Nyitó oldalra, más témákhoz, képekhez
Óbuda 16-17. századi metszeteken (hol volt a középkor végén, az újkor elején?)
Elekes Attila
2016
A városokat ábrázoló veduta (olasz eredetű = kilátás, látkép) műfaja a XV. században, a középkor és az újkor átmeneti időszakában alakult ki, így Óbuda (és budai, pesti környezete) egykorú középkori látványát nem ismerjük. A középkori, különösen az Árpád- és Anjou-kori település elhelyezkedéséről, kiterjedéséről, főbb épületeiről csak írott dokumentumok (határjáró, birtokadományozó oklevelek, határviták peres iratai) elemzése, illetve régészeti leletek tanúsága révén tájékozódhatunk. Ugyanakkor a XVII. század elejétől már rendelkezésünkre állnak olyan veduták, amelyeken ábrázolt városok, városrészek – így Óbuda – nyilvánvalóan a megelőző évszázadokban alakultak ki, így engedve valószínűsítéseket a középkori látványukra. A vedutáknak – fejlődésük egyes korszakaiban – különböző formái léteztek. A legkorábbi városábrázolások (már a reneszánsz művészetben) még csak portrék, szentképek hátterét adták. Ilyet Óbudáról nem ismerünk. A későbbiekben, a felfedezések és kereskedelmi kapcsolatok, ötvöződve a földrajz és csillagászat fejlődésével, szükségessé és lehetővé tették a térképszerű ábrázolásokat. Ennek olyan módon feleltek meg, hogy egyesítették az eddigi természetes, valóságos nézőpontból, vagyis a várost oldalirányból felvett látkép, valamint a felülről ábrázoló helyszínrajz megoldásait. Az így létrejött új műfaj (planvedute) egy – a valóságban nem létező, csak elképzelt – magaslati nézőpontból, mintegy madártávlatból ábrázolta tárgyát. E rajzok úgy készültek, hogy a többé-kevésbé pontosan elkészített helyszínrajzra rákomponálták az egyes városrészletek vagy épületek látképeit. Vagyis egymáshoz képest való elhelyezkedésük felülnézetben, egyedi formájuk pedig oldalnézetben mutatkozik. A Budát-Pestet-Óbudát mutató veduták nagyobb része így készült. Ugyanakkor fontos szerepet töltött be a csak térképszerű, helyszínrajzi ábrázolás is, kifejezetten hadászati célokra, amikor a stratégiailag fontos épületeknek, az erődítéseknek és védelmi vonalaknak, az ágyúállásoknak, a csapatok elhelyezkedésének és felvonulási útjuknak a minél pontosabb bemutatása, és nem a város művészi ábrázolása volt szükséges. Tehát számunkra ezek tekinthetők a valóságnak leginkább megfelelő, hiteles forrásoknak. Tekintettel arra, hogy ezen időszakra esett Buda török megszállása és a felszabadítására indított nagyszámú európai ostrom-kísérlet, ezek a metszetek Óbuda szempontjából is igen értékesek. A hadászati felhasználás kapcsán említhető meg a veduták készítésének céljában kimutatható kettősség: A hivatalos, uralkodói vagy hadvezetési megbízás teljesítésére készült ábrázolások. Alapkövetelményük volt a lehetséges legnagyobb pontosság, ami legalább a rajzoló személyes jelenlétét mindenképpen igényelte (a sokszorosítást végző metszőét nem). A rajzolók így többnyire a hadműveletekben résztvevő hadmérnökök voltak (pl. L. N. Hallart, G. D. Fontana, L. F. Marsigli). Érthető, hogy az utókor számára ezek az ábrázolások a hitelesebbek. Az egyre nagyobb létszámú olvasóközönség információs igényeinek kielégítése. Ez a komolyabb ismeretterjesztő művektől (pl. az 1620 körül kiadott Thesaurus Philopoliticus, amelyben megjelent M. Merian Budát és Pestet ábrázoló – ugyan nem forrásértékű, de a korból legszebbnek tartható – látképe), a krónikákon át (pl. az építész, grafikus, krónikaíró W. Dilich Ungarische Chronica című, 1600-at követően többször kiadott műve), egészen a különböző eseményekről tudósító röplapokig (amik a mai újságok, bulvárlapok ősi elődeinek tekinthetők). Hitelesség szempontjából a legtöbb bizonytalansággal az utóbbi két csoportba sorolható ábrázolásnál, a krónikáknál és röplapoknál találkozunk. A tipikus problémák jól áttekinthetők W. Dilich talán legismertebb metszetével kapcsolatban.
