Nem elvetetni, megelôzni kell! Évente 50 millió nô esik át terhességmeg szakításon, amely ráadásul számos országban illegális és veszélyes is – derül ki a Lancet címû neves orvosi folyóirat júliusi számában közölt, 172 ország adatait feldolgozó tanulmányból. Világviszonylatban az anyai halálozások 13 százalékát el lehetne kerülni, ha a nôk megelôznék, és nem megszakíttatnák nem kívánt terhességüket.
Az adatok alapján készült matematikai modell segít ségével megállapították, hogy 2008-ban közvetet ten 272 ezer nô életét men tették meg a külön bözô fogamzás gátló sze rek, és évente további 104 ezer nô marad hatna életben, ha védekeznének a nem kívánt terhesség ellen; a nem védekezô asszo nyok esetében 1,8-szor magasabb az anyai halálozás. Ezekkel a megdöbbentô adatokkal kezdi fogamzásgátló módsze rekrôl szóló beszélgetésünket Dr. Siklós Pál, az Egyesített Szent Ist ván és Szent László Kórház Szülészet és Nô gyó gyá szati osztályvezetô fôorvosa.
20
Akármilyen jó és új módszerek vannak a ter hesség megszakítására, valamennyi hátrá nyosabb a nôk számára, mint a megelôzés. Azt azonban szintén tudnunk kell, hogy bár a modern tudomány sokféle eszközt teremtett, a mai napig nem létezik abszolút ideális fo gam zásgátlási technika: mindegyiknek van valamilyen tökéletlensége. Mert mit is várunk el az eszményi módszertôl? Nyújtson száz százalékos védettséget, de ez a védettség legyen teljesen reverzibilis, azaz csak addig tartson, ameddig az adott technikát alkalmaz zák, és a használatot bármikor fel lehessen függeszteni. A módszer ezen felül legyen ol csó, egyszerû, ne legyen a párok számára illúzióromboló, valamint ne legyenek mellék hatásai. Nos, ha mindezeket az elvárásokat
összevetjük a ma rendelkezésre álló lehetô ségekkel, akkor bizony el kell ismernünk, hogy ilyen nem létezik. És akkor arról még nem is beszéltem, hogy bár kettôn áll a vá sár, a kondomon és az ondóvezeték lekö tésén kívül a férfiak számára nincs egyéb védekezési lehetôség. Miért? Miért nem sikerült még férfiak szá mára hormonális fogamzásgátló gyógy szert kifejleszteni? A nôi ciklusban minden hónapban egyetlen olyan esemény van, amelyet gátolni kell. A férfiaknál azonban az ivarsejtek folyama to san termelôdnek, és ez a folyamatosság az, aminek a gátlása problematikus. Ráadásul a dolgot nehezíti, hogy reverzibilitást várunk el, azaz a cél olyan gyógyszerek fejlesztése, amelyek abbahagyásával a spermiumok ter melôdése normálisan visszaáll. Idônként fel röppennek a hírek, hogy hamarosan lesz ilyen szer, de mindezidáig még egyik fejlesz tés sem volt sikeres. A sok elvárás közül igen fontos a haté konyság, a megbízhatóság. Hogyan lehet „mérni” a fogamzásgátló szereknek ezt a sajátságát? Erre az ún. Pearl-index szolgál, ami azt mu tatja meg, hogy ha száz, rendszeres házas életet élô hölgy egy évig alkalmazza az adott módszert, akkor közülük hányan esnek te herbe. Legalacsonyabb a Pearl-indexe – 5-10 – a gumióvszernek. Ennek oka, hogy az ki szakadhat, letekeredhet, késôn, vagy nem húzzák fel pl. a menses után közvetlenül. A fogamzásgátló tabletták és a méhen belüli eszközök ötször-tízszer biztonságosabbak. Az óvszer viszont véd a fertôzések, pél dául a HIV vagy a hepatitisz B és C víru sok ellen is. Amikor megjelenik Önnél egy nô, és tanácsot kér, hogy milyen mód szert használjon, akkor Ön milyen szempontok alapján ad választ? Hangsúlyoznom kell, hogy az alkalmazandó módszer kiválasztása közös döntés eredmé nye kell, hogy legyen. Én nem mondom meg senkinek a „tutit”. Természetesen elôször meg kell tudnom, hogy a hölgy hány éves,
