V ECSÉSZ H ALMI T ELEPI Á LTALÁNOS I SKOLA
2009. Á PRILIS A TARTALOMBÓL :
Február 21-én került megrendezésre iskolánkban a farsangi vigasság. Minden tanuló és tanár lelkesen készült a jelmezes bemutatóra. Voltak egyéni és csoportos jelmezek, sok osztály kisebb előadással is készült. A megnyitó beszéd után a nyolcadikosok keringőjével kezdődött az
izgalmas programsorozat. Az egyéni és csoportos jelmezverseny között a néptáncos és aerobic csoportok szórakoztatták a közönséget látványos táncbemutatójukkal. A csoportos jelmezverse-
J ELMEZESEK
nyek idén is ötletesek és szórakoztatóak voltak, az alsósok között láthattunk táncoló állatokat, akik riszálták ígyis–úgyis, megjelent Dr. Bubó nélkülözhetetlen Nővérkéjével Ursulával és a sok-sok gyógyulni vágyó beteggel, egy adag Pöttyös Túri Rudi is tiszteletét tette, és elbűvölően száradtak idei kis elsőseink ruhakötélre csipeszelve. A felsős csoportok bemutattak nekünk egy fergeteges limbó táncot, majd hátborzongató thrillerrel izgatták a kedélyeket, végül tanúi lehettünk egy sziporkázóan vicces fordított napnak. A tanári kar sem volt rest táncra perdülni, és Tehénke vezetésével egy tempós country számmal emel-
A K ULTÚRA NAPJA N İNAP V ALENTIN NAP
2
Rövid szünet után volt még disco, táncház, játékos vetélkedő, eredményhirdetés és tombola.
M ÁRCIUS 15 S ZÉP MAGYAR
3
A farsang idén is jó hangulatban telt.
K ÉZILABDA
te az est hangulatát.
I. Asztal: Faragó Réka
T OLLASLABDA
4
FLOORBALL
5
MAGASUGRÁS
T ÖRTÉNELMI KASZINÓ A NGOL NYELVI NAP
6
H ÁZI
7
ALSÓS TANULMÁNYI
V ÁROSI
KOMPLEX TANULMÁ-
NYI VERSENY
V ERS –
ÉS PRÓZAMONDÓ VER-
F RASANG
További képek az újság 8. oldalán találhatók.
Felsős csoportos: 2.a
RAJZPÁLYÁZAT
VERSENY
EREDMÉNYEI
Alsó egyéni:
BESZÉD
I. Thriller 7.b
II. Robot: Mogyorós Gergő 1.a
II. Fordított nap 7.a
III. Lecsó: Szécsényi Dániel 3.a
III. Limbó hintó 6.a
Alsó csoportos: I. Madagaszkár 2.a
Közönség szavazat:
II. Dr. Bubó 3.a
Kéményseprő: Tóth Adrienn
III. Száradó ruhák 1.a
Medve sajt: Gáva Alexandra Limbó hintó 6.a
KÉPEKBEN
8
Á PRILISI SLÁGERLISTA A HÉT FILMJEI E NGLISH ACTIVITY
9
H OROSZKÓP V ERS
10
V ECSÉSZ
2
A M AGYAR K ULTÚRA N APJA
“Oszd meg a tudásodat másokkal:
Február 2-án, a Magyar Kultúra Napja alkalmából Tarcsáné Tóth Márta és Fehér Zoltán vetélkedőt szerveztek a felső tagozatosok számára. A verseny igen sokszínű volt, szerepelt benne többek között zene, vers, épületek felismerése. Az izgalmas kihívást az 1. csapat nyerte meg, tagjai: Jenei Gergő, Agárdi Nagy Lea, Cserfalvi Beatrix, Bandur Anita, Agárdi Nagy Gábor.
ez az egyik módja annak, hogy halhatatlan légy.” (Dalai Dalai Láma) Láma
V ALENTIN NAP Egyszerre csak megfogtad a kezem, S alélt pilláim lassan felvetıdtek, És éreztem: szivembe visszatér És zuhogó, mély zenével ered meg, Mint zsibbadt erek útjain a vér, A földi érzés: mennyire szeretlek!