1. kép W. Dilich 9,6x13,2 cm méretű rézkarca, megjelent először az Ungarische Chronica 1600. évi kiadásában, majd az ezt követő években több alkalommal.
2. kép W. P. Zimmermann 1603-, 1604-, 1605-ben megjelent másolata, kiegészítve az óbudai lakosság 1595-ös kivonulásának jelenetével.
A veduta műfaj virágkorának, valamint a grafikai sokszorosítási technikák fejlettségének az 1600-as évek elején bekövetkezett időszakára Európában az Oszmán Birodalom általi fenyegetettség már nyolc évtizedes nyomasztó élmény volt (Nándorfehérvár 1521, Mohács 1526). Ráadásul a török már hat évtizede birtokolta Európa egyik volt nagyhatalmának, a Magyar Királyságnak a központját, Budát (1541). Természetes tehát a kontinens-szerte mutatkozó hatalmas információigény, ami erre a területre, az itteni eseményekre irányult, és ami csakis nyomtatott olvasnivalóval és annak minél érdekesebb illusztrációival volt kielégíthető. És ebből következően az is természetes, hogy a Budáról és környezetéről szóló rajzok, metszetek komoly értéket képviseltek, jelentős piacuk létezett, hasznos volt előállításuk. Számos vállalkozója lett gyártásuknak, mind a látványt rögzítő rajzolók, mind a sokszorosítólemezt elkészítő metszők között. Hazai mesterek ekkor még nem léteztek, ugyanakkor a török hódoltság területe nem volt kedvelt utazási cél. Tehát a rajzolók nagyobbik hányada nem saját látványélmény alapján dolgozott, hanem vagy leírás, elbeszélés elképzelésével, vagy egyszerűen csak másolt. Mindkét megoldás igen gyakori volt, és jelentős tévedésekhez vezetett. Egy másik torzítás a rajz alapján való metszésnél adódhatott (és a metsző biztosan nem járt a helyszínen, hiszen munkája komoly felszerelést és műhelyt igényelt, vagyis helyhez között volt). Dilich ittjártáról nincs bizonyosságunk, csak feltételezésünk. Ám az valószínű, hogy az Óbudáról (Alt Ofen) legkorábban (1600-ban) kiadott, de akár jóval korábban készült – és az érdeklődők körében ma is közismert – rajza (1. kép) nem saját élmény, még csak nem is másolás alapján, hanem néhány tudnivaló elmondása szerint készült. E tudnivalók: Óbuda a Duna mellett van, a Gellérthegytől és a Várhegytől északra, közelében hegyes vidék, jelentős épületei voltak a török hódoltság előtt, úgymint a préposti templom és a káptalan, a királynéi vár, ami egy kimagasláson áll (akkoriban az aquincumi táborvárosi amfiteátrum még halmot képező maradványait tartották a várnak). Ezekből a részletekből komponált tájképet, közben igyekezvén megfelelni a romantikus túlzásokra is vágyó olvasóközönségnek. E megfelelések mellett jelentős hibákat vétett. A budai Várhegytől északra, a Vár épületeitől ilyen belátható távolságra sehol sincsenek ilyen magasságú, kúpalakú hegyek, amiknek közvetlen közelében folyhatott el a Duna (ezt a későbbiekben bemutatandó metszetek jól bizonyítják). Az 