Nyárádi Anna-Mária. XVI-XVII. századi erdélyi ékszerek a tárgyi emlékek, valamint az írott és a képi források tükrében

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

DOKTORI DISSZERTÁCIÓ

Nyárádi Anna-Mária

XVI-XVII. századi erdélyi ékszerek a tárgyi emlékek, valamint az írott és a képi források tükrében

Művészettörténet-tudományi Doktori Iskola A Doktori Iskola vezetője: Dr. Kelényi György DSc., egyetemi tanár

A bizottság elnöke:

Dr. Kelényi György DSc. egyetemi tanár

Hivatalosan felkért bírálók: Dr. Kiss Erika PhD. Dr. Pandúr Ildikó PhD. A bizottság titkára

Dr. Ágoston Julianna PhD., egyetemi docens

A bizottság további tagja

Dr. Buzási Enikő CSc.

Témavezető:

Dr. Prokopp Mária CSc., professor emerita

Budapest 2010

TARTALOMJEGYZÉK

I. A kutatás célkitűzései és módszerei …………………………………………………….. 4 II. A tudományos előzmények összefoglalása …………………………………………… 12 III. A mester és műhely kérdésköre ……………………………………………………… 15 IV. A felhasznált nyersanyagok és az alkalmazott díszítéstechnikák …………………… 19 V. Az erdélyi szász mellboglárok jellemzői ……………………………………………. 21 V.1. A erdélyi szász mellboglár az európai mellékszerek körében …………….. 21 V.2. Gyermekek számára készült erdélyi szász mellboglárok ……………...…… 22 V.3. Az erdélyi szász mellboglár viselésének változatai ………………………… 23 VI. Az erdélyi szász mellboglárok típusai ……………………………………………….. 26 1. Púpos típusú erdélyi szász mellboglárok ……………………………………………… 26 1.1 Függesztett köldökös erdélyi szász mellboglárok ………………………………. 27 1.1.1. Figurális díszítésű, függesztett köldökös erdélyi szász mellboglárok …….. 28 1.1.2. Levélkelyhes, függesztett köldökös erdélyi szász mellboglárok ………….. 30 1.1.2.1. Virágdíszes, levélkelyhes, függesztett köldökös mellboglárok …. 31 1.1.2.2. Eperdíszes, levélkelyhes, függesztett köldökös mellboglárok …... 32 1.1.2.3. Középköves, levélkelyhes, függesztett köldökös mellboglárok … 34 1.1.3. Pártadíszes, függesztett köldökös erdélyi szász mellboglárok ……………. 34 1.1.3.1. Eperszemes, pártadíszes, függesztett köldökös mellboglárok …... 35 1.1.3.2. Középköves, pártadíszes, függesztett köldökös mellboglárok ….. 36 1.2 Rögzített köldökös erdélyi szász mellboglárok ………………………………… 40 1.2.1. Levélkelyhes, rögzített köldökös erdélyi szász mellboglárok …………….. 41 1.2.1.1. Virágdíszes, levélkelyhes, rögzített köldökös mellboglárok ……. 41 1.2.1.2. Eperdíszes, levélkelyhes, rögzített köldökös mellboglárok …….. 41 1.2.1.3. Középköves, levélkelyhes, rögzített köldökös mellboglárok .…... 42

2

1.2.2. Pártadíszes, rögzített köldökös erdélyi szász mellboglárok ………………. 45 1.2.3. Áttört díszítésű, rögzített köldökös erdélyi szász mellboglárok ………...… 48 2. Bordadíszes erdélyi szász mellboglárok ………………………………………………. 50 3.Sodronycsigás típusú erdélyi szász mellboglárok ………………………………...…… 57 A lombos típusokról általában …………………………………………………………… 65 4. Indadíszes, hatkaréjos erdélyi szász mellboglárok ……………………………………. 66 5. Labdacsdíszes erdélyi szász mellboglárok ……………………………………………. 73 6. Hasított levéldíszes erdélyi szász mellboglárok ………………………………………. 80 6.1. Páros hasított levéldíszes erdélyi szász mellboglárok ………………………. 81 6.2. Hármas hasított levéldíszes erdélyi szász mellboglárok …………………….. 87 7. Csigavonalas erdélyi szász mellboglárok ………………………………………...…… 91 8. Virágkoszorús erdélyi szász mellboglárok ……………………………………………. 94 VI.9. Észrevételek a „kastig Heftel” kifejezésről, valamint az erdélyi szász mellboglárok tipológiájáról ……………………………………... 101 VII. Az erdélyi szász mellboglárok eredetének kérdése ……………………………….. 106 VIII. Erdélyi műhelyekben készült XVI-XVII. századi övek ………………………….. 110 IX. Átalakított XVII. századi erdélyi ékszerek ………………………………………… 114 X. Zárszó: további kutatási lehetőségek ………………………………………………... 117 Szójegyzék ……………………………………………………………………………… 119 Erdélyi szász mellboglárokat őrző jelentősebb közgyűjtemények jegyzéke …………… 121 Rövidítésjegyzék ……………………………………………………………………….. 122 Forrásjegyzék …………………………………………………………………………... 123 Irodalomjegyzék ………………………………………………………………………... 125

3

I. A kutatás célkitűzései és módszerei

A kutatás tárgyát azok a tág fogalomban értelmezett ékszerek képezik, melyek bizonyíthatóan erdélyi ötvösműhelyekben készültek 1501 és 1700 között,1 illetve olyan idősáv valószínűsíthető kormeghatározásuk során, mely magába foglalja az említett időszak egy részét. Az övek fémből készült részei a kutatás szempontjából jelentős információkat tartalmaznak, főként művességi tekintetben, ezért jelen esetben az ékszerekkel együtt vizsgált viseletelemek, bár viselet-kiegészítőknek is tekinthetőek. Esetenként a fentiekben megjelölt időszaknál korábbi vagy későbbi ékszereket is tárgyaltam, ha a kutatott tárgycsoportra vonatkozóan releváns adatok tárhatóak föl vizsgálatuk során. Mivel az erdélyi ötvösműhelyek tevékenységi körében az említett időszakban nem figyelhető meg tárgytípusok szerinti szakosodás, az ékszereket az erdélyi ötvösség egészének keretében vizsgáltam. Ugyanaz az ötvösmester, aki legényként serleget, pecsétet és gyűrűt volt köteles bemutatni remek gyanánt, mesterré válása után a koporsószegtől lószerszám-díszekig nagyon sok fajta tárgyat, közöttük ékszereket is, készített nemesfémből, ezért ajánlott és olykor szükségszerű volt az azonosítható ötvösök műveinek figyelembevétele stiláris és ötvöstechnikai szempontból. Az értekezés szakítani kíván azon gyakorlattal, mely érvelés nélkül valószínűsített erdélyi műhelyt, vagy erdélyi ötvösközpontot, miközben az eddigi kutatások, a sodronykúpok kivételével, nem azonosítottak olyan díszítőelemet vagy technikai megoldást, amely alapján a műhely-meghatározás megalapozottan egy adott régióra vagy ötvösközpontra lenne szűkíthető. A keletkezési hely indokolatlan leszűkítése mellett pontatlan ékszerazonosítások is gyakorta megfigyelhetőek. Példaként említhető az a valószínűsíthetően ruhakapocs rendeltetéssel készült, félgömb alakú és utólagosan átalakított ékszer,2 amely 1931-ben mentekötő boglárként szerepelt az Iparművészeti Múzeum kiállításán,3 1988-ban viszont már kalpagforgóként4. Ez azért is meglepő, mert az sem volt meggyőzően tisztázott, hogy milyen jellegű föveget jelölt a forrásokban sűrűn előforduló kalpag szó, és az sem, hogy milyen jelentéstartalommal használt a kifejezés a szakirodalomban. A magyar viselettörténeti közlemények e kérdésre nem nyújtottak részletesebb választ, pontosabban a 1

1501. január 1-1700. december 31. MNM ltsz 59.151.C 3 Erdély 1931, 312. 4 LOVAG Zsuzsa: Kalpagforgó. (D. 45.). In: Főúri ősgalériák 1988, 129. 2

4

szó által jelölt fövegtípust nem határozták meg és nem határolták körül5. A forgó úgyszintén kifogásolható megnevezés, ha süvegdíszt, vagy pontosabban fövegdíszt általában véve jelölnek vele, mivel ezeknek csak egyik válfaja nevezhető forgónak (forgó tolltoknak6). Kutatásaim során nem bukkantam olyan adatra, melyből azt a következtetést lehetne levonni, hogy a férfiak fejfedőjét díszítő ékszereknek egy adott típusát csak kalpagon, vagy csak süvegen viselték volna, így az előzőekben említett ékszernek kalpagforgóként való megnevezését és a kalpagforgó terminust indokolatlannak vélem. Ellentétben például a botanikával, a magyar viselet- és ékszertörténet nem rendelkezik egy szabványos terminológiával.7 Pár kivételtől eltekintve a terminusok túlságosan átfogóak és gyakran nem pontosan körülhatároltak. A forrásokban szereplő megnevezések, mint például a boglár, nyakbavető8 vagy medály, nem csupán ékszert jelölnek, hanem esetenként más tárgytípusokat is – az előbbi esetében ajtó veretdíszét is9, az utóbbiak esetében lószerszám díszét10 – ennek következtében nem mindig alkalmasak arra, hogy egy ékszerfajtát vagy ékszertípust jelöljenek. Használhatónak bizonyulnak viszont olyan szóösszetételekben, mint például „medály jellegű fövegdísz”, de természetesen csak abban az esetben, ha a kifejezés jelentéstartalma meghatározásban kifejtett. Szükségszerű tehát megkülönböztetnünk a forrásokban használt jelöléseket a szakirodalomban használt terminusoktól.11 Egy másik észrevételem, hogy a készítés kora legtöbbször a viselés korának is tekintett, holott, a kettő nem mindig ugyanazt az idősávot jelenti. Mint az erdélyi szász női 5

Kalpag: karimátlan szőrme fejfedő (Magyar Értelmező Szótár. Budapest 2003, 615). Magyar nyelvterületre vonatkozóan a következőképpen határozom meg: szőrméből vagy merevebb textilanyagból készült, kétrétű karimátlan föveg. A kétrétű szőrme, vagy textilbélés (mely olykor halcsonttal merevített) kölcsönöz tartást jellegzetes hengeres sziluettjének, ellentétben a süveggel, melynek anyaga képlékeny. Míg a prémes süvegnek a prém a szegélyét díszíti, a kalpagot maga a szőrme alkotja, a bélés csupán felső részén válik láthatóvá, későbbi változatában leffentyűként aláhull. Szabó és szűcs egyaránt részt vett készítésében, mely a XVII. századtól a XIX. második feléig adatolható. Példaként említhető Benjamin Block Esterházy Pált, vagy Mányoki Ádám II. Rákóczi Ferencet ábrázoló festménye. Mindketten rangjuknak megfelelően kalpagot nem pedig kucsmát viselnek. 6 A forgó tolltokot a következőképpen határozom meg: fém tengelyrúd körül forgó, szárny alakzatban tokba rögzített tollakból, vagy tollakra emlékeztető fémlemezekből alkotott fövegdísz, melynek viselete a XVII. század második felére és a XVIII. század elejére jellemző, de a tiszti díszöltözet elemeként az elit körében a század második felében is kimutatható. Az ékszertípus egyedi emléke az oldalnézetből madarat ábrázoló forgó tolltok (lappang). Ismertek késői, XIX. századi, feltehetően díszmagyar öltözethez készült példányai is, pl a tápiószelei Blaskovich Múzeumban levő forgó tolltok. Viseletének és készítésének időintervalluma nagy vonalakban egybeesik. 7 A Magyar Művelődéstörténeti Lexikon folyamatosan bővíthető hálózati kiadása (www. mamul.hu) a Balassi Kiadó ígéretes kezdeményezése e téren. 8 Az ékszer eredeti rendeltetésétől eltérő viselésére példa: „(…) nyakban vetöt kövest kit az süvegen viséltem”. Széchi Kata végrendelete, 1639. Erdélyi Testamentumok III, 134. A szó jelölhette lószerszám részét is. 9 „egy festékes béllett, bogláros, vassarkú, pántú, új ajtó” B.NAGY 1973, 84. 10 „(…) lovakra, annak is homlokán (üstöknyomtatónak hítták) bársonyra varrott, drága medályban rakott három s néha két szál darutoll lévén” APOR (1736) 1978, 61. 11 Az asztali edényekre vonatkozóan: KISS (2000) 2004. 156-157.

5

ékszerek

esetében

megfigyelhető,

bizonyos

viseleti

elemeket

különböző

időintervallumokban viseltek társadalmi közegtől függően.12 A XVIII. század folyamán a városi

környezet

ünnepi

viseletéből

fokozatosan

kiszoruló

mellboglárok

falusi

környezetben a fiatal lányok díszöltözetének egyik fontos elemét alkották például. Viselettörténeti művekben sajnos nem mindig megkülönböztetett az ünnepi viselet (a vasárnapi, illetve a templomban viselt) és a díszöltözet, melyet csak különleges alkalmakkor viseltek, mint például eljegyzés, házasságkötés, keresztelő stb. Az erdélyi szász női díszöltözetnek bizonyos elemeit (íratlan) közösségi szabályok által megszabott alkalmakkor viselték.13 A keletkezési hely, valamint a viselés (vagy birtoklás) helyének kellően meg nem indokolt szűkítése figyelhető meg az opálos függő14 esetében is, melyet Jankovich Miklós Izabella királyné egykori ékszereként vásárolt Bécsben. Bár sem az nem igazolt, hogy Magyarországon készült, sem pedig az, hogy a XIX. század előtt magyar tulajdonban lett volna, magyar ékszernek tekintett. Tagadhatatlan, hogy Európának e szegletében is kedvelték az ilyen jellegű függőket. Az ötvösként is képzett, soproni Lackner Kristóf metszetei között egy hasonló, kacsdíszes,15 deltoid alakú függő rajzát (1613, 1618) találhatjuk,16 Lipóti Keczer Sándor végrendeletében (1689) pedig egy „opálos és rubintos násfa”17 szerepel a felsorolt javak között. Mindezek azonban nem nyújtanak elégséges alapot ahhoz, hogy magyar ékszerré, vagy egykor magyar tulajdonban levő ékszerré nyilvánítsuk a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményét gazdagító függőt. A nemesopál vörösvágási lelőhelye18 nem jelenti feltétlenül azt, hogy Magyarország területén működő műhelyben készült. Az ékkövek szállítása nem ütközött nehézségekbe (márványtömböket is szállítottak megrendelés esetén). Pusztán arról van szó, hogy jelenleg nem ismert olyan adat, amely alapján az a lehetőség, hogy a királyi Magyarország területén készült volna vagy, hogy esetleg itt birtokolták egy adott időszakban (mint például a Rumy-serleget) kizárható lenne. Így hát meg kell elégednünk egyelőre azzal, hogy valószínűleg közép-európai műhelynek tulajdonítható és 12

A városi és falusi környezet viseletben megnyilvánuló eltérő preferenciái folytán. SEDLER 1983, 87. A fátyoltűk feltűzésének a házasságkötés utáni időszakra vonatkozó sajátos szokásrendjét a hétfalusi csángók is átvették. Orbán Balázs leírásában: „[a fátyol] a lakadalomtól számitott 34 hónapig (míg a mézeshetek tartanak) czifra bogláros tűkkel van a főre feltüzve, s míg az ily uj házas asszony boglár ékitménynyel pompálkodik, addig a templomban folytonosan állani kell, s csak akkor ülhet le, a mikor boglártűit lerakja. ” ORBÁN 1873, 141. 14 MNM, ltsz Pig. Jank. 225. 15 A Schweifwerk magyar megfelelőjének a kacsdísz kifejezést javaslom. 16 RÓZSA György: Lackner Kristóf a rézmetsző In: Soproni Szemle XXV. 4. 1971, 26, 40. 17 RADVÁNSZKY 1879, III, 352. 18 KISS Erika: Opálos függő. In: Jankovich M. gyűjt. 180. (148) 13

6

a XVI. század végén, vagy a következő első felében készülhetett.19 A Metropolitan Museumban levő, Bona Sforzat ábrázoló és Gian Jacopo Caraglio nevéhez köthető cameo ékszerkerete, amely hasonló díszítőmegoldásokat tartalmaz, bár alakja eltérő az említett opálos függőtől, a gyűjteményi adatbázis szerint XIX. századi átalakítás eredménye.20 A közép-európai ékszerkutatás egyik alapvető problémája a különböző helyi ötvösműhelyekben készült ékszerek, illetve ékszertöredékek azonosítása a tárgyi emlékanyagban. Ez utóbbi minden bizonnyal nemcsak Közép- és Kelet-Európa különböző ötvösközpontjaiban készült ékszereket foglal magába, hanem olyan tárgyakat is, melyek vásárlás vagy ajándékozás útján kerültek keletkezési helyüktől olykor igen távol eső helyre.21 Abból kifolyólag, hogy a XVI-XVII. századinak tekintett tárgyanyag nagy része közös vonásokat hordoz, szembetűnő helyi jellegzetességek nélkül – példaként említhetőek a mellékszerek közül a függők; esetükben sokszor szinte lehetetlen megállapítani, hogy Európa mely részén levő műhelyben készültek22 – igen nehéz elkülöníteni azon tárgyak csoportját, melyek esetében megalapozottan valószínűsíthető a helyi eredet. A helyi műhelyekben készült ékszerek azonosításának és elkülönítésének nehézségeit a tárgyi emlékanyag egészén belül talán a gyűrűk szemléltetik a legmélyrehatóbban. Egyrészt számolnunk kell azzal, hogy szinte kivétel nélkül minden ötvös remekként készített legalább egy gyűrűt és ezek egy része fennmaradt az emlékanyagban. Mégsem állíthatjuk azonban egyetlen egy erdélyi vagy magyar gyűjteményben őrzött gyűrűről sem, hogy minden kétséget kizáróan helyi műhelyben készült, mert az emlékanyagban nem különíthetőek el egyértelműen a helyi készítésű és a behozatali cikként vásárolt, vagy Erdély területén kívül szerzeményezett gyűrűk. Súlyukból adódóan szállításuk semmiféle nehézséget nem jelentett. Hlatky Mária monográfiájában kifejtett érvelése sem meggyőző, és a magyar eredetűnek tartott, bogláros gyűrűre vonatkozó nézetei sem.23

19

LETKIEWICZ 2006, 199. Metropolitan Museum of Art New York, ltsz.17.190.869 ‹http://www.metmuseum.org/works_of_art/collection_database› Utolsó letöltés időpontja: 2010.07.01. A keret korának meghatározását érvekkel nem támasztják alá. Ennek pontosítása további kutatásokat igényel. 21 Mint például a nyilazó Cupido alakos függők, melyek szinte azonos kivitelezésben feltűnnek földrajzilag távol eső gyűjteményekben pl az egykori Eszterházy-gyűjteményben (jelenleg az Iparművészeti Múzeum tulajdonában ltsz. E. 65. 11), Firenzében (Museo degli Argenti), vagy a częstochowai pálos kolostor kincstárában (SMULIKOWSKA 1974, 201). Képi ábrázolása ismeretlen mester Wesselényi Borbálát ábrázoló 1662-es portréján (MTKs Csáky-letét 13) látható. A tárgy és a képi ábrázolás közötti hasonlóságról: PANDÚR Ildikó: Násfa nyilazó Cupidóval. In: Ékszerek, érmek, rendjelek. 16-17. KISS Erika 2001, 40. 22 PIWOCKA – NOWACKI 2003. 11-18. 23 HLATKY 1938, 96. 20

7

A hűség-gyűrű, (két egymásba kapcsolodó kézfejjel díszített, kettős abroncsú gyűrű) Közép-Európa-szerte elterjedt kora újkori ékszertípus.24 Erdélyi forrásokban több olyan említése adatolható, melyet valószínűsíthetően e gyűrűtípussal azonosíthatunk: Kendy Ferencné Lévai Kata „egy kis terkes gywrywth keez fogas alatt” hagy Erdély Istvánénak25, Somi Anna pedig „Egi keez fogas gemant georot” ad végrendeletében lányának.26Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében található, ilyen jellegű gyűrűn, – mely egyébként rendkívül hasonlít egy dél-németországiként meghatározott, jelenleg Nürnbergben őrzött eljegyzési gyűrűhöz,27 – „PETKI JÁNOS – KORNIS KATA” felirat olvasható,28 ez alapján tehát bizonyíthatóan erdélyi tulajdonban volt, mégsem állítható, hogy minden kétséget kizáróan erdélyi műhelyben készült volna. Bár, természetesen ez a lehetőség sem zárható ki. A remeklést megelőzően az ötvöslegények vándoréveiket gyakorta dél-német ötvösközpontokban töltötték. Ismertek olyan esetek is, – és bizonyára nem egyediek – hogy a vándorló legény Európa távolabb eső városaiban is megfordult. Seybriger alias Sommer Mihály évtizednyire nyúló vándorlása alatt bejárta a kontinenst Angliától Konstantinápolyig29. Brózer István, Cseffei László levele szerint, Párizsban két esztendőt töltött (1625-1626).30 A Kecskeméti W. Péter által említett „Csepregi öccse” Amszterdamban tanulta a rézlemezre való előrajzolás technikáját, melyet Kecskeméti gondosan feljegyzett.31 A Brassóban született Wayda Gáspár Augsburgban fél évet, Hamburgban Johann Lamberg ékszerésznél egy negyedévet dolgozott32 (hazatérve a nagyszebeni ötvöscéh tagja lett és több éven át betöltötte a céhmesteri tisztet33). A vándorévek során a később Erdélybe visszatérő és mesterré váló ötvöslegények nem csupán új technikai fogásokat és díszítőeljárásokat sajátítottak el, hanem értesülhettek a formai újításokról is, és mint Wayda Gáspár esete szemlélteti, szembesülhetett a nyugateurópai vevőkör által támasztott igényekkel is.

24

SZILÁGYI András: Kettős eljegyzési gyűrű (462.). In: Iparművészeti 1988, 142. Hlatky Mária több magyarországi példát említ. HLATKY 1938, 77, 107. 25 Kendy Ferenczné végrendelete. Közli: KÁROLYI Árpád. In: Századok 1876, 748. 26 Erdélyi testamentumok II. 73. 27 Germanisches Nationalmuseum, Nürnberg, ltsz T146. Jamnitzer 1985, 335 (281. tétel). Felirata viszont német nyelvű, míg az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében levőé latin, ld alább. 28 IMM ltsz 62.571, felirata: „PETKI JÁNOS – KORNIS KATA”, „CORDE CONIVNCTI VIVAMUS”. 29 GYÁRFÁS, 1912, 104 30 BINDER 1976, 82 31 Kecskeméti W. ötvöskönyve 1884, 110. 32 „(…) zum H. Johanni Lamberg aller führnehmsten Jubilirer in dän Laden eingestanden”Gyárfás 1909, 195. 33 DÂMBOIU 2008, 133, 250, 251.

8

Kendy Ferencné Lévai Kata már említett végrendelete bizonyítja, hogy a kolozsvári ötvösműhelyekben láncot is készítettek34, – amint ez egyébként joggal volt feltételezhető –, mégsem tudunk beazonosítani az emlékanyagban egyetlen egy láncot sem, amelyről megalapozottan állítható lenne, hogy csak és kizárólag kolozsvári műhelyhez köthető. A jelzés hiányából kifolyólag a beazonosítható ötvösművek száma rendkívül csekély, így arra kérdésre sem nyújthatunk pontos választ, hogy a kolozsvári ötvösműhelyekből kikerülő tárgyakat jellemezték vagy sem stiláris és ötvöstechnikai sajátosságok. Kecskeméti W. Péter feljegyzései között kolozsvári műhelyekben tanult ötvöstechnikai eljárások is olvashatóak, ezek azonban nem vonatkoztathatóak kizárólag egyetlen központra, így nem lehetnek érvei a készítési hely beszűkítésének. A régészeti feltárások során előkerült leletek vizsgálata sem eredményez minden kétséget kizáró választ. Ez esetben is a lehetőségek gyakorlatilag kimerülnek a valószínűsítésben. Ezek csupán a leletre vonatkozó levéltári források részletes feltárásával bővíthetőek, vagy archeometriai vizsgálatok eredményeivel (amennyiben a tárgyak olyan fizikai jellemzőkkel rendelkeznek, amelyek alapján az archeometriai vizsgálatok eredményeként adatszűrés végezhető). A kutató számára rendkívül vonzó Borosjenői Székely László, Kolozs vármegye egykori főispánjának sírjában talált és mesterjeggyel ellátott pompás szíjcsatot35 erdélyi mester műveként meghatározni, viszont amíg a rajta levő HIS (vagy HIN) jelzés nem erdélyi műhelyben tevékeny ötvös jegyeként feloldott, addig ez nem jelenthető ki. A csengeri lelet közlője, Höllrigl József, a Szolnokról származó, valamint a küküllővári és a csengeri lelet részét képező RV (VR) jegyes ruhaboglárokról úgy vélte, hogy azok Erdélyben készültek és „elsősorban Brassó és Nagyszeben jöhetnének tekintetbe”,36 Bunta Magdolna szerint pedig VR mestert „az erdélyi ötvösök sorában méltán előkelőhely illeti meg”.37 Nem valószínű azonban, hogy az RV (VR38) jegy, amely egyébként felbukkan a Nemzeti Múzeum egy lánctöredékén,39 a londoni Victoria and Albert Museumban levő nyakék alkotóelemein,40 valamint a Huet család nagyszebeni sírjában talált boglárokon is,41 erdélyi műhelyben tevékenykedő ötvöst jelöl.42 34

„Koloswarth ky arany lanczoth chynalnak, hagyom az echem fianak Erdely ferencnek.” KÁROLYI 1876, 749 BUNTA 1981, 501-504. BUNTA 2001, 168-169. 36 HÖLLRIGL 1934, 106. 37 BUNTA 1977, 236. 38 SIMONYI István: Négy boglár a kükülővári leletből. In: Mátyás öröksége I. 337-338. (XI-123). 39 KISS 1998, 155-156, 159. 40 VAM ltsz 696-1868. ‹http://collections.vam.ac.uk/item/O74050/chain› Utolsó letöltés időpontja 2010.02.01 41 DÂMBOIU 2008, 336 (125), áttét előtt: BM ltsz T 207/920-934. Jelenleg Románia Nemzeti Történeti Múzeuma, Bukarest, ltsz: 47601 (Dr. Rodica Oanţă-Marghitu írásbeli közlése alapján). 35

9

A kilencvenes években végzett alvinci régészeti feltárások során előkerült ruhadíszeket43 szemlélve szembeötlőek az erdélyi ötvösök által előszeretettel használt díszítőelemek, mint például az eperdíszek, vagy a karmos foglalatba rögzített apró ékkövek. Ezek alapján feltételezhető, hogy helyi ötvösműhely produktumai (hozzá kell tennünk, hogy mindezek azonban nem nyújtanak elégséges alapot ahhoz, hogy a készítés helyét Erdélyre szűkítsük). Feltételezhető, valószínűsíthető, de nem állítható! Az erdélyi ékszereket kutatók azonban szerencsés helyzetben vannak, mivel létezik egy tárgytípus, amely minden kétséget kizáróan Erdélyhez köthető: a szász mellboglárok, melyeket a vizsgált időszak folyamán kizárólag44 erdélyi szász nők viselték ünnepi és díszöltözetük egyik hangsúlyos és meghatározó elemeként. A kutatás jelenlegi állása szerint e mellboglárok az erdélyi szász ötvösközpontokban működő ötvösökhöz köthetőek és ezek tevékenységének kiemelt jelentőségű emlékei, mivel e tárgyakból ismerhetőek meg leginkább a szász műhelyekre jellemző sajátos díszítéstechnikai megoldások. Míg az ötvöstárgyak forma és mintakincsében a szász ötvösök európai mintákat követtek, a mellboglárok esetében erre nem volt lehetőség. A koncentrikus elrendezésű díszítőképletet követő, különböző típusváltozatok kialakításakor a szász ötvösök lényegében részletezett előképek nélkül alkottak. E tárgycsoport jelentősége abban rejlik, hogy díszítésük tervezésében és kivitelezésében szinte korlátlanul nyilvánulhatott meg az erdélyi szász ötvösműhelyek valódi alkotóereje. Célomnak tekintettem az ezekre vonatkozó adatok minél szélesebb körű feltárását valamint, amennyiben az autopszia lehetséges volt, a közvetlen vizsgálatukból nyerhető ismeretanyag rögzítését. Az ékszerek kevésbé látható részei, mint például a virágdíszek szirmait formázó lemezek zománcát borító felülfestés a szirom hátoldalán, csak egy bizonyos szögből láthatóak, mégis fontos adatokat szolgáltatnak az erdélyi szász ékszerművességre vonatkozóan, ugyanúgy, mint az ékkőfoglalatokat rögzítő szárnyas csavaranyák igen változatos alakja, sokat elárulnak annak a műhelynek a művességi gyakorlatáról, amelyben készítették. Szükségszerű annak figyelembevétele, hogy a mellboglárok nagy része nem eredeti állapotában maradt fenn, hanem a hosszú ideig elhúzódó viselés következtében olykor igen ügyetlenül javított és átalakított állapotban; viszont nagyon sok esetben éppen viselésük mentette meg őket a beolvasztástól.

42

GYÁRFÁS 1912, 325. RUSU 1998, 37, 131. 44 A hétfalusi csángók a későbbiekben átvették viseletét. Ld ORBÁN 1873, 142. 43

10

Számos esetben csak a tárgyi emlékek összehasonlító vizsgálata, valamint a forrásokból

származó

adatok

összesítése nyújthat

választ

egy-egy megoldatlan

részletkérdésre. Példaként említhető a mellboglárra kapcsolt függő által alkotott ékszeregyüttes. A képi források vizsgálata során derült fény, a lombos és csigavonalas díszítésű mellboglárok szélén látható függesztőszem szerepére. Ennek célja nem a mellboglár függesztése volt, hanem a kiegészítő ékszer szerepű függő rákapcsolását hivatott biztosítani.45 Ezáltal érthetővé válnak olyan kifejezések mint: Heftelgehänge, vagy Hefftl-geheng.46 Egy másik példa a forrásokban előforduló tornyos kösöntyű jelzős szerkezet, melynek jelentéstartalma csak a tárgyi emlékek egy szűk csoportjának ismeretében tárható fel; ez alapján a magas köldökhengeres, púpos típusra vonatkoztatható kifejezés. A mellboglárok egyes típusainak magyar megnevezése Gyárfás Tihamértől származik.47 Mivel ezek ismertetésekor altípusaikra nem tért ki, a tipológia tárgyalása során, a különböző típusokra, altípusokra és típusváltozatokra jellemző alaktan és díszítőképlet részletezésekor szükségszerű volt néhány új elnevezés bevezetése.

45

Függővel díszített mellboglár látható a Mederus családot ábrázoló festményen. Evangélikus Egyház Gyűjteményei, Brassó, ltsz III/49. 46 SSW Bd 4. 117. 47 GYÁRFÁS 1912, 276-277.

11

II. A tudományos előzmények összefoglalása

Az erdélyi ékszerek tudományos szempontú vizsgálata az ötvösség kutatásának keretében kezdődött, és az átfogó, nagy iparművészeti kiállítások, mint például az 1884-es ötvösmű kiállítás, ösztönzőleg hatottak rá. Az erdélyi szász ötvösség kutatói ismerték az erdélyi szász ékszerek, az ún. Trachtenschmuck ötvösségtörténeti jelentőségét, így már a XIX. század végén számos ezzel kapcsolatos közlemény és ismeretterjesztő mű jelent meg. Az utóbbiak közé sorolható Reissenberger Lajos egyházi ötvösműveket bemutató könyve, melyben női ékszerként viselt szász mellboglárokat is ismertetett.48 Kifejtve ezek eredetére vonatkozó nézeteit, megkísérelte felvázolni az általa főbb típusúnak tekintett mellboglárok jellemző vonásait. Az 1890-es nagyszebeni ötvösmű kiállítás az erdélyi szász ötvösség legnagyobb seregszemléjét jelentette. A mintegy ötszáz kiállított tárgy között nagy számú ékszer szerepelt, amint ezt a kiállítást kísérő sajtóhírek és eseményértékelők is hangsúlyozták, síkra szállva egyben annak érdekében, hogy egy-egy különlegesebbnek ítélt ötvösmű közgyűjteménybe kerüljön.49 Az 1896-os millenneumi kiállításon is több erdélyinek vélt ékszer volt látható, ezek között erdélyi szász mellboglárok is, mint például a szelindeki,50 mely jelenlegi ismereteink szerint ezt követően került külföldi műgyűjteménybe. Érdekes módon a mellboglárok egy része pluviálécsatként szerepelt,51 bár az 1884-es kiállítás nyomán megjelenő díszes kiadvány szerzői Pulszky Károly és Radisics Jenő felhívták a figyelmet arra a jelenségre, hogy a vecsernyepalástok csatjaihoz hasonlóakat női ékszerként viseltek (Szászföldön).52 Radvánszky Béla 1896-ban megjelent könyve53, melyben a szerző korábban kiadott forrásközléseit, valamint széles körű levéltári kutatásait gyümölcsöztette, nem csupán az ékszerkutatás számára hasznosítható forrásokra irányította rá a figyelmet, hanem viselettörténeti szempontból is tárgyalta, többek között, az ékszereket jelölő kifejezéseket.

48

REISSENBERGER 1878, 29, 31. Siebenbürgisches-Deutsches Tageblatt, 1890 május 17, 4997 sz, 487. Ausstellung von Erzeugnissen der Goldschmiedekunst am 15. 16. und 17. Mai 1890 in Hermannstadt. In: KVSL XIII./6., 60. 50 SIGERUS 1898, 208. 51 MIHALIK 1901, 243-244 (280 kép). 52 PULSZKY – RADISICS [1884], 85-86. „S ámbár rendeltetésök valószinűleg egyházi is lehetett (…) azok jelenleg határozott népékszer jellegével bírnak”. 53 RADVÁNSZKY 1896 49

12

Hampel József a legjelentősebb mellboglár-gyűjteményre alapozva kutatásait, melyet a Nemzeti Múzeum Érem és Régiségtárának vezetőjeként nyílt alkalma mélyrehatóbban

tanulmányozni,

az

addigi

kutatás

eredményeit

is

összefoglaló

közleményben tárgyalta a mellboglárok tipológiáját és eredetének kérdését.54 Roth Viktor az erdélyi szász iparművészetnek szentelt könyvében az ékszerekre is részletesen kitért, helyesbítve Oskar Wittstocknak a mellboglárok eredetére vonatkozó nézeteit.55 A tárgyak közvetlen vizsgálatát a levéltári források feltárásával ötvöző munkamódszere igen eredményesnek bizonyult az erdélyi szász ötvösség kutatása során. Sigerus Emil nem csupán történeti, hanem néprajzi szempontból is vizsgálta az erdélyi szász iparművészet és viselet emlékeit. Több közleményt jelentetett meg a szász mellboglárokról valamint ezek tipológiájáról. A szász ékszerművesség emlékeinek nyombiztosítása terén elévülhetetlen érdemeket szerzett. Levéltári forrásokra alapozta szász viselettörténeti kutatásait Ludwig Klaster. Luise Netoliczka e kutatásokat a történeti néprajz módszereivel folytatta. Gyárfás Tihamér a nagyszebeni ötvöscéh ólomtábláján levő jegyek közzétételével nélkülözhetetlen munkaeszközt biztosított az erdélyi ötvösség kutatói számára.56 A brassói ötvösségről

szóló

monográfiájában

két

külön

alfejezetben

tárgyalta

a

brassói

mesterjegyekkel jelzett szász ékszereket; (melyet előzetesen az Archeológiai Értesítőben is közölt).57 Az erdélyi szász mellboglárok magyar nyelvű típusmegnevezéseinek egy része az ő tollából származik. A magyarországi ötvösjegyek kutatójaként Kőszeghy Elemér felismerte, hogy a mellboglárokon szereplő jegyek erdélyi ötvöst jelölnek. E felismerést 1936-ban megjelentetett jegy-gyűjteményének összeállításakor is gyümölcsöztette. Hlatky Mária a magyarországi gyűrűk történetével foglalkozó művében erdélyi műhelyben készült gyűrűként meghatározott ékszerekről is írt, ám ezt részletesebb érvekkel nem támasztotta alá.58 Az erdélyi szász ötvösség kutatásának stafétáját a második világháború után Julius Bielz vitte tovább. 1957-ben megjelentetett ismeretterjesztő művét, melyben a szász ötvösség jelentősebb emlékei mellett ékszerekről is írt, több nyelvre lefordították, 54

KÖVÉR [HAMPEL] 1897. ROTH 1908, 111. 56 GYÁRFÁS 1910. 57 GYÁRFÁS 1912, 272-279. GYÁRFÁS 1911. 58 HLATKY 1938, 97-98, „erdélyi, vagy erdélyi módon a Felvidéken készült munka.” Bár a gyűrű díszítésének részleteihez hasonlóak XVII. századi erdélyi mellboglárokon is felbukkannak, ez önmagában nem nyújt elégséges alapot ahhoz, hogy a gyűrű készítésének helyét Erdélyre vagy Felvidéken tevékenykedő, Erdélyben képzett ötvös műhelyére szűkítsük. 55

13

hozzájárulva ezzel ezek népszerűsítéséhez. A továbbiakban A. Haldner foglalkozott a mellboglárok tipológiájával, és bár közleményében kifejtett nézeteinek egy része a későbbiek

során

tévesnek

bizonyult,

érdeme,

hogy

tipológiáját

írott

források

figyelembevételével dolgozta ki. Hann Sebestyén életművének kutatói Mihalik Sándor, valamint Viorica Guy Marica részletesen foglalkoztak a mesternek tulajdonított ékszerekkel is. Népszerűsítő céllal írt, összefoglaló könyvében Héjjné Détári Angéla több erdélyi ékszert is közölt.59 Ugyancsak népszerűsítő jellegű, de a kutatók számára is hasznosítható könyvet jelentetett meg az erdélyi szász ötvösművészetről Horst Klusch,60 a mellboglárok eredetét taglaló tanulmányát61 követően. A könyv mellékleteként erdélyi ötvösjegyek gyűjteményét is közölte. Többek között ehhez kapcsolódó helyreigazításokat tett közé Daniela Dâmboiu a nagyszebeni ötvöscéh XVI-XVII. századi történetéről szóló könyvében62, melyben a vizsgált kor erdélyi szász ékszereit is tárgyalta, a nagyszebeni műhelyekhez köthető mellboglárokra helyezve a fő hangsúlyt. A két legfontosabb, mellboglárokat is tartalmazó erdélyi kincsleletet, a segesvárit, és az ún nagyenyedit H. Kolba Judit közölte,63 aki ezt megelőzően erdélyi ötvösök műveivel több tanulmányt keretében foglalkozott részletesen.64 Heller István magyarországi és erdélyi ötvösműveket közreadó könyve,65 bár nem egy átfogó mű céljával íródott, a kutató számára hasznos munkaeszköz, elsősorban a fényképes ötvösjegy melléklet miatt. A kötetben magángyűjteményben levő, így a kutatók számára nehezen hozzáférhető, erdélyi szász mellboglárt is közölt. Bunta Magdolna 2001-ben megjelent, „Kolozsvári ötvösök a XVI-XVIII. században” című könyve, melyben a kolozsvári műhelyekhez köthető ötvösművek mellett, ékszerekről is írt, a szerző több évtizedes kutatásait és az ezek nyomán megjelenő közleményekben kifejtett véleményét összegzi. Az utóbbi évtizedekben a magyarországi ötvösművészet nagyobb korszakait bemutató,66 illetve az átfogó jellegű, művészettörténeti szempontú, nagyobb kiállítások szinte mindegyikén szerepeltek erdélyi szász mellboglárok.

59

HÉJJNÉ DÉTÁRI 1976. KLUSCH 1988. 61 KLUSCH 1982. 62 DÂMBOIU 2008. 63 KOLBA 1990. 64 Uő 1973. Uő 1976. Uő 1977. 65 HELLER 2000. 66 Pl: Schätze 1991. From the Heart of Europe 1992. 60

14

III. A mester és műhely kérdésköre

„A szász ötvösművesség különösen a XVII. században volt híres, szép ékszerkészítményei által is és mindaz, amit mi a mai napig régi „magyar ötvösművészet” néven ismerünk, nem más, mint az erdélyi és szepességi szászok ötvösművességének emléke” írta Neugeboren Emil majdnem egy századdal ezelőtt.67 A szász ötvösközpontokban a céh sokkal szigorúbban szabályozta a műhelyek tevékenységét és a tárgyak jelzését, mint más erdélyi városokban. Ennek következtében a szász műhelyekben alkotott ékszerek beazonosíthatóak, a Kolozsvárott (ahol az ötvöscéh vegyes szász-magyar összetételű volt) és az erdélyi magyar ötvösközpontokban készített ékszerek viszont nem. A beazonosítás lehetősége a súlyos ékszerekre vonatkozik, a csekély súlyúakra – mint például a gyűrűk, melyek a fennmaradt tárgyi emlékanyag igen jelentős hányadát képezik és a céhszabályok által előírt mesterremek gyanánt is készítettek, (tehát egy részük feltehetően erdélyi műhelyekhez köthető) – nem. Az a szerencsés körülmény, hogy a nagyszebeni ötvöscéh mesterjegytáblája fennmaradt,68 lehetővé teszi számos mester jegyének feloldását a XVI. század második felétől kezdődően. Az ólomtábla részben sérült, ezért a rajta szereplő jegyek körülbelül két-harmada olvasható, viszont a mintegy másfél száz kibetűzhető jelzés is nagymértékben elősegítette a jegyfeloldást, mert amint azt a tárgy első közlője, Gyárfás Tihamér megfigyelte, a céh ólomtáblájára nyilvántartás céljával ütött jegyek sorrendje megfelel a mesterek céhbelépésének sorrendjével. 1571-től kezdődően ütötték rá a mesterek jegyeit, de az első 27 jegy olyan mestereké, akik a század második felében, de az említett időpont előtt váltak a céh tagjaivá. Ez a jegynyilvántartás tette lehetővé, hogy az alapműnek számító

jegyhatározóban,

Kőszeghy

Elemér

1936-ban

megjelent

művében69

a

magyarországi ötvösközpontok közül a legtöbb (olykor tévesen) azonosított ötvösjegy nagyszebeni, a jegyek számát tekintve pedig a következő Brassó, bár nem ezek voltak a legnépesebb ötvöscéhek.. A brassói jegyek megfejtését a tanulókönyv (Lehrlingsbuch) belső tábláján olvasható 15 jegylenyomat, valamint a mesterjegyekben városjelként szereplő korona segítette nagymértékben elő.

67

NEUGEBOREN 1913, 79. GYÁRFÁS 1910, 407. 69 KŐSZEGHY 1936. 68

15

Kolozsvár esetében például, jelentősen megnehezíti a városban működő mesterek jegyeinek azonosítását, hogy a céhiratok között semmilyen nyilvántartás nem maradt fenn e jegyekről. A mellboglárok, melyek az erdélyi szász díszöltözet és ünnepi viselet meghatározó elemei voltak, a szász városok ötvösműhelyeihez köthetőek.70 Nagyszeben, Brassó, Beszterce, Medgyes és Segesvár azok a központok, amelyek körében a műhely azonosítható. A mellboglárok készítése a felsorolt öt központ mindegyikének tevékenységi körében kimutatható. A mellboglárokon levő ötvösjegyek kutatása azért is érdemel külön figyelmet, mert e jelzések szász ötvösközpontban működő mestert jelölnek és vizsgálatuk eredményeként e mesterkör nagy biztonsággal beazonosítható. A mester, illetve központ azonosításának erre a lehetőségére már Kőszeghy Elemér is felfigyelt és észrevételét gyümölcsöztette ötvösjegy-gyűjteménye rendszerezésekor. Erdélyi szász városban tevékeny ötvös nevét rejti a krakkói Wawel kincstárában őrzött mellbogláron levő CNS mesterjegy és a jegy rajza alapján71 ugyanannak az ötvösnek a műve az a Bethlen Gergely címerével díszített, cápás pohár, mely az Iparművészeti Múzeum 1931-es kiállításán szerepelt.72 Kolozsvárott az ötvöscéh vegyes, szász-magyar összetételű volt, itt is működtek szász műhelyek, de nem ismert olyan adat, mely alapján egyértelműen megállapítható lenne, hogy e városban is készültek volna mellboglárok. Kolozsvári források többször említenek kösöntyűt, mely a mellboglár korabeli megnevezése; a kifejezés felbukkan viszont marosvásárhelyi és székelyudvarhelyi forrásokban is.73 A két nagy erdélyi ötvösközpont, Kolozsvár és Nagyszeben közötti rivalizálás nyomán kirobbant perben, az egyik tanúként kihallgatott nagyszebeni ötvös vallomásában olvasható, hogy: „(…) a magyar legények igen nagyakarók, nem akarnak kesentyüt csinálni és egyéb apró mívet(…)”.74 E vádat természetesen óvatosan kell kezelnünk, különösen ami az „apró mívet” illeti, hisz a céhszabályok által előírt egyik mesterremek az apró műnek számító gyűrű volt, de ez a tanúvallomás is arra utal, hogy a mellboglár a szász városok műhelyeinek tevékenységi körére jellemző, sajátos ötvösmű volt.

70

KOLBA 1990, 187. Kőszeghy Elemér ötvösjegy-gyűjteményének cédulaanyaga, Iparművészeti Múzeum, Adattár, KLT-275. 72 Kiáll. kat. 1931, 30 (130. tétel). 73 SZABÓ T. 1986, 36-37. 74 DEÁK 1886, 11. 71

16

A kolozsvári törvénykezési jegyzőkönyvek (1572-1575) egyik rendelkezése, mely szerint az arany kösöntyű „nem olyan vargánénak, sem olyan papnénak való”75 azt sejteti, hogy a XVI. század utolsó harmadában a kösöntyű viselete a kolozsvári polgárság körében népszerű lehetett. Bár a kifejezés értelmezése nem szűkíthető le minden kétséget kizáróan a függő, mellboglár jelentésre,76 az említett időszakban és a következő század folyamán is adatolható kolozsvári forrásokban, főként osztálylevelekben, a búzavirágos kösöntyű (1589, 1608, 1617, 1676),77 ez pedig kétségtelenül szász mellboglárt jelöl, pontosabban annak leggyakoribb típusát (kornblumig Heftel) az írott forrásokban és a fennmaradt tárgyi emlékanyagban egyaránt. Nem állítható viszont, a jelenleg ismert adatok alapján, hogy a szász mellboglár a kolozsvári magyar polgárasszonyok ünnepi viseletének részét képezte volna. A gyakorinak számító vegyes házasságok78 nyújtják egy lehetséges magyarázatát annak, hogy olykor kolozsvári, magyar polgárokra vonatkozó forrásokban is felbukkannak. A feloldott mesterjegy nem minden esetben – pontosabban a munkafolyamat nem minden fázisában – jelöli a mester saját kezű alkotását. Több olyan esetet ismerünk, melyből kiderül, hogy az ötvöslegény a műhelyt fenntartó ötvös távollétében is dolgozott. Rheter Pál brassói ötvös legényét 1699-ben azért bűntette a céh, mert a mester távollétében kösöntyűket nem megfelelően művelt.79 Idősebb David Prodnert a céh két gyűrű miatt bűntette a megrendelő panasza nyomán, legényét pedig aki a két gyűrűt készítette, kegyelemből fogadták vissza.80 A Szásztalmácson üveghutát is fenntartó Herman Márton nagyszebeni ötvös Havasalföldön folytatott kereskedelmi ügyletei miatt 1616-1618 között gyakorta kényszerült utazásra, távollétében legénye Anthonio végezte a műhely működtetésével járó feladatokat.81 Hozzá kell tennünk azonban, hogy a céhek a céhszabályzatok révén gondoskodtak arról, hogy a „der Meister soll Meister sein” szellemében a mester tekintélye ne csorbuljon.82 Mint a fenti példák is szemléltetik, a mester jegyével ellátott ötvösművek egy része műhelymunka és kérdéses, hogy minden munkafázisban érvényesülhetett a mester

75

KOVÁCS KISS 1994, 117 HEGEDŰS 1991, 262-264. 77 SZABÓ T. 1986, 36-37. 78 BINDER 1982, 232-233. Brassói példaként említhető a Brassói Evangélikus Egyház tulajdonában levő olajfestmény (ltsz III/49), melyen Forgács Margit, családja körében, Peter Mederus feleségeként ábrázolt, szász díszöltözetben, mellboglárral. BIELZ 1936, 56. 79 GYÁRFÁS 1912, 125-126. 80 GYÁRFÁS 1912, 98. 81 DÂMBOIU 2001, 24. 82 GYÁRFÁS 1912, 59. 76

17

felügyelete

a készülő

mű

fölött.

Ezért helyesebb

talán,

ha az

ötvösművek

meghatározásakor műhelyt azonosítunk mester helyett. Abban az esetben ha Erdélyben képzett és a körülményekből adódóan kivándorlásra kényszerülő ötvös külföldi tevékenységének eredményéről van szó, erdélyi mester jelölendő, vagy felvidéki műhelyben működő erdélyi mester. Ez természetesen a műhelymester kérdésnek egy elméleti megközelítse, hisz jelenleg egyetlen olyan ötvösmű sem ismert, amelyről állítható lenne, hogy Erdélyben képzett és egykor Erdélyben honos ötvös felvidéki műhelyben készült alkotása lenne, de például Rómer Flóris közlése nyomán ismertek olyan erdélyi ötvösök nevei, akik a XVII. század vége fele felvidéki városokba költöztek, mint Brassai Eötvös Mihály vagy Segesvári Eötvös István.83

83

RÓMER Flóris Ferenc: A hazai ötvös-czéhnek szabályai. In: Századok 1877, 423.

