1
NEMESÍTÉSI ÉS FAJTAELŐÁLLÍTÁSI KUTATÁSOK A NYUGATMAGYARORSZÁGI EGYETEMEN KAJDI FERENC1 – KISS JÓZSEF1 – MAKAI SÁNDOR1 – KALMÁR SÁNDOR1 SKRIBANEK ANNA2 - FRANK NORBERT3 1
Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar, Mosonmagyaróvár 2 Természettudományi Kar, Szombathely 3 Erdőmérnöki Kar, Sopron
A jelenlegi állapotában működő, s soproni székhellyel 2008-ban alapított Nyugat-magyarországi Egyetem az ország 5 városában (Sopron, Mosonmagyaróvár, Győr, Szombathely, Székesfehérvár) 10 Karral jött létre a soproni székhelyű Nyugat-Magyarországi Egyetem és a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola egyesülésével 2008. január 1-én. A 10 Kar közül 3 Karon folyt, vagy jelenleg is folyik növénynemesítéssel összefüggő tevékenység. A nemesítési munkával érintett karok közül a Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar Mosonmagyaróváron, a Természettudományi Kar Szombathelyen és az Erdőmérnöki Kar Sopronban működik. A felsorolás sorrendjét figyelembe véve tekintjük át az egyes Karokról összegyűjtött tudománytörténeti adatokat, a Karokon végzett nemesítési, illetve az azzal összefüggő oktatási munkálatokat.
A növénytudományok kialakulása és fejlődése történelmi léptékkel mérve is hosszú folyamat, azokon belül a nemesítéshez kapcsolódó tudományterületek és a gyakorlati, „tudományos” alapokon nyugvó nemesítés azonban csak mintegy 150 éves múltra tekint vissza. A „felsőbb szintű” képzéseket folytató intézmények közül a Nagyszombatról Budára helyezett Egyetemnek 1777-ben már volt Mezőgazdasági Tanszéke Mitterpacher Lajos vezetésével, s a tanszék kísérleti telepe a mai Kálvin tér környékén helyezkedett el. A növénytermesztési kutatásokat lehetővé tevő kísérleti telepek sorában hazai vonatkozásban jelentős az 1790-ben Szarvason, Tessedik Sámuel nevéhez fűződő-, illetve az 1830-as években, a keszthelyi Georgikonban létesített kísérleti telepek életre hívása. A gyakorlati képzést tette lehetővé az Albert Kázmér által 1818. október 25-én kiadott alapító levél is, mely a 700 holdnyi uradalmi birtok valamennyi „ágazatát és berendezését” a képzés szolgálatába állította. 1. NymE Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar
Az Európában első és kisebb megszakításokkal folyamatosan is működő mosonmagyaróvári agrár-felsőoktatási kar jogelődének alapítása Albert Kázmér szász–tescheni herceg és Wittmann Antal (1770–1842) nevéhez fűződik. Az elmúlt 195 év alatt a jogelődök neve többször változott, s a tevékenységére jellemzők is módosultak. A történelmi hűség miatt az elődök nevét és működésük legfontosabb jellemzőit az alábbiakban foglaltuk össze: 1818-1850: Magyaróvári Gazdasági Felsőbb Magántanintézet az oktatás nyelve kezdetben latin, majd német, a képzési idő 2 év 1850-1869: Magyaróvári Császári és Királyi Gazdasági Felsőbb Tanintézet megszűnt a magán-tanintézeti jelleg, a 35 milliós Habsburg Birodalomnak ez az egyetlen agrár-felsőoktatási tanintézete 1869-1874: Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Felsőbb Tanintézet bevezetésre kerül a magyar tannyelv, az oktatás két évfolyamon, egy magyar és egy német nyelvű szakon történik, 1872-ben kivált a bécsi mezőgazdasági főiskola (Universität für Bodenkultur) 1874-1942: Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémia
2
a magyar intézetek közül elsőként kap akadémiai rangot, így Magyarország egyetlen agrár-felsőoktatási tanintézete volt egészen 1906-ig, 1884-től már csak magyar nyelvű oktatás folyik, s 1919-ben átmeneti jelleggel az Akadémia még Főiskola elnevezést is kapott ebben az időszakban létesültek a különböző kutatóintézetek, szervezetek, így „Magyaróvár a hazai mezőgazdasági tudományos kutatás bölcsőjévé vált”. A létrejött intézetek nevei: Gazdasági Eszköz- és Gépkísérleti Állomás; Meteorológiai Megfigyelő Állomás; Vetőmagvizsgáló Intézet; Országos M. Kir. Növénytermelési Kísérleti Állomás; Állatgyógyászati Állomás; Növényélet- és Kórtani Állomás; Magyar Királyi Tejgazdasági Kísérleti Állomás, Országos M. Királyi Növénynemesítő Intézet, Vegykísérleti Állomás, Szarvasmarhatenyésztők Egyesülete. 1942-1945: Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Főiskola a képzési idő 4 éves 1945-1949: Budapesti Mezőgazdasági Egyetem (Magyar Agrártudományi Egyetem) Mosonmagyaróvári Osztálya (az Intézmény működése 1949-1954. között szünetel) 1954-1962: Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Akadémia először 3 éves, majd 1957-től egyetemi jellegű, 4 éves képzés folyik 1962-1970: Mosonmagyaróvári Agrártudományi Főiskola 1967-től a képzés ideje 5 év, levelező tagozaton 6 év 1970-1989: Keszthely és Mosonmagyaróvár összevonása után Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Mosonmagyaróvári Mezőgazdaságtudományi Kar 1989-2000: a Kaposvári Állattenyésztési Karral Pannon Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar 2000-2008: 2001-ig Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar 7 karral, 2001-től Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar 2005-től kétszintű a képzés, az induló 2005/2006-os tanévben 6 féléves, 2006/2007-től már 7 féléves BSc és 4 féléves MSc képzés 2008- : Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar
A magyaróvári felsőfokú képzéssel szerves összhangban lévő, s nemegyszer azokkal párhuzamosan is működő intézetek, tanszékek és kísérleti telepek történetét teljes mértékben e munka kapcsán nem lehet bemutatni, a teljesség igénye nélkül törekszünk azonban azok minél teljesebb körű bemutatására. Tesszük mindezt annak tudatában, hogy a különféle szervezetek élén, vagy azokban nemegyszer ugyanazok a személyek tevékenykednek. Az idők során változott az egyes tantárgyak elnevezése is, így pl. 1818-ban még a növénytermesztési ismereteket mezőgazdaságtan címen oktatták, vagy a XIX. század fordulóján a tárgy neve növénytermelés volt. A mezőgazdaságtan tárgy első előadója 1819 decemberéig Magyaróváron Klingenstein Frigyes volt, akit Girtel Ferenc követett, de Wittmann Antal is tartott előadásokat. A gyakorlati képzést is nagymértékben elősegítő „Mezőgazdasági Füzetek” tananyag készítője is Wittmann volt. A Növénytermesztési Intézetet 1820-1834. között Schachner Károly, majd 1834/35-ben Torkos Pál, 1835-1846. között Kopetz Gusztáv vezette, egyúttal ők voltak a tárgy vezető professzorai is. 1850-től dolgozott az Intézetben Kolaczek Ervin és Hecke Vencel (1824-1900), valamint Haberlandt Frigyes (1826-1878) is, aki a növénytan és növényélettan tárgyak előadója volt. 1853-ban Pabst Henrik már kukorica és búza „fajták” összehasonlítását