van-e már gyereke, mikorra tervez várandós ságot, dohányzik-e, volt-e a családban trom bózisos betegség, mikor menstruált elôször, együtt él-e a partnerrel, vagy alkalomszerû találkozásokról van szó, ismert, megbíz ha tó-e a partner, egyáltalán állandó partnerrôl van-e szó, vagy promiszkuis életvitelrôl. Kér dést teszek fel az anyagi helyzetet illetôen is. Sokféle módszer van, ezért sokféle szem pontot kell és lehet figyelembe venni. A mechanikus eszközök közül a kondom meg felelô használat esetén valóban véd a fertôzésektôl is, és alkalmazását nem eléggé ismert, vagy nem megbízható partner esetén kombinálni lehet például fogamzásgátló tab lettákkal is. Tehát akár többféle módszert is lehet egyidejûleg használni. Egyébként, bár az óvszert nem tartják igazán modern tech nikának, én összességében hatásos, jó esz köznek tartom. Fiatal lányoknak például az elsô menstruáció utáni két évben még nem ajánlunk hormonális készítményt; a gumi ilyenkor jó megoldás lehet. Egyébként érde mes tudni, hogy ha az óvszer elszakad, léte zik eszköz a terhesség elkerülésére. Egy részt vannak olyan esemény utáni, nagy dó zisú hormont tartalmazó készítmények, ame lyeket 2-3 napig bevéve a terhesség létre jötte megakadályozható, sôt van olyan készít mény is, amely akár öt nap elteltével is kivédi a várandósságot.
21
Ugyanakkor kevesen tudják, pedig nagyon fontos információ, hogy sürgôsségi szem pont ból az esemény után hatékony és biz tonságos módszert jelent egy méhen belüli fogamzásgátló eszköz – spirál – felhelyezé se. Ezzel nem adunk „hormonlöketet”, ugyan akkor megakadályozzuk az esetlegesen megtermékenyített petesejt beágyazódását. De ugye a gumióvszernél, mint mechanikus eszköznél tartottunk. Ugyancsak mechaniku san gátolják a hímivarsejtek útját a hüvely boltozatra, méhszájra helyezhetô pesszáriu mok, illetve léteznek olyan gélek, kúpok, hü velytabletták, amelyek vegyi úton elpusztítják a hímivarsejteket, illetve mozgásukat bénít ják. Ez utóbbi elég bizonytalan módszer, de természetesen a semminél jobb – a semmi nél minden jobb, még az ún. „naptár-mód szer” is. Az elôbb említette a spirált, mint a sür gôsségi fogamzásgátlás egy kevéssé is mert eszközét. De ezt nemcsak ilyen eset ben lehet használni, bár néhány év vel ezelôtt az volt az „ügyeletes állás pont”, hogy a spirál csak akkor alkalma zandó, ha az illetô nô már nem szeretne több gyermeket. Nos, akkor beszéljünk a méhen belüli fogam zásgátló eszközökrôl. Ezeket igen hatékony és jó technikáknak tartjuk, és használatukról ma már nem életkor, illetve „szült vagy nem szült” alapon döntünk. A spirál név egyéb ként ma már nem takarja a valóságot, mert
22