18

IV. A felhasznált nyersanyagok és az alkalmazott díszítéstechnikák

A mellboglárok, akárcsak az övcsatok, tűzaranyozott ezüstből, illetve rézből és ónból készültek. A nagyszebeni Brukenthal Múzeum mellboglár gyűjteményének anyagvizsgálatakor többek között púpos, bordás és lombos típusúak nemesfém tartalmát elemezték és 750 ‰ tisztaságú ezüstötvözetnél nagyobb arányú nem fordult elő, ellentétben az övekkel, melyek ötvözetének nemesfém tartalma több esetben magasabb volt84. Érdekes módon, a mellboglárok egy része mesterjeggyel jelzett. A tárgyleírások keretében közölt kutatási eredmények nem térnek ki azonban arra, hogy a mintavétel a vizsgált ékszerek, mely részét érintette. Az ékszerek minden részének nemesfémből kellett készülnie. Ha kiderült, hogy valamelyik része mégsem az, a céh szigorúan bűntette. 1665-ben Prodner Mihályra azért szabott ki büntetést a brassói céhmester, mert rézdróttal díszített egy kösöntyűt.85 Nagyszebenben is büntetés volt a következménye annak, ha az ötvösmű technikai színvonala elmaradt az elvárttól: Weynesch Jánost azért büntették 1618-ban, mert az általa készített mellboglárt nem aranyozta megfelelően.86 Készítéstechnikájuk

és

az

alkalmazott

díszítőeljárások

vizsgálata

megállapítható, hogy – amint az ötvöstárgyak esetében is megfigyelhető

alapján 87

– az

ékszerművesség terén a különböző ötvöstechnikák nyújtotta lehetőségek szinte teljes tárházát kimerítették. A XVI. századra keltezhető emlékanyag arról tanúskodik, hogy ebben az időszakban főként a fém díszítőelemeket részesítették előnyben és a kis méretű, karmos foglalatú gránátköveket. A következő században a lombos és sodronycsigás típusúakat előszeretettel díszítették gyöngyökkel, türkizekkel és más ékkövekkel. Türkizkövek és gyöngyök szinte mindig szerepelnek az említett típusokat képviselő mellboglárok díszítésében. Bár a céhszabályok tiltották a drágakövek csiszolt üveggel való helyettesítését, a fennmaradt mellboglárok zöme üvegkövekkel, illetve ékkő-utánzatokkal díszített88. E tiltásból következtethetünk arra, hogy az ötvösök ezeket az olcsóbb díszítőelemeket is felhasználták A méretes és élénk színű drágakövek a korban, akárcsak ma, értékesebbek voltak. A hatás és a látszat kedvéért a mellboglárok közepébe egy-egy nagy méretű, színes ékkövet 84

Ld DÂMBOIU 2008, 320-322, 328-329, 353, 375-378. GYÁRFÁS 1912, 116. 86 „ist Johanny Weinesch ein straff weil er ein Kastig Helftlen gemachtund es ni[ch]tt recht verguldet” DÂMBOIU 2008, 178. 87 ROTH 1908, 91-92, 113. 88 Az ékkő-utánzatok egy része azonban későbbi átalakítások, pótlások eredménye. 85

19

illesztettek. Mivel ezek száma korlátozott volt, áruk pedig rendkívül magas, gyakran foglaltak dubletteket a mellboglárok közepébe. A középkő színhatását olykor fóliával, vagy élénk színű szövetdarabbal próbálták fokozni.89 Kecskeméti W. Péter Brassóban megfigyelte, majd később lejegyezte milyen összetételű anyaggal lehet a dublett részeit összeragasztani.90A korban a különböző drágaköveknek jótékony hatást tulajdonítottak, Kecskeméti részletesen felsorolta ezeket.91 Feljegyzéseiben luminálásról is írt92, ez felülfestett zománcdíszítésként értelmezhető technika. A kor erdélyi ötvösei körében kedvelt díszítőeljárás volt a finom vonalakkal erezett felületdíszítés. A XVII. század század második felére keltezhető erdélyi szász ötvösműveken a fehér, illetve kék alapú zománcra felülfestett aprólékos, finom minta mellett megfigyelhető a zománcfelület árnyalása. Meglepő módon, ezekkel együtt olykor csillagpajonnal díszített zománc is előfordul, a középkori ötvösségben gyökerező tradíciók továbbélésének egyik érdekes megnyilvánulásaként. Az erdélyi mellboglárok rendkívül változatos díszítése és felületképzése azért is meglepő, mert a hagyományhoz ragaszkodó, helyi, szász közösségekben minden részletre kiterjedő figyelem kísérte a viseletre és életvitelre vonatkozó szabályok betartását, melyek a közösség minden tagja számára kötelezőek voltak, nemének és életkorának megfelelően. Apor Péter sokszor idézett sorai szerint: „(…) az városi úr szásznéknak aranyból, drágakövekből való volt, az közönséges, kivált falusi szásznéknak kinek ezüstből, kinek ónból, kinek pléhből, de mindeniknek volt”.93 A különböző mellboglár típusok fennmaradt tárgyi emlékei, főként a lombos meg a sodronycsigás díszítésűek, szinte folyamatos, ornamentikai és technikai újításokról tanúskodnak. Feltehetően a jelentős anyagi erővel rendelkező, tehetős városi polgárság elitjének igényei jelentették e jelenség hajtóerejét. Az idők folyamán újabb és újabb díszítőelemek jelentek meg a mellboglárok felületén és rendeződtek egésszé a kordivat szellemében. A koncentrikus elrendezésű díszítőképletet követő, különböző típusváltozatok kialakításakor a szász ötvösök lényegében részletezett előképek nélkül alkottak. E tárgycsoport jelentősége abban rejlik, hogy díszítésük tervezésében és kivitelezésében szinte korlátlanul nyilvánulhatott meg az erdélyi szász ötvösműhelyek valódi alkotóereje. 89

Ezek a szövetdarabok idővel kifakultak. Pl a gundelsheimi Siebenbürgisches Museum ifj. Igell Bertalan jegyével jelzett sodronycsigás mellboglárján (ltsz 8225/92) a középkő alatt levő egykor vörös színű szövetdarab barnás árnyalatúvá fakult. MÜLLER 2000, 9. 90 „Végy oltatlan meszet, eczetet, sót, tyúkmony fejérit, törd öszve erőssen, jól öszve enyvezheted az követ vélle. Brassóban láttam, hogy az követ ekképpen enyvezték öszve”. Kecskeméti ötvöskönyve 1884, 103. 91 Kecskeméti W ötvöskönyve 1884, 64-85. 92 Kecskeméti ötvöskönyve 1884, 100, 114, 116. 93 APOR (1736) 1978, 58.

20

V. Az erdélyi szász mellboglárok jellemzői

V.1. A erdélyi szász mellboglár az európai mellékszerek körében

Európa szélein fekvő és viszonylag elszigetelt területek, mint például Norvégia, Észtország vagy Erdély számos középkori viseletelemet megőriztek. E területek mindegyikén fennmaradt a méretes, kör alakú, vagy körbe írható mellboglár a női ünnepi népviselet részeként94. Norvégiában bolesøljenek nevezik és az erdélyi púpos mellboglárokhoz hasonlóan felületének szélső részén domború és kör alakú díszítőelemek sorakoznak. Ezek között, akárcsak a púpos mellboglár esetében, váltakozó díszítmények figyelhetőek meg. A közepe ugyanúgy, mint a púpos típusú, figurálisan díszített mellboglárok középrésze, farkasfogszerűen alakított lemezzel keretelt. Tűje is a púpos mellboglárok köldöknyelvéhez hasonlóan függesztett. A Victoria and Albert Museum gyűjteményében levő egyik bolesølje ékszer95 közepén figurális ábrázolás látható. A púpos típus már említett altípusa is hasonló ábrázolásokkal díszített. Az Észtországban viselt sõlg ezzel szemben kúpszerűen domború, felületét néha vésett díszítmények borítják. Az erdélyi szász nők által viselt Heftel mindegyik típusa könnyűszerrel megkülönböztethető fentebb említett „rokonaitól”, sajátos vonásainak köszönhetően. Ezek közül a legjellemzőbb a színpompás összhatás, mely az ékkövekkel, gyöngyökkel és zománccal történő, olykor igen részletgazdag díszítés eredménye (kivételt képez a figurális díszítésű púpos típus, melynek alkotóanyaga pusztán fém és díszítményei is fémből készültek). Könnyen megkülönböztethető továbbá a XVII. században divatos, legtöbbször kör alakú fűződíszként viselt mellékszertől, mely a század magyar, női portréinak elmaradhatatlan kelléke. Ilyen látható Esterházy Orsolya Fraknón őrzött, egész alakos képmásán,96 vagy a Trophaeum Károlyi Zsuzsannát ábrázoló metszetén. Provinciális példájaként említhető Naláczi Lajosné Toldalagi Mária arcképe.97 Előzményének tekinthető a XVII. század első felének nyugat-európai divatja, mely a csipkés állógallér keretezte dekoltázst méretes, kör alakú melltűvel zárta98. Feltűnik Tekla Anna Radziwiłłowej portréjának metszetmásolatán is.99 Ez azonban nem tévesztendő össze 94

Norvégiában nők, férfiak és gyerekek egyaránt viselték, ‹http://collections.vam.ac.uk/item/O118014/ringbrooch› Letöltés időpontja: 2009.02.01. 95 VAM, ltsz M 38-1894. 96 Esterházy-gyűjtemény, ltsz B353. 97 MNG, ltsz 65.6 M. 98 Példaként említhető Paul Morelsee női portréja. Art Institute of Chicago. 99 PIWOCKA – NOVACKI 2003, 168.

21

az erdélyi szász mellboglárral, melynek sajátosságát meghatározza különböző típusainak díszítőképlete, melyben általában fontos szerepet játszik a díszítőelemek váltakozó elrendezése. A metszeten nem egy Heftelt látunk, hanem egy méretes, kör alakú mellékszert, amelynek középkövét ívsoros díszítés övezi. Ez a motívum egyetlen ismert szász ékszeren sem fordul elő. Ha a véletlen folytán mégis Tekla Anna Radziwiłłowej birtokába jutott egy erdélyi szász mellboglár és ez esetleg levéltári források alapján kimutatható lenne, akkor is egyedi esetről lennel szó, nem pedig a mellboglárok Erdélyen kívüli elterjedéséről.

V.2. Gyermekek számára készült erdélyi szász mellboglárok A mellboglárok súlya általában 100–400 g közötti100 (de ismertek ennél súlyosabbak is101). Átmérőjük 8 és 15 cm között, magasságuk pedig 2-6 cm között váltakozik. A 8-9 cm átmérőjűek gyermekékszerek. Ezek díszítése jelenlegi ismereteink szerint nem tér el a felnőttek számára készített mellboglárokétól, csupán a méretük különbözteti meg őket. A Nemzeti Múzeum gyűjteményében ilyen kisebb méretű, gyermekek számára készült mellboglárok is megtalálhatóak.102 Valószínűsíthetően gyermekékszer bukkant fel heilbronni Dr. Fischer aukciósház 2008-as ajánlatában.103 Az LB jegyes mellboglár függesztett köldöke vélhetően átcserélt és eredetileg nem erre a boglártestre szerelték. Mivel a függesztett köldökös mellboglárok köldöke egy egyszerű művelettel átcserélhető volt, a köldöknyelv végére ütött ötvösjegy nem mindig vonatkoztatható a boglártestre. Az összes eddig azonosított gyermek-mellboglár púpos típusú. Egy 1937-ben közölt, zágori iskolás korú lányok csoportját ábrázoló fényképen,104 szinte mindegyik lány mellboglárt visel. Érdekes módon a Mederus családképen Mederus Péterné kislányának Asnathnak ékszerei között (nyakában gyöngysorra fűzött medalion, derekán pedig díszes öv) mellboglár nem szerepel.

100

A sodronycsigás és lombos típusúak átlagsúlya nagyobb a púpos típusú mellboglárok átlagánál; feltételezhetően ez is közrejátszhatott abban, hogy a szász városok hagyatékjegyzékeiben az előzőek általában többre értékeltek (pénzben kifejezett értékük nagyobb), mint az utóbbiak. Ld tvbbá HALDNER 1967, 29 101 Pl BM ltsz. T.733/1043. Ld DÂMBOIU 2008, 329 (105). 102 MNM ltsz 1908.18; ltsz 1902.139.2. 103 http://www.liveauctioneers.com/item/5978340. (Letöltés időpontja: 2009. 02.01). 104 OREND 1937 „Schulmädchen verlassen den Gottesdienst in Rode”.

22

V.3. Az erdélyi szász mellboglár viselésének változatai

A mellboglár a pártaövvel és a fátyoltűkkel együtt a szász női ünnepi és díszöltözet kötelező kellékei közé tartozott a XVII. században, majd később is. A képi ábrázolások arról tanúskodnak, hogy a felsorolt ékszereken kívül aprólékosan díszített ruhakapcsok és gyűrűk is emelhették a díszöltözet fényét. A pártaöveket, fátyoltűket, valamint a gazdag díszítésű

ruhakapcsokat

nem

csupán

Erdélyben

viselték,

hanem

szélesebben

körvonalazható területen. Ennek megfelelően készítésük helye sem szűkíthető Erdélyre. A mellboglárok mintegy tucatnyi, XVII. században keletkezett ábrázolásán viselésének három változata figyelhető meg: közvetlenül az ing nyak-kivágata alatt, az ingen, a nyakzáródás alatt és nyakba függesztve. Az első változat jelenik meg leggyakrabban és ez látható a három legfontosabb ábrázolás mindegyikén: Catharina Umend sírkövén,105 Mederus Péterné Forgáts Margit képmásán106 és Eva Armbruster portréján.107 Az ékszert ez esetben feltehetően a nyak-kivágat aljába tűzték. Így ábrázolt Toppeltinus Lőrinc könyvének illusztrációján is, melyet Feldmayer Pál rajzolt és Conrad Lauwers metszett rézbe.108 (A kötet négy metszetén, melyen mellboglárt viselő nőalak látható, egyébként mindkét viseletmód, – az ing nyak-kivágatába tűzve, valamint az ingen, a nyakkivágat alatt – észrevehető). A British Library erdélyi viseletkódexének109 42. lapjára festett brassói nőalak nyakában is így jelenik meg. Abban az esetben, ha a dekoltázs U alakú, vagy ívelt, mint például a Brukenthal Múzeum alabástrom szobrocskáján, bizonyosak lehetünk abban, hogy nem szalagra fűzött. Olykor az ábrázolás alapján nehezen eldönthető, hogy az ábrázolt ékszer betűzött vagy szalagra fűzték, mert ez utóbbi a nyakrész díszének is tűnhet. Példaként említhető a Forgács Margitot megjelenítő festmény. Haldner szerint a festményen a mellboglár is szalagra fűzve viselt.110 A gyöngyökkel hímzett szalag, azonban inkább az ing rátétdíszének tűnik (a kézelő is hasonlóan díszített). A képen jelenleg látható mellboglár feltehetően átfestés eredménye. A barna festékréteg alatt néhol előtűnik az eredeti kék színű réteg (mely valószínűleg lombos típusú mellboglár peremsávjának alátétlemezét ábrázolja, ezeket általában kék színű zománc díszítette). Az ábrázolás érdekessége, hogy a mellboglárhoz függő kapcsolt. Ennek az ékszer-együttesnek egyik említése 1694-ből ismert: „Ein gülden 105

Evangélikus Templom, Beszterce. Evangélikus Egyház Gyűjteményei, Brassó, ltsz III/49. 107 BM ltsz 1141. 108 TOPPELTINO 1667, Tab.5. 109 British Library, Mss 5256. Viseletkódex 1990, 42. kép 110 HALDNER 1967, 24. 106

23

Hefftl-geheng”.111 (Hasított levéldíszes mellboglárok112 szegélyén vehető észre függesztőszem, melynek segítségével a függőt a mellékszerhez illesztették.) Bár a későbbiekben a mellboglárt leggyakrabban szalagra függesztve viselték, a dekoltázsba tűzésének viselésmódja a XX század elején is adatolható. Így jelenik meg például Franz Stödtner fényképén,113 melyen két nőalak a mellboglárt az ingvállszerű mellény széles nyak-kivágatába tűzve viseli. XVII. század végére vonatkoztatható114 és XVIII. századi115 ábrázolásokon csak a betűzéssel magyarázható megjelenése az ing köríves dekoltázsának közepén. A nyelvvel rögzíthető mellboglárok betűzése116 könnyen megoldható volt, a fibulaszerű, zárt, tűs rögzítő-szerkezetűeké viszont nem. Ily módon csak akkor viselhették, ha az ingen gomblyukszerű rést nyitottak és ezen átvezették a tűt (ez utóbbi változata azonban nem adatolható). A mellboglárok egy részét feltételezhetően ingre varrták. Más módon nem magyarázhatóak viselésének azok az ábrázolásai, melyeken az ing felületén, a nyakkivágat alatt jelenik meg.117 Erre utalnak a mellboglárok peremsávján néha felbukkanó perforációk, melyek az ékszer felvarrását lehetővé tették. E mellékszer súlyából adódóan csak a ráncolt és sűrű szövésű (esetleg belső alátétes) ingen volt ez megoldható anélkül, hogy a mellboglár lefele ne húzza az ing textilanyagát. A függesztett köldökös, púpos típusú mellboglárokat jelenlegi ismereteink szerint a fügesztőtengely körül körbezárt köldöknyelv-végződésbe a mellboglár hátoldalán átfűzött szalagon viselték118. A figurális díszítésűek köldökén látható ábrázolás 90° vagy 180°-os szögben elfordítottnak tűnik, ha az ilyen típusú mellboglárt az említett módon függesztve szemléljük. Ennek feltételezhetően az a magyarázata, hogy a köldök tetejére foglalt fedlap, elfordítható és eredeti állapotában nem ilyen helyzetű volt. A lombos típusúak esetében a textilszalagot a függesztőtű, vagy a stilizált liliomhoz hasonlóan formázott nyelv alatt fűzték át (ez utóbbi főként a rögzített köldökös púpos

111

SSW, Band 4., 117. Pl BM ltsz T.105 113 ‹www.deutschefotothek.de› Objektdokument 87110541. 114 British Library, Manuscript Collections, Mss. 5256, 42. A Lady of Cronstadt. 115 Tiszántúli Református Egyházkerület és Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára, jelzete Kovács Teofil írásbeli közlése alapján Mss. R 582, 18 f. 116 Héjjné Détári Angéla Hann Sebestyén mellboglárja kapcsán betűző tűről ír HÉJJNÉ DÉTÁRI 1976, 50 (37) 117 TOPPELTINO 1667, Tab. 4., 6. 118 A XIX. század végén és a XX. elején a hétfalusi csángók nők így viselték. „(…) a felfüggesztés úgy történik, hogy a csuklóban járó középső részen húzzák át a szalagot s úgy akasztják nyakukba a csángó leányok.” GYÁRFÁS 1912, 278. 112

24

típusra jellemző). A Bolognaban őrzött, Ferdinando Marsigli által gyűjtött erdélyi viseletképeken,119 a másolatok szerint,120 a szász nők keskeny szalagra fűzve viselik. A vizsgált időszakban más viselési módjára (mint például női palástot összefogó csat) nincs adat. A Brukenthal Múzeum szász öltözetű, albástromból faragott nőalakja jellegzetes szász, rakott női palástot (krause Mantel) visel, a palást két széle között, ingén előtűnik a Heftel. Kérdéses, hogy a palást két szélét mi fogta össze. A mellboglárok (a nyelvvel függesztett púpos típus kivételével) csuklósan rögzített és horogban zárható tűjének hegye általában tekercsszerűen visszahajtott (azért, hogy viselőjét ne sebezze meg). Tehát melltű-szerűen nem használták, a tű méretéből adódóan ez károsította volna a palást anyagát. Viszont a palást széleire varrt gomblyukszerű rés vagy hurkos megoldás adott esetben biztosíthatta annak lehetőségét, hogy a palást széleit mellboglárral kapcsolják egymáshoz. Valószínűbb azonban, hogy a palástot keskeny zsinórral rögzítették. A nagyszebeni Mária templom szentélyében, a Rozsnyói János által festett falképen, az egyik, kereszt alatt álló nőalak palástján mellboglárhoz hasonló ékszer jelenik meg. Ez azonban a falfestmény 1650 körüli „felújításának” eredménye, melyet Georg Hermann végzett, és melynek során a palást felületére egy ékkövekkel díszített mellékszert festett.121 Nem tekinthető tehát női palástcsatként viselt mellboglár hiteles ábrázolásának. Téglás István a segesvári lelet kapcsán arról írt, hogy a „Patrel122 vagy Hefteln nevű női ékszert régebben a városiak is – ma már azonban csak a falusi szász leányok viselik az ünnepi felsőjöket mellökön összefogó lánczra erősítve”.123 A vizsgált időszakra vonatkozóan nem ismert olyan adat, amely azt igazolná, hogy az inget vagy az ingvállat összefogó láncra fűzve is viselték volna a mellboglárt. A kutatás jelenlegi állása szerint a XVI-XVII. század folyamán erdélyi szász mellboglárt kizárólag szász nők viseltek124. Apor Pétert idézve: „(…) az városi úr szásznéknak aranyból, drágakövekből való volt, az közönséges, kivált falusi szásznéknak kinek ezüstből, kinek ónból, kinek pléhből, de mindeniknek volt”.125 Bár a kolozsvári magyar polgárasszonyok viseletében kimutatható a szász női viselet hatása,126 a jelenleg rendelkezésünkre álló adatok alapján a mellboglárokra ez nem vonatkoztatható. 119

Biblioteca Universitaria, Collezione Marsiliana, Vol. 15. GALAVICS 1990, 126. MTAK, Kézirattár, Ma. 4936/a . Fekete-fehér változatban közli SZENDREI 1907, III. melléklet 2, 4 kép. 121 [ROTH, Victor]: Kreuzigung. In: Die deutsche Kunst 1934, 127. 122 Helyesen: Patzel (függő mellékszer, több alakváltozata ismert) 123 TÉGLÁS 1892, 174. 124 A hétfalusi csángók a későbbiekben átvették viseletét. Ld ORBÁN 1873, 142. 125 APOR (1736) 1978, 58. 126 Ennek egyik példájaként említhető a fekete rakott palást (krause Mantel) átvétele, ld British Libraryban levő viseletkódex (Mss 5256) „24.A Hungarian Girl from Clausenburg” feliratú lapját. Viseletkódex 1990. 120

25

VI. Az erdélyi szász mellboglárok típusai

1. Púpos típusú erdélyi szász mellboglárok

A típushoz sorolható mellboglárok felülete két koncentrikus díszítősávra tagolódik a középrészt képező köldök körül, a középmezőben, illetve a rézsűs peremsávon. Mindkettőt hangsúlyos, drótsodronyból képezett szegélydísz határolja. A középmező jellegzetes díszítményei a félgömb alakú ornamensek, melyek a kapszulát magába foglaló köldökrészt veszik körül. A típus elnevezése Gyárfás Tihamértől származik.127 Bár a forrásokban leggyakrabban kornblumig Heftel-ként említett, a magyar névadó Sigerus Emil német típusmegnevezését (Buckelheftel)128 fordította magyarra. A magyar nyelvű forrásokban búzavirágos kösöntyű (1589, 1608, 1617, 1676)129 alakban fordul elő. Ezt az elnevezést a köldökrészt övező, búzavirághoz hasonló fém díszítőelemek ihlették (ez megfigyelhető az ún. nagyenyedi lelet Sárkányölő Szent György alakos mellboglárján130), de ismert olyan mellboglár is, melynek középornamense idéz búzavirágot131. Bár Gyárfás a félgömb alakú díszítményeket gomboknak nevezi, a továbbiakban a könnyen érthetőség kedvéért „púp” megnevezés alatt tárgyalom őket132. A gyakran fémgallérral díszített köldöknyílást általában bordázott vagy sodrott drót övezi, ritkábban mindkettő. A középmezőt is gyakran határolja fémgallér, mely az alaplemez felső részének a rézsűs peremhez forrasztása során keletkezett forrasznyomokat hivatott elfedni és amely kör alakú, fodorszerűen hullámos, keskeny fémlemez. Jellegzetes formáját az ötvös kalapálással alakította ki és olykor észrevehető, hogy a kör sugarainak irányát nem követte pontosan. A középmező díszítősávjában a púpok közötti felületet két különböző ornamens tölti ki: a sáv belső részén karmos foglalatú, apró ékkövek, sodronycsigák vagy eperdíszek alkotnak koszorút, külső szélén leggyakrabban háromosztatú levéldíszek, olykor stilizált liliomhoz hasonló ornamensek. A púpokat leggyakrabban áttört lemezből alakították ki, de ismertek filigrándíszítést utánzó, öntött változatai is. Tetejüket és a köztes levéldíszeket gyakran ékíti egy-egy fémgyöngy vagy eperdísz. Ez utóbbi, akárcsak a sodronycsigák igen 127

GYÁRFÁS 1912, 276. SIGERUS 1910, 95-96. 129 „Egy búza viragos kesentiu” (1617) SZABÓ T. 1986, 37. 130 Pl MNM ltsz 1890.112.2. 131 Pl BM ltsz T664. 132 Beke László kúpnak nevezte őket (BEKE 1980, 53), Kolba Judit rozettának, illetve félgömbnek (KOLBA 1990, 171-173, 181) Kiss Etele félgömbnek (Mellboglár. In: Jankovich M. gyűjt. 2002, 194).), Simonyi István boglárszerű domborulatnak (Kösöntyű. In: Mátyás öröksége I. 342). 128

26

kedvelt díszítőeleme volt az erdélyi ötvösségnek. A díszítményeket szegecsekkel rögzítették az ékszer hátoldalára. A peremsávot általában indadíszek borítják, felülete olykor kis átmérőjű perforációkkal áttört, gyakran forrasztott vagy csavarral rögzített madár és állatfigurák tagolják, ritkább esetben maszk-ornamens, nyilazó férfialak, vagy szatírfej. A XVI. és XVII. század folyamán a púpos volt a legelterjedtebb szász mellboglár típus.

1.1. Függesztett köldökös erdélyi szász mellboglárok

Az altípus sajátossága a köldöknyílás mellett levő négyzetes résbe függesztett köldök, amely egy henger alakú kapszulát foglal magába. Ennek következtében a mellboglár két részből áll: a boglártestből és üres középrészébe függesztett köldökből. Ennek tetejét áttört lap borítja. Alakos ábrázolással díszített fedlap esetén farkasfogszerűen alakított keret akadályozza meg a lap kiesését. A köldök függesztése a köldök hátlapjára forrasztott köldöknyelvvel biztosított. A köldöknyelvet egy fémpánt alkotja, amely a köldök átmérőjénél hosszabb. A mesterjegyet általában ennek végébe ütötték, éleit néha ívelten formázták. A nyelv másik végén a visszahajtott pánt a függesztőnyílás belső oldalát körülölelve biztosítja a rögzítést. A XVI. századra keltezhető mellboglárok alaplemezének hátoldalán a függesztőnyílás alatt merevítő szerepű fémpánt (a továbbiakban függesztőtengely) erősíti az alaplemezt, pontosabban a köldöknyílás gyűrűjét. Összehasonlítva a púpos mellboglárok másik altípusával (rögzített köldökös) észrevehető, hogy míg azok kapszulája magas, a függesztett köldökűeké inkább lapos és medalionra emlékeztető. A köldökrész egyszerű művelettel cserélhető volt és ismertek olyan példányok, melyek esetében a kapszulát egy másik púpos mellboglár függesztőnyílásába helyezték. Ez a köldöknyelv alaprészénél látható, anyagfáradás okozta repedésekből észrevehető, másik esetben pedig a köldök mérete és a a mellboglár köldöknyílásának mérete közötti eltérésből. Nem kizárt, hogy a Szent György alakos mellboglárok köldökeivel is ez történt. A függesztett köldökű mellboglárok esetében számolnunk kell azzal a lehetőséggel, hogy nem az eredeti elemeket tartalmazza az összetétel. Az ún. nagyenyedi lelet részeként

27

kerültek a Nemzeti Múzeumba köldök nélküli mellboglárok,133 mivel a leletet közvetítő révén szerzeményezték, utólagosan nem deríthető ki a köldök hiányának valós oka. Nagyon kevés mellboglár vészelte át sértetlenül és átalakítás nélkül az évszázadokat. Egy részüket a folyamatos viselés következtében javították, olykor rendkívül ügyetlenül és kezdetleges módon, másik részüket ékkő-forrásnak tekintették és a kivett drágaköveket utánzatokkal pótolták.134 Gyakran észrevehetőek a foglalat kibontásának nyomai. Csupán a leletként feltárt ékszerek tekinthetőek minden bizonnyal eredeti állapotúaknak, természetesen csak abban az esetben, ha a földberejtés előtt nem alakították át őket. A függesztett köldökös mellboglárok datálásakor tehát mindenképpen szükséges annak

figyelembevétele,

hogy

a

köldöknyelven

levő

mesterjegy

a

köldökre

vonatkoztatható, a mellboglár egészére azonban nem feltétlenül. A tárgyi emlékanyag vizsgálata alapján a függesztett köldökös figurális díszítésű és a virágos mellboglárok főként a nagyszebeni műhelyekhez köthetőek. Az eddig azonosított és jelzett példányokon a XVI. század második felében, Nagyszebenben működő ötvösjegyek találhatóak. Készítésük időintervalluma tehát a XVI. század második fele, viselésük idősávja egyelőre nem körvonalazható, mert az írott forrásokban a púpos típus a legkevésbé részletezett. A sodronycsigákkal díszített köldökűek a XVII. századra jellemzőek és ezek között Nagyszebenen kívül ismertek más ötvösközpontokban, például Brassóban működő mesterek jegyével ellátott darabok is.

1.1.1. Figurális díszítésű, függesztett köldökös erdélyi szász mellboglárok

A köldökkapszula fedlapján látható figurális ábrázolásoknak a következő változatai ismertek: Keresztrefeszítés, Angyali üdvözlet, Sárkányölő Szent György. A köldökrészen a Keresztrefeszítés jelenetét ábrázoló mellboglároknak két példánya azonosított az emlékanyagban, egy a jabloneci múzeumban135 található, egy másik Kelnekről került a nagyszebeni Brukenthal Múzeum gyűjteményébe.136 A köldöknyelvén látható DB jegyet, bár a nagyszebeni mesterjegytáblán nem szerepel, legutóbb Daniela Dâmboiu Reissenberger Lajos, Roth Viktor és Kőszeghy Elemér nyomán 133

MNM ltsz 1890.112.3, ltsz 1890.112.4. A Piarista Rend Magyar Tartományának központi gyűjteményében lappangó mellboglár említhető példaként. Feltételezhetően e céllal vásárolt fel számos mellboglárt a XIX. században Hugo Lüdecke nagyszebeni ékszerész, valószínűleg úgy adta tovább őket a Brukenthal Múzeumnak, hogy az ékköveket utánzatokra cserélte. 135 Muzeum Skla a Bižuterie v Jablonci na Nisou 136 BM ltsz T 663/4041. 134

28

Bulkescher Dániel nagyszebeni mester jegyeként tárgyalja.137 Ez a feltételesen elfogadható attribúció azonban további kutatásokat igényel. A kör alakú kompozíciót szinte teljes egészében a kereszt tölti ki, alatta balra Mária, jobbra pedig János apostol elnagyoltan és durván formázott alakja látható. Krisztus feje enyhén balra hajló. A jabloneci kompoziciója nagymértékben hasonló. Bár részletezettebb, a figurák kidolgozása meglehetősen ügyetlen. Köldöknyelvére ütött mesterjegye nehezen olvasható (GE), valószínűsíthető, hogy az 1559-1595 között tevékenykedő138 nagyszebeni Gro Imre139 műve. Angyali üdvözletet ábrázoló, függesztett köldökös mellboglár ugyancsak kettő ismert. Az egyik a Nemzeti Múzeumban található,140 a másik, melynek köldökét vésett gyöngyház borítja, egykor Andrássy Manó tulajdonában volt, jelenleg lappang. A Nemzeti Múzeumban levő példány púpközeiben fémgyöngyök övezik a köldököt, a lappangó mellboglár gyöngyházas köldökét pedig karmos foglalatú kövek. Ez utóbbi durva kidolgozású púpjai sugarasan tagoltak. Köldöknyelve nem függesztett, hanem sarníros megoldású és feltételezhetően nyitható volt. (érdekes módon Gyárfás Tihamér saját gyűjteményében említ egy púpos típusú, nyitható köldökös mellboglárt, a brassói Roth Pál mesterjegyével, ennek közepén azonban nem alakos ábrázolás, hanem ékkő-utánzat volt141). Az 1884-es kiállításon szereplő ötvösműveket közlő katalógusban142 az Andrássy Manó tulajdonában levő mellboglárnak csak az előképe jelent meg, a hátoldaláé nem, így nem tudható, hogy esetleges átalakítás eredménye a széleken látható két tag, amely feltehetően a viselését hivatott megkönnyíteni. A képen a köldöknyelv végén levő mesterjegy nem látható tisztán. A Nemzeti Múzeumban levő ékszer kapszulájában ismeretlen összetételű anyag található. A kapszula nem volt nyitható, viszont a farkasfog alakzatú keret részeinek felfeszítésével a fedlap eltávolítható. Olykor észrevehető, hogy a farkasfogsor elemei helyenként letörtek, bár ez a része az ékszernek, helyzetéből adódóan nem annyira sérülékeny. Feltételezhető, hogy a kapszula tartalmát próbáltak kibontani (a fedlap áttört, ezért a benne levő anyaghoz könnyű hozzáférni, de nem annak teljes tartalmához).

137

DÂMBOIU 2008, 138, 321 DÂMBOIU 2008, 320. 139 KŐSZEGHY 1936, 236 (1307 számú jegy). 140 MNM ltsz. Orn Jank. 468. 141 GYÁRFÁS 1912, 278. 142 PULSZKY – RADISICS 1884, 129. 138

29

Mindezek megerősítik azon korábbi feltételezések valószínűségtartalmát, mely szerint a púpos mellboglár „ősi idoma” a középkori ereklyetartó formalium.143 Az ábrázolt jelenetek dél-német előképe joggal feltételezhető,144 mivel az erdélyi szászok mindvégig fenntartották kapcsolataikat a német nyelvterülettel. Megjegyzendő, hogy ismertek a Keresztrefeszítést analóg kompozícióban ábrázoló, hasonló korú medalionok. Két Sárkányölő Szent György alakjával díszített mellboglár ismert és mindkettő a Nemzeti Múzeum gyűjteményében található. Az egyik az ún. nagyenyedi lelet részeként szerzeményezett145, a másik Sigerus Emil gyűjteményéből származik146. A jelenet kompoziciója lényegében mindkét esetben ugyanaz. A púpok jellege viszont eltérő, a nagyenyedit öntött búzavirág-ornamensek díszítik, a Sigerus-gyűjteményből származó mellbogláron levő púpok e díszítőelem gyakoribb változatához sorolhatók. Tetejükön a négyzethálós fémpogácsák alatt csillag alakú dísz látható. Köldöknyelvén az 1588 és 1600 között tevékeny,147 nagyszebeni Letz Mihály mesterjegye.148 Az ún nagyenyedi leletből származó mellboglár köldöknyelve jelzetlen. Mindkét esetben a púpok tetején levő eperdíszek lencsés alátétekkel rögzítettek a púpnyomok (a púpok domborulatának megfelelői a hátoldalon) közepében. A helyenként perforált peremsávot stilizált szőlőinda díszíti. A Nagyenyedről származó peremét miniatűr állatfigurák tagolják: fejét hátrafordító egyszarvú, szarvas, kutya, valamint madárfigurák váltakoznak felületén. Hátoldalán javítás nyomai észrevehetőek.

1.1.2. Levélkelyhes, függesztett köldökös erdélyi szász mellboglárok

A középornamens és alátét-díszítményei általában a köldök tetején egy sugaras osztású, kihajló levelek alkotta alapra, a levélkehelyre helyezettek. Ez lehet karéjos vagy pedig egybeöntött, plakettszerű díszítőelem. Szélén váltakozó ornamensek alkotnak koszorút (fémgyöngyök, karmos foglalatú ékkövek, sodronycsigák stb), a kihajló levéldíszek között, vagy azok felületére rögzítve. Az eperdíszes változat esetében megfigyelhető, hogy a levélkehelyre átlósan vagy sugarasan a virág porzóihoz hasonlítható fémornamenseket helyeztek, esetlegesen ezekre 143

KÖVÉR [HAMPEL] 1897, 429. KISS Etele: Mellboglár (170.) In: Jankovich 2002, 194. 145 MNM ltsz 1890.112.2. KOLBA 1990, 171-172. 146 MNM ltsz 60.49. 147 DÂMBOIU 2008, 202. 148 KŐSZEGHY 1936, 242 (1348 számú jegy). 144

30

újabb porzós-elemet illesztettek (vagy virághoz hasonló alátétet) és e réteges szerkezetű kompozícióra rögzítették a középdíszítményt.

1.1.2.1. Virágdíszes, levélkelyhes, függesztett köldökös mellboglárok

A virágdísz a köldök tetejére helyezett, áttört levéldíszes alapra illesztett és általában apró, karmos foglalatú kövek veszik körül. Míg a figurális jelenettel díszített köldök esetében a hátoldal (pontosabban a köldöknyelv hátoldala) nem perforált, a virágdíszeseknek ez közös jellemzője. Abban az esetben, ha az ornamenst kétfele hajtott fémszalaggal rögzítették feltételezhető az utólagos átalakítás. A típusváltozat egyik legszebb példája a nagyszebeni Stin Tamás és Rókus közös jegyével jelzett, Tekén talált ékszer.149 A búzavirágra emlékeztető, ívelt szirmú virágdísz közepére kisebb méretű, négyzetes kőfoglalat rögzített. A virágdíszt a keskeny, kihajló levelek közé ékelt és a szirmok mellé rögzített, karmos foglalatú gránátok veszik körül. További három, virágos köldökű mellboglár ismert, mindhárom a Nemzeti Múzeumban található. A virágszirmokat alkotó lemezek felületkezelése azt valószínűsíti, hogy zománcozták, vagy zománcozásra készítették elő a középornamenst (a zománc jobban tapad a felületen, ha az nem sima, hanem vésett). A Kirtscher István jegyét150 viselő köldök151 virágdíszén még észrevehetőek a sötétkék színű zománc nyomai. A púpok felülete eltérő kiképzésű (ennek azonban ez esetben nincs jelentősége, hisz a köldökrész átcserélhető volt, a leletkörülmények pedig nem utólagosan tisztázhatóak). A fellelhető példányok köldökrészének ornamentikája – áttört levéldíszes alapra helyezett központi virágdísz, melynek közepébe ékkő foglalt, a virág körül, a hat szirom közeinek megfelelően karmos foglalatú kövek – azt sugallja, hogy ötvösök egy meghatározott díszítőképletet követtek. Természetesen eltérések is megfigyelhetőek, például a levéldíszek alakjában. Észrevehető továbbá, hogy míg a Pfeffer Lukács műveként azonosított köldököt, valamint a Kirtscher István jegyével jelzettet apró gránátok díszítik, a Fleischer Boldizsárén három fémgyöngy és három ékkő alkotja a virágdíszt övező

149

DÂMBOIU 2008, 226-227, 243, 320. Thomas Stin (I); Rochel Stin/Styn. KŐSZEGHY 1936, 238 (1324 számú jegy). 151 MNM ltsz 1881.51. 150

31

koszorút. Valószínűleg virág középornamensű mellboglárt jelöl a forrásokban előforduló virágos kösöntyű152 megnevezés.

1.1.2.2. Eperdíszes, levélkelyhes, függesztett köldökös mellboglárok

A virágdíszes köldökös mellboglárokhoz hasonlóan, levéldíszes alapra helyezett ornamenseket egybefoglaló kompozíció jellemzi ezt a típusváltozatot. A virágdíszessel ellentétben a kompozícó szerkezete réteges, főként annak tulajdoníthatóan, hogy az eperdísz virágot és porzóit idéző alátétre (aljornamensre) helyezett. Egyik változatának középdíszítményét nem eperdísz, hanem fémgyöngy alkotja. A köldökkoszorút gyakran sodronycsigák díszítik. Egyik szép példája a Nemzeti Múzeumban található,153 a feltételezett jegyet tartalmazó köldöknyelv-részt sajnos a mellboglár átalakításkor eltávolították (a köldököt a boglártesthez forrasztották). A köldököt sodronycsigákra emlékeztető fémornamensekkel díszítették, melyek fémgyöngyökkel váltakoznak, közöttük kihajló levéldíszek láthatóak. Az eperszem csigás végződésű sziromornamensekre és gömbös porzódíszítményekre helyezett. Az öntött púpokat bordázott drótgyűrű veszi körül, tetejükön, valamint a közökben fémgyöngyök. A középmezőt szegélyező sodrott drót és fémgallér mentén a fémgyöngyök alatt liliomos alátétek találhatóak. Az indadíszes peremsávot durván öntött madárfigurák tagolják. Hátoldalán körbezárt, élére állított fémlemez látható, melyet utólagosan és igénytelenül forrasztottak az alaplemezre. A függesztőnyílás nem keretelt, alsó részén függesztőtengely észrevehető. Az 1891-ben a segesvári Kessler-házban talált lelet más ékszerek mellett két ilyen típusú mellboglárt is tartalmaz.154 Ezek közül az egyik koronás PS mesterjeggyel jelzett, a másik köldöknyelvének vége letörött, így ötvösjegy alapján nem határozható meg. 1912-ben közölt ábra alapján valószínűsíthető, hogy ugyanaz a koronás PS mesterjegy, melyet Gyárfás Tihamér a fogarasi református templom paténáján talált és a brassói ötvösség történetéről szóló monográfiájának jegyzékében a 101. szám alatt id. Schun Péter jegyével azonosította.155 Könyvének a 113. oldalán viszont a 101. sz. jegyre mint ifj. Schun

152

„Egy vy viragos Aranios Gieongyeos keowes keosseonthyw” SZABÓ T. 1986, 37. MNM ltsz 52.285.C 154 TÉGLÁS 1892, 173-174. 155 GYÁRFÁS 1912, 324 p: Piter Schun I., míg 100 p: Piter Repser I. alias Schun. 153

32

Péter156 mesterjegyére utalt. A 101. sz. ötvösjegy alatt említett paténáról nem közölte, hogy található rajta felirat vagy sem, viszont a zárójelben szereplő évszám (1638), arra enged következtetni, hogy valószínűleg igen. A paténa jelenleg nem található a fogarasi Református Egyházközség tulajdonában,157 így a kérdés az ötvöstárgy alapján nem tisztázható. Ugyanakkor utalt a Nemzeti Múzeum gyűjteményének egyik mellboglárjára, mint „kösöntyű, melynek köldöke hiányzik, a 101. sz. mesterjeggyel”.158 Sajnos nem részletezte, hogy a mellboglár mely részét jelölték az ötvösjeggyel, kérdéses, hogy ha a köldöke hiányzott, akkor mely részén volt. A PS mesterjegyet Heller István az 1642-ben elhunyt id. Schun Péter 1610 körüli jegyének tulajdonította egy neki attribuált, magángyűjteményben levő serleg kapcsán.159 Ugyanakkor közölt egy nürnbergi közgyűjteményben őrzött fedeles kupán előforduló és némileg különböző ötvösjegyet, id. Schun Péter 1620 körüli jegyeként.160 Nem kizárt azonban, hogy a Segesvárról származó mellboglár köldöknyelvén esetleg ifj. Schun Péter jegye látható. Idős és ifjú Schun, apa és fia, mesterként nem ugyanabban az időszakban tevékenykedtek. Az apa 1642-ben hunyt el, fia ifj. Schun Péter pedig 1655-ben vált mesterré és 1675-ig működött, így nem volt különösebb akadálya annak, hogy esetleg apja jegyét használja. Természetesen az 1633-ban elhunyt id. Schuller Pálról, valamint az 1636-ban a brassói ötvöscéhbe lépő ifj. Schuller Pálról sem feledkezhetünk meg.161 A kutatás jelenlegi állása szerint azonban nem ismert olyan forrás, amely alapján a jegy minden kétséget kizáróan feloldható lenne. A felsorolt lehetséges megoldások közül legvalószínűbb ifj. Schun Péter műhelye a Segesvárott talált mellboglár keletkezési helyeként. A boglártest (mely eltérő időpontban is készülhetett és elvben akár más műhelyben, ez azonban nem valószínű, mert a köldökalj díszítése megegyezik a köldöknyíláséval) részben hasonló egy, Maurer Márton műveként azonosított, jelenleg magángyűjteményben levő mellboglárhoz.162 A púpok felületén ugyanaz a lendületesen kígyózó díszítés figyelhető meg, mint a segesvárin. Szembetűnő, hogy a peremsávot igen durva öntésű madár és állatfigurák díszítik, valószínűleg a sokadik utánöntés eredményeként.

156

GYÁRFÁS 1912, 113. Pitter Schun II. (alias Repser) Szász Tibor fogarasi református lelkész írásbeli közlése. 158 GYÁRFÁS 1912, 278. Megjelölt lelőhelye (26. szekrény 17. számú kösöntyű) sajnos nem nyújt elégséges alapot a mellboglár azonosításához. 159 HELLER 2000, 88, 284, 17 sz jegy (Piter I. Repser alias Schun). 160 HELLER 2000, 90, 284, 18 sz jegy (Piter I. Repser alias Schun). 161 GYÁRFÁS 1908, 385 (Paul Schuller). 162 HELLER 2000, 210. 157

33

A másik segesvári mellboglár, melynek köldöknyelve letörött, hasonló formai megoldású, bár díszítésében némileg eltérő, így például a középornamens nem eperszem, hanem lapított gömb alakú fémgyöngy. A köldöknyílást és a középmezőt nem bordázott, hanem sodrott drót keretezi stb. A púpközöket kitöltő stilizált liliomos díszeken pontsor látható. A durván formázott, fülkagylódíszes peremsávot szatírfejek tagolják. A peremsáv ornamentikája alapján a boglártest a XVII. század második felére keltezhető. Hátoldalán forraszanyag és durva javításnyomok láthatóak.

1.1.2.3. Középköves, levélkelyhes, függesztett köldökös mellboglárok

Az emlékanyagban egyetlen ilyen jellegű mellboglárt találtam. 2008-ban bukkant fel a heilbronni Dr. Fischer aukciósház ajánlatában egy LB jegyes, átmérőjének méretéből (9 cm) ítélve gyermek-mellboglár. Bár a tárgyleírásban az 1711-ben elhunyt Lucas Braun brassói mester szerepel, (az ötvösjegy alakja pedig nem részletezett)163 feltehetően Baum Lukácsról és jegyéről lehet szó, aki 1665-ben lépett a brassói ötvöscéhbe, 1690-1692 között a céhmesteri tisztet töltötte be és 1711-ben hunyt el.164 A köldök középornamense: karmos foglalatú kő, valószínűleg késői átalakítás eredménye. Kérdéses, hogy az ékszer eredeti középdíszítménye is kő volt vagy sem. A levélkehelyre hat gömb alakú porzó-dísz helyezett. A levélközökben három fémgyöngy váltakozik, karmos foglalatú gránátokkal. A köldök fémgallérja részben sérült. Szembetűnő, hogy a köldök mérete jóval kisebb a köldöknyílásénál. A púpok tetején csillag alakú díszítmény közepére fémgyöngy rögzített. A külső púpközökben liliomos díszre helyezett fémgyöngy látható, a belső púpközökben egy-egy fémgyöngy. A középmezőt fémgallér határolja. A peremsávot perforált indadísz borítja.

1.1.3. Pártadíszes, függesztett köldökös erdélyi szász mellboglárok

A magas köldököt a kapszulát alkotó hengernél szélesebb átmérőjű fémpárta díszíti, melynek közepébe virágdíszt idéző alapra helyezett középornamens rögzített. Ez lehet eperdísz vagy középkő. A körülötte levő koszorút sodronycsigák, fémgyöngyök, vagy kisebb méretű ékkövek alkotják. A pártaelemek olykor karéjosak, ismertek azonban áttört változatai is. 163 164

‹http://www.liveauctioneers.com/item/5978340› Letöltés időpontja: 2009.02.01. GYÁRFÁS 1912, 116.

34

1.1.3.1. Eperszemes, pártadíszes, függesztett köldökös mellboglárok

A típusváltozat lényegét nem csupán a négyzethálós fémgyöngynek is tekinthető eperdísz165 alkotja középornamensként, hanem a virágot formázó, réteges szerkezetű alátétdíszek. A típusváltozat egyik érdekes és szép példája a Nemzeti Múzeum gyűjteményében található.166 Magas köldökén széles pártán hat, öntött sodronykúp övezi a porzós alátétre helyezett, sűrű négyzethálós mustrával borított eperdíszt. Oldalnézetből szemlélve, érthetővé válik a forrásokban megjelenő tornyos kösöntyű167 kifejezés. Köldöke toronyhoz hasonló látványt kelt. A 90º-os szögben felhajtott köldöknyelv végén HI (?) mesterjegy, feltehetően a brassói Igell János műve, tevékenysége 1581-től 1614-ben bekövetkezett haláláig adatolható.168 A köldökalapot és a köldöknyílást drótsodrony szegélyezi, mely megismétlődik a fémgallérral díszített középmező szélén. A bordázott dróttal övezett, áttört púpok tetejére egy-egy eperdísz illesztett. A púpközöket liliomos alátétre helyezett fémgyöngyök díszítik. A peremsávot három állatfigurával váltakozó, különböző maszkornamensek tagolják és drótsodronyhoz hasonlóan formázott, öntött szegélydísz keretezi. A hátoldalán NAVIR (?) ANNA karcolt felirat utal az ékszer egyik egykori tulajdonosára. A szegecsek alatti különböző alátétek jelzik, hogy időközben többször is javították. A heilbronni Dr. Fischer aukciósház 2008-as árverési kínálatában egy különleges szépségű, az árverési tételeket ismertető tárgyleírás szerint Prodner Mihály jegyével jelzett mellboglár tűnt fel.169 Az 1662-ben mesterré lett és a század végén is tevékeny Prodner Mihályt 1665-ben a brassói ötvöscéh többek között azért bűntette, mert egy kösöntyűre rézdrótot tett.170 A mesterjegy a köldöknyelv végén található, a közzétett fényképen azonban nem látható tisztán, így a meghatározás egyelőre kérdéses marad. A köldök középornamense nem eperdísz, hanem porzódíszes alátétre helyezett fémgyöngy, melyet hat sodronycsiga vesz körül. Pártáját a levélkelyhes alaplemezek leveleire emlékeztető díszek alkotják, ez alapján a levélkelyhes típusváltozathoz is sorolhatnánk, a köldök tetejére rögzített lemez átmérője azonban szélesebb a köldökhenger átmérőjénél. A púpok áttört díszítésűek, a nyolc közül három pótolt (felületük eltérő kiképzésű). Tetejükön 165

Az eperdísz (vagy eperszem) egyik változata lapított gömb alakú fémgyöngy, melynek felületét vésett hatású, négyzethálós mustra borítja; másik alakváltozata erősen lapított, pogácsához hasonló. 166 MNM ltsz 1901.43.1 167 „Jutot nekik Egj Tornios kessentiö” (1610). SZABÓ T. 1986, 37 168 KŐSZEGHY 1936, 30 (177. számú jegy). 169 ‹http://www.liveauctioneers.com/item/5978339› Letöltés időpontja: 2010.02.01. 170 GYÁRFÁS 1912, 115-116.

