Nyomtatás
Rátóti Zoltán: A barkóm Neil Youngnak köszönhető 2011. április 2., szombat, 17:00 Ötvenévesen játszotta élete első abszolút főszerepét filmen. Egy éve igazgatja a Kaposvári Csiky Gergely Színházat, öt éve polgármestere egy 34 fős falunak, alapítása óta játszik a Nemzeti Színházban, és már két lemeze jelent meg a Neil Young Sétánnyal. Rátóti Zoltánnal A zöld sárkány gyermekei című filmről beszélgettünk, de szóba kerültek híres szinkronszerepei, Alföldi Róberthez fűződő viszonya, Stohl András bűne és híres barkója is.
- Mennyire érezte magához közel A zöld sárkány gyermekei főhősét? - Azt kell hogy mondjam, ha az ember egy filmfőszerep közelébe kerül, szinte mindegy, milyen a karakter, közel áll hozzám. Olyan ritkán adatik meg, és olyan jó filmezni. Egyébként meg a próbafelvétel idején még egy teljesen másik figura volt, aztán három-négy variáción is átment a forgatókönyv.
- Próbafelvételre hívták? - Igen. - Nem ódzkodott tőle? - Nyilván nem szeretem, mert van benne megfelelni akarás egy olyan helyzetben, amikor az ember nem is tudhatja, minek kell megfelelni. Ezért persze hogy zavar, nem is tudok jól működni benne. De itt legalább nem öt percig tartott, és nem csak arról szólt, hogy Bence (Miklauzic Bence, a film rendezője - a szerk.) megnézze, hogyan festek kamerán keresztül. Több mint egy órán keresztül dolgozott mindenkivel, akit behívott. Ezalatt azért már volt idő feloldódni. Ettől még tény, hogy a világnak ezen a fertályán nem vagyunk szokva ehhez a műfajhoz. - Főleg nem, ha már beérett, ismert színészekről van szó. Legalább nem mondott kapásból nemet. - Nem, mert korábban már forgattunk Bencével egy tévéjátékot Háy János novellájából, és az jó élmény volt. Ott nem is próbafelvétel alapján, hanem meghívásra ment a dolog. - Önt azért elég sokat hívják filmezni, ha nem is ekkora szerepre. Csak szex és más semmi, Szobafogság, Adás - ezekben is fontos szerepet játszott. Ráadásul a legkülönfélébb műfajokban. - Szerencsém volt. - Nem értettem, hogy ebben a filmben viszont miért ilyen szerencsétlen a karaktere. Ön nem kimondottan lúzer alkat. - Én nem bántam ezt, mert pont azok a figurák vonzzanak jobban, amelyek első ránézésre távol állnak a saját karakteremtől. Ebben van a színészi kihívás. - Mint Alföldi Róbert rendezésében, A velencei kalmár-ban, amelyben Shylockot alakította? - Igen, ez egy komoly bizalmat feltételez a rendezőtől, márpedig a színésznek nagyon fontos, hogy érezze a bizalmat maga iránt. Alföldivel sokat dolgoztunk előtte együtt, és nagyon hálás vagyok, hogy Shylockot meglátta bennem. Szerintem ő az egyetlen rendező, akinek ez akkor eszébe jutott rólam. Ez a fajta bizalom külön energiát hoz elő az emberből. Valószínűleg Bencével is ezért alakult ki nagyon jó, harmonikus kapcsolatom. Nem kellett sokat magyarázni, éreztük a helyzeteket.