ezek az eszközök T vagy kupola formájúak, de az elsôk valóban spirál alakúak voltak. A „sima” spirál egyrészt mechanikusan meg aka dályozza a megtermékenyített petesejt méhbe történô beágyazódását, másrészt réz bevonata van, a réz pedig gátolja a pete vezetôk mozgékonyságát. Ez a módszer azért nem tökéletes, mert a méhbe helyezett eszköz olykor gyulladást okozhat, és zava róan megnövelheti a hüvelyváladék mennyi ségét. Létezik olyan spirál is, amely öt éven át fo lyamatosan sárgatesthormont bocsát a kör nyezetébe, ami azt jelenti, hogy a mechani kus védelem mellett sorvasztja a méhnyálka hártyát, megakadályozva a megtermékenyí tett petesejt beágyazódását, ezzel szinte tö kéletes védettséget biztosítva. Hátránya egy részt, hogy igen drága – 40-50 ezer forintba kerül –, valamint hogy az elsô 1-2 évben gyakran okoz pecsételô vérzéseket. Ugyanakkor a méhen belüli eszközök elônye, hogy nem kell velük foglalkozni, nem lehet ôket otthon hagyni, nem kell gondolni a be vételre. A „sima” spirál az egyik legolcsóbb fogamzásgátló módszer, és tíz évig nincs vele gond. A hormont is kibocsátó eszközök öt évig jelentenek biztonságot. A hormonális fogamzásgátló tabletták óriási karriert futottak be az elmúlt év tizedekben. Melyek voltak a fejlôdés leg fontosabb irányai, és ezeknek a készít ményeknek milyen elônyei vannak? Az Egyesült Államokban már az ötvenes években megjelentek az elsô hormonális fogamzásgátló tabletták; ezek nagy mennyi ségû szintetikus ösztrogént tartalmaztak. Ha tásmechanizmusuk alapja, hogy a hipota la musz érzékeli a vér magas nôi hormon szint jét, ezért leállítja a petefészek hormonterme lését, illetve a peteérést. Az évtizedek fo lyamán két irányba történt fejlôdés: egyrészt a készítményekben a szintetikus nôi hormon mennyisége egyre kisebb lett, és a mai fogamzásgátló tabletták a kezdeti mennyi ségnek kevesebb, mint 20-ad részét tar tal mazzák. Ma úgy gondoljuk, hogy a jelenleg
alkalmazott 20 mikrogrammos mennyiséggel elértük az alsó elvi határt: ennél kisebb mennyiséggel már nem lehet a ciklust kont roll alatt tartani. A fejlôdés másik jelentôs lépése az volt, amikor rájöttek, hogy ha a fogam zás gátlók sárgatest hormont is tartal maznak, akkor a ciklus szabályozása sokkal haté ko nyabb. Az évtizedek során sokféle progeszteronszármazékot állítottak elô azzal a céllal, hogy minél ritkább legyen a vérzés zavar, és minél kevesebb metabolikus prob léma – étvágyfokozódás, hízás – lépjen fel. Ugyancsak nagy a fejlôdés az adagolás módjában. A legelterjedtebb forma a tabletta, de léteznek igen ötletes technikák is. A hü velybe helyezhetô pici rugalmas gyûrû pél dául három héten át folyamatosan adagolja a hormonokat, és mivel a gyomor-, bélrend szerbôl való felszívódás, illetve a máj meta bolizáló funkciója kimarad, ezen készít mé nyek kevesebb hormont tartalmaznak, mint a tabletták. Három hét elteltével a tablettákhoz hasonlóan egy hét szünetet kell tartani, majd új gyûrût kell felhelyezni. Elônye, hogy nem
kell nap mint nap gondoskodni a tabletta bevételérôl, hátránya, hogy bár a gyûrû a há zaséletet nem zavarja, sok nô számára kel lemetlen a tudat, hogy „van ott valami”. Létez nek fogamzásgátló tapaszok is, Magyaror szá gon azonban ezek nincsenek forgalom ban. Léteznek implantátumok is, amelyek lénye ge, hogy egy kapszulát juttatnak a bôr alá, amely három éven keresztül folyamatosan adagolja a fogamzásgátló hormonokat. Ezen implantátumok hátránya, hogy ha az asszony ez idô alatt mégis gyermeket szeretne, vagy valamilyen egészségügyi probléma folytán le kell állítani a hormonok adagolását, akkor a kapszula eltávolítása macerás. Az implan tá tumok további gyengéje, hogy cikluskont rolljuk nem tökéletes, gyakran elôfordul közti vérzés. Nem beszéltem még arról, hogy léteznek csak progeszteronszármazékokat, csak gesz tagéneket tartalmazó szerek is, amelyeket elsôsorban szoptatás során javasolunk. Van tablettás, és van injekciós forma is – ez
