Mary Silver
Húsz év múlva
VÉRES CSÜTÖRTÖK
Október 24-én a Kormány kijárási tilalmat rendelt el. Zárva tartottak a boltok, iskolák, gyárak és egyéb intézmények is. Azonban odakint, az utcán a harcok egyre erısödtek, a rádióból pedig egyre másra hangzottak el a felhívások, és Nagy Imre hivatalos álláspontja is, melyben megtiltanak mindenféle gyülekezést és csoportosulást. Épesző ember ilyenkor nem mozdul ki otthonról, így tettek Kalmárék is, és még ki tudja, hány család. Péter Zsuzsanna bejelentése után lelkileg összeomlott. Kívülrıl ugyan próbálta titkolni azt a mély, mindent elemésztı fájdalmat, ami a lelkét emésztette, beül azonban úgy érezte, egy csepp ereje sem maradt már. Annak a lehetısége, hogy elveszítheti a feleségét, feledtette vele mindazokat a borzalmakat, amiket 23-án éjjel a fogságban átélt. Mi ez ahhoz képest, ami még rájuk vár. Odakint az utcákon folytak a harcok, de az ı lelke is háborgott, ez pedig elnyomta a kinti fegyverek ropogásának zaját; el sem tudta képzelni az életét Zsuzsanna nélkül. Mi lesz vele, ha már nem lesz mellette? Milyen igazságtalan az Élet, hiszen olyan fiatal még, az Úr nem veheti el tıle! Azonban hiába próbálta kiőzni a zavarosnál zavarosabb gondolatokat a fejébıl, azok alattomos módon újra és újra támadtak, akár egy tolvaj az éj leple alatt, mikor senki sem számít rá. Ilyenkor törni-zúzni támadt kedve, és úgy érezte, az lenne a legjobb, ha belevetné magát az utcán zajló eseményekbe. Sodródna az ottani történésekkel, levezetné a feszültségét, és máson töltené ki az önmaga iránt érzett dühét. Mert igen, hibásnak érezte magát azért, ami történt. Vigyáznia kellette volna. Egyedül ı lesz a felelıs azért, ha Zsuzsanna meghal! Alig pár óra leforgása alatt jutott el egy olyan mély és sötét lelkiállapotba, hogy azt hitte, soha többé nem kerül ki onnan. Hála az Égnek, ott voltak a gyerekek, akik, valami különös belsı érzéknek köszönhetıen mindig akkor tőntek fel, mikor ı a legpocsékabbul érezte magát, így, ha csak rövid idıre is, de kihozták ıt abból a mély letargiából, ahová újra és újra önnön magát kergette. Ilyenkor mindig ámulattal nézett fel Zsuzsannára, akinek arcán és viselkedésén semmi sem látszott azokból a nehézségekbıl, amik várnak rá. Ugyanolyan szépen mosolygott, és ugyanolyan gondosan figyelt a gyerekekre, mint eddig. Ez a különbség kettejük közt. Hiába járta meg Péter a háborút és szembesült a poklok poklával, mégis felesége az, aki megtanítja 51
Mary Silver
Húsz év múlva
neki, hogyan kell méltósággal viselni a fájdalmat és a rájuk váró megpróbáltatásokat. Péter ebbıl merített erıt. Zsuzsanna bátor viselkedése megmutatta neki azt az utat, amire ideje lenne neki is rálépnie. 25-én reggel Kalmár arra ébredt, hogy a gyerekek az ágy szélénél állva, csendesen figyelik ıt. Résnyire nyitotta a szemét, majd óvatosan oldalra fordult, hogy megnézze, Zsuzsanna vajon fent van-e már. Mikor látta, hogy felesége még alszik, csendre intette a kicsiket, és halkan kikelt az ágyból, majd elhagyta a szobát, nyomában Eszterrel és Zolival. - Apu, éhes vagyok – kesergett a kisfiú, mire testvére heves bólogatásba kezdett. Péter a hőtıhöz lépett, és egy hirtelen mozdulattal felrántotta, ám csalódottan csukta vissza. Szinte teljesen üres volt. A kamrában talált még egy kis kenyeret, ezt elosztotta háromfelé, és a két gyermek elé letett egy-egy nagyobb karéjjal, a többit pedig meghagyta Zsuzsannának. - Más nincs? – kérdezte csendesen Eszter, ahogyan szájába vette az ételt és majszolni kezdte. - Most nincsen – válaszolta az apjuk gondterhelt arccal. Már három nappal ezelıtt is fogyóban volt az élelmük, de akkor az ı botorsága miatt nem került sor a bevásárlásra. Arra az ostoba egyetemi elıadásra készült! Milyen rég is volt már… Talán nem is napokkal, hanem évekkel ezelıtt. - Felébredt az anyu! – adott hangot határtalan boldogságának Zoli, és már indult is volna Zsuzsanna felé, ám Péter megállította azzal, hogy fejezze be a reggelijét, édesanyja úgyis leül majd közéjük. - Nincs más? – kérdezte szinte ugyanolyan hangon a sápadt nı, mint az imént kislánya. - Nincs. De úgy hallottam, feloldották a kijárási tilalmat, úgyhogy elmegyek és keresek egy boltot. Hátha találok egyet, ami nyitva van. - Ezért ne menj ki az utcára – tiltakozott a nı. – Van még egy kis kenyér és egy kis sajt. Az talán kitart még egy-két napig… - Nem vagy jól, igaz? – nézett végig sápadt feleségén a férfi, aki erıtlenül megrázta a fejét, hogy nincsen semmi baj, de ezzel úgy tőnt, nem tudta meggyızni Pétert. – Hozom a gyógyszered. - Nem kell – válaszolta olyan hirtelen Zsuzsanna, hogy ezzel megállásra késztette férjét, a gyerekek pedig abbahagyták az evést, és ijedten néztek szüleikre. – Nincs több. - Elfogyott? - Igen. - Mikor? - Tegnap elıtt.