35

eperdísz, a púpközökben levő liliomos díszeken viszont fémgyöngyök láthatóak. A középmezőt vaskos drótsodrony és széles fémgallér határolja. A durva felületdíszítésű peremsávot apró állatfigurák tagolják. A perem szélét sodronyos szegélydísz kereteli. E típusváltozatot képviselő ékszer Oskar Kling német viselet-gyűjteményében is volt (ez később a nürnbergi Germanisches Nationalmuseum gyűjteményébe olvadt) több erdélyi szász mellboglárral együtt.

1.1.3.2. Középköves, pártadíszes, függesztett köldökös mellboglárok

E típusváltozatnak több példája ismert, ezek jelenlegi állapota utólagos átalakítás eredménye (a típusváltozatot képviselő példányok egy része a lentebb tárgyalt sodronyzománcos mellboglárok keretében részletezett). Közös vonásuk, hogy a középornamens zárt foglalatú (esetenként karmokkal biztosított) ékkő, illetve ékkőutánzat. Az előzőekben tárgyalt eperdíszes változathoz hasonló köldökű171 mellboglár közepén félgömb alakú foglalatban csiszolt üvegkő látható. Nem kizárt, hogy a köldök jelenlegi állapota átalakítás eredménye és hogy eredetileg eperdíszes volt. A hátoldalon látható szegecs-alátétek jelzik a pótlásokat. Vélhetően ennek során cserélték ki a fémgyöngyöket a külső púpközökben vörös színű, zárt foglalatú üvegkövekkel, melyeket kétfele hajtott fémszalagokkal rögzítettek. A középornamens alatt porzós alátét, körülötte hat sodronycsiga díszíti a köldök tetejét. A párta széleit lekerekített T alakú elemek alkotják. A 90º-os szögben felhajtott köldöknyelv végén RA (?) mesterjegy észrevehető. A köldökalapot bordázott drót övezi. A durva felületdíszítésű púpok körül kisebb átmérőjű bordázott drót, tetejükön eperszem látható. A púpközöket liliomos alátétek töltik ki, felületükön fémgyöngy és tokos foglalatú üvegkövek váltakoznak. A középmezőt sodrott drót és széles fémgallér keretezi. A púpokhoz hasonlóan durva felületdíszítésű peremsávon sűrűn előforduló, kör alakú perforációk figyelhetőek meg. A szegélydísz drótsodrony utánzata. A

Nemzeti

Múzeum

egy

másik

pártás,

középköves

mellboglárjának172

peremsávjához hasonló díszítésű ékszer bukkant fel a „Die Gerufenen. Deutsches Leben in Mittel- und Osteuropa” című 2009-es kiállításon.173 A két mellboglár peremsávja a díszítőmotívumok ismétlődését példázza.

171

MNM ltsz 1907.56 MNM ltsz 1906.10.2 (a köldök és köldöknyílás mérete közötti eltérés köldökcserére utal). 173 ‹http://www.ausstellung-diegerufenen.de/index.php?id=30› Letöltés időpontja: 2010.02.01. 172

36

[A sodronyzománcos mellboglárok csoportja]

A mellboglárok között igen ritka a két szinte teljesen megegyező példány, vagy nagyon hasonló, bár feltételezhető, hogy e mellékszer szerényebb változatait sorozatban állították elő. Az MN jegyes, valamint a Gyárfás Tihamér által közölt sodronyzománcos mellboglárok nagymértékben hasonló alakú és díszítésű ékszerek csoportját képezik, ezekhez sorolható még a Nemzeti Múzeum sodronyzománcos és jelenlegi állapotában akasztónyelves mellboglárja174 (vélhetően utólag átalakított), valamint az Erdély művészeti emlékeinek 1931-es kiállításán felbukkant, egykor Glück Frigyes tulajdonában levő mellboglár175, mely a katalógusban olvasható leírás176 alapján hasonló formai jegyekkel rendelkezett és melyet Kőszeghy Elemér Michael Neustädernek tulajdonított.177 E csoportba sorolható ékszerek vizsgálatát megnehezíti, hogy egy részük csak Gyárfás leírásából és az általa közölt fényképekről ismert (három mellboglár fekete-fehér fényképét mellékelte monográfiájához a Brassó melletti Türkösről, ezek az adatgyűjtés időpontjában csángó női viselet részét képezték, valamint egy negyediket brassói magántulajdonból, szintén fekete-fehérben, mely közlése szerint MN jegyes volt).178 A közel tíz darabot számláló sodronyzománcos mellboglár-csoport majdnem fele MN jeggyel jelzett, ezek közül a közgyűjteményben levőek kutathatóak, a Gyárfás által közölt vélhetően lappang.179 Az MN jegyesek boglárteste nagymértékben hasonló, a köldökön azonban

eltérések

figyelhetőek

meg

(nem

kizárt,

hogy

utólagos

átalakítások

eredményeként). Az esztergomi Keresztény Múzeumban levő mellboglár180 pártadísze némileg eltérő kiképzésű, mint a Nemzeti Múzeumban levőé181 (mindkettő tíz háromkaréjos pártaelemben végződő). Ez utóbbi középdíszítményét átalakították182 (vélhetően akkor, amikor a peremsáv sérült sodronyzománcát kiegészítették). Mindkét esetben a középkő vörös színű csiszolt üveg, melyet hat, váltakozó színű ékkő utánzat övez. Ezek közül az esztergomi három vörös kövének foglalata négyzetes, a Nemzeti Múzeumban levőén mindegyik kör alakú. A középkő alátétlemeze körbeírható, az 174

MNM ltsz 1884.94 Beke László valószínűsíti, hogy a Nemzeti Múzeum 73.7.C ltszú mellboglárja azonos azzal, amely Glück Frigyes tulajdonában volt a harmincas években (BEKE 1980, 53). 176 „Oldalán körös sodronyzománcdíszítéssel. Felső lapján nyolc áttört dudor eperszemekkel. Tetején gránátés türkiszkoszorúban rózsacsiszolású piros üveg” Erdély 1931, 67 (336.). 177 KŐSZEGHY 1936, 41 (233 c). 178 GYÁRFÁS 1912: MN jegyes:47. kép 322. LB,HM,MM jegyes 48. kép 278. Tvábbá BEKE 1980 140-141 179 GYÁRFÁS 1912, 322. 180 Keresztény Múzeum ltsz 60.57.1 181 MNM ltsz 73.7.C 182 BEKE 1980, 53. 175

37

esztergomi középköve alatt ellenben sötétkék, zománcozott porzó-díszítmény látható. A köldök alaplemezét bordázott drótsodrony övezi. A köldöknyelven koronás MN jegy látható. A jegyet Gyárfás Tihamér nyomán183 Kőszeghy Elemér Michaël Neustädernek tulajdonította, Beke László pedig Michael Neustädternek (Michael Neustedter184).185 További kutatásokat igényel, annak tisztázása, hogy az előzőekben említett mellboglárok köldöke minden kétséget kizáróan az 1667-ben mesterré lett és 1710-ben elhunyt Neustäder Mihály műveinek tekinthetőek. Mint általában a függesztett köldökös mellboglárok esetében, itt is számolnunk kell azzal a lehetőséggel, hogy a köldök és boglártest nem egykorú186. A Nemzeti Múzeumban levő hátoldalán „Báts Falusi Págor Anna kősőntyűje” bekarcolt felirat olvasható. A múzeum Sólyom Janka hagyatékából vásárolta a Bizományi Áruháztól.187 A Keresztény Múzeumban levő majdnem bizonyosan Ipolyi Arnold gyűjteményéből származik188 három másik mellboglárral együtt189 (ezek közül az egyik jelenleg a Főszékesegyházi Kincstárban190). Az Iparművészeti Múzeum jelenlegi gyűjteményének sok részletében szinte azonos mellboglárját191 Maár Tóth Lajostól vásárolta Jászberényből.192 Mindhárom közgyűjteményben levő boglárteste szinte teljesen megegyező (a sérüléseket figyelembe nem véve). A köldöknyílást és a középmezőt drótsodrony határolja. A nyolc áttört púpot bordázott drót övezi, tetejükön sűrű négyzethálós eperszemek. A púpközökben liliomos díszek, tetejükön méretes, ezüst fémgyöngyök. A rézsűs peremsávot sodronyzománcos lemezek borítják, melyeket a boglártest alaplemezére hat szatírfejes ornamensben végződő csavarorsó és szárnyas csavaranyával rögzítettek. A lemezek illeszkedő széleit a szatírfejek takarják. Ilyen jellegű ornamensek előfordulnak még a segesvári lelet egyik mellboglárján,193 ez tehát nem csupán a sodronyzománcos mellboglárok csoportjára jellemző (a segesvári peremsávjára viszont nem csavarral rögzítették). A hat sodronyzománcos lemezen két-két sodronyszállal határolt, sötétkék zománccal kitöltött körben, hat illetve hét plasztikus, pontszerű fehér 183

GYÁRFÁS 1912, 322 (77. sz. jegy: Michael Neisteder), 117 (Michael Neustäder), 53 (Mechel Neysteder). Ez utóbbi névváltozat szerepel az 1884-ben közzétett brassói mester-névjegyzékben is.RESCH 1884, 22 185 BEKE 1980, 53. 186 A hétfalusi csángók számára készített sodronyzománcos mellboglárokról SIGERUS 1908, 91. 187 BEKE 1980, 53. Ezek szerint a tulajonosok sorrendje a következő lenne: Glück Frigyes, Fodor Oszkár, Sólyom Janka, MNM. 188 Ld CSÉFALVAY (1986) 1989, 100. 189 Keresztény Múz ltsz 60.54.1, ltsz 60.55.1. Kőszeghy E. említ egy ötödiket Balthasar Fleischer műveként: Mellboglárszerű pluvialekapocs, középrészén „Angyali üdvözlet”.KŐSZEGHY 1936, 235 (1296 b). 190 CSÉFALVAY (1986) 1989, 114. 191 IMM ltsz 54.329.1. SIMONYI István: Kösöntyű. In: Mátyás öröksége 2008, 342 (XI-129). 192 Az IMM leírókartonja szerint vételára 400 Ft volt. A leírókartonon szereplő adatok részét Dr. Pandúr Ildikó bocsátotta rendelkezésemre. 193 MNM ltsz 1891.106.2 184

38

zománcdísz alkot kört, melynek közepében hasonló „zománccsepp” látható, körülötte sárga pontok (a fehér zománcdíszek néhol sérültek). A két kör között sötétzöld zománcalapon szembefordított, kihajló szárú U alakban rögzített sodronyszálak fognak közre egy fehér színű, plasztikus zománcdíszt és négy sárga színű pontot. A peremsáv szélét hangsúlyos drótsodrony szegélyezi. A hangsúlyosan, éllel tagolt hátoldalon néhol a púpok domborulatának megfelelő bemélyedések (púpnyomok) figyelhetőek meg meg. A boglártest középmezejének díszítőelemeit szegecsekkel rögzítették. Az esztergomi és az Iparművészetiben levő hátoldalán négyzetes szegecsalátétek jelzik a javítások nyomait. A függesztőrés mindhárom esetben keretelt. Bár nem függesztett köldökös mellboglár, említésre érdemes a Nemzeti Múzeum egy másik sodronyzománcos mellboglárja,194 amely sok tekintetben hasonló (a szerkezeti különbségeket figyelembe nem véve, mivel fennáll annak lehetősége, hogy jelenlegi állapota későbbi átalakítás eredménye), de szembetűnő különbségek is megfigyelhetőek díszítésének részleteiben, különösen ami a zománcozott felületek jellegét és színeit illeti. Ez utóbbi az előzőekkel összehasonlítva telítetlenebb, szürkéskék árnyalatú. Díszítőképlete szinte teljesen megegyezik a fentebb leírt mellboglárokéval, valamint a díszítőelemek egy része is, mint például a szatírfejes ornamensek, ezek azonban már durvábban formázottak, mint a fentebb említett mellboglárok hasonló ornamensei, feltehetően az utánöntések következtében. Eltérő a hat sodronycsigával díszített, levélkelyhes párta, a középmező és peremsáv szegélydísze, valamint a sodronyzománcos lemezek díszítőmintája. Ez utóbbit három, sodronyszállal határolt kör díszíti (az előzőekben tárgyalt mellboglárokét kettő). A múzeum 1884-ben vásárolta Erdélyből.195

194 195

MNM ltsz 1884. 94 BEKE 1980, 53.

39

1.2. Rögzített köldökös erdélyi szász mellboglárok

Az altípusba tartozó mellboglárok díszítőképlete ismétli a függesztett köldökös mellboglárokét, de a köldök az alaplemezhez rögzített, a mellboglár tehát nem két, egybekapcsolt részből áll, hanem összes alkotórésze egy alaplemezre szerelt vagy forrasztott. A középornamens kettős fémszalaggal, vagy szegeccsel rögzített az alaplemezre. Az ékszer viseletét a hátoldalra forrasztott vagy szegecselt, nyílvég alakú nyelv biztosítja, melynek hegye gyakran visszahajtott (hogy viselőjét ne sebezze meg). E szerkezeti különbségek kivételével a boglártest díszítőképlete és díszítőelemei ugyanazokat a formákat ismétli, mint a függesztett köldökös altípus esetében. A

két

altípus

XVII.

századi

emlékanyagát

összehasonlítva

jelentősebb

különbségeket nem találunk a köldök szerkezeti megoldásán kívül, hiányzik viszont a rögzített altípusú emlékanyagból a XVI. századi, nagyszebeni műhelyeknek tulajdonítható, lapos és kidolgozottabb hatású mellboglárok csoportja, melyek kivétel nélkül a függesztett köldökös figurális, illetve virágdíszes típusváltozathoz sorolhatóak. Mivel ilyen jellegű mellékszerek alkotják az ún nagyenyedi lelet mellboglár anyagát, a következőkben „nagyenyedi jellegű” emlékcsoportként említem őket (az ehhez tartozó mellboglárokat viszonylag lapos szerkezet és vékony alaplemez jellemzi). A függesztett köldökös emlékanyagból hiányzik viszont az áttört díszítésű fedlappal borított köldökű típusváltozat, úgy a XVI-XVII. századi, mint a későbbi emlékanyagot tekintve. A figurális díszítésű, függesztett köldökös mellboglárok megfelelőjének tekinthető a rögzített köldökös altípus áttört díszítésű fedlappal borított középrészes típusváltozata. A barokkos pompa szellemében a XVII. században a púpos mellboglárok esetében is a magas boltozatúak váltak kedveltté. A hatást fokozta a magas köldök és az alátét-díszítményekkel magasított középornamens. Az előző századi emlékanyag tagolt, síkba hajló púpdíszeivel ellentétben a típus XVII. századra keltezhető emlékein a púpok szinte kivétel nélkül félgömb alakúak, olykor áttört díszítésűek és tetejükre gyakran méretes fémgyöngy illesztett. A köldökhenger által képezett, áttört díszítésű lemezzel borított kapszulába azonosítatlan összetételű, feltételezhetően illatosító szerepét betöltő anyagot helyeztek, de arra is ismert példa, hogy papírszeleteket helyeztek el bennük, melyeken a lelet közlője szerint bibliai idézetek voltak,196 (a krajovai lelet mellboglárja)

196

RĂDULESCU 2009, 177.

40

vélhetően bajelhárító rendeltetéssel. A század jellegzetes típusa a pártadíszes, púpos mellboglár közepében méretes, magas foglalatú, színes ékkővel (vagy ékkő-utánzattal).

1.2.1. Levélkelyhes, rögzített köldökös erdélyi szász mellboglárok

Akárcsak a függesztett köldökös, levélkelyhes mellboglárok

esetében

a

középornamens és alátét-díszítményei kihajló levéldíszes alapra, a levélkehelyre illesztettek, mely egybeöntött, ritkább esetben áttört lemez. Szélein váltakozó díszítőelemek (karmos foglalatú kövek, sodronycsigák, fémgyöngyök) koszorúja veszi körül a középdíszítményt.

1.2.1.1. Virágdíszes, levélkelyhes, rögzített köldökös mellboglárok

Jelenleg egyetlen ilyen mellboglár ismert: a nagyszebeni Brukenthal Múzeum gyűjteményében található, Kelnekről származó ötvösmű.197 Köldökének közepét levéldíszes alapra helyezett, hatszirmú virág díszíti, melyet három kis méretű kő és három, ma már hiányzó fémgyöngy vett eredetileg körül. A középen levő virág formájából ítélve feltételezhető, hogy közepében fémgyöngy vagy kisebb méretű kő volt, amely jelenleg hiányzik. A köldököt és a középmezőt drótsodrony kereteli, ez utóbbit fémgallér díszíti. A púpok élesen tagolt díszítése virágszirmokat idéz, tetejükön egy-egy eperszem. A púpközöket háromosztatú, fogazott szélű levelek és eperdíszek töltik ki. A peremsávot indadísz borítja és állatfigurák tagolják. A peremsáv szélén drótsodronyt utánzó szegélydísz határolja.

1.2.1.2. Eperdíszes, levélkelyhes, rögzített köldökös mellboglárok

A kutatás jelenlegi állása szerint az emlékanyagban egyetlen e típusváltozathoz sorolható mellboglár sem azonosított, de feltételezhető, hogy készítettek ilyen jellegűt, a még lappangó emlékek között a jövőben felbukkanhat e típusváltozatot képviselő ékszer. A Nemzeti Múzeum jelzetlen sodronyzománcos mellboglárját198 feltételesen mégis megemlíteném e típusváltozattal kapcsolatban. Feltételesen, mivel annak ellenére, hogy jelenleg rögzített köldökös, nem kizárt, hogy a hátoldal átalakítása előtt függesztett 197 198

BM ltsz T. 669/4040 MNM ltsz 1884.94

41

köldökös volt. Bár középornamense jelenleg nem eperszem, hanem zöld színű, zárt foglalatú, négyzetes középkő, a köldök díszítésének jellege alapján – levélkelyhes, porzós alátéttel, szélén hat sodronycsiga alkotta koszorú – feltételezhető, hogy középornamense egykor eperszem vagy fémgyöngy volt.

1.2.1.3. Középköves, levélkelyhes, rögzített köldökös mellboglárok

E típusváltozatba sorolható mellboglárok közös vonása, hogy a különbözően formázott levélkelyhes alapra helyezett, zárt foglalatú középkövet, – melynek mérete és alakja szinte minden ékszer esetében más – váltakozó díszítőelemek övezik. A típusváltozatot példázó mellboglárok több példánya a Nemzeti Múzeum gyűjteményében található. A leggyakoribb formájú, áttört levélkehely-lemez látható a függesztőnyelvén HS mesterjeggyel jelzett mellbogláron.199 A köldök szélein három karmos foglalatú kő váltakozik három fémgyönggyel, a közöket kihajló levéldíszek töltik ki. A köldök átalakított, a levélkehely lemezén látható kör alakú mélyedések arra utalnak, hogy egykor hat gömbös végződésű porzódísz lehetett a középornamens alatt. A négyzetes, jelenleg vörös színű középkő zárt foglalatán látható, ügyetlenül karcolt díszítések, – melyek a XVII. századi igényesebb kőfoglalatok karéjos díszítését próbálják utánozni – jelzik, hogy a középdíszítményt kicserélték (megkockáztatnám, hogy a kő négyzetes alakja is erre vall, mivel az eddig ismert és e típusváltozatba sorolható középkövek alakja sokszögű). A köldökhenger nem túl magas, akárcsak a középmezőt, láncfonatú drótsodrony kereteli. Ugyanilyen, de némileg kisebb átmérőjű drótsodrony övezi a púpokat is, melyek felületét felismerhetetlenül durva díszítőmustra borítja. Tetejükre lapított gömb alakú fémgyöngy illesztett. A külső púpközöket fémgyöngyös, liliomos díszek töltik ki, a belső sort pedig karmos foglalatú, jelenleg piros színű kövek koszorúja. A középmezőt keskeny fémgallér határolja, alatta a rézsűs peremen díszítetlen, sima sáv fut körbe. A perem durva kidolgozású díszítése igen érdekes: indaszerűen hajló fülkagylómotívumok határolta felületen két szembeforduló griff között gyümölcskötegek láthatóak. A perem szélén drótsodronyt utánzó szegélydísz halad végig. A magas boltozatú hátoldalon a középmezőnek megfelelő részen nyolc púpnyom látható, valamint a púpokon és a púpközökben levő fémgyöngyök rögzítését biztosító szegecsek vége.

199

MNM ltsz 1885.41

42

A köldökmélyedés közepében kétfele hajtott fémszalag szintén rögzítőelem. A hátoldalra karcolt HR és 1794-es évszám az ékszer egyik tulajdonosának jele. A liliomos függesztőnyelven hosszantilag a középmező szegélydíszéhez hasonló drótsodrony halad végig. A nyelv liliomos díszítésének bal felén a mesterként 1640 és 1675 között tevékenykedő200 id.Süssmilch János jegye201 látható. A Nemzeti Múzeum egy másik, hasonló mellboglárjának202 peremsávján az előzőhöz hasonlóan figurális díszítéseket is magába foglaló mustra látható. Felületén szemből ábrázolt álló, a testarányok alapján gyermekalakok (puttók?) és oldalnézetű madárfigurák váltakoznak felismerhetetlenül durván formázott díszítőelemekkel. A púpos mellboglárok díszítőképletétől eltérően a peremsáv felületét nem tagolják ráforrasztott, plasztikus ornamensek. A magas köldökhengert sematikusan formázott levelekből alakított lemez fedi, ezek között négy sodronycsiga váltakozik két fémgyöngy által közrefogott karmos foglalatú, halványkék színű ékkő-utánzattal. A köldök közepére magas, zárt foglalatú, karmokkal rögzített nyolcszögletű középkő illesztett. A foglalat oldalain egyszerű, karéjos díszítés észrevehető. A köldök felső szegélyét bordázott drót kereteli, a köldök alapját drótsodrony fogja körbe. A bordázott dróttal övezett púpok felületén lendületesen kígyózó, indás díszítőminta nyomai láthatóak többé-kevésbé felismerhetően. A púpközöket kitöltő liliomos díszek a púpok felületéhez hasonlóan durva kidolgozásúak. A púpok tetején és a külső púpközökben lapított gömb alakú fémgyöngyök láthatóak. A középmezőt drótsodrony és széles fémgallér határolja. A peremsáv szélén levélkoszorút utánzó, helyenként négyzetráccsal kitöltött, tagolt szegélysáv látható. A mellboglár a hátoldalán, a liliomos függesztőnyelvre ütött GS mesterjegy alapján valószínűsíthetően az 1688-ban mesterré lett nagyszebeni Schirmer György203 alkotása. Az 1983-ban talált krajovai kincslelet részét képező mellboglár gránátalmás levélkelyhének közepére szintén nyolcszögű, zárt foglalatú kő illesztett, körülötte hat sodronycsigával váltakozó, karmos foglalatú, zöld színű kő (köldök tetejére illesztett, áttört lemez sérült, egy sodronycsiga és egy kő hiányzik). A köldökhenger belsejében

200

GYÁRFÁS 1912, 109. KŐSZEGHY 1936, 35 (208). 202 MNM ltsz 60.52 C 203 DÂMBOIU 2008, 151. Georg Schirmer/ Schermer (III). 201

43

papírszeletek voltak, melyeken a lelet közlője szerint bibliai idézetek olvashatóak.204 A köldökhenger körül kilenc púp sorkozik, ezek közeiben egy-egy halványkék színű, karmos foglalatba rögzített kő észrevehető. A púpok felületét az előzőekben tárgyalt mellboglárokéhoz hasonló kanyargó indás mustra díszíti, tetejükre eperszem illesztett. A külső púpközöket kitöltő liliomos díszekre hasonló eperszemek rögzítettek. A középmezőt drótsodrony és széles fémgallér keretezi. A sérült és hiányos peremsávot kiterjesztett szárnyú sasfigurák tagolják, melyek között két álló figura alakja ismétlődik, a lelet közlője szerint Ádám és Éva alakját jelenítik meg. A perem tagolt szegélydísze levélkoszorúhoz hasonlóan formázott. A hátoldalon szegecsekkel rögzített karéjos alapú, sodronygerinces, többször tagolt liliomos nyelv. A lelet a mellbogláron és az átlyuggatott érmék (1548 és 1729 között forgalomban levők) fűzére mellett, egy nyakban hordható kereszt vagy ikon veretének részeit foglalta magába. A lelet közlője szerint vélhetően az 1730-as évek végén rejthették el.205 A kolozsvári történeti múzeumban található púpos, rögzített köldökös mellboglár206 áttört levélkelyhe öntött, széleit sugaras osztású, három karéjos levél díszíti. A zárt foglalatú középkő körül a váltakozó ornamensek két, koncentrikus körbe rendezettek. Az elsőbe három, karmos foglalatú gránát és fémgyöngyök rögzítettek, a másodikban szintén három gránát, közöttük sodronycsigák. A köldök alját és a középmezőt drótsodrony kereteli, az utóbbit keskeny fémgallér határolja. A bordázott dróttal övezett durva kidolgozású púpok sugarasan tagoltak, tetejükre eperdísz illesztett. A púpközöket egy-egy apró fémgyöngy díszíti. A stilizált szőlőindával borított peremsáv felületén helyenként perforációk észrevehetőek. Az öntött szegélydísz drótsodrony utánzata. A hátoldalra liliomos, sodronygerinces függesztőnyelv forrasztott. Hegye tekercsben visszahajló. A felületére

kétszer

beütött,

pajzsba

foglalt

GA

(?)

jegy

nehezen

olvasható,

valószínűsíthetően az 1602-ben mesterré vált és 1620-ban elhunyt id. Augusti György mesterjegyként207 oldható föl. A púpmélyedésekben az eperdíszeket rögzítő lencsealátétes szegecsek végei láthatóak. A köldökmélyedés közepén a középkő fémszalagos rögzítése figyelhető meg. A jelenleg a segesvári Történeti Múzeumban levő, Szásznádasról származó púpos mellboglár zárt foglalatú középköve hatszög alakú. A magas köldökhenger tetejére 204

RĂDULESCU 2009, 177. A mellboglár és a köldökhenger belsejében talált papírszeletek jelenleg Olténia Múzeumának raktárában vannak. 205 RĂDULESCU 2009, 171-174. 206 ENTM ltsz F 3623 207 KŐSZEGHY 1936, 244 (1371). DÂMBOIU 2008, 147 (Georg Augustin).

44

helyezett lemez kihajló levelei között hat karmos foglalatú, piros színű üvegkő (valószínűleg pótlások) látható. A köldök alját drótsodrony veszi körül, a púpokat és a középmezőt bordázott drót. A púpok felületét cikkelyesen tagolt, kidolgozatlan, néhol alig észrevehető díszítés borítja, tetejükön és a külső púpközökben egy-egy fémgyöngy. A külső púpközöket kitöltő liliomos díszek némelyike szépen kidolgozott. A belső púpközökben a köldök tetejét díszítő karmos foglalatú üvegkövek ismétlődnek. A középmezőt széles gallér határolja, alatta a rézsűs perem felső részén sima felületű sáv látható, mely lentebb pikkelyes mustrával borított széles díszítősávban folytatódik. A peremsávot oldalnézetű és durván formázott nyilazó figurák és madarak tagolják. A hátoldalon keskeny, sima felületű, visszahajtott hegyű függesztőnyelv található, melynek karéjos alapját szegecsekkel rögzítették az alaplemezhez.

1.2.2. Pártadíszes, rögzített köldökös erdélyi szász mellboglárok

A pártás, függesztett köldökös mellboglárokhoz hasonlóan, jellegzetes díszítőeleme a magas köldökre helyezett áttört, karéjos szélű fémpárta, melyre a középdíszítmény körül váltakozó ornamensek illesztettek, általában sodronycsigák és ékkövek, olykor fémgyöngyök. A magas köldökhenger által alkotott kapszulába olykor azonosítatlan összetételű töltőanyagot helyeztek el. Középornamense általában négyzetes kő, de ismertek ovális alakú kővel díszített példányok is. Az egyik a Victoria and Albert Museumban található,208 a másik a Nemzeti Múzeum gyűjteményében.209 Ez utóbbi díszítésében több érdekes vonás fedezhető fel, így például a duplettkövet rögzítő farkasfogas keret. Hasonló csupán a figurális díszítésű, függesztett köldökös mellboglárok középrészén figyelhető meg. A magas kő foglalaton egyenetlenül vésett vonalas díszítés látható A fülkagylódíszekből szerkesztett pártára a középkő körül hat sodronycsiga forrasztott. A magas köldök alját lazán sodrott drót övezi, mely megismétlődik a középmező szélén. A púpokat filigrános díszítést utánzó, öntött elemek alkotják, melyeket bordázott drót övez. A púpok tetején és a külső púpközökben egy-egy lapított alakú eperdísz, a belsőt sodronycsigák díszítik. Érdekes módon a külső púpközöket nem csupán liliomos dísz, hanem hármas osztatú, fogazott szélű levél tölti ki, egymással váltakozva. A középmezőt fémgallér határolja. Alatta sima felületű sáv. Az apró állatfigurák által tagolt peremsáv díszítése felismerhetetlenül durva, szélét drótsodronyt utánzó dísz szegélyezi. 208 209

‹http://collections.vam.ac.uk/item/O114958/pendant› Utolsó letöltés időpontja 2010.02.01. MNM ltsz 1893.40.3

45

A hátoldalon az alaplemezhez forrasztott függesztőnyelv csonkja látható. Bordázott dróttal osztott felületén kétszer beütött PS mesterjegy. A jegy feltételezhetően a nagyszebeni céh keretében tevékenykedő ifjú Schnell Péteré.210 A köldökmélyedésben a középkő rögzítését biztosító domború lemez figyelhető meg, közepében pedig a rögzítő fémszalag két vége látható. Hasonló filigrános díszítést utánzó, öntött elemek alkotják a jelenleg a Brukenthal Múzeumban található és Hermann János alias Stuckart nevéhez köthető mellboglár211 púpjait. Hermann János 1646 és 1662 között tevékenykedett a nagyszebeni ötvöscéh tagjaként.212 A négyzetes középkő zárt, talpas foglalatba rögzített, oldalain kettős karéjos díszítés látható. Az egyenlő szárú kereszt alakú fémvázra szerkesztett, porcdíszes pártán négy sodronycsiga váltakozik négy, karmos foglalatú ékkővel. A púpsáv az előző mellboglár díszítőképletét ismétli, azzal a különbséggel, hogy a púpközöket liliomos díszek töltik ki, a köldökalj körül pedig apró karmos foglalatú kövek sorakoznak. A füzérdíszes peremsávot durva öntésű állatfigurák tagolják. A tápiószelei Blaskovich Múzeum két púpos, pártadíszes mellboglárja213 is e díszítőképletet követi, szinte a legapróbb részletekig megegyezően. Ezt azonban nem kell feltétlenül sorozatban készített és áruként beszerezhető alkotóelemeket felhasználó készítési folyamat jelének tekintenünk, bár a púpos típusú mellboglárok, olykor kevésbé gondos kidolgozása és sok esetben igen hasonló elemei az ötvösműhely keretén belüli, sorozatban történő előállítást sugallnak. A kutatás jelenlegi állása szerint semmilyen adattal nem támasztható alá, hogy az erdélyi szász ötvösműhelyek „készen vásárolható ezüstöntvényekből állították össze”214 a különböző ékszereket. A különböző díszítésű drótsodronyok e tekintetben kivételnek számítanak; a formai jegyek vizsgálata alapján nem zárható ki annak lehetősége, hogy egy-egy műhelykör esetleg közös forrásból szerezte be ezeket a díszítőelemeket. Valószínűsíthetően a csiszolt ékkövek beszerzése is így történt, bár a céhiratokban erre utaló adatokat nem találtam. Brassóban a XVI. század első felében kimutatható Sigismundus Gemmarius működése, akinek neve arra utal, hogy drágakövek feldolgozásával is foglalkozott.215 210

KŐSZEGHY 1936, 248 (1402: Petrus Schnell II.). DÂMBOIU 2008, 222. A jegyet az 1675-ben elhunyt Peter Schmidt jegyének tekinti. 211 BM ltsz T. 666/1240 212 KŐSZEGHY 1936, 250. DÂMBOIU 2008, 174, 351. 213 Blaskovich Múzeum ltsz 67.119.1, ltsz 67.120.1 214 KÓTAI 1993, 74. 215 GYÁRFÁS 1912, 84.

46

Az egyenlőszárú kereszt alakú vázra szerkesztett, fülkagylódíszes pártán a négyzetes középkő körül és a belső púpközökben sodronycsigák és apró, karmos foglalatú ékkövek (némelyik utánzattal pótolt) váltakoznak. A középkő (mely feltehetően üveg) vöröses színe feltehetően alátéttel fokozott, a kő zárt foglalata sarokéleivel a sodronycsigák és a váz végződéseinek irányába rögzített. A nyolc púpot mindkét esetben sugaras osztású, filigrándíszítést utánzó, öntött félgömbök alkotják, tetejükre erősen lapított eperdísz szegecselt (ezek végei a hátoldalon láthatóak). A külső púpsávot fogazott szélű levelek töltik ki, felületükön az egyik mellboglár esetében eperdíszek, a másikon fémgyöngyök. A pikkelyes díszítésű peremsávot mindkét esetben négy, öntött állat és madárfigura tagolja. A méretesebb középkővel díszített mellboglár216 liliomos függesztőnyelve átalakított, csonkján kétszer beütött MH mesterjegy látható, mely jelenlegi ismereteink alapján nem feloldható.217 A másik mellboglár218 fülkagyló motívumokkal díszített, öntött pártalemeze plasztikusabb hatású. Liliomos, többszörösen tagolt függesztőnyelvén pajzsba foglalt DA(?)G jegy látható, melynek feloldása további kutatásokat igényel219. A gerinc ugyanolyan fonott hatású drótsodronnyal díszített, mint a középmezőt határoló fémgallér melletti szegélydísz és a hagyományostól eltérően bordázott drót kereteli. A nyelv háromkaréjos alapja a hátoldal középmezejére szegecsekkel rögzített. E sorban említhető még a Maurer Márton alkotásaként azonosított, jelenleg magántulajdonban levő mellboglár.220 A púpok és a peremsáv díszítése eltérő a fentiekben részletezett mellboglárokétól. A púpok felületén ugyanazokat a lendületesen kanyargó, dús indákat, mint a segesvári lelet púpos típusú mellboglárjain. A peremsáv felületén oldalnézetű, mozgás közben ábrázolt állatfigurák vonulnak indadíszek között. A pártadísz átmérője olykor alig szélesebb a köldökhengerénél. Ezt példázza a kolozsvári

történeti

mellboglárja,221melynek

múzeum jelenlegi

ovális,

vegyes

díszítése

csiszolású

átalakítás

üvegkővel

nyomait

őrzi.

díszített A

magas

köldökhengerre illesztett, áttört, karéjos pártán négy karmos foglalatú üvegkővel váltakozó sodronycsiga (az egyik sérült) látható a középkő körül. Ugyanez a díszítés ismétlődik a belső púpközökben. A nyolc, tömör hatású, szabdalt felületű púpot bordázott drót övezi, tetejükön eperszem. A külső púpközöket liliomos alátétekre helyezett, méretes, piros és 216

Blaskovich Múzeum ltsz 67.120.1 KÓTAI 1993, 74, 81. A jegyet Melchior Hermann, illetve Michael Hanius vagy Michael Hetzeldorfer jegyével azonosítja, az azonban a felsorolt ötvösök mesterjegyeitől eltérő. 218 Blaskovich Múzeum ltsz 67.119.1 219 KÓTAI 1993, 81. 220 HELLER 2000, 210. Martin Maurer. 221 ENTM ltsz 3652 217

47

zöld színű, csiszolt üvegkövek díszítik. A köldökalapot fonott hatású drótsodrony kereteli, a széles fémgallérral határolt középmezőt vaskos, lazán sodrott drót, a mellboglár peremét pedig levélkoszorút idéző szegélydísz. A felismerhetetlenül durva díszítésű peremsávot hat öntött díszítmény (ügyetlenül formázott, szárnyas angyalfejek, kiterjesztett szárnyú madarak és kutyák) tagolja, közöttük piros és zöld színű üvegkövek. A hátoldalon látható fémszalagos rögzítések arra utalnak, hogy az üvegkövek foglalatait az átalakítás során illesztették a peremre, illetve a púpközökbe. A karéjos alapú, gerinces függesztőnyelv a középmező boltozatát befedő lemezre szegecselt (az eredetit feltételezhetően a mellboglár alaplemezére rögzítették). Felületén kétszer beütött GGG jegy látható, mely vélhetően a javítást végző és a függesztőnyelvet pótló ötvös jegye.

1.2.3. Áttört díszítésű, rögzített köldökös erdélyi szász mellboglárok

E típusváltozat köldökhengere nem pártával díszített, hanem a köldök átmérőjével megegyező, áttört díszű lemez borítja be. Ez lehet a pártadíszhez hasonlóan karéjos díszítésű, de ismertek durva, elnagyolt kidolgozású változatai is, melyeken a díszítés szerkesztése már alig felismerhető és inkább egy kör alakú, szabálytalan osztatú rács benyomását keltik. A középornamens és a váltakozó díszítőelemek erre az általában öntött lemezre rögzítettek. A Brukenthal Múzeum gyűjteményében található, függesztőnyelvén Fleischer Simon alias Brenner nagyszebeni ötvös jegyével jelzett mellboglár222 köldökének díszítése a fentebb említett vonásokat példázza. A köldök tetejét egyszerű kidolgozású, fülkagylószerű motívumokból szerkesztett lemez borítja, mely inkább rács, mint áttört lemez benyomását kelti. Alatta, a köldökhenger belsejébe ismeretlen összetételű töltőanyag helyezett. A négyzetes középkő körül (mely jelenlegi állapotában üvegkővel pótolt) négy sodronycsiga váltakozik apró karmos foglalatú ékkövekkel. A köldökaljat és a púpokat bordázott drót övezi, a középmező szélét pedig drótsodrony. A púpokat filigrános díszítést utánzó, sugarasan tagolt, öntött elemek alkotják. Tetejükön és a púpközöket kitöltő, hegyes végű, liliomos díszeken durva kidolgozású eperszemek. A négy apró madár és állatfigura által tagolt peremsávot szőlőindás díszítés borítja, drótsodrony alakú szegélydísz határolja.

222

BM ltsz 673/10132. DÂMBOIU 2008, 352. A mellboglárt 1647-re keltezi, azonban nem részletezi, hogy milyen érvek alapján.

48

Fleischer Simon alias Brenner 1643 és 1669 közötti években tevékenykedett mesterként a nagyszebeni ötvöscéh keretében, melyben többször is céhmesterré választották.223 A típusváltozat igényesebb kivitelezésű példái közé tartozik a heilbronni Dr. Fischer aukciósház 2008-as árverési kínálatában szereplő mellboglár, mely az árverés ajánlójának tárgyleírása szerint jelzetlen és restaurált.224 A köldököt párosan megfeleltetett csigavonalas díszekből alkotott rács fedi, a vörös középkő körül hét, karmos foglalatú kék kő sorakozik. Az öntött púpok áttört díszítésűek, tetejükön eperszem látható. A belső púpközökben kisméretű, zöld színű kövek, a külső púpközök felületét hármas osztatú, fogazott szélű levelek töltik ki. A köldökaljat és a középmezőt drótsodrony szegélyezi, az utóbbit fémgallér határolja. Az áttört indadíszes peremsávot plasztikus egyszarvú állatfigurák tagolják, szélén drótsodronyt utánzó szegélydísz látható. Szintén a heilbronni aukciósház révén bukkant föl a típusváltozatot képviselő másik mellboglár,225 melynek köldökdíszítése azonban kevésbé kidolgozott. A rácsszerű alaplemezen a középkövet három sodronycsiga és három apró ékkő alkotta koszorú veszi körül. A köldök alapját, a púpokat és a középmezőt egyaránt bordázott drót övezi, ez viszonylag ritka az emlékanyagban. A mellboglár többi részlete a szokványos díszítőképletet követi: a púpsávban öntött, filigránszirmokat utánzó nyolc púp sorakozik, tetejükön eperszem, a púpközökben liliomos díszek. A fűzérdíszes peremsáv apró állatfigurákkal tagolt. A tárgyleírás szerint a függesztőnyelven SGG mesterjegy látható, ez valószínűsíthetően a medgyesi Gresser István jegye.226 Az előző mellboglárhoz hasonlóan három, apró ékkő-utánzattal váltakozó sodronycsiga díszíti a Román Akadémia gyűjteményében levő púpos mellboglár227 köldökét, az alaplemez azonban még az előzőnél is elnagyoltabban formázott. A púpok szinte felismerhetetlenül durva díszítése az előzőektől eltérő. Ritka díszítőelemnek számítanak a belső púpközök közepébe helyezett egyszerű fémgyűrűk, melyek karmos foglalatú kövekkel váltakoznak. A Brukenthal Múzeum tulajdonában levő, hasonló mellboglár228 köldökét nem sodronycsigák, hanem fémgyöngyök és karmos foglalatú ékkövek veszik körül. Az 223

DÂMBOIU 2008, 231. ‹http://www.liveauctioneers.com/item/5978338› Letöltés időpontja: 2009.02.01. 225 ‹http://www.liveauctioneers.com/item/3572685› Letöltés időpontja: 2009.02.01. 226 SCHULLER 1973, 126-127. 227 Román Akadémia műgyűjteménye ltsz 877. ‹http://clasate.cimec.ro/detaliu.asp?k=D755564596374B72A 34922D7A1C5F57C› Letöltés időpontja:2009.02.01. 228 BM ltsz T.672. ‹http://clasate.cimec.ro/detaliu.asp?k=2EDEBEA4889B4F3CBF2928E9ABB877F7› Letöltés időpontja: 2009.02.01. A tárgyleírás szerzője, Daniela Dâmboiu a mellboglárt a XVI. század végére keltezi és Brölff Pál nagyszebeni mesternek tulajdonítja. 224

49

emlékanyagban ritkának számít a belső púpközök díszítése, melyet a köldök alját övező drótsodrony mentén sugarasan elrendezett, fogazott szélű levelek alkotnak.

2. Bordadíszes erdélyi szász mellboglárok

Az erdélyi szászoknak az ágostai hitvallásra való áttérése után az egyházi tulajdonban levő liturgikus ötvöstárgyak egy részét beolvasztották. Az egyházi szertartások során használt vecsernyepalástok részben egyházi tulajdonban maradtak és nagyobb ünnepek alkalmával vélhetően a palástcsatokkal együtt használták őket, az utóbbiak jelentős hányada azonban a beolvasztásoknak esett áldozatául. Zömében a XVI. század második felében működő erdélyi szász ötvösök jegyei találhatóak meg az egyházi rendeltetésű, díszes palástcsatokhoz nagy mértékben hasonlító, de nők által viselt mellékszereken, melyek a szász mellboglárok egyik vállfajának tekinthetőek. Ezek a díszítés két sajátossága révén különböztethetőek meg az egyházi pluviálécsatoktól: az egyik a színes ékkövek alkalmazása, a másik a szenteket ábrázoló figurális díszítések elé szerelt ornamensek, mint például virágdíszek, vagy fémgyöngyök, melyek a jelek szerint a szentek arcát hivatottak eltakarni. Elsősorban nagyszebeni ötvös mesterjegyei szerepelnek ezeknek az ékszereknek a hátoldalán, de ismert brassói mester jegyével jelzett is: az esztergomi Főszékesegyházi Kincstár Ipolyi Arnold gyűjteményéből származó229 mellboglárja, mely az egykor céhmesteri tisztet is betöltő230 Schirmer Jakab jegyét viseli hátoldalán.231 Nem zárható ki annak lehetősége, hogy a bécsi Dorotheum aukciósházban 2008-ban elárverezett mellboglár232 SS mesterjegye az 1561 és 1562-ben brassói céhmesterként is tevékenykedő Schnewais István nevét rejti. Az említett ötvösnek sem jegye, sem fennmaradt műve nem ismert, csupán annyit tudunk róla, hogy 1554 és 1557 között több alkalommal büntették.233 Nem kell azonban feltétlenül a XVI. század második felében működő ötvösnek tulajdonítanunk e jegyet, mivel a következő században is készítettek hasonló

229

[LEOPOLD Antal] Mellcsatt (morsus). In: Esztergom 1948, 242. GYÁRFÁS 1912, 91. Jacob Schirmer. 231 KŐSZEGHY 1936, 29 (163) 232‹http://www.dorotheum.com/presse/pressearchiv-detail/puschkins-ritter-von-der-tragischen-gestaltfulminanter-start-in-die-zweite-auktionswochemitsilb.htmltx_ttnews[pointer]=1&cHash=6148882b04292940a04cbd29bc6743c9› Letöltés időpontja: 2009.02.01. Az árverést követő sajtóközlemény nem részletezi, hogy a mesterjegyet a mellboglár mely részén látható. 233 GYÁRFÁS 1912, 91. 230

50

mellboglárokat (amint azt a segesvári lelet egyik mellboglárja234 szemlélteti és melynek egyes részletei sorozatban történő készítést sugallnak) sőt az SS jegyes mellboglár bizonyos formai megoldásai inkább későbbi időszakban tevékenykedő műhelyt sugallnak. Nem zárható ki, annak lehetősége, hogy az ilyen jellegű ékszerek egy része egykori pluviálécsatok átalakításával készült, az viszont minden kétséget kizáróan kijelenthető, hogy léteztek ilyen jellegű női ékszerek és a XVII. században is készültek (ezt a segesvári lelet figurális díszítésű mellboglárja is igazolja).235 A német nyelvű szakirodalom ezeket Figurenheftel,236 illetve „englig Heftel”237 megnevezés alatt tárgyalja, a tájnyelv „Marienheftel”-ként tartotta számon.238 Az 1884-es nagy ötvösmű kiállításon több mellboglárral együtt ilyen jellegűek is szerepeltek.239 A kiállított ötvöstárgyak egy részét közlő kiadvány, bár említi a „főbb typusokat”, nem nevezi meg őket. Ezt követően az erdélyi szász mellboglárok típusaival Hampel József foglalkozott240, majd Gyárfás Tihamér241. Hampel bár részletesen írt bordadíszes és púpos típusú mellboglárokról, körülírva tárgyalja őket, megnevezés nélkül. Ebből kifolyólag a közlemény nehézkes és bonyolultan körülírt. Gyárfás Tihamér is megelégedett azzal, hogy díszítésük lényegét tömören összefoglalva említse őket242 és ellentétben más típusokkal (púpos, lombos, csigadíszítésű), ezek megnevezését nem sűrítette egy kifejezésbe. Egy kivételtől eltekintve,243 a fennmaradt tárgyi emlékek mindegyikének felső részére kettős vagy hármas „bordadísz” rögzített. Ezek a bordázott drótból három, fiatoronyszerű ornamens két oldala mentén térbe hajlított díszítőelemek az architektonikus keret plasztikus hatását hivatottak növelni.

