OLASZORSZÁG ÉS AZ EURÓ

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR Gazdaságdiplomácia és Nemzetközi Menedzsment szak Nappali tagozat EU kapcsolatok szakirány

OLASZORSZÁG ÉS AZ EURÓ

Készítette: Katona Emese

Budapest, 2006.


Katona Emese

TARTALOMJEGYZÉK ÁBRAJEGYZÉK ........................................................................................................................ 4 TÁBLÁZATJEGYZÉK.............................................................................................................. 5 BEVEZETŐ................................................................................................................................. 6 1.

AZ OLASZ GAZDASÁGI FEJLŐDÉS ............................................................................ 8

1.1.

AZ OLASZ GAZDASÁGI CSODA (1955-63)............................................................................ 9

1.2.

A CSODA UTÁN GAZDASÁGI VISSZAESÉS (1963-1973) ..................................................... 12

1.3.

A HETVENES ÉVEK VILÁGGAZDASÁGI VÁLTOZÁSAINAK HATÁSA AZ OLASZ GAZDASÁGRA (1973-1979) ...................................................................................................................... 14

1.4.

A NYOLCVANAS ÉVEK KIHÍVÁSAI (1979-1992) ................................................................ 14

1.5.

OLASZORSZÁG GAZDASÁGI ÁTALAKULÁSA A KILENCVENES ÉVEKBEN (1992-2000) ...... 17

1.6.

MA ÉS A KÖZELJÖVŐBEN .................................................................................................. 22

2.

AZ OLASZ EURÓPA-POLITIKA .................................................................................. 25

2.1.

AZ OLASZ ÁLLAMAPPARÁTUS, MINT AKADÁLY................................................................ 25

2.2.

AZ EURÓPAI ELKÖTELEZETTSÉG ....................................................................................... 27

2.2.1.

Az Európai Alkotmány .................................................................................................. 29

2.2.2.

Az Unió keleti bővítése ................................................................................................. 30

2.3. 3.

FONTOSABB KÖZÖSSÉGI POLITIKÁK ÉS AZ OLASZ ÉRDEKEK ............................................ 31 OLASZORSZÁG ÉS A GAZDASÁGI ÉS MONETÁRIS UNIÓ ................................ 34

3.1.

A GAZDASÁGI ÉS MONETÁRIS UNIÓ FELÉ VEZETŐ ELSŐ LÉPÉSEK .................................... 35

3.2.

A WERNER-TERV ÉS AZ OLASZOK .................................................................................... 36

3.3.

A NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI RENDSZERBEN TÖRTÉNT VÁLTOZÁSOK, AZ EURÓPAI VALUTAKÍGYÓ .................................................................................................................. 38

3.4.

AZ EURÓPAI MONETÁRIS RENDSZER (EUROPEAN MONETARY SYSTEM) ........................ 40

3.5.

A MAASTRICHTI TÁRGYALÁSOK ...................................................................................... 45

3.5.1.

A Delors-jelentés ........................................................................................................... 45

3.5.2.

Maastrichti kormányközi konferencia, tét az olasz részvétel a GMU-ban .................... 48

3.6.

AZ EURÓ SZÜLETÉSE ......................................................................................................... 52

2


Katona Emese

3.7.

AMSZTERDAMI SZERZŐDÉS ÉS A STABILITÁSI ÉS NÖVEKEDÉSI PAKTUM ........................ 53

3.8.

DÖNTÉS A BELÉPŐKRŐL, OLASZORSZÁG A „SERIE A”-BAN ............................................. 56

4.

AZ EURÓ ELSŐ ÉVEI ÉS AZ OLASZ GAZDASÁG .................................................. 58

4.1.

LÍRA HELYETT EURÓ ......................................................................................................... 60

4.2.

A STABILITÁSI ÉS NÖVEKEDÉSI PAKTUM MA, AZ OLASZ GAZDASÁG JELENLEGI KIHÍVÁSAI ......................................................................................................................... 63

4.3.

AZ EURÓ MAI MEGÍTÉLÉSE................................................................................................ 66

ZÁRÓ GONDOLATOK........................................................................................................... 69 IRODALOMJEGYZÉK........................................................................................................... 72 ÚJSÁGOK, FOLYÓIRATOK, KIADVÁNYOK: ................................................................................... 73 INTERNETES OLDALAK ................................................................................................................ 74 MELLÉKLETEK ..................................................................................................................... 78 1. OLASZ KORMÁNYOK A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ UTÁN.......................................................... 78 2. NEMZETI ÉS EURÓPAI IDENTITÁS............................................................................................. 79 3. A MAASTRICHTI KRITÉRIUMOK TELJESÍTÉSE A TAGÁLLAMOKBAN......................................... 80 4. OLASZ EURÓÉRMÉK................................................................................................................. 81 5. AZ EURÓT BEVEZETŐ SAJTÓKAMPÁNY NÉHÁNY DARABJA ..................................................... 82

3


Katona Emese

ÁBRAJEGYZÉK

1. ábra: Az olasz ipari termelés alakulása, 1947-1993 .................................................................9 2. ábra: Export és beruházások 1951-1963, a GDP százalékában ...............................................9 3. ábra: Az állami vállalatok befektetéseinek területi megoszlása 1959-1976 milliárd líra .......13 4. ábra: A nominális államadósság alakulása, 1971-1994, milliárd líra....................................16 5. ábra: Az olasz GDP százalékos változása, az előző évhez képest ...........................................23 6. ábra: 15 tagállam Európai Unióba vetett bizalmának mértéke...............................................28 7. ábra: Az Európai Alkotmány ismertsége Olaszországban ......................................................29 8. ábra: Az olaszok véleménye az EU jövőbeli bővítéséről .........................................................30 9. ábra: A közösségi költségvetés nettó befizetői 2003-ban és 2004-ben ....................................31 10. ábra: A Strukturális Alapokból támogatásra jogosult olasz területek...................................33 11. ábra: A líra reálárfolyamának változásai, 1977-1989 ..........................................................39 12. ábra: A főbb európai valuták árfolyamparitásának alakulása, 1979-1990 ..........................43 13. ábra: A líra árfolyamának havi alakulása a dollár, a márka, és a jennel szemben ..............44 14. ábra: A líra nominálárfolyamának változása az USD-hez képest, 1992-1999......................45 15. ábra: Az olasz és az eurózónán belüli költségvetési hiány alakulása 1990-2004 .................51 16. ábra: Az euróról kialakult vélemény az EU-ban ...................................................................52 17. ábra: Munkanélküliségi ráta néhány EU-tagállamban, 1997-ben ........................................56 18. ábra: Reál GDP növekedés Olaszországban és az eurózónában ..........................................59 19. ábra: Az áruk, szolgáltatások árainak százalékos változása Olaszországban ......................62 20. ábra: Az államadósság alakulása az Eurózónában és Olaszországban................................64 21. ábra: Az euró-dollár árfolyam alakulása 1999-2005............................................................67 22. ábra: A La Repubblica c. napilap internetes felmérésének eredménye.................................67 23. ábra: A magyar kormány tervezete a konvergenciakritériumok teljesítésének alakulásáról.71

4


Katona Emese

TÁBLÁZATJEGYZÉK

1. táblázat: A munkanélküliség területi megoszlása, 1993-1996 ................................................19 2. táblázat: A főbb gazdasági mutatók alakulása Olaszországban.............................................22 3. táblázat: A legnagyobb tagországok részesedése az EMOGA garanciaalapjából .................32 4. táblázat: Néhány európai ország inflációs rátájának összehasonlítása .................................42 5. táblázat: Az euró és a nemzeti valuták rögzített árfolyamai ...................................................57 6. táblázat: A költségvetési hiány alakulásának összehasonlítása..............................................58 7. táblázat: A német, francia, olasz és portugál deficit összehasonlítása a GDP százalékában.63

5


Katona Emese

BEVEZETŐ Olaszország ma gyakran áll az érdeklődés középpontjában, s nemcsak turisztikai vonzereje miatt. Az olasz üdülővárosok, gasztronómiai különlegességek mellett politikai botrányok és gazdasági problémák is sokszor szerepelnek a sajtóban. Kíváncsivá tett, hogy a lassú növekedéssel és hatalmas államadóssággal küzdő ország milyen lépéseket tett annak érdekében, hogy azok között a tagállamok között lehessen, akik elsőként bevezethetik a közös pénzt. Olasz kötődéseim még a gimnáziumi évek alatt alakultak ki, ekkor először a nyelvvel ismerkedem meg. Többéves olasz kapcsolataimnak köszönhetően gyakorlatilag végigkövethettem a Gazdasági és Monetáris Unió szó szerint kézzel fogható eredményét, az euró, mint közös európai fizetőeszköz bevezetését is. Nagyon készültek erre, különböző ismeretterjesztő és szórakoztató kampányokkal egyaránt, de aztán mégis nehezen váltak el a „soknullás” jó öreg lírától. Sokáig kiírták az árakat lírában is (még néhány helyen a mai napig két ár szerepel), fejben azonban szinte még mindenki lírában számol. Sokan okolják az eurót az átállást követő drágulások miatt, azonban több felmérés is azt mutatja, hogy már nem válnának meg tőle. Itália hagyományosan elkötelezett az európai értékek és az európai integráció felé, ennek egyik oka lehet a hazai gazdasági és politikai életbe vetett bizalom hiánya. Egy 2004. áprilisában közzétett felmérésből1 például kiderül, hogy az olasz vállalatok kevesebb, mint fele (49%) bízik a kormányban, többségük (71,5%) viszont pozitívan tekint az Európai Unióra, melytől elsősorban a gazdasági helyzet javulását várják. A gyenge olasz gazdaság fellendülése érdekében léptek be a Gazdasági és Monetáris Unióba, s most éppen ez veszélyezteti helyzetüket, hiszen az Európai Bizottság nemrég eljárást kezdeményezett az ország ellen, mert már sokadszorra lépte túl a Maastrichtban megszabott kritériumokat. Mivel Magyarországnak, az EU újdonsült tagállamaként szintén célja az euró mihamarabbi bevezetése, de az ehhez szükséges konvergencia-kritériumok teljesítésétől

1

Forrás: La Repubblica, http://www.repubblica.it/online/lf_primo_piano/040422imprese/imprese/imprese.html, 2005. november 20.

6


Katona Emese

egyelőre még messze áll, s talán hasznos lehet az olasz eset elemzése is. Úgy gondolom a témát a Stabilitási és Növekedési Paktumról jelenleg zajló, illetve nemrég lezajlott viták és változások különösen aktuálissá teszik. Még Magyarország számára, mint az euróövezet jövőbeli tagjának is fontos lehet ezeknek a tárgyalásoknak a kimenetele. A dolgozatban azt vizsgálom, hogy Olaszország gazdasága hogyan alakult az elmúlt évtizedekben, hogyan fonódik össze a politika és a gazdaság. Végigkísérem az ország a Gazdasági és Monetáris Unióhoz vezető útját, kitérek az aktuális gazdaságpolitikai kérdésekre is. Az első fejezet az olasz gazdaság fejlődéséről szól, különös tekintettel arra, melyek voltak a fő problémái, milyen kiemelkedő eredményeket ért el. Kitérek azokra a reformokra is, melyek nagymértékben hozzájárultak az olasz gazdaság rendbetételéhez és a maastrichti konvergencia-kritériumok teljesítéséhez. A második fejezetben szólok Olaszország európai integrációhoz fűződő viszonyáról, a jelentősebb közösségi kérdésekhez való hozzáállásáról (mint a mezőgazdasági vagy a strukturális politika), illetve álláspontjáról néhány aktuális témát illetően (pl. az Európai Alkotmány és az EU keleti bővítése). A harmadik fejezet szól a Gazdasági és Monetáris Unió kialakulásáról, az ehhez vezető főbb állomásokról: a Werner-tervről, vagy az Európai Monetáris Rendszerről, illetve magát a GMU-t megteremtő maastrichti tárgyalásokról, és az azokat lezáró szerződésről. Minden szakaszban kitérek az akkor képviselt olasz érdekekre is, illetve arra, hogyan és milyen mértékben sikerült megvalósítaniuk ezeket. Végül, de nem utolsósorban az euró bevezetését követő éveket, és az olasz gazdaság jelenlegi problémát elemzem, különös tekintettel a pénzügyi fegyelem megszilárdítását célzó Stabilitási és Növekedési Paktumra, illetve betartásának nehézségeire. A témát a Záró gondolatok c. részben foglaltam össze. Bár Magyarország politikai súlya közel sem mérhető Olaszországéhoz, az olasz példa talán szolgálhat bizonyos tanulságokkal is.

7


1.

Katona Emese

AZ OLASZ GAZDASÁGI FEJLŐDÉS

Olaszország a második világháború vesztes fasiszta nagyhatalma volt. Szuverenitását az 1947. február 10-én aláírt párizsi békeszerződéssel nyerte vissza. Ekkor azonban még gazdaságilag elmaradt a többi európai országtól, politikailag is csak 1955-ben lett teljes mértékben újra elismert állam, ekkor vették ugyanis fel az ENSZ-be. Ami a belpolitikai életet illeti, fasiszta diktatúra után az olaszok szembefordultak a nagyhatalmi illúziókkal és a nacionalizmus eszméjével, és inkább a katolicizmus felé fordultak. A háború után így a mérsékelt politikai erőket tömörítő kereszténydemokrata párt erősödött meg. Az első, 1948. áprilisi választásokat a kereszténydemokraták nyerték, így ők alakíthattak kormányt, s a kormányválságok ellenére is közel ötven évig ők irányították az országot2. Olaszország 1947. március 15-én csatlakozott a Bretton Woods-i pénzügyi rendszerhez, mely különösen fontos lépés volt a líra stabilizálása és a nemzetközi piacokra való visszatérés érdekében. A háború utáni újjáépítés és a növekedés elindulásának egyik kulcseleme az 1947-ben meghirdetett

Marshall-terv

volt,

mely

óriási

szerepet

játszott

a

gazdaság

talpraállításában, a háború után jelentkező nagymértékű munkanélküliség legyőzésében és az ipari társadalom kibontakozásában. Olaszország célja az ország újjáépítését követően a többi európai (elsősorban a fejlett nyugat-európai) országhoz való csatlakozás, az integráció teljes értékű tagjává válás lett. Minden hatalomra került kormány ennek megvalósításáért küzdött, bár az eszközökben sok eltérés mutatkozott. Olaszországban a gazdasági és politikai élet különösen összefonódott, a kormányzó pártok, illetve egy-egy kiemelkedő egyéniségük jelentősen befolyásolta a gazdaság fejlődésének irányát. Olaszország az elmúlt közel ötven évben jelentős, bár korántsem egyenletes gazdasági fejlődésen ment keresztül. A főbb fejlődési szakaszokat az alábbi, 1. számú ábra szemlélteti.

2

A második világháború utáni olasz kormányok listája az 1. sz. mellékletben található.

8


Katona Emese

1. ábra3 Az olasz ipari termelés alakulása, 1947-1993, 1985=100%

Az ábrán jól kivehetők az olasz termelést meghatározó események4. Az újjáépítés is sikeres folyamat volt, hiszen 1948-ra Olaszország már elérte 1937, az utolsó békeév termelési szintjét, 1955-re pedig megduplázta azt. A következő évek nagymértékű gazdasági fellendülése után az ország gyakorlatilag felzárkózott Európa nyugati államaihoz. Később fejlődését az olajválság, illetve a nemzetközi recesszió vetette vissza.

1.1.

Az olasz gazdasági csoda (1955-63)

Az ötvenes évek végére és a hatvanas évek elejére

tehető

fejlődésének

Olaszország egyik

gazdasági

legjelentősebb

szakasza, nem véletlenül nevezik ezt az időszakot olasz gazdasági csodának. Az

olasz

egymással

gazdaságnak

három,

ellentmondónak

tűnő

sikerült elérnie:

talán célt

2. ábra Export és beruházások 1951-1963, a GDP százalékában

1. A beruházások nagymértékű növekedése; 3

Forrás: Alberto Quadrio Curzio: Noi, l’economia e l’Europa, Il Mulino, Bologna, 1996. p.20.

4

A gazdaság utóbbi évekbeli alakulására, problémáira a fejezet végén, illetve a 4. fejezetben térek ki.

9


Katona Emese

2. Pénzügyi stabilitás; 3. Külkereskedelmi mérleg egyensúlya. Ebben az időszakban az össztermelés 7-8 százalékkal növekedett5, de az ipari termelés növekedése elérte a 10-13 százalékot is. A gazdasági fejlődés motorja az export nagymértékű bővülése volt (ld. 2. ábra6). Az exportnövekedés azonban csak néhány, Olaszországban fejlettebb iparágat érintett (autógyártás, ruhaipar egyes területei, cipőgyártás). Később a gazdasági növekedést főként az állami beruházások segítségével tartották fenn (az építőipar, a mezőgazdaság, és a közlekedés területén). A beruházásokra kedvezően hatott a cserearányok alakulása is, hiszen nyersanyagokat és félkész termékeket csökkenő reálértéken tudtak beszerezni. A háború utáni munkanélküliség miatt alacsonyak voltak a bérek is, mely szintén hozzájárult a beruházások sikeréhez. Az export nagyarányú növekedése az olasz ipar szerkezetére is nagy hatást gyakorolt. Az ország exportpiacain (elsősorban a fejlett országokban) a tömegcikkekre, illetve a hazai fogyasztók által megfizethetetlen luxustermékekre volt kereslet. Annak érdekében, hogy az olasz termékek a világpiaci igényeket is ki tudják elégíteni, dualisztikus iparszerkezet alakult ki: az ipar egyik része az exportot szolgálta ki, míg a másik része a belföldi kereslet kiszolgálására termelt. Az exportorientált iparágaknak, mivel a külső piacokon is meg kellett állniuk a helyüket, hatékonynak és versenyképesnek kellett lenniük. Ezért erre csak azok az ágazatok voltak képesek, melyek egészen a XIX. század végétől védelmet élveztek. Ide tartozik a gépipar, a vegyipar, a textilipar egyes területei. Azok az iparágak, melyek a belső piacra termeltek, s így nem voltak piaci versenynek kitéve, a termelékenység, hatékonyág és innováció tekintetében igencsak elmaradottnak számítottak. Ide a hagyományos olasz iparágak tartoznak, mint a textil- és élelmiszeripar, vagy az építőipar. A dualisztikus szerkezetet tovább erősítették a szakszervezetek által kiharcolt béremelések. A magasabb bérek miatt a nagyvállalatok inkább a gépesítést részesítették

5

Az adatok forrása: A tizenötök európái. Közösségi politikák – nemzeti politikák. Szerk. Kiss J. László. Osiris Kiadó Budapest, 2000. p. 204.

6

Forrás: Augusto Garziani: Lo sviluppo dell’economia italiana, Bollati Boringhieri, Torino, 1998. p.59.

10


Katona Emese

előnyben, míg a kisvállalatok – mivel erre nem volt lehetőségük –, inkább a munkavállalókat bocsátották el, ezáltal csökkent a termelékenységük. A gazdaság további problémáit a munkaerő ki-, illetve belső vándorlása jelentette (délről az északi tartományokba, ezzel megindult az északi nagyvárosok túlnépesedése is), mely tovább rontotta a fejletlen, szegénységtől sújtott Dél gazdasági helyzetét. A további migráció megfékezése, illetve a gazdaság fejlesztése érdekében több intézkedést hoztak. A déli befektetések finanszírozására létrehozták a Cassa per il Mezzogiorno7-t. Ezek a beruházások (pl. utak építése) azonban a gyenge kihasználtság miatt nem számítottak sikeresnek. Egy 1957-es törvény8 pénzügyi kedvezményeket biztosít a Délen üzemeket alapító vállalatoknak. Ez a törvény hozta létre a Miniszterek tanácsa a Délért (Comitato di Ministri per il Mezzogiorno) c. intézményt, mely 1971-ig állt fenn, feladata többek között többéves fejlesztési tervek kidolgozása, illetve értékelése volt. Az intézkedések hatására 1958 és 1963 között megindult az első beruházási hullám Délre, mely volumene az akkori összberuházások 25 százalékát tette ki9. Az időszakot mindezeken túl példátlan pénzügyi stabilitás jellemezte, ehhez hozzájárult a világszintű kereslet- és beruházás-növekedés is. Az olasz infláció ezekben az években 3-4 százalékos volt, de ezt kompenzálta a nagykereskedelmi árak stabilitása. A líra nem értékelődött le, sőt 1958-ban a nyugati országok legstabilabb valutájaként ismerték el. A kedvező kül- és belpiaci körülményeknek köszönhetően Olaszország a hatvanas évek elejére felzárkózott Európa legfejlettebb országaihoz. Ezt jelzi az is, hogy alapító tagja volt mind az Európai Szén- és Acélközösségnek (ESZAK), mind pedig az Európai Gazdasági Közösségnek (EGK).

7

1950. augusztus 20-i 646-os törvénnyel létrejött olasz állami szerv, mely célja Dél-Olaszország gazdasági és társadalmi fejlődésének elősegítése infrastrukturális és ipari beruházásokon keresztül. Működését többször meghosszabbították, végül 1984. augusztus 2-i parlamenti szavazás szüntette meg.

8

1957. június 30-i 634. sz. törvény. Forrás: Augusto Garziani: Lo sviluppo dell’economia italiana, Bollati Boringhieri, Torino, 1998, p. 76. 9

Adatok forrása: Augusto Garziani: Lo sviluppo dell’economia italiana, Bollati Boringhieri, Torino, 1998, p. 78.

11


1.2.

Katona Emese

A csoda után gazdasági visszaesés (1963-1973)

A hatvanas években az olasz gazdaságot az előző időszakkal ellentétes tendencia jellemezte: romlott az ország gazdasági helyzete, és ehhez belpolitikai bizonytalanság is társult (diákmozgalmak és a belső terrorizmus megjelenése, kormányválságok). Csökkent a felhalmozás, a befektetések visszaestek, az infláció megugrott és a kereskedelmi mérleg is passzívumot mutatott. Ezek a gazdasági problémák politikai vitákhoz vezettek, és erősödött az állam beavatkozása is a gazdaságba. Mindezt elősegítette az is, hogy ebben az évtizedben balközép kormány volt hatalmon: baloldali demokrata párt (DS) és az olasz szocialista párt (PSI) koalíciója. Az állam a gazdaság fejlesztésére, a termelés fellendítésére különböző terveket készített. Az olasz gazdaságtervezés alapja a Vanoni-terv (Schema di sviluppo dell’occupazione e del reddito in Italia nel decennio 1955-64), mely az 1955-64-es évtizedre a következő fő célokat tűzte ki10: •

4 millió új munkahely teremtése;

•

A külkereskedelmi mérleg egyensúlyának megteremtése;

•

Az Észak és Dél közötti jövedelemkülönbségek megszüntetése.