52
Mary Silver
Húsz év múlva
Péter némán nézett a fejét lehajtó, sápadt feleségére, aki letört egy kis darabot a kenyérbıl és a szájához vette. A férfi odasétált hozzá, és leereszkedett a mellette lévı üresen álló székre. Néhány pillanatig az asztal lapját bámulta, majd tekintete rátévedet Zsuzsanna fehér, kissé remegı kezeire. - Akkor keresek egy patikát is. Valahol csak nyitva van valami. - Ne menj, kérlek! – könyörgött neki a nı esdeklı hangon. – Nagyon veszélyes odakint. Valahogy majd csak kibírom. - Két napja vagy gyógyszer nélkül. Ráadásul, nem tudhatjuk, hogy meddig tart ez az egész. Lehet, hogy csak pár napig, de az is lehet, hogy hetekig. Se ételünk, se semmink. Gondolj magatokra – pillantott Kalmár Zsuzsannára, és halványan elmosolyodott. – Sietek vissza, és ne idegeskedj, nem lesz semmi baj. Messze elkerülöm a tömegeket – biztosította a nıt, és egy gyors csókot nyomott felesége homlokára. - Légy nagyon óvatos! - Az leszek. Kisfiam – fordult Zoli felé, aki okos kék szemeit apjára emelte -, amíg nem vagyok itthon, te leszel a férfi a háznál. Vigyázz a lányokra, rendben? A fiú határozottan bólintott, Péter pedig elégedetten rákacsintott, majd az ajtóhoz lépett, magára kanyarintotta kabátját, és visszafordult feleségéhez. - Te pedig pihenj le! Sietek vissza. Zárjátok be az ajtót! Azzal kilépett a lakásból, és útját a kinti zajos világ felé vette. Mintha a bejárati kapun át egy másik világba jutott volna. Egy-két ember elsietett mellette, fegyverrel a vállán, de tudomást sem vettek róla, így, ha nem is nyugodt szívvel, de folytathatta útját. A sarki bolt természetesen zárva volt, ahogyan a közeli patika is, így tovább kellett mennie. Próbálta figyelmen kívül hagyni a lámpaoszlopra fellógatott ÁVO-sok holttestét, és a földön fekvı hétköznapi emberek élettelen testét, de a látvány még az ı háborún edzett lelkét is megviselte. Lehajtotta a fejét, és szemébe húzta a kalapját, hogy ne kelljen szembesülnie a szörnyőbbnél szörnyőbb képekkel. Hirtelen az eszébe ötlött, hogy akár ı is lehetne egy a földön fekvı, kabátokkal letakart emberek közül, ha nincs olyan isteni szerencséje, hogy „csak” fogságba került, ahonnan Andrásnak köszönhetıen alig pár óra elteltével szabadulhatott. Mi lehet most Andrásékkal? Próbálta elhessegetni magától a fejébe tóduló, és szőnni nem akaró, lehangoló, sötét gondolatokat; most fontosabb feladata van, mint a kesergés. Minél hamarabb kell találnia egy gyógyszertárat és boltot, és épségben haza kell jutnia. Megígérte Zsuzsannának. Felszegte fejét és folytatta útját. Hogy mennyit kellett gyalogolnia, mire végre talált egy patikát, ahol hajlandóak voltak kiszolgálni, azt nem tudta volna megmondani. Csak annyit 53
Mary Silver
Húsz év múlva
tudott biztosan, hogy hosszú utat tett meg, és sérült lába is sajgott már. Viszonylag hamar sorra is került, és Zsuzsanna gyógyszerével a zsebében megindult, hogy keressen egy nyitva tartó boltot. Majdnem egészen a Parlamentig kellett mennie, mire meglátta a hosszú, utcán kanyargó sort. Úgy tőnik, másoknak is elfogyott az élelmük. Beállt hát egy idısebb férfi mögé, és türelmesen várt a sorára, mígnem valaki a nevén nem szólította. Hátra pillantott, és András köszöntötte boldog mosollyal az arcán. - Örülök, hogy látlak! - Én is, hidd el! – válaszolta ıszintén Péter. - A tegnapi nap szörnyő volt, nem igaz? Kalmár némán bólintott. Barátja egészen biztosan a kijárási tilalomra gondolt, ám ı valami teljesen másra. Neki még most is Zsuzsanna járt a fejében… - András, nem is tudom, hogyan köszönjem meg, amit értünk tettél. - Sehogy – legyintett nagyvonalúan a fiatal férfi. – Már megköszönted azzal, hogy életben vagy. - Van itt még valami – szólalt meg csendesen, némi hallgatás után Péter. Érezte, hogy barátja minden figyelmét ráirányítja, és türelmesen vár. - Szeretnék tıled elnézést kérni a múltkori a viselkedésemért! András megrázta a fejét, és arca elkomorult, Péter pedig azt hitte, ı bántotta meg barátját, és már szabadkozni kezdett volna, mikor a férfi megelızte. - Én vagyok az, akinek elnézést kell kérnie. Kérlek, továbbítsd ezt Zsuzsanna felé. - Nem értlek… - Gina nagyon szégyenletesen viselkedett vele. Nem tudom, Péter, mostanában annyira más. Valami történt, és nem tudom, hogy mi. Kalmár hallgatott. Egy szót sem szólt arról, hogy a nı felkereste ıt, és követelte, hogy ne keressen semmilyen kapcsolatot a férjével. Akkor Péter biztosította róla, hogy nem áll szándékában segítséget kérni Andrástól, de igen csúnyán összevesztek. Jobb, ha errıl barátja nem tud semmit. - Felesleges elnézést kérned. A feleséged indokai teljesen érhetıek. Én is kerülném az érintkezést olyan emberekkel, akik veszélyt jelentenek a családomra – jegyezte meg keserően Kalmár, és elırébb araszolt a sorban. - Ez ostobaság, hiszen ti is a családhoz tartoztok. - Te is tudod, hogy ez nem ugyanaz. Egy pillanatra mély csend ereszkedett kettejük közé, és csak a sorban álló többi ember halk beszélgetését lehetett hallani, végül András volt, aki megelégelte a némaságot, és úgy döntött, 54
Mary Silver
Húsz év múlva
