Négy évszázaddal ezelőtt élt Bethlen Gábor, ám ezen pár oldal erejéig mi is visszarepülünk gondolatban e nagyszerű ember korszakába. Mielőtt szerelmi életét, második házasságát és annak körülményeit vitatnánk meg, előbb meg kell ismernünk magát, Erdély fejedelmét. Bethlen Gábor 1580. november 15-én született, Marosillyén. Tiszántúli nemesi családjából való elkerülése után Báthori Zsigmond fejedelem udvarában nevelkedett. Fiatal korában részt vett a török elleni havasalföldi hadjáratban, majd harcolt Mihály vajda ellen és 1602-ben a császáriak elől török földre menekült, itt a bujdosók vezetőjévé vált. A kibontakozást a török szövetségesével, a Habsburgok ellenében helyreállított önálló erdélyi fejedelemségben látta. Bocskai Istvánt megnyerte bujdosó társai megbízásából a Habsburgok elleni felkelés vezérének. 1604-ben megszerezte a Porta jóváhagyását Bocskai fejedelemségéhez és Kassára vitte a fejedelmi jelvényeket. 1607-től, mint Bátori Gábor bizalmasa készítette elő Báthori fejedelemségét. 1613-ban azonban Báthori Gábor helyett a kolozsvári országgyűlés Bethlen Gábort választotta fejedelemmé. A bécsi udvar e választást nem akarta elismerni, II. Mátyás tárgyalni sem akart vele, fegyverrel kívánta átvenni Erdélyt. Végül Habsburg nyomásra kiegyezett a király Bethlen Gáborral, aki gazdaságpolitikájával felvirágoztatta a fejedelemséget. Bethlen Gábor első felesége Károlyi Zsuzsanna volt, akivel esküvőjét 1605. április 24-re tűzték ki, de a menyegzőt Bethlen hadi elfoglaltsága miatt csak augusztus végén tartották meg. Zsuzsanna 1621-ben a férje mellett tevékeny szerepet játszott a morvaországi anabaptisták Erdélybe telepítésében, 1622-ben még megérte Bethlen diadalmas visszaérkezését Kolozsvárra a három hosszú
esztendőn át tartó Habsburg-ellenes hadjáratából, de ekkor már súlyosan beteg volt. Bethlen Gábor első hitvese 1622. május 13-án húnyt el Kolozsváron. A gyászoló fejedelem nagy pompával temettette el a gyulafehérvári öreg templomban. Ezt követően élénken foglalkozott egy újabb házasság gondolatával, amely ezúttal a politika kérdése volt. Bethlen 1624-ben Ferdinánd császár-király egyik leányát kérte meg, a fejedelem azonban már 1623 nyarán gondolt erre az összeköttetésre. Egy harmadik személy által megkérette a császártól legidősebb lányát és arra az esetre, ha a terv megvalósul, azt ígérte, hogy Ferdinándnak nemcsak minden ellensége, még a török ellen is szövetségese lesz, és a katolikus vallást is teljes támogatásban részesíti, többet fog vele törődni mint eddig, sőt, ha jónak találja, talán Bethlen saját maga is vallani fogja. Ferdinánd, akit ez az üzenet nagymértékben meglepett, nem sok rokonszenvvel fogadta. Ennek ellenére Bethlen ajánlatai túl csábítónak mutatkoztak, így nem utasította ridegen vissza, hanem a döntést későbbre halasztotta, azt használva ürügyül, hogy előbb spanyol nagybátyja tanácsát kell kikérnie. Ferdinánd értesítette is Spanyolországban levő követét a tervről, aki azt a madridi udvar elé terjesztette. A válasz, amelyet Olivares miniszter a királlyal folytatott tanácskozás után adott, ajánlotta az ötlet megvalósítását, amely esetre Bethlennek fel kell vennie a katolikus vallást, birtokait és Erdélyt pedig végrendeletében nejére kell hagynia. A császár viszont nem jutott abba a helyzetbe, hogy ennek a tanácsnak megfelelő választ adjon, mert Bethlen, aki a válasz késését bizonyára ajánlata elutasításának hitte, megüzente a háborút Ferdinándnak. A fegyverszüneti alkudozások alatt Bethlen megújította ajánlatát és teljesítése esetén fontos ígéreteket tett. Azonban ezúttal sem hallgatták meg. Bethlen valószínűleg sohasem tudta meg, milyen barátságtalanul fogadták az ilyen ajánlatait, mert csak e módon magyarázható, hogy le nem mondott róluk, hanem még érthetőbben ismételte őket. Május végén megkérte a császárt, hogy adjon védelmet követeinek, akiket német és más fejedelmi udvarokhoz küldött, hogy számára menyasszonyt nézzenek. Mikor erre a kérésre kedvező választ kapott, Kovasóczyt és Mikó Ferenczet többször is Bécsbe küldte, és felkérte a császárt, hogy ő jelöljön ki neki illendő