A tervet azonban nem követték konkrét intézkedési csomagok, de az eredmények egy része a kedvező gazdasági feltételeknek köszönhetően így is megvalósult: például a sikerült elérni a külkereskedelmi mérleg egyensúlyát 1958-ig, és a foglalkoztatás is növekedett. Megerősödtek a szakszervezetek is, sztrájkokkal béremelést és a dolgozók jogi védelmét harcolták ki (ezt a heves konfliktusokkal terhes időszakot nevezik az olasz történelemben forró augusztusnak), melyet az 1970-ben kiadott „A dolgozók jogainak alkotmánya” (Statuto dei diritti dei lavoratori) c. irat rögzített. A bérek tovább növekedtek, ennek hatására csökkent a kivándorlás mértéke, ezt azonban nem kísérte belső munkahelyek teremtése. Az infláció is növekedett, ez több okra vezethető vissza. Egyrészt, mivel a vállalatok a nyereségük egyre nagyobb részét voltak kénytelenek a munkaerőre költeni a megnövekedett bérek miatt, és a profitot az árak emeléséből egészítették ki. Másrészt a

10

Augusto Garziani: Lo sviluppo dell’economia italiana, Bollati Boringhieri, Torino, 1998 p.104. alapján

12


Katona Emese

világpiacon csökkent a kereslet, így a külpiaci eladásokból eredő veszteségeket is csak a hazai árak növelésével tudták kompenzálni. Csökkentek a beruházások is: 1963-ban az értékük meghaladta a 2500 milliárd lírát, ez két évvel később 1500 lírára csökkent11. A rossz gazdasági helyzet hatására a vállalatok racionalizálták a termelést, ami a termelékenység

növekedéséhez,

illetve

sokszor

a

foglalkoztatottak

számának

csökkentéséhez vezetett, minek következtében csökkent a fogyasztás is. A munkaerő rugalmasságának növelése érdekében több kisvállalat teljesítménybért alkalmazott, illetve előnyben részesítették a távmunkát is. Ez utóbbi pedig hozzájárult a belső migráció csökkenéséhez. Folyamatosan nőtt a külkereskedelmi mérleghiány is. Ennek finanszírozására 1964-ben a Banca d’Italia elnöke egymilliárd dollár értékű kölcsönt vett fel az amerikai pénzpiacon. A mérleghiány kialakulásában nagy szerepe volt a tőkeexportnak, ugyanis az olasz befektetők biztonságosabbnak találták külföldön befektetni a pénzt, és ott realizálni a hasznot, így védekezve a líra esetleges leértékelése ellen. Az iparban tovább folytatódott az állami szerepvállalás növekedése: az energiaszektor mellett állami kézbe került a távközlés is. Az állami tulajdonú vállalatoknak nagy szerepük volt – főként a hetvenes évek elején – a beruházások területi 3. ábra Az állami vállalatok befektetéseinek területi megoszlása 1959-1976, milliárd líra

dekoncentrációjában,

a

déli

(leginkább nehézipari) befektetések növekedésében (ld. 3. ábra12).

A déli területek támogatására 1960-ben megszületett az első, olasz agrárpolitikai célkitűzéseket tartalmazó Zöld Könyv is, mely ebben az időszakban a hatékonyság és a termelékenység növekedését tűzte ki célul. 1965-ben meghosszabbították a Cassa per il Mezzogiorno működését is.

11

Adatok forrása: Augusto Garziani: Lo sviluppo dell’economia italiana, Bollati Boringhieri, Torino, 1998, p. 86.

12


13


1.3.

Katona Emese

A hetvenes évek világgazdasági változásainak hatása

az olasz gazdaságra (1973-1979) 1973-ban kezdődött az első olajválság, amikor az olajtermelő országok a négyszeresére emelték az olaj árát (a válság második szakaszában, 1979-ben az olaj árát csaknem megháromszorozták, és elérte a 32 dollárt hordónként). Az olajárak ilyen jelentős mértékű emelkedése kihatott az egész világgazdaságra. Csökkent a világkereslet, és 1975-ben Olaszországban először csökkent a beruházások mellett a nemzeti jövedelem is. Olaszország a veszteségeit a kőolajimport csökkentésével, illetve az export növelésével (főként a kőolajtermelő országok irányában) próbálta ellensúlyozni. Ez utóbbit a líra leértékelésével és exporttámogatásokkal segítette elő, de nem ért el jelentős eredményt, a termelés minden kísérlet ellenére visszaesett. A nyersanyagárak emelkedése növelte az inflációt is, mely 1974-ben elérte a 20 százalékot. A szakszervezeteknek 1977-ben olyan béregyezményt sikerült kiharcolniuk („punto unico di contingenza” vagy másnéven „scala mobile” azaz mozgólépcső), mely szerint a dolgozók bére az inflációval megegyező mértékben nő, megvédve őket az infláció hatásaitól. Sok szakember szerint éppen ez az intézkedés járult hozzá az inflációs spirál kialakulásához. Mindent egybevetve az olasz gazdaság azonban rugalmasan reagált a változásokra, az iparban hamar újra növekedés mutatkozott. Mindez egyrészt az olasz gazdaság mai napig meghatározó szerkezetéből adódik, vagyis a kis- és középvállalkozások túlnyomó többségéből, másrészt fontos szerepe volt ebben líra leértékelésének, ezzel tették versenyképesebbé az olasz gazdaságot a nemzetközi piacokon.

1.4.

A nyolcvanas évek kihívásai (1979-1992)

A nyolcvanas években három jelentős esemény éreztette a hatását az olasz gazdaságban13:

13

Augusto Garziani: Lo sviluppo dell’economia italiana, Bollati Boringhieri, Torino, 1998. p.148. alapján

14


Katona Emese

1. Az újonnan iparosodott országok (Tajvan, Szingapúr, Hong Kong és DélKorea) megjelenése a világpiacon, melyek hasonló termékeket gyártottak, mint az olasz ipar, viszont az olcsó munkaerő miatt jóval alacsonyabb áron; 2. Az EGK későbbi bővítései, mely során újabb mediterrán országok csatlakoznak az európai integrációhoz, szintén megnehezítette az olasz termékek helyzetét a közös piacon; 3. A berlini fal leomlása és a német újraegyesítés, mely során egy nagyobb és erősebb német gazdaság tér jött létre, s ez szintén rontotta az olasz pozíciókat. Az olasz gazdaságot hátrányosan érintette az újonnan iparosodott országok megjelenése a világkereskedelemben, hiszen a hagyományos olasz tömegcikkek iránti kereslet visszaesett. Mindez azonban elősegítette a termelés átalakulását, és inkább a design, a minőség és a kiegészítő szolgáltatások kerültek előtérbe. Ebben az időszakban alakult ki a mára fogalommá vált Made in Italy kifejezés, mely az olasz ipar azon termékeit foglalja magában, melyek jellegzetes olasz designt és kiváló minőséget ötvözve a világ élvonalába kerültek (klasszikus Made in Italy-nak számítanak például a ruhaipar és a bútorgyártás termékei). A gazdaság nyitottabbá válásával megélénkült a kereskedelem, bár a külkereskedelmi mérleg egyenlege továbbra is negatív maradt. Az export ugyan élénkült, de jelentősebben csak a hagyományos ipari szektorok tekintetében – ebben szerepe volt a líra többszöri leértékelésének is –, a szolgáltatások továbbra is számottevő passzívumot mutattak. A legjellemzőbb példa erre az időszakra a FIAT vállalat, melynek annak ellenére, hogy lassan magába olvasztotta a teljes olasz autógyártást (Lancia, Alfa Romeo, Ferrari), az 60 százalékról 40 százalékra csökkent a részesedése az olasz piacon14. Az infláció a nyolcvanas években is nagyon magas volt, ennek okai:

14

•

a magas bérek,

•

a dollár árfolyamának növekedése, mely megdrágította az importot,

•

a magas kamatlábak a nemzetközi piacon.


15


Katona Emese

Az olasz vállalatok vesztettek versenyképességükből, és az ország külkereskedelmi mérlege is tovább romlott. Ezt az olasz kormány tőkeimportból kívánta finanszírozni, a külföldi tőke vonzása érdekében pedig magasan tartotta a kamatokat. Az állam kiadásai is folyamatosan nőttek. Ezt a hetvenes években pénzteremtéssel finanszírozták, vagyis az Olasz Nemzeti Bank, a Banca d’Italia felvásárolta mindazokat az államkötvényeket, amelyet az Államkincstár (Tesoro) nem tudott értékesíteni a piacon. A Banca d’Italia ezen kötelezettségét 1982-ben törölték el. Ettől kezdve az állami kiadások közvetlenül az államháztartási hiányt növelték.

4. ábra15 A nominális államadósság alakulása, 1971-1994, milliárd líra

1983-tól 1987-ig Bettino Craxi, a szocialista párt vezetője volt a miniszterelnök, ezt az olasz berkekben hosszúnak számító kormányzást gazdaságpolitikai eredményeinek köszönhette. Leszorította az inflációt, növekedni kezdett a GDP is, 1980-as évek közepére Európában már csak az NSZK és Franciaország előzte meg e tekintetben. A 80-as évekre ugyanis már világossá vált, hogy a pénzügyi fegyelem és liberalizáció nélkülözhetetlen Olaszország európai szerepvállalása szempontjából, különösen miután a líra 1979-ben belépett a monetáris uniót megalapozó Egységes Monetáris Rendszerbe. A gazdaságpolitika meghatározó eszköze lett az először 1988-ban kiadott több évre szóló gazdasági-pénzügyi programdokumentum (Documento di Programmazione Economico- Finanziaria). További fontos lépés volt az ország részéről a pénzügyi unió felé a pénzpiacok és a tőkemozgások liberalizációja, mely Olaszország számára 1990-ben vált teljessé16.

15

Forrás: Alberto Quadrio Curzio: Noi, l’economia e l’Europa, Il Mulino, Bologna, 1996. p. 35.

16


1.5.

Olaszország

Katona Emese

gazdasági

átalakulása

a

kilencvenes

években (1992-2000) 1992-ben az olasz kormány a líra újabb, nagymértékű leértékelésére kényszerült, s ezzel a líra kikerült az ERM-ből (csak 1996-ban lépett vissza). A leértékelés azonban nem járt együtt az infláció jelentős növekedésével, ez több okra vezethető vissza. A frissen megválasztott Giuliano Amato-kormány visszafogta a kiadásokat: felfüggesztették a korai nyugdíjazásokat, a nyugdíjszámítást is átalakították: nem az utolsó fizetést, hanem az utolsó tíz év fizetéseinek átlagát vették alapul. Bevezették az ingatlanadót, bevezették az önfoglalkoztatók minimum adóját is. Jelentős eredménynek számított, hogy eltörölték a „scala mobile”-t, vagyis azt a rendszert, melyben a fizetéseket az inflációval megegyező mértékben növelték. Ez az 1975-ben bevezetett jövedelem-kompenzációs mechanizmus egyre nagyobb terhet jelentett a gazdaság számára. Ennek átalakítására három javaslat született: 1. A kompenzációk csak a belső áremelkedésekre reagáljanak, csak azokkal megegyező mértékben emelkedjenek. Ez azonban, mivel a nemzetközi és belpiaci árak alakulása nehezen függetleníthető egymástól, nem bizonyult kivitelezhetőnek; 2. A kompenzáció mértékének előre meghatározása: tehát a béreket a várható teljesítményjavulás mellett az inflációs várakozások is befolyásolnák, de ezt az értéket nem lépné túl a kompenzáció, akárhogy is alakuljon később az infláció; 3. A minimálbér bevezetése. A viták folyamatosan zajlottak gyakorlatilag már a nyolcvanas évektől, s ekkortól kezdve csökkent a kompenzáció mértéke is. 1993-ban pedig új egyezmény született a munkabérekről, s ezzel véglegesen eltörölték a scala mobile-t. Ezen kívül a világpiaci árak is kedvezően alakultak Olaszország számára, csökkentek ugyanis a nyersanyagárak, melyek a számottevő import miatt mindig jelentős hatást gyakorolnak az olasz gazdaságra. A líra leértékelése pedig élénkítette az exportot.

16

Forrás: Kenneth Dyson, Kevin Featherstone: The Road to Maastricht: Negotiating Economic and Monetary Union. Oxford University Press, New York, 2000. p.481.

17


Katona Emese

Azonban az olasz állam számára gondot jelentett az évek óta folyamatosan növekvő, a GDP 100 százalékát meghaladó államadósság, mely veszélyeztette a monetáris stabilitást, illetve a monetáris unióhoz való csatlakozást. Nemcsak ennek leküzdéséről, de eredetéről is komoly belpolitikai viták folytak. Egyik oka valószínűleg az állami kiadások nagymértékű növekedése, mely nagyrészt az iparfejlesztéshez, ipari szerkezetváltáshoz köthető (nyugdíjak, munkanélküli segélyek kifizetése). Ezt azonban nem követte a bevételek növekedése, hiába nőttek ugyanis a személyi jövedelemadóterhek, nem fedezték a kiadásokat (részint az adókerülés elterjedése miatt). A nyolcvanas évek végén átértékelődött az állam gazdaságban játszott szerepe is. Az olaszok számára világossá vált, hogy a korábbi belső protekcionizmus már nem tartható fenn. Nagyrészt a Gazdasági és Monetáris Unió nyomására, illetve az államadósság csökkentése és a vállalatok termelékenységének növekedése érdekében a kilencvenes években privatizációs hullám indult el. A legnagyobb állami vállalatokat részvénytársaságokká alakították, megnyitva az utat a magánbefektetők előtt. Ezáltal az olasz gazdaság megnyílt a külföldi tőke előtt is. A privatizáció elsődleges célja az államadósság csökkentése volt. E folyamat során került külföldi kézbe pl. a Telecom, a Campari vagy a Martini & Rossi vállalatok. Az 19921995 között lezajlott privatizáció 28 536 milliárd líra (kb. 14 milliárd euró)17 bevételt hozott az államnak. Azonban nemcsak a vállalatok tulajdonszerkezete alakult át, hanem a vállalatok mérete is változott. A nagy ipari vállalatok súlya csökkent, jellemzőbbé váltak decentralizációk és a specializálódott kis- és középvállalkozásokból álló ipari kerületek (distretto industriale). A kis- és középvállalkozások nagy előnye, hogy rugalmasan képesek reagálni a világgazdasági változásokra, ugyanakkor kevés tőkével bírnak a szerkezetváltás, modernizálás megvalósításához. A kilencvenes évekre jellemző továbbá a magas munkanélküliség is, mely főként a déli tartományokat sújtotta, megjelent a fiatalkori munkanélküliség is (ld. 1. táblázat). Az adatokból jól látható, hogy a déli munkanélküliség az északinak közel háromszorosára nőtt, s a déli fiatalok több, mint felének nem volt munkája.

17

Forrás: Alberto Quadrio Curzio: Noi, l’economia e l’Europa, Il Mulino, Bologna, 1996. p.121.

18


Katona Emese

Munkanélküliségi ráta 1993-1996 Észak-Közép Dél 1993 6,9 17,5 1994 7,6 19,2 1995 7,8 21,0 1996 7,7 21,7

1996, korosztályok szerint Észak-Közép Dél 15-24 22,8 56,0 25-29 11,1 34,6 30-34 6,7 22,3 35-49 3,8 10,9 502,6 6,5

1. táblázat18 A munkanélküliség területi megoszlása, 1993-1996

A magas munkanélküliség kedvez a feketemunka kialakulásának is. Az Olasz Központi Statisztikai Hivatal (Istat) akkori felmérései szerint19 az összes munkavállaló 15-20 százaléka dolgozott feketén. Ennek nagy részét az országot „elözönlő” (egyes felmérések szerint egy millió főt is elérő) illegális bevándorlók tették ki. 1992

és

1996

között

a

gazdasági

problémákat

belpolitikai

botrányok

és

kormányválságok tetézték. Ugyanis 1992-ben indult a „Tiszta Kezek Hadművelet” (Operazioni Mani Pulite), ami az Észak-Olaszországban a kiterjedt, több esetben a kormány tagjait is érintő korrupció ellen küzdött, s mely során egy milánói vizsgálóbíró-csapat vádemelései és letartóztatási parancsai „a szó szoros értelmében megrengették az Olasz Köztársaság egész politikai rendszerét, ellehetetlenítették a politikai osztályt”20. Mindeközben délen pedig fokozták a szervezett bűnözés elleni harcot, mely során számos maffiavezért tartóztattak le. Az alkotmányreform is ezekben az években kezdődött, mely során az Olasz Köztársaságot szövetségi köztársasággá alakítanák. Ez a folyamat még a mai napig sem zárult le, s a kérdés ma is a politikai viták kereszttüzében áll. 1994-ben a médiacézár Silvio Berlusconi került hatalomra, azonban kormánya nem élvezte a külföld bizalmát, ezért néhány hónap után lemondott. 1995-ben a bankár Lamberto Dini alakított kormányt, feladata az egyre súlyosbodó pénzügyi problémák megoldása volt, de 1996-ban ő is benyújtotta a lemondását. Az 1996-os választások

18


19


20

A tizenötök európái. Közösségi politikák – nemzeti politikák. Szerk. Kiss J. László. Osiris Kiadó Budapest, 2000. p.218.

19


Katona Emese

kapcsán alakult ki a mai olasz politikai életet is jellemző két pólus: a baloldali Olajfakoalíció (Ulivo) Romano Prodi vezetésével, s a Szabadság Háza (Casa della Libertà) koalíció Silvio Berlusconi vezetésével. A

választásokat

Prodi

nyerte,

célja

Olaszország

nemzetközi

reputációjának

visszaszerzése és az EMU-hoz való csatlakozás volt. Ennek érdekében az új miniszterelnök 1997-ben költségvetési reformot indított el, mely hároméves konszolidációs tervre épült. A reform részeként átalakították az állami adminisztrációt a gazdasági hatékonyság szempontjainak következetesebb érvényesítése, vagyis az elsődleges kiadások és a tőkekiadások kontrolljának erősítése érdekében. Ezen kívül az átláthatóság javítására is tettek lépéseket (nyilvános jelentések, közlemények kiadása). Csökkentették a kamatfizetési terheket, melyet az államkötvények kamatainak mérséklése és a lejárati idő növelése tett lehetővé. Átfogó adóreformot vezettek be 1997 szeptemberében, melyre már a 70-es évektől kezdve nem volt példa. Ennek legjelentősebb lépései az alábbiak voltak21: •

egyszeri adókból álló csomagot vezettek be (Euro-tax22), és többek között tartalmazott egy évre szóló progresszív jövedelemadót, mely a jövedelmek 1,53,5 százalékát vonta el, ez a költségvetésnek a GDP csaknem egy százalékát kitevő bevételt jelentett.

•

1997-98-ban kiterjesztették az adóalapot, mérsékelték a személyi jövedelemadót és a személyi társadalombiztosítási hozzájárulást, valamint a tőkeadót;

•

növelték a közvetett adókat;

•

a reform részeként a regionális hozzáadottérték-adóból fizették a hozzájárulást a nyugdíjalapokba, melynek célja, hogy csökkenjen a munkaerő adótartalma;

•

csökkentették az adóbevételek és a kiadások centralizációját: a helyi kormányzatok adóbevételét bővítették egy új regionális termelési adó

21

http://www.vki.hu/kh/kh-158.pdf, 2005. november 10. alapján

22

Az Euro-taxot többször nevezték úgy, mint az „utolsó jegy ára Európába” (Claudio Radaelli: Discourse and Institutional Change: the case of Italy in the Euro-Zone, Queen’s Papers on Europeisation No. 5/2000, p.11.)

20


Katona Emese

bevezetésével. Ezzel együtt a kiadások, kötelezettségek egy része is átkerült helyi szintre. •

A nyugdíjreformot felgyorsították (felemelték a korai nyugdíjkorhatárt, közelítették egymáshoz a magán- és állami nyugdíjrendszert, felemelték az önfoglalkoztatók által fizetendő nyugdíjjárulékot), ennek a következményeként lelassult a nyugdíjkiáramlás.

Az 1996-os béregyezmény keresetnövelő hatása eredményeként növekedett az alkalmazottak által befizetett adó mennyisége is. Így az adóbevételek majdnem kétszer olyan gyorsan nőttek, mint a nominális GDP. A reformok ugyan sok egyszeri intézkedést tartalmaztak (pl. euróadó), mindezek mégsem csökkentik jelentőségét. A megszorítások tiltakozásokat váltottak ki, ezért Prodi néhány visszalépést jelentő intézkedéssel igyekezett visszaszerezni támogatóit (35 órás munkahét bevezetése, az ENEL áramszolgáltató privatizációjának leállítása). Végül a költségvetést övező viták miatt 1997. októberében benyújtotta lemondását. De az ő kormányzásának gazdasági eredményei miatt lehetett Olaszország az eurót először bevezető országok között. Utódja, Massimo D’Alema alatt is folytatódott a privatizáció. A kilencvenes évek végén fontos lépés volt a Dél-politika átfogalmazása is, már nem úgy tekintettek a dél-olasz tartományokra, mint a gazdaság fő problémájára, hanem mint kihívásra, és a fő cél a fejlesztés, főleg a humánerőforrás területén23. Ekkor Fejlődésnek indult a milánói tőzsde is, mely 2000-ben érte el eddigi csúcsévét, ugyanis a tőzsdén jegyzett értékpapírok értéke meghaladta a 818 milliárd eurót (mely az akkor olasz GDP 70,3 százalékának felel meg). Ma az olasz tőzsde (Piazza Affari) európai rangsorban az ötödik helyet foglalja el, a London, Frankfurt, a párizsi, amszterdami és brüsszeli piacokat magába foglaló Euronext és Zürich után24.

