2014. június-július
XX. 6-7.
Szent István Napok 2014. Idén is kiválasztásra kerül az év lecsója, a “lecsósok falván” Immáron kilencedik alkalommal kerül megrendezésre Szigetmonostoron a Szent István Napok elnevezésű rendezvény, melynek keretein belül hatodjára válassza ki a szakértői zsűri az év szigetmonostori lecsóját. 2014. augusztus 20. és 22-23-án, a település három különböző helyszínén, minden korosztály számára tartalmas kikapcsolódási lehetőségeket kínálnak az esemény szervezői. A programok látogatása díjmentes! (További információ, részletes program az újság 23. oldalán olvasható!)
Csatornázási fórum
Részletek: 25. oldal
Közmeghallgatás meghívó Szigetmonostor Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. augusztus 16-án, szombaton 10.00 órakor közmeghallgatást tart Szigetmonostor Faluházban (Árpád u. 15.), melyre tisztelettel meghívjuk! Napirendi pontok: 1. Polgármesteri beszámoló a 2014. évi munkáról és tervekről; 2. Bizottságok tájékoztatója; 3. Egyebek. Szigetmonostor Község Önkormányzata Új köntösbe öltözött a négy éve megnyitott Faluház
- fotó: Kis herceg
A polgármester fóruma Molnár Zsolt, Szigetmonostor polgármesterének állandó rovata Az Újságoló június-júliusi számában Molnár Zsolt, Szigetmonostor polgármestere a csatornaüggyel, a bölcsődével, a Klímaparkkal, határcsárdai rév ház felújításával, a rendelkezésre álló forrásokkal, a hídüggyel, a turizmussal, és más jövőbeni célokkal, kérdésekkel foglalkozik. A cikkből az is kiderül, hogy a település jelenlegi polgármestere indulni kíván e a 2014. évi helyhatósági választásokon. (A cikk folytatása az Újságoló 8. oldalán olvasható el.)
Nyit a Bárka! 2014. augusztus 12-én kedden délután nyit a Bárka Szigetmonostor Faluházban (Árpád u. 15.), az elmúlt hetek során megújult büfé helyiségben. Kávék, üdítők, szendvicsek, sült kellemetes különlegességek várják az érdeklődőket! Bárka
2
2014. június-július
Önkormányzati hírek A Képviselő-testület 2014. május 15-én rendes ülést tartott. Az 1. napirendi pontban a gyermekjóléti és családsegítő szolgálati feladatokról szóló tájékoztatót fogadta el a Képviselő-testület. Bognár Judit intézményvezető egyebek mellett elmondta: az intézmény új fenntartója a Dunakanyari Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás 2013. január 1-jén alakult. A Szolgálat többcélú (szociális-gyermekvédelmi alapellátás) integrált intézmény, amely két önálló szakmai egységből áll: a Családsegítő Szolgálatból és a Gyermekjóléti Szolgálatból. Szigetmonostoron Szöllősi Judit (aki a családsegítői feladatokat látja el) a Faluházban szerdánként, Mezeiné Juhász Ilona (aki a gyermekjóléti feladatokat látja el) a Polgármesteri Hivatalban csütörtökönként tart ügyfélfogadást. A 2. napirendi pontban a Képviselő-testület a Figyelj Rám! Közhasznú Egyesületnek a házi segítségnyújtás ellátásáról szóló tájékoztatóját fogadta el; az Egyesület képviseletében Kristóf Krisztina jelent meg. A házi segítségnyújtás azon lakosok számára biztosított ellátási forma, akik koruk, szociális helyzetük vagy egészségi állapotuk miatt rászorultak e szolgáltatásra. Azok az idős, beteg, fogyatékos személyek vehetik igénybe, akik önmagukat nem, vagy csak segítséggel képesek ellátni, a mindennapi élet feladataiban (pl. bevásárlás, hivatalos ügyintézés, gyógyszeríratás) mások segítségére szorulnak. Az ellátási formák iránti kérelmet formanyomtatványon lehet előterjeszteni. A házi segítségnyújtásra a személy jogosult, ha az önellátás mértékének meghatározásával a háziorvos, kezelőorvos a jogosultságot igazolja. 2013. évben a személyi térítési díj a jövedelem, valamint a mindenkori intézményi térítési díj függvényében lett megállapítva, amely éves szinten felülvizsgálatra kerül, és szükség esetén változik. Szigetmonostor területén 2013. év során összesen 28 fő vette igénybe a házi segítségnyújtást. A 3. napirendi pontban a Figyelj Rám! Közhasznú Egyesület támogatási kérelméről döntött a Képviselőtestület: az éves költségvetésben tervezett és jelenleg is folyósított havi 100.000 Ft-on felül 2014. június 1-jétől további havi 100.000 Ft támogatásban részesíti 2014. december 31-ig a tartalékalap terhére, azzal a feltétellel, hogy Szigetmonostoron a házi segítségnyújtás keretében
Önkormányzati hírek
Szigetmonostor Fogászat Szeretettel várjuk Betegeinket, ahol ingyenes kezeléseket vehetnek igénybe, pl.: foghúzás, gyökértömés, fogkőleszedés, lézer kezelés, RTG, am. és esztétikai tömések. Ezenkívül teljes körű ellátást biztosít a rendelő: Porcelán koronák és hidak készítése (teljes áron); 60 év felett kiemelt OEP támogatással fogsor készítés. Rendelési idő: Hétfő: 14.00-19.00 óra Szerda: 14.00-19.00 óra Péntek: 8.00-12.00 óra Telefonos bejelentkezés: dr. Ember Gyöngyi: 20 955-7068, 26 394-064 Suba Éva asszisztens: 20 390-2050 (rendelési időn kívül is) Cím: Szigetmonostor, Mártírok u. 5.
Orvosi Rendelő Hétfő és Szerda: 8.00-11.00 óra Kedd és csütörtök: 13.00-16.00 óra Péntek: 10.00-13.00 óra Az orvosi rendelő vezetője: dr. Kondor Andrea Rendelő telefonszáma: 26 393-380 Mobiltelefon: 30 539-2737 Cím: Szigetmonostor, Mártírok u. 5.
Szív Gyógyszertár Hétfő és Szerda: 8.00-12.00 óra Kedd és Csütörtök: 13.00-17.00 óra Péntek: 9.00-14.00 óra Szombat és vasárnap: zárva Vezető: Atzél Gábor Telefonszám: 26 393-159 Cím: Szigetmonostor, Bajcsy-Zsilinszky u. 7.
Gyermekorvos dr. Vígh Olga Telefonszám: 30 269-9145 Cím: Szigetmonostor, Mártírok u. 5.
2014. június-július
3 fő teljes munkaidőben történő foglalkoztatását Horány településrész ellátása érdekében biztosítja. Az 4. napirendi pontban a Képviselő-testület a felnőtt háziorvosi feladatok ellátásáról szóló tájékoztatót fogadta el. Dr. Kondor Andrea tevékenységét 2014. január 1jével kezdte meg, a praxisba bejelentkezettek száma január 1-jén 1450 fő, április 29-én 1492 fő volt. A háziorvosi ellátást Simonné Szabó Zsuzsanna körzeti nővér segíti. A betegellátás sorszám húzása alapján érkezési sorrendben történik, de lehetőség van a rendelés során előzetes időpont kérésére, amely lehetőséggel azonban nem sokan élnek még; természetesen a sürgősségi eseteket és a kismamákat soron kívül látják el. A gyorsabb betegellátás érdekében bevezették a rendszeresen szedett gyógyszerekre az előzetesen leadott gyógyszerigénylést és megtartották helyben a vérvétel lehetőségét, amelyre igen nagy igény mutatkozik folyamatosan. A doktornő eddigi tapasztalatai alapján a betegségek előfordulása az országos átlagnak megfelelő, a vezető helyen a szív és érrendszeri megbetegedések állnak.
Önkormányzati hírek
3
a hazaadás után első alkalommal az otthonukban vizsgálja, majd havonta a rendelőben ellenőrzi őket. A praxisba 950 gyermek tartozik összesen, ez 60-40%-os megoszlású a két település között (Leányfalu 60%, Szigetmonostor 40%). A doktornő nagy hangsúlyt fektet a megelőzésre, a serdülők felvilágosítására, önmaga képzésére. A 6. napirendi pont a védőnői feladatok ellátásáról szóló tájékoztató volt. Bagó-Horváth Csilla védőnő elmondta, hogy a 2013. év sok jó változást hozott a Védőnői Tanácsadó életében: az épületet felújították, beszerzésre került az új számítógép és a védőnői program, mellyel már az iskolai szűréseket is lehet dokumentálni és sok egyéb jelentési kötelezettségét is megkönnyíti. Tavaly mindkét körzetben összesen 31 fő született, ebből a kis körzetben 8-an. Közülük 2 ikerpár, mindkét körzetben egy – egy. Ebben az évben (az ülés napjáig) 4 fő született, és további 17 várandós van beregisztrálva. 2 fő volt koraszülött, közülük 1 igen kis súllyal, de mára már mindketten behozták a lemaradást. Otthonszülés és csecsemőhalál nem volt. Működik a babaklub, a relaxációs szülésfelkészítések, és elkezdődtek a rákszűrési képzés előmunkálatai is. A 7. napirendi pontban a Képviselő-testület Dr. Nyári Évának a fogorvosi feladatok ellátásáról szóló tájékoztatóját tudomásul vette.
A Polgármesteri Hivatal - fotó: Újságoló
Az 5. napirendi pontban a Képviselő-testület a gyermekorvosi feladatok ellátásáról szóló tájékoztatót fogadta el. Dr.Vig Olga Erika 2008. óta két telephelyen, Szigetmonostoron és Leányfalun látja el a házi gyermekorvosi feladatokat, vizsgálja és szűri mindkét településen az iskolásokat, óvodásokat, oltja az iskolás gyermekeket. Igyekszik széleskörű ellátást biztosítani a gyermekeknek. A fizikális vizsgálaton túlmenően lehetőség van vizelet kémiai elemzésére, tenyésztéses vizelet és székletminta vételére, vércukorvizsgálatra, otoscopos fülészeti vizsgálatra. CRP laborvizsgálat ujjbegyszúrás után a rendelőben kettő perc alatt eredményt ad, ugyancsak vizsgálható a torokváladék, amely szintén perceken belül eredményre vezet. Kisebb sebészeti beavatkozások is elvégezhetők a rendelőben. Ezekre a vizsgálatokra nem kell a szentendrei szakrendelőbe küldeni a gyermekeket. Az újszülötteket
A 8. napirendi pontban a Képviselő-testület elfogadta a térségi csatornaberuházás állásáról, a Társulat működéséről szóló beszámolót. Szűr Tímea elnök a Társulat 2013.01.01-2013.12.31. közötti bevételeiről és kiadásairól szóló kimutatás kapcsán elmondta, hogy a Társulat nyitó pénzkészlete 2013.01.01-jén 46.463 eFt volt, érdekeltségi hozzájárulásként összesen 21.914 eFt érkezett 2013. évben a hagyományos társulati befizetőktől és a gazdálkodóktól. Ezekkel a befizetésekkel együtt fennállása óta 76.931 eFt érkezett be a Társulat számlájára. A megalakulás óta kivetett érdekeltségi hozzájárulás összege 107.607 eFt volt (ez az az összeg, amelyet már 2013. december 31-ig be kellett volna a lakosoknak a fizetniük), így a befizetési arány 71,5 %. A Társulat 2013. évben 1.371 eFt kamatbevételt ért el, mely összeg a működési költség csaknem 20 %-át fedezte. A Társulat és Társulás által megkötött Társberuházói megállapodás alapján az eddig felmerült, beruházáshoz kapcsolódó kiadások arányos részét (15,36%-át) átutalták a Társulás részére, 2013-ban összesen 963 eFt összegben. 2012. június 27-én az OTP Bank Nyrt.-vel megkötésre került 534 millió Ft összegű, éven túli lejáratú víziközmű társulati hitelre vonatkozó kölcsönszerződés, a Társulat tagjai
4
2014. június-július
által a későbbi években fizetendő érdekeltségi hozzájárulás megelőlegezéseként. E kölcsön rendelkezésre áll, rendelkezésre tartási jutalékként 2.729 eFt-ot fizettek ki 2013-ban, hitelfolyósítást azonban még nem kértek. A Társulat működési költség felhasználásánál megtakarítás mutatkozik az időarányos tervhez képest (1.052 eFt = 13 %-os a megtakarítás). A Társulat „felesleges” pénzeszközeit mindenkor lekötött betétszámlán tartja. A 9. napirendi pont az Önkormányzat Képviselőtestülete és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 5/2007. (III.19.) sz. rendeletének módosítása, új közbeszerzési szabályzat elfogadása volt, tekintettel arra, hogy a közbeszerzésekről szóló törvény rendelkezései módosultak.
