BIHAR MEGYEI NAPILAP z NAGYVÁRAD, 2017. MÁJUS 29., HÉTFÕ z XIV. ÉVFOLYAM, 3718. SZÁM z ÁRA: 1 LEJ z WWW.REGGELIUJSAG.RO
Nyert a Körösvidéki Múzeum
Elõadás a békediktátumról és következményeirõl Sok érdeklõdõt vonzott pénteken Vizi László Tamás érdekes és tartalmas elõadása a trianoni békediktátumról és annak hozadékairól a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központba.
2.
„Igaz, hogy jobbá tehetjük a világot” Közel száz gyermek és felnõtt gyûlt össze csütörtökön a Várad fõterén, hogy egy rendhagyó zenei villámcsõdölettel népszerûsítsék a hétfõn kezdõdõ jótékonysági szervezetek fesztiválját, amelyet szintén a Szent László téren tartanak ma, május 29-én, 13–17 óra között.
3.
M
egnyerték a Körösvidéki Múzeum berendezésére kiírt pályázatot – tájékoztatott a Bihar Megyei Tanács sajtószolgálata. A múzeumi pályázat a harmadik legnagyobb, 80,5-ös pontszámot szerezte meg az Észak-Nyugati Fej-
lesztési Ügynökségnél. Remélhetõleg minél hamarabb aláírhatják a 21,8 millió lejes támogatási szerzõdést, mondta a jó hír kapcsán Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke, aki a múzeum május 18-i részleges megnyitóján is beszélt a projektrõl.
A támogatásból többek között gipszkarton- és üvegfalakat szerelnek majd fel, tárlókat szereznek be, és az épület udvarát és zöldövezetét is rendbe teszik. Felújítják például a fõkaput, építenek egy amfiteátrumot, parkolóhelyeket alakítanak ki, megja-
vítják a szökõkutat és a sétányokat, és az épület díszkivilágítása is a most megnyert támogatásból készül majd el. A megyei tanács szándéka, hogy a Körösvidéki Múzeumot a régió egyik legjelentõsebb múzeumává alakítsák.
Bajnok lett diószegi focicsapat Gólzáporos gyõzelemmel búcsúzott közönségétõl a Diószegi SK focicsapata, amely a megyei elsõ osztály bajnoki címét is megszerezte.
10.
Mécsesekkel világították Ioan Mihaiu az új prefektus Biharban Péntek délelõtt tartotta meg kormánybiztosi minõségben a Nagyvásárteret utolsó sajtótájékoztatóját
Idén is több száz érdeklõdõt vonzott a nagyváradi Nagyvásártérre (ma December 1 park) a helyi román cserkészcsapat által szervezett hagyományos Fény fesztiválja, melynek keretében a fiatalok az élet apró szépségeire kívánták felhívni a figyelmet. (folytatás a 2. oldalon)
Sz. G. T.
Nagyváradon Claudiu Pop, Bihar megye eddigi prefektusa. Pop öt évig töltötte be a prefektusi tisztséget, múlt csütörtök délután vált hivatalossá menesztése, helyette a belügyminisztérium Ioan Mihaiut nevezte ki, aki eddig a Bihar Megyei Közpénzügyi Igazgatóság vezetõje volt. A pénteki sajtótájékoztatón Claudiu Pop és utóda együtt jelent meg, így a kormánybiztosi poszt hivatalos „stafétaváltása” a sajtó elõtt zajlott. A menesztett prefektus nem titkolta, hogy az utóbbi idõben „politikai nyomásnak” volt alávetve, de úgy véli, hivatalba lépése idejétõl menesztéséig tisztességgel és eredményesen látta el feladatát. Az, hogy miféle politikai nyomásra célzott, nem derült ki, Pop any-
Ioan Mihaiu és Claudiu Pop
nyit mondott, hogy a politikai ellentétekkel dacolva, meglátása szerint míg prefektus volt, minden település polgármesteri hivatalát pártfüggetlenül támogatta. Az újságírók hiába faggatták a volt kormánybiztost arról, milyen problémákkal szembesült, melyek a menesztéséhez vezettek, õ kitért
a válasz elõl, kijelentve, hogy ezekrõl egyelõre nem beszélhet. Azt sem árulta el, hogy menesztése után mihez kezd és óvatosan hárította azokat a kérdéseket, melyek arra céloztak, hogy valamelyik nagyobb párt színeiben folytatja-e politikusi karrierjét.
Szõke Mária
HÉTVÉGE
2. reggeliújság
Elõadás a békediktátumról és következményeirõl
2017. május 29., hétfõ
Mécsesekkel világították a Nagyvásárteret (folytatás az 1. oldalról) Naplemente után leoltották a park közvilágítását, s az ívlámpák fénye helyett többezer mécsessel világították meg a sétányokat. A hangulatot ifjúsági együttesek koncertjei, grafikai és fénykép kiállítások tették még meghittebbé. A parkot fõként természetszeretõ, víg kedélyû fiatalok töltötték meg, s a hangulat ennek megfelelõen rendkívül könynyed és élettõl pezsgõ volt. Baráti társaságok ültek össze a padokon, a gyertyalánggal világított sétányokon szerelmes párok andalogtak, fotózkodtak, s több tucatnyian telepedtek le a földre piknikezni vagy hallgatni a rögtönzött koncerteket.
S
ok érdeklõdõt vonzott pénteken Vizi László Tamás, a Kodolányi János Fõiskola tanszékvezetõ tanára érdekes és tartalmas elõadása a trianoni békediktátumról és annak hozadékairól a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központba. A kutató professzort Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület (MPE) elnöke hívta meg városunkba. Õ is köszöntötte a professzort és a szép számú közönséget, kiemelve, hogy 2020-ban lesz száz éve annak, hogy a NagyTrianon palotában aláírták a hírhedt „békediktátumot”, ami Magyarországot szétdarabolta. Erre az eseményre több rendezvénnyel is emlékezik az MPE. Vizi László Tamás nem csak egy elõadást, de könyvbemutatót is tartott, hiszen a tavaly jelent meg A sérelmi politizálástól a nemzeti összetartozásig címû kötete, amely a Trianon, revízió, határkérdés, nemzetegyesítés 1920 – 2010 alcímet kapta. Az elõadó ezt a témát járta körül láthatóan nagy tudással, kuriózumokkal is fûszerezve elõadását. Szó esett a trianoni diktátum aláírásának körülményeirõl, illetve az 1920-as januári tárgyalásokról, gróf Apponyi Albert szerepérõl. Mint megtudtuk, Apponyi hiába tartott nagy hatású beszédet az említett tárgyaláson, bemutatva Teleki Pál úgynevezett „vörös térképét” is, Magyarország sorsát már eldön-
Sudoku A játékszabályok a következõk: A 9×9-es tábla összes sorába és oszlopába be kell írni a számokat 1-tõl 9-ig úgy, hogy minden szám csak egyszer szerepeljen soronként vagy oszloponként, továbbá a 3×3-as négyzetekben is csak egyszer szerepelhet egy-egy számjegy. Pénteki feladványaink megfejtése:
tötték a nagyhatalmak. A júniusi aláírásra csak hosszas egyeztetés után találtak, pontosabban jelöltek ki két politikust (Benárd Ágostont és Drasche-Lázár Alfrédet), akik Magyarország nevében is aláírták a diktátumot. Az elõadás további részében szó volt azokról a magyar (de érdekes módon angol és olasz) ter vekrõl, elképzelésekrõl, amelyek ezt az igazságtalan határmódosítást orvosolhatták volna. Részletesen szó volt többek között Ottlik László Új Hungária ter vérõl, Lord Rothermere határkiigazítási tervérõl, a Magyar Revíziós Liga elképzeléseirõl, Bethlen István ter veirõl, vagy éppen Gömbös Gyula volt magyar miniszterelnök alig ismert, a gazdasági határmódosítást szorgalmazó tervérõl. A szerzõ röviden szólt a trianoni igazságtalanságot részben helyreállító hátramódosításokról, majd a megismételt Trianonról, a párizsi döntésekrõl. A kommunista diktatúrában ezt a kérdéskört elhallgatták, szõnyeg alá söpörték. A szocialista államok között látszólag „baráti”, „testvéri” viszony volt, így szó sem lehetett semmilyen határon túli politikáról, nemzetben való gondolkodásról. A rendszerváltás után a kommunista gyökerû, valamint a liberális pártok és értelmiségiek ugyanezt a politikát folytatták, õk sem akartak tenni semmit a határon túlra került magyarokért. A Horn-kor-
mány feltétel nélkül aláírta a „baráti együttmûködésrõl, jószomszédságról, megértésrõl” szóló alapszerzõdéseket, ezek – ahogy az elõadó fogalmazott – „az álszent gesztusok azonban nemhogy érdemi eredményeket nem hoztak, hanem további önfeladáshoz vezettek”. Ezzel ellentétben már az elsõ Orbán-kormány érdemi lépéseket kívánt tenni a határon túli magyarok érdekében, ezért segítették Erdélyben és Partiumban a magyar nyelvû egyetem alapítását, majd létrehozták a csatolt részek magyarjainak a Magyar igazolványt, és nagyban bõvítették a határon túli magyarok különbözõ formájú támogatását. A Gyurcsány-kormány a 2004-es népszavazás kudarcával, Magyarországot a határon túli magyarokkal riogató politikájával egyértelmûen megmutatta, mit várhatunk az utódkommunistáktól, mondta Vizi. A második Orbán-kormány viszont újabb kézzel fogható intézkedéseket tett, teljesen új alapokra helyezte a nemzetpolitikát. Elõbb lehetõvé tette, hogy könnyített eljárásban mindenki visszaigényelhesse magyar állampolgárságát, majd megalkotta a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételrõl szóló törvényt. Az elõadást követõen sokan gratuláltak az elõadónak és a szervezõknek, majd Vizi László Tamás dedikálta a helyszínen megvásárolható kötetét.
„A mindennapi élet szinte már egy folyamatos hajszává alakult át, s gyakran úgy érezzük az idõ ellenünk dolgozik. A társadalmat elnézve nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy mindenki szomjazza a nyugodt, meghitt pillanatokat, a kikapcsolódást a természetben, és egyáltalán az élet apró örömeit, melyekre a hétköznapokban nem jut idõ” – magyarázták a rendezvény alapgondolatát a szervezõk. Bátra ki is jelenthetjük, hogy célkitûzésüket elérték, hiszen abban a néhány órában, amíg a Fény fesztiválja tartott, nem lehetett komor arcokat látni a Nagyvásártéren. Mindenkire ráragadt a cserkészek könnyed vidámsága.
Szõke Mária
2
1 5 7 4 8 2 3 3 8 9 9 5 7 3 2 3 9 8 2 7 6 8 4 7 6 7 2 9 4
Kamarakoncert a PKE-en A Partiumi Magyar Mûvelõdési Céh szeretettel meghívja Nagyvárad zenebarát közönségét május 30-én, kedden 18 órától a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében tartandó kamarakoncertre. Az érdeklõdõk Schnittke, Schumann, Honegger és Messiaen darabokat hallhatnak. Közremûködik Béres Melinda hegedûn és Sbârciu Silvia zongorán. A belépés ingyenes. Mindenkit szeretettel várnak a szervezõk.
KÖZÉLET
2017. május 29., hétfõ
„Igaz, hogy jobbá tehetjük a világot” Közel száz gyermek és felnõtt gyûlt össze csütörtökön a nagyváradi fõtéren a Caritas Catolica szervezésében, hogy egy rendhagyó zenei villámcsõdülettel népszerûsítsék a hétfõn kezdõdõ jótékonysági szervezetek fesztiválját (SociONGfest), amelyet szintén a Szent László (ma Unirii) téren tartanak ma, május 29-én, 13–17 óra között. A csütörtöki villámcsõdület résztvevõi Michael Jackson és Lionel Richie 1985-ben jótékonysági céllal írt slágerét, a We Are the Worldöt adták elõ, amely a fesztivál alapgondolatához hûen egyszerre ünnepli az emberi sokszínûséget és az összefogásban rejlõ hatalmas erõt. A külön erre az alkalomra összeállt kórus több mint öt percen át gyönyörködtette énekével a járókelõket, akik közül sokan szintén bekapcsolódtak az angol nyelvû refrén éneklésébe: „Mi jelentjük a világot / mi vagyunk a gyermekek / mi vagyunk azok akik szebbé tehetjük a holnapot / tehát kezdjünk el adni / Ez a mi döntésünk / megmentjük a saját életünket / és igaz, hogy jobbá tehetjük a világot / csak te és én”. Az elõadást még varázslatosabbá tette, hogy a kórustagok éneklés közben jelbeszéddel is elmutogatták a dalszöveget. A minikoncert közben a Caritas Catolica önkéntesei szórólapokat osztogattak és minden érdeklõdõt meghívtak a hétfõn kezdõdõ SociONGfest-re, melyen 30 szociális szolgáltatásokat nyújtó civil szervezet mutatkozik majd be.
reggeliújság
3.
