P a g e |1
FICB 47. VILÁGKONGRESSZUS SZERBIA 2012
’
OEVE
FICB.
EVVS
P a g e |2
HÖLGYEIM ÉS URAIM, BORTESTVÉREIM! A Szent Györg y Európai Borlovagrend Egyesület (EVVS) Szerbiai Konzulátusát érte az a nagy megtiszteltetés, hogy megszervezze a FICB 47. világkongresszusát. Szívélyesen meghívjuk, hogy veg yen részt a 2012. május 31-e és június 6-a között hazánkban tartandó kongresszuson, amelyen a hagyományos vendégszeretet mellett kóstolót kínálunk a Szerbiában termelt kiváló borokból is. Szerbia Európában terül el, a Nyugat-Balkán és a Pannon-síkság része, éghajlata nagyon kedvez a különféle kiváló minıségő borfajták készítéséhez. Ga zdag és változatos programmal várjuk Önöket. Gondoskodni fogunk, hogy jól érezzék magukat, amikor jó társaságban borainkat kóstolják, megízleljék helyi ételkülönlegességeinket egy csodálatos természetes környezetben. Két város – Újvidék és Belgrád - vendégei lesznek, melyeket joggal nevezhetünk a Duna gyöngyeinek. Ellátogatunk a Palicsitóhoz, részt veszünk a szabadkai borfesztivál ünnepélyes megnyitóján, zenés dunai hajózáson veszünk részt borozgatással, a belgrádi Skadarlija bohém negyedben pedig megkóstoljuk a szerb ételkülönlegességeket. Akik hosszabb ideig szeretnének nálunk maradni kiegészítı programot állítottunk össze. Az elsı napon ellátogatunk a történelmi Topolára, ahonnan a Karagyorgyevics szerb királyi család származik, de ismert jófajta borairól is. A Topolánál emelkedı hegyen domináló Szent György-templomban helyeztek örök nyugalomra két királyt, I. Pétert és fiát, I. Sándort, valamint a királyi család többi tagját. A program része az 1931-ben épült királyi pince megtekintése, amely abban az idıben a Balkán legmodernebb pincéjének számított. www.topolaoplenac.org.rs A második napon a legnagyobb bortermelı komplexumba, a verseci Vršački vinogradiba pincelátogatással egybekötött látogatásra vezetjük Önöket www.vvinogradi.co.rs. Az ebédet ez alkalomból dr. Radmila Jovanović bordáma adja a Kapetanovo kastélyban egy teljesen eredeti természeti környezetben www.dvorci.info/dvorci/kapetanovo.php. Szeretettel várjuk a FICB 47. kongresszusára Szerbia várja Önt! Lovagi mottónk IN HONOREM DEI et IN HONOREM VINI Aleksandar Kojić borlovag, prokonzul a Szervezıbizottság elnöke
P a g e |3
2012. május 31 – június 2.
ÚJVIDÉK – (www.wikipedia.org/novi sad) PARK SZÁLLÓ: www.hotelpark.rs
2012. június 3 – június 5.
BELGRÁD - (www.wikipedia.org/beograd) MOSKVA SZÁLLÓ: www.hotelmoskva.rs BALKAN SZÁLLÓ: www.balkanhotel.net
P a g e |4
KONGRESSZUSI PROGRAM CSÜTÖRTÖK - 2012. 05. 31. 19.00
TAL ÁLKOZÁS A PARK SZÁLLÓ LOBY BÁRJÁBAN www.hotelparkns.com
19.30-21.30 A KONGRESSZUS ÜNNEPÉLYES MEGN YITÓJA VACSOR ÁVAL ÉS ZENÉS PROGRAMMAL PÉNTEK - 2012. 06. 01. 07.00-08.00 REGGELI 08.30-10.00 A PÉTERVÁR ADI VÁR MEGTEKINTÉSE www.petrovaradinskatvrñava.rs AZ ALAGÚT-FOL YOSÓK ÉS A MÚZEUM MEGTEKINTÉSE 10.30-12.30 LÁTOGATÁS KARLÓC ÁRA (BÉKE KÁPOLN A, KÖZPONT, MÚZEU M, PÁTRIÁRKASÁGI BORPINCE) – angol nyelvő vezetés www.wikipedia.org/sremski_karlovci 12.30-13.00 VISSZATÉRÉS ÚJVIDÉKRE – BELVÁROS 13.00-14.30 LOVAGI ÜNNEPSÉG A MÁRIA NEVE TEMPLOMBAN 14.45-16.50 EBÉD A HORGÁSZ-SZIGETI ÉTTEREMBEN www.ribarskoostrvo.rs 16.30
VISSZATÉRÉS A PARK SZÁLLÓBA
17.00-19.00 BORKÓSTOLÓ 19.30-21.30 VACSOR A A 137-ES TAN YÁN (nemzeti ételkülönlegességek, zene) www.salas137.rs 22.00
VISSZATÉRÉS A SZÁLLODÁBA
P a g e |5
SZOMBAT - 2012. 06. 02.
07.00-08.00 REGGELI 08.30-10.00 UTAZÁS PALICSRA www.wikipedia.org/palic_lake 10.00-13.30 SÉTA PALICSON, L ÁTOGATÁS A DI BONIS BORÁSZATBAN www.dibonis.rs 14.00-17.00 EBÉD A BORKASTÉLYBAN (nemzeti konyha) www.vinskidvor.com 17.30-21.30 BORFESZTIVÁL A SZABADKAI FİTÉREN www.wikipedia.org/subotica RÉSZVÉTEL A FESZTIVÁL MEGN YITÓJÁN, VACSOR A 21.30-23.00 VISSZATÉRÉS ÚJVIDÉKRE
VASÁRNAP - 2012. 06. 03.
07.00-08.00 REGGELI 09.00-10.00 TÁVOZÁS A SZÁLLOD ÁBÓL, BESZÁLLÁS AZ AUTÓBUSZOKBA 10.00-10.45 UTAZÁS A HOPOVO KOLOSTORIG 10.45-11.30 A KOLOSTOREGYÜTTES MEGTEKINTÉSE – angol nyelvő ve zetés 12.00-15.00 BORKÓSTOLÓ A MAČKOV BOR ÁSZATBAN, EBÉD A SZİLİSKERTBEN www.mackovpodrum.co.rs 15.00-17.00 UTAZÁS BELGRÁDBA 17.00-18.00 ELSZÁLLÁSOLÁS A MOSKVA VAGY A BALKAN SZÁLLÓBAN BELGRÁD BELVÁROSÁBAN 19.30-23.30 VACSOR A A VELIKA SKADARLIJA ÉTTEREMBEN A SKAD ARLIJÁN www.wikipedia.org/skadarlija
P a g e |6
HÉTFİ, 2012. 06. 04.
07.00-08.30 REGGELI 08.30-10.00 SÉTA BELGRÁD BEL VÁROSÁBAN A BELGR ÁDI EGYETEMIG www.bg.ac.rs 10.00-11.30 A KONGRESSZUS AKADÉMIAI MEGN YITÓJA A REKTORÁTUS DÍSZTERMÉBEN. ELİADÁS SZERBIA BORAIRÓL – szinkrontolmácsolás angol és francia nyelvre 11.30-12.30 ÁLLÓFOGADÁS A REKTOR ÁTUS UD VARÁBAN 12.30-13.30 SÉTA A KALIMEGD ÁNOM www.wikipedia.org/kalemegdan 14.00-16.00 EBÉD A SIRONA HAJÓN www.sirona-cruises.com 16.00-19.00 SZABAD DÉLUTÁN 20.00-22.00 ÜNNEPI VACSOR A, AZ AJÁNDÉKOK ÉS OKLEVELEK KIOSZTÁSA, A KONGRESSZUS ZÁR ÁS
KEDD, 2012. 06. 05.
07.00-08.30 REGGELI
TÁVOZÁS A SZÁLLODÁBÓL, TR ANSZFER A REPÜLİTÉRRE, SAJÁT SZERVEZÉSBEN
P a g e |7
KIEGÉSZÍTİ PROGRAM - 1. NAP KEDD, 2012. 06. 05. 09.00-10.30 UTAZÁS TOPOLÁR A http://sr.wikipedia.org/sr/Oplenac LÁTOGATÁS OPLENACRA, A SZENT GYÖRGY-TEMPLOM ÉS A MÚZEU M MEGTEKINTÉSE – A Szent György-templom építését I. Karagyorgyevics Péter király kezdte meg 1910-ben, és utóda I. Karagyorgyevics Sándor király fejezte be 1930-ban. A templom ötkupolás építmény, a templom belseje 30 m hosszú, a boltív magassága pedig 27 m. A templomban két szarkofág található, az egyik I. Péter királyé (18441921), a másik nagyapjáé, a Karagyorgyevics-dinasztia alapítója Karagyorgye (Fekete Györg y) ve zéré (1762-1817). A templom mozaikdíszítése 725 kompozícióból áll, melyeken 1500 alak található. A mozaik 3500 m 2-es teljes felületét 40 millió darab tarka üvegkocka borítja 15 000 színárnyalatban. A templom sírboltjában a Karagyorgyevicsdinasztia 22 tagja nyugszik. http://www.topolaoplenac.org.rs/turisticka-ponuda/oplenacki-put-vina/kraljevpodrum.html LÁTOGATÁS A KIRÁL YI PINCÉBEN, amely 1931-ben épült és egyben múzeum is. Termékek: fehér sauvignon, chardonnay és rosé EBÉD A BRESTOVI I VIZIJA ETNOFALUBAN www.brestovi-vizija.com 16.30-18.00 VISSZATÉRÉS A SZÁLLODÁBA VACSOR A SAJÁT SZER VEZÉSBEN
P a g e |8
KIEGÉSZÍTİ PROGRAM - 2. NAP SZERDA - 2012. 06. 06. 07.00-08.00 REGGELI 08.30-10.00 UTAZÁS VERSECRE KIRÁNDULÁS A VERSECI BORTERMİ VIDÉKRE – Versec és környéke már a római idık óta ismert bortermı vidék. Az elsı írásos dokumentum még 1494-bıl származik. A verseci szılıhegy az egyik legnagyobb volt Európában, mintegy 10 000 hektáron terült el. Ma a Verseci borvidék több mint 2000 hektár szılıültetvénnyel rendelkezik. A Vršački vinogradi kapacitása 34,2 millió liter. A minıségi borok közül kékfrankost, olaszrizlinget, ottonel muskotályt, fehér burgundit, a csúcsminıségő borok közül chardonnay-t, rajnai rizlinget és késıi szüretbıl származó borokat készítenek. www.vvinogradi.co.rs EBÉD A KAPETANOVO KASTÉLYBAN 16.00-18.30 VISSZATÉRÉS A SZÁLLODÁBA, SZABADIDİ
CSÜTÖRTÖK, 2012. 06. 07.
07.00-08.00 REGGELI TRANSZFER A REPÜLİTÉRRE
P a g e |9
Special Notice
All delegations of knights please bring your flags and banners or other emblems with you to the congress.
P a g e | 12
R E G I S T R A T I O N: 29. February 2012
Euro 830/ Person
31. March 2012
Euro 930/ Person
15. April 2012
Euro 1030/ Person
After 15. April 2012
Euro 1050/ Person
Above prices include: Accommodation in double room, transfers, meals and programs Single room supplement
Euro 145/ Person
Entire Congress without accommodation and breakfast 29. February 2012
Euro 580/ Person
31. March 2012
Euro 680/ Person
15. April 2012
Euro 780/ Person
After 15. April 2012
Euro 800/ Person
Congress extension 29. February 2012
Euro 300/ Person
31. March 2012
Euro 300/ Person
15. April 2012
Euro 300/ Person
Joining the Serbian brotherhood
Euro 80/Person
Above prices include: Accommodation in double room, transfers, meals and programs Single room supplement:
Euro 80/Person
Registration & Information: EVVS Novi Sad (Mrs. Dragana Sremac) e-mail:
[email protected] Paje Markovica 8 – SRB 21000 Novi Sad Tel. +38121 447744
P a g e | 13
EUR PAYMENT INSTRUCTION
SWIFT MT103
FIELD NAME
CONTENT
Sender
ORDERING PARTY`S BANK SWIFT BIC
Receiver
BACXRSBG
Transaction reference number
:20:
Value date/currency code/amount
:32A:
Ordering customer
:50:
Sender's correspondent
:53A:
Intermediary reimbursement institution
:54A: BKAUATWW
Account with institution
:57A: BACXRSBG
Beneficiary customer
:59: / IBAN RS35170005000376300109 UDRUZENJE EVROPSKI VINSKI VITEZOVI SVETI GEORGIJE PAJE MARKOVICA 8 NOVI SAD SERBIA
Details of payment
:70:
NOTE: Please instruct your bank to send MT103 directly to UNICREDI T BANK SERBIA JSC, Belgrade, Serbia (SWIFT BIC: BACXRSBG) cov ering EUR account of UNICREDI T BANK SERBIA JSC w ith BANK AUS TRIA CREDI TANSTALT AG, Vienna (SWIFT BIC: BKAUATWW) In order to av oid any further correspondence, delay or return of payment due to incomplete information MT 103 must alw ays include: full name and address (street, city, state) of the ordering customer – field 50 full name and IBAN (account number) of the beneficiary customer – field 59