PALETTA II. KORAÚJKOR-TÖRTÉNETI TUDOMÁNYOS DIÁKKONFERENCIA TANULMÁNYKÖTET

PALETTA II. KORAÚJKOR-TÖRTÉNETI TUDOMÁNYOS DIÁKKONFERENCIA _________ TANULMÁNYKÖTET

PALETTA II. KORAÚJKOR-TÖRTÉNETI TUDOMÁNYOS DIÁKKONFERENCIA _________ TANULMÁNYKÖTET

SZERKESZTETTE: BÓDAI DALMA ÉS VIDA BENCE

BUDAPEST, 2015

KIADJA: SZERKESZTETTE: BORÍTÓTERV:

ELTE BTK Közép- és Koraújkori Magyar Történeti Tanszék Bódai Dalma és Vida Bence Fenyvesi Tamás és Kóta Fülöp

SZAKMAI LEKTOR:

Dr. Kerekes Dóra

A KÖTET MEGJELENÉSÉT TÁMOGATTA: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzat

© A kötet szerzői, 2015 I. Tóth Zoltán Kör

www.itoth.yolasite.com www.facebook.com/itz.kor [email protected] ISBN 978-963-284-680-4

TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ

7

PAP Dávid Martinuzzi Fráter György és Haller Péter pénzügyigazgatási stratégiái Erdélyben 1534–1558 között

9

PILIKTA László Bécs kapujában. Az egyházi és a katonai központ kettőssége Győr város kora újkori történelmében

31

VIDA Bence Bethlen Miklós nemzetközi kapcsolatrendszere

51

LAKATOS Hajnalka A répacukor felfedezése és a porosz cukoripar kezdetei

71

KOVÁCS Ágnes Habsburg–oszmán diplomácia a harmincéves háború utolsó éveiben. Alexander Greiffenklau von Vollrats rezidensi tevékenysége

93

FARAGÓ Dávid A kora újkori koronázás mint hatalmi reprezentációs eszköz. I. Miksa 1563-as koronázása

113

PÁSZTOR Katalin Zenészélet a kora újkori rályságban és Erdélyben

135

Magyar

Ki-

BÓDAI Dalma Mecenatúra, reprezentáció és tezauráció. Esterházy Pál fraknói kincstárának funkciói

153

KOVÁCS Dóra Az ecsedi Báthoryak és a reformáció

177

A KONFERENCIA PROGRAMJA

197

CONTENTS PREFACE

7

Dávid PAP The financial management and strategies of Frater Georgius and Peter Haller in Transylvania between 1534–1558

9

László PILIKTA At Vienna's gate. Role of the church and military centre in the Early Modern Age history of the town Győr

31

Bence VIDA Miklós Bethlen’s international communication network

51

Hajnalka LAKATOS The discovery of the beet sugar and the beginnings of the Prussian sugar industry

71

Ágnes KOVÁCS Habsburg–Ottoman diplomacy in the last years of the Thirty Years’ War. Alexander Greiffenklau von Vollrats

93

Dávid FARAGÓ Coronation ceremony as the representation of power during the early modern period. The coronation of Maximilian I in 1563

113

Katalin PÁSZTOR Musician life in the early modern Hungarian Kingdom and Transylvania

135

Dalma BÓDAI Patronage, Representation and treasury. Functions of Pál Esterházy’s collection in Fraknó

153

Dóra KOVÁCS The Ecsedi Reformation

177

Báthory

Family

SCHEDUELE OF THE CONFERENCE

and

the 197

ELŐSZÓ Lectori salutem! Tisztelettel köszöntjük a harmadik Paletta tanulmánykötet olvasóit! Bátran állíthatjuk, hogy az I. Tóth Zoltán Kör mostanra hagyományt teremtett azáltal, hogy az ELTE BTK színes hallgatói közéletéhez kapcsolódva fórumot biztosít a fiatal kutatóknak, hogy eredményeiket időről időre szélesebb közönség elé tárhassák. A kötetben szereplő dolgozatok 2014. november 5-én hangzottak el előadásokként az ELTE BTK Történeti Intézetében tartott Paletta 3. II. Koraújkor-történeti Tudományos Diákkonferencián. A szervezéssel és lebonyolítással járó teendőket az előadók aktív közreműködésével Bódai Dalma és Vida Bence koordinálta. Ezúttal 11 előadó három szekcióban prezentálhatta eredményeit a szakmai közönségnek, amelyek közül kilenc írásos változata került a kötetbe. Ezúton szeretnénk megköszönni dr. Borsodi Csaba dékánhelyettes úrnak, az ELTE BTK Történeti Intézete Igazgatójának, az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszékén, valamint az ELTE BTK Középkori és Koraújkori Egyetemes, illetve Magyar Történeti Tanszékén oktatóknak. Külön köszönet illeti a szekcióvezetőket, dr. G. Etényi Nórát, az ELTE BTK Történeti Intézet Tudományos Diákkörének vezető oktatóját, dr. Poór Jánost és dr. Várkonyi Gábort. Külön köszönettel adózunk a kötet szakmai lektorának, dr. Kerekes Dórának, aki minden részletre kiterjedő figyelmességével, számos észrevételével, javaslatával jelentősen hozzájárult a tanulmányok megjelenéséhez. Az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzata évek óta támogatja az I. Tóth Zoltán Kört, a konferencia lebonyolításában, valamint a kötet megjelentetésében nyújtott anyagi segítségüket ezúton is köszönjük. Végül, de nem utolsó sorban szeretnénk hálánkat kifejezni az ELTE BTK Történeti Intézet Szekfű Gyula Könyvtára dolgozóinak, hogy ez alkalommal is segítségünkre voltak. Azzal a reménnyel bocsátjuk útjára a harmadik Palettát, hogy történészhallgatók újabb generációinak ad ösztönzést arra, hogy közösen szervezzenek konferenciákat, szerkesszenek kiadványokat, azaz aktív részesei legyenek az egyetemi közéletnek. A szerkesztők 7

PAP DÁVID Martinuzzi Fráter György és Haller Péter pénzügyigazgatási stratégiái Erdélyben 1534–1558 között Tanulmányom az erdélyi pénzügyigazgatás és a kincstartói tisztség történetét öleli fel az 1534−1571 közötti periódusban. Két reformkísérletre tekintek ki a kincstári igazgatás témakörében. Szapolyai János 1541-es halála után az állam- és gazdaságirányítói hatalom Fráter György keze alatt összpontosult, egészen 1551-ben bekövetkezett haláláig. A tanulmány első felében tehát a barát pénzügyirányítási stratégiáiba és ezek mibenlétébe nyerhetünk betekintést. A második rész az 1552−1556 közötti Habsburg interregnum történetét mutatja be. Célom, hogy ismertessem Ferdinánd király centralizált közigazgatási reformjait és a pénzügyigazgatás rendezésére tett kísérletét. A középkori eredetű és az újkori, központosított államirányítás határán a Habsburg uralkodó még nevezett ki kincstartót, Haller Péter személyében. A szász származású szakember egy éves hivatali tevékenysége alapján igyekeztem feltérképezni az erdélyi bevételi források állapotát és a vizsgált korban belőlük nyerhető várható hasznot. A Habsburg uralkodó számára elsődleges fontosságú volt erdélyi hatalmának konszolidálása, hiszen a török jelenléte a térségben egyre inkább azzal a veszélyes kimenetellel fenyegetett, hogy a terület átáll és vazallusállamként betagozódik a Török Birodalomba. A tanulmány a Szapolyai-család restaurációjával és a Habsburgok erdélyi uralmának bukásával fejeződik be.

Martinuzzi Fráter György erdélyi politikája és pénzügyigazgatása Ludovico Gritti velencei származású kalmár (a korábbi kincstartó) meggyilkolása után Szapolyai János 1534-ben új embert nevezett ki a gazdasági ügyek irányítására.1 A király választása a hozzá közel álló pálos szerzetesre,2 Martinuzzi Fráter Györgyre esett. A barát már rendelkezett előzetes pénzügyi tapasztalatokkal, mivel az uralkodó 1532-ben Budára helyezte udvarbírónak,3 és ekkori feladatköre a SZAKÁLY, 1986. 80−97. BARTA, 1988. 10. 3 OBORNI, 1997. 61−76. 1 2

9

PAP DÁVID királyi udvar szükségleteinek fedezését is magába foglalta. Később, 1534-ben nemcsak a kincstartói tisztséget kapta meg, hanem a megüresedett váradi püspöki széket is. A kortársak előtt ismeretes volt János király bőkezűsége, így nem kell csodálkozni, hogy György barát hűségének biztosítékaként − a már felsorolt tisztségek mellé − a Bihar vármegyei örökös ispáni címet is kiosztotta számára. 4 Nem telt bele sok idő, a hűséges alattvaló a király legbizalmasabb tanácsadójává és diplomatájává vált. A ránk maradt források viszont igen ambivalens képet festenek a látszólag sikeres politikusról. Ha figyelembe vesszük, hogy az ország legfőbb pénzügyirányítói címét 1534-től egészen 1551-ben bekövetkezett haláláig viselte5 és a tényleges hatalmat is birtokolta, nyilvánvaló, hogy sok rosszakarót, ellenséget szerzett magának. Közülük a leghíresebb Nádasdy Tamás volt, 6 aki az 1552-es pápai tárgyalás jegyzőkönyvében ránk maradt kijelentése alapján 7 egyenesen a barátot tartotta az országos romlás okának. Ellenszenve nem volt alaptalan, hiszen Fráter György megfosztotta őt a máramarosi sóbányák igazgatásától, emiatt kell forráskritikát alkalmazni Nádasdy vallomásának megítélésénél. A kortársak azzal is vádolták a barátot, hogy Erdélyben erőszakosan hajtott be pénzeket a saját hasznára, nem pedig az ország felvirágoztatására. Az is feltűnő jelenség volt, hogy a legtöbb erdélyi kamara élére saját szervitorait ültette és nem engedett teret a többi vállalkozónak. Tény, hogy a kincstartói tisztség praktikus gondolkodást igényelt, és a korabeli viszonyok közepette a pénzügyek megfelelő kezelése elég nagy kihívást jelentett a cím mindenkori birtokosának.8 Annyi bizonyos, hogy a barát főként a keleti országrészben gazdálkodott, és a hagyományos bevételi források behajtása mellett a királyi kezelés alá tartozó földek terményeivel, gabonával, borral és gyapjúval is kereskedett.9 Több főúr kifejezett tiltakozása ellenére reform alá vonta a haszonbérleti szerződéseket, és azokat a zálogosított királyi birtokokat, amelyek gyakorlatilag megfosztották az uralkodót hatalmának alapjától. A helyzet orvoslására vagy visszavette a király kiosztott területeit, vagy új, lojális embereknek adta bérbe. Az 1530-as évek végi időszak Magyarországon sem külpolitikailag, sem belpolitikailag nem tekinthető könnyűnek. Szapolyai János király (1526–1540) halála, Buda 1541-es „eleste” és a kialakuló hatalmi válság mind-mind olaj volt arra a tűzre, amelyből Fráter OBORNI, 1997. 63. OBORNI, 1997. 61. 6 OBORNI, 1997. 62. 7 BARTA, 1988. 31. 8 OBORNI, 1997. 61. 9 OBORNI, 1997. 63. 4 5

10

FRÁTER GYÖRGY ÉS HALLER PÉTER PÉNZÜGYIGAZGATÁSI STRATÉGIÁI György igyekezett kimenteni a királyságot. Izabella királyné – valamint az ifjú trónörökös, János Zsigmond− Lippára költözése után a barát új urat keresett magának. 10 Politikai törekvéseivel az elkövetkező évtizedben az ország egyesítésének problémáját igyekezett megoldani, így 1541-ben I. (Habsburg) Ferdinándnak tett hűségesküt,11 akivel a váradi béke megkötése érdekében több tárgyalást is folytatott még 1538-ban. Ferdinánd tisztában volt Fráter György politikai befolyásával, így nem fukarkodott a tisztségek osztásakor: megerősítette Szapolyai János adománylevelét a kolozsmonostori és pécsváradi apátságok bevételeiről, és zálogba adta a váci püspökséget, valamint Nagybánya városát. 12 Ferdinánd meglepő érdeklődéssel kísérte Erdély pénzügyi helyzetét, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy mint uralkodó, kontrolltényezőként akart fellépni a barát erdélyi térnyerése ellen. Magyarország új királyának az állt érdekében, hogy Erdélyben is kialakuljon egyfajta intézményes rendszer, amely jól adminisztrált, átlátható kimutatásokat készít, a birodalma többi részén található pénzügyi kamarákhoz hasonlóan. 13 A Habsburg intézményesítési kísérletre azonban még várni kellett. Ferdinándnak egyelőre be kellett érnie azzal, hogy megbízta Bajany Benedeket és Báthory Andrást a jövedelmek beszedésével, persze szigorúan a kincstartónak alárendelt jogkörben.14 A barát végül minden segítséget elutasított, és továbbra is maga rendelkezett a pénzügyek felett Erdélyben. Bár Fráter György teherbírása elképesztő volt, mégis elgondolkodtató, hogy milyen módon tudta teljesíteni a rá bízott feladatokat, amikor a felhalmozott címek egyenként is óriási kihívást jelentettek. Ismeretes, hogy 1542 januárja óta rendelkezett a főkapitányi és kincstartói címekkel, de a legfőbb hatalmat maguk a rendek adták a kezébe15 ugyanezen év márciusában, az országgyűlésen. Az összegyűlt erdélyiek királyi helytartóvá (locumtenens)16 választották a szerzetest és ezzel a lépéssel bő tíz évre biztosították teljhatalmát az országrész felett. Látszatintézkedésként hozzájárultak, hogy egy nationként összeállított tanácsadói testület segítse Fráter György munkáját, de a tagok javaslatait a barát már nem volt köteles figyelembe venni.17 Később, az 1544-es tordai országgyűlésen megbízták 10 OBORNI, 2002. 11 –145, 25. 11 OBORNI, 1997. 64.

12 FONT  KAJTÁR, 2011. 58. 13 OBORNI, 2002. 11. 14 OBORNI, 1997. 65. 15 OBORNI, 2002. 24. 16 OBORNI, 1997. 66. 17 OBORNI, 2004. 27.

11

PAP DÁVID a barátot, hogy az erdélyi rendek főbírója (judex supremus, judex generalis) legyen. Továbbá véglegesen felhatalmazást kapott, hogy irányítsa az ország pénzügyeit, persze kizárólag Izabella királyné és a királyság hatalmának szolgálatában. 18 Izabella kérésére a váradi püspökség, valamint a királyné várainak bevételeit is rábízták, azzal a kikötéssel, hogy utasításra át kell adnia a beszedett összeget és az elszámolásokat. A szálakat mozgató, és a kor erőviszonyai között ügyesen manőverező helytartó saját magánvagyonát és Erdély bevételeit politikai ambícióinak megvalósítására használta fel. A köznép valósággal éljenezte, egyfajta mentorként azonosította Izabella mellett, aki: „szigorú tekintetét úgy tartja Erdélyen, mint Atlasz vállain az égboltot”.19 Egyedülálló jogköre lehetővé tette, hogy saját maga rendelkezzen az országrész sókamaráival, a juhötveneddel, a huszadés harmincadvámokkal, az arany és ezüst beváltásának hasznával, valamint a rendek által megszavazott rendkívüli és általános adókkal. Nem meglepő hát, hogy Izabella királyné folyamatos pénzhiányban20 szenvedett, és az 1546-ban összehívott országgyűlésen az ő közbenjárására kötelezték Fráter Györgyöt arra, hogy adjon számot a kincstári bevételekről és kiadásokról. 1547-ben egy másik konfliktusuk alkalmával a barát azzal tért ki a számonkérés alól, hogy csak akkor tesz jelentést a pénzügyekről, ha nagykorúvá válik az ifjú trónörökös, János Zsigmond.21 A kétségbeesett királynő többször panaszolta be a szultánnál a helytartót, de a Porta keze nem nyúlt olyan messze, hogy szankcionáló erőként tudott volna fellépni György baráttal szemben.22 A hosszú hatalmi belharcnak az 1549-es nyírbátori egyezmény23 jelentette a végét, ebben Izabella lemondott a koronáról és Erdélyről, a kincstartó ellenben kikötötte, hogy a királynő távozásától függetlenül a továbbiakban is ő irányítja a gazdasági ügyeket.

A tiszántúli rendiség hűségnyilatkozatával létrejött közjogi egyesülés jelentette az egészen 1690-ig fennálló elnevezést: Erdélyország három nationának és Magyarország hozzákapcsolt részeinek karai és rendjei („status et ordines trium nationum regni Transsilvaniae partiumque Hungariae eidem annexarum”). OBORNI, 2002. 30. 19 OBORNI, 2011. 50. 20 OBORNI, 2011. 40. 21 BETHLEN, 2002. 101. 22 Pedig a barát ellen még szultáni elfogatóparancs is életbe lépett a nyírbátori szerződés megkötése után, de nem sikerült hatalmát megszűntetni. OBORNI, 2011. 42. Emellé idézve: „Annak okáért küldött engemet a császár […], hogy a barátot köztetek ne tartsátok […] fejét vegyétek vagy elevenen az király fia kezében adjátok, hogy ilyen latorért az ország el ne vesszen”. In: BARTA, 1979. 100. 23 OBORNI, 2002. 31. 18

12

FRÁTER GYÖRGY ÉS HALLER PÉTER PÉNZÜGYIGAZGATÁSI STRATÉGIÁI

Fráter György kincstára és bevételei A továbbiakban részletesen áttekintem a kincstartó bevételi forrásait, ezek jellegét és a hozzájuk kapcsolódó problémakört. A barát erdélyi kincstartóságáról viszonylag kevés hiteles forrással rendelkezünk, annyit azonban biztosan feltételezhetünk, hogy a bevételek és kiadások nyomon követésére rendszeresen készíthetett nyilvántartásokat.24 Mivel Ferdinánd az erdélyi bevételekből kívánta fedezni távol eső tartománya védelmét, logikus, hogy − főképp a nyírbátori szerződés megkötése után − fokozott érdeklődést mutatott az itteni beszedhető maximális összeg nagysága iránt. A Habsburg uralkodó több levelében is hivatkozott Fráter György kijelentésére, amely szerint Erdélyből évenként 300.000 forint jövedelemre lehet szert tenni.25 Dudics János Ágoston (Sbardelatti) és Erasmus Teufel, akik több tárgyalást is folytattak a helytartóval, 1551 februárjában szintén megerősítették ezt az összeget.26 Ám a 300.000 forint bevételnél jóval szerényebb összeget állított Girolamo Martinengo apát, pápai nuncius, aki 1552 februárjában írt levelében tájékoztatta Ferdinándot, hogy a valós összeg alig harmada a beígértnek, mindössze 90.000 dukátra tehető.27 Mindmáig nincs válasz arra a kérdésre, hogy honnan folyhatott volna be az a hatalmas pénzmennyiség, amivel Fráter György a királyt hitegette. Miután a barát kettős diplomáciát folytatott a Habsburgokkal és az Oszmán Birodalommal is, Ferdinánd parancsot adott Giovanni Bbattista Castaldo generálisnak, hogy szabaduljon meg a többé már nemkívánatos helytartótól. „Meghagyjuk és megparancsoljuk neked, hogy ha alaposan meggyőződöl róla, hogy [a barát] valamit tesz, ami nyilvánvalóan veszedelmünkre szolgálhat, ez esetben azt cselekedjed vele, amit országunk és hű alattvalóink érdeke kíván. Ebbéli akaratunkat kötelességed végrehajtani. ”28 Az alvinci gyilkosság után Ferdinánd belátta, hogy sürgősen át kell vennie a pénzügyek irányítását Erdélyben, de ehhez pontos adatokra volt szüksége. Ezért 1552 tavaszán a király a keleti országrészbe küldte két megbízható emberét, Werner Györgyöt és Bornemissza Pált annak érdekében, hogy kiderítsék: van-e alapja a

24 DRASKÓCZY, 2008. 40. 25 OBORNI, 1997. 67. 26 OBORNI, 1997. 68.

OBORNI, 1997. 68., A dukát − mint pénzfajta − a körmöci dukátra utalhat, amely közel megegyező attribútumokkal rendelkezett, mint az aranyforint. Súlya 3550 gramm volt, tisztasága 23 karát 9 grén. A fent jelzett 90.000 dukátos haszon tehát lényegében megegyezett 90.000 aranyforint értékű vertpénzzel. HÓMAN, 1916. GYÖNGYÖSSY,2006. 260. 28 BARTA, 1979. 109. 27

13

PAP DÁVID Fráter György által közölt szignifikáns összegnek.29 A két szakember által visszaküldött − egyébként történeti szempontból rendkívül értékes − jelentésből hamar kiderült: az akkori körülmények között jelentett bevételek nagysága szürreálisan magas volt. Ennek az összeírásnak az idején derült ki az amúgy is elég egyértelmű tény: az erdélyi fiskális bevételek közül a legjövedelmezőbb a sóbányászat volt. Fráter György szerint ebből évente 40.000 Ft tiszta haszon nyerhető, a pénzverésből pedig akár 15.000-20.000 forint is. Ezekről a számokról Werner és Bornemissza lerántotta a leplet és kiderítették, hogy a valódi értékek a barát hanyag munkája és a bányák rossz állapota miatt, megközelítőleg 8500-10.000 forintra tehetők.30 Bár pontos adatokat csak a máramarosi sókamarák bevételeiről ismerünk, mivel ez a legnagyobb és legjelentősebb sótermelő bányavidék, feltételezhetjük, hogy az itt összeírt szám közelít a teljes összeghez. A probléma alapvetően az volt, hogy Fráter György nagyon rövid idő alatt akarta a lehető legtöbb pénzt kisajtolni a belpolitikai konfliktusoktól amúgy is megtépázott országrészből. Ebből kifolyóan nem gondolkodott hosszú távon, így a bányák művelésére, új eszközök beszerzésére, korszerű termelési technikákat ismerő emberek alkalmazására és az aknák vízmentesítésére nem fordított pénzt. Az aranybeváltásból és pénzverésből várható bevételeket is több probléma csökkentette. A királyi biztosok leírása szerint csak akkor lett volna érdemes a bérlőktől visszavenni a pénzverést, ha mindenki a kamaráknál váltotta volna be a pénzt,31 addig azonban évi 4-5000 arany haszonnál többre nem lehetett számítani. Werner azt is írja, hogy a barát hozzá nem értése miatt kaotikus viszonyok uralkodtak a mosással vagy bányászat útján nyert aranyérc beváltása terén. Bár a kamaráknál történő kötelező beváltás ellenőrzőjének a kincstartót nevezték ki az 1548-as országgyűlésen az erdélyi rendek, a teljes kinyert arany mindössze egynegyede érkezett be a kincstárba. A kiküldött biztosok azt is szóvá tették, hogy az erdélyi ezüstlelőhelyek közül csupán Offenbánya volt királyi kézben. 32 Sajnos a termelést már a felmérés előtt leállítatta Fráter György, pedig Bornemissza írja, hogy kiváló minőségű ezüstöt lehetne itt kinyerni. Nagybánya környékét, az ország legnagyobb és legjobb állapotban lévő bányájának tartották a biztosok, de feltételezték, hogy a barát, egy esetleges számadástól tartva, a zálogbirtokban lévő terület jövedelmeit teljes mértékben eltitkolta.

29 OBORNI, 1997. 70. 30 OBORNI, 2002. 94. 31 OBORNI, 2002. 55. 32 OBORNI, 1997. 71.

14

FRÁTER GYÖRGY ÉS HALLER PÉTER PÉNZÜGYIGAZGATÁSI STRATÉGIÁI A külkereskedelmet érintő vámok tekintetében is megcsappantak a bevételek, amire a háborús közhangulat és a belpolitikai zűrzavar állapotában lehetett számítani. Wernerék három nagyobb erdélyi város huszadvám bérletét említették, Brassóét, Szebenét és Besztercéét, összesen mintegy 3200 forint értékben.33 Feljegyzésre került a nemesek ötvenede, amelyet az erdé-lyi nemesség fizetett román jobbágyaik és a juhállományaik után. Ez a korábbiakban rendes királyi jövedelemnek számított, de Izabella királyné kénytelen volt bérbe adni 3000 forintért. Ismeretes továbbá a szászok cenzusa is, amelyet Szent Márton napján fizettek, ez évi 8500 forintot tett ki.34 Fontos még megemlíteni az elvett egyházi javakat, ezek közül is a két legfontosabb a gyulafehérvári prépostság volt a maga 1200 forint bevételével, valamint a küküllői főesperesség 1200 forinttal. A felsorolásból eddig kimaradt egyházi javadalmak közül a legmeghatározóbbak a gyulafehérvári püspökség, a küküllői székesegyház és a kolozsmonostori apátság voltak. A püspökség még rendelkezett két várral, Szentmihállyal és Gyaluval is. Werner György és Bornemissza Pál biztosok a jelentésükben közölt egyházi javadalombirtokokat Pókay Jakabtól (későbbi kincsartó) tudták meg. Fráter György a rendkívüli jövedelmeket is megmásította, ezek közül a legjelentősebb a rendek által kivetett hadiadó (subsidium),35 amelyet kb. 24.000 forintban állapított meg, a valóságban azonban ez az összeg jó, ha elérte a felét, 10-12.000 forinttal kellett számolnia a királynak. Ugyancsak a vizsgálat tárgyát képezte a szászok által fizetett adó, amelyet a barát a nemesek adójával nagyjából megegyező értékűnek ígért, elmondása szerint ez is 24.000 forintra tehető. Ismeretes, hogy a szászok nem jobbágyportánként, hanem évente egyszer, egy összegben adóztak. Ferdinánd két bizalmasa csak rendkívüli körülmények között tudta elképzelni a 24.000 forint beszedését, nagyvonalú becslések szerint ennek az összegnek a nagysága nem haladhatta meg a 10-12.000 forintot, szerencsés helyzetben és békeidőben a maximum 20.000 forintot. Fráter György uralma idején reménykedett abban, hogy az alapvetően teljes adómentességet élvező és külön jogi státuszban lévő székelyeket adófizetésre tudja szorítani. Az addigi szokásjognak megfelelően a székelyeket határvédelmi feladatok ellátására alkalmazták, és ha közvetlen, pénzbeli adófizetéssel nem is tartoztak, de közvetett módon, ökörsütéssel voltak kötelesek különleges kivált33 OBORNI, 2002. 94. 34 OBORNI, 1997. 71. 35 OBORNI, 2002. 15.

15

PAP DÁVID ságaikat biztosítani. Erre a középkori eredetű adóztatási formára akart a barát további terheket róni. Kényszerítette tehát a székelyeket, hogy az ökörsütés mellett pénzzel is járuljanak hozzá az országrész terheihez. Természetesen a székelyek minden lehetséges módon és eszközzel ellenálltak jogállásuk megvédelmezésért, így Fráter Györgynek kifinomultabb eszközökhöz kellett folyamodnia. Elérte, hogy 1546 és 1549 között a székelyeknek hol pénzzel, hol jószággal kellet adózniuk a kincstárnak,36 ezzel a módszerrel az ökörsütés fokozatosan visszaszorult és a pénzbeli adózás vette át a szerepét. A székely társadalom belső felépítésének megváltozását, amely a XVI. század elején kezdődött, ezek a döntések gyorsították meg. Tagjai közül többen elszegényedtek, „földönlakókká” váltak, így mentesülvén az ökörsütés és a kötelező katonáskodás terhe alól. Jobbágyi sorba kerültek, lejjebb csúsztak a társadalom ranglétráján és megváltozott jogállásuk szerint adóztatták őket. Bár maga az ökörsütés, mint adófajta sem tekinthető jelentéktelen bevételi forrásnak, tekintettel arra, hogy a szakirodalom szerint egy ökör ára a század közepén nagyjából 3 forint volt és egy-egy beszolgáltatáskor 12.000 ökör is összejöhetett. 37 Az eddig felsorolt jövedelmek alapján Oborni Teréz, a bevételi források rossz állapotára való tekintettel 90.000-120.000 forintra becsülte az Erdélyből ténylegesen befolyó pénzösszeget Fráter György utolsó éveiben. 38 Annak érdekében, hogy még teljesebb képet kapjunk és megértsük Fráter György hatalmának és befolyásának alapját, vessünk egy pillantást a saját jövedelmeire. Az előzőekben már említettem, hogy 1542-ben Ferdinánd megerősítette a barátot a Szapolyaitól kapott birtokokban. Ő rendelkezett a kolozsmonostori és pécsváradi apátságokkal, valamint a váci püspökséget is megszerezte zálogbirtokként. Jövedelmei csak tovább nőttek, hiszen kiterjesztette befolyását Nagybányára és élete végéig bérletbe kapta Munkács várát. A királynétól megszerezte Eperjest, valamint a bucsi apátságot 5000 forintért. Bornemissza Pál veszprémi püspök az összeírás idején lajstromot készített a baráthoz tartozó várakról és a tulajdonában lévő bevételi forrásokról. Fráter György alá tartozott Brassó, Déva, Görgény, Szamosújvár, Diód, Léta, Almás, Alvinc, Borbereg és Kisvárda, amely átkelőhely volt a Tiszán. Magánjövedelme több tízezer forintra rúgott: a váradi püspökség minden vára összesen 18.000 forint, a váradi prépostság 2000 forint, a kolozsmonostori apátság és csanádi püspökség egyenként 3000 36 OBORNI, 2002. 105. 37 OBORNI, 1997. 72. 38 OBORNI, 1997. 73.

16

FRÁTER GYÖRGY ÉS HALLER PÉTER PÉNZÜGYIGAZGATÁSI STRATÉGIÁI forint, maga a váradi püspökség 15.000 forint bevételt hozott. 39 Szintén 15.000 forint évi jövedelem járt neki a vajdai cím miatt. Ilyen összegek mellett a kincstartói címmel járó 4000 forintos fizetés aprópénznek számított. Nem csoda hát, hogy ilyen mértékű éves bevételek mellett Fráter György Alvincben lelt halála után Castaldo generális epekedve várta kincstárának megnyitását, hiszen vagyonáról már abban az időben is legendákat lehetett hallani. Ám felhalmozott kincseket nem találtak és „csupán” 30.000 dukátban állapították meg a halott barát vagyonát. 40 Összegzésként elmondható, hogy Fráter György számára a teljhatalom megragadásának lehetőségét a király halála hozta el. Ugyanakkor az őt törvényes, legitim politikai erővel felruházó csoportok csupán arra hatalmazták fel, hogy viselje gondját a csecsemő János Zsigmondnak és az özvegy Izabella királynénak. Pusztán támogató, védelmező szerepköréből kiemelkedve éppen ezt a kikötést nem teljesítette, amikor az országot újra egyesíteni kívánta egy Habsburg uralkodó alatt. 41 Fráter György hatalma és politikai befolyása olyan drasztikus mértékben növekedett meg, amely már nemcsak Izabella és a Porta, 42 hanem Ferdinánd érdekeivel is ütközött, akinek pedig hűségesküt fogadott. Hatalmának másik felét − kiváló diplomáciai érzéke mellett − az erdélyi pénzügyek fölött gyakorolt kizárólagos irányítása és saját magánvagyona adta. 43 Ha képzeletben egymás mellé tesszük Martinuzzi Fráter György éves jövedelmét (60.000 forint)44 az Erdélyből egy esztendő alatt kinyerhető összeggel (kb. 90.000 forint), akkor tényleg igazolódni látszik a barát befolyásával kapcsolatban tett állítás, ahogyan a kortárs vélekedés is tartotta: „a Barát Erdélyből több pénzt tudott szerezni, mint korábban János király jóval nagyobb országából”. 45 Oborni Teréz számítását, vagyis az Erdélyből a XVI. század közepén befolyó 90.000 forintos összeget I. Ferdinánd magyar király pénzembere és bizalmasa, Haller Péter számadása igazolta. 46 A szász származású kincstartó munkássága és a Habsburg interregnum alatt betöltött szerepe képezi a következő fejezet tárgykörét. 39 OBORNI, 1997. 74.

OBORNI, 1997. 76., Nagy politikai visszhangot kavart a tárgyalt korszakban Fráter György halála, akit maga Ferdinánd nevezett ki esztergomi érseknek. III. Gyula pápa egyházi bíróság elé állítatta a Habsburg uralkodót, Castaldót és több magyar főurat. Miután a pápa megbizonyosodott, hogy a barát a „töröké lett”, nem állt bosszút, „csupán” a halott érsek vagyonát foglalta le a Szentszék javára. BARTA, 1988. 32. 41 PERJÉS, 1988. 87. 42 BETHLEN, 2002. 102. 43 TRÓCSÁNYI, 1980. 323. 44 BARTA, 1988. 27. 45 OBORNI, 1997. 75. 46 OBORNI, 2002. 111. 40

17

PAP DÁVID

Egy sikertelen kísérlet: Erdély belpolitikai és közigazgatási változásai az 1552–1556-os Habsburg interregnum alatt Feltételezhető, hogy az 1552 és 1556 közötti Habsburg interregnumot, az ország fennmaradásának kontinuitásával törődő, később Ferdinándhoz lojális csoportok az egyetlen lehetséges megoldásnak tekintették. Maga az országegyesítés egy uralkodó alatt nem volt irrealitás, viszont az ellentábor képviselői, a János Zsigmond és Izabella pártján lévő főurak viszolyogtak attól a gondolattól, hogy nem magyar király alatt kell szolgálniuk. Elképzelhetetlennek tartották, hogy az ország betagozódjon egy nagyobb birodalom egységébe, ők a későbbi Erdélyi Fejedelemségben látták a Magyar Királyság kontinuitását. A Habsburg uralkodónak az állt érdekében, hogy a megszerzett területet minél hatékonyabban és lehetőleg minél gyorsabban integrálni tudja birodalma egységébe. Az 1549-es nyírbátori egyezmény minden kétséget kizáróan eltávolította az addig hatalmon lévő konkurens Izabella királynét és János Zsigmond választott királyt.47 A megszerzett Erdélyért és a Szent Koronáért cserébe csekély ellenszolgáltatásnak tűnt a szerződésben kialkudott Oppeln és Ratibor sziléziai hercegségekről, valamint 100.000 forintról való lemondás.48 A Szapolyai-család távozása után 1551. július 19-én a Kolozsvárott tartott országgyűlés hivatalosan is behódolt Ferdinándnak.49 A szultán haragjától nem véletlenül rettegő rendek büntetése sem maradt el; az 1552-es török hadjárat, Szokollu Mehmed vezetésével alapjaiban roppantotta össze a magyar végvárrendszert. Az uralkodó nemcsak a Szapolyai-család eltávolításának következményeivel, hanem Fráter György meggyilkolásának politikai jelentőségével is tisztában volt, és ebben az esetben nemcsak a Szentszék általi vádemelésre utalok. A király felismerte, hogy sokkal gördülékenyebben tudja átvenni Erdély irányítását, ha a barát nincs többé a politikai palettán. Ferdinánd szeme előtt a kormányzat teljes átalakításának terve lebegett, hiszen ezzel garantálni tudta volna, hogy a birodalmában már hatékonyan működő gazdasági és katonai hálózatba az új tartomány is betagozódjon. A helyi kormányszervek kiépítésével a hőn áhított konszolidáció kialakítása volt a célja, de fontos szerepet kapott még emellett a tartós önvédelemre való berendezkedés is.50 A király 1552 áprilisában vajdának nevezte ki

47 BARTA, 1979. 98.

48 BARLAY, 1986. 67. 49 OBORNI, 2002. 33. 50 OBORNI, 2002. 38.

18

FRÁTER GYÖRGY ÉS HALLER PÉTER PÉNZÜGYIGAZGATÁSI STRATÉGIÁI Báthory Andrást.51 akinek hatalmát azonban nagy mértékben igyekeztek korlátozni, ennek megfelelően a vajda nem vethetett ki adókat és sem a külügyekben, sem a belügyekben nem hozhatott szuverén döntéseket.52 Báthory kinevezése előtt a távoli tartomány közigazgatási és katonai funkcióit Castaldo, valamint emberei látták el.53 A zsoldosvezér azonban fizetési gondokkal küzdött, így nem tudta katonáinak zsoldját elszámolni, ezért emberei fosztogatni kezdtek.54 Ebből kifolyóan az erdélyi lakosság erősen forrongott ellenük. A Habsburg-kormányzat tíz hónapon keresztül nem talált olyan személyt, akire rá merte volna bízni a tartomány pénzügyi irányítását. Hamar rádöbbent arra, amit később Haller Péter kinevezett kincstartó számításai is megerősítettek; Erdély bevételei nemhogy a határvidék ellátására, de még a zsoldos katonák finanszírozására sem voltak elegendőek az akkori körülmények között. 55 A zendüléssel fenyegető katonák nyomására Castaldo elhagyta Erdélyt, és Báthory András is lemondott betegségére hivatkozva. Ferdinánd parancsára Dobó Istvánt és Kendy Ferencet nevezték ki vajdáknak 56 megosztott hatalommal, de cserébe már önálló külügyi tárgyalásokat is folytathattak a király tájékoztatása mellett. Emellett felújítottak egy középkori hagyományt is, nevezetes a két alvajdának a szerepkörét, amelyet ebben az időben Ödönffy László és Dobó Domonkos töltött be.57 Nagy valószínűség szerint ezeknek a tisztségeknek a restaurációja azért került ismét a középpontba, hogy a négy elöljáró hatékonyabban oszthassa fel a teendőket és kölcsönös kontrolltényezőként léphessenek fel egymással szemben.58 Ferdinánd tehát igyekezett új tartományát integrálni birodalmába, ennek egyik alapvető, elemi fontosságú lépése volt, hogy a pénzügyeket egy szeparált intézménybe különítse el, csakúgy, mint a pozsonyi Magyar Kamara esetében. 59 A király 1551-től kezdett foglalkozni az átszervezéssel. A még Erdélyben tartózkodó Castaldótól és Nádasdy Tamástól azt igyekezett megtudni, hogy egy vagy több emberre, esetleg egy egész kamarára lesz-e szükség a 51 EMBER, 1946. 398. 52 OBORNI, 2004. 40.

53 EMBER, 1946. 397. 54 BARTA, 1979. 115. 55 OBORNI, 2002. 41.

56 EMBER, 1946. 399. 57 OBORNI, 2002. 42. 58 59

EMBER, 1946. 400. A Habsburg uralkodó számára kiemelkedően fontos volt, hogy Erdélyben is szoros együttműködés legyen a magyarországi Kamarával: A pénzügyek hatékony kezeléséhez szükséges volt a számadások és az uralkodói jövedelmek folyamatos ellenőrzése. PÁLFFY, 2011. 192.

19

PAP DÁVID hatékony pénzügyi gazdálkodáshoz. Érdekelte továbbá, hogy a sókamarák élére elég lesz-e egy embert kinevezni, vagy szükséges-e további vicekamarásokat is felsorakoztatni. Ekkor hozott döntést arról a Habsburg uralkodó, hogy Werner György és Bornemissza Pál derítse föl az országrész tényleges jövedelmeit. 60 A vizsgálat után két javaslat érkezett Ferdinándhoz. Az egyik szerzője maga Castaldo volt, aki közel egy éves erdélyi tartózkodására hivatkozva azt tartotta célravezetőnek, ha a pénzügyeket egy teljhatalommal felruházott ember irányítja.61 A generális véleményével megegyező, de némileg cizelláltabb ötlettel állt elő Werner György, aki egy főigazgató kinevezését javasolta (principalis administrator), aki alatt több beosztott is dolgozik, de munkájának gyakorlati részét ténylegesen a számvevőmester segíti. A későbbiekben ennek a tisztnek az lett a feladata, hogy meghatározott időközönként, általában negyedévente, készítsen kimutatásokat az éppen aktuális pénzügyi helyzetről. 62 Az uralkodó a kamarai igazgatás bevezetése mellett döntött, így bizonyos értelemben szakított a birodalmában már több évtizedes múltra visszatekintő, bevett módszerekkel. 63 A vajda abszolutisztikus hatalmát alapul véve Ferdinánd egy személyben egyesítette a jövedelemigazgató és a már jól ismert kincstartó feladatkörét.64 Haller Péter, szász származású polgár, aki addig Szeben városának polgármestere volt, hosszas tárgyalások után végül vállalta a király által felajánlott új tisztségeket.65 A két személy között ekkorra már bizalmas viszony alakult ki, hiszen korábban Ferdinánd királyi tanácsossá nevezte ki Hallert érdemei elismeréseként.66 Elméletileg a birodalmi bürokrácia szerint Haller hivatalos kinevezésére már 1551. október 21-én sor került,67 a gyakorlatban azonban hivatalos működését csak egy év múlva kezdte meg. Közben a helyzetet tovább rontotta, a jövedelemforrások rendezésének ügyét pedig késleltette, hogy a kincstartó csak 1553 júliusában kapta meg az uralkodótól a részletes utasításokat és a megoldásra váró problémák lajstromát.68 Annak érdekében, hogy terheit enyhítse, 60 OBORNI, 1997. 69. 61 OBORNI, 2002. 48. 62 OBORNI, 2002. 48. 63 OBORNI. 2002. 51.

Haller pontos címének megnevezése: Administrator proventuum in Transsilvania et Thesaurarius. EMBER, 1946. 402. 65 SZABÓ, 2008. 14. 66 Fontos még megjegyezni, hogy Haller Péter neve szorosan kötődött azokhoz a diplomáciai tárgyalásokhoz, amelyeket 1551-ben Fráter György kezdeményezett. SZABÓ, 2008. 14. 67 OBORNI, 2002. 51. 68 OBORNI, 2002. 52. 64

20

FRÁTER GYÖRGY ÉS HALLER PÉTER PÉNZÜGYIGAZGATÁSI STRATÉGIÁI Ferdinánd azonnali hatállyal kirendelt mellé egy segítőt, Vas László személyében,69 és a vajdák támogatását is kérte bizalmasa munkájának előremozdítására. Szeben volt polgármestere − önhibáján kívül − képtelen volt megbirkózni Erdély kaotikus pénzügyi viszonyaival, így rövid hivatali ideje mindössze egy évig tartott. Hiba lenne azonban azt feltételezni, hogy a jövedelemforrások bevételeinek rendezésére tett kísérlete teljesen haszontalan vállalkozás volt. Az utókor számára fennmaradt kimutatásai és elszámolásai mind értékes forrásanyagként értelmezhetők, sőt hiánypótló jellegűek az országrész kora újkori pénzügyeinek vizsgálatakor. Amikor 1552-ben a kincstartó megkezdte érdemi tevékenységét, első feladata volt, hogy vizsgálóbiztosait (lustratores) a legfontosabb gazdasági csomópontok felderítésére küldje. Az ilyen módon begyűjtött információk alapján Haller − elődeihez hasonló megközelítéssel − a sóbányászatot és az aranybányászatot, valamint az aranybeváltás módját akarta a körülmények adta lehetőségekkel élve modernizálni.70 A sürgős korszerűsítés miatt a király segítségét kérte, külhoni mesteremberek behívására. A szász szakember azt próbálta elérni, hogy a veretlen állapotban lévő nemesfémeket az alattvalók a kamaránál váltsák be, és ne vigyék ki az országból. A kincstartó ebben a jelenségben látta a kincstár legnagyobb veszteségét, és megoldásként azt a radikális javaslatot tette az uralkodónak, hogy a sikkasztóknak és csalóknak halálbüntetés járjon.71 Változtatni akart az aranymosóhelyek kezelésén és működtetésén is. Itt megjegyezendő, hogy a pénzembernek tudomása volt az ilyen helyeken zajló csalásokról, ugyanis az aranyport rézporral „hígították”, ezzel srófolva fel a nemesfém árát. Újraértékelte és kimerülőnek ítélte a két legnagyobb ezüstbánya, Radna és Beszterce állapotát. A gazdasági szakember írt továbbá a szebeni pénzverőkamara szerepéről is, amelyet egyébként Ferdinánd helyezett vissza a város kezébe, miután megtudta, hogy Fráter György kisajátította magának. 72 A kincstartó úgy vélekedett, hogy érdemesebb bérbe adni az itteni jövedelmeket, mint a fenntartásukkal bajlódni. Így saját maga ajánlott fel évi 4000 forintot, amennyiben Ferdinánd átengedi neki az intézmény irányítását, és szigorítja a pénzváltás körülményeit. 73 Hozzáteszi, hogy szokás szerint évente négyszer van beváltás, és a kincstár ebből évi 2039 forint tiszta profitot termel. Haller Péter tevékenységének másik

69 EMBER, 1946. 404.

70 DRASKÓCZY, 2008. 75. 71 OBORNI, 2002. 66. 72 OBORNI, 2002. 63.

73 GÜNDISCH, 1947. 18–29.

21

PAP DÁVID fontos területe az erdélyi sóbányászat volt. 74 Pontosan ismerte az erdélyi só jelentőségét, hiszen az itt termelt ásvány látta el egész Közép-Kelet-Európát.75 A sóbányászathoz kötődő mindenfajta kereskedés és haszonbérlet királyi monopólium volt, és a legjövedelmezőbb források közé tartozott, ezért a gazdaság ezen ágát mindig féltve őrizték a magyar uralkodók, és csak legbizalmasabb embereiknek adták ki. 76 Haller megerősítette a biztosok felmérésében közölt állapotokat; Fráter György nem fektetett tőkét a bányák művelésébe. Az is a kincstartó tudomására jutott, hogy a barát nem nevezett ki kamarásokat, hanem az itteni jövedelemforrások beszedését sevitoraira bízta.77 A már említett máramarosi kamara volt a legnagyobb sótermelő vidék Erdélyben, becslések szerint éves szinten akár 8500-10.000 forint jövedelmet is behozhatott a század közepén. Máramaros mellett jelentős sóbánya volt még a tárgyalt időszakban Dés, Désakna, Kolozs és Vízakna, sajnálatos módon, e helyek pontos éves bevételeiről nincsenek adataink. A szász származású kereskedőnek az Erdélyben szedett rendszeres állami adóval, a subsidiummal vagy contributióval is meggyűlt a baja.78 Nehezen tudta nyomon követni az országgyűlés által – elviekben rendkívüli adóként, évente kétszer beszedett – jövedelmet. A contributiót jobbágyok fizették, viszont Haller számára átláthatatlan volt az adóztatási rendszer a rengeteg kiváltság és kedvezményre jogosult város és társadalmi réteg miatt. Ismeretes volt, hogy egy jobbágyra legfeljebb 99 dénárt szokás kivetni, így a teljes beszedhető összeg nagyjából 24.000 forintra volt tehető. Amikor az állami adóról készített összeírást, a kincstartó megjegyezte, hogy ezt a pénzt a megfelelő adminisztráció mellett tovább lehet növelni.79 A probléma abban rejlett, hogy a jobbágyportákról nem vezettek egyenként nyilvántartást, csak a nagybirtokokon. Ilyen körülmények között tehát 1553 januárjában e jövedelmi ágból 13.625 forintot tudtak beszedni, ehhez adták még hozzá Kolozsvár 1200 forintos adóját. Jól mutatja az országrész kiszolgáltatottságát, hogy a Portának fizetett 10.000 forintos rendszeres évi adó viszont, az esetek döntő többségében pontosan érkezett. Nem volt ez másként a Habsburg interregnum alatt sem, számszerűsítve 9814 forintot tettek félre a portális adóból, de ehhez ismét hozzá kell tenni

74 EMBER, 1946. 512. 75 OBORNI, 2002. 72.

76 TRÓCSÁNYI, 1980. 233. 77 EMBER, 1946. 510. 78 EMBER, 1946. 459. 79 OBORNI, 2002. 98.

22

FRÁTER GYÖRGY ÉS HALLER PÉTER PÉNZÜGYIGAZGATÁSI STRATÉGIÁI a Kolozsvárról érkezett 1200 forintot.80 A helyi pénzügyek lajstromába tartozott még az előzőekben említett nemesek ötvenede. Mivel nem a legjelentősebb források közé tartozott, Haller továbbra sem tartotta szükségesnek, hogy királyi kézbe vegyék vissza, inkább évente bérbe adatta 3-4000 forintért. A szászok állandó terhét képezte a Szent Mihály napi cenzus, valamint a subsidium, amit egy összegben fizettek.81 A legfőbb bevételek a Habsburg intézményesítési kísérlet idején is a fent említett vármegyei contributióból és a szászok által fizetett cenzusból érkeztek. A pénzverésről, só- és nemesfémbányászatról, valamint a pénzváltásról egész Európában elhíresült Erdély alapvető gazdasági ágai a század ötvenes éveiben mélyponton voltak.82 Ezzel a ténnyel maga Haller Péter is tisztában volt, amikor 1552 októberétől 1553 októberéig bezáróan elkészítette pénzügyi kimutatását. Eszerint az országrész éves jövedelme nem haladta meg a 100.000 forintot, a végösszeg 97.578 forintra jött ki.83 Ez a szám még talán nem is jelentett volna problémát, de a kiadások hosszú sorát 95.577 forintban állapította meg a szász pénzember. 84 Ebbe benne foglaltatott Castaldo tábornok katonáinak ellátása, a tüzérek, valamint a hivatalnokok fizetése, ezen kívül számolni kellett még az információáramlást fenntartó kém- és postahálózattal.85 Ferdinánd király tartományában a kaotikus és rendezetlen pénzügyi helyzet konszolidálására tett kísérlet Haller Péter személyében kudarcot vallott. A lehetetlen helyzet miatt a Habsburg-hű kincstartó kerek egy éves karrierje véget ért. 86 Mielőtt lemondott, felkérte az uralkodót, hogy keressen másik, vállalkozóbb szellemű embert a tiszt betöltésére. Ferdinánd Werner Györgyöt és Francisi Tamás magyar kamarai tanácsost kérte fel, hogy ideiglenesen vegyék át a gazdasági irányítást, és jelöljenek ki potenciális embereket a feladatkör ellátására. Ferdinánd végül a dési sókamara irányítójának,87 Vas Lászlónak ajánlotta fel a megüresedett tisztséget. Fontos azonban megjegyezni, hogy többé már szó sem volt a kincstartói címről,88 a pénzügyek irányítóját már a „királyi fölség erdélyi jövedelmeinek főigazgatója” 89címmel illették. Az új igazgató 1553. 80 OBORNI, 2002. 98.

81 TRÓCSÁNYI, 1980. 238. 82 EMBER, 1946. 502.

83 OBORNI, 2002. 111. 84 OBORNI, 2002. 113. 85 EMBER, 1946. 403. 86 1553 őszén

mondott le. SZABÓ, 2008. 14.

87 EMBER, 1946. 512. 88 EMBER, 1946. 404. 89

Supremus proventus Regiae Maiestatis in Transsilvania administrator. OBORNI, 2002. 123.

23

PAP DÁVID december 23-án kapta meg első utasításait a bevételek rendezésére. Döntéseiről tájékoztatnia kellett a két vajdát és a püspökök testületét. Hasonlóan, mint Haller kinevezésekor, Vas esetében is az volt a legégetőbb probléma, hogy nagyon nehézkes volt a kommunikáció az uralkodó és új bizalmasa között. A részletes instrukciókat a szakember csak 1554. április 6-án kapta meg. Az igazgató beszámolt arról is, hogy munkáját folyamatosan hátráltatják az uralkodó által kinevezett vajdák. Elmondása szerint Dobó István és testvére Domonkos nem hajlandóak az együttműködésre, sőt egyenesen sajátjukként kezelnek néhány királyi kézben lévő jövedelmet. 90 Vas László ilyen körülmények között nem tudta garantálni az Erdélyben állomásozó katonaság (kb. 11.000 fő) fizetését, és erről jelentést is küldött Ferdinándnak. Az 1555-ös évhez közeledve a reformok sikertelensége beigazolódni látszott. Kilátástalan viszonyok uralkodtak ekkor Erdélyben; újabb pestisjárvány tört ki, állandósultak a lázadó román és a portyázó török csapatok betörései.91 Mindezen tényezőket számba véve, az erdélyi rendek elégedetlenek voltak a Habsburg vezetéssel. A Marosvásárhelyen összehívott országgyűlés egy emberként szólította fel az uralkodót:„ha Felséged nem tudja megvédeni az országot, hagyja, hogy az itteni népek gondoskodjanak magukról.”92 Ferdinánd hivatalosan 1556. június 14-én mondott le rövid életű uralmáról Erdélyben.93 A Portára küldött üzenetével átengedte I. Szulejmán szultánnak (1520–1566) az országrész fölötti irányítást. Ekkorra az erdélyi rendek már meghozták határozatukat Izabella királyné visszahívásáról.94

Összegzés Összegzésképpen megállapítható, hogy számos olyan kritikus pont volt, amely megakadályozta a Habsburg−kormányzat kialakulását a keleti országrészben. Nem újszerű a kijelentés, hogy ebben az időben nemcsak Erdély, hanem az egész Magyar Királyság politikai és hatalmi bizonytalanságban szenvedett. Ferdinánd legfőbb céljai között szerepelt, hogy legújabb tartománya fölött minél gyorsabban átvegye a hatalmat, ennek elérését a birodalmában addig dinamikusan működő kormányzati séma átvételével képzelte el. Ám Erdély központi, erősen centralizált kormányzatának új alapjait csak békés

90 OBORNI, 2002. 126. 91 OBORNI, 2002. 132. 92 OBORNI, 2002. 137. 93 OBORNI, 2011. 80. 94

Az 1556 januárjában összeülő tordai országgyűlésről van szó. Ekkor határoznak a rendek a Szapolyai-család restaurációjáról. MAKKAIMÓCSY, 1986. 436.

24

FRÁTER GYÖRGY ÉS HALLER PÉTER PÉNZÜGYIGAZGATÁSI STRATÉGIÁI körülmények között, szakemberek és a megfelelő bürokratikus szervezet bevonásával lehetett volna lerakni. 95 Ferdinánd pénz- és hadügyi helyzetének kilátástalanságát mi sem bizonyítja jobban, mint a törökök 1552-es hadjárata. Az erdélyi peremvidéken, a török hadiutak mentén nem maradt épségben egyetlen végvár sem, elesett Temesvár és Lippa is.96 Haller Péter rövid életű kincstartósága97 azonban korántsem tekinthető az utókor számára jelentéktelen időszaknak. A szász származású szakember ugyan középkori eredetű címet töltött be, de a pénzügyekre gyakorolt befolyása semmiképpen sem tekinthető egyenlőnek a tisztet korábban birtoklók teljhatalmával. Haller jogköre gyakorlatilag nem lépte túl egy kamarai ügyintézőét, tehát még tovább csökkentette Ferdinánd ellenőrzését Erdély gazdasági helyzetében.98 Amikor az erdélyi rendek már világosan látták, hogy Ferdinánd képtelen a keleti országrészt megtartani, a Szapolyai-család visszahívása mellett döntöttek. Izabella királyné, majd később János Zsigmond uralkodása hozta el a keleti területeknek a régóta várt konszolidációt.

95 EMBER, 1946. 387. 96 BARTA, 1979. 113.

97 GÜNDISCH, 1947. 26. 98 OBORNI, 2002. 55.

25

PAP DÁVID

Bibliográfia Kiadott források BETHLEN 2002 GYÖNGYÖSSY 2006

BETHLEN Farkas: Erdély története. A váradi békekötéstől János Zsigmond haláláig (1538– 1571). II. kötet. Budapest, 2002. GYÖNGYÖSSY Márton: Magyar középkori gazdaság- és pénztörténet. Jegyzet és forrásgyűjtemény. Budapest, 2006.

Szakirodalom BARLAY 1986 BARTA 1979 1988 DRASKÓCZY 2008

EMBER 1946

FONTKAJTÁR 2011

26

BARLAY Ö. Szabolcs: Romon virág – Fejezetek a Mohács utáni reneszánszról. Budapest,1986. BARTA Gábor: Az Erdélyi születése. Budapest,1979.

Fejedelemség

BARTA Gábor: Vajon kié az ország? Gyomaendrőd, 1988. DRASKÓCZY István: Erdély sótermelése az 1530-as években. In: Publicationes Universitatis Miskolcinensis. Sectio Philosophica 2008. 37–96. EMBER Győző: Az újkori magyar közigaz-gatás története Mohácstól a török kiűzéséig. Budapest, 1946. FONT MÁRTA–KAJTÁR ISTVÁN: A gyalui szerződés. In: OBORNI Teréz (szerk.): Udvar, állam és kormányzat a kora újkori Erdélyben (tanulmányok). Pécs, 2011. 133−146.

FRÁTER GYÖRGY ÉS HALLER PÉTER PÉNZÜGYIGAZGATÁSI STRATÉGIÁI

GÜNDISCH 1947

HÓMAN 1916 MAKKAI–MÓCSY 1986 OBORNI 1997

GÜNDISCH Gusztáv: Haller Péter gazdasági vállalkozásai. Adalékok a XVI. századi erdélyi polgári életforma törté-netéhez. [http://epa.oszk.hu/00900/00979/00416/p df/EM-1947_52_01-04epa_018-029.pdf] Utolsó elérés: 2015. szeptember 9. HÓMAN Bálint: Magyar pénztörténet 1000– 1325.Budapest, 1916. MAKKAI László–MÓCSY András (szerk.): Erdély története. I. köt. Budapest, 1986. OBORNI Teréz: Fráter György kincstartó-sága Erdélyben. In: HANÁK Péter (szerk.): Híd a századok felett, Tanulmányok Katus László 70. születés-napjára. Pécs. 1997. 61−76.