Idén is elérkezett Valentin nap, nap a szeretet és szerelem ünnepe, amikor is zenés üzenetekkel köszönthették egymást a párok. A piros szívecskére írt szám alapján kapta meg az érintett az üzenetet. Minden szünetben szólt a zene, és az üzenetek felolvasása.
Tóth Árpád
N İNAP Ásványkiállítás Iskolánk tanulói virággal kedveskedtek női tanítóiknak, tanáraiknak Nőnap alkalmából. Osztályon belül a fiúk köszöntötték a lányokat. Az iskolavezetés is kedveskedett eme jeles napon minden női dolgozónak virággal és tortával. Ünnepi köszöntőt mondott Becző Győző technikai dolgozó.
Az Esztergomi Ásványmúzeum vándorkiállítása látogatott el iskolánkba április 18-20.ig. A tanulók nagy érdeklődéssel fogadták a sokféle látnivalót, amikből kedvükre vásárolhattak is, valamint izgalmas előadásokat is hallhattak.
H ALMI T ELEPI Á LTALÁNOS I SKOLA
3
M ÁRCIUS 15. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc városi megünneplésére a hagyományokhoz híven a Petőfi téren került sort. A Himnusz és az ünnepi beszéd után színes műsort láthattak a részvevők. A megemlékezésen iskolánk is képviseltette magát. Az iskolai ünnepségre március 13-án, pénteken került sor. Délelőtt
11-kor kezdődött a Forradalom és Szabadságharc évfordulójára való megemlékezés a tornateremben. Az ünnepi műsort, amelyet Kecskés Éva tanárnő állított össze, és Kőmíves Istvánné
segítségével szintén ő tanított be, a 6. osztály tanulói adták elő. A zenei összeállításról, és annak levezényléséről Sándor M. Magdolna gondoskodott. Az ünnepségen a diákok fegyelmezetten, az eseményhez méltóan viselkedtek.
„Jegyezd vele az égre Örök tanúságúl: Habár fölől a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr! ” Petıfi Sándor
S ZÉP M AGYAR BESZÉD Az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Kazinczy-díj Alapítványi Bizottság a 20082009. tanévre is meghirdette a Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” versenyt az általános iskolák 58. évfolyamos tanulói részére. Az iskolai fordulóból iskolánk két tanuló jutott tovább:
iskolánkat ők képviselték a március 13-án Gyálon megrendezésre került megyei versenyen. Mindkét diák dicsérő oklevelet kapott szerepléséért. A tanulókat Tarcsáné Tóth Márta készítette fel a versenyre. Vígh Fanni (7.b) és Pap László (5.a). Így
RAJZPÁLYÁZAT Minden év márciusában rajzversenyt szervez az iskolák diákjai számára a József Attila Művelődé-
si Ház. Ezúttal március 7-én 15 órakor volt a „Tánc a képzőművészetben” című gyermekrajz pályázat kiállításának eredményhirdetése és megnyitója a Vecsési Kiállító-teremben. Iskolánkból is szép számmal érkeztek pályamunkák a felhívásra. Az alsó tagozatosok kö-
zött Deák Alexandra 4. a osztályos tanuló nyerte a versenyt, míg a Felső tagozatosoktól Kovács Margit (7.a) a harmadik helyen végzett. Külön díjban részesült Csővári Alexandra (3. a). Minden nevező emléklapot kapott.
