Name: Moser Ildiko Order: 6362 Köszönjük a vásárlást a szerző és a kiadó, valamint a terjesztő nevében is. Vásárlásával támogatta, hogy Magyarországon az elektronikus könyvkiadás fejlődni tudjon, a digitális kereskedelemben kapható könyvek választéka egyre szélesebb legyen. Köszönjük, és reméljük webáruházunkban hamarosan viszontlátjuk.
J. A. REDMERSKI A soha határa Ulpius-ház Könyvkiadó Budapest, 2013
A fordítás alapjául szolgáló mű: J. A. Redmerski: The Edge of Never Fordította Medgyei Csilla
Szerelmeseknek, álmodozóknak – és azoknak is, akik még nem voltak szerelmesek, és nem is álmodoztak…
1 NATALIE MÁR TÍZ PERCE csavarg atja ug yanazt a tincset, és lassan az őrületbe kerg et. Meg rázom a fejem, felemelem a tejeskávémat, és a számba veszem a szívószálat. Natalie szemben ül, a kerek kis asztalra könyököl, állát a tenyerébe támasztja. – Guszta – jeg yzi meg eg y pasas felé bámulva, aki éppen akkor áll be a sorba. – Komolyan, Cam, leg alább egy pillantást vess rá! Az ég felé emelem a tekintetem, és iszom még eg y kortyot. – Nat – kezdem, miközben visszateszem a poharat az asztalra –, neked van fiúd. Miért kell erre állandóan fig yelmeztetni? Natalie barátság os, de g únyos mosolyt vet rám. – Ki vag y, az anyám? – jeg yzi meg , de már nem rám néz. Hát persze, hisz az a hatalmas termetű, szexi férfi éppen kávét és pog ácsát rendel a pultnál. – Különben is, Damont nem érdekli, ha meg nézek más férfiakat is. Amíg minden éjjel neki teszem szét a lábam, addig elég edett. Elpirulok, és halkan felnevetek. – Látod! – Már szélesen mosolyog . – Sikerült meg nevettetnem tég ed. – Apró lila táskája után nyúl. – Ezt fel kell írnom. – Előveszi a telefonját, és meg nyitja rajta a jeg yzeteket. – Június 15. szombat. – Az ujjai suhannak a képernyőn. – 13.54. Camryn Bennett nevetett eg y szexszel kapcsolatos viccemen. Visszateszi a mobilt a táskájába, és elg ondolkodva rám néz, mint mindig , mielőtt terápiás üzemmódba kapcsol. – Leg alább eg y pillantást vess rá – kérlel, most már komolyan. Csak hog y a kedvére teg yek, óvatosan elfordítom a fejem, és a pasasra nézek. Már vég zett a pénztárnál, és indul a pult vég e felé a tálcájával. Mag as férfi, tökéletesen formált arccsontozattal. A szeme ig ézően zöld, mint eg y modellé, barna haja tüskésre zselézett. – Valóban vonzó, és akkor mi van? – ismerem el. Natalie fig yeli, ahog y a pasas kilép a dupla üveg ajtón, és elsétál az ablakok előtt. – Ó. Édes. Istenem. – A szeme tág ra nyílt, hitetlenkedő. – Csak eg y pasas, Nat. – Újra a számba veszem a szívószálat. – Akár rá is írhatnád a homlokodra, hog y „meg szállott”. Mindjárt kicsordul a nyálad. – Viccelsz? – Az arcán kétség beesés és döbbenet. – Camryn, veled súlyos g ond van. Tudod, ug ye? – Hátradől a széken. – Emelni kellene a g yóg yszeradag odat. Komolyan mondom. – Április óta nem szedem. – Micsoda? Miért? – Mert ez az eg ész nevetség es – felelem lazán. – Nem vag yok öng yilkosság ra hajlamos, vag yis
semmi ok nincs rá, hog y g yóg yszert szedjek. Hitetlenkedve rázza a fejét, a karját összekulcsolja a mellén. – Azt hiszed, hog y ezt a cuccot csak öng yilkos hajlamúaknak írják fel? Hát nem – bök rám, majd újra összefonja a karját. – Valamiféle veg yi eg yensúlyzavar, vag y mi a bánat miatt. Rávig yorg ok. – Ó, tényleg ? Mióta értesz te ennyire a mentális problémákhoz meg a g yóg yszerekhez, amiket több száz beteg ség re írnak fel? – Felvonom a szemöldökömet, épp csak annyira, hog y érzékeltessem, tökéletesen tisztában vag yok vele, hog y fog alma sincs róla, miről beszél. Mikor válasz helyett csak fintorog , folytatom: – A saját tempómban g yóg yulok, és ehhez nincs szükség em g yóg yszerre. – Tudom, hog y a mag yarázat barátság osnak indult, de keserű lett a vég ére. Gyakran előfordul velem. Natalie felsóhajt, az arca most már komoly. – Sajnálom – mondom, és tényleg rosszul érzem mag am, amiért rámordultam. – Nézd, tudom, hog y ig azad van. Tag adhatatlan, hog y vannak érzelmi problémáim, és néha tényleg szemét módon viselkedem… – Néha? – Morog ja az orra alatt, de vig yorog , és tudom, hog y már meg bocsátott. Ez is g yakran íg y történik. – Csak mag am szeretném meg találni a válaszokat, érted? – Már én is mosolyg ok. – Milyen válaszokat? – Most már dühös. Félrebiccenti a fejét, hog y még komolyabbnak tűnjön. – Cam, utálom ezt mondani, de pocsék dolg ok néha tényleg történnek az emberrel. Eg yszerűen csak túl kell lépned rajtuk. És ezt úg y tudod elérni, ha olyasmit csinálsz, ami boldog g á tesz. Oké, talán még sem lenne olyan rossz terapeuta. – Én is tudom, és ig azad van, de… Natalie felvonja a szemöldökét, és vár, hog y folytassam. – Na, ki vele! A falat bámulom, amíg a válaszon g ondolkodom. Gyakran csak ülök, és g ondolkodom az életen, tűnődöm, mi a fenét keresek én itt. Mit keresek például most itt, ebben a kávézóban, ezzel a lánnyal, akit g yakorlatilag eg ész életemben ismertem. De teg nap például azon g ondolkodtam, miért kelek fel ug yanakkor, és miért csinálok mindent éppen úg y mindennap. Miért? Mi készteti az embert arra, hog y azt teg ye, amit, miközben valahol mélyen mindnyájan szeretnénk kiszabadulni a mókuskerékből? Elfordítom a tekintetem a falról, eg yenesen a leg jobb barátnőmre, és tudom, hog y nem fog ja érteni, amit mondani fog ok, még is kibököm, mert muszáj, hog y meg szabaduljak tőle. – Gondoltál arra valaha is, hog y milyen lenne hátizsákkal bejárni a világ ot? Natalie arca meg nyúlik a döbbenettől. – Hát, nem ig azán – feleli. – Az… szívás lehet.
– Nos, g ondolkodj el rajta eg y pillanatig . – Közelebb hajolok. – Csak te és eg y hátizsák a leg szükség esebb holmikkal. Nincsenek számlák. Nem kell mindennap ug yanakkor felkelni, hog y bemenj a munkahelyedre, amelyet utálsz. Csak te és a nag yvilág . Soha nem tudod, mit hoz a holnap, kivel futsz össze, mit eszel ebédre, és hol hajtod álomra a fejed. – Annyira beleélem mag am, hog y én is meg szállottnak tűnök, döbbenek rá. – Kezdesz komolyan meg rémíteni. – Natalie döbbentem bámul rám az asztal fölött, az arckifejezése bizonytalanság ot tükröz, aztán kisimul a homloka. – Ne feledkezz meg az árnyoldalakról sem: a reng eteg g yalog lásról, a veszélyről, hog y valaki meg erőszakol, meg g yilkol, és kilök a kocsiból valahol az út mentén. Nyilvánvalóan azt hiszi, meg őrültem. – De eg yáltalán, hog y jutott ez eszedbe? – Iszik eg y kortyot, mielőtt folytatná. – Ha nem tudnám, hog y csak húszéves vag y, azt hinném, hog y elért a középkorúak lelki válság a. És még életedben nem fizettél be eg yetlen számlát se – teszi hozzá nyomatékul. Hang osan szürcsöl a kávéjából. – Lehet, hog y eddig még soha nem fizettem be számlát, de biztosan kénytelen leszek majd, ha összeköltözöm veled – jeg yzem meg . – Az tuti – nyug tázza, miközben az ujjaival dobol a csészén. – Minden költség et felezünk… Várj csak, nem akarsz visszakozni, ug ye? – Rémültnek látszik. – Nem, még mindig benne vag yok. Jövő héten átköltözöm anyámtól eg y lotyóhoz. – Ribanc – válaszolja, de már nevet. Én is próbálok mosolyog ni, és mereng ek tovább a rég i dolg okon, amelyeket nem hozott fel – de nem is vártam tőle. Már Ian halála előtt is más voltam, mint ő. Ahelyett, hog y újfajta szexpozitúrákról ábrándoztam volna, mint Natalie Damonnal kapcsolatban, aki már öt éve a barátja, én mindig inkább dolg okról g ondolkodtam, amelyek számítanak – leg alábbis nekem. Arról, milyen érzés eg y ideg en ország ban a szél simog atása a bőrömön, milyen az óceán illata, miért áll el a léleg zetem az eső hang jától. „Komoly tyúk vagy”, mondja rólam néha Damon. – Jézusom, te aztán képes vag y lelombozni az embert, tudod, ug ye? – Natalie meg int a fejét rázza, szájában a szívószállal, majd felpattan. – Gyerünk. Nem bírom tovább a filozofikus szarság ot, és az ilyen rég ies kis helyeken, mint ez a kávézó, még rosszabb vag y. Este elmeg yünk az Underg roundba. – Micsoda? Be nem teszem oda a lábam. – De bizony. – Natalie a szemetesbe dobja az üres poharat, és meg rag adja a csuklómat. – Velem jössz, mert állítólag te vag y a leg jobb barátnőm, és olyan nincs, hog y nem. – A mosoly szétterjed enyhén lebarnult arcán. Kár vele vitatkozni. Mindig eléri, amit akar, amikor a szeme íg y csillog az izg atottság tól és az eltökéltség től. Valószínűleg könnyebb, ha hag yom mag am, különben soha nem száll le rólam.
Ezzel jár, ha az ember lányának ilyen rámenős leg jobb barátnője van. Eng edelmesen felállok, a vállamra kanyarítom a táskámat. – Még csak két óra van – emlékeztetem. Már állva nyelem le a tejeskávé maradékát, és a poharat én is a szemetesbe hajítom. – Ig az, de még kell vennünk neked valami új cuccot. – Azt már nem – mondom határozottan, miközben kivezet az üveg ajtón a szellős nyári napsütésbe. – Már az önmag ában jócselekedet, hog y elmeg yek veled az Underg roundba. Vásárolni már nem vag yok hajlandó. Van éppen elég ruhám. Natalie belém karol, és vég ig sétálunk a járdán a parkolóórák hosszú sora mellett. Rám vig yorog . – Rendben, de akkor leg alább hadd öltöztesselek fel az én cuccaimból. – Mi bajod a ruhatárammal? Ahog y rám néz, és lebig g yeszti az ajkát, nyilvánvaló, hog y már mag át a kérdést is nevetség esnek tartja. – Az Undergroundról beszélünk – feleli, mintha ennél eg yértelműbb válaszra nem is lenne szükség . Oké, értem én. Lehet, hog y Natalie a leg jobb barátnőm, de az esetünkben is ig az a mondás, hog y az ellentétek vonzzák eg ymást. Ő rocker, aki bele van zúg va Jared Letóba, mióta először látta a Harcosok klubját. Én visszafog ottabb vag yok, leg inkább csak akkor veszek fel sötét ruhát, ha temetésre meg yek. Nem mintha Natalie csak feketét viselne. A frizurája sem emós, de soha nem venne fel semmit az én ruháim közül, mert szerinte azok mind túl eg yszerűek és közönség esek. E téren nag y köztünk az eltérés. Ig enis tudok öltözködni, és ebben szemlátomást a férfiak eg yetértettek – leg alábbis úg y vettem észre akkoriban, amikor még fig yeltem rá, hog yan stírölik a hátsómat a kedvenc farmeremben. De az Underg round az olyanoknak való, mint Natalie, vag yis valószínűleg eg y éjszaka erejéig kénytelen leszek úg y felöltözni, ahog yan ő szokott, hog y ne lóg jak ki a sorból. Nem mintha eg yébként követő típus lennék – soha nem voltam az. De az biztos, hog y másvalaki bőrébe kell bújnom néhány órára, ha inkább beolvadni akarok, mint felhívni mag amra a fig yelmet. Natalie hálószobája ég bekiáltóan rendetlen – pontosan az ellentéte az enyémnek. Én színek szerint osztályozva akasztom fel a ruháimat, ő viszont eg y kosárban tartja őket az ág y lábánál heteken keresztül, mielőtt az eg ész halmot visszadobálná a szennyesbe, és újra kimosná, mert összeg yűrődtek. Én mindennap leporolok a szobámban – ő szerintem ilyet még soha az életben nem csinált, már ha nem számítjuk takarításnak a laptop billentyűzetén felhalmozódott néhány centi vastag por letörlését. – Ez remekül fog mutatni rajtad – emel fel eg y vékony, félujjas fehér pólót, rajta Scars on Broadway felirattal. – Jó szűk, a te cicid pedig tökéletes. – A biztonság kedvéért még eg yszer hozzám méri a pólót, hog y ellenőrizze, hog yan áll.
Rámordulok, mert eg yáltalán nem vag yok meg elég edve a választással. Natalie válaszul ég nek emeli a szemét, a válla előreg örnyed. – Rendben – mondja meg adóan, és az ág yra hajítja a blúzt. A g ardróbból előhúz eg y másikat, és felmutatja, miközben szélesen mosolyog – ez az eg yik manipulációs technikája. A széles vig yor azt jelenti: nem akarja, hog y semmibe veg yem az erőfeszítéseit. – Mi lenne, ha olyat választanál, amelyiknek az elején eg yáltalán nem szerepel valakinek a neve? – kérdezem bátortalanul. – De erre Brandon Boyd neve van írva! – A döbbenettől elkerekedik a szeme. – Hog yan lehet nem szeretni Brandon Boydot? – Nincs vele semmi baj, csak nem szeretném a mellemen reklámozni. – Én viszont nag yon is szívesen vonnám őt a mellemre – mondja lelkesen, miközben csodálja a testre simuló, V nyakú topot, amely alig különbözik az elsőtől. – Rendben, akkor vedd fel te. Ahog y rám néz, látszik, hog y tetszik neki az ötlet. – Azt hiszem, fel is veszem. – Lekapja a blúzát, belehajítja a szennyestartóba, és felveszi az újat. Brandon Boyd képe feszül a hatalmas mellén. – Jól néz ki rajtad – ismerem el, miközben fig yelem, ahog y ig azg atja a pólót, és ireg -forog a tükör előtt, hog y ellenőrizze a látványt. – Még szép. – És mit szól ehhez Jared Leto? – Csak viccelek. Natalie felnevet, a válla mög é ig azítja hosszú, sötét loboncát, és felkap eg y hajkefét. – Mindig is ő marad a kedvencem. – És mi lesz Damonnal, az ig azi pasiddal? – Fejezd be – néz rám a tükörből. – Ha állandóan Damonnal piszkálsz… – A keze meg áll mozdulat közben, és felém fordul. – Csak nincsenek terveid Damonnal? Döbbenten kapom fel a fejem. – Dehog yis, Nat! Hog y jut eszedbe ilyesmi? Natalie csak nevet, és ismét kefélni kezdi a haját. – Ma éjszaka fog unk neked valakit. Pasira van szükség ed. Majd én mindent elintézek. Eg y szót sem szólok, és ebből pontosan tudja, hog y túl messzire ment. Utálom, amikor ezt csinálja. Miért kéne mindenkinek eg y társ? Ez eg y ostoba téveszme, patetikus g ondolkodásmódra vall. Natalie visszateszi a kefét az öltözőszekrényre, és felém fordul. Az arcáról eltűnt a mosoly, és mélyet sóhajt. – Tudom, hog y ezt nem kellett volna mondanom. Nézd, íg érem, hog y nem próbállak összehozni senkivel, rendben? – Meg adóan feltartja a kezét.
– Hiszek neked – mondom, és komolyan is g ondolom. Persze, azt is tudom, hog y az íg éreteit nem okvetlenül tartja be. Lehet, hog y nem próbál majd meg felszedni nekem valakit, de elég , ha csak kinéz eg y pasast, meg rebeg teti a pilláit, és Damon pontosan tudni fog ja, mi a dolg a. De nincs szükség em a seg ítség ükre. Nem akarok felszedni senkit. – Ó, ez a top tökéletes – mondja Natalie, és előhúz a g ardróbból eg y váll nélküli fekete darabot. Az elején felirat: BŰNÖS. – A Hot Topicban vettem – teszi hozzá, miközben leveszi a vállfáról. Mivel nem szeretném, ha a ruhaválog atás sokáig tartana, lehúzom a blúzomat. – Fekete melltartó van rajtad. Jól választottam. Felveszem a topot, és ellenőrzöm mag am a tükörben. – Na, ki vele – erősködik, ahog y mög ém lép, arcán széles vig yor. – Tetszik, ig az? Bág yadtan visszamosolyg ok. A blúz alig ér a csípőmig . Csak most veszem észre, hog y a hátán is van felirat: SZENTEK. – Oké, ez tényleg jó – miközben meg fordulok, szig orúan fig yelmeztetem. – De ez nem jelenti azt, hog y ezentúl is a te ruháidat fog om hordani, úg yhog y ne reménykedj. Teljesen elég edett vag yok a saját csinos, g ombos topjaimmal, köszönöm szépen. – Soha nem állítottam, hog y a cuccaid nem csinosak, Cam. – Natalie meg int vig yorog , és viccből meg csíp a melltartóm pántjával. – Mindig átkozottul csini vag y, te lány. Szívesen lefektetnélek, ha nem járnék Damonnal. Az állam leesik a döbbenettől. – Te beteg vag y, Nat! – Tudom – feleli, miközben visszafordulok a tükörhöz, és hallom a hang ján, hog y ördög ien nevet. – De ez az ig azság . Mondtam már neked, és komolyan is g ondoltam. Meg rázom a fejem, és mosolyg ok, ahog y felveszem a hajkefét. Natalie járt eg yszer eg y lánnyal, amikor éppen harag ban voltak Damonnal. De Nat, mint mag a mondta, „túlság osan farokpárti” ahhoz, hog y eg y lánnyal élje le az életét. Natalie nem ig azi ribanc – képen is törölné azt, aki annak nevezi –, de az biztos, hog y minden férfi olyan nimfomániás barátnőről álmodik, mint ő. – Na, hadd csináljam meg a sminkedet – mondja, miközben már terel is az öltözőasztal felé. – Azt már nem! Natalie csípőre teszi a kezét, és döbbenettől tág ra nyílt szemmel bámul rám, mintha az anyám lenne, akinek feleselni merészeltem. – Alkalmazzak erőszakot? Feladom, és eng edelmesen lehuppanok a székre. – Csinálj, amit akarsz – eg yezem bele, és felemelem a fejem, hog y dolg ozni tudjon. Az arcom kifesteni való fehér vászon a számára. – De mosómedveszemet nem csinálhatsz, rendben? Meg szorítja az arcomat, és lepisszeg , de nem tudja abbahag yni a mosolyg ást, hiába próbál komolynak látszani.
– Ety műfésznek nyukalomra van szükséke, hog y tolg ozni tudjon – játssza meg mag át drámai arckifejezéssel és eltúlzott hadonászással. – Aszt hiszet, hog y eg y detroiti szépsékszalonban faty? Mire vég ez, pont úg y nézek ki, mint ő – leszámítva persze a hatalmas melleket és a selymes barna tincseket. Az én hajam szőkés, olyan színű, amilyenért sok lány vag yonokat fizet a fodrásznál, és a hátam közepéig ér. El kell ismernem, hog y a hajamat illetően szerencsés vag yok. De Natalie szerint még szebb lenne, ha leeng edném, én meg ráhag yom. Nem mintha lenne más választásom. Nag yon félelmetes tud lenni néha… Bár nem csinált belőlem mosómedvét, azért a sötét szemhéjpúderrel nem spórolt, az biztos. – Sötét szem és szőke haj. Szexi kombináció – mag yarázta, miközben feketére festette a szempillámat. És persze a lapos talpú, nyitott szandál sem ment át a vizsg án, helyette eg y tűsarkú csizmát vetetett fel velem, amelyet kényelmesen fel tudtam húzni a farmernadrág szűk szárára. – Ig azi szexi ribanc vag y – állapítja meg elég edetten, miután alaposan vég ig mér. – És ezért le vag y nekem kötelezve – közlöm vele. – Mi? Még én tartozom neked? – A fejét oldalra biccentve oktat. – Nem hiszem, szivi. Te leszel majd hálás nekem, mire vég e a napnak, mert remekül érzed majd mag ad, és könyörög ni fog sz nekem, hog y g yakrabban vig yelek mag ammal. Meg játszott g únnyal mosolyg ok vissza, a karom összekulcsolva, a csípőm kidüllesztve. – Ezt kétlem, de remélem, hog y ig azad lesz, és leg alább unatkozni nem fog ok. – Rendben – feleli, miközben felhúzza a csizmáját. – Na, induljunk, Damon már vár minket.
2 SÖTÉTEDÉSRE ÉRÜNK az Underg roundhoz, mert útközben meg álltunk néhány helyen Damonnal. Három-nég y percet töltött mindenhol, mi pedig közben a felturbózott pick-upban vártunk. Nem mondta, mit csinált és kivel találkozott – amit normális esetben más meg tenne. De az ig azság az, hog y Damonnal kapcsolatban nem sok dolog szokványos vag y normális. Imádom, majdnem olyan rég óta ismerem, mint Natalie-t, de soha nem voltam képes meg szokni a kábítószeres üg yeit. Iszonyatos mennyiség ű füvet termeszt a pincében, de ő mag a nem szívja. Ig azság szerint rajtam és néhány közeli baráton kívül senki nem nézné ki eg y olyan dög ös pasasból, mint Damon Winters, hog y marihuána-termesztő lehet. A közhiedelem szerint azok mind úg y festenek, mint a csövesek. Damon azonban olyan vonzó, mint eg y modell – akár Alex Pettyfer öccsének is elmenne. Damon szerint a fű nem az ő műfaja. Kokaint fog yaszt, a marihuánát csak termeszti és árulja, hog y leg yen pénze a saját szenvedélyének kielég ítésére. Natalie úg y csinál, mintha Damon üzlete tökéletesen ártalmatlan lenne. Tudja, hog y a barátja nem szív füvet, ami szerinte különben sem annyira veszélyes szer, és ha eg yeseknek szükség ük van rá, hog y kikapcsoljanak és ellazuljanak, akkor miért ne leg yen éppen Damon az, aki seg ít rajtuk. Azt azonban nem hajlandó beismerni, hog y Damon kokainista. – Rendben, jól fog od mag ad érezni, ig az? – Natalie a seg g ével belöki a hátsó ajtót, és reménykedve rám néz. – Csak próbáld meg élvezni a dolg ot, és ne direkt rosszkedvűnek érezni mag ad. – Nat, miért akarnám utálni az eg észet – kérdezem, a szememet az ég nek emelve. – Tényleg jól akarom érezni mag am. Damon mellénk lép, és mindkettőnk derekát átöleli. – Két fantasztikus tyúkom van. Natalie meg játszott sértődöttség g el böki oldalba. – Fog d be a szád, bébi, még féltékennyé teszel. – De közben huncutul vig yorog rá. Damon eleng ed, és meg markolja Nat seg g ét, aki erre émelyítően felnyög , és lábujjheg yre áll, hog y meg csókolja. Mondanám, hog y menjenek szobára, de fölösleg esen jártatnám a számat. Az Underg round a leg menőbb külvárosi szórakozóhely Észak-Karolinában, de a telefonkönyvben nem lehet meg találni. Csak az olyanok tudják, hog y eg yáltalán létezik, mint mi. Eg y Rob nevű fickó két éve kibérelt eg y üres raktárhelyiség et, és a g azdag papa eg ymillió dollárjából titkos éjszakai klubot alakított ki benne. Az elmúlt két év alatt népszerű hely lett, ahol a rock helyi szexistenei élvezhetik az édes életet a sikoltozó rajong ók és g rupik körében – pazar körülmények között. Kívülről ug yan úg y néz ki, mint eg y elhag yatott épület eg y szellemvárosban, de belülről semmiben sem különbözik a leg menőbb éjszakai rockkluboktól. Színes stroboszkópok villog nak, a pincérnőkről lesír, hog y bármire kaphatók, a színpad pedig elég nag y ahhoz, hog y akár két banda
is játszhasson eg yszerre. Mivel az Underg round privát klub, a vendég eknek kissé távolabb kell leparkolniuk. Tényleg elég g yanús lenne eg y utcányi álló autó éjszakánként eg y „üres” raktár előtt. Ezért a közeli McDonald’snél hag yjuk az autót, ahonnan úg y tíz perces séta a klub a kísértetiesen üres utcákon át. Natalie kettőnk között meg y – de csak azért, hog y eg y kicsit még g yötörhessen, mielőtt odaérünk. – Rendben – kezdi olyan hang on, mintha tisztázni akarná, mit csinálhatok és mit nem. – Ha bárki kérdezi, eg yedülálló vag y, jó? És senkit ne rázz le úg y, mint múltkor azt a pasast az Office Depotban. – Mit csinált már meg int? – tudakolja Damon nevetve. – Képzeld, a fickó valóság g al beindult rá. – Natalie úg y meséli a sztorit, mintha ott sem lennék. – De tényleg , ha csak eg yet pislant, a pasas akár eg y autót is vett volna neki ajándékba. Ehelyett tudod, mit mondott neki? Vág ok eg y g rimaszt, és kihúzom a karom Natéból. – Istenem, annyira hülye vag y. Nem is íg y volt. – Ez ig az, bébi – ért eg yet Damon. – Ha a fickó az Office Depot-ban dolg ozik, akkor nem eng edheti meg mag ának, hog y ajándékba autót veg yen valakinek. Natalie barátság osan rácsap a vállára. – Eg y szóval sem mondtam, hog y eladó volt. Mindeg y, szóval, a pasas olyan dög ös volt, mint Adam Levine vag y… – eg y pillanatra elg ondolkodik, milyen szexi híresség et hozzon fel, hog y eg yértelmű leg yen, mit akar mondani – Jensen Ackles. És amikor el akarta kérni a telefonszámát, Prűd kisasszony közli vele, hog y leszbikus. – Fog d már be, Nat! – Dühös vag yok, amiért eltúlozza a dolg ot. – Eg yáltalán nem nézett ki annyira jól. Csak eg y átlag os, nem kimondottan csúnya fickó volt. Natalie rám se hederít, Damonnak mag yaráz tovább. – Nem ez a lényeg , hanem az, hog y hazudik, csak hog y távol tartsa mag ától a pasikat. Szerintem még arra is képes, hog y azzal rázzon le valakit, hog y Chlamydiája van és tetves. Damon nevet, én lecövekelek a sötét járdán, összekulcsolom a karom a mellemen, és dühömben az ajkamat harapdálom. Natalie észreveszi, hog y lemaradtam, és visszaszalad. – Oké, oké. Nézd, temiattad nem szeretném, ha mindent tönkretennél – próbál békíteni. – Csak annyit kérek, hog y ha valaki flörtölni kezd veled, aki nem olyan ronda, mint Quasimodo, akkor ne rázd le azonnal. Abból még nem lesz baj, ha szóba állsz valakivel, és kicsit meg ismeritek eg ymást. Azt nem kérem, hog y feküdj is le vele. Már előre utálom őt azért, ami történni fog . Meg esküdött, hog y nem fog senkivel összeboronálni. Damon mög éje lép, átkarolja a derekát, és vég ig futtatja a száját a nyakán. – Bébi, talán hag ynod
kellene, hog y azt csináljon, amit akar. Ne leg yél már mindig ilyen erőszakos. – Köszönöm, Damon – biccentek felé, ő meg rám kacsint. Natalie lebig g yeszti az ajkát, és meg adóan felemeli a kezét. – Ig azatok van. Eg y szót sem szólok többet. Esküszöm. Ja, ezt már megígérted egyszer… – Akkor jó – eg yezem bele, és elindulunk újra a klub felé. A lábam máris fáj Nat csizmájában. A raktár ajtaját őrző og re először hatalmas karját a mellén összefog va vég ig néz rajtunk, majd nyújtja a tenyerét. Natalie sértődött arcot vág . – Mi az, Rob már belépőt is szed? Damon szó nélkül előveszi a tárcáját. – Fejenként eg y húszas – morog ja az og re. – Húsz dollár? Most baszakodsz velem?! – Natalie valóság g al visít. Damon csak finoman arrébb taszítja, és belecsap három húszast az og re markába, aki a zsebébe g yűri a pénzt, és int, hog y mehetünk. Én lépek be az ajtón elsőként, mög öttem Natalie, Damon karjával a derekán. Meg vetően vég ig méri az og rét. – Szerintem saját zsebre dolg ozik – jeg yzi meg . – Szólni fog ok Robnak. – Gyere, bébi – nyug tatja Damon. Belépünk az ajtón, vég ig meg yünk a teherlift felé eg y hosszú, sivár folyosón, amelyet eg yetlen, pislákoló neonlámpa világ ít meg . A fémajtó bezárul, és a ketrec zajosan meg indul lefelé, az alag sorba. Csak eg y emelet, de a fülke annyira rázkódik, hog y attól félek, bármelyik pillanatban széteshet az eg ész, és mind meg halunk. Ahog y ereszkedünk lefelé, eg yre jobban hallani a dobok mély, dübörg ő hang ját, az alag sor járataiban mulató részeg eg yetemisták üvöltözését. Amikor a lift vég re meg áll, eg y másik og re nyitja ki nekünk az ajtót. Natalie szinte taszig ál kifelé. – Ig yekezz! Azt hiszem, a Four Collision játszik! – Próbálja túlkiabálni a zajt. Kézen fog ja Damont, és meg próbál elkapni eng em is, de pontosan tudom, mire készül, és nem fog om hag yni mag am beráng atni az ug ráló, izzadó testek közé ebben a mag as sarkú csizmában. – Na, gyere már! – Natalie valóság g al könyörög . Összeráncolja a homlokát, meg rag adja a kezemet, és mag ához húz. – Ne leg yél ilyen g yerekes! Ha valaki fellök, személyesen fog om seg g be rúg ni, rendben? Damon is rám vig yorog . – Hát, jó! – Beadom a derekam. Natalie annyira siet, hog y szinte kitépi az ujjaimat a helyükből. Amikor a táncparkettre érünk, Natalie eg y ideig úg y viselkedik, ahog y eg y leg jobb barátnőhöz illik: hozzám dörg ölődzik, hog y ne érezzem mag am eg yedül. De hamar elfelejtkezik rólam, és már csak Damon létezik a számára. Akár szeretkezhetnének is mindenki szeme láttára, senki se venné észre – csak én, mert valószínűleg én vag yok az eg yetlen nő a teremben, akinek nincs partnere. Kihasználom a kínálkozó lehetőség et, és áttöröm mag am a táncparketten a bár felé.
– Mit adhatok? – kérdezi a mag as szőke a pult mög ül, miután helyet fog laltam. – Rumos kólát. – Az erős cuccokat kedveled, mi? – jeg yzi meg , miközben meg tölti a poharat jég g el. – Láthatom az ig azolványodat? – Rám vig yorog . Válaszul lebig g yesztem a számat. – Ja, majd akkor ellenőrizheted a papírjaimat, ha te is meg mutattad az eng edélyedet – mosolyg ok vissza. Meg kapom az italomat. – Eg yébként soha nem iszom sokat – teszem hozzá, mielőtt belekortyolnék. – Sokat? – Hát, ig en, azt hiszem, ma éjszaka rám fér eg y kis bizserg és – ismerem be, miközben az ujjammal piszkálom a pohár peremére szúrt lime-karikát. – És ug yan miért? – fag g at, miközben eg y papírtörlővel szárítja a pultot. – Álljunk csak meg eg y pillanatra – emelem fel fig yelmeztetően az ujjamat. – Mielőtt tévedésbe esnél, nem azért vag yok itt, hog y kifecseg jem neked az összes titkomat. Csak semmi csapos-piás terápia, oké? – Natalie éppen elég nekem. Nevet, és behajítja a papírtörlőt valahova a pult mög é. – Jó tudni, mert nem vag yok eg y tanácsadó típus. Iszom még eg y kortyot, de ezúttal inkább a pohár fölé hajolok, ahelyett, hog y fölemelném. Az előrehulló tincsek eltakarják az arcomat. Amikor felemelem a fejem, a hajamat a fülem mög é tűröm – ezért utálom, ha nincs összefonva; több vele a g ond, mint amennyit meg ér az eg ész. – Ha tudni akarod – nézek a szemébe –, a könyörtelen barátnőm ráng atott ide, aki képes lett volna valami meg alázót tenni velem álmomban, és meg zsarolni, ha nemet mondok. – Ismerem az ilyet. – Kezét összekulcsolja a pulton, mielőtt folytatná. – Eg yszer nekem is volt eg y ilyen barátom. Hat hónappal azután, hog y a menyasszonyom lelécelt, elráng atott eg y éjszakai klubba Baltimore külvárosában. Nem akartam mást, csak otthon ülni, és nyalog atni a sebeimet, de mint később kiderült, akkor éjszaka meg kaptam mindent, amire valójában szükség em volt. Remek, a pasas azt hiszi, máris mindent tud rólam, vag y leg alábbis a „helyzetemről”. Pedig fog alma sincs semmiről. Az lehet, hog y neki is volt rosszul vég ződött szerelmi kapcsolata – hiszen ilyesmi előbb-utóbb mindenkivel meg történik –, de a többi: a szüleim válása, a bátyám, Cole börtönbüntetése, életem szerelmének a halála… Nem fog ok semmit elmesélni ennek a fickónak. Nem akarom, hog y azt hig g ye, nyafog ok. Mindenkinek vannak problémái, nehézség ei, fájdalmas emlékei, és sokakhoz képest az én életem nem is olyan trag ikus, úg yhog y nincs jog om vinnyog ni. – Nem azt mondtad, hog y nem vag y eg y tanácsadó fajta? – kérdezem inkább, miközben édesen rámosolyg ok. Felemeli a könyökét a bárpultról. – Tényleg nem, de te is csak jól jársz, ha tanulsz valamit az esetemből.
A szám még mindig fülig ér, és ezúttal csak úg y teszek, mintha innék eg y kortyot. Ig azából nem vág yom az alkohol adta bizserg ésre, és főleg nem akarok berúg ni, már csak azért sem, mert szinte biztosan nekem kell majd vezetni hazafelé. Mivel el akarom mag amról terelni a fig yelmet, a pultra könyökölök, az államat a kezemre támasztom, és meg kérdem: tehát, mi történt akkor éjszaka? A bal szájszéle mosolyra g örbül, és meg rázza szőke fejét, mielőtt beszélni kezd. – Először bújtam ág yba valakivel a szakítás óta, és újra meg tapasztaltam, milyen jó érzés érzelmileg füg g etlenné válni valakitől. Őszintén szólva nem ezt a választ vártam. A leg több férfi, akit ismerek, hazudott volna valamit a kapcsolatfóbiájáról, főleg , ha ki akar kezdeni velem. Tulajdonképpen kedvelem a fickót. Persze csak alkalmi ismerősként, nem tervezem, hog y – Natalie szavaival – szétteg yem neki a lábam. – Értem – felelem, és ig yekszem, hog y meg g yőzőnek látsszon a mosolyom. – Leg alább őszinte vag y. – Másnak nincs is értelme. – Eg y üres pohár után nyúl, hog y újabb rumos kólát keverjen nekem. – Meg tanultam, hog y manapság a leg több nő ug yanúg y fél az elköteleződéstől, mint a férfiak, és ha rög vest az elején világ ossá teszed, mit akarsz, akkor sértetlenül kerülsz ki az eg yéjszakás kalandokból. Bólintok, miközben a szívószállal játszom. Szó sem lehet róla, hog y bevalljam neki, de tökéletesen eg yetértek vele, és kimondottan üdítőnek találom az őszinteség ét. Bár korábban nem g ondolkodtam ezen, tény, hog y noha nem vág yom komoly kapcsolatra, én is ember vag yok, és nem lenne ellenemre eg y éjszakát eltölteni eg y ideg ennel. Csak éppen nem ezzel a fickóval – vag y bárki mással innen. Oké, lehet, hog y túl g yáva vag yok az eg yéjszakás kalandokhoz, és már ez az eg y ital is a fejembe szállt. Az ig azság az, hog y soha életemben nem csináltam ilyesmit, és bár az ötlet izg ató, eg yúttal halálra rémít. Eg ész életemben összesen két férfival feküdtem le: Ian Walshsal, az első szerelmemmel, aki elvette a szüzesség emet, és három hónappal később meg halt autóbalesetben, meg Christian Deering g el, aki mellett ig yekeztem elfelejteni Iant, de a szemétláda meg csalt eg y vörös ribanccal. Örülök, hog y soha nem mondtam neki azt a hírhedt szót, amelyik „sze”-vel kezdődik és „lek”-kel vég ződik, mert mélyen leg belül van eg y olyan érzésem, hog y amikor Chris kiejtette a száján, akkor fog alma sem volt, valójában mit is jelent. Persze az is lehet, hog y tudta, miről beszél, és ezért történt, hog y öthónapos randizás után felszedett valaki mást: mert én nem mondtam neki válaszul soha. Amikor felnézek a csaposra, látom, hog y mosolyog , és türelmesen várja, hog y meg szólaljak. Ez a fickó vag y nag yon jól ismeri az embereket, vag y tényleg csak ig yekszik barátság osan viselkedni. El kell ismernem, hog y helyes is; alig ha több huszonöt évesnél, lág y barna szeme mosolyg ós. A testhezálló póló nem rejti el izmos bicepszét és mellkasát. És szépen le van barnulva; az a fajta, aki
eg ész életét valahol az óceán partján töltötte. Lekapom róla a tekintetemet, amikor rájövök, hog y elkalandoztak a g ondolataim, és már azon járnak, hog yan nézhet ki póló nélkül, eg y szál úszónadrág ban. – Blake vag yok – mutatkozik be. – Rob testvére. Rob? Ja, persze, az övé az Underground. Nyújtom a kezem, és g yeng éden meg rázza. – Camryn. Már azelőtt hallom Natalie hang ját, hog y őt mag át meg látnám. Átfurakodik hozzám a táncparkett közelében ácsorg ó tömeg en. Azonnal észreveszi Blake-et, és a szeme rag yog ni kezd, a szája pedig széles mosolyra húzódik. Damon, akinek még mindig fog ja a kezét, szintén g yorsan felméri a helyzetet, de nem csinál semmit, csak szenvtelenül bámul rám. Ettől a nézéstől eg y kicsit kellemetlenül érzem mag am, de ig yekszem elfeledkezni róla, amikor Natalie a vállával hozzám dől, és vádló hang on meg kérdezi: – Mit csinálsz te itt? – Közben fülig érő szájjal vig yorog , a tekintete Blake és köztem jár, majd meg állapodik rajtam. – Iszom az italomat – mutatok rá a nyilvánvalóra. – Te is akarsz eg yet, vag y csak azért jöttél, hog y ellenőrizz? – Mindkettő. – Eleng edi Damon kezét, és ujjaival dobolni kezd a bárpulton, miközben Blake-re mosolyog . – Valami vodkásat kérek. Blake bólint, és Damonhoz fordul. – Nekem eg y rumos kóla lesz – mondja Damon. Natalie az ajkát a halántékomhoz szorítja. Érzem a forró leheletét a fülemen, ahog y suttog . – Szent szar, Cam! Tudod, ki ez? Látom, hog y Blake szája finom mosolyra húzódik, mert ő is meg hallotta. Érzem, hog y zavaromban elpirulok, de válaszolok Natnek. – Ig en, Blake-nek hívják. – Ő Rob fivére – sziszeg i a barátnőm, miközben már újra a csapost nézi. Damonra pillantok, abban a reményben, hog y veszi a lapot, és elráng atja Natet valahová, de kivételesen úg y tesz, mint aki nem érti, mit szeretnék. Hová lett az a Damon, akit ismerek, aki mindig kiseg ít, ha nem bírok Natalie-val? Aha, nyilván a barátnőm meg int felbosszantotta. Damon csak akkor viselkedik íg y, ha Natalie mondott vag y csinált valamit, amin nem tudja túltenni mag át. De még csak fél órája vag yunk itt – milyen bűnt követhetett el Nat ilyen rövid idő alatt? Aztán leesik a tantusz: Natalie-ról beszélünk, és ha van nő a föld kerekén, aki képes kevesebb, mint eg y óra alatt teljesen kiakasztani eg y férfit, még hozzá úg y, hog y észre sem veszi, az a barátnőm. Lecsusszanok a bárszékről, meg fog om Nat karját, és kissé arrébb ráncig álom. Damon valószínűleg tudja, mi a tervem, ezért a pultnál marad Blake-kel.
A zene mintha még hang osabb lenne, mert a zenekar új dalba kezdett. – Mit tettél? – kérdezem. – Hog y érted ezt? – Szinte eg yáltalán nem fig yel rám; a teste enyhén ring atózik a zene ütemére. – Nat, komolyan kérdezem. Abbahag yja a táncolást, és az arcomba néz, mintha ott keresné a választ. – Mivel akasztottad ki Damont? Mikor meg jöttünk, még nem volt semmi baja. Visszapillant Damonra, aki a pultnál szürcsöli az italát, aztán rám néz. Arcán zavart kifejezés. – Nem csináltam semmit… Azt hiszem. – Felnéz, mintha g ondolkozna, mit mondhatott vag y csinálhatott, majd csípőre tett kézzel nekem szeg ezi a kérdést. – Miből g ondolod, hog y Damon dühös? – Látszik rajta – felelem, miközben hátranézek a bár felé. – Utálom, amikor veszekedtek, különösen olyankor, amikor kénytelen vag yok veletek tölteni az éjszakát, és vég ig hallg atni, ahog y felhánytorg attok ősrég i sérelmeket. Natalie zavart arckifejezését ördög i mosoly váltja fel. – Szerintem paranoiás vag y, és meg próbálod elvonni a fig yelmemet mag adról és Blake-ről. – Pajkosan rám néz, és ezt utálom. – Nincs olyan, hog y „én és Blake”, csak beszélg ettünk – próbálom lehűteni. – A beszélg etés az első lépés. Rámosolyog ni a következő – folytatja, miközben kiszélesedik a vig yor az arcán –, és tisztán láttam, hog y mosolyog tál rá. – Összekulcsolja a karját a mellkasán. – Fog adjunk, hog y beszélg ettetek, és nem kellett erőszakkal kicsikarnia belőled a válaszokat a kérdéseire. Az ördög be, még a nevét is tudod. – Ahhoz képest, hog y azt akartad, érezzem jól mag am, és ismerkedjek meg eg y férfival, nem ig azán tudod, hog yan kell csöndben maradni, amikor a dolg ok úg y alakulnak, ahog yan szeretted volna. Natalie meg int mozog ni kezd a zene ütemére, emelg eti a karját, a csípője csábítóan ring atózik, én viszont csak állok eg y helyben. – Semmi sem fog történni – közlöm vele szig orúan. – Meg kaptad, amit akartál, mert beszélg etek valakivel, és nem tervezem azt mondani neki, hog y Chlamydiám van, úg yhog y arra kérlek, ne rendezz jelenetet. Hosszan eg y mélyet sóhajt, és abbahag yja a táncolást. – Azt hiszem, ig azad van. Eg yedül hag ylak vele, de ha felvisz Rob emeletére, akkor tudni akarom a részleteket. – Határozottan rám bök, felvonja a szemöldökét, az ajkát big g yeszti. – Rendben, de addig se állj fél lábon, léleg zetvétel nélkül, mert ez nem fog meg történni – eg yezem bele, csak hog y lerázzam vég re.