3
végezte a Tangazdaságban, amelynek a területét újabb földbirtok vásárlása útján 226 kat. holddal tudták növelni a Tangazdaság akkori vezetője, Hecke Vencel irányításával. A növénytermelési kísérletező munka is több kísérleti téren folyt párhuzamosan, hiszen a Tangazdaság területéből Hecke 1868-ban 14 kat. hold kísérleti téren folyó munkáról, az 1870/71. tanévben Rodiczky Jenő 6 hold kísérleti térről és 12 hold fűvészkertről tesz említést. A kísérletezés módszertani fejlesztői közül Haberlandt Frigyes neve emelendő ki, aki 1872-ig dolgozott Magyaróváron, s ő az, aki a szója európai honosítása terén is maradandót alkotott. Haberlandt ránk maradt nemesítéstörténeti munkái közül a „Növényhonosítás és megváltoztatás” című munkáját említjük e helyen. Az 1867-ig tartó, jobbára német nyelvű oktatást a kétnyelvű oktatás váltotta fel, s 1870/71-től Rodiczky Jenő (1844-1915), Barkassy és Kaltenegger voltak a növénytermelés tárgy oktatói. 1874-ben Deininger Imre Óvárra került Debrecenből, s 1878-ban nevéhez fűződik a Vetőmagvizsgáló Intézet létrehozása. Masch Antal 1884-ben bekövetkezett halálát követően Keszthelyről Balás Árpád (1884–1896) lett az Akadémia irányítója, ugyanakkor Deininger Imrét a Keszthelyi Tanintézet igazgatójának nevezték ki. Cserháti Sándor (1876-ig Hechtl Sándor; 1852-1909) 1884-1904. között oktatta a növénytermesztéstant, a Vetőmagvizsgáló Intézetet pedig Deiningert követően Linhardt György vezette. 1891-ben Cserháti irányításával megalakult az Országos M. Királyi Növénytermelési Kísérleti Állomás, mely a tanszéktől már független szervezet lett, de Cserháti továbbra is a tanszék vezetője maradt. 1904-től id. Rázsó Imre (1873-1922) lett a növénytermesztéstan tárgy oktatója, s amikor Rázsó 1916-1918. között bevonult katonai szolgálatra, a helyettesítését Legány Ödön (1876-1944) látta el. Rázsó 1922-ben bekövetkezett halálát követően a tanszék élére Bittera Miklós (1887-1947) került, aki mellett Kolbai Károly (1901-1972) és Gruber Ferenc (1905-1971) végeztek oktató és kutató munkát. Bitterát 1946ban Gruber követte a tanszék élén, aki a Zöldmező kertben gyepgazdálkodási és fűnemesítési kutatásokat végzett. 1949-ben Gruber a nemesítési anyagaival együtt Keszthelyre került, Kolbai Károlyt pedig Budapestre, a központosított egyetemre helyezték át. Az Akadémia újraindításakor, 1954-ben a Növénytermesztési Tanszék élére Szabó Gábor nevezték ki, majd 1956-ban a tanszék vezetését Ebergényi Béla vette át, akit 1957-ben e tisztségéből felmentettek. A tanszékről ebben az időszakban távolították el Gacs Lajost is. 1957-től 1962ig a tanszék munkáját Sipos Gábor irányította, akinek munkatársai Hegyi Géza, Réka Ferenc és Bálint Sándor voltak. 1962-ben Sipos Gábort Gödöllőre helyezték, a tanszék vezetését Varga Jánosra (1926-1996) bízták, aki e feladatot 1986-ig látta el. 1986-tól 2003-ig a tanszéket Késmárki István (1938- ), majd 2003-2006. között Pocsai Károly (1940- ) vezette. 2006-ban a Növénytudományi Intézet átszervezése következtében annak neve is Növénytermesztési Intézetre változott, melytől kezdődően napjainkig a tanszéket Gergely István (1951- ) vezeti. A Növénytudományi Intézet szervezeti keretei között működött 2006-ig a Genetika és Növénynemesítési Tanszék, Kiss József (1947- ) vezetésével. A 2006. évi átszervezés ezt a tanszéket is érintette, s a tanszék Genetikai Intézeti Tanszékre és Növénynemesítési Intézeti Tanszékre vált szét, előbbi egység az újonnan alakult Növénybiológiai Intézethez került, míg a nemesítési tanszék a Növénytermesztési Intézet szervezeti keretei között működik jelenleg is. Az 1995-től jelenleg is a Növénytermesztési Intézeten belül működő Nemesítési és Termesztéstechnológiai Állomás 1989-ben alakult meg a Pannon Agrártudományi Egyetem Kutatásellátási és Termelésfejlesztési Intézet (KUTI) Mosonmagyaróvári Mezőgazdaságtudományi Karának önelszámoló egységeként, Nemesítési és Fajtafenntartási Állomás néven. Az Állomás 25 ha-os szántóterületéhez tartozott 2005-ig a Gruber által irányított Zöldmező kert is, s feladatai közé tartoznak az új fajta előállítását célzó nemesítési programok munkálatainak a végrehajtása, a Karon lévő államilag elismert fajták fenntartása, s azzal összefüggésben a magas szaporulati vetőanyagok előállítása. Az Állomást megalakulása
4
óta Kajdi Ferenc (1950- ) vezette 2012. december 30-ig. Helyettese 1991-től Győri Tibor (1954- ) volt. A hazai nemesítéstudomány történetében kiemelkedő Cserháti Sándor munkássága, aki 1890ben indította el az országban elsőként a növénynemesítés oktatását, s ez évtől oktatta a „Növénytermelés” tárgyon belül a „Magnemesítés” című tárgyat is. A „Növénynemesítés” című tárgy az 1907/1908-as tanévtől önállóan előadandó tantárgy lett, melynek oktatását az adott évben Grábner Emil (1878-1955) kezdte, s 1908-1918. között Legány Ödön (18761944) „rendkívüli tárgyként”, 1918-1920. között Bittera Miklós (1887-1947), majd 1921-től Rázsó Imre már heti 2 órában folytatta. (Keszthelyen a tárgy oktatását a Magyaróvárról oda került Fáber Sándor az 1921/1922-es tanévtől kezdte meg heti 2 órában). Az 1936/37. tanévben a növénynemesítéstant az V. és VI. félévben Soltész Sándor oktatta, s ez a tantárgy az 1942-ben kezdődő főiskolai képzésben a „Különleges növénytermesztéstani tanszék” tárgyai között szerepel, miként az Örökléstan tantárgy a tanszékekhez nem sorolt tárgyak található meg. Az 1942/43-as tanévre Villax Ödön (1899-1964)kapott előadói megbízást. Győrffy Barna Villax kérésére vállalta a genetika tárgy oktatását 1944-1948 között. Az 19451948. közötti időszak tanulmányi és vizsgarendjében az Örökléstan tárgy felsorolása nem szerepel, a Növénynemesítéstant a hallgatók kezdetben a III. évfolyam 2. félévében, ismerhették meg, heti 3+2 órában. Az 1948-ban elfogadott szakosított tanrenden a Növénytermesztési szakon külön tárgyként oktatják a „Magismeret és magtermesztés” tantárgyat, s a Növénynemesítéstan a IV. évfolyamon került oktatásra. Az 1954-ben újraindult akadémiai képzés tanrendjében az Örökléstan a II. évfolyam 2. félévében és a III. évfolyam 1. félévében 2+2 órában, a Növénynemesítéstan a III: évfolyam 1 félévében 1+1 órában szerepel a Növénytermesztéstani Tanszék tantárgyai között. Az 1967/68-as tanévben az Örökléstan, valamint a Növénynemesítéstan vezető oktatója Kovács Antal, az utóbbi tárgy oktatásában Egressyné Grábner Erna és Fábián Tivadar vettek részt. 