Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal
Szervezeti és Működési Szabályzata
I. rész Általános rendelkezések Pacsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete és Zalaigrice Község Önkormányzatának Képviselő- testülete Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban: Mötv.) 84 § (1) bekezdése valamint a 85 § (1) bekezdése alapján 2013. október 29. napján kelt megállapodásban közös önkormányzati hivatal alapításáról döntött. Tekintettel az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletben foglaltakra, az alapító önkormányzatok az Mötv. 41. § (2) bekezdése és 42. § 2. pontjára figyelemmel a Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal megalakításáról és fenntartásáról szóló megállapodás alapján a Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatát ( továbbiakban : SZMSZ ) a következők szerint állapítják meg. A SZMSZ célja, hogy rögzítse a Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal legfontosabb adatait és szervezeti felépítését, a vezetők és alkalmazottak feladatait, jogkörét, a hivatal működési szabályait, hatálya kiterjed a vezetőkre (polgármester, alpolgármester, jegyző, aljegyző) valamint a közös hivatalban és a szakfeladatokon foglalkoztatott valamennyi köztisztviselőre, közszolgálati ügykezelőre, a munka törvénykönyve, valamint a polgári törvénykönyv hatálya alá tartozó foglalkoztatottra. A közös hivatal közreműködik az önkormányzatok egymás közötti, valamint az állami szervekkel történő együttműködésének összehangolásában. I. Általános rendelkezések 1. A Közös Hivatal megnevezése, adatai
1. A Képviselő-testületek által 2013. október 29. napján kelt, Pacsa Város Önkormányzatának képviselő-testületének 94/2013.(X.29.) számú határozatával, Zalaigrice Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 61/2013.(X.29.) számú határozatával elfogadott egységes szerkezetű alapító okirattal 2014. január 1. napjával létrehozott közös önkormányzati hivatal hivatalos megnevezése: Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal Székhelye: 8761, Pacsa, Kisfaludy u. 2. Telephelye: Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal Zalaigricei Kirendeltsége 8761 Zalaigrice, Pacsai út 14. Rövidítése: Pacsai KÖH Ügyfélszolgálat: Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal székhely településén, Pacsa, Kisfaludy u. 2., azzal a kitétellel, hogy Zalaigrice településen a jegyző vagy megbízottja minden héten csütörtökön 10.00-12.00 óra közötti időben ügyfélfogadást tart a községháza épületében 8761 Zalaigrice , Pacsai út 14.
2. A Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal azonosító adatai: Törzskönyvi nyilvántartási száma: 788711 Adószáma:15788713-2-20 Statisztikai azonosítója: 2031741 ( KSH területi számjel) KSH statisztikai számjele:15788713-8411-325-20 Számlavezető pénzintézet megnevezése: K&H Bank Zrt. Számlaszáma: 10404900-50526552-83721007 Levelezési címe: 8761 Pacsa, Kisfaludy u. 2. 3. A Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal működési területe: A hivatal illetékességi területe Pacsa Város és Zalaigrice Község közigazgatási területe.
4. A Pacsai KÖH fenntartói: Pacsa Város Önkormányzata Képviselő-testülete Zalaigrice Község Önkormányzata Képviselő-testülete 5. A Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal irányítói szerve: Pacsa Város Önkormányzata Képviselő-testülete A képviselő-testületek döntései szerint és saját hatáskörben Pacsa Város polgármestere irányítja és a jegyző javaslatainak figyelembe vételével meghatározza a Pacsai KÖH feladatait az önkormányzatok munkájának a szervezésében, a döntések előkészítésében és végrehajtásában. A Pacsai KÖH vezetője a jegyző, aki szakmailag felelős a működésért. 6. A Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal jogállása: Jogi személyiséggel rendelkező, önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. 7. Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal az alábbi költségvetési szervek feladatait látja el: Pacsa Város Önkormányzata 8761 Pacsa, Kisfaludy u.2. Pacsai Napsugár Óvoda 8761 Pacsa, József A. u.15. Pacsai Óvodafenntartó Intézményi Társulás 8761 Pacsa, Kisfaludy S. u. 2. 8. A Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal bélyegzői, nyilvántartása A hivatalos bélyegző lenyomatát csak a kiadmányozásra jogosult aláírásával ellátott kiadmányokon lehet használni, A bélyegzőkről a Pacsai KÖH Igazgatási Irodája nyilvántartást vezet. A Pacsai KÖH által használt egyéb bélyegzőket (fej, jogerősítő, iktató, irattározó stb.) Igazgatási Iroda tartja nyilván. A nyilvántartásnak a következőket kell tartalmaznia: sorszámot, bélyegző lenyomatát, a bélyegző kiadásának napját, a bélyegzőt használó szervezeti egység nevét, a bélyegzőt őrző, illetve használatra jogosult dolgozó nevét, és az átvételt igazoló aláírását. Az avult bélyegzőket a levéltárakra vonatkozó szabályok szerint kell kezelni, nyilvántartani és megsemmisíteni. A bélyegző-használattal kapcsolatos szabályok megtartásáról és ellenőrzéséről a jegyző gondoskodik (a bélyegzők lenyomatait 1. sz. melléklet tartalmazza).
3
II. A Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal működése A Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal működési költségét elsősorban a mindenkori költségvetési törvényben biztosított központi költségvetési támogatás, valamint a Pacsai KÖH saját bevétele adja. A közös önkormányzati hivatal létrehozásáról szóló megállapodás alapján a Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal működési és fenntartási költségeit ezen bevételek nem fedezik, abban az esetben a Pacsai KÖH működéshez a fenntartó önkormányzatok költségvetésük terhére hozzájárulást biztosítanak a tárgyévet megelőző év január 1-i lakosságszámának arányában. A Pacsai KÖH –t illető központi költségvetési támogatást a fenntartó önkormányzatok hívják le és –amennyiben jogszabály eltérően nem rendelkezik- havi egyenlő részletekben, minden hónap utolsó napjáig átadják a Pacsai KÖH részére, és amennyiben önkormányzati hozzájárulás biztosítása is szükségessé válik, úgy annak mindkét önkormányzatra jutó összegét is minden hónap utolsó napjáig a Pacsai KÖH részére átadja. A Pacsai KÖH működési és fenntartási költségeit az önkormányzatok a Pacsai KÖH költségvetésének elfogadásával állapítják meg. A fenntartó önkormányzatok képviselő-testületei együttes ülésen döntenek: A Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal: 1. költségvetésének I. félévi. III. negyedévi és az év végi felhasználásról szóló beszámolót 2. létrehozásáról szóló megállapodás elfogadásáról ill. módosításáról (3. számú melléklet) 3. az Alapító Okirat elfogadásáról ill. módosításáról ( 4. számú melléklet) A fenntartó önkormányzatok képviselő-testületei együttes ülésen fogadják el: -
Pacsai KÖH tevékenységéről szóló beszámolót Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló beszámolót
III. A Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal feladatai 1. A Pacsai KÖH által ellátandó alaptevékenységek: Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 84.§ (1) bekezdése alapján az önkormányzat működésével , valamint a polgármesterrel vagy a jegyző feladat-és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása. Szakágazat: 841105
Helyi önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége
Alaptevékenysége: 841112 Önkormányzati jogalkotás 841114 Országgyűlési képviselő választásokhoz kapcsolódó tevékenységek 841115 Önkormányzati képviselő választáshoz kapcsolódó tevékenységek 841116 Országos és helyi nemzetiségei önkormányzati választáshoz kapcsolódó tevékenységek 841117 Európai parlamenti képviselő választáshoz kapcsolódó tevékenységek 841118 Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek 841126 Önkormányzatok és társulások általános végrehajtói igazgatási tevékenysége 841133 Adó , illeték kiszabása, beszedése, adóellenőrzés 841913 Támogatási célú finanszírozás 890441 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás 890442 Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú foglalkoztatása 890443 Egyéb közfoglalkoztatás Az alaptevékenységen belül szabad kapacitását hasznosíthatja bevételei növelése érdekében, amennyiben az nem veszélyezteti elsődleges feladataiból származó kötelezettségeinek teljesítését. A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységet nem végez. IV. A Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal irányítása A Pacsai Közös Önkormányzati Hivatalát a közös önkormányzati hivatal létrehozásáról szóló megállapodás, valamint a Mötv alapján Pacsa Város Polgármestere irányítja: Egyéb feladatai a következők: 1. a jegyző javaslatainak figyelembe vételével meghatározza a közös önkormányzati hivatal feladatait a Pacsai KÖH munkájának szervezésében, a döntések előkészítésében és végrehajtásában 2. összehívja a képviselő-testületek együttes ülését 3. dönt a Mötv. által hatáskörébe utalt államigazgatási ügyekben, hatósági hatáskörökben, egyes hatásköreinek gyakorlását átruházhatja az alpolgármesterre, a jegyzőre, a közös önkormányzati hivatal ügyintézőjére 4. a jegyző javaslatára előterjesztést nyújt be a képviselő-testületnek a Pacsai KÖH belső szervezeti tagozódására, létszámára 5. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 81. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Pacsa Város Polgármesterének egyetértése szükséges a közös önkormányzati hivatal köztisztviselője, alkalmazottja kinevezéséhez, bérezéséhez, vezetői megbízásához, felmentéséhez, vezetői kinevezéséhez, felmentéséhez és jutalmazásához 6. Pacsa Város Polgármestere nevezi ki és menti fel a jegyzőt, és gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. 7. a hatáskörébe tartozó ügyekben gyakorolja a kiadmányozás rendjét Pacsa Város Polgármesterének irányító munkájának eszközei a Pacsai KÖH működésével kapcsolatos általános szabályozó rendelkezések.
5
Alpolgármester: A képviselő testületek –saját tagjai közül a polgármesterek javaslatára, titkos szavazással, a képviselő –testületek megbízatásának időtartamára – a polgármesterek helyettesítésére, munkájának segítésére önkormányzatonként 1 fő alpolgármestert választ. A társadalmi megbízatású alpolgármesterek a polgármesterek irányításával végzik feladataikat. A képviselő-testületek ülését a polgármesterek hívják össze és vezetik, akadályoztatásuk esetén e hatáskörét az alpolgármesterek látják el. V. A Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal vezetése A Pacsai Közös Önkormányzati Hivatalt a közös önkormányzati hivatal létrehozásáról szóló megállapodás, valamint a Mötv. alapján a jegyző vezeti. A jegyzőt Pacsa Város Polgármestere nevezi ki, menti fel, és gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. A jegyzőt az aljegyző helyettesíti és ellátja a jegyző által meghatározott feladatokat. Az aljegyző kinevezésére és felmentésére a jegyzőre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy felette az egyéb munkáltatói jogokat a jegyző gyakorolja. A Pacsai KÖH köztisztviselőinek, közszolgálati ügykezelőinek, munkavállalóinak tekintetében a munkáltatói jogköröket a jegyző gyakorolja, részletes feladataikat az ellátandó munkakör tekintetében a jegyző által készített munkaköri leírás tartalmazza. Továbbá gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat az aljegyző tekintetében, ellátja a személyzeti feladatokat a Pacsai KÖH köztisztviselőivel, munkavállalóival, az önkormányzati intézményvezetőkkel kapcsolatosan. A jegyző vagy aljegyző köteles tanácskozási joggal mindegyik képviselő testület ülésén részt venni, és ott a szükséges felvilágosítást megadni. A jegyző évente beszámol a képviselőtestületeknek a Pacsai KÖH tevékenységéről, melyet a képviselő-testületek együttes ülésükön fogadnak el. A jegyző szakmailag felelős a Pacsai KÖH működéséért, az ügyek megoldásáért, a döntések végrehajtásáért. Felelős a közérdeknek és a jogszabályoknak megfelelő, szakszerű, pártatlan ügyintézés ellátásáért. A jegyző egyéb feladatai a következők: 1. dönt a jogszabály által hatáskörébe utalt államigazgatási ügyekben; 2. gondoskodik a Pacsai KÖH működésével kapcsolatos feladatok ellátásáról; 3. jelzi a képviselő-testületeknek, a képviselő-testület szervének és a polgármestereknek, ha a döntésük, működésük jogszabálysértő; 4. döntésre előkészíti a polgármesterek hatáskörébe tartozó államigazgatási ügyeket; 5. dönt azokban a hatósági ügyekben, amelyeket a polgármester ad át; 6. dönt a hatáskörébe utalt önkormányzati és önkormányzati hatósági ügyekben; 7. rögzíti a talált nyilvántartásában a talált idegen dologgal kapcsolatos a körözési nyilvántartási rendszerről és a személyek a személyek, dolgok felkutatásáról és azonosításáról szóló törvény szerinti adatokat, valamint a talált idegen dolgok tulajdonosnak történő átadást követően törli azokat 8. a Pacsai KÖH belső szervezeti tagozódására, munkarendjére és az ügyfélfogadás rendjére vonatkozóan javaslatot készít Pacsa Város Polgármesterének 9. a hatáskörébe tartozó ügyekben szabályozza a kiadmányozás, az ellenjegyzés és az utalványozás rendjét;
6
10. irányítja a személyzeti munkával kapcsolatos feladatokat 11. irányítja a dolgozók továbbképzését 12. vezeti, összehangolja és ellenőrzi a Pacsai KÖH belső szervezeti egységeiben a munkát; 13. irányítja a Pacsai KÖH gazdálkodási tevékenységét 14. előkészíti és lebonyolítja, a feladatkörébe tartozó intézmények esetén, a magasabb vezetői megbízás pályázati eljárását 15. a jegyző köteles - a jogszabályok alapján meghatározott - belső kontroll-rendszert működtetni, amely biztosítja a rendelkezésére álló források szabályszerű, gazdaságos, hatékony és eredményes felhasználását. A belső kontroll-rendszeren belül - a belső ellenőrzés működtetéséről az államháztartásért felelős miniszter által közzétett módszertani útmutatók és a nemzetközi belső ellenőrzési standardok figyelembevételével. A belső ellenőrzése keretében gondoskodni kell a felügyelt költségvetési szervek ellenőrzéséről is. 16. a jegyző gondoskodik a kihirdetett rendeletnek a szervezeti és működési szabályzatban az önkormányzati rendeletek kihirdetésére meghatározott szabályokkal azonos módon történő közzétételéről. 17. a Pacsai KÖH tulajdonába tartozó vagyonelemekről nyilvántartást kell vezetni. A vagyonnyilvántartás folyamatos vezetéséért, az adatok hitelességéért a jegyző felelős. A jogszabályokban előírtakon túl közreműködik az önkormányzatok alábbi feladatainak ellátásában: - nemzetközi és esélyegyenlőségi ügyekkel kapcsolatos feladatok, - kommunikációs ügyek intézése, - idegenforgalmi feladatok, - társadalmi kapcsolatok ügyintézésének ellátása. Kommunikációs tevékenység - rendszeresen kapcsolatot tart a sajtó képviselőivel, közreműködik abban, hogy a nagyobb jelentőségű önkormányzati döntések, események a sajtóban megjelenjenek, - figyelemmel kíséri a helyi és országos sajtót, összegyűjti a településeket érintő írásokat, - részt vesz a protokoll jellegű feladatok megvalósításában, illetve a települési rendezvények szervezésében, - részt vesz a Pacsai KÖH- t érintő rendezvények előkészítésében és lebonyolításában, az írásos dokumentumok (meghívók, oklevelek) megszövegezésében, - kapcsolatot tart a településeken működő intézményekkel, vállalkozásokkal, gondoskodik ezek közérdekű közleményeinek megjelentetéséről, - a helyi tévé szerkesztőségébe a „közérdekű hírek rovathoz” összeállítja az önkormányzatokat, illetve a Pacsai KÖH- t érintő írásos anyagokat. Idegenforgalommal kapcsolatos feladatok: - a települések idegenforgalmi tevékenységével kapcsolatos döntések előkészítése, a képviselő-testületek által jóváhagyott programok megvalósításában való aktív közreműködés, - javaslattétel idegenforgalmi célú fejlesztésekre, - idegenforgalmi célú rendezvények szervezése, abban való közreműködés.