„Aki adys, az mindörökre adys marad!”
Az érdeklõdõket rendkívül gazdag programkínálattal várják a fõtéren: 13 órától nyilvános idõstornával kezdõdik a fesztivál, amelybe bárki bekapcsolódhat, a szervezetek standjainál lesz ingyenes vérnyomás- és vércukorszint-mérés, angol nyelvteszt, újraélesztési technikák bemutatója bábun, a látogatók elsajátíthatják a tapasztaláson alapuló DIA tanulási rendszert, kipróbálhatják milyen kerekesszékkel végigmenni egy akadálypályán, megtaníthatják hogyan mozgassanak vagy ültessenek ki ágybanfekvõ betegeket. A gyermekeket ugyanakkor bohóc-animátorokkal, arcfestéssel és kézmûves programokkal, illetve közösségi játékokkal várják. Nagyváradi iskolások segítségével elkészül majd egy hatalmas „szociális portré” is.
Sz. G. T.
Szombat délelõtt ballagtak el a nagyváradi Ady Endre Líceum végzõs diákjai. Mint minden esztendõben, idén is több százan zsúfolódtak össze a nagy hagyománnyal bíró alma mater udvarán. Szülõk, családtagok, barátok, ismerõsök jöttek el az ünnepi alkalomra, hogy egy-egy csokor virággal köszöntsék a nagybetûs Életbe kilépõ tizenkettedikes diákokat. Az iskola vezetõségén kívül a megyeszékhely közéleti vezetõi, illetve a magyar történelmi egyházak képviselõi is jelen voltak a ballagáson, s a világi beszédeken túl a római katolikus, illetve a református egyház képviselõi – Pék Sándor tisztelendõ és Vinczéné Pálfi Judit református lelkész – a Szentírásra alapozva mondott egy-egy rövid köszöntõbeszédet. Szót kapott Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke is és a Bihar Megyei Tanfelügyelõség részérõl Szele Tünde tanfelügyelõ. Az iskolapadokat elhagyó fiataloknak a társadalmi és lelki értékekrõl beszéltek, az egymás megbecsülésének fontosságáról. Az iskola szülõbizottságának részérõl egy „adys anyuka” Dézsi Enikõ szólalt fel, aki megköszönte a tanári karnak, hogy oktatták, nevelték az elballagó diákokat, kihangsúlyozva, hogy a szülõk között is sok az volt adys diák, akik soha nem felejtik el, honnan léptek az élet színpadára, mivel „aki adys volt, az mindörökre adys is marad”. A tizenegyedikes diákok nevében Miheller Dóra búcsúztatta a végzõsöket, a tizenkettedikesek nevében pedig Farkas Réka mondott köszönetet a pedagógusoknak, szülõknek. A végzõsök átadták a tizenegyedikesek képviselõinek a jelképes iskolakulcsot is, majd sor került a legjobb tanulmányi eredményeket elért tizenkettedikesek díjazására. Ezt követõen felcsendült a Ballag már a vén diák, s a virágáradattal megajándékozott fiatalok jelképesen „elballagtak” szeretett iskolájukból.
Szõke Mária
Az emlékezet jövõje Felolvasóesttel, kiállítással, különbözõ közösségi programokkal és performanszokkal folytatódott a hétvégén, Nagyváradon, a Quantic Egyesület által kezdeményezett Az emlékezet jövõje címû projekt, mellyel a holokauszt áldozatairól emlékeztek meg. A rendhagyó eseménysorozat nem csak az elhunytak emlékét idézte meg, hanem a meggyilkolt tömegek kulturális és eszmei hagyatékát is, szembeszállva a nemzeti identitás hamis felfogásaival. A rendezvény szombaton a nagyváradi Visnitz-zsinagógában folytatódott Onucsán Miklós sajátos akciómûvészeti performanszával. Az érdeklõdõk körében egy jégbõl készült emléktáblát fektettek le a zsinagóga udvarán „Hogy az emlék tovább éljen” (To the persistence of memory) felirattal. Az udvar zöld gyepére fektetett jégtáblát hagyták elolvasni, hogy az üzenet beleivódjon az anyaföldbe, a víz pedig visszakerülhessen természetes körforgásába. Délután 18 órától Ujvárossy László tanítványainak, a Partiumi Keresztény Egyetem hallgatóinak, az észak-erdélyi deportált zsidók emlékére készült grafikákból nyitottak tárlatot, a zsinagóga földszinti elõcsarnokában berendezett kiállító-teremben. Ugyanitt voltak megtekinthetõk Ujvárossy László Mengele laborátoriuma és Alles Dort Lassen címû installációi, melyek idén készültek kifejezetten a romániai és moldáviai holokausztra való emlékezés transznacionális platformja, Az emlékezés jövõje számára. Mindkét munka az 1944 májusában Auschwitzba deportált
24.396 nagyváradi zsidónak állít emléket. Az elsõ installáció olyan kémcsövekbe sorolja az áldozatokat, amelyek így emlékmûként mûködnek, míg a háttérben Krzysztof Penderecki zenéje hallatszik. A második munka három nyomatból áll, a „Alles Dort Lassen“ szöveggel – annak a parancsnak a szövegével, amelyet a hatóságok a zsidóknak adtak deportáláskor és az auschwitzi koncentrációs tábor bejáratánál. A csütörtöki est Katia Pascariu és Schwartz Dávid Családi album címû elõadásával ért véget, amely a második világháború környékén Nagyváradon élõ két magyar zsidó család (Benedek és Salamon) elbeszélései, fényképei és személyes dokumentumai révén rekonstruálta a korabeli társadalmi és politikai hangulatot, illetve a váradi gettó életét. A rendezvénysorozat keretében vasárnap Heyman Éva naplójának részleteibõl és Klein Magda verseibõl, adott elõ Katia Pascariu színésznõ az Ars Nobilis Kulturális Egyesület székhelyén. Majd este hét órától a Moszkva kávézóban két dokumentumfilmet vetítettek: Yonathan Levy Das Kind címû alkotása az 1914ben született romániai származású zsidó Mikó Irma élettörténetét dolgozta fel, aki ’41-tõl a francia ellenállás tagja volt. Az est másik filmje, Terner Zoltán Transnistria: The Hell címû alkotása az 1941-1944 között Transznisztriába deportált romániai zsidók tragédiáját mutatta be. A szombati nap szintén a dokumentumfilmeké volt. A Moszkva Kulturális Egyesület székhelyén, a Sonnenfeld-palotában négy alkotást tekinthettek meg az érdeklõdõk: Mamaliga Blues (r.: Cassio Tolpolar, 2014), Valea Plângerii (Mihai Andrei Leaha, Andrei Criºan, Iulia Hossu, 2013), Janovics Jenõ, a magyar Pathé (Zágoni Bálint, 2011), illetve Natan (Paul Duane, David Cairnes 2013). Vasárnap két filmdráma vetítésével zárult a megemlékezõ rendezvénysorozat. 17 órától Nemes László Oscardíjas filmjét, a Saul fiát tekinthette meg a közönség, az esti órákban pedig Max Blecher román író önéletrajzi szövegeinek adaptációját, a Sebhelyes szívek-et, Radu Jude rendezésében. A projekttel kapcsolatos információk elérhetõk a www. thefutureofmemory.ro weboldalon.
Jó célért úsztak Ötödik alkalommal szervezték meg a Swimathon elnevezésû jótékonysági akciót, tudtuk meg Claudia Abrudantól, a Nagyváradi Közösségi Alapítvány ügyvezetõjétõl. A nagyváradi Ioan Alexandrescu Uszodában szombaton gyülekeztek azok, akik vállalták, hogy valamilyen jó cél érdekében úsznak és támogatást is gyûjtenek a kedvezményezetteknek. Összesen 333-an jelentkeztek, õk hatfõs csapatokat alkottak és stafétában úsztak negyven percet, mondta Claudia Abrudan, aki azt is elárulta: azt a csapatot nyilvánítják gyõztesnek, melynek tagjai a legtöbb hosszt teszik meg a medencében, õk ezer lejt nyernek, melyet az általuk támogatott projekt kap meg. Az ügyvezetõ elmondta, 22 projektet lehetett támogatni, szombat reggelig, az úszás megkezdéséig már több mint 150 ezer lejt ajánlottak fel az adományozók. Újdonság, hogy hívtak úszókat a bihari cégek részérõl is, tudtuk meg, és az egyes projekteknek „nagykövetei” is voltak, akik az adománygyûjtésben segítettek. A legaktívabb nagykövet egy Down-szindrómás kisfiú volt, aki 2490 lejt gyûjtött össze a Down szindrómások egyesületének, a legaktívabb úszónak pedig az öt éves Olga Abrudan bizonyult, aki a Vladimir Angelman Egyesület projektjének szerzett 2560 lej támogatást. A kampány még nem ért véget, június 30-ig bárki támogathatja a 22 projekt valamelyikét, például a két, már említett egyesületet, a Yuppi-tábort vagy éppen az Emanuel Hospice-házat. Részleteket a támogatható célkitûzésekrõl az egyesület honlapján (http:// swimathon. fundatiacomunitaraoradea.ro/proiecte) olvashatnak.
Fried Noémi Lujza
POLITIKA
Megváltoztatnák a közgondolkodást A házasodást és gyermekvállalást bátorító, a házasságok élettartamának növelését elõsegítõ közpolitikai reformot szorgalmaz Romániában a Vladimir Ghica katolikus családszervezet és a bukaresti Pro Vita egyesület. A Koalíció a családért elnevezésû ernyõszervezet honlapján közzétett, 50 pontba foglalt javaslatcsomagot pénteken ismertette a Hotnews.ro hírportál, amely egyebek mellett azt emelte ki, hogy a kezdeményezõk az otthoni iskola és a családi adózás bevezetése, az iskolára felkészítõ „nulladik” osztály kötelezõ elvégzésének eltörlése, valamint a mûvi terhességmegszakítás és fogamzásgátlás állami szubvenciójának megszüntetése mellett szállnak síkra. A javaslatcsomag ezek mellett egy kizárólag családpolitikával foglalkozó államtitkárság megalakítását, illetve a fiatal családok önálló lakáshoz jutásának és a külföldi vendégmunkások hazatérésének hatékonyabb állami támogatását is szorgalmazza. A demográfiai gondok enyhítése érdekében a
két családszervezet azt kéri a kormánytól, hogy a második gyermektõl kezdõdõen jelentõs összeggel támogassa a gyermekvállalást, a pénzt elõre meghatározott célokra – például az anya életjáradékára, lakásfelújításra vagy a gyermek tanulmányi ösztöndíjára – fordíthatnák. A családszervezetek a kiskorúak ellen elkövetett szexuális bûncselekmények szigorúbb büntetését, a szexuális belegyezési korhatár 16, illetve 18 évre emelését szorgalmazzák, továbbá azt is elõírnák, hogy kiskorúak csak a szülõk beleegyezésével részesülhessenek családter vezési tanácsadásban, egészségügyi vagy erkölcsi nevelésben. A kezdeményezõk az ötvenpontos javaslatcsomagot egy – a romániai családok gondjairól két éve végzett – közvélemény-
kutatás során begyûjtött válaszok alapján dolgozták ki. A közpolitikai reformigényt megfogalmazó két családszervezet tagja annak a Koalíció a családért nevû, a többségi román ortodox egyház támogatását élvezõ ernyõszervezetnek, amely – a többi keresztény egyház támogatásával – több mint hárommillió támogató aláírást gyûjtött össze a melegházasság alkotmányos tiltását célzó polgári kezdeményezéséhez. A hagyományos keresztény családmodellt népszerûsítõ civil koalíció alkotmánymódosító javaslatát május elején csaknem egyhangúlag megszavazta a román képviselõház. Ha a tervezetet a szenátus is elfogadja, Romániában népszavazást írnak ki arról, hogy az alkotmány „egy férfi és egy nõ önkéntes elhatározással létrehozott házasságaként” határozza meg a családot, nem pedig a „házastársak” elhatározásával létrehozott házasságként, ahogy az a hatályos alaptörvényben szerepel. (MTI)
A miniszter is rájött, hogy bajok vannak a rendszerrel Pavel Nãstase tanügyminiszter azt nyilatkozta pénteken, hogy nem megfelelõ a román oktatási rendszer infrastruktúrája. „Minden reggel olvasom a sajtót, és mit látok? Hogy egyik helyen felborult egy iskolabusz, a másik helyen leszakadt az osztályterem menynyezete... Próbálom én ezeket a dolgokat orvosolni, de ez nagyrészt a helyi hatóságok feladata lenne. Ezek a mindennapi események bizonyítják, hogy nem megfelelõ a román oktatási rendszer infrastruktúrája (...), nincsenek megfelelõen felkészített pedagógusaink” – jelentette ki Nãstase egy szakkonferencián. Az a célja, hogy normális körülményeket alakítson ki a tanügyben – mondta a tanügyi tárcavezetõ. Úgy véli: az átalakulásnak az emberekkel kell kezdõdnie. „Ahhoz, hogy a rendszert megváltoztassuk, elsõsorban mi, magunk kell megváltoznunk. Amikor azt mondom, hogy mi, akkor mindenkire gondolok, a minisztertõl az iskolai portásig” – nyilatkozta Pavel Nãstase. Úgy véli: idén az elsõ számú prioritás a közoktatás. „Azt szeretném, hogy 2018-2019-ben megjelenjen az összes tankönyv az VI-VIII. osztálynak, 2019-2020-ban pedig az összes új tan-
Miniszteri villámlátogatás Be nem jelentett látogatást tett szombaton a BukarestPloieºti A3-as autópálya építõtelepén Rãzvan Cuc szállításügyi miniszter, valamint ªtefan Ioniþã, a közúti infrastruktúrát kezelõ országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója és azt találták, hogy utolsó látogatásuk óta jól haladtak a munkálatok – tájékoztat a minisztérium szombati közleménye. A miniszter úgy látja, hogy gyökeresen megváltozott az építõ hozzáállása ehhez a projekthez. „Jelentõs számú munkás és erõgép dolgozott, a múltkori látogatásunk után szemmel látható haladás történt. Azt szeretném, hogy nem kelljen fenyegetõzni ahhoz, hogy a cégek elvégezzék a felvállalt munkát” – mondta Cuc. ªtefan Ioniþã, a CNAIR vezérigazgatója szintén úgy látja, hogy jobban mozgósítottak vállalatnál, mint korábban. A miniszter és a vezérigazgató három héttel ezelõtt is bejelentés nélkül jelent meg a munkatelepen, és elégedetlen volt a munka menetével és szervezésével. A látogatást követõen a miniszter bekérette hivatalába a munkálatok vezetõjét és arra figyelmeztette, hogy amennyiben nem tartják magukat a felvállalt ütemtervhez, bírságra számíthatnak, írta az Agerpres hírügynökség.