1500-as évek végén a hajdani Óbuda épületei már nem lehettek ennyire viszonylag ép állapotban, hiszen a már több mint fél évszázada itt lévő törökök a fürdőik építéséhez, a Vár bástyáinak megerősítéséhez, új bástyatornyok stb. felépítéséhez a középkori épületeket használták kőbányának (ahogy majd a maradékot a barokk Óbuda építkezéseihez fogják használni). Vagyis az ábrázolásnak ezeket a részleteit nem fogadhatjuk el hitelesnek. Ez a hitelességi deficit több szempontból is figyelmet érdemel. Egyrészt Dilich rajzát többen másolták, akár jelenetekkel kiegészítve, mint Zimmermann néhány évvel későbbi, és a hibákat még eltúlzó metszete (2. kép), így a tévedések halmozódtak. Másrészt azért, mert a korábbi évszázadokban, de akár a jelenben is erre a metszetre hivatkozva, ezt hitelesnek tekintve, többen feltételezték, hogy valójában a középkori Óbuda nem a későbbi barokk Óbuda helyén volt, hanem hegyek tetején. (A jelen évtizedek műkedvelő, laikus "régészei" ilyen hivatkozással feltételezték már a középkori Óbudát a Pomáz, Budakalász, Csillaghegy feletti hegyeken, de akár Pilismarótnál is.) Későbbi metszeteiben maga Dilich korrigálta tévedéseit, de ezek bemutatása előtt következzen a hadmérnök Marsiglinek az 1700-as évek legelejéről származó helyszínrajza a Duna, a hegyek és a közöttük elterülő sík terület bemutatására (3. kép), illetve közvetlen itteni munkatársának, az ugyancsak hadmérnök Fontanának az Óbudával akkor délről határos Felhévízről szóló, 1686-os rajza (4. kép).
3. kép A bolognai L. F. Marsigli (polihisztorsága keretében hadmérnök és térképész is), az 1700-as évek legelején elkészítette a Duna Bécs feletti Kahlenbergtől a havasalföldi Gyurgyevóig (Giurgiu) tartó 18 szelvényes térképsorozatát. (Megjelent két évtizeddel később, 1726-ban a Danubius Pannonico - Myscius Observationibus geographicis, astronomicis, hydrographicis, historicis, physicis perlustratus című Duna-monográfiájában.) A maga korának legjobb technológiájával, csillagászati helymeghatározásokat is felhasználva készült térkép az első volt azon magyarországi térképsorozatok közül, amelyek felmérésen alapultak. A felmérésben közvetlen munkatársa volt J. Ch. Müller, akinek nevéhez fűződik az első magyar polgári térképkiadás (1709). Ráadásul Marsigli a savoyai dragonyosezreddel 1683-ban érkezett Magyarországra, és végigharcolta a felszabadító háborúkat, ott volt Buda felszabadításánál is. Helyismerete tehát nem csak a felmért Duna-szakaszra, hanem annak Buda (így Óbuda) környéki részére megkérdőjelezhetetlen. A pontos ábrázolás pedig a munkájával járó alapkövetelmény volt, és ez a folyó menti települések és nevesebb építmények feltüntetésénél is érvényesült. Így e térképet a leghitelesebbek között tarthatjuk számon, és a városábrázolás mellett ott van a Buda vetus (Óbuda) felírat.