7
Társadalmi kapcsolatok feladatai - közreműködik az esélyegyenlőség biztosításával, megteremtésével kapcsolatos feladatok ellátásában, - részt vesz a bűnmegelőzéssel kapcsolatos feladatok ellátásában, melynek során együttműködik a bűnmegelőzésben résztvevő szakemberekkel, - folyamatos kapcsolatot tart a települések társadalmi és civil szervezeteivel és a településeken működő vállalkozásokkal, - segíti a településeken működő társadalmi és civil szervezeteket, a törvényi előírásoknak megfelelő működésüket, és tájékoztatja őket a működésüket érintő jogszabály-változásokról. - kapcsolatot tart a kisebbségi önkormányzatok vezetőivel, Aljegyző: A jegyzőt az aljegyző helyettesíti, ellátja a jegyző által meghatározott feladatokat. Pacsa Város Polgármestere a jegyző javaslatára, a jegyzőre vonatkozó szabályok szerint –aljegyzőt nevez ki. A jegyző helyettesítése körében akadályoztatása esetén az aljegyzőt, a helyettesítés szükségességéről, annak várható időtartamáról és a folyamatban lévő feladatokról tájékoztatja. Akadályoztatásnak minősül az a tény, helyzet, vagy körülmény, amikor a jegyző gátolva van feladat-és hatásköre gyakorlásában, így különösen távollét, szabadság egyéb más irányú tartós elfoglaltság, betegség esetén. Pacsai KÖH képviselete: A Pacsai KÖH jogi képviseletét a jegyző, valamint aljegyző, illetve Pacsa Város polgármestere által meghatalmazott személy látja el. A képviseleti jog megadásáról, visszavonásáról a jegyző, vagy a polgármester írásban értesíti a meghatalmazottat. Reprezentáció Reprezentáció körében a polgármesterek és a jegyző jogosult rendelkezni. Reprezentációnak minősül: - a hivatalos tárgyalásokon (kiállításokon, konferenciákon, értekezleteken) ellenérték nélkül felszolgált étel és ital, illetőleg az ezen felül nyújtott természetbeli ellátás (szállás, utazás stb.) értéke - a vásárolt vagy a saját előállítású tárgy (termék vagy szolgáltatás) ellenérték nélküli átadása (ajándékozás) - a nemzeti (városi, községi) ünnepekhez, évfordulókhoz, társadalmi eseményekhez kapcsolódó hivatali megemlékezés költsége - a reprezentáció címén elszámolható költségek magukban foglalják az általános forgalmi adó összegét is Kinevezési rend: A polgármesterek és a képviselők választása a választási eljárásról szóló 2013. XXXVI. törvény szerint. A fenntartó önkormányzatok képviselő testületei –saját tagjai közül a polgármesterek javaslatára, titkos szavazással, a képviselő –testület megbízatásának időtartamára – a polgármester helyettesítésére, munkájának segítésére 1 fő alpolgármestert választanak. A Mötv. 146/C. § (2) bekezdés alapján a közös önkormányzati hivatalt alkotó önkormányzatok polgármesterei 2013. október 29. napján megállapodtak abban, hogy a megszűnő polgármesteri hivatal jegyzőjét, aljegyzőjét - annak egyetértésével - a közös
önkormányzati hivatal jegyzőjeként, aljegyzőjeként foglalkoztatják. A jegyzőt Pacsa Város Polgármestere nevezi ki és menti fel, és gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. Pacsa Város Polgármestere a – a jegyző javaslatára, a jegyzőre vonatkozó szabályok szerint –aljegyzőt nevez ki. Munkáltatói jogok gyakorlása A munkáltatói jogok köre: a) kinevezés b) felmentés c) vezetői megbízás adása, visszavonása d) összeférhetetlenség megállapítása e) tartalékállományba helyezés, f) kirendelés g) fegyelmi eljárás megindítása h) fegyelmi büntetés kiszabása. Egyéb munkáltatói jogosítványok: a) teljesítményértékelés, b) jutalmazás, c) szabadságengedélyezés, d) minősítés. A munkáltatói jogokat Pacsa Város Képviselő-testülete gyakorolja át nem ruházható jogkörben Pacsa Város polgármestere, alpolgármester, az önkormányzati intézmények pályázat útján megbízott vezetői tekintetében. A munkáltatói jogokat Zalaigrice Község Képviselő-testülete gyakorolja át nem ruházható jogkörben Zalaigrice község polgármestere, alpolgármester, az önkormányzati intézmények pályázat útján megbízott vezetői tekintetében. A jegyzőt Pacsa Város Polgármestere nevezi ki és menti fel, és gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. A jegyzőt az aljegyző helyettesíti és ellátja a jegyző által meghatározott feladatokat. Az aljegyző kinevezésére és felmentésére a jegyzőre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy felette az egyéb munkáltatói jogokat a jegyző gyakorolja. Az egyéb munkáltatói jogokat az alpolgármesterek, és az önkormányzati intézményvezetők tekintetében Pacsa Város polgármestere , az aljegyző tekintetében a jegyző gyakorolja. A Pacsai KÖH köztisztviselői és munkavállalói esetében a munkáltatói jogokat a jegyző gyakorolja. VI. Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal szervezeti tagozódása, feladatai és működése (Ügyrend) A Pacsai KÖH egységei: Hivatali székhely Pacsa, Kisfaludy u. 2. a jegyző vezetésével Zalaigricei Kirendeltsége Zalaigrice, Pacsai út 14. , a jegyző vezetésével A jegyző közvetlen irányítása alatt álló a közös hivatalon belül működő szervezeti egységek: 1. Igazgatási Iroda 2. Gazdasági Iroda
9
Az Igazgatási Iroda munkáját az aljegyző, mint irodavezető, a Gazdasági Iroda munkáját irodavezető irányítja. Az irodák egymással mellérendeltségi viszonyban állnak és kötelesek együttműködni a feladatok ellátásában. Egyes munkakörök tartalmát, feladatait, a helyettesítés rendjét a munkaköri leírások tartalmazzák, melynek törzspéldányai a Pacsai KÖH Igazgatási Iroda személyzeti ügyintézőjénél megtekinthetőek. A köztisztviselők teljes munkaidőben foglalkoztatottak. A Pacsai KÖH létszámát és belső szervezeti felépítését a 2. számú melléklet tartalmazza. A Pacsai KÖH-nak a polgármesterek, alpolgármesterek a képviselő-testületekkel, valamint a képviselő-testületek bizottságaival kapcsolatos tevékenységek: 1. szakmailag előkészíti az önkormányzati ügyeket, az önkormányzati rendeletek tervezetét , a polgármesteri , a testületi és a bizottsági előterjesztéseket, jelentéseket, beszámolókat, a határozati javaslatokat , egyéb anyagokat 2. az önkormányzati képviselők interpellációit, kérdéseit kivizsgálni és azokra - a vonatkozó hatályos jogszabályok szerint - a jegyző útján választ adni; 3. vizsgálja a törvényességet 4. nyilvántartja a polgármesterek , a képviselő-testületek és a bizottságok döntéseit 5. végrehajtja képviselő-testületek és a bizottságok döntéseit, a végrehajtást ellenőrzi 6. ellátja a képviselő-testületek és a bizottságok munkájával kapcsolatos egyéb nyilvántartási , ügyviteli adminisztrációs teendőket 7. ellátja mindazokat a feladatokat, amelyeket jogszabály, a képviselő-testületek valamint a bizottságok meghatároznak 8. az önkormányzat intézményeivel kapcsolatosan szakmai segítő tevékenységet folytat 9. elősegíti a képviselő jogainak gyakorlását, munkájuk segítése (tájékoztatás, felvilágosítás adása, intézkedés) A Pacsai KÖH dolgozói kötelesek: 1. ügyfélfogadási időben az ügyfeleket fogadni; 2. akadályoztatásuk esetén helyettesítésükről gondoskodni; 3. az ügyfelek személyesen (szóban) előadott kérelmét jegyzőkönyvbe foglalni, iktatásra továbbítani; 4. az ügyiratokat az ügyirat-kezelési szabályzat szerint kezelni; 5. az eljáró ügyintézők ügykörükben más belső szervezeti egységek ügyintézőivel együttműködni, illetve egyeztetni; az egyeztetetés megtörténtét az ügyiratokban minden esetben dokumentálni; 6. feladatkörüket érintő jogszabály-változásokat figyelemmel kísérni, 7. a munkafázisukba épített ellenőrzési követelményeknek eleget tenni, 8. munkájuk során az ésszerű és takarékos gazdálkodás, anyag- és energiafelhasználás elvárásainak eleget tenni. 9. A Pacsai KÖH dolgozóinak feladatait munkaköri leírásuk tartalmazza 10. Az irodák kötelesek belső munkarendjüket számon kérhető módon kialakítani, meghatározni az ellenőrzés, számonkérés gyakoriságát, a munkafegyelem biztosítását, ellenőrzését (jelenléti ív, szabadságolások rendje, stb.), valamint az információáramlás módját.
10
A Pacsai KÖH belső szervezeti egységének (szervezeti egység) vezetőjének feladat-, hatásés jogköre: 1. felelős a szervezeti egység egész munkájáért, annak szakszerű, jogszerű működéséért; 2. köteles az általa vezetett szervezeti egységet érintő jogszabályokat folyamatosan figyelemmel kísérni, a változásokat átvezetni 3. gondoskodik a munkaköri leírások naprakészen tartásáról; 4. felelős a szervezeti egység feladatkörébe tartozó, illetve esetenként kapott/jelentkező feladatok/utasítások szakszerű döntés-előkészítéséért, s határidőben történő végrehajtásáért; 5. gyakorolja a jegyző által meghatározott körben a kiadmányozási jogot; 6. előkészíti a feladatkörébe tartozó képviselő-testületi, illetve bizottsági ülésekre kerülő előterjesztéseket; 7. köteles részt venni az általa vezetett szervezeti egység feladatköréhez tartozó, illetve ahhoz kapcsolódó témákat tárgyaló bizottsági, illetve képviselő-testületi üléseken; 8. kapcsolatot tart a szervezeti egység működését elősegítő külső szervekkel; 9. közreműködik az ágazatilag a feladatköréhez tartozó költségvetési szervek irányításával kapcsolatos döntések, intézkedések előkészítésében, a végrehajtás megszervezésében; 10. köteles a vezetése alatt működő szervezeti egység tevékenységéről naprakész információval rendelkezni, tapasztalatairól a polgármestert és a jegyzőt tájékoztatni; 11. beszámol a jegyző előtt a szervezeti egység tevékenységéről; 12. gondoskodik a vezetése alatt működő szervezeti egység tekintetében a hivatal ügyfélfogadási és munkarendjére vonatkozó szabályok hatályosulásáról, a munkafegyelem betartásáról; 13. felelős a belső szervezeti egységek közötti folyamatos tájékoztatás, illetve információáramlásért, az egységes polgármesteri hivatal munkáját elősegítő, az irodák együttműködését biztosító kapcsolattartásért; 14. gondoskodik - a jegyző egyetértésével - távolléte, illetve akadályoztatása esetén történő helyettesítéséről, 15. figyelemmel kíséri a pályázati lehetőségeket, közreműködik a pályázatok elkészítésében; 16. gondoskodik a szervezeti egységet érintő szabályzatok – vonatkozó hatályos jogszabályoknak megfelelő – elkészítéséről, folyamatos karbantartásáról. Igazgatási iroda feladatai: A képviselő-testületek, a bizottságok a polgármesterek és a jegyző munkájának segítése körében: 1. közreműködik a polgármesterek és a jegyző, a képviselő-testületek, a bizottságok munkájának szervezésében, munkafeltételeinek biztosításában; 2. gondoskodik a képviselő-testületek és a bizottságok elé kerülő előterjesztések sokszorosításáról, az ülések meghívóinak elkészítéséről, a testületi anyagok önkormányzati Szmsz-ben meghatározottak szerinti postázásáról; 3. biztosítja a testületi üléseken elhangzottakat hangfelvételen rögzíti; 4. vezeti és elkészíti, majd aláírásokat követően a törvényes határidőben felterjeszti a képviselő-testületi és bizottsági ülések jegyzőkönyvét a Zala Megyei Kormányhivatalhoz, illetve betekintés céljából elhelyezi az önkormányzati Szmszben meghatározott helyeken; 5. gondoskodik a rendeletek és a testületi határozati kivonatok elkészítéséről, sokszorosításáról, s az érintetteknek való megküldéséről;
11
6. nyilvántartja a testületi döntéseket, illetve a képviselő-testületek által hozott rendeletekről és határozatokról nyilvántartást vezet; 7. gondoskodik a rendeletek az önkormányzati Szmsz -ben meghatározottak szerinti kihirdetéséről, egységes szerkezetben történő kezeléséről, a testület anyagainak levéltári rendezéséről, bekötésre történő előkészítéséről, azok bekötésének megszervezéséről; 8. előkészíti a képviselő-testületek közmeghallgatását, biztosítja a meghallgatáson elhangzó közérdekű bejelentések, észrevételek, panaszok jegyzőkönyvben történő rögzítését; 9. a kérdések megválaszolása céljából a jegyzőkönyvet az illetékes belső szervezeti egység vagy a képviselő-testületek bizottságok rendelkezésére bocsátja; 10. biztosítja a polgármesteri, jegyzői fogadóórán elhangzott panaszok, bejelentések jegyzőkönyv-vezetését, válaszadás céljából azokat eljuttatja a belső szervezeti egységek felé; 11. ellátja a képviselők esetlegesen felmerülő adminisztrációs igényeit. Személyügyi tevékenység ellátása körében: 1. Pacsai KÖH köztisztviselőinek, közszolgálati ügykezelőinek és egyéb alkalmazottainak személyi- és munkaügyeit; 2. ellátja a képviselő-testületek, valamint a polgármesterek és a jegyző hatáskörébe tartozó munkáltatói, illetve egyéb munkáltatói jogok gyakorlásával kapcsolatos előkészítő tevékenységet; 3. közreműködik a munkavégzés személyi feltételeinek biztosításában és folyamatos fejlesztésében; 4. ez irányú tevékenysége kiterjed az önkormányzati költségvetési szervek vezetőinek személyi ügyeivel kapcsolatos, a képviselő-testületek munkáltatói jogainak gyakorlásából adódó kérdésekre; 5. szervezi és összehangolja a személyügyi munkára vonatkozó rendelkezések gyakorlati megvalósítását; 6. gondoskodik a személyügyi tevékenység törvényességének betartásáról és betartatásáról; 7. ellátja a dolgozók alkalmazásával kapcsolatos feladatokat; 8. ellátja a foglalkozás-egészségüggyel kapcsolatos önkormányzati feladatokat. 9. szervezi és bonyolítja a személyek kiválasztását, hirdetés, pályáztatás módszerével egészen a kiválasztásig; 10. döntés-előkészítő tevékenységet végez a polgármesterek, a jegyző, a bizottságok és a testületek részére személyügyekben; 11. előkészíti az alkalmazást, kinevezést, megbízást, szerződéskötést, módosítást, hosszabbítást; 12. az alkalmazást követően összeállítja a személyi anyagot, vezeti és kezeli a nyilvántartást; 13. figyelemmel kíséri a dolgozók előmenetelét és a szükséges intézkedést megteszi; 14. szervezi és előkészíti a minősítéseket (nyilvántartás, a munkáltató minősítő munkájának segítése); 15. elkészíti a munkaviszony, illetve közszolgálati jogviszony megszüntetését (felmentés, lemondás, áthelyezés, végleges áthelyezés, hivatalvesztés, közös megegyezés); 16. kezeli az elszámoló lapokat, intézi a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos teendőket; 17. nyilvántartja a béreket, bérfejlesztés esetén elkészíti az átsorolásokat; 18. gondoskodik az alkalmazási iratok, valamint a személyi iratok iktatásáról;