1983-tól mindkét tárgy oktatásában Kajdi Ferenc is részt vett, majd a Genetikai és Növénynemesítési tanszék megalakulása után a tárgyak vezető oktatója Kiss József lett, aki mellett Gulyás András, Kajdi Ferenc, Mészáros Miklós és Győri Tibor vettek részt a hallgatók képzésében. Kiss József 2009-ben történt nyugdíjba vonulását követően a tárgyak oktatói Kajdi Ferenc és Győri Tibor. A kétszintű és többszakos képzés bevezetését követően, 2005-után, újabb tantárgyak (Alternatív növények szaporítóanyag termelése; Szántóföldi növények vetőmagtermesztése) is meghirdetésre kerültek, melyek vezető oktatója Kajdi Ferenc volt. A korábbiakban már volt róla szó, hogy a kultúrnövények „tudományos” alapokon álló nemesítése viszonylag rövid múltra tekint vissza. A történelmi hűség kedvéért egy kicsit hosszabban foglalkozunk ennek bemutatásával, Villax Ödön által 1944-ben és 1947-ben írt kétkötetes „Növénynemesítés” című könyve, valamint Fabriczius (1921) munkája alapján. Tudománytörténeti szempontból azért is indokolt e munkák részletesebb ismertetése, mert azok nagy része a Magyaróváron megalapított intézetek, illetve az itt dolgozó elődök munkásságával függ össze. E könyvekből tudhatjuk meg, hogy a szántóföldi növények nemesítése a kertészeti növénynemesítésnél későbbi, kezdete a külföldön is csak a XIX. század elejére tehető. Az első munka 1819-ben búzával és zabbal Angliában kezdődött meg, majd ezt követően Németországban (1849), Franciaországban (1850), az USA-ban (1850), majd az 1860-as évek elejétől Oroszországban folyt nemesítői tevékenység. A hazai nemesítés megkezdését az 1862/63. évi nagy aszály siettette, s a munka első hazai végzője Váry Szabó Sámuel tiszaföldvári református lelkész volt, aki árpával egyedkiválasztásos nemesítést végzett. A magyar búzanemesítést Mokry Sámuel (1832-1920) gerendási földbirtokos indította, aki 1865-ben kezdte el a nemesítői munkát, tömegkiválasztással. Újabb lökést a hazai nemesítés kiterjesztésének az 1873. évi nagy rozsdajárvány adott, amikoris
5
Zichy József földmívelési miniszter utasította a gazdákat a nemesítés megkezdésére, egyben kötelezte is őket arra, hogy a munkájukról feljegyzést készítsenek. A felhívás hatására Szilvay Lajos Radványszky Antal zólyomradványi földbirtokán egy angol búzafajtával egyedkiválasztást végzett, majd keresztezte azt a magyar bánsági búzával. Kenessey Kálmán 1874-ben „A búza vetőmag nemesítéséről” könyvet adott ki. 1876-ból van már utalás Villax munkájában arra, hogy Agnelli József burgonya fajtákat állított elő (Magyar Kincs, Pannonia, Hungária). 1870-ben kezdődött meg Kuffner Károly birtokán Magyardiószegen (Szlovákia) a búza nemesítése, s ezt követően állították elő a Diószegi 18-as és Diószegi 35-ös fajtákat. 1880-ban Lészay Ferenc magyargorbói földbirtokos tömegtenyésztéssel tengerivel kezdett el foglalkozni, míg Lázár László 1884-ben már elő is állította a Lapusnyaki sárga, nagymagvú, 8 soros kukorica fajtát. 1890-ben Kovács Lajos Cserháti Sándor kezdeményezésére kezdte meg a Pignoletto kukorica nemesítését, s állította elő az „Alcsuti keményszemű kukorica” fajtát. Cserháti Sándor nevéhez fűződik a korszerű növénynemesítési munka megindítása, a szántóföldi kísérletezés megszervezése. 1891-ben irányításával jött létre az első növénytermesztési kísérleti intézet Országos M. Kir. Növénytermelési Kísérleti Állomás néven, s ért el elévülhetetlen érdemeket a cukorrépa nemesítés megindításában. Cserháti javaslatára küldték Németországba 1892-ben Károly Rezsőt és 1896-ban Rázsó Imrét, majd kezdődött meg a cukorrépanemesítés 1892-ben Lökösházán, 1894-ben Zsibón, 1898-ban Mezőhegyesen Rázsó Imre és Hunyady István fővegyész vezetésével, majd Bánkúton és Csorváson is. Baross László (1864-1938) a bánkúti főhercegi uradalom felügyelője 1895-ben kezdte meg a nemesítői tevékenységét, kezdetben kukoricával, majd cukorrépával, s 1908-ban búzával. Újvári Imre Kaposvárott 1896-tól végzett rozsdaellenálló búza-, míg Kerpely Kálmán 1897-től dohánynemesítést. 1900-ban kezdődött a cukorrépa-nemesítés a szerencsi cukorgyári uradalomban, s 1901-ben pedig a takarmányrépa-nemesítés Tímár János irányításával Temesváron. Tímár alapította meg 1901-ben az első hazai Dél-vidéki Magyar Magtermesztő Rt.-t is, majd fogott hozzá a különböző kultúrák nemesítéséhez (1907. kukorica, 1909. búza és zab, 1911. árpa). Cserháti buzdítására Székács Elemér 1906-ban kezdte meg gr. Berchtold Lipótné árpádhalmi birtokán a búza nemesítését, s bontotta szét a tiszavidéki tájfajtát – Grábner Emil közreműködésével. Székács ugyanott 1909-ben zab-, 1910-ben őszi árpa-, 1911-ben tavaszi árpa-, 1915-ben kukorica és mohar-, 1919-ben repce-, lóbab-, mák- és köles-nemesítésbe kezdett, míg 1920-ban fűnemesítési programot indít. Váradi Szabó János 1906-ban ugyancsak Grábner és Gyárfás ajánlatára kezdte meg a búza nemesítését Csorváson, egyedszelekcióval. 1909-ben Szabó József jankafalvai gazdaságában Balázsovich József búza-nemesítésbe fogott. Az 1891-ben alapított Állomást 1909-ig vezette Cserháti, mellette Somssich Béla 1893-1896., Gyárfás József 1896-1899. között és 1899-től 1902-ig Grábner Emil végzett nemesítési feladatokat Magyaróváron. Cserháti halálát (1909) követően utóda Gyárfás József (18751965) lett az Állomás élén. A nemesítői munka hazai megszervezése tekintetében jelentős dátumnak tekinthető 1909. május 1., amikor Budapesten Grábner Emil vezetésével létrejött az Országos M. Kir. Vetőmagtenyésztő Intézet. Az intézetet 1910-tavaszán Magyaróvárra helyezték át, s nevét is Országos M. Királyi Növénynemesítő Intézetre változtatták. Az intézet feladatai 3 témakör köré csoportosultak, úgymint a növénynemesítés irányítása és szakfelügyelete, a növényfajta elismerés, illetve a „vetőmag-elismerés”. Az intézetnek 2 telepe volt, a belső 2 hektáros telep Lucsonyban, ahol tenyészházak, tenyészedények és egy liziméter-telep segítette a munkát. A külső telep a mai Tangazdaság területén került kialakításra egy 4-szakaszos norfolki vetésforgóval, s ahol nagyobbrészt vetőmagtermesztést és fajtakipróbálást végeztek.