- Amikor visszanézte a filmet, ugyanazt látta, amit a forgatáson elképzelt? - Munka közben soha nem szoktam visszanézni a jeleneteket, mert a friss felvétel mindig lerombolja azt a képet, amelyet magamban látok. Inkább csak a rendező visszajelzéseire hagyatkozom, vagy ebben az esetben az operatőr, Vecsernyés János megfigyeléseire is, mert vele már többször dolgoztam, és régi barátság köt össze minket. De most, hogy már többször láttam a kész filmet, megnyugodtam, és tudom teljesen független szemmel nézni. Az az igazság, hogy még meg is hatott a történet. Pontosan a csöndessége és az apró finomságai ragadtak meg. Manapság nagyon magasan van a moziba járók ingerküszöbe, ez a film mégsem arra törekszik, hogy ezt átlépje, hanem hogy humoros, apró rezdüléseken keresztül bemutassa három ember életét - ebben rejlik az erénye. - Milyen volt együtt dolgozni egy kínai amatőr szereplővel? - Debin nagyszerű srác, nagyszerű ember. Ez már a próbákon is kiderült. - Nem tartott tőle, amiért amatőr a színjátszásban? - Találkoztam már színpadon amatőr szereplővel, és akkor tényleg kényelmetlenül éreztem magam. Azt éreztem, hogy kiszámíthatatlan a játéka, nem feltétlenül azt kapom tőle, amit bepróbáltunk. Nekem kellett mindig korrigálni, hogy a jelenet visszakerüljön az eredeti mederbe. Már nem emlékszem, hogy a film forgatása előtt volt-e ilyen félelmem, lehet, hogy volt. Mindenesetre az első próbán biztosan elmúlt, mert Debin hihetetlenül felkészülten érkezett, a szöveget pontosan tudta, és előtte másfél-két hónapig színészi tréningre is járt. Figyelt mindenre, és tudott rögzíteni, ami a legfontosabb. - A film arról szól, hogy egy zárkózott férfi épp egy idegen kultúrából érkező emberben
találja meg a barátot, akiről sosem gondolta volna, hogy bármi közös lehet bennük. - Erről is szól, igen. Meg, hogy hogyan élnek kultúrák egymás mellett, és hogyan fogadjuk be azokat, akik idejönnek.
- Ön mennyire érzi magát nyitottnak ebben a kérdésben? - Sajnos van bennem egy kis gyanakvás, ha idegennel találkozom. Talán a korral is jár, hogy az ember egyre jobban tart a váratlan, ismeretlen helyzetektől. Próbálom nem erősíteni magamban ezt az érzést, de be kell valljam, hogy észrevettem magamon. Debinnel, mondjuk, nem volt semmilyen nehézségem, mert ő nagyon nyitottan, és felszabadultan mozgott a forgatáson - gondolom, ebben segítette az is, hogy évek óta itt él. Nem foglalkozott vele, hogy ki mit gondol amúgy a kínaiakról. - Volt a filmnek olyan szándéka, hogy arra tanítsa az embereket, hogy ezt az óvatosságukat - amelyet ön is említ - legyőzzék magukban? - Igen, mert ez az óvatosság vagy gyanakvás eltompítja a figyelmünket a másik ember iránt. A tolerancia képességére tanítani kellene az embereket már az általános iskolától fogva. Elvadult viszonyok között élünk, és nem tudom, ez hogyan tompítható. Remélem, egy ilyen filmmel igen. Talán lesz, akinek eszébe jut róla, hogy nem volt eléggé figyelmes a másik ember iránt. Egyébként a filmnek nem volt szándéka, hogy odamondogasson. Ha van is ilyen hatása, azt nem terveztük. - És a színháznak nem dolga, hogy odamondogasson? Ön egy olyan színház igazgatója, amely híres volt egy időben a sorok közötti üzeneteiről.
- Amikor kineveztek, többször is elmondtam, hogy nem hiszek a politizáló színházban. Szerintem politizálni ma nem úgy kell, ahogyan, mondjuk, a '80-as években. Ha mai darabokat mutatunk be, azok óhatatlanul rezonálnak a mai életünkre. Szándéktól függetlenül benne van a színházban. Csak jó darabokat kell játszani nívósan, megfelelő érzelmi és értelmi fedezettel. Lehet, hogy ez általánosan hangzik, de számomra megfogható.
- Amikor összeállítja a repertoárt, a színészeire gondol elsősorban (hogy mire lehetne őket használni), vagy arra, hogy mi van most benne a levegőben? - Az elsődleges szempont nálam az, hogy kialakítsam mindenkinek a helyét a társulatban. Csak másodlagos, hogy a darab hordozzon társadalmi mondanivalót. Ha jó lesz az előadás, úgyis fog hordozni. Nyilván nem azt szeretném, hogy ne vegyünk tudomást arról, ami most körülöttünk van a világban, de nem ez dönt a darabválasztásnál. - Úgy láttam a honlapon, hogy mindenki maradt a korábbi csapatból, és nem jöttek új tagok. Így tervezte? Nem akart saját csapatot építeni? - Vendégként hívtam néhány embert, például Kerekes Évát, Seres Zoltánt, Molnár Piroskát, Koltai Róbertet, Stohl Andrást, Szikszai Rémuszt. - Őket azért hívta, mert országosan ismertek? - Fontosnak tartom, hogy egy társulat néha találkozzon olyan alkotótársakkal, akik másképp gondolkoznak, másfajta szellemiséget hoznak be. Ettől egy társulat nem veszíti el sem a szellemiségét, sem az arculatát.