12
19. közreműködik a személyi ügyekben hozott testületi határozatok végrehajtásában; 20. a szakmai és vezetői követelményeket figyelembe véve segítséget nyújt a megüresedett munkakörök jól felkészült szakemberekkel történő betöltéséhez; 21. gondozza a személyügyi pályázati rendszert; 22. előkészíti a vezetői szakmai követelményekre figyelemmel a megüresedett munkakörökre vonatkozó pályázatok kiírását; 23. gondoskodik azok nyilvános meghirdetéséről; 24. ellátja a Pacsai KÖH dolgozóinak felkészítésével összefüggő képzési, továbbképzési feladatokat; 25. koordinálja az egyes szakmai tanfolyamra jelentkezéseket (beleértve az alapvizsgákat, szakvizsgákat, kötelező továbbképzéseket); 26. közreműködik a szervezet fejlesztésére vonatkozó programok kidolgozásában, szervezi a munkaerővel való humánus és racionális gazdálkodást; 27. közreműködik a bér- és létszámgazdálkodásban; 28. szakmailag segíti a költségvetési szervek vezetőivel kapcsolatos személyügyi feladatok ellátását; 29. előkészíti és kezeli az önkormányzati költségvetési szervek vezetőinek megbízását, kezeli személyi nyilvántartásukat; 30. elkészíti a törvényileg kötelező és a testületi döntésnek megfelelő bérfejlesztés szerinti átsorolásokat; 31. vezeti a személyügyi nyilvántartást, a közszolgálati alap- és központi nyilvántartást, gondoskodik a változások folyamatos, naprakész átvezetéséről; 32. közreműködik a jutalmazások előkészítésében és végrehajtásában; 33. gondoskodik a jubileumi jutalmak kifizetéséről, az érintettek kiértesítéséről, 34. előkészíti a (városi, megyei, központi) kitüntetésekre vonatkozó javaslatokat, 35. a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően figyelemmel kíséri az összeférhetetlenségi ügyeket, javaslatot tesz a szükséges intézkedések megtételére, 36. közreműködik vezetői tisztségek kinevezésével kapcsolatos állásfoglalások előkészítésében, véleményezés előkészítésében, 37. intézi az Pacsai KÖH dolgozóinak lakásvásárlási- és építési támogatás iránti kérelmeit, 38. a költségvetési koncepció elkészítéséhez, a költségvetési tervezéséhez határidőre elkészíti a létszámkeret és személyi juttatás költségadatait; 39. szakmai igazolással látja el a kiküldetések, tanfolyamok, felkészítők, továbbá a tanulmányi ügyekkel kapcsolatos bizonylatokat, 40. kezeli a polgármester, a jegyző, az önkormányzati képviselők és az érintett köztisztviselők vagyonnyilatkozatát, 41. gondoskodik a köztisztviselők évenkénti teljesítménykövetelményeinek megállapításáról, valamint a teljesítménykövetelmények megvalósításának értékeléséről. Jogalkalmazói, törvényességi, illetve ellenőrzési feladatkörében: 1. közreműködik a polgármesterek és a jegyző tevékenységével kapcsolatos jogi feladatok ellátásában; 2. elősegíti a jegyző hivatalvezetési, jogalkalmazói, törvényességi feladatainak, hatáskörének gyakorlását; 3. közreműködik a testületi előterjesztések előzetes törvényességi vizsgálatában; 4. figyelemmel kíséri az első fokú hatósági ügyintézést; 5. közreműködik az önkormányzati jogalkotás előkészítésében; 6. előkészíti a polgármesterek, jegyző közvetlen hatáskörébe tartozó jogi döntéseket; 7. nyilvántartja a Pacsai KÖH működésére vonatkozó szabályzatokat;
13
8. figyelemmel kíséri az új jogszabályok megjelenését, illetve a jogszabályi változásokat, módosításokat és jogértelmezési segítséget nyújt a hivatal dolgozói részére; 9. elvégzi a rendelet- és határozattervezetek előzetés jogi kontrollját; 10. előkészíti a Zala Megyei Kormányhivatal törvényességi felhívása kapcsán szükséges intézkedéseket. 11. a közzétételi kötelezettség teljesítése érdekében összeállítja az önkormányzatok valamint a Pacsai KÖH közzétételi listáját, és gondoskodik az adatok folyamatos frissítéséről. A nevelési-oktatási feladatkörben eljárva: 1. közreműködik az önkormányzatok által fenntartott nevelési-oktatási intézmény létesítésével, átszervezésével, irányításával, működésével kapcsolatos feladatok, az erre irányuló testületi előterjesztések előkészítésében; 2. gondoskodik az óvodáskorú gyermekek nyilvántartásáról, felvételével kapcsolatos jogorvoslati ügyek intézéséről; 3. figyelemmel kíséri - az óvónőkkel együttműködve - elsősorban a veszélyeztetett és hátrányos helyzetű gyermekek 3 éves óvodai nevelésben való részesülését, 4. figyelemmel kíséri az újonnan megjelenő jogszabályokat, segíti az intézményi értelmezést. Az általános igazgatási feladatok tekintetében: 1. ellátja a hatósági bizonyítványok kiadásával kapcsolatos feladatokat; - életbenlét igazolása külföldi nyugdíj folyósításához, 2. gondoskodik a hagyatéki eljárással kapcsolatos közigazgatási feladatok ellátásáról: - ingatlanhagyaték esetén adó- és értékbizonyítvány beszerzése, - hagyaték leltározása, hagyatékhoz tartozó vagyontárgyak biztosítása, - gyámhivatal értesítése, ha a hagyatékban kiskorú, cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság alá helyezett vagy ismeretlen helyen távollévő érdekelt törvényes képviseletét kell rendezni, - jelentés az igazságügy-miniszternek külföldi állampolgárok Magyarországon bekövetkezett haláláról, - állami öröklés esetén értesítés a Kincstári Vagyonigazgatóság illetékes hálózati egysége felé, - a leltármásolat megküldése az illetékes szerveknek, 3. intézi a birtokvédelemmel kapcsolatos közigazgatási feladatokat: - eljár a birtokháborítási ügyekben, határoz az eredeti birtokállapot és birtoksértés megszüntetése tárgyában, - birtokháborítási ügyintézés keretében feltárja a tényállást, tárgyalást tart, szükség szerint helyszíni szemlét is, mindkét esetben jegyzőkönyvet is készít, - kérelemre lefolytatja a végrehajtási eljárást, - nem fizetés esetén letiltja a végrehajtási bírságot, 4. lefolytatja a talált dolgokkal kapcsolatos eljárást, gondoskodik a talált tárgyak értékesítéséről, 5. az értéktelenek selejtezéséről; 6. ellátja a termőföld hirdetményekkel és egyéb hirdetményekkel kapcsolatos, jogszabályban meghatározott feladatokat,
14
Belügyi igazgatási feladatok tekintetében: 1. ellátja az anyakönyvi ügyekkel kapcsolatos teendőket: - vezeti a születési, házassági, halotti anyakönyveket, a bejegyzett élettársi kapcsolat anyakönyvét, - nyilvántartást vezet az apa adatai nélkül anyakönyvezett születésekről, - gondoskodik a családjogi helyzet rendezésével kapcsolatos eljárás megindításáról, - ellátja az anyakönyvi irattár folyamatos karbantartását, - megindítja a családjogi helyzet rendezésével kapcsolatos eljárást, - előkészíti a házasságkötést megelőző várakozási idő alóli kérelmeket engedélyezésre, - intézi az anyakönyvi kivonatok, másolatok kiadását, - apai elismerő nyilatkozatot vesz fel, illetve beidézi és meghallgatja az apaként megnevezett férfit, - lefolytatja a házasságkötést megelőző eljárást, - közreműködik a házasságkötési és a bejegyzett élettársi kapcsolat szertartásoknál, - gondoskodik a külföldi okiratok felterjesztéséről, jóváhagyás, véleményezés után az anyakönyvbe történő bejegyzéséről, 2. eljár a névváltozási ügyekben; - átveszi az ügyfél névváltozására irányuló kérelmét és továbbítja az anyakönyvi ügyekért felelős miniszternek, - az ügyfél kérelmére és hivatalból elvégzi az anyakönyvi kijavításokat a születési, illetve házassági anyakönyvben, - válás és özvegység esetén névmódosítási kérelemre figyelemmel jegyzőkönyvet vesz fel és átvezeti a házassági anyakönyvben, 3. eljár állampolgársági ügyekben; - közreműködik az állampolgársági eskü, illetve fogadalomtétel lebonyolításában, - végzi a magyar állampolgárság megszerzésével kapcsolatos adatszolgáltatást, - kezdeményezi a hazai anyakönyvezést, intézkedést tesz a magyar állampolgárság anyakönyvi bejegyzésére. Személyi adat- és lakcímnyilvántartással kapcsolatos feladatkörében: 1. vezeti a polgárok adatait tartalmazó helyi nyilvántartást és abból a törvényben meghatározott feltételekkel adatot szolgáltat; 2. átveszi a 14 éven aluli érintett és az egészségügyi okból akadályoztatott polgár személyazonosító igazolvány iránti kérelmét, ellenőrzi a kérelmező jogosultságát és személyazonosságát, ellátja a kérelem továbbításával kapcsolatban hatáskörébe utalt hatósági feladatokat, 7. adatokat közöl területszervezési, településszervezési döntések előkészítéséhez, illetőleg a statisztikai adatszolgáltatások teljesítéséhez, 5. közreműködik a választási munkák előkészítésében és lebonyolításában, 6. közreműködik a népszámlálási feladatok előkészítésében, lebonyolításában, Népjóléti igazgatási feladatok tekintetében: 1. gyámhatósági feladatok esetében a vonatkozó jogszabályokban meghatározott hatáskörben eljár; 2. teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot vesz fel,
3. a gyámhivatal felkérésére a gyámsági, gondnoksági ügyekben leltározási feladatokat végez, környezettanulmányt készít, valamint közreműködik a gyámhivatali határozat végrehajtásában, 4. ellátja a törvényben vagy kormányrendeletben a hatáskörbe utalt egyéb gyámügyi feladatokat. 5. ellátja a szociálpolitikai tevékenységgel kapcsolatos szervezési, koordinálási teendőket; 6. előkészíti a rendszeres szociális segélyek, a foglalkoztatást helyettesítő támogatások megállapítását, illetve intézkedik azok szükség szerinti szüneteltetéséről, megszüntetéséről az évenkénti felülvizsgálattal kapcsolatos ügyekben; 7. havi változásjelentéseket készít az Egészségbiztosítási Pénztár felé, 8. együttműködik a Munkaügyi Központtal; 9. intézi a foglalkoztatással kapcsolatos ügyeket (közhasznú, közcélú foglalkoztatás, közmunka) 10. eljár a méltányossági ápolási díjra való jogosultság megállapítása, illetve felülvizsgálata kapcsán, szükség esetén javaslatot tesz a folyósítás megszüntetésére, 11. javaslatot tesz a jogosulatlanul és rosszhiszeműen igénybevett támogatás megtérítésére; 12. a jegyző nevében megállapítja a méltányossági alapon jogosultak részére a közgyógyellátási jogosultságot, nyilvántartást vezet a kiadott igazolványokról és a kiállítás jogcíméről, 13. gondoskodik az Egészségbiztosítási Pénztár felé a méltányossági közgyógyellátási igazolványok után fizetendő térítési díjak átutalásáról; 14. gondoskodik az átmeneti segélyek, a rendszeres gyermekvédelmi támogatások, valamint a rendkívüli gyermekvédelmi támogatások megállapításáról, kiutalásáról és ezekről nyilvántartást vezet, 15. intézi a közköltségen történő temetéseket és vezeti ennek nyilvántartását; 16. a társhatóságok (önkormányzatok, bíróságok, NAV, Egészségbiztosítási Pénztár) megkeresésére környezettanulmányokat készít; 17. közreműködik a lakásfenntartási támogatás megállapításában, módosításában, illetve megszüntetésében és arról nyilvántartást vezet Honvédelmi igazgatási feladatok ellátása körében: közreműködik a Honvédelmi tv-ből adódó önkormányzati feladatok végrehajtásában; polgármesteri megbízás alapján katonai "M" ügyek és a Polgári Védelemmel kapcsolatos ügyek ellátásában, Kereskedelmi, igazgatási feladatok ellátása körében: 1. kiadja az engedélyezésre kötelezett rendezvények engedélyét és ellátja az ezzel kapcsolatos jelentési kötelezettséget (megtiltja a műsoros előadás, zene, tánc rendezését, ha az jogszabálysértő vagy a közízlést, a lakosság jogos érdekeit, nyugalmát sérti, 2. üzletnyitás esetén kérelemre a működési engedély kiállítása, működő üzletben a működési engedély adataiban bekövetkezett változás átvezetése, megszűnés során a nyilvántartásból törlés 3. az üzlet bezárása, ha az üzletben kereskedelmi tevékenységet folytatók a jogszabályokban foglalt előírásoknak nem felelnek meg, illetve azokat nem tartják be, 4. működési engedély visszavonása, ha a működési engedély kiadásának feltételei már nem állnak fenn,
16
5. az üzletkörökben folytatott kereskedelmi tevékenységek jogszabályban előírt követelményeinek ellenőrzése, 6. az üzletben gyakorolt tevékenységek megtiltása, ha a vállalkozói tevékenység a jogszabályban előírt követelményeknek nem felel meg, 7. a bejelentési köteles kereskedelmi tevékenységekkel kapcsolatos feladatok ellátása, 8. a vásárlók könyvébe tett bejegyzések jogszabályszerű elintézésének vizsgálata, 9. az egyes kereskedelmi tevékenységek gyakorlásával kapcsolatos hatósági feladatok végzése, 10. a szeszesital árusításának korlátozásával kapcsolatos hatósági feladatok ellátása, 11. a vetőmagvak és szaporítóanyagok piaci, bolti árusítására vonatkozó előírások megtartásának vizsgálata, 12. ellátja az egyes szerencsejátékok engedélyezésével, lebonyolításával és ellenőrzésével kapcsolatok feladatok végrehajtásáról szóló jogszabályban foglalt feladatokat, 13. a vásár- és piactartás engedélyezésével kapcsolatos hatósági feladatok ellátása, 14. közérdekű bejelentések és panaszok intézése (kereskedelem, vendéglátás, szolgáltatás), 15. a tisztességtelen piaci magatartással összefüggő feladatok ellátása, 16. a Központi Statisztikai Hivatal részére teljesítendő adatszolgáltatás elkészítése és megküldése; 17. nyilvántartás vezetése az önkormányzat területén működő üzletekről, a bejelentésre köteles kereskedelmi tevékenységekről, 18. együttműködés a fogyasztóvédelmi szervekkel, és közös vizsgálatok lefolytatása a különböző ellenőrző szervezetekkel (rendőrség, fogyasztóvédelmi felügyelőség, KERMI, ÁNTSZ, Vám- és Pénzügyőrség). Telepengedély kiadásával kapcsolatos feladatok ellátása körében: 1. lefolytatja a telepengedélyezési eljárásokat, 2. gondoskodik az eljáráshoz szükséges iratanyag (kérelem, mellékletek, eljárási díj lerovása) összeállításáról, 3. telepengedéllyel kapcsolatban az engedély megadásakor – vagy lakossági bejelentésre indított vizsgálat, illetve a hatósági ellenőrzések megállapításai alapján – megfelelő határidő kitűzésével kötelezi a telepengedély jogosultját meghatározott átalakítások vagy változtatások elvégzésére, illetve intézkedések megtételére, 4. megtiltja a telepengedély-köteles tevékenység engedély nélküli gyakorlását, 5. ellenőrizheti, hogy a telep működése, a telepen végzett tevékenység folytatása, illetve a telep műszakilag megfelel-e a jogszabályokban foglalt előírásoknak, 6. vezeti a telepengedéllyel rendelkezők nyilvántartását. Műszaki igazgatással kapcsolatos feladatok körében: 1. Ellátja a feladat- és hatásköri jegyzékben megállapított környezetvédelmi feladatokat, így különösen - szakhatóságként lép fel a környezeti hatásvizsgálat és az egységes környezethasználati engedélyezési eljáráshoz kötött tevékenységgel kapcsolatos hatósági eljárásban, - gondoskodik a környezeti hatásvizsgálatra kötelezett tevékenységekre vonatkozó hirdetmények közzétételéről; 2. Eljár levegőtisztaság-védelmi hatósági feladatok ellátásban; 3. Hulladékgazdálkodási ügyekben elsőfokú hatósági hatáskört gyakorol, hulladékgazdálkodási bírságot szab ki; 4. Ellátja a jogszabályokban előírt állategészségüggyel, állattartással, valamint az állatok védelmével kapcsolatos feladatokat;
17
5. Ellátja az ebekkel kapcsolatos elsőfokú hatásköri feladatokat; 6. Engedélyezi a közterületen lévő fás szárú növények kivágását; 7. Ellenőrzi a növényvédelmi tevékenységre vonatkozó jogszabályok betartását, szükség esetén belterületen felszólítja az érintett földhasználót és termelőt a védekezésre, végrehajtja a közérdekű védekezéssel kapcsolatos feladatokat, közérdekű védekezést rendel el; 8. Ellátja a növényvédelmi jogszabályokban foglalt, a háziméhek tartásával kapcsolatos feladatokat; 9. Hatáskörében ellátja a vadkárral kapcsolatos feladatokat; 10. Zaj- és rezgésvédelmi ügyekben az elsőfokú hatósági jogkört gyakorolja - zajkibocsátási határértéket állapít meg, - a megállapított zajterhelési határérték túllépése esetén intézkedési terv benyújtására és zaj-illetőleg rezgésvédelmi bírság fizetésére kötelezheti az üzemeltetőt; 11. A közút nem közlekedési célú igénybevételéhez közútkezelői hozzájárulást ad ki, ellenőrzi az igénybevételt, és a kiadott hozzájárulásokról nyilvántartást vezet; 12. Közútkezelői nyilatkozatot, állásfoglalást, hozzájárulást ad ki építési engedélyezési eljáráshoz, túlsúlyos vagy mérethatárt meghaladó járművek közlekedéséhez, közúthoz történő útcsatlakozás, kapubejáró létesítéséhez; 13. Az Pacsai KÖH közigazgatási területén belül felügyeli a közterületek (parkok, játszóterek, egyéb közterületek) rendeltetésszerű használatát, az észlelt hiányosságok megszüntetésére intézkedik; 14. Ellátja a közműépítés szervezésével, a belvízrendezéssel, árvízvédelemmel, csapadékvíz elvezetésével, csatornázással és ivóvízellátással kapcsolatos önkormányzati feladatokat; 15. Gondoskodik az elkészült közmű üzembe helyezéséről, valamint vagyonkezelésbe adásáról; 16. Ellátja a közkifolyó megszüntetésével kapcsolatos feladatokat; 17. Kiadja a csapadék, víz- és szennyvízelvezető rendszerre vonatkozó közmű tulajdonosi hozzájárulást; 18. Gondoskodik a köztemetők fenntartásáról, üzemeltetéséről, ezzel összefüggő szolgáltatások megszervezéséről, a fenntartás vállalkozásba adásáról, a szolgáltatás ellenőrzéséről; 19. A községüzemelés körében kiemelt feladata a köztisztasági, településtisztasági feladatok ellátásának megszervezése, a munkák vállalkozásba adása és ellenőrzése; 20. Szakmai szempontból koordinálja a zöldterületek,a szabadidőközpont fenntartását, illetve fejlesztését; 21. Közreműködik a játszóterek építésével kapcsolatos beruházási feladatok előkészítésében és lebonyolításában; 22. Gondoskodik a helyi közutak, járdák, kerékpárutak, köz-parkolók és műtárgyaik üzemeltetéséről, fenntartásáról, karbantartásáról, valamint kiépítéséről és felújításáról, a fejlesztési tervnek, illetve a mindenkori éves költségvetésben jóváhagyottaknak megfelelően; Az ügyiratkezeléssel kapcsolatos feladatok ellátása tekintetében: 1. az iktatási rendszer tekintetében: - az iktatás számítógépes program alapján, elektronikus iktatás - iratok iktatása főszámokra, alszámokra, gyűjtőszámokra tagolódó rendszerben a belső szervezeti egységek részére - a belső szervezeti egységek ügyintézőinek naprakész kiszolgálása, iktatott iratok számszerinti átadása
18
2. az iktatás - a Pacsai KÖH-hoz érkező, illetve az ott keletkezett iratok iktatással történő nyilvántartása - a gazdálkodásra vonatkozó iratok tárolása külön jogszabály alapján (számlák, bankszámlakivonatok stb.) 3. iktatott iratok nyilvántartása, határidő kezelése 4. az iratok szerelése és csatolása 5. az irat iktatása előtt megállapítani, hogy van-e az iratnak előirata 6. mutatózás 7. gyűjtőszám és gyűjtőív használata 8. irattárózás elvégzése az irattári terv alapján 9. iratok elhelyezése az átmeneti (kézi) irattárban 10. iratok elhelyezése a központi irattárban 11. iratok kiadása az irattárból 12. selejtezés 13. megsemmisítés 14. levéltárba adás 15. intézkedések az önkormányzat feladatkörének megváltozása, Pacsai KÖH, munkakör átadása esetén 16. a Pacsai KÖH évi hatósági statisztikájának elkészítése (ágazati betűjeles bontásban is) 17. havi ügyiratforgalom statisztikájának elkészítése (esetenként ügyintézőnként, ügyirat fajtánként számszerinti bontásban) 18. kilépő ügyintézők iratátadása. 19. Pacsai KÖH –i posta átvétele, szignálásra történő előkészítése. Az informatikai, információ-ellátási tevékenység biztosítása és fejlesztése feladatkörében: A Pacsai KÖH-nál alkalmazott vagy a jövőben alkalmazandó alapszoftverek, hardverek beszerzésének tervezése és koordinálása, ezekben való közreműködés különösen az alábbiakban (a rendszergazdai feladatok ellátása külső vállalkozóval történik). Alapszoftverekkel kapcsolatos feladatok: A helyi hálózati operációs rendszerek installálása, összehangolás, karbantartása, illetve az ehhez kapcsolódó rendszeradminisztrációs feladatok elvégzése: - a hálózatok osztott használatú erőforrásainak biztosítása a felhasználók számára, - az osztott használatú adatállományok védelmének kialakítása, - a felhasználói jogok beállítása, - hibaelhárítás. A munkaállomások (terminálok) operációs rendszerének a felhasználói igényekhez igazítása: - az operációs rendszer installálása a munkaállomásokra, - a helyi hardvernek és a felhasználói igényeknek megfelelő rendszerparaméterek beállítása. A felhasználói felületek kialakítása a munkaállomásokon: - a WINDOWS, az MS OFFICE installálása, paramétereinek beállítása, karbantartása. A felhasználói rendszerekkel kapcsolatos feladatok: 1. A Pacsai KÖH által beszerzendő valamennyi felhasználói rendszer üzemeltetésének feltételeit biztosítja, ha azok megfelelnek az alábbi követelményeknek: - a rendelkezésre álló hardverrel kompatibilisek,
19
-
nem sértik meg a kialakított hálózati, illetve adatvédelmi koncepciót, megfelelő dokumentációval rendelkeznek, nem akadályozzák a hivatal hardver- és szoftverfejlesztési terveit.
Hardverrel kapcsolatos feladatok: A Pacsai KÖH hardver fejlesztésének tervezése. A beszerzési források biztosítása. A karbantartás és javítás megszervezése, illetve az alkatrészt nem igénylő javítások elvégzése, elvégeztetése. Kisegítő, kiegészítő tevékenység: 1. Felügyeli az önkormányzatok internetes hálózatának üzemeltetését, 2. Feladata a fontosabb szervizprogramok használatának megkönnyítése céljából a hivatali igényeknek megfelelően tanfolyamok szervezése. 3. Ellátja, illetve végzi a COMPLEX jogi adatbázis, DOOK program, FOLYO program, WINKATA program, TERKA program, TAKARNET program, EKIR program, KGR K11 adatszolgáltató program, EBR 42 pályázatkezelő program, FOKA munkaügyi program , WINSZOC program ,mint felhasználói rendszerek karbantartását, üzemeltetését. 4. Valamennyi felhasználói rendszer üzemeltetésével, karbantartásával és követésével kapcsolatos kérdésben, az esetleg előforduló hibák javításában szakmai segítségnyújtás 5. Ellátja az önkormányzatok és szerveik egyes dokumentumainak internetes közzétételi kötelezettségével előírt feladatokat Gazdasági iroda feladatai: Költségvetési feladatok ellátásának körében: 1. ellátja a pénzügyi tervezéssel és a gazdasági elemzéssel (személyi juttatás, munkaadókat terhelő járulék, dologi kiadás, fejlesztés, pénzeszközátadás) kapcsolatos feladatokat; 2. közreműködik a költségvetési terv végrehajtásához kapcsolódó pénzügyi-gazdasági feladatok teljesítésében; - finanszírozás (intézmények, pénzeszközátadás, támogatások, stb.) - likviditás biztosítása, - követelések érvényesítése, - tartozások rendezése, - kincstárral való kapcsolattartás, 3. gondoskodik a tervtől való eltérések esetén a pénzügyi-gazdasági teendők biztosításáról; - szükséges tervmódosítás, bevételek - kiadások egyensúlyának biztosítása, - előirányzat-módosítás, előirányzatokon belüli gazdálkodás, 4. biztosítja a feladat-végrehajtáshoz kapcsolódó (Pacsai KÖH-hoz kötődő) adótörvények, SZJA, ÁFA érvényesülését; - nyilvántartás, - előleg átutalása, - bevallás elkészítése, beküldése, - befizetés rendezése, visszaigénylés intézése, - közműfejlesztési hozzájárulás kifizetése, - rendszeres és rendkívüli gyermekvédelmi támogatások, segélyek és munkáltatói kölcsönök, valamint képviselők tiszteletdíjának kifizetése (utalása)
20
5. figyelemmel kíséri a tervteljesítés alakulását, gondoskodik a megfelelő elszámolási, nyilvántartási rend kialakításáról, működtetéséről; - számviteli rend készítése, karbantartása, - könyvelési feladatok ellátása a számviteli programrendszerrel, - információszolgáltatás az államháztartásról szóló törvény és kormányrendelet, valamint KSH utasítások szerint (időközi költségvetési jelentés, mérlegjelentés), - havi és negyedéves zárási munkálatok elvégzése, értékcsökkenés elszámolása, - beszámoló a féléves, háromnegyed-éves költségvetési helyzetről, - leltárkiértékelés, mérlegkészítés (féléves és év végi beszámolófüzet készítése), 6. kialakítja és karbantartja a megfelelő bizonylati szabályzatot, gondoskodik annak működtetéséről; - folyamat leírása (forma és tartalom meghatározása), - bizonylat-kiállítás szabályainak meghatározása, - bizonylat útjának szabályozása, - irattárózás, - ellenőrzésre történő előkészítés (ÁSZ, NAV), - észrevételek érvényesítése az ellenőrző szervek felé, 7. gondoskodik az operatív pénzügyi végrehajtás során a megfelelő hatásköri előírások érvényesítéséről (utalványozás, kötelezettségvállalás, érvényesítés, ellenjegyzés); 8. analitikus kimutatást vezet a kötelezettségvállalásokról (év végén összesítőt), az adósokról, a követelésekről, a mérleg-tételekről, 9. elszámol a cél- és címzett támogatásokkal, a normatív állami támogatásokkal és egyéb támogatásokkal, - pénzintézet felé történő jogosultságok érvényesítése, - az Pacsai KÖH készpénzforgalmának lebonyolítása, (készpénz pénzintézettől való felvétele, kifizetések a jogosultaknak, dokumentumok vezetése, ellenőrzése, napi banki kapcsolatok biztosítása, változó illetmények számfejtése, Magyar Államkincstár felé történő továbbítása, csoportos bérutalások, MÁV félárújegyek igénylése, nyilvántartása, stb.), - Pacsai KÖH önkormányzati szintű összesítők, információk és mérlegkimutatások, analitikák készítése. 10. mérlegbeszámoló adatok eljuttatása az Igazgatóságon keresztül az állam felé, 11. jelentések, beszámolók szolgáltatása a költségvetési törvény, a Pénzügyminisztérium és a KSH utasítás szerint, 12. kapcsolatot tart az illetékes szervekkel; - az önkormányzati költségvetési szervek, egyéb önkormányzatok illetékes szervek, - pénzintézetek, bróker cégek, biztosító, - NAV illetékes szervei, Állami Számvevőszék, - a számítógépes programok rendszergazdái, - szükséges intézkedések, tárgyalások bonyolítása, stb, 13. szakmai igazolással látja el a költségvetési okmányokat, 14. számlák kibocsátása és aláírása külön szabályzat szerint, 15. érvényesítés megbízás alapján. 16. közreműködik a képviselő-testületek, illetve a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság elé kerülő előterjesztések előkészítésében, a hozott döntések végrehajtásában, végzi a bizottság működésével kapcsolatos szervezési és adminisztrációs feladatokat. 17. ellátja a Pacsai Napsugár Óvoda gazdálkodásával kapcsolatos számviteli feladatokat, valamint az önkormányzati főzőkonyha gazdálkodási-számviteli feladatait. 18. ellátja a Pacsai Óvodafenntartó Intézményi Társulás gazdálkodásával kapcsolatos könyvelési, beszámolási és egyéb számviteli feladatokat
21
Adóügyek tekintetében: 1. az önkormányzatok illetékességi területén ellátja a helyi adóztatás szakmai és pénzügyi-gazdasági gondozását; - szabályozás, rendelet-alkotás, rendelet-módosítás előkészítése, - tájékoztatás a képviselő-testületek és az ügyfelek felé, - kivetés, bevallás, nyilvántartás, - teljesítés figyelemmel kísérése, adóbehajtás, - jogorvoslat intézése, - méltányossági ügyek intézése, - egyéb és idegen tartozások nyilvántartása, beszedése (adók módjára behajtandó köztartozások , szabálysértési bírságok stb.) - eljárási illetékkel kapcsolatos feladatok, - adóellenőrzés az adóigazgatási eljárásról szóló törvény szerint, - befizetések, változások könyvelése, - adó-és értékbizonyítvány kiállítása, - adóigazolások, 2. adatokat szolgáltat az éves költségvetéshez, a féléves és háromnegyed-éves beszámolókhoz, 3. szakmai igazolással látja el az adóügyi okmányokat. 4. zárási összesítő készítése és továbbítása az Igazgatóság felé, 5. közreműködik a képviselő-testületek, illetve a Gazdasági- Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elé kerülő – a feladatkörével összefüggő előterjesztések előkészítésében, a hozott testületi döntések végrehajtásában. Figyelemmel kíséri a Cégközlönyt. A képviselő-testületek döntéseinek közgazdasági megalapozása tekintetében: Gondoskodik az önkormányzatok döntési hatáskörébe tartozó ügyekben a gazdaságipénzügyi szakvélemény biztosításáról, amelynek érdekében elemzéseket, gazdasági számításokat és hatékonysági vizsgálatokat végez. Vagyonkezelés és vagyonhasznosítás tekintetében: A vagyonkezelői és vagyonhasznosítási feladatkörében eljárva a jogszabályok és a képviselőtestületi döntésekben (szerződésekben) meghatározott vagyoni kör vonatkozásában: 1. ellátja a vagyonnyilvántartással és annak folyamatos karbantartásával kapcsolatos feladatokat és kezeli az önkormányzati vagyont; 2. kidolgozza az önkormányzati vagyongazdálkodás és vagyonhasznosítás stratégiáját, ennek kapcsán hatékonysági, gazdaságossági számításokat végez, 3. elkészíti a vagyonhasznosítási, befektetési javaslatokat, 4. hasznosítja az önkormányzati tulajdont (pl. építési telkek, nem lakás céljára szolgáló helyiségek); 5. elkészíti a vagyonleltárt és a vagyonkatasztert, gondoskodik a változások folyamatos átvezetéséről; 6. közreműködik az önkormányzati vagyonnal kapcsolatos tulajdonosi jogok érvényesítésében; 7. előkészíti a vagyonhasznosítással kapcsolatos szerződéseket; 8. információt gyűjt a vagyonhasznosítás lehetőségeiről; 9. közreműködik a helyiségek hasznosításában; 10. gondoskodik a pályázatok, versenytárgyalások kiírásáról, és az azok kapcsán szükséges tárgyalások megtartásáról;
22
11. eredményes pályázat, illetve versenytárgyalás esetén intézi a helyiségbérleti szerződés megkötésének engedélyezésével, valamint a bérleti díj megállapításával kapcsolatos teendőket; 12. ellátja az ingatlanok értékesítésének lebonyolítását (telekosztás, telekalakítás, földhivatali egyeztetés, ingatlanbecslés készíttetése, előterjesztés készítése bizottsági és testületi ülésre, hirdetés megjelentetése, versenytárgyalás lebonyolítása, szerződéskötés előkészítése, számlázás, birtokbaadás, nyilvántartás rendezése az adott ingatlannal kapcsolatosan); 13. előkészíti az ingatlanok bérbeadását; - nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadása, szerződéskötés előkészítése, szerződés-módosítás előkészítése, szerződés-hosszabbítás előkészítése, - a bérlőkkel folyamatos kapcsolattartás, bérleti díjszámlázás és a tulajdonos nevében a bérlők igényeinek megfelelő ügyek intézése, 14. gondoskodik a bérleti szerződések aláírásra történő előkészítéséről; - ellátja az ezzel kapcsolatos nyilvántartási, befizetésekkel összefüggő számlázási és a bérlőkkel való kapcsolattartást érintő feladatokat, 15. gondoskodik az önkormányzati tulajdonú nem lakás céljára szolgáló helyiségekkel kapcsolatos feladatok ellátásáról; 16. az önkormányzati tulajdonú lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek értékesítési folyamatában megteszi az igényeknek megfelelő intézkedéseket és közreműködik az ezzel kapcsolatos testületi döntések előkészítésében, és a tulajdonos nevében intézi a szükséges eljárásokat (földhivatal, bíróság, közmű, stb.), 17. az érintett ingatlanok esetében kapcsolatot tart a volt bérlőkijelölési joggal rendelkezőkkel, gondoskodik az elidegenítésből származó bevételek elszámolásáról; 18. a vagyonkezelési és vagyonhasznosítási szerződésekkel kapcsolatos kiadási és bevételi bizonylatokat szakmai igazolással látja el, 19. számlát állít ki és ír alá a követelésekről, 20. az éves költségvetéshez kapcsolódóan részletes költségvetési bevételi és kiadási tervet készít, 21. a polgármesterek által gyakorolt tulajdonosi jogokkal kapcsolatos előkészítő és intézkedést igénylő tevékenysége kiterjed: - mint szomszéd, építési engedély folyamatos figyelemmel kísérésére, - tulajdonosi hozzájárulások előkészítésére, átalakítás, korszerűsítés esetében, - közüzemek által kezdeményezett munkálatokhoz tulajdonosi hozzájárulás előkészítésére, - társasház-alapító okiratok egyeztetésére és jóváhagyására, - telekalakítások előkészítésére, - visszavásárlási jogok döntésre való előkészítésére, ügyintézésre (adás-vételi szerződések beszerzése, a vételár kiegyenlítésének ellenőrzése, számlázás, nyilatkozat előkészítése és a földhivatal felé intézkedés), 22. folyamatosan kapcsolatot tart az értékpapír forgalmazó és befektető cégekkel az önkormányzatok értékpapírjainak fokozottabb hasznosítása érdekében, szükség szerint leltárt készít és elemzi a befektetés hatékonyságát, 23. kapcsolatot tart azon gazdasági társaságokkal, amelyekben az önkormányzatoknak üzletrészei, részvényei vannak; 24. kapcsolatot tart a társadalmi és civil szervezetekkel, alapítványokkal, és intézi az önkormányzati támogatásukkal kapcsolatos ügyeket (szerződések előkészítése), 25. ellátja a első lakáshoz jutók külön támogatásával kapcsolatban a lakáscélú támogatásokról szóló jogszabályban meghatározott feladatokat.
23
Személyügyi tevékenység ellátása körében: 1. ellátja a képviselő-testületek, valamint a polgármesterek és a jegyző hatáskörébe tartozó munkáltatói, illetve egyéb munkáltatói jogok gyakorlásával kapcsolatos előkészítő tevékenységet; 2. közreműködik a bér- és létszámgazdálkodásban; 3. a költségvetési koncepció elkészítéséhez, a költségvetési tervezéséhez határidőre elkészíti a létszámkeret és személyi juttatás költségadatait; 4. szakmai igazolással látja el a kiküldetések, tanfolyamok, felkészítők, továbbá a tanulmányi ügyekkel kapcsolatos bizonylatokat, A Pacsai KÖH belső technikai kiszolgálásával kapcsolatos feladatok körében: a.) ellátja a Pacsai KÖH kis értékű eszközei eszközgazdálkodásával, beszerzésével, bevételezésével, nyilvántartásával összefüggő feladatokat; b.) előkészíti és lebonyolítja a leltározásokat, elkészíti a munkahelyi és a személyi eszköznyilvántartást; c.) gondoskodik a szaklapok, folyóiratok, nyomtatványok, bélyegzők beszerzéséről, azokról nyilvántartást vezet; azt szakmai igazolásával ellátja, d.) biztosítja a Pacsai KÖH papír-, írószerellátását, a fogyóeszközök és takarítószerek beszerzését; szakmailag igazolja a bizonylatokat, e.) gondoskodik - az önkormányzati tulajdonú és Pacsai KÖH által kezelt ingatlanok tekintetében - a karbantartási munkák elvégzéséről, ellenőrzéséről, s szakmai igazolásáról, valamint ellátja azok üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat; f.) ünnepek és rendezvények alkalmával - szükség szerint - gondoskodik az épületek lobogózásával, a dekorációs munkákkal kapcsolatos feladatok ellátásáról; g.) felel a Pacsai KÖH vagyon- és biztonságvédelméért (kazánbiztonsági és érintésvédelmi előírások betartásáért), h.) ellátja a tűzvédelemmel kapcsolatos feladatokat, i.) gondoskodik a hivatali gépjárművek megfelelő műszaki színvonalának biztosításáról. A házipénztár, helyi pénzkezelés, pénzforgalmi számlákon lebonyolított pénzforgalom kezelésével kapcsolatos feladatok körében: A pénz –és értékkezelési szabályzat alapján pénztáros fő feladata a házi pénztárral kapcsolatban: a készpénz szükséglet felmérése és a készpénz igénylése, a pénztárban tartott készpénz és a rábízott egyéb anyagi értékek szabályszerű kezelése, őrzése, részvétel a készpénz pénzintézetben történő felvételében a számláról felvett pénz bevételezése a befizetett készpénz átvétele, az alapbizonylatok alaki és tartalmi (számszaki) felülvizsgálata, az utalványozott kiadások teljesítése, bizonylati fegyelem betartása a pénztárral kapcsolatos bizonylatok kiállítása, nyilvántartások, elszámolások vezetése, a pénztárzárlatra vonatkozó előírások betartása, a nyilvántartások, elszámolások vezetése, a pénztárjelentés hetenkénti elkészítése, szigorú számadású nyomtatványok kezelése, nyilvántartása.
A készpénzen kívül a pénztáros kezeli: a bevételi-és kiadási pénztárbizonylatokat, valamint, őrzi a pénztárban elhelyezett értékeket, bank kártyákat és PIN borítékokat, az egyéb szigorú számadású nyomtatványokat, gondoskodik a kártyák és PIN borítékok átadásáról, nyilvántartja a szigorú számadású nyomtatványokat, nyilvántartja az elszámolásra kiadott előlegeket, illetve elszámol az előleget átvevőkkel, (Az önkormányzati és igazgatási, valamint a gazdasági tevékenységéhez kapcsolódó jogszabályok jegyzékét a 6.számú melléklet tartalmazza) A Belső ellenőrzés A Pacsai KÖH a belső ellenőrzés feladatait a Pacsai KÖH által megbízott belső ellenőr látja el. A belső ellenőrzés fogalmát, működtetését, funkcionális függetlenségét, feladatát, a belső ellenőrre vonatkozó általános és szakmai követelményeket, a belső ellenőrzés és a belső ellenőrzési vezető feladatait, a belső ellenőr jogait és kötelezettségeit, valamint az ellenőrzött szerv, illetve szervezeti egység jogait és kötelezettségeit, továbbá a belső ellenőrzés eljárási és végrehajtási rendjét, a belső ellenőrzési rendszer koordinációját, harmonizációját a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és a belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet szabályozza.
VII. Hivatal működési szabályai Az ügyfélfogadás rendje: Jegyző ügyfélfogadási ideje hetente a hivatal székhelyén: Hétfő 10.00-12.00 óráig A Pacsai KÖH ügyfélfogadási rendje a hivatal székhelyén: Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek
8.30 – 12.00 óráig 8.30 – 12.00 óráig, 13.00 – 16.00 óráig nincs ügyfélfogadás 13.00 – 16.00 óráig 8.30 – 12.00 óráig
A Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal kihelyezett ügyfélfogadást tart Zalaigricei kirendeltségén minden csütörtökön 10.00 – 12.00 óra között. Munkaidőn kívül, illetve a heti szabad- és pihenőnapokon is el kell látni – a vonatkozó jogszabályi előírások figyelembe vételével - az alábbi szolgáltatásokat:
házasságkötés választások, népszavazás lebonyolítása testületi ülések, közmeghallgatások halasztást nem tűrő közérdekű feladatok
A Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal munkaideje heti negyven óra, amely hétfőtől csütörtökig 8.00 – 16.30 óráig, pénteken 8.00 – 14.00 óráig tart, hétfőtől- csütörtökig 12.00 – 12.30 óra közötti munkaközi szünet (ebédidő) biztosításával. A Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal működésével köteles elősegíteni: - a törvényesség betartását; - a képviselő-testületek döntéseinek előkészítését, rendeleteinek és határozatainak végrehajtását; - a képviselő-testületek bizottságai döntéseinek előkészítését, határozatainak végrehajtását; - a polgármesterek és a jegyző munkáját, - az állampolgári jogok érvényesülését. Az ügyintézés során gondoskodik: a) az anyagi és az eljárási jogszabályok maradéktalan érvényre juttatásáról; b) a hatékony, humánus és gyors ügyintézésről, az ügyintézési határidők betartásáról; c) az ügyintézés színvonalának emeléséről, az ügyintézés jogszabályi kereteken belül történő egyszerűsítéséről; d) az ügyfelek szóbeli és írásbeli kulturált módon történő tájékoztatásáról; e) az ügyfelek ügyintézési felkészültségét, tájékoztatását írásban is elősegítő szórólapokról, irat- és nyomtatványminták, stb. biztosításáról. Értekezlet: Évenként legalább két alkalommal hivatali értekezletet kell tartani, amelynek keretében a polgármester és a jegyző értékeli az elmúlt időszak tevékenységét, az elkövetkezendő időszak főbb feladatainak meghatározását. Kiadmányozás rendje Pacsa Város Polgármestere kiadmányozza a Pacsai KÖH nevében: az önkormányzat szerződéseit, a képviselő-testületek által hatáskörébe utalt jogkörökben keletkezett ügyiratokat, az önkormányzat rendeleteit, határozatait, az ülésről készült jegyzőkönyveket, valamint az alapító okiratokat a jegyzővel közösen, felhívásokat, közleményeket, meghívókat ,a képviselő-testületeket érintő ügyekben a testületi beszámolókat, tájékoztatókat. A fenntartó önkormányzatok polgármesterei saját nevükben kiadmányozzák: a törvény által hatáskörükbe utalt államigazgatási ügyekben és hatósági jogkörökben keletkezett ügyiratokat, illetve rendelkeznek a kiadmányozási jog más által történő gyakorlásáról, a hozzá intézett kérelmekre, levelekre adott válaszokat, a költségvetési szerveknek szóló – nagyobb horderejű – körleveleket. Az alpolgármesterek kiadmányozzák: a polgármesterek távolléte, akadályoztatása esetén azokat az iratokat, amelyeket a polgármesterek az önkormányzat nevében, valamint a saját hatáskörében kiadmányoz, a nevére érkezett beadványok határozatot nem igénylő válaszleveleit, a fogadónapokon vagy egyéb módon hozzá érkezett bejelentésekre, panaszokra adott válaszleveleket, mindazon ügyben keletkezett iratokat, amelyek intézéséről a polgármestertől írásban megbízást kapott.
26
A jegyző kiadmányozza: az önkormányzat rendeleteit, határozatait, az ülésről készült jegyzőkönyveket, valamint az alapító okiratokat a polgármesterrel közösen ,a felsőbb szintű közigazgatási szervekkel folytatott levelezéseket, felterjesztéseket, tájékoztatókat, jelentéseket, stb. ,a Pacsai KÖH tevékenységére vonatkozó jelentéseket, a jegyző hatáskörébe tartozó közszolgálati tárgykörben keletkezett ügyiratokat, a jogszabálysértésekre vonatkozó indítványok tárgyában keletkezett levelezést, a hozzá intézett kérelmekre, levelekre, megkeresésekre adott válaszokat, a jogszabály által hatáskörébe utalt ügyeket, illetve rendelkezik a kiadmányozási jog más által történő gyakorlásáról. A jegyző távollétében a kiadmányozás jogát az aljegyző gyakorolja. Helyettesítés rendje A jegyzőt az aljegyző helyettesíti. A jegyző és az aljegyző egyidejű akadályoztatása esetén a helyettesítési feladatokat az igazgatási ügyintéző látja el. Az ügyintézők a munkaköri leírásukban foglaltak szerint helyettesítik egymást. Szabadság engedélyezése Szabadság igénybevételét öt munkanappal az igénybevételt megelőzően be kell jelenteni a jegyzőnek, ill. az aljegyzőnek. A szabadság különösen indokolt esetben soron kívül is engedélyezhető. Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről Az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. Törvény (továbbiakban: Vtv.) 3.§. (1)-(2) bekezdése alapján a Pacsai KÖH az alábbi munkakörök járnak vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel. A Vtv. 3.§ (1) bekezdés a) pontja alapján öt évenként általános igazgatási ügyintéző ,szociális ügyintéző A Vtv. 3.§ (1) bekezdés a), c), d) és e) pontjai alapján két évenként jegyző ,aljegyző ,gazdasági iroda vezető, gazdálkodási ügyintéző ,pénzügyi ügyintéző ,adóügyi ügyintéző , pénztáros. Az ügyrend alapján a Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal működéséhez szükséges belső szabályzatok elkészítéséről a jegyző gondoskodik. IX. A Hivatal vagyonáról és általános gazdálkodási rendjéről A Pacsai KÖH saját szervezeti egységeivel látja el a tervezéssel, az előirányzatfelhasználással, a hatáskörébe tartozó előirányzat-módosítással összefüggő előkészítő feladatokat, továbbá a költségvetés előirányzatai alapján az üzemeltetéssel, fenntartással, működtetéssel, beruházással, a vagyon használatával, hasznosításával, a munkaerőgazdálkodással kapcsolatos feladatokat. Végzi még a készpénzkezeléssel, a könyvvezetéssel és a beszámolási kötelezettséggel, az adatszolgáltatással kapcsolatos önkormányzati összefoglaló és a saját szervezetére kiterjedő feladatokat. A Pacsai KÖH tekintetében a kötelezettségvállalás, ellenjegyzés, szakmai teljesítés igazolás, érvényesítés, utalványozás gyakorlásának módjával a jogszabályi előírásokban megfogalmazott követelmények szerinti működési rendjét a Pacsai KÖH kötelezettségvállalás, ellenjegyzés ,szakmai teljesítés igazolása, érvényesítés, utalványozás rendjéről szóló szabályzata szabályozza. A Pacsai KÖH beszerzések lebonyolításával kapcsolatos eljárásrendet, a belföldi és külföldi kiküldetések elrendelésével és lebonyolításával, elszámolásával kapcsolatos kérdéseket, az
27
anyag- és eszközgazdálkodás számviteli politikában nem szabályozott kérdéseit, a reprezentációs kiadások felosztását, azok teljesítésének és elszámolásának szabályait, a gépjárművek igénybevételének és használatának rendjét, a vezetékes és rádiótelefonok használatát, és a közérdekű adatok megismerésére irányuló kérelmek intézésének, pénz –és értékkezelést továbbá a kötelezően közzéteendő adatok nyilvánosságra hozatalának rendjét a Pacsai KÖH szabályzatai tartalmazzák. A Pacsai Közös Önkormányzati Hivatalát a közös önkormányzati hivatal létrehozásáról szóló megállapodás alapján : 2013. december 31. napján meglévő, a Közös Önkormányzati Hivatal feladatainak ellátását szolgáló gépek, berendezések, felszerelések, az immateriális javak és vagyoni értékű jogok, valamint a számítástechnikai és ügyvitel-technikai eszközök és telekommunikációs eszközök kizárólagosan Pacsa Város Önkormányzatának tulajdonát képezik. 2014. január 1-ét követően beszerzésre kerülő, a Közös Önkormányzati Hivatal feladatainak ellátását szolgáló gépek, berendezések, felszerelések, az immateriális javak és vagyoni értékű jogok valamint a számítástechnikai és ügyvitel-technikai eszközök és telekommunikációs eszközök tulajdonjogát a Közös Önkormányzati Hivatal szerzi meg azzal, hogy megszüntetése esetén abból az alapító önkormányzatok lakosságarányosan részesednek. A Közös Önkormányzati Hivatal a rendelkezésére álló vagyontárgyakat feladatai ellátásához szabadon használhatja, az ingó vagyon karbantartásáért, állaguk megőrzéséért a jegyző felelős. Az ezzel járó kiadások finanszírozása a Hivatal költségvetéséből történik. A Közös Önkormányzati Hivatal működési és fenntartási költségeit az Önkormányzatok a Hivatal költségvetésének elfogadásával állapítják meg, melyet a képviselő-testületek az együttes ülésükön fogadnak el. A működési és fenntartási költségek fedezésére elsősorban a mindenkori költségvetési törvényben biztosított központi költségvetési támogatás, valamint a Hivatal saját bevétele szolgál. Szerződő Önkormányzatok kijelentik, hogy amennyiben ezen bevételek a Hivatal működési és fenntartási költségeit nem fedezik, abban az esetben a Közös Önkormányzati Hivatal működéséhez a saját költségvetésük terhére hozzájárulást biztosítanak a tárgyévet megelőző év január 1-i lakosságszám arányában.
28
X. Záró rendelkezések A Pacsai KÖH Szervezeti és Működési Szabályzata az önkormányzatok képviselő-testületeik határozata alapján 2014. január 1. napjával lép hatályba. A Pacsai KÖH Szervezeti és Működési Szabályzatának elfogadásával a korábbi Pacsa Város Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata hatályát veszti.
………………………………... Bóbics József Zalaigrice Község Önkormányzata polgármester
………………………………. Henczi Zoltán Pacsa Város Önkormányzata polgármester
……………………………….. Benedek Karolina aljegyző Záradék: A Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal jelen Szervezeti és Működési Szabályzatát Pacsa Város Önkormányzatának Képviselő-testületete a ……………………………számú határozatával, illetve Zalaigrice Község Képviselő-testülete a ……………………………….számú határozatával jóváhagyta. Jelen Szervezeti és Működési Szabályzat az alábbi mellékleteket tartalmazza:
1. 2. 3. 4. 5. 6.
számú melléklete: Pacsai KÖH által használt bélyegző lenyomata számú melléklete :A Pacsai KÖH létszáma és a belső szervezeti felépítése számú melléklet: A Pacsai KÖH létrehozásáról szóló megállapodás számú melléklet: Pacsai KÖH alapító okirata számú melléklet : Útmutató szabálytalanságok kezeléséhez számú melléklet: Önkormányzati, igazgatási és gazdasági tevékenységéhez kapcsolódó jogszabályok jegyzéke
1. számú melléklet A Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal által használt bélyegző lenyomata
2. számú melléklet
A Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal BELSŐ SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE
Iroda
Munkakör
Igazgatási Iroda (6 fő)
irodavezető (aljegyző) ( 1 fő) igazgatási ügyintéző (3 fő) szociális ügyintéző (1 fő) ügykezelő-pénztáros (1 fő)
Gazdasági Iroda (6 fő)
irodavezető (1 fő) gazdálkodási ügyintéző (1 fő) pénzügyi ügyintéző (2 fő) adóügyi ügyintéző (2 fő)
Összesen: Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal létszámkerete tartalmazza (3 fő)
12 fő
Mindösszesen:
jegyző ( 1 fő ) hivatalsegéd-takarító ( 1 fő) karbantartó (1 fő) 15 fő
PACSAI KÖH SZERVEZETI ÁBRÁJ Polgármester
Alpolgármester Jegyző
Aljegyző
Irodavezető
Hivatalsegéd-takarító
Igazgatási Iroda
Gazdasági Iroda
Karbantartó
Szociális ügyintéző
Gazdálkodási ügyintéző
Igazgatási ügyintéző
Pénzügyi ügyintéző
Igazgatási ügyintéző
Pénzügyi ügyintéző
Igazgatási ügyintéző
Adóügyi ügyintéző
Ügykezelő-pénztáros
Adóügyi ügyintéző
32
3. számú melléklet
Megállapodás közös önkormányzati hivatal létrehozásáról
Pacsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (8761 Pacsa, Kisfaludy u. 2., képviseli: Henczi Zoltán polgármester) és Zalaigrice Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (8761 Zalaigrice, Pacsai u. 14., képviseli: Bóbics József polgármester) (a továbbiakban: Önkormányzatok) Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 85. §-ában foglalt felhatalmazás alapján közös önkormányzati hivatalt hoznak létre 2013. március 1. napjától az alábbi feltételek szerint: 1) A közös önkormányzati hivatal hivatalos elnevezése, székhelye, illetékességi területe és feladata: Hivatal hivatalos megnevezése: Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal Székhelye: 8761 Pacsa, Kisfaludy u. 2. Illetékességi területe: Pacsa város és Zalaigrice község közigazgatási területe Ellátandó feladata: Az önkormányzatok működésével, a polgármesterek, a jegyző hatáskörébe tartozó ügyek döntésre előkészítésével, végrehajtásával kapcsolatos teendők ellátása, valamint az önkormányzatok egymás közötti és az állami szervekkel való együttműködésének összehangolása. 2) A közös önkormányzati hivatal alapító és irányító szerve: Alapító szerv megnevezése: Pacsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 8761 Pacsa, Kisfaludy u. 2. és Zalaigrice Község Önkormányzatának Képviselőtestülete 8761 Zalaigrice, Pacsai u. 14. Irányító szerve:
Pacsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 8761 Pacsa, Kisfaludy u. 2.
3) A megállapodás létrehozásának, módosításának, megszüntetésének módja: A közös hivatal létrehozása és megszüntetése, az erre irányuló megállapodás tartalma, valamint annak módosítása az érintett képviselő-testületek mindegyikének minősített többséggel meghozott, át nem ruházható döntésén alapul a Mötv. vonatkozó rendelkezései figyelembe vételével. Ezt a döntést a képviselő-testületek együttesen tartott ülésükön hozzák meg.
33
4) A hivatal irányítása: 4.1. Önkormányzatok megállapodnak abban, hogy a Közös Önkormányzati Hivatalt a képviselő-testületek döntései szerint és saját hatáskörében Pacsa város polgármestere irányítja, és a jegyző javaslatainak figyelembevételével meghatározza a hivatal feladatait az önkormányzatok munkájának a szervezésében, a döntések előkészítésében és végrehajtásában. 4.2. Önkormányzatok megállapodnak abban, hogy a Közös Önkormányzati Hivatal létszámát Pacsa Város Önkormányzatának képviselő-testülete állapítja meg a Mötv. vonatkozó rendelkezései figyelembevételével. 4.3. A Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselője, közszolgálati ügykezelője, alkalmazottja kinevezéséhez, bérezéséhez, vezetői megbízásához, felmentéséhez, vezetői megbízásának visszavonásához és jutalmazásához - az általa meghatározott körben - Pacsa város polgármesterének egyetértése szükséges. 5) A hivatal vezetése, a jegyző: 5.1. A Közös Önkormányzati Hivatalt a jegyző vezeti. A jegyzőt Pacsa város polgármestere nevezi ki és menti fel, és gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. A jegyzőt az aljegyző helyettesíti és ellátja a jegyző által meghatározott feladatokat. Az aljegyző kinevezésére és felmentésére a jegyzőre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy felette az egyéb munkáltatói jogokat a jegyző gyakorolja. 5.2. A Közös Önkormányzati Hivatal szervezetére, működésére vonatkozó szabályokat a jegyző készíti el (Szervezeti és Működési Szabályzat), melyet Pacsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hagy jóvá. A Közös Önkormányzati Hivatal részletes feladatait, ügyfélfogadási rendjét a Szervezeti és Működési Szabályzat mellékletét képező Ügyrend tartalmazza. 5.3. A Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselőinek, közszolgálati ügykezelőinek, munkavállalóinak tekintetében a munkáltatói jogköröket a jegyző gyakorolja; részletes feladataikat az ellátandó munkakör tekintetében a jegyző által készített munkaköri leírás tartalmazza. 5.4. Önkormányzatok megállapodnak abban, hogy Zalaigrice településen a jegyző vagy megbízottja minden héten csütörtökön 10.00-12.00 óra közötti időben ügyfélfogadást tart a községháza épületében. Az ügyfélfogadáshoz szükséges tárgyi és technikai feltételeket Zalaigrice Község Önkormányzata biztosítja. 5.4. A jegyző vagy aljegyző a Mötv.ben meghatározottak szerint köteles mindegyik képviselő-testület ülésén részt venni és ott a szükséges felvilágosítást megadni. A jegyző évente beszámol a képviselő-testületeknek a Közös Önkormányzati Hivatal tevékenységéről valamint az adott önkormányzatot érintő adóztatási tevékenységről, melyet képviselő-testületek külön-külön tartott ülésükön tárgyalnak és fogadnak el. 6) A hivatal vagyona, a költségvetéséhez való hozzájárulás: 6.1. Szerződő Önkormányzatok megállapítják, hogy a 2013. december 31. napján meglévő, a Közös Önkormányzati Hivatal feladatainak ellátását szolgáló gépek, berendezések, felszerelések, az immateriális javak és vagyoni értékű jogok valamint a
34
számítástechnikai és ügyvitel-technikai eszközök és telekommunikációs eszközök kizárólagosan Pacsa Város Önkormányzatának tulajdonát képezik. 6.2. Önkormányzatok megállapodnak abban, hogy 2014. január 1-ét követően beszerzésre kerülő, a Közös Önkormányzati Hivatal feladatainak ellátását szolgáló gépek, berendezések, felszerelések, az immateriális javak és vagyoni értékű jogok valamint a számítástechnikai és ügyvitel-technikai eszközök és telekommunikációs eszközök tulajdonjogát a Közös Önkormányzati Hivatal szerzi meg azzal, hogy megszüntetése esetén abból az alapító önkormányzatok lakosságarányosan részesednek. 6.3.A Közös Önkormányzati Hivatal a rendelkezésére álló vagyontárgyakat feladatai ellátásához szabadon használhatja, az ingó vagyon karbantartásáért, állaguk megőrzéséért a jegyző felelős. Az ezzel járó kiadások finanszírozása a Hivatal költségvetéséből történik. 6.3. A Közös Önkormányzati Hivatal működési és fenntartási költségeit az Önkormányzatok a Hivatal költségvetésének elfogadásával állapítják meg, melyet a képviselő-testületek az együttes ülésükön fogadnak el. A működési és fenntartási költségek fedezésére elsősorban a mindenkori költségvetési törvényben biztosított központi költségvetési támogatás, valamint a Hivatal saját bevétele szolgál. Szerződő Önkormányzatok kijelentik, hogy amennyiben ezen bevételek a Hivatal működési és fenntartási költségeit nem fedezik, abban az esetben a Közös Önkormányzati Hivatal működéséhez a saját költségvetésük terhére hozzájárulást biztosítanak a tárgyévet megelőző év január 1-i lakosságszám arányában. 6.4. A Közös Önkormányzati Hivatalt illető központi költségvetési támogatást Pacsa Város és Zalaigrice Község Önkormányzata hívja le és - amennyiben jogszabály eltérően nem rendelkezik – havi egyenlő részletekben, minden hónap utolsó napjáig adja át a Közös Önkormányzati Hivatal részére, és amennyiben önkormányzati hozzájárulás biztosítása is szükségessé válik, úgy annak mindkét önkormányzatra jutó összegét is minden hónap utolsó napjáig a Hivatal részére átadja. 6.5. Zalaigrice Község Önkormányzata az önkormányzati hozzájárulást havonta egyenlő részletekben, minden hónap utolsó napjáig utalja át Pacsa Város Önkormányzata 10402269-50494849-5711002 számú számlájára. Amennyiben Zalaigrice Község Önkormányzata az önkormányzati hozzájárulást határidőre nem fizeti meg, Pacsa város Polgármestere annak teljesítésére két ízben, ajánlott levélben, 8 napos fizetési határidővel - hívja fel. A második fizetési felszólítás eredménytelensége esetén Pacsa Város Önkormányzata azonnali beszedési megbízás benyújtására jogosult Zalaigrice Község Önkormányzatának számlája ellen. Az inkasszó eredménytelensége esetén Pacsa Város Önkormányzata peres úton jogosult érvényesíteni a követelését. Ebben az esetben a határidőre nem teljesítő önkormányzatot kamatfizetési kötelezettség valamint a követelés érvényesítésével felmerülő kiadások terhelik. 6.6. A Közös Önkormányzati Hivatal költségvetésének I. félévi, III. negyedévi és év végi felhasználásáról szóló beszámolót Önkormányzatok képviselő-testületei az együttes ülésükön fogadják el.