Ghiþã politikai menedékjogot kért Sebastian Ghiþã üzletember azt kérte pénteken a szerb legfelsõbb bíróságon, hogy ne adják ki Szerbiából, mert Romániában politikai üldözött. A kétórás kihallgatáson Ghiþã ügyvédje kérte, hogy az elõzetes letartóztatást egy enyhébb felügyeletre, házi õrizetre változtassák. A
könyv a IX-XII. osztálynak.” Kifejtette: fontosnak tartja, hogy a tanárok visszanyerjék korábbi megbecsülésüket. Véleménye szerint a román oktatásnak vannak tartalékai. „Tanárokban, gyerekekben egyaránt van tartalék. Oda kell figyelnünk nem csak a fogyatékkal élõkre, hanem azokra a tanulókra is, akik csúcsteljesítményre képesek” – mondta a miniszter.
Szigorítanák a pénzosztást Florian Roman liberális képviselõ módosítást terjesztett elõ a garantált minimális jövedelemrõl szóló törvényhez, amely szerint az elsõ elutasított álláslehetõség után felfüggesztik a garantált minimális jövedelem folyósítását. „A Nemzeti Liberális Párt (PNL) a helyi hatóságokon és a munkaerõt keresõ cégeken szeretne segíteni, ezért javasoltuk a garantált minimális jövedelemrõl szóló 2001/416-os számú törvény módosítását olyan értelemben, hogy az elsõ elutasított álláslehetõség után függesszék fel a garantált minimális jövedelem folyósítását minden munkaképes személynek” – közölte a képviselõ szombati közleményében.
2017. május 29., hétfõ
Foto: Agerpres
4. reggeliújság
Roman szerint erre a módosításra azért van szükség, mert 2017 áprilisában 243 006 személynek folyósították a garantált minimális jövedelmet, köztük 25 ezer olyan személynek, akik több mint 10 éve részesülnek ebben a juttatásban. Az érvényben lévõ jogszabályok szerint a garantált minimális jövedelem folyósítását csak azt követõen függesztik fel, ha a kedvezményezett három felajánlott munkahelyet utasít el. „Azt gondoljuk, hogy az állami segélyt kifejezetten azoknak kell megkapniuk, akik erre valóban rászorulnak, nem pedig azoknak, akik a polgármesteri hivataloknál sorban állva becsapják az államot” – jelentette ki Roman.
bíróság tudomásul vette a kérést, a döntését a következõ tárgyaláson közli. A szerb legfelsõbb bíróság azzal kapcsolatban hallgatta ki Sebastian Ghiþãt, hogy a román hatóságok hivatalosan kérték kiadatását. A bírónak azt kel eldöntenie, hogy létezik-e tör vényes alap a kiadatásra.
Tãriceanu saját vállalkozássá alakítja az ALDE-t Cãlin Popescu-Tãriceanu indulni akar a 2019-es államelnök-választáson és ezért engedélyezett fizikai személy (PFA) típusú vállalkozássá alakítja a Liberálisok és Demokraták Szövetségét (ALDE) – mondta az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban Daniel Constantin képviselõ és hozzátette: a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea, egyre inkább rájön erre. „Én ezt többször elmondtam és Liviu Dragnea is rá kezd erre jönni: Cãlin Popescu-Tãriceanunak pontos célkitûzése van, indulni akar az államelnök-választásokon és ezért valószínûleg feláldozza majd az ALDE-t” – állítja Constantin. Szerinte a szenátus elnöke képes visszaléptetni az ALDE-t a kormánykoalícióból azért, hogy célját elérje. „Lassan engedélyezett fizikai személy típusú vállalkozássá alakítja a Liberálisok és Demokraták Szövetségét – így lehetne röviden jellemezni azt, amit csinál” – mondta az ALDE volt társelnöke. Constantin szerint visszaélés történt: a párt által kapott pénzalapok felhasználásáról Cãlin Popescu-Tãriceanu egyoldalúan döntött. Azt mondta: az általa létrehozott Pró Románia Párt támogatni fogja a Grindeanu kormányt mindaddig, amíg „betartja a kormányprogram fõbb irányvonalait”. Emlékeztetett: az általa vezetett Konzervatív Párt, illetve az ALDE, folyamatosan együttmûködött a Szociáldemokrata Párttal.
GAZDASÁG
2017. május 29., hétfõ
Monetáris szigorítás kezdõdhet Londoni pénzügyi elemzõk szerint az erõteljes gazdasági növekedés és az egyidejûleg gyorsuló infláció azt valószínûsíti, hogy jövõre monetáris szigorítási ciklusok kezdõdnek a közép-európai EU-gazdaságokban, köztük Magyarországon, és a térség jegybanki alapkamatai várhatóan a piaci várakozásokat meghaladó mértékben emelkednek. Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzõház, a Capital Economics csütörtökön ismertetett tanulmányában közölte: a térségre külön Taylor-szabályt dolgozott ki a helyileg érvényesülõ változók figyelembevételével. A Taylor-szabály alapeseti alkalmazása a ház számításai szerint arra vall, hogy Magyarországon, Lengyelországban és Romániában 2018 végéig 2,50, 3,00, illetve 4,25 százalékra emelkednek a jegybanki alapkamatok a jelenlegi 0,90, 1,50, illetve 1,75 százalékról. Csehországban a Capital Economics modellje szerint a szabály alkalmazásával a jelenlegi 0,05 százalékról 1,00 százalékra emelkedne az irányadó jegybanki kamat jövõre. A Taylor-szabály ökonometriai levezetésének alapeseti változata azt mutatja meg, hogy az inflációs cél és a tényleges infláció, valamint a potenciális és a tényleges gazdasági növekedés ütemei közötti eltérések a nominális jegybanki kamat mekkora és milyen irányú módosítását indokolják. A Capital Economics azonban helyileg érvényesülõ változókkal is kiegészítette a szabályrendszert, hangsúlyozva, hogy ezek figyelembevételével eltérhetnek a tényleges kamatpályák a szabály alapeseti változatából következtethetõ ívektõl. Magyarország és Románia esetében a cég például hangsúlyosan figyelembe vette a maginflációs dinamika fontosságát, Magyarországon külön pedig a külsõ adósságállományt is, valamint azt, hogy
Magyarországon „politikai fontossággal“ bír az alacsony alapkamat fenntartása. Mindezek alapján a Capital Economics londoni elemzõi a Taylor-szabály által sugallttól valamelyest eltérõ mértékû, de így is jelentõs monetáris szigorítási ciklusokat várnak jövõre a vizsgált közép-európai EUtérségben. Minden potenciális változót figyelembe véve a cég azt jósolja, hogy Magyarországon 2018 végéig 2,00 százalékra, Lengyelországban 2,50 százalékra, Csehországban 1,00 százalékra, Romániában 3,50 százalékra emelkedik a jegybanki alapkamat. A ház hangsúlyozza, hogy a jelenlegi árazásokból következtethetõen a piaci szereplõk a jövõ év végére mindössze 1,00 százalékig emelkedõ magyar jegybanki alapkamatot várnak. A Capital Economics csütörtöki elõrejelzése a szélesebb londoni elemzõi konszenzusnál is jóval agresszívabb.
A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzõi például 2019 elõtt nem számolnak a Magyar Nemzeti bank (MNB) 0,90 százalékos alapkamatának emelésével, és a következõ tizenkét hónapban általánosságban is korlátozottnak tartják a magyar monetáris politika szigorításának mozgásterét. A ház jelenleg érvényes elõrejelzése szerint a szigorítás felé tett elsõ lépés valószínûleg az lesz, hogy az MNB monetáris tanácsa kiveszi a kamatdöntõ ülések utáni közleményekbõl az enyhítési alapállásra utaló részeket. A JP Morgan londoni elemzõi szerint erre 2017 második felében nyílhat lehetõség. Egy másik globális bankcsoport, a Morgan Stanley londoni elemzõinek legutóbbi helyzetértékelése szerint bár monetáris és költségvetési oldalon is eltúlzott mértékben prociklikus alapállás érvényesül Magyarországon, azonban a jelenlegi alacsony fogyasztói infláció, a „rugalmas hozzáállás” az inflációkövetéshez, valamint a rendkívül erõteljes fizetésimérleg-pozíció bõséges teret nyújt az MNB-nek a jelenlegi expanzív monetáris politika fenntartásához. (MTI)
5.
Túlzott deficitre figyelmeztet az IMF A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint Románia államháztartási hiánya az idén elérheti a bruttó hazai termék (GDP) 3,7 százalékát, 2022-ig pedig a 6 százalékát, ha a hatóságok nem módosítanak a tervezett adócsökkentõ és béremelõ intézkedéseken, írja az MTI hírügynökség. Az IMF csütörtökön tette közzé Romániára vonatkozó jelentését, amelyet a nemzetközi pénzintézet a vele együttmûködõ országok mindegyikérõl szokott készíteni. A jelentést május elején véglegesítette a washingtoni pénzintézet romániai delegációja, és most hagyta jóvá az IMF igazgatótanácsa. E szerint 2018-ban a román államháztartási hiány GDP-arányosan elérheti a 3,9 százalékot. A túlzott deficitre nézve a legnagyobb kockázatot, az IMF szerint, a román szenátus által a héten megszavazott, de még képviselõházi jóváhagyásra váró, úgynevezett egységes bértörvény jelenti, amely a közszférában dolgozóknak átlagban 56 százalékkal emeli a bérét a következõ öt évben. A kormány 2018. január 1-jétõl egy százalékponttal, 18 százalékra akarja mérsékelni az általános forgalmi adót, és csökkenteni akarja a társadalombiztosítási járulékokat. Az IMF változatlanul 4,2 százalékos román gazdasági növekedést valószínûsített az idénre, miközben a román kormány 5,2 százalékos GDP-bõvüléssel számol. A statisztikai intézet május közepén közölte, hogy az elsõ negyedévben a román GDP 5,7 százalékkal bõvült a tavalyi azonos idõszakhoz mérten. Az IMF igazgatótanácsa üdvözölte a román kormánynak a válság után tett intézkedéseit a makrogazdasági egyensúly megteremtése érdekében, ugyanakkor azt tanácsolta Bukarestnek, ne a belföldi fogyasztást serkentse, hanem a közberuházásokat ösztönözze az életszínvonal fenntartható növelése érdekében. Az IMF szerint az adópolitika enyhítése, a szerkezeti reformok lelassulása veszélybe sodorják az elmúlt évek eredményeit. A pénzügyminisztérium szintén csütörtökön kiadott közleményében kiemelte, az IMF szerint Romániát szilárd gazdasági növekedés, a munkahelyek számának bõvülése és alacsony államadósság jellemzi. Bukarest közölte, hogy a 2017-ben a GDP 4,84 százalékát, 39,4 milliárd lejt irányoztak elõ beruházásokra, ami 10 milliárd lejjel több, mint tavaly. Bukarest szerint az egységes bértörvény nem jelent veszélyt az államháztartásra, mert a bérek fokozatosan fognak emelkedni, ami lehetõvé teszi, hogy az idén Románia tartani tudja a vállalt 3 százalékos államháztartási hiányt – olvasható a közleményben.