témát vált. Valami sokkal kellemesebbrıl cseréljenek inkább eszmét, semmint arról a mély szakadékról, ami jelenleg a két család közt tátong. - A gyerekek jól vannak? Zsuzsanna? - A gyerekek jól vannak, köszönöm – válaszolta komoran Kalmár, és magában már meghányta-vetette, hogy elmondja-e barátjának, mi történt. Valakivel beszélnie kell róla. Muszáj, hogy megossza a kételyeit és félelmeit, különben beleırül abba, ami rá vár. – Zsuzsanna gyermeket vár. - Nahát, ez fantasztikus! – veregette meg Péter vállát András elismerıen, de csak szomorú pillantást kapott cserébe. – Te nem is örülsz? - Még évekkel ezelıtt – kezdte nagyon lassan, vontatottan Kalmár, mintha az ideillı szavakat keresgélné -, mikor még úgy volt, hogy szeretnénk gyereket, az orvos azt mondta, nem lehet, mert Zsuzsanna szíve annyira gyenge, hogy nem élne túl még egy szülést. - De az rég volt, azóta… - Azóta a helyzet csak rosszabbodott – szakította félbe Péter barátját. – Ma reggel is rosszul volt, és… az orvos szerint nem sok az esélye annak, hogy túléli. - Mennyi? Péter nem válaszolt. Sokkal nehezebb lett volna kimondani a fájdalmas igazságot, mint hallgatni róla. A némaságával azonban többet árult el, mintha kesergıre fogta volna a dolgot. - Istenem – sóhajtotta elszörnyülködve András, és le sem vette szemét a barátjáról. - Milyen furcsa. Akkor, amikor megtudtuk, hogy nem lehet több gyerekünk, úgy éreztem összedıl a világ, és most, hogy Zsuzsanna várandós ugyanezt érzem. - Nem is tudom, mit mondjak. Sajnálom… Szeretném, hogy tudd, rám bármiben számíthattok. - Köszönöm, de már így is jóval többet tettél értünk, mint amennyit én valaha is viszonozni tudok. - Ostobaság - ellenkezett András hevesen. – Tudom, hogy te is megtennéd fordított helyzetben – mosolyodott el bátorítón, és Péter szívét elöntötte a hála. Egészen biztos volt benne, hogy soha nem tudja majd meghálálni, amit a baártja érte és a családjáért tett. A következı sokkhatás akkor érte ıket, mikor végre sorra kerültek. Az eladó horribilis összeget kért az élelemért. András ugyan felajánlotta, hogy kisegíti Pétert, de a férfi nem hagyta. Mivel a pénze kevés volt, így alkudozásba bocsátkozott a kereskedıvel, hogy engedjen egy kicsit árból. Azonban úgy tőnt, a boltos hajthatatlan. Azt mondta, ha nem tetszenek az árai Péternek, keressen másik üzletet, de úgysem talál, mert mindenhol megkérik az életben maradás árát. Kalmár dühösen tekintett az eladóra, de az semmiféle hajlandóságot nem mutatott az enyhülésre, így a férfi nem tehetett mást, mint engedett. Más fizetıeszköze 55
Mary Silver
Húsz év múlva
nem lévén, ha nehéz szívvel is, de lehúzta ujjáról a jegygyőrőt. András olyan heves tiltakozásba kezdett, hogyha Péter nem fogja vissza, barátja egészen biztosan nekimegy a kereskedınek. Viszont a győrő árából elegendı élelmet kapott, hogy kihúzzák a nehezebb idıket. - Egyszerően nem hiszem el – ágált felháborodottan András, mikor már elhagyták az üzletet, és az utcán lépkedtek egymás mellett. – Hogy tudtad odaadni jegygyőrődet? Azt Zsuzsannától kaptad… Na, várj, visszaszerzem én neked – fordult vissza a bolt felé a férfi, ám Péter remek érzékkel megragadta a kabátja nyakánál fogva, és visszarántotta. - Hagyd, nem éri meg… - Már hogyne érné meg?! - Nincs szükségem ahhoz győrőre, hogy tudjam, Zsuzsannával összetartozunk. Viszont a családomnak lesz mit ennie az árából. - Hát te nem… komolyan mondom, te nem vagy normális – legyintett vigyorogva András, és látta, hogy Kalmár is halványan elmosolyodik az ı széles gesztusain és kézmozdulatain. Most elıször mindketten úgy érezték, talán helyre jöhetnek a dolgok kettejük között. Igaz, ık maguk soha nem voltak haragban, és nem is veszekedtek, de Gina és Péter között minden egyes találkozás alkalmával érezhetı volt a feszültség, és ez sajnos átragadt Andrásra is. Eleinte a villámhárító szerepét töltötte be kettejük között, és ez a hálátlan szerep várt Zsuzsannára is. Péter a kezdet kezdetén meg volt róla gyızıdve, hogy Gina azért neheztel rá, mert sokkal szívesebben látná Zsuzsanna mellett Kıniget, mint ıt, azonban az idı elıre haladtával elvetette ezt a lehetıséget. Ha benne is volt a pakliban, nem ez volt a fımozgató rugója kettejük rossz kapcsolatának, sokkal inkább a férfi gondolkodás módja, ami Gina szerint nem fért össze sem az övével, sem pedig Andráséval. Bárhogy is, ez a nézeteltérés már olyan mélyre rúgott kettejük közt, hogy meg sem próbáltak egymással szót érteni. - Rég nem volt ilyen csendes a város – jegyezte meg András, ahogyan egymás mellett lépkedtek, és valóban, mintha a pár nappal ezelıtti események után újra nyugalom költözött volna a fıvárosba. - Ha engem kérdezel, egy kicsit talán túl nagy is a csend. - Fene a nagy katona tapasztalatát – nevetett fel jóízően a fiatal férfi. – Hát aztán most félreteheted a megérzéseidet! Nyugalom van. Odanézz! – intett a Kossuth tér felé, és Kalmár követte barátja tekintetét, amit pedig látott, attól elkerekedtek a szemei. Óhatatlanul is közelebb ment, hogy vajon jól látja-e, amit lát, vagy csak a szeme csalja meg.