A Polgármesteri Hivatalban - fotó: Újságoló
10. napirendi pontban a helyi értéket képviselő ingatlanok megőrzésére örökségvédelmi pályázat kiírása mellett döntött a Képviselő-testület, ugyanis a településszerkezeti terv magalkotásának folyamatában rendszerint megfogalmazódott az a képviselői, önkormányzati szándék, hogy az Önkormányzat segítse elő a település értékvédelmi övezete településképi megújulását. Ennek egyik módja, a szakmai és anyagi ösztönzés, mely Kisorosziban több éve, Tahitótfalun egy éve már elindult és kézzelfogható, tapasztalható hozadéka van. Kisorosziban az évek során több tíz ingatlan újult meg ilyen módon, ezáltal rendezettebb, egységesebb utcaképek alakultak ki. A pályázat célja a helyi értékmegőrzésen túl, a település karakterének megőrzése, vonzerejének növelése. A Főépítész Asszony megfogalmazta a pályázati kiírást, melyben figyelembe vette a korábbi ülésen elhangzott iránymutatásokat, a kiírás megalapozó rendelkezése pedig a településszerkezeti terv értékvédelmi fejezete. A pénzek kifizetését az erre vonatkozóan kidolgozott részletes szabályrendszer tartalmazza. A 11. napirendi pont a veszélyes hulladék gyűjtésének és szállításának megrendelése volt. A Képviselő-testület
Önkormányzati hírek
a 2014. évi lomtalanítás és a veszélyes hulladék gyűjtés időpontjául a faluban és Horányban 2014. június 14-ét jelölte meg, a veszélyes hulladékgyűjtéssel a Trans-Global Környezetvédelmi Kft-t bízta meg, az ajánlatában szereplő egységárakon. A 12. napirendi pont, a Tulajdoni ügyek keretében tárgyalta a Képviselő-testület a horányi Piac tér tervezési programját, mely során úgy döntött, hogy a tér (952/1 hrsz) rendezését megkezdi a tulajdonában lévő területen, a megvalósítás érdekében meghívásos koncepciópályázatot hirdet, a győztes terv megvalósítására kötelezettséget vállal, fenntartva a jogot arra, hogy a pályázaton győztest nem hirdet. A Képviselő-testület a pályázati anyag összeállításával megbízta a település főépítészét 2014. május 21-i határidővel, a pályázatra 5 tervező céget hívott meg, a pályázók a pályázati kiírásban szereplő feltételek szerinti tervek benyújtása esetén bruttó 100.000 Ft költségtérítési díjban részesülnek, a benyújtott tervek pedig az önkormányzat részére a továbbiakban szabadon felhasználhatóak. A pályázati határidő 2014. június 20. volt. A díjakra a Képviselő-testület a tartalékából 500.000,- Ft, azaz ötszázezer forintot biztosított. A határozat szerint a győztes terv tervezője megbízást kap a részletes tervek kidolgozására, ennek költségét a pályázatoknak tartalmaznia kellett. Szintén e napirendi pont keretében tárgyalta a Képviselő-testület egy Energiaültetvény létesítésének lehetőségét önkormányzati területen, és úgy döntött, hogy jelenleg az „Oxifa” telepítési programhoz nem kíván csatlakozni, erre a célra területet felajánlani jelenleg nem tud. Mulcsüzem létrehozásának tárgyalása során a Képviselő-testület a megvalósíthatósági tanulmányt áttekintette, annak megállapításaival és céljaival egyetértett, ennek értelmében a megvalósítást a tanulmánynak megfelelően kívánja a jövőben elkezdeni. (A Képviselő-testület korábban, a Klímapark pályázat keretében döntött arról, hogy mulcsüzemet létesít. Mulcs=talajtakaró). A 13. napirendi pont a bizottságok tájékoztatója, a 14. napirendi pont a két ülés között történt fontosabb eseményekről, a lejárt idejű határozatok végrehajtásáról szóló tájékoztató volt. A 15. napirendi pont, az Egyebek keretében tárgyalta a Képviselő-testület többek között a horányi strand létesítésének kezdeményezését, ugyanis az üléseken évek óta felmerülő kérdés a horányi fürdőhelynek hivatalosan is stranddá való nyilvánítása, amelynek azonban több hatósági követelménye is van. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a horányi szabad strand engedélyezése érdekében a következő lépéseket teszi meg: megvizsgálja
2014. június-július
a zuhanyzó kialakításának, vagy kijelölésének lehetőségét; lehetővé teszi a WC szezonban történő felügyeletét és mindezek megvalósulása esetén kezdeményezi a strand kijelölését a hatóságoknál. A Képviselő-testület módosította az étkezési térítési díjakról szóló 14/2006. (XII.07.) sz. rendelet mellékletét: 2014. június 1-jétől a szociális étkezés térítési díjait a felnőtt korúakra vonatkozó szociális gondoskodás helyi szabályairól szóló 9/2006. (IX.07.) rendelet tartalmazza, továbbá a vendég étkezés díja 685.-Ft-ról 800.-Ftra emelkedik. Döntött a Képviselő-testület arról, hogy a település fogorvosi ellátását 2014. július 1-jétől a praxisjog értékesítéséig helyettesítéssel kívánja megoldani, amennyiben a praxis jog értékesítése 2014. június 30-ig nem történik meg. Ennek érdekében a Képviselő-testület megbízta a Polgármestert, hogy a helyettesítésre vonatkozó szerződést 2014. május 23-ig terjessze a Képviselőtestület elé. A Képviselő-testület 225/2013. (12.12.) számú határozatában döntött arról, hogy dr. Nyári Éva egyéni vállalkozó fogszakorvossal a fogszakorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátására 2006. június 1jén kötött szerződést rendes egyoldalú felmondással, 6 hónapos felmondási idővel 2014. január 1-jei hatállyal felmondja és egyben felkérte a Polgármestert, hogy a fogszakorvosi feladat ellátása érdekében eljárjon és a szükséges jognyilatkozatokat megtegye annak érdekében, hogy a feladat a felmondási idő lejártát (2014. június 30át) követően ellátott legyen.
Önkormányzati hírek
5
A 1. napirendi pont a helyettes fogorvos szerződésének jóváhagyása volt: a Képviselő-testület úgy döntött, hogy a település fogorvosi ellátását 2014. július 1-jétől a praxisjog értékesítéséig helyettesítéssel kívánja megoldani, ennek érdekében felhatalmazta a Polgármestert, hogy dr. Ember Gyöngyi fogszakorvossal szerződést kössön. A 2. napirendi pontban a Képviselő-testület a felnőtt korúakra vonatkozó szociális gondoskodás helyi szabályairól szóló 9/2006. (IX.07.) rendeletet módosította a Szociális Bizottság javaslatára: június 1-jétől a szociális étkezésért fizetendő napi térítési díj 100%-a 2014. évben: 692 Ft, amely összeget minden év december 31. napjáig felül kell vizsgálni. A Képviselő-testület 2014. június 12-én rendkívüli ülést tartott, amelynek napirendi pontja az árvízi védekezés megszervezéséről szóló tájékoztató volt Petró Tibor védelmi referens és Papanek László szakasz-védelemvezető, meghívott előadók részéről. A Képviselő-testület és bizottságainak ülései nyilvánosak, az ülések meghívói a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján, a községi hirdetőkön valamint az Önkormányzat honlapján közzétételre kerülnek. dr. Vaczó – Tánczos Szilvia jegyző
A Képviselő-testület 2014. május 23-án rendkívüli ülést tartott.
Az adótartozás közzétételéről Szigetmonostor Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 239/2013. (12.12.) számú határozatában az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 55./B § (1) bekezdése alapján helyi adók és a gépjármű adó vonatkozásában 90 napon keresztül folyamatosan fennálló adótartozással rendelkező, 50 legnagyobb összeggel tartozó jogi személy, valamint magánszemély adózó listájának helyben szokásos módon (a községi hirdetőkön és a helyi önkormányzati újságban való), havi rendszerességgel történő közzétételéről döntött és felkérte a jegyzőt a határozat végrehajtására. A közzétételre ezúttal a 2014. május 31-én, és június 30-án fennálló adótartozások tekintetében kerül sor, az adóhatóság nyilvántartása alapján, a következő oldalon található kimutatásban. dr. Vaczó - Tánczos Szilvia, jegyző
Számítógépszervíz Szigetmonostoron 2015 Szigetmonostor Klapka u. Tel: 06/30 948-3709 e-mail:
[email protected]
6
2014. június-július
Adóügy
2014. június-július
Adóügy
7
8
2014. június-július
A polgármester fóruma
A polgármester fóruma Molnár Zsolt, Szigetmonostor polgármesterének írása (folytatás) – Fontos kérdésekben szükséges megkérdeznünk az ügyek állását, hiszen az idő telik, de látványos, mindenki által látható munkavégzés nem folyik még. Hogy áll tehát a csatorna ügye? – A csatornázás kivitelezői szerződését megkötöttük 2013 őszén, azt a megállapodást az öt települést (Szentendre, Leányfalu, Tahitótfalu, Pócsmegyer és Szigetmonostor) magába foglaló társulás nagyon alapos, és hosszú egyeztetés sorozatot követően hozta tető alá. Az építésre irányuló közvetlen kivitelezői munka akkor kezdődött meg. A kivitelező azonnal nekifogott a vízjogi engedélyes tervek elkészítéséhez, melynek a hatósági egyeztetése folyik, legutóbb azért kényszerült a társulás a hatósági döntést felülvizsgáltatni, mert tévesen plusz védőcsövet írt elő a hatóság, amely a tanulmánytervek alapján kalkulált költségeket jelentősen, és szükségtelenül megnövelte volna. Jelenleg ez a végső eljárás folyik. Amenynyiben a hatóság zöld utat ad, a gépek nekilátnak a munkának. A kivitelező projektirodát nyitott Tahiban, telephelyet létesített Pócsmegyeren, elvégezte az érintett terület állapotfelmérését, de a földmunkába a hatósági engedélyek megérkezéséig nem foghat bele. Korábban arra számítva, hogy további meglepetések már nem lesznek, kijelentettem, hogy várhatóan ekkor, vagy akkor kezdődik mindenki számára is láthatóan a kivitelezői munka. Most ezt már nem teszem, nem mondok időpontot, bár jó reménységgel vagyok, hogy az általam ismert időpont tovább már nem csúszik, mégis kérem, hogy elégedjenek meg azzal, hogy a munka az engedélyek megérkezését követően azonnal elkezdődik. Amikor tudjuk a kezdési időpontot, rögtön közzétesszük a kialakított utcaszintű ütemtervet. Az idő szorít, de 2015 végéig a munkát be kell fejezni, bízom abban, hogy több meglepetés már nem ér bennünket és a csatorna átadására jövő év végére sor kerülhet. – A bölcsőde építése is kezdetét veszi immár? – Én magam azt terveztem, hogy ez év elején, majd jó reménységgel voltam, hogy az iskolai tanév kezdetére, de ma már bizonyosan látszik, hogy jövő tavaszra a bölcsőde elkészül Szigetmonostoron. A kivitelezővel a szerződés megköttetett, amennyiben az idő engedi, 2015 márciusáprilisában megnyithatja a kapuit. (Pontos részleteket az Újságoló erre vonatkozó cikkéből tudhat meg az olvasó, amely a lap 15. oldalán olvasható.) – A Klímapark pályázat is startol? – Igen, a pályázat megvalósítása elkezdődött, jövő júniusban zárul, de az elkövetkező egy évben folyamatosan
valósulnak meg elemei és teljesül ki a projekt. Nem könynyű az egyes elemeket önmagukban sem megvalósítani, nem beszélve arról, hogy öt partner munkáját kell összehangolnunk, emellett csak a Szigetmonostort érintő program hét önálló elemből áll. Mindezeket megfelelő, egymásra épülő, a pénzügyi kereteket is figyelembe vevő módon kell megvalósítani. Nem könnyű a feladat, de azért fogtunk bele, mert tudjuk, hogy a végeredmény nagyon jó, és Szigetmonostor számára is hasznos, előremozdító lesz. (Erről is részletesebben olvashatnak jelen számunk erre vonatkozó cikkében, mely az Újságoló 16. oldalán olvasható el.)
Faluház, a leendő Klímapark központ
- fotó: Újságoló
– A Határcsárdai-révnél lévő révház felújítása is elkezdődött. – Ezt is egy hosszú egyeztetési folyamat előzte meg. Köszönet a Máltai Szeretetszolgálatnak, aki a 2013-as árvíz idején látva a település számos problémáját, egy támogatón keresztül pénzt szerzett számunkra arra, hogy a révház küszöbszintjét a 2013-as árvízszint fölé emeljük. A felújítással tehát egy árvízmentes révház alakul ki, de úgy, hogy közben nyilvános Wc, fedett kerékpártároló, és váróterem is létesül. Sok munkánk lesz még ezzel, de az átadással szintén Szigetmonostor gazdagodik majd. – Hallhattunk olyan véleményt, hogy direkt mostanra időzítette a programok elindítását a választások miatt. – Hallottam én is erről, de a választások miatt az eredeti ütemterv jobb lett volna, mert most már működő, vagy átadás előtt álló intézményekről, illetve programokról beszélhetnénk. Ezzel együtt sajnos rajtunk kívül álló okok miatt csak most indulhatnak el ezek a programok, ráadásul lényegében egyszerre. – Nem jelent ez gondot a megvalósításban?
2014. június-július
– Nem, mert készültünk rá. Az anyagi forrásokat ezekre a célokra félretettük, bár sok múlik azon, hogy az EU, illetve a Magyar Állam megfelelő ütemben, szerződés szerint fizeti-e az általuk garantált költségrészt, azonban fel vagyunk készülve az esetleges központi finanszírozási csúszásokra is. – Ha jól értem a jövőbe mutató szavakból, az októberi választásokon ismét indulni kíván. – Igen! Az elindított programok befejezése, valamint az ezek elindulására való várás miatt, későbbre ütemezett célok megvalósítása érdekében szeretném elnyerni újból a lakosság bizalmát. A most előkészítés alatt lévő programok (Horány ivóvízzel való teljes ellátása, játszótér építés, útépítések, közterületek rendezése, a szociális gondoskodás kiterjesztése, közlekedésfejlesztés, helyi munkahelyteremtés, turisztikai fejlesztések, hogy csak a konkrétan előkészítés alatt lévő, vagy már elindított programokról beszéljek) forrása is benne rejlik a fentiekben említett projektekben. Fontosnak tartom, látva a családokat is sújtó adósságcsapdákat, hogy a célokat úgy határozzuk meg, hogy az minden elemében előre mutasson, a megvalósításuk garantált legyen. Pályázat esetén gyorsabban, anélkül, kizárólag saját erő esetén, talán lassabban, de létrejöjjenek. – Van ezek megvalósítsához anyagi forrása? – Igen, ha valamit célul tűzünk ki, akkor azt egészen addig kell előkészíteni, hogy a forrás is biztosított legyen. Egy-egy nagyobb cél érdekében lehet, hogy néhány évig gyűjteni kell a pénzt, de meg lehet valósítani nagy dolgokat is. Lehet pénz arra, amit akarunk, még ha utánajárást, pályázást, vagy tartalékolást igényel is. – Láttuk a horányi Piac-tér terveit, többen véleményezték is azokat, a cél tehát a tér beindítása? – Igen, kiírt az Önkormányzat egy pályázatot, melyre igen értékes pályaművek érkeztek, a cél nem más, mint valamelyik kiválasztásával a tér újraindítása, a terület újraélesztése, ezáltal Horány egészének vonzóbbá tétele, a helyi vállalkozások, termékelőállítók helyzetének javítása. Nem kis cél, de az Önkormányzat véleményem szerint így tudja megadni a kezdőlökést, melyre további lépések épülhetnek. – Ha már a turizmus felé kanyarodtunk, valóban vannak az Önkormányzatnak kerékpárjai? Egy kerékpárja van az Önkormányzatnak, amelyet az utcaseprőnk használ. Turisztikai hasznosítás szempontjából a Duna Ipoly Nemzeti Park kerékpárjaira, valamint a helyi vendéglátók kerékpárjaira számíthatunk, és ez könnyen elérhető minden érdeklődő számára. Célom az, hogy a Nemzeti Park jelenleg Kisorosziban lévő kerékpárállományának egy részét újra Szigetmonostoron, az Önkormányzat közreműködésével sikerüljön kölcsönadnunk. Az ön kérdésében rejlő információ tehát téves.
A polgármester fóruma
9
– Mi a hír a várva várt híddal kapcsolatban? – Az Önkormányzat továbbra is a népszavazás által kötelezően kijelölt úton halad, ragaszkodik az autós hídhoz. Ennek elérése érdekében jelenleg bíróságon keresztül igyekszünk elérni azt, hogy a Megyeri híd építési engedélyéből nehogy kivegyék a hidunkra vonatkozó kötelezést. Ha mégis sikerülne a hatóságnak ezt kivenni, a 2008-ban az Állam által ígért gyalogos-kerékpáros híd plusz 2 milliárd támogatás helyett semmire nem számíthatunk. Ettől függetlenül a tervezés kezdeti időszakától kezdődően, évek óta, ott vagyunk az EUROVELO 6 kerékpárút nyomvonalának kijelölési folyamatában. A célunk az, hogy ez az út ne kerülje el a szigetet, és érintse Szigetmonostort. Az erre vezetett út egy újabb esély a helyi munkahelyek teremtéséhez, szállások, vendéglátás, azok kiszolgálása, mind-mind munkahelyet jelenthet. Hasonló ez a cél a piactérnél elmondottakhoz; idehozni a vendéget, ettől kezdve rajtunk, illetve azokon, akik a megállításukon, behívásukon gondolkodnak, múlik, hogy mit sikerül kihozni a helyzetből. Nem beszélve arról, hogy ennek a megépítésére valós kormányzati akarat van. – Ez alatt a rövid beszélgetés alatt az a benyomásom, hogy a célok jól felfűzhetőek egy irányba. – Örülök, ha látszik, mert ez nem véletlen. A fentiekben elmondottak, de ezeken túl még további célok is láncolatot alkotnak. A csatornázás, a Klímapark pályázat energetikai, zöldhulladék feldolgozó, környezet és tájvédelmi ismeretátadó része, a helyi termékek helyzetbe hozatala, az erdők hasznosítása, az ökoturizmus ösztönzése, a közlekedési lehetőségek körülményeinek javítása, az árvízvédelem, mind-mind egy irányba mutatnak, amely a vízbázis védelem által szegélyezett, de a település számára jól járható, és szép, gazdag jövőt sejtető utat jelent. Mindezt erősíti a Fővárosi Vízművekkel kötött stratégiai megállapodás, amely az úton haladás egyik fontos motorja lehet. Az, hogy a jövőképből hogy lesz jövő, a lehetőségből valóság, az útra lépésből úton járás és célba érkezés, rajtunk múlik és azon, hogy az építkezést olyanok végezzék, akik ismerik az összefüggéseket, és nem csupán pillanatképekből dolgoznak. A minap láttam a mozgókép egyik ősét, ahol az állóképek megfelelő sorrendbe helyezése az első lépés volt csupán, a következő lépés a korong megfelelő irányba történő elindítása. A jó sorrend, a megfelelő irányú és sebességű mozgás együttesen eredményez jövőt építő történetet. Ennek pedig mindenki részese kell, hogy legyen, az ajtóm továbbra is, mint mindig, nyitva áll bárki előtt, nincs és nem is lehet olyan kérdés, melynek megvitatására, megoldására ne lennék nyitott. Molnár Zsolt polgármester
10
2014. június-július
Reakció
Mindenki alszik, csak én álmodom Pólyi Krisztián gondolatai Mikor elkezdtem írni a szimon.hu blogot, az indíttatásom az volt, hogy az Újságoló egyrészt teljesen rendszertelenül jelenik meg, másrészt a benne lévő információk nem elégítették ki a környezetemmel szemben támasztott információéhségem. Ha valami pletykát megtudtam, akkor az vagy köszönő viszonyban nem volt a valósággal, vagy ha mégis, akkor a miértjét nem lehetett tudni. Mikor ideköltöztünk, akkor volt egy elképzelésem a faluról, a falu és a családunk jövőjéről. Azt láttam, hogy vannak üzletek, felújítás előtt álló óvoda és felújított iskola, valamint a közeljövőben így vagy úgy híd fog épülni, ezért a településbe nagy lehetőségeket láttam. Az emberek, akiket megismertem többnyire közvetlenek, segítőkészek és nyitottak voltak felém és a családom felé, de valami még sem volt rendjén, a dolgok nem úgy működnek közelebbről nézve ahogyan azt kívülről látni véltem, ezért elkezdtem járni a testületi ülésekre, hogy nagyobb betekintést lássak a falu dolgaiba és valóságosabb jövőképem legyen, valamint elkezdtem írni a posztokat arról, amit látok, hallok, tapasztalok és rá kellett jönnöm, hogy a falu vezetése teljesen máshogy látja a falu jövőjét, mint az kifelé lecsapódik. Ráadásul bár a gazdasági válságnak a világban vége van, és noha nem dübörög úgy minden szegmens, de a világ tovább működik és mégis forog a föld, csak valahogy országunkban ezt nem mindenki érzékeli, falu szinten pedig homlokegyenest ellentéte látszódik, hiszen az elmúlt pár évben a vállalkozások nagy része bezárt vagy csak szenved és idő kérdése mikor fog bezárni. Szemmel láthatóan is szinte teljesen eltűntek a nyaralók, a vásárló erő a töredékére csökkent, a falu nyáron is Csipkerózsikát megszégyenítő álomba zuhant… Alig 3-4 éve még sorba kellett állni a nagy közért előtt, mert annyian voltak bent, hogy nem lehetett bejutni. A piacon pezsgett az élet. A fagyizó körül hétköznap is biciklik és autók parkoltak – ma már fagyizó sincs… A szigetmonostori élet megdrágult, kezdve a benzin árával, a szemétszállítási díjakon keresztül a még megmaradt kiskereskedelmi egységek árjaig – mely utóbbi teljesen érthető, hiszen ha 1000 vevő helyett csak 100 megy be, akkor annyiból kell kitermelni ami a fenntartáshoz szükséges bevétel, mely egyre nehezebb. Ha ők is feladják és
