BIHAR MEGYEI NAPILAP z NAGYVÁRAD, 2016. MÁRCIUS 1., KEDD z XIII. ÉVFOLYAM, 3427. SZÁM z ÁRA: 1 LEJ z WWW.REGGELIUJSAG.RO
Oscar-díjat nyert a Saul fia
Sorsoltunk! Kisorsoltuk a Reggeli Újság pénteki mûsormellékletében megjelenõ keresztrejtvényt helyesen megfejtõk közül az e hónapi nyertest. A szerencsés rejtvényfejtõ: Bagosi Erzsébet, Nagyszalonta, Petõfi Sándor utca 5. szám. Kedves nyertesünk mától kezdve hétköznaponként 9 és 15 óra között jelentkezhet könyvnyereményéért szerkesztõségünkben, a nagyváradi Traian Moºoiu (Kapucinus) utca 10. szám alatt. Kérjük, hozza magával személyi igazolványát a nyeremény átvételéhez. Gratulálunk nyertesünknek!
Nem bírtak az erejükkel…
H
étfõre virradóra adták át az Oscar-díjakat: magyar egész estés film 1989 óta nem volt a jelöltek között, utoljára pedig 1981-ben nyertünk a Mephistóval. Most a Saul fia, Nemes Jeles László elsõ filmje nemcsak bekerült az öt legjobb külföldi film közé, de meg is nyerte a kategóriát. A díjat Nemes Jeles László ren-
dezõ vette át a színpadon, az elismerést fõszereplõjének, Röhrig Gézának ajánlotta: „Köszönöm a filmakadémiának ezt az elismerést. Köszönöm a Sony Pictures Classics-nek, Tom Bernardnak és Michael Barkernek, hogy támogatott minket. Köszönöm Magyarországnak, hogy támogatta ezt a filmet. Ezt a díjat a fõszereplõm-
nek, Röhrig Gézának ajánlom, és a hihetetlen stábnak, melynek tagjai akkor is hittek ebben a filmben, amikor senki más.” „Az emberiség legsötétebb óráiban is van bennünk egy hang, ami segít abban, hogy emberek maradjunk. Ez a film ebben reménykedik” – mondta a rendezõ.
Nemes Jeles László elsõ filmjét a cannes-i filmfesztiválon mutatták be, ott rögtön négy díjat nyert, és már akkor mindenki Oscar-szereplést kezdett emlegetni. Magyarország gyorsan be is jelentette, hogy ezt a filmet indítja a legjobb külföldi filmért járó Oscar-versenyben. Bõvebben a 7. oldalon.
Szombat éjjel a vársánc parkká alakított területén húsz lámpát rongáltak meg ittas fiatalok.
3.
A fiatalokat érdekli a közélet A fiatalok körében nagy az érdeklõdés a közéleti szerepvállalás iránt.
4.
Fontos az iskolaérettség! Elkészült a Szacsvay-szobor talapzata Elkezdõdött tegnap a beiratkozás az elõkészítõ osztályokba. Ennek apropóján Wéber Csilla nagyváradi gyermekpszichológus tartott elõadást a szülõknek az iskolaérettség fontosságáról, a gyereknevelésrõl, a szülõ és pedagógus kapcsolattartásának, illetve a pedagógus tiszteletének jelentõségérõl. Elõadásán – amely a pénteki „iskolakóstolgatón” a váradi Szacsvay Imre Általános Iskolában zajlott a közel száz, elõkészítõ osztályba beíratandó aprósággal érkezõ szülõknek – a Reggeli Újság is jelen volt. Sükösd T. Krisztina
(folytatás a 2. oldalon)
Befejezõdõdött Szacsvay Imre nagyváradi szobra talapzatának a helyreállítása, tudtuk meg Ritli László Csongortól, az RDMSZ városi tanácsi frakcióvezetõjétõl. A szobor átadása március 11-én, pénteken lesz. Az RDMSZ októberben közzétett felhívására több képeslap is ékezett, melyeket kinagyítva sikerült rekonstruálni a szobortalapzat hiányzó részeit, a munkát Gere István szobrászmûvész, kõfaragó végezte, így a Magyar Országgyûlés mártír jegyzõjének nagyváradi szobra a közadakozás nyomán immár teljesen elkészült. „A szobrot március 11-én adjuk át, és március 15-én vesszük birtokba” – fogalmazott Ritli László Csongor. A frakcióvezetõtõl azt is megtudtuk, hogy jelenleg az építési engedélyek beszerzése zajlik, az önkormányzat ugyanis vállalta, hogy rendbe téteti a
Pótolva a hiányzó rész is a szobor talapzatán
szobrot körülvevõ zöldövezetet, mely reményeik szerint Szacsvay Imre halálának évfor-
dulójára, október 24-ére el is készül.
Fried Noémi Lujza
HÉTKÖZNAP
2. reggeliújság
Tanuljunk meg közlekedni!
2016. március 1., kedd
Fontos az iskolaérettség! (folytatás az 1. oldalról)
A
nagyváradi Partiumi Ifjúságért és Hallgatókért Egyesület (PIHE) hivatalos partnere az „Involvement and Motivation for Participation of Active young Citizens to stand for Traffic safety” (IMPACT) nevû nemzetközi közlekedésbiztonsági projektnek. A projekt elsõsorban a fiatal életek megmentését, a fiatalabb generáció biztonságos közúti közlekedését célozza meg. Ezen együttmûködés keretében az egyesület állandó jellegû közlekedésbiztonsági bemutatótermet hozott létre Nagyváradon a Huszár (ma Roºiorilor) utcában azzal a céllal, hogy minél több 12–18 éves diák látogasson el hozzájuk s okuljon a látottakból. A siker jelei egyértelmû-
ek, eddig 12 általános és középiskolás osztály látogatta meg a bemutatótermet az Ady Endre, Lórántffy Zsuzsanna és Szacsvay Imre iskolákból. Az egyesület új eszközökkel kívánja bõvíteni a terem eszköztárát, hogy minél jobban szemléltethesse a fiatalok számára a biztonságos és felelõsségteljes közlekedés fontosságát. A szervezõk köszönik a kísérõ pedagógusok közremûködését. Az SHS (Safety, Health, Sport) kampány a jövõben is várja a csoportvezetõket és diákokat, fiatalokat, a közlekedésbiztonsági képzés minden jelentkezõ számára továbbra is ingyenes. További információ és jelentkezés:
[email protected] e-mailcímen.
Közvécét vásárolna Margitta A margittai polgármesteri hivatal tavaly már felvette a kapcsolatot egy kolozsvári céggel, amelyik konténer típusú, nyugati technikával ellátott illemhelyiségeket készít. ,,Emlékeznek önök is nyáron itt voltak a cég képviselõi. Majd hiába telefonáltam nekik, nem jelentkeztek, most egy nagyváradi vállal-
kozás igazgatója volt itt a tanácsülésen, aki hasonló mellékhelyiségeket készít” – mondta Pocsaly Zoltán polgármester a csütörtöki soros tanácsülésen. Az igazgató bemutatta cége termékét, amit a megrendeléstõl számítva 3-4 héten belül készre gyártva leszállítanak. A standardnak mozgáskorlátozott,
nõi, illetve férfi helyisége is van. Lehet teljesen automatát és ütésállót is rendelni. A tanács és a polgármester tervei között szerepel egy ilyen megvásárlása, aminek pontos helye még nem biztos. Szó volt a járóbeteg-rendelõintézettel szembeni részrõl és a régi helyérõl is a bank elõtt.
Igazán tartalmas és hasznos útmutatókat, információkat sorakoztatott fel közel egyórás, témába vágó, jól felépített elõadásában Wéber Csilla: beszélt a szülõ-gyermek, a szülõ és pedagógus kapcsolatról, a tiszteletrõl, az iskolaérettség fontosságáról, amelynek leglényegesebb tényezõje az életkor (szociális, szellemi, fizikai fejlettség szempontjából), valamint a gyermek egészségügyi állapota (hallás, látás, beszédkészség stb.), mozgásfejlettsége. Elsõsorban azonban egy sokakat elgondolkodtató kérdéssel indított: „Mire szeretnék nevelni a gyermeküket? Milyen embert szeretnének látni 20–25 év múlva a saját gyermekükbõl?” A pszichológus szerint valójában attól függ, hogy miként alakul a gyerek sorsa, hogy milyen életkorban kezdi el az iskolát, mert ebben a zsenge korban (6 évesen) akár pár hónap korkülönbség is számít. „Elsõsorban arról kell beszélnünk, hogy akkor, amikor elindítjuk a gyermekünket, gyermekeinket ezen az úton, ami sikerhez vagy akár kudarchoz vezetõ út is lehet attól függõen, hogy hogy tanul, mennyit tanul, mivel képezi magát, mennyire fog ez megfelelni az õ adottságainak, elsõsorban a szülõknek tisztázniuk kell saját magukban, hogy mire szeretnék nevelni a gyereküket. Egy olyan világot élünk, amikor a szülõk és a gyermekek közötti értékrendbeli különbség nagyon nagy. Önöket még másra nevelték, és most itt állunk egy olyan helyzetben, amikor, ha azt mondjuk, hogy becsületes légy, igazságos légy, segítõkész légy, együttmûködõ légy, akkor vajon jót mondunk? Olyan ember lesz így, aki sikeres lesz? Vagy azt mondjuk rá, hogy csak erre tudlak tanítani, mert engem erre neveltek. Hogy ez ma már nem divat? Fontos a hitelesség. Csak arra tudjuk nevelni a gyereket, ami bennünk van!” – figyelmeztetett Wéber Csilla, aki az iskola–gyerek összefüggését boncolgatva arra is rámutatott, hogy nagyon sok függ a gyerek fejlõdését illetõen a szülõ-pedagógus kapcsolattartásától, hiszen õk ketten irányítják az életét. Persze nem minden tanító felel meg mindenkinek, azonban nagyon fontos, hogy a gyerek elõtt tiszteletet mutassunk a pedagógus irányába, mert a gyerekünk is csak így fogja õt tisztelni. A pedagógussal való párbeszéd pedig azért lényeges, hogy megértse a diákja viselkedését: például zárkózottságát, cserfességét, de az egészségügyi problémáiról (cukorbetegség, epilepszia, asztma, látás-, hallásprobléma stb.) is fel kell világosítanunk a tanítókat, sõt, akár komolyabb családi problémákról is.
Drogcsempészeket állítanak bíróság elé A drogellenes brigád nagyváradi osztálya befejezte a nyomozást annak a bûnszervezetnek az ügyében, amelynek tagjait saját fogyasztásra és kereskedelemre szánt drog birtoklásáért tartóztattak le.
A harmincöt, 16 és 34 év közötti személybõl álló csoportot egy nagyváradi lakóhellyel rendelkezõ, zsilvásárhelyi (Gorj megye) 34 éves férfi vezette, aki több megyébõl szerezte be a fogyasztásra kínált kannabiszt, melyet õ maga és
Sudoku A játékszabályok a következõk: A 9×9-es tábla összes sorába és oszlopába be kell írni a számokat 1-tõl 9-ig úgy, hogy minden szám csak egyszer szerepeljen soronként vagy oszloponként, továbbá a 3×3-as négyzetekben is csak egyszer szerepelhet egy-egy számjegy. Tegnapi feladványunk megfejtése:
három társa bocsátott áruba Bihar megyében (körülbelül 1700 gramm kábítószerrõl van szó). A banda tagjait bíróság elé állítják, és amennyiben bûnösnek találtatnak, 3 és 15 év közötti szabadságvesztésre ítélhetik õket.
4 3 7 9 8 8 4 5 9 7 2 5 3 4 1 7 3 8 2 3 6 2 1 5 9 9 2 7 8 5
A pszichológus arra is figyelmeztetett, hogy az iskolaérettség életkortól függõ, és nem feltétel a szellemi képesség, hanem a szociális érettség a fontos, az, hogy a gyerek miként tud csoportban dolgozni, mennyire tud odafigyelni az órán. „Körülbelül 7 éves korra fejezõdik be az idegpályák érése. Ilyenkor derül ki, jobb- vagy balkezesek leszünk-e, vagy éppen kétkezesek, mert ilyen is van” – mutatott rá a pszichológus, hozzátéve, hogy nem kell erõltetni azt, hogy kizárólag jobb kézzel írjon a gyerek, azonban kétkezesség esetén érdemes az erõsebb kéz használatára rávezetni a kicsit. A szem- és hallás vizsgálat is fontos. Lehet, nem azért lesz valaki rossz tanuló, mert nem figyel oda órán, esetleg tehetségtelen, hanem azért, mert a hátsó padból például nem hallja vagy nem látja azt, amit a pedagógus mond vagy ír a táblára. A selypen beszélõ gyerekeknek például logopédus segíthet. Az elõkészítõ osztályokban sikerül kiszûrni az ilyen problémákat, és idõben szakorvoshoz küldeni azt, akinek ez szükséges. „Ahogy hall és beszél a gyerek, úgy fog írni is.” – mondta Wéber Csilla, hozzátéve, hogy a mennyiség fogalmának kialakítása is fontos, mert hiába tud számolni a gyerek, ha nem tudja, hogy például melyik szám kisebb a másiknál, illetve nem tud kiválasztani tíz székbõl hármat. Ez a mennyiségi tudás játékos módon fejleszthetõ. „Kíváncsisággal születünk, ezt ki kell használni a gyerekeknél. Sajnos felnõtt korra ezt a kíváncsiságot ölik ki az emberekbõl!” – mondta az elõadó.
