HADTUDOMÁNY
DR. RUTTAI LÁSZLÓ–DR. SZENTESI GYÖRGY
A BALLISZTIKUS RAKÉTAFEGYVEREK ARZENÁLJÁVAL KAPCSOLATOS MEGÁLLAPODÁSOK A veszély jelentőségére való tekintettel világszerte egyre több és több publiká ció foglalkozik a tömegpusztító fegyverek és potenciális hordozóeszközeik el terjedésének kérdésével. Gyakorlatilag nagy az egyetértés, és a szerzők többsé ge egyértelműen azt az álláspontot képviseli, hogy a napjainkra kialakult hely zet sok szempontból lényegesen veszélyesebb a hidegháború időszakánál. A kétpólusú világrend felbomlása után kialakult helyzetben a tömegpusztító fegyverek előállítására alkalmas anyagok és technológiák valamint az azokat célba juttató ballisztikus rakétafegyverek proliferációja ugyanis olyan veszé lyes méreteket öltött, hogy az a terrorizmus világméretű térnyerésével párosul va ismét világunk létét, fennmaradását veszélyeztetheti. Szerencsére a két „nagy” mellett egyre nagyobb azoknak az országoknak a tábora, akik a fenyegetés nagyságára való tekintettel nem csak szóban, hanem a gyakorlatban is lépéseket tettek és tesznek a veszély mértékének csökkenté se, vagy legalábbis további fokozódásának megakadályozása érdekében. E munka elismerése és esetlegesen a további tevékenység lehetőségének feltárá sa céljából a következőkben, elsősorban a ballisztikus rakétafegyverek arzenál jára koncentrálva tekintsük át az eddig elért eredményeket.
AMERIKAI–SZOVJET/OROSZ SZERZŐDÉSEK Az 1960-as évek végére az Amerikai Egyesült Államok, és a Szovjetunió egy aránt felismerte, hogy a hadászati támadó fegyverek állományának további nö velésével sem tehet szert olyan, úgynevezett első csapás mérő képességre, ami a megtámadott számára lehetetlenné tenné a hasonló méretű válaszcsapás végre hajtását. A hadászati támadó fegyverek tekintetében ekkorra kialakult szovjet-a merikai patthelyzetet ugyanis egy olyan sajátos erőegyensúly jellemezte, ahol az első csapás meglepetésszerűségétől, váratlanságától és méretétől függetlenül a megtámadott annak ellenére végre tud hajtani egy, az első csapással gyakorlati lag megegyező pusztító hatású válaszcsapást, hogy nem rendelkezik semmilyen, az első csapás eredményességét csökkentő védelmi eszközzel. Leegyszerűsítve tehát a kialakult szovjet–amerikai hadászati erőegyensúly azt eredményezte, hogy aki netán elsőként támadta volna meg a másikat, az máso 107
NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK
dikként pusztult volna el. Valójában ez azt jelentette, hogy a két katonai szuper hatalom hadászati támadófegyvereivel végrehajtott csapásváltásnak nem lett volna, pontosabban nem maradt volna győztese. Szerencsére azonban a józan ész győzedelmeskedett — annak ellenére, hogy a rendelkezésre álló információk szerint néhány esetben csak egy hajszálon múlt a világégés elindulása — és az 1962-es kubai válságot követően a hadászati rakétafegyverek arzenáljának kizá rólagos feladata a szembenálló fél atomháború elindításától, illetve az első, a ha dászati rakétákkal mért atomcsapás kiváltásától való elrettentése lett.
A SALT1 tárgyalások A fegyverkezési hajsza további folytatásának értelmetlenségét felismerve, 1969ben a Szovjetunió és az Egyesült Államok között egy mindkét fél számára ked vezőbb helyzetet biztosító kétoldalú szerződés kidolgozása érdekében megkez dődtek a hadászati fegyverek korlátozását célzó, úgynevezett SALT tárgyalások.