ők is bezárnak, akkor még drágább lesz az élet, mert az alapvető élelmiszereket ha meg is lehet majd venni egy kis közértben, akkora árukészletet mint például a nagy közért (20-30 milliós) tart fent vagy amekkorát a hentes a friss áruválasztékával nem képes egy 20-25 nm-es kisbolt fenntartani. Amellett, hogy azt az árukészletet legalább egyszer fel kell tölteni, mely szintén nem kis befektetés. A falut viszont fent kell tartani, az óvoda, a bölcsőde, a közvilágítás és a közfeladatok ellátása nem olcsó, az állami finanszírozás pedig egyre kisebb, a beszedett adóknak most már nagyobbik része landol az államkasszában és a kisebbik a faluéban. Az egyedüli, ami megmaradt a településeknek, az ingatlanadók ilyen olyan formája – nem véletlenül vezették be mára szinte mindenhol. A másik bevételi forrás a külső források lennének, ha például lenne egy nyereséget termelő vállalkozása az önkormányzatnak, vagy ha a turizmus öltene oly mértéket, hogy a ráépülő vállalkozások és jól működő kereskedelmi egységek adója számottevő lenne, de az ipa mára valószínűleg töredéke a 4 és 8 évivel ezelőttinek. Akkor viszont marad az adóemelés. Én úgy látom és tapasztalom, hogy a falu vezetése zárkózott természetű, a falu jövőjét a múltjában képzeli el és nem nagyon tud (vagy nem akar) mit kezdeni az 1990-ben 1200 főről mára közel 2800 főre nőtt lakossággal. A falunak számottevő hagyománya, turisztikai látványossága, bevételt termelő tevékenysége nem volt a földművelésen túl, mely mára teljes egészébe magánkézben van és mely a falunak egyáltalán nem termel bevételt, abból finanszírozni se óvodát, se bölcsit, se közfeladatokat, se semmit nem tud. Noha a falu vezetésének szakértelmét nem feltétlenül kérdőjelezem meg, a szemléletüket, világnézetüket mindenképpen és ezzel úgy érzem nem vagyok egyedül. A kérdés csak az, hogy az itt lakók túlnyomó többsége az elmúlt évek szemléletével és referenciájával tud azonosulni vagy azzal, melyet én körvonalazok már hónapok óta több mint 60 posztban a szimon.hu blogon. Az utolsó posztom – Kultúr, áll is, ül, és…, melyben viszonylag erősen írtam le, amit látok és tapasztalok – a hivatali oldalon és a lakossági oldalon is aktivitást eredményezett. Míg utóbbi számára hiánypótló, de ugyanakkor teljesség igénye merült fel, előbbi „válaszként” közzétett 4 olyan tervet, melyet már hetekkel előtte mondtam, hogy meg kellene osztani a közvéleménnyel és erre a felületet
“Én úgy látom
és tapasztalom, hogy a falu vezetése zárkózott természetű...“
2014. június-július
is biztosítottam volna, s melyek ugyanakkor nem valószínű, hogy a közeljövőben megvalósulnának, hiszen a Szabadság térre is már jó pár éve meg vannak a tervek – csak azt nem mindenki szavazta meg, hogy dózerólják le és szórják fel murvával, addig is, amíg nincs rá pénz megvalósítani –, ugyanakkor úgy vélem, a Szabadság téri tervek sem biztos, hogy a megfelelő verziója a térben rejlő lehetőségek kihasználására, ahogy a Horányi piactér sem biztos, hogy úgy jó ahogy van, hiszen az évek óta meglévő feszültségeket és problémákat nem kezeli, hanem tovább görgeti. Úgy vélem, ez nem a megfelelő irány, úgy vélem ez nem azonos a többség elképzeléseivel, úgy vélem paradigmaváltásra van szükség. Úgy gondolom, hogy egy falu még ha városméretűvé is nőtte magát, mi több, jóval nagyobb mint Magyarország egyes városai, attól, hogy falu, még lehetne élhetőbb, még lehetne életszerűbb a jövőképe, sőt egyáltalán kellene, hogy legyen jövőképe. A kérdés az, hányan látják azt a jövőképet és hogyan. Nem sok véleményt, cikket, blogot és posztot lehet sajnos olvasni a falunkról, az itt lakók világ- és jövőképéről, ezért a közelgő választás egy nagyon jó lehetőség megkapni a választ. Ezt a lehetőséget meg kell ragadjam, hogy tudjam, én látom-e rosszul a dol-
11
Reakció
gokat és én vagyok rossz helyen, vagy valóban ott van a többségben az a hiányérzet, ami bennem és egy más típusú faluban képzeli el az életét, mindennapjait, gyermekei jövőjét és nyugdíjas éveit. Előre leszögezem, nem ígérek kolbászból kerítést, sőt az elmúlt 8 év kihagyott pályázatait és lehetőségeit, az elvesztegetett időt és az ingyen pénzeket sem tudom visszahozni, de a jövőben minden adódó lehetőséget ki fogok használni és minden pályázaton el fogunk indulni amivel szebbé, élhetőbbé és a turistáknak is kívánatosabbá tudjuk tenni a falunkat. Olyan koncepciót kell felállítani, mellyel külső forrásokat tudunk teremteni. Olyan környezetet kell kialakítanunk, melyben a köztünk lévő feszültségek nem nőnek tovább és melyben mindenkinek lehetősége van a boldogulásra, akár kistermelő, akár helyi vállalkozó, akár betelepülő, akár őslakos. Keresse fel interneten a blogomat – http://szimon.hu – olvasson bele, alkosson véleményt, és hasonlítsa össze az ön tapasztalataival, szemléletével és nyilvánítson véleményt, mert a véleménye szabad, számít és szükségszerű a jövőnkhöz. Pólyi Krisztián
Családsegítő Szolgálat Családi konfliktusokkal küzdenek? Csalódás, féltékenység keseríti a mindennapjaikat? Aggódnak azért, hogy a gyermekek hogyan vészelik át a feszült időszakokat? Munkahely elvesztése miatt a családtagok viselkedése megváltozott? „Kihűlt a családi tűzhely?” Szeretné megérteni, mi történik Önökkel? Keressünk együtt megoldást. Várjuk Önöket! Dunakanyari Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat. Személyes jelentkezés: 2000 Szentendre Szentlászlói út 89. Telefonon: 26/400-172 vagy 20/278-3734 Dunakanyari Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat
Az aktuális hírek szállítója:
www.szigetmonostor.hu Aktuális hírek; Programok, rendezvények; Választási hírek; A helyi intézményekkel kapcsolatos információk; A település bemutatás; Turisztikai információk; Településtérkép
Facebook: facebook.com/SzigetmonostorHirei
12
2014. június-július
Reakció
Válaszok és kérdések A januári számban (Újságoló XX./1. 2014. január - Kérdéseim, 17. oldal – Szerk.) feltettem néhány kérdést a polgármesternek és a jegyzőnek, melyek már régóta foglalkoztattak. Arra feltétlen számítanom kellett, hogy egyesek korai választási támadással fognak gyanúsítani, amit természetesen már meg is kaptam. Nekik ezúton nyilatkoznék, nagyot tévednek! A dolgok mai állása mellett és jelenlegi meggyőződésem szerint, nem igen kívánnék a későbbiekben a település ügyeivel érdemben foglalkozni, és ennek sok oka van. Egyszer talán csokorba szedem, miért is látom ma így. Januári kérdéseimre kaptam is választ, meg nem is. Jegyző Asszonytól két dolgot kérdeztem: Az elsőre (ami árvíz kapcsán a polgármesterre vonatkozott) – olvasatom szerint – azt válaszolta, hogy ő semmi ilyenről nem beszélt, pedig mi néhányan képviselők másképp emlékszünk, biztosan négyünk memóriájával van baj, és akkor neki van igaza. A második kérdésem az általam máig vitatott igazgatóválasztással kapcsolatos, kaptam választ, de úgy vélem, hogy a lényeg valahogy kimaradt. Nem csak az Újságolóban kerestem e témában, hanem külön e-mail-ben is kutakodtam, arra is hasonló volt a reakció, mint írásomra. Kérdésem lényege elfelejtődött, ami így szólt: A jegyzőkönyv úgy készül, hogy a jegyzőkönyvvezető jegyzetel, szükség esetén összehasonlít a hangfelvétellel, majd javít a polgármester, utána a jegyző (vagy fordítva), és végül jönnek a hitelesítők? Ezzel arra lettem volna kíváncsi, hogy a korábbiakban általam vitatott bekezdés hol került be a jegyzőkönyvbe, de erre a mai napig nem kaptam választ. Nem igazán ijedtem meg az úgynevezett hamis vádas “fenyegetéstől”, hiszen – úgy gondolom, hogy – hangfelvétel és kész jegyzőkönyv a tanú igazam bizonyítására. Hogy hol és ki által került az általam vitatott bekezdés jegyzőkönyvekbe, arra továbbra is várnám a választ! A jegyzőkönyvvezető valószínűleg nem írt le valótlant. Minden bizonnyal utána javított a jegyző és a polgármester (sorrend mindegy), majd végül a hitelesítők több hónapos késéssel aláírhatták a dokumentumot. Ettől kezdve termé-
szetesen minden törvényes, de még mindig nem tudjuk ki által került az általam vitatott, sehol el nem hangzott bekezdés a dokumentumba! Egy kicsit hasonlít az eset “Fletó” eredeti tőkefelhalmozására, hisz – úgy emlékszem, – saját bevallása szerint is volt törvénytelenség, de az idő megoldotta a gondot az elévülés okán! Polgármesterünknek először is válaszolnék. Soha nem tért ki egy kért beszélgetés, eszmecsere elől, hogy sok év után miért választottam mégis a nyilvánosságot, annak bizony oka van. Meghallgatott ugyan, de érdemben soha. A válaszok itt csengnek a fülemben, „köszönöm hogy szóltál” vagy „igen ezt figyelembe fogom venni” satöbbi. Folyamatosan az volt az érzésem, ma már meggyőződésem, falrahányt borsó volt igyekezetem, pedig leginkább a segítőszándék vezérelt. A konfrontációt nem vállalta, erre ékes példa a Rozinante fogadóban eltöltött nap, ahol jót társasjátékoztunk egy agyturkász vezetésével, miközben nem beszéltünk semmiről. Köztudott, aki dolgozik, az hibázhat is, mégsem hallottam egyszer sem, bocs ezt elhibáztam, pedig tudom, volt ilyen. Meggyőződésem, nem vagyok egyedül, aki így látja, de én vagyok a megmondó, a véleményemet soha nem rejtem véka alá, még akkor sem, ha emiatt egyesek nem szeretnek. A kritika lehet építő is, ha jogos és felhívjuk a figyelmet egy hibára, vagy hibákra. Kérdéseim természetesen lennének, de a továbbiakban nem szeretném ezekkel fárasztani az olvasókat. Egy kérdésem azonban mégiscsak lenne, mert ezt nagyon sokan felteszik nekem mostanában, pedig tudhatnák, a választ nem nálam kell keresniük. A kérdés így szól: Igaz, hogy Zsolt ősszel nem indul polgármesterjelöltként a választáson? Hát ezt én honnan tudhatnám, válaszolom mindannyiszor, pedig van sejtésem. Hogy kielégítsük az érdeklődők kíváncsiságát, most én kérdezném az érdeklődők nevében és tömör, egy szavas választ kérnék: igen vagy nem? Debreczeni Lajos
Ezúton értesítjük a Tisztelt Újságoló Olvasókat, hogy az újság legközelebbi lapzártája 2014. augusztus 29. péntek 21.00 óra. Az Újságoló munkatársai arra kérnek mindenkit, hogy a lapzárta figyelembe vételével küldjék el cikkeiket, írásaikat, gondolataikat, az alábbi e-mail címre:
[email protected]
2014. június-július
Közlekedés
13
Határcsárdai kompinformációk Az állomás üzemidőben (4.20-tól 23.20-ig) hívható telefonszáma: 06-20-389-4752 Tömbjegy rendelés esetén hívandó telefonszám: 06-20-912-2952 (Kérjük a tisztelt utasokat, hogy tömbjegyváltási szándékukat telefonon a megváltás előtt legalább 1 nappal jelezzék,). A tömbjegy az év bármely napján megváltható, nincs havi érvényességhez kötve, viszont folyó év december 31-e után nem használható. 40 alkalommal biztosít átkelést a tömbön feltüntetett rendszámú gépkocsi és vezetője együttes utazása esetén. A 40 alkalmas tömbjegy ára:17000 Ft. A viteldíjak 2012től az alábbiak szerint alakulnak: dolgozó havi bérlet: 4800 Ft; tanuló havi bérlet: 2000 Ft; személyjegy: 260 Ft; diákjegy: 130 Ft; gépkocsi jegy: 370 Ft; kerékpárjegy: 200 Ft; kistehergépkocsi: 1000 Ft; nagytehergépkocsi: 3000 Ft Weboldalcím: www.szentendrekomp.hu Telefon: 06 20 554-0474 (üzemidőben hívható) Kellemes utazást kíván Önöknek a Lehel és Társa Kft.
14
2014. június-július
Hídügy
A hídról! Debreczeni Lajos önkormányzati képviselő írása Az természetes hogy a hídkérdés folyamatos téma, hiszen mindenkit érint, és megépülte a szirénhangok dacára is minőségi javulást hozna településünk minden lakója számára. Mostanában többen írtak e témában, sajnos esetenként szándékosan csúsztatva, néha viszont csak tájékozatlanságból festenek hamis képet, de hozzátenném, igazságot is olvastam. Csak később szerettem volna e témával foglalkozni, de a tiszta kép miatt úgy gondolom itt az idő a pontosításra. Már korábban is csináltam erről összefoglalót, jórészt azt fogom ismételni, hiszen pontos az emlékezetem, de ismerem, és birtokomban vannak azok az írott dokumentumok, amik végigkísérték az elmúlt éveket. Alapvetően három időszakra kell bontani az egészet: az első harmad Szilágyi Lajos polgármesterségének idejére esik, míg a második Molnár Zsolt nyolc éve alatti történések 2007-től 2009-ig, és a harmadik azóta napjainkig. Úgy gondolom, hogy Lajos két dologban hibázott : 1. 2000-ben a nagyhíddal párhuzamosan nem tervezték és költségelték a kishidat, és bár 2003 év elején erre felhívtuk a figyelmét, nem igazán ment a dolgok után. Tette ezt nagyrészt azért, mert a birtokunkban volt az a dokumentum, melyben megegyeztek a kishíd helyében, amit Szentendre akkori polgármesterével alá is írtak. Úgy nézett ki, minden rendben, de később Szentendre új vezetése ezt a dokumentumot semmisnek tekintette. A hídépítők ezek után széttárták kezüket, mondván mi építenénk, de nincs hídhely, egyezzen meg a két település, és már tervezzük is. Ezzel az építéshatóság bedobta a gyeplőt a két település közé, és mosta kezeit. Elkezdtünk Szentendrénél kilincselni, nem részletezném az akkori lépéseket, mert nagyon hosszú. 2. A Megyeri-híd építési engedélyét kiadták úgy, hogy Szigetmonostor feltételét nem tették bele. Ezt tehették azért, mert nem a jegyző, hanem a műszakis írta alá a beadott dokumentumot, és ez hiba volt. Hogy miért így történt azt nem tudom, és azt sem, hogy a jegyző megbízhatta volna talán a műszakist az aláírással, és ha igen, volt-e ilyen megbízólevél, és ha volt, miért nem került elő
időben? Talán a polgármester is aláírhatott volna? Ezekre nem tudom a választ. Viszont az nem igaz, hogy a település nem fogadott időben ügyvédet, dr. Pintér István Úr segítségével az előbb vázolt hibát kiköszörültük. Megtámadta a nagyhíd építési engedélyét, amit a bíróság elutasított ugyan, mondván az építési engedély jogszerű, de a használatbavételi engedély csak együtt adható ki a két hídra. Ez számunkra felért a pernyeréssel. Sajnos később ezt az ügyvédet Zsolt rövid úton kirúgta. A szakítás körülményeit nem ecsetelném, mert az elég fura történet, és dacára, hogy törvénytelenség történt, azt utólag egy szándékkal hosszúra nyújtott képviselőtestületi ülés végén, úgy hajnal három körül a még jelenlévő képviselők szentesítették. Megjegyzem, akkorra már többen távoztunk, bízva abban, hogy több szavazás már nem lesz azon a hajnalon. Eddig volt az első időszak, és most következzen a második, amit úgy neveznék, ez volt az árulás időszaka. 2007 év elején Zsoltnak sikerült öszszehozni egy összevont képviselő-testületi ülést Szentendre testületével, a tornatermünkben, média jelenlét mellett, megegyezés a hídhelyben, a két település ezt megszavazza, díszoklevél kiosztás meg minden. Akkor hihettem, hogy végre haladunk, de egy évvel később kiderült, ez az egész csak ámítás volt! 2008 nyarán a Regatta hotelbe kijött Csepi Lajos Úr egy ajánlatcsomaggal, a kérés mindössze annyi, hogy írjuk alá a Megyeri-híd használatbavételi engedélyét, amivel természetesen lemondunk kishidunkról, de cserébe majd kapjuk a milliárdokat! Megjegyezném, nagyfokú politikai farkasvaksággal kellett rendelkezzen az, aki ezt egy pillanatig is komolyan vette, hiszen az a kormányzat ígért fűt-fát, úgy, hogy már biztosan tudta, hogy másfél év múlva nem lesznek döntési helyzetben! A pénz szaga részegítette talán el polgármesterünket, vagy a véleményem szerint mindig is hídellenes hozzáállása kapott az ígéretekkel megfelelő támogatást, csak ő tudná megmondani, de ha ma megkérdezzük, úgy vélem, hogy azt mondaná, hogy mindig is hidat akart, ami természetesen hazugság lenne. Ezt bármikor dokumentumokkal lehet bizonyítani! Ékes példa erre a 2008 augusztus 28-ára összehívott, már-már zártkörűre tervezett képviselő-testületi
“A Megyeri híd
építési engedélyét kiadták úgy, hogy Szigetmonostor feltételét nem tették bele.“
2014. június-július
ülés, ahol mindenképp szerette volna megszavaztatni a hídról való lemondást, és a kompenzáció elfogadását. Ez akkor nem sikerült, mert a tervezett zártkörűből falugyűlést csináltunk, ahol a kompenzáció már szóba sem jöhetett igazán. Azonban érezve az irányt, hogy a kompenzáció van erőltetve, kezdeményeztük a népszavazást két ágon, részint három képviselő (köztük én is), ugyanakkor két magánszemély azonos szövegű beadványával, amit P. Krisztián pontosan idézett az Újságoló előző számában (Újságoló XX./5. sz. 2014. május, 14. oldal - Miért nincs hídunk? – Szerk.) és ezt most köszönöm: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Szigetmonostor település Önkormányzata ragaszkodjon a Szigetmonostort Szentendrével összekötő, közúti közlekedést biztosító autós híd megépítéséhez, és hogy egy kerékpáros-gyalogos híd nem helyettesítheti az építendő autós hidat” Nemrégiben azt olvastam, hogy a kérdésfeltevéssel félrevezettük a lakosságot! Kérdezem én, mi volt a félrevezetés? Netán az ikertesó felhívása az akkori újságban, hogy szavazzunk nemmel, mert az a jó irány? A beadvány kiállta a törvényesség próbáját és azon az őszi estén, amikor a testület többsége megszavazta a kompenzáció elfogadását, leszavazta ugyan a három képviselő beadványát, de kénytelen volt tudomásul venni a két magánszemély kezdeményezését, amit nem lehetett szavazásra tenni! A népszavazás kiírásra került, az eredmény ismert. Ezzel a lépéssel maradhattunk egyáltalán alkupozícióban, és úgy vélem, hogy aki mást állít, az hazudik! A dolog pikantériája, hogy a késő esti döntés után a másnapi Magyar Közlönyben már megjelent a kompenzáció elfogadása, és ez nem lehetett másképp, mint hogy valaki előre megegyezett valakivel, mondván, úgy is átvisszük a testületen az ehhez szükséges határozatot, ami meg is történt. A népszavazás 2009 tavaszára lett kiírva, amit nem lehetett leállítani. Szigetmonostor pályázott iskolaépítésre Pócsmegyerrel párhuzamosan, de forráshiány miatt mindkettő el lett utasítva. Az akkori kormányzat a két ünnep között a csodákkal határos módon állítólag szó nélkül mégis átutalta a településünk számlájára az igényelt negyedmilliárd forintot iskolaépítésre, a szomszéd település nem volt ilyen szerencsés. Vajon mi miért? Természetesen nem bizonyítható, de úgy gondolom, hogy mindenképp van összefüggés az érkezett pénz és a kiírt népszavazás között, hiszen csodák nincsenek! Vélelmezhetően elébe próbáltak menni a népszavazásnak, hátha elnyerik a lakosság jóindulatát, egyben befolyásolhatják a referendum végeredményét. A szavazókat ez nem hatotta meg, viszont kaptunk pénzt az iskolaépítésre! A hídügy harmadik időszaka a népszavazás végeredménye után kezdődött.
Hídügy
15
Ez az időszak tart a mai napig, és ha nem is örömmel, de az ügyben megbízott ügyvéd és a polgármester már nem alkudozhatott kompenzációról, az út ki lett jelölve. Azt hallani azonban, hogy már csak a kármentés maradt hátra, nehezen emészthető. Ilyen kijelentést csak az tehet, aki vagy önbizalom hiányos, vagy netán ügyünk vesztének örülne igazán. Ettől függetlenül, ha kényszerűségből ugyan, de teszik a dolgukat. Köztudott, hogy egyik kormányzat sem szerette volna megépíteni a kishidat, jelenleg ott tartunk, hogy az M0 építési engedélyét igyekeznek utólag módosítani, amivel a kishíd építésének kötelezősége kihullana a rostán. Ügyvédünk elérte a bíróságnál, hogy egy független igazságügyi szakértőt kértek fel az ügy tisztázása érdekében. Várjuk a szakértői vélemény elkészültét, és a folytatást. Mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy hit és kitartás nélkül nem érhetünk el eredményt. Sajnálatosan még 2009 után is jelentek meg hamis információk hídtémában. Többször, több helyen beszéltek az esetleges gyalogos híd későbbi használati kibővítéséről, aminek soha nem volt semmi valóságtartalma. Az EuroVelo néven ismert kerékpáros úthálózat valóban egy lehetőség, de sajnos a mai formában nem mi fújjuk a passzátszelet itt sem, pedig lehetne mit keresni ezen a területen. Amíg viszont alapkérdés, hogy bármelyik szomszéd település megkérdőjelezheti, hogy személyautó átmehet vagy nem, addig sajnos nem rólunk szól a történet, és ha nem lépünk időben, megint csak az tapsol, aki soha nem akart autóshidat, Szentendre, Diecz Ferenc vezetésével született határozatai rendre kihagytak egy tényt, mi, az itt élők is emberek vagyunk és az életben maradáshoz kellene minimum annyi, mint a környező településeknek. A jó hírek szerint ősztől Szentendrének új polgármestere lesz, talán vele szót érthetünk. Krisztián barátunk e témában elkövetett írása (Újságoló XX./5. sz. 2014. május, 14. oldal - Miért nincs hídunk? – Szerk.), úgy gondolom, hogy sok pontatlanságot tartalmaz, de ez csak részben az ő hibája, hiszen az egész egy kicsit tollbamondás jellegű, és az informátora szándéka szerint íródott. Amennyiben pontosak akarunk lenni, több oldalról kell információt begyűjteni, különben hiba csúszhat be. Innentől viszont már a szerző a hunyó, hiszen csak részben tájékozódott! Az a számmisztika viszont, ami a pályázati önrészek, és az álom milliárdok összefüggését taglalja, enyhén szólva is homályos, őseink ezt nevezték prüty-müty számolásnak. Egyébként okos gazdálkodással mindig lehet pénzt keríteni pályázati önrészre. Debreczeni Lajos
16
2014. június-július
Fejlesztések, beruházások
Szemét utoljára Merényi Éva Mária kezdeményezése Tisztelt Szigetmonstori Lakosok és Nyaralók! Már sokat írtak az Újságolóban is a szemét problémáról, ezért nem akarok ismételni. Mindnyájan tudjuk hogy drága. Sokan kisebb kukát vettek, de még így sem telik meg hetente. Ugyanakkor senki nem gondol arra, hogy mit lehetne tenni azért, hogy ne kerüljön többe mint tavaly, esetleg olcsóbb is lehetne! Beszéltem június 6-án Molnár Zsolt polgármester úrral, az ötletemről, és azt a választ kaptam, hogy ez nagyon jó és kivitelezhető. Ha a falu mellém áll, akkor hajlandó tárgyalni a Zöld Híd Régió Nonprofit Kft.-vel, mert szerinte is megoldható az egyébként egyszerű ötlet. Miután a drágaság mellett a környezetemben élők arról panaszkodnak, hogy nem telik meg a szemetes edényük, arra gondoltam, hogy nem kellene hetente elszállíttatni. Itt a faluban, ahol komposztálunk, sok udvarban vannak állatok, a papírt eltüzeljük, nem képződik hetente 2-3 kis szemeteszsák szemétnél több, ami még egy 80 literes kukát sem tölt meg, de 120 literesben még rengeteg hely marad. Ha kéthetenkénti szállításra szerződünk, azonnal lefele-
ződik a költség, és nincs indok rá, hogy többe kerüljön. Nekem az első negyedéves számlám 6.487 Ft volt. Menynyivel jobb lenne, ha csak 3.245 Ft-ot számláznának, ami még egy picit kevesebb, mint a tavalyi 3.990 Ft-os negyedéves szemét költségem volt. Ezért aláírásokat kell gyűjtenem, és kérek mindenkit, hogy keresse a faluban azokat a helyeket, ahol ez a levél aláíró ívekkel együtt kihelyezésre kerül, és nevével és címével, aláírásával jelezze, hogy egyetért az ötlettel. Potenciális aláíró helyeknek tartom az üzleteket, Faluházat, Polgármesteri Hivatalt. Ha sikerül, a postát és az orvosi rendelőt is szeretném bevonni a körbe, de a hétvégi piacon, valamint a helyben működő egyesületektől és a nyugdíjasoktól is segítséget fogok kérni, hogy az aláírások gyorsan összegyűljenek. Ha valaki engem felhív, (06 30 241-5365), segítek. Kérek mindenkit, aki olvassa, fogjunk össze, mert együtt könnyebb! Merényi Éva Mária
Szerződéskötés a bölcsőde építésére Végre eredményesen lezárult a bölcsőde közbeszerzése, megvan a kivitelező, kezdődhet a munka. Hosszas, évek óta tartó előkészítés után lezárult egy szakasz, s ezzel elkezdődhet a mindenki által várt építés. Augusztustól az Ófalu és Horány közötti mező egy sarkán a fűből, az árvízi védekezést szolgáló homokkupacok után, bölcsőde emelkedik ki. Mint ismert, Szigetmonostor Község Önkormányzata, benyújtott pályázatára várólistáról előlépve 2013-ban a Regionális Operatív Program keretéből az Európai Unió Társfinanszírozásában KMOP-4.5.2-11-2012-0006 számon Bölcsőde építésére támogatást nyert, s az akkor kalkulált bruttó 180 milliós projektköltséghez 148 millió támogatást kapott. A 2014. július utolsó előtti hetében lezárult közbeszerzést nettó 162.785.540,- Ft, bruttó 206.737.636,- Ft ajánlati áron a Sasad Építő Kft nyerte, így eldőlt, hogy ez a cég lehet az intézmény építője. A cég kiválasztására nyílt közbeszerzési eljárás keretében került sor, melyre 4 ajánlat közül, adott műszaki tartalom mellet a nevezett cég tette a legjobb ajánlatot. A bölcsőde megépítésére 7 hónap áll rendelkezésére. Az ütemterv tartásával a bölcsőde 2015 tavaszára
készülhet el. A program nem változott, kétszer tizennégy fős bölcsőde épül, a legmodernebb, minden igényt kielégítő módon. Innen visszaszámolva kalkulálható az, hogy a munkatársak felvétele 2015 első hónapjaiban, a gyermekek felvétele ezt követően kezdődhet meg. A pályázaton elnyert összeg magasabb, mint a benyújtáskor kalkulált, így az Önkormányzat költségvetéséből kellett további pénzeket átcsoportosítani a cél érdekében. Bízunk abban, hogy a költségek emelkedésével sikerül támogatásintenzitás növelést is elérni, hogy a többletköltséghez további állami támogatást nyerve, az Önkormányzat pénzügyi terhei mérséklődjenek. Örvendetes, hogy a megcélzott korosztályban a gyermekek létszáma továbbra sem csökkent, így az intézmény teljes kihasználtsága is előre vetíthető. Kérem, kövessék figyelemmel az építkezést, (az iskola és az óvoda bővítése után) az új generációk nevelése és fejlesztése érdekében az Önkormányzat által életre hívandó új gyermekintézmény születését. Molnár Zsolt polgármester
2014. június-július
Fejlesztések, beruházások
17
Felfedjük a chilei meggy és a spanyol barack károsító hatását A megvalósulás útjára lépett a Klímapark Talán nem sokan gondolnak bele abba, hogy a tengerentúlról, vagy csak nagyon távolról érkező gyümölcsök valós kémiai összetételükön túl mit tartalmazhatnak még. Vajon mi az a káros anyag, amit mi vásárlók „teszünk” ezekhez a termékekhez? Több mint egy év egyeztetés, és a program részleteinek kidolgozása után 2014. június 30-án aláírásra került a Klímapark pályázatra vonatkozó támogatási szerződés. A HUSK/1101/2.2.1/0158 számú a Határon Átnyúló Együttműködés keretében az Európai Unió társfinanszírozásában megvalósuló projekt öt partnerrel jövő év közepéig valósulhat meg.
Az aláírással kezdetét veszi tehát a program, melynek keretében Szigetmonostoron a Faluház, a jelenlegi funkcióinak megtartása mellett, klímaközponttá is alakul, ahol napelem és napkollektor biztosítja a környezetbarát fűtést és áramellátást. Más helyszínen, az új telephelyünkön, elindulhat gallyak feldolgozása, a mulcsüzem kialakításával, innen kiváló minőségű mulcs (fakéreg és ágapríték) kerül ki a parkokba, erdőterületekre, illetve ezek fűtőanyagként is hasznosulhatnak. A település a pályázat keretében 6 ha erdőtelepítéssel járul hozzá közvetlenül a széndioxid kibocsátás mérsékléséhez. A Vízkelőben vizes élőhelyet bemutató tanösvény létesül, melynek könnyebb megközelítését elektromos kisbusz segíti majd. A tanösvény bejárásával mindenki megismerheti a sziget védett élővilágát, és fontos ismeretekre tehet szert azok felismerése és megőrzésük érdekében. Megtudhatjuk majd, hogy például a mocsári teknős milyen vizeket szeret, mivel táplálkozik, hogyan kell vigyázni rá, pótolhatatlansága mellett mekkora a természetvédelmi eszmei értéke, de hasonlóan gyarapodhat a tudásunk a kígyónyelv páfránytól a nősziromig, a fóti boglárka lepkétől a gyurgyalagig. A felvázolt elemekkel megvalósuló Klímapark programban a Klímaközpontba (Faluház) belépve, egy pofon-
egyszerű, mindenki által könnyen kezelhető számítógépes programmal, mindenki saját maga vizsgálhatja meg életmódját, azon belül azt, hogy milyen mértékű a saját életviteléből fakadó széndioxid kibocsátása, „karbon lábnyoma”. Rögtön kiderül ebből, hogy az étkezésünk, közlekedésünk, ruházkodásunk, tisztálkodásunk, de a teljes életvitelünk milyen hatással van a légkör széndioxid tartalmára.
Nem is gondolják sokan, hogy például a helyben, Szigetmonostoron előállított és vásárolt termékekkel, (a chilei meggy vagy spanyol barack megvásárlásával szemben) kiki milyen nagymértékben járulhat hozzá az ember által kibocsátott széndioxid mennyiségének csökkentéséhez. Nem mindegy az sem, hogy mivel, és milyen távolra közlekedünk, egyedül vagy többen utazunk, de az egyes ruhatárak is eltérő „co2 felhőt eregetnek”. A program révén tanácsot kapunk az általunk kibocsátott széndioxid mennyiségünk csökkentésére, de filmből, és különböző kiadványokból, valamint játékos formában is megismerhetjük a Szentendrei-sziget élővilágát, helyi termékeit, útmutatást kapunk az ökológiai gazdálkodás folytatásához és a környezetbarát energiafelhasználásunk megvalósításához is.
A program személyessé teszi a klímavédelmet, hogy ki-ki a mindennapjaiban maga tehessen a Föld védelméért, utódaink egészségéért. Molnár Zsolt polgármester
18
2014. június-július
Fejlesztések, beruházások
Földútjavítás Horány déli részén Az elnyert vis-maior pályázatnak köszönhetően, az elmúlt hetekben elindult az árvízi védekezés során leginkább használt, de a csatornázásban nem érintett utak helyreállítása. A feladatra vonatkozó kiírást a figyelmesek és internettel rendelkezők láthatták a település honlapján (szigetmonostor.hu). Röviden összefoglalva, kétféle útjavítás van folyamatban: Részben a forgalmasabb, leginkább leromlott utak (Csalogány, Fenyő, Hársfa, Szentendrei rév parkolója) mart aszfaltos, zúzott köves borítást kapnak, a többi támogatott út (Őzike, Tücsök, Cinke, Mackó, Lajos major, Szürkő) javítása simítással és hengereléssel lesz elvégezve. A jelenleginél jobb, és stabilabb utakat használhatunk majd a munkálatok végeztével.
Zöldségezzünk A Szent István Egyetem munkatársai némileg sérelmezték zöldségtermesztés ügyben elkövetett írásomat, ami a március-áprilisi számban jelent meg. Elsősorban a helyválasztást és a gazdaságtalanságot kifogásoltam és ebben a tekintetben álláspontomat fenntartom. Amennyiben a település feltett szándéka a zöldségezés, az megvalósítható olyan területen, ahol nem kell az elindításhoz és utána az üzemeltetéshez extra ráfordításokat belepumpálni. Igaz, hogy a tulajdonviszonyok szempontjából így egyszerűbb. Egy jó termőterület bérelhető, netán területcsere is elképzelhető, csak szervezés kérdése. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a tudomány mai állása mellett akár termőtalaj nélkül is előállíthatunk növényeket, de miért, ha van egyszerűbb megoldás? Egy olyan talajminőségű területen lakom, ami megegyezik a tanulmány által favorizált tulajdonnal, és higgyék el, nem egyszerű növényeket telepíteni és megtartani rajta. Én már tudom, és tudták ezt őseink is.
Felvetődik a kérdés, hogy miért most történik ez a munka? Az ok a tavalyi árvízi, rendkívül gyors adatszolgáltatásban keresendő, mivel akkor a pályázatban néhány adat elírásra, elgépelésre került, ezért a biztonságos elszámolás miatt szükséges volt azok kijavítása, pontosítása. Ennek jóváhagyása miatt nem tudtunk kezdeni a munkálatokat a tervezett nyári eleji időpontban. Végre jobb minőségűvé válnak a forgalmasabb utak. Miután azonban a pályázat helyreállítást enged, ezért alapvető burkolatváltozás nem lehetséges és nem is lesz, a csatorna és a vízhálózat hiánya miatt nem is érdemes, de mindenképpen a jelenlegi leromlott állapotnál lényegesen jobb utakon járhatunk majd a következő néhány évben. Molnár Zsolt polgármester
Nemrégiben láttam egy riportfilmet a Wekerle telepről, ha valaki nem ismerné, hát nézzen utána! A tervezésénél együtt volt a politikai akarat, és a megfelelő tervező gárda Kós Károly vezetésével. Hogy miért éppen oda tervezték és végül megvalósították a telepet, egyszerű magyarázata volt. Ez egy üres és homokos terület, mezőgazdasági művelésre egyébként is alkalmatlan! Talán ők is tudtak valamit? A gazdaságosság egy más történet, de ha figyelembe vesszük, hogy épp most szerveztük ki a szemétszállítást, mert ráfizetéses volt, hát miért csapnánk most bele egy új hosszú távú veszteség gyártásba? Bár gondolom a település megértené, hiszen ott a társadalmi hasznosság! Ha belegondolunk, van veszteség másutt is, ott van például a konyha, az óvoda, a Polgármesteri Hivatal, és jön a bölcsőde. Csak elhatározás kérdése, melyiket szervezzük ki, és máris van bőven pénz zöldségezni. Egyébként örülök, hogy Gödöllőn is lapozzák az Újságolót és olvashatták az én írásomat is. Viszont, ha valaki csak ezért juttatta el a munkatársakhoz, azt kell mondjam, a postásnak a szokásos. Debreczeni Lajos
Rendőrségi információk Szigetmonostor körzeti megbízott rendőrjének, Szabó Sándornak minden páros héten hétfőn van fogadóórája 16.0018.00 órakor, Tahitótfalu Rendőrőrsön. Cím: Tahitótfalu, Béke út 16. Forduljon hozzá bizalommal! Szabó Sándor telefonos elérhetősége: 06 20 489-6756 Tahitótfalu Rendőrőrs
2014. június-július
Közösség, tárdadalom
19
Most már tényleg elég volt Az egyre emelkedő árak és az évek óta stagnáló bérek miatt, bizony a megélhetésünk van veszélyben, különösen itt Monostoron, ahol a legalapvetőbb, a közlekedés nincs biztosítva. 24 éve lakom itt, azóta bizony egy kisebb ház árát közlekedtük el, folyamatosan bízván a megoldásban, ami ugyan itt volt a kezünkben, de nagyszerű hozzáértő szakemberek elbaltázták. Most azonban már tényleg az asztalra csaphatnánk, hogy ebből elég. Történjen már valami, mert Horány is, Monostor is nemhogy szépülne, egyre inkább leépül. Az ide költözők egyfajta lágerben érezhetik magukat, hiszen innen már sehova. Aki egyszer ide beteszi a lábát, innen sehova. Ez még nem is lenne baj, hiszen szép, nyugodt hely, a természet minden szépsége előfordul. Azonban mi emberek, nemhogy még szebbé tennénk, hanem inkább elcsúfítjuk. Már nem is érdemes felsorolni mindazt, ami eltűnt, mind Horányban, mind pedig Monostoron. Múlt héten, péntek este, szép időben ültünk kedvenc helyünkön, a Zoli büfé előtt. A két kezemen meg tudtam számolni, hányan is voltunk ott. Igen, már a nyaralók is eltűntek. Miért is csodálkozunk ezen, hiszen nincs miért kijönniük! Na persze, mindig jönnek újak, akik majd megmutatják, majd ők rendet teremtenek, aztán nem sokkal később fel is adják. Ez jól is van így, hiszen új seprű jól seper, csak nem ártana megismerni a múltat is. Sokan elmentek már azért, mert falba ütköztek és ez a fal a tunyaság, a nemtörődömség, az összefonódás, a tehetetlenség, a nem akarás, az igénytelenség. Igen, elég volt. Ebből a lehetetlen helyzetből elég volt. Most már követeljük meg a tömegközlekedést, de legalább is valami helyi sajátosságú közlekedést, hiszen ez az önkormányzat feladatai között van. Igen, elég volt. Elég volt a hídellenesekből, a falut még csak el sem hagyók hangjaiból, akik képtelenek egy értelmes, okos fejlődésben gondolkodni, akik a fiatalokat belekényszerítik egy lehetetlen helyzetbe. A devizahitelesek most kapják vissza a jogtalanul elvett pénzeiket, hát akkor mi monostoriak is követeljük vissza a több millió forintot, amit azért költöttünk a kompokra, mert a vezetés képtelen elintézni a bevezetést, mert a vezetés elbaltázta a hidunkat. Igen, akarunk lehajtót, megfelelő infrastruktúrát, szép faluképet, nyitott kocsmákat, szép kerítéseket, bevakolt házakat, tömegközlekedést és sok-sok munkahelyet, és lehajtót a horányi partra, és utcaseprőket, és tiszta falut, nem beszélve a tiszta ivóvízről. Igenis akarunk alacsonyabb szemétdíjat, olcsóbb vizet és csatornadíjat, és kevesebb
építményadót. Igenis, akarjuk tudni hova lesz a befizetett adónk. Jó lenne, ha a tisztelt faluvezetés elgondolkodna, mit tett a faluért és a lakosságért.
Fő utcai tájkép - fotó: Újságoló
Na persze, ez csak a kezdet. Ehhez azonban ősszel végre jól kellene választanunk és olyat választani, aki oda való és olyat nem, aki nem. Már a bevándorlók többen vannak, akik bizony nagyrészt városfüggőek munka és kultúra kapcsolatuk révén. Félre azokkal a hangokkal, akik azt mondják, hogy bejön a forgalom és mi lesz a nyugalmunkkal stb. Ostobaság. Mindenre van megoldás, de az nem megoldás, hogy semmit nem csinálunk, sőt még azt is leromboljuk, ami volt, és jó volt. Elég volt. Név és cím a Szerkesztőségben
20
2014. június-július
Kultúra
Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány felhívása Sérelmek a pszichiátrián
Pszichiátriai szerek viselkedési problémákra
Alapítványunk közel 20 éve biztosít ingyenes jogsegélyszolgálatot azok számára, akiket sérelem ért a pszichiátriai kezelésük során. Ha Ön vagy ismerőse ilyen helyzetben van, illetve tudomása van ilyen esetről, kérjük jelezze az alábbi elérhetőségeken:
Ha gyermeke “tanulási problémára” vagy “viselkedési rendellenesség” miatt pszichiátriai szereket szed, és úgy érzi, hogy a gyermek állapota semmit sem változott vagy roszszabbodott emiatt, keresse az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítványt. Az alapítványtól ingyenes tájékoztató kiadvány is kérhető a hiperaktivitás témájában.
Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány Cím: 1461 Budapest, Pf.: 182. Telefon: 06 (1) 342-6355, 06-70-330-5384 E-mail:
[email protected] Weboldal: www.emberijogok.hu Minden információt bizalmasan kezelünk!
Cím: 1461 Budapest, Pf.: 182. Telefon: 06 (1) 342-6355, 06-70-330-5384 E-mail:
[email protected] Weboldal: www.emberijogok.hu Minden információt bizalmasan kezelünk!
