k
i
r
á
l
y
h
e
l
m
e
c
i
7. évf. 36. szám, 2012/5, október 7. ročník 36. vydanie, 2012/5, október
NÉZ etek z
CHLMECké NÁZORY
Királyhelmec önkormányzatának közéleti folyóirata
Kultúrny a spravodajský časopis vydaný samosprávou mesta Kráľovský Chlmec
Két kezdeményező remek ötletének és áldozatos munkájának köszönhetően az elmúlt hetekben megszépült a tér. A sziklakert kialakítását Mórocz Péter álmodta és valósította meg segédjeivel, míg a “testvérvárosi fal” Nagy Mónika érdeme. Köszönet az ötletgazdáknak és segédjeinknek, s gratulálunk az eredményhez!
Megszépül ennium ttér ér Megszépültt a Mill Millennium
Királyhelmec padlóra kerülhet
kir lyhelmeci
NÉZetek
Új Szó, 2012. október 17. Egy már végrehajtási szakaszba ért jogerős bírósági határozat alapján Királyhelmecnek 1,2 millió eurót meghaladó tartozást kell kifizetnie. A közel húsz éve tartó jogi huzavona részleteiről Balog József polgármester levélben tájékoztatta a médiát. Az időközben felszámolás alá került építővállalat 1996-ban 272 190 eurónak megfelelő koronát követelt a várostól, az iskola építésekor keletkezett adósság jogosságát a település vezetése sohasem ismerte el. A Királyelmeci Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolának otthont adó Hunyadi utcai ingatlan építéséhez az állam eredetileg 19 541 071 korona támogatást adott volna, ám ezt az összeget 1991-ben 11 351 845 koronára csökkentették. A város arról, hogy a munkálatok folyatásához szükséges források nem állnak rendelkezésre, a kivitelező vállalatot is értesítette. Számlát nem kaptak, a munkát nem vették át A cég – mely ekkor már felszámolás alatt állt – viszont állította, hogy a beruházás során az eredeti támogatással megegyező nagyságrendű munkát végzett el, így a településtől 1996-ban további 8 189 226 korona megfizetését kérte. Az erről szóló számlát 1996. december 30-án állították ki, mindössze két nappal azelőtt, hogy a követelés érvényét vesztette volna. (A város vezetése állítja, ezt a számlát sohasem kapta meg, az „elvégzett” munkát pedig senki sem vette át, sőt azt gyanítja, az iratot nem is a kivitelező cég, hanem a
későbbi felszámolóbiztos készíthette – a szerk. megj.) A követelés jogosságát sem az akkori önkormányzat, sem a később hivatalban lévő testületek nem ismerték el. Az ügy 2000-ben a Kassai Kerületi Bíróságra került, mely 2004ben átadta azt a területileg illetékes járásbíróságnak. 2007. szeptember 17-én – az első elsőfokú ítéletben – a tartozás összegét a késedelmi kamatokkal együtt 818 562 euróban határozták meg, valamint 20 381 euró perköltség kifizetésére is kötelezték az alperest. A város azonnal fellebbezett az ítélet ellen. Napi 132,78 euró a késedelmi kamat A követelés időközben egyébként gazdát cserélt, 2005-ben egy kassai kft. 7303 euróért(!) vásárolta meg. A Kassai Kerületi Bíróság 2008. december 11én tárgyalás nélkül jóváhagyta az elsőfokú döntést azzal, hogy az ítélet ellen további fellebbezésnek helye nincs. Így az akkor már jogerős bírósági ítélet alapján a városnak – a 2009. február 17-én megkezdett végrehajtási eljárás során – 923 452 eurót kellett volna kifizetnie. A település rendkívüli beadványt juttatott el Szlovákia főügyészéhez, aki az ügyet később a Legfelsőbb Bírósághoz utalta, mely a korábban megállapított hiányosságok miatt új eljárás lefolytatását rendelte el. A város ellen folyó végrehajtási eljárást 2011. január 7-én állították le. Az első tárgyalási nap a Tőketerebesi Járásbíróságon volt 2011. február 18-án, majd március 8-án megszületett az elsőfokú ítélet, mely szerint a településnek ki kell
www.kralovskychlmec.sk
Hatályba lépett a rendelet...
2
Városunkban október 16-án hatályba lépett a temető működési szabályzatával kapcsolatos Általános érvényű rendelet. Azok a sírhely bérlők, akik a temető területén a sírhelyre szeretnének sírkövet építeni, esetleg azt rekonstruálni, addig nem foghatnak a munkához, amíg a várostól nem kaptak erre engedélyt. A beadandó kérvényt és egyéb információkat, dokumentumokat az érdeklődők letölthetik a város honlapjáról www.kralovskychlmec.sk www.kralovskychlmec.sk. A rendeletben a sír nagyságára vonatkozó információkat is megtalálják. A sírkő építését végző cégnek (vagy vállalkozónak) a munka kezdése előtt meg kell győződnie arról, hogy a bérlő rendelkezik erre vonatkozó engedéllyel, máskülönben a sírhely kialakítása illegális építménynek minősül, ezáltal büntethető, valamint saját költségére eltávolítható. A rendelet foglalkozik többek között a sírhely bérlőinek és a látogatók további kötelességeivel, lehetőségeivel. A temető nyitvatartási idejét is tartalmazza, külön mellékletben található a szolgáltatások árlistája, s külön cikkely foglalkozik a kötelességek megszegése esetén kiszabható szankciókkal. Decemberben jóváhagyják a helyi adókról és szemétdíjról szóló Általános érvényű rendeleteket.
Városi hivatal
fizetnie a horribilis tartozást, mely az eltelt időszakban mindennap 132,78 euróval növekedett. Mivel a város vezetése továbbra sem ismerte el a követelés jogosságát, a bíróság döntését megfellebbezte. Az ügy így újra a Kassai Kerületi Bíróságra került, mely a 2012. június 28-án jogerős ítéletében megint csak a felperes javára döntött. Királyhelmec vezetése ezután a Legfelsőbb Bírósághoz fordult jogorvoslatért, beadványban kérte a követelés végrehajtásának felfüggesztését is. Az elmúlt hetekben postázott végrehajtási eljárás megkezdéséről szóló értesítések szerint Királyhelmecnek most már 1 252 340 eurót kellene kifizetnie, mely tartozás rendezése a város számára beláthatatlan következményekkel járna. Veszélyben a város működése Balog József polgármester a levelében felhívja a figyelmet arra is, hogy a megismételt eljárás során az ügyekben ugyanazok a bírók ítélkeztek, akik a korábbi döntéseket is hozták, a másodfokú – jogerős – határozatok pedig a város képviselőinek meghallgatása nélkül, képviselőinek távollétében születtek, holott az alperes kifejezetten kérte a testületektől, hogy ott lehessen a tárgyalásokon. A szerkesztőségekhez eljuttatott dokumentumban a polgármester a követelések tulajdonosváltásainak furcsaságairól és egyéb anomáliákról is ír, illetve értetlenségét is kifejezi azzal kapcsolatosan, hogy egy akkori értéken 8 millió koronát meghaladó követelés hogyan cserélhetett gazdát mindössze 240 ezer koronáért, és miképp vezethetett el a jogi eljárás odáig, hogy mostanra egy egész város működése kerüljön veszélybe. Leczo Zoltán
Upozornenie pre nájomcov hrobových miest a pre subjekty zaoberajúce sa výstavbou hrobov Upozorňujeme nájomcov hrobových miest, že pri budovaní nadzemnej časti hrobu je nutné dodržiavať ustanovenia zákona č. 131/2010 Z.z. o pohrebníctve, ako aj Všeobecne záväzného nariadenia mesta Kráľovský Chlmec č. 2/2012, ktorým sa upravuje prevádzkový poriadok pohrebiska. Upozorňujeme zástupcov (konateľov, pracovníkov...) všetkých subjektov (organizácie, firmy, podnikatelia, živnostníci, súkromníci...), ktoré prevádzajú výstavbu hrobov na pohrebiskách mesta Kráľovský Chlmec, na dodržiavanie pravidiel vyplývajúcich z hore uvedeného zákona a VZN. Tieto pravidlá je povinný dodržiavať každý nájomca hrobového miesta, ako aj ním poverený subjekt, ktorý stavbu realizuje. Sankcie za konanie v rozpore s uvedenými pravidlami, ako aj náklady na odstránenie následkov nepovoleného konania, znášajú nájomcovia hrobového miesta, resp. subjekt zabezpečujúci stavbu. Akúkoľvek stavbu nadzemných častí hrobov v objektoch cintorínov umožňuje zákon ako aj VZN mesta len nájomcom hrobových miest, po uzatvorení nájomnej zmluvy a na základe písomného povolenia. Subjekt prevádzajúci stavbu môže preto začať s výstavbou len na mieste, na ktoré už má konkrétny nájomca uzatvorenú nájomnú zmluvu, nie skôr! V opačnom prípade sa jedná o nepovolenú stavbu, ktorá bude odstránená na náklady staviteľa.