6
1909-után sorra alakultak meg az országban az új nemesítő üzemek magángazdaságokban, s megkezdődött a tájfajták begyűjtése, értékelése, a szelekciós és introdukciós (honosítási) munka. A főbb nemesítő üzemek és alapításuk éve: Nagytelek – 1912: a Hatvany-uradalom területén alakult, kezdeti vezetője Minarik János volt, majd őt Legány Ödön követte – nemesített kultúrák: búza, bükköny, konyhakerti növények; Vál – 1913: Dréher-uradalom, Binder Henrik vezetésével takarmánynövények nemesítése kezdődött; Tolnaozora – 1913: Gyérey Richárd búza-, zab-, lucerna-nemesítésbe kezdett; Bucsány – 1913: Springer Gusztáv-birtoka, ahol rozs-, árpa-, lóbab-, búza-, kukorica- és burgonyanemesítés folyt. Az árpa nemesítése tekintetében figyelemre méltó év volt 1911, amikor Bauer Ottó Tormáspusztán, Borhy György Gyöngyösön, Gülcher Jakab Nemesnebojszán, Herczmanszky Imre Nagycétényben, Mesterházy Ernő Nagygerezden, Otocska Géza Sopronkövesden és Villax Ferenc Toponáron kezdett el e növényfajjal foglalkozni. A korántsem teljes körű felsorolást Pap Endre 1915-ben Mindszentpusztán megkezdett búza és rozsnemesítési munkásságának említésével zárjuk, aki azt követően Berlinben, majd Angliában folytatta nemesítői tevékenységét, s állította elő az első beltenyésztéses hibrid kukoricát. Az 1800-as évek utolsó, a XX. század első évtizedeiben a magyar növénynemesítés fellendítése terén – elsősorban a hazai vetőmagtermesztés erőteljes fejlesztése terén az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) is jelentős tevékenységet fejtett ki. E helyen Fabriczius Endre tevékenységét emeljük ki. A Magyaróvárhoz köthető további nemesítéstörténelmi események közül megemlítjük, hogy a fajtakísérletezés hazánkban 1892-ben Cserháti Sándor kezdeményezésére indult meg; a növényfajták törzskönyvezése 1916-ban kezdődött el; 1914-ben rendezték meg Magyaróváron az első növénynemesítői vándorgyűlést az Országos M. Kir. Növénynemesítő Intézet ma Lucsony utcai székházának felavatása alkalmából. Ekkor indítványozták először a növényfajták vetőanyagának „nemesített” „eredeti” és „utántermelt” névvel való megjelölését. A 2. vándorgyűlés 1920-ban Kompolton volt, ahol az üzem vezetője már Fleischmann Rudolf, a 3. vándorgyűlést pedig 1921-ben Nagytelken rendezték, ahol Legány Ödön volt az üzemvezető. 1914-ben Baross javaslata alapján a gazdasági akadémiák kötelező tárgyként oktassák a növénynemesítést; 1936-ban az Országos Növénynemesítő Intézet vezetését Grábner Emilt (1878-1955) követően Villax Ödön vette át; 1938-ban Magyaróváron ismét tartottak növénynemesítői vándorgyűlést; 1940-ben az Intézet kezdeményezésére megszervezése került az első növénynemesítői tanfolyam 50 hallgatóval; 1941-ben az Országos M. Kir. Növénytermelési Kísérleti Állomást, amit akkor Dworák Lajos vezetett, egyesítették az Országos M. Kir. Növénynemesítő Intézettel Magyar Királyi Növénytermesztési és Növénynemesítő Kísérleti Intézet néven. Az új szervezet élére Villax került, s ezzel egyidőben Kolozsváron azonos néven létrehoztak egy intézetet, melynek vezetője Dworák lett. 1943-ban Legány Ödön javaslatára megszervezték az egyéves szakaltiszti növénynemesítő tanfolyamot, az elméleti képzést Magyaróváron, a gyakorlatit Nagytelken végezték (a képzést évenként megtartandóvá tették).
7
A növénynemesítés hazai szervezeti struktúrája 1944-ben (Villax után) a következő: Szakfelügyeleti hatóság: Magyar Királyi Növénytermesztési és Növénynemesítő Kísérleti Intézet (Mosonmagyaróvár) Állami intézmények: Budapest, Szeged, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagybakta, Újvidék Gabona- és Lisztkísérleti Intézet, Budapest M. Kir. Vetőmagvizsgáló Intézet – Budapest, Kassa, Kolozsvár Gyakorlati állami- és magán növénynemesítő üzemek – 43 db. ebből: Kisalföldi Zöldmező Szövetség – Gruber Ferenc vezetésével – gyepnövények, fehérhere nemesítés Állandó jellegű szaporító üzemek és forgalmazók – 5 szervezet
1945 tavaszán az egyesített intézet szétvált, a Növénynemesítő Intézet vezetője Villax Ödön nyugatra távozott. Az Intézetet ideiglenesen Székács János és Berzsenyi-Janosits László vezette, majd Villax visszatérte után ismét ő lett az intézet vezetője 1948-ig, amikoris Villax végleg külföldre távozott 1949-ben a Mosonmagyaróvári Országos Növénynemesítő Intézet felszereltsége és személyi állománya Martonvásárra került (Kiss Árpád, Pollhamer Ernő, Böjtös Zoltán, Győrffy Barna), ezzel a Grábner-féle intézet működése megszűnt;
a Növénytermesztési Kísérleti Intézet Várallyay György és Kovatsits László vezetésével tovább működött, majd 1945-ben Dworák visszatért Kolozsvárról, s 1946-ban átvette az intézet vezetését, s vezette azt 1950-ig. Ezidőben tért vissza Balázs Ferenc is Óvárra Kolozsvárról. 1949-ben a vidéki Agrártudományi Osztályok megszüntetése után a vidéki intézetek önállósága is megszűnt, s Növénytermesztési és Növénynemesítő Kutató Intézet néven alakult új intézet Budapesten Schüller Ferenc és Berzsenyi-Janosits László vezetésével.