3 EGY ÓRÁVAL ÉS KÉT ITALLAL később „Rob emeletén” vag yok Blake-kel. Eg y kicsit becsíptem, de nem vag yok részeg , mivel még tudok eg yenesen járni és értelmesen beszélni. Azonban eg y kissé túl boldog nak érzem mag am, és ez enyhén ag g aszt. Amikor Blake felvetette, hog y „eg y időre hag yjuk ott a zajt”, a vészjelzőm őrülten villog ni kezdett. Ne menj el egy éjszakai klubból pár ital után egy pasassal, akit nem ismersz! Ne tedd, Cam! Nem vagy ostoba, ne engedd, hogy az alkohol elvegye az eszed, üvöltött a fig yelmeztető hang a fejemben, és én hallg attam is rá eg észen addig , míg eg yszer csak Blake rag adós mosolya és a felismerés, hog y jól érzem mag am vele, el nem hallg attatta. – Ezt hívják Rob emeletének? – érdeklődöm, ahog y lenézek a városra a raktár tetejéről. Minden épületet berag yog nak a kék, fehér és zöld fények. Az utcák mintha narancsszínben fürdenének. – Mire számítottál? – Belül összerezzenek, amikor meg fog ja a kezemet, de hag yom. – Puccos szexbarlang ra, tükrökkel a plafonon? Várjunk csak… ig en, pontosan ezt vártam – persze a mag am körülményes módján. De akkor mi az ördög nek jöttem fel vele? Oké, most már kissé pánikban vag yok. Azt hiszem, még is berúg tam kicsit, különben nem lenne ilyen rossz az ítélőképesség em. Meg rémít, és szinte kijózanít a g ondolat, hog y hajlandó lennék részeg en mag amtól meg látog atni eg y szexbarlang ot. Tényleg az alkohol tesz felelőtlenné, vag y csak kihoz belőlem valamit, amiről tudni sem akartam, hog y a lelkem mélyén szunnyad? Rápillantok a tég lafalba épített fémajtóra. Nyitva hag yta, és ez jó jel; látom a folyosóról kiszűrődő fényt, a kilincs körvonalait. Blake eg y fa piknikasztalhoz vezet. Kissé ideg esen ülök le melléje. A szél borzolja a hajamat, néhány tincset belefúj a számba. Odanyúlok, meg ig azítom. – Még szerencse, hog y én vag yok az – mondja, miközben az elénk táruló látképet nézi. Átkarolja a térdét, lábát felteszi az asztal mellett álló padra. Felhúzom a lábam lótuszülésbe, a kezemet összekulcsolom az ölemben. Kérdőn nézek rá. Mosolyog . – Szerencse, hog y én vag yok az, aki felhozott ide – mag yarázza. – Eg y olyan g yönyörű lány, mint te, azokkal a pasasokkal, ott lent… – Felém fordítja a fejét, barna szeme szinte foszforeszkál a sötétben. – Ha nem én lennék, könnyen vég ezhetnéd nemi erőszak áldozataként a saját életrajzi filmedben. Most már tökéletesen józan vag yok. Két röpke másodperc alatt úg y elmúlt az alkohol hatása, mintha eg y kortyot sem ittam volna. Kihúzom mag am, a hátam meg feszül, mély léleg zetet veszek. Mi a faszt képzeltem?!
– Minden rendben – nyug tat meg , a mosolya lág y, két keze tenyérrel felfelé kinyújtva. – Soha nem tennék eg y lánnyal semmit, amit nem akar, vag y eg y olyannal, aki ivott eg y kicsit, és csak azt hiszi, hog y akarja. Úg y érzem, mintha éppen csak meg úsztam volna eg y halálos lövést. Kicsit meg nyug szom, és vég re meg int kapok leveg őt. Persze, még mindig teledumálhatja a fejemet hülyeség ekkel, hog y a bizalmamba férkőzzön, de az ösztöneim azt súg ják, hog y a fickó tökéletesen ártalmatlan. Fig yelnem kell, és óvatosnak lenni, amíg itt vag yok vele eg yedül, de leg alább eg y kicsit lazíthatok. Azt hiszem, ha vissza akart volna élni a helyzettel, akkor nem fig yelmeztetett volna a lehetség es veszélyekre. Kuncog ok, amikor eszembe jut valami, amit korábban mondott. – Mi olyan vicces? – Rám néz, mosolyog va várja a választ. – Az, hog y meg említetted az életrajzi filmet. – Érzem, hog y a szám halvány, zavarodott mosolyra húzódik. – Nézel ilyesmit? Elfordítja rólam a tekintetét, ő is zavarban van. – Á, dehog y. Csak közismert példaként hoztam fel – válaszol vég ül. – Tényleg ? – Most már kötekedem vele. – Hát, nem is tudom, te vag y az első férfi életemben, aki használta ezt a kifejezést. Elpirul, és már-már rosszulesik, hog y ez mennyire boldog g á tesz. – Csak ne áruld el senkinek, jó? – Próbál fenyeg etőnek látszani, hog y meg g yőzzön. Rámosolyg ok, aztán elfordítom a fejem, és ismét a város fényeit bámulom. Remélem, hog y sikerül lehűteni a flörtölésünk keltette esetleg es reményeit. Nem érdekel, mennyire kedves, elbűvölő és szexi, nem adom neki mag am. Eg yszerűen nem vag yok még kész továbbmenni az ártatlan, baráti, szexuális felhang ok nélküli beszélg etésnél. Pokoli nehéz, mert a férfiak mindig azt hiszik, hog y eg y sima mosoly sokkal többet jelent, mint amennyit valójában. – Szóval, áruld el, miért vag y eg yedül? – kérdezi. – Azt már nem… – rázom a fejem. – Nem akarok erről beszélni. – Ne már! Mondj valamit mag adról. Hiszen csak beszél-g etünk. – Ültében felém fordul, az eg yik lábát felteszi az asztalra. – Tényleg kíváncsi vag yok, nem taktikázom. – Ezt hog y érted? – Nem az vele a célom, hog y lefektesselek – ha azt akarnám, meg mondanám eg yenesen. – Szóval nem akarsz ág yba vinni? – Vetek rá eg y oldalpillantást, ajkamon félmosoly. Nem sikerült elijesztenem. – Persze ez a vég ső cél; kibaszott idióta lennék, ha nem akarnék lefeküdni veled, de ha csak ezt szeretném, azt meg mondtam volna, mielőtt feljöttünk. Értékelem az őszinteség ét, és jobban is tisztelem miatta, de a mosoly meg merevedik az arcomon a szavaira. Mi mást akarhat tőlem? Randit, kapcsolatot? Azt már nem.
– Nézd… – kezdem, hog y észreveg ye, visszakozni akarok. – Csak hog y tudd, eg yikre sem vág yom. – Eg yik mire? – De már rá is jön, mire g ondoltam. Mosolyog , meg rázza a fejét. – Semmi g ond, eg y hullámhosszon vag yunk. Bármilyen hihetetlen, tényleg csak azért hoztalak fel ide, hog y beszélg essünk. Van eg y olyan érzésem, hog y ha még is szexre vag y randira vág ynék, Blake boldog an ig ent mondana, és csak azért visszakozott ilyen üg yesen, hog y ne érezze: leráztam. – Hog y válaszoljak a kérdésedre, azért vag yok szing li, mert volt pár kellemetlen tapasztalatom, és nem szeretnék mostanában hasonlókat átélni. – Tudom, mire g ondolsz. – Blake bólint, elfordítja a fejét. A szél belekap szőke hajába, kifújja a félhosszú tincseket a homlokából. – Szívás újra meg újra átélni ug yanazokat a kudarcokat, leg alábbis eleinte. A tanulási folyamat mag a is eg y rémálom. – Rám néz, mielőtt folytatná. – Ha sokáig eg yütt vag y ug yanazokkal az emberekkel, hozzászoksz a helyzethez, még akkor is, ha az életed eg észség telen, vag y mag a a pokol. Ebből a komfortzónából iszonyúan nehéz kiráng atni valakit, hog y új életet kezdhessen. – Amikor ráeszmél, hog y túl g yorsan nag yon mélyenszántó témába feledkezett, meg próbálja enyhíteni a hang ulatot. – Három hónapig eg yütt voltam Jennel, mikor vég re először mertem kényelmesen szarni a lakásában. Hang osan felnevetek, és mikor vég re összeszedem a bátorság omat, hog y ránézzek, látom, hog y mosolyog . Van eg y olyan érzésem, hog y még nincs annyira túl az exén, ahog yan hinni szeretné. Ezért meg teszem neki azt a szívesség et, hog y mag amra terelem a szót erről a fájdalmas szakításról, még mielőtt meg világ osodna. – A barátom meg halt – bököm ki. – Autóbalesetben. Blake arca meg nyúlik a döbbenettől. Rám mered, a szemében bűntudat csillog . – Sajnálom, nem akartalak… Felemelem a kezem, hog y elhallg attassam. – Nem, minden a leg tökéletesebb rendben, nem tettél semmi rosszat. – Bólint, várja, hog y folytassam, és én meg teszem. – Eg y héttel a ballag ás előtt történt. A térdemre teszi a kezét, de tudom, hog y csak vig asztalni akar, nincs a g esztus mög ött hátsó szándék. Éppen kezdeném mesélni, mi történt, amikor eg y puffanást hallok, és Blake hirtelen lezuhan az asztalról. Az eg ész nag yon g yorsan történt, nem is láttam, ahog y Damon nekiug rott, nem hallottam, amikor átrobog ott az ajtón, pedig az csak pár méterre van tőlünk. – Damon – sikítom, amikor meg rag adja Blake-et, aki még fel sem tudott kászálódni a földről, és ököllel püfölni kezdi az arcát. – HAGYD ABBA! DAMON! ÉDES ISTENEM! Még jó néhányszor meg üti Blake-et, mielőtt mag amhoz térek a sokkból, és meg próbálom leráncig álni róla. Ráug rom Damon hátára, próbálom elkapni a csuklóját, de szinte transzban van,
észre sem veszi, én pedig úg y érzem, mintha eg y őrjöng ő bikát kellene meg fékeznem. Leráz mag áról, keményen landolok a betonon, a hátsómon és a két kezemen. Blake vég re bevisz eg y kemény ütést Damon arcába, és ez elég időt ad neki, hog y feltápászkodhasson. – Mi a fasz bajod van, ember?! – üvölt Blake, miközben dörzsöli az állkapcsát, mintha meg próbálná visszailleszteni a helyére. Vérzik az orra, a felső ajka felrepedt és bedag adt. A sötétben feketének látszik a vére. – Pontosan tudod, hog y mi a fasz bajom van – bömböli Damon, és újra támadna, de odarohanok, és minden erőmmel próbálom visszatartani. Eléje lépek, tenyeremet kőkemény mellkasára szorítom. – Fejezd be, Damon! Csak beszélg ettünk! Mi az ördög bajod van? – Olyan hang osan üvöltök, hog y szinte érzem, ahog y meg feszülnek a hang szálaim. Majd Blake felé fordulok, miközben nem eresztem el Damont. – Sajnálom, Blake, én… – Ne ag g ódj. Leléptem – válaszolja szig orú, elutasító arckifejezéssel. Sarkon fordul, kilép a fémajtón, és durván bevág ja mag a mög ött. Meg pördülök, dühtől izzó szemmel meredek Damonra, és teljes erőből mellbe lököm. – Te seggfej! Nem hiszem el, hog y ezt tetted! – visítom az arcába. Damon még mindig liheg , sötét szeme tág ra nyílt és valahog y állatias. Az eg yik felem nem bízik benne, de a másik, amelyik tizenkét éve ismeri, elhesseg eti az ag g odalmaimat. – Hog yan léphetsz le eg y pasassal, akivel kibaszottul csak most ismerkedtél meg ? Azt hittem, több eszed van ennél, Cam, még seg g részeg en is! Ellépek előle, a karomat dühösen összefonom. – Hülyének tartasz? Csak beszélgettünk – visítom. – Képes vag yok meg különböztetni a seg g fejeket a kedves fiúktól, és aki itt áll előttem, az eg y ig azi kibaszott seg g fej! Összeszorítja az ajkát, de hallom, hog y csikorg atja a fog át. – Nevezz, aminek akarsz, én csak próbáltalak meg védeni – közli meg lepően nyug odt hang on. – Mitől? – Én viszont még mindig üvöltök. – Eg y kellemes beszélg etéstől? Eg y pasastól, aki tényleg csak dumálni akart? Damon szája önelég ült vig yorra húzódik. – Nincs olyan férfi, aki csak beszélg etni akar. Nem létezik olyan pasas, aki eg y lányt, aki olyan jól néz ki, mint te, csak azért vinne fel eg y átkozott raktár tetejére, hog y cseveg jen vele. Még tíz perc, és a hátadon találtad volna mag ad az asztal tetején, ő pedig azt csinált volna veled, amit akar. Itt aztán sikong athatnál, a kutya sem hallaná meg , Cam. Hiába próbálom lenyelni, nem tűnik el a g ombóc a torkomból. Lehet, hog y Damonnak ig aza van. Talán annyira elvakított Blake őszinte és sebzett lelkű személyiség e, hog y beleestem a csapdába,
amelyet észre sem vettem? Ig az, hog y korábban is eszembe jutott már, mi minden történhet eg y ilyen helyzetben, láttam hasonló eseteket a tévében is, de mi van, ha Blake valami új trükköt akart kipróbálni rajtam… Á, nem hiszem. Persze, ha kérem, meg kefélt volna a piknikasztalon, de a szívem mélyén hiszem, hog y erőszakkal nem tett volna ilyet. Hátat fordítok Damonnak, nehog y leolvassa az arcomról: eg y pillanatig is elhittem, amit mondott. Pokolian dühös vag yok amiatt, ahog yan kezelte a helyzetet, de nem utálhatom miatta örökké, mert tényleg csak a javamat akarta. Kétség telenül alfahím, túlteng benne a tesztoszteron, de akkor is ig az, hog y ag g ódik értem. – Cam, nézz rám, lég y szíves. Dacosan várok néhány pillanatot, mielőtt meg fordulnék. A karom még mindig összekulcsolva. Damon tekintete lág yabb, mint az előbb. – Sajnálom, én csak… – sóhajt, és elfordítja a szemét, mintha nem lenne képes az arcomba nézni, amikor kiböki, amit mondani akar. – Camryn, nem bírom elviselni a g ondolatot, hog y más férfival vag y. Úg y érzem, mintha g yomorszájon vág tak volna. Furcsa, ug atásszerű hang tör ki belőlem, a szemem tág ra mered. Ideg esen pillantok a fémajtó felé, aztán visszanézek Damonra. – Hol van Natalie? – kérdezem, hog y másra tereljem a szót. Mi a csudát mondott? Nem, az ki van zárva, hog y komolyan g ondolta. Biztos rosszul hallottam. Ig en, az alkohol okozta zsong ás visszatért, nem tudok világ osan g ondolkodni. Közelebb lép, meg fog ja a könyökömet. Azonnal rám tör a kényszer, hog y hátráljak, de mozdulni sem tudok. – Komolyan g ondolom, amit mondtam. – A hang ja alig erősebb a suttog ásnál. – Hetedik óta akarlak. Újabb ütés a g yomorszájamba. Vég re sikerül meg mozdulnom. – Nem, nem. – Rázom a fejem, próbálom meg érteni, mi történik. – Részeg vag y, Damon? Be vag y lőve? Valami nincs rendben veled. Meg kell keresnünk Natalie-t. Íg érem, nem árulom el neki, mit mondtál, és reg g el már te sem fog sz rá emlékezni, de mennünk kell. Most azonnal. Indulnék a bezárt fémajtó felé, de Damon meg rag adja a karomat, és mag a felé fordít. Elakad a léleg zetem, és a korábbi rossz érzéseim újra előtörnek. Mintha nem ismerném ezt a férfit, és soha nem is bíztam volna benne. A tekintete még állatiasabb, mint volt, de valahog y van benne eg y kísérteties lág yság is. – Nem vag yok részeg , és a múlt hét óta nem szívtam kokaint. A tény, hog y kokózik, több mint elég ahhoz, hog y soha ne leg yek képes vonzódni hozzá, de mindig az eg yik leg közelebbi barátom volt, ezért elnéztem neki a kábítószert. Mivel rég óta és
nag yon jól ismerem, tudom, hog y most ig azat mond. És életemben először azt kívánom, bárcsak be lenne lőve, mert akkor mind a ketten elfeledkezhetnénk arról, ami történt. Lenézek a kezére, amely a karomat markolja, és csak most érzem, milyen erős a szorítása. Ez meg rémít. – Eng edj el, Damon, lég y szíves. Ahelyett, hog y lazítana a szorításon, még erősebben markol, én pedig meg próbálok kiszabadulni. Mag ához ránt, és mielőtt bármit tehetnék, ajkát rátapasztja az enyémre. A szabad kezével meg rag adja a tarkómat, hog y ne tudjam meg mozdítani a fejemet. Próbálja belenyomni a nyelvét a számba, de sikerül annyira hátrahúzódnom, hog y lefejelhessem. Ez meg döbbenti – bevallom, eng em is –, és ösztönösen elereszt. – Cam! Várj! – Hallom, hog y kiabál utánam, miközben rohanok, és feltépem az ajtót. Mög öttem dübörög a fémlépcsőn, ahog y rohanok lefelé, de amikor a teherlifthez érek, már nem hallom a lépteit. Becsapom a rácsos ajtót, és meg nyomom a FŐEMELET g ombot. Még mindig ug yanaz az og re áll az ajtóban, aki beeng edett. Elrobog ok mellette, eg y kicsit meg is lököm, hog y kiférjek az ajtón. – Lassan a testtel, bébi! – kiáltja utánam, de én csak rohanok, minél messzebb a raktártól. Eg észen a Shell kútig g yalog olok, csak onnan hívok taxit.
4 A MOBIL HANGJÁRA ÉBREDEK másnap reg g el. Hallom, ahog y berreg a fejem mellett az éjjeliszekrényen. NATALIE – mutatják a betűk és széles mosolya a kijelzőn. A látványtól azonnal felébredek, ülő helyzetbe tornászom merev testemet, és csak szorong atom a mobilt, hag yom, hadd rezeg jen még eg y darabig a markomban, míg összeszedem a bátorság ot, hog y meg nyomjam a HÍVÁS FOGADÁSA g ombot. – Hova lettél? – sikítja a fülembe. – Istenem, Cam, eg yszerűen csak eltűntél. Halálra voltam rémülve, és Damon is elveszett, aztán előkerült, és eg yszer csak láttam Blake-et lelépni, és véres volt az arca, és aztán hirtelen meg értettem, mire g ondoltál, mikor azt mondtad, hog y Damon dühös… – hadarja eg y szuszra, aztán vég re léleg zetet is vesz, mielőtt folytatná. – És hiába fag g attam, hog y mi rosszat csináltam vag y mondtam, hog y amiatt dühös-e, ami múlt héten történt az étteremben, de nem válaszolt, csak annyit mondott, hog y ideje menni, és én… – Natalie – vág ok a szavába, mert már zsong a fejem. – Hallg ass el eg y percre, jó? Ledobom mag amról a paplant, és felkelek, a mobil még mindig a fülemhez szorítva. Tudom, hog y el kell mesélnem neki, mi történt Damonnal. Muszáj. Soha nem bocsátana meg nekem, ha mástól kellene meg tudnia – és én sem bocsátanék meg mag amnak. Fordított helyzetben én is elvárnám tőle, hog y elmondja az ig azat. De nem telefonon. Ezt az üg yet csak személyesen lehet tisztázni. – Kávé? Eg y óra múlva? Csönd a vonal túlsó vég én. – Ó, jó, hát persze. Biztos, hog y jól vag y? Annyira ag g ódtam. Azt hittem, hog y elraboltak, vag y ilyesmi. – Ig en, Natalie, én… – totálisan nem vagyok jól – ig en, jól vag yok. Oké. Találkozzunk eg y óra múlva, és eg yedül g yere, lég y szíves. – Damon kidőlt odahaza. – Kihallom a hang jából a vig yort. – Anyám, olyasmiket tett velem az éjszaka, amiket ki sem néztem belőle. Összerázkódom a szavaira. Csak szavak, nyug tatom mag am, nem sikong ató rémalakok, akik rám vadásznak. – Nem mintha képes lettem volna szexre g ondolni, amíg nem voltam benne biztos, hog y minden rendben van veled. Mivel nem vetted fel a telefont, három óra felé felhívtam a mamádat, ő mondta, hog y alszol. De még akkor is annyira ag g ódtam, amiért szó nélkül leléptél… – Eg y óra – szakítom félbe, mielőtt újra kezdené a litániát. Miután elbúcsúztunk, első dolg om, hog y ellenőrizzem a nem fog adott hívások listáját. Hat Natalie-tól és kilenc Damontól. Csak Natalie hag yott eg y üzenetet – g ondolom, Damon nem akart
áruló bizonyítékot mag a ellen. Nem mintha szükség em lenne bizonyítékra. Natalie azóta a leg jobb barátnőm, mióta a ribanc ellopta a kedvenc Barbie-mat eg y pizsamabuli alatt. Türelmetlen vag yok, és már meg ittam a fél tejeskávémat, mire Natalie meg érkezik. Azt kívánom, bárcsak ne mosolyog na olyan boldog an, mert ez még inkább meg nehezíti a dolg ot. – Pocsékul nézel ki, Cam. – Tudom. Döbbenten pislog . – Mi van? Semmi szemforg atás és szarkasztikus „köszönöm”? Kérlek, fejezd be a mosolygást, Nat. Kérlek, csak egyszer vedd komolyan, hogy NEM mosolygok, és viselkedj felnőtt módjára. Természetesen nem teszi. – Nézd, az a leg eg yszerűbb, ha belevág ok a közepébe. Oké? Nyelek eg yet, és veszek eg y mély léleg zetet. Istenem, nem hiszem el, hog y ez meg történt! Ha eg y alkalmi partnerről lenne szó, akivel a sok szakításuk eg yike alatt összejött, akkor nem lenne ennyire nehéz. De Damonnal történt, azzal a fickóval, akivel öt éve van eg yütt, akihez visszaszaladt minden szakítás és veszekedés után. Az eg yetlen férfival, akibe valaha is ig azán szerelmes volt. – Cam, miről van szó? – Már érzi, hog y durva dolg ot fog ok mondani. Látom a szemében, hog y próbálja előre kitalálni, tetszeni fog -e neki, amit hall, vag y sem. Azt hiszem, sejti, hog y Damont érinti a dolog . Látom, hog y nag yot nyel. – Teg nap éjszaka fenn voltam a tetőn Blake-kel… Az ag g odalmat hirtelen felváltja a mosoly. Szemlátomást kapva kapna a lehetőség en, hog y az elkerülhetetlen rossz hír helyett olyan témát találjon, amelyről viccelni lehet. De leintem, még mielőtt kinyithatná a száját. – Csak hallg ass vég ig , rendben? Sikerült meg rag adnom a fig yelmét. Játékos szelleme kihuny, én pedig folytatom. – Damon azt hitte, Blake azért vitt fel a tetőre, hog y visszaéljen a helyzettel. Kirontott a tetőre, és nekiesett Blake-nek, kiverte belőle a szart is. Blake érthetően kiakadt és elrobog ott. Én ott maradtam Damonnal. Eg yedül. Fél a folytatástól, látszik a szemén. Mintha már tudná, mit fog ok mondani, és lassan kezdene miatta g yűlölni. – Damon keményen rám mozdult, Nat. Még jobban összehúzza a szemét. – Meg csókolt, és azt állította, hog y hetedik óta odavan értem. Aprókat léleg zik, ebből tudom, hog y eg yre g yorsabban ver a szíve.
– El akartam neked mondani… – Hazug ribanc vag y. Meg int úg y érzem, mintha g yomorszájon vág tak volna, és elakad a léleg zetem. Natalie felpattan a székről, vállára kapja a táskáját, sötét szemében izzik a düh. Mozdulni sem tudok, annyira meg döbbentettek a szavai. – Azóta akarod Damont, amióta járni kezdtünk – sziszeg i. – Azt hiszed, nem vettem észre az elmúlt évek alatt, hog yan nézel rá? – A szája meg keményedik. – A francba, Cam, mindig a pártjára állsz, ha más pasival flörtölök. – Hadonászik, miközben erőltetett orrhang on próbálja majmolni, ahog yan beszélek. – „Barátod van, Nat”, „ne feledkezz el Damonról, Nat”, „Damonra is g ondolnod kell, Nat”. – Olyan erővel csap az asztalra, hog y az majdnem felborul. Nem kapok a poharam után, de szerencsére nem dől fel. Tartsd mag ad távol tőlem és Damontól. – Az ujját az arcomba nyomja nyomatékul. – Különben, isten eng em úg y seg éljen, eszméletlenre verlek. Ezzel elmeg y, ki a dupla üveg ajtón. A cseng ő hang ja visszhang zik a helyiség ben. Amikor vég re mag amhoz térek a sokkból, észreveszem, hog y a vendég ek közül hárman is fig yelnek, a barista pedig elkapja rólam a tekintetét, amikor ránézek. Bámulom mag am előtt az asztalt, a fa mintázata lassan összefolyik a szemem előtt. A kezembe hajtom a fejem, és csak ülök ott, ki tudja meddig . Kétszer majdnem felhívom Natet, de kényszerítem mag am, hog y visszateg yem a mobilt az asztalra. Hog yan történhetett ez? Évekig voltunk elválaszthatatlan barátok – az isten szerelmére, még a hányását is takarítottam –, és úg y kihajít, mint a penészes ételmaradékot? Csak meg van bántva, g yőzködöm mag amat. Egyelőre még a tagadási fázisban van, időt kell adni neki, hogy elfogadja az igazságot. Meg fog békülni, kirúgja azt a seggfejet, bocsánatot kér, és visszarángat majd az Undergroundba, hogy mind a kettőnknek találjunk új pasit. De mag am sem ig azán hiszem, pontosabban a kevésbé racionális, meg bántott énem nem hajlandó eng edni, hog y túllépjek a vak dühön. Elmeg y mellettem eg y vendég , eg y mag as, idősebb férfi g yűrött öltönyben, és lopva rám pillant, mielőtt kilépne az ajtón. Meg alázottnak érzem mag am. Amikor ismét felpillantok, ug yanaz a szempár néz vissza rám, mint korábban, majd g yorsan elfordul. Érzem a felém sug árzó szánalmat. Felkapom a földről a táskámat, hanyag ul a vállamra vetem, felállok, és majdnem olyan dühösen viharzok ki a kávézóból, mint Natalie. Eltelt eg y hét, és nem hallottam Nat felől. Eg y idő után összeomlottam, és meg próbáltam – jó néhányszor – felhívni, de a hívás mindig hang postára ment. Az utolsó próbálkozásnál kiderült, hog y meg változtatta a bejelentkező szöveg et: „Szia, ha barát vagy – ig azi barát –, akkor hagyj üzenetet, és visszahívlak. Egyébként ne fáradj.” Leg szívesebben átnyúltam volna a telefonvonalon, hog y orrba nyomjam, de mivel ez lehetetlen, csak nekivág tam a mobilt a szemközti falnak. Szerencsére annak
idején vettem hozzá védőtokot, különben mehettem volna vissza az Apple szalonba, beszerezni eg y másikat. Annyira el voltam keseredve, hog y még Damont is meg próbáltam elérni. Ug yan ő az utolsó ember a Földön, akivel beszélni szeretnék, de ő a kulcs a Natalie-hoz fűződő barátság om helyrehozatalához. Bármilyen szomorú, de ez a helyzet. Őszintén szólva, nem tudom, mit reméltem: azt talán, hog y feladja mag át, és elmondja Natnek az ig azat? Ja, persze, majd ha fag y. Nem kerestem őket többé. Messze elkerültem a kedvenc kávézónkat, és inkább a leg közelebbi sarki boltban kapható löttyöt ittam. A hosszabbik utat választottam, amikor állásinterjúra mentem a Dillardhoz, íg y nem kellett elhaladnom Natalie lakása előtt. Meg kaptam az állást, menedzser-asszisztens lettem az áruházban, nag yrészt anyámnak köszönhetően, aki a személyzeti vezető, Mrs. Phillips kedves barátnője. De ez pont annyira dob csak fel, mint a pocsék kávé, amit inni kényszerülök. A konyhaasztalnál ülök, és fig yelem, amint platinaszőke anyám sürg ölődik a hűtő körül. Hirtelen mellbe vág a g ondolat: nem költözöm el otthonról a leg jobb barátnőmhöz, hog y vég re a saját lábamra álljak. Kénytelen leszek eg yedül lakást bérelni, vag y anyám nyakán maradok, amíg Natalie észhez nem tér – ha eg yáltalán. És mi van, ha túl sokáig tartja a harag ot, és már én nem leszek képes neki meg bocsátani, és elküldöm a fenébe, amikor békülni akar? A g ondolattól szédülni kezdek. – Rog errel van randevúm ma este – mondja anyám, még mindig a hűtőszekrénybe hajolva. Aztán kieg yenesedik, és rám néz. Túl sok szemhéjpúdert tett fel, jeg yzem meg mag amban. – Találkoztál már Rog errel, ug ye? – Ig en – felelem, bár nem találkoztunk, de az is lehet, hog y ig en, mert őszintén szólva, fog almam sincs, Rog er melyik abból az ötből, akikkel az anyám az elmúlt eg y hónapban meg ismerkedett, amióta bejelentkezett eg y g yorsrandi-oldalra. És a „g yorsrandit” anyám esetében szó szerint kell érteni. – Kedves férfi. Már harmadszor találkozunk. Arcomra erőltetek eg y mosolyt. Szeretném, ha anyám boldog lenne, még akkor is, ha ez azt jelenti, hog y újra férjhez meg y, bár a g ondolat halálra rémít. Imádom az apámat – apuci pici lánya vag yok –, de amit anyámmal tett, az meg bocsáthatatlan. Nég y hónapja váltak el, és azóta anyu meg változott; olyan, mint akit alig ismerek. Mintha kinyitott volna eg y rég i fiókot, amibe harminc éve nem nyúlt bele senki, és elővett volna belőle eg y másik személyiség et, amelyet azelőtt viselt, hog y találkozott volna apámmal, és meg szült volna eng em, meg a bátyámat, Cole-t. A baj csak az, hog y ez már nem ő, hiába próbálkozik fog csikorg atva. – Azt íg éri, hog y elutazunk eg y luxushajón – folytatja anyám, és az arca már a g ondolattól is felrag yog . Lehajtom a laptopom fedelét, mielőtt reag álnék.
– Nem g ondolod, hog y három randi után még eg y kicsit korai ilyesmiről beszélni? Lebig g yeszti az ajkát, és eg y kézleg yintéssel elintéz. – Nem, kicsim, nag yon is jól van íg y. Reng eteg pénze van, eg y ilyen utazás neki nem jelent többet, mintha elvinne vacsorázni. Félrenézek, és majszolni kezdem a szendvicsemet, bár nem vag yok ig azán éhes. Anyám röpköd a konyhában, úg y tesz, mintha takarítana. Szerdánként jön a bejárónő, de mivel ma eg y férfi jön érte, szükség ét érzi, hog y letörölje a pultot, és telefújja a házat lég frissítővel – szerinte ezt nevezik takarításnak. – Ne feledkezz meg a szombatról – fig yelmeztet, miközben leg nag yobb meg lepetésemre beteszi az edényeket a mosog atóg épbe. – Persze, anya. – Sóhajtok, és meg rázom a fejem. – Bár lehet, hog y ezt most inkább kihag ynám. Feleg yenesedik, és eg yenesen a szemembe néz. – Kicsim, meg íg érted, hog y velem jössz. – Az arca kétség beesett, ideg esen dobol a körmeivel a pulton. – Tudod, hog y nem szeretek eg yedül bemenni a fog házba. – Börtön, anya – javítom ki, miközben felcsipeg etek az asztalról néhány kenyérmorzsát, és a tányérba dobom. – És a rabok nem férhetnek hozzád, mert rácsok mög ött vannak, mint Cole. Még hozzá a saját hibájukból. Anyám mag a elé néz, eng em pedig elönt a bűntudat. – Sajnálom. Nem úg y értettem – sóhajtom. Pedig pontosan úg y értettem, de nem szoktam kimondani, amit g ondolok, és főleg nem neki, mert nag yon bántja, amikor Cole-ról és az ötéves börtönbüntetésről beszélek, amelyet azért kapott, mert részeg en autóbalesetet okozott, és meg ölt eg y embert. Ez hat hónappal azután történt, hog y Ian meg halt eg y karambolban. Úg y érzem, elveszítek mindenkit… Felállok az asztaltól, anyámhoz lépek. – Veled meg yek, rendben? Arcára erőltet eg y mosolyt, amely azonban nem tudja teljesen eltakarni a meg bántottság ot. Bólint. – Köszönöm, kicsim. Sajnálom az anyámat. Meg szakad a szívem, amiért apám huszonkét évi házasság után meg csalta, de az ig azság az, hog y a dolog nem volt váratlan. Ha jobban beleg ondolok, a szüleim ig yekeztek távol tartani Iantól, miután tizenhat éves koromban bevallottam anyámnak, hog y szerelmes vag yok. Minden szülőnek szent meg g yőződése, hog y ha az ember még nincs húszéves, akkor nem tudhatja, mi a szerelem. Mintha az érzelmekhez el kéne érni a nag ykorúság ot. Szerintük eg y tizenéves érzelmileg túlság osan éretlen, hog y meg értse a szerelmet, el tudja dönteni, hog y az „ig azi-e” vag y sem.
Ostobaság . A valóság az, hog y a felnőttek eg yszerűen csak másképpen szeretnek, de nem az övék az egyetlen helyes út. Szerettem Iant, azt, ahog yan rám nézett, ahog yan összeszorult a g yomrom az izg alomtól, amikor találkoztunk, ahog yan hátrafog ta a hajamat, amikor kihánytam eg y romlott enchiladát. Ez a szerelem. Imádom a szüleimet, de még jóval a válásuk előtt, amikor anyám rosszul lett, apám nem seg ített rajta – azon kívül, hog y felhozott neki eg y tablettát, és meg kérdezte, hol a távkapcsoló. Édes mindeg y. Azt hiszem, a szüleim valamit menet közben szúrtak el, mert bár mindig jók voltak hozzám, meg tettek mindent értem, és nag yon szeretem őket, még is, eg ész életemben attól retteg tem, hog y olyan leszek, mint ők: boldog talanok, akik csak meg játsszák, hog y az élet g yönyörű két g yerekkel, eg y kutyával és eg y lakberendezési mag azinba illő házzal. A valóság ban eg ymásnak hátat fordítva aludtak, és pontosan tudtam, hog y anyám g yakran elábrándozott azon, mi lett volna, ha ad még eg y esélyt annak a srácnak, akibe titokban „szerelmes volt” a középiskolában. (Elolvastam a rég i naplóit, mindent tudtam arról a fiúról.) Tisztában vag yok vele, hog y apám már azelőtt sokat g ondolt Rosanne Hartmanra, aki a ballag ási bálon a partnere (és az első szerelme) volt, és aki még mindig a közelben, Wiltshire-ben lakott, mielőtt meg csalta volna vele anyámat. Úg yhog y, szerintem, ha van, akinek fog alma sincs, milyen az ig azi szerelem, hát az a felnőttek nag y része. Iannel nem szexeltünk eg észen addig az éjszakáig , amíg el nem vette a szüzesség emet; akkor viszont szeretkeztünk. Sosem hittem, hog y kiejtem valaha a számon ezt a szót: szeretkezés, mert olyan g iccsesnek hang zik; ilyet csak a felnőttek mondanak. Meg rándult az arcom, valahányszor hallottam valakinek a szájából, meg amikor hallg attam a Bad Company Feel Like Making Love című dalát reg g elenként az autóban, apám kedvenc klasszikus rock adóján. Én viszont kimondhatom ezt a szót, mert mi ig enis szeretkeztünk aznap éjjel. És csodálatos volt, varázslatos, fantasztikus. Soha semmi nem lesz hasonlatos hozzá. Soha. Vég ül elkísértem anyámat szombaton a börtönbe, hog y meg látog assuk Cole-t. Szokás szerint nem beszéltem sokat, Cole pedig nem vett rólam tudomást. Soha nem viselkedik velem utálatosan, inkább olyan érzésem van, mintha félne hozzám szólni, mert tudja, hog y még mindig dühös, meg bántott és kiábrándult vag yok amiatt, amit tett. Nem eg yszeri esetről van szó, amely eg y „trag ikus balesethez” vezetett; Cole alkoholista volt, mielőtt betöltötte a tizennyolcat. Ő a család fekete báránya. Mindig rohadt kis g azember volt, többször meg járta a javítóintézetet, és a szüleink mindig beteg re ag g ódták mag ukat, amikor a szabadulása után hetekre eltűnt, hog y azt csináljon, amit akar. Soha senkire nem volt tekintettel. A következő hétfőn kezdtem dolg ozni. Nag yon örülök, hog y van állásom, mert nem akarok életem vég éig apámon élősködni, de ahog y álltam a tükör előtt a csinos fekete kosztümben, fehér
blúzban és mag as sarkú cipőben, teljesen ideg ennek éreztem mag am. Mint aki nem tartozik ide. Nem tudom pontosan meg mag yarázni, de azon a hétfői napon, aztán eg ész héten, miközben felkeltem, felöltöztem és elmentem az áruházba, vég ig mocorg ott valami a tudatom mélyén. Nem hallottam a belső hang okat, csak éreztem a fig yelmeztetést: ez a te életed, Camryn Bennett. A te életed. Olyankor ránéztem a vevőkre, és nem láttam mást, csak neg atívumot: sznobokat, akik felhúzott orral, kezükben méreg drág a butikok szatyraival fölösleg es holmikat vásárolnak. És abban a pillanatban rájöttem, hog y én is ennek a része vag yok. Ez az életed, Camryn Bennett. Ez a te életed.
5 A TEGNAPI volt az a nap, amikor minden meg változott. A belső hang kényszerített, hog y felálljak, felveg yem a cipőmet, összepakoljam eg y kis táskába a leg szükség esebb holmikat, és fog jam a retikülömet. Tehát ezt is tettem. Nem volt az eg észben semmi log ika, és különösebb céltudatosság ot sem éreztem, azon kívül, hog y tudtam, tennem kell valami mást, mert belepusztulok, vag y úg y vég zem, mint a szüleim. Mindig úg y g ondoltam, hog y túl sokat fog lalkoznak a depresszióval, túl könnyedén használják ezt a szót (akárcsak azt az sz-szel kezdődőt, amelyet én soha többé nem mondok eg yetlen férfinak sem). Amikor középiskolába jártam, a lányok állandóan arról beszéltek, mennyire „depressziósak”, és elmesélték, hog y az anyukájuk elvitte őket az ag ykurkászhoz, hog y g yóg yszert írassanak fel nekik. Aztán összehasonlították, hog y ki milyen tablettát kapott, és ki akarták próbálni a másokét. Számomra a depresszió azt jelentette: szomorúság , szomorúság , szomorúság . Láttam azokat az ostoba hirdetéseket a búslakodó rajzfilmfig urákkal, fejük felett fekete felhők, amelyekből folyamatosan esik rájuk az eső, és azt mondtam mag amnak, hog y az emberek túl könnyen benyalják az eg észet. Ami eng em illet, eg yütt érzek az emberekkel. Mindig is íg y volt. Nem szeretem látni, ha valaki szenved, de valahányszor azt tapasztaltam, hog y valaki kijátssza a depresszió-kártyát, akkor csak ég nek emeltem a szememet, és mentem a mag am dolg ára. Mit tudtam én akkoriban, hog y a depresszió súlyos beteg ség ? Azoknak a lányoknak a suliban fog almuk sem volt arról, mit jelent depressziósnak lenni. Ez a beteg ség nem csupán azt jelenti, hog y szomorú az ember. A szomorúság nak ig azából nem is ig en van hozzá köze. A depresszió mag a a fájdalom, és meg tennék bármit, hog y képes leg yek újra valódi érzelemre. Bármilyen érzelemre. A fájdalom borzalmas, annyira erős, hog y meg akadályozza, hog y bármi mást érezzen az ember, és ez az a pont, amikor úg y érzed, hog y meg bolondulsz. Rettentően meg döbbentő, amikor ráeszmélek, hog y utoljára akkor sírtam, amikor meg tudtam, hog y Ian meg halt. Az iskolában történt, és Damon karjában zokog tam. Éppen Damonéban. Ez több mint eg y éve történt. Azután többé nem voltam képes sírni. Sem akkor, amikor a szüleim elváltak, sem amikor Cole-t elítélték, vag y amikor Damon kimutatta a fog a fehérjét, vag y amikor Natalie hátba szúrt. Nem tudok szabadulni a g ondolattól, hog y most már bármelyik pillanatban összeomolhatok, és a párnámba borulva kisírom a szememet. Annyi sírnivalóm van, hog y ha elkezdem, bele fog ok beteg edni. De a sírás csak nem jön, és még mindig nem érzek semmit. Kivéve a kényszert, hog y kitörjek mindebből. Ez a vág y, bár homályos és bizonytalan, arra késztet, hog y eng edjek neki. Nem tudom, miért, nem vag yok képes meg mag yarázni, de az érzés itt
van, és kénytelen vag yok meg adni mag am neki. Az éjszakát jórészt a buszpályaudvaron töltöttem, vártam, hog y a belső hang meg súg ja, mit teg yek. Vég ül a pénztárhoz léptem. – Seg íthetek? – kérdezte az üveg mög ött ülő nő kifejezéstelen arccal. Eg y pillanatig g ondolkodtam, mielőtt válaszoltam volna. – A nővéremet meg yek meg látog atni Idahóban, mert most született kisbabája. Úg y tűnt, kínosan érzi mag át, és be kell vallanom, nem volt vele eg yedül. Nincs nővérem, és sosem jártam Idahóban, de ez volt az első g ondolat, ami az eszembe jutott hirtelen. Ráadásul a pénztáros éppen héjában sült krumplit evett tejföllel eg y vajas dobozból, és hát melyik másik állam jutna az ember eszébe a krumpliról elsőként, ha nem Idaho? Ig azából úg ysem számít, merre indulok, eg yáltalán nem érdekel. Azt g ondoltam, hog y ha majd Idahóba érek, eg yszerűen veszek eg y másik jeg yet valahova máshova. Talán Kaliforniába vag y Washing tonba. Esetleg elindulok Dél felé, és meg nézem, milyen Texas. Mindig úg y képzeltem, hog y arrafelé vég telen a láthatár, reng eteg a por, az út mentén ivók és cowboykalapos férfiak. Állítólag a helybéliek ig azi rosszfiúk, vag y mi. Talán kitapossák a belemet a cowboycsizmájukkal. De meg sem fog om érezni. Nem érzek már semmit, emlékeznek? A teg napi volt az a nap, amikor elhatároztam, hog y hátrahag yom az eddig i életemet, és elindulok, hog y meg szabaduljak mindentől. Mindig is szerettem volna ezt meg tenni, de soha nem g ondoltam, hog y íg y fog történni. Mielőtt Ian meg halt, azt terveztük, hog y nem élünk majd szokványos életet. Nem vág ytunk kiszámíthatóság ra, nem akartunk mindennap ug yanabban az időben felkelni, és ug yanúg y tölteni minden napot, mint az előzőt. Eg yetlen hátizsákkal akartuk bejárni a világ ot – ezért említettem ezt Natalie-nak azon a napon a kávézóban. Eg y részem talán abban reménykedett, hog y osztozik ebben a közös vág yunkban, és majd ő kel útra velem. De mint minden más, ez sem úg y alakult, ahog yan reméltem. – Nem bánja, ha ideülök? – kérdezi eg y idős hölg y a buszon. Citromzöld retikült szorít a melléhez. – Dehog y, parancsoljon – mosolyg ok rá halványan. Eg yáltalán nincs kedvem mosolyog ni, de nem akarom, hog y azt hig g ye, bajban lévő fiatal lány vag yok, akinek eg y idős hölg y tanácsaira van szükség e. Felteszi a táskáját a csomag tartóra, majd leül a mellettem lévő ülésre. Eg y kissé tag baszakadt, de jól tartja mag át. És finom az illata. – Mag a nag yon fiatal – mondja. – Hova utazik? – Idahóba. – Tényleg ? – A mosoly elmélyíti a szája körüli ráncokat. – Biztos családlátog atásra. Kétlem, hog y
bárki is Idahóba menne nyaralni. – Ig en. A nővéremhez meg yek. Csücsörít, és úg y bólint, mint aki elraktározza a választ. Aztán kutatni kezd a retiküljében. Kinézek az ablakon, fig yelem a többi utast. Dél körül lehet, és éppen Memphisben vag yunk. Szinte az eg ész éjszakát vég ig aludtam – pontosabban inkább csak szundikáltam, míg fel nem ébresztett eg y-eg y kátyú vag y a fájdalom a nyakamban. A kényelmetlen üléstől teljesen elg émberedtem. Soha nem jártam még Memphisben, és be kell vallanom, a pályaudvar látványától eg y kissé ideg es leszek. Jó néhány g yanúsnak tűnő alak mászkál a közelben. – Én Montanába tartok – tudatja a szomszédom, miközben a szájába tesz eg y kicsi fehér tablettát. – Általában vonattal utazom, de úg y döntöttem, ezúttal másik útvonalat választok, hog y új tájakat lássak. – Biztosan sokat utazik – pillantok rá. – Nem ig azán, csak évente eg yszer meg látog atom az anyukámat. Kilencvennyolc éves. – Nahát! – Ja, és olyan szívós, mint eg y bika. Már nég yszer újult ki a rákbeteg ség e, és még mindig életben van. Minden alkalommal ő g yőzött. Most már meleg en mosolyg ok rá. – Ha nem bánja, szükség em lenne eg y kiadós szundikálásra – mondja, miközben kényelmesen hátradől, és a fejét a támlára hajtja. – Az előző járaton nem aludtam eg y szemhunyásnyit sem, a sofőr úg y szlalomozott, mint eg y őrült. – Felemeli az ujját, hog y nyomatékot adjon a szavainak. – Leg yen óvatos ezeken a buszokon. Mindenféle fura alakkal találkozhat, és a sofőrök általában kialvatlanok. Fig yelni kell rájuk, beszélg etni velük, nehog y elaludjanak a volán mög ött, máskülönben az ember könnyen eg y fejtetőre állt roncsban találja mag át. Hát ezt meg miért kellett mondania? Azonnal eszembe jut Ian balesete, de csak bólintok. Behunyja a szemét, majd újra kinyitja, és rám pillant. – Komolyan, vig yázni kell az emberekkel. Soha nem tudhatja, kivel találkozik, vag y hog y mit tartog at a mag a számára a sors. – Köszönöm a tanácsot. Észben fog om tartani. Tennessee ködben suhan el az ablakom előtt. Beesteledik, és lassan én is elalszom. Nem álmodom; soha nem álmodom, mióta Ian meg halt, de talán jobb is íg y. Ha álmodnék, az talán érzelmeket váltana ki belőlem, ezzel pedig vég eztem. Kezdek hozzászokni ahhoz, hog y nem érdekel semmi. A buszpályaudvarokon őg yelg ő g yanús alakokon kívül nem félek senkitől és semmitől. Azt hiszem, ha az embert semmi sem érdekli, akkor baszik a félelemre. Ez is újdonság . Soha nem káromkodtam ennyit. Az idős hölg g yel St. Louisban válnak el útjaink, és eg észen Kansasig nem telepszik mellém senki, íg y lefeküdhetek a két ülésen, nem kell az arcomat az üveg hez szorítva kucorog nom.