234

MNM ltsz 1891.106.1. Vitatom Haldner A. véleményét, aki szerint ezek az ötvöstárgyak pluviálécsatok voltak és női ékszerként nem viselték őket. (HALDNER 1967, 33) A bordadíszes mellboglároknak valóban nem ismert korabeli képi ábrázolása, de a labdacsdíszes mellboglárokról sem maradt fenn egyetlen képi ábrázolás sem, például. A segesvári lelet bordadíszes mellboglárja a legfőbb bizonyítéka annak, hogy léteztek ilyen jellegű női ékszerek a XVII. században is. 236 SIGERUS 1910, 96. 237 BIELZ, 1956, 32. 238 KLUSCH 1982, 75. 239 PULSZKY – RADISICS 1884, 86, 128. 240 KÖVÉR [HAMPEL] 1897, 417-429. 241 GYÁRFÁS 1912, 276-277. 242 „a legrégebbiek a gotikus tornyocskákkal és fülkékkel díszített példányok”. GYÁRFÁS 1912, 276. 243 A gundelsheimi Erdélyi Múzeum (Siebenbürgisches Museum, ltsz 1829/81) tulajdonában található ékszer eredeti rendeltetése vitatott. Bár nem zárható ki annak lehetősége, hogy papi paláscsat lett volna, álláspontom szerint női ékszerként használták. Erre utal a felületét díszítő, nagyobb méretű ékkövek elrendezése. 235

51

Helwig Albert nagyszebeni mester tevékenysége 1554-től 1591-ig adatolható.244 A Brukenthal Múzeumban levő, jegyét viselő, hatkaréjos, bordadíszes mellboglárt245 hét öntött figura díszíti. Középen Mária alakja látható, mellette két női szent. Mindhárom figura széles fémpántra rögzített, gótikus fülkékre emlékeztető díszítőelemek alatt áll. Az architektonikus díszítést osztó elemek alsó részén négy, szoborra emlékeztető miniatűr, álló alak látható. A hatkaréjos középmező szélét bőrtűs díszítés borítja, melyet karmos foglalatú ékkövek, valamint ékkőutánzatok élénkítenek. Alsó részére méretes, négyzet alakú, kékeszöld üvegkő karéjos szélű foglalatba rögzített. A hatkaréj rézsűs peremsávját bőrtűs lemez borítja, a karéjos mezők középrészén egy-egy karmos foglalatú, apró ékkő észrevehető. A karéjok találkozásánál levő részeket borító díszítőelemet szintén karmos foglalatú ékkő díszíti, és két sodronycsiga határolja. A hátoldalon a függesztőnyelven „Johan Hugel” bekarcolt felirat látható, alatta „Jo Hugel”.246 A felirat vélhetően egykori tulajdonosára utal. Az ékszert 1880-ban vásárolta az intézmény a brassói Resch ékszerésztől.247 A Brukenthal Múzeum gyűjteményéhez tartozott egy hasonló mellboglár, melynek jegye részleges, vélhetően szintén Helwig Albert műhelyének tulajdonítható.248 Az említett gyűjteményében több ilyen jellegű ékszer volt. Ezek között nem csupán a XVI. században működő ötvös jegyével jelzettet találunk (Geisbert Bálint249, Hess János250) hanem a következő század második harmadában működő mester jegyével jelzettet is (Kirtscher Ferenc251), de előfordul jelzetlen252 is. Ez utóbbit 1878-ban vásárolta a múzeum a segesvári Heinrich Krausstól.253 A Középső fülkéjében Mária, valamint a mellette álló két női szent alakjának felső részét rézsútosan rögzített, karéjos szirmú virág fedi. A három nőalakot négy szoborszerű figura fogja közre. A középmező alsó, felső karéjában némileg ferdén rögzített, négyzetes foglalatban méretes, vörös színű ékkövek (az oldalsó karéjokat borító lemezen látható perforációk jelzik, hogy egykor e részeket is egy-egy ékkő díszítette). Oldalt, a karéj ívvégeinél egy-egy gyöngybibéjű virág látható. A rézsűs perem bőrtűs

244

DÂMBOIU 2008, 121. BM ltsz T.659/1050. 246 Dr.Daniela Dâmboiu írásbeli közlése. 247 DÂMBOIU 2008, 323. 248 Áttétként Bukarestbe került 1974-ben az alábbi három mellboglárral együtt. Uő idézett hely. 249 BM (áttét előtti ltsz T. 657/1050) DÂMBOIU 2008, 323 (90) Velten Geisbert. 250 BM (áttét előtti ltsz T. 658/1051) DÂMBOIU 2008, 323-324 (91) Hans Hess. 251 BM (áttét előtti ltsz T. 661/1054) DÂMBOIU 2008, 324 (92) Franz Kirtscher/Kirtzer. Véleményem szerint a XVII. századi jegy nem feltétlenül javítást jelez. Amint a segesvári lelet bordadíszes mellboglára is bizonyítja, a század folyamán készültek hasonló jellegű ékszerek. 252 BM ltsz T. 662/1053 253 DÂMBOIU 2008, 322 (87). 245

52

lemezekkel borított, közepüket apró ékkő díszíti. A középmezőt és a peremsávot drótsodrony határolja. A karéjok találkozásánál két, alaprészével megfeleltetett sodronycsiga által határolt díszítőelem található. Ugyanezt a díszítőképletet követi, szinte minden részletében, az említett, 2008-ban a bécsi Dorotheumban elárverezett bordadíszes mellboglár, azzal a különbséggel, hogy az egyébként sínes megoldású középrészről elmaradtak a szentek figurái és a keretet díszítő, szoborszerű figuráknak csupán felismerhetetlenül durva maradványai láthatóak. A középmező mindegyik karéjának közepét egy-egy zárt foglalatú ékkő, illetve utánzat díszíti. A karéjok ívvégeinél egy-egy gyöngybibés virágdísz látható. A Victoria and Albert Museumban található, FS mesterjeggyel jelzett, bordadíszes ékszer254 és az esztergomi Főszékesegyházi Kincstárban levő, Schirmer Jakab jegyét viselő mellboglár díszítésének részletei nagymértékben hasonlítanak. A három központi figura az alaplemezre fektetett sínre rögzített. Arcuk elé fémgyöngy, illetve ékkő bibéjű virág hajlik a bordadíszeket osztó ornamensek alsó részeként. A négy, durván formázott köztes figura feje fölött karmos foglalatban egy-egy apró gránátkő sorakozik. A figurális díszítés szinte teljes egészében kitölti a középmezőt. A karéjok szűkebb mezejét apró sodronycsigák, fémgyöngyök és karmos foglalatú ékkövek díszítik. Kivételnek számítanak az alsó és felső karéj közepére helyezett kaboson csiszolású, méretes ékkövek (és utánzatok) melyek az esztergomi esetében zárt, míg a londoni mellbogláron karmos foglalatba rögzítettek, valamint a szentek attribútumai. A helyenként drótsodronnyal határolt középmező karéjainak találkozásánál egy-egy ezüstös fémgyöngy látható. A peremsáv díszítése a középmezőéhez hasonlóan zsúfolt hatású. Az esztergomi karéjainak közepére ékkő, a londoni peremére viszont egy-egy szabálytalan alakú gyöngy illesztett. Az ékkövek és gyöngyök váltakozó elrendezése a közép- és peremsáv között is nyomon követhető (nem csupán egymást követően váltakoznak, hanem a két egymás melletti díszítősávban is váltakozó az elrendezésük). A karéjok ívvégeinél két, alapjával egybefordított sodronycsiga által alkotott orsó tagolja a szegélydíszt. A londoni mellboglár peremét borító lemezeket szárnyas csavaranyával rögzítették az élesen tagolt hátoldalra. A pajzsba foglalt FS mesterjegy a reteszes függesztőnyelvre ütött. A fentiekhez hasonló egy sellenberki mellboglár, melyet Roth Viktor közölt255 és amely valószínűleg lappang. Mindhárom mellboglár esetében (az esztergomi, a londoni és

254

VAM ltsz M.63.1943, ‹http://collections.vam.ac.uk/item/O114956/pendeant› Letöltés időpontja: 2010.02.01. 255 ROTH 1908, 115 (XVII képmelléklet 1. kép)

53

a sellenberki) megfigyelhetőek szinte teljesen megegyező részletek, mint például a karéjok találkozásánál levő sodronycsiga-orsó mellé rögzített karmos foglalatú, kisméretű ékkő. Ugyanez látható a kölni múzeumban levő, Clemens-gyűjteményből származó mellboglár256 szélén is, bár annak peremsávját apró sodronycsigák sokasága díszíti. Középrésze is némileg eltérő, így például a szentek attribútumai, az alsó és felső karéj közepére illesztett táblás csiszolású, négyzetes ékkő, valamint a középmező szegélydísze említhető. A gundelsheimi Erdélyi Múzeum gyűjteményében található egy igen érdekes hatkaréjos ékszer,257 amely az eddig azonosított emlékanyagban az egyetlen olyan, amely nem bordadíszes. A fentebb említett ékszerektől eltérő a középrész kialakítása is, mivel a durván formázott alakok nem gótikus fülkékben sorakoznak, hanem szorosan egymás mellett állnak258 az alaplemezre rögzített, rombusz alakú díszítmények alatt.259 A középmezőt négy, méretes és két kisebb ékkő (ez utóbbiak karmos, az előzőek zárt foglalatban), valamint gyöngyök díszítik és fonott hatású drótsodrony határolja, míg a peremsávot madár és állatfigurás, durva kidolgozású indadísz borítja, és vaskos drótsodrony szegélyezi. A karéjok találkozásánál egy-egy sodronycsiga látható. A fentiektől eltérően nem hatkaréjos, hanem kör alakú a Nemzeti Múzeum két bordadíszes mellboglárja. A feltételezhetően korábbra keltezhető szerepelt az 1884-es ötvösmű kiállításon.260 A figurális díszítésű, négyzetes kompozíciójú középrész szinte teljes egészében kitölti a kör alakú középmezőt. Középen Mária alakja elhelyezett, ölében a gyermek Jézussal, mellette két női szent alakja áll. Mindkettőt ugyanannak az öntőmintának a felhasználásával öntötték. Mária arca elé fémgyöngy hajlik az építészeti keretdísz végződéseként, a szentek arca elé karmos foglalatú ékkő. A köztes részekben négy, elnagyoltan formázott, öntött figura építészeti szobordíszeket idéz. Oldalt és Mária lábai alatt zárt foglalatú, fazettált ékkövek élénkítik az összhatást a kör széleit kitöltő, felismerhetetlenül kusza elrendezésű, öntött díszítmények között. A középmező felső részében gótikus fülkét sejtető, rombusz alakú díszítmények és kis átmérőjű gyűrűket alkotó, spirálisan csavarodó bordadísz látható. Felettük, középen, részben a fonott hatású drótsodronyon, karmos foglalatban nyolcszög alakú ékkő rögzített. A stilizált szőlőindával és ékkővekkel díszített rézsűs peremet levélkoszorúra emlékeztető, tagolt szegélydísz határolja. 256

Museum für Angewandte Kunst Köln, G 908. Siebenbürgisches Museum, Gundelsheim, ltsz 1829/81 258 Silber und Salz 1999, 434. (125 Ornatschliße) A kiállítási katalógus szerint papi palástcsat és Krisztus születését ábrázoló jelenet díszíti a felületet. 259 KLUSCH 1982, 75-76 (Figurenheftel). KLUSCH 1988, 29 (Marienheftel). 260 PULSZKY – RADISICS 1884, 86. 257

54

A másik kör alakú, bordadíszes mellboglár261 a segesvári lelet részeként került a Nemzeti Múzeum gyűjteményébe.262 A középrész figurális díszítése a hagyományos elrendezést követi: három álló figura, gótikus fülkeszerű díszítmény alatt, a széleken pedig négy kisebb méretű, szinte felismerhetetlenül durva kidolgozású alak áll, az architektonikus keret szobordíszeinek reminiszcenciájaként. Mind a négyet ugyanannak az öntőmintának a felhasználásával készítették, mely a gyermek Jézust ölében tartó Máriát ábrázolja. A középső fülke alatt gyermekét jobbjában tartó, koronát viselő Mária áll, bal oldalt szintén egy koronás Mária alak látható ölében a gyermek Jézussal, jobbra pedig egy lebegő drapériás, koronás, női szent öntött alakja áll az elkeskenyedő aljú konzolon. Mindhárom nőalak arca elé egy-egy hat szirmú virág borul a bordadíszek elé helyezett fiatoronyszerű ornamens végződéseként. A szirmok karéja középen ék alakban megtört. A középső virág bibéjét fémgyöngy, az oldalt levőkét egy-egy karmos foglalatú, zöldes árnyalatú ékkő alkotja. Szintén karmos foglalatú kövek díszítik a fiatornyos ornamensek végződéseit. A füzérdísz által szegélyezett középmező felső részén spirálisan tekeredő bordadíszek láthatóak. A középmező felső részén levő plasztikus díszítmények szilárd helyzetét az alaplemezre forrasztott merevítőpálcával is biztosította az ötvös. A bordadíszek, valamint lent a konzolok által határolt körszeletben két griff egy magas foglalatú, méretes ékkövet fog közre. Oldalt a figurális díszítések zárta körszeleteket felismerhetetlenül kusza ábrázolások és karmos foglalatú ékkövek díszítik. A magas, rézsűs peremen a sodronycsigás típusra jellemző díszítősáv látható. A peremen körbefutó sínekre rögzített sodronycsigás, leveles díszítőegységek sötétkék, zománcozott alátétekre illesztett magas, karéjos foglalatú ékkövekkel váltakoznak. A hat ékkő a hátoldalra csavarral rögzített. A négyzetes csavaranyák szélei vájatoltak. A liliomos, sima gerincű, visszahajtott hegyű függesztőnyelv a peremsáv hátoldalára forrasztott. Felületén kétszer beütött HFG mesterjegy látható, amely a segesvári Hirling György jegyeként azonosítható.263 Feltételezhetően azonos a Bornemissza Annának dolgozó Ötvös Györggyel.264 Ez a mellboglár a tárgyi emlékek között valóban „egy rendkívüli darabnak számít”.265 Figurális díszítése szemlélteti a bordadíszes mellboglárok alakváltozásának azt a stádiumát, amikor a szenteket ábrázoló alakok elvesztik eredeti szerepük és pusztán 261

MNM ltsz 1891.106.1 KOLBA 1990, 177-179. 263 KOLBA 1990, 179. KŐSZEGHY 1936, 324 (Georgius Hirling). 264 THALLÓCZY 1877, 307. 265 KOLBA 1990, 186. 262

55

dekoratív elemekké válnak. Az előzőekben említett SS jegyes mellboglár példázza, hogy adott esetben a figurális díszítés el is maradhat és annak különböző díszítőelemekkel telezsúfolt kerete őrzi az egykori papi palástcsatokra jellemző ornamentális arculat látszatát. Bordadíszes mellboglárt ábrázoló képi forrás nem ismert. A mellboglárok XVII. századi ábrázolásainak többsége sematikusan egyszerű és e mellékszer sokszor csupán jelzésszerűen jelenik meg. Púpos, lombos és csigavonalas kivételével más típus ábrázolása nem azonosítható minden kétséget kizáróan. Az írott forrásokban igen nehéz beazonosítani a bordadíszes mellboglárokra utaló kifejezést. Nem kizárt, hogy az „altväters hefftel” esetleg ilyen típusú mellboglárt jelöl, vagy az ugyanabban a hagyatékjegyzékben előforduló „gekörnt hefftel”266. Ez utóbbi valószínűsíthetően a hatkaréjos, bordadíszes mellboglárok peremsávján megfigyelhető bőrtűs díszítésre utaló jelzős szerkezet. Feltételezhetően így értelmezhető a „getürnt Hefftel mit rothen steinchern versaztt”267 említés is.

266 267

Beszterce város levéltára, 44. fond, III. d 8, Teilprotokoll, 144v (1644. okt. 26.). Kolozsvári ÁLv. SSW Bd 4, 117 (1638).

56

3. Sodronycsigás típusú erdélyi szász mellboglárok

A sodronycsiga kúp alakban bordázott drótból feltekert és rögzített díszítmény, az erdélyi ötvösök által igen kedvelt díszítőelem volt és gyakran illesztették a különböző ötvöstárgyak felületére. A XVII. század folyamán öntéssel készült változatát is felhasználták. Bár ornamensként szinte minden típus díszítésében megtalálható, az emlékanyag egy részének esetében ez az ornamens alkotja a mellboglár felületdíszítésének meghatározó elemét. A típus díszítőképlete a púpos mellboglárokhoz hasonlóan a középkő által dominált középrészt övező két díszítősávba (a belső, illetve a peremsávba) rendezett. A díszítményeknek ez az elrendezése három részre tagolódó, koncentrikus kompozíciót eredményez A belső díszítősávban a peremsáv ornamens-együtteseinek egyszerűbb szerkezetű és olykor kisebb méretű változatai sorakoznak. Elrendezésük a két sáv között is váltakozó (a belső sávgyűrű sodronycsigás díszítő-együtteseivel szemben a peremsávon ékkő-foglalat található). A nagyméretű középkő általában sokszög alakú. Foglalatát legtöbbször bordázott drótból hurkolt dísz kereteli és karmos vagy zárt foglalatba rögzített ékkövek koszorúja veszi körül. Az ékkövek közé olykor szirmokhoz hasonló, kihajló fémlemezek ékeltek. A belső díszítősáv felületén magas foglalatú ékkövek váltakoznak sodronycsigákból, fogazott szélű, keskeny levelekből és tekercskúpokból összeállított díszítőegységekkel. A négy sodronycsiga által kijelölt rész fölé hídszerűen ívelt lemez borul, felületét ornamens díszíti (leggyakrabban szegeccsel rögzített fémgyöngy), de a kidolgozottabb darabok esetében gyöngybibéjű virág vagy ékkőcsokor. Mindkét díszítősávot szegélydísz határolja és mindkettő ornamens-együttesei sínes fémvázra illesztettek. Ezeket a hátoldalra csavarozott, zománcozott alátétekre helyezett kőfoglalatok rögzítik a magas boltozatú és általában élesen tagolt alaplemezhez. A színes ékkövek és a legtöbbször sötétkék árnyalatúra zománcozott alátétlemezek színgazdag összhatást eredményeznek. Egy kivételtől eltekintve, (mely hatkaréjos268 és a XVII. század végénél jóval későbbi) e típushoz sorolható ékszerek kör alakúak. Ellentétben a púpos mellboglárokkal, a sodronycsigás díszítésűek, a lombos típusúakhoz hasonlóan, sok ékkő felhasználásával és gondosan kivitelezett darabok. A kutatás során azonosított sodronycsigás típusú mellboglárok – melyek száma mintegy másfél tucatnyi – kidolgozása erre vall. Ennek egyik magyarázata, hogy valószínűsíthetően

268

IMM ltsz 83.231

57

eltérő vevőkör igényeinek figyelembevételével készítették őket. A keskeny, behajló levelek közé helyezett, négy sodronycsigás ornamensekkel díszített mellboglárok, akárcsak később a labdacsdíszes, a csigavonalas, valamint a virágkoszorús típusúak, nem a hagyományos felületdíszítési mintákat követték, (mint például a XVII. századi púpos mellboglárok) hanem az erdélyi ötvösműhelyek által részleteiben újonnan alkotott díszítőképlet alapján kivitelezett ékszerek voltak. Ezek a városi polgárság jelentős anyagi erővel rendelkező elitjének exkluzivitás iránti vágyát voltak hivatottak kielégíteni. Ez a réteg anyagi javainak egy részét nemesfémből készült ötvöstárgyak mellett, súlyos, drágakövekkel (olykor színes üveggel) díszített, látványos ékszerekbe fektette. Az erdélyi szász városoknak a XVI. század végén és a következő század során keletkezett hagyatéki osztályjegyzőkönyvei e tezaurálási hajlamról tanúskodnak. Említésre érdemes, hogy a tezaurálási szokások változása a XVIII. században együtt járt az erdélyi ötvösség alkotóerejének hanyatlásával.269 Érdekes módon viszonylag gyakori jelenség, hogy ugyanabban az osztályjegyzőkönyvben púpos és lombos, illetve sodronycsigás mellboglár egyaránt említett. (A sodronycsigás mellboglárok legtöbbször schneckig Heftel, schneckenHefftel alakban szerepelnek270). Feltételezhető, hogy a városi polgárság elitjéhez tartozó nők a sodronycsigás és lombos típusúakat részesítették előnyben ünnepi viseletükben, illetve díszöltözetükben és a púpos mellboglárokat nemesfém tartalékként őrizték. Ugyanakkor minden kétséget kizáróan létezett egy réteg, – feltételezhetően a kevésbé tehetősek – amely továbbra is a púpos típust preferálta, ezek ugyanis a XVII. században folyamatosan készültek (a rajtuk levő ötvösjegyek és a századra jellemző ornamentikai részletek tanúsítják ezt). Egyelőre egyetlen olyan adat sem ismert, amely azt sugallná, hogy a különböző típusok különböző korosztályok viseletelemei lettek volna; a néprajzi kutatások eredményeként a korosztályok szerint differenciálódó viselet a XIX. században kimutatható és bizonyára korábban is differenciált volt. A XVII. század második felére keltezhető sodronycsigás mellboglárokon megfigyelhető, hogy a díszítés egyre részletezettebbé, már-már zsúfolttá válik. Ezekhez viszonyítva a típushoz sorolható, egyik korainak számító mellboglár271 felületdíszítése egyszerűbbnek tűnő. A hátoldalra rögzített függesztőnyelvre ütött jegy 269

GYÁRFÁS 1912, 7. Nem zárható ki azonban annak lehetősége, hogy a levéldíszekkel keretelt, sodronycsigás díszítésű mellboglárokat, mint például az Augustin Márton jegyével jelzett (MNM ltsz Orn. Jank. 471) „laubrig Heftel” alakban említettek. 271 MNM ltsz Orn. Jank. 471 270

58

alapján a mesterként 1591 és 1624 között tevékenykedő Augustin Márton nagyszebeni műhelyében készült mű.272 A magas boltozatú ékszer felülete három, hangsúlyosan határolt, koncentrikus részre tagolt. A vaskos drótsodronnyal keretelt középrészt a nyolcszögű ékkövet körbefogó, sugaras elrendezésű, hat osztatú levéldísz tölti ki. A fogazott szélű leveleket egy-egy karmos foglalatú ékkő díszíti (három hiányzik). A belső díszítősávot sodronycsigás ornamensekkel váltakozó, magas foglalatú ékkövek alkotják. A négy sodronycsiga képezte ornamensek kerete a sínes vázra forrasztott . A közöttük levő teret ívelt, többszörösen tagolt szélű lemez hídalja át; belső végződése előtt két tekercskúp rögzített. A lemezek tetejét díszítő, egykor szegecselt gyöngyök hiányoznak. A két szélső sodronycsigát keskeny, fogazott szélű, pontsoros levéldíszek ölelik körbe. A belső díszítősávot levélfüzért utánzó szegélydísz kereteli. A magas rézsűs peremen sínes vázra rögzítve a belső sáv díszítményei ismétlődnek (váltakozó elrendezésben a két sáv között). A sodronycsigákat

körbeölelő

levéldíszek

azonban

dúsabbak.

A

peremsáv

szélét

levélkoszorút formázó, tagolt szegélydísz határolja (kidolgozottabb, mint a belső sáv szegélydísze) A mély öblű hátoldalon az eredeti ékkőfoglalatok szárnyas csavaranyával (középkő vájatolt élű csavaranyával) rögzítettek, az utólagos csere nyomán elhelyezett kőfoglalatok viszont kétfele hajtott fémszalaggal. Ez utóbbiak eltérő, sötét színük alapján is megkülönböztethetőek. A liliomos, sima gerinces függesztőnyelv hegye tekercsben visszahajtott. A mesterként igen rövid ideig működő brassói, ifj Igell Bertalan jegyét273 viseli a gundelsheimi múzeum egyik sodronycsigás mellboglárja.274 Készítésének időpontja ez alapján az 1630-1633 közötti időszakra tehető. A középrész nem határolódik el élesen a belső díszítősávtól, ennek következtében a felület két részre tagolt: a középmezőre és a peremsávra. A hurkolt, bordázott dróttal keretelt nyolcszögű középdíszítmény kifakult, vörös textilalátétes üvegkő,275 melyet kör alakú, csiszolt üvegkövek koszorúja vesz körül. A belső díszítősávban hasonló, de zárt, négyzetes foglalatba illesztett üvegkövek váltakoznak sodronycsigás díszítményekkel. Ezeket két sodronycsiga közé ékelt fémgyöngy alkotja. A kompozíciót tekercskúpok egészítik ki. A sávgyűrűt levélfüzéres szegélydísz zárja. A peremsávra hat magas, karéjos díszítésű foglalatba illesztett kő rögzített. Közöttük fogazott 272

DÂMBOIU 2008, 257. KŐSZEGHY 1936, 242 (1353). GYÁRFÁS 1912, 106 (Bartesch Igell iunior) 317 (Bartesch Igel iunior). 274 Siebenbürgisches Museum, ltsz 8225/92. WOLLMAN 1993, 13. MÜLLER 2000, 4-8. 275 MÜLLER 2000, 9. 273

59

szélű levelekkel körülvett, öt, háromszög alakzatban elrendezett sodronykúp. A háromszög közepébe egy méretes fémgyöngy helyezett. Az alakzat csúcsát képező sodronykúpot a sínes vázra forrasztott tekercskúpok fogják közre. A perem szélét tagolt szegélydísz határolja. Az előzőhöz hasonlóan Kirtscher Ferenc mesterjegyével276 jelzett, jelenleg a kolozsvári történeti múzeum gyűjteményében levő mellboglár277 felülete a középmezőre és a peremsávra tagolódik. Középornamense nyolcszögű, csiszolt, piros színű üvegkő. Körülötte karmos foglalatú türkizkövek és fémgyöngyök koszorúja, melyet a belső díszítősáv sínes vázának belső kerete övez. A sávot hat, méretük szerint váltakozó, magas foglalatú türkizkő vesz körül. A kövek között négy sodronycsiga fog közre egy-egy, ívelt lemezzel megemelt, piros-kék színű ékkő-csokrot, melynek közepét fémgyöngy képezi. A fogazott szélű, pontsoros levelekkel díszített kompozíciót a belső sínre forrasztott tekercskúpok zárják. A középrészt méretes, tüskés drótsodrony szegélyezi, valamint a mellette levő, jóval keskenyebb bordázott drót. A peremsávon nagyobb méretben ismétlődnek a középsáv ornamensei. Ezek között három piros színű (egy pótolt), síkidomú kő váltakozik kúp alakúra csiszolt türkizkövekkel. A különbség a foglalatok díszítésének hasonló, de részleteiben eltérő jellegében is megnyilvánul. Míg a türkizkövek magas foglalatainak oldalát négy, karomban végződő félkör tagolja, a piros színűekét nyolc karéj osztja. A foglalatok alá többszörösen ívelt, sötétkék árnyalatúra zománcozott alátétek illesztettek, melyeket a széleken három arany színű pont díszít. A perem szélét ugyanaz a szegélydísz kereteli, mint a középmezőét. A liliomos, többszörösen ívelt díszítésű függesztőnyelv a perem hátoldalára forrasztott. Rajta kétszer beütött, pajzsba foglalt FK37 jegy látható. Felületére sima és bordázott drótból sodrott dísz forrasztott. A peremen és a hátoldal középmezejében a hat kőfoglalatot rögzítő szárnyas, illetve fogazott élű csavaranyák észrevehetőek. A Kirtscher mellboglárhoz nagymértékben hasonló ékszer fényképét közölte Julius Bielz,278 mint nagyszebeni magántulajdonban levőt. A kevésbé méretes, csiszolt középkövet hurkolt drót kereteli (a Kirtscher mellboglár középköve nem keretelt). A belső díszítősáv ékkőcsokrokkal díszített ornamens-együtteseit hat, nem méretben, hanem színben különböző ékkő váltja. Mindkét mellboglár peremsávján a türkizek kúpos csiszolásúak.

276

GYÁRFÁS 1910, 415 (Franz Kirtzer). KŐSZEGHY 1936, 248 (Franciscus Kirtscher). ENTM ltsz F 3082 278 BIELZ 1957, 40. kép 277

60

Tevékenységét a XVII. század közepén kifejtő besztercei ötvös, egyelőre feloldhatatlan, pajzsba foglalt AB jegye található a kölni múzeum sodronycsigás mellboglárjának279 többszörösen ívelt, bordázott dróttal díszített függesztőnyelvén.280 Díszítése nagymértékben hasonlít az előzőekben részletezett mellboglárhoz, de eltérések is megfigyelhetőek. A nyolcszögű középkövet nem ékkövek, hanem szirmokhoz hasonló, kihajló fémlemezek koszorúja veszi körül, melyek végére egy-egy karmos foglalatú kő illesztett. A kör cikkelyeinek megfelelően trapéz alakzatban elrendezett négy sodronycsigát csoportosító díszítmények között egy-egy apró ékkővel és fémgyönggyel díszített híd, melyet tekercskúpok határolnak. A váltóornamens szerepű, magas foglaltba rögzített türkizkövek ez esetben is kúpos alakúra csiszoltak. A peremsáv talpas kőfoglalatai zománcozott alátétekre helyezettek. A szegélydíszek levélkoszorút formáznak. Az előzővel ellentétben az esztergomi Keresztény Múzeumban levő és valószínűsíthetően egykor az Ipolyi-gyűjtemény részét képező mellboglár281 pajzsba foglalt IMG jegye rendhagyóan nem a függesztőnyelvre, hanem az alaplemez hátoldalára ütött. A mesterjegy a nagyszebeni Maurer János jegyeként feloldott, akinek működése a XVII század közepe táján kimutatható.282 Nyolcszögű középkőve vörös színű, csiszolt üveg, melyet sűrűn hurkolt, bordázott drót keretel. Az üvegkő rögzítése karmokkal biztosított. Körülötte sötétkék árnyalatú zománccal borított és arany színű pontokkal díszített lemezek koszorúja. A sziromszerű lemezek közé ékelt, tokos foglalatú türkiz és bíbor színű kövek gyűrűje következik. Ezeket keskeny lemezből képezett, sugaras osztású nyúlványokra rögzítették. A mellboglár a sodronycsigás típus szerényebb kivitelű változatát képviseli, de díszítése részleteiben jól nyomon követhető a labdacsdísz kialakulásának folyamata. A belső díszítősáv díszítő-együtteseit két sodronykúpban csúcsosodó, már-már gömbölyű, levéldíszekkel

formázott

kompozíció

alkotja.283

A

sodronykúpok

tekervényének

folytatásaként kinyúló bordázott drótok merevítő szerepűek és a gömbölyűre alakított formák stabilitását hivatottak szilárdítani. A két sodronycsiga közötti teret karéjos, sötétkék (néhol hiányos) zománcú lemezzel borított, hídszerűen ívelt díszítőelem osztja, közepére fémgyöngy rögzített. Két hosszanti végét apró ékkövek díszítik, a belső ékkő 279

Museum für Angewandte Kunst Köln, G 37. CHADOUR – JOPPIEN 1985, 543. KŐSZEGHY 1936, 10 (44). 281 Keresztény Múzeum, ltsz 60.54.1 282 KŐSZEGHY 1936, 250 (Johannes Maurer). DÂMBOIU 2008, 176. 283 A formaképzés következő fázisában megjelenik a labdacsdísz: az egyre gömbölyűbb formákat teljes egészében levél és virágdíszek képezik gömbhéjként, a sodronycsiga már nem szerepel az ornamensegyüttesben. 280

61

voltaképpen a középkövet övező koszorú része és a tekercskúpoknak megfelelő, elnagyoltan formázott díszítőelemek fogják közre. Az ornamense-együttesek között hat, magas, nyújtott ovális alakú foglalatba rögzített türkizkő sorakozik. A középmezőt virágdíszekkel tagolt, levélkoszorút formázott szegélydísz határolja. A magas boltozat következtében meredek lejtésű peremsávon jól megfigyelhető a sínes váz, melyre az öt sodronykúpos ornamens-együtteseket forrasztották, valamint a váz küllőszerű lemezei, melyre a hat kőfoglalat és a zománcozott alátétek rögzítettek. A méretes ékkövek színének megfelelően a kőfoglalatok is különbözőek. Míg a türkizköveké hengeres, a nyolcszög alakúra csiszolt, vörös színű köveké felfele szélesedő. Mindkét esetben a rögzítés karmokkal biztosított. A sötétkék árnyalatúra zománcozott alátétek (a hiányos zománcú részeket zöldes kék színűvel pótolták) karéjos végét arany színű pontok díszítik. A domborúan kialakított díszítő-együttes vázát oldalt levelek díszítik, középen híd tagolja. A köztes térbe öt, különböző méretű sodronycsiga ékelt. A hidat virágot formázó kék zománcú lemez borítja, melynek közepébe világoskék, apró, gyöngyszerű díszítményekkel körülvett méretes fémgyöngy helyezett. A kompozíció belső részére a tekercskúpok utánzatai illesztettek, felületük egy-egy kisméretű, zárt foglalatú gránátkővel díszített. Közöttük szintén zárt foglalatú türkizkő látható. A peremet a középmezőéhez hasonló, de plasztikusabban kidolgozott szegélydísz, valamint bordázott drót kereteli. Az élesen tagolt hátoldalon a középmező és a perem kőfoglalatait rögzítő, fogazott élű, szárnyas csavaranyák észrevehetőek. A tövénél ívelt függesztőtű alapja a középmező vájatolt szélére forrasztott. Gerincdísze a kolozsvári Kirtscher mellboglárhoz hasonlóan sima és bordázott drótból sodrott. Hármas osztatú vége horogba illeszkedő. Pulszky Károly 1879-ben egy másik, Maurer János jegyével jelzett mogyorósi magántulajdonban levő sodronycsigás mellboglárról tudósított, melynek középkövét a leírás szerint felülfestett, árnyalt zománccal díszített szirmok vették körül.284 A XVII. század második felében és a következő század elején tevékenykedő brassói Klosch Tamás jegyét285 viseli az a mellboglár286, melynek felületdíszítése nagymértékben hasonlít az előzőekben tárgyalt esztergomihoz, de részleteiben finomabban kidolgozott. Középköve szintén nyolcszögű, apró ékkövek és sziromszerű lemezek koszorúja veszi körül. A belső díszítősáv ornamens-együtteseinek szerkezetében is megfigyelhető a sodronykúpok nyúlványaiként megjelenő bordázott drót. A két sodronycsiga közé egy-egy

284

PULSZKY 1879, 267. GYÁRFÁS 1912, 325 (Tomas Klosch). KŐSZEGHY 1936, 38 (Thomas Klosch). 286 MNM ltsz 60.50.C 285

62

fémgyöngy illesztett. A kompozíció belső felére illesztett tekercskúpok és a külső részét körbeölelő levéldíszek plasztikusan formázottak. E díszítőegységekkel magas foglalatba helyezett ovális alakú türkizkövek váltakoznak. A középmezőt tüskés drótsodrony határolja. A peremsáv négy sodronycsigás ornamens-együttesét pontsoros, fogazott élű levelek keretelik. A kompozíciót karmos foglalatú kövek, fémgyöngy és tekercskúpok díszítik. A díszítőképletnek megfelelően hat méretes kő tagolja a peremsávot. A különböző ékkövek váltakozását a foglalatok is hangsúlyozzák: míg a türkizeké lekerekített, a csiszolt köveké sokszög alakú. A foglalatok alátéteit aranyszínű pontok mellett csillagpajonok is díszítik. A perem szélét tüskés drótsodrony és fonott hatású drót szegélyezi. Kevés eltéréssel részleteiben ugyanezt a díszítőképletet ismétli a kolozsvári történeti múzeum PB jegyes mellboglárja287. Bár a jegy pajzsa (a függesztőtű szélessége miatt) csak részleges, valószínűsíthetően az 1669-ben mesterré vált és 1713-ban elhunyt Brölff Pál288 műhelyének alkotása. A négyzetes középkövet (csiszolt üveg) karmok biztosítják és hurkolt, bordázott drót kereteli. A középkövet karmos foglalatú, ékkövekkel váltakozó sziromkoszorú veszi körül. A lemezek sötétkék színűre zománcozott felületére egy-egy aranyló pont helyezett. A belső sáv levelekkel keretelt, négy sodronycsigás díszítményeit magas híd tagolja. Ezekre kék színű zománccal borított lemez helyezett, közepében fémgyöngy. A kompozíció belső oldalán a tekercskúpok síkszerű utánzatai láthatóak. A hat, méretes türkizkővel tagolt rézsűs peremen a belső sáv ornamens-egységei ismétlődnek nagyobb méretben. A magas, talpas foglalatú türkizkövek széles, sötétkék színűre zománcozott, karéjos alátétre helyezettek. A középmezőt és a peremsávot tüskés drótsodrony határolja, valamint bordázott drót. A tövénél ívelt, sima függesztőtű alapja, valamint a horog a tagolt hátoldal középmezejének szélére forrasztott. A kőfoglalatok a hátoldalon szárnyas csavaranyákkal rögzítettek. A nürnbergi Germanisches Nationalmuseum gyűjteményében levő mellboglár289 nyolcszögű középkövét rendhagyó módon nem övezi ékkő-koszorú, hanem pusztán egy bordázott drótból kialakított gyűrű. Az ornamens-együtteseket körbeölelő, fogazott szélű levelek pontsorral díszítettek.

287

ENTM ltsz F. 22.709 DÂMBOIU 2008, 211-212. Paul Brölff/Brelff (II) 289 GN ltsz TSb595 288

63

Ugyancsak rendhagyó díszítésű az a sodronycsigás mellboglár, mely az 1884-es ötvösmű kiállításon képviselte e típust.290 Nyolcszögű középkövét erezett, felülfestett zománccal borított, karéjos szirmok veszik körül. A szirmok felületére egy-egy apró, zárt foglalatú kő rögzített. A belső sávban ismételten négy sodronycsiga fog közre egy-egy ékkőcsokrot. Ennek közepét gyöngybibéjű virág alkotja, melynek szirmai a középkövet övezőkhöz hasonlóan díszítettek. A fémgyöngy körül porzókat idéző, zománcozott, gömb végződésű apró díszítmények láthatóak. A váltó-ornamens szerepű, magas foglalatú ékkövek a díszítősáv külső szélére rögzítettek. A középmező és a perem szegélydíszét tüskés drótsodrony képezi. Az enyhe lejtésű peremen a belső sáv díszítő-együtteseinek lazább szerkezetű változatai kúpos és táblás csiszolású ékkövekkel váltakoznak. Az 1662-ben mesterré vált Zimmermann István alias Pip291 mesterjegyével jelzett mellboglár292 díszítésében már új elemek fedezhetőek fel, melyek újító törekvések jelei. A négyzetes, csiszolt középkövet bordázott drótból szerkesztett, az emlékanyagban egyedi dísz kereteli, melyet a négyzet oldalaira forrasztott, közepén egyenessel metszet, visszahajtott végű ív alkot. A két sodronycsigás, hidas ornamens-együttesekkel váltakozó hat ékkő (melyből három ovális, három pedig kör alakú) már nem a díszítősávba illesztettek, hanem annak szélére. A középmező szegélydíszét nem tagolt levélkoszorú alkotja (mint a peremdíszét), hanem hasonló kompozíciójú, de nagyobb léptékű díszítmény. A peremsáv ornamens-együttesébe ékelt négy sodronycsiga közül kettő a szabályostól eltérően csúcsával a középpont fele fordított.

290

PULSZKY – RADISICS 1884, 129-130. GYÁRFÁS 1912, 115 (Steffen Pip alias Zimmerman), 150 (Steffen Zimmerman alias Pip). 292 MNM ltsz 59.72.C 291

64

A lombos típusokról általában

Huet Albert nagyszebeni királybíró hagyatékjegyzékében „Ein Laubrig hefftlenn”, illetve „Ein alt Laubrig hefftlenn”293 említett. Ez utóbbi jelzi, hogy már jóval 1607 előtt készítettek olyan mellboglárokat, melyek díszítésében a levéldíszeknek jutott meghatározó szerep és nem a virágornamenseknek (kornblumig Heftel) vagy a zárt kőfoglalatoknak (kastig Heftel). Később „Lobrig hefftel”294 vagy „lobrich Heffteln”295 alakban is említett. Sigerus Emil két fő típusát különböztette meg és egyedi példával utalt a harmadikra, melynek sajátossága az indadíszes felület és a hatkaréjos alapforma.296 A német megnevezés (laubrig Heftel, Laubheftel) magyar fordítása Gyárfás Tihamértől származik.297. A Sigerus által említett típusok közös vonása a növényi ihletésű díszítőelemek, illetve az ezekből alkotott díszítőegységek váltakozása magas foglalatú, méretes ékkövekkel a középkövet övező díszítősávban. Nem zárható ki annak lehetősége sem, hogy a laubrig jelző a sodronycsigás típusú mellboglárok levéldíszeire vonatkozik.298 A felsorolásszerű említések szűkszavúsága nem nyújt lehetőséget arra, hogy a kifejezés jelentéstartalmát minden kétséget kizáróan szűkítsük. E kérdésre vonatkozóan a céhiratok vizsgálata sem nyújtott részletesebb adatokat. Szász hagyatékjegyzékekben, különösen a XVII. század vége fele, a lombos mellboglárok (laubrig Heftel) túlnyomó arányban fordulnak elő más típusok mellett.299 Még a következő század elején is több példánya említett Schirmer Pál, nagyszebeni ötvös ékszerekben igen gazdag, 1718-as keltezésű hagyatékjegyzékében.300 A XVII. század egészére vonatkozón megfigyelhető, hogy becsben tartott ékszernek tekintették. Míg a sűrűn előforduló „búzavirágos” (kornblumig) díszítésűeket igen szűkszavúan említik, a lombos mellboglárok gyakran szerepelnek „egy szép lombos mellboglár” jelzős szerkezetben és olykor a felületét díszítő, értékesebbnek ítélt drágaköveket is felsorolják. Kedvelt és népszerű ékszertípus volt tehát a XVII. században a tehetős, szász városi polgárság, a patriciusok körében és a labdacsdíszes, majd később a csigavonalas típusú mellboglárok kialakulása mögött e réteg igényei sejthetőek. 293

ROTH 1908, 72, 76. Beszterce város levéltára, 44. fond, III. d 8, Teilprotokoll, 162v (1645). Kolozsvári ÁLv. 295 SSW Bd 4, 117. 296 SIGERUS 1910, 97-98. 297 GYÁRFÁS 1912, 276. 298 Példaként említhető az Augustin Márton jegyét viselő mellboglár (MNM ltsz Orn. Jank. 471). 299 HALDNER 1967, 29. 300 GUY MARICA – POPA – SEBIŞAN 1996, 137. 294

65

4. Indadíszes, hatkaréjos erdélyi szász mellboglárok

Az 1890-es nagyszebeni ötvösmű kiállításon asztali edények és kegytárgyak mellett nagy számban szerepeltek ékszerek is. A mintegy ötszáz ötvöstárgyat felvonultató, igen rövid időtartamú kiállítás301 az erdélyi szász ékszerek legnagyobb seregszemléje volt. A kiállított ötvösművek között feltűnést keltett egy különleges szépségű, szelindeki magántulajdonban levő, szász mellboglár, melyről a Nagyszebenben megjelenő Siebenbürgisches-Deutsches Tageblatt névtelen cikkírója feljegyezte, hogy érdemes volna arra, hogy a Brukenthal Múzeum gyűjteményébe kerüljön. Az erdélyi szász iparművészet jeles kutatója Sigerus Emil sejthető e sorok mögött, akárcsak a Korrespondenzblatt lapjain megjelent kiállítás ismertető esetében, amely a figyelmet érdemlőnek ítélt ötvöstárgyak között a szelindeki hatkaréjos ékszert is felsorolja egy szászkeresztúri mellboglárral együtt.302 A szelindeki mellboglár a későbbiekben szerepelt a milleniumi kiállítás történelmi főcsoportjában (6372 sz).303 Sigerus ez alkalommal is megpróbálta elérni, hogy az erdélyi ötvösművészetnek ez az igen jelentős emléke közgyűjteménybe kerüljön. A Magyar Iparművészet című kiadványban megjelentetett írása ennek érdekében érvelt, erőfeszítései azonban eredménytelennek bizonyultak. 1910-ben közétett és máig a legmegalapozottabbnak bizonyuló mellboglár tipológiát tartalmazó közleményében a szelindeki ékszerrel szemléltette a lombos mellboglárok hatkaréjos változatát.304 Akárcsak 1898-as írása esetében, ezúttal is közölte a szelindeki fényképét, mely egy teljes oldalnyi mellékletként jelent meg, míg az a hat mellboglár, melyekkel az ékszer tipológiáját példázta, együttesen egy másik oldalon szerepelt. A nyombiztosítás érdekében 1943-ban egy újabb közleményben részletesen ismertette az ékszert.305 Fáradozása nem volt hiábavaló. Erich Steingräber 1956-ban megjelent könyvében közölte az általa leírt ékszert és annak fényképét, a New York-i Metropolitan Museumot jelölve meg lelőhelyeként.