A magyar növénynemesítés szervezete, s abban tevékenykedők neve 1947-ben az alábbi (Villax után): „Legfelsőbb szerv: Magyar Földmívelésügyi Miniszter Szakfelügyeleti hatóság: Országos Magyar Állami Növénynemesítő Intézet - Magyaróvár igazgató: Villax Ödön Növénynemesítési osztály: Berzsenyi J. László, Barsy Sarolta, Székács János, Nagy Innocent, Andreczky Mária, Tegyey Lajos Biológiai és genetikai osztály: Győrffy Barna, Ördögh Ferenc, Kiss Árpád, Böjtös Zoltán, Csekes Béla Fajta és vetőmagminősítés: Takács István, Kaló Gergely, Horváth Pál Országos Növényfajtatörzskönyvező Bizottság Állami Növényfajtaelismerési Bizottság”
8
Ács Antal Kurnik Ernő Szüllő Ferenc Eszenyi Jenő Fleischmann Rudolf Teichmann Vilmos
Magyar Növénynemesítők Kolbai Károly Sedlmayr Kurt Szelényi Ferenc Balogh Jenő Manninger István Taróczy Herbert Mesterházy Ernő Papp Endre Udvaros Károly Gruber Ferenc Horn Miklós Illés Imre Vezekényi Ernő
Bajusz Sándor Majláth László Derera József Metzner Károly Mórász Sándor Rieger Béla
Az egyéves felsőbb növénynemesítő tanfolyamon résztvett okleveles mezőgazdák Bacsa Pál Csizmazia Antal Lőrentei László Bauer Ferenc Fábián Tivadar Madarász Zsuzsanna Bálint Andor Mesch József Gyulaváry Oszkár Beke Ferenc Hikisch Károly Pollhamer Ernő Bondor László Kajtár József Vágó Mihály Czakó Flórián Lelley János Vutskits György”
1950-ben átszervezések után megalapításra került a Mosonmagyaróvári Kísérleti Intézet Balázs Ferenc vezetésével. Berzsenyi-Janosits Lászlót ismét ehhez az Intézethez helyezik át, s munkatársai között volt Kéri Lehel és Árvai Sári is. Az Intézet keretén belül működött 1953-tól a Lovászpatonai Nemesítő Osztály Horn Miklós vezetésével, Gyulavári Oszkár, Benedeczky István, Esztergomi Sándor és Sommer József közreműködésével. Balázs Ferencet 1957-ben eltávolították az Intézet éléről, s 1958-ban Berzsenyi-Janosits László Keszthelyre került a kukoricanemesítési témájával együtt. 1959-ben az Akadémiát összevonták az 1949-ben megszervezett Észak-nyugat Dunántúli Mezőgazdasági Kísérleti Intézettel. Az Intézet Növénytermesztési-, Nemesítési- és Agrokémiai Osztályát a Növénytermesztéstani Tanszékhez csatolták. Az osztályok 1950-től volt vezetői az előbbi felsorolást figyelembe véve: Csukly Jenő (1950-1957), majd Bárdossy Antal (1957-1959); Berzsenyi-Janosits László (19501959); Várallyay György (1950-1954), majd Nagy Innocent (1954-1959). (A tanszék legújabbkori munkájáról a korábbiakban már említést tettünk).
Az Országos M. Kir. Növénynemesítő Intézet nemesítésszervezési feladatai mellett nagyon nagyszámú fajtagyűjteménnyel, anyatő-, illetve kísérleti parcellaszámmal rendelkezett. A tenyészkertjéről készített képet az 1. ábrán, az 1909-1920. közötti különböző növényfajok vizsgált mintaszámait Fabriczius (1921) munkája alapján a 2. ábrán mutatjuk be.
9
1. ábra Az Intézet tenyészkertje (Fabriczius nyomán)
2. ábra Az Intézet magtermelő telepén elhelyezett növényanyagok száma 1909-1920. között (Fabriczius nyomán)
Az Intézet tenyészkertjeiben folytatott kezdeti munkákat a búza-, a rozs-, a tengeri- és a burgonya nemesítése, valamint a rozs és a búza keresztezésével összefüggő feladatok végzése jelentette. Az Intézet fő feladata elsődlegesen abban állt, hogy minél nagyobb honi- és külföldi eredetű fajtagyűjteményt képezzen, azokon megfigyeléseket, s velük keresztezéseket végezzen. Mint Fabriczius munkájában is írja az intézet növényanyaga „elsősorban a növénynemesítés elméleti kérdéseinek megoldására és a kutató munka végrehajtására szolgál, de az e munkálatok folyamán létesült és gyakorlati szempontból értékes új fajták szintén kiadatnak s gyakorlati termelés körébe oly módon, hogy az arra alkalmas fajtacsoportok megfelelő viszonyokkal rendelkező uradalmaknak kipróbálásra és vetőmagszaporítás céljából szerződéses alapon átadatnak.” Az Intézet feladata nagyobbrészt tehát az önálló gazdálkodást végző növénynemesítő üzemekben folyó munkák szaktanácsolását jelentette. Székács Elemér (idővel a Vetőmagnemesítő és Értékesítő Rt. vezérigazgatója is) e kapcsolatról így emlékezik vissza: „1906. évben, mint a temesmegyei uradalom főintézője Temesvárott találkoztam néhai Cserháti Sándor nagynevű tanárommal”, „akihez meghitt barátságunkon kívül munkatársi
10
viszony is fűzött”, minthogy az általam kezelt gazdaságban a növénytermelési állomás útmutatása szerint 20 holdas telepen végeztem fajtakipróbálási kísérleteket. „Szívesen vállaltam ezt a feladatot, melyre Mesterem bíztatott.” „Sajnos nem láttuk egymást többé viszont, s midőn méltó utódja Gyárfás József első ízben láthatta Soósdon a formaszétválasztás után keletkezett nemesített búzáink elsőéves elszaporító parcelláit” … „első szava az volt: „Mennyire örülne Cserháti, ha ezt láthatná, ha ezt megérhette volna!” „A munkálatoknál kezdettől fogva Grabner Emil volt segítségemre”, „mert őt szemelte ki Mesterünk arra a hivatásra, hogy a növénynemesítést tudományos szempontból irányítsa s a gyakorlati növénynemesítőket munkájukban támogassa, ellenőrizze és segítsen ezeknek a munkáknak eredményét a magyar gazdák közkincsévé tenni.” A Karon, illetve a jogelődöknél folyó nemesítési munkák faji összetétele széles. BerzsenyiJanosits László 1953-ig 4 kukorica-hibridet állított elő, s itt folyt lucernanemesítés is Böjtös Zoltán irányításával. Széleskörű nemesítési program került végrehajtásra különféle bíbor- és fehérherével, takarmány- és pázsitfüvekkel, közönséges őszi- és tavaszi búzával, tavaszi árpával, rozzsal, zabbal, takarmánykáposztával és kölessel. A régebbi időkben minősített, s azóta visszavont fajták közül a Berzsenyi-Janosits László által előállított és 1953-ban minősített Óvári-1, Óvári-3, Óvári-4 és Óvári-5 kukorica hibrideket, a Takács István által nemesített és 1951-ben elismert Óvári rozs, a Grábner Emil által nemesített első hazai minősített lucerna fajtát, az Óvári tarkavirágú lucernát említjük. Apja nyomdokain haladva Egressyné Grábner Erna (1917-1993) nemesítette az 1974-ben minősített kapott Óvári kúszó lucerna fajtát, valamint családi kapcsolat van Kiss Árpád (1916-2001) és fia, Kiss József között, akik az 1990-ben elismert KT-84 jelű triticale fajta nemesítését végezték. Említésre méltó Kovács Antal (1928-1995) a kukorica Opaque-2 jelű mutánsával végzett több évtizedes nemesítő munkája is, s ugyancsak az ő nevéhez fűződik a „takarmányminőség öröklődésének” vizsgálata. 