BIHAR MEGYEI NAPILAP z NAGYVÁRAD, 2015. SZEPTEMBER 17., CSÜTÖRTÖK zXII. ÉVFOLYAM, 3313. SZÁM z ÁRA: 1 LEJ z WWW.REGGELIUJSAG.RO
Fotó: Csikos Rolland
Nehéz fizetni a közköltséget
Nyolcezer órányi önkéntesség hat év alatt A nagyváradi Celestica vállalatnak ismételten több száz alkalmazottja önkénteskedik a rászorulók lakhatási körülményeinek javítására szakosodott Habitat for Humanity nagyváradi építkezésein.
2.
Évadnyitó a filharmóniában Régóta várt különlegességekkel indul a komolyzene váradi házának idei évada, melyeket szeptember 17-én, csütörtökön 19 órától hallhat és láthat a közönség, mondta Tódor Albert, az intézmény igazgatója tegnapi sajtótájékoztatóján.
3.
Kerítés a határon nem tudja idejében kifizetni a vízdíjat, illetve a gáz-, fûtés-, vagy villanyáram számláit – mutatott rá az Országos Statisztikai Intézet (INSSE) romániai életkörülményekkel foglalkozó tanulmánya. A statisztikák szerint a legnehezebb helyzetben
Elõfizetett a reggeli újságra? Ha igen, akkor a reggeli újság jóvoltából ingyen strandolhat! Minden hónapban kisorsolunk 5 elõfizetõt, akik egy kétszemélyes ingyenes belépõt nyernek a félixfürdõi Aqua Park President élményfürdõbe. Ha Ön elõfizetett szeptemberre, töltse ki és küldje be szerkesztõségünkbe (Nagyvárad, Traian Moºoiu utca 10. szám) a mellékelt szelvényt szeptember 28-án 12 óráig. A beküldõk közül szeptember 28-án 13 órakor kisorsolunk 5 nyertest, akiknek nevét a szeptember 29-ei lapszámunkban közöljük. Nyerteseink a megnyert belépõt szeptember 29-étõl vehetik át, naponta 9–16 óra között a szerkesztõségben.
Sok szerencsét kívánunk kedves olvasóinknak!
Név: Lakcím: Tel.:
a fõvárosi lakosok vannak. A bukaresti háztartások közel kétharmada küzd közköltséghátralékokkal. A „legjobb fizetõknek” pedig a moldvai és olténiai lakosok bizonyultak. A dokumentum kimutatja, hogy országos szinten a háztar-
tások több mint fele (53,3%-a) nem tudja idejében állni lakóhelye fenntartásának költségeit – vagyis a víz, gáz- és fûtésdíjat. A villanyáram kifizetésének arányai pedig ennél is rosszabbak. (folytatás a 3. oldalon)
Sz. G. T.
4.
Készülnek a Holdas templom jubileumára E hét folyamán többen és serényebben dolgoznak a nagyváradi Szent László tér délkeleti sarkának felújításán, annak érdekében, hogy a hétvégére már akadálymentessé és használhatóvá váljon a terület. Szombaton, szeptember 19-én ugyanis nagyszabású ünnepséget szerveznek a Mária elszenderedése ortodox katedrális – közismert nevén a Holdas-templom – alapkõletételének 230. évfordulója alkalmából. A jubileumra nemcsak a templom elõtti térrész lesz járható, hanem a belsõ udvart is felújították. Az épület ugyanakkor jelentõs külsõ és belsõ renováláson esett át az utóbbi hónapokban, melynek keretében többek közt kicserélték az összes ólomüveg ablakot és a turisták számára látogathatóvá tették a toronyórát. A jubileum miatt ugyanakkor megsürgették a templomot övezõ, mintegy kétezer négyzetméternyi járdarész lebetonozását is. A Holdas-templom jubileumi rendezvénye egy átfogó ünnepségsorozat részét képezi majd, amellyel a nagyváradi ortodox püspökség
Fotó: Csikos Rolland
A
z észak-nyugati régió, vagyis Bihar, Szilágy, Kolozs, Szatmár, Máramaros és Beszterce-Naszód megyék háztartásainak átlagosan 58,2 százalékában késnek a közköltségekkel, vagyis a lakosságnak több mint a fele
A román külügyminisztérium szerint az Európai Unió stratégiai partnerségben levõ két tagállama közé kerítést építeni „nem helyes lépés politikai szempontból, az európai szellemiség szerint”.
történeti említésének 320. évfordulójáról emlékeznek meg. A sorozat keretében szeptember 19-én és 20-án több pasztorális-missziós rendezvénynek is otthont adnak majd Várad legjelentõsebb ortodox templomai.
Sz. G. T.
HÉTKÖZNAP
2. reggeliújság
Nyolcezer órányi önkéntesség hat év alatt A nagyváradi Celestica vállalatnak ismételten több száz alkalmazottja önkénteskedik a rászorulók lakhatási körülményeinek javítására szakosodott Habitat for Humanity nagyváradi építkezésein. Az önkéntesek a tervek szerint szeptember 25ig négy házat építenek majd fel szegény családok számára, mindössze kilenc nap alatt, a Lakások egy biztos jövõért elnevezésû projekt keretében. A Celestica vállalat az utóbbi hat évben több mint ezer alkalmazottját vonta be a Habitat projektjeibe, akik öszszesen több mint 8400 munkaórát töltöttek nehéz sorsú embertársaik megsegítésével. Ez idõ alatt a Celestica alkalmazottjai önkéntes módon tíz ház alapjait fektették le, hat házat teljesen felépítettek a földtõl a tetõcserepekig és további 24 ház falait is fel-
állították a belényesi székhelyû Habitat for Humanity szakembereinek irányításával. A Lakások egy biztos jövõért projekt keretében két- (duplex) és négylakásos (fourplex)
Várják a leendõ édesanyákat elsõsorban a várandós kismamákat készíti fel a gyermekvállaláshoz való helyes hozzáállásra és segít eloszlatni a szülés folyamatával kapcsolatos bizonytalanságot, félelmeket. A kurzus során többek közt szó lesz majd a terhesség folyamatáról, a szülés különbözõ módjairól, az érzéstelenítés lehetséges veszélyeirõl, de a résztvevõ kismamák elsajátíthatnak különbözõ légzõgyakorlatokat és a terhestornát is, amelynek rendszeres végzésével megkönnyíthetik a szülést emellett
A magyar dráma napja a Szigligeti Színházban Õsbemutatóval és közönségtalálkozóval ünnepli idén a Szigligeti Színház a magyar dráma napját, szeptember 21-én, hétfõn 19 órától kerül sor ugyanis Szíjártó Tímea-Aletta Az eset címû darabjának premierjére. A nagyváradi származású szerzõ szövege korábban elnyerte a dráMÁzat II. pályázat Debüt kategóriájának fõdíját. A darabot Sardar Tagirovsky, a Marosvásárhelyi Mûvészeti Egyetem rendezõ szakos diákja viszi színre, aki kiemelte: „a darab fontos üggyé kell váljon számunkra, hiszen közvetlen környezetünkrõl szól”. Az elõadást követõ közönségtalálkozót Simon Judit moderálja, aki az est meghívottaival, Szûcs Katalin Ágnes kritikussal, valamint Kárpáti Péter dramaturggal a kortárs magyar dráma helyzetérõl beszélget majd. Az eset címû elõadást legközelebb szeptember 22-én és 26-án 19 órától láthatja a közönség.
VIDIFISZ-tábor volt Sonkolyoson Idén szeptember 11–13. között tartotta meg mûhelytáborát a Vidéki Ifjúsági Szövetség (VIDIFISZ) Vársonkolyoson. A tábor idei témái a kommunikáció és a csapatépítés voltak. Az elsõ nap Boda Gergely Zoltán VIDIFISZ-elnök köszöntõje és eligazítása után ismerkedõs, illetve csapatépítõs tréninggel kezdõdött. Szombaton délelõtt a résztvevõ szervezetek tagjai és vezetõi mutatták be az általuk képviselt szervezetet, majd a nap további részében a kolozsvári Prisma Egyesület tartotta meg egész napos képzését. Vasárnap délelõtt egy rövid túra keretében tartották meg a fiatalok a hétvége kiértékelését, mely során a fiatalok egyhangúan pozitívan értékelték a hétvége eseményeit. A táborban töltött három nap alatt a tagok megtanultak együtt dolgozni, közösen problémákat megoldani, valamint megfelelõen kezelni a konfliktus és kommunikációs helyzeteket. Mindezekben a szellemes, érdekes, társasjátékok segítettek. A mûhelytábor az Ifjúsági és Sportminisztérium, illetve a Bihar megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság támogatásával került megrendezésre.
házak épülnek Nagyvárad peremvidékein, az Ingatlankezelõ Igazgatóság (AIO) által ingyenesen rendelkezésre bocsátott területen. Egy-egy lakás 56 négyzetméter alapterületû és két hálószobából, egy nappaliból, egy konyhából, valamint egy fürdõszobából áll. Az építkezéshez üreges téglákat és fagerendákat használnak. A szendvics szerkezetû falak és a hõszigetelõ nyílászárók biztosítják, hogy a lakások a lehetõ legkisebb anyagi ráfordítással legyenek melegen tarthatók. A projekt végén harminc szegény sorsú család jut majd biztonságos, rendes és egészséges lakáshoz.
Szombati-Gille Tamás
Újabb ingyenes csecsemõgondozási tanfolyamot indítanak szeptember 24-én 17 órától a nagyváradi Szülészeti és Nõgyógyászati Klinikán. A kilenc héten át tartó elméleti és gyakorlati képzésre a leendõ szülõkön kívül a nagyszülõket és egyéb családtagokat is szeretettel várják a szervezõk. A tanfolyam õszi sorozatának keretében mindent elmondanak majd a terhességgel és a csecsemõkrõl való gondoskodással járó kihívások elméletérõl és gyakorlatáról. A program
2015. szeptember 17., csütörtök
megtanulhatják az újszülöttekrõl való gondoskodás alapjait. A tanfolyam során különbözõ szakemberek – orvosok, ápolónõk, szülésznõk, pszichológusok, nutricionisták és kinetoterapeuták – készítik majd fel a résztvevõket az új családtag fogadására. A díjmentes kurzusra a 0259/414630-as telefonszámon, a 153-as melléket kérve lehet feliratkozni hétköznaponként 10 és 18 óra között, vagy személyesen a szülészeten (Kolozsvári út 50).
Sz. G. T.
Egyházmegyei ministránstalálkozó Érmihályfalván „Itt vagyok, Uram! Engem küldj!” (Izajás próféta könyve 6, 8) mottóval az Egyházmegyei Ifjúsági Központ hatodik alkalommal szervezi meg az Egyházmegyei Ministráns Találkozót szeptember 19-én, szombaton, a Bihar megyei Érmihályfalván. Az egész napos rendezvény 11 órakor szentmisével kezdõdik, amit ügyességi és szellemi vetélkedõk követnek. A találkozó fõ célja, hogy az oltár körül szolgálatot teljesítõ gyermekeknek és fiataloknak lehetõséget nyújtson az ismerkedésre, a tapasztalatok és a szolgálattal járó öröm megosztására. Egyben bátorítást is akar nyújtani mindazoknak, akik szolgálatukkal széppé és Istenhez méltóvá teszik a szent liturgiát. A szervezõk várják a ministránsokat és az õket felkaroló lelkipásztorokat, hitoktatókat.
