Nem kell a médiának a tudomány

Budapest, 2008. május 8.

A média szerepe az egész életen keresztül tartó tanulásban Miért nincsenek ma Öveges professzorok a médiában? Véleménycsere az oktatás és a média képviselői között

Domokos Lajos:1

Nem kell a médiának a tudomány A cím talán provokatív. Igazán nem azért, hogy oldjam az esetleg általa keltett feszültséget, csupán a pontosítás kedvéért, hadd formáljam át a mondatot: „Ennek a médiának nem kell a tudomány”. Persze, nem ilyen egyszerű a dolog. A kijelentésnek két alapvető eleme van: a média és a tudomány kifejezésre épül a mondat. Kettejük viszonyát kell tehát vizsgálnunk. Magam a médiára fókuszálok, s úgy vélem, kimondva kimondatlanul ebből adódnak bizonyos tanulságok a tudomány médiabeli megjelenésének lehetőségeire. Kétféle megközelítéssel mutatatok rá a média jelenlegi természetére. Az egyik nézőpont: a tőkeérdekeknek, a pénzügyi szempontoknak alárendelt kultúrában drámai változásokon esnek át a médiatartalmak. A másik aspektus: a most munkába álló újságírók, rádiósok, televíziósok többsége a médiára maga is ellenségként, pótlékként tekint, jórészt elhagyta elődeinek ilyen-olyan módon indokolt, úgymond missziós, közérdeket szolgáló attitűdjét. Az immár végérvényesen bennünket is elért, némelyikünket megbotránkozással, esetleg rémülettel eltöltő, másokat csupán kézlegyintésre késztető folyamatokban a tőkére alapozott ipari társadalmak viszonyai tükröződnek. Ezek a viszonyok idézték elő jó 150 évvel ezelőtt, hogy „a sajtó, mely addig a magánembereknek, mint közönségnek az intézménye volt, a közönség meghatározott tagjainak, mint magánembereknek az intézményévé vált – azzá a kapuvá, melyen a privilegizált magánérdekek behatolhatnak a nyilvánosságba”.2. Jürgen Habermas szavait idéztem. S bár jól tudom, hogy ma már nem illik ennyire moralizálni, eltúlozni a szórakoztató tartalmak eluralkodását a médiában a sajtó gyarló volta fölött, mégis hadd idézzek két mondatot James Gordon Bennett programjából, amely 1835-ben, a New York Herald első számában jelent meg: „Elvi álláspontok csak megtévesztő csapdát jelentenek a közönség számára. (...) A nyilvánosság színe előtt kijelentjük, hogy tudni sem akarunk az elvekről, politikai pártokról, politikáról”.3 1

a Teleschola Televíziós Iskola igazgatója Jürgen Habermas: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása – Gondolat, Budapest, 1971, 265-268. oldal. 3 Gyakorlati újságírás I. – Tankönyvkiadó, 1972, 14. oldal. 2

Szakmai támogatóink:

1. oldal

Társadalmi Kommunikáció Tagozat

A program megvalósulását az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány a Munkaerőpiaci Alapból támogatja