1977-ben kerültek Sopronhorpácsról a Karra a Rózsaszínű BETA és a BETA vöröshenger takarmányrépa-, valamint a BETA 11 tavaszi bükköny fajták. Ugyanebben az évben adta át a Répatermesztési Kutató Intézet a tetrarozs nemesítését is, melyből Kovács Antalnak nem sikerült elismert fajtát előállítani, így a törzsanyag néhány év múlva visszakerült Sopronhorpácsra. A Karon 1991-óta dolgozó Győri Tibor részt vett a Putnokon nemesített és 1987-ben állami elismerést kapott Hungarotetra fajta nemesítésében. A Kertészeti Tanszéken 1984-ben áfonya génbankot létesített Nagy György, melynek 2006-ig történt fenntartását Porpáczy Aladár, Vadas Zoltán, Hanusz Borbála és Iváncsics József végezték. Az alábbi kutatási feladatokat végeztük el 1983-tól kezdődően: takarmányrépa, tarlórépa és takarmánykáposzta nemesítés, fajtafenntartása – MÉM tárcaszintű kutatási program (1983-1990); lóbab nemesítés és fajtafenntartás, fajta és tájhasznosítási kísérletek végzése, a fajták szárazságtűrőképességének vizsgálata (1988-2002); pillangós szálastakarmányok (tavaszi bükköny, mezei borsó, trigonella) nemesítése, termesztéstechnológiájának és felhasználási lehetőségeinek kidolgozása - OMFB FBI program (1988-2002); szója nemesítés, fajta- és törzskísérletek végzése az OMMI-val együttműködve 19882012. között; az öntözéses növénytermesztés genetikai, nemesítési és agronómiai alapjainak továbbfejlesztése (1991-1994); a tájpotenciál kihasználási lehetőségeinek vizsgálata különböző termesztett kultúrákkal, FM-TKA kutatások (1991-1995); génmegőrzési feladatok végzése (1996-2004);
11
az egészséges táplálkozást szolgáló biológiailag teljesebb értékű búza fajták előállítása (1996-2006); a kertészeti termesztés biológiai alapjainak fejlesztése (témavezető Porpáczy Aladár); évente eltérő faj- és fajtaszámmal tájhasznosítási és fajtakísérletek végzése az OMMIval, illetve jogutódaival (1988-2012) – őszi- és tavaszi árpa, közönséges őszi- és tavaszi búza, triticale, rozs, őszi- és tavaszi durum búza, zab, borsó, repce; nemesítési, termesztéstechnológiai és hasznosítási célú kutatások tönköly búzával (2000-2006) - FVM-program, génbanki tételek felszaporítása, leírása és tesztelése (2010-2012); új őszi- és tavaszi búza fajtajelöltek makro- és egyes mikroelemreakciójának vizsgálata az Észak-nyugat-Dunántúl 2 régiójában (2001-2002); speciális ásványianyag-összetételű világos szemszínű őszi és tavaszi búza fajták előállítása (2004-2006) – FVM program; Makai Sándor irányításával nemesítési és hasznosítási vizsgálatokat végzünk az Óvári gigant szilfium fajtával, keleti kecskerutával (Galega orientalis), illetve földimandulával (Cyperus esculentus L. var. Sativus Boeck.). A szilfium fajta nagy termőképességű, hosszú élettartamú, betegségek és kártevők ellen rezisztens. Széleskörűen használható takarmányozásra zölden és tartósítva, energianövényként nagytömegű biomassza előállításra, méhlegelők kialakítására alkalmas. Elősegíti a fenntartható gazdálkodást célzó területeken (természetvédelem, ökológiai gazdálkodás, stb.) élő hasznos szervezetek védelmét, a biológiai sokféleség fenntartását, növelését. A keleti kecskeruta pillangós takarmánynövény, a szántóföldi takarmánynövények közé beillesztve a zöld futószalag kialakítására, nagy fehérjetartalmú takarmány előállítására alkalmas; fehér mustár fajta nemesítési programban való részvétel – a Marci névre keresztelt fajta 2005-ben állami elismerést kapott triticale nemesítési program Kiss József vezetésével, a KT-84-es fajtáról a korábbiakban már említést tettünk, jelenleg 2 fajtajelölt (LH-7 és LH-25) vizsgálata folyik a NÉBIH-nél; a korábbiakban ismertetetteken kívül 1983-tól napjainkig 2 szója, 1 tavaszi árpa, 1 tönköly és 9 közönséges őszi búza fajtajelölt bejelentését végeztük el. A 9 db. közönséges őszi búza fajtajelölt nemesítésében Pollhamer Ernőné és Pollhamer Ernő is részt vettek; 2000-2008. között a Vetőmag ’95 Kft. megbízása alapján a Salvador zab, a Győző és a Bőség nevű minősített őszi búza fajták fajtafenntartó nemesítését végeztük, Kajdi Ferenc irányításával; „A regionális források felhasználása az egészségmegőrző funkcionális élelmiszerek előállítására” c. projekt során az ökológiai tényezők hatásának vizsgálata a biológiai alapok (fajták és fajtajelöltek) mennyiségi és minőségi tulajdonságaira (2010-2012); (Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 – projektszám: TF/HUSK/0901/1.2.1/0010/01; Molnár Zoltán irányításával nagymagvú hüvelyes növények (borsó, lóbab, görögszéna), valamint a répafélék sejt- és szövettenyészeteinek vizsgálatát. Lóbab vírusmentes nemesítési alapanyag-előállítást folytattunk 1986-1990. és 2000-2004 között, míg 2004-2007. között a répafélék és pillangósok genetikai transzformációjával összefüggésben végeztünk vizsgálatokat közvetlen génátviteli módszerrel kezdetben a Növénytermesztéstani-, majd a Növényélettan és Növényi Biotechnológia Tanszéken.
12
A Karon fenntartott és államilag elismert fajták száma 2004-ben volt a legtöbb, 22 db. A fajták fajonként csoportosított nevét, nemesítőik, valamint a fajták fenntartását irányító nemesítők nevét az 1. táblázatban ismertetjük. A 2. táblázat azoknak a fajtáknak az adatait tartalmazza, melyek minősítése 2004. után visszavonásra került. 1. táblázat A mosonmagyaróvári karon fenntartott államilag elismert fajták neve, a minősítés éve, valamint a nemesítésüket végzők neve Növényfaj
Fajta neve
Takarmányrépa
Rózsaszínű BETA
Tarlórépa
BETA Vöröshenger Horpácsi lila
Csillagtök
Óvári fehér
Sütőtök
Óvári hengeres
Vörös csenkesz
Székkutasi 319
Réti csenkesz
Óvári
Réti komócsin
Peti
Tavaszi bükköny Görögszéna
BETA 11 Óvári-4
Szója Tavaszi búza
Zsuzsanna Castrum-1
Lucerna
Eride /Pilis/
Borsó Lóbab
Tutti Lippói
Karácsony
Nemesítő
Sedlmayr Kurt Varga András Ludván Gábor Dobrovszky István Tóth József Keppel Tiborné /Dobrovszky Ilona/ Nagy György Nagy György Nagy Györgyné Pardavy Tibor Derera Miklós Szilvási Mihály Balázs Ferenc Bagosi Erzsébet Szodfridt Gyuláné Harangozó Ferenc, Kovács József Csitkovics Antal Makai Sándor Pécsi Sándor Kuroli Géza Kajdi Ferenc Kajdi Ferenc Pollhamer Ernő Pollhamer Ernőné Kajdi Ferenc Késmárki István Győri Tibor Kajdi Ferenc Kajdi Ferenc Bárdossy Antal Schneider Béla Karasz László Krészity Pántó Mészáros Miklós
Állami Fajtafenntartó elismerés nemesítő éve Kajdi Ferenc 1944. 1977. 1959.