Eltûnt Romániából a sertéspestis Romániát sertéspestis-mentes országgá nyilvánította az állategészségügyi világszervezet (OIE), így több mint egy évtized után ismét exportálhat sertéshúst és feldolgozott húsárut az Egyesült Államokba, Kanadába, Mexikóba, Japánba és Dél-Koreába – közölte az Agerpres hírügynökség csütörtökön.
NATO-hadgyakorlat kezdõdött térségünkben A NATO-csapatok reakciósebességének növelését és együttmûködési képességük fejlesztését célzó nemzetközi hadgyakorlat kezdõdött pénteken Romániában, Bulgáriában és Görögországban mintegy négyezer katona és ötszáz harci jármû részvételével. A június 16-ig tartó, Noble Jump 2017 fedõnevû hadgyakorlatra légi úton érkeznek albán, német, lett, brit, norvég, holland, lengyel és spanyol katonák, a hadi felszereléseket pedig tengeren és vasúton szállítják az erdélyi Nagysinken (Cincu) kialakított kiképzõbázisra. A NATO nápolyi egyesített fõparancsnokságát vezetõ Michelle Howard tengernagy szerint a hadgyakorlat az észak-atlanti szövetségen belüli összhangot hivatott bizonyítani, az Agerpres hírügynökség által idézett nyilatkozatában ugyanakkor a három befogadó ország támogatását és szoros együttmûködését is méltányolta.
reggeliújság
A Románia idei legnagyobb hadgyakorlatának számító Noble Jump 2017 elõkészítésében a gyorsreagálású erõk bulgáriai és romániai integrációs egységei (NFIU) vettek részt, a haditechnika és csapatok mozgását a három ország területén a NATO Romániába telepített délkeleti hadosztály-parancsnoksága irányítja. A Noble Jump 2017 egy rövid határidejû riasztásra épülõ hadgyakorlat, amelynek forgatókönyvét a NATO nápolyi regionális központja dolgozta ki a gyorsreagálású erõk bevethetõségének és felkészültségének tesztelése érdekében. A NATO arról akar meggyõzõdni, hogy az észak-atlanti szövetség képes gyorsan és összehangoltan Európa számos pontjáról jelentõs erõket mozgósítani egy adott térségbe, ahol konfliktusmegelõzésre van szükség – közölte a pénteken kezdõdött hadgyakorlatról a NATO nápolyi egyesített fõparancsnoksága.
Az OIE közgyûlésének 85. ülésszakán megszavazott hivatalos tanúsítványt csütörtökön kapta meg a román állategészségügyi hatóság. Az Európai Bizottság Élelmiszerlánc- és Állategészségügyi Állandó Bizottsága már tavaly szeptemberben feloldotta az élõ sertésre és feldolgozott húsárura 14 éve bevezetett uniós embargót. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelõzésére, az oltóanyag pedig élõ vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezõ. Az utolsó sertéspestis-gócot 2007-ben regisztrálták a Smithfeld Temes megyei hizlaldáiban, ahol akkor 50 ezer sertést kellett levágni. A román tenyésztõk szerint a sertéspestist már kilenc éve felszámolták az országban, és az embargó feloldása körüli huzavona évente 40 millió eurós veszteséget okozott az ágazatnak. A bukaresti kormány fõ erejét adó Szociáldemokrata Párt elnöke, Liviu Dragnea szerint Románia ma már tízszer annyi sertéshúst importál, mint amennyit exportál. Dragnea derûlátó Facebook-bejegyzésben üdvözölte az OIE döntését és kormánytámogatást ígért a sertéshús-export fellendítéséhez. A román statisztikai intézet szerint 2016 decemberéig 4,7 millióra csökkent Románia sertésállománya. A kommunizmus utolsó évében, amikor Nicolae Ceausescu diktátor a sertéshús exportjából fizette vissza az IMF-tõl korábban felvett hitelt, a romániai hizlaldákban csaknem 15 millió sertést neveltek.
HISTÓRIA
6. reggeliújság
2017. május 29., hétfõ
A Mount Everest meghódítása 1953. május 29-én délelõtt fél 12-kor jutott fel a Csomolungma tetejére Edmund Hillary újzélandi hegymászó és segédje, Tendzin Norgaj. A két férfi majdnem kereken száz évvel azután érte el a Mount Everest néven is ismert hegy csúcsát, hogy a geodéták azt kiáltották ki a Föld legmagasabb pontjának. Bár szinte már közhelyszámba megy, hogy a Csomolungma a világ legmagasabb hegye, ezt a megállapítást a földrajztudomány szakértõi több szempontból is megcáfolhatnák: elõször is, a Hawaii szigetén található Mauna Keavulkán a tengerszint alatti részeivel együtt majdnem 1500 méterrel túlszárnyalja a Mount Everestet, ha pedig a Föld középpontjától számított távolságot vesszük alapul, akkor a köznyelvben is meghonosodott Chimborazo a gyõztes, mely bolygónk egyenlítõi „kidudorodása” miatt jelentõs elõnyt élvez. A dél-amerikai csúcs egyébként korábban évszázadokon át birtokolta a „legmagasabb hegynek” kijáró címet, ám a brit gyarmatosí-
tókkal együtt a földmérõk is eljutottak a Himalája térségébe, ahol a Chimborazo már csak a „középmezõnybe” férhetett volna be. Ennek következtében a 18. század végétõl a Nanda Devit, majd a Dhaulagirit, 1838-tól pedig a Kangcsendzöngát tekintették a világ legmagasabb csúcsának, mígnem sok nehézség után – amit fõleg Nepál elzárkózó politikája okozott – az indiai Radhanath Sikdar a rejtélyes „XV. csúcsot” tette az
elsõ helyre. Sikdar 1852. évi felmérése során 8840 méteresre becsülte a Csomolungmát, eredményeit pedig a 20. században csupán pár méterrel korrigálták; a modern földrajztudomány szerint a Mount Everest 8848 méter magas, ám növekedése még nem fejezõdött be, ugyanis a tektonikai lemezek közeledése folytán a kõzetek gyûrõdése ma is tart. Ez a folyamat persze rendkívül lassú: a Nepál és Tibet határán található hegy évente mintegy
3-5 milliméterrel lesz magasabb, és átlagosan 27 milliméterrel csúszik északabbra. Az 1930-as években már rengeteg ország szervezett expedíciót a Mount Everesthez, a második világháború után pedig azt követõen lett ismét népszerû úticél a világ legmagasabb csúcsa, hogy 1950-ben Nepál megnyitotta határait a merész felfedezõk elõtt. Alig telt el két év, és a svájci csúcskísérlet híre bejárta a világsajtót, annak résztvevõi ugyanis
Bram Stoker Drakula címû regénye 1897. május 26-án jelent meg Londonban Bram Stoker író Drakula grófról szóló regénye, melynek népszerûsége a 20. század egyik legismertebb természetfeletti figurájává tette a vámpír alakját. Stoker egy elszegényedett írországi családból származott, szülei szûkös anyagi helyzetük ellenére azonban gondoskodtak taníttatásáról. Az író gyermekkorában hosszú ideig nem tudott járni, állítólag ekkor szerette meg az olvasást, és a dublini Trinity College elvégzése után végül az irodalmi pályára választotta. Stoker elõbb Dublinban írt színikritikákat, majd a híres színész Sir Henry Irving mellett dolgozott. Elsõ regényét 1875-ben – 28 évesen – jelentette meg, mérsékelt sikert arató könyve A végzet lánca címet viselte. Késõbb megházasodott, és Londonba költözött, ahol rémtörténetekkel próbálta felkelteni olvasói érdeklõdését, miközben megismerkedett a kor leghíresebb alkotóival, az amerikai Walt Whitmannel, Arthur Conan Doyle-lal, és Bernard Shaw drámaíróval is. Élete során az író tollából 17 regény született – pl. A kígyó útja, 1890-ben –melyek szolid fogadtatásban részesültek, ám halála után a Drakula gróf rémtetteirõl szóló mûvével döntõ befolyást gyakorolt a könnyû irodalomra. Sokan tévesen azt gondolják, hogy a vámpír elnevezés és a megteremtett kreatúra Stoker újítása volt. Ebben az idõszakban a könnyû irodalmi mûfaj-
ban alkotó jelentõs írók – pl. Robert Louis Stevenson, H. G. Wells, Arthur Conan Doyle – számos hasonló, természetfeletti lényeket megjelenítõ mûvet jelentettek meg az úgynevezett inváziós irodalom részeként, ami a viktoriánus Angliában élte fénykorát. Mindazonáltal mind a népi mondakörökben, mind korábbi irodalmi munkákban megjelentek már vámpírok, akik közül addigi leghíresebb talán a John Polidori által elképzelt angol nemes, Lord Ruthwen volt. Magyarországon a tündelevény mesebeli alakja hasonló tulajdonságokkal bírt, mint Stoker Drakulája. Az író hat éven át gyûjtött anyagot regényéhez: forrásai elsõsorban a londoni könyvtárak voltak, ugyanis soha nem járt Kelet-Európában. A történet névadója, Drakula egy létezõ történelmi személy, akit Stoker vagy II. Vlad Dracul (ur. 1436-1442/ 14431447) havasalföldi fejedelemrõl mintázott – ebben az esetben azért áll a Dracul, azaz sárkány jelzõ, mert Luxemburgi Zsigmond adománya révén a Sárkányos Rend tagja volt – vagy a kegyetlenségérõl ismert fiáról, III. Vlad Tepesrõl, aki szadizmusa miatt kapta az ördög értelemben is használt Dracul jelzõt. Utóbbi fejedelem hosszú ideig Hunyadi Mátyás – megbízhatatlan – szövetségese volt, aki 12 éven át raboskodott Visegrádon, uralkodása pedig elsõsorban karóba húzásairól és népének tizedelésérõl vált hírhedtté. A Drakula-történetek eredetije egy naplóregény, melyben
Jonathan Harker ügyvéd intézõként érkezik egy elhagyatott kastélyba, az erdélyi Kárpátok hegyei közé, ahol a halhatatlan vérszívó gróf csapdába ejti, és kis híján meggyilkolja õt. Az ügyvéd elmenekül a vámpír
elõl, de Drakula követi õt Angliába, miközben rejtélyes halálesetek jelzik útját. Angliában a gróf Harker menyasszonyát, Minát és annak barátnõjét, Lucyt is befolyása alá vonja, utóbbi nõbõl aztán vámpírt is kreál. A regény arról a nyomozásról szól, amit Harker, Van Helsing doktor és Mina folytatnak, hogy kitalálják, ki ez a kreatúra, és hogyan lehet õt elpusztítani, ami végül sikerül is (Stoker volt az elsõ híres író, aki kidolgozta az ismert vámpírkaraktert, melynek fõ gyengeségei a fokhagyma, a napfény és a szívbe szúrt tõr). Bár a Drakula sok szempontból a korszak horrorirodalmának tipikus példája, népszerûsége folytán az irodalomkritikusok alapos elemzésnek vetették alá, melyek érdekes megállapításokat eredményeztek például a viktoriánus társadalom, a nõk korabeli helyzete terén. Bár Stokert ma már a vámpírirodalom atyjának tekintik, 1912-ben bekövetkezõ haláláig nem sok elismerés érte a Drakula megírásáért. A vámpír gróf története a húszas évek során vált népszerûvé, késõbb számos színpadi mûvet ihletett, majd a filmvásznat is meghódította. Az 1931-es hollywoodi produkcióban a világhírû magyar származású színész, Lugosi Béla alakította a vérszomjas grófot, színészi tehetségével is hozzájárulva ahhoz, hogy Drakula és a vámpírok alakja máig meghatározó része legyen a fantasztikus irodalomnak.
Tarján M. Tamás
Rubicon.hu
8600 méteres magasságnál adták fel a harcot a természet erõi ellen. Ez a siker egyszersmind komoly félelemmel töltötte el a riválisokat: a szovjetek állítólag még ebben az évben szerveztek egy – tragikusan végzõdõ – expedíciót, 1953-ban pedig Edmund Hillary és Tendzin Norgaj meg is hódította a világ legmagasabb hegycsúcsát. A Csomolungma „legyõzése” után a Föld minden tájáról özönlöttek a hegymászók a csúcs meghódítására: 1975ben, a japán Tabei Dzsunko személyében az elsõ nõ is feljutott a világ tetejére, három évvel késõbb pedig Reinhard Messner és Peter Habeler újabb bravúrt hajtott végre, ugyanis oxigénpalack nélkül „diadalmaskodtak” a Mount Everest felett. A magyar zászló – Erõss Zsoltnak köszönhetõen – 2002 óta lobog a világ legmagasabb csúcsán, mely a számos sikertörténet mellett rengeteg megrázó hírt is szolgáltat a világ sajtójának, hiszen a Csomolungma-expedíciók történetében eddig már több mint 200-an veszítették életüket.