56
Mary Silver
Húsz év múlva
A téren rengeteg ember volt, de mind kedélyesen beszélgetett a másikkal, egyáltalán nem zavarták ıket a szovjet tankok, amik tılük alig pár méterre álltak. Egy-egy bátrabb ember még oda is lépett hozzájuk, és beszédbe elegyedett az orosz katonákkal. Nyilván megpróbálják velük megértetni, hogy nem ellenük vannak, hanem csak hazájukat szeretı emberek, akik a szabadságukat akarják kivívni – gondolta Péter, aki még mindig nem hitt a szemének. Látta, hogy egy anya felemeli a gyermekét, aki egy szál virágot tartott a kezében és átadta az egyik szovjet katonának, aki mosolyogva megköszönte, majd megcsókolta a kislány feje búbját, és a virágot egyenruhája gomblyukába tőzte. Olyan idilli kép volt mindez, hogy az ember el sem hinné, hogy itt pár napja még véres harcok dúltak. - Ez hihetetlen – suttogta maga elé Péter, és oldalra pillantott, hogy András vajon mit szól mindehhez. Látta, hogy barátját is ugyanannyira lenyőgözi a látvány, akárcsak ıt, majd tekintetét visszafordította a tér felé. Látta, hogy a Parlamentbıl kijön egy nı, majd az egyik tankhoz lép, és közöl valamit annak vezetıjével, de hogy aztán mi történt és hogyan, azt nem tudta volna megmondani. Sıt, mikor évekkel késıbb megpróbált visszaemlékezni erre a napra, akkor sem tudta felidézni magában pontosan az eseményeket, annyira gyorsan történt minden. A tank fedele lecsapódott, és a Földmővelési Minisztérium tetejérıl valakik lıni kezdtek. Történt mindez olyan hirtelen, hogy az a szemnek szinte felfoghatatlan volt. Az emberek értetlenül fordították fejüket a lövések irányába, amik továbbra is gyilkos esıcseppekként zúdultak a téren tartózkodók felé, akik csak akkor kezdtek rádöbbeni, hogy mi is történik, mikor mellettük álló társaik holtan estek össze. Elszabadult a pokol és fejvesztett menekülés kezdıdött. A szovjet tankok a Minisztérium épülete felé fordultak és elkezdték lıni a rájuk támadókat. Védték a magyarokat! Péter még egy darabig egészen biztosan csodálattal adózott volna ennek a különös jelenségnek, ha András nem rántja meg a karját, és nem kezd el vele rohanni végig az utcán. Hallották, ahogyan a golyók elsüvítenek a fülük mellett, csak centikkel kerülve el a fejüket. Péter nyakát behúzva próbált menekülni, ahogyan a téren tartózkodók többsége is. Nem volt fegyverük, esélyük sem volt arra, hogy védjék magukat. Egyetlen módon védekezhettek az ellenük irányuló támadás ellen, futással. A golyók szikrákat hánytak, ahogyan földet értek, és halálsikolyok töltötték be az imént még csendes teret. Péter oldalra pillantott, és látta, hogy András ott fut az oldalán, és akárcsak ı, próbál életben maradni. 57
Mary Silver
Húsz év múlva
- Anyu! – kiáltott fel elkeseredetten egy kisgyermek valahol a közelükben, és Kalmár megtorpant attól a látványtól, ami alig pár méterrel odább fogadta. Édesanyja holtteste mellett egy kisfiú zokogott, de a hangja alig hallatszott. Elnyomta a gyilkos golyók és halálsikolyok abszurd, mindent betöltı szimfóniája. Látta, hogy András megindul a fiú felé, ı pedig követte. A gyermek alig lehetett több hat évesnél. Barna fürtjei nagy részét ugyan eltakarta kis sapkája, de az azonnal lekerült a fejérıl, ahogyan András felkapta. A fiatal férfi elcsodálkozott rajta, mennyire nincs súlya a gyereknek. Könnyő volt, akár egy tollpihe, és milyen könnyő volt vele futni! A fiú eleinte ellenkezett, és hangosan sírt: az édesanyját hívta, aztán ez is abbamaradt. Némán, mozdulatlanul tőrte, hogy elszakítsák ıt szülıje holttestétıl, és a két férfi végigrohanjon vele a hosszú utcán, miközben a puskagolyók úgy pattogtak körülöttük, akár nyáron egy heves jégesınél a nagyobb jégdarabok. - András, erre! – kiáltott Péter, és berántotta barátját a gyermekkel együtt egy kisutcába. Remegve lapultak a falhoz, hogy egy kicsit kifújják magukat és megnyugodjanak. A kisfiú nyugodt volt; nem szólt egy szót sem, még csak nem is zokogott. Kalmár maga felé fordította a gyermek arcát, aminek egyik oldalát már vörösre festette fiatal vére. Halott volt, és csak a fején tátongó lyuk tanúskodott arról, mi történt; fıbe lıtték. Hogy a két férfi még meddig állt ott a döbbenettıl és sokktól bénultan a falnak lapulva, azt talán ık maguk sem tudták volna megmondani. Amikor nagy nehezen rászánták magukat arra, hogy kilépjenek a fıutcára, a nap már magasan fent járt az égen, és a látvány, ami a szemük elé tárult, döbbenetesebb volt minden eddig látott és tapasztalt dolognál. Holttestek tucatjai hevertek a földön, cipık és egyéb személyes tárgyak, a vér pedig vörös folyóként áztatta az macskaköves utcát. Valóságos Infenro! – futott át Péter agyán a gondolat, és egészen biztos volt benne, hogy míg él, nem felejti el ezt a szörnyő napot. Mikor hazaért, és Zsuzsanna elé sietett, nem mondott semmit, csak bevonult a hálószobába, hogy a gyerekek ne lássák, majd keserves sírásban tört ki. Még akkor is képtelen volt abbahagyni, mikor megérezte vállán felesége finom kezeit. Vett egy mély lélegzetet, megragadta a nı kezeit és maga mellé húzta. Zsuzsanna nem kérdezett, bár kár lett volna tagadni, hogy halálra rémült, mikor férje majdnem hat órányi távollét után hazaérkezett sápadtan, vértıl áztatott kabátjában. Hallgatott, mert ismerte Pétert. Tudta, hogy beszélni fog, csak idı kell neki, míg feldogozza, amit látott. - Hallottad? – kérdezte a férfi csendesen, és Zsuzsanna bólintott. – Nem tudom, mennyit gyalogoltam, míg sikerült találnom egy nyitva tartó boltot. A győrőm árából elegendı élelmet sikerült vennem –emelte fel immáron csupasz győrősujját, amin alig pár órája még ott 58