306

Sigerus erőfeszítéseinek eredményeként a szelindeki mellboglár

azonosítható a Metropolitan Museum gyűjteményében levő hatkaréjos, erdélyi szász 301

Siebenbürgisches-Deutsches Tageblatt, 1890 május 17, 4997 sz, 487. Ausstellung von Erzeugnissen der Goldschmiedekunst am 15. 16. und 17. Mai 1890 in Hermannstadt. In: KVSL XIII./6., 60. 303 SIGERUS 1898, 208. 304 SIGERUS 1910, 98. 305 SIGERUS 1943, 656-658. 306 STEINGRÄBER 1956, 145 (258 kép). 302

66

mellboglárral.307 Az ékszer egyelőre ismeretlen útvonalon Pierpont Morgan gyűjteményébe került, melyet a későbbiekben a New York-i Metropolitan Museumnak adományozott. Az Erich Steingräber által közölt fénykép szerint a középkő nem sokszög alakú, mint a szelindeki mellboglár 1898-ban és 1910-ben publikált fényképén látható, hanem inkább kör alakú. Az ékszert Johann Halmen nevű egykori tulajdonosától feltételezhetően Hugo Lüdecke nagyszebeni ékszerész vásárolta meg, aki a Rothschildek ügynökeként is tevékenykedett,308 nem kizárt, hogy a középkövet ő cserélte ki. Vélhetően az ékkövek jutányos beszerzésének szándéka is vezérelte, amikor a városi környezetben már nem viselt mellboglárokat felvásárolta, majd gyűjtőknek adta el. A nagyszebeni Brukenthal Múzeum is több mellboglárt vásárolt tőle.309 Kisebb eltérések figyelhetőek meg a Sigerus által közölt 1910-es és 1943-as leírás között. Míg korábban a középkövet halványsárga árnyalatúként írta le, a körülötte levő díszítősáv ékköveit pedig világoszöldnek310, három évtizeddel később akvamarinról írt.311 A mellboglár díszítése a jelenleg szabálytalan kör alakú középkő köré szerkesztett, a hatkaréjos alapformát követő két koncentrikus részre osztott: a középmezőre és a magas foglalatú türkizek által tagolt peremsávra. A középkövet az egykori nyolcszögű kő alakjának megfelelően nyolc, rózsaszínű, árnyalt, szirom veszik körül, melyek akár Pulszky Károlynak a nagyszebeni Maurer János jegyével jelzett mellboglárról írt sorait idézve is leírhatók: „A középső követ itt már festett zománczú virágszirmok környezik; az átlátszatlan fehér alapon, a külső szél felé sötétedő árnyékolással, rózsaszínt látunk. A szirmok tövéhez egy-egy kék gömböcske, hímszál, símul.”312 A szirmok közepén vörössel körvonalazott, elkeskenyedő keretben pontsor látható. E pontsoros díszítés iránya szirmonként váltakozó elrendezésű. Rózsaszínes, árnyalt, felülfestett zománccal és pontsorral díszített a felirata alapján 1673-ra keltezhető, Johann Ongert jegyét viselő kehely313 is. Ez a XVII. század második felére jellemző díszítést nem csupán ékszereken, hanem kegytárgyakon is alkalmazták az erdélyi ötvösök. A középkövet díszítő, ívelt alakú szirmok alá lemezek ékeltek, melynek végein karmos foglalatú türkizek váltakoznak nefelejcset idéző, apró halványkék gömbök közé helyezett gyöngyökkel. Ezek alatt hegyes végződésű, levél alakú, zöld színű zománccal 307

Dr. Wolfram Koeppe írásbeli közlése alapján jelenlegi leltári száma: 17.190.581. SIGERUS 1943 (1977, 152). 309 DÂMBOIU 2008, 324, 328. 310 SIGERUS 1910, 98. 311 SIGERUS 1943 (1977, 153). 312 PULSZKY 1879, 267. 313 BM ltsz 100/1360. DÂMBOIU 2008, 373. 308

67

borított lemezek láthatóak, melyek felületét a fémalapból poncolt tüskék borítják. Hasonló módon díszítettek az Iparművészeti Múzeum hatkaréjos mellboglárjának314 alátét lemezei. A technika lényege, hogy a poncolóacél nyomán kimetszet sorját az ötvös nem csiszolja le, és e fémtüskékkel borított felületre helyezi a zománcot, fokozva ezzel a felület dekoratív hatását.315 A „szaggatott”, azaz poncolt felületen a zománc anyaga sokkal könnyebben tapad és tartósabb. A tüskés alapú zománc előzménye feltételezhetően a felület zománcozásra való, poncolással történő előkészítése volt, mivel a kevésbé sima felület a zománcot jobban megtartja. A belső díszítősávot a karéjok csúcsaival szemben, sugaras elrendezésű, halványzöld kövek tagolják. A karmokkal biztosított, nyolcszögű, magas foglalatok többszörösen ívelt szélű, alátétlemezekre illesztettek. Az alátéteket sötétkék színű, beágyazott zománc díszíti és egyenlő szárú kereszt alakú, aranyszínű pajonok. A közöket egy-egy gyöngyben csúcsosodó, az alaplemez fölé magasodó, indákból képezett kúp tölti ki. A hurkolt indákat apró állatalakok, levél és ékkőbibéjű virágok, valamint rákfigurák díszítik. A fehér alapszínűre zománcozott, vörössel árnyalt, telt szirmok hátoldala fekete és vörös vonalakkal erezett. Ez a részlet csupán a mellboglár oldalnézetének alsó szögéből látható. A XVI-XVII. századi európai ékszerek egyik jellemzője, hogy olyan részeket is gondosan és aprólékosan díszítettek, amelyek nem voltak láthatóak, mint például a hátoldal. A szelindeki mellboglár felületdíszítése ennek szellemében készült. A vörössel árnyalt szirmok világoskék színű zománccal borított és sötétkékkel felülfestett, sziromszerű, hármas osztatú díszekkel váltakozva alakítanak virágkelyhet. A zománcozás ugyanolyan élénk és telt jelleget kölcsönöz e díszítőelemeknek, mint a karéjos végződésű szirmoké. A virág porzóit, sugaras elrendezésű, halványkék színűre zománcozott, keskeny lemezek jelenítik meg, melyek egy bibe szerepű gyöngyöt vesznek körül. A kúp alsó részét apró, teltebb alakú baluszterek díszítik.316 Az indafonatok között néhol előtűnnek a kúpot biztosító merevítőváz részei. A középmezőt vaskos, láncfonatra emlékeztető szegélydísz határolja. Szélén karmos foglalatú türkizek váltakoznak nefelejcsdíszekkel. Ez utóbbiakat az ötvös fogazott szélű lemezből alakította ki, úgy hogy a széleit halvánkék zománcgyöngyökkel díszítette, a lemez közepébe pedig egy gyöngyöt szegecselt. A perem karéjos felületeit az alap fölé magasodó indák szövevénye tölti ki, mely a belső díszítősáv kúpjaihoz hasonlóan alakított (és némileg hasonlít a labdacsdíszek

314

IMM ltsz 83231 Erre Juhász Gábor és Simonyi István hívta fel figyelmem. 316 Az ornamens alakja váza alakúként is leírható. 315

68

elrendezésére azzal a különbséggel, hogy középen nem osztott). A sodronycsigás és labdacsdíszes típusú mellboglárok ornamens-együtteseihez hasonlóan a magas indadísz belső szélén a tekercskúpoknak megfelelő helyen két-két baluszter rögzített, a széleken pedig egy-egy ék alakban megtört karéjú szirmokból álló, karmos foglalatú ékkővel díszített virág látható (az erdélyi ötvösségnek ez egy kedvelt díszítőmotívuma). A hurkolt indákat díszítő, hármas osztatú, fogazott szélű levelek között apró öntött, olykor vésett díszítésű állatalakok tűnnek föl, akárcsak a tolnai lelet övkapcsainak indái között.317 A púpos típusú mellboglárok peremsávját tagoló állatfigurák ismétlődnek: mókusok, nyulak, és szaladó kutyák teszik mozgalmassá az indák szövevényét, melynek tetejére hosszantilag két rákfigura helyezett. A két öntött figura felhajló szirmok közé ékelt, négyzetes foglalatba zárt, bíbor színű ékkövet fognak közre. A karéjívek találkozását magas foglalatú, méretes türkizkő jelöli. A foglalat oldalt kiszélesedő alsó részét pajzshoz hasonló rajzolatú díszítmény borítja, közepében kör látható. Alatta ívelt szélű alátétek, melyeket zöld színű, beágyazott zománc díszít és a középsáv alátétein levőkhöz hasonló pajonok. A perem szélét a középmezőéhez hasonló, de annál plasztikusabb kidolgozású, láncfonatra emlékeztető szegélydísz kereteli. Az élesen tagolt hátoldalon a kőfoglalatok négyzetes rögzítőszemeit (melyek a gombszárhoz hasonlíthatóak) hajlított biztosítópálcák tartják. Hasonló megoldású részben (egyes díszítőelemei szegecseltek) az Iparművészeti Múzeum hatkaréjos mellboglárja,318 amely azonban formai jegyei alapján a XVII. század végénél későbbi. Felületének díszítése jól felismerhetően a szelindeki mellboglárét ismétli, de a levélornamensek merevebb kidolgozásúak és sodronycsigák is feltűnnek felületén. Vélhetően a bostoni múzeumban levő, hasonló díszítésű hatkaréjos mellboglár319 hátoldalára is biztosítópálcák segítségével rögzítettek a felület díszítményei. Ellentétben a hasonló díszítőképletű sodronycsigás és lombos mellboglárokkal, a hátoldalon nem a nagyobb méretű ékkövek számának megfelelő hat-hat számú (meg egy, amely a középkövé) rögzítőelem látható a peremen, illetve a középmezőben, hanem ez utóbbin tizenegy. A középmező szélére forrasztott, csuklópántos alapú, sima gerincű, ívelt függesztőnyelv reteszes megoldású. A kicserélt középkő is jelzi, hogy a mellboglár jelenlegi állapota átalakítás eredménye és hogy szerkezeti összetételében régi és új elemek egyaránt megtalálhatóak. A

317

S. LOVAG – T. NÉMETH 1974, 220, 227. IMM ltsz 83231 319 Museum of Fine Arts, Boston ltsz 69.31. 318

69

középkövet övező zöld színű, tüskés aljú zománccal borított levelek nem egykorúak a belső díszítősáv kék színű, illetve a peremsáv zöld rekeszzománcú alátéteivel. Az ékszert valószínűleg kétszer alakították át: egyszer a XIX. században, amikor a zöld, tüskés zománcú lemezeket elhelyezték az alaplemezen és másodszor, valamikor a következő század elején, amikor középkövét kicserélték. A hegyes végződésű levelek, pontosabban, egyetlen ilyennek a csúcsa már az 1898-ban közzétett fényképen320 látható. Ebből következtethetnénk arra, hogy vélhetően nem a középkő cseréjének alkalmával (mely valamikor a fénykép elkészülte után történt) illesztették a mellboglár középrészére, hanem korábban. Bár hozzá kell tennünk, hogy a fekete-fehér színű képen szereplő részlet alapján nem dönthető el minden kétséget kizáróan, hogy a levél lemeze tüskés aljú zománccal borított vagy sem, és hogy bizonyosan a jelenlegi zöld zománcú levéldíszek láthatóak a fényképen. Nem zárható ki, hogy a tüskés aljú zománcdíszítés összefügg a középkő cseréjével. Ha ugyanis az ékkövet a nyolcszögű foglalattal együtt, csak az eredeti levéldíszek sérülésének árán lehetett eltávolítani, akkor érthetővé válik, hogy miért illesztettek újakat a középrészre. A megnyugtató válasz további kutatásokat igényel. Az ékszer ötvösjeggyel nem jelzett. Sigerus nagyszebeni ötvösműhelynek tulajdonította.321 Pulszky Károly sorait figyelembe véve, nem alaptalanul. Az ékszer eredetinek tekinthető részeinek felülfestett, árnyalt zománcdíszítése alapján a XVII. század második felére keltezhető és feltételezhetően nagyszebeni műhely alkotása. Valószínűsíthető, hogy az ilyen jellegű indadíszes mellboglárra vonatkozik az 1627-es kolozsvári forrás: „Egy viragos füzeses formaiu Gyongyeos Türkeses kesentyű. az keozepiben Topazius”,322 (a hurkolt indák szövevénye olyan hatást kelt, mintha fűzve alakították volna). A besztercei evangélikus templomban levő, 1624-es évszámmal jelzett sírkövön, Catharina Umend egy hatkaréjos, virágdíszes mellboglárt visel. A négyzetes középkő nyolc kihajló szirom közé helyezett, melyek közeibe apró gömbök illesztettek, a középmezőt hat virágdísz tölti ki, szélét sodrott szegélydísz határolja. A kőbe faragott ékszer leegyszerűsített formában az indadíszes mellboglárok díszítőképletének lényegét tárja elénk: a szirmok közé illesztett középkövet hat virágdísz veszi körül.

320

SIGERUS 1898 SIGERUS 1910, 98. 322 SZABÓ T 1986, 37. 321

70

A szelindekihez hasonló, hatkaréjos mellboglár található a bostoni múzeum gyűjteményében,323 jelenlegi állapota későbbi átalakítások eredménye. Zománcdíszítésű részeinek nagy részét valamikor a XIX. században kicserélték. További kutatásokat igényel annak tisztázása, hogy az ékszer felújítását viselésének szándéka motiválta, vagy pedig eladója azon igyekezete, hogy az ép állapot látszatát keltve a lehető legjobb áron adhassa el. A mellboglárokat Erdély középső és déli területein a XIX. században is viselték a szász, női ünnepi viselet, valamint a díszöltözet egyik presztízselemeként és mint ilyen hiányos, sérült állapotban nem felelt volna meg a vele szemben támasztott igényeknek. Megjegyzendő, hogy a bostoni ékszer felülete sérülések nyomait őrzi (a zománc néhol hiányos, a virágdíszek fémváza esetenként torzult) és ez arra vall, hogy vélhetően a viselője újítatta fel. Magas, nyolcszögű középkövét nyolc, rózsaszínű szirom veszi körül, melyeket a szelindekihez hasonló, de a kivitelezés jellegében eltérő díszítés borít. További eltérés, hogy a szirmok közé nem egy, hanem három keskeny kék zománcú lemez ékelt. A szirmokat karmos foglalatú türkizek és nefelejcsdíszek övezik. Ez utóbbiakat alkotó sugaras fémlemezek kék zománcborítása részben hiányos. A szirmok alatt hegyes végződésű levelek láthatóak, melyeket zöld, tüskés aljú zománc borít. Hasonló, de sötétkék színű zománc látható a belső díszítősávot tagoló keskeny, nyolcszögű ékkövek (kettő négyzetes foglalatúval pótolt) ívelt alátétjein. A hat indakúp tetejére egy-egy virágdísz illesztett. Az indák levéldíszei, az ékkő közepű virágok, valamint a baluszterre emlékeztető, kisméretű ornamensek eltérő jellegűek, mint a szelindeki. Ugyanez érvényes a virágdíszekre is, szerkezetük ugyanaz, de a részletek különbözőek. Az egyik hiányzó virág révén látható az alapként szolgáló küllős fémváz. Erre négy fehér alapú és négy kék alapú, karéjos végződésű szirom helyezett. Az előbbieken halvány vörös felülfestett díszítés látható, az utóbbiakon sötétkék. A szirmokra a kék zománcú porzó-díszeket összefogó, sugaras lemez illesztett, erre pedig szegeccsel egy gyöngy rögzített. A középmezőt határoló, láncfonatra emlékeztető szegélydísz mentén karmos foglalatú türkizek váltakoznak nefelejcsdíszekkel. A peremsávon ugyanazokat a díszítőelemeket találjuk, mint a szelindekin némileg eltérő kivitelezésben. A türkizkövek alatt tüskés alapú zománccal díszített alátétek láthatóak, akárcsak a belső sávban. A karéjokat kitöltő, magas indaszövevények tetejét egy-egy stilizált virág díszíti, melyet ugyanúgy, mint a szelindeki esetében két rákfigura fog közre.

323

Museum of Fine Arts, Boston ltsz 69.31.

71

A virágdíszek hasonló, de egyszerűbb szerkezetűek: a behajló szirmokat nyolc keskeny lemez alkotja, melyből négyet fehér alapú zománc borít. A telítetlen vörös árnyalatú, felülfestett mustra nem sugaras elrendezésű, hanem egy központú, szétágazó vonalas díszek alkotják. A virág közepét egy zárt foglalatú, táblás csiszolású, vörös kő képezi. Némileg meglepő elem, hogy a fémlemezek fele egyáltalán nem díszített. Egy másik igen érdekes részlet, hogy míg a szelindeki esetében az indák közötti figurális fém díszítőelemeket, mint például szaladó kutya vagy őzgida, az indaszövevénybe illesztették, illetve úgy helyezték el, hogy azt a látszatot keltse, a bostoni mellbogláron vázra szerelve rögzített a peremsávot borító indadíszítmény külső részén. E mesterkéltnek ható elem azt a benyomást kelti, mintha az adott minta után dolgozó és a díszítés minden részletéhez ragaszkodó ötvös, képtelen lett volna megbirkózni az ornamens rögzítésének feladatával, így kényszermegoldáshoz folyamodott. A gyűjteményi adatbázis szerint a mellboglár IB jeggyel jelzett,324 a jegy helye valamint a jegyben szereplő betűk alakja nem közzétett. Egy másik hatkaréjos, indadíszes, közepén rózsaszínű szirmokkal díszített mellboglár bukkant fel a „Die Gerufenen. Deutsches Leben in Mittel- und Osteuropa” kiállításon 2009-ben,325 alakja és díszítőképlete azonban eltér a szelindekitől és a bostonitól. A belső díszítősáv és a peremsáv nem különül el tagoltan, vélhetően a gömbhéj alakú alaplemez miatt. A nefelejcsdíszek koszorúja töretlen átmenetet biztosít a belső díszítősáv és a perem között. Ennek következtében a mellboglár szinte kúp alakú. A középkövet díszítő rózsaszínű szirmok körül látható kék gyöngyök és kék szirmú virágok gyűrűje a fentiekben részletezett mellbogárok megfelelő részeitől eltérő színvilágú, sokkal erőteljesebb és látványosabb. A belső díszítősáv félgömb alakú, áttört indadíszein méretes, kék, illetve rózsaszínű, zománcozott szirmú virágok láthatóak, a közökbe vörös üvegkövek illesztettek. A peremsávot borító stilizált, kacsos indadísz sem élesen tagolt; a kék színű álékkövek nem különállóak, hanem szervesen illeszkednek a kompozícióba, akárcsak a vöröses ékkövek és az apró kék szirmú virágok.

324 325

‹http://www.mfa.org/collections/object/brooch-60903› Utolsó letöltés időpontja: 2010.09.01. ‹http://www.ausstellung-diegerufenen.de/index.php?id=30› Utolsó letöltés időpontja: 2010.02.01.

72

5. Labdacsdíszes erdélyi szász mellboglárok

Előzményének a sodronycsigás típus levéldíszes változata tekinthető, melynek sodronykúpos ornamens-együtteseit levéldíszek ölelik körbe. Ezeknek az együtteseknek az alakja idővel egyre magasabbá és gömbölyűbbé válik, a levéldíszek pedig egyre dúsabbá. A sodronycsigák elmaradnak, helyüket áttört gömbhéjszerűen alakított levél és virágdíszek foglalják el. E labdacsokhoz hasonlítható díszítmények (a továbbiakban labdacsdíszek) sorakoznak a középkövet övező belső díszítősávban és a peremen. A sodronycsigás ornamens-együttesekhez hasonlóan két labdacsdísz közé egy-egy hídszerűen ívelt lemez ékelt, melyet általában apró ékkövek, gyöngyök és más ornamensek díszítenek. E mellboglárok készítésekor az ötvösöket szemmel láthatóan az a cél vezérelte, hogy egy súlyos és pompás ékszer benyomását keltsék az átlagsúly növelése nélkül. Ez megfigyelhető az áttört növényi díszítőelemek formaképzésében is: a levéllabdacsok egyre terebélyesednek és gömbölyűbbé válnak, a hangsúlyosan tagolt alaplemez pedig magasan domborított. A sodronycsigás mellboglárok ornamens-együtteseihez hasonlóan a labdacsdíszeket sínes vázra forrasztva helyezték a vert alaplemez felületére és a kőfoglalatok csavarozásával rögzítették. A külső sáv általában nagyobb méretben ismétli a belső díszítőegységeit, mégis a belső sáv a domináns, mivel a középrésszel egységet képezve alkotja a felület meghatározó részét. A színhatást olykor a kőfoglalatok alá helyezett, ívesen alakított, zománcozott fémlapok fokozzák, melyek általában zöld vagy sötétkék árnyalatúak. A szegeccsel rögzített szabálytalan gyöngyök és a kisebb méretű ékkövek a labdacsdíszes mellboglárok sűrűn előforduló díszítőelemei, ez utóbbiak mindig zárt foglalatban. A jellegzetes díszítéstechnikai megoldásokat szépen példázza a British Museum gyűjteményében levő labdacsdíszes mellboglár,326 bár jelenlegi állapota nem az eredeti és helyenként sérült. A hurkolt, bordázott dróttal keretelt, táblás csiszolású, középkő kivételesen színtelen. A foglalatban karmokkal rögzített, ebből kifolyólag nem kizárt, hogy esetleg nem az eredeti középkő látható jelenleg. Sugaras osztású, kihajló fémlemezek veszik körül, melyeket sötétkék színű, néhol hiányos zománc fed. A szirmokat idéző lemezek

közül

kettő

karéjos

végződésén

aranyló

csillagpajon

észrevehető.

E

sziromkoszorút tagolt talpas, zárt foglalatú türkizkövek gyűrűje övezi, melyet a belső díszítősáv követ. Ennek stilizált virágokból alkotott labdacsdíszeit türkizköves, zárt

326

British Museum, ltsz AF.2884

73

foglalatban végződő, ívelt pánt tagolja, melyre eredetileg az ötvös meleg árnyalatú kék színű zománccal és csillagpajonokkal díszített lemezt rögzített a rászegecselt gyöngy segítségével (a hatból csupán két esetben maradt meg a zománcozott lemez). A labdacsdíszek belső oldalán pusztán a merevítő szerepű virágszár húzódik, a gömb formát voltaképpen a díszítmény felső részén levő virágszirmok és levelek képezik, foltszerű, szervesen illeszkedő oldalkötésekkel. A körbe írható keret alsó részét tekercskúpok majdnem sík utánzatai díszítik. A köztes felületet kék színű, zománcozott alátétre helyezett, magas foglalatú, erezett türkizkövek díszítik. A hatból két kő, (esetleg három) utólagosan pótolt. Kérdéses, hogy az eredeti ékkövek méretben vagy pedig színben különböztek. A sodronycsigás és lombos mellboglárok díszítőképletének megfelelően a díszítősáv ornamens-egységei közötti felületre helyezett ékkövek méretben vagy színben különbözően váltakoznak. A kisebb méretű kék kő-utánzatok bizonyosan nem szerepeltek eredetileg az ékszer díszítésében, a magas foglalatú sötétszürke, fazettált kő esetében ez nem jelenthető ki egyértelműen, mivel hasonló formai jegyeket viselő díszítőelemek megtalálhatóak sodronycsigás mellboglárok felületén. Az ékszer hátoldalán látható szárnyas csavaranyák is arra utalnak, hogy a hatból négy kő eredeti, vagy pedig a XVII. század folyamán, esetleg a következő elején pótolt (a hátoldal középmezejének szélén a szárnyas csavaranyák között két alátétes szegecsvég látható, ezek a két kőutánzatot rögzítik). Valószínűsíthető, hogy eredetileg három türkizkővel három csiszolt, sötétszürke kő (talán rutilkvarc) váltakozott a középmezőben. A világoskék-szürke párosítás meglepő ugyan, de a színtelen középkő is kivételesnek számít (a középkövek általában színesek, középre színes ékkövet, dublettet, színezett üveget, vagy színes alátétre illesztett üveglapot foglaltak). A középmezőt dekoratív hatású, tüskés drótsodrony határolja, mely ismétlődik az ékszer szegélyén. A magas rézsűs perem ornamensei sínes vázra rögzítettek. A labdacsdíszek nagyobb méretűek, mint a belső díszítősávban levőek; felületüket két-két türkiz díszíti és hídszerűen ívelt fémpánt tagolja. A pánt két végződését egy-egy zárt foglalatú, kisebb kő díszíti: külső végén türkiz, belső végén pedig négyzetes, vörös színű kő látható. A köztes felületet kék színű zománc borítja, közepébe gyöngy szegecselt, mellette aranyló csillagpajon és két pontszerű díszítmény észrevehető. A labdacsdísz párok között a váz küllőire helyezett ékkövek és félgömb alakú gyöngyutánzatok találhatóak, melyek vélhetően későbbi pótlások, akárcsak az ékkövek egy része. Feltűnő, hogy a méretes ékkövek mindegyike színben és méretben különböző, és foglalatuk is eltérő (nyolcszögű, zárt, tagolt talpas, karmos, illetve karéjos díszítésű). A foglalatok mindegyikéhez hasonló

74

megtalálható XVII. századi erdélyi szász mellboglárokon. Kérdéses, hogy mikor került sor a feltételezett eredetiek cseréjére vagy pótlására. A díszítőképlet szerint három egyforma színű és foglalatú ékkő váltakozik három egyforma ékkővel, melyek színe és olykor foglalata különbözik az előzőektől. A jelenlegi hatból viszont csak három esetben egyformák a perem köztes díszítőelemei: ezek a gyöngyre emlékeztető fehér félgömbök. Foglalatukhoz hasonló a tárgyi emlékanyagban nem fellelhető. A három gyöngyutánzatot feltételezhetően valamikor a XIX. században illesztették a perem felületére, az ékszer múzeumi szerzeményezése előtt, amely a gyűjteményi adatbázis szerint 1897-ben történt327. A perem hátoldalán egyetlen egy szárnyas csavaranya, valamint menetes csavarorsó végződése látható öt alátétes, illetve alátét nélküli szegecs mellett. Ebből arra következtethetünk, hogy legalább egy ékkőfoglalat valószínűsíthetően eredeti, ez pedig a karéjos díszítésű, melynek ívsoros talpa enyhén kihajló. Kérdéses továbbá, hogy a peremsáv ékkövei alatt voltak vagy sem ívelt, zománcozott alátétek, melyek a díszítőképlet szerint a köztes felületet díszítik és a sodronycsigás, valamint labdacsdíszes mellboglárok színvilágának meghatározó elemei. A középmező hátoldalának szélére rögzített, ívelt tövű függesztőtű enyhén visszahajló vége horogba illeszkedő. Ez utóbbinak csupán az alaplemezhez forrasztott alapja maradt meg. Nem kizárt, hogy a díszítetlen, sima felületű függesztőtű későbbi pótlás. A fentiekben részletezett mellboglárhoz igen hasonlót közölt Julius Bielz nagyszebeni magántulajdonból.328 A nyolcszögű, táblás csiszolású középkő karmos foglalatát hurkolt, bordázott drót kereteli és sugaras elrendezésű, kihajló fémlemezek közé illesztett ékkövek gyűrűje övezi. A zárt foglalatú kövek váltakozó színűek (feltételezhetően türkiz, valamint sötét árnyalatú ékkövek). A londoni mellboglártól eltérően a belső díszítősáv labdacsdíszei tömörebb hatásúak. Az ezeket tagoló ívelt lemez végződéseit ez esetben is zárt foglalatú ékkövek díszítik. Felületét kettős virágdísz borítja, melynek közepébe gyöngy szegecselt. A közökben ívelt alátétekre helyezett, nyújtott ovális alakú, ékkövek (feltehetően türkizek) láthatóak. A középmezőt és a mellboglár szélét tüskés, drótsodrony határolja. A peremsávot hat, széles, ívsoros végződésű alátétlemezre helyezett magas foglalatú ékkő tagolja. Három négyzetes, alakú, sötét árnyalatú kő váltakozik három ovális alakú (valószínűsíthetően) türkizkövel. A lombdíszek áttört felületét, valamint a hidat apró ékkövek élénkítik.

327

‹http://www.britishmuseum.org/research/search_the_collection_database/search_object_details.aspx?objec tid=41345&partid=1&searchText=AF.2884› Utolsó letöltés időpontja: 2010.10.01. 328 BIELZ 1957, 41. kép

75

A nürnbergi Germanisches Nationalmuseum gyűjteményében levő labdacsdíszes mellboglár hurkolt keretes középkövét is sugaras osztású, keskeny lemezek övezik, kihajló végződésükre zárt foglalatú kövek illesztettek. E díszítőmegoldás következményeként a középrész már nem virághoz hasonlítható, hanem a sugaras osztású, mértani formák által meghatározott. A belső díszítősávot tagoló, váltakozó színű ékkövek nem az eredetiek, hanem amint eltérő alakjuk is jelzi, részben pótoltak. A peremsáv labdacsdíszei a londonihoz hasonlóan, könnyed szerkezetűek. A gömbszerű alakot a felső részen szétterülő levéldíszek képezik. Az ornamens belső felén húzódó levélszár a szerkezet stabilitását hivatott biztosítani. Az egyik legpompásabb labdacsdíszes mellboglár329 Jankovich Miklós első gyűjteményéből származik,330 jelenleg a Nemzeti Múzeumban található. A három koncentrikus részre tagolt, kiegyensúlyozott kompozíció a rendhagyóan hatszög alakú, vegyes csiszolású középkő köré szerkesztett a hat ornamens-együttesnek megfelelően. A hurkolt, bordázott dróttal keretelt foglalat körül elkeskenyedő végű, sötétkék színű zománccal borított, kihajló lemezek láthatóak, melyeket egy-egy aranyló pont díszít. A szirmok közé zöld színű kövek és gyöngyök gyűrűje ékelt. A kövek igen dekoratív hatású, tagolt talpas foglalatba zártak, a gyöngyök pedig virágot formázó, hullámos szélű lemezre illesztett apróbb gyöngyök fölé rögzítettek. A belső díszítősáv ornamensei szorosan egymás mellett sorakoznak. A labdacsdíszek felső részét egy-egy stilizált virág képezi, közepét zárt foglalatú türkiz díszíti; külső oldalukon pontsoros, fogazott szélű levelek hajladoznak. Az ornamenseket tagoló pánt közepére gyöngy szegecselt, alatta zöldes árnyalatú karéjos alátét, felületén pedig sárga, pontszerű foltok láthatóak. A magas foglalatú türkizek alatt hasonlóan díszített alátétek észrevehetőek. A középmezőt és a peremsávot méretes, tüskés drótsodrony kereteli. A peremsáv labdacsdíszei a belső sáv ornamens-egységeihez hasonlóak, de annál könnyedebb szerkezetűek; fogazott szélű, lendületesen ívelő, pontsoros (helyenként négyzetsoros) levéldíszek alkotják. Felső részükre egy-egy zárt foglalatú türkiz illesztett. Különlegesnek számítanak a peremsáv belső szélét díszítő maszk-ornamensek. Ezek mellett zárt foglalatú türkizkövek és tekercskúpok utánzatai egészítik ki a díszítmények sorát. A levéllabdacsok között átívelő lemezt meleg kék árnyalatú zománc borítja, belső

329 330

MNM ltsz Orn Jank 477 Jankovich M. gyűjt. 2002, 194.

76

végződését négyzetes, vörös színű kő határolja, a külsőt apró türkizzel díszített, palmetta képezi. Közepébe nefelejcsdísz illesztett, felületét két-két aranyló pajon élénkíti. A köztes részeket méretes türkizek, illetve vörös színű kövek díszítik váltakozva. Nem csupán a foglalatok különbözőek (a türkizeké ovális, a vörös színűeké szögletes), hanem a zománcozott alátétek színei is. Míg a türkizek alatt sötétkék színűek láthatóak, a piros színűek alatt transzlucid zöld. Mindkét esetben a lemez szélét kör alakú és csillagpajonok díszítik. A mellboglár szélét a tüskés drótsodrony mellé helyezett laza sodratú drót határolja. A perem és a középmező hátoldalán a hat-hat kőfoglalatot, illetve a középkövet rögzítő szárnyas csavaranyák és a csavarorsók végződései figyelhetőek meg. A díszítetlen függesztőtű a hátoldal középmezejének szélére rögzített. Visszahajló hegye horogba illeszkedő. Felületén J(?)G mesterjegy látható. A jegy – melyet nem kell feltétlenül brassói ötvös jegyének tekintenünk – minden kétséget kizáró feloldása további kutatásokat igényel.331 Az ékszert Jankovich Miklós vásárolta, Totesz Izsák közvetítésével. A közvetítő szerint a Bethlen családtól, mint egykor Brandenburgi Katalin tulajdonában levő ékszert.332 Ez nem valószínű, bár Brandenburgi Katalin közvetlen környezetéhez, nagyszebeni ötvösök is tartoztak. Gundtert Mátyásról 1630-ban feljegyezték, hogy a céh elöljáróinak rosszallását előidézve, nem akarta a fejedelemasszonyt Fogarasra kísérni.333 Brandenburgi Katalin nem beszélt magyarul, és nyilván könnyebben értekezett a szászokkal, mint kíséretének magyar anyanyelvű tagjaival. A szász nyelvjárás különbözött ugyan a fejedelemasszony által beszélt választékos német nyelvtől, ám az ötvöscéh tagjai, akik a város iparosrétegének elitjét képezték, általában képzett személyek voltak és írástudóként is jól ismerték a német nyelvet, melyet gyakori esetben a mesterré válást megelőző peregrinációjuk során is alkalmuk nyílt gyakorolni. Egy másik részletgazdag kidolgozású, labdacsdíszes mellboglár jelenleg a krakkói Wawel kincstárában található.334 Az ékszer középrészét felülfestett zománccal díszített szirmok ékesítik, akárcsak a levéllabdacsok között ívelő pántokat. A négyzet arányú, nyolcszög alakú, táblásan csiszolt üvegkövet nem hurkolt drótkeret, hanem igényesebb hatású, karéjos díszítésű, aranyozott lemez veszi körül, melynek felülete ismétlődő 331

Johann Gebellnek vagy Johann Giorgiasnak tulajdonított. KOLBA Judit: Breast Rosette. In: Baroque Splendor, 162 (120). KISS Erika: Szász mellboglár. In: Ékes krónika. 50 (43). 332 Jankovich M. gyűjt. 2002, 194-195. 333 „Am Elisabetha ist Mathes Gunterdt angeklagt worden das er nicht mit der Fürstin hat wollen das geleit nach Fogarasch wolle gehen” DÂMBOIU 2008, 185. 334 Zamek Królewski na Wawelu, ltsz 8302.

77

közökben perforált. Bár ilyen jellegű díszítőelemek szórványosan előfordulnak, a feltárt tárgyi emlékek között ez az egyetlen eset, mikor nem a középmezőt díszítik, hanem a középkövet. A díszítmény alatt szintén karéjos végződésű, fehér alapú zománccal borított, felülfestett szirmok láthatóak. A fekete és vörös, egy középpontból induló, szélesedő vonalakból alkotott díszítés váltakozó: az egyik szirmon a fekete szín hangsúlyozott, a másikon a vörös. A középrészt kisméretű, zárt foglalatú, vörös, illetve kék színű ékkő utánzatok gyűrűje övezi. A belső díszítősávban zárt hatású labdacsdíszek váltakoznak méretes türkizekkel. Ez utóbbiak magas foglalata az ékkövek szabálytalan, nyújtott körvonalát követi. A sötétkék színűre zománcozott alátétek szélein aranyló pontok sorakoznak, melyek körvonala helyenként bizonytalanul alakított. A virágos levéllabdacsokat tagoló pántot a középrész színvilágát ismétlő, de eltérő díszítésű, lemezek borítják (egy hiányzik), közepükre egy-egy gyöngy szegecselt. A nyújtott alakú, szirmokat megjelenítő lemezek fehér zománcalapján a laza ecsetkezeléssel árnyalt vörös felületet fekete pontsorok díszítik. Külső végéhez zárt foglalatú, kisméretű türkizkő helyezett. A középmező és a peremsáv szélét tarajos drótsodrony határolja. A rézsűs perem nagyobb méretű labdacsdíszeinek szerkezete sokkal lazább. Új elemnek számít a keskeny, pontsoros levelek között felbukkanó háromszög alakú, négyzethálóval borított ornamens. A belső sáv labdacsdíszeitől eltérően a peremsávon levők tetejét nem virág alkotja, hanem bordázott dróttal keretelt, öntött maszk-ornamens. Az ornamens párokat tagoló pántra illesztett, felülfestett zománccal borított lemez a belső sávéhoz hasonló, de attól némileg eltérő alakú. Közepébe gyöngy szegecselt, két végét egy-egy zárt foglalatú türkiz élénkíti. A kompozícióban meglepő módon tekercskúpok nem szerepelnek. A labdacsdíszek között méretes, vörös színű kövek láthatóak, melyek a belső sávot díszítő alátétek nagyobb méretű változataira illesztettek. Az ovális, illetve nyolcszögű, négyzetes kövek alak szerint váltakozóak, a hagyományos díszítőképletet követve. Az öblös, enyhe átmenettel tagolt hátoldal egyenes szélén, a peremre csavarozott kőfoglalatoknak megfelelő helyzetben hat, egymás után sorakozó perforáció ismétlődik. A középmezőben és a peremen a hat-hat szárnyas csavaranya, valamint a csavarorsó végződése jelzi a kőfoglalatok helyét. A horogba illeszkedő, ívelt függesztőtű a középmező szélére rögzített. Gerincét bordázott drót díszíti, hegye kétágú tekercsben visszahajló. A horog végződése letörött. A hátoldal középpontja körül beágyazott zománc körfelirat olvasható: „A LL S”, „V 600”.

78

A hátoldal középmezejében CNS mesterjegy335 látható, valamint bekarcolt „MB” tulajdonosjel, a peremen pedig „DN”. A XVII. század második felére keltezhető mellboglárok esetében figyelhető meg, hogy a három betűből alkotott mesterjegyet már nem a függesztőtűre ütötték, hanem az alaplemezre. Ez feltételezhetően összefügg azzal, hogy a jegy nehezen volt teljes egészében a tű keskeny felületére üthető; ez utóbbit a plasztikus gerincdísz két még keskenyebb részre osztotta. Kőszeghy Elemér hagyatékának ötvösjegy-gyűjteményében, könyvének336 második kiadásához gyűjtött jegyek337között található CNS ötvösjegy rajza azonosítható a krakkói mellboglár mesterjegyével. A jegyet a cédulán olvasható feljegyzés szerint Kőszeghy az Iparművészeti Múzeum 1931-es kiállításán szereplő, akkor Andrássy Géza tulajdonában levő, 1685-ös feliratú cápás pohárról másolta, melyet Bethlen Gergely és Thoroczkay Mária címere díszített a kiállítás katalógusa szerint.338 Ez alapján a mellboglár a XVII. század második felére keltezhető. Valószínűsíthetően, tehetnénk hozzá, mivel az ötvöstárgyakon olvasható feliratok és évszámok nem minden esetben a készítés évét jelölik.339 Előfordulhat, hogy a felirat a készítés évét követően, az ajándékozás alkalmával kerül az ötvöstárgyra és későbbi évet jelöl, mint a készítés időpontja. A Sotheby’s aukciósház genfi árverésén 1995-ben vásárolt340 ékszer díszítéstechnikai jegyei a XVII. század második felére jellemzőek; ez esetben feltételesen elfogadható a cápás poháron szereplő évszám, mint a mellboglár készítésének időszakára utaló adat. A Sigerus Emil által közzétett tipológiát illusztráló labdacsdíszes mellboglár341 jelenleg lappang. A mellboglárt ábrázoló fekete-fehér fényképen egy nyolcszögű, enyhén ívelt oldalú középkő látható, amely a labdacsdíszes mellboglárok átlagához viszonyítva szerényebb méretű. A levéllabdacsokat tagoló pántok alsó részét díszítő ékkövek gyűrűje egy második ékkő-koszorút sejtet. A körvonal élességét a két díszítősávot határoló szegélydíszre helyezett kövek oldják. A peremsáv labdacsdíszei közé zárt foglalatú, magas kő illesztett. Ez a díszítőmegoldás rendkívül ritka, mivel a peremsáv hangsúlyos ornamensei között ívelő hidat általában kisebb díszítmények borítják. Egy másik, különlegesnek számító részlet a nefelejcsdíszekre emlékeztető apró díszítmények gyűrűje, a labdacsdísz párok közötti felületre helyezett kövek foglalatának alsó része körül. 335

PIWOCKA – NOWACKI 2003, 15. KŐSZEGHY 1936 337 IMM Adattára, KLT-275. 338 Kiáll. kat. 1931, 30 (130. tétel). 339 GYÁRFÁS 1912, 313. 340 PIWOCKA – NOWACKI 2003, 14-15. 341 SIGERUS 1910, képmelléklet: 5 sz. 336

79

6. Hasított levéldíszes erdélyi szász mellboglárok

A tagolt és a méreteket fokozó labdacsdíszesekkel szemben a hasított levéldíszes mellboglárok nem csupán egy új, plasztikus ornamenst iktattak be az erdélyi szász ötvösségre jellemző díszítőelemek sorába, hanem egy merőben újszerű kompozíció keretében tették ezt. Ennek lényege, hogy a részletgazdagon díszített felület majdnem sík és bár a váltakozó díszítőegységek koncentrikus körökbe rendezettek, a sávgyűrűk tagolása nem hangsúlyos, ellentétben az előzőekben részletezett labdacsdíszes mellboglárokkal, melyek lényegesen plasztikusabb hatásúak. A díszítménykörök közötti átmenet szervesen megoldott, szinte észrevétlen és inkább csak ornamentális különbségekben megnyilvánuló. Jellegzetes ornamens a csíkokra hasított, stilizált levélre emlékeztető, domborúan térbe fejlesztett díszítőelem, melyek párban csoportosítva jelennek meg a mellboglár felületén. Ennek díszítése szerkezetileg két részre osztható: a széles átmérőjű középmezőre és az igen keskeny peremre. A középmező alábbiakban részletezett díszítőelemei egy sugaras elrendezésű vázra szereltek, melyet a középmező szélét tagoló hat, nagyméretű felcsavarozott kőfoglalat rögzít a kör alakú, majdnem sík alaplemezen. A középkő, melyet két, különböző ornamensek által alkotott koszorú övez, a labdacsdíszesekhez viszonyítva kisebb méretű, legtöbbször lekerekített nyolcszög alakú. A középrészt gyakran közvetlenül az alap fölé helyezett, ívelt, zománcozott lemezek keretelik. A díszítősávban a hat pár hasított levéldísz közötti felületet ékkövek alá helyezett, zománcozott alátétek vagy kisebb virágdíszek borítják. A hármas csoportosítású ékkövek, valamint az apró gyöngyökkel dúsított nefelejcsdíszek főként az ilyen jellegű mellboglárok díszítésére jellemzőek. Ugyanez állapítható meg a keret nélküli, zárt, hatszögű kőfoglalatokról. A középmező szélét általában a magas foglalatú ékkövek közé helyezett, zománcozott lemezek díszítik. A mellboglár peremét kisméretű ékkövekkel és gyöngyökkel tagolt, levélkoszorút formázó szegélydísz borítja. A hátoldal széle és középrésze enyhén tagolt, középmezeje olykor vésett rajzolattal díszített. A horogba illeszkedő, általában díszítetlen és olykor ívelt függesztőtű legtöbbször csuklós megoldású. Alapja általában a középmező szélére forrasztott. A különböző méretű és színű ornamensek elrendezése az egyhangú szimmetriával tagolt felület rendjét próbálja feloldani úgy, hogy közben megőrzi a koncentrikus és szimmetrikus elrendezés elvét. A hasított levéldíszek aszimmetrikus kialakítása ugyanezt hivatott elősegíteni. Az ornamensek egymás utáni és átlósan váltakozó elrendezése ez

80

esetben is megfigyelhető. Ennek eredményeként egy rendkívül összetett és sűrű, olykor zsúfolt díszítésű felület alakul ki. Egyik alakváltozata esetében a hasított levéldíszek párba csoportosítottak a csíkok hajlási irányának megfelelően; a köztes felületet virágdísz illetve zárt foglalatú kő díszíti. Az ékszer külső részére illesztett ornamenst (általában ékkő vagy gyöngy) és a hasított levéldíszek közé helyezett kőfoglalatot két kisebb díszítmény, mint például sodronykúp, vagy ékkő határolja. Másik alakváltozatában a hasított levéldísz párok közé, a mellboglár külső szélére egy alapból induló, sugarasan osztott fémcsíkokból alkotott díszítmény illesztett, ami lényegében egy szimmetrikus elrendezésű, hasított levéldísz.

6.1. Páros hasított levéldíszes erdélyi szász mellboglárok

A nagyszebeni Brukenthal Múzeum Georg Hopprich földművestől 1890-ben szerzeményezett342 egy páros, hasított levéldíszes mellboglárt.343 Ovális középkövét sugaras osztású, kihajló fémlemezek közé helyezett, tokos foglalatú, vörös üvegkövek és gyöngybibéjű, rombusz alakú virágdíszekből alkotott kettős koszorú veszi körül. Ezt követi a tulajdonképpeni díszítősáv, amelyben a jellegzetes, domborúan kialakított hasított levéldíszes ornamensek az ívelt levélcsíkok hajlási irányának megfelelően párokba rendezettek. Közöttük tokos foglalatú zöld kövek, illetve rombusz alakú virágdíszek váltakoznak. A kompozíció külső szélét karéjos szélű alátétre helyezett, három, nagyméretű, csiszolt üvegkő tagolja, a köztes részeket kettős csoportosítású kisebb üvegkövek közé helyezett zöld kövek élénkítik. A kompozíciót menetes, tüskés drótsodrony kereteli. A mellboglárt fonott hatású szegélydísz határolja. Alsó részén és két oldalt függesztőszemek észrevehetőek, amelyek függő díszek csatolását hivatottak biztosítani. A heilbronni Dr. Fischer aukciósház árverési tételei között 2009-ben egy hasított levéldíszes mellboglár tűnt föl,344 melynek fémcsíkok alkotta ornamensei alatt szintén köríves váz észrevehető. Érdekes módon a levéldíszek fölé egy-egy keskeny fémszalagból hajlított gyűrű rögzített. Autopszia hiányában nem állapítható meg, hogy eredetileg is a mellboglár felületéhez tartoztak és azt sem, hogy milyen célt szolgáltak, mivel dekoratív 342

DÂMBOIU 2008, 329 (105). BM ltsz T. 733/1043. 344 ‹http://www.auctions-fischer.de/verkaufen/kuenstlerverzeichnis/weltzer-mathias.html?objekt=17&cHash= b4d0841219› Letöltés időpontja: 2010.02.01. 343

81

értékük csekély. A nyolcszögű, élénk piros középkő foglalata körül kettős csigavonalak egy-egy gyöngy végződésű elemben egyesülnek. Körülötte három vörös színű, karmos foglalatú kő által jelölt gyöngykoszorú, melyet néhol türkizek (vagy utánzatok) élénkítenek. Közöttük néhol fektetett hengerhez hasonló, spirálisan csavarodó szalagdísz. A szorosan egymás mellé helyezett, hasított levéldíszeket felsorakoztató díszítősáv kék színű (néhol hiányos) zománccal borított, karéjos szirmú virágokkal élénkített, melyek közepébe egy-egy karmos foglalatú türkiz rögzített. A sugaras elrendezésű hasított csíkok csupán enyhén domborúak, a szélső csík köríves hajlása csak néhol észrevehető. A mellboglárt keretelő szegélydísz mellett három-három magas foglalatú türkiz és piros színű kő sorakozik váltakozva, közöttük szegecselt gyöngyök. Az aukciósház honlapján szereplő adatok szerint függesztőtűjén „MARTA MORTGREWEN” vésett felirat olvasható, mely egykori tulajdonosára utal. A beütött mesterjegyet nem tették közzé, hanem Kőszeghy Elemér könyvének 1362. számú jegyére345 hivatkozva az 1598-ban mesterré vált346 nagyszebeni Weltzer Mátyás jegyeként oldották fel. Abban az esetben, ha a jegy valóban ugyanaz a nagyszebeni ólomtáblán347 szereplő jeggyel, amelyen ellentétben a Gyárfás Tihamér és Kőszeghy Elemér által közölt jegy rajzával nem három, hanem két X alakú jelt tartalmaz, fölöttük középen pedig kereszt látható, akkor valóban a XVI. század utolsó éveiben mesterré vált ötvöst jelöl. Ha viszont három X alakú jel szerepel az elárverezett mellboglár függesztőtűjén, akkor egy későbbi jegyváltozatról, vagy másik mesterről van szó. A függesztőtű pótolható elem volt és esetenként a mellboglárok hátoldalán észrevehetőek a tű forrasztással történő új rögzítésének nyomai. Abban az esetben, ha a hátoldalon erre utaló jelek fedezhetőek fel, számolnunk kell azzal a lehetőséggel, hogy a függesztőtűn szereplő jegy esetleg nem a mellboglárt kivitelező, hanem a javítást végző mester jegye. Kérdéses, hogy a Pulszky Károly által közölt, Segesvárott kiállított, a leírás szerint három X jelet tartalmazó mesterjeggyel jelzett mellboglár, melynek közepén „gránátkő (?) díszeleg fekete, áttetsző kék és zöld zománczos rajzú, pompás foglalásban”,348 Weltzer Mátyás műve vagy sem. A mellboglár az emlékanyagban nem volt beazonosítható, a segesvári Történeti Múzeum gyűjteményében jelenleg egy mellboglár található (a púpos típusról szóló alfejezet keretében tárgyalt), ez viszont új szerzemény és nem a Pulszky által említett tizenkét kiállított mellboglár egyike. 345

KŐSZEGHY 1936, 243 (Mathias Weltzer). DÂMBOIU 2008, 186. 347 BM ltsz 2638 348 PULSZKY 1879, 266-267. 346

82

A Sigerus Emil által közölt tipológiát szemléltető, hasított levéldíszes mellboglár349 viszont beazonosítható: jelenleg a Brukenthal Múzeum gyűjteményében található.350 A négyzetes, nyolcszögű középkő üveglapból és csiszolt rubinból összeállított dublett.351 Körülötte zárt foglalatú türkizkövek gyűrűje, melyet gyöngybibéjű fém virágdíszek és váltakozó színű (piros, zöld) hat, csiszolt üvegkő alkotta koszorú követ. A hasított levéldíszek jellege hasonlít a heilbronni aukciósház által elárverezett, jelenleg magántulajdonban levő, előzőekben tárgyalt mellboglár levéldíszeihez. A sugarasan osztott levélcsíkok enyhén domborúak. Tetejüket egy-egy zárt foglalatú, kisméretű türkiz díszíti. Az oldalt körívesen kialakított, szélső levélcsík nem hangsúlyozott. Az ennek külső oldalra helyezésével megfeleltetett ornamensek párokba rendezettek, közéjük egy-egy zárt foglalatú, csiszolt üvegkő helyezett, felette, a mellboglár széle melletti részen pedig két-két tekercskúp. A párok közötti keskeny felületet egy-egy virágdísz tölti ki, felette, a mellboglár szélére zárt foglalatú csiszolt üvegkő illesztett. A tüskés drótsodronyból kialakított szegélydíszt gyöngyök és türkizek tagolják. A jelenleg a krakkói Wawel kincstárában őrzött hasított leveles mellboglár352 díszítésében felülfestett zománccal borított díszítőelemek is felfedezhetőek. Hasított leveles,

poncolt

ornamenseinek

teteje

az

előzőekben

részletezett

nagyszebeni

mellboglárhoz hasonlóan karéjos talpú, zárt foglalatú türkizekkel díszített. A levéldíszek alakja viszont eltérő: a csigavonalban hajlított külső csík a hangsúlyos, a poncolt dísszel borított, sugaras osztásúak csak részben láthatóak. A négyzetes, nyolcszögű középkő alakja a nagyszebeniét ismétli, de attól eltérően karmokkal biztosított. A belső koszorút hullámos szélű fémalapra helyezett nefelejcsdíszek és karéjos talpú, zárt foglalatú, piros kövek képezik. A külső koszorút már nem két váltakozó ornamens, hanem három alkotja: a négyzetes, tokos foglalatú ametisztek között hármas csoportosítású türkizeket közrefogó zománcozott szirmokból és gyöngyökből alkotott virágdíszek sorakoznak. Ez utóbbiak meleg kék árnyalatú zománccal borított szirmán piros színű, felülfestett csík látható. A koszorú alatt a középrészt egybefogó, halványkékre zománcozott, karéjos szélű keret sejlik föl. A díszítősávban a levéldíszeket gyöngycsokrok váltják, valamint ívelt szélű felülfestett zománccal díszített alátétekre helyezett kőfoglalatok. A díszítősáv szélét magas foglalatba zárt, piros és halványkék színű kövek élénkítik, valamint két-két kisebb méretű, tekercskúpra helyezett foglalatba rögzített türkizkő. A közökben aranyló, kör alakú 349

SIGERUS 1910, képmelléklet: 6 sz. BM ltsz T 677/9752 351 DÂMBOIU 2008, 329 (104). 352 Zamek Królewski na Wawelu, ltsz 8303. 350

83

pajonokkal díszített sötétkék zománcú lemezek láthatóak. Az apró ékkövekkel és gyöngyökkel tagolt szegélydísznek csak maradványai láthatóak. Eredetileg felülfestett zománccal borított, levél és virágmintás lemezek alkották. Az alaplemez hátoldala három részre tagolt. A keskeny perem perforációk sorával tagolt. A középmező szélén a hat nagy méretű kő foglalatát rögzítő, fogazott szélű, négyzetes csavaranyák és csavarorsók végződései láthatóak, valamint a hiányzó függesztőtű alapja és a horogé. A középrész enyhén mélyített, közepében alátétes szegecs vége észrevehető. Mivel tűje hiányzik, a nagyszebeni pedig jelzetlen, mindkettő esetében le kell mondanunk a jegyre alapozott meghatározás lehetőségéről. A 2009-es „Die Gerufenen. Deutsches Leben in Mittel- und Osteuropa” című kiállításon353 szereplő mellboglárok egyike, mely vélhetően magántulajdonban van, az előzőekben tárgyalt mellboglár díszítésének részleteit ismétli: külső szélén színpompásan zománcozott lemezekkel borított, melyeket méretes kövek, valamint két-két hengeres ornamensre illesztett türkizek tagolnak. Különböző viszont a szegélydísz, melyet tüskés drótsodrony alkot, valamint a díszítősávot meghatározó, elsődleges ornamensek, melyek a hasított levéldíszek alakváltozatai. Sokkal gömbölyűbben formázottak, mint az előzőek. A külső oldalra helyezett, tekercsesen visszahajló végű, köríves részt merevítő szalag keresztezi. A sárgásbarna középkövet zárt foglalatú kövek koszorúja övezi, valamint kihajló virágkehely alakú lemezekre illesztett gyöngyökkel váltakozó, piros és zöld színű köveké. Ez utóbbiak kék és sárga színnel élénkített alátétekre illesztettek. A díszítősáv köztes ornamensei a külső koszorú gyöngybibéjű virágdíszeit ismétlik. A berlini múzeum néprajzi gyűjteményében354 található könnyed kompozíciójú, hasított levéldíszes mellboglár szélét nem, csupán az ékkőfoglalatok alá helyezett alátéteket díszítette egykor tarka hatású zománc. Csiszolt középköve körül mindkét ékkőkoszorút karéjos szirmú virágkehely alakú alátétek díszítik, némelyik felületén még láthatóak a zománc a halványkék és zöld zománc maradványai. A halványkéket sötétkék, a zöldet sárga felülfestett foltok borítják. A poncolt felületű hasított levéldíszek csíkjai igen keskeny alapból indulnak. A csigavonalban visszatekeredő szélső fémszalag a mellboglár külső oldala fele helyezett. A körív felső szélére zárt foglalatú, apró türkiz helyezett. Ezek kivételével a mellboglár összes kőfoglalatát ék alakú karmok biztosítják. A hasított levéldíszek közötti felületet hatszögű foglalatba rögzített, fazettált hegyikristállyal 353 354

‹http://www.ausstellung-diegerufenen.de/index.php?id=30› Letöltés időpontja: 2010.02.01. Museum Europäischer Kulturen, Staatliche Museen zu Berlin

84

váltakozó kék színű kövek díszítik. A kőfoglalatok alatt ívelt és zománcozott alátétek láthatóak. Eredeti (és a feltárt emlékanyagban egyedi) díszítéstechnikai megoldásnak számít az alátétek keskenyebb végződéseinek tekercses visszahajtása és zománcozása. A sárga foltokkal élénkített halványkék és zöld zománc mellett, fehér és sárga foltokkal borított fekete alapú zománc figyelhető meg. A mellboglár külső szélén méretes, nyolcszögű, zöld kövek váltakoznak kaboson csiszolású vöröses árnyalatú kövekkel és türkizekkel. Szélét tüskés drótsodrony kereteli, peremét sima és bordázott drót sodrata határolja. Szegélyén függesztőszem vehető észre, melyre egykor feltételezhetően függő díszt kapcsoltak. Nem zárható ki annak valószínűsége, hogy a mellboglár esetleg a XVIII. században készült,355 díszítőképlete és formai jegyei azonban a XVII század végi keltezését is lehetővé teszik és felületének egyetlen díszítőeleme, vagy díszítéstechnikai megoldása sem zárja ezt ki. A bukaresti történeti múzeumban levő hasított levéldíszes mellboglár356 torzult jegye kibetűzhetetlen, így ez esetben is az ékszer korának meghatározása pusztán formai jegyei egy részének (mivel sérült és hiányos részeit pótoltak) vizsgálatára alapozható. Nyolcszögletű, vörös középkövét hat, sugarasan kihajló lemez veszi körül. Felületük egy része fekete színű zománccal borított, melyen felülfestett négy szirmú virág látható. A szirmok fehér alapon rózsaszínűre árnyaltak és fekete színnel erezettek. Közéjük talpas foglalatú, nagyméretű türkizkövek (egy részük utánzattal pótolt) ékeltek. A külső koszorúban stilizált, zománcos szirmú virágok és csillag alapú, gyöngy közepű díszítmények (egy vörös színű kővel pótolt) váltakoznak. A virágdíszek közepét egy-egy zárt, talpas foglalatú, karmokkal biztosított, vörös kő képezi, amely a szirmokat jelképező, felhajló lemezek közé helyezett. Ezeket ugyanolyan színvilágú, felülfestett zománc borítja, mint a belső koszorú lemezeit. A hat lemezből három külső felén ugyanolyan virágdíszítmény látható, mint a középkövet övező szirmokon, a másik három esetében pedig sugaras díszítés. Feltételezhetően a váltó ornamensek csillag alakú alaplemezét is zománc díszítette, ez azonban teljesen lehullott (néhol a csillag szélei is hiányosak). A gyöngy alatti karéjos lemez fehér alapú zománca feketével erezett. A hasított levéldíszeket utánzó ornamensek jelzik, hogy egy szerényebb képességű ötvös keze alól kerültek ki. Az ügyetlenül formázott csonkakúp alakú köpeny bizonytalan kézzel poncolt. Felső részén egy hegyes végű fémszalag áthúzott, az alsó, hasított csík ívelt 355 356

RITZ 1978, 193 (236) Románia Nemzeti Történeti Múzeuma, Bukarest ltsz 47573

85

kialakítású. A két ornamens közé egy-egy nefelejcsdísz ékelt. Mellette, a mellboglár külső szélére nagyméretű, magas foglalatban csiszolt kövek rögzítettek (egy részük pótolt). A foglalatok alja ívsoros, vonalas díszítésű. A hasított levéldísz párok közötti felületre egykor zománcozott leveleket megjelenítő, háromszög alakú, áttört lemez helyezett. A zománc zöld színű lakkzománccal utólagosan pótolt. Közepén néhol felülfestett virág látható. A levéltőre ovális illetve kör alakú (váltakozó) talpas foglalatban egy-egy méretes vörös színű kő illesztett. Mellette két sodronycsigára emlékeztető, vaskos ornamens látható. A középkő és két koszorú által alkotott középrész meglepően nagy átmérőjű a díszítősáv által elfoglalt felülethez viszonyítva, mivel a hasított levéldíszes mellboglárok esetében a középmező nagyobb hányadát általában a díszítősáv foglalja el, valamint a szélső, kiegészítő díszítmények. A mellboglárt két, különböző méretű, tüskés drótsodrony szegélyezi, egyik a középmezőre helyezett, a másik a lentebb gyűrűző peremre. Ezeket az ötvös ugyanannak a drótnak a felhasználásával alakította ki, mint a sodronykúpok utánzatait. A hátoldal sík, csupán a pereme tagolt. A horogba illeszkedő, csuklós megoldású, ívelt, függesztőtű hegye tekercsben hajló. A horog enyhén kiszélesedő alapja hegyes végződésű. A perem mellett, a széleken eredetileg hat szárnyas csavaranya rögzítette a kőfoglalatokat, egy hiányzik, egy pedig két fele hajtott fémszalaggal pótolt. Az eltorzult mesterjegy a hátoldal közepére ütött. Hasonló csonkakúp alakú ornamenseket vonultat fel a Brukenthal Múzeum gyűjteményében levő mellboglár,357 melyet a brassói Resch ékszerésztől szerzeményezett a múzeum 1880-ban,358 ezek fémköpenye azonban zárt. A nyolcszög alakú, karmokkal biztosított középkövet kisméretű, tokos foglalatú ékkövek és kőutánzatok gyűrűje övezi. Külső koszorúját hatszögű foglalatba zárt, egy kivételével fazettált hegyikristályok, nefelejcsdíszek és téglány alakú, táblás csiszolású, kék színű kövek alkotják. Ez utóbbiak alatt szétterülő, zománcozott nyúlványos alátétek jelzik, hogy az ékszer felületdíszítését utólagosan átalakították. Nem kizárt, hogy a kék és kékeszöld transzlucid zománc nyomait őrző lemezeket egy másik mellboglárról szerelte át az eladó, aki vélhetően a hiányzó kövek egy részét is pótolta a magasabb eladási ár reményében. Az ékkőutánzatok mellett a részben átalakított ékszer felületét meglepő módon rubin, topáz, smaragd, karneol, turmalin, és hegyikristályok is díszítik359. A poncolt díszítésű fémköpenyek nem párban

357

BM ltsz T. 675/1044 DÂMBOIU 2008, 328. 359 DÂMBOIU 2008, 328. 358

86

megfeleltetve, hanem sugaras elrendezésben sorakoznak egymás mellett. A közöttük levő felületet nefelejcsdíszek, valamint négyzetes, zöld és vörös kövek díszítik. A mellboglár külső szélén két, egymás mellé helyezett sodronycsiga váltakozik vörös és kék színű, négyzetes kövekkel (a vörös színűek egy része színalátétes). A közöttük levő felületet tört ívsoros szélű lemezek borítják. A középmezőt tüskés drótsodrony kereteli, melyet a két sodronykúp közé illesztett, zárt foglalatú, kisméretű, vörös kő tagol. Az alaplemezt bordázott drót szegélyezi. A mellboglár SKG jeggyel jelzett, mely azonban nem XVI. század végi,360 hanem jellege alapján valószínűsíthetően későbbi.