mennyasszonyt; az sem lesz akadály, ha a választott hölgy katolikus vallású. A követek viszont többeknek is bevallották, hogy a fejedelem vágya igazából a császár leányának keze. Bethlen azzal támogatta követei fáradozásait, hogy készen állt a jezsuitákat Erdélybe befogadni és számukra kollégium alapításának jogát adni. A császárnak szövetséget ajánlott, és felkérte, hogy vegye fel Erdélyt a német birodalomba. Valójában nem a rangkülönbség volt az, ami a bécsi udvar előtt Bethlen ajánlatát olyan rettenetes színben tüntette fel, hiszen az erdélyi fejedelmi hatalom túltett a legtöbb német és olasz uralkodó hatalmán. Az igazi ok az volt, hogy Bethlent személyesen gyűlölték, hiszen ő volt az egyetlen ellenségük a korábbi háborúkban, akit nem tudtak legyőzni. Ezek mellett Bethlen egészségét is megingottnak tartották, ehhez még hozzákapcsolódott a lényeges korkülönbség is. Bethlen 43 éves volt, azonban a császár mindkét lánya még gyermek volt, hiszen az egyik 13 éves, a másik alig 14 éves volt. Bécsben nem siették el a döntő válasz megadását, mert érezték, hogy akár kedvező, akár kedvezőtlen lesz, fontos következményeket fog maga után vonni. Olivares és Eggenberg herceg sem ellenezte az eszmét, sajnálták viszont azt, hogy nincs a császárnak három lánya, hiszen a harmadik talán lett volna olyan korú, hogy nőül mehetett volna Bethlenhez. Ossona gróf, a spanyol követ és Eggenberg ajánlotta a házasságot, mert a nyugalom és a biztonság, amelyet vele nyertek volna, felbecsülhetetlen értékű. Amikor Ossona a császártól azt kérte, hogy barátságosabb magatartást kövessen Kovasóczy és Mikó irányába, a császár azt felelte, minden áron biztasítani akarja maga számára Bethlen barátságát. Ennek hatására Ossona a két erdélyi követtel kérdést intézett Madridba a királyhoz, hogy a tervezett házassággal egyet értsen. IV. Fülöp és állami tanácsa helyeselték a házasságot, hiszen a katolikusokra lényeges előnyök hárulnának általa, majd Ossonának elküldte a kívánt utasítást. A császár mindezek ellenére nem volt képes elszánni magát a kívánság teljesítésére. A legbarátságosabb modorral fogadta Bethlen követeit, sőt, biztosította őket, hogy urukat úgy szereti, mintha saját fia lenne. Persze a császár ezen állításában egy csepp őszinteség sem volt. Végül azzal küldte a követeket haza, hogy a fejedelem kívánságára még nyomban nem felelhet, de bizalmasát küldi majd Erdélybe, aki által ki fog jelölni néhány menyasszonynak való hercegnőt. Mielőtt
még beváltotta volna az igéretét Ferdinánd, nővérétől, a toscanai nagyhercegnőtől megkérte egyik lánya kezét Bethlen számára. Azonban ez sem bizonyult elfogadhatónak, mert a nagyhercegnő sem akarta a fejedelmet vejéül fogadni, így egy modenai hercegkisasszonyt javasolt. Még az év vége előtt megérkezett Ferdinánd követe, Sennyey püspök Erdélybe s tudatta Bethlennel, hogy a császár kész valamelyik közeli rokonát, egy katolikus hercegnőt feleségül adni hozzá annak a reményében, hogy majd egyszer ő is megismeri az igazságot. Sennyey elmondta azt is, hogy a király a toscanai nagyhercegnőhöz fordult segítségül és kérdezte lányairól, Ferdinánd unokahugairól. A tudakozódás azonban nem vezetett eredményre, hiszen az idősebb leány fogyatékban szenvedett, a másik pedig nagyon fiatal volt. Ennek következtében a császár figyelmét egy modenai hercegnőre irányították, korát, testi adottságait és más tulajdonságait figyelembe véve ez a kisasszony tökéletesen illett Bethlenhez. A fejedelemtől függött már csak, hogy katolikus vallás tekintetében milyen engedményekre hajlandó és halála esetén milyen rendelkezéseket fogna tenni. Bethlen nyugodtan vette mindezt, aztán köszönetet mondott a császár jóindulatáért, majd más napra halasztotta a tárgyalást. Amikor a püspök újra megjelent nála, mélyebb tájékozást kért tőle a kijelölt aráról, családi viszonyairól. Sennyey arról tájékoztatta Bethlen Gábort, hogy a hölgy az Este-család tagja, a spanyol Habsburgoktól származik és rokonságban áll a savoyai hercegekkel. Arról is tájékoztatta továbbá, hogy nem túl fiatal, de testi szépsége, szorgalma kitűnő, emellett 100.000 forintnyi hozománya van. Amikor a fejedelem a házassági szerződés feltételeiről részletes felvilágosítást kért, a püspök előadta, hogy pontosan meg kell határozni, hogyan történik a gondoskodás a házaságból születő gyermekekből, az özvegyről, hogyan fog állni a fejedelemné udvarháztartása és milyen intézkedések születnek a katolikus egyházra nézve. Bethlen e párbeszéd után ismételten másnapra halasztotta a tárgyalások folytatását. Ezek után kijelentette, követei nem tolmácsolják híven az ő óhajait és szándékait. A fejedelem elmondta aztán, hogy nem királyi ágyból származik ugyan, de a legelőkelőbb és legrégibb magyar nemesi családok egyikének sarja, hiszen ősei vajdák voltak Bethlennek. A fő hangsúlyt a saját érdemeire fektette.