Mary Silver
Húsz év múlva
díszelgett az arany karikagyőrő, és amin nem is olyan rég még vidáman megcsillant a korai nap fénye. Péter látta, hogy Zsuzsanna meglepıdik, de nem szól egy szót sem. Nem szidta le Pétert, csak finoman az ujja felé nyúl, és megsimogatja azt, majd a szájához emelte, és lágy csókot lehelt rá, így köszönve meg némán, amit értük tett: hogy ételt és gyógyszert szerzett nekik. - És mi történt aztán? –kérdezte csendesen, férje kezét még mindig a kezében tartva. - Összefutottam Andrással, és amint végeztünk, indultunk haza. Elmentünk a Kossuth tér mellett… - Miért mentél oda? - Véletlen volt. Nem akartam odamenni sem én, sem András… Szörnyő volt. Az egyik kisfiú édesanyját a szeme láttára végezték ki. Segíteni akartunk neki, de mire már fedezékbe értünk, ı is halott volt… Hát mit ártott ı bárkinek is?! – fordult kétségbeesetten Zsuzsanna felé, aki némán, szomorúan hallgatta férje beszámolóját. – Alig lehetetett hat éves, és a karjaink közt halt meg. Mire jó ez az egész? Hány embernek kell még meghalnia, hogy véget érjen ez a rémálom? Miért vagyunk mi kevesebbek, mint a többi nemzet? Miért nem érdemeljük meg mi is a békét és a szabadságot, mint más országok? Miért fordultak el tılünk, miért nem segít valaki? Annyi pusztítás és történelmi kudarc után rájöhettünk volna már a saját kárunkon, hogy a szabadságot csak magunk vívhatjuk ki, mert az idegen hatalom, mely békét és szabadságot kínál, megkéri az árát. És mi drágán meg is fizetünk érte. Nagyon drágán…
András magába zuhanva tért haza, és Gina aggódva sietett elé. Hallotta ı is, mi történt a Parlament elıtt, és mikor a férfi elmesélte, mit éltek át, kissé neheztelın nézett rá, de férje ezt figyelmen kívül hagyta. El volt foglalva a saját problémáival, próbálta feldolgozni a látottakat. - Nem jó ez így, Gina - suttogta maga elé. – Itt valami nagyon félrecsúszott. Az a kisfiú lehetett volna akár a mi fiúnk is… - De nem ı volt. Sem te, sem pedig én nem vagyunk olyan felelıtlenek, hogy kivigyük a gyerekeinket az utcára ilyen idıkben. - Nem érted… - De igen, nagyon is jól értem. Péter beszélte tele a fejed igaz? - Gina, hagyd már békén ıt! – kiáltott fel András türelmetlenül, és felesége döbbenten nézett vissza rá. – Kisebb baja is nagyobb annál, semhogy ezekkel a dolgokkal foglalkozzon. Zsuzsanna gyermeket vár – jegyezte meg halkan, és látta, ahogyan a nı elsápad. Gina tudott Zsuzsanna betegségérıl, hiszen az asszony megosztotta vele a problémáját, és az ı vállán sírta ki magát, mikor megtudta, hogy nem lehet több gyermekük. És most mégis… 59
Mary Silver
Húsz év múlva
- Meg fog halni, Gina – hallotta meg András hangját valahonnan nagyon távolról, de ı továbbra is néma maradt. A döbbenettıl megszólalni sem tudott. – Felajánlottam a segítségünket nekik. Szükségük lesz rá, bármi történjék. - És Péter elfogadta? - Nem akarta, de én erısködtem. Békülj ki vele, szívem, és légy Zsuzsanna mellett, mert ki tudja, mennyi ideje van még köztünk.
A kinti, háborgó világban zajló események most oly távol estek a Kalmár családtól, mintha egy másik galaxisban történnének. Pétert személy szerint most nem érdekelték az utcai események, pedig normális esetben bizony ı sem vonta volna ki magát ezek alól. De a helyzete most koránt sem volt hétköznapi. Bármennyire is fájdalmas volt, elıre kellett gondolkodnia. Ha vele történnék valami, ugyan ki fog vigyázni a gyermekeire, ha Zsuzsanna már nem lesz. Ilyenkor mindig fájdalmasan hasított a szívébe a lelkiismeret furdalás, hogy miért foglalkozik azzal, mi lesz hosszú hónapokkal késıbb. Miért siratja már most a feleségét, amikor még itt van vele? Miért tesz máris úgy, mintha már meghalt volna? Igyekezett hát minden pillanatot kihasználni, amit Zsuzsannával tölthet. Sokat beszélgettek, többet, mint eddig bármikor. Tervezgették a jövıt, mintha mi sem történt volna. Mintha minden, ami rájuk vár, nem lenne több, mint egy rossz álom. Zsuzsanna próbálta ugyan ellátni Pétert praktikus tanácsokkal, de a férfi ilyenkor mindig csak megrázta a fejét; nem akarta hallani, hogy milyen lesz az élet a felesége nélkül. Az események odakint az utcán is felgyorsultak. Péterék a rádióból szereztek tudomást arról, hogy Nagy Imre immáron forradalomnak ismeri el a történteket, és Kalmár mélyen egyetértett vele. Miközben a rádióbeszédet hallgatta, folyamatosan az járt a fejében, hogy meglehet, a gyermekei már egy szabad világban fognak felnıni, és azok a borzalmak, amiket ık átéltek, remélhetıleg ıket majd elkerülik. Október 28 –án bemondták, hogy oroszok végleg kivonulnak az országból, azonban jelentısebb mozgás jó néhány napig nem történt. Péter már ezt is hatalmas gyızelemként értékelte, hiszen a magyarok követelésének jó része teljesült. Úgy tőnt, a forradalom tényleg gyızni fog. Aztán 30-án megkezdıdött a szovjet csapatok kivonása a fıvárosból. Valami tényleg elkezdıdött…
Egy távoli kis faluban, közel a határhoz gyermekek játszottak a szántóföld mellett. Bár az idı már hővös volt, rajtuk mégis csak egy vékonyka kabát volt, hogy védje ıket a feltámadó széltıl. Nem is kell több, hiszen mozognak, játszanak. A túl sok ruha pedig csak akadályozná ıket ebben. A kislányok ugróiskolát rajzoltak fel a homokba, és a fiúk is részt vettek a 60
Mary Silver
Húsz év múlva
