NEMZETKÖZI SZEMLE
Jan Briza LATIN-AMERIKA VÁLSÁGOS PILLANATAI
Csak részben igaz az az ismert és igen népszerű tézis, hogy Latin-Ame rika Marquez Száz év magány című világhírű regényének helyszínéhez, M a c o n d ó h o z hasonlóan sokáig kívül esett a világtörténések fő folyama tain. A z igazság ezzel szemben az, hogy a „zöld k o n t i n e n s " — éppúgy mint az úgynevezett h a r m a d i k világ más országai — sokáig a nemzet közi imperializmus „perifériája" és stratégiai t a r t a l é k a volt, és ma is az, de u g y a n a k k o r tény az is, hogy a „periféria" mindig lényegesen befolyá solta m i n d a z t , ami a „ k ö z p o n t b a n " történik. N e m vitás például, hogy a „ k ö z p o n t " gazdasági, politikai és kulturális felemelkedéséhez lényegesen hozzájárult a „periféria" — ebben a z esetben Latin-Amerika — természeti és emberi forrásainak kizsákmányolása. Ezért a „perifériáért" a történelem során mindig heves h á b o r ú k a t foly t a t t a k , két világháború robbant ki m i a t t a . És ha netalán valaha is kitör, a k k o r emiatt tör ki majd a h a r m a d i k világháború, az atomháború is. A z utóbbi n é h á n y évtizedben különösen időszerűvé vált a fejlett és fejlődő országok — a „ k ö z p o n t " és a „periféria" vagy ahogy m a gyak rabban mondják, a gazdag Észak és a szegény Dél — kölcsönös függő sége, sőt jelenleg b á t r a n állíthatjuk, hogy ez a kölcsönös függőség sors döntőén befolyásolja a nemzetközi gazdasági és politikai viszonyok főbb irányvonalainak további alakulását. Latin-Amerikának, mint a „függő k a p i t a l i z m u s n a k " a fejlődéséről született különféle elméletek megalkotói azt hirdetik, hogy ez a kölcsönös függőség a kerete annak a d r á m á n a k , amely ma a z új gazdasági világ válság föltételei között „a zöld kontinensen" lejátszódik. Latin-Amerikának, és az egész fejlődő világnak, igazi válsága még csak ezután következik be. Még előttünk állnak a sorsdöntő gazdasági és p o litikai megrázkódtatások, amelyek csak most tűnnek fel a láthatáron, de majd csak ebben vagy a következő évtizedben jelentkeznek igazi erővel, ha időközben n e m sikerül leküzdeni a mostani gazdasági válságot és nem sikerül csökkenteni nyugtalan bolygónk növekvő társadalmi és p o litikai feszültségét. Az ismert nemzetközi közgazdászok úgy becsülték föl, 1
hogy nemzetközi közösségünk legfeljebb csak rövid ideig bírja még elvi selni a valószínűleg legsúlyosabb és legmélyebb gazdasági válság meg próbáltatásait. D e térjünk vissza Latin-Amerikához és problémáihoz.