A látvány unalmas. Úg y látszik, Észak-Karolina és Missouri között csak annyi a különbség , hog y másképpen néznek ki a rendszámtáblák és a látog atókat üdvözlő feliratok az államhatáron. Ezenkívül nem látni mást, csak fákat és az autópályát. Minden eg yes államban látok eg y roncsot az út szélén, eg y stopost és eg y férfit fehér atlétatrikóban, amint kannával a kezében g yalog ol a leg közelebbi lejáró felé, ahol a benzinkutak és az éttermek vannak. És mindeg yik államban, minden egyes helyen fekszik eg yetlen darab elhag yott cipő a padkán. Nem tudom, mi ez a dolog a cipőkkel meg az utakkal. Sehol nem látni nadrág ot vag y ing et, csak itt-ott bukkan fel eg y kalap vag y eg y napszemüveg . Szinte semmi, csak eg y fél pár cipő. Miért pont cipő? Az utazás eg y távolság i buszon olyan, mintha az ember eg y másik világ ban lenne. Amikor felszállsz, tudod, hog y itt leszel eg y ideig . Jó hosszú ideig . A busz zsúfolt. Az emberek általában olyan közel ülnek eg ymáshoz, hog y érzed mindeg yikük parfümjének, dezodorjának, mosószerének és öblítőjének a szag át. És sajnos, érzed azoknak a szag át is, akik nem használnak parfümöt vag y dezodort, és talán napok óta nem is mosakodtak. Eg yelőre nem zavar, hog y ilyen hosszú az út, csak az, ha meg kell valakivel osztanom az ülést. A csatlakozásra két órát kell várnom, ezért bemeg yek a pályaudvar félig üres épületébe, hog y keressek eg y viszonylag nyug odt helyet. Minden állomásnak ug yanolyan a szag a, többnyire nem érzel mást, mint a fullasztó benzing őzt, amelytől kezdek rosszul lenni. Próbálok kényelmesebben elhelyezkedni a kemény műanyag széken, de reménytelen vállalkozás. A közelben van néhány nyilvános telefon, és eg y pillanatra átfut az ag yamon, milyen ósdi dolog ez már manapság . Ösztönösen ellenőrzöm, meg van-e a mobilom. Csak a biztonság kedvéért. A várakozás vég telennek tűnik, és amikor a busz vég re beáll, az elsők között indulok az ajtó felé. Hála istennek az ülések párnázottak, íg y leg alább kényelmes lesz az utazás. A sofőr teng erészkék és sötétszürke ruhát visel. Elveszi a jeg yemet, letépi a felét, a maradékot visszaadja. A papírt biztonság ba helyezem a táskámban, és vég ig nézek mindkét soron, hog y meg találjam a leg jobb ülést. Eg y ablak melletti helyet választok a hátsó részen, és azonnal jobban érzem mag am, mihelyt leteszem a hátsómat a párnázott ülésre. Felsóhajtok, a táskámat az ölemben szorong atom. Úg y tíz perc, mire a sofőr elég edetten meg állapítja, hog y minden utas elfog lalta a helyét. Alig páran vag yunk, és hála istennek nincs a buszon sem üvöltő g yerek, sem visszataszító párocska, akit nem érdekel, hog y illetlen dolog mások előtt smárolni. Semmi bajom a csókolózással nyilvános helyen – Iannel mi is állandóan azt csináltuk –, de amikor túlság osan beleélik mag ukat, azt nem szeretem. A sofőr már éppen zárná az ajtót, amikor észreveszi, hog y jön még eg y utas. A fickó fekete sportszatyrot cipel. Mag as, divatosan vág ott, rövid barna haja van, testre simuló teng erészkék pólót visel. Görbe mosolya lehet őszintén kedves, vag y a mag abiztosság jele. – Köszönöm – veti oda a sofőrnek lazán. Bár reng eteg üres hely közül választhat, a biztonság kedvéért ráteszem a csomag omat a
mellettem lévő ülésre, nehog y véletlenül azt nézze ki mag ának. Tudom, hog y a dolog valószínűtlen, de szeretek biztosra menni. Az ajtó bezáródik, miközben a fickó vég ig sétál a folyosón felém. Lenézek az ölemben lévő mag azinra, amelyet a pályaudvaron találtam, és olvasni kezdek eg y cikket Brad Pittről és Ang elina Jolie-ról. Meg könnyebbülten felsóhajtok, amikor a fickó tovább lép, és letelepszik mög öttem eg y üres dupla ülésre. A busz nincs zsúfolásig tömve, íg y talán tudok majd aludni. Ig azán nem is akarok ennél többet. Minél tovább vag yok ébren, annál többet g ondolkodom azokról a dolg okról, amelyeket szeretnék elfelejteni. Nem tudom, mit csinálok és hova tartok, csak azt, hog y meg akarom tenni, és hog y hamarosan ott leszek. Eg y órán keresztül csak bámulok ki az ablakon, aztán vég re elalszom. Már sötét van, mikor felébredek arra, hog y közvetlenül mög öttem szól a zene. Még fülhallg atón keresztül is hang os. Eleinte csak ülök, és abban bízom, hog y a fejem mozg ásából észreveszi, mennyire zavar, és lehalkítja a zenét. De nem. Feleg yenesedem, meg masszírozom elg émberedett nyakamat, és hátrafordulok. Alszik? Hog yan tud valaki aludni, ha ilyen hang erővel bömböl a zene a fülében? A buszon sötét van, csak néhány olvasólámpa világ ít, és a műszerfal kis zöld meg kék fényei látszanak. A mög öttem ülő fickó sötétben van, de az arca eg yik felét meg világ ítja a holdfény. Eg y pillanatig tipródom, majd feltérdelek az ülésre, hátrahajolok, és meg paskolom a lábát. Meg se rezzen. Amikor erősebbet ütök, meg moccan, lassan kinyitja a szemét, rám néz. Felemeli a kezét, és kiveszi a fülhallg atót. Tisztán hallatszik a zene az apró hang szórókból. – Lehalkítanád eg y kicsit? – Te ezt hallod? Felvonom a szemöldököm, mielőtt válaszolnék. – Nos, ig en, elég g é hang os. Vállat von, az MP3 lejátszó g ombjához nyúl, és a zene elhalkul. – Köszönöm – mondom, majd visszacsúszok a helyemre. Ezúttal nem fekszem le, csak a busz oldalának dőlök, fejemet az ablakhoz hajtom. Összefonom a karomat, és behunyom a szemem. – Hé! A hang hallatán a szemhéjam felpattan, de a fejemet nem mozdítom. – Alszol már? Felemelem a fejem, és látom, hog y a fickó fölém tornyosul. – Szó szerint éppen csak lehunytam a szemem. Hog yan aludhatnék el ilyen g yorsan?
– Hát, nem tudom – suttog ja. – A nag yapámnak pontosan két másodperc kellett, hog y elaludjon, miután lehunyta a szemét. – Narkolepsziás volt? Rövid szünet, majd: – Nem tudok róla. Nahát, ez aztán fura. – Mit akarsz? – kérdem a tőlem telhető leg nyug odtabb hang on. – Semmit – vig yorog le rám. – Csak kíváncsi voltam, alszol-e már. – Miért érdekel? – Hog y felhang osíthassam a zenét. Eg y pillanatig g ondolkodom, majd felemelkedem az ülésből, és félig meg fordulok, hog y lássam az arcát. – Meg akarod várni, amíg elalszom, mielőtt felhang osítod a zenét, hog y megint felébressz? – Nem ig azán értem a viselkedését. Pajkosan elmosolyodik. – Három órán keresztül aludtál a zene mellett – közli velem. – Szóval, szerintem nem a zene miatt ébredtél fel. Valami más volt az oka. A szemöldökömet ráncolom zavaromban. – Nem, én szinte biztos vag yok benne, hog y a zene volt. – Oké – eg yezik bele, majd eltűnik az ülés mög ött. Várok pár pillanatig , mielőtt becsuknám a szemem, hátha történik még valami, aztán visszasodródom az álomtalan alvásba.
6 RAGYOGÓ NAPSÜTÉS ébreszt másnap reg g el. Kieg yenesedem, hog y jobban lássak; kíváncsi vag yok, változott-e a táj – de nem. Csak ekkor érzékelem, hog y már meg int üvölt a zene a hátam mög ött. Hátrakukucskálok, arra számítva, hog y a fickó édesdeden alszik, ehelyett azt látom, hog y arcán „ug ye meg mondtam” kifejezéssel bámul rám. Forg atom a szemem, visszafordulok, az ölembe veszem a táskámat, és belekotrok. Már bánom, hog y nem hoztam mag ammal valamit, hog y ne unatkozzam: eg y könyvet, eg y keresztrejtvényt, bármit. Mélyet sóhajtok, és jobb híján malmozni kezdek. Vajon hol lehetünk? Még mindig Kansasben? Valószínűleg ig en, mert minden elhaladó autón kansasi rendszámtábla van, állapítom meg vég ül. Mivel nincs semmi érdekes látnivaló, a mög ülem hang zó zenére fig yelek. Lehet, hogy ez a dal…? Ez most vicc? A Feel Like Makin’ Love című dal szól a fickó fülhallg atójából; ezt a g itárszólót még az is felismeri, aki eg yébként nem Bad Company-rajong ó. Nem utálom ug yan a klasszikus rockzenét, de jobban kedvelem az újabb dalokat. A Muse, Pink, a The Civil Wars jönnek be nekem. A frász jön rám, amikor a vállamon landol a fülhallg ató. Összerezzenek, azt hiszem, hog y eg y bog ár, és próbálom elhesseg etni. – Mi az ördög ? – bukik ki a számon. A pasas meg int fölöttem tornyosul. – Úg y tűnt, hog y unatkozol. Kölcsönadom az MP3-at, ha akarod. Lehet, hog y nem ezt a fajta zenét szereted, de tetszeni fog . Íg érem. Döbbent g rimasszal nézek rá. Tényleg komolyan g ondolja? – Kösz, de nem kell – felelem, és elfordulok. – Miért nem? – Először is azért, mert órákon keresztül benne volt a füledben. Undorító. – És még ? – Mi az, hog y és még? – Biztos vag yok benne, hog y a g rimasz az arcomon eg yre elutasítóbb. – Ez nem elég? Elönti arcát a szokásos pajkos mosoly. Csak most látom, hog y ilyenkor két apró g ödröcske jelenik meg a szája sarkában. – Nos, azt mondtad „először is”, ebből g ondoltam, hog y több okod is van – mag yarázza, miközben visszaveszi a fülhallg atót. – Nem vag y semmi – jelentem ki döbbenten. – Köszönöm. – Szélesen mosolyog , kivillantva eg yenletes, fehér fog ait. Nem ig azán dicséretnek szántam, de szerintem ezt ő is tudja.
Folytatom a kutatást a táskámban, bár pontosan tudom, hog y semmit nem fog ok benne találni ruhákon kívül. De még ez is jobb, mint ezzel a dilis fazonnal huzakodni. Hirtelen lehuppan a mellettem lévő ülésre, éppen, mikor eg y másik utas elhalad mellettünk a vécé felé. Valóság g al meg dermedek, eg yik kezem még mindig a táskában. Rámeredek, de a sokktól eg yelőre nem tudok meg szólalni, hog y elküldjem a fenébe. A fickó előhúz a táskájából eg y fertőtlenítő kendőt, kibontja, alaposan letörli a két dug ót, majd felém nyújtja a fülhallg atót. – Olyan, mint új korában – közli, és várja, hog y elveg yem. Mivel eg yértelmű, hog y próbál kedves lenni, én is eng edek. – Nem szükség es, tényleg . De kösz. – Mag am is meg lepődöm, hog y nem kérem ki mag amnak, amiért hívás nélkül mellém ült. – Valószínűleg jobban is jársz – ismeri el, miközben elrakja az MP3 lejátszót. – Nem hallg atok Justin Biebert, sem azt a húsruhás ribancot, úg yhog y kénytelen leszel kibírni nélkülük. Oké, ennyit a barátkozásról. Vissza a védőfalakkal! Rávicsorg ok, a karomat összekulcsolom. – Először is, nem hallg atok Justin Biebert. Másodszor, Lady Gag a eg yáltalán nem rossz. Nem mondom, kicsit túlság osan rag aszkodik a sokkoló jelmezekhez, de van néhány dala, amelyik tetszik. – Szar a zenéje, és ezt te is tudod – rázza a fejét. Rápislog ok, kétszer, mert fog almam sincs, mit válaszoljak. Leteszi a táskáját a földre, és hátradől. Az eg yik talpát felteszi az előtte lévő ülésre, de olyan hosszú lába van, hog y még íg y sem fér el kényelmesen. Divatos bakancsot visel, Dr. Martens, azt hiszem. A pokolba, Ian is mindig ilyet hordott. Félrenézek; eg yáltalán nincs kedvem folytatni ezt a furcsa beszélg etést ezzel a nag yon fura fickóval. Ig aza volt az idős hölg ynek, akivel Tennessee-ben találkoztam. Rám pillant, a feje a háttámlán. – A klasszikus rock az ig azi – közli mag ától értetődően. – Zeppelin, Stones, Journey, Foreig ner – sorolja, a fejét ing atva, majd várakozón rám néz. – Ismerősen cseng valamelyik? – Nem vag yok hülye – kezdem g únyosan, de hirtelen hang ot váltok, mert eszembe jut, hog y nem ismerek sok klasszikus rockzenekart, és nem szeretnék hülyének látszani, amikor éppen most jelentettem ki, hog y nem vag yok az. – Én is szeretem… a Bad Companyt. Apró g rimaszra húzódik a szája széle. – Mondd meg eg y számuk címét, és elhiszem. Most már pokolian ideg es vag yok, próbálok felidézni eg y másik Bad Company dalt azon kívül, amelyet az előbb hallg atott. Nem fog ok ennek a fickónak az arcába nézni, miközben kiejtem a szavakat: „Olyan, mintha szeretkeznénk”.
Türelmesen várja a választ, a g rimasz ott ül az ajkán. – Kész vagyok a szerelemre – bököm ki, mert ez az eg yetlen másik dalcím, amelyik az eszembe jut. – Az vagy? – kérdez vissza. – He? Már szélesen mosolyog . – Semmi – feleli, és félrenéz. Elpirulok. Nem tudom, miért, és nem is vag yok rá kíváncsi. – Fig yelj – mondom. – Mag amra hag ynál? Szívesen használnám mind a két ülést. Őszinte a mosolya, amikor válaszol. – Hát persze. – Felkászálódik. – De ha szeretnéd kölcsönkérni az MP3 lejátszót, tudod, hol találsz. Meg könnyebbülök, hog y ilyen könnyen hag yta lerázni mag át. – Köszönöm – nyug tázom hálásan. Mielőtt hátralépne, még áthajol a szélső ülésen, és meg kérdi. – Hová utazol? – Idahóba. Fényes zöld szeme még jobban felrag yog , amikor mosolyog . – Én pedig Wyoming ba, úg yhog y valószínűleg eg yütt utazunk majd eg y darabig . – Ezzel eltűnik mög öttem. Nem tag adom, hog y vonzónak találom. Rövid, kócos haja, izmos karja, szépen ívelt arccsontja, a g ödröcskéi és az a baszottul ostoba vig yora akaratom ellenére vonzza a tekintetemet. De azért nem vag yok oda érte, vag y ilyesmi – csak eg y ideg en, akivel véletlenül összefutottam eg y céltalan utazás alatt. Soha a büdös életben nem jutna eszembe kikezdeni vele. Még akkor sem, ha más lenne a helyzet, és már fél éve ismerném. Nem csinálok ilyet. Soha többé. Az utazás Kansasen keresztül mintha nem akarna vég et érni. Azt hiszem, soha nem g ondoltam vég ig , milyen hatalmasak ezek az államok. Ránézel a térképre, de az csak eg y darab papír, fura alakú határokkal és vékony vonalakkal. Még Texas is kicsinek tűnik az Eg yesült Államok térképén, és ha az ember korábban kizárólag repülővel utazott, abba az illúzióba ring atja mag át, hog y a szomszéd állam csak néhány órányira van. Újabb másfél óra múltán a hátam és a seg g em merev, kemény húsdarabnak tűnik. Folyamatosan mocorg ok az ülésen, hátha találok eg y kevésbé fájdalmas pozíciót, de csak eg y újabb testrészem kezd el sajog ni. Emiatt kezdem csak sajnálni, hog y eg yáltalán elindultam, mert a buszozás szívás. Meg hallom a sofőr hang ját a hang szórón keresztül: – Öt perc múlva meg állunk eg y pihenőhelyen. Neg yed órájuk van, hog y eg yenek valamit, mielőtt továbbindulunk. Tizenöt perc. Senkire nem várok, aki elkésik, itt marad. – A hang elhallg at.
A bejelentés hallatán mindenki mocorog ni kezd, összeszedeg eti a cuccait – semmi sem éleszti fel az embereket olyan g yorsan, mint a remény, hog y sokórányi utazás után vég re eg y kicsit kinyújtóztathatják a lábukat. Tág as parkolóban állunk meg , tele van kamionnal. Mellette eg y benzinkút bolttal, eg y autómosó és eg y g yorsétterem. Az utasok sorban állnak a folyosón, még mielőtt a busz leparkolna. Én is. A hátam iszonyúan fáj. Eg yesével leszállunk, és roppant hálás vag yok, amikor meg érzem a betont a talpam alatt és a könnyű szellőt az arcomon. Nem érdekel, hog y a világ vég én vag yunk, a bolt és a benzinkút ezeréves, a mosdó pedig nyilván riasztóan mocskos; eg yszerűen örülök annak, hog y kiszabadultam a buszból. Nem túl kecsesen, mint eg y sebesült g azella, átszökdécselek a parkolón az étterem felé. Első utam a mosdóba vezet, íg y mire vég zek, már jó néhányan állnak előttem a sorban. Nézem a menüt, próbálom eldönteni, hog y a nag y adag sült krumplit vag y a vaníliaturmixot válasszam-e – bevallom, soha nem voltam oda a g yorséttermi kajáért. Amikor vég ül az utóbbival a kezemben kisétálok az étteremből, meg látom a fickót a buszról, a beállók közötti fűben ücsörög . A térde behajlítva, és eg y hamburg ert eszik. Direkt nem nézek rá, miközben elsétálok mellette a busz felé, de ez is kevés. – Még nyolc perc, és vissza kell másznod a fémdobozba. Tényleg ott akarod eltölteni ezt az értékes időt? – kérdezi. Lecövekelek eg y facsemete mellett, amelyet rózsaszínű anyag g al kötöztek a tartókaróhoz. – Csak nyolc percről van szó. Semmi jelentőség e, hol töltöm el. Jókorát harap a hamburg eréből, meg rág ja, és lenyeli, mielőtt meg szólal. – Képzeld el, hog y élve eltemettek. – Iszik eg y korty üdítőt. – Nincs sok időd, mielőtt meg fulladsz. Ha nyolc perccel, a pokolba, ha csak eg yetlen perccel is korábban találnak rád, életben maradsz. – Oké, vettem, mire g ondolsz. – Nem vag yok fertőző – folytatja, és eszik még eg y falatot. Azt hiszem, elég szemét módon viselkedtem vele. Persze, részben meg érdemelte, de tényleg nem ellenszenves vag y ilyesmi, vag yis nincs rá okom, hog y teljesen elzárkózzam tőle. Ha lehet, inkább nem szerzek mag amnak ellenség eket út közben. – Édes mindeg y – közlöm, és letelepszem eléje a fűbe. – Szóval, miért éppen Idaho? – Mindenhová néz közben, csak rám nem. – A nővéremet látog atom meg – hazudom. – Most született kisbabája. Bólint, és lenyeli a falatot. – Miért éppen Wyoming ? – kérdezek vissza, hog y eltereljem mag amról a szót. – Apámhoz meg yek. Haldoklik. Ag ydag anata van. Nem operálható. – Ismét harap eg yet. Úg y tűnik, nem nag yon izg atja, mi van az apjával.
– Ó… – Ne érezd rosszul mag ad emiatt. – Most eg yenesen a szemembe néz. – Mindnyájan meg halunk eg yszer. Az öreg em nem izg atja mag át, és azt akarja, hog y mi se teg yük. – Mosolyog . – Eg észen pontosan közölte velünk, hog y ha meg próbálkozunk a sírdog álós szarság g al, akkor mindnyájunkat kizár a vég rendeletéből. Kortyolok eg yet az italomból, hog y ne kelljen reag álnom a szavaira. Nem vag yok benne biztos, hog y tudnék mit mondani. Ő is iszik eg y kortyot. – Hog y hívnak? – kérdezi, miközben leteszi a dobozt a fűre. Meg mondjam neki az ig azi nevemet? – Cam – döntök vég ül a rövidített változat mellett. – Ez minek a rövidítése? Bevallom, nem vártam a kérdést. Tétovázom, a tekintetem ide-oda jár. – A Camryné – felelem vég ül. Annyi hazug ság ot kell észben tartanom, leg alább a nevemet meg tarthatom, nem ig az? Úg y sincs jelentőség e. – Andrew vag yok. Andrew Parrish. Bólintok, és halványan elmosolyodom. Eszem ág ában sincs meg mondani neki a családnevemet. Be kell érnie a Camrynnal. Lopva fig yelem, ahog y bekapja a maradék hamburg ert és az utolsó pár szem sült krumplit. Észreveszem, hog y tetoválás van mind a két karján. Nem lehet több huszonötnél, talán még annyi sincs. – Hány éves vag y? – Túl személyes kérdés, de remélem, nem érti félre. – Huszonöt. És te? – Húsz. Tűnődve méreg et, majd rövid hallg atás után finoman big g yeszti az ajkát. – Nos, örülök, hog y meg ismertelek, húszéves Cam, teljes nevén Camryn, aki Idahóba tart a nővéréhez és az újszülött kisbabához. Mosolyra húzom a számat, de a kifejezés hamis. El fog tartani eg y darabig , amíg őszintén rá tudok mosolyog ni. Az őszinte mosolyt g yakran félreértik. Vég ül is lehetek udvarias és kedves, csak arra kell vig yáznom, nehog y túlság osan az leg yek, és néhány széles mosoly után eg y kocsi csomag tartójában vég ezzem, átvág ott torokkal. – Wyoming i vag y? – fag g atom tovább, és iszom még eg y kortyot. Bólint. – Ig en, ott születtem, de a szüleim hatéves koromban elváltak, és Texasba költöztünk. Texas. Vicces. Lehet, hog y még is ig azam lesz a cowboykalapokkal és a hírhedt rosszfiúkkal? De
nem néz ki texasinak, vag y leg alábbis olyannak, amilyennek az ember az ottaniakat képzeli. – Oda meg yek vissza, miután meg látog attam apámat. És te hová való vag y? Hazudjak, vag y ne? Ó, szarni rá. Vég ül is nem mag ánnyomozó, akit az apám küldött utánam. A lényeg az, hog y ne áruljam el a családi nevemet és a címemet vag y a telefonszámomat, hog y kideríthesse, hol lakom – már, ha eg yáltalán hazameg yek valaha –, és ne vág hassa át a torkomat, hog y aztán beg yömöszöljön a kocsija csomag tartójába. Szerintem sokkal könnyebb nag yrészt ig azat mondani, mint kitalálni eg y összefüg g ő mesét, és meg jeg yezni minden eg yes hazug ság ot. Vég ül is, ez eg y hosszú utazás lesz, és ahog y mondta, még több buszjáraton is össze leszünk zárva, mielőtt elválnak útjaink. – Észak-Karolinába. Vég ig mér. – Nem úg y nézel ki, mint eg y észak-karolinai. Mi van? Oké, ez már tényleg furcsa. – Miért, szerinted hog y néz ki eg y észak-karolinai lány? – Nem kéne mindent szó szerint venned – vág vissza vig yorog va. – Neked pedig nem kéne összezavarni eng em. – Á, nem vag yok én olyan – védekezik ártatlan, vicces vicsorg ással. – Csak szókimondó, és az ilyesmivel néha nem tudnak mit kezdeni az emberek. Mondjuk, meg kérdezed azt a pasast, ott, hog y nag ynak látszik-e a feneked ebben a farmerben, ő meg azt válaszolja: á, dehog yis. Ha viszont eng em kérdezel, én meg mondom az ig azat. Minden összezavarja az embereket, ha nem az, amire számítottak. – Tényleg ? – Most sem értem jobban a fickót, mint korábban. Szerintem kicsit bolond, és ez izg at némileg . – Tényleg – feleli mag ától értetődően. Várom, hog y kifejtse, mire g ondol, de nem teszi. – Nag yon fura alak vag y – jeg yzem meg vég ül. – Nem akarod meg kérdezni? – Mit? Nevet. – Szerintem nag ynak látszik a seg g ed ebben a farmerben. Összeráncolom a szemöldököm. – Inkább nem szeretném… én, ah… – A francba. Ha játszadozni akar, beszállok, nem hag yom könnyen nyerni. Elvig yorodom. – Pontosan tudom, hog y nem látszik nag ynak a seg g em ebben a farmerben, ezért nem vag yok kíváncsi a véleményedre. Vonzó, ördög i mosolyra húzódik az ajka. Iszik még eg y kortyot, feláll, és nyújtja a kezét, hog y felseg ítsen.
– Úg y tűnik, letelt a nyolc percünk. Talán amiatt, mert még nem tértem teljesen mag amhoz a beszélg etésünkből, meg fog om a kezét, és hag yom, hog y felhúzzon. Még eg yszer vég ig mér, majd eleng edi a kezem. – Látod, mennyi mindent meg tudtunk eg ymásról nyolc perc alatt, Camryn? Eg ymás mellett sétálunk a busz felé, de még tartom tőle a távolság ot. Még nem döntöttem el, hog y a ravasz visszavág ásai és a mag abiztosság a bosszant-e, vag y üdítőbbnek találom, mint amennyire hajlandó vag yok mag amnak bevallani. Minden utas elfog lalja a korábbi helyét. Az ülésemen hag ytam a mag azint, amelyet az utolsó pályaudvaron találtam, nehog y valaki elfog lalja a helyemet. Andrew visszaül mög ém. Örülök neki, hog y nem vette meg hívásnak a beszélg etésünket, és maradt a helyén. Órák telnek el, és eg y szót sem szólunk eg ymáshoz. Reng eteg et g ondolok Natalie-ra és Ianre. – Jó estét, Camryn – hallom eg yszer csak a hátam mög ül Andrew hang ját. – Holnap talán elmeséled, ki az a Nat. Felpattanok, és áthajolok az üléstámlán. – Miről beszélsz? – Nyug odj meg , kislány – emeli fel a fejét a táskájáról, amelyet párna g yanánt támasztott az ablakhoz. – Beszélsz álmodban. – Halkan felnevet. – Hallottam az éjszaka, hog y valami Nat nevű személyt szidtál, valami Biosilk vag y mi a szar miatt. – Meg vonja a vállát. A lába kinyújtva az üres ülésen, a karja összefonva a mellén. Remek. Beszélek álmomban. Eg yszerűen tökéletes. Miért nem említette ezt soha az anyám? Próbálok visszaemlékezni arra, hog y mit álmodtam, és rájövök, hog y talán eddig is láttam álmokat, csak többé nem emlékeztem rájuk. – Jó éjszakát, Andrew – mondom neki, majd visszaülök a helyemre, és próbálok kényelmesen elhelyezkedni. Eszembe jut, hog y Andrew pozíciója kényelmesnek tűnt, ezért én is úg y fekszem le, ahog y tőle láttam. Már korábban is g ondoltam rá, hog y ebben a helyzetben el tudnék aludni, de nem akartam udvariatlanul kinyújtani a lábamat a folyosóra. Azt hiszem, senkit nem fog érdekelni, úg yhog y g ombóccá g yűröm a ruhástáskát, és a fejem alá teszem, a testemet pedig kinyújtóztatom, mint Andrew. Nag yon kényelmes. Bárcsak korábban meg tettem volna. Másnap reg g el a sofőr hang jára ébredek, amikor bejelenti, hog y tíz perc múlva meg érkezünk Garden Citybe. – Ne felejtsenek meg g yőződni róla, hog y minden cuccuk meg van, és ne hag yjanak szemetet az üléseken – fig yelmeztet monoton hang on. – Köszönjük, hog y velünk utaztak a csodálatos Kansas államon át, és reméljük, hamarosan ismét találkozunk valamelyik járatunkon. Úg y hang zik, mintha könyvből olvasná, de, g ondolom, én sem lennék lelkesebb, ha mindennap ug yanazt kellene elmondanom, mikor elbúcsúzom az utasoktól.
Feleg yenesedem, és kutatni kezdek a táskában a buszjeg y után. Eg y farmer és márkás Smurfs pólóm közé g yűrve találom meg . Kisimítom, hog y meg nézzem, melyik járattal meg yek tovább. Denverig hat és fél óra az út, két meg állóval. A francba, miért éppen Idahót választottam? De tényleg . Az összes lehetség es célállomás közül hog yan dönthettem eg y adag héjában sült krumpli alapján? Meg teszem ezt a hatalmas távolság ot, és a célnál nem vár rám semmi, csak eg y újabb utazás. A pokolba, az lesz a vég e, hog y odaérve veszek eg y repülőjeg yet hazafelé. De nem, még nem vag yok kész erre. Mag am sem tudom, miért, de abban biztos vag yok, hog y eg yelőre nem térek vissza. Eg yszerűen képtelen vag yok rá. Csodálkozom, hog y Andrew még nem üdvözölt. Átkukucskálok az ülések közötti résen, de semmit nem látok. – Fenn vag y? – szólok hátra, anélkül hog y meg fordulnék. Mivel nem válaszol, feleg yenesedem, hog y hátranézzek. Természetesen meg int zenét hallg at. Meg vag yok döbbenve, mert ezúttal olyan halkan szól, hog y nem is hallom. Észrevesz, rám mosolyog , felemeli a kezét, és a mutatóujjával int, mintha íg y kívánna jó reg g elt. A busz eleje felé mutatok, hog y fig yelmeztessem, lassan meg érkezünk. Kiveszi a dug ót a füléből, és várakozóan rám néz, mert nem érti, mit akarok jelezni.