KÖZÉLET
2016. március 1., kedd
Nem bírtak az erejükkel… A nagyváradi vár teljes felújításának és helyreállításának munkálatai a város vezetõsége szerint még tíz évig teljes bizonyossággal eltartanak, de sajnos úgy látszik, hogy ezeket a munkálatokat folyamatosan ki kell majd egészíteni pótlásokkal, cserékkel, illetve elkönyvelendõ veszteségekkel. Szombat éjjel a vársánc parkká alakított területén húsz lámpát rongáltak meg ittas fiatalok. A park kapuja nyitva áll, hogy a látogatók a téli és a nyári idõszaknak megfelelõen reggelente hét vagy nyolc órától, este hét vagy nyolc óráig átsétáljanak rajta, leüljenek a padokra, élvezzék az egyre jobb idõt, estére pedig bezárják ugyan, de formálisan nem felügyeli senki. Dumitru Noane várgondnok elárulta, hogy ez nem az elsõ hasonló eset, hiszen kisebb betörések már akkor is történtek, amikor a mûemléket még nem felvigyázták hivatalosan is õrzõvédõ cégek. Jelenleg csupán a nyugati és a keleti kaput õrzik, ami a vár tizenöt hektáros területére nézve cseppet sem kielégítõ, amit a hétvégén a kerítésen egyszerûen átmászó tettesek is bizonyítottak. A biztonságot garantálók hiánya abban keresendõ, hogy az erre vállalkozott céggel aláírt szerzõdés február végén lejárt, és talán ez is közrejátszott a rongálás mértékében. A szolgálatban lévõ kapus tetten érte szombati rongálókat, akiket a kiérkezõ rendõrség azonosított: egy 16 és egy 18 éves helyi fiatalról van szó, mindketten egy nagyváradi gyermekotthon lakói. Az általuk szétrúgott, kidöntött – egyszóval: tönkretett – lámpák egyenként nagyjá-
reggeliújság
3.
Kistermelõi fórum volt Érkörtvélyesen Tájékoztató jellegû kistermelõi fórumot tartottak szombaton a régió uborka- és fûszerpaprika termesztõinek, illetve leendõ termesztõinek Érkörtvélyesen. A megnyitót az Érmelléki Gazdák Egyesületének bemutatkozása követte, majd Ványi Attila, a gazdaszervezõdés elnöke osztotta meg eddigi tapasztalatait, vázolta a helyi mezõgazdasági viszonyokat, a térség természet adta lehetõségeit, beszélt a helyi mezõgazdászok elhivatottságáról, a föld megmunkálásának nemes feladatáról. Csomortányi István ügyvezetõ elnök a 2013-ban megalakult gazdaegyesület eddigi tevékenységét ismertette, felsorolta azokat a programokat, amelyeken az elmúlt esztendõkben részt vettek, illetve szerveztek. Itt említette a magyarországi Országos Mezõgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK), valamint az AgroMash gépexpón való részvételt, az albisi rozsarató fesztivál megszervezését, a
ból 1500 lejbe kerülnek, így az okozott kár öszszege körülbelül harmincezer lej. Noane szerint a kártérítésre a várgondnokságnak esélye sincs: jóllehet a rendõrség eljárást indított a két fiatal ellen (az idõsebb állítólag alkalmazásban áll), és egy szimbolikus összegû büntetést is kaptak, a szétvert világítóeszközök árát mégsem lesz honnan pótolni, ezért egyszerûen csak leírják majd õket leltárból a rendõrségnek benyújtott panasz alapján. A park áramszolgáltatása egyelõre szünetel, és a gondnokság igyekszik a raktáron lévõ tartalékokból maga megjavítani, illetve kicserélni, amit lehet.
Szamos Mariann
Magyarok Kenyeréhez való hozzájárulást, beszélt a tavalyi év folyamán szervezett tizenegy érmelléki településen tartott szakmai tájékoztató körútról, valamint idén februárban megtartott három szakmai értekezletrõl is, amelyekre a szilágysági Kémeren, a Bihar megyei Érmihályfalván, valamint a Szatmár megyei Nagykárolyban került sor. Ragyák László, a Rijk Zwaan Kft. kelet-magyarországi berakóuborka termékszakértõje is elõadást tartott az intenzív támrendszeres uborkatermesztés folyamatairól, Kelemen Ferenc, a Holland Farming cég által forgalmazott mûtrágyatermékeket mutatta be, majd Mihály István nagyváradi pályázatíró beszélt a fiatal gazdák aktuális projektlehetõségeirõl. Végezetül Bányai Levente az Ér Agró Kft nevében tartott tájékoztatót az uborka- és fûszerpaprika technológiájáról, amelyet közös termelõi megbeszélés és összefoglaló követett. A gazdatalálkozón mintegy nyolcvan mezõgazdász és leendõ termelõ vett részt. A fórumnak az érkörtvélyesi kultúrház adott otthont.
Érmelléki Gazdák Egyesülete
Adót csökkentettek Váradon Egy százalékról 0,6 százalékra csökkentették a nem lakás célú ingatlanok adóját Nagyváradon, a döntést pénteki ülésén hagyta jóvá a megyeszékhely önkormányzati képviselõtesülete, miután elvetették a szociáldemokrata párti (PSD) Adelina Coste módosító javaslatait. Ezek szintén a helyi adókra vonatkoztak, miszerint ne 0,6 százalékra, hanem 0,3 százalékra csökkentsék a már említett adótípust Nagyváradon, a második lakás 50 százalékos adójára vonatkozó cikkely töröljék, illetve kapjanak adómentességet azok, akiknek jövedelmük kisebb, mint az
Hétvégi tûzesetek
országos átlagbér, és munkanélküli vagy szociális segélybõl élnek. Nadia Haº gazdasági igazgató elmondta, hogy a 0,3 százalékos adócsökkentés a város lakóinak 30 százalékát érintené, míg a jelenlegi csökkentést hat százalékot érint, és javaslatokat diszkriminálónak nevezte azokkal szemben, akik fizetik az adóikat. A módosító javaslatokat a nemzeti liberális párti tanácstagok elutasították, a szociáldemokratát támogatták, az RDMSZ tartózkodott, végül a PSD-sek ellenszavazatival ugyan, de az eredeti tervezetet fogadták el.
F. N. L.
Szombattól hétfõig a Bihar megyei tûzoltósághoz 54 segélykérõ hívás érkezett be, amelyekbõl 47 a sürgõsségi mentõszolgálat (SMURD) ellátását igényelte – 44 orvosi esetben és három közúti balesetben –, és öt alkalommal kellett tüzet oltaniuk a lánglovagoknak. Vasárnap délután Élesd Ciocârliei utcájában egy lakóház alagsorában keletkezett tûz, melyet valószínûleg rövidzárlat okozott, a helyi tûzoltók csapata sikeresen eloltotta. A nagyváradi
tûzoltóság 1-es számú csapata vasárnap két tûzesetnél is közbeavatkozott a késõ esti órákban: a Kecskeméti Lipót (ma Univerisitãþii) és az Egressy Gábor (Emil Isac) utcák lakóházaiban a tüzeket minden bizonnyal az óvatlan dohányzás és a nem megfelelõen szellõzõ kémény okozhatta. Hétfõ reggel pedig a püspökfürdõi tûzoltógárda egy félixfürdõi lakóház nappalijában keletkezett tûzhöz szállt ki, amit egy háztartási gép túlterhelése okozott.
Graffitiversenyt szerveznek Komoly összeget, tízezer lejt különített el a váradi önkormányzat pénteken egy, fél éven belül megszervezendõ, grafittiverseny lebonyolítására. A verseny a Fõépítész Hivatala szervezi majd, és Sztaroveszky (ma Magheru) utcai aluljárót
festheti ki annak gyõztese. Az Adria fele é Sebastian Lascu liberális tanácsosok kezdeményezte határozattervezet szerint z utóbbi években sok esetben elcsúfították a várost a grafitikkel, ezért szeretnének szervezett keretek közé terelni
az „utcamûvészetet” (street art). A majdani graffitiverseny résztvevõinek Nagyvárad városának jelképeit kell majd falfirka formájában megtervezniük, a nyertes pedig a már említett aluljárót díszítheti ki.
(fried)
POLITIKA
4. reggeliújság
2016. március 1., kedd
A fiatalokat érdekli Kitüntette az RMDSZ a szalárdi református lelkészt a közélet
A
z RMDSZ idén 13. alkalommal díjazta azok munkáját, akik jelentõs szerepet vállaltak a közösségi javak és a szülõföld visszaszerzésében, valamint a Szövetség programjának megvalósításában. Az Ezüstfenyõ-díjat elõször 2002ben adták át. Kelemen Hunor szövetségi elnök 23 személyt díjazott szombaton Marosvásárhelyen, a Szövetségi Képviselõk Tanácsának ülése elõtt. Hála és köszönet jár azoknak, akik a kisebb és nagyobb magyar közösségekben értékteremtõ munkát végeztek nemcsak az elmúlt évben, hanem az elmúlt évtizedekben is. Egy kisebbségi közösség számára ez a közösségépítõ munka elengedhetetlen, hiszen enélkül sérülékeny és veszélyeztetett lenne a magyarság ebben az országban. Ezért a munkáért
mond ma köszönetet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség fogalmazott Kelemen Hunor szövetségi elnök a díjátadón. A Szövetség a következõ személyeket tüntette ki Ezüstfenyõ-díjjal: Bogdán Zsolt Jászaidíjas színmûvész, Borzási Gyula szalárdi református lelkipásztor, Bréda Lajos, a Szilágy megyei Varsolc polgármestere, Buchwald Péter gyógyszerész, a Kolozsvár Társaság vezetõségi tagja, dr. Búzás Antal Árpád, az RMDSZ egyik alapítója Medgyesen, Capusan Edit Réka nyugdíjas, Damokos Csaba dizájner, a Romániai Képzõmûvészek Szövetsége sepsiszentgyörgyi fiókjának elnöke, Gyerkó Levente, Galambfalva község polgármestere, Haszmann Pál Péter muzeológus, Ihász János, a Te-
mes megyei Igazfalva polgármestere, Kereskényi Sándor muzeológus, Kovács Jenõ, Nagykároly polgármestere, Kun László, a Szövetség Krassó-Szörény megyei választmányának elnöke, Náznán B. Olga, a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület elnöke, Plesch Katalin, az RMDSZ Besztercei Szervezetének mûvelõdésügyi ügyvezetõ alelnöke, Puskel Péter újságíró, helytörténeti kutató, Somogyi Gyula kolozsvári városi tanácsos, Szabó Kálmán Imre építõtechnikus, Szente László brassói helyi tanácsos, Takács Ibolya, az RMDSZ Nõszervezet vajdahunyadi alelnöke, Tófalvi Éva sportoló, a Csíkszeredai Nõszervezet elnöke, Vida Katalin nyugalmazott tanár, Vincze András, a Fehér megyei Felvinc alpolgármestere.
Módosították a váradi költségvetést A büzsdé módosítása során többek között az ortodox és a pünkösdista egyház kapta meg a megyei tanácstól átutalt, az áfa visszaosztásából származó 210 ezer lejes összeget. A Városi Sportklub összes 200,7 ezer lejnyi támogatást könyvelhetett el, a kisebb-nagyobb összegekkel magánemberek és cégek támogatták a klub vízipóló, kosárlabda és tenisz tagozatait. A különleges szükségletekkel élõ gyermeke támogatására 62,1 ezer lejt különítettek el a
pénteki váradi tanácsülésen jóváhagyott határozatban, a Termoficare Zrt pedig 11 millió lejt igényelt azért, hogy kifizethesse tartozásai a Nagyváradi Hõerõmû Zrt-nek. Emlékeztetõül: a Termoficarét a hõerõmû csõdjének bejelentése után hozták létre, azért, hogy szétválasszák a hõerõmû tevékenységeit, elõbbi a hõenergia elosztásáért és szállításáért, utóbbi annak elõállításáért felet.
(fried)
Van néppárti javaslat a regionalizációra Dan Cioloº román miniszterelnök a Romániai Községek Szövetségének közgyûlésén a közigazgatási reform kapcsán elmondta: újra kellene nyitni a párbeszédet a regionalizációról. Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnöksége üdvözli a miniszterelnök nyilatkozatát és emlékeztet: tavaly novemberben nyílt levél formájában Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke, már eljuttatta a kormányfõhöz a regionalizációra vonatkozó javaslatait. Meglátásunk szerint, a politikai rendszer megváltoztatása csak egy átfogó strukturális reform útján valósulhat meg, mely elsõdlegesen Románia regionalizációját jelentené, s mely szervesen illeszkedne az
európai regionalizmus gyakorlatába. Meggyõzõdésünk, hogy hosszútávon csak egy ilyen új területi-adminisztratív reform biztosíthatja Románia fejlõdését, és csak a regionalizmus szabhat gátat az egyre nagyobb méreteket öltõ korrupciónak fogalmazott novemberi levelében Szilágyi Zsolt. Ugyancsak a regionalizáció és föderalizmus elveit képviselte a Néppárt elnöke a legutóbbi államelnök-választási kampányban is, szervezetünk pedig politikai keretprogramjában is kiemelt helyen tüntette fel a regionalizáció tárgykörét. A kormányfõ legutóbbi nyilatkozatáról értesülve ismételten kifejezésre juttatjuk abbéli reményünket, hogy az államvezetés felismeri a minden ro-
mániai állampolgár érdekeit szolgáló, az európai elveken és tapasztalaton alapuló regionalizáció és decentralizáció elõnyeit, és végre konkrét intézkedésekre is sor kerülhet e kérdésekben. Ugyanakkor, a miniszterelnök által említett változatokkal kapcsolatban ismételten megjegyezzük, hogy a jelenlegi megyék, illetve fejlesztési régiók alacsony hatékonyságúnak és életképteleneknek bizonyultak. Ezért ismételten a döntéshozók figyelmébe ajánljuk az Erdélyi Magyar Néppártnak a történelmi régiókra alapozó javaslatcsomagját, bízva abban, hogy beépíthetõ a román kormányzati programba.
Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnöksége
Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke, az ifjúsági frakció vezetõjeként elsõként szólalt fel az RMDSZ Szövetségi Képviselõk Tanácsán 2016. február 27-én, Marosvásárhelyen. Elsõ konklúzióm, az önkormányzati körút után, hogy a fiatalok körében nagy az érdeklõdés a közéleti szerepvállalás iránt. Sokan vannak, akik önkormányzati munkában képzelik el a jövõjüket. Engem ez bizakodással tölt el és azt látom, hogy nem igaz az a felfogás, hogy a fiatalokat nem érdekli a politika mondta Antal Lóránt. Az elmúlt pár hónapban Geréd Imrével, az RMDSZ ifjúsági ügyekért felelõs ügyvezetõ alelnökével és Kelemen Szilárd Péterrel, a MIÉRT önkormányzati kabinetének fõkoordinátorával országos körúton vettünk részt, meglátogattuk a területi ifjúsági szervezeteket és a területi RMDSZ elnökökkel is tárgyaltunk. A találkozók fõ témája a közelgõ önkormányzati választások és a fiatalok közéleti szerepvállalása volt. Kiemelte, hogy ezen folyamat sikerességéhez elengedhetetlenül szükség van a területi RMDSZ képviselõk támogatására Fel kell karolni a tehetséges fiatalokat és lehetõséget kell biztosítsunk nekik, hogy õk maguk döntsék el azt, kik képviseljék õket hangsúlyozta. Elmondta, hogy sok tehetséges fiatal van a meglátogatott megyékben, akik akár a polgármesteri tisztség betöltésén is gondolkodnak: A legfontosabb az, hogy adjanak bizalmat nekünk és higgyék el azt, hogy mi, fiatalok, akik a szervezetért dolgozunk és dolgoztunk az elmúlt években, képesek vagyunk arra, hogy elvezessük közösségeinket. Azt gondolom,
hogy ahol az ajtóra kiteszik, hogy Szabadság miatt zárva, az már nem az az RMDSZ, amiben mi, fiatalok hiszünk. Leszögezte, hogy a MIÉRT támogatja az RMDSZ-en belüli újratervezést és ezt bizonyítja az a tény is, hogy Székelyudvarhelyen a MIÉRT tagszervezete, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztetõ Tanács felsorakozik egy olyan jelölt mögött, aki egyben fiatal is és nõ is. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szervezet tagjai aktívan részt vettek az ifjúsági törvényre vonatkozó módosítási kezdeményezésben is, és a parlamenti frakciók segítségét kérte ahhoz, hogy minél több általuk tett javaslat kerüljön a márciusban parlament elé terjesztendõ törvénybe. Szintén márciusban indul útjára a MIÉRT által kezdeményezett Rólad szól! konzultációs karaván, amely diákokhoz, egyetemistákhoz és fiatal munkavállalókhoz szól, és célja az erdélyi fiatalok igényeinek felmérése. Végül az elmúlt két hét egyik legaktuálisabb témájával kapcsolatosan megerõsítette, hogy a MIÉRT kiáll Antal Árpád mellett és példaként tekint a munkásságára, és arra kérte õt, hogy vigye tovább azt az érdekképviseleti harcot, amit a közösségért tesz írta lapunknak a MIÉRT sajtószolgálata.
Beszámoló gyûlések Margittán március 3.-án 18 órakor a polgármesteri hivatal gyûléstermében az önkormányzati tisztségviselõk a választmány elõtt az elõzõ ciklus tevékenységeirõl tartanak beszámolót. Szentjobbon március 4-én 16 órakor ugyancsak a polgármesteri hivatal gyûléstermében számolnak be tevékenységükrõl a tisztségviselõk. Az önkormányzati jelöltek elõválasztási dokumentációjának leadási határideje: március 4. 21:00 Polgármesteri Hivatal. Szalárdon március 7-én 18 órakor a polgármesteri hivatal gyûléstermében kerül sor a beszámoló gyûlésre. Az önkormányzati jelöltek elõválasztási dokumentációjának leadási határideje: március 7. Kindle Walter körzeti RMDSZ elnöknél.
KÜLVILÁG
2016. március 1., kedd
Ledöntötték a kaput a migránsok Macedóniában
reggeliújság
5.
Az ENSZ közbeszól Összehívták a szíriai tûzszünet ellenõrzésére létrehozott munkacsoportot hétfõ délutánra jelentette be Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja Genfben. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának (UNHRC) ülésén szintén Genfben tartózkodó Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter elõzõleg közölte, hogy Franciaország kezdeményezi a munkacsoport azonnali összehívását. Beszámolók szerint ugyanis nem álltak le a légi csapások, illetve több értesülés szerint ellenzéki csoportok által ellenõrzött területeket támadtak harci repülõgépek. Ban Kimun ENSZ-fõtitkár a Misturával folytatott találkozója után újságíróknak elmondta, hogy a szíriai tûzszünetet összességében betartják, bár történt néhány incidens. Közölte, az oroszamerikai munkacsoport és a Szíriát Támogató Nemzetközi Csoport (ISSG) összes többi országa megpróbálja biztosítani, hogy több incidens ne forduljon elõ, és a fegyvernyugvás folytatódjon.
Interaktív térképen rekonstruálják Moszult
sereget, a hor vát kormány ugyanakkor a rendõrségre bízza határai védelmét az illegális bevándorlással szemben. A lap idézi Tomislav Karamarko horvát miniszterelnökhelyettest, aki a hét végén újságíróknak azt mondta: a kormány mindent megtesz, hogy megvédje az országot és annak állampolgárait, a katonaságot pedig csak a végsõ esetben veti be. Korábban Miro Kovac külügyminiszter is arról beszélt, hogy Horvátország szükség esetén drasztikus szigorításokat vezet be. A Jutarnji List mindazonáltal ugyanakkor úgy tudja, hogy a kormány nem tervezi a katonaság kivezénylését a határra. A horvát rendõrségnél 25 ezer fõ szolgál, a katonaságnál 10 ezer fõvel kevesebb, és a költségvetésük is sokkal alacsonyabb mondta a lapnak egy, a kormányhoz közeli forrás. Egyelõre nincs szükség a hadsereg bevetésére, amenynyiben pedig a kormány úgy dönt, kivezényli a katonaságot a határra, számos törvényt kell elõtte megváltoztatnia tette hozzá. A magas rangú tisztségviselõ arról is beszélt, hogy a hadsereg logisztikai feladatokat láthat el, ugyanakkor a rendõrségnek be kell bizonyítania, hogy képes megvédeni az ország határait, máskülönben Hor vátország soha nem lesz a schengeni övezet tagja.Karl Erjavec szlovén külügyminiszter a szlovén közszolgálati televíziónak adott vasárnap esti interjújában arról beszélt: szkeptikus az Európai Unió és Törökország között a menekültválság ügyében létrejött megállapodással szemben.
A miniszter jó megoldásnak tartja, hogy a nyugat-balkáni útvonalon fekvõ országok az osztrák intézkedésekhez alkalmazkodva irányítják a migránsáradatot. Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Szerbia és Macedónia rendõri vezetõi másfél héttel ezelõtt megállapodtak arról, hogy 580-ra korlátozzák a nyugat-balkáni országok területén naponta átengedett migránsok számát. A korlátozás és egyéb szigorítások miatt meredeken csökkent az elmúlt egy hétben a Horvátországba és Szlovéniába érkezõ közel-keleti bevándorlók száma. A zágrábi belügyminisztériumnak az MTI-hez eljuttatott adatai szerint a magyar-szerb zöldhatár szeptemberi lezárása óta Horvátországban 656 493 illegális bevándorlót vettek nyilvántartásba. Szombaton és vasárnap közel 800 fõ lépte át szerb-horvát határt. Ljubljanai adatok szerint a horvát-szlovén határt szombaton 382, vasárnap 358, hétfõn 6 óráig pedig egyetlen migráns sem lépte át. Februárban öszszesen 34 795 migráns érkezett a volt jugoszláv tagköztársaságba. Szlovéniában a legfrissebb adatok szerint tavaly október közepe óta 476 184 illegális bevándorlót regisztráltak. Szlovéniában a hét végén továbbra is több helyszínen szerveztek tüntetéseket a kormány által tervezett befogadóállomások létesítése ellen. Ljubljanában szombat délután rohamrendõrök és lovas rendõrök fékezték meg a migránsok befogadása ellen és a migránsok befogadása mellett tüntetõ közel kétezer fõs tömeget az öszszetûzéstõl. (MTI)
A Iszlám Állam nevû terrorszervezet fegyveresei a mûholdas felvételek alapján összesen 38 mûemléket semmisítettek meg teljesen. Ezekbõl 33-at a cseh tudósoknak már sikerült azonosítaniuk, további öt lerombolt épület azonosítása még folyik. A mûemlékek között értékes muzulmán és keresztény épületek, kegyhelyek egyaránt találhatók. A cseh szakértõk a fennmaradt képek és leírások alapján részletes történelmi és építészeti leírást készítenek az elpusztított mûemlékekrõl. Ezek a város egy lehetséges jövõbeli újjáépítõinek is segítségére lesznek vélte Melcák. Cseh régészek 2006 óta végeznek kutatásokat Irak északi részén, Kurdisztán területén. MTI fotó: Nemes János
K
idöntötték a kerítés egy részét a migránsok a görögmacedón határon hétfõ délelõtt, macedón rendõrök könnygázzal próbálták visszaszorítani õket, de sokan átnyomultak macedón területre jelentette a helyszínrõl az M1 aktuális csatorna tudósítója Idomenibõl. Elmondása szerint a macedón rendfenntartók akkor vetették be a könnygázt, valamint hanggránátokat, amikor a migránsok betörték a kerítés kapuját a két országot összekötõ vasútvonalnál. Többen megsérültek. Néhány migráns kövekkel dobálta meg a rendõröket. Mintegy 300 iraki és szíriai menekült azért döntötte ki a határkerítést, mert így kívánt tiltakozni az ellen, hogy a hatóságok szerintük túlságosan alacsony számban engedik át a migránsokat Macedóniába, hogy folytassák útjukat Európa északi része felé. Miután a migránsok áttörték a rendõrkordont, megszállták a határ menti vasúti síneket, és az ott lévõ talpfák segítségével elkezdték lebontani a görögmacedón határon emelt kerítést, amelyet késõbb át is szakítottak. A rendõrök könnygáz- és hanggránátokkal próbálták meg feltartóztatni a tömeget. Ezzel egy idõben a rendõrök megkísérelték helyreállítani a határátkelõn emelt, kidöntött szárnyas kaput. A Jutarnji List címû horvát napilap hétfõn azt írta, hogy káosz és pánik a nyugat-balkáni útvonalon: Magyarország, Ausztria és Szlovénia kivezényelte katonaságát a határra, Szerbia olyan határozatot hozott, hogy szükség esetén teljes készültségbe helyezi a had-
Interaktív számítógépes térképen rekonstruálják az iraki Moszul városának az Iszlám Állam terroristái által elpusztított mûemlékeit cseh tudósok. Miroslav Melcák, az arab világ és kultúra nemzetközileg elismert cseh szakértõje hétfõn Prágában közölte, hogy a világörökséghez tartozó õsi város kulturális értékeinek térképét a mûholdak készítette felvételek és helyi régészeti kutatások alapján állítják össze. Moszul, az egykori bibliai Ninive az ókorban az Asszír Birodalom fõvárosa volt, ma Irak északi részén fekvõ nagyváros. A Veszélyben a moszuli mûemlékek elnevezésû tudományos projekt részleteivel a Cseh Tudományos Akadémia Keleti Kutatások Intézete által készített weboldalon ismerkedhetnek meg az érdeklõdõk.
Szakközépiskolák tanárai és diákjai vonulnak a kárpátaljai Munkácson a Kijev-Csap autóút felé, amelyet lezártak 2016. február 29-én. A tanárok kéthavi elmaradt bérükért, valamint a szakközépiskolák megfelelõ finanszírozásáért tüntettek.