23

Claudio Radaelli:Discourse ad Institutional Change: the case of Italy in the Euro-Zone, Queen’s Papers on Europeanisation, No. 5/2000, p.17. alapján.

24

http://www.esteri.it/ita/7_44_101.asp, 2005. november 15.

21


1.6.

Katona Emese

Ma és a közeljövőben

Mutatók

2000

2001

2002

2003

2004

A GDP értéke folyó áron, milliárd euró

1166,5

1218,5

1260,6

1300,9

1351,8

5,4

4,4

3,5

3,3

3,6

-7,5

-38,7

-34,5

-41,8

-43,7

-0,6

-3,2

-2,7

-3,2

-3,2

Bruttó államadósság, milliárd euró

1297,1

1351,4

1365

1389,2

1439,8

Bruttó államadósság, a GDP százalékában

111,2

110,9

108,3

106,8

106,5

Az infláció alakulása (előző év = 100)

2,6

2,3

2,6

2,8

2,3

Munkanélküliségi ráta (%)

10,7

9,6

9,1

8,8

8,1

A GDP növekedése változatlan áron (előző év = 100) Államháztartási hiány (-) / többlet (+), milliárd euró Államháztartási hiány (-) / többlet (+), a GDP százalékában

2. táblázat A főbb gazdasági mutatók alakulása Olaszországban. Forrás: Eurostat, OECD

Ma az olasz gazdaság legjelentősebb szektora a szolgáltatás szektor, mely a GDP közel kétharmadát adja (69%), ezen belül is a legfontosabb a kereskedelem és a turizmus. Az ipar 29, a mezőgazdaság pedig 3 százalékot tesz ki. Az iparon belül különösen jelentős a gép- és a ruházati szektor, a két ágazat az olasz export több mint egyharmadát (35%) adják. 2004-ben a „külkereskedelmi mérleg, mely az elmúlt 12 év legrosszabb eredményét produkálta, -393 millió euróval zárt, miközben az export 275,611 millió euróval a 2003as értéknél 5,7%-kal volt magasabb, addig az import, mely 276,004 millió euró volt, 7%-kal haladta meg az egy évvel ezelőtti értéket”25. A mérleg ilyen mértékű romlása következtében a Standard & Poor's nemzetközi ügynökség „AA”-ról „AA–” -ra csökkentette Olaszország hitelminősítését. Az olasz külkereskedelemre komoly negatív hatást gyakorolt egyrészt az import üzemanyag árának erős növekedése, másrészt a német piac további stagnálása, harmadrészt a távol-keleti termékek térnyerése. A vállalatok közel 95%-át kitevő kis- és középvállalkozás pedig kormányzati segítség nélkül nem elég tőkeképes arra, hogy termékszerkezet-váltást hajtson végre.

25

http://www.kulugyminiszterium.hu/NR/rdonlyres/2BE7092F-7F1E-450B-8D9DEDA89B5B3392/0/Olaszországmakrógazdaságiadatai.pdf, 2005. november 15.

22


Katona Emese

Olaszország 2004-ben túllépte a 3 százalékos költségvetési deficit/GDP arányt, és még az államadósság/GDP arány is kivételesen magas: 105,8%. A 2005-ös költségvetés a költségvetési hiány 2,7 százalékra való csökkenését irányozza elő, 9,5 milliárd eurós kiadáscsökkentéssel (az állami és tartományi kiadások csak 2 százalékkal haladhatják meg az előző évi értéket) és 7,5 milliárd bevétel-növekedéssel. Ez utóbbit főként az adóelkerülés visszaszorításával kívánják elérni. Ugyanakkor csökkentik a személyi jövedelemadó-kulcsokat, és az iparűzési adót is átalakítják: a kutatás-fejlesztés, az új munkaerő alkalmazásának és a Délen való beruházásnak a költségei levonhatóak lesznek az adóalapból. A 2006-os, még egyelőre el nem fogadott költségvetésben26 Giulio Tremonti jelenlegi gazdasági miniszter további kiadáscsökkentést irányoz elő, többek között megkurtítaná a politikusok fizetését is, illetve környezetvédelmi adó bevezetését is tervezi. 2006-ra 107,4 százalékos államadósság/GDP arányt, 2,2 százalékos inflációt jósólnak. Az előrejelzések szerint a GDP növekedés nem fogja meghaladni az 1,8 százalékot. Az 5. ábrán jól látható, hogy a gazdaság gyakorlatilag 2000-től kezdve komoly növekedési gondokkal küzd. Olaszország GDP-jének alakulása, 1991-2006 10,0 8,0 6,0 4,0 2,0 0,0 -2,0

1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 Reál GDP alakulása

Nominál GDP alakulása

5. ábra Az olasz GDP százalékos változása, az előző évhez képest. Forrás: OECD

26

Forrás: La Repubblica, http://www.repubblica.it/2005/j/sezioni/economia/finanziaria6/finanziaria6/finanziaria6.html, 2005. november 20.

23


Katona Emese

Giulio Tremonti azt is elismerte, hogy az ország makrogazdasági problémái nem foghatóak egyszerűen a szeptember 11-i terrortámadásra, sokkal inkább strukturális gondokról van szó. Szerinte ebben jelentős szerepe van az olcsó kínai áruknak és az eurónak is. Kiemelte ugyanakkor, hogy az euró hozzájárult az államadósság konszolidációjához, és a problémát inkább az euróra való átállás nehézségei okozták. Ami pedig a deficitet illeti, az Európai Központi Bank szerint az egész eurózónában meg fogja haladni a 3 százalékot, de Olaszország helyzetét aggasztónak ítélték a nem meggyőző kormányprogram miatt, s ezt tovább ronthatja a jövő évi választás is. Elemzők szerint27 Olaszország a fejlett országok egyik leglassabban növekvő gazdasága, és ez hátrányosan érintheti az egész európai gazdasági fejlődést. A visszaesésnek az oka az euró bevezetését övező spekulációk, a kevés kutatás-fejlesztés, és ennek következtében technológiai elmaradás, a kis- és középvállalkozások számára elérhető kevés hitellehetőség, és végül, de nem utolsósorban a különböző pénzügyi botrányok. A fellendüléshez, további fejlődéshez több kutatás-fejlesztésre, nagyobb liberalizációra és az észak és dél közötti különbségek mérséklésére lenne szükség. Összefoglalva a termelékenységet és a versenyképességet kell javítania. Mégis hogyan lehetne összefoglalni a fél évszázados olasz gazdasági fejlődést? 2005. október 4-én Tremonti a következőt nyilatkozta a La Repubblica c. olasz napilapnak28: „a kilencvenes években Olaszország belépett az eurózónába, de nem tudott belépni a nemzetközi versenybe”.

27

Forrás: La Repubblica, http://www.repubblica.it/online/lf_le_analisi/041029italia/italia/italia.html, 2005. november 20.

28

"Negli anni '90 l'Italia è entrata nell'euro ma non è riuscita a entrare nella competizione globale internazionale". http://www.repubblica.it/2005/j/sezioni/economia/finanziaria6/finanziaria6/finanziaria6.html, 2005. november 20.

24


2.

Katona Emese

AZ OLASZ EURÓPA-POLITIKA

Olaszország ma a világ egyik gazdaságilag legjelentősebb országaihoz tartozik, azonban 1951-ben az ESZAK-ot megalapító hat állam legszegényebbjének számított. Olaszország a negyed évszázadig tartó fasiszta uralom miatti elszigeteltségből és instabilitásból való kilábalás eszközeként tekintett az európai integrációban való részvételre, mely védelmet jelentett a külső és belső kommunista veszély elhárításával szemben is. 1945 után az európai integráció nyújtott lehetőséget az ország nemzetközi rehabilitációjára, továbbá az újjáépítéshez, illetve a gazdasági fellendüléshez szükséges nyersanyagok beszerzésére, és új piacok szerzésére is. Később az integráció gazdasági növekedése, illetve a közösségi forrásokból való részesedés lehetősége jelentette a vonzerőt. A különböző vállalatok eltérően értékelték az integrációban való részvételt, a vámuniót és az egyre szorosabb gazdasági együttműködést. Az ipari nagyvállalatok egy része (mint pl. a Fiat) a piacnyitás mellett volt, ugyanakkor igényelte az állami támogatások további juttatását is. A többi nagyvállalat az olasz piacra belépő közösségi versenytársaktól féltette a monopol pozíció elvesztését. A kis- és középvállalatok kezdetben tartottak a közös piac kihívásaitól, de később jól megállták a helyüket a piacon. Bár ez inkább a külföldön keresett Made in Italy-t gyártó Északra igaz, Dél egyre jobban függött az állami támogatásoktól és nem tudta teljes mértékben kiaknázni a közösségi forrásokat sem.

2.1.

Az olasz államapparátus, mint akadály

A belső gondok - főként az állami intézmények hagyományosnak számító gyengesége jelenősen hátráltatták Olaszország európai szerepvállalását. Problémát jelentett az államirányításban

például

a

kiterjedt

hatalmi

szálak,

illetve

az

ennek

következményeként megjelenő „immobilismo”, azaz a hatalmon lévők látszólagos elmozdíthatatlansága.

25


Katona Emese

Az olasz állami intézmények működésének sajátosságai29: •

A törvények rendkívüli kiterjedtsége gyenge központi hatalommal társulva: a Parlament túlzottan nagy kontrollal bír a végrehajtó hatalom felett.

•

Az államapparátus egyszerre centralizált és széttagolt: például a közigazgatás a napóleoni idők óta központosított, míg a minisztériumok felépítése több szinten – területi vagy szervezeti alapon – tagolt.

•

Az alkalmazottak kiválasztása nem a tulajdonságok és érdemek, hanem inkább társadalmi és politikai csoportok igényei alapján történik. Így a közigazgatásban aránytalanul nagy az ügyvédek és a dél-olasz alkalmazottak száma.

•

Az adminisztratív eljárásokban sok az előzetes ellenőrzés, utólagos pedig egyáltalán nincs. A folyamat jóval nagyobb hangsúlyt kap, mint az eredmény.

Az államszervezetet pluralizmus, és a folyamatokat megakasztó vétópontok sokasága jellemzi. Az olasz bürokrácia működésének hiányosságai játszottak döntő szerepet abban is, hogy a lelkesedés ellenére Olaszország hagyományosan elmaradt a közösségi törvények átültetésében. Egy 1991-es felmérés szerint30 az olaszok vették át az egységes belső piacra vonatkozó direktívák legkevesebb részét (40,9 %), szemben a legjobban teljesítő Dániával (90,3 %), és első volt az Európai Bizottság által a Római Szerződés állami támogatásokat szabályozó 167-es cikkelye31 értelmében az ország ellen megindított eljárások számában. Valószínűleg a túlságosan centralizált és bürokratikus államapparátus miatt nem található Olaszországban egy jelentősebb európai uniós szerv sem, annak ellenére, hogy az ország az európai integráció egyik legelkötelezettebb híve. Csupán néhány kisebb intézmény kapott helyet Itáliában, például a Közös Kutatóközpont (Joint Research Centre) Isprában, illetve az Európai Egyetemi Intézet (European University Institute) pedig Firenzében.

29

Kenneth Dyson, Kevin Featherstone: The Road to Maastricht: Negotiating Economic and Monetary Union. Oxford University Press, New York, 2000. p.456.

30

Partecipazione dell’Italia alle fasi formative e applicative del diritto comunitario c. olasz szenátusi felmérés, forrás: Alberto Quadrio Curzio: Noi, l’economia e l’Europa, Il Mulino, Bologna, 1996. p.58.

31

A versenyszabályokkal foglalkozó szakasz kimondja (III–167. cikk), hogy a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely torzítja a versenyt bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítésével.

26


2.2.

Katona Emese

Az európai elkötelezettség

„A szociológusok szerint az olasz temperamentum része az újdonság iránti felhőtlen és gyermeki rajongás: ez is magyarázza, hogy Olaszországban sohasem gyanakvás, hanem valós lelkesedés kíséri az EU újdonságait”32. Az olaszok történelmükből kifolyólag is „Európa-pártiak”, számukra fontos az európai identitás33. Erre az lehet a magyarázat, hogy még az olasz egység előtt a területei más európai birodalmakhoz tartoztak (pl. osztrák, francia vagy spanyol uralom alá), melyekkel megtanult együtt élni – bizonyos autonómiát kiharcolva. Az olasz kultúra pedig már vagy ötszáz éve, a reneszánsz és a humanizmus kora óra hatással van egész Európára. Olaszország európai elkötelezettségét jelzi, hogy már 1941 őszén két olasz politikus, Altiero Spinelli és Ernesto Rossi kiadta az európai föderalizmus megteremtéséről szóló Ventotene-i kiáltványt. Olaszország 1949. május 5-én ott volt Londonban az Európa Tanács alapító országi között is. 1952. június 1-án pedig aláírta, szintén alapító tagként, az

Európai

Szén-

és

Acélközösséget

(ESZAK)

létrehozó

szerződést.

Az

együttműködésben való részvétel az országra nézve azért is jelentős, mert a hazai ipart olcsó nyersanyaghoz juttatta. Itália támogatta az Európai Védelmi Közösség létrehozását is. A Római Szerződések létrejöttében is, mint a nevéből is látszik, nagy szerepe volt Itáliának. Az egyik fő kezdeményező az akkori olasz külügyminiszter, Gaetano Martino (1954-1957) volt. Ő hívta meg az ESZAK külügyminisztereit Messinába (1955. június 1-3), hogy ott vitassák meg az integráció továbbfejlesztését. A Szerződések aláírását megelőző kormányközi konferenciát is Olaszországban, Velencében tartották. Az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) és az Európai Atomenergia Közösséget (Euratom) létrehozó szerződéseket végül 1957. március 25-én, Rómában írták alá, talán ezzel is jelezve Itália európai integráció iránti elkötelezettségét. A szerződések 1958. január 1-én léptek hatályba. Olaszország szerepet vállalt az integráció továbbfejlesztésében is. Egy évvel a Római Szerződések aláírása után, szintén egy olaszországi konferencián, Stresában (1958.

32

Forrás: Népszabadság, http://www.nol.hu/cikk/375200, 2005. november 30.

33

Ld. a nemzeti és európai identitásról szóló felmérés a 2. sz. mellékletben.

27


Katona Emese

július 3-11) hozták létre az agrárminiszterek a Közösségi Agrárpolitika (KAP) alapjait. Az Európai Tanács 1975. december 1-2-én Rómában tartott ülésén döntöttek az Európai Parlament tagjainak közvetlen választásáról a következő, 1979-es európai parlamenti választásokon. Ez azért sem lehet véletlen, mert általában Olaszországban a legmagasabb a részvételi arány az európai parlamenti választásokon. Az olaszokra jellemző intenzív politikai aktivitás, a társadalom és a mentalitás erőteljes európaizálódása. Ennek ismeretében nem csoda, hogy Olaszország éles belpolitikai vitái, gyakran válságai ellenére mind a baloldali, mind a jobboldali pártok egyetértettek abban, hogy a fő külpolitikai prioritás az európai integráció. Ezt az „europeizmust” használták fel az olasz kormányok, hogy Európára, mint külső kényszerre (vincolo esterno) hivatkozva gazdaságfejlesztési reformokat hajtsanak végre és modernizálják az országot. Ez történt például a monetáris unióra való felkészülés esetében is. Erős volt a nyomás az olasz közvélemény részéről is: az olasz polgárok – részben a hazai intézmények iránti bizalmatlanság miatt – mindig is hívei voltak a közösségi jogkörök bővítésének. Egy 1989-ben (az európai parlamenti választásokkal egyidőben) végzett népszavazás szerint az olaszok 88%-a támogatta az EK továbbfejlesztését, unió létrehozását valódi európai szintű kormánnyal és parlamenttel, illetve alkotmánnyal34. Ebből következően az olaszok többsége bízik az Európai Unió intézményeiben, csak kevesen bizalmatlanok, szemben az euroszkeptikus angolokkal, akik a legkevésbé bíznak az európai integrációban (ld. 6. ábra). Az EU-ba vetett bizalom 70 60 50 40 30 20

58

57 55 53 52

61

47 48 48 46 46 45 43 44 45 40 42 41 394039 36 33 32 32 31 29 25 23 21 21 20

10 0 P

E

I

L

EL NL IRL B EU- F FIN A 15 % bízik

DK D

S

UK

% nem bízik benne

6. ábra35 15 tagállam Európai Unióba vetett bizalmának mértéke

34

Kenneth Dyson, Kevin Featherstone: The Road to Maastricht: Negotiating Economic and Monetary Union. Oxford University Press, New York, 2000. p.500.

35

Come gli europei vedono se stessi - attraverso il filtro dell’opinione pubblica (Hogyan látják az európaiak saját magukat - közvéleménykutatás alapján), Európai Bizottág, Brüsszel, 2000. p.28.

28


2.2.1.

Katona Emese

Az Európai Alkotmány

Az Európai Tanács 2001-es laekeni ülésén döntöttek a 105 tagú Konvent felállításáról, melynek feladata az Európai Alkotmány kidolgozása volt. A Konvent elnöke Valéry Giscard d'Estaing lett, alelnöke pedig a volt olasz elnök Giuliano Amato és a belga Jean-Luc Dehaene. A végleges változatot hosszas viták után a Konvent végül 2003. júliusában, a plenáris ülésén fogadta el. 2003. második felében olasz elnökség alatt Franco Frattini külügyminiszter ezt rendkívüli eredménynek ismerte el, és hangsúlyozta, hogy az olasz kormány célja az, hogy ne legyen visszalépés a nehezen elfogadott kompromisszumokat illetően az olasz elnökség ideje alatt, és a 2003. októberében indult római kormányközi konferencia alatt sem. Sőt, Itália nem titkolt célja volt a viták lezárása, és az alkotmány aláírása a konferencia végén, Rómában. Azonban a tárgyalások még az olaszt követő ír elnökség alatt is folytatódtak, a tagállamok csak 2004. júniusában tudtak megegyezni. Az Európai Alkotmányt végül mégiscsak Rómában írta alá a huszonöt tagállam, 2004. október 29-én. Ezt követően minden tagállamban ratifikálni kell. Volt, ahol népszavazást tartottak, de Olaszországban (bár voltak kezdeményezések népszavazás kiírására) végül a parlament hagyta jóvá 2005. áprilisában, nagy többséggel (gyakorlatilag csak a szélsőséges pártok szavaztak ellene). Az alkotmány nem lépett még érvénybe, mert Franciaország és Hollandia nem fogadta el. Az olaszok azonban fontosnak tartják a létét. Az Eurobarometer legfrissebb 2005-ös felmérése szerint36 az olaszok döntő többsége valamennyire már ismeri az alkotmányt (ld. 7. ábra). Sőt, úgy gondolják, Az Európai Alkotmány ismertsége

általa az EU demokratikusabbá, átláthatóbbá, hatékonyabbá és

22%

versenyképesebbé válhatna. Carlo

Azeglio

Ciampi 15%

kijelentette,

hogy

ez

63%

az

Alkotmány a jövő új, kibővített Európájának lesz37.

36

alapdokumentuma

keveset tud róla

teljes egészében ismeri

nem hallott róla

7. ábra Az Európai Alkotmány ismertsége Olaszországban. Forrás: Európai Bizottság

Forrás:http://europa.eu.int/comm/public_opinion/archives/eb/eb63/eb63_nat_it.pdf, 2005. november 15.

37

Forrás: Corriere della Sera, http://www.corriere.it/Primo_Piano/Politica/2003/09_Settembre/30/ciampi.shtml, 2005. november 20.

29


2.2.2.

Katona Emese

Az Unió keleti bővítése

Az Mit gondol az EU újabb bővítéséről? Olaszország

Eurobarometer

fent

említett felmérése szerint az

EU

olaszok támogatják leginkább 60

59

az

50

50

38

40 30

bővítését

százalékuk

24

mellett

17

20

Unió

az

van EU

a

(59

bővítés

átlag

50

12

10

százalékkal szemben, ld. 8.

0 támogatja

ellenzi

nem tudja

ábra), de a nemrég belépett tíz

8. ábra

ország, köztük Magyarország

Az olaszok véleménye az EU jövőbeli bővítéséről. Forrás: Európai Bizottság

csatlakozását is az olaszok 61 százaléka támogatta.

Romano Prodi az Európai Bizottság elnökeként az EU egyik legfontosabb céljának tartotta a keleti bővítés sikeres megvalósítását. Üdvözölte a tíz ország 2004. májusi csatlakozását, s egyúttal arra is utalt, hogy a bővítés ezzel korántsem ért véget, hamarosan újabb kelet-európai országok (köztük Törökország), csatlakozhatnak. Silvio Berlusconi kormányfő is támogatta a közép- és kelet- európai országok belépését, és szorgalmazta a csatlakozási tárgyalások mihamarabbi megkezdését Ankarával is, melyek 2005. októberében indultak. A keleti bővítést a különböző politikai erők eltérően fogadták. A baloldali Margherita párt vezetője például a „kétsebességű” Európai Unió mellett foglalt állást abból kiindulva, hogy az új tagországoknak még időre van szükségük ahhoz, hogy teljesen felzárkózzanak a régebbi tagállamokhoz. A szélsőjobboldali párt, a Lega Nord pedig ellenezte a határok megnyitását, leginkább a tömeges bevándorlástól tartottak. Az Espresso c. hetilap szerint38 az olaszok legfőbb félelmei a bevándorlás, és az ennek következtében

jelentkező

munkanélküliség,

a

támogatások

elvesztése,

illetve

ellenőrizetlen élelmiszerek piacra jutása voltak.

38

Forrás: Espresso, http://www.espressonline.it/eol/free/jsp/detail.jsp?m1s=null&m2s=mon&idCategory=4793&idContent=5 00697, 2005. november 15.

30


Katona Emese

Ugyanakkor elemzők rávilágítottak arra is, hogy az EU államai már körülbelül 100 milliárd eurót fektettek be ezekben az országokban, ezzel, mindazon túl, hogy jelentős mértékben hozzájárultak ennek a térségnek a fejlődéshez, piacokat is szereztek. Előnyös helyzetben

vannak

például

azok

az

észak-olasz

cégek

(elsősorban

Veneto

tartományból), amelyek ezek felé az országok felé (is) terjeszkedtek. Ilyen vállalat például a Magyarországon is jelen levő Unicredit Banca.

2.3.