4. kép A Fontana hadmérnök 1686-ban készült rajzát is tartalmazó Marsigli-jelentést a magyar szakirodalomban dr. Veress Endre közölte 1906-ban. A rajz jelmagyarázatának magyar fordítása tőle származik. ("Gül-Baba mecsete", türbéje ma is áll, a "Császár-malom" helyén a Lukács fürdő, a "Császár-fürdő" helyén a Császár fürdő van. A "budai fő-út" a Frankel Leó utca, a "Halas-tó" a Malomtó.) A rajz egyértelműen tanúsítja, hogy már ebben a korban is – a Duna partvonalának szabályozottságát jóval megelőzve – milyen távolságban volt a folyótól a Rózsadomb. Pedig itt a legszűkebb a Buda és Óbuda közötti út. Ettől északra, az óbudai határt jelentő jelenlegi Nagyszombat utcától valósággal kinyílik a tér a Duna és a Kiscelli-domb, mögötte a budai hegyek között. Szó sincs a Dunához leérő hegylábakról.
A következőkben az Óbudát tévesen bemutató, 1600-ban megjelent Dilich-féle metszetnek a még általa történt, javító módosításait tekinthetjük át. Ezekről már inkább feltételezhető az, hogy alapjukat személyes élmény adta. Az 5. kép megismétlése a korai metszetnek (1. kép), az összehasonlíthatóság érdekében. Amivel összehasonlítható, az egy hat évvel később, 1606-ban, az Ungarische Chronica egy későbbi kiadásában megjelent Dilich-metszet. (6. kép) A rá vonatkozó kutatások valószínűsítik, hogy ez már eredeti felvétel alapján készült. Eltűntek a közvetlenül a Duna-parttól magasodó kúpalakú hegyek, helyettük realisztikusabb mind a Rózsadomb kiemelkedése, mind a táborvárosi amfiteátrum domborulata. Ugyan az épületromok még mindig láthatóak, de ezeket egyszerűen nem lehetett elhagyni, hiszen valahogy érzékeltetni kellett a város hajdani nagyszerűségét. Nagy előnye a rajznak az, hogy már szerepel rajta nem csak Pest, hanem a Margitsziget is. Mindkét akkori részével, és hajdani várának, templomainak és kolostorainak romjaival. A Margitsziget ábrázolásának jelentőségét az adja, hogy hozzá képest is pontosan viszonyítható Óbuda elhelyezkedése. A következő Dilich-metszet nyugat felől mutatja Budát és Pestet. (7. kép) Ez is a Chronica 1600-as kiadásában jelent meg először, de feltehetően az 1590-es évek későbbi időszakában készült, mint az Óbudát ábrázoló metszet, tehát valószínűsíthető, hogy már személyes tapasztalat alapján. Óbuda szempontjából (noha nincs rajta) csak azért érdekes, mert bal szélére még felkerült az Óbudával akkor határos Felhévíz és a Margitsziget déli részlete, ismét szemléltetve a Duna és a Rózsadomb közötti terület arányait. Dilich e metszetének szinte változtatás nélküli másolata Merian 1638 körül keletkezett, pontosabban az ő bázeli rézmetsző és könyvkiadó műhelyéből származó metszete (8. kép) Bemutatását egyrészt a teljesen bevett másolási szokás igazolása, másrészt az indokolja, hogy a korszak talán legszebb kivitelezésű rajza és metszése. Mind Dilich, mind Merian alkotása jól mutatja a Buda nyugat felőli ábrázolásának elterjedt – és a hitelesség kérdésébe is vágó – jellemzőit. Egyrészt a Várhegy a valóságosnál sokkal alacsonyabbra van rajzolva. Ennek oka az lehetett, hogy így tették láthatóvá a mögötte lévő Pestet, ami különben takarásban lett volna. Másrészt szinte valamennyi ilyen nézőpontú metszeten a pesti síkságon terjedelmes hegyvonulatok láthatóak. Ennek oka valószínűleg esztétikai indíttatású lehetett, így kívántak látványos – és nem üres – hátteret adni a képnek. Buda ilyen jellegű bemutatásának közkedveltségét bizonyítja, hogy a Budapest régi látképei katalógus (Rózsa György) e típus 21 variációját tartalmazza, amelyek közül több kicsinyítve térképek keretdíszeként lett felhasználva, másokat pedig különféle kiegészítésekkel csatajelenetté alakítottak. A 9. és 10. kép a Dilich- és Merian-féle metszetek azon részletének kinagyítása, amely mutatja a Buda és Óbuda közötti Felhévíz elhelyezkedését, és az azonosítást lehetővé tevő korabeli épületeit. Dilich munkásságával kapcsolatban összefoglalóan megállapítható, hogy a rajzainak többsége – a kor veduta-alkotási szokásainak keretei között – hitelesnek tekinthető. Óbuda múltjának feltárásával kapcsolatban nagy kár, hogy a leginkább elterjedt, és több kiadványban is az egyedüliként megjelenő rajza éppen a legkevésbé hiteles, az 1600-as. Ennek a későbbiekben több félreértés lett a következménye.