Sudoku A játékszabályok a következõk: A 9×9-es tábla összes sorába és oszlopába be kell írni a számokat 1-tõl 9-ig úgy, hogy minden szám csak egyszer szerepeljen soronként vagy oszloponként, továbbá a 3×3-as négyzetekben is csak egyszer szerepelhet egy-egy számjegy. Tegnapi feladványunk megfejtése:
7 6 5
1 2 6 2 8
1 7 5
9
9 8
5 6 3
9 7
8 1 5
6 7
2 3
3 8 5 6 2
KÖZÉLET
2015. szeptember 17., csütörtök
Évadnyitó a filharmóniában Régóta várt különlegességekkel indul a komolyzene váradi házának idei évada, melyeket szeptember 17-én, csütörtökön 19 órától hallhat és láthat a közönség, mondta Tódor Albert, az intézmény igazgatója tegnapi sajtótájékoztatóján. Édouard Lalo spanyol származású francia zeneszerzõ (1823–1892), Spanyol szimfónia címû ötrészes hegedûversenye és Gustave Holst, angol zeneszerzõ (1874–1934) hét részbõl álló, A bolygók címû leghíresebb mûve nyitja ez alkalommal a zenei évet. A már jó ideje megvásárolt és most végre bemutatásra kerülõ öszszeállításokat igazi ajándékként nyújtják a közremûködõk a szimfonikus zene kedvelõi felé. Az elõadásban váradi, kolozsvári, temesvári és marosvásárhelyi mûvészek, valamint a filharmónia nõi kara is részt vállal; utóbbi az érdekességek színskálájának érzékletesebbé tétele céljával a színpad mögött elrejtve. Vezényel majd Romeo Rîmbu karmester, és hegedûjátékával hozzájárul Nicolas Köeckert. A tájékoztatón Romeo Rîmbu szólalt fel elõször. A Botoºani megyébõl származó mûvész több, mint 600 koncertet vezé-
3.
Csatornáznak Margittán Elkezdték a Lapis negyed csatorna- és ivóvízhálózatának felújítását a Marconst cég munkásai augusztus végén. Ha a kivitelezõ befejezi ezt a beruházást, akkor Margitta minden lakója a nap 24 órájában ivóvízhet jut és elfelejthetik a szennyvízemésztõket is. Pocsaly Zoltán polgármester elsõ mandátumá-
nak utolsó évében azaz 2008-ban kezdõdött az elsõ szakasz, ami a város északi részét érintette, leginkább az Oncsát, majd következett a város középsõ része ahol fõleg tömbházak vannak. Most azok az utcák is új rendszereket kapnak, ahol eddig kimaradtak az ilyen munkálatok, így a város minden lakója használhatja majd az ivóvíz- és szennyvízhálózatot.
Demián Zsolt
Tódor Albert és Foica László mûvészeti igazgató
nyelt már le szerte Európában, az Amerikai Egyesült Államokban, Brazíliában, Japánban és Dél-Koreában híres szimfonikus formációk pulpitusai mögött állva. Kifejtette, nagyon sokféle hangszer fog megszólalni szokatlan társításban és váltakozásban, felfokozott dinamizmusban, olyanokat is beleértve, mint például a klarinét és az oboa, mely hangszerek csak nagyon ritkán használatosak a zenekarokban. Ezt követõen a német-brazil származású
Fotó: Csikos Rolland
Nicolas Köeckert vette át a szót, aki 2001 óta több nemzetközi verseny díjazottjaként szintén jelentõs hírnévre tett szert, és a 2011-es évvel kezdõdõen a Bécsi Zeneakadémia oktatója. A hegedûmûvész kiemelte a játék spanyol vonatkozásait, mind a romantika, mind az országra jellemzõ ritmusok jegyében, a spanyol hegedûmûvész és zeneszerzõnek, Pablo de Sarasaté-nak ajánlva azt.
Szamos Mariann
Megemlékezés
Szociális tömbházat avatnak
Az '56-os Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének tagjai megemlékezésre várják az érdeklõdõket szeptember 20-án, vasárnap 10 órára a nagyvárad-réti református templomba. Ez alkalommal állítják és avatják fel azt az emlékkövet, melyen megörökítik a szervezet korabeli elítéltjeinek neveit. A szervezõk szeretettel várnak minden megemlékezõt.
Árvaházakból és gyermekvédelmi intézményekbõl kikerült fiatalok számára épült szociális tömbházat avat ma 12 órától Nagyváradon a görög katolikus Caritas szervezet. A Casa DAR névre keresztelt épület a Kinizsi Pál (ma Ioan Cantacuzino) utca 56. szám alatt helyezkedik el és olyan fiatalok számára szolgál majd otthonként, akik már stabil munkahellyel rendelkeznek és szeretnének családot alapítani. A délben kezdõdõ avatóünnepség keretében Virgil Bercea görög katolikus püspök szenteli majd meg az épületet, melynek oldalán egy márványtábla is leleplezésre kerül.
Nehéz fizetni a közköltséget (folytatás az 1. oldalról)
Spanyol és francia nyelvtanfolyam gyermekeknek Újabb spanyol- és francia kezdõ nyelvkurzusok indulását hirdette meg a Bihar Megyei Könyvtár. Az öt-nyolc éves
reggeliújság
gyermekeknek szóló díjmentes leckesorozat szeptember 18-án, pénteken kezdõdik. A spanyolországi Azvi-csoport ál-
tal támogatott kurzusokat Ioana Alexandrescu egyetemi tanár önkéntes irányítja majd, s az órák keretében játékos módon, gyermekdalok és mondókák révén vezeti be a kicsiket a francia és spanyol nyelv alapjaiba – mutatja az intézmény közleménye. Az órák péntekenként 16 órától zajlanak majd a megyei könyvtár egyik ifjúsági olvasótermében Rulikovszky (ma Armatei Române) út 1. szám alatt. További információk és beiratkozás a 0359/800-363-as telefonszámon, a 119-es melléken. A részvétel ingyenes, a helyek száma azonban korlátozott.
Sz. G. T.
A hátralékkal küszködõk túlnyomó többsége természetesen városon él. Ugyanakkor megfigyelhetõ, hogy a családtagok számával nõ a hátralékok aránya is. Az egyszemélyes háztartások 54,5 százalékában késnek a közköltségek befizetésével, míg a hatfõs háztartások esetében ez az arány 57,4 százalékra nõ. A családfõ személyét tekintve a munkanélküliek által vezetett háztartások 70,5 százalékában, az állami alkalmazottak által vezetett háztartások 59 százalékában, a nyugdíjasok által vezetett háztartások 53,7 százalékában, az önálló dolgozók és vállalkozók által vezetett háztartások 45,9 százalékában késnek rendszeresen a közköltségek befizetésével.
Értesítés A Nagyváradi Szociális és Közösségi Ügyek Hivatala (ASCO) értesíti a 2. és 3. számú Ideiglenes Szállásközpontban a 2013-as idõszakban lakást igénylõket, hogy az Atelierelor utca 13. szám alatti, 2. és 3. számú Ideiglenes Szállásközpontok szociális lakásigényléseinek elbírálását tartalmazó listát a
Nagyváradi Szociális és Közösségi Ügyek Hivatala (ASCO) székhelyén és az intézmény honlapján tekinthetik meg 2015. szeptember 17.–október 1. között. A döntéssel elégedetlenek az óvásokat a lista kifüggesztésétõl számított 15 napon belül nyújthatják be. (X)
POLITIKA
4. reggeliújság
2015. szeptember 17., csütörtök
Kerítés a határon
Megosztja a politikusokat a magyar kormány újabb terve A román külügyminisztérium szerint az Európai Unió stratégiai partnerségben levõ két tagállama közé kerítést építeni nem helyes lépés politikai szempontból, az európai szellemiség szerint. A szaktárca közölte, hogy Magyarország külügyminisztériuma kevéssel a nyilvános bejelentés elõtt tájékoztatta a román külügyminisztériumot a két ország határára tervezett kerítés építésének elõkészületeirõl. Azt is közölte, hogy Bog-
dan Aurescu külügyminiszter azonnal tájékoztatta a román döntéshozókat a helyzetrõl. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter kedden jelentette be, hogy a magyarromán határon, a magyarszerbromán hármashatártól ésszerû távolságig húzódó kerítés megépítésének elõkészítésérõl döntött a magyar kormány. Az intézkedésre azért van szükség, mert a magyarszerb határon épített kerítés hatására az embercsempészek megváltoztathatják útvonalukat, így a bevándorlási nyomás egy ré-
sze áttevõdhet Románia irányába. Hozzátette, az ésszerû távolság azt jelenti, hogy a hármashatártól a Maros folyóig, majd onnan még pár kilométer hosszan kezdik meg az elõkészítõ munkálatokat.
A kerítés nem választ el bennünket Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Maszol.ro portálnak azt mondta: nem a románokat és a magyarokat választja el egymástól a határon építendõ kerítés.
A magyarszerb határnál befejezték a kerítésépítést. A felvételt Röszkénél készítette az MTI fotósa
Eddig sem a zöldhatáron keresztül járkáltunk egymáshoz. Ez nem fogja semmilyen mértékben a két uniós állam közötti közlekedést akadályozni. Az illegális határátlépést próbálja megállítani, amikor feltartóztathatatlannak tûnõ migrációs hullámmal áll szemben Magyarország magyarázta Kelemen, aki szerint Budapest lépése akár a segítségére is lehet Romániának egy masszív migrációs hullám megfékezésében. Rámutatott: maga sem szereti a kerítéseket, mert a térség lakóinak életében negatív töltettel bírnak, de Budapest lépésének van ésszerû magyarázata, és szerinte nem szabad a románmagyar viszonyt ennek a fejleménynek a tükrében megítélni. Az adott kontextusban Budapest lépését nem szabad hisztérikusan nézni. Ez elsõsorban a román kollégák felé üzenet, akik idõnként hajlamosak arra, hogy túlreagáljanak dolgokat mondta Kelemen Hunor. Szerinte a kerítés még egyszer rávilágít arra, hogy az EU-nak semmiféle mechanizmusa nincs megvédeni külsõ határait. Ezért minden tagállam egy ilyen válság esetén egyéni megoldást keres: van, aki a schengeni ha-
táron ideiglenesen visszavezeti az ellenõrzést, van, aki kerítést épít nemcsak Magyarország , akad, aki plusz rendfenntartókat vezényel a határra. Ezek az intézkedések azonban nem fogják tudni helyettesíteni a kollektív megoldást fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Nem hatékony megoldás A történelem már bebizonyította, hogy a kerítésépítés nem hatékony megoldás vélekedett Lazãr Comãnescu, Klaus Iohannis államfõ külpolitikai tanácsadója. Egy globalizált világban azt képzelni, hogy kerítésépítéssel meg lehet oldani a problémákat, véleményem szerint olyan hozzáállás, amely nem áll összhangban sem a jelen, sem a jövõ realitásaival. A történelem során épültek már kerítések, amelyekrõl bebizonyosodott, hogy nem váltották be a hozzájuk fûzött reményt mondta Comãnescu. A jobbközép ellenzék által támogatott román államfõ tanácsadójának megnyilatkozása az eddigi legvisszafogottabb román reagálásnak számít.