7 ANDREW Pár nappal korábban… MA FELHÍVOTT A BÁTYÁM Wyoming ból. Azt mondta, az öreg már nem él sokáig . Az utolsó fél évet nag yrészt kórházban töltötte. – Ha még életben akarod találni, akkor jó lesz, ha most azonnal idejössz – fig yelmeztetett Aidan. Hallom, mit mond, tényleg , de csak annyit értek az eg észből, hog y apu haldoklik. – Ne merészeljetek sírni miattam – mondta a fivéreimnek és nekem tavaly, amikor meg állapították, hog y az ag ydag anat eg y ritka formájában szenved. – Különben kizárlak benneteket a végrendeletemből. Gyűlöltem miatta. Gyűlöltem, hog y az eg yetlen ember, akiért az életemet is odaadnám, eg yértelműen a tudtomra adta, hog y nyámnyila alaknak tartana, ha meg si-ratnám. Nem érdekel a vég rendelete. Bármit hag y rám, hozzá se fog ok nyúlni, vag y anyunak adom. Apa mindig kemény és szig orú volt velünk. Nag y feg yelmet követelt, és meg keserítette az életünket a szabályaival, de szeretném azt hinni, hog y a testvéreimmel eg yütt rendes emberekké váltunk, és valószínűleg éppen ez volt a célja. A leg idősebb bátyámnak, Aidannek saját bárja és étterme van Chicag óban, a feleség e g yermekorvos. A leg fiatalabb közülünk, Asher, még főiskolára jár, és a Goog le-nél akar majd dolg ozni. Ami eng em illet, szég yenkezve kell bevallanom, hog y titokban dolg oztam pár menő modellüg ynökség nek, de csak azért, mert elég kemény volt a tavalyi évem. Összeomlottam, miután meg tudtam, hog y apám beteg . Mivel meg tiltotta, hog y sírjunk, az eg ész dühömet az 1969es Chevy Camarómon éltem ki: szétvertem eg y baseballütővel. Annak idején apával ketten építettük ezt az autót a semmiből. Ez volt a mi „apa-fia projektünk”, amelyet még középiskolás koromban kezdtünk. Arra g ondoltam, ha apám már nem lesz közöttünk, akkor az autó sem maradhat. Ig en, ami a modellkedést illeti. A pokolba, dehog y, soha nem voltam próbafotózáson. Nem érdekelnek az ilyen szarság ok. Csak véletlenül éppen Aidan bárjában ücsörög tem merev részeg en, amikor betévedt pár üg ynök. Úg y látszik, még piásan sem lehettem túl visszataszító, mert a kezembe nyomták a névjeg yüket, és eg y csomó pénzt ajánlottak, ha elmeg yek New Yorkba eg y fotózásra. Miután három hétig bámultam a Camaro roncsait, és a fejem vertem a falba, arra g ondoltam: miért is ne? Eleg et íg értek ahhoz, hog y leg alább a karosszéria eg y részét helyrehozzam belőle. Íg y aztán elmentem a fotózásra. Néhány reklámmal eleg et kerestem ahhoz, hog y meg javíthattam az autót, még sem fog adtam el az ötvenezer dolláros ajánlatot az LL Elite-tól; abból élni, hog y alsónadrág ban pipiskedem, eg yszerűen nem az én világ om. A pokolba, már íg y is elég mocskosnak éreztem mag am. Tehát azt tettem, amit
bármelyik normális, vöröshús-evő, sörivó fickó csinált volna a helyemben: varrattam pár tetkót, és elvállaltam eg y autószerelői állást, hog y férfiasabbnak látszódjak. Az öreg em nem ilyen jövőt szánt nekem, de a testvéreimmel ellentétben én már rég en meg tanultam, hog y a saját életemről van szó, amelyet mag am választok, nem más. Miután rájöttem, hog y olyasmit tanulok, ami eg yáltalán nem érdekel, kimaradtam a főiskoláról. Mi a baj az emberekkel, miért hajlandóak boldog an másokat követni? Eng em nem ilyen fából farag tak. Eg yetlen dolg ot várok az élettől. Nem pénzt, hírnevet, eg y photoshopolt faszt a Times Square valamelyik reklámtábláján, főiskolai diplomát, ami talán hasznomra lehet a későbbiekben, talán nem. Nem tudom biztosan, hog y mit akarok, de érzem, mélyen leg belül a g yomromban. Ott várakozik. Majd felismerem, ha előkerül. – Busszal? – kérdez vissza Aidan, mintha nem akarna hinni a fülének. – Ig en, busszal meg yek. Gondolkodnom kell. – Andrew, lehet, hog y apunak már nincs annyi ideje. – Hallatszik a feszültség a hang jában. – Komolyan mondom, öcsi. – Odaérek, amikor odaérek. Vég et vetek a hívásnak. Azt hiszem, eg yik részem abban bízik, hog y apám meg hal, mire meg érkezem. Pontosan tudom ug yanis, hog y nem leszek képes erős maradni, ha a szemem láttára hal meg . Vég ül is az apám, aki felnevelt, és akit tisztelek. És még azt mondja, hog y ne sírjak. Mindig mindent meg tettem, amit csak kért, ahog y eg y jó g yereknek illik, amilyen mindig próbáltam lenni, és tudom, hog y vissza fog om kényszeríteni a könnyeimet, mert ezt kérte. De azzal is tisztában vag yok, hog y ha eng edelmeskedem neki, azzal eg y sokkal pusztítóbb erőt szabadítok majd fel. Nem akarom úg y vég ezni, mint az autóm. Bepakolok eg y sportszatyorba eg y váltás tiszta ruhát, a fog kefémet, a mobilomat és az MP3 lejátszót a kedvenc számaimmal – klasszikus rock, ez is apám hatása. – Ezek az új dalok, amelyeket a fiatalok manapság hallgatnak, szart sem érnek, fiam – mondta még tavaly. – Hallgass Led Zeppelint, fiú! Azért azt be kell vallanom, hog y nem mondtam le teljesen az újabb zenékről, csak mert az apám azt mondta. Meg van a saját átkozott véleményem, tudják? De meg kedveltem a klasszikusokat, és erre büszke vag yok. – Azokra nincs szükség em, anyu. Cipzáras nejlonzacskóba g yömöszöl tucatnyi fertőtlenítő kéztörlőt. Eg ész életében retteg ett a bacilusoktól. Hatéves korom óta ing áztam Texas és Wyoming között. Vég ül rájöttem, hog y jobban érzem mag am Texasban, mert imádom a teng ert és a hőség et. Nég y éve saját lakásba költöztem Galvestonban, de anyu rag aszkodott hozzá, hog y a teg nap éjszakát nála töltsem. Tudja, hog yan érzek apu miatt, és hog y néha robbanok, ha bánt vag y feldühít valami. Tavaly eg y éjszakát
rendőrség i fog dában kellett töltenem, mert kivertem a szart Darren Ebbsből, amiért meg ütötte a barátnőjét a szemem láttára. És amikor el kellett altattatnom a leg jobb barátomat, Maximust, pang ásos szívelég telenség miatt, rendesen szétvertem a kezemet, mert a lakás mög ött álló fán vezettem le a dühömet. Általában nem vag yok erőszakra hajlamos, csak faszfejekkel és néha önmag ammal szemben. – Azok a buszok undorítón mocskosak – jelenti ki anyám, miközben bepakolja a táskába a törlőkendőket. – Eg yszer utaztam eg y olyanon, még mielőtt meg ismerkedtem az apáddal, és utána eg y hétig beteg voltam. Nem vitatkozom vele; nincs semmi értelme. – Még mindig nem értem, miért nem inkább repülővel utazol. Pillanatok alatt ott lennél. – Fig yelj, anyu – mondom, és meg puszilom az arcát –, eg yszerűen ezt kell tennem. A sors akarja íg y, vag y mi. – Ezt mag am sem hiszem el ig azán, de remélem, jobban érzi majd mag át, ha azt hiszi, hog y valami mély értelem van a dolog miatt, bár tudja, hog y nem mondok ig azat. Odasétálok a konyhaszekrényhez, kiveszek két zacskó barnacukros, fahéjas Pop Tartsot, és bedobom a táskába. – Eg yébként pedig a repülőg épek lezuhanhatnak. – Nem vag y vicces, Andrew – néz rám szig orúan. Rámosolyg ok, és mag amhoz szorítom. – Nem lesz bajom, és időben odaérek, mielőtt apu… – Nem vag yok képes befejezni a mondatot. Anyu erősebben szorít, mint én őt. Mire Kansasbe érek, mag am is úg y hiszem, hog y anyámnak volt ig aza. Azt hittem, a hosszú út lehetőség et ad rá, hog y g ondolkozzam, kitisztítsam a fejem, és kitaláljam, mihez kezdjek apám halála után. Mert az biztos, hog y a dolg ok meg változnak majd. Eg y szeretett rokon halála mindig meg változtatja a dolg okat, és nem tudsz előre felkészülni rá, hiába van elég időd. És csak eg yetlen dolog biztos: nem tudod, ki lesz a következő. Soha többé nem leszek képes úg y nézni az anyámra, mint korábban… Azt hiszem, a buszút inkább öniróniára volt jó, mint értelmes g ondolkodásra. Tudhattam volna, hog y eg észség telen, ha sokáig eg yedül maradok a g ondolataimmal. Annyit már meg állapítottam, hog y nag yjából elpocsékoltam az életemet, és vég ig veszem a lét összes súlyos kérdését: miért élek? Mi az élet értelme? Mi a csudát csinálok? Nem világ osodtam meg , nem találtam meg a válaszokat eg y csapásra, mint a filmekben. Ebben a filmben az eg yetlen aláfestő zene az Alice In Chains Would? című dala, az pedig nem eg y kimondottan revelációs típusú nóta. A sofőr már éppen zárná az ajtót, amikor odaérek, és észrevesz. Hála istennek, a buszon leg alább tudok majd aludni, elég sok az üres hely. Elindulok a folyosón hátrafelé, a szemem két üres széken tartom a helyes kis szöszi mög ött. Biztos vag yok benne, hog y még fiatalkorú, „börtöncsali”. Nag yon vig yázok az ilyen kis ribancokkal, miután eg yszer az eg yik miatt majdnem rács mög ött vég eztem. A Dairy Queenben
találkoztunk, és azt állította, hog y elmúlt tizenkilenc. Később kiderült, hog y csak tizenhat éves. A faterja ag yon akart csapni. Apámnak ig aza volt. – Manapság nem lehet megállapítani, tizenkét éves-e valaki, vagy húsz, fiam. A kormány rakathatott valamit a vízbe… Átkozottul óvatos legyél, ha meg akarsz dönteni valakit. Ahog y közelebb érek, látom, hog y a csaj ráteszi a táskáját a folyosó mellett ülésre, nehog y azt válasszam. Vicces. Persze helyes csaj, meg minden, de leg alább tíz üres hely van a buszon, elfog lalhatok eg yszerre kettőt is, és kényelmesen elnyújtózhatok, hog y kialhassam mag am. Szükség em van a pihenésre. Nem úg y alakul, ahog yan terveztem. Órák múlnak el, már besötétedett, és én még mindig ébren vag yok. Kibámulok az ablakon, a fülembe bömböl a zene. A lány előttem eg y órája kidőlt, és belefáradtam a motyog ásába, bár nem ig azán tudtam kivenni, miről beszél álmában, és őszintén szólva, nem is érdekelt. Kényelmetlen kifürkészni valakinek a g ondolait, aki nem is tudja, hog y mit csinál. Inkább hallg atom a kedvenc dalaimat. Vég re elnyom az álom, és alig tudom kinyitni a szemem, mikor érzem, hog y valaki ütög eti a lábamat. Hű, ez a csaj kimondottan szép, még íg y is, hog y a haja az eg yik oldalon lelapult, és a sötétben alig látom. Ne feledd, Andrew: kiskorú, börtön! Nem kell mag amat a korára emlékeztetni, hog y ne teg yem meg , amit nem lenne szabad. Nem, elég arra g ondolnom, hog y nem akarok csalódni, amikor kiderül, hog y ig azam volt. Miután elvitatkozg atunk, hog y a hang os zene ébresztette-e fel vag y valami más, lejjebb csavarom a hang erőt, ő pedig visszabújik a vackába. Miközben áthajolok az ülésen, és lenézek rá, azon tűnődöm, mi a fene ütött belém. De mindig is szerettem a kihívásokat, és olyan bátran nekem esett, mintha fog adást ajánlott volna. Mindig is a g yeng éim voltak a talpraesett nők. És soha nem riadok vissza a kihívástól. Másnap reg g el felajánlom, hog y kölcsönveheti az MP3 lejátszót, de úg y tűnik, ug yanúg y retteg a bacilusoktól, mint az anyám. Eg y neg yvenes pasas ül a másik oldalon, három sorra a lánytól. Már amikor felszálltam, észrevettem, hog yan fig yeli a kiscsajt, annak meg fog alma sem volt róla. Nyug talanító volt a g ondolat, hog y ez már órák óta íg y mehet, és ki tudja, mit művelt közben a pasas a sötétben. Azóta is rajta tartom a fickón a fél szemem. Annyira belemerült a lány látványába, hog y szerintem észre sem vette, hog y én meg őt fig yelem. A tekintete folyamatosan jár a lány és a vécéajtó között. Szinte hallom, ahog y pörög nek a g ondolatai. Kíváncsi vag yok, kikezd-e a lánnyal. A pasas ebben a pillanatban feláll. Kicsusszanok az ülésemről, és lehuppanok a lány mellé. Úg y teszek, mintha nem történt volna
semmi. Érzem mag amon a tekintetét; nem érti, mi a faszt akarok. A fickó elsétál mellettünk, de nem nézek a szemébe, nehog y kitalálja, hog y fig yelem. Nyilván azt hiszi, hog y ki akarok kezdeni a lánnyal. Eg yelőre nem fog lalkozik velünk, de később talán majd újra próbálkozik. És az öklömmel fog találkozni. Benyúlok a táskámba, és előveszem a zacskót, amelybe anyám a törlőkendőket tette. Előhúzok eg yet, letörlöm a dug ókat, és a lány felé nyújtom a fülhallg atót. – Olyan, mint új korában. – Várom, hog y elveg ye, de tudom, hog y nem fog ja meg tenni. – Nem szükség es, tényleg . De kösz. – Valószínűleg jobban is jársz – mondom, miközben visszateszem a táskába az MP3 lejátszót. – Nem hallg atok Justin Biebert, sem azt a húsruhás ribancot, úg yhog y kénytelen leszel kibírni nélkülük. Az arcán elömlő ing erült kifejezésből eg yértelmű, hog y felbosszantottam. Mag amban felnevetek, de vig yázok, hog y ne lássa a vig yort a képemen. – Először is, nem hallgatok Justin Biebert. Hála istennek. – Másodszor, Lady Gag a eg yáltalán nem rossz. Nem mondom, kicsit túlság osan rag aszkodik a sokkoló jelmezekhez, de van néhány dala, amelyik tetszik. – Szar a zenéje, és ezt te is tudod – idézem apámat, miközben meg rázom a fejem. Hátradőlök, és felteszem a lábam az előttem lévő ülésre. Kíváncsi vag yok, vajon miért nem küldött még el a francba, és ez eg yúttal ag g aszt is. Talán „túl udvarias” lett volna azzal a másik pasassal is, ha meg előz? Kizárt, hog y eg y ilyen lánynak meg tetsszen eg y olyan férfi, de lássuk be, a csajok g yakran a szimpátia alapján döntenek. És néha néhány másodpercen múlik minden. Oldalra döntöm a fejem, és ránézek. – A klasszikus rock az ig azi. Zeppelin, Stones, Journey, Foreig ner. Ismerősen cseng valamelyik? A szemét forg atja. – Nem vag yok hülye – jelenti ki. Az ajkam félmosolyra húzódik; vag ány a csaj. – Ha tudsz eg y számot mondani a Bad Companytól, akkor békén hag ylak. Látom rajta, hog y izg ul, mert rág csálja az alsó ajkát. Talán nem is tud róla, mint ahog y arról sem, hog y álmában beszél, vag y hog y eg y fickó folyamatosan fig yeli. Türelmesen várom a választ, de nem tudom a vig yort letörölni az arcomról, mert szórakoztat, ahog y fészkelődik, próbál visszaemlékezni azokra az időkre, amikor a családi autóban ezeket a dalokat hallg atta, kutat az emlékezetében, hátha beug rik valami. – Kész vagyok a szerelemre – böki ki vég ül. Le vag yok nyűg özve. – Az vagy? – kérdezek vissza, és ebben a pillanatban valami belém vág . Nem tudom, mi ez a „valami”, de ott van, eg y fal mög ül integ et felém. Olyan, mint amikor érzed, hog y valaki fig yel, de
nem látsz senkit. – He? – nyög i, mert ug yanolyan váratlanul érte a kérdés, ahog yan eng em az utóérzet. Szélesen elmosolyodom. – Semmi – felelem, és félrenézek. A perverz alak kényelmesen sétál vissza a vécé felől, és elfog lalja a helyét. Biztos ki van akadva, hog y én ülök ott, ahol ő szeretne. Hálás vag yok, amiért a lány meg várta, hog y eg yedül maradjunk, mielőtt meg kér, hog y menjek vissza a helyemre, és mindketten kényelmesen ülhessünk. Miután visszakászálódtam a helyemre, áthajolok az ülésén, és meg kérdezem, hová utazik. Azt mondja, Idahóba, de szerintem ennél többről van szó. Nem tudom meg mag yarázni, de van eg y olyan érzésem, hog y vag y hazudik, ami rendben is van, hiszen eg yáltalán nem ismerjük eg ymást, vag y rejteg et valamit. Eg yelőre azonban annyiban hag yom, elárulom neki, hog y én merre tartok, és visszaülök a helyemre. A fickó három sorral arrébbról meg int a lányra néz. Nag yon közel állok hozzá, hog y szétloccsantsam az ag yát, csak azért, mert bámulni merészel. Órákkal később a busz meg áll eg y pihenőhelyen. A sofőrtől tizenöt percet kapunk, hog y kiszálljunk, kinyújtóztassuk a lábunkat, és eg yünk valamit. Látom, hog y a lány a mosdó felé veszi az irányt, én pedig az első vag yok a sorban a kajáért. Miután meg kapom az ételt, kisétálok, és leülök a fűbe a parkoló mellett. A perverz elmeg y mellettem, és visszaszáll a buszra. Ő az eg yetlen. Rábeszélem a lányt, hog y csatlakozzon hozzám. Eleinte habozik, de aztán sikerül meg g yőznöm. Anyu mindig mondta, hog y én vag yok az ő elbűvölő középső kisfia. Azt hiszem, ig aza van. Eg y darabig arról beszélg etünk, miért utazom Wyoming ba, ő pedig Idahóba. Még mindig próbálok rájönni, mi nem stimmel, de közben ig yekszem kényszeríteni mag am, hog y ne találjam vonzónak, hátha tényleg „börtöncsali”, és le fog ja tag adni, hog y az. De inkább tűnik korombelinek. Fiatalabb nálam, de nem sokkal. A francba! Hog y jut eg yáltalán eszembe, hog y vonzódhatnék hozzá? Apám haldoklik, miközben én itt ülök vele a fűben. Nem lenne szabad másra g ondolnom apámon meg azon kívül, hog y mit mondok neki, ha időben Wyoming ba érek. – Hog y hívnak? – kérdem tőle, miközben leteszem az italomat a fűbe, és ig yekszem nem g ondolni az apám halálára. Gondolkodik eg y kicsit, nyilván azt mérleg eli, hog y hazudjon-e vag y sem. – Cam – böki ki vég ül. – Ez minek a rövidítése? – A Camryné. – Andrew vag yok. Andrew Parrish. A lány kissé szég yenlősnek tűnik. – Hány éves vag y? – A kérdése alaposan meg lep. Lehet, hog y még sem „börtöncsali”, mert a
kislányok, akik nem akarják bevallani az ig azi korukat, általában ig yekeznek elkerülni ezt a témát. Most már nag yon remélem, hog y nag ykorú. Ig en, nag yon szeretném, ha az lenne… – Huszonöt. És te? – Visszatartott léleg zettel várom a választ. – Húsz. Ezen eg y pillanatig elg ondolkodom, az ajkam lebig g yed. Még mindig nem vag yok benne biztos, hog y ig azat mond, de ha még eg y kis időt eg yütt töltünk útközben, úg yis kiderül. – Nos, örülök, hog y meg ismertelek, húszéves Cam, teljes nevén Camryn, aki Idahóba tart a nővéréhez és az újszülött kisbabához – mosolyg ok rá. Eg y darabig – eg észen pontosan nyolc percig – beszélg etünk még erről-arról, és még piszkálom kicsit, mert nag y a szája, és meg érdemli. Azt hiszem, kimondottan tetszik neki, ahog y bánok vele. Meg mernék esküdni, hog y vonzónak talál. Még nem nag yon, de eg yértelműen. És alig ha a kinézetem miatt – a pokolba, a szám valószínűleg elég büdös, és eg y napja nem zuhanyoztam. Ha csak a külsőm izg atná, mint a többi lányt, akkor nem kosarazott volna ki korábban. De nem akarta, hog y mellette üljek, nem átallt rám szólni, még hozzá elég élesen, hog y halkítsam le a zenét. Beg urult, amikor azzal vádoltam, hog y Bieber-lázban szenved (engem meg az akaszt ki, hog y eg yáltalán ismerem ezt a kifejezést – a társadalom a hibás), és szerintem simán tökön rúg na, ha bizalmaskodni kezdenék vele. Nem mintha ez lenne a szándékom. A pokolba, dehog y. De jó tudni, hog y az a fajta, aki nem tűri el az ilyesmit. Úg y bizony, bírom a csajt. Visszaszállunk a buszra, és elfog lalom a helyem. Kényelmesen vég ig nyújtózom az ülésen, a lábam a folyosóra lóg . Hamarosan meg látom a lány fehér teniszcipőjét a sajátom mellett. Büszke vag yok mag amra, mert elég érdekesnek tartott, hog y fig yelje, mit csinálok, és utánozzon. Amikor húsz perc múlva ellenőrzöm, látom, hog y ig azam lett: alszik, mint a bunda. Felhang osítom a zenét, és szép lassan álomba merülök. Másnap reg g el jócskán a lány előtt ébredek fel. Átdug ja a fejét az ülés fölött, mosolyog , és fig yelmeztetően int. Napvilág nál még csinosabb.
8 CAMRYN – MÉG TÍZ PERC, és kiszabadulunk ebből a fémkoporsóból – állapítom meg elég edetten. Andrew vig yorog , előredől a székén, és elteszi az MP3 lejátszót. Nem ig azán értem, miért tartottam fontosnak, hog y beszélg etést kezdeményezzek vele. – Ma éjjel jobban aludtál? – fag g at, miközben behúzza a táskáján a cipzárt. – Ig en – masszírozom a nyakamat; kivételesen nem g émberedett el. – Kösz az ötletet. – Nag yon szívesen. – Arcán szétárad a mosoly. – Denver? – kérdezi, és rám néz. Gondolom, a következő állomásra kíváncsi. – Ig en. Majdnem hétórás út. Meg rázza a fejét, mintha hozzám hasonlóan már előre utálná az újabb hosszú zötyög ést. Tíz perccel később meg érkezünk a Garden City-i buszpályaudvarra. Háromszor annyi az ember, mint az előző állomáson, és ettől elfog az ag g odalom. Keresztülfurakodom a várótermen, és g yorsan helyet fog lalok, amíg még van üres szék. Andrew beug rik a büfébe, és hamarosan meg jelenik eg y doboz Mountain Dew-val meg eg y csomag csipsszel. Leül mellém, és felpattintja a doboz fedelét. – Mi van? – mér vég ig . Észre sem vettem, hog y utálkozva bámulom, amint nag yot kortyol az italból. – Semmi – válaszolom, és elfordulok. – Csak szerintem ez undorító. Halkan felnevet, és kinyitja a csipszes zacskót. – Elég sok dolg ot tartasz undorítónak. Vég ig mérem, miközben meg ig azítom az ölemben a táskát. – Mikor ettél utoljára olyasmit, ami… nem okoz szívrohamot? Bekap még eg y csipszet, és lenyeli, mielőtt válaszol. – Azt eszem, amit csak akarok. Te is eg y olyan sznob veg etáriánus nőszemély vag y, aki állandóan azért nyafog , mert a g yorstételektől elhízik a nemzet? – Nem, de szerintem a sznob veg etáriánus nőszemélyeknek talán ig azuk van. A szájába töm még eg y marék csipszet, leöblíti eg y korty üdítővel, aztán rám vig yorog . – Nem a g yorsételektől híznak el az emberek – jelenti ki, és nem hag yja abba az evést. – Az embereknek van választásuk. A g yorséttermek csak kihasználják azokat az ostoba amerikaiakat, akik őket választják. – Akkor te is ostoba amerikainak tartod mag ad? – vig yorg ok vissza. Vállat von.
– Mi mást ehetnék, amikor csak ételautomata vag y hamburg eresbódé között választhatok? – Ja, mintha szívesebben ennél valami eg észség eset, ha meg tehetnéd. Kétlem. Azt hiszem, eg yre üg yesebben riposztozok. Hang osan felnevet. – A pokolba, ig enis azt tenném. Bármikor elcserélnék eg y állott hamburg ert eg y ötvendolláros steakre, vag y a Mountain Dew-t eg y sörre. Meg rázom a fejem, és nem tudom letörölni a halvány vig yort az arcomról. – Miért, te mit eszel normális körülmények között? Salátát és tofut? – kérdezi. – Pfuj – g rimaszolok. – Soha a büdös életben nem ennék tofut, a salátaevés pedig csak fog yókúrás divat. – Eg y pillanatra elhallg atok, és rávig yorg ok. – Komolyan érdekel? – Ig en, ki vele. Úg y néz rám, mintha valami nag yon vicces és helyes lennék, akit érdemes alaposan tanulmányozni. – Szeretem például a karikába font spag ettit húsg ombóccal és a szusit. – Jézusom, együtt? – Most ő vág utálkozó arcot. Először nem is értem, mire g ondol. – Jaj, dehog y – rázom a fejem. – Ez íg y eg yütt undorító lenne. Meg könnyebbülten mosolyog . – Nem vag yok oda a steakért – folytatom –, de azt hiszem, ha valaki meg hívna, most szívesen meg ennék eg y adag ot. – Ó, csak nem azt szeretnéd, hog y randit kérjek? – Az arca szinte szétreped, olyan szélesen vig yorog . A szemem majd’ kiug rik a helyéből, az állam leesik. – Dehog y! – Érzem, hog y elpirulok. – Úg y értettem, hog y… Andrew nevet, és kortyol eg yet. – Tudom, tudom, ne ag g ódj. Eszembe se jutott, hog y randit kérjek. A szemem és a szám még jobban kitág ul, az arcom már ég . Erre csak még hang osabban nevet. – A pokolba, te lány, nem esik le nálad túl g yorsan a tantusz, ig az? Zavaromban a szemöldökömet ráncolom. Utánozza a mozdulatot, de közben mosolyog . – Meg mondom, mit csinálunk – folytatja, már kissé komolyabban. – Ha szerencsénk lesz, és találunk eg y helyet útközben, ahol képesek tizenöt perc alatt meg sütni eg y steaket, hog y ne késsük le miatta a buszt, akkor meg hívlak. Aztán majd eldöntjük, hog y ha utazás közben esszük meg , akkor az randinak minősül-e vag y sem. – Már most meg mondhatom, hog y ez nem randi. Pajkosan rám mosolyog . – Rendben, nem az. Azt hiszem, túlélem.
Remélem, hog y befejezte a témát, de váratlanul kiböki. – Mi, ha nem randi? – Mondjuk, baráti g esztus. Tudod, amikor két ember eg yütt elkölt eg y ebédet. – Ó, szóval akkor barátok vag yunk? – Különös szikra csillan a szemében. A kérdés meg lep, nem tag adom. Nag yon g yorsan vág az esze. Ajkamat big g yesztve eg y pillanatig elg ondolkodom a válaszon. – Hát persze. Azt hiszem, lehetünk barátok, leg alábbis, míg Wyoming ba nem érünk. Kezet nyújt, én pedig vonakodva meg rázom. A szorítása határozott, a mosolya őszinte és kedves. – Rendben van. Akkor Wyoming ig barátok vag yunk. – Eg yszer meg rázza a kezem, majd eleng edi. Nem eg észen értem, mi történt, de nem hiszem, hog y olyasmit tettem volna, amit később meg bánok. Szerintem nincs azzal semmi baj, ha az ember talál eg y „úti barátot”. Sokféle emberrel összefuthattam volna, sokkal rosszabbakkal, mint Andrew. Ártalmatlan fickónak tűnik, és bevallom, érdekes vele beszélg etni. Nem eg y öreg hölg y, aki csak hallg atóság ot keres, hog y elmesélhesse, milyen volt az élet fiatalkorában, vag y eg y középkorú férfi, aki abba a hitben ring atja mag át, hog y még mindig ug yanolyan dög ös, mint kamaszkorában, és én is olyannak látom. Nem, Andrew tökéletes választás. Persze sok szempontból jobb volna, ha lány lenne, de leg alább majdnem eg ykorúak vag yunk, és eg y csöppet sem csúnya. Bizony, Andrew Parrish nag yon messze van a csúnyától. Sőt kimondottan szexi, és éppen ez zavar a leg jobban. Az ember jól tudja, hog y nem számít, mi történik vele éppen, kit veszített el nemrég en, mennyire g yűlöli az eg ész világ ot, vag y milyen helytelen vonzalmat érezni valaki iránt, mielőtt elfog adná, hog y meg g yóg yult. De emberek vag yunk, és mihelyt vonzalmat érzünk valaki iránt, ettől nem tudunk elvonatkoztatni. Ilyen a természetünk. Az már más kérdés, hog y eng edünk-e a vonzalomnak, márpedig én itt húztam meg a határvonalat. Bármi lesz is, ez nem fog meg történni. De ig en, ettől még zavar az a tény, hog y a fickó dög ös, mert emiatt még jobban kell vig yáznom, hog y ne mondjak vag y teg yek olyasmit, amit félreérthet. Mert a vonzó férfiak pontosan tudják mag ukról, hog y azok. Eg yszerűen íg y van ez még azoknál is, akik nem büszkélkednek a külső adottság aikkal. És az is az emberi természet része, hog y a dög ös férfiak automatikusan a vonzalom jeleként értékelnek minden ártatlan mosolyt, minden fesztelen beszélg etést. Vag yis ez a „barátság ” reng eteg erőfeszítésembe kerül majd. Szeretnék kedves lenni, de nem túlságosan; mosolyog ni, amikor és amennyire helyénvaló, de óvatosan mérleg elni. Nevetni akarok, amikor valami vicceset mond, de nem szeretném, ha ebből azt a következtetést szűrné le, hog y halálosan odavag yok érte.
Ig en, komoly meló lesz. Talán még is jobban jártam volna eg y idős hölg g yel… Majdnem eg y órát kell várnunk, mire a következő járat beg ördül a meg állóba. És ahog y várható volt, itt most nem jut mind a kettőnk számára dupla üres ülés. A várakozók hosszú sorából inkább úg y tűnik, hog y fel sem fog unk mindnyájan férni. Most mit teg yek? A francba. Ig az, hog y Andrew-val ideig lenesen barátok vag yunk, de nem tudom rávenni mag am, hog y meg kérjem, üljön mellém, nehog y félreértse. Íg y aztán, ahog y a sor araszol előre, és jön szorosan a nyomomban, csak abban reménykedhetem, hog y ez mag ától eszébe jut. Ha már beszélg etnem kell valakivel, inkább ő leg yen az, mint eg y ideg en. A busz közepe felé indulok, eg y dupla üres ülés felé, és elfog lalom az ablak melletti helyet. Lehuppan mellém. Nem mutatom a jelét, hog y meg könnyebbültem. – Mivel te vag y a lány, áteng edem neked az ablak melletti ülést – közli, és leteszi a táskáját a lába közé a földre, közben pedig mosolyog . A busz dug ig meg telt, a sok összezsúfolódott emberi test árasztja mag ából a hőt. Az ajtó nyikorog va bezárul, és elindulunk. Most, hog y van kivel beszélg etni, nem tűnik olyan hosszúnak és fárasztónak az utazás. Eg y órán keresztül arról csacsog unk, melyek a kedvenc eg yüttesei, miért szeretem Pinket, és mennyivel jobbak a dalai, mint a Bostoné vag y a Foreig neré, amelyeket én eg yébként meg sem tudok különböztetni eg ymástól. Az eg y órából ezzel telik el húsz perc – makacs, mint eg y öszvér, de ő is ezt mondja rólam, úg yhog y szerintem minden a ketten sárosak vag yunk. Elárulom, ki az a „Nat”, de nem meg yek bele az összeveszésünk szörnyű részleteibe. Mire beesteledik, rádöbbenek, hog y eg yetlen pillanatnyi kínos csönd sem volt közöttünk, mióta felszálltunk, és leült mellém. – Meddig maradsz Idahóban? – Pár napig . – Aztán visszabuszozol? – Nem értem, miért kérdezi ezt ilyen komoly arccal. – Ja – felelem. Nem szeretnék erről beszélni, mert mag am sem tudom, mennyit árulnék el neki. Hallom, ahog y felsóhajt. – Semmi közöm hozzá – hajol közelebb –, de nem lenne szabad eg yedül mászkálnod keresztbekasul az ország ban. Nem nézek rá. – Ig azából nincs más választásom. – Miért ne lenne? Ne értsd félre, nem akarok kikezdeni veled, de eg y ilyen fiatal, pokolian csinos csajnak, mint te, nag yon veszélyes eg yedül ücsörög nie az amerikai buszpályaudvarokon. Érzem, hog y mosolyra húzódik az ajkam, de próbálom eltitkolni, milyen jól szórakozom a szavain. – Nem akarsz kikezdeni velem – mérem vég ig –, de „pokolian csinos csajnak” nevezel, és
ag g odalmaskodsz, mint eg y öreg asszony, hog y mit keresek ilyen helyen. Látszik rajta, hog y kissé meg bántottam. – Komolyan beszélek, Camryn. – Tényleg eltűnik a játékos mosoly a szája szög letéből. – Nag y baj érhet. Vig yorog ni kezdek, hog y eloszlassam a kellemetlen szájízt. – Ne ag g ódj miattam. Biztos lehetsz benne, hog y nag yon hang osan tudok sikítani, ha meg támad valaki. Meg rázza a fejét, és mély léleg zetet vesz, de vég ül annyiban hag yja a dolg ot. – Akkor mesélj az apukádról – kérem. Az alig -mosoly eltűnik az arcáról, és elfordul. Nem véletlenül hoztam fel a semmiből a témát. Az a fura érzésem van, hog y titkol valamit. Amikor még Kansasben meg említette, hog y az apja haldoklik, úg y tűnt, hog y nem izg atja az eg ész. De biztosan szereti az apját, ha képes olyan messzire elutazni, ráadásul busszal, hog y még eg yszer utoljára lássák eg ymást. Sajnálom, de szerintem mindenkinek nehéz túltennie mag át azon, ha valaki, akit szeret, meg halt vag y haldoklik. Tudom, hog y ez furcsán hang zik éppen tőlem, aki képtelen többé sírni. – Apám jó ember – mondja, miközben még mindig mag a elé mered. Azt hiszem, mag a elé képzeli az apja arcát, és nem lát semmi mást, csak az emlékképeket. Aztán felém pillant, és már mosolyog , de nem úg y, mintha csak a fájdalmát próbálná elrejteni, hanem mert eszébe jutott eg y kedves emlék. – Baseballmérkőzés helyett inkább bokszmeccsre vitt. – Tényleg ? – Felrag yog az arcom. – Meséld el! Ismét mag a elé néz, de a meleg ség ott marad az arcán. – Apám harcosokat akart nevelni belőlünk. Nem bokszolót vag y igazi harcost, bár szerintem azt se bánta volna, hanem olyan embert, aki soha nem adja fel. Bólintok, hog y értem, mire g ondol. – Nyolcéves voltam. Közvetlenül a ring előtt ültünk, és teljesen meg babonázott, ahog y az a két férfi ütötte-verte eg ymást. Közben folyamatosan hallottam apám hang ját a tömeg hang orkánján keresztül. Ezek semmitől sem félnek, fiam. Minden egyes mozdulatuk szándékos. Valamerre elmozdulnak, és vagy bejön, vagy nem, de valamit tanulnak minden egyes mozdulatból, minden egyes döntésből. Eg y pillanatra elkapja a tekintetemet. A mosolya eltűnik, az arca semmiféle érzelmet nem fejez ki. – Arra tanított, hog y eg y harcos soha nem sír, nem eng edi, hog y eg y ütés a földre vig ye. Csak és kizárólag az utolsó, vég ső csapás terítheti le, de akkor is férfihoz méltóan vég zi. Már én sem mosolyg ok. Nem tudnám pontosan meg mondani, mi jár most Andrew fejében, eg yütt érzek vele. Szeretném meg kérdezni, jól van-e, bár nyilvánvaló, hog y nem, de valahog y nem
tűnik ide illőnek. Nag yon fura érzés, mert nem ismerem őt annyira, hog y a lelkében kotorásszak. Íg y inkább nem szólok eg y szót sem. – Most biztos azt hiszed, hog y eg y fasz vag yok. Meg lepetten pislog ok. – Dehog y. Miből g ondolod? Azonnal visszakozik, mintha nem kérdezte volna komolyan. A szívdög lesztő mosoly ismét elönti az arcát. – Meg látog atom, mielőtt feldobná a talpát – közli, és bevallom, kissé meg döbbent a szóhasználat. – Mert íg y illik, nem ig az? Mint ahog y azt mondjuk: eg észség edre, ha valaki tüsszent, vag y meg kérdezünk eg y ismerőst, hog yan telt a hétvég éje, pedig szarunk rá. A fenébe, ez meg hogy jutott eszébe? – Az ember a mának kell, hog y éljen – folytatja, leg nag yobb meg döbbenésemre. – Vag y te nem íg y g ondolod? – Oldalra biccenti a fejét, és várakozóan néz rám. Mag amhoz kell térnem eg y kissé, mielőtt képes lennék válaszolni, és nem ig azán tudom, mit mondjak. – A mának élni – idézem a szavait, miközben a saját meg g yőződésem jut eszembe, hog y a jelenben kell szeretni. – Azt hiszem, ig azad van – ismerem el, bár még mindig nem ig azán értem, mire g ondol. Kihúzom mag am, és kissé felemelem a fejem, hog y közelebbről fig yelhessem az arcát. Elönt a vág y, hog y meg tudjam, miben hisz. Hog y meg tudjak róla mindent. – Mit jelent számodra a kifejezés, hog y a mának élni? – fag g atom. Észreveszem, hog y az eg yik szemöldöke meg rándul, az arckifejezése meg változik, mintha meg lepné a kérdés komolyság a vag y az érdeklődésem. Vag y mindkettő. Ő is feleg yenesedik. – Azt jelenti, hog y az időpocsékolás és a tervezg etés szerintem hülyeség . Ha a múlton rág ódsz, akkor nem tudsz továbblépni, ha pedig túl sokáig tervezed a jövőt, akkor vag y visszacsúszol, vag y örökre ott maradsz, ahol voltál. – Mereven a szemembe néz, hog y hang súlyozza a mondanivalója komolyság át. – Ha a mának élsz, ahol minden éppen meg felelő, akkor elfog lalod mag ad, korlátot állítasz a kellemetlen emlékeknek, és simábban, hamarabb eléred a célodat. A közénk telepedő csend nem kellemetlen; mindketten vég ig g ondoljuk, amit mondott. Kíváncsi vag yok, ug yanarra g ondol-e, mint én. Mag amnak is nehéz bevallani, de annyira eg yformán g ondolkodunk, hog y amikor ránézek, úg y érzem, mintha a tükörképemet látnám. A busz rendületlenül szeli az autópályát, a motor zajos, az út döcög ős. De már olyan rég óta úton vag yunk, hog y szinte el is felejtettem, mennyivel kényelmetlenebb a busz az autóhoz képest. Amikor az ember többet g ondol a buszozás előnyeire, mint a hátrányaira, akkor az előbbiekről hajlamos is elfeledkezni. Itt ül mellettem eg y fiú, g yönyörű zöld a szeme, szép az arca – és szépek a
g ondolatai. Eg y buszút eg yszerűen nem lehet rossz, ha eg y ilyen g yönyörű teremtmény társaság ában utazik az ember. Nem lenne szabad itt lennem…
9 ANDREW NEM HISZEM EL, hog y szóba hozta az apámat. Nem mintha harag udnék miatta, csak meg lepődtem, hog y tényleg hallani akar róla – eg yáltalán, emlékszik rá, mit mondtam. Nem arról fag g at, miből élek, hog y kiderítse, mennyit keresek, nem kuncog , nem irul-pirul, nem próbál megérinteni azzal az ostoba ürüg g yel, hog y csak a tetkóim érdeklik. Az iszonyúan lelombozó lenne. Úg y értem, az ilyesmitől beg erjed az ember, ha szexet akar – még meg is könnyíti a dolg át –, de valami miatt nag yon örülök, hog y Camryn nem tesz ilyesmit. Ki az ördög ez a lány? És miért jut eg yáltalán az eszembe? Álomba szenderül, a feje az ablaknak támaszkodik. Próbálom nem bámulni, de íg y is észreveszem, milyen lág y és ártatlan az arca, és ez csak erősíti az ősi, védelmező ösztöneimet. Úg y tűnik, a perverz már nem lesi minden mozdulatát, mióta látott minket eg yütt ücsörög ni a pályaudvaron. Valószínűleg rájött, hog y a lány már az „enyém”. Ez pedig jól van íg y, mert leg alább békén hag yja, amíg a közelben vag yok. Csak az a baj, hog y Wyoming ban elválnak az útjaink, és emiatt kibaszottul ag g ódom. Remélem, a pasas más járatra száll, mielőtt elválok Camryntól. Még két meg álló Denverig , piszkosul bízom benne, hog y a fickó ott leszáll, de ha még sem, akkor fig yelni fog om őt eg észen Wyoming ig . Tuti, hog y nem jut el Idahóba, előbb kinyírom a kurafit. Vég ig nézek a sötét, nyug odt buszon. A fickó alszik, a feje a háttámlának döntve. Eg y nő ül mellette az ablaknál, de eg y kicsit öreg ahhoz, hog y felkeltse a pasas érdeklődését. A fiatal lányokat szereti, talán a túlságosan is fiatalokat. Már a g ondolattól is rosszul vag yok, mit tehetett esetleg eg y g yerekkel. A busz mag a nyug odt, bár reng eteg a zaj: a szél zúg ása a fémen, a g umik surranása az aszfalton, a hatalmas motor állandó berreg ése. A helyzet majdnem békés – már amennyire eg y buszút az lehet. Beteszem a fülhallg atót, bekapcsolom az MP3-at, és véletlen kiválasztásra állítom be. Vajon melyik dal lesz? Mindig hag yom, hog y az első szám határozza meg a hang ulatomat. Több mint háromszáz dal van a lejátszón – háromszáz hang ulatkeltő. Azt hiszem, a szerkentyű elfog ult, mert az első szám mindig vag y a Kansas Dust in the Wind című dala, vag y a Going to California a Zeppelintől, vag y valami az Eag lestől. Várom, hog y meg szólaljon a zene, és készakarva nem nézek le a tartalomlistára, mert ez már eg yfajta kitalálós játék, és nem akarok csalni. Aha, az Aerosmithtől a Dream On. Jó választás! A
támlára hajtom a fejem, behunyom a szemem, és szinte észre sem veszem, hog y automatikusan lejjebb veszem a hang erőt, nehog y felébresszem Camrynt. Kinyitom a szemem, és rápillantok. Látom, hog y erősen mag ához szorítja a táskáját, mintha a leg mélyebb álmában is öntudatánál lenne. Vajon ez mit jelent? Jelent eg yáltalán valamit, ami elárulná róla az igazat? Mindeg y. Nem fog om tudni, mi történik majd vele, miután Wyoming ban elválnak az útjaink, és hamarosan valószínűleg már a nevemre sem fog emlékezni. És jobb is ez íg y. Túl sok probléma jár velem, és még barátként sincs szükség e erre a teherre. Nem kívánnék senkinek annyi rosszat, amennyi velem jár. Steve Tyler mély, dallamos dünnyög ése félálomba ring at. Eg y pillanatra felriadok, amikor ahhoz a részhez ér, ahol sikítja a szöveg et, meg várom, amíg kifog y a szuflából, és vég re elalszom. – Haver, de komolyan. – Hallom félálomban. Nyomást érzek a vállamon. Arra ébredek, hog y Camryn próbál ellökni mag ától. Vicces, milyen dühösen néz, és hiába erőlködik, nem tud visszataszig álni a helyemre. – Bocs – motyog om, és próbálok mag amhoz térni. Feleg yenesedem, érzem, hog y a nyakam merev, mint eg y darab fa. Nem akartam a karjához dőlni, tényleg , de azért annyira nem rémít halálra a dolog , mint amennyire állítólag őt. Szerintem csak meg játssza mag át, mert nag yon ig yekszik, hog y ne mosolyodjon el. Nosza, seg ítsünk neki eg y kicsit. Rávig yorg ok. – Szerinted ez vicces? – Az ajka kissé nyitva, szemöldöke összevonva a helyes kis homlokán. – Ha éppen tudni akarod, ig en – vig yorg ok még szélesebben, és vég re halványan elmosolyodik. – De sajnálom. Tényleg . – És komolyan is g ondolom. Összehúzza az eg yik szemét, és oldalról rám pillant, mintha ki akarná deríteni, ig azat mondok-e. Nag yon cuki. Félrenézek, nyújtózom eg yet. Ettől ásítanom kell. – Undorító – jelenti ki, és eg y csöppet sem vag yok meg lepve. – A leheleted büdös, mint a segg. – A pokolba, te lány, honnan tudod, milyen szag a van a seg g nek? – kérdezem nevetve. Ez aztán beléfojtja a szót. Ismét felnevetek, bedobom az MP3-at a táskámba, és kutatni kezdek. Előhúzom a fog krémes tubust, kipattintom a tetejét, rányomok eg y csöpp pasztát a nyelvem heg yére, alaposan körbeforg atom a számban, majd lenyelem. Camryn persze vég ig undorodó tekintettel fig yel, de hát ez volt a célom. Úg y tűnik, a leg több utas előttem ébredt. Csodálom, hog y ilyen sokáig aludtam, és nem ébredtem fel eg y csomószor, hog y meg próbáljak kényelmesebben elhelyezkedni. Ránézek az órámra: 9.02. – Hol vag yunk? – Kinézek az ablakon, hátha felfedezek eg y árulkodó táblát.
– Eg y óra múlva érünk Denverbe. A sofőr épp az előbb szólt, hog y tíz perc múlva meg állunk pihenni. – Hála istennek. – Kinyújtom a lábam a folyosóra. – Járkálnom kell eg y kicsit. Merev vag yok, mint a bot. Elkapom a mosolyát, de g yorsan elfordul az ablak felé. Merev, mint a bot. Oké, szóval az ő fantáziája is mocskos. Már a g ondolat is vicces. A pihenő olyan, mint a többi: benzinkút bolttal a pálya mindkét oldalán és két g yorsétterem. Nem hiszem el, hog y a lány miatt eg yáltalán meg fordul a fejemben, hog y ne menjek be valamelyikbe, ahog y szoktam. Mag am sem tudom eldönteni, hog y azért-e, mert bizonyítani akarom neki, hog y ha van választásom, akkor szeretek eg észség esen étkezni, vag y azért, mert tudom, hog y kiabálni fog velem. Álljunk csak meg eg y pillanatra! Ki a főnök? Eg yértelmű, hog y ő. A fenébe! Leszállunk a buszról, először Camryn. Elsétál a jármű orra előtt, meg áll, felém fordul, összefonja a karját, és ajkát big g yesztve rám néz. – Na, ha annyira okos vag y – kezdem, mint eg y tízéves, és nem szég yellem –, akkor lássuk, találsz-e valami eg észség es kaját, amelyiknek nincs szarba forg atott g umi íze, eg y ilyen helyen. Szája széle mosolyra húzódik. – Biztos lehetsz benne. Követem a g ig antikus méretű boltba, ahol útja az üdítőkkel teli hűtőhöz vezet. Mint a szőke tyúk a tévés kvízműsorban (nem tudom, melyikben, mert nem nézek ilyesmit, de tudják, mire g ondolok), Camryn vég ig lendíti a karját az ajtó előtt, minteg y meg nyitva előttem a g yümölcslevek és palackozott vizek eleddig ismeretlen világ át. – Ahog y látod, a g yümölcslevekkel kezdjük – jelenti ki hamisítatlan műsorvezetői hang súllyal. – Bármelyik jobb, mint a szénsavas üdítők. Válassz! – Utálom a g yümölcslevet. – Ne leg yél már ilyen g yerekes. Reng eteg féle van. Biztos vag yok benne, hog y találunk valamit, amit képes vag y lenyelni. Hátrébb lép, hog y felmérhessem a következő hűtőszekrényben sorakozó többtucatnyi ízesített palackozott vizet. – Aztán itt van a víz – folytatja. – De te valahog y nem az a fajta vag y, aki eg y puccos palackból vizet szopog at, ig az? – Tényleg nem. Az nem illik eg y fasza csávóhoz. – Semmi bajom a palackozott vízzel, de tetszik a játék. Mosolyog , bár próbál fapofát vág ni. Fintorg ok, az ajkamat big g yesztem, a tekintetem oda-vissza jár az arca és a g yümölcsleves hűtő
között. Vég ül sóhajtok eg y nag yot, közelebb lépek, és szememet vég ig futtatom a különböző ízű italokon. Miért g yártanak ennyifélét eperrel vag y kivivel, meg eperrel és kivivel? Utálom mindkettőt. Vég ül kinyitom a hűtő ajtaját, is kiveszek eg y sima narancsleves palackot. Szabályosan összerándul az arca. – Mi van? – Kezem a nyitott ajtón. – A narancslé nem ig azán jó étellel eg yütt. Csak bámulok rá mereven. – Amikor vég re választok valamit, akkor kijelented, hog y nem jó. – Szívem szerint nevetnék, de azt akarom, hog y bűntudata leg yen. És működik a tervem. Összevonja a szemöldökét. – Hát, szóval… a narancslé inkább csak eg y löket C-vitamin. Még szomjasabb leszel tőle. Mintha ag g ódna, hog y meg bántott, és ez úg y hat rám, mint korábban semmi. Elmosolyodom, csak hog y mosolyt csaljak az ő arcára is. Vig yorog , mint a sátán. Ó, ez a csaj ig azán jó…
10 CAMRYN VÉGRE ELHAGYJUK DENVERT, és közeledünk Andrew célállomásához, Wyoming hoz. Nem hazudok, sajnálom, hog y hamarosan el kell válnunk. Ig aza volt, veszélyes eg yedül utaznom. Vajon miért nem zavart különösebben ez a g ondolat, mielőtt találkoztunk? Talán csak azért érzem mag am nag yobb biztonság ban vele, mert úg y néz ki, mint aki g ond nélkül szét tudja verni bárkinek a képét? A pokolba, talán eg yáltalán szóba sem kellett volna állni vele, pláne nem meg eng edni, hog y mellém üljön, mert meg szoktam, hog y velem van. Miután meg érkezünk Wyoming ba, és elválnak útjaink, meg int bámulhatom az ablak előtt elsuhanó tájat, és fog almam se lesz, merre tovább. – Van barátnőd? – Csak azért kezdek beszélg etni, mert nem akarok arra g ondolni, hog y néhány óra múlva meg int eg yedül leszek. A mosolytól meg jelennek a g ödröcskék az arcán. – Miért kérdezed? – Ne leg yenek hiú reményeid, ez csak eg y eg yszerű kérdés. Ha nem akarsz… – Nincs. Boldog szing li vag yok. Néz rám, mosolyog , és vár. Beletelik kis időbe, mire rájövök, mit akar. Ideg esen a mellemre bökök, és azt kívánom, bárcsak valami kevésbé személyes témát választottam volna. – Én? Nem, már nem. – Némileg mag abiztosabban folytatom. – Én is boldog szing li vag yok, és az is akarok maradni. Örökre. – Nem kellett volna továbbmennem a „boldog szing linél”, és belebonyolódni a többibe, mert ezzel nag yon kiadtam mag am. Andrew természetesen észreveszi. Olyan érzésem van, hog y az a fajta, akinek a fig yelmét soha nem kerüli el, ha valaki véletlenül elárulja mag át. Még élvezi is. – Majd észben tartom – íg éri, és vig yorog . Szerencsére nem meg y tovább. A fejét a támlára hajtja, és szórakozottan dobol a hüvelykujjával a combján. Lopva fig yelem izmos, napbarnított karját, és próbálom kivenni, mit ábrázolnak a tetoválásai, de eltakarja a póló. A jobb karjából többet láttam, amikor korábban lehajolt, hog y bekösse a bakancsát. Talán eg y fa? Ez az oldala van felém, de íg y sem eg yértelmű a kép. Az biztos, hog y tollak vannak rajta. Amennyire láttam, a tetkói nem színesek. – Meg öl a kíváncsiság ? – Összerezzenek. Azt hittem, nem veszi észre, hog y fig yelem. – Ig en, azt hiszem. Igen, ami azt illeti, megöl a kíváncsiság. Felhúzza a bal ruhaujját. A tetoválás eg y főnixet ábrázol, hosszú, g yönyörű farktollakkal, amelyek
majdnem a válláig érnek. A madár teste azonban csak eg y csontváz, hog y „férfiasabb” leg yen a kép. – Ez félelmetesen jó. – Kösz. Kábé eg y éve varrattam – monda, és lehúzza a póló ujját. – Ez pedig – fordul meg , és mutatja a másik karját (most veszem csak észre, milyen izmos a hasa) – az én különleg es, Álmosvölg y leg endája fám – imádom, a g onosz fákat. És ha közelebbről meg nézed – odahajolok, ahová mutat a törzsön –, akkor láthatod az 1969-es Chevy Camarómat. Pontosabban az apámé, de mivel ő haldoklik, azt hiszem, meg tartom. Mag a elé mered. Ismét meg pillantom a szemében a fájdalmat, amelyet ig yekszik elrejteni, amikor az apjáról beszél. Sokkal jobban fáj neki, mint amennyire kimutatja, és ettől majd’ meg szakad a szívem. El sem tudom képzelni, hog y anyám vag y apám fekszik a halálos ág yán, én pedig eg y távolság i buszon utazom, hog y még eg yszer lássam őket. Oldalról fig yelem az arcát, és nag yon szeretnék valami vig asztalót mondani, de kétlem, hog y tudnék. Valahog y úg y érzem, ez nem az én dolg om, hacsak ő nem hozza fel a témát. – Van még néhány kisebb tetkóm is – folytatja vég ül. A feje hátradöntve, oldalra fordítja az arcát, hog y rám nézhessen. – A kicsi itt – mutatja a jobb csuklóját, amelyen eg y eg yszerű fekete csillag van, középen, közvetlenül a kézfeje fölött; csodálom, hog y ezt nem vettem eddig észre. – És van eg y nag yobb a bal oldalamon, vég ig a bordáimon. – Mit ábrázol? És mekkora? Zöld szeme felrag yog , ahog y meleg en rám mosolyog . Félrebiccenti a fejét. – Átkozottul nag y – a keze már mozdul, hog y felhúzza a pólót, aztán meg g ondolja mag át. – Eg y nőt ábrázol. Annyira nem nag y szám, hog y pucérra vetkőzzek miatta a buszon. Persze csak még kíváncsibb leszek attól, hog y nem akarja meg mutatni. – Eg y olyan nő képe, akit ismersz? – Oda-odapillantok a mellkasára, hátha még is meg g ondolja mag át, és meg mutatja a tetkót, de nem. Meg rázza a fejét. – Á, semmi ilyesmi. Eurüdikét ábrázolja – hesseg eti el a további kérdéseket. A név ősinek tűnik, talán g örög , és halványan ismerős, de nem tudom pontosan, kiről van szó. Bólintok. – Fájt? Mosolyog . – Eg y kicsit. Nos, a bordák fölött a bőr nag yon érzékeny, úg yhog y ig en, fájt. – Sírtál is? – fag g atom vig yorog va. Halkan felnevet. – Nem, nem sírtam, de a pokolba, ha eg y kicsit is nag yobb tetkót választok, valószínűleg nem úsztam volna meg könnyek nélkül. Tizenhat óráig tartott, mire elkészült.
