NINCSEN RÓZSA TÖVIS NÉLKÜL

NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK

ÓVÁRY LÁSZLÓ

NINCSEN RÓZSA TÖVIS NÉLKÜL „Az alapos technikai, lélektani és fizikai felkészítés olyan fegyver, amelyet minden nemzet megadhat katonáinak, mielőtt harcba küldi őket, de mivel a háború a demokráciákat mindig váratlanul éri, ezt a kiképzést nagyrészt békében kell elvégezni. Amíg nem valósul meg az általános leszerelés, mindig bűnnek fog számítani, ha az embereket felmentjük az olyanfajta kiképzés alól, amely tisztességes esélyt nyújt számukra, hogy túléljék a háborút.”1

Bár hazánk a NATO katonai szövetség rendszerébe tartozik, s e szövetség részünkre meghatározott feladatkörei túlnyomó részt harcbiztosító és harctámogató valamint békeműveletek végrehajtását foglalják magukba, azonban nem szabadna elfeledkezni arról sem, hogy az ország védelméről részben önállóan kell gondoskodni. A Magyar Honvédség (MH) folyamatosan szerepet vállal nemzetközi béketámogató műveletekben. Tény viszont az, hogy ezek során megjelennek harci események is. Hazánk elsősorban politikai kapcsolatai révén biztosítja a stabilitását a világban, de egy szuverén állam fenntartásának alapvető követelménye, hogy minden körülmények között gondoskodjon területének védelméről. Megítélésem szerint, ezen megállapítások alapján a harckiképzés „hagyományos” gyakorlásának továbbra is meg kell maradnia a békekiképzési rendszerben. A hivatásos és szerződéses katonák felkészítési és kiképzési célja, követelménye megfogalmazza, hogy váljanak képessé a béke-, a minősített időszak, valamint a békefenntartó, katasztrófaelhárító és háborús feladataik eredményes végrehajtására, a túlélési képességeik fokozására. A szakkiképzés ideje alatt, a harcászati kiképzés célja és követelménye az alábbiakat tartalmazza: „A harcászati kiképzéshez kapcsolódó valamennyi kiképzési ág ismeretanyagának komplex összefogásával felkészíteni, kiképezni a katonákat és alegységeket a harc sikeres megvívására egyénileg és alegységkötelékben … normál, bonyolult és különleges viszonyok között, ezáltal biztosítani a katonák kiképzettségét, az alegységek összekovácsoltságát és hadrafoghatóságát … gyakorolják be feladataik szakszerű végrehajtását egyénileg és kötelékben, normál és szélsőséges viszonyok között.”2 Az általános módszertani 1 2

Eisenhower, Dwight D.: Keresztes háborúk Európában. Kossuth Kiadó, 1988, 162. o. Felkészítési és kiképzési program a hivatásos, szerződéses katonákkal feltöltött gépesített lövész- és harckocsizászlóaljak részére. A HVK Hadműveleti Csoportfőnökség Kiadványa, 2002, 143. o. 1/a. és 1.1. A pont.

90

HADTUDOMÁNY

utasítás tartalmazza, hogy a feladatokat — a fokozatosság elvének betartásával — bonyolult viszonyok között, a valóságot megközelítően kell beállítani, így a teljesítés következtében a katonák alapvető jártasságra, további gyakorlás után pedig készségre tesznek szert az adott tevékenységek végrehajtásában. A felkészítés és kiképzés keretében — a leírtak szerint — kiemelt figyelmet kell fordítani a parancsnokok háborús és béke vezetési feladataira történő felkészítésre. Végeredményben tehát a vezetőnek kell a személyi állományt a harc begyakorlásának elsajátítására kiképezni illetve az esetleges végrehajtás során őket irányítani. A NATO fenntartásának okai közül megemlíthető az a tény, hogy továbbra is létezik a szövetségen belüli hivatalos védelem szükségessége, így a szövetség védelmének kollektív és integrált természetét továbbra is célszerű fenntartani. Hivatásos katonaként gondolkodva, illetve az előbbi érvek támasztják alá azt a véleményemet, hogy a hagyományos harcászati kiképzésről, a parancsnoktól (különböző helyzetekben) is elvárt alkalmasságról sem szabad elfelejtkezni a napjainkban — a védelmi felülvizsgálat eredménye alapján — folyó megújulás során. A NATO-tagság katonai értelemben is új képességek kialakítását követeli meg, új gondolkodást jelent az MH számára. Azt jelenti, hogy komolyan kell venni, arra kell békében készülni, amiért egy haderőt létrehoztak és fenntartanak. Felkészültnek kell lenni. Megfogalmazódott egy létszámban kisebb, korszerűbb és rugalmasabb haderő létrehozásának az igénye, megnőtt az alegységek (raj, szakasz, század) helye, szerepe a harcfeladatok végrehajtásában. A harc — mint a fegyveres küzdelem alapvető formája — fogalma megerősödött és felértékelődött. Az MH küldetéséből kiindulva, illetve hangsúlyozom, katonaként értelmezve a célokat, ennek megfelelően és ebből a nézőpontból igyekszem megvizsgálni három, általam fontosnak ítélt problémakört, amely megítélésem szerint azonban egymással szorosan összefügg.

PROBLÉMÁK ÉS MEGOLDÁSOK Alig található olyan szakirodalom és elemzés, amely a katona szemszögéből mutatja be a harci eseményekkel összefüggő borzalmakat és egyben ezekre hasznos felkészítési tanácsot nyújtana. A kiképzés során — általában — a harcok tervezési, szervezési, vezetési folyamata kerül ábrázolásra és igyekszünk a kényes, morális kérdéseket nem említeni vagy csupán egyetlen területre fókuszálni belőle. Amennyiben elfogadjuk azt az álláspontot, hogy a katona békében él, de háborúra készül fel, valamint azt, hogy a háborút katonák vívják meg, akkor — véleményem szerint — az ezzel járó morális kérdéseket sem lehet megkerülni. A modern stratégák szerint a győzelem mindent igazol. A győzelmet pedig csakis szélsőségesen kegyetlen eszközökkel lehet kivívni, határozott döntéssel, erőösszpontosítással, állandó támadással. Ezek a „háború alapelvei”, 91


