Pál apostol nyomában… YALVAC A szót, valószínűleg kevesen ismerik. Yalvac, egy anatóliai török kisváros neve, a kedvelt turistautak vonalából kiesik, olyan hely, ahol még megbámulják a gyerekek a véletlenül arra kanyarodó turistabuszt. De mindjárt másképp cseng a bibliaolvasó ember fülének, ha ezt hallja: a pizídiai Antiochia. Mert Yalvac, a Krisztus utáni első században Antiochia volt, és hogy megkülönböztessék attól a másiktól, ahol a keresztyéneket először nevezték keresztyénnek (ApCsel 11,22-26) és amely Róma és Alexandria után a Római Birodalom harmadik legnagyobb városa volt fénykorában a pizídiai előnévvel ruházták föl, merthogy akkoriban Pizídia és Frigia határvárosa volt. A Kr.e. 10. században alapították a frígek, és Cybele pogány istenség kultuszhelye volt. Az első században már jelentős lélekszámú zsidó közösség is élt ezen a helyen, ezért Pál apostol is megfordult itt, és ez a látogatás Pál személyes életében emlékezetes lehetett, hiszen a városka zsinagógájában tartotta első prédikációját. Ennek az ApCsel 13,13 és következő versek szép és bő leírását adják. Itt történt, hogy a város pogány lakói közül oly sokan érdeklődtek Pál apostol Krisztusról szóló bizonyságtétele iránt, hogy Pál a pogányok felé fordult és „az Úr igéje elterjedt az egész tartományban”.
Ezen a helyen vált Pál valóságosan a pogányok apostolává.
Oldal 8
A Református Nőszövetség Értesítője
De hogy is került Pál ide? Róla annyit tudunk, amennyit a Szentírás megír. Tarzuszban – a mai Törökország területén – született Krisztus után 10 vagy 20 körül, és akkor lép elénk először, amikor még Saul néven, az első keresztyén vértanút – Istvánt – megkövezők ruhájára vigyáz. Zsidó hagyományok szerint nevelkedett, családja Benjámin törzséből eredt (Róm 11,1) és híres rabbiknál tanult. Farizeus volt, és ahogy maga is írja, rendkívüli buzgóság élt benne atyái hagyományai iránt (Gal 1,4). Ez a buzgóság vitte, hajtotta a fiatal Sault egészen Damaszkuszig, hogy a Krisztuskövetőket megkötözve hurcolja Jeruzsálembe. Ezen az úton történt vele az egész további életét meghatározó megtérés, hogy ezután egész életében a feltámadott Krisztust hirdesse. De mi történt megtérése után? Ahogy Pál magáról írja, Arábiában töltött el egy időszakot, majd visszatért Damaszkuszba és három év elteltével tért vissza Jeruzsálembe. Így föltételezhető, hogy közel három évet töltött Arábiában, elvonultan, talán azért, hogy fölkészüljön arra a hatalmas feladatra, amelyre életét föltette. Jeruzsálembe való visszatérés után élete eseményei fölgyorsultak. Barnabás vezette be Pált az apostolokhoz, de mivel Pál életére törtek, elmenekítették őt Cezáreába, és onnan hajóval visszatér szülővárosába, Tarzuszba. Innen hívja el őt Barnabás Antiókhiába, ahol buzgó szolgálatuk nyomán a gyülekezet csodálatosan növekszik. Ez ad bíztatást arra, hogy missziói utakra keljenek, a Krisztust hirdetni, gyülekezeteket alapítani. Így indul el Pál Barnabással Ciprus felé és ezen az úton jutnak el a pizídiai Antiokhiába is, ahol a helyi zsinagógában mondja el csodálatos igehirdetését… És bár az ókori zsinagóga romjai nem maradtak meg, Pál apostol történetét, e helyen megállva, föl lehet eleveníteni. Ezért is jó utazni olyan bibliai helyekre – bár a történelem sokféle rétege betemette már a múltat, de – ahol a bibliai történetek csodásan előhozhatók és életre kelthetők. Ez a rövid emlékezés, megállva gondolatban most Yalvacban – Pál apostol életútját és annak egy fontos állomását nyitja meg számunkra.
Egy kis dombon, elhanyagolt, ókori pogány templomrom jelzi csupán, hogy itt, valaha vallási központ állt.
Gimesi Zsuzsa lelkipásztor
A jelen más arca alatt ott rejtőzik a múlt értéke és ezt fölfedezni, átélni, Bibliával a kézben, semmihez nem hasonlítható
ajándék lehet. Református Nőszövetség Értesítője
Oldal 9
Mint arról már előző Hírlevelünkben is beszámoltunk, a nőszövetségek által visszaküldött, kitöltött Kérdőíveket folyamatosan dolgozzuk fel. Köszönjük, hogy sokan jelezték: gyülekezetükben, nőszövetségükben élnek, dolgoznak olyan testvérek, akiknek áldozatos éltét, szolgálatát szeretnék, ha mások is megismernék. Karácsonykor már megismerhették Sz. Nagy Józsefné Kis Irénke nénit, aki Hajdúszováton él. A Hírlevél jelenlegi és következő számaiban folytatjuk a testvérek bemutatását.
Áldott életek
Már gyermekként is szolgált Nehezen kezdem el ezt az írást, mert előre tudom, hogy milyen ellenállásba ütközik annak a részéről, akiről szól. Már sokszor hangoztatta: „Mi tettem én, amit más nem?” Pedig sokat! Több mint hét évtizeden át kitartó, sokrétű szolgálatot. Családjában és egyházában.
Fekete Irén testvérünk közel 90 évesen él Szekszárdon, A református kiadók munkáit, beleértve az újságokat, folyóiragyerekkora óta Babits Mihály szülőháza közelében. Nyolcan voltak testvérek. Három nővére tanítónő lett, egy bankos volt. Őt is tanítónak szánta az édesanyja, de ő szívesebben maradt otthon. Édesanyja 43, édesapja 48 évvel volt idősebb nála. A kései, utolsó gyerekről azt mondta egy családtag az anyának, hogy ne sírjon a már nem várt gyermekáldás miatt, mert minden gyereke elmegy majd mellőle, csak ez az egy marad velük.
tokat hetven éven át terjesztette. A legritkább esetben vette ki az átlag 10 százalékos jutalékot. Kifizette a saját könyveit is. Alkalomadtán még foglakozik az egész életét végig kísérő műstoppolással is (nemrég át tudta adni ezt a sok tudást és gyakorlatot igénylő szakmát egy tanítványnak).
Sok évtizeden át a Lepramisszió és gyermekotthonok támogatásaként asszonytestvérekkel összefogva színvonalas kézimunÍgy is történt, a család elszóródott az országban, szüleiről ő kákat varrtak és sok textiljátékot készítettek. Napjainkban is gondoskodott halálukig. készülnek a vastag fonalból kötött négyzetek, melyekből rászo„Én voltam a család keze, lába. Ha valamelyik nagynéném volt rulóknak meleg takarók lesznek. beteg, ha valaki költözött, ha gyerekre, majd unokákra kellett Kis nappalija tele van könyvekkel. A vallásos tárgyú kötetek vigyázni, jelmezt készíteni, csak szóltak: Irén gyere! És én men- mellett szép számmal akad színvonalas világirodalom is. Legtem” – meséli. jobban az életrajzokat szereti. A református egyházban már nagyon fiatalon, úgy tízéves korá2007-ben sok évtizedes áldozatos diakóniai tevékenységéért ban tevékenykedni kezdett. megkapta a Kiss Ferencről, a Református Szeretetszolgálat „Ebbe nevelkedtem bele. A polgáriban olyan segédlelkészünk megalapítójáról elnevezett kitüntetést, melyet egyházunk volt, aki úgy beszélt Jézusról, mint élő valóságról. A hazai lep- zsinati székházában vehetett át. ramisszió vezetője, dr. Dobos Károly mondta egyszer a tévében, hogy kezdetben neki is történelem volt Jézus, pedig lelkész. A kérdésre, hogy mi volt a legszebb az életében, azt mondja: El kellett jutnia annak átéléséig, hogy Jézus él, értem halt meg, az, hogy szerető, jó családban él és még az öregségnek is megvannak a szépségei. Például megoperálták a szemét és újra jól engem váltott meg” – mondja Fekete Irén. lát. Később a vasárnapi iskolában szolgált, az ehhez szükséges tanfolyamot is elvégezte. Egy dolgot sajnál: egyetlen hangszeren Élete legszomorúbb eseménye az édesanyja halála volt és az, sem tanult meg játszani. Énekelni ma is nagyon szeret. Majd az hogy három nővére egy év alatt ment el. Nem keseredett bele SDG diákszövetségben is tevékenykedni kezdett. Ahogy idősö- abba, hogy nem ment férjhez. dött, úgy következett a nőszövetség. Minden munkát elvégzett, ami a gyülekezetben adódott. Lehetett az kertendezés, takarítás, a szeretetvendégség rendezése – ezen belül szereplések, színdarabok betanítása, jelmezkészítés, betegek látogatása, gyűjtés az árvízkárosultaknak, tésztakészítés. Amikor lelkészcsaládok a politikai helyzet, vagy betegség miatt nehéz helyzetbe kerültek, több gyermek gondozását vállalta. A segédlelkészeknek is támasza, segítsége tudott lenni. Az iratterjesztést elkezdte még diákkorában. Annak idején 10 filléres traktátusokkal kezdte. Ezek pár oldalas tanulmányok voltak.
„Talán azért nem lettem igazi vénkisasszony, mert mindig voltak körülöttem gyerekek” – állapítja meg. Azt mondja magáról, hogy valamikor indulatos természet volt, de tapasztalatunk szerint jó ideje kevés lehet a hozzá hasonlóan derűs, mosolygós ember. Az értelmes élet nyugalma árad minden szavából. Vezesse és segítse továbbra is az Urunk mindenki
Irén
nénijét”! Mester Mária
Oldal 10
Református Nőszövetség Értesítője
„Te azért a munkának terhét hordozzad, mint Jézus Krisztus jó vitéze” (II. Tim. :3) Gyerekkoromban úgy gondoltam, hogy az én drága szüleim soha nem fognak meghalni. Én pedig – gondoltam – soha nem fogok megöregedni. És lám-lám, az is, ez is bekövetkezett. Ha a tükörbe nézek, kételkedve látom azt az ezerráncos arcot: tényleg én vagyok? Dicsőség az Úrnak, ennek most így kell lenni a földi létben. 1932-ben születtem Nádudvaron. Hatan voltunk testvérek, öt leány és egy fiú. Én a negyedik gyermek voltam. Gyönyörű gyermekkorunk volt. Szüleink csodálatos szeretettel gondoskodtak rólunk. Reformátusok voltunk, de nem volt a család buzgó e tekintetben. Amikor templomba mentünk, csodálkozva néztem az embereket. A nagyobb testvéreim továbbtanulása miatt Debrecenbe költöztünk, a csodálatos Csigakertbe, egy szép, barátságos kertes házba. Volt egy hatalmas diófa is, ahol én nyáron a fára mászva, a lombok között olvastam a mesekönyveket, később mindenféle regényt. Minden időmet olvasással meg rajzolással töltöttem. Debrecenben a Dóczy Leánynevelő Intézetben, cserkésztáborokban vettem részt, csapatvezető, népi táncos voltam, talajtornáztam, futásból aranyérmet is szereztem. A IV. polgári után tanítóképzőbe jártam, de közbejött a II. világháború. Vége lett a jólétnek. A bombázások miatt szüleim elhatározták, hogy elmenekülnek a városból Kunmadarasra, édesapám öccséhez. Elindultunk hát gyalogosan az országúton. Hajdúhadház felé közeledtünk a poros országúton, amikor egy német vadászrepülő közeledett a fák felett, és annyira próbált közel jönni, hogy láttuk a pilótasapkás fejet, a nagy, vastag pilótaszemüveggel. Szaladtunk a fák alá, vonszoltuk a kisebbeket. A gépfegyver megszólalt, és mi mozdulatlanul feküdtünk a fák alatt, míg elhúzott a vadászgép. Feltápászkodva láttuk, hogy körbe voltunk gépfegyverezve, körülöttünk voltak a kilőtt töltények hüvelyei. Megőrzött az Úr bennünket. Debrecenbe visszatérve kiégett város fogadott. Otthonunkat kifosztva találtuk, nem maradt semmink néhány bútoron kívül, de a család boldog volt szegényen is. Egy szép téli délután jött egy ismerősünk és elmondta, hogy a Mester utcai templomban egész hetes evangelizáció lesz, jöjjünk el. Esténként tele volt a templom. Az emberek szükségben vágyakoztak a békességre, vigasztalásra, arra, hogy rendben lesz minden. Megértettük az Úr üzenetét, hogy Ő meghalt értem, értünk és hív, hogy kövessem Őt. Hét végén Erdélyi János lelkipásztor úr felkérte a gyülekezetet, hogy az, aki meghallotta az Úr hívását, jöjjön előre az Úrasztalához. Én félénk, zárkózott leány voltam, remegtem a helyemen, hogy most mindenki látni fogja, hogy kimegyek! Egy belső hang erősített: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak, enyém vagy!” Erre a hangra felugrottam és kimentem. Sokan döntöttek az Úr Jézus követése mellett, édesanyám és nővérem is. A Betánia közösségben gyűltek össze a megtértek minden héten. Szolgálatokat vállaltunk. Sárándra, Mikepércsre jártam gyermekek, cigányok közé. Időseket látogattam. Énekkaros lettem, itt ismerkedtem meg leendő férjemmel, aki Ukrajnában volt 3 évig fogoly. Másodéves voltam az óvónőképzőben, amikor hívattak a párttitkárhoz, KISZ vezetőhöz, és kérdezgették, hogy hová járok és miért? Bizonyságot tettem az Úrról, hogy Őt követem. MegA Református Nőszövetség Értesítője
kaptam az indexemet, amibe az volt írva, hogy „az ország öszszes középiskolájából kizárva”. Később megszüntették a Betánia közösséget is. Házasságkötésünk után öt gyermekünk született, két fiú és három leány. Minden este imádkoztunk. Vasárnaponként kezdtem gyermekórákat tartani, esti gimnáziumban érettségiztem. 1976-ban nagycsaládosként kaptunk egy háromszobás lakótelepi lakást. Nagyon boldogok voltunk. Időközben leányaim férjhez mentek, nagyfiam megnősült – mert közben rohantak az évek. Ötödik gyermekemmel csatlakoztunk egy erős hívő csoporthoz, ahol az Úr megtanított hűséggel szolgálni Őt bármilyen munkában. Hajléktalanokkal foglalkoztunk, teát főztünk, kenyeret kentünk. Teadélutánok voltak az alkohol függőségben szenvedőkkel, részt vettünk utcamissziókban, menyegzőket szerveztünk a fiataloknak. Nagyon sokat tanultunk a gyülekezetben. Ott kaptam az Úrtól elhívást, hogy szolgaként mindenhol és mindenkinek segítsek. Legyek segítő a segítésben. Olyan csodálatos erőt kaptam, ami még a mai napig sem szűnt meg! A szolgálat nincs korhoz kötve. A Bocskay úton alakult egy szűkebb közösség, erősödtünk, épültünk Szabó Imre bácsi és Éva néni szolgálatain. Egyszer megjelent egy fiatal református lelkész, aki szolgált a közösségben. Éreztük, hogy az Úr mennyire megáldotta őt. Néhányszor szolgált közöttünk és hívogatott a nemrég alakult gyülekezetébe Újpalotára. Elmentem az első Biblia órára, megismerkedtem a testvérekkel, ennek már 8 éve. Itt hívott el az Úr többféle szolgálatra. Önkéntesként egy évet dolgoztam a menekült misszióban. Gyermekekkel foglalkoztam, míg az édesanyák tanultak. Később Őrbotytyánba lehetett menni a sérültek otthonába. Egy testvérrel együtt a mosodában segítettünk, énekekkel, imádságokkal szolgálunk. Nyáron kitoltuk a gondozottakat a szabadba. Nagyon szerették. Jelentkeztem egy kórházmissziós képzésre is. Ezt elvégezve 4 éve járom a kórházakat, hogy segítsek a betegeknek, az időseknek az Úr felé fordulni. Rendszeresen megyek idősek otthonába, a Merényi és MÁV Kórházakba, az ORFI-ba. Most egy onkológiai tanfolyamot végzek, hogy segítsek az Úrba kapaszkodni a reménytelenségben szenvedőknek. Imádkozom és sírok velük, átérezve, hogy mi megy végbe bennük. Sok beteg nem biztos az öröklétben, talán nem is érti, csak elmondja, hogy ő imádkozik, de ha rákérdezek, hogy biztos-e az öröklétben, azt már nem tudja. Ezért kell kiáltó szónak lenni, bármerre járunk, hogy meghallják az emberek, hogy Jézus eljött a bűnösökért és életét adta, hogy öröklétünk legyen, ha megtérünk és követjük őt. A Baracskán lévő börtönbe is járok a foglyokhoz, hirdetvén, hogy már a fogságban is lehetnek szabadok, ha átadják szívüket az Úrnak. Mindezeket az Úr nagy-nagy kegyelméből, méltatlanul végezhetem. Övé legyen minden dicsőség!
Toókos Csabáné Bereczky Lívia „Minden embernek kell legyen egy feladata ebben az életben – kötelességen belül, vagy azon felül is talán -, mert különben nem lenne értelme annak, hogy él. Az emberi világ több kell legyen, mint egy bonyolult szerkezetű gép, melyben ember egy fogaskerék szerepét tölti be Minden embernek kell legyen egy feladata, egy titkos küldetése, mely Istentől való.” Wass Albert Oldal 11
Lélekkvarc
A
honlap a gyermekvárás, a női meddőség miatti várakozás idejének figyelembe vételével jött létre, hogy közvetítse az olvasónak Isten végtelen szeretetét, lelki megerősítést és vezetést adjon nőknek, valamint közösséget teremtsen nők és családok között, akik teherként cipelik, és egyedül viselik problémájukat. A novellák, hitvallások, prédikációk és könyvajánlók, melyek a honlap tartalmát alkotják a szerző, egyben szerkesztő munkái, egyrészt fordítás az amerikai protestáns irodalomból, másrészt lelkipásztori hitvallás, Igei magyarázat, nőknek női érzékenységgel és hangvétellel. A honlap missziós céllal indult útjának, hogy megszólítsa, és közösségbe gyűjtse a mai társadalom szülői korosztályát, akik gyermekvállalással, egészséges lelkű gyermek nevelésével a jövő egyházát és a jövő keresztyén társadalmát fogják alkotni. Hiánypótló anyag, hiszen lelkipásztorok, keresztyén segítőszakemberek sokat foglalkozunk református közösségeinkkel, családjainkkal, testvéreinkkel, mégsem eleget a nőkkel, a leendő vagy már szülő anyákkal, akik élethivatásukkal a leghatékonyabb befektetést adják a társadalomnak oly módon, hogy érzelmileg és istenhitben gazdag gyermekeket nevelnek. Nos a honlap, ezeket a személyeket szeretné megtalálni és elérni Isten elhívó és szolgálatban megerősítő hangjával, hogy egy-egy élettörténettel vagy imádsággal megértse és megélje a kedves testvér, hogy az ő életére, szeretetére, imádságára és szolgálatára is szükség van Krisztus egyházának építésében. A szerző lelkipásztor, elsősorban kortársait kívánja megszólítani, akik átélték a várandósság örömét, vagy reménységgel tekintenek Istennek ajándékára, a gyermekre.
H
ívom kedves testvéreimet, barangoljunk együtt az Isten kegyelmének csodájában, éljük meg egymás életében a megőrző és megtartó szeretetet, és fogadjuk el egymást sorsunk hordozásában, hogy örömünk legyen a születés és/vagy az újjászületés csodájában! A honlap a Parókia Portálon megtalálható a www.lelekkvarc.parokia.hu elérhetőségen. Lakatos Enikő lelkipásztor Duplán segít, aki gyorsan segít, mondja a közmondás Ez történt az elmúlt év őszén a budapesti Dankó utcai óvodában. Ebben az óvodában, amelyet, az Oltalom Karitatív Egyesület működtet, 30 hátrányos helyzetű gyermeket gondoznak, tudtuk meg a Nőszövetség Hírlevelében megjelent felhívásból. Ezért a Budafoki Református Gyülekezet Nyugdíjas Bibliakörének Kiscsoportja elhatározta, hogy működésbe kezd. A felhívásra összegyűlt adományokból Mócsa Pálné, aktív bibliaköri tag- nem sajnálva a fáradtságot- felkereste a bevásárlóközpontokat és az éppen akciós tartós élelmiszerekből összeállított egy tekintélyes csomagot. Megszervezte a szállítást a presbiter testvérek segítségét igénybe véve. Több tepsi friss süteménnyel együtt meglepték az óvodát. Az óvónők és dadák ámulva percekig álltak a meglepetéstől, hogy ezt mind az óvoda kapta? Öröm volt hallani, hogy az uzsonnát és a reggelit kibővítve kaphatják a kicsik. Tudniillik ez volt az első támogatás az óvoda számára, amely igen nehéz helyzetben levő családok gyermekeit gondozza. Azóta mások is megindultak segíteni. Például a napokban az egyik rádióújság adta hírül, hogy a fenti pár tízezres értékű adománynál sokkal nagyobb, milliós adományt vitt a Média Klub és a Telekom, mert úgy érezték szükség van erre. A Nőszövetség áldott tevékenysége, hogy felkutathatja a gyülekezetük területén működő öregotthonokat vagy óvodákat, esetleg iskolákat, ahol segítséget várnak. Ismerjük az igét: Cselekedjünk jót mindenekkel…(Gal. 6:10) Szonthy Erzsébet Oldal 12
A Református Nőszövetség Értesítője
Kálvin levelei a nőkhöz A reformátor születésének négyszázadik évfordulója alkalmából a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület Pruzsinszky Pált a Theológiai Akadémia professzorát bízta meg Kálvin nőkhöz írott leveleinek fordításával. A kötet 1909 januárjában jelent meg, és több előkelő hölgyhöz írott levélen túl a párizsi fogoly nőkhöz írott levelet is tartalmazza. A kötet bevezetőjében írja a fordító: „Kálvin János életének utolsó napjaiban meghitt barátjának, Bézának figyelmébe ajánlotta levélgyűjteményét, kiemelte, hogy levelei egykor hivatva lesznek sok homályt eloszlatni. A hű barát a reformátornak régi titkárával Jonvillers Károllyal 1564 után, Kálvin halála után hozzáfogott a munkához, de nem csekély akadályokkal kellett megküzdenie.” … „Húsz év múlva Kálvin halála után nagyszámú levelet gyűjtött össze a két hű ember Svájcból, Franciaországból, Németországból, Angliából, stb., úgy hogy sajtó alá lehetett a leveleket rendezni. Ilyen előzmények után jelent meg Kálvin leveleinek első gyűjteménye 1575-ben.” A párizsi fogoly nőkhöz írott levél bevezetőjében a Pruzsinszky Pál azokat a körülményeket írja le, melyek a levél megírásához vezettek: „Bármennyire is üldözték is az evangélium híveit, különösen Franciaországban és annak fővárosában, a buzgalmat ez kioltani nem bírta, amiről a következő esemény is bizonyságot tesz. 1557-ben már több idő óta, a többi között a szent Jakab utcának egy épületében több hívő – leginkább asszonyok - jött össze az esti órákban az Írásnak olvasására. A rendőrség értesülést nyert a dologról, minek következtében egy este a hölgyek valamennyien fogságba kerültek, a mi már magában véve is szörnyű rémületet okozhatott közöttük, ez csak fokozódott, midőn híre terjedt, hogy egyiküket (Graveron hátramaradt özvegyét) a törvényszék tűzhalálra ítélte.” 1557. szeptember 27-én fellobbant a máglya. „Kálvin sokkal éberebben őrködött az egyház felett, hogysem a dolgokról hamarosan értesülést ne szerzett volna. A börtönben maradottak az ítéletre vártak, a vigasztalásra, a bátorításra nagy volt a szükség. E nehéz órákban érkezett meg Kálvin titkos küldötte a levéllel.” Íme, a levél, melyből (terjedelme miatt) részleteket közlünk: „Egy cseppet sem csodálkozom szeretett testvéreim azon, hogy a durva támadás megrendítette Önöket, hogy szenvednek testben, amely annál inkább lázong, minél inkább akar az Úr munkálkodni Önökben az Ő Lelke ereje által. Mert ha a férfiak is törékenyek és könnyen megzavarodnak, a nők gyöngesége még nagyobb a természet erejénél fogva. Ámde az Isten, aki a törékeny edénynek gondját viseli, erejét ki tudja mutatni övéinek gyengeségében. Azért Asszonyaim, minden bizalmukkal az Úrhoz kell menekülniök, állhatatosan kell imádkozniok, hogy ama romolhatatlan vetés, melyet Ő vetett szívünkbe s a mely által Önök az Ő gyermekei közé vétettek fel, gyümölcsöt hozzon, hogy rendületlen bizalmat nyerjen az aggodalomnak és szívbéli fájdalomnak napjaiban.” …. „Önöknek, Asszonyaim, volt alkalmuk meggyőződést szerezni arról, hogy az emberek előtt az Istennek igazsága gyűlöletes, mihelyt az akár férfiakban, akár nőkben, akár tudósokban, akár tudatlanokban, akár gazdagokban, akár szegényekben, akár nagyokban, akár kicsinyekben jelentkezik, látszik. Megragadnak ők minden alkalmat. Nekünk rontanak, felhasználják ürügynek azt, ha az asszony szól az Írásról, ha olyan ember szól arról, akinek polgári foglalkozása más.” … „Tudjuk meg, hogy mindez ellenük tesz tanúbizonyságot!” Miután az Úrnak Önöket, asszonyokat éppen úgy tetszett meghívni az üdvösségre, mint a férfiakat (mert Ő nem tesz válogatást férfi és nő között) – helyén való dolog, hogy a nők is tegyék meg kötelességüket, dicsőítsék az Istent a nekik adott kegyelemnek mértéke szerint, dicsőítsék éppen úgy, miként a legnagyobbak, a magas tudományokban legkitűnőbbek. Jézus Krisztus Önökért meghalt, Benne és általa reménylik a nők is üdvösségüket, az Ő nevére kereszteltettek meg. Nem szabad tehát a nőknek sem tunyáknak lenniök az Úr Jézust illető tiszteletnek a kimutatásában. Amennyiben mindnyájunknak üdvössége Benne vagyon, az ő ügyét közös érzéssel védelmezzék meg férfiak és nők egyaránt. Ha gyöngeségünkre hivatkozva elhagyjuk, megtagadjuk Krisztusunkat, ezzel csak hűtlenségünket pecsételjük meg. Az, aki minket a háborúba küld, esetről-esetre alkalmas fegyvereket ad a mi kezeinkbe.” … „Nézzenek azokra az asszonyokra, akik a Krisztus keresztje alatt állottak. Íme, elhagyták akkor az Üdvözítőt még az apostolok is! Az asszonyok azonban csudálatos állhatatossággal ott maradtak! Vegyék eszükbe Asszonyaim azt is, hogy asszony volt, aki a feltámadásnak hírét az apostolokhoz elvivé, amely hírt az utóbbiak sem elhinni nem tudtak, sem felfogni képesek nem valának. Ha az Úr, akkor annyira tiszteletben részesíté az asszonyt, azt hiszik, azóta megváltozott? Hány ezer és ezer asszony áldozott vért és életet Krisztus országának terjesztéséért! Vajon az Úr nem fogadta-é el az ő önfeláldozásukat? Nem találkozott-e az ő hitük a világ elismerésével éppen úgy, mint vértanúságuk? A nélkül, hogy a múltba visszamennénk, nem látjuk-e napról-napra saját szemeinkkel, hogy az Úr általunk, velünk munkál, bizonyságtételünkkel megszégyeníti az ellenséget? Valóban nincs olyan hatalmas prédikáció, mely az ő hitvallásuknak erőteljes példaadásával fölérne! Nem látjuk-e, hogy az ő szívükben gyökeret vertek e szavak: Aki engem megtagad az emberek előtt, én is megtagadom azt az én Atyám előtt, s azt, aki engem megvall az emberek előtt, én is megvallom azt az én Atyám előtt.”… Ezeket az új és régi példákat állítsák szemeik elé gyöngeségük erősítésére, s hogy megtanuljanak bízni Abban, aki a törékeny edények által oly nagy dolgokat vitt véghez. Ismerjék fel a dicsőséget, amelyben Önöket részesíti, hogy az Ő vezetésére bízhassák magukat. Tudják Önök nagyon jól, Asszonyaim, hogy ha az Úrnak életükkel valami célja van – Ő elég erős annak a megoltalmazására, ha pedig ezt a múló életet jobbal akarja felcserélni, bizony boldogok, akik e rövid élet fejében Vele az örök dicsőségben élhetnek. Hiszen azért vagyunk e világon, hogy a kegyelem által megvilágosíttatva életünkkel, halálunkkal Őt dicsőítsük, s aztán teljesen Vele egyesüljünk.” Az Isten adjon Önöknek kegyelmet, hogy e szavak felett figyelmesen gondolkozzanak, hogy ezeket szívükbe vésvén mindenben az Ő akaratához szabják magukat. Úgy legyen. Genfben, 1557. szeptember” Református Nőszövetség Értesítője
Oldal 13