Döbbentem pislog ok rá. – Hűha, tizenhat órán keresztül ültél eg y helyben? Ha már ilyen alaposan kibeszéljük a tetkóját, tényleg nem értem, miért nem hajlandó meg mutatni. Lehet, hog y nem néz ki túl jól, a művész elszúrta, vag y valami ilyesmi. – Nem eg y nekifutásra készült el, hanem részletekben, néhány nap alatt. Visszakérdeznék, hog y neked van-e tetkód, de valami azt súg ja, hog y nincs – mosolyog rám mindentudó arccal. – Eltaláltad. – Érzem, hog y elpirulok. – Nem, mintha soha nem jutott volna eszembe. Szerettem volna ide valamit – mutatom a csuklómat –, csak eg y szót, például, hog y „szabadság ”, vag y valamit latinul, de nyilván nem g ondoltam túlság osan komolyan, ha nem csináltattam meg . Mosolyg ok. Kissé zavarba ejtő eg y olyan fickóval tetoválásokról beszélni, aki sokkal többet tud nálam erről a kérdésről. Amikor visszateszem a kezem a karfára, Andrew meg fog ja a csuklómat. Az érintésére mintha elektromos áram futna vég ig rajtam. Eg y pillanatra meg dermedek, de az érzés g yorsan tovatűnik, amikor minteg y mellékesen meg jeg yzi: – Eg y tetoválás eg y női csuklón nag yon eleg áns és finom lehet. – Vég ig futtatja az ujja heg yét a csuklóm belső felén, minteg y mutatva, hova képzeli. Apró remeg és fut vég ig rajtam. – Eg y latin szó itt például, eg y nag yon finom rajz, szép lenne. – Gyeng éden eleng edi a kezemet, én pedig rajtahag yom a karfán. – Bevallom, azt vártam, hog y még a feltevést is kikéred mag adnak – nevet, és próbál kényelmesen elhelyezkedni. Eg yik bokája a térdén, az ujjait összekulcsolja a hasán. Gyorsan sötétedik, már majdnem lebukott a nap a látóhatár alá, a fakuló sug arak narancs, rózsaszín és lila színekben fürdetik a tájat. – Akkor hát még sem vag yok olyan könnyen kiszámítható – mosolyg ok rá. – Azt hiszem, tényleg nem – mosolyog vissza, aztán elg ondolkodva mag a elé mered. Andrew másnap délután nem sokkal két óra után ébreszt fel, miután meg érkeztünk a wyoming i Cheyenne buszpályaudvarára. Arra eszmélek, hog y bökdösi a bordáimat. – Meg jöttünk – közli. Kinyitom a szemem. Rettenetes lehet a leheletem, mert a szám száraz és lepedékes, ezért elfordulok tőle, mielőtt ásítanék. A busz csikorog va fékez, és ahog y mindig , az utasok kezdenek felcihelődni, összeszedik a csomag jaikat. Csak ülök moccanatlanul, kissé ijedten, és óvatosan felpillantok Andrew-ra. Szinte érzem a kezdődő pánikrohamot. Ig en, persze, tudtam, hog y elkövetkezik majd az a pillanat, amikor Andrew otthag y, és meg int mag amra maradok, de azt nem hittem, hog y ettől majd úg y érzem mag am, mint eg y riadt kislány, akit kilöktek a g onosz nag yvilág ba, hog y g ondoskodjon mag áról eg yedül.
A francba! A francba! A francba! El sem hiszem, hog y ennyire hozzászoktam a társaság ához, mintha eg yet jelentene a biztonság g al. Retteg ek eg yedül maradni. – Jössz? – Visszanéz rám, és nyújtja a kezét, hog y felseg ítsen. Gyeng éden mosolyog , semmi okostojás meg jeg yzés, rosszízű tréfa. Vég ül is most látjuk eg ymást utoljára. Nem mintha szerelmesek lennénk, vag y valami, de óhatatlanul kialakul eg yfajta furcsa kapcsolat, amikor az ember napokat eg yütt tölt eg y ideg ennel a buszon, kezdik meg ismerni eg ymást, és élvezni a másik társaság át. Ha a másik nem nag yon különbözik tőled, és kötődni tudsz hozzá anélkül, hog y elárulnád neki, mi bánt, akkor a kényszerű elválás csak még nehezebb. De nem hag yhatom, hog y meg tudja, mit érzek. Hülyeség az eg ész. Mag amnak okoztam a bajt, és eg yedül kell túljutnom rajta – mindeg y, hog y hova sodor az élet. Visszamosolyg ok rá, meg fog om a kezét, és el sem ereszti, miközben leszállunk a buszról. Az érintésétől elönt a meleg ség , és próbálom minél tovább meg őrizni mag amban ezt az érzést, hog y önbizalmat merítsek belőle arra az időre, amikor majd eg yedül leszek. – Szóval, Camryn… – Rám néz, mintha várná, hog y vég re elárulom a teljes nevem. – Bennett – mosolyg ok. Meg szeg tem a saját szabályaimat. – Nos, Camryn Bennett, élmény volt találkozni veled az úton a semmibe. – Meg ig azítja a vállán a sporttáska szíjait, aztán zsebre dug ja a kezét. Az izmok a mozdulattól meg feszülnek a karján. – Remélem, meg találod azt, amit keresel. Próbálok mosolyog ni, tényleg , de érzem, hog y az eredmény közelebb van szemöldökráncoláshoz. Meg ig azítom a vállamon a retikülömet, a másikra felveszem a táskaszíjat, aztán csak hag yom, hog y a karom bénán lóg jon az oldalam mellett. – Részemről az öröm, Andrew Parrish – bukik ki akaratom ellenére a számon. Azt akarom, hog y még eg y kicsit velem maradjon. – Meg tennél nekem eg y szívesség et? Ez felkelti a kíváncsiság át. – Rendben. Milyen szívesség re g ondolsz? Szexuálisra? – A g ödröcskék elmélyülnek az arcán, ahog y az ördög ien izg ató szája mosolyra húzódik. Nevetek, és lehajtom a fejem, hog y elrejtsem láng ba boruló arcomat. Aztán erőt veszek mag amon, mert eg yáltalán nem könnyű a kérésemet teljesíteni. Gyeng éd tekintettel és valódi eg yüttérzéssel nézek a szemébe. – Ha a papád meg hal – kezdem, és az arca azonnal meg nyúlik –, sírd ki mag ad, rendben? Nincs a világ on rosszabb annál, mint amikor az ember képtelen sírni, és ez idővel… sokkal sötétebbé teszi a dolg okat. Eg y hosszú percig csak némán néz rám, aztán bólint, és hálás mosoly csillan a szeme mélyén. Kezet nyújtok, meg rázza, de a szokásosnál kicsit tovább szorítja a markomat, majd a karjába zár.
Szorosan meg ölelem, és azt kívánom, bárcsak lenne bátorság om bevallani, hog y retteg ek eg yedül maradni, ám tudom, hog y nem tehetem meg ezt vele. Ezt a békát le kell nyelned, Camryn! Eleng ed, bólint, és még eg yszer rám villantja azt a számomra immár oly kedvessé vált mosolyt, majd kimeg y a váróteremből. Úg y érzem, eg y örökkévalóság ig ácsorg ok, mintha földbe g yökerezett volna a lábam. Fig yelem, ahog y beszáll a taxiba, és a tekintetemmel követem az autót, amíg el nem tűnik a szemem elől. Meg int mag am vag yok, több mint ezerötszáz kilométerre az otthonomtól. Nincs hova mennem, nincs tervem vag y célom azon kívül, hog y meg találjam mag amat eg y olyan utazás révén, amelyre korábban g ondolni sem mertem volna. Halálra vag yok rémülve, de meg kell tennem. Szükség em van rá, hog y eg yedül leg yek, távol mindentől, ami az otthonomhoz köt – mindattól, ami miatt eg yáltalán útra keltem. Vég ül visszanyerem az önuralmamat, és elfordulok az ablaktól, hog y ülőhelyet keressek. Nég y órám van, mielőtt a busz elindulna Idahóba, ki kell találnom, mivel üssem el az időt. Először vég ig járom az összes étel- és italautomatát. Bedobom a pénzt, és már nyúlok az E4-es g omb felé, hog y veg yek eg y müzliszeletet – ez a leg eg észség esebb étel az eg ész g épben –, de az ujjam hirtelen irányt vált, és a D4-et nyomom meg : eg y hizlaló, g usztustalan, ag yoncukrozott csokidarab g urul vég ig a spirális rudak között, és zuhan a kiadónyílásba. Boldog an kiveszem, majd meg yek tovább az üdítőitalos g éphez, és üg yet sem vetve az ásványvizekre és g yümölcslevekre, kiválasztok eg y fog rohasztó, g yomorpuffasztó, szénsavas italt. Andrew nag yon büszke lenne rám. A fene egye meg! Ne gondolj többé Andrew-ra! Fog om a műkajámat, letelepszem, és várom, hog y teljen az idő. A nég yórányi várakozásból hat lesz, majd közlik, hog y valami műszaki probléma van a busszal. Elkeseredett nyög ések töltik meg a várótermet a hírre. Remek. Eg yszerűen csodás. Itt rag adtam eg y autóbusz-pályaudvaron a semmi közepén, és lehet, hog y itt kell töltenem az éjszakát, összeg ömbölyödve eg y kemény műanyag széken, amelyen még ülni is kényelmetlen, nemhog y aludni. Vag y hag yhatom a csudába az eg észet, és vehetek buszjeg yet valahova máshova. Ez az! Probléma megoldva! Csak azt sajnálom, hog y ez a lehetőség nem jutott korábban az eszembe, mert akkor nem pocsékoltam volna el hat órát az életemből. Mintha az ag yam lerag adt volna a francos Idahónál, csak mert oda szól a jeg yem. A vállamra kapom a retikült és a táskámat, elmasírozok eg y sereg rosszkedvű utas mellett, akiknek nyilvánvalóan nincs más választásuk, mint várni, és a pénztárablakhoz lépek.
– Zárunk, hölg yem – közli a pénztáros az ablak túloldaláról. – Várjon, kérem! – Kétség beesetten a pultra támaszkodom. – Csak szeretnék eg y jeg yet valahova máshova. Kérem, nag yon nag y szívesség et tenne vele. A g öndör hajú idős hölg y fintorog , és beharapja az arcát. Aztán felsóhajt, és leüt néhány billentyűt. – Jaj, köszönöm! Mag a eg yszerűen csodálatos! Köszönöm! Válaszul csak forg atja a szemét. Lekapom a retikült a vállamról, a pultra teszem, és beletúrok a tárcám után. – Hová utazik? – kérdezi. Ó, nag yszerű, már meg int az eg ymillió dolláros kérdés! Körülnézek a pulton, valami „jel” után kutatva, amilyen a héjában sült krumpli volt Észak-Karolinában, de nem látok semmi feltűnőt. Az idős hölg y eg yre bosszúsabb, én pedig eg yre ideg esebben próbálok g yorsan kitalálni valamit. – Kisasszony? – Mélyet sóhajt, és a faliórára pillant. – Neg yed órája lejárt a munkaidőm, és tényleg szeretnék hazamenni és meg vacsorázni. – Jaj, ig en, sajnálom. – Előkotrom a bankkártyát a tárcámból, és átnyújtom. – Texas – bukik ki a számon, szinte ízlelg etem a szót, és rájövök, hog y tetszik. – Ig en, valahova Texasba jó lesz. Az idős hölg y felvonja vastag , vörösesbarna szemöldökét. – Nem tudja, hova akar utazni? Vadul bólog atok. – Ah, ig en, úg y értem, kérek eg y jeg yet a következő texasi járatra. – Rámosolyg ok, remélem, nem talál g yanúsnak, és nem kéri el a jog osítványomat. – Hat órát veszteg ettem el, remélem, meg érti. Eg y hosszú, ideg tépő percig csak mered rám, aztán vég re elveszi a bankkártyát, és újra verni kezdi a billentyűket. – Eg y óra múlva indul a következő busz Texasba. – Csodálatos! Az jó lesz! – vág om rá, még mielőtt elmondaná, pontosan mi a célállomás. Nem érdekel, és őt sem, annyira menne már haza. Amíg nekem mindeg y, addig nyilván neki is. Fog om a vadonatúj buszjeg yemet, és beg yűröm a retikülömbe a rég i mellé, miközben a hölg y bezárja a pénztárt. 21.05 van, és elönt a meg könnyebbülés. Visszameg yek a helyemre, előkotrom a mobilomat, és ellenőrzöm, volt-e nem fog adott hívás vag y SMS. Anyám kétszer hívott, és mindeg yik alkalommal üzenetet is hag yott a hang postámon. Natalie-tól viszont semmi. – Hol vag y, kicsim? – kérdi anyám, amikor visszahívom. – Kerestem Natalie-t, hog y meg tudjam, nála vag y-e, de nem érem utol. Minden rendben? – Ig en, anyu, jól vag yok. – Fel-alá sétálok az ülés előtt, a mobilt a fülemhez szorítom. – Úg y döntöttem, meg látog atom Anna barátnőmet Virg iniában. Itt leszek vele eg y darabig , de minden rendben.
– De Camryn, mi lesz az állásoddal? – Csalódott a hang ja, hiszen az eg yik barátja adott nekem munkát. – Mag g ie azt mondta, csak eg y hétig dolg oztál, aztán eltűntél, és nem is telefonáltál. – Tudom, anyu, és nag yon sajnálom, de az a munka eg yszerűen nem volt nekem való. – Rendben, de akkor is, leg alább lehetett volna benned annyi becsület, hog y szólsz neki, adsz két hét türelmi időt, vag y valami, Camryn. Rettentően érzem mag am amiatt, ahog yan kezeltem a helyzetet, és normális körülmények között valóban soha nem viselkednék ilyen felelőtlenül, de nem tehettem mást. – Ig azad van – ismerem el. – Ha hazaértem, felhívom Mrs. Phillipset, és bocsánatot kérek tőle. – De ez annyira nem jellemző rád – korhol tovább, és meg rémülök, nehog y kitalálja a távozásom valódi okát, mert nem akarok vele erről beszélni. – Eg yszerűen felkerekedsz, és elutazol Virg iniába anélkül, hog y szólnál, vag y leg alább hag ynál eg y üzenetet. Biztos, hog y jól vag y? – Ig en, minden rendben. Ne ag g ódj. Kérlek. Hamarosan újra hívlak, de most mennem kell. Nem akarja ennyiben hag yni, hallom a mély sóhajt a vonal másik vég éről, de vég ül feladja. – Rendben, de lég y óvatos. Szeretlek. – Én is szeretlek, anyu. Még eg yszer ellenőrzöm, Natalie nem küldött-e SMS-t, de nem találok semmit. Visszalapozok az üzenetlistában, holott pontosan tudom, hog y a készülék jelzett volna. Észre sem veszem, hog y eljutok a leg rég ebbi üzenetekig , és amikor Ian neve bukkan fel, meg dermed a szívem. Vég ig simítom a billentyűt, és már majdnem meg nyitom az üzenetet, hog y elolvassam, mit írtunk eg ymásnak nem sokkal a halála előtt, de eg yszerűen képtelen vag yok rá. Dühösen visszadobom a telefont a retikülömbe.
11 ESZEMBE JUT MÉG EGY OK, miért nem szeretem a szénsavas üdítőitalokat: állandóan pisilnem kell tőlük. A g ondolatra, hog y a buszon csak eg y aprócska vécé van, eg yenesen a pályaudvar mosdója felé veszem az irányt. Menet közben kidobom a félig üres dobozt a szemétbe. Az első három fülke g usztustalan, íg y a neg yediket választom. Bezárom az ajtót, felakasztom a retikülömet a fog asra. Jó vastag réteg vécépapírt terítek az ülőkére, nehog y összeszedjek valami beteg ség et, aztán g yorsan elvég zem a dolg omat. Most jön a trükkös rész: eg yik lábam felteszem az ülőkére, hog y a szenzor ne jelezzen, és húzza le a vécét, beg ombolom a farmeremet, lekapom a táskámat az akasztóról, és kinyitom az ajtót. Aztán kiug rom a fülkéből, mielőtt az automata lehúzza a vécét. A z Állítólag című tévésorozat a hibás; hónapokig mag amon kívül voltam, miután láttam eg y részt, amely arról szólt, hog yan spriccelnek szét a vízzel eg yütt a láthatatlan baktériumok, amikor az ember lehúzza a vécét. A neoncsövek a mosdóban tompábban világ ítanak, mint a váróteremben, az eg yik villódzik a fejem felett. Két pók rejtőzik a sarkot beszövő hálók között, körülöttük dög lött bog arak. Büdös van. A tükör elé lépek, keresek eg y száraz helyet a mosdókag yló pultján, ahová letehetem a táskáimat, aztán kezet mosok. Remek, nincs papírtörlő. Ha meg akarom szárítani a kezem, akkor az eg yetlen lehetőség a visszataszító ventilátor a falon, de az nem jó semmire, csak arra, hog y szanaszét spriccelje a vizet. Inkább a farmerembe törlöm a kezem, de közben véletlenül meg nyomom a szárító g ombját, és a készülék bömbölve bekapcsol. Összerezzenek; utálom ezt a hang ot. Miközben úg y teszek, mintha szárítanám a kezem (holott pontosan tudom, hog y vég ül úg yis kénytelen leszek a nadrág omba törölni), eg y árnyékot látok mozdulni a tükörben. Meg fordulok, és abban a pillanatban a kézszárító is leáll. Csönd borul a mosdóra. Eg y férfi áll az ajtóban, és eng em néz. A szívverésem felg yorsul, a torkom kiszárad. – Ez a női mosdó – szólalok meg . Rápillantok a táskáimra. Vajon van nálam valami feg yver? Ja, elpakoltam eg y kést, bár sokat nem érek vele, ha méterekre van tőlem, eg y becipzárazott táskában. – Elnézést, azt hittem, ez a férfimosdó. Jó, bocsánatkérés elfogadva, most pedig, kérlek, tűnj a pokolba. A férfi piszkos, rég i futócipőt és festékfoltos, kopott farmert visel – és nem mozdul. Ez íg y nem lesz jó. Ha tényleg véletlenül tévedt be ide, akkor biztosan zavarba jött volna, és már elhúzta volna a belét. A táskáimhoz masírozom, és közben látom a szemem sarkából, hog y a férfi közelebb lép.
– Én… nem akartam meg ijeszteni – mondja. Kinyitom a táskámat, beletúrok a kés után, de közben ig yekszem a férfin tartani a szemem. – Láttam mag át a buszon. – Eg yre közelebb jön. – Robertnek hívnak. Nem veszem le róla a tekintetemet. – Nézze, mag ának itt nincs keresnivalója. Nem ig azán meg felelő hely a beszélg etésre, és javaslom, hog y távozzon. Most azonnal. – Vég re meg találom a kést, és a kezembe szorítom, de nem veszem elő. Az ujjammal meg nyomom az apró fémg ombot, és a peng e kipattan a nyélből – hallom a kattanást, ahog y a helyére ug rik. A férfi tőlem két méterre meg áll, mosolyog . Fekete haja zsíros, hátrasimítva. Ig en, már emlékszem rá, eg y buszon utaztunk Tennessee óta. Ó, istenem, lehet, hogy mindvégig engem lesett? Előhúzom a kést, és erősen szorítom; kész vag yok használni, és azt akarom, hog y tudja: eg y pillanatig sem fog ok habozni. Csak mosolyog , és ez halálra rémít. A szívem zakatol. – Tűnjön innen a pokolba – fig yelmeztetem összeszorított fog akkal. – Istenre esküszöm, hog y kibelezem, mint eg y kibaszott disznót. – Nem fog om bántani. – Továbbra is baljóslatúan mosolyog . – Fizetek érte – sokat –, ha hajlandó leszopni. Csak ennyit akarok. Ötszáz dollárral g azdag abban sétálhat ki innen, én pedig kiélem a fantáziámat. Mind a ketten csak nyerünk. Teli torokból sikítani kezdek, amikor hirtelen észreveszek eg y újabb árnyékot. Andrew olyan erővel ront a férfinak, hog y az fél métert repül, neki a pultnak. A háta a tükörnek csapódik, az üveg összetörik, a szétrepülő darabok beterítenek mindent. Hátraug rok és sikítok. A hátam a kézszárítónak nyomódik, és az újra bekapcsol. Közben valamikor kiesett a kés a kezemből, látom lenn a földön, de túlság osan rémült vag yok ahhoz, hog y meg mozduljak és felkapjam. Vér csöpög a törött tükörről, amikor Andrew az ing énél fog va felrántja a férfit a pultról. A karja hátralendül, és ököllel belevág a férfi arcába. Hallom az émelyítő reccsenést, aztán vér spriccel a fickó orrából. Andrew újra meg újra üt, eg yik véres csapás a másik után éri a férfit, míg már nem tudja mag át eg yenesen tartani, a feje lecsuklik, és mint eg y részeg é, ide-oda ing . De Andrew nem tud leállni, meg rag adja a vállánál fog va, felemeli a földről, és kétszer nekiveri a hátát a csempének. A fickó elájul. Andrew eleng edi, és a test a földre zuhan; hallom, ahog y a feje nekicsapódik a falnak. Andrew föléje tornyosul, talán arra vár, hog y a pasas meg próbáljon felkelni. Van valami nyug talanító vadság a testtartásában és a tekintetében, ahog y az ájult férfit bámulja. Alig kapok leveg őt, de nag y nehezen kinyög öm: – Andrew? Jól vag y?
A hang om kizökkenti a transzból, hátrakapja a fejét, hog y rám nézzen. – Mi van? – Meg rázza a fejét, a szemét hitetlenkedve összehúzza. – Hog y én jól vag yok-e? Miféle kérdés ez? – Meg szorítja az alkaromat, és mélyen a szemembe néz. – Te jól vag y? Próbálok elfordulni, mert a tekintete túl intenzív, de nem hag yja, és meg ráz, hog y visszaterelje mag ára a fig yelmemet. – Ig en… jól vag yok – nyög öm ki vég ül. – Hála neked. Andrew kőkemény mellkasára von, és átölel, majdhog ynem kiszorítja belőlem a szuszt. – Ki kellene hívnunk a rendőrség et – fig yelmeztetem, és elhúzódom tőle. Bólint, kézen fog , és kivezet a mosdóból, vég ig a homályos, szürke folyosón. Mire a rendőrök odaérnek, a fickó eltűnt. Andrew-val úg y g ondoljuk, valószínűleg kisurrant a mosdóból, mihelyt távoztunk. A hátsó ajtón kellett kimennie, míg Andrew telefonált. Meg adjuk a rendőröknek a személyleírását, és vallomást teszünk. A zsaruk még , minteg y mellékesen, meg dicsérik Andrew-t, amiért közbelépett, de ő már láthatóan szabadulna tőlük. A texasi busz tíz perce elment, íg y én meg int itt rag adtam Wyoming ban. – Azt hittem, Idahóba utazol – jeg yzi meg Andrew, amikor véletlenül kicsúszik a számon, hog y „lekéstem a buszomat Texasba”. Az ajkamba harapok, és keresztbe teszem a lábam. A váróteremben ülünk, az ablak közelében, és fig yeljük, ahog y jön-meg y a többi utas. – Hát, most már Texas az úti cél – nem mondok többet, bár tudom, hog y „lebuktam”, és valószínűleg hamarosan úg yis bevallom neki az ig azat. – Én meg azt hittem, hog y taxiba szálltál – próbálom másra terelni a szót. – Úg y is volt, de most nem ez az érdekes, Camryn. Miért nem akarsz már Idahóba menni? Sóhajtok. Tudom, hog y addig fag g at majd, amíg ki nem szedi belőlem az ig azat, ezért inkább bedobom a törülközőt. – Valójában nincs nővérem Idahóban – vallom be. – Csak utazg atok, ennyi az eg ész, tényleg . Dühösen kifújja a leveg őt. – Soha nem csak ennyi az eg ész. Elszöktél otthonról? Vég ül ránézek. – Nem, nem szöktem el – leg alábbis nem abban az értelemben, ahog yan a kamaszok szoktak. – Akkor milyen értelemben? Vállat vonok. – Eg yszerűen arra volt szükség em, hog y eg y kicsit távol leg yek az otthontól. – Szóval otthonról szöktél? Mérg esen fújtatok, és a szemébe nézek – az intenzív, zöld szemébe, amelyik keresztüllát rajtam. – Nem elszöktem, csak eg y időre el kellett szabadulnom.
– Ezért felpattantál eg y buszra eg yedül? – Íg y van. – Kezd bosszantani a vallatás. – Ennél többre vag yok kíváncsi – folytatja kitartóan. – Nézd, hálásabb vag yok, mint hiszed azért, hog y meg mentettél. Tényleg. De szerintem ez nem jog osít fel arra, hog y beleártsd mag ad az üg yeimbe. Látom rajta, hog y a szavaim rosszul esnek neki, és ettől kellemetlenül érzem mag am, de akkor is ez az ig azság : nem kötelező bármit is elmondanom neki. Nem fag g at tovább, mag a elé bámul. – Mihelyt Kansasben felszálltam a buszra, azonnal észrevettem, hog y az a szarjankó eg yfolytában tég ed bámul – kezdi, és én fig yelmesen hallg atom. – Neked fel se tűnt, nekem azonban ig en, ezért én meg őt kezdtem fig yelni. – Még mindig nem fordul felém, én azonban eg yenesen az arcát nézem, miközben beszél. – Láttam, hog y még előttem taxiba szállt, és csak akkor mertelek mag adra hag yni. De útközben a kórház felé hatalmába kerített eg y rossz érzés. Szóltam a sofőrnek, hog y teg yen ki inkább eg y étteremnél, és meg kajáltam. De nem tudtam szabadulni a rossz érzéstől. – Várjunk csak – szakítom félbe. – El sem mentél a kórházba? Vég re rám néz. – Nem, mert tudtam, hog y ha odaérek… – Ismét elfordítja rólam a tekintetét. – Tudtam, hog y ha a haldokló apámat nézem, akkor nem leszek képes arra a rossz előérzetre koncentrálni. Meg értem, és nem szólok többet. – Aztán elmentem apám házához, mag amhoz vettem a kocsikulcsokat, és eg y darabig csak autóztam erre-arra. Amikor nem bírtam tovább, visszajöttem ide. Leparkoltam az út túloldalán, vártam eg y darabig , és nem hiába: láttam, hog y a fickó kiszáll eg y taxiból. – Miért nem jöttél be a váróterembe, ahelyett, hog y a kocsiban ültél? A földet nézi, miközben g ondolkodik a válaszon. – Nem akartalak meg rémíteni. – Miért rémültem volna meg ? – Érzem, hog y mosolyra húzódik az ajkam. Eg yenesen rám néz, és látom lassan elömleni az arcán az ismerős játékos, okostóni kifejezést. Meg adóan felemeli a tenyerét. – Hát, eg y vadideg en, akivel összefutottál a buszon, órákkal a búcsú után hirtelen meg jelenik, és lehuppan melléd? – Ráncokba fut a homloka. – Ez majdnem olyan hátborzong ató, mint az a fickó az ötszáz dolláros ajánlatával, nem? Felnevetek. – Szerintem a két dolg ot egy napon se lehet említeni. Próbálja elfojtani a mosolyt, de nem sikerül. – Most mihez kezdesz, Camryn? – Az arca ismét komoly, és az enyémen is elhalványul a mosoly. Meg rázom a fejem.
– Nem tudom. Azt hiszem, meg várom a következő texasi buszt, és felszállok rá. – Miért éppen Texas? – Miért ne? – Komolyan? Dühömben a combomra csapok. – Azért, mert még nem akarok hazamenni! Eg y csöppet sem zavarja, hog y kiabálok. – Miért nem akarsz még hazamenni? – A hang ja nyug odt, de határozott. – Akár ki is tálalhatsz, mert nem hag ylak mag adra ezen a kibaszott pályaudvaron, főleg a történtek után. Összekulcsolom a karomat a mellkasomon, és mag am elé meredek. – Nos, akkor jó sokáig itt fog sz ücsörög ni, eg észen addig , míg meg nem jön a következő buszom. – Nem. Úg y értettem, hog y nem engedlek eg yedül felszállni eg y buszra sem, akárhova meg y: Texasba, Ida-kibaszott-hóba, vag y bárhová. Veszélyes. Tudom, hog y okos lány vag y, tehát a következőt fog juk tenni… Annyira meg döbbent a váratlanul arrog áns hang nem, hog y csak pislog ok. Nem zavartatja mag át. – Várok veled reg g elig . Az elég idő arra, hog y eldöntsd, meg eng eded-e, hog y kifizessem hazafelé a repülőjeg yedet, vag y felhívsz valakit, aki érted jön. Választhatsz. Úg y bámulok, rá, mintha meg őrült volna. A szeméből kiolvasom a választ: ig en, halálosan komolyan g ondolom. – Nem meg yek vissza Észak-Karolinába. Andrew felpattan, és lecövekel előttem. – Oké, akkor veled meg yek. Pislog ok, majd felnézek a szemébe; ebből a szemszög ből még tökéletesebben formáltnak látszik az arccsontja; a tekintete vadnak tűnik. Összerándul a g yomrom. – Ez őrültség – próbálom tréfára venni a dolg ot, de tudom, hog y nem viccel, ezért komolyra fordítom a szót. – És mi lesz az apukáddal? Összeszorítja a fog át, a tekintete már kétség beesett. Mielőtt elfordulna, eszébe ötlik eg y g ondolat. – Akkor g yere velem. Micsoda? Az kizárt… Most már nem elszántnak, inkább reménykedőnek tűnik. Visszaül mellém a kemény, kék műanyag székre. – Itt maradunk reg g elig , mert biztosan nem akarnál eg y fura sráccal távozni sötétedés után a buszpályaudvarról, ig az?
Igaz? Oldalról vet rám eg y kérdő pillantást. – Ig az – válaszolom, bár úg y érzem, bízhatok benne. Az isten szerelmére, meg mentett attól, hog y meg erőszakoljanak! És eg y csöppet sem félek tőle, nem úg y, mint Damontól. Damon szemében valami sötét dolg ot láttam, akkor, ott a tetőn. Andrew szemében nem látok mást, csak ag g odalmat. De akkor sem meg yek el vele csak íg y. – Jó válasz – nyug tázza, hog y tényleg olyan „okos” vag yok, mint amilyennek hisz. – Meg várjuk, míg kivilág osodik, aztán, hog y ne kelljen ag g ódnod, taxival meg yünk majd a kórházba, nem az én autómmal. Bólintok; örülök, hog y erre is odafig yel. Nem árulom el neki, hog y az alkunak ezt a részét még vég ig sem g ondoltam. Úg y értem, eddig is elég g é meg bíztam benne, de ő mintha azt akarná, hog y ne tegyem. Mintha a mag a nyug odt, körmönfont módján meg akarna leckéztetni. Szég yellem bevallani, de szükség em is van erre. – A kórházból is taxival jövünk vissza, és bárhová akarsz menni, elkísérlek. Kezet nyújt. – Meg eg yeztünk? Eg y pillanatra elg ondolkodom. Ez a fickó összezavar, de ug yanakkor el is bűvöl. Először vonakodva, majd határozottan bólintok. – Meg eg yeztünk – mondom, és meg rázom a kezét. Őszintén szólva, nem értem. Miért teszi ezt? Nincsen saját élete? Biztos nem utálja annyira az otthonát, mint én. Ez őrültség! Ki ez a fickó? Órákig ücsörg ünk az állomáson, és semmiség ekről beszélg etünk, de élvezek minden percet. Elmesélem, hog y meg próbáltam utánozni, és vettem mag amnak eg y szénsavas üdítőt – és emiatt kötöttem ki a mosdóban azzal a pasassal. Kinevet; szerinte nem az üdítő a hibás, csak g yeng e a hólyag om. Halkan kipletykáljuk a jövő-menő utasokat; a fura kinézetűeket és a félholtakat, akiken látszik, hog y eg y hete úton vannak, és le sem hunyták közben a szemüket. Ismét szóba kerül a klasszikus rock, de meg int nem tudjuk meg g yőzni a másikat az ig azunkról. Majd’ belehalt, amikor azt mondtam, hog y szívesebben hallg atom Pinket, mint a Rolling Stonest. Úg y értem, ezzel tényleg meg bántottam. Hatalmas mancsát a szívére szorította, és kétség beesetten hátrahajtotta a fejét, mintha meg sebesült volna. Nag yon drámai előadás volt – és vicces. Próbáltam nem kinevetni, de nem volt könnyű, mert közben ő is mosolyg ott. Miután felkelt a nap, és indulni készültünk, meg torpantam, és ránéztem. Gyeng e szellő borzolta meg divatosan nyírt barna haját. Oldalra biccentette a fejét, miközben mosolyg ott, és intett, hog y szálljak be a taxiba.
– Nem g ondoltad meg mag ad, ug ye? Meleg en visszamosolyog tam, és bólintottam. – Persze hog y nem. – Meg fog tam a kezét, és becsusszantam a hátsó ülésre. Amikor az előbb néztem őt, rádöbbentem, hog y nem mosolyog tam és nevettem ilyen sokat Ian halála óta. Még Natalie sem tudott felvidítani, pedig ő aztán tényleg ig yekezett. Minden tőle telhetőt meg tett, hog y kiráng asson a depresszióból, de semmit sem ért el ahhoz képest, mint Andrew ilyen rövid idő alatt – és a leg csekélyebb erőlködés nélkül.
12 ANDREW AMIKOR BELÉPÜNK A KÓRHÁZBA, összeszorul a torkom. Olyan érzés, mintha elnyelne a sötétség . Meg torpanok a bejáratnál, moccanni sem bírok, a karjaimnak mintha ólomsúlyuk lenne. Aztán érzem, hog y Camryn meg érinti a csuklómat. Ránézek. Meleg mosolya felolvaszt eg y kissé. Szőke haja borzas varkocsba fog va lóg a jobb vállán. Néhány tincs kiszabadult a g umiból, és lág yan keretezi az arcát. Kényszert érzek, hog y meg simítsam az ujjaimmal, de nem teszem. Nem csinálhatunk ilyesmit, meg kell szabadulnom a vonzalomtól, amelyet iránta érzek. De ez eg yáltalán nem könnyű, mert annyira más, mint a többi lány. Nincs most szükség em erre. – Minden rendben lesz – nyug tat meg . Amikor már biztos benne, hog y rá fig yelek, elereszti a csuklómat. Bág yadtan rámosolyg ok. Vég ig sétálunk a folyosón a liftekig , és felmeg yünk a másodikra. Minden lépésnél erőt kell vennem mag amon, nehog y sarkon forduljak és kimeneküljek innen. Apám nem akar érzelmet látni az arcomon, amikor belépek a kórterembe, de úg y érzem, mindjárt felrobbanok. Talán keresnem kellene pár fát, hog y levezessem a feszültség et. Belépünk a váróba, ahol néhány ember ücsörög , mag azinokat olvasg atnak. – Itt meg várlak – mondja Camryn. A szemébe nézek. – Miért nem jössz be velem? Tényleg ezt szeretném, bár nem tudom, miért. Camryn meg rázza a fejét. – Én… én nem akarok. – Látszik rajta, hog y kényelmetlenül érzi mag át. – Tényleg , én… szerintem nem lenne illendő. Gyeng éden elveszem tőle a táskáját. Nag yon könnyű, de ettől csak még jobban feszeng . – Minden rendben. Akarom, hog y velem g yere. Ezt vajon miért mondtam? Lehorg asztja a fejét, majd óvatosan körbenéz a szobában, mielőtt rám emelné kék szemét. – Oké – bólint. Elmosolyodom, és ösztönösen a keze után nyúlok. Nem húzza el. Talán mondanom sem kell, hog y az érintése meg nyug tató, és az az érzésem, boldog a tudattól, hog y vig asztal. Biztosan tudja, milyen nehéz az ilyesmi mindenkinek. Kéz a kézben indulunk apám szobája felé.
Meg szorítja a kezem, és bátorítóan rám néz. Kinyitom a kórterem ajtaját. A nővér felnéz, amikor belépünk. – Mr. Parrish fia vag yok. Ünnepélyesen bólint, és folytatja a g épek és csövek ig azg atását, amelyek apám testéhez vannak kötve. A szoba a szokásos: meg nyug tató és steril, rag yog ó fehér falakkal és fényesre súrolt csempével, amelyen visszatükröződik a lámpafény. A szívmonitor folyamatosan és eg yenletesen sípol. Hirtelen ráeszmélek, hog y apámra még rá se néztem; mindenhova, csak rá nem. Camryn meg szorítja az ujjaimat. – Hog y van? – Tudom, hog y ostoba kérdés. Apám haldoklik. De eg yszerűen nem jön ki más a számon. A nővér kifejezéstelen arccal néz rám. – Hol visszanyeri, hog y elveszíti az eszméletét. De ezt már valószínűleg tudja. Nem, éppenséggel nem tudtam. – Semmi változás, se jó, se rossz irányban. – Ig azít az infúzión, majd átmeg y az ág y túloldalára, felveszi az éjjeliszekrényről a kórlapot, és a hóna alá dug ja. – Meg látog atta valaki? A nővér bólint. – A családja párszor járt itt az elmúlt napokban. Ketten eg y órája mentek el, de azt hiszem, hamarosan visszajönnek. Valószínűleg a bátyám, Aidan és a feleség e, Michelle, meg az öcsém, Asher járt itt. A nővér kisurran az ajtón. Camryn rám pillant, és szorosabban fog ja a kezem. – Leülök ide, amíg apukáddal vag y, jó? – Bólintok, bár alig fig yelek arra, amit mond. Az ujjai lassan kicsúsznak az enyéimből; leül a fal mellett álló műanyag székre. Mély léleg zetet veszek, és meg nyalom kiszáradt ajkamat. Apám arca duzzadt. Csövek vannak az orrában, azokon keresztül kapja az oxig ént. Csodálkozom, hog y még nincs léleg eztetőg épre kötve, de ez némi reményt is ad. Nag yon csekély reményt. Tudom, hog y nem lesz jobban; ez már rég óta nyilvánvaló. A haját, már ami maradt belőle, leborotválták. Szó volt ug yan arról, hog y esetleg meg operálják, de amikor apám meg tudta, hog y attól sem g yóg yul meg , természetesen nem eg yezett bele. – Nem fog ják felvág ni a kibaszott fejemet – jelentette ki. – Azt akarjátok, hog y kidobjak az ablakon több ezer dollárt, csak hog y ezek a sarlatánok feltörjék a koponyámat? A fenébe, fiú! (Ezt konkrétan Aidannek címezte.) Te nem vag y normális! A testvéreimmel bármit meg tettünk volna, hog y meg g yóg yuljon, de a hátunk mög ött aláírt eg y
papírt, amelyben kikötötte, hog y ha a dolg ok rosszra fordulnak, senki nem dönthet helyette. Anyám volt az, aki alig néhány nappal a műtét kitűzött időpontja előtt értesítette a kórházat apám óhajáról, és elintézte a hivatalos papírokat. Mindnyájan kiborultunk, de anyám okos és g ondoskodó asszony, és ig azán nem tudtunk harag udni rá emiatt. Közelebb lépek az ág yhoz, és vég ig nézek apámon. A karom saját életre kel, és eg yszer csak azt veszem észre, hog y fog om a kezét. Furcsa érzés, mintha meg szeg tem volna eg y tilalmat. Ha bárki másról lenne szó, nem okozna problémát, de ő az apám, és úg y érzem, olyasmit teszek, amit nem lenne szabad. Szinte hallom a hang ját: „Nem fog hatod meg eg y férfi kezét, fiú. Mi a franc baj van veled?” Apám szeme hirtelen kinyílik, és én ösztönösen visszahúzom a kezem. – Te vag y az, Andrew? Bólintok, és lenézek rá. – Hol van Linda? – Kicsoda? – Linda. – Próbálja nyitva tartani a szemét. – Linda, a feleség em. Hol van? Nag yot nyelek, és Camryn felé pillantok, aki csöndben ül és fig yel. Visszafordulok apám felé. – Apu, Linda és te tavaly elváltatok, nem emlékszel? Világ oszöld szeme nedvesen mered rám. Nem könnyes, csak nedves. Eg y pillanatra kábultnak tűnik, és cuppanó hang ot ad ki mag ából, ahog y száraz nyelvét forg atja a szájában. – Kérsz eg y kis vizet? – Már nyúlok is a g urulós asztal felé, amelyet kissé távolabb toltak az ág ytól. Van rajta eg y világ os rózsaszín vizeskancsó, mellette vastag , zárható fedelű műanyag bög re, benne szívószál. Apám meg rázza a fejét. – Helyrepofoztad Ms. Ninát? – kérdezi. Ismét bólintok. – Ig en, remekül néz ki. Új a festés meg az abroncsok. – Helyes, helyes. – Apám is bólint eg y aprót. Kényelmetlenül érzem mag am, és ez látszik is. Nem tudom, mit mondjak, próbáljam-e erőltetni, hog y ig yon eg y korty vizet, vag y csak üljek le, és várjam, hog y Aidan és Asher visszajöjjön. Jobban szeretném, ha ők csinálnák ezt helyettem. Nem vag yok ig azán jó az ilyen dolg okban. – Ki ez a helyes kislány? – kérdezi apám, a fal felé fordulva. Csodálkozom, hog yan láthatja Camrynt, amikor a másik irányba néz, de aztán észreveszem, hog y eg y mag as tükör van a falon, amelyben látszik a szoba másik oldala. Camryn kissé meg dermed, de apró mosoly jelenik meg az arcán. Felemeli a kezét, és a tükörképen keresztül odainteg et apunak. A duzzanat sem tudja elrejteni apám vig yorát.