„Nem elég magyar anyanyelvőnek születnünk, tanulnunk kell magyarul a sírig.” Nagy László
V ECSÉSZ
4
T OLLASLABDA Újdonságként jelent meg idén iskolánkban a tollaslabda verseny. Február 5-én a 7-8. osztályos fiúk versenyzek e sportágban. Első helyen végzett Varga Tamás, Tamás második lett Bartha Béla, Béla harmadik Balogh József. József A 7-8. osztályos lányok közül 17 tanuló vett rész a versenyen, az első helyet Bandúr Anita, Anita a má-
sodikat Szászi Alexandra a harmadikat pedig Nagy Dorina szerezte meg. Ugyanebben a sportágban az 5-6. osztályos lányok 16-án mérték össze erejüket. Agárdi Nagy Lea szerezte meg az első helyet, mögötte végzett Schuszter Dia, Dia és Szekeres Fanni állhatott a dobogó harmadik fokára.
FLOORBALL
H ÓDIT
AZ
ÚJFAJTA SPORT , A FLOORBALL !
Újfajta sporttal ismerkedhettek meg azok a sportolni vágyok, akik a floorball fortélyait kívánták megtanulni. A jégkoronghoz hasonló játék hamar meghódította a gyerekeket. Március 17-én versenyt is rendeztek, hogy az újdonsült csapatok összemérhessék erejüket. Íme az eredmények: Alsó tagozat: I. Ördögök: Mári Marcell, Ková cs István, Ja ka b Benjamin, Babut György II. Skorpiók: Juhász Tamás, Tuba László, Novák Richárd,
Tacsi Patrik III. Repülı koponya: Szécsényi Dániel, Csıvári Alexa, Szabó Tamás, Kovács Gergı Felsı tagozat: I. Baricz Zsolt, Fejes Ádám, Petıvári Alex, Mátyás Dániel II. Hepp Krisztián, Vanek Viktor, Csıvári Norbert, Kracher Róbert III. Agárdi Nagy Lea, Szitkó Vivien, Cserfalvi Beatrix, Schuszter Diána
Az 5-6.osztályos fiúk közül Vanek Bence lett az első, Hepp Krisztián a második, Pusztai Bálint pedig a harmadik. A nagy sikerű versenyt Belső Mónika testnevelés tanárnő szervezte a gyerekek nagy örömére.
H ALMI T ELEPI Á LTALÁNOS I SKOLA
5
K ÉZILABDA Március 3-án került megrendezésre az iskolák közötti leány kézilabdabajnokság tavaszi fordulója, melyben az 5-6-7. osztályosokból válogatott csapat versenyezett. Szoros küzdelemben iskolánk végül a harmadik helyen végzett.. A csapatot Gyarmati Antónia és Belső Mónika testnevelés tanárok készítették fel. A meccsek a következő-
Magasugrás
képpen alakultak: Halmi - Falusi: 2—1 Halmi—Andrássy: 4—11 Halmi—Telepi: 4-7
A csapat tagjai: Réti Virág, Mári Zsófia., Gyurkovics Kármen., Agárdi Nagy Lea., Szitkó Vivien, Tóth Rebeka, Szekeres Fanni, Laczy K.risztina, Várady Alexandra. Fiú csapatunk idén a negyedik helyen végzett.
5-6. lány: I. Agárdi Nagy Lea II. Schuszter Dia
Belső Mónika testnevelés szakos kolléga a felső tagozatosok részére magasugró versenyt szervezett április 5-én. A kihívásra 33 fő jelentkezett, íme az eredmények:
III. Szitkó Vivien 5-6. fiú: I. Tóth János Márk II. Csővári Szabolcs III. Jakab László
Iskolánkban a testnevelésnek és a sportnak nagy jelentıséget tulajdonítunk, és igyekszünk erre minden lehetıséget megadni. De az elme tornáztatása éppen ilyen fontos számunka, ezért következzen egy kis agytorna! A helyes megfejtést beküldık között ajándékot sorsolunk ki! A megoldásokat névvel ellátva osztályfınökötöknek adjátok oda!