A „ZÖLD K O N T I N E N S "
ELMARADOTTSÁGÁNAK
A reformisa
GYÖKEREI
koncepció
H a hinni lehetne a Latin-Amerika fejlődéséről készült régi, de még napjainkban is mélyen gyökerező és igen elterjedt reformista elméletnek, a k k o r a világ e része elmaradottságáért és minden mai bajáért Spanyol ország és Portugália a felelős, vagyis pontosabban szólva a feudalizmus, amit ez a két ország átültetett a „zöld k o n t i n e n s " talajára. E reformista nézetek szerint Spanyolország és Portugália az „új v i l á g " meghódításakor feudalista ország volt, éppert ezért gyarmatosításuk is feudalista föltéte lek között folyt. Később L a t i n - A m e r i k á b a n a hódítók rendszerének min tájára létrejött a feudalista arisztokrácia, amely m i n d i n k á b b önállósította magát a z anyaországtól. A X I X . században ez a feudalista arisztokrácia u r a l k o d o t t a latin-amerikai országokban, és uralkodik még ma is X X . századunkban, gátolva a kapitalizmus fejlődését és a nemzeti burzsoázia kibontakozását. A reformisták, a z álbaloldaii szociológusok és politikusok legfőbb hi bája — a z argentin Luis V i t a l e szerint — az, hogy a gazdasági elma radottságot összekeverik a feudalizmussal és a nagybirtokos rendszert a feudalizmussal. Latin-Amerika feudális jellemvonásainak koncepciója napjainkban kü lön értelmet k a p o t t . Luis Vitale szerint a reformista elmélet m o n d a n i valója az a politikai üzenet, hogy L a t i n - A m e r i k a népi pártjainak, ha országaikat el akarják indítani a gazdasági és politikai haladás útján, ak kor a feudális oligarchiával szemben támogatniuk kell a „ h a l a d ó " burzsoá ziát. Ily m ó d o n pedig a h a l a d ó baloldalt és a marxista irányvételű p á r t o k a t megfosztották attól a „ m a n d á t u m t ó l " , h e g y a latin-amerikai tár sadalom szocialista átalakításának i r á n y á b a n hassanak. A reformista koncepción alapuló hibákat követett el: Chilében a N é p front és Gonsales Videla, Argentínában, Peron és Mrondisi, Brazíliában Vargas és Goulart, Venezuelában a D e m o k r a t i k u s Akció, P e r u b a n az Amerikai N é p i Forradalmi Szövetség ( A P R A ) és B e k u n d e , továbbá a guatemalai és bolíviai forradalom. M i n t ismeretes, ennek következményei végzetesek v o l t a k rájuk és a m o z g a l m u k r a nézve. 2
A függőség
és a
fejletlenség 5
„A latin-amerikai fejletlenség története — állítja Ruiz M a u r o M a r i n i — valójában a nemzetközi kapitalista rendszer fejlődésének története. Ezt mindenkinek tanulmányoznia kell, aki meg akarja érteni, hogy mi lyen helyzetben találta magát most ez a rendszer és milyen távlatok nyíl nak előtte. És fordítva, a világ kapitalista gazdaságát jellemző fejlődés és mechanizmus megértése adhatja csak meg Latin-Amerika problémája elemzésének megfelelő keretét." M a r i n i n a k ez a tézise L a t i n - A m e r i k á n a k m i n t a „függő k a p i t a l i z m u s " régiójának fejlődéséről szóló elméletekből fakad. Eszerint a „zöld k o n tinens" fejlődését kezdettől fogva alárendelték a metropolis fejlődési ér dekeinek. Ebben a keretben az újonnan meghódított g y a r m a t o k r a kettős szerep v á r t : hogy kiszállítsák a nyersanyagot és megvegyék a késztermé keket. Ezzel kapcsolatban az expanzióban levő kapitalizmusnak m á r a gyarmati hódítások korszakában az volt a feladata, hogy romba döntsön mindent, ami szembeszegülhetett volna érdekeivel. Ezért m á r a spanyol és a portugál h ó d í t ó k azon voltak, hogy szétzúzzák az előző kultúrát, fizikailag