– Ő a te Eurüdikéd? – A kérdés hallatán a szemem tág ra nyílik. Remélem, Camryn nem hallotta meg , bár erre semmi esély. Apám nag y nehezen felemeli az eg yik kezét, és odainti mag ához Camrynt. Ő feláll, és odameg y mellé. Olyan meleg en mosolyog apámra, hog y az még eng em is meg lep. Abszolút természetesen viselkedik, pedig tudom, hog y ideg es, és nyilván kényelmetlenül érzi mag át eg y szobában eg y haldokló férfival, akit nem is ismer. – Helló, Mr. Parrish. Camryn Bennett vag yok, Andrew barátja. Apám tekintete Camrynról rám vándorol. Ismerem ezt a nézést; összeveti a választ azzal, amit az arcomról le tud olvasni, és próbálja kitalálni, mit is jelent pontosan a „barát” kifejezés. Aztán hirtelen valami olyat tesz, amit még soha életében: kinyújtja a kezét – felém. A g esztustól valóság g al lebénulok. Csak akkor vag yok képes lerázni a bénultság ot, amikor észreveszem, hog y Camryn jelentőség teljesen rám bámul. Akkor vég re meg fog om apám kezét, és tartom eg észen addig , amíg behunyja a szemét, és újra elalszik. Csak akkor eng edem el, amikor érzem, hog y a keze elernyedt. Nyílik az ajtó, és belépnek a testvéreim, meg Aidan feleség e, Michelle. Minteg y vezényszóra odébb lépek az ág ytól, mag ammal húzva Camrynt, és észre sem veszem, hog y fog om a kezét, míg Aidan tekintete le nem vándorol összekulcsolt ujjainkra. – Örülök, hog y időben ideértél – jeg yzi meg , némi éllel a hang jában. Még mindig dühös rám, amiért nem repülővel jöttem, hog y korábban ideérjek. Jó lenne, ha túltenné mag át rajta; mindnyájan a saját módunkon g yászolunk. Bármennyire harag szik, azért mag ához ölel, és hátba vereg et. – Ő Camryn – mutatom be a lányt, aki közben visszaült a fal mellett álló székre, onnan mosolyog fel a többiekre. – Ő pedig a bátyám, Aidan és a feleség e, Michelle – mutatok g yeng éden az érintettekre. – A törpét Ashernek hívják. – Te pedig eg y faszfej vag y – jeg yzi meg az öcsém. – Tudom – felelem. Aidan és Michelle leül az asztal mellé, és szétosztják a mag ukkal hozott hamburg ert és sült krumplit. – Az öreg még nem tért mag ához – közli Aidan, miközben bekap néhány szem sült krumplit. – Utálom, hog y ezt kell mondanom, de szerintem nem is fog . Camryn rám néz. Pillanatokkal ezelőtt beszéltünk apuval, és most arra vár, hog y meg osszam a hírt a többiekkel. – Lehet, hog y ig azad van – válaszolom, és látom, hog y Camryn értetlenül ráncolja a szemöldökét. – Meddig maradsz? – fag g at Aidan. – Nem sokáig . – Vajon miért nem vag yok meg lepve? – Harap eg yet a hamburg erből.
– Ne szarakodj velem, Aidan, nincs hozzá hang ulatom, és sem a kibaszott idő, sem a hely nem alkalmas. – Mindeg y. – Aidan meg rázza a fejét, és módszeresen rág tovább. Beletunkol pár darab krumplit a ketchupba, amelyet Michelle eg y szalvétára borított kettejük között. – Csinálj, amit akarsz, de itt leg yél a temetésre. Semmiféle érzelem nem tükröződik az arcán, csak az evésre koncentrál. Az eg ész testem meg merevedik. – A francba, Aidan – szólal meg Asher a hátam mög ül. – Befejeznéd, kérlek? Komolyan, bátyó, Andrew-nak ig aza van. Mindig is Asher volt a békítő erő Aidan és közöttem, és a leg hig g adtabb hármunk közül. Aidan és én először ütünk, és csak aztán kérdezünk. Amikor kissrácok voltunk, mindig Aidan g yőzött, de fog alma sem volt arról, hog y amikor szarrá vert, akkor tulajdonképpen méltó ellenfelet farag ott belőlem. Most már nag yjából eg y súlycsoportban vag yunk. Ig yekszünk mindenáron kerülni a verekedést, de tény, hog y kettőnk közül én vag yok az, aki kevésbé fog ja vissza mag át. Ezt ő is tudja, ezért visszakozik most is, és Michelle-t használja elterelésnek. Kinyújtja a kezét, és letöröl eg y csöpp kechupot a feleség e szájáról. Michelle kuncog . Camryn elkapja a tekintetemet; valószínűleg eg y ideje már próbálja mag ára felhívni a fig yelmemet, és először azt hiszem, azt akarja jelezni, hog y ideje távozni, de aztán meg rázza a fejét, úg y fig yelmeztet, hog y nyug odjak meg . Azonnal lehig g adok. – Nos – szólal meg Asher, hog y csökkentse a feszültség et. – Mióta jártok? – Lazán nekidől a falnak, a karját összefonja a mellkasán. Szinte teljesen eg yformák vag yunk: azonos árnyalatú barna haj, ideg esítő kibaszott g ödröcskék. Aidan kilóg a sorból; a haja sokkal sötétebb, mint a miénk, és g ödröcskék helyett neki eg y apró anyajeg y van a bal arcán. – Ó, csak barátok vag yunk – válaszolom. Azt hiszem, Camryn elpirult, de nem vag yok benne biztos. – Nag yon jó barátok, ha képes volt elkísérni eg észen Wyoming ig – jeg yzi meg Aidan. Szerencse, hog y nem viselkedik úg y, mint eg y fasz. Ha Camrynon töltené ki a dühét helyettem, akkor kénytelen lennék betörni a képét. – Íg y van – szólal meg Camryn, és a hang ja azonnal felolvasztja bennem a jeg et. – Nem messze lakunk eg ymástól Galvestonban, és g ondoltam, nem ártana, ha valaki vele tartana, ha már a buszt választotta. Csodálkozom, hog y emlékszik, melyik városban élek. Aidan barátság osan bólint; az arca mozog , ahog y rág .
– Nag yon dög ös a csaj, bátyó – suttog ja Asher a hátam mög ül. Meg fordulok, és rámeredek, hog y elhallg attassam. Mosolyog , de befog ja a száját. Az öreg szinte alig észrevehetően meg moccan, és Asher azonnal az ág y mellett terem. Játékosan meg böki apu orrát. – Ébredj fel! Hoztunk hamburg ert. Aidan felemeli a szendvicsét, mintha apu tényleg ébren lenne, és látná, mi van a kezében. – Ráadásul nem is rossz. Ha nem ébredsz fel g yorsan, akkor elfog y. Apu meg sem moccan. Jól meg nevelt mind a hármunkat. Eszünkbe se jutna szomorú arccal ácsorog ni az ág ya körül. Amikor pedig meg hal, Aidan és Asher valószínűleg rendel majd eg y pizzát, vesznek eg y láda sört, és vedelnek hajnalig . Én nem leszek ott velük. Valójában minél tovább maradok, annál nag yobb az esély arra, hog y meg hal, mielőtt leléphetnék. Pár percig még beszélg etek a testvéreimmel és Michelle-lel, aztán odalépek Camrynhoz. – Mehetünk? Meg fog ja a kezem, és feláll. – Máris? – kérdezi Aidan. Camryn a g yorsabb, és mielőtt meg szólalhatnék, mosolyog va válaszol. – Andrew visszajön, csak elmeg yünk enni valamit. Próbálja meg előzni a vitát, és én belemeg yek a játékba. – Hívj fel, ha van valami változás – fordulok Asherhez. Bólint, de nem válaszol. – Viszlát, Andrew. Jó volt újra látni tég ed – köszön el Michelle. – Tég ed is. Asher kikísér minket az előcsarnokba. – Nem jössz vissza, ig az? Camryn mag unkra hag y minket, hog y nyug odtan beszélhessünk. Meg rázom a fejem. – Sajnálom, Ash, képtelen vag yok vég ig csinálni. Eg yszerűen képtelen. – Tudom, bátyó. – Meg rázza a fejét. – Aput nem is érdekelné, tudod jól. Boldog abb lenne, ha hülyére kefélnél valakit, vag y eszméletlenül berúg nál, ahelyett hog y a beteg ág ya mellett töltöd az idődet. Bármilyen furcsán hang zik is, ig aza van. Aztán Camryn felé pillant. – Csak barátok vag ytok, mi? Tényleg? – suttog ja ördög i vig yorral. – Ig en, tényleg csak barátok vag yunk, úg yhog y kussolj.
Őszintén felnevet, és meg paskolja a karomat. – Felhívlak, ha kell, rendben? Bólintok. Ha hívnia „kell”, az azt jelenti, hog y apu meg halt. Asher odaint Camrynnak. – Örülök, hog y meg ismertelek. Ő visszamosolyog , az öcsém pedig eltűnik a kórterem ajtaja mög ött. – Komolyan úg y g ondolom, hog y maradnod kellene, Andrew. De tényleg . Felg yorsítom a lépteimet, de tartja a tempót. Zsebre dug om a kezem – mindig ezt teszem, amikor ideg es vag yok. – Tudom, hog y azt hiszed, önző g azember vag yok, de nem érted a helyzetet. – Rendben, akkor mag yarázd el. – Meg rag adja a könyökömet, de nem állunk meg . – Nem tartalak önzőnek. Azt hiszem, eg yszerűen csak nem tudod, hog yan kezeld ezt a fajta fájdalmat. Próbálja elkapni a tekintetemet, de képtelen vag yok a szemébe nézni. Csak ki akarok jutni ebből a siralomházból. Belépünk a liftbe, és Camryn elhallg at, mert nem vag yunk eg yedül, de ahog y az ezüstszínű fémajtó kinyílik a földszinten, folytatja a mondandóját. – Andrew, állj meg ! Kérlek! A hang súly meg állásra késztet, és Camryn mag a felé fordít. Olyan g yötrelem sug árzik az arcáról, amikor rám néz, hog y majd’ meg szakad a szívem. A hosszú, szőke hajfonat még mindig a jobb vállán. – Beszélj hozzám – kérlel lág y hang on. – A beszélg etés nem fáj. – De neked fáj elárulni, miért éppen Texasba akarsz utazni, ig az? Ez az elevenébe vág .
13 CAMRYN ÖT TELJES MÁSODPERCIG meg sem tudok szólalni a döbbenettől. Eleng edem a könyökét. – Szerintem a te problémád most eg y kicsit fontosabb, mint az enyém – bököm ki vég ül. – Tényleg ? Eg yedül akarsz felszállni eg y buszra, miközben fog almad sincs, hová akarsz eljutni, és veszélybe sodrod mag adat; ez szerinted nem elég fontos? Dühösnek tűnik, de elsősorban, vag y talán kizárólag azért, mert az apja odafenn haldoklik, és fog alma sincs, hog yan eng edje el őt. Sajnálom, amiért úg y nevelték, hog y ilyen helyzetekben nem mutathatja ki az érzelmeit, különben nem tekintik ig azi férfinak. Én sem mutathatom ki az érzelmeimet, de nem azért, mert ezt tanították, hanem azért, mert rákényszerítem mag amat. – Te soha nem sírsz? Más dolg ok miatt? Sírtál valaha? – fag g atom. – Hát persze. Mindenki sír néha, még a nag yfiúk is. – Rendben, tudsz mondani eg y konkrét esetet? Gondolkodás nélkül válaszol. – Eg y… filmen sírtam eg yszer. – Hirtelen elhallg at, mintha szég yenkezne, és már meg bánta volna, hog y elárulta mag át. – Melyik filmen? Képtelen a szemembe nézni. Érzem, hog y kezd feleng edni a hang ulat. – Nem mindeg y? Közelebb lépek hozzá, és rámosolyg ok. – Na, g yerünk, áruld el! Attól félsz, hog y kinevetlek, és anyámasszony katonájának hiszlek miatta? Bár zavarában elpirul, mosoly játszik a szája szélén. – A Szerelmünk lapjai – annyira halk a hang ja, hog y alig tudom kivenni, mit mond. – Azt mondtad, hog y a Szerelmünk lapjai? – Ig en, képzeld, sírtam a Szerelmünk lapjain, és akkor mi van? Hátat fordít, és minden önuralmamra szükség em van, hog y hang osan fel ne nevessek. Nem mintha nevetség esnek tartanám, hog y sírt a filmen, csak vicces, hog y mennyire meg alázónak tartja bevallani. Vég ül kirobban belőlem a nevetés. Eg yszerűen nem bírom visszatartani. Andrew meg pördül, a szeme hatalmasra tág ul a döbbenettől, és eg y másodpercig csak mered rám. Felkiáltok, amikor hirtelen a vállára kap, és kimasíroz velem a kórházból.
Olyan hisztérikusan nevetek, hog y már potyog nak a könnyeim. Örömkönnyek, nem olyanok, mint amilyeneket Ian halála miatt ejtettem. – Teg yél le – püfölöm ököllel a hátát. – Meg íg érted, hog y nem fog sz kinevetni! Ettől csak még inkább nevetnem kell. Szabályosan kotkodácsolok – soha nem hittem, hog y képes vag yok ilyen hang ot kiadni mag amból. – Andrew, kérlek! Teg yél le! – Az ujjaim belevájnak a hátába az ing en keresztül. Vég re meg érzem a betont a lábam alatt. Ránézek, és abbahag yom a nevetést, mert azt akarom, hog y meg nyíljon nekem. Nem eng edhetem, hog y most itt hag yja az apját. Ő szólal meg először. – Már mondtam, hog y csak a közelében vag y miatta nem tudok sírni. – Rendben, akkor ne sírj, csak maradj itt – kérem, miközben g yeng éden meg érintem a karját. – Nem fog ok itt maradni, Camryn. – Mélyen a szemembe néz, és rájövök, hog y semmiképpen nem tudom meg változtatni az elhatározását. – Értékelem, hog y próbálsz seg íteni, de ebben nem eng edhetek. Vonakodva rábólintok. – Talán valamikor útközben képesek leszünk elmondani eg ymásnak azt, amiről eg yikünk sem akar beszélni – teszi hozzá, és a szívem a szavaitól meg remeg . Furcsa rebeg ést érzek a mellkasomban, valahol a mellem között, a bordáim alatt. Andrew rag yog ó arccal rám mosolyog , tökéletesen formált zöld szeme a szoborszerű arcának a leg szebb része. Ez a férfi tényleg káprázatos… – Szóval, hog y döntöttél? – kérdi. Karját összefonja a mellkasán, mag a a meg testesült kíváncsiság . – Veg yek neked repülőjeg yet hazafelé, vag y tényleg nekiindulsz Texasnak? – Tényleg velem akarsz jönni? – Eg yszerűen nem hiszem el, hog y ez meg történhet, de közben semmit nem is szeretnék jobban. Leveg őt sem merek venni, úg y várom a válaszát. – Ig en, tényleg veled meg yek – mosolyog rám. A rebeg ő érzés a belsőmben zúg ássá erősödik, az arcomon elömlik a széles mosoly. – Csak eg yvalamit nem tudok szó nélkül hag yni – emeli fel fig yelmeztetően az ujját. – És mi lenne az? – A busz. Kibaszottul utálok busszal utazni. Kuncog ok. Ebben eg yetértünk. – Akkor mivel menjünk? Ajka sokatmondó félmosolyra húzódik. – Autóval. Majd én vezetek.
Nem kell g ondolkodnom a válaszon. – Rendben. – Rendben? – Eg y pillanatra elhallg at, mielőtt folytatná. – Csak ennyi? Kész vag y autóba pattanni eg y fickóval, akit alig ismersz? Meg bízni benne, hog y nem erőszakol meg valahol az elhag yatott ország út mentén? Azt hittem, ezt már meg beszéltük. Oldalra biccentem a fejem, és összefonom a karomat a mellkasomon. – Mennyivel lenne más a helyzet, ha eg y könyvtárban ismerkedtünk volna meg , és pár nappal később randira hívsz? Akkor is eg y autóban kötnénk ki, eg yedül. – Átbiccentem a fejem a másik oldalra. – Amikor két ember meg ismerkedik, eleinte mindig ideg enek eg ymás számára, Andrew, de nem mindenki fut össze élete során olyan ideg ennel, aki meg menti eg y erőszaktevőtől, és g yakorlatilag még aznap éjszaka bemutatja a haldokló apjának. Szerintem te már rég átmentél a meg bízhatóság i vizsg án. A félmosoly az arcán meg töri a komoly hang ulatot. – Akkor ez az utazás eg y randi? – Micsoda? Dehog yis! Ez csak eg y analóg ia volt – hárítom el nevetve. Elpirulok, próbálom elterelni a fig yelmét, bár tudom, hog y nem fog sikerülni. – Tudod, hog y értettem. – Ig en, tudom, de még tartozol nekem eg y baráti vacsorával eg y steak társaság ában – fig yelmeztet, mutatva az ujjaival az idézőjelet a „barátinál”. Közben eg yfolytában mosolyog . – Íg y ig az, nem tag adom. – Akkor ezt meg beszéltük. – Belém karol, és elindulunk a várakozó taxi felé. – Felszedjük apám autóját a buszpályaudvarnál, meg állunk a házánál, hog y mag unkhoz veg yünk néhány cuccot, aztán elindulunk. Kinyitja nekem a hátsó ajtót, aztán ő is beül. A taxi kifordul a parkolóból. – Még mielőtt elindulunk, nem ártana lefektetni néhány alapszabályt. – Ó? – fordulok feléje kérdőn. – Miféle alapszabályt? – Először is – kezdi mosolyog va –, az én autóm, az én zeném; g ondolom, nem kell részleteznem. – Tehát eg ész úton kénytelen leszek kizárólag klasszikus rockot hallg atni. – Ég nek emelem a szemem. – Meg fog od szeretni. – Nem szerettem meg , pedig azon nőttem fel, és kénytelen voltam elviselni, hog y a szüleim hallg atják. – Másodszor – hárítja el az érvet, felemelve két ujját –, meg kell tenned, bármit mondok. Felkapom a fejem. – Mi? Mi az ördög öt jelent ezt? A mosolya még szélesebb, szinte ravasz.
– Azt mondtad, meg bízol bennem, akkor teg yél is úg y. – Ennél azért meg g yőzőbb mag yarázatot várok. Viccen kívül. Hátradől az ülésben, és összekulcsolja a kezét két hosszú, kinyújtott lába közt. – Meg íg érem, hog y nem kérek semmi ártalmas, meg alázó, veszélyes vag y elfog adhatatlan dolg ot. – Vag yis nem fog sz meg kérni arra, hog y ötszáz dollárért szopjalak le, meg ilyesmi? Andrew hátraveti a fejét, és hang osan felnevet. A sofőr mocorog ni kezd, észreveszem, hog y elkapja a tekintetét a visszapillantó tükörről, amikor odanézek. – Nem, ilyesmi meg sem fordult a fejemben, esküszöm – nyug tat meg , még mindig nevetve. – Rendben, de akkor mire fog sz meg kérni? Eg yáltalán nem tetszik ez az ötlet. Tény, hog y még mindig bízom benne, de eg y kicsit ag g ódom, nehog y bohócot csináljon belőlem. Meg nyug tatóan meg paskolja a combomat. – Ha ettől jobban érzed mag ad, elküldhetsz a francba, ha nem vag y hajlandó eng edelmeskedni, de remélem, erre nem kerül sor, mert tényleg szeretném meg mutatni neked, hog yan érdemes élni. Hű, eg yáltalán nem erre számítottam. Komolyan beszél, és én meg int el vag yok bűvölve. – Hog yan érdemes élni? – Túl sokat kérdezel. – Még eg yet paskol a combomra, aztán visszateszi a kezét az ölébe. – Nos, a helyemben neked is eg y csomó kérdésed lenne. – Talán. – Nag yon fura ember vag y, Andrew Parrish, de rendben van, meg bízom benned. A mosolya meleg , amikor hátrahajtja a fejét, és rám néz. – Eg yéb alapszabály? Eg y darabig g ondolkodik, még az arcát is beharapja az erőlködéstől, aztán a fejét oldalra dönti a háttámlán. – Nem. Ennyi volt. Most én jövök. – Nos, nekem is vannak szabályaim. Érdeklődve felemeli a fejét, de a két kezét összekulcsolva tartja a hasán. – Rendben, ki vele – közli vig yorog va. Szemlátomást fel van készülve mindenre. – Első számú szabály: semmilyen körülmények között nem fekszem le veled. Csak azért, mert barátság osan viselkedem, és beleeg yeztem a leg őrültebb dolog ba, amit valaha is tettem, még nem leszek a szexuális partnered, és nem fog ok beléd esni (már fülig érő szájjal vig yorog , és ez kimondottan őrjítő), vag y ilyesmi. Világ os? – Ig yekszem nag yon komolyan beszélni. Tényleg . Nem viccelek, de az ostoba vig yora mosolyg ásra késztet, és utálom miatta. Elg ondolkodva összehúzza a száját. – Teljesen világ os – jelenti ki, de valahog y úg y érzem, nem
eg észen arra g ondol, amire én. – Helyes – bólintok. Örülök, hog y tisztáztuk a kérdést. – Valami eg yéb? Majdnem elfeledkeztem a többiről. – Ig en. A második szabály: nem hallg atunk Bad Companyt. Úg y néz rám, mintha meg ütöttem volna. – Ez meg miféle hülye szabály? – Az enyém – válaszolom önelég ülten. – Valami bajod van vele? Mindenféle más klasszikus rockot hallg athatsz, én viszont eg yáltalán nem hallg athatok azt, amit akarok, úg yhog y tehetsz eg y ilyen pici eng edményt. – Az ujjaimmal mutatom, milyen picit. – Hát, nekem pedig nem tetszik ez a szabály – morog . – A Bad Company nag yon jó zenekar. Miért utálod őket? Úg y néz rá, mint akit súlyos sérelem ért. Nag yon cukinak találom. – Őszintén? – kérdezem, bár tudom, hog y meg fog om bánni. – Ig en, őszintén. – Várakozóan összefonja a karját. – Ki vele! – Túl sokat énekelnek a szerelemről. Giccses. Andrew meg int hang osan felnevet. Van eg y olyan érzésem, hog y a sofőr nag yon élvezi a műsort. – Mintha valaki eg y kissé keserű lenne. Ja, tudtam, hog y meg fog om bánni. Elfordulok, mert nem akarom, hog y leolvassa az arcomról, mennyire beletrafált. Leg alábbis, ami az exemet, Christiant illeti. Miatta keserű a szerelem. Iannel kapcsolatban viszont keg yetlen, pokoli fájdalom. – Nos, majd ezt is helyrehozzuk – közli velem hanyag ul. Visszanézek rá. – Hát, köszönöm, doktor úr, de nincs szükség em seg ítség re ez üg yben. Várjunk csak egy percet! Ki mondta, hogy engem „helyre kell hozni”? – Ó? – Kérdőn rám néz. – Ja. Ráadásul azzal meg szeg nénk az első számú szabályomat. Pislog , majd elmosolyodik. – Szóval mag ától értetődő, hog y felajánlom mag am kísérleti eg érnek? – A válla rázkódik a nevetéstől. Ó, jaj! Ig yekszem nem mutatni, hog y meg bántott. Nem vag yok benne biztos, hog y sikerül, ezért más taktikához folyamodom. – Nos, remélem, nem – rezeg tetem felé a pilláimat. – Nem vag y az esetem. Ó, ig en, nálam a labda; azt hiszem, erre összerándult.
– És mi a baj velem? – kérdezi, és már nem hiszem, hog y tényleg meg sértettem. Eg yszerűen senki nem képes íg y mosolyog ni, miután a lelkébe tiportak. A hátamat az ajtónak támasztom, és alaposan vég ig mérem. Hazudnék, ha azt mondanám, hog y nem tetszik, amit látok, és nem találok rajta semmit, amitől ne lenne az esetem. Éppen ellenkezőleg : ha szexre, randira, kapcsolatra vag y szerelemre vág ynék, Andrew Parrish lenne az első számú jelölt. Natalie-nak eg yenesen elcsöppenne a nyála, ha meg látná. Képes lenne a pólójára festetni a képét. – Semmi „baj” nincs veled, csak én általában az… a szelíd típusok mellett kötök ki. Andrew ismét hátraveti a fejét a nevetéstől – már harmadszor. – Szelíd? – ismétli még mindig nevetve. Párat bólint, majd folytatja. – Ig en, azt hiszem, unalmas típusnak nem ig azán vag yok nevezhető. – Felemeli az ujját, hog y nyomatékot adjon a szavainak. – De eng em jobban érdekel, hog y „kikötsz mellettük”. Szerinted ez mit jelent? Hog y került vissza hozzá a labda? Észre sem vettem a csapdát. Ránézek, mintha tőle várnám a választ a saját kérdésére. Még mindig mosolyog , de inkább g yeng éden és fig yelmesen, mint a szokásos csipkelődő arckifejezéssel. Nem szól eg y szót sem. – Én… én nem is tudom – felelem tartózkodóan, majd eg yenesen a szemébe nézek. – Miből g ondolod, hog y jelent eg yáltalán valamit? Finoman meg rázza a fejét, de válasz helyett csak mag a elé mered, miközben a taxi bekanyarodik a buszpályaudvar parkolójába, amely üres, Andrew apjának az 1969-es Chevy Chevelle-jét kivéve. Tényleg mindketten nag yon odalehetnek a klasszikus autókért. Andrew fizet, és kiszállunk. – Jó éjszakát, ember – búcsúzik, és odaint a sofőrnek. Az utat Andrew apjának a házához nag yrészt elmélkedő csendben tesszük meg . A korábbi szavain g ondolkodom, míg be nem fordul a kocsifeljáróra. – Hűha! – eltátom a számat, ahog y kiszállok. – Ez aztán jó nagy ház! Hallom, hog y csapódik mög ötte a kocsiajtó. – Ja, apámnak jól menő építési és tervezővállalata van – közli hanyag ul. – Gyere, nem akarok sokáig időzni, hátha Aidan meg jelenik. Vég ig meg yünk a kanyarg ós, g ondozott úton a kétemeletes épület bejáratához. A hely makulátlan, sug ározza mag ából a g azdag ság ot. Annyira nem illik az apjához, aki inkább eg yszerű fickónak tűnt, nem olyan anyag iasnak, mint az anyám. Anyám elájulna, ha meg látná ezt a házat. Andrew kiválasztja a meg felelő kulcsot a karikán lévők közül, és kinyitja az ajtót. – Nem mintha közöm lenne hozzá, de miért kell apádnak ekkora ház? A hall fahéjas potpourritól illatos.
– Á, nem az ő ötlete volt, hanem a volt feleség éé – mag yarázza, miközben elindul a fehér szőnyeg g el borított lépcső felé. – Linda, tudod, akiről beszéltünk a kórházban, kedves asszony volt, de nem tudott bánni apával, ami nem is csoda. – Azt hittem, azt fog od mondani, hog y csak a pénze miatt ment hozzá. Andrew a fejét rázza, miközben meg yünk felfelé. – Nem, szó sincs ilyesmiről. Apámmal nehéz eg yütt élni – folytatja, miközben zsebre teszi a kulcscsomót. Lopva vetek eg y pillantást a seg g ére, ahog y a szűk farmerben előttem lépked. Az ajkamba harapok, és mentálisan hátsón billentem mag am. – Ez az én szobám. – Belépünk a bal oldali első ajtón. A helyiség g yakorlatilag üres, inkább tűnik raktárnak, mint hálószobának: pár doboz g ondosan eg ymásra rakva az eg yik szürkésbarna fal mellett, néhány edzőg ép és eg y furcsa kinézetű indián szobor a távolabbi sarokban, félig letakarva. Andrew kinyitja a g ardróbszoba ajtaját, és felkapcsolja benn a villanyt. A szoba közepén állok, a két karom összefonva, és próbálok feltűnés nélkül alaposan körülnézni. – A te szobád? – Ja – feleli a g ardróbból. – Arra az esetre, amikor meg látog atom apámat, vag y ha úg y döntenék, hog y ide költözöm. Közelebb lépek, íg y látom, hog y nag yjából ug yanolyan rendszerben tárolja a ruháit, mint ahog yan én. – Szóval te is kényszerbeteg vag y. Kérdőn rám néz. A g ardróbba mutatok, ahol színek szerint és eg yforma fekete műanyag fog ason lóg nak a ruhák. – Á, dehog y! Apám házvezetőnője tart itt rendet. Az sem érdekel, ha halomba vannak dobálva a cuccaim, nemhog y színek szerint osztályozzam őket. Az olyan… várjunk csak! Te íg y tartod a ruháidat? – Rámutat az ing ekre. – Ig en – felelem, bár furcsán érzem mag am, amiért elismerem. – Szeretem, ha rendben van a holmim, és mindennek meg van a mag a helye. Andrew felnevet, és újra kutatni kezd az ing ek között. Oda sem fig yel, csak lekapkod néhányat, meg pár farmert az akasztókról, és a karjára veti az eg észet. – Stresszes, nem? – Micsoda? Rendben felakasztani a ruhákat? Mosolyog , és a kezembe nyomja a cuccait. Zavartan a ruhákra pillantok, aztán az arcára. – Felejtsd el – mondja, majd a hátam mög é mutat. – Bepakolnád ezeket a sportszatyorba, amelyik az edzőpadon lóg ? – Hát persze – indulok, hog y eng edelmeskedjem. Először lerakok mindent a fekete műanyag padra, majd leveszem a súlyzókról a táskát.
– Mi az első állomás? – kérdem, miközben összehajtog atom halom tetején lévő ing et. Hallom, hog y még mindig a g ardróbban matat. – Nem, nem, nincs útiterv, Camryn. Csak beülünk az autóba, és meg yünk. Se térkép, se terv, se… – Kidug ja a fejét a g ardróbból, íg y tisztábban hallom, mit mond. – Mit csinálsz? Felnézek; már a második ing is félig kész. – Összehajtog atom az ing eidet. Bumm-bumm, hallom, ahog y kiejt a kezéből eg y pár futócipőt, és elindul felém. Amikor meg áll előttem, úg y néz rám, mintha valami rosszat tettem volna, és kiveszi a kezemből a félig összehajtog atott ing et. – Nem kell tökéletesség re törekedni, bébi. Csak g yűrd be őket a táskába. Beg yömöszöli a ruhákat a táskába, mintha meg akarná mutatni, milyen könnyű ez. Nem is tudom, mi köt le jobban: a rendetlenség i lecke, vag y a furcsa érzés a g yomromba, amiért bébinek nevezett. Vállat vonok, és hag yom, hadd pakoljon, ahog yan akar. – Nem az számít, hog y mit viselsz – oktat, miközben visszasétál a g ardróbba. – Csak az számít, merre mész, és mit csinálsz, miközben viseled. Odadob nekem eg y pár futócipőt, eg yesével, hog y el tudjam kapni. – Betuszkolnád ezeket is? Pontosan azt teszem, amit mond, szó szerint betuszkolom a cipőket a zsákba, és közben szolg álatkészen meg hajolok. Még szerencse, hog y a talpuk tiszta, mintha újak lennének, különben kénytelen lennék tiltakozni a pakolási módszer miatt. – Tudod, mit tartok szexinek eg y lányban? Eg yik izmos karját felnyújtja, ahog y keres valamit a leg felső polcon lévő dobozokban. Az oldalán lévő tetoválás eg y része kilátszik az ing alól. – Nem ig azán. Azt, ha g yűrött ruhát hord? – kérdem, az orromat ráncolva. – Azt, ha eg y lány csak mag ára kap valamit felkelés után – feleli, és leemel a polcról eg y cipősdobozt, majd kijön vele a g ardróbból. – Szerintem a vedd-fel-és-szard-le kinézet a szexi. – Értem. Szóval te is olyan fickó vag y, aki lenézi a sminket, a parfümöt és minden nőies cuccot. A kezembe nyomja a dobozt. Tétován lenézek. – Á, nem utálom az ilyesmit, csak szerintem az eg yszerűség szexi – mosolyog . – Mit csináljak ezzel? – Meg ütög etem a doboz fedelét. – Nyisd ki. Habozva a dobozra pillantok, majd vissza Andrew-ra. Sürg etőn bólint. Leemelem a piros tetőt, és belenézek a dobozba. Tele van CD-vel, valamennyi az eredeti tokjában. – Apám lusta volt MP3-lejátszót szereltetni az autóba, és útközben nem mindenhol jó a vétel. Van, ahol eg yáltalán nem tudsz tisztesség es rádióadót fog ni. Kiveszi a tetőt a kezemből.
– Ezeket a CD-ket fog juk hallg atni – szélesen rám mosolyog , kivillantva eg yenletes, hófehér fog sorát. Én viszont nem érzek okot a mosolyg ásra. Savanyú g rimaszt vág ok. Minden itt van, minden eg yüttes albuma, amelyet csak felsorolt a pályaudvaron, és néhány olyané is, akikről még csak nem is hallottam. Szerintem a dobozban lévő CD-k kilencven százalékát hallottam már a szüleimnél, de nem tudnám meg mondani eg yik dalnak a címét sem, vag y azt, hog y melyik albumon szerepel. – Remek – jeg yzem meg szarkasztikusan, félig mosolyog va, félig rosszallóan. Andrew csak még szélesebben mosolyog . Azt hiszem, élvezi, ha kínozhat.
14 ANDREW NAGYON ARANYOS olyankor, amikor kínozom – mert élvezi. Nem tudom, mi ütött belém, de hiába tiltakozik a lelkiismeretem, eg yszerűen képtelen vag yok abbahag yni. Nem akarom bántani. Már íg y is túl messzire mentünk. Tudom, hog y be kellett volna fejezni az eg észet a buszpályaudvaron. Vennem kellett volna neki eg y első osztályú repülőjeg yet hazafelé, mert az elég drág a ahhoz, hog y muszáj leg yen felhasználni, aztán hívni neki eg y taxit. Nem lett volna szabad eng edni, hog y velem jöjjön, mert most már képtelen leszek eleng edni. Először meg kell mutatnom neki. Muszáj. Meg kell mutatnom neki mindent. Lehet, hog y sebekkel távozik majd, miután kimondtunk és meg tettünk mindent, amit kell, de leg alább képes lesz úg y hazatérni Észak-Karolinába, hog y van valami, amit várhat az élettől. Kiveszem a tetőt a kezéből, becsukom a cipősdobozt, aztán ráfektetem a sportszatyor tetejére. Fig yeli, ahog y kinyitok eg y fiókot, kiveszek pár alsóg atyát, zoknit, és beleg yömöszölöm a táskába. A piperecuccok a másikban vannak, kinn az autóban. Vállamra akasztom a táska szíját, és rápillantok. – Készen állsz? – Ig en, azt hiszem. – Csak hiszed? – Közelebb lépek hozzá. – Vag y készen állsz, vag y nem. Felmosolyog rám azzal a g yönyörű, tiszta kék szemével. – Ig en, eg észen biztosan készen állok. – Jó, de az előbb miért tétováztál? Lág yan meg rázza a fejét, jelezve, hog y tévedek. – Eg yáltalán nem tétovázom. Csak ez az eg ész eg y kicsit – furcsa, tudod? De jó értelemben furcsa. Az arcán látszik, hog y próbálja meg érteni, mi zajlik a fejében. Nyilvánvaló, hog y szág uldanak a g ondolatai. – Ig azad van, ez eg y kicsit, oké, nagyon furcsa, mert nem szokványos dolog fejjel ug rani az ismeretlenbe. – Kényszerítem, hog y a szemembe nézzen. – De éppen ez a lényeg . Felrag yog a mosolya, mintha a szavaim az eszébe jutattak volna valamit. Bólint. – Akkor mire várunk? – kérdi vicces lelkesedéssel. Kilépünk a folyosóra. Már majdnem a lépcső tetejéhez érünk, amikor meg torpanok.
– Várj eg y pillanatot. Meg áll a lépcső tetején, én pedig visszafordulok Aidan szobája felé, amely éppen olyan szánalmasan néz ki, mint az enyém. A g itárja a falnak van döntve, felkapom a nyakánál, és visszafordulok. – Te tudsz g itározni? – kérdi Camryn, és elindulunk lefelé a lépcsőn. – Ig en, eg y kicsit. CAMRYN ANDREW BEHAJÍTJA A TÁSKÁJÁT a hátsó ülésre a többi cucc mellé. A g itárral azonban óvatosabban bánik, szépen lefekteti az ülésre. Bepattanunk az autóba – fekete, két fehér csíkkal a motorház közepén –, és eg yszerre csapjuk be mag unk mög ött az ajtót. Rám néz. Ránézek. Elfordítja a slusszkulcsot, és a Chevy motorja felbőg . Nem hiszem el, hog y ezt csinálom. Nem félek, nem ag g ódom, és nem érzem azt, hog y vég et kellene vetni a dolog nak, és hazamenni. Az eg ész valahog y helyesnek tűnik; rég óta először úg y érzem, hog y az életem visszatér a rég i kerékvág ásba, csak most éppen eg y teljesen más úton haladok, amelyről nem tudom még , hová vezet. Nem tudom meg mag yarázni, csak abban vag yok biztos, hog y íg y van jól. Andrew felg yorsít, miután elérte a felhajtót, és a 87-esen elindulunk déli irányba. Szeretem nézni, ahog yan vezet, lezseren előzg eti a lassan haladó autókat. Nem játssza a nag ymenőt, nem cikázik az autók között; eg yszerűen tudja, mit csinál. Azon kapom mag am, hog y a tekintetem vissza-visszatéved izmos jobb karjára, amellyel a kormányt kezeli. Óvatosan mustrálom a testét, és ismét a tetkóra g ondolok, amelyet elrejt a testhezálló teng erészkék póló. Eg y darabig semmiség ekről beszélg etünk; arról, hog y a g itár Aidané, aki valószínűleg felrobban majd dühében, ha rájön, hog y Andrew mag ával vitte. De ez Andrew-t nem érdekli. – Eg yszer ő is elvette a zoknimat. – A zoknidat? – kérdezek vissza döbbenten. A tekintete mindent elárul: hé, zokni, g itár, dezodor, eg y kutya – a mag ántulajdon, az mag ántulajdon. Szerintem ez nevetség es, de annyiban hag yom. Azt viszont nag yon komolyan meg tárg yaljuk, milyen titok lappang hat a cipők mög ött: miért hever eg y pár nélküli darab minden eg yes autópálya mentén az Eg yesült Államokban. – Szerintem, amikor a lányok feldühödnek, eg yszerűen kihajítják a pasijuk cuccát az ablakon – véli Andrew. – Ja, lehet, de szerintem jó néhány cipő stopposé, mert a leg több nag yon ócska.
Néz rám, mint aki mag yarázatra vár. – Stoppos? – Aha, a stopposok sokat g yalog olnak, ezért a cipőjük g yorsan elkopik. Ahog y mennek az út mentén, meg fájdul a lábuk, aztán észrevesznek eg y cipőt – eg yet azok közül, amelyet a dühös barátnő hajított ki az autóból (feléje mutatok, érzékeltetendő, hog y elfog adom az elméletét), és mivel az jobb állapotban van, mint a sajátjuk, lecserélik. – Ez hülyeség . Sértődötten szusszantok. – Ig enis meg történhet! – Nevetek, és viccesen rácsapok a karjára. Válaszképpen rám mosolyog . Csak mondjuk és mondjuk a mag unkét, eg yre hülyébb elméletekkel állunk elő. A napját sem tudom, mikor nevettem ennyit utoljára. Két órával később Denverbe érünk. A város g yönyörű, körülötte a hatalmas heg yek csúcsai mintha felhőkbe burkolóznának. Nag yon korán van, de a nap már rag yog óan süt. Ahog y beérünk a város szívébe, Andrew lelassít. – Neked kell eldöntened, merre menjünk tovább – fig yelmeztet, ahog y közeledünk eg y hármas útelág azás felé. Körbetekint, aztán várakozóan rám néz. Erre nem számítottam. A tekintetem vég ig szalad a szétág azó utakon. Minél kevesebb időm marad dönteni, annál jobban lassít. 56 kilométer/óra. – Melyik leg yen? – Rag yog ó zöld szeme kissé g únyosan csillog . Annyira ideg es vag yok! Mintha azt kérdezte volna, melyik színű vezetéket kell elvág ni, hog y ne robbanjon fel a bomba. – Nem tudom! – kiáltok rá, és ideg esen vig yorg ok. 32 kilométer/óra. A többi autóból ránk dudálnak, eg y fickó elhúz mellettünk eg y piros kocsiban, és beint. 24 kilométer/óra. Jaj! Nem bírom tovább a feszültség et! Úg y érzem, mintha ki akarna belőlem robbanni a nevetés, de meg akadt a torkomban. Duda! Duda! Baszódj meg! Húzz el az útból, seggfej! Andrew-nak szeme se rebben, csak mosolyog . – Arra! – üvöltök rá vég ül, keleti irányba mutatva. Sikong va felnevetek, és mélyen lecsúszom az ülésben, hog y senki ne lásson, annyira zavarban vag yok. Andrew kiteszi az indexet, és sávot vált, könnyedén becsusszanva két autó közé. Még éppen átérünk a sárg án, és pillanatokon belül a másik autópályán vag yunk, Andrew pedig g yorsít. Fog almam sincs, hová tartunk, csak az biztos, hog y kelet felé; a többi majd kiderül. – Nem is volt olyan nehéz, ig az? – vig yorog rám.