Bethlen így az ajánlott
menyasszonyt visszautasította és kereken megkérte a császárkisasszony kezét. Amikor Sennyey hazaérkezett, dicsérte Bethlen jóakaratát, de nem tanácsolta kérése
teljesítését, mert szerinte nem lehetett a fejedelemben bízni, aki elhatározásait a Németországban folyó eseményekhez képest folyton változtatni fogja. Testvére, Bethlen István, aki értesült Gábor nősülési szándékáról s hallotta azt is, hogy testvére külföldi feleséget keres, azon fáradozott hogy kiverje fejéből a gondolatot és az alkudozások megszűntetésére ösztönözze. Udvari papja Bethlen Gábornak hallani sem akart katolikus hercegnőről, ha netán mégis létrejönne, a politikájában bizonyára jelentős fordulat következett volna be. Hogy Bethlen eldöntse az ügyet, a távozó püspök után újabb követséget küldött, ismét megkérte a királykisasszony kezét, akinek évi 50.000 tallér évi jövedelmet szánt. A király azonban ismét kikosarazta Bethlent és a neversi herceg lányát ajánlotta neki, aki a Gonzaga-család tagja, s így a császárné nagynénje volt. A hercegnő arcképét is elküldték Bethlennek, arra az esetre, ha nem tetszene neki, egy bádeni őrgrófnőt akartak neki ajánlani, aki a Zähringiek katolikus ágából származott. Bethlen vonakodása hiúsította meg Ferdinánd ezen tervét is, visszautasította Bethlen ezen leányokat, hasonlóan a modenai hercegnőhöz. Az alkudozások a végükhöz közeledtek. A fejedelem 1625 augusztusában még egyszer, és ezen alkalommal utoljára megkérette a császár leányának kezet, de mikor erre is tagadó választ kapott, végleg abbahagyta az alkudozásokat. Az udvar az erdélyi követekkel szembeni kikosarazást mindenféle szép szóval igyekezett megédesíteni, úgy bántak velük, mintha uruk Magyarország királya lett volna és a magyar kancellár egy pillanatra sem távozott tőlük, hogy minden kívánságukat meghallja és teljesítse azokat. A királykisasszony kezét nem nyerték meg a követek, habár kijelentették, hogy ha tagadó választ kapnának, uruk a brandenburgi választófejedelem lánytestvérét fogja megkérni. Erre az esetre azonban kilátásba helyezték, hogy Erdély a császár ellenségeivel szövetkezik. Bethlen ezért tárgyalásokba kezdett a brandenburgi választófejedelemmel 1625 áprilisában és udvari orvosát, Scultetust küldte el hozzá. Ugyanebben a hónapban Bethlen tüzérségének vezetője, Lisztius báró által meg is kérette a brandenburgi hercegnőt. Mindenesetre lépés nem születhetett ebben az irányban addíg, míg a császár végleges határozatot nem hozott. Bethlen a bécsi tárgyalások után egy második követséget is küldött a brandenburgi választófejedelemhez és ekkor már formaszerűen meg is kérte huga,
Katalin kezét. Amint 1625. szeptember elején kedvező választ kapott ajánlatára, első meghívóját az esküvőre pfalzi Frigyesnek küldte. Kis idővel később készült el a császárnak szánt meghívója is. Meghívta Bethlen a spanyol királyt, a bajor választót és a keresztény világ számos királyát és fejedelmét. Mindezek ellenére testi testi szenvedései, amelyek ebben az évben több alkalommal is ágyba kötötték, az év vége felé egyre csak fokozódtak. Elviselhetetlen kínokat szenvedett, amelyeket erős bedörzsölésekkel lehetett csak enyhíteni. Gyakori ájulási rohamai miatt féltek, nem éli meg a holnapot. Bethlen azonban szerencsésen felépült és ünnepies követséggel hozatta el menyasszonyát. A követség tagjai közé tartozott Rákóczy György, Károlyi, Mikó és Kassay. A brandenburgi választófejedelem
tíz nemes urat küldött rengeteg