Újabb vita mérgezi a magyarromán kapcsolatot Egyre sértõbb nyilatkozatok jelennek meg egymás után az utóbbi két napban. Victor Ponta román miniszterelnök és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter élesen bírálja egymást. Miután Victor Ponta újfent bárdolatlan stílusban nyilatkozott Magyarországnak a migrációs helyzet kezelésére irányuló erõfeszítéseirõl, Magyar Levente, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára bekérette az ügyvivõt, és a kormány nevében hangot adott afölötti értetlenségének, hogy Románia miniszterelnöke még mindig magyarellenes hazudozással kívánja menteni belpolitikai és megkérdõjelezett személyes erkölcsi tekintélyét. A KKM a román miniszterelnöknek arra a kijelentésére reagált, miszerint Románia emberként fog bánni a migránsokkal, nem pedig úgy, mint magyar szomszédaink, akik botokkal terelik és sorszámmal látják el õket. A tárca közleményében úgy fogalmazott: különösen viszszatetszõ, hogy miután Románia kormányának eddig nem sikerült országát felkészítenie a csatlakozásra a schengeni övezethez, kívülrõl, a térség határõrizeti kötelezettsége és felelõssége nélkül minõsítgeti képtelen jelzõkkel azt az országot, amely erejét megfeszítve teljesíti az Európai Unió külsõ határainak védelmébõl fakadó feladatait. Közölték: a
kormány minden Magyarországot érõ "igazságtalan és képmutató bírálat" ellen tiltakozni fog, jöjjön az bárhonnan.
Mesterséges vita? Magyarország mesterséges vitába próbálja belerántani Romániát, hogy elterelje a figyelmet a bevándorlók problémájának alapkérdéseirõl és arról az elszigetelõdésrõl, amelyet a magyar fél által hozott intézkedések eredményeznek írta a román külügyminisztérium kedd este kiadott közleményében. A Pontosítás címet viselõ dokumentum szerint megengedhetetlen és ellentétes a két ország közötti stratégiai partnerséggel az a mód, ahogyan a magyar fél eljárt keddi intézkedései és üzenetei révén. A tárca közölte, hogy a román külügyminiszter utasítására Románia budapesti nagykövetsége kezdeményezte azt a megbeszélést, amelyen a nagykövetség képviselõje kedden a magyar külügyminisztériumban részt vett. A román külügyminisztérium szerint a budapesti megbeszélés során a román fél közölte: Románia nem tartja helyesnek, hogy Magyarország kerítést építsen két EU-tagállam közé, ugyanakkor további információkat kért a kerítésépítés tervérõl. A magyar fél a megbeszélés során tolmácsolta elégedetlenségét a román miniszterelnök
kijelentései miatt, és közölte, hogy hasonlóan tiltakozott a magyar intézkedéseket bíráló többi európai vezetõ kijelentései ellen is áll a közleményben.
Ponta egyre keményebb A román miniszterelnök kedd este a Facebookon reagált a nap során kibontakozott diplomáciai pengeváltásra. Kijelentette, nem kíván a magyar kormány képviselõinek provokációira válaszolni, de mint fogalmazott érthetõ módon emberként és európai polgárként felháborodik azok miatt a magyar intézkedések miatt, amelyekhez hasonlókat Európa eddig csak az 1930-as, 1940-es években látott. Ponta leírta, sok más európai vezetõhöz hasonlóan õ is feladatának érzi, hogy bírálja Magyarország legmagasabb rangú vezetõinek megnyilvánulásait. Ezek az Európai Unió értékeinek és kultúrájának a szégyenei. Mind az antiszemita megnyilvánulások, mind a bármiféle kisebbségekkel szembeni bánásmód, most pedig a menekültkrízis fogalmazott bejegyzésében Victor Ponta. A szögesdrótok, az agresszív törvények, a börtön és a brutalitás biztosan nem oldják meg a problémát. Csupán azt fogják megmutatni, hogy Európa szívében olyan politikai döntéshozók vannak, akik semmivel sem jobbak a
szíriaiaknál, líbiaiaknál, vagy más országok vezetõinél, amelyekbõl futnak a menekültek írta a román miniszterelnök. Hozzátette, hisz a szolidaritásban, a racionális és fenntartható megoldásokban, és fõként az európai értékek felsõbbrendûségében, de ami az elmúlt napokban Magyarországon történt, az éppen ezekkel az értékekkel van szöges ellentétben. Victor Ponta kedd este az Antena 3 hírtelevízió meghívottjaként is bírálta a magyarországi intézkedéseket. Úgy vélte, Magyarország kizárta magát Európából a kerítés építésével. Az országhatárok kerítéssel való megvédését olyan intézkedésnek tartotta, mint amikor valaki árvíz idején bekeríti a birtokát, hogy az ár a szomszédoknál vonuljon le. A magyar hadseregnek a határoknál történt mozgósítását is kockázatosnak nevezte. Megborzadva gondolok arra a lehetséges fejleményre: mit teszünk, ha a magyar katonák lõni kezdenek, és gyermekeket, nõket ölnek meg jelentette ki Victor Ponta. Hozzátette, hogy európai szinten kell megoldást találni a menekültügyre.
Szijjártó élesen visszaszólt Élesen bírálta a román kormányfõ arról szóló szavait Szijjártó Péter külügyminisz-
ter, hogy a magyarországi döntéshozók semmivel nem jobbak, mint a szíriaiak vagy a líbiaiak, akiknek országaiból menekülnek a bevándorlók. Szijjártó Péter szerdára virradóra kiadott közleményében úgy fogalmaz: Victor Ponta tegnap estére elveszítette önkontrollját, esztelen megnyilatkozásaival megsértette egész Magyarországot. Ilyen vad rágalmakat kulturált európai politikusok nem fogalmaznak meg. Szavaira melyeket az egész magyar nemzet nevében kikérünk magunknak csak egyetlen magyarázat lehetséges: teljesen elvesztette a lába alól a talajt a román belpolitikában. Tegnap Szijjártó Péter kijelentette, hazugságspirálba keverték magukat a román politikusok: közös megoldásról beszélnek, miközben ellenséges viselkedésükkel és hazugságaikkal teljesen ellehetetlenítik ezt az együttmûködést. Victor Ponta az elmúlt másfél napban olyan méltatlan kirohanásokat intéz folyamatosan Magyarország ellen, amely kirohanások kulturált európai politikushoz teljes mértékben méltatlanok mondta a tárcavezetõ az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában. Szijjártó Péter szerint talán az okozhatja a román politikusok frusztrációját, hogy a mostani helyzetben könnyen kiderülhet, fel vannak-e készülve a schengeni tagságra, és meg tudják-e védeni a határaikat.
MÚZSÁK
2015. szeptember 17., csütörtök
FEJES ENDRE
(BUDAPEST, JÓZSEFVÁROS, 1923. SZEPTEMBER 15. BUDAPEST, 2015. AUGUSZTUS 25.)
Öt és hét között A CSOKONAI utcában lakott a lány anyja. Vérbeli, vad Fradidrukker. Szívbeteg. Csapatával vidékre is utazott. Minden mérkõzésen rekedtre ordította magát. Férje belebolondult egy rövid szoknyás, vastag combú fölszolgálólányba. Otthagyta õket. Bocsánatos bûn. Szerelmes mondta a lány anyja. Szentek pillanatait éli. Kínozza makacs székrekedés. Rohadjon meg cipõben. Nevetett. Belgiumban bányász. Ezer méter mélyen vájkál. Kimoshatatlan, szénporos szemmel bámulhatja babája alkatrészeit. Figyelmeztette lányát, rövid szoknyát ne hordjon. Unalmas. Közönséges. Szûk blúzt viszont mindig, mert a nõ keble a boldogság kirakata. Megkérte, vegye komolyan a tízparancsolatot. Kerülje a gazdagokat. Bûnözõk. Jövõ hónapban tizenkilenc éves lesz. Nem nyomorék. Ne kapkodjon, legyen türelmes. Válogathat is. Ne nézze a férfi matracnak. Meggyõzõdése, ha ideje jön, emberséges ember vezeti oltár elé. Nem maradsz pártában. Ha férjednek bánata akad, fejét simogassad. Két ember nem hal éhen, mondd neki. Elbúcsúzkodtak. Korán ágyba bújtak. Hajnalban dolgozni jártak. Holdfényben, félálomban még annyit mondott lányának, ha bárhol bárki bukkan elé, dumára ne nagyon figyeljen. Szemét nézze. Ritka gazember, aki lelke tükrével hazudni tud. A lány hallgatott. Tessék kimondani, értettem. Nyugodtan akarok aludni. Igen, anyám. Értettem. Aludj nyugodtan. Holnap üvegeket forrázunk mondta az anyja. Tíz kiló paradicsomot elrakunk. Amikor a Rókus Kórházba átvitték, egyágyas szobába, fölvette az 7utolsó kenetet. Megcsókolta a felé nyújtott keresztet, megköszönte gyóntató papjának, hogy a Kun utcai Rita kápolnából eljött hozzá. Nyugodt szívvel állhat az Atya elé. Talán Krisztus is kitárja karját. Átölel mondta a pap. Sokat szenvedtél. Amikor ketten maradtak, kérte lányát, igazítsa dereka alá párnáját. Csöndes szóval, szederjes szájjal mondta, jeles vagyon marad rá. Szoba-konyhás lakás, lábosok, étkészlet, abrosz, kakukkos óra, két rend ágynemû. Fizetése nyolcezer forint. Nincs oka panaszra. Keresztapjával meszeltesse ki a lakást. Nem fogad el pénzt. Adjon neki egy liter bort. A konyhaajtót olajozza meg, nyikorog. A temetésén fölösleges a koszorú. Szál rózsa megteszi. A sírásók-
nak száz forintot adjon. Gazdag embert kerüljön, mondta újra. Mind bûnözõ. Nyelvük sima, gyomruk nincs. Álmukban rugdalódznak. Ha valahol, valamikor emberrel találkozik, bármit is beszél, mindig a szemét figyelje. Mert ritka oly nagy gazember, aki hazudni tud lelke tükrével. A lány hazatért a munkából. Evett valamit. Rendet csinált. Üldögélt egyedül szobája ablakánál. Egy napon fölöltözött, fésülködött. Elindult a boldogságát keresni. Kikanyarodott a Népszínház utcába, onnan a körútra. Nézte a kirakatokat. Este hét órára hazatért. Minden vasárnap délelõtt, mise után, szál rózsával temetõbe ment. Suhogó esõvel jött az õsz, hóhullással a tél, könnyû szellõvel a tavasz, napsütéssel a nyár. Õ minden nap elindult boldogságát keresni öt és hét óra között, mert máskor nem ért rá. A szomszédok szerették, sajnálták. Már nem mosolyogtak reménytelen konokságán. Tudomásul vették, minden délután öt és hét óra között a boldogságát keresi, mert máskor nem ér rá. A Rita kápolna parányi udvarán a pap azt tanácsolta, keressen társaságot. Beszélgessen, nevessen fiúkkal, lányokkal. Õ tagadóan ingatta fejét. Nem érdekli motorbiciklimárka, vörösbor íze, földõlt poharak, tompa világítás, magnetofon lármája. Atyám, ezek között nem teremhet boldogság. A pap nézte õt. Lehajtotta fejét. Keresd a boldogságodat. Isten vezessen. Öreg volt. Végigfolyt arcán a könny. És a lány minden délután elindult. Öt és hét óra között a boldogságot kereste. Mert máskor nem ért rá. Augusztusban, hõségben, telefonfülke mögül hosszúra nõtt fiú lépett elé. Könnyû farmernadrágban, rövid ujjú, hófehér ingben. Hová mész, lány? kérdezte. Boldogságomat keresem. Minden délután öt és hét óra között. Máskor nem érek rá. Szép vagy. Hajad selyem. Hogy hívnak? Ámon Anna.