– Jó móka volt – válaszolom, majd élesen felnevetek. – Jól kiakasztottad őket. Eg y vállrándítással elintézi a kérdést. – Mindenki túlság osan siet. Isten ments, hog y ne tartsd a sebesség határt, mert meg lincselnek. – Nag yon ig az. – Előrepillantok a szélvédőn keresztül. – Bár be kell vallanom, általában én is ilyen vag yok. – Eg y kicsit szég yellem bevallani. – Ja, néha én is. Hirtelen mindketten elhallg atunk – ez most történik meg először, amióta elindultunk, és érezzük a csend súlyát. Vajon ug yanarra, g ondol, mint én? Rólam elmélkedik, és szeretne kérdéseket feltenni, ahog y én is annyi mindenre kíváncsi vag yok vele kapcsolatban? Az ilyen pillanatok elkerülhetetlenek, és szinte mindig oda vezetnek, hog y két ember elkezdi valóban meg ismerni eg ymást. Teljesen más most, mint amikor a buszon voltunk. Akkor azt hittük, hog y eg y előre meg határozott percben vég et ér az eg yütt töltött időnk, és semmi értelme túlság osan meg ismerni a másikat, ha soha többé nem látjuk majd eg ymást. De a dolg ok azóta meg változtak, és ideje meg tudni eg ymásról, amit csak lehet. – Mesélj a leg jobb barátodról, Natalie-ról. Hosszú percekig nem veszem le a szemem az útról. Nem sietek válaszolni, mert nem tudom, hog y Natalie melyik oldaláról beszéljek. – Feltéve, hog y még mindig ő a leg jobb barátod – teszi hozzá, mert valahog y érzi a bennem dúló ellenség es érzelmeket. Ránézek. – Már nem az. Jobb szó híján azt mondanám, hog y meg szállott. – Biztos vag yok benne, hog y ennél jobban is meg tudnád mag yarázni, ha akarnád – pillant rám, majd visszafordítja a fig yelmét az útra. Úg y döntök, hog y elmondom neki az ig azat. – Éppenség g el meg is akarom mag yarázni. Elég edettnek látszik a válasszal, bár ig yekszik ezt nem nag yon kimutatni. – Másodikos korom óta ismerem, és azt hittem, semmi nem teheti tönkre a barátság unkat, de nagyot tévedtem – meg rázom a fejem, mert már mag a a g ondolat is felháborít. – Miért, mi történt? – A barátját választotta helyettem. Azt hiszem, ennél kimerítőbb mag yarázatra számított, és nem is akartam neki csalódást okozni, de valahog y ez szaladt ki a számon. – Kényszerítetted, hog y válasszon kettőtök között? – fag g at tovább, finoman felvonva a szemöldökét. Feléje fordulok, hog y lássam az arcát. – Dehog y, szó sem volt ilyesmiről. – Nag yot és mélyet sóhajtok. – Damon – a barátja – az eg yik
éjszaka kettesben maradt velem, és meg próbált meg csókolni, és bevallotta, hog y akar eng em. Aztán mi történik? Natalie hazug ribancnak nevez, és közli velem, hog y látni sem akar többé. Andrew bólint, hog y éreztesse: most már tökéletesen ért mindent. – A lány nem érzi mag át biztonság ban. Már rég óta eg yütt vannak, nem ig az? – Ja, úg y öt éve. – Ug ye tudod, hog y a leg jobb barátod hisz neked? Zavartan rápillantok. Meg erősítésként ismét bólint eg yet. – Íg y van, g ondold csak vég ig . Gyakorlatilag eg ész életében ismert tég ed. Tényleg azt hiszed, hog y eldobott volna eg y ilyen rég i barátság ot, ha nem hitt volna neked? Még mindig nem értem, mire akar kilyukadni. – De hát ezt tette – felelem eg yszerűen. – Pontosan ezt. – Nem, ez csak eg y reakció volt, Camryn. Nem akar hinni neked, de valahol nem is túl mélyen tudja, hog y ig azat mondtál. Csak időre van szükség e, hog y meg eméssze a dolg ot. Majd meg békül. – Nos, mire eljut odáig , lehet, hog y már én nem akarom majd őt látni. – Lehetség es – jeg yzi meg , majd kiteszi jobbra az indexet, és sávot vált. – De nem ilyennek ismerlek. – Harag tartónak? Bólint válaszul. Leelőz eg y lassú kamiont, és beáll eléje. – Nem is tudom, már nem vag yok olyan, mint rég en – ismerem be bizonytalanul. – Miért, rég en milyen voltál? Ebben sem vag yok már biztos. Elg ondolkodom eg y pillanatra, hog yan fog almazzam meg , anélkül hog y meg említeném Ian nevét. – Vicces és társaság kedvelő. Én – felnevetek, ahog y eszembe ötlik eg y rég i emlék – minden télen meztelenül meg fürödtem a fag yos tóban. Andrew g yönyörű arcát berag yog ja a kíváncsi, életteli mosoly. – Azta, szinte látom mag am előtt… Barátság osan rácsapok a karjára, de a mosoly nem hervad le az arcáról. Úg y tesz, mintha fájna, de tudom, hog y nem ig az. – Pénzt g yűjtöttek a városi kórház javára, és ez volt az eg yik prog rampont minden évben. – Meztelenül? – Zavartnak látszik, de közben vig yorog . – Nos, nem teljesen meztelenül, de eg y ujjatlan top és eg y sort nem sokat meleg ít a fag yos vízben. – A francba, jelentkeznem kell eg y kórházi g yűjtésre, mihelyt hazaérek. – Nyomatékul rácsap a volánra. – Fog almam sem volt eddig , hog y mit mulasztok. Kissé komolyabb arccal fordul felém.
– Szóval, miért csak régebben csináltál ilyesmit? Mert Ian volt az, aki rábeszélt, és akivel két éven keresztül csináltam. – Eg yszerűen csak abbahag ytam, úg y eg y éve. Ez is olyasmi, amit az ember eg yszer csak nem csinál többet. Van eg y olyan érzésem, hog y tudja, ennél többről van szó, ezért témát váltok, hog y eltereljem a fig yelmét. – És te? – Derékból feléje fordulok, hog y jobban lássam. – Milyen őrültség ekre voltál kapható? Andrew lebig g yesztett ajakkal g ondolkodik, szeme az úton. Leelőz még eg y kamiont; a forg alom eg yre kisebb, ahog y távolodunk a várostól. – Eg yszer szörföltem az autó tetején – de ez inkább hülyeség volt, mint őrültség . – Ja, elég buta ötlet. Felemeli a bal karját, és felém fordítja a csuklója belső felét. – Leestem a rohadt járg ányról, és valami felhasította a csuklómat. – Ötcentis forradás fut a hüvelykujj tövétől felfelé a karján. – Bukfenceztem eg yet a betonon, és betörtem a fejem. – Mutatja, hog y hátul a fején, a jobb oldalon van a seb. – Kilenc öltéssel varrták össze a fejemet, tizenhattal a csuklómat. Soha többé nem csinálok ilyesmit. – Remélem is – közlöm vele szig orúan, miközben azt nézem, kilátszik-e a heg a haja alól. A bal kezével fog ja meg a kormányt, a jobbal pedig meg rag adja a csuklómat. A mutatóujját az enyémre fekteti, hog y irányíthassa a kezemet. Közelebb húzódom hozzá, és hag yom. – Pontosan… ott – mondja, amikor kitapog atja a heg et. – Érzed? A keze lehanyatlik. Követem a tekintetemmel. Aztán felnézek, és vég ig futtatom az ujjam heg yét fején lévő heg en, majd félrehajtom a haját. Az eg yenetlen g öröng y a bőrén úg y két és fél centi hosszú. Még eg yszer vég ig simítok rajta, majd vonakodva elhúzom a kezem. – Gondolom, van jó néhány sebhely a testeden. Elmosolyodik. – Nem túl sok. Eg y van a hátamon, ahol Aidan meg ütött eg y biciklilánccal; úg y suhintott vele, mintha ostor lett volna (meg rándul az arcom, és összeszorítom a fog aimat). Aztán, amikor tizenkét éves voltam, eg yszer Ashert vittem a biciklimen, a kormánykerekén. Rászaladtunk eg y kődarabra. Felbuktunk, és mindketten vég ig csúsztunk a betonon. – Rámutat az orrára. – Eltörtem az orromat, Asher pedig a karját, és tizennég y öltéssel kellett összevarrni a könyökét. Anyu azt hitte, hog y eg y autó ütött el minket, és csak azért tag adjuk le, hog y ne kapjunk ki. Nem tudom levenni a szemem tökéletesen formált orráról; nem látszik rajta, hog y valaha is eltört volna. – Aztán van eg y fura, L alakú sebhely a combom belső felén – sorolja tovább, lefelé mutatva. – De azt nem fog od látni – közli vig yorog va, és mindkét kezével meg fog ja a kormányt. Elpirulok, mert szinte láttam mag am előtt, ahog y letolja a nadrág ját, hog y meg nézhessem a
heg et. – Még szerencse! – Felnevetek, aztán előrehajolok, hog y felhúzzam a pólómat a csípőmről. Elkapom a tekintetét, ahog y vég ig pásztáz a hasamon; összerándul tőle a g yomrom, de nem fig yelek az érzésre. – Eg yik évben, amikor kemping eztünk, leug rottam eg y szirtről a vízbe, és nekicsapódtam eg y sziklának – mag yarázom. – Majdnem belefulladtam a vízbe. Andrew összeráncolja a szemöldökét, és kinyújtja a kezét. Ujjaival vég ig simít a csípőcsontomon éktelenkedő apró heg en. Az érintésétől borzong ás fut vég ig a g erincemen és a tarkómon, mintha jég lenne az ereimben. Erről is próbálok nem tudomást venni. A póló visszahull a csípőmre, én pedig hátradőlök az ülésen. – Örülök, hog y nem fulladtál meg . – A tekintete meleg , amikor rám néz. – Ja, szívás lett volna – mosolyg ok rá. – Az már biztos.
15 MÁR SÖTÉT VAN, amikor arra ébredek, hog y Andrew lassít eg y fizetőkapunál. Nem tudom, mennyi ideig aludtam, de úg y érzem, kipihentem mag am, pedig összeg ömbölyödve kucorog tam az ülésen, a fejemet az ajtónak támasztva. Néhány izmom ug yan lemerevedett, mint a buszon, de jól érzem mag am. – Hol vag yunk? – A kezemet a szám elé teszem, miközben ásítok. – A semmi közepén, a kansasi Welling tonnál. Jó sokáig aludtál. Feleg yenesedem, ig yekszem teljesen felébredni. Andrew lefordul eg y másik útra. – Még hozzá jobban, mint a buszon az eg ész út alatt Észak-Karolinától Wyoming ig . Rápillantok az autórádió világ ító számlapjára: 22.14. Halkan szól a zene, és erről eszembe jut, hog yan ismerkedtünk meg . Mag amban elmosolyodom a g ondolatra, hog y most nem hang osította fel a zenét, nehog y felébresszen. – Nem vag y álmos? – kérdezem, feléje fordulva; az arcát alig látom a sötétben. – Félve ajánlom fel, mert tudom, hog y ez az apád autója, de jól vezetek, ha pihenni akarsz. – Ag g odalomra semmi ok, ez csak eg y autó – nyug tat meg . – Ig az, hog y eg y értékes antik darab, és az apám a falra mászna, ha valaha is meg tudná, hog y vezetted, de eng em eg y csöppet sem izg at. – A sötétség sem tudja elrejteni az ördög i mosolyt a szája szög letében. – Hát, azt hiszem, nem vag yok már annyira biztos benne, hog y akarom. – Haldoklik, elfelejtetted? Mit tehetne ellene? – Ez nem vicces, Andrew. Ő is tudja, hog y nem az. Pontosan értem, mire meg y ki a játék, hog yan próbál meg birkózni a helyzettel, de nem sikerül neki. Kíváncsi vag yok rá, meddig lesz képes folytatni. Eg yszer majd elfog ynak a félresikerült viccek, és akkor nem fog ja tudni, mihez kezdjen mag ával. – Meg állunk a következő motelnél – közli, miközben ismét lekanyarodik eg y másik útra. – Majd ott szundítok. Rám néz, majd meg nyug tatóan hozzáteszi: – Természetesen külön szobában. Örülök, hog y ezt ilyen g yorsan tisztáztuk. Lehet, hog y hajlandó vag yok a társaság ában keresztülautózni az Eg yesült Államokon, de azt nem hiszem, hog y képes lennék vele eg y szobában aludni. – Remek – felelem, miközben összekulcsolt kézzel kinyújtóztatom a két karomat. – Meg halok eg y zuhanyért és eg y fog mosásért. – Nem vitatkozom – jeg yzi meg viccelődve. – Hé, a te leheleted sem éppen illatos.
– Tudom. – Tenyerét a szája elé tartja, és hang osan belelehel. – Olyan a szag a, mintha a nag ynéném szörnyűség esen szar rag ujából ettem volna, amit minden hálaadáskor készít. Hang osan felnevetek. – Biztos, hog y ezt akartad mondani? Szar rag u? Tényleg ? – Mentálisan öklendezem a g ondolatra. Andrew is felnevet. – Pontosan. Imádom Deana nénit, de főzni nem tud. – Akárcsak az én anyám. – Szívás lehetett zacskós tésztalevesen és mikrovacsorán felnőni – vet rám eg y sanda oldalpillantást. Tag adóan meg rázom a fejem. – Nem probléma, meg tanultam főzni. Nem eszem eg észség telen ételeket, elfelejtetted? Az utcalámpák fénye meg világ ítja Andrew mosolyg ó arcát. – Ó, ig az, Puffasztott Rizs kisasszony nem eszik véres marhahúspog ácsát és zsírban tocsog ó sült krumplit. Fintorog va kérem ki mag amnak a g únynevet. Percekkel később befordulunk eg y kétszintes motel parkolójába. A szobák nem eg y belsőfolyosóra, hanem a g ang ra nyílnak. Első dolg unk kinyújtóztatni a lábunkat – pontosabban Andrew a lábát, a karját, a nyakát, g yakorlatilag az eg ész testét próbálja ellazítani –, majd kiszedjük a cuccokat a hátsó ülésről. A g itárt azonban ott hag yja. – Zárd be az ajtót – fig yelmeztet. Az előcsarnoknak por- és kávészag a van. – Két eg yszemélyes szobát kérünk, ha lehetség es, akkor eg ymás mellettieket – mondja Andrew a portásnak, miközben előkotorja a farzsebéből a tárcáját. A táskámba nyúlok a bukszámért. – Ki tudom fizetni a szobámat. – Nem, majd én. – Nem, komolyan, hag yd, hog y fizessek. – Azt mondtam, nem. Tedd el a pénzt. Vonakodva eng edelmeskedem. A középkorú, őszülő, zsíros szőke kontyos asszony a pult mög ül üres tekintettel bámul ránk, majd leüt pár billentyűt, hog y kiderítse, melyik szoba üres. – Dohányzó? – kérdi Andrew-tól. Fig yelem, ahog y a tekintete vég ig fut Andrew izmos karján. – Nem. Tap, tap, tap. Klikk, klikk, klikk. Ujjai oda-vissza mozog nak a billentyűzet és az eg ér között. – Csak két üres, eg ymás melletti eg yszemélyes szoba van, de az eg yik dohányzó.
– Jó lesz – közli vele Andrew, és átnyújtja a hitelkártyáját. Az asszony elveszi a plasztikdarabot, de a tekintete közben eg y pillanatra sem mozdul Andrew karjáról. Szajha. Miután fizetünk és meg kapjuk a kulcsokat, visszameg yünk az autóhoz, és kivesszük a g itárt is a hátsó ülésről. – Ha éhes vag y, elug orhatok kajáért – ajánlja fel. – Kösz, meg vag yok. – Biztos? – Ja, eg yáltalán nem vag yok éhes, de ha kell, vehetek valamit az automatából. Bedug ja a kártyát a zárba, majd felvillan a zöld fény. Kinyitja az ajtót. – De azokban a kajákban nincs más, csak cukor és zsír – emlékeztet. A szoba meg lehetősen puritán, eg yszemélyes, fa fejtámlás ág g yal a fal mellett. A takaró rusnya, barna és rémisztő. A szobának tiszta illata van, és elég tűrhetően néz ki, de minden motelszobában az első dolg om az, hog y leszedem az ág ytakarót. Soha nem lehet tudni, milyen élőlények lakoznak benne, és mikor mosták ki utoljára. Andrew mély léleg zetet vesz. – Ez a nemdohányzó szoba – állapítja meg , majd alaposan körülnéz. – Ez lesz a tied. – A falnak támasztja a g itárt, majd bemeg y az apró fürdőszobába, felkapcsolja a villanyt, ellenőrzi, működik-e a ventilátor, aztán visszajön, az ablakhoz lép, és meg nézi, mi van a lég kondival – vég ül is július közepe van. Aztán lehúzza a takarót, és meg nézi az ág yneműt és a párnákat. – Mit keresel? – Csak biztos akarok lenni benne, hog y minden tiszta – feleli, rám se nézve. – Nem szeretném, ha koszos és büdös ág yneműben kellene aludnod. Mélyen elpirulok, és g yorsan elfordulok, hog y ne lássa. – Bár eg y kicsit még korán van az alváshoz, a vezetés elég g é elfárasztott – teszi hozzá, és felveszi a g itárt. – Hát, vég ül is te nem aludtál eg yáltalán, mióta meg érkeztünk Cheyenne-be. Ledobom a táskát és a retikült az ág y lábához. – Ig az, vag yis úg y tizennyolc órája talpon vag yok. A francba, észre se vettem. – A kimerültség már csak ilyen. Az ajtóhoz meg y, és kinyitja, miközben én mozdulatlanul állok az ág y lábánál. Kínos a csend, de szerencsére nem tart sokáig . – Rendben, akkor reg g el találkozunk – szól vissza a küszöbről. – A szobám a 110-es, közvetlenül melletted, szóval, ha szükség ed van valamire, csak zörög j át a falon. – Az arcán nem látok semmi mást, csak kedvesség et és őszinteség et.
Mosolyog va bólintok. – Nos, akkor jó éjszakát – köszön el vég ül. – ’Éjszakát. Halkan becsukja mag a mög ött az ajtót. Szórakozottan ácsorg ok még eg y darabig , Andrew-ra g ondolva, aztán meg rázom mag am, és kutatni kezdek a táskámban. Hosszú napok óta először zuhanyozhatok le vég re – már a g ondolattól átjár a boldog ság . Előkapok eg y tiszta bug yit, a kedvenc fehér pamutsortomat és eg y pink-kék csíkos ujjú pólót. Aztán meg keresem a fog kefémet, a fog krémet és a Listerine-t, és mindezekkel felszerelkezve a fürdőszobába indulok. Pucérra vetkőzöm; boldog vag yok, hog y meg szabadulhatok a napok óta viselt ruháimtól. Lehajig álok mag amról mindent a földre, és meg állok a tükör előtt. Ó, istenem, förtelmesen nézek ki! A sminkem tönkrement, szinte lekopott. Kósza tincsek lóg nak ki a copfomból, és úg y tapadnak a fejemhez, mint eg y patkányfészek. Nem hiszem el, hog y Andrew ilyen állapotban látott! Kihúzom a g umit a hajamból, és az ujjaimmal meg próbálom kibog ozni a g ubancokat. Először fog at mosok, és eg észen addig nem köpöm ki a szájvizet, amíg el nem múlik az ég ető érzés. A zuhanyozás mag a a mennyország . Eg y örökkévalóság ig élvezném, ahog y a forró vízsug arak záporoznak a testemre. Amikor már nem bírom tovább, és érzem, hog y a forró víz és g őz mindjárt álomba ring at, alaposan meg mosakszom. Kétszer – csak, mert meg tehetem, és mert olyan rég en nem élvezhettem már azt az érzést. Aztán leborotválom a lábam, hog y meg szabaduljak a kezdődő bundától. Vég ül elzárom a nyikorg ó csapokat, és elveszek eg yet a g ondosan összehajtott fehér törülközők közül. Hallom, hog y Andrew szobájában is folyik a víz, aztán azon kapom mag am, hog y fig yelek a szomszédból érkező hang okra. Elképzelem őt a zuhany alatt, de semmi szexuális vag y perverz nincs a g ondolataimban, bár könnyű lenne róla fantáziálni. De most csak általánosság ban g ondolok rá, arra, amit eg yütt átéltünk eddig , és arra, mi hozott össze kettőnket. Eszembe jut az apja, és a szívem eg y kicsit ismét meg szakad a g ondolatra, mennyire fájdalmas ez Andrew-nak, és én képtelen vag yok seg íteni rajta. Nag y nehezen visszaráncig álom mag am a jelenbe, a saját problémáimhoz; semmiség nek tűnnek Andrew g ondjaihoz képest. Remélem, soha nem kell majd bevallanom, mi késztetett erre a sehova sem vezető utazásra, mert ostobának és önzőnek érzem mag am. Az én problémáimat össze sem lehet hasonlítani az övéivel. Vizes hajjal mászom be az ág yba, az ujjaimmal fésülöm ki a g ubancos fürtöket. Bekapcsolom a tévét – eg yáltalán nem vag yok fáradt, hiszen nag yrészt vég ig aludtam az utat Denvertől –, és vég ig szörfözök a csatornákon, míg nem találok eg y Jet Li-filmet. De nem ig azán fig yelek oda, inkább csak háttérzajnak kell. Anyu nég yszer hívott, és ug yanannyi üzenetet hag yott. Natalie-tól viszont még mindig semmi. – Hog y érzed mag ad Virg iniában? – kérdi anyám. – Remélem, jól mulatsz.
– Ig en, minden nag yszerű. Te hog y vag y? Anya kuncog a vonal másik vég én, és ezt valahog y visszataszítónak találom. Eg y férfi van vele. Ó, istenem, remélem, nem az ág yban van, meztelenül, eg y pasassal, aki a nyakát nyalog atja, miközben velem beszélg et! – Jól vag yok, kicsim. Még mindig Rog errel járok – a jövő hét vég én meg yünk a hajóútra, amiről meséltem. – Ez remek, anyu. Ismét kuncog , én pedig fintorg ok. – Rendben, kicsim, mennem kell. (Hag yd abba, Rog er!) – Ismét kuncog , én pedig mindjárt elhányom mag am. – Csak tudni akartam, hog y mit csinálsz. Kérlek, hívj fel valamikor holnap, és mesélj el mindent, rendben? – Oké, anyu, azt fog om tenni. Szeretlek. Elköszönünk, és hag yom, hog y a mobil kiessen a kezemből az ág yra. Visszahanyatlom a párnára, és azonnal eszembe jut Andrew. Lehet, hog y ő is ug yanennek a falnak támasztja a fejét a szomszéd szobában. Még leg alább ötször újra vég ig kapcsolg atok a csatornákon, aztán feladom. Lejjebb csúszom az ág yon, és körülnézek a szobában. Andrew g itárjának hang jára eszmélek fel, és lassan felülök, hog y jobban ki tudjam venni, mit játszik. Valami lág y dallam, bizonytalan sirám. A refrénnél kicsit felg yorsul, aztán fájdalmassá lassul meg int. Gyönyörű. Még vag y neg yedórát játszik, aztán csend borul a szobára. A tévét azonnal kikapcsoltam, amikor meg hallottam az első dallamot, íg y most nincs más zaj, csak a csap csöpög ése a fürdőszobában és eg y-eg y autó motorjának a zaja, ahog y átvág a parkolón. Lassan elalszom, és visszatér az álom. Aznap reggel, felkelés előtt nem kaptam meg a szokásos rengeteg üzenetet Iantől. Hívtam a mobilját, de csak csörgött és csörgött, és nem kapcsolt üzenetrögzítőre. És Ian nem volt az iskolában, amikor odaértem. Mindenki csak bámult, miközben átvágtam a folyosókon. Néhányan nem voltak képesek a szemembe nézni. Jennifer Parsons sírva fakadt, amikor elmentem mellette, egy csoport lány, a vezérszurkolók pedig felhúzott orral néztek rám, mintha fertőző lennék. Nem tudtam, mi történik, de úgy éreztem, mintha egy rémisztő alternatív valóságba jutottam volna. Senki nem szólt hozzám, de nyilvánvaló volt, hogy az iskolában mindenki tud valamit, amit én nem. Valami rosszat. Soha nem voltak ellenségeim, legföljebb néhány vezérszurkoló volt féltékeny, amiért Ian szerelmes volt belém, és nem foglalkozott velük. Mit mondjak erre? Ian Walsh dögösebb volt, mint a focicsapat legmenőbb hátvédje, és senkit, még Emily Dertinget, a millbrooki középiskola leggazdagabb lányát sem érdekelte, hogy Iannek nem volt semmije, és még mindig a szülei vitték a suliba. Akkor is őt akarta. Mindenki őt akarta. A szekrényemhez mentem, és reméltem, hog y mielőbb összefutok Natalie-val, aki majd
elmondja, mi folyik itt. Tovább időztem, mint szoktam, várva, hog y előkerüljön. De Damon volt az, aki meg keresett, és elmondta, mi történt. Félrevont, be az alkóvba, az ivókutak közé. A szívem hevesen zakatolt. Már reg g el, amikor felébredtem, tudtam, hog y valami rossz történt – már azelőtt, hog y észrevettem volna: nincs eg yetlen SMS sem Iantől. Rám tört a rosszullét. Mintha a lelkem mélyén már tudtam volna… – Camryn… – Már ebből tudtam, hogy valami komoly dologról van szó, mert Damon és Natalie mindig Camnek hív. – Iant autóbaleset érte az éjjel… Éreztem, hogy elakad a lélegzetem, és a szám elé kaptam a kezem. A torkom összeszorult, és eleredt a könnyem. – Hajnalban halt meg a kórházban. – Damon igyekezett megértetni velem, mi történt, de láttam az arcán a fájdalmat. Csak bámultam rá egy örökkévalóságig, aztán összecsuklottam a karjaiban. Csak sírtam és sírtam, míg rosszul nem lettem, és végül Natalie ránk talált, és együtt elvittek a nővérszobába. Verítéktől csatakosan ébredek fel a rémálomból, a szívem majd’ kiug rik a helyéből. Lerázom mag amról a takarót, felülök az ág yban. Vég ig simítom a fejemet, és nag yot sóhajtok. Rég óta elkerült ez az álom. Valójában ez az utolsó álom, amelyre emlékszem. Vajon miért tért vissza? Dörömbölésre riadok fel. – KELJ FEL ÉS RAGYOGJ, BOGÁRKA! – hallom Andrew zeng ő hang ját az ajtó túloldaláról. Nem is emlékszem, hog y újra elaludtam a rémálom után. A nap átrag yog a füg g öny résén, aranyszínnel világ ítja meg a sárg ásbarna szőnyeg et. Felkelek, hátrasimítom izzadt hajamat, és indulok kinyitni az ajtót, mielőtt dörömbölésével felverné az eg ész motelt. Ostobán bámul rám a nyitott ajtóból. – A francba, te lány – mér vég ig . – Mi az istennyilát akarsz tenni velem? Vég ig nézek mag amon, és próbálok teljesen felébredni, aztán rádöbbenek, hog y a vékony sort és az alvópóló van rajtam, melltartó nélkül. Ó, istenem, a mellbimbóim valóság g al átszúrják az anyag ot! Összefonom a karomat a mellem előtt, és próbálok nem a szemébe nézni, amikor befurakodik mellettem a szobába. – Azt akartam mondani, hog y öltözz – folytatja vig yorog va, kezében a cuccaival meg a g itárral. – De tőlem jöhetsz nyug odtan íg y is, ahog y vag y. Meg rázom a fejem, és ig yekszem elrejteni a mosolyomat. Lehuppan az ablak melletti székre, a cuccait a földre dobja. A térdét éppen csak eltakaró, bézs bermudát visel, sima sötétszürke pólót és fekete futócipőt. Nem látok rajta zoknit. Vetek eg y futó pillantást a bokáján lévő tetoválásra; kör alakú kelta minta, pontosan a csonton. Olyan a lába, mint eg y profi futóé, a vádlija dag ad az izomtól. – Várj itt, mindjárt elkészülök – mondom, és indulok, hog y összeszedjem a cuccaimat a komód
tetején lévő táskából. – Mennyi idő kell? – kérdezi, olyan hang súllyal, mint eg y vallatótiszt. Eszembe jut, mint mondott az apja házában. Mielőtt válaszolnék, vég ig g ondolom a lehetőség eket: a szokásos félórás készülődést válasszam, vag y csak kapjam mag amra, ami a kezem üg yébe kerül? Seg ít eldönteni a kérdést. – Két perced van. – Két perc? Vig yorog va bólint. – Jól hallottad. Két perc. – A biztonság kedvéért felemeli két ujját. – Beleeg yeztél, hog y azt teszed, amit mondok, emlékszel? – Ig en, de azt hittem, az csak az őrültség ekre vonatkozik, mint, mondjuk, ábrándozni eg y pasasról, akit eg y másik autóban látunk, vag y bog arat enni. Elg ondolkodva felvonja a szemöldökét, és elfintorodik, mintha valami meg fontolandó ötlettel álltam volna elő. – Idővel majd arra is sor kerül. Jézusom, mit tettem? Vitára készen, csípőre tett kézzel felkapom a fejem. – Az ki van zárva, hog y… – A ravasz kölyökvig yor belém fojtja a szót. Lenézek, és látom, hog y a két karom már nem takarja el a bimbóimat, amelyek büszkén ág askodnak a vékony póló alatt. Hang osan fújtatok felháborodásomban. – Andrew! Meg játszott szég yenkezéssel lesüti a szemét, de ahog y félig lehunyt szemhéja alól felnéz rám, csak még ördög ibbnek tűnik a mosolya. Olyan kibaszottul dögös… – Hé, nem én tehetek róla, hog y inkább az alapszabályokról vitatkozol, ahelyett, hog y eltakarnád a bájaidat. Fig yelmeztetlek, hog y a két szemem önálló életet él. – Ja, fog adni mernék, hog y ez nem csupán a szemedre ig az. – Önelég ült mosollyal felkapom a táskámat a komódról, benyomakszom vele a fürdőszobába, és mag amra zárom az ajtót. Amikor belenézek a tükörbe, a mosolyom olyan neg édes, mint amilyet az 1980-as években készült stúdióportrékon látni. Oké, két percem van. Szó szerint beleug rom a melltartóba és eg y szűk farmerbe. Ug rálok párat, hog y feljöjjön. Cipzár. Gomb. Alapos fog mosás. Eg y korty szájvíz. Öblög etés. Garg alizálás. Köpés. Fésülködés, laza copf fonása a jobb váll fölött. Eg y kis alapozó, leheletnyi púder. Fekete szempillafesték, mert ez a leg fontosabb feg yver a sminkelésnél. Rú… BUMM! BUMM! BUMM! – Lejárt a két perced!
A rúzst azért még g yorsan vég ig húzom az ajkamon, aztán ráharapok eg y darab vécépapírra. Biztos vag yok benne, hog y mosolyog , és amikor eg y szempillantással később kinyitom az ajtót, kiderül, hog y ig azam volt. A felső ajtófélfába kapaszkodik. Kemény, kockás hasa kissé kilátszik a felhúzódó póló alól. A köldökétől keskeny sávban fut le a szeméremszőr. – Nézzenek oda! – Füttyent eg yet, de nem mozdul az ajtóból. Alaposan vég ig mér. – Az eg yszerűség szexi. Átfurakszom mellette, és kihasználom a lehetőség et, hog y rászoríthatom a tenyeremet a mellkasára. Hag yja, hog y ellépjek mellette. – Nem is tudtam, hog y szexin akarok kinézni a kedvedért – vetem oda, feléje sem fordulva. Belehajig álom az alvócuccaimat a táskába. – Azta, ez már ig en! Eg yszerű, szexi és rendetlen – büszke vag yok rád! Észre sem vettem, mit csinálok. Csak beg yömöszöltem a ruháimat a táskába, és eszembe se jutott, hog y előbb szépen összehajtog assam mindeg yiket. Nem vag yok „orvosi értelemben” kényszerbeteg , csak van néhány állandó szokásom – a ruháimat például tizeneg y éves korom óta mindig szépen összehajtog atom, és rendben tartom.
16 ANDREW ENNYIT A REGGELI szexuális frusztrációról. Rendben, eg y kissé vissza kell fog nom mag am, különben még azt hiszi, hog y csak AZT akarom tőle. Bármikor máskor, bármelyik másik lánnyal már túl lennénk a szexen, de Camrynnal semmi sem olyan, mint amilyen lenni szokott. Kemény lesz (ja, szó szerint), de próbálok nem flörtölni vele. Ez az utazás mindkettőnk számára fontos. Csak eg yetlen esélyem van arra, hog y ne rontsak el mindent, és átkozott leg yek, ha elbaszom. – Nos, mi spontán utazásunk következő állomása? – kérdi. – Először is, meg reg g elizünk – válaszolom, miközben felszedem a cuccaimat a földről. – És nem lenne spontán, ha volna pontos tervem. Felkapja a mobilját az éjjeliszekrényről, ellenőrzi, nincs-e új SMS vag y nem fog adott hívás, aztán belehajítja a retiküljébe. Elindulunk – és a csökönyös Camryn elkezd nyafog ni. – Kérlek, Andrew, én nem tudok ilyen helyen enni – panaszkodik. Ez eg y kisváros, és a leg több étkezde vag y g yorsbüfé még zárva van. – Komolyan beszélek. – Édes, amikor duzzog , és leg szívesebben a két kezembe fog nám az arcát, és addig nyalog atnám, amíg sikong atni nem kezdene, hog y ez a leg undorítóbb dolog , amit valaha átélt. – Ha nem akarod, hog y az ideg eidre menjek, markolásszam a háborg ó g yomromat, és nyög décseljek eg y órán keresztül, akkor nem kényszerítesz rá, hog y ilyen vacakot eg yek, főleg nem kora reg g el. Hátrahajtom a fejem, és összeszorított szájjal vég ig mérem. – Ug yan már, nem kell túlzásokba esni. Kezdem azonban hinni, hog y nem túloz. Meg rázza a fejét, könyökével az ajtónak támaszkodik, és a szájába veszi a hüvelykujját. – Nem, komolyan beszélek, a g yorsételektől mindig rosszul leszek. Hidd el, nem akarok kekeckedni, de ez mindig g ondot jelent, ha valahova elmeg yek anyuval vag y Natalie-val. Olyan helyet kell keresniük, ahol nem leszek rosszul. Oké, szóval ig azat beszél. – Rendben, én aztán ig azán nem akarom, hog y bajod essen – nevetek fel könnyedén. – Úg yhog y eg y kicsit tovább meg yünk, és keresünk valamit útközben. Pár óra múlva már több étterem lesz nyitva. – Köszönöm – mosolyog rám édesen.
Nagyon szívesen… Két és fél órával később meg érkezünk az oklahomai Owassóba. Camryn felpillant az étterem hatalmas sárg a-fekete táblájára, és szerintem mag a sem tudja, akare itt enni vag y sem. – Itt ez az eg yetlen hely, ahol reg g elizni lehet – jeg yzem meg , miközben behajtok a parkolóba. – Délen ez olyan, mint a Starbucks, itt Waffle House van minden sarkon. Bólint. – Azt hiszem, ez jó lesz. Tartanak salátát? – Hát, idefig yelj! – Oldalra biccentett fejjel szembefordulok vele. – Abba belementem, hog y nem kell zsíros g yorsételt enned, de a saláta túlmeg y minden határon. Elhúzza a száját, beharapja az ajkát, majd bólint. – Rendben, nem eszem salátát. De ug ye tudod, hog y abban lehet csirke meg eg y csomó finom dolog is, olyasmi, amire eg y olyan alak, mint te, még csak nem is g ondol? – Nem, úg yhog y jobb, ha feladod – közlöm vele határozottan, majd az étterem felé biccentek. – Gyerünk, éppen elég sokáig vártam. Éhen halok. És nag yon zsémbes leszek, ha éhes vag yok. – Már most is zsémbes vag y – motyog ja. Meg rag adom a karját, és közelebb húzom mag amhoz. Ig yekszik elfordítani láng oló arcát. Imádom a Waffle House illatát; a szabadság ot, az utazást jelképezi, mert tudom, hog y a vendég ek kilencven százaléka menet közben áll meg itt. Teherautó-sofőrök, ország úti vándorok, hippik – olyan emberek, akik meg szabadultak a szociális rabszolg aság monotóniájától. Az étterem majdnem tele van. Camrynnal eg y bokszba ülünk a palacsintasütő közelében, a lehető leg messzebb a hatalmas ablakoktól. A zeneg ép – szimbolikus berendezési tárg y minden Waffle House-ban – az eg yik ablak mellett áll. A pincérnő mosolyog va üdvözöl minket, és várakozón meg áll az asztal mellett, eg yik kezében írótömb, a másikban a toll, a heg ye a papíron. – Hozhatok kávét? Camrynra pillantok, aki máris a menüt tanulmá-nyozza. – Én édes jeg es teát kérek – feleli. A pincérnő feljeg yzi a rendelést, és rám néz. – Én kávét. Bólint, és indul, hog y hozza az innivalót. – Néhány dolog eg észen jól néz ki – jeg yzi meg Camryn, aki még mindig a menüt tanulmányozza, arcát összekulcsolt kezére támasztva. A mutatóujját vég ig futtatja a műanyag lapon, majd rábök a saláták rövid listájára. – Fig yelj, látod? Van g rillezett és almás-pekándiós csirkesaláta is. Ellenállhatatlan a hatalmas kék szeméből sug árzó reménykedő tekintet.
Beadom a derekam. Totálisan el vag yok veszve. – Rendelj, amit csak akarsz. – Meleg en rá nézek. – Tényleg nem bánom. Kettőt pislog , mint aki nem hiszi, hog y ilyen könnyen meg adtam mag am, aztán felrag yog a szeme. Összehajtja a menüt, és visszateszi a tartóba. A pincérnő éppen meg hozza az italokat. – Kiválasztották, hog y mit szeretnének? – kérdi, miközben leteszi a poharakat az asztalra. A tollának a heg ye, mintha el sem mozdult volna közben, a jeg yzettömbre nyomva, készen rá, hog y mozog ni kezdjen. – Én eg y fieszta omlettet kérek – mondja Camryn az arcán apró mosollyal, ahog y a tekintete összekapcsolódik az enyémmel. – Pirítóssal vag y pog ácsával? – Pog ácsával. – Grízkásával, rösztivel vag y paradicsommal? – Rösztivel. A pincérnő g ondosan lejeg yzi Camryn rendelését, aztán kérdőn felém fordul. Pillanatnyi hallg atás után rendelek. – Eg y almás-pekándiós csirkesalátát kérek. Camryn arcáról lefag y a mosoly. Rákacsintok, és a saját menümet az övé mellé teszem. – Szeret veszélyesen élni, mi? – kérdezi a pincérnő, és letépi a blokkról a leg felső lapot. – Csak ma – felelem. Fejcsóválva otthag y minket. – Mi az ördög? – Camryn feltartja a kezét. Mivel nem tudja eldönteni, mosolyog jon-e vag y lesújtóan nézzen, eg y kicsit mindkettőt meg teszi. – Gondoltam, ha te hajlandó vag y valamit meg enni a kedvemért, akkor én is meg tehetem ezt érted. – Ja, oké, de nem hiszem, hog y a salátával jól fog sz lakni. – Valószínűleg nem, de íg y tisztesség es. Gúnyosan rám mosolyog , és hátradől. – Az viszont nem lesz tisztesség es, ha útközben hallg atnom kell, ahog y panaszkodsz, amiért éhes vag y. Te mag ad mondtad, hog y olyankor zsémbes leszel. Nem tudnék igazán zsémbes lenni vele, de ig aza van: a salátától nem fog ok jóllakni. A fejes salátától pedig szellentenem kell – biztosan nag yon utálna eg y autóban utazni velem, miután ettem abból a szarból. De meg tudom csinálni. Leg alábbis nag yon remélem, hog y meg tudom enni az eg észet anélkül, hog y nekiállnék nyafog ni. Leg alább száz érvem van a saláta ellen. Ez nag yon érdekes lesz. Pár perc múlva a pincérnő visszatér, és leteszi Camryn elé az ételt, elém pedig eg y tányérnyi istenkáromlást. Újratölti a poharainkat, meg kérdezi, kérünk-e még valamit, aztán meg y tovább.
Camryn feszülten fig yel. Lenéz, elrendezi a pog ácsákat a röszti mellett, aztán meg fordítja a tányért, hog y az omlett leg yen a hozzá közelebbi oldalon. Felveszem a villát, és néhányszor meg keverem a salátát, mintha – akárcsak Camryn – előkészíteném az evéshez. Eg yszerre pillantunk fel eg ymásra, és várjuk, hog y a másik meg szólaljon. Az ajkát big g yeszti. Én is az enyémet. – Akarsz cserélni? – böki ki vég ül. – Ja – felelem g ondolkodás nélkül, és mindketten áttoljuk a tányérunkat az asztal másik oldalára. Arcunkat elönti a meg könnyebbülés. Mag amtól nem ezt rendeltem volna, de még mindig jobb, mint a fejes saláta. Vég zek az étellel, mire Camryn meg eszi a saláta felét. Rendelek eg y szelet csokoládés pitét, és kérek még eg y kis kávét. Közben eg yfolytában beszélg etünk a volt leg jobb barátnőjéről, Natalie-ról, aki imádja a feltűnő topokat, biszexuális és hatalmas melle van. Leg alábbis ezt szűröm le abból, amit Camryn mesél róla. – És mi történt a mosdóbeli incidens után? – fag g atom két falat pite között. – Soha többé nem mentem be vele nyilvános mosdóba. Abban a lányban nincs eg y csöpp szég yenérzet se. – Vicces csajnak tűnik. Camryn elg ondolkodik, mielőtt válaszol. – Ig en, az volt. Csendben fig yelem, ahog y elmereng eg y emléken, a villával bökdösve a saláta maradékát. Döntésre jutok. Leteszem a villát, meg törlöm a számat, és kicsusszanok a bokszból. – Hová mész? – kérdi Camryn. Csak vig yorg ok, és elindulok a zeneg ép felé. Bedobom a pénzt, a tekintetem vég ig fut a dalcímeken. Vég ül kiválasztok eg yet, és meg nyomom a g ombot. Felcsendül a Raisins In My Toast, a Waffle House „indulója”, miközben elindulok vissza az asztal felé. A három pincérnő és a szakács ellenség esen rám bámul, de én csak mosolyg ok. Camryn teste meg dermed, a háta merev, a szeme fehérje szinte világ ít. Amikor pedig elkezdem tátog ni az ötvenes éveket idéző dal szöveg ét, szinte lecsúszik az asztal alá. Az arca vérvörös. Visszaülök a helyemre, de vég ig rázom a csípőmet a zene ritmusára. – Ó, istenem, Andrew, kérlek, ne kezdj énekelni! Majd’ meg feszülök, hog y ne nevessem el mag am, de széles vig yorral énekelek. A kezébe temeti az arcát, keskeny válla rázkódik az elfojtott nevetéstől a vékony fehér póló alatt. Pattintg atok a zene ritmusára, eljátszom, hog y hátranyalom a sérót. A fejhang ú énekest eltúlzott g rimaszokkal utánozom, a mélyebb hang út a mellkasomhoz szorított állal és komoly arccal. Közben eg yfolytában pattintg atok. Eg yre jobban belejövök, és a dal közepe felé Camryn elveszíti a harcot: könnybe lábad
a szeme a hang talan nevetéstől. Szinte már teljesen lecsúszott a székéről, az álla már majdnem eg y vonalban van az asztal lapjával. Amikor – az ott dolg ozók leg nag yobb meg könnyebbülésére – a dal vég et ér, csak a Camryn mög ötti bokszban ülő idős hölg y tapsol meg . A többi vendég ránk se bag ózott, bár Camryn úg y néz rám, mintha az eg ész étterem minket fig yelt és rajtunk mulatott volna. Vicces. És annyira helyes, amikor zavarban van. Rátámaszkodom az asztalra. – Na, azért nem volt ez olyan rossz, ig az? – Önelég ülten vig yorg ok. Ujjbeg yével óvatosan letörli az elmázolódott szemfestéket. Néhányszor még vég ig rázkódik a testén a nevetés, miközben lassan lecsillapodik. – Benned sincs semmi szég yenérzet – jelenti ki nevetve. – Kínos volt, de jól mulattam. – Camryn lerúg ja a cipőjét, és meztelen lábát felhúzza az ülésre. Ismét úton vag yunk, abba az irányba meg yünk, amerre Camryn mutatott. Kelet felé tartunk a 44esen, vag yis vég ig autózunk majd Missouri déli részén. – Örülök, hog y szívesség et tehettem. Előrehajolok, és bekapcsolom a CD-lejátszót. – Jaj, ne! Kíváncsi vag yok, most milyen messzire meg yünk vissza a hetvenes évekbe. Rávig yorg ok. – Ez eg y jó dal. – Feltekerem a hang ot, és az ujjaimmal verem a ritmust a kormányon. – Aha, már hallottam eg yszer. – Hátrahajtja a fejét az ülésen. – Ez a Wayward Son. – Majdnem. A címe Carry On Wayward Son. – Aha, elég közel voltam, úg yhog y nem kellett volna kijavítanod. – Próbálja meg játszani a sértettet, de nem ig azán meg y neki. – És melyik zenekar játssza? Grimaszt vág . – Nem tudom! – A Kansas – oktatom ki professzorhoz méltó szemöldökráncolással. – Az eg yik kedvencem. – Mindeg yikről ezt mondod – jelenti ki fitymálón, a szempilláit rebeg tetve. – Lehet, de a Kansas dalai tényleg tele vannak érzelemmel. Például a Dust In The Windnél kifejezőbb dalt el sem tudok képzelni a halálról. Meg szünteti az ember összes félelmét. – Meg szünteti a félelmet a haláltól? – kérdi hitetlenkedve. – Szerintem ig en. Olyan, mintha Steve Walsh mag a lenne a Kaszás, és meg g yőzne, hog y nem kell félned tőle. A francba, ha választanom kéne, hog y melyik dalra haljak meg , ez lenne az első a listámon.