melyeket az egyik legnagyobb elméleti stratéga, Karl von Clausewitz fogalmazott meg. A harc nagyon sok borzalommal jár együtt. Az elmúlt 58 évben hazánk harcot nem vívott, így a hivatásos állománynak sem, e miatt az ilyen körülmények között szerzett érzéseket megtapasztalni nem volt módja. A katona márpedig — saját nézőpontjából vetítve — az életben maradásáért harcol. Ennek függvényében és figyelembevételével teszem fel az alábbi kérdéseket: ♦ Felkészítjük-e katonáinkat és mi, parancsnokok, fel vagyunk-e készülve egy esetleges harctevékenység megvívására morális, pszichikai szempontból? ♦ Jelenleg hogyan valósul meg a harctéri tapasztalatok átadása? ♦ Szükséges-e a kiképzési feladatok célkitűzéseinek, tartalmának ilyen irányú kiegészítése? ♦ Milyen lehetséges módszereket alkalmazzon a parancsnok a harchelyzetekre történő felkészítés pedagógiájában? Ezen körülményekbe és helyzetekbe belegondolva úgy gondolom, hogy a felvetett kérdésekre válaszolni és a kiképzésben történő alkalmazása egyaránt szükséges. Megítélésem szerint jobban és hatékonyabban is fel lehetne készülni a kétségbeesésnek, a zavarnak és a rettegésnek arra a pokoli zűrzavarára, ami harchelyzetben kíméletlenül jelentkezhet. E tanulmányban éppen ezért arra vállalkoztam, hogy felhívjam a figyelmet a felkészítés (kiképzés) ez irányú, eddig szinte érintetlen területére. A katona, a parancsnok és a kiképzés szemszögéből vizsgálom meg: szükséges-e harchelyzetekre is történő felkészítés a jövő kiképzésében? A Magyar Honvédség küldetése a haza katonai védelme, valamint a nemzetközi szerződésekből eredő katonai feladatok ellátása. Megítélésem szerint a haza védelme és a kollektív védelemben vállalt katonai kötelezettségek teljesítése szorosan összefüggő fogalom. Az MH-nak képesnek kell lennie ezen feladatai végrehajtására is. Ezen gondolatok illetve az a tény, hogy béketámogató műveletek során is megjelenhetnek harci események, támasztják alá azt, hogy — szerintem — a harcászati kiképzésről sem szabad elfelejtkezni. Előre látni — illetve, vajon teljesíteni kell-e szövetséges koalíciós vállalásunkat? — senki — valamint válaszolni — nem képes. Az előrevetített biztonsági kockázatok hiánya ellenére is — megítélésem szerint — fel kell készíteni a katonákat a harc megvívására is. Azzal maximálisan egyetértek, hogy a tömeghadsereg alkalmazása elavult, az állásharc, mint a védelmi harc egyik megvívási módja, idejét múlt. Ellenben fontos tényezővé vált a különleges viszonyok közötti harceljárások megvívásának gyakorlása (pl. helységharc, erdős-hegyes terepen és sivatagban vívott küzdelem). A honvédségnek ahhoz, hogy sikeres legyen, nem értékeitől kell megválnia, nem az eddigi kiképzési feladatok kétségtelenül meglévő pozitívumait kell megtagadnia. Egyszerűen csak tisztáznia kell, hogy mit akar elérni, milyen erőnek akarja magát mutatni, milyen felkészültséget, 92

HADTUDOMÁNY

hatékonyságot akar bizonyítani nemcsak nemzeti, hanem nemzetközi szinten is. A haderőnek — véleményem szerint — képesnek kell lennie a rendeltetéséből adódó feladatainak sikeres végrehajtására. Az MH rendeltetése a kitűzött cél, a feladat és követelmény rendszeréből tevődik össze, amelyet a felkészítés során végül is gyakorol a kiképzési programban előírtak alapján. Az esetleges alkalmazása így végül is a megmérettetés, azaz a túlélőképesség. Véleményem szerint teljes komplexitásában nem készült az általam vizsgált témával kapcsolatos írásmű. Egy összefoglaló jellegű tanulmányra vállalkoztam, bízva abban, hogy ennek tapasztalata hasznosítható lehet a felkészítéskiképzés mindennapjaiban. Olyan, eddig mellőzött megközelítés módokat igyekszem figyelembe venni, amelyek megítélésem szerint befolyásolhatják egy leendő fegyveres küzdelem kimenetelét.

A harcos A harc folyamán a katonát fizikai, pszichikai, morális megterhelések sorozata érheti. Többek között például: ♦ fizikai: a gyakori és hosszú menetelések; a változó harctevékenységek egymásutánisága; a különleges viszonyok közötti harcoknak és közelharcoknak a fáradalmai; ♦ pszichikai: a kegyetlen harcok nyomai; a por, füst, égés szaga; a robbanások zaja, sebesültek sikolyai, lövedékek fütyülése külön, illetve ezek egyidejűsége; a fáradtság, kimerültség, fásultság érzése; a rombolások és kiégett járművek nyomai; a parancsszavak kényszerű ordítása; a vér és a terepen fekvő halottak látványa; a barát elvesztésének fájdalmas érzése; ♦ morális, elsősorban az ölés szó tudata: mivel a katona által működtetett egyéni fegyver nyomasztóan hathat személyiségére, felvetődhet benne, hogy gyilkosnak bélyegzik meg, de háborúban a gyilkos — a hadijog betartása mellett — hősnek számít. Ráadásul a harc folyamán a szokatlan válik normálissá. Ezzel a lehetőséggel kell együtt élnie, hiszen a kötelességét teljesíti. Egy haderő harci erejét véleményem szerint 3 tényező hiánya rombolhatja le: az elvi, a fizikai és a morális. Az elvi tényező szabja meg szerintem azt, hogy hogyan kell majd a harcot megvívni. Azaz a cél eléréséhez milyen mélységű és szintű az előkészítő munka hatékonysága, a tervezés folyamata, milyen alaposságú az adott kidolgozott terv tartalma. Ennek a tényezőnek sikeres kielégítése — meglátásom szerint — elsősorban a parancsnok szakmai felkészültségén múlik. A fizikai tényezőkhöz véleményem szerint, a források tartoznak: az élőerő, a felszerelés, a kiképzés, a felkészültség színvonala. A harmadik és legfontosabb tényező szerintem a morál, azaz a harci szellem. Itt az akaraterőt, elszántságot értem elsősorban. Katonáskodni bizony elég nehéz foglalkozás 93


mind érzelmi, mind fizikai értelemben. Ezáltal a lakosságnak is csak egy része képes rá, hogy megfeleljen a testi és lelki követelményeknek. Csak az erősek képesek elviselni a hosszú meneteléseket, a kevés alvást, a nyomorúságos szállást, a hideget és nyirkosságot, meleget és szomjúságot. A fegyver, hátizsák és felszerelés állandó súlyát. Csak a bátor és kiegyensúlyozott ember képes együtt élni a csatatéren rá leselkedő veszélyekkel, csak Ő bírja ki ép elmével a harc embertelenségét. Ezeket az egyszerű igazságokat is szerintem meg kellene tanulni, még a gyakorlat keserves iskolája előtt. A katonát fel kell készíteni arra, hogy elfogadja: a harc mindenek előtt az akaraterő próbája. A harc olyan vállalkozás, amelyet nem lehet elválasztani a vér látványától. Ezen kívül egyéb negatív behatásokkal is együtt járhat, úgy mint fegyelmezetlenségek, megcsonkult tetemek borzalmai, esetleges brutalitás, fosztogatás, túlzott alkohol és kábítószer fogyasztás. Véleményem szerint ezért mindennek — a kiképzésnek, a felkészítésnek, a vezetésnek — elsősorban az egyén túlélési képességének fejlesztését kellene biztosítania és szolgálnia. A jövő kiképzésében — szerintem — nem szabad visszariadni a valóság ábrázolásától sem. Az eszközöket el kell tudni fogadni, és módszereket célszerű kidolgozni arra: miként valósuljon meg a kiképzés során az egyén felkészítése a harctevékenységek morális problémáinak elviselésére.