A konyhakertben Mielőtt beköszöntene az igazi hideg, el kell raktározni az utolsó téli zöldségeket. A sárgarépát, céklát, fekete gyökeret, kései káposztaféléket és a zellert is le kell vinni a pincébe vagy fagymentes helyen ládába tenni. A száraz, meleg pincékben ügyelni kell arra, hogy a ládákban levő homok mindig nedves legyen. November vége a sárgarépa és a hagyma téli vetését, valamint a fejessaláta-palántát le kell takarni. A zöldkáposztának szüksége van a fagyra, minden esetben a szabadban kell áttelelnie. A fűszerkertben November elején kell kiszedni a gyökérféléket: tormát, petrezselyemgyökeret. Friss fűszereket adnak: a petrezselyem, a kanálfű, a borbálafű és a téli porcsin. Jó időben ültethető még fekete nadálytő, üröm, lestyán, oregánó. Erős fagy után vigye be a házba hajtatni a kiásott metélőhagymát. A gyümölcsösben Még mindig kedvező az idő gyümölcsbokrok, bogyós gyümölcscserjék ültetésére. A fiatal csemetéket kösse szorosan egy karóhoz, nehogy a téli viharok kidöntsék. A gyümölcsfákat is meg lehet most fiatalítani. Ellenőrizze újra a törzskorongot. A szigetelő takaró ne legyen túl vastag, mert az egerek beköltözhetnek alá. Milyen tennivaló van még? Minden - az utolsó munkálatoknál összegyűjtött - szerves hulladékot feldolgozhat a komposztba. Az utolsó őszi napokon takarítsa ki ezt a helyet. Itt érik a legértékesebb humusz a következő évre. Esős időben tanácsos lefedni a komposztvermet és a nyitott silót, nehogy túl sok nedvesség kerüljön a belsejébe. A rothadás veszélye akkor áll fenn igazán, amikor a nedvesség és a hideg együtt hat. forrás: ideal.hu
Mindenszentek napja A mindenszentek napja (röviden mindszent; latinul Festum Omnium Sanctorum) keresztény ünnep, amelyet a katolikus egyházban november 1-jén, más egyházakban más napokon tartanak a valaha élt igaz emberek tiszteletére. A halottak napját előzi meg. Estéjét a halottak estéjének (halottak vigíliájának) is nevezik, ilyenkor sok helyen hosszan, akár 1-2 órán át szólnak a harangok a halottak emlékezetére. A Mindenszentekhez és a Halottak Napjához kötődő szokásokat nem csak a hithű keresztények gyakorolják. A Mindenszentek a kelta kultúra őszre (november 1-jére) eső újév Samhain ünnepéből ered. Ezen az éjszakán, úgy hitték, hogy az elmúlt évben meghaltak lelkei összezavarhatják az élők életét, mivel a lelkek ezen az éjjelen vándorolnak a holtak birodalmába. Az emberek a szellemeknek ételt és állatot áldoztak, hogy megkönnyítsék a vándorlásukat. Sok európai országban - köztük Magyarországon és valamennyi magyarlakta területen - szokás, hogy az emberek meglátogatják elhunyt hozzátartozóik sírját, virágot visznek és gyertyákat, mécseseket gyújtanak Mindenszentek napján, illetve a Halottak Napján. Magyarországon a sírok virágokkal és koszorúkkal való feldíszítése a 19. század elejétől terjedt el német katolikus hatásra. E szokást nem csak a katolikusok, a protestánsok is átvették.
NÉZetek
Kopáran fekszik a kert a szürke novemberi ég alatt. E kora téli hetek esőtől és ködtől nyirkosak. Néha tükörsimára fagy a nedvesség a hirtelen jött hidegben. Az első hóvihar az évszakok végleges változását jelzi. A kert egy védett sarkában azonban még itt-ott látni életet: kinyílik az utolsó rózsabimbó a novemberi fényben. A krizantémbokrok átvészelik az első fagyokat. Rézvörös, aranybarna, napsárga, rózsaszín és fehér színekben pompáznak ezek a távoli Ázsiából származó virágok. Levelük fanyar, fűszeres illata a dolgok elmúlására emlékeztet. De a kertész még nem ülhet karba tett kézzel. Jó időben még mindig vannak fontos teendői.
kir lyhelmeci
NOVEMBER A KERTBEN
Krizantém titkok - tipikus temetõi virág halottak napja tiszteletére kellemetlenségek ellen is használható. A szirmok enyhén fanyar ízük miatt kiváló salátaízesítők. “Krizantin” - a temetőkapuk slágere A köztudatban a krizantém egyértelműen a halottak napjához, a temetőkhöz kapcsolódik, ez a csodálatos virág színeivel, felhasználási lehetőségeivel, őszi pompájával éppen az élet, az élni akarás jelképe. Ilyentájt a mécses és gyertyagyújtás mellett hagyományosan vágott, vagy cserepes krizantémokkal emlékezünk elhunyt szeretteinkre. Krizantém titkok Ha azt akarjuk, hogy szép nagy virágot hozzon a krizantém, akkor Margit napkor kell visszatörni a szárukat. Amikor
bimbókat hoz, a kicsi mellékbimbókat le kell csípni, és csak egy bimbót kell hagyni egy-egy szár végén. Ilyenkor szép, nagy virágot hoz a krizantém, míg ha ezt nem csináljuk, akkor sok apró virága lesz. Csokorban és virágnyelven Sok nő megsértődik, ha egy őszi randevún „temetővirágot” kap, így nem szerencsés krizantémmal szerelmet vallani. Annál is inkább, mivel a régi „virágnyelv szerint is az ajándékba adott krizantém üzenete: „csodálatos barát vagy”. A fehér virágú az igazságot, a sárga a mellőzött szerelmet, a vörös a szeretetet jelképezi. A kertbe kiültetett növény nem csak dekoratív, de sokáig virágzik, hosszan örülhetünk neki.
November
[email protected]
Az ősz színpompája. A legszebben virágzó, számtalan színben és formában kapható, nevelhető krizantém félék sokasága bontogatja virágát éppen ebben az időben. Titkok, amit ezek a különleges, misztikus növények tanítanak nekünk - kis krizantém körkép halottak napjára. Aranyvirág - ezt jelenti a krizantém szó. Gyógynövényként is számon tartják. Megőrzi az erőt, és hosszú életet biztosít. A krizantém virága gyulladáscsökkentő, vérnyomáscsökkentő hatású. Emésztési problémák ellen is hatásos. A sárga krizantém virág a leghatékonyabb lázas állapot, meghűlés, fejfájás kezelésére. A meleg időjárás okozta
3
kir lyhelmeci
NÉZetek
A kapitalizmus kora
(folytatás) Az 1945-ös politikai és gazdasági felszabadulás gyökerében változtatja meg a helyzetet, mert az 1948-ig használt egy drb. 50 DVA erősségű transzformátort egyből 160 KVA-os teljesítményűre kellett a temető melletti transzformátorállomáson felcserélni. Közben újabb üzemek létesültek: tejfeldolgozó üzem, malom, hol újabb trafók létesültek, mégpedig 160 KVA+50 KVA teljesítménnyel. Épülni kezdett az új lakónegyed és itt – számban már a negyedik – transzformátor felállítása vált esedékessé, ami meg is történt 200 KVA teljesítménnyel. Megállás azonban nem volt, a hálózat bővült, a fogyasztás nőtt, így újabb transzformátorok felállítására került sor: állami birtok 160 KVA + 50 KVA (elektromos dohányszárító), állami erdészet 50 KVA, fémfeldolgozó üzem 75 KVA, közkórház 160 KVA. 1948 után az addig működtetett kevésszámú rádió és villamossági háztartási tárgyak száma szédületes tempót diktált. Városunk kéthavi áramfogyasztása 250.000 KW körül mozog. 1 KW ára 0,70 kcs., az ipari áram KW-ja viszont csak 0,40 kcs. és nem 4,20 kcs, mint az első ČSR-ben. De ez a fogyasztási arány még távolról sem a kulminációs pont az áramfogyasztás terén, mert a városkánk távlati terve által felvázolt fejlődés több üzem és oly közintézmény építésével számol, amelyek működtetésének alapja a fejlett villamossági adottság.
Népesség, iskola, szociális és kulturális élet Helységünk lakóinak száma az egyes évszázadokban bekövetkezett háborúk, tatár-, törökveszedelem, vallási üldözések, a kivándorlás és a ragályos betegségek gyakorisága miatt csak igen lassan gyarapodott. A természetes szaporodást a fenti közbejött események egymást váltva szépen mindig lecsapolták. Pontosabb adatok az 1782. évből vannak, mikor is II. József, nem törődve a nemesség ellenállásával, makacskodásával és ahol kellett, hatósági segítséget is alkalmazott, de azért végrehajtotta az elrendelt népszámlálást, sőt még a földet is felmérette. Sajnos II. József idestova csak tíz évig uralkodott. A hamar bekövetkezett halála után a nemesség eme sérelmet nem tudta megbocsátani és a népszámlálási és földmérési anyagot elégettette, így akarván megszabadulni az általános teherviselési kötelezettség alól. Végeztetett munkájából csak az összesítési adatok maradtak meg, de ezek is nagyon tanulságosak: Zemplén megyében parasztok 14.556 %-ban 14,1 a papok száma: 361 %-ban 0,3 polgárok-parasztok örökösei 14.973 %-ban 14,6 nemesek 4.928 %-ban 4,8 zsellérek 22.230 %-ban 21,5 tisztviselők 97 %-ban 0,1 egyéb állami szükségletre 6.017 %-ban 5,8 polgárok, mesteremberek 1.146 %-ban 1,1 Ez a népesség lakik 26 mezővárosban, 418 faluban, 14 pusztán.
www.kralovskychlmec.sk
(folytatás következik)
4
Krónika
Nem volt szívderítő a felmérés eredménye városunkban
Užitočné informácie pre vodičov
A nemzetközi nap célja a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és a gyengén látók sajátos helyzetére, keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit, a társadalomba való teljesebb értékű beilleszkedésük útját. Idén első alkalommal kapcsolódott be városunk a Vakok és Gyengénlátók Egyesületének kerületi központja és a Rendőrség közös programjába, amelyet nevelő és felvilágosító céllal szerveznek meg Szlovákia egyes városaiban évente október 15-én. Királyhelmec legforgalmasabb részén, a Szociális biztosító épülete előtt lévő gyalogos átjárón „tesztelték” két órán át a gépjárművezetőket, vajon ismerik-e, figyelnek-e a fehérbottal közlekedő gyalogos jelzéseire. Az átjárón ide-oda áthaladó nem látót egy látó ember kísérte, s mint kiderült, indokolt volt az elővigyázatosság: előfordultak veszélyes helyzetek, ahol segítség híján megsérülhetett volna a nem látó. A rendőrök száz méterrel az átjáró előtt állva figyelték az autósok reakcióját, s igyekeztek minden vezetőt megállítani. A fehérbottal adott jelzésekkel kapcsolatos információt egyaránt minden vezetőnek elmondták, s ezúttal nem büntettek (legalábbis a fehérbot figyelmen kívül hagyása miatt), de az előnyt nem adó vezetőket figyelmeztették, hogy ilyen esetekben 90 eurós büntetéssel „díjazzák” ezt a magatartást. Az előnyt adó vezetők viszont apró ajándékot (autóillatosítót) kaptak. A megfigyeltből 83 gépjármű figyelembe vette a fehérbot jelzését és előnyt adott, 28 autó tovább hajtott (egyes esetekben veszélyeztetve a nem látót is; egy teherautó egyszerűen kikerülte a kinyújtott botot és úgy haladt tovább). A felmérés után kiderült, hogy sok gépjárművezető nincs tisztában a fehérbottal közlekedő gyalogosokkal kapcsolatos szabályokról, s ez még indokoltabbá tette az információkat tartalmazó kisfüzet szétosztását. Sokan úgy vélik, szükség lenne több ilyen felvilágosító és megelőző jellegű akció megszervezésére. A legközelebbire azonban csak egy év múlva kerül sor. Addig is: vigyázzunk jobban egymásra!