7-8: lány I. Cserfalvi Beatrix II. Tímár Eszter III. Gintner Nikoletta 7-8.fiú I. Pap Tibor II. Fejes Ádám III. Seres Imre
V ECSÉSZ
6
2009. április 3-án 14 órakor a Reformkor és az 1848-49-es forradalom jegyében került megrendezésre az idei Történelmi Kaszinó. Kettő óra előtt nem sokkal már az izgalomtól és a szép tavaszi melegtől kipirosodott arcú, alkalomhoz illően öltözött – ezt is pontozta a zsűri-, kokárdát viselő diákok lepték el a matematika termet. A csoportoknak már egy előzetesen elkészített feladattal kellett érkezniük, mégpedig végig kellett járniuk iskolánk épületeit, és össze kellett számolniuk, hogy az egyes helyiségekben mennyit és mit láttak, ami 1948-49-cel kapcsolatba hozható.
Miután a diákok beadták a gondosan elkészített beugró feladatot, és elhelyezkedtek a csoportok, kezdődhetett az igazi küzdelem! A feladatok mind témájukban, mind fajtájukban igen sokszínűek voltak, és olykorolykor bizony megizzasztották a tanulókat. A diákoknak bizonyítaniuk kellet tudásukat több területen is: vecsési utcanevekkel kellett tisztában lenniük, villámkérdésekre válaszolniuk, a kor kiemelkedő alakjait kellet képről felismerniük, kakukktojásokkal megküzdeniük, és versek szerzőjét és címét megnevezniük. A hoszszas küzdelemből végül a következő csapatok kerültek a dobogóra:
I. 2. csapat: csapat: Pusztai Bálint Szitkó Vivien Nagy Melinda II. 4. csapat Szekeres Fanni Mári Zsófia Vígh Fanni Petővári Alex III. 3. csapat Jenei Gergő Bácskai Dávid Jenei Tünde Gáspár Barnabás Bezzeg Boglárka
I. helyezett:
A győztes csapat
Idén először rendeztük meg iskolánkban az angol nyelvi napot, melynek keretében angol tudásukat mérhették öszsze diákjaink március 30-án. Minden csoport vegyes korosztályú volt, így a megoldandó játékos feladatokat is úgy állította össze Kecskés Éva angol tanárnő, hogy mindenki a maga tudásának megfelelőt találjon. Jó volt látni, ahogy az idősebbek segítgették, ellenőrizték kisebb csoporttársaikat, a fiatalabbak pedig a nagyok keze alá dolgoztak szótá-
razással, jegyzeteléssel. Míg a zsűri a teszteket javította, a versenyzők egy Britanniáról szóló angol nyelvű filmet nézhettek meg. A következő eredmények születtek:
Deák Alexandra, Szekeres Fanni. Bácskai Dávid, Nikolaus Hans Arnold
II. helyzett: Turda Edina, Agárdi Nagy Lea, Agárdi Gábor, Pusztai Bálint
III. helyezett: Tuba László, Szabó Alexandra, Takáts Tamás, Roik Petra, Vígh Fanni
H ALMI T ELEPI Á LTALÁNOS I SKOLA
7
Hagyományos házi alsós tanulmányi versenyünket, melyen 35 fő vett részt, március 20-án 1 órai kezdéssel rendeztük meg. Eredmények: 2. osztály
3. osztály
4. osztály
I. Mogyorós Gergı
I. Tóth Adrienn
I. Ferenczi Veronika
I. Deák Alexandra
II. Németh Norbert
II. Gallen Gábor
II. Gáva Alexandra
II. Pusztai Máté
III. Deák Bianka
III. Horváth Zsanett
III. Dan Karolina
III. Radóci Virág
1.
osztály:
IV. Tuba László
Március 25-én 13 órakort került megrendezésre a városi alsós komplex tanulmányi verseny, amelyen külön mérték a diákok matematika és magyar tudását. Iskolánk négy tanulót küldött a megmérettetésre: Deák Alexandrát, Radóci Virágot, Tuba Lászlót és Pusztai Mátét. Diákjaink szereplésükkel nagy örömben részesítették iskolánkat: a magyar versenyben mind az első, mind a második helyet halmis diák szerezte meg! Első he-
A vers- és prózamondó verseny idén is népszerőnek bizonyult diákjaink között, hiszen szép számban jelentkeztek, hogy hosszas felkészülés után április elsején megmérkızzenek egymással. A díjazottak könyvet kaptak jutalmul, az elsı helyezettek áprilisban mérkıznek majd meg a többi iskola gyızteseivel. A felkészüléshez kitartást, a versenyhez pedig sok sikert kívánunk nekik!