2002

OBORNI Teréz: Erdély pénzügyei I. Ferdinánd uralma alatt 1552−1556. Budapest, 2002.

2004

OBORNI Teréz: Tartományból ország: erdélyi változások a 16. század első felében. In: ZOMBORI István (szerk.) : Közép-Európa harca a török ellen a 16. század első felében. Budapest, 2004. 165–178.

PÁLFFY 2011

PERJÉS 1988

SZABÓ 2008

PÁLFFY Géza: A Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia a 16. században. Budapest, 2011. PERJÉS Géza: Szulejmán koncepciója és Erdély. In: RÁCZ István (szerk.) : Tanulmányok Erdély történetéről. Debrecen, 1988. 86–90. SZABÓ András Péter: Haller Gábor - egy 17. századi erdélyi arisztokrata életpályája. Doktori disszertáció. [http://doktori.btk.elte.hu/hist/szaboandras /diss.pdf] Utolsó elérés: 2015. szeptember 12. 27

PAP DÁVID

SZAKÁLY 1986 TRÓCSÁNYI 1980

28

SZAKÁLY Ferenc: Vesztőhely az út porában. Budapest, 1986. TRÓCSÁNYI Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690. Budapest, 1980.

FRÁTER GYÖRGY ÉS HALLER PÉTER PÉNZÜGYIGAZGATÁSI STRATÉGIÁI

ABSTRACT The financial management and strategies of Frater Georgius and Peter Haller in Transylvania between 1534– 1558 This study gives a short insight of the financial and political crisis in Transylvania in the mid 16th century. During the 29 years that the study focuses on there were two main characters who intended to adapt to the extreme conditions of the Transylvanian economy and claim whatever benefits they could acquire for their ruler King Ferdinand I. and for themselves. The study relies on several sources of data regarding the yearly income and expenses of the early Transylvanian Principality under the financial leadership of Frater Georgius and Peter Haller. Furthermore, the study elaborates on two consecutive financial systems that were used to consolidate and eventually utilize the sources of the salt and noble metal mining industry in Transylvania. The study concludes in King Ferdinand’s struggle for power over the territory, but ultimately the Emperor returns it to former ruler Isabella Jagiellon, Queen consort of Eastern Hungary.

29

PILIKTA LÁSZLÓ Bécs kapujában. Az egyházi és a katonai központ kettőssége Győr város kora újkori történelmében Tanulmányomban azt szeretném vizsgálni, hogy melyek voltak azok a tényezők, amelyek a mohácsi csatavesztés és a szabad királyi város-státusz 1743. évi elnyerése között eltelt csaknem két és egynegyed évszázad alatt döntően befolyásolták Győr város fejlődését, arculatának változásait. A tanulmány, amely egy BA-s szakdolgozatból indult ki, ezeket a szempontokat felvázolva kíván rövid, vázlatszerű áttekintést nyújtani a kora újkori magyar városfejlődés egy izgalmas példájáról, amely sok tekintetben különleges és egyedülálló a magyar történelemben, ugyanakkor sok jellegzetes kora újkori elemet is tartalmaz. Elsőként tehát a kora újkori városfejlődés általános jellegzetességeire kell vetnünk egy pillantást. Ez a korszak rendkívül mozgalmas az európai történelemben: a változások kora. A kor emberének környezete, valamint élet- és gondolkodásmódja egyaránt folyamatosan átalakulóban volt. Pár évtized alatt jelentős változások mentek végbe mind a természet- mind a társadalomföldrajzi körülmények között, csakúgy, mint a politika, gazdaság, kultúra, tudomány vagy vallás világában és ezek mind hatottak a kora újkori városok fejlődésére. Csoportosítva ezeket a városok életét meghatározó tényezőket, három nagyobb kategóriát lehet felállítani: – földrajzi tényezők – a katonai és a politikai helyzet alakulásából fakadó tényezők – a fejlődést befolyásoló egyéb „belső” tényezők. Ezen kategóriák persze elég tágak, illetve nagy átfedés is van közöttük, ám arra megfelelők, hogy segítségükkel felállítható legyen egy alapvető fontossági sorrend. Az elemzés fontos szempontja emellett, hogy az egyes körülményeknél nem csak azok előnyeit, hanem az azok által okozott esetleges hátrányokat is figyelembe igyekszik venni.

31

PILIKTA LÁSZLÓ

A földrajzi tényezők Az első csoportba olyan alapvető tényezőket sorolok, mint a domborzat, vízrajz, éghajlat, közlekedési viszonyok, a város- és úthálózat jellegzetességei stb. Ezek határozzák meg a leginkább egy város képét, sőt azt is, hol jöhetnek azok létre és meddig terjeszkedhetnek. A kora újkor folyamán végbemenő változások ezen tényezők esetében igen látványosak és mélyrehatóak voltak. Kolumbusz 1492-es utazása nyomán szó szerint egy „új világ” nyílt meg az európaiak számára, és az ismert tér ily módon végbemenő tágulása jelentősen átrendezte a csomópontokat az öreg kontinensen is. Új kereskedelmi útvonalak létesültek, amelyek mentén új kikötőkre, kereskedelmi lerakatokra volt szükség, majd később a pénzügyi központok is átköltöztek ezekbe. Ezzel szemben a régi, most háttérbe szoruló útvonalak mentén a városok hanyatlottak, fokozatosan veszítettek jelentőségükből, lakosságszámukból. Ahogy lépésről lépésre megváltozott a kontinentális munkamegosztás, úgy Európa egyes részei specializálódtak bizonyos áruk előállítására, s ez megint csak eltérően befolyásolta a városok helyzetének alakulását, a funkcióik változásait. 1 Klimatikusan is jelentős eltérés figyelhető meg a kora újkori éghajlat és napjaink éghajlati viszonyai között. A korszak hőmérséklete 1-1,5 °C-kal alacsonyabb volt a mai értékeknél, ugyanakkor az időjárás jóval nedvesebb, csapadékosabb és kiszámíthatatlanabb volt korunkénál, ami meglehetősen barátságtalan viszonyokat teremtett. 2 A mocsarak, vizenyős területek akadályozták a közlekedést és az áruszállítást, a magas vízszint pedig károsította az épületeket, emellett egy-egy hirtelen érkező árhullám is számottevő pusztítást tudott véghezvinni. Győr városának esetében is a folyók közelsége volt a legfontosabb földrajzi tényező, hisz a település a Mosoni-Duna, Rába, Rábca és Marcal folyók találkozásánál fekszik. Későbbi katonai fontosságát is ez alapozta meg, hiszen a folyók természetes védművekként jöttek számításba, a köztük húzódó lápos, mocsaras terület pedig ideális rejtekhelyet, élelmiszer-, és nyersanyagforrást jelentett mind a lakosság, mind az itt állomásozó védősereg számára. A víz azonban kihívást is jelentett a védművek megtervezésénél, befolyásolta azok méretét, formáját, ezen kívül folyamatos ellenőrzést és karbantartást tett szükségessé. További potenciális veszélyforrást jelentett még a folyóról felszálló köd is, amely elrejtette a támadók mozgását az őrszemek vigyázó tekintete elől. 1 2

BÁCSKAI, 2002. 59–83. RÁCZ, 2000. 287–305.

32

BÉCS KAPUJÁBAN A közlekedési és kereskedelmi útvonalak közül a leghatékonyabbak továbbra is a vízi (folyami, tavi, tengeri) utak voltak, jelentőségüket a földrajzi felfedezések nyomán beinduló transzatlanti forgalom csak tovább fokozta. A folyók mintegy ütőerekként szelték át a vidéket, kapcsolatot teremtve a parton élő – egyébként egymástól gyakran elszigetelt – közösségek között. Győr számára előnyt jelentett, hogy a Duna révén kapcsolatban állt mind Béccsel (a Habsburg kormányzati központtal és ezen keresztül egész NyugatEurópával), mind Pozsonnyal (a magyar rendi erők „bázisával”) így biztosítva a hadi felvonulási és utánpótlás szállítási útvonalat, valamint a hírek áramlását. A folyó egyben a menekülés lehetőségét is jelentette a civil lakosság számára, ahogy arra 1594-ben is sor került. A kora újkorban átalakult az ember és környezetének viszonya is. A korábban a természettel harmóniában élő emberiség nekikezdett az őt körülvevő világ átformálásának saját igényei, szükségletei, céljai alapján. Ez nem csak a frissen megismert Újvilág „civilizálásában” figyelhető meg (pl. ültetvények vagy új városok létesítése), hanem Európában is (németalföldi mocsarak lecsapolása, csatornák és halastavak létesítése, új mezőgazdasági módszerek kikísérletezése, vagy akár az óra és a naptár használata). A cél az volt, hogy a gazdaság egyre kevésbé függjön a természeti viszonyoktól, egyúttal a megtermelt hasznot is így akarták növelni. Mindezek ellenére a környezet továbbra is jelentős befolyással bírt, legfőképpen a megművelt földből élő parasztság számára, de a városi polgárok vagy végvári katonák számára is kiemelten fontos volt a természetben előforduló szimbólumok, jövőre utaló jelek ismerete. Istvánffy Miklós megörökítette, hogy 1598-ban a vitézek a felettük köröző saskeselyűből következtettek a hadművelet sikerére, 3 vagyis a természetre irányuló figyelem – átalakulva bár – fennmaradt. A figyelem a természet megismerésére terelődött, az emberek érteni akarták a körülöttük zajló történéseket. Mindez inspirálóan hatott a természettudományok fejlődésére is. Ezek vívmányait aztán vissza lehetett forgatni az öreg kontinens problémainak rendezésébe, a térképészet tudományának fejlődése révén egyre pontosabb hadi felméréseket lehetett készíteni,4 a matematikai ismeretek bővülése pedig az olyan tudományágak fellendülésének kedvezett, mint a ballisztika, logisztika, statisztika vagy a demográfia. Európa feltérképezése kedvezett Magyarországnak, hiszen így az érdeklődés 3 ISTVÁNFFY, 2009. 294. 4 Bécs számára különösen

a hiányzó helyismeret pótlása miatt volt fontos a magyarországi hadszínteret minél alaposabban bemutató térképek készítése, azonban a birodalmi rendek felé irányuló propaganda céljait is kiválóan meg lehetett valósítani egy szépen kidolgozott térkép segítségével, ahogy az az 1570-es speyeri birodalmi gyűlésen is történt. PÁLFFY, 1999. 44–46.

33

PILIKTA LÁSZLÓ középpontjába tudott kerülni, érzékeltetni lehetett a stratégiagazdasági jelentőségét a külföld felé, meg tudták jelölni a védelem legfontosabb láncszemeit és erőfeszítésre tudták késztetni a nyugat keresztényeit, politikai programmá téve a törökellenes fellépést. A természet alakítása rendkívül fontos szerepet töltött be a humanista gondolkodók körében, akik az univerzum szabályos rendjét kívánták megvalósítani környezetükben, miközben az emberi tenni akarást, életjobbító cselekvést dicsérték. Igényelték az emberi lakóhelyek kényelmessé tételét, az őket körbevevő világ csinosítgatását, jobbítását is.5 Ennek egyik módja a szűk, kusza utcák halmazából álló városok átalakítása átlátható, szabályos szerkezetű, világos és tiszta városokká, amelyek higiéniai, köz- és tűzbiztonsági szempontból is előnyösebbek voltak elődjeiknél. Megjelent az ideális város toposza, amelyet nemcsak a konkrét lakókörnyezetre vonatkoztattak, hanem – felelevenítve a platóni és arisztotelészi hagyományokat – az ideák világára is: az ideális társadalom az ideális városban jelenik meg mind Francis Bacon Új Atlantiszában, mind Tommaso Campanella Napállamában.6 A táj és nép szoros összefonódása megfigyelhető azokban a szövegekben, melyekben a korban divatos világtörténetek szerzői mintegy kontextusba helyezték a harcokat, az olvasók elé tárták az egyes területek és lakosságuk sajátosságait. A tizenöt éves háborútól kezdődően nagy érdeklődés mutatkozott a Német-római Birodalomban a magyarországi események és az azok által érintett területek iránt, a későbbi Theatrumokban pedig már standardnak számított ezek jelenléte. A kiadók fontosnak találták, hogy ne csak írott formában, de képi ábrázolások – metszetek – felhasználásával is közöljék a csataterekről érkezett információikat az olvasóközönséggel. Ezeken hangsúlyozták a várak, városok környezeti adottságait, azokkal is kiemelve a gazdasági és védelmi funkciók fontosságát.7 A Győrről készült korabeli képanyag nagy részére jellemző, hogy a várfalak és árkok rendszerét pontosan megörökítették, azonban az utcákat, lakóépületeket elnagyolták.

SZ. JÓNÁS, 2005. 308. ERDŐSI, 2000. 209–222. 7 A legtöbbször német területen készült metszeteken a birodalmi seregek 1566-os táborozása mellett az 1594-es és 1598-as ostrom eseményei jelennek meg leggyakrabban. Céljuk nem a város reprezentációjának építése, hanem a birodalom védelmi képességeinek propagálása, főleg a külföld felé. Ezek az ábrázolások meglehetősen sematikusak, sok topográfiai hibát tartalmaznak, révén a metszők többnyire fantáziájukra hagyatkoztak, illetve további torzulások keletkeztek a képek másolásakor is. PFANNL, 1930. 15–16. 5 6

34

BÉCS KAPUJÁBAN

Katonai és politikai szempontok Ebbe a csoportba kerülnek a városfejlődést meghatározó politikai és katonai szempontok, amelyek elválaszthatatlanok egymástól. A kora újkor sajátossága az abszolutista állam kialakulása, illetve az ennek kialakítására tett kísérletek. Gerhard Oestreich8 nyomán megállapítható, hogy ennek alapvető jellegzetessége egyfelől a militarizmus (a hadsereg kiemelt szerepe), másrészt a bürokratizmus (az egységes állami szakapparátusok kialakulása) volt. Az állam célja a területi és jogi partikularizmus felszámolása volt, amely aktívan jelentkezett a várospolitikában is. A rendszer a helyi önkormányzatok megnyirbálásával kívánta biztosítani a központi akarat érvényesítését, egyúttal magához vonni azok bevételeit. Ennek végrehajtásához azonban erős katonaságra volt szüksége, amely nyomásgyakorlással biztosította, hogy a központban hozott döntéseket attól távol is végrehajtsák. Ennek elméleti megalapozását szolgálta a Grotius-féle jogelméletből levezetett iure belli-elv, vagyis az uralkodó fegyverrel is kikényszerítheti alattvalói kötelességeinek teljesítését, holott a természetjog szerint jogos tulajdonában háborgatni senkit nem szabad.9 Az uralkodók állandó székhelyeket szerettek volna létesíteni egységessé váló országuk szívében. Olyan központokat akartak, ahol minden az ő reprezentációjukat hirdeti, magán viselve az adott dinasztia arculatát, és ahol ugyanakkor elegendő hely áll rendelkezésre a központi hivatalok és az udvartartás megtelepedéséhez, nem véletlen, hogy ekkor zajlik Madrid, Párizs vagy London kiépítése. Buda 1541-es elestével a Magyar Királyság ugyan elvesztette a fővárosát, Pozsonyban pedig az uralkodó távolmaradása miatt nem alakult ki dinasztikus központ. Győr fejlődésében azonban igen meghatározó volt, hogy a dunai monarchia központját a Habsburgok a közeli Bécsben rendezték be. A hatások széleskörűek voltak: maga Győr a császárváros elővédje lett, kulcsfontosságú pozícióba kerülve, hiszen itt jó esély kínálkozott arra, hogy a törököket még a császári főváros falainak elérése előtt megállítsák. Mivel tehát védelmének szerves részét képezte, együtt is fejlődött azzal, megerősítésén a korszak legkiválóbb építészei dolgoztak. Az itt állomásozó, döntően alsó-ausztriai származású külföldi csapatok szintén erős összekötő kapcsot jelentettek a dunántúli város és a birodalmi centrum között. Hasonlóság továbbá, hogy mindkét várost „a kereszténység védbástyájaként” (Vormauer der Christenheit) emlegették, szerte Európában. 10 A város a védelmi rendszerben OESTREICH, 1969. 179–197. H. NÉMETH, 2005. 210–229. 10 PÁLFFY, 2011. 94–102. 8 9

35

PILIKTA LÁSZLÓ betöltött jelentős szerepe révén tudott nemzetközi ismertséget szerezni magának. Győrnek két korabeli „szuperhatalom” peremvidékén kellett egy, a semmiből újonnan létrehozott határvédelmi rendszer kulcspontjává válnia, dacolva az akkori világ egyik legdinamikusabban terjeszkedő, legnagyobb katonai potenciáljával rendelkező birodalmával. A város fejlesztésének fő irányait 1550-től kezdődően a hadászati szerep határozta meg – a frontvonalak megmerevedése miatt – a következő 150 év során. A kora újkor elején a leglényegesebb változást a lőpor és a tűzfegyverek használatának elterjedése jelentette (hadügyi forradalom), amely alapjaiban változtatta meg a hadviselés szabályait. Újfajta hadseregek harcoltak újfajta haditervek szerint. A középkor nemesi-nehézlovas (lovagi) hadserege elavult és lassanként kiszorult a harcmezőről, helyét előbb a zsoldosokból, majd a sorkatonákból álló hadsereg vette át. A hadakozás mesterséggé vált, profeszszionalizálódott. Megjelentek a hadmérnökök, akik precíz számítások alapján tervezték meg az erődítményeket, és a hadmozdulatokat. Felértékelődött a logisztika szerepe, hiszen a hadseregek mérete egyre növekedett, így követelmény volt, hogy a katonák ellátmánya, szállása biztosított legyen.11 Ez remek alkalmat teremtett a meggazdagodásra a hadi vállalkozóknak és szállítóknak, akiknek körében sok városlakót is találhatunk. A nagy létszámú hadsereg serkentően hatott a kereskedelmi forgalomra, ugyanakkor feszültségeket is generált. Ez azt jelentette, hogy Magyarország függősége az Örökös Tartományok felé megnövekedett. A Habsburgok lépést tudtak tartani a technikai fejlődéssel, közigazgatási-államszervezési reformjaikkal pedig, ha szűkösen is, de elő tudták teremteni azokat az erőforrásokat, amelyek révén a magyar helyzet stabilizálhatóvá vált. Idővel a magyar nemesség is felismerte az újítások előnyeit és fokozatosan átvette azokat saját birtokai igazgatásában. Mindemellett a helyismeretük, gazdasági súlyuk és nem utolsó sorban az ország megosztottsága miatt a magyar rendek meg tudták őrizni politikai befolyásukat, bár ennek felszámolásával az udvar folyamatosan kísérletezett.12 A háborúk számos közvetlen hatást is kifejtettek, hiszen Európa nagy része hadszíntérré változott a vizsgált korszakban. Csökkent a nyílt mezőn vívott ütközetek száma, az elhúzódó hadjáratokban az ellenség utánpótlási vonalainak elvágása, várainak megostromlása vagy kiéheztetése lett a fő törekvés. Az itáliai háborúk, a németalföldi szabadságharc, majd a harmincéves és a későbbi örökösödési háborúk, Magyarországon pedig a hosszú 11 12

DOMONKOS, 1998. 767–856. PÁLFFY, 1999. 10–110.

36

BÉCS KAPUJÁBAN törökellenes küzdelem a legvárosiasodottabb területeket érintették, pusztításaikkal hozzájárultak a városhálózat átalakulásához, egyben egy új várostípus létrejöttét segítették elő. Az erődváros koncepciója a XVI. században, Itália területén alakult ki (trace italienne),13 részben a reneszánsz várostervezés örökségére, részben a hadügyi forradalom újításaira alapozva. A szabályos geometriai alaprajzú, a pusztító tüzérségi támadásoknak ellenálló, földsáncokkal erősített falakból, és a hatékonyabb tüzelést lehetővé tévő óolasz, illetve füles bátyák és kazamaták rendszeréből álló, precízen megtervezett erődítések gyorsan elterjedtek a háborúk sújtotta Európában. A Rajna-vidéktől Hollandián keresztül Kelet-Európáig és a földközitengeri frontvonalig megtalálhatóak voltak, miközben a helyben szerzett tapasztalatok révén tovább is fejlesztették őket. Legteljesebb formájukat a XVIII. században Sébastien Le Prestre (Vauban márki) franciaországi határerődítményeiben és az észak-európai, Augustin Ehrensvärd által tervezett svéd erődökben (pl. Sveaborg/ Suomenlinna) érte el. Az abszolutizmusnak kedvezett ezek építése, hiszen itt az uralkodó nagy számban állomásozó katonaság révén érvényre tudta juttatni az akaratát, aprólékosan szabályozni tudta a polgárok életét, cserébe védelmet kínálva nekik. A városlakók idővel alkalmazkodni tudtak a megváltozott feltételekhez, megtalálták a helyüket, bár közben sokat szenvedtek a hadsereg szükségletei miatt rájuk szakadó terhektől és a katonák gyakori kegyetlenkedéseitől. Másrészt a modern védművek révén propagálni tudta erejét és ragaszkodását az ország területi épségéhez. Győr maga is értékes propaganda-eszköz14 volt a bécsi hadvezetés kezében: érzékeltette, hogy a birodalom lépést tart a fejlődéssel, ugyanakkor elrettentő célja is volt. Ezt örökítették meg a külföldi utazók leírásai, 15 akiknek szigorú felügyelet mellett mutatták meg az erődítmény bizonyos részeit, a védelem erejének számadatait pedig alaposan eltúlozták. A háborús válságok fokozták a korszakban nagyarányú faluról városra vándorlást, ami Közép-Európa országaiban a szegényebb rétegeken túl a nemességet is nagy számban érintette. Magyarországon sok földbirtokos húzódott a védelmet jelentő falak mögé a török támadások elől. Az olyan erődvárosok, mint Győr Niccolo Macchiavelli A fejedelem című művében külön fejezetet szentelt (XX.) az erődítmények szerepének, melyekhez ő meglehetősen ambivalensen bizonyul: bizonyos körülmények között elismerte hasznosságukat, többnyire azonban ellenezte építésüket. 14 Ezt bizonyítja az is, hogy az 1568-ban elkészült, reneszánsz stílusú, díszes és impozáns Bécsi kapun felsorolták az azt építtető uralkodó, II. Miksa császár legfontosabb titulusait, valamint elhelyezték az általa uralt országok (Magyar és Cseh Királyság, illetve a birodalom) címerét. SZÉKELY, 2003. 87. 15 Edward Brown angol utazó a kereszténység három legerősebb erődítménye közé sorolta, Komárom és Lipótvár mellett. SZAMOTA, 1891. 313. 13

37

PILIKTA LÁSZLÓ esetében a népesség gyarapodását ezenkívül elősegítette az egyre duzzadó helyőrség, a külvárosokban letelepedő segédcsapatok (esetünkben főleg délszlávok), valamint a hadsereget kísérő „kiszolgálószemélyzet” (a katonák feleségei, kézművesek, kereskedők stb.), akik közül sokan szolgálati idejük letelte után is maradtak. A felduzzadt városokban újabb, eddig még nem látott problémák keletkeztek, amelyeket orvosolni kellett: a nagyszámú ember közbiztonsági, egészségügyi kihívást jelentett. A városok élete hatékony szervezést igényelt, szükségessé vált a kihívásoknak megfelelő városi intézmények kialakítása. A magyar szabad királyi városokba ezek mintái a nyugati városokban megfordult magyar peregrinusok tapasztalatai révén jutottak el, míg Győrben ehhez a katonaság jelenléte is nagymértékben hozzájárult. Az első ispotály eredetileg a beteg német katonák gyógyítását szolgálta, de a városlakókat is ellátta, megalapozván a higiénia javulását. Az Építési Hivatal által alkalmazott építészek civil megbízásokat is teljesítettek, új formákat honosítva meg. A polgárok önszervező tevékenységének alapjait a fegyelmezetlen haderővel szembeni önvédelem szükséglete teremtette meg (polgárőrség).16 A győri erődváros élére az udvar igyekezett a legkiválóbb, legfelkészültebb parancsnokot állítani, akinek a hűsége minden körülmények közt megkérdőjelezhetetlen maradt.17 Erre a pozícióra a magyarokat alkalmatlannak tartották, helyettük németeket, ritkábban itáliaiakat alkalmaztak, helyetteseik viszont szinte kivétel nélkül magyarok voltak.18 Álljon itt néhány olyan név, akik sokat tettek Győr fejlesztéséért: itt teljesített szolgálatot Sforza Pallavicini (1552–1556 között főhadimarsall), akit a nehezen megzabolázható spanyol zsoldosok is elismertek és tiszteltek, 19 Az ő időszakában készült el a város megerődítésének végleges terve és kezdődtek el az építkezési munkálatok, melyek 1577-re fejeződtek be. A győri főkapitányok listájáról érdemes még kiemelni a Magyarországon – valószínűleg a Zrínyi-féle bírálat miatt – igen rossz megítélésű Raimondo Montecuccolit (győri főkapitány 1660–1680 között), akit a harmincéves háborúban szerzett tapasztalatai miatt elismert stratégaként tartottak számon Európa-szerte, s aki több hadtudományi munkát is publikált. Hozzá köthető Győr erődítményének átépítése, melyhez a kandiai háborúban megfordult velencei GECSÉNYI, 1976. 195–222. A nyugatról érkezett hadvezérek mind tapasztalt katonák voltak, akik a franciákkal szemben szerezték hadi tapasztalataikat Itáliában vagy Németalföldön. PÁLFFY, 1999. 10–110. 18 PÁLFFY, 1997. 257–289. 19 Ennek jele, hogy megkapta tőlük a spanyol és olasz nemzet jó barátja titulust. KORPÁS, 2008. 249. 16 17

38

BÉCS KAPUJÁBAN származású Whymes Ferencet kérte fel főhadmérnöknek.20 1682ben érkezett a városba Luigi Ferdinando Marsigli, aki magyarországi ténykedésének kezdetén vizsgálta az erődítményt és tett javaslatokat a feltárt hiányosságok kiküszöbölésére. Foglalkozott a későbbiekben ezen kívül a Rábaköz, illetve a Rába folyó felmérésével, 1726-ban pedig a Dunáról készített hatkötetes tanulmányt (Danubius Pannonico-Mysicus címmel), melyet részletgazdag térképekkel illusztrált.21

Belső tényezők Ide sorolom az adott város (jelen esetben Győr) belső társadalmi struktúráit, a felekezeti képtől a társadalom rétegződéséig, valamint a gazdasági aspektusokig. Figyelembe kell azonban venni azt, hogy mindezek szoros összefüggésben állnak a korábban már ismertetett tényezőkkel. Gazdasági téren a kontinentális munkamegosztás már említett megváltozása okozta a legfontosabb eltéréseket Nyugat-, illetve Közép-Kelet-Európa városhálózatai között. Míg előbbi részen a kézművesipar és a kereskedelem vált a városok arculatát meghatározó fő tevékenységgé, utóbbinál a mezőgazdasági termelés maradt középpontban. A nyugati lazuló függéssel szemben keleten megmerevedtek a jobbágyi kötöttségek. Itt a megváltozó piaci kereslet és a török előretörés következtében eltérülő kereskedelmi útvonalak miatt felértékelődött az agrártermelésben érdekelt mezővárosok szerepe a hagyományos központoknak számító szabad királyi városok rovására. A kétszáz éves konjunktúra-időszak alatt kitermelődött egy újfajta városi elit, amely meggazdagodása után maga is a nemességbe tagolódott. Magyarországon főként a szarvasmarha-exportban érdekelt családok (Győrben 1581 óta tartottak heti marhapiacot)22 tudtak felemelkedni, tagjaik előbb helyi, majd a megyei szinten képviseltették magukat, mind az egyházi, mind a világi kormányzatban. 23 Ezek az emberek üzleti érdekeltségeik révén értékes külföldi kapcsolatokkal is rendelkeztek, ahonnan átvehették a városi élet bizonyos új elemeit. A Hódoltság peremén fekvő városok szerepét növelte, hogy kapcsolatban voltak a török uralom alatt élő kereskedőkkel, akiket az ország belsejében már nem láttak szívesen. Ők mezőgazdasági termékeiket ezen városok piacain cserélték ki a Nyugat-Európából érkezett cikkekre, PFANNL, 1933. 184–202. SARLAI, 2005. 139–144., és www.dka.oszk.hu 22 GECSÉNYI, 1986. 102. 23 Győrben az egyik legfontosabb ezek közül a Dallos család volt, mely püspököt is adott Dallos Miklós személyében (1623–1630). GECSÉNYI, 1986. 124–126. 20 21

39

PILIKTA LÁSZLÓ így tartva fenn a magyarság együvé tartozásának tudatát. Így tudott a korábban lokális piaci szerepet betöltő Győr a hódoltsági területek és Bécs közötti útvonal tranzitállomásként jelentős kereskedelmi centrummá növekedni.24 Az idő múlásával aztán gazdasági erejüket kihasználva megkísérelték lerázni a földesúri fennhatóságot, és ehhez a birtokossal amúgy is konfliktusban álló hadsereg támogatására is számíthattak. A kereskedelmi utak közelsége persze veszélyeket is rejtegetett, hiszen a gazdag zsákmány ígérete miatt az áruval és módos kereskedőkkel teli városok vonzó célpontnak számítottak a portyázó seregek számára. Gazdaságilag kártékony volt a katonákkal együtt a városba érkező kézművesek megjelenése, akik konkurenciát jelentettek, felborították a céhes kereteket és a várparancsnokra támaszkodva kivonták magukat a helyi szabályozás alól. KözépEurópában komoly gondot jelentett továbbá a nemesség városokba költözése, akik kiváltságaikra hivatkozva szintén ellenálltak a városi hatóságoknak. A kora újkor vallási szempontból is roppant érdekes korszak. A humanizmus elterjedésével a vallásos hit visszaszorult, maga az egyházszervezet is elvilágiasodott, a királyi hatalom kiterjesztette befolyását a püspökségek, apátságok és egyéb egyházi javadalmak fölé is. Míg a felső papi réteg tagjai fényűző életmódot folytattak és elhanyagolták lelki teendőiket, az alsópapság és a szegényebb réteg körében fennmaradt az igény a vallásos tanításra. A magyarországi hanyatlást súlyosbította a Mohácsnál bekövetkező veszteség, majd a polgárháborús bizonytalanság. A káosszal szemben a reformáció eszméi kínáltak megoldást, amelyek gyorsan népszerűek lettek, főleg a városok lakosságának körében. Ezen a ponton ismét érdemes kitérni a hadsereg szerepére. A magyar városokba vezényelt katonák élén művelt, iskolázott protestáns parancsnokok álltak, akik feladatuknak tekintették az alájuk tartozó katonák lelki gondozásának biztosítását, ezért ismeretségeik révén igyekeztek a lehető legjobb prédikátorokat maguk mellé venni, akik aztán működésüket szolgálati helyükön a városlakókra is kiterjesztették, idővel pedig a katonákkal együtt ők is letelepedtek. Győrben kiemelkedő jelentősége volt Andreas Teuffel patrónusi fellépésének: ő alatta biztosították az evangélikus németek számára hitük szabad gyakorlását a városban, majd 1586-ban seregiskolát alapítottak számukra. 25 Az abszolutista eszmék megjelenésével megváltoztak az egyházpolitikai irányvonalak, az egyház és állam viszonya is. Az abszolutista berendezkedésű udvar számra elfogadhatatlan volt 24 25

GECSÉNYI, 1991. 23–43. PÁLFFY, 2000. 207–218.

40

BÉCS KAPUJÁBAN bármiféle önkormányzat, illetve nem (nem csak) a központi hatalomtól függő helyi vezető jelenléte. A protestáns uralkodók előnyösebb helyzetben voltak, hiszen ők az adott országban egy személyben az egyházfői pozíciót is betöltötték, a katolikus államokban azonban a pápai hatalom befolyásának megtörése érdekében diszponálniuk kellett az egyházi címek betöltése felett. Ezt úgy érhették el, ha valahogyan lekötelezték maguknak a helyi főpapságot. A protestánsok ellen hozott rendelkezések és az ellenreformáció támogatása ilyen gesztusnak tökéletesen megfelelt, ráadásul így biztosítani lehetett a felekezeti megoszlás homogenitását is (államvallás/ nemzeti egyház), ami nagyban javította a kormányozhatóságot. 26 A katolikus fejedelmek az egyház védelmezőiként sok olyan jogosítványt megszereztek, amit protestáns társaik is bírtak. Wilhelm Roscher27 felosztása szerint ez volt az abszolutista rendszerek első korszakának, az úgynevezett felekezeti abszolutizmusnak (konfessionellem Absolutismus) a legfőbb jellegzetessége. Árnyalja még a képet, hogy a központosított rendszer kiépítése és fenntartása sok pénzt emésztett fel, amihez szükség volt az egyházi birtokokról befolyó jövedelmekre is. Sok tisztség ezért szándékosan betöltetlen maradt, ami fokozta az elégedetlenséget. Más esetben idegenek (az udvar valamely befolyásos tagja, vagy egy szövetséges birodalmi uralkodócsalád sarja) kapták meg a kinevezést, akik lojálisak voltak Bécshez és függtek a királyi kegytől.28 Az is rendszeressé vált, hogy a kinevezéskor a tisztségbe iktatott személynek vállalnia kellett bizonyos összeg kifizetését, amelyet aztán katonák zsoldjára vagy az erődítmények karbantartására fordítottak.29 A centralizált állam nem csak vagyona miatt számított az egyházi vezetés együttműködésére, hanem műveltsége, írástudása, és elsősorban diplomáciai szakértelme miatt is. Az iskolázott – külföldi egyetemeket megjárt – főpapok több nyelvet beszéltek, „bejáratott” kapcsolataik voltak más országokban tevékenykedő kollégáikkal és hagyományosan ők töltöttek be bizonyos udvari tisztségeket. A győri püspökök fő működési területe a korszakban a kancellária volt, olyannyira, hogy a püspöki és a kancellári cím szinte

H. NÉMETH, 2005. 210–229. ROSCHER, 1847. 450–452. 28 A korszak két legjelentősebb ilyen alakja Kollonich Lipót (győri püspök 1685– 1695 között), I. Lipót bizalmi embere, a Magyar Kamara korábbi elnöke (1671– 1684), az abszolutista politika támogatója és a Wettin-ház Szász-Zeitz-i ágából származó Keresztély Ágost (győri püspök 1696–1725 között), 1714-től az első esztergomi hercegprímás. 29 KENYERES, 2008. 294–360. 26 27

41

PILIKTA LÁSZLÓ egymáshoz tapadt.30 Ez számottevő rangemelkedést jelentett mind az egyházi, mind a politikai hierarchiában. 31 A győri egyházmegye főpásztoraitól egyúttal óriási erőfeszítést követelt fizikailag és pénzügyileg egyaránt: az uralkodó gyakran magához rendelte, vagy szolgálati útra küldte őket, ezalatt kénytelenek voltak hosszú időre távol lenni egyházmegyéjüktől, így annak kormányzását a káptalani testületre voltak kénytelenek bízni. Távozásuk különben a központi kormányzatnak kedvezett, hiszen így a hadsereg parancsnokainak nem kellett rivalizálni a polgárok feletti irányításért egy civillel, akinek a jelenléte amúgy sem volt kívánatos egy erődvárosban.32 A belpolitikában hasonlóan komoly szolgálatot tehettek a királynak, hiszen maguk is az ország főrendjei közé tartoztak, többnyire jó viszonyt ápoltak a környékbeli arisztokratákkal, így közvetítőként léphettek fel köztük és az uralkodó között (pl. Széchényi György a Wesselényi-összeesküvés idején a Habsburgok mellett kiállva próbálta lecsendesíteni a szervezkedőket), sőt olykor a protestánsokkal és Erdéllyel is ők tartották a kapcsolatot, nemegyszer megmozgatva rokoni szálaikat is. A nagybirtokosok és a püspökök viszonya sokszor szoros, személyes jellegű volt: az egyházi vezető jelen volt a fontosabb eseményeknél (keresztelt, temetési misét celebrált), a főúr pedig támogatta az építkezéseket, vagy épp elkobozta a birtokán élő protestánsok templomait).33 Az aulikus vonások mellett azonban tevékenységükben számos, a magyarság gyarapodását szolgáló intézkedés is felfedezhető. Bár lehetőségeik a város életének irányítására beszűkültek, Győr püspökei nem feledkeztek meg székvárosukról. A törökök jelentette fenyegetés csökkenésével az egyház visszanyerte hatalmát a város felett. Ezt jelzik a meginduló építkezések, amelyek nyomán az erődvárosban nemcsak a katonaság uralma alatt megrongálódott Püspökvárat és székesegyházat állították helyre, hanem újabb templomokat és kolostorokat létesítettek, ezek mellett a jezsuita (1627), majd később a karmelita (1697) és orsolyita (1726)34 rend megtelepedésével az oktatás és kulturális élet színvonalát is növelték, a Magyar Ispita megalapításával pedig a város rászorultjain kívántak segíteni. Győr Szűz Mária és Szent 1635-ben ifjabb Draskovich György püspök a Pálffy Pál nádorhoz írt levelében arra hivatkozva kér támogatást a győri püspöki és a kancellári cím egyszerre történő megszerzéséhez, hogy elődei „mind Cancellariusok és együtt győri Püspökök is voltak” JEDLICSKA, 1904. 157–158. 31 Zaccaria Delphino idején (győri püspöki adminisztrátor (1565–1573) a püspöki birtokok jövedelme 14.114 forintot tett ki. FAZEKAS, 2011. 108. 32 A püspök és a káptalan kitelepítését több tervezet javasolta, rövidebb időszakok kivételével azonban ezt nem tudták megvalósítani. BEDY, 1938. 6–10. 33 MOHL, 1933. 4–25. 34 SZABADI, 1943. 54–55. 30

42

BÉCS KAPUJÁBAN László magyarországi kultuszának fellegvárává, majd a XVIII. század közepétől Szent István tiszteletének egyik központjává vált, mindez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a város ismét az ország egyik egyházi központjává legyen. 35 Szimbólumként értékelhető a Frigyláda-szobor felállítása, amely a katonaság egyházzal szembeni meghátrálásának jelképeként értelmezhető. A katonai funkció visszaszorulásával a város látképe lassanként elnyerte máig meghatározó barokk arculatát, amelynek kialakításában a legkiválóbb olasz és német mesterek működtek közre, akiket kiterjedt kapcsolatrendszerük segítségével hívtak Győrbe annak főpapjai. Bár uradalmaik nem tartoztak a legnagyobbak közé (a legjelentősebbek Szombathely és Várkesző környékén voltak találhatók), azok modernizálása, illetve a gazdag arisztokrata támogatók révén elő tudták keríteni a megfelelő összegeket a nagyszabású munkálatokhoz.36 Az egyházi hatásoknál kell még szólni a jezsuiták megjelenéséről is. A magát szigorú, katonás szabályok szerint megszervező szerzetesrend megtelepedése nem ment könnyen az országban, mivel a helyi alsópapság és a protestánsok egyaránt gyűlölettel vegyes irigységgel figyelték hatalmukat és terjeszkedésüket.37 Sikereik titka újfajta módszereikben rejlett: a türelmetlenség és az erőszak helyett a meggyőzésre fektettek különös hangsúlyt, amelynek részét képezték a korszerű ismereteket egységes tanrendbe foglaló oktatás, a nagy hatású, tömegeket vonzó prédikációk, a politikai és vallási üzeneteket ügyesen tálaló iskoladrámák és a magyar nemzeti hagyományok felélesztése, elsősorban a magyar szentek kultuszának területén. Programszerűen ábrázolt törekvéseik a Loyolai Szent Ignác (ma bencés) templomban lévő Magyar szentek oltárán ma is megtekinthetők: az oltárképen a Patrona Hungariae egyaránt lesújt a törökökre és a reformáció híveire.38 A rend a nemzetközi kapcsolatok fejlődéséhez is hozzájárult. A győri jezsuiták jórészt külföldi egyetemeken (Bécs, Prága, Graz, Olmütz) tanultak, majd az ott szerzett, naprakész ismereteiket itthon adták tovább a katolikus ifjúságnak.

Szent László fejereklyéjét 1607-ben Naprágyi Demeter püspök hozta a városba, összekapcsolva a katonavárost a lovagkirállyal. MEDGYESY-SCHMIKLI, 2007. 55–65., A Mária-kultusz 1697-től, a kegykép vérrel könnyezésétől vált jelentőssé. KISS, 2005. 72–79. 36 FAZEKAS, 2011. 107. 37 Az ifjabb Draskovich püspök szerint Sopronban a protestánsok a „kutyánál és kígyónál” is jobban gyűlölték őket. SZABADY, 1932. 94. 38 GALAVICS, 2004. 324–344. 35

43

PILIKTA LÁSZLÓ

A kollégiumnak köszönhetően olyan jeles alakok fordultak meg Győrben, mint a Biblia-fordító Káldy György, vagy a mezőgazdasági szakíróként híressé vált Lippay János.39

Összefoglalás Győr kora újkori fejlődését három jól elkülöníthető társadalmi csoport formálta: az egyháziak (a püspök és a káptalan, később a jezsuita rend), a nagyrészt külföldiekből álló hadsereg, valamint a jobbágyi státuszú, létszámában és anyagiakban egyaránt gyarapodó polgárság. Szerepük a városi életben nem volt állandó, a külső körülmények (török fenyegetettség, politikai és gazdasági viszonyok) változása szerint ingadozott. Az egykor szinte jelentéktelen püspöki mezővárosból a XVIII–XIX. század fordulójára Magyarország tízedik legnagyobb települése lett,40 amely kereskedelmi és kulturális szempontból is élen járt a magyar városok között. Előnyt jelentett számára, hogy egy rövid időszakot leszámítva (1594–1598) végig keresztény kézen maradt, így itt az egyházmegye főbb intézményei működni tudtak, tradicionális szerepét lényégében zavartalanul betölthette. Az átalakuló bel- és külpolitikai viszonyok révén neve bekerült a nemzetközi híradásokba, a gazdaság felvirágzása pedig megteremtette polgárai előmenetelének és a városi tér szépítgetésének az anyagi feltételeit. A török veszély elmúltával és a megszállt területek visszafoglalásával Győr elvesztette katonai jelentőségét, helyette nyüzsgő, életteli barokk városként virágzott fel, amely máig meghatározza a jövő modern Győrének arculatát. Új eszmék, új stílusok vertek itt gyökeret, amelyek lerombolták a régi merev struktúrákat, s amelyek segítségével a folyók városa meg tudta találni helyét az újjáépülő Magyarországban.

39 40

KÁDÁR, 2011. 209–235. BÁCSKAI, 2002. 83., Lakosságát Robert Townson 1793-ban 12–13.000 főre becsülte. SZAMOTA, 1891. 477.

44

BÉCS KAPUJÁBAN

Bibliográfia Források JEDLICSKA 1904

ISTVÁNFFY 2009

JEDLICSKA Pál (szerk.): Eredeti részletek a gróf Pálffy-család okmánytárához (1401-1653) s gróf Pálffyak életrajzi vázlatai. Budapest, 1904. ISTVÁNFFY Miklós: A magyarok dolgairól írt história I/3. Ford.: TÁLLYAI Pál. [Reprint] Budapest, 2009.

MACCHIAVELLI MACCHIAVELLI, Niccolo: A fejedelem. Ford.: LUTTER Éva. [http://mek.oszk.hu/ 00800/ 00867/ 00867. htm] Utolsó elérés: 2015. szeptember 12. SZAMOTA 1891

SZAMOTA István (szerk.): Régi utak Magyarországon és a Balkán-félszigeten 1054-1717. Budapest, 1891.

Szakirodalom BÁCSKAI 2002 BEDY 1938 DOMONKOS 1998

ERDŐSI 2000

BÁCSKAI Vera: Városok Magyarországon az iparosítás előtt. Budapest, 2002. BEDY Vince: A győri székesegyház története. In: Győregyházmegye múltjából 3. Győr, 1938. DOMONKOS György: Egy itáliai várfundáló mester Magyarországon a XVI. század második felében. In: Hadtörténelmi közlemények, 111. (1998.) 4. sz. 767–856. ERDŐSI Péter: Reneszánsz természetfelfogás és udvari kultúra. In: R. VÁRKONYI Ágnes (szerk.): Táj és történelem. Tanulmányok a történeti ökológia világából. Budapest, 2000. 209–222.

45

PILIKTA LÁSZLÓ

FAZEKAS 2011

GALAVICS 2004

GECSÉNYI 1976

FAZEKAS István: Katolikus megújulás és reform kezdetei a győri egyházmegyében a 17. század első harmadában. In: NEMES Gábor – VAJK Ádám (szerk.): In labore fructus. Jubileumi tanulmányok Győregyházmegye történetéből. A Győri Egyházmegyei Levéltár kiadványai. Győr, 2011. 103–119. GALAVICS Géza: A magyarországi jezsuiták és a barokk művészet. In: MOLNÁR Antal (szerk.): A magyar jezsuiták küldetése a kezdetektől napjainkig. – az identitás jelei. A Piliscsabán 2004. november 8–10. között megtartott tudományos konferencia tanulmányai. Piliscsaba, 2004. 321– 345. GECSÉNYI Lajos: Győr városa 1526 után. In: Arrabona – Múzeumi közlemények 18. (1976.) 195–221.

1986

GECSÉNYI Lajos: Városi önkormányzat Győrött a XVII. században. In: Arrabona – Múzeumi közlemények 22-23. (1986.) 99–127.

1991

GECSÉNYI Lajos: Győr kereskedelmi szerepének változása a XVI. században. In: Arrabona – Múzeumi közlemények, 26-30. (1991.) 23–43.

H. NÉMETH 2005

KÁDÁR 2011

46

H. NÉMETH István: Városigazgatás forduló-ponton. A 17. század utolsó harmadának abszolutista vonásai a városokban. In: CZOCH Gábor (szerk.): Fejezetek Pozsony történelméből magyar és szlovák szemmel. Pozsony, 2005. 210–230. KÁDÁR Zsófia: A jezsuiták letelepedése és kollégiumalapítása Győrött. In: NEMES Gábor – VAJK Ádám (szerk.): In labore fructus: jubileumi tanulmányok Győregyházmegye történelméből. A Győri Egyházmegyei Levéltár kiadványai. Győr, 2011. 209–235.

BÉCS KAPUJÁBAN KENYERES 2008

KISS 2005

KORPÁS 2008

KENYERES István: Uradalmak és végvárak. A kamarai birtokok és a törökellenes határvédelem a 16. századi Magyar Királyságban. Budapest, 2008. KISS Tamás: A győri könnyező Szűzanya-kegykép kultuszából fakadó ír–magyar kapcsolatok. In: ALBÁN József (szerk.): Hitvallás kalendárium. Győr, 2005. 72–80. KORPÁS Zoltán: V. Károly és Magyarország. Budapest, 2008.

MEDGYESY-SCHMIKLI 2007 MEDGYESY-SCHMIKLI Norbert: A Szent László legenda összefüggései. Hőseposz és hivatástu-dat. In: ALBÁN JÓZSEF (szerk.): Hitvallás kalendárium. Győr, 2007. 55–65. MOHL 1933 OESTREICH 1969

PÁLFFY 1997

MOHL Adolf: Győregyházmegyei jeles papok. Győr, 1933. OESTREICH, Gerhardt: Strukturprobleme des europäischen Absolutismus. In: OESTREICH, Gerhardt: Geist und Gestalt des frühmodernen Staates. Ausgewälte Aufsätze. Berlin, 1969. PÁLFFY Géza: Kerületi és végvidéki főkapi-tányok és főkapitányhelyettesek Magyaror-szágon a 1617. században. In: Történelmi Szemle, 39. (1997.) 2. sz. 257–289.

1999

PÁLFFY Géza: A császárváros védelmében. A győri főkapitányság története 1526-1598. Győr, 1999.

2000

PÁLFFY Géza: A 16. század történelme. Budapest, 2000.

2010

PÁLFFY Géza: A Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia a 16. században. Budapest, 2001.

PFANNL 1930

PFANNL Jenő: Régi ábrák és képek Győr váráról. In: Győri Szemle 1. (1930.) 7–8. sz. 217–242.

47

PILIKTA LÁSZLÓ 1933

RÁCZ 2000

ROSCHER 1847

SARLAI 2005

SZ. JÓNÁS 2005

SZABADY 1932

1943

SZÉKELY 2003

48

PFANNL Jenő: Gróf Whymes Ferenc, a győri vár újjáépíttetője a XVII. században. In: Győri Szemle 4. (1933.) 7–9. sz. 185–202. RÁCZ Lajos: Éghajlatváltozások a Kárpátmedencében. In: R. VÁRKONYI Ágnes (szerk.): Táj és történelem. Tanulmányok a történeti ökológia világából. Budapest, 2000. 287-304. ROSCHER, Wilhelm: Umrissen zur Naturlehre der drei Staatsformen. In: Allgemeine Zeitschrift für Geschichte [http://www. mgh.de/ bibliothek/ opac/?wa 72ci_url=/ cgi-bin/mgh/ regsrchindex. pl? wert= umrisse+ zur+naturlehre +der+drei+ staatsfor men&recnums=18574&index=1&db=opac] Utolsó elérés: 2015. szeptember 12. SARLAi Szabolcs: Marsili és a Batthyányak a Rába védelmében 1683-ban. In: NAGY Zoltán (szerk.): A Batthyányak évszázadai. Tudományos konferencia Körmenden 2005. október 27-29. Körmend, 2006. 139–145. SZ. JÓNÁS Ilona: A reneszánsz és a humanizmus kibontakozása. In: KLANICZAY Gábor (szerk.): Európa ezer éve: a középkor II. Bp. 2005. 296–310. SZABADY Béla: Az ifjabb Draskovich György győri püspöksége. In: Győri Szemle, 3. (1932.) 4–6. sz. 90–106. SZABADY Béla: Győr szabad királyi város kialakulása. In: JENEI Ferenc (szerk.): Emlékkönyv Győr szabad és királyi rangra emelésének kétszázadik évfordulója alkalmával. Győr, 1943. SZÉKELY Zoltán: A győri vár reneszánsz kapui. In: Arrabona – Múzeumi közlemények, 41. (2003.) 1– 2. sz. 83–109.

BÉCS KAPUJÁBAN

ABSTRACT At Vienna's gate Role of the church and military centre in the Early Modern Age history of the town Győr This study tries to outline the characteristics of a West Hungarian city's development in the section of the Early Modern Age between 1526-1734. This period, in which Hungary fought a life-and-death struggle between two superpowers – the Turkish and Habsburg Empire – is outstanding one of importance in life of Győr. Beside his functions fulfilled earlier – as clerical, administrative and local trade centre – now had to pick up newer one from compulsion. Early Modern Age story of Győr was determined by two poles: the church (the bishop and Chapter of Győr) and the presence of the army shielding Vienna. The measure of their influence changed according to the establishment of the current military-political situation. Early in the 16th century, following the Mohács defeat the soldiery was the main moulder of the townscape, then from the beginning of the 17th century, after slowing down then stopping of the Turkish expansion the church gradually took back the initiator role in the framing of image of the town. The townspeople adjusted to these while they tried to continue their life amongst the changed circumstances, and they interfered in the establishment of Győr's development as third pole later, as the result of which in 1743 the city received the free royal town title.

49

VIDA BENCE Bethlen Miklós nemzetközi kapcsolatrendszere „...igen nagy gyönyörűségem találtam abban, hogy még ha az erdélyi hegyek közé zárkóztam is, gyakran egész Európát bejártam barátimmal való levelezés folytán.” 1 Bethlen Miklós jellemzi így magát a Wesselényi-szervezkedést követő perek során gályarabságra ítélt protestáns prédikátorokhoz írt levelében. Kevés olyan nagyformátumú erdélyi politikusa, nemesembere van a kora újkornak, akinek az életműve annyira összefonódott volna a tájékozódásra és tájékoztatásra irányuló megannyi kísérlettel, mint Bethlen Miklós. A számos körültekintően megírt, Erdély nemzetközi helyzetéről reális képet festő tractatus, opinio és levél, valamint az a szerteágazó tevékenység, amelyet az erdélyi diplomáciában, vagy éppen a nyomdászat, oktatás támogatásával kifejtett, nem jöhetett volna létre anélkül a körültekintően kialakított és folyamatosan ápolt kapcsolatrendszer nélkül, amelyet tanulmányai megkezdésétől fogva épített. Kutatásom tárgya ez a feltehetően Londonig terjedő kommunikációs hálózat, amelynek feltárása során leveleinek és önéletírásának felhasználása mellett, többek között Wesselényi Pál és Rabutin de Bussy emlékirataira is támaszkodtam. A kialakulóban lévő, Európa egészét behálózó információáramlás rendszere sok esetben saját kontinentális határain is túlnyúlva, a fejlődő, kereskedelmi hálózatokra épülő postaszolgálat, valamint a tengeri közlekedés segítségével szállította az egyre nagyobb értéket képviselő, mégis sérülékeny levélformában terjedő híreket.2 Az állandó piacok, tőzsdék kialakulása, valamint az élénkülő áruforgalom jellemezte korban már a céhek számára is szükségessé vált, hogy futárszolgálatot (Ordinariposten) állítsanak fel.3 Az információ továbbra is sérülékeny maradt, a szállítás sebessége azonban egyre gyorsabb és gyorsabb lett: a futárszolgálatot nem helyettesítő, azzal párhuzamosan kialakuló, szervezett és az országos szintű

1

BETHLEN, 1987. 1163. R. VÁRKONYI, 1999. 12., GIESECKE, 1997. 75., A kora újkori információs hálózatokkal foglalkozik az Authority and Persuasion: The Functioning of Commonplaces in Western Europe (c. 1500 – c. 1800), valamint a Double Agents: cultural and political brokerage in early modern Europe (University of Leiden) című projekt. TESZELSZKY– ZÁSZKALICZKY, 2012. 52–54., A kérdéssel Gózonné Etényi Nóra is foglalkozik Hadszíntér és nyilvánosság. A magyarországi török háború hírei a 17. századi német újságokban című könyvében. 3 HABERMAS, 1993. 67. 2

51

VIDA BENCE lefedettség igényével létrejövő postaszolgálat hatékony információtovábbítási módszernek bizonyult, szerkezete a XVI. századra állandósult. Ezek mellett a globális folyamatok mellett annak a minőségi változásnak a hatásai is említésre méltóak, amelyek a Habsburg terjeszkedésnek köszönhetően következtek be az erdélyi diplomáciában, valamint a bethleni hírhálózatban is. A Diploma Leopoldinum (1690) előkészítése és elfogadtatása, a bécsi udvarban csúcsra járatott információs hálózat kiépítése és fenntartása lényeges elemei voltak Bethlen Miklós országmentő programjának, amelynek fatális lezárása az egyben a bethleni rendszer csúcsteljesítményének is tekinthető Columba Noe röpirat megírása és terjesztése lett. Bethlen bécsi fogságában sem nyugodott, igyekezett megszólítani az általa elérhető fiatal erdélyi nemeseket, többek között Teleki Sándort, Teleki Mihály fiát, hogy törekvései ne fulladjanak kudarcba. Sajnálatos módon az eluralkodó erdélyi belpolitikai légkörben elképzelései már túlságosan merésznek, veszélyesnek hathattak, szavának súlya nemcsak a politikában, hanem a református kézben lévő oktatási intézmények fenntartása kapcsán is csökkent. Pályája mindvégig összefonódott a tájékozódásra és tájékoztatásra irányuló kísérletekkel, bizonyítva, hogy az erdélyi elitben a függetlenség utolsó évtizedeiben is jelen volt az Európához tartozás igénye.

Egy információs hálózat alapjai Bethlen Miklós híréhségét jól érzékelteti, hogy az első tőle fennmaradt levél, amelyet 15 évesen tanárának, Isaac Basire-nek írt, így végződik: „Kérem erősen Magasságodat, ha van valami olyan híre, amit nekem is illik tudnom, méltóztassék velem közölni...”.4 Ígéretet tesz arra is, hogy amint lehet, viszonozza az értesüléseket. A kora újkor átalakuló információs rendszerének jellegzetessége volt, hogy a lassan intézményesülő hírszolgáltatók, újságok és időszaki kiadványok mellett mindvégig hangsúlyos szerep jutott a magánlevelezőknek, levelezési hálózatoknak.5 A hírek a postaszolgálat közvetítésével terjedtek, amely egyre megbízhatóbban, pontosabban és gyorsabban szállította az értesüléseket.6 Hosszabbodtak a naponta megtehető távolságok, kialakultak azok az útvonalak és elosztóhelyek, amelyeken keresztül az információ hatékonyan juthatott el Európa valamennyi szegletébe. Gyalog 30, lovon 50 km volt a napi LEVELEK I., 1987. 1. sz. levél. 118., Valószínű, hogy Bethlen is tudósította Basire-t az erdélyi eseményekről, I. Rákóczi György balul sikerült hadjáratának fájdalmas következményeiről. Uo. 600. Basire-re, mint angliai kapcsolattartóra is számított. Uo. 658. 5 HABERMAS, 1993. 73–74. 6 G. ETÉNYI, 2003. 34. 4

52

BETHLEN MIKLÓS NEMZETKÖZI KAPCSOLATRENDSZERE átlagtempó, a Thurn und Taxis-Post napi 120-150 km-t tudott megtenni. A pezsgő információcserét érzékelteti, hogy Antwerpenben már 1578-ban évi 200.000 levél fordult meg. A XVI. század végére kialakuló európai információs hálózat központi városai a francia és angol területekről érkező híreket összegyűjtő Antwerpen, az Észak-Európából befutó tudósításokat továbbító Köln, az erdélyi, magyar, Habsburg és balkáni információkat rendszerező Prága és Bécs, az Észak-Afrikából és Spanyolországból kapott értesüléseket jegyző Róma, valamint az Oszmán Birodalomból és Perzsiából megszerzett híreszteléseket közzétevő Velence voltak.7 A kiterjedt hírrendszer fontos szereplőinek számítottak a levéltitkot büntetlenül (Schelmstück8 elkövetése nélkül) megsérteni képes postamesterek, 9 valamint a könyvkiadók, könyvkötők, a hírek szerkesztését végző iskolamesterek, diplomaták, a kialakuló értelmiségi réteg. Az informátorok, a titkos levelezők kötődhettek a kereskedelemhez, vagy a diplomáciához, különösen értékesek voltak közülük az uralkodói udvarokban, államirányítási szervekben és a hírközpontnak számító városokban tevékenykedők.10 Bethlen Miklós tanulmányútját járva vált részesévé a nemzetközi hírcsererendszernek, apja kérésére folyamatosan be kellett számolnia az útközben hallott értesülésekről. Úgy tűnik minden látogatott nagyvárosban szert tett informátorra, akivel élő kapcsolatot tudott fenntartani. 1677-ben írt levelében úgy fogalmaz, Bécsben, Boroszlóban, Heidelbergben, Párizsban, Londonban, Hamburgban, Amszterdamban „levelek váltására bizonyos alkalmatosságot és egybeköttetést” hozott létre.11 Az Önéletírásban csak néhány nevet említ informátorai közül: fennmaradt egy levél a boroszlói kereskedővel, Heinrich von Schöellennel folytatott kommunikációjából, utal rá ugyanakkor, hogy utazása során több kereskedővel is megállapodott abban, hogy levelekben értesítik őt a tudomásukra jutott közéleti eseményekről. 12 Ebből a levélváltásból bontakozik ki, hogyan tartotta fenn kétirányú információs közvetítő rendszerét. Nemcsak ő várt híreket az európai politikai fejleményekről, hanem tájékoztatást is nyújtott, novellákat, újságokat küldött partnereinek a portai eseményekről, a magyar helyzetről, a török G. ETÉNYI, 2003. 35–36. A levél szándékos felbontása halálbüntetést vonhatott maga után. LEVELEK I., 1987. 150. sz. levél. 619. 9 G. ETÉNYI, 2003. 36., Bethlen Miklós Székely László és Vajda László postamestereket említi, akik hatással voltak az erdélyi hírterjedésre. Kászoni Márton is figyeltette és felbontotta Bethlen postáját. LEVELEK I., 1987. 150. sz. levél. 619., 612–613. 10 G. ETÉNYI, 2003. 40., ÖNÉLETÍRÁS I., 1957. 357–359. 11 BETHLEN, 1987. 1163., „Német és fellyebb ualo országhokbol illyen hireim jöttek,...” In: LEVELEK I., 1987. 36. sz. levél. 156. 12 ÖNÉLETÍRÁS I., 1957. 201. 7 8

53

VIDA BENCE állapotáról és hadmozdulatairól. 13 A küldött és kapott leveleket mindkét fél sorszámozta, és lajstromot vezetett róluk, így meg lehetett tudni, ha egy küldemény elveszett kézbesítés közben. A bizalmas információk közvetítésére clavist, vagyis egy mindkét fél számára dekódolható titkosírást használtak, feltételezhető tehát, hogy Bethlen útközben egy-egy kódfejtő táblát is levelezőtársainál hagyott.14 A novellák mellé feltehetően legtöbbször az elérhető röplapokat, újságokat is mellékelték, egy 1666. július 27-én Murányban Telekinek küldött levél melléklete lengyelországi hírek mellett pasquillust is tartalmazott.15 Hírgyűjtő tevékenységét segíthették a peregrinusok és a nemzetközi tudományos életben tevékenykedő magyar tudósok is, elég Jászberényi Pálra, vagy Pápai Páriz Ferencre gondolni, aki fogarasi fogsága idején levélben tájékoztatta Johann Heinrich Heidegger és Johannes Casparus Suicerus svájci professzorokat. 16 Maga írja a száműzött protestáns prédikátorokhoz írt levelében azt is, hogy Velencében és Bécsben a fejedelmek követeivel, és a francia követekkel is kapcsolatba került, ami nemcsak kapcsolati hálójának felméréséhez, hanem Zrínyi ügyében végzett követjárásához is újabb adalékot jelent. A leveleiben használt fordulatokból kitűnik, nagy gonddal válogatta meg a birtokába jutott értesüléseket, feltüntette azokat az eseteket, amikor nem volt megbízható az informátor.17 A magasra értékelt, diplomatáktól szerzett hírek mellett más elbírálás alá esett „hol mi Kufár hir”, másutt „piaci hír”, az informátor kilétét viszont a legritkább esetben fedi fel Bethlen: „...mind az szoual ualo informatiojára izének tuddgia kgd” „az szomszédban mint suttognak futtognak”, „ezek az emberek aszt költöttek” írja Telekinek.18 Ketzer Menyhértről név szerint is szót ejt, mint a Habsburgokat érintő francia és spanyol hadmozdulatok hírül adójáról. Baló László erdélyi diplomata, portai ügyekben járó követ rendszeresen hírt adott neki az ottani helyzetről, a kandiai ostromról, diplomáciáról. A kapcsolatrendszer működésében az 1680-as években következett be változás.

LEVELEK I., 1987. 51. sz. levél. 626. A clavis használatára példa a 70. sz. levél végén található számkód. Bethlen rendszeresen használ Telekivel, valamint a magyar-erdélyi üggyel kapcsolatos levelezésében titkosítást, több levél végén is ott található a felszólítás a megsemmisítésre, elégetésre. LEVELEK I., 1987. 70. sz. levél. 186., A levelekben fedőneveket is használhattak. LEVELEK I., 1987. 624. 15 LEVELEK I., 1987. 25. sz. levél. 141. 16 LEVELEK I., 1987. 675. 17 „Rebesghetik az emberek, ... (ellenkezőket halvánn Bécsben)...” LEVELEK I., 1987. 5. sz. levél. 18 Jóllehet, a kufár itt valószínűleg Schöellenre utal, a hírek ugyanis német és holland területről érkeztek. LEVELEK I., 1987. 14. sz. levél. 129., LEVELEK I., 1987. 43. sz. levél. 160., 183. sz. levél. 307., 71. sz. levél. 188., 73. sz. levél. 190–192. 13 14

54

BETHLEN MIKLÓS NEMZETKÖZI KAPCSOLATRENDSZERE

Bécs kapujában, a Diploma Leopoldinum elfogadtatása 1683-ban Kara Musztafa még megkísérelte elfoglalni Bécset, 19 a Habsburg Birodalom ekkorra viszont már annyira megerősödött, hogy élére állhatott a törökellenes hadmozdulatoknak. XI. Ince pápa 1684-ben a Habsburgok, a lengyelek és Velence részvételével létrehozta a Szent Ligát, amelyet hosszú diplomáciai előkészítés előzött meg.20 1686-ban, második nekifutásra sikerült visszavenni Budát,21 egyértelművé vált, hogy a hadmozdulatok további iránya az Erdélyi Fejedelemség felé mutat. Erdély folyamatosan teret vesztett, Thököly mozgalmának, valamint az oszmán diplomáciai és katonai fellépésnek köszönhetően esélyei csökkentek, hogy a Szent Liga tagjaként vegyen részt a törökök kiszorításában. Az erdélyi diplomáciát folyamatos egyensúlyozásra késztető állapotot Bethlen Olajágat viselő Noé galambja c. röpiratában Mózes soha el nem égő csipkebokrához hasonlította.22 1686 tavaszán Friedrich Sigmund Scherfenberg tábornok hódoltató seregei is megérkeztek a fejedelemség határára, ekkor viszont még nem vonultak tovább. 23 Erdélynek gyakorlatilag nem volt ütőképes hadereje, így 1687-ben, mikor Lotharingiai Károly újabb csapatokkal megszállta a stratégiai pontokat, semmilyen katonai válaszcsapást nem tehettek, a balázsfalvi egyezmény elismerte a fennálló helyzetet, a fejedelemség államisága megőrzése mellett visszatért a Habsburgokhoz.24 A szebeni parancsnokság ezentúl Scherfenberget illette meg, aki utoljára tett kísérletet arra, hogy a Haller-féle szerződés aláíratásával Erdélyt a törökellenes szövetségbe kapcsolja.25 A fejedelemség a Caraffa tábornok által kényszerrel aláíratott fogarasi nyilatkozat szerint megszakította kapcsolatait az Oszmán Birodalommal, valamint a Habsburgok ellenségeivel, és az eddig kizárólag erdélyi kézen lévő várakban is

R. VÁRKONYI, 1987. 17–18., 21–28. R. VÁRKONYI, 1987. 7., 30., 31–32. 21 R. VÁRKONYI, 1987. 40–45, 93–106. 22 BETHLEN, 1979. 283. 23 BARTA, 1993. 327., I. Lipót megerősítette Apafit fejedelemi pozíciójában, egyben elismerte fia utódlását, de ígéretet tett az erdélyi szabad fejedelemválasztás jogának tiszteletben tartására, valamint a jogrend és az alkotmány mellett Erdély védelmére is. Bethlen támogatta a Diploma elfogadását, az erdélyi egyensúlypolitika megvalósulásaként értékelte. TRÓCSÁNYI, 1988. 198–199., ÖNÉLETÍRÁS I., 1955. 343–347., 352–354. 24 R. VÁRKONYI, 1999. 159., ALBERT, 2010. 21. 25 ÖNÉLETÍRÁS II., 1955. 291., R. VÁRKONYI, 1984. 175. 19 20

55

VIDA BENCE német őrség elhelyezését kényszerült megengedni.26 Ettől fogva Veterani tábornok állandó jelleggel állomásozott a szuverenitásától megfosztott fejedelemségben.27 Bécs befolyásának növekedése az első pillanattól kezdve hatással volt Bethlen kapcsolatrendszerére is. Johann Jakob Kintzing császári hadbiztossal 1686 márciusától dolgoztak együtt, a német hadak máramarosi kihágásait vizsgálták. Franciául társalogva igyekezett a végére járni a bécsiek szándékának, megismerni a Kintzingnek hozott posta híreit.28 Egy 1686-os levelében beszámol arról, hogy Komornyik Pál császári főbiztostól kapott novellákat, pasquillusokat, Mahumet Testamentuma, valamint Mahumet, Cardinal Mazarin, Cardinal Richelius, Luther Marton es Calvinus titkos conferentiaja a Török Imperium mostani halálos beteghsegenek orvoslásárol címmel.29 Továbbra is értesült az angliai, francia eseményekről, de nem lehetünk biztosak abban, hogy még mindig ugyanazokon a csatornákon keresztül jutott azok birtokába. Egyre gyakoribb fordulattá vált leveleiben a „Valami novellakba olvasam”, „Betsböl irjak” mondatkezdés.30 A lehetséges informátorok között volt Siegfrid Christoph Breuner császári hivatalnok, az 1690-ben a máramarosi sóbányászat és kereskedelem felől Erdéllyel tárgyaló bizottság elnöke is, aki tájékoztatta Bethlent egy bécsi pestissel kapcsolatos hírről a nemzetközi események mellett.31 Másutt egyszerűen csak a „bécsi Agens” jelöléssel találkozhatunk. Egy 1701es levélben Tarczali Zsigmondot, a Bethlen család ügyeinek bécsi intézőjét nevezte meg ágensének.32 1690-ben levelet írt Léderer Márton eperjesi kereskedőnek, arra kérte, szervezze meg számára a bécsi olasz újság eljuttatását, amely hetente jelent meg. Egy néhány hónappal későbbi levélben már úgy írt az újságok kézbesítéséről, mint élő kapcsolatról, másutt sérelmezte, hogy nem rendszeresen érkeznek a kiadványok, pedig hajlandó lenne egy évre előfizetni azokra. 1690-ben Bécsben járva amint lehetett, más összeköttetést keresett az általa megbízhatatlannak tartott Léderer helyett, október 2-án írt levelében tájékoztatta, nem szükséges a továbbiakban ÖNÉLETÍRÁS II., 1955. 292., OBORNI, 2002. 186., ÖNÉLETÍRÁS I., 1955. 378–381. Bethlennek közelről volt alkalma megismerkedni a berendezkedő Habsburg katonai irányítás természetével, Kintzing főkomisszáriussal közösen járták végig a máramarosi vármegyét, hogy felmérjék állapotát, a hadsereg lehetőségeit. ÖNÉLETÍRÁS I., 1955. 341–343. 28 LEVELEK I., 1987. 228. sz. levél. 362–363., 231–232. sz. levél. 370–374. 29 LEVELEK I., 1987. 253. sz. levél. 398–399. 30 LEVELEK I., 1987. 261. sz. levél. 405–406., 262. sz. levél. 406–408., 409. sz. levél. 579–580., LEVELEK II., 1987. 531. sz. levél. 946–947., 534. sz. levél. 951–952., 536. sz. levél. 953–954. 31 LEVELEK I., 1987. 268. sz. levél. 416–417. 32 LEVELEK I., 1987. 297. sz. levél. 450–451., LEVELEK II., 1987. 442. sz. levél. 830–831., 492. sz. levél. 900–901. 26 27

56

BETHLEN MIKLÓS NEMZETKÖZI KAPCSOLATRENDSZERE újságokat küldenie, amit addig csupán öt alkalommal tett meg. 33 Gyakorlatilag négy-öt év leforgása alatt, a Habsburg berendezkedéssel párhuzamosan kiépített egy több társadalmi rétegbe ágyazott, olajozottan és állandóan üzemelő hírcsatornát, amely hatalmas segítségére volt diplomáciai lépéseinek tervezésekor. Apafi Mihály, majd Teleki Mihály halála és Thököly Imre pillanatnyi sikerei kockázatos állapotokat teremtettek Erdélyben. Bethlen 1687-ben a Moribunda Transsylvania című memorialéban fejtette ki nézeteit a fejedelemség önállóságának védelmében. Itt fogalmazta meg először egy olyan okirat szükségességét, amely megőrzi az erdélyi szuverenitást, a hagyományosan védelmezett vallásszabadságot, így biztosítva a korábban érvényes jogrend fennmaradását.34 1690-ben Bécsbe utazott, hogy Lipót császárnál kieszközölje a Diploma Leopoldinumot. Kiterjedt kapcsolatrendszere lehetővé tette, hogy Scherfenberg császári tábornok, Caraffa generális és Kinsky, külpolitikáért felelős titkos tanácsos egyaránt segítsék munkáját.35 Az irat egyben Bethlen sikeres kísérlete a fejedelemség államiságának megőrzésére, meghatározta a Habsburg fennhatóság alatt álló közigazgatás további működését, Erdély Habsburg Birodalomba tagozódásának alapdokumentumává vált. 36 II. Apafi Mihály, a fiatal fejedelem a Diplomában foglaltakkal ellentétben nem gyakorolhatta a továbbiakban hatalmát, az ország ügyeinek igazgatásával az eredetileg ideiglenesnek szánt gubernium foglalkozott. Erdély első kormányzója, gubernátora Bánffy György, Bethlen politikai ellenfele lett.

A kancellária élén Bethlen Miklós a rangban a gubernátor után következő kancellári pozíciót kapta meg, az ő feladata volt a kapcsolat fenntartása a császár és a főkormányszék között, valamint a guberniumi ügyvitel működtetése is. Igyekezett a kancellária bécsi intézményét újabb hírcsatornaként felhasználni, a rendszeresen érkező jelentések mellé a bécsi újságokat is elkérte. Kapcsolatrendszere megújításánál LEVELEK I., 1987. 272. sz. levél. 421–422., 280. sz. levél. 430–431., 286. sz. levél. 438–439., 288. sz. levél. 439–440. 34 ALBERT, 2013. 23–24. 35 Bethlen nagy hangsúlyt fektetett az udvari körök kiismerésére és megnyerésére, mind a Kinsky, mind a Stratmann-pártot megszólította, akárcsak az angol, holland és brandenburgi diplomatákat. ÖNÉLETÍRÁS I., 1955. 403–406., ALBERT, 2013. 26. 36 ALBERT, 2013. 28., A régi királyi és fejedelmi adományok tulajdonosuk kezében maradhattak, a közigazgatás és közszolgáltatás megmaradt addigi formájában, a belföldieket előnyben részesítették a hivatalvállalás és a birtokadományok tekintetében, a kormányzó Erdélyben kellett lakjon. Meghatározták a fizetendő adó mértékét háborúban és békeidőben, megerősítették a székelyek jogait, a hadsereg vezetője német generális lett a Diploma értelmében. ALBERT, 2010. 24. 33

57

VIDA BENCE követte a korabeli trendeket, hiszen az újságok ekkorra nemcsak Bécsben, hanem egész Európában kezdték felváltani a költséges fenntartású hagyományos informátori hálózatokat. Modern szemléletét jelzi a már említett pamfletgyűjtői tevékenysége, amelyet ebben az időszakban is folytatott, valószínűleg továbbra is hozzájutott Erdélyben nem ismert kiadványokhoz. 37 Hetente kétszer, szerdán és szombaton kellett volna érkeznie a postának novellákkal és újságokkal, amelyekből nyomtatott latint, olaszt és hetente egyszer írott latint, egyszer írott németet kézbesítettek. Viszonzásul beszámolt az erdélyi ügyekről, például a később Szász János elleni vádként felhozott Kolozsvári Dávid esetéről is.38 Bethlen Miklós szempontjából különös jelentőséggel bírhat Bethlen János, és Bethlen Farkas kancellár kapcsolatainak, politikai nézeteinek áttekintése, részben, mert a kancellári poszton közvetlen elődei voltak, elsősorban viszont azért, mert mindkettejükkel rokoni kapcsolatban állt, és bizonyíthatóan hatással voltak szerepvállalására. Bethlen János nemcsak a bevezető fejezetben említett módon fejtett ki hatást fiára. Munkásságának egyértelmű tetőpontja az Erdély történetét 1629 és 1673 között áttekintő mű megalkotása volt, amelyben már az előszó bizonyítékát adja annak, hogy a leendő olvasók között reméli Bécs, Párizs és Madrid lakóit. A fejedelemség helyzetét Európában így határozza meg, „pusztulása [...] a környező nemzetek romlását hozza magával.”39 Bethlen János világosan látta Erdély törékeny helyzetét „a világ két hatalmas fejedelme között”,40 Apafi kancellárjaként az egyensúlypolitikai törekvések vezéralakjává vált, hatással volt fia világnézetének formálódására. 41 Bethlen Farkas hasonlóan igényes, sokszor forráskritikai eszközökkel élő, jóllehet félkész történeti munkát hagyott az utókorra.42 Hatása kevésbé meghatározó, holott neveltetése Bethlen Miklóséhoz hasonló színvonalú lehetett,43 Gergely és Elek „atyafiaival” hosszútávon politikai ellenfelévé vált.44 A kancelláriával folytatott levelezésében gyakran tesz panaszt elkallódó, a posta rossz szervezéséből adódóan elvesző G. ETÉNYI, 2001. 37. LEVELEK I., 1987. 333. sz. levél. 485., 746., 366. sz. levél. 529–530. 39 BETHLEN, 1993. 11., Műve többször meg is jelent külföldön, Amszterdamban, Nürnbergben nyomtatták ki, a peregrinusok is terjesztették, Bethlen Mihály is egy ajándékba szánt példánnyal indult útnak. R. VÁRKONYI, 1984. 370., 402. 40 BETHLEN, 1993. 143. 41 R. VÁRKONYI, 1984. 118., 150. Az oktatás támogatásában is hasonlóan áldozatos módon működtek közre. ÖNÉLETÍRÁS I., 1955. 282., 284., 291. 42 R. VÁRKONYI, 1984. 346–347. 43 ÖNÉLETÍRÁS I., 1955. 155. Később is – kevésbé buzgó – társa volt Bethlennek haladó oktatási programja megvalósításában. Uo. 235., 261. 44 ÖNÉLETÍRÁS I., 1955. 282., 292–293., a levéltitoksértési ügyről Uo. 305. 37 38

58

BETHLEN MIKLÓS NEMZETKÖZI KAPCSOLATRENDSZERE üzenetekre. 1697-ben több levelet is írt, Bánffy Györgynek és Naláczi Istvánnak, amelyekben kritizálta az erdélyi levelezési rendszer működését. Bánffynak hatékonyabb irányítási rendszer felállítására tett javaslatot, úgy vélte, a jelenlegi felosztás egyszerűen nem teszi lehetővé Erdély hatékony irányítását. Abbéli gyanúját is megfogalmazta (nem alaptalanul), hogy szándékosan alakították úgy a híráramoltatást, hogy abból Bethlen kiszoruljon. Ő azonban az általa javasoltak értelmében természetesen központi szerepet szánt magának.45 A nehézségek ellenére továbbra is több informátora működött Erdélyen belül is, egy szintén 1697-es levél bizonyítja, hogy Keresztesi Sámuel guberniumi tanácsossal, országelnökkel is cseréltek értesüléseket.46 A máramarosi vármegyével folytatott levelezése szintén tartalmaz híreket, a román püspök és a vármegye igazgatása részéről érkeztek belügyekre vonatkozó, gazdasági tárgyú, esetleg a „tolvajok”, bujdosók, Rákóczi-hívek mozgásaira vonatkozó információk.47 I. Józsefnek 1708-ban kelt levelében úgy fogalmazott: kezében volt „Huszt vára, Máramaros főispánsága, jelentős birtokok ugyanott és Szatmárban, Beregben, Ugocsában, szolgák, barátok, rokonok, készségesen megnyílt volna előttem Oláhország is régi barátaim révén.”48 Az idézet segít abban, hogy fogalmat alkossunk Bethlen stabil erdélyi helyzetéről. Hosszútávon Bethlen sikeres vállalkozása arra, hogy Erdély talán legtájékozottabb politikusává váljon, a fejedelemségre nézve eredménytelenül végződött. A Diploma engedményeinek lassú visszavétele, a hatalmi politika fokozatos, de visszafordíthatatlan érvényesítése kiábrándítóan hatott rá, Bécs közönye lassan ráébresztette, mégsem olyan könnyű kiismerni az udvari széljárást. Az 1695ös és 1697-es bécsi követjárások kevés eredménnyel jártak, rontották az erdélyi belügyekről alkotott képet a bécsi diplomaták közt, a karlócai béke után, 1699 szeptemberében kiadott Katolikus pótdiploma pedig tovább távolította egymástól a bevett vallások képviselőit.49 A főurak azon igyekeztek, hogy megőrizzék vagyonukat, vezető pozícióikat, saját érdekeik biztosításáért képesek voltak feláldozni még a Diplomában leírt törvényes kereteket is, ez alól sajnos Bethlen sem volt kivétel, aki a tordai malom körüli huzavonával lazította a Diploma Leopoldinum szilárdságát.50

LEVELEK I., 1987. 391. sz. levél. 561., 392., 562–563., 393., 563–564. LEVELEK I., 1987. 404. sz. levél. 573–575. 47 LEVELEK I., 1987. 410. sz. levél. 580–581., LEVELEK II., 1987. 526. sz. levél. 939–940., 529. sz. levél. 944–945. 48 LEVELEK II., 1987. 1302. 49 ÖNÉLETÍRÁS II., 1955. 20., 33., ALBERT, 2013. 33. 50 A problémát az jelentette, hogy Bethlen peres ügyében kivételes elbírálást kért és kapott a császártól. ÖNÉLETÍRÁS II., 1955. 301. sz. levél., CSEREI, 1987. 78. 45 46

59

VIDA BENCE

A Noé galambja röpirat jelentősége a tájékoztatási kísérletek között Bethlen kapcsolatrendszerének erejét nemcsak a Diploma elfogadtatása bizonyítja, hanem az Olajágat viselő Noé galambja című, álnéven megjelentetett röpirat terjesztése is. A hágai nyomdában napvilágot látó politikai írás szervesen illeszkedett az erdélyi államiság megőrzésének kísérletei közé, Bethlen határozottan fellépett a Rabutin generális által alkalmazott terror és önkény ellen, felvázolta egy önálló fejedelemség képét egy külföldi protestáns uralkodó irányítása alatt. Bethlen a grotiusi tanok nyomán szabályozott bel- és külpolitikai rendszert kívánt megalkotni. 51 A megszólítottak csoportja az európai protestánsok voltak, a bevezetésben ezért röviden bemutatta az erdélyi történelem eseményeit Mohácstól Karlócáig.52 Javaslata szerint a fejedelemség külföldi protestáns fejedelem alatt független státuszt kapott volna, egyforma távol a Portától és a bécsi udvartól, mindkettőnek adót fizetve, mégis egyensúlypozícióban.53 Bethlen mindent megtett azért, hogy a Diploma Leopoldinum kiadásakor hiányzó nemzetközi kontrollt, megerősítést ezúttal megkaphassa, George Stepney, Christian Friedrich Bartholdi és Jacob Jan Hamel-Bruyninx követek feladatának szánta Bécsben az erdélyi ügy képviseletét, támogatását.54 Feltételezhető, hogy a tervezet már korábbi tárgyalások idején is megvolt, annyi biztosra vehető, hogy Bethlen 1704-re szilárd angliai kapcsolatokkal rendelkezett. Még 1690-ben, első bécsi útján került kapcsolatba az angol követtel, William Pagettel, akivel 1702-ben, amikor Konstantinápolyból hazatérve Erdélyben is járt, ismét találkoztak. 55 Sem Bethlen Önéletírásából, sem pedig a levelezésből nem derülnek ki részletek erre az időszakra nézve, Wesselényi naplójából tudhatjuk meg, hogy csakugyan volt ebben az évben közeledés Anglia és Erdély között.56 Paget követ az erdélyi urak vendégszeretetét élvezve bejárta a zernyesti csatateret, meglátogatta Fogarast, Tordát, beszélt Szász Jánossal, Bethlen Miklóssal, Bánffy Györggyel, valamint feltehetően számos peregrinációt járt, művelt protestáns prédikátorral. Tájékoztatták a Habsburgok kihágásairól, a vallási türelmetlenALBERT, 2013. 35–36. BETHLEN, 1979. 283–285. 53 BETHLEN, 1979. 291–295., Elképzeléseit a Heidelbergi Káté mintájára, kérdésfelelet formában fogalmazta meg, a lehető legszélesebb közvélemény számára értelmezhető formában. ALBERT, 2012. 96. 54 BETHLEN, 1979. 295. 55 ALBERT, 2012. 94. 56 WESSELÉNYI, 1983. 264., Uő. 1985, 14., 591. 51 52

60

BETHLEN MIKLÓS NEMZETKÖZI KAPCSOLATRENDSZERE ségről, a szuverenitás korlátozásáról. A spanyol örökösödési háború előestéjén nem volt meglepő, hogy angol megfigyelő járt a fejedelemségben, a Habsburgokat nagy összeggel támogató angolok kíváncsiak lehettek arra, milyen állapotban vannak a hiteleikre fedezetül kínált erdélyi érc- és higanybányák.57 Bethlen még ugyanebben az évben, 1702-ben magánemberként Bécsbe ment, erről az útjáról Önéletírásából nem tudunk meg sokat, a fennmaradt levelek közül egyben találtam nyomot arra nézve, hogy a három címzett egyikével találkozott. Veszprémi Istvánnak írt levelének záradékában beszámolt egy hírről, amiről a porosz követ tájékoztatta.58 Elképzelhető, hogy ott tartózkodása idején az angol és a holland követtel is szót váltottak, Stepney jelentése alapján mindenesetre nem volt jó véleménnyel a tervezetről.59 Ezt támasztja alá Lipót császárnak írt védekező levelében az indoklás, hogy miért éppen ezekhez a követekhez fordult: „Senki sem vetette a szememre, hogy Bécsben naponta társalkodtam velük.”60

A fogság következményei Így ad hírt a Theatrum Europaeum Bethlen Miklós „tragoediájáról”:61 „A lázadók kivonultak Nagyszebenből, és Rabutin megtámadta, s megverte őket, és igen elkeseredtek, mert [Rabutin] fejét vétette Bethlen erdélyi kancellárnak, az okból, hogy Rákóczi pártján áll.” A beszámoló csupán részben fedi a valóságot, hiszen jóllehet, 1704-ben még csakugyan úgy tűnt, hogy Bethlent Rabutin kivégezteti, a nemesek közbenjárása az udvarnál végül megmentette őt a halálos ítélettől, egyben életfogytig tartó bécsi fogságra ítélte a kegyvesztett kancellárt. Az események tényleges lefolyásának megismerése során szerencsére a fenti hírnél megbízhatóbb forrásokra is támaszkodhatunk. R. VÁRKONYI, 1997. 57. LEVELEK II., 1987. 506. sz. levél. 915–917. 59 ALBERT, 2012. 94., Hamel-Bruyninx egy levelében „kissé látomásszerűnek” nevezte azt, ugyanakkor a tisztelet és elismerés hangján szólt Bethlenről, aki jellemzése szerint „nagyon öreg, tekintélyes, tapasztalt és igen értékes férfiú, [...] mindig nagy védelmezője és támogatója volt az erdélyi református vallásnak, aki azon a vidéken még jó szolgálatot tehetne a köznek, a vallásnak és a császárnak.” In: BUJTÁS, 2004. 94–95. 60 LEVELEK II., 1987. 1280. 61 „...die eines Theils auch in Siebenbürgen vor Herrmanstatt gegangen waren, der General Rabutin hatte ihnen in einem Ausfall ziemliche Stösse gegeben, auff welche sie ohnedem ungemein elbittert waren, weil er dén Siebenbürgischen Cantzler, Bethlem beym Kopffe nehmen, ja ihm diesen gar abschlagen lassen, aus Ursachen, daß er es mit dem Ragoczy gehalten.” Jóllehet, a kiadvány nem megy tovább az 1706-os esztendő eseményeinél, a megjelenés ideje 1718, ami Bethlen tényleges halálának időpontján is túlra esik. THEATRUM, 1704. 88., 312. 57 58

61

VIDA BENCE Bethlen Miklós vallásos elmélkedésein és imádságain kívül nem sokat árult el önéletírásának huszonnyolcadik fejezetében a fogság körülményeiről, levelezéséből viszont erre az időszakra nézve több információ derül ki. A forráskiadványban 1708 és 1716 között 140 levél szerepel, amelyeknek tekintélyes hányada saját ügyének fejleményeiről érdeklődik, bécsi közbenjáróinál, vagy a császárnál igyekszik támogatást, biztatást szerezni, egyre reményvesztettebben. I. Józsefnek öt, VI. Károlynak már csak egy levelet írt, igyekezett megnyerni Eleonora Magdolna császárné, Amália Vilhelmina császárné, valamint Eugène-François de Savoie-Carignan, támogatását, levelezett Caraffával és lányával, Dujardin Ferencné Erzsébettel, a guberniummal a királyi deputatióval, sikertelenül. Kapcsolatrendszeréből, bár minden követ megmozgatott, nem sok maradt, az abszolutista szellemiségű Bécsben nem volt helye alulról induló kezdeményezéseknek. Helyzete többször napirendre került az Udvarban, 1711 márciusában miniszteri értekezletet tartottak, ahol az ő sorsával kapcsolatban is születtek javaslatok, 62 III. Károly fogadta a sorozatos kegyelmi kérvényeket, igyekezett pártatlanul eljárni az ügyben, ugyanakkor mégsem adott amnesztiát az idős, és élete végéhez közeledve már gyönge egészségű államférfinak. 1712. február 12-én az új uralkodó elrendelte, hogy Bethlent egy erre a célra kijelölt erősségben kell őrizni, ugyanakkor felesége, valamint gyermekei eltartásáról birtokai jövedelméből kell gondoskodjon.63 Hiába nyerte meg hitvese az új erdélyi katonai parancsnok, Stephan Steinville támogatását is, 1713-ra csupán annyit sikerült elérni, hogy Bethlen háza elől az őrt eltávolítsák, és így a fogság formailag megszűnjön, Bécset viszont továbbra sem hagyhatta el az uralkodó belegyezése nélkül.64 Családjának írt leveleiből a birtokok igazgatására irányuló instrukciók mellett65 megejtő kép rajzolódik ki a szerettei iránt vágyódó családapáról, nagyapáról. Igyekezett kihasználni a levelek nyújtotta szűkös kereteket, és amennyit csak lehetett, átadni tudásából gyermekeinek. Töretlen lendülettel, de fájdalmas keserűséggel felügyelte a felesége elhunyta után adódó teendőket, fiát szigorúan intette, nehogy túlságosan nagy pompával szervezze meg a temetést.66 Teleki Sándornak küldött levelében már sejttette, hogy

62 JUHÁSZ, 1945. 29. 63 ALBERT, 2012. 102–103. 64 JANKOVICS, 1987. 56. 65 LEVELEK II., 1987. 661.

sz. levél. 1095–1099., 665. sz. levél. 1109–1110., 666. sz. levél. 1110–1112. 66 LEVELEK II., 1987. 591. sz. levél. 1030–1031., 670. sz. levél. 1115–1116., 1347– 1348., 683. sz. levél. 1131–1132., 687. sz. levél. 1137–1138., 689. sz. levél. 1140– 1142. Telekinek is, Bethlen Józsefnek is többször el kell magyarázza, hogy puritán

62

BETHLEN MIKLÓS NEMZETKÖZI KAPCSOLATRENDSZERE nem tud majd végső búcsút venni feleségétől, gyermekei boldogulásáról is Telekinek kell gondoskodnia.67 Örömmel olvasta „Mitzus” unokája írását, lányának meghagyta, hogyan tanítsa neki játékosan a betűket, anélkül, hogy erőltetné. 68 József fiának latinul írt hosszan, néhol versbe szedve. Felajánlotta, hogy személyesen is szívesen foglalkozik a fiával, ha felküldik Bécsbe.69 István fiát is szerette volna tanítani, úgy tervezte, egy év bécsi készület után továbbküldheti egy alkalmas diákkal az „Academiakba,” ahol hét évig folytatódott volna a képzés, hogy Erdélybe térve prédikátorként, értelmiségiként segítse anyját és bátyját.70 Bethlen Farkas fiát, Lászlót sajátjaként tartotta számon. A diplomataként, később Küküllő megye főispánjaként, valamint a református egyház főgondnokaként tevékenykedő nemest atyai dorgálással igazgatta ügyeiben. Kifejtette nézeteit Erdély jövőjével kapcsolatban, elmondta, miként látják Bécsben az erdélyi ügyek képviselőit, diplomáciai tanácsokat adott.71 Másik pártfogoltja násza, Teleki Sándor volt, akivel gazdasági, kereskedelmi kérdésekben, a református egyház dolgában váltottak leveleket, de kettejük közt is szó esett diplomáciai ügyekről, például 1710-ben Steinville generális erdélyi fogadtatásáról.72 1711-ből származó újabb levele, amelyet Máramaros vármegye elöljáróságának küldött, bizonyítja, régi birtokával sem szűnt meg teljesen a kapcsolata: egy gazdasági-jogi kérdésre válaszként elmagyarázta helyzetüket bécsi szemszögből, javaslatot tett a hatékony érdekképviseletre is.73 1711 szeptemberében meglátogatta a Telekivel élénk kapcsolatot ápoló ifj. Pápai Páriz Ferenc, és könyvet vitt neki ajándékba, amely Teleki költségén jelent meg, beszámolt neki a tudomására jutott hírekről is. 74 Pápai látogatása azért is tekinthető fontosnak, mert a nagy valószínűséggel Habsburg szolgálatban álló Szaplonczai István, Bethlen szakácsa szigorúan ellenőrizte, kik látogatják Bethlent, hű emberét, jogi képviselőjét, Tarczali Zsigmondot is eltávolíttatta mellőle. 75 Kereskedőket fogadhatott magánál, igaz, csak a „német pásztorok” meggyőződéséből akar egyszerű koporsót, minimális dekorációt. 693. sz. levél. 1144–1145. 67 LEVELEK II., 1987. 684. sz. levél. 1132–1133. 68 LEVELEK II., 1987. 559. sz. levél. 995–997., 577. sz. levél. 1019., 606. sz. levél. 1045. 69 LEVELEK II., 1987. 596. sz. levél. 1035–1038., 642. sz. levél. 1079–1080. 70 LEVELEK II., 1987. 682. sz. levél. 1128–1131. 71 LEVELEK II., 1987. 565. sz. levél. 1005–1008., 572. sz. levél. 1012., 574. sz. levél. 1016–1017., 576. sz. levél. 1017–1019., 597. sz. levél. 1038–1040., 609. sz. levél. 1048. 72 LEVELEK II., 1987. 569. sz. levél. 1008–1009., 575. sz. levél. 1017., 578. sz. levél. 1020–1021., 582. sz. levél. 1025. 73 LEVELEK II., 1987. 603.sz., 1043–1044., 613. sz. levél. 1054–1055. 74 JANKOVICS, 1987. 55. 75 LEVELEK II., 1987. 1321., JANKOVICS, 1987. 59–64., BETHLEN, 1987. 59.

63

VIDA BENCE jelenlétében.76 Talán tőlük szerezhette be azokat a novellákat is, amelyeket a titkos tanácsnak írt levelének a tanúsága szerint még 1716-ban is olvasott.77 Mindent megtett azért is, hogy a számára az ütőképes erdélyi elit zálogát jelentő iskolák, alapítványok változatlan állapotban maradjanak, lévén a „Schola a Ministerium Szülő s-nevelő Annya. ... a Schola szüli a Kiralyokot Feydelmeket Birakot Polgarokat &c.” A református hit fennmaradása azon múlik, hány református lelkész jut a mintegy ezer oláh papra, katolikus lelkészre. 78 Az iskolák sértetlen jogköre egyben a protestáns vallás intézményi szuverenitását is jelentette. Miután 1710-ben Teleki Sándor vette át Bethlen Sámuel halála után a kurátori tisztséget, Bethlen rajta keresztül is értesült a kollégiumi ügyekről.79 1716-ra el kellett fogadja, hogy a fogság nem tette prófétává az erdélyi elit szemében, nem menekítették meg, nem térhetett vissza birtokaira, többé nem lehetett tényleges hatással az erdélyi politikai életre. Családjától, sosem látott unokáitól távol hunyt el október 27-én, Bécsben, itt is helyezték örök nyugalomra november 2-án. Élete keserűségben végződő időszakának legnagyobb vállalkozása az Önéletírás elkészítése volt, amely a levelezés vázlatos áttekintése alapján könnyen elhelyezhető soha meg nem szűnő tájékoztatási kísérletei között, és talán mind közül a leghatásosabbnak nevezhető.

LEVELEK II., 1987. 596. sz. levél. 1035–1038. LEVELEK II., 1987. 1353. 78 LEVELEK II., 1987. 612. sz. levél. 1051–1054. 79 LEVELEK II., 1987. 581. sz. levél. 1024., 594. sz. levél. 1033–1034., 633. sz. levél. 1069–1070., 641. sz. levél. 1077–1078., 656. sz. levél. 1092–1093., 669. sz. levél. 1113–1115. 76 77

64

BETHLEN MIKLÓS NEMZETKÖZI KAPCSOLATRENDSZERE

Bibliográfia Kiadott források BETHLEN 1979

BETHLEN Miklós: Olajágat viselő Noé galambja... In: Magyar gondolkodók 17. század. Válogatta, a jegyzeteket készítette: TARNÓC Mihály. Budapest, 1979.

1987 BETHLEN Miklós: Bethlen Miklós levele a száműzött protestáns prédikátorokhoz. In: Bethlen Miklós levelei (1657-1698). Összegyűjtötte, sajtó alá rendezte, a bevezető tanulmányt és a tárgyi jegyzeteket írta JANKOVICS József. Budapest, 1987. LEVELEK I. II., 1987

ÖNÉLETÍRÁS I II., 1955

THEATRUM 1704

WESSELÉNYI 1983

Bethlen Miklós levelei (1657-1698). Összegyűjtötte, sajtó alá rendezte, a bevezető tanulmányt és a tárgyi jegyzeteket írta JANKOVICS József. Budapest, 1987. Bethlen Miklós önéletírása I., II. Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta V. WINDISCH Éva. Budapest, 1955. Theatrum Europaeum. A Rákóczi-szabadságharc krónikája az európai kulturális színtéren. Válogatta, a bevezető tanulmányt írta, a jegyzetapparátust és mutatókat összeállította KINCSES Katalin Mária. Fordította TUZA Csilla. Budapest, 2013. WESSELÉNYI István: Sanyarú világ. Napló 1703-1708. I. 1703-1705 Közzéteszi MAGYARI András. Bukarest, 1983.

65

VIDA BENCE

Szakirodalom ALBERT 2010

ALBERT András: Gróf Bethlen Miklós erdélyi politikus és a Diploma Leopoldinum hitlevél (1691). Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskolájában 2010. 12. 10-én tartott „Állam és jog” konferencián elhangzott előadás bővített változata.

2012

ALBERT András: Bethlen Miklós erdélyi kancellár pere. A Habsburg politikai hatalom igazságszolgáltatása, 1704–1712. In: Jog – Állam – Politika, 4. (2012) 2. sz. 91–106.

2013

ALBERT András: Bethlen Miklós kancellár Erdély önállóságáért tett politikai lépései az 1687–1704 között keletkezett röpiratai tükrében. In: SZOBOSZLAI-KISS Katalin – DELI Gergely (szerk.): Tanulmányok a 70 éves Bihari Mihály tiszteletére. Győr, 2013. 23–38.

BARTA 1993 BUJTÁS 2004

G. ETÉNYI 2001

2003

66

BARTA Gábor (szerk.): Erdély rövid története. Budapest, 1993. BUJTÁS László Zsigmond: Bethlen Miklós és a sárospatak-gyulafehérvári kollégium leideni stipendiuma (1703-1709). In: Lymbus. 26. (2004) 1. sz. 93–122. G. ETÉNYI Nóra: Európai nyilvánosság és magyar politika. In: JANKOVICS József – NYERGES Judit (szerk.): Hatalom és kultúra I. Az V. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus (Jyväskylä 2001. augusztus 6-10.) előadásai. Budapest, 2004. 34–52. G. ETÉNYI Nóra: Hadszíntér és nyilvánosság. A magyarországi török háború hírei a 17. századi német újságokban. Budapest, 2003.

BETHLEN MIKLÓS NEMZETKÖZI KAPCSOLATRENDSZERE

GIESECKE 1997

HABERMAS 1993

JANKOVICS 1987

JUHÁSZ 1945 OBORNI 2002 R. VÁRKONYI 1984

GIESECKE, Michael: Az új információs és kommunikációs technológia (könyvnyomdászat). In: MONOK István (szerk.): A könyves kultúra XIV-XVII. század II. Válogatás a német szakirodalomból. Szeged, 1997. 55–61. HABERMAS, Jürgen: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Vizsgálódások a polgári társadalom egy kategóriájával kapcsolatban. Budapest, 1993. JANKOVICS József: Ami az Önéletírásból kimaradt... In: Bethlen Miklós levelei (16571698). Összegyűjtötte, sajtó alá rendezte, a bevezető tanulmányt és a tárgyi jegyzeteket írta JANKOVICS József. Budapest, 1987. 44–65. JUHÁSZ István: Bethlen Miklós politikai pere. Kolozsvár, 1945. OBORNI TERÉZ: Erdély fejedelmei. Budapest, 2002. R. VÁRKONYI Ágnes: Budapest, 1984.

Erdélyi

változások.

1987

R. VÁRKONYI Ágnes: Magyarország visszafoglalása 1683-1699. Budapest, 1987.

1997

R. VÁRKONYI Ágnes: Amiről Bethlen Miklós Önéletírása hallgat. In: Korunk, 8. (1997) 7. sz. 55–66.

1999

R. VÁRKONYI Ágnes: „Ideje vagyon az szólásnak” In: R. Várkonyi Ágnes: Századfordulóink. Esszék, tanulmányok. Budapest, 1999. 11–26.

67

VIDA BENCE

TESZELSZKYZÁSZKALICZKY 2012

TRÓCSÁNYI 1988

68

TESZELSZKY, Kees – ZÁSZKALICZKY Márton: A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok (hírek, diplomácia, politikai propaganda, 1604-1606). In: Aetas, 27. (2012) 4. sz. 49–122. TRÓCSÁNYI Zsolt: Habsburg-politika és Habsburg-kormányzat Erdélyben 1690-1740. Budapest, 1988.

BETHLEN MIKLÓS NEMZETKÖZI KAPCSOLATRENDSZERE

ABSTRACT Miklós Bethlen’s international communication network In my paper, I address various aspects of how Miklós Bethlen (16421716) created and maintained his wide-ranging network of contacts. First, I offer an overview of the network of his correspondence that presumably extended as far as London, alongside a discussion of how it was maintained and its main actors. I cover the consequences of the qualitative changes brought on by the Habsburg expansion in Transylvanian diplomacy as well as in Bethlen’s information network. The preparation and declaration of the Diploma Leopoldinum, the creation and maintenance of an efficient information network in the Vienna court were all major elements of Miklós Bethlen’s programme to save his country, whose fatal conclusion was the composition and distribution of the Columba Noe pamphlet. Bethlen did not cease his activities during his interment in Vienna, and he made every effort to keep in touch with the young generation of Transylvanian nobles to ensure that his endeavours would not come to tought.

69

LAKATOS HAJNALKA A répacukor felfedezése és a porosz cukoripar kezdetei A cukor, bármilyen növényből is állítják elő, fontos szerepet tölt be az emberek életében, és a gazdaság alakulására, illetve más iparágak fejlődésére is nagy hatással van. Függetlenül attól, hogy nyers vagy finomított formában használják fel, szerves alkotóeleme a különböző korok és népek gasztronómiájának, orvostudományának, élelmiszerés édesiparának, illetve kereskedelmének. Az ember egyik alapvető tulajdonsága az élvezetek iránti vágy. Különböző termékek egész tárháza szolgál arra, hogy örömet szerezzen nekünk, ezek közé tartozik természetesen a cukor is. Addig azonban, amíg nem volt lehetőség könnyen, gyorsan, olcsón és nagy mennyiségben cukrot előállítani, csak kevesen engedhették meg maguknak a fogyasztását. Ahhoz, hogy ebben változás következhessen be, szükség volt a porosz cukoripar XVIII. századi kialakulására és a répacukor felfedezésére. Előbbi ugyanis megadta a későbbi répacukoripar alapjait, míg utóbbi lehetővé tette, hogy a monopolhelyzetben lévő nádcukrot európai növényből előállított cukorral váltsák fel, és ezzel a fogyasztói kör kiterjesztését. Ehhez azonban a cukornak több ezer évig tartó utat kellett bejárnia. Utóbbiról jelen tanulmány keretében nem kívánok részletesen beszámolni, csak a téma könnyebb megértéséhez feltétlenül szükséges tényeket fogom ismertetni. A napjainkban termesztett, háziasított cukornád őshazája Melanézia, pontosabban Új-Guinea, ahol már Kr.e. 15.000–8000 között megtalálható volt,1 innen indult „hódító” útjára Ázsia és India irányába. Bár maga a növény Új-Guineából való, a cukornádkultúra kiindulópontja egyértelműen India volt. Az indiaiaknak jelentős kereskedelmi kapcsolataik voltak a perzsákkal, akik megismerkedtek a cukornáddal és levének felhasználásával.2 A fehér szemcsés cukor a perzsáknak köszönhetően jött létre, ők voltak ugyanis azok, akik Kr. u. 600 körül a sűrítés, átfőzés, újrapréselés, ismételt dermesztés és feloldás indiai technikáját továbbfejlesztették. Ezzel tulajdonképpen mentesítették a cukrot minden más anyagtól, fehér színt és szemcsés szerkezetet elérve. Ők voltak az elsők, akik valódi tisztítást, fino-

1

Kr.e. 8000-re tehető az az időszak, mikor az emberek először vitték magukkal a cukornádat, s kezdték el terjeszteni. BAXA–BRUHNS, 1967. 1. 2 PRUNS, 2008. 23.

71

LAKATOS HAJNALKA mítást hajtottak végre, és ők voltak azok, akik kúp alakú formákba töltötték a megszilárdulásra váró masszát, kialakítva ezzel a cukorsüvegeket.3 Az arab hódítás kezdetén, a Mohamed által létrehozott törzsszövetség és a későbbi kalifák alatt is folytatódott az Újperzsa Birodalom idején megkezdett nádtermesztés.4 Az arabok szintén továbbfejlesztették a cukorkészítés módszerét, s nekik köszönhetően a cukornád eljutott Egyiptomba, Szíriába, Ciprusra (649), Marokkóba (700 körül), illetve az Ibériai-félszigetre is.5 NyugatEurópa azonban nem így, hanem csak a keresztes hadjáratok idején ismerte meg a cukrot, a hazatért keresztes lovagok számoltak be az édes anyagról.6 A XI. század végétől kezdve a nyugati lakosság a lovagok, kereskedők, nemesek és zarándokok által ismerkedett meg a cukorral.7 A nádcukor kezdetben Kelet felől és a spanyol területekről érkezett, majd Tengerész Henrik kezdeményezésének köszönhetően az újonnan felfedezett Madeiráról és a Kanáriszigetekről.8 Utóbbiról Kolumbusz Kristóf vitte magával második útján a cukornádat, amelyet Hispaniolában el is ültettek. 9 Ekkor indult meg az amerikai nádtermesztés. A cukortermelés, akárcsak a cukorkereskedelem nagy üzlet volt, hiszen a rabszolgáknak köszönhetően csaknem ingyenes munkaerővel elő tudták állítani ezt a luxuscikket. Idővel az amerikai cukor-, és az ezzel együtt járó rabszolgakereskedelem Anglia kezében összpontosult.10 Ám Anglia hatalmas előnye a cukorüzletben és a gyarmati kereskedelemben más európai országok hátrányára vált. Ezek az országok ugyanis a szükségletek és a kereslet miatt kénytelenek voltak a gyarmatárukat felvásárolni, viszont a kiadott pénzt nem tudták visszaforgatni, hiszen az Anglia és a gyarmatok kasszájába vándorolt. A francia és porosz merkantilista (kameralista)11 gazdaságpolitika ezt a pénzkiáramlást próbálta megakadályozni. Számunkra a porosz gazdaságpolitika a lényeges, hiszen ennek segítségével indult meg a porosz cukoripar kialakulása.

PRUNS, 2008. 25. PRUNS, 2008. 26–27. 5 PRUNS, 2008. 8–9. 6 BAXA–BRUHNS, 1967. 9–11. 7 PRUNS, 2008. 39–41. 8 LIPPMANN, 1890. 248–249. 9 BAXA–BRUHNS, 1967. 17. 10 TANNENBERG, 1942. 48. 11 A kameralizmus a merkantilizmus német változata. 3 4

72

A RÉPACUKOR FELFEDEZÉSE ÉS A POROSZ CUKORIPAR KEZDETEI

A porosz cukoripar és a Splitgerber-monopólium A XVII. századot megelőzően a német területek Hamburgon keresztül szerezték be a gyarmati árukat, így a nádcukrot is. A XVII. században azonban Brandenburg-Poroszország vált a Hanza-város riválisává I. Frigyes Vilmosnak (1640–1688) köszönhetően. A „Nagy Választófejedelem” a merkantilista gazdaságpolitika híveként be akarta vezetni a cukorfinomítást a porosz területeken. A harmincéves háború után igyekezett támogatni az ipar fejlődését. Mivel a leideni egyetemen folytatott tanulmányai során megismerkedett a cukorfinomítással, így a cukoripar felemelkedését is próbálta elősegíteni, ennek érdekében 1660-ban, 1665-ben, 1673-ban és 1679-ben engedélyt adott, hogy Brandenburgban és Berlinben cukorfinomítók létesüljenek. Ezek a gyárak ugyan nem üzemeltek sokáig, mégis megalakulásukat tekinthetjük a porosz cukoripar csíráinak.12 Az igazi fordulat akkor következett be, amikor II. (Nagy) Frigyes (1740–1786) trónra lépett. Szintén merkantilista gazdaságpolitikát folytatva a belső piac védelmére törekedett, ezért igyekezett az ország pénzének „kivándorlását” megakadályozni. Erre kétféle módon volt lehetősége. Az egyik lehetőség szerint, ahogy elődei is tették,13 megtilthatta volna a gyarmatáruk behozatalát, de ésszerű okokból nem tette, hiszen ezekre az árukra magas vámot vetettek ki, és ha a behozatalt megtiltják, elesnek attól a bevételtől, amely az állam jövedelmének egyik fő forrása volt. Ezt a lehetőséget tehát kezdetben elvetették. A másik módszer a hazai manufaktúrák és cukorfinomítók létrehozása volt, ezzel Frigyes megpróbálta legalább a finomítással járó hasznot az országban tartani.14 A finomítók megalapításához azonban nagy mennyiségű tőkére volt szükség, ebből következően az alapítók általában bankárok és kereskedők közül kerültek ki.15 Ezt bizonyítja a (sikertelen XVII. századi próbálkozások utáni) első berlini cukorgyár is, amelynek felállítására a Splitgerber & Daum bankház kérvényt nyújtott be a királyhoz 1748-ban. A bankház egyik tulajdonosa David Splitgerber (1683–1764) sikeres kereskedő volt, 1712-től kereskedőházat, 1722-től fegyvergyárat üzemeltetett. Miután Splitgerber megkapta az engedélyt a cukorfinomító felállítására, megkezdték az építkezést a stralaui kapunál, s 1749-ben üzembe állították a holland mintára BAXA–BRUHNS, 1967. 64. I. Frigyes Vilmos (1713–1740) például rendkívül takarékos volt, merkantilista (kameralista) gazdaságpolitikát folytatott, új manufaktúrákat hozott létre, a közigazgatást és az államapparátust is átszervezte. BIHARI, 2002. 104. 14 BAXA–BRUHNS, 1967. 64. 15 BAXA–BRUHNS, 1967. 64–65. 12 13

73

LAKATOS HAJNALKA kialakított gyárat. A nyerscukrot ekkor még az amerikai gyarmatokról importálták. Hamarosan a királlyal kialakított jó kapcsolatának köszönhetően Splitgerbernek sikerült engedményeket szereznie.16 Az új berlini finomító lehetővé tette, hogy Brandenburg minimálisra csökkentse a hamburgi és brémai cukorbehozatalt, amelytől korábban függött. Frigyes 1751. január 20-án a cukorra kivetett korábbi 6 %-os vámot 12 %-ra emelte, ami a hamburgi és brémai kereskedőknek nagy érvágást jelentett. Ezután az 1751. május 12-én Splitgerbernek adott privilégium csak növelte a kereskedők elégedetlenségét. A kiváltság szerint Splitgerber egyedüliként adhatta el a cukrot és a szirupot Brandenburgban, teljesen kiszorítva ezzel más kereskedőket a piacról. Splitgerber vállalkozása hamarosan terjeszkedni kezdett. 1751-ben egy második finomítót állított fel, amely ugyanebben az évben megkezdte működését. Miután ez a gyár is beindult, Splitgerber megkérte a királyt, hogy tiltsa meg az idegen szirup és cukor behozatalát Brandenburgba és Pomerániába, mivel a termelésük megnövekedett, így a behozatalra nem volt szükség. 1752. november 19-én a király teljesítette a kérést. A Splitgerber-féle cukorüzlet olyan jól ment, hogy néhány évvel később (1754-ben) angol mintára egy harmadik finomítót is üzembe helyeztek, szintén a stralaui kapu előtt. Splitgerber tehát igen rövid időn belül tett szert az említett monopolhelyzetre. Bár monopóliuma előnyös volt a porosz államnak, annál előnytelenebbnek bizonyult más városok és kezdeményezők számára, akik cukorfinomítót akartak létrehozni. A porosz cukoripar tehát virágzott, 1749–1755 között hússzorosára növekedett a nyerscukor behozatala, 1752– 1756 között pedig háromszorosára emelkedett a forgalom. Ezt a fellendülést csupán a hétéves háború szakította meg, amikor a cukormonopóliumot felfüggesztették, a háború végével azonban visszaállt a régi állapot.17 Nem sokkal a háború után a berlini cukorfinomítók alapítója, David Splitgerber elhunyt (1764). A vállalkozást társa, Johann Jacob Schickler (1711–1775) vitte tovább. Elődjéhez hasonlóan kiváló munkát végzett, a cég cukormonopóliumát kiterjesztette a Sziléziai Hercegségre és a Glatz Grófságra is. 18 Időközben a vállalat továbbra is terjeszkedett, s 1772-ben Brombergben kialakítottak egy finomító üzemet. Három évvel később azonban Schickler is elhunyt, és újabb változás állt be a vezetőségben. Az irányítást David Splitgerber fia, David Friedrich Splitgerber vette át. Az üzlet sikeressége töretlen maradt, olyannyira, hogy 1779-ben átvették az 1764-ben alapított BAXA–BRUHNS, 1967. 65–66., 70. BAXA–BRUHNS, 1967. 66. 18 BAXA–BRUHNS, 1967. 68. 16 17

74

A RÉPACUKOR FELFEDEZÉSE ÉS A POROSZ CUKORIPAR KEZDETEI mindeni cukorfinomítót is, aminek köszönhetően már nemcsak Brandenburgban, hanem Poroszország jelentős részén monopóliumra tettek szert. Az ifjabbik Splitgerber viszont mégsem bizonyult olyan ügyesnek, mint elődei. Míg apja és annak üzlettársa az évek alatt jó kapcsolatot alakított ki a királlyal, David Friedrichnek sikerült ezt a viszonyt tönkretennie.19 A köztük levő konfliktus ellenére a Splitgerber-féle monopóliumot végül nem Nagy Frigyes, hanem II. Frigyes Vilmos szüntette meg 1787-ben. Ezzel az intézkedéssel megnyílt az út más üzletemberek előtt is a cukorfinomításhoz, s még ebben az évben megnyílt három új finomító. Az új gyárak ellenére a splitgerberi üzemek nem szenvedtek hátrányt, minden a régi ütemben haladt, sőt a Splitgerber-ház felülkerekedett a többi finomítón és sorra felvásárolták azokat.20 Eközben a Splitgerber-finomítók vezetőségében ismét változás állt be. David Friedrich kivált a cégből és Schickler fiai, David és Johann Ernst vitte tovább az üzletet 1795-től „Gebrüder Schickler” néven. Bár a finomítók 1749-től kezdve folyamatosan fejlődtek és rendkívül sikeresen működtek, a francia forradalom rajtuk is nyomot hagyott. Az 1790-es évek első felében még terjeszkedtek, az évtized második felében azonban a megnövekedett berlini konkurencia és a veszteségek miatt kénytelenek voltak leállítani a termelést, 1797-ben az épületeiket is eladták.21 A XIX. század kezdetére Poroszország mindössze ötven év leforgása alatt jól jövedelmező cukoripart épített ki, amelyet az ország területén létrejött finomítók száma is jól mutat. Ez alatt a fél évszázad alatt 17 üzemet állítottak fel. 22 A cukoripar fellendülésének hatására a Porosz Királyság ezentúl más szemszögből tekintett a cukorra. Ez a termék ugyan gyarmatáru volt, de porosz területen végezték a finomítását, így hasznot hozott az államnak, éppen ezért gazdasági szempontból is egyre inkább hasznos áruként tekintettek rá.23 A létrehozott cukorfinomítókkal és vámokkal a porosz állam részben ugyan belföldön tudta tartani a cukorkereskedelemből származó pénzt. Nagy Frigyes mégsem mondott le arról, hogy a cukrot, illetve a többi gyarmatárut valamilyen hazai termékkel helyettesítse,24 ennek érdekében az akadémia tudósaihoz fordult. Így figyelt fel Andreas Sigismund Marggraf munkáira, aki ugyan nem

LENZ–UNHOLZ, 1912. 145–146. BAXA–BRUHNS, 1967. 68–71. 21 BAXA–BRUHNS, 1967. 71. 22 DEMIAN, 1817. 372–373. 23 BAXA–BRUHNS, 1967. 67. 24 II. Frigyes különösen gyűlölte a kávé-, tea- és kakaófogyasztást és az ezzel já-ró cukorhasználatot. TANNENBERG, 1942. 29. 19 20

75

LAKATOS HAJNALKA cukrot keresett a hazai növényekben, hanem csak általánosan foglalkozott azok nedveivel és tulajdonságaival, mégis eredményre jutott a királyt foglalkoztató kérdésben.