Svetový deň BIELEJ PALICE je deň, kedy si pripomíname význam a dôležitosť tejto pomôcky pre nevidiacich ľudí. Biela palica je uznávaným symbolom bezpečnosti aj podľa zákona o cestnej premávke. Pri tejto príležitosti organizovala Únia nevidiacich a slabozrakých Slovenska spolu s policajným prezídiom dopravno-výchovnú akciu na priechodoch pre chodcov. Cieľom akcie bolo upozorniť vodičov na chodcov so zrakovým postihnutím, ktorí sa pohybujú s bielou palicou bez sprievodu inej osoby. V našom meste sa táto udalosť konala po prvýkrát. Nemala význam iba pre nevidiacich ľudí, ale všeobecne zvyšuje bezpečnosť ako chodcov, tak aj vodičov. Výsledok pozorovania: 83 - zastavili vozidlo, 23 - nezastavili vozidlo. Podľa zákona o cestnej premávke č. 8/2009 Z.z.§4, odsek 1e) je vodič povinný dbať na zvýšenú opatrnosť voči cyklistom a chodcom, najmä deťom, osobám so zdravotným postihnutím, osobitne voči osobám, ktoré používajú bielu palicu a starým osobám. Vodič, keď na priechode zbadá človeka s bielou palicou, by mal zastaviť a dať prednosť chodcovi. Biela palica má pri prechode cez priechod hlavne signalizačnú funkciu, kde nevidiaci človek pred vstupom na vozovku signalizuje svoj úmysel prejsť práve bielou palicou (mávaním zhora nadol). Samozrejme, pomáha nevidiacemu človeku pri orientácii, nájsť obrubník, zistiť prekážky a kvalitu povrchu a ďalšie informácie potrebné pre bezpečnú schôdzu. Nevidiaci človek síce neuvidí, ak na priechode vodič zastaví vozidlo, ale počuje. Pokiaľ by toto nezaregistroval, vodič môže stiahnuť okienko a informovať ho hlasom. V žiadnom prípade však netreba trúbiť, pretože trúbenie je chápané ako výstraha.
-szerk-
NÉZetek
Svetový deň BIELEJ PALICE
kir lyhelmeci
OKTÓBER 15 - A FEHÉRBOT NEMZETKÖZI VILÁGNAPJA
Királyhelmeci győzelem a cserkészek tájékozódási versenyén
[email protected]
A királyhelmeci cserkészcsapat nem először bizonyította rátermettségét, és most az Albatrosz őrs történelmi győzelmet aratva elhozta az I. Tájékozódási Verseny első helyezését. Szeptember első hétvégéjén rendezte meg a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség a cserkészév hagyományosan legnagyobb rendezvényét, az Országos Akadályversenyt és Métabajnokságot, amelyen idén is részt vettek a királyhelmeci cserkészek. A rendezvény házigazdája az ipolysági cserkészcsapat volt, sátraink helyszínéül pedig az Ipoly partja szolgált. Az akadályversenyen a versenyzőknek egy fél napos túra során kell számot adniuk cserkésztudásukról, míg a méta egy régi magyar labdajáték, mely meggyökerezett a cserkészetben is. Az idei megmérettetés újdonsága, hogy a 14 év felettiek akadályverseny helyett tájékozódási versenyen vettek részt. Itt az őrsök cserkésztudásuk mellett sokkal inkább tájékozódási képességükről adhattak számot. A tájékozódási verseny Ipolyságtól délre a Magyarországon található Börzsöny erdeiben zajlott. A cserkészőrsök tájékozódását mindössze egy turistatérkép és iránytű segítette. Feladatuk az 5 x 5 km-es területen a rendelkezésre álló 7 óra alatt minél több állomást felkutatni és az ott kapott feladatot teljesíteni. Az útvonal ezek után már az őrsök taktikájára volt bízva, a magasabb pontszámok eléréséhez helyenként szükséges volt új utakat felfedezniletérve a kijelölt turistaösvényekről. A terepversenyek mellett métában is megmérkőztek a cserkészcsapatok, a fiatalabb kölök kategóriában a győztes Palást és Ipolyság közös csapata lett, a suhanc kategóriában Szepsi csapata mérkőzött meg Bős csapatával, a hihetetlenül szoros döntőben Szepsi győzött 86:85 arányban. Bodzás Ákos
Közélet
5
kir lyhelmeci
NÉZetek
Mosty bez bariér – festival tvorivosti a spolupráce zdravotne znevýhodnených a zdravých detí 4.ročník festivalu tvorivosti a spolupráce zdravotne znevýhodnených a zdravých detí – Mosty bez bariér sa v tomto školskom roku konal 19. septembra 2012 v areáli SOŠ v Pribeníku. Patronát nad akciou prevzal predseda KSK JUDr. Z. Trebuľa. Navštívili sme ho aj my, žiaci zo Základnej školy na Kossuthovej ulici. Študenti mnohých stredných škôl z nášho kraja prezentovali výrobky, ktoré vytvorili počas štúdia na svojich školách. Mohli sme si pozrieť barmanskú show, prácu kaderníčok a kozmetičiek, aranžovanie kvetov a výrobu sviečok. Páčili sa mi aj výrobky z dreva: drevené stoličky, obrazy vyryté do dreva, ale aj drevený domček. Zaujala ma najmä prehliadka jesennej a zimnej módy na rok 2012 skupiny AmiWa dizajn, v ktorej predvádzala modely aj naša spolužiačka V. Kenészová. Študenti strednej pedagogickej školy nám predviedli rôzne tance a zahrali krátke scénky. Chlapcom sa páčilo karate show a ukážky z policajnej kynológie a hipológie. Sprievodným podujatím bolo aj vystúpenie Tomáša Buranovského so skupinou. So svojimi spolužiakmi sme navštívili aj „ živú knižnicu“. Mohli sme si v nej preveriť svoje vedomosti z anglického jazyka, lebo tam bol študent z Anglicka, ktorý je na Slovensku na výmennom pobyte. Boli sme zvedaví, ako sa u nás cíti a položili sme mu veľa otázok. Som presvedčená, že každý, kto sa festivalu zúčastnil, sa cítil dobre a bude na tento deň dlho spomínať. Text a foto: Viktória Pogányová, redaktor junior TASR
Usilovnosť korunovaná úspechom Samuel Szimko, žiak 8. C triedy zo Základnej školy na Kossuthovej ulici, obsadil v celoslovenskej výtvarnej súťaži „Hasičská technika dnes a v minulosti“ 1. miesto v kategórii žiakov od 13 do 15 rokov. O svojom vynikajúcom úspechu rozpráva takto: - Keď si ma zavolala pani učiteľka I. Tóthová, nevedel som si predstaviť, čo sa stalo. Bol som veľmi milo prekvapený, keď mi gratulovala a podala list, v ktorom sa písalo, že som vyhral 1. miesto vo výtvarnej súťaži. Trošku ma to prekvapilo, lebo súťaž bola už v apríli a ja som na to už celkom zabudol. V liste bolo vyjadrené poďakovanie a uznanie žiakom, ktorí sa do danej výtvarnej súťaže zapojili. Súťaž vyhlásil generálny sekretár dobrovoľnej požiarnej ochrany SR a prezident hasičského a záchranného zboru SR. Z listu som sa dozvedel aj to, že sme s pani učiteľkou pozvaní do Bratislavy na odovzdávanie cien. Cestovali sme vlakom v nedeľu večer. Dňa 24. septembra 2012 o 9:00 hod. bolo slávnostné odovzdávanie cien a diplomov v Dome dobrovoľnej požiarnej ochrany SR v Bratislave. Prezident HaZZ, plk. A. Nejedlý, nám oznámil mená tohtoročných výhercov. Z môjho umiestnenia som mal obrovskú radosť, lebo účastníkov bolo až 1 900! Všetci účastníci boli šťastní a dojatí. Po udelení cien sme mali občerstvenie, a potom sme sa vybrali na obhliadku mesta. Pre mňa to bol veľký zážitok, lebo v Bratislave som ešte nikdy nebol. Videli sme hrad, parlament, budovu ministerstva vnútra... Neskôr nás odviezli do najmodernejšej základne hasičov na Slovensku, kde nám predviedli najmodernejšiu záchranársku a požiarnu techniku. S pani učiteľkou sme nastúpili do koša požiarneho automobilu, ktorý potom zdvihli do výšky 30 metrov. Bol to deň plný zážitkov, ktorý ma bude inšpirovať k tomu, aby som sa kresleniu venoval aj naďalej. Text a foto: Samuel Szimko
www.kralovskychlmec.sk
Medzibodrožské oslavy očami detí Aj keď sa na žiakov a pedagógov Základnej školy na Kossuthovej ulici usmievalo jesenné slniečko 28. septembra veľmi neochotne, nedokázalo im pokaziť náladu. Všetci považovali tento deň za vyvrcholenie všetkých aktivít, ktoré v našej škole pri príležitosti Medzibodrožských osláv prebehli. Celý mesiac žiaci na hodinách slovenského jazyka usilovne pracovali na projekte o Kráľovskom Chlmci. Najvydarenejšie práce sú vystavené v areáli školy. Svoje vedomosti o histórii a súčasnosti nášho mesta si zmerali na dejepisnom kvíze pod vedením PhDr. T. Dajkovej. Ale najväčšiu radosť mali z aktivít, ktoré prebehli v spomínaný deň. Vedenie školy a pedagógovia im pripravili v areáli školy rôzne stanovištia, kde si mohli navzájom zmerať sily. Najväčší úspech mali športové súťaže – u chlapcov futbal a u dievčat vybíjaná a volejbal. Vo volejbale sa hral aj zápas – výber žiakov proti učiteľom. Všetci s vervou povzbudzovali svoje vyvolené družstvo. Na školských chodbách bolo počuť klopkanie pingpongových loptičiek, ktoré úžasnou rýchlosťou lietali z jednej strany na druhú. Tí odvážnejší si zastrieľali aj zo vzduchoviek na terč. Menší žiaci šantili na dvore s loptami a kreslili na asfalt nápadité a originálne kresbičky. Žiaci s výtvarnými vlohami kreslili obrázky s tematikou vinohradníctva. Z výkresov sa na nás usmievali oberači hrozna, chlapci a dievčatá v krojoch a rozosmiati vinohradníci. Svoju zručnosť si vyskúšali aj v súťaži v prišívaní gombíkov a natieraní rožkov. Kúsok dobrej nálady preniesli pani vychovávateľky z družiny a Mgr. J. Fazekašová aj na Námestie Milénia. Všetkým prítomným ponúkli rôzne kreatívne aktivity. Žiaci si mohli sami urobiť pozdravy z papiera a obrázky zo sadry servítkovou technikou, zostrojiť rôzne zvieratká, atď. Za svoju zručnosť v dlabaní tekvice si žiak Patrik Rafael z 8. C „vyslúžil“ 10 – eurovú poukážku, ktorú mohol zameniť v hračkárstve Fisher. Priebeh celej akcie podfarbovala veselá hudba, ktorá znela celé doobedie a vytvárala veselú náladu. Tá pretrvala aj na druhý deň, keď sa zástupcovia našej školy – vedenie školy, pedagógovia a žiaci – zapojili do sviatočného sprievodu mestom. Nápadité kostýmy detí hýrili farbami a rezký pochod mažoretiek vyvolával úsmev na tvárach okolo stojacích občanov. No a potom už nasledovala zábava! Deti sa rozbehli ku stánkom a spolu s rodičmi prežili pekný deň pri dobrej hudbe, kolotočoch, cukrovej vate a koncertoch, ktoré pre ne pripravili predstavitelia mesta. Zhodne skonštatovali, že tento rok bola zábava naozaj vydarená a už sa tešia, čím ich prekvapia oslavy v budúcom roku. Text a foto: Mgr. Mária Hriciková