4 éves kitartó és fáradhatatlan lyen végzett Deák Alexandra, ra második lett Radóci Vi- munkája rejlik! rág, rág mindketten 4.a osztályos tanulók. A matematika versenyben Radóci Virág a negyedik, Tuba László az ötödik helyen végzett. Reméljük ez a kiemelkedő szereplés hagyománnyá és követendő példává válik a következő évfolyamok számára. Gratulálunk a szép eredményekhez, amelyekben a diákok, szülők és Gyömrei Piroska tanító néni
1-2. osztály vers
3-4.osztály próza
I. Kiss Virág
I. Balogh Vivien
II. Horváth Zsanett
II. Pusztai Máté
III. Petıvári Fanni
5-6. osztályos vers
1-2.osztály próza
I. Szekerse Fanni II. Szitkó Vivien
I. Jakab Pál
III. Keszler Réka
Deák Bianka
5-6. osztály próza
Gallen Gábor
I. Pap László
3-4. osztály vers
7-8. osztályos próza
I. Somogyvári Antónia
I. Mári Zsófia
II. Deák Alexandra Rajta Petra III. Ganyu Boglárka IV. Csıvári Alexandra
7-8. osztály vers I. Vígh Fanni II. Szima Alexandra
8
V ECSÉSZ
H ALMI T ELEPI Á LTALÁNOS I SKOLA
1. Pink – Sober 2. Fall out boy — America’s suitehearts 3. Panic at the disco— Northern downpower 4. Katy Perry— Hat’n’cold 5. Rihanna feat. Justin Timberlake— Rehab
9
Marley meg én Jenny és John fiatal pár, akik egyszer majd szeretnének gyereket, de a családalapítás elıtt még egy óvatos kísérlettel tesztelik magukat: vajon mit jelent a közös felelısségvállalás?
Coraline és a titkos ajtó
Olvasd el a leírásokat (16), és kösd össze a hozzájuk tartozó sárkányokkal! Juttasd el megfejté-
sed osztályfőmöködhöz, és a helyes választ beküldők között ajándékot sorsolunk majd ki.
Caroline egy kislány, aki egy titkos ajtót fedez fel új otthonában. Rájön, hogy saját életének egy másik változatát találja mögötte. Ez a párhuzamos valóság hátborzongatóan emlékezteti a valós életre. Egyre jobban élvezi a fantasztikus kalandokat, de hamarosan rájön, hogy veszélyben van.
Tintaszív Mortimer Folchart különleges képességgel rendelkezik: ha hangosan olvas egy könyvbıl, annak története valósággá válik. Amikor Mort a kislányának mesét olvas, életre kelti a gonosz Capricornt. A gonosz 12 évvel késıbb Meggie-vel zsarolja apját.
Búcsúzóul álljon itt Gallen Gábor 2. a osztályos tanulónk tavasztavaszváró verse. A húsvéti szünetre mindenkinek kellemes pihenést és feltöltődést kívánunk! kívánunk
V ECSÉSZ
Duruzsolnak a darazsak Duruzsolnak a darazsak Szép tavaszi napon. Rászállnak a virágra, És csinálnak nekünk mézet,
A Halmi Telepi Általános Iskola Újsága 2220 Vecsés, Halmy József tér 1.