Fontosabb közösségi politikák és az olasz érdekek

A közös, illetve közösségi politikák keretén belül a legtöbb tagállam törekszik saját érdekeik érvényesítésére is. Az, hogy egy adott tagállam mennyire képes a közös döntést a nemzeti preferenciái szerint alakítania, érdekérvényesítő képességétől függ, melyet nagyban meghatároz, hogy képes-e elég erős érdekkoalíciót kialakítania az integráción belül. Olaszország is törekedett érdekei érvényesítésére, bár –pont európai elkötelezettsége miatt– a kezdetektől rugalmasabban viszonyult az egyes problémákhoz, és a viták során is gyakran tett engedményeket. Ez az engedékenység Olaszország a háború után viszonylagos marginalizálódásával magyarázható39. Olaszország jelentős mezőgazdasága ellenére (a hatvanas években itt dolgoztak a legtöbben a mezőgazdaságban) a közösségi költségvetés nettó befizetőjévé vált (ld. 9. ábra), nem tudott élni teljes mértékben a Strukturális Alapok nyújtotta lehetőségekkel sem.

9. ábra40 A közösségi költségvetés nettó befizetői 2003-ban és 2004-ben

39

EU-költségvetés 2007-2013: érdekek és álláspontok, szerk. Szemér Tamás. MTA Világgazdasági Kutatóintézet, Budapest, 2004, p.137.

40

Forrás: BBC, http://news.bbc.co.uk/1/hi/world/europe/4273568.stm, 2005. november 20.

31


Katona Emese

Az EU négy nagy állama közül (Franciaország, Egyesült Királyság, Németország és Olaszország) Itáliában a legnagyobb a mezőgazdaság, a halászat és az erdészet részesedése a GDP előteremtéséből, mégis kevés támogatást kap az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalapon (EMOGA) keresztül. A közösségi mezőgazdasági politika ártámogatási rendszere is főként az északi, mérsékelt égövi termékeket (tejtermékek, gabonafélék, stb.) részesíti előnyben, a tipikus déli termékek (déligyümölcs, oliva) pedig jóval kevesebb támogatásban részesülnek. Csak a hatvanas években tudta Olaszország elérni az általa jelentős mennyiségben előállított termékek nagyobb mértékű támogatását, de még így is alacsony ez az érték a többi tagállaméhoz képest (ld. 3. táblázat41). Részesedés az EMOGA garanciaalapjából EU-15 Németország Spanyolország Franciaország Olaszország Egyesült Királyság

2001 42,08 5,88 6,19 9,25 5,35 4,38

2002 100% 14,0% 14,7% 22,0% 12,7% 10,4%

43,21 6,78 5,93 9,75 5,67 3,64

2003 100,0% 15,7% 13,7% 22,6% 13,1% 8,4%

44,12 5,84 6,46 10,42 5,37 3,97

100,0% 13,2% 14,6% 23,6% 12,2% 9,0%

EU-15 agrárterm 2003 100,0% 12,7% 14,2% 20,1% 14,6% 7,9%

3. táblázat A legnagyobb országok részesedése az EMOGA garanciaalapjából (mrd €) és termeléséből. Forrás: Európai Bizottság

Az olasz mezőgazdaságnak juttatott támogatások a keleti bővítés kapcsán tovább csökkentek, és az olaszokat kedvezőtlenül érinti a közvetlen jövedelemtámogatást alkalmazása az ártámogatás helyett. Olaszország természeti adottságaiból adódóan délen jelentősebb a mezőgazdaság szerepe a gazdaságban, éppen ezért a mezőgazdasági és az elmaradott területek fejlesztését célzó regionális politika szorosan összefügg. A mezőgazdasági politikában is Olaszország inkább a vidékfejlesztésre helyezi a hangsúlyt. A kevés részesedés ellenére lelkesen támogatták a Strukturális Alapok újabb „tagjainak”, mind az Európai Szociális Alapnak (ESZA), mind pedig az Európai Regionális Fejlesztési Alapnak (ERFA) a létrehozását is. Az ESZA támogatásait kezdetben a délről az északi országrészbe való kivándorlás megfékezésére használták fel. A Strukturális Alapokból déli infrastrukturális beruházásokat is finanszíroztak.

41

Forrás: Európai Bizottság, http://europa.eu.int/comm/agriculture/agrista/2004/table_en/en34.htm, 2005. november 15.

32


Katona Emese

Közösségi források felhasználásával épült például a Messina és Palermo közötti autópálya és a nápolyi metró is. Olaszország a 2000-2006-os költségvetési periódusban összesen 29 656 millió euróhoz juthat a Strukturális Alapokból42. Ennek nagy részét (22 122 millió eurót) az elmaradott déli tartományok kaphatnak, mivel ezen területek fejlettsége nem éri el a közösségi GDP átlagának 75%-át, s így megfelelnek a Strukturális Alapok 1. célkitűzésének43. Abruzzo és Molise tartomány GDP-je ugyan meghaladja a 75%-ot, sikerült elérnie, hogy 2006-ig így is jogosult marad a támogatásra (10. ábra, a térképen lilával jelölt kis terület). Az olaszok a nettó befizetői pozíciójuk miatt támogatják a költségvetés átformálását célzó javaslatokat a 2007-2013-as keretről zajló vitákban.

Üdvözlik

a

kutatás

gazdaság

szerepében való nagyobb elismerését és több forrás elkülönítését erre a célra. Szintén előnyös

számukra

a

infrastruktúra-projektek támogatása.

A

határon

átnyúló

nagyobb

mértékű

regionális

támogatások

átalakítására Olaszország az 1. célkitűzés alá tartozó terület számára több forrást különítene el,

és

hangsúlyozzák

azt

is,

hogy

a

támogatások megítélésekor a GDP-n kívül 10. ábra A Strukturális Alapokból támogatásra jogosult olasz területek

42

figyelembe kellene venni például a terület munkanélküliségi rátáját is.

Forrás: http://europa.eu.int/comm/regional_policy/country/overmap/i/ita_en.htm, 2005. november 15.

43

A Strukturális Alapok három célkitűzése: 1. Az elmaradott területek fejlesztésének és strukturális alkalmazkodásának támogatása. Ide azok a területek tartoznak, melyekben az egy főre jutó GDP átlag alacsonyabb a közösségi átlag 75 százalékánál, illetve a legtávolabbi tengerentúli régiók és a távoli, ritkán lakott északi területek 2. A strukturális nehézségekkel küzdő régiók gazdasági és társadalmi átalakulásának támogatása. Ez alá a célkitűzés alá tartoznak azok a területek, ahol az iparban és a szolgáltató szektorban jelntős gazdasági és társadalmi váltoások mennek végbe, illetve mezőgazdasági nehézségekkel küszködő térségek 3. Oktatási, szakképzési és foglalkoztatási rendszerek és politikák modernizációjának támogatása (az 1. célkitűzésen kívül eső területeken).

33


3.

Katona Emese

OLASZORSZÁG ÉS A GAZDASÁGI ÉS MONETÁRIS UNIÓ

Az európai integráció a kezdetekben viszonylag azonos fejlettségű államokat tömörített, ezért a gazdasági kérdésekben is jobban együtt tudtak működni. Ez azonban a bővítések során megváltozott. Az új tagállamok nemcsak a csatlakozásuk idején rendelkeztek eltérő gazdasági és sokszor politikai jellemzőkkel, hanem a későbbiekben, az integráció előrehaladásának tekintetében is egyre heterogénebb nézeteik voltak. A pénzügyi integráció egy példa arra, hogy az integráció mélyítésére kész és hajlandó országok miként haladhatnak előre, funkcióik egy részét saját megoldó képességük növelése érdekében az integrációs keretekbe delegálva44. Éppen e miatt Olaszország rendkívül fontosnak, sőt alapvető politikai céljának tartotta az euró bevezetését már az elsők között, annak érdekében, hogy ne szakadjon el az integráció magjától. Az egységes belpiac és pénzügyi unió kialakítása megköveteli a szigorú költségvetési és pénzügypolitikát és az alacsony inflációt. Ez a globális pénzpiacok nyomásával együtt hatalmas terhet rótt minden tagállamra. A Gazdasági és Monetáris Unióhoz vezető út Olaszország számára viszont különösen rögösnek bizonyult az eleinte elérhetetlennek látszó gazdasági célok miatt. Kemény megszorító intézkedéseket, reformokat kellett véghezvinnie annak érdekében, hogy a többi tagállammal együtt bevezethesse az eurót. Ezzel kapcsolatban nyilatkozta ironikusan Mario Monti, olasz politikus45, hogy Maastricht azt vezette be az olasz hagyományba, ami eddig nem nagyon volt jelen: a számok és a határidők tiszteletben tartását46. Erőfeszítéseinek köszönhetően Oalszország tagja lett végül az euróövezetnek is. Mario Monti megállapítása szerint azonban a Gazdasági és Monetáris Unióban való részvétel szükséges, de nem elégséges feltétele Olaszország gazdasági fejlődésének, ugyanis még kidolgozott, foglalkoztatási célokat szolgáló liberalizációs politikák gyors és határozott bevezetése lenne szükséges.47

44

A tizenötök európái. Közösségi politikák – nemzeti politikák. Szerk. Kiss J. László. Osiris Kiadó Budapest, 2000. p.30. alapján.

45

1999-2004-ig a Romano Prodi vezette Európai Bizottság versenyért felelős tagja.

46

„Maastrich ha offerto all’Italia proprio quegli ingredienti che non erano molto presenti nella tradizione italiana: il rispetto delle cifre, il rispetto dei tempi.” (Mario Monti: Intervista sull’Italia in Europa, a cura di Federico Lampini. Editori Laterza, Bari, 1998. p.14.) 47

„Essere nell’unione economica e monetaria e’ una condizione necessaria, non suffuciente. Occorre ora mettere in campo, con rapidita’ e determinazione, un mix inconsueto, che non rientra nella tradizione di

34


Katona Emese

Olaszország gazdaságpolitikáját alapvetően a GMU előtt és a mai napig is az európai integráció által megszabott követelményeknek való megfelelés határozza meg.

3.1.

A gazdasági és monetáris unió felé vezető első

lépések A második világháború után nemcsak az országok gazdasága, de a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok is válságba kerültek. A kereskedelmet az országok között kialakult bizalmatlanság és a pénz hiánya akadályozta, nem fogadták el egymás sokszor fedezet nélkülinek tartott fizetőeszközeit. A gazdaság helyreállításához azonban elengedhetetlen volt a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fenntartása. Ennek érdekében hozták létre 1950. szeptember 19-én az Európai Fizetési Uniót (European Payments Union – EPU), az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet részeként (mely a későbbi Európai Gazdasági és Együttműködési Szervezet – OECD – elődje). A Szervezet klíring-rendszer48 segítségével teremtette meg az európai újjáépítés, gazdasági fellendülés és integráció alapját. Nem sokkal később, a Robert Schuman, francia külügyminiszter 1950. május 9-én (melyet ma már Európa-napként ünneplünk) bemutatott terve alapján 1951. április 18én, a párizsi szerződés aláírásával hozták létre az Európai Szén- és Acélközösséget (ESZAK), mely a mai Európai Unió alapjának is tekinthető. Hat európai ország: Belgium, Hollandia, Luxemburg, Franciaország, Németország és Olaszország volt a tagja. A szerződést ötven évre kötötték, az ESZAK 2002. január 1-ével megszűnt. Az Olaszországban folytatott tárgyalások után (1955. Messina, 1956. Velence), szintén Itáliában, Rómában írták alá az Európai Gazdasági Közösség (EGK) és az Európai Atomenergia Közösség (Euratom) létrehozásáról szóló szerződéseket 1957. március 25án.

nessuna parte politica italiana: politiche di liberalizzazione, condotte con qualche metodo di programmazione, rivolte all’obiettivo dell’occupazione.” (Mario Monti: Intervista sull’Italia in Europa, a cura di Federico Lampini. Editori Laterza, Bari, 1998. p.87.) 48

Klíring-rendszer: tartozások és követelések kölcsönös beszámításán alapuló elszámolási mód, amelyben a felek csak a beszámítás után megmaradó értékkülönbözetet fizetik ki, illetve kapják meg.

35


Katona Emese

Az EGK létrejöttét követően az olasz gazdaság és külkereskedelem nagymértékben átalakult, helyreálltak a fasizmus idején megszakadt kereskedelmi kapcsolatok. Az ország első számú partnerei az Egyesült Államokat követően ismét a nyugat-európai országok lettek. A Római Szerződések a hat tagállam közötti monetáris együttműködéssel kapcsolatban csak minimális rendelkezéseket tartalmaztak. Ennek az volt az oka, hogy ekkor mindegyik tagállam tagja volt a Bretton Woods-i pénzügyi rendszernek, és úgy gondolták, hogy az aranydeviza-standard biztosítja a gazdasági fejlődéshez szükséges nemzetközi pénzügyi stabilitást, és nincs szükség egy párhuzamos európai rendszer kialakítására. A hatvanas években azonban a Bretton Woods-i rendszer megrendülni látszott, veszélyeztette ezzel az európai monetáris stabilitást is. Mindez arra ösztönözte az európai országokat, hogy a stabilitás érdekében új, európai szintű pénzügyi rendszert hozzanak létre.

3.2.

A Werner-terv és az olaszok

Az 1969. december 1-2 között tartott európai kormányközi konferencián döntöttek arról, hogy az EGK-n belül továbbfejlesztik a gazdasági és monetáris együttműködést. A részletek kidolgozására létrehoztak egy bizottságot az akkori luxemburgi miniszterelnök, Pierre Werner vezetésével. A bizottság 1970. októberében adta ki az elnökéről elnevezett jelentést, mely tartalmazta egy gazdasági és monetáris unió létrehozásának tervét is 1980-ig, három fázisban. A Werner-terv tekinthető tulajdonképpen a mai formájában létező GMU felé tett első jelentős lépésének. A

monetáris

együttműködés

elsősorban

a

világ

devizapiacain

jelentkező

bizonytalanságra adott válasz volt, de célja volt még a közösségen belüli kereskedelem megkönnyítése is az átváltási kockázat megszüntetésével. A terv előirányozta a gazdaságpolitikák harmonizálását, végül közösségi szintű egyesítését is. Így a három lépcsős folyamat végén a főbb gazdasági és monetáris politikát illető kérdésekről már nem nemzeti, hanem Közösségi szinten döntöttek volna. Erre létrehoztak volna közösségi szintű intézményeket is, mint a központi bankok elnökeinek bizottsága, illetve egy olyan szervet is alapítottak volna, mely a közösségi

36


Katona Emese

szintű gazdaságpolitikai döntésekért lett volna felelős, és az Európai Parlament felé tartozott volna beszámolási kötelezettséggel. A terv a következő három fázist tartalmazta49: 1. A kormányok közötti konzultáció intenzívebbé tétele főként gazdasági és monetáris ügyekben, a költségvetési politikák összehangolása, közösségi szintű gazdaságpolitikai irányelvek megfogalmazása, a tagállami valuták egymás közötti lebegtetési sávjainak szűkítése, illetve a Római Szerződések módosításának előkészítése a gazdasági és monetáris integráció későbbi fázisainak megvalósítása érdekében; 2. A rövidtávú gazdaságpolitikák, illetve költségvetési és adóügyi intézkedések jobb összehangolása (ekkor már az Európai Tanács döntene a főbb kérdésekben), a valuták lebegtetési sávjainak fokozatos csökkentése, végül megszüntetése, a tőkemozgások liberalizációja, s ezzel a pénzügypiacok és bankrendszerek integrációjának megteremtése; 3. Az európai valuták átváltási arányának rögzítése, a gazdaságpolitikák teljes közösségi szintre utalása, a jegybankok közösségi szintű szervezetének kialakítása. A tervet az Európai Tanács 1971. márciusában elfogadta, bár sok kritika érte a tárgyalásokon. Több ország (pl. Franciaország, Belgium és Luxemburg) a monetáris integrációt helyezte volna előtérbe (új közösségi szintű központi bank és közös pénz bevezetésével), de gazdaságpolitikát egyelőre nemzeti hatáskörben hagyták volna. Ezzel szemben a többi állam (köztük Olaszország is) nem tartotta előnyösnek a közös pénz bevezetését a gazdaságpolitikák közösségi szintre helyezése előtt. Olaszország még egy olyan segélyalap létrehozását is szorgalmazta, melyből külső egyensúlytalanság okozta problémákat orvosolnának, illetve javasolta a tagállamok elmaradott régióit támogató alap létrehozását is. Az olaszok a következőket szorgalmazták még a monetáris unió felé vezető tárgyalásokon50:

49

Forrás: Európai Bizottság, http://www.europa.eu.int/comm/economy_finance/euro/origins/origins_1_en.htm, 2005. november 15.

37


Katona Emese

•

A pénzügyi uniónak hosszútávú célokon kell alapulnia;

•

A pénzügyi unió egy szélesebb körű, politikai integrációt is magába foglaló csomag része legyen;

•

Új, európai szintű intézményekre van szükség az EMU megteremtéséhez vezető átmeneti szakaszokban is.

A Werner-terv azonban nem valósult meg, mert háttérbe szorult a hetvenes évek gazdasági és pénzügyi rendszerének válsága miatt.

3.3.

A nemzetközi pénzügyi rendszerben történt

változások, az európai valutakígyó Az olajválság, az olajárak többszörösére növekedése nemcsak a világgazdaságot rendítette meg, de hozzájárult a Bretton Woods-i rendszer teljes felbomlásához is. Richard Nixon amerikai elnök már 1971-ben bejelentette a dollár aranyra való átváltásának felfüggesztését, ezzel gyakorlatilag megszűnt az aranydeviza-standard rendszere51. A Bretton Woods-i pénzügyi rendszer összeomlása után, az árfolyamok stabilitásának megőrzése érdekében, illetve a Werner-terv megvalósításának első lépcsőjeként jött létre az európai valutakígyó 1972. április 24-én. A hat EGK tagállam úgy döntött, hogy valutáik árfolyamának ingadozását ±2,25 százalékos sávra korlátozzák. Olaszország, bár híve volt az integráció mélyítésének, ellenezte a valutakígyó korai bevezetését. Ennek főként a gazdaság gyengélkedése volt az oka. Az ország nehézségeit jelzi, hogy az olasz kormány 1974-ben és 1976-ban is IMF-kölcsönök felvételére és a Valutaalap stabilizációs programjának alkalmazására kényszerült52. Az ország azonban európai partnerei nyomására végül csatlakozott a valutakígyóhoz. Belépését megkönnyítendő, a lebegtetési sávot ±6 százalékra szélesítették a líra

50

Forrás: Kevin Featherstone: The Road to Maastricht: Negotiating Economic and Monetary Union. Oxford University Press, New York, 2000, p.471.

51

Az 1976-ban kiadott Kinstoni Egyezmény szentesítette végül az aranydeviza-standard végleges megszűnését. (Forrás: Csáki György: A nemzetközi közgazdaságtan alapjai, Napvilág Kiadó Budapest, 2002. p.443)

52

Forrás: Amy Verdun: The Euro: European Intergation Theory and Economic and Monetary Union, Rowman & Littlefield, 2002. p.222.

38


Katona Emese

számára. De ez sem bizonyult elégnek, így az olasz valuta alig egy év után már kilépésre kényszerült. Az olasz kormány gyengének bizonyult ahhoz, hogy olyan megszorító intézkedéseket vezessen be, melyeket a szűk árfolyamsávban maradás megkövetelt volna. A rögzített árfolyamparitásból először az angol font lépett ki, mely 1972. júniusában tért át a szabad lebegtetésre. Az olasz líra 1973. februárjában követte. Ezt követően a líra értéke rohamosan csökkent (1970 és 1978 között összese 45%-ot vesztett értékéből53), és az infláció hatalmas mértékben nőtt, 1980-ban elérte a 21,1 százalékot54. A líra lebegését a kilépést követően az olasz kormány szigorúan ellenőrizte, és differenciált leértékeléseket hajtott végre, azaz a lírát a márkával szemben nagyobb mértékben értékelte le, míg a dollárral szemben kevésbé, vagy stabilan tartotta (ld. 11. ábra55). Erre azért volt szükség, mert az olasz export legfőképp Európába irányult, s így ez főként a márkához köthető, míg a nyersanyagot főleg dollárban szerezte be. A differenciált leértékelésre azért volt lehetőség, mert ebben az időszakban a dollár folyamatosan leértékelődött a márkával szemben. A hetvenes évek végén további gazdasági problémák merültek fel: a költségvetési hiány elérte a GDP

12%-át,

hitelekből

melynek

felét

finanszírozták56.

Emiatt a Banca d’Italia a líra védelmének feladása és szabad lebegtetésére kényszerült. 11. ábra A líra reálárfolyamának változásai, 1977-1989, 1977=100%

53

Forrás: Kevin Featherstone: The Road to Maastricht: Negotiating Economic and Monetary Union. Oxford University Press, New York, 2000, p.473.

54

Az adat forrása: A tizenötök európái. Közösségi politikák – nemzeti politikák. Szerk. Kiss J. László. Osiris Kiadó Budapest, 2000. p.210.

55


56

Forrás: Kenneth Dyson, Kevin Featherstone: The Road to Maastricht: Negotiating Economic and Monetary Union. Oxford University Press, New York, 2000. p.470.

39


3.4.

