X m évfolyam 44. szám.
Odorheiu-Széketyudvarhely 1930 október. 19
Politikai,
közgazdasági
Blöfliet*»! éirCik: •ffédB éyre 300 f»l évre 100 L., negyedévre 60 L. • •••• BíyeB BE&m &ra 4 L. i.-
A mezőgazdasás^i kamarai választások. A Magyar Pártnak már az 1925 évi mezőgazdasági kamarai választások alkalmával az volt az álláspontja, hogy ebből az ügyből nem szabad pártkérdést és pártpolitikát csinálni. A Gaz dasági Egyesület állitott akkor listát s a gazdatársadalom méltányolta a fel fogás helyességét, mert poliiikai beavatkozás nélkül is teljes számban felvonult a választásra, amelyet a maga Ügyének, a gazdák ügyének tekint. A lojális és demokratikus eljárás azonban hiányzott a hatalom részéről, mert a legnagyobb terrorral akadályozták meg a gazdanép akaratának érvényesülését, a szavazást idő elŐtt, már este 8 órakor lezárták és 7000 gazda volt kénytelen eltávozni, anélkül, hogy szavazatát leadhatta volna, A közös gazdasági kamara néhány évi dicstelen működésében meg is látszott az ilyen választás eredménye : a mi gazdáink érdekében semmit sem tettek, de a véres verejtékkel befizetett pénzeket eladminisztrálták... Méltó felháborodást keltett megyeszerte, hogy a most küszöbön álló mezőgazdasági kamarai választások a hatalom részéről ezúttal is hasonló nekiindulással kezdődnek. A Magyar Párt most sem akart politikát és pártkérdést vinni a gazdasági ügybe s ha nem igy járt volna el, bizonyára a támadások özönét zúdították volna rá ellenségei. Kinos meglepetésül szolgált tehát a gyorsan közhírré vált értesülés, amely szerint a jegyzők felsőbb helyről utasítást kaptak arra nézve, kiket jelöltessenek a községekben választói megbizottakul. A kamara tagjait tudvalevőleg a községi birák és az okt. 25 én minden község által választandó 2—2 gazda (választói megbízottak) fogják választani, a gazdák érdeke és a mezőgazdasági kamara sorsa tehát jórészt már ezen megbízottak választásánál fog eldőlni. Súlyos visszaélés volt tehát a gazdák jóhiszeműségével s a Magyar Párt lojális magatartásával szemben olyan utasítást adni a jegyzőknek, hogy lehetőleg mindenütt a hatóság embereit jelöltessék közvetítő választókul s ennek érdekében gondoskodjanak arról, hogy a jelöléshez szükséges nyomtatványokat is csak >megbizható elemek* kaphassák meg. így aztán érthető, hogy például Máréfalván az Ilonka és Mihálykó család egy-egy tagja jelöltetett, Udvarhely városában pedig NicoIfié Dumitru, Sándor János és Gáspár József képviselik a gazdák érdekeit, a hatalmi listán. Nem állott elég idő már rendelkezésre, hogy a visszaélés megfelelő ellenlisták letételével ellensulyoztassék s csak a városon sikerült ellenlistát benyújtani. Ezen a listán vannak a gazdatársadalom igazi jelöltjei: Simó János, Ugrón Ákos és Márton János. Bizonyos azonban, hogy a hatalmi trükk igy sem fog eredménnyel járni, mert szerencsére nincs annyi karikás a megyében, hogy még ilyen jelölés mellett is többséget tudjanak összehozni s a legtöbb községben kárbaveszett az alattomos eljárás. De éppen ezért szül még nagyobb visszatetszést az erőszakos próbálkozás, a gazdatá rsadalom bizalmával való súlyos visszaélés. »
Itt emiitjük meg, hogy a 25 ikén megválasztandó bizottsági tagok és a községi birák a járások székhelyein fognak összegyűlni a kitűzendő napon, hogy a mezőgazdasági kamara tagjait, számszerint 24 et, megválasszák. MOZI.
és t á r s a d a l m i
FeielÖB sserkesstd
TOluCF-A-
X j ^ S S X J Ö
JG : . / ní
újság
Szerkeaztdeéff és kiadóhivatal: • ' . Bulevardul Reeele FerdlnaDd (Kosaath-atoto) 14 «sitiit TelefOnesAm: 34, i^om ^iibsq '• ' Megjelenik minden vasárnap. ii.i»ifi]ij
n,. • t'. vííio sa ; Jlslal
Országos nagygyűlésünk programmja.
Ili ^I^rg
Janíos/i
A romániai magyar kisebbségi közgazdasági életében. Előadó: dr. Ba- csolatos teendőink. Előadó: dr. Nagy nemzet Szatmáron megtartandó orszá- logh Elek V. orsz. képviselő, a tor dal Endre gazdasági egyleti titkár, Dés. gos kongresszusára vonatkozó meg- Egyesűit Kisegitő Takarékpénztár veIndítványok. hívókat a központi pártelnökség kibo- zérigazgatója. II. Október 25 én d. u. 5 órakor csátotta s ezek szermt fog a kongreszc) Az Erdélyi Magyar Földhitel- az országos központi Intézőbizottság szus a következő napirenddel meg- intézet szervezése, feladatai és műkö- ülése, a következő tárgysorozattal: tartatni: dési köre. Előadó: báró Jósika János a) Az intézőbizottságnak a nagyI. Október 25-én, szombaton dél- orsz. képviselő. gyűlés elé terjesztendő jelentése. előtt 9 órai kezdettel a szakosztályok d) A Hitelszövetkezetek Országos b) Szakosztályok előterjesztései. tartanak párhuzamos üléseket a szat- Szövetsége s a kötelékébe tartozó hic) A nagygyűlés előkészítése. mári Iparos Otthon termeiben és pedig: telszövetkezetek helyzete, szerepe és d) Indítványok. 1. Közművelődési szakosztály. El- feladatai s a kishitel problémái. ElőIII) Október 26-án d. e. 10 óranök : dr. Paál Árpád. Tárgysorozat: adó : grój Bethlen László, az Orszá- kor országos nagygyfilás, az iparosa) Sajtóügy. Előadd: dr. Hinlé- gos Szövetség Ügyvezető igazgatója. otthon dísztermében, gróf Bethen A Hangya Szövetkezetek hely- György országos pártelnök elnökléder Fel Ákos. b) Iskolán kivűli népnevelés kér- zete, feladatai és jövője. Előadó: sével. dr. Garda Kálmán, a Hangya Közdése. Előadó: dr. Nagy Sáttdor. Tárgysorozat: c) Népkönyvtárról. Előadó: dr. Su- pont vezérigazgatója. 1. Elnöki megnyitó és előter0 A biztosítás Ügye kisebbségi jesztések. lyok István. d) Magyar nőink a belterjes gaz- szempontból. Előadó: Sándor Béla, 2. a) Az intézőbizottság jelentése dasági munkában. Előadó: Kovács a Minerva Biztosító R.-T. vezérigaz- a párt működéséről. gatója. Dezsőné. g) A kereskedelmi és iparkama- tései. b) A szakosztályok előterjesze) A közművelődési szakosztályok rákra vonatkozó uj törvény kritijtája megszervezése. Előadó: dr. Zágoui 3. Választások. és e kamarákkal szemben való kívánIstván. 4. Indítványok. ságaink. Előadó: dr. Lakatos Sándor, 0 A magyar ifjúság életkérdései. » a Munkaadók Szövetségének főtitkára. Előadó: dr. Lás'Jó Dezső képviselő. h) A kereskedelem szabadságát és Valóságos T^ténelmi esemény lesz 2. Kisebbségi szakosztály. Elnök: fejlődését akadályozó intézkedések. ez a nagygyűlés, amelynek gazdag dr. Jakabfíy Elemér. Tárgysorozat: Előadó: Kun Richárd, a Kereskedők programmja felöleli a kisebbségi élet a) Jelentés a kisebbségi szakosz- Szövetségének elnöke, Temesvár. minden problémáját és nyomorúságait tály működéséről. Előadó: dr. Jai) A kereskedelem adóterhei (is az s igy alkalmat ad a kiáradó panaszok kahffy Elemér, adótörvény reformja. Előadó: Endre széleskörű megvitatására — és talán b) Beszámoló a Genfi Kisebbségi Károly, a Kereskedők Országos Szö- egy erőteljesebb, követelőbb nemzeti Kongresszusról. Előadó: dr. Jakabffy ve'ségének titkára, Temesvár. politika elkövetkezésére. Elemér. j) A kiskereskedők sérelmei és • c) Jelentés a Nemzetek Szövetsé- kívánságai. Előadó: dr. Barabás Angéhez beadott panaszokról. Előadó: dor fűszerkereskedő, Sepsiszentgyörgy. Az Udvarhelym egyei Magyar Pártdr. Balogh Arthur. k) A hiteléletet megbénító igazság- tagozat elnöksége ezúton hívja fel a d) A népszámlálási törvény és szolgáltatási bajok. Előadó: dr. Pa- párttagokat, különösen a végrehajtóezzel kapcsolatos teendők ismertetése. recz Béla ügyvéd, az aradi ügyvédi bizottság és az intézőbizottság tagjait, Előadó: dr. Fritz László. kamara v. elnöke, orsz. képviselő, hogy a nagyjelentőségű és tanulságos országos gyűlésen minél számosabban 3. Közgazdasági szakosztály. El- Arad. nök : dr. Gyárfás Elemér. Tárgy1) A hadikölcsönkötvények be- jelenjenek meg. Nehéz a gazdasági sorozat: váltása. A magyar postatakarékpénz- helyzet, de aki csak teheti, vegyen a kongresszuson. Megkönnyiii a A) Ipari ügyek. tári betétek kifizetése. Előadó: dr. Pa- részt részvételt a szatmári testvértagozat a) A magyar iparososztály meg- recz György, az Erdélyi Bankszindi- vendégszeretete, amely a jelentkezőkszervezése. Előadó: Reinhardt Gyula, kátus titkára. nek ingyen szállást és ellátást biztosif, az Ipartestületek Országos Szövetsétehát csak az útiköltségről keli gonC) Mezőgazdaság és agrárpolitika: gének elnöke, Arad. doskodni. Távirati jelentkezést is ela) A középeurópai 'gabonaválság fogad : Sárközy Lajos ref, lelkész, a b) Az ipari szakoktatás. A tanonc- s Románia gazdái. Előadó: dr. Szász szatmári tagozat elnöke (Satu-Mare otthonok. Előadó: Csiszár Lajos épi Ferenc földbirtokos, a Magyar Nép Strada Christescu 2), tészmester, a marosvásárhelyi tanonc- szerkesztője, Kolozsvár. otthonok gondnoka. b) Az állattenyésztés és az állatc) A munkakamarákra vonatkozó kereskedelem problémái. Előadó: törvény s ennek reformja. Előadó: dr. Desbordesfőbb Ernő földbirtokos, volt Nem fizetik a nyagdijasokat. dr. Ijakatos Sándor^ a Munkaadók Szö- orsz. képviselő. vetségének főtitkára, Marosvásárhely. c) A mezőgazdasági szakoktatás. d) Az iparosság adóterhei. Előadó: Előadó: Az állami nyugdijasok a mult Szabó Béni szűcsmester, orsz. kép- képviselő.dr. Abrudbányai Ede orsz. hónapban 27-én kapiák ki nyugdijuviselő, Brassó. A nyugdijkálvária megismétlődött Az agrárreformmal kapcsola- kat. e) A nagyipar főbb problémái és tosand)még ebben is, már a hónap megoldandó kérdések. Elő- másodika hónapban országos válsága. Előadó: Hexner adó : dr. Oberding felében járunk s a pénzügyJózsef György oki. Béla mérnök, Kolozsvár. igazgatóságnál még mindig nem közgazda, Kolozsvár. fizetnek. Vagy nincs pénz, vagy 0 A munkásbiztositó törvény küe) A szőlőgazdaság és a borérté- nincs utalvány a minisztériumtól. szöbön álló reformja. Előadó: dr. Lakatos Sándor a Munkaadók Szövet- kesítés. Előadó: Horváth Pál vezér- A nyugdijasok kétszer sürgették már a minisztériumot táviratilag — hiába. ségének főtitkára, Marosvásárhely (ipari igazgató, Nagyenyed. f) A szeszgyártás és szeszkeres- Hová vezet ez a »rend< — ha az rész), dr. Eőry István Magyarígen (mezőgazdasági rész) és dr. Király kedelem, Az uj szesztörvény. Előadó: állam nem fizeti tisztviselőit és Géza ügyvéd, Kolozsvár (magántiszt- dr. Szöllösi Ödön szeszgyáros, Szé- nyugdíjasait ? Micsoda bűnös könykelyudvarhely. nyelműség és nemtörődés be nem viselők érdekei). g) Az erdőgazdaság főbb problé- látni, hogy az uj pénzkezelési rendg) A megalkotandó egységes uj ipartörvényre vonatkozó kívánságaink. mái. Az uj erdőtörvény ismertetése és szer, a Banca Naţionâlân át való utalElőadó: dr. Bernád Ágoston ügyvéd, kritikája. Előadó: Szűcs Elemér erdő- ványozás tarthatatlan s hogy a jogos mérnök, Nagyenyed. illetmények visszatartása az államteKolozsvár. h) A székelyföldi közbirtokossá- kintély rovására megy 1 Mi lesz a téli h) A közszállitásokban és közmunkákban való részesedés. Előadó: gok megszervezése és főbb problémái. hónapokban a nyugdijasokkal, akikCsiszár Lajos építészmester, Maros- Előadó: dr. Kovács Károly ügyvéd, nek mindennapi létük a sovány nyugCsíkszereda. díj pontos megkapásától függ 1 vásárhely. i) Az erdélyi magyarság mezőB) Pénzügy és kereskedelem: gazdasági organizációinak kiépitése. A helybeli tanítónőképző Intézet a) A pénzügyi válság, a tőke- Előadó: Mikó László földbirtokos, irodalmi délutánja most vasárnap d. u. hiány és a kamatlábpolitika. Előadó: Nyárádszcntlászló. j) A mezőgazdasági kamarákra lész, az intézet tornacsarnokában, a Gyárfás Elemér szenátor. b) Az erdélyi magyar vidéki pénz- vonatkozó uj törvény kritikája és ezek mult héten közölt programm szerint. intézetek szerepe Erdély és Románia küszöbön álló megszervezésével kap- Kezdete pontosan 5 órakor.