megsemmisítsék az indián lakosságot és m i n d a z t , ami b á r m i lyen alapot a d h a t o t t volna a forrásjellegű nemzeti gazdaságnak vagy nemzeti t u d a t n a k . Latin-Amerika országaira nagy hatással v o l t az ibériai országok gyen gülése, N a g y - B r i t a n n i a egyeduralmának erősödése és az ipari kapitaliz mus megszilárdulása E u r ó p á b a n . E k k o r p a t t a n t ki az időközben gazda ságilag megerősödött kreol burzsoázia összeütközése a gyarmati hódítók érdekeivel. Ez az összeütközés érte el csúcspontját az 1810. évi forrada lomban. E k k o r tehát politikai forradalom, nem pedig társadalmi forra dalom játszódott le, hiszen nem hajtotta végre az agrárreformot, és nem fejlesztette ki sem az ipart, sem a belső piacot. Ebben a forradalomban a kreol burzsoázia csak egyetlen célt h a r c o l t ki — a politikai független séget a g y a r m a t t a r t ó hatalomtól. Később azonban ezt a függetlenséget nem t u d t a megvédeni az imperializmus betörésével szemben. Mindezzel kapcsolatban itt el kell m o n d a n u n k még egy dolgot. É p p úgy, mint a polgárháború az U S A - b a n , nem emberbaráti okokból rob b a n t ki, nemcsak abból az emberszerető szándékból, hogy Észak fölsza badítsa Dél rabszolgáit, hanem azért a k a r t á k fölszabadítani a nagybir tokok néger munkásait, mert a kapitalista piac gyakorlati szükségletet támasztott a bérmunkások s z a b a d mozgása iránt, hasonlóképpen a latin amerikai országok függetlenségéért v í v o t t h a r c sem volt valamilyen abszt rakt harc a g y a r m a t t a r t ó hatalom alóli felszabadulásért. E z t igazolja a világ e részének későbbi fejlődése is. A X I X . század folyamán az 1810. évi forradalom győzelme és LatinAmerika független országainak létrejötte u t á n ez a vidék aktívabban bekapcsolódott a világpiacba, m i n t nyersanyagtermelő és mint az euró pai k ö n n y ű i p a r termékei egy részének fogyasztója. Ebben az időszakban — mondja Marini — „ a z o k az országok, ame-
lyek a gyarmati korszakban kialakult bizonyos gazdasági infrastruktúrá val rendelkeztek, s amelyek képesnek bizonyultak viszonylag szilárd p o litikai feltételeket teremteni, gyorsabban t u d t a k reagálni a nemzetközi piac támasztotta igényekre. Chile, Brazília és később Argentína jelentősen növelte árucseréjét az európai országokkal, méghozzá azon az alapon, hogy élelmiszercikkeket és nyersanyagokat, mint pl. gabonaféléket, rezet, cukrot, kávét, húst, bőrt és gyapjút szállított ki. Ezzel párhuzamosan — fölhasználva még az Angliától e célra folyósított hiteleket is — növelik a közfogyasztási cikkek behozatalát, és kikötők, vasutak építésével lét rehozzák szállítási rendszerüket, amivel pótlólagos piacot teremtenek az európai nehézipar termékei s z á m á r a " . „1875-től — mondja a továbbiakban Marini — bizonyos változások észlelhetők a nemzetközi kapitalizmusban. A z új h a t a l m a k , elsősorban Németország és az U S A , kezdenek külföld felé fordulni és sajátos poli t i k á t a l a k í t a n a k ki a brit érdekekkel m i n d i n k á b b összeütközésbe kerülő Latin-Amerika felé. A kereskedelem terén mindjobban erősödik az észak-amerikai befolyás egyes országokban, elsősorban Brazíliában és m i n d i n k á b b érezhető az az irányzat, hogy a kivitel az új északi hatalom felé i r á n y u l . " Később, különösen az első és második világháború után az imperializ musnak mint a nemzetközi kapitalizmus u r a l k o d ó formájának megszi lárdulásával és a hegemonista hatalmi k ö z p o n t o k kialakításával — ami