A harc okozta fizikai és pszichés jelenségek A katona élete állandóan közvetlen veszélyben forog. Ennek következtében első reakciója a harcra általában véve a félelemérzet. Ki tapasztalta meg vajon, amikor a katonának szembesülnie kell azzal a szörnyű pillanattal, amikor kiteszi magát a tűzfegyverek tűzének? Hírből sem ismeri már szinte senki az erekbe szivárgó bénító félelmet, amely a támadást megelőző néhány órában vesz erőt a harcoson. Átélte-e bármely katona a viszonylagos biztonság hosszú napjait, amelyeket a felkészülés során eltölt bevetése előtt, kettő támadás között, vagy szerencsés esetben az első lépcsőtől távol, tartalékban alkalmazva? Tudja-e például valaki, hogy az összecsapásokba sok izomerőt kell befektetni, nekikeseredetten kell rohamozni, tüzelni, kézitusát vívni? Amit azonban a küzdő átélhet, szerintem az, hogy a csatát szinte az intimitás határáig közelről vívja, óriási zaj közepette. A harc fizikai és idegi értelemben egyaránt kimerítő, párosulva a vér látványával. Az ebből eredő alig elviselhető feszültség miatt az adott harci esemény is csak meghatározott, viszonylag rövid ideig tarthat. Felteszem tehát a kérdést: ennek figyelembevételével történik az egyéni felkészítés? A harc többet jelent az ellenséggel való puszta találkozásnál. Magában foglalja — véleményem szerint — az idegen feltételek közötti túlélést is. A stressz, a nagyfokú fizikai és morális megterhelés is jellemezheti. A harc ezért óriási erő- és akaratpróba, ezáltal mind szellemileg, mind fizikailag felkészültnek kell rá lenni. A katonának meg van a saját pszichológiai szintjén 94

HADTUDOMÁNY

megnyilvánuló vesztesége is: a félelmetes látvány, a pusztítás nyomai, a csatazaj okozta félelem, a fizikai tűrőképessége határát is átlépő erőfeszítések. Öszszességében — a szakirodalmat tanulmányozva és meglátásom szerint — a következő terhelések érhetik a katonát a harcok folyamán: ♦ a nyugalom és az alvás hiánya; ♦ az időjárási behatások és a csatazaj; ♦ átfogó értelemben a félelem (megijedés, szorongás, rémület, nyugtalanság, pánik) érzete; ♦ a kimerültség állapota; ♦ élelem egysíkúsága, ivóvíz elmaradozása; ♦ tisztálkodás hiánya stb. A problémát nehezítheti, hogy a terhelések egyszerre is jelentkezhetnek, így a katona különösen intenzív stressz áldozatává válhat. Nagyobb terhelést jelenthet a számára a bonyolult fegyverrendszerek megjelenése, ami magas szintű képességeket, készségeket és nagy koncentrációt igényel. A túlságosan sok terhelés szélsőséges esetben fizikai, de mindenek előtt lelki összeroppanáshoz vezethet. Bebizonyosodott, hogy a harcban a veszteségek igen jelentős részét nem a halásos esetek és sebesülések jelentik, hanem a „pszichiátriai veszteségek”. Ezek a katonák teljesen kimerültté válnak, ami további bevetésüket kizárja. Mit lehetne tenni az egyén felkészítése során ezen terhelések csökkentésére illetve esetleges elviselésére? Megítélésem szerint elsősorban az ellenálló képesség növelését. A különleges (harc) helyzetekre történő felkészítés oldaláról nézve a dolgokat, a fizikaipszichikai ellenálló képesség alatt olyan fokú tartós szervezeti, kiemelten idegrendszeri, pszichés és fizikai állapotot, edzettséget értek, amely képessé teszi a katonát a korszerű harc megrendítő morális hatásainak elviselésére, képességeik megőrzésére, feladatainak teljesítésére. A sikeres harctevékenységek végrehajtása érdekében ezért célul érdemes kitűzni a katonák korszerű és megfelelő egyéni felkészítését. Érdemes lenne kialakítani bennük azokat a nélkülözhetetlen képességeket és fel kellene készíteni őket azokra a körülményekre, amelyek segítségével elkerülhetik az emocionális feszültség állapotát illetve az ezzel járó érzéseket. A következő hiányosságokat vélem tapasztalni az egyéni felkészítés során: ♦ a katonák elkényelmesedtek, fizikai felkészültségük gyenge; ♦ az általános harcképesség szintje alacsony; ♦ a témával kapcsolatos kiképzési színvonal nem kielégítő. Mindezek tükröződnek — általánosságban — a lövészeteken megnyilvánuló alacsony találati pontosságban, a közelharctól, az éjszakai és a különleges viszonyok között vívott harctól való tartózkodásban és a gyakorlati foglalkozásoktól (terepen, lövészárokban végrehajtásra kerülő feladatok) való idegenkedésben. Megítélésem szerint az egyes harcos képzés követelményeinek és feladatainak korrekciójával hatékonyabbá válhatna az egyén túlélési képességének biztosítása, az egyén terhelhetőségének növelése. Döntő indokaim ennek 95