szolgaszemélyzettel az érkezők fogadására, hogy a hosszú út során elkísérjék és mindennel ellássák őket. Ezek ellenére nem vették hasznát az erdélyiek ezen figyelemnek, mert nem azon az úton mentek, mint Berlinben hitték. Mikor a városhoz közeledtek, Lajos Fülöp, a palotagróf és Zsigmond brandenburgi őrgróf eléjük sietett és a legünnepélyesebb módon üdvözölte őket a választófejedelem nevében. A magyar követséggel kis idő múltán a menyasszony Magyarország felé indult. Kísérete között volt testvérnénje, a braunschweigi hercegné, gróf Schwarzenberg Ádám és még számos német nemes úr és hölgy. A házasságot 1626. február 22-én akarták megkötni, azonban az ara útközben megbetegedett Sziléziában és így az esküvő március 1-ére maradt. A meghívott uralkodók közül sokan képviseltették magukat a menyegzői ünnepélyen. A havasalföldi követek két díszesen felszerelt lovat adtak át Bethlennek, amíg a lengyel követek üres kézzel jelentek meg. A török szultán követei ugyanúgy két díszes paripát adtak át és mellé tizenhárom öszvért pompásan felkantározva. Emellé a törökök drága árucikkeket hoztak, ám az esküvőt nem várták meg, hiszen a menyasszony megérkezésének napját nem lehetett tudni a Sziléziában töltött betegsége miatt. II. Ferdinánd császár Sennyey püspökével képviseltette magát, aki a fejedelemnek 10.000 tallér értékű, gyémánttal kirakott aranyláncot adott át. Az ifjabbik király, a már megkoronázott III. Ferdinánd 6000 tallér értékű klénodiumot adományozott. Miksa bajor választófejedelem aranymosó medencét és egy szökőkutat ajándékozott, a kölni választófejedelem pedig egy ezüst sast küldött Bethlennek. A spanyol király 10.000 arany értékű ajándékkal kedveskedett a fejedelem számára csakhogy ezen küldemény késve ért Kassára, így
Bethlen után küldték Erdélybe. Bethlen meleg szavakban fejezte ki köszönetét a császárnak ezen nagylelkű ajándékokért. A fejedelem maga német ötvösöknél töménytelen ékszert és arany-ezüst műveket készíttetett, melyeknek értékét 100.000 tallérra becsülték, ezek mellett angol szabóknál drága ruhákat készíttetett menyasszonyának, akinek mindezeket Kassára érkezésekor nászajándékul nyújtotta át. Március 1-én a menyasszony Kassa felé közeledett. A fejedelem kivonult 2000 emberével a város alá, hogy fogadja és ott történt az e célra felállított díszes sátorban első találkozásuk. Katalin több, mint egy órát időzött a sátorban, mire a menet ünnepiesen megindult a város felé. A menyasszony kocsin, Bethlen pedig lóháton utazott. Nagy feltünést keltett a végtelen pompa, amelyet ez alkalommal a brandenburgi kíséret fejtett ki. 50.000 tallérra tették a ruha és ékszer értékét, amelyet gróf Schwarzenberg egymaga viselt. Az esküvőre másnap került sor, az ünnepélyek pedig egész héten át megállás nélkül folytak. A vendégeket tűzijáték, táncmulatság, lóverseny és más szórakozási lehetőségek mulatták. Ételben és italban nem szűkölködtek az asztalok, azonban a magyaros konyha ételei nem nagyon ízlettek a németeknek, akik a legnagyobb figyelmesség és vendégszeretet ellenére sem érezték magukat otthonosan, mert minden külső pompa mellett sem volt elég a kényelmükről való gondoskodás. A braunschweigi hercegné és kíséretének összes tagja szalmán voltak kénytelenek aludni, mert a terem, ahol a tánc zajlott csak olajlámpákkal volt kivilágítva, amelyek kibírhatatlan bűzt terjesztettek. Mindez és még sok más dolog, amely Németország és Magyarország viszonyai közti különbséget jelezte, az első pillanatban kellemetlenül érintette a vendégeket, de kis idő múltán beletörődtek és élénk részt vettek a mulatságokban. Így zajlott tehát Bethlen Gábor második házassága. Hűen mondhatjuk azt, a fejedelem második esküvője annak ellenére, hogy menyasszonya kiválasztása nem csekély tárgyalásokkal járt, méltóan tükrözte Bethlen tiszteletét és nagyságát.