játékban, habár ık ezt lányos dolognak tartották, és nem gyızték ezt elégszer hangsúlyozni, mégis közülük került ki az elsı ugró. A kavics hangosan koppant a hideg földön, ahogyan elérte a bővös, kettes számmal jelölt mezıt. A kisfiú ugrani kezdett, de amint megfordult, hogy visszafelé induljon, összeakadt a két lába, és hangos puffanással a porba zuhant. Elıször csak azt hallotta, hogy társai hangosan kacagnak rajta, aztán már valami más, idegen hang is megütötte a fülét. Egy mélyrıl jövı morajlás. A gyermek ijedten szegezte tekintetét a még mindig a kettes mezıben lévı kıre, ami mozogni kezdett; elıször csak apránként, végül egyre jobban és jobban. Most már társai is elnémultak, és rémülten kapták fejüket abba az irányba, ahonnan ez a soha nem hallott, félelmetes dübörgés jött. Mintha a föld készült volna megnyílni alattuk, vagy éppen ellenkezıleg, mintha Isten küldené le hozzájuk az Apokalipszis lovasait, hogy pusztulást hozzanak a világra. Nem jártak túl messze az igazságtól, az úton ugyanis hosszan, egymás után megjelentek a sötét tankok, amik rendezett sorban elvonultak mellettük, mintha észre sem vették volna ıket. A gyerekek riadtan rohantak haza, hogy elújságolják szüleiknek azt, amit láttak. A kis faluban egy pillanat alatt felbolydult az élet. Az oroszok visszajöttek! Mindeközben a fıvárosba is befutottak az újabb jelentések, és aki csak tudott, biztonságos helyre menekült a családjával. Péterék a ház többi lakójával együtt a pincébe húzódtak, ami elég mélyen volt ahhoz, ha ne adj’ Isten a tankok lınének, ıket ne érje különösebb sérülés. Hallották odafentrıl a lövéseket, és a lánctalpak zaját. Minden egyes löveg kilövésekor megremegett a föld. Zsuzsanna és Péter közrefogták gyermekeiket, és védelmezın átölelték ıket, hogy ha csak egy kicsit, de megnyugtassák a félelemtıl reszketı Esztert és Zoltánt. Újabb robbanás hallatszott odafentrıl, egyik követte a másikat. Péter azt hitte, hasonlót már nem kell átélnie a háború után, és hogy az az idıszak volt a legnehezebb és leggyötrelmesebb az életében. Tévedett… Érezte, ahogyan Zsuzsanna finoman a kezébe csúsztatta a kezét, ı pedig bátorítóan feleségére mosolygott. Amíg ık négyen itt vannak egymásnak, addig nem történhet velük semmi rossz. Odalent, a földalatti óvóhelyekben ugyan szólt a rádió és szinte mindenrıl értesültek, a kétségbeesett felhívásoktól kezdve, amit az ország a Nyugat felé intézett, egészen addig, hogy bejelentették a Kádár-kormány megalakulását. Aztán hirtelen vége lett. Minden lövés elhalkult, a harcok abbamaradtak, és az egykor csillogó és színpompás világváros romjain új világrend épült. Az élet, ha eleinte nehezen is, de visszazökkent a régi kerékvágásba. A boltok, üzletek és üzemek újra kinyitottak, az emberek pedig visszatértek a munkájukhoz, ám mindenki tudta, már semmi sem lesz az, ami rég. Kádárra és az újonnan megalakuló Kormányra, mint 61
Mary Silver
Húsz év múlva
árulókra tekintettek a magyarok, aki ismét oroszkézre adta a hazáját, és akinek a nevéhez és tenyeréhez több száz ember vére tapad, köztük a késıbb meggyilkolt Nagy Imréé és társaié is. Kalmárék is próbáltak, ha lassan is, de visszatérni régi életükhöz, és amint lehetıségük volt rá, visszamentek dolgozni. Bár Péter ellenezte, hogy Zsuzsanna ismét munkába álljon, és megeskette az asszonyt, hogy az orvossal kiíratja magát betegszabadságra, szinte egészen biztos volt benne, hogy erre nem fog sor kerülni. - Ígéred meg – nyüstölte a nıt szüntelen, még azon a reggelen is, mikor október 23-a után elıször munkába indultak. – Ígérd meg, hogy nem mégy be dolgozni. - Dolgozom, amíg bírom – erısködött Zsuzsanna, ahogyan megigazította férje kissé csálé gallérját a nyakkendı fölött. - Pihenésre lenne szükséged, nem pedig munkára. Ha magadra nem vagy tekintettel, legalább a kicsire gondolj – mosolyodott el a férfi, és hallotta, hogy Zsuzsanna mélyen felsóhajt, majd bólint. - Igazad van. Ma kiíratom magam a doktorral. Péter helyeselt, majd az ajtóhoz lépett, és egy csókkal búcsúzott feleségétıl, mielıtt kilépett volna a lépcsıházba. Odakint megcsapta a hideg, téli szél, és összébb kellett húznia magán a kabátját, hogy azt a kis meleget, amit eddig tartalékolt, legalább a villamosig megırizze. Kalmár, végignézve a romokban heverı utcákon, örült, hogy Zsuzsannával úgy döntöttek, nem engedik még vissza a gyerekeket az iskolába, illetve az óvodába. Szegények úgysem értenék, miért mutatja ezt a randa arcát a város. Persze, tisztában voltak azzal, hogy valami történik odakint, de hogy mi és miért, arról fogalmuk sem volt, Péter pedig eldöntötte, hogy majd mindent elmesél nekik, ha egy kicsit idısebbek lesznek. Addig minek? Felesleges, hiszen most minden gondolatukat kistestvérük érkezése köti le. Eszter valósággal ujjongott, mikor meghallotta a hírt, Zoltán pedig okosan megjegyezte, nagyon reméli, hogy kisöccse fog születni, mert ha nem, akkor akár szülei már most visszafordíthatják a gólyát, mert itt bizony több lánynak nincsen hely. Péter jót derült a dolgon, és látta, hogy Zsuzsanna is többször elmosolyodik, mikor a két kicsi a kistestvérük nemén veszekedett. İk még nem is tudják, micsoda megpróbáltatások várnak rájuk… Kalmár az utolsó pillanatban szállt le a villamosról, mielıtt az becsukta volna az ajtaját, és haladt tovább a jól ismert úton az iskola felé. Az épületek falait több felirat és röpcédula ékesítette. Többségük már meg volt több hetes is, de voltak frissebbek. Péter közelebb lépett, hogy elolvassa az egyiket, ami külsıre leginkább egy felhívásnak tőnt:
62
Mary Silver
Húsz év múlva
Ki tud róla?
Elveszett a nép bizalma november 4-én hajnalban. A becsületes megtaláló kellı jutalom ellenében adja le Kádár Jánosnál, aki a magyar nép miniszterelnöke. Ugyancsak elveszett Kádár János miniszterelnöki kinevezési okmánya is. Különös ismertetıjele, hogy Moszkvában írták alá.