35
Önkormányzatok kijelentik, hogy jelen megállapodásban foglaltak teljesítése érdekében egymással jóhiszeműen együttműködnek, a felmerült vitás kérdéseket lehetőleg tárgyalás útján rendezik. Amennyiben a vitás kérdéseket peren kívül nem sikerül rendezni, úgy szerződő Önkormányzatok a Zalaegerszegi Törvényszék kizárólagos illetékességét kötik ki. Pacsa, 2013. október 29. Bóbics József Zalaigrice Község Önkormányzata polgármester
Henczi Zoltán Pacsa Város Önkormányzata polgármester
Záradék: Ezen Megállapodást Pacsa Város Önkormányzat képviselő-testülete a 93/2013. (X.29.) sz. határozattal, Zalaigrice Község Önkormányzat képviselő-testülete a 60/2013. (X. 29) határozattal fogadta el. Pacsa, 2013. október 30. Kanizsai Mónika jegyző
Benedek Karolina aljegyző
36
4. számú melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) Pacsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete és Zalaigrice Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 85. § (7) bekezdése, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. § (1) bekezdés b) pontjában és (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján figyelembe véve az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011 (XII.31.) Korm. rendelet 4-5. §-ban foglaltakat a Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal számára az alábbi (egységes szerkezetbe foglalt) – 2014. január 1. napjától hatályos - alapító okiratot adják ki. A költségvetési szerv: 1.1 neve: Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal 1.2 székhelye: 8761 Pacsa, Kisfaludy u. 2. 1.3 telephelye: Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal Zalaigricei Kirendeltsége 8761 Zalaigrice, Pacsai utca 14 2. 2.1. Létrehozásáról rendelkező jogszabály: Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 85. § (4) - (7) bekezdései. 2.2.Létrehozásáról rendelkező határozat: Közös önkormányzati hivatal létrehozásáról szóló 2013. október 29. napján kelt megállapodás, amely az alábbi döntésekkel került elfogadásra: Pacsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 93/2013 (X.29) önkormányzati határozata Zalaigrice Község Önkormányzat Képviselő-testületének 60/2013 (X.29) önkormányzati határozata 2.3 Az alapítás dátuma: 2014. január 1. a Pacsai Közös Önkormányzati Hivatal vonatkozásában (2011. január 1. a Pacsai Polgármesteri Hivatal vonatkozásában.) 2.4 A költségvetési szerv alapítóinak, fenntartóinak neve, székhelye: Pacsa Város Önkormányzata 8761 Pacsa Kisfaludy u. 2 adószám: 15432340-2-20 törzsszám: 432348 KSH kód: 15432340-8411-321-20 Zalaigrice Község Önkormányzata 8761 Zalaigrice, Pacsai u. 14 adószám: 1543742-1-20 törzsszám: 437244 KSH kód: 15437242 – 8411 – 321-20
37
3. Jogszabályban meghatározott közfeladata: Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 84. § (1) bekezdése alapján az önkormányzat működésével, valamint a polgármester vagy a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása. A hivatal közreműködik az önkormányzatok egymás közötti, valamint az állami szervekkel történő együttműködésének összehangolásában. A közös hivatal feladatait részletesen a társult települések önkormányzatai által jóváhagyott, a közös hivatal működtetésére és fenntartására létrejött megállapodás tartalmazza.
4.) Szakágazat: 841105 Helyi önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége Alaptevékenysége: 841112 841114 841115 841116 841117 841118 841126 841133 841913 890441 890442 890443
Önkormányzati jogalkotás Országgyűlési képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek Önkormányzati képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi nemzetiségi önkormányzati választásokhoz kapcsolódó tevékenységek Európai parlamenti képviselőválasztáshoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek Önkormányzatok és társulások általános végrehajtó igazgatási tevékenysége Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenőrzés Támogatási célú finanszírozás Rövid időtartamú közfoglalkoztatás Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú foglalkoztatása Egyéb közfoglalkoztatás
Az alaptevékenységen belül szabad kapacitását hasznosíthatja bevételei növelése érdekében, amennyiben az nem veszélyezteti elsődleges feladataiból származó kötelezettségeinek teljesítését. A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységet nem végez. 5. Illetékességi területe: Pacsa város, valamint Zalaigrice község közigazgatási területe. 6.) Irányító szerve neve, székhelye: Pacsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 8761 Pacsa, Kisfaludy u. 2. 7.) Gazdálkodási jogköre szerinti besorolása: Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. 8. Vezetőjének kinevezési rendje: A költségvetési szerv vezetőjét - a jegyzőt - Pacsa város polgármestere pályázat alapján határozatlan időre nevezi ki a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi
38
CLXXXIX. törvény 82. § (1) bekezdése alapján a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCX. törvény 247. §-ában foglaltak figyelembe vételével. 9.) A foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: A köztisztviselők valamint a közszolgálati ügykezelők jogviszonyára a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011.évi CLXXXIX. törvény, egyes foglalkoztatottjaira a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény, az egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény az irányadó. 10. A költségvetési szerv jogelődje: Pacsai Polgármesteri Hivatal, valamint Zalaigrice vonatkozásában a Zalaszentmihályi Közös Önkormányzati Hivatal. 11. A költségvetési szerv felügyeleti szervének neve, székhelye: Pacsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 8761 Pacsa, Kisfaludy u. 2
Pacsa, 2013. október 29.
Bóbics József polgármester
Henczi Zoltán polgármester
Záradék Az alapító okirat módosítását (s így az egységes szerkezetű alapító okiratot) Pacsa Város Önkormányzat képviselő-testülete a 94/2013. (X.29.) sz. határozattal, Zalaigrice Község Önkormányzat képviselő-testülete a 61/2013. (X. 29) határozattal hagyta jóvá. Pacsa, 2013. október 29. --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Benedek Karolina aljegyző
39
5. számú melléklet ÚTMUTATÓ A SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉHEZ 1. A költségvetési szerv vezetőjének kötelessége a szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjét kialakítani. A szabálytalanságok fogalomköre széles, a korrigálható mulasztások vagy hiányosságok, illetve a fegyelmi-, büntető-, szabálysértési-, illetve kártérítési eljárás megindítására okot adó cselekmények egyaránt beletartoznak. A szabálytalanság valamely létező szabálytól (törvény, rendelet, utasítás, szabályzat, stb.) való eltérést jelent az államháztartás működési rendjében, a költségvetési gazdálkodás bármely gazdasági eseményében, az állami feladatellátás bármely tevékenységében, az egyes műveletekben, stb. előfordulhat. Alapesetei lehetnek: 1. a szándékosan okozott szabálytalanságok (félrevezetés, csalás, sikkasztás, megvesztegetés, szándékosan okozott szabálytalan kifizetés, stb.) 2. a nem szándékosan okozott szabálytalanságok (figyelmetlenségből, hanyag magatartásból, helytelenül vezetett nyilvántartásból, stb. származó szabálytalanság) A szabálytalanságok megelőzésével kapcsolatosan a költségvetési szerv vezetőjének felelőssége, hogy: a jogszabályoknak megfelelő szabályzatok alapján működjön a szervezet, a szabályozottságot, illetve a szabályok betartását folyamatosan kísérje figyelemmel, szabálytalanság esetén hatékony intézkedés szülessék, a szabálytalanság korrigálásra kerüljön annak a mértéknek megfelelően, amilyen mértéket képviselt a szabálytalanság. A szabálytalanságokkal kapcsolatos intézkedések általános célja, hogy: hozzájáruljon a különböző jogszabályokban és szabályzatokban meghatározott előírások sérülésének, megszegésének, szabálytalanság kialakulásának megakadályozásához, (megelőzés) keretet biztosítson ahhoz, hogy azok sérülése, megsértése esetén a megfelelő állapot helyreállításra kerüljön; a hibák, hiányosságok, tévedések korrigálása, a felelősség megállapítása, az intézkedések foganatosítása megtörténjen. A szabálytalanságok kezelése (az eljárási rend kialakítása, a szükséges intézkedések meghozatala, a kapcsolódó nyomon követés, a keletkezett iratanyagok elkülönített nyilvántartása) a költségvetési szerv vezetőjének a feladata, amely feladatot a költségvetési szerv vezetője a költségvetési szervben kialakított munkaköri, hatásköri, felelősségi és elszámoltathatósági rendnek megfelelően az egyes szervezeti egységek vezetőire átruházhatja. 2. A szabálytalanságok megelőzése A szabályozottság biztosítása, a szabálytalanságok megakadályozása elsődlegesen a költségvetési szerv vezetőjének felelőssége. (1) A költségvetési szerv vezetője felelős a) az alapító okiratban előírt tevékenységek jogszabályban, költségvetésben foglaltaknak, és
40
az irányító szerv által közvetlenül meghatározott követelményeknek és feltételeknek megfelelő ellátásáért, b) a költségvetési szerv működésében és gazdálkodásában a gazdaságosság, a hatékonyság és az eredményesség követelményeinek érvényesítéséért,
c) a gazdálkodási lehetőségek és a kötelezettségvállalások összhangjáért, d) a költségvetési szerv vagyonkezelésébe, használatába adott, és a tulajdonában lévő vagyonnal kapcsolatosan a vagyonkezelői, tulajdonosi jogok rendeltetésszerű gyakorlásáért, e) az államháztartási belső kontrollrendszer megszervezéséért és hatékony működtetéséért, és f) a szakmai és pénzügyi monitoring rendszer folyamatos működtetéséért, a tervezési, beszámolási, valamint a közérdekű és közérdekből nyilvános adatok szolgáltatására vonatkozó kötelezettség teljesítéséért, annak teljességéért és hitelességéért, továbbá a számviteli rendért.” A fentiekben meghatározott kötelezettség, a költségvetési szerv vezetőjének feladata, a szervezeti struktúrában meghatározott egységek vezetői hatáskörének, felelősségének és beszámoltathatóságának szabályozottságán keresztül valósul meg. A költségvetési szervek munkavállalóinak konkrét feladatát, hatáskörét, felelősségét, beszámoltathatóságát a munkaköri leírások szabályozzák, a közszolgálati jogviszonyból, illetve munkaviszonyból származó kötelezettségeiket a jogszabályoknak megfelelően kell teljesíteniük. A költségvetési intézményeket érintő legáltalánosabb szabályzatokat – a teljesség igénye nélkül – az 1. számú melléklet tartalmazza. 3. A szabálytalanságok észlelése a FEUVE rendszerben A szabálytalanságok észlelése a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés rendszerében történhet a munkavállaló és munkáltató részéről egyaránt.
A költségvetési szerv valamely munkatársa észlel szabálytalanságot
a) Amennyiben a szabálytalanságot a szervezeti egység valamely munkatársa észleli, köteles értesíteni a szervezeti egység vezetőjét. Amennyiben a szervezeti egység vezetője az adott ügyben érintett, a munkatársnak a költségvetési szerv vezetőjét, annak érintettsége estén a felügyeleti szervet kell értesítenie. b) Ha az a) pontban megfogalmazottaknak megfelelően értesített személy megalapozottnak találja a szabálytalanságot, úgy erről értesíti a költségvetési szerv vezetőjét. c) A költségvetési szerv vezetőjének kötelessége gondoskodni a megfelelő intézkedések meghozataláról, illetve indokolt esetben a szükséges eljárások megindításáról.
A költségvetési szerv vezetője észleli a szabálytalanságot
A költségvetési szerv vezetője illetve a szervezeti egységek vezetőinek észlelése alapján a feladat, hatáskör és felelősségi rendnek megfelelően kell intézkedést hozni a szabálytalanság korrigálására, megszüntetésére.
A költségvetési szerv belső ellenőrzése észleli a szabálytalanságot
Amennyiben a belső ellenőr ellenőrzési tevékenysége során szabálytalanságot tapasztal, a 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet rendelkezéseinek megfelelően jár el. A költségvetési
41
szervnek intézkedési tervet kell kidolgoznia a belső ellenőrzés megállapításai alapján, az intézkedési tervet végre kell hajtania.
Külső ellenőrzési szerv észleli a szabálytalanságot
A külső ellenőrzési szerv szabálytalanságra vonatkozó megállapításait az ellenőrzési jelentés tartalmazza. A büntető-, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás vagy hiányosság gyanúja esetén az ellenőrző szerv a működését szabályozó törvény, rendelet alapján jár el (pl. ÁSZ, az EU ellenőrzést gyakorló szervei, stb.). A szabálytalanságra vonatkozó megállapítások alapján a költségvetési szervnek intézkedési tervet kell kidolgozni.
