Nők a focipályán, avagy milyen létjogosultsága van a női labdarúgásnak Magyarországon? Béki Piroska piroska.bekimail.com Abstract Metheny (1965) elméletéből kiindulva a nők három, társadalmi elfogadottságukat tekintve egymástól eltérő kategóriába tartozó sportági csoportból választhatnak maguknak. A sportágakat olyan jellegzetességek alapján határozta meg, mint az esztétikum, a fizikai kontaktusok és a terhelés mértéke, illetve a használt sportszerek, felszerelések súlya. A nőiesség és férfiasság koncepciójának, illetve a nemek viszonyának alakulásában vitathatatlanul fontos szerepet játszik az elmúlt fél évszázadban dinamikusan fejlődő női sport, különösen a tradicionálisan férfiasnak tartott sportágakba való egyre nagyobb mértékű behatolás. Ugyanakkor feminitáshoz és az maszkulinitáshoz kapcsolódó sztereotípiák erősödhetnek, vagy éppen gyengülhetnek a labdarúgásban versengő nők láttán. A sport ezáltal nemcsak a nemi sztereotipizálás, hanem egyúttal a férfiasság-nőiesség koncepciói újradefiniálásának állandó színtere is a nemek közötti viszonyrendszer tárgyalásában. Kulcsszavak: női labdarúgás, sport, sztereotípiák, nemi identitás
Bevezetés A női labdarúgás a 21. században ugyan kivívta magának a népszerűséget, de még mindig nem tud igazán komoly teret hódítani a férfi szakág mellett. Magyarországon különösen megmutatkozik ez a jelenség, pedig nemzetközi szinten egyre erősödik a női részvétel a sportágban. Világviszonylatban sikeresek ugyan a tradicionálisan maszkulin sportágat űző női játékosok (labdarúgás, kézilabda, birkózás, judo), mégsem képesek sem a média prezentációban, sem pedig a támogatási rendszerben versenyezni férfi társaikkal. A különböző sportágakhoz kötődő nemi sztereotípiákat már évtizedek óta vizsgálják a nemzetközi szakemberek. A sportban érzékelhető, hogy melyek a tradicionálisan férfiak által űzött sportágak (labdarúgás, jégkorong, vízilabda) és az is, amelyeket előszeretettel a nők választanak (ritmikus gimnasztika, jégtánc). Igaz, az utóbbi évtizedekben egyre jobban megfigyelhető a sportágak kétneművé válása indulási jog és versenyrendezés tekintetében, az előítéletek azonban megmaradtak, sőt különböző sportágak tekintetében erősödtek is. Már sportágak kifejezetten elveszítették tradicionálisan férfias voltukat, úgymond nemet váltottak és ma már a nőies kategóriába tartoznak (műkorcsolya). A tanulmány célja egyrészt bemutatni a női labdarúgáshoz kötődő nemi sztereotípiákat, a női szakág kialakulását, a sportág képviselőinek helyzetét, másrészt összefoglalja azoknak a publikációknak az eredményeit, melyek a tradicionális férfisportok – köztük a labdarúgás – női képviselőinek sportágválasztásával, társadalmi megítélésével és identitás-vizsgálatával foglalkoznak.. Adatgyűjtési módszerként félstruktúrált mélyinterjúkat készítettünk a női
labdarúgó válogatott képviselőivel és kérdőíves kutatást sportszakemberek körében a magyarországi felsőoktatásban.
végeztünk
a
leendő
Nemi szocializáció és a nemi identitás alakulása A nemi szocializáció az a folyamat, amelynek során elsajátítjuk azokat a normákat, normarendszereket, melyek a nemekhez tartoznak, valamint az adott korban és társadalomban a nőiesség és a férfiasság koncepciójához kötődő értékeket és viselkedésmintákat. Ilyenkor sztereotípiákban megfogalmazott szabályok is megjelennek, annak ellenére, hogy az evolúciós genetika nem talált egyetlen olyan nemi tulajdonságot sem, amely vagy csak a férfiakra vagy csak a nőkre lenne jellemző. A nemi identitás egyidejűleg alakul ki a nemi különbözőségekre, magatartásmódokra és szerepekre vonatkozó túlzott általánosítások megismerésével és esetleges elsajátításával. A nemi szocializáció változásai közül a legfontosabb az volt, hogy a modernizáció széles körben a nők jogképességének elismerésével járt. Megváltozott helyzetük a munkaerőpiacon, kitörve a háziasszonyszerepből, család mellett is munkába állnak, sőt akár az egyre divatosabb szingliséget is felvállalva karrierre törnek, mindemellett sportolnak is. Megnyílt előttük a közélet, a politika, a kultúra azon belül a sport több területe. A gyermekek bekapcsolódását a sportba, a sportszocializáció, vagyis a sporttal való megismerkedés folyamata, amely ugyanakkor a nemi szocializációval is összefüggést mutat.: A sport mindenkor nagyobb szerepet játszott a fiúk férfivá nevelésében, mint a leányok nővé válásában. A sportot eszközként használták és használják a maszkulin külső-belső tulajdonságok, személyiségjegyek kialakításához és fejlesztéséhez. A tradicionális nemi szerepekhez szorosabban ragaszkodó szülők leánygyermeküket a nők számára sokkal inkább elfogadott sportágak felé irányítják. A család a gyermekek születésétől fogva képes befolyásolni a sport iránti attitűdjeinek és egyben nemi identitásának alakulását. A későbbi aztán a kortárs csoportok, az oktatási intézmények és a média játszhatnak kiemelt szerepet a nemi szerepek áthagyományozásában. Sportszocializáció értelmezése A férfiasnak minősített sportokat űző nők sportágválasztásával, illetve nemi identitásuk alakulásával foglalkozó kutatások egyrészt azt próbálják feltárni, hogy milyen gyermekkori szocializációs hatások segítették elő orientálódásukat az ökölvívás, labdarúgás, kézilabda, stb. felé, másrészt arra fókuszálnak, hogy mennyire párosult ehhez sokkal inkább a fiúkra, mint a lányokra jellemző szerepviselkedés. A kutatások alanyait képező női ökölvívók és labdarúgók korán, 6-7 éves korukban kezdtek el sportolni. A nemi kiválasztódás fontos része lehet a fizikai aktivitás, de a sport elsősorban a fiúk nemi identitásának és testképének formálásában játszik alapvető szerepet (Hasbrook 1993). A focista, illetve a bokszoló nők nemi szocializációja eltért a hagyományos mintától. A fiús viselkedés, a férfiszerepekkel való azonosulás, a „lányos” tevékenységek unalmasnak minősítése és az ezektől való elzárkózás egy olyan identitás-modell kialakulásához vezetett, amely sokkal inkább jellemezhető maszkulinként, mint femininként. Ez nem jelentett problémát a sportoló lányoknak egészen a serdülőkorig, amikor főleg a
kortárscsoportok és a média hatására a nemi szerepviselkedésnek elsősorban külső jegyei módosulnak. Ilyenkor a nemi szerepeknek és az azokkal kapcsolatos sztereotípiáknak még nagyobb szerepe van a fiatalok döntéseiben és tevékenységeik megválasztásában. Hasbrook szerint ebben az életkori szakaszban megint csak a fiúknál játszik fontosabb szerepet a sport, elsősorban az erős, férfias testalkat kialakításában, illetve a küzdőszellem, a kitartás és az eredményesség prezentálásának terepeként. Arról, hogy ez mennyire sikerül, a környezet ad visszajelzést, elsősorban a férfi edzők, az edzőpartnerek, a közönség és természetesen a média. Scraton és mtsai (1999) a női labdarúgókat kérdezték meg, mely során azt tapasztalták, hogy interjúalanyaik (német, dán, spanyol és angol focisták) többségében. „fiús lányok” (az angol szóhasználatban „tomboy”-ok) voltak. Ezt gyermekként pozitívan élték meg, hiszen mozgékonyak lévén sokkal izgalmasabbnak találták a fiús játékokat, ilyen aktivitás volt a labdarúgás is. Mennesson (2000) női ökölvívókról szóló tanulmányában hasonló eredményekről számolt be: a hölgyek többsége úgy emlékezett vissza gyermekkorára, hogy fiúsan öltözködött, viselkedett és fiúsnak tartott játékokat játszott. Mindkét kutatásból egyaránt kiderül, hogy ezeknek a sportolónőknek fontos mintaadó volt fiatal korában az édesapja vagy több fiú testvére, barátja. Ők a lányok fiús viselkedését a sport szemszögéből kifejezetten kedvezőnek ítélték meg, sokszor szemben az édesanyával. Mindez ellentétes azokkal a korábbi megfigyelésekkel, amelyek szerint a sportszocializáció folyamatában az azonos nemű családtagnak, tehát fiúk esetében az apának, a leányok esetében az anyának van erősebb hatása a gyermek sportba való bekapcsolódására (Snyder & Spreitzer, 1973; Watson, 1975). Ezek a kérdések különösen hangsúlyosan vetődnek fel a „legférfiasabb”-nak titulált sportágak esetén. A női testtel és viselkedéssel kapcsolatos elképzelések itt „zavarodnak meg” leginkább (Scraton, et al, 1999). Sztereotípiák és a gender kapcsolata A mai modern és kevésbé modern társadalmak az emberekbe sulykolják a nemi sztereotípiákat a születéstől a halálukig. Ha egy új baba születik, már a szülők előre bevásárolnak kék vagy rózsaszín ruhákat nemtől függően, teherautókat és katonákat a fiúknak, vagy babákat és plüssállatokat a lányoknak. Ebből következik, hogy közgondolkodás a tulajdonságokat is nemnek megfelelően társítja, például az erő és az éberség a férfias jegyek vagy a lágyság és a kifinomultság a nőies jegyek (Malszecki és Cavar, 2005; Zimmerman és Reaville, 1998). Azonban, ha a női nem átlépi ezt az íratlan szabályt, és mutat úgynevezett "férfias vonásokat", a nemi identitás, a szexuális orientáció, az értékek és a társadalmi szerepek gyakran megkérdőjeleződnek (Griffin, 1998). Gyakran stigmák kapcsolódnak a sportos nőkhöz, mely lehetővé teszi a társadalom bizonyos tagjai számára, hogy ellenőrizzék és korlátozzák a nők részvételét a sportban (például arab országok, India). Dunning (2002) a sportnak, mint tipikusan patriarchális rendszernek, a nemi szerepek egymáshoz való viszonyának alakulásában betöltött funkcióját vizsgálva megállapítja, hogy az hagyományosan egyike a férfiaknak fenntartott területeknek, és így színtere lehet a férfiidentitás újratermelésének, illetve megerősítésének. Ezzel összefüggésben Birrell és Theberg (1989) tanulmányukban megjegyzik, hogy a sportolás a “férfiasság utolsó bástyája”,
mellyel a férfiak fenntartják társadalmi felsőbbrendűségük eszméjét. A nemi sztereotipizálás legitimizálásában a nők gyengébb fizikai felépítését és erejét kihangsúlyozó sport meghatározó szerepet játszik. A férfiak erőfölényének hangsúlyozása egyben a nők sportra való alkalmatlanságára is utal. A gyengébb fizikumra, a labilisabb pszichés alkatra, valamint az emóciók kontrollálásának alacsonyabb szintjére hivatkozva sokáig csak bizonyos sportágakat tartottak alkalmasnak a nők számára, mint például a tenisz, az úszás, a golf, a korcsolyázás vagy a vívás. Egyébként inkább a passzív, de biztonságos nézői szerepbe száműzték a hölgyeket. Azokat a sportágakat, amelyeket komoly fizikai megterhelés, test-test elleni küzdelem, agresszió és a feszültség magasabb foka jellemez, meg kívánták tartani a férfiak által uralt területnek. A maszkulin territóriumba „behatoló” hölgyeket mintegy “ellenállók”-nak tekintették, hiszen megzavarták a férfiak felsőbbrendűségét, deklaráló koncepciók logikáját, fenyegetve ezáltal a férfiasság mítoszát is. A sport tehát nemcsak a nemi sztereotipizálás, hanem egyúttal a férfiasság-nőiesség koncepciók újradefiniálásának színtere is lett. Az utóbbi hátterében az áll, hogy az elmúlt évtizedekben a nők egyre nagyobb számban kezdtek el űzni férfiasnak tartott mozgásformákat. Ez fontos lépésnek bizonyult a nemek közötti egyenlőtlenség csökkentésében; azoknak a feminista szerzőknek – akiket a sport területén meglévő diszkrimináció érdekelt leginkább – véleménye szerint annak az intézményesített, szexista társadalmi alrendszernek a lassú átalakulásához vezetett, amely mindaddig újratermelte a férfiak és nők közötti hatalmi viszonyokat (Hall, 1996). Thing (2001) dán labdarúgó, jégkorongozó és kosárlabdázó nőkről írt tanulmányában nemcsak arról számoltak be az interjúalanyok, hogy ezekben a sportokban teret és lehetőséget kapnak arra, hogy agresszívak lehessenek, hanem arról is, hogy erőszakosnak kell lenniük, különben vesztesen hagyják el a pályát. Az utóbbi évtizedekben egyre jobban megfigyelhető a kiegyenlítődés ezekben a sportágakban. Ugyanakkor az is látható, hogy vannak mindkét nem által egyformán kedvelt sportágak (tenisz, asztalitenisz), melyeket gyűjtőnéven semleges sportoknak is nevezhetünk. Bem (1974) kidolgozta az egyének besorolásának módszerét a nemi identitás szempontjából, melynek neve a Bem Sex Role Inventory (BSRI). Az androgün (hímnős, nem lehet elsőre megállapítani a nemét) személyek esetében az egyes vizsgálatok szerint a nemi atipikus sportok választása erősebb volt, mint a férfias nőknél, vagy a nőies férfiak esetében (Bem, 1975; Bem és Lenney, 1976, Matteo, 1986). Matteo (1986) azt is megvizsgálta, hogy milyen mértékben befolyásolja az egyén általános tapasztalata és személyes elkötelezettsége a sporttevékenységet a nemi identitás szempontjából, azaz a sportágak nemi megfelelőségét. Finnországban végzett vizsgálata során Salminen (1987) kimutatta, hogy a nők szívesebben űznek férfias sportokat, mint a férfiak nőieseket. Koivula (1995) kutatása bizonyította, hogy a nemi alapú sematikus besorolás befolyásolja a magatartást és viselkedést. Különbségeket talált a sportágválasztásnál a sportok férfias vagy nőies jellege szerint, melyek megfeleltek a BSRI-vel végzett korábbi kutatások által leírt eredményeknek. Lehetséges magyarázat az lehet, hogy a gyermekkori szocializációban a sport eszközként szolgál a nemi szerepek (férfiasság és a nőiesség) érvényesítésére.
Ugyanakkor esetenként még szakmai körökben is számos egyéb kérdés fogalmazódott meg a labdarúgásban, jégkorongban, súlylökésben versenyzők hölgyek láttán: Vajon megőrizhető-e a nőiesség e sportágak képviselői körében? „Veszélyezteti-e” a heteroszexuális irányultságot a férfias mozgásformákban való részvétel? Média szerepe a társadalmi megítélésben A sportmédia jelentősen befolyásolja a társadalmi nem megítélésének alakulását; A tömegkommunikációs eszközök továbbítják, illetve önmaguk is formálják a társadalmi normákat. A médiát vizsgáló tanulmányok azzal foglalkoznak leginkább, hogy a társadalom tagjai miképpen értékelik saját magukat, illetve mások hogyan tekintenek rájuk, nagymértékben a média általi reprezentációjuk határozza meg (Dyer, 1993). Különösen a televízió kap ebben fontos szerepet, de a mai rohamosan fejlődő elektronikus világban az internet is egyre jelentősebb információforrássá válik. A női sport megjelenítése nemcsak mennyiségében, hanem minőségében is elmarad a férfiak sportjától. A kutatók leginkább olyan jeleket azonosítottak, mint például a sportoló nők teljesítménye helyett külsejük kihangsúlyozása, vagy utalás valamely „tipikus” női jellemvonásra, melyen egyrészt a sportteljesítményük szakmai értékének kétségbe vonását, másrészt a nőiességük megkérdőjelezését értik. Ezen megjelenési formák erősen jelentkeznek a hagyományosan férfias sportágakban szereplő női versenyzők esetében. A „gyengébb nem” számára társadalmilag elfogadottabb sportágak (torna, úszás, műugrás) versenyzői a nemzetközi kutatások szerint érezhetően nagyobb figyelmet kapnak a médiától, mint azok, akik tradicionálisan férfi sportágakban szerepelnek (Bernstein, 2002). A média tehát a női sportolókat a választott sportágak alapján sztereotipizálja. Gál (2007) nemzetközi trendbe illeszkedő eredményeket mutatott be a sportoló nők és férfiak médiareprezentációjának hazai vizsgálatakor, a sportújságírókkal készített interjúi pedig arra is magyarázattal szolgáltak, hogy mi áll a férfias sportágakban szereplő nők csekély mértékű megjelenítése mögött. Eredményeiben megfogalmazta, hogy a szakmát domináló férfiak erősen ragaszkodnak a férfiasság és nőiesség hagyományos koncepcióihoz, ezért meglehetősen negatívan ítélik meg ezeket a sportolókat, és nem mutatnak túlzott hajlandóságot sem a női vízilabda, sem a boksz, sem a birkózás népszerűsítésére. Kutatás leírása Kutatásunk során egy előzetesen kialakított szempontrendszer szerint interjúkat készítettünk a női válogatott labdarúgóival (n=21). A kérdésekben körbejártuk a hipotéziseinkben meghatározott témákat. Az interjúk során elhangzottakat elemeztük tanulmányunkban, mely kizárólag azokat a véleményeket tartalmazza, melyeket a hölgyek mondanak el magukról és az általuk választott sportról. Emellett kíváncsiak voltunk arra is, hogyan vélekednek a leendő sportszakemberek a női labdarúgásról, hogyan ítélik meg a nőket ebben a sportágban. Ezen kutatás kérdőív formájában zajlott le Magyarország felsőoktatási intézményeiben, a test kulturális szakokon (n=1107). A kutatásban az alábbi kérdéseket fogalmaztam meg:
Mennyire elfogadott Magyarországon a női labdarúgás? Mi áll a sportoló nők sportágválasztásának hátterében? Milyen összefüggéseket mutat a nemi szocializáció és a sportszocializáció? Hogyan ítélik meg a leendő sportszakemberek a női labdarúgást? Mi a különbség a nők és a férfiak véleménye között ebben a témában? Eredmények A női labdarúgástól még mindig idegenkednek ma Magyarországon, és a szakágat is olyan emberek működtetik, akik szeretik a komoly kihívásokat. Első kihívás mindjárt a toborzás, hiszen ha egy lány focizni megy, a környezetében sokan furcsán tekintenek rá. Második kihívás az edző megtalálása, ugyanis a női csapatokkal foglalkozókat a kollégáik nem kezelik megfelelően, leginkább lenézik. Annak a vezetőnek sem könnyű, aki női szakágat akar működtetni, a közeg még sok helyen értetlenkedve figyeli tevékenységét. A női fociról a labdarúgást kedvelők nagy részének szinte semmilyen információja sincs, vagy ha van is többségében negatív. A médiában alig van hír róla, ha mégis megjelenik valami, az is inkább a sporthírek utolsó rovataiban. Ezek a körülmények determinálják, bár valószínűsíthető, hogy a hazai labdarúgás eredményességét a női szakág fejlődése gyorsabban tudná előmozdítani, mint a férfi szakág. Jelenleg a női labdarúgás elit klubjainak többsége egyszemélyes „vállalkozás”, szinte mindegyik sportszervezetnél megnevezhető az a személy, akinek a távozása a női szakág befejezését vagy nagyfokú visszaesését vonhatja maga után. Azért vannak szerencsére kivételek is például Szegeden és az MTK-nál már komoly szervezeti háttérrel működik a női labdarúgás. Elsősorban a finanszírozási problémák jelentették a szervezeti struktúra kiépülésében a legnagyobb akadályt, azaz a női szakágban a működésre fordítható forrást sok helyen felemésztette a versenyeztetés. Az elit női klubok valós játékos-létszáma átlagosan 70 és 100 fő között van, melyben benne van a felnőtt csapat mellett kötelezően működtetendő U17-es csapat, illetve többségében nevezetek az U15-ös bajnokságra is. Sajnos a pályakapacitások mérsékeltek, és a férfi szakág élvezi az előnyöket, így a női labdarúgás összességében nehéz helyzetben van. Mint ahogy a szakirodalmi vonatkozásoknál említésre került, a gyermekkori szerepviselkedés és a későbbi sportágválasztás között sokszor összefüggés mutatkozik. Első lépésben tehát azt vizsgáltuk, hogy különböztek-e a sportolónők gyermekkori tevékenységeikben és ha igen, milyen mértékben. Előzetesen azt feltételeztem, hogy a labdarúgó nők gyermekkorát a fiús viselkedés jellemezte. Az interjúk során azonban a sportolónőkre egyaránt jellemző volt a „lányos”, illetve a „fiús” játékok megjelenése is a gyermekkorban, utóbbi főként a fiútestvérnek köszönhetően. “Gyermekkoromban a testvéreimmel – két fiú– játszottam, mivel ők rendszeresen fociztak, beálltam közéjük én is.”
Igazi „tomboy”-okkal nem találkoztam, ugyanis ők is változatos, nemileg nem sztereotipizálható gyermekkori játékstruktúráról számoltak be. Szabadidejük eltöltését azonban az ő esetükben is jelentősen befolyásolta a fiú vagy lánytestvér jelenléte. Magyarországon a női labdarúgás népszerűsége alacsony, ezért a sport iránt kevésbé érdeklődők nem is nagyon tanúsítanak érdeklődést a sportág iránt. Nézőközönségüket zömében a sportági szakemberek, illetve a versenyzők rokonai, hozzátartozói alkotják. Médiareprezentációjuk mértéke is elenyésző. Így különösen érdekes kérdésnek bizonyult, hogy vajon maguk a sportoló nők hogyan jellemzik saját sportágukat, hiszen feltételezhető volt, hogy ez nagyban eltér a társadalom által alkotott véleményektől. Azt tapasztaltam, hogy a versenyzők saját sportjukból a pozitívumokat hangsúlyozták, de tisztában vannak azokkal a sajátosságokkal is, amelyek ellenszenvet válthatnak ki sportáguk iránt. A női labdarúgók sportjukat technikás sportnak tartják, mely kitartást, akaraterőt, szorgalmat igényel. Tisztában vannak vele, hogy egy, a nők számára társadalmilag kevésbé elfogadott, férfias sportágat űznek, de úgy gondolják, hogy az eredményességhez szükséges jellemvonások – mint például a nagyfokú küzdőképesség, a határozottság - magabiztosabbá teszi őket, és ez a civil életben is segíti céljaik elérését. Céljuk a nemzetközi porondon való szereplés és remélik, hogy az angol illetve francia minta megjelenik hamarosan hazánkban is. „A külvilág még manapság is elítéli, ha azt hallja egy lánytól, hogy az labdarúgó”
Egyetértenek abban, hogy a labdarúgásban más sportágakhoz képest több fiús kinézetű lány szerepel, akik a megjelenésükkel együtt felvettek bizonyos férfias tulajdonságokat (járásukban, beszédstílusukban, esetleg viselkedésükben). Ők a civil életben a viselkedésüket tekintve igyekeznek ugyanolyan nőiesek és sportosak maradni, mint bármelyik hétköznapi nő. Kérdőíves kutatásomban megkérdeztem, hogy hogyan rangsorolnák 1-5 skálán népszerűségét tekintve a labdajátékok (kézilabda, kosárlabda,vízilabda, jégkorong, röplabda, labdarúgás) női és férfi változatát. A megkérdezettek válaszai a labdarúgás tekintetében az alábbi két táblázatban jelennek meg. Véleményük szerint a férfi foci a többi labdajátékhoz képest közel 40 százalékban élvezetes, ami a magyar labdarúgás alacsony színvonalát erősen megmutatja. A női változat népszerűségét különösen jól demonstrálja az a tény, hogy a leendő sportszakemberek körében csak közel 4 százalék az, aki szívesen megnéz egy női futball mérkőzést. Cumulative
Férfi labdarúgás Valid
Frequency
Percent
Valid Percent
Percent
1
94
8,5
8,6
8,6
2
138
12,5
12,6
21,1
3
194
17,5
17,7
38,8
4
230
20,8
20,9
59,7
5 Total Missing
System
Total
442
39,9
40,3
1098
99,2
100,0
9
,8
1107
100,0
100,0
1. ábra Cumulative
Női labdarúgás Valid
Frequency
Valid Percent
Percent
1
289
26,1
26,2
26,2
2
361
32,6
32,7
58,9
3
292
26,4
26,5
85,4
4
120
10,8
10,9
96,3
5
41
3,7
3,7
100,0
1103
99,6
100,0
4
,4
1107
100,0
Total Missing
Percent
System
Total
2. ábra Azon a területen is kíváncsi voltam a sportszakemberek véleményére, hogy mennyire tartja elfogadhatónak, hogy egy nő labdarúgást válasszon sportágának, illetve mennyire tartják férfiasnak a sportágat. A válaszadók 26,5 nagyon férfiasnak, 56 százaléka férfiasnak, 17 százalékuk pedig nemileg semlegesnek ítélte meg. Ez abból is ered, hogy a férfias sportágat űző nők esetében a megítélés engedékenyebb, mint társaiké. .A labdarúgás jellemzésénél nyílt kérdésként értékeltem, hogy milyen kifejezésekkel jellemzik a labdarúgást és azon belül is a női szakágat. Sportoló nők megítélése a labdarúgásban. Valid
férfias
Cumulative Frequency
Percent
Valid Percent
Percent
396
35,8
43,7
43,7
agresszív, durva
26
2,3
2,9
46,5
kemény
63
5,7
6,9
53,5
csapatszellem
21
1,9
2,3
55,8
4
,4
,4
56,2
talpraesett
13
1,2
1,4
57,7
ügyes, harmonikus
65
5,9
7,2
64,8
gyors, dinamikus
18
1,6
2,0
66,8
121
10,9
13,3
80,2
leszbikus
19
1,7
2,1
82,2
nőies
92
8,3
10,1
92,4
egyéb
25
2,3
2,8
95,1
bátor
13
1,2
1,4
96,6
sportos
10
,9
1,1
97,7
erős
17
1,5
1,9
99,6
pontos, precíz
1
,1
,1
99,7
motivált
3
,3
,3
100,0
Total
907
81,9
100,0
System
200
18,1
1107
100,0
unalmas
kitartó
Missing Total
3. ábra Szeretnék bemutatni néhány véleményt a leendő sportszakemberek tollából a női labdarúgásról, melyből jól látható, hogy mennyire eltér a férfiak és a nők megítélése és saját sportáguk is jelentősen befolyásolja véleményalkotásukat. Ezen kijelentések jól mutatják, hogy a férfiak erőteljesebben sztereotipizálnak, mint női társaik és a férfias sportágakban megjelenő férfiak, illetve a nőies sportágakban megjelenő nők véleménye határozottabban elutasító, mint a többi sportágban jeleskedőké. „Ez a sport nem nőknek való.” (ritmikus gimnasztikát űző nő) „Homoszexuálisok azok a nők akik fociznak.” (férfi labdarúgó) „Rossz nézni.” (férfi jégkorongozó) „Mindenki olyan sportot választ magának, amilyet szeretne.” (női labdarúgó)
„Miért ne űzhetnék a nők is.” (női ökölvívó) Zárógondolatok A korábban hagyományosan férfiasnak vagy nőiesnek tekintett sportágak „kétneművé” válása azt a kérdést veti fel, hogy vajon a sportágakhoz vagy azok képviselőihez kapcsolódó sztereotípiák változnak-e meg majd a jövőben. Kutatásomban egy olyan csapat sportággal foglalkoztam, melyek korábban egyneműek lévén egyértelműen a férfiassághoz kötődő sztereotípiákkal voltak jellemezhetők. A legférfiasabbnak tartott tradicionális csapatsportágban, a labdarúgásban azonban ma már nők is versenyeznek, míg a legnőiesebb sportágban magjelentek a férfiak. Felvetődik tehát a kérdés, hogy kialakul-e a jövőben a sportágaknak egy nemre jellemző változata, vagy a sportágban szereplő sportolók nemi identitása kérdőjeleződik-e meg továbbra is. Az a körülmény, hogy a „hírgyártók” férfiasnak minősítenek sportágakat és helytelenítik azoknak a hölgyeknek a választását, akik ezeket űzik, alapjaiban befolyásolja ezek társadalmi elismertségét. A női labdarúgás tekintetében a sztereotípiák nagyon erősen befolyásolják a társadalmi elfogadottságot. A nyugati kultúrákban már kevésbé látható az eredetileg tradicionálisan maszkulin sportágakban versenyző nők lenézése, sportteljesítményük alul méltatása. Míg a női labdarúgás eredendően a homoszexuális nők sportjának volt kikiáltva, hiszen Finnországban így indult el a női szakág, és a sztereotípiák is innen indultak, ma már ez a sportág is elismerten kétneművé válhat, csak a társadalmi megítélésen kell változtatni, ami természetesen egy hosszú folyamat. Magyar női labdarúgóink a világon mindenhol megállják a helyüket, bár a támogatottságuk hazánkban eléggé elmarad a férfi szakághoz képest. Pedig ezeknek a sportolónőknek a többsége a hétköznapi életben ugyanúgy barátnő, feleség vagy anya, mint bármelyik tornász, úszó vagy éppen műkorcsolyázó. Nem harcos feministák ők, és nem „mások” – csak a sportáguk más. Fel kell ismerni, hogy a női fociban is van fantázia, pénz és áldozni rá, még akkor is, ha társadalmunk még nem nőtt fel a feladatra, hogy igenis vannak nők a pályán és elismerten jól rúgják a labdát. Bár a nemi szerepekhez kapcsolódó normák – többek között a sportnak köszönhetően is – sokat változtak az elmúlt évtizedekben, a női sportolók férfias küzdelme még napjainkban is sokszor a nőiesség és a heteroszexualitás megkérdőjelezéséhez vezet Irodalomjegyzék Bem, S (1974): The measurement of psychological androgyny. Journal of Consulting and Clinical Psychology, Vol. 42, No. 2, 1S5-162 Bernard, J. (1981): The good-provider role: Its rise and fall. American Psychologist, 36, 1-12. Bernstein, A. (2002): Is It Time for a Victory Lap?: Changes in the Media Coverage of Women in Sport. International Review for the Sociology of Sport 37: 415-428. Birrell, S., Theberg, N. (1989): Ideological Control of Women in Sport. In Birrell, S., Cole, C. L. (Eds.), Women, Sport and Culture. Human Kinetics, Champaign, IL. 241-359.
Davisse, A., Louveau, C. (1998): Sports, école, société: la différence des sexses. Féminin, masculin et activités sportives. Paris: L’Harmattan Dunning, E. (2002): A sport, mint a férfiaknak fenntartott terület: megjegyzések a férfi identitás társadalmi gyökereiről és változásairól. Korall 7-8. Március. 140-154. Dyer, R.(1993): The Matter of Images: Essays on Representations. Routledge, London. Gál, A. (2007): Sport és társadalmi nem a 21. század elején a média tükrében Magyarországon. PhD értekezés, Semmelweis Egyetem, Budapest. Hadas, M. (2003): A modern férfi születése. Helikon Kiadó, Budapest. Halbert, C. (1997): Tough Enough and Woman Enough: Stereotypes, Discriminations and Impression Management Among Women Professional Boxers. Journal of Sport and Social Issues, 21: 7-37. Hall, A. (1996): Feminism and Sporting Bodies. Essays on Theory and Practice. Human Kinetics, Champaign, IL. Hargreaves, J. (1994): Sporting Females: Critical Issues in the History and Sociology of Women’s Sport. Routledge, London. Hasbrook, C. (1993): ’Gendering Practices and First Graders’ Bodies: Physicality, Sexuality and Bodily Adornment in a Minority Inner City School. Paper presented at the North American Society for the Sociological Study of Sport Annual Conference. Ottawa, 6-10. November. Kamberidou, I. (2007): ‘The Social Gender and Sport Identity: a bio-socio-cultural interpretation’, in B. Kratzmuller, M. Marschik, R. Mullner, H. Szemethy, E. Kemberidou, I., Tsopani, D., Dallas, G., Patsantaras, N. (2009): A Question of Identity and Equality in Sports: Men’s Participation in Mens Rhythmic Gymnastics. in: Arnot, M., Mac an Ghaill, M. (Eds.) The Routledge Falmer Reader in Gender and Education, New York: Routledge. 220-237. Messner, M. A. (1996): Studying up on Sex. Sociology of Sport Journal, 13: 221-237. Metheny, E. (1965): A collection of speeches about sport and dance as significant forms of human behavior. Dubuque, Iowa: W. C. Brown Co. Polley, M. (1998): Moving the Goalposts. A History of Sport and Society since 1945. Routledge, London and New York. Scraton, S., Fasting, K., Pfister, G., Bunuel, A. (1999): It’s Still a Man’s Game? The Experiences of Top-Level European Women Footballers. International Review for the Sociology of Sport, 34: 99-111. Snyder, E. E., Spreitzer, E. (1973): Family influence and involvement in sports. Research Quarterly, 44: 249-255.
Thing, L. F. (2001): The Female Warrior. Meanings of Play-Agressive Emotions in Sport. International Review for the Sociology of Sport, 36: 275-288. Watson, G.G. (1975): Sex role socialization and the competitive process in Little Athletics. Australian Journal of Health, Physical Education and Recreation, 70: 10-21. Watson, G. G. (1975): Sex role socialization and the competitive process in Little Athletics. Australian Journal of Health, Physical Education and Recreation, 70: 10-21.