Ezt megelőzően már Nagy Britanniában, később a Magyarországról Amerikába kivándorolt Joseph Pulitzer lapjaiban is formálódott a kommercializálódó tömegsajtó receptje: fantasztikus rajzokat kell közölni a történelem előtti idők állatairól, ugyanilyen környezetben, korai kőkorszaki szerelmi idillekben hiányos öltözékű lánykák jelenjenek meg a lapban, eleven színekkel ábrázolt emberi és állati belső szervek ábráit kell megjelentetni; torzszülött élőlényekről, műtőasztalon lejátszódó jelenetekről minél gyakrabban kell hírt adni. Aztán jött a lapkiadó Pulitzert tönkretevő William Randolp Hearst, az amerikai bulvársajtót a XIX. század utolsó évtizedeitől a XX. században egészen a II. világháborúig uraló sajtókirály és munkatársainak eszménye. Hearst egyik szerkesztője, bizonyos Morril Goddard egy ízben így fogalmazott a lapkészítésről: „Néhány rövid hír, az érdeklődést felcsigázó, szenzációsan tálalt áltudományos tudósítások, meg néhány hasonló terjedelmű riport valami szörnyű bűncselekményről, hozzá néhány oldal a színházak és varieték világából a női lábak erős hangsúlyozásával, tanácsok fiatal lányok és szerelmesek számára, továbbá sport, intimpistáskodás, s végül színes mellékletek, folytatásos regényekkel".4 Bizony, ilyen időben és térben távoli messzeségben gyökereznek azok a jelenségek, amelyekről olykor hajlamosok vagyunk azt hinni, hogy kizárólag itt és nem egészen két évtizede szabadultak ránk! Az a csoda, hogy ilyen körülmények között a minőségi sajtó egészen mostanáig képes volt tartani hadállásait a mind nagyobb tömegeket befolyásoló pennylapokkal, bulvárújságokkal, tabloidokkal szemben. Ennél is nagyobb csoda, hogy a rádiók és a televíziók műsorai – különösen Európában – csak mostanra látszanak megadni magukat a tömegízlésnek. A mai média világa a pénztermelésnek rendelődik alá. Márpedig a pénztermelő-képesség a nézettség, a hallgatottság, az olvasottság mutatószámaitól függ. Annak érdekében, hogy minél magasabbra lehessen tornászni ezeket a mutatókat, ki kell szolgálni a tévénézők, a rádióhallgatók, az újságolvasók tömegeit. A kiszolgálás lényegében a szórakoztatást jelenti. És ha valaki hajlandó magát alárendelni ennek az igénynek, már szabad is a bejárása a médiába. Praktikusan ez a következőt jelenti. Amíg a hagyományos értékrend jegyében szerkesztik a médiatartalmakat, addig például a híres ember kimagasló, különös értéket hordozó tette, tudományos, művészi teljesítménye az újságcikkek, rádióriportok, tévéműsorok témája. (Lásd: 1. ábra) Magam például a 70-es években a tévéhíradó debreceni tudósítójaként, egy kitüntetés, vagy születési évforduló apropóján több ottani tudós portréját is elkészíthettem, s adásba segíthettem. Nem tévedés, a legszélesebb tömegek számára készülő tévéhíradó adásába!

4

Georg Honigmann: Hearst, a sajtókirály – Kossuth Könyvkiadó, 1974, 40. oldal.


2. oldal





1. ábra: Értékrend-váltás a közönség érdeklődésében

híres ember

köznapi ember

különös tett

köznapi tett

Az ilyen, hagyományos értékeket preferáló médiában a hétköznapi ember a maga hétköznapi tetteivel van, vagy inkább csak volt jelen. Gondoljunk csak Móricz Zsigmond: Gyalogolni jó riportgyűjteményére, Illyés Gyula, Sarkadi Imre, Karinthy Ferenc, Csoóri Sándor, Moldova György, Csák Gyula, Csalog Zsolt, Galgóczi Erzsébet, Ruffy Péter, Bajor Nagy Ernő, Sulyok Katalin és sok más írónak, újságírónak a kisemberek világát szociográfiai igényességgel bemutató írására! Tekintsünk el az ideológiai felhangoktól és idézzük fel a közelmúltbeli rádiónak és a televíziónak a falusi emberek, a munkások életével foglalkozó műsoraira, vagy éppen Vitray Tamás hajdanvolt Ötszemközt műsorára, amelyben a példaképek még példaképekként jelenhettek meg, valóságos munka-, művészi-, közéleti teljesítményeiken nem pedig a magánéletükhöz kapcsolódó pletykák tükrében mutatkozhattak meg! Mára a helyzet megváltozott. A híres ember, ritka kivételektől eltekintve csak hétköznapi dolgaival válhat a tömegmédia szereplőjévé. A hétköznapi ember viszont valamilyen rendkívüli, még inkább deviáns cselekedetével. Ugyanis ezt igényli a tömegember-had közönség, amely megköveteli, hogy hízelegjen neki a média. Hogy jön ide a hízelgés? Először úgy, hogy ha a híres embert hétköznapi szokásain keresztül látja, hallja a közönség, akkor az a jóleső érzés tölti el, hogy lám az is csak olyan, mint ő. Másodszor úgy, hogy ha a hétköznapi ember deviáns cselekedetével ismertetik meg, így kiált fel: Lám, mennyivel különb vagyok annál a hólyagnál! Szakmai támogatóink:

3. oldal





Mindez természetesen csupán egyetlen eleme a mai tömegmédia mechanizmusának, de fontos eleme. Nem lehet nem számolni vele, amikor azt a kérdést tesszük fel, hogy miként lehetne teret nyerni benne okosabb, minőségi tartalmakkal. A felvázolt mechanizmusból többek között az következik, hogy a tudós furcsaságaira, a tudós szabadidő töltési szokásaira, családtagjaira, kutyájára, barátjára és barátnőjére nagyon is vevő a mai média, de tudományos fejtegetésére nem. Mert ez utóbbira nem kíváncsiak annyian, hogy ennek finanszírozását a profittermelésben érdekelt médiaburzsoázia felvállalja. A média-befektetések profittermelése ugyanis akkor a legeredményesebb, ha a lehetséges közönségben létező legalacsonyabb szellemi színvonalhoz igazítják a tartalmakat. Mert ez a feltétele a magas olvasottsági, hallgatottsági, nézettségi mutatóknak, ami a hirdetőket vonzza. Most pedig lássuk a mai média természetét megjelenítő másik nézőpontot! Vizsgáljuk meg a most munkába álló újságírók, rádiósok, televíziósok attitűdjét, értékrendjét! Az elmúlt héten két vidéki városban tartottam csapatépítő tréninget fiatal televíziósoknak, illetve rádiósoknak. Mindent egybe vetve kéttucatnyi, diplomás, részben a településeken tanárként is dolgozó, érdeklődő, az átlagosnál jobban motivált ifjakkal ismerkedhettem meg, akik a kisváros televízió-, illetve rádióműsorait szerkesztik. Mint ilyenek, nyilvánvalóan nem elhanyagolható befolyással vannak az ottani közgondolkodásra. A tréning önismereti része mindkét helyen alkalmat adott számomra egy kisebb kutatás elvégzésére. Már a mostani előadásra is gondolva, arra kerestem a választ, hogyan viszonyulnak ők maguk a rádióhoz és a televízióhoz, milyenek a médiahasználati szokásaik. Tisztában vagyok vele, hogy a kutatás nem reprezentatív mintán történt, vagyis nem állíthatom azt, hogy a megismert gondolkodásmód az ország valamennyi fiatal médiamunkásának átlagos felfogását tükrözni. Ugyanakkor megjegyzem, hogy immár 16-ik éve vezetem a Teleschola Televíziós Iskolát, ahol szerkesztő-riportereket, operatőröket és vágókat képzünk. A nálunk végzettek az életkoruk előrehaladásával egyre fontosabb szerepet töltenek be az országos és a helyi televíziók, a különböző szerkesztőségek életében. Amit az utóbbi években a körükben tapasztalok, lényegében egybevág a felmérés eredményeivel. Az egyik kérdéscsoporttal a televízió, illetve a rádió szerepe iránt érdeklődtem. (1. táblázat) A válaszadás elé semmilyen korlátot nem állítottam, hogy lehetővé tegyem a fiatalokban a médiáról leginkább élő kép felszínre hozását. Prekoncepciómban úgy gondoltam, hogy a válaszokat megfelelően kategorizálhatom a média klasszikus funkciói alapján. Ezek a következők: tájékoztatás; a politikai hatalom ellenőrzése; hatalomgyakorlás, kormányzás-közigazgatás; társadalmi értékek, normák hordozása; szórakoztatás. Azonban a kérdőívek kiértékelése során kiderült, hogy még egy osztályozási egységre lesz szükségem: a pótlékszerep kategóriájára. Ez önmagában is meghökkentő fejlemény volt. Ehhez hasonlóan több mint figyelemre méltó, hogy a fiatalok nem érzékelik, hogy a médiának szerepe lenne a hatalom kontrollálásában. Mint ahogyan az sem szembetűnő számukra, hogy a mai Magyarországon a hatalom meglehetősen gátlástalanul használja a médiát saját érdekei érvényesítésére. Ellenkezőleg, a válaszokból arra következtethetünk, hogy úgy gondolják, a média a tájékoztatást egyfajta pártatlanság, részrehajlás, szinte a közjó szem előtt tartásával végzi. Szakmai támogatóink:

4. oldal





1. táblázat: Korunkban milyen társadalmi szerepe van a médiának? Klasszikus médiafunkciók Tájékoztatás

A mediátorok által megadott kifejezések tájékoztatás, tényfeltárás, ablak a világra, gondolatcsere a politikai hatalom ellenőrzése (nincs ide illeszthető kifejezés a válaszok között) hatalomgyakorlás, kormányzás- nincs ide illeszthető kifejezés a válaszok között) közigazgatás társadalmi értékek, normák hordozása + nevelés; mintaadás; tanulás; művelődés; művészi élmény; párbeszédösztönzés – elitteremtés, népbutítás; manipulálás; analfabetizmus Szórakoztatás szórakoztatás Pótlékszerep • magányoldás, egyedüllét-oldás, csendoldás • társas kapcsolatok helyettesítése • menekít a valóság elől, kikapcsolás, unaloműzés, • olcsó időtöltés, időtöltés, kikapcsolódás • tematizálás, rágógumi, hírlicit • fantáziátlanság, megszokás, • agyszikkasztás, agyzsibbasztás • agresszió-levezetés • monotonitás-oldás, kényelem

Mint látható, az értékhordozás kategóriában feltűnő a negatív sajátosságok jelenléte a fiatal mediátorok percepciójában. Amint arra már utaltam, az igazi meglepetés a média pótlékként való erőteljes használata. Minthogy a kifejezések előfordulásuk gyakoriságának arányait is érzékeltetik, s mert ebben a kérdéscsoportban teljesen szabadon írhatták le a gondolataikat, szembetűnő milyen sok szót használtak fel ennek érzékeltetésére a fiatalok. További feladatként a televízió, illetve a rádió szóhoz kellett társítani pozitív, illetve negatív jelentésű kifejezéseket. (2. táblázat) Irányított helyzetről lévén szó, ebben az esetben már megjelennek a spontán válaszadási lehetőség során tudat alatt maradt pozitív kifejezések. Ez önmagában is beszédes. Még többet mond a fiataloknak a médiával kapcsolatos értékítéletéről, hogy milyen erős kifejezéseket használnak, amikor bírálhatnak. Szakmai támogatóink:

5. oldal





2. táblázat: Pozitív, illetve negatív szótársítás a televízió és a rádió kifejezéshez Feladatok – Társíts három pozitív jelentésű kifejezést a televízió szóhoz!

Pozitív

 információ  behozza a világot  tanítás  tudás – Társíts három negatív  választási lehetőség jelentésű kifejezést a  embersorsok  aktuális televízió szóhoz!  gyorsaság  aktivitás  tartalomgazdagság  nevetés  társaság

– Társíts három pozitív  Barát jelentésű kifejezést a  bizalom  közösség rádió szóhoz!

 zene – Társíts három negatív  hangulat jelentésű kifejezést a  élőszó  gondolkodás rádió szóhoz!  összefogás  friss  vidám  szórakoztató  mindig velem  pörgés  élettel teli

Negatív  szabadosság  erőszak  rombolás  ferdítés  manipulálás  fikció  pótlék  fantáziátlanság  agresszivitás  népbutítás  értéktelenség  zavarosság  távolság  harsány  igénytelen  csak hang  pontatlanság  magamutogatás  rossz zene  gagyi  hadarás  tudálékos  nagyképű  visszahallgathatatlan  felületes  harmóniahiány  semmitmondó  elfogult  félreértés  néha sok


6. oldal





Igyekeztem feltérképezni a fiatal rádiósok, illetve televíziósok médiahasználati szokásait. Ez fontos lehet abból a szempontból, hogy milyen csatornákon lehet őket elérni. Az eredmény a 3. táblázat segítségével tanulmányozható. Számomra meglepetés volt az internethasználat első helye ennek összes előnyével és hátrányával. 3. táblázat: Médiahasználati szokások S.sz.

Médium

Értékelés 1-10

01.

internetes hírportálok

8,1

02.

megyei lapok (vidéki városok fiataljairól van szó)

7,7

03.

országos közszolgálati televíziók adásai

7,1

04.

országos kereskedelmi televíziók adásai

6,7

05.

minőségi hetilapok

6,6

06.

ismerősöktől, családtagoktól szerzett információk (pletyka)

6,5

07.

irodalmi művek

6,3

08.

országos közéleti napilapok

6,2

09.

Szakkönyvek

5,7

10.

országos zenei rádiók adásai

5,3

11.

országos közszolgálati rádiók adásai

4,5

12.

Bulvárlapok

3,2

13.

helyi rádiók, televíziók (csinálják, nem nézik, nem hallgatják) 2,0

Végül még egy adatsor. A fiataloknak huszonnégy közül öt olyan tulajdonságot kellett kiválasztaniuk, amelyekkel egy rádiósnak, illetve egy televíziósnak rendelkeznie kell. (4. táblázat) Engem meghökkentett a tartalmi értékrendnek (tájékozottság, megbízhatóság, problémaérzékenység stb.) háttérbe szorulása.


7. oldal





4. táblázat: A mediátor preferált tulajdonságai Tulajdonság kreativitás jó beszédkészség rögtönzési képesség csapatjátékos tájékozottság megbízhatóság helyismeret céltudatosság érdeklődés problémaérzékenység szakmai elkötelezettség Teherbírás Szakismeret Pontosság Kapcsolatok

Pontérték 24 23 16 13 10 09 08 05 05 05 05 04 03 03 02

Rangsor 01 02 03 04 05 06 07 08 08 08 08 09 10 10 11

Talán az sem érdektelen, ha felsoroljuk azokat a kifejezéseket, amelyek egyetlen fiatal szerkesztőtől sem kaptak pontot. Ezek a következők: kellemes orgánum, jó megjelenés, kitartás, következetesség, közéleti aktivitás, közös értékrend követése, szabálytisztelet, tapasztalat, tervszerűség. Mindent egybevetve, akár befektetői, akár mediátori szempontból közelítünk a médiához, a tudományos tartalmak kedvezőtlen fogadtatásával kell számítanunk. A befektetők a szórakoztató tömegműsorok, tömeglapok készítésében érdekeltek. A most munkába álló újságírók, rádiósok, televíziósok többsége pedig a médiára maga is ellenségként, pótlékként tekint. Más jelzésekből tudom, hogy elsősorban pénzkereseti lehetőségként veszi számításba, jórészt elhagyta elődeinek missziós, népboldogító, népművelő, népet felemelő, közérdeket szolgáló attitűdjét. A szerkesztőséget lényegében ugyanolyan munkahelynek tekinti, mint bármi mást. Ha lehet, nem szereti hazavinni sem a munkát, sem a hagyományos újságírói munkával járó töprengést. Értékrendjében nem szerepel a tervszerűség, a szabálytisztelet, a közösség iránti elkötelezettség, a következetesség, a tapasztalat, a tisztelet, alig tartja fontosnak a pontosságot, a szakismeretet, a szakmai elkötelezettséget, az érdeklődést. Szakmai támogatóink:

8. oldal





Megengedem, lehet némi egyoldalúság ebben a nem reprezentatív vizsgálatban. Ám a részeredmények fölöttébb összecsengenek egymással, illetve a főiskolákon, egyetemeken, felső- és középfokú szakképzésben szerzett tapasztalataimmal. Ezek fényében utólag sem módosítanám az eredeti gondolatot „Ennek a médiának nem kell a tudomány.” A for-profit médiavállalkozások tulajdonosai ezt a tudományos témákat a lassan megtérülő kategóriába sorolják. A rendszerváltás környékén született, a csecsemőkortól a televízióra, mint gyerekpásztorra bízott, a részben játszóházzá tett iskolákban szocializálódott, a médiatartalmakat egyre inkább meghatározó újságírók, szerkesztők, műsorvezetők, riporterek értékrendje sem teremt kedvező helyzetet az ismert televíziós vállalkozásokban a tudományos tartalmak számára. Magam is érdeklődéssel várom, hogy előadótársaim, milyen kiutat mutatnak majd ebből a helyzetből. Mert abban persze bizonyos vagyok, hogy a helyzet azért nem annyira reménytelen, mint amilyennek – részben ébresztő, sokkoló szándékkal lefestettem. De, hogy nem állunk jól, abban azért biztos vagyok. Ha valamit mégis mondhatnék a kiútról, akkor a következő lehetőségeket említeném: 1.) A közoktatás minden szintjének sürgős megerősítése. Anyagi források átcsoportosítása nem az iskolákba behordott újabb és újabb technikai csodákra, amelyek a karbantartásra és a karbantartókra fordítható pénz híján tapasztalataim szerint rövid idő alatt a legtöbb helyen kacatokká válnak, hanem a tanári-oktatói szellemi teljesítmény honorálására. Olyan szellemiség és olyan tudás kialakítására, amelynek idővel természetes velejárója lesz a legújabb ismeretek befogadása. Úgy vélem, eddig maga az Akadémia sem hallatta eléggé a szavát annak érdekében, hogy a közoktatásban tapasztalható erodálódás megállítható legyen. Szerintem már nem sokáig térhet ki e feladat elől. Igenis lobbyznia kellene, nyomást kellene gyakorolnia a közoktatás minden szintjének megerősítése érdekében, mert hovatovább nem lesz fogadóképes, a tudományos tartalmakat akár az ismeretterjesztés szintjén befogadni képes, elfogadhatón művelt lakossága ennek az országnak. 2.) A közszolgálati médiumok szerepének megerősítése. Európa, az Európai Unió – látván a piaci folyamatok itt is tárgyalt értékvesztő hatását – kialakította és fenntartja a média területén a közszolgálat igényét, intézményrendszerét. Szorgalmazza annak a médiarendszernek a működtetését, amelynek hívószavai közé ilyenek tartoznak: minőség, hagyomány, nemzet és Európa, kisebbség, vallás, erkölcs a magas kultúra. A kontinens nyugati országainak többsége mindmáig nem elhanyagolható erőfeszítéssel és a mienknél eredményesebben őrzi ezeket az értékeket a közszolgálati médiarendszer segítségével is. Viszont ami a rendszerváltás után e tekintetben Magyarországon történt – nagy-nagy jóindulattal is – pótcselekvés. Az itthon csak kevés nézőhöz eljutó Duna TV a partvonalon. A Magyar Televízió pedig szinte csak az elmúlt években kezdte meg bizonytalan mozdulatokkal a padlóról való feltápászkodást. Az Akadémiának is lobbyznia kellene tehát az olyan magyar közszolgálati médiumokért, amelyekben nem a nézettség, hanem a társadalmi értékekként tovagyűrűző hatás, az értékválasztási lehetőség a fő szempont. Szakmai támogatóink:

9. oldal





3.) Az elfoglalt pozíciók megtartása a jelenlegi feltételek közepette. Pr-szakemberként a világért sem mondanék olyat, hogy különböző kommunikációs technikákkal, olyan akciókkal, mint például a Mindentudás Egyeteme, vagy a tervezett magyar tudományos tévécsatorna terve, ne lehetne akár a jelenlegi helyzetben is többet tenni a tudomány médianyilvánossághoz való juttatása érdekében. Ellenkezőleg. Azt gondolom, hogy amit tesznek, és jól tesznek, azt továbbra is tenniük kell. De éppen pr-szakemberként, olyanként, aki cikkekben száll szembe a gyors és látványos, de kérészéletű, sőt kontraproduktív marketing-kommunikációs technikák mindenhatóságát hirdetőkkel, ki kell jelentenem, hogy aki igazán tenni akar, az hosszú távra tervez. Az, az oktatásba fektet, hogy legyen tudomány iránt érdeklődő, fogadóképes közönség. Az a közszolgálati médiumok megerősítéséért lobbyzik, hogy nézőszámtól független médiafelületet kapjanak az értékhordozó területek, köztük a tudományos ismeretterjesztés. Felfogásom szerint minden más eszköz csak ezek után szolgálhatja azt az eszmét, hogy kell az országnak a tudomány.


10. oldal



Nem kell a médiának a tudomány

Recommend Documents