– Ez eg y kicsit túl morbid nekem – közli rosszallóan. – Hát, ha innen nézed, akkor talán ig en. Felém fordul. Mindkét lába az ülésen, a térde felhúzva, a válla és a feje a háttámlán. Aranyló copfja, amelytől olyan lág ynak tűnik az arca, szokás szerint átvetve a jobb vállán. – A Hotel California. Az Eag lestől. Rápillantok. Le vag yok nyűg özve. – Ez az eg yik klasszikus, amit szeretek. Elég edetten elmosolyodom. – Tényleg ? Nag yon jó dal, hátborzong ató – úg y érzem mag am, amikor hallg atom, mintha eg y fekete-fehér horrorfilmben szerepelnék. Jó választás. Nem vicc, valóban le vag yok nyűg özve. Verem tovább a Carry On Wayward Son ritmusát a kormányon, aztán hirtelen hang os pukkanást és eg y sor kattog ást hallok, míg lelassítok, hog y félreálljak az útpadkára. Camryn közben már lekapta a lábát az ülésről, és körbeteking et, hog y meg állapítsa a zaj forrását. – Defektet kaptunk? – kérdezi olyan hang súllyal, mintha átkozódna. – Ja. – Leparkolok, leállítom a motort. – Szerencse, hog y van eg y pótg umi a csomag tartóban. – Olyan rusnya minig umi? Felnevetek. – Nem, ig azi, életnag yság ú abroncs, minden szükség es tartozékával eg yütt, és íg érem, hog y passzolni fog a másik háromhoz. Ettől szemlátomást meg nyug szik eg y kicsit, míg le nem esik neki, hog y g únyolódtam. Rám ölti a nyelvét, és bandzsít. Nem tudom, ettől miért tör rám hirtelen a kényszer, hog y meg dug jam a hátsó ülésen, de hát mindenkinek meg vannak a saját perverziói. A kilincs felé nyúlok, Camryn pedig ismét felhúzza a lábát az ülésre. – Ne nag yon helyezd mag ad kényelembe! – Ezt hog y érted? – pislant rám. – Vedd fel a cipődet – biccentek a padló felé –, aztán emeld a seg g edet, és g yere seg íteni. Elkerekedik a szeme, de meg se moccan, mintha arra várna, hog y felnevessek, és azt mondjam, hog y csak vicceltem. – Én… én nem tudom, hog yan kell kereket cserélni – nyög i ki, amikor rájön, hog y komolyan beszélek. – Tudod, hog yan kell kereket cserélni – javítom ki, és ettől még jobban meg döbben. – Százszor láttad az életben és a filmekben is, hog yan csinálják. Hig g y nekem, tudod, mindenki tudja. – Soha életemben nem cseréltem még kereket – erősködik, és előrebig g yeszti az alsó ajkát. – Akkor ma fog sz – közlöm vele vig yorog va. Nem nyitom ki teljesen az ajtót, míg a közeledő kamion el nem robog mellettünk.
Pár pillanat múlva vég re Camryn is lerázza mag áról a bénultság ot. Felhúzza az edzőcipőt, kimászik az autóból, és becsukja mag a mög ött az ajtót. – Gyere velem – biccentek az autó hátulja felé, és Camryn követ. A jobb hátsó kerék lyukadt ki. – Ha valamelyik bal oldali kerék lenne defektes, akkor meg úsznád a munkát. – Komolyan velem fog od kicseréltetni a kereket? Azt hittem, hog y ezt már tisztáztuk. – Ig en, bébi, komolyan veled fog om kicseréltetni a kereket. – De az előbb azt mondtad, hog y jöjjek seg íteni, nem azt, hog y nekem kell csinálni. Bólintok. – Nos, a szó szoros értelmében seg íteni fogsz – g yere csak. A csomag tartóhoz lépünk. Kiemelem a pótkereket, és leteszem az aszfaltra. – Fog d az emelőt és a kerékkulcsot, és hozd ide. – Teszi, amit mondok, de közben morog a bajsza alatt, hog y „csupa fekete trutyi” lesz a keze. Alig tudom meg állni, hog y fel ne nevessek, míg a lapos g umi mellé g urítom a pótkereket. Újabb kamion zúg el mellettünk, a szele g yeng éden himbálja az autót. – Ez veszélyes – mondja, Camryn, és ledobja az emelőt meg a kerékkulcsot a lábamhoz. – Mi van, ha eg y autó letér az útról, és elüt minket? Nem szoktad nézni A világ legnagyobb idiótáit a tévében? Szent szar? Ő is nézi ezt a sorozatot? – Ami azt illeti, nézem. De most g yere ide, és álljunk neki. Ha az autó mög ött kuporog sz, akkor kisebb eséllyel fog valaki elütni. – Miért lenne ettől kisebb az esély? – kérdi összeráncolt szemöldökkel. – Ha az út szélén állsz, szexin, mint eg y istennő, talán még én is félrekapnám a kormányt, miközben bámullak. Lenézően forg atja a szemét, de lehajol a kerékkulcsért. – Au! – Nag yot nyög , ahog y meg próbálja meg lazítani az eg yik csavart. – Ez átkozottul szoros! Meg lazítom a csavarokat, de hag yom, hog y ő tekerje ki mindeg yiket. Közben lesem az elhaladó autókat, de nem mutatom, hog y én is ag g ódom eg y kicsit. Ha fig yelek, több esélyem van elrántani Camrynt az útból, mint fordított esetben neki eng em. Most jön az emelő; seg ítek neki, meg mutatom, hog yan állítsa be, és az autó melyik része alá teg ye, bár úg y tűnik, mag ától is tudja. Először kicsit üg yetlenkedik a karral, de hamar rájön, mit kell csinálni, és az autó kezd elemelkedni a földtől. Bevallom, közben a seg g ét nézem; minden férfi ezt tenné, aki nem bolond vag y meleg . Aztán eg yszer csak, minden fig yelmeztető előjel nélkül, elkezd zuhog ni az eső, mintha dézsából öntenék. Camryn sikong atni kezd, hog y bőrig ázik, és máris elfeledkezik a kerékcseréről. Felpattan, az ajtókilincshez kap, de hirtelen rádöbben, hog y talán nem szabad beszállni, ha az autó emelőn van.
– Andrew! – Máris csuromvíz. A kezét a feje fölé tartja, mintha az seg ítene meg védeni az esőtől. Majdnem bepisilek a nevetéstől. – Andrew! Mókás, ahog y dühöng . Meg fog om a vállát, az arcomat veri az eső. – Majd én befejezem. – Nehéz pléhpofát vág ni, nem is sikerül. Pár perc, és az új kerék a helyén. A lapos g umit az emelővel és a kerékkulccsal eg yütt behajítom a csomag tartóba. – Várj! – szólok Camrynra, aki már éppen szállna be az autóba. Meg dermed. Reszket az esőben, minden porcikája csuromvíz. Lezárom a csomag tartó tetejét, és mellé lépek. Érzem, ahog y a víz cuppog a cipőmben, mert nincs rajtam zokni. Rámosolyg ok, remélve, hog y visszamosolyog . – Ez csak eső. Kicsit feleng ed, szemlátomást valami játékos bátorítást vár. – Gyere ide. – Kinyújtom a kezem, ő pedig meg fog ja. – Mi van? – kérdi félénken. A copfja nehéz a víztől, a kósza tincsek, amelyek általában lág yan keretezik az arcát, most a homlokára és a nyakára tapadnak. Hátrameg yek vele a csomag tartóhoz, és felülök a tetejére. Ő csak áll, miközben veri az eső. Ismét feléje nyújtom a kezem. Habozva meg fog ja, és felhúzom mag am mellé. Eg yütt mászunk fel a tetőre; úg y néz rám, mintha őrült lennék, akinek nem tud ellenállni. – Feküdj le. – Túl kell kiabálnom az esőt. Hanyatt fekszem, a lábam lelóg a tetőről a hátsó szélvédő elé. Szó nélkül eng edelmeskedik, bár látszik rajta, hog y nem érti. – Ez őrültség – kiáltja. – Te őrült vag y! Biztos szereti az őrülteket, mert van eg y olyan érzésem, hog y szívesen fekszik itt fenn velem. Pokolba az önkontrollal – kinyújtom a bal karomat, és ösztönösen ráfekteti a fejét. Nag yot nyelek. Ezt nem vártam, de örülök, hog y tévedtem. – Most pedig nyisd ki a szemed, és nézz az ég felé. – Mutatom, hog yan. Eg y kisebb teherautó, majd még néhány jármű zúg el mellettünk, de észre sem vesszük. Eg y kamion szele meg mozg atja alattunk az autót, de ezzel sem fog lalkozunk. Először összerezzen, amikor az eső belevág a szemébe, de ig yekszik az ég re nézni. Néha rám bandzsít, és meg próbálja az arcát az oldalamba fúrni, hog y védje az esőtől, de közben eg ész idő alatt halkan nevetg él. Fig yelem, ahog y behunyja a szemét, és félig szétnyitja az ajkát. Nézem, ahog y az eső patakocskákban folyik be a száján, ahog y mosolyog , és összerándul, mikor eg y-eg y csepp a torkában csattan. Nézem, ahog y a válla meg emelkedik, mikor próbálja elrejteni az arcát, mosolyog va, nevetve, bőrig ázva.
Olyan erősen fig yelem, hog y el is feledkezem az esőről.
17 CAMRYN AMIKOR ELÉG HOSSZÚ IDEIG nyitva tudtam tartani a szemem, felbámultam a zuhog ó esőbe. Még soha nem néztem íg y az esőt, eg yenesen az ég felé tekintve, és bár szinte alig láttam valamit, mert állandóan pislog nom kellett, annyit azért meg tudtam állapítani, hog y az eső g yönyörű. Különkülön láttam minden eg yes cseppet, ki tudtam venni eg yedi, finom formájukat. Láttam a fölöttem kavarg ó szürke felhőket, éreztem, ahog y az autó meg -meg remeg a mellettünk elhaladó forg alom szelétől. Reszkettem, bár elég meleg volt, akár strandolni is lehetett volna. De semmi, amit éreztem vag y hallottam, nem volt olyan meleg és ig éző, mint Andrew közelség e. Sikong atok és nevetek, amikor percekkel később versenyzünk, hog y ki ül be az autóba elsőnek. Bevág om az ajtót, aztán ő is a másikat. – Megfagyok! – Borzong va felnevetek, a karomat a mellemhez szorítom. Andrew szélesen mosolyog , összerázkódik, és bekapcsolja a fűtést. Próbálok elfeledkezni arról, hog y a karjára hajtott fejjel feküdtem fenn a tetőn, és arról, hog y ő mag a nyújtotta felém. Azt hiszem, ő is ig yekszik elfeledkezni róla, vag y leg alábbis nem hányja a szememre. Összedörzsöli a kezét, próbál felmeleg edni a ventilátorból áradó forró leveg őtől. Szabályosan vacog ok. – Szívás vizes ruhában ücsörög ni – nyög öm ki csattog ó fog akkal. – Ja, ebben eg yetértünk. – Becsatolja a biztonság i övet, és követem a példáját, bár általában, ha sokáig ülök eg y autóban, kibújok belőle, hog y kényelmesen el tudjak helyezkedni. – Csuromvíz a lábam – pillant le a cipőjére. Undorodva elfintorodom. Felnevet, aztán lenyúl, leveszi a cipőjét, és hátrahajítja a hátsó ülés elé. Én is ezt teszem, mert, bár nem konstatálom hang osan a tényt, az én lábam is vizes. – Keresnünk kell eg y helyet, ahol átöltözhetünk. Beindítja a motort, majd rám vig yorog . – Ott a hátsó ülés. Nem fog ok lesni, íg érem. – Biztatóan int, majd meg rag adja a volánt, és elindul. – Á, azt hiszem, kibírom, míg találunk eg y meg felelő helyet. – Ahog y akarod. Pontosan tudom, hog y lesne. Nem mintha ez annyira zavarna… Az ablaktörlő teljes fordulatszámon dolg ozik, de még íg y is nehéz kilátni a szélvédőn, annyira zuhog . Andrew addig nem kapcsolja ki a fűtést, amíg olyan meleg nem lesz az autóban, mint a
szaunában, de előtte meg g yőződik róla, hog y nem fázom-e. – Szóval, a Hotel Californiánál tartottunk. – Ahog y mosolyog , az arcán meg jelennek a g ödröcskék. Addig nyomog atja a g ombokat, míg meg nem találja a dalt a CD-n. – Lássuk, mennyire ismered. Két kézzel meg fog ja a volánt, és felcsendül a dal, az ismerős hátborzong ató, lassú, kísérteties g itárszólóval. Újra és újra eg ymásra pillantunk, hag yjuk, hog y a zene átjárjon, és várjuk, hog y Don Henley énekelni kezdjen. Eg yszerre emeljük fel a kezünket, hog y visszaszámoljunk: egy, kettő, három, és eg yütt kezdünk bele a dalba az énekessel. Vég ig tudjuk a szöveg et, minden eg yes sort. Néha hag yjuk kibontakozni a másikat: elhallg at, amíg én vég ig énekelek eg y sort, aztán ő következik. A refrént teljes erőből eg yütt énekeljük, szinte üvöltjük. Bandzsítunk és bólog atunk, és próbálok úg y tenni, mintha nem tartanám rémisztőnek a saját hang omat. A második versszaknál eg y kicsit belebonyolódunk, hog y ki melyik sort énekelje, de nag yon élvezzük az eg észet, és csak néha kavarodunk bele. Az 1969-et eg yütt kiáltjuk. Aztán némileg veszítünk a lendületből, és hag yjuk, hog y a zene mag ától áramoljon. De amikor a híres második refrén jön, és a dal lelassul, eg yre kísértetiesebbé válik, újra eg yütt énekelünk minden eg yes sort, miközben le sem vesszük a szemünket a másikról. Andrew olyan tisztán énekli ki az „alibit”, hog y libabőrös lesz a karomon. Eg yütt „döfjük le a szörnyet”, az öklünkkel verve az oldalunkat, mintha tényleg lenne a markunkban tőr. Íg y töltöttük az utazás következő néhány óráját is. Olyan sokat énekeltem, hog y meg fájdult a torkom. Természetesen csupa klasszikus rockszámot hallg attunk, néha-néha eg y slág ert a kilencvenes évek elejéről, főleg Alice in Chainst és Aerosmitht, de nem zavart. Sőt mindeg yik tetszett, és a jövőben majd kellemes emlékeket ébreszt bennem. Emlékeket Andrew-ról. Tennessee-ben, Jacksonnál meg állunk eg y pihenőnél, és ig yekszünk kihasználni az alkalmat. A mosdóban lecserélhetjük vég re a vizes ruháinkat – olyan sokáig ücsörög tünk bennük, hog y már észre se vettük. Túlság osan jól éreztük mag unkat, eng em lekötött a saját kissé hamis hang om, őt pedig a színlelés, hog y élvezi, ahog yan énekelek. Gyorsabban vég ez az öltözéssel, mint én, és már az autóban vár, amikor meg jelenek az eg yetlen tiszta ruhában: a fehér pamutsortban és az alvópólómban. Csak eg yetlen melltartót hoztam mag ammal, és az rajtam volt, amikor eláztunk, íg y még mindig vizes. De nem vettem le, mert kizárt, hog y melltartó nélkül beüljek mellé az autóba. – Tisztázzuk: nem a te kedvedért vettem fel ezt a sortot – mondom szig orúan, amikor visszaülök a helyemre. Az ajka mosolyra kunkorodik. – Vettem – mondja, és úg y tesz, mintha feljeg yezné a szavaimat. Felemelem a seg g em az ülésről, és eg y kicsit lejjebb húzom a sort szárát, hog y ne vág jon az ág yékomba, és jobban takarja a combomat. Már majdnem lerúg om a lábamról a fekete
strandpapucsot, amikor észreveszem, hog y az autószőnyeg tocsog a víztől, íg y inkább mag amon hag yom. Szerencsére az üléshuzat bőr. – Be kell szereznem néhány ruhát. Andrew ismét farmert, a fekete Doc Martens bakancsot és eg y újabb sima, szürke pólót visel, eg y árnyalattal világ osabb színűt, mint korábban. Mint minden más, ez is jól áll neki, de eg y kicsit hiányzik, hog y nem láthatom izmos vádliját és a kelta tetkót. – Miért nem hoztál mag addal több cuccot? Nem mintha panaszkodnék. – A szemét közben nem veszi le az útról. Rávig yorg ok. – Mivel nem tudtam, hova meg yek, g ondolom, nem akartam eg y csomó vacakot mag ammal cipelni. – Log ikus mag yarázat. A nap rag yog óan süt Tennessee-ben, és mi dél felé tartunk. Az autópálya ellenkező oldalán eg y építkezés miatt hatalmas a dug ó, és boldog an állapítjuk meg , milyen szerencse, hog y nem abba az irányba meg yünk. Lassan lehanyatlik a nap a látóhatár mög é, lilás homályba borulnak a rizs- és g yapotültetvények. Ezen a környéken az út mindkét oldalán hatalmas meg művelt földek terülnek el, ameddig a szem ellát. Nem sokkal este hét után érkezünk meg az alabamai Birming hambe. – Hol akarsz ruhát venni? – kérdi Andrew, miközben lassan vánszorg unk eg y stoptáblákkal és benzinkutakkal teli utcán. Körülnézek, hátha találok eg y meg felelő boltot. Andrew előremutat. – Ott van eg y Walmart. – Jó lesz. Balra fordul a következő lámpánál, és behajt a parkolóba. Mihelyt kiszállunk, ki kell ráncig álnom a bug yimat a seg g em hajlatából. – Seg ítsek? – Dehog yis! – nevetek rá. Átsétálunk a tömött parkolón, a strandpapucsom hang osan csattog a betonon. Hirtelen mag amba zuhanok, mert rádöbbenek, hog yan nézhetek ki a koszos, kócos copfommal, sortban, amelyből kilátszik a fél fenekem. A sminkemnek is annyi, az eső rég en lemosta. A tekintetemet mereven a fehér padlóra szeg ezem, amikor belépünk a boltba, mert még véletlenül sem akarok senkinek a szemébe nézni. Eg yenesen a nőiruha-részleg felé vesszük az irányt, és felkapok néhány eg yszerű holmit: két pamutsortot, amelyek ug yan aprók, de leg alább eg y kicsit kényelmesebbek, mint ami rajtam van, meg pár feliratos pólót. Szívem szerint vennék néhány bug yit és melltartót is, de meg g ondolom
mag am; boldog ulok azzal, ami van. Amikor vég eztem, követem Andrew-t a patikapult felé, ahol a vitaminokat, meg fázás elleni g yóg yszereket, fog krémeket meg ilyesmit tartják. Eg yenesen a borotvákhoz és borotvahabokhoz lép. – Már eg y hete nem borotválkoztam – jeg yzi meg , miközben meg dörzsöli borostás arcát. Szerintem szexi, de sima arccal is az lesz, úg yhog y nincs ellenvetésem. Miért is lenne? Felkapok én is eg y zacskó borotvát, meg eg y aranydobozos Olay borotvahabot. A következő sorban leveszek a polcról eg y kis üveg szájvizet, mert abból soha nem lehet elég . Átteszem a retikülömet a másik vállamra, amikor már nem fér a reng eteg cucc a karomban. Aztán választok még sampont, hajkondicionálót, de azt már nem bírom el, úg yhog y Andrew kiveszi a kezemből, és ő viszi. Kikapja a kezemből a szájvizes flakont is. Eg y középkorú házaspár ácsorog g yóg yszeres polc előtt, a köhög és elleni szirupok dobozán található ismertetőket tanulmányozzák. – Bébi, találtál g ombásodás elleni szert? – kérdezi Andrew, minteg y mellékesen, le sem halkítva a hang ját. A szemem tág ra nyílik a döbbenettől, és valóság g al jég g é dermedek a Tylenol-dobozok előtt. Andrew levesz a polcról eg y kis doboz Advilt. A házaspár úg y tesz, mintha nem hallották volna, mit kérdezett, de tudom, hog y csak meg játsszák mag ukat. – Úg y értem, biztos vag y benne, hog y attól viszket? – folytatja Andrew szemrebbenés nélkül, én pedig valóság g al elsüllyedek szég yenemben. A házaspár most már lopva minket bámul. Andrew oldalról rám vig yorog , miközben úg y tesz, mintha a címkét tanulmányozná. Leg szívesebben fejbe verném, de inkább belemeg yek a játékba. – Ig en, bébi, meg van – jeg yzem meg ug yanolyan lazán. – És te? Meg találtad az extra kisméretű óvszert? Az asszony feléje fordítja a fejét, és alaposan vég ig méri, aztán rám pillant, mielőtt visszatérne a szirupokhoz. Andrew-nak szeme sem rebben, de nem is vártam tőle mást. Csak rám mosolyog , mert élvezi a show-t. – Eg yetlen méretben g yártják csak, bébi. Mondtam már, hog y jobban feszül a g umi, ha eg yszer vég re sikerül felállítanod. Kitör belőlem a nevetés, a házaspár pedig g yorsan lelép. – Hú, de mocskos a fantáziád – sziszeg ek rá, még mindig nevetve. A borotvahab nag y csattanással kiesik a kezemből. Lehajolok, hog y felveg yem. – Te se panaszkodhatsz. Andrew választ még eg y antibiotikus kenőcsöt, és elindulunk a pénztárak felé. Rádob a szalag ra
két csomag szárított marhahúst és eg y doboz tic tacot. Veszek eg y kis üveg kézfertőtlenítőt, eg y szőlőrúzst és eg y zacskó szárított marhahúst mag amnak. – Ennyire felbátorodtál? – kérdi, amikor meg látja az utóbbit. Rávig yorg ok, és berakom a következő vásárlót jelző műanyag lapot a kettőnk cucca közé. – Nem, imádom a szárított húst. Akkor se tudnék lemondani róla, ha radioaktív anyag ot tartalmazna. Andrew csak mosolyog , aztán előveszi a hitelkártyáját, és közli a pénztárossal, hog y az eg észet eg yben fizeti. – Azt már nem! – Határozottan a szalag ra tenyerelek, és meg rázom a fejem a pénztáros felé, hog y ne merészeljen mindent eg ybe számolni. – Én fizetem ki a saját holmimat. A pénztáros rám néz, aztán Andrew-ra, várva, hog y mi leg yen. Amikor vitatkozni próbál, szig orú hang on meg ismétlem: – Én fizetem a saját holmimat. Ez van, barátkozz meg a g ondolattal. Húzódozva, de beadja a derekát. Amikor visszaérünk az autóhoz, Andrew feltépi az eg yik szárított húsos zacskó tetejét, és bekap eg y falatot. – Biztosan nem akarod, hog y vezessek eg y kicsit? Meg rázza a fejét, miközben rág csálja a kemény húsdarabot. – Keresünk eg y motelt, és bedőlünk az ág yba. Lenyeli a falatot, aztán bekap még eg yet, miközben elindítja az autót, és kihajt a parkolóból. Pár kilométerrel távolabb meg állunk eg y motelnél. Mindent kiveszünk a kocsiból, és felcipelünk az eg ymás melletti szobáinkba. Az enyémben mintás zöld szőnyeg van, hozzáillő sötétebb árnyalatú, nehéz füg g önyökkel és zöld virág mintás ág ytakaróval. Mihelyt belépek, azonnal bekapcsolom a tévét, hog y eg y kicsit felvidítsam a sötét és komor szobát. Meg int Andrew fizetett, azzal az indokkal, hog y a Walmartban nem hag ytam, hog y ő állja a cechet. Ahog y a leg utóbbi helyen, most is először az én szobámat ellenőrzi, aztán lehuppan az ablak melletti, kinyitható karosszékbe. Ledobálom a cuccaimat a földre, letépem a takarót az ág yról, és behajítom a sarokba. – Koszos? – kérdezi, miközben hátradől, és kihajlítja a lábtámaszt. Kimerültnek tűnik. – Nem, csak ijesztő. – Lehuppanok az ág y vég ébe, lerúg om a papucsomat, és felhúzom a lábam törökülésbe. A két kezemet az ölembe ejtem, mert még mindig az apró sort van rajtam, és eg y kicsit túl sokat mutat a testemből ebben a pózban. – Azt mondtad, hog y mivel nem tudtad, hova mész… – szólal meg . Felnézek, és eg y pillanatig g ondolkodnom kell, hog y rájöjjek, mire g ondol: az autóban említettem, mikor meg kérdezte, miért nem hoztam mag ammal több ruhát. Összekulcsolja az
ujjait, a tenyerét a hasára fekteti. Kell eg y kis idő, hog y válaszoljak, pedig nem mag yarázok meg vele semmit. – Úg y van, nem tudtam. Andrew feleg yenesedik, előredől, a karját a combjára támasztja, összekulcsolt keze lelóg a térde közé. A fejét oldalra biccentve rám néz. Meg int eg y olyan beszélg etés következik, amikor még mag am sem látom előre, hog y felelek-e a kérdéseire, vag y kitérek előlük. Attól füg g , milyen üg yesen képes kicsikarni belőlem a válaszokat. – Nem ismerlek ig azán, de valahog y nem olyan típusnak tűnsz, aki elindul eg yedül, ráadásul busszal, eg yetlen retiküllel és eg y kis táskával, céltalanul, csak azért, mert a leg jobb barátja hátba szúrta. Ig aza van, nem Natalie és Damon miatt történt, az csak a vég ső lökést adta. – Nem miatta jöttem el otthonról. – Akkor mi miatt? Nem akarok erről beszélni, leg alábbis azt hiszem. Eg yik felem úg y g ondolja, hog y bármit elmondhatok neki, és eg y kicsit talán akarom is, hog y íg y leg yen, de a másik arra fig yelmeztet, hog y leg yek óvatos. Nem feledkeztem meg arról, hog y az ő problémái sokkal súlyosabbak, mint az enyémek, és ostobának, nyafkának és önzőnek érezném mag am, ha bármit is mondanék neki. Inkább a tévé képernyőjére nézek, és úg y teszek, mintha érdekelne, amit látok. Feláll. – Nag yon rossz lehetett, és szeretném, ha elmondanád, mi történt – lép elém. Nag yon rossz? Nag yszerű, most még pocsékabbul érzem mag am, mert tudom, hog y valami rettenetesre számít. Úg y érzem, ki kéne találnom valami mesét, hog y ne okozzak csalódást. Természetesen nem teszem. Érzem, hog y az ág y besüpped, amikor leül mellém. Nem nézek rá, meredten bámulom tovább a képernyőt. A g yomromat összeszorítja a bűntudat és valami különös bizserg és a közelség étől. De főleg a bűntudat. – Elég sokáig hag ytam, hog y elkerüld a választ. – Úg y ül most is, mint a karosszékben: a könyöke a combjára támasztva, a két keze összekulcsolva lóg a térde között. – Valamikor el kell majd mondanod, mi történt. Vég re felé fordulok. – Ami velem történt, semmiség ahhoz képest, amin te mész keresztül. – Elhallg atok, és ismét a tévét fig yelem. Kérlek, Andrew, ne kíváncsiskodj. Semmit nem szeretnék jobban, mint elmondani, mi történt, mert valahol mélyen érzem, hogy meg tudnád magyarázni, el tudnád érni, hogy ne fájjon annyira – miket beszélek? Kérlek, fejezd be a faggatózást! – Te összehasonlítod a két dolg ot? – kérdi neheztelően. – Szóval azt hiszed, hog y mert az apám
haldoklik, ezért mindaz, ami tég ed arra késztetett, hog y elhag yd az otthonodat, említésre sem érdemes? – Olyan hang súllyal kérdezi, mintha már mag a a feltételezés is abszurd lenne. – Ig en, pontosan ezt g ondolom. Felvonja a szemöldökét, a tévére pillant, majd újra felém fordul. – Baromság – jelenti ki tárg yilag osan. Felkapom a fejem, de ő folytatja. – Tudod, mindig is utáltam, amikor valaki azt mondta, hog y másoknak sokkal rosszabb, mint neked. Persze, ha muszáj választani, akkor én is inkább az anyag i biztonság ot választanám a vakság helyett, de ez nem eg y kibaszott verseny. Igaz? Azért kérdezi, mert tudni akarja, hog yan érzek, vag y csak arra kíváncsi, értem-e, miről beszél. Bólintok. – A fájdalom, az fájdalom, bébi. – Valahányszor „bébinek” hív, semmi másra nem tudok koncentrálni. – Csak azért, mert az eg yik ember problémája kevésbé nyomasztó, mint a másiké, attól még nem fáj neki kevésbé. Ig aza van, de ettől nem érzem kevésbé önzőnek mag am. Meg fog ja a csuklómat. Nézem, ahog y férfiasan erős ujjai a csontomra kulcsolódnak. Szeretném meg csókolni; majdnem eng edek a sürg ető vág ynak, de erőt veszek mag amon, és visszakényszerítem a g yomor mélyére, ahol eddig reszketett. Elhúzom a kezem, és felállok. – Fig yelj, Camryn, ne érts félre. Csak azt akartam… – Tudom – felelem halkan. Karba fonom a kezemet, és hátat fordítok neki. Ez is eg y olyan tipikus „nem a te hibád, hanem az enyém” pillanat, de ezt aztán már vég képp nem akarom neki mondani. Érzem, hog y felkel az ág yról. Óvatosan hátranézek, és látom, hog y összeszedi a cuccait és a g itárt a fal mellől. Az ajtóhoz meg y. Meg akarom állítani, de képtelen vag yok rá. – Hag yom, hog y pihenj eg y kicsit – mondja g yeng éden. Bólintok, de nem szólalok meg , mert attól félek, hog y valami olyat találnék mondani, ami csak még veszélyesebb helyzetbe sodorna. Íg y is eg yre mélyebbre merülök minden eg yes nappal, amelyet vele töltök.
18 GYŰLÖLÖM MAGAM, hog y hag ytam kisétálni az ajtón, de ezt kellett tennem. Nem lehet másként. Nem lehetek része Andrew Parrish életének, még akkor sem, ha a szívem és a vág yaim ezt diktálják. Nem csupán azért, mert félek: újra meg ég etem mag am – mindenki átesik az elválás fájdalmán, és én még nem vag yok túl rajta. Ennél sokkal többről van szó. Nem ismerem önmag amat. Nem tudom, mit akarok vag y érzek, sem azt, mit kellene éreznem – és nem hiszem, hog y valaha is tisztában voltam vele. Önző ribanc lennék, ha beeng edném Andrew-t az életembe. Mert mi történne, ha belém szeretne, vag y valami olyasmit akarna tőlem, amit nem tudok meg adni neki? Ha összetörném a szívét, miközben az apja halálával is meg kell birkóznia? Nem okozhatok neki még több fájdalmat. Meg fordulok, az ajtóra nézek. Mag am előtt látom, milyen arcot vág ott, mielőtt kiment a szobából. Lehet, hog y rosszul mérem fel a helyzetet. Micsoda öntelt dolog azt feltételezni, hog y valaha is képes lenne belém szeretni. Talán csak eg y barátot akar, aki az ág yba is követi, vag y eg yéjszakás kalandot. A fejemben kavarog nak a g ondolatok. Eg yik sem tűnik helyesnek, de bármelyik valóság g á válhat. A tükörhöz lépek, és szembenézek mag ammal: eg y lányt látok, akivel mintha már találkoztam volna, de akit nem ig azán ismerek. Úg y érzem, mintha kiléptem volna önmag amból, a saját életemből. Bassza meg! Összeszorított fog g al a tévéállványra csapok. Aztán felkapom az eg yik új fekete sortot, eg y új fehér pólót az Eiffel torony képével, körötte felirattal: „Je t’aime”, és indulok zuhanyozni. Eg y örökkévalóság ig hag yom, hog y verjék a testemet a vízsug arak, de nem piszkosnak érzem mag am, hanem szar alaknak. Csak Andrew-ra tudok g ondolni – és Ianre. És eg yáltalán, miért jutnak eszembe eg yszerre mind a ketten? Mikor már úg y érzem, mintha a forró víz lenyúzta volna a bőrömet, elzárom a csapot, és meg törülközöm. Meztelenül szárítom eg y ideig a hajamat, aztán visszameg yek a szobába, mert elfelejtettem behozni mag ammal bug yit. A hajam még félig nedves, amikor kifésülöm, de nem bajlódom tovább a szárítóval, csak hátrasimítom a tincseket az arcomból, a fülem mög é. A falon keresztül hallom, hog y Andrew ma este is g itározik. A tévé még mindig szól; dühösen kikapcsolom, hog y jobban halljam Andrew-t. Mozdulatlanul állok, hag yom, hog y átjárjon a zene. Fáj. A dallam nem szomorú, de valami meg mag yarázhatatlan ok miatt még is fájdalmat érzek.
Vég ül felkapom a kulcsot, belebújok a papucsomba, és elhag yom a szobát. Ideg esen meg nyalom száraz ajkamat, veszek eg y mély léleg zetet, nyelek eg yet, majd felemelem a kezem, hog y kopog jak. Elhallg at a zene, majd pár másodperccel később kinyílik az ajtó. Andrew is lezuhanyozott közben. Barna haja még nedves, és eg y kicsit kócos a homloka körül. Rám néz. Nincs rajta más, csak eg y fekete rövidnadrág , és ig yekszem nem bámulni enyhén lebarnult kockahasát meg az ereket a karján, amelyek valahog y jobban kiug ranak most, hog y a bőrét nem takarja semmi. Ó… Istenem. Talán sarkon kellene fordulnom… Nem. Azért jöttem, hog y beszéljek vele, és ezt is fog om tenni. Most láthatom először a teljes tetoválást a bal mellkasán, és szeretnék kérdezni róla, de ezt későbbre halasztom. Kedvesen rám mosolyog . – Körülbelül másfél évvel ezelőtt kezdődött – vág ok a közepébe. – A barátom eg y héttel a ballag ás előtt meg halt autóbalesetben. A mosoly elhalványul az arcán, de a tekintete lág y, süt belőle az őszinte sajnálat. Kitárja előttem az ajtót, és bemeg yek a szobába. Mielőtt leülnék az ág yra, g yorsan mag ára kap eg y pólót. Talán nem akarja, hog y kényelmetlenül érezzem mag am a meztelenség e miatt, amikor nyilvánvalóan fájdalmas emlékekről beszélek. Tisztelem ezért, jobban, mint korábban. Ez az apró, látszólag jelentéktelen g esztus nag yon sokat elárul róla, és bár kár elrejteni azt a g yönyörű testet, nem bánom, hog y meg tette. Nem a teste miatt jöttem. Leg alábbis azt hiszem… Őszinte szomorúság és komolyság csillog zöld szemében. Kikapcsolja a tévét, leül mellém, a könyökét a combjára támasztja, aztán rám néz, és türelmesen várja, hog y folytassam. – Tizenhat évesen szerettünk eg ymásba – kezdek a mondókámba, mag am elé meredve –, de hajlandó volt várni két évig , két teljes évig – ismétlem meg a nyomaték kedvéért –, hog y lefeküdjek vele. Nem ismerek eg yetlen tinédzser fiút sem, aki ennyire türelmes lett volna. Andrew aprót bólint, jelezve, hog y ő sem. – Volt néhány rövidebb kapcsolatom Ian előtt, de azok a fiúk olyan… – keresem a meg felelő kifejezést – mondénok voltak. Az ig azat meg vallva, már tizenkét éves korom előtt is sok embert annak tartottam. Andrew elg ondolkodva összevonja a szemöldökét. – De Ian más volt. Miután meg ismerkedtünk és komolyan elbeszélg ettünk, azt mondta: „kíváncsi vag yok, vajon az óceánnak más-e az illata a világ túlsó felén”. Először kinevettem, mert furcsának találtam a kérdést, aztán rádöbbentem, hog y ez az eg yetlen mondat különleg essé tette őt. Ian volt az a fickó, aki az üveg túloldaláról fig yelt minket, többieket, akik rohang ászunk föl-alá, mindennap
ug yanazt csináljuk, nem térünk le a kijelölt ösvényről, mint a hang yák a bolyban. Nos, én mindig is tudtam, hog y ennél többet akarok az élettől, valami mást, de a dolg ok csak akkor kezdtek tisztulni, amikor meg ismerkedtem Iannel. Andrew g yeng éden elmosolyodik. – Meg állapodott és érett személyiség , pedig még nincs húszéves – ritka madár. – Ig en, azt hiszem, íg y van. – Visszamosolyg ok, és halkan felnevetek. – El sem hinnéd, hog y Damon vag y Natalie, de még az anyám és a bátyám, Cole is hányszor vetette a szememre, hog y túlság osan „komoly” vag yok. – Ég nek emelem a szememet, amikor mutatom az ujjaimmal az idézőjelet. – A komolyság jó dolog – nyug tat meg . Félénken rápillantok, mert érzem a vonzódást a hang jában, bár ig yekszik uralkodni rajta, hog y ne terelje el a beszélg etést. A mosolya hirtelen elhalványul, és halkabban folytatja. – Szóval, Iannel elveszítetted a lelki társadat is. Az én arcomról is lefag y a mosoly. Meg rag adom az ág y szélét, a vállam előreesik. – Ig en. Azt terveztük, hog y a ballag ás után hátizsákkal bejárjuk a világ ot, de leg alábbis Európát. Elszántak voltunk, leg alább ennyit előre elterveztünk. – Eg yenesen Andrew szemébe nézek. – Tudtuk, hog y nem akarunk továbbtanulni, és ug yanazon a munkahelyen dolg ozni neg yven évig . Útközben mindenfelé munkát akartunk vállalni, és kipróbálni, amit csak lehet. Andrew felnevet. – Ez éppenség g el ig en jó ötlet. Eg yik héten lehetsz bárpincérnő, g yűjtög etheted a jattot, a következő héten pedig eg y másik városban lejthetsz hastáncot az utcasarkon, várva, hog y az arra járó turisták beledobjanak eg y kis aprót a kalapodba. A vállam rázkódik a nevetéstől, és elpirulok, amikor ránézek. – A pincérkedés még csak rendben van, de a hastánc? – Meg rázom a fejem. – Az nem ig azán az én műfajom. Rám vig yorog . – Szerintem meg tudnád csinálni. Még mindig ég ő arccal mag am elé bambulok, és pirulás lassan elmúlik. – Hat hónappal Ian halála után a bátyám, Cole részeg en autóbalesetet okozott, és meg ölt eg y embert. Most börtönben ül. Aztán kiderült, hog y apám meg csalta anyámat, és elváltak. Az új barátom, Christian meg csalt engem. Azt pedig már tudod, hog y mi történt Natalie-val. Ennyi. Beszámoltam mindenről, ami összesség ében oda vezetett, hog y eljöttem otthonról. De nem vag yok képes ránézni, mert úg y g ondolom, ez nem elég , azt kérdezheti mag ában: oké, és még mi történt? – Ez elég sok eg yszerre eg y embernek – jeg yzi meg , és amikor érzem, hog y meg mozdul, rápillantok. Mivel teljesen felém fordult, meg érzem a mentaillatot a leheletén. – Minden okod meg van rá, Camryn, hog y fájdalmat érezz.
Nem szólalok meg , csak a tekintetemmel köszönöm meg a meg értését. – Azt hiszem, most már értem, miért tudtalak olyan könnyen rávenni erre az utazásra. Az arca semmit sem árul el. Remélem, nem hiszi, hog y vele akarom helyettesíteni Iant. Az utazási rész stimmel, nyilvánvalóan, de eg yáltalán nem azért jöttem el Andrew-val, hog y leg alább részben meg valósítsam a közös álmainkat. Azért vag yok vele, mert ezt akarom. Ebben a pillanatban ráeszmélek, hog y azért nem g ondoltam olyan sokat Ianre és Andrew-ra, mert a halott barátomat próbálom meg találni Andrew-ban… Bűntudatot érzek, mert… lehet, hog y helyettesíteni szeretném Iant. Felállok, és próbálom elhesseg etni ezeket a g ondolatokat. – Szóval, mihez kezdesz majd? – kérdezi Andrew a hátam mög ül. – Ha vég et ér az utazásunk, mit tervezel az életeddel? Összeszorul a szívem. Mióta találkoztam Andrew-val, sőt mióta elindultam Észak-Karolinából, eg y percig sem g ondolkodtam el a jövőn. Nem is kellett elhesseg etnem ezeket a g ondolatokat, mert eszembe se jutott, hog y van valami a jelenen túl. Andrew kérdése ébreszt rá erre, és pánikba esem. Nem fog lalkoztam a realitásokkal, elég edett voltam az illúziókkal. Összefont karral feléje fordulok. Gyönyörű szemével áthatóan néz rám. – Én… nem is tudom. Kissé meg lepettnek tűnik, eg y pillanatra elmereng , majd félrenéz. – Mehetsz főiskolára. – Érzem, hog y seg íteni próbál. – Ez nem jelenti azt, hog y utána el is kell helyezkedned, és eg y munkahelyen dolg oznod életed vég éig . A pokolba, bejárhatod utána is Európát hátizsákkal, ha akarod. Feláll. Szinte látom, ahog y jár az ag ya, miközben fel-alá sétál a szőnyeg en. – Káprázatos vag y – a szívem meg remeg a szavaira –, intellig ens és nyilvánvalóan elszántabb, mint a leg több lány. Szerintem képes vag y bármit elérni, amit csak akarsz. A francba, tudom, hog y ez közhelynek hang zik, de a te esetedben még is ig az. Meg vonom a vállam. – Lehet, hog y ig azad van, de a leg halványabb elképzelésem sincsen arról, mit akarok, azon kívül, hog y nem óhajtok hazamenni, hog y ott találjam ki. Azt hiszem, attól félek, hog y ha visszameg yek, ismét belekerülök abba a g ödörbe, amelyből kimásztam, amikor felszálltam a buszra. – Árulj el nekem valamit. Mi frusztrál a leg jobban, amikor emberek között vag y? Frusztrál? Elg ondolkodom eg y pillanatra, miközben a tekintetem le nem veszem az ág y fölött lóg ó sárg aréz lámpáról. – Nem… nem tudom biztosan. Mellém lép, meg érinti a karomat, és az ág yhoz vezet. Mind a ketten leülünk. – Gondolkozz. Annak alapján, amit meséltél, miben különbözöl a többi embertől?
Utálom, hog y több időre van szükség em vég ig g ondolni valamit, mint neki. Lenézek az ölembe ejtett kezemre, hosszan, keményen g ondolkozom, aztán előállok az eg yetlen olyan válasszal, amely talán helyes, de nem vag yok benne biztos. – Az elvárásaim? – Ez most kérdés vag y válasz? Feladom. – Tényleg nem tudom. Úg y értem… gúzsba kötve érzem mag am mások közelében. Kivéve Iant, természetesen. Bólint, és csendben várja, hog y g ondolkodjam. És eg yszer csak a semmiből előkerül a válasz. – Senki sem akarja azt, amit én. – Eg yre g yorsabban beszélek, most, miután meg találtam a feleletet. – Én csak szabadon akarok élni, nem a szokványos utat választani, érted? Senki sem akar lemondani a kényelmes életéről, hog y kövessen, mert ez nem szokás. Féltem bevallani a szüleimnek, hog y nem akarok főiskolára menni, mert elvárták, hog y meg teg yem. Elvállaltam eg y áruházi állást, mert anyám azt várta, hog y attól majd teljesebbnek érzem mag am. Minden szombaton elkísértem anyut a börtönbe, mert elvárta, mert a bátyámról van szó, akit nyilvánvalóan látni akarok, pedig nem. Natalie fáradhatatlanul próbál összehozni mindenféle pasassal, mert szerinte nem normális, ha valaki eg yedül van. Azt hiszem, eg ész életemben féltem önmag am lenni. Hátrafordulok, hog y a szemébe tudjak nézni. – Bizonyos értelemben ez még Ianre is ig az. Félrekapom a tekintetem, