatot 10 perccel korábban, 8.40 órakor közlekedtetjük. Jelmagyarázat: x munkanapokon + szabad- és munkaszüneti napokon 0 munkaszüneti napokon
TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatjuk az utazóközönséget, hogy Pápa város helyi járati közlekedésében a jobb utaskiszolgálás érdekében 2011. július 25-étõl az alábbi módosításokat vezetjük be: 1. A 7, 7-9 és 7-10 sz. vonalakra érvényes, egyvonalas helyi autóbusz-bérletek átszállási igény esetén a Budai Nagy Antal u. – Vasútállomás között közlekedõ helyi járatokon is (oda-vissza) jogosítanak utazásra. 2. A menetjegyes utasok a 7, 7-9 és 7-10. vonalon közlekedõ autóbuszon érvényesített menetjegyükkel átszállhatnak a Budai Nagy Antal u. – Vasútállomás között közlekedõ helyi járatokra és e szakaszon újabb menetjegy felhasználása nélkül tovább utazhatnak. A díjmentes átszállás feltétele, hogy a 7, 7-9, ill. 7-10 járatra történõ felszálláskor jelezni kell az autóbusz-vezetõ felé, hogy átszállással tovább kívánnak utazni és a gkv. a jegy kilyukasztása után dátum bélyegzõvel, vagy tintával vezesse fel arra a tárgy napi dátumot. Az átszállást követõen – amely csak a tárgy napon történhet – a második autóbusz-vezetõ rájegyzéssel kezeli a menetjegyet. Hasonlóképpen az utasok visszafelé a Vasútállomás és Budai Nagy Antal u. között közlekedõ helyi járatokon érvényesített menetjegyükkel is átszállhatnak a 7, 7-9 és 7-10 vonalon közlekedõ helyi járatokra és azokon újabb menetjegy felhasználása nélkül tovább utazhatnak. BAKONY VOLÁN Zrt.
Legyen az utasunk, utazzunk együtt!
Ötven éve dõlt ki az õsplatán Majdnem napra pontosan ötven évvel ezelõtt, 1961. július 13-án délután egy orkán erejû vihar söpört végig Pápán, és a hatalmas szél kidöntötte azt az ötszáz éves várkerti óriás platánfát, amely akkoriban a pápai fiatalok kedvelt találkozóhelyének számított. A szájhagyomány szerint a platánfa széttört darabjai sokáig a Várkertben hevertek, mígnem a város vezetése eltakaríttatta õket. Az ötszáz éves õsplatánt ábrázolja ez a korabeli képeslap, amelyen nemcsak a monumentális fa látható. Az óriási lombkoronájú platán alatt, a nyári árnyékban piknikezõ pápai fiatalokat is megörökítette a fotográfus, a kép bal sarkában pedig az egykori szovjet emlékmû talapzata tûnik fel. Állítólag a török idõkbõl származott a fa, amely a Várkertben a jelenlegi zenepavilontól balra, a mostani játszótér közelében állt. - Törzsének kerülte közel tizenöt méter volt, serdülõfélben lévõ kamaszként tízen tudtuk csak átfogni a törzsét, akkoriban ez volt a legnagyobb fa a városban – mesélte újságunknak Nagyváradi József, a Jókai Kör egykori elnöke, akinek gyûjteményé-
bõl származik a kortörténeti fénykép. – Sajnos a platán helye ma már nincs meg, de akkor nagy port vert fel a városban a története, mindenki sajnálta, hogy ez az ötszáz éves fa ilyen sorsa jutott – jegyezte meg lapunknak Nagyváradi József, aki a szülõi hagyaték között talált rá az értékes Polgár Szilárd fotográfiára.