6.2. Hármas hasított levéldíszes erdélyi szász mellboglárok

A krakkóihoz hasonlóan színpompás felülfestett zománc díszíti az esztergomi Keresztény Múzeumban levő hasított levéldíszes mellboglárt.361 Felületének díszítése azonban nem oly zsúfolt hatású. Nyolcszögű, zárt foglalatú, csiszolt középköve rózsaszínes árnyalatú. A két koszorúban három díszítőelem váltakozik: zárt foglalatú, piros színű kövek, türkizek, valamint apró gyöngyökkel dúsított nefelejcsdíszek. A külső koszorúban hatszögű foglalatba helyezett kövek tűnnek föl. Ezek a következőkben tárgyalt virágkoszorús

díszítésű

mellboglárok

jellegzetes

díszítőelemei.

A középrészt a

kőfoglalatok alatt húzódó, ívelt formájú, enyhén domború, zománcozott lemezek sora kereteli. A fehér alapú zománc feketével és sárga színnel felülfestett. Egyedinek számít a hasított levélornamensek díszítése: a poncolt felületükre liliomos díszek borulnak. Az ornamens párok középrészéhez egy harmadik, szimmetrikus szerkezetű hasított levéldísz kapcsolt, tetején zárt foglalatú vörös kő. Középen egy méretes türkizkő látható, az alakját követő magas foglalatban, alatta ívelt alátét, melynek fakózöld zománcát apró sárga foltok díszítik. Az ornamens párok közötti felületet nefelejcsdíszek élénkítik. A középmező szélét hat, kék színű, hatszögű foglalatba zárt, fazettált kő tagolja és drótsodrony határolja. A peremsáv gyöngyből fűzött virágdíszekkel és kisebb, kör alakú foglalatba zárt türkizekkel díszített. A köztük levő felületen virágfűzért idéző, áttört, felülfestett zománccal borított lemezek láthatóak. A keret kékkel, a tő világoszölddel, a virágkehely pedig fehér alapú, feketével erezett zománcfelülettel megjelenített. Az ékszer szélét drótsodrony kereteli.

360 361

DÂMBOIU 2008, 328. „SKC” brassói jegynek tekinti. Keresztény Múzeum, ltsz 60.55.1.

87

Bár

a

mellboglár

felületdíszítésének

részletei

helyenként

nem

a

legfinomabb

kidolgozásúak, észrevehető az ötvös igyekezete, hogy a típus díszítőképletét követve, annak mindegyik elemét aprólékosan „mívelje”. A hátoldal középrészén egy telt szirmú tulipán vésett rajza jelenik meg. Egy hasonló tulipán tollrajza látható Schirmer Pál nagyszebeni ötvös mintakönyvében.362 Bár a kettő között formai különbségek vehetőek észre, mint például a levelek vagy a szár alakja, a levélkehely kompozíciója nagymértékben hasonló. Egy további eltérés, hogy az ékszer hátoldalára vésett rajzon a szirmok és levelek végei különböző hosszúságú, enyhén ívelt, apró vonalakkal erezettek, míg a tollrajzon nem.363 Mindkét rajzon a kihajló szirmok lekerekített szélűek, a függőleges helyzetűek vége elkeskenyedő és enyhén oldalra hajló. A vélhetően letörött függesztőtűt egy kígyót formázó fűzőtűvel pótolták, melynek feje az egykori tű alapjára forrasztott. A fűzőtű hullámosan kialakított, vége pedig csigavonalban visszahajló. Felületén PS mesterjegy látható ovális keretben, melyet Kőszeghy Elemér a nagyszebeni ifj Schnell Péter jegyeként oldott fel364. A fűzőtűn levő jegyhez hasonló keretű és formájú betűket tartalmazó mesterjegyet a nagyszebeni ólomtábla hátsó oldalára ütött jegy alapján

Daniela

Dâmboiu

az

1683-ban

mesterré

vált

Schermer

Pálnak

365

tulajdonította.

Bár számolnunk kell azzal a lehetőséggel, hogy a mellboglár nem ugyanabban a műhelyben készült, mint a fűzőtű, és a fűzőtűn látható mesterjegy nem vonatkozik a mellboglárra, a két ékszer formai vizsgálatából származó adatok alapján, annak lehetősége sem zárható ki, hogy esetleg egy műhelyben készült mindkettő, bár ez nem valószínű. A középmező szélén a hat kőfoglalat rögzítésének nyoma észrevehető. A hat kör alakú, fogazott szélű csavaranyából ma már csak kettő látható. A peremen „IPOLYI GYUJT” vésett felirat olvasható. Az ékszert Ipolyi Arnold egyelőre nem feltárt forrásból szerzeményezte, valószínűsíthetően a gyűjteményéhez tartozó mellboglárokkal együtt, melyek közül (ezzel együtt) három a Keresztény Múzeumban található, egy pedig a Főszékesegyházi Kincstárban. A négy mellboglár különböző típusú (púpos, sodronycsigás, hasított

leveles,

valamint

bordadíszes),

ebből

arra

következtethetünk,

hogy

szerzeményezésük vélhetően tudatos gyűjtői koncepció alapján történt. 362

Schirmer Pál mintakönyve, 17v. Nagyszeben, Brukenthal Múzeum Könyvtára, Kézirattár, MSS 311. A tollrajzon két tulipán rajza látható, egy a lap bal szélén, másik, amely a vésett rajzhoz hasonló, a lap közepére rajzolt. A lap szélén levő, amelynek azonban virágkelyhe más alakú, ismételt vonalakkal erezett. 364 KŐSZEGHY 1936, 248 (1402). . [LEOPOLD Antal]: Mellboglár. In: Esztergom 1948, 170. 365 DÂMBOIU 2008, 216 (Paul Schermer II der Jüngeren), 278 (127 sz jegy). 363

88

Részben az esztergomi mellboglár formai megoldásait ismétli, de mértéktartóbb díszítésű a Nemzeti Múzeum PS mesterjeggyel jelzett366 mellboglárja.367 Karmokkal rögzített, fazettált középköve rendhagyóan kör alakú. Körülötte apró gyönggyel dúsított nefelejcsdíszek és tokos foglalatú, csiszolt kövek koszorúja látható, melyet kör, illetve hatszög alakú (egy részük négyzetessel pótolt) kövek gyűrűje követ. A középrész szélét díszítő, virágot formázó, fogazott szélű lemezek szabályos közökben perforáltak. A poncolt díszítésű, hasított levéldíszek körívesen visszahajló, szélső része hangsúlyozott. Közöttük zárt foglalatú kövek és virágdíszek (melyek egy része hiányzik) váltakoznak. A mellboglár külső részén, az ornamens párok közötti felület szélére sugaras osztású, hasított csíkos díszítőelemek rögzítettek, melyek tetejét zárt foglalatú, kisméretű ékkő díszíti. A köztes részeket hatszögű, fazettált ékkövek élénkítik, melyek tört ívsoros szélű lemezekre illesztettek. Ezek az alaplemez feletti szerkezeti elemeket hivatottak elfedni. A mellboglárt tüskés drótsodrony szegélyezi és bordázott drót határolja. Roth Viktor egy hármas, hasított levéldíszes mellboglár fényképét közölte,368 melynek viszonylag kisméretű, nyolcszögű középkövét a labdacsdíszes mellboglárokhoz hasonlóan hurkolt, bordázott drót kereteli. A fekete-fehér képen jól látható, hogy a középkövet felülfestett díszítéssel borított szirmok veszik körül. A szirmok közé ékelt tokos foglalatú, fazettált kövek és nefelejcsdíszek koszorúját hármas csoportosítású, kisméretű kövek és gyöngybibéjű virág-díszek által alkotott gyűrű követi. A díszítősávban kör alakú poncolt dísszel borított, hasított levéldíszes ornamensek sorakoznak. A domború, ívelt levélcsíkok alatt egy másik, köríves látható, mely térkitöltő rendeltetése mellett feltételezhetően merevítő szerepű. A csíkok hajlási irányának megfelelően párban csoportosított ornamensek stilizált csokorhoz hasonlóak, melynek közepét egy-egy csiszolt, sötét színű kő alkotja. A szegélydísz melletti felületen keskeny, perforált lemez látható. A hasított ornamens párok között részben e lemezre helyezve a hasított levéldíszek szimmetrikus megfelelői láthatóak egy apró gyöngy és a szegélyre illesztett, zárt foglalatú ékkő között. Hármas csoportosítású ékkövek képezik a váltó ornamenst. A sötét és világos árnyalatú ékkövek által tagolt szegélydísz levélkoszorút formáz. Josef Gräf egy DP mesterjegyes mellboglárt közölt az egykori Barcasági Szász Múzeum évkönyvében, melyet a függesztőtűre ütött jegy alapján,369 a XVII. század első két harmadában, Brassóban ötvösként tevékenykedő, és valószínűsíthetően egy családhoz 366

Petrus Schnell II. jegyeként feloldott. [KOLBA Judit]: Breast Rosette. In: Baroque Splendor 166 (131). MNM ltsz 59.74.C 368 ROTH 1908, XVII. képmelléklet, 2. kép. 369 GRÄF 1925, 121. 367

89

tartozó, három Prodner Dávid egyikének

tulajdonított. Kőszeghy Elemér egy

sepsiszentgyörgyi paténán talált, hasonló rajzú jegy kapcsán szintén a három Prodnert jelölte meg.370 A mellboglár hasított levéldíszeinek formai jegyei a csigavonalas típus fele való átmenetet jelzik. Méretes nyolcszögű középkövét kihajló fémlemezek közé ékelt, zárt foglalatú, apró ékkövek gyűrűje veszi körül, melyet ék alakban megtört szirmú, gyöngybibéjű virágdíszekből és kövekből alkotott koszorú követ. A hasított levéldíszek köríves oldala a mellboglár külső része fele, párban megfeleltetve rögzített. Közöttük hatszög alakú foglalatba illesztett, fazettált kövek váltakoznak kaboson csiszolásúakkal; ezeket a mellboglár szélét tagoló, négyzetes foglalatú kövektől két-két tekercskúp választja el. A hasított levéldísz párok közé a külső koszorú virágdíszeit ismétlő ornamensek ékeltek. A mellboglár külső szélét a díszítősáv ékköveihez hasonlóak tagolják, a köztes felületeket tört ívsoros lemezek borítják. A mellboglárt tüskés drótsodrony, valamint bordázott drót kereteli. A rombusz alakú horogba illeszkedő, ívelt tövű függesztőtű hegye visszahajló. A felületére ütött, ovális keretben DP betűk fölött koronát, a betűk alatt pedig kereszt alakú jelet tartalmazó jegy valószínűsíthetően az 1652-ben mesterré lett és 1660-ban pestisben elhunyt371 Prodner Dávid jegye. Erre utal a mesterjegy alsó kiegészítő jele is, amely megkülönböztető jelzés szerepét játszhatta, bár a három azonos nevű mester nem egy, hanem különböző időszakban működött.

370 371

KŐSZEGHY 1936, 31 (184) GYÁRFÁS 1912, 112.

90

7. Csigavonalas erdélyi szász mellboglárok

A csigavonalas díszítésű mellboglárok voltaképpen a hasított levéldíszesek változatának is tekinthetőek, de díszítőképletük számos részletének eltérő jellege alapján külön típusba soroltam őket. A díszítőképlet lényeges vonása, hogy szinte a teljes, ékkövekkel teleszórt felület feloldódik a középkő körül kígyózó csigavonalak rendszerében. A hangsúly már nem a különböző díszítőelemek váltakozásán van, hanem a spirális vonalak által meghatározott, egységes látványban. A díszítősáv nem alkot külön egységet a mellboglár középmezejében, és arra is ismert példa, hogy a hat pár csigavonalas ornamens már nem beazonosítható a felületen, helyette spirális díszítmények sokasága látható.372 A gundelsheimi Erdélyi Múzeum gyűjteményét gazdagítja az a mellboglár,373 amely vésett M mesterjeggyel jelzett.374 Nyolcszögű, csiszolt, feltételezhetően füstkvarc középkövét375 sugaras osztású, kihajló lemezekre illesztett, karmos foglalatú türkizek és szegecselt gyöngyök gyűrűje veszi körül, melyet gyöngyök, illetve három méretes türkiz és három sötét alkotott színű kőből koszorú övez. A magas foglalatú köveket karmok biztosítják. A középmező szélére hat pár csigavonalat képező fémszalag rögzített, melyeknek vége a középrész fele S alakban ívelt. Az ornamensek közé egy-egy gyöngy szegecselt, a mellboglár külső részére pedig egy-egy magas foglalatú kő. A díszítmény párok közötti felületet egy-egy türkiz díszíti, amely ugyanarra az alaplemez feletti vázrészre rögzített, mint a középrész külső koszorúját alkotó gyöngyök. A türkiz mellett levő, két egymás melletti, tekercs alakú díszítőelemek részben sérültek; a türkizzel ellentétes oldalra, egy-egy gyöngy szegecselt. A mellboglárt tüskés drótsodrony kereteli. Eva Armbruster 1680 körül festett képmásán376 látható mellbogláron a fentebb részletezett csigavonalas díszekhez hasonlóak tűnnek föl párban megfeletetve a nem túl méretes középkő körül, melyet két, koncentrikus, ékkő és gyöngy koszorú övez. Az ábrázolás, melyen az ékszer az erdélyi szász társadalom elitjéhez tartozó Eva Armbruster szász díszöltözetének részeként jelenik meg, jelzi, hogy a XVII. század utolsó harmadában az ilyen jellegű, új divatú mellboglár presztízselemnek számított. A század vége egyben a mellboglárok fénykorának végét is jelenti. A következő század előkelő 372

SIGERUS 1898, 209. Siebenbürgisches Museum ltsz 11483/97 374 Silber und Salz 1999, 178 375 Müller 2000, 376 BM ltsz 1141. A festményen levő feliraton olvasható név (Eva Germana von Rammelin) a lánykori nevére utal. 373

91

hölgyei már nem mellboglárt viselve állnak a festő ecsetje elé, hanem egy kényelmesebben viselhető, kisebb súlyú377, függő ékszerrel, az ún Patzellel ékesítik maguk. Ez a XVIII. századi erdélyi szász női ékszeregyüttesek részévé válik a széles pártaövvel, illetve a zománcozott tagokkal díszített csípőövvel és a zománcos fátyoltűkkel együtt. Ilyen függő mellékszert visel Agnetha Czekelius von Rosenfeld az 1725-ben festett képmásán.378 Előzményének tekinthető a mellboglárra kapcsolt függő ékszer divatja (ilyen jelenik meg Mederus Péterné Forgáts Margit képmásán az 1664 körül keltezhető, Mederus családot ábrázoló festményen379). Valószínűsíthetően csigavonalas díszítésű mellboglárt jelöl a forrásokban a verbogen jelző, amely esetenként verbajen380 alakban jelenik meg. Mivel az indadíszítésű mellboglárokon hurkolt inda is feltűnik, nem zárható ki annak lehetősége, hogy esetleg ilyen típusú ékszert nevez meg a verbogen Heftel kifejezés, annál is inkább, hogy az ilyen jellegű mellboglárok formai jegyeik alapján ugyanerre az időszakra keltezhetőek. Hagyatékjegyzékekben a csigavonalas díszítésű mellboglárok (verbogen Heftel) a legtöbbre értékeltek a lombos típusúak mellett. Megfigyelhető, hogy egy csigavonalas ára átlagban is többszöröse a púpos típusúaknak.381 A Piarista Rend Magyar Tartományának gyűjteményében lappang egy csigavonalas típusú mellboglár,382 mely szerepelt az 1896-os milleniumi kiállításon. Mihalik Sándor pluviálécsatként írta le (vélhetően az ugyanabban a gyűjteményben található másik,383 hatkaréjos, szentek figuráival díszített384 ékszer tévesztette meg, mely később az Iparművészeti Múzeum 1930-as egyházművészeti kiállításán P. B. erdélyi ötvös műveként szerepelt385) és a XVI. század elejére keltezte, viszont nem a hivatkozott képen látható mellboglár leírását közölte, hanem egy másikét.386 A fényképen szereplő mellboglár ékkőfoglalatai részben üresek; a középkő helyén sugaras díszítmény észrevehető, mely 377

A XVII. századi mellboglárok súlya meghaladta olykor a 400 grammot. Pl BM ltsz T. 733/1043 BM ltsz 1318. 379 Evangélikus Egyház Gyűjteményei, Brassó, ltsz III/49. 380 „Ein schön Verbajen Heftel” (1685). SSW Bd. 4. 117. 381 Ld HALDNER 1967, 29. 382 Piarista Rend Magyar Tartományának Központi Gyűjteményei. A Piarista Múzeum iratai között őrzött régi kéziratos katalógusban (Piarista Rend Magyar Tartományának Központi Levéltára, N 950/9) Koltai András írásbeli közlése alapján: A.II.19. 383 MIHALIK 1901, 244 (281. ábra). 384 Koltai András írásbeli közlése alapján: A.III.18. 385 Régi egyházművészet 1930, 90 (360). 386 MIHALIK 1901, 243 (280. ábra).”lánczszemekből font sodrony által keretelt köralakú mezőben gazdagon áttört csúcsíves lombozatot, ezek között gyöngyszemű bibével díszített s bevagdalt élű szirmokból álló virágokat, végül spirál-idomban csúcsosodó rovátkás drótokat tüntet elő, egész felületén gazdagon kirakva tokokba foglalt és à cabochon köszörült ékkövekkel. Közepét sarkán letompított nagyobb négyszögű álékkő foglalja el.” 378

92

feltételezhetően utólagosan került a mellboglár felületére. Körülötte a belső ékkő-koszorú hat foglalata sorakozik, melyet a külső koszorú szintén hat, de nagyobb méretű kőfoglalata követ. Közöttük kisebb foglalatok észrevehetőek. A középmező szélére rögzített csigavonalas ornamensek széles fémszalagból kialakított, – a hasított levéldíszek sugaras osztású fémszalagjaira emlékeztető, – uszályszerűen kiszélesedő vége a külső koszorú hat nagyobb kőfoglalatának egyikét fogja közre. E hat pár, szív alakot formázó csigavonalas ornamens közé, a mellboglár szélére két-két tekercses díszítmény rögzített. Az ornamens párok közepében, valamint azok között egy-egy apró kőfoglalat látható. Az ékszert kettős, tüskés drótsodrony határolja. Kevésbé áttekinthető kompozíciójú, részben az előzőekben tárgyalt gundelsheimi csigavonalas mellboglár szövevényes felületdíszítését idézi a Sigerus Emil által 1898-ban közölt mellboglár, melyet a leírás szerint négy kisebb, plasztikus lófej is díszített.387 A fekete-fehér fényképen az átlagosnál kisebb méretű, sötét árnyalatú középkő körül a virág porzóira emlékeztető díszítmények láthatóak, melyeket vélhetően a nyolcszögű középkő alá helyezett, fogazott szélű lemez végződéseinek zománcozásával alakítottak ki. Érdekes módon a felület már nem hat, hanem négy-négy hangsúlyos díszítmény tagolja. Ez figyelhető meg a középkövet övező, csigavonalban tekeredő ornamensekkel borított középrész kialakításában, mely négy, zárt foglalatú kővel megjelölt. Ezek mellett egy-egy nagyobb, ovális alakú, sötét színű (a leírás szerint vörös) kő látható. A közöttük levő felületet párba állított, kúpszerű, csigavonalas ornamensek díszítik. Ezek közé nefelejcsdísz illesztett, melyet két, fogazott szélű levél fog közre. A mellboglár szélén a nefelejcsdíszek mellé négy, világos színű kő (feltételezhetően türkizek) rögzített ovális alakú zárt foglalatban. A közöttük levő felületet volutás díszek töltik ki. A középmezőt ékkövekkel és gyöngybibéjű virágdíszekkel tagolt, levélkoszorút formázó szegélydísz kereteli. A keskeny peremet tüskés drótsodronyra emlékeztető díszítmény borítja. Bár a közlő úgy vélte, hogy az ékszer a XVII. század elejénél nem későbbi, ez nem valószínű; a XVII. század második fele nem iktatható ki korának meghatározásából. Mindenképpen helyesebb a közölt fénykép alatt olvasható meghatározás: „Erdélyi mellboglár a XVII. századból”,388 bár a XVIII század első évtizedei sem zárhatóak ki.

387 388

SIGERUS 1898, 209. Uő i h.

93

8. Virágkoszorús erdélyi szász mellboglárok

Jellegzetes

és

meghatározó

díszítményei

a

nemesfémből

kialakított

virágornamensek, melyek az ékszer középmezejének szélére rögzítettek a középkövet övező ékkő és gyöngy koszorúk körül. Ellentétben az eddig tárgyalt mellboglár típusokkal az írott forrásokban nem jelennek meg külön megnevezés alatt. Díszítésük formai sajátosságai indokolták, hogy külön tárgyaljam őket. A csigavonalashoz hasonlóan az ilyen jellegű mellboglárokat is a hasított levéldíszes mellboglárok egyik változatának lehetne tekinteni, ám a csigavonalas és virágkoszorús mellboglárok nem csupán díszítésük részleteiben különböznek a hasított levéldíszesektől, hanem díszítésük egésze eltérő karakterű. Az eddig feltárt emlékanyagban igen csekély számú ékszer sorolható ide, feltételezhetően azért, mert e különleges díszítésű mellboglárok egy szűk réteg luxus iránti igényét hivatottak kielégíteni. Az eddigi kutatás során azonosított két virágkoszorús mellboglár389 mellett, feltételezhető, hogy lappanganak még. Jellemző vonásaik a következők: a középdíszítményt (mely egyik esetben ékkő, a másik esetben nagyméretű gyöngyház) három ékkőkoszorú övezi; az első szorosan a középkő köré helyezett, akár a bibét körül vevő porzók, a másik kettőt gyöngyökkel váltakozó ékkövek alkotják, főként türkizek; ezt nagyméretű, virágot formázó ornamenseket felvonultató díszítősáv követi, az ornamensek közötti felületeket ékkövek díszítik; a kompozíciót gyöngyökkel és ékkövekkel tagolt szegélydísz kereteli. A viselést egyik esetben a hátoldalra rögzített függesztőnyelv, a másik esetben sarníros, eredetileg horogba illeszkedő, de jelenleg hiányzó függesztőtű biztosította, ez a szerkezeti elem tehát nem tekinthető sajátos megoldásúnak. A két virágkoszorús mellboglár közül korábbinak tűnő a függesztőnyelvére ütött SH mesterjegy alapján Hann Sebestyén műveként meghatározott ékszer390. További kutatások szükségesek ahhoz, hogy e díszes kivitelű és gondos kidolgozású mellboglárt minden kétséget kizáróan az 1675 és 1713 között Nagyszebenben mesterként tevékenykedő id Hann Sebestyén művének tekintsük.391 A részletgazdag és finom kivitelezésű mellboglár Csányi Károly sorait idézve valóban „nagy technikai tudásról,

389

MNM ltsz 58.180.C. British Museum ltsz AF.2885 MNM ltsz 58.180.C 391 Ld GYÁRFÁS 1910a, 233-234. 390

94

fejlett

művész

érzékről”392

csúcsteljesítményének

számít.

tanúskodik Középköve

és a

az

erdélyi

XVII.

ékszerművesség

század

végi

erdélyi

egyik szász

mellboglárokhoz hasonlóan viszonylag kisebb, mint az előző időszakokra jellemző méretes középkövek, melyek jelentős hányada egyébként üvegből készült, vagy dublett volt. A kényesebb ízlésű megrendelő, akinek a mellboglár közepére illesztett méretes üvegkő már nem felelt meg, nem szerezhetett be egykönnyen diónyi nagyságú drágakövet; ez még a jelentős anyagi erővel rendelkező városi elit számára is a lehetőségeket meghaladó feladat volt. Meg kellett tehát elégednie egy kisebb méretű, ám valódi ékkővel, amely esetenként jobban is illett a mellboglár kompozíciójához. Ilyen kisebb méretű ékkő látható Eva Armbruster képmásán szereplő mellboglár közepén is. Természetesen kivételek is ismertek, ezek azonban nem nagy értéket képviselők; ilyen például a gundelsheimi múzeum csigavonalas díszítésű mellboglárja,393 amelynek közepén nagyméretű, csiszolt kő, feltételezhetően füstkvarc látható, illetve a British Múzeum mellboglárja,394 melynek közepébe méretes gyöngyház illesztett. Ezek nagyméretűek ugyan, de mérsékeltebb áron beszerezhetőeknek számítanak és számítottak egykor. A négyzetes, zöld színű kő (Csányi szerint smaragd)395 lekerekített keretű, szekrényes foglalatba zárt. A foglalat körül, kisebb, keskeny lemezek sora látható, melyet szekrényes foglalatú, halvány rózsaszínes árnyalatú, violaszínű ékkövek (Csányi szerint almandinok) gyűrűje követ. A foglalatok alatt fehér alapú, sugaras mintát követő, feketével felülfestett szirmok kettős sora látható. A középkő ilyen jellegű, szirmokkal való díszítésére több példa ismert: többek között a krakkói Wawel kincstárában levő, CNS mesterjeggyel jelzett mellbogláron is megfigyelhető. A Nemzeti Múzeum gyűjteményéből Pulszky Károly és Radisics Jenő,396 a későbbiekben pedig Hampel József közölt397 egy sodronycsigás típusú mellboglárt, melynek középkövét erezett szirmokra illesztett apró kőfoglalatok díszítik. A középkövet övező, következő koszorút virág alakú alátétre helyezett gyöngyök és zárt, talpas foglalatú türkizek alkotják. A szabálytalan alakú gyöngyöket rögzítő szegecsvégek karéjos alátétre helyezett apró, zárt foglalatú ékkővel díszítettek. Ugyanez figyelhető meg a külső koszorút alkotó gyöngyök esetében is. A zöld és violaszínű ékkövek téglány alakú foglalatba zártak, melyek felső része enyhén lekerekített, oldalai pedig karéjos díszítésűek. A középrészt a foglalatok alatt kígyózó, hurkolt keret veszi körül. 392

CSÁNYI 1918, 119. Siebenbürgisches Museum ltsz 11483/97 394 British Museum ltsz AF 2885 395 CSÁNYI 1918, 118. 396 PULSZKY – RADISICS [1884], I. 130. 397 KÖVÉR [HAMPEL] 1897, 419. 393

95

A jelleget meghatározó díszítősávban tizenkét elnyíló szegfűt formázó, plasztikus virágornamens sorakozik. Ezekhez hasonló tűnik föl a Mederus családkép398 hátterében. Az ilyen jellegű virágdíszek által meghatározott ornamentika és mintakincs a korban igen népszerű volt.399 Az ornamensek száma utal arra, hogy a típus előzményét a hasított levéldíszes mellboglárok képezték, melyek díszítősávja hat pár, azaz tizenkét ornamenst tartalmazott. Míg azonban ezek párban megfeleltetve jelentek meg, jelen esetben a tizenkét virágdísz egyforma, sugaras elrendezésben, a mellboglár közepe fele fektetett középrésszel rögzített. Az ornamenseket indaszerű gyűrű kereteli, a közöttük levő felületet két egymás mellé helyezett, zárt foglalatú zöld, illetve violaszínű ékkő élénkíti. A mellboglár szélét színpompás virágokkal tarkított, indás növényi díszítés borítja. A fürtös, virág és levéldíszeket felülfestett zománccal borított lemezek alkotják. A fehér zománc alapú bazsarózsák és karéjos szirmú virágok halvány violaszínűre és kék színűre árnyaltak, a levelek zöld, kékeszöld és sárga árnyalatúak. Az ékkövek, valamint a zománc együttese finom színharmóniát alkot, melyben csupán a középkoszorú türkizköveinek színfoltja képez némileg eltérő hatású elemet. A mellboglár szélét tagoló hat, váltakozó színű (három zöld, három pedig violaszínű) szekrényes foglalatú ékkő elrendezése a hagyományos díszítőképletet követi. Közöttük virágot formázó alátétre szegecselt gyöngyök láthatóak. A középmezőt hajladozó leveleket és virágokat formázó, plasztikus szegélydísz kereteli, melynek virágdíszeire egy-egy zárt foglalatú, párosan váltott színű apró ékkő rögzített. Az ékszert bordázott drót határolja. A hátoldal középmezejének teljes felületét lendületesen ívelő levelekből és hajladozó bazsarózsákból alkotott vésett és poncolt díszítés borítja. A középmezőt kitöltő, szimmetrikus elrendezésű kompozíciót a forrasztással rögzített függesztőnyelv osztja, melynek felső részén kétszer beütött SH mesterjegy látható. A középmező szélén hat szegecs végződése figyelhető meg. Körülöttük egy-egy köríves hajlású akantuszlevél díszíti a felületet. A hangsúlyos levéldíszek elhelyezése a kompozícióban, észrevehetően a mellboglár díszítősávjának hagyományos hatos tagolását követi. A keskeny peremet vésett, poncolt befele hajló levélsor díszíti. E Hann Sebestyén műveként meghatározott, finoman kidolgozott mű voltaképpen az első, amely gyökeresen szakít az erdélyi szász mellboglárok középkori ékszer jellegével; ezt a szintén XVII. század végére keltezhető szelindeki mellboglár szemlélteti a 398 399

Evangélikus Egyház Gyűjteményei, Brassó, ltsz III/49. MIHALIK 1970, 157. LÁSZLÓ Gyula opponensi véleménye. In: MIHALIK értekezés vitája 1970, 177.

96

legnyilvánvalóbban: felületén középkori ékszereken fellelhető indadísz és a XVII. század végére jellemző, felülfestett zománc egyaránt megtalálható. Nem kizárt, hogy az előzőekben részletezett mellboglár említett jellege összefügg azzal, hogy Hann Sebestyén nem erdélyi műhelyekben képzett ötvös volt. Az ékszer a hasított levéldíszes mellboglárok díszítőképletét követi, de a hangsúlyos, növényi ihletésű díszítőelemei rendkívül plasztikusak. Ez alapján egyedülállónak tekinthető a feltárt emlékanyag egészében. A mellboglárt Csányi Károly, akit Silbermann régiségkereskedő véleményezésre kért fel, a mesterjegy alapján Hann Sebestyén műveként határozta meg; az ékszert ezt követően az Iparművészeti Múzeum vásárolta meg.400 A meghatározást többek között Hann Sebestyén életművének kutatói, Mihalik Sándor, később pedig Viorica Guy Marica elfogadták. Mihalik Sándor Csányi 1682-es keltezését és ezzel együtt azt a feltételezést is átvette, hogy a mellboglár Hann Sebestyén harmadik felesége, Margareta számára készített nászajándék volt.401 Viorica Guy Marica ezt teljes mértékben elfogadhatónak tartotta,402 megemlítve azonban, hogy a Die deutsche Kunst in Siebenbürgen című könyv szerzői az ékszert 1680-ra keltezték (anélkül, hogy ezt részletesebben megindokolták volna).403 Héjjné Détári Angéla a mellboglár készítésének koraként a XVII. század vége és a következő század eleje közötti időszakot jelölte meg.404 Jelenlegi ismereteink szerint az ékszer korának meghatározása nem szűkíthető rövidebb időszakra. Semmilyen ismert adattal nem támasztható alá, hogy a mellboglár Hann harmadik menyasszonyának szánt ajándék lett volna, bár a rendelkezésünkre álló adatok alapján ez a lehetőség sem zárható ki. A feltételezés alapját Csányi számára valószínűleg az az ismert tény képezte, hogy a mellboglár a XVIII. században (városi környezetben is kimutathatóan) a szász menyasszonyok esküvői megjelenésének egyik hangsúlyos kelléke és dísze volt. A korabeli forrásokban olvasható Brautheftel kifejezés is erre utal; képi forrásaként említhető az egyik legszebb erdélyi viseletkép, mely mellboglárral ékesített nagyszebeni menyasszonyt ábrázol.405 A céh szigorúan előírta, hogy az ötvösmester köteles minden műhelyében készült műre ráütni bélyegét: „ein iedler Master soll alle sain Arbeitt

400

CSÁNYI 1918, 119. Uő i h. MIHALIK 1970, 181.(„Brautgeschenk”). 402 GUY MARICA 1972, 44. Uő 1998, 59. 403 Die deutsche Kunst 1934, 159. 404 HÉJJNÉ DÉTÁRI 1976, 50 (37). 405 Tiszántúli Református Egyházkerület és Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára, jelzete Kovács Teofil írásbeli közlése alapján Mss. R 582, 18 f. 401

97

zaichnen”406, de személyes és családi ajándékok esetén ez elvben szükségtelen volt, hisz a művet nem eladásra szánták és nem megrendelőnek készültek, hanem ajándékként. A mellboglár függesztőnyelvén látható kétszer beütött mesterjegy nem magyarázható az ajándékozást kizáró jelként, de némileg meglepő, ha a menyasszonyának szánt ajándéknak tekintjük az ékszert. Bár Hann Sebestyén, amint az általa betöltött tisztségek is sugallják, köztiszteletnek örvendő személy volt, 1681-ben a céh a nem megfelelő ezüst ötvözet miatt bűntette.407 Eszerint az ötvöscéh többi tagjához hasonlóan

408

olykor olyan szabályokat

szegett meg, melyeket mások is megszegtek (nem ritkán egzisztenciális kényszerből, tehetnénk

hozzá).

Nehezen

hihető,

hogy

szabálytiszteletét

fokozásaként

a

menyasszonyának szánt ékszert kétszer jelölte volna mesterjegyével.409 406

Handel und Gewerbe, 413. DÂMBOIU 2008, 227. 408 A „próba”, a nemesfém finomságának ellenőrzése, nem egzakt módszerekkel történt, hanem összehasonlítás alapján, fellebbezni ellene nem lehetett (GYÁRFÁS 1912, 187); ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a kiszabott büntetésekből származó bevételek a céh vagyonát gyarapították, ez vélhetően ösztönzőleg hatott a büntetések számának növelésére. 409 Röviden kitérnék egy másik, Hann Sebestyénnek tulajdonított ékszerre. Az érett korú férfi mellképét foglaló arany függőt (MNM ltsz Orn Jank 133) Jankovich Miklós a pesti Löwy Hermanntól vásárolta a leltárkönyvi bejegyzés szerint (közli: KISS Erika: Medaillon Valentin Frank arcképével. In: Jankovich M. gyűjt. 2002, 185). Az ovális keretbe foglalt mellképen fejét enyhén jobbra fordító, szakállas, bajuszos, érett korú férfi látható szemből, aki gombsoros mentéje fölött kihajtott gallérú dolmányt visel. Az ékszer hátoldalán levő címer és felirat alapján az ábrázolt személy Franck Bálint nagyszebeni királybíróval azonosítható. További kutatások szükségesek annak tisztázásához, hogy az ábrázoláson apa vagy fia szerepel; mindketten királybírói tisztséget töltöttek be, id. Franck Bálint a század első felében, fia a másodikban. A medaliont hármas keret veszi körül: a babérkoszorút formázó, zománcdíszes belsőt huszonnégy, sorba rögzített, zárt foglalatú vörös ékkőből képezett sáv követi. Az ékszer szélét ívsoros arany és fehér zománcalapú, ismétlődő közökben kék, feketével felülfestett elemekből álló dísz szegélyezi. Felső részére ívelt, fekete zománcú függesztőszem rögzített; az alsó részén levő három szemre illesztett, szabálytalan gyöngyfüggőkből egy hiányzik. A zománcos, virágdíszes, nyitható hátlapon Franck Bálint királybíró domború címere látható, körülötte címeit rejtő betűkből alkotott körfelirat. (Különböző feloldásait közli: KISS Erika i h; ALBU, Ioan: In: Inschriften Hermannstadt 245-246; DÂMBOIU 2008, 399). Julius Bielz közleményét (BIELZ 1932, 42), majd Alcsúti Katalin régi magyar ékszerekről írt könyvét (ALCSÚTI 1940, 24) követően Mihalik Sándor doktori értekezésében és ennek eredményeit összegző tanulmányában Hann Sebestyén művének tekintette (MIHALIK 1970, 181). Opponensi véleményében László Gyula észrevételezte, hogy a hátulról domborított és elölről átdolgozott portrén a bajusz és a száj vonala eltolódik a fej hosszanti tengelyéhez képest (LÁSZLÓ Gyula opponensi véleménye. In: MIHALIK értekezés vitája 1970, 178). Összehasonlítva a Franckenstein-gyertyatartón (BM ltsz T. 91/1335) levő, szintén ovális alakú keretbe szerkesztett, hasonló beállítású mellképpel, amely Hann Sebestyén hiteles műve, az enyhén jobbra forduló fej sokkal plasztikusabb kidolgozású; a kompozíció kiegyensúlyozottabb, mint a függőn levő, amely zsúfolt hatású, annak következtében, hogy a keret felső része szorosan a fej fölött húzódik. Míg a gyertyatartó alsó részét díszítő mellképen a szakáll lekerekített és dúsan szétterülő, akárcsak franckenstein Franck Bálint epitáfiumán (BM ltsz M 5302/10148) a függő ékszeren látható szögletes és merev. Hasonlóan merev, lekerekített tömbszerű szakállal ábrázolt id Franck Bálint a nagyszebeni evangélikus templomban levő sírkövén. A mentén levő gombsor vonalának elhelyezése a dolmány két széle között a kompozíció egységét megbontó elem az ékszerbe foglalt medalionon. Ugyanez figyelhető meg franckenstein Franck Bálint ezüst epitáfiumán: a gombsor jobb oldalt húzódó vonala zavaró eleme a kompozíciónak, melyet a dolmány aszimmetrikus megjelenítése sem oldja. Mihalik Sándor nagyszebeni, 1697-es keltezésű hagyatéki jegyzőkönyvben szereplő adat alapján, mely szerint franckensteini Franck Bálint menyének, Marianak hagyatékából örökösének franckensteini Franck 407

98

A másik virágkoszorús mellboglár a British Museum ékszergyűjteményét gazdagítja.410 Közepét nem ékkő, hanem nagyméretű, barokk gyöngy díszíti, a fennmaradt tárgyi emlékek között egyedülálló módon. Huet Albert nagyszebeni királybíró XVII. század elején keletkezett hagyatékjegyzékében „Ein alt hefftlen mit Perlenmutter”411 szerepel a felsorolt javak között. Ez arra vall, hogy bár ritka jelenség, a gyöngyház felhasználása a mellboglárok díszítésében nem tekinthető teljesen szokatlannak. Rendhagyóak viszont a barokk gyöngyöt és a körülötte levő, porzó-díszítményszerű, apró, ékköveket (utánzatokat) övező belső koszorú méretes díszítőelemei, mivel a hagyományos díszítőképlet szerint a belső koszorúban általában kisebb méretű díszítmények sorakoznak, mint a külsőben. A mellboglárok többségéhez hasonlóan ez az ékszer is utólagosan átalakított. Az átalakítások során elhelyezett elemek gyakran a kompozíció szembetűnő részeit képezik, melyek észrevehetően nem illenek az ornamensek eredeti együttesébe. Ezt példázzák a belső ékkő-koszorú négy, méretes türkize alá helyezett, zöld zománccal borított alátétek, melyek meglepő módon virágot formáznak, és amelyek valószínűsíthetően utólagosan kerültek a mellboglár felületére. A türkizek szegecselt gyöngyökkel váltakoznak, melyeket szintén utólagosan illesztettek jelenlegi helyükre. Az alattuk levő foglalat eredetileg eltérő méretű és szabályos alakú díszítőelem számára készült. A külső koszorúban ismétlődnek a belső koszorú elemei, de váltott elrendezésben (gyöngy mögé türkiz helyezett, türkiz mögé pedig gyöngy) A négy magas foglalatú türkizkő hajlított, keskeny fémlemezekből alkotott díszítmények közé helyezett. A középmező szélén húzódó díszítősávban nyolc, keskeny szirmú, stilizált virágra emlékeztető ornamens

Györgynek egy huszonnégy rubinnal, három gyönggyel és Franck Bálint képmásával díszített függő jutott, – „ein Gehäng des Herrn Vaters Valentin Frank Bildnis mit 24 Rubinen und 3 Perlen”, amint a jegyzőkönyv részletezi – a függő ékszert a királybíró menyének tulajdonában levő ékszerrel azonosította (MIHALIK 1970, 181). Viorica Guy Marica a Mihalik által közölt adat alapján a függőt 1697 előttire keltezte; a függővel együtt említett, huszonnégy rubinnal díszített nyaklánc vélhetően félreértésből adódó tévedés, mivel forrásra való hivatkozás nem kíséri. (GUY MARICA 1972, 104. Uő 1998, 129). Daniela Dâmboiu szintén 1697 előtti időszakra keltezte, feltételezve hogy az ékszert, melyet franckensteini Franck Bálint által rendelt műként tárgyal, a királybíró menye, Maria apósától kapta ajándékba.(DÂMBOIU 2008, 399) Összegezve: a függő ékszer Hann Sebestyén műveként való meghatározása kétséges, de jelenlegi ismereteink alapján nem zárható ki. A nagyszebeni műhely joggal feltételezhető, ám a jelenleg rendelkezésünkre álló adatok nem nyújtanak elégséges alapot ahhoz, hogy a készítés helyét Nagyszebenre szűkítsük. A hármas keretbe foglalt mellkép idős vagy ifj Franck Bálintot ábrázolja. A Mihalik Sándor által idézett hagyatéki jegyzőkönyvből származó adatok alapján Franckensteini Franck Bálint menyének Marianak egykor tulajdonát képező függő nem azonosítható teljes bizonyosággal a Jankovich Miklós által vásárolt, jelenleg a Nemzeti Múzeumban levő ékszerrel. 410 British Museum, ltsz AF 2885 411 ROTH 1908, 74.

99

váltakozik, hatkaréjos, szekrényes foglalatba zárt, csiszolt vörös kövekkel. Ez utóbbiak elkeskenyedő végű szirmokra emlékeztető, sugaras osztású, egykor zománcozott lemezek közé helyezettek. A szirmok közötti felületet apró, karmos foglalatú türkizek díszítik. A középmezőt szegecselt gyöngyökkel váltakozó, zárt foglalatú, nyújtott alakú türkizek koszorúja veszi körül. A mellboglár élénkpiros és türkizkék színfoltokkal megjelölt díszítése rendkívül dús hatású. A bordázott dróttal keretelt perem szegélydísze sima és tüskés drótból képezett sodronyt formáz. A mellboglár alaplemeze meglepő módon gömbhéj alakú. Bár a későbbiek során ez nem ritka a XVII. századra a tagolt alaplemezek jellemzőek, akár domború, mint például a sodronycsigás, vagy a labdacsdíszesek esetében, akár sík, mint a hasított levéldíszes mellboglároké. A hátoldal átmérőjének közepére rögzített, sarníros, horogba illeszkedő függesztőtű hiányzik,412 így az ötvösjegyre alapozott pontosabb keltezés nem lehetséges. A horogalap plasztikus díszítése az emlékanyagban kivételesnek számít. Nem a díszítősávban rögzített nagyobb ékkőfoglalatoknak megfelelő számú (nyolc) szárnyas csavaranya látható a hátoldalon, hanem öt, mely közül négy egy négyzet csúcsainak megfelelő elhelyezésű és mindegyik más alakú. Csupán az egyik alakja hasonlít a hagyományos szárnyas csavaranyákéra.