TÁRSASÁG
6. reggeliújság
2016. március 1., kedd
A magyar zászló becsületéért küzdöm! Mónus József íjászvilágbajnok Élesden Létai Zoltán hagyományõrzõ, a Pusztai Farkasok Sólyom Nemzetségének vezetõje a Pusztai Farkasok Ordas Nemzetségével karöltve megszervezte a Sólyom szárnyán elnevezésû elõadássorozat V. állomását, amelynek meghívottja a hajdúnánási Mónus József többszörös világrekorder, tradicionális távlövõ íjász volt. A február 27-ei rendezvénynek a Bocskai István Kulturális Szórványközpont adott otthont, s közel száz érdeklõdött vonzott. A fõszervezõ Létai Zoltán tisztelettel köszöntötte az egybegyûlteket és meghívottját, akit a magyar íjászat nagykövetének nevezett, s aki mindig mély benyomást tett rá élõ hitével, magyarságának bátor és mindenkori felvállalásával, a tradicionális íjászat világrangra emelésével, a magyar zászló becsületének kivívásával. Hagyománytisztelõ vagyok, ami számomra azt jelenti, hogy mély tisztelettel gondolok õseinkre, akik hatással vannak környezetemre, hõstetteik pedig könnyet csalnak a szemembe
kezdte a filmvetítéssel és kiállítással egybekötött, hol szomorkásabb, hol elgondolkodtatóbb stílusú, sok humorral és anekdotákkal fûszerezett, interaktív, két órás elõadását Mónus József. A Fehér Farkas becenevet viselõ gépész és üzemmérnökként végzett íjász könnyeivel küszködve mesélt életérõl, életfilozófiájáról, íjásszá válásáról, amit a fiával együtt kezdett elsajátítani 2006-ban. Azóta sorra nyeri a legrangosabb országos (versenyen kívül), európai, ázsiai, amerikai és világversenyeket. Érdemeit, érmeit, okleveleit felsorolni szinte
lehetetlen
Csak néhány sikert sorolunk fel: 2012. augusztus 24-én a belsõ-mongóliai Ergun városában rendezett íjászversenyen saját készítésû íjával és nyílvesszõjével 653 méteres távolságra lõtt el, amivel felállította a távlövés új világrekordját; 2013. június 22én Törökországban az 50 fontnyira korlátozott húzóerejû távlövési versenyszámban és a Korlátlan erõsségû íjak versenyében 467 métert lõve elsõ lett saját készítésû íjával és nyílvesszõjével, amit a szintén többszörös világrekorder lovasíjász, mesterének tekintett Kassai Lajostól kapott; 2014 szeptemberében az Egyesült Államokbeli Wendoverben három nap alatt hat világcsúcsot állított fel távlövõ íjászatban, és korlátlan kategóriában 538 méterre lõtte ki nyílvesszõjét. A világhálón mindenki nyomon követheti. Azt gondolom, hogy magyarnak lenni Magyarországon sokkal könnyebb, mint nektek itt! Ezért önök, ti vagytok a leghitelesebb magyarok! mondattal köszöntötte a világbajnok az élesdieket és nagyváradiakat, majd sorra mutatta be több év eredménye-
A Farkas lassan lövi el a vesszõt, s csak azt, ami biztosan célba talál
Sokan voltak kíváncsiak a világrekorder elõadására
it: 5 év alatt 167 gyõzelem, a maga készítette íjakat, s többek között azt is, amivel a legmesszebbre lõ a világon. Történelmi pillanatnak is tanúi lehettünk: kezünkbe vehettük az angol nyelvû Világrekord tanúsítványt, amit február 15-én állítottak ki Amerikában. Ezt a versenyt bambuszból készített amerikai Longbow íjjal nyerte meg, amit kedvenc macskájáról Mátyásnak nevezett el, illetve a fából és madártollból készített Fekete grizzly nevû vesszõvel. A velük leadott lövés 30 méterrel szárnyalta túl az elõzõ világrekordot. Minden versenykor erõsen érzem a jelenlévõ emberek közös akaratát és lelki bíztatását, így a nyílvesszõm nem tudja eltéveszteni a célt. Biztos nyugalmam csak akkor van, ha jól és becsületesen felkészülök. Az érzelmek és a tudat hihetetlen együttállása ér vényesül, amikor kikapcsolom a külvilágot. Több perces koncentrálás után, ellövöm azt a vesszõt, amirõl tudom, hogy biztos célba talál, s közben azt ordítom: Harcolj! Harcolj a magyarokért! A Farkas járja a világot, sokszor magányosan, mert irigyei sokan vannak, de mindig azért, hogy a magasba emelhesse újra, meg újra a háromszínû lobogót, hirdetvén a magyar nemzet nagyságát, a magyar zászló becsületét. A kegyes sorsban hiszek. A múlt emlékképeivel harcolok a mában, remélve a szebb jövendõt! Hiszem, hogy csak közösen vagyunk erõsek, külön- külön elpusztíthatóak vagyunk. Hitem az erõm, mert, aki hisz, az nyer! fogalmazott az elõadó. Köszönjük a 17 világrekordot lövõ íjásznak, hogy beengedte az élesdi közönséget akik tisztelõivé váltak saját világába, hogy meghallgathattuk múltról és jelenrõl való elmél-
kedéseit a magyar íj segítségével. Az íj egy eszköz csupán, de minden kifeszítése a múlt tiszteletét kell jelentse. Ezért a gyermekek kezébe kell adni, hogy többet kapjanak a múltból, s a dicsõ emlékekbõl szõjenek jelent s majdan jövendõt! mondta Mónus József. A 12 alkalommal világcsúcsot felállító hagyományõrzõ, arra kérte a jelenlevõket, hogy mondják el büszkén, hogy õk magyarok, s bár meg kell vívni a mindennapok harcait, harcol-
ni kell a múlt és a magyar zászló becsületéért! Létai Zoltán megköszönte a színvonalas, lélekemelõ és tudaterõsítõ elõadást, ajándékkal kedveskedett az elõadónak, valamint minden jelenlevõ íjásznak s jövendõbeli íjász sólyomfiókának egy mézeskalács-emlékplakettet adott át. Az este emlékfotózással ért véget. Köszönjük a fõszervezõnek és segítõinek az élménydús elõadás megszervezését. Várjuk jövõre a folytatást!
Mónus József elõadó és Létai Zoltán fõszervezõ
A díjak átadása
Ciavoiné Létai Andrea
KULTÚRA
2016. március 1., kedd
reggeliújság
7.
Oscar-díjat nyert a Saul fia Magyar idõ szerint hétfõ hajnalban huszonhét év után ismét magyar film nyert az Oscar-gálán! A Los Angeles-i díjátadón a legjobb idegen nyelvû film kategóriájában induló Saul fia korábban elnyerte a cannes-i zsûri nagydíját és az Aranyglóbuszt is. Korábban nyolc magyar filmet jelöltek a díjra, amelyet közülük egyedül Szabó István Mephisto címû alkotása kapott meg 1982-ben. Harmincnégy évvel ezelõtt, egészen mostanáig! Nemes Jeles László mûve történelmet írt és az Oscar-díjat is megkapta! A legjobb idegen nyelvû film kategóriában 1982 után ismét magyar nyertest ünnepel az Amerikai Filmakadémia, Oscardíjas a Saul fia! Nemes Jeles és a Saul fia végigtarolta a cannes-i világpremier óta a díjszezont, és most végre a papírforma is velünk volt, így a menetelés az Oscar-díjig vezetett. Másodszor nyert magyar játékfilm Oscar-díjat! Nemes Jeles meghatódottan vette át az elismerést, beszédében többek között az amerikai forgalmazó Sony Pictures Classics-nak, valamint Magyarországnak köszönte meg a díjat, amely lehetõvé tette a film elkészítését. A legsötétebb órákban is megszólal bennünk egy hang, amely segít embernek maradni. Ez a film is ebben reménykedik – mondta Nemes Jeles László, aki köszönetet mondott alkotótársainak, valamint Magyarországnak, hogy támogatta a film létrejöttét. A díjátadó elején Chris Rock, az est házigazdája rögtön humorral igyekezett elütni az afroamerikaiak színész kategóriákban történt negligálását, amely korábban nagy visszhangot és egyesek részérõl bojkott meghirdetését váltotta ki. Rock azzal kezdte, most a fehér emberek választása díjátadóját vezeti, és az afro-amerikai–fehér ellentétrõl azt mondta, az Oscar-díj 88 éves történetében legalább 71 másik évben felmerült a feketék háttérbe szorításának vádja, ám a legtöbbször ez nem került szóba, mert az emberek fontosabb dolgokkal voltak elfoglalva. Utóbbi hatalmas derültséget és tapsot váltott ki. Aztán feltette a kérdést, hogy Hollywood raszszista-e? A válasz pedig: nem a keresztégetõ módon, de az. Úgy, ahogy hozzászoktunk, tette hozzá.
Guinness-rekorder operatõr Ami a díjazottakat illeti: elsõként a legjobb eredeti forgatókönyv díját a Spotlight – Egy nyomozás részletei címû újságírófilm kapta, majd az adaptált forgatókönyvét A nagy dobás. Utóbbi kategóriában volt jelölt a magyar származású Phyllis Nagy a Carolért. Mindkét gyõzelem papírformának tekinthetõ, csakúgy, mint a legjobb nõi mellékszereplõ Oscar-díjával jutalmazott Alicia Vikander diadala, akit A dán lányban nyújtott teljesítményéért ismertek el. A legjobb jelmez, látvány és smink Oscar-díjait a Mad Max: A harag útja kapta, csakúgy, mint a vágásét, a hangvágásét és a hangkeverését! A Mad Max tíz
jelölésébõl elnyert hat Oscarjával magasan a legtöbb díjat kapta az este során. A vizuális effektusok díját aztán nagy meglepetésre az Ex Machina kapta – a Star Wars – Az ébredõ Erõ, a Mentõexpedíció, A visszatérõ és a Mad Max elõtt. Döbbenetes Guinness-rekordot állított fel a mexikói Emmanuel Lubezki operatõr, aki három egymást követõ évben kapott Oscar-díjat: a Gravitáció és a Birdman után ezúttal A viszszatérõ fotografálásáért. Lubezki nyolc jelölésbõl nyert három díjat, míg negatív sorozatát folytatja az ugyanebben a kategóriában nominált Roger Deakins, aki 13. alkalommal (!) is üres kézzel távozott. Deakins ugyanakkor még így sem a legpechesebb Oscar-jelölt: Kevin O’Connell hangmérnök eddig 20 Oscar-jelölést kapott, de még egyszer sem nyerte el az aranyszobrocskát. A legjobb rövid animáció díját a Minyonok adták át a chilei Bear Story stábjának, az egészestés animáció Oscarját a Toy Story két karaktere, Buzz és Woody konferálta fel az Agymanóknak. Utóbbi volt az este másik nagy favoritja. A Pixar stúdió ezzel 8. Oscar-díját kapta a kategória 2001-tõl íródó történetében, s tette mindezt tíz jelölésbõl.
Zsigmond Vilmosra is emlékeztek Sylvester Stallone most sem nyert Oscar-díjat: a legjobb férfi mellékszereplõ kategóriában a sokak szerint utolsó esélyéért kampányoló Stallone nem kapott aranyszobrocskát. Helyette a legjobb teljesítményt nyújtó, és szakmai alapon kétségtelenül legjobb Mark Rylance rögtön elsõ Oscar-jelölését díjra váltotta a Kémek hídja címû Steven Spielberg-filmben nyújtott alakításáért. Stallone pedig nem volt képes meglovagolni a nosztalgiahullámot, és keretbe foglalni karrierjét egy Oscar-díjjal. A legjobb rövid dokumentumfilm Oscar-díját a pakisztáni Sharmeen Obaid-Chinoy kapta
a pakisztáni nõk meggyilkolásáról szóló A Girl in the River: The Price of Forgiveness-ért. Õ másodszor nyer Oscart, hasonló témával. A dokumentumfilmek között az Amy – Az Amy Winehouse-sztorit díjazták. Utóbbi a Saul fiához hasonlóan végignyerte a díjszezont. A rövidfilmek között a brit Stutterer nyert. Az elhunytakról megemlékezõ blokkban az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos is szerepel, olyan nagy mûvészek társaságában, mint Christopher Lee, Haskell Wexler, Wes Craven, James Horner, David Bowie, Alan Rickman és Ettore Scola. Sok volt a szomorúságból az elmúlt 12 hónapban.
Morricone és DiCaprio is nyert A legjobb zene Oscarját a legenda Ennio Morricone kapta, aki 2006-ban életmû Oscart kapott, talán azért is, hogy kárpótolják öt Oscar-jelöléséért. Morricone hatalmas ováció közepette vette át az Oscart és olaszul köszönte meg az elismerést, többek között John Williamsnek ajánlva, Quentin Tarantinonak megköszönve a díjat. Morricone 87 évesen minden idõk legidõsebb nyertese lett. A legjobb dal díját meglepetésre nem Lady Gaga kapta, hanem a legújabb James Bond-film, a 007 Spectre: A Fantom visszatér címadó dala (Sam Smith elõadásában). A legjobb rendezõ az elmúlt évhez hasonlóan az idén is favorit Alejandro Gonzales Iñárritu lett, s bár nem elsõ alkalommal nyer valaki két egymást követõ évben Oscar-díjat – John Ford és Joseph L. Mankiewicz is megtette –, de elsõ mexikóiként kapott dupla rendezõi elismerést. Iñárritu beszédében kirekesztésrõl, toleranciáról beszél, jócskán túllépi a rendelkezésre álló 45 mp-es idõtartamot, de
nem merik lekeverni. Személye és mondandója is túlzottan fontos hozzá. A legjobb színésznõ díjat Brie Larson kapja, elsõ jelölését a papírformának megfelelõen váltotta Oscar-díjra A szobáért. Kétségtelen, hogy ebben a kategóriában messze õ volt a legjobb. Nem volt meglepetés a legjobb színész kategóriában sem: Leonardo DiCaprio hatodik jelölését váltotta díjra. Mindenki ezt várta ma este, mindenki leborult DiCaprio nagysága elõtt, így amikor átvette az elismerést, hatalmas ovációban részesült. DiCaprio többek között Martin Scorsese-nek és Iñárritu-nak köszönte meg a díjat. Kis klímaváltozásos aktivizmust is csempészett a beszédébe, óvta a Földet és a jövõt. Nem is merték lekeverni hosszú beszédét. A legjobb film Oscar-díját Morgan Freeman adta át. A nyertes a Spotlight – Egy nyomozás részletei lett. A Spotlight mindössze második díját kapta az eredeti forgatókönyv Oscar után. Bebizonyosodott tehát, hogy az Amerikai Filmakadémia szétszórta a fontos díjakat a jelöltek között. A Spotlight a három lehetséges nyertes között volt, s bár A visszatérõ és A nagy dobás mellett az elmúlt napokban háttérbe szorult, most nem érdemtelenül lett nevetõ harmadik. Összességében igazságos döntések születtek az idei díjátadón. De még így is díj nélkül távozott a Star Wars, a legjobb film jelöltek közül pedig a Brooklyn és a Mentõexpedíció.