A legnagyobb érdeklõdés Pápáról és környékérõl volt Az egész országból érkeztek érdeklõdõk Keszthelyre, a IX. Országos Burgonya Növényvédelmi Tanácskozásra és Bemutatóra. A rendszeresen nyár elején megtartott rendezvényt egy helyi étterem és az ország egyetlen burgonyakutatásra és nemesítésre szakosodott intézete szervezte. Pápáról és környékérõl mentek legtöbben a bemutatóra. A JMK Kertbarát Népfõiskola hallgatói különbusszal érkeztek. Ugyancsak különjárattal utaztak Pápa-Tapolcafõrõl a kertészkedést kedvelõk. A délelõtti elméleti elõadások után a bemutató Sármellék határában öntözetlen körülmények közötti területen került beállításra, a
szuperelit szaporítású fokú Balatoni rózsa és Katica fajtákban. A korábbi évek gyakorlatának megfelelõen a hagyományos növényvédelmi technológiák mellett lehetõség volt megismerkedni a korszerû tápanyag-utánpótlásban alkalmazható legújabb készítményekkel is. A kutatási központ szinte valamennyi termesztés-
ben lévõ fajtáját meg lehetett tekinteni, köztük a legújabbat, a középérésû Démont. A kevés csapadék ellenére is bíztatóak a terméskilátások. Az elmúlt idõszak magasabb értékesítési árai kicsit felpezsdítették a burgonyatermesztési ágazat vérkeringését. A legfrissebb szakismeretek birtokában bizonyára még többen kedvet kapnak burgonya termesztésére. A Keszthelyen kikísérletezetett Balatoni rózsa már a pápai piacon is bemutatkozott. Tomena Gy.
Anyakönyvi hírek Házasság: Csuka Károly – Kalmár Ildikó, Czifrik Steven Miklós – Nagy Melinda, Bandi Zoltán – Fodor Evelin, Gödri Gábor – Szalóky Zsanett, Némethi Kálmán – Oláh Krisztina, Csizly Péter – Krõsz Rita. Születés: Györkös Ádám – Nyulász Csilla: Flórián, Toki Krisztián – Sarus Mónika: Dominik, Ragola János – Németh Erika: Szabolcs, Borbély Géza Péter – Magyar Marianna: Péter és Bianka, Szántó Szilárd – Szakács Renáta: Flóra, Szalai Péter – Beretz Henrietta: Luca, Pitzer Róbert –
Pintér Erika: Vivien, Kovács Zsolt – Markács Tímea: Melitta, Cseter Róbert – Viczai Adrienn: Liliána Laura, Georgev-Ivanov Imre – Nagy Tímea: Katica, Varga Norbert – Bagócsi Rita: Levente. Halálozás: Biró Károlyné sz. Limperger Erzsébet, Szalai Ferencné sz. Etényi Sarolta, Nemes Tibor, Farkas Imréné sz. Császár Éva, dr. Schweighoffer Ernõ, Lovasi Jakabné sz. Mayer Mária, Oláh Sándor, Hegyi Lászlóné sz. Imre Anna, Nagy Sz. Sándorné sz. Tóth Mária Orsolya, Kis Attila
József, Pozsgai László, Kobzi Gyula Ferenc, Dobson Sándorné sz. Viola Jolán, Magyarósi Józsefné sz. Mógor Margit, Hévizi Ferencné sz. Wurst Anna, Deres János, Gáspár Lajosné sz. Burján Gizella, Vági Ferenc, Schmidhoffer Gyuláné sz. Hoffman Mária, Németh László Antalné sz. Hideg Anna Mária.
Augusztus 11-én, csütörtökön 15-18 óráig baba- és gyermekruhabörze a JMK emeleti és földszinti elõterében. A ruhákon kívül sok játék, kiegészítõ és felszerelés is megtalálható. Szervezõk/bõvebb információ: Jókai Mór Mûvelõdési Központ - Szabadkai Verita mûvelõdésszervezõ 89/313-905, Pápai Anyák Karitatív Klubja - Csiszár Viktória 70/458-2218
2011. július 28.
Európa tetején a Pannonia Power SE Eger városa adott otthont június közepén a GPC Szövetség Erõemelõ és Fekvenyomó Európa Bajnokságának. A nyolcnapos erõpróba során 17 ország 350 versenyzõje lépett emelvényre. Pápáról a Pannonia Power SE 6 sportolója utazott el a megmérettetésre, és ha már ott voltak, mindenki kivétel nélkül elsõ helyen végzett, többen világcsúcsot teljesítettek. A RAW (fekvenyomó gumiruha nélküli) kategóriában Birkás Ilona 60 kilogrammal nyert, gumiruhában 75 kilogrammos teljesítménye is a rangsor élére repítette. Nagy Rita 67,5 kg-osan 110 kg-os fekvenyomással világcsúcsot ért el, és szintén elsõ lett. Horváthné Balogh Piroska
7
Pápa és Vidéke
teljesítménye is elismerésre méltó, elõbb 115 kilogrammal világcsúccsal nyomott, majd speciális ruhában is arany került a nyakába, eredménye 152,5 kg. Piroska emellett a két kategória abszolút Európa-bajnoki címét is begyûjtötte. Bár tanulmányai miatt a junior 56 kilogrammosoknál Bö-
röczky Péter kevesebbet tudott készülni, ez eredményein nem látszott meg, 100 kilogrammal világcsúcsot ért el, majd ruhában 110 kilogrammos nyomást követõen állhatott fel a dobogó legfelsõ fokára. Balázs Szabolcs sem akart lemaradni társaitól, 242,5 kilogrammos világrekorddal utasított mindenkit maga mögé a RAW-ban. Erõemelésben Lombosi János 200-at guggolt, 130 kilogrammot nyomott fekve, és 200 kilogrammot emelt el, így méltán érdemelte ki a Masters Európa Bajnoki címet.