- Úgy látom, a színházi szakma egyértelműen kiáll Stohl András mellett. - Nem a mi dolgunk az ítélkezés. Stohl nagyon jó színész, és ez számunkra elsődleges. Ettől még lehet véleményem az ügyéről, ezt négyszemközt meg is mondom neki, de nyilvánosan nem ítélkezem felette. Ez a bíróság dolga.
- Komolyan mondta, hogy a színházról Kaposvárott tanult a legtöbbet, amikor a pályája elején két évig ott játszott? - Nem udvariassági formula volt, valóban ott tanultam meg próbálni. Babarczy Lászlóval és Bezerédi Zoltánnal dolgoztam két darabban, amikor felfedeztem, hogy lehet rossznak is lenni a próbán, nem kell szégyenkezni miatta. A próba arra van, hogy kipróbáljunk mindenfélét. Ezt a fajta könnyedséget korábban nem tapasztaltam, pedig akkor már hat-hét éve voltam színész. - És miért nem maradt ott? - Most már mondhatom, hogy nagyképűségből. Kaposvári módszer szerint egyik este nagy szerepet játszottam, másik este kicsit, néha be kellett volna állni a karba is. Én meg akkor csak főszerepeket akartam játszani. - Mióta akart színházigazgató lenni? - Jó néhány éve, csak nem beszéltem róla. Már amikor Schwajda Györggyel dolgoztam Szolnokon, és sokat tanultam tőle, azóta volt ez titkos vágyam. Aztán elérkeztem abba a korba, amikor úgy éreztem, hogy már nemcsak magamról tudnék gondoskodni, nemcsak a magam karrierjéért felelni, hanem talán van bennem képesség arra, hogy mások érdekeit is
integráljam egy közösségben. Úgy érzem, jól tudom hasznosítani az eddigi tapasztalataimat ebben a helyzetben. Persze színészként is szeretnék még dolgozni. - Hol? A saját színházában? - Jövőre már ott is, igen. Az Amint a mennyben című darab főszerepét játszom majd, amelyet a Hétköznapi mennyország című svéd filmből írtak át színpadra.
- A Nemzetibe is ezért jár vissza? - Igen, meg azért, mert erős kötődésem van ide, hiszen az első bemutatók óta itt játszom. Nagy szakmai sikerélményem volt, amikor Schwajda György meghívott a társulatba, mert előtte évekig nem tartoztam társulathoz. - Schwajda csak rövid ideig igazgatta a Nemzetit, aztán Jordán Tamás következett, akire - ha jól tudom - kicsit neheztelt, amiért nem foglalkoztatta sokat. - Valóban nem számított annyira rám, mint amennyit korábban szerepeltem. - És Alföldi, akivel azelőtt jó viszonyban volt? - Volt egy-két előadás, de annak a bizonyos Shylocknak vagy a korábbi együttműködésünknek nem lett folytatása. - Miért nem írta alá a Nemzeti színészeinek petícióját, amelyben kiálltak Alföldi mellett, és elítélték az őt ért politikai támadásokat?
- Egyrészt, mert nem kerestek meg, másrészt meg nem is szeretem az olyasmiket, hogy egy társulatot belehergelnek bármiféle aláírósdiba.
- Ön szerint nem maguktól álltak ki mellette és amellett, hogy a színház politikamentesen működjön? - Nem tartom helyesnek, hogy egy társulatot arra kényszerítsenek, hogy nyilatkozatokat írjon alá. Úgysem ők döntenek. Nekünk, színészeknek soha nincs lehetőségünk arra, hogy lényeges döntésekbe beleszóljunk. Csak a rövidebbet húzhatjuk szerintem. - Az új vidéki színigazgatók között többen is kijelentették, hogy népszínházat akarnak csinálni, az elit művészszínházi vonallal szemben. Kaposvárnak persze nagyon mások a hagyományai, nagyon más a közönsége is. - Nagyon jól nevelt közönségünk van, amely hozzászokott a magas színvonalhoz és az előadások sokszínűségéhez. Én ennek a folytonosságát szeretném biztosítani, és a kísérletezésre alkalmas stúdióelőadásokat is erősíteni azzal, hogy bérletessé tesszük őket. Egyébként meg nem tudom magamnak sem körülhatárolni, mit jelent a népszínház, bár valóban sokat hallani róla. Én a jó színházban hiszek, és a kőkemény munkában. - De azt biztosan érzékeli, hogy ez a színházi szakmát most eléggé megosztja. - Művészszínház mindig lesz, de vidéken nehéz megvalósítani, én ezért helyezek nagyobb hangsúlyt a stúdióra. A nagyszínpadon viszont az érzelmek domináljanak.
- Jövőre Kaposvárra új magyar zenés darabot is rendelt, amelyet Háy János és Lovasi András jegyez. Háy János műveiből rendszeresen tart önálló esteket, de Lovasi hogy jött a képbe? - Már a pályázat megírásakor is azon gondolkoztam Bérczes Lászlóval, a művészeti munkatársammal, hogyan lehet behozni a színházba a zenei koncertek közönségét. Ennek nyilván van pr-értéke is, mert mondjuk Lovasi nevére olyanok is bejönnének a színházba, akik különben nem. Egyébként meg nagyon szeretem a zenéjét, ahogyan Háy János is, és tudtam, hogy régóta kacérkodnak a közös munkával. Ezzel a zenés darabbal két tervem is megvalósul, mert a könnyűzenei előadók mellett a drámaírókat is szeretném becsalogatni a színházba, és minden évben íratni egy darabot kifejezetten Kaposvárnak. Szerintem a színháznak ez is dolga. - És melyik zenészre gondolt még? - Kiss Tibiről is szó volt, de egy évadba nem fér bele két ilyen darab, majd talán a következő évadban. Az ő nevét is említettem már a pályázatomban. - Ön is zenél, és rendszeresen koncertezik is a Neil Young Sétánnyal. - Igen, ez egy fiatalkori szerelem, 13 éves korom óta rajongtam Neil Youngért, és gyűjtöttem a lemezeit. Gyakolatilag azóta szerettem volna játszani a dalait, és ennyi idő után elmondhatom, hogy évről évre jobban kedvelem. Ez egy mánia.
- Zenél, játszik és színházat vezet, emellett polgármester egy kis faluban, és
szinkronizál. - A szinkronizálást már abbahagytam, évekkel ezelőtt. - Pedig ön volt az egyik legjellegzetesebb szinkronhang. - Egy időben rengeteget csináltam, talán akkor is, amikor nem kellett volna. Aztán egyszer csak megcsömörlöttem ettől a munkától, és nem is bírtam tovább energiával, hogy a próba és az előadás között még elmenjek szinkronizálni. Harmadrészt meg nem tetszett már az a tempó, ahogy egyre inkább nyomni kellett. Azért néha még kedvet kapok, például legutóbb, amikor A király beszéd-ét láttam. Akkor azt gondoltam, hát, ez azért kihívás lett volna. - Kézenfekvőnek is tűnik, hogy ön legyen Colin Firth magyar hangja. - De mostanra annyira kikerültem ebből a körből, hogy már nem is hívnak. Azt hiszem, sokakat megbántottam azzal, hogy kiszálltam. - Mire emlékszik szívesen azokból az időkből? - Nagyon szerettem szinkronizálni Tim Robbinst, néha Robert De Nirót, Tom Hankst. - Számomra az Angyalszív-ben Mickey Rourke hangjaként volt nagyon emlékezetes. - Azt például két hétig csináltuk, ma meg egy nap alatt kellene fölvenni - ezért nem vonz már a dolog. Lehet, hogy sok lenne két hétre kiszakadni az életemből, de akkor volt rá időm, és abban a két hétben teljesen abban a feladatban éltem. Amikor A taxisofőr-ben De Nirót szinkronizáltam, azt is úgy éltem meg, mint egy színházi szerepet.