5. kép W. Dilich 1600-ban megjelent (tehát az 1590-es években rajzolt) metszete.
6. kép W. Dilich 1606-ban megjelent, 6,3x10 cm méretű, már a valóságnak lényegesen jobban megfelelő rézkarca (Ung. Chron. 1606.)
7. kép W. Dilich 9,4x20,6 cm méretű látképe Budáról és Pestről (megjelent az Ungarische Chronica 1600. évi kiadásában) a kép balszélén még helyet kapott az Óbudával szomszédos akkori Felhévíz (a törökfürdővel és a Császár-malommal) és a Margitsziget déli része.
8. kép M. Merian 1638 körül keletkezett 21x33,2 cm méretű másolata (megjelent az Archontologia Cosmica 1638-as első, majd további négy kiadásában) az egyik legszebb vedutánk, balszélén Felhévíz és a Margitsziget részlete.
9. és 10. kép Dilich és Merian nyugat felől készült metszeteinek (7. és 8. kép) a felhévízi törökfürdőt és Császármalmot (ma a Császár és Lukács fürdők), a Margitsziget déli részét (jobbfelől még a Víziváros északi bástyáját) mutató részlete. Jól látható, hogy a Duna, valamint a képkivágás alján benyúló Rózsadomb között terjedelmes sík terület volt, szó sincs arról, hogy magas hegyek közvetlenül a parttól emelkedtek volna. (Ezt mutatta észak felől Fontana hadmérnök rajza is - a 4. képen.)
Amennyiben Dilich valóban járt Budánál, az valószínűleg az 1602-es hadjárat idején történt. Ekkor, megújultak a török-magyar összecsapások, és a császári haditanács elhatározta Buda ostromát. Ruszworm tábornok vezetésével egy 20-24 ezer főnyi sereg vonult Győr és Esztergom érintésével Buda felé, és október első napjaiban a Margitszigetig terjeszkedve, Óbuda területén táborba szálltak. Ekkorra megérkezett ide a dunai hajóhad is, tűzgéppel felszerelt gályákkal, tarackos sajkákkal. Buda visszafoglalása ugyan nem sikerült, de el tudták foglalni a városfallal körülvett Pestet. Az ostromló csapatok elhelyezkedését rögzítette Dilich 1602-ben készült rajza (11. kép), ami – ebből a tárgyából következően – lényegesen eltérve többi vedutájától, már inkább térképszerű helyszínrajz. Jól széttagoltan mutatja be az ostromlók egyes csapatainak táborhelyeit mind Pesten, mind az óbudai területen. Minden csapat ábrázolása mellett szám található, amelyek értelmezése a krónika következő oldalán olvasható. (Ennek történelmi értéke is nagy, hiszen pontosan ismerhetjük az ostromra készülő sereg összetételét.) Számunkra most a legfontosabb – az óbudai terület kinagyított képén (12. kép) megjelölt – 67-es szám, aminek magyarázata "Altofen", vagyis Óbuda. Jól látható felette az a terület, ahol a meglévő épületromok miatt nem tudtak tábort verni. E romok rajzolata egyúttal reálisabb képét mutatja az eddigi, hat évtizedes török