6
Inštitúcie
zásával kiszárítani és szigetelni a pince helységét. Igyekezetünk nem volt hiába való. A múzeum pincerészében immár helyet kaphatott a királyhelmeci Borászati Táj kiállítása, ezen belül a Bodrogköz több évszázadra visszanyúló szőlőtermesztési, borászati hagyománya, az ehhez kapcsolódó népi mesterségek, borfűszerek, a régióra jellemző szőlő és borfajták valamint a térség borászainak bemutatása is. Királyhelmec a Terra Incognita program belépési kapuja. A programot a Kassa Megyei Önkormányzat indította a megye kulturális örökségének bemutatása céljából, amely három tematikus útvonalban összpontosul. A vaskultúra útja a Via Ferraria, a gótikus út a Via Gothica, valamint a borkultúra útja a Via Vinaria. A Királyi Borpatika a Via Vinaria útvonal része, amely a királyhelmeci Borászati Táj múltját és jelenét örökíti meg. Szeretnénk elérni, hogy múzeumunk élővé váljon és a szőlőgazdák, borászok találkozó helyeként is szolgájon. Szeretettel várunk minden értéket, természetet szerető, egyedi élményeket kedvelő vendéget múzeumunkba, Bodrogközbe és az Ung-vidékre egyaránt.
NÉZetek
A Királyi Borpatika 2012. szeptember 29-től a királyhelmeci székhelyű Regionális Mailáth József Múzeum szerves részét képezi, amely múzeum a Bodrogköz és Ung-vidék történelmi, kulturális és természeti értékein kívül a Székhelyi Mailáth család perbenyiki ágának örökségét, illetve társadalmi hagyatékát hivatott bemutatni. A múzeum működtetője a királyhelmeci székhelyű Bodrogközi és Ung-vidéki Közművelődési Intézet, Kassa Megyei Önkormányzat Kulturális Intézménye. Az eklektikus épületet, amelyben a múzeum 2006 júliusában helyet kapott 1895-ben építette gróf Mailáth József az egykori Tiszaszabályozó Társulatnak. Érdekes módon az épülethez tartozó gyönyörű kőből kirakott boltíves pince szárnyát nem az épület alá építették, hanem az udvar alatt helyezkedik el, s ezáltal az állandó nedvességtartalom nem tette lehetővé, hogy a garázsból, szeméttárolóból kialakított bormúzeumunkban kiállítási tárgyakat helyezzünk el. Intézményünknek a Terra Incognita programhoz benyújtott pályázat útján sikerült anyagi forráshoz jutnia, s ez év augusztusától megkezdhettük egy új technológia alkalma-
kir lyhelmeci
Megnyitotta kapuit a „Királyi Borpatika”
Zvolenský Gabriella
XVI. Bodrogközi népművészeti fesztivál
Zvolenský Gabriella
Gecse Erzsébet
Kultúra
[email protected]
A királyhelmeci Nosztalgia Együttes 2004 márciusában jött létre a hátrányos helyzetű gyermekek megsegítése céljából. Egy este megszólalt a telefon. Halló? Szia, Gabika! Itt Árpi. A tanácsodat kérem! Szeretnék segíteni olyan gyerekeken, akik pénzhiány miatt, nem tudnak ebédelni az iskolában. A telefon másik végén Oláh Árpád volt, aki akkoriban a Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Szülői Tanácsának tagja volt. Gyönyörű két csodás hangú leánygyermeke látogatta az iskolát. Másnap megtörtént a találkozó. Árpi felajánlotta, hogy kerít egy zenekart, amelyben ő, édesapja és a nagyapja a híres Nyakabácsi ingyen hajlandóak játszani, a többieket kell csak megfizetni. Jánossal vállaltuk, hogy jó hangú, segítőkész énekeseket szerzünk. Az első próbára 10 lelkes, jó hangú, segíteni akaró csapat jött össze. Az első fellépésre június 14-én került sor „Nótaest” címen, majd júliusban az „50 - 60-as évek legszebb dallamai” csendültek fel a színpadon immár 22 szereplővel. Szeptember 19-én „Slágerparádé” című műsor került bemutatásra a fellépők száma 25-re emelkedett és a gálaműsor „Jó az álmodozás” címen szeptember 24-én lett bemutatva. Mondanom sem kell, hogy mind a négy fellépés új díszlettel, teltház előtt zajlott, csodálatos közönség előtt, s akkor mintegy 30 000,-Sk adtunk át a magyar iskolának, a hátrányos helyzetű gyerekek számára. A beteg gyerekek megsegítése volt a célja annak a „Minden ember boldog akar lenni” című zenés estnek, jótékonysági slágerparádénak, amit 2010. május 28-án adott a Nosztalgia együttes a VMK-ban. A műsorban közreműködtek: Molnár Natália és Angyal András /Budapest/ táncpáros, Bertáné Trosko Ludmilla, Lukácsné Juhász Mária, Nádasdi Hilda, Szabó Ida, Molnár Oszi, Nádasdi János, Tóth Ricsi, Szaniszló Ferenc és Zvolenský Gabriella. A kezdeményezés majd kilenc évvel ezelőtt indult, azóta a Nosztalgia együttes számos rendezvényen (nyugdíjas napok, városi és falunapok, nemzetközi találkozókon és még sorolhatnám) szórakoztat sokakat a fülbemászó dallamokkal. 18 évesen érettségiznek gyermekeink. A Nosztalgia is érettségizett összefogásból, segítőkészségből, odaadásból, kézfogásból, tenniakarásból, emberségből és talán a legfontosabb tantárgyból a szeretetből! Milyen jegyet kap? Bízom benne, hogy legalább megfeleltet. Merthogy az elmúlt évek se rajtunk kívül léteztek, boldogság, jóság, szeretet nincs nélkülünk, ez mind-mind csakis bennünk van! Bízunk benne, hogy szerény, jó szándékú adományunk a beteg gyermekek jövőbeni boldogságának lett és lesz záloga.
A CSEMADOK Királyhelmeci Területi Választmánya, valamint a Bodrogközi és Ung-vidéki Kulturális Központ immár 16. alkalommal rendezett folklór fesztivált a kisgéresi pincék melletti szabadtéri színpadon. Ez volt az első alkalom, hogy a rendezvény bekerült a Csemadok országos rendezvényei közé. Szeptember 2-án kora délután kezdődött a program, ahol kirakodóvásár és nyitott pincék is várták a Kisgéresbe látogatókat. A gazdag fesztiváli műsor – zenével, tánccal, szép népdalokkal – remek kikapcsolódást biztosított az ide látogatóknak. Felléptek a Bodrogköz és Ung-vidék szólistái, tánc- és éneklő csoportjai. Az idei XVI. Bodrogközi Népművészeti Fesztiválon vendégszerepelt a pozsonyi SZŐTTES kamara néptáncegyüttes, mely a „Bár emlékezete maradjon meg“ c. műsorával szórakoztatta a közönséget. A fesztivál szervezőinek tervei között szerepel, hogy a jövőben még több külföldi csoportot fogadhassanak a Gombaszögi Országos Kulturális Ünnepséghez hasonlóan, ahová az egész Kárpát-medencéből érkeznek fellépők.
Jót ék onysági sl áger par ád é Jóték ékonysági sláger ágerpar parád ádé
7
Szüreti vigadalom
kir lyhelmeci
NÉZetek
fergeteges forgatag és nem várt siker Az elmúlt évek során változó (egyre nehezülő) körülmények között került megrendezésre Királyhelmecen a több évtizedes hagyományra visszatekintő, legrangosabb városi (sőt bodrogközi) esemény, a Bodrogközi Kulturális Fesztivál. Krízis ide, növekvő gondok oda, a rendezvény semmit nem veszített népszerűségéből, ez pedig egyre motiváltabbá tette a szervezőket, akik számára a törekvés és igyekezet meghozta a gyümölcsét – fergeteges hangulatú, színes és változatos programmal, újdonságokkal kápráztatták el az idei háromnapos rendezvényre érkező tömeget. A szüretelés hagyományát megőrizve, a bor és kultúra nemes kapcsolatát szem előtt tartva állították össze a szervezők a három nap programját. A bor, a gasztronómia kiemelt szerepet kapott, külön helyszínen, a Hősök terén várták a bor- és ételkülönlegességek az érdeklődőket, s éppen ehhez illő hangulatot biztosított a téren zajló népi együttesek (köztük a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes) előadása. Idén először kóstolgathattak borokat az érdeklődők a Perényi pincében zajló BORTEAz ünnepélyes megnyitó pillanatai
RASZON, s a borhoz kötődik a Király Borpatika ünnepi átadása is a Bodrogközi és Ung-vidéki Közművelődési Intézet Mailáth József Regionális Múzeumában (Kassa Megyei Önkormányzat Intézménye).