A Nemzeti Összetartozás Napja A Magyar Polgári Egyesület és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében ebben az évben is megemlékeznek a trianoni diktátumról a Nemzeti Összetartozás Napja (június 4.) közeledtén. A megemlékezésre június 2-án, pénteken 18 órától a Partiumi Keresztény Egyetem (Városház /Primãriei u. 27. sz.) dísztermében kerül sor. Az est során beszédet mond Pánczél Károly, az Országgyûlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke és Tõkés László európai parlamenti képviselõ, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Bemutatásra kerül a Trianoni Szemle 2016-os évkönyve és legfrissebb lapszáma is, Szidiropulosz Archimédesz fõszerkesztõ és Domonkos László szerkesztõ közremûködésével. Fellép a Csillagocska Néptáncegyüttes és zenekara, Meleg Vilmos színmûvész, a Nagyváradi Asszonykórus és a Váradi Dalnokok. Minden érdeklõdõt szeretettel várnak a szervezõk a Bethlen Gábor Alap és a Polgári Magyarországért Alapítvány által támogatott ingyenes rendezvényre.
2017. május 29., hétfõ
REKLÁM
reggeliújság
7.
VOLT, VAN, LESZ
M Á J U S
8. reggeliújság
29. hétfõ Pünkösd hava
Köszöntjük Magdolna nevû olvasóinkat. A holnapi ünnepelt Janka.
ÉVFORDULÓK z 1453-ban XI. Konstantin, az utolsó bizánci császár elesik a Konstantinápolyt ostromló törökök elleni harcban (szül. 1404-ben). z 1500-ban meghalt Bartolomeu Dias portugál hajós, felfedezõ (szül. 1450-ben). z 1873-ban megszületett Hor vay János szobrászmûvész (megh. 1944-ben). z 1875-ben meghalt Izsó Miklós szobrászmûvész (szül. 1831-ben). z 1917-ben megszületett John Fitzgerald Kennedy, az Amerikai Egyesült Államok 35. elnöke, hivatalban 1961–1963-ig volt (megh. 1963-ban). z 1966-ban megszületett Spitzer Gyöngyi (mûvésznevén Soma) énekes, mûsorvezetõ, újságíró. z 2010-ben meghalt Dennis Hopper amerikai színész (szül. 1936-ban).
IDÕJÁRÁS ÉJJEL: 10 oC
NAPPAL: 28oC
Gyengén felhõs idõ várható.
VALUTAÁRFOLYAM 1 amerikai dollár 4,0641 lej 4,5573 lej 1 euró 100 magyar forint 1,4839 lej
A NAP VICCE A férj lámpaoltás után közeledni próbál az asszonyhoz, de az eltolja magától: – Hagyjál! Egész nap mostam, fáradt vagyok. Másnap éjjel a férj megint próbálkozni akar, de megint ugyanaz a válasz: – Hagyjál! Egész nap fõztem, és fáradt vagyok. Harmadik éjjel az asszony dühösen kiált rá az urára: – Meg vagy õrülve? Egy héten háromszor?
reggeliújság
2017. május 29., hétfõ
Szentgyörgyi fotómûvész kiállítása A nagyváradi Euro Foto Art Galéria új tárlattal várja a nagyközönséget. Június 3-án, szombaton 11 órakor megnyitják Kovács László szentgyörgyi fotómûvész Jobbágykék címû tárlatát, amelyen 105 fekete–fehér és színes mûvészfotó látható. A munkákat Ramona Novicov mûkritikus méltatja, a kiállítást Tóth István klubelnök, fotómûvész nyitja meg. Közremûködik Lucian Maliþa hegedûn és Thurzó Sándor József mélyhegedûn. A tárlat június 16-ig tekinthetõ meg, naponta 8–19 óra között. A belépés ingyenes.
Kovács László Attila – Jobbágykék 2
Ady-kiállítás Szeretettel várnak minden érdeklõdõt az Ady és a nagyváradi színésznõk címû tematikus kiállítás megnyitójára. Idõpont: május 30., kedd 18 óra. Helyszín: Ady Endre Emlékmúzeum (Széchenyi István tér/Traian park). A kiállítást megnyitja: Péter I. Zoltán és Imre Zoltán.
XV. Nemzetközi Brazil Fesztivál Május 26-án kezdõdött a XV. Nemzetközi Brazil Fesztivál, mely június 16-ig tart. Az eseménysorozat szervezõje Thurzó Sándor József brácsamûvész. A nyitóestre a Partiumi Keresztény Egyetemen került sor, a Bartók-teremben, május 26-án. Az eseménysorozat második napján, május 27-én a Tibor Ernõ Galériában egy tárlatot nyitottak meg, a Thurzó Sándor József brazíliai tevékenységeit bemutató 40 fotóból. A fesztivál következõ eseményére június 2-án kerül sor, amikor 18 órai kezdéssel fellép a Duo Varadiensis az evangélikus templomban. Június 3-án, szombaton bemutatásra kerül egy romantikus opera, az Il guarany (Carlos Gomes), amelyet még sem Romániában, sem Magyarországon nem adtak elõ. A debreceni Csokonai Színház három mûvésze mutatja be: Donkó Annamára, Donkó Imre és Gyülvészi Péter, közremûködik Fekete Erzsébet nagyváradi tanár és elõadómûvész, illetve Horia Bálint operarendezõ.
ZARÁNDOKVONATOK NAGYVÁRADON z A ha-
gyományokhoz híven ebben az évben is ünnepi fogadtatásban részesítik a nagyváradi vasútállomáson a Csíksomlyóra tartó zarándokvonatokat. Ebben az évben két vonatot, az Össznemzeti Zarándokvonatot (érkezik: 11.08): a Székely Gyors és Csíksomlyó Expressz egyesített szerelvénye, valamint a Boldogasszony Zarándokvonatot (érkezik: 11.18) és a benne utazó magyarokat is köszönthetik az állomáson. Mindenkit szeretettel vár erre a felejthetetlen magyar–magyar találkozóra a nagyváradi vasútállomásra június 2-án, pénteken 11 órára az EMNT és az EMNP.
BIHAR MEGYEI KÖZÉLETI NAPILAP.
Kiadja a nagyváradi Euro Media Kiadói és Sajtóház Rt. NYOMDA: Kolozsvári Garamond. ISSN: 1584-3106 www.reggeliujsag.ro SZERKESZTÕSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagyvárad, Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám. Tel.: 0359/467-222, 0771/721-895. Fax: 0359/467-220. E-mail:
[email protected],
[email protected]. Levélcím: Redacþia Reggeli Újság, str. Traian Moºoiu nr. 10, 410072 Oradea, România.
Dzsessz a Posticumban A Posticumban látható-hallható május 30án, kedden 20 órától Faragó Miklós és a Jazz Consort. Az eredetileg trió formációt 1984-ben alapította Faragó Miklós jazzgitáros. Tíz év szünet után a zenekar új lendülettel alakult újra és elsõsorban a zenekarvezetõ szerzeményeit játssza. A tagok egyaránt otthonosan mozognak a latin, mainstream és swing világában is. A jó értelemben vett eklektikusság a Jazz Consort repertoárjában is visszaköszön. A formáció tagjai: Faragó Miklós – gitár, Csányi Zoltán – billentyûk, Hárs Viktor – bõgõ, Jeszenszky György – dob. A belépõ 15 lej.
Gyógyüdülési jegyek nyugdíjasoknak A Bihar Megyei Nyugdíjpénztár vezetõsége értesíti az érintetteket, hogy van 303 gyógyüdülési jegy, amely az elõjegyzetteknek június 8-i kezdettel biztosítja a pihenést és kezelést gyógyüdülõhelyeken. Ezekkel a jegyekkel az alábbi gyógyfürdõkre utazhatnak a nyugdíjasok: Szováta, Herkulesfürdõ, Amara, Baltatesti, Buziás, Kovászna, Feredõgyógy (Geoagiu), Govora, Lacu Sarat, Püspökfürdõ, Menyháza, Ocna Sugatag, Olanesti, Oláhszentgyörgy (Sangeorz), Slanic Prahova, Biharfüred, Targu Ocna, Tenkefürdõ, Torda, Cãciulata. A listán szereplõk naponta 8–14, pénteken 8–13 óra között vehetik fel a jegyeket a hivatal Sal Ferenc (ma Dunãrea) utca 6. szám alatt található székházában május 31-ig. A megmaradt jegyeket június 6-án 8 órától osztják újra. Az üdülési jegyeket személyesen lehet átvenni, vagy közjegyzõileg megbízott személy által. Az érdekeltek vigyék magukkal az alábbi iratokat: személyazonossági kártya (eredeti és másolat); szakorvos által kiállított küldõcédula (másolat); áprilisi nyugdíjszelvény (eredeti és másolat).
Igazgató: Dana Þinc. Fõszerkesztõ: Borsi Balázs. Szerkesztõségi tagok: Boros Péter, Czele Júlia, Fried Noémi Lujza, Szamos Mariann, Szombati-Gille Tamás, Szõke Mária Magdolna. Tördelõszerkesztõk: Benkõ J. Zoltán, Darabont Éva. Külmunkatársak: Barabás Zsuzsa, dr. Jósa Piroska, Posta Ákos István, Sára Péter, Szõke Edit, V. Szilágyi István. Titkárság: munkanapokon 8–16 óra között, tel./fax: 0359/467-220.
Arany János és kora A Nagyszalontai Református Egyházközség szeretettel hív és vár mindenkit az Arany János és kora címû kiállítás megnyitójára a templomgalériába május 29-én, hétfõn délután 5 órakor. Az alkalmat Balogh Barnabás, a Magyarországi Református Szeretetszolgálat lelkészi igazgatójának igei szolgálata, valamint dr. Gyõri János irodalomtörténész, tanár elõadása nyitja meg. A tárlaton megtekinthetõ az egyházközség eredeti születési anyakönyve, Arany János keresztelésének bejegyzésével, és az ebbõl a korból származó dokumentumok és tárgyak.
Gyermeknapi programok Játszóházzal, illetve gyermek- és családi elõadásokkal ünnepli a Szigligeti Színház a gyermekek nemzetközi napját. A Lilliput Társulat idén is szervez gyereknapot a nagyváradi várban. Május 30-án, kedden 17 órától a szabad családi délután folyamán a csecsemõket bûvös szoba, az óvodásokat mondókás játszósátor, a nagyobbakat pedig kézmûves foglalkozás, illetve sporttevékenységek és íjászbemutató várja, melyekben segédkeznek az esemény vendégei, a Mystique Mazsorett és a Pusztai Farkasok Ordas Nemzetség. A gyereknapra a belépés ingyenes. Május 30-án és 31-én 17 órától a Szigligeti Társulat Trónok arca casting címû zenés interaktív ifjúsági elõadásá láthatja a közönség: az elõadásban a férfi–nõi, és általában az emberi viszonyok rendhagyó keresztmetszetét adják az alkotók a közönséggel együttmûködésben. Május 31-én 10 órától Az égig érõ fa címû gyermekelõadásra, június 1-én 17 órától pedig a tavalyi évadban nagy sikerrel bemutatott varázsmesére, a Leánder és Lensziromra kerül sor. A felnõttéválás viszontagságait fordulatos mesei formában bemutató elõadás igazi családi kikapcsolódást ígér.
Hirdetés (tájékoztatás): tel.: 0771/721-897. Reklámosztály: Sandu Durdeu, tel.: 0359/467-221, 0722/231-567. Lapterjesztés: Becsky István, tel.: 0770/139-310. Elõfizetni a szerkesztõségben, a helyi postahivatalokban s a különbözõ lapterjesztõ cégeknél lehet. Elõfizetési díj egy hónapra: 15,50 lej. Postai katalógusszám: 14113. Meg nem rendelt kéziratokat, fotókat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapban megjelenõ, (x) jelzéssel ellátott publikációk fizetett hirdetések, a tartalmukért a hirdetõ vállalja a felelõsséget.