Ámon. Álom. Igen mondta a lány. Ámon. Álom. És nem ismered a boldogságot? Még nem. Ha fizetsz egy jeges limonádét, leveszem napszemüvegem, elmondom neked. És limonádé mellett a fiú elmondta. Az élõ holtak városában született. Csepelen. Onnan jött, ahol a lassú mozgású emberek tétovák. Szemük üres. Elfelejtettek mosolyogni. Õ tizennyolc éves. Apját, anyját, Csepelen mindenkit megtanít nevetni. Ebbõl nem enged. Szeretni, ölelkezni fognak. A munkapadoknál tréfás bolondságokat kiáltanak egymásnak. Ezt úgy hívják, boldogság. Dalolni fog Csepel. Vagy másik bolygóra költözünk. Ámon Anna nem mozdította tekintetét a fiú dióbarna szemérõl. Partnernõd van? Hivõt keresek. És barátod? A fiú mosolygott. Egy francia, aki felhõk között röpült mondta csöndesen. Azt írta, nincs barátkereskedés. Azért nincs barát. Kit nevezel hivõnek? kérdezte Ámon Anna. Akik szeretik a szegényeket, miként Jézus szerette. Kevesen vannak. Úgy hívják õket: elit. És beszélt vallásos, lélektelen, csavaros eszû senkiháziakról, templomban keresztet vetõ hatalomvágyókról. És beszélt emberségrõl, igaz szerelemrõl, munkásember munkaszeretetérõl, gyermekkacagásról. Aki mindezt nem ismeri, ne vegye kezébe a Bibliát. Puszit adott Ámon Annának. Föltette napszemüvegét. Elment. Ámon Anna a konyhában döbbent rá, a nevét sem ismeri. Másnap délután öttõl hét óráig Csepelen bolyongott. Fásult embereket kérdezgetett. Fásultan válaszolták, nem ismerik a fiút. Ámon Annát délután hét óra után, harmincadik születésnapján fölköszöntötték a szomszédok. Ügyvédet hoztak, akinek nagy lakása, garázsa, autója van. Megkérte a lány kezét. Én hivõ vagyok mondta Ámon Anna. És múltak az évek. Ámon Anna minden délután, kissé görnyedt háttal, öt és hét óra között a boldogságát keresi, mert máskor nem ér rá. A konyhában eszik valamit. Rendet csinál. Fölhúzza vekkeróráját. Korán ágyba bújik. Bibliát lapozgat. Temetésére a szomszédok gyûjtöttek pénzt. Tegnap álmodtam róla. Álmomban sírtam.
reggeliújság
5.
JORGOSZ SZEFERISZ
(SZMIRNA 1900. MÁRCIUS 13.ATHÉN 1971. SZEPTEMBER 20.)
Az angyalok fehérek (Magyar) Louis hirtelen abbahagyta két lába dörzsölgetését, és lassan így szólt: Az angyalok fehérek. (BALZAC: Louis Lambert)
Mint a matróz a kötelek között, úgy suhant végig a Ráktérítõn és a Baktérítõn. Ne lepõdjünk meg, hogy nem állhat meg elõttünk embermagasságban, és hogy szentjánosbogarak vagy a fenyõ magasságából nézett bennünket, teli tüdõvel lélegezve a csillagok hûvösében vagy a föld porában. Meztelen asszonyok övezték bronz fügefalevelekkel, kilobbant lámpák bontogatták a szélben a nagy város bepiszkolódott kötését, iszonyú méhek Kentaurokat és Amazonokat vetettek ki magukból, mikor sörényük már a Tejutat seperte. Napok teltek el amaz elsõ pillanat óta, mikor köszöntött bennünket és fejét erre a vasasztalra tette, miközben Lengyelország alakot változtatott, mint a tinta az itatóson. És mi utaztunk a szigetek között, melyeknek oly pucér volt a partjuk, mint egy különös halcsontváz a fövenyen, és a kerek ég üres volt és fehér, roppant galambszárny, mely ütemesen veri a csendet, s a hánytorgó víz mélyén delfinek foltja sötétlett, mint a lélek mozdulásai, mint a képzelet mozdulásai, mint azoknak a keze, akik álmukban tapogatózva készülnek megölni magukat. Az álom nagy héjában, amely egyenként és hézagtalanul borul ránk, közös sírunk, hánykódó hüllõk porlasztotta apró kristálycsillámaival. És fehér volt mégis minden, mivel a nagy álom fehér. És a nagy halál, a derûs, a csöndbe záruló halál, és a gyöngytyúk kotyogása virradatkor, a kakas, mely feneketlen kútba zuhanva kukorékol, és a hegyoldalban a tûz, mely kénbõl s õszi avarból szegi fel ujjait, és a négyelt szügyû vitorlás, oly gyöngéd, mint túláradó elsõ szerelmünk, zártabb volt még, mint ez a költemény, amelyet elhagytál, súlyosan lezuhanva utolsó szavával, s nem tudtál már semmit a vakok fehér szembogara s a leplek közt, melyeket lázálmod borított mindennapos menetére azoknak, akik nem tudnak vérezni, hiába esnek önmaguknak fejszével és körömmel, félreértett dolgok voltak, és a mész-menetek a múlt küszöbéig szálltak alá, felfedezték a csöndet ott és a mindig csukott ajtót. Azt mondták, barátaid dörömbölnek ott, iszonyú kétségbeesésben, és köztük vagy te is. De te nem hallottál semmit, körülötted néma delfinek szökkentek föl a moszatok közül. És te újra merõen néztél, s az a trópusok cserzette ember feltette sötét szemüvegét, mintha hegeszteni készülne valamit, s így szólt, nagyon egyszerûen, súlyosan ejtve a szót: "Az angyalok fehérek, fehéren izzanak, s elhervad a szem, ha az arcukba tekint. Nincs más út, aki együtt akar élni velük, legyen olyanná, mint a kõ, és aki csodát akar, vesse a vérét a szelekbe, mert a csoda nem kívülünk van: benne kering ereinkben. Lator László fordítása
Oldalunkat Henri de Toulouse-Lautrec (Albi, 1864. november 24. Malromé, 1901. szeptember 9.) francia festõmûvész, grafikus munkáival illusztráltuk.
TÁRSASÁG
6. reggeliújság
2015. szeptember 17., csütörtök
Gyökereinket és értékeinket keressük
Vakációzáró táborozáson a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum diákjai Augusztus 31. és szeptember 4-e között tartalmas tábor részese lehetett iskolánk 42 felsõs diákja. A Bethlen Gábor Alap, a Pro Lyceum Alapítvány és a szülõbizottság jóvoltából a versenyeken, konferenciákon résztvevõ, jó tanulmányi eredményeket elérõ tanulók jelképes áron tölthettek négy szép napot Torockón. Tanév végétõl készültünk a táborra, amely már hagyományossá vált iskolánkban. Idén nem a reáltudományok dominálták az együtt töltött napokat. Témaközpontú, gyakorlati helyzetekhez alkalmazkodó foglalkozásokon szerettük volna történelmi, kulturális, természettudományos, és technikai ismeretekkel gazdagítani diákjainkat. Mindezek segítségével nemzeti értékeinket, hagyományainkat ápoltuk, öntudatosságra, méltóságra és büszkeségre neveltük õket.
Tordai hasadék A reggeli órákban indultunk Nagyszalontáról. Bemelegítõnek szántuk a tordai hasadékot felfedezõ túránkat. Erdély egyik legszebb kirándulóhelye monumentális sziklafalaival és fantasztikus karsztképzõdményeivel maradandó élményt nyújtott. Fizikai erõnlétünket is próbára tévõ hat kilométeres séta alkalmat nyújtott több Szent László legenda megismerésére is, mely a hasadék képzõdését és az itt vívott küzdelmeket elevenítette fel. Este már elfoglalhattuk a torockói szállásunkat, mely kényelmes szobáival, klubhelyiségnek is szolgáló ebédlõjével, hatalmas rendezett és sporteszközökkel
felszerelt udvarával, számtalan játékaival, ízletes konyhájával és rendkívül barátságos, meleg vendégszeretetével bújt meg szerényen a Székelykõ lábainál. Vacsora után ki is alakítottuk a hét csapatot, akik jókedvûen vetélkedtek táborozásunk alatt.
Ismerkedés Torockóval Változatos programokat szerveztünk erre a napra. Délelõtt a csoportok kidolgozták és bemutatták a zsûrinek Torockó történelmét, földrajzát, népmûvészetét, vasfeldolgozását, a Székelykövet, Torockószentgyörgyöt és a várat. Kedves házigazdánk, Rácz Katalin néni, lelkesedéssel egészítette ki a halottakat, hitelesebbé téve a bemutatót. A délutáni sétánk alkalmával, felfedezhettük a valóságot. A Székelykõ lábainál fekvõ kis falu, egyforma fehér zsalugáteres házaival, a fõtéren található unitárius erõdtemplom és iskola, mintha egy más korba és világba repítette volna alföldi gyermekeinket. Megkerestük a vízimalmot, a falu egyik legrégebbi házát, amin megtaláltuk még a torockói gyász jelét, és felsétáltunk a különleges temetkezési szokásokat rejtõ sziklasírokig. Este hangulatos népdaltanulásra, gitározásra, éneklésre is rá tudtuk venni a fiatalokat.
Túra a Székelykõre Igazi próbatétel volt felmászni a magas, meredek és vadregényes mészkõtömbre, mely csúcsainak köszönheti Torockó azt az érdekes természeti
jelenséget, hogy a nyári idõszakban a nap kétszer kel föl. Valódi sikerélmény volt, hogy csapatunk minden tagja feljutott az 1130 méteres sziklagerincre, és megkerülve azt le is jött a meredek erdei ösvényen. Nemcsak a kitartás és a merészség jellemezte a csoport tagjait, hanem az egymásra figyelés, segítségadás és tolerancia is. Reményik Sándor verse jutott eszünkbe: Ezek a szürke, hallgatag kõszálak / Papok, s nem prédikálnak, / Próféták, de senkit nem feddenek, / Se vétkes királyt, se vak népeket. / Csak állnak s várnak / Mindenkit, aki fáradt, / Mindenkit, aki megterheltetett.
Irodalom, kultúra, vallás, film Táborozásunk leggazdagabb napjára virradtunk csütörtökön. Az unitárius templommal és vallással ismerkedhettünk Csécs Márton tiszteletes úr segítségével, aki kedvesen, a diákok nyelvén adott ízelítõt errõl a történelmi egyházról, jellemzõirõl és neves képviselõirõl. Következõ megállónk a Néprajzi Múzeumnál volt, ahol a vasmûvesség tárgyai mellett a festett bútorokat, a torockói népviseletet, hímzést és vert csipkét is megcsodálhattuk. Mivel erõnk engedte, elmentünk a szomszédos Torockószentgyörgyre, ahol tiszteleghettünk Brassai Sámuel szülõházánál, majd túrázhattunk a Thoroczkay család várának, a falutól keletre levõ Várkõ nevû magaslatán álló romjaihoz. A délutáni vetélkedõn megismerhettük a térség, illetve Kolozsvár kiemelkedõ személyiségeit: Mátyás királyt, Bocs-
kai Istvánt, Kriza Jánost, Kós Károlyt, Brassai Sámuelt, Bólyi Jánost és Wass Albertet. Vacsora elõtt lejátszottuk a labdarugó-, asztalitenisz- és tollaslabda-meccseket, melyekre egész héten edzettek a csapatok, s melyek értékes pontokkal tették izgalmassá a vetélkedõt. Este igazi örömöt és derültséget okozott a hét eseményeit összefoglaló videofilmek megtekintése, melyek a legmókásabb pillanatokat ragadták ki és szerkesztõjük kreativitásáról és humoráról is tanúbizonyságot tettek. Az elmaradhatatlan tábortûz és az eredményhirdetés zárta utolsó napunkat Torockón.