Andreas Sigismund Marggraf munkássága és a répacukor felfedezése Nagy Frigyeshez hasonlóan számos más európai országban törekedtek arra, hogy a cukrot a nád helyett valamilyen hazai növényből nyerhessék ki. Több növénnyel is kísérleteztek, melyekről édes ízükből következően tudták vagy sejtették, hogy cukrot tartalmaz. Elsősorban a juhar, a kukorica és az édes gyökerek hoztak eredményt, a legígéretesebbnek azonban a répafajták bizonyultak, 25 utóbbiak terén az első sikereket Marggraf érte el. A tudós gyógyszerész 1709. március 3-án született Berlinben, egy gyógyszerész család gyermekeként. Kémiai tanulmányait a Collegium medico-chirurgumban kezdte meg, ahol öt évig tanult Caspar Neumann vezetése alatt. Édesapja, Henning Chirstian Marggraf udvari gyógyszerész is hozzájárult tudásának bővítéséhez, fia neki köszönhetően fordult a gyógyszerészet és az orvostudomány felé.26 1731-ben Marggraf Frankfurt am Mainban kapott munkát egy helyi gyógyszerész, Rösler társaként. Két év múlva Straßburgba került, ahol Johann Jacob Spielmann gyógyszertárában dolgozott.27 A hallei egyetemen kémiát és orvostudományt tanult, s a tudományos képzést Freibergben fejezte be, ahol ásványok vizsgálatával foglalkozott.28 Azon kutatók közé tartozott, akik elsőként használtak mikroszkópot kémiai vizsgálatoknál. Érdeklődése rendkívül sokoldalú volt, a kémia szinte minden területén végzett kutatásokat, és tehetségével kiemelkedett korának kémikusai közül. Marggraf a répacukor felfedezése nélkül is nagy érdemeket szerzett, melynek köszönhetően Poroszország és a német birodalom határain túl is megismerték a nevét. Annak köszönhetően, hogy takarmányrépából répacukrot vont ki, végérvényesen sikerült bevonulnia a kémia és a cukor történetébe.29 A tudós kimutatta, hogy a répában található cukor ugyanazokkal a tulajdonságokkal bír, mint a nádcukor. Felfedezésének rendkívüli hatását azonban ő maga nem érhette meg, erre több évtized múlva került sor.30

BAXA–BRUHNS, 1967. 88–95. TANNENBERG, 1942. 24. 27 DANN, 1937. 337–342. 28 TANNENBERG, 1942. 24–25. 29 TANNENBERG, 1942. 30. 30 TANNENBERG, 1942. 25. 25 26

76

A RÉPACUKOR FELFEDEZÉSE ÉS A POROSZ CUKORIPAR KEZDETEI Marggraf 1735-ben, tanulmányai befejeztével visszatért Berlinbe, s betársult apja gyógyszertárába, valamint folytatta kémiai kutatásait. 31 évesen felvették Poroszország tudós társaságába (Königliche Gesellschaft der Wissenschaften).31 Marggraf felvétele nagy jelentőséggel bírt, mivel a társaság ritkán fogadott új tagokat.32 Tehetségének és munkásságának elismerésére utalt, hogy 1753-ban az akadémia létrehozott egy laboratóriumot kifejezetten az ő részére, ezen kívül a tudós az akadémia épületében egy hivatali lakást is kapott. Szintén nagy megtiszteltetésként érte, mikor 1760-ban kinevezték az akadémia fizikai osztályának (die Physikalische Klasse der Akademie) igazgatójává.33 Csakhogy az akadémia tagjai között voltak olyanok, akik kétségbe vonták Marggraf munkáinak értékét és ez alapján alkalmasságát posztja betöltésére. Végül a tiltakozás ellenére megkapta a kinevezést.34 Marggraf 1744-ben kezdte el a növényi nedvek elemzését. 35 Mint korábban említettem, a nedvekben nem kifejezetten cukrot keresett, hanem csak általánosságban vizsgálta azokat, illetve a bennük előforduló sókat. Ahogy akkoriban a többi tudós is, Marggraf a cukrot a sók közé sorolta, mivel nem az íze, hanem kinézete szerint osztályozta azt. Elemzései során az az ötlete támadt, hogy azokat a növényeket is meg kellene vizsgálnia, melyek édes ízűek. Hamarosan rájött, hogy ezek a növények nemcsak egy cukorhoz hasonló anyagot tartalmaznak, hanem valódi cukrot, ami megegyezik a cukornádból nyert anyaggal. Vizsgálataiban az európai, illetve a Poroszországban őshonos növényeket részesítette előnyben. A hazai növények között három olyat talált, melyek tiszta cukrot tartalmaztak nagyobb mennyiségben: ilyen volt a fehér mángold, a cukorgyökér és a piros mángold. Marggraf a répákat felszeletelte, s mikroszkóp alatt vette szemügyre őket. Megállapította, hogy a répák fehér kristályos testeket tartalmaznak, melyek cukorszemcsék voltak.36 A XVIII. században volt egy mondás, miszerint cukor, viasz és bor nélkül egy gyógyszerész sem gyógyszerész.37 Ennek megfelelően Marggraf is tisztában volt a cukor tisztításának módjával. Mivel úgy gondolta, hogy a cukor is egy só, és a só oldódik alkoholban, a cukor kivonását is alkohollal végezte el, 38 sikeresen. A répát felszeletelte és A társaságot Nagy Frigyes 1744-ben akadémiává alakította (Akademie der Wissenschaften und der schönen Künste). DANN, 1937. 337–342. 32 TANNENBERG, 1942. 24. 33 FRIEDRICH, 2009. 34 TANNENBERG, 1942. 24. 35 BAXA–BRUHNS, 1967. 95. 36 MARGGRAF, 1767. 70–72. 37 „Ohne Zucker, Wachs und Wein, kann kein Apotheker sein.” In: BAXA–BRUHNS, 1967. 95. 38 MARGGRAF, 1767. 72. 31

77

LAKATOS HAJNALKA enyhén meleg helyen kiszárította, majd mozsárban durva szemű porrá zúzta. A por nedvet eresztett, így újra szárítani kellett. A még meleg porból vett nyolc unciát, egy szűk nyakú üvegbe töltötte, majd öntött rá 16 uncia magas százalékú sósborszeszt és lezárta egy parafadugóval. A keveréket addig melegítette, míg forrni kezdett, vászon segítségével leszűrte, s alaposan kipréselte. Az így kapott préselt levet lapos aljú, szűknyakú üvegbe öntötte, bedugaszolta, majd meleg helyre tette. Néhány hét elteltével kemény, kristályos „só” keletkezett, ami a cukor minden tulajdonságával bírt.39 Ezzel a kísérlettel Marggraf a fehér mángoldból 6,4 %, a cukorgyökérből 4,6 % és a piros mángoldból 3,9 % cukrot nyert ki. Módszere azonban túl drágának bizonyult, mivel akkoriban az alkoholnak magas ára volt. Ezért további kísérletei során a nádcukor kinyeréséhez használt eljáráshoz hasonló módszerre tért át. A cukortartalmú nedvet főzéssel besűrítette, habtalanította, majd tojásfehérjével vagy ökörvérrel tisztította. Körülbelül fél év múlva kristályosította ki a szacharózt. 40 Végül a legnagyobb hozamot és a legjobb minőségű cukrot a fehér mángold hozta.41 Marggraf felfedezéséről 1747. november 17-én előadást tartott az akadémián.42 Ezután nem sokkal tanulmánya megjelent az akadémia memoárjaiban 43 („Experiences chymiques faites dans le dessein de tires un véritable sucre de diverses plantes, Qui croissent dans nos contrées”), majd 1768-ban a Marggraf-féle „Chymische Schriften” második kötetében is.44 Mivel csupán egy év telt el azután, hogy takarmányrépából sikeresen cukrot vontak ki, és már működésbe is lépett az első berlini cukorfinomító, feltételezhetnénk, hogy II. Frigyes a sikereken felbuzdulva azt is fontosnak tartotta, hogy hazai növényekből is sikeresen nyerhessenek ki cukrot, s ennek érdekében bízta meg Marggrafot cukorkísérletek elvégzésével. A későbbiekben a felkérés ténylegesen megtörtént, ám Marggraf kutatásait valójában az uralkodótól függetlenül végezte. A tudós és a király közötti együttműködés Marggraf tanulmányának megjelenése után kezdődött, ez keltette fel Frigyes érdeklődését. A király felkérte Marggrafot, hogy más gyarmatáruk helyettesítésére is keressen megoldást, például a csokoládé, a kávé és a dohány pótlására. Ezek a próbálkozások viszont nem, vagy csak részben jártak sikerrel. 45 Bár a répacukor létezését sikerrel bizonyították, termelése mégsem tudott utat törni MARGGRAF, 1767. 73–74. SCHÜMANN, 1997. 270. 41 MARGGRAF, 1767. 84. 42 PRUNS, 2004. 90. 43 MARGGRAF, 1767. 4. 44 PRUNS, 2004. 90–91. 45 TANNENBERG, 1942. 29. 39 40

78

A RÉPACUKOR FELFEDEZÉSE ÉS A POROSZ CUKORIPAR KEZDETEI magának, hiszen egy új anyag felfedezése még messze volt az ipari gyártástól. Számos vizsgálat, kutatás volt még szükséges ahhoz, hogy kifejlesszék a legnagyobb nyereséget hozó eljárásokat, hogy olyan cukorrépát nemesítsenek, mely magas cukortartalommal bír. Nem csoda tehát, hogy a király elsősorban a kialakuló porosz cukorfinomítók támogatását részesítette előnyben, hiszen azok szinte azonnal hasznot hoztak az államnak, míg a répacukor ipari előállításához még rengeteg időre volt szükség. Ezen kívül a répacukor fogadtatása sem kedvezett a kutatások folytatásának. Mikor Marggraf megtartotta előadását az akadémián, tudóstársai kétkedően fogadták felfedezését,46 nehezen hitték el, hogy az általa kivont cukor egyenértékű a nádcukorral. Márpedig egy új nézet, egy új felfedezés társadalmi elfogadásához elsőként a tudományos körök elismerő megnyilvánulására van szükség. Miért hinné el a hétköznap embere, hogy ez az „új” cukor tényleg ugyanolyan, mint a nádcukor, ha az általuk tisztelt tudósok, akik nyilván többet tudnak náluk, szintén nem hisznek a répacukor „valódiságában”. Hiába küldött Marggraf mintát a királynak, hiába kaptak kóstolót az akadémia tagjai is, nem sikerült meggyőzni őket a répacukor jó minőségéről. 47 Végül, de nem utolsósorban nem szabad megfeledkeznünk azokról sem, akiknek egyáltalán nem állt érdekében a répacukor gyártása. Ezek közé sorolhatók az európai cukorfinomítók (különösen a hamburgiak), akik nádcukrot főztek, és a répacukor elterjedésével létük értelmetlenné vált volna. Az ellenzők táborát gyarapította Anglia is, melynek kereskedelmét fenyegette a porosz felfedezés, hiszen a britek által behozott gyarmati cukor elvesztette volna felvevőpiacát.48 Ezeket a körülményeket feltehetően Marggraf túlságosan előzékeny és szerény magatartása sem javította. Kerülte a tudományos vitákat, az ellene irányuló támadásokra nem reagált. 49 XXI. századi kifejezéssel élve: „nem tudta eladni” a felfedezését. De talán nem is állt szándékában, hiszen a tudománynak élt, kísérleteit tudományos érdeklődése miatt folytatta, és nem az eredmények gyakorlati felhasználása érdekében. Ambíciói tehát nem terjedtek a laboratórium és az akadémia falain túl. Mindezek következtében a répacukor nem kapott olyan mértékű visszhangot, melyre a répacukoripar kialakításához feltétlenül szükség lett volna. Ez a helyzet viszont csak ideiglenesen állt fenn, hiszen Marggraf 50 tanítványa, Franz Carl Achard hamarosan újra megkezdte mestere répacukorTANNENBERG, 1942. 28. TANNENBERG, 1942. 30. 48 TANNENBERG, 1942. 28. 49 TANNENBERG, 1942. 27. 50 Marggraf 1782. augusztus 7-én halt meg végelgyengülésben. FRIEDRICH, 2009. 46 47

79

LAKATOS HAJNALKA kísérleteit, és fejlesztéseivel megindította az európai répacukoripar kialakulását.

Franz Carl Achard munkássága Achard francia származású volt, családja a nantes-i ediktum megszüntetése után menekült Berlinbe. Apja Wilhelm Achard, 51 édesanyja Margerethe Henriette Rouppert52 volt. Achard 1755-ben, két évesen elvesztette apját, és miután édesanyja újra megházasodott, gyermek- és fiatalkorát Berlinben töltötte, ahol egy nagybácsi törődött a sorsával. Achard fizikát és kémiát tanult, s 1773-ban közzétette első fizikai esszéit. 1774 októberében felvették a berlini természettudósok társaságába tiszteletbeli tagként.53 A társaságnak számos tudós tagja volt, így állt módjában Achardnak későbbi tanárával, Marggraffal megismerkedni. Az akkor 54 éves kémikus pártfogásába vette a tudásra szomjas Achardot, aki részt vett tanára kutatásaiban, és hamarosan az asszisztense lett. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy Achard pályázzon egy szabaddá vált tudományos munkatársi állásra, melyet kisebb-nagyobb akadályok árán, de megkapott, és a 25 éves Achard az akadémia professzorává vált. Achard ekkor Marggrafhoz költözött, annak hivatali lakásába, a mai Dorotheenstraße 10-be. Mivel a laboratóriumuk is itt kapott helyet, el sem kellett hagyniuk az épületet kutatásaik idején. 54 Achard fáradhatatlanul dolgozott, sokszor egyszerre több problémán is. Rendkívül ambiciózus és tehetséges ember volt, mindenáron bizonyítani akarta kiválóságát, s próbálta felhívni magára a figyelmet. Vizsgálta az elektromosság hatását a növényekre, állatokra és az elmebetegekre,55 foglalkozott légballon-kísérletekkel is.56 Ezen kívül lőport akart készíteni salétrom nélkül, illetve olyan ágyúkat, melyek lövedékeit légnyomás felhasználásával kellett kilőni. Megpróbált drágaköveket előállítani, ennek sikere azonban kétséges volt. Annyira bele tudott merülni munkájába, hogy mikor optikai kísérleteket végzett, 13 éjszakát töltött a laboratóriumban folyamatosan. A kertjében folytatott vizsgálatokat még ítéletidőben is elvégezte.57 A tudós rendszeresen tájékoztatta a királyt aktuális eredményeiről, melyek nagyon tetszettek Nagy Frigyesnek, aki Franciául Guillaume Achard. STIEDA, 1928. 3–8. Bernard Unterhalt Margueriteként (UNTERHALT 2003.) Baxa és Bruhns pedig Marie Eleonore Rouppertként nevezi meg. BAXA–BRUHNS, 1967. 99. 53 UNTERHALT, 2003. 54 TANNENBERG, 1942. 36. 55 TANNENBERG, 1942. 37. 56 MÜLLER, 1999b. 57 TANNENBERG, 1942. 38–39. 51 52

80

A RÉPACUKOR FELFEDEZÉSE ÉS A POROSZ CUKORIPAR KEZDETEI ennek következtében 1782-ben egy Berlintől 20 km-re fekvő, kaulsdorfi birtokot adományozott Achardnak kísérletei elvégzéséhez. A kutatások eredményeivel Frigyes annyira meg volt elégedve, hogy évi 500 tallér élethosszig tartó nyugdíjat is kiszabott Achard részére, aki a kapott birtokon nemcsak dohány, hanem kukorica termesztésével is foglalkozott, hogy cukrot nyerhessen ki belőle. Ez sajnos nem hozott kielégítő eredményt, ezért 1784-ben úgy döntött, próbát tesz tanára, Marggraf kutatásaival, és a takarmányrépa vizsgálatába, illetve termesztésébe kezdett. Achard munkásságának elismeréseként, némi habozás után, a király kinevezte a tudóst az akadémia fizikai osztályának igazgatójává. 58 Ezután egyre jöttek az uralkodói felkérések, hogy a gyarmatárukat valahogyan pótolni tudják, mivel a behozatali tilalmak ellenére sem csökkent ezek használata, s a csempészet sem segítette elő fogyasztásuk visszaszorítását.

Achard répakísérletei Achard hosszú éveket szentelt a takarmányrépa cukorrépává nemesítésének. Sokszor napokat, heteket, sőt hónapokat töltött Kaulsdorfban kísérleteivel. Mivel rendelkezésére állt ez a birtok, nem volt rászorulva más tudósok adataira, tőlük függetlenül kísérletezett. Kitartásának, s megszállottságának köszönhetően tapasztalatait hamarosan a gyakorlatban is megvalósíthatta. Achard annak ellenére, hogy jövedelme nem volt kevés, szinte egész életében anyagi problémákkal küzdött. Élete nagy részét és vagyonát feláldozta a német cukoripar érdekében, sokszor olyan nagy áldozatot hozott, hogy a családja is nehéz anyagi helyzetbe került. Ennek ellenére továbbra is behatóan tanulmányozta a különböző répafajtákat, s ekkor döntötte el, hogy a takarmányrépát is megvizsgálja. Nem nagyon vett át adatokat másoktól, s azzal is tisztában volt, hogy Marggraf eredményei ugyan jók, de nem lesznek elegendőek a nagyobb méretű cukorgyártás megalapozására. Ennek érdekében egy megbízható és sikeres termesztési módszert kellett kidolgozni, valamint a legjobb répafajtákat megtalálni a további tenyésztéshez. Még ha nem is Achard volt az, aki magát a répacukrot felfedezte, munkájával a répacukorgyártás igazi úttörőjévé vált. Bár időközben támogatója, Nagy Frigyes meghalt (1786), mégis kitartóan folytatta kutatásait. Az Achard növénytermesztéséről szóló hírek sok külföldi látogatót vonzottak birtokára. A tudós maga is sokat utazott, hogy a különböző helyeken megfigyelje az adott növények növekedési feltételeit. Utazásai is jelentősen megterhelték a családi kasszát, hiszen ezek olyan kiadások voltak, amik később nem hoztak bevételt. 58

BAXA–BRUHNS, 1967. 100.

81

LAKATOS HAJNALKA De Achard nem is igazán ezért, hanem a kaulsdorfi birtok leégése miatt került nehéz anyagi helyzetbe. A további kísérletekre alkalmatlanná vált birtokot végül 1785. november 28-án eladta,59 s nem tudott mást tenni, mint kutatásait a berlini szolgálati lakásban és laborban folytatni.60 Achard 1783-tól a cukor kivonásán kívül foglalkozott a répa és a föld szelektálásával, a trágyázással, a répa feldolgozásával és a különböző technikai eljárásokkal is, 61 ezek mellett különös figyelmet szentelt a répa nemesítésének. Miután néhány évig föld nélkül maradt, szerzett egy zsellérbirtokot Französisch Buchholzban, 1790–1792 körül, majd még egyet 1795ben, ahol folytathatta a növényekkel kapcsolatos kísérleteit. Birtokain több évet töltött azzal, hogy magasabb cukortartalmú takarmányrépát nemesítsen. Végül 1799-ben, berlini laborjában megkezdte a cukortermelés előkészítését.62 Achard többéves kísérletezés után megállapította, hogy a répa cukorhozama évente máshogy alakul, éppen ezért a termesztésnél figyelembe kellett vennie a répa típusát, a föld minőségét, az öntözést, a trágyázás mennyiségét és azt, hogy a trágya milyen állattól származik. Achard célja az volt, hogy megtalálja a legmagasabb cukortartalmú répafajtát és tovább nemesítse azt a cukorhozam növelése érdekében. Mindemellett pedig olyan eljárás kifejlesztésén dolgozott, mellyel a lehető legkevesebb költség mellett, hazai eszközökkel érhetett el magas cukortartalmat. 63 Idővel kutatásai olyan szintre érkeztek, hogy Achard úgy döntött, ideje eredményeit közölnie III. Frigyes Vilmossal, ezért 1799. január 11-én levelet küldött a királynak, mellékelve három szakvéleményt 64 és egy-egy mintát az általa készített cukorszirupból, nyerscukorból és kémiailag finomított cukorból.65 Ezen kívül átadott néhány modellt az eszközeiről és műszereiről is.66 Achard a répacukor előállításának tízéves privilégiumát és egy birtokot kért a királytól a répa termesztésére és feldolgozására. Módszereinek részletes leírása, illetve az általa végzett számítások az államot érintő előnyökről nyilvánvalóan meggyőzőek voltak.67 Négy nap múlva érkezett válasz a levelére, amelyben a király a kísérletek folytatására tekintélyes anyagi támogatást helyezett kilátásba egy 100 000 tallér értékű délporoszországi birtok formájában, amennyiben a répacukor készíPRUNS, 2004. 104. TANNENBERG, 1942. 79–89. 61 PRUNS, 104–105. 62 MÜLLER, 1999a. 60–63. 63 TANNENBERG, 1942. 90–91. 64 TANNENBERG, 1942. 92–94. 65 SCHÜMANN, 1997. 272. 66 TANNENBERG, 1942. 94. 67 TANNENBERG, 1942. 95. 59 60

82

A RÉPACUKOR FELFEDEZÉSE ÉS A POROSZ CUKORIPAR KEZDETEI tése valóban kivitelezhetőnek bizonyul. 68 A privilégiumot Achard ugyan nem kapta meg,69 de a király kiküldte a Generáldirektórium vizsgálóbizottságát, hogy véleményezzék a gyógyszerész eljárását. Előttük mutatta be Achard az általa kidolgozott módszert a szirup és cukor előállítására.70 A bizottság 1799. augusztus 3-án közölte a szakvéleményét, mely szerint a megtekintett eljárás kivitelezhető és az állam számára is rendkívül hasznos lehet. 71 Achard megkapta tehát a szakemberek támogatását, és úgy tűnt hamarosan a királyét is magáénak tudhatja. Bár az uralkodó levelében kilátásba helyezte a „jutalmat”, az mégis váratott magára. A tudós többször is kérvényezte az uralkodótól, hogy adja meg az ígért támogatást, de Frigyes Vilmos rendszeresen elutasította azzal az érvvel, hogy amíg nem bizonyosodnak meg a répacukor nagymennyiségű gyártásának kivitelezhetőségéről és előnyeiről, nem áll módjában átadni a támogatást. Achardot viszont szorította az idő, pártfogói, akiknek már nagy összegekkel tartozott, várták az eredményeket, és természetesen felbukkantak a konkurensek is, akik a gyártási eljárás javítására vállalkoztak. Achardot egyre inkább eltöltötte az aggodalom, hogy majd valaki más kapja meg a lehetőséget a fejlesztések kivitelezésére. Éppen ezért június 21-én újabb levelet írt a királynak a támogatás ügyében, melyre ismét elutasító választ kapott.72 Achard bizonyára tisztában volt azzal, hogy amint megállapításai nyilvánosságra kerülnek, megjelennek majd a törekvő konkurensek is. A hír rendkívül gyorsan terjedt, az 1799-es év első félévében hét brosúra és nyolc röpirat jelent meg, és szinte minden létező újság foglalkozott a témával. 73 A német tudós pillanatok alatt híres ember lett, ennek ellenére hiába bízott abban, hogy hamarosan megkapja a kilátásba helyezett birtokot. Miután már sokadszorra türelemre intették,74 1801 elején úgy döntött, állami támogatás nélkül fog répacukorgyárat felállítani és egy második nagy kísérletet végrehajtani. Ezzel viszont maga vállalta a kockázatot, amennyiben vállalkozása sikertelennek bizonyul. Achard tudatában volt annak, hogy nem ő az első, aki répacukorgyárat állít fel, 75 de 1800. augusztus 7-én mégis előadta az akadémián tapasztalatait és kísérleti eredményeit, anélkül, hogy erről a királyt értesítette volna. Az eseményen jelen volt számos tudós, hivatalnok, földbirtokos, gyáros és kereskedő. A tudósnak szüksége is volt a nyilvánosságra, hiszen a ACHARD, 1800. 7–9. TANNENBERG, 1942. 96. 70 SCHÜMANN, 1997. 272. 71 ACHARD, 1800. 18. 72 PRUNS, 2004. 207–208. 73 SCHERER 1799., 567–576. BAXA–BRUHNS, 1967. 101. 74 BAXA–BRUHNS, 1967. 101. 75 PRUNS, 2004. 205–206. 68 69

83

LAKATOS HAJNALKA porosz állam támogatása nélkül csak magánszemélyek segítségére számíthatott. Elhatározta, hogy kölcsönt vesz fel a szükséges birtok megvásárlása érdekében. Bár már korábban nagy adósságokat halmozott fel, hitelezői úgy vélték, hogy a technikai fejlesztések, melyeket Achard a birtokon végrehajt, tovább növelik majd a terület értékét. A kölcsönnek köszönhetően Achard 1801 elején meg tudott vásárolni egy az alsó-sziléziai Cunernben fekvő birtokot. Mindeközben hitelezői egyre nagyobb nyomást gyakoroltak rá. Az idő telt és a répacukorgyár még mindig nem indult be, a támogatók pedig már nem voltak hajlandóak több pénzt invesztálni a kísérletbe, eredményeket akartak. Ezért 1801. augusztus 22-én Achard úgy döntött, levelet küld közvetlenül a királynak, melyben tudatta a cunerni munkálatok állását és sürgős segítséget kért adóssága rendezésére, azaz kérte a királyt korábbi ígérete teljesítésére. A tudós kérelmére azonban hónapokig nem érkezett válasz. 1801 decemberében végül Achard kiadott egy jelentést az eddigi eredményeiről, arról, hogy miért akar egy második kísérletet is végrehajtani, és hogy üzembe kívánja helyezni az első porosz cukorgyárat. Csakhogy ebben az időszakban már nem ő lett volna az első, aki cukorgyárat alapít, hiszen Lampadius Jénában, Reichenbach grófja Würbitzben, J. W. Placke és A. L. Bodenstein Magdeburgban már létrehozott egyet. Az viszont, hogy ezek valóban gyárként funkcionáltak-e és nem csupán kísérleti létesítményként működtek, interpretáció kérdése.76 Achard végül 1802. március közepén helyezte üzembe a cunerni gyárat. 77 Cukorkampánya idején az üzem 13 személyt foglalkoztatott, 250 t (naponta kb. 3,5 t) répát dolgoztak fel, a nyerscukorhozam 3,64 %, a melasz- és sziruphozam 3,31 % volt.78 Achardnak tehát rengeteg kísérletezés, idő, fáradság és pénz árán sikerült felállítania az áhított répacukorgyárat. Ez azonban nem maradhatott volna fenn, ha adósságait a porosz állam segítségével nem sikerül rendeznie. Ahogy korábban említettük, Achard számtalan kérelmet nyújtott be a királynak és a Generáldirektóriumnak, eredménytelenül. De 1802. február 5-én végre válaszoltak, Achard megkapta a „jutalmát”, ami oly sok kérvényezés után nem is jutalomnak, hanem inkább adománynak tűnt: III. Frigyes Vilmos 90.000 tallért utalt ki neki. Az állami segítség ellenére Achard vállát továbbra is hatalmas adósság nyomta egészen haláláig (1821), s úgy tűnt, hiába invesztáltak olyan sok pénzt kutatásaiba, a várt eredmények elmaradnak.79 A nyerscukor előállítása Cunernben PRUNS, 2004. 208–216. PRUNS, 2004. 216–217. 78 PRUNS, 2004. 217. 79 PRUNS, 2004. 245–252. 76 77

84

A RÉPACUKOR FELFEDEZÉSE ÉS A POROSZ CUKORIPAR KEZDETEI ugyanis csekély gazdasági sikert hozott, gyakran még az üzemelési költségeket sem tudták fedezni, nemhogy profitot termeljenek. 80 Bár a folyamatos nehézségek nem segítették elő a gördülékeny működést, a gyártás 1807. március 21-ig, a gyár leégéséig,81 folytatódott. Az Achard által fejlesztett módszerek és a közzétett tapasztalatok nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy más répacukorgyárak is létesüljenek a Porosz Királyság területén, ezek ugyanis mind az Achard által kifejlesztett eljárás szerint működtek. Idővel maga Achard is arra törekedett, hogy új gyárak alapítására ösztönözze a vállalkozókat, ezáltal népszerűsítve az általa kifejlesztett cukorgyártási módszert. Ezen kívül a tudós eredményeinek bemutatására 1805-ben megjelentette Nachricht über die Runkelrübenzuckerfabrikation zu Cunern in Schlesien über die Ergebnisse der bisherigen Zuckerfabrikation in Cunern című írását. A répacukor népszerűsítéséhez a korszakban ritka módszerhez folyamodtak. Achard írása mellé adtak egy mintát a Cunernben gyártott répacukorból is. 82 Ez a hirdetési módszer sokakat meggyőzött, de azért még maradtak kétkedők. Eddigi munkássága megörökítésére Achard 1809-ben megírta fő művét Die europäische Zuckerfabrikation aus Runkelrüben, in Verbindung mit der Bereitung des Brandweins, des Rums, des Essigs und eines Coffee-Surrogats aus ihren Abfällen címmel.83 Bár eredményeit számos tanulmánya megőrizte, nagy veszteségként élte meg a cunerni üzem leégését. A kaulsdorfi birtokot is hasonló módon vesztette el, de úgy, mint akkor, most is talpra akart állni és új üzemet létrehozni, ez azonban többszöri próbálkozásra sem sikerült. Végül a gyár újjáépítése helyett királyi parancsra 1811-ben tanintézetet hoztak létre, ahol a répacukorgyártás módszereire oktatták a tanulókat. Az oktató nem volt más, mint maga Achard, 84 aki ekkor már gyakran betegeskedett, mivel egészsége a sok éves kemény munka és aggodalom miatt megromlott. Ennek ellenére fáradhatatlanul dolgozott tovább haláláig, 1821. április 20-ig.85

PRUNS, 2004. 252. BAXA–BRUHNS, 1967. 116. 82 PRUNS, 2004. 255. 83 BAXA–BRUHNS, 1967. 128–129. 84 TANNENBERG, 1942. 240–241. 85 TANNENBERG, 1942. 254. 80 81

85

LAKATOS HAJNALKA

Összegzés A fent tárgyaltak alapján megállapíthatjuk, hogy a porosz uralkodók ésszerű gazdaságpolitikája, a Splitgerber-finomítók sikeres működése, Marggraf rendkívüli tudása, kutatás iránti szeretete és Achard kiemelkedő tehetsége, megszállottságával ötvözve, egy nyereséges, hosszú távon nagy változásokat hozó iparágat eredményezett. A répacukor felfedezésével a nádcukor egyeduralma a későbbiekben fokozatosan megszűnt, ami az angol gyarmatbirodalomnak nagy veszteséget jelentett. Az angolok vesztegetéssel, fenyegetéssel igyekeztek védeni monopóliumukat az újdonsült konkurenciától, sikertelenül. A nád- és a répacukor küzdelme azonban már a XIX. század küzdelme volt, azon századé, melyben a cukor már nem számított luxuscikknek, s az alacsonyabb társadalmi rétegek számára is elérhetővé vált. A XX. században már nemcsak az élvezet miatt fogyasztották, hanem az emberi táplálkozás szerves része lett. Az említett változások az idők során mind a gazdaságra, a kereskedelemre, a fogyasztási szokásokra, mind a kulturális életre nagy hatással voltak, s ez egyértelműen bizonyítja a répacukor mindennapi életben betöltött rendkívüli szerepét és jelentőségét.

86

A RÉPACUKOR FELFEDEZÉSE ÉS A POROSZ CUKORIPAR KEZDETEI

Bibliográfia Kiadott források ACHARD 1800

1812

DEMIAN 1817

MARGGRAF 1767 SCHERER 1799

ACHARD, Franz Carl: Kurze Geschichte der Beweise, welche ich von der Ausführbarkeit im Grossen und den vielen Vortheilen der von mir angegebenen Zuckerfabrication aus Runkelrüben geführt habe. Berlin, 1800. ACHARD, Franz Carl: Die europäische Zuckerfabrikation aus Runkelrüben in Verbindung mit der Bereitung des Branntweins, des Rums, des Essigs und eines Caffee-Surrogats aus ihren Abfällen. Drei Theile. Neue Verbes-serte wohlfeilere Auflage. Lipcse, 1812. DEMIAN, Johann Andreas: Statistische Darstellung der Preußischen Monarchie. Größtentheils nach eigner Ansicht und aus zuverlässigen Quellen. Berlin, 1817. MARGGRAF, Andreas Sigismund: Chymische Schriften. 2. köt. Berlin, 1767. SCHERER, Alexander Nicolaus: Allgemeines Journal der Chemie. Lipcse, 1799.

87

LAKATOS HAJNALKA

Szakirodalom BAXA–BRUHNS 1967 BIHARI 2002 DANN 1937

FRIEDRICH 2009

LENZ 1912

LIPPMANN 1890

88

BAXA, Jakob – BRUHNS, Guntwin: Zucker im Leben der Völker. Berlin, 1967. BIHARI Péter: A németek. 2000 év Európa közepén. Budapest, 2002. DANN, Georg Edmund: Deutsche Apothekerfamilien. In: Pharmazeutische Zeitung. 82. (1937) 25. sz. 337–342. FRIEDRICH, Christoph: Andreas Sigismund Marggraf. Begründer der Zuckerindustrie. In: Pharmazeutische Zeitung. 10. (2009) [http:// www. pharmazeutischezeitung. de/ index.php?id=29229] Utolsó elérés: 2015. augusztus 13. LENZ, Friedrich, Otto UNHOLZ: Die Geschichte des Bankhauses Gebrüder Schickler. Festschrift zum 200 jährigen Bestehen. Berlin, 1912. LIPPMANN, Edmund O. von: Geschichte des Zuckers, seiner Darstellung und Verwendung, seit den ältesten Zeiten bis zum Beginne der Rübenzuckerfabrikation. Lipcse, 1890.

A RÉPACUKOR FELFEDEZÉSE ÉS A POROSZ CUKORIPAR KEZDETEI

MÜLLER 1999a

1999b

PRUNS 2004

PRUNS 2008

SCHÜMANN 1997

STIEDA 1928

MÜLLER, Hans-Heinrich: Bei den Demoiselles in Buchholz. Berlinische Monatsschrift. Heft 10. Berlin, 1999. 60–63. [http:// www. luise - berlin. de / bms / inxbms 99 .htm] Utolsó elérés: 2015. augusztus 13. MÜLLER, Hans-Heinrich: Erste Luftballons über der Stadt. [http://www.luise -berlin .de/bms/ bms txt 99 /9901gesa.htm] Utolsó elérés: 2015. augusztus 13. PRUNS, Herbert: Europäische Zuckerwirtschaft. Europa auf der Suche nach Zucker in Einheimischen Kulturpflanzen. 1. köt. Berlin, 2004. PRUNS, Herbert: Europäische Zuckerwirtschaft. Vom Mittelalter bis zur Französischen Revolution. 3. köt. Berlin, 2008. SCHÜMANN, Christoph: Der Anteil deutscher Apotheker an der Entwicklung der technischen Chemie zwischen 1750 und 1850. Frankfurt am Main, 1997. STIEDA, Wilhelm: Franz Carl Achard ind die Frühzeit der Deutschen Zuckerindustrie. In: Abhandlungen der Philologisch-Historischen Klasse der Sächsischen Akademie der Wissenschaften. Band 39. Lipcse, 1928. [http://digital.slub-dresden.de /werkansicht /dlf/7660/ 2/cache.off? tx_ dlf%5Bdouble%5D=0&cHash=39fda7189f c7c697fe4c20a82b92c499] Utolsó elérés: 2015. augusztus 13.

89

LAKATOS HAJNALKA

TANNENBERG 1942

UNTERHALT 2003

90

TANNENBERG, Gerhard: Der Kampf um den Zucker. Deutsche Forschung und Tatkraft brechen ein Monopol. Lipcse, 1942. UNTERHALT, Bernard: Franz Carl Achard. Der Zuckerfabrikant. [http://www. pharma -zeutische-zeitung.de/ index. php? id= 25297] Utolsó elérés: 2015. augusztus 13.

A RÉPACUKOR FELFEDEZÉSE ÉS A POROSZ CUKORIPAR KEZDETEI

ABSTRACT The discovery of the beet sugar and the beginnings of the Prussian sugar industry (abstract) Sugar had a huge impact not only on the diet and the lives of common people but also on the development of the economy and industry. Since this luxury article was utterly expensive, the consumption of sugar was for hundreds of years reserved only for the highest classes of the society. Despite that the merchant and banking house „Splitgerber & Daum” was able to develop a very successful sugar industry in Prussia with the help of the Prussian king Frederick II. The decisive turning point was the discovery made by the famous pharmacist Adreas Sigismund Marggraf. He realized that different varieties of turnip contain sugar. Although this discovery was soon forgotten his apprentice Franz Karl Achard used the results gathered by his mentor thus founding the European sugar beet industry. This would marked the beginning of the struggle between cane and beet sugar.

91

KOVÁCS ÁGNES Habsburg–oszmán diplomácia a harmincéves háború utolsó éveiben. Alexander Greiffenklau von Vollrats rezidensi tevékenysége A diplomácia és a diplomáciai ceremóniák nem kevésbé az államok és uralkodók hatalmi harcainak színterei, mint a csataterek. Mégis, a politika- és hadtörténet iránt elfogult történetírás sokáig a reálpolitika szükségtelen, néha nevetséges elemeiként jellemezte ezeket. A történészek figyelme az utóbbi évtizedekben nem méltatlanul fordult egyre inkább a diplomácia, diplomáciai protokoll és a követek munkásságának feldolgozása felé. 1 Ezt Leopold Auer jórészt Norbert Elias érdemének tartja, aki az udvari társadalom viselkedésének, ceremoniális formáinak vizsgálatát beemelte a történeti kutatás látómezejébe.2 Ami a konstantinápolyi rezidenseket illeti, a téma népszerűségét mutatja, hogy jelenleg több párhuzamos kutatás is zajlik. Alexander Greiffenklau von Vollrats elődjének, Johann Rudolf Schmid munkásságának feldolgozása már elkészült, 3 levelei kiadásra várnak. Utódja, Simon Reniger von Renningen rezidensségével jelenleg Szegeden foglalkozik egy kutatócsoport, kinevezésének körülményeiről 2014-ben jelent meg tanulmány. 4 Greiffenklau leveleit pedig a Salzburgi Egyetem kutatócsoportja igyekszik feldolgozni, és kiadhatóvá tenni. Mivel Greiffenklau életéről, tevékenységéről nem készült még átfogó monográfia, a tanulmány alapját képező kutatás elsősorban a rezidens leveleinek a bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchivban található, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárban mikrofilm–másolatban elérhető példányaira támaszkodik. E rövid tanulmány célja, hogy Alexander Greiffenklau von Vollrats konstantinápolyi császári rezidens (1643–1648) izgalmas, olykor szélsőséges életének és munkásságának legfontosabb momentumait, aspektusait bemutassa. Mivel hivatali ideje egész Európa

KÁRMÁN, 2012. 46. AUER, 2009. 34. 3 MEIENBERGER, 1973. 4 CZIRÁKI, 2014. 1 2

93

KOVÁCS ÁGNES számára meghatározó időszak, elsőként sorra kell venni, mely események és tényezők befolyásolhatták Greiffenklau munkáját a szultán udvarában.

A konstantinápolyi rezidens feladatait befolyásoló legfontosabb események 1643-ban már huszonöt éve tartott a harmincéves háború, amely 1635-ben, Franciaország spanyolok ellen kihirdetett háborújával már egész Európára kiterjedt. A császári udvar minden tekintetben kimerült, de a béketárgyalások megindításához szükséges végső lökést a spanyolok 1643. évi óriási veresége hozta meg. Május 19-én, Rocroi-nál Louis d’Enghien Condé herceg (1621–1686) véget vetett az 1525-ös paviai csata óta tartó spanyol szárazföldi katonai hegemóniának.5 Az 1645-ös év eseményei III. Ferdinánd császár (1637–1657) győztes békére irányuló utolsó reményét is elvették. A március 6–i jankaui ütközetet Thomas Winkelbauer „Németország Rocroi-jának” nevezi, amely során szinte a teljes bajor lovasság megsemmisült.6 Novemberben végül a császár teljhatalommal felruházott képviselője, a Titkos Tanács vezetője, Maximilian Trauttmansdorff is megérkezett a münsteri tárgyalásokra, ezzel a békekonferencia legjelentősebb, végső szakaszába léphetett. 7 Alexander Greiffenklau szempontjából a harmincéves háború legfontosabb mozzanata I. Rákóczi György erdélyi fejedelem (1630– 1648) bekapcsolódása a svédek oldalán. Ezért az 1643 és 1645 közötti események és összefüggések kifejtésére egy későbbi fejezetben kerül majd sor. 1645-ben Velence és az Oszmán Birodalom is háborúba bonyolódott egymással. Kréta szigete a Serenissima utolsó mediterráneumi bástyája volt, amelyre a szultán már régóta igényt tartott.8 A majd huszonöt évig tartó, véres háború kezdete egy szerencsétlen rajtaütésre vezethető vissza. 1644 szeptemberében a Máltai Lovagrend hat gályája megtámadott és elfoglalt hét oszmán hajót. Ezek fedélzetén a sok kincs mellett a kizlár aga és egyik kegyenc szolganője gyermekével (aki feltehetőleg a szultántól született), a kairói kádi és több mint 300 rabszolga is tartózkodott. 9 Velence balszerencséjére a hazafelé tartó máltaiak Kréta déli partjainál álltak meg utánpótlásért, és a zsákmányolt lovakat is 18.000 gyalogos katonából megközelítőleg 8000 elesett, 7000 pedig fogságba került. WINKELBAUER, 2003. 387. 6 WINKELBAUER, 2003. 387. 7 HILLER, 1992. 40. 8 EICKHOFF, 2010. 13. 9 HAMMER–PURGSTALL, 1840. 253. 5

94

HABSBURG-OSZMÁN DIPLOMÁCIA A HARMINCÉVES HÁBORÚ UTOLSÓ ÉVEIBEN áthajóztatták a szárazföldre. Ennyi elég is volt casus bellinek, a hatalmi ideológia szerint ugyanis oszmán lovak taposta föld az Oszmán Birodalom tulajdona.10 A velencei követ (bailo) minden diplomáciai képessége és pénze is kevésnek bizonyult, hogy a szultánt eltérítse szándékától. Lepanto óta nem látott méretű hadikészülődés után, 1645 áprilisában 81 gálya, 2 galeasz, egy galeon, 22 alexandriai, tunéziai, angol és holland kölcsönhajó hagyta el Konstantinápoly kikötőjét.11 Az 1669-ig elhúzódó háború rengeteg pénzt emésztett fel, ami tovább súlyosbította a már így is válságban lévő Oszmán Birodalom helyzetét.12

Az Oszmán Birodalom a XVII. század közepén A XV–XVI. századi Oszmán Birodalom klasszikus értelemben vett tradicionális birodalomként működött. Élén születés jogán felső erőt megtestesítő személy, a szultán állt, aki egyszerre volt isteni és emberi. A birodalom maga olyan katonai, politikai szervező egység, amely a javakat adó formájában kisajátítja, majd azokat saját szempontjai alapján újra elosztja, ami folyamatos hódításra ösztönzi. Az oszmán szultán mindenható kezében összpontosul a világi és a vallási törvény is.13 A birodalom gazdasági és szociális fejlődésében a lepantói csata (1571) és a zsitvatoroki béke (1606) közötti időszak jelentette a fordulópontot. A szultán egyszerre viselt háborút keleten és nyugaton, ami hatalmas költségekkel járt (a kincstárban jelentős deficit, a gazdaságban infláció keletkezett), az elfoglalt területekről származó bevételek pedig már nem voltak elegendők ezek fedezésére.14 Az Oszmán Birodalomra a XVI. század közepéig jellemző stabilitás a XVII. század első évtizedének végére már csak látszólagos volt. Állandóak voltak a pénzügyi nehézségek, a korrupció és a nepotizmus.15 A század közepére gyenge uralkodók és nagyvezírek, janicsárlázadások, gazdasági és társadalmi válság jellemezték a birodalmat. A XVII. századtól a hárem nevelte a szultánokat, így azok A fenti rajtaütés volt a fő indok, de adódtak további ürügyek is, amelyekre a szultán a háború megindításakor hivatkozhatott: nagyjából a szeptemberi eseményekkel egy időben egy oszmán gálya keresztény legénysége fellázadt, elfoglalta a hajót, amellyel aztán Kréta partjainál hajótörést szenvedett. A sziget velencei tisztviselői nem adták ki a rabszolgákat a Portának, így azok szabadon távozhattak. Továbbá egy Alexandriából Konstantinápolyba tartó oszmán hajót, amely elszakadt konvojától és Krétán ért partot, vesztegzár alá vontak egy időre. EICKHOFF, 2010. 13. 11 HAMMER–PURGSTALL, 1840. 261. 12 EICKHOFF, 2010. 267. 13 KEREKES, 2008. 140–143. 14 NEHRING, 1983. 66. 15 MATUZ, 1990. 132. 10

95

KOVÁCS ÁGNES nem ismerték birodalmukat, csak a Koránt és pár történetíró – a dinasztiát dicsérő, de a realitásoktól messze álló – munkáit olvasták, testmozgást sem végeztek, és jó ideje már szakmát sem tanultak.16 Ennek következtében gyakran sem szellemileg, sem fizikailag nem voltak alkalmasak egy kontinenseken átívelő birodalom irányítására. A hárem befolyása olyannyira megnőtt, hogy a XVI. század második és a XVII. század első felét az oszmán történetírás a „feleségek szultanátusának” (kadinlár szaltanáti) nevezi.17 A hárem hatalmának növekedésével párhuzamosan nőtt a fekete eunuchok, és csökkent a nagyvezírek befolyása. A XVI. század végére a nagyvezíreket már nem annyira kvalitásaik, mint vagyonuk alapján választották, az uralkodóval már szinte csak feliratokban érintkeztek.18 A válság a birodalom életének minden területén megmutatkozott. Az állandó háborúskodás (a század első felében Perzsiával, majd a másodikban Velencével) hatalmas költséget jelentett az államnak, szükségessé vált a pénzrontás, az infláció óriási méreteket öltött.19 Az államvezetésnek készpénzre volt szüksége, amelyet vagyonelkobzások, vesztegetés, adóemelés, különféle kinevezési illetékek és a kifizetések késleltetése révén próbált megszerezni. A levantei kereskedelem XVI. század második felétől való visszaesése szintén rossz hatással volt a gazdaságra. A földbirtokra épülő társadalom nem volt képes átvenni az iparosodás találmányait, az Oszmán Birodalom nem tudott versenyképes maradni, az országot elárasztották a külföldi áruk. 20 A hanyatlás megmutatkozó jelei és a gyengekezű, alkalmatlan nagyvezírek kormányzása odáig vezettek, hogy I. Ibrahim szultán (1640–1648) féktelen kicsapongásait, költekezését, dührohamait és zsarnokságát már nem lehetett elkendőzni. A mufti, a kádiaszkerek, a mollák és a janicsárok együttesen lázadtak fel, és a gyermek IV. Mehmed (1648–1687) előtt hódoltak. 1648. augusztus 18-án kimondták Ibrahimra a halálos ítéletet, amelyet végre is hajtottak.21

16

FODOR, 2001. 60–61.

17 ITZKOWITZ, 1980. 75. 18 A nagyvezíri poszt jelentőségének

csökkenését mutatja, hogy 1604 és 1656 között negyvennégyen váltották egymást a hivatalban. A pozícióban töltött rövid időt mindenki arra használta, hogy a lehető legnagyobb vagyonra tegyen szert, ami csak tovább növelte a korrupció mértékét. FODOR, 2001. 55., 63. 19 Az árak 1550 és 1600 között a duplájukra emelkedtek, 1650-re pedig elérték az 1600-as szint tripláját. ITZKOWITZ, 1980. 94–95. Míg az akcse ezüsttartalma az 1580-as évekig 0,7–1 gramm között mozgott, a tárgyalt időszakban alig érte el a 0,1–0,3 grammot. A mélypontot azonban csak a XX. század elejére érte el. P AMUK, 2000. 238. A – 2–es táblázat. 20 KEREKES, 2008. 154–155. 21 EICKHOFF, 2010. 100–103.

