Oltani vagy nem oltani? Válasz Szendi Gábor írására

Oltani vagy nem oltani? Válasz Szendi Gábor írására Lakos András infektológus gyermekorvos, MTA doktora Mészner Zsófia infektológus gyermekorvos, kandidátus Szendi Gábornak igaza van (Oltani vagy nem oltani - IPM 2015. február), minden oltást külön-külön kell megvizsgálni, mekkora haszna és kockázata van, és nem utolsó sorban, mennyibe kerül és mennyit ér, ki fizesse meg, a biztosító vagy a védettségre vágyó ember. Legyen kötelező vagy önkéntes? A kockázat-haszon viszonyokat világszerte szakemberek ezrei elemzik. Olcsó dolog azonban azzal érvelni, hogy a szakemberek elfogultak, mert őket az ipar pénzeli. Az oltáskritikusok, az antivakcinációs mozgalmak szónokai – úgy tűnik –, kivétel nélkül az oltások kiváltására alkalmasnak hirdetett természetgyógyászati eszközök, kezelések, homeopátiás szerek vagy étrend-kiegészítők értékesítésében érdekeltek. Az „oltáspártiak erőfölénye” elolvad, mert a szakemberek nem érdekeltek abban, hogy az ismeretterjesztéssel foglalkozzanak, az „antivaxok” viszont a megélhetésükért küzdenek, és minden eszközt megragadnak, hogy szerepeljenek. Ha nem szerepelnének állandóan, hogyan is érhetnék el, hogy a számukra hasznot hozó elképzeléseiket terjesszék, saját egészségügyi tevékenységüket hirdessék?! Nem véletlen, hogy az orvostudomány két leghatásosabb vívmányát (a védőoltásokat és az antibiotikumokat) támadják a legvehemensebben (pedig lenne sok minden egyéb, amit jogosan támadhatnának). Szendi Gábornak persze, abban is igaza van, a pusztító járványok okozta állandó fenyegetettség vezetett el a különféle immunizálási eljárások kifejlesztéséhez. Cikkéből határozottan azt lehet kiérezni, hogy neheztel emiatt. Nem hagyhatjuk szó nélkül Szendi Gábor súlyosan félrevezető írását. Ma már az orvosok sem találkoznak a „gyermekbetegségek” többségével, a laikusoknak pedig végképp nincs fogalmuk arról, milyen sok szenvedést jelentenek ezek a fertőzések. Nem láttak szamárköhögésben fuldokló csecsemőt, akinek az arca bevérzésektől lila, dülledt szeme majd kiesik a helyéről, nem hallották még a fuldoklás utáni, akár percekig tartó rémséges csendet – légzésleállást – követő rettenetes, hörgő „húzást” (belégzést), ami egyben jelezte: a baba még él! Nem tudják, hogy az ártalmatlannak gondolt mumpsz okozta a legtöbb agyhártyagyulladást. Nem tudják elképzelni, hogy a kanyaró, mikor már megy le a láz, és azt hittük vége a szenvedésnek, egyszer csak bemutatja rettegett szövődményét: a gennykeltő baktérium okozta tüdőgyulladást. Ez nem az a tüdőgyulladás, amivel sokan hiszik, hogy találkoztak, mert olyan gyakran hangzik el: „kezdődő tüdőgyulladás”, amiből azután sohasem lesz valódi, mert a banális hörghurutot vélik annak. A kanyaró gyógyulási fázisában fellépő tüdőgyulladásnál a baba szürke, alig mozdul, minden légvételkor kitágul az orrcimpája, a bordák közötti vékony izomzat, mintha léggömb gumija volna, úgy húzódik be, akárcsak a nyak alsó szakaszán az a kis bájos gödröcske. Mindez a súlyos nehézlégzés jele. Ha látott volna Szendi Gábor vagy a sok antivax hasonlót, bizony nem jutna eszébe arról szónokolni, hogy az a jó, ha az ember természetes úton átesik a fertőzéseken, és felesleges az oltás. Nem gondolná, hogy csak a halálozás számít, és ha végül nem következik be a halál, akkor nincs is semmi baj. Gyermekbénulás (poliomyelitis) A ma már nyugdíjas korosztály még emlékezhet arra az időszakra, amikor kisgyermekként 100 méteres kígyózó sorokban órákig várt türelmesen a rendelőintézetek előtt, hogy megkaphassa a Sabin-cseppet, ami majd megvédi a rettegett gyermekbénulástól. A Sabincsepp élő, szájon át adható gyengített poliomyelitis vírusokat tartalmaz. A járványos gyermekbénulás az 50-es években a korábbi időszak 10-szeresére nőtt. Kétezer maradandó

bénulást okozott csaknem minden évben, nem volt kérdés az oltás indokoltsága. Először a Salk vakcinát alkalmazták (ez injekcióban beadható elölt vírust tartalmaz), de nem bizonyult eléggé hatékonynak, és emiatt a Sabin-csepp használata mellett döntöttek. Ez valóban megszüntette a járványt, azonban évekkel később Dömök István felfedezte, hogy az oltóvírus néhány esetben megőrizte virulenciáját, emiatt minden 70000. oltás után egy, az oltóvírus okozta bénulást láttunk. Évtizedeken át nem kérdőjelezte meg senki sem, hogy szabad-e feláldozni egy gyermek egészségét 70000 megvédése érdekében. Mi (a szerzők) tudtunk erről a rettegett oltási szövődményről, mégis gondolkodás nélkül beoltottuk a saját gyermekeinket is, és hát másokét is. Végül 1992-ben – Európában másodikként Magyarországon – az első poliooltást a már módosított, hatékonyabb, élő vírust nem tartalmazó Salk vakcinával kezdték, így az oltási eredetű poliomyelitis a rákövetkező évre teljesen eltűnt! Mi több, 2006-tól az Európai Unióban kivonták a forgalomból a Sabin-cseppeket, tehát azóta ezzel a szörnyű oltási szövődménnyel az Unión belül sem kell számolni. (Mivel az élővírust tartalmazó Sabin-csepp sokkal olcsóbb, szájon át adagolható, a beadásához nincs szükség steril fecskendőre és szakképzett személyzetre, ezért a szegényebb országokban ma is a Sabin-cseppet használják.) Míg hazánkban 1959-ben 1800 gyermekbénulást jelentettek, a Sabin csepp kiterjedt alkalmazása után 1960-1992-ig összesen 144 eset fordult elő – ezek viszont mind oltási szövődmények voltak –, azóta egy sem. Lehetne azon meddőzni, mi lett volna, ha nem vezetik be az oltást, talán a járvány akkor is előbb-utóbb megszűnt volna, hiszen a járványok természetéhez tartozik, hogy elkezdődnek, aztán véget is érnek. Matematikailag ez jól modellezhető, hiszen amikor egy járvány már majdnem minden fogékony embert elért (majdnem mindenki immunizálódott), akkor véget is ér. Azonban újabb – fogékony – generációk nőnek fel, és a járvány törvényszerűen ismét megjelenik. Nehéz elképzelni, hogy van gondolkodó ember, aki e védőoltás alkalmazását feleslegesnek tartja. Ha mégis lenne, látogassa meg (1025 Bp., Baba u. 14.) azt a néhány, még ma is – 55 éve (!) – vastüdőben, mozdulatlanul élő honfitársát, akinek szinte minden izma megbénult, és csak a gép tartja életben. A mai „antivaxok” képzeljék magukat az akkori döntéshozók helyébe! Van egy hatékony oltás, de ne vezessük be, mert hátha lesz valami mellékhatása?! Esetleg van épeszű ember, aki azt gondolja, felesleges ez az oltás, hiszen már 23 éve nincs egyetlen beteg sem?! Ha döntéshozó pozícióba kerülne, vállalná-e a felelősséget azért, hogy elrendelje az oltás eltörlését, kockáztatva, hogy akár 10 év múlva ezrek bénuljanak meg, és hát eddig még nem esett erről szó, de hát több százan bele is halnának a fertőzésbe…?! Ha leállnánk az oltással, előbb-utóbb egy behurcolt vírus hatalmas járványt okozna, ezt nem vitathatja senki sem. Sajnos, ma is van esély a polio behurcolására. Jelenleg is vannak megbetegedések Afganisztánban, Nigériában, Pakisztánban. A WHO tavaly bejelentette, hogy a gyermekbénulás ismét fokozott figyelmet igénylő nemzetközi kockázattá vált. Minden országnak – így hazánknak is – hetente kell jelentést küldenie arról, hogy mennyiben valósul meg a vállalt „polio-felügyelet”, ami valamennyi gyermekbénulásra emlékeztető kép regisztrálását és alapos kivizsgálását jelenti. Az oltások bevezetése után pár évvel fedezték fel a potenciálisan daganatkeltő SV-40-et, és így derült ki, hogy a gyermekbénulás elleni oltások az első években, amikor még nem épült ki a biztonságosságra vonatkozó felügyelet, szennyeződhettek ezzel a vírussal. Az USÁ-ban és Európában 1962-ig forgalmazhattak ilyen oltóanyagot, de valószínűleg szennyezett, helyileg előállított oltást használtak 1980-ig a Szovjetunióban, Ázsiában és Afrikában is. Az egyértelmű, hogy az oltások következtében – szerencsére – nem alakult ki katasztrófa, de néhány ritka tumorféleségből később izolálni lehetett a vírust, ami valószínűleg az oltóanyagból származott. Több nagy tanulmány szerint az SV 40 szennyezettségnek nem lett járványügyileg mérhető következménye. A Szendi Gábor által említett évi 2000 haláleset, ami „becslések szerint” az oltásnak köszönhető, túlzónak tűnik, – hasonló adatot mi nem találtunk

– bár elenyésző ahhoz képest, hogy akár egymilliárd embert is olthattak a szennyezett Sabinés Salk-vakcinával. A bizonytalanság egy részét az okozza, hogy csak a védőoltások elfogyása után rendelkeztünk olyan technikával, amivel a vírust egyértelműen ki tudjuk mutatni, így azt sem tudjuk, hogy hány adag szennyezett vakcinát adtak be a világ különböző régióiban. A legutóbbi időkig kétséges volt, hogy lehet-e egyáltalán okozati összefüggés egyes emberi daganatok és az SV-40 között. A téma valamennyi szakértőjét összehívó független testület 2002-ben úgy döntött, hogy az összefüggés bizonyított, annak ellenére, hogy az összes daganatos betegség viszonylatában az SV-40-nek nincs hatása a tumorgyakoriságra. Bár a Sabin-cseppekben nagyobb számban volt jelen az SV-40, a szájon át a béltraktusba kerülve valószínűleg elpusztult, és nem okozott fertőzést, ennek bizonyítéka, hogy immunválaszt sem hozott létre (ezt utólag is meg lehetett vizsgálni). A Salk vakcinában a poliovírust inaktiváló eljárás, ha nem is pusztította el az SV-40-et de csökkenthette annak virulenciáját. Talán ezeknek köszönhető, hogy ezt az egyébként valóban súlyos hibát szerencsére megúsztuk. Számos oka van, hogy a trópusi országokban nem olyan hatékony a Sabin-csepp, mint Európában vagy az USÁ-ban. Trópusi körülmények között az oltóvírus képes megvadulni, és járványokat generálni. Túl ezen, a Sabin-csepp hőre nagyon érzékeny, a hűtőlánc sérülése az oltóvírus pusztulását okozhatja, emiatt az oltás hatástalanná válik. Nálunk annak idején a kampányoltásokkal pár nap alatt átoltottuk az egész populációt. Elmaradott területeken az egyidejű vakcináció megoldhatatlan. A vírus mutálódásának pedig fontos feltétele, hogy fogékony egyéneket találjon (akik még nem védettek, és akikben épp nem is szaporodik a frissen beadott oltóvírus). Valószínűleg át kell térni a harmadik világban is a drágább Salk vakcinára, és nagy esélyünk van arra, hogy a járványos gyermekbénulást felszámoljuk, mint ahogy a himlőt sikerült már évtizedekkel ezelőtt – és akkor nem lesz szükség az oltásra sem. Szendi Gábor felsorolja az oltóvírus okozta járványokat, de nem említi, hogy az oltásmegtagadó (többnyire vallási) közösségekben sok-sok vadvírus által okozott járvány fordult elő azokban a gazdaságilag fejlett országokban is, ahol nem kötelező a védőoltás. Azt írja, a nemzeti és nemzetközi hatóságok az oltás negatív hatásainak eltussolásában érdekeltek. Ez biztosan nincs így. A járványos gyermekbénulás az egész Földre kiterjedő eradikálását 2000-re tervezték, és nem sok híja volt, hogy sikerült. A cél elérése érdekében intenzív megfigyelő apparátust üzemeltetnek sok-sok éve már, szerte a világon. Az így szerzett, meglehetősen pontos adatokat rendre közzéteszik. Nem a közegészségügy a felelős azért, hogy nem sikerült az eradikáció. Éhínség, polgárháborúk, tudatlanság, és bizony az oltásellenes kampányok (többször előfordult, hogy lemészárolták az oltószemélyzetet) tehetnek arról, hogy még mindig kénytelenek vagyunk használni az oltást. Influenza Az influenza elleni oltást friss, megtermékenyített tyúktojáson (csirkeembrión) termelik. Ehhez elképesztő mennyiségű tojást használnak fel. A rengeteg tojás nem áll rendelkezésre egyik napról a másikra. Túl ezen, az oltóvírus-termelés rengeteg kézimunkát igényel. Mindezek miatt az év elején kezdik el a termelést, kb. fél évig folytatják, az eredményét majd csak 6-8 hónap múlva fogják oltás formájában felhasználni. Azért kell minden évben új oltóanyagot gyártani, mert a vírus sokféle módon, szezonról szezonra változik. Februárban kell megjósolni, hogy milyen influenzavírus fogja okozni a következő novemberben kezdődő, és esetleg áprilisig tartó járványt. Ahhoz képest, hogy ez milyen abszurd feladvány, elég jól szokott sikerülni a megoldása. De például az idei évben nem volt túl eredményes: csak 18%ban bizonyult hatékonynak az oltás. Nagy kérdés, hogy érdemes-e oltani egy ilyen vakcinával, de hát ez az adat csak most látott napvilágot, bár már ősz óta tudjuk, hogy a védőhatás el fog maradni a korábban megszokottól. Jól tudjuk, hogy az influenza veszélyes, az ún.

spanyolnátha becslések szerint 20-100 millió ember halálát okozta. Az első világháború utolsó évében egyszerre ütötte fel a fejét Afrikában, Észak-Amerikában és Európában. Nem vitatható, hogy a háborúnak szerepe volt a járvány súlyossá válásában, de az is biztos, hogy maga a vírus volt gyökeresen új, és emiatt szinte az egész populáció fogékony volt. A vírus megfertőzte még az eszkimókat is, és Ausztráliában is aratott. Az utóbbi két évtizedben rendre felbukkantak a hajdani spanyolnáthához foghatóan nagy (50%-os vagy még annál is nagyobb) arányú halálozással járó influenzavírusok, melyeket „madár„- vagy „sertés”-influenzaként emlegetnek. Eddigi nagy szerencsénk, hogy ezek nem terjedtek emberről emberre. Tehát hiába volt szörnyen nagy a halálozás, a vírus az emberek között nem terjedt, emiatt nem alakult ki pusztító világjárvány. De ne bízzuk el magunkat! A vírus fehérjeszerkezetében elég 1-2 aminosav kicserélése, és már megvan a spanyolnáthához hasonló világjárvány! Nem kérdés, hogy a mai egészségügy sokkal többre képes, mint a 100 évvel korábbi. Az is egyértelmű azonban, ha a populáció akárcsak 1%-a (100000 honfitársunk) szorulna egyszerre intenzívosztályos ellátásra, az ellátás körülményei nem sokban különböznének a 100 évvel korábbitól… A 2009-10-es szezonban a Pandemrix elnevezésű védőoltás káros mellékhatása csak utólag derült ki, mert kevesebb, mint minden 20000. oltásra jutott egy szövődmény (narkolepszia) a skandináv országokban, ahol a legtöbb esetet észlelték. Magyarországon az oltást nem forgalmazták. A narkolepszia egy autoimmun eredetű, súlyos, életreszóló, központi idegrendszeri károsodás. Ez a szörnyű betegség egy ritka veleszületett (genetikai) eltérés talaján alakult ki, ami miatt ezek az emberek (főként gyermekek) szokatlan reakcióval reagáltak erre az oltásra. Ezt a károsodást egyes kutatók szerint maga az influenza is kiválthatta volna. Korábban azt hitték, hogy az oltáshoz adott új típusú, az immunreakciót erősítő adjuváns felelős az oltási szövődményért, újabb kutatások ezt kétségbe vonták. Egy másik, Arepanrix nevű oltás ugyanezt az adjuvánst tartalmazta, mégsem okozott szövődményeket. Korrupció nemcsak Magyarországon van. A vezető egészségügyi szakértőket kérik fel a döntéshozó bizottságokba, és őket kérik fel tanácsadónak, kutatásvezetőknek, tudományos előadások tartására a vakcinagyártók is. Emiatt szinte lehetetlen független szakértőket találni. Roppant nehéz megítélni, hogy a H1N1 influenzajárvány körüli félelemnek (félelemkeltésnek?) volt-e köze anyagi érdekeltséghez, vagy csupán rossz helyzetfelmérés miatt becsültük túl a veszélyt. A mi (LA és MZs) megítélésünk szerint véletleneken múlott, hogy nem következett be a jóslatuk. Melyik szcenárió jár súlyosabb következménnyel: ha feleslegesen oltunk be embereket, készletezünk vírus elleni szereket, vagy ha kitör a járvány, amire nem készültünk fel, és ezrek, százezrek, esetleg milliók pusztulnak el?! A H1N1 járvány egyes régiókban több mint 10-szeresére növelte a légúti fertőzésben meghaltak arányát, tehát ártalmatlannak nem volt tekinthető. A járvány összességében nem lett nagyobb, mint az előző években, de a daganatos betegek és a terhes nők körében pusztított. (Magyarországon öt kismama halt meg, de bizonyára ennél sokkal-sokkal több abortuszt okozott.) HPV (humán papillómavírus) Ez a méhnyakrákot okozó vírus. Szendi Gábor leszólja a HPV elleni oltást. Az egyik érve, hogy a vírusnak csak 2 típusa ellen véd, miközben 13 daganatkeltő HPV van. A vakcinák fejlesztése egy folyamat. Ez egy különleges oltóanyag, ahol a vírus egyes, immunizálásra használható fehérjéiből egy, az eredeti vírust imitáló (örökítő anyagot nem tartalmazó) fehérjegolyót állítanak elő. Ez hatékonyabb, mintha ezeket a fehérjéket külön-külön adnák be. Új, elég zseniális technológiáról van szó, időbe telik, amíg egy ilyen oltóanyagot előállítanak. Nemrég törzskönyveztek egy 9 típust tartalmazó oltóanyagot, és várható, hogy pár év múlva még több HPV típus ellen fogunk tudni oltani. Most még csak a 2 legvadabb típus ellen van

tehát oltásunk, de mégsem mind a 13 veszélyes típussal szemben. Várjunk, amíg elkészül a többi is? És addig ugyanúgy betegedjenek meg és haljanak meg a nők, mintha nem is lenne oltóanyagunk? Az oltás kb. 93-99%-os hatékonyságú azok ellen a HPV vírusok ellen, amelyek ellen tervezték, de mivel van keresztimmunitás, a többi daganatkeltő HPV típussal szemben is jelent némi védelmet. Nemcsak a méhnyakrák, hanem a hímvessző és a végbél valamint a szeméremrés HPV okozta szemölcsei, rosszindulatú daganatai ellen is véd, sőt egyes szájüregi rákok ellen is hatásos. Mivel a HPV oltás kevesebb, mint két évtizede létezik, nincsenek a védettségre vonatkozó hosszú távú adatok. Nagyon valószínű, hogy a 3 oltásból álló alapimmunizálás életre szóló védelmet biztosít. Kiderült az is, hogy a 11-15 éves korosztály két, minimum 4-5 hónapos időközzel adott oltással ugyanolyan védettséget ad, mint a három, ezért került így az iskolai oltási programba 2014-től. Akár a serdülőkori kettő, akár az idősebbeknek adott három oltást alkalmazzuk, a becslések szerint minimálisan 20 évre szóló immunitásra számíthatunk. A HPV-vel szinte mindenki találkozik az élete során, a fertőzés kezdetben észrevétlen. Évente hazánkban 5000 új fertőzést regisztrálnak, ebből 1000 méhnyakrákot okoz, ebbe aztán a nők majdnem fele bele is hal. Miféle jószándék vezérli azt, aki ezen oltás ellen érvel? Szendi Gábor szerint az összhalálozás mindössze 0,4%-át okozza a méhnyakrák, tehát nem is érdemes ezzel foglalkozni. De az összhalálozásban benne van az aggkori végelgyengülés és az autóbaleset is… A méhnyakrákban évente meghalt 400 nő még egészségesen élhetett volna 10-20-30-40 évet! Gyakorta elhangzó érv, ha valamely szexuálisan terjedő betegség vagy akár terhesség megelőzésére van új lehetőség, akkor ez szexuális szabadossághoz fog vezetni, vagy, ahogy most Szendi Gábor fogalmaz, „az oltott nők kevésbé lesznek ezentúl motiválva a rendszeres szűrésre, akár növekedhet is a méhnyakrákos esetek száma”. Addig, amíg természetes jogosítványának tartja, hogy laikusként ilyen ötleteléseket publikáljon, hasonló típusú orvosi magatartástól vélhetően kiverné a víz! Mostani cikkében hivatkozik egy korábbi közleményére („Tények a HPVoltásról. Többet árt, mint használ”, IPM, 2010.), amiben azt állítja, hogy a védőoltásnak semmi haszna sincs, miközben az általa idézett közlemény pont az ellenkezőjéről számol be. Szendi Gábort megtéveszthette, hogy a közlemény a végső konklúzióban azokkal is számol, akik már az oltás beadása előtt fertőződtek. Ez utóbbi csoportban – érthető módon – az oltás nem volt hatékony, hiszen a védőoltások általában megelőzésre alkalmazhatóak, a fertőzést követően, utólag beadva csak kivételes körülmények között használnak. Az oltás után észlelt halálesetek leggyakrabban drogfogyasztás, cukorbetegség, és vírusfertőzések következményei voltak, de lehet ezt úgy is interpretálni, hogy 23 millió adag oltás 32 halálesetet okozott… Alumínium adjuváns Szendi Gábor nagyot téved, amikor azt írja „mára … kiderült, hogy az alumínium a szervezetben, különösen az idegrendszerben felhalmozódik és idegméregként hat”. A tévedés alapja, hogy egyes idült, elbutulással járó betegségben (pl. Alzheimer-kórban) az elpusztult agyállomány helyén valóban felhalmozódik az alumínium. Az első ijesztő közlemények után azonban hamar kiderült, hogy nem az alumínium okozta az idegrendszeri pusztítást, hanem pont fordítva, az elpusztult idegsejtek helyét elfoglaló kötőszöveti sejtek halmozták fel az alumíniumot. Alumíniumot 90 éve használunk az oltásokban, ahhoz képest, hogy ez egy „veszélyes idegméreg”, elég jól elvagyunk. Ferenci Tamás (Védőoltásokról a tények alapján c. könyvében) matematikai számításokkal 50 oldalon át bizonyítja, hogy a védőoltásokkal bevitt alumínium mennyisége teljességgel elhanyagolható a táplálékkal bevitthez képest. Már az újszülött szervezetében is van alumínium, ami anyai örökség, és semmi köze a védőoltásokhoz (a levezetések megtalálhatóak a vedoltas.blog.hu-n is). Nehéz elképzelni, hogy a matematikus Szendi Gábor ne ismerné és ne értené Ferenci Tamás levezetéseit. A Szendi Gábor által felsorolt rengeteg tünet és betegség, amit az adjuvánsok okoznának mind spekulációk, a bizonyítékok hiányoznak. Nem vitás, indokolt ezek vizsgálata, de szó sincs

arról, hogy ezt a vizsgálatot a laikusoknak kellene elvégezni. Különösen komisz dolog az autizmus újbóli elővakarása. Az ötlet egy Andrew Wakefield nevű orvosgengsztertől származik, aki úgy félmilliárd forintnyi pénzért, amit (a kártérítési perek majdani honoráriumának reményében) ügyvédi csoportok fizettek meg neki, meghamisította a saját kutatási eredményeit, és hírbe hozta az MMR (kanyaró, mumpsz, rubeola) vakcinát. Azóta számtalan tanulmány született, ami igazolta, hogy egyetlen vakcina sem okoz autizmust. Szendi Gábor bájosan úgy fogalmaz: „felmerült az autizmus is, mint lehetséges következmény”. Ja, tényleg felmerült. Csak nem igazolódott! Létezik, hogy Szendi ezt nem tudja? Kizárt. Vajon, mi motiválja, hogy újból előhozza ezt a nyilvánvaló hazugságot, ami ahhoz vezetett, hogy ma jókora járványok vannak a fejlett világban, ahol nem kötelező a védőoltás, és emiatt gyermekek tízezrei szenvednek egy könnyen megelőzhető betegségben? Kanyaróban ma már ritkábban halnak meg, mint 100 évvel ezelőtt, de minden oltáskritikusnak megmutatnám, hogy néz ki egy gyermek évekkel a kanyaró okozta agyvelőgyulladás után. Hepatitis B oltás és a sclerosis multiplex Nagyszámú tanulmány szerint nincs összefüggés az oltás és az idegrendszeri betegség között. A Szendi Gábor által idézett 2 grafikon nagyon ijesztő. Az elsőn az látszik, hogy amint megnő az oltottak száma, megugrik azoknak a száma is, akiknél az oltás után diagnosztizáltak sclerosis multiplexet. A két görbe teljesen párhuzamos. Minél több embert oltanak be, annál több azt követő esemény van. Hűha! Minél több embert oltunk be, annál több olyan ember lesz, aki az oltás után töltött káposztát fogyaszt! Aki egy ilyen ábrát közöl, valószínűleg egyéb aljasságokra is képes. Lássuk a 2. ábrát! Itt az látszik, hogy az oltásokat követően több megbetegedést regisztráltak, mint az előtt. Na, ez már tényleg ijesztő! Egy baj van csak. Az oltásokat a 90-es évek közepén alkalmazták, a sclerosis multiplex előfordulása azonban már a 80-as évek elejétől növekedésnek indult. Ha kivágunk ebből a görbéből egy olyan darabot, ami az oltás utáni időszakra vonatkozik, azt fogjuk érezni, hogy az oltásoktól van a növekedés. Ennek azért elég erősen ellene szól, ha már az oltások előtt másfél évtizeddel is elindult a növekedés… Melles Márta (ma az Országos Epidemiológiai Központ főigazgatója) történetét próbáljuk felidézni: Az utolsó diftériás haláleset 1976-ban történt Magyarországon. A 60-as-70-es években még éltek Magyarországon vándorcigányok, akiket nem tudott elérni az egészségügy, így oltatlanok voltak. Felütötte ebben a közösségben a fejét a diftéria (torokgyík), sokan megbetegedtek, de arra, hogy diftériáról van szó, nem gondolt senki. Amikor azonban egy súlyos állapotban lévő kamaszlány kórházba került, és meg is halt, egy idősebb orvos rájött, hogy a kollégák által soha nem látott lepedékes torokfolyamat a diftéria tünete! Elrendelték a közösség soron kívüli védőoltását. Melles Márta is az oltóorvosok között volt. Feltűnt, hogy az egyik fiatal férfi már harmadszor áll a sorban. „ – De hát már kapott oltást! – Igen, de biztosra akarok menni!” Amíg a fertőzés nincs jelen, nehéz elképzelni, hogy szükség van a védőoltásra. A ma dolgozó orvosok között kivételesnek számít, ha valaki látott még szamárköhögést, kanyarót, torokgyíkot, gyermekbénulást, mumpszot, és a többi ma már hazánkban nem létező – de bármikor behurcolható – betegséget. A laikusoknak pláne nincs fogalmuk arról, hogy ezek a betegségek milyen súlyosak voltak. Az oltásellenes magatartás azokban az országokban, ahol nem kötelező az oltás, oda vezetett, hogy a járványok visszatértek. A laikusoknak nehéz dolguk van. A harsogó „antivaxokkal” szemben csak ritkán fogalmazódnak meg a tudományos bizonyítékokon alapuló ellenérvek. Még az orvosok között is elenyészően ritka, hogy valaki utánajárjon a tudományos tényeknek, a laikusok számára meg elérhetetlen, hogy a végeláthatatlan információhalmazból kiszűrjék a hamis és a hiteles

állításokat. Egyetlen dolog tanácsolható: aki védőoltással kapcsolatos szövődmény bármilyen halvány gyanújával találkozik, jelentse be minél hamarabb (www.oek.oltasbiztonsag.hu )! A bejelentési lehetőség nyitva áll a laikusok előtt is! Ez az egyetlen alkalmas eszköz arra, hogy az esetleges szövődmények minél hamarabb kiderülhessenek, és az oltások biztonságosságát, mint tudományosan igazolt tényt, az emberek el is tudják fogadni.