Katona Emese

Az Európai Monetáris Rendszer

A monetáris együttműködés 1978. áprilisában, az Európai Tanács koppenhágai ülésén lépett újabb szakaszba. Helmut Schmidt német kancellár és Valéry Giscard D’Estaing francia elnök kezdeményezésére jött létre az Európai Monetáris Rendszer (European Monetary System, EMS), az 1979. márciusában Brüsszelben aláírt szerződéssel. Célrendszere a következő pontokban fogalmazódott meg: •

„Monetáris stabilitás kialakítása: inflációs ráták közelítése: alacsony és egymásétól nem nagyon eltérő inflációs ráták, illetve az azokon alapuló nem rögzített, de mégis stabil valutaárfolyamok rendszerének megteremtése és folyamatos fenntartása;

•

A kiegyensúlyozott növekedéshez szükséges pénzügyi-valutáris rendszer kialakítása és folyamatos működtetése;

•

A világgazdasági (nemzetközi pénzügyi) bizonytalanságokkal szembeni kollektív védekezés mechanizmusainak kiépítése és működtetése.”57

A Rendszer három elemből épült fel: 1. Valutakosár alapján számított egységes párhuzamos valuta, az ECU (European Currency Unit) bevezetése, mint közös számlapénz; 2. Az európai árfolyam-mechanizmus (Exchange Rate Mechanism, ERM), mely kötelezte az országokat, hogy a valutáikat ±2,25 százalékos ingadozási sávban tartsák; 3. Pénzügyi alap létrehozása a jegybanki intervenciók támogatására (European Monetary Co-operation Fund). Az EMS kemény választás elé állította az olaszokat: vagy elfogadják a szigorú monetáris fegyelmet, és így teljes tagjai maradnak az integrációnak, vagy, ha továbbra is a laza pénzügypolitika mellett maradnak, az Európai Közösség peremére kerülnek. Végül Olaszország az előbbi mellett döntött, bár ezt a döntést is sok vita előzte meg. Az olasz belpolitikában ugyanis sokan (többek közt a Confindustria – az Olasz Iparszövetség –, és a Banca d’Italia elnöke is) úgy vélték, hogy Olaszország nem lenne

57

Csáki György: A nemzetközi közgazdaságtan alapjai, Napvilág Kiadó Budapest, 2002. p.452.

40


Katona Emese

képes elviselni azt a terhet, amit a teljes jogú tagság jelentene, és a belépés túlságosan korlátozná a pénzügypolitika mozgásterét. Sok kritika fogalmazódott meg magával a rendszerrel szemben is, mert instabilnak tartották a tagállamok áru- és tőkepiacai közötti különbségek miatt. A kommunista párt is ellenezte a belépést, ugyanis úgy gondolták, a monetáris rendszerből eredő kötöttségek kevesebb teret engednek a megvalósítandó szociális reformoknak. Végül azonban az olasz szakszervezetek kiadtak egy úgynevezett EURprogramot58, mely elfogadta a megszorító intézkedéseket foglakoztatás-támogatási programokért cserébe. Ez volt az alapja az akkori miniszterelnök, Giulio Andreotti új stabilizációs programjának, az 1978. júliusában indult Pandolfi-tervnek59 is, mely a termelés hatékonyságának növelését tűzte ki célul (elsősorban a munkaerő mobilitásának növelésével és technológiai fejlesztéssel), és kiemelten foglalkozott a közkiadások mérséklésével és a munkaerő-költségek csökkentésével is. Andreotti úgy gondolta, hogy az EMS, mint külső kényszer elfogadhatóvá teszi a belső reformokat is a többi politikai és társadalmi csoport számára is. Természetesen nemcsak ez volt az egyetlen érv a belépés mellett. Andreotti fontosnak tartotta, hogy Itália továbbra is az európai integráció teljes jogú tagja maradjon, és ezt az idő előrehaladtával egyre többen gondolták így. A belépés fontos volt az infláció megfékezése és a pénzügyi stabilitás, illetve ebből következően a nemzetközi hitelesség szempontjából is. Úgy gondolták, hogy a líra árfolyamának stabilan tartása ösztönzi majd az országot a termelékenység növelésére is, hiszen már nem folyamodhat a líra leértékeléséhez az export segítése és a versenyképesség növelése érdekében. A tárgyalások során, a gyenge gazdasági teljesítmény miatt azonban Olaszország kis alkuerővel rendelkezett. Mivel az ország az EMS-t elindító Giscard-Schmidt francianémet tengelyből is kimaradt, az olaszok így inkább a britek felé fordultak és bennük kerestek szövetségest: együtt harcoltak a szélesebb lebegtetési sáv bevezetéséért.

58

Amy Verdun: The Euro: European Intergation Theory and Economic and Monetary Union, Rowman & Littlefield, 2002. p.223. alapján

59

A terv a kereszténydemokrata pénzügyminiszterről, Filippo Maria Pandolfiról kapta nevét.

41


Katona Emese

Az olaszok összességében két cél tűztek ki a tárgyalásokon: 1. Szélesebb lebegtetési sáv a líra számára, a sáv megtartásához szükséges intervenciókhoz pedig megfelelő hitelfelvételi lehetőség; 2. Olyan

intézkedések

bevezetése

(úgynevezett

párhuzamos

60

intézkedések ), mely elősegítik a forrástranszfert a Közösségen belül az elmaradottabb régiók felé. A fenti célkitűzések közül igazán az első volt lényeges, a második inkább arra szolgált, hogy elfogadhatóvá tegyék az EMS-t a belpolitikában is. Végül az olasz erőfeszítéseket siker koronázta: a második célra ugyan csak kevés összeget különítettek el Olaszország számára, de ami az első, és legfontosabb kérést illeti, 1978. november 14-én a központi bankok elnökeiből álló bizottság úgy döntött, hogy a líra lebegtetési sávja 6 százalékos lehet (szemben a többi valutára érvényes 2,25 százalékkal) megkönnyítve így az olaszok helyzetét. Andreotti még további engedményeket próbált kiharcolni – sikertelenül – azzal, hogy nem vett részt az EMS bevezetéséről döntő Európai Tanács ülésén, melyet 1978. december 4-6. között tartottak. Andreotti csak később, december 12-én jelentette be, hogy Olaszország is csatlakozik az Ez Európai Monetáris Rendszerhez. Ezt a döntést nem sokkal ezután az olasz parlament is jóváhagyta. Az EMS-be való belépés jelentős hatással volt az olasz gazdaságra, bár nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Inflációs ráták átlaga 1980-1990 Belgium Franciaország Írország Olaszország Luxemburg Hollandia Egyesült Királyság

4,5 6,3 7,7 9,6 4,4 2,4 6,1

4. táblázat Néhány európai ország inflációs rátájának összehasonlítása. Forrás: OECD

Néhány pontban összefoglalva az EMS mérlege a következő: •

A magas kamatláb-politika miatt nagymértékben megnövekedett az államadósság;

•

Az olasz export vesztett versenyképességéből és külkereskedelmi mérleghiány alakult ki;

•

Mérséklődött az infláció, de az európai átlagnál így is magasabb maradt (ld. 4. táblázat61).

60


42


Katona Emese

A nyolcvanas évekre jellemző magas infláció a magas béreknek, magas nemzetközi piaci kamatlábaknak és a dollár árfolyamnövekedésének köszönhető, mely jelentősen megdrágította az importot. Az inflációt a líra többszöri leértékelése követte az ERM-ben (ld. 12. ábra).

12. ábra62 A főbb európai valuták árfolyamparitásának alakulása, 1979-1990

1990-ben azonban jelentősen javult Olaszország pénzügyi-gazdasági helyzete, ekkorra valósult meg a tőkemozgások liberalizációja is. Ennek köszönhetően a líra gyakorlatilag belépett a szűkebb, ±2,25 százalékos sávba. Ez az eredmény azonban nem bizonyult tartósnak. 1992-ben, a dán szavazás után, mely elutasította a Maastrichti Szerződés ratifikálását, spekulációs támadások indultak néhány valuta, köztük az olasz líra ellen. Ennek az oka az ország instabil gazdasági, és politikai helyzetében keresendő. (Ekkor robbant ki a politikai elitet gyakorlatilag elsöprő korrupciós botrány is). Az olasz pénzügyi szervek kezdetben védekezni próbáltak a spekulációs támadások ellen, mindegy 53 000 milliárd líra tartalékot felszabadítva. Azonban a manőver nem járt sikerrel, a leértékelés elkerülhetetlen volt. A Giuliano Amato vezette kormány szeptember 13-án bejelentette a líra 7%-os leértékelését. Ezzel az olasz líra elhagyta az ERM-t, az angol fonttal együtt. A leértékelődés a következő időszakban is tovább folytatódott, és 3 év alatt mintegy 40 százalékot vesztett értékéből a dollárhoz és a

61

Az adatok forrása: http://www.oecd.org, 2005. november 17.

62


43


Katona Emese

márkához képest (1995. decemberéig 45%-kal értékelődött le a márkával, 41%-kal a dollárral és 77%-kal a jennel szemben63). A 13. ábrán követhetjük a líra leértékelődését a három fő valutával szemben, a következő oldalon a 14. ábra pedig a líra-dollár nominálárfolyam változásait ábrázolja.

13. ábra A líra árfolyamának havi alakulása a dollár, a márka, és a jennel szemben, 1992-1996, 1992 július =100%

A további spekulációs támadásokat elkerülendő, 1993. augusztus 1-én kiszélesítették az ERM lebegési sávját ±15 százalékra64. Olaszország számára a fordulópont néhány évvel később jött el: 1996-ban az európai integráció mellett elkötelezett Romano Prodi nyerte az olasz választásokat. Fő célja Olaszország nemzetközi reputációjának visszaszerzése és az GMU-hoz való csatlakozás volt. Kijelentette, hogy lemond, ha az ország nem vesz részt a GMU harmadik szakaszában65. Ehhez azonban a lírának újra be kellett kerülnie az ERM-be. Az olasz kérdés megvitatására 1996. november 23-24-én Brüsszelben tartottak ülést az EU pénzügyminiszterei. A konferencia eredményes volt, hosszas egyeztetés után rögzítették a líra új árfolyamát és már 1996. november 25-én visszatért az ERM-be.

63

Az adatok és a 13. ábra forrása: Augusto Garziani: Lo sviluppo dell’economia italiana, Bollati Boringhieri, Torino, 1998. p.160.

64

Forrás: Alison M. S. Watson: Aspects of European Monetary Integration, The Politics of Convergence, Macmillan, 1997. p.61.

65


44


Katona Emese

A líra nominálárfolyamának alakulása a dollárhoz képest 2000 1800 1600

1572

1613

1817

1736

1703

1629 1543

1400 1232

1200 1000 800 600

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1999

14. ábra A líra nominálárfolyamának változása az USD-hez képest, 1992-1999. Forrás: OECD

3.5.

A Maastrichti tárgyalások

A gazdasági és monetáris uniót mai formájában létrehozó Maastrichti Szerződés fontos előzménye volt az Egységes Európai Okmány (Single European Act - SEA) aláírása 1986-ban. A SEA fő célja az egységes belső piac megteremtése: az áruk, szolgáltatások, tőke és a személyek szabad mozgásának megteremtése, az eddig érvényben lévő, nemzeti

piacok

védelmét

szolgáló

fizikai,

pénzügyi

és

technikai

korlátok

megszüntetése. A SEA tartalmazta a monetáris együttműködést is, mint új, közösségi kompetenciába tartozó terület. Ez új lendületet adott a GMU megvalósításához is. 1988. június 28-án Jacques Delors, az Európai Bizottság elnökének vezetésével létrejött egy olyan bizottság, mely feladata a GMU felé vezető lépéseket tanulmányozása és kidolgozása volt.

3.5.1.

A Delors-jelentés

1989. áprilisában mutatták be a Delors-jelentést, mely, akárcsak a Werner-terv, három lépésben vázolta a GMU bevezetését, és tartalmazta egy európai szintű monetáris intézmény létrehozását is, nevezetesen a Központi Bankok Európai Rendszerét (KBER), mely a monetáris és árfolyam-politikáért lenne felelős. Ez abban különbözött a Wernertervben említett monetáris intézménytől, hogy míg az ott említett intézmény teljesen új

45


Katona Emese

lett volna, addig a Delors által javasolt egy már meglévő rendszeren, a nemzeti bank rendszerén alapul. Az GMU három fázisa a Delors-terv szerint66: 1. A központi bankok szorosabb együttműködése a monetáris politikát illetően, a pénzügyi integráció akadályainak megszüntetése, a nemzeti gazdaságpolitikák alakulásának figyelemmel kísérése és a költségvetési politikák összehangolása; 2. A harmadik szakasz előkészítése: a központi bankok európai rendszerének létrehozása, a monetáris politikák fokozatos közösségi hatáskörbe való utalása, a valuták lebegtetési sávjainak folyamatos közelítése az ERM II-n belül; 3. Az európai valuták átváltási arányának rögzítése, közös pénz bevezetése (ekkor a monetáris politika már átkerül a KBER hatáskörébe). A Delors-jelentés képezte az alapját a GMU-t létrehozó Maastrichti Szerződésnek is. A tárgyalásokon, mint mindegyik tagállam, Olaszország is próbálta saját érdekeit érvényesíteni. Hagyományosan a közösségi tárgyalásokon az olasz Európa-politikát a miniszterelnök és a külügyminiszter képviseli, azonban ezúttal a miniszterelnök, Andreotti és a külügyminiszter Gianni De Michelis inkább háttérbe vonult, s a technokraták vették át a kezdeményező szerepet. Andreotti ugyan elismerte az európai integráció fontosságát Itália számára, és a tárgyalások során arra törekedett, hogy az ország a GMU teljes jogú tagjává válhasson, de a minisztereknél sokkal erősebb befolyása volt a technokratáknak. Tulajdonképpen ők képviselték az olasz álláspontot a GMU-val kapcsolatban, és küzdöttek Olaszország részvételéért és kedvezőbb feltételekért. A tárgyalásokban nagy szerepe volt például az olasz pénzügyminiszternek, Guido Carlinak (1989-1992). Carli részt vett a Bretton Woods-i tárgyalásokon is 1944-ben, illetve ő volt az EPU (Európai Fizetési Unió) első elnöke (1950-1952) és a Banca d’Italia elnöke volt 1960-tól 1975-ig. A technokraták közül kiemelkedik még Tommaso Padoa-Schioppa, a Banca d’Italia helyettes főigazgatója, az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóság korábbi vezetője. Padoa-Schioppa volt a Delors-bizottság egyik társelőadója (co-rapporteur) is,

66

Forrás: Európai Bizottság, http://www.europa.eu.int/comm/economy_finance/euro/origins/origins_1_en.htm, 2005. november 15.

46


Katona Emese

aki még 1988-ban benyújtotta a Delors-bizottságnak a Werner-jelentés kritikáját. Leginkább azt kifogásolta, hogy a Werner-jelentés nem tisztázza, hogy a GMUfolyamatban ki hozza a döntéseket, és hogyan oszlik el a felelősség. A technokraták szerepe azért volt különösen fontos, mert az olasz politika megosztott és ebből kifolyólag gyenge volt a nemzetközi szintéren, míg az olasz technokraták egységesebb álláspontot képviseltek. Úgy gondolták, szükség van a külső kényszerítő erőre (vincolo esterno), mely elősegítené a hazai pénzügyi fegyelem megszilárdulását, és a hazai liberális reformok bevezetését. (Ez azonban kritikus kérdés is volt, hiszen az olasz gazdaság gyenge teljesítménye megakadályozhatja a külső kényszert jelképező GMU-hoz való csatlakozást.) Fontos szempont volt még a „partitocrazia”-nak, azaz a pártok hatalmának visszaszorítása és ezzel együtt Olaszország európai szerepének megerősítése is. Mivel az európai integráció az olaszok körében nagy népszerűségnek örvendett, így lehetőséget nyújtott az esetlegesen „kellemetlen”, megszorító intézkedéseket tartalmazó reformcsomagok bevezetésére is különösebb politikai kockázat nélkül, melyet maga a miniszterelnök, Andreotti is felismert. Az olasz politikusok mind egyetértettek abban, hogy a GMU-ban való részvételnek nincs elfogadható alternatívája. A GMU számukra a szuverenitás egy részének elvesztését, ugyanakkor a számukra talán leglényegesebb nemzetekfeletti ellenőrzést jelentette. Az olaszok a következő pontokat hangsúlyozták a Delors-tervet megvitató tárgyalásokon67: •

Mindenki számára azonos mértékű elkötelezettség a kitűzött célok elérése végett;

•

Erős és független intézmények létrehozása a piac befolyásolására.

Az olaszok nézetei szerint a monetáris fegyelem nem megvalósítható erős, szupranacionális, központosított monetáris intézmények nélkül (már a GMU második szakaszától

kezdődően),

mely

ellenőrzése

alatt

tartaná

a

nemzeti

bankok

pénzkibocsátását is. A központi intézmény létrehozását mindenekelőtt a líra elleni

67

Kenneth Dyson, Kevin Featherstone: The Road to Maastricht: Negotiating Economic and Monetary Union. Oxford University Press, New York, 2000. p.497. alapján

47


Katona Emese

spekulációs támadásoktól való félelem motiválta: úgy gondolták, ilyen esetekben ez az intézmény ECU-hitelekkel segíthetné az egyensúly visszaállítását. A Delors-jelentést végül a tárgyalásokat követően 1989. június 27-én, az Európai Tanács madridi ülésén fogadták el. Ekkor döntöttek a GMU első szakaszának 1990. júliusában – az olasz elnökség alatt – való elindításáról is. Az olaszokat bár újabb lehetőséghez juttatta az 1990. második felében a soros olasz elnökség, nem sikerült nagyobb hatást gyakorolniuk a GMU kialakítására: a britek ellenállása és a német újraegyesítés is megnehezítette az olasz érdekérvényesítést.

3.5.2.

Maastrichti kormányközi konferencia, tét az olasz

részvétel a GMU-ban 1990-ben kezdődött a politikai uniót és a gazdasági és monetáris uniót egyaránt megvitató kormányközi konferencia. Ezen a konferencián már érezhető volt, hogy az olaszok egyre kevesebb befolyással vannak a tárgyalások menetére, bár Andreotti továbbra is bizakodó volt: „Már bizonyos, hogy a GMU nem jöhet létre Olaszország nélkül, azonban figyelnünk kell arra, hogy az államháztartásunk állapota ne lehessen ürügy az integrációs folyamat késleltetésére”68. Az olasz tárgyalási pozíciókat azonban nem csak a gazdasági teljesítmény (többek közt a líra leértékelése és a lassú gazdasági növekedés) gyengítette: ekkor robbant ki ugyanis a kenőpénz-botrány (Tangentopoli), melyben az olasz kormány szinte minden tagja érintett volt. Olaszország azonban a maastrichti tárgyalásokon is ambiciózus célokat tűzött ki69: •

A GMU-t megteremtő folyamat legyen automatikus és visszafordíthatatlan. Az átmeneti

szakasz

legyen

minél

rövidebb

(ez

növelné

Olaszország

bennmaradásának esélyét);

68

„Since it is now certain that EMU cannot take place without Italy, we must take care to ensure that the state of our finances cannot be used as a pretext to delay the process of integration” (Kenneth Dyson, Kevin Featherstone: The Road to Maastricht: Negotiating Economic and Monetary Union. Oxford University Press, New York, 2000. p.508.)

69

Forrás: Kenneth Dyson, Kevin Featherstone: The Road to Maastricht: Negotiating Economic and Monetary Union. Oxford University Press, New York, 2000. p.512-513. alapján

48


•

Katona Emese

A második, átmeneti szakaszban már legyen egy erős monetáris intézmény, kiterjedt jogkörrel;

•

A belépéshez szükséges költségvetési kritériumok értelmezése legyen rugalmas és vegye figyelembe az ország gazdasági helyzetét is.

Az olaszok végül csak korlátozott sikereket értek el a fenti céljaikat illetően. A Maastrichti Szerződést végül 1992. február 7-én írták alá. A Szerződés többek között bevezette az Európai Unió elnevezést, és a három pilléres szerkezetet. Az Európai Unió fő pillérei az Európai Közösségek (ez magába foglalja a GMU-t is), a közös kül-és biztonságpolitika, illetve a bel- és igazságügyi együttműködés lettek. A gazdasági és monetáris kérdéseket illetően a Maastrichti Szerződés pedig három szakaszt határozott meg a GMU megvalósítására70: 1. Az első szakasz 1994. január 1-ig tart, eddig kell megvalósítani a tőkeáramlás szabaddá tételét és a központi bankok függetlenségét. 2. A második szakasz 1999. január 1-ig tart, ezalatt kell kidolgozni az egységes monetáris politika eszközeit és rendszerét az erre az időszakra felállított Európai Monetáris Intézet (EMI) irányításával. Ekkor határoznák meg a következő, harmadik szakaszban résztvevő tagállamok körét is a megszabott konvergenciakritériumok alapján. 3. A harmadik szakaszban pedig gyakorlatilag megvalósul a közös monetáris politika, megteremtik a szükséges intézményeket, és útjára indul a közös pénz is. Az mindenképpen olasz sikernek könyvelhető el, hogy határidőkhöz kötötték a szakaszok megvalósítását, és az átmenet az egyik szakaszból a másikba automatikusan történik. Az átmenet intézményeit illetően az olasz érdekek azonban nem érvényesültek. Olaszország ugyanis azt szerette volna elérni, hogy már a második szakasztól kezdve jöjjön létre az Európai Központi Bank (EKB), mert attól tartott, hogy egy, csak az átmenet irányítására létrehozott intézmény megnehezítené a végső intézménybe, illetve szakaszba való bejutást, mivel ezzel egy újabb „ellenőrzőponton” kell átjutnia a gyengélkedő olasz gazdaságnak.

70

Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, Magyar Országgyűlés, 2002. p.224. alapján

49


Katona Emese

Ennek az elgondolásnak nem volt sok híve a tagállamok között, ezért nem valósult meg. Legfőbb ellenzői a németek és a hollandok voltak. Maastrichtban megszabták a monetáris unió harmadik szakaszába lépéshez teljesítendő szigorú kritériumokat is. Ezek az alábbiak voltak71: •

Árstabilitás: a fogyasztói árszint (infláció) emelkedése a vizsgált évben 1,5 százaléknál jobban nem haladhatja meg a három legalacsonyabb inflációs rátájú tagállam átlagindexét.

•

Kamatok konvergenciája: a hosszú lejáratú kamatláb a vizsgált évben 2 százaléknál többel nem haladhatja meg a három legalacsonyabb inflációval rendelkező tagállam átlagát.

•

Árfolyamok stabilitása: az EMS árfolyam-mechanizmusán (ERM) belül a nemzeti valutát az utóbbi két évben nem értékelik le, illetve nem jelentkeznek komolyabb piaci feszültségek sem.

•

Stabil kormányzati pénzügyi pozíciók: a vizsgált évben a költségvetési deficit a GDP 3 százalékát, a bruttó államadósság pedig a GDP 60 százalékát nem haladhatja meg (az utóbbi esetben elvileg elfogadhatónak tekintik a 60 százalékánál magasabb szintet is, ha az adósságállomány folyamatosan csökkenő tendenciát mutat).