- Polgármester miért akart lenni? Épp nem volt elég a színészi feladat? - Tény, hogy akkor azt éreztem, színészként nem vagyok eléggé jól használva, és maradt bennem kapacitás más dolgokra. És jól is sült el, mert Magyarföldön megéreztem, milyen az, amikor látható eredménye van annak is, ha az ember odébb tesz egy fűszálat. Ez a fajta sikerélmény nagyon jólesik nekem. Bármit teszek, ott érzékelem az eredményét. - Gondolom, egy negyvenfős faluban ez a munka nem elsősorban a politizálásról szól. - Nem is. Minden riválisom független jelölt volt, ahogyan én is - ettől még persze tudjuk, ki hogyan gondolkozik. De nem ennek mentén dőlnek el a dolgok. - Nincs is plakát a kampányban, meg lakossági fórum? Elég bekopogni a házakhoz? - Igen, hiszen mindenki ismer mindenkit, és beszélő viszonyban vagyunk egymással.
- Milyen feladatok vannak? - Most parkolót kell építeni, aztán a faluházat renoválni, és internetszolgáltatót kell találnom, mert eddig nem érte meg senkinek kijönni hozzánk, olyan messze vagyunk. És a mindennapos szociális ügyek - hozzájárulás a tüzelőhöz, a beiskolázáshoz. A legnagyobb gond a faluban, hogy nincs munkahely. Aki tudna dolgozni, az is arra kényszerül, hogy segélyből éljen. - Isten hozta Magyarországon! - Ezzel sajnos nem vagyunk kisegítve. Így el kell mennie annak is, aki ott született. Az a veszély szerencsére még nem fenyeget minket, hogy a falu elnéptelenedjen, de a 35-50 évesek el kell hogy menjenek, ha meg akarnak élni. Mezőgazdaság nincs, és az embereket leszoktatták arról, hogy termeljenek. Maguknak még csak-csak, de felesleget, amelyet eladhatnának, már nem. - Megváltozott az arca, ahogy erről mesél. Eléggé más élet lehet ez, mint a színház. - Hideg-meleg. Más közegben működöm a faluban, és más közeg Kaposvár vagy mondjuk a Nemzeti, ahová csak színészként járok. - Valami biztosan megszenvedi, hogy ilyen sok dolgot vállalt egyszerre. - A faluba most sajnos tényleg csak havonta egyszer tudok lemenni. Majd nyáron bepótolom - ezzel biztatom magam. Rengeteg feladatom lenne, amelynek csak egy részét tudom interneten vagy telefonon keresztül elintézni. És épp a személyesség hiányzik belőle, amiért
pedig megválasztottak.
- Nem is tudom, van-e még értelme megkérdezni, hogy jár-e moziba. - Nincs otthon DVD-gyűjteményem, úgyhogy ha már filmet nézek, azt moziban szeretem tenni. Szeretem azt az érzést, hogy ülünk a sötétben, és ott van velünk szemben a nagy vászon, betölti a teret a nagy hang. Ez a varázslat kell hozzá. - A színészek néha egészen mást tartanak nagyra, mint a közönség. Önnek kinek az alakítása volt emlékezetes az utóbbi időben? - Sean Penn-nek szinte minden alakítása. Ő olyan színész, amilyen mindig is szerettem volna lenni: ezer arca van. Minden jó filmjében - mert néha akad egy-egy rosszabb is - olyan, mintha felismerhetetlenül megváltozott volna az arca. Hihetetlen képessége van az átalakulásra. És a rendezését, az Út a vadon-ba című filmet is nagyon szerettem, többször is láttam. De nagyra tartom Oleg Mensikovot is, akire a legtöbben a Csalóka napfény-ből vagy A szibériai borbély-ból emlékezhetnek. Ő ugyanolyan nagy színész, mint Sean Penn, csak a másik oldalról. Hihetetlen színészóriás. Egyébként is nagyon szeretem az orosz filmeket, például Tarkovszkij munkáit. Néhány évente újra is nézem őket.
- És mi történt az évek során a barkójával? - Igazság szerint ez a Neil Young-dalokhoz kellett, mert neki mindig van barkója. De nekem ügyelnem kellett arra is, hogy nem minden szerephez passzol, meg egy idő után rövidebb is lett a hajam, és ahhoz nem illett, úgyhogy megszabadultam tőle. De az én barkóm Neil
Youngnak köszönhető. --------------A cikkben szereplő fotókat Hektor készítette.
A cikket az alábbi címen találja az [origo]-ban: http://www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20110402-ratoti-zoltan-a-barkom-neilyoungnak-koszonheto-a-zold.html