Magyarok díjközelben Emlékezetes pillanat volt, amikor az 1982-es Oscar-díjátadón Szabó István és Klaus-Maria Brandauer összeölelkezve ugráltak a színpadon örömükben – a felvétel videómegosztókon könnyen megtalálható. A rendezõ és fõszereplõje önfeledtsége persze érthetõ volt, másodpercekkel korábban derült ki, a Mephisto kapta a legjobb idegen nyelvû filmnek járó díjat. Az alkotás a hamburgi színház opportunista színészérõl, Hendrik Höfgenrõl szól, aki elõrejutása érdekében – akárcsak Faust doktor Mefisztónak – eladja lelkét a hatalomnak: megtagadja múltját, elárulja barátait és behódol a náciknak. A Klaus Mann regénye alapján készült film arra keresi a választ, miért és miként hajlik meg az ember
gerince a történelmi léptékû hazugságok terhe alatt, és hogyan lehet lépésrõl lépésre igazolni az erkölcstelen tetteket. Kérdésfelvetései így egyre aktuálisabbá válnak. Nem ez azonban az egyetlen magyar film, amely versenyben volt az Oscarért. Elsõként Fábri Zoltán A Pál utcai fiúk címû alkotását jelölték a legjobb idegen nyelvû film díjára 1969-ben. A Molnár Ferenc világhírû regényébõl készített film elõl azonban egy másik adaptáció, az orosz Háború és béke vitte el a díjat. Ha évvel késõbb Makk Károly Macskajátékát jelölték, ám ahogy arról a rendezõ beszélt egy interjúban, nem hitt benne, hogy esélyes lehet. Végül Fellini zseniális Amarcordját díjazták. 1979-ben ismét Fábri Zoltán filmje, a Magyarok került a legjobb öt külföldi film közé. Ám az aranyszobrocskát már nem kapta meg a második világháborúban Németországba utazó nyírségi vendégmunkások története. Mint ahogy elõször Szabó István is szobor nélkül maradt 1981-ben, amikor Bizalom címû filmjét jelölték. Egy évre rá a Mephistóért azonban már megkapta a díjat. Szabó filmjeit még kétszer nominálták: 1986-ban az Osztrák–Magyar Monarchia hatalmi rendszerét kritika nélkül kiszolgáló tisztrõl szóló Redl ezredesért, 1989-ben pedig a Hanussen címû alkotásért. Ez utóbbi volt az utolsó alkalom, amikor magyar filmért izgulhattunk (2007ben M. Tóth Géza animációs rövidfilmjét, a Maestrót jelölték a díjra). Korábban azonban még egy magyar film versenyben volt a szoborért. Gyöngyössy Imre és Kabay Barna nagyszerû alkotása, a Zenthe Ferenc alakításáról is emlékezetes Jób lázadása 1984-ben került a legjobbak közé.
És akik megkapták Ne feledjük azonban, nem a Mephisto az egyetlen magyar siker. Rófusz Ferenc animációs kisfilmje, A légy 1981-ben nyerte el kategóriája Oscarját. (Böszörményi Zsuzsa 1991-ben kapott diák-Oscart az Egyszer volt, hol nem volt… címû vizsgafilmjéért.) A január 1-jén elhunyt világhírû operatõrt, Zsigmond Vilmost négyszer jelölték, és 1977ben a Harmadik típusú találkozásokért meg is kapta az aranyszobrot. Magyar származású rendezõk, mint Kertész Mihály, Vincent Korda és George Cukor szintén megkapták a díjat. Rózsa Miklós zeneszerzõt pedig tizenhét alkalommal jelölték, ebbõl háromszor haza is vitte az elismerést. A Saul fia legfõbb vetélytársa a hétfõ hajnali gálán a Mustang címû francia–török film volt. Mellettük A sivatagon át címû jordán film, A kígyó ölelése címû kolumbiai alkotás, illetve a dán Egy háború volt még versenyben. Mno.hu
VOLT, VAN, LESZ
M Á R C I U S
8. reggeliújság
1. kedd Böjtmás hava
Köszöntjük Albin nevû olvasóinkat. A holnapi ünnepeltek Lujza, Károly.
ÉVFORDULÓK l 1445-ben megszületett Sandro Botticelli itáliai festõ, a korai reneszánsz idején a firenzei iskola legjelesebb képviselõje (megh. 1510-ben). l 1810-ben megszületett Frédéric Chopin lengyel születésû francia zeneszerzõ (megh. 1849-ben). l 1886-ban megszületett Oskar Kokoschka osztrák festõmûvész (meghalt 1980ban).
IDÕJÁRÁS ÉJJEL: 8 oC
NAPPAL: 11 oC
Esõvel, széllel érkezõ hidegfrontra számíthatunk.
VALUTAÁRFOLYAM 1 amerikai dollár 5 4,0970 lej 5 4.4692 lej 1 euró 100 magyar forint 6 1.4382 lej
A NAP VICCEI Atyám, vétkeztem! Három napja nem hordok fehérnemût. Rendben, lányom! Három miatyánk és húsz cigánykerék l Egy kabaréban hasbeszélõ lép fel, a térdén egy kis bábu, a mutatvány lényege, hogy a bábu válaszol a mûvésznek. Emelkedik a hangulat, a hasbeszélõ egymás után mondatja bábujával a jobbnál jobb szõke vicceket, amikor felháborodva feláll egy szõke nõ: Na idefigyeljen! Elegem van abból, hogy a férfiak a humor ürügyén semmibe veszik a nõk jogait és méltóságukat! Mibõl gondolják, hogy a hajszínnek bármi köze lenne az intelligenciához? Ezt kikérem magamnak a többi nõ nevében is! A hasbeszélõ meghökken, majd elkezd szabadkozni. A szõke ráförmed: Uram, maga maradjon csendben! Ahhoz a kis szarházihoz beszélek ott a térdén!
reggeliújság
2016. március 1., kedd
Tárlatnyitó a TEG-ben Irodalmi vetélkedõ
Csóka László festõmûvész munkáiból nyílik kiállítás március 2-án, szerdán 18 órakor a nagyváradi Tibor Ernõ Galériában (Kanonok sor 11. szám). A tárlatot Popon Krisztina Ildikó képzõmûvész nyitja meg. S. Németh Katalin verset mond, zenél Trifán László. A kiállítás megtekinthetõ keddtõl szombatig 1116 óra között. március 18-ig.
Arany Jánosra emlékeznek A Nagyszalontai Református Egyházközség, az Arany János Elméleti Líceum és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a március 2-án, szerdán 17 órakor kezdõdõ istentisztelet keretében emlékezik városuk jeles költõjére, Arany Jánosra születésének 199. évfordulója alkalmából. Az istentisztelet keretében irodalmi mûsort hallgathat-
nak meg. A templomi ünnepséget követõen Arany János köztéri szobránál folytatódik a megemlékezés, ahol ünnepi gondolatok hangzanak el Pelok Gabriella tanárnõ-presbiter részérõl. Az ünnepi megemlékezés záróakkordjaként Arany János köztéri szobrának megkoszorúzására kerül sor. Szeretettel hívnak és várnak mindenkit!
Katolikus hírek SZENTÉVI ZARÁNDOKLATI NAP NAGYVÁRADON. Az Irgalmas-
ság Évében a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye zarándoklatra hívja a híveket a Székesegyházhoz, hogy a megnyitott Szent Kapun átlépve Isten irgalmasságára tekintsenek és maguk is a megújulás útjára lépjenek. Ezért a szentév ideje alatt, minden hónap elsõ csütörtökje Szentévi Zarándoklati Nap, amikor közös szentmisére várják a zarándokokat az egyházmegye fõtemplomába. A Zarándoklati Napokon Nagyvárad többi templomában elmaradnak az esti szentmisék. Az összeállított programnak megfelelõen március 3-án, csütörtökön 17 órakor a Várad-Környéki Esperesi Kerület hívei zarándokolnak a székesegyházhoz. A szentmise fõcelebránsa Böcskei László megyéspüspök, az ünnepi szónok pedig Fejes Rudolf Anzelm O.Praem. premontrei apát.
A GYULAFEHÉRVÁRI SZEMINÁRIUM KISPAPJAI ÉS ELÖLJÁRÓI NAGYVÁRADON. A gyulafehér vári szeminárium kispapjai
és elöljárói a kárpátmedencei kispaptalálkozóra vezetõ útjukat megszakítva március 3-án, csütörtökön részt vesznek a 17 órakor a székesegyházban tartandó szentmisén, majd útban hazafele, március 6-án, vasárnap az egyházmegye négy plébániájának életébe kapcsolódnak be szolgálatukkal: Székesegyház, Nagyvárad-Újváros, Nagyvárad-Olaszi és Köröstarján.
Keresik A képen látható Cser vid Krisztián Lóránt 19 éves bihardiószegi lakos február 22-én távozott otthonról, azóta nem tudnak róla. Személyleírása: 1,75 m magas, testsúlya 78 kg, arca ovális, szeme zöld, haja fekete, göndör, szemüveget visel. Öltözéke kék farmer, fekete dzseki, szürke kötöttsapka. Aki bármit tud róla, hívja az ingyenes 112-es számot.
Nõnapi mulatság Nagyszalontán Március 5-én, szombaton 20 órától a szalontai kultúrházban nõnapi mulatságot tartanak De mulass! címmel. Fellép Postás Józsi és Mohácsi Brigitta. Meghívó ingyenesen igényelhetõ az RMDSZ székházban.
BIHAR MEGYEI KÖZÉLETI NAPILAP.
Kiadja a nagyváradi Euro Media Kiadói és Sajtóház Rt. NYOMDA: Kolozsvári Garamond. ISSN: 1584-3106 www.reggeliujsag.ro SZERKESZTÕSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagyvárad, Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám. Tel.: 0359/467-222, 0771/721-895. Fax: 0359/467-220. E-mail:
[email protected],
[email protected]. Levélcím: Redacþia Reggeli Újság, str. Traian Moºoiu nr. 10, 410072 Oradea, România.
Az Arany János Elméleti Líceum a Nagyszalontai Református Egyházközség támogatásával, Arany János születésének 199. évfordulója alkalmával a V. Arany János Irodalmi Vetélkedõt rendezi meg 2016. március 4-én délelõtt 10 órától az 58. osztályos diákok számára, míg délután 15 órától a 912. osztályosok számára. Minden érdeklõdõt szeretettel várnak!
Gyalogtúrák l Az EKE91 Nagyvárad Bihar március 5-én, szombaton gyalogtúrát szervez a PüspökfürdõSomló-hegyKráterFélixfürdõ útvonalon. Utazás menetrendszerinti autóbusszal. Találkozás szombat reggel 8.45-kor a villamos Nufarul negyedbeli végállomásánál. Túravezetõ Tiponut Tibor (tel. 0740/974-952). l Az EKE91 Nagyvárad Bihar március 13-án, vasárnap
gyalogtúrát szervez a Révi-szoros bal gerincére. Utazás vonattal. Találkozás vasárnap reggel 7 órakor a vasútállomáson az információ elõtt. Túravezetõ Torma József (tel. 0723/941-541). Érdeklõdni és feliratkozni a túravezetõknél telefonon, illetve kedd délután 1819 óra között a Sas-paszszázs alatt (Szent László tér 24.), az elsõ emeleti székhelyen.
Borverseny Élesden Az élesdi Poynár Miklós Borbarátok Köre és a Castrum Egyesület 2016. március 5-én megrendezi a XIII. Sebes-Körös menti borversenyt a Bocskai Kulturális Központban. Benevezni 12 órától 14 óráig lehet, 1+2 liter borral. Utána 17 órától szakmai megbeszélésre várják a borászokat. A vacsora 19 órakor kezdõdik, melyre szeretettel várják azokat is, akik csak a mulatságon szeretnének részt venni. A belépõdíj 30 lej. A zenét Kiss Géza biztosítja. Érdeklõdni Homonnai Gábornál (0730/507-920) és Kajántó Pálnál (0744/208-119) lehet.
Borverseny Biharpüspökiben A Bihar Megyei Vincellér Egyesület borversenyt-borbált szervez, immár harmadik alkalommal, március 12-én, szombaton a helybeli Bocskai István Közösségi Házban. A program a következõ: 1014 óra között a borminták fogadása (jelentkezni mintánként egy palackkal kell, ára 30 lej/min-
ta), 1418 óra között zajlik a borok zsûrizése, 20 órától díjkiosztás, 21 órától vacsora, utána bál, amelyhez a zenét a Góbék együttes szolgáltatja. Felvilágosítások telefonon: 0744/ 802-899 és 0752/247-480. Szeretettel várják a borászokat, borosgazdákat és a szórakozni vágyó borkedvelõket.
Atlantisz-kör Az Új Atlantisz-kör következõ összejövetele március 3-án, csütörtökön lesz 19 órától az Ady Líceumban. Beszélgetni fognak a spirituális tendenciákról, de szó esik népi babonákról, hiedelmekrõl is. A belépés ingyenes, az érdeklõdõket szeretettel várják!
Ökumenikus imahét Szentjobbon Február 29. és március 6. között kerül sor az idei ökumenikus imahétre a szentjobbi református gyülekezetben, melynek alkalmain a Krisztus-hívõk egységéért imádkoznak. Minden hétköznap 18 órától kezdõdnek az istentiszteletek, melyeken vendégigehirdetõk szolgálnak. Az imahéttel párhuzamosan egyhetes idõtartamú bibliakiállítás nyílik, mely az imahét zárónapjáig, bibliavasárnapig lesz látható. Felekezeti megkülönböztetés nélkül, mindenkit szeretettel hívnak és várnak a szentjobbi reformátusok.