rombolás utáni állapotuknak, mint amit Dilich korábbi, romantikus hatású óbudai vedutája (1. kép) A rajz hitelességét nagyban erősíti az óbudai terület környezetének ábrázolása. Meglehetősen pontos arányaival láthatjuk a Margitsziget akkori három részét, az északra eső "Fürdő"- és a délre eső "Festő"-szigettel. A Szigeten átvezető híd a budai és a pesti oldalon táborozó seregrészek közötti mozgást biztosította. A Margitszigettől északra még az óbudai Nagysziget (a mai Hajógyári sziget) egy része is látható. A következő, 1603-1604-es években folytatódtak a csatározások. Például a pesti helyőrség számára Esztergomból küldött 40 szekérnyi élelmet lefoglalták a törökök, de a kicsapó védők sikerrel visszavették, ... a törökök többször megtámadták és a gellérthegyi erődből bombázták Pestet, ... ahonnan viszont bombázták Budavárát, eltalálva még egy lőporraktárat is, .... majd annak hírére, hogy a török hajóhadával Pest ostromára közeledik, a védői a várost harc nélkül elhagyták.... Ebben a zaklatott időszakban készítette egy ismeretlen – a kép jelmagyarázatának nyelve alapján feltehetően olasz – rajzoló azt a másik metszetet, ami hasonló pontossággal mutatja az Óbuda területén táborozó ostromlókat. (13. és 14. kép) A metszetet a Vatikán Borghese-levéltára őrzi, a magyar szakirodalomban Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme című hatalmas munkájának 1940-ben megjelent XIV. kötete közölte. A metszeten a Duna eltúlzottan rajzolt kanyarulata azt a célt szolgálja, hogy ne csak a Várat, hanem az ostromló sereg óbudai táborhelyét is jól láthassuk. Valóban ennél a részletnél is nagy pontosságra törekedett a rajzoló. Látható a Margitsziget a déli "Festő"-szigettel (az északi kis szigetet a magasabb vízállás valószínűleg ekkor elfedte), és az óbudai Nagysziget (napjainkban is) kettős vége. Felhévíz területén "E"-betűvel és "bagni" magyarázattal látható a török fürdő épülete. Az óbudai táborhelytől délre lévő védelmi vonal közepén – nagy valószínűséggel a hajdani aquincumi táborvárosi amfiteátrum maradványainak kiemelkedésén – "R"-betűvel jelölve az ágyúállások is láthatóak. Mindez segíti az óbudai középkori épületmaradványok pontos helyének és akkori állapotának megállapítását. Mind Dilich, mind az ismeretlen olasz rajzoló metszete egyértelműen mutatja, hogy a középkori Óbudának azok a nagyobb központi épületei, amelyek maradványai még 1600 körül is láthatóak voltak, milyen kis területre koncentrálódtak.
11. és 12. kép
W. Dilich Buda 1602. évi ostromáról készített rézkarca.
13. és 14. kép
Ismeretlen olasz rajzoló metszete az 1603-04-es hadiesemények helyszínéről.