Kajdi Ferenc Kajdi Ferenc
1974.
Porpáczy Aladár, majd Iváncsics József
1989.
Porpáczy Aladár, majd Iváncsics József
1958.
Szodfridt Gyuláné
1960.
Makai Sándor
1993.
Szodfridt Gyuláné
1951. 1993.
Makai Sándor Makai Sándor
1995. 1998.
Kajdi Ferenc Pollhamer Ernőné Kajdi Ferenc
2000/2002. Késmárki István Győri Tibor 1996. 1971.
Kajdi Ferenc Kajdi Ferenc
1994.
Kajdi Ferenc
13
2. táblázat A Karon nemesített és 2004. után visszavont fajták adatai Növényfaj
Fajta neve
Lóbab
Óvári 137
Takarmánykáposzta
Óvári Óvári-1 Sári
Bab
Cintia Borsó
Akt
Nemesítő Bárdossy Antal Varga János Berzsenyi J. László Szántosi Antalné Késmárki István Hörömpöli Erzsébet Jakab Árpád Késmárki István Takács Gáborné Pocsai Károly Sájer Antal Binnyei András Lindmayer Nándorné Horváthné Walter Zsuzsanna
Állami Fajtafenntartó elismerés nemesítő éve 1984. Kajdi Ferenc 1959. 1983. 1993.
Kajdi Ferenc Kajdi Ferenc Késmárki István
1990.
Takács Gáborné
1992.
Győri Tibor
A fajták visszavonását részben a 2004-ben átmenetileg bevezetett regisztrációs díj, részben a vetőanyaguk iránti kereslet hanyatlása váltotta ki. 1995-óta veszünk részt a tönköly búza nemesítésével összefüggő munkálatokban, melynek eredményeként 2 fajta került állami elismerésre. A tönköly fajták (ÖKO 10 és Lajta/ÖKO 82/) elismerésének évét, valamint a nemesítőinek nevét a 3. táblázat tartalmazza. 3. táblázat A hazai nemesítésű államilag elismert tönköly fajták neve, minősítésük éve, valamint a nemesítésüket és a fajtafenntartást végzők neve Növényfaj Tönköly
Fajta neve
ÖKO 10 Lajta (ÖKO 82)
Nemesítő Kalmár Gergely Kajdi Ferenc Kajdi Ferenc Kalmár Gergely
Állami Fajtafenntartó elismerés nemesítő éve Kajdi Ferenc 1998. 2002.
Kajdi Ferenc
2. NymE Természettudományi Kar
A Nyugat-Magyarországi Egyetemmel egyesült Berzsenyi Dániel Főiskolán 1984 óta működik a Természettudományi Kar, amely a klasszikus természettudományi képzéseit (földrajz, biológia, környezettan, kémia, fizika, matematika) a szombathelyi egyetemi központban (SEK) végzi. A Karon, illetve annak jogelődjénél Kovács J. Attila 1991-től kezdődően folytatott közös nemesítési programot a szombathelyi székhelyű Gyep- és Takarmánygazdálkodási Kft.-vel. Az együttműködés eredményeként 4 pázsitfű-fajta kapott állami elismerést, s azok nemesítőiként Kovács J. Attila társnemesítőként is feltüntetésre került. A Kft.-vel való munkakapcsolat során különféle gyepnövény-fajok (Festuca pratensis arundinacea, F. rubra, Lolium perenne, Phleum pratense, Dactilis glomerata, stb.) géntartalék-vizsgálatát, valamint alapanyag-kutatását végezték el. A Kárpát-medence különböző élőhelyeiről gyűjtöttek be anyagokat, melyek tenyészkerti fenntartását is biztosították, s különféle bio-típusok elemzését
14
végezték el annak érdekében, hogy meghatározzák azok nemesítési programokban való felhasználhatóságát. A nemesítő intézet megszűnésével a teljes kollekció nem maradt fenn, de egy kb. 50 anyagból álló gyűjteményt, mely természetes populációkból álló kollekciót jelent, jelenleg Kollerné Dani Magdolna irányításával tartanak fenn anatómiai géntartalék- és molekuláris biológiai vizsgálatok céljából. Skribanek Anna 2003-tól végez a BDTF-án, illetve a jogutód NymE SEK Természettudományi Karán szántóföldi- és laboratóriumi kísérleteket a Gabonakutató Közhasznú KHt-vel együttműködve, tavaszi árpa fajták és fajtajelöltek szárazságtűrő képességének meghatározása céljából. A különféle törzsanyagokon elvégzett szelekció következtében már 2007-ben állami elismerést kapott a GK Habzó (bejelentéskori neve: GKS 419) fajta, s jelenleg folyik a már harmadéves GKS 9413 jelű szárazságtűrő fajtajelölt NÉBIH-vizsgálata. A laboratóriumi vizsgálatok során értékelték a vízkultúrában nevelt csíranövények reakcióját eltérő kezelések után (PEG-4000, PEG 6000; alumínium-stressz AlK2SO4 oldatban). A vizsgálatok morfológiai- (hajtás- és gyökérhossz és -tömeg, sztómaméret, hervadás) és élettani tulajdonságok (prolin- és glükóz tartalom, enzimvizsgálatok, az Al-felhalmozódás és -érzékenység mérése hematoxilin vizsgálattal) meghatározására is kiterjedtek. A szántóföldi kisparcellás kísérleteket különböző termőhelyeken és eltérő agrotechnikai kezelésekkel (késői vetés, kiszárító agrotechnika) állították be. A Természettudományi Karon végrehajtott pályázatok az alábbiak voltak: 2004-2005: FVM és NKTH támogatásával, GAK pályázat 2006-2008: Baross Gábor program NKTH, A GKS 419 jelű árpa söripari pilotra, Konzorciumi partnerek: Gabonakutató Kht, BDF Növénytani Tanszék, 2009-2011: Baross Gábor Program NKTH, Sörárpa genotípusok szárazságstressz tűrésének fokozása Bioassay módszerrel. Konzorciumi partnerek: Gabonakutató Kht. Táplánkereszt, Rácunio Kft., NYmE-SEK TTK Növénytani Intézeti Tanszék A végrehajtott vizsgálatok alapján megállapították, hogy a kisparcellás és laborvizsgálatok bioassay értékelése alapján összevont szelekciós index képezhető, amely r=0,64-0,75 közötti korrelációs koefficiens értékekkel korrelál a szántóföldi szárazságtűréssel. A különböző fajtáknál meghatározott mérési eredményeket, illetve az adatokból számított trendvonalat a 3. ábra mutatja be. 3. ábra Tavaszi árpa fajták és fajtajelöltek szárazságtűrő-képességének és PEG-reakcióinak összefüggése 3,00
Szárazságtűrés (rel. termés)
GKS 415
-8,00
-6,00
Kh Szofi
2,00 Mandolina GKS 419 Nitran Jersey Scarlett 1,00 Tactic Roxana M 22 Pasadena KH Lédi GKS 523 Flandria Sylphide Boyos Jubilant M 23 Tocada Biatlon 0,00 Bivoy Beatrix Maresi Braemar -4,00 -2,00 0,00 2,00 4,00 Ebson Annabell Xanadu KH Dáma -1,00 Gks 2608 Celinka Michka
-2,00
-3,00 Összevont PEG reakciók (rel.)