A tordai sóbánya és Kolozsvár Péntek reggel könnyekkel búcsúzott tõlünk házigazdánk, elmondva, hogy az elsõ erdélyi táborozó iskolát ismerhette meg általunk, és szeretettel visszavár bennünket. A hazafele út sem volt nyílegyenes, ugyanis meglátogattuk a tordai
sóbányát, ahol egy kis csónakozás alapozta meg a hangulatot. Kolozsváron felkutattuk minden híres ember nyomát. Nagy örömünkre megtekinthettük a Farkas utcai református templomot, melynek a felújítását nemrég fejezték be. Itt is rövid ismertetõben volt részünk. Betekinthettünk a Babes-Bolyai egyetemre, bejárhattuk a központot, a Szent Mihály templomot, emlékezhettünk Mátyás király és Bocskai István szülõházánál. Fáradtan, és élményekben gazdagon értünk haza. A tanári csapat, aki a feladatokat kitalálta, a játékokat és vetélkedõket levezette, és végig aggódó figyelemmel kísérte a diákok mozgását: Andor Irén tornatanárnõ, Nagy Ildikó, aligazgatónõ, Domján Laura kémiatanárnõ, Nagy Olga, Jámbor Csilla matektanárnõk, Bencze Dénes szociológiatanár, Aszalós Ágnes biológiatanárnõ volt, a túrák vezetõje, és a filmkészítõk irányítója: Nagy Zsombor egyetemista volt.
Nagy Ildikó aligazgató
2015. szeptember 17., csütörtök
REKLÁM
reggeliújság
7.
FIZESSEN ELÕ MOST!*
reggeliújság 1 hónapra – 15,50 lej 3 hónapra – 42 lej 6 hónapra – 81 lej 12 hónapra – 155 lej Elõfizetni a következõ módon és helyeken lehet: z a szerkesztõségben, a Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám alatt; z a helyi lapterjesztõknél; z a postai kézbesítõknél, hivatalokban (katalógusszám 14113). Bõvebb információk a 0771/721-891-es telefonszámon kérhetõk. * A postai elõfizetések díjszabását utólag közöljük
VOLT, VAN, LESZ
SZEPTEMBER
8. reggeliújság
17. csütörtök Szent Mihály hava
Köszöntjük Zsófia nevû olvasóinkat. A holnapi ünnepelt Diána.
ÉVFORDULÓK l 1844-ben megszületett Puskás Tivadar, a telefonközpont és a telefonhírmondó feltalálója (megh. 1893-ban). l 1863-ban megszületett Nagyatádi Szabó István politikus, miniszter (megh. 1924-ben). l 1877-ben meghalt William Henr y Fox Talbot angol utazó, matematikus, botanikus, nyelvész, asszírológus, régész, a talbotípia (kalotípia) néven ismert fotóeljárás kifejlesztõje (szül. 1800-ban). l 1891-ben meghalt Petzval József mérnök-matematikus, egyetemi tanár (szül. 1807ben).
IDÕJÁRÁS ÉJJEL: 19 oC
NAPPAL: 34 oC
Derült idõre számíthatunk.
VALUTAÁRFOLYAM 1 amerikai dollár 5 3,9362 lej 5 4.4239 lej 1 euró 100 magyar forint 5 1.4192 lej
A NAP VICCEI A fókafiú udvarol a fókalánynak, de az erõsen kéreti magát. Ez nem igaz! dühöng a fókafiú Rajta vagyunk a kihaló állatok listáján, ez meg itt kéreti magát! l Bemegy a kocsmába egy szõke nõ, egy apáca, egy ügyvéd és egy rabbi. A csapos felnéz: Mi ez, valami vicc? l A pincér odamegy a vendéghez: Ennél az asztalnál egy öregember ült egy kisfiúval. Nem tudja hova lettek? Az öregember meghalt, a kisfiú meg én vagyok...
reggeliújság
Losonczi Béla festménykiállítása A Partiumi Magyar Mûvelõdési Céh szer vezésében Losonczi Béla festõmûvész mutatkozik be Nagyváradon. Losonczi Béla a Nyárádmentén élt kilenc éves koráig, majd Herceghalomban. Tanulmányait is ott folytatta, majd Budapesten töltötte a középiskolai, illetve az egyetemi éveit. A fõleg faanyagokra dolgozó festõ elõször lakhelyén, Herceghalomban mutatkozott be nagyszabású kiállítással, majd Budapesten a MAMÜ galériában nyílt újabb tárlata. 2013 nyarán a Nyárádszeredai Református Egyház rendelkezésére bocsátott egy épületet, ahol létrehozta nyárádszeredai nyári mûtermét. Azóta a hely nyitott mûteremként mûködik nyaranként, rendszeresen állítanak ki más mûvészek is ott. A mûvész alkotásaiból szeptember 19-én, szombaton délután 6 órától nyílik kiállítás Szíriusz címmel a Partiumi Keresztény Egyetem emeleti au-
lájában. A tárlatot Kányádi Iréne mûvészettörténész, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója nyitja meg és jelen lesz a mûvész is. Mindenki szeretettel várnak a szervezõk!
Szeptember 19-én, szombaton 17 órakor Böcskei László megyés püspök ünnepélyes szentmise keretében áldja meg a belsõleg felújított templomot Hegyközújlakon.
Szentségimádás Monospetriben és a premontrei rend nagyváradi templomában
Megnyitják a Szigligeti Stúdiót ládi programokkal, kiállítással, kézmûves foglalkozással, élõ zenével és a mûvészeti vezetõk által fõzött bográcsgulyással várnak minden kedves érdeklõdõt a Sonnenfeld palota (Moszkva utca 8. szám) udvarán található épületbe. A helyszínen lehetõség nyílik bérletvásárlásra is.
Meleg víz nélkül a megyeszékhelyen Szeptember 18-án, pénteken 8 órától szeptember 25-én 20 óráig nem szolgáltat meleg vizet a 612-es hõközpont. Az érintett utcák: Dacia részlegesen, Decebal részlegesen, Vasile Conta, Menumorut részlegesen, Doina részlegesen és Odobescu részlegesen, valamint saját hõközponttal rendelkezõ fogyasztók: Eroul Necunoscut 35, 37 és 41; Pãcii 18, 19 és 32; Sportului 6 és 8; Rozmarinului 21, 23 és 26.
Kiadja a nagyváradi Euro Media Kiadói és Sajtóház Rt. NYOMDA: Kolozsvári Garamond. ISSN: 1584-3106 www.reggeliujsag.ro SZERKESZTÕSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagyvárad, Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám. Tel.: 0359/467-222, 0771/721-895. Fax: 0359/467-220. E-mail:
[email protected],
[email protected]. Levélcím: Redacþia Reggeli Újság, str. Traian Moºoiu nr. 10, 410072 Oradea, România.
Szeptember 19-én, szombaton 18 órakor a nagyváradi Léderer malomban (VáradVelence, Miron Costin utca 21. szám) megnyitják Anamaria Tirnovean egyéni fotótárlatát. A Hyphen nevet viselõ kiállításon amelyet Ovi D. Pop fotómûvész nyit meg 30 fotót láthat a közönség. Tematikájukban az alkotások átmenetet képeznek a képzeletbeli és a valós világ között. Várják a látogatókat.
Templom megáldása Hegyközújlakon
Szeptember 19-én, szombaton ismét megrendezésre kerül a szokásos havi régiségvásár az aradi úti Carrefour-ERA bevásárlóközpont belsõ területén. Porcelántárgyak, könyvek, lámpák, ékszerek, képeslapok, festmények és sok más régiség között válogathatnak az érdeklõdõk. A szervezõk elvárják az igényes vásárlókat.
BIHAR MEGYEI KÖZÉLETI NAPILAP.
Fotótárlat
Katolikus hírek
Régiségvásár az ERA Parkban
Közösségi összefogással, a közönség, valamint nagylelkû támogatók segítségével befejezõdtek a felújítási munkálatok a Szigligeti Stúdióban. A Szigligeti Színház új játékterének avató ünnepségére szeptember 18-án, pénteken 17 órától kerül sor, mely alkalomból a három társulat tagjai csa-
2015. szeptember 17., csütörtök
A nagyváradi egyházmegyében újraéledt örökös szentségimádási nap hagyományának megfelelõen szeptember hónap harmadik vasárnapján, szeptember 20-án Monospetriben és a premontrei rend nagyváradi templomában lesz a híveknek lehetõsége a szentségimádásba bekapcsolódni.
Bérmálás Szentjobbon Szeptember 20-án, vasárnap Böcskei László megyés püspök a Szentlélek hét ajándékát kérve a szentjobbi plébániatemplomban szolgáltatja ki a bérmálás szentségét. A 10 órakor kezdõdõ szentmisén 38 fiatal részesül a keresztény nagykorúság szentségében. A fiatalok felkészítését Kurila Gábor plébános végezte.
Szentmise a Vártemplomban Szeptember 20-án, a hónap harmadik vasárnapján 16 órakor a nagyváradi székeskáptalan tagjai, a jelenlevõ papokkal és hívekkel közösen, esti dicsérettel (vesperás) egybekötött szentmisét végeznek a Kárpát-medence keresztényeinek egykori zarándokhelyén, a nagyváradi Vártemplomban. A szentmise fõcelebránsa Pálos István fõesperes-kanonok lesz.
Tenkei hírek l A Tenkei Mûvelõdési és Honismereti Kör szeptember 18-án, pénteken 18 órai kezdettel tartja soros ülését. A Székely Hadosztályról Domonkos László történész tart elõadást. Minden érdeklõdõt szeretettel várnak. l A Tenkei Református Egyházközségben kerül sor a má-
sodik Keresztyén Gyermekkonferenciára szeptember 19-én, szombaton 10 órától 16 óráig, Szikla Szilárd és a házépítés címmel. A részvételi díj 10 lej. Érdeklõdni és bejelentkezni a 0259/310-299-es telefonszámon, vagy a
[email protected] címen lehet.
Szüreti bál A nagyváradi Éva Klub táncos, batyus mulatságot szervez a nagyváradi Szakszervezetek Mûvelõdési Házában szeptember 20-án, vasárnap 17 órától (Nagyvásár tér, ma December 1. park). A zenérõl Veress László és együttese gondoskodik. Érdeklõdni a 0752/954-690-es, valamint a 0770/273-102-es telefonszámokon lehet.
Igazgató: Dana Þinc. Fõszerkesztõ: Borsi Balázs. Szerkesztõségi tagok: Boros Péter, Csikos Rolland, Czele Júlia, Demián Zsolt, Fried Noémi Lujza, Sükösd T. Krisztina, SzombatiGille Tamás. Tördelõszerkesztõk: Benkõ J. Zoltán, Darabont Éva. Külmunkatársak: Barabás Zsuzsa, dr. Gyõri György, dr. Jósa Piroska, Sára Péter, Szõke Edit, Tárnoky Botond, V. Szilágyi István. Titkárság: munkanapokon 816 óra között, tel./fax: 0359/467-220. Hirdetés (tájékoztatás): tel.: 0771/721-897.