A kritériumok ilyen szigorú és számszerű meghatározása nehéz helyzetbe hozta az olasz gazdaságot, hiszen mind a deficit, mind az államadósság tekintetében messze álltak azok teljesítésétől. Annyit azonban mégis sikerült elérniük, hogy ezeket a mutatókat rugalmasan alkalmazzák, tehát ha a mért érték meghaladja a kritériumot, figyelembe vegyék azt is, hogy ez folyamatosan csökkenő tendenciát mutat. A Maastrichti Szerződés 1993. november 1-én lépett életbe, 1994. január 1-én pedig már elindult a második szakasz is. Létrehozták az EMI-t, melynek a feladata a GMU harmadik szakaszának előkészítése volt, azaz a monetáris politikák összehangolásának elősegítése és a KBER létrehozásához szükséges előkészületek megtétele.

71

Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, Magyar Országgyűlés, 2002. p.225. alapján

50


Katona Emese

A kilencvenes években ezután minden olasz kormány a gazdaság rendbetételén fáradozott, hiszen a kritériumok teljesítése az ára annak, hogy továbbra se szakadjanak le az integráció magjától. Ez a kérdés annyira központivá vált, hogy 1997-ben még egy televíziós műsor is indult Maastricht-Italia címmel72. Az 1992. áprilisában tartott választásokat követően a szocialista Giuliano Amato alakíthatott kormányt. Az új miniszterelnök fő feladata így az eladósodás ütemének csökkentése lett. Amato az államháztartás hiányának leszorítása érdekében privatizációt indított az iparban és az infrastruktúra területén, csökkentette a kormányzati kiadásokat és a nyugdíjreformot indított. A Gazdasági és Monetáris Unióba való belépés előtti év gyors és látványos sikerének fő pillére azonban a bevételnövelés volt. Ekkor a költségvetési deficitet négy százalékponttal csökkentve 2,7%-ra szorították. Az 1997 májusában elindított költségvetési reform Romano Prodi miniszterelnök és Carlo Azeglio Ciampi akkori pénzügyminiszter, jelenlegi köztársasági elnök nevéhez köthető. A deficit csökkenését (és újbóli növekedését) a 15. ábrán követhetjük nyomon. A költségvetés egyenlege a GDP százalékában 2,0 0,0 -2,0 -4,0 Olaszország

-6,0

Eurózóna

-8,0 -10,0 -12,0 1990

1992

1994

1996

1998

2000

2002

2004

15. ábra Az olasz és az eurózónán belüli költségvetési hiány alakulása 1990-2004. Forrás: OECD

72


51


A

kritériumok

Katona Emese

teljesítése

érdekében A z euró támogatói és ellenzői

bevezetett reformoknak meglepően kedvező I

volt a fogadtatásuk, a különböző gazdasági és társadalmi csoportok együttműködtek a

L

15

IRL

13

B

kormánnyal. Ezt elősegítette az is, hogy a

hiszen

a

líra

1992-es

versenyképességük és bevételeik is nőttek,

voltak az euró leglelkesebb támogatói. Mindössze 11 százalékuk ellenezte, és 85

A

32

F

32

3.6.

55 47

49

S

43

-48

DK

42

50 25

59

% ellene

% mellette

16. ábra

ábra), s ez egész Európában kimagasló értéknek számított.

60 58

36

FIN

százalékuk támogatta a közös pénzt (ld. 16.

64

30

D

UK

65

22

EUR-15

ben végzett kutatás szerint73 az olaszok

68

26

P

Az Európai Bizottság megbízásából 1999-

72 70

20

EUR-11

jelentősen javult.

75

18

NL

sőt az ország kereskedelmi mérlege is

78 77

22

EL

leértékelésével

79

18

E

vállalatok jó gazdasági helyzetben voltak,

85

11

Az euróról kialakult vélemény az EU-ban

Az euró születése

1995-ben, Madridban történt a GMU újabb jelentős eseménye: határoztak ugyanis a harmadik szakasz immár módosíthatatlan, 1999. január 1-i indításáról is. Erre az időpontra már készen kell állnia az EKB-nak és a KBER-nek is. Döntöttek arról is, hogy az 1997-es gazdasági adatok alapján 1998-ban fogják meghatározni a résztvevő államok körét. Az 1995-ös madridi konferencián megszületett a közös pénz neve, az euró74, illetve az eurót jelképező szimbólum is. A szimbólumnak három kritériumnak kellett megfelelnie: 1. Könnyen felismerhető és azonosítható;

73

Forrás: Come gli europei vedono se stessi - attraverso il filtro dell’opinione pubblica (Hogyan látják az európaiak saját magukat - közvéleménykutatás alapján), Európai Bizottág, Brüsszel, 2000. p.35.

74

Bár a közösségi szabály szerint valamennyi tagállamban euro formában kell írni a közös valuta nevét, a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása szerint a helyes írásmód magyarul euró, ezért ezt a formát használom.

52


Katona Emese

2. Szabadkézzel is könnyen leírható; 3. Esztétikus rajzolat. Az euró kiválasztott szimbóluma a görög epszilon betűből indul ki, mely az ókorra, vagyis az európai kultúra eredetére utal. Az € betű ugyanakkor az Európa szó kezdőbetűje is, a két párhuzamos vonal pedig a stabilitást jelképezi. Az euró hivatalos rövidítése az EUR. 1996-ban írtak ki pályázatot az euróbankjegyek és érmék tervezésére az EMI szervezésében. A győztes pályázatot az osztrák Robert Kalina készítette, kiemelkedő európai építészeti stílusokat jelenít meg a bankjegyeken. Az euróérmék egyik oldala teljesen egységes minden országban, míg a másik oldalán nemzeti szimbólumokat ábrázolnak75. Az euróbankjegyek és érmék bevezetésére egy hároméves átmeneti időszakot határoztak meg, de az euró és a nemzeti valuták párhuzamosan csak fél évig lehetnek forgalomban (ezt később két hónapra csökkentették). Az euróbankjegyek gyártását 1999 júliusában kezdték el. Összesen 14,5 milliárd bankjegyet gyártottak. Ebből 10 milliárd került forgalomba 2002. január elsején, a fennmaradó részből tartalékot képeztek a kereslet esetleges ingadozásainak kezelésére76.

3.7.

Amszterdami szerződés és a Stabilitási és Növekedési

Paktum Az 1996 márciusában, az olasz elnökség alatt Torinóban megnyitott kormányközi konferencia az Unió átfogó reformját tűzte ki célul. A tárgyalásokat végül csak egy évvel később, Amszterdamban, az Európai Tanács ülésén sikerült lezárni, ennek eredményeként írták alá az Amszterdami Szerződést. Az új szerződés néhány változást hozott, főként az unió második, illetve harmadik pillérét illetően. Ugyanakkor születettek a GMU-t illető fontos rendelkezések is. Ekkor döntöttek a korábban érvényben lévő árfolyamrendszer megváltoztatásáról, melynek következtében az ERM-et felváltotta az ERM II, melyben a középárfolyam

75

Az olasz euróérméket a 4. sz.melléklet tartalmazza

76

Forrás: Európai Központi Bank, http://www.euro.ecb.int/it/section/euro/euro.html, 2005. november 15.

53


Katona Emese

körüli lebegési sávot ±15 százalékban határozták meg. Az ERM II 1999-ben, az euró bevezetésével egyidőben lépett életbe. Ekkor fogadták el a GMU szempontjából jelentős Stabilitási és Növekedési Paktumot is, mely az akkori német pénzügyminiszter kezdeményezésére jött létre 1996-ban a dublini konferencián. A Paktum létrehozását indokolta, hogy a maastrichti szerződés kizárólag a valutaunióba történő belépés feltételeit szabályozta, figyelmen kívül hagyva a közös valuta folyamatos értékállóságának fenntartását biztosító előírásokat. A Paktum célja a költségvetési fegyelem biztosítása az euró bevezetése után is, ezzel kívánták megteremteni az árstabilitás és a fenntartható fejlődés alapjait. Fő célkitűzése a kormányzati költségvetés egyensúlyának megteremtése volt, azaz előírta, hogy a valutaunió tagállamainak államháztartási hiánya nem haladhatja meg a bruttó hazai termék, a GDP 3 százalékát, ennek megszegése esetén a tagállamra büntetés róható ki. A Paktum teljes egészében szintén csak 1999-ben, az euró bevezetésével lépett életbe. A Stabilitási és Növekedés Paktum három részből áll77: 1. A Paktumot aláíró felek politikai elkötelezettsége a költségvetés felügyeletére, melyet az Európai Tanács határozatban rögzített. Ennek értelmében valamennyi tagállam középtávon törekszik a költségvetés egyensúlyban tartására (vagy többlet elérésére); 2. Európai Tanács rendelete a tagállamok költségvetési pozícióinak folyamatos felügyeletéről (a 3 százalék betartását illetően) és a gazdaságpolitikák összehangolásáról. A tagállamokat kötelezi középtávú költségvetési célokat tartalmazó stabilitási programok kidolgozására. Amennyiben a kijelölt céloktól nagymértékben eltérnek a tényleges értékek, a Tanács ún. korai figyelmeztetést, (early warning) adhat ki a tagállam számára. 3. Visszatartó erejű rendelkezések. Abban az esetben, ha a deficit túlságosan nagy, és ezt a körülmények (pl. a reál GDP nagymértékű csökkenése) nem indokolják, a Tanács azonnal ajánlást fogalmazhat meg az adott tagállamnak, melynek ez után négy hónapja van arra, hogy lépéseket tegyen a hiány csökkentése érdekében. Amennyiben a Tanács úgy ítéli meg, hogy az intézkedések nem

77

Forrás: http://www.eubusiness.com/guides/Document.2003-09-12.3345, 2005. november 23.

54


Katona Emese

voltak hatékonyak, szankciókat léptethet életbe (amely akár a GDP 0,5 százalékáig terjedő pénzbüntetés is lehet). A Paktum német kezdeményezésére jött létre és nem titkoltan Olaszország volt a célpont, ugyanis attól tartottak, hogy a jelentős olasz deficit alááshatja a gazdasági és monetáris unió stabilitását. Az olaszokra további nyomást gyakorolt az 1996. szeptember 23-24-én tartott valenciai spanyol-olasz csúcsértekezlet is, ugyanis ekkor világossá vált, hogy Spanyolország, bár szintén gyenge gazdasági mutatókkal rendelkezik, már biztosan csatlakozik a GMUhoz. Romano Prodi kormánya a paktum aláírása után gyakorlatilag azonnal megszorító intézkedéseket fogadott el. A befolyt adók nagy részét például az államadósság törlesztésére használták fel, csökkentették az állami bürokrácia létszámát is. Prodi a költségvetést övező viták miatt 1997. októberében benyújtotta lemondását. Utódja, Massimo D’Alema nem egészen két éves kormányzása alatt a privatizáció tovább folytatódott, Olaszország gazdasági teljesítménye azonban továbbra is jócskán elmaradt a többi GMU-tagállamétól. Például az államadósság terén nem sikerült látványos eredményt elérni: 1994-ben a GDP 124,9 százaléka volt, 1997-re ez az érték 121,6 százalékra csökkent, mely a Maastrichtban megszabott határértéknek még mindig a duplája. Olaszország szerencséjére több ország is hasonló helyzetben volt, a kritériumot igyekeztek lazán értelmezni Brüsszelben és nem magát az értéket, hanem az előző évek mutatóinak tendenciáit vették figyelembe a döntésnél. 1998-ban Carlo Azeglio Ciampi akkori pénzügyminiszter jegyezte meg a La Repubblicának adott interjújában78, hogy bár minden tagállam fő céljának tekinti a költségvetés egyensúlyának megteremtését, de ez nagyban függ a tagállamok a gazdasági helyzetétől. Hozzátette azt is, hogy szerinte lenne lehetőség a paktum újrafogalmazására is, mely segíthetné a gazdasági fejlődést és a munkanélküliség csökkentését is.

78

Forrás: La Repubblica, http://www.repubblica.it/online/fatti/ciampift/ciampift/ciampift.html, 2005. november 20.

55


A

konvergencia-kritériumoknak

Katona Emese

való

megfelelés

érdekében bevezetett reformok és megszorítások a legtöbb országban, így Itáliában is a munkanélküliség növekedéséhez vezettek (ld. 17. ábra79). Olaszországnak mind a mai napig gondot okoz a Stabilitási és Növekedési Paktum követelményeinek való megfelelés, azonban az euró bevezetése előtt a reformokkal sikerült az ország gazdaságát majdnem 17. ábra

minden kritériumnak megfelelően alakítani80.

Munkanélküliségi ráta néhány EUtagállamban, 1997-ben

3.8.

Döntés a belépőkről, Olaszország a „Serie A”-ban

1998 májusában, az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank ajánlása alapján, az Európai Tanács döntött azokról az államokról, melyek teljesítvén a maastrichti kritériumokat, rögzítik valutáik árfolyamát az euróhoz, és később bevezetik a közös pénzt. Ezek közé az államok közé tartozott Olaszország is (ld. 1. kép)81. A reformok ellenére még 1998 elején is sokan

kételkedtek

Olaszország

tagságában. Többek közt Hollandia és Németország is attól tartott, hogy az EMU-ba való belépés után sem fog csökkenni az olasz állami költekezés. Végül a kétkedőket is meggyőzte az 1998-as

olasz

költségvetés,

kiadáscsökkentést, 1. kép Az euróövezet államai

szociális

illetve

reformokat

adó-

irányzott

mely és elő.

Mindezek lehetővé tették, hogy az államháztartási hiányt a GDP 2,7%-ra

79

Forrás: Michael Klein: European Monetary Union, New England Economic Review, March/April 1998, p.11.

80

Ld. a maastrichti kritériumokat és az azok teljesítését tartalmazó 3. sz. melléklet

81

A többi csatlakozó ország: Belgium, Németország, Spanyolország, Franciaország, Írország, Luxemburg, Holland, Ausztria, Portugália és Finnország. Nagy Britannia, Svédország és Dánia nem csatlakozott, Görögország pedig akkor még nem teljesítette a belépéshez szükséges feltételeket.

56


Katona Emese

csökkentsék, mely már megfelelt a monetáris unióba való belépéshez. Bár továbbra is számos probléma megoldatlan maradt (többek közt a nyugdíjreform továbbvitele), ezek megoldására azonban az olasz kormány ígéretet tett. Az államadósság még 1998-ban is elérte a GDP 120%-át, azaz kétszeresen haladta meg a maastrichti előírást, de a Maastrichtban kiharcolt rugalmas értelmezés szerint így is beléphettek, mert ez az adósság folyamatosan csökken. Miután döntöttek az eurót bevezető államokról, létrehozták az Európai Központi Bankot, mely felváltotta az ideiglenesen működő Európai Monetáris Intézetet. Az EKB vezetőségének tagjait a tagállamok jelölték, első elnöke a nemrég elhunyt Wim Duisenberg, a holland nemzeti bank egykori elnöke lett82. A rögzített átszámítási árfolyamok ( 1 =) ATS 13,7603 BEF 40,3399 FIM 5,94573 FRF 6,55957 GRD* 340,750 NLG 2,20371 IEP 0,787564 LUF 40,3399 DEM 1,95583 ITL 1936,27 PTE 200,482 ESP 166,386 ECU 1 *GRD 2001. június 19-től

1998 végén, az euró bevezetése előtt visszavonhatatlanul rögzítették a nemzeti valuták és az euró átváltási arányát (ld. 5. táblázat83), közel kétezer líra ért egy eurót. A Monetáris Unióba való belépés hírére fellendült az olasz tőzsde, mert úgy gondolták, hogy a belépés a stabilitás jele, így kamatcsökkentést tesz lehetővé, és egyfajta garanciát jelent az államháztartást jövőbeni egyensúlyára. Végezetül a közös pénz az adók konvergenciájához vezethet az eurózónában, mely az olasz vállalatok számára jelentős adócsökkenést jelenthet.

5. táblázat Az euró és a nemzeti valuták rögzített árfolyamai

82

Az EKB jelenlegi elnöke Jean-Claude Trichet.

83

Forrás: EKB, http://www.ecb.int/bc/intro/html/index.en.html#fix, 2005. november 15.

57


4.

Katona Emese

AZ EURÓ ELSŐ ÉVEI ÉS AZ OLASZ GAZDASÁG

Az euró bevezetését megelőző reformok jelentős eredményeket hoztak, azonban tartósságukat több elemző is megkérdőjelezte. Éppen ezért az olasz kormány az 1999-re egy belső stabilitási programot fogadott el84, mely több megszorító intézkedést is tartalamzott és előirányozta az adók decentralizációját is. Ez az „olasz paktum” azonban, mivel szankciókat nem irányozott elő, nem bizonyult elég sikeresnek. A gazdaság egyik gyenge pontja a versenyképesség hiánya és az utóbbi évek lassú növekedése volt. Ez utóbbi az egyik oka a maastrichti kritériumok egyre nehezebben való teljesítésének is. 1999-ben azonban még bizakodóak voltak, és a költségvetési deficit ambiciózus csökkentését tűzték ki. Ez meg is valósult, 2000-ben a hiány a GDP mindössze 0,6 százalékát tette ki (ld. 6. táblázat). A következő évben azonban, talán részben a választások miatt, a deficit már meghaladta a Stabilitási és Növekedési Paktum előírásait.

Költségvetési hiány a GDP százalékában 1997

1998

1999

2000

2001

2002

2003

2004

Euróövezet12 (EUR11+GR, 2001-től EUR12) -2.6

-2.2

-1.3

0.1

-1.9

-2.5

-3.0

-2.7

Olaszország

-2.8

-1.7

-0.6

-3.2

-2.7

-3.2

-3.2

-2.7

6. táblázat A költségetési hiány alakulásánakók összehasonlítása Forrás: Eurostat

2001-ben választották meg (1994 után ismét) a még ma is kormányon lévő Silvio Berlusconit, aki ezzel az eredménnyel már rekordot döntött: a második világháború óta a leghosszabb ideig tudott kormányon maradni. Azonban ez az időszak sem mentes a politikai botrányoktól (elsősorban Berlusconi szerteágazó üzleti kapcsolatai miatt), illetve gazdasági nehézségektől. A Berlusconi által nemrég bevezetett adócsökkentéstől a beruházások növekedését várták, azonban a gazdaság fellendülése még várat magára.

84

Claudio Radaelli:Discourse ad Institutional Change: the case of Italy in the Euro-Zone, Queen’s Papers on Europeanisation, No. 5/2000, p.15. alapján

58


Katona Emese

Olaszországot már 2001 elején figyelmeztette az Európai Bizottság a Paktum betartására, illetve a hiány okaira is felhívta az ország figyelmét: az elöregedés miatt az akadozó nyugdíjreform egyre nagyobb terhet jelent a költségvetésre. A Bizottság szerint Olaszországnak minden lehetőséget meg kellene ragadnia költségvetési célkitűzések javítására és az államháztartás rendbetételének felgyorsítására, így segítve elő a deficit/GDP arány gyorsabb csökkenését85. Az ECOFIN86 2001-es luxemburgi ülésén a következő elvárásokat fogalmazta meg Olaszországgal, illetve az új, Berlusconi-kormánnyal szemben87: •

A költségvetés egyensúlyának elérése 2003-ra;

•

A kiadások és az adók párhuzamos csökkentése;

•

Nyugdíjreform véghezvitele;

•

Az államadósság csökkentése.

Mivel 2001. elején az európai gazdaság újból jelentősnek számító, több mint 3 százalékos növekedést ért el (ld. 18. ábra), Olaszország már nem tudott a lassú gazdasági növekedésre, mint a hiány egyik fő okára hivatkozni. Reál GDP növekedés 4,0 3,5 3,0 2,5 2,0

Olaszország

1,5

Eurozóna

1,0 0,5 0,0 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004

18. ábra Reál GDP növekedés Olaszországban és az eurózónában (százalék, a megelőző évhez képest) Forrás: OECD

85

„L'Italia - conclude la Commissione - dovrebbe cogliere ogni opportunità per migliorare i futuri target di bilancio ed accelerare il processo di consolidamento dei conti pubblici per favorire una più rapida riduzione del rapporto debito-Pil". (La Repubblica, http://www.repubblica.it/online/economia/fabbisogno/ue/ue.html, 2005. november 20.)

86

Az Európai Unió Pénzügyminisztereinek Tanácsa

87

Forrás: http://www.repubblica.it/online/economia/buco/ecofin/ecofin.html, 2005. november 20.

59


Katona Emese

Azonban a helyzetet megváltoztatta a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadás, mely nem csak az Egyesült Államokat, de közvetve az egész világot érintette. A bizonytalanság kedvezőtlenül hatott a piacokra, az európai gazdasági növekedés is megtorpant. Mindezek ellenére az EKB úgy gondolta nincs szükség a Stabilitási és Növekedési Paktum módosítására, betarthatóak a követelmények. Ezt még Gianni Agnelli, a FIAT volt tiszteletbeli elnöke is megerősítette, úgy gondolta, hogy azért, mert néhány ország nem tud megfelelni az előírásoknak, nem kellene ezeken változtatni, ez ugyanis veszélyeztetné magának a Paktumnak és ezzel együtt minden jövőbeli európai szerződésnek a hitelességét88. A módosításra végül nem is került sor 2001-ben. A következő évben már az euró, mint fizetőeszköz bevezetése lett az egyik legfontosabb gazdasági és pénzügyi kérdés.

4.1.

Líra helyett euró

A líra neve a latin li(b)ra súlymértékegységből született (csakúgy, mint az angol font), pénzmérőként Nagy Károly korától használták. Ez azonban akkora súly és érték volt, hogy a mindennapi életben kezelhetetlen volt és csak az 1400-as évek végén készült el az első kézzelfogható líra. Az a líra, amelytől 2002-ben búcsút vettek az olaszok, Itália egyesítésekor, 1861-ben született, amikor egységesítették az új királyságba beolvadt részállamok pénzrendszerét. Az olasz líra többször leértékelődött, először még az egyesítéssel járó háborúskodás, illetve ennek magas költségei miatt. Végül, 1998-ban, amikor rögzítették a valuták árfolyamait, 1 euró 1936,27 olasz lírát ért. Bár a lírát 2002. március elsejével végleg kivonták a forgalomból, a Banca d’Italia 2012-ig beváltja. Az euró 2002. január 1-én került forgalomba, akkor még a régi valuták mellett, melyeket 2002. márciusában végérvényesen felváltott. Olaszországban a közös pénz bevezetését nagyszabású biztonsági intézkedések előzték meg. Az új pénz bankokba eljuttatását több, mint 5000 rendőr kísérte. A 7 milliárd érme és a 2,5 milliárd papírpénz szállításához körülbelül 2100 kamionra és 80 vasúti konvojra volt szükség.