A SALT–1 szerződés Hároméves tárgyalássorozat eredményeként végül 1972-ben született meg az a SALT–1 névvel ismertté vált megállapodás, ami valójában két, egymástól telje sen elkülönülő egyezményből állt. Az első, úgynevezett ideiglenes egyezmény — ami formálisan csak öt évig volt érvényben, de a SALT–2 megkötéséig hallgatólagosan mindkét fél maradéktalanul betartotta — a hadászati támadó fegyverek illetve fegyverrendszerek mennyiségével foglalkozott. E megállapo dás értelmében a szerződő felek vállalták, hogy legveszélyesebb hadászati fegyvereiket, a ballisztikus rakétákat — pontosabban a szárazföldön kiépített rakétasilók, valamint a rakétahordozó atomhajtású tengeralattjárók és a rajtuk lévő rakétaindító szerkezetek (tároló-indító csövek) mennyiségét — az 1972. július 1-jén meglévő mennyiségben korlátozzák. A megállapodás különlegességeként ki kell emelni, hogy ez volt az első olyan nemzetközi szerződés, amiben ellenőrzési módszerként hivatalosan is törvényesítették a műholdas — az egyezmény szövege szerint nemzeti techni kai — felderítést. A SALT–1 megállapodás másik, egészen 2003. december végéig érvényben lévő része az úgynevezett ellenrakéta2 szerződés volt, ami a legveszélyesebb ha dászati támadófegyverek, a ballisztikus rakéták elleni védelemre szolgáló ellen rakétás rakétaelhárító rendszereket korlátozta. Az egyezmény értelmében a szer ződő felek nem rendelkezhettek az országuk teljes területét lefedő, átfogó raké 1 2
Strategic Arms Limitation Talks — Hadászati fegyverek korlátozását célzó tárgyalások. Anti-Ballistic Missile — ABM.
108
HADTUDOMÁNY
taelhárító védelmi rendszerrel, mindössze két, földi telepítésű úgynevezett kör zeti ellenrakétás rakétaelhárító védelmi rendszert tarthattak fenn. Ezek közül is az egyiket a főváros, a másikat pedig egy kiemelten fontos interkontinentális ra kétabázis oltalmazására szánták. A megállapodásnak ezt a részét azonban már 1974-ben megváltoztatták, és a szolgálatban tartható körzeti védelmi rendszerek számát egy kiegészítő jegyzőkönyvben kettőről egyre csökkentették. 1. sz. táblázat A SALT–1 ideiglenes egyezmény mennyiségi előírásai Fegyver, fegyverrendszer Interkontinentális ballisztikus rakéta indító-berendezés Rakétahordozó atom-tengeralattjáró Tengeralattjáró fedélzeti ballisztikus rakéta indítószerkezet
USA
SZU
1 054
1 618
44
62
710
950
A szerződésben pontosan meghatározták az engedélyezett ellenrakétás rakéta elhárító rendszer legfontosabb paramétereit is. Így például egy ilyen rendszer ben, a védendő objektum körüli, 150 kilométeres sugarú körön belül legfeljebb 100 ellenrakéta indító-berendezést volt szabad telepíteni. Természetesen szigo rú előírások vonatkoztak a rendszerben lévő korai előrejelző és rakéta-rávezető radarok mennyiségére és telepítési helyére is. Összességében tehát a SALT–1 szerződés a fegyverkezési hajszát a támadó ballisztikus rakéták számának, illetve az ellenük való védelmi rendszerek meny nyiségének csökkentésével, illetve korlátozásával kívánta megakadályozni.
SALT–2 egyezmény Hamar kiderült azonban, hogy a SALT–1 szerződésben rögzítettek nem képe sek teljes mértékben lezárni a hadászati fegyverkezési versenyt, hiszen a szer ződő felek a mennyiségi fejlesztések helyett a minőségi fejlesztésre tértek át. Ennek következtében igen hamar, már a ’70-es évek második felében megje lentek a többtöltetű, pontosabban az egymástól függetlenül külön-külön célra irányítható töltettel3 felszerelt ballisztikus rakéták. Márpedig ennek következ tében — még a hordozóeszközök számának kis mértékű csökkenése mellett is — jelentős mértékben megnőtt a hadászati rakéták célmegsemmisítési képes sége. Ez a növekedés számokkal is jól kimutatható volt. Míg 1972-ben az Egyesült Államok 3000 darab, a Szovjetunió pedig 2100 darab atomtöltet cél 3
Multiple Independently Target-able Reentry Vehicles — MIRV.