Színpompás felvonulás
www.kralovskychlmec.sk
A Millennium téren egész estig élt, zsibongott a forgatag, ami a folyamatos zene, a téren zajló bemutatók (solymász-, a Debreczeni Dósa Gyalogos Bandérium és
A Hősök tere idén a népies hangulat színtere volt
8
BKF
A zeneiskola udvarán fantasztikus ételek, cigányzene, vagyis igazi eszem-iszom, dínom-dánom
kir lyhelmeci
A városháza aulájában a minden éven tömegeket vonzó zöldség- és gyümölcskiállítás mellett most (meglepetésként) a helyi IRISZ virágüzlet ámulatba ejtő kiállítása is elvarázsolta az érdeklődőket. Mielőtt az érdeklődők elhagyták volna az épületet, egy tehetséges királyhelmeci motorbarát, Halančák Henrik veterán motorjait tekinthette meg (a kiállítás különlegessége, hogy a használt motorokat saját kezűleg építette újjá). Nagy érdeklődés mellett zajlott a pénteki két kiállítás-megnyitó is (Eperjessy Adrián és Varga Attila királyhelmeci származású fotósok, valamint Bábás Erika és Bábás László zománc- és üvegművészek). A VMK-ban pénteken Vujity Trvdko pokoli és angyali történetei, szombaton pedig Maksa Zoltán jóval vidámabb
A rendezvény egyik sikeres újdonsága az IRISZ virágüzlet ámulatba ejtő kiállítása volt
Tárlat megnyitó - Bábás Erika és Bábás László zománc- és üvegművészek
[email protected]
poénjai szórakoztatták a közönséget, majd az elmaradhatatlan nagykoncert és tűzijáték adott lehetőséget a mulatozásra.
NÉZetek
a leleszi TAS íjászklub tagjainak bemutatója, a kisvárdai Mistral mazsorettcsoport látványos előadása, veterán autók, a rozsnyói Actores színház előadása) látnivalók és a gasztronómiai élvezetek nyújtotta lehetőségeknek volt köszönhető. Nem maradtak el a sportesemények és a gyermekfoglalkozások sem, ahogy a rendezvény leglátványosabb pontja, a pompázatos szüreti felvonulás sem.
Az elmaradhatatlan szombat esti koncert sztárjai
BKF
9
Motorbiciklik a városházán
www.kralovskychlmec.sk
kir lyhelmeci
NÉZetek
Tudták, hogy városunkban él egy igazi motorépítő...??
10
Halančák Henrik,
A helmeci motorépítő Átéltem már ezt-azt a BKF szervezésekor, de ilyet még nem. A látvány, ahogy nyolc motor berobogott a városházára, számomra felejthetetlen. Vándorolt már ki-be ilyen-olyan felszerelés, miegymás ezen a bejárati ajtón, de közlekedési járművet még nem láttam begurulni az épületbe. Henriket, a motorok tulajdonosát évekig nem tudtam rábeszélni egy riportra, pedig biztos voltam benne, hogy sokak számára lenne érdekes a felújított motorok és a helmeci „újjáépítő” története. Ennek ellenére tettem egy próbát és megkérdeztem egy nyárvégi kerti partin (biztos lévén abban, hogy nemet mond), kiállítaná-e ezeket a szépségeket a szüreti fesztiválon, hogy megossza a látványt a három nap alatt a rendezvényre látogatókkal. Henrik igent mondott, bár féltette a motorokat, ezért arra kért, hogy biztosítsuk azok épségét (értéküket figyelembe véve, kérése kicsit sem volt indokolatlan). Némi szervezést igényelt a mocik begurítása az épületbe. Ez még péntek este megtörtént, hogy másnap, az ünnepélyes megnyitót követően már szépen beállítva várják az érdeklődőket, akik bizony szép számmal akadtak. Mivel helyben nem tudtunk információkat adni a kiállított veterán csodákról és gazdájukról, ezért úgy döntöttem, utólag mesélem el történetüket. Úgy tizenöt évvel ezelőtt kezdődött a dolog, amikor Henrik kapott egy, majd később egy újabb kisebb motort ajándékba. Akkor, egészen fiatal korában lett a motorokkal való foglalkozás a hobbija. Az átalakítás ötlete onnan jött, hogy már akkor chopperre vágyott, ám egy ilyen gépet már akkor is drágán adtak, s mivel nem engedhette meg magának, hogy megvegye, úgy gondolta, megoldja a dolgot másképp. Az évek során, a felújítási munkák közben rengeteget tudott meg a motorokról.
BKF
A kiállításra beállított felújított motorcsodák és büszke tulajdonosuk
Péntek este nyolc ragyogó szépség robogott be a városháza épületébe
Bújta a témáról szóló szakkönyveket, amit lehetett, magától is megtanult. Akkor már kereste és megvásárolta a használt motorokat, hogy alkatrészekhez jusson. Végül is a terve sikerült – a megálmodott choppert saját kezűleg építette meg, most is használja, és kicsit sem marad el a gyári típusoktól! A nem mindennapi hobbinak lassan híre ment, egyre többen keresték meg, hogy újítsa fel gépüket. Nemcsak helyiektől, de távolabbi helyekről is jöttek felkérések (Detva, Léva, Kassa, Csehország). Henrik garázsában jelenleg hat saját felújított (eredeti állapotára visszaállított) és egy átépített (átalakított) motor áll, utóbbit saját alkatrészek felhasználásával alakított át. Néhány olyan motor is akad, ami működőképes, de még nem kerültek felújításra. Henrik a magyarországi „Litki Veterán Motorosok” (Fényeslitke) tagjaként részt vesz közös jótékonysági eseményeken (pl. véradás, Tisza part takarítás), de elmaradhatatlan a motoros túrákon, találkozókon való részvétel is.
Az újjáépítő tevékenység továbbra is hobbi maradt, kitölti Henrik szabadidejét. A helmeci „motorépítő” szerint csak úgy lehetünk igazán jók bármiben, ha kitartóak vagyunk, sok-sok időt szánunk a munkára. Ehhez nem feltétlenül az iskola adja meg a kellő alapot, az önmagában nagyon kevés. Volt olyan motor, amit hétszer vagy nyolcszor szedett szét, mert hibákat keresett, próbálta teljesen megjavítani, s ez idő alatt rengeteget tanult. Néha úgy érezte, több hibát fedezett fel, mint ahány alkatrésze van a motornak. És még egy érdekesség: helmeci motorépítő barátunk olyan pótalkatrészeket is képes elkészíteni otthon, amelyek gyártását már befejezték és ezért sehol sem kaphatók. Ezeket nemcsak saját felhasználására, de felkérésre is elkészíti. Kérdésemre, vannak-e még új ötletei tervei, épít-e még új motorokat, Henrik elmondta, szeretne még átépíteni motort, de ez egyre nehezebben megvalósítható, mert kevés a szabadideje. -szerk-
Kkelütött pénTÖK A verseny a rendezvény első napján, szeptember 28-án zajlott a Millennium téren. A tökSanyi és Dani bohóc faragásra sok érdeklődő érkezett, sokan nem is fogták fel, hogy ez egy verseny, csak úgy kipróbálták magukat; jókedvűen rajzolgattak, farigcsáltak. A munkában Sanyi-bohóc és Dani-bohóc, valamint a szervezők segítettek nekik. Nos, ezek a segítők nem győzték lapátolni a tökök belsejét, de ennek nagyon örültek, hiszen éppen az volt a cél, hogy minél több gyerek szórakozzon és ehhez nagyon sok tökkel készültek, hogy véletlenül se fogyjon el a készlet. De mellettünk is nagy volt a zsivaj és mozgolódás. Sokféle foglalkozáson vehettek részt a gyerekek, és néhány tanító néni is bohócruhába bújt, így még vidámabb lett a hangulat. Zenei háttérről a helyi szabadidő központ énekesei gondoskodtak. Néhány óra után meglett a verseny győztese, aki egészen profi Halloween tökfejet faragott tök rövid idő alatt (már hogy a „tök” szót ne hanyagoljam …). A győztesnek mindkét bohóc szívből gratulált és átadta a már említett utalványt, ami annyira szépre sikeredett, hogy a nyertes eltehette magának emlékül. Jövőre ugyanezen a fesztiválon újra megszervezzük a tökkelütött versenyt, ahová – remélhetőleg – még több gyerek érkezik majd tököt farigcsálni. A boldog nyertes
NÉZetek
A BKF szervezői idén sem feledkeztek meg a gyerekekről. Egy új, szórakoztató versenyt találtak ki: TÖKkelütött pénTÖK címmel, ahol nem a tökkelütöttek versenyeztek egymással, inkább a tökéletes őszi kellék, a tök volt a főszereplő a vadonatúj versenyen, ahol az érdeklődő gyerkőcök dönthettek: egy tökre rajzolt remekművel, vagy egy viccesre, esetleg ijesztőre faragott Halloween tökkel próbálják megnyerni a verseny díját, a 10 eurós, játékboltban beváltható utalványt.
kir lyhelmeci
T
-szerk-
A BKF-en bemutatkozott Eperjessy Adrián, fotós
“A tter er mésze edv enc ttémám” émám” ermésze mészett a kkedv edvenc közösségi oldalon jelentettem meg először a széles közönség előtt fotóimat. Ez a honlap segített felmérni, milyen szinten vagyok már, hiszen itt nemcsak laikusoktól kaptam visszajelzéseket, de ami fontosabb: profi fotósoktól kaptam kritikát, s lassan „felfedeztek”. Most már kb. 800 fős az ismeretségi kör, innen többen értékelnek, meg is vásárolják a fotóimat. Legelső kiállításom a grafikáimból volt úgy 15 évvel ezelőtt. A fotóim idén augusztus 29-én, Kisvárdán kerültek első ízben kiállításra (ez önálló kiállítás volt). Királyhelmecen idén szeptember utolsó hétvégéjén a BKF keretén belül vettem részt fotóimmal egy közös kiállításon, melynek megnyitója nagy érdeklődés mellett zajlott. Hivatalos fotózással is foglalkozom. Fő profilom a természetfotózás, makro- vagy tájkép, de a természet a legfontosabb ezek közül. Nagyon szeretnék ebből megélni, ezt építem most, ez a célom. A természet témáján belül
a felhőket fotózom szívesen. Egy ideje a makrofotózás vonz. A kész képpel még dolgozni kell, én csak minimális utómunkát végzek a képeken. IgyekEperjessy Adrián szem minél kevesebbet igazítani, inkább a gépből próbálom kihozni a maximumot. Öt éve már, hogy Vácott élek. Nagyon sokat merítettem a természetből régebben is, míg itthon éltem és csak a grafikával foglalkoztam. A természet iránti szeretet megmaradt. Szerencsére ezt Vácott sem kellett feladni, hiszen itt a közelben van a Pilis, a Börzsöny, a Duna, Visegrádi hegyek, Duna-kanyar, gyönyörű tájak vesznek körül. Bár szeretem szülővárosomat, jó volt egy új környezetbe kerülni, ahol friss ingerek értek, kimeríthetetlenül sok a téma körülöttem. Ez pedig óriási motiváció számomra.
BKF
[email protected]
Tizenkét éve kezdtem komolyan fotózni. Gyermekkorban sokat és szívesen rajzoltam, grafikákat készítettem. Tanáraim sok versenyre elküldtek, azt javasolták, hogy architektúrával foglalkozzam, s bár egyetértettem velük, a terv nem jött össze. A gimnázium elvégzése után lettem Ticce-tag, akkoriban csak grafikákat készítettem. Egy alkalommal viszont kezembe került apám akkori analóg Exacta fényképezőgépe, ez volt a fotózási korszak kezdete. A fotózás alapjait apám tanította meg. Hamar ráéreztem, úgy hiszem, a fotózás révén szélesedett a művészi látóköröm. Autodidakta módon tanultam tovább, sokat olvastam, rengeteget fotóztam. Digitális fotózással csak öt-hat éve foglalkozom, ezzel a módszerrel könnyebb volt haladni, hiszen azonnal látszik a fotózás eredménye, nem vakon fotózik az ember. Önmegvalósítás szempontjából is sokkal jobb eszköznek bizonyult ez a forma. A „Deviantart” nemzetközi fotós
11
NÉZetek kir lyhelmeci
TICCE, 20 12 201 A Ticce - Bodrogközi és Ung-vidéki Alkotók Társasága 2012 tavaszán új vezetőséget választott, a következő felállásban: tiszteletbeli elnök - Csótó László, elnök - Hogya György, titkár - Hornyák József. Vezetőségi tagok: Baňacký Mikuláš, Terebesi Gyula, Maťovka Antonii, Hricuta Ondrej, Fazekas László és Tóth Mária. Az idén (nagyvonalakban, s a teljesség igénye nélkül) a következő rendezvényeket sikerült megvalósítani: Májusban a díjugrató verseny ideje alatt Maťovka Antonii és Hornyák József mutatkozott be festményeivel, majd az ezt követő hetekben Terebesi Gyula fényképkiállításait tekinthették meg az érdeklődők Battyánban, Szolnocskában valamint a királyhelmeci Mailáth József Regionális Múzeumban. Júliusban a már említett Maťovka Antonii és Hornyák József páros mutatta be legújabb festményeit a Királyhelmeci Városi Művelődési Központban. A szünidő a művészeti táborok ideje, a Ticce–tagok Nagykaposon, Ajakon és Királyhelmecen vettek részt különböző alkotótáborokban, ez utóbbi közös kiállítással zárult. Augusztusban Kisvárdán a testvérvárosi kapcsolatok keretében Eperjessy Adrián fotókkal, Baláž Dušan, Baňacký Mikuláš, Boda Ágnes, Demko Ladislav és Maťovka Antonii egy-egy festménnyel mutatkoztak be.
A szeptemberi hónap éppoly gazdag volt mint az előbbi, Perbenyikben két kiállítással is jelentkezett a Ticce: a mezőgazdasági szakközépiskolában Maťovka Antonii, Terebesi Gyula állított ki, a Galériában pedig Erdélyi Béla művész képeit csodálhatták meg. A szüreti ünnepség ideje alatt mind a VMKban, mind a Hősök terén reprezentált a társaságunk. A művelődési központban Eperjessy Adrián és Varga Attila vászonra nyomtatott fotóit állítottuk ki, a téren rendezett bemutatón pedig Maťovka Antonii, Hornyák József, Terebesi Gyula és Rinkács Sándor képviselte a társaság színeit. Októberben a perbenyiki Galériában Benedek Sylvia nagyon hangulatos képeivel mutatkozott be, míg maga a Ticce klub egy 25 alkotásból álló válogatással vett részt a nagykaposi vásár műsorában. Kassán az iparista nap alkalmából Terebesi Gyula képeit tekinthette meg a nagyérdemű, míg Erdélyi Béla sajátos stílusú képei Budapesten kerültek bemutatásra. Októberben alakult meg a Ticce mellett működő fotós szekció, amely a környék fotográfusait hivatott összefogni, s nekik különböző kiállításokon a bemutatkozásra kíván lehetőséget adni. Novemberben Hornyák Erik és Boda Ágnes képviseli a Ticcét a Bélmegyerben megrendezendő alkotótáborban, Fazekas Krisztián pedig a királyhelmeci VMK-ban mutatja be legújabb képeit. Az idén is részt veszünk a Nagykaposi Őszi Alkotó Szalon rendezvényen, amely gyakorlatilag képeladással egybekötött kiállítás. November 30-án a Ticce évzáró gyűlését tartja a VMK-ban. Hogya György
www.kralovskychlmec.sk
No vemberben is llehe ehe ol ákban Nov ehett szt sztrrájk az isk iskol olákban
12
A Szlovákiai Oktatásügyi és Tudományos Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (OZPŠaV) Tanácsa újabb sztrájk mellett döntött. Az oktatásügyi dolgozók november 26-án reggel 6 órától szüneteltetik a munkát, mert keveslik a számukra megítélt 5 %-os béremelést és az oktatásügy fejlesztésére szánt támogatást. A tiltakozó akció hosszáról a sztrájkbizottság dönt majd. A szakszervezeti képviselők nem véletlenül választották újabb megmozdulásuk napjául november 26-át, ugyanis ekkor dönt a kormány a 2013-as állami költségvetésről. A szakszervezeti tagok kitartanak korábban megfogalmazott követeléseik mellett. A 10 %-os béremelésen kívül a kormánytól azt kérik, hogy az állami költségvetésből évente legkevesebb 10 millió euróval növelje az oktatásügyre fordítandó összeget. Az oktatásügyi szakszervezetek képviselői november 26ig még tanácskozni akarnak az illetékesekkel. A szakszervezeti vezető azt is kijelentette, hogy ha eredményesen végződne az államfővel, a kormányfővel és a parlamenti képviselőkkel folytatandó tárgyalásuk, a tervezett sztrájkra meglehet, nem kellene sort keríteni. Dušan Čaplovič oktatásügyi miniszter múlt héten elmondta, az 5 %-os béremelésnél többet nem tud felkínálni az oktatásügyi dolgozóknak. Čaplovič abban bízott, hogy a
Kultúra, közélet
szakszervezetek az ajánlatot elfogadják. Szerinte az oktatásügyben dolgozóknak, más állami alkalmazottaktól eltérően, tulajdonképpen 10 %-os béremelésük lenne, mert az utóbbiak bérét 2013-ban 5 %-kal csökkentik. A szakszervezetek azonban elutasítják ezt és Robert Fico kormányfőt is felszólították, hogy járuljon hozzá az oktatásügy anyagi helyzetének átértékeléséhez. Az oktatásügyi dolgozók szeptember 13-án országos sztrájk által nyomatékosítva kérték bérük 10 %-os emelését. Fokozatosan el szeretnék érni, hogy a pedagógusbérek a nemzetgazdaságban érvényes átlagbérek 1,2-szorosára növekedjenek. Ugyancsak követelik, hogy a kormány a GDP legkevesebb 6 %-át áldozza az oktatásügy fejlesztésére. A figyelmeztető sztrájkba a helyi iskolák is bekapcsolódtak, bár a nem pedagógus alkalmazottak (akik számára 5%os fizetésemelést kérnek), többsége nem vett részt a sztrájkban, hiszen ez elég nagy pénzkiesést jelentett volna számukra. A pedagógusok is elestek az aznapra eső fizetésüktől, ráadásul saját maguknak fizették a sztrájk napjára eső egészségügyi járulékot. Az előzetes felmérés szerint a sztrájkban résztvevők egy része kicsit megingott, feltehetően sokan félnek a fizetés nagyobb csökkenésétől, amivel egy többnapos sztrájk járhat. A sztrájk idejére érdemes felkészülni a szülőknek is, meglehet, hogy gyermekük több napig nem mehet iskolába.
regulačných ventilov na radiátoroch. Dôležitá je aj ich správna poloha – musia byť namontované vo vodorovnej polohe. • Záclony by svojou dĺžkou nemali zakrývať radiátor. • Umiestnite nábytok tak, aby nezamedzoval prúdeniu vzduchu a tepla z radiátora. • Nezakrývajte radiátor dekoratívnymi objektmi alebo vlhkým textilom. • Vykurované izby vetrajte krátko a intenzívne a nie dlhodobo otvorením výklopného okna (tzv. vetračky).
NÉZetek
V pondelok 8. 10. 2012 bola v Kráľovskom Chlmci, po splnení legislatívnych podmienok, spustená vykurovacia sezóna. Spoločnosť Dalkia Kráľovský Chlmec, spol. s r.o. sa na ňu pripravovala už v letných mesiacoch. Počas letných odstávok boli vykonané kontrolné, čistiace a mazacie práce na všetkých technologických zariadeniach. Medzi ne patrí tiež vykonanie všetkých povinných prehliadok na vyhradených tlakových, elektrických a plynových technických zariadeniach. Prebehlo tiež overenie meračov tepla, ktoré sa podľa zákona vykonáva každé 4 roky a overovanie vodomerov, ktoré sa podľa platnej legislatívy vykonáva každých 6 rokov. V rámci modernizácie sa namontovalo 41 ks ultrazvukových meračov tepla a v rámci údržby sa vymenilo 5 meračov tepla. Modernizovalo sa aj na strane konečných spotrebiteľov a prvé výsledky sú veľmi pozitívne. Sedem vykurovaných domov už zrealizovalo zateplenie obvodového plášťa spolu s výmenou pôvodných okien za nové s lepšími tepelnými a zvukovo izolačnými vlastnosťami. Všetkými týmito opatreniami dosiahli domácnosti až 30%-né úspory!
kir lyhelmeci
Na vykurovaciu sezónu sa zodpovedne pripravil aj Kráľovský Chlmec
Viete aká je optimálna teplota vo vykurovaných priestoroch? Každý stupeň, o ktorý sa zníži teplota v miestnosti, znamená úsporu 6 % nákladov na kúrenie. • obývacie miestnosti, t. j. obývacia izba, spálňa, jedáleň, jedáleň s kuchynským kútom, pracovňa, detská izba 21 °C • kuchyňa 20 °C • kúpeľňa 24 °C • WC 20 °C • vykurované vedľajšie miestnosti (predsieň, chodba, atď.) 15 °C • vykurované schodište 10 °C (údaje sú uvádzané pre obytné budovy, podľa prílohy k vyhláške č. 152/2005 Z. z.)
Ako ušetriť čo najviac tepla počas vykurovacej sezóny? Viete, že aj domácnosti môžu ušetriť tepelnú energiu na vykurovanie? Stačí si osvojiť niekoľko z nasledovných odporúčaní: • Regulujte spotrebu tepla používaním funkčných termo-
Dalkia pripravila už 8. ročník enviro súťaže pre základné školy OSN stanovila rok 2012 za Medzinárodný rok trvalo udržateľnej energie pre všetkých. Súťaž Dalkie, Energie okolo nás úzko nadväzuje na túto tému, je zameraná na oboznámenie detí s využívaním obnoviteľných zdrojov energie. Vo všetkých mestách, v ktorých Dalkia pôsobí, sa mohli zapojiť do súťaže žiaci 2. – 4. ročníka základných škôl. Na projekte spolupracuje s Ministerstvom životného prostredia SR a informovalo o ňom aj Ministerstvo školstva SR. Úlohou žiakov je vybrať jeden alebo viacero druhov obnoviteľných zdrojov energie, ktoré by sa dali využiť v ich meste a v jeho okolí. Žiakov i učiteľov budú pri práci sprevádzať zaujímavé pedagogické materiály, vďaka ktorým sa dozvedia veľa informácií o obnoviteľných a iných zdrojoch energie a o vzniku a výrobe tepla. Doplňujúcimi materiálmi sú napríklad DVD s krátkym animovaným filmom, set vzoriek biomasy či plagát Moje ekogestá. Pre všetkých žiakov, ktorých trieda sa stane celoslovenským víťazom, pripravuje spoločnosť Dalkia atraktívny celodenný výlet.
Inzercia
[email protected]
Ako postupovať v prípade, že niečo nefunguje tak ako má? V prípade problémov v objekte s dodávkou tepla na vykurovanie a teplú úžitkovú vodu (TÚV) najprv kontaktujte správcu objektu a spoločne preverte možné príčiny vo vnútri objektu. Najčastejšími príčinami sú: · zavzdušnené vnútorné rozvody ústredného kúrenia ako aj TÚV. · na najvyššom poschodí nebýva nikto alebo sa často zdržiava mimo bytu. · stúpačkové regulačné armatúry sú zatvorené, hlavne na začiatku sezóny v dôsledku výmeny radiátorov, maľovaní a iných rekonštrukčných prácach. Až keď ste sa presvedčili, že problém je dodávkou kontaktujte službukonajúceho strojníka na telefónnom čísle: 056/63 210 98 alebo 0915/913 112. Od apríla do novembra 4.00 do 23.00, od novembra do apríla 24 hodín denne.
13
kir lyhelmeci
NÉZetek
Önmagát legyőzve megakadályozta, hogy a kor legyőzze őt
Orosz Anikó
Sokan átélték már, hogy enyhébb, erősebb rémületérzéssel fogadták valamelyik kerek születésnapjukat, mert az az öregedés, visszaesés kezdetét jelezte számukra. Sok esetben ez a kezdeti rossz érzés akár depresszióba, vagy általános lehangoltságba is fajul, ám vannak, akiknél ez a tapasztalat pozitív változást eredményez. Erre nagyon jó példa lehet egy kitartó nő esete, aki sokakat motiválhat életük megváltoztatására. Dr.Orosz Anikó az elmúlt 11 évben tíz alkalommal futotta le a kassai félmaratont (az újabb orvosi szakvizsgára való felkészülés miatt egy maraton „igazoltan” kimaradt). Az ő számára a kerek évszámtól való megrémülés csupa pozitívumot hozott sport terén az elmúlt tíz év alatt és olyan eredményeket, amelyekhez csak gratulálni lehet.
A sportos életmód családunkban mindig is természetes volt. Szüleink verseny szinten sportoltak; anyukám mint atléta, apukám pedig gyorslövészetben remekelt. Egész gyermekkorunk úgy telt, hogy a sport, a futás, hosszú túrák a természetben a mindennapok természetes velejárói voltak. Nemcsak én, de testvéreim is így élnek a mai napig. A maratonokon való részvétel viszont csak jó tíz évvel ezelőtt kezdődött… A negyvenes évszám miatti aggodalmamat úgy sikerült legyőznöm, hogy eldöntöttem: nem hagyom, hogy a kor legyőzzön, mindent megteszek annak érdekében, hogy egészségem, erőnlétem nemcsak hogy megmaradjon, de javuljon is és a nálam fiatalabbaknál is jobb legyen. Egy olyan ismerősöm motivált, aki hetente tíz kilométert lefutott,
www.kralovskychlmec.sk
Tíz év “gyümölcse”
14
arra gondoltam, ha ő képes erre, akkor nekem is menni fog. Ennek az elhatározásnak egyfajta szimbóluma lett a célkitűzés: minden éven lefutni a kassai félmaratont. Első éven kb. félév állt rendelkezésemre az őszi maratonig, ez elégnek is bizonyult. Nem volt túl kemény ez a felkészülés? Elvégre a félmaraton hossza 21 km és 100m. Kezdetben nem volt könnyű, de ez minden esetben így van: el kell jutni a jó kondícióig, ám az addigi életvitel, a gyerekkori és felnőttkori sportolás nem veszett kárba. Előjött lassan minden és aránylag rövid idő alatt sikerült nagyon jó eredményt elérnem. Viszont ehhez önmagam folyamatos legyőzésére volt szükség – ha elfáradtam, akkor sem álltam meg, tovább haladtam. Kisebb trükköket dolgoztam ki önmagam ösztönzésére. Ha fájt, az sem tántorított el, dacoltam fájdalommal, fáradtsággal.
Egészséges életmód
Egy ilyen hobbi nemcsak kitartást, de sok szabadidőt is igényel. Főorvosként nem lehet könnyű ezt megoldani. Rengeteg időt töltök a munkahelyemen, a műveseállomáson, ezen kívül éjszakai ügyeleteket is vállalok a belgyógyászaton. Az otthoni feladatokat sem hanyagolhatom, tehát valóban nem könnyű megtalálni az időt a futásra, de hetente négy-öt alkalommal sikerül megoldanom. Ebben az esetben is szükség van trükkök bevetésére; ha nagyon kevés az időm (és az időjárás megengedi), a „nagyhegyen”, valami meredek dombon tréningezem, ha több az idő, hosszabb távokat választhatok. Az idei maraton a tízedik, jubileumi volt. Milyen érzés volt tapasztalni, hogy az egykori célkitűzést (úgy tippelem) elváráson felül sikerült megvalósítani? Nagyon jó érzés volt, s ehhez hozzájárult a tény, hogy az elmúlt évek során az idei volt a legjobb eredményem. Ennek nagyon örültem, s ezen a téren egyetlen álmom maradt: hogy egyszer a lányommal együtt fussam le ezt a maratont. Sokan gondolják azt, hogy a futás csak bizonyos alkatú emberek számára előnyös sport. Nem gondolom azt, hogy erre születni kell. Egészséges emberek közül bárki képes jó futóvá válni, ha kitartó. A titok az agyban van – elszántság, igazi eltökéltség nélkül ez sem működik. Nem szabad azt hinni, hogy bárki nevetve, fájdalom, önmaga folyamatos legyőzése nélkül jut el a megálmodott szintre. A jó kondícióért, teljesítményért keményen kell dolgozni, a fájdalom és fáradtság megéri, hiszen magamon és családom tagjain is tapasztalom, hogy sokkal jobb az egészségünk a sportnak köszönhetően. A stressz levezetésének is remek formája ez; a munkámból kifolyólag stresszes az életem, de a sport egész szervezetemre és mentális állapotomra is pozitívan hat, nagyon jó eszköz az egészségvédelemre. Egy-egy tréning után semmihez sem hasonlítható kellemes állapotba kerülök, jobb a közérzetem. Mindemellett elég súlyos kétszeres nyaki porckorongsér-
vem van, ennek ellenére nem kímélem magam, és éppen a sportnak köszönhetően nem szenvedek ettől sem. A mindennapokban jut idő más hobbira is? Bár bérházban lakunk, egy kutya es két macska bővíti családunkat. A közös séták a természetben kitöltik maradék szabadidőmet.
Anikó, az első félmaratonon
A maratonokon való részvételre visszatérve, volt olyan eset, hogy sérülés, rosszullét nehezítette meg a feladat teljesítését? Nagyobb gondokkal nem kellett megküzdenem, de előfordult izomgörcs, esetleg más apróság (az első maratonomat náthásan, hőemelkedéssel futottam le), de ez nem volt ok arra, hogy az egész éves felkészülés kicsúcsosodásáról emiatt lemaradjak. Számomra ugyanis ez az esemény olyan, mint valami ünnep, mintha learatnám egészéves munkám gyümölcsét. Olyan öröm, élmény, amit nem érdemes kihagyni. Itt is ugyanaz az elv működik: nem engedek a fájdalomnak, fáradságnak. Amikor késztetést érzek a magállásra, olyankor meg szoktam magamtól kérdezni, hogy ha a lábam nem fáj és a tüdőm bírja, akkor tulajdonkeppen miért is akarok én megállni?! Ismétlem: minden az agyban dől el. S valóban, egyszerre rejtett energiák, tartalékok bukkannak fel és így a célomat újra és újra sikerül teljesíteni. Mátyás Hudák Katalin
Ml ad ý záhr adkár Mlad adý záhradkár Dňa 4.10.2012 v rámci Základnej organizácie Slovenského zväzu záhradkárov z Kráľovského Chlmca okres Trebišov sme sa zúčastnili s deťmi zo Základnej školy na ulici L. Kossutha 56 na celoslovenskej vedomostnej súťaži Mladý záhradkár v Piešťanoch.