nek szerepét az U S A vállalja — a latin-amerikai országok gazdaságukat és politikájukat m i n d i n k á b b az „északi óriáshoz" kötik. Közép-Amerika kis országaiban az ún. „banán k ö z t á r s a s á g o k b a n " a banánt, a többi déli gyümölcsöt és a kávét termelő észak-amerikai társaságok, mint az United Fruit C o m p a n y és a Bacaro Brothers and C o m p a n y állammá válnak az államban. Ő k állítják a köztársasági elnököket, megvásárolják a képvi selőket, változtatják a törvényeket és szükség esetén kirobbantják a helyi háborúkat. A nagyobb országokban, amelyek ebben az időben a nyersanyag- és az élelmiszer-kereslet növekedése miatt hihetetlen magasra emelik kivite lüket, az U S A társaságai ellenőrzik a gazdaság kulcságazatait és tőke befektetésükkel mind függőbbé teszik ezeket az országokat. Még az olyan országok is, m i n t Chile, amelyek m á r az előző szakaszban dinamikusan bekapcsolódtak a kapitalista gazdaságba, megérik, hogy legfőbb kiviteli termékük (először a salétrom, majd a réz) a külföldi tőke kezébe kerül. Ez a tőke tartja kezében pl. Argentínában a h ű t ő h á z a k a t , Brazíliában pedig a kávékivitelt. „ E z a folyamat fűzi össze a periférikus rendszer növekedését és sok rétűvé v á l á s á t " — m a g y a r á z z a Marini. „Végső fokon ez a dinamika és mechanizmus a rendszeren belül összefűződik a tőkefölhalmozással, amely a r r a törekszik, hogy a periférikus gazdaságok munkájának ke gyetlen kizsákmányolásával az értéktöbbletnek mind nagyobb h á n y a d á t összpontosítsa az integráció központjaiban." Marini szerint e század második tizedében k i b o n t a k o z ó imperialista
válság legfontosabb következménye úgy vetül Latin-Amerikában, hogy lehetetlenné teszi számára a világpiaccal nyersanyag-kiszállítóként v a l ó összekapcsolódás régi formáját. Ez a probléma állandó i r á n y z a t k é n t je lentkezik, tehát nem k o r l á t o z ó d i k p u s z t á n a világpiac kialakításának Időszakára. Ellenkezőleg — mondja Marini — mind a termelés új for máinak jelentkezésével (az imperialista expanzió serkentésének h a t á s á r a ) , mind pedig a központi gazdaságok hasonló termelésének fejlődése m i a t t állandóan korlátozza Latin-Amerika kereskedelmi lehetőségeit, s ugyan a k k o r megrontja az árucsere föltételeit. A mostani gazdasági világválság k i b o n t a k o z á s a t o v á b b súlyosbította Latin-Amerika gazdasági bajait, annál is inkább, mert ez a válság vissza csapva a gazdaságilag erős „ k ö z p o n t b ó l " , amelyet a fejlett nyugati or szágok képeznek a gazdaságilag gyenge „periféria" — a fejlődő országok — felé, elsősorban a fejlődő világot sújtja. M á r p e d i g a „zöld k o n t i n e n s " is ide tartozik.
A kapitalista
akkumuláció
új
válsága
L a t i n - A m e r i k á n a k mint a fejlődő világ részének mostani gazdasági bajai a k k o r kezdődtek, amikor k i r o b b a n t a kapitalista akkumuláció új válsága, és az sürgeti gazdasága struktúrájának átalakítását. A világban még mindig uralkodó helyzetben levő kapitalista gazdaság struktúrájának átalakítása a fejlődő országokban az akkumuláció új modelljének beve zetései formájában történik, méghozzá olyan modell bevezetésének for májában, amely a multinaoionális tőke fokozott társulásán, a „perifériá n a k " a „ k ö z p o n t t ó l " való fokozottabb függésén és a fejlődő országok bérmunkájának fokozottabb kizsákmányolásán alapszik. Ily módon jön nek létre a n n a k föltételei, hogy a gazdagok m i n d gazdagabbak, a szegé nyek mind szegényebbek legyenek.
A túlméretezett
eladósodás
A fejlődő országoknak a nyugati fejlett országoknál levő túlméretezett adóssága mutatja a legjobban, hogy milyen mély a szakadék azok k ö z ö t t , akiknek v a n , meg azok k ö z ö t t , akiknek nincs, és hogy ennek a szaka déknak az elmélyüléséből milyen súlyos következmények származnak. A fejlődő országok adóssága k b . 700 milliárd dollár, azzal, hogy ez az összeg állandóan növekszik, mivel az adósok n a g y többsége a mostani gazdasági világrendszer föltételei k ö z ö t t a n n y i r a képtelen ésszerűen gaz dálkodni, hogy még az esedékessé vált k a m a t o k a t sem tudja fizetni, nem hogy a tőkét visszafizethetné. E z a helyzet újabban mind jobban aggaszt ja a hitelezőket is, mert m á r a világ egész b a n k - és gazdasági rendszeré nek csődjével fenyeget. M i n t ismeretes, az adósok k ö z ö t t első helyen van L a t i n - A m e r i k a . Reá
4
esik ugyanis a szegény Dél egész adósságának fele. Ezek szerint tehát 370 millió lakosa mindegyikének k b . 1000 dollár adóssága van a nyuga ti hitelezőknél. A mostani gazdasági világrendszer föltételei között LatinAmerikai objektíve képtelen visszafizetni ezt az adósságot. E r r e a körül ményre figyelmeztettek ez év januárjában a Q u i t ó b a n , E c u a d o r fővárosá ban t a r t o t t latin-amerikai és karibi gazdasági értekezlet részvevői is. A Chilétől Kubáig nyúló politikai színkép képviselői, 28 ország csúcs értekezletének részvevői (köztük négy köztársasági elnök, egy alelnök, két miniszterelnök, tizenkét külügyminiszter és több más magas rangú tisztségviselő) ez alkalommal eltekintettek a politikai és ideológiai né zeteltérésektől és „quitói n y i l a t k o z a t " néven közös o k m á n y t fogadtak el. Ebben leszögezik, hogy Latin-Amerika és a karib-tengeri térség ezt az adósságot nem tudja visszafizetni, h a a hitelezők (elsősorban az amerikai b a n k o k és a N e m z e t k ö z i Valutaalap) nem enyhítenek a föltételeken és nem teremtenek lehetőséget arra, hogy fölélénkítsék gazdaságukat. Ezzel kapcsolatban megállapodásra jutottak a regionális együttműködésről és a nemzetközi pénzszervezetek felé történő közös fellépésről, követelték az adósságok visszafizetésének elhalasztását és a k a m a t l á b a k lényeges csök kentését, de azt is, hogy a nyugati b a n k o k csökkentsék a províziót az új kölcsönök után,, és a most átütemezett régiek u t á n is. A z o k m á n y egyben hangsúlyozza a n n a k szükségességét, hogy felülvizsgálják a fejlett orszá gok részéről a világ e részére kényszerített egyenlőtlen kereskedelmi, gaz dasági viszonyokat, mivel ezek a viszonyok a mostani túlméretezett el adósodás, a csillagászati infláoió, a m i n d nagyobb munkanélküliség o k á t adják, és így aztán a lakosság nyomorúságos életszínvonalát hozzák létre. 5
A quitói nyilatkozat mellett a k c i ó p r o g r a m o t is elfogadtak. Benne azokról a gyakorlati lépésekről v a n szó, amelyeket a csúcsértekezlet rész vevőinek a problémák megoldására kell foganatosítaniuk, vagyis a kül földi adósságoktól a z energetika és a foglalkoztatás területóig h ú z ó d ó kérdések megoldására. Ezen az összejövetelen, éppúgy mint a korábbi és a későbbi összejöve teleken, a pénzügyi szakemberek külön fölhívták a figyelmet arra, hogy a fejlődő országoknak milyen nehézségeket o k o z az U S A - b a n a l k a l m a zott magas k a m a t l á b és a k a m a t l á b a k további növelésének i r á n y z a t a . Magától értetődik, hogy ez a probléma is legsúlyosabban éppen LatinAmerikát, m i n t a legnagyobb adóst sújtja. Így p l . csak t a v a l y 40 ameri kai bank a k a m a t l á b a k 1%-os növelésével minden k o c k á z a t nélkül több mint 2 millió dolláros tiszta hasznot valósított meg. A számlát elsősor ban a latin-amerikai adósok fizették, mivel több mint 350 millió dolláros adósságuknak k é t h a r m a d á t éppen ezek a b a n k o k folyósították. Vagy egy másik példa: az amerikai bankok által ez év májusában végrehajtott 0,5%-os kamatlábemelés m i a t t Mexikónak további 300 millió dollárra v a n szüksége külföldi adósságának fizetéséhez, illetve ha az idén eszkö zölt két előző kamatlábemelést is beszámítjuk, a k k o r további 900 millió dollárra. H o g y a baj nagyobb legyen, a k b . 90 milliárd d o l l á r r a becsült össz mexikói adósságból 70 milliárd a v á l t o z ó k a m a t l á b a k alá tartozik.