Reklámosztály: Sandu Durdeu, tel.: 0359/467-221, 0722/231-567. Lapterjesztés: Becsky István, tel.: 0770/139-310. Elõfizetni a szerkesztõségben, a helyi postahivatalokban s a különbözõ lapterjesztõ cégeknél lehet. Elõfizetési díj egy hónapra: 15,50 lej. Postai katalógusszám: 14113. Meg nem rendelt kéziratokat, fotókat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapban megjelenõ, (x) jelzéssel ellátott publikációk fizetett hirdetések, a tartalmukért a hirdetõ vállalja a felelõsséget.
NAPI AJÁNLÓ
2015. szeptember 17., csütörtök
MOZI Lotus Center Cinema Palace
l Everest 3D amerikaiangol dráma (20.25) l Hitman: Agent 47 amerikai akciófilm (15.10, 22.40) l Irrational Man amerikai vígjáték (15.50) l Maja, a méhecske 3D ausztrálnémet animációs film (11.35, 14.25, 18.30) l Maze Runner:The Scorch Trials amerikai sci-fi akciófilm (11.10, 13.35, 18, 20, 22.15) l Minions 3D szinkronizált amerikai animációs film (16.35) l Mission: Impossible Rogue Nation amerikai akciófilm (12.50) l Mune, le gardien de la lune francia családi animációs film (10.45, 13.15, 14.55, 18.20) l Ricki and the Flash amerikai film (10.55, 16, 18.55, 22.40) l Selfless amerikai fantasztikus thriller (11.20) l Sinister 2 amerikai horror (19.25) l Sleeping with Other People amerikai vígjáték (19.50, 21.35) l Southpaw amerikai filmdráma (21.15) l The Man from U.N.C.L.E. amerikai akciófilm (13.30, 17.40) l The Transporter Refueled franciakínai akciófilm (12.30, 14, 17, 20.50, 22.05) l Vacation amerikai vígjáték (10.20, 17.30, 19.50, 21.40) l We Are Your Friends amerikai zenés film (12.10, 15.40)
Oradea Shopping City Cortina Cinema Digiplex
l Mune, le gardien de la lune francia családi animációs film (10.40, 12.30, 18.10) l Maja, a méhecske 3D szinkronizált ausztrálnémet animációs film (16.20) l Hitman: Agent 47 amerikai akciófilm (12, 14.20, 20.45, 22.25) l The Transporter Refueled franciakínai akciófilm (12.30, 16, 20, 21) l Everest 3D amerikaiangol dráma (20) l Ricki and the Flash amerikai film (15.55, 20.20, 23) l The Man from U.N.C.L.E. amerikai akciófilm (13.35, 22.25) l Selfless amerikai fantasztikus thriller (11.15, 18) l Paper Towns amerikai romantikus film (10.40, 18.50) l Sinister 2 amerikai horror (14.50, 23) l We Are Your Friends amerikai zenés film (12.50, 16.50, 21) l Vacation amerikai vígjáték (10.30, 17, 19) l Mission: Impossible Rogue Nation amerikai akciófilm (14.30, 18.15) l Southpaw amerikai filmdráma (13.50, 22.45) l Irrational Man amerikai vígjáték (10.05, 16.15) l Sleeping with Other People amerikai vígjáték (20.45) l Maze Runner: The Scorch Trials amerikai sci-fi akciófilm (13.30, 18, 20.30, 23) l Minions 3D szinkronizált amerikai animációs film (11.25) l George Enescu Fesztivál koncertek (20)
Vallástudományi konferencia
A PKE Sulyok István Teológiai Tudományok Intézete, az Ady Endre Emlékmúzeum és a Magyar Vallástudományi Társaság szervezésében Vallástudományi konferenciára kerül sor szeptember 17-én, ma 18 órai kezdettel a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központban (Libertãþii Ezredévi Emléktér 40. sz.). Tervezett elõadások: Imre Zoltán: Egy BÖNgészõ útja; Veikko Anttonen: A vallás és mitológia térbeli megközelítése; Hoppál Mihály: Magyar mitológia. Az ingyenes elõadásokra szeretettel várnak minden érdeklõdõt.
reggeliújság
9.
Duna TV 06.50 Hajnali gondolatok; 07.00 Feketén-fehéren ismétlés; 08.00 Híradó; 08.20 Rondó; 08.50 Kvartett; 09.20 A múlt fogságában brazil sorozat; 10.10 A hegyi doktor Újra rendel ismétlés; 11.00 Család-barát; 12.30 Sophie szerint a világ dokumentumsorozat; 13.02 Híradó; 13.45 Kapa, kasza, fakanál 3. angol ism. sorozat; 14.15 Kívánságkosár; 16.05 Rex felügyelõ német krimisorozat; 16.50 Feketén-fehéren sorozat; 17.45 Szerencse Híradó; 18.00 Ridikül talkshow; 19.00 Híradó; 19.40 A hegyi doktor Újra rendel német sorozat; 20.30 Maradj talpon! vetélkedõ; 21.30 Fábry szórakoztató mûsor; 22.55 Hat nap, hét éjszaka amerikai akció-vígjáték; 00.35 kult.hu; 01.05 Szobor születik magyar ismeretterjesztõ film; 02.00 Isztambul magyarhollandír filmdráma; 03.35 A szerelem mûvészete francia vígjáték
MTV 1 06.55 Ma reggel; 07.00 Híradó, idõjárás-jelentés; 07.35 Ma reggel; 09.54 Ma délelõtt; 13.01 Déli híradó; 13.40 Ma délelõtt; 13.54 Ma délután; 18.52 Ma este; 19.00 Híradó; 19.26 Idõjárásjelentés; 19.30 Ma este; 20.00 Híradó; 21.30 Ma este; 22.00 Híradó; 22.25 Ma este; 22.35 Világhíradó; 22.55 Ma éjjel; 01.02 Éjszakai program
MTV 2 05.10 Szívtipró gimi sorozat; 06.10 Böngészõ; 06.35 Családom és egyéb emberfajták amerikai vígjátéksorozat;
07.00 Rajzfilmsorozatok, animációs sorozatok, bábfilmsorozatok; 21.00 Csalá-
SZÍNHÁZ Szigligeti Társulat
Szeptember 21-én, hétfõn 19 órától a Szigligeti Stúdióban: Az eset. Rendezõ Sardar Tagirovsky.
Iosif Vulcan Társulat
Szeptember 20-án, vasárnap 19 órától a színház termében: Livada de viºini. Bemutató. Rendezõ: Alexandru Dabija.
KIÁLLÍTÁS l A Tibor Ernõ Galériában (Kanonok sor 11. szám): Örömfestészet Kismarján. A TE Galéria és a kismarjai grafikai szakkör tagjainak munkái. l Az Euro Foto Art Galériában: lengyel fotómûvészek fotókiállítása (szeptember 29-ig). l Euro Foto Art Galéria a félixfürdõi Criºana Hotelben: Balla Árpád Zoltán retrospektív tárlata. l A nagyváradi Körösvidéki Múzeumban: Örökségi értékek a múzeum etnográfiai részlegének gyûjteményébõl kultikus tárgyak. l Az Era Shopping Parkban lévõ Ovidpop Galériában Milonean Vlad Kezdetek címû egyéni kiállítása.
l A Vizuális Mûvészetek Galériájában (Fõ utca 15. szám): Nagyvárad, a kincsek városa. l A Frame Vision Galériában (Ady Endre utca 46. szám) Zsoldi Tibor festményei. l A Shopping City Mûvészeti Galériában (Aradi út 87. szám) csoportos képzõmûvészeti tárlat. A kiállítók: Carmen Galutz, Ovidiu Gui, Ioana Klein, Mariana Pãdurean, Eugenia Mangra. l A Partiumi Keresztény Egyetem emeleti elõcsarnokában Falak, jelek, sorsok Magyar zsidók deportálása Auschwitzba vándorkiállítás. l A nagyváradi római katolikus székesegyházban Egyházmûvészeti Kiállítás.
l A Iosif Vulcan Emlékmúzeumban Iosif Vulcan emlékkiállítás. l A Megyei Könyvtár földszinti kiállítótermében Bunyitay Vince emlékkiállítása. Az elsõ emeleten: A Körösvidék természeti kincsei. Andrei Posmoºanu alkotásai. l A Nagyváradi Egyetem könyvtárában a képzõmûvészeti kar dizájn szakos hallgatóinak diplomamunkái. l Az Ady Endre Emlékmúzeumban Baja Benedek Ady-vers illusztrációi. l Az érmihályfalvi múzeumban hadtörténeti kiállítás. A Máté Imre Városi Könyvtárban az élesdi mûvésztelepen készült alkotások.
HOROSZKÓP KOS (március 21.április 20.) Szükséges lehet ma áldozatokat hoznia céljai eléréséhez. BIKA (április 21.május 20.) Néhanapján elfeledi a kötelezettségeket. Ez egy ilyen nap. IKREK (május 21.június 21.) Megeshet, ma valamiben nagy haladást érhet el. De nem a munkában. RÁK (június 22.július 22.) Sikerül csapatemberként viselkednie, ezt kollégái is díjazzák. OROSZLÁN (július 23.augusztus 23.) Elégedetlenkedés helyett lazítson és ünnepeljen. SZÛZ (augusztus 24.szeptember 23.) Mintha felvágták volna a nyelvét, vitát provokálhat.
MÉRLEG (szeptember 24.október 23.) Ha utazásra indul, biztos lehet az út sikerességében. SKORPIÓ (október 24.november 21.) Jobb, ha semmilyen téren nem enged a csábításnak. NYILAS (november 22.december 21.) Ma jól teszi, ha minden követ megmozgat elõléptetéséért. BAK (december 22.január 20.) Sok energiát fordít arra, hogy másoknak a segítségére legyen. VÍZÖNTÕ (január 21.február 20.) Úgy érzi, túl nagy nyomás nehezedik a lelkére. Túl sok az elvárás. HALAK (február 21.március 20.) Megoldandó feladatai mellett kerítsen idõt a kikapcsolódásra is.
dom és egyéb emberfajták amerikai vígjátéksorozat; 21.25 Böngészõ; 22.00 Én vagyok itt magazinmûsor; 23.35 Borgiák kanadaiír magyar drámasorozat; 00.30 Az A38 Hajó színpadán ; 01.25 Az élet sava-borsa lengyel sorozat; 02.10 Én vagyok itt 03.40 Borgiák magazinm.; kanadaiír magyar drámasorozat ; 04.30 Az A38 Hajó színpadán magyar koncertfilm
RTL Klub 05.00 Reflektor ismétlés; 05.15 Ízes élet ismétlés; 05.35 Barátok közt ismétlés; 06.05 Fókusz ismétlés; 06.30 Top Shop; 07.00 Jó reggelt, skacok!; 08.35 RTL Klub-híradó ismétlés; 09.08 8:08 Minden reggel; 10.10 Ízes élet Mautner Zsófival; 10.35 Reflektor; 11.05 Top Shop; 12.45 Asztro-show; 13.45 Reflektor ismétlés; 13.55 Éjjelnappal Budapest ismétlés; 15.05 1 perc és nyersz! ism.; 16.10 A szerelem foglyai amerikai sorozat; 17.20 A mentalista amerikai krimisorozat; 18.20 Fókusz; 19.00 RTL Klub-híradó; 19.55 1 perc és nyersz! vetélkedõ; 21.10 Éjjel-nappal Budapest ; 22.25 Barátok közt ; 23.00 CSI: A helyszínelõk amerikaikanadai krimisorozat; 00.00 RTL Klub-híradó; 00.30 Magyarul Balóval hírmûsor; 01.05 Brandmánia; 01.40 Reflektor; 01.55 Fiúk a parton amerikai ausztrál romantikus dráma;
03.55 A bosszú angyala mexikói sorozat
TV 2 06.10 Csapdába csalva német dokureality; 06.35 Kettõs ügynök amerikai akciófilmsorozat; 07.20 Mokka; 10.25 Stahl konyhája; 10.30 Babapercek; 10.40 Teleshop; 11.45 Astro-Világ; 13.00 Tények Délben; 13.25 Aktív; 13.55 Családi Titkok reality-sorozat; 14.55 Magánnyomozók magyar dokureality; 15.55 Az én bûnöm mexikói sorozat; 16.55 Veronica aranya mexikói sorozat; 17.55 Fiorella mexikói sorozat; 19.00 Tények; 20.30 Jóban Rosszban ; 21.15 Ezek megõrültek! szórakoztató mûsor; 22.35 Frizbi Hajdú Péterrel ; 23.40 NCIS amerikai krimisorozat; 00.45 Felejthetetlen amerikai krimisorozat; 01.45 Tények Este; 02.30 Aktív ismétlés; 03.00 Sportos sportmûsor; 03.10 Ezo.TV; 01.15 Törvényszéki héják amerikai vígjáték
SPORT
10. reggeliújság
2015. szeptember 17., csütörtök
Interliga fordulót tartanak Nagyszalontán Egy év után ismét Európa legjobb klubcsapatait látja vendégül a Nagyszalontai Tengo SK, amely házigazdája lesz a futnet Interliga hétvégi fordulójának.
A hajdúvárosiak tavaly indultak elõször az európai megmérettetésben, ahol szlovák, cseh és lengyel együttes volt az ellenfelük. Az alapszakaszt a nagy meglepetésre megnyerõ
Tengo SK a rájátszásban kikapott a késõbbi gyõztes cseh Vsetin gárdájától, így ötödikként zárta a sorozatot. Idén is jól szerepel a sorozatban Sorean László edzõ együttese, amely a hazai pályán sorra kerülõ fordulót megelõzõen vezeti az összetett rangsort. Legutóbb augusztus közepén, Csehországban csatáztak egymással a résztvevõk, akkor másodikak lettek a szalontaiak a házigazda Vsetin mögött.
Ezüstérmes váradiak
A szombati forduló mérkõzéseire a két szalontai sportcsarnokban kerül sor, a döntõket a Nicolae Talpoº csarnokban rendezik. A szalontai csapat ellenfele a cseh Vsetin, a lengyel Lodzs és a szlovák Kassai DMPK, Kassai KAC, Nagyrõcei NAC és Homonnai Laborec lesz. A mérkõzésekre ingyenes a belépés, a szervezõk minél több sportkedvelõ jelenlétében bíznak.
Az elõkelõ második helyen zárta román U15-ös nõi vízilabda válogatott a Burgasban megrendezett Fekete Tenger Kupán. A Balkán bajnokság idei kiírásán három gyõzelmet (125 a bolgárok, 176 a moldovaiak, 1411 a törökök ellen) ért el Vlad Hagiu és Orbán Zoltán edzõk csapata, amely a tornagyõztes szerbektõl kapott csak ki, igaz nagyarányban (113). A válogatottban két váradi tehetség, Freundlich Lea és Antonia Vidican kapott helyet, de Orbán Zoltán edzõ mellett, a Körös SK felnõtt csapatának egyik kiválósága, Tóth Johanna is elkísérte a csapatot Bulgáriába.
A román utánpótlás nõi vízilabdacsapat
Európa-liga csoportmeccsek Hazai pályán bizonyíthatnak a tengósok
Elõször nyert a VSK kézilabdacsapata A vártnál nehezebben sikerült megszereznie elsõ bajnoki gyõzelmét a Nagyváradi VSK férfi kosárlabdacsapatának. Sebastian Tudor edzõ együttese az újonc Szászsebesi Muhlbach gárdáját látta vendégül az Antonio Alexe Sportcsarnokban. A vendégcsapat igencsak megizzasztotta a váradiakat, akik végül gyõztesen hagyták el a pályát. Az elsõ félidõben jobbára a sebesiek vezettek, majd a hajrában fordított a VSK, amely egygólos elõnnyel mehetett szünetre. A térfélcserét követõen fej-fej
mellett haladt a két csapat, végül három góllal bizonyult jobbnak ellenfelénél a VSK (3027). Sok dolgunk van még, de ez nem meglepõ, hiszen a tavalyihoz képest komolyan átalakult és megfiatalodott a keret, az újoncoknak pedig idõ kell a beilleszkedéshez mondta a meccs után Sebastian Tudor, a VSK edzõje. A váradi csapat gólszerzõi Niþu 9, Haiduc 8, Munea 6, Pãuna 4, Crãciun 2 és R. Radu 1 voltak. A következõ fordulóban Craiován lép pályára a VSK. A második forduló eredményei: NagybányaSegesvári HCM 30-28 (15-11),
KolozsvárFogaras 18-26 (812), NagyszebenSzatmárnémeti 28-24 (14-9), PiteºtiTemesvári Poli II 33-19 (16-6), Segesvári CNEBrassói CNOT 29-37 (13-16). Craiova szabadnapos volt. Következik (szeptember 20., vasárnap): CraiovaNagyvárad, BrassóNagybánya, SzászsebesKolozsvár, Segesvári HCMPiteºti, FogarasNagyszeben, SzatmárnémetiSegesvári CNE. Temesvár szabadnapos. A szintén a másodosztályba beiratkozott Nagyváradi Egyetemi SK nõi csapata a hétvégén debütál a 20152016-os idényben. A váradi lányok Besztercén lépnek pályára a 11 csapatos küzdelem elsõ játéknapján. A nyitóforduló további találkozói: DévaBrassó, ResicabányaMarosvásárhely, TemesvárArad, Sepsiszentgyörgy Piteºti. Slatina szabadnapos.
A férfi másodosztály állása 1. Fogarasi VSK 2. Brassói CNOT 3. Nagybánya 4. Segesvári HCM 5. Piteºti 6. Craiova 7. Nagyszeben 8. Szatmárnémeti 9. Nagyvárad 10. Szászsebes 11. Kolozsvár 12. Temesvár 13. Segesvári CNE
2 2 2 2 1 1 2 2 2 2 2 2 2
2 2 2 1 1 1 1 1 1 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 1 0 0 1 1 1 2 2 2 2
6541 6552 6357 7356 3319 2625 5152 5356 5366 5256 4655 4866 5582
6 6 6 3 3 3 3 3 3 0 0 0 0
A Bajnokok Ligája után a második számú európai kupa, az Európa-liga csapatai is megkezdik szereplésüket a 20152016os idény fõtábláján. Az elõzõ évvel ellentétben sem román sem pedig magyar csapat nincs a résztvevõ között. A nyitóforduló párosítása, 20 órától, az A csoportban: AjaxCeltic, FenerbahceMolde, a B csoportban: BordeauxLiverpool, SionRubin Kazany, a C csoportban: Borussia DortmundFK Krasznodar, QäbäläPAOK, a D csoportban: NapoliFC Bruges, MidtjyllandVarsói Legia, az E csoportban: Viktoria PlzenDinamo Minszk, Rapid WienVillarreal, az F csoportban: GroningenMarseille, Slovan LiberecBraga, 22.05 órától, a G csoportban: DnyepropetrovszLazio, St-ÉtienneRosenborg, a H csoportban: Liszaboni SportingLokomotiv Moszkva, SkënderbeuBesiktas, az I csoportban: Lech PoznanBelenenses, FiorentinaBasel, a J csoportban: TottenhamQarabag, AnderlechtMonaco, a K csoportban: APOELSchalke, Aszterasz TripoliszSparta Praha, az L csoportban: Athletic BilbaoAugsburg, PartizanAZ Alkmaar.
BL-eredmények A tavalyi döntõs Juventus egygólos hátrányból fordítva nyert a Manchester City otthonában a keddi játéknap rangadóján a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének elsõ fordulójában. A szintén angol Manchester United vereséget szenvedett a holland PSV vendégeként. Eredmények, az A csoportban: Paris Saint-GermainMalmö 20, Real MadridSahtar Doneck 40, a B csoportban: WolfsburgCSZKA Moszkva 10, PSVManchester United 21, a C csoportban: GalatasarayAtlético Madrid 02, BenficaFK Asztana 20, a D csoportban: Manchester CityJuventus 12, SevillaBorussia Mönchengladbach 30. A következõ fordulóra szeptember 29-én kerül sor.
HIRDETÉS
2015. szeptember 17., csütörtök
JÁRMÛ KÍNÁL Sürgõsen eladó jó állapotban lévõ, keveset használt, garázsban tartott 1310-es Dacia Break személygépkocsi, hozzá való alkatrészekkel együtt. Szélhámosok kíméljenek! Tel.: 0359/179-348 (17 órától).
LAKÁSFELSZERELÉS KERES Háztartási cikkek Vennék gyümölcscentrifugát. Telefon: 0359/179-348 (17 órától). Veszek konyhamérleget. Tel.: 0359/179-348 (17 órától).
TERMÉNYEK KÍNÁL Eladó Székelyhídon vegyes borszõlõ. Telefon: 0749/321-160.
EGYÉB
reggeliújság
11.
A Reggeli Újság apróhirdetési díjszabása A Reggeli Újság kiadójának vezetõsége tudatja a lap olvasóival, hogy az apróhirdetésekért fizetendõ díjat az alábbiak szerint számoljuk ki. A köszöntõkért, a társkeresõ és a keretes hirdetésekért szavanként 1 lejt szükséges kifizetni. A többi hirdetésért szavanként 0,50 lejt számolunk fel. Aki öt napra érvényes hirdetést szeretne feladni, annak csupán négy megjelenést kell kifizetnie. Fényképes hirdetés esetén plusz 10 lejt számolunk fel. A fénykép mérete maximum 4×6 cm . Hirdetést feladni Nagyváradon a szerkesztõségben lehet a Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám alatt hétfõtõl csütörtökig 9 és 16 óra között, pénteken 9 és 12 óra között, valamint vasárnap
14 és 16 óra között lehet. Információk kérhetõk személyesen
a szerkesztõségben, a 0771/ 721-897-es telefonszámon vagy
e-mailen a hirdetesru@gmail. com címen.
KÍNÁL Eladó egyszemélyes sírhely a Steinberger kápolna mellett. Tel.: 0723/369-911. Eladó 3,5 méter, férfiöltönynek való, nagyon jó minõségû szövet. Telefon: 0359/179-348 (17 óra után). Eladó 58-as barna bõrkabát, 58as kalapok és új öltöny, 58-as 3/4-es bunda, 45-ös gumicsizma. Tel.: 0359/179-348.
www.reggeliujsag.ro Eladó vaskályha hamutartóval és 10 méter csõvel, könyökcsövekkel. Tel.: 0359/179-348 (17 órától). Eladók vas fûtõtestek. Tel.: 0359/179-348, 17 óra után.
Consiliul Local al municipiului Oradea prin Administratia Imobiliara Oradea cu sediul în Oradea, P-þa Unirii nr.1, organizeazã
licitaþie publicã deschisã 1) Obiectul licitatiei publice: inchirierea unui chioºc situat in incinta ªcolii Gimnaziale Octavian Goga – str. Lãpuºului nr. 13 – Oradea. 2) Organizatorul licitatiei: Consiliul Local prin Administratia Imobiliara Oradea; 3) Procedura de inchiriere: licitaþie publicã deschisã, cu ofertã în plic închis. Se va prezenta oferta financiara pentru fiecare amplasament separat. 4) Preþul de pornire a licitaþiei: 30 lei/mp/luna. Valoarea adjudecata a chiriei se va actualiza anual cu nivelul indicelui general al preþurilor de consum din perioada anterioarã. 5) Instructiunile de organizare si desfasurare a procedurii: se pot descarca accesand site-ul www. oradea.ro, sectiunea Licitatii; 6) Garanþia de participare: 200 lei, achitatã prin virament bancar în contul RO74TREZ0765006XXX005460 deschis la Trezoreria Oradea sau numerar depus la casieria Administratiei Imobiliare Oradea, Sala Ghiseelor – parter; 7) Termenul limita de depunere a ofertelor: 02.10.2015 ora 09:00 8) Valabilitatea ofertelor: ofertele rãmân valabile pe perioada de 90 de zile de la data deschiderii acestora; 9) Deschiderea ofertelor : 02.10.2015 ora 11:30, Sala 201, et. II, cladirea Primariei municipiului Oradea, P-þa Unirii nr. 1, în ºedinþã publicã. 10) Informatii suplimentare se pot obtine: – Curta Simona /Cismas Aurelian – consilieri – Compartiment Spatii, tel.0259/437000, int. 126 Cu stimã, Cristian Marcel Beltechi DIRECTOR GENERAL Claudia ªandru Simona Curta ªEF SERVICIU CONSILIER
Eladó 2,5×4 és 2×2 méteres jutaés perzsaszõnyeg. Tel.: 0359/ 179-348, 17 óra után. Eladó 3 kg titánium elektróda, használt szõnyegek, kalapok, 20 méter, 3 eres, szigetelt villanykábel, építkezéshez való ajtók, deszkák, anyagok, fûtõtestek. Tel.: 0359/179-348 (17 órától). Eladók olcsón ásók, kiskapák, csákányok, barkács- és különbözõ szerszámok, 2 méteres vasasztal U70-es vinklibõl, két darab pannóval együtt, kombinált fogók 8-10 lejért. Tel.: 0359/179348 (17 órától). Eladó 5 kg alumíniumlemez, 8 darab laposvas, 10 és 6 literes, zománcozott zsírosbödön, három fonott demizson bornak, féktárcsa, felnik, ventilátorszíj, 10 méter kályhacsõ, könyökcsõ, hajlított csõ. Tel.: 0359/179-348. Eladó 56-58-as méretû, import bõrkabát és két 58-as kabát, új, külföldi gyártmányú öltöny, két, PC típusú tömbházhoz való ablak lefestve, külföldi dió-, mákdaráló, olcsón. Tel.: 0359/179348 (17 órától). Eladó vasfûrész, 30×32-es, 32×34-es új villáskulcs, franciakulcs. Tel.: 0359/179-348 (17 órától). Eladó két férfibicikliváz és Dacia-alkatrészek. Érdeklõdni a 0359/179-348-as telefonszámon lehet 17 órától. Eladó 10 és 5 méteres, orosz, automata, új mérõszalag. Szélhámosok kíméljenek! Tel.: 0359/ 179-348 (17 órától).
Lapkihordókat, kézbesítõket keresünk Legsürgõsebben Nagyváradon, Berettyószéplakon, Biharon, Borson, Értarcsán és Biharszentjánoson
Az Euro Media kiadóház terjesztési osztályán, a nagyváradi Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám alatt személyesen várják azoknak a jelentkezését, akik folyamatos kereseti lehetõségként lapkihordást vállalnak, pár órás munkát heti öt alkalommal. Legsürgõsebben Nagyváradról, Micskérõl, Berettyószéplakról, Borsról, Értarcsáról és Biharszentjánosról várunk jelentkezõket. Becsky Istvánt keressék a megadott címen, érdeklõdni a 0724/231-423-as telefonszámon lehet.
FELÜGYELET, ELTARTÁS Idõsgondozást vállalok. Telefon: 0359/191-650. Idõs betegek ápolását vállalom saját lakásomon. Fizetés megegyezés szerint. Telefon: 0737/ 922-169.
Keresek egy megbízható, komoly hölgyet a Rogériusz negyedben, aki kétszer egy héten bevásárol. Telefon: 0359/179348, érdeklõdni 17 óra után.
MUNKAHELY KÍNÁL
SZOLGÁLTATÁS KÍNÁL Fuvarozást, költöztetést vállalok 3,5 tonnás teherautóval. Telefon: 0745/780-839. Redõnyt javítok. 0745/577-390.
KERES
Telefon:
Bútorszállítást, költöztetést vállalunk. Rakodókat biztosítunk. Telefon: 0772/033-990. Mûanyag redõny, alumínium redõny, szalagfüggöny, hõszigetelõ ajtó, ablak készítését vállalom. Telefon: 0740/570-225, 0770/ 697-646.
Kereskedelmi társaság építkezésben jártas munkásokat alkalmaz. Telefon: 0733/982-493.
TÁRSKERESÕ 49 éves gazdálkodó férfi megismerkedne komoly szándékú, korban hozzá illõ hölggyel. Telefon: 0746/319-622.
ÜZENET A hegyközszentmiklósi közbirtokosság meghívja a közbirtokosság tagjait a szeptember 19én, szombaton délután 17 órai kezdettel tartandó közgyûlésre.
KERES Vásárolok festményeket, órákat, mindenféle régiséget. Telefon: 0743/758-164. Régiségeket, festményeket, bútorféléket, népi használati tárgyakat, befõzõüvegeket, szódásüvegeket vásárolunk. Telefon: 0771/355-176.
HAMVASZTÁS! Non-stop temetkezési vállalat
AZ ÚT VÉGÉN
Kft.
Mindent mi intézünk! Tel.: 0259/410-770.
KOKTÉL
12. reggeliújság
Dohányosok táplálkozása
2015. szeptember 17., csütörtök
Miért kell kiizzadni a betegséget? Influenza, nátha, megfázás. Közös bennük az ágyban fekvés, forró tea szürcsölés, és a takaróba bebugyoláltság. Elgondolkodott azon valaha, hogy a szervezetnek miért van ezekre szüksége a megbetegedés során? A hidegebb idõ beköszöntével szépen lassan megtelnek a rendelõk. Orrfolyás, torok- és fejfájás, általános levertség, fáradékonyság, rossz közérzet szerepel a leggyakoribb orvoslátogatási indokok között. Sok esetben a gyógymód hasonló: pihenés, forró tea, és melegben maradás. Na de miért?
S
ok gyümölcs és zöldség, kevesebb zsír, sok mozgás: néhány tipp, mit érdemes fogyasztaniuk a dohányzóknak. A leszokás utáni hízás csak átmeneti állapot, így nem érdemes a kövérségtõl való félelem miatt ragaszkodnia a káros szenvedélyhez. A dohányosoknak több antioxidáns vitaminra van szükségük, mint nemdohányzó társaiknak, a leghatásosabbak az A-, E-, és C-vitaminok, ennélfogva több gyümölcsöt és zöldséget kell fogyasztaniuk, mert a természetes vitaminok hatásosabbak, mint a tablettaformában bevitt készítmények. Az E-vitamin védi a sejteket a káros anyagoktól. A növényi olajok (pl. a repce-, a búzacsíra-, és a napraforgóolaj) különösen gazdagok ebben a vitaminban, de a teljes kiõrlésû
rozskészítmények, a zöld zöldségek (pl. brokkoli, spenót, leveleskáposzta, kelkáposzta) is rengeteg E-vitamint tartalmaznak Hanyagoljuk a béta-karotin tartalmú italokat, a táplálékkiegészítõket és a vitaminkészítményeket, mert az ezekben található túlzott bétakarotin mennyiség a dohányosokat még inkább hajlamosítja a tüdõrák kialakulására. A zöldségek, gyümölcsök épp elegendõ béta-karotint tartalmaznak. A hízástól való félelem ne tartsa vissza a cigi letételétõl: ha hirtelen pár kilót fel is szed, egy idõ után testsúlya visszaáll a középértékre. A hízás veszélye közvetlenül a "cigistop" utáni idõszak, ilyenkor érdemes valamilyen testmozgást végezni: sétáljon vagy biciklizzen naponta legalább 30 percet. A cigarettával való leállás után egyen kisebb adagokat, mint korábban, és kerülje a zsírban gazdag ételeket. Jóllakottságérzetét növelje rozskészítményekkel, zöldségekkel, gyümölcsökkel. Igyon energiaszegény italokat, vizet, gyógynövény-, és gyümölcsteákat! Ha hirtelen Önre tör az éhség, egyen kalóriaszegény ételt, például egy almát vagy egy répát, ezek jóllakottságérzetet adnak, utána jutalmazza meg magát egy darabka csokival. Ne stresszelje magát a hízástól való félelemmel, koncentráljon inkább a sikerre! A dohányzás sokkal egészségtelenebb, mintha pár kilóval nehezebb valaki. Nemdohányzóként kifinomulnak az érzékei, újra felfedezi, intenzívebben érzi majd az ízeket, az illatokat, mint azelõtt.
A szervezet a megbetegedés során a meleget igényli. Ennek nagyon egyszerû az oka. Az immunrendszer a hideg során lelassul, sokkal nehezebben képes ellátni feladatát, és a védekezõ mechanizmusai is gyengülnek. Azonban, ha a testhõmérséklet magasabb, és a test állandó melegben van, akkor az immunrendszer mûködése fokozódik és hatékonyabban, kevesebb idõ alatt képes hatástalanítani a vírusokat, mint ellenkezõ esetben. A test és szervezet melegen tartásához ezért kell ilyenkor betakarózva gubbasztani, forró teát szürcsölgetve, mert így érhetõ el leghamarabb a meggyógyuláshoz szükséges, immunrendszer mûködését serkentõ hõmérséklet. A betegségek megelõzése érdekében érdemes rendszeresen sportolni, ugyanis a heti 5 napos 30-60 perces edzés 40%kal csökkenti a betegen töltött napok számát, bár leginkább elkerülhetõvé válnak a megbetegedések az edzésben lévõk számára.
A NAP KÉPE JÓ ÉTVÁGYAT! A szerelem érintése koktél
Nem tudni, kinek és miért volt útjában ez a térelválasztó oszlop, amely eredeti helyérõl kitépve egy bejárati ajtó elõtt árválkodik. Fotó: Csikos Rolland
Hozzávalók: 4 cl borlikõr, 20 cl Sprite, 1 db zöld citrom, néhány szem koktélcseresznye. Elkészítés: A zöld citromot mossuk meg, és vágjuk karikára. A citromszeleteket jéggel együtt tegyük egy magas pohárba, majd helyezzünk rá néhány szem koktélcseresznyét. Öntsük a pohárba a borlikõrt, majd töltsük fel Sprite-tal. Díszítsük zöldcitrom-karikával és koktélcseresznyével.