88

Forrás: La Repubblica, http://www.repubblica.it/online/economia/tassibce/patto/patto.html, 2005. november 20.

60


Katona Emese

A pénzverdében készültek a saját, olasz motívumokat ábrázoló érmék, a papírpénzt korszerű hamisítás elleni védelemmel látták el. Az euróra való átállást a kormány pedig reklámkampánnyal segítette elő89. Az euró bevezetése azonban korántsem volt zökkenőmentes, az olaszok csak nehezen álltak át az új fizetőeszközre. Az első napokban megrohamozták a bankjegyautomatákat (az euró bevezetése utáni első 12 órában már 750 000 olasz és turista rendelkezett Olaszországban az új érmékkel), azonban csak kevesen fizettek euróval: a készpénzforgalom mindössze 3 százalékát bonyolították az új pénzzel, ezzel Olaszország jócskán lemaradt az euróövezet többi tagállamától (például Hollandiában 50% volt ez az arány, de az európai átlag is 20% volt). Ehhez a rossz arányhoz az euróellátás zavarai és a banki dolgozók sztrájkja is hozzájárult. Olaszországban, Umbria tartományban történt az első euró-rablás, az első napokban kiraboltak egy postát és több, mint 95 000 eurót vittek el. A rendőrség hosszas üldözés után azonban elfogta a tetteseket. Annak ellenére, hogy az olaszok nehezen szokták meg az új pénzt (még sokszor a mai napig átszámolják az árakat lírára), sok reményt fűztek az euróhoz. „A közös pénzzel egy pszichológiai és pénzügyi akadályoktól mentes 300 millió főt magába foglaló közös piac jött létre” – mondta Pier Giorgio Togni, az ENIT (olasz turisztikai hivatal) vezérigazgatója90. A közös pénztől elsősorban a 2001. szeptember 11-i terrortámadás miatt visszaesett turizmus újra fellendülését várták. Az euróval ugyanis megszűntek az átváltási nehézségek (bár a pénzváltás megszűnése több kisebb, határmenti pénzváltót válságba sodort), és az árak is könnyen összehasonlíthatóvá váltak, ez ösztönözheti az utazásokat és élénkíti a versenyt. Ebből az összehasonlításból viszont nem mindig Olaszország kerül ki jobban: így kiderül, hogy például egy háromnapos párizsi út olcsóbb lehet, mint egy firenzei. Az euró bevezetése, az euróban kifejezett árak a felfelé kerekítések miatt sok helyen vezetettek

áremelkedéshez,

ez

egyes

felmérések

szerint

akár

8-10%-os

kiadásnövekedést is jelenhetett egyes olasz családok számára. A statisztikai hivatal azonban csak néhány század százalékkal mért nagyobb inflációt (ld. 19. ábra). Az 89

A sajtókampány néhány darabja az 5. sz. mellékletben látható.

90

Forrás: BBC, http://news.bbc.co.uk/1/hi/business/1750505.stm, 2005. november 20.

61


Katona Emese

áremelkedés nemcsak a magánszektorban következett be, a milánói közlekedési vállalat az 1500 lírás vonaljegyet 1 euróra kerekítette, ami viszont 1936,27 lírának felel meg, ezen kívül emelkedtek a múzeumi belépők árai is.

19. ábra91 Az áruk, szolgáltatások árainak százalékos változása Olaszországban, az előző év azonos időszakához képest. Forrás: Istat

Romano Prodi volt az Európai Bizottság elnöke 1999-től 2004-ig és jelentős szerepet játszott mind az Európai Unió bővítésében, mind pedig az euró bevezetésében. Egy 2001-ben megjelent interjúban92 elmondta, hogy az euró jelentősége Olaszország számára abban áll, hogy a megtakarításokat nem emészti fel az infláció és az esetleges további leértékelődések, a fogyasztóknak pedig előnyös változást hoznak az összehasonlítható árak, mert élénkítik a versenyt. Az olaszok számára mégis a legnagyobb változást az jelenti, hogy jóval több pénzérme kerül a pénztárcákba. Ez Prodi szerint elősegítheti az elektronikus pénz térhódítását. Prodi azzal magyarázta az euróra való nehézkes átállást, hogy az olaszok érzelmileg is kötődtek a régi pénzhez és a sok nullához, és félnek a nagymértékű változástól, melyre évszázadok óta nem volt példa. Olaszország számára az euró nemcsak egy történelmi

91

http://www.istat.it/salastampa/comunicati/in_calendario/precon/20051014_00/dinamica_prezzi _14_10_2005.pdf, 2005. november 20. 92

Forrás: La Repubblica, http://www.repubblica.it/online/economia/forumprodi/forumprodi/forumprodi.html, 2005. november 20.

62


Katona Emese

korszak végét jelenti, hanem kötelezettségvállalást is arra nézve, hogy Olaszország többet „nem hibázhat”, be kell tartania a Stabilitási és Növekedési Paktum előírásait. Bár, mint azt Prodi már 2001-ben elmondta, ez bizonyos nehézséggel járhat Olaszország számára. A Paktum betartása a mai napig valóban komoly gazdasági és politikai problémákat okoz.

4.2.

A Stabilitási és Növekedési Paktum ma, az olasz

gazdaság jelenlegi kihívásai Bár Romano Prodi felhívta a figyelmet a Stabilitási és Növekedési Paktum előírásainak betartására és a költségvetési fegyelem fontosságára, 2002-ben az Európai Bizottság mégis beleegyezett, hogy a korábban 2004-re tervezett költségvetési egyensúlyt Olaszország csak 2006-ban valósítsa meg (de előtte is közelítenie kell a költségvetés egyenlegét az egyensúlyhoz, ún. „close to balance”), teret engedve ezzel az adócsökkentésnek. Ma már ez a célkitűzés sem tűnik reálisnak. Elsőként Portugália lépte át a 3%-os küszöböt 2001-ben (a költségvetés hiánya elérte a GDP 4,2 százalékát93, ld. 7. táblázat), de végül az Európai Unió nyomására sikerült a deficitet csökkenteniük. Egy évvel később Franciaország és Németország, a Paktum kezdeményezőjének hiánya is meghaladta a 3 százalékot, de Olaszország is vészesen megközelítette. Az ECOFIN figyelmeztette is Rómát az állami kiadások visszafogására és jobb ellenőrzésére, sok egyszeri intézkedés helyett pedig átfogó strukturális reformok megvalósítására, és szorgalmazta a nyugdíjreform véghezvitelét is.

Németország Franciaország Olaszország Portugália

2001 -2,9 -1,6 -3,2 -4,2

2002 -3,8 -3,2 -2,7 -2,8

2003 -4,1 -4,2 -3,2 -2,9

2004 -3,7 -3,6 -3,2 -3,0

7. táblázat A német, francia, olasz és portugál deficit összehasonlítása a GDP százalékában. Forrás: Eurostat

93

Adat forrása: http://epp.eurostat.cec.eu.int/portal/page?_pageid=1090,30070682,1090_33076576&_dad=portal&_sche ma=PORTAL, 2005. november 21.

63


Katona Emese

2003. novemberében azonban Európai Unió pénzügyminiszterei leszavazták az Európai Bizottság javaslatát, mely szerint szankciókat kellene bevezetni a két országgal szemben, amennyiben a harmadik egymást követő évben (azaz 2004-ben) is 3 % felett lesz a deficit. Ezzel gyakorlatilag felfüggesztették a Stabilitás és Növekedési Paktumot94. Ez kedvező volt Olaszország számára, mert mindig is a Paktum lazítását szerette volna elérni. Ez a törekvés főként az olasz gazdasági miniszter, Giulio Tremonti, és az EU akkori gazdasági és pénzügyi biztosa, Pedro Solbes közötti vitákban csúcsosodott ki. Az olaszok szerint ugyanis a Paktum szigorú kritériumai figyelmen kívül hagyják a gazdasági ciklusokat, és recesszió esetén nem hagy elég teret az állami intézkedések számára. Ezzel szemben az Európai Bizottság, illetve az Európai Központi Bank továbbra is ellenezte a Paktum módosítására irányuló törekvéseket, ugyanis úgy gondolták, ez aláásná a Stabilitás és Növekedési Paktum és ezzel együtt az EU hitelét. Itália elnéző álláspontot képviselt a két Paktumot megszegő állammal szemben is, az Espresso olasz hetilap szerint95 Róma ezzel azt kívánja elérni, hogy a szabályokat Olaszországra nézve se alkalmazzák szigorúan (mivel már az olasz hiány is a határérték körül mozog), s így elhalaszthassa a megszorító intézkedéseket. Olaszországnak volt mitől tartania: mind Franciaország, mind pedig Németország államadóssága csak kevéssel volt a Maastrichtban meghatározott érték (a GDP 60%-a) fölött, az olasz államadósság még mindig a GDP 106%-a volt. A bruttó államadósság a kilencvenes évek elején nagymértékben nőtt, utána kis mértékben ugyan, de folyamatosan csökken (ld. 20. ábra). Az államadósság alakulása a GDP százalékában 1993-2004 140 120 100 80 60 40 20 0 Eurózóna

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1999

2000

2001

2002

2003

2004

65,6

68,4

73,1

74,6

74,3

73,6

72,2

69,6

69,3

69,2

70,4

70,8

Olaszország 118,7 124,8 124,3 123,1 120,5 116,7 115,5 111,2 110,9 108,3 106,8 106,5

20. ábra Az államadósság alakulása az Eurózónában és Olaszországban. Forrás: Eurostat

94

Ezt a döntést 2004. júliusában az Európai Bíróság felülbírálta.

95

Forrás: Espresso, http://www.espressonline.it/eol/free/jsp/detail.jsp?m1s=o&m2s=null&idCategory=4789&idContent=3328 52, 2005. november 15.

64


Katona Emese

Az Európai Bizottság is úgy ítélte meg, hogy az olasz deficit 2004-ben is meg fogja haladni a 3 százalékos határt, sőt 2005-re még rosszabbak a kilátások, ezért 2004. áprilisában „early warning”-gal figyelmeztette az olasz kormányt. Annak érdekében, hogy elkerüljék a magas deficitet, az olasz kormány a következő kötelezettségeket vállalta96: •

2004-ben újabb, 7,5 milliárd eurós adócsomag bevezetése;

•

Szigorú költségvetési terv készítése, mely nem hagy teret a deficit további növelésére.

A Tanács úgy gondolta, hogy ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően a deficit a 3 százalékos küszöb alatt marad, így az eljárást lezárták, de az olasz költségvetési hiány alakulását továbbra is figyelemmel követték. Berlusconi 2004 novemberben találkozott Josè Luis Rodriguez Zapatero spanyol miniszterelnökkel, s állást foglaltak a Stabilitási Paktum követelményeinek rugalmas értelmezése mellett, kijelentve, hogy ez azért lenne szükséges, hogy csökkenteni tudják a vállalatokra nehezedő terheket, és lehetőség nyíljon több állami beruházás megvalósítására is, ha azt az ország gazdasági helyzete úgy kívánja97. Ezután nemsokkal Berlusconi kezdeményezte a maastrichti kritériumok újratárgyalását, eredménytelenül, ugyanis José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke elutasította. 2005. március végén, a luxemburgi EU-csúcson végül azonban megreformálták a Stabilitás és Növekedési Paktumot. Joaquín Almunia jelenlegi pénzügyi biztos szerint az új Paktum jobb és kiegyensúlyozottabb, segíti a pénzügyi előírások és fegyelem betartását úgy, hogy eközben figyelembe veszi a 25 tagállam eltérő gazdasági helyzetét. A főbb változtatások98: •

A középtávú költségvetési célok (az eurózónában és az ERM II-n belül ez a deficit 1 százalékától a többletig terjed) meghatározásánál figyelembe veszik az adott ország gazdasági és költségvetési helyzetét és fenntarthatóságukat;

96

Forrás: Európai Bizottság, http://europa.eu.int/comm/economy_finance/about/activities/sgp/edp/edpit_en.htm, 2005. november 15. 97

http://www.repubblica.it/2004/k/sezioni/economia/eccofinanziaria7/zap/zap.html, 2005. november 20. alapján

98

Forrás: Európai Bizottság, http://europa.eu.int/rapid/pressReleasesAction.do?reference= IP/05/798&format= HTML&aged=0&language=EN&guiLanguage=en, 2005. november 15.

65


•

Katona Emese

Azok az ERM II-beli országok, melyek még nem érték el a fenti költségvetési célt, a GDP-jüket minimum 0,5 százalékkal kell javítaniuk évente. Azok a tagállamok

azonban,

melyek

strukturális

reformokat

hajtottak

végre,

ideiglenesen eltérhetnek a középtávú célkitűzéseiktől; •

A nagymértékű államháztartási hiány korrigálására kiszabott határidőket meghosszabbították egy évről két évre, hogy a kormányok hatékonyabb intézkedéseket tudjanak hozni.

Azonban ez a reform sem tudta megmenteni Olaszországot az Európai Bizottság eljárásától (excessive deficit procedure, EDP). Itália gazdasági mutatói nem javultak, a hiány továbbra is magas maradt. Az Eurostat 2005-2006-ra az előző két évben mért deficitnél is nagyobbat jósolt, az államadósság is még mindig 100% felett van, és nem csökken a megfelelő mértékben (pedig ez volt az egyik alapfeltétele Olaszország GMUtagságának). Az Európai Bizottság szerint mindez nem rendkívüli körülményeknek köszönhető és nem is ideiglenes problémáról van szó, ezért 2005. nyarán eljárást indított Olaszország ellen. A Bizottság 2007-ig adott haladékot az olasz hiány 3% alá való csökkentéséhez. „Az olasz deficit gyors korrekciója szükséges ahhoz, hogy az államháztartás újra fenntartható pályára lépjen” – nyilatkozta a döntés után Joaquin Almunia, a gazdasági és pénzügyekért felelős biztos99.

4.3.

Az euró mai megítélése

Az euró története sikeresnek számít. A Deutsche Bank nemrég kiadott elemzése szerint100 már a világ második számú tartalékvalutája (a tartalékok egynegyede van euróban), de a vezető valuta továbbra is a dollár. A 21. ábrán végigkövethető az euró-dollár árfolyam változása. A bevezetése követő időszak után az euró megerősödött, ma pedig szinte ugyanannyit ér, mint születésekor, 1999-ben.

99

Forrás: http://www.eubusiness.com/Finance/050629105224.fw7ouwf8, 2005. november 23.

100

http://www.dbresearch.com/PROD/DBR_INTERNET_EN-PROD/PROD0000000000191273.pdf, 2005. november 23.

66


Katona Emese

21. ábra Az euró-dollár árfolyam alakulása 1999-2005. Forrás: ECB

Az olaszok érzelmei azonban már elég vegyesek az eurót illetően, a kezdeti lelkesedés alábbhagyott. A közös európai pénz bevezetésének tulajdonítják például a gazdaság stagnálását és a drágulást. Az is tény, hogy az olaszok többsége a mai napig lírában számol, és még mindig nem érzi az euróérmék értékét. A politikában (elsősorban a szélsőjobboldal, az Északi Liga részéről) többször felvetették a líra visszavezetését. Mindezek ellenére a különböző felmérések szerint az olaszoknak csak töredéke látná szívesen a régi lírát. A La Repubblica napilap internetes szavazásán több, mint százezren vettek részt. A válaszadók 81 százaléka szerint nem lehet visszafelé haladni, és csak 13 százalékuk sírja vissza a régi lírát (ld. 22. ábra).

Vissza a lírához?

13%

Nem lehet visszafelé haladni, az euró az egyetlen járható út

1%

Legyen forgalomban mind az euró,mind a líra

5%

Vissza kell térni a lírához Nem tudja 81%

22. ábra A La Repubblica c. napilap internetes felmérésének eredménye. Forrás: www.repubblica.it

67


Katona Emese

Az olasz kormány és az ellenzék határozottan kizárta a líra visszaállításának ötletét, melyet a külügyminiszter, Gianfranco Fini is károsnak nevezett. Szerinte ez az infláció és a spekulációk visszatérését jelentené, mely könnyen Argentínáéhoz hasonló válságba sodorhatná az országot. Romano Prodi nyilatkozta még 2002-ben, az euró, mint fizetőeszköz megjelenése után nem sokkal: „mindig is azt gondoltam, hogy a nagy haladás és az olasz fejlődés szorosan összefügg Európa haladásával és az EU-olasz kapcsolatokkal. Ha nem lett volna ez a kötelék, az olasz helyzet jóval kockázatosabb lett volna. Ami pedig az eurót illeti, úgy gondolom, ez már örök frigy, nem hinném, hogy ez eurót el lehet hagyni”101.

101

"Ho sempre pensato che i grandi progressi e lo sviluppo dell'Italia siano sempre stati correlati ai progressi dell'Europa e ai legami fra Italia e Ue. Se non ci fossero stati questi legami la situazione dell'Italia sarebbe stata molto più a rischio", poi con una previsione:"Io credo che quello con l'euro sia un matrimonio definitivo e dunque non credo che si possa lasciare l'euro". (La Repubblica, http://www.repubblica.it/online/politica/ruggierouno/prodi/prodi.html, 2005. november 20.)

68


Katona Emese

ZÁRÓ GONDOLATOK Az európai integráció ma már huszonöt tagállamot számlál, és további növekedése várható. De nemcsak tagjainak száma nőtt, hanem az együttműködés is jóval több területet ölel fel, s ez is folyamatosan változik, bővül. Az integráció leghatékonyabban a gazdaság területén haladt előre, s mára megvalósult a közös monetáris politika és az egységes fizetőeszköz is. A közös politika megteremtéséhez szükséges volt a gazdaságok bizonyos mértékű konvergenciájára, ennek érdekében hozták létre a belépéshez teljesítendő, gazdasági mutatókban megszabott kritériumokat. Mivel az egyes országok gazdasági teljesítménye nem volt egyforma, a kritériumoknak való megfelelés is eltérő terheket jelentett. Olaszország számára mindez nagy kihívásnak számított, illetve számít mind a mai napig. Itáliát európai integráció melletti elkötelezettsége eddig átsegítette a nehézségeken. A tagság gazdasági és politikai okokból is kiemelkedően fontos volt Olaszország számára, nem akart leszakadni Európa magjától. Az integráció problémáira ezért mindig rugalmasan reagált, tartózkodott attól is, hogy érdekei védelmében esetleg kockázatos politikai alkudozásokba kezdjen. Ez az engedékenység oda vezetett, hogy néhány európai uniós politikát illetően érdekeivel ellentétes döntés született, s a közösségi forrásokból is kevesebbet kap, mint ami megilletné (például a mezőgazdaságban). Rómának, mivel kezdetektől fogva részt vett a Gazdasági és Monetáris Unióról szóló tárgyalásokon, volt lehetősége arra, hogy érdekeit megpróbálja érvényesíteni e szabályok kialakításakor is, bár csak korlátozott eredményeket ért el. A belső gondok (a gazdaság gyengesége, sűrű kormányváltások) miatt az olaszok gyakran jobban bíztak az európai, mint a saját intézményeiben. Ez az elkötelezettség tette lehetővé azt is, hogy a Gazdasági és Monetáris Unióba való belépéshez szükséges megszorító intézkedéseket megtegyék. Ezek a kilencvenes évek végén indított olasz reformok igen sikeresnek bizonyultak, hiszen végül sikerült teljesíteni a kritériumok többségét. Véleményem szerint problémát jelent viszont, hogy ezek a reformok sok egyszeri intézkedést tartalmaztak, s nem épültek be hosszútávú, strukturális gazdaságfejlesztési programba. Valószínűleg ezért jelent újra gondot a kritériumoknak való megfelelés.

69


Katona Emese

Meglepő, hogy bár továbbra is az olaszok az euró egyik leglelkesebb támogatói, mégis, bevallásuk szerint nekik okoz a legtöbb problémát a közös pénz használata (38 százalékuknak nagy problémát okoz, és csak 31 százalékuk használja az eurót minden gond nélkül). Számukra főként a sok aprópénzzel nehéz megbirkózni. Olaszország az apróbb bosszúságok ellenére sokat nyert az euró bevezetésével. Mindenekelőtt pénzügyi stabilitást, pénzügyi fegyelmet, mérsékeltebb inflációt, az árfolyamkockázat megszűnését, átláthatóbb árakat, élénkebb piaci versenyt. Erre számíthat Magyarország is a közös pénz bevezetésével, ha majd belép az eurózónába. Olaszország támogatta az Unió keleti bővítését is, ez annak is köszönhető, hogy már kiterjedt gazdasági kapcsolatokkal rendelkezett a térségben, köztük magyarországi érdekeltségekkel is. Az Európai Bizottság 2005. novemberében közzétett, az euró első éveiről szóló felméréséből102 kiderül, hogy az írek és a spanyolok után az olaszok támogatják leginkább (66 százalékuk) az euró mihamarabbi bevezetését az új tagállamokban, míg az eurózónában átlagosan 59 százalékuk ért ezzel egyet. Az újonnan csatlakozott országok számára a Gazdasági és Monetáris Unióhoz való csatlakozás kötelező, hiszen részét képezi a szerződésben elfogadott jogoknak és kötelezettségeknek (az acquis comunitaire-nek). Magyarország számára sem az a kérdés, hogy belép-e vagy sem, hanem az, hogy mikor. Két évvel a belépés előtt ugyanis meg kell felelnünk a maastrichti kritériumoknak, be kell lépnünk az ERM II-be is. Magyarország helyzete tehát alapvetően más most, a GMU-hoz való csatlakozás előterében, mint volt annak idején Olaszországé. Bár az egyik legnehezebben teljesíthető kritérium számunkra is a költségvetési deficit a GDP 3 százaléka alá szorítása. Figyelembe kell venni azonban azt is, hogy a csatlakozás, általános nemzetgazdasági pozitív hatása mellett, átmenetileg jelentős feszültségeket okoz a központi költségvetés számára. A befizetés teljesítése, az új intézményhálózat kiépítése és üzemeltetése nagy költségekkel jár, míg a vám és egyéb bevételek elmaradása, az új és rugalmasabb áfa-szabályok alkalmazása komoly pénzügyi kiesést okoz. Az EU által támogatott programok és projektek kedvezményezettje pedig nem a költségvetés,

102

Forrás: Európai Bizottság, http://europa.eu.int/comm/public_opinion/flash/fl175_en.pdf,

70


Katona Emese

hanem az érintett önkormányzatok, intézmények és vállalatok (míg az ehhez szükséges társfinanszírozás is a költségvetést terheli). A kormány konvergenciaprogramjának célkitűzései államháztartás hiánya a GDP %7 ban 6

bruttó államadósság a 59 GDP %-ban

6,1

58,5

5,4

58

4,7

5

57,5

4

3,3

57

3 1,9

2

elején

hozta

nyilvánosságra

konvergenciaprogramját (ld. 23. ábra), melyben célul tűzte ki a maastrichti kritériumok 2008-ra

56,5 56

1

Magyarország 2005. december

való teljesítését, s ha ez sikerül,

55,5

0

55 2004

2005

2006

2007

két évvel később, 2010-ben

2008

23. ábra A magyar kormány tervezete a konvergenciakritériumok teljesítésének alakulásáról. Forrás: Pénzügyminisztérium

beléphetünk

az

eurózónába.