109
NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK
ba juttatására volt képes, addig ezek az értékek 1979-ben már 6700-ra, illetve 6300-ra emelkedtek. Az újabb tárgyalássorozatra azonban — az amerikai belpolitikai esemé nyeknek, és a szélsőségesen konzervatív szovjet katonai vezetésnek köszönhe tően — csak a SALT–1 aláírása után hét évvel, vagyis két évvel az ideiglenes egyezmény lejártát követően 1979-ben került sor. A SALT–2 nevet viselő szer ződés a jelentéktelen mennyiségi csökkentés mellett, jelentős minőségi fejlesz tési korlátozásokat tartalmazott. Nagy hiányossága volt azonban, hogy még csak utalást sem tartalmazott a hadászati hordozóeszközökkel célba juttatható atomtöltetek mennyiségére, annak ellenére, hogy mindkét fél számára egyenlő mennyiségi korlátokat szabott minden hadászati támadófegyver-rendszer kate góriában. 2. sz. táblázat A SALT–2 szerződés mennyiségi előírásai
Fegyver, fegyverrendszer
Meglévő állomány (1979) USA
Interkontinentális ballisztikus rakéta Többtöltetű Tengeralattjáró fedélzeti fejrészes ballisztikus rakéta hordozóeszközök Robotrepülőgép hordozására alkalmas bombázó repülőgép
350
608
820
496
144
380
203
—
120
1 049
7 52
1 320
504
790
160
806
570
156
Összesen
1 234
1 752
930
Mindösszesen
2 283
2 504
2 250
Összesen Interkontinentális ballisztikus rakéta Egytöltetű fejrészes Tengeralattjáró fedélzeti hordozó- ballisztikus rakéta eszközök Nehézbombázó repülőgép
110
SZU
SALT–2 előírás (1981 végére)
930
HADTUDOMÁNY
A SALT–2 szerződés azonban soha sem lépett érvénybe, mivel a Szovjetunió afganisztáni intervenciója miatt az amerikai törvényhozás nem ratifikálta. En nek ellenére legfontosabb előírásait mindkét fél betartotta. A SALT megállapodásokat a következmények ismeretében értékelve bátran kijelenthetjük, hogy bár a korábbi mértéktelen fegyverkezéshez képest hatal mas előrelépést jelentettek, mégsem tudták leállítani a fegyverkezési hajszát. A legveszélyesebb atomfegyverek területén egyre inkább jellemző minőségi, il letve a hadászati atomtöltetek vonatkozásában egyre értelmetlenebbé váló mennyiségi verseny tovább folytatódott. Ráadásul a szerződéseknek volt egy vitathatatlan hiányossága is, mégpedig az ellenőrzés kérdése. A műholdas fel derítés engedélyezése, a műholdak zavarásának, valamint a megfigyelt eszkö zök álcázásának tilalma ugyan számottevő előrelépést jelentett ezen a terüle ten, de semmiképpen sem pótolhatta a helyszíni ellenőrzés lehetőségét. Ettől azonban az akkori szovjet katonai és politikai vezetés mereven elzárkózott.
A START4 szerződések A hadászati támadófegyverekkel célba juttatható atomtöltetek száma a ’80-as évek második felére hihetetlen mértékben megnőtt. A rendelkezésre álló ada tok szerint 1972-től, mintegy másfél évtized alatt az Amerikai Egyesült Álla mok hadászati atomtölteteinek mennyisége több mint háromszorosára, a Szov jetunióénak pedig nagyjából négyszeresére növekedett, miközben a SALT szerződések eredményeként a hordozóeszközök — a ballisztikus rakéták és a nehézbombázó-repülőgépek — mennyisége gyakorlatilag nem változott, sőt talán kis mértékben még csökkent is. Ezt az értelmetlen túlfegyverkezési folyamatot csak a ’80-as évek második felében, az új szovjet pártfőtitkár, Mihail Gorbacsov hatalomra kerülése utáni években sikerült megállítani. Az új vezetés felismerte, hogy a fegyverkezési folyamat folytatásával semmiképpen sem növekedhet a Szovjetunió biztonsá gának katonai összetevője, az ország gazdasága ellenben megállíthatatlanul csődbe juthat. E felismerés eredményeként 1985. márciusában a két nagyhatalom ismét tárgyalóasztalhoz ült, és tovább folytatódtak a hadászati támadófegyverekről szóló, a szovjet fél által másfél évvel korábban megszakított megbeszélések. Ezek a tárgyalások azonban már az európai kontinensre is kiterjedtek, és érin tették a kisebb hatótávolságú atomfegyvereket is. E gyorsan létrejött szerződés aláírásakor, 1987. december elején Reagan akkori amerikai elnök és Gorbacsov szovjet pártfőtitkár együttesen jelentették be a hadászati támadófegyverek drasztikus mérséklését előirányzó, START né ven ismertté vált új amerikai–szovjet megállapodás irányszámait, amelyek a 4
Strategic Arms Reduction Talks — Hadászati fegyverzetcsökkentési tárgyalások.
111
NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK
meglévő készletek mintegy 50%-os csökkentését jelezték. A hivatalosan „Szerződés az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió között a hadászati támadófegyverek csökkentéséről és korlátozásáról” elnevezésű megállapodás végső megszövegezésére és aláírására azonban még több mint három évet kel lett várni.
A START–1 szerződés A START–1 megállapodást 1991. július végén a látszólag még egyben lévő Szovjetunió nevében — alig három héttel az ellene kirobbantott puccsot meg előzően — Mihail Gorbacsov, az Egyesült Államok részéről pedig George Bush írta alá. Az egyezményben a szerződő felek kötelezettséget vállaltak, hogy az ér vénybe lépéstől számított hét éven belül megközelítően 40%-kal, csökkentik a szolgálatban tartható hadászati atomtölteteik mennyiségét. A csökkentés mennyiségi előírásait egy három szakaszból álló ütemtervben rögzítették. A szerződés főbb előírásait elemezve, egyértelműen megállapíthatjuk, hogy a START–1 egyezmény — túl azon, hogy korlátozta az akkor már valójában csak kevesebb figyelmet érdemlő hordozó- és célba juttató eszközök mennyi ségét — elsődleges szempontként kezelte a hadászati atomfegyverekben beve tésre kész, telepített atomtöltetek számát. 3. sz. táblázat A START–1 szerződés fontosabb mennyiségi előírásai
Eszköz
A telepített hordozóeszközökön lévő atomtöltetek mennyisége Szárazföldi és tengeralattjáró-fedélzeti indító-berendezéseken telepített rakéták atomtölteteinek mennyisége
I. szakasz II. szakasz (36. hó (60. hó nap) nap)
III. sza kasz (84. hó nap)
9 150
7 950
6 000
8 050
6 750
4 900
Szárazföldi mobil indító-berendezésen telepített rakéták atomtölteteinek mennyisége
1 100
A szárazföldön telepített nehéz rakétákon5
1 540
112
HADTUDOMÁNY
lévő atomtöltetek mennyisége A telepített hadászati hordozóeszközök mennyisége/ezen belül a szárazföldi nehéz rakéták száma
2 100
1 900
1 600/154
A telepített szárazföldi és tengeralattjáró fedélzeti ballisztikus rakéták összesített hasznos terhe (szállító kapacitása)
3 600 tonna
Sajnos a szerződés ratifikációs folyamatát jelentősen hátráltatta a Szovjet unió 1991 végén bekövetkezett felbomlása. A kialakult sajátos helyzetben ugyanis az utódállamok közül Belorusszia, Kazahsztán és Ukrajna területén je lentős mennyiségű hadászati támadóeszköz — beleértve a hordozóeszközöket és az atomtölteteket egyaránt — maradt. Igaz, hogy a felbomláskor megfogal mazott megállapodások értelmében az egykori Szovjetunió atomfegyver-ar zenáljának egyetlen örököse Oroszország lett, mégis néhány részterületen tulaj donjogi problémák jelentkeztek. A nyitott kérdések lezárása és az érintett orszá gok képviselőinek részvételével Lisszabonban lefolytatott tárgyalások után azonban — ahol a három „új” atomhatalom vállalta, hogy csatlakozik az atom sorompó szerződéshez — gyakorlatilag minden akadály elhárult a START–1 szerződés útjából, így az 1994. decemberében érvénybe is lépett.
A START–2 szerződés Az élet azonban nem állt meg, és még a SALT–1 szerződés érvénybelépését meg előzően, 1993. január 3-án újabb amerikai–orosz hadászati fegyverzetcsökkentési megállapodás aláírására került sor. A START–2 nevet viselő szerződés jóváhagyá sa azonban ismételten több évig elhúzódott. Bár az amerikai törvényhozás már há rom év múlva, 1994. januárjában áldását adta, az orosz parlament csak 2000. ápri lisában ratifikálta. A tetemes orosz késedelemnek — túl azon, hogy a jelentős amerikai segítség ellenére sem volt elég pénz a hadászati támadófegyverek csök kentési ütemének tovább növelésére — elsősorban belpolitikai okai voltak. 4. sz. táblázat A START–2 szerződés fontosabb mennyiségi előírásai Eszköz
5
I. szakasz
II. szakasz
A tárgyalások során a „nehéz rakéták” elnevezést azokra a ballisztikus rakétákra al kalmazták, melyek indulótömege meghaladta a 150-180 tonnát.
113
NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK
A telepített hadászati hordozóeszközökön lévő atomtöltetek mennyisége összesen
3 800-4 250 3 000-3 500
Többtöltetű, szárazföldi telepítésű interkontinentális ballisztikus rakéták atomtölteteinek mennyisége
1 200
Tengeralattjáró-fedélzeti ballisztikus rakéták atomtölteteinek mennyisége
2 160
1 700-1 750
Szárazföldi mobil indító-berendezésen telepített interkontinentális ballisztikus rakéták atomtölteteinek mennyisége
1 100
1 100
0
A szárazföldön telepített nehéz interkontinentális 650 0 ballisztikus rakétákon lévő atomtöltetek mennyisége A START–2 legfontosabb előírása, hogy a teljesülése időpontjára mindkét szerződő fél birtokában csak 3000–3500 darab hadászati atomtöltet maradhat. Már ez a számadat is jól demonstrálja, hogy a második START szerződés még az elsőnél is nagyobb jelentőséget tulajdonít az atomtöltetek elsődlegességé nek. Ez olyannyira igaz, hogy gyakorlatilag nem is tartalmaz a hadászati hor dozóeszközökre vonatkozó számszerű előírásokat, azokat illetően mindössze minőségi korlátokat szab. Előírásai azonban a szakértők egységesnek tekinthe tő állásfoglalása szerint is teljesen egyenlő feltételeket teremtettek a szerződő felek számára, így lehetővé tették az amerikai–orosz, hadászati fegyverzet csökkentési tárgyalások érdemi folytatását.
A SORT6 szerződés Az újabb megbeszélésre nem is kellett sokat várni. Az amerikai és az orosz el nök már 2002. májusában tárgyalóasztalhoz ült. A csúcstalálkozó végén azon ban nem egy, az előzőekhez hasonló részletességű START szerződés jött létre, hanem egy viszonylag rövid, de nagyon célratörő jellegű, a hadászati támadó fegyverek csökkentését előirányzó, úgynevezett SORT megállapodás. A megál lapodásban a szerződő felek vállalják, hogy hadászati jellegű atomtölteteik mennyiségét 1700-2200 darabra csökkentik 2012. december végére.
6
Strategic Offensive Reductions Treaty — Hadászati támadó fegyverek csökkentését előirányzó, megállapodás.
114
HADTUDOMÁNY
A RAKÉTATECHNOLÓGIÁT FELÜGYELŐ RENDSZER Az Amerikai Egyesült Államok és az egykori Szovjetunió közötti, több évtizedes fegyverkezési verseny tapasztalatai egyértelműen bizonyították, hogy a tömeg pusztító, atom-, vegyi- vagy biológiai harcanyagot tartalmazó töltetek mellett nagy jelentősége van az azok célba juttatására képes hordozóeszközöknek, közülük is elsősorban a ballisztikus rakétáknak. Ráadásul már a ’80-as években nyilvánvaló vá vált, hogy az akár több ezer kilométer hatósugarú ballisztikus rakéták meg szerzése egyszerűvé, még a szegényebb országok számára is egyre reálisabb le hetőséggé vált, oly mértékben, hogy az már a globális biztonságot is fenyegeti. E tény korai felismerése következtében a rakétatechnikában és technológiá ban fejlett országok csoportja már 1987-ben — vagyis a Szovjetunió felbomlá sát megelőzően — létrehozta a rakétatechnika és technológia elterjedését fel ügyelő rendszert.7 A résztvevő tagállamok egyértelműen kinyilvánították, hogy tényleges céljuk a tömegpusztító töltetek célba juttatására alkalmas hordozó eszközök és az alkalmazásukhoz szükséges berendezések — vagyis a teljes fegyverrendszerek — elterjedésének megakadályozására szolgáló nemzeti erő feszítések összehangolása. A még napjainkban is működő felügyeleti rendszer alapját azok a közös ex portpolitikai irányelvek képezik, amik — annak érdekében, hogy gátat szabja nak az ütőképes tömegpusztító fegyver-rendszerek kiépítését megcélzó orszá gok törekvéseinek — megakadályozzák, pontosabban megnehezítik a tömeg pusztító töltetek célba juttatására szolgáló fegyverekhez, valamint az előállítá sukhoz szükséges technológiákhoz való hozzáférés lehetőségét. Az eredeti cél kitűzés szerint a korlátozás hatálya alá a tömegpusztító fegyverek célba juttatá sára alkalmas, 300 km-nél nagyobb hatótávolságú, 500 kg-nál nagyobb töme gű töltet hordozására alkalmas ballisztikus rakéták, valamint a velük kapcsola tos technikai eszközök és gyártáseljárások taroztak. A felügyelet a ballisztikus rakéták mellett, az azokkal néhány vonatkozásban megegyező képességű, tö megpusztító töltet célba juttatására alkalmas pilótanélküli repülőeszközökre is kiterjed. Az immár két évtizede működő felügyeleti rendszernek napjainkban már csaknem 40 tagországa van. Közéjük tartozik az Amerikai Egyesült Államok, szinte valamennyi nyugat-európai ország, Oroszország, Ukrajna és Japán mel lett még számos kisebb ország, köztük Magyarország is. A tagállamok 1999-ben tartott konferenciájukon az elnöklő Hollandia ja vaslatára elfogadták, hogy célkitűzéseik megvalósításának fokozása érdekében 7
Missile Technology Control Regime — MTCR.
115
NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK
kidolgoznak egy olyan okmányt, ami iránymutatásul szolgálna az aláírók szá mára a ballisztikus rakéták elterjedésének megakadályozásával kapcsolatos te endők terén. A hosszas előkészítés után elkészült Nemzetközi Magatartási Kó dex8 részletesen kifejti a ballisztikus rakéták elterjedésének biztonsági kocká zatait, és a kölcsönös tájékoztatás előírása mellett konkrét lépéseket javasol a rakétatechnikával — az eszközökkel és gyártási eljárásokkal egyaránt — kap csolatos export-import tevékenység figyelemmel kísérésére. Az ausztriai adminisztratív székhelyű kódexet a 2002. novemberében ösz szehívott hágai konferencián véglegesítették, majd 96 ország, köztük hazánk képviselője is aláírta. A későbbiekben még 10 országgal bővült az aláírók köre.
♦ ♦ ♦ A tömegpusztító töltetek célba juttatására alkalmas hordozóeszközök illetve az alkalmazásukhoz szükséges berendezések mennyiségi korlátozására és elterje désük megakadályozására tett erőfeszítések alapján összességében bátran állít hatjuk, hogy az elért eredmények rendkívül jelentősek. Egyre többen és többen ismerik fel e veszélyes fegyverek jelentőségét. Emellett azonban nem árt, ha tudjuk, hogy a világ nagyhatalmai még napjainkban is lázasan fegyverkeznek. Oroszország a 2005-ös költségvetésben 40%-kal többet fordít katonai célokra, mint az elmúlt évben. Az USA költségvetési keretei ennél lényegesen maga sabbak, katonai kiadásainak kiinduló összege mintegy nyolcszorosa az orosz keretnek, annak ellenére, hogy az előző évhez viszonyítva csak 8 százalékos emelést hajtottak végre. A növekedés persze nem csak e két országra igaz. Saj nálatos tény, hogy a katonai kiadások hidegháború utáni csökkenési tendenciá ja megváltozott és az ezredforduló óta szerte a világon jelentős növekedés ta pasztalható. FELHASZNÁLT IRODALOM SZENTESI GYÖRGY: Szovjet–amerikai tárgyalások és megállapodások a hadászati fegyverek korlá tozásáról. Tények könyve, Budapest, 1989, 467–482. o. The Military Balance 1999/2000, II SS, London, 1999. Russian forces in decline, Part 5, Jane’s Intelligence Review, 1997. január, 14–18. o. START cuts begin to make their mark. Jane’s Intelligence Review, 1999. február, 15–19. o.
8
International Codex of Conduct — ICOC.
116