412

‹http://www.britishmuseum.org/research/search_the_collection_database/search_object_details.aspx?objec tid=40999&partid=1&searchText=AF.2885&fromADBC=ad&toADBC=ad&numpages=10&orig=%2fresear ch%2fsearch_the_collection_database.aspx¤tPage=1› Letöltés időpontja: 2010.10.01.

100

VI.9. Észrevételek a „kastig Heftel” kifejezésről, valamint az erdélyi szász mellboglárok tipológiájáról

Míg az előzőekben tárgyalt virágkoszorús típus esetében sem korabeli, sem későbbi forrásokban nem bukkant fel olyan kifejezés, amely a típushoz sorolt ékszerek ismérveire lenne vonatkoztatható a kutatás jelenlegi állása szerint, az írott forrásokban viszonylag gyakran előforduló kastig Heftel kifejezés (és változatai413) esetében ennek ellenkezője áll fenn: nem tisztázható megnyugtatóan, hogy a szinte minden mellboglárt díszítő zárt foglalatú ékköveken kívül mire vonatkozik, pontosabban milyen jellegű, díszítőképletű mellboglárt jelöl. Nem zárható ki az a lehetőség sem, hogy egy-egy értékesebbnek vélt ékkővel, vagy ékkövekkel díszített, adott típushoz sorolható mellboglárt említettek a hangsúlyozni kívánt elem (zárt foglalatú ékkő) kiemelésével, egyszerűsítve a megnevezést. Ennek némileg ellentmond, hogy nem csupán vagyonleltárakban, hanem céhiratokban is előforduló kifejezés414. A szakirodalom egy részében megfigyelhető, hogy a szóhasználat nem következetes, a típusok megnevezéseit nem egységesen, hanem sokszor teljesen eltérő értelemben használják. Ez különösen a „kastig Heftel” kifejezés alá sorolt mellboglárok esetében észrevehető, eltérő jellegű és különböző típusú mellboglárokat neveztek meg „kastig Heftel” jelzős szerkezettel. Ennek részben az a magyarázata, hogy a közlő a használt

kifejezés

értelmét

nem

minden

esetben

határozta

meg

részletesen,

jelentéstartalmát pedig nem határolta körül. Reissenberger Lajos 1878-ban kiadott, népszerűsítő jellegű könyvében, a reformáció után megjelenő mellboglárok „kastig” jellemzőjének az ékszer közepét díszítő méretes, csiszolt követ tekintette.415 A Reissenberger által közölteket tárgyalva Hampel József ezt megismételte közleményében, anélkül azonban, hogy részletezte volna ezzel kapcsolatos álláspontját; mellékelte viszont annak a sodronycsigás, felülfestett szirmokkal díszített mellboglárnak a fényképét, amely az 1884-es ötvösmű kiállításon a különböző típusok egyikét képviselte.416 Az 1884-es ötvösmű kiállításon szereplő műveket bemutató díszes kiadvány első kötetében, bár a két szerző említette a főbb típusokat, nem nevezte meg őket,417 így nem deríthető ki, hogy Reissenbergerhez hasonlóan „kastig” típusúnak 413

„ein kastich hefftellen”(1570), „ein gross gekastent häfftel”(1575) SSW Bd 4., 117. „ein Kastig Heltlen gefelt welches dem Bartell Apotecker ist gewesen” DÂMBOIU 2008, 199. 415 REISSENBERGER 1878, 30-31. 416 KÖVÉR [HAMPEL] 1897, 419 (4. ábra). 417 PULSZKY – RADISICS [1884], 129-130. 414

101

tekintették vagy sem a középköves mellboglárokat, mint ahogy az sem, hogy Hampel az általa vizsgált púpos és bordadíszes típuson kívül, a harmadikról, melyre Reissenberger nyomán utalt, hogyan vélekedett. Sigerus Emil 1910-ben egy szabatos és a jelenben is érvényes megállapításokat tartalmazó tipológiát tett közé,418 melyhez a könnyebb érthetőség kedvéért és a félreértések elkerülése érdekében képeket is mellékelt.A púpos, bordadíszes, sodronycsigás és lombos típusú mellboglárok (Buckelheftel, Figurenheftel, Schneckenheftel, Laubheftel)419 mellett „kastig Heftel” típusról nem írt. Hozzá kell tennünk azonban, hogy „verbogen Heftel” sem szerepel tipológiájában, pedig a csigavonalas típusú mellboglárok sajátos díszítőelemeik alapján könnyen elkülöníthetőek az emlékanyagban, az írott forrásokban is külön jelzős szerkezetként említettek, ráadásul ilyen típusú mellboglár képi ábrázolása a közlemény megjelenésekor is ismert volt (Eva Armbruster képmása420). Az 1898-ban általa közölt csigavonalas

mellboglárt

„ízléses

lombdíszítés”-sel

jellemezte,

amiből

arra

következtethetünk, hogy feltételezhetően lombos típusúnak tekintette.421 Gyárfás Tihamér brassói ékszereket vizsgáló közleményében és a brassói ötvösségről írott monográfiájában sem találjuk nyomát a „kastig” típusnak.422 Röviden kitért a bordadíszesekre, anélkül, hogy megnevezné a típust, majd a púpos, lombos és csigadíszítésű mellboglárokat említette, e négyben együttesében jelölve meg a típusok összeségét. A Julius Bielz által 1957-ben közzétett tipológiát423 (kornblumig, englig, kastig, laubrig, gebogen) kísérő képeken a lombos típust egy olyan sodronycsigás díszítésű mellboglár szemlélteti, amely Sigerus tipológiájában sodronycsigásként szerepelne (a két képen hasonló, de más sodronycsigás típusú mellboglár látható424). A „kastig” típust, melyet Bielz zárt foglalatú ékkövekkel, gyöngyökkel, sodronycsigákkal, és zománccal díszített mellboglárként ismertetett, egy olyan (labdacsdíszes) mellboglár fényképe képviseli, melyhez hasonló a Sigerus közleményét kísérő képmellékletében a lombos (laubrig) típus egyik változatát példázza.425 Érdekes módon Bielznél sodronycsigás típus nem szerepel, bár a sodronykúpos díszítésről ír. 418

SIGERUS 1910, 93-98. E tipológiát a későbbiekben átvette Horst Klusch azzal a különbséggel, hogy a púpos típust nem Buckelheftel, hanem „Kornblumig Heftel” megnevezés alatt tárgyalta. KLUSCH 1982, 76-77. 420 BM ltsz 1141 421 SIGERUS 1898, 209. 422 GYÁRFÁS 1911, 120-122. Uő 1912, 276-277. 423 BIELZ 1957, 32-33. 424 BIELZ 1957, 40. kép.SIGERUS 1910, 4. kép 425 BIELZ 1957, 41. kép.SIGERUS 1910, 5. kép 419

102

1967-ben megjelent tanulmányában A. Haldner a kastig típus általa azonosított jellemzőit úgy írta le, mint kör vagy hat karéjos alakú, koncentrikus elrendezésű, zárt foglalatú ékkövekkel és gyöngyökkel díszített mellboglár.426 A típus időhatárainak a XV. századot és a következő végét javasolta.427 A nagyszebeni Mária templom kórusában található, Keresztrefeszítést ábrázoló falképen látható egyik nőalak palástján megfigyelhető mellboglárt e típus képi ábrázolásának tekinti.428 Ez viszont az 1650 körüli „felújítás” során került a falfestmény felületére429 és a mellboglárok képi ábrázolásainak többségéhez hasonlóan sematikus. Sokkal könnyebb volt ékköveket jelző, kör alakú díszeket festeni az ékszer felületére, mint a korabeli mellboglárokat díszítő, olykor igen bonyolult rajzolatú díszítményeket. Ugyanez a helyzet a Mederus családképen430 látható mellboglár esetében, melynek felülete valószínűleg átfestett. Bizonytalankodó

besorolás

vehető

észre

olykor

a

kiállítási

katalógusok

tárgyleírásaiban is. Egyik legérdekesebb példája a Silber und Salz kiállítás katalógusában olvasható: a gundelsheimi múzeum csigavonalas mellboglárjának leírásánál „Kastigheftel”, zárójelben pedig Laubrigheftel megjelölés szerepel.431 Viorica Guy Marica Hann Sebestyénről írott könyvében a nagyszebeni mester művének tekintett mellboglárt „kastig” típusúként tárgyalta,432 azt a rövid magyarázatot fűzve hozzá, hogy a kifejezés a szekrényes foglalatú ékkövekkel való díszítésre vonatkozik. A könyv későbbi és átdolgozott kiadásában azonban a kifejezés már nem szerepel.433 Schirmer Pál nagyszebeni ötvös hagyatékjegyzékét társszerzőként közlő tanulmányában a kastig típus jellemzőit a zárt ékkőfoglalatban jelölte meg és röviden kitért arra, hogy a reneszánsz korban jelenik meg és a XVII. században is tovább él.434 Az általa megjelölt időszakban az írott forrásokban valóban kimutatható a „kastig Heftel” jelzős szerkezet. Legutóbb Daniela Dâmboiu a nagyszebeni ötvöscéh XV-XVII. századi korszakáról szóló monográfiájában foglalkozott a mellboglárok tipológiájának kérdésével.435 A púpos, bordadíszes,436 lombos típusú mellboglárok mellett „Kastigheftel” típusról is ír,437 melynek 426

HALDNER 1967, 29. Uő i mű, 33. 428 Uő i mű, 29. 429 [ROTH, Victor]: Kreuzigung. In: Die deutsche Kunst 1934, 127. 430 Evangélikus Egyház Gyűjteményei, Brassó, ltsz III/49. 431 Silber und Salz 1999, 461 (178). 432 GUY MARICA 1972, 44. 433 Uő 1998, 59 434 GUY MARICA – POPA – SEBIŞAN 1996, 137. 435 DÂMBOIU 2008, 89-91. 436 Ennek tárgyalásakor Marienhefteln, illetve englig kifejezésekre utalt. Uő i mű, 91. 427

103

jellemző vonásait a következőkben foglalta össze: kör alakú, domború, szélét tüskés drótsodrony határolja, felületére különböző méretű, zárt foglalatú ékkövek vagy üvegkövek illesztettek, melyek közé gyöngyök vagy fémgyöngyök ékeltek. A leírást példázó fényképen azonban a hasított levéldíszes mellboglár zárt köpenyű változata látható, melynek

felülete

utólagos

átalakítás

nyomait

őrzi,438

az

ékkövek

egy

része

valószínűsíthetően ennek eredményeként került a mellboglár felületére. Amint a fentiekből kitűnik, nem tisztázható megnyugtatóan, hogy a kastig jelző, amely minden valószínűség szerint az ékkövek zárt foglalatára vonatkozik, az emlékanyag mely csoportját, vagy típusait, illetve milyen jellegű mellboglárokat jelöl, azon kívül, hogy ezek közös jellemzője a díszítésükben szereplő ékkövek zárt foglalata. Az emlékanyagban, beleértve az egykori kiállításokon felbukkanó műveket is, ismert olyan mellboglár, amely felületdíszítése alapján egyetlen típushoz sem sorolható. Áttört, növényi ihletésű, öntött lemezekkel borított felületének meghatározó díszítését zárt foglalatú ékkövek és gyöngyök alkották egykor (ennek nyomait őrzik a virág alakú alátétekre helyezett csapok). Az említett mellboglár szerepelt az 1884-es ötvösművészeti kiállításon. A kiállított tárgyakat bemutató kiadvány első kötetében közölt fényképen439 észrevehető, hogy a nyolcszögű középkövet két, ékkövekből és egykor gyöngyökből alkotott koszorú veszi körül. A gyöngyök helyén virágkehely alakú alátétek láthatóak, közepükben egy-egy csap. A díszítősávban nagyméretű ékkövekből és a gyöngyök helyén látható virág alakú alátétekből alkotott hat ornamens-együttes látható. A nyolcszög alakú foglalatba helyezett, három csiszolt kő más díszítésű alapra helyezett, mint a három kaboson csiszolású türkiz. Mindkét ornamens-együttes alapja áttört díszítésű, formáik azonban különböznek, akárcsak a virág alakú alátéteké. Míg a türkiz alattiak kereteltek, a nyolcszögű köveké a négyzetes síkból kiugró, plasztikus ornamensekkel díszített. A váltakozó ornamens-együttesek egyikét feltételezhetően utólagosan átcserélték, megbontva ezzel a kompozíció egységes látványát. A levélkoszorút formázó szegélydísz kaboson csiszolású kövekkel és közéjük helyezett puttófejekkel tagolt. A mellboglárt bordázott drót határolja. A könyvben közzétett IG mesterjegy a nagyszebeni Gräff János jegyeként feloldott,440 akinek működése 1644 és 1649 között kimutatható.441

437

„Tipul paftalei cu casete”. DÂMBOIU 2008, 91. DÂMBOIU 2008, 91 (35). 439 PULSZKY – RADISICS [1884], I. 130. 440 KŐSZEGHY 250, 1418 (Johannes Gräff). 441 DÂMBOIU 2008, 174 (Johannes/ Han[ne]s / GRÄFF / GRAFFIUS). 438

104

Nem kizárt, hogy a XVII. században a kastig jelző ilyen jellegű mellboglárokra vonatkozott, melyek díszítését a középkő körül rögzített, különböző színű és méretű ékkövek, valamint gyöngyök együttese alkotta. Az emlékanyagban viszont a fentebb tárgyalt és határesetnek is tekinthető mellbogláron kívül további, idesorolható példányok jelenleg nem ismertek.

105

VII. Az erdélyi szász mellboglárok eredetének kérdése

Az erdélyi szász mellboglárok eredetének kérdése e tárgytípus szinte mindegyik kutatóját foglalkoztatta. A kutatók egy része egy ékszerfajtában vélte megtalálni az erdélyi mellboglárok előzményét, (Reissenberger Lajos, Gyárfás Tihamér) másik része viszont több ékszerfajtában kereste ezek eredetét (Hampel József, Sigerus Emil). Reissenberger szerint a Reformációt megelőzően szentek alakjai díszítették a mellboglárokat, melyek a Reformáció utáni időszakban eltűntek, helyüket nagyméretű középkő foglalta el.442 Hozzá hasonlóan Gyárfás Tihamér úgy vélte, hogy a púpos típus a papi palástdíszként használt morsusokkal rokonítható és szentek figuráival díszített mellboglárokból alakult ki. A lombos és csigadíszítésűeket ennek változatainak tekintette.443 Hampel József két külön rendeltetésű egyházi ékszerből származtatta a mellboglárokat444 (pontosabban a bordadíszes és a púpos típust). Sigerus Emil véleménye szerint a betelepülő szászok magukkal hozták Erdélybe a középkori „Fürspant”. Példaként említi többek között a mainzi kincslelet nagy fibuláját,445 valamint Anna császárné bázeli síremlékét446 (egy későbbi közleményében ennél korábbi előzményről is írt, melyet a mainzi múzeumban levő Blussus sírkövön látható női mellékszerben vélt megtalálni447). E középkori ékszer kapcsán utal Ulrich von Lichtenstein (Vrouwenbuch) költeményében szereplő heftelin, heftel kifejezésekre.448 A továbbiakban a pluviálécsatok és a szentek figuráival díszített mellboglárok közötti hasonlóságot hangsúlyozva ezek eredetére világít rá449. Roth Viktor azon véleményét, hogy a mellboglárok eredetileg amulettként viselt ékszerek voltak, arra a megfigyelésére alapozta, hogy a púpos típusúak (XVII. század elejére keltezettekről írt) hengeres központi része lényegben egy kapszula volt,450 melybe külső anyag volt belehelyezhető. Számos esetben a köldökhenger belseje valóban tartalmaz azonosítatlan összetételű anyagot. A krajovai lelet mellboglárjának köldökhengerében a

442

REISSENBERGER 1878, 29-30. GYÁRFÁS 1911, 120. GYÁRFÁS 1912, 276. 444 KÖVÉR [HAMPEL] 1897, 428. 445 Ld KRUG 1999, 7. 446 SIGERUS 1898, 208. 447 SIGERUS 1910, 93. 448 Uő i h. 449 Uő i mű 93-94. 450 ROTH 1908, 111. 443

106

közlő szerint a Bibliából származó idézeteket tartalmazó papírszeletek voltak.451 Nem zárható ki tehát annak lehetősége, hogy az ékszernek bajelhárító szerepe volt, és hogy esetleg harmadlagos ereklyéket helyeztek el köldökében, valamint az sem, hogy a felületére foglalt ékköveknek is tulajdonítottak ilyen hatást.452 Iulius Bielz, akit az eredetkérdés szintén foglalkoztatott, a mainzi kincslelet mellett a Motala-fibulát453 is említette az előzménynek tekinthető középkori ékszerek között.454 Az ékszer középrészének hatos osztata a sodronycsigás és lombos típusúak díszítősávjának hatos tagolására emlékeztet; középrészén kisméretű állatalakok láthatóak, ennek párhuzamaként a szelindeki mellboglár455 indaszövevényei között is apró állatfigurák fedezhetőek fel. A Motala-fibula középrészének virágszirmokat idéző díszítéséhez hasonló jelenik meg az Umend házaspár besztercei sírkövén látható mellbogláron, melynek középkövét szintén elkeskenyedő végű szirmok veszik körül. A mainzi kincsleletre utalva A. Haldner felhívta a figyelmet arra, hogy e középkori női mellékszerekhez hasonlóan az erdélyi szász mellboglárok sem voltak funkcionális ékszerek.456 Pár évvel később Viorica Guy Marica Hann Sebestyénről írott könyvében úgy vélte, hogy a szász mellboglár eredeti formájában mindhárom rendeltetést (funkcionális, vallásos és dekoratív) magába foglalhatta, melyekből a későbbiek során pusztán a dekoratív szerep maradt.457 Akárcsak Sigerus, A. Haldner is úgy vélte, hogy az ékszerfajtát a szászok magukkal hozták Erdélybe betelepülésükkor.458 Ugyanígy vélekedett Gislind Ritz.459 Bár az említett középkori ékszerek és a sodronycsigás, illetve lombos típusúak díszítőképlete

közötti

hasonlóság

tagadhatatlan,

(mindkét

esetben

a

váltakozó

díszítőelemek méretes ékkővel hangsúlyozott középpont köré rendezettek koncentrikus körökben) szász mellboglárok, vagy akár nagyméretű, kör alakú női mellékszerek, Erdélyben nem kimutathatóak a XI-XV. században. Ezeknek hiánya jelenti az

451

RĂDULESCU 2009, 177. Kecskeméti W. Péter részletesen feljegyezte a különböző ékköveknek tulajdonított jótékony hatást. Kecskeméti W. ötvöskönyve 1884, 64-85. 453 Stockholm, Statens Historiska Museum. 454 BIELZ 1957, 32. 455 Metropolitan Museum, New York, ltsz 17.190.581 456 HALDNER 1967, 34. 457 GUY MARICA 1972, 46. Uő 1998, 62. 458 HALDNER 1967, 34. 459 RITZ 1978, 193 452

107

eredetelmélet leggyengébb pontját. Egyetlen egy sír-, vagy kincslelet sem került elő, amely a XVI. századnál korábbra keltezhető mellboglárt tartalmazna. Jelenlegi ismereteink szerint a Heftel legkorábbi említése 1505-ből származik,460 képi ábrázolásai pedig csupán a XVII. század elejétől kezdődően ismertek.461 Pomerániai Eufémia sørøi katedrálisban levő bronz síremlékén a királynő palástját egy nagyméretű, levéldíszes, hatkaréjos palástcsat fogja össze462. Ennek alakját ismétli az említett besztercei sírkövön látható mellboglár, valamint a jelenleg a new-yorki Metropolitan Museumban levő szelindeki463 és a bostoni,464 bár ez utóbbiak tagolt felülete némileg eltérő. Ha a középkori női palástcsatot, – mely alapjában véve egy funkcionális ékszer – tekintjük az erdélyi mellboglárok ősének, pontosabban a sodronycsigás és lombos típusúakénak, akkor érthetővé válik, hogy ez utóbbiak (melyeket már nem funkcionális ékszerként viseltek, hanem pusztán dekoratív céllal) hátoldalán levő csuklós tű miért illeszkedik horogba. Annak ellenére, hogy a szabadon álló végződéssel rendelkező függesztőnyelves mellboglárok is viselhetőek szalagra fűzve, és voltaképpen egyszerűbb egy horog nélküli függesztőnyelvet készíteni, mégis a sodronycsigás és lombos típusúak kivitelezésekor a hátlap felületére az ötvösök függesztőtűt rögzítő szerkezetet forrasztottak. A függesztett köldökös púpos mellboglárok nyelve, ellentétben az előbb említett rögzített köldökösökkel, nem a hátlapra forrasztott, hanem csuklós megoldású: a nyelv visszahajtott vége a függesztőnyílás belső oldalát öleli körül. Ugyanez jellemzi a norvég bolesøljet, középmezejében ugyanúgy megtaláljuk a függesztőnyílást, mint a púpos mellboglárok esetében. Felületén azonban nem nyolc, hanem hat, kör alakú, az alaplemez síkjából kiemelkedő díszítmény sorakozik. Mindkét ékszer őse a középkori karika-kapocs. Ennek átlós csapja, mely a beakasztott ruhát fogta le,465 – tehát funkcionális elem volt, – alakult át az ékszer kör alakú, dekoratív középrészének tartóelemévé. Ugyanez figyelhető meg a Victoria and Albert Museum gyűjteményében levő bolesølje466 középrészén, melyet kis méretű, durva kidolgozású figura díszít, tehát ruharész nem volt rögzíthető segítségével. Érdekes módon azonban, amint e dísz elhelyezéséből következtethető, nem 460

„Meines bruder Niclas seiner grösten tochter ein klein silberin heftel” SSW Bd. 4. 117. A nagyszebeni Mária templom szentélyében a Rozsnyói János által festett falképen látható mellboglár a falfestmény 1650 körüli „felújításának” eredménye.[ROTH, Victor]: Kreuzigung. In: Die deutsche Kunst 1934,

461

127 462

STEINGRÄBER 1956, 52 (75 kép). Metropolitan Museum, New York, ltsz 17.190.581. 464 Museum of Fine Arts, Boston ltsz 69.31. 465 KOVÁCS Éva 1973, 80. 466 VAM ltsz 38.1894. 463

108

függesztve viselték (mert akkor a figura vízszintes helyzetbe kerül), hanem amint a felületén látható perforációk is jelzik, valószínűleg a ruhára varrva. Míg a púpos mellboglár női ékszer volt, a bolesøljet, akárcsak a karika-kapcsot,467 nők és férfiak is egyaránt viselték.468 Európa két, viszonylag elszigetelt részén, Norvégia déli felében és Erdélyben, különböző formában (bolesølje, Heftel), de lényeges vonásait megőrizve, fennmaradt egy középkori, a társadalom széles rétegeiben elterjedt469 ékszer: a karika-kapocs. Az erdélyi szász mellboglárok eredetét tehát nem egy ékszertípusban kell keresnünk, hanem típusonként más és más középkori ékszerfajtában: a púpos típusúakat a karika-kapocsban, a bordadíszeseket a papi palástcsatokban, a sodronycsigás, lombos típusúakat (valamint az ezek nyomán kialakuló csigavonalas és virágkoszorús mellboglárokét) pedig a felsőbb társadalmi rétegek ékszerei közé tartozó női palástcsatokban, illetve dekoratív szerepű, nagyméretű, női mellékszerekben.

467

KOVÁCS Éva 1973, 80. Norvégiában nők, férfiak és gyerekek egyaránt viselték, ‹http://collections.vam.ac.uk/item/O118014/ringbrooch› Letöltés időpontja: 2009.02.01. 469 KOVÁCS Éva 1973, 80. 468

109

VIII. Erdélyi műhelyekben készült XVI-XVII. századi övek

A XVI-XVII. század folyamán Erdélyben viselt, különböző típusú övek körében jelenlegi ismereteink szerint, nem különíthető el a mellboglárokhoz hasonlóan egy adott etnikum által viselt és kizárólag helyi műhelyekben készült övtípus. Az övek egy része behozatalként került Erdélybe, nagyobb hányaduk azonban helyi műhelyekben készült. Mivel nem ismerünk olyan díszítőelemet vagy ötvöstechnikai megoldást, amely alapján az övek készítési helye az erdélyi műhelyekre lenne szűkíthető, a tárgyi emlékanyag jelzetlen övei esetében nem választhatóak külön teljes bizonyosággal a helyi műhelyekben készültek azoktól, melyek behozatalként kerültek Erdélybe. Példaként említhető a nemrég a besztercei történeti múzeumba visszakerült septéri kincslelet díszes öve, melyről abban az esetben, ha a lelet helye nem lenne ismert, pusztán annyit lehetne valószínűsíteni, hogy közép-európai műhelyben készült a XVII. század folyamán és vélhetően Erdély fel sem merülne, mint a készítés valószínű helye. A meghatározás egyetlen, minden kétséget kizáró alapját továbbra is a feloldott vagy feloldatlan (de erdélyi szász mellboglárokon szereplő, vagy koronás) ötvösjegyek képezik. Az írott források ez esetben nem nyújtanak olyan jellegű adatokat, amelyekkel az előzőekben vázolt kérdések megoldhatóak lennének. Ez

érzékletesen

példázható

az

ún

kolozsvári

láncövekkel:

a

szász

városok

hagyatékjegyzékei által említett Klausenburger Kettengürtel jelölhet Kolozsvárott viselt övtípust (azaz akár behozatali divatcikkre is vonatkozhat) de kolozsvári műhelyekben készített, sajátos jellegű öveket is. Ennek lényegére a kolozsvári magyar nyelvű hagyatékjegyzékekben sorolt ékszerek megnevezései sem derítenek fényt. Sokkal könnyebb feladat azonosítani azt az övtípust, melyhez hasonlót Rétyi Péter rendelt lányának Nagyszebenben 1671 őszén,

470

az ajándékozás tárgyát képező forgácsöv ezek

szerint kedvelt női ékszer volt Erdélyben. Naláczi Lajosné Toldalagi Mária 1705-ös keltezésű képmásán471 dióbeles láncot visel csípőövként, ebből következtethetünk arra, hogy nem csupán forgácsláncot viseltek láncövként a XVII század végén, és a következő elején körvonalazható időszakban, hanem dióbeles láncot is. A XVII. században azonban a legkedveltebb övtípus az írott és képi források tanúsága szerint a pártaöv volt, melyet férfiak és nők egyaránt viseltek, nem csupán Erdélyben. Ha ezüstből készült, akkor 470

„Míg (…) Fejérváratt voltam, egy övre való ezüstöt s aranyat hagyván mentemben Szebenben, csináltattam Éva léányomnak egy forgács ezüstövet, melyben vagyon 22 tallér és aranyzására hatodfél arany” RÉTYI naplója, 85. 471 MNG ltsz 65.6 M.

110

alkotóelemeit: az övkapcsokat és az övboglárokat, ötvösök, míg a textil, bőr, vagy fonatolt fémalapra rögzítést, összeszerelést az övkészítők (Gürtler) végezték.472 A XVII. századra keltezhető, fennmaradt pártaövek zöme a század második feléből származik, pontosabban az övkapcsok, mivel a viselésük következtében sérült textil, vagy bőr alapot a XIX. században olykor felújították, és az öv fémrészeit áthelyezték az új alapra473. Ebből kifolyólag a felújított övek esetében az övboglárok nem feltétlenül az eredetiek. Arra is ismert példa474, hogy csupán hiányzó övboglárt pótolnak hasonlóval. Természetesen, ha ugyanazok a díszítőelemek ismétlődnek az övboglárokon, mint az övkapcson, akkor nem valószínű, hogy csere történt. Az övkapcsokkal (övpántokkal) ellentétben az övboglárokat, kisebb súlyukból adódóan, az ötvösök nem jelölték mesterjegyükkel. A XVII. század második felére keltezhető, enyhén ívelt övkapcsok felületét áttört növényi díszítés borítja, de ismertek figurális díszítésűek is. Az övkapocs egyik oldalán körívvel zárt, nyújtott téglalap alakú része két lemez összeillesztésével kialakított; a textil vagy fonatolt fém övalapot a lemezek közötti résbe rögzítették az öv összeszerelésekor. A csuklós övvégek háromszögbe írható alakja kapcsolóelemben csúcsosodik, mely kígyó vagy delfinfejet formáz. A körbezárt kapcsolóelemre pótlánc illesztett, mely a méret szabályozhatóságát hivatott biztosítani. A brassói Klosch Tamás jegyét viselő pártaöv475 enyhén ívelt övkapcsait áttört díszítés borítja, középvonalába zárt foglalatú kövek illesztettek, a közöttük levő felületet virágdísz köré szerkesztett díszítés tölti ki. A háromszögbe írható övvégeket szintén zárt foglalatú, csiszolt kő díszítette eredetileg, ezekből egy hiányzik. Az övboglárok tetején is ilyen foglalatú kövek láthatóak, körülötte pedig virágdíszek. Egy hasonló díszítésű, szintén Klosch Tamás jegyével jelzett pártaöv található a krakkói Wawel gyűjteményeiben.476 A Brukenthal Múzeumban levő SG jeggyel jelzett pártaöv477, vélhetően a medgyesi Gendert István műhelyében készült, akinek tevékenysége a XVII. század közepén kimutatható.478 Rolf Schuller két művét említi.479 Az övkapcsokat puttók és tritonok díszítik. A koncentrikusan kisebbedő átmérőjű alátétekből képezett, egy tengelyre illesztett övboglárok csúcsára egy-egy türkiz illesztett. Kapcsolóelem delfinfej alakú. 472

GYÁRFÁS 1911, 116. Uő 1912, 273. Pl MNM 1899.13.17. H. KOLBA 1976, 15. 474 MNM ltsz 1891.106.4 475 MNM ltsz 60.38.C 476 Zamek Królewski na Wawelu, ltsz 5428. Krysztof Czyżewski írásbeli közlése. 477 BM ltsz T 655/15703 478 SCHULLER 1973, 126 (127.) Stephanus Gendert 479 Uő i h. 473

111

Hasonló övboglárok láthatóak a brassói id Mautner János, alias Starckman munkájaként számon tartott pártaövön480, melynek mindkét kapcsa az említett mester jegyével jelölt.481 Id Mautner János tanulóéveit Nagyszebenben töltötte, de Brassóban avatták mesterré 1670-ben.482 Átköltözésének oka egyelőre nem ismert. Nem kizárt, hogy a későbbiekben megnyilvánuló kicsapongó életmódjának előjelei miatt volt kénytelen elhagyni Nagyszebent és Brassóban kérni felvételét az ötvöscéhbe. 1694-ben hunyt el.483 A pártaöv drótsodronnyal keretelt övkapcsát áttört díszítés borítja. Háromszög alakú, szintén áttört díszítésű övvége kapcsolóelemben csúcsosodik, belső, keskeny oldalát pedig körív zárja. A csigás, liliomos díszítést nem ékkőfoglalatok tagolják, hanem két-két puttófej (az egyik övkapocs felületén levők durvább felületűek, mint a másikon). Az övkapocs köríves záródásához közelebb levő puttófejet két eperdísz fogja közre. Nem kizárt, hogy ez utóbbiak utólag kerültek a kompozícióba. Az övvégek szimmetrikusan szerkesztett, áttört díszítésének meghatározó elemeit volutákba illeszkedő pontsoros porcdíszek alkotják. Angyalfejekkel díszített övkapcsok a század első felének vége fele gyakran említettek szász hagyatékjegyzékekben „Engelsköpffig Gürtel spangen484 alakban. Kérdéses, hogy a hagyaték felosztását végző osztóbírák megkülönböztették a puttófejet az angyalfejes

díszítményektől,

vagy

minden

gyermekfejet

ábrázoló

díszítőelemet

„Engelsköpffig” jelzővel írtak le. A segesvári lelet részét képező övkapocs485 volutás keretbe foglalt, balra néző, szárnyas angyalfejjel díszített. Kapcsolóeleme letörött, így nem állapítható meg, hogy anya vagy apakapocs volt. A bal oldalt (azaz belső oldalán) körívvel zárt, áttört felület angyalfej körüli részét indadíszek közé illesztett voluták töltik ki. A körív előtti felületen látható két félgömböt valószínűleg nem az ötvös, hanem az öv összeszerelését végző övkészítők rögzítették. A kompozíciót durva kidolgozású, ívsor kereteli. A csuklóval kapcsolódó, háromszögbe írható övvég a Mautner János jegyét viselő övkapocs végének részleteit ismétlik, de gondosabb és igényesebb kidolgozásúak. A hátoldalon látható, két S alakban hajlított fémpánt a szerkezetet erősíti. Az egyik keskeny

480

MNM 1899.13.17 H. KOLBA 1976, 15. 482 GYÁRFÁS 1912, 117 Hans Mautner (alias Starckman) senior. 483 Uő i h. 484 Pl Beszterce város levéltára, 44. fond, III. d 8, Teilprotokoll, 164 (1645). Kolozsvári ÁLv. Egy másik érdekes példa uott: Item 1 kroner Maitzgürtel mit 6. (?) Engelsköpffig spangen” 150 (1644). 485 MNM ltsz 1891.106.14 481

112

oldalán ívelt alaplemez közepén pajzsba foglalt, koronás, részben torzult BP(?)486 jegy látható, mely jelenlegi ismereteink alapján teljes bizonyossággal nem oldható fel. A korona alapján az övcsat brassói műhelyben készült. Ugyancsak a segesvári lelethez tartozik egy majcos pártaőv487 melynek övboglárjait fonatolt fémalapra helyezték. A tíz övboglár közül a két szélső, melyek eltérő díszítésűek és kevésbé plasztikusak, valószínűleg pótoltak (bár az a lehetőség sem zárható ki, hogy esetleg a megrendelő kérésére a tulajdonában levő övboglárokat illesztették a készülő öv felületére). Az áttört alapú boglárok felületét rétegesen egymásra helyezett, eperdíszekre emlékeztető ornamensek díszítik, tetejükre egy-egy magas foglalatú türkiz illesztett. Az aranyozott övkapcsok díszítése szimmetrikus elrendezésű: az indadíszekkel borított, durva kidolgozású felület középrészén két ágaskodó szarvas egy vázára emlékeztető díszítményt fog közre. A kompozíciót sima felület, a széleken pedig zsinórszerű drótsodrony határolja. A köríves záródás mellett látható félgömb a fonatolt fémből, bőrből és textilanyagból összeállított övalap rögzítését biztosító utólagos elem. A csuklós övvégek áttört, csigás díszítése igénytelen kidolgozású. Az ék alakban szélesedő kapcsolóelem szájában gömböt tartó kígyófejet (delfinfejet?) formáz. A hátoldal íves végződése mellett részleges B mesterjegy látható, melynek alakja leginkább az 1553-1585 között Nagyszebenben működő Bartes Gergely488 nagyszebeni ólomtáblán látható jegyére hasonlít; minden kétséget kizáró feloldása azonban további kutatásokat igényel. Az ún nagyenyedi lelet részeként került a Nemzeti Múzeumba egy indadíszes övkapocs pár489, melynek felületén az indák között táncoló puttók észrevehetőek. A drótsodronnyal keretelt, nyújtott arányú, keskeny övkapocs oldalait ismétlődő körökbe szerkesztett indadísz borítja, keskeny végének oldalát pedig négyzetháló. A volutás díszítéssel zárt övvégek felülete durva kidolgozású; szerkezetüket két, csigavonal alakúra hajlított fémszalag erősíti. Az alsó lemez hátoldalának íves záródása mellett pajzsba foglalt M mesterjegy látható, melyet Kőszeghy Elemér feltételesen a nagyszebeni Mair Mihály jegyeként oldott fel.490 Az említett ötvös tevékenysége 1560 és 1589 júniusa között mutatható ki.491 A feloldást azonban, amint arra Kőszeghy Elemér is felhívta a figyelmet, óvatossággal kell kezelnünk.

486

„PB” sem kizárható. Ld KOLBA 1990, 183. A javasolt feloldás továbbra is kérdéses. MNM ltsz 1891.106.4 488 DÂMBOIU 2008, 153 (Greger Bart[h]es/Bartyes). 489 MNM ltsz 1890.112.10-11. 490 KŐSZEGHY 1936, 236 (1308) Michaël Mair. 491 DÂMBOIU 2008, 203 (Michel Mair/Mayr). 487

113

IX. Átalakított XVII. századi erdélyi ékszerek XVII. századi ékszerek átalakított formában fellelhetőek késői, XIX. századi ékszerekbe építve, melyeket a díszmagyar öltözet kiegészítőiként viseltek. Ennek érdekes példája a Blaskovich Múzeumban levő mentekötő,492 melynek középrészét egy átszerelt sodronycsigás mellboglár képezi. A szász női ékszer átalakítása nyomán keletkezett magyar férfi ékszer öt részből tevődik össze. Két végén egy-egy kisebb méretű, kör alakú tag látható, melyet zománc, gyöngyök és domború közepének tetejére foglalt kő díszít. A középre helyezett mellboglárt két téglalap alakú tag fogja közre, melyek a középrészhez csuklópánttal illeszkednek. Alsó és felső díszítősávval keretelt felületüket öntött levéldísz borítja, melynek középvonalára két lapos ékkőutánzat és egy gyöngy foglalt. A magas boltozatú, 11 cm átmérőjű493 mellboglár középrészére az átszerelés alkalmával nyolcosztatú, karéjsoros lemezt illesztettek, melynek közepében az eredetileg a hátoldalra rögzített csavaranyák egyike látható, valamint egy csavarorsó végződése. A sugaras elrendezésű díszítmény a kék szín különböző árnyalataival zománcozott, felületére négy gyöngy illesztett. A mellboglár egykori díszítősávját tagoló hat kőfoglalat rögzítésének nyoma előtűnik a jelenleg a felületet borító áttört díszítés közeiben. A magas kőfoglalatokból még látható néhány, de nem eredeti helyükön. A középmező szélét rögzítő karmos foglalatok viszont még ott találhatóak, a bennük levő apró türkizek, mint méretük is jelzi, utólagos pótlás eredményei. Nem kizárt, hogy a szintén karmos, de más jellegű foglalatba (melyek az átalakításkor kerültek a felületre) illesztett gránátkövek voltak eredetileg a középmező külső részén. Az áthelyezés okának egy lehetséges magyarázata, hogy az erőteljesebb színhatással (mint a feltételezett helyükön levő egészen apró türkizek) rendelkező ékköveket az ötvös a központi részhez közelebbi, hangsúlyosabb helyen kívánta felhasználni, azaz a kevésbé értékes ékköveket hasznosította a díszítés során (vagy azokat, melyek az ékszer vásárlásakor még a megvoltak; az sem kizárt, hogy a méretesebb ékköveket már a mellboglár eladása előtt kivették a foglalatokból). A sodronycsigás mellboglárok díszítőképletét követő peremsáv jelentősebb változtatások nélkül vészelte át az átalakítást (egyetlen nagyobb méretű kőfoglalat pótolt). A négy sodronykúpból és pontsoros, fogazott szélű, keskeny levelekből alkotott ornamensegyütteseket ívelt pánt osztja, melynek tetejére virágdísz illesztett, két végződését pedig 492 493

Blaskovich Múzeum ltsz 67.118.1 KÓTAI 1993, 82.

114

apró, karmos foglalatú kövek zárják. A belső oldalon levőt két-két tekercskúp fogja közre. Az ornamens-együttesek között hat nagyobb méretű, ovális alakú és kaboson csiszolású türkiz látható magas foglalatban, melyek oldalait karmokban végződő ívek díszítik. Az élesen tagolt hátoldalon az egykori csavarok helyén alátétes, a középmező szélén pedig alátétek nélküli szegecsvégek láthatóak. Az egykori függesztőtű rögzítésének nyoma jól kivehető a hátoldal középmezejének szélén. Az

Iparművészeti

Múzeum

gyűjteményében

levő

mentekötőt494

alkotó

ékszerelemek egy része erdélyi szász ötvös keze alól került ki; az ékszert valószínűsíthetően később szerelték össze. Héjjné Détári Angéla a mentekötőt a XVII. századra keltezte495. A mentekötő középső és két szélső tagját összekötő, lánctag részei voltaképpen egy sodronycsigás típusú mellboglár peremsávjának díszítményei (hat ornamens pár), melyek a rögzítő váz szétszabdalásával keletkeztek. Az így különválasztott ornamens-együttesek a váz két-két körbezárt végét összefogó fémkarikák segítségével egybekapcsoltak. Hátoldalukon jól megfigyelhető a sodronycsigás ornamensek szerkezete. Ezek két részét ívelt, sínszerű alapból induló, domborúan formázott levéldíszek alkotják, melyek tetejébe két-két sodronykúp illesztett. A kúpokat S alakú vonal mentén összefogó, bordázott drót merevítő szerepű, a szerkezet stabilitását hivatott biztosítani. Az enyhén ívelő, párhuzamosan haladó sínekből alkotott váz belső részére rögzített tekercskúpok üreges szerkezetűek. Az ornamens ívelt közepét díszítő, karmos foglalatú kövek, valamint a közéjük illesztett gyöngy, valószínűleg a mentekötő összeszerelésekor kerültek jelenlegi helyükre. A mentekötő közepét alkotó, szász mellboglárszerű, átalakított ékszer eredeti rendeltetése talán gyermek-mellboglár volt, de az sem kizárt, hogy más céllal készült. Az emlékanyagban ehhez hasonló ékszer, melyet csupán a hagyományos sodronycsigás mellboglárok középrésze és díszítősávja alkotna, ismeretlen. A közepében jelenleg látható sokszög alakú hasáb és a ráhelyezett díszítmények az átalakítás során kerültek felületére. Körülötte előtűnnek, az eredeti középrész sugaras osztású, keskeny fémlemezei. A díszítősáv két sodronycsiga által megjelölt ornamens-együtteseit a hagyományos díszítőelemek veszik körül: egy-egy tekercskúp, karmos foglalatú üvegkő és gyöngy. A közökbe ékelt, magas, zárt foglalatokban türkizek és csiszolt üvegkövek váltakoznak.

494 495

IMM ltsz 59.1992.1-2 HÉJJNÉ DÉTÁRI 1976, 50 (34).

115

Alattuk ívelt, sötétkék (sérült) zománcú alátétek, melyek szélét aranyló pajonok élénkítik. A peremet tüskés drótsodrony borítja. A hátoldal középmezejének szélén, valamint középpontjában látható vaskos csavaranyák négyzetes alakúak. Enyhén domború alaplemeze496 viszonylag széles peremmel tagolt, melyre visszahajló nyelv forrasztott, a perem szembe levő részére pedig két helyen perforált lemez biztosítja a kapcsoló elem befogadását. A mentekötő két végét átalakított, díszes ruhakapocs két tagja alkotja. Felületét levélkehely közepébe helyezett ékkőcsokor díszíti, melyre három zsinóros díszítésű drótból alkotott, egy pontba összefutó ív borul. Hasonló, hármas ívvel díszített, ám részleteiben eltérő ruhakapocs található a Nemzeti Múzeum gyűjteményében. A kihajló levéldíszekre oldalt három virág illesztett, közéjük pedig karmos foglalatú türkizek. A hat, ék alakban megtört ívű sziromból alkotott virág közepébe egy gyöngy szegecselt. A sötétkék zománccal borított szirmokat egy-egy kör alakú, illetve csillagpajon díszíti. Az ívsoros alaplemez hátoldalán látható hajlított drót, valamint a körülötte levő három, kétfele hajtott fémszalag az ornamensek rögzítését biztosítja. A jobb oldali kapocs(tag) hátoldalán vésett B (BK?) jelzés látható. A felsorolt díszítőelemek egy része erdélyi műhelyekben készült ötvöstárgyakon is megtalálható és hasonlóan díszes kivitelű ruhakapcsokat Erdélyben is viseltek, ez azonban nem nyújt elégséges alapot ahhoz, hogy a ruhakapocs készítésének helyét Erdélyre szűkítsük, bár ez joggal feltételezhető.

496

Átmérője 8 cm.

116

X. Zárszó: további kutatási lehetőségek

Az erdélyi szász mellboglárok három ország: Magyarország, Németország és Románia kulturális örökségének igen jelentős tárgyi emlékei. Erdélyi szász ötvös központokban készítették őket, díszítésük részletterveit és díszítőelemeik egy részét a helyi ötvösműhelyekben alkották. Kidolgozásuk és változatos díszítésük alapján méltán tekinthetőek az európai iparművészet különleges és egyedi értékű emlékeinek. Abból adódóan, hogy voltaképpen nincs két egyforma, teljesen megegyező darab, célszerű lenne e tárgytípus összes fennmaradt emlékének vizsgálata. A világviszonylatban jelentősebb iparművészeti gyűjtemények szinte mindegyike rendelkezik egy vagy több erdélyi mellboglárral. A nagyobb közgyűjtemények főként a XIX. század végén és a XX. elején szerzeményezték e látványos és különleges erdélyi női ékszereket, gyakran olyan magángyűjteményekből, melyekben a különböző típusú mellboglárok együttese jelezte, hogy tudatos gyűjtői szándék és nem a nemesfémtartalmuk vagy a várható anyagi haszon vezérelte a szerzeményezőt497. Az erdélyi szász mellboglárok gyűjtéstörténetének kutatása új eredményekkel járulhat hozzá a fennmaradt tárgyi emlékek feltárásához. A különböző gyűjtemények és gyűjteményrészek kialakulásának vizsgálata tehát egy további kutatási feladatot jelent. Előkészületben vannak egyes múzeumok mellboglár gyűjteményének szakkatalógusai. Amint a bécsi Dorotheumban 2008-ban felbukkant bordadíszes mellboglár példája is szemlélteti, a műkereskedelemben megjelenő és magángyűjteményekben levő darabokat sem szabad figyelmen kívül hagyni. Ezek vizsgálata az adott lehetőségek között, a kutatás egyik, nem kevésbé jelentős feladata, akárcsak az átalakított, vagy az utólagosan másik ékszerbe épített mellboglároké.498 Eddigi kutatásaimat az erdélyi mellboglárok fennmaradt emlékeit egybefoglaló corpus előkészítésének tekintem. Már a corpus összeállításának munkálatai során elkezdhető és folyamatosan kiegészíthető a mellboglárok felületét díszítő ornamensek,499 valamint a különböző szerkezeti elemek500 alakváltozatainak rendszerezett jegyzéke,501 mely az ötvösségtörténeti kutatások terén is hasznosítható segédeszközként. 497

Pl Ipolyi Arnold, Andrássy Géza, vagy Oskar Kling gyűjteménye Példaként említhető a tápiószelei Blaskovich Múzeumban levő mentekötő középrészébe beépített, átalakított sodronycsigás típusú mellboglár. 499 Mint pl a sodronykúpoké. 500 Mint pl a csavaranyáké. 501 Dági Mariannának az ókori ékszereken alkalmazott kutatási módszere, mely a készítéstechnika jellegzetességeit és részleteit vizsgálja ez esetben is alkalmazható. Ld DÁGI 2006 225-230. 498

117

A különböző mellboglár típusok pontosabb korszakolása további kutatásokat igényel, akárcsak az eddig fel nem oldott mesterjegyek megfejtése. A fennmaradt mellboglárokon szereplő mesterjegyek vizsgálata a műhelyek lokalizálása terén nyújt fontos támpontokat az ötvösjegyek kutatásában. Ez utóbbi esetében a Kőszeghy Elemér által rendszerezett és közölt kutatási eredmények a jelenben is nélkülözhetetlen munkaeszközt jelentenek a kutatók számára. Az ilyen jellegű kutatások folytatása szükségszerű, mert a kormeghatározás egyik legmegbízhatóbb módszerének az alapjait képezik.