— Szombat vat. d. u 6 éa ealő 9 órakor: Két tziv egy koringóben. A azirek azlmfónidja (Zwei Herzen im •/« Takt). azenzációa hangot Kizárólag gyermekeknek IS leu. — CaOt. eate: A azinház, Dumas „Kean" c. halhatatlai művének mofitrumai nyomán kéazOit fi/m,
operett-film. FŐazerepben
Boliiy^ orszá]|* A genfi j^EŞlţn^ifyi hivatalnak arra a kérdŐi^éi^ hány munkanélküli v n u M ^ r s z á g b a n , a román kormái|^^ep^^J|i»házszámtnal felelt: 495. Föriíi^annegyszázlcílencvenöt munkanélküli. A bukaresti szociáldemokrata párt ^ nuulL vasárnapi gyűlésén leplezte lec e ^ árstatisztikái 4K)at^MÍfeÉitoaipnBaniÉÉíM liépviselő pedig még hallhattunk.^lacnfácíítinktól. Igy péMátri Mra afiyrtt k^rdésre^ hogy háov .^jütf iiljiiP van az országban, a távozó Maniu Gyula igy felelt: egy sincs, mert a kisebbségiek itt jólétben vannak, kevés adót íízetnek, szabadon hasanálhat}^ nyelvüket, tetszés szerinti iskolába járhafnak és teljes önkormányzatot kaptak. Nem igaz ?
Százötvenezer lejt a földbe temetünk. A városnak fel kellépitenie az állami elemifiúiskolát. Erről a kötelezettségről ezidőszerint vitázni nem lehet. De arról lehet és kell beszélni: miképpen teljesitendő ez a kötelezettség ugy, hogy annak súlyossága ne fokoztassék s hogy a megoldás a rettenetes gazdasági viszonyokhoz alkalmazkodó legyen ? Az a megoldás, amelyikhez a kapkodó városi interimár bizottság most hozzá akar kezdeni, semmiesetre sem szolgálja az érintett célokat. Az épités 3 millió 400 ezer lejre van tervezve. Ez a pénz, a maga egészében, hiányzik a kasszánkból. Nincs. Lehet, hogy ama három négy év, amely idő alatt az iskola felépítendő, hoz valami lehetőséget a pénz előteremtésére. Gondoskodni mindenesetre kell a megoldásról. De a legszerencsétlenebb az a gondolat, amit az interimár bizottság agyalt ki, hogy fogjunk hozzá már most az épitkezéshez — pénz nélkül. Elhatározták, hogy megkezdik a betonalap lerakását s erre egyelőre 150 ezer lejt fordítanak. Ha még meg volna ez a 150 ezer lei, akkor sem lenne egyébnek tekinthető ez az elhatározás, mint meggondolatlan, oktalan és gyanús munkának, mert a földbetemetett 150 ezer lej előreláthatólag évekig fog kamatozatlanul a betonban heverni, várva a boldogabb időt, amig erre az
Petőfi emlékezete. (Bifö Lajos bess
De nemcsak népdalok vannak a Petőfi kötetében. Itt vannak azok a költeményei, amelyekben szülőföldjét, a gyönyörű Alföldet énekli meg. Itt van Ő otthon, gondolatainak, ábrándjaínak igaz világa ez a föld; itt tárul ki az ő ragyogó fantáziája minden leírásában, remek zsánerképeiben. Más kÖhÖ ridegnek, egyhangúnak látja a pusztát. Petőfi ezer életet lát rajta és legfőképpen magyarnak látja. Valóban a puszta képe magában rejti a magyar jellem legsajátosabb vonását: a mély melancholíát, az ünnepélyes komolyságot, a benső elmélyedést, a nyugodt megelégedést, de a tomboló jókedvet, a szilaj szenvedélyességet, a határt nem ismerő mulatozást is. És amilyen gyönyörűséggel csüng az alföldi rónán, a délibábon, a felhőkön, éppen olyan rajongással szereti az Alföld tipikus alakjait: a csikóst, a betyárt, a juhászt és e típusokat egészen bevonja fenséges költészetének finom zománcával. íme Petőfi költeményeinek első kötete, mellyel dicsőségesen vonul be a magyar irodalomba s megalapítja hírnevét. Ettől az időtől kezdve folyton munkában van, a költészetnek él. Megcsendül lantján a szerelem lirája is, mely nagy tért foglal el költészetében, amíg megtalálja szívének választoltját : a költői lelkü Szendrey Juliannát. Házassága után nagy változáson megy át. Eddig egész élete az egyén küzdelme volt önmagáért: meg kellett
aláprá majd rá fogják rakni a többi í és félmilliót. De téVed, aki azt hiszi, Román lapszemle. hogy a város ezzel a 150 ezer lejjel is rendelkezi. Éz sincs meg. Nem A Curentul október 11-iki számotidhltja és litém áltathatja az inte- mában arról ír, hogy Temesváron a rimár bizottság a közöns^t azzal, rtépszámiálást előkészítő tisztviselők hogy megvan éz a pénz, mert ha közé már eleve igyekeztek magyar valósáéitól v'ólhá é^ú'fi p<éhz a kasz- egyéneket âîkaîhiâittt. E'áftlTét át éSszában, abból az interimár bizottság küt nem tett tisztviselőket — irja a által a tavalyi feleslegből elköltött ex-Curentul — a Magyar Párt egyik vecedent (többletkiadás) fedezendő^ amit zető emberének a protegálása folytán törvény szerint be kell fizetni a letéti alkalmazták. «Kérjük a polgármestert, pénztárba (Cassa de depuneri). — irja a hap — annál is inkább zárja Az interimár bizottság tehát egy ki őket ebből a munkából, mert a teljesen céltalan részletmunkába akar népszámlálás nemcsak statisztikai, de kezdeni — pénz nélkül, ami, az egész nemzeti fontossággal is bír. Ha a kimunka nagyságát tekintve, még arány- sebbségi városi tanácsosok mindenálagosan sem viszi eíŐbbfe a megol- ron az esküt nem tett munkanélküli dást, a befektetés által pedig fenn- magyar tisztviselőket szándékoznak tartja egy másik súlyos, de ezen ösz- segíteni, megtehetik a saját zsebükueggel megszüntethető köielezettsé- ből, dö semmiesetre se tegyék a vá^ n k e ( : á Cassa de depuherivel szem- ros, illetve az állam rovására. Temesben. És csak arra azegyre né htVafkozzék várt pedi^ inkább, mint akárhol, a Réti, hogy ez a részletmunka egyúttal a népszámlálás munkáját, hogy az munkaalkalom is lesz — a munkanél- pontos és komoly legyen, feltétlenül külieknek. Az ilyen álhumánizmusnak románokra kell bizni.c • jgen erős kortesszaga van. Mindnyájunknak szivén fekszik a munkanélA fővárosi román lapok-h^n okküliség nyomora, amely ma már az tóber 11-íkén kummuniké jelent meg, általános nyomor jellegét kezdi felöltem. De ennek a kérdésnek a megol- amit a minisztérium mellett fennálló dását nem ilyen eszközökkel kell ke- sajtóiroda tett közzé : »Két budapesti resni és főleg nem mindig akkor, ami- magyar lap a kormányválságot annak kor választások közelednek. A társa- tulajdonította, hogy a kormány és a dalomhoz és az államhoz kell fordulni Korona között nézeteltérés merült fel a segítségért, ami aztán alapos és a határrevizió kérdésében. A sajtóígazgatóság a legerélyesebben megcáfolta általános segítség legyen I ezt a híresztelést, ami a fantázia szü Az iskolaügyben pedig még hoz- leménye s az illető magyar fővárosi hat az idő jobb tanácsot is. Felvetjük lapok is leközölték a cáfolatot. Egyes a kérdést: mi szükség van e városon kisebbségi magyar lapok viszont, az állami líceum felsőbb négy tagoza- melyekben a lehetetlen és tendenciótára ? Ezt ha leépítenék, az így felsza- zus híradás szintén napvilágot látott, baduló részekben el lehetne helyezni hogy ez által megzavarják a lelkek az áll. elemi iskolát, a regáti tiuk pe- békéjét mellőzték a hivatalos cáfolat dig tanulhatnának valamely közelebbi, közzétételét. Ezért tartjuk szükségesregáti líceumban. Ma már a tanügyi nek ezen az uton is megismételni. kormány maga is belátja,'hogy tulsok Minden jóérzésű ember tudja, hogy állami iskolát tart fenn és le^itést Románia határai egyáltalán nem kéhatározott el, miért ne leheme ezt a pezhetik vitatárgyát s ezzel a román belátást a város érdekében kihasználni ? állam minden tényezője egyszer és A tanügy sem szenvedne ez által, mindenkorra leszögezte álláspontját.c « mert megmaradna a líceum alsóbb tagozata, a felsőbb igényeket pedig A Lupta október 12 ikí számában kielégítené a megyénkben működő két arról a »csodál a ira méltó c elmagyarofelekezeti gimnázium. sítási.folyamatról számol be, ami a Székelyföldön a románság szemelátII. Károly király öfnlsógének 3S. tára megy végbe. A székelység aszszületése napját f. hó 16 án ünnepelte szimiláló ereje — irja többek között az egész ország. A házak lobogódiszt — ma ís olyan, mint ezelőtt volt s öltöttek, a templomokban pedig hála- céljainak megvalósítását két uton iadó istentiszteleteket tartottak az év- gyekszík elérni: vallási és gazdasági forduló alkalmából. Az iskolákban és a uton. Azok az előnyök, amiket a magyar állam a XVI. század derekától hivatalokban szünet volt.
fogva biztosított az unitárius székely vallásnak, sok románt megszédített s ezért hagyták esetten vallásukat, nyelvüket és nemzeti öntudatukat is. A XVllI. század közepén mindazonáltal Udvarhely lakosainak 35 százaléka a a román nemzeti egyház híve volt, de a mult század közepén már 25 százalékra apadt a számuk. A románságnak a magyar egyházakba való belépése azonban a XIX. század végén mutatta a legnagyobb arányokat s ekkor az anyakönyvi hivatalokban csak nagyritkán könyveltek el román neveket. Ennek igazolásául — irja a Lupta — elég felhozni az elszékelyesítettt vármegyék elhagyott és tönkrement román parochíáit, amiket manapság sem látogat senki. Számtalan községben, ahol román parochiák is állottak, az elmagyarositás munkája még ma ís folyamatban van. Éppen ezért a 12 ik órában még segíteni lehetne a bajon. Mindenesetre intenzív propagandát kellene kifejteni, hogy az ősi egyházba visszatérítsék azokat a románokat, akik vallásukat és nyelvüket megtagadták, s csak nevük maradt meg a mai napig. — Ezek után a Lupta azokat a székelyföldi községeket sorolja fel, ahol haladéktalanul és erélyesen meg kellene indiianí a románízálás folyamatát. (Korond, Lázárfalva, Sófalva, slb. stb.) Alig van község a Székelyföldön — írja a továbbiakban —, ahol az ortodox románok ma ís ne szivesen lépnének az előnyöket biztosító rőm. katolikus egyház hívei közé, a gör. katolikusok pedig gyakran veszik fel a református vallást. Ennek a jelenségnek az okai abban az elnyomásban keresendők, ami a román vallást és nyelvet a székelység táborából lépten-nyomon éri, de hozzájárul az a szervezetlenség ís, melyben a román felekezetek ma is éppen ugy tengődnek, mint a magyar uralom alatt annak idején. — Ezek után a Lupta arról Ir, hogy a helyzet radikális megváltozásán csak az segítene, ha az állam kellő erkölcsi, s főként anyagi támogatásban részesítené a román egyházakat, a falvak papjait és tanítóit. A cikket különben Dragoş, a Lupta kplozsvárí tudósítója jegyzi.
alapítania önállóságát, élete pályáját, majd családi fészkét. Most már rendben van ezzel s magasabb szempontokért küzdhet és az uj küzdelmének színtéré a közügy, a haza sorsa. Eddig^ís ugyan akár az Alföldet, akár a bort, akár a szerelmet énekelte, mindig megszólalt lantján a hazafias érzés is, de csak apróbb hullámokat vetett, csak enyhe szellőként suttogott. De változtak az idők ís. Egész Európában recseg-ropog a régi társadalom s az emberiség örök érvényű eszméi sarjadoznak ki a talajból. Még ugyan csend van, de a vihart megelőző csend. Nálunk ís a 40-es évek voltak a nemzeti lelkesedés vírágkorszaka. Természetes tehát, hogy Petőfi lelke és egyénisége egészen beleolvad a szabadság, egyenlőség és testvériség gondolatába. Ez eszmékért él, hal a költő és ihlettsége egész a próféciáig emelkedik : 1845-ben már ott kiván meghalni, ahol a nemzeü szabadságért lelkesítve zengenek a harcok csalogányai, a trombiták, 1846 év végén pedig megirja határozott vonásokkal lelke merész látomását és vágyát: Egy gondolat bánt engemet c.^ költeményét. Ki gondolta volna akkor, hogy szóról szóra beteljesedik e jóslat ? Valóban csodálat tölti el lelkünket e hangok hallatára, hinnünk kell, hogy a költőt az Isten nemzete prólétájának teremtette l S amint a nagy napok közelednek, mind szilajabban, mind tüzesebben dalol a szabadságról, a hazaszeretetről. Lázasan várja a csatazajt és ágyudörejt; előre érzi a szabadságharcot s az abban való szereplését s megjósolja halálát a harctéren. Es Petőfi vágyai teljesülnek. Vihar dul már mindenfelé. Midőn nálunk a szabadságharc mozgalmai megindulnak,
veltség helyet foglal, a szűkebb körű Iskolai tanulmányok köréből kiemelve felújítsák s jelentőségét, melyre homályt a kétezer év sem vetett, méltassák. A megemlékezésben, természetesen, elől jár az olasz nemzet, mely közvetlenül magáénak mondhatja Vergllíust. Vergilius a régi Itáliának, a mai Olaszországnak legnagyobb nemzeti költője. Egész költői munkásságát hazájának rajongó szeretete jellemzi. £ szeretet vonul végig PásztordaUin (Bucolica), gazdasági természetű tankölteményén, a Georgicá-n és az Aeneis .című hőskölteményén egyaránt. A Bucolícá ban az egyszerű falusi és pásztoréletet, a Georgicá-ban a béke áldásait magasztalja, amiket az embernek a nemzetgazdaság néhány fontos tényezője: a földmivelés, a fatenyésztés és különösen a szőlőmüvelés, az állattenyésztés és méhészet nyújt, míg az Aeneis ben, a honalapitással járó küzdelmek keretében, a római nép'történetét tükrözteti vissza s világtörténeti hivatását lögztti meg. Költői pályafutását a Pásztordalókkal kezdte meg, melyeknek nyilvánosságra hozásával egyszerre nagy hírnevet szerzett és megnyerte azon korszak legelső államférfiénak, az irodalom- és müvészpártoló Maecenasnak jóíndulatu figyelmét és támogatását. Pásztordalainak köszönheti anyagi jólétét és függetlenségét, mivel Maecenas a polgárháborúk következtében elvesztett falusi birtokáért Nápoly környékén más, sokkal nagyobb birtokkal kárpótolta, melyen gondtalanul élhetett költői hivatásának. Itt irta a Georgicá-t egyenesen a Maecenas bíztatására, akinek minden törekvése a béke megszilárdítására irányult. A Georgica, mint a béke müvének egyik leghatékonyabb eszköze
a pesti ifjúság vezére lesz s megírja gyújtó hatású Talpra magyar-ját. Majd mikor kitör a szabadságharc, ő is elmegy, elhagyja szeretettjeit s egyik kezében a lanttal, másik kezében karddal szolgálja a hazát. Erdélybe helyezteti magát Bem apóhoz, akit második atyjának nevez. Az Ő oldala mellett küzd, mint szárnysegéd a székelyek között, akiket rajongásig szeretett s akiket olyan szépen megénekelt költeményeiben. A fehéregyházi mezőn döntő ütközetre került a dolog a magyarok és az oroszok között. Az ágyú eldördült, a puska ropogott s eltört a költő kardja s elszakadtak a lant idegei. Prófétai jóslata beteljesedett: holttestén íujó paripák száguldottak át s egy közös sírnak adták át azokkal együtt, akik vele haltak a szent világszabadságért. Ime, ezzel a méla akkorddal végződik Petőfi élete, ez a legszebb költemény, amelyet valaha a sors írt. Ugy áll előttünk ez a dacostekíntetü, büszke örök ifjú, mint egy üstökös, amely rövid, de ragyogó fényességű pályát futott be az egész világ láttára és csodálatára. Kérését meghallgatta az Isten : a népszabadságért halt meg a csatatéren trombitaharsogás, dobpergés és haláljaj között. De az eszmék, amelyekért élt és halt, örökéletüek s nevét a halhatatlanság glóriájával vonták be minden időkre. -
A kétezer éves Vergilias. ^ Október 15 én kétezer éve mult jannak, hogy Vergilius, a rómaiak '^gyik legkiválóbb költője, megszüle• «tett. A kétezer éves évforduló alkalJmat adott arra, hogy a nagy költő f emlékét a kulturnépek, melyeknek (kultúrájában az ókori klasszikus műJ»
«
A Curentul október 12 iki számában, temesvári levelezője utján arról ir, hogy az ottani kisebbségi iparosok valósággal üldözik a román iparosokat. Ezt az elkeseredett harcot — irja a Curentul — a kisebbségi iparosok annál ís inkább fenn birják tar-
SZÉKELY
1930 október 19. tani, mert kisebbségi pénzintézetek támogatják őket. Ujabban már nem egyszerű konkurrenciáról van szó, hanem nyilt bojkottról, amit a román iparosokkal szemben alkalmaznak. A jelszó: semmit a román iparosoktól I Vagy drasztikusabb formában, amint mondani szokás, ne nyisd ki a »valah< ajtóját. »
Az Universul október 13 iki számában folytatólagosan közli Joan Rusu Abrudeanu cikkét, melyben Vaida Sándor-nak egy állítólagos röpiratát igyekszik leleplezni. loan Rusu Abrudeanu az Universul hasábjain ismét foglalkozik a röpirattal s cikkének igazolására Vaida Sándor kéziratának töredékét Közli fénykép másolatban. Cikke további során ilyen mondatokat tulajdonit Vaida Sándornak: >Mi románok mindent, amink van, jogainkat és kulturánkat, a Habsburg, háznak köszönhetjtik.. .€ *
Az Universul október 14 iki számában, tudósítója nyomán, arról ir, hogy a grenoble-i radikális kongreszszuson Cot képviselő felvetette a határrevizió ügyét. Herriot a javaslat ellen volt, szerinte a reziviót vérontás nélkül nem lehet elképzelni.
egyrészét átadtuk a hatóságoknak, a másik része ellen is megindítjuk a vizsgálatot, s rajta leszünk, hogy a kontárokkal szemben üsztességes iparosainkat minden áron megvédjük. Ezúton is tudatjuk az összes vidéki iparostestvéreinkkel, hogy a vidéki iparosok testületünkbe való belépésének ügye már az alispáni hivatalban van, hisszük, hogy az rövid időn belül el is intéződik, ugy, hogy legközelebb már sorrendben, községek szerint közölhetjük az összes jelentkezett iparosok és kereskedők neveit, akik megértve a mai nehéz viszonyok miatt leromlott helyzetet, siettek a saját maguk érdekeit megvédeni a tömörülés által. Akik pedig még nem jelentkeztek, azokat is kérjük, hogy utólagosan siessenek pótolni ipartestületünk hivatalánál. Többféle szakmában iparostanoncok kerestetnek, mindazon szülők, akik gyermekeiket beszegődtetni óhajtják, jelentsék be az ipartestületnél. Az Ipartestület elnökiége
IPARTESTÜLETI ÜGYEK. Országos kirakó vásárok: október hó 21-én Fehéregyháza, Brassó, 23-án Szászrégen, 26-án Hosszuaszó, Magyarigen, 27-én Oklánd, Szentlászló. Ugy látszik, hogy Aradon sem valami rózsásak az ottani megélhetési viszonyok, mert az iparhatóság jelentése szerint, a folyó évben nem kevesebb, mint 50'/ iparengedélyt adtak vissza a tulajdonosok, ha pedig átvizsgáljuk a dolgot szakmák szerint, elől vezetnek az élelmiszerüzletek, utána mindjárt az asztalosiparosok, cipészek, férfi- és nőiszabók. Ezek mind olyan iparágak, amelyek nagy múltra tekintenek vissza, amikor az országnak vezető és legjobban fizető iparágai voltak, ma pedig valamennyi rohan a pusztulás felé, melyet a kontárok tömegei is nagyban elősegítenek. Ez mind csak azt parancsolja, hogy a kontárok letörését még nagyobb szigorral és büntetésekkel kell folytatnunk. Különösen lábrakapott városunkban a nőiruha-varrás terén, a vidéken pedig ţi lábbelivel való kontárkodás, s míg biztosította a költő részére Octavianusnak, a későbbi Augustus császárnak, tiszteletét és bizalmát is. Ennek a tiszteletnek és bizalomnak eredménye a római irodalomnak drágaköve, legjelentékenyebb nemzeti müeposza: az Aeneis, amely a római nép történetének tükrében Aeneast, a költemény hősét, mint az Augustus családjának ősét dicsőíti s Augustusnak, mint a béke megteremtőjének, uralmát isteni jogon alapulónak tünteti fel. Vergilius jelentőségét a mai kor szemüvegén keresztül a Bucolica és különösen a Georgica adja meg, melyekkel a költő a békés polgári élet megteremtését kívánta munkálni. E költemények keletkezését polgárháborúk előzték meg, melyek félszázadon át Rómában dúltak, s az államot végső pusztulással fenyegették, A polgárháborúk befejezése után a kardot ekével kellett felcserélni s a háborúk alatt elvadult nemzetet visszavezetni a béke áldásos munkáihoz. A kisbirtokpolitika nyomult előtérbe, azzal a céllal, hogy a falusi népet munkához szoktassa, abban támogassa s ezzel megelégedett boldog polgárokat • neveljen. Különösen szükséges volt ez a veteránus katonáknál, kiket az állam földdel ajándékozott meg s akikben a sok tekintetben féktelen katonai élet után fel kellett ébreszteni a falusi ember foglalkozásai iránt kihalt érzéket s a szülőföld szeretetét. Vergilius a Georgícá-val ezt a célt szolgálta. A világháború pusztitásai után a íascízmussal észbe kapott olasz nép vezetőinek, a fascízmus politikájának indoka és célja ugyanez. Vergilius emlékezete különös mértékben való felújításának és megörökítésének ebben találhatjuk magyarázatát. Az uj olasz
SPORT. F. hó 12 én a Munkás Testedző Egyletnek volt bajnoki mérkőzése a segesvári Turn Vereínnal, mely 1 :0 (I :0) arányban végződött a munkások javára. Az első félidő nagyon szép mérkőzéssel gyönyörködtette a néző közönséget. A gól Kelemen és Benkő összjátékának az eredménye. A második félidőben a játék inkább csapkodó volt és a munkások védelemre szorítkozása a segesváriak fölényét mutatta, de azért ezek minden erejök megfeszítése mellett sem tudtak az eredményen változtatni. A bíró nem vezette elég erélyesen a mérkőzést.
KÖZÉLET a Hargita esélyeit helyezi előbbre, de a munkáscsapat lelkesedése leronthatja a magasabb iskolát és rutint. Pont 7^4 órakor kezdődik a meccs, előtte a második csapatok játszanak. A székelykereszturi tenyészállat kiállítás. Az udvarhelymegyei mezőgazdasági kamara időközi bizottsága által október 5 ikén, Kereszturon rendezeti tenyészállatkiállitás újból beigazolta, logy Keresztúr vidéke fejlett állattenyésztéssel dicsekedhetik, s hogy a fejlődésben a jelenlegi nyomott gazdasági helyzetben sincs visszaesés, sőt a figyelmes szemlélőnek arról kell meggyőződni, hogy a fejlődés évről évre fokozottabb mérvben erősödik. A kiállításon a kormány is képviseltette magát. Nagyküküllőmegye képviseletében is Prescurea mezőgazdasági kamarai elnökön kívül többen jelentek meg, vármegyénkel pedig Pop dr. és Sebesi alispán képviselték. A kiállításra szebbnél-szebb állatokat lajtottak fel, ugy, hogy a bíráló bizottságoknak nagy körültekintéssel kellett végezniök feladatukat. Ha egyikmásik bírálat mégsem egyezett a közönség teljes elismerésével, a bizottság mentségéül szolgál az a körülmény, hogy a fajlisztaság volt az első kellék, s igy esetenként a látszólag gyengébb minőséget kellett előnyben részesíteni. Kitüntetésben részesültek: I. a) 3 évnél idősebb lenyészménekért: Szigyártó Dénes Szenterzsébet 1000, Simó Lajos Farkaslaka 500, Bálint Lajos Firtosváralja 300 leu. b) 3 éven aluli méncsikókért: Jánosi Gyula Firtosváralja 800, Egyed Péter Szenterzsébet 400, László Ferenc Keresztúr 200 leu. c) Csikó nélküli tenyészkancákért: Marcu Miklós Andrásfalva 800, Pap Ferenc Nagykede 400, Barabás István Nagysolymos 200 leu.
3. oldal. í) Simenthali üszök 2 éves korig: Pál Ferenc Ragonfalva 700, Bán Pál Alsóboldogfalva 300, Kis József Keresztúr 300, Török Mózes Alsóbóldogfalva 200 leu, Borbély Mózes Rugón falva ezüstérem, Vetési Zsigmond bronzérem, Burszán Dénes Fiatfalva bronzérem. III, Svájcból hozott simenihali bikák ivadékainál: a) Bikaborjuk: Kovács Jakab Szentábrahám aranyérem, Bíró György Bögöz ezüstérem. Burszán Sándor Fiatfalva bronzérem. Csíki Miklós Keresztúr 1000, Szőke Gábor Keresztúr 500, Buksa János Bögöz 500, Mihályi Ferenc Bögöz 300, Fekete Miklós Szentábrahám 300 leu. b) Üszőknél: Szilassí Jenő Keresztúr ezüstérem, Bán Károly Alsóboldogfalva bronzérem, Szilágyi József Bögöz 8ü0, Lőrinczi János Rugonfalva 400, Burszán Dénes Fiatfalva 400, Mester Sándor Rugonfalva 200, Bró Mihály Rugonfalva 200 leu. IV. Kisállatoknál: Aranyéremmel lettek kitüntetve : Segesvári kisállattenyésztő-egylet, Szilasí Jenőné Keresztúr, Lázár Imréné Tarcsaíalva, Lőrinczi László Károly áll. tanítóképző Keresztúr. Ezüst éremmel : Kovács Lajosné Udvarhely, Farkas Gábor Szentábrahám, Gyarmathy Lajos Ujszékely. Elismeréssel kell megemlékeznünk a keresztúri áll. tanítóképzőnél kiállított baromfi- és sertéstenyészetről, melySalantíu igazgató fáradhatlan munkáiának eredménye. A rendezésből Săntona Leon főállatorvos, Szílasi Jenő állatorvos derekasan kivették a részüket. v-é.
A Hargita—MTE bajnoki mérkőzése. Most vasárnap folytatódnak a baj noki küzdelmek, s ezúttal a szezon legérdekesebb s legizgalmasabb mérkőOktóber 18. zésének leszünk tanúi városunkban. Mibe került a megyének az A mult héten mindkét helybeli csapat ,d) Csikós tenyészkancákért: győztesen hagyta el a szinteret; a ^ interimar uralom? Hargita Segesváron, az MTE. itthon Dénes Mózes Muzsna 1000, Simó aratott babért. Kíváncsiak vagyunk, János Udvarhely 500, Pap Károly KisAz alábbi számadatok felelnek hogy a^két csapat most — amikor a galambfalva 300 leu. erre, a mindnyájunkat érdeklő kérbajnoki'pofltokért kell sikra szállni — désre. 1930 január—juníusig terjedő milyen játékot fog mutatni. Ha a csa- c) 3 évesnél nem idősebb kancákért: időre napidijak és útiköltségek címén patok nem idegeskednek s a közönség Szigyártó Miklós Szenterzsébet kifizettetett a megyei ínterimár bizottis fegyelmezetten viselkedik, szép sport- 800, Kovács Lajos Udvarhely 500, ság tagjainak 137,000 lej. Julius— látványban lesz részünk. — A győztest Sipos Domokos Nagysolymos 300 leu. augusztusra még kifizetetlen ugyanezen nehéz megjósolni, — bár a papírforma címen 51,000 lej. Nyolc hónap alatt Tenyészkancákért, melyektől legalább tehát a napidíjak és fuvarköltségek 3 csikó származott: kormányrendszer, élén a dúcéval, Mus188,000 (száznyolcvannyolcezer) lejt Simon Ferenc Bogárfalva 1000, emésztettek fel. Ha figyelembe veszsolinival, egyenesen szellemi rokonságot lát Vergilius Rómája és a mai Simon Lajos Farkaslaka 500 leu. szűk, hogy ezenkívül Dobrota és KálOlaszország között. Az olasz nép már mán József még havi két-két ezer lejt II. révpartra ért. Mussolini teljes erejéve kaptak, mert ők »do]goztak< (hát a Szarvasmarhák csoportja: elősegiti a falusi civilizáció fejlődését többiek mit csináltak ?), amivel a fenti s ezzel egyenesen a Georgica költőjéa) Erdélyi magyarfajta 2 éven fe- összeg 220 ezer lejre emelkedik: kinek hagyományait követi. lüli tenyészbikáknál a díj nem volt számítható, hogy a kilenc tagu interimár bizottság egy-egy ülése 7—t ezer Vergilius születése napját Rómá- kiadható. lejébe került a megye közönségének. b) Községi bikák gondozásáért ban, a Capitoliumon ünneplik meg az 100—300 lejes dijat, illetve érmetjiyer- Ezzel szemben a mostani állandó váAkadémia védőszárnyai alatt. De kü- tek: Alsóboldogfalva, Nagygalambfalva, lasztmánynak négy havi működése lönösen Mantuában és Nápolyban, a Szentábrahám, Ujszékely, Betfalva (szeptember—december) mindössze se költő szülőföldjén s ahol eltemették, fog 36 ezer lejnél többe kerülni, még lesznek fényes ünnepségek. Mantua községek bikagondozóí. ha rendkívüli ülések lesznek is. Ezért c) Erdélyi magyarfajta teheneknél: érdemes volt — 500 lejes napidíjak városa, melynek környékén született, a várostól egy kilóméternyire, a Mincio Sándor János Kisgalambfalva 500, mellett az interimár bizottsághoz folyó partjának legszebb részén a Duka Áron Nagygalambfalva 300 leu. görcsösen ragaszkodni s a nép által költő emlékére, "egy berek ültetését választott megyetanács működését megd) Erdélyi magyarfajta üszőknél: kezdte meg, a Vergilius által megéneakadályozni. kelt kedvenc fákbó), szőlővel futtatva Dij nem volt kiadható. be azokat. E zöld emlékmű tartósabb lesz minden márványnál, mert minden c) Simenthali /V| éven felüli bikáknál: A na^érdemü közönség szives iudoDobai Ferenc Udvarhely 1000 leu, évben megujul az anyaföld tápláló eremására hozom, hogy BelhJen-u. 21 szám Murvai József Ujszékely aranyérem, jétől s állandóan emlékeztet a költőre, álalt Kovács Albert Udvarhely 500, Murvai akit mindennél szorosabb kötelék fűfehérnemű' varrodái József Ujszékely 500, Lőrinczi Mózes zött az anyaföldhöz. nyitollam. Elvállálom Mtngyik, móí és Ujszékely 300 leu. férfi fehérneműk készítését, goMin, perzsa Vergilius sírja a Nápoly melletti f) Simenthali l'^U éven aluli bikáknál: ^munkák varrását, kelimek kontúrozását, Posilipo-hegy oldalán fekvő temetőKovács Miklós Kobátfalva 800, áiványpárnák sib. monlirozását, a leg' ben — columbarium — van. Az olasz Györfi Dénes Keresztúr 500, Burszán messzebb meni igényeknek megfeltlóen, kormány a columbarium környékét Lajos Fiatfalva 300 leu, Lőrinczi Dániel Tanuló leányok felvéttlneK a költő emlékéhez méltóan rendez- Szentábrahám bronzérem, Péter Lajos Szives pártfogást kér: tette s vírágfalakkal díszítette. Ugyan- Siménfalva bronzérem. LÁNYI BRXÓÍJÉ. itt már régtől fogva kolosszális emlékoszlop hirdeti Vergilius dicsőségét. h) Simenthali teheneknél: A kétezer éves Vergilius emlékét a Buksa János Bögöz 1000, Gagyi X Dr. Orbán Domokos orvos Quarzfascízmus nemcsak felújítja, hanem János Boldogfalva 500, Pap Miklós és diathermia-kezelésre berendezkedett. megerősíti s viszont a költő emléke- Kobátfalva 500, Borbély Mózes RuEgy tzép utcai bútorozott szoba zete a világháború rettentő pusztítása gonfalva 500, Mátéfi Miklós Szentáb- kiadó. Cím á kiadóhivatalban. után egy hatalmas államférfiú zseníá- rahám 500, Nagy Lajos Csekefalva 300, litásával életre keltett nemzeti Öntu- Bálint Domokos Szentmiklós 300, datnak s a hazai föld szeretetének Antal Lajos Szentábrahám 300, Fodor forrása marad ujabb évezredekig. Ignác Keresztúr 300 leu. Kovács Miklós Str. Rpgele Carol (?. Orbán B. u.) 12 Kobátfalva aranyérem, Gyarmathy La- iz alatti 2, eaetleg 3 szobát éa melSz. A. jos Ujszékely ezüstérem, dr. Elekes l^kbelyifléges lakás október 1 re kiadó. Dénes Keresztúr aranyérem. £rdekl6dni Piac tér 7 as. alatt lehet«
HÍREK.
Kiadó lakás.
A községek önállósága. Százhuszonnégy község kérte eddigelé, a megyetanácshoz benyújtott Írásbeli kérésben, önállóságának visszaadását. Ez a szám jórészt magában foglalja az összes, önállóságuktól megfosztott községeket, de, ha nem igy volna is, az egész megyére kiterjedő, általános . megoldás céljából kell foglalkoznia a megyetanácsnak az önállóság kérdésével. Az elhibázott és semmi elfogadható céltól nem vezetett intézkedést, amelylyel a karikások egy csapásra megszüntették az ősi székely községek önállóságát, mindenáron meg kell változtatni, hogy csak mint a nehéz idők rossz emlékéről beszéljünk azokról a »vezérekről«, akik a maguk önző politikai céljainak képesek voltak ősrégi közjogokat is áldozatul dobni. Házasság. Hermann Eliz, városunk szülöttje és Derzsi Béla müasztalos most vasárnap, f. hó 19 én tartják esküvőjüket Székelykereszturon. Az állam Idépii Maga az uralkodó tette kötelező programmjává az uj kormánynak a takarékosságot, az állami költségvetés leszálliiását. Ennek ellenére a hadi költségvetésbe ujabban több, mint két és fél milliárd lej kiadást irányoztak elő. Az egész világ a leszerelésről tárgyal, a mi országunk biztonsága semmiféle ellenséges támadás által nincs veszélyeztetve, a kis antant államok védelmi szövetsége erős — s mégis kétezerötszázmilliónál nagyobb összeggel terhelik az ország költségvetését 1 Leépítik a tisztviselőket — előreláthatólag : a magyarokat -- de mit ér ez, ha a másik oldalon szaporodnak kiadásaink ? Miért van nagyobb haderőre szükségünk, holott ma — béke van. Érdemes közéleti férfinak a haláláról értesültünk egy megkésve hoz zánk jutott gyászjelentésből. Sepsi szentgyörgyi, és timafalvi Szentgyörgy Mózes nyug. ref. tanító, a székelykereszturi önsegélyző népbank volt könyvvezetője, a megyei takarékpénztár vál. tagja a megboldogult, aki 85 éves korában hunyt el, közcélokért áldozatra kész, tisztelettel övezett élet után. Erdőszentgyörgyről, ahol elhalálozása történt, Székelykereszturra szállították és ott temették el f. hó 5-ikén, nagy részvét mellett.
Érdekes esküvő folyt le nemrégiben Budapesten a Villányi-uti plébániatemplomban, olyan, amely városunkban ís sokakat érdekelhet. Lovag dr. Alessandrini Alessandro római pénzÜgyminiszteri tanácsos vezette oltár elé dr. köpeczi Bocz Jucit, akinek apja, az azóta elhunyt Bocz Endre számvevő éveken át volt városunk társadalmának ismert egyénisége. Innen is települt ki a család Magyarországra, ahol a mostani menyasszony lány létére — kivételes kitüntetésül — néhai apjára való tekintettel a vitézi címet is megkapta. Az érdekes esküvővel a magyarországi újságok is foglalkoztak. A teheráru-forgalom szünetelése. A vasutigazgatóság határozata szerint a hadgyakorlatokra való tekintettel, október 17*ikétŐl kezdődőleg mintegy tíz napon át a vasúti teheráru forgalom szünetelni fog, s amíg a szüksé ges csapatszállitások tartanak, a vasút csak a romlandó — és import árukat fogja szállítani. A mult vasárnapra hirdetelt szUlői értekezletet a helybeli róm. kath. főgimnáziumban a megjelent szülök csekély számára való tekintettel későbbre halasztották. Reméli az igazgatóság, hogy a később megjelölendő napon tartandó szülői értekezleten minden szülő meg fog jelenni, mert legdrágább kincsük, gyermekük testi és szellemi haladásának a megbeszéléséről lesz szó.
A Polgári Önképző Egylet temetkezési pénztára értesíti tagjait, hogy Török Ferenc elhalálozott tag után a befizetések f. hó 19-én, vasárnap d. e. II —12 és d. u. 4—5 óráig lesznek az egy et helyiségében. . . . Bánatot öröinek azon. A molnárok forgalmi adóját rendezték e héten. Előbb a környékbeli, szerdán az oklánd-, erdővidéki malmok kerültek sorra. A bizottság egy egy falusi malom őrlési forgalmát napi tíz mázsában állapította meg és 200 százalékosan emelte a foi^almt adót. Nem vette tekintetbe a nehéz gazdasági helyzetet, az alacsony gabonaárakat. Túlzottan állapította meg a napi 1000 kgr. őrlést, ami egy évben 30—40 vagonnak felelne meg. Ha a felebbezési bíróság nem lesz méltányosabb, csakugyan bánatot fognak őrölni a zugó patakmalmok.
X Moilhlr«k. Szombat este, vas. d. u. 6 és est« 9 órakor bemutatásra kerül Két szív egy keriogőbeo. a szivek szimfóniája (Zwei Herzei ím % Takt) bájos zenéjü, világhírű haogos operett-fílmcsoda, melynek mindea szereplője világsztár, válogatott szépség. — Tom Hofcr, Vicky és Nicky uj operettre készülnek, A premierig csak 14 nap van. A két testvér, Vicky és t>}icky naponta sokszor összevesz, de a veszekedés vége mindig egy dal az operett számára. A három szerző összeül az igazgató lakásán, előadják az uj operett slágsreit. A direktor el van ragadtatva, már arra gondol, hogy felemeli a helyárakat de a végén baj van. Hofernak oiocs egy walcer-ideája. A direktor a helyárakat & normálisra állítja vis^^za, mert egy bécsi operett walcer nélkül el sem képzelhető. Vickynek és Nickyoek van egy huga, Hédi, aki el van zárva a színház és a társasag világától, pedig egyetlen vágya, hogy Hoíert, a híres zoneszerzőt megismerhesse, de a két flvér félti Hédit Hofertől, a sagy nőhódítótól. — Hoíer barátai részére nagy vacsorát rendez Hédi a meghívók elküldését Hoíor tud la nélkül megakadályozza és a vendégek helyett maga egyedül állit be ismeretlenül Hoforhez Flört fejlődik kettőjük kőzött. Pezsgő, ulána csók. A mámoros hangulat meghozza a zeneszerző számára a^ ihletet Eszébe jut a walcer, lezongorázza, leéoekli, a végén vele éneliel Hédi is, pont éjfélkor azonban eltűnik Hédi. — Folynak a próbák, Hofer leül a zongora mellé, játszani kezd, megáll, előről kezdi, — a walcert elfelejtette. Mégis volna egy segítség: Hédi tudja a wulcert, de ő ís eltűnt és Hoftr nem tudja, ki volt a láoy. A főpróbák napján a göriök felvonulnak, a direktor veszekszik, Hofer el van keseredve, de nemcsak az elveszett walcerért, hanem az elveszett leányért is. Hofer próbálja előbbi hangulatát, a leányt, a csókot felidézni, azonban minden hiába, a walcer nem jut az eszebe. Váratlanul a függönyök mögül ismerős leányhang csendül tel. Valaki as elveszett walcert énekli, Hédi énekei, táncol- Ilofer felrohan a színpadra, & zenekar fekozatosaa átveszi a melódiát. Hédi és Hofer összecsókolóznak. — Megvan a walcer és megvan a leány is, — Helyárak 40-30-20, kizárólag Kyeímokekoek 15 leu.
Jézus Királyságának íimepót ebben az évben is méltó keretek között, benső elmélyedéssel ünneplik meg a helybeli róm. kath. hívek október 26 án. Az ünnep előestéjén éjfélig tartó szentségimádás lesz a következő beosztással: 7—8 óráig Oltáregylet, 8—9 ig Kongregácíó, 9—10 ig tanuló ifjúság, 10—11-íg Misszió, Szemkereszt-Hadsereg, 11 — 12 ig Népszövetség, Legény egylet. Az ünnep napján d. e. 10 órakor főpapi mise Papp Dénes főgimn. tanár ünnepi prédikációjával. Mise után Népszövetség matinéja a főgimnázium tornacsarnokában a következő műsorral: 1. Bevezető ének. 2. Megnyitó beszéd. Mondja; Pál István prelátus. 3. Kozma Andor: Krisztus mindenütt Szavalja: Veress Béla főgimn. tanár. 4. Zongorán játszik Ferenczy Annuska. 5. Ünnepi beszéd. Mondja: Frőlich Ottó finevelő int. igazgató. 6. Hegedű szóló. Előadja: Kiss Elek főgimn. Muzsna községben lélekemelő szép ünnep folyt le a mult vasárnap: a tanár, zongorán kíséri: Ferenczy Annagy áldozatkészséggel, 500.000 leunyi nuska. 7. Pakots Károly: Kefészté költséggel felépített, szép és tágas ref. jövő; Szavaija: Pintér István. 8. Pápai Festö-iskola Udvarhelyen. Hátfelekezeti iskola felavatása. A szép himnusz. Énekli a közönség. — Az szegi rajztanár és festőművész vároünnepen, melyen Jodál Gábor dr. vár- ünnepélyre minden hívőt szeretettel sunkban festészeti tanfolyamot nyitott, megyei magyarpárti elnök és Sebesi hiv meg a Népszövetség elnöksége. melyen a növendékek heti két déluÁkos dr. áll. vál. elnök ís jelen volt Sajtópsrt indítottunk Péter János, tánon az olaj festészetben (virág-gyüvárosunkból, — többek közt, felszólalt varsági interimár bizottsági elnök ellen, mölcs-, tájkép- és aktfestésben) kapDénes Mózes falusi gazda, aki rend- aki afeletti haragjában, hogy lapunk- hatnak oktatást. A tanfolyamon felkívül lelkes és szivekhez szóló beszé- ban helyet biztosítottunk a nép köré- nőttek, valamint diákok ís résztvehetdével valósággal elragadta a hallga- ből felhangzó panaszoknak, sértő ki- nek. A tanfolyam terv szerint, a taníttóságot. fejezésekkel illette lapunkat. Pedig aki- ványok képeinek kiállításával zárul be. Rablók garázdálkodnak Ismét az nek igaza van, könnyen megcáfolhatná Részvételi díj havi 300 leu. Jelentkezni országutakon, A mult vasárnap a a tényállításokat, vagy felhozhatná a lehet Sir. Regele Carol I h. sz. alatt nrassó—'Fogaras közti országúton, maga ténybeli állításait, amit durva- (Szöllősi-pince mellett) Sárkány község közelében, két fegy- hangu, oktalan és szertelen sértegetéKlszufia a szemét. Sütő Lajos veres rabló, akik közül az egyik fe- sekkel pótolni nem lehet. Erről majd mészáros szeptember 17-ikén Farkas Péter Jánost ís megfogja győzni — a Kálmán nevű segédét szekérrel Fekete álarcot viselt, a másik pedig bírói ítélet. arcának bekormozásával tette magát nyédre küldte egy sertésért, s foglalófelismerhetetlenné, több autót és szenak 600 leüt ís átadott neki. Miután Tiszíalefie/ hozom a hőlgyközöniég keret tartóztatott fel s azok utasaitól azonban Farkas a szükséges időn tul nb, iudomáaára. hogy a Bu/. Reg Ferdi mintegy tizezer lej értékű készpénzt jóval sem érkezett haza, Sütő egy nand (lío$9ufh-utcaJ 2/ szám a atl és értéktárgyakat raboltak el. A kiraautóval hajnalfelé keresésére indult bolt áldozatok közt van a Kamner és Farkasnak, akit déiei#tt végre HomoródNŐI KALAPSZALONT Jekelíus-cég sofförje, akitől 3500 lejt fürdőn a Rákosi-féle vendéglőben tan/ifottam. vettek el és több iparos, akik a szuÁllandóan raktáron tartom a lált leg-meg, ittas állapotban, anélkül, hogy nyogszéki vásárról tértek haza. Nevea disznót elhozta volna. Itt közöuük újabb modelia kaJcpokat. zetes a dologban, hogy a sárkányi Vállalok mfndefinemO jayitást-a dolog átala- miatt szóváltás támadt, micsendőrök, akiket az egyik autóról közben Farkas, állítólag, még gúnyokítást a leg/utányosabb áron. észrevétlenül megszökött utas értesísan, sértőleg ís felelt vissza Sütőnek, Szifes pártfogást kér : tett a rablók garázdálkodásáról, anyaki megmérgelődve egy villát hajított KovAta Nislly, nyira megközclitették az ujabb áldoféléje. A villa Farkasnak a balszemébe zatra váró rablókat, hogy nem voltak Szüreti mulatság Szombatfaiván. ment, ugy, hogy bár később megopetőlük távolabb 100 lépésnél, de a A szombatfalvi ifjúsági egyesület folyó rálták, ezt a szemét elvesztette. Sütő rablók ekkor eltűntek az országút hó 19 én, vasárnap nagyszabású szü- ellen súlyos testi sértésért megindítotmelletti erdőben s így a csendőrök reti mulatságot rendez, melynek lefo- ták az eljárást. csak a már kifosztott és a rablók által lyása a következő lesz: Délután 3 óraA helybeli kaih. legényegylet} taa sánc szélére állított áldozatokat ke- kor díszfelvonulás indul a népháztól gokhoz- A Róm Kath. Legény-egylet ríthették be. az Orbán Balázs-, Petőfi-, Vár-, Beth- tagjait szeretettel kérjük, hogy vasárBetörök jártak tegnapelőtt este len- és Kossuth-utcákon át. Este 8 nap, okt. 19 én délután 3 órakor a 7 óra tájban Szőke István szíjgyártó órai kezdettel műsoros estély, amelyet, róm. kath. fiúiskola (voU barátok isBethlen-utcai lakásán, a mikor a há- egy gyönyörű szüreti tánc zár be, kolája) helyiségében sziveskedjen.-k ziak az elül levő műhelyben foglala- amely után a szőlőlopás következik, megjelenni. Tekintettel az ügy fontos toskodtak. Szőke feljelentése szerint, az elsőrendű szőlővel feldíszített nép- voltára, minél nagyobb számmal való a betörők a hálószobában levő zárt házteremben. Végül reggelig tartó lánc megjelenést kér az igazgató. éjjeli szekrényt felfeszítették, s az ab- következik, mely közben 8 szép szőElveszett a piac és a református ban elhelyezett kazettából 18 COCO leüt lőskosár fog kisorsolásra kerülni. Meg- kollégium közötti uton egy csomag, raboltak el, A rendőrség megállapította, livó nem lesz; a helybeli és vidéki amely egy uj fehér pullowert tartalmahogy a betörést csak a lakásban jár- közönséget tisztelettel ezúton hívja zott. Kérik a becsületes megtalálót, tas személyek követhették el. Egyik meg a rendezőség. szolgáltassa be jutalom ellenében akár gyanúsítottat már le tartoztatták, a X Eladó egy hosszú, ébenfa kontanítónő képzőbe, akár szerkesztőmásik azonban odább állott. certzongora. Cím a kiadóhivatalban. ségünkbe.
Az Erdélyi Helikon ifjúsági irodalmi pályázatára f. hó 12-én egy ifjú jelentkezett a helybeli róm. kath. főgimnáziumnál. A pályázóknak a következő tételt kellett kídolgozníok : A magyar falu a XIX. század költészetében. Az eredményt október 19-én hirdetik ki a kolozsvári ref. kollégium dísztermében s a megfelelő legjobb dolgozat szerzője 10,000 leu jutalomban részesül, ezenkívül még egy-egy 5000, 3000 és 2000 leus díjat ís osztanak ki. Szokatlanul magas életkort ért öre^ asszony hunyt el f. hó 16 ikán városunkban. Névszerínt: özv. Orbán Lajosné Bencze Rebeka, aki 96 éves volt, s igy a 48 as idŐk eseményeit már mint felserdült leányka élte át. Hurokra került fiatal bűnös. Néhány nappal ezelőtt Oroszhegyen egyik udvaron két gyanús alakot láttak settenkedni. A háziak a községi albirót, Magyarí K. Dénest hivták, aki az idegeneket igazolásra szólította fel. Ekkor ezek, kiknek egyikénél fegyver is volt, menekülni készültek, mire Magyári a fegyveres kezéből a fegyvert igyekezett kicsavarni, miközben a másikat torkon ragadta, s egyúttal segítségért ís kiáltozott. Végül a bátor albíró a fegyvert hatalmába ís kerítette, mire a g:yanus alakok futni kezdettek. Ekkor már emberek jöttek, akik a menekülők üldözésére siettek, s egyiket el fogták, miután a másik a dulakodásban Bálint Gergelyt késével erősen megsebesítette és megszökött. Az elfogottat a csendőröknek adták át. Megállapították róla, hogy Szász Domokos, 19 éves korondi lakos, akit több rablás, fosztogatás terhel, sőt már börtönbüntetést is kellett kíállania.
KÖZGAZDASÁG. őszi műtrágyázása a kaszálóknak, lóheréseknek, lucernásoknak már elérkezett. Kérem a gazdákat, hogy az igényelt mennyiséget tőlem vegyék át. Hitelképes egyének 3, esetleg 6 havi fizetési halasztást kaphatnak. Piaci árak. A buza: 75—85, rozs: 60-65, árpa: 50-55, zab: 34—38, tengeri: 02—65, burgonya: 16—28 leu vékánként. v—d. A törőbuzaszár gazdaságos felhasználásának megismertetése céljából a Ganz-vállalatok helybeli üzeme folyó hó 21 én, kedden, d. u. 2 órakor a dr. Váró Géza szombatfalvi majorjában »Ásványi«-fóle szabadalmazott törőbuzaszáriépő gépet fog üzemben bemutatni, s ezen bemutatóra ezúton is meghív minden érdeklődő gazdá'. Szerkesztői üzenet. V v i i g i . Nem tartjuk kivánatosnak, hogy a ieveleben i
üylittér.
c ror«tktalen.euyeÍért» «láfkcastó usm ráiial telelöseágtít. Tiltakozom azon alaptalan rágalom ellen, bogy ón f. hó 14 én egy jelölő listával aláírásokat gyűjtöttem volna, aki rólum ezt állítja, hazugnak nyilTánitoiu. GagyI Albert Eladötule^donos : a Köny vnyomaa R.-T. Odor bein-Ssékelynd varhely.
Értesítés.
T.aztcjtíttel érienuem a bel>btiii étt vidési kozdaaégec, Ooi^y özf. Siabo Júzscíue veudéglüje a rőgí hsiyeu: ArpáU utca bvata aiau aikaifBAu heijeu, & üircM „B:któ féle hazbak*' v»(i, ttbol jo borúit, luiodöuteit) it&luk, hideţ; eti lucieg etoittlt uerfiekeU árbau iUaa kozúiihég rebdeiiiei^ááéjre. Udvari bcaiiu I T.eztetottel: I t a n c z J f t u o s kimérő.
Ingyen lakás ellenében egy betblenfalvi beltjŐMjclies megbizbató felügyelet kere»«K. Javadalou G hónapig ingyen lakás (1 8zeb«, kuuyha). Cím & KlA4ób«s.
SZÉKELY
1930 október 19.
S
B
ipos főmérnök háza és kertje — érelnék egy fiflethelyiséget venelkSltflzés miatt — jatányos déglőnek, Ukáf, esetleg beállóaron eladó : Orbáa Balázs-a. 62/b. kelriséggel. Cím a kladóhíratalban. No. 398—1930—31.
Publicaţie de licitaţie. Comitetul şcolar al Liceului »Şt. O. Iosif.« din Odorheiu public5 licitaţie pentru furnizarea de carne necesare internatului pe anul şcolar 1930—31. Doritorii de a participe la această licitaţie îşi vor înainta ofertele lor In termen de 15 zile dela data acestei publicaţii, indicând în oferte preţul pentru 1 kg. de carne.de vită, 1 kg. carne de viţel şi 1 kg. carne de porc de prima calitate. Ofertele se vor depune închise la direcţiunea liceului. Condiţiunile de livrare, precum şi amănunte se pot cere în orice zi de lucru la direcţia şcoalei. Preşedinte: Ion Steriopol Secretar: Kulcsár Francisc A helybeli St. O. losif liceum iskolai bizottsága az internátusnak szükséges hus beszerzésére f. hó 23 ra zárt Írásbeli ajánlatokkal árlejtést hirdet. Feltételek az igazgatóságnál megtudhatók,
Asztalos, mázoló, timár és kordovános iparhoz •ifiktjyei 5ii»e« «nyaiprfíat. rnli»-. b6r- é* gypjttfeitéket nagy váUwtékban, ugynia* tén gyógy- ét «iitall bort, fu8«er- <» élelmiárnkat • legelőnySsebb árak mellett a j á n l v , kér pr6b>reodeléteket,
ü»teietfii
Viilíiliinlr •
fehérnemüek, pi-
Ton'<í7Íint' Művészi stilasbao íüggöICrVMUIlIV. oyöket, ágyt^ritóket
Moiltirozuílk'. jutányo'sa^^árban.
^
Hllí r!ila«7 pir» 'övidés kötöttárukban, U116 VdldöílCK. kérimuokaanyagokbao, mélyen leesállitott árban.
„REKLÁM" áruház
Odorbeiu, Bal. Regele Ferdinánd 27.
No. 399—1930/31
Publicaţie de licitaţie. Comitelui şcolar al Liceului >Şt. O. Iosif« din Odorheiu publică licitaţie pentru furnizarea pâinii necesare internatului pe anul şcolar 1930—31. Doritorii de a participia la această licitaţia îşi vor înainta ofertele lor în termen de 15 zile dela data acestei publicaţii, indicând în oferte preţul pentru un kg. pâine dinfâină integrală, de prima calitate (No: 4). Ofertele sevor depune închise la direcţiunea liceului. Condiţiunile de livrare, precum şl amănunte se pot cere în orice zi de lucru la direcţia şcoalei. Preşedinte: Ion Steriopol Secretar: Kulcsár Francisc
Felhivas.
Felkéretnek minden tejterménynyel foglalkozó egyének, szíveskedjenek 1930 október 21-én, kedden a Kassay bodegában délután fél 3 órakor, egy kis eszmecserére megjelenni, a nyomasztó gazdasági helyzetünk mikénti megoldása érdekében. Tisztelettel: több küzkSdfi vajas» Székelyndvarhelyea is kapható .már a yilághirfi németorssági
„Extrol" folyékony folttisztitó szer
A Gáspár és Papp féle üiletbea. Miadeu há2Ía89r.0D>iiak érdeke, bo^y a faáKtartásában ott le^en. Értesitem « Dagférdemü helybeli, DgyBsíQtén a vidéki kiiöoBéget ÍB, hoRy olcBÓD vásárolhat Qeld Itidor
kész-ruha üzletében. Egyben figyeiméba sjinlom a t kAzOofiégoek, hogy uj Bcabáisom külfOldöii praktiiilt és bármilyeo fi om ru bát eW&llalok mérték ntán. A legcsekélyebb bibiért feleldflBéget Tillaiok. Stives pártfoRáBt kér:
GOID IZIDOR.
Eladó:
Felsöboldogfahán egy 2 holdas belsőség 2 Bzoba^ konyhás lakóházzal, mindeDoemü melléképületekkel és 6
hold szántó és kaszáló, értekezni lehet: Dr. Gönczy és Dr. Molnár ügyvédek irodájában.
Hölgyek Jelszava:
oodoáltasaank Nagy Feriaél, ubol ondolálás. . 15 Iru maDíkttr . . 10 „ Borravaié benoe foglaltatik Ondelftclö Röb«rt. Xtsztelettei: Nagy Ferenc fcdrasr KoB&nth-u 1 és 43 Bzáia.
Eladó
«sekerek. kocsik, száuok, hámok, scek rények, hordók, méhkasok kaptárak, mézpergftS, ^abonntarti, tizedes mérleg, gyalupad, eeaeitválnk, «ementeserép-késsitő gépek és más «essközük Dr. Hinléder Bethlenfalva.
No. 396 1930—31.
Publicaţie de licitaţie. Comitetul şcolar a Liceului »Şt. O. losif* din Odorheiu publică licitaţie bentru furnizarea a 12 stânjeni lemne de foc, necesar Liceului pe anul şcolar 1930—31. Doritori de participia la această licitaţie, îşi vor înainte ofertele lor în termen de 15 zile dela data acestei publicaţii, indicând în oferte preţul pentru un stânjen 2x2x2 m. lemne de fag de prima calitate. Ofertele se vor depune închise la direcţiunea liceului. Preşedinte: Ion Steriopol Secretar: Kulcsár Francisc A helybeli St. O. losif liceum iskolai bizottsága az intézet számára szükséges 12 Öl fa beszerzésére f. hó 23 ra zárt Írásbeli ajánlattal árlejtést hirdet. Feltételek -az igazgatóságnál megtudhatók. No. 397—1930—31.
Publicaţie de licitaţie. Comitetul şcolar al Liceului >Şt. O. losif din Odorheiu publică licitaţie pentru furnizarea de coloniale necesare internatului pe anul şcolar 1930—31. Doritorii de a participa la această licitaţie, îşi vor înainta ofertele lor în termen de 15 zile dela data acestei publicaţii, Indicând în oferte preţul pentru fiecare articol în parte, de prima calitate. Oferte se vor depune închise la direcţiunea liceului. Condiţiunile de livrare, precum şi amănunte se pot cere în áecare zi de lucru la direcţia şcoalei. Preşedinte: Ion Steriopol Secretar: Kulcsár Francisc A helybeli St. O. losif liceum iskolai bizottsága az internátus részérc szükséges fűszeráru beszerzésére f. hó 23 ra zárt írásbeli ajánlatokkal árlejtést hirdet. Feltételek az igazgatóságnál megtudhatók.
Állandó nagy raktár míndeaféle flaom férfi-, gyermek- és vidéki kalapokban, sapk ákban, olcsó áron. Férfiés nffi kalapok javítását yállaUm. Szives pártfogást kér: K£:&izx«S:B A I Í B K R T volt Eötvös utca.
5. oiaai.
Cserépkályha-átrakásokat és jaÉrtesítés* vítást olcsón vállalok, vidéki • YerA k é r sBlres tndomáaára meghívásra készséggel szolgálok: li4xoni« bosy a Frlts-féle Ó é r
Z s l g ^ m o n d
kályhás, Parajd.
Vdlldllllla. jamák, keUogyék készítését.
A helybeli St. O. Josîf liceum iskolai bizottsága az internátusnak 1930—31 évre szükségesikenyér szállítására f. hó. 23 ra zárt ajánlatokkal árlejtést hirdet. Feltételek az igazgaFernengei Gyula tóságnál megtudhatók. Odorheiu.
KÖZÉLET
U i e l ő t t más megyéből sserezni be bntor* I " MSkfégletét, vásárUai kStelexettíiéf nélkül tckiaUe meg butorraktAramat I Ugyixintén bármely nagy épíiietmnnkát is TáUalokt - GépOxeml Versenyt kixárö ár«k I Pontos kUzolgálás t ^ s a Bixalmtt és tSmeges látogatást kérve, vagyok szolgálatra mindenkor készent
Derzsy B é l a
miasztalos, Cristnr—Székelykeresztnr.
No. 2569-1930.
Publicaţiune de licitaţie. Subsemnatul portărel prin aceaata publică, că îa baza decisinnii No. öö9/1930a Nr. G. 3743/1930 a Judecătoria de Ocol din Odorheiu îa favorul reclamantului Dtsmény^Ferencz lepr. prlD advocatul Dr. Pál Gyula pentru încassarea croanţel de 5180 Lai şi accesorii se fixează termen de lieitaţie p8 24 Octomvrie 1930 ora 15 p. m. ia faţa locului îa U canl uude Ne vor vi&de prin licitatiune publică judiciară: 4 oi alb din care un berbec, 3 oi negre şi uoa aura sub togri* jirealor DeméQy Márton şt Geréb Istváa ÎQ valoarede 3200 ÚeL In caz de nevoie şi sub preţul de estimare. Pretenţiunea care e Încasat fac9 5180 Lei c&pital, dotiftnzile ca l2«/j socotind din 10 Apr. 1930 iar spesele pâoă acum staverite îa 3780 Lei. întrucât mobilele cari ajung la licitaţie ar fi foat ezeevate şi de alţii şi aceştia şi ar-fi câştigat dreptul de ecoperire. licitaţia prezentă este ordonată şi îa favorul acestora in eenzul brt. LX 1881. § 192. Odorbeiu, la 23 Sept. 19S0. BălăiteBca portărel.
^ vaskereskedóst ^
meKT^ttem, melyet m a s a m fagok Teietnl. « k T 6 • ö k «zives pArtfogAsAt kérve, vagyok teljes tUctelettel t BOCSKOR Z S I O n O S í D . Corpul Portăreilor Tribunalului din Odorbeiu. Nr. 2934—1930.
Publicaţiune de licitaţie. Sabsemoatul portărel prin acaaatft publică in baza deciziunli Nr. 6803— 1929 şi No. G. 6355—1930. a judecătoriei din Odorheia in favoarea Dr. Vass Lajos din Odorheia contra pontra íncassarea creanţei de 420 Lol şl acc. se fixează termen de licitaţie la 29 Octóbvrie 1930 ora 16 lafaţa io calui 19 comuoa Dealal unde ae vor vinde prin licitaţlnne publică judiciară : un viţel alb de 5 luai şi 4 căruţa fo valoare de 3300 Lei. In caa de nevoie şi sub preţul de eatioiare. Pretenziuaea care eate de încassat face 420 Lei, capital, şi dobânzile ci^ lOVo aocotind din 20 Noemb. 1928 iar spesele păoă acum staverite de 592 lei. latrucât mobilele cari ajung li licitaţia ar fi fost execvate şl de alţi şi aceştia şi ar fi câştigat dreptul de acoperire licitaţia prezentă este ordo nată şi 14 favorol acestora îa aenzal art. LX.: 1881, art. §. 192. Odorheiu, la 6 Oct. 1930. Bălâseacu portărel. Judecătoria rura'ă dia Crlstur secţia ct. Nrol 2819—1950 cf.
Extract din publicaţiune de licitaţie
Io cere de executare făcute de urmăritorii Dameter Gheorgbe şi cons. contra urmăritei Donoter Joao. JuElad^ decătorie: A ordona licitaţiunea exe1 drb aj tipttsn FORD-camion teber- cuţionale îa ce priveşte imob ile sitaat karosszériával, fn con. Foieag circamacripţia Jade cătorie rurafă Criatur caprin se tc. Of. 1 drb Chevrolet InxQi aató, a corn. Fdieag No. Cf. 265 No. ord. 1 drb camion autó olcsó árban ég kedvezi) fizetési fel' Afl, No. top. 1204/9 porţiunea de fiub B 3 a uraâ'italui 1/6 parte cu tételek mellett. preţul de strigare 975. Lei, pentru încasarea creanţei de 8^231. lAi cap Transilvania Autógarázsban şl acc. Odorheia. Licitaţiunea sa va ţine îa ziua de serepes- és levágott virág, al- 1 Decembrie 1930 ora 10 la caaaa kalmi esokrok ís koszorúk a caaonalk a conanel Feleag. Imobilele ce vor fi licitate na pot legszebb kivitelben és legjutányofi Tâodute pe un prfţ mai mic decât sabb áron az „Iris" virágüzletben preţul de strigare. kaphatók Bal. Regele Ferdinánd C»! cari doreae m liciteze sunt (Kossuth Lajoa-u.) 37. — Munka- dator să depoziteze la delegatul judetorlódás elkerülése végett a faalot- cătoresc lOVo dia preţul de strigare taknapi szükségletet kérjük minél drept garanţie io numarar sau îo efecte de cauţie socotite după curşul fixtt la clóbb előjegyeztetni. art 42. legea LX. 1881 sau fă predea delegat chitanţa constatând Szalongarnitura olcsón el- Hceiulaş depaneraa judecă'oreşte prealabilă a garanţiei şi (ă semneze cond ţiunile de adó. — Cim a kiadóban, licitaţie (art 147, 150, 170 legea LX. 1881. art 21. legea XL. 1908). lüladó egy 12 szobából álló, 31 Ddcfl Dtnenl nu ofere mai mult raéter hossza, 10 méter azélességü care a oferit pentru imobil un preţ ház faanyaga, ajtókkal és ablakok- cel mai urcat decât cel de strigare eetb kai együtt ' dator ^ă intregeaecă imediat garai ţia fixată conform procentului preţului de Gim: Bartha János s'.rigare la aceiaş parte procentuala a Zsigmondtelep Zetelaka. preţului ce a oferit, (art 25. XIL 1908). Ctiatur. la 25 August 1930. Dr. Carol Szabó m. p. judecător. részére orvosi felügyelet alatt kéPentru conformitate: Bokor impiegată. szített Corpul Portăreilor Tribunalului din Odorheia.
C
Cukorbajofok levegökenyén
a SZILÁGYI-cakrászdában kapbatö. Ugyanott olcsó árakon szerezbe* t0k be saját készítésű friss csokoládé dessert-ámk és pralinéé. A nagyérdemu k5z5nség szives pártfogását kéri;
Szilágyi Ignác cukrász.
Bnl. R e g e l e
Ferdinánd
(KoHsuth-n.) 5 9 . sz. alatti 3 szoba, konyha és loellékhelyiségekből álló lakás kiadó. Azonnal beköloöíhető. Értekezni ugyanott lehet. mmmgmmmgmMwmmgwui
Árverési hirdetmény. No. 658—1930 not. Bodogaia község elöljárósága közhírré teszi, hogy a község tulajdonát képező községi korcsma 19^ évi November hó 20-án d. e. 10 órakor a községházában megtartandó nyilvá* nos árverésen 1931 Január 1-én kezdődő 3 évre haszonbérbe adatik. Kikiáltási ár 20,000 Lei. Bánatpénz a kikiáltási ár a Árverési feltételek bármikor megtekinthetők a községi birónál. — Bodogaia la 6 Oct 1930. Községi Elöljáróság.
m
Megérkeztek! O lesé n ka p h a t6 k I wf
wwvmwwwwwwm^www^'wwww^-*.
P
giimiiii-etokaDatok-
TRENCH COATOKI Kész férü-, fiu-, gyermekruhák, kabátok, nadrágok, röfös, rövid- és kötött áruk, ponyva= = = = = vásznak, sepsiszentgyörgyi ruha-szőttesek a legolcsóbban LÖBL-nél (volt Bethlen-utca). =a= Szőnyeg-maradékok feltűnő Olcsón. Ivetté ruha-seiymek nap- és esőernyők nagy választékban. Meghívás. A Székelyud varhelyi «Hangyac Fogy. Szövetkezet folyó hó 26 án d. u. 5 órakor, a «Hangyac raktár helyiségében (Bethlen u. 52 sz.) tartja évi rendes
Autobus Expres Ociand S. A. Autóbusz menetrendje. Érvény*» 1930 ektöbsr 1»töi. I. SoTAta—Odorheiu M _ No.
II közgyűlését, 11
melyre a szövetkezet tagjait tisztelettel meghívja. Tárgysorozat és évi mérleg a szövetkezet Bethlen-utcai üzletében megtekinthetők. Ha a közgyűlés a tagok csekély száma miatt határozatképtelen lenne, ugy az nov. 2.án fog megtartatni, mely tekintet nélkül a tagok számára, határozatképes lesz. Fpgy. Siöv. Igaigalósága. Corpul Portăreilor Tribuoalulai Odorbeia. No. 2742—1930.
PuUlcaţiime de licitaţie. Sabsemnttul port&rel prin aceasta publică, fo baza deciziunîi Nr. G. 8302-1927 şl No. G. 8302— 1927. a judecătoriei de ocol dia Odorheiu. ?a favorul reclamantului Birtba IstT&n repr. prin advocatul Dr. Nagy Laios pentru îocassarea creanţei de 6100 Lei şi accesorii se fixeară termen de licitaţie pe 25 Oct. 1930 ora 11 a. n. la &ţa locului ia Odorheiu Str. Princ. Elisaveta No. 17 unde se vor visde prin licitaţluan pnbllcă judiciară un costum baine oegre un costum baine de stofă fn valoare de 4500 Lei. In caz de nevoie şi subpreţul de estinars. Preteoziunea care de incasiat face 6100 Lei, capital dobâaşile ca lOVo socotind din 20 Martie 1925 iar spesele păoă acum stabilite 3100 Lei. întrucât nobilele cari ajung ia licitaţie ar fi fost execvate şl de alţii şi aceştia şl ar fi câştigat dreptul de Acoperire licitaţia prezMită este ordonată şi fn favorul acestora Ia senzul art. LX.: 1881, §. 192. Odorbeiu, la 30 Sept 1930. Bălăiescu portărel.
1
600 700 800
No.
3
No.
No.
4
5
—
—
—
Staţia Állomás
II- Odorbeia 11 14-14-40 15-30 I5i0
1400 14 40 1530 16 10
600 6 40 7'30 800
16'30 16 30 17 10 1730 17 45 18 30
830 9-10 9 30 9 45 10 30
I• —
545 630 7-10 7-40 800 830
700 7-45
No. 2
1
J8-00 1700 16 00
No.
3
—
—
Braşov
Odorhein Măitinuf Oclaod Virghiş Filia BaraoU Aita-Mara Mi «tuş Feldioara Braşov
Alulírott az OJorheiui Törvényszék, mint gyámügyi osztályának 2308— 1930 számú határozata alapján ezenNo, No. Sos nel közhírré teszem, hogy a Rugonfal— 4 S ttk. ván a Sebessi Miklós és Jeddi Péler utódai tulajdonát képező malom és 4 gatter bői Vs-rész, amely a Jeddi Pé— — ter utódainak jutalékát képezi, nyilvá11 nos árverésen a legtöbbet Ígérőnek el fog adatni. 1930 okt. hó 26 án délelőtt 9 órakor. Kikiáltási ár 200,000» Lei. Feltételek a jegyzői irodán meg11 tekinthetők. Notar D. Major. 18 20 18Porárel pe â-gă Judecătoria Cristur — 17 20 Odorbei. 17-16 45 9 Nr. 2935—1930. 11
8-— 7-SO 7620
10-30 9-45 9-8 20
20 30 1945 1918 20
6'—
8~ 720 7-6-45 6-—
1817 20 17-— 16 45 16 — 16 —
8 15
Publicaţiune de licitaţie.
IIL Braşov—Tg.-S&cnetc 1617'—
13 — I S - U45 IS 30 14--
—
—
Braşov Osun Sft.-Gbeorghe Ceroatu Tg.-Sicaeic
omoródi borvíz
déjében
No.
Sovata Praid CoTOnd Odorheia
—
I liter 2 lej. Házhoz hordva mimden másodnap 5 liter, havonta előfizetve 90 lej. Elöjegyeztetni lehet az Orbán Testvérek dohányi özsa I törvényszékké I
szemben.
930 830
—
—
(i
—
730 7-
—
Sz5llftsi Samu.
A összes raktáron levő férfiöltöny- és kabátszőveteket, női kabát- és ruhakelméket, úgyszintén egyes á r u c i k k e k kihagyása miatt,
Publicaţiune de licitaţie.
feltUnö
olcsón
árusítom.
Hirsch Rudolf posztó-, divat- és kézmüáruk kereskedése
Kéreui
a
kirakataimat
Ha elegáns és szép
1
A PriBcipeRa Elisaveta (Bethlen-utca) 10 szám alatti Kiorabtárban újból megkezdettem a palackos borok árusitásét. Tiszta c^ereQvegek ellenében literenként 34 leuért árusítom ott többek között a kővetkező fajborokat: Som és motkotály dr. Adorján albaialiai terméRébÁI. HMIXQMIÓÍ KQQ Antal t«riDé*éb6l. YánosudTarbelji dr. Pálffy „ Nagyobb vételnél árengedményt adok.
Előnyös alkalom!
Corpul Portăreilor Tribuaaiuiui din Odorheiu. No. 2742—1930. Subsemnatul portărel prin aceasta publică, că îo baza deciziuni Nr. 17096—1929 a Jud. Tg. Mureş şi Nr. G. 4454-1930 a Judecătoriei de ocol din Odorheiu fn favorul reclamantului firmei Agrofiera S. A. repr. nrin advocatul Dr. N>go L. pentru focasaera creanţei de 4753 Lei 50 b. şi accesorii se fixează termen de icitaţte pa ziua de .35 Octombrie 1930 ora 16 m. p. la faţa locului îa Dârjiu unde se vor vinde prin lici* taţiune publică judiciară 1 automobil marca .Ford" sub No. 770384 motor în valoare de 18000 Lei. In caz de nevoie şi sub preţul de estimare. Pretenziuoea care e de Incassat fice 4753 Lei capital dobânzile cu l5Vi) socotind din 1 XII. iar gpesele până acum stubiiite 3292 Lei. întrucât mobilele cari ajung Ia 11citaţie ar fi foat execvate şi de alţii ş aceştia şi-ar fi câştigat dreptul de acoperire, liţitaţia prezentă este ordouată şi îo favorul acestora fa senzul irt. LX. 1881 §. 192. Odorbeiu, la 30 Sept. 1930. B ă l ă s e s c a portărel.
No.
9
i n
f
mejţtekinteni!
akar vásárolni, ugy
keresse fel
Dobrai Károly cipő-üzletét, ahol a legkényesebb igényeket is kielégitő dús választék áll rendelkezésre. Ugyanott mérték utáni megrendelések vétel-kötelezettség nélkül
Hirdetmény.
készülnek.
Subsemnatul portârel prin aceasta publjfâ, ta baza decliiuoii sub Ís> 51/1930 şl No. G. 5474/1930 a Judecătoriei de Ocol din Odorbeiu io f» vorul reclamaot.u^ut Ilyés Imre rppr. prin advocatul D?. Vasa L^joa pentru încasarea creanţei da 1510 Lei şi accesorii se fixtsafâ termenul de lic tatie pe ziua de 29 Octombrie 1930' ora 12 U fata locului la Odorbe'u Str. B^g. Ferdinánd uode se vor vinde prin licitfiţlune publică judiciară mo« bilele: 1 canapea 1 birou 1 mando ăni şi un dulap in valoare de 3500 Lei, Ia CBS de nevoie şi fubpreţul de estimare. Pr^eoziuQea care e de iacassat far<) 1510 Lei capital, dobâo'ile cu 13'/, Voeocotită din 8 I. 1930, Iar speueM pasă acum staverite îa 955 Lei. întrucât mobilele cari ajung U licitaţie ar fi foHt execvate şt de alţi şi aceştia şi ar fi câştigat dreptul da icoperire licitaţia prezentă este ordo4iată şi io favorul acestora io senzu! art. LX.: 1881. §. 192. Odorbeiu la 6 Octombrie 1930 Bălăsesca por'ăral Por'ăfol pe Jâaeă Judtcá'.oria Cristur OJorheiu No. 289—1930.
Publicaţiune de licitaţie. Subsemnatul portărel prin aceasta publică, că fi baza deciziuaii sub Nr. 288-289/1930 a Judecătoriei de Ocol din Cristur in favoarea recîamantulu Keul Gbeorghe repr. prin Dr. Fodor Boldizsár advoca^. dn Cdstur contrc^ urmeritori dom. îi Mareni pentru incasarea creanţei de 10000+9000 Lfti şi ttcceNoril ee fixează t«r men de licitaţiune pa zma dt) ^ Octombrie ora 14 la faţa locului ÎQ comuna Mureni, unde se vor viode prin licitBţ uoe publică judiciară mo hile 9 porci îa valourua de 9000 L-i. Io caz de nevoie şi Bub preţul deoatlDnre. Preteoziunea care e de iocassat fsco 19000 lei capital dobânzile ca 12 «/o socotind in 20 Nov. 1929 Iar spesele păse ücum stabilite de 1856 Iei. întrucât mobilele cari ajung It licitaţie ar fi fost execvate şi de alţii şl aceştia şi-ar.fi câştigat dreptul descoperire licitaţia prezentă este ordo oată şi îa favorul ace-itora fn aenzuis art. LX.: 1881, §. 192. Cristur, la 11 Oct. 1930. N i r l a n n portărel..
3
M középiskolát végzett HPfiatkereskedó tanulónak felvesz slz Első Székely udvarhelyi Bőrgyár R.-T. bőrúzlete.
Olcsón szerezheti be öszi szükségletét J a k a b G y u l a divatüzletében. Legújabb mintájú sima bársonyok, divat flanellek 45 leutól, női és férfi nagykabát- és ruhaszövetek, tenniszílanellek 25 leutól, Bélelt és béleletlen börkeztyük, gyapjuharisnyák, ingek, sapkák; divatos egyszinii bordürös szvetterek és gyermek-szvetterek.
Esdkőppenyck,
Meleg ftanell'nadrâgok.
Könyvnyomda Hészvéiy társaság Odor bei u—Székely udvarhely.
Nagy választéki