96

HABSBURG-OSZMÁN DIPLOMÁCIA A HARMINCÉVES HÁBORÚ UTOLSÓ ÉVEIBEN

Habsburg–oszmán diplomácia a zsitvatoroki béke után 1606. november 11-én megkötötték a hosszú török vagy más néven tizenöt éves háborút lezáró zsitvatoroki békét, amely több szempontból is új helyzetet teremtett a korábbiakhoz képest. Az eddigi, 5–8 évre szóló békékkel ellentétben a zsitvatoroki 20 évre szólt, ami azt jelentette, hogy jó ideig nem kellett nagy törökellenes hadjáratra számítani, hozzá kellett szokni a gondolathoz, hogy az oszmánok tartósan berendezkednek az ország területén. Másrészt azonban húsz év elegendő időnek tűnt arra, hogy stratégiai szempontból jól kidolgozott terveket készíthessenek. Ez a béke volt az első, amelyben a szultán egyenrangú félként ismerte el a Habsburg uralkodót, II. Rudolfot (1576–1612). A szerződés azonban nem oldott meg minden problémát, sok kérdés nyitva maradt, további tárgyalásokra bízva azok kezelését. Az irat latin és török nyelvű változataiban lévő eltérés a 200 000 aranyat illetően pedig egészen az 1664-es vasvári békéig komoly diplomáciai konfliktusokat okozott. A XVI. század első felében mind a Habsburg, mind az oszmán vezetés érdeke azt diktálta, hogy a két birodalom közti status quo sértetlen maradjon. A Habsburgok nyugatra, az oszmánok keletre akartak koncentrálni, egyiküknek sem hiányzott egy kétfrontos háború. A bécsi udvar pedig ehhez igazította újonnan felálló apparátusát. Látszólag ugyan semmi nem változott, a Titkos Tanács továbbra is a birodalom első számú döntéshozó testülete volt, de mivel erejét és energiáját teljes mértékben lekötötte a nyugati ügyek intézése, a török kérdéssel kapcsolatos feladatok egy szinttel lejjebb csúsztak, és az Udvari Haditanács kizárólagos kezelésébe kerültek át. Ide érkeztek a követek jelentései, itt dolgozták fel őket és itt születtek meg az utasítások is. A Haditanács a modern bürokrácia egyik mintapéldájává vált.22 Megmutatkoztak azonban a rendszer hátrányai is: a struktúrák megmerevedtek, az egyetlen cél a status quo fenntartása volt, hiszen az apparátusban nem volt senki, akit személyesen is érintett volna a török hódítás. Nem meglepő tehát, hogy Gerard Freiherr von und zu Questenberg 22 évig, 1624 és 1646 között volt a Haditanács alelnöke. Michel d’Asquier, a keleti nyelvek főtolmácsa, aki a jelentéseket összegezte, 1625-től majdnem 40 évig töltötte be hivatalát.23 Johann Rudolf Schmid (von Schwarzenhorn), konstantinápolyi állandó rezidens 1628-ban hagyta el Bécset, és csak 1643-ban tért vissza.24 HILLER, 2002. 223. KEREKES, 2010. 81–82. 24 HILLER, 1992. 71. 22 23

97

KOVÁCS ÁGNES A Habsburgok tizenöt éves háború alatt megszűnt konstantinápolyi állandó képviseletét csak 1610-ben állították fel újra. Az első képviselőnek, Michael Starzernek nagy lemaradással kellett szembenéznie: egyrészt a császár egyetlen szövetségese sem tartott állandó követséget az oszmán fővárosban, másrészt pedig a követi hierarchia legalján helyezkedett el agente rangjával. A legmagasabb, követ vagy ambasciatore címet a velencei, francia és angol képviselők viselhették, de még a később, 1612-ben érkezett holland Cornelis de Haga is felette állt, mint residente.25 Starzer utódai már megkapták a rezidensi rangot, de követté csak Simon Reniger von Renningent emelték 1664-ben, a vasvári béke megkötésekor.26 Ami a követek megnevezését és hierarchiáját illeti, a XVII. században egységes, minden állam által elfogadott szabályozás hiányában meglehetősen bonyolult volt. Annyit azonban ki lehet jelenteni, hogy létezett legalább két kategória, amelyet a küldő rangja határozott meg. Abraham de Wicquefort holland diplomata 1682ben megjelent, a követekről és funkciójukról szóló értekezésében két csoportra osztotta a képviselőket: ambassadeur (követ, mai kifejezéssel nagykövet), illetve másodrangú követek, mint agents (ágens), secretaires (titkár), commissaires (megbízott). Az első kategóriába tartozók rendelkeztek a repraesentatio jogával, tehát ugyanazt a bánásmódot várhatták el, mintha uralkodójuk személyesen lett volna jelen.27 Ez a kettős rendszer az oszmán diplomácia viszonylatában is fennállt. A korszakban a törököknél a követi hierarchia két kategóriában merült ki: követ és agente.28 Az első kategóriába tartozott minden nem állandó követ. Amennyiben a Portán egy ország állandó és rendkívüli képviselője is jelen volt, protokolláris szinten az előbbi minden esetben alárendelődött az utóbbinak. Nem minden állam használta ezt a kettős rendszert (Anglia, Franciaország, Hollandia, Velence csak állandó, Svédország, a LengyelLitván Unió és a Moszkvai Nagyfejedelemség csak alkalmi követeket küldött), de a Habsburg–oszmán diplomáciában létezett ez a fajta kettős követi hierarchia.29 A császár rezidense csak másodrangú volt, ebben a kontextusban nevezhetjük tehát ágensnek is, míg alkalmi követei az első, magasabb kategóriába tartoztak. Ennek a rangbeli különbségnek fontos szerepe lesz Greiffenklau feladatainak teljesítésekor. A korábban már említett agente-residente-ambasciatore hierarchia az oszmán fővárosban tartózkodó állandó KEREKES, 2007. 1220. PROKOSCH, 1976. 229. 27 KÁRMÁN, 2012. 35–36. 28 MEIENBERGER, 1973. 59. 29 KÁRMÁN, 2012. 38–40. 25 26

98

HABSBURG-OSZMÁN DIPLOMÁCIA A HARMINCÉVES HÁBORÚ UTOLSÓ ÉVEIBEN képviselőkre vonatkozó további kategóriák voltak. Az egységes diplomáciai protokoll még európai szinten is csak formálódóban volt, mindez Konstantinápolyban csak korlátozottan és igen szubjektíven volt érvényben. Minden előbb felsorolt rang és hierarchia, mint oly sok minden más is, a mindenkori szultántól függött, aki az Oszmán Birodalom és az adott állam aktuális viszonya alapján kezelte azok küldötteit.30 Olyan, ma már alapvető fogalmakat, mint diplomáciai immunitás vagy extraterritorialitás, csak addig tartottak tiszteletben, amíg a követ vagy küldője viselkedése nem adott okot annak ellenkezőjére. Ha a Porta háborúba keveredett a küldő féllel, képviselője fogságra, házi őrizetre vagy még rosszabbra is számíthatott.31 A követeknek nagyon vigyázniuk kellett arra is, hogy betartsák a diplomáciai protokoll szimbolikus kifejezési formáit. Európa és az Oszmán Birodalom viszonylatában még nem alakult ki egységes protokolláris nyelvezet, amelyből könnyen adódhattak félreértések. Jobb esetben egy-egy cselekedet vagy magatartásforma csak jelentését vesztette, de rosszabb esetben félreértelmezték, ami súlyos következményekkel járhatott. 32 Az oszmánok például kifejezetten nyersnek és udvariatlannak tartották az európaiakat, amiért azok már az első szultáni audiencián vagy a hivatalos étkezés alatt politikáról szerettek volna beszélni, ez ugyanis illetlenségnek számított.33

Egy alkalommal az angol követnek 5000 guldenjébe került, hogy a Portán tartózkodó császári internunciust megelőzhesse a szultáni audiencián. Greiffenklau III. Ferdinánd császárnak, 1644. március 19. ÖStA HHStA Staatenabteilungen Türkei I Kt. 117. fol. 183r. 31 Giovanni Soranzo velencei bailó a Kréta elleni hadjárat megindításakor került házi őrizetbe, miután a szultán parancsára szerencsés utat kívánt a kihajózó flottának. EICKHOFF, 2010. 25–26., Nála szerencsétlenebbül járt a thessaloniki francia kereskedelmi konzul, akit máltaiaknak való kémkedés vádjával ki is végeztek. Greiffenklau III. Ferdinánd császárnak, 1645. február 23. ÖStA HHStA Staatenabteilungen Türkei I Kt. 118. Konv.3. fol. 52v. 32 1555–ben Verancsics Antal követségének egy tagja konstantinápolyi lovaglásához zöld színű harisnyát húzott. Nem tudta ugyanis, hogy a zöld a próféta színe, amit hitetlenek egyáltalán nem viselhetnek. Ennek következtében szerencsétlen férfit lerángatták a lováról és jól megverték, ő pedig azt sem értette, miért. De a legextrémebb esetek közé tartozik Hermann Graf Czernin von Chudenic rendkívüli követ 1616-os konstantinápolyi bevonulása is. Kibontott lobogójának egyik oldalán a császár zászlaja, másik oldalán a keresztre feszített Krisztus volt látható. Czernint azonnal letartóztatták és város szerte keresztény ellenes pogromok indultak. A felbolydulást az a néphiedelemben elterjedt prófécia okozta, amely szerint, ha egy napon megjelenik egy keresztes zászló, az a birodalom bukásának biztos jele lesz. MEIENBERGER, 1973. 26. 33 PEDANI, 2009. 297. 30

99

KOVÁCS ÁGNES

Alexander Greiffenklau von Vollrats konstantinápolyi császári rezidens Alexander Greiffenklau von Vollrats életrajza meglehetősen hiányos, munkásságával mindezidáig nem foglalkozott a történeti kutatás. Feltehetően egy rheingau–hesseni nemesi család leszármazottja, amelynek nevét Johann Heinrich Zedler a Mainztól nem messze fekvő Vollrath kastélyból eredezteti, amelyet 1119-től birtokoltak.34 Alexander Greiffenklau konstantinápolyi rezidenssége előtti karrierjéről annyit tudunk, hogy főjegyző, illetve fellebbezési tanácsos volt Csehországban.35 Hivatalos kinevezését konstantinápolyi rezidenssé és a császári instrukciókat 1643. március 1-jén kapta meg Bécsben, ahonnan március 6-án indult útnak.36 Szerencsés utazást követően Greiffenklau és kísérete, valamint a velük utazó Szelepcsényi György csanádi és pécsi püspök, április 23-án érték el Konstantinápolyt.37 A rezidens többé nem tért vissza Bécsbe, 1648 júniusában váratlanul életét vesztette az oszmán fővárosban. Jellemét tekintve Alexander Greiffenklau – ma úgy fogalmaznánk – nehéz természetű ember volt. Hammer–Purgstall jellemzése alapján, egy többszörösen háborús és gyilkossági ügyekbe keveredett, a Wallenstein-féle eseményekkel is kapcsolatba hozható gazember volt.38 Az agresszió sem állt távolt tőle, egy alkalommal, amikor este a raguzai követtől tartott hazafelé, perai partraszállásukkor (állítása szerint) részeg janicsárok inzultálni kezdték őt és embereit. Greiffenklau elsőként ugrott partra, az egyik testőrétől elvett egy botot, amivel eszméletlenre verte az egyik támadójukat.39 Szalánczi István erdélyi követ a felfuvalkodott és kevély jelzőkkel illette őt,40 Réthi István kapitiha (azaz állandó képviselő) pedig azt írta I. Rákóczi Györgynek, hogy bár Greiffenklau több alkalommal is meghívta őt vendégségbe, nem mer elmenni, mert fél, hogy megmérgezik a vacsoránál. 41 Mindezek után jogosan merülhet fel a kérdés, hogy szélsőséges személyisége mennyiben hatott ki konstantinápolyi ZEDLER, 1735. 816. WAGNER, 1984. 816., HAMMER–PURGSTALL, 1840. 249. 36 Greiffenklau III. Ferdinánd császárnak, 1643. június 20. ÖStA HHStA Staatenabteilungen Türkei I Kt. 116. Konv.2. fol. 103r és 106v. 37 Greiffenklau III. Ferdinánd császárnak, 1643. június 20. ÖStA HHStA Staatenabteilungen Türkei I Kt. 116. Konv.2. fol. 107r. 38 HAMMER–PURGSTALL, 1840. 249. 39 Greiffenklau III. Ferdinánd császárnak, 1645. június 19. ÖStA HHStA Staatenabteilungen Türkei I Kt. 118. Konv.3. fol. 256v–258r. 40 BEKE–BARABÁS, 1888. 814. 41 BEKE–BARABÁS, 1888. 879. Nem lett volna példa nélküli eset, hiszen korábban is történt már mérgezés a császári rezidens háza táján. Erről lásd: H ILLER, 1991. 34 35

100

HABSBURG-OSZMÁN DIPLOMÁCIA A HARMINCÉVES HÁBORÚ UTOLSÓ ÉVEIBEN munkájára. A következőkben a rezidens legfontosabb feladatait mutatom be, illetve azt, hogyan teljesítette ezeket Greiffenklau, különös tekintettel a császári udvar fő céljára: az Oszmán Birodalommal 1606 óta fennálló status quo fenntartására.

A rezidens legfontosabb feladata Alexander Greiffenklau von Vollrats első és legfontosabb feladata konstantinápolyi rezidensként az volt, hogy elérje a szultánnál: hosszabbítsa meg a császárral fennálló békét, és ezzel összefüggésben leállítsa I. Rákóczi György császárellenes hadjáratát. Ezt érje el bármi áron, csak ne a Zsitvatorok óta vitás 200 000 aranyért.42 1643 áprilisában, amikor Greiffenklau megérkezett Konstantinápolyba, egyszerre volt és nem volt béke a császár és a szultán között. Az 1606. december 9-én megkötött zsitvatoroki békét 1649ig hétszer tárgyalták újra,43 ami jelzi egyrészt a két fél igényét a béke fenntartására, de azt is, hogy a tárgyalások nem voltak zökkenőmentesek, sok kérdés maradt megoldatlanul. Az 1606-os szerződés 1626ban lejárt, de Bécsben már 1616-ban megerősítették, és további húsz évre meghosszabbították. Ez utóbbi 1636-ig volt érvényben, időközben azonban, az 1627-es szőnyi tárgyalásokon mindkét fél kifejezte igényét a további hosszabbításra, de míg a törökök 40–50, addig a császár 25 évben gondolkodott, így nem született megállapodás, és a szőnyi pontokat egyik fél sem erősítette meg hivatalos formában.44 Ennek alapján tehát 1636 óta nem volt érvényben hivatalos dokumentumokon nyugvó békeszerződés, bár az oszmánok azt színlelték, amikor külső vagy belső problémáik miatt így állt érdekükben. 45 A felek továbbra is igyekeztek egy, mindkét fél részéről elfogadott és ratifikált szerződés megkötésére. 1642 januárjában újra megindultak a tárgyalások Szőnyben, 46 és több hónapig tartó egyezkedés után március 19-én végül megszületett a békeszerződés meghosszabbítása, amelyet mindkét fél

Greiffenklau instrukciói a császártól. Greiffenklau III. Ferdinánd császárnak, 1643. június 20. ÖStA HHStA Staatenabteilungen Türkei I Kt. 116. Konv.2. fol. 103r–106v. 43 HILLER, 2008. 49. 44 MAJLÁTH, 1885. 62–63. 45 A színlelés alapjául az 1627–es tárgyalások szolgáltak, ahol mindkét fél további hosszabbítást kezdeményezett. Ha a császár által javasolt 25 évet számoljuk, az a béke 1651–1652–ig tartana. Így lesz értelme annak, hogy Kara Musztafa nagyvezír 1643–ban az ujján számolja le Greiffenklaunak a nyolc hátralévő évet a fennálló békéből. Greiffenklau III. Ferdinánd császárnak.1643. június 20. ÖStA HHStA Staatenabteilungen Türkei I Kt 116. Konv.2. fol. 110v. 46MAJLÁTH, 1885. 78. 42

101

KOVÁCS ÁGNES biztosai aláírtak.47 A kapitulációk ratifikálására azonban még három évet kellett várni, I. Ibrahim szultán csak 1645 márciusában hitelesítette a dokumentumot.48 Ami Greiffenklau feladatának teljesítését illeti, az eredményt befolyásoló legfontosabb tényező az volt, hogy I. Ibrahim szultán 1640-es trónra lépése óta a császár nem küldött a korábbi fejezetben már említett, magasabb rangú követet. Johann Rudolf Schmid már 1640 júliusában küldött levelében megírta III. Ferdinánd császárnak, hogy a nagyvezír már nagyon várja az új szultán köszöntésére küldött követet. Esterházy Miklós nádor (1625–1645) javaslatára azonban végül csak internunciust küldtek, Izdenczy András személyében.49 Ez nagyban megnehezítette a rezidens dolgát, mert az oszmánok a kezdetektől fogva egy császári követséghez kötötték a béke hivatalos megerősítését.50 Greiffenklau nem egy jelentésében tanácsolta és sürgette a követség útnak indítását, mert megbizonyosodott a felől, hogy a törökök nem fognak engedni ebből a kikötésből. Hiába érvelt azonban, III. Ferdinánd császár bízott benne, hogy sikerül a nagy költségekkel járó ünnepélyes követség nélkül is elérni a dokumentumok ratifikálását. Végül Greiffenklaunak lett igaza, a szultán nem változtatta meg a döntést, I. Rákóczi György viszont engedélyt kapott a császár elleni hadba lépésre.

I. Rákóczi György felső-magyarországi hadjárata a konstantinápolyi császári rezidens szemével A mindenkori császári rezidens egyik legfontosabb feladata volt, hogy szemmel tartsa az Erdélyi Fejedelemség portai követeit, információkat szerezzen a fejedelem aktuális terveiről, jelentsen az erdélyi és a Habsburg-ellenes európai hatalmak követeinek kapcsolatairól. Mivel Bécsben csak Habsburg-barát országok képviseltették magukat, így a vajdaságokról és Erdélyről, de nem egyszer a nyugat-európai térségekről is Konstantinápolyon keresztül szerezhettek értesüléseket.51 Különösen fontos volt ez a feladat a 47MAJLÁTH,

1885. 399. WAGNER, 1984. 350. 49MAJLÁTH, 1885. 12., 50., Ezen kívül a zsitvatoroki béke értelmében mindkét félnek háromévente kellett ünnepélyes követséget küldeni. Bár ez olykor egyáltalán nem, vagy csak évekkel később érkezett meg, még így is beszélhetünk állandó, többékevésbé szabályos időközönként érkező, nagy presztízsű képviselőről, aki 1643ban már régóta váratott magára. KÁRMÁN, 2012. 38. 50 Már az első, 1643. május 5-én tartott nagyvezíri audiencián elhangzott ez a feltétel, amelyből később sem engedtek, szinte minden további tárgyaláson előkerült az esedékes császári követség elmaradásának kérdése. Greiffenklau III. Ferdinánd császárnak, 1643. május 6. ÖStA HHStA Staatenabteilungen Türkei I Kt 116. Konv.2. fol. 40r–41v. 51 HILLER, 1992. 70. 48

102

HABSBURG-OSZMÁN DIPLOMÁCIA A HARMINCÉVES HÁBORÚ UTOLSÓ ÉVEIBEN harmincéves háború alatt, III. Ferdinánd császár nem alaptalanul tartott attól, hogy I. Rákóczi György előbb-utóbb engedélyért küld majd a Portára, hogy a svédek és franciák oldalán csatlakozhasson a háborúhoz. A császár számára létfontosságú volt tehát, hogy rezidense elérje: a szultán ne engedélyezze a fejedelem hadba lépését (miközben a császár ellen szövetséges országok követei éppen ennek ellenkezőjét igyekeztek keresztülvinni). Alexander Greiffenklau 1643. szeptember 27-i levelében említette első alkalommal, hogy hiteles forrásokból hallotta: az erdélyi fejedelem engedélyért küldött a Portára, hogy svéd szövetségben hadba vonulhasson. 52 Október során arról számolt be, hogy bár a nagyvezír elsőre elutasította az erdélyi, francia, holland és az épp ott tartózkodó svéd küldött megkeresését, mégis úgy tűnik, az ügyet inkább csak függőbe helyezte.53 Réthi István 1643. november 4-én kelt leveléből tudjuk, hogy Rákóczi megkapta a nagyvezír engedélyét,54 úgy tűnik azonban, hogy ezt több hétig is titokban tudták tartani, mert Greiffenklaunak csak januárra sikerült megbizonyosodnia róla.55 1644. február 2-án megindult az erdélyi fősereg, és a hónap közepére Szatmár kivételével az egész Tiszántúl a fejedelem kezére került, áprilisra pedig az említett hét vármegyén felül további négyet is elfoglaltak. 56 Greiffenklau tavaszi jelentéseiben elsősorban a budai és egri pasáktól származó információi alapján elemezte a magyarországi hadi helyzetet. 1644. április 23-án írott jelentésében az oszmánok Rákóczi háborújával kapcsolatos érdekeiről elmélkedett. Szerinte elsősorban az a céljuk, hogy a fejedelem fegyvereivel gyakoroljanak még erősebb nyomást a császárra, hogy rég elmaradó magas rangú követét minél hamarabb, minél gazdagabban megrakodva útnak indítsa. Másodszor, Rákóczi támogatásával a béke nyílt megszegése nélkül növelhetik befolyási övezetüket, a fejedelem belépése a háborúba pedig nagyban akadályozza egy általános béke megszületését. Végül azt is

Greiffenklau III. Ferdinánd császárnak, 1643. szeptember 27. ÖStA HHStA Staatenabteilugen Türkei I Kt 116. Konv.2. fol. 217r. Réthi István kapitiha és Serédy István főkövet utasítást kaptak, hogy szerezzenek engedélyt a Bocskai és Bethlen által is bírt hét vármegye és Kassa elfoglalására, és ehhez fegyveres támogatást is kérjenek. VARGA J., 2000. 252. 53 Greiffenklau III. Ferdinánd császárnak, 1643. október 14. ÖStA HHStA Staatenabteilungen Türkei I Kt 117. fol. 98v–99r. 54 BEKE–BARABÁS, 1888. 632. 55 Greiffenklau III. Ferdinánd császárnak, 1644. január 8. ÖStA HHStA Staatenabteilugen Türkei I Kt 117. fol. 87v–88r., 109r., 114r. 56 CSEH–SZOMBATHY, 1956. 56–58., MAKKAI–SZÁSZ, 1986. 705. 52

103

KOVÁCS ÁGNES megemlíti, hogy az oszmán haderő készenlétben tartásával és Rákóczi oldalán történő esetleges bevetésével a szultán megakadályozza a janicsárok fellázadását. 57 A fejedelem hadjáratának végkimenetele Greiffenklau elméletét látszik alátámasztani, miszerint a Porta támogatása a császári követtel és ajándékokkal, ezzel együtt a béke hivatalos megerősítésével állt kapcsolatban. III. Ferdinánd császár nem halogathatta tovább, el kellett küldenie ünnepélyes követségét, amelynek vezetésére a keleti diplomáciában már fiatalon tapasztalatokat szerzett Hermann Czernin von Chudenic grófot választotta. Mire Czernin útnak indult Bécsből 1644. június 30-án,58 I. Rákóczi György hadjáratának első fele már lezárult, a fejedelem és a Porta számára legfontosabb hét vármegye már az erdélyiek kezén volt. Ekkorra a Rákóczi és a császár közti béketárgyalások híre is elérte Konstantinápolyt. Greiffenklau jelentéséből úgy tűnik, hogy az oszmánok a megegyezést is engedélyhez kötötték, nem akarták, hogy még a császári követ megérkezése előtt véget érjen Rákóczi hadjárata.59 Ez a tény ismét csak azt támasztja alá, hogy a fejedelmet nyomásgyakorlásra akarták felhasználni. Szerencsétlen utazás után, súlyos betegen érkezett meg Czernin Konstantinápolyba 1644. szeptember 15-én.60 Az első szultáni és nagyvezíri audienciákra végül csak október folyamán került sor.61 Novemberben a nagyvezír már a következő sorokat küldte a fejedelemnek: „ti is a német birodalomba való bemenetelre egy lépést se tegyetek, mert őhatalmasságának erre akarata és engedelme nincs, valameddig azok reátok nem indulnak, reájok ne menjetek.”62 A következő hónapok bizonytalanságban teltek, a szultán egyszerre fenyegette háborúval Velencét és a császárt. Utóbbit azért, mert így próbálta elérni, hogy Czernin Kassát és a hét vármegyét örökösen Erdély birtokának nyilvánítsa, aki hiába mondta, hogy erre nincsen felhatalmazása. 63 Rákóczi ugyan még sürgette Serédyt, hogy próbáljon engedélyt szerezni a további Greiffenklau III. Ferdinánd császárnak, 1644. április 23. ÖStA HHStA Staatenabteilungen Türkei I Kt 117. fol. 277v–278r. 58 Zweite Gesandtschaftsreise, 9. 59 Greiffenklau III. Ferdinánd császárnak, 1644. június 21. ÖStA HHStA Staatenabteilungen Türkei I Kt 117. fol. 343r–343v. 60 WAGNER, 1984. 350. 61 Zweite Gesandtschaftsreise, 32–34., Október 25-én pedig megérkezett a hír, miszerint máltai hajók foglyul ejtettek hat oszmán hajót és egy teljesen új galeont, fedélzetén oszmán előkelőkkel és nagy értékű kincsekkel. Greiffenklau III. Ferdinánd császárnak, 1644. október 31. ÖStA HHStA Staatenabteilungen Türkei I Kt 118. Konv.1. fol. 579v. 62 Idézi: CSEH–SZOMBATHY, 1957a. 198–199. 63 Zweite Gesandtschaftsreise, 39–40. Greiffenklau III. Ferdinánd császárnak, 1645. február 4. ÖStA HHStA Staatenabteilungen Türkei I Kt 118. Konv.3. fol. 22r–22v. 57

104

HABSBURG-OSZMÁN DIPLOMÁCIA A HARMINCÉVES HÁBORÚ UTOLSÓ ÉVEIBEN előrenyomulásra, de még a Portán oly befolyásos franciák segítségével sem sikerült eredményt elérni. 64 Február 22-én a szultán végleg a császárral való béke mellett döntött.65 1645. március 6-án, aznap, amikor a császári sereg hatalmas vereséget szenvedett Jankaunál, gróf Czernin és a nagyvezír Konstantinápolyban kellemes hangvételű tárgyalás során biztosították a két fél közti békét. 66 Júniusban Rákóczi megkapta a szultántól a levelet, amelyben megerősítette őt Kassa és a hét vármegye birtoklásában, de egyértelműen és véglegesen megtiltotta a további előrenyomulást. 67

Összegzés Alexander Greiffenklau Bécs és a császári udvar, illetve egész Európa számára meghatározó időszakban érkezett Konstantinápolyba. A harmincéves háború utolsó szakaszával párhuzamosan már a béketárgyalások is megindultak. A császár minden erejét, pénzét és energiáját lekötötték a nyugaton zajló események, így a keleti béke létfontosságú volt számára. Az új rezidens legfontosabb feladata tehát az volt, hogy biztosítsa az 1606 óta fennálló törékeny béke meghosszabbítását. Vajon diplomáciai tehetségén múlott, hogy egyedül nem tudta ezt véghezvinni? Vagy „egyedi” személyisége befolyásolta volna az ügy kimenetelét? Greiffenklau már a nagyvezírrel folytatott legelső tárgyalás után megírta a császárnak, hogy a szultán nem hajlandó ratifikálni a szőnyi egyezséget, amíg nem érkezik meg a régóta elmaradó, gazdag ajándékokkal megrakott magas rangú követség. A következő több mint egy év során majd minden levelében megismételte az oszmánok ezen feltételét, és bizonyossággal jelentette ki, hogy nem fognak engedni belőle. Hiába reménykedett III. Ferdinánd, a rezidensnek igaza volt, és késlekedésével azt is elérte, hogy I. Rákóczi György megkapja az engedélyt a Porta számára is értékes hét felsőmagyarországi vármegye visszafoglalására. Greiffenklaunak tehát Hermann Czernin von Chudenic gróf követségére volt szüksége, hogy a szultán fenntartsa a békét a Habsburg Birodalommal. A szultánnal, nagyvezírrel és más fontos hivatalnokokkal folytatott tárgyalásai alapján azt lehet mondani, hogy jelleme sem pozitív, sem negatív irányban nem befolyásolta a béke ügyét, hiszen az első alkalommal közölt feltételek nem változtak. Nem számított sem a tehetsége, sem a személyisége, csak a diplomáciai hierarchiában elfoglalt helye. VARGA J., 2000. 254. Greiffenklau III. Ferdinánd császárnak, 1645. február 23. ÖStA HHStA Staatenabteilungen Türkei I Kt 118. Konv.3. fol. 52v–53r. 66 Greiffenklau III. Ferdinánd császárnak, 1645. március 27. ÖStA HHStA Staatenabteilungen Türkei I Kt 118. Konv.3. fol. 109r–109v. 67 CSEH–SZOMBATHY, 1957b. 118. 64 65

105

KOVÁCS ÁGNES

Bibliográfia Levéltári források ÖStA HHStA Staatenabteilungen Türkei I Kt 116

Österreichisches Staatsarchiv, HHStA Haus– Hof– und Staatsarchiv. Staatenabteilungen Türkei I. Karton 116.

ÖStA HHStA Staatenabteilungen Türkei I Kt 117

Österreichisches Staatsarchiv, HHStA Haus– Hof– und Staatsarchiv. Staatenabteilungen Türkei I. Karton 117.

ÖStA HHStA Staatenabteilungen Türkei I Kt 118

Österreichisches Staatsarchiv, HHStA Haus– Hof– und Staatsarchiv. Staatenabteilungen Türkei I. Karton 118.

Kiadott források MAJLÁTH 1885

MAJLÁTH Béla (szerk.): A szőnyi béke okmánytára. Budapest, 1885.

BEKE–BARABÁS 1888

BEKE Antal–BARABÁS Samu (szerk.): Rákóczy György és a Porta. Levelek és okiratok. Budapest, 1888.

NEHRING 1983

NEHRING, Karl: Adam Freiherrn zu Herbersteins Gesandtschaftsreise nach Konstantinopel. Ein Beitrag zum Frieden von Zsitvatorok (1606). München, 1983.

PROKOSCH 1976

106

Krieg und Sieg in Ungarn. Die Ungarnfeldzüge des Großwesirs Köprülüzâde Fâzil Ahmed Pascha. 1663 und 1664 nach den „Kleinodien der Historien” seines Siegelbewahrers Hasan Ağa. Übersetzt, eingeleitet und erklärt von: PROKOSCH, Erich. Graz, 1976.

HABSBURG-OSZMÁN DIPLOMÁCIA A HARMINCÉVES HÁBORÚ UTOLSÓ ÉVEIBEN

Zweite Gesandtschaftsreise

Zweite Gesandtschaftsreise des Grafen Hermann Czernin von Chudenic nach Constantinopel im Jahre 1644. Neuhaus. é.n.

Szakirodalom CZIRÁKI 2014

CZIRÁKI Zsuzsanna: Zur Person und Erwählung des kaiserlichen Residenten in Konstantinopel, Simon Reniger von Renningen (1649–1666). In: CZIRÁKI Zsuzsanna – FUNDÁRKOVÁ Anna – MANHERCZ Orsolya – PERES Zsuzsanna – VAJNÁGI Márta (szerk.): Wiener Archivforschungen Bd. X. Festschrift für den ungarischen Archivdelegierten in Wien, István Fazekas. Wien, 2014. 157–164.

CSEH–SZOMBATHY 1956

CSEH–SZOMBATHY László: I. Rákóczy György 1644–es hadjárata. In: Hadtörténelmi Közlemények,3. (1956) 1. sz. 43–76.

1957a

CSEH–SZOMBATHY László: I. Rákóczy György 1644–es hadjárata. II. rész. In: Hadtörténelmi Közlemények, 4. (1957) 1–2. sz. 179– 203.

1957b

CSEH–SZOMBATHY László: I. Rákóczy György 1645. évi hadjárata. In: Hadtörténelmi Közlemények, 4. (1957) 3–4. sz. 101–135.

EICKHOFF 2010

EICKHOFF, Ekkehard: Velence, Bécs és a törökök. Budapest, 2010.

MAKKAI–SZÁSZ 1986

MAKKAI László – SZÁSZ Zoltán (szerk.): Erdély Története II. 1606–tól 1830–ig. Budapest, 1986.

FODOR 107

KOVÁCS ÁGNES 2001

FODOR Pál: Szultán, birodalmi tanács, nagyvezír. Változások az oszmán hatalmi elitben és a nagyvezíri előterjesztés kialakulása. In: FODOR Pál: A szultán és az aranyalma. Tanulmányok az oszmán–török történelemről. Budapest, 2001. 45–66.

HAMMER–PURGSTALL 1840

HAMMER–PURGSTALL, Joseph von: Geschichte des Osmanischen Reiches. Bd. 3. Pest, 1840.

HILLER 1991

HILLER István: A tolmácsper. In: Történelmi Szemle, 33. (1991) 3–4. sz. 203–214.

1992

HILLER István: Palatin Nikolaus Esterházy. Die ungarische Rolle in der Habsburgerdiplomatie 1625 bis 1645. Wien–Köln– Weimar, 1992.

2002

HILLER István: A Habsburgok török diplomáciája a 17. század első felében. In: FODOR Pál–PÁLFFY Géza–TÓTH István György (szerk.): Tanulmányok Szakály Ferenc emlékére. Budapest, 2002. 215– 227.

2008

HILLER István: Pax Optima Rerum. In: G. ETÉNYI Nóra–HORN Ildikó (szerk.): Portré és imázs. Politikai propaganda és reprezentáció a kora újkorban. Budapest, 2008. 49–60.

ITZKOWITZ 1980

ITZKOWITZ, Norman: Ottoman Empire and Islamic Tradition. Chicago–London, 1980.

KÁRMÁN 2012

108

KÁRMÁN Gábor: Szuverenitás és reprezentáció: Erdély a Porta 17. századi diplomáciai rendszerében. In: Korall Társadalomtörténeti Folyóirat, 13. (2012).

HABSBURG-OSZMÁN DIPLOMÁCIA A HARMINCÉVES HÁBORÚ UTOLSÓ ÉVEIBEN 48. sz. 33–61. KEREKES 2007

KEREKES Dóra: Kémek Konstantinápolyban: a Habsburg információszerzés szervezete és működése a magyarországi visszafoglaló háborúk idején (1683–1699). In: Századok, 141. (2007) 5. sz. 1217–1259.

2008

KEREKES Dóra: Tradicionális birodalom – modern birodalom. Az Oszmán Birodalom a 17. század első felében. In: Aetas, 23. (2008) 4. sz. 140–157.

2010

KEREKES Dóra: Diplomaták és kémek Konstantinápolyban. Budapest, 2010.

MATUZ 1990

MATUZ József: Az Oszmán története. Budapest, 1990.

Birodalom

MEIENBERGER 1973

MEIENBERGER, Peter: Johann Rudolf Schmid zum Schwarzenhorn als kaiserlicher Resident in Konstantinopel in den Jahren 1629–1643. Ein Beitrag zur Geschichte der diplomatischen Beziehungen zwischen Österreich und der Türkei in der ersten Hälfte des 17. Jahrhunderts. Frankfurt am Main, 1973.

PAMUK 2000

PAMUK, Şevket: A Monetary History of the Ottoman Empire. Cambridge, 2000.

PEDANI 2009

PEDANI, Maria Pia: The Sultan and the Venetian Bailo: Ceremonial Diplomatic Protocol in Istanbul. In: Ralph KAUZ– Giorgio ROTA–Jan Paul NIEDERKORN (Hg.): Diplomatisches Zeremoniell in Europa und im Mittleren Osten in der frühen Neuzeit. Wien, 2009. 287–300. 109

KOVÁCS ÁGNES

VARGA J. 2000

VARGA J. János: I. Rákóczi György és az „Orta Madzsar”. In: TAMÁS Edit (szerk.): Erdély és Patak fejedelemasszonya. Lórántffy Zsuzsanna. II. Sárospatak, 2000. 247–258.

WAGNER 1984

WAGNER, Georg: Österreich und die Osmanen im Dreissigjährigen Krieg. Hermann Graf Czernins Grossbotschaft nach Konstatninopel 1644/45. In: Mitteilungen des Oberösterreichischen Landesarchivs. Bd. 14. Beiträge zur Neueren Geschichte. Festschrift für Hans Strumberger zum 70. Geburtstag. Linz, 1984. 325– 392.

WINKELBAUER 2003

WINKELBAUER, Thomas: Ständefreiheit und Fürstenmacht. Länder und Untertanen des Hauses Habsburg im Konfessionellen Zeitalter. Teil 1. In: Herwig Wolfram (szerk.): Österreichische Geschichte 1522–1699. Wien, 2003.

ZEDLER 1735

110

ZEDLER, Johann Heinrich (szerk.) :Grosses vollständiges Universallexikon Aller Wissenschaften und Künste. Bd. 11. Halle-Leipzig, 1735.

HABSBURG-OSZMÁN DIPLOMÁCIA A HARMINCÉVES HÁBORÚ UTOLSÓ ÉVEIBEN

ABSTRACT Habsburg–Ottoman diplomacy in the last years of the Thirty Years’ War Alexander Greiffenklau von Vollrats The agency of Alexander Greiffenklau von Vollrats until recent times had missed the interest of historical research. The discussed period however, is determining for the entire early modern Europe. The Thirty Years’ War was approaching to its end, and parallel with the last phase, the negotiations about the peace were beginning in Münster and Osnabrück. For the imperial court, which was permanently fighting for twenty six years, the continuity of the peace with the Ottoman Empire (with “crazy” Ibrahim I. on the throne) is of vital importance. In this tender situation the new resident with “unique” personality arrives to Constantinople, Alexander Greiffenklau von Vollrats to secure the continuity of the peace existing since 1606 and prevent George Rákóczi I. to enter the war on Sweden’s side. In my study based on Greiffenklau’s reports I would like to present the results of my newest research, regarding how the resident performed his main task. How much was his success or failure influenced by his diplomatic talents or his personality? I would like to show the correlation between Rákóczi’s campaign and the embassage of Hermann Czernin von Chudenic as well as the ratification of the peace treaty of Szőny, 1642.

111

FARAGÓ DÁVID A kora újkori koronázás mint hatalmi reprezentációs eszköz. I. Miksa 1563-as koronázása A tanulmányban I. Miksa (1563–1576) koronázásán keresztül arra keresem a választ, hogy milyen volt a Magyar Királyság és a magyar rendek helyzete a Habsburg Monarchiában a mohácsi csatát követően, illetve hogy a rendeknek mit sikerült átmenteniük a késő középkori koronázások hagyományaiból, és azokat hogyan sikerült integrálniuk a megváltozott körülmények között. Ezután a pozsonyi bevonulást, a koronázási ceremóniát, az azt követő lakomát, a királyné koronázását és az ünnepi játékokat, végül az események utólagos reprezentációját ismertetem. Az ünnepség szimbólumrendszerén, továbbá az uralkodócsalád és a magyar rendek reprezentációján keresztül a két fél politikai céljait vizsgálom, illetve azt, hogy a Magyar Királyság Habsburg Birodalmon belüli különleges helyzete hogyan nyilvánult meg.

A magyar királyi udvar helyzete A mohácsi csatát követően az országnak két legitim uralkodója1 volt, akik önálló udvart hoztak létre. Ferdinánd koronázása után hat hétig tartózkodott Magyarországon, székhelyét a hagyományokhoz hűen Budán rendezte be, ahova 1528. január 20-án vonult be. Itt nem hozott létre önálló magyar királyi udvar, mivel 1527-es székesfehérvári koronázásakor, már cseh király és az osztrák tartományok ura volt, ráadásul kíséretéhez tartozott bécsi udvarának több tagja is2 1528. február 6-án távozott Bécsbe, mivel hatalmi központjának Ausztriát tekintette, így a magyar királyi udvar elvesztve önállóságát a Habsburgok bécsi udvarának része lett.3 A magyar udvari tisztségek névlegessé váltak, azonban Ferdinánd fenntartotta azokat, mivel az udvari tisztségviselők reprezentálhatták magyar királyi címét,4 ráadásul a rendek önreprezentációjában is fontos szerepük volt, megszüntetésük komoly konfliktust okozhatott volna. Az önálló udvar megszűnése miatt a Magyar Királyság

1

I. (Habsburg) Ferdinánd (1526–1564) és I. (Szapolyai) János (1526–1540) PÁLFFY, 2011. 105. 3 PÁLFFY, 1999. 338–339. 4 PÁLFFY, 2011. 341–343. 2

113

FARAGÓ DÁVID szuverenitása sérült,5 azonban nem vesztette el önállóságát, mivel nem a Német-római Császárságnak, hanem a közép-európai Habsburg Monarchia összetett államának (tagjai: Német-római Császárság, Magyar és a Cseh Korona országai, osztrák örökös tartományok, Habsburg családi birtokok és örökség). lett a része.6 A Német-római Császárságot és Magyarországot egyedül az uralkodó személye (rex et imperator) kötötte össze.7 Ferdinánd reálunióként értelmezte ezt a kapcsolatot, mivel úgy vélte, hogy a Magyar Királyságot örökre sikerült megszereznie dinasztiájának, azonban a magyar rendek a fennálló viszonyt a török fenyegetés által létrehozott és annak ideje alatt fennmaradó perszonáluniónak tekintették.8 Ennek megfelelően az 1547. évi 5. törvénycikket9 a Habsburgok az öröklési jog (jus hereditate) elismeréseként értelmezték, azonban a rendek továbbra sem voltak hajlandóak lemondani szabad királyválasztó jogukról (jus electionis), mivel ezt tekintették az uralkodói legitimitás alapjának.10 Ferdinánd távozása az ország kormányzásában rengeteg problémát okozott, ezért a rendek az 1526 és 1563 közötti országgyűléseken többször kérték, hogy ő vagy valamelyik családtagja, lehetőleg egyik fia, folyamatosan tartózkodjon az országban, és vegye kézbe az ügyek irányítását.11 Miksa neve először 1550-ben merült fel, mikor Spanyolországból érkezett haza,12 az 1555-ös és 1559-es országgyűlésen apja helyetteseként vett részt.13

A középkori hagyományok átmentése A középkori királykoronázások közül Bonfini II. Ulászló 1490-es koronázásáról készült leírása a legrészletesebb.14 A király először három napig böjtölt a koronázás előtt (1). A koronázás napján először bevonult a bazilikába, (2), amelyet a szertartást végzők felsorakozása és a koronázási jelvények elhelyezése követett (3). Ezután a ceremónia felkiáltással (acclamatio) (4), a király kötelességeinek elmondásával (5), az egyházi eskü letételével (6), a királyszenteléssel (7), a felkenéssel (8), a király átöltöztetésével (9), a kard felövezésével és kirántásával (10–11), majd a koronázással (12), a PÁLFFY, 2011. 247–252. PÁLFFY, 2011. 78–79. 7 PÁLFFY, 2007. 328–330. 8 PÁLFFY, 2011. 246. 9 MÁRKUS, 1899b. 192–193. 10 GUSAROVA, 2012. 188. 11 1536. LVII. tc., 1546. XVIII. tc., 1547. V. tc., 1548 XXII. tc, 1550. III–VI. tc, 1552. XXXII. tc., 1555. I. tc. MÁRKUS, 1899b. 37–383. 12 1550. V. tc. MÁRKUS, 1899b. 259. 13 PÁLFFY, 2011. 290–291. 14 BONFINI, 1995. 428–434. 5 6

114

A KORA ÚJKORI KORONÁZÁS MINT HATALMI REPREZENTÁCIÓS ESZKÖZ jogar átadásával (13) és a trónra ültetésével (intronisatio) (14) folytatódott. A szertartást Te Deum és ima (15) zárta, majd az uralkodó átvonult a Péter-Pál templomba, ahol lovagokat avatott és bíráskodott (16). A ceremóniát a szabadban tett világi esküvel (17), majd a négy kardvágással végződött (18).15 A koronázás két részből állt. Az egyházi rész az acclamatiotól az intronisatioig tartott, helyszíne a bazilika volt, és 1342 óta a Durand-féle Pontificale Romanum szerint végezték. A XV. század folyamán a rendek hatalma megerősödött, hozzájárulásuk nélkül az uralkodó nem gyakorolhatta hatalmát. Ezt fejezte ki az is, hogy a világi rész az ordótól független szertartássá kovácsolódott és a ceremónia részévé vált. A helyszíne először a Péter-Pál templom, majd a városon kívüli szabad terület volt.16

Nádasdy Tamás és a Magyar Tanács tervezete Nádasdy Tamás nádor 1561-es rövid tervezetében a magyar királykoronázás világi részét (Coronatio Privata) elsőként rögzítette. Fontos szerepe volt annak meghatározásában, milyen útvonalon vonuljon a menet a ferences templomba, valamint a Szent Mihálytemető mellett a szabadban tett világi eskü és a négy kardvágás helyszínének kijelölésében. A Magyar Tanács 1561-es tervezete magába olvasztotta a nádor elképzelését. Ez tekinthető az első olyan tervezetnek, amely írásba foglalta a magyar királykoronázások rendjét.17 Az egyházi részt a Pontificale Romanum alapján dolgozták ki. A ceremóniát megelőző három napos böjtről nem tesz említést a tervezet (1), mivel az kivívta Miksa nemtetszését.18 A koronázás napján a főherceg először szállásáról a koronázó templomba vonul (2), miközben az esztergomi érsek és a püspökök felkészülnek a szertartásra (3). A király kötelességeinek az elmondásáról (5), az egyházi eskü letételéről (6), a királyszentelésről (7), a felkenésről (8), a király átöltöztetéséről (9), majd a kard felövezéséről és kirántásáról (10–11) a tervezet nem tesz említést, csupán azt jegyezi meg, hogy a Liber Pontificalisban leírtak szerint menjenek végbe. A koronázást a tervezetben megelőzi a felkiáltás (4), a misét Te Deum és a hangszerek megszólalása zárja (15).19 A világi rész megegyezik a Nádasdy tervezetéből ismert menetrenddel. Az uralkodó először a ferencesek Szent Péter templomába vonul, ahol igazságot szolgáltat és aranysarkantyús FÜGEDI, 1984. 257. FÜGEDI, 1984. 260., 270–271. 17 PÁLFFY, 2009. 306–307., 309–310 18 PÁLFFY, 2008. 495. 19 PÁLFFY, 2008. 500–501. 15 16

115

FARAGÓ DÁVID vitézeket avat (16). Innen a lerombolt Szent Mihály-templom temetője mellé lovagol, ahol a mesterséges dombon megesküszik, hogy a karok és rendek szabadságait megőrzi (17). Ezután a városfalon kívül emelt dombon a kivont karddal a négy égtáj felé vág (18), majd visszatért a várba, ahol a koronázási lakomát rendezik (19).20 A korona feltételéről (12) a tervezet részletesen szól. A középkori királykoronázások menetével egybevetve megállapítható,21 hogy ha nem is ugyanabban a sorrendben, de a tervezet követi azoknak a lépéseit, vagyis a középkori ordó született újjá. Bécsben változtatás nélkül elfogadták a világi részt, mivel nem ismerték a magyar szokásokat, és kerülni akarták a rendekkel az összeütközést, így azoknak hagyományaikat, illetve azok szimbolikus jelentéstartalmát sikeresen átörökítették.

Az új koronázó város Miután Budát, Esztergomot és Székesfehérvárt a törökök elfoglalták a Magyar Királyságnak új belpolitikai, szakrális és egyházi központot kellett találni. A magyar rendek az 1536. 49. törvénycikkben rögzítették, hogy „Pozsony legyen a királyság közigazgatásának a helye, amíg Isten segítségével a királyságot vissza nem szerezzük.”22 A rendek átmeneti megoldásként tekintettek Pozsonyra, mivel 1541 után a közvélemény továbbra is Budát tartotta az ország szimbolikus központjának, mert középkori hagyományaival az ország szuverenitását testesítette meg.23 Pozsonynak a késő középkorban csak regionális szerepe volt, azonban a török előrenyomulás megváltoztatta a helyzetet.24 1526-ban Ferdinándot itt választották meg hívei, Mária királyné németalföldi távozásáig itt tartotta udvarát, ráadásul a királyság kulturális, belpolitikai és közigazgatási központjává vált.25 Az uralkodó vagy helyettese, illetve kíséretük elszállásolására egyedül a vár felelt meg, így az virtuális magyar királyi rezidenciává vált, ahol az 1550-es években reprezentációs építkezésekbe kezdtek.26 A királyság szakrális központja Székesfehérvár volt, ahol államalapító királyunkat, I. Szent Istvánt megkoronázták és eltemették. 1543-as elvesztése után a rendeknek Miksa koronázásáPÁLFFY, 2008. 501–502. Ezt elősegítendő a Fügedi által alkalmazott sorrendet a tervezet ismertetésénél jelöltem. 22 „Locum autem administrationis regni (donec auspice Deo regnum recuperabitur) fiat Posonium.” MÁRKUS, 1899b. 34–36. 23 S. LAUTER, 2005. 146–147. 24 PÁLFFY, 2013b. 9. 25 PÁLFFY, 2013b. 39–42., PÁLFFY, 2013a. 67., 1542. XXX. tc. MÁRKUS, 1899b. 93. 26 PÁLFFY, 2013a. 77–78. 20 21

116

A KORA ÚJKORI KORONÁZÁS MINT HATALMI REPREZENTÁCIÓS ESZKÖZ hoz új várost kellett találniuk. Ez kényesebb kérdés volt, mint az új belpolitikai központ kijelölése, mivel Székesfehérvárnak a koronázásokon hatalmi legitimizációs szerepe volt. Bartoniek Emma a székesfehérvári helyszínt tartja a középkori királykoronázások legfőbb kritériumának, ezért megállapította, hogy I. Ferdinánd koronázása tekinthető az utolsó középkori királykoronázásnak, amit a történettudomány is elfogadott.27 Új helyszínként Pozsonyt először Nádasdy javasolta,28 amit a Magyar Tanács tagjai is átvettek.29 A koronázás helyszínének a főrendek a pozsonyi Szent Márton társaskáptalani templomot jelölték ki, így a királyság belpolitikai és szakrális központja egy városba került.

A koronázási zászlók A kora újkori monarchiákban a zászló- és címer használat szerepe egyre fontosabbá vált a nyilvános események során, ugyanis az uralkodó dinasztia valós vagy igényelt uralmi területeit, illetve hatalmát és jelentőségét fejezték ki vizuálisan. A Magyar Királyság címerének és zászlóinak a használata a Habsburgok reprezentációjában a koronázások során teljesedett ki.30 Nádasdy tervezete csak azt jegyezte meg, hogy a Magyar Korona alá tartozó minden országnak saját címerével ellátott zászlója legyen.31 A magyar rendeknek a császárhoz eljuttatott tervezete is csak arról rendelkezett, hogy elől a Magyar Királyság zászlóját vigyék, amelyet a többi ország zászlója kövessen.32 A zászlók kérdésének rendezésére Gregoriánczi Pál győri püspök vállalkozott. Véleménye szerint a Magyar Királyságnak, Dalmáciának, Horvátországnak, Szlavóniának, Boszniának, Rámának, Szerbiának, Kunországnak, Galíciának, Lodomériának és Erdélynek saját címerével ellátott zászlót kell készíteni, amelyeknek a képei Herberstaijner Zsigmond úrnál vagy Pezel Pál egykori heroldnak az ingóságai között megtalálhatóak.33 A jogtudó főpap munkáját a régi szokásokra alapozta, a királyi titulációban mégis hibát vétett, mivel Bosznia a magyar használatban meghonosodott Rama és a német használatban megszokott Bosna alakban is bekerült a sorrendbe,

BARTONIEK, 1987. 88–90. PÁLFFY, 2009, 309. 29 PÁLFFY, 2008. 500. 30 A Magyar Királyság zászlói és szimbólumai először a Habsburg uralkodók temetési szertartásain jelentek meg. Bővebben: PÁLFFY, 2005. 241–276. 31 PÁLFFY, 2009. 310. 32 PÁLFFY, 2008. 501. 33 PÁLFFY, 2010. 27–28. 27 28

117

FARAGÓ DÁVID miközben Bulgária helyére Erdély került. A hibák ellenére a munka alapos, még forrásokat is megad. Miksa koronázási menetében Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Szerbia, Bosznia és Bulgária zászlóját vonultatták fel. Gregoriánczi tervezetével szemben Erdély zászlója helyett Bulgáriáé szerepelt, Szerbiáé megelőzte Boszniáét, míg Galícia, Lodoméria és Kunország lobogója kimaradt, így összesen hét zászlót sorakoztattak fel. Utóbbinak az az oka, hogy a Magyar Tanács különbséget tett a társult és hűbéres országok között. Az utóbbiak közé tartozott a kihagyott három ország is, amelyek csak rövid ideig tartoztak a magyar uralkodó fennhatósága alá. A zászlók után az inszigniák következtek. Szent István hüvelyben lévő kardját a kettős kereszt, majd az országalma, a jogar és a Szent Korona követte. Ezek után vonult három herold, a középső öltözékére a német-római birodalmi, míg a szélső kettőére a magyar és cseh címert hímezték, vagyis a koronázási menetből Miksa másik két királyságának34 jelképeit sem hagyták ki. Ez a gesztus jól érzékeltette, hogy a Magyar Királyság a közép-európai Habsburg Monarchiának csak egyik tagja volt. A menetet Tahy Ferenc főlovászmester zárta a kivont karddal.35 Az ország zászlói a koronázási szertartás alatt, majd a ferences kolostorhoz vonuláskor büszkén hirdették a Magyar Királyság (hajdan volt) nagyságát és hatalmát azt reprezentálva, hogy (egykoron) európai mértékben jelentős (volt) az ország. E tekintetben a bárók és nemesek, illetve a Habsburgok érdekei keresztezték egymást. A dinasztia azt szerette volna hangsúlyozni, hogy a Magyar Királyság megszerzésével egy jelentős birodalom került hatalmába, így az ország nagyságának és jelentőségének a propagálásával saját presztízsét növelhette, mivel egy újabb jelentős állammal gyarapodott birodalma.36 Az ország nagyságának a hirdetésével a bárók saját nagyságukat és jelentőségüket is reprezentálhatták, mivel egy jelentős ország világi elitjének tagjaiként jelenhettek meg. Bármely zászló vitele egyet jelentett azzal, hogy az illető a főrendekhez tartozik, ezért Nádasdy tervezetében külön hangsúlyozta, hogy a királyság zászlóit bárók vagy azok fiai vigyék.37 A nagyszámú kis- és köznemesség az országgyűlésre, illetve a koronázásra személyes meghívót kapott.38 Miksát 1562. szeptember 20-án cseh királlyá koronázták, 1562. november 24-én a birodalmi rendek német-római királlyá választották, november 30-án pedig megkoronázták. 35 HOLČIK, 1986. 14. 36 PÁLFFY, 2010. 23. 37 PÁLFFY, 2009. 503. 38 Az udvar és rendek közti harc az öröklés vagy választás kérdésében az előbbi javára dőlt el, mivel I. Ferdinánd központosító intézkedéseinek köszönhetően a magyar rendek hatalma visszaszorul a Jagelló-korhoz képest. Ennek bizonyítéka, 34

118

A KORA ÚJKORI KORONÁZÁS MINT HATALMI REPREZENTÁCIÓS ESZKÖZ Ismét jelentősnek érezhették szerepüket, újra megcsillant a „rákosok” nosztalgikus dicsősége, ahol a prelátusok és bárók mellett a királyság politikai életére ők is befolyással lehettek. A sok fényesen csillogó zászló bennük is azt az érzést keltette, hogy egy nagy és erős királyság tagjai.

A bevonulás A főherceg és a császár bevonulásáról a besztercebányai követek, Istvánffy Miklós, Liszthy János és Forgách Ferenc részletes leírást hagytak az utókorra.39 Bécs már augusztus 10-én gyakorlatoztatta 4000 fős gyalogos csapatát, a magyar rendek pedig augusztus 26-án Pozsonyon kívül megtartották az ünnepi menet főpróbáját. Oláh Miklós esztergomi érsek külön felhívta a rendek figyelmét, hogy fényűzően jelenjenek meg. Miksa személyes kérése volt, hogy menete minél pompásabb legyen, ezért az osztrák és cseh tartományok előkelőit is meghívta, továbbá felkérte Bécset, hogy válogatott díszegységet bocsájtson a rendelkezésére. Augusztus 28-án a császárváros 2000 fős díszegysége megindult Pozsony felé, másnap követték őket a cseh, morva, sziléziai és lausitzi csapatok is. Miksa 30-án indult el Pozsonyba, aznap este Hainburgnál Pethő János és Balassi János a rendek nevében felkereste a főherceget, hogy megtudják érkezésének pontos helyszínét és időpontját. Másnap reggel a rendek lovasai Köpcsényig vonultak előre, hogy a leendő uralkodót üdvözöljék, a választott főkapitány Zrínyi Miklós tárnokmester volt.40 Forgách írja, hogy akik „ezt a sok csillogó díszöltözetet, ezt a sokaságot látták, eszükbe jutott a nemzet érintetlen nagysága: szomorú, egyelőre mégis jóleső összehasonlítás. Mert még sokan emlékeztek arra, hogy Rákos mezején nyolcvanezernél is több harcos országgyűlését látták.”41 A besztercebányai követek jelentése is megemlíti, hogy a főherceg menetének fényűzését a magyar rendek sokszorosan felülmúlták.42 A főherceg délután érkezett meg 3000 fős birodalmi kíséretével, akit az esztergomi érsek köszöntött. Miksa ezután a Dunán felállított hajóhíd felé vonult, miközben a bécsi és pozsonyi gyalogcsapat, illetve a magyar lovasság díszőrséget állt. A magyar lovasság a Duna bal partján, míg az osztrák gyalogság a hajóhíd és alsóváros közti területen ütött tábort. A hajóhidat kétszeresére hogy Miksát a koronázást megelőző országgyűlésen nem választották meg királynak, ráadásul koronázási hitlevelet sem adott ki. 39 KRIŽKO, 1877. 27–35., ISTVÁNFFY, 2003. 231–233., LISZTHY, 1979. 273–286., FORGÁCH, 1979. 265–266. 40 LISZTHY, 1979. 273., 276–277. 41 FORGÁCH, 1979. 266. 42 KRIŽKO, 1877. 32.

119

FARAGÓ DÁVID növelték, két végén diadalkaput állítottak fel. Miksa szűk kísérettel vonult be a városba A következő napon az idős császár hajón érkezett, akit az esztergomi érsek vezette magyar küldöttség, díszsortüzek és hangos zene fogadott. Az itáliai mintára hazánkban is meghonosodott bevonulás (intrada) során a rendek igyekeztek a legnagyobb fényűzést kifejteni, mivel abban a látványnak kiemelt szerepe volt. A pompával saját hatalmukat és gazdagságukat fejezhették ki, amivel az ország erejét, gazdagságát és függetlenségét is reprezentálhatták. A menet hasonló reprezentációs okokból Miksának is fontos volt, így külön rendelkezett pompájáról. Szintén az antik eredetű bevonuláshoz tartozott a nagyszámú Katonai csapat, az egész teret betöltő zene és a hajóhíd végein felállított két diadalkapu, továbbá a hajóhidat borító friss fű és a két oldalát övező friss nyírfaágak.43 A bevonulás során Konrad von Pappenheim haladt kivont karddal Miksa előtt, aki még nem volt magyar király, ezért német uralkodói rangját hangsúlyozta. Ferdinánd lépése is meglepő volt, mivel nem császárként, hanem magyar királyként vonult be Pozsonyba, ezért előtte von Pappenheim helyett Tahy lovagolt a kivont karddal. A bevonulásból is látszódik a Magyar Királyság birodalmon belüli sajátságos helyzete. Miksa menetében a birodalmi előkelők nagy számban jelentek meg, illetve a városba német királyként vonult be. A diadalkapun csak Ferdinándnak, az ő feleségének és fiának a címere szerepelt, vagyis az uralkodócsalád reprezentációs céljait szolgálta. A kevés szabad hely kiosztásában ráadásul a főlovászmesternek együtt kellett működnie a bécsi főudvarmesterrel.44 A koronázáson résztvevőknek ezek mind az ország korlátozott szuverenitását jelképezték.

A koronázás Miksa koronázására 1563. szeptember 8-án került sor, amelyről a besztercebányai követek, Liszthy, Hans Habersack és Istvánffy részletes leírást hagytak az utókor számára.45 A császár előtt ezúttal von Pappenheim haladt a kivont birodalmi karddal, amelyet a császári jogarral és az országalmával együtt a templomban is felvonultattak, ahol ekkorra felsorakozott az esztergomi érsek a püspökökkel. Miksa lovon vonult a vártól a templomig, a főherceg előtt Tahy haladt a kivont karddal. Miksa egyszerű ruhában jelent meg a templomban, ezért a sekrestyében Pethő János segítségével PETNEKI, 1987. 281–288. PÁLFFY, 2011. 336. 45 KRIŽKO, 1877, 37–43., LISZTHY, 1979. 286–291., EDELMAYER, 1990. 182–205., ISTVÁNFFY, 2003. 333–334. 43 44

120

A KORA ÚJKORI KORONÁZÁS MINT HATALMI REPREZENTÁCIÓS ESZKÖZ átöltözött a koronázási ruhába. A főherceg feltűnésével az egri és erdélyi püspök Miksa elé ment, majd a főoltár elé vezették, ahol az átöltözés alatt a koronázási ékszereket előkészítették. Miksa körül álltak a bárók a kibontott zászlókkal, illetve Tahy a kivont karddal. Az egri püspök felkérésére az esztergomi érsek latin nyelvű beszédet tartott, amelyben figyelmeztette a főherceget, hogy Krisztus dicsőségére uralkodjék igazságosan és istenfélőn, gondoskodjék az árvákról és özvegyekről, illetve tisztelje az ország prelátusait, a főurakat és a nemeseket, amikre Miksa megesküdött. Ezt követően a püspökök néhány imát mondtak, miközben a kórus énekelt, majd az érsek felkente a főherceget a szent olajjal, és elkezdte a misét. Az ének után az érsek felövezte a karddal Miksát, aki azt a bal válla fölött megsuhintotta, végül hüvelyébe téve visszaadta az érseknek. Ezt a Batthyány Ferenc46 vezette acclamatio követte, ezután az érsek a püspökök segítségével a király fejére helyezte a Szent Koronát, majd átadta neki a jogart és az országalmát. A püspökök kíséretében az uralkodó a nagyobb trónushoz ment, ahol az érsek elmondta az intronisatios szöveget, majd felharsant a Te Deum, és egyszerre megszólalt minden hangszer. Ezt követően az érsek ismét imát mondott és folytatta a misét, amelyet befejezett, miután Miksa 24 aranyat áldozott. A koronázás után a menet a Szent Péter templomba vonult, ahol az uralkodó több személyt lovaggá ütött és bíráskodott. Ezután a Szent Mihály-kapuhoz vonult, ahol esküt tett a rendek és az ország jogainak megtartására, az ország határainak kiterjesztésére és az elvesztett területek visszaszerzésére. Miksa ezt követően a Duna főfolyása és két mellékága között emelkedő dombra lovagolt, ahol kirántott karddal a négy égtáj felé vágott. A koronázás rövid ismertetéséből is látszik, hogy az a Magyar Királyság legfontosabb hatalmi legitimizációs szertartásaként az ország politikai jelentőségét és szuverenitását reprezentálta. Az ország birodalmon belüli helyzete azonban itt is megmutatkozott, mivel Ferdinánd császári címét hangsúlyozta, ráadásul Miksa menetében sok birodalmi előkelőség volt. Ezek az ország szuverenitásának korlátozottságát szimbolizálták.

Batthyány Ferenc (1499–1566) nem töltött be ekkor udvari tisztséget, azonban egykori horvát bánként és I. Ferdinánd régi híveként óriási tekintélynek örvendett, főleg Nádasdy Tamás nádor 1562-es halála után. 46

121

FARAGÓ DÁVID

A koronázási lakoma A ceremónia záró eseménye a lakoma volt, amelyről a Magyar Tanács tervezete kimondta, hogy a várban legyen.47 A tanács tagjai a koronázás előtt nyújtották be javaslatukat a koronázási tisztségeket betöltő személyekről az uralkodónak, amely Hans Habersack leírásában maradt fenn. A lakoma során a Jagelló-kor hagyományai elevenedtek meg. A Magyar Tanács ajánlásából az ország tisztségviselőin és a magyar főurak fiain kívül más nem teljesítethetett szolgálatot a király asztalánál, mivel a lakomán a tisztségviselők méltóságukból származó kötelességeik egy részét újra elláthatták, így a virtuális magyar királyi udvar rövid időre ismét megelevenedhetett.48 A ceremónia sikeres lefolyásának és a terem ajtainak ellenőrzése Dessewffy János udvarmester feladata volt. A fogásokat Bánffy István étekfogómesternek kellett felszelnie és az uralkodónak tálalnia, de a köszvényes nagyúr helyettesítésére Balassi Jánost jelölték ki. Az italok felszolgálása Batthyány Kristóf pohárnokmester betegsége miatt fia, Boldizsár feladata volt, a főherceg ruházatáért Pethő János kamarás felelt. Balassi, Pethő és Batthyány Kristóf korábban szolgáltak a Hofburgban, így ismerték az udvari szokásokat. Az étekfogók szerepére a tanácsosok 40 személyt jelöltek ki a bárók fiai közül.49 A lakoma dél körül kezdődött el az érseki palotában. A 40 étekfogó helyett végül, a besztercebányai követek leírása alapján, csak 24 szolgált fel.50 Bánffy István köszvénye ellenére részt vett az eseményen, elefántcsont széken hordozva haladt az étekfogók előtt, mivel belátta, hogy milyen fontos a részvétel a lakomán. A királyi asztalnál a zárt és merev spanyolburgundi etikett érvényesült, csak Miksa öccsei, Ferdinánd és Károly főhercegek, illetve Johann Jakob Khuen von Belassy salzburgi- és Oláh Miklós esztergomi érsek ülhetett oda.51 A főnemesek számára Pethő János főkamarás két asztalt teríttetett.52 Liszthy szerint a bornak köszönhetően vidám hangulatban telt az ebéd,53 így az nem hasonlított a Habsburg udvarban megszokott merev lakomákhoz. A lakoma a Magyar Királyság szuverenitását hangsúlyozta, mivel a Jagelló-kor hagyományai elevenedtek meg, és az udvari tisztségviselők ismét elvégezhették feladataikat. Az ebéd kötetlen PÁLFFY, 2008. 502. PÁLFFY, 2004. 1007. 49 EDELMAYER, 1990. 183–184. 50 KRIŽKO, 1877. 44. 51 ISTVÁNFFY, 2003. 333. 52 KRIŽKO, 1877. 44. 53 LISZTHY, 1979. 291. 47 48

122

A KORA ÚJKORI KORONÁZÁS MINT HATALMI REPREZENTÁCIÓS ESZKÖZ hangulatban folyt, azonban a merev udvari etikett megjelent az ülésrendben, ráadásul a világi főuraknak is külön terítettek. Az érseki palota biztosításában a bécsi udvar közös testőrsége is részt vett, a zene egy részét bizonyosan az udvari zenekar (Hofkapell) szolgáltatta, míg az ételeket az udvari konyhán készítették. A Habsburgok engedtek a magyar szokásoknak, mivel hatalmi reprezentációjukban a sokszínűség hangsúlyozásának – amellyel birodalmuk nagyságát és jelentőségét fejezték ki – fontos szerep jutott, azonban a végső döntés és beleegyezés Bécsben született meg.54

A királyné koronázása és az ünnepi játékok Miksa feleségét, Mária főhercegnőt szeptember 9-én koronázta meg a veszprémi püspök külön e célra készített koronával. A Szent Koronával egyedül a vállát érintették meg annak jeléül,55 hogy csak segítője férjének a kormányzás terheinek viselésében. A koronázást ismét lakoma követte, a királyi asztalnál jelen volt a királyné, illetve Ferdinánd és Károly főhercegek feleségei is.56 A királyné koronázásának nem volt akkora politikai jelentősége, ezért az előkészületek gondossága meg sem közelítette a királyét. A menetben az uralkodói jelképek közül egyedül a Szent Koronát vonultatták fel, amellyel az ország szuverenitását fejezték ki. Ezután egyhetes ünnepségsorozat kezdődött, amelynek legemlékezetesebb pillanata az álostromhoz felállított favár halálos áldozatokat követelő leégése volt. A lovagi tornán is elfajult a helyzet, Thury György és Gyulaffy László kopjatörését a császárnak kellett leállítania, sőt Pethő Jánost a spanyol Melchior Robels agyonütötte.57 A favár leégése az ünnepségek szervezetlenségét bizonyítja. A magyar nemesség szertelenségének az oka az volt, hogy az uralkodó előtt csillogtathatták meg Katonai vitézségüket, amely saját reprezentációjuknak és ideológiájuknak fontos elemét képezte. A gyilkosság rávilágít a magyarok és külföldiek közt feszülő ellentétre.

PÁLFFY, 2005. 1028–1029. FORGÁCH 1979, 269. 56 KRIŽKO, 1877. 44–45. 57 KRIŽKO, 1877. 47–48. 54 55

123

FARAGÓ DÁVID

A koronázás megjelenítése A koronázás a Habsburg dinasztia fontos reprezentációs eseménye volt, amit igyekeztek utólag is propagálni, amelynek egyik legfontosabb eszköze a Zsámboky János által szerkesztett röplap volt. A röplapnak latin és német nyelvű változata is készült, előbbi tartalmazza a címet, egy Pozsonyról és lakosairól készült dicsőítő verset, a koronázás eseményeinek rövid összefoglalását és egy Miksát dicsőítő panegyricust. A nyomtatványon látható a pozsonyi vár, a város látképe épületeivel, a Duna szigetei, a hajóhíd végein felállított két diadalkapu, továbbá a koronázásra lovon és hajón érkező vendégek, illetve táboraik. I. Ferdinánd szerepe háttérbe szorul a képen, annak középpontjában a koronázás és Miksa áll,58 ugyanis Zsámbokyt 1557-től kezdve a főherceg támogatta,59 így a metszettel neki szeretett volna kedveskedni, amelynek valószínűleg önként vállalta elkészítését.60 A latin nyelvű röplapból derül ki, hogy a Pozsonyt és polgárait dicsérő verset Zsámboky szerezte (Sambucus ad lectorem). Ebben Pozsonyt látványra kicsiny, de a különböző dolgoktól ismert városként írja le, ugyanis a legutóbbi időkig a királyok székhelye volt. Nevét abból eredezteti, hogy ellenségei sokszor szorongatták már,61 de soha sem sikerült elfoglalniuk. A város fontos Zsámboky szerint, mivel híres költőket nevelt, jámbor polgárairól és gazdag kereskedőiről híres, és csodálatosan ragyog épületeitől. Itt gyűjtik össze a király kamarájába mindazt, amit a magyarok összegyűjtenek a távoli mezőkről, és innen osztják szét a szükségletekre. Az ország központja, ahol az ország nagyjai összegyűlnek, és ahol az országgyűléseket tartják.62 A vers második felében a koronázásról ír Zsámboky, amelyet nem részletez, mivel túlságosan hosszú lenne mindent felidézni. A vers végén van a költemény erkölcsi mondanivalója, a költő reméli, hogy Miksa uralkodásakor a „törökök istentelen jogarai lehanyatlanak./ Nem festik tovább a folyókat vérrel és nem nyelik el a zsákmányt, hanem Magyarország régi dicsősége helyre áll majd./ Ti bárók, pedig menjetek, segítsétek az oly nagy Fejedelmet uralmában, nem lesznek LUDIKOVÁ, 2009. 976–978. ALMÁSI, 2005. 897. 60 LUDIKOVÁ, 2005. 979. 61 premo3 pressi, pressum lat. nyom, szorongat 62 „Parvus quidem aspectu, variis sed cognita rebus,/ Hospitium praebens regibus usque novis./ Prespurgum vocitant Germani, pressa qoud hosti/ Saepius, at nulli vi superata fuit…/Quae genuit claros, alit et nunc fronde Poetas,/ Atque salutifera qui valuera manu./ Civibus excellit sanis, mercatibus amplis/Magnificus structis aedibus illa nitet…/ Cogitur in fiscum hic regis, redduntur in usus/ Quidquid ab extremis colligis Hunne plagis./ Hic celebres Regni conventus atque Baronum/ Concursus fiunt, consiliumque viget.” GYULAI, 2012. 139–140. 58 59

124

A KORA ÚJKORI KORONÁZÁS MINT HATALMI REPREZENTÁCIÓS ESZKÖZ távol más területek sem, amelyek nélkületek, saját határaikon belül alig lennének biztonságban.”63 Zsámboky Miksától a török kiűzését és az ország dicsőségének helyreállítását várta, míg a báróktól azt, hogy segítsék az uralkodót, mivel csak az udvar és a rendek együttműködése teremtheti meg a siker alapját. A latin nyelvű változatban Zsámboky versét egy panegyricus követi, amelyet Caspar Steinhoffer írt: „Ó, mekkora az égieknek a szeretete és a mennynek a kegyessége, ó, mekkora nemes titán született./ Téged atyád még itt látott a három korona által övezve…/ A hazáért és a szent oltárokért mondott, a csillagokig emelkedő beszéded ő, a jelen lévő öreg is hallotta./ Te Királyként, Te Úrként viselted a rómaiak és csehek jogarát, már a világnak az Irányítója voltál.”64 A koronázás reprezentációjához az1563-ban Körmöcbányán vert emlékérem is hozzátartozik. Egyik oldala I. Ferdinánd képmását, míg a másik oldala a koronás Miksa és felesége képmását ábrázolja, vagyis az emlékérem a dinasztia reprezentációs céljait szolgálta,65 ahogy a Roland- vagy Miksa-kút is, amelyet az uralkodó adományozott Pozsony városának 1572-ben. A kút egyszerre ötvözi a szöveget és a vizuális élményt. A Magyarország címerét tartó lovagszobor talapzatának mindegyik oldalán egy-egy latin vers van, amelyek közül az északi oldalon lévő emlékeztet Zsámboky alkalmi költeményére: „Miért ragyog a cseheknek oroszlánja ősi koronától? Miért költöztetek római sasok a japid Dunához?/ Ki vezetett titeket a saját Pisojával a híres városhoz? Pannoniának új királya, Maximus Aemilianus/ Ezt követik, akinek a nem teljes év három jogart ad, és akinek még nagyobb dolgokat fog adni a Szentháromság egy Isten.”66 A kút és a vers alapján megállapítható, hogy ebben egyszerre jelenik meg az ország és Miksa dicsőítése, azonban a szerző nem felejtette el megemlíteni Miksa cseh királyi és császári címét se.

„Hoc duce Thurcorum screpta nefanda cadent./ Sanguine non tingent fluvios, praedamque vorabunt,/ Sed vetus Hungariae restituetur honos./ Vos modo coniuncta armis opibusque, Barones,/ Auspiciis tanti pergite adesse Ducis./ Non deerunt aliae regiones, quae sine vobis/ Vix propriis tutae finibus esse queunt.” GYULAI, 2012.140. 64 „O quantus superum favor et clementia coeli/ O quam Titanos nobilis ortus erat./ Te pater hic triplici cinctum diademate vidit…/ Proque focis arisque sacris ad sidera vocem/ Iactantem praesens audiit ille senex./ Tu Rex, tu Dominus gestaras screpta Quiritum,/ Tuque Bohemorum iam Moderator eras” GYULAI, 2012. 144. 65 GYULAI, 2012. 148. 66 „QUID LEO BOIORUM PRISCO DIADEMATE SPLENDES/ QUID ROMANAE AQUILAE IAPIDUM MIGRATIS AD ISTRUM/ QUIS PISONE SUO CLARAM VOS DUXIT IN URBEM/ PANNONIAE NOVUS EST REX MAXIMUS AEMILIANUS/ HUNCCE SEQUUNTUR TRIA CUI DAT SCREPTA NEC INTEGER ANNUS/ ET MAIORA DABIT CUI TRINUM NUMEN ET UNUM” GYULAI, 2012. 146–147. 63

125

FARAGÓ DÁVID

Összegzés Miksa főherceg 1563. szeptember 8-i pozsonyi koronázása a Habsburg dinasztia és a Magyar Királyság történetének kiemelt eseménye volt, mivel ez volt az első kora újkori pozsonyi királykoronázás, amely később archetípusként szolgált. A ceremónia a dinasztiának és a magyar rendeknek is fontos reprezentációs esemény volt, amelynek elemei a Magyar Királyság Habsburg Monarchián belüli különleges helyzetét szimbolizálták, mivel a mohácsi csatát követően az a Habsburgok birodalmának része lett. A királyságot az uralkodó személye kötötte össze a Német-római Császársággal, azonban ez a kapcsolat reálunió volt. A királyság szuverenitása sérült, de I. Ferdinánd uralkodása alatt nem kérdőjelezték meg Bécsben. A mohácsi csatát követően Ferdinánd önálló királyi udvart hozott létre, azonban az rövid magyarországi tartózkodása után megszűnt, és a bécsi udvar része lett. A magyar udvari tisztségeket nem szűntették meg, mivel ezek reprezentálták a külvilág felé a Habsburgok magyar királyi címét, míg a rendek számára a királyság szuverenitásának és saját jelentőségüknek a propagálása miatt voltak fontosak. Ferdinánd személyében a magyar király is távozott a királyságból, ami súlyos zavarokat okozott az ország irányításában, ezért a rendek folyamatosan követelték, hogy Ferdinánd vagy egyik fia tartózkodjon folyamatosan Magyarországon, és vegye kézbe az ügyek irányítását. A Magyar Tanács 1561-es tervezetét az udvar elfogadta, így Miksa koronázása a középkori szertartások menetét követte, vagyis a rendeknek sikerült régi hagyományaikat átmenteniük. A koronázásra Pozsonyban került sor, amelyet a rendek az 1536. 49. törvénycikkel az ország új belpolitikai fővárosává neveztek ki. A vár virtuális királyi rezidenciaként, a város pedig rezidenciavárosként funkcionált, amelyek az ország szuverenitását reprezentálták. Miksa koronázására a zászlóhasználatban Gregoriánczi Pál szándékozott tervezetével rendet tenni, amelyet a Magyar Tanács a koronázás előtt készült opiniójában nem fogadott meg. A zászlók sokaságával a Habsburgok saját hatalmukat és presztízsüket akarták érzékeltetni, mivel azt akarták kifejezni, hogy a Magyar Királysággal egy jelentős birodalmat szereztek meg. A zászlók a magyar rendeknek szintén az ország nagyságát, illetve integritását reprezentálták, amire nagy szükség volt, mivel a királyság egyre nagyobb része került oszmán megszállás alá, ráadásul a koronázási jelvényekkel együtt az ország szuverenitását is jelképezték. A bevonulás során a rendeknek sikerült túltenniük Miksa birodalmi menetén fényűzésben, amivel saját hatalmukat és az 126

A KORA ÚJKORI KORONÁZÁS MINT HATALMI REPREZENTÁCIÓS ESZKÖZ ország nagyságát reprezentálták. Ennek ellenére itt is megmutatkozott az ország birodalmon belüli helyzete, mivel Miksa német királyként vonult be Pozsonyba, sőt Ferdinánd a koronázási ceremónián császárként jelent meg.67 A koronázás záróeseménye a lakoma volt, amelyen rövid időre a virtuális magyar királyi udvar ismét életre kelhetett, azonban a bécsi szokások és az udvar tagjai a lakomán is jelen voltak. A királyné koronázását kevésbé készítették elő, azon az ország szuverenitásának hangsúlyozása kevésbé volt fontos. A koronázást követő ünnepségsorozat még kiforratlan volt, a hangsúlyt a látványra helyezték. Az események utólagos propagálása során a fókuszba a Habsburg dinasztia és a Habsburg Monarchia nagysága került.

Az idős uralkodó a koronázás további részében császári címét hangsúlyozta, ugyanis zavarólag hatott volna, ha frissen magyar királlyá koronázott fia mellett ő is magyar királyi címét hangsúlyozta volna. 67

127

FARAGÓ DÁVID

Bibliográfia Kiadott források BONFINI 1995

BONFINI, Antonio: A magyar történelem tizedei. Ford.: KULCSÁR Péter. Budapest, 1995.

EDELMAYER 1990

EDELMAYER, Friedrich et alii (szerk.): Die Krönungen Maximilians II. zum König von Böhmen, Römischen König und König von Ungarn (1562/63) nach der Beschreibung des Hans Habersack. Bécs, 1990.

FORGÁCH 1979

FORGÁCH Ferenc: Emlékirat Magyarország állapotáról… Ford.: BORZSÁK István. In: KATONA Tamás (szerk.): A korona kilenc évszázada. Történelmi források a magyar koronáról. Budapest, 1979. 265–266.

GYULAI 2012

GYULAI Éva: Von Sachen Gros, von Angsicht Klein. Zsámboky János verse Pozsonyról a Habsburg Miksa koronázásáról készült metszeten, 1563/1566. In: Publicationes Universitatis Miskolcinensis. Sectio Philosophica, 17. (2012) 1. sz. 125–151.

ISTVÁNFFY 2003

128

ISTVÁNFFY Miklós: Magyarok dolgairól írt históriája Tállyai Pál XVII. századi fordításában. II. kötet. Budapest, 2003.

A KORA ÚJKORI KORONÁZÁS MINT HATALMI REPREZENTÁCIÓS ESZKÖZ

LISZTHY 1979

LISZTHY (Listius) János: II. Miksa beiktatásának rövid leírása. Ford.: KENÉZ Győző. In: KATONA Tamás (szerk.): A korona kilenc évszázada. Történelmi források a magyar koronáról. Budapest, 1979. 273–286.

LUDIKOVÁ 2009

LUDIKOVÁ, Zuzana: Zsámboki János röplapja Miksa magyar királlyá koronázásáról. In: Századok, 143. (2009) 4. sz. 975–980.

MÁRKUS 1899a

MÁRKUS Dezső (szerk.): Magyar törvénytár. 1000–1526. évi törvényczikkek. Budapest, 1899.

1899b

MÁRKUS Dezső (szerk.): Magyar törvénytár. 1526–1608. évi törvényczikkek. Buda-pest, 1899.

OKÁL 1974

OKÁL, Miloslaus: Martini Rakovskŷ a Rakov. Opera Omnia. Pozsony, 1974.

PÁLFFY 2009

PÁLFFY Géza: Nádasdy Tamás nádor a magyar királyok koronázási szertartásáról (1561). In: CSÁSZTVAY Tünde – NYERGES Judit (szerk.): Szolgálatomat ajánlom a 60 éves Jankovics Józsefnek. Budapest, 2009. 304–310.

129

FARAGÓ DÁVID Szakirodalom ALMÁSI 2005

ALMÁSI Gábor: Két magyarországi humanista a császári udvar szolgálatában a 16. században: Dudith András (1533-1589) és Zsámboky János (1531-1584) (I. rész). In: Századok, 139. (2005) 4. sz. 889–922.

BARTONIEK 1987

BARTONIEK Emma: A magyar királykoronázások története. Budapest, 1987.

FÜGEDI 1984

FÜGEDI Erik: A magyar király koronázásának rendje a középkorban. In: SZÉKELY György (szerk.): Eszmetörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Budapest, 1984. 255– 273.

GUSAROVA 2012

GUSAROVA, Tatjana: II. Miksa és a magyar korona. In: BAGI Dániel – FEDELES Tamás – KISS Gergely (szerk.): „Köztes-Európa” vonzásában. Ünnepi tanulmányok Font Márta tiszteletére. Budapest, 2012. 183–198.

HOLČÍK 1986

HOLČÍK, Štefan: Pozsonyi Koronázási ünnepségek 1563–1830. NAGY Judit fordítása. Budapest, 1986.

KRIŽKO 1877

130

KRIŽKO Pál: Az 1563. évi koronázási ünnepély. In: Századok, 11. (1877) 1. sz. 27–48.

A KORA ÚJKORI KORONÁZÁS MINT HATALMI REPREZENTÁCIÓS ESZKÖZ

PÁLFFY 1999

PÁLFFY Géza: A bécsi udvar és a magyar rendek a 16. században. In: Történelmi Szemle, 41. (1999) 3–4. sz. 331–367.

2004

PÁLFFY Géza: Koronázási lakomák a 15–17. századi Magyarországon. Az önálló magyar királyi udvar asztali ceremónia-rendjének kora újkori továbbéléséről és a politikai elit hatalmi reprezentációjáról. In: Századok, 138. (2004) 5. sz. 1005–1101.

2005

PÁLFFY Géza: Magyar címerek, zászlók és felségjelvények a Habsburgok dinasztikus hatalmi reprezentációjában a 16. században. In: Történelmi Szemle, 47. (2005) 3–4. sz. 241–276.

2007

PÁLFFY Géza: Szent István birodalma a Németrómai Birodalom határvidékén: A Magyar Királyság és a Német-római Császárság a 1617. században. In: Történelmi Szemle, 49. (2007) 3. sz. 327–349.

2008

PÁLFFY Géza: A magyar királykoronázások történetének eddig ismeretlen alapforrása: a magyar tanácsosok 1561. évi javaslata a koronázások pozsonyi szertartásrendjéről. In: KRÁSZ Lilla – OBORNI Teréz (szerk.): Redite ad cor. Tanulmányok Sahin-Tóth Péter emlékére. Budapest, 2008. 489–503.

2010

PÁLFFY Géza: A magyar korona országainak koronázási zászlói a 16–17. században. In: BURYÁK Orsolya (szerk.): „Ez világ mint egy kert…” Tanulmányok Galavics Géza tiszteletére. Budapest, 2010. 17–52.

2011

PÁLFFY Géza: A Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia a 16. században. Budapest, 2011.

2013a

PÁLFFY Géza: A magyar országgyűlés helyszínei a 16–17. században. A szimbolikus 131

FARAGÓ DÁVID politikai kommunikáció kora új-kori történetéhez. In: DOBSZAY Tamás – FORGÓ András – IFJ. BERTÉNYI Iván – PÁLFFY Géza – RÁCZ György – SZIJJÁRTÓ M. István. (szerk.): Budapest, 2013. 65–88. 2013b

PÁLFFY Géza: A Magyar Királyság új fő-városa: Pozsony a XVI. században. In: Fons, 20. (2013) 1. sz. 3–76.

PETNEKI 1987

PETNEKI Áron: Intrada. Az ünnepélyes bevonulás formája és szerepe a közép-keleteurópai udvarokban. In: R. VÁRKONYI ÁGNES (szerk.) Magyar reneszánsz udvari kultúra. Budapest, 1987. 281–291.

S. LAUTER 2005

132

S. LAUTER Éva: Pozsony városa új szerepben. In: G. ETÉNYI Nóra – HORN Ildikó (szerk.): Idővel paloták… Magyar udvari kultúra a 16– 17. században. Budapest, 2005. 144–172.

A KORA ÚJKORI KORONÁZÁS MINT HATALMI REPREZENTÁCIÓS ESZKÖZ

ABSTRACT Coronation ceremony as the representation of power during the early modern period. The coronation of Maximilian I in 1563. The Royal Hungarian Army suffered a defeat against the army of Suleiman I. in 1526 at Mohács. The western parts of the kingdom were attached to the realm of the Habsburg’s, and the royal court was connected to the court in Wien. Although the sovereignty of the country was damaged during that period, it was still unquestionable. Traditionally the Battle of Mohács is regarded as the end of the middle ages of the Hungarian Kingdom. In my work I want to prove that the kingdom’s medieval traditions were still alive during the coronation of Maximilian I in Bratislava in 1563. My study consists of 3 main parts. First, I examine the relationship between the royal court and the orders. After that, I analyze the two most important sources, the drafts of Tamás Nádasdy and the Hungarian Council, which first puts the coronational ceremony of the Hungarian Monarchs down in writing. Last, I outline some parts of the ceremony, especially the feast, where as the symbol of the sovereignty, the royal court revived.

133

PÁSZTOR KATALIN Zenészélet a kora újkori Magyar Királyságban és Erdélyben „Gyöngyvirág musikásod Szarkaláb virginásod Verőfény virág légyen dobosod Harangvirág hangos trombitásod”1 A magyar művelődéstörténet fontos része az udvari kultúra, annak pedig kihagyhatatlan szegmense a zene, amelynek megjelenését a főúri udvarok környékén kell keresnünk. Koltai András szerint „a főúri és fejedelmi udvaroknál fontosabb és sokrétűbb szerepet kevés intézmény töltött be Magyarországon a mohácsi csata és Buda visszafoglalása közötti időszakban. Az udvarok a vidékek és társadalmi rétegek közötti kapcsolatot teremtő társadalmi háló csomópontjai, a politikai döntések színhelyei, a művelődés otthonai, a reprezentáció és a mecenatúra színpadai és egy viselkedési mintát nyújtó nevelő iskolák voltak.”2 A magyar királyi udvar helyét ebben az időszakban a Habsburg-udvar váltja fel, a főúri és nemesi rezidenciák lesznek a magyar kultúra továbbvivői.3 Noha a Habsburg-udvar törekedett egy összetett dinasztikus identitástudat kialakítására, a szellemi és anyagi erők szétdaraboltsága miatt a királyi Magyarországon nem alakulhatott ki egységes művelődési központ. A XVII. század fordulópont a magyar zene fejlődésének történetében. A históriás énekmondó alakjában korábban egyesülő zene és költészet különválik, megteremtve ezzel a hangszeres zene továbbfejlődésének lehetőségét. A muzsika kedvelői, mecénásai és kis részben művelői a XVII. században nagyrészt a főurak közül kerültek ki. A XVI. századi vándorlásokhoz képest a korszakra jellemző helyhez kötöttség alakult ki. A vándor muzsikus udvari muzsikussá vált, akinek nem volt saját udvari zenésze, igyekezett szerződtetni egyet.

FILEP, 2004. 135. KOLTAI, 2001. 7. 3 Erről részletesen lásd a kötetben Faragó Dávid tanulmányát. (A kora újkori koronázás, mint hatalmi reprezentáció. I. Miksa 1563-as koronázása.) 1 2

135

ZENÉSZÉLET A KORA ÚJKORI MAGYAR KIRÁLYSÁGBAN ÉS ERDÉLYBEN

Nemesség zenejátéka Számos uralkodóról és nemes emberről maradtak fenn olyan források, amelyekből kiderül, hogy tanultak zenét és volt olyan is, aki kimagasló hangszertudásra tett szert. 1547. december 17-én egy Nádasdy-számadás szerint a nagyszombati országgyűlés ideje alatt vettek négy dénárért a Nádasdynál nevelkedő, 10 éves Majláth Gábornak „egy kis lantot”, valószínűleg az első próbálkozásokra alkalmas játékszert.4 1555 januárjában Batthyány Boldizsár arról számolt be apjának, hogy a Németújvárra látogató Pálffy Tamás igen szépen játszott lanton. Mivel Batthyánynál nem volt hangszer, így kérte apját, hogy küldjön neki lantot, hátha sikerül valamit eltanulnia Pálffytól.5 Esterházy Pál két fia, Mihály és Gábor Johannes Wohlmuthtól, Sopron orgonista zeneszerzőjétől tanult billentyűs hangszeren játszani.6 Hiteles források szerint Báthory András virginán,7 Batthyány Ádám lanton, Thököly István csembalón játszott, Nádasdy István pedig párizsi tartózkodása alatt gitározni tanult.8 Szamosközy jegyezte fel Báthory András bíborosról, hogy II. (Vitéz) Mihály havasalföldi fejedelem 1599-es betörésekor is „az virginált veri volt nocte”.9 Találunk olyat is, aki hamar megunta a hangszeren való tanulást. Erről tanúskodik Bethlen Miklós 1662-ben kelt levele Utrechtből: „… virginát is kezdék tanulni, de semmi sem lőn belőle… csak pengettem, dongattam a kóták szerént a hitvány virginát, de annak sem ize sem bűze nem volt, én megunám, s odahagyám”.10 Több sikerrel járt Batthyány Kristóf Grazban, akiről már 1655 tavaszán azt jelentették, hogy nem tanul, csak zenél.11 Saját leveléből kiderül, hogy akkoriban virginál leckéket vett, és a hegedűhöz is értett. A tehetséges zenészek között tartjuk számon János Zsigmond erdélyi fejedelmet, aki lanton és orgonán is játszott és akit Andrea di Gromo a következőképp méltatott: „Sok zenészt tart maga körül udvarában és maga is igen jól játszik a lanton.”12 Szamosközy István erdélyi krónikás pedig a következőket jegyezte fel a fejedelemről: „Annyira buzgólkodott a zenében, hogy az orgona- és lantjátékban még a járatos zenészekkel is felvette a versenyt.”13 Megállapítható, hogy a zenei pallérozottság a korszak művelt nemesemberének KIRÁLY, 1995. 131. KIRÁLY, 2005a. 446. 6 BÁRDOS, 1990. 122. 7 Jelentése: csemballó-szerű billentyűs hangszer. 8 KIRÁLY, 2010. 990. 9 GÁRDONYI, 1929. 35. 10 idézi: KIRÁLY, 2005a. 446. 11 KIRÁLY, 2005a. 446. 12 idézi: SZELÉNYI, 1959. 59. 13 idézi: SZELÉNYI, 1959. 59. 4 5

136

PÁSZTOR KATALIN sajátja volt, amelynek nyilvánvaló jele, hogy a XVI. századtól a főúri zenejáték általánossá vált. A vizsgált korszak végén figyelemre méltó példái akadtak a zenei ambíciónak: voltak olyanok, akik akár egy Mozart négykezest is el tudtak játszani „igen magas színvonalon”.14

Muzsikusok megbízása és javadalmazása Az általam vizsgált levéltári források alapján elmondható, hogy a hazai nemességnél a rezidenciális zene nem kötődött olyan reprezentatív-funkcionális feladatkörhöz, mint ami a magyar királyi és az erdélyi fejedelmi udvart jellemezte, ahol a zene az uralkodói reprezentáció kötelező velejárója volt. Annak ellenére, hogy a zenélés intenzitása és az együttes nagysága uralkodónként eltérő volt, az uralkodók és a fejedelmek személyes ambíciója a muzsikusok alkalmazását és a rezidenciális zenét csak bizonyos kereteken belül befolyásolta. Ezzel szemben a főúri rezidenciák zenészlétszámának folyamatosan megfigyelhető jelentős inga-dozása azt mutatja, hogy a főnemességnél a rezidenciális zene inkább személyfüggő volt; az arisztokratáknál nem találjuk nyomát reprezentatív-funkcionális kötöttségeknek. A rezidenciákon megszólaló zene legfőképp a család tagjainak saját preferenciáitól függött, valamint elmondható, hogy a korszakban Magyarországon is inkább a kivételek közé tartozott, ha egy nagyobb főúri udvartartáshoz egyáltalán nem tartoztak zenészek. Az anyagi javadalmazás mellett rendszerint természetbeni juttatásokban is részesítették a zenészeket. Az itthoni muzsikusok között – még ha ritkán is – előfordult birtokadomány.15 Fizetség helyett, vagy azt kiegészítve adómentességet biztosítottak a helyi zenészek házára vagy más ingatlanjára. A számadáskönyvek tanúságtétele szerint Nádasdy (III.) Ferenc és Esterházy Miklós évi 100 forint jövedelmet biztosított muzsikusai számára. Az összeg nagyságát jól példázza, hogy ekkora fizetést az udvartartás vezető tisztviselői és a katonatisztek kaptak.16 Trombitás Bernárd, Esterházy Miklós egyik trombitása három szolgával rendelkezett, mint egy főember, Nádasdy Pál egyik trombitásának pedig szolgája „Haller grófé a másik ház, ahova bejáratos volt. Ide délutánonként, néha este vagy színház után szokott jönni. Zichyék franciás beállítottságával ellentétben Hallerék teljesen németesek. Itt a vendégek általában játszani szoktak, Hofmannsegg azonban inkább a fiatal lányokkal szórakozott, pianoforten játszottak sokat. Az egyik Haller lány különösen jól zongorázik. Amikor Hofmannsegg először járt Schenstein tanácsoséknál, − ez a harmadik család, amelyet rendszeresen látogat − a tanácsosné és a kis Haller grófné játszottak egy Mozart négykezest, egész magas színvonalon.” In: G. GYŐRFFY, 1991. 117. 15 Báthory Zsigmond Pietro Bustónak Gyulafehérváron házat ajándékozott. BENKŐ, 1979. 95. 16 KIRÁLY, 2005a. 443–444. 14

137

ZENÉSZÉLET A KORA ÚJKORI MAGYAR KIRÁLYSÁGBAN ÉS ERDÉLYBEN és lovásza is volt.17 A XVI. és XVII. században kivételesnek számított, ha valakit zenei tevékenysége miatt nemesi rangra emeltek. Dombói Székely János kántor I. Apafi Mihálytól kapott ily módon nemességet.18 Konkrét bepillantást enged a muzsikusok pénz- és természetbeni fizetésébe Teleki Mihály udvartartási naplója is, amely a következőket tartalmazza: „1674. február 15: adtak a virginásnak ajándékba egy csizmát, a kántornak is egy kordovány csizmát…”19 „1674. március 4: Trombitás Gáspárnak f.10.”20 „1674. április 30: trombitásnak fizetésébe kordovány csizmát.”21 Esterházy László muzsikusainak fizetése egy 1651-es forrás szerint a következőképpen alakult: Trombitás Mihály 60 forintot, Trombitás Zsigmond 11 forintot, Miklós, István és Ferenc 10 forintot kaptak. Trombitás Markó viszont csak 6 forintot.22 Ez azt mutatja, hogy a zenészeket rang- és tudás alapján is megkülönböztették, és ezt a megadott összegek is jól tükrözik. Esterházy Pál udvarából is maradt fenn hasonló adat: 1670-ben az egyik német trombitás 200 forintot kapott, míg Schmidtbaur, a regens chori23 1678-ban csak 130 forintot keresett.24 Thököly Imre számadásai szerint 1683-ban a két német trombitásnak együttesen 480 forint fizetés járt, míg a Francz nevezetű német trombitásának 120 forint, Trombitás Mátyásnak és Krumpholz Lőrincnek pedig 100 forint. A többi trombitás 80, 60, 40, illetve 24 forint éves fizetségben részesült.25 Ha a muzsikus új szolgálatba állt, ellátáson és fizetésen kívül más házaknál is játszott némi borravaló reményében.26 KIRÁLY, 2005a. 444., Trombitás Bernárd szerződése: „Anno 1627 die 1 May, kezdetik eztendeje Trombitas Bernard[na]k, fizetese eßtendeigh kész penz f. 170. 9 Réff granattya, egy Róka bőr bélesse, egy uy Trombitaia, harom ßszolgainak morvai [poszto] ruhaia, lovainak abrakia ßenaia. […] Anno 1630 Die 5 Matry Vettem neki két Trombitat Bechben”. MNL OL, P. 108. Rep. 63. fasc. D. Conventiók, 45., Nádasdy Pál trombitásának konventiója (1614): „Fwzetese az Egy¨ lora Es Trombitaiara f. 40 Ruhazattiara Egy Wegh Karasia avagj tizenniolcz for. f. 18 Maganak az Uraimmal Asztala, Egy Inasanak es egy Lovaszszanak Etele Itala [,] Louainak zena Abrak.” MNL OL, E 185. 9. t. 18 BENKŐ, 1979. 95. 19 FEJÉR, 2007. 101. 20 FEJÉR, 2007. 103. 21 FEJÉR, 2007. 113. 22 KIRÁLY, 2001. 378. 23 Jelentése: karnagy, kórusvezető 24 KIRÁLY, 2001. 380. 25 THALY, 1873. 90–92. 26 „… jó dolgod lesz nálam, holnap új mundért csináltatok neked és 10 napon belül utazunk Erdélybe s Máramarosra, atyámuram birtokaira; de útközben még egy előkelő esküvőre kell mennünk, ott jó borravalót is fogsz kapni és magad kitanult trombitásnak mondhatod, minthogy holnap a másik trombitásomnak is szólni fogok, hogy ő is engedjen téged.” In: BARNA, 1953. 502. 17

138

PÁSZTOR KATALIN

A zenészek szerződtetése A felfogadás nemcsak szóbeli megegyezés alapján történt, hanem – általában egy évre szóló – szerződés formájában is, amely tartalmazta a familiáris nevét, udvari státuszát, mesterségét és a szolgálatért járó pénzbeli és természetbeni járandóságát. Számtalan példa mutatja, hogy a szerződéses feltételek nem kizárólagosan a főúri önkényen alapultak, hanem teret engedtek a zenészek elvárásainak is. Wolfgang Ebner 1650-ben írt levelei Batthyány (I.) Ádámnak mutatják, hogy egy Bécsben tartózkodó, állás nélküli orgonista szerződése azért hiúsult meg, mert a magyar arisztokrata nem tudta érvényesíteni a zenész saját fizetségére vonatkozó elképzelését.27 Az orgonista 20 birodalmi tallér mellé teljes ellátásból álló negyedévi díjazást kért Batthyánytól, és amikor az megtagadta tőle, úgy döntött, inkább Morvaországba megy. Ismeretes adat még, hogy Bethlen Gáborhoz nem akartak elszegődni „az mammonának jelen volta nélkül” – vagyis foglaló híján – Varsóban kínálkozó trombitások.28 A főúri udvartartások és az erdélyi fejedelmi udvar korabeli irataiból kiderül, hogy a külföldi zenészek szerződtetése rengeteg gonddal járt. Az esetek többségében az egyéb okokból külföldre utazók kaptak megbízást uruktól, hogy keressenek zenészt. Az is előfordult, hogy az utazásnak csak ez volt a célja, nem pedig egyéb diplomáciai feladat. Erről tanúskodik Bethlen Gábor megbízása Thurzó Imrének Prágába, Pfalzi Frigyes cseh király udvarába: „Fö muzsika hegedüst, lantost, ki theorbat is verjen, cornétistát szerezni kegyelmed ne feledkezzék dolgai közt.”29 Thurzó válaszában megírta, hogy „Musikást F[elsé]gednek nem szerezhettem többet, hanem egy jó mesterséges öreg hegedőn musikáló musikást möly musika fiola gambának hivattatik.”30 Intenzív levélváltást igényelt a zenészekkel való megegyezés; sőt annak az eldöntése is, hogy alkalmas-e egyáltalán a kínálkozó jelölt. Ha sikerült olyat találni, aki jó fizetségért hajlandó volt eljönni a török fenyegette Magyarországra, többnyire biztosítani kellett számára az általa meghatározott és megkövetelt foglalót még ott helyben, valamint megegyezés esetén a zenész utazásáról is gondosKIRÁLY, 2005a. 444–445. KIRÁLY, 2005a. 445.; A Lengyelországba küldött Székely Bálint 1629. február 26-án tudósította a fejedelmet Varsóból: „Trombitásokat mind eddig sem kaphaték, mert akármit ajánljuk is itt az jó állapotot, de az mammonának jelen volta nélkül mind semmi, és az mint szokták mondani, dobra wolja stoj za nicz [jó szándékért semmit sem kapni]. Az kik ezelőtt igyekeztenek volt, megmáslották az jó akaratot.” SZILÁGYI, 1886. 378. 29 SZILÁGYI, 1879. 186. 30 SZILÁGYI, 1888. 434. 27 28

139

ZENÉSZÉLET A KORA ÚJKORI MAGYAR KIRÁLYSÁGBAN ÉS ERDÉLYBEN kodni kellett. Ezt többféle módon oldották meg: néha értük mentek kocsival, vagy az ügyletet lebonyolító fogadott helyben egyet, esetleg járművet vásárolt, emellett fizette az út során a szállást, étkezést, vámokat és az összes felmerülő más kiadást.

Külföldi zenészek magyarországi rezidenciákon Noha a korabeli források félrevezetők, mégis egyértelmű jelek utalnak arra, hogy a magyar főúri és fejedelmi udvarokban külföldi zenészek is szolgáltak. Az európai zenei irányzatokat, stílusokat a diplomaták, a külföldi egyetemeken, főiskolákon tanuló hazai diákok is hazahozhatták. Elsősorban Magyarországgal szomszédos régiókból érkeztek a muzsikusok: délnémet, osztrák, sziléziai területekről, Észak-Itáliából, a Velencei Köztársaságból, valamint Lengyelországból. Megtévesztő, hogy számos esetben a számadások, levelek, krónikák magyar néven említenek olyanokat, akik valójában külföldiek voltak. A nemzetiségi alapon vegyes összetételű zenekarok pedig az összeállításból következően vegyes eredetű zenét szolgáltattak. A külföldi zenészek – létszámbeli fölényük következtében – az udvari zenei életben nem ritkán domináns szerephez jutottak. A külföldről érkező muzsikusok egyik közvetítő állomása – mint a térség kulturális fellegvára – Bécs volt. A magyar főurak (Thurzók, Nádasdyak, Esterházyak, Pálffyak) gyakorta itt keresték fel a későbbi, alkalmi szolgálatokra megbízott zenészeket, valamint előfordult az is, hogy saját költségükön itt képeztették őket. Ezen felül beszerezhetők voltak hangszerek, hangszertartozékok (húrok), valamint fontos megemlíteni még a bécsi zenemű importot is. Bécs fontos szerepét tanúsítja Csajághy János ezredes jelentése Bercsényi Miklósnak, aki azzal bízta meg őt, hogy szerezzen neki Bécsből oboistákat. „Amely emberem huboistákat hozott volna, azt rajta kapván, úgy értem, hogy felakasztották a nyavalyást, az sípokat nyakába kötvén.”31 Bécs elsősorban a Habsburg-udvarba bejáratos országos tisztségviselőket gazdagította zenei élményekkel. Jó példa erre Esterházy László utazása Linzbe, ami alatt helyi zenészek szórakoztatták. Ennsben „Musikasoknak”, valamint a „Torniosoknak” adott 3, illetve 2 forintot. Linzben pedig egy „Vak Lantosnak” adományozott 4 forintot és 30 garast könyveltek el sáfárai. Újévi ajándékként Esterházy a császár tisztviselőinek, jelesül a trombitásoknak 6 tallért adott.32 A Habsburg-zenészek az ország zeneéletében HARASZTI, 1933. 566. A forrás nem említi, hogy miért akasztották fel Csajághy emberét. 32 KIRÁLY, 2001. 380. 31

140

PÁSZTOR KATALIN csekély szerepet játszottak, mivel nagyrészt Prágában és Bécsben tartózkodtak, csupán a Pozsonyban tartott országgyűlésekre és királykoronázásokra érkeztek az országba. János Zsigmond udvarában lengyel és német zenészek, Bethlen Gábor udvarában osztrák, cseh, morva, lengyel, olasz, német és francia zenészek, Thököly Imre udvarában német és francia trombitások, lengyel síposok, II. Rákóczi Ferenc udvarában pedig olasz, német és francia zenészek szolgáltak. Az a fajta tudatosság, ahogy Bethlen Gábor udvari zenészeit kiválasztatta, tudniillik, hogy Németországból húrosokat, Olaszországból énekeseket, Bécsből karmestert hívatott, ékes bizonyítéka az udvari zene jelentőségének.33 Jól mutatja Bethlen tudatosságát Cseffey Lászlónak írt 1627-es levele Gyulafehérvárról: „…hanem ha az Isten Franciába viszen benneteket… A francusok között felette jó trombitások vannak… egy igen jó trombitást azért hogy szerezzetek, anélkül meg ne jöjjetek, de excellentissimus legyen, csak közönséges jót ne is híjjatok.”34 Nádasdy (III.) Ferenc is folyamatosan alkalmazott külföldi zenészeket. Legtöbbjüket Bécsben fogadta/fogadtatta fel. Az eddig feltárt források alapján a Nádasdynál szolgálatot teljesítő külföldiek sorában a legjelentősebbnek az egykori császári udvari zenész, kasztrált énekes, Angelo Maria Marchesini tartható. A császári együttes átalakítása miatt elbocsátották, így került 1657 nyarától körülbelül egy éves szolgálatra Nádasdy udvarába. Előtte három évig állt III. Ferdinánd császár (1637−1657) szolgálatában. Valószínűleg Anconából származhatott.35 Rá vonatkozhatott Nádasdy 1657-ben kelt írásos utasítása kulcsárának: „szorgalmattossan vigyázzon arra, hogy az muzsikásoknak rossz bort ne találjon adni, sőt ugyan azon legyen, hogy soha ne is adjon rosszat nekik. Megengedtük azt is, ha az kappan úgy kéványa, egy s két Akóként, kiadhatja az ő Praebendáját; viszont ha az többi muzsikásokis az szerént kivánnák ki venni Praebendáiokat, egyáltalán fogva ne cselekedje.”36 Marchesini 1659 februárja előtt távozott Nádasdy udvarából,37 ezután Drezdában, a szász válasz-tófejedelem udvarában helyezkedett el. 1662−1663 körül már szolgálatot teljesít Neuburgban, majd megint Drezdában találjuk 1667-ig. Az utolsó fennmaradt adat róla, hogy 1670−1671 között a württembergi hercegek alkalmazták Stuttgartban.38 SZELÉNYI, 1959. 79. HARASZTI, 1933. 560., Hatvani István kolozsvári kereskedő Bethlen megbízásából 1622-ben Velencében járt: „Benedeknek az lantosnak adtam kész pénzt, kivel Velenczében adósitül váltotta ki magát […] 82 frt. 75 dr; Györgynek az hegedűsnek hasonló módon adtam […] 49 frt. 35 dr.” In: KIRÁLY, 2005b. 184. 35 KIRÁLY, 2010. 979. 36 Idézi: KIRÁLY, 2010. 980. 37 KIRÁLY, 2010. 980. 38 KIRÁLY, 2010. 980. 33 34

141

ZENÉSZÉLET A KORA ÚJKORI MAGYAR KIRÁLYSÁGBAN ÉS ERDÉLYBEN Marchesini jó példa az olyan külföldi zenészre, aki valamiféle áthidaló megoldásnak tekintette a Magyarország és Ausztria határvidékén élő, zeneszerető magyar főúrnál töltött időszakot. Feltehetőleg a bécsi udvarhoz közeli helyről próbálta kivárni a visszatérés lehetőségét. Szerepel még a forrásokban egy valószínűleg itáliai zenész: Alfonso Selvatici,39 aki miután elhagyta Nádasdy udvarát, a lengyel királyné szolgálatába állt. A Habsburg-udvar összeköttetéseit a Nádasdy-udvarral jól példázza a Johann Samsonival való ismeretség, akinek 1644-ben Nádasdy bort küldött ajándékként, vagy fizetségként.40 Megtaláljuk őt a grazi udvarban, majd egy rövid velencei kitérő után a császári udvarban alkalmazták cornetto (Zink), harsona és fagott hangszerekre, valamint az ún. Kapellknaben41 gondviselőjének feladatát is ellátta.42 Nádasdy zenészeit a bécsi templomok egyházzenészei közül toborozta. A St. Michael templom 2 muzsikusát találjuk meg Nádasdy udvarában: Nicolaus Victorit és Adam Paumaistert. Esterházy Pálnál is több évben azonosíthatók (1670, 1672, 1678, 1686, 1694) Neuburgból, Bécsből, és más külföldi városokból leszerződtetett zenészek, legfőképp trombitások.43 Őket többek között azért fogadta fel, hogy egy jelentősebb összegért kitaníttassa az udvarában szolgáló trombitáslegényeit, illetve azért hogy Pál nádor egy trombitását „a szokás szerént fölszabadétani”, vagyis vizsgázni Bécsbe küldje.44 Báthory Zsigmond udvara szintén bővelkedett külföldi zenészekben: Simon Ponte és Prosper Ponte Firenzéből, Petrus Paulus Veronából, Pompejus Bolognából, Zephyrus Spira Velencéből, Joannes Maria Rodolphus Genovából, Mattheus Mantovából, Petrus Busti Bresciából valamint lengyelországi, porosz és halberstadti zenészek.45 Itália, mint a reneszánsz bölcsője, a korabeli zenei ízlés meghatározó formálójává vált. Király Péter kutatásai igazolták, hogy a legjelentősebb XVI. század végi közép-európai udvari együttesekben (Habsburg császári kapella, bajor együttes, grazi és innsbrucki kapella stb.) nagyszámban alkalmaztak olasz zenészeket.46 Báthory István idejében vette kezdetét az olasz zenészek foglalkoztatásának divatja. Unokaöccse, Báthory Zsigmond pedig folytatta ezt a hagyományt. KIRÁLY, 2010. 981. KIRÁLY, 2010. 981. 41 Jelentése: templomi fiúkórus. 42 KIRÁLY, 2010. 981. 43 KIRÁLY, 2004. 122. 44 KIRÁLY, 2004. 123. 45 GÁRDONYI, 1929. 35. 46 KIRÁLY, 2003. 47. 39 40

142

PÁSZTOR KATALIN

Rezidenciális együttesek A rezidenciális együttesek viszonylag kis létszámmal működtek, aminek egyik oka az volt, hogy egy zenész több hangszerhez is értett, másik pedig, hogy sokszor kértek kölcsön zenészeket más együttesekből és udvarokból is. Gyakori eset volt az is, hogy megszöktettek, elcsaltak, és elvittek zenészeket. Szökött, majd ott marasztalt zenészről tanúskodik Esterházy Miklós 1633-as levele Batthyány (I.) Ádámnak: „… Lakompakra futamodván által tegnap ott találám az kegyelmed egyik hegedüsit, s kérdeném, mi okért nincs kegyelmed mellett. Azt mondá, hogy elbúcsuztanak a többiek is kegyelmedtől, de még el nem mentenek mindenik. Énnekem sem lenne most egész muzsikám. Főképp erre az lakodalom szükségére megmarasztottam addig, de evvel be nem érjük még, hanem kérem kegyelmedet, hozza el magával Gábort is, a hárfást, és a Cymbalmost is, és maga sem maradjon ki közülük kegyelmed.”47 Esterházy Miklós elszökött trombitását Bethlen Gábor emberei fogták el: „Az mely trombitását Esterházy Miklósnak megfogattuk volt, kiket az kassai trombitások vettenek volt ki kezességen: hagyjuk és serio parancsoljuk is kegyelmeteknek, mivel az mint értjük, elszökött és most Lőcsén vagyon, mindjarast, küldjön érette Oda, és megfogatván hozassa Kassára, s ott veresse vasban, s tartassa mindaddig ott fogva, valameddig mi vissza nem megyünk Kassára.”48 A főurak zenei elhivatottságának egyértelmű jeleként értékelhető, hogy bizonyos esetekben magát a zenei kitaníttatást és nevelést is vállalták. Ostorosy Miklós 1650-ben kelt levelében elszökött hegedűsét kéri vissza Batthyány (I.) Ádámtól: „Egy hegedősöm Ludánról hír nélkül elmenvén, által ment az Dunán s úgy értettem, hogy kegyelmed becsületes udvarában legyen. Szeretettel kérem kegyelmedet, mint jóakaró uramat, méltóztassék kegyelmed kibocsátani udvarából, hogy jöjjön vissza régi helyére az apjához. Gyermekségtül fogva neveltük fel.” 49 Itt érdemes kitérni arra, hogy voltak olyan muzsikusok is, akik hajlandóak voltak tanítványt vállalni, mivel a városi vagy udvari szolgálat mellett ez viszonylag jól jövedelmező mellékállás volt.

MNL OL, P 1314, 12413. idézi: KIRÁLY, 2004. 133. 49 TAKÁTS, 1928. 497., További példa még: „1648-ban Trombitás Lukács tanított egy legényt, 1643-ban pedig Trombitás György szolgáit, Trombitás Jancsit és Tamáskót úgy jegyezték be a németújvári prebendáskönyvbe, mint „kiket m¨y tanítottunk”. In: KOLTAI, 2000. 174., Debreczeni Tamás I. Rákóczi Györgynek szóló leveléből (1645. október 19.): „eginehani eztendeigh Zegen Dobos Gieurgiel tanittattam vala”. In: KIRÁLY, 2004. 135. 47 48

143

ZENÉSZÉLET A KORA ÚJKORI MAGYAR KIRÁLYSÁGBAN ÉS ERDÉLYBEN A fent említett források igazolják, hogy Batthyánytól sokan kértek kölcsön zenészeket. Érdekes annak a trombitásnak az esete is, aki Rakamaznál fogságba esett és ifjabb Bethlen István hosszasan magánál tartotta: „Hogy pedig édes öcsém uram az kegyelmed Trombitását eddigmeg nem küldöttem, kegyelmed embertelenségemnek s idegenségemnek ne tulajdonítsa, hanem minthogyénis ifjú legénynek tartom magamat, mind mezőn s mind annak felette néha palotábanis az jó pohár boroknak emelgetése között kedvesen való sipolásában nem keveset gyönyörködtem”.50 Erdődy György Batthyányhoz szóló 1644-es levelében kér trombitást, mivel „holott lám egy egész sereggel jobbnál jobb trombitási vannak.”51

A trombitások A történeti forrásanyag viszonylag nagyobb információmennyiséget őrzött meg a trombitásokról. Ezekből az iratokból kiderül, hogy mind a királyi és az erdélyi fejedelmi udvarokban, mind a főnemesi rezidenciákon a trombita szerves része volt a XVI−XVII. század mindennapjainak. A török hódoltságon kívül eső területek fontosabb városainak trombitásai ebben a korszakban már a város hivatásos muzsikusai. A korabeli gyakorlatot követve különbséget tettek a tábori vagy mezei trombitások, valamint az udvari muzsikustrombitások között. A tábori muzsikusok a katonasághoz tartoztak. Az udvari katonaság különböző csoportokból állt, a legfontosabb szerepe az udvari lovas seregnek volt és ide tartoztak az úgynevezett „continuus és házi familiárisok”: étekfogók, lovas inasok, trombitások, dobosok és síposok és mindezek szolgái.52 A trombitajáték gyakorlata a XV. század végétől a XIX. századig Európa-szerte kétféle játékmódot különböztetett meg: az egyik az egyszerű szignálokat elfújó, a másik pedig a nehéz, virtuóz dallamjáték. Nádasdy német trombitásainál sokoldalú zenei tudás feltételezhető, mivel virtuóz fanfárokat éppúgy fújtak, mint egyházi és világi kompozíciók szólamait. Mindehhez hozzájárul még, hogy valószínűleg más rokon fúvós hangszerekhez is értettek. Ebben a korszakban források utalnak arra, hogy már különbséget tettek a magyar és külföldi trombitások játéka között. Valamiféle stílus- és játékmódbeli eltérésre kell gondolnunk, mivel a jellemző különbségek pontos mibenléte sajnos nem derül ki. A trombitajáték eltéréseit több korabeli írás tanúsítja: Szalárdi János krónikájában olvasható Rákóczi György morvaországi utazása, ahol Brünn közelében találkozott a szövetséges svéd csapatokat vezető idézi: KIRÁLY, 2004. 130. KIRÁLY, 2004. 126. 52 KOLTAI, 2001. 18. 50 51

144

PÁSZTOR KATALIN Torstenssonnal. A fejedelem szállásán a svédek a „tornácnak végéig huszonnégy igen fő trombitások állattattak vala, kik valamíg az ebéd elfogatott vala is, meg nem szűnének különbnél különb gyönyörűséges nótákat fújni, mineműeknek mássát trombitával ember alig hallhatta”.53 Barcsay Ákos két cigány trombitása pedig „derekasan ugyan, de a német és lengyel darabokat olyannyira gyalázatosan szólaltatta meg, hogy nagyon csodálkoztam, hogy a nagyságos úr előkellő udvari szolgáinak megnyerte tetszését, mert ugyan nagyban dicsérték”.54 A trombitásokkal kapcsolatos elvárásokról és igényeiről ad számot Thököly Imre levele a lengyelországi követségben járó Nemessányi Bálinthoz: „valami német s franczia trombitásokra lévén szükségem, kérem, ott valahol tegyen szert reá, ámbár száz arany lenne is fizetések, mivel most itt az felső párton nem szerezhetni s egyébféle muzsikásim mind inkább is vannak, afféle muzsikásokra akarván szert tennem.”55 A trombitások és üstdobosok különleges privilégiumokkal bírtak, adott esetben más muzsikusoknál magasabb díjazásban részesültek. Fogolycseréknél a trombitásokat a tisztekhez hasonlóan kezelték. Feladataik közé nemcsak az őrködés és a város mindennapjainak részét képező szignáladás tartozott, hanem a katolikus és evangélikus településeken a többi városi zenésszel együtt szolgáltatták az egyházi zenét, ezen kívül pedig a polgárság világi zenei igényét is kielégítették. Fontosságuk abban is megmutatkozott, hogy a kottákban a trombita szólam állt a partitúra élén, azt követte az összes többi hangszer. Zenélésen kívül más udvari feladatokat is elláttak a muzsikusok: a kettős vagy többszörös munkakörben való alkalmazás Európa-szerte általános volt. Elsősorban a kisebb és közepes nagyságú udvartartásokat jellemezte. A kettős foglalkoztatottság az itthoni rezidenciákon is tetten érhető: leggyakrabban futári szolgálatokra alkalmazták a zenészeket.56

Szalárdi János siralmas magyar krónikája (1662). 1980. 268. idézi: KIRÁLY, 2004. 124. 55 idézi: KIRÁLY, 2004. 126. 56 Battyhány Kristóf 1684-es rendelkezése: „az útra való küldés renddel fog járni, mind uraimékon, étekfogókon, trombitásokon és síposokon s inasokon, úgyhogy akire mikor a szer jün, senki magát ne mentse, hanem készen légyen az elmenetelre.” In: KOLTAI, 2001. 18. 53 54

145

ZENÉSZÉLET A KORA ÚJKORI MAGYAR KIRÁLYSÁGBAN ÉS ERDÉLYBEN

Hangszerek és javíttatásuk A hangszerállomány kérdését illetően elmondhatjuk, hogy a muzsikusoknak saját hangszere volt, valamint az uralkodói és nemesi udvarok is rendelkeztek valamiféle saját hangszerállománnyal. Több olyan szerződést is ismerünk, ahol a hangszert is biztosítják a zenész számára, lényegében „hangszerjárandóságot” is kap.57 Ebben a korszakban a szűk létszámú rezidenciális együttesek a sokoldalú, különféle instrumentumokon, hangszereken játszó muzsikusokra épültek.58 Hangszerészekkel a korabeli Magyarországon csak elszórtan találkozunk. A kisebb javításokat a szükséges fa-, fém- és bőrmunkákhoz értő mesteremberek, vagy általában maguk a zenészek végezték. A kannagyártó javított regált és orgonát, valamint ennek fújtatóját, amihez a bőrt a nyergesek szállították, és ők vagy a cipészek javították azt. Az orgonán szükséges vasmunkákat a lakatos vagy a kovács végezte, az eltörött cink összeerősítése és a trombita megfoltozása pedig az ötvös feladata volt. Fontos megemlíteni, hogy az orgonistákat is gyakran kötelezték orgonáik hangolására, valamint kisebb javítások elvégzésére. Ha nem találtak hozzáértő mesterembert, az elhasználódott vagy megrongálódott hangszereket Besztercére vagy Kolozsvárra küldték javíttatni.59 Arra is találunk példát, hogy az instrumentumokat külföldről hozatják a zenészeknek. Lengyelországból hozatott hangszerek érkezéséről szól Berthóthy Ferenc generális 1708-as lőcsei jelentése Bercsényi Miklósnak: „Exciád muzsikási számára specificatio szerint való requisitumokat, készen lévén kezemnél, hova parancsolja Exciád küldeni.”60

Trombitás Bernárd szerződése: „Die 24 Decembr[is] Trombitaiat megh attam, ezenkivul mas Trombitarais flo. 7. d. 50 […]”. MNL OL P. 108. hg. Esterházy cs. lt., Repos. 63, fasc. D. Conventiók, 45. 58 Esterházy Miklós konvencionáléja: „Anno 1627 Die 1 7bris, kezdettik Esztendeje Zaharias Habernek Tenoristasagara es hegedöjére, fizetése Esztendeigh fl. 50.” MNL OL P. 108. hg. Esterházy cs. lt., Repos. 63 fasc. D. Conventiók. 59 Kolozsvár város 1651-es számadása: „Az Urunk {II. Rákóczi György fejedelem} Trombitassinak negie, be iuuen az varosra {…} es megh bomladozot Trombitaiokat igazitatva{n} s keresven nyakatis ha talalnak Nemelik”. In: KIRÁLY, 2004. 138. 60 HARASZTI, 1933. 569., Valamint Nádasdy számadásai: „trombitas andrasnak, hog’ uram beczben külde eg’ rez dob czinaltatni {…} es hog’ eg’ rez trombitat ueg’en 4 fl es umagamnak fl 2 költsegere”. KUMOROVITZ–BELÉNYESI, 1959. 314.; „pető pal uramnak hozata Seney Ferenc uram zolgalattyaba egh trombytat becbol.” In: KIRÁLY, 2004. 139. 57

146

PÁSZTOR KATALIN

Összegzés A magyarországi XVI–XVII. századi rezidenciális zene témaköre iránt a zenetörténeti kutatás eddig viszonylag kevés érdeklődést mutatott. Néhány uralkodó, főúri, illetve nemesi család esetében rendelkezünk valamennyire kielégítő dokumentációval. A legtöbb uralkodó és jelentős nagyúri família zenei emlékeinek kutatása − noha némelyikükről most is használható adatmennyiséggel rendelkezünk − várat magára. A rezidenciális zene kutatását illetően elmondható, hogy az elmúlt időszakban jelentkező élénkebb érdeklődésnek köszönhetően a történeti és művelődéstörténeti forrásközlésekből származó ismeretanyagra támaszkodva ugyan napvilágot láttak tanulmányok, amelyek viszont témaorientált jellegüknél fogva kevéssé koncentráltak átfogó bemutatásra. A tanulmányban felvázoltak alapján kétségtelen: a magyar zenei kultúra fejlődésében kihagyhatatlan fejezet a rezidenciális zene. Az ismertetett időszakban a zenei élet eme gócpontjainak hála a zenei műveltség felzárkózott az európai színvonalhoz, köszönhetően leginkább annak, hogy a magyar arisztokrácia egy része zenei téren nem szakadt el és nem is zárkózott el Európa többi részétől. A máshol nyert zenei benyomások hatottak a hazai és erdélyi rezidenciális zenére is, ebből kifolyólag igyekeztek minél többet bevinni a máshol, főként uralkodói udvarokban látottakból a saját rezidenciájukba.

147

ZENÉSZÉLET A KORA ÚJKORI MAGYAR KIRÁLYSÁGBAN ÉS ERDÉLYBEN

Bibliográfia Levéltári források: MNL OL, E 185 MNL OL, P 108 MNL OL, P 1314.

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, E szekció, Nádasdy család levéltára, 9. t. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, P szekció, Esterházy család levéltára, Repos. 63, fasc. D. Conventiók Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, P szekció, Batthyány család levéltára, 12413. sz. missilis

Kiadott források FEJÉR 2007 Szalárdi János Siralmas Krónikája (1662) 1980 SZILÁGYI 1879

FEJÉR János: Teleki Mihály udvartartási naplója (1673-1681). Kolozsvár, 2007. Szalárdi János siralmas krónikája (1662). Szerk.: SZAKÁLY Ferenc. Budapest, 1980. SZILÁGYI Sándor: Bethlen Gábor kiadatlan politikai levelei. Budapest, 1879.

1886

SZILÁGYI Sándor: Bethlen Gábor fejedelem levelezése. Budapest, 1886.

1888

SZILÁGYI Sándor: Gróf Batthyány József köpcsényi levéltárából. In: Magyar Történelmi Tár, (1888)

THALY 1873

THALY Kálmán: Késmárky Thököly Imre és némely főbb híveinek naplói és emlékezetes írásai. Budapest, 1873.

Szakirodalom BARNA 1953

148

BARNA István: Ungarischer simplicissimus. Adalékok a XVII. század magyar zenei művelődéstörténetéhez. In: SZABOLCSI Bence – BARTHA Dénes (szerk.): Zenetudományi tanulmányok. I.kötet. Budapest, 1953. 495–514.

PÁSZTOR KATALIN BÁRDOS 1990

BENKŐ 1979

FILEP 2004

GÁRDONYI 1929 G. GYŐRFFY 1991 HARASZTI 1933 KIRÁLY 1995 KIRÁLY 2001

KIRÁLY 2003

BÁRDOS Kornél: Fejedelmi és főúri zeneélet. In: BÁRDOS Kornél (szerk.): Magyarország zenetörténete. II. kötet. 1541–1586. Budapest, 1990. 102–124. BENKŐ András: Az erdélyi fejedelmi udvar zenei életéről. In: CSETRI Elek – JAKÓ Zsigmond – TONK Sándor (szerk.): Művelődéstörténeti tanulmányok. Budapest, 1979. 94–106. FILEP Antal: Kora újkori zenekultúránk megközelítésének egyik lehetősége: számadáskönyvek tanúsága zene életünkről. II. Rákóczi György sárospataki számadáskönyve 1619-1620-ból. In: ANDRÁSFALVY Bertalan – DOMOKOS Mária – NAGY Ilona (szerk.): Az idő rostájában. II. kötet. Tanulmányok Vargyas Lajos 90. születésnapjára. Budapest, 2004. 135–177. GÁRDONYI Albert: A Báthoryak és a zeneművészet. In: Muzsika, 1. (1929) 6-7. szám. 33–36. G. GYŐRFFY Katalin: Kultúra és életforma a 18. századi Magyarországon. (Idegen utazók megfigyelései). HARASZTI Emil: Barokk zene és kuruc nóta. Századok, 67. (1933) Pótfüzet. 546–610. KIRÁLY Péter: A lantjáték Magya-rországon a XV. századtól a XVII. század közepéig. Budapest, 1995. KIRÁLY Péter: Wolfgang Ebner és Wendelin Hueber levele Esterházy Lászlónak. Adalékok az Esterházy-zenetörténet egy kevésbé ismert időszakához. Magyar Zene, 39. (2001) 4. sz. 375–381. KIRÁLY Péter: Magyarország és Európa. 149

ZENÉSZÉLET A KORA ÚJKORI MAGYAR KIRÁLYSÁGBAN ÉS ERDÉLYBEN Zenetörténeti írások. Budapest, 2003. KIRÁLY 2004 KIRÁLY 2005a

KIRÁLY 2005b

KIRÁLY 2010 KOLTAI 2000 KOLTAI 2001 KUMOROVITZBELÉNYESI 1959 SZELÉNYI 1959 TAKÁTS 1928

150

KIRÁLY Péter: Udvari trombitások a 16-17. századi Magyarországon. In: Magyar Zene, 42. (2004) 2. sz. 121–148. KIRÁLY Péter: A magyarországi főnemesség 17. századi zeneélete. In: G. ETÉNYI Nóra – HORN Ildikó (szerk.): Idővel paloták… Magyar udvari kultúra a 16-17. században. Budapest, 2005. 433–467. KIRÁLY Péter: Vallási üldözés vagy egyéb kényszer miatt Magyarországra került 1617. századi zenészek. In: Magyar Zene, 46. (2005) 2. sz. 179–192. KIRÁLY Péter: Nádasdy III. Ferenc rezidenciális zenéje. In: Századok, 144. (2010) 4. sz. 969–994. KOLTAI András: Batthyány Ádám és udvara: 1625-1659. PhD értekezés. Budapest, 2000. KOLTAI András: Magyar udvari rendtartás. Utasítások és rendeletek 1617-1708. Budapest, 2001. KUMOROVITZ Bernát- BELÉNYESI Márta: Kultúrtörténeti szemelvények a Nádasdyak 1540-1550-es számadásaiból. Levéltári közlemények. Budapest, 1959. SZELÉNYI István: A magyar zene története. I. kötet. Budapest, 1959. TAKÁTS Sándor: Rajzok a török világból. IV. kötet. Budapest, 1928.

PÁSZTOR KATALIN

ABSTRACT Musician life in the early modern Hungarian Kingdom and Transylvania The history of the Hungarian court music has many details and sources from the 18th century. This essay is going to explore that what kind of court music culture existed in Hungary before the 18th century. As a focal point of this essay the personal and objective characteristics of musical culture are going to be studied. This era has relatively many sources that help research; diaries, personal letters, but most importantly inventories, assets of baronial families. According to the essay there is no doubt that residential music had an important role in the development of the Hungarian musical culture. Because of the baronial centers of musical life musical culture closed up to the European standard in this era (16th – 17th centuries). It would not be possible without the aristocracy that wanted to maintain its relations with foreign countries, and they could, even if their possibilities were limited. In this study I am going to emphasise the appearing forms of court music; how rulers, lords and the nobility studied and played instruments; the question of hiring and paying foreign musicians; the rank and the role in the society of a musician; the function of music; studying residential music culture of the noble and baronial families.

151

BÓDAI DALMA Mecenatúra, reprezentáció és tezauráció Esterházy Pál fraknói kincstárának funkciói A XV. századtól kezdődően a reneszánsz nyomán Európa- szerte számos gyűjtemény jött létre a királyi, fejedelmi és főúri udvarokban, illetve a művelt, tehetős polgárok otthonaiban. A társadalom ezen rétegeinek hatalmi szükségletei meghatározták kulturális igényeiket és magatartásukat: a tezaurálás, az értékteremtés és -megőrzés, a látványosság pedig a reprezentáció, és így a politika része volt. Az ezekhez kapcsolódó mecénási tevékenység teremtette meg az előző két fogalom alapját: a támogatott és az udvarban foglalkoztatott művészek alkotásaikkal műpártoló uruk gyűjteményét gyarapították.1 A nagy földrajzi felfedezések, a könyvnyomtatás, a háborúk fokozta haditechnikai fejlődés és a nagy építkezések nyomán átmozgatott föld számtalan ismeretlen és érdekes dolgot rejtett, amelyek az ember csillapíthatatlan kíváncsiságával és tudásvágyával találkozva létrehozták az ún. Kunst- und Wunderkammereket, Schatzund Raritätenkabinetteket, azaz a „csodakamrákat” és ritkasággyűjteményeket, a tudás és az értékfelhalmozás templomait. 2 Előzményüknek tekinthető a középkorra visszanyúló kincstár, ám attól mind eszmeiségükben, mind a kollekciók darabjainak rendszerezésében jelentősen eltértek. Egy ilyen gyűjteményben – amelyhez gyakran könyvtár is tartozott – számos különféle tárgytípus helyet kapott, így festmények, ötvösművek, ékszerek, természeti ritkaságok, fegyverek, mechanikai szerkezetek, üvegtárgyak, numizmatikai emlékek és antikvitások. Helyet kapott itt minden, ami régi, az adott ország és a természet múltját és jelenét őrzi, minden, ami különös, értékes és bemutatásra méltó, a világot egységében és összefüggéseiben felfogó reneszánsz ember igénye alapján, a humanista tudományos szemlélet és retorika szabályai szerint, a tárgyak neveihez fűződő analógiák alapján rendszerezve.3 Magyarország belső hatalmi helyzete a XVI. századtól a török előrenyomulás, főképpen pedig az ország központjának, Budának elvesztése következtében megváltozott. A királyi udvar, mint politikai központ és reprezentációs tér elveszett, és ezt sem a 1 BINNI–PINNA,

1986. 17–18. 2003. 17–23. 3 VISKOLCZ–SINKÓ, 1998. 480–482., MAURIES, 2002. 10–23. 2 R. VÁRKONYI,

153

BÓDAI DALMA Habsburg család bécsi udvara, sem az erdélyi fejedelmek központjai, sem pedig az időnkét összehívott országgyűlések helyszíne, Pozsony nem tudta pótolni. Az így keletkezett hatalmi űrt a főurak saját centrumaikkal igyekeztek kitölteni, ún. Stammburgokat, vagyis egy olyan várat vagy kastélyt hoztak létre, amely a család ősiségét, szilárd hatalmát és az országért tett eddigi és elkövetkezendő erőfeszítéseit reprezentálta, és amelybe esetleges megválasztásuk után az országos központ átkerült.4 A főúri udvar rendkívül sokrétű jelenség, egyfajta szimbólum volt: egyszerre hatalmi eszköz, a politikai érvényesülés és a végletekig fokozott reprezentáció színtere, a hatalom megjelenítésének helye, a művészetpártolás és a kultúra központja. A XVI–XVII. század során a politikai elit egy része kicserélődött, ezért az új családok az ország irányításában betöltött szerepük legitimációjának igyekeztek látható, reprezentatív alapot teremteni, és erre szolgált egy megfelelően kialakított udvaron belül az európai Kunstkammerekhez és Wunderkabinetekhez hasonló főúri gyűjtemény (kiegészítve ősgalériával, régi családi ereklyékkel és hős rokonok egykori tárgyaival). A tárházak létrejötte mindig több generáció gyűjtőtevékenységének eredménye volt, a bennük lévő szerzett és öröklött tárgyak többszörös funkcióval bírtak, igazodván az adott főúr politikai, reprezentációs és vagyonközpontosító céljaihoz, valamint műkedvelői ízléséhez. 5 Az elmúlt évtizedekben megindult udvarkutatások, az uralkodói és főúri reprezentáció szerepének elemzése jelentette azt a kezdetet, amelyből napjainkban a mecénási tevékenység és a gyűjtemények kutatása ered. Dolgozatomban a fraknói Esterházy kincstár 1645 és 1725 között keletkezett inventáriumait vizsgálom, azon kérdésre keresvén a választ, hogy Esterházy Pál milyen céllal hozta létre kincstárát, mennyiben töltött be a kollekció tezaurációs szerepet, hogyan igazodott a nádor többféle műfajból, tudatosan komponált politikai reprezentációjába, valamint hogy megragadható-e ezen forrásokból mecénási tevékenysége.

Esterházy Pál gyűjteményezési tevékenységének politikai és szellemi háttere Esterházy Pál már egészen korán, apja nádori udvarának légkörében (ahol a kor politikai elitje szinte kivétel nélkül megfordult), valamint tanulmányai során megtapasztalta, hogy a művészet segítségével hogyan fejezhető ki a család, illetve saját maga előkelősége, befolyása, hatalma és gazdagsága. 1646-tól Grazban, majd 1647 és 1654 között a nagyszombati jezsuitáknál tanult, az itt megszerzett 4 VÁCZ,

1990. 257–263., S. LAUTER Éva, 1992. 6., BUBRYÁK, 2013. 10–35. 2005. 65–68., BUBRYÁK, 2013. 115.

5 R. VÁRKONYI,

154

MECENATÚRA, REPREZENTÁCIÓ ÉS TEZAURÁCIÓ tudás későbbi reprezentációs eszköztárára és irodalmi tevékenységére is mély hatást gyakorolt. A családfő szerepét 1652ben a négy Esterházy-fiú életét követelő vezekényi ütközet után vette át, majd nem sokkal ezt követően (a nyilvánosság előtt csak 1655-ben) kötött házasságot – a vagyon egyben tartásának érdekében – Esterházy Orsolyával.6 1653-ban IV. Ferdinánd regensburgi koronázása után sógorával, Nádasdy Ferenccel egy öthetes német körutazáson vett részt, amelyről egy latin nyelvű útinaplót készített. 7 A feljegyzésekből kiderül, hogy a XVII. század két legnagyvonalúbb magyar mecénása a lakomák és az ünnepi fogadások mellett alkalmat teremtett művészek és mesterek megismerésére, valamint különféle gyűjtemények megtekintésére is. 8 Ellátogattak többek között a müncheni Residenzschlossba, ahol a bajor hercegek Európa-szerte kiemelkedő gyűjteményét őrizték,9 valamint Günzburg várába, amelynek fogadótermét a 15 éves háború legjelentősebb csatáinak ábrázolásai, így Győr, Pápa, Esztergom és Vác ostromai díszítették. Valószínűsíthető, hogy a műpártoló főurak ezen az utazáson vették fel a kapcsolatot a kor legnevesebb ötvös mestereit adó Drentwettcsaláddal is, akik közül Abraham Nádasdy Ferenc sárvári tárházának egyik darabját, a Bacchus diadala néven ismert asztali díszt, valamint a fraknói kincstár kollekciójából az Esterházy Lászlót ábrázoló ugrató lovas kisplasztikát, Philip Jakob pedig az ahhoz tartozó vezekényi ütközetet megörökítő dísztálat készítette.10 Esterházy reprezentációs programjára és műgyűjtői tevékenységére jelentőst hatást gyakorolt a mecénás országbíró műpártolása, pottendorfi és sárvári Kunstkammerei, közös utazásuk, valamint a Habsburgok Schatzkammere,11 amelyet címei és rangja révén megtekinthetett. Lipót Vilmos főherceg 1659-ben helyezte el és tette egy szűk elit számára nyilvánossá a főként festményekből álló kollekcióját a bécsi Stallburgban, amelynek hatása Esterházy Pál Kismartonban kialakított festménygyűjteményén és kisebb részben a fraknói tárházban is kimutatható.12

6 IVÁNYI, 1989. 431–435., 7 HORN, 1989. 21–48.

KŐSZEGHY, 2004. 415–417.

KIRÁLY, 2015. 431–432. BUZÁSI, 2015. 118. 10 SZILÁGYI, 1994. 66-67., HÉJJNÉ DÉTÁRI, 1968. 23–27. 11 HAAG–KIRCHWEGER, 2012. 31–45. 12 BUZÁSI, 2015. 118-119., SCHREIBER, 2004. 120–126. 8 9

155

BÓDAI DALMA

A fraknói kincstár forrásai A fraknói gyűjtemény anyagáról, illetve az egyes tárgyak elhelyezkedéséről a fennmaradt inventáriumok alapján, a tárház kialakítási koncepciójáról és Esterházy Pál gyűjteményezési terveiről pedig pedig végrendeletei, valamint a megrendeléseiről fennmaradt számlák és levelek alapján alkothatunk képet. Esterházy idejéből hat leltár maradt fenn, ezek az 1691–1693-as és az 1696-os kivételével kiadottak. Az átírt forrásokkal kapcsolatban a szakirodalom újabban egyre több kritikát fogalmaz meg, ezért munkám során azokat a levéltári mikrofilmre vett anyaggal összehasonlítva dolgoztam fel. Az összeírásokat általában házasság, végrendelkezés, öröklés, osztás vagy halálozás esetén készítették, így az első leltár Esterházy Miklós elhunyta után, 1645. november 2. és 7. között keletkezett, 13 a második összeírás pedig 1654. november 16-án kelt, László vezekényi ütközetben lelt halálát követően, Pál és Ferenc osztozásakor.14 Ezen források alapján rekonstruálható, hogy milyen alapokra épült Esterházy Pál gyűjteményezési tevékenysége. A harmadik inventárium (amely valójában több iratot is magában foglal) 1685. március 10-én készült, Esterházy Pál második, Thököly Évával kötött házassága, és gazdag hozományának elhelyezése után pár évvel.15 Az azt követő leltározás 1691. augusztus 9-től 1693. január 8-áig tartott, amely alapján a gyűjtemény már egy európai rangú kincstár képét mutatja. Bár az összeírás két külön dokumentumban maradt ránk, a második, 1693-ban keletkezett irat az első kiegészítése, ezért ezen iratok egy inventálási folyamatnak tekinthetők.16 Az ötödik forrás, az 1696-ban összeírt inventárium Esterházy Pál egy évvel korábbi végrendeletéhez tartozik, amelyben a kincstár anyagát a hitbizomány részévé nyilvánította. Ez a gesztus indokolhatja a megelőző évek összeírását is: a herceg pontosan fel kívánta jegyezni, hogy miből áll a kollekció, amelyet a család elidegeníthetetlen vagyonához sorolt. 17 Végül a hatodik leltár, Esterházy halála után néhány évvel, 1721. április 21. és 1725. január 6. között készült, és a mecénás nádor gyűjtési tevékenységének végeredményét mutatja.18 MNL OL, P 108. Rep. 8. Fasc. C. Nr. 32. (Közli: THALY, 1883. 755–767., BODNÉ BOBVSZKY, 1981. 106-118.) 14 MNL OL, P 108. Rep. 8. Fasc. C. Nr. 33. (Közli: MERÉNYI, 1903. 166–179.) KISS, 2015. 157. 15 MNL OL, P 108. Rep. 8. Fasc. C. Nr. 48. (Közli: KATONA, 1983. 461–502.) 16 MNL OL, P 108. Rep. 8. Fasc. C. Nr. 37., MNL OL, P 108. Rep. 8. Fasc. C. Nr. 37. 17 MNL OL, P 108. Rep. 8. Fasc. C. Nr. 38. 18 MNL OL, P 125. Rep. 53. Nr. 11691., Variánsa: MNL OL, P 108. Rep. 8. Fasc. C. Nr. 43. (Közli: KATONA, 1980. 131–147.) 13

156

MECENATÚRA, REPREZENTÁCIÓ ÉS TEZAURÁCIÓ

Az öröklött kincstár: az 1645-ös és az 1654-es összeírások Az Esterházy Miklós halála után készült leltárban a fraknói vár három helyiségben berendezett gyűjteményének anyagát, és a pohárnok kezén lévő ezüstműveket vették számba az inventálók. Az első teremben nyolc láda kollekcióját jegyezték fel, így az elsőben ékszerek, köztük függők, bokréták, boglárok, karperecek, fülbevalók, hajtűk, aranyláncok és gombok, valamint nyakbavetők, párták és három bársony tokban összesen 48 gyűrű, illetve számos befoglalatlan gyémánt és gyöngy kapott helyet. A második virágdíszes, fekete ládában különböző íróeszközöket és tintákat, a harmadikban színes, hímezni való selymeket, kelméket és csipkéket, a negyedikben pedig ismét írószerszámokat tartottak, míg az ötödik egy patikaláda volt. A hatodik, egy vörös bőrrel bevont, arannyal díszített, bársonnyal bélelt tároló különböző étkezéshez használt, nemesfémből készült eszközöket tartalmazott: 58 tányért, 28 gyümölcsnek való poharat, 30 közepes méretű tálat, számos palackot, kannát, gyertyatartót, villát, kanalat és kést. A hetedik láda mosdómedencéket, néhány különleges megmunkálású, illetve gyöngyházzal és ásványokkal ékített kupát és serleget, valamint különböző raritásokat, így négy órát, három strucctojást, egy szerecsendió-poharat, egy terméskristályt tartalmazott, míg az utolsó díszfegyvereket és lószerszámokat. A leltár alapján belső tárháznak nevezett helyiségben folytatódtak a tárolók számozásai, így a kilencedikben különböző textilek, abroszok, ékkövekkel kirakott, hímzett kendők, lepedők, és szoknyák szerepeltek, a tízedikben pedig a kelmék mellett különböző (feltehetően kisebb méretű) ládákat tartottak. A tizenegyedik, diófából készített, fiókos tárolóban csészéket, tálakat és tányérokat, a tizenkettedikben liturgikus tárgyakat, ostyatartókat, kelyheket, feszületeket és oltárra való terítőket, az utolsóban pedig (amely valójában egy hintó hátuljára erősíthető láda volt) férfiviseleteket, kárpitokat és zászlókat írtak össze a leltározók. Az új tárháznak nevezett teremben két nagy asztalon kárpitokat, keleti szőnyegeket, négy tigris- és ugyanennyi párducbőrt jegyeztek fel.19 Az 1654-es inventárium alapján az előző összeíráshoz képest a kincstár anyaga számottevően nem, a tárgyak elhelyezése azonban némiképp megváltozott. Az első ládán belül több kisebb dobozban és fiókban kaptak helyet a tárgyak: akárcsak az előző forrásban itt is ékszerek, a másodikban és a harmadikban pedig pohárszéki eszközök szerepeltek – amelyek az 1645-ös leltárban még a hatodik 19

MNL OL, P 108. Rep. 8 Fasc. C Nr. 32.

157

BÓDAI DALMA és a hetedik ládát foglalták el – így a leltárból kimaradtak, így a kincstárból feltehetően eltávolították a befoglalatlan gyémántokat és gyöngyöket, a hímezni való selymeket, az írószerszámokat és a patikaládát. A negyedik tárolóban díszfegyvereket és lószerszámokat, míg az ötödikben ruhaneműket tartottak. Az összeírás végén kevésbé értékes lőfegyverek, kardok, tőrök, lószerszámok, sátrak, kendők, terítők, szőnyegek, illetve óntárgyak szerepelnek, belső- és új tárházról azonban nem esik szó.20 A tárgyak mozgatása arra enged következtetni, hogy a kincstár nem csupán ingó vagyon volt, egyes darabokból az ünnepségekre és fogadásokra ún. pohárszéket állítottak, pl. 1681-ben a soproni országgyűlés alkalmával (ekkor válaszozták Esterházy Pált nádorrá) Mária Eleonóra pfalz-neubeurgi hercegnő koronázására a városházán, valamint III. Károly koronázására 1712-ben Pozsonyban – a műtárgyak mindkét esetben Esterházy jelenlétét, illetve saját- és családjának politikai súlyát volta hivatottak erősíteni.21 A pohárszék a XVII. században és a XVIII. század elején főúri körökben elterjedt reprezentációs forma volt, pl. Erdődy László Ádám is élt vele, amikor császári követként Varsóba utazott.22 Az Esterházy Miklós halálakor, valamint a kilenc évvel később felvett leltár alapján a fraknói kincstár, bár több jelentős műkincset tartalmazott, összességében mégsem emelkedett ki a többi korabeli főúri gyűjtemény közül. Thurzó Zsuzsanna és Thököly Mária hozományainak listáiból kitűnik, hogy e két család is az Esterházyak korai gyűjteményéhez hasonló tárgytípusokból álló tárházzal rendelkezett.23 A kincstár kialakítása és az inventáriumok szövege sem vall arra, hogy Esterházy Miklós, vagy László műértő gonddal viseltetett volna a kollekció iránt, a tárgyak nagy része diplomáciai ajándékként, illetve hozományként került a gyűjteménybe, a kincstárhoz kapcsolódó mecénási tevékenységükről nem maradt fenn forrás.24 Az inventálók szűkszavú feljegyzéseikben a tárgyak súlyáról, és a bennük foglalt ékkövek számáról több információt jegyeztek fel, mint azok provenienciájáról, vagy a hozzájuk kötődő hagyományokról, személyekről. A tárgyak felsorolása között néhol azok tárolására, elhelyezésére is található MNL OL, P 108. Rep. 8 Fasc. C Nr. 33. SZILÁGYI, 2015. 187-188. 22 „…noha minden Asztali eszköz vert-ezüstbül-vala, mégis azon kívül egy roppant nagy pohárszék, egész a’ bóthajtásig meg-vala rakva, ama régi Magyar, ezüst, s’ aranyozott kúpákkal, czapa-pohárokkal, mosdó-kánákkal, es több effél, szemvidáméttó eszközökkel: Mindenikben (a’ Lengyelek nagy csudálkozásával) a’ Méltóságos Gróff Erdődy fámiliának, Uri czimere ragyogván, és fényeskedvén.” P. SZEGEDI 1736, 93–94. 23 GRÓF THURZÓ ZSUZSANNA HOZOMÁNYA, 1603. 104–111., THÖKÖLY MÁRIA HOZOMÁNYA, 1643. 277–286. 24 SZILÁGYI, 1994. 47. 20 21

158

MECENATÚRA, REPREZENTÁCIÓ ÉS TEZAURÁCIÓ utalás, így pl. az 1645-ös összeírás első egységére vonatkozóan: „Cista prima ex Hebano intrinsece auro et sercio variegata”:25 vagyis a nádori ékszereket egy aranytól és selyemtől csillogó, ébenfa ládácskában tartották. Emellett a leltározók részletes leírást adtak a második tárolóról, amely egy fekete, közönséges nyelven Schreibtischnek nevezett, részben aranyozott, és ezüst virágokkal ékesített, nagy értékű szekreter volt. A kollekció ládákba helyezése azonban nem csupán arra utal, hogy ekkor még inkább tezaurációs célokból tartották fent a kincstárat, hanem az osztáskor ily módon különíthették el az örökösöknek járó részeket.26 Az 1654-es összeírásban az egyes tárgyak tokjaira is található utalás, így az első ládán belül 23 különböző, kisméretű „iskatulában” tartották az ékszereket, általában egy-két darabot, az utoljára felvettben viszont hetet. Néhány esetben feltételezhető, hogy a tok célzottan az adott tárgy számára készült: figyelembe véve azt, hogy ezek általában részletesebben leírt, tehát az inventálók által különösen értékesnek tartott ékszerek voltak, így pl. „A harmadik iskatulában 1. Vagyon egy férfiúnak való arany zománczos násfa, mely fegyverderék és több hadiszerszám formára vagyon csinálva. Ezen vagyon két öreg orientális gyémánt, kisebb pedig tizenhat, négy kicsin rubint, és egy gyöngy függő alatta.”27 Az 1645-ös és az 1654-es forrásokban még nem mutatható ki a mecénás nádor gyűjteményezési tevékenysége, ezen leltárak azt az alapot tükrözik, amelyből kiindulva Esterházy Pál kiemelkedő műgyűjtő és műpártoló tevékenységével korának egyik leggazdagabb magyar Kunstkammerét hozta létre, vizsgálatuk az 1721–1725-ös összeírással bezáródó fejlődési ív kezdőpontját adja meg.28

Egy formálódó kincstár képe: az 1685-ös leltár Az első inventárium, amelyből már kitűnik Esterházy Pál mecénási és gyűjteményrendezési tevékenysége 1685-ben készült, így a nádor és Thököly Éva házasságát követően a hozománnyal gyarapodott, és a Wesselényi-összeesküvés következtében elkobzott Nádasdy-gyűjtemények egy részével is kiegészült kincstár kollekciójáról tudósít. A forrás egy több időpontban és több kéz által készített iratcsoport, az említett legkorábbi dátum 1685, így ezt vettem keletkezése kezdetéül. Az inventálás során a gyűjtemény egyes darabjait tárgytípusokként sorolták fel, sőt, esetenként több csoportba is besoroltak egy-egy darabot, és helyenként ismétlődések és javítások is megfiMNL OL, P 108. Rep. 8 Fasc. C Nr. 33. KISS, 2015. 152–155. 27 MNL OL, P 108. Rep. 8 Fasc. C Nr. 33. 28 MNL OL, P 108. Rep. 8. Fasc. C. Nr. 32., MNL OL, P 108. Rep. 8. Fasc. C. Nr. 33. 25 26

159

BÓDAI DALMA gyelhetők.29 Az összeírás első egységét az aranyból és ezüstből készült darabok, azon belül a gyémánttal díszített ékszerek, a különböző ásványokkal és drágakövekkel kirakott egyéb tárgyak, és „Keüleömb féle atany mivhez valo Raritások”30 azaz órák, képek, ruhadarabok, érmék, evőeszközök és befoglalt terméskövek alkották. A második részben a különböző ásványokból készített tárgyak, így külön egységekben a jáspissal, smaragddal, gyémánttal, gyönggyel, zafírral, türkizzel, rubinttal, illetve a többféle drágakővel ékesített darabok kerültek összeírásra, míg a harmadikban a különböző ékszerek fajtájuk és a bennük foglalt ékkövek alapján rendszerezve. A kincstár anyagának negyedik csoportját a borostyánból, elefántcsontból és a porcelánból készült műtárgyak, pontosan egy borostyán pohár és egy csésze, „edgy igen szép Sárga gyémántbul” készített kanna, valamint egy „Terra sigillata” kupa (amelyek színük alapján kerülhettek egy csoportba), három porcelánedény és 16 elefántcsont-faragvány, így kupák, poharak, kannák és csészék alkották.31 Az ötödik csoportban öt „unikornis-szarvként” jegyzett csont, két orrszarvú-szarvból készített pohár, egy kupa, egy megmunkálatlan csont, és egy elefántfog szerepel. Az inventálók, külön csoportba sorolták az ékkő nélküli arany- és ezüstkupákat, illetve külön megjegyzés nélkül a strucctojást és kagylót tartalmazó darabokat. A hetedik csoportot mosdómedencék és tálcák alkották, a nyolcadikat ezüstből készült vegyes tárgyak, a kilencediket pedig 36 db óra. A leltárban külön egységet képeznek a díszfegyverek, ezen belül elkülönítve a pallosok, kardok, hegyestőrök és buzogányok, pajzsok és lószerszámok, cafrangok, tegezek és dísztollak, valamint a kevésbé értékesnek tartott, egyszerűbb darabok. Újabb egységet jelentenek a textilféleségek, ezen belül a különféle zászlók, szőnyegek, paplanok és díszöltözetek, ez utóbbin belül pedig elkülönítve szerepelnek az arannyal ékesített, a bársonyból készült, valamint a közönségesebb kaftánok, dolmányok, menték, süvegek, övek és nadrágok.32 Az összeírásban külön csoportban szerepelnek a „Holmi Tárházbéli raritások s, másféle portékák”. Ide tartozott többek között egy csontból, és egy fából faragott játéktábla a hozzá tartozó kiegészítőkkel, egy Mátyás királynak és Oláh Miklós érseknek tulajdonított mente, egy selyemből varrt feszület és egy naptár, néhány befoglalatlan ásvány, „Edgy igen szép dupla aczél Klárisos panczel ingh”, számos elefántcsontból, valamint alabástromból készült kép és kisplasztika, egy könyv formájú óra, két MNL OL, P 108. Rep. 8. Fasc. C Nr. 48. MNL OL, P 108. Rep. 8. Fasc. C Nr. 48. 31 MNL OL, P 108. Rep. 8. Fasc. C Nr. 48. 32 MNL OL, P 108. Rep. 8. Fasc. C Nr. 48. 29 30

160

MECENATÚRA, REPREZENTÁCIÓ ÉS TEZAURÁCIÓ terméskristály (az egyik zománcos virágokkal díszített), „Edgy öregh forma menkeő”,33 egy ezüst étkészlet, egy zománcos török kanál, néhány antik pénz, három olvasó és egy ezüstözött házioltár. A felsorolás 92 tétele közül 31 áthúzva szerepel, így pl. Esterházy Miklós kése és Aranygyapjas rendjele, számos ásványból faragott evőeszköz és olvasó, néhány faragott kép, befoglalatlan ásvány és két óra. Külön 37 tételes egységet alkottak az „Elephant csontbul valo Raritások”, amelyek között nincs áthúzott darab, sem pedig olyan, amelyik az előző elefántcsont faragványokat tartalmazó kategória valamely tagjával megegyezne.34 Az 1685-ös leltár azáltal, hogy tárgytípusokba sorolva, és nem ládák vagy szekrények szerint tartalmazza a tárgyakat (ahogy a korábbiak), illetve hogy ezek között a csoportok között van bizonyos szintű átfedés, és a raritások kategóriájának harmada áthúzott, jelzi, hogy Esterházy Pál ekkor még formálta kincstárát, próbálta felmérni kollekciója, és az egyes darabok értékét, kategóriákat állított fel, egymás mellé tette az összeillő darabokat. Nem állítható azonban, hogy a raritások között a nagyszámú kihúzott tárgy csupán a kategóriába sorolt típusok variálását jelzi, több esetben javítva, pontosabb leírással később ismét szerepel a kihúzott tétel. Így jártak el a leltározók pl. egy kereszt esetében: „Edgy köbul ki metczett mesterséges spányor kereszt” – áthúzva, alatta: „Edgy Zeöld keövekbül állo Spanyor kereszt”, valamint egy szenteltvíztartó kapcsán: „Ezüstben foghlalt termés Christal Szentelt víz edény”, illetve, „Edgy kicsiny ugyan termés kristal Szentelt viznek valo edény”.35 Megfigyelhető továbbá, hogy nem egész tárgycsoportok kerültek ki a raritás fogalomból, hanem bizonyos darabok, így pl. Szent Sebestyén képmását kihúzták, míg Keresztelő Szent Jánosét és Szent Jeromosét nem. Raritásnak nem csupán a különleges matériából készült tárgyak, hanem sokkal inkább a különleges kivitelezésűek számítottak, valamint külön kategóriát képeztek az elefántcsontból és az alabástromból készült darabok. 36 A szűkszavú összeírásból, annak szerkezete miatt a tárgyak elhelyezéséről nem olvasható ki információ, csupán az egyes (feltehetően a nagyobb értékű) darabok tokjairól esik néhol említés. Több esetben jegyezték fel az adott műkincsben foglalt különböző ékkövek számát, esetenként a tárgyak súlyát, és ezáltal kiszámítható értékét. Az előző inventáriumokhoz képest a tárgyak nagyobb hányadához tartozik részletesebb leírás, legalább külső jegyek pontosabb feljegyzésének terén, történetük, kötödésük ismertetése viszont kimerül az előző tulajdonos nevének MNL OL, P 108. Rep. 8. Fasc. C Nr. 48. MNL OL, P 108. Rep. 8. Fasc. C Nr. 48. 35 MNL OL, P 108. Rep. 8. Fasc. C Nr. 48. 36 MNL OL, P 108. Rep. 8. Fasc. C Nr. 48. 33 34

161

BÓDAI DALMA említésében. Az 1685-ös összeírásból tehát egy formálódó kincstár képe bontakozik ki. A bizonytalan datálás, a tárgyak csoportosítása, a nagyszámú áthúzás és javítás, a több jól elkülöníthető kézírás, valamint ez egyes kategóriák között megfigyelhető átfedések arra engednek következtetni, hogy a leltár nem végleges, csupán piszkozat:37 azt a pillanatot mutatja, mikor Esterházy Pál felismerte a gyűjteményében rejlő reprezentációs lehetőségeket, nem csupán egymás mellé tette tárgyait, hanem igyekezett kategorizálni, a tárgyak művészi és történeti értékét figyelembe venni, s valódi Kunstkammerré formálni a fraknói kincstárat.

Vagyonközpontosítás és politikai értékmentés: a hitbizományi jegyzékek (1691–1693, 1696) Az 1685-ös összeíráshoz képest a hitbizományi inventáriumokból már egy kiforrott kincstár képe rajzolódik ki. Az 1685–1690-es években több mester is dolgozott a kincstárban, köztük Thomas Niederhauser udvari asztalos, Christoph Ruebacker lakatos és Paul Gerste üveges mester, aki 1689 novemberében 48 nagy beüvegezett ajtóért és további három-három táblaüvegért összesen 28 forint 30 krajcár fizetést kapott a nádortól, majd 1694 májusáig folytatta a kincstár felújítását, amikor is további 24 üvegezett szekrényajtóért és 96 üvegtábláért 50 forint 50 krajcárt utaltak ki számára. Ő készítette azokat az üveges almáriumokat, amelyekbe a hercegi kincstár kollekciója került, és amelyek innentől kezdve az összeírások alapegységeit képezték.38 Esterházy Pál már 1664-es és 1678-as végrendeleteiben is tett utalásokat a kincstár és a birtokok egyben tartására (az előbbiben jelenik meg egyébként először magyar vonatkozásban a Kunstkammer kifejezés, bár Kismartonra vonatkozóan),39 majd 1695ös testamentumában létrehozta az Esterházy-hitbizományt, és annak részévé nyilvánította a kincstárat. A magyar főnemesek az 1687. évi IX. tc. nyomán alapíthattak hitbizományt, vagyis elidegeníthetetlen vagyoni testeket. Bár Esterházy Pálnak nagy szerepe volt a törvény megalkotásában, és az elsők között élt a lehetőséggel, mégsem állítható, hogy az övé egyedi eset lett volna. A Zichy és a Szirmay család, valamint az Erdődyek is megalkották saját hitbizományukat, Erdődy György ráadásul a galgóci várában található gyűjteményét is

KISS, 2015. 164–165. MITROPULOS, 2014. 37–98., MITROPULOS, 2015. 230–233. 39 BUZÁSI, 2015. 117. 37 38

162

MECENATÚRA, REPREZENTÁCIÓ ÉS TEZAURÁCIÓ annak részévé tette, és Nádasdy Ferenc is hasonló lépéseket tett korábban, bár a Wesselényi-féle összeesküvés következményei miatt nem élhetett a törvény adta lehetőséggel. 40 Az 1691–1693-as inventárium egy levéltári szám alatt, két külön dokumentumban maradt fenn, így egymás folytatásaiként értelmezhetők, az 1696-os hitbizományi leltár előzményeiként, mintegy piszkozataiként. Minden almárium tartalma külön oldalra került, több áthúzás és javítás figyelhető meg bennük, amelyek alatt a tárgyak pontosabb leírása következik. Az 1696-os összeírásban sem a kincstár anyagában, sem pedig a kollekció elhelyezésében nem mutatkozik jelentős eltérés az előző évek leltározásaihoz képest, keletkezését a végrendelet megírása indokolta, az előzőek letisztázott verziójaként értelmezhető, amelyet szintén szekrényenként külön-külön oldalra, egy regiszteres könyvbe jegyeztek fel. 41 A leltárhoz tartozik egy bevezető is, mintegy használati utasítás az olvasóhoz, amelyben Esterházy Pál leírja, hogy a tárgyakat elhelyezkedés és nem érték szerint vette sorra, továbbá utal egy illusztrált leltárkönyvre is, amelynek XVII. századi változata eddig nem ismert.42 Az összeírás alapján a tárgyak két helyiségben összesen 53 párosan számozott almáriumban és két éremszekrényben kaptak helyet, és négy csoportra oszthatók: kincstári rész, fegyverek és lószerszámok, díszöltözetek, valamint érmék. A raritásokkal kiegészült hagyományos értelemben vett kincstári anyag a hitbizományt megelőző 1691–1693-as összeírás alapján is a 67–68-as számú almáriumig helyezkedett el, amit az ún. második kincstár bővített ki: itt további 11 párosan számozott szekrényben tárolták a műkincseket. A 34 szekrény anyaga elrendezésében igen vegyes volt: számos különböző fajtájú ötvösmunka, így kupák, palackok, poharak, kannák, csészék, evőeszközök, mosdó medencék, valamint nemesfém talpazatba foglalt különleges matériák, pl. kagylók, csigák, strucctojások, termések és elefántcsontok kaptak itt helyet.43 Ezen kívül a gyűjtemény első negyedéhez tartoztak a különböző képek, kisméretű szobrok, órák, gyertyatartók, ékszerek, pl. násfák, forgók, láncok, közel száz gyűrű, gombok, boglárok, valamint különböző ásványokból faragott edények, természeti ritkaságok, és néhány török díszfegyver is – feltehetően diplomáciai ajándék, vagy raritás voltuk miatt. A második kincstárként jegyzett helyiségben a 92–93as almáriumtól a 104–105-ösig folytatódnak a különféle

PERES, 2009. 94–99., 105–111., BUBRYÁK, 2013. 10–35. MNL OL, P 108 Rep. 8 Fasc. C. Nr. 37., MNL OL, P 108 Rep. 8 Fasc. C. Nr. 38 42 KISS, 2015. 168–169. 43 MNL OL, P 108 Rep. 8 Fasc. C. Nr. 37., MNL OL, P 108 Rep. 8 Fasc. C. Nr. 38 40 41

163

BÓDAI DALMA ötvösmunkák, javarészt kupák és egyéb ivóedények.44 A gyűjtemény második egységét öt almárium anyaga alkotta. A 71–72-től az egyben felvett 68–91-es számú almáriumokban kaptak helyet a fegyverek, így puskák, pisztolyok, kardok, buzogányok, pallosok, szablyák, vértek, páncélok, sisakok és botok, valamint különböző lószerszámok és cafrangok. A fraknói tárház harmadik egysége, a ruhaneműk és szőnyegek 79–80 – 81–82-es almáriumokban kaptak helyet. A kollekció negyedik egysége, a numizmatikai gyűjtemény a második kincstárnak nevezett helyiségben, négy, kifejezetten az érmék számára készült, fiókos szekrényben volt fellelhető.45 A hitbizományi inventáriumok rövid, latin nyelvű feljegyzései a gyűjtemény felmérését szolgálták, csak elszórtan olvasható részletezőbb tárgyjellemzés. Bár a hitbizomány a vagyon egyben tartását célozta, a leltár mégsem tartalmaz tárgyakra bontva becsült értékeket, sem pedig azok súlyaira vonatkozó bejegyzéseket, amelyek alapján kiszámítható lett volna nemesfémtartalmuk. Mindebből érzékelhető, hogy Esterházy Pál számára gyűjteménye már nem csak vagyonközpontosító célokat szolgált, hanem megjelent a reprezentációs érték is, mint szempont: örökösei számára nem csupán egy beolvasztható, vagy viselhető értékes kollekciót, hanem egy politikai tartalommal bíró gyűjteményt kívánt hagyni, amellyel ők is megmutathatták az Esterházyak dicsőségét, hatalmát és vagyonát. A hitbizományi inventárium mögött a vagyonmentés mellett a politikai értékmentés célja is megjelent.

Egy kiforrott kincstár képe: az 1721–1725-ös inventárium Az Esterházy Pál fraknói kincstáráról tanúskodó utolsó inventárium 1721–1725 között készült. A gyűjtő elhunyta és az inventálás között eltelt hosszú időt a végrendeletében megjelölt örökös, Mihály és az őt követő József váratlan halála indokolta. 46 Az összeírás alapján a kincstár szerkezete és kollekciója nem változott számottevően a hitbizományi inventálás óta, csupán néhány tárgyat helyeztek át más szekrényekbe, a második tárházként jegyzett helyiség almáriumai pedig az ablakmélyedésekbe kerültek, így 41 párosan számozott almáriumban és öt ablakmélyedésben álló tárolóban szerepelnek a tárgyak. A leltár alapján az almáriumokon kívül is voltak tárgyak a fraknói kincstárban, így az 54–55-ös almárium melletti ablakban egy óra, egy Szűz Máriát ábrázoló szobor, majd ezek alatt „Ugyan azon ablakban egy Sellye Sékben ölve föll öltöztetett Üdvözült Herczegh MNL OL, P 108 Rep. 8 Fasc. C. Nr. 37., MNL OL, P 108 Rep. 8 Fasc. C. Nr. 38 108 Rep. 8 Fasc. C. Nr. 37., MNL OL, P 108 Rep. 8 Fasc. C. Nr. 38. 46 KATONA, 1980. 132. 44

45MNL OL, P

164

MECENATÚRA, REPREZENTÁCIÓ ÉS TEZAURÁCIÓ Eszterhás Páll Palatinus Statuaja”,47 valamint a helyiség bejáratának két oldalán egy-egy fából faragott unikornis-szobor, és egy aranyozott asztal állt, a tárolók felett több óra, és összesen 107 kép kapott helyet, a mennyezetet pedig 54 tengeri állat és számos más raritás díszítette.48 A terem két oldalán elhelyezkedő almáriumokban az 1690-es évek leltáraihoz hasonlóan négy nagy csoportra oszthatóan helyezkedtek el az egyes darabok. Az első egységet (1–2 – 67– 68-as számú tárolók, valamint az első, a negyedik és az ötödik ablakmélyedés) itt is a klasszikus értelemben vett kincstári anyag képezte, vagyis a nemesfémből készült, és a természeti ritkaságokkal kombinált pohárszéki eszközök, kisplasztikák, ékszerek, órák és tükrök alkották. A második csoportban (a 69–70, 71–72, 73–74 és a 77–78-as almáriumokban) kaptak helyet a különböző fegyverek és lószerszámok, a harmadikban (a 75–76, 79–80 és a 81–82-es szekrényben) pedig a női és férfi díszöltözetek, valamint a szőnyegek és más textilfélék. A kollekció negyedik csoportját az érmék alkották, amelyeket a második és a harmadik ablakban álló fiókos szekrényben tároltak.49 Az 1721–1725-ös inventárium is meglehetősen szűkszavú, ám apró megjegyzéseiből következtetések vonhatók le az egyes tárgyak tárolására, állapotára, történetére és értékére vonatkozóan. A kollekció bizonyos nagyobb értékű, törékenyebb darabjai mellé, illetve az apró ékszerek, terméskövek, befoglalatlan ásványok és gyöngyök mellé az összeírók azok tokjait is feljegyezték, pl. az 1721– 1725-ös összeírás alapján 51–52-es számú almárium tárgyai közt találtatott „Egy Vörös aranyos tokban két igen Szép Gyémántos Gyürü, harmadik Aranyban béfoglalt nagy Gyemánt.”,50 az egyben felvett 47– 48 – 49–50-esben „Egy fekete tokban Termés Christálbul való aranyban foglalt magos övegh Pohár födelestül” (…) Egy Vörös tokban Csiga formára való termés Cristál Lábos Övegh, mellynek az Lábo aranyos és ezüstben vagyon foglalva.”,51 vagy a 29-30-as szekrényben egy „Fekete páczolt tokban levő Asztalra Való Négy-szegletű Aranyos Óra”.52 Az inventárium alapján az előző évtizedek gyakorlatához hasonlóan a tokok kettős funkcióval bírhattak: óvták a különösen értékes és törékeny darabokat, valamint egyben megőrizték a kisebb tárgyakat. Ennek ellenére előfordult, hogy egy-egy tárgyról hiányoztak részek, és ezeket fel is jegyezték, pl. szintén a 1721–1725-ös forrásban, az 57–58-as almárium tárgyai között: „Egy vörös bársonyos Tokban aranyban foglalt Amaristus kübül való hajó forma MNL OL, P 125 Rep. 53. Nr. 11691. MNL OL, P 125 Rep. 53. Nr. 11691. 49 MNL OL, P 125 Rep. 53. Nr. 11691. 50 MNL OL, P 125 Rep. 53. Nr. 11691. Almárium. 51-52. 51 MNL OL, P 125 Rep. 53. Nr. 11691. Almárium 47-48 – 49-50. 52 MNL OL, P 125 Rep. 53. Nr. 11691. Almárium 29-30. 47 48

165

BÓDAI DALMA Lábos Pohár, melynek kövekkel kirakott fülei vannal, egyike Letörvő találtatott és a pohárban papirocskában be tetetett.”,53 vagy a 21–22es számú szekrényben: „Egy tiszta Ezüstbül való Aranyozott hosszú nyelű Szív formára csinált Turkisekkel meg rakott födeles Poharocska. Mellynek a’ tetein kollöt valaminek Lenny de Nem találtatik.”,54 majd a következő almáriumban feltehetően a hiányzó fedél szerepelt: „Egy Tiszta Ezüst Pohár födéél, mellyen Egy Tiszta Ezüst Aranyozott Őkor vagyon, de az Pohara nem Találtatik.”.55 Az előző leltárakhoz képest az 1721–1725-ösben több tárgy történeti és személyi vonatkozására található leírás, sőt bizonyos darabok mellett cédula is találtatott. A tárgyak mellé helyezett apró pergamenlapocskák célja a hozzájuk kötődő történelmi hagyomány erősítése volt, olyan darabok mellé kerültek, amelyekre ezt a kötődést nem lehetett ráírni.56

Összegzés Az Esterházy-kincstár 1645 és 1725 között keletkezett inventáriumait vizsgálva elmondható, hogy ez volt az az időszak, amikor Esterházy Pál gyűjteményezési tevékenysége következtében egy átlagos XVII. századi főúri gyűjteményből egy innovatív, többféle funkcióval bíró, európai rangú Kunstkammer jött létre. A XVI. századtól kibontakozó gyűjtési hullám nyomán a tárházak nem voltak ismeretlenek a korszak magyar főúri udvaraiban sem, több család kezén is halmozódtak fel nagy értékű ötvösmunkák, díszfegyverek és különböző természeti ritkaságok, ám Nádasdy Ferenc nyomdokain haladván Esterházy Pál tökéletesítette a főúri gyűjtemény reprezentációs szerepét. Míg az 1645-ös és 1654-es összeírások arról tanúskodnak, hogy a fraknói kincstár ekkor még csupán az értékfelhalmozást szolgálta, addig az 1685-össel kezdődően a leltárak szövegéből kitűnik, hogy a mecénás nádor számára már nem csupán a tárgyak nemesfémtartalma adta azok értékét, hanem történelmi hagyományuk, személyi kötődésük is. A tárház kollekcióját több esetben használta politikai reprezentációra, és amikor hitbizománnyá tette kincstárát, nem csupán az ingó vagyon mentésére, hanem egyfajta politikai értékmentésre is gondolt: nemcsak a műtárgyakat, hanem azok által a gazdagság, tekintély és a politikai hatalom kifejezésének lehetőségét is továbbhagyományozta.

MNL OL, P 125 Rep. 53. Nr. 11691. Almárium 57-58. MNL OL, P 125 Rep. 53. Nr. 11691. Almárium 21-22. 55 MNL OL, P 125 Rep. 53. Nr. 11691. Almárium 23-24. 56 MNL OL, P 125. Rep. 53. Nr. 11691., KISS 2011. 304–308. 53 54

166

MECENATÚRA, REPREZENTÁCIÓ ÉS TEZAURÁCIÓ A nádor által választott művészeti alkotások nem csupán azt mutatják, hogy személyesen vonzódott a művészetekhez, az általa kiválasztott műfajok, művészek és programok a főúri reprezentáció, és tezauráció részei voltak, így az elkészült művek nemcsak személyiségét és ízlését tükrözték, hanem konkrét politikai mondanivalóval is bírtak.57

57

GALAVICS, 1988. 165–167.

167

BÓDAI DALMA

Bibliográfia Levéltári források MNL OL P 108

MNL OL P 108

MNL OL P108

MNL OL P108

MNL OL P 108

168

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár, P 108. Az Esterházy család hercegi ágának levéltára. Rep. 8. Fasc. C. Nr. 32. Inventarium rerum mobilium quondam Illustrissimi et Excellentissimi Princips Nicolai Ezterhasi de Galántha, Regni Ungariae Comitis Palatini etc. conscriptum in Thesauraria domo Arcis Fraknó, die secunda et sequentibus Novenbris. Anno Domini Milessimo Sexcentisimo quadragesimo quinto. Rep. 8. Fasc. C. Nr. 33. Inventarium rerum omnium Illustrissimi Domini Comitis Pauli Eszterházi in Arce Fraknó existentium, Anno 1654 die 16. Novembris inventarum, juxta Cathalogum infra scriptum. Rep. 8. Fasc. C. Nr. 48. Solenne et originale Testamentum Princips Pauli Esterhazy Regni Hungariae Palatini anno 1685 conditum et proparia ejusdem manu scriptum. Rep. 8. Fasc. C. Nr. 37. Inventarium Rerum et Apparamentorum in Capella Auris Fraknó existernium QUAE In eadem Arce die 9. Augusti 1691., Inventarium Thesauri in Arce Frakno existetis, die 8. Januarii 1693. Rep. 8. Fasc. C. Nr. 38. Inventarium Thesauri Cels[issimi] S[acri] R[omani] I[mperi] Princ[ipis] Pauli Esteras R[egni] Hungar[iae] Palatini in Arce sua Frakno existentis, Anno 1696.

MECENATÚRA, REPREZENTÁCIÓ ÉS TEZAURÁCIÓ

MNL OL P108 MNL OL P 125

Rep. 8. Fasc. C. Nr. 43. Inventarium Thesauri Fraknesis, die 6. Januarii anno 1725 erectum. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár, Esterházy Pál nádor iratai. Inventarium Thesauri Fraknesis, die 6. Januarii anno 1725 erectum.

Kiadott források BODNÉ BOBVSZKY 1981

Gróf Thurzó Zsuzsanna hozománya 1603

KATONA 1980

KATONA 1983

MERÉNYI 1903

BODNÉ BOBVSZKY Ida: „Inventarium rerum mobiliom quondam… Principis Nicolai Ezterhasi de Galanta Regni Hungariae Comitis, Palatini etc…”. In: BODNÉ BOBVSZKY Ida–PINTÉR Gábor (szerk.): Urbaria et Conscriptiones 6. Budapest, 1981. 67–73.

Gróf Thurzó Zsuzsanna hozománya. Közli: RADVÁNSZKY Béla. In: Magyar családélet és háztartás a XVI. és XVII. században. II. kötet: Az adatgyűjtemény I. kötete. Budapest, 1879. 104–111. KATONA Imre: A fraknói kincstár 1725-ös leltára. In: Művészettörténeti Értesítő, 29. (1980) 2. sz. 131–147. KATONA Imre: A fraknói kincstár 1685. évi leltára. In: Savaria: a Vas megyei Múzeumok Értesítője, 20. (1983) 17-18. sz. 461– 502. MERÉNYI Lajos: Az első herczeg Esterházy Fraknóvári ingóinak leltára 1654-ből. In: 169

BÓDAI DALMA Magyar Gazdaságtörténeti Szemle, (1903) 4-5. sz. 166–179. THALY 1883

P. SZEGEDI 1736

Thököly Mária hozománya 1643

10.

THALY Kálmán: Esterházy Miklós nádor kincstára, 1645. In: Történelmi Tár, 6. (1883) 4. sz. 755–767. P. SZEGEDI János: Aquila Magnarum Alarum. Nagy-Szárnyú saskeselyű. Az-az a nagynemű, nagy-érdemű, nagy-tiszteletű, jó hirü, s-nevü néhai Monyoró-kereki Erdődy László Ádám, Miklós, Istennek, és Szentséges Apostoli Rom. Széknek Kegyelmébül nittrai püspöknek, Monoszlónak örökös gróffja, Nemes Nittra, és Varasd Vármegyéknek örökös fő-Ispánya… Nagyszombat, 1736. Thököly Mária hozománya. Közli: RADVÁNSZKY Béla. In: Magyar családélet és háztartás a XVI. és XVII. században. II. kötet: Az adatgyűjtemény I. kötete. Budapest, 1879. 211–217.

Szakirodalom BINNI–PINNA 1986

BINNI, Lafranco – PINNA, Giovanni: A múzeum. Egy kulturális gépezet története és működése a XVI. századtól napjainkig. Budapest, 1986.

BUBRYÁK 2013

BUBRYÁK Orsolya: Családtötrénet és reprezentáció. A galgóci Erdődy-várkastély gyűjteményei. Budapest, 2013.

BUZÁSI 2015

170

BUZÁSI Enikő: Vonzások és választások a gyűjtő Esterházy Pál mecenatúrájában. In: ÁCS Pál (szerk.): Esterházy Pál, a műkedvelő mecénás. Egy 17. századi arisztokrata életpálya a politika és a művészet határvidékén. Budapest, 2015.

MECENATÚRA, REPREZENTÁCIÓ ÉS TEZAURÁCIÓ 117–150. GALAVICS 1988

GALAVICS Géza: A mecénás Esterházy Pál. (Vázlat egy pályaképhez.) In: Művészettörténeti Értesítő, 37. (1988) 3-4. sz. 136–161.

HAAG-KIRCHWEGER 2012

HAAG, Sabine-KIRCHWEGER, Franz: Die Kunstkammer. Die Schätze der Habsburger. Wien, 2012.

HORN 1989

HORN Ildikó: Esterházy Pál: Itinearium Germaniam 1653. In: Sic Itur Ad Astra, 3. (1989) 2-3. sz. 21–48.

IVÁNYI 1989

IVÁNYI Emma: Esterházy Pál. In: IVÁNYI Emma – HAUSNER Gábor (szerk.): Esterházy Pál: Mars Hungaricus. Bp., 1989. 429–463.

KATONA 1980

KATONA Imre: A fraknói kincstár 1725-ös leltára. In: Művészettörténeti Értesítő, 29. (1980) 2. sz. 131–147.

KISS 2011

KISS Erika: Czédulák egy főúri kincstárból. Adalékok a fraknói tárház történetéhez. In: Művészettörténeti Értesítő, 60. (2011) 2. sz. 303–312.

171

BÓDAI DALMA

KISS 2015

KISS Erika: A fraknói tárház, ahogy Esterházy Pál megalkotta. In: ÁCS Pál (szerk.): Esterházy Pál, a műkedvelő mecénás. Egy 17. századi arisztokrata életpálya a politika és a művészet határvidékén. Budapest, 2015. 151–174.

KIRÁLY 2015

KIRÁLY Péter: Itinerarium in Germaniam 1653. Nádasdy Ferenc és Esterházy Pál regensburgi útja az újabb ismeretek tükrében. In: ÁCS Pál (szerk.): Esterházy Pál, a műkedvelő mecénás. Egy 17. századi arisztokrata életpálya a politika és a művészet határvidékén. Budapest, 2015. 417–434.

KŐSZEGHY 2004

KŐSZEGHY Péter: „Esterházy (I.) Pál” szócikk. In: KŐSZEGHY Péter (főszerk.): Magyar Művelődéstörténeti Lexikon: középkor és kora újkor. Budapest, 2004. 414–424.

MAURIES 2002

MAURIES, Patrick: Das Kuriositätenkabiett. Köln, 2002.

MITROPULOS 2014

172

MITROPULOS Anna: "Utasítjuk fraknói tiszttartónkat": uradalmi tisztségek és kincstárbeli munkálatok a fraknói számlák tükrében. In: Fons, 21. (2014) 1. sz. 67–98.

MECENATÚRA, REPREZENTÁCIÓ ÉS TEZAURÁCIÓ

MITRPULOS 2015

MITROPULOS Anna Diána: Kincstárépítés a hétköznapokban. Miről árulkodnak a fraknói számlák? In: ÁCS Pál (szerk.): Esterházy Pál, a műkedvelő mecénás. Egy 17. századi arisztokrata életpálya a politika és a művészet határvidékén. Budapest, 2015. 219–234.

PERES 2009

PERES Zsuzsanna: A magyar „hitbizományi” jog kezdetei. (doktori értekezés). [http: //ajk.pte.hu / files / file /doktoriiskola/peres-zsuzsanna/peres_zsuzsannavedes-ertekezes.pdf] Utolsó elérés: 2015. február 5.

R. VÁRKONYI 2003

R. VÁRKONYI Ágnes: A Múzeum gondolata a felvilágosodás korában és a reformkorban. In: Acta Musei Militaris In Hungarica. A Hadtörténeti Múzeum Értesítője, 4. (2003) 3. sz. 15–41.

R. VÁRKONYI 2005

R. VÁRKONYI Ágnes: Tradíció és innováció a kora újkori közép-európai udvari kultúrában. In: G. ETÉNYI Nóra – HORN Ildikó (szerk.): Idővel paloták… Magyar udvari kultúra a 16-17. században. Budapest, 2005. 60–113.

S. LAUTER 1992

S. LAUTER Éva: Nádori reprezentáció a XVII. században. In: Aetas, 7. (1992) 3. sz. 5–17.

SCHREIBER

SCHREIBER, Renate: „Ein Galeria nach meinem Humor…” Erzherzog Leopold Wilheim. Bécs, 2004.

2004

173

BÓDAI DALMA

SZILÁGYI 1994

SZILÁGYI András: Az Esterházy-kincstár. Bp., 1994.

SZILÁGYI 2015

SZILÁGYI András: Esterházy Pál megrendelései és szerzeményei. In: ÁCS Pál (szerk.): Esterházy Pál, a műkedvelő mecénás. Egy 17. századi arisztokrata életpálya a politika és a művészet határvidékén. Budapest, 2015. 175–198.

VÁCZ 1990

VÁCZ Elemér: Két udvar, két nemesség. In: DOMANOVSZKY Sándor (szerk.): Magyar művelődéstörténet. 3. köt. A kereszténység védőbástyája. Szekszárd, 1990. 251–291.

VISKOLCZ – SINKÓ 1998

174

VISKOLCZ Noémi–SINKÓ Katalin: „Műgyűjtemény” szócikk. In: KŐSZEGHY Péter (szerk.): Magyar Művelődéstörténeti Lexikon: középkor és kora újkor. VII. köt. Budapest, 1998. 480–490.

MECENATÚRA, REPREZENTÁCIÓ ÉS TEZAURÁCIÓ

ABSTRACT Patronage, Representation and treasury Functions of Pál Esterházy’s collection in Fraknó The development of the collection of Pál Esterházy palatine in Fraknó was reported by six drafts. Among these the first two displays the inherited treasury of which the representation and the collection had not been outstanding from the collections of other nobles. The third draft was made in 1685 and it shows an advanced and forming collection, moreover the next three drafts (1691–1693, 1696, 1721–1725) tell about a complete selection. The inventories in the 1690’s were made for devise of the entail; Pál Eszterházy created a treasury which was inalienable from the wealth of his family. The text in the drafts suggests that the inventory for the palatine was not only a financial product, but it has its political value. Each and every piece of the collection displayed the nobility, wealth and the ancient legacy of the family; additionally it could stand as a display for military and personal successes. The detailed inscriptions of the items in the collections prove the fact that Pál Eszterházy was aware of the gravity of the representation. The entries of the inventories are complete with the analysis of the remaining pieces of the treasury, because their physical appearance in opposition to the drafts carried additional information in the eyes of those who lived in the past centuries.

175

KOVÁCS DÓRA Az ecsedi Báthoryak és a reformáció Ecsedi Báthory István a reformált vallás egyik legjelentősebb magyarországi patrónusának számított, és bár a reformáció tanai már felmenőit is megérintették, tanulmányomban elsősorban rá szeretném helyezni a hangsúlyt. Hiszen bármennyire közismert személyisége is a hosszú török háborúnak ecsedi Báthory István, életművét, valódi hatását igen kevéssé ismerjük. A református főúr ecsedi udvarának elemzése olyan feladat, amely a koraújkori Magyar Királyság és Erdély történetében nagyon fontos felső-magyarországi térség XVI. század végi társadalmának feltérképezésében is segít. Az ecsedi udvar társadalomtörténete, Báthory István szervitori körének, földesúri famíliájának rétegződése a koraújkori magyar rendiségnek sajátos modelljét mutatja. A kutatás jelentőségét alátámasztja, hogy míg az erdélyi fejedelmi udvarokra vonatkozóan sokszínű alapkutatások állnak rendelkezésre, addig a kortárs magyarországi főúri famíliákról jószerével nagy pozitivista adattárakból tudunk csak tájékozódni. A család utolsó tagjának, ecsedi Báthory Istvánnak európai színvonalú összeköttetései már eddig is felkeltették számos tudományág érdeklődését, a problémához én az ecsedi udvar vizsgálatán keresztül szeretnék hozzászólni. Ahogy azt Baráth Béla Levente a térség reformációjával kapcsolatos alapvető tanulmányában megfogalmazta: „a felsőmagyarországi térségben már az 1520-as évek végén működtek olyan klerikusok, akik öntudatos követői voltak a lutheri reformációnak (…) azonban Szapolyai János, Habsburg Ferdinánd és a gyulafehérvári püspök részéről is kezdettől fogva megnyilvánuló ellenállás miatt (…) az egyházi élet átalakítása nehezen lett volna elképzelhető befolyásos főúri támogatók nélkül.”1 A reformáció első helyi patrónusai közül kiemelkedett Kraszna és Közép-Szolnok vármegye főispánja, bélteki Drágffy Gáspár. Személye tanulmányom szempontjából azért igazán érdekes, mert felesége az a somlyai Báthory Anna volt, aki Drágffy halála után ecsedi Báthory Györggyel kelt egybe. A reformált vallás patronálásának hagyománya így szilárdulhatott meg az ecsedi Báthory családban, hiszen az özvegy somlyai Báthory Anna is a reformáció híve volt, birtokára reformált lelkészeket gyűjtött, és az

1

BARÁTH, 2008. 29.

177

KOVÁCS DÓRA Erdődön felállított tanodát is ebben a szellemben vezette. 2 Az 1545ben összehívott első erdődi zsinatot pedig – Drágffy váratlan halála miatt – az özvegy védnöksége mellett rendezték meg. Báthory Anna hitbuzgósága nagy hatással volt fiára, Istvánra is, aki végrendeletében csodálattal emlékezett vissza édesanyjára, aki őt „az igaz vallásban felnevelte”. Ecsedi Báthory Györgytől a somlyói Báthory Annával 1550ben megkötött házassága, illetve vagyoni helyzete és politikai befolyása okán a reformációt támogató birtokosok elvárták, hogy mint a térség leggazdagabb birtokosa vállalja fel a lutheránus egyház támogatását.3 Ennek az elvárásnak minden bizonnyal eleget is tett, hiszen a magyar ajkú lakosság körében létrejövő első protestáns egyházszervezet kiépítésével foglalatoskodó zsinatok – mindenekelőtt az 1554-es óvári és az 1555-ös II. erdődi – végzései sorra őt nevezték meg patrónusukként.4 A reformáció, illetve a református egyház patronálásának hagyománya tehát somlyai Báthory Annával, Báthory István édesanyjával került be az ecsedi Báthory családba. Szüleivel ellentétben azonban ecsedi Báthory István már fiatalkorában elkötelezte magát Kálvin és Bèze dogmái mellett, határozott fellépésének köszönhetően pedig a Szabolcs-Szatmár megyei kistérségben a reformáció jelentős támogatást nyert.5 Az országbíró hitbéli meggyőződését a templomok külsőségeit tekintve is érvényre juttatta, eltávolíttatta az orgonákat és szentképeket: „Fa kepeket es semmi kepeket templomogba be ne hozzanak, be hozni se engegienek”.6 Makacs ragaszkodását vallása dogmáihoz kifejezi az is, hogy leveleit az ónaptár szerint dátumozta.7 Ecsedi Báthory István felekezeti elkötelezettségét vizsgálva nem lehet szó nélkül hagyni a jezsuitákhoz fűződő kapcsolatát sem. A jezsuiták az 1580-as évektől egyre inkább terjedő missziós tevékenysége Báthory birtokait is elérte, aki köztudottan nem tűrte meg a katolikusokat az ő fennhatósága alá tartozó területeken. 8 Báthoryt különösképp bosszanthatta, hogy a rendkívül jól szervezett szerzetesrend egy képviselője megpróbálkozott az ő megtérítésével is az egyik pozsonyi országgyűlés alkalmával.9 Összegzésképp az 2 DÁM,

1986. 78. BARÁTH, 2008. 4 BARÁTH, 2008. 5 BUCSAY, 1985. 39. 6 VADÁSZ, 2002. 79. 7 Példa erre a Pálffy Miklósnak 1600. január 9-én írt levél. Lelőhelye: Slovensky Narodny Archiv, Archiv rodu Pálffy: A 1. L 3. F 3. Nr.n. 8 VADÁSZ, 2002. 79. 9 BALÁZS, 1997. 2–3. 3

178

AZ ECSEDI BÁTHORYAK ÉS A REFORMÁCIÓ országbíró és a jezsuiták viszonyára álljon itt egy igen kifejező részlet a főúr meditációiból: „El almelkodom chiak en Jehova Jesus Christusom ammitt uelönk erdemetlen bünös Aniazenteghazadall chelekezel:Kik pokolra uolnank inkabb meltok hogi sem irgalmassagodra, ha az te örökeualo iouoltodboll nem chelekednel.”10 Nem a jezsuiták voltak az egyetlenek, akik térítési tevékenységet folytattak ecsedi Báthory István birtokain. Szabó András hívta fel a figyelmet arra,11 hogy Tasnádon feltételezhetjük a szentháromságtagadók térítési szándékát, hiszen 1577-ben Basilius István volt itt a prédikátor.12 Báthory István mérhetetlen ellenszenvvel viseltetett az ariánusok iránt, aminek meditációiban és végrendeletében is hangot adott: „Arrianust iozagomba nem tudok, de ha lenne, mint az ebet es merget, jozagomba ne tarchiak.”13 Az országbíró olyan meggyőződéses kálvinista volt, hogy még a lutheránus lelkészeket is kiűzte a birtokairól. Ez a rendelkezés pedig teljességgel ellentmond annak a feltevésnek, hogy a tiszántúli nagyúr ecsedi udvarának interkonfesszionális jellege lett volna. 14 Ecsedi Báthory István humanista udvara elválaszthatatlan volt a felső-magyarországi közeg református identitástudatától, így az ecsedi központ irodalmi atmoszférájának kialakításában meghatározó szerephez jutottak az országbíró udvari prédikátorai is. Az udvartörténet-kutatásnak Magyarországon egy kevéssé feltárt vonala a protestáns udvari papságé. A főúri udvarokban szolgálatot teljesítő papok származásának, munkásságának, kapcsolatrendszerének és karrierlehetőségeinek vizsgálata azonban – főképpen a vallásukat mélyen megélő és egyházuk iránt elkötelezett földesurak famíliáinak esetében – korántsem elhanyagolható jelentőségű feladat. Különösen igaz ez Báthory Istvánra, akinek református udvari lelkészei nem csupán az ecsedi központ fényét emelték, de nagy szerepet játszottak a reformáció térségbeli előretörésében is. A vonatkozó források (elsősorban az országbíró végrendelete és levelei), valamint a szakirodalom alapján egyértelműen azonosítható az ecsedi udvar minden első papja az 1594 és 1607 közötti időszakban. Czeglédi Ferenc 1594 és 1597 között szolgált Báthory István udvarában, ismeretségük azonban régebbre datálható, hiszen Czeglédi Varannón volt lelkész Báthory ifjúkorában, mikor az a Varannó melletti Csicsva várában nevelkedett.15 Az 1603-ban kelt testamen10

Meditációk, 1984. 70.

11 SZABÓ, 1985. 4–5. 12 VADÁSZ, 2002. 80. 13 VADÁSZ, 2002. 80. 14 VADÁSZ, 2002. 79. 15

ZOVÁNYI, 1918. 214.

179

KOVÁCS DÓRA tum szerint Czeglédi halála után jelentős könyvtár maradt az ecsedi egyházban, amelyet Báthory István is igyekezett gazdagítani később, így ide kerültek saját kéziratos munkái is.16 Czeglédi kapcsolatait a térség vezető református lelkészeivel jól mutatja, hogy apósa az a Kopácsi István volt, aki részt vett az ecsedi Báthory István édesanyja, somlyói Báthory Anna védnöksége alatt megtartott 1545-ös erdődi zsinaton, majd a zempléni egyházmegye esperesi hivatalát is viselte.17 Czeglédi maga is működött zempléni esperesként, valamint olaszliszkai és sárospataki lelkészként, később pedig a sárospataki iskola rektoraként dolgozott.18 Így, amikor ecsedi Báthory István őt nevezte ki ecsedi prédikátornak, Fegyverneki Izsák nem győzte magasztalni a nagyságos úr választását, hogy egy olyan „jeles képzettségű, feddhetetlen életű, érett ítéletű, nagy bölcsességű és több más kiválósággal ellátott teológust”, mint Czeglédi bízott meg a feladat ellátásával.19 Czeglédi Ferencet követően a wittenbergi tanulmányaiból hazatérő20 Szegedi Király János lett az udvari prédikátor Ecseden. Működését hozzávetőlegesen 1597 és 1599 közé tehetjük. 21 Őt Monai János követte az udvari papok sorában, aki 1599 szeptembere és 1603 márciusa között viselte ezt a tisztséget. Elődeihez hasonlóan kortársai művelt lelkészként ismerték, és csakúgy, mint Szegedi Király János, ő is a wittenbergi egyetem diákja volt. 22 Vállalt lelkészséget Tasnádon,23 pályafutásának csúcsa azonban kétségkívül az volt, mikor Érdengelengen, 1603 februárjában a közzsinat megválasztotta a tiszántúli református egyházkerület püspökének. Működésével kapcsolatban nagyok voltak az elvárások, amelyeknek azonban nem tudott megfelelni, hiszen kinevezése után alig egy hónappal elhunyt.24 Ecsedi Báthory István katolikusokkal szemben érzett ellenszenvéhez adalékokat szolgáltat Monai 1599 őszén kelt az országbírónak címzett levele.25 Ebben a misszilisében a Tasnádon tartózkodó prédikátor az országbíró „pápista módon való temetkezésről” korábban már feltett kérdéseire válaszolt – e sorok tehát újabb bizonyítékai annak, hogy Báthory mennyire ragaszkodott vallása dogmáihoz. Arról, hogy Monaival értekezhetett a hit és a Biblia elméletibb kérdéseiről is, a Münster-féle Bibliába Báthory által RMKT 578. ZOVÁNYI, 1977b 336. 18 ZOVÁNYI, 1977a 67., 365. 19 Fegyverneki szavait idézi: ZOVÁNYI, 1918. 214., jelezve, hogy Fegyverneki szavait, illetve a dátumozást illetően felmerülnek kétségek. 20 A Wittenbergben folytatott tanulmányok kapcsán lásd: SZABÓ, 1941. 110. 21 SZABÓ, 1990. 258. 22 SZABÓ, 1941. 66. 23 ZSINKA, 1927. 155. 24 ZOVÁNYI–NAGY, 1939. 25. 25 Zichy fasc. 509. nr. 194. Közli: SZABÓ, 1990. 16 17

180

AZ ECSEDI BÁTHORYAK ÉS A REFORMÁCIÓ beleírt marginális szövegrészlet tanúskodik.26 „Az idő pedig mellyben uralkodék Dávid Izraelben, negyven esztendőt tészen. Hebronban uralkodék hét esztendeig, Jeruzsálemben pedig uralkodék harminchárom esztendeig. 80 eztendös uolt Dauid hog meg holt noha az zegeni Monai Ianos uram echedi prédikátorom 75 eztendösnek mongia uala Dauidott C. S. B. manu propria”27 Monai Jánost szolgálati ideje alatt Óvári Sidó Mihály 28 segítette másodpapként.29 A korszakban szinte már magától értetődővé vált, hogy Ecseden csak külföldi egyetemet megjárt lelkész viselhet bármilyen hivatalt, így Óvári is – 1596-tól kezdődően – Wittenbergben folytatatta tanulmányait.30 Báthory udvari papjai közül a legnagyobb karriert kétségtelenül Hodászi Pap Lukács futotta be.31 Hodászi tanulmányait Nagyváradon kezdte meg, hogy aztán külföldön, előbb Wittenbergben, majd pedig Heidelbergben folytassa.32 Külföldi tartózkodása után hazatérve 1585-től 1595-ig először káplánként szolgált Ecseden. Ezt követően, 1595-től 1603-ig debreceni lelkészként működött, így jóformán pályafutása egésze egy kisebb térséghez kötődött, ahogy a korszakban ez igen jellemzővé vált a lelkészek körében.33 1603-ban aztán visszatért Ecsedre, hogy egészen 1607-ig már első papként lehessen jelen Báthory István udvarában. A mindenkori ecsedi udvari papok, de különösen Hodászi tekintélyét jelzi, hogy az országbíró környezetéből Pethő István titkár mellett ő volt az, akihez Bocskai azzal a kéréssel fordult, hogy győzze meg urát a felkelés támogatásáról.34 Ez annyit jelent, hogy maga Bocskai is úgy vélte, hogy legnagyobb hatással a mélyen vallásos főúrra egy egyházi személy lehet. 35 A Bocskai–Hodászi levelezésnek három tétele ismert, amelyeknek mindegyike azt sugallja, Bocskai mindent megtett azért, hogy meggyőze Báthoryt; illetve azt is, hogy az ecsedi várúr prédikátora – sok más Báthoryszervitorhoz hasonlóan – hajlott az átpártolásra. Hodászit 1604-ben Ez az 1546-ban Bázelben kiadott Münster-féle biblia egy példánya, mely megtalálható az Országos Széchényi Könyvtár Régi Nyomtatvány Tár gyűjteményében. Bővebben róla lásd: VADÁSZ, 2003. 27 Ant. 1253. Közli: VADÁSZ, 2003. 28 Óváriról ezen kívül igen kevés adat áll rendelkezésre. 1615-ben Nyírcsászáriban tűnik fel (ZSINKA,1929.), majd 1627-ben Örösön, prédikátorként (BODNÁR, 2003. 613.). 29 SZABÓ, 1990. 257. 30 SZABÓ, 1941. 144. 31 Életéről bővebben lásd: ZOVÁNYI, 1977b. 258. 32 ZOVÁNYI, 1977b. 258. 33 PÉTER, 1995. 224. 34 BENDA, 1992. 116–118. A címzett Vadas Lukácsként szerepel, feltehetően félreolvasásból adódóan. 35 VADÁSZ, 2005. 158. 26

181

KOVÁCS DÓRA a csengeri zsinaton – okkal feltételezhetjük, hogy épp ecsedi Báthory István befolyásának köszönhetően – megválasztották a tiszántúli református egyházkerület püspökének.36 1609-ben pedig II. Mátyás király (1608–1619) nemesi címet adományozott neki, nejének, Fabó Margitnak, illetve András és Mihály nevű fiaiknak is.37 Hodászi mellett az a Czeglédi János volt Ecsed káplánja, akit Báthory István unokaöccse és gyámfia, Báthory Gábor nevelőjévé is megtett. Czeglédi János Hodászi távozta után 1607-től első pap, majd pedig rövidesen esperes is lett, és Báthory udvartartásának egyik legműveltebb képviselőjének számított. Jogi, teológiai, bölcseleti és orvosi tudományokban is jártas volt, a wittenbergi és heidelbergi egyetemek mellett még Padovában is folytatott tanulmányokat. 38 Ecsedi Báthory István révén Czeglédi az észak-kelet-magyarországi főurak igen kedvelt orvosa lett, erről tanúskodik az a négy fennmaradt levele is, amelyekben orvosi tanácsokkal látja el Nyáry Pálné Várday Katát.39 Czeglédi életének egyik legkülönlegesebb fejezete a Bocskai seregében vállalt prédikátori szolgálat lehetett. Bornemisza Váczi Menyhárt erre így emlékezett vissza: „Ket predjcatora nekie vála, / Alj vincj Peter es Cegledj János vala, / Kiküel az vr Jstent dicirik vala, / Kicin es nagj Istent szolgállak vala.” 40 Ugyanakkor Czeglédi János volt az az ember is, akinek későbbi működése kapcsán talán a leginkább látható az ecsedi familiárisi kör továbbélése Báthory István halála után. Hiszen Czeglédi azon túl, hogy a bizalmas szervitor, Vetéssy László végrendeletében is megjelent, az általa nevelt Báthory Gábor udvartartásának is tagja lett, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a korábbi ecsedi káplán 1608. szeptember 18-án és 1609. április 27-én is – az akkor már erdélyi fejedelem – Báthory Gábor kíséretének tagja volt Kolozsváron.41 Báthory Istvánról, a humanista főúrról lehetetlen úgy beszélni, hogy ne említsük meg mecénási szerepét is. Báthorynak ez a tevékenysége familiárisi körét vizsgálva sem elhanyagolható szempont, hiszen az ecsedi udvar biztos hátországot jelentett a tanulni kívánó protestáns ifjak számára. Így, ha a Báthory által pártolt diákok nem is éltek az országbíró közvetlen környezetében, mégis szellemi teljesítményükkel és kálvinista meggyőződésükkel a tágabban értelmezett Báthory-família fontos tagjaivá válhattak. ZOVÁNYI–NAGY, 1939. 25. ZOVÁNYI, 1977. 258. 38 HELTAI, 1982. 268. 39 Közli: KOVÁCS–KULCSÁR, 1967. 40 KULCSÁR–KOVÁCS, 1967. 237. 41 JENEY-TÓTH, 2008., Keserű Bálint szerint Czeglédi még Bethlen István prédikátora is volt Ecseden. KESERŰ, 1966. 5. 36 37

182

AZ ECSEDI BÁTHORYAK ÉS A REFORMÁCIÓ Báthory bőkezű támogatója volt a debreceni és sárospataki református kollégiumoknak, illetve több ifjú külföldi tanulmányaihoz is hozzájárult anyagilag. 42 Ebből is kitűnik, hogy mecénási tevékenysége nem választható el egyházszervezői munkásságától. Ezt támasztják alá Hodászi Lukács Báthory temetésén mondott gyászbeszédének következő sorai is: „Igaz hütű keresztyén úr vala, az hitnek ágai és czikkei felől, az szent írás szerint, igaz értelme és vallása vala. (…) Az Isten tisztességének is valóban szeretője vala, melyet megbiztosított ezekkel, mert minden esztendőben tanuló ifjakat nagy költséggel bocsátott Németországba: mindenütt jószágában keresztyén prédikátorokat tartott.”43 Kiemelendő a Báthory István által Szepsiben alapított iskola is, amelynek diákjai közül sokan németalföldi egyetemeken folytatták tanulmányaikat. Többek neve fennmaradt az utókor számára, hiszen írók, lelkészek, vagy történetírók lettek, úgymint Szepsi Korocz György (később Bocskai írnoka), Szepsi Macer János, Szepsi Lányi Mihály, Szepsi Laczkó Máté, vagy Szepsi Csombor Márton.44 E névsort áttekintve fontos kiemelni, hogy a Szepsi mezővárosából induló, később több külföldi egyetemen peregrináló diákok nevükben mindvégig megőrizték a Báthory által alapított schola emlékezetét.45 A patrónus iránt érzett háláról tanúskodnak Szepsi Laczkó Máté Báthory István halálakor írt szavai is: „Ez Báthory Istvánt az Isten sokféle ajándékival látogatta volt. Az igaz reliogionak articulusit fundamendum szerént jól tudta, bibliothecában igen gyönyörködött, költségével esztendőnként a religio propagálására és oltalmazására sokakat promoveált.”46 Az egyházát pártoló főúr egy másik fontos intézkedése a nyírbátori minorita templom és kolostor renoválásának elrendelése volt, amely kívánságát testamentumában rögzítette.47 A szakirodalomban él egy közkeletű tévedés, amely szerint ecsedi Báthory István és neje, Homonnay Fruzsina voltak a vizsolyi Biblia kinyomtatásának legfőbb pártfogói. 48 Az igazság azonban az, hogy Vizsoly nem az ecsedi Báthoryak, hanem a Rákócziak birtokán feküdt, így a nagylelkű mecénás ebben az esetben valójában Rákóczi Zsigmond volt.49 Mindazonáltal ecsedi Báthory István szerepe kora művelődésében így is megkérdőjelezhetetlen, amit hűen visszaadnak RMKT 578. Hodászi gyászbeszédének részletét közzéteszi: RMKT 576. 44 SZABADI, 2008. 101. 45 SZABADI, 2008. 101. 46 SZEPSI, 1858. 64. 47 VADÁSZ, 2002. 33. 48 L. RMKT 578., SZABADI, 2008. 100., illetve JENEI, 1967. 106. 49 SZABÓ, 1980. 233. 42 43

183

KOVÁCS DÓRA a nyírbátori síremlékén olvasható sorok is, amelyek szerint a felsőmagyarországi főúr egyszerre volt a haza atyja, az igaz hitű vallásnak legbuzgóbb védelmezője és a múzsák jótékony mecénása.50 Jóllehet a Báthoryakról szóló visszaemlékezések sokszor durva, rideg emberekként ábrázolták a család szinte minden tagját, még legszigorúbb kritikusaik is beláttak, hogy az irodalomhoz, illetve művészetekhez fűződő viszonyuk árnyalta ezt a negatív képet. 51 Különösen igaz ez ecsedi Báthory Istvánra, akit a mai napig a „zsoltáríró” országbíróként emleget a szakirodalom, és akinek humanizmusa és irodalmi tevékenysége elválaszthatatlan a reformációhoz fűződő kapcsolatától. Ecsedi Báthory István azon reneszánsz főurak közé tartozott, akik mindig is vonzódtak a humanista-manierista művészethez és azon kívül, hogy kiemelkedő mecénási tevékenységet folytatott, őt magát is a XVI–XVII. századi protestáns magyar irodalom egy jellegzetes képviselőjeként tarthatjuk számon. Az országbíró minden hátrahagyott leveléből, meditációiból, de még végrendeletéből is kirajzolódik a főúr páratlan műveltsége, mély vallásossága és hazafiassága.52 Első műveit igen korán, 24 éves kora körül kezdte el írni, és bár a szellemi mozgalmak egész életében foglalkoztatták, református főúri udvara azután vált fényűző humanista központtá, miután visszavonult a közélettől.53 Végrendelete tanúsága szerint Báthory István termékeny szerző volt, művei közül a Szentháromságról szóló traktátus, illetve a meditációk, azaz zsoltáros fohászkodássorozatok maradtak ránk, és ezek is csak töredékesen. Ezek az alkotások először 1984-ben jelentek meg, Balázs Mihály gondozásában. Báthory István Meditációk című munkájának műfaji besorolása számos kérdést vet fel az irodalomtörténészek körében. Toldy Ferenctől kezdve a korántsem helytálló „zsoltárok” kifejezés vált közkeletűvé, így vonulhatott be Báthory István is „zsoltáríróként” a köztudatba. 54 Habár a műfaji hovatartozásról szóló viták még nem csitultak el, ezek az egész magyar irodalomban páratlannak számító fohászkodások 55 Erdei Klára hipotézise nyomán nevezhetők meditációknak. 56 Ezen elmélet szerint Báthory munkája rokonságot mutat a francia 50 SZABADI, 2008. 98. 51 JENEI, 1967. 104.

A haza, a patria és a nemzeti öntudat eszmetörténeti kérdéskörének hatalmas szakirodalmát e tanulmány keretei nem foghatják át. Néhány alapvető írás korszakunkkal kapcsolatban: BENDA, 1937., R. VÁRKONYI, 1978., ŐZE, 2006., SZŰCS, 1984. 53 MAKKAI–SZÁSZ, 1988. 773. 54 NAGY, 1972. 111. 55 Itt megemlíthető II. Rákóczi Ferenc, akinek fohászai és meditációi is jelentek meg. 56 Meditációk, 1984. 301. 52

184

AZ ECSEDI BÁTHORYAK ÉS A REFORMÁCIÓ kálvinista írók – kiváltképp Théodore de Bèze – komor hangvételű meditációival, amelyekhez igen közel került egy hosszú modellfejlődés során. Vagyis az egész, hosszú éveken át szerkesztett szöveg többfázisú rétegekre bontható, és a végén érkezik el oda, ahol már egyértelműen meditációnak lehet nevezni. 57 Báthory István művét 25 éven át írta és javítgatta, ő maga így nyilatkozott erről: „keztem vala írni ezt az könyvecskét varannai házamnál … de Ecsed várában újobban írtam, az mennyire lehetett corrigaltam is … azután ismeg újobban írván corrigáltam...”. 58 Báthory legnagyobb eszményképe a genfi reformáció két nagy alakja, Kálvin és Bèze voltak, akiket dogmatikai és kegyességi példaként is említett az országbíró.59 Ennek megfelelően a meditációkban az imádságos részletek mellett bűnbánó, önvizsgáló sorok is megjelennek.60 Ennél is értékesebbek azonban a kézirat azon bekezdései, amelyek családja, hazája és egyháza történetéről számolnak be. Ily módon értesülhetünk Szepsi elpusztításáról, Barbiano Belgiojoso kassai főkapitány nála tett látogatásáról, Bocskairól és hajdúiról, de az 1599-es bénulásáról és csodálatos felépüléséről is. 61 Ecsedi Báthory István irodalmi hagyatékáról végrendeletében tájékoztatta az utókort, és ugyanitt példaértékű szerénységgel, odaadó vallásossággal nyilatkozott írásairól: „mert én ha csak szalmát vihetek az úr házába is, az én uramnak Istenemnek dicséretire cselekszem.”62 Az országbíró művei mellett személyiségének és életművének megismeréséhez adalékokat szolgáltat még az 1546-ban megjelent, Münster-féle biblia Báthory tulajdonában levő kötetébe beleírt marginális jegyzetanyag. 63 Ezek a bejegyzések tematikailag meglehetősen változatosak. Előfordulnak köztük fohászos elmélkedő sorok, teológiai fejtegetések, ahogy „az Erdély és a Partium aktuális politikai és társadalmi helyzetéért, valamint a nagynevű család fennmaradásáért aggódó, országos tisztet betöltő Báthory panaszkodó moralizálásai is.”64 A református egyház hittételeinek védelmezése mellett Báthory az Ó- és Újszövetség bizonyos részletei és az aktuálpolitikai események között is párhuzamot vont, így például az 1599-ben Erdélybe betörő Vitéz Mihályt Saulként emlegette.65 A margináliák a Biblia beható ismeretéről tesznek tanúbizonyságot, de megjegyzéseiben Báthory olyan klasszikus szerzőkre is utalt, mint 57 ERDEI,1982. 626.

Meditációk, 1984. 157. VADÁSZ, 2002. 79. 60 ERDEI,1980. 65. 61 ERDEI, 1980. 66. 62 RMKT 578. 63 SZABADI, 2008. 100. 64 VADÁSZ, 2003. 214. 65 VADÁSZ, 2003. 216. 58 59

185

KOVÁCS DÓRA Euripidész, Plautus vagy Seneca. 66 E jegyzetek azért sem elhanyagolható jelentőségűek, mert támpontot szolgáltathatnak ecsedi Báthory István meditációinak pontos műfaji besorolásához. 67 Irodalmi tevékenysége mellett Báthory István igyekezett kora meghatározó gondolkodóit, a humanista műveltség hordozóit maga köré gyűjteni, ezzel európai színvonalú református főúri udvart létrehozva Ecseden.68 Ezt az udvart szokás az újsztoikus életeszmény megvalósításaként emlegetni, ám nem sok minden utal ennek az irányzatnak a megjelenésére Ecseden, a sztoicizmus inkább Báthory István műveinek lemondó hangnemében lelhető fel.69 Az országbíró tagja volt – bizonyos szerzők szerint csak olvasóként70 – annak a nemesi körnek, amelyben Balassi Bálint élete utolsó éveiben élt és alkotott. Ennek a társaságnak, „Pallas ivadékainak” tagjai voltak Rimay János, Istvánffy Miklós, Forgách Mihály, Révay Péter, Kátay Mihály, Szokoly Miklós, Battyhány Ferenc, Darholcz Kristóf, Melith István és Darholcz udvari prédikátora, Tolnai Balog János is. 71 Hogy ez a tudós kör mennyire fontos volt az országbíró számára, mutatja az is, hogy Báthory versein felismerhető Balassi hatása, mi több, a „Füves kertecskét” is könyvtárában őrizte, és vallásos reflexióit is belejegyezte.72 Irodalmi kapcsolatai közül azonban a legfontosabbnak és legtartósabbnak Rimay Jánoshoz fűződő barátsága bizonyult. Rimay egy időben Báthory szolgálatában állt, valószínűleg a titkára lehetett, és versei alapján azt állíthatjuk, hogy ott volt az országbíró mellett az 1593-as felvidéki hadjáraton is.73 A szolgálat idejének meghatározásában segítségünkre lehet egy 1587ben kelt levél, amely posztóvásárlással kapcsolatos utasításokat ad Rimaynak, de sokat elárul a befejezése: „Isten hozzád filii, propera ad patrem.”74 Rimay és Báthory kapcsolata irodalmi műveikben is kimutatható. Koruk válságtüneteit hasonlóképpen élték meg, de amíg az országbíró azokat személyes ügyként kezelte, és önmarcangoló vádaskodással próbálta feloldani, addig Rimay János egy közösség nevében nyilatkozott róluk. 75 Az Ecseden töltött évek alatt Rimay olvasta Báthory meditációit, és azok az országbíró

66 VADÁSZ, 2003. 216. 67 VADÁSZ, 2003. 213.

68 MAKKAI–SZÁSZ, 1988. 773. 69 KESERŰ, 1966. 8.

70 NEMESKÜRTY, 2004. 209. 71 KLANICZAY, 1997. 250. 72 RMKT 577. 73 RMKT 577.

74 KOMLOVSZKY, 1986. 29. 75 KOMLOVSZKY, 1986. 29.

186

AZ ECSEDI BÁTHORYAK ÉS A REFORMÁCIÓ szellemiségére amúgy is fogékony költőre nagy hatással voltak. Nem csoda hát, hogy Báthory is csatlakozott Rimay mestereinek sorába, Lipsius és Balassi Bálint mellé. 76 Azt, hogy ecsedi Báthory István számára milyen nagy jelentőséggel bírt református vallása, a gyámfiához, Báthory Gáborhoz fűződő viszonya alapján érthetjük meg igazán. Az országbíró ifjú somlyai Báthory István, Kraszna vármegyei főispán 1601-ben történt halálát követően magához vette annak árván maradt gyermekei közül a Bebek Zsuzsannától származó Gábort és Annát. Minthogy ecsedi Báthory István házassága Homonnai Drugeth Fruzsinával gyermektelen maradt, a testvérpár, de kiváltképp Gábor nevelése élete egyik legfontosabb feladatává vált. Az ecsedi várban töltött évek alatt az addig katolikusnak nevelt Gábor és Anna a gyámapa legnagyobb örömére véglegesen áttért a református vallásra. E kérdés annyira fontos volt Báthory István számára (aki unokaöccsében életművének potenciális folytatóját, a kálvini egyház védelmezőjét látta), hogy átok súlya alatt arra kötelezte Gábort, hogy a birtokokról ne csak a katolikusokat, de a másfajta „eretnekeket”, a lutheránusokat vagy az unitáriusokat is üldözze el. Igen beszédesek azok a sorok is, amelyeket az országbíró végrendeletében intézett gyámfiához: „És mind az én tőlem elmaratt jószágban, s mind egyebütt, az hová elérkezhetel, szolgálj; szolgálj életeddel, haláloddal, véred kiontásával az Istennek, keresztyén anyaszentegyháznak, nem csak pogány ellen, hanem főképen pápa és az ő tagjai ellen és minden Istentelen, hitetlen eretnekek ellen.”77 Habár ecsedi Báthory István elsősorban vallási ihletésű művei és a reformációt pártoló mecénási tevékenysége okán vált ismert és elismert személyiséggé, felekezeti meggyőződése több ellenséget is szerzett számára. A nyakas református főurat a katolikus és királypárti történetírók – mind a kortársak, mind pedig a későbbiek – igyekeztek rossz fényben feltüntetni. Istvánffy Miklós nem bocsátotta meg Báthorynak, hogy az utolsó pillanatban átállt Bocskai oldalára, az országbírót bosszúvággyal vádolta, amely a „nemes és felette régi” nemzet szülöttjét eltérítette a tisztesség útjáról.78 Péterffy Károly jezsuita egyházi író pedig egyenesen a Báthory család „szégyenének” bélyegezte ecsedi Báthory Istvánt.79

76 KOMLOVSZKY, 1986. 33. 77 VADÁSZ, 2002. 91.

78 BENITS, 2009. 451. 79 RMKT 578.

187

KOVÁCS DÓRA

Összegezve a fentebb leírtakat valóban bizonyítást nyerhet az állítás, amely szerint az ecsedi Báthory család, de különösképp Báthory István igen meghatározó szerepet töltött be a reformáció hazai térnyerésében. Tanulmányomban igyekeztem a rendelkezésre álló szakirodalom eredményeit, illetve a primer és szekunder forrásokból levont következtetéseket használva több szempontból is ismertetni, hogy miért lehetett a magyarországi protestantizmus történetének egyik kulcsfigurája ecsedi Báthory István. Úgy gondolom, hogy az országbíró patrónusi és írói tevékenységével, valamint egy kiemelkedő fontosságú, református, felső-magyarországi udvar megteremtésével egy olyan értelmiségi kört szervezett maga köré, amelynek jelentőségét talán a mai napig sem tudjuk felmérni. Ugyanakkor az már eddigi ismereteinkből is látszik, hogy ecsedi Báthory István talán egyik legfontosabb eredménye a reformáció patronálásának területén épp ennek a körnek a megszervezése volt, hiszen ez biztosította a térségben a reformált vallás elterjedését és továbbélését.

188

AZ ECSEDI BÁTHORYAK ÉS A REFORMÁCIÓ

Bibliográfia Levéltári források MNL OL P 707

MNL OL P 707 Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Zichy család Zsélyi Levéltára (1527-1946) Levelezés

SNA Archiv rodu Pálffy

Slovensky Narodny Archiv, Archiv rodu Pálffy: A 1. L 3. F 3.

Ant 1253.

Országos Széchényi Könyvtár– Régi Nyomtatványok Tára Báthory biblia Ant. 1253.

Kiadott források BENDA 1992

BENITS 2009

Meditációk 1984

KOVÁCS–KULCSÁR 1967

BENDA Kálmán (szerk.): Bocskai István: Levelek. Budapest-Bukarest, 1992. BENITS Péter (kiad.): Istvánffy Miklós magyarok dolgairól írt históriája Tállyai Pál XVII. századi fordításában. I/3. Budapest, 2009. ERDEI Klára–KEVEHÁZI Katalin: Ecsedi Báthory István meditációi. Adattár 8. Budapest-Szeged, 1984. KOVÁCS Sándor Iván–KULCSÁR Péter: Ceglédi S. János receptlevelei a XVII. század elejéről. In: Communicationes ex Bibliotheca Historiae Medicae Hungarica, 42. (1967) 236–242.

189

KOVÁCS DÓRA

SZABÓ 1990

SZABÓ András: Monai János levele Ecsedi Báthory Istvánhoz. In: Collectanea Tiburtiana Tanulmányok Klaniczay Tibor tiszteletére. Adattár XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez. Szeged, 1990. 257–261.

SZEPSI 1858

SZEPSI Laczkó Máté krónikája. In: MIKÓ Imre: Erdélyi történelmi adatok. III. Kolozsvár, 1858. 1–246.

Szakirodalom BALÁZS 1997

BARÁTH 2008

BENDA 1937

BODNÁR 2003

BUCSAY 1985

190

BALÁZS Mihály: Ecsedi Báthory István és a jezsuiták. In: Művelődési törekvések a korai újkorban. Tanulmányok Keserű Bálint tiszteletére. Adattár 35. Szeged, 1997. 1–11. BARÁTH Béla Levente: Adalékok az Ecsedi Báthoriak 16. századi patrónusi tevékenységéhez és Nyírbátor reformációjához. In: Egyháztörténeti Szemle, 9. (2008) 2. sz. 26–52. BENDA Kálmán: A magyar nemzeti hivatástudat története a XV–XVII. században. Budapest, 1937. BODNÁR Tamás: Borsod megyei prédikátorok az 1576-1652 közötti tizedjegyzékek alapján. In: VERES László–VIGA Gyula (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve, 42. (2003) 597–622. BUCSAY Mihály: A protestantizmus története Magyarországon 15211945. Budapest, 1985.

AZ ECSEDI BÁTHORYAK ÉS A REFORMÁCIÓ DÁM 1986

ERDEI 1980

1982

HELTAI 1982

JENEI 1967

JENEY-TÓTH 2008

KESERŰ 1966

DÁM László: Tanulmányok Nyírbátor és a Báthory család történetéhez. Folia historica et etnographica. Nyírbátor, 1986. ERDEI Klára: Ecsedi Báthory István meditációi és európai hátterük. In: Irodalomtörténeti Közlemények, 84. (1980) 1. sz. 55–69. ERDEI Klára: Modellfejlődés Ecsedi Báthory István prózájában. In: Irodalomtörténeti Közlemények, 86. (1982) 5-6. sz. 620–626. HELTAI János: Adattár a heidelbergi egyetemen 1595-1621 között tanult magyarországi diákokról és pártfogóikról. In: Az Országos Széchényi Könyvtár évkönyve 1980. Budapest, 1982. 243–348. JENEI Ferenc: Az ecsedi Báthoriakról. In: A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve., 7. (1967) 10. sz. 103–107. JENEY-TÓTH Annamária: Udvari papok és lelkészek valamint a püspökök az erdélyi fejedelmi udvarokban a kolozsvári számadások tükrében (1605-1649). In: Egyháztörténeti Szemle, 9. (2008) 4. sz. 61–72. KESERŰ Bálint: A magyar protestáns-polgári későhumanizmus néhány problémája. In: Acta Historiae Litterarum Hungaricarum., 6. (1966) 3–21.

191

KOVÁCS DÓRA

KLANICZAY 1997

KOMLOVSZKI 1986

MAKKAI–SZÁSZ 1988

NAGY 1972

NEMESKÜRTY 2004 ŐZE 2006

PÉTER 1995

192

KLANICZAY Tibor: A magyar későreneszánsz problémái (stoicizmus és manierizmus). In: KLANICZAY Tibor: Reneszánsz és barokk: Tanulmányok a régi magyar irodalomról. Szeged, 1997. 241–270. KOMLOVSZKI Tibor: Rimay költészete és Ecsedi Báthory István. In: KOVÁCS Anna (szerk.): Hagyomány és ismeretközlés. Salgótarján, 1986. 26–35. MAKKAI László–SZÁSZ Zoltán: Erdély története II. 1606-tól 1830-ig. Budapest, 1988. NAGY Barna: Tervezet Ecsedi Báthori István műveinek kiadására. In: Acta Historiae Litterarum Hungaricarum., 12. (1972) 109–119. NEMESKÜRTY István: Balassi Bálint. Budapest, 2004. ŐZE Sándor: A határ és a határtalan. Identitáselemek vizsgálata a 16. századi magyar ütközőzóna népességénél. Budapest, 2006. PÉTER Katalin: Papok és nemesek. Magyar művelődéstörténeti tanulmányok a reformációval kezdődő másfél évszázadból. Budapest, 1995.

AZ ECSEDI BÁTHORYAK ÉS A REFORMÁCIÓ

R. VÁRKONYI 1978

RMKT

SZABADI 2008

SZABÓ 1941

SZABÓ 1980

SZŰCS 1984 VADÁSZ 2003

2005

R. VÁRKONYI Ágnes: A nemzet, a haza fogalma a török harcok és a Habsburg-ellenes küzdelmek idején (1526–1711). In: R. VÁRKONYI Ágnes: Magyarország keresztútjain. Tanulmányok a XVII. századról. Budapest, 1978. 323–392. KLANICZAY Tibor–STOLL Béla: Régi Magyar Költők Tára XVII. század 1. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959. SZABADI István: Ecsedi Báthori István, a mecénás főúr. In: DÁM László: A Báthoriak és Európa. Nyírbátor, 2008. 98–105. SZABÓ Géza: Geschichte des ungarischen Coetus an der Universität Wittenberg 1555–1613. Halle, 1941. SZABÓ András: Tévedések és tévutak a Károlyi Gáspárral és a Vizsolyi Bibliával foglalkozó szakirodalomban. In: Az Országos Széchényi Könyvtár évkönyve 1980. 233–242. SZŰCS Jenő: Nemzet és történelem (tanulmányok). Budapest, 1984. VADÁSZ Veronika: Ecsedi Báthory István bibliájáról. In: Magyar Könyvszemle, 119. (2003) 2. sz. 211–218. VADÁSZ Veronika: Egy prédikátor levelei Bocskaihoz 1605 tavaszán. In: Aetas, 20. (2005) 3. sz. 155–161.

193

KOVÁCS DÓRA

ZOVÁNYI–NAGY 1939

ZOVÁNYI 1918

ZOVÁNYI Jenő-ifj. – NAGY Károly: A tiszántúli református egyházkerület története I-II. Debrecen, 1939. ZOVÁNYI Jenő: Czeglédi Ferencz életrajzi adatairól. In: Századok, 52. (1918) 3–4. sz. 208–216.

1977a

ZOVÁNYI Jenő: Magyarországi protestantizmus 1565-től 1600-ig. Budapest, 1977.

1977b

ZOVÁNYI Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Budapest, 1977.

ZSINKA 1927

1929

194

ZSINKA Ferenc: Magyarországi protestáns egyháztörténeti adattár. XI. Budapest, 1927. ZSINKA Ferenc: Magyarországi protestáns egyháztörténeti adattár. XIII. Budapest, 1929.

AZ ECSEDI BÁTHORYAK ÉS A REFORMÁCIÓ

ABSTRACT The Ecsedi Báthory Family and the Reformation Ecsedi Báthory István is a very well-known, but rarely researched figure in Hungarian historiography. He was the last descendant of Báthory family’s ecsedi branch, he was the brother of the notorious Erzsébet Báthory and from 1601 until his death he became the stepfather of Somlyai Báthory Gábor and his sister, Anna. Báthory’s historical importance is also proven by the fact that he was one of the most influential and richest patrons of the church reformation in Hungary as well as an emblematic figure of the long war with the Ottoman Empire. From 1585 he was the county head of Szabolcs, Szatmár and Somogy, and the country judge in the meantime. It is surprising that Báthory’s legacy has only drawn the attention of literary and church historians so far, even though it is obvious even from the current sources that the research of Báthory’s life would enable us to understand important cultural, social and administrational issues in his era. An interesting issue could be the examination of the profession, interpersonal relations and the career perspectives of the clients who served besides Báthory. In my paper I focus on the role of ecsedi Báthory family – especially ecsedi Báthory István – played in Hungarian Reformation. My main goal is to determine the importance of the family by presenting the protestant household, priests and patronage of the court of Ecsed.

195

PROGRAM

PALETTA 3. II. KORAÚJKOR-TÖRTÉNETI TUDOMÁNYOS DIÁKKONFERENCIA ELTE BTK TÖRTÉNETI INTÉZET SZEKFŰ GYULA KÖNYVTÁR BUDAPEST, 2014. NOVEMBER 5. PROGRAM MEGNYITÓ

Dr. POÓR János

I. SZEKCIÓ

Dr. POÓR János PAP Dávid: Martinuzzi Fráter György és Haller Péter pénzügyigazgatási stratégiái Erdélyben 1534–1558 között PILIKTA László: Bécs kapujában. Az egyházi és katonai központ kettőssége Győr város kora újkori történelmében VIDA Bence: Bethlen Miklós nemzetközi kapcsolatrendszere LAKATOS Hajnalka: A répacukor felfedezése és a porosz cukoripar kezdetei SZÜNET, VITA

II. SZEKCIÓ

Dr. G. ETÉNYI Nóra KOVÁCS Ágnes: Habsburg– oszmán diplomácia a harmincéves háború utolsó éveiben – Alexander Greiffenklau von Vollrats FARAGÓ Dávid: A koronázás mint reprezentációs eszköz PÁSZTOR Katalin: Az utcazenésztől az udvari zenészig. 197

PROGRAM

Zenészélet a kora újkori Magyar Királyságban és Erdélyben BÓDAI Dalma: Mecenatúra, reprezentáció és tezauráció. Esterházy Pál fraknói kincstárának funkciói SZÜNET, VITA III. SZEKCIÓ

Dr. VÁRKONYI Gábor KOVÁCS Dóra: Az ecsedi Báthoryak és a reformáció. KOVÁCS Bence: Mária-tisztelet a török-korban: szakrális és politikai reprezentáció DOBSZAY Balázs: Erdélyi jezsuiták Báthory István Lengyelországában SZÜNET, VITA ZÁRSZÓ

198