118

SZÓJEGYZÉK

Az erdélyi szász mellboglárok alkotóelemei és részei

Púpos típusú, függesztett köldökös erdélyi szász mellboglárok köldök

púpos típusú mellboglár kör alakú középrésze, adott esetben a boglártest függesztőtengelyére a körbezárt köldöknyelvvéggel függesztett

köldöknyelv

a köldök alsó lemezére forrasztott, annak átmérőjénél hosszabb fémpánt; a függesztőtengely körül körbezárt vége biztosítja a köldök függesztését, a mesterjegyet általában a másik végére ütötték

köldökhenger

a köldök alaplemezére henger alakzatban forrasztott, keskenyebb vagy szélesebb fémszalag; felső része általában áttört díszítésű lemezzel borított

köldökkoszorú

a köldök felső részének külső szegélyére rögzített váltakozó ornamensek (általában kis méretű karmos ékkövek, sodronycsigák, fémgyöngyök) zárt sora

köldökpárta

a köldökhenger felső részét borító, annak átmérőjénél szélesebb, karéjos szélű fémlemez

boglártest

a mellboglár középrészét és peremsávját magába foglaló alaplemez a felületére rögzített díszítményekkel együtt, a köldököt befogadó kör alakú középrésze (a köldöknyílás) üres

függesztőrés

a boglártest belső széléhez közeli négyzetes alakú rés, melynek alsó részét a köldök függesztését biztosító köldöknyelvvég zárja körbe

függesztőtengely a függesztőrés alsó részére forrasztott, merevítő szerepű, keskeny fémpánt púp

púpos típusú mellboglárok díszítősávjának kör alakú, félgömbbe írható, változatos felületképzésű, jellegzetes díszítőeleme

púpköz

púpos típusú mellboglárok koncentrikus díszítősávjának púpok közötti, ívháromszög alakú részei

púpsáv

púpos típusú mellboglárok nyolc vagy kilenc púppal díszített belső sávja

peremsáv

a mellboglárok külső, rézsűs peremének díszített felülete, külső szélét szegélydísz kereteli

119

Púpos típusú, rögzített köldökös erdélyi szász mellboglárok köldök

púpos típusú mellboglár közepére rögzített alkotóelem, melynek részei a köldökhenger és az ezt lezáró, áttört díszítésű lemez, melyre a köldök díszítőelemei illesztettek

köldökhenger

az alaplemez középső részére henger alakzatban forrasztott, keskenyebb vagy szélesebb fémszalag; felső része általában áttört díszítésű lemezzel borított

függesztőnyelv a mellboglár hátoldalára forrasztott vagy szegecsekkel rögzített, az ékszer szalagra függesztését vagy betűzését biztosító, térbe hajló, nyílvéghez hasonlóan elkeskenyedő alkotóelem

Lombos típusú erdélyi szász mellboglárok labdacsdísz

stilizált növényi díszekből alkotott áttört, gömbszerű díszítmény, a lombos típusú mellboglárok belső és peremsávján

sziromkoszorú szirmokhoz hasonló, kihajló fémlemezek gyűrűje a középkő körül függesztőtű

a mellboglár hátoldalára rögzített, olykor horogba zárható tű, melynek vége gyakran visszahajtott, hogy az ékszer viselőjét meg ne sebezze

Ornamensek bordadísz

az

erdélyi

szász

mellboglároknak

az

egyházi

rendeltetésű

pluviálécsatokhoz hasonló típusát díszítő, építészeti keretet idéző, bordákhoz hasonló eleme, melyet térbe hajlított, bordázott drótból alakítottak ki az ékszer középmezejének felső részén eperdísz (eperszem) lapított gömb alakú, négyzethálós mintával borított fémdíszítmény nefelejcsdísz

halvány kék színű zománccal borított, fogazott szélű lemezre szegecselt gyöngyből alkotott díszítmény

sodronycsiga (sodronykúp) kúp alakzatban filigránszálból, vagy kis átmérőjű, bordázott drótból spirálisan kúp alakúra feltekert és rögzített díszítmény; utánzata öntéssel készült

120

Erdélyi szász mellboglárokat őrző jelentősebb közgyűjtemények jegyzéke

Amerikai Egyesült Államok Metropolitan Museum of Art, New York Museum of Fine Arts, Boston Csehország Muzeum Skla a Bižuterie v Jablonci na Nisou, Jablonec Egyesült Királyság British Museum, London Victoria and Albert Museum, London Lengyelország Zamek Królewski na Wawelu, Kraków (Krakkó) Magyarország Iparművészeti Múzeum, Budapest Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest Piarista Rend Magyar Tartományának Központi Gyűjteményei, Budapest Néprajzi Múzeum, Budapest Keresztény Múzeum, Esztergom Blaskovich Múzeum, Tápiószele Németország Museum Europäischer Kulturen, Staatliche Museen zu Berlin Siebenbürgisches Museum, Gundelsheim Museum für Angewandte Kunst, Köln Germanisches Nationalmuseum, Nürnberg Románia Muzeul de Etnografie, Braşov (Brassó) Muzeul Judeţean de Istorie, Braşov (Brassó) Academia Română, Bucureşti (Bukarest) Muzeul Naţional de Artă a României, Bucureşti (Bukarest) Muzeul Naţional de Istorie a României Bucureşti (Bukarest) Muzeul Etnografic al Transilvaniei (Kolozsvár) Muzeul Naţional de Istorie a Transilvaniei (Kolozsvár) Muzeul Olteniei, Craiova (Krajova) Muzeul Municipal, Mediaş (Medgyes) Complexul Naţional Muzeal ASTRA, Sibiu (Nagyszeben) Muzeul Naţional Brukenthal, Sibiu (Nagyszeben) Muzeul de Istorie, Sighişoara (Segesvár) Muzeul de Istorie, Turda (Torda) Muzeul Judeţean de Istorie şi Artă, Zalău (Zilah)

121

RÖVIDÍTÉSJEGYZÉK AD

Ars Decorativa

AÉ

Archeológiai Értesítő

AH

Ars Hungarica

AMN

Acta Musei Napocensis

AT

Ars Transsilvaniae

BM

Brukenthal Múzeum

EM

Erdélyi Múzeum

ENTM

Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum

FA

Folia Archeologica

FH

Folia Historica

FVL

Forschungen zur Volks und Landeskunde

GN

Germanisches Nationalmuseum

KVSL

Korrespondenzblatt des Vereins für Siebenbürgische Landeskunde

IMM

Iparművészeti Múzeum

MÉ

Művészettörténeti Értesítő

MNG

Magyar Nemzeti Galéria

MNM

Magyar Nemzeti Múzeum

MTAK

Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára

OSzK

Országos Széchényi Könyvtár

VAM

Victoria and Albert Museum

ÁLv

Állami Levéltár

Bd hén id ifj ih kiáll kat ld ltsz pl sz tvbbá úf uő ún

Band hely és év nélkül idős ifjú idézett hely kiállítási katalógus lásd leltári szám például számú továbbá új folyam ugyanő úgynevezett

122

FORRÁSJEGYZÉK Kecskeméti W. Péter ötvöskönyve. Budapest, OSzK, Kézirattár, Oct. Hung. 1038. Tar András mintakönyve. Kolozsvár, Egyetemi Könyvtár, Kézirattár, MSS 161/II. A kolozsvári ötvöscéh iratai. Kolozsvár, ÁLv. Protocollum Dominorum Divisorum in Coloswar. A kolozsvári magyar szabócéh levéltára. Régi divizionális levelek. Kolozsvár város levéltára. Kolozsvár, ÁLv. Számadáskönyvek. Kolozsvár város levéltára. Kolozsvár, ÁLv. Beszterce város osztályjegyzőkönyvei. Kolozsvár, ÁLv. A brassói ötvöscéh iratai. Brassó, ÁLv. Brassó város osztályjegyzőkönyvei. Brassó, ÁLv. Schirmer Pál mintakönyve.Nagyszeben, Brukenthal Múz. Könyvtára, Kézirattár, MSS 311. A nagyszebeni ötvöscéh iratai. Nagyszeben, ÁLv. Nagyszeben város osztályjegyzőkönyvei. Nagyszeben, ÁLv. Kiadott források: APOR Metamorphosis APOR Péter: Metamorphosis Transylvaniae. Közzéteszi KÓCZIÁNY László és LŐRINCZY Réka. Bukarest 1978. Céhes élet A céhes élet Erdélyben. Közzéteszi: BINDER Pál és KOVÁCH Géza. Bukarest 1981. CSEREI históriája CSEREI Mihály: Erdély históriája. Közzéteszi: BÁNKÚTI Imre. Budapest 1983. EMSzT Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár I-XIII. Anyagát gyűjtötte: SZABÓ T. Attila. Bukarest – Budapest – Kolozsvár 1978–2009. EOE Erdélyi Országgyűlési Emlékek I-X. Budapest 1875–1884. ETA Erdélyi Történelmi Adatok I-IV. Kolozsvár 1855 – 1862. Erdélyi testam. Erdélyi testamentumok I-III. Közzéteszi: TÜDŐS S. Kinga. Marosvásárhely 2003 – 2008. Handel und Gewerbe Handel und Gewerbe in Hermannstadt und in den Sieben Stühlen 1224-1579. Mitarbeit von Monica VLAICU – Radu CONSTANTINESCU – Adriana GHIBU – Costin FENEŞAN – Cristina HALICHIAS – Liliana POPA (Quellen zur Geschichte der Stadt Hermannstadt. Bd 2.) Hermannstadt – Heidelberg 2003.

123

Inschriften Hermannstadt Inschriften der Stadt Hermannstadt aus dem Mittelalter und der frühen Neuzeit. Bearbeitet von Ioan ALBU (Quellen zur Geschichte der Stadt Hermannstadt. Bd 3.) Hermannstadt – Heidelberg 2002. KRAUS krónika KRAUS Georg: Erdélyi krónika 1608-1665. Fordította és közzéteszi: VOGEL Sándor. Budapest 1994. Kecskeméti W. ötvöskönyve 1884 Kecskeméti W. Péter ötvöskönyve. Közzéteszi: BALLAGI Aladár. Budapest 1884. Kolozsvári emlékírók Kolozsvári emlékírók 1603–1720.Közzéteszi: PATAKI József –BÁLINT József Bukarest 1990 Kolozsvári harmincadjegyz. Kolozsvári harmincadjegyzékek (1599-1637). Közzéteszi: PAP Ferenc. Bukarest – Kolozsvár 2000. Kolozsvári ötvösregesztrum Kolozsvári ötvösregesztrum. Közzéteszi: FLÓRA Ágnes. Magyarságtudományi forrásközlemények. Budapest 2003. 25–74.

In:

Lymbus.

Oklvtár Kvár 1888 Oklevéltár Kolozsvár története második és harmadik kötetéhez. Közzéteszi: JAKAB Elek Budapest 1888 Magyar családélet adatgyűjt. Magyar családélet és háztartás a XVI. és XVII. században. II-III. (Az adatgyűjtemény I.-II. kötete.). Közzéteszi: RADVÁNSZKY Béla. Budapest 1879. Reprint 1986. Quellen Kronstadt Quellen zur Geschichte der Stadt Kronstadt. Bd I-IX. Kronstadt 1886–1998. RÉTYI naplója Rétyi Péter naplója. Közzéteszi: URSUŢIU, Maria. Bukarest 1983. SZALÁRDI krónikája SZALÁRDI János Siralmas magyar krónikája. Közzéteszi: SZAKÁLY Ferenc. Budapest1980 Udvartartás Udvartartás és számadáskönyvek I. Bethlen Gábor fejedelem udvartartása. Közzéteszi: RADVÁNSZKY Béla. Budapest 1888. Urkunden Bistritz Bd 2 BERGER, Albert: Urkunden-Regesten aus dem Archiv der Stadt Bistritz in Siebenbürgen 1203 – 1570. Bd.2. Köln, Weimar. 1986. Urkunden Bistritz Bd 3. WAGNER, Ernst: Urkunden-Regesten aus dem Archiv der Stadt Bistritz in Siebenbürgen 1571 – 1585. Bd. 3. Köln, Weimar 1996 Utazások 1976 Utazások a régi Európában. Közzéteszi: BINDER Pál. Bukarest 1976

124

IRODALOMJEGYZÉK

ALCSÚTI 1940 ALCSÚTI Katalin: Régi magyar ékszerek. Budapest 1940. BALOGHNÉ HORVÁTH 1983 BALOGHNÉ HORVÁTH Terézia: Népi ékszerek. Budapest 1983. BÁRÁNYNÉ OBERSCHALL [1940] BÁRÁNYNÉ OBERSCHALL Magda: Magyar iparművészet a hódoltsg korában. In: Magyar művelődéstörténet III. H.n. é.n. [Budapest 1940]. 573-616. Baroque Goldsmiths 1993 Baroque Goldsmith and Jewelers Art from Hungary. [Kiáll kat: The Trust for Museum Exhibitions] Washington 1993. Baroque Splendor 1994 Baroque Splendor. The Art of the Hungarian Goldsmith. [Kiáll kat: Bard Graduate Center for Studies in the Decorative Arts] New York 1994. BEKE 1980 BEKE László: Sodronyzománcos ötvösművek. Budapest 1980. BIELZ 1932 BIELZ, Julius: Das Werk des Sebastian Hann. In: Mitteilungen des Baron Brukenthalischen Museum. II. 1932. 37-42. BIELZ 1936 BIELZ, Julius: Porträtkatalog der Siebenbürger Sachsen. Hamburg 1936. BIELZ 1957 BIELZ, Julius: Die sächsische Goldschmiedekunst Siebenbürgens. Bukarest 1957. BINDER 1982 BINDER Pál: Közös múltunk. Bukarest 1982. BOBROVSZKY 1980 BOBROVSZKY Ida: A XVII. századi mezővárosok iparművészete (Kecskemét, Nagykörös, Debrecen). Budapest 1980. BOCK 1867 BOCK Franz: Das ungarische National-Museum in Pest. In Mittheilungen der K. K. Central-Comission zur Erforschung und Erhaltung der Baudenkmale. XII. 1867. 81-118. BOROŞ – VAJDA 2003 BOROŞ, Doina – VAJDA, Cătălina: Reconstituirea unei bonete din secolul al XVI-lea aparţinînd Muzeului Naţional de Istorie a Transilvaniei. In: AMN 37-38/II. Istorie 2003. 375-379.

125

BOROŞ – VAJDA 2005 BOROŞ, Doina – VAJDA, Cătălina: Reconstituirea unei piese de vestimentaţie din secolul al XVI-lea aparţinînd Muzeului Naţional de Istorie a Transilvaniei. In: AMN 39-40/II. Istorie 2005. 437-441. BREPOHL 1984 BREPOHL, Erhard: Iparművészeti zománctechnika. Budapest 1984. BUBRYÁK 2004 BUBRYÁK Orsolya: Jankovich Miklós (1772–1846) gyűjteményei. [Recenzió] In: AH 2004/1. 134–168. BUNTA 1976 BUNTA, Magdalena: Aurari clujeni şi operele lor (sec. XVI-XVII). I. In: AMN XIII. 1976. 329-350. BUNTA 1977a BUNTA, Magdalena: Aurari clujeni şi operele lor. (sec. XVI-XVII). II. In: AMN XIV. 1977. 349-370. BUNTA 1977b BUNTA Magdolna: A küküllővári lelet. In: AH 1977. 223-239. BUNTA 1981 BUNTA, Magdalena: Obiecte de podoabă din inventarul unui mormînt descoperit la Cluj, In: AMN XVIII. 1981. 501-506. BUNTA 1982 BUNTA, Magdalena: Călătoriile calfelor de aurari, mijloc de difuziune a formelor şi tehnicilor de ornamentare. In: AMN XIX. 1982. 397-404. BUNTA 2001 BUNTA Magdolna: Kolozsvári ötvösök a XVI-XVIII. században. Budapest 2001. BUZÁSI 2001 BUZÁSI Enikő: Mátka-portrék – egy képtípus 16–17. századi története és példái. In: A szépség dicsérete. 16-17. századi magyar főúri öltözködés és kultúra. Kiáll vezető: MNM. Budapest 2001. 43-45. CENNERNÉ WILHELMB 1972 CENNERNÉ WILHELMB Gizella: 16-19. századi grafikus viseletsorozatok KözépEurópa nemzetiségi életének és társadalmi helyzetének képes forrásai.In: FH I. 1972.23-41 CENNERNÉ WILHELMB 1975 CENNERNÉ WILHELMB Gizella: Erdélyi fejedelmi arcképsorozatok. In: Magyarországi reneszánsz és barokk. Budapest 1975. 279-312. CHADOUR – JOPPIEN 1985 CHADOUR, Anna B. – JOPPIEN, Rüdiger.: Kataloge des Kunstgewerbemuseums. Schmuck. I. Köln 1985.

126

CIPĂIANU, 1973 CIPĂIANU Ana Maria: Din istoricul orfevrăriei transilvănene. Acele de păr din tezaurul de la Huedin. AMN X. 1973. 653-663. CSÁNYI 1918 CSÁNYI Károly: Hann Sebestyén mellboglárja. In: Magyar Iparművészet 1918.118-119. CSÉFALVAY (1986) 1989 CSÉFALVAY Pál: Ipolyi Arnold, a műgyűjtő. In: Ipolyi Arnold emlékkönyv. Budapest 1989. 93-115. DÁGI 2006 DÁGI Marianna: Edzésben a szem. A készítéstechnika szerepe az ókori ékszerek attribuálásában. In: A Szépművészeti Múzeum Közleményei 105. 2006. 225-246. DÂMBOIU 2002 DÂMBOIU, Daniela: Consideraţii privind activitatea şi opera meşterilor argintari sibieni Paul Brölff (1574–1602) şi Balthasar Fleischer (1549–1603). In: Sub zodia lui Virgil Vătăşianu. Studii de istoria artei. Cluj-Napoca 2002. 81-85. DÂMBOIU 2004 DÂMBOIU, Daniela: Cronica unei familii de argintari sibieni – familia Hermann. In: AT X-XI. 2004. 21-33. DÂMBOIU 2007 DÂMBOIU, Daniela: Die nach Nürnberger Muster gefertigte Tafel mit den Meisterzeichen der Goldschmiedezunft in Hermannstadt/Sibiu. In:Brukenthal Acta Musei II.2. 2007 33-49. DÂMBOIU 2008 DÂMBOIU, Daniela: Breasla Sibiu/Hermannstadt 2008.

aurarilor

din

Sibiu

între

secolele

XV-XVII.

DEÁK 1886 DEÁK Farkas: A kolozsvári ötvös legények strikeja 1573-ban és 1576-ban. Értekezések a történeti tudományok köréből. XIII. kötet. Budapest 1886. Die deutsche Kunst 1934 Die deutsche Kunst in Siebenbürgen. Berlin – Hermannstadt 1934. Ékes krónika 2003 Geschichten in Gold. Ékes krónika. [Kiáll kat: Schmuckmuseum Pforzheim – MNM]. Budapest 2003. Ékszerek, érmek, rendjelek 1994 Ékszerek, érmek, rendjelek. Válogatás az Esterházy – gyűjteményből. [Kiáll kat: IMM]. Budapest 1994. Erdély 1931 Erdély régi művészeti emlékeinek kiállítása az Iparművészeti Múzeumban. [Kiáll kat: IMM] Budapest 1931.

127

Esterházy-kincsek 2006 Esterházy-kincsek. Öt évszázad műalkotásai a hercegi gyűjteményből. [Kiáll kat: IMM] Budapest 2006. Esztergom 1948 Esztergom műemlékei. 1 rész Múzeumok, kincstár, könyvtár. (Magyarország műemléki topográfiája I.) Budapest 1948. EVANS 1970 EVANS, Joan: A History of Jewellery 1100–1870. London 1970 FINGERLIN 1971 FINGERLIN Ilse: Gürtel des hohen und späten Mittelalters. München 1971. Főúri ősgalériák 1988 Főúri ősgalériák, családi arcképek a Magyar Történelmi Képcsarnokból. [Kiáll kat: MNG] Budapest 1988. FRECSKAY 1912 FRECSKAY János: Mesterségek szótára. Budapest 1912. From the Heart of Europe 1992 From the Heart of Europe. Art Treasures of Hungary 896-1896. [Kiáll kat: The Royal Museum of Scotland] Edinburgh 1992. FÜLEMILE 1989 FÜLEMILE Ágnes: Viseletábrázolások a 16-17. századi grafikában. In: AH XVII. 1989/2. 115-132. FÜLEMILE 1992 FÜLEMILE Ágnes: Minden erdélyi nemzetnek igaz és hű öltözéke. In: BUKSZ 1992. 184189. GALAVICS 1990 GALAVICS Géza: Erdélyi viseletalbumok a XVII-XVIII. századból. In: Régi erdélyi viseletek. Viseletkódex a XVII. századból. Budapest 1990. GERELYES [1994] GERELYES Ibolya: Török ékszerek. H.n. é.n.[Budapest 1994] GOLDENBERG 1958 GOLDENBERG, Samuil: Clujul în secolul XVI. Bucureşti 1958. GRÄF 1925 GRÄF, Josef: Ein sächsisches Frauenbrustheftel des Kronstädter Goldschmieds David Prodner aus dem XVII. Jahrhundert. In: Jahrbuch des Burzenländer Sächsischen Museums. I. Kronstadt 1925. 119-121. GROTTE 1995 GROTTE András: Kísérlet néhány magyarországi ötvösjegy feloldására. III. In: MÉ XLIV. 1995. 113-114.

128

GUY MARICA 1972 GUY MARICA, Viorica: Sebastian Hann. Cluj 1972. GUY MARICA 1976 GUY MARICA, Viorica: Originea decorului cu putti în arta transilvăneană. AMN XIII. 1976. 291-327. GUY MARICA 1996 GUY MARICA, Viorica: Implicaţiile sud-germane ale unui caiet de modele pentru argintari. In: AMN 26-30. Istorie II. 1996. 105-150. GUY MARICA 1998 GUY MARICA, Viorica: Sebastian Hann. Leben und Werk eines berühmten siebenbürgischen Goldschmieds. Bukarest 1998. GUY MARICA – POPA – SEBIŞAN 1996 GUY MARICA, Viorica – POPA, Liliana – SEBIŞAN, Corina: Actul de partaj al averii lăsate de aurarul Paulus Schirmer Posthumus. In: AT VI. 1996. 133-146. GÜNDISCH 1993 GÜNDISCH, G. Konrad: Das Patriziat siebenbürgscher Städte in Mittelalter. Köln– Weimar–Wien 1993. GYÁRFÁS 1908 GYÁRFÁS Tihamér: Régi brassai ötvösök. In: EM XXV. 1908. 378–387. GYÁRFÁS 1909 GYÁRFÁS Tihamér: Wayda Gáspár szebeni ötvösmester vándorkönyve. In: EM XXVI. 1909. XXVI. 192–196. GYÁRFÁS 1910 GYÁRFÁS Tihamér: A nagyszebeni ötvösök mesterjegytáblája. In: AÉ ú f XXX. 1910. 407-419. GYÁRFÁS 1910a GYÁRFÁS Tihamér: A három Hann Sebestyénről. In: EM XXVII. 1910. 232-234. GYÁRFÁS 1911 GYÁRFÁS Tihamér: Brassai ötvösművek. In:AÉ ú f XXXI. 1911.116-122. GYÁRFÁS 1912 GYÁRFÁS Tihamér: A brassai ötvösség története. Brassó 1912. HACKENBROCH 1979 HACKENBROCH, Yvonne: Renaissance Jewellery. London 1979. HALASU 1978 HALASU Adriana: O siglă de meşter – doi argintari transilvăneni din sec. al XVII-lea. AMN XV. 1978. 359-365

129

HALDNER 1967 HALDNER, Anamaria: Cîteva probleme în legătură cu podoabele săseşti medievale. In: Studii şi comunicări. Muzeul Brukenthal 13. 1967. 23-36. HALL 1999 HALL Cally: Drágakövek. Budapest 1999. HAMPEL 1888 HAMPEL József: Das mittelalterliche Drahtemail. Budapest 1888. HEGEDŰS 1991 HEGEDŰS Attila: Kösöntyű. In: Emlékkönyv Benkő Loránd hetvenedik születésnapjára. Budapest 1991. HÉJJNÉ DÉTÁRI 1976 HÉJJNÉ DÉTÁRI Angéla: Régi magyar ékszerek. Budapest 1976. HELLER 2000 HELLER, István: Ungarische und siebenbürgische Goldschmiedearbeiten. München 2000. HEREPEI 1965 HEREPEI János: Adattár XVII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez. I. Budapest – Szeged 1965. HEREPEI 1988 HEREPEI János: A Házsongárdi Temető régi sírkövei. Budapest 1988. HLATKY 1938 HLATKY Mária: A magyar gyűrű. Budapest 1938. HÖLLRIGL 1934 HÖLLRIGL József: A csengeri református templom kriptájának leletei. In: AÉ ú f 1934. 97-114. HÖLLRIGL [1940] HÖLLRIGL József: Magyar és törökös viseletformák a XVI-XVII. században. In: Magyar művelődéstörténet. III. H é n [Budapest 1940]. 359-385. HUSZÁR – PAP – WINKLER 1996 HUSZÁR Lajos – PAP Ferenc – WINKLER Judit: Erdélyi éremművesség a 16-18. században. Bukarest 1996. HLATKY 1938 HLATKY Mária: A magyar gyűrű. Budapest 1938 Iparművészet 1988 Az európai iparművészet stíluskorszakai. Reneszánsz és manierizmus I. [Kiáll kat: IMM] Budapest 1988. IRIMIE – BIELZ 1959 IRIMIE, Cornel – BIELZ, Iulius: Unbekannte Quellen zur Geschichte siebenbürgischen Volkstracht de 17.–18. Jahrhundert. FVL 1. 1959. 173-195.

der

130

ITTU 2008 ITTU, Gudrun-Liane: Pe urmele genealogiei familiei Schirmer (Schirmersches Familienbuch). In: Brukenthal Acta Musei III. 2. 2008. 189-191. Jamnitzer 1985 Wenzel Jamnitzer und die Nürnberger Goldschmiedekunst. 1500-1700. [Kiáll kat: Germanisches Nationalmuseum] Nürnberg 1985. Jankovich M. gyűjt. 2002 Jankovich Miklós (1772–1846) gyűjteményei. [Kiáll kat: MNG] Budapest 2002. JANKOVICS 1990 JANKOVICS József: Régi magyar irodalmunk „viseletképe”. In: Régi erdélyi viseletek. Viseletkódex a XVII. századból. Budapest 1990. 5-21. JANUSZKIEWICZ 1995 JANUSZKIEWICZ, Barbara: Klejnoty i stroje książąt Pomorza Zachodniego XVI–XVII wieku w zbiorach Muzeum Narodowego w Szczecinie. Warszawa 1995. JENEY-TÓTH 2004 JENEY-TÓTH Annamária: Míves emberek a kincses Kolozsvárott. Kolozsvár 2004. KISS 1998 KISS Erika: Aranykereszt és egy reneszánsz lánc részlete a Magyar Nemzeti Múzeum Ötvösgyűjteményében. In: FH XIX. 1998 153-164. KISS 2001 KISS Erika: Arany művek, köves marhák. In : A szépség dicsérete. 16-17. századi magyar főúri öltözködés és kultúra. [Kiáll vezető: MNM] Budapest 2001. 31-42. KISS 2003a KISS Erika: Ékszerviselet a 17-19. századi Magyarországon. In: Ékes krónika. [Kiáll kat: Schmuckmuseum Pforzheim – MNM] Budapest 2003. 10-14. KISS 2003b KISS Erika: Ötvösök és megrendelők a királyi Magyarország és a fejedelemség udvaraiban. In: Emlékkönyv Kiss András születésének nyolcvanadik évfordulójára. Kolozsvár, 2003. 245–254. KISS Erika (2000) 2004 KISS Erika: 16-17. századi ötvös szakkifejezések jelentésének vizsgálata. In: Maradandóság és változás. [Konferenciakötet: Ráckeve 2000] Budapest 2004. KISS Erika 2008 KISS Erika: Ötvösművek a 16-17. századi Magyarországon. In: Mátyás király öröksége. Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16-17. század) II. Budapest 2008. 99-113. KLASTER 1934 KLASTER, Ludwig: Die Kleidertracht des Pfarrers im Unterwald von 1683 – 1743 dargestellt auf Grund der Teilungsprotokolle des Unterwälder Kapitels. In: Siebenbürgische Vierteljahresschrift. 1934. 109-128.

131

KLASTER 1939 KLASTER, Ludwig: Die sächsiche Volkstracht Mühlbachs und des Unterwaldesim 16. und 17.Jahrhundert. In: Siebenbürgische Vierteljahresschrift. 1939. 1-14. KLUSCH 1982 KLUSCH, Horst: Das siebenbürgische-sächsische Heftel Herkunft und Beschaffenheit. In: FVL Bd 25. 1982. 70-77. KLUSCH 1986 KLUSCH, Horst: Kronstädter Goldschmiede und ihre Zeichen. In:FVL Bd 29. 1986. 77-87 KLUSCH 1988 KLUSCH, Horst: Siebenbürgische Goldschmiedekunst. Bukarest 1988. H. KOLBA 1973 H. KOLBA Judit: Huszár Péter ötvösmester. In: FA XXIII. 1973. 243-250. H. KOLBA 1976 H. KOLBA Judit: Hans Mautner brassói ötvös. FH IV. 1976. 7-32 H. KOLBA 1977 H. KOLBA Judit: A Brózer kehely. In: MÉ XXVI. 1977. 225-240. H. KOLBA 1989 H. KOLBA Judit: A losonci ékszerlelet. In FA XI. 1989. 175-193. KOLBA 1990 KOLBA Judit: A nagyenyedi és a segesvári lelet. In: FA XLI. 1990. 169-192. H. KOLBA 1996 H. KOLBA, Judit: Hungarian Silver. The Nicolas M. Salgo Collection. London 1996. H. KOLBA – T. NÉMETH 1973 H. KOLBA Judit – T. NÉMETH Annamária: Ötvösművek. Budapest 1973. KÓTAI 1993 KÓTAI József: Ötvöstárgyak a Blaskovich Múzeumban. In: Blaskovich emlékkönyv. Szentendre 1993. 74-84. KOVÁCS 2001 KOVÁCS András: Pecsétek vallomása. Bethlen Gábor fejedelem pecséteiről. Korunk 2001/7. 27-37. KOVÁCS Éva1973 KOVÁCS Éva: Két 13. századi ékszerfajta Magyarországon. In: AH 1973. 67-95. KOVÁCS Éva1998 KOVÁCS Éva: Species, modus, ordo, Budapest 1998. KOVÁCS KISS 1994 KOVÁCS KISS Gyöngy: Polgári viselet és ékszerek a 17. századi Kolozsváron. In: Korunk 1994/7. 113-118

132

KOVÁCS KISS 2001a KOVÁCS KISS Gyöngy: Adatok a viselet szabályozásáról a 16–17. századi Kolozsváron. Korunk. 2001/1. 105-107. KOVÁCS KISS 2001b KOVÁCS KISS Gyöngy: Rendtartás és kultúra. Századok, mindennapok, változások Erdélyben. Marosvásárhely 2001. KÖHLER 1963 KÖHLER, Carl: A History of Costume. New York 1963. KŐSZEGHY 1936 KŐSZEGHY Elemér: Magyarországi ötvösjegyek a középkortól 1867-ig. Merkzeichen der Goldschmiede Ungarns vom Mittelalter bis 1867. Budapest 1936. Reprint. KŐVÁRI 1860 KŐVÁRI László: A magyar családi s közéleti viseletek és szokások a nemzeti fejedelmek korából. Pest 1860. KÖVÉR [HAMPEL] 1897 KÖVÉR Béla [HAMPEL József]: Királyföldi mellboglárok. In:AÉ ú f XVII. 1897.417-429 KRUG 1999 KRUG, Antje: Der sogenannte "Mainzer Goldschmuck der Kaiserin Gisela". Fundgeschichte und Erwerb. In: Jahrbuch der Berliner Museen. Band 41. 1999. 7-24. KRUPPA 2005 KRUPPA Tamás: Korona és kereszt. Báthory Zsigmond és a magyar koronázási jelvények. In: MÉ LIV. 2005. 87-91. KRZYMUSKA-FAFIUS (1973) 1976 KRZYMUSKA-FAFIUS, Zofia: Klejnoty i ubiory książąt szczecińskich. In: O rzemiośle artystycznym w Polsce. Materiały Sesji Naukowej (1973). 1976 Warszawa. S. LACKOVITS 1989 S. LACKOVITS Emőke: 16–17. századi kéttornyúlaki párták és párhuzamaik. In: Veszprémi Történelmi Tár 1. 1989. 31–44. LÁSZLÓ 1988 LÁSZLÓ Emőke: A magyar nemzeti viselet a családi arcképek tükrében. In: Főúri ősgalériák, családi arcképek a Magyar Történelmi Képcsarnokból. [Kiáll kat: MNG] Budapest 1988. 35-40. LETKIEWICZ 2006 LETKIEWICZ Ewa: The Jewels of Queen Isabella of Hungary. FH XXIV. 2006. 197-204. LIGHTBOWN 1992 LIGHTBOWN, Ronald W.: Medieval European Jewellery. London 1992. S. LOVAG – T. NÉMETH 1974 S. LOVAG Zsuzsa – T. NÉMETH Annamária: A tolnai XVI. századi kincslelet, In FA XXV. 1974. 219-244.

133

MAMUL Magyar Művelődéstörténeti Lexikon. I-X. Budapest 2003-2010. Mátyás öröksége 2008 Mátyás király öröksége. Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16-17. század) I-II. [Kiáll kat: MNG] Budapest 2008. MIHALIK 1896 MIHALIK József: Régi hazai ötvösműveink az ezredéves országos kiállításon. In: AÉ XXVI. 1896. 328-344. MIHALIK 1900 MIHALIK József: Kassa város ötvösségének története. Budapest 1900. MIHALIK 1901 MIHALIK József: A csúcsíves műízlés ötvösművészetének emlékei. In: Magyarország történeti emlékei az 1896. évi ezredéves országos kiállításon. II. Budapest 1897-1901 MIHALIK 1906 MIHALIK József: A nagybányai ékszerlelet. In: AÉ ú f XXVI. 1906. 119-126. MIHALIK 1961 MIHALIK, Sándor: Emailkunst im alter Ungarn. Budapest é.n. [1961]. MIHALIK 1970 MIHALIK, Sándor: Der Goldschmied Sebastian Hann. In: Acta Historiae Artium Academiae Scientiarum Hungaricae XVI. 1970. 151-200. MIHALIK értekezés vitája 1970 MIHALIK Sándor „Hann Sebestyén ötvös (1645-1713)” című doktori értekezésének vitája 1968. szeptember 30-án a Magyar Tudományos Akadémián. In: MÉ XIX 1970. 173-183. MÜLLER 2000 MÜLLER Sigrid: Die Restaurierung von zwei Hefteln. In: Siebenbürgisches Museum Gundelsheim. Nachrichten des Freundeskreises. 2000/3-4. 3-11. MOJZSIS 1984 MOJZSIS Dóra: XVI-XVII. századi női fejdíszek a nagylózsi leletanyagból. In: FA XXXV. 1984. 185-212. B. NAGY 1973 B. NAGY Margit: Várak, kastélyok, udvarházak ahogy a régiek látták. XVII-XVIII. századi erdélyi összeírások és leltárak. Bukarest 1973. E. NAGY 1982 E. NAGY Katalin: Die Tracht eines vornehmen ungarischen Mädchens aus dem 16. Jahrhundert: Restaurierung und Rekonstruktion des Boldvaer Fundes.In: AD VII. 1982. 29-79. NETOLICZKA 1942 NETOLICZKA, Luise: Die Tracht der Siebenbürger Deutschen in ihren Beziehungen zu Mittelalter und Vorzeit. In: Deutsche Forschung im Südosten 1. (1942) 362-390.

134

NETOLICZKA 1959 NETOLICZKA, Luise: Die Kronstädter Trachten um 1700, Zeugen der bestehenden Klassenunterschiede. In: FVL 2. 1959. 143-153. NEUGEBOREN 1913 NEUGEBOREN Emil: Az erdélyi szászok. Budapest 1913. NICOLESCU 1973 NICOLESCU, Corina: Arta metalelor preţioase în România. Bucureşti 1973. NOVÁK 1913 NOVÁK János: A kolozsvári ötvöscéh a XVIII. századig. Kolozsvár 1913. Nürnberger 2007 Nürnberger Goldschmiedekunst 1541-1868. Bd I. Meister, Werke, Marken. Bd II. Goldglanz und Silberstrahl. [Kiáll kat: Germanisches Nationalmuseum] Nürnberg 2007. ORBÁN 1873 ORBÁN Balázs: A Székelyföld leírása. VI. Budapest 1873. OREND 1937 OREND, Misch: Siebenbürger Sachsen - eine Wesenschau. Leipzig 1937 ÖTVÖS NAGY 1997 ÖTVÖS NAGY Ferenc: Zománcmívesség. Budapest 1997. PAKUCS-WILLCOCKS 2006 PAKUCS-WILLCOCKS Mária: Sibiu – Hermannstadt. Oriental trade in sixteenth century Transylvania. Köln – Weimar – Wien 2006. PAPP 2008 PAPP Gábor: Az 1800 előtt ismert magyarországi drágakövek – áttekintés. In: A Miskolci Egyetem Közleménye. Bányászat 74. kötet (2008).157-224. PÁSZTOR 1998 PÁSZTOR Emese: Száz év múltán – ismét a „majc-kérdéshez”. In: AD XVIII. 1999. 7-35. PIWOCKA – NOWACKI 2003 PIWOCKA, Magdalena – NOWACKI, Darius: Jedność Europy widziana poprez manierystyczne klejnoty (The Unity of Europe as Seen Through Manneristic Jewels). In: Biżuteria w Polsce. Toruń 2003. 11-18. Princely Magnificence 1980 Princely Magnificence: Court Jewels of the Renaissance 1500—1630. [Kiáll kat: Victoria and Albert Museum] London 1980. POP 2000 POP, Ana: Pafta din argint aurit. Restaurare, conservare şi executare de copie ştiinţifică. In: Acta Musei Porolissensis XXIII./II. 2000. 687-691.

135

POPESCU 1970 POPESCU Marin Matei: Podoabe medievale în ţările române. Bucureşti 1970. PÓSTA 1913 PÓSTA Béla: Teleki Mihály sírja. In: EM XXX. 1913. 162-194. PÓSTA 1918 PÓSTA Béla: A gyulafehérvári székesegyház sírleletei. In: Dolgozatok az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából. VIII. 1918. PULSZKY 1879 PULSZKY KÁROLY: Iparművészeti jegyzetek . A magyar történelmi társulat 1879-iki erdélyi kirándulása alkalmával. In: AÉ 1879. 266-267. PULSZKY – RADISICS [1884] PULSZKY KÁROLY – RADISICS JENŐ: Az ötvösség remekei a magyar történeti ötvösműkiállításon. I-II. Budapest é.n. [1884]. RADISICS [1887] RADISICS JENŐ: Képes kalauz néh. Ipolyi Arnold nagyváradi püspök gyűjteményéhez. Budapest é.n. [1887] RĂDULESCU 2009 RĂDULESCU, Toma: Tezaurul de monede şi podoabe din secolele XVI-XVIII descoperit la Craiova– Manutanţă. In:Monedă şi comerţ în sud-estul Europei. III. Sibiu 2009. 171-185 RADVÁNSZKY 1896 (1986) RADVÁNSZKY Béla: Magyar családélet és háztartás a XVI. és XVII. században. I. Budapest 1896. Reprint 1986. Reallexikon Reallexikon zur deutschen Kunstgeschichte. http://rdk.zikg.net/gsdl/cgi-bin/library.exe Régi egyházművészet 1930 Régi egyházművészet országos kiállítása. [Kiáll kat: IMM] Budapest 1930. REISSENBERGER 1878 REISSENBERGER, Ludwig: Hermannstadt 1878.

Kirchliche

Kunstdenkmäler

aus

Siebenbürgen.

REßLAFF 1934 REßLAFF, Hans: Bildnis eines deutschen Bauernvolkes. Die Siebenbürger Sachsen. Berlin – Stuttgart 1934. RESCH 1884 RESCH, Adolf: Die Kronstädter Gold- und Silberarbeiter von 1516–1800. In: KVSL 1884. 2. 19-23. RITZ 1978 RITZ Gislind M: Alter bäuerlicher Schmuck. München 1978.

136

ROSENBERG 1922-1928 ROSENBERG, Marc: Der Goldschmiede Merkzeichen. Bde 1-4. Frankfurt am Main – Berlin 1922–1928. ROTH 1908 ROTH, Victor: Geschichte des deutschen Kunstgewerbes in Siebenbürgen. Straßburg 1908. ROTH 1913 ROTH Viktor: Az erdélyi kelyhek stilbeli fejlődése. Budapest 1913. ROTH 1922 ROTH, Victor: Kunstdenkmäler aus den sächsischen Kirchen Siebenbürgens. I. Goldschmiedearbeiten. Hermannstadt 1922. RUSU 1998 RUSU Adrian Andrei: Gotic şi renaştere la Vinţu de Jos. (Documente de cultură materială din Transilvania secolelor XIII-XVII.). Gotik un Renaissance in Unter-Winz (Dokumente der Sachkultur in Siebenbürgen im 13-17. Jh.). Cluj-Napoca – Satu Mare 1998. SAS 2007 SAS Péter: A kolozsvári jezsuita, majd piarista templom kincstára. Kolozsvár 2007 Schätze 1991 Schätze des ungarischen Barock. [Kiáll kat: Deutsches Goldschmiedehaus] Hanau 1991. SCHULLER 1973 SCHULLER, Rolf: Goldschmiede im Mittleren Südsiebenbürgen (14.–19. Jahrhundert). In: FVL 16. 1973. 122-135. SCHÜRER 2002 SCHÜRER Ralf: Vom alten Ruhm der Goldschmiedearbeit. Nürnberger Silber in Europa. In: Quasi Centrum Europae Europa kauft in Nürnberg 1400-1800. [Kiáll kat: Germanisches Nationalmuseum] Nürnberg 2002. 174 – 197. SEDLER 1983 SEDLER Irmgard: Zur Bockelung der Alzner Frauen. In: FVL 26. 1983. 87-90. SELING 1980 SELING Helmut: Die Kunst der Augsburger Goldschmiede 1529–1868. Bd 1-3.München 1980 SELING 2007 SELING Helmut: Die Augsburger Gold- und Silberschmiede 1529-1868. Meister, Marken, Werke. (Unter wissenschaftlicher Mitarbeit von Stephanie Singer). München 2007. SSW Siebenbürgisch-sächsisches Wörterbuch. Band 4. Bukarest 1972. SIGERUS 1898 SIGERUS Emil: Két erdélyi mellboglár. In: Magyar Iparművészet. I./5. 1898. 208-209.

137

SIGERUS 1908 SIGERUS Emil: Das mittelalterliche Drahtemail. In: KVSL 1908. 89-92. SIGERUS 1910 SIGERUS, Emil: Das Heftel. In:Kalender des Siebenbürger Volksfreundes. XLI. 1910. 9398. SIGERUS 1922-1928 SIGERUS, Emil: Vom alten Hermannstadt. Bd 1-3. Hermannstadt 1922-1928. SIGERUS 1943 (1977) SIGERUS, Emil: Das Stolzenburger Heftel. In: Deutsche Forschung im Südosten, 1943. 656-658. Reprint in: Volkskundliche und kunstgeschichtliche Schriften. Bukarest 1977. 151-154. Silber und Salz 1999 Silber und Salz in Siebenbürgen. Bd I. [Kiáll kat: Deutschen Bergbau Museum] Bochum 1999. SIMONYI 2006 SIMONYI István: Questions and Answers. An Attempt at Defining the So-Called „Bethlen-násfa”. In: AD XXIV. 2006. 21-38. SMULIKOWSKA, Ewa: Ozdoby obrazu Matki Boskiej Częstochowskiej jako zespół zabytkowy. In: Rocznik Historii Sztuki 10. 1974. 179-221 A Sparkling Age 1993 Een eeuw van schittering diamantjuwelen uit de 17de eeuw. A Sparkling Age. 17thcentury diamond jewellery. [Kiáll kat: Diamantmuseum] Antwerpen 1993. STEINGRÄBER 1956 STEINGRÄBER, Erich: Alter Schmuck. Die Kunst des europäischen Schmuckes. München 1956 SZABÓ 1934 SZABÓ Kálmán: A pártaőv. In: A Katona József Társaság Évkönyve 1933/1934. 65-72. SZABÓ T. 1986 SZABÓ T. Attila: Kösöntyű. In: Magyar Nyelv LXXXII. 1986. 29-41 SZÁDECZKY – BONCZ 1886 SZÁDECZKY L. – BONCZ Ö.: A gróf Haller család nemzetségkönyve czímertan, családtörténet, mívelődéstörténet és viselettan szempontjából. Budapest 1886. SZÁDECZKY 1913 SZÁDECZKY Lajos: Iparfejlődés és céhek története Magyarországon. I-II. Budapest 1913. SZÁDECZKY 1897 SZÁDECZKY Lajos: A küküllővári sírleletek és régiségek. In: EM XIV. 1897. 293-309.

138

SZALAY 2001 P. SZALAY Emőke: Debreceni ötvösség. Debrecen 2001. SZENDREI 1903 SZENDREI János: Régi övek a M. N. Múzeumban. In: AÉ ú f XXIII. 1903. 1-11. SZENDREI 1905 SZENDREI János: A magyar viselet történeti fejlődése. Budapest 1905. SZENDREI 1907 SZENDREI János: Adatok az erdélyi női viselet történetéhez a XVII. században. In:AÉ ú f XXVII. 1907. 193-206. SZENDREI 1908 SZENDREI János: Adatok az erdélyi férfiviselet történetéhez a XVII. században. In:AÉ ú f XXVIII. 1908. 99-123. SZIKSZAY 1998 SZIKSZAY Béla: Ötvösművek, címerek és legendák az Esterházy-gyűjteményből. In: MÉ XLVII. 1998. 229-235. SZILÁGYI 1991 SZILÁGYI András: Két királyi ajándék az Esterházy család kincstárában. In: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1991. 159-165. SZILÁGYI 1994 SZILÁGYI András: Az Esterházy-kincstár. Budapest 1994. SZILÁRDFY 1980 SZILÁRDFY Zoltán: Bethlen Gábor esküvői násfái. In: Confessio 1980/2. 35-39. TEBBE 2003 TEBBE, Karin: Silberne Serienprodukte. Nürnberger Gußfiguren aus der Zeit um 1500. In: Frank Matthias KAMMEL: Spiegel der Seligkeit. Im Zeichen des Christkinds. Privates Bild und Frömmigkeit im Spätmittelalter. Nürnberg 2003. 99-103. TÉGLÁS 1892 TÉGLÁS István: Segesvári kincsről. In: AÉ ú f XII. 1892. 173-174. THALLÓCZY 1877 THALLÓCZY Lajos: Bornemissza Anna és az erdélyi ötvösök. In: AÉ 1877. 306-308. THORNTON 1998 THORNTON Peter: Form & Decoration. Innovation in the Decorative Arts 1470-1870. London 1998 TOMPOS 2008 TOMPOS Lilla: Magyar és spanyol női viselet Magyarországon a 16. században. Korunk 2008/7. 36-45.

139

TOMPOS 2009 TOMPOS Lilla: A budapesti Costumebilder aus Siebenbürgen kódex viselettörténeti áttekintése. In: A régi Erdély népeinek képeskönyve. Kéziratos viseletkódex az Apafiak korából. Budapest 2009. 28-39. TOPPELTINO 1667 TOPPELTINO, Laurentio: Origines et occasus Transsylvanorum; seu erutae nationes Transsilvaniae earúmque ultimi temporis Revolutiones, Historicâ narratione breviter comprehensae. Lugduni 1667. TORANOVA 1975 TORANOVA Eva: Zlatnictvo na Slovensku. Bratislava 1975. TREIBER-NETOLICZKA 1968 TREIBER-NETOLICZKA, Luise: Die Trachtenlandschaften der Siebenbürger Sachsen. Marburg 1968. Történelem – Kép Történelem – Kép. Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon. [Kiáll kat: MNG] Budapest 2000. TRÖSTER 1666 TRÖSTER Johannes: Das alt und das Neu Teutsches Dacia. Das ist: Neue Beschreibung des Landes Siebenbürgen. Nürnberg 1666. TUNGER 1992 TUNGER, Andrea: Typologie und Ikonographie der Pluvialeschliessen. Aachen 1992. Tulpomanie 2004 Tulpomanie. Die Tulpe in der Kunst des 16. und 17. Jahrhunderts. [Kiáll kat: Staatliche Kunstsammlungen Dresden, Kunstgewerbemuseum] Dresden 2004. TÜDŐS 1998 TÜDŐS S. Kinga: Székely főnemesi életmód a XVII. század alkonyán. Bukarest – Kolozsvár 1998. UNDI [1940] UNDI Mária: Úri és magyar viselet a barokk korban. In: Magyar művelődéstörténet. IV. H.n. é.n [Budapest 1940]. 369-394. VÁRKONYI 1984 R. VÁRKONYI Ágnes: Erdélyi változások. Az erdélyi fejedelemség a török kiűzésének korában. 1660-1711. Budapest 1984. Viseletkódex 1990 Régi erdélyi viseletek. Viseletkódex a XVII. századból. Budapest 1990. Viseletkódex 2009 A régi Erdély népeinek képeskönyve. Kéziratos viseletkódex az Apafiak korából. Budapest

140

WINKLER 1910 WINKLER Elemér: Némely mesterjegyekről a nagyszebeni ólomtáblán. In: AÉ ú f XXX. 1910. 419-421. WOLLMAN 1993 WOLLMAN, Volker: Neuerwerbungen des Museums Gundeslheim im Haushaltsjahr 1992. In: Siebenbürgisches Museum Gundelsheim. Nachrichten des Freundeskreises. 1993/1. 12-15. ZANDER-SEIDEL 2007 ZANDER-SEIDEL, Jutta: Nürnberger Schmuck? Zur Lokalisierung zwischen Marken und Familientradition. In: Nürnberger Goldschmiedekunst 1541-1868. Bd II. Goldglanz und Silberstrahl. [Kiáll kat: Germanischen Nationalmuseum] Nürnberg 2007. 233-245. ZSÁMBÉKY 1983 ZSÁMBÉKY Mónika: 14–15. századi magyarországi kincsleletek. In: MÉ XXXII. 1983. 105–128. Gyűjteményi adatbázisok: British Museum, London, www.britishmuseum.co.uk Institutul de Memorie Culturală http://europeana.cimec.ro Norsk Folkemuseum, http://digitaltmuseum.no Metropolitan Museum, New-York, www.metmuseum.org Museum of Fine Arts, Boston, www.mfa.org Néprajzi Múzeum, Budapest, Műtárgygyűjtemény, http://www.neprajz.hu/emir/ari/kereso Victoria and Albert Museum, London, www.vam.co.uk Képi adatbázisok Bildindex der Kunst und Architektur, www.bildindex.de Deutsche Fotothek, www.deutschefotothek.de Kéziratok: KISS Erika: Udvari ötvösség a 17. században a királyi Magyarországon és az Erdélyi Fejedelemségben. 2001. PhD értekezés, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Művészettörténeti Intézet. MIHALIK Sándor: Hann Sebestyén ötvös. 1966. Doktori értekezés, Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Kézirattár. SIMONYI István: Násfa-történet. 2005. Szakdolgozat, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Művészettörténeti Intézet. SOMINÉ FENYVESI Olga: Zománcművészet. Információs tezaurusz. 2009. Szakdolgozat, Debreceni Egyetem, Informatikai Kar, Könyvtárinformatikai Tanszék http://ganymedes.lib.unideb.hu:8080/dea/bitstream/2437/90868/1/SZAKDOLGOZATSomi né Fenyvesi Olga.pdf

141