Marnie
6,00
8,00
15
A programok végrehajtása során kapott eredményekből 20 tudományos előadás és összefoglaló, 5 lektorált cikk, melyből 1 idegen nyelvű és 2 db. OTDK-dolgozat készült. 3. NymE Erdőmérnöki Kar
Az Erdőmérnöki Kar jogelődje a Selmecbányán III. Károly által 1735-ben alapított Bányatisztképző Iskola, melyet Mária Terézia 1762-ben akadémiai rangra emelt. 1919-ben Selmecbánya a megalakuló Csehszlovákiához került, így a főiskola Sopronba települt át. Az Erdőmérnöki Karon belül 1957-ben kezdődött meg a faipari mérnökök képzése, majd ezt követően az önálló Faipari Mérnöki Kar létrehozása után 1962-ben alakult meg az Erdészeti és Faipari Egyetem. Az Erdőmérnöki Karon erdőmérnöki, környezetmérnöki, környezettani, természetvédelmi mérnöki és vadgazda mérnöki diplomát szerezhetnek a hallgatók. A hazai erdészeti növénynemesítés kezdete az exóta fafajok kastélyparkokba, arborétumokba, botanikus kertekbe való ültetésével kezdődött. A célorientált kísérletek a XX. század első éveire tehetők, amikor az ún. származási kísérletekkel megkezdődött az egyes termőhelyekre ültethető fafajok és fajták kiválasztása. Ebben a munkában kiemelkedő szerepe volt Roth Gyula professzornak, aki az 1900-as évek elején először a famagvak származásával, majd pedig származási kísérlet-sorozatok beindításával (erdeifenyő, vörösfenyő, lucfenyő, kocsánytalan tölgy, duglászfenyő) teremtette meg az erdészeti növénynemesítés alapjait. Az erdőgazdálkodás erdőművelési feladatai között kiemelkedő szerepet foglalnak el a különböző gyérítések (törzskiválasztó gyérítés, növedékfokozó gyérítés) során elvégzett tömegszelekciók. Ezen tömegszelekciós kiválasztáshoz tartoznak a magtermelő állományok is, amelyek elsődlegesen magtermesztési céllal és megfelelő nagysággal, a nemkívánatos beporzástól a szükséges mértékig izoláltan kialakított, vetőmagot termelő faállományok. Ezek a növényállományok a hasonló ökológia viszonyok között tenyésző más faállományokhoz képest kedvezőbb külső képet, vagy izolált genetikai fölényt mutatnak és területileg is jól elhatárolhatóak. A tömegszelekcióval szemben a plantázsok, törzsfák kiválasztása, illetve a véghasználatig fenntartandó faegyedek kiválasztása már egyedszelekcióra alapozott. Az erdészeti növénynemesítés története elválaszthatatlan az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI) tevékenységétől, munkatársaitól. Úttörő munkásságuknak köszönhetően már az 1950es években megkezdődött a nemesnyárfajták vegetatív szaporítása, amely szinte kizárólag az ERTI munkatársainak állhatatos munkájának köszönhető (Bánó István, Bokor Rezső, Halupa Lajos, Keresztesi Béla, Koltai György, Kopecky Ferenc, Mátyás Vilmos, Palotás Ferenc, Retkes József, Tóth Imre, Szőnyi László, majd pedig Borovics Attila és munkatársai). Sopronban az Erdőmérnöki Főiskolán az Erdőtelepítési és Fásítási Tanszéken 1954-ben Tompa Károly és Sziklai Oszkár vezetésével kezdődött meg a fűz fafajok nemesítése. Egy évvel később Nemky Ernő és Vancsura Rudolf a tölgy fafajok nemesítésének lehetőségeit kezdték el vizsgálni. Későbbiekben Majer Antal a bükk, Tompa Károly a hársak szelekciós nemesítésével foglalkozott. Ennek keretében számos anyatelep, klóngyűjtemény került kialakításra. A soproni Erdészeti Szakközépiskola az Egyetemmel szoros kapcsolatban lévő tanárai közül Jereb Ottó a lucfenyő, Kondor Antal a csertölgy, Tuskó László a vörösfenyő nemesítését tanulmányozták. Mátyás Csaba akadémikus kutatásaival – aki kezdetben erdeifenyő származási-kísérletek beállításával, illetve azok értékelésével is foglalkozott – alakult ki a modern erdészeti növénynemesítés és származáskutatás Magyarországon. Munkásságának súlypontja nemcsak az új fajták nemesítésében, hanem abban is van, hogy a genetikai, populáció-genetika, illetve a klímaváltozás, valamint a fásszárú növények a klímaváltozáshoz való adaptációjának lehetőségein keresztül tesz javaslatokat a hazai erdőgazdálkodás továbbfejlesztésére, az erdészeti növénynemesítés új irányvonalának meghatározására.
16
Felhasznált irodalom: Balázs F. (1993): A Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Kísérleti Intézet 1955-ben volt 60 éves. Acta Agronomica Óváriensis. Mosonmagyaróvár. 35, 3:279-303. Dudits D. (1993): Szemelvények a magyaróvári mezőgazdasági felsőoktatás történetéből. Posztumusz kiadás. Pannon Agrártud. Egy. Mosonmagyaróvár. ISBN 963-7743-34-0. Fabriczius E. (1921): A magyar növénynemesítés. Pátria Irod. Váll. és Nyomd. Rt. Budapest. Kapás S. /szerk./ (1969): Magyar növénynemesítés. Akadémiai Kiadó. Budapest. Kapás S. (1997): Növényfajták és növénynemesítők. OMMI. Budapest. Kiss Á. (1991): Hozzászólás a Magyaróvár szerepe a növénynemesítésben c. beszámolóhoz. Acta Ovariensis. Mosonmagyaróvár. 33, 2:163-164. Kiss J. (1991): Magyaróvár szerepe a növénynemesítésben. Acta Ovariensis. Mosonmagyaróvár. 33, 2:154-162. Mátyás Cs. (szerk) (1986): Nemesített erdészeti szaporítóanyagellátás. Akadémiai Kiadó. Budapest. Tompa K. (1996): Ötven évi jegyzeteimet lapozgatom. Erdészettörténeti Közlemények XXVII. Budapest. Tompa K. – Sziklai O. (1981): Erdészeti növénynemesítés. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. Varga J. (1993): A Növénytermesztéstani Tanszék története. Acta Agronomica Óváriensis. Mosonmagyaróvár. 35, 1:3-40. Varga J. – Balázs F. (1991): Száz éve létesült a Magyaróvári Növénytermelési Kísérleti Állomás. Acta Ovariensis. Mosonmagyaróvár. 33, 2:3-88. Varga J. (1991): A Magyaróvári Növénytermelési Kísérleti Állomás és jogutódainak vezetői. Acta Ovariensis. Mosonmagyaróvár. 33, 2:89-130. Villax Ö. (1944): Növénynemesítés I. Általános növénynemesítés. Magyaróvár. Barossnyomda. Győr. Villax Ö. (1947): Növénynemesítés II. Különleges növénynemesítés. Magyaróvár. Pátria Irod. Váll. és Nyomd. Rt. Budapest. Walleshausen Gy. (1993): A magyaróvári agrárfelsőoktatás 175 éve (1818-1993). Pannon Agrártud. Egy. Mosonmagyaróvár.