alátámasztására az, hogy mivel a szerződéses katona minimum kettő éves kiképzési ciklusra vállal szolgálatot, ezért ilyen irányú felkészítésére is fordítható kiképzési idő. Másodszor, foglalkoztatásával egy időben ismernie kell egyéni kötelmeit, aminek teljesítését a későbbiekben jogosan elvárnak tőle. Harmadszor, részéről is felmerül az ilyen jellegű felkészítés igénye. Ebből kiindulva az alábbi javaslatokat tartom megvalósíthatónak: 1. A katona folyamatos lelki terhelése és ennek elviseléséhez való szoktatása. Felkészíteni őt a harci stressz megpróbáltatásaira. Elméleti foglalkozásokon ismertetni részére a harci stressz jelentőségét. Előadásokat hallgathatna meg illetve olyan filmeket nézhetne meg és elemezhetne, amelyek hitelesen mutatják be a jelenségeket. (A pszichés terhelés érdekében, a vér látványához való hozzászoktatás céljából például boncolásokon vehetne részt illetve kórházakban elhunytak bemutatása történhetne részére.) Összességében megvalósulhatna a sokkoló látványhoz való részbeni alkalmazkodása. Sort lehetne keríteni arra, hogy találkozhasson olyan személyekkel, akik már harcoltak vagy harcszerű helyzetben voltak. Természetesen ezen foglalkozásokat szakemberek, orvosok, pszichológusok bevonásával célszerű végrehajtani. Eredményezhetné a pszichikai ellenálló képesség fejlesztését. 2. Hatékonyabb harcászati foglalkozások levezetése, esetleg néhány új tárgykör bevezetése. Gondolok arra, hogy nemcsak fizikai, hanem ügyességi feladatokat is végrehajthatna a katona a harcászati foglalkozásokon. (Például felszereléssel történő hegyi kiképzés, sebesült szállítás, lőszerutánpótlás imitált harchelyzetben, ön- és kölcsönös segélynyújtás, gyalogsági aknák hatástalanítása, katasztrófahelyzet utáni mentési feladatok végzése, terepen való tájékozódás.) Ezen gyakorlások során célszerű valósághű helyzetet teremteni a rendelkezésre álló kiképzési segédeszközök felhasználásával. Azon túl, hogy ezek alapvető egyéni feladatok, olyan szituációk teremthetők, ahol ezek a tevékenységek kiegészülnek döntési kényszerrel, ami önmagában is stresszteremtő. Ezáltal fejleszthető a katona gondolkodása is. Eredményezheti az előre nem látható újabb helyzetek megoldására irányuló képességek fejlesztését. 3. Az egyén fizikai felkészítése. Elsősorban az állóképességet, testi ügyességet és erőt kellene fejleszteni. Növelni illetve változtatni célszerű a testnevelési kiképzés óraszámát és a foglalkozások tartalmát. Itt hosszú menetgyakorlatokra és a közelharc szükségességére gondolok elsősorban. (Például harcárokban történő kötetlen küzdelem gyakorlása.) A rendszeres testedzés nemcsak az izomzatot erősíti, hanem az állóképességet is fokozza, így kihat a stresszhelyzetben való viselkedésre is. 4. A katona önbizalmának növelése. Az egyéni képzés és felkészítés legfontosabb célkitűzése és alapja nézetem szerint az, hogy a katona első96

HADTUDOMÁNY

sorban önmagában bízzon meg, bátor és fegyelmezett magatartást tanúsítson. Rendelkezzen egészséges önbizalommal. Legyen meg a képessége a pszichikai követelményeket támasztó feladatok elvégzésére, a stresszhelyzetekkel való küzdelem felülkerekedésére, a helyeztek feletti kontroll megszerzésére és a fontos személyi optimista beállítottság kialakítására. Legyen képes a stressz hatékony kezelésére. Ennek kialakításában nélkülözhetetlen a raj-, szakasz-, századparancsnokok vezető tevékenysége. (Az itt leírtak úgy érhetők el, hogy állandó és különböző szintű feladatokat hajtson végre és gyakoroljon be a személyi állomány.) 5. Magasan motivált szilárd bajtársi közösség kialakítása. Az egyéni helytállás után a legfontosabb tényezőnek tartom. A korszerű harc, a XXI. századi hadviselés elsődlegesen az alegységek (raj, szakasz, század) megnövekedett szerepét eredményezte. Megítélésem szerint, ha egy csapat morálja és belső kohéziója erős, akkor szélsőséges esetek között is az egyének ellenállóbbak a lelki megterhelésekkel szemben. Fontos tényező tehát a csoport összetartozás, hiszen a félelem ellen a segítséget a katona számára a csoportja által nyújtott oltalom jelentheti. A tapasztalatom mondatja velem, hogy a bajtársiasság szellemében az adott kötelék nagyobb terhek elviselésére is képes lehet. Az egyénileg felkészített katonák ereje összességében a csoportokban (alegységekben) mutatkozik meg. A közösség ereje attól szilárdul meg szerintem, hogy tagjai együtt, napról-napra megmérettetnek, ezáltal egymás iránt (előbb-utóbb) kialakul a bizonyítási és hitelességi képesség. Összességében megállapítható, hogy komplex kiképzési módszerek kialakításával, a harci stressz elviselésére történő felkészítéssel csökkenthetővé válhat a harci pszichés veszteség és olyan pozitív tulajdonságok erősíthetőek meg a katonában, mint például: az egység kohézió, a nagyfokú állóképesség, hűség a parancsnokhoz és a bajtársakhoz, a bátorság, küldetéstudat és a megnövelt tolerancia a nehézségekkel, fájdalommal, sérülésekkel szemben. Mindez természetesen kiképzéssel, csak felkészítés útján valósulhat meg.

A komplex kiképzés és felkészítés szerepe A NATO-hoz történő csatlakozással kiemelten megnőtt mindenkinek a szerepe és felelőssége a profi hadsereg kialakításában. Hosszú idő után fokozottabban kerülnek előtérbe a kiképzés, a beosztottakról való gondoskodás javításának feladatai. A célok és törekvések megvalósulásának mércéje, véleményem szerint, összességében kihat a katonák közérzetének, a katonai közösségek légkörének, az alegységek morális, fegyelmi állapotának alakulására. Az emberi tényező minősége, a szilárd fegyelmi állapot és fegyelem, valamint a hatékony kiképzés a korszerű haderő harcképességének legfontosabb eleme és mértékegysége. A legkorszerűbb haditechnika és a legbonyolultabb fegyverrendsze97


rek sem sokat érnek a pszichikailag és fizikailag edzett katonák nélkül. Ez az eredmény azonban csak folyamatos és hatékony kiképzés útján valósulhat meg. Az egyéni felkészítés során az előzőekben felvetett problémákon túl, a kötelékkiképzés során az alábbi főbb hiányosságokat tapasztalom: ♦ az egyes kiképzési ágak foglalkozásaiba mindeddig nem kellő mértékben épültek be az új kihívásoknak megfelelő feladatok végrehajtása (értem ez alatt a terrorizmus elleni harc, katasztrófa védelem, kutatás, blokkírozás, járőrözés és objektum védelem témájú foglalkozásokat); ♦ egyes foglalkozások, bár a levezetése előírt a programokban, valamely objektív körülmény következtében (kiképzési bázis hiánya, terep adottsága) nem kerülnek végrehajtásra (például helységharc, úgynevezett túlélési foglalkozás, erdős-hegyes terepen vívott harc). A különleges viszonyok közötti harctevékenységek végrehajtása — megítélésem szerint — azonban nagyon fontos feladattá kellene, hogy váljon; ♦ a foglalkozásokon (bár minden célkitűzés megfogalmazza: lehetőség szerint a valóságot megközelítő helyzetben legyen levezetve) nem kellő objektivitással történnek a következő gyakorlati fogások végrehajtása: — sebesültszállítás és lőszerutánpótlás; — veszteségek létrehozása élőerőben és harceszközökben; — peremvonalba való betörés a közelharc eszközeivel; — éjszakai harctevékenység megvívása; — harctevékenységek külső képének érzékeltetése (veszteség, sérülés, rombolás, tűz). A komplex jelleggel, valamely központi gyakorlótéren, kihelyezés formájában végrehajtott gyakorlatok egyik kiváló módszere a felvázolt problémák megszüntetésére. Napjainkban az alakulatok már ilyen módon igyekeznek végrehajtani a kiképzést. Megítélésem szerint ez a blokkosított rendszer képes arra, hogy a katona növelje a terhelhetőségét a különböző harcfeladatok végrehajtása során. A korszerű harcra való felkészítés során — véleményem szerint — a fizikai és pszichikai ellenálló képesség további fejlesztését is célszerű megvalósítani. Az alábbi javaslatokat tartom megvalósíthatónak: 1. A gyakorlat során „fegyveres harcok” helyzeteinek kialakítása (azaz ellentevékenység végrehajtása minden esetben, jelzők alkalmazásával). Eredményezheti a váratlan helyzetekben való helyes megoldás kiválasztását, a gyors döntés meghozatalát. 2. Újszerű felszerelések és kiképzési eszközök beszerzése a foglalkozás logisztikai biztosítására és ezek alkalmazása a kihelyezés során. Például festéklövő fegyver használata (Paint ball), vagy a Többtagú Integrált Lézeres Ütközetszimuláló Rendszer3 bevezetése. Hozzájárulhat a gya3

Multiple Integrated Laser Engagement System — MILES.

98

HADTUDOMÁNY

korlatcentrikus, korszerű kiképzéshez, életszerűbbé teheti az adott foglalkozásokat. A katona „átélheti” és tudatosíthatja magában az esetlegesen bekövetkezett találat tényét. Eredményezheti például a mozgásmódjának tökéletesebb végrehajtását. 3. Pszichológusok alkalmazása egyes foglalkozásokon a felkészítés és végrehajtás során (például katasztrófavédelem, helységharc, tűzakadálypálya, harci ösvény pálya). Meggyőződésem, hogy a katonapedagógia hagyományait a korszerű kiképzés új szemléletével és eszköztárával kell integrálni, hogy a változó viselkedésminták kezeléséhez jobban értő, a kiképzési követelményt mindenképp biztosító hozzáértésünk legyen. Hozzájárulhat az adott szituáció hatékony begyakorlásához. 4. A gyakorlati kiképzés feltételeinek korszerűsítése és a kiképzési bázisok felújítása. (Például a központi harci- és pszichikai ösvény, hegyi kiképzőpálya felújítása, romváros helyrehozatala, biztonságos hang- és füstjelző; vaklőszer minden fegyverhez). Oktatási segédeszközök, pirotechnikai és vaklőszerek alkalmazása a foglalkozásokon. Véleményem szerint nem a foglalkozások logisztikai biztosítása kárára kell költségvetési takarékoskodást bevezetni. Bízva abban, hogy a harcászati feladatok beállítása csak képzelet szüleménye, így imitációs anyagként felhasználható például a vér megjelenítésére a sűrített paradicsom és a víz megfelelő elegye. Az említettek biztosítanák az eredményesebb képzés lehetőségét. 5. Kiképzési program korrekciójának végrehajtása. Gondolok itt arra, hogy néhány új foglalkozást célszerű bevezetni a kiképzésbe, illetve egyes foglalkozásokat javasolt beintegrálni a meglévő és odaillő tárgykörökbe (például: testnevelés 3. Tk. foglalkozásainak beépítése a harcászati foglalkozásokba; éjszakai harc gyakorlása, valóban egész napszak alatti végrehajtással; erdős-hegyes terepen történő menetgyakorlatok; roham elhárítása a közelharc eszközeivel; sebesült- és lőszerszállítás; tüzek oltása; helységharc; katasztrófa utáni mentési feladatok gyakorlása; különleges műveletek: blokírozás, járőrözés, menekült kísérés: lövészeteken harci zaj imitálása). Némely, korábban kiképzési feladatként végrehajtott foglalkozások újbóli bevezetése a kötelékkiképzés időszakában (például vegyivédelmi kiképzés során a tűzakadálypálya leküzdése). A maradéktalan biztonsági rendszabályok betartása mellett többek között megvalósíthatónak tartom, hogy a lövészetek alatt, a célterületen, a jelzőfedezékben tartózkodjon a feladatot éppen nem gyakorló állomány. A javaslatok eredményezhetik a valóságot megközelítő helyzethez igazodó gyakorlásokat, ezáltal a katona még felkészültebbé válhatna. Sikerülne legyőznie az éjszakai harctól való viszolygását, hozzászokhatna és átélhetné a harci zajok valóságát, illetve győztesen kerülhetne ki a közelharcokból is. 99


Mindezek összességében hozzájárulhatnak ahhoz, hogy: ♦ a kiképzés időszakában a katonát valóságot megközelítő helyzetben, kombinált terhelés sorozata érheti (harchelyzetben történő oktatás valósulhat meg); ♦ hatékonyabban megvalósulhat az alegységek és egyben egyes tagjainak összekovácsoltsága; ♦ „túlélő” kiképzésben is részesülhetne minden alakulat legtöbb katonája; ♦ az intenzívebb kiképzéssel növekedhetne az adott alegység fegyelmi állapota (újszerű foglalkozások-motiváció); ♦ megvalósulhatna a tűz és mozgás összhangjának, a terepen való látásnak, a gyors és váratlan helyzetekhez történő alkalmazkodásnak, a kezdeményezőképességnek, a lőkészségnek (elsősorban kapás lövések) a harctéri kommunikációnak és a vezetésnek alegységszintű fejlesztése. Az alegység igazi ereje az egyén túlélőképességén és tűrőképességén nyugszik. Az állóképességet célszerű kialakítania a kiképzés menetében. Ha a katona elvisel minden megpróbáltatást, akkor az adott kötelék is valóban erős. Véleményem szerint egy hatékonyabb, realisztikusabb kiképzés megvalósítása lehetségessé válhatna. A felkészítés során a felvázolt problémákat szerintem megkerülni nem lehet. Természetesen a foglalkozásokat alaposan elő kell készíteni és le kell szabályozni a biztonságos végrehajtás érdekében. Megvalósulhatna az a megállapítás, miszerint minél magasabb a fizikai és lelki terheltség, harchelyzetben annál jobb a feladat sikeres végrehajtása. Találóan egy kollégám röviden így fogalmazta meg: „a csoporton belül az amennyit adok, annyit elvárhatok” elv működése érvényesülhet. A korszerű kisalegységekre és mozgékonyságra épülő kiképzési metodika hatékony és intenzív felkészítést tenne lehetővé. A módosult és célirányos kiképzési módszerek, a stressztűrő képességek fejlesztéséhez is vezethetne. Összességében megállapítható, hogy a foglalkozásokon kell felkészíteni a katonát a feszültség, a pszichikai-fizikai megterhelés, a veszélyhelyzetek fokozott mértékű elviselésére. A kiképzés teremti meg a harcolni tudás előfeltételeit. A jó kiképzés és a felkészített katona pedig a kötelék működőképességének egyik eleme.

A parancsnoklás művészete „A szakasz- (raj-, harckocsi-) parancsnok felelős: a szakasz (raj, harckocsi) harckészségéért, a személyi állomány kiképzéséért, erkölcsi-fegyelmi helyzetéért; pszichikai és harcra történő felkészítéséért; a technikai eszközök hadrafoghatóságáért és harchoz való készenlétéért; a harcfeladatok megszabásáért és meghatározott időre történő sikeres végrehajtásáért.”4 4

Ált/212. A Magyar honvédség Szárazföldi Haderőnemének Harcszabályzata III. rész. Szakasz, raj, kezelőszemélyzet, honvéd. Honvédelmi Minisztérium kiadványa, 1993. 3. Az alegységek vezetése 17. pont 19. o.

100

HADTUDOMÁNY

A katonai és számos polgári megfogalmazás majd minden esetben említi az alkalmasság, rátermettség kérdéseit, elsősorban a vezetői vonatkozásban. A honvédség — ennek ellenére — hátrányos helyzetben van ebből a szempontból, ugyanis jobbára csak készül a harcfeladatokra. Csak kisebb mértékben van lehetősége a vezetőt igazi vészhelyzetben gyakoroltatni, alkalmasságát vizsgálni. Sokan tudnak példákat mondani arra, hogy a béke kiképzési feladatokat kiválóan ellátó, szakmailag jól felkészült tiszt egy addig nem gyakorolt szituációban, ismeretlen körülmények között, mélyen az elvárt szint alatt teljesít. Ugyanakkor egy addig közepes vagy gyenge képességűnek tartott ember kiválóan reagál, gyorsan, helyesen dönt, intézkedik, uralja a helyzetet. A vezetőnek is meg kell tanulnia, hogy uralkodjék a félelmén. Ez hozzátartozik a tőle megkövetelt bátor helytálláshoz. A katonai vezetőnek ilyen szempontból is példát kell nyújtania, ugyanis hozzá, mint legfőbb vonatkozási ponthoz igazodnak a katonák. Ha a parancsnokon látható a bizonytalanság, a gyengeség, nem beszélve a félelemről, ez azonnal átragad beosztottaira. Ezek alapján kijelenthető, hogy a morál és harckészség kölcsönhatásban vannak a kötelék parancsnokába vetett bizalommal. A vezetőbe vetett bizalmat pedig a vezető tudása alapozza meg. Az alárendeltek bizalmát azzal nyeri el, hogy bizonyságot tesz professzionális tudásáról, hihetőségéről és gondoskodásáról. Az alegységparancsnok az, akinek hatását a katona békében és háborúban is érzi. Szavai, beszéde, parancsa, magatartása közvetlenül érzékelhetően hat. Személyes átélés mondatja velem: ha a parancsnok viselkedése meggyőző és megnyeri magának a katonát, akkor főleg nehéz helyzetben számíthat arra a bizalomra, amit beléje helyezett. Ha ez nem sikerül neki, akkor megmarad formális vezetőnek. A jó parancsnok gondoskodik beosztottairól, nem hatalmaskodik és kiszámítható jellem. Szűkebb értelemben véve személyisége akkor elismert, ha katonái túlmenően az elöljáró-alárendelt viszonyon túl, vezetőként is elismerik, azaz más szavakkal kifejezve, követik. A parancsnoklás annak a személynek, aki érzi a vállára nehezedő felelősség súlyát, igen nehéz dolog. A katonai vezetőnek nem csak az a dolga, hogy a helyzetet mérlegelje, célokat adjon, a cselekvést elindítsa, majd a végrehajtást ellenőrizze. A fő feladata az, hogy a katonát cselekvésre bírja. Mindez egyaránt vonatkozik a békeszolgálatra és a háborúra is. Az esetlegesen bekövetkező veszteségek nagysága nagymértékben függhet a parancsnok felkészültségétől, hozzáállásától, reakcióitól, intézkedéseitől. Milyen tulajdonságokkal rendelkezzen a parancsnok, és mit kell tennie ahhoz, hogy motiválni tudja katonáit annak érdekében, hogy eredményesen vezethessen? A kérdésekre nem lehet általános érvényű választ adni, azonban eddigi tapasztalataim alapján a következő ajánlásokat tudom tenni: 1. A bajtársi közösség kialakítása. A bajtársiasság nemcsak horizontálisan, de vertikálisan is hat, azaz nemcsak a katonákat kapcsolja egymáshoz, 101


hanem a parancsnokot is a katonákhoz. Fő cél a feladat szellemében történő együttműködés megvalósítása. 2. A bizalmi légkör megteremtése. Ehhez hosszabb idő szükséges. A katonáknak sokszor kell tapasztalnia parancsnoka alkalmasságát. Ennek alapja a vezető személyisége, jelleméből adódó képessége arra, hogy meggyőzzön és hogy mindig bizonyítsa szavahihetőségét. 3. A személyes példamutatás gyakorlása. Nagyon fontos tényező a kötelességteljesítés, mert egyben így a vezető alárendeltjei őrzője is lesz. Természetes, hogy a beosztottak legalább ugyanolyan magatartást várnak el, mint amit tőle megkövetelnek. Így tulajdonképpen a hitelességében rejlik a parancsnok személyes példájából származó motiváció. 4. A szakmai felkészültség elvárása. Motiváló tényező a parancsnok tudása is. A katonák is olyan vezetőt kívánnak, aki érti szakmáját, mert így érzik biztosítva életüket és testi épségüket. Ez elvezet a közösen átélő sikerhez, amire épp úgy vágyik az egyén, mint a csoport. A siker összeköt és erőt ad a közös erőfeszítésekhez. A balsiker bomlaszt, főleg ha tartós. A parancsnok felkészültsége a büszkeség alapja is a katonák részére. 5. A katonák vezetése. A haderő rendeltetése a harc, így őszintén el kell mondani a feladat nehézségét is. A harci érték szempontjából az ember fontosabb, mint a technika tökéletessége. A fegyelem fenntartása mellett így a szavahihetőség is fontos tényező. A parancsnok akkor győzi meg alárendeltjeit, ha meg tudja értetni velük a feladat értelmét. A beosztottak ismerete is kötelessége a parancsnoknak. A fegyelmet elsősorban kiképzés útján lehet megvalósítani. A folyamatos ellenőrzés és értékelés elengedhetetlen feladata a vezetőnek. Az ösztönzést elsősorban dicséréssel, jutalmazással lehet megvalósítani. Így lehet önbizalomra nevelni a katonát, viszont aki motiválni akar, önmagának is pozitívan motiváltnak kell lennie. 6. A katonákról való gondoskodás szükségessége. Minél nehezebb körülmények között teljesítik az alárendeltek a feladataikat, annál inkább kell érezniük elöljárójuk gondoskodását. Az nyeri el a katonák bizalmát, aki törődik velük. A gondoskodás része a parancsnokra bízott katonák iránti felelősségnek. 7. A felelősség igénye. A parancsnok van abban a helyzetben, hogy utat mutasson. Az elöljárónak minden tekintetben többnek kell lennie, mint alárendeltjeinek. Tanácstalan helyzetben a katonák segítséget várnak el feletteseiktől. Ez vezethet el a csapatszellem kialakulásához, ami erős motivációt jelent. A kötelességteljesítés együtt jár a katonák kiképzésével, nevelésével és vezetésével. Ez pedig a hivatás. Összességében megállapítható, hogy a parancsnoknak fontos szerepe van a nevelés, a felkészítés és kiképzés területén egyaránt. A rátermett vezető az 102

HADTUDOMÁNY

alárendeltek irányításában, az eredmények elérésében döntő fontosságú lehet. Ha a katonák tudják, hogy egy őket értő és irántuk felelősséget érző személy került az élükre, akkor az adott kötelék harci értéke is növelhető. A parancsnok helytállásával, példamutatásával, magatartásával, őszinteségével, beosztottaival való állandó kapcsolattartásával és folyamatos ellenőrzésekkel, valamint róluk való gondoskodásával és elismerésével képes hatni a személyekre. Ebben rejlik a vezető szerepe. A parancsnok szakmai képességét és jellemét, amelyre mindig szüksége van, néha szerencsétlen jellemvonások torzítják el. A leggyakrabban előforduló káros tulajdonságokat az alábbiakban igyekszem megfogalmazni: ♦ az önkényes parancsnoki gyakorlathoz való görcsös ragaszkodás (ártó szenvedélyek: feltűnési viszketegség, ivászat, arrogancia, elviselhetetlen modor, erővel történő hatalomgyakorlás); ♦ kizárólag az előléptetésért való törtetés; ♦ a felelősség elhárítása (a döntés vállalásának hiánya); ♦ az egyszemélyi irányítás (ha nem bízik meg alárendeltjében, ha mindent maga akar csinálni, akkor elvész a részletekben, nem lesz képes a helyzetet átlátni és döntő esemény során vezetni); ♦ a borúlátás (az egészséges optimizmus hiánya). Véleményem szerint ezen személyiségtípusok azok, akik nem alkalmasak a vezetői poszt betöltésére. A legfontosabb célkitűzésnek tartom, hogy a vezető képes legyen megérteni a parancsnoki szereppel járó elkerülhetetlen követelményeket. Mivel a vezetés összetett dolog, ezért gyakorlati alkalmazásban az alábbi mechanizmusok működtetését tartom szükségesnek: a kiismerhetőséget, a meggyőzést, a példamutatást, a cselekvést, a dicsérést és jutalmazást, valamint a korrekt értékelést. Az emberi hozzáállás és a lélektani ismeretek megfelelő alkalmazása hozzájárulhat a problémák megoldásához. Eredményezheti, hogy a káros tényezők hatása kevésbé legyen súlyos. Ezek a folyamatok egy pozitív irányba változott szemlélettel és segítséggel lényeges előrelépést jelenthetnek a kockázatok visszaszorítása terén.

ÖSSZEFOGLALÁS A NATO-tagság — szerintem — komoly felelősséggel és kötelezettséggel jár, ebből kifolyólag katonai értelemben is új képességek kialakítását követeli meg. Tény, hogy a katona küldetése során valószínűleg veszélyes és háborús körülmények közé kerülhet, személyesen tapasztalhat meg konfliktus helyzetet, élhet meg borzalmakat és láthat meg katasztrófát, halált. Ezek a traumatikus 103


élmények és a nehéz, fáradságos kötelezettségek együttesen a katonában a stressz olyan fokát eredményezhetik, amelyet nehezen lesz képes feldolgozni. Véleményem szerint — márpedig a katona rendszeresen ki van téve ezen megpróbáltatásoknak — azonban a stresszhelyzet kezelhető. Az önfegyelem kialakítása, az egyéni felkészítés módszereinek megváltoztatása, a fizikai állóképesség növelése döntő jelentőségű lehet. Eredményezheti az egyén túlélőképességének fejlesztését, ezáltal a kemény és férfias helytállást, az átlagost meghaladó pszichikai tűrő- és ellenálló képességet, azaz a vállalt katonai szolgálat sikeres teljesítését. A legfontosabb elvárásokat a katona részére az alábbiakban tudom összegezni. Legyen képes: ♦ minden lehetséges eszközzel és módszerrel segítséget nyújtani a különböző harchelyzetekben társai részére; ♦ önuralom és önfegyelem kialakítására; ♦ tűrőképességének fokozására, önbizalmának növelésére; ♦ a tőle elvárt kettő alapvető tényező (a parancs és kötelesség) teljesítésére. Az egyén szakszerű felkészítése után alkalmassá válhat a kötelékkiképzés feladatainak végrehajtására. A kiképzési programok szakszerű korrekciójával, (igazodva a XXI. századi kihívásokhoz) a kiképzési eszközök és bázisok felújításával, az új módszerek alkalmazásával korszerűbbé alakítható az alegység előtt álló lehetséges feladatok valóságot megközelítő begyakorlása. Az elsősorban gyakorlati kiképzés feltételeinek korszerűsítésével az eredményes képzés lehetősége válna hatékonyabbá. A kiképzési anyagok korszerűsítése igen életszerűvé teheti a kiképzést. Az adott foglalkozás mozzanatainak végrehajtása után közös értékelést látok szükségesnek megvalósítani, ami az elkövetett hibák elemzésére irányulna. A kiképzési feladatok során az alábbi célokat gondolom megvalósíthatónak: ♦ összpontosítson a katonák állóképességének javítására, a nehézségek elviselésére; ♦ valóságot megközelítő helyzetben történjen a gyakorlás, a feladatra történő felkészítés; ♦ törekedjen a gyakorlatok során a katona állandó stressz alatt tartására pszichológosuk (pedagógusok) által történt ellenőrzés mellett; ♦ fordítson kiemelt figyelmet a bajtársi szellem és fegyelem folyamatos fenntartására. Támogatni célszerű minden olyan elképzelést, amely realitást és alaposságot kölcsönöz a kiképzésnek. Fontos cél szerintem az, hogy testileg is rátermett embereket neveljünk. Mivel — tapasztalatom alapján — részükről is igény van az igazi harctéri kiképzés támogatására, remélem, hogy előbb-utóbb szervezett keretek között képezhetünk ki edzett harcosokat, akik mind érzelmileg, mind 104

HADTUDOMÁNY

fizikailag is felkészültek a hadviselésre. Napjainkban a taktikai vezetés arculata is megváltozott. Felértékelődött az alegységek tevékenysége, a kisközösség szerepe. A magas fokú mozgékonyság, a gyors helyváltoztatások, a harci részlegek felhasználása nagyobb önállóságot, felelősségvállalást és döntési készséget kíván a parancsnoktól is. A fegyvernemek tapasztalt elitjéhez kell, hogy tartozzon. Az erő csúcsának kell lennie. Elvárható tőle, hogy harcászati dimenzióban gondolkozzon és cselekedjen, mivel neki kell meghozni a lényeges döntéseket. A tiszt már megjelenésével is meg kell, hogy testesítse az irányítást. Egy erős személyiség, aki helyi szinten kézben tartja az eseményeket, alapvető fontossággal bír a katonákat mozgásban tartó stabilitás és motiváció fenntartásában. Törekednie kell a célorientált vezetési stílus kialakítására. A képzés során, a célok elérése közben beosztottainak nagy szabadságot kell biztosítania a feladat végrehajtása során. Egészséges kockázatot kell tudnia vállalnia. Alkalmaznia szükséges a kezdeményezés minimális szintű határszabását a beosztottai részére. A felkészítés során folyamatos ellenőrzések mellett, a nem megfelelő feladat végrehajtásba is be kell tudnia avatkozni. Összességében az alábbi feladatok megvalósítása álljon előtte: ♦ érje el, hogy: — beosztottjai erősek legyenek, bízzanak önmagukban és ne legyenek kételyeik; — azok igyekezzenek mozgósítani lelki erőtartalékaikat, legyenek készek arra, hogy háttérbe szorítsák a rossz tapasztalatok emlékeit és csak a sikerre koncentráljanak; — részükről a kötelesség töltse ki a tudatukat. ♦ legyen képes arra, hogy: — világos, egyértelmű utasításokat időben kiadjon; — döntsön és vállalja a felelősséget; — személyével példát mutasson; — felismerje a pszichés zavart és a lelki sérüléseket és minimális szinten, azt gyógyítani tudja. ♦ nagy súlyt fektessen arra, hogy beosztottaiból motivált, jó bajtársi közösséget alakítson ki. A korszerű harc feltételei elkerülhetetlenné teszi, hogy mindenki keresse, miként lehet hatékonyabbá tenni a kiképzést, felkészültebbé tenni a beosztottat, ezáltal alacsony szintre helyezni a majd esetlegesen előforduló pszichés veszteségeket. A különleges helyzetekre történő felkészítés pedagógiája alatt öszszességében a következőket értettem: ♦ felkészíteni a katonát a harci stressz elviselésére; ♦ felkészülni komplex, újszerű kiképzési feladatokkal a professzionális hadsereg megteremtésére; ♦ intenzív kiképzési módszerek kialakítását a katona nevelésére. 105


BEFEJEZÉS Remélem tanulmányom felhívta a figyelmet arra, hogy a kiképzésben milyen fontos jelentősége van a különleges helyzetekre történő felkészítés pedagógiájának és hogy a javasolt gondolatok tenni akarással hatékonyan megvalósíthatóak. Mi sem természetesebb, mint az, hogy a lehetőségek és eszközök arányában is törekedni kell a tökéletesség elérésére. Erre már nagyon rég nem volt nagyobb szükség, mint napjainkban. Ezért is rendhagyó e néhány oldal tartalma. Egy riportrészlet jutott eszembe, amelyet a 2. Öböl-háborút (1991) megelőzően láttam a televízióban. A bevetés előtt néhány nappal megkérdeztek egy francia katonát: mi a legnagyobb gondja a harc előtt? Nem kaptam elemet a karórámba! — volt a válasza. Ez a felelet mélyen elgondolkodásra késztethet mindenkit, amennyiben belegondol valós tartalmába és nem csak elmosolyodik rajta. Végül a címről. Azért választottam ezt a kifejezést, mert szimbolikusan mondanivalóm lényege benne van. A rózsa a siker jellemzésére szolgál, de ezért az eszményért újra és újra meg kell küzdeni. FELHASZNÁLT IRODALOM Ált/212. A Magyar Honvédség Szárazföldi Haderőnemének Harcszabályzata II. rész. Szakasz, raj, kezelőszemélyzet, honvéd. Honvédelmi Minisztérium, 1993. CSIGE EDIT: A stressz, megküzdési stratégiák, pánik és katasztrófa helyzetek (Tansegédlet Zrínyi kiadó, Bp. 2000). EISENHOWER, DWIGHT D.: Kersztes háború Európában. Kossuth Kiadó, 1998. MAKRAI TIBOR ISTVÁN–BOLGÁR JUDIT–PETREKANITS MÁTÉ: A harci stressz modellezése a katonai vezetői felkészítés részenként a katonai felsőoktatásban. Hadtudományi tájékoztató, 1998/2. sz. MÉSZÁROS LÁSZLÓ: Mentálhigiénés egészségpedagógiai ismeretek. Egyetemi jegyzet, Zrínyi kiadó, Budapest, 1999. OETTING, D. W.: Motiváció és harci érték. A katona magatartása a háborúban. HM Oktatási és Tudományos Főosztály, 1993. ZELLEI GÁBOR: Katasztrófapszichológia. CEDIT Kft. kiadó, Budapest, Kasza és társa Bt. nyomda.

106

NINCSEN RÓZSA TÖVIS NÉLKÜL

Recommend Documents