A férfi halványan elmosolyodott, és folytatta útját. Micsoda bátor emberek azok, akik szembe mernek szállni a hatalommal. Akik félelmet nem ismerve, vállalva a lebukás veszélyét, dacolnak a halállal, csakhogy még így is borsot törjenek a Kormány orra alá. Neki már ahhoz is bátorság kellett, hogy ma kilépjen az utcára, és bejöjjön a munkahelyére. Hiába, változnak az idık. Péter belépett az iskola kapuján, és végigsétált a hosszú folyosókon, melynek üres falai, visszaverték kongó lépteinek zaját. Korán volt még, negyed nyolc. Gyerek ilyenkor, ha nem muszáj, a lábát sem tesz be az épületbe. Vajon mi lehet a tanítványaival? Mind visszatérnek, vagy lesz olyan, akiket már soha többé nem lát? Gyomra ideges görcsbe rándult, mikor eszébe jutott, hogy ma minden valószínőség szerint viszont látja a Kardos gyereket… Bár el lehetne kerülni valahogy! A feje még most is sajog a puska tusától, amivel a fiú lesújtott rá október 23-án éjszaka. A látása is megromlott azóta, gyakran elhomályosultak elıtte a képek. Zsuzsannának nem szólt róla, minek idegesítse. Mi az ı problémája a feleségéjéhez képest? A férfi gondolataiba merülve nyomta le a tanári kilincsét, és hangtalanul lépett be a helyiségbe. Milyen furcsa, van, ami nem változik. Odakint harcok dúltak, de az asztalán még mindig ott van az a cetli, amit 22-én délután hagyott az ıt helyettesítı Komorányinak:
Elsı osztály: ókori Egyiptom – Az egyiptomi kultúra Negyedik osztály: ismétlés az érettségire – feleltetés: francia forradalom
Milyen rég volt már! Nem is hetek vagy hónapok óta, sokkal inkább évekkel ezelıtt. Vagy talán egy másik életben? Pétert a gondolataiból csak az ajtó nyílása tudta kizökkenteni. Fel sem tőnt neki, hogy megérkezetek már a kollegái is. Talán azért, mert olyan csendben voltak. De mi történt? Miért nem néz rá senki? Miért kerülik a tekintetét? Mintha itt sem lenne. - Jó reggelt! – köszönt hangosan az éppen belépı Komorányira Péter, aki meglepetten felhúzta a szemöldökét, mintha nem akarna hinni a saját szemének. 63
Mary Silver
Húsz év múlva
- Jó reggelt! – viszonozta halkan a férfi, de ı sem mert Kalmárra nézni. Mi az, talán szarva nıtt és vasvillát tart a kezében? Eddig nagyon jól kijött a kollegáival, most pedig, mintha a világ a feje tetejére állt volna. Hogy mennyire igaz volt, amit gondolt, azt csak akkor értette meg, mikor Szőcs igazgató magához hívatta, és hellyel kínálta az irodájában. Péter az utóbbi idıben igen gyakori látogató volt itt, részint Kardos miatt, részint pedig azért, hogy bezsebelje a dicséreteket a munkájáért. Két véglet, és ha az ember jobban belegondol, nincsenek is olyan távol egymástól. - Péter, még mielıtt bármit mondanék – kezdte az igazgató hatalmas mahagóni asztala mögül -, tudnod kell, hogy te vagy a valaha volt legjobb történelem tanár, aki nekem dolgozott. - Nagyon köszönöm, igazgató úr – válaszolta szerényen Kalmár, és némán figyelte, ahogyan Szőcs titkárnıje behoz két csésze kávét, és leteszi eléjük. A férfit ebben a pillanatban kerítette hatalmába a félelem. Az igazgató nem kávézik senkivel. Soha. - Pontosan ezért esik nehezemre az, amit most mondani fogok. A Belügyminisztérium kiadott egy határozatot, ami szerint – itt Szőcs maga elé vette a papírt és hangosan felolvasta annak tartalmát - „többé nem alkalmazható eredeti munkakörében az az értelmiségi, aki bármilyen módon is részt vett a fasiszta ellenforradalmi törekvésekben.” Sajnálom, Péter, de el kell, hogy bocsássalak. - Tessék? – kérdezett vissza döbbenettıl elcsukló hangon Kalmár. Remélte, hogy rosszul hallotta azt, amit hallott. Elbocsájtani? Miért? - Az elmúlt hetek szomorú, és sajnálatos eseményei miatt leküldték minden tanárom aktáját a Minisztériumból, és a tiédben az áll, hogy október 23-án este, a Rádió ostromakor vittek be téged az Andrássy útra. Igaz ez? – kérdezte némi reménykedéssel a hangjában az igazgató, és Péter egyértelmően kiolvashatta a tekintetébıl: „Bár ne lenne igaz az, ami itt a papíron áll! Vérzik érted a szívem, édes fiam. Akár egy apa szíve a gyermekéért.” - Igaz – válaszolta Kalmár olyan halkan, hogy még önmaga is meglepıdött rajta. Hiába mondaná, hogy ı nem vett részt semmiben. Hogy egyetlen golyót nem lıtt ki, de még csak hangos szót sem hallatott, csak rosszkor volt rossz helyen, ez itt most senkit nem érdekel, és az ı helyzetét sem javítja. - Nagyon sajnálom, Péter. Szedd össze a holmidat, és kérlek, hagyd el az iskolát mihamarabb. És hallgass rám, mert amit most mondok, azt a saját érdekedben mondom, nem pedig önnön magam igazolására: ne is próbálj meg más iskolában állás után nézni. Kíméled meg magad a megaláztatásoktól, mert amit akkor kapnál, az fájdalmasabb lenne ezer korbácsütésnél is.
64
Mary Silver
Húsz év múlva
Kalmár némán bólintott, hogy megértette, majd elrebegetett egy halk köszönömöt, és elhagyta Szőcs irodáját. Nem ment azonban vissza a tanáriba. Nincs neki már ott semmi keresni valója. İ már nem tartozik ide. - Péter! Péter! – kiáltott utána sokadjára Komorányi, mire ı végre visszafordult. A nála jó tíz évvel idısebb földrajztanár végre beérte ıt a hosszú folyosón. – Hallottam, mi történt. Nagyon sajnálom. - Igazán kedves, köszönöm. - Ha bármiben a segítségére lehetek… - Ha csak nem tud egy iskolát, ahol dolgozhatnék, attól tartok, nem tud segíteni – válaszolta csendesen a férfi, és már éppen készült volna, hogy továbbmegy, ám kollegája megállította. - Ami azt illeti, épp tudok egyet. Na, persze nem tanári állás, de… A sógorom egy gimnáziumban igazgató Újpesten. Tudom, messze van onnan, ahol lakik, de épp van egy megüresedett álláshely. Karbantartót keresnek. Ha ért az elektronikához és nem riad vissza a kétkezi munkától, akkor próbálja meg. Itt a cím – vett elı egy darab papírt és ráfirkantott valamit, majd átadta a meglepett Péternek. – Ha gondolja, szólok egy pár jó szót az érdekében. Nem egy nagy állás, de legalább nem küldik le a bányába vájárnak, mint