Igazgató: Dana Þinc. Fõszerkesztõ: Borsi Balázs. Szerkesztõségi tagok: Boros Péter, Csikos Rolland, Czele Júlia, Demián Zsolt, Fried Noémi Lujza, Sükösd T. Krisztina, Szamos Mariann, Szombati-Gille Tamás. Tördelõszerkesztõk: Benkõ J. Zoltán, Darabont Éva. Külmunkatársak: Barabás Zsuzsa, dr. Gyõri György, dr. Jósa Piroska, Posta Ákos István, Sára Péter, Szõke Edit, Tárnoky Botond, V. Szilágyi István. Titkárság: munkanapokon 816 óra között, tel./fax: 0359/467-220.
Hirdetés (tájékoztatás): tel.: 0771/721-897. Reklámosztály: Sandu Durdeu, tel.: 0359/467-221, 0722/231-567. Lapterjesztés: Becsky István, tel.: 0770/139-310. Elõfizetni a szerkesztõségben, a helyi postahivatalokban s a különbözõ lapterjesztõ cégeknél lehet. Elõfizetési díj egy hónapra: 15,50 lej. Postai katalógusszám: 14113. Meg nem rendelt kéziratokat, fotókat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapban megjelenõ, (x) jelzéssel ellátott publikációk fizetett hirdetések, a tartalmukért a hirdetõ vállalja a felelõsséget.
NAPI AJÁNLÓ
2016. március 1., kedd
SZÍNHÁZ Szigligeti Társulat
Március 2-án, szerdán 19 órától a színház nagytermében: Yerma-21. Partium-bérlet. Március 3-án, csütörtökön 15 órától a színház nagytermében: Boldogság expressz. Szacsvay Imre-bérlet. z A Szigligeti Színház jegypénztára a megszokott nyitva tartás szerint, keddtõl péntekig 11 és 17 óra között, valamint egy órával az elõadás elõtt mûködik.
Márciuska kiállítás és vásár A Romániai Képzõmûvészek Egyesületének Bihar megyei fiókja február 26. és március 8. között szer vezi meg a XV. Márciuska kiállítást és vásárt a
Fõ utca 15. szám alatti Vizuális Mûvészetek Galériájában. Képzõmûvészek, népi iparmûvészek és egyetemisták különbözõ anyagokból és techniká-
val készített alkotásait lehet megtekinteni és megvásárolni hétfõtõl péntekig 11–20, illetve szombaton és vasárnap 12–21 óra között.
Iosif Vulcan Társulat
Március 1-jén, kedden 19 órától a színház nagytermében: O poveste foarte simplã. Március 5-én, szombaton 19 órától a színház nagytermében: Cheia.
9.
Duna TV 06.50 Hajnali gondolatok; 07.00 Univerzum – ismétlés; 08.00 Híradó; 08.25 Nemzetiségi magazinok; 09.25 A múlt fogságában – brazil sorozat; 10.20 Alpesi õrjárat – ismétlés; 11.20 Család-barát; 12.40 A világörökség kincsei – német ismeretterj. sorozat; 13.00 Híradó; 13.45 Kult+; 13.55 Jamie vidéki konyhája; 14.25 Nagyratörõk: Mark Zuckerberg – dokumentumfilm; 15.30 Szívek doktora – amerikai vígjátéksorozat; 16.15 Brown atya – angol drámasorozat; 17.05 Tappancs, a mesterdetektív – német családi kalandfilm; 18.00 Ridikül – talkshow; 19.00 Híradó; 19.40 Alpesi õrjárat – sorozat; 20.40 Maradj talpon! – vetélkedõ; 21.40 Oscar-díjátadó gála – Összefoglaló; 23.15 Önök kérték!; 23.20 A Nagyok – magyar dokumentumsorozat; 00.50 MüpArt – Bogányi Gergely zongoraestje; 02.45 Séfek csatája – olasz sorozat, 1. rész; 03.40 Lope de Vega – spanyol– brazil–francia életrajzi film
MTV 1 06.55 Ma reggel; 07.00 Híradó, idõjárás-jelentés; 07.35 Ma reggel; 09.50 Ma délelõtt; 13.00 Déli híradó; 13.50 Ma délután; 18.55 Ma este; 19.00 Híradó; 19.26 Idõjárás-jelentés; 20.05 Szemtõl szembe – magyar film; 20.30 Híradó; 21.25 Idõjárás-jelentés; 22.35 Világhíradó; 22.56 Ma éjjel; 23.00 Híradó; 01.15 Éjszakai program
KIÁLLÍTÁS z A nagyváradi vár C épületében: Illúzió és tükrözõdés. Gróf Bánffy Miklós pályaképét bemutató tárlat. Látogatási órarend: hétfõ, szerda, péntek: 12–15.30 óra, kedd, csütörtök: 15.30–18 óra, szombat 10–14 óra között (február 29-ig). z Az Euro Foto Art Galériában: A Vénig László nagykárolyi fotóklub tagjainak tárlata. z A Partiumi Keresztény Egyetem Galériájában (Nagyvárad, Mihai Viteazul út 4. szám) A papír ideje és idõtlensége – papírmûvészeti tárlat. A Partiumi Keresztény Egyetem aulájában a Nagybányai Tájképfestõ Telep alkotótáborában készült festmények. z Euro Foto Art Galéria a félixfürdõi Criºana Hotelben: Kína romániai fotómûvészek szemével. z A Vizuális Mûvészetek Galériájában (Fõ utca 15. szám): XV. Márciuska kiállítás és vásár. z A Frame Vision Galériában (Ady Endre utca 46. szám) Zsoldi Tibor festményei. z A nagyváradi Körösvidéki Múzeumban: Képek párbeszéde. Képzõmûvészeti kiállítás. z Empire Galéria (Cuza Vodã utca 21/A): Nimb, vagy a látható és láthatatlan határán. Képzõmûvészeti kiállítás (március 12-ig). z Az Era Shopping Parkban lévõ Ovidpop Galériában Nicolae Meseºan Nagyvárad az Aranykorban címû fotókiállítása. z A Shopping City Mûvészeti Galériában (Aradi út 87. szám) csoportos képzõmûvészeti tárlat. A kiállítók: Carmen Galutz, Ovidiu Gui, Ioana Klein, Mariana Pãdurean, Eugenia Mangra. z A nagyváradi római katolikus székesegyházban Egyházmûvészeti Kiállítás. z A Iosif Vulcan Emlékmúzeumban Iosif Vulcan emlékkiállítás. z A Megyei Könyvtár földszinti kiállítótermében Mihai Eminescu mûvei a könyvtár gyûjteményébõl (hétfõtõl péntekig 8–19 óra között). Az elsõ emeleten: Õszi illatok. Gyermekrajzok. z Az Ady Endre Emlékmúzeumban retrospektív Ady-kiállítás. z Az érmihályfalvi könyvtár galériájában a nagykárolyi Bikfalvi Zsolt Learning to Fly (Repülni tanulni) címû fotókiállítása.
reggeliújság
KONCERT Március 3–4-én, csütörtökön és pénteken 19 órától a filharmónia Enescu–Bartók termében filmze-
nei hangverseny lesz. Vezényel Werner Gábor (Magyarország). Mûsoron közismert és közkedvelt filmek zenéje.
Jegyek a filharmónia székhelyén válthatók (Moszkva utca 5. szám, telefon: 0259/ 430-853).
MOZI Lotus Center Cinema Palace
z Alvin and the Chipmunks: The Road Chip – amerikai családi vígjáték (14.15) z Capture the Flag 3D – szinkronizált spanyol animációs családi film (12.25, 18.05) z Deadpool – amerikai akciófilm (13.30, 16, 17.25, 20.25, 22.20) z Dirty Grandpa – amerikai vígjáték (14.50, 17.30, 19.30, 22.30) z Gods of Egypt 3D – amerikai kalandfilm (12.40, 15.05, 18, 19.35, 22) z Hail, Caesar! – amerikai–angol vígjáték (16.30) z How to Be Single – amerikai romantikus vígjáték (12.50, 20.35) z Open Season: Scared Silly – szinkronizált amerikai animációs családi film (12.20) z Pride and Prejudice and Zombies – amerikai horror-vígjáték (15, 21.30)
z Jane Got a Gun – amerikai western (13.55, 19, 20.55) z Mad Max: Fury Road 3D – ausztrál akciófilm (15.55) z Ride Along 2 – amerikai vígjáték (13, 17) z Spotlight – amerikai thriller (15.35, 19.55, 22.45) z The Revenant – amerikai kalandfilm (22.35) z Usturoi – amerikai kalandfilm (15.45)
Oradea Shopping City Cortina Cinema Digiplex
z Spotlight – amerikai thriller (15.30, 19.15) z Gods of Egypt 3D – amerikai kalandfilm (13.30, 20, 21.45) z The Revenant – amerikai kalandfilm (14.20) z Capture the Flag 3D – szinkronizált spanyol animációs családi film (12.20, 17.15, 18) z Hail, Caesar! – amerikai–angol vígjáték (16.25, 22.55) z Deadpool – amerikai akciófilm (14.15, 20.45, 22)
z How to Be Single – amerikai romantikus vígjáték (12.10, 18.35) z Despre oameni ºi oi – román filmdráma (13.15, 19.10) z Pride and Prejudice and Zombies – amerikai horror-vígjáték (15.05, 21, 23.05) z Alvin and the Chipmunks: The Road Chip – amerikai családi vígjáték (17.15) z Dirty Grandpa – amerikai vígjáték (14.15, 20.15, 22.40) z Ride Along 2 – amerikai vígjáték (12.15, 18.10) z Orizont – román filmdráma (16.15) z Jane Got a Gun – amerikai western (18.30, 20.30) z Concussion – angol–amerikai–ausztrál filmdráma (22.30) z Zoolander 2 – amerikai komédia (14.35) z Open Season: Scared Silly – szinkronizált amerikai animációs családi film (12.55) z Billion Star Hotel – román film (16.35)
HOROSZKÓP KOS (március 21.–április 20.) Ma komoly beszélgetésbe merülhet egy közeli családtagjával. BIKA (április 21.–május 20.) Nagyon jó napra számíthat. Jobban alakulnak a dolgai, mint azt számította. IKREK (május 21.–június 21.) Még anyagilag nincs teljesen rendben, de hamarosan megoldódik a gond. RÁK (június 22.–július 22.) Nagy öröm érheti ma: bizonyít önmagának, úrrá lesz az esendõség érzésén. OROSZLÁN (július 23.–augusztus 23.) Ha nem találta még meg a társát, ma Ámor nyila végre eltalálhatja. SZÛZ (augusztus 24.–szeptember 23.) Ne várja el másoktól, hogy maximalisták legyenek, ha ön sem az.
MÉRLEG (szeptember 24.–október 23.) Kellemesen csalódik egy kollégájában. Adja a tudomására. SKORPIÓ (október 24.–november 21.) Nehéz idõszakot él át mostanában, de annak könnyebb, akinek társa van. NYILAS (november 22.–december 21.) Ma több ideje lehet, mint általában, de nem kell unatkozással töltenie. BAK (december 22.–január 20.) Elismerésben lehet része a munkahelyén, ezért új erõvel vág bele a feladataiba. VÍZÖNTÕ (január 21.–február 20.) A hiúsága nem engedi önnek, hogy kimutassa a vonzalmát valaki iránt. HALAK (február 21.–március 20.) Amit megígér, azt ön általában betartja. Ez másokra nem mindig igaz.
MTV 2 05.30 Táncainkkal a nagyvilágban – Sanghajban a Hargita Székely Népi Együtessel; 07.00 Rajzfilmsorozatok, animációs sorozatok; 13.55 Észbontó – magyar ismeretterjesztõ mûsor; 14.15 Csörgõsipka – szórakoztató mûsor; 14.35 Csúzli – magyar oktatófilm; 14.50 Rajzfilmsorozatok, animációs sorozatok; 21.05 Táncakadémia – sorozat; 21.35 Családom és egyéb emberfajták – vígjátéksor.; 22.00 Én vagyok itt; 23.40 Párizsi helyszínelõk – francia kalandfilmsorozat; 00.30 Kulisszák mögött – Az A38 Hajón; 01.25 A médium – krimisorozat; 02.15 Én vagyok itt – Magazinmûsor az A38 Hajóról és az Akváriumból
RTL Klub 05.00 Fókusz – ismétlés; 05.30 Pasik – magyar vígjátéksorozat; 06.00 Barátok közt – ismétlés; 06.30 Top Shop; 06.55 Jó reggelt, skacok!; 08.35 RTL Klub-híradó – ismétlés; 09.10 Fókusz – ismétlés; 09.40 Magyarul Balóval – ismétlés; 10.15 Asztro-show; 11.15 Top Shop; 12.50 Havazin – ismétlés; 13.20 Story Extra – ismétlés; 13.50 Egy rém modern család – amerikai vígjátéksorozat; 14.45 Éjjel-nappal Budapest – ismétlés; 16.00 Isten áldjon, Esperanza! – argentin romantikus sorozat; 17.10 Szulejmán – török sorozat; 18.25 Story Extra – sztármagazin; 19.00 RTL Klub-híradó; 19.55 Fókusz; 20.30 Éjjel-nappal Budapest; 21.45 Barátok közt; 22.25 A mentalista – krimisorozat; 23.25 XXI. század – a legendák velünk élnek; 23.50 RTL Klubhíradó; 00.25 Magyarul Balóval; 01.05 A Grace klinika – sorozat; 02.05 Túsztárgyalók – amerikai krimisorozat; 03.05 A Muzsika TV bemutatja: Mi muzsikus lelkek; 03.35 Terra Nova – ausztrál– amerikai kalandfilmsorozat
TV 2 05.25 Paloma – ismétlés; 06.10 Csapdába csalva – német dokurealitysorozat; 06.35 Családi Titkok – magyar dokureality-sorozat; 07.20 Mokka; 10.25 Stahl konyhája; 10.30 Babapercek; 10.40 Teleshop; 11.45 Astro-Világ; 13.00 Tények Délben; 13.25 Aktív; 13.50 Paloma – mexikói sorozat; 14.50 Walker, a texasi kopó – amerikai akciófilm-sorozat; 16.50 Szeretned kell! – mexikói drámasorozat; 17.55 Megtört szívek – török drámasorozat; 19.00 Tények; 20.30 Jóban Rosszban; 21.15 Magánnyomozók – magyar dokurealitysorozat; 22.20 Sherlock és Watson – amerikai krimisorozat; 00.20 Franklin és Bash – amerikai vígjátéksorozat; 01.20 Tények Este; 02.05 Aktív – ismétlés; 02.35 Sportos – sportmûsor; 02.45 Ezo.TV; 03.45 Kaland – magyar romantikus dráma
SPORT
10. reggeliújság
2016. március 1., kedd
Verekedõs meccsen nyert a váradi kosárlabdacsapat Magabiztosan gyõzte le a játék helyett inkább erõdemonstrációt tartó craiovai ellenfelét a Nagyváradi VSK-ESK férfi kosárlabdacsapata a román élvonal hétvégi fordulójában.