tehát félő, hogy az amerikai b a n k o k által a mexikói gazdaságra m é r t ed digi csapásokat még az idén újabb követi. A mexikói k o r m á n y keményen elítélte az U S A által bevezetett k a m a t lábemelést, mivel az megzavarja az ország gazdasági talpra állásáért ed dig sikeresen folytatott politikát. Ezért nem véletlen, hogy a Mexikói Nemzeti Banknak az amerikai k a m a t l á b a k legújabb növelésével kapcso latos kommentárja, hogy „az U S A igazságtalan föltételeket kényszerít a fejlődő országokra, hogy az adósságok visszafizetésére keserves kínnal összegyűjtött eszközeikből fedezze saját fizetési mérlegbeli h i á n y á t . " H a figyelembe vesszük, hogy Mexikó Latin-Amerika gazdaságilag és politikailag legkiegyensúlyozottabb országa, a k k o r könnyen fölmérhetjük, hogy milyen csapást jelent a világ e része többi eladósodott országára ez az uzsorakamat. Majdnem egész tavalyi deviza beáramlásukat a z adóssá gok visszafizetésére fordították, úgyhogy kénytelenek voltak messzeme nően korlátozni behozatalukat a legkülönbözőbb gazdasági ágazatokban, ami a termelés visszaesésével és a munkanélküliség növekedésével jár. Ezért L a t i n - A m e r i k á t tavaly a legmélyebb gazdasági pangás sújtotta, mi közben a fejenkénti nemzeti jövedelem 6°/o-kal csökkent, rohamosan fejlődött az infláció, abnormálisan növekedett a munkanélküliség és zu h a n t a lakosság életszínvonala. E z magától értetődően fokozta a társa dalmi feszültséget és a „ r o b b a n á s " veszélyét, aminek beláthatatlan követ kezménye lenne nemcsak L a t i n - A m e r i k á r a nézve. Valószínűleg a társadalmi nyugtalanság veszélyes volt a sorsdöntő Bo líviában, amikor június elején döntést hoztak a külföldi adósságok vissza fizetésének leállítására. Ennek az országnak az idén vissza kellett volna fizetnie a tőkét (5 milliárd dollár) és k b . 1 milliárd dollár k a m a t o t kellett volna fizetnie, éppen annyit, amennyit a kivitelből származó egész évi deviza beáramlása kitesz. A bolíviai gazdaság ezt nem t u d t a volna elvi selni, ezért az adósságok visszafizetését ideiglenesen leállították, köve telve a hitelezőktől a refinanszírozást, olyképpen, hogy évente az adós ságok visszafizetése csak a kivitelből származó devizának 25 százalékát eméssze föl. A hitelezők számára nem probléma az az 1 milliárd dollár, amit az idén Bolíviától kellett volna k a p n i u k . Bolívia m i a t t biztos, hogy egyet len nyugati bank sem jut csődbe, de az égési nyugati bankrendszer beleremeghet, sőt összeomolhat, ha Latin-Amerika országai, meg a többi fejlődő ország, ilyen úton indul el. Ezért figyelmeztetés Bolívia példája. Igaz, hogy csak közvetve, d e a kollektív m o r a t ó r i u m lehetőségére utal Mexikó, Argentína, Brazília, Kolumbia, Ecuador, Peru és Venezuela elnö ke is abban az üzenetben, amelyet a nyugati világ hét iparilag legfejlet tebb országa nemrégiben Londonban t a r t o t t csúcsértekezletéhez intéztek. E z az üzenet az adósok és hitelezők sürgős dialógusát szorgalmazza, hogy közös erővel megoldják Latin-Amerika mély válságát. Sokan egyfajta ultimátumot látnak ebben az üzenetben, mivel megelőzte Mexikó, Brazí lia, Argentína és Kolumbia (a négy legnagyobb adós) kezdeményezését egész Latin-Amerika rendkívüli külügyminiszteri értekezletén, amelyen 6
bejelentették, hogy amennyiben elmarad N y u g a t megfelelő reagálása, ki mondják a világ első kollektív m o r a t ó r i u m á t a külföldi adósságokra. A helyzet tehát súlyos. E z t igazolja a „ h e t e k " londoni csúcsértekezle tének az az ígérete is, hogy megtárgyalják majd a fejlődő országok in dokolt igényei teljesítésének lehetőségét.
Fejletlenség
és
forradalom
A csillagászati összegű adósság m i n d i n k á b b gúzsba köti a latin-ame rikai gazdaságot és a teljes elhalás veszélyével fenyeget, de u g y a n a k k o r azonban időzített bomba is, amely a veszélyesen megnövekedett társadal mi feszültséget egy a d o t t pillanatban felrobbanthatja. A végsőkig elke seredett nyomorgó lakosság a „zöld k o n t i n e n s " egyes országaiban m á r most is az élelmiszerboltokat rohamozza. Csak i d ő kérdése, hogy ezek az elkeseredett emberek felfogják, hogy létüket és jövőjüket sokkal h a t é k o nyabban biztosíthatják, ha nem egy szelet kenyérért rohamoznak, hanem megrohanják annak a rendszernek az intézményeit, amely megfosztja őket ettől a szelet kenyértől. K u b a és Nicaragua példája mutatja, hogy ez a roham sikeres lehet. A chilei tapasztalat — függetlenül attól, hogy később tragédiába torkollt — m e g m u t a t t a , hogy fegyveres f o r r a d a l o m nélkül is el lehet jutni a szo cializmusig, vagyis a burzsoá parlamenti demokrácia keretében vívott harc is eddig vihet. A megindult forradalmi és demokatikus folyamatok többé-ikevésbé az egész kontinenst felölelik. Igaz, hogy ideiglenesen meg is akaszt hatók ezek a folyamatok, vagy pedig az új és régi burzsoázia hatal mi központjai a maguk érdekében kihasználhatják őket, és ily módon a külföldi monopolisztikus nemzetközi tőke szövetségeseként Latin-Ameri k á t a fasizmus új intézményesített formáinak i r á n y á b a szoríthatják. A fasizmusnak ezek az új formái — amelyeket semmiképpen sem szabadna azonosítani az annak idején E u r ó p á b a n jelentkező fasiszta rendszerekkel (függetlenül attól, hogy azonosak a külső megnyilatkozási formák, mint a d i k t a t ú r a és az erőszak) — Latin-Amerika országai kapitalista kizsák mányolása új modelljének következményeként, a n n a k kísérő jelenségeként ütötték fel fejüket. A belső eredetű és a hazai burzsoáziát szolgáló euró pai fasizmustól eltérően ennek a fasizmusnak a feladata, hogy meg őrizze a multinacionális társaságoknak, m i n t a kapitalista akkumuláoió új modellje legfőbb képviselőinek, u r a l k o d ó pozícióit L a t i n - A m e r i k á b a n . U g y a n a k k o r azonban a belső szooiális feszültség és a nemzetközi de mokratikus közvélemény nyomására a „zöld kontinensen" is új politikai szelek fújnak. Erre utalnak azok is, igaz ritka példák is, amikor a k a t o nai rendszerek „önkéntesen" visszaadják a h a t a l m a t a politikusoknak (e tekintetben jellemző a változás Argentína élén), vagy pedig — ami g y a k r a b b a n megtörténik — igyekeznek legalább formálisan polgári h a t a lomként ,ymegnyílni' és „intézményesülni" (Salvador a legfrissebb és tipi-
kus példa). Végül az is gyakori, hogy reformok útján a demokratikus folyamat bővítésével keresnek megoldást az országaikban jelentkező és felhalmozott gazdasági és politikai p r o b l é m á k r a , m i n t pl. Mexikóban történt, amelynek demokratikus rendszere m i n d i g kedvező hatást gyako rolt, és gyakorol ma is egész L a t i n - A m e r i k á r a . Ujabban a Szocialista Internaoionálé mind agresszívabb föllépése a „zöld kontinensen" azt akarja bebizonyítani, hogy Latin-Amerikában nem csak az újfasizmus, vagy az újszocialista f o r r a d a l o m k ö z ö t t lehet válasz tani. Szemmel látható, hogy Latin-Amerika a szociáldemokrácia számára is kedvenc „vadászterületté" lett.