4. A szabálytalanság észlelését követő szükséges intézkedések, eljárások megindítása A költségvetési szerv vezetője felelős a szükséges intézkedések végrehajtásáért. Bizonyos esetekben (pl. büntető- vagy szabálysértési ügyekben) a szükséges intézkedések meghozatala az arra illetékes szervek értesítését is jelenti annak érdekében, hogy megalapozottság esetén az illetékes szerv a megfelelő eljárásokat megindítsa. Más esetekben (pl. fegyelmi ügyekben) a költségvetési szerv vezetője vizsgálatot rendelhet el a tényállás tisztázására. A vizsgálatban való részvételre munkatársakat, indokolt esetben külső szakértőt is felkérhet a munkajogi szabályok tiszteletben tartásával. A vizsgálat eredménye lehet további vizsgálat elrendelése is. Erre többnyire akkor kerül sor, ha a szabálytalanság megállapítását követően a felelősség eldöntéséhez és/vagy a hasonló esetek megelőzése érdekében szükséges intézkedések meghatározásához nem elég a rendelkezésre álló információ. A 2. számú melléklet mutatja be az egyes eljárásokra irányadó jogszabályok főbb rendelkezéseit. 5. A költségvetési szerv vezetőjének feladata a szabálytalansággal kapcsolatos eljárás (intézkedés) nyomon követése során: l) nyomon követi az elrendelt vizsgálatokat, a meghozott döntések, illetve a megindított eljárások helyzetét; m) figyelemmel kíséri az általa és a vizsgálatok során készített javaslatok végrehajtását; n) a feltárt szabálytalanság típusa alapján a további „szabálytalanság-lehetőségeket” beazonosítja, (a hasonló projektek, témák, kockázatok meghatározása) információt szolgáltat a belső ellenőrzés számára, elősegítve annak folyamatban lévő ellenőrzéseit, az ellenőrzési környezetre és a vezetési folyamatokat érintő eseményekre való nagyobb rálátást. 6. A költségvetési szerv vezetőjének feladata a szabálytalansággal kapcsolatos eljárás (intézkedés) nyilvántartása során: a szabálytalanságokkal kapcsolatban keletkezett iratanyagok (jogszabály szabályozza) nyilvántartásának naprakész és pontos vezetéséről gondoskodik; egy elkülönített, a szabálytalanságokkal kapcsolatos nyilvántartásban iktatni kell a kapcsolódó írásos dokumentumokat; nyilvántartja a megtett intézkedéseket, az azokhoz kapcsolódó határidőket; a pályázati úton felhasználásra kerülő források, költségvetési előirányzatok tekintetében figyelembe veszi az Európai Unió Strukturális Alapjai és a Kohéziós Alap támogatásainak fogadásához kapcsolódó pénzügyi lebonyolítási, számviteli és
42
ellenőrzési rendszerek kialakításáról szóló 233/2003. (XII. 16.) Korm. rendelet VII. Szabálytalanságok kezelése című fejezetében meghatározottakat. 7. Jelentési kötelezettségek A belső ellenőrzés által végzett ellenőrzések ellenőrzési jelentései alapján az ellenőrzöttnek intézkedési tervet kell készítenie. A költségvetési szerv vezetőjének az éves ellenőrzési jelentésben kell számot adnia a belső ellenőrzés által tett megállapítások és javaslatok hasznosításáról, az intézkedési tervek megvalósításáról, az ellenőrzési megállapítások és ajánlások hasznosulásának tapasztalatairól, az ellenőrzési tevékenység fejlesztésére vonatkozó javaslatokról. II. A költségvetési szerv szabálytalanságok kezelésével kapcsolatos eljárásrendjének kialakításához ajánlható szempontok 1. A költségvetési szerv szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjét az alábbi elemek alkotják: a.) a szabálytalanság fogalma b.) a szabálytalanság észlelése (útvonala) c.) intézkedések, eljárások meghatározása d.) intézkedések, eljárások nyomon követése e.) a szabálytalanság/intézkedés nyilvántartása 2. A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjével kapcsolatos gyakorlati megvalósítási formák: A költségvetési szerv vezetője eljárásrendet ad ki a költségvetési szerv teljes tevékenységével kapcsolatosan a szabálytalanságok kezeléséről, amely az a) pont elemeit tartalmazza. Az eljárásrend kiadmányozása mellett a költségvetési szerv vezetője dönthet úgy, hogy: szakértői csoport értékelje a költségvetési szerv működése során előforduló szabálytalanságokat, és a szakértői csoport egyúttal javaslatot tesz a szabálytalanságokkal kapcsolatos intézkedésekre; ebben az esetben a csoport működését is szabályozni kell; szabálytalansági felelőst jelöl ki a szabálytalanságok észlelésére és a kapcsolódó intézkedések koordinálására; ebben az esetben a szabálytalansági felelős munkaköri leírása tartalmazza a feladatot, a jelentési kötelezettségeket; az általános, a költségvetési szerv egészére érvényes elveket, kötelezettségeket tartalmazó eljárásrend mellett, az egyes szervezeti egységek vezetői kötelesek a saját szervezeti egységeik tevékenységének szabályozása során a szabályzattól való eltérés eseteit, az eltérés, a szabálytalanság következményeit, a korrekciók, intézkedések eseteit, a nyilvántartás és jelentés folyamatait is szabályozni.
Egyes eljárásokra vonatkozó jogszabályok: Bűntető eljárás: Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény Büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 171. § (2) bekezdése
43
Szabálysértés: Szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 1. § (1) bekezdése valamint a 78. § (1) bekezdése Kártérítési eljárás: Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény XXIX-XXX fejezet Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezései (elsősorban a XXIII. fejezet) Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény Fegyelmi eljárás: A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény A közalkalmazottak jogállásáról 1992. évi XXXIII. törvény
44
6.számú melléklet
Önkormányzati és igazgatási tevékenységéhez kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: Magyarország Alaptörvénye 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről valamint 2014.03.15. napjától a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2011. évi CLXXXIX. tv. Magyarország helyi önkormányzatairól 2011. évi CXCV. tv. az államháztartásról 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról 2011. évi CLXXV. tv. az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról 2011. évi CLXXXI. tv. a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról 2011. évi CCIII. tv. az országgyűlési képviselők választásáról 2011. évi CXCVI. tv. a nemzeti vagyonról 2011. évi CXCIV. tv. Magyarország gazdasági stabilitásáról 2011. évi CLXXIX. tv. a nemzetiségek jogairól 2011. évi CXII. tv. az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról 2011. évi CVI. tv. a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról 2011. évi CXCIX. tv. a közszolgálati tisztviselőkről 2012. évi CCIX. tv. egyes törvényeknek az Országgyűléssel, valamint az önkormányzatokkal összefüggő módosításáról 2012. évi CCX. tv. a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról 2012. évi CLXXXVIII. tv. a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről 2011. évi CXC. tv. a nemzeti köznevelésről 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről 1991. évi XX. törvény a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről 1992. évi LXXXIX. törvény a helyi önkormányzatok címzett-és céltámogatási rendszeréről 2012. évi I. törvény a Munka Törvénykönyvéről 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 1993. évi XXIII. törvény a Nemzeti Kulturális Alapról 1994. évi LV. törvény a termőföldről 1996. évi LXV. törvény az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről 2013 évi XXXVI törvény a választási eljárásról 1997. évi CXL. törvény a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről 1999. LXXVI. törvény a szerzői jogról 2000. évi C. törvény a számvitelről 2000. évi XCVI törvény a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
45
2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelméről 2004. évi I. törvény a sportról 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 2007. évi CXXIII. törvény a kisajátításról 2010. évi CXXX. törvény a jogalkotásról 1999. évi XLII. törvény a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól 2003. évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról 303/2007. (XI. 14.) Korm. rendelet a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról 338/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a Nemzeti Jogszabálytárról 273/2012. (IX. 28.) Korm. rendelet a közszolgálati tisztviselők továbbképzéséről 249/2012. (VIII. 31.) Korm. rendelet a közszolgálati tisztviselők részére adható juttatásokról és egyes illetménypótlékokról 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 119/2012. (VI. 26.) Korm. rendelet a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletének részletes szabályairól 45/2012. (III. 20.) Korm. rendelet a közszolgálati tisztviselők személyi irataira, a közigazgatási szerveknél foglalkoztatott munkavállalók személyi irataira és a munkaügyi nyilvántartásra, a közszolgálati alapnyilvántartásra és közszolgálati statisztikai adatgyűjtésre, valamint a tartalékállományra vonatkozó egyes szabályokról 31/2012. (III. 7.) Korm. rendelet a közszolgálati tisztviselőkkel szembeni fegyelmi eljárásról 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet a közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól 28/2012. (III. 6.) Korm. rendelet a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezésére 363/2012. (XII.17.) Korm. rendelet az Óvodai nevelés országos alapprogramjáról 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről 61/2009. (XII. 14.) IRM rendelet a jogszabályszerkesztésről 2/1993. (I. 30.) MKM rendelet az egyes kulturális közalkalmazotti munkakörök betöltéséhez szükséges képesítési és egyéb feltételekről 4/2004. (II. 20.) NKÖM rendelet a helyi önkormányzatok könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatásról 2/2005. (III. 1.) OM rendelet a Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének irányelve és a Sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve kiadásáról 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról 1994. évi XLV. törvény a hadigondozásról, 2012. évi C. törvény a Büntető törvénykönyvről 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről 1998. évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról,
46
1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról, 1991. évi XXXIV. törvény a szerencsejáték szervezéséről, 1993. évi LXVI. törvény a statisztikáról, 1993. évi LV. törvény a magyar állampolgárságról, 2011. évi CLXXIX. törvény a nemzetiségek jogairól 2012. évi CCXIX. törvény a hegyközségekről, 1996. évi I. törvény a rádiózásról és televíziózásról, 1996. évi LV. törvény a vad védelméről, vadgazdálkodásról, vadászatról és a végrehajtásról, 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről, 1998. évi LXXXIV. törvény a családok támogatásáról, 1998. évi XXVIII. törvény az állatok védelméről és kíméletéről, 2004. évi XVIII. törvény a szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról, 2005. évi CLXIV. törvény a kereskedelemről, 2007. évi II. törvény a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról, 2007. évi CXXIX. tv. a termőföld védelméről, 1982. évi 17. tvr. és a 2/1982. (VIII. 14.) MTTH rendelet az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és névviselésről, 2009. évi LXXVI. törvény a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól 2010. évi XXXVIII. törvény a hagyatéki eljárásról 11/2005. (I. 26.) Korm. rendelet egyes lakáscélú kölcsönökből eredő adósságok rendezéséről, 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet a lakáscélú állami támogatásokról, 328/2011. (XII.29.) Korm. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról, 142/1999. (IX. 8.) Korm. rendelet a tűzszerészeti mentesítési feladatok ellátásáról, 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról, 102/2011. (VI.29.) Korm. rendelet a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről, 321/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet a szociális szolgáltatók és intézmények működésének engedélyezéséről és ellenőrzéséről 29/1993. (II. 17.) Korm. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról, 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet a pénzbeli és természetbeni ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól, 62/2006. (III. 27.) Korm. rendelet az egyes pénzbeli szociális ellátások elszámolásának szabályairól 259/2002. (XII. 18.) Korm. rendelet a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatótevékenység engedélyezéséről, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi vállalkozói engedélyről, 244/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet az állatvédelmi bírságról, 16/2002. (II. 18.) Korm. rendelet a termőföldre vonatkozó elővásárlási és előhaszonbérleti jog gyakorlásának részletes szabályairól, 223/1998. (XII. 23.) Korm. rendelet a családok támogatásáról szóló tv. végrehajtásáról, 9/1999. (XI. 24.) SZCSM. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről,
47
1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről, 8/2000. (VIII. 4.) SZCSM rendelet a személyes gondoskodást végző személyek adatainak működési nyilvántartásáról, 9/2000. (VIII. 4.) SZCSM rendelet a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról, 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről 36/2007. (XII. 22.) SZMM rendelet a gondozási szükséglet, valamint az egészségi állapoton alapuló szociális rászorultság vizsgálatának és igazolásának részletes szabályairól, 180/2005. (IX. 9.) Korm. rendelet a közigazgatási hatósági eljárásban a személyes költségmentesség megállapításáról 35/1999. (X. 13.) BM rendelet a telepengedélyezési eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatás díjáról 245/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet a települési önkormányzat jegyzőjének az állatok védelmével, valamint az állatok nyilvántartásával kapcsolatos egyes feladat- és hatásköreiről 41/1997.(V. 28.) FM. rendelet az állategészségügyi szabályzat 5/1997. (III. 5.) IKIM rendelet egyes ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről 1/1960. (IV. 13.) IM rend. a holtnak nyilvánításról és a kapcsolatos eljárásról 1960. évi 11. sz. tvr. hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló tvr. (Ptké.). Nemzetközi szerződésekről szóló jogszabályok 55/2009. (III. 13.) Korm.rendelet a vásárokról, piacokról és bevásárlóközpontokról 210/2009. (IX. 29.) Korm.rendelet a kereskedelmi tevékenység végzésének feltételeiről 41/2010. (II. 26.) Korm.rendelet a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról 40/2009. (IX. 15.) IRM rendelet a hatósági letétről és a lefoglalt dolgok tárolásának és értékesítésének részletes szabályairól 239/2009. (X. 20.) Korm.rendelet a szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatásának részletes szabályairól WINKATA program, TERKA program, TAKARNET program, EKIR program, WINSOC program, FOKA program A Gazdasági Iroda tevékenységéhez kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény Az adott évi törvény a Magyar Köztársaság éves költségvetéséről 2011. évi CLXXXIX. tv. Magyarország helyi önkormányzatairól 2011. évi CXCV. tv. az államháztartásról 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról Az adózás rendjéről szóló többször módosított 2003. évi XCII. törvény Az illetékekről szóló többször módosított 1990. évi XCIII. törvény A helyi adókról szóló többször módosított 1990. évi C. törvény A számvitelről szóló többször módosított 2000. évi C. törvény A gépjárműadóról szóló többször módosított 1991. vi LXXXII. törvény 2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról
48
A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról 1996. évi LXXXI. törvény a társasági és az osztalékadóról 2011. évi CXCIV. tv. Magyarország gazdasági stabilitásáról 353/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól Az adott évi költségvetési rendelet a Pacsai KÖH költségvetéséről A helyszíni bírságolás részletes szabályairól szóló 10/2000. BM rendelet A települési önkormányzatok hatáskörébe tartozó adók és adók módjára behajtandó köztartozások nyilvántartásáról, kezeléséről és elszámolásáról szóló többször módosított 13/1991. (V. 21.) PM rendelet 1995. évi LXVI. törvény a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről A helyi adókról szóló hatályos helyi rendelet A talajterhelési díjról szóló hatályos helyi rendelet 249/2000.(XII. 24) Korm. r. az államháztartás szervezeti beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól DOKK könyvelési program FOLYO számlanyilvántartó program EKIR program, KGR K11 adatszolgáltató program, EBR 42 pályázatkezelő program, ONKADO program
49
MEGISMERÉSI NYILATKOZAT
Alulírott aláírásommal igazolom, hogy jelen szabályzatban foglaltakat megismertem és tudomásul vettem:
Benedek Karolina
aljegyző
___________________________
Kissné Oláh Anikó
gazd. irodavez.
___________________________
Papp Lajosné
pü. ügyintéző
___________________________
Szálinger Antalné
pü. ügyintéző
___________________________
Turi Nikoletta
adóügyi ügyintéző
___________________________
Horváth Lajosné
ügykezelő-pénztáros
___________________________
Gaál Krisztina
ig. ügyintéző
___________________________
Virág Istvánné
szociális ügyintéző
___________________________
Dr. Felföldi Barbara
ig. ügyintéző
___________________________
Marton Nikolett
titk.-szemü. ügyintéző
___________________________
50