Ami olyan édes. Gallen Gábor
Telefonszám: 06-20-350-338 E-mail:
[email protected] Kos Ebben a hónapban valaki eltőnhet az életedbıl, kedves Kos. Ne tartóztasd ıt! Akinek mennie kell, azt szeretettel útjára kell bocsátani. Gondolatban áldd meg, és kívánj neki minden jót! Nincs kizárva, hogy rövidesen visszatér, de erre ne számíts biztosan! Bika Áprilisban meglepı fordulatokra kell számítanod, kedves Bika. Egy barátságból szerelem alakulhat ki. Arra kell vigyáznod, hogy ne ragadjon magával a hév, ugyanis ez a váratlansága ellenére – vagy épp emiatt – önbecsapás is lehet, és mint ilyen, egy csapda, amelyet te magad állítottál magadnak. Hajlamos lehetsz öszszetéveszteni a hálát a szerelemmel. Ikrek Áprilisban sok, fıleg személyi változás lehet a munkahelyeden, kedves Ikrek. Jó lenne, ha ezeket kellı lazasággal kezelnéd. Saját magaddal tolsz ki, ha mindenre túl hevesen reagálsz. Ne gondold, hogy mindenki pont veled akar kiszúrni! És ne idegeskedj elıre! Idıvel elsimulnak a dolgok Rák Áprilisban többször is szembesülnöd kell a múltaddal, kedves Rák. Régi szerelem támadhat fel, vagy régi barát térhet vissza az életedbe. Az sincs kizárva, hogy a munkahelyeden jelenik meg valaki, aki már korábban kilépett.
2. a
Oroszlán
Nyilas
Áprilisban kiújulhatnak régi betegségeid, testi tüneteid, kedves Oroszlán. Emiatt is fontos, hogy egész hónapban fokozottan törıdj az egészségeddel! Például régi sportsérülésekre figyelj!
Számíts költözésre áprilisban, kedves Nyilas! Nem biztos, hogy te fogsz költözni. Lehet, hogy hozzád költözik (vissza) valaki, de az sincs kizárva, hogy valaki átmenetileg kér szállást nálad, nálatok. Sıt, több oda- és elköltözés látszik ebben a hónapban. Semmin ne lepıdj meg!
Szőz Az április számodra nem lesz se unalmas, se könnyő, kedves Szőz. Olykor érthetı módon súlyosnak fogod érezni a feladataidat, de néha hajlamos leszel túlzásba vinni a helyzet súlyosságának megítélését. Próbálj meg mindig a megoldásra koncentrálni! Mérleg Áprilisban nagy jövésmenés lesz körülötted, kedves Mérleg. Lesz, aki visszatér a múltadból. Lehet, hogy régi érzelmeket kavar fel benned. Semmi baj a nosztalgiázással, de ne azért vedd fel vele ismét a kapcsolatot, mert régen fontos szerepet töltött be az életedben! Igyekezz a jelen érzéseire figyelni! Skorpió Áprilisban minden összejöhet, amit szeretnél, és az is, amit nem, kedves Skorpió. Érdemes lenne keleti filozófiákat tanulmányoznod. Ez a hónap a nagy találkozások hónapja lesz számodra, de nem csak párkapcsolati vonatkozásban.
Bak Ebben a hónapban sokszor lehet ún. déjà vu érzésed, kedves Bak, vagyis hirtelen úgy gondolhatod, hogy ez már megtörtént veled. Ezek a mondatok már szó szerint elhangzottak, ezeket az érzéseket már érezted, stb. Ne lepıdj meg! Inkább analizáld, hogy mi ennek az üzenete! Vízöntı Szinte egész áprilisban arra kell ügyelned, hogy tisztán és érthetıen fejezd ki magad, kedves Vízöntı. Sok bosszúságot megúszhatsz, ha odafigyelsz, hogy a másik fél számára érthetıen és befogadhatóan mondd el, amit akarsz! Halak Ez az április meglehetısen nosztalgiázós lehet számodra, kedves Halak. Nemcsak az emlékek rohanhatnak meg, hanem konkrétan régi emberek jelenhetnek meg újra az életedben. Semmin és senkin ne lepıdj meg! És ne hidd, hogy veled van a baj!