Ismét telt ház volt a váradi Antonio Alexe Sportcsarnokban, ahol a hangulatra sem lehetett panasz. A váradiak elõzõleg sorozatban 11-szer nyertek, s egy újabb sikerrel új rekordot állítottak volna fel. A craiovai csapat kemény ellenfélnek ígérkezett, de a vasárnap esti meccsen kosárlabda helyett inkább csak keménykedésbõl próbált elõnyt kovácsolni. Az elsõ negyedben nyolc (2315), a nagyszünetre pedig 11 pont (4635) volt a hazaiak elõnye, s a folytatásban sem forgott veszélyben a gyõzelem. A váradi szurkolók füttykoncerttel jutalmazták az oltyánok durva, kosárlabdapályára nem illõ játékát, amelynek következtében a vendégek annyi személyi hibát szereztek, hogy öt helyet csak négy játékossal fejezték be a találkozót. A sportszerûtlen tettre a vendégek edzõje, Oliver Popovics kérte játékosait. A közönség hangos füttyszóval tiltakozott a vendégcsapat sport-
szerzõi: Pantics 13, Pilcsevics 11, Popa 10, Burlacu 9, Bureau 8, Micsics 8, B. Popescu 8, Hargrove 7, Damian 2. Edzõ: Oliver Popovics. A felsõház másik meccsén: Kolozsvári UBTBukaresti Steaua 7276. A MarosvásárhelyNagyszeben meccset tegnap, lapzártánk után játszották. Pénteken 18 órától Marosvásárhelyen lép pályára a váradi együttes.
Az állás
1. Nagyvárad 2. Kolozsvár 3. Steaua 4. Vásárhely 5. Craiova 6. Szeben
Elégedett volt a sikerrel, mégsem volt felhõtlenül boldog a váradi férfi kosárlabdacsapat edzõje a craiovaiak ellen vasárnap este megnyert találkozó után. Megérdemelten gyõztünk, de a zárónegyedben történtek igencsak elszomorítottak. Szégyen, hogy ilyen dolgokhoz folyamodik egy élvonalbeli gárda, amelynek tagjai addig szabálytalankodnak, míg öten kipontozódnak, s így négy játékossal fejezik be a találkozót. Ez nemcsak velünk, hanem a közönséggel és a tévénézõkkel szemben is rendkívül sportszerûtlen tett, egyben a bajnokság lealacsonyítása. Nem ezt érdemli a román kosárlabda értékelt a meccs után Cristian Achim, aki elmondta, az ellenfél edzõje volt az, aki azt kérte játékosaitól, szabálytalankodjanak. A durva, helyenként alattomos szabálytalanságokat füttykoncerttel jutalmazta a váradi közönség.
Dobai nélkül a Luceafãrul
Sorozatban tizenkettedik gyõzelmét ünnepelte a VSK
szerûtlen tettét látva. A hajrában a cserék, Petriºor, Paºca, B. Nicolescu és Lupusavei is szerepet kapott a VSK-ban, de így is 22 ponttal nyertek a váradiak. A közönség vastapssal, állva ünnepelte a kedvenceket, akik továbbra is vezetik a bajnoki tabellát. Nagyváradi VSK-ESK Craiovai SCMU 9876 (2315, 2320, 2617, 2624). AVSK pontszerzõi: Barnette 23, Nuhanovic 17, Lucsics 16, Markovics 14, Franklin 8, Zupan 7, Mandache 5, Þîbîrnã 2, Lupusavei 2, Nicolescu 2, Petriºor 1. Játszott még: Paºca. Edyõ: Cristian Achim, segítõje: Milan Mitrovics. A craiovaiak pont-
Sportszerûtlen volt a craiovaiak viselkedése
22 22 22 22 22 22
17 15 15 14 14 13
5 7 7 8 8 9
17631629 17111571 17261620 18291739 17901707 17171711
39 37 37 36 36 35
Meglepõ döntést hozott a hétvégén Dan Dobai, a harmadosztályban szereplõ Nagyváradi Luceafãrul focicsapatának edzõje. A szakvezetõ a Temesvári ASU Poli ellen 31-re megnyert felkészülési meccs végén közölte a játékosokkal és a klub vezetõivel: nem kívánja folytatni a munkát. Dobait az õszi idény utolsó fordulója elõtt nevezték ki a váradi csapat edzõjének, s Muzsnay Zsoltot követte a kispadon. A váradiak a harmadosztály ötödik csoportjának második helyérõl várják a folytatást az éllovas Szászrégeni Avântul mögött. A harmadosztályú bajnokság tavaszi idénye a hétvégén rajtol, a váradiak Csíkszeredában lépnek pályára, míg a szintén bihari Fugyivásárhelyi SK a Receai FC-t fogadja hazai pályán. A csoportból visszalépett a Bãlan-i Luceafãrul, így a Máramarosszigeti CSM szabadnapos lesz a hétvégén.
Lesz magyar nõi csapat a kézi BL négyes döntõjében A Gyõri Audi ETO KC 2422-re nyert idegenben a Bukaresti CSM ellen a nõi kézilabda Bajnokok Ligája középdöntõjének utolsó fordulójában. A negyeddöntõben a Rába-parti csapat a Ferencvárossal találkozik. A bukarestiek biztos csoportnegyedikként várták utolsó középdöntõs meccsüket, a Gyõr viszont láthatóan el akart kerülni a harmadik helyrõl. A többi eredmény úgy alakult, hogy a Gyõr második, a Ferencváros pedig harmadik lett a csoportjában, így a két magyar csapat egymással találkozik a negyeddöntõben. A nõi BL középdöntõjének utolsó fordulójában, az elsõ csoportban: Thüringer HC (német)Rosztov-Don (orosz) 2832 (1415), Fleury Loiret (francia)Lar vik (nor vég) 2831 (1615), Ferencváros Nagybányai HCM (román) 2118 (147). A második csoportban: Bukaresti CSMGyõri Audi ETOKC 2224 (814),
Buducsnoszt PodgoricaMidtjylland 2721 (147), SävehofVardar Szkopje 2629.
Egymás ellen A negyeddöntõ párosítása: FTC-RAIL CARGO HUNGARIAGYÕRI AUDI ETO KC, Nagybánya (román)Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Vardar Szkopje (macedón)Larvik (norvég), Bukaresti CSM (román)RosztovDon (orosz). Az elöl álló csapatok otthonában játsszák az elsõ mérkõzéseket. Az odavágókra április 13. között, a visszavágókra április 810. között kerül sor. A párharcok gyõztesei bekerülnek a Budapesten sorra kerülõ Final Fourba.
Férfi BL A férfi kézilabda Bajnokok Ligája A csoportjának rangadóján az MVM Veszprém a kilenc-
Nõi Bajnokok Ligája Az elsõ csoport végeredménye 1. Rosztov-Don 10 2. Larvik 10 3. FTC-Rail Cargo10 4. Nagybánya 10 5. Fleury Loiret 10 6. Thüringer 10
9 6 5 5 2 0
1 0 2 0 2 1
0 4 3 5 6 9
281237 281263 282272 259247 252283 244297
A második csoport végeredménye 19 12 12 10 6 1
1. Buducsnoszt 10 2. Gyõri ETO KC 10 3. Vardar 10 4. Bukarest 10 5. Midtjylland 10 6. Savehof 10
7 7 7 4 2 1
1 1 0 1 1 0
2 2 3 5 7 9
264211 252230 270246 242239 220261 225286
15 15 14 9 5 2
A bajnok Ferencváros és a háromszoros BL-gyõztes Gyõr egymással találkozik a negyeddöntõben
gólos Nagy László vezetésével, szenzációs második félidei játékával, óriási küzdelemben egy góllal nyert a Flensburg vendégeként. A Veszprém ezzel megelõzte a csoport tabelláján német riválisát, amely az utolsó körben a PSG otthonában játszik. Az A csoport 13. fordulójának találkozóin: Flensburg (német)Veszprém 2829 (1210), Plock (lengyel)Paris SG (francia) 2227 (1216), Zagreb (horvát)Celje (szlovén) 2423 (89), Besiktas (török)Kiel (német) 2732. Az utolsó forduló párosítása csütörtökön: KielZagreb, szombaton: MVM VeszprémPlock, CeljeBesiktas, PSGFlesburg.
A temérdek ziccert hibázó Mol-Pick Szeged hazai pályán 3129-re kikapott a Vardar Szkopjétõl a férfi kézilabda Bajnokok Ligája B csoportjában. A szünetben még 1614re vezettek a Tisza-partiak. További eredmények: Mont-
pellier (francia)Kielce (lengyel) 2732 (1617), Löwen (német)Kolding (dán) 2420 (1211). A záróforduló programja, szombaton: Vardar Montpellier, BarcelonaLöwen, vasárnap: Kristianstad Kolding, KielceSzeged.
Férfi Bajnokok Ligája Az A csoport állása 1. Paris SG (fr.) 13 11 2. MVM Veszprém 13 10 3. Flensburg (n.) 13 10 4. Kiel (német) 13 7 5. PPD Zagreb (h.) 12 4 6. Wisla Plock (lengy.) 13 3 7. Celje PL (szl.) 12 2 8. Besiktas (török) 13 1
0 2 1 2 0 3 1 5 1 7 2 8 1 9 0 12
40735722 37533921 39734520 36935915 305313 9 347370 8 319345 5 353444 2
A B csoport állása 1. Barcelona (sp.) 13 10 2. Kielce (lengyel) 13 8 3. RN Löwen (ném.) 13 8 4. Vardar (mac.) 13 8 5. MOL-Pick Szeged 13 7 6. Montpellier (fr.) 13 3 7. Kristianstad (sv.) 13 2 8. Kolding (dán) 13 2
1 2 3 2 1 4 0 5 1 5 1 9 1 10 11
39735221 39837319 349327 17 38234716 378363 15 346379 7 379416 5 327399 4
HIRDETÉS
2016. március 1., kedd
INGATLAN KÍNÁL Kétszobás Eladó vagy kiadó kétszobás lakás a Borsi úton. Telefon: 0723/369-911. Eladó kétszobás, X típusú, 4. emeleti, 44,36 nm-es blokklakás 28.500 euróért, Nufãrul-Ghibu övezet. Telefon: 0788/ 207-020. Eladó kétszobás, 7. emeleti (új lift), 47,90 nm-es blokklakás 29.000 euróért Cicero blokkban. Telefon: 0788/207-020. Eladó kétszobás, PB típusú, 3. emeleti, 45 nm-es blokklakás 35.000 euróért, ªtefan cel Mare-Penny övezet. Telefon: 0788/207-020. Eladó kétszobás, AN típusú, 1. emeleti, 62,19 nm-es blokklakás a rogériuszi piacnál, 37.000 euróért. Telefon: 0788/ 207-020. Eladó kétszobás, 4. emeleti, 66,40 nmes, 2004-ben épült blokklakás 45.000 euróért, Kogãlniceanu övezet. Telefon: 0788/207-020. Eladó kétszobás, I. emeleti, részben külön bejáratú blokklakás a Sulfinei sétányon. Telefon: 0259/477-774.
Háromszobás Eladó háromszobás, Alcateles, két fürdõszobás, két balkonos, PC típusú blokklakás. Telefon: 0259/437-571. Eladó 3 szobás blokklakás a nagyváradi Prima lakónegyedben, 57.000 euróért (alkudható) vagy 24.000 euró + részletfizetés-átvétel. Telefon: 0740/197-702. Eladó háromszobás, 71 nm-es manzárd blokklakás a December 22 park környékén, 35.500 euróért. Telefon: 0788/207020.
Négyszobás
Eladó négyszobás, V tipusú, 2. emeleti, 102 nm-es blokklakás a Rogériuszon, a 16-os iskola környékén, 46.000 euróért. Telefon: 0788/207-020.
Festményeket, bútorokat, óraféléket, könyveket, használati tárgyakat, nagy befõzõüvegeket, szódásüvegeket vásárolunk. Telefon: 0744/128-306. Aktuális! Festményeket (erdélyi magyar és román mûvészektõl), órákat, porcelán tárgyakat, bútorokat, étkészleteket, régiségeket vásárolok. Telefon: 0743/ 758-164.
Lakrész Eladó egyszobás, 52 nm-es lakrész házban, utcára nézõ ablakkal, 24.000 euróért, Cuza Vodã-Titu Maiorescu. Telefon: 0788/207-020.
SZOLGÁLTATÁS KÍNÁL
Eladó kétszobás, elsõ emeleti, 60 nm-es lakrész házban, utcára nézõ ablakkal, a Holdas-templom környékén, 32.000 euróért. Telefon: 0788/207-020.
Bútorszállítást, költöztetést vállalunk. Rakodókat biztosítunk. Telefon: 0772/ 033-990.
Eladó kétszobás, 58,43 nm-es, központi udvari lakrész házban 32.500 euróért, a Mihai Pavel utcán. Telefon: 0788/207020.
MUNKAHELY KÍNÁL Azonnal felveszünk munkást raktárba és kamionsofõrt 12 tonnás tehergépkocsira. Telefon: 0359/800-515.
Eladó 70 nm-es, kétszobás lakrész házban, utcára nézõ ablakokkal, a vár környékén, 33.000 euróért. Telefon: 0788/207-020.
Kereskedelmi társaság építkezésben jártas munkásokat alkalmaz. Telefon: 0733/982-493.
Eladó háromszobás, 113 nm-es, központi lakrész házban, udvarban, az Eminescu utcán, 50.000 euróért. Telefon: 0788/207-020.
Eladó magánházban kétszobás, 2. emeleti lakrész az Aurel Lazãr utcán, 39.000 euróért. Telefon: 0259/477-744. Eladó Õssiben házban földszinti, 132 nm-es, külön bejáratú lakrész 40.000 euróért. Telefon: 0259/437-571.
Eladó háromszobás, 4. emeleti, 61,37 nm-es blokklakás a Cantemir-Electrica környéken, 41.500 euróért. Telefon: 0788/207-020.
Ház
Eladó háromszobás, PB típusú, elsõ emeleti, 65 nm-es blokklakás az Emanuel templom környékén, 55.000 euróért. Telefon: 0788/207-020.
KERES
Eladó 4 szobás blokklakás a nagyváradi Dacia út környékén 59.000 euróért (alkudható). Telefon: 0740/197-702.
Eladó négyszobás, 1. emeleti, 150 nmes lakrész házban utcára nézõ ablakokkal, a Moscovei utcán, a filharmónia mellett, 100.000 euróért. Telefon: 0788/207020.
Eladó háromszobás tégla magánház az Aviatorilor utcán 56.000 euróért. Telefon: 0259/437-571. Eladó magánház a múzeum környékén, alagsor+földszint+emelet, 470 négyzetméter telekkel, városi központi fûtéssel. Telefon: 0259/477-744. Eladó luxusvilla Nagyvárad-Szentmártonban, földszint + emelet. Telefon: 0740/197-702.
Eladó háromszobás, 4. emeleti, 80 nmes új blokklakás a Prima lakónegyedben 58.000 euróért. Telefon: 0788/207-020.
Eladó ház a polgármesteri hivatal környékén lakásnak, irodának, 182 nm-es telekkel. Telefon: 0259/477-774.
Eladó háromszobás, PB típusú blokklakás a T. Lalescu utcán 34.000 euróért. Telefon: 0259/477-774.
Eladó új, 5 szobás ház, alagsor+földszint+manzárd, 4300 nm-es telekkel a Pályi úton. Telefon: 0259/477-774.
TÁRSKERESÕ 47 éves férfi duci hölgyet keres házasság céljából. Telefon: 0755/847-643.
GYÁSZJELENTÉS
Hirdetésfelvétel vidéken A díjköteles apróhirdetéseket három vidéki településen is feladhatják olvasóink: Nagyszalontán I. I. Szabó L. Mária cégnél (a Republicii utca 27–29. szám alatt, a CEC Bank kirendeltsége mellett, itt megrendelhetik üzleti jellegû reklámjaikat is a Reggeli Újság olvasói), valamint Bihardiószegen Újváry Tamás (tel.: 0748/159-821), Szalacson Lécz András áll a rendelkezésükre.
ALBÉRLET KÍNÁL Kiadó háromszobás, 1. emeleti, AN típusú, bútorozott blokklakás a rogériuszi piac környékén, 180 euróért. Telefon: 0788/207-020. Kiadó kétszobás, 3. emeleti, PB típusú, bútorozott blokklakás 200 euróért a ªtefan cel Mare-Penny környékén. Telefon: 0788/207-020.
A reggeliújság FONTOS HÍRE ÖNNEK Egy hirdetést fizet, négyet kap, mindössze 7 lejért!
Töltse ki az alábbi szelvényt, és ha a hirdetését (eladás, vétel, bérlés, alkalmazás, szolgáltatások, társkeresõ) tíz szó erejéig rendkívül kedvezményesen megjelentetheti a reggeli újságban! Vágja ki és hozza el vagy küldje be az olvashatóan kitöltött szelvényt szerkesztõségünkbe, ahol 7 lejért egy helyett négy megjelenést biztosítunk az ön által kiválasztott napokon!
Teljes név: Lakcím: Telefonszám:
11.
Eladók olcsón ásók, kiskapák, csákányok, barkács- és különbözõ szerszámok, 2 méteres vasasztal U70-es vinklibõl, kombinált fogók 8-10 lejért. Tel.: 0359/179-348 (14 órától).
Eladó négyszobás, 2. emeleti, 77 nm-es blokklakás Szentmártonban 45.000 euróért. Telefon: 0788/207-020.
Eladó háromszobás, PB típusú, 2. emeleti, 64 nm-es blokklakás a Dragoº Vodán, 40.000 euróért. Telefon: 0788/ 207-020.
Eladó háromszobás, PC típusú, 1. emeleti, 63,58 nm-es blokklakás a velencei piac környékén, 42.000 euróért. Telefon: 0788/207-020.
reggeliújság
Kiadó háromszobás, bútorozott, luxus kivitelû lakrész a központban, a Körösparton, 550 euróért. Telefon: 0788/207020.
JÁRMÛ KÍNÁL Sürgõsen eladó olcsón, jó állapotban lévõ, keveset használt, garázsban tartott 1310-es Dacia Break személygépkocsi, 1310-es Daciához való alkatrészek. Tel.: 0359/179-348 (14 órától).
LAKÁSFELSZERELÉS Háztartási cikkek Vásárolnék olcsón, esetleg ajándékba elfogadnék használaton kívüli, de mûködõ televíziót. Tel.: 0359/179-348 (14 órától).
KÍNÁL
A hirdetés szövege (maximum 10 szó):
Huszonegy országnyi érme- és hét országnyi bankjegygyûjtemény eladó. Telefon: 0259/456-541. Eladó vaskályha hamutartóval és 10 méter csõvel, könyökcsövekkel. Tel.: 0359/179-348 (14 órától).
A megjelenések napja: A hirdetés tartalmáért a hirdetõ vállalja a felelõsséget.
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk,
MÁTÉ LAJOS
(Biharszentjános) temetésén megjelentek, koszorúikkal és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család.
KERES
EGYÉB
Aláírás:
* Amennyiben hirdetése meghaladja a tíz szót, megfelelõ számú szelvényt is felhasználhat. * A gyászjelentésekre, megemlékezésekre, köszönetnyilvánításokra és a köszöntõkre nem vonatkozik az akció. * Kérjük, a szelvényt olvashatóan, lehetõleg NAGYBETÛKKEL töltse ki! * Ez a szelvény csak februárban és márciusban érvényes.
Kiadó háromszobás, bútorozott blokklakás új tömbházban a Luceafãrul negyedben, 400 euró+tva. Telefon: 0788/207020.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama, testvér és rokon, özv. SCHUPITER TERÉZIA (született DEÁK) életének 88. évében csendesen megpihent. Temetése szerdán, március 2-án 11 órakor a Steinberger kápolnából. Emlékét szívünkben örökké megõrizzük. Lánya Anikó, unokái Csilla és Zsolt, unokamenye Annamária.
Eladó 3 kg titánium elektróda, 10 méter, 4 eres, szigetelt villanykábel, építkezéshez való ajtók, deszkák, anyagok, fûtõtestek. Tel.: 0359/179-348 (14 órától).
RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS „Bennünk él egy arc és egy végtelen szeretet, Amit tõlünk senki soha el nem vehet.”
SCHUPITER TERÉZIA ION PINTILIE AUREL DUMBRÃVEANU ªTEFAN ZAHARIEA MARIA AVRAM Õszinte részvétünk a gyászoló családoknak. Mavrodoglu Ildikó, az Út Végén (La Capãtul Drumului) Kft. Nonstop Temetkezési Vállalat.
KOKTÉL
12. reggeliújság
2016. március 1., kedd
Botox helyett fiatalodjon zselatinnal!
A zselatin egy igazi kollagén bomba a szervezetünknek! Külsõleg és belsõleg fantasztikus hatással van bõrünkre, ízületeinkre egyaránt! Feltölti kollagén raktárainkat, rendszeres használatával gyönyörû simává varázsolja bõrünket, gyógyítja ízületeinket! Érdemes megszabadulni a zselatinnal kapcsolatos elõítéletektõl, mert látványosan hat az egész szervezetre. Napi 1 teáskanál zselatintól kívül-belül megfiatalodik a testünk! A zselatinban lévõ kollagén kisimítja, hidratálja bõrünket, erõsíti körmünket, hajunkat, újraépíti kopott porcainkat, megszünteti az ízületi fájdalmakat!
Zselatinpakolás: Hozzávalók: 1 teáskanál zselatinpor, 2 evõkanál meleg víz, 1 evõkanál préselt friss hidratáló zöldség, vagy gyümölcslé. Keverjük el a zselatint a meleg vízzel. Tovább fokozhatjuk a hatást, ha víz helyett bõrtípusunknak megfelelõ gyógyteával készítjük. Tegyük hozzá a
friss idényzöldség vagy gyümölcs préselt levét. Mielõtt felkenjük az arcpakolást, alaposan tisztítsuk meg a bõrünket. Az almaecet számos jótékony hatása mellett a ráncokhoz is bevethetõ. Tegyünk almaecetet egy vattakorongra és körkörös mozdulattal dörzsöljük át finoman az arcot. Kenjük az arcunkra a zselatinos kencét és hagyjuk, hogy felszívja a bõr a számára értékes tápanyagokat, vitaminokat! 20 perc múlva mossuk le langyos vízzel, majd gyengéden
masszírozzuk át arcunkat bõrtípusunknak megfelelõ hidratáló krémmel. Nem csak külsõleg érdemes kihasználni a zselatin jótékony hatását. Rendszeres fogyasztásával, belsõleg is pozitívan hat a bõr rugalmasságára, erõsíti a hajat, körmöket és gyógyír az ízületi fájdalmakra, csontritkulásra. Tegyünk naponta egy teáskanál zselatint a joghurtunkba, müzlinkbe és rövidesen tapasztalni fogjuk a változást kívül-belül!
Ritka találkozás Mindössze második alkalommal készült kép a nagyon ritka macskafélérõl. A márványfoltos macskát (Pardofelis marmorata) eddig csak infravörös kamerával tudták megörökíteni. A fotók a kínai Junnan tartomány egyik nemzeti parkjában készültek tavaly decemberben, de csak most pénteken hozták nyilvánosságra õket. A kutatók 2014-ben infravörös felvételeken tudták megfigyelni a márványfoltos macskát, elõtte 30 éven át senki nem találkozott az állattal. A veszélyeztetett fajként nyilvántartott márványfoltos macska Délkelet-Ázsiában, a Himalá-
ja alacsonyabb fekvésû területein és Borneó szigetén honos.
Ez egy igazi tavaszi erdélyi eredetû finomság, fûszeres darált hús szõlõlevélbe töltve, sóskával és fõtt krumplival körítve. Hozzávalók 4 személyre: 8 db szõlõlevél (nem permetezett), 1 cs (450 g) sóska, kevés tej, 30 dkg darálthús, 2 ek rizs, 1 db tojás, 1 ek vöröshagyma, 1 ek olaj, 1 ek finomliszt, 1 dl tejföl, só, õrölt bors, cukor, 4 db közepes krumpli. Elkészítés: A darált sertéshúst összegyúrjuk a tojással, a félig fõtt rizzsel, egy kiskanál olajban megpirított vöröshagymával, sóval és õrölt borssal. A permetezés elõtt leszedett szõlõleveleket sós vízzel leforrázzuk (blansírozzuk), mindegyikbe egy-egy húsgombócot csomagolunk, cérnával átkötjük, és sós, forró vízbe rakva kifõzzük. (Ha szorosan egymás mellé fektetjük, át sem kell kötni õket, nem nyílnak szét.) A sóskát a maradék zsiradékban, sóval és ízlés szerinti mennyiségû cukorral ízesítve, a saját levében megpároljuk. Ha már szétfõtt, a liszttel besûrítjük, kevés tejjel felengedjük, és mártás sûrûségûre forraljuk. Turmixoljuk, a megfõtt, lecsepegtetett, cérnájától megszabadított töltelékeket belerakjuk, ezzel még egyszer felforraljuk, és a tejfölt beleöntjük. Sós vízben fõtt krumpli illik hozzá. (Az étel minden évszakban elkészíthetõ, mivel a szõlõlevél remekül fagyasztható, és kiengedés után blansírozni sem kell.)
A NAP KÉPE
Ha gyalogút, akkor minek a csík?!
JÓ ÉTVÁGYAT! Fûszeres töltike
Kép és szöveg: Csikos Rolland