Községi Könyvtár a Faluházban Szeretettel vár minden érdeklődőt Szigetmonostor Faluházban a Községi Könyvtár, az alábbi nyitva tartási időben, az alábbi szolgáltatásokkal: Nyitva tartás: Kedd-Péntek: 14.00-18.00 óra Szerda: 8.00-12.00 és 14.00-18.00 óra Szombat: 10.00-12.00 óra Szolgáltatásaink: szkennelés: 10 Ft/oldal; nyomtatás: 35 Ft/oldal; fénymásolás: 25/oldal; számítógép és net használat ingyenes. Napi-, heti-, havilapok olvasása: Napilapok: Népszabadság; Magyar Nemzet; Blikk, Nemzeti sport Hetilapok: Nők Lapja; Nők Lapja konyha; Story Havilapok: Kistermelők; IM; Praktika; Horgász; HVG; National Geographic; Rubicon; Hihetetlen; Buci Maci; Dörmögő Dömötör Kölcsönzési szolgáltatás: Könyvek; CD, DVD, Hangoskönyv Elérhetőségek: Tel.: 06 26 393-073
[email protected] Viszlóczki Izabella községi könyvtáros
Az “Olvasók fája” a könyvtárban - fotó: Újságoló
2014. június-július
21
Kultúra
Szigetmonostor és a magyar forint születésnapja Magyarország első forint bankjegye a 10 forintos volt. A fizetőeszközt Horváth Endre, a pénzjegynyomda grafikusa tervezte. Az 1946. augusztus 1. (a forint születésnapja) és 1993. december 31. között forgalomban lévő bankó 19461950 között Kossuth-címerrel, 1950-1959 között Rákosi címerrel, 1959-1993 között Kádár-címerrel jelent meg. Egy darab 10 forintos bankjegy értéke jelenleg 20050.000 Ft értékű lehet, kiadási dátumtól, aláíróktól (banki és miniszteri), és egyéb azonosítóktól (perforáció, mintanyomat stb.) függően. Az 1947-ben forgalomba kerülő 166x72mm méretű régi papír tízforintos oldalain Petőfi Sándor arcképe és Jankó János Folyóparti táj című alkotása láthatóak. A festmény a Luppa-sziget melletti egyfás szigetről tekint északi irányba, jobbról a Szentendrei-sziget, balról a Luppa-sziget látható. A tájkép közepén ábrázolt fa bal oldalán, a háttérben Szigetmonostor templomtornyai láthatóak, szabad szemmel is, de leginkább nagyítóval. Kétségtelen, hogy 1946-1993 között, Budapest mellett (lásd. 500 forintos bankjegy), de azt – a 10 forintos címletek vélhetően többszörös példányszámából kifolyólag – minden bizonnyal megelőzve, Szigetmonostor a legtöbb pél-
dányszámban ábrázolt, fizetőeszközként sokszorosított papírhordozón megjelenő magyar település volt. Mindezen túl vitathatatlan tény, hogy minden egyes Szigetmonostort – ha csak foltokban is, de mégis – megjelenítő, az évtizedek során kézről-kézre, zsebből-zsebbe járó nyomat 10 forintot ért. Az már egy másik kérdés, hogy egy 10 forintos bankjegynek milyen vásárlóértéke volt 1946-ban és milyen 1993-ban. Kis herceg
A tíz forintos bankó - forrás: Internet
Veterán autós és motoros tájékozódási túra verseny a szigeten A SZESZVAME rendezésében A Szentendrei-szigeti Veteránautós és Motoros Egyesület 2014. szeptember 6-án szombaton veterán autós és motoros tájékozódási túra versenyt rendez. Verseny útvonala: Szigetmonostor, Surány, Pócsmegyer, Tahitótfalu, Kisoroszi Gyülekező.: Szigetmonostor Faluház (Árpád u. 15.), az intézmény udvarán. Időpont: 9.00 óra. Minden veterán járművek iránt érdeklődőt szeretettel várunk. Érdeklődni: Tóth Zoltán 06-30-6355049 Bővebb információ később. a www.szeszvame.5mp.eu SZESZVAME
Kalandra fel! - fotó: SZESZVAME
22
2014. június-július
Programajánló
VI. Pilisi Tekerő Kerékpáros Kalandtúra VI. Pilisi Tekerő Kerékpáros Kalandtúra, Szentendre, 2014. szeptember 6. Postás strand. A Pilis hegyeiben, a Duna mellett és a Szentendrei – sziget lankáin tekerhetsz négy útvonalon. A legkisebbektől a legelszántabbakig mindenki válogathat a távok között.Ha kellemes környezetben, egy jó kis családi programra vagy kihívásokra vágysz, gyere a Pilisi Tekerőre! A résztvevő csapatok változatos útvonalakon tölthetnek el egy izgalmas, élményekben gazdag napot a Pilis - Dunakanyarban! A Kalandozóknak a sportállomásokon játékos kihívásokat kell teljesíteniük, majd a Bázison minden résztvevő tombolasorsoláson vesz részt, sok-sok értékes nyereménynyel! Fődíj: Neuzer kerékpár.Tavalyi nyertesünk a pomázi Drótlovasok csapat ifjú kalandozója, a 6 éves Áron! Tervezett útvonalak: Családi Tekerő I. Szentendre, Postás strand – Leányfalu, Strandfürdő – Szentendre, Postás strand. Kellemes 10 km-es túra, végig biztonságos kerékpárúton, egész napos ott tartózkodással a strandfürdőben. Az apróságok első kerékpártúrája lehet! Családi Tekerő II. Szentendre, Postás strand – Szigetmonostor – Tahitótfalu, Bodor Major – Leányfalu, Strandfürdő – Szentendre Postás strand. 30 km-es túra. A határcsárdai réven át Horányig, majd a Nagy-dunai gáton haladva Bodor Majorig, visszafelé egész napos ott tartózkodással a strand-fürdőben. A sportállomásokon izgalmas feladatok kicsiknek, nagyoknak.
Kalandos Tekerő: Szentendre, Postás strand – Pilisszentlászló, Ifjúsági tábor – Csobánka, Berda pihenő – Pomáz, Magyar Vár – Szentendre, Góliát Vízisport telep – Szentendre Postás strand. 45 km-es túra. Szentendre belvárosát elhagyva a pilisi hegyekben barangolhatsz izgalmas sportállomásokat érintve, majd a Pilis leküzdése után felfrissülhetsz Szentendrén a vízisport telepen. Extrém Tekerő Postás strand – Tahitótfalu, Bodor Major – Pilisszentlászló, Ifjúsági tábor – Csobánka, Berda pihenő – Pomáz, Magyar Vár – Szentendre, Góliát Vízisport telep – Szentendre Postás strand. 70 km-es túra. A Duna mellett a Tahi hídig, majd rövid kitérővel a Szentendrei-szigetre, aztán irány Tahiból a pilisi hegyekbe, izgalmas sportállomásokat érintve, majd a Pilis leküzdése után felfrissülhetsz Szentendrén a vízisport telepen. A Kalandos és az Extrém túrán résztvevőknek védősisak kötelező, egyéb védőfelszerelés a sérülések elkerülése érdekében ajánlott! Bázisunk a Postás strand. A rendezvény szervezői a változtatás jogát fenntartják! Újdonság! A Pilisi Tekerő két hegyi túrája MTSZ pontokat ér! Részletek a Teljesítménytúrázók Társasága honlapján Kalandos Tekerő MTSZ 51 pont, Extrém Tekerő MTSZ 80 pont Információ és előnevezés: sport.szentendre.hu A Pilisi Tekerő szervezői
Szentendrei nagy sportágválasztó Szeretettel várnak a szervezők minden érdeklődőt 2014. szeptember 5-6-án a szentendrei Postás strandra, a Szentendrei nagy sportágválasztó elnevezésű rendezvényre. Közel 50 kipróbálható sportág egy helyszínen, edzőkkel, olimpikonokkal, Világ és Európa bajnokokkal, szakmai tanácsadással. Bemutatkoznak a térség sportegyesületei. Nyitva tartás: 9.00 és 17.00 óra között. Pénteken elsősorban az előre bejelentkezett óvodákat, iskolákat várjuk, de 14.00 órától és szombaton egész nap sok szeretettel várjuk a családokat, mindenkit a Pilis - Dunakanyarból!
Helyszín: 2000. Szentendre, Postás strand Kipróbálhatod magad a terepkerékpár ügyességi pályán, a boxringben, sárkányhajóban vagy épp a küzdősportokban, a katonai közelharcban. Akrobatikus pomponlány lehetsz, sakkozhatsz, búvárkodhatsz és még számos különlegességgel várunk! Ne hagyd otthon a bringádat! Kosztek Gabi
2014. június-július
Programajánló
23
24
2014. június-július
Programajánló
2014. június-július
Programajánló
25
26
2014. június-július
Programajánló
2014. június-július
Közrédekű információk
27
A Polgármesteri Hivatal elérhetőségei
Autószervíz
A gödi hajó menetrendje
Wagner Service Kft. 2017 Pócsmegyer-Surány II. Mély út - Szigeti út sarkán - Autójavítás - A javítás idejére csereautó - Alkatrész értékesítés - Karambolos autók szakszerű javítása, biztosítói ügyintézés -Műszeres, computeres diagnosztika - Gumiszerelés + centírozás - Gumiabroncs értékesítés - Diagnosztikai bemérés - Műszaki vizsga, állapotfelmérés Nyitva tartás: Hétfő-Péntek: 8.00-17.00 óra Telefon: 06 26 395-016 vagy 06 20 916-5125 Bak Tibor Autószerelő mester
30 20 45 30
25 25
35 25 06 50 35
30 30
25 25 25 25 25 25 25 25 25 25
25 25
30 30
Révház telefon: 06 70-360-6395
28
2014. június-július
Közérdekű információk
Közérdekű információk Polgármesteri Hivatal Fő u. 26. Tel.: 26 593-064, 26 393-512 Orvosi Rendelőintézet Mártírok u. 3/a Tel.: 26 393-380 dr. Kondor Andrea körzeti orvos: 30 539-2737 dr. Ember Gyöngyi fogorvos: 26 394-064 Orvosi ügyelet Tahitótfalu, Visegrádi út 12. Tel.: 26 387-030 Ügyeleti idő: du. 17-től reggel 7-ig Szakorvosi Rendelőintézet Szentendre, Kanonok u. 1. Tel.: 26 501-444 Védőnői szolgálat Bagóné Horváth Csilla: 06 70-978-9819 Szigeti Rendőrőrs Tahitótfalu, Béke u.16. Tel.: 26 387-140 Körzeti megbízott: Szabó Sándor: Tel.: 06 20 489-6756 Szentendrei Rendőrkapitányság Szentendre, Dózsa Gy. út 6/a Tel.: 26 310-233 Szigetmonostori Posta Mártírok u. 5. Tel.: 26 393-480 Dunakanyar Takarékszövetkezet Ady E. u. 4/a Tel.: 26 393-742
Bagoly Klíma Klímaszerelés, tisztítás, karbantartás Szalai Zoltán, Szigetmonostor
Telefon: +36 20 381-3003 A Pásztor rév menetrendje Szigetmonostorról: 5.00*, 6.00*, 7.10, 8.30, 9.30, 10.30, 11.30, 12.30, 13.30, 14.30, 15.30, 16.30, 17.30, 18.30, 19.30 Szentendréről: 5.05*, 6.05*, 7.15, 8.35, 9.35, 10.35, 11.35, 12.35,13.35,14.35,15.35,16.35,17.35,18.35,19.35 *Hétvégén és ünnepnapokon nem közlekednek!
Szentendrei-szigeti Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület Iroda: Árpád u. 14. Tel.: 06 30-621-2960 e-mail cím:
[email protected] ELMÜ - ÉMÁSZ társaságcsoport Hibabejelentés: 06 40 38-39-40 (0-24 óra) Ügyfélszolgálat: 06 40 38-38-38 (7-20 óra) ,,Zöldsziget” Körzeti Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Igazgató: Szente Sándorné Mártírok út 25-27., Tel.: 26 593-006 Nyitnikék Óvoda Intézményvezető: Csákiné Locher Marianna Szabadság u. 5., Tel.: 26 393-463 Szigetmonostor Faluház Intézményvezető: Kovács Attila Könyvtáros: Viszlóczki Izabella Árpád u. 15., Tel.: 26 393-073 Fővárosi Vízművek Vízvonal: 06-40-247-247 Tűzoltóság Szentendre, Ipar u. 5. Tel.: 26 500-017
Dunakeszi komp menetrendje Horányból: 5.25, 5.45, 6.05, 6.25, 6.45, 7.05, 7.25, 7.45, 8.05, 8.25, 8.45, 9.05, 9.25, 9.45, 10.05,10.25, 10.45, 11.05,11.25, 11.45, 12.05, 12.25, 12.45, 13.05, 13.25, 13.45, 14.05, 14.25, 14.45, 15.05, 15.25, 15.45, 16.05, 16.25, 16.45, 17.05, 17.25, 17.45, 18.05, 18.25, 18.45, 19.25, 19.45, 20.25 ó Dunakesziről: 5.35, 5.55, 6.15, 6.35, 6.55, 7.15, 7.35, 7.55, 8.15, 8.35, 8.55, 9.15, 9.35, 9.55, 10.15, 10.35, 10.55, 11.15, 11.35, 11.55, 12.15, 12.35, 12.55, 13.15, 13.35, 13.55, 14.15, 14.35, 14.55, 15.15, 15.35, 15.55, 16.15, 16.35, 16.55, 17.15, 17.35, 17.55, 18.15, 18.35, 18.55, 19.35, 19.55, 20.35 ó
Szigetmonostor ingyenes Önkormányzati havi lapja. Szigetmonostor, Fő u. 26. tel.: 26 393-512 Az Újságoló XX. évf. 6-7. számát szerkesztette: Kovács Attila Várjuk észrevételeiket, javaslataikat, gondolataikat, hozzászólásaikat Szigetmonostor Faluház bejáratánál elhelyezett postaládába és a
[email protected] e-mail címre.