NAPI AJÁNLÓ
2017. május 29., hétfõ
DUNA TV, 02.05
Kumbh Mela – Fürdés a halhatatlanságban (Kumbh Mela – Ein Bad in Unsterblichkeit) Német dokumentumfilm, 2013 Nincs még egy olyan ország a Földön, mint India, ahol a természetet, a tüzet, a hegyeket és a folyókat is istenként tisztelik. Az egyik leghatalmasabb istenség Ganga. A Gangesz folyóval együtt õ India éltetõ ele-
SZÍNHÁZ Szigligeti Színház
Május 29-én, hétfõn 19 órától a színház termében: Stabat Mater. Május 30-án, kedden 17 órától a stúdió termében: Trónok arca Casting. Június 2-án, pénteken 17 órától a színház termében: A mizantróp. Június 3-án, szombaton 19 órától a színház termében: A mizantróp. Tanay Emil-bérlet. z A Szigligeti Színház jegypénztára hétfõtõl péntekig 14–19 óra között, valamint egy órával az elõadások elõtt várja a jegy- és bérletvásárlókat.
me. Tizenkét évente, amikor a csillagok állása a legkedvezõbb, több mint 120 milló hívõ hindu indul az észak-indiai Allahabadba, hogy részt vegyen a világ legnagyobb vallási összejövetelén, a Kumbh
Melán. Úgy tartják, ha egy hívõ ebben az idõszakban itt megfürdik, lemossa magáról a bûneit, kiszabadítja magát az újjászületés örökös körforgásából, és egyesül az isteni Gangával, a halhatatlansággal.
Szavazzon kedvencére!
Színházbérletesek figyelmébe
Május 22.–június 14. között, az elmúlt évek hagyományához hasonlóan ismét közönségszavazást hirdet a Szigligeti Színház: a nézõk dönthetik el, hogy ki legyen a Szigligeti Társulat 2016/2017es évadának közönségdíjas színmûvésze. Szavazni online, a Szigligeti Színház honlapján, a www.szigligeti.ro weboldalon, illetve a Szigligeti Társulat elõadásai elõtt a helyszínen, szavazólap kitöltésével lehetséges. A társulati díjátadó gálára a Maya címû operett június 16-án, pénteken 19 órától tartandó évadzáró elõadását követõen kerül sor, amelyre jegyek már kaphatók a színház jegypénztárában, valamint online, a www. biletmaster.ro oldalon.
A Szigligeti Színház felhívja bérleteseinek a figyelmét, hogy a fel nem használt bérletek a következõ elõadásokra érvényesíthetõk: z Június 2., péntek, 19:00, Szigligeti Stúdió: Székely Csaba: Bányavirág z Június 3., szombat, 17:00, nagyterem: Moliere: A mizantróp z Június 4., vasárnap, 19:00, nagyterem: Moliere: A mizantróp z Június 16., péntek, 19:00, nagyterem: Fényes Szabolcs–Harmath Imre: Maya – évadzáró elõadás.
MOZI
Teatrul Regina Maria
Május 30-án, kedden 19 órától a színház termében: ªi miniºtrii calcã strâmb. Május 31-én, szerdán 19 órától a színház termében: Îndrãgostiþii din Ancona.
BÁBSZÍNHÁZ Lilliput Társulat
Május 31-én, szerdán 10 órától az Árkádia színpadán: Az égig érõ fa. Június 1-én, csütörtökön 11 órától az Árkádia színpadán: Moha és Páfrány. 17 órától a Szigligeti Stúdióban: Leánder és Lenszirom. z Jegyeket elõzetesen a Szigligeti Színház jegypénztárában lehet vásárolni. Jegyár: 15 lej (felnõtteknek); 10 lej (kedvezményes: gyerekeknek, nyugdíjasoknak).
KONCERT Június 1-én, csütörtökön 19 órától a Nagyváradi Állami Filharmónia Enescu– Bartók termében a gyermeknapnak szentelt hangverseny lesz. Vezényel Jankó Zsolt. Közremûködik Jan Sekaci gordonkán, Ilisz Dominik zongorán és David Popescu zongorán. Mûsoron: J. Haydn: 1., C-dúr gordonkaverseny; L. v. Beethoven: B-dúr rondó zongorára és zenekarra; C. Franck: Szimfonikus variációk zongorára és zenekarra. Jegyek a filharmónia székhelyén (Szilágyi Dezsõ/Moscovei utca 5. szám) válthatók, telefon 0259/ 430-853.
Lotus Center Cinema Palace
z Alien: Covenant – amerikai sci-fi thriller (12.50, 17.35, 19.20, 22) z Beauty and the Beast 3D – szinkronizált amerikai musical (10.10) z Deep 3D – szinkronizált amerikai rajzfilm (12.20, 14,20, 16.10) z Fast and Furious 8 – amerikai akciófilm (15.10, 22.30) z Going in Style – amerikai vígjáték (14.50) z Guardians of the Galaxy 2 3D – amerikai sci-fi akciófilm (18.20) z Snatched – amerikai akcióvígjáték (13.30, 16.40, 20.50)
z How to Be a Latin Lover – amerikai vígjáték (15, 17.10, 19.50, 21.35) z King Arthur: Legend of the Sword 3D – amerikai fantasy (13.20, 15.40, 18, 20.20, 22.35) z Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales 3D – amerikai akciófilm (12.30, 14, 16.25, 18.50, 19.55, 22.20) z The Boss Baby 3D – szinkronizált amerikai családi animációs film (9.50, 12.30, 16.10, 18)
Oradea Shopping City Cortina Cinema Digiplex
z King Arthur: Legend of the Sword 3D – amerikai fantasy (14.05, 20)
z Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales 3D – amerikai akciófilm (12, 14.40, 19, 21.45, 22.25) z Guardians of the Galaxy 2 3D – amerikai sci-fi akciófilm (16.25, 17.20) z Deep 3D – szinkronizált amerikai rajzfilm (12.05) z Alien: Covenant – amerikai sci-fi thriller (12.45, 14.25, 17.05, 19.15, 20.30) z Fast and Furious 8 – amerikai akciófilm (15.10, 17.50) z How to Be a Latin Lover – amerikai vígjáték (12.50, 16.50, 21.50, 22.55) z Snatched – amerikai akcióvígjáték (12.30, 15.10, 19.30, 21.40)
HOROSZKÓP KOS (március 21.–április 20.) Jó ötletekkel, gondolatokkal telve, szépnek látja a világot, helyzetével meg van elégedve. BIKA (április 21.–május 20.) Felszedett néhány kilót. Vigyázzon az egészségére. Ügyeljen, a gyors fogyókúra káros lehet. IKREK (május 21.–június 21.) Fontosnak érzi azt, hogy megértõ emberek vegyék körül, ez megnyugvást ad önnek. RÁK (június 22.–július 22.) Vidám, céltudatos és optimista. Jó hangulata meglátszik a munkája eredményességén is. OROSZLÁN (július 23.–augusztus 23.) Egyik barátja erõsködik, hogy tartson vele egy összejövetelre, amit mulatságosnak tart. SZÛZ (augusztus 24.–szeptember 23.) Kapcsolata kissé hûvösödik, de még mindig sok reményteli szál fûzi önöket egybe.
MÉRLEG (szeptember 24.–október 23.) Barátja folyamatosan szívességeket kér, teljesen önre akar támaszkodni. SKORPIÓ (október 24.–november 21.) Szeret és tud is dolgozni. Mindig is szerette az önálló munkavégzést, elképzelései megvalósítását. NYILAS (november 22.–december 21.) Ma kissé zaklatott. Vágyait összekeveri a valósággal, és ebbõl bonyodalmak adódnak. BAK (december 22.–január 20.) A korábbi viszontagságok ellenére jól van. Ez annak köszönhetõ, hogy energiája növekbõben van. VÍZÖNTÕ (január 21.–február 20.). Komoly gondok foglalkoztatják. Lehetnek olyan események, amelyeken eltûnõdik. HALAK (február 21.–március 20.) Az önkifejezésnek azt a formáját találta meg, amit a legjobban tud hasznosítani.
reggeliújság
9.
Duna TV 06.50 Hajnali gondolatok; 06.55 A múlt árnyékában – ismétlés; 08.00 Híradó; 08.25 Roma Magazin; 08.50 Domovina; 09.20 Lola – ismétlés; 10.10 A hegyi doktor – Újra rendel – ismétlés; 11.00 Váratlan utazás – sorozat; 11.50 Család-barát; 13.02 Híradó; 13.50 Jamie vidéki konyhája; 14.20 Zorro – kolumbiai kalandfilmsorozat; 15.10 Erdészház Falkenauban – NSZK–osztrák sorozat; 16.00 A múlt árnyékában – szlovák sorozat; 17.05 Don Matteo – olasz krimisorozat; 18.10 Ridikül – talkshow; 19.00 Híradó; 19.35 A hegyi doktor – Újra rendel – német sorozat; 20.25 Maradj talpon! – vetélkedõ; 21.25 Kékfény; 22.25 Hawaii Five-0 – amerikai krimisorozat; 23.15 SOKO – Alpesi nyomozók – osztrák krimisorozat; 00.05 Ilyenek voltunk – amerikai zenés dráma; 02.05 Kumbh Mela – Fürdés a halhatatlanságban – dokf.; 02.50 Az én ’56-om – ismétlés; 03.05 Szellem a palackból…; 03.30 Hazajáró – magazinmûsor
MTV 1 06.55 Ma reggel, benne: Híradó, Idõjárás-jelentés, Egy perc híradó; 09.50 Ma délelõtt; 13.00 Déli híradó; 13.55 Ma délután; 18.55 Ma este; 19.00 Híradó; 19.26 Idõjárás-jelentés; 19.30 Ma este; 20.30 Híradó, idõjárás-jelentés; 21.30 Ma este; 22.30 Világhíradó; 22.55 Ma éjjel; 01.15 Ma éjszaka
MTV 2 06.05 Magyar Jazz Ünnep 2011 – magyar koncertfilm; 07.00 Rajzfilmek, animációs sorozatok; 13.20 Táncakadémia – ausztrál drámasorozat; 13.45 Rajzfilmsorozatok, animációs sorozatok; 21.15 Tuti gimi – amerikai romantikus sorozat; 22.00 Holnap tali! – magyar ifjúsági sorozat; 22.25 Én vagyok itt – magazin; 23.35 Odaát – amerikai akciófilm-sorozat; 00.25 Az A38 Hajó színpadán; 01.50 Az élet megy tovább – brazil romantikus sorozat; 02.10 Holnap tali! – magyar ifjúsági sorozat, ismétlés; 02.30 Én vagyok itt – magazin; 03.40 Odaát – ismétlés; 04.20 Kulisszák mögött – az A 38-as hajón
RTLKlub 05.00 Barátok közt – ismétlés; 05.30 Magyarul Balóval – ismétlés; 06.05 Top Shop; 06.30 Jó reggelt, skacok!; 08.15 Reggeli; 10.20 Asztro-show; 11.25 Top Shop; 13.10 Fókusz Plusz – ismétlés; 13.50 Story Extra – ismétlés; 14.20 Fókusz – ismétlés; 15.00 A kis menyaszszony – indiai romantikus sorozat; 15.35 Éjjel-nappal Budapest – ismétlés; 16.50 1 perc és nyersz! – ismétlés; 17.55 Story Extra – sztármagazin; 18.25 Fókusz; 19.00 RTL Klub-híradó; 19.55 1 perc és nyersz!; 21.05 Éjjel-nappal Budapest; 22.25 Barátok közt – magyar sorozat; 23.05 Dr. Csont – amerikai krimisorozat; 00.00 RTL Klub-híradó; 00.35 Magyarul Balóval; 01.15 CSI: A helyszínelõk – krimisorozat; 02.15 Autogram – ismétlés; 02.50 Fitt Mánia – életmódmagazin; 03.20 Dr. Csont – amerikai krimisorozat, ismétlés; 04.15 Anyám borogass (A semmi közepén/Családom és egyéb emberfajták – amerikai vígjátéksorozat
TV 2 06.05 Csapdába csalva – német dokureality-sorozat; 06.30 A férjem védelmében – amerikai drámasorozat; 07.15 Tûsarok; 07.20 Mokka; 10.00 Teleshop; 11.45 Astro-Világ; 13.00 Tények Délben; 13.30 Walker, a texasi kopó – amerikai sorozat; 14.35 Veled is megtörténhet! – magyar dokurealitysorozat; 15.40 Családi Titkok – magyar reality-sorozat; 16.45 Ana három arca – mexikói drámasorozat; 17.50 Fatmagül – török drámasorozat; 19.00 Tények; 20.25 Bumm! – magyar kvíz-show; 21.45 Vigyázat, gyerekkel vagyok! – magyar kvíz-show; 23.10 Ébredj velünk – amerikai vígjáték; 01.35 Bûnös Chicago – amerikai akciófilm-sorozat; 02.35 Tények Este; 03.15 Teleshop; 03.50 Hõsök: Újjászületés – amerikai misztikus sorozat; 04.25 Whitney élete – amerikai vígjátéksorozat; 04.50 Zsaruvér – amerikai krimisorozat
SPORT
10. reggeliújság
„Csillagos ötös srácok!” Bajnok lett diószegi focicsapat Gólzáporos gyõzelemmel búcsúzott közönségétõl a Diószegi SK focicsapata, amely a megyei elsõ osztály bajnoki címét is megszerezte. A tegnap délelõtti ellenfél a Vaskohszikkási VSK volt, amely nem tudott komoly ellenállást kifejteni, így ötgólos vereséggel zárt. A találkozó végén Gheorghe Rusu, a megyei labdarúgó-egyesület bajnokságokért felelõs igazgatója díjazta a bajnokcsapatot, amelynek tagjai kupát, valamint személyre szabott oklevelet, érmet és mezt kaptak ajándékba. A diószegi szurkolók önfeledten ünnepelték a sikert, amelyben tavaly nem lehetett részük, miután kedvenceik hajszállal maradtak le az elsõ helyrõl. A részletekre visszatérünk. A harmadosztályú Fugyivásárhelyi SK, amely már elõzõleg kiesõnek számított, gyõzelemmel búcsúzott az idénytõl, s valószínû az országos szerep-
Megkezdõdött az idei Roland Garros Tegnap kezõdött és június 11-éig tart a franciaországi Roland Garros nemzetközi nyílt teniszbajnokság Párizsban.