a sorstársait. - Köszönöm! – bökte ki Kalmár nagy nehezen, és még mindig kissé értetlenül nézhetett Komorányira, mert az halványan elmosolyodott. – Miért segít nekem, hiszen nem is vagyunk jóban? - Néha az embereknek túl kell lépniük a személyes ellentéteiken, hogy segítsék egymást. Mi szinte semmiben nem értünk egyet, mégis mindketten tudjuk, hogy az ember legyen bár rossz vagy jó, Isten teremtménye. Péter döbbenten nézett a távozó Komorányi után. Egészen eddig a napig biztos volt benne, hogy a férfi úgy ateista, mint ahogyan ı keresztény, de a szavaiból teljesen más tőnt ki az imént. Vajon hányan bújnak álarc mögé, hogy elrejtsék valójukat a világ elıl, és hogy megóvják a családjukat, szeretteiket? Vajon hány hozzájuk hasonló ember van még az országban? Neki is követnie kéne Komorányi példáját? İ is mutasson más arcot a külvilág felé, mint aki? Ha ez kell ahhoz, hogy a családja biztonságban legyen, akkor megteszi. Ha másként nem megy, akkor majd így…
Zsuzsanna fáradtan megtámaszkodott a konyhaszekrény pultján, és próbált minél mélyebbeket lélegezni. Péternek igaza volt, amikor azt mondta, ne menjen vissza dolgozni, itthon pihenjen inkább. Hiszen már egy egyszerő mosogatástól is halálos fáradság tör rá. 65
Mary Silver
Húsz év múlva
Az elıszoba felıl ajtócsapódást hallott, és meglepıdött, mikor Zoltán boldogan felkiáltott: - Megjött apu! Megjött apu! - Máris? – suttogta maga elé a nı, és az ajtó feletti órára pillantott; alig múlt tizenegy. Mi történhetett? - Szia! – lépett be Péter a konyhába, és látszott, hogy valamit szeretne mondani Zsuzsannának, ám az állandóan rajta csimpaszkodó gyerekektıl ez lehetetlenné vált. – Menjetek ki egy kicsit, játszatok valamit, jó? Mindjárt én is megyek, csak beszélnem kell anyuval – fordult Zoltán felé, aki elégedetlenül megvonta a vállát, és kituszkolta értetlenkedı húgát a konyhából. Kalmár csendesen behúzta maga mögött az ajtót, majd felesége felé fordult, de sokáig kereste a szavakat, mire ki merte mondani. – Elbocsájtottak. - Hogyan? - Szőcs ma magához hívatott és elbocsájtott. Van egy rendelet, vagy mi, ami megtiltja, hogy a munkahelyek olyan értelmiségieket foglalkoztassanak a végzettségüknek megfelelı munkakörben, akik részt vettek az ıszi eseményekben. - De te nem vettél részt! - A kartonomon rajta van, hogy 23-án este beszállítottak a Rádiótól az Andrássy útra. Zsuzsanna halálsápadtan ereszkedett le az egyik székre. Fejében egyre másra cikáztak a szörnyőbbnél szörnyőbb gondolatok. Hiszen éppen ma kérte magát betegállományba… Péter tanári fizetésébıl még csak-csak meg tudtak volna élni, de így! - Komorányi szerzett nekem állást – folytatta Péter. – A sógora igazgató egy gimnáziumban és karbantartót keresnek. - Karbantartót? Péter, nem lehetne… - Nem – rázta meg fejét a férfi. – Nem alkalmaznak sehol, mint tanárt. Annyira sajnálom – rázta meg a fejét értetlenül, mintha még mindig képtelen lenne felfogni, hogy ez az egész velük történik. - Nincs semmi baj – érezte meg Zsuzsanna puha kezét az arcán. Hangja olyan nyugtatón csengett, hogy Péter hirtelen el is felejtette, mi gyötri ıt. Csak nézett megbabonázva a gyönyörő, mogyoróbarna szemekbe és figyelte Zsuzsanna kedves mosolyát, ami csak neki szólt, senki másnak. – Túljutunk rajta. Együtt mindenen túljutunk, meglásd. A férfi szerette volna szorosan magához ölelni ıt, és addig csókolni, amíg még van szusz mindkettejük tüdejében. Ehelyett viszont csak átölelte, és a fülébe súgta a kedves szavakat: - Te vagy az én Áldásom. Köszönöm, hogy vagy, és minden egyes nap megmented az életem!
66
Mary Silver
Húsz év múlva
Péter új munkája, ha nem is elégített ki minden igényt, jobban fizetett, mint egy vájáré, és kevésbé volt piszkos is. Bár tény és való, hogy az ember bölcsész diplomával és egy tudományos fokozattal a zsebében nem arról álmodik, hogy villanykörtéket cseréljen és más gyerekei után takarítsa fel a szemetet, jobb megoldás azóta sem kínálkozott. Elmesélte ezt Andrásnak is, akik egyik este Ginával és a gyerekekkel meglátogatták ıket. Habár Péter és a nı között még mindig érezhetı volt a feszültség, mindketten próbáltak emberi hangot megütni a másikkal, általában Zsuzsanna és András kedvéért. Összességében a helyzet alaposan felülmúlta az eddigieket. - Szóval, akkor hogyan tovább? – kérdezte András, mikor Kalmárral az ablakban álltak, és a jéghideg levegıbe fújták ki a cigaretta füstöt. Zsuzsanna és Gina a másik szobában beszélgettek, a gyerekek pedig a két nı körül játszottak. - Sok minden megváltozott. Jobban be kell osztani a pénzt, mint eddig, de azért nem olyan rossz a helyzet. - Nagyon rossz hazudozó vagy, ugye tudod? – nyomta el a cigarettát András, és megvárta, amíg Péter is végez a sajátjával, majd becsukja az ablakot. - Próbálom a legjobbat kihozni ebbıl a lehetetlen helyzetbıl. Az elsı és legfontosabb, hogy a gyerekeknek és Zsuzsannának mindenük meglegyen. - Meg tudod venni a gyógyszereket? - Persze, nem gond – legyintett Péter, és most igazat is mondott. A gyógyszerek ára elég stabil volt. Nem nagyon mozdult sem felfelé, sem pedig lefelé. Kalmár pedig a fizetését három részre osztotta: étel, gyógyszerek és fenntartási költségek. Azt tartotta, minden más felesleges luxus, pedig de jó lett volna egy új, melegebb kabát vagy egy pár olyan cipı, aminek nem járták még le a sarkát! - Szóval új élet igaz? – kérdezett vissza András mosolyogva. – Megengeded, hogy én is hozzájáruljak az újrakezdésetekhez? Péter kérdın pillantott fel barátjára, aki zsebébe nyúlt és elıvette a tíz évvel ezelıtt, az árkodi vasútállomáson félbeszakított kétpengıs. Kalmár elmosolyodott, és ı is elıhalászta tárcájából a sajátját. - Azt hiszem, ideje összeragasztani, nem gondolod? - Te vagy a létezı legjobb barát, András. András elmosolyodott, és hagyta, hogy barátja magához ölelje, és megveregesse a vállát. - Egy család vagyunk, Péter. Ezt soha ne feledd! Szövetségesek, mindörökre.
67