Tejto súťaži predchádzalo školské kolo. Najúspešnejší zo školského kola sa zúčastnili celoslovenskej súťaže. Boli to žiaci: Angelika Rešková - 7.B trieda Sebastian Gonda - 6.A trieda Alexander Czap - 6.A trieda Žiakov doprevádzali ako pedagogický dozor pani učiteľka Mgr. Katarína Juhászová a za ZO SZZ Kráľovský Chlmec pán Július Ragáň. Na súťaži v Piešťanoch sa zúčastnilo 56 deti z viacerých okresov. Deti boli rozdelené do dvoch skupín, a to mladší a starší žiaci. Naše deti boli zaradené do skupiny mladších žiakov. V tejto skupine žiak Sebastián Gonda zo 6.A triedy sa umiestnil na peknom 5. mieste za čo bol porotou z Republikového výboru SZZ v Bratislave ohodnotený Po prevzatí diplomu diplomom a vecnou cenou. Ostatné deti sa umiestnili: Angelika Rešková na 12 mieste, Alexander CZAP na 17 mieste čo je tiež chvályhodný výsledok. Vedenie ZO SZZ v Kráľovskom Chlmci touto cestou vyslovuje poďakovanie vedeniu školy a aj pani učiteľke Mgr. Kataríne Juhászovej, ktorá na túto súťaž deti pripravovala. Július Ragáň k i r á l y h e l m e c i
Királyhelmec önkormányzatának közéleti folyóirata
NÉZ etek z
7. évf. 36. szám 2012/5 október
Vydavateľ: Zastupiteľstvo mesta Kráľovský Chlmec Mobil: 0915 870 680 IČO: 331 619 EV: 4027/10 Náklad: 2200 Redakcia: Mestský úrad Kráľovský Chlmec Ul. L. Kossutha 99 077 13
Kiadja: Királyhelmec város önkormányzata Főszerkesztő: Mátyás Hudák Katalin Felelős kiadó: Királyhelmec város önkormányzata Nyomja: MS-Print, Alsómihalyi Színes borító CTP: Logo: Béres János Fotók: Mátyás Hudák Katalin Nyomdai előkészítés: Mátyás Hudák Katalin EV: 4027/10 Szerkesztő bizottság: Furik Péter, Kalapos Árpád, Marta Čarnakovičová
E-mail:
A kiadvány ingyenes. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.
[email protected]
Mi okoz rövidlátást? Miópia legtöbbször azért alakul ki, mert a szemgolyó formája változik, kicsit megnyúlik. A külső világ képe már nem a retinára vetül, hanem az elé, emiatt közelre jól látunk, de távolra már nem működik a szem törő ereje. A rövidlátó szembe érkező sugarak nem az ideghártyán egyesülnek képponttá, hanem a retina előtt. Hogy kezelhető a miópia? A miópiát konkáv (mínuszos) lencsével lehet korrigálni. A lencse feladata, hogy a beérkező képet a retinára tolja, így használatával teljesen élesen láthatunk. A miópia mértékének helyes megállapítása céljából forduljunk látszerészhez, akitől tanácsot kapunk arra vonatkozóan is, hogy számunkra melyik optikai lencse típus a legmegfelelőbb. Hogyan hat a rövidlátás korrekciója az életmódunkra? Ha kontaktlencsét vagy szemüveget kell hordanunk, az elég nagy változást jelent, s kis időbe telik, míg hozzászokunk. A szemüveg hordásánál ugyanis némileg szűkül a látókörünk, ami a kontaktlencsénél nem jelent gondot, de mindkét esetben szokni kell a dioptriát is. Ez azonban nagyon rövid idő alatt megtörténik (legtöbb esetben szinte azonnal). Fontos viszont, hogy figyeljünk a szemüvegre, nem igényel-e további igazítást (ha szorít vagy ha elcsúszik a helyéről). Ilyen esetekben a látszerész megoldja ezeket a gondokat is. Gyermekek rövidlátása: Iskolás gyermekeknek a mérsékelttől a komolyig lehet mindenféle látási panaszuk. Ha gyanítják a romlást, nagyon fontos, hogy a gyermeknél egy teljes körű szemvizsgálatot végezzenek így megállapítva a gond természetét. Ezzel, persze súlyos szembetegségek is kiszűrhetők. Ha a megfelelő módon segítenek, a gyermek a lehető legjobban láthat. Hogyan segítsük a gyermeket megbirkózni a rövidlátással: Sohase mondjuk a gyermeknek, hogy rossz a szeme. Inkább azt, hogy az ő szeme máshogy töri a fényt, és ezért javító lencsére van szükség, amely segít fókuszálni a fénysugarakat. Illusztrációkkal és egyszerű magyarázatokkal segítsünk a gyermeknek megérteni azt, hogy azért rövidlátó, mert a szemgolyója alakja más. Alakítsuk a szemüveg keretének kiválasztását vidám időtöltéssé. Említsük meg a kontaktlencsét is, mint lehetőséget. Ne tiltsuk el semmilyen tevékenységtől a rossz látása miatt. Beszélgessünk vele a látásáról. Bátorítsuk, hogy szóljon, ha változást érez a látásában.
Közélet
[email protected]
[email protected]
NÉZetek
Účastníci súťaže
A rövidlátás, más néven myopia gyakori probléma, azt jelenti, hogy az érintettek nem látnak jól távolra. Kezdetben a betegek a körülöttük lévő világot még élesen látják, csak azok a dolgok tűnnek homályosnak, amelyek egy kicsit távolabb vannak. Ez általában már az iskolában elkez- Vaszily Pál, optometrista dődik, amikor a táblát nem tudjuk rendesen leolvasni már a középső padból sem (nemhogy még a hátsóból…). Ha tehát valaki a közeli dolgokat probléma nélkül látja, de a közlekedési jeleket vagy az iskolában a táblára írtakat nehezen ismeri fel, az rövidlátó.
kir lyhelmeci
A rövidlátás
Celoslovenská súťaž
15
Az idei, jubileumi X. Bodrogközi Kulturális Fesztivál kiértékelését követően elégedetten állapítottuk meg, hogy sikerült megvalósítanunk elhatározásunkat: szórakoztató műsorokkal tarkított rendezvénysorozattal ünnepelni a szüret hagyományát. A fesztivál valódi közösségi élménnyé vált, amelyben aktívan vettek részt óvodásaink, iskolásaink és művészeti csoportjaink, a fellépéseket külföldi előadók színvonalas műsorai tették változatossá, kiállítások sora nyújtott felejthetetlen művészeti élményt a hazai és az idelátogató közönségnek. Mind a média, mind a nagyérdemű közönség elismerő reagálásai igazolják igyekezetünk sikerét, azonban mindannyian tudatosítjuk, hogy a jó szervezés csak részben járult hozzá a sikerhez, a többi az önzetlen támogatók népes csoportjának köszönhető; azoknak, akik anyagilag, erkölcsileg s néhány esetben a puszta jelenlétükkel támogatták városunk központi ünnepét. Királyhelmec Város nevében őszinte köszönetemet fejezem ki minden jó szándékú segítőnek azért, hogy messzemenően támogatta az immár határon túl is népszerű Bodrogközi Kulturális Fesztivált, s bízom benne, hogy együttműködésünket Tarcali Nagy Beatrix a továbbiakban is sikeres rendezvények kísérik majd, ahogy abban is, hogy a fesztivál látogatói megtalálták számításukat, a szórakozási lehetőségeket a rendezvény három napja alatt. Rájuk gondolva igyekszünk a jövőben is a lehető legszínvonalasabbá tenni városunk legszebb és legrangosabb kulturális rendezvényét, a Bodrogközi Kulturális Fesztivált. Tarcali Nagy Beatrix a kulturális és művelődési osztály vezetője
Po vyhodnotení tohtoročného jubilejného X. Medzibodrožského kultúrneho festivalu sme so spokojnosťou mohli konštatovať, že našu snahu - prispieť pestrým a hodnotným kultúrnym podujatím ku tradičnej oslave vinobrania – sa podarilo naplniť. Festival sa stal ozajstným spoločenským dianím, ku ktorému sa aktívne pričinili naši škôlkari, školáci, umelecké skupiny, hosťujúce súbory a v neposlednom rade aj vystúpenia známych zahraničných osobností. Takéto široké spektrum rôznorodých predstavení, výstav, športových podujatí a ozajstnej slávnostnej atmosféry umocnil pocit bezstarostnej zábavy a spokojnosti ľudí žijúcich v našom meste, regióne ako aj ostatných návštevníkov. Uznania zo strany širokého obecenstva a médií síce potvrdzujú naše snaženie, avšak sme si vedomí, že zožatý úspech je len z časti našou zásluhou. Chvála a vďaka patrí hlavne tím podporovateľom, ktorí svojim húževnatým a bezprostredným prístupom zveľadili túto slávnosť, čím preukázali svoju oddanosť voči mestu, tradícii a kultúre. Uznania zo strany širokého obecenstva a médií síce potvrdzujú naše snaženie, avšak sme si vedomí, že zožatý úspech je len z časti našou zásluhou. Chvála a vďaka patrí hlavne tím podporovateľom, ktorí svojim húževnatým a bezprostredným prístupom zveľadili túto slávnosť, čím preukázali svoju oddanosť voči mestu, tradícii a kultúre. V mene mesta Kráľovský Chlmec mi dovoľte, aby som sa Vám za tento Váš šľachetný postoj úprimne poďakovala. Dúfam, že naša spolupráca bude naďalej pretrvávať a spoločnými silami sa nám podarí realizovať podobné veľkolepé podujatia aj v budúcnosti.
Szüreti felvonulás
régen... A bodrogközi szüreti hagyományokhoz tartozó elmaradhatatlan esemény az elmúlt évtizedek alatt semmit sem veszített népszerûségébõl, pompájából.
... és 2012-ben