- Kemény tavaszi szezonon vagyunk túl, hiszen egymást követték a versenyek, mondta Farkas Tamás, az egyesület elnöke. Szerencsére az elvárásokat sikerült teljesíteni az EB-n, ami Böröczky Péternek és Lombosi Jánosnak az elsõ komoly megmérettetése volt a profik között. Maximálisan elégedett vagyok, hiszen egy kivétellel mindenki egyéni csúcsot ért el, és kilenc aranyérmet szereztünk. Jó érzés, hogy még mindig mi vagyunk a legjobbak, ráadásul a fiatalok is odaérnek már a legjobb helyekre, s nagy dolog ez. Mint mindig, most is sugárzó arccal nézünk a jövõbe, amíg vannak emberek, akik a munka és a család mellett vállalják az edzéseket, a versenyek fáradalmait, addig nem lehet leállni. Augusztusban Keszthelyre látogatunk, õsszel a magyar bajnokságokon veszünk részt.
Streetball az Acsádyban Kedvenc sportáguk, a kosárlabda hozta össze azokat a fiatalokat, akik egy streetball versenyen mérték össze erejüket az Acsády SZKI sportudvarán. A csapatverseny mellett zsákoló és hárompontosdobó-verseny is szerepelt a programban. A verseny a nyári szabadidõ hasznos eltöltését is jól szolgálta. A ver-
senykategóriák nyertesei: általános iskolások: 1. Mennydörgõ Wattacukrok, középiskolások: 1. Jézus ÉL, nyílt kategória: 1. Bokorugró Gumikacsák, 1 on 1 bajnokság: 1. Rédei Bálint, zsákoló bajnokság: 1. Koncz Gergõ, hárompontos dobóverseny: 1. Horváth Ádám, büntetõ dobó verseny: 1. Mezõ Bence.
Harminc éve horgásznak Jubileumi év a Pápai Húsos HE számára 2011. Harminc éve, 1981-ben jött létre a szakosztály, amely húsz éve, 1991-ben egyesületként mûködik. A kerek év-
fordulókat versennyel és jó hangulatú rendezvénnyel ünnepelték a “húsos” horgászok a borsosgyõri tavon. A programban szerepelt fõzõverseny, játékos vetélkedõ és tombola is. A versenyeredmények: családi: 1. Holczer Dávid és családja (7300 gramm), 2. Holczer Attila és családja (4200 gramm), 3. Halász Csaba és családja (3350 gramm), egyéni: 1. Gáspár Tibor 5188 gramm, 2. Töreki Gyula 5162 gramm, 3. Ács Gábor 3866 gramm.
8
2011. július 28.