23
utóbbi hatása 3 hónapig tart. Ha tehát valaki megkapta az injekciót, három hónapig nem gondolhatja meg magát. Az injekciós forma további hátránya, hogy – egyéb hormonális fogamzásgátló szerektôl eltérôen – az abba hagyás után a szabályos ciklus nem 2-3, ha nem átlagosan 6-8 hónap alatt tér vissza. Mik a hormonális fogamzásgátló tablet ták elônyei? Rendkívüli megbízhatóságuk, hiszen Pearlindexük 0,1-1 körül van. Valamennyi (bár nagyon kevés) nem kívánt terhesség szedési hiba miatt következik be: elfelejti a hölgy bevenni, nem kezdi el idôben a szünet után, hasmenése van stb. A tabletták nagy elônye, hogy a cikluskontroll tökéletes: nagyon ritka a közti vérzés, de ha mégis elôfordul, vannak olyan készítmények, az ún. két- és három fázisú szerek, amelyek nem ugyanannyi hor mont tartalmaznak minden napra, hanem a menstruációs ciklus természetes hormon el oszlásához jobban alkalmazkodva kontrollál ják a ciklust. A kétfázisúnál két, a három fázisúnál háromféle hormonmennyiségû tab lettát tartalmaz a csomag. Még miben térhetnek el egymástól az egyes készítmények? A nôi hormon és a gesztagének fajtájában, mennyiségében, illetve arányában, így sok lehetôségünk van a megfelelô cikluskontroll eléréséhez. Például molett hölgyeknek, akik bôvelkednek ösztrogénben, gesztagén-túl súlyos, míg vékony, zsíros hajú, pattanásos lányoknak, akiken a progeszterondomi nan
24
cia látszik, ösztrogén-túlsúlyos készítményt javaslunk. A kiváló cikluskontrollon kívül a hormonális fogamzásgátlók további elônye, hogy szere pet játszanak bizonyos betegségek megelô zésében. Számos statisztika bizonyítja, hogy az ezeket alkalmazó nôk körében jóval rit kább a petefészekciszta, és valamennyi da ganatos betegséget figyelembe véve, ritkább a rák. Ezeket a készítményeket nemcsak fogamzásgátlóként alkalmazzuk, hanem a szó szoros értelmében vett gyógyszerként is, például olyan esetekben, amikor vala milyen hormonális probléma miatt a nô cik lusát mesterségesen kell szabályoznunk. A hormonális fogamzásgátlók további elô nye, hogy semmiféle illúziórombolás nincs, hátrányuk viszont, hogy figyelmesen kell ôket alkalmazni. Továbbá, mivel fokozhatják a trombóziskészséget, 35 éven felüli dohányzó nôk esetén, illetve eleve véralvadási beteg ségben szenvedôknél alkalmazásukat nem javasoljuk. Mára már kiderült, hogy magas vérnyomásban szenvedô nôk is használhat nak hormonális fogamzásgátlást, csak a bel gyógyásznak tudnia kell róla, és kiderült az is, hogy a májat ezek a szerek nem bántják, tehát alkalmazásuk során nincs szükség rendszeres májfunkciós vizsgálatokra. A mûvi meddôvé tétel mennyire számít népszerû eljárásnak? Nôk esetében ez a petevezetékek irreverzi bilis lekötését jelenti, tehát bármi történik az életben, ez egy gyakorlatilag visszafordítha tatlan beavatkozás. Egy másik mûtét – pél dául valamilyen laparoszkópos nôgyógyá sza ti beavatkozás, vagy császármetszés – kapcsán végezhetô el, nem túl gyakori tehát. Férfiak esetében az ondóvezeték lekötése sokkal egyszerûbb dolog, reverzibilis, azaz bármikor egyszerûen „visszacsinálható”. A férfiúi képességeket nem befolyásolja, eja kulátum is van, csak nincsenek benne hím ivarsejtek, a férfiak többsége mégis irtózik ettôl az eljárástól. Hatékony, visszafordítható, ám igen népszerûtlen eljárás. Bakos Júlia