Az eddig bemutatott vedutákon rögzített állapotoknak nyolc évtizeddel későbbi változatára vonatkozóan is van forrásanyagunk. Ez már a török uralom utolsó éveinek illusztrációiból adódik. A Buda visszafoglalását megelőző években az európai érdeklődés még a korábbinál is jobban irányult a városra. Miután Bécs 1683-as török ostromát Sobieski János lengyel király serege és Lotaringiai Károly herceg német egyesült csapatai visszaverték, sőt a visszavonuló törökökre több sikeres csapást is tudtak mérni, megnőtt már az esélye a török hatalom Magyarországról való gyors kiszorításának. Ebben a felbuzdulásban került sor Buda 1684. évi ostromára, amelyet ugyan a négy hónapig tartó próbálkozások után feladni kényszerültek, de tapasztalatai nagyban hozzájárultak végül az 1686-os felszabadító hadjárat győzelméhez. --Ezek az események jelentősen fellendítették a veduta-készítők aktivitását. Akik közül kiemelkedik a visszafoglalási kísérletekben jelentős szerepet játszó Miksa Emánuel bajor választófejedelem főhadsegédje, L. N. Hallart, akinek a helyszínen készült rajzait M. Wening bajor udvari rézmetsző tette sokszorosíthatóvá. Az elkészült négy lapból álló metszet-sorozat két rajza is mutatja Óbudát, az egyik a Gellérthegy, a másik pedig Óbuda felől. Mindkettő bizonyosságát a rajzon szereplő "Alt Ofen" feliratok adják. Az óbudai terület kitüntetett szerepe abból következett, hogy a felvonuló támadó hadsereg most is észak felől a Duna partján, ezen a területen átvonulva közeledett, a Dunán pedig a hadigályák, amikkel a támadó ágyúkat is szállí-tották Bécsből. A Gellérthegy felőli ábrázolás (15. és 16. kép) Óbudát ("Alt Ofen"' felirattal) a távolban láttatja. Helyzete bemérhető egyrészt a Felhévízen most is berajzolt török fürdő, Császár-malom által ("W"-jellel, ami hőforrásos fürdőre utal), mellette a Rózsadomb lába, illetve az óbudai épületromoktól északra eső dombvonulathoz viszonyítva, amiben az Üröm-, Arany-, Péter-, Róka-hegy domborzatára ismerhetünk. A Margitsziget és az óbudai Nagysziget rajzának arányai elnagyoltak, de a mostani hadjáratban nem kaptak szerepet, így ennek nem volt jelentősége. Mindenesetre az Óbudát jelző épületmaradványokat – a valóságnak megfelelően – a két sziget találkozási vonalának közelében találjuk. Az Óbuda felőli ábrázolást (17. és 18. képek) ugyancsak egyértelműsíti az "Alt Ofen" felirat. A kép előterében jó aránnyal mutatkozik a Fontana-metszetből (4. kép) már ismerős felhévízi táj, a Császár-malommal és a Rózsadomb lábánál álló derviskolostorral. A kép alján Óbuda hajdani épületeinek romjait láthatjuk. Érdekes módon egy olyan torony részletével, amely ugyan a Gellérthegy felőli metszeten is látható, de leromlottabb állapotában. Tekintettel a korábbi évtizedek török bontásaira, inkább ezt kell reálisabbnak tartanunk, de az is lehet, hogy a távolabbi ábrázolás csak pontatlanabb, és ez a közelebbi felel meg inkább a valóságnak, vagyis ez a torony még ekkor is felismerhető állapotában volt.
♦
♦
♦
A képek nagyobb felbontású változata a Főoldalon nyitható meg.
15. és 16. kép L. N. Hallart 1684-ben készült, négy lapból álló sorozatának egyik, 29,4x39,8 cm méretű lapja. A Vár ostromának helyszínét a Gellérthegy felől ábrázolja.
17. és 18. kép L. N. Hallart 1684-ben készült, négy lapból álló sorozatának másik lapja, Óbuda felőli ábrázolással.
Felhasznált irodalom:
Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme XIV. kötet, Grill Kiadóvállalat 1940. Kremmer Dezső: Pest-Budát ábrázoló német metszetek, Budapest Régiségei 10. 1923. Rózsa György: Budapest régi látképei (1493-1800) Akadémiai Kiadó 1963. Veress Endre: Gróf Marsigli Alajos Ferdinánd olasz hadi mérnök jelentései és térképei Budavár 1684-1686-iki ostromairól, visszafoglalásáról és helyrajzáról, Budapest Régiségei IX. 1906. Wellner István: Régi budai és pesti látképek Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata 1972.