Pápa és Vidéke
Második a tabellán Véber csapata
Labdarúgás
Hibátlanul szerepel a Lombard Hibátlanul szerepel eddig a Lombard Pápa a labdarúgó NB I-ben, Véber György együttese a 2011/2012-es bajnokság elsõ fordulójában bravúros, ám teljesen megérdemelt 1-0-ás gyõzelmet aratott Újpesten, az elmúlt hétvégén pedig a Siófok ellen nyertek a pápaiak 2-0-ra a Perutz Stadionban, mindhárom pápai találat Goran Maric nevéhez kötõdik. A Lombard hatpontos, gólt nem kapott, ehhez fõleg a fõvárosi találkozón kellettek Szûcs Lajos bravúrjai is. - Az, hogy két mérkõzés után is érintetlen a Lombard hálója, örömteli számomra – nyilatkozta újságunknak Szûcs Lajos. – Az Újpest ellen kétszer-háromszor kellett játékba avatkoznom, de igazán a pályán a mi akaratunk érvényesült, nem volt kérdés, hogy melyik gárda a jobb. - Hazai pályán is sikerült a kiváló bemutatkozás, hiszen
a Siófoknak esélye sem volt a Lombard ellen. - A Siófoknak egyetlen kósza lövése volt, jobbára védekeztek, amely ellen szerencsére volt két jó szabadrúgásunk, amivel otthon tartottuk a három pontot. Elégedettek lehetünk a rajttal, ám gyorsan el is kell felejteni, mert az élet megy tovább, rengeteg találkozó van hátra, mindig a követ-
kezõ feladatra koncentrálunk. - Elõtted két új játékos is szerepel a védelemben, Lasha Totadze és Présinger Ádám személyében. Velük stabilabbnak tûnik a hátsó alakzat. - Igen, de a csapat együtt támad, és együtt is védekezik. A középpályán Gyömbér Gábort sokáig nélkülöznünk kell, az õ védekezõ feladatát Farkas Attila és Giorgi Ganugrava oldja meg, nekik nagy játékintelligenciájuk nak. Az viszont nagy fegyvan, és védekezni is jól tud- vertény, hogy négy igazi támadóval, Ferencivel, Mariccsal, Lovrencsiccsel és Purival állunk fel, õk agresszív, gyors, veszélyes csatárok. - A nyáron komoly játékosmozgás volt a Lombardnál, nyilván az érkezõ labdarúgóknak idõbe telik, míg beilleszkednek az együttesbe. - Véber Györgynek nincsen könnyû dolga, hiszen jelenleg is építi a csapatot, jó pár játékos elment, az újak pedig, akiknek meg kell találni a helyét, az igazi posztját. - Úgy tûnik, sikerült megoldani Bárányos Zsolt helyettesítését is. - Bárányos Zsolt kiváló képességû labdarúgó, aki
Nyertes edzõmeccsek
egymaga képes eldönteni a mérkõzéseket, nekem személy szerint az együttesbõl nagyon hiányzik, de az a feladata az edzõnek és akik a helyén szerepelnek, hogy megoldják a hiányát. Eddig remekül sikerült. - Vasárnap a Paks otthonába látogat a Lombard. Az atomvárosiak ellen mi a cél? - Szeretném megõrizni a kapumat a góltól, gyõzni megyünk Paksra. Minél több pontot kell begyûjteni. Bízom abban, hogy folytatjuk a jó szériát. Polgár Szilárd
Hazai pályán Tét ellen 3-1-re, idegenben Ménfõcsanak ellen 2-0-ra nyert a felkészülés során a Lombard FC Pápa II. Nagy Mihály mindkét mérkõzést követõen a kihagyott helyzetek miatt bosszankodott. - A két mérkõzés megfelelõ volt, de a sok kihagyott helyzet miatt nem vagyok teljesen elégedett - így hangzik a Lombard II. edzõjének értékelése. Lombard Pápa II. – Tét 3-1 (1-0), Lombard Pápa II.: Markek – Németh, Horváth T., Tóth M., Barcza – Enyingi 1 (Venczel Z.), Horváth M. (Horváth Cs.), Somogyi – Megyesi P. (Szabó), Király, Páli. Góllövõ: Enyingi 1, Szabó B., Venczel Z. Ménfõcsanak – Lombard Pápa II 0-2 (0-2) Lombard Pápa II.: Kovács – Rása, Domján (Somogyi), Karácsony (Dóczi), Enyingi - Fülöp, Gyûrû, Németh M., Kaszás, - Szabó Z., Nemes. Góllövõ: Enyingi (2).
Pápa és Vidéke – Közéleti lap – Megjelenik csütörtökönként. – Kiadja: Pápai Platán Városmarketing és Turisztikai Nonprofit Kft. – Megbízott fõszerkesztõ: Németh Zsolt. Felelõs kiadó:Pápai Platán Városmarketing és Turisztikai Nonprofit Kft. – Nyomdai munkák: Danubia Web Kft., Budapest – A szerkesztõség címe: 8500 Pápa, Fõ u. 5. Pf. 171. – Telefon/fax: 89/324-557 – e-mail:
[email protected] – web: www.papa.hu – ISSN 1589-8288 – Kéziratot nem õrzünk meg, és nem küldünk vissza!