Beérett a diószegi munka gyümölcse
léstõl, ugyanis egyre több olyan hír röppent fel, ami azt jelzi, a bihari gárda akkor sem folytatja majd a harmadosztályban ha erre esélye nyílik. A román másodosztályban ma délután lép pályára a Nagyváradi Luceafãrul, amely a Brassói FC vendége lesz az idény utolsó elõtti fordulójában.
Meglepetésre, a hét éve alakult Voluntari FC nyerte meg a labdarúgó Román Kupa idei döntõjét, miután a Ploieºti-en szombat este lejátszott mérkõzésen büntetõrúgásokkal múlta felül a korábbi bajnok Giugiui Astra gárdáját. A találkozó elõtt az U19-es csapatok kupadöntõjére került sor, a tavalyi gyõztes Aradi UTA ezúttal büntetõrúgásokkal maradt alul a Konstancai Viitorullal szemben.
Eredmények A román másodosztály 37 fordulójában: Resica–Sepsi OSK 0–1, Brãila–Juventus 0–3, Suceava–Olimpia 0–4, Balotesti–Temesvár 3–2, Râmnicu Vâlcea–Cãlãraºi 0–3 (játék nélkül), Târgoviºte–Tatrang 3–0 (játék nélkül), A Mioveni–Afumaþi meccsre tegnap, lapzártánk után került sor. A Brassói FC–Váradi Luceafãrul meccset ma játsszák (18, Digi Sport 1). A zárófordulóban szabadnapos lesz a Luceafarul. A harmadosztály ötödik csoportjának, harmincadik, utolsó fordulójában: Zilah– Marosvásárhely II 6–0, Hermannstadt–Kolozsvári Sãnãtatea 1–1, Medgyes II–Lénárdfalva 2–4, Pusztadaróc–Zsuk 3–8, Dési Unirea–Fugyivásárhelyi SK 2–3, Sülelmedi Viitorul– Kudzsir 1–1, Szászrégen–Radnót 5–0. A megyei elsõ osztály 29. fordulójában: Szalonta–Belényes 2–3, Élesd–Szentandrás 3–0, Mihályfalva–Fugyivásárhely 3–1, Diószeg–Vaskohsziklás 5–0. A Madarász–Bors találkozóra lapzártánk után került sor. Szentmárton–Gurány (3–0), Egyetemi FC–Hegyközpályi (3–0). Mácsapuszta szabadnapos volt. Az élen: 1. Diószeg, 2. Belényes, 3. Egyetemi FC.
A Honvéd lett a magyar bajnok Hazai pályán ünnepelhette története 14. bajnoki aranyérmét a Budapest Honvéd labdarúgócsapata, miután az NB I utolsó fordulójában, a gólkirály Eppel Márton találatával 1–0ra legyõzte a Videotont. A labdarúgó NB I 33., utolsó fordulójában eldõlt, hogy a Bp. Honvéd (BL), illetve a Videoton, a Vasas és a Ferencváros (El) vehet részt a 2017–2018-as európai kupaküzdelmekben. A bajnok Honvéd júliusban lép elõször pályára a Bajnokok Ligája kvalifikációjában, az Európa-ligában érintett csapatok viszont már júniusban elkezdik. A magyar Bajnokok Ligája-induló kispestiek a kvalifikáció 2. körében kezdenek, az Európa-ligában érintett csapatok (Vide-
2017. május 29., hétfõ
A 116-ik alkalommal sorra kerülõ torna összdíjazása 32 milliû euró, a tegnap délutáni kezdést selejtezõk elõzték meg. A nagy kérdés továbbra is Simona Halephez a világranglista negyedik helyezettjéhez fûzõdik, akinek eddig még nem sikerült Grand Slamet nyernie. (2014-ben döntõt játszott Párizsban, de végül Sarapova került ki gyõztesen). Annak ellenére, hogy kiváló teljesítményt nyújtott ugyan a 2017-es salakos idény kezdete óta (16 meccsbõl mindössze kettõt veszített) sokáig kérdéses volt, pályára tud-e lépni Párizsban, miután a római tornán bokasérülést szenvedett. A program szerint Halep holnap este nyolc órától a cseh Cepelovával játszik (élõben az Eurosport csatornán), s a torna egyik favoritjának számít. Serena Williams terhessége miatt marad távol, míg Viktorija Azarenka jelenleg a szülési szabadságát tölti, Marija Sharapova nem kapott szabadkártyát a Roland Garros rendezõitõl. Stollár Fanny és Gálfi Dalma már az e heti selejtezõkben búcsúzottak a tornától. A nõi mezõnyben magyar játékosként csak Babos Tímeának szurkolhatunk, aki bár egyéniben nem annyira, de párosban annál jobban teljesített az idei idény kezdete óta. A tavalyi gyõztes Garbine Muguruzának a nem lesz könnyû dolga, Angelique Kerberrel és Elina Svitolinaval is számolnia kell, de akár a meglepetések tornája is lehet ami nõi mezõnyt illeti, hiszen a lányok teljesítménye hullámzó, az ATP top tízes mezõnyéhez képest. A férfiak mezõnyében talán a legérdekesebb hír, hogy miután a 20 éves Alexander Zverev két játszmában legyõzte Novak Djokovic volt világelsõt és tavalyi címvédõ 12-es Grand Slam gyõztest a múlt vasárnapi római tenisztorna döntõjében a torna ideje alatt Andre Agassi segíti majd. Rafael Nadalt tartják ugyan a legesélyesebbnek a trófea megnyerésére azonban Stan Wawrinka, Andy Murray és Dominic Thiem is meglepetést okozhat. Roger Federer önként döntött amellett, hogy kihagyja a salakos idényt.
Tárnoky Botond
Török Roland bajnok lett Kolozsvárral Sima 3–0-ás sikerrel zárta a férfi kosárlabda bajnokság döntõjét a Kolozsvári UBT, amely a finálé harmadik mecscsén, idegenben, hat ponttal gyõzte le a Bukaresti Steauát. A kolozsváriak hat év szünet után nyerték meg ismét a bajnoki aranyérmet. A kincses városiaknál kapott helyet a váradi Török Roland is, aki elsõ bajnoki címét ünnepelte. A kincses városba való hazatérést követõen, a bajnokcsapat tagjai a Szamosban megfürödve ünnepelték a sikert. Török Roland a trófeával
Szolnoki siker a póló BL-ben
oton, Vasas, FTC) már az 1. körben bekapcsolódnak. Sorsolás Nyonban, június 19-én. Az El-ben induló klubok június 29-én már mérkõzést játszanak, a bajnokcsapat július 11én vagy 12-én kezdi meg kontinentális kupaszereplését. A
zárófordulóban: Vasas–Mezõkövesd 1–1, Ferencváros–Újpest 2–0, Budapest Honvéd– Videoton 1–0, DVTK–DVSC 1–3, Paks–MTK 1–1, Haladás– Gyirmót 1–2. A MTK és a Gyirmót esett ki a másodosztályba.
A Szolnok 3–1-es hátrányból felállva, három negyeden át álomszerûen játszva hódította el a BL-t. Nagy Viktor fantasztikus védései demoralizálták a címvédõ Jug Dubrovnik játékosait, így a Szolnok a klub fennállásának legnagyobb sikerét aratva, 13 év után elsõ magyar klubként megnyerte a Bajnokok Ligáját férfi vízilabdában. Bár a finálét megelõzõ bronzmeccsen a Pro Recco legyõzte az Eger csapatát, a Duna Arénában uralkodó hangulatra így sem lehetett panasz: 10 000 nézõ fogadta a medence partjára a fináléra érkezõ szolnoki és dubrovniki játékosok bemutatásakor. A Tisza parti gárda Szolnok meggyõzõ játékkal, teljesen megérdemelten nyerte meg 5. magyar klubként – 13 évvel a Honvéd sikere után – a Bajnokok Ligáját. Az idei BL hatos döntõjének végeredménye: 1. Szolnoki Dózsa-Közgép (Milan Alekszics, Ugo Crousillat, Fülöp Bence, Zsivko Gocics, Jansik Dávid, Kardos Gergely, Kis Gábor, Mezei Tamás, Nagy Viktor, Andrija Prlainovics, Szatmári Kristóf, Aaron Younger, Vámos Márton, Varga Dénes. Edzõ: Cseh Sándor), 2. Jug Dubrovnik (horvát), 3. Pro Recco (olasz), 4. ZFEGER, 5. AN Brescia (olasz), 6. Olympiakosz Pireusz (görög).
HIRDETÉS
2017. május 29., hétfõ
INGATLAN KÍNÁL Kétszobás Eladó kétszobás, elsõ emeleti lakás Õssiben, a Cazaban úton. Tel.: 0359/ 429-239 Eladó kétszobás összkomfortos lakás a D. Cantemiren. Megtekinthetõ 2017. 05. 18-19-én. Telefon: 0036/30/422-82-61.
Háromszobás Eladó 3 szobás (2 hálószoba, nappali, bútorozott konyha, terasz, 116 nm), második emeleti luxuslakás a Soarelui negyedben. Ára 60 ezer euró, alkudható. Telefon: 0747/020-482, 0766/764-705.
Eladó magánház a Megyei Kórház környékén, összterülete 300 nm, 2 szoba, konyha, fürdõszoba, kamra, nyári konyha, autóbejárat, gáz az utcán. Ára 50 ezer euró, alkudható. Telefon: 0747/020482, 0766/764-705.
Vidéki ház Eladó ház Gyantán. Tel.: 0259/431-228.
Telek Eladó építkezési terület az Apateului környékén, erdõ mellett, 600-3000 nm/ telken. Ára 23 euró/nm. Telefon: 0747/ 020-482, 0766/764-705.
JÁRMÛ KÍNÁL
Ház Eladó 240 nm-es felújításra váró ház a Bunyitai-liget (ma parcul Bratianu) környékén, 65 ezer euróért. Tel.: 0770/758848. Eladó új ház (90 százalékban kész állapotban) a pályi Orizont II. negyedben, 217 nm beépített, 500 nm összterület, földszint és manzárd, 4 szoba, nappali, 2 fürdõszoba, 2 terasz, nagy konyha, rendezett udvar, luxus körülmények. Ára 90 ezer euró, alkudható. Telefon: 0747/ 020-482, 0766/764-705. Eladó 2 szobás, konyhás, fürdõszobás, nagy pincés központi ház, központi fûtéssel. Ára 60 ezer euró, alkudható. Telefon: 0747/020-482, 0766/764-705.
Eladó Salonta Padis nagyméretû utánfutó. Tel.: 0259/431-228. Eladó 2004-es gyártmányú benzines Dacia Solenza, 73.000 km-rel. Irányár: 1300 euró. Telefon: 0744/121-704.
LAKÁSFELSZERELÉS KÍNÁL Bútorok Eladó nagyon olcsón vitrines szekrény, nippek, egy kétkerekû húzható kiskocsi, 20 és 10 literes üzemanyagtartály, 20 darab fúró. Telefon: 0359/179-348.
Hirdetésfelvétel vidéken A díjköteles apróhirdetéseket két vidéki településen is feladhatják olvasóink: Nagyszalontán I. I. Szabó L. Mária cégnél (a Republicii utca 27–29. szám alatt, a CEC Bank kirendeltsége mellett, itt megrendelhetik üzleti jellegû reklámjaikat is a Reggeli Újság olvasói), valamint Szalacson Lécz András áll a rendelkezésükre.
FIZESSEN ELÕ
MOST!*
reggeliújság
Magyarország területén változó munkahelyre építõipari céghez keresünk éjjeli õrt
telephely- illetve gépõrzésre. Bejelentett állás, 530 Ft (1,70 Euró) órabér plusz szállás és Magyarországon belüli utazás biztosítva. Hétköznaponként 13-14 órás éjszakai mûszak, hétvégén, ünnepnap 24 órás mûszakok. Vagyonvédelmi képesítés nem feltétel. Józan életû 50 év feletti dolgozni akaró akár nyugdíjas személyek jelentkezését várjuk. Jogosítvánnyal vagy saját személygépkocsival rendelkezõ személyek elõnyben. (x) További információk a 0757/033-854-es telefon számon kaphatok.
Lapkihordókat, kézbesítõket keresünk
Legsürgõsebben Nagyváradon, Biharon, Borson, Értarcsán és Biharszentjánoson Az Euro Media kiadóház terjesztési osztályán, a nagyváradi Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám alatt személyesen várják azoknak a jelentkezését, akik folyamatos kereseti lehetõségként lapkihordást vállalnak, pár órás munkát heti öt alkalommal. Legsürgõsebben Nagyváradról, Borsról, Értarcsáról és Biharszentjánosról várunk jelentkezõket. Becsky Istvánt keressék a megadott címen, érdeklõdni a 0770/139-310-es telefonszámon lehet.
Háztartási cikkek Eladó olcsón késkészlet, 6 személyes étkészlet, új konyhai bárd és klopfoló. Telefon: 0359/179-348, érdeklõdni 14 óra után.
KERES Háztartási cikkek Vennék gyümölcscentrifugát. Telefon: 0359/179-348 (17 órától). Vennék tányéros konyhamérleget. Tel.: 0359/179-348 (17 órától). Vásárolnék olcsón, esetleg ajándékba elfogadnék használaton kívüli, de mûködõ televíziót. Tel.: 0359/179-348 (14 órától).
EGYÉB KÍNÁL Tûzifa eladó. Telefon: 0772/033-990.
Az
Eladó CAP mérleg 500 kg-ig. Tel.: 0259/431-228. Eladók kapák, lapátok, ásó, vasvilla, kisebb-nagyobb balták, kalapácsok, többfajta reszelõ. Telefon: 0359/179-348 (14 órától). Eladó féktárcsa, felnik, új ventilátorszíj, 5 db hengerfejpakolás, vadonatúj benzinpumpa és 4 db kerék 1310-es Daciához. Tel.: 0359/179-348, 14 óra után. Eladó vasfûrész, csillagkulcsok, villáskulcsok olcsón. Tel.: 0359/179-348 (14 órától).
Vennék jó állapotban lévõ vérnyomásmérõt. Telefon: 0359/179-348. Festményeket, könyvtárhagyatékot, bútorféléket, porcelántárgyakat, órákat, szódásüvegeket is vásárolok. Telefon: 0771/355-176.
ÚT VÉGÉN
1 hónapra – 15,50 lej 3 hónapra – 42 lej 6 hónapra – 81 lej 12 hónapra –155 lej
FELÜGYELET, ELTARTÁS Keresek egy megbízható, komoly, nyugdíjas hölgyet a Rogériusz negyedbõl, aki gondunkat viselné (segít a háztartásban, bevásárol), megegyezés szerinti áron. Telefon: 0359/179-348.
SZOLGÁLTATÁS KÍNÁL Masszõr technikus, mindenféle megelõzõ és gyógyító masszázs, hívjon bizalommal. Házhoz is megyek. Telefon: 0745/605-730. Mûanyag redõny, alumínium redõny, szalagfüggöny, termopan ajtó/ablak készítését vállalom. Telefon: 0740/570225, 0742/768-154. Bútorszállítást, költöztetést vállalunk. Rakodókat biztosítunk. Telefon: 0772/ 033-990.
KERES Sürgõsen gondozónõt keresünk idõs ember mellé a Rogériuszra. Tel.: 0359 179 348.
MUNKAHELY KÍNÁL Autószerelõt keresünk futószögállító (direkcióállító) gépre. Tel.: 0727/865-960.
TÁRSKERESÕ
KERES
Kft.
Temetkezési szolgáltatások éjjel-nappal Teleki (Primãriei) utca 62. szám Te l . : 0 2 5 9 / 410 - 7 7 0 , 076 6 / 5 2 0 - 0 4 6 http://www.lacapatuldrumului.ro
reggeliújság
11.
Komoly, romantikus úr 35 év feletti barátnõt keres. Tel.: 0754/456-858.
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk azoknak a rokonoknak, ismerõsöknek, barátoknak, akik szerettünk,
DARABONT JÓZSEF
temetésén részt vettek, virágjaikat sírjára helyezték és mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család.
A reggeliújság AJÁNLATA
Egy hirdetést fizet, négyet kap, mindössze 7 lejért! Töltse ki az alábbi szelvényt, és a hirdetését (eladás, vétel, bérlés, alkalmazás, szolgáltatások, társkeresõ) tíz szó erejéig rendkívül kedvezményesen megjelentetheti a reggeli újságban! Vágja ki és hozza el vagy küldje be az olvashatóan kitöltött szelvényt szerkesztõségünkbe, ahol 7 lejért egy helyett négy megjelenést biztosítunk az ön által kiválasztott napokon!
Teljes név: Lakcím: Telefonszám:
Aláírás:
A hirdetés szövege (maximum 10 szó):
Elõfizetni a következõ módon és helyeken lehet: z a szerkesztõségben, a Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám alatt; z a helyi lapterjesztõknél; z a postai kézbesítõknél, hivatalokban (katalógusszám 14113). Bõvebb információk a 0771/721-891-es telefonszámon kérhetõk. * A postai elõfizetések díjszabását utólag közöljük
A megjelenések napja: * Amennyiben hirdetése meghaladja a tíz szót, megfelelõ számú szelvényt is felhasználhat. * A gyászjelentésekre, megemlékezésekre, köszönetnyilvánításokra és a köszöntõkre nem vonatkozik az akció. * Kérjük, a szelvényt olvashatóan, lehetõleg NAGYBETÛKKEL töltse ki! * Ez a szelvény csak májusban és júniusban érvényes.
A hirdetés tartalmáért a hirdetõ vállalja a felelõsséget.
KOKTÉL
12. reggeliújság
2017. május 29., hétfõ
Milyen tüneteket okoz az eperallergia? Eper: kimagasló C-vitamin szint, magas vas-, kalcium-, magnézium- és alacsony kalóriatartalom. Színe, illata és zamata miatt a kora nyári idõszak egyik legkedveltebb gyümölcse. Kedvezõ tulajdonságai mellett az eper fogyasztása azonban kellemetlen tüneteket is okozhat.
Nyírfapollen és eper Az eper fogyasztását követõ tünetek megjelenésének több oka is lehet. A svéd Lund University biokémikusai az eperben is megtalálták azt a fehérjét, amely nagy szerkezeti hasonlóságot mutat a korábban nyírfapollenben azonosított allergénnel. A két anyag közti szerkezeti hasonlóság miatt pedig könynyen jelentkezhet keresztallergia. A keresztallergiáknál a tüneteket okozó étel fogyasztásakor a szájüregben lép fel az allergiás válasz. Ilyen esetben a szájüregben kellemetlen viszketés alakul ki, ajakduzzanat, nyelvduzzanat, garatvizenyõ, hasi görcsök jelentkezhetnek.
A jelenlegi ajánlások alapján 2 éves kor alatti gyermekek számára az eper fogyasztása nem javasolt. Ennek oka, hogy bizonyos ételek fogyasztását követõen, fõleg kisgyermekkorban gyakran jelentkezhetnek allergiás panaszok. A bõrtünetek közül is kimagasló, a lakosság közel 20 százalékát érintõ probléma a csalánkiütés (urticaria), a bõr felsõbb rétegeinek duzzanatával járó tünetegyüttes. Az ödéma kialakulásának oka a hisztamin nevû anyag felszabadulása. Az urticaria jellegzetes tünetei, a testszerte jelentkezõ, viszketõ csalánfoltok – az akár hónapokig is fennálló krónikus csalánkiütés kivételével –
rendszerint gyorsan, akár percek alatt kialakulhatnak, és pár óra, bizonyos esetekben napok alatt elmúlnak. Súlyosabb esetekben a kiütések mellett az ajkak, szemhéjak és nyelv duzzanata is megfigyelhetõ.
Mikor forduljunk orvoshoz? Amennyiben az eper fogyasztását követõen szokatlan tüneteket észlelünk, akár a szájüregben, a bõrön, vagy gyomor-bélrendszeri panaszok jelentkeznek, az elsõ teendõ a tüneteket okozó étel elhagyása. Ez azért szükséges, mert ha ezekkel az ételekkel a rájuk érzékeny egyén újra találkozik, a csalánkiütések ismételten megjelennek, esetleg a kiterjedésük fokozódhat, ödéma jelenhet meg az ajkakon, füleken, szemhéjakon, akár a gé-
gében is. Ez bizony már nem veszélytelen állapot, sürgõs orvosi ellátást igényelhet. Allergia bármely életkorban jelentkezhet, így azoknak a felnõtteknek is érdemes komolyan venniük a tüneteket, akik korábban panaszmentesen fogyaszthatták a kérdéses élelmiszert.
A késõbbi, esetleg súlyosabb problémák megelõzése mellett természetesen az akut panaszok csillapításában is kérhetjük az orvos segítségét: antihisztamin tartalmú gyógyszerek segítségével csökkenthetõ a csalánkiütés által okozott duzzanat és kellemetlen viszketés.
Megvan a Nagy-Szín-Pad! 2017 gyõztese Elhunyt a rocklegenda A Magyarországon immáron negyedik alkalommal megrendezett Nagy-Szín-Pad! célja, hogy a már kialakult rajongótáborral rendelkezõ, klubszinten népszerû elõadóknak és zenekaroknak lehetõséget biztosítson a nagyobb közönség elõtti bemutatkozásra. Az elõdöntõk során egy zenészekbõl, újságírókból, koncertszervezõkbõl és zeneipari szakemberekbõl álló 22 tagú szakmai zsûri is pontozta a produkciókat, a 3 döntõs személyét a közönségszavazatokkal összesített eredmény adta ki. A döntõbe a Jónás Vera Experiment, a Lóci játszik és a Mörk jutott, közülük az elõdöntõ végeztével újraindított közönségszavazás a Lóci játsziknak hozta meg a gyõzelmet.
Életének 69. évében elhunyt az Allman Brothers gitárosa, Gregg Allmann.
A szakmai zsûri döntése alapján a Mörk képviselheti Magyarországot a 2018-as Eurosonic Fesztiválon Hollandiában, és mindhárom döntõs fellépési lehetõséget kapott az Akvárium Klubban és a Budapest Parkban is.
JÓ ÉTVÁGYAT!
A Nagy-Szín-Pad!-nak azonban csak gyõztesei vannak, hiszen az elõdöntõsök – a Dope Calypso, a Jónás Vera Experiment, a Konyha, a Mörk, Petruska, Sena és a The Qualitons – mindannyian meghívást kaptak az említett fesztiválokra.
Gyászol a nemzetközi zenei társadalom, miután az elsõdleges információk szerint Gregg Allmann szívinfarktusban elhunyt. A kiváló zenészre a felesége talált rá a savannah-i otthonában – írja a BBC. Allmann évek óta súlyos egészségügyi problémákkal küszködött – 1999-ben hepatitisz C-t diagnosztizáltak nála, majd hét évvel ezelõtt májátültetésen esett át. A 69 éves rocklegendát a felesége mellett öt gyermeke, három unokája és egykori felesége is gyászolja. Gregg halálhíre az egykori feleségét, Chert is megrendítette, akivel 1975-ben házasodott össze. A páros 1979-ben vált el, egy közös gyermekük van.
A NAP KÉPE
Paprikában sült tojás Íme, egy szuperegyszerû mód, amivel extrábbá tehetjük a reggeli tojást! A legegyszerûbb és legfinomabb sós reggeli. A tojás minden formában méltán népszerû választás reggelire. Szerencsére annyiféleképpen elkészíthetõ, hogy lehetetlen ráunni: most egy újabb variációját mutatjuk meg, amiben a kalifornai paprika játssza a másik fõszerepet. Hozzávalók 6 adaghoz: 3 kaliforniai paprika, 6 tojás, só, bors ízlés szerint. Töltelék-ötletek: bébispenót, gomba, parmezán, paradicsom, bazsalikom, salsa szósz, cheddar sajt. Elkészítés: 190 fokra melegítse elõ a sütõt. A paprikákat vágja hosszában félbe, szedje ki a magokat és a belsejüket. Tegye sütõpapírral borított tepsire és 20 percig süsse õket. A fél paprikákba üssön bele egy-egy tojást. Sózza, borsozza. Két félbe tegyen egy kis spenótot és gombát, másik két félbe pedig paradicsomot és bazsalikomot, a tetejükre pedig szórjon parmezánt. A maradék kettõt töltse meg salsával és cheddar sajttal. Tegye vissza a sütõbe 15 percre, hogy átsüljön a tojás.
A román cserkészek által szervezett Fény fesztiválján nagyon népszerû volt a szappanbuborék fújási program. Kép és szöveg: Szombati-Gille Tamás