Bármiképpen is alakul a helyzet, egy biztos: Latin-Amerika m a a mélyrenyúló és nagyméretű változások egész sorozatát éh át. Ezek a változások — beleszámítva a világ e részének sajátos fejlődéséből faka dó sajátosságokat — többé-kevésbé azonosak a fejlődő világ többi részén lezajló változásokkal. Belpolitikai téren ezek a változások általában véve és távlatilag a társadalom szocialista átalakítása felé irányulnak, külpoli tikában pedig az elnemkötelezettség politikája és mozgalma felé. E m l é keztetnünk kell, hogy az el nem kötelezettek Belgrádban t a r t o t t 1 9 6 1 . évi csúcsértekezletén a latin-amerikai országok közül még csak K u b a volt jelen, a legutóbbi csúcsértekezleten, Delhiben viszont a világnak ezt a részét m á r 23 ország képviselte. M a m á r majdnem az egész „zöld k o n tinens" az el nem kötelezettekhez tartozik. F o r d í t o t t a Bálint
István
Jegyzetek A társadalomtudományokkal foglalkozó korszerű latin-amerikai irodalomban túlsúlyba jutott a függőség elmélete, amely a latin-amerikai országok nak a fejlett országok, különösen az USA iránti viszonya számos ku tatásának eredményeként keletkezett. E kutatómunka közös nevezője az a következtetés, hogy a világ e részének éppúgy, mint a többi fej lődő országnak, a fejlett kapitalizmus ún. „perifériájának" elmara dottságát azzal kell magyarázni, hogy a periféria gazdaságilag függ a központtól és a központ kegyetlenül kizsákmányolja természeti és em beri forrásait. A fenti elmélet szerint a gazdasági függőséghez mint a leigázás alapvető formájához kapcsolódik a politikai, katonai, kul turális és másfajta függőség. A függőségi elmélet megfogalmazói közé tartozik: André Gunder Frank, Teotonio Dos Santos, Ruiz Mauro Marini, Fernando Henrique Cardoso, Alonso Adilar, Hanibal Kijano stb.
Luis Vitale: Latin-Amerika: feudális vagy kapitalista? A Latin-Amerika: Re form vagy forradalom gyűjteményből, Tiempo Contemporaneo, Bue nos Aires, 1968. Ruiz Mauro Marini: Fejletlenség és forradalom. Subdesarrolo y revolucion, Ed, Siglo XXI, Mexikó, 1974. Forrástól függően különböző adatokat kaptunk Latin-Amerika összadósságáról. Az adatok azonban kétségbevonhatatlanná teszik, hogy ez az adósság több mint 350 milliárd dollár. A Nemzetközi Valutaalap 1983. évi jelentése szerint Nyugat fejlett ipari országaiban 1972 óta most volt legkisebb az infláció (csak 5%-os), míg a kőolajat nem termelő fejlődő országokban átlag 54,1%-os volt. E tekintetben Latin-Amerika messze kiugrik. Íme néhány jellem ző adat: Ecuadorban az infláció az 1982. évi 16,3%-ról 1983-ban 44,9%-ra, Bolíviában 123,5-ről 275,6-ra, Argentínában 164,8-ról 343,8-ra, Mexikóban 58,9-ről 101,9-re, Peruban 64,4-ről 111,2%-ra ugrott. A Pánamerikai Fejlesztési Bank adatai szerint Latin-Amerikában a fejenkénti nemzeti jövedelem 1982-ben 1728 dollár volt. A skála a Bahama-szigttek 6713 dollárjától Haiti 314 dollárjáig terjed, Bolíviáé 557.