Ekkor bevezethetjük a közös pénzt,

melyből

várhatóan

számos előnyünk származik (bár a belépéssel a magyar gazdaságpolitikai feladatai – mint láttuk Olaszország esetében – ezzel korántsem érnek véget), és ezzel csatlakozunk majd az egyelőre tizenkét tagú családhoz. Egyetértek Carlo Azegli Ciampi mondatával, mely szerint „az euró, az európai integráció kulcsfontosságú szimbóluma, melyre az egész világ úgy tekint, mint az egységünk jelképére”103.

103

„L'euro, simbolo profondo dell’integrazione europea, viene percepito anche nel resto del mondo come emblema della nostra unità” Forrás: La Repubblica, http://www.corriere.it/Primo_Piano/Politica/2004/06_Giugno/16/ciampi.shtml, 2005. november 20.

71


Katona Emese

IRODALOMJEGYZÉK Szakkönyvek 1. Alberto Quadrio Curzio: Noi, l’economia e l’Europa (Mi, a gazdaság és Európa), Il Mulino, Bologna, 1996. 2. Alison M. S. Watson: Aspects of European Monetary Integration, The Politics of Convergence (Az európai monetáris integrációról, a konvergenciapolitika), Macmillan, 1997. 3. Amy Verdun: The Euro: European Integration Theory and Economic and Monetary Union (Az euró: európai integrációelmélet és a gazdasági és monetáris unió), Rowman & Littlefield, 2002. 4. A tizenötök európái. Közösségi politikák – nemzeti politikák. Szerk. Kiss J. László. Osiris Kiadó Budapest, 2000. 5. Augusto Garziani: Lo sviluppo dell’economia italiana (Az olasz gazdaság fejlődése), Bollati Boringhieri, Torino, 1998. 6. Csáki György: A nemzetközi közgazdaságtan alapjai, Napvilág Kiadó Budapest, 2002. 7. EU-kötségvetés 2007-2013: érdekek és álláspontok, szerk. Szemér Tamás. MTA Világgazdasági Kutatóintézet, Budapest, 2004. 8. Forman Balázs: Az Európai Unió strukturális és előcsatlakozási alapjai. Interpressz Külkereskedelmi Kft. Budapest, 2003. 9. Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, Magyar Országgyűlés, 2002. 10. Kenneth Dyson, Kevin Featherstone: The Road to Maastricht: Negotiating Economic and Monetary Union (Út Maastrichtba: a Gazdasági és Monetáris Unió tárgyalása), Oxford University Press, New York, 2000. 11. M. Guglielmina Tenaglia Ambrosini: La moneta unica e l’Europa da Bretton Woods a Maastricht e oltre (A közös pénz és Európa Bretton Woods-tól Maastrichtig és azon túl), Giappichelli, Torino, 1996. 12. Mario Monti: Intervista sull’Italia in Europa (Interjú Olaszország európai szerepéről), a cura di Federico Lampini. Editori Laterza, Bari, 1998.

72


Katona Emese

Újságok, folyóiratok, kiadványok

13. EU Working Papers: Ivo Maes-Lucia Quaglia: France and Italy’s Policies on Europena Monetary Integration: a comparison of „strong” and „weak” states (Franciaország és Olaszország európai monetáris integrációra vonatkozó politikái: az „erős” és „gyenge” állam összehasonlítása), EU Working Papers, No. 2003/ 10 p. 1-33. 14. Európai Bizottság: Come gli europei vedono se stessi - attraverso il filtro dell’opinione pubblica (Hogyan látják az európaiak saját magukat - közvéleménykutatás alapján), Európai Bizottág, Brüsszel, 2000. 15. International Review of Applied Economics: Augusto Garziani: The Euro: an Italian perspective (Az euró: olasz perspektíva), International Review of Applied Economics, Vol. 16, No. 1, 2002, p. 97-105. 16. Journal of European Public Policy: Lucia Quaglia: Italy’s policy towards European monetary integration: Bringing ideas back in? (Olaszország politikája az európai monetársi integráció felé) Journal of European Public Policy, 11:6 December 2004: 1096-1111. 17. New England Economic Review: Michael Klein: European Monetary Union (Európai Monetáris Unió), New England Economic Review, March/April 1998, p. 1-12. 18. Queen’s Papers on Europeisation: Claudio Radaelli: Discourse and Institutional Change: the case of Italy in the Euro-Zone

(Értekezés

és

intézményi

változás:

Olaszország

esete

az

eurózónában), Queen’s Papers on Europeisation No. 5/2000, p. 1-27.

73


Katona Emese

Internetes oldalak

•

BBC (www.bbc.co.uk): 19. Frances Kennedy: Tourist gripes in Italy (Turisták zúgolódása Olaszországban) http://news.bbc.co.uk/1/hi/business/1750505.stm, 2005. november 20. 20. Holland tops EU paymasters list (Hollandia vezeti az EU-befizetők listáját) http://news.bbc.co.uk/1/hi/world/europe/4273568.stm, 2005. november 20.

•

Corriere della Sera (www.corriere.it): 21. Ciampi: costituzione fonderà l'Ue del futuro (Ciampi: az alkotmány megalapozza a jövő EU-ját) http://www.corriere.it/Primo_Piano/Politica/2003/09_Settembre/30/ciampi.shtml2005. november 20, 2005. november 20. 22. Ciampi: «Subito la Carta europea» (Ciampi: Európai Alkotmányt azonnal) http://www.corriere.it/Primo_Piano/Politica/2004/06_Giugno/16/ciampi.shtml, 2005. november 20.

•

Deutsche Bank (www.dbresearch.com): 23. Norbert Walter-Werner Becker: The euro: Well established as a reserve currency (Az euró: elfogadott tartalékvaluta lett) http://www.dbresearch.com/PROD/DBR_INTERNET_ENPROD/PROD0000000000191273.pdf, 2005. november 23.

•

Espresso (www.espressonline.it): 24. Gigi Riva: L'Europa delle paure (A félelmek Európája) http://www.espressonline.it/eol/free/jsp/detail.jsp?m1s=null&m2s=mon&idCategory=4793&idC ontent=500697, 2005. november 15. 25. Massimo Riva: Europei tra vizi e virtù (Európaiak bűnök és erények közt) http://www.espressonline.it/eol/free/jsp/detail.jsp?m1s=o&m2s=null&idCategory=4789&idCont ent=332852, 2005. november 15.

•

Eubusiness (www.eubusiness.com): 26. EU gives Italy two-year stay to rein in deficit (Az EU két évet ad Olaszországnak, hogy rendezze a hiányt) http://www.eubusiness.com/Finance/050629105224.fw7ouwf8, 2005. november 23. 27. EUguides - Stability & Growth Pact (A Stabilitási és Növekedési Paktum) http://www.eubusiness.com/guides/Document.2003-09-12.3345, 2005. november 23.

74


•

Katona Emese

Európai Központi Bank (www.ecb.int): 28. Banknotes an coins (Bankjegyek és érmék) http://www.ecb.int/bc/intro/html/index.en.html#fix, 2005. november 15.

•

Európai Unió (www.europa.eu.int): 29. Agricultural statistics, The 2004 Agricultural Year (Mezőgazdasági statisztikák, a 2004-es mezőgazdasági év) http://europa.eu.int/comm/agriculture/agrista/2004/table_en/en34.htm, 2005. november 15. 30. Early Warning mechanism (A korai figyelmeztetés működése) http://europa.eu.int/comm/economy_finance/about/activities/sgp/proceduresew_en.htm, 2005. november 15. 31. Eurostat: http://europa.eu.int/comm/eurostat/, 2005. november 15. 32. Eurobarometro 63.4, opinione pubblica nell’Unione Europea, Primavera 2005, rapporto nazionale – Italia. (Közvélemény az EU-ban, 2005 tavasz, nemzeti jelentés - Olaszország) http://europa.eu.int/comm/public_opinion/archives/eb/eb63/eb63_nat_it.pdf, 2005. november 15. 33. Ongoing procedures under article 104 of the Treaty (Excessive Deficit Procedure) (A Szerződés 104-es cikkelye alatt folyó eljárások - a túlzott államzáztartási hiány elleni eljárás) http://europa.eu.int/comm/economy_finance/about/activities/sgp/edp/edpit_en.htm, 2005. november 15. 34. The euro, 4 years after the introduction of the banknotes and coins (Az euró, négy évvel a bankjegyek és érmék bevezetése után) http://europa.eu.int/comm/public_opinion/flash/fl175_en.pdf, 2005. november 15. 35. The €uro: Our Currency (Euró: a mi valutánk) http://www.europa.eu.int/comm/economy_finance/euro/origins/origins_1_en.htm, 2005. november 15. 36. The Structural Funds in Italy in the period 2000-06 (A Strukturális Alapok Olaszországban 2000-2006) http://europa.eu.int/comm/regional_policy/country/overmap/i/ita_en.htm, 2005. november 15.

•

Istat (www.istat.it): 37. La dinamica dei prezzi al consumo (A fogyasztói árak alakulása) http://www.istat.it/salastampa/comunicati/in_calendario/precon/20051014_00/dinamica_prezzi_ 14_10_2005.pdf, 2005. november 20.

•

La Repubblica (www.repubblica.it): 38. A Bruxelles scontro sul deficit (Brüsszelben vita a deficitről) http://www.repubblica.it/online/economia/buco/ecofin/ecofin.html, 2005. november 20.

75


Katona Emese

39. Berlusconi: Accordo con Zapatero (Berlusconi: megegyezés Zapateroval) http://www.repubblica.it/2004/k/sezioni/economia/eccofinanziaria7/zap/zap.html, 2005. november 20. 40. Ciampi, più elasticità nel Patto di Stabilità (Ciampi: több rugalmasságot a Stabilitási Paktumban) http://www.repubblica.it/online/fatti/ciampift/ciampift/ciampift.html, 2005. november 20. 41. "Il patto di stabilità non si tocca" (A Stabilitási Paktumhoz nem nyúlunk) http://www.repubblica.it/online/economia/tassibce/patto/patto.html, 2005. november 20. 42. Imprese, cresce la fiducia nella Ue ma cala verso il governo (Vállalatok, nő a bizalom az EUban, de csökken a kormánnyal szemben) http://www.repubblica.it/online/lf_primo_piano/040422imprese/imprese/imprese.html, 2005. november 20. 43. Italia, tallone d'Achille per l'Europa (Olaszország, Európa Achilles-sarka) http://www.repubblica.it/online/lf_le_analisi/041029italia/italia/italia.html, 2005. november 20. 44. "L'euro non è solo una moneta" („Az euró nem csak egy érme”) http://www.repubblica.it/online/economia/forumprodi/forumprodi/forumprodi.html, 2005. november 20. 45. L'Ue avverte l'Italia "Conti pubblici a rischio" (EU figyelmezteti Olaszországot: veszélyben az államháztartás) http://www.repubblica.it/online/economia/fabbisogno/ue/ue.html, 2005. november 20. 46. Prodi a Bossi: "Italiani entusiasti dell'euro" (Prodi Bossinak: Az olaszok lelekesek az eurót illetően) http://www.repubblica.it/online/politica/ruggierouno/prodi/prodi.html, 2005. november 20. 47. Tremonti: "Cina ed euro le cause della crisi italiana" (Tremonti: Kína és az euró az olasz válság oka) http://www.repubblica.it/2005/j/sezioni/economia/finanziaria6/finanziaria6/finanziaria6.html, 2005. november 20.

•

Magyar Külügyminisztérium (www.kulugyminiszterium.hu): 48. Olaszország makrogazdasági adatai http://www.kulugyminiszterium.hu/NR/rdonlyres/2BE7092F-7F1E-450B-8D9DEDA89B5B3392/0/Olaszországmakrógazdaságiadatai.pdf, 2005. november 15.

•

Népszabadság (www.nol.hu): 49. Sárközy Júlia: Olaszország rajong és haragszik http://www.nol.hu/cikk/375200, 2005. november 30.

76


•

Katona Emese

OECD (www.oecd.org): 50. OECD Economic Outlook No. 78, November 2005 http://www.oecd.org/document/18/0,2340,en_2649_201185_20347538_1_1_1_1,00.html, 2005. november 30.

•

Olasz Külügyminisztérium (www.esteri.it): 51. Dal boom del dopoguerra ad oggi (A második világháború utáni fellendüléstől napjainkig) http://www.esteri.it/ita/7_44_101.asp, 2005. november 15. 52. L’Italia nell’UE (Olaszország az EU-ban) http://www.esteri.it/ita/3_20.asp, 2005. november 15.

•

The Economist (www.economist.com): 53. EMU’s paradoxes (Az GMU ellentmondásai) http://www.economist.com/surveys/displayStory.cfm?Story_id=596892, 2005. november 17. 54. SURVEY: ITALY: Many mountains still to climb (Sok hegyet kell még megmászni) http://economist.com/surveys/showsurvey.cfm?issue=19971108, 2005. november 17.

•

Világgazdasági Kutatóintézet (www.vki.hu): 55. Artner Annamária: Költségvetési reform Olaszországban és Görögországban az EMU-taggá válás előtti években, http://www.vki.hu/kh/kh-158.pdf, 2005. november 10.

Az adatgyűjtést 2005. december 1-én lezártam. Az idegennyelvű forrásokból felhasznált idézetek a saját fordításaim.

77


Katona Emese

MELLÉKLETEK 1. Olasz kormányok a második világháború után 1 1946 júl - 1947 jan

Alcide De Gasperi

30 1974 már - 1974 nov

Mariano Rumor

2 1947 feb - 1947 máj

Alcide De Gasperi

31 1974 nov - 1976 feb

Aldo Moro

3 1947 máj - 1948 máj

Alcide De Gasperi

32 1976 feb - 1976 júl

Aldo Moro

4 1948 máj - 1950 jan

Alcide De Gasperi

33 1976 júl - 1978 már

Giulio Andreotti

5 1950 jan - 1951 júl

Alcide De Gasperi

34 1978 már - 1979 már

Giulio Andreotti

6 1951júl - 1953 júl

Alcide De Gasperi

35 1979 már - 1979 aug

Giulio Andreotti

7 1953 júl - 1953 aug

Alcide De Gasperi

36 1979 aug - 1980 ápr

Francesco Cossiga

8 1953 aug - 1954 jan

Giuseppe Pella

37 1980 ápr - 1980 okt

Francesco Cossiga

9 1954 jan - 1954 feb

Amintore Fanfani

38 1980 okt - 1981 jún

Arnaldo Forlani

10 1954 feb - 1955 júl

Mario Scelba

39 1981 jún - 1982 aug

Giovanni Spadolini

11 1955 júl - 1957 máj

Antonio Segni

40 1982 aug - 1982 dec

Giovanni Spadolini

12 1957 máj - 1958 júl

Adone Zoli

41 1982 dec - 1983 aug

Amintore Fanfani

13 1958 júl - 1959 feb

Amintore Fanfani

42 1983 aug - 1986 aug

Bettino Craxi

14 1959 feb - 1960 már

Antonio Segni

43 1986 aug -1987 ápr

Bettino Craxi

15 1960 már - 1960 júl

Fernando Tambroni

44 1987 ápr - 1987 júl

Amintore Fanfani

16 1960 júl - 1962 feb

Amintore Fanfani

45 1987 júl - 1988 ápr

Giovanni Goria

17 1962 feb - 1963 jún

Amintore Fanfani

46 1988 ápr- 1989 júl

Ciriaco De Mita

18 1963 jún - 1963 dec

Giovanni Leone

47 1989 júl - 1991 ápr

Giulio Andreotti

19 1963 dec - 1964 júl

Aldo Moro

48 1991 ápr - 1992 jún

Giulio Andreotti

20 1964 júl - 1966 feb

Aldo Moro

49 1992 jún - 1993 ápr

Giuliano Amato

21 1966 feb - 1968 jún

Aldo Moro

50 1993 ápr - 1994 máj

Carlo Azeglio Ciampi

22 1968 jún - 1968 dec

Giovanni Leone

51 1994 máj - 1995 jan

Silvio Berlusconi

23 1968 dec - 1969 aug

Mariano Rumor

52 1995 jan - 1996 máj

Lamberto Dini

24 1969 aug - 1970 már

Mariano Rumor

53 1996 máj - 1998 okt

Romano Prodi

25 1970 már - 1970 aug

Mariano Rumor

54 1998 okt - 1999 dec

Massimo D'Alema

26 1970 aug - 1972 feb

Emilio Colombo

55 1999 dec - 2000 ápr

Massimo D'Alema

27 1972 feb - 1972 jún

Giulio Andreotti

56 2000 ápr - 2001 jún

Giuliano Amato

28 1972 júl - 1973 júl

Giulio Andreotti

57 2001 jún - 2005 ápr

Silvio Berlusconi

29 1973 júl - 1974 már

Mariano Rumor

58 2005 ápr-

Silvio Berlusconi

Forrás: http://www.cronologia.it/governi.htm, 2005. december 1.

78


Katona Emese

2. Nemzeti és európai identitás

Nemzeti és európai identitás L

20

I

6

41

9

E

4

6

F

4

7

B

11 56

8

4

3 4

DK

3 3

6

45 47

42 8

48

37

52

42

53

38

56

37

60

38

S 24

61

32

FIN 1 3

61

35

3 3 0

44

42

EL 12

UK

41

49

P 22 IRL

39

42

A 3 5 D

31

48

NL 1 5 4

26

53

7

EU-15

23

67

24 10

20

30

40

50

% csak európai % nemzeti és európai

60

70

80

90

100

% európai és nemzeti % csak nemzeti

Forrás: Come gli europei vedono se stessi - attraverso il filtro dell’opinione pubblica (Hogyan látják az európaiak saját magukat - közvéleménykutatás alapján), Európai Bizottág, Brüsszel, 2000. p.11

79


Katona Emese

3. A maastrichti kritériumok teljesítése a tagállamokban

Tagállamok

Inflációs ráta

Hosszúlejáratú kamatáb

A költségvetés egyenlege a GDP %-ban

Államadósság a GDP %-ban

1993 1995 1997 1993 1995 1997 1993 1995 1997 1993 1995 1997 Ausztria Belgium Dánia Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Luxemburg Németország Olaszország Portugália Spanyolország Svédország Maastrichti kritérium

ERMben? (1997)

2,8 1,3 1,6 2,1 14,5 2,7 1,5 3,6 4,1 4,3 6,5 4,6 -

2,0 1,4 2,3 3,0 1,0 1,7 9,0 1,1 2,4 1,9 1,6 5,4 3,8 4,7 2,9

1,1 1,4 1,9 1,8 1,3 1,2 5,2 1,8 1,2 1,4 1,4 1,8 1,8 1,8 1,9

7,2 7,3 7,5 6,8 23,4 6,4 7,7 6,9 6,5 11,3 10,0 10,2 -

7,1 7,5 8,3 8,3 8,8 7,5 17,3 6,9 8,3 7,6 6,8 12,2 11,5 11,3 10,2

5,6 5,7 6,2 7 5,9 5,5 9,8 5,5 6,2 5,6 5,6 6,7 6,2 6,3 6,5

-6,6 -4,4 -7,8 -5,8 -13,3 -3,3 -2,5 1,1 -3,3 -9,5 -7,2 -7,5 -

-6,2 -4,5 -1,4 -6,0 -5,7 -5,5 -9,2 -3,4 -2,4 0,3 -3,5 -7,1 -5,4 -5,8 -8,1

-2,5 69,2 66,1 -2,1 163,9 131,2 122,2 0,7 79,5 73,3 65,1 -1,9 48,3 53,9 53,4 -0,9 58,0 55,8 -3,0 45,8 52,7 58,0 -4,0 115,2 110,1 108,7 -1,4 81,4 79,0 72,1 0,9 96,1 82,3 66,3 1,7 7,8 5,9 6,7 -2,7 48,1 58,1 61,3 -2,7 118,6 124,2 121,6 -2,5 66,9 65,9 62,0 -2,6 59,8 65,5 68,8 -0,8 77,6 76,6

igen igen igen nem igen igen nem igen igen igen igen igen igen igen nem

3,0

2,7

2,7

9,5

9,7

7,8

-3,0

-3,0

-3,0

igen

60,0

60,0

60,0

Forrás: Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, Magyar Országgyűlés, 2002, p. 230.

80


Katona Emese

4. Olasz euróérmék

Castel del Monte, Bari közelében

A torinói Mole Antonelliana

A római Colosseum

Botticelli Vénusz születése c. kép egy részlete

Umberto Boccioni szobra

Marcus Aurelius lovasszobra a Campidoglio téren

Leonardo Da Vinci tanulmánya

Dante Alighieri portréja

Forrás: http://www.europa.eu.int/comm/economy_finance/euro/notes_and_coins/coins_images_it_en.htm, 2005. december 1.

81


Katona Emese

5. Az eurót bevezető sajtókampány néhány darabja

Forrás: http://www.euro.tesoro.it/conoscere/campagna_stampa.asp, 2005. december 1.

82

OLASZORSZÁG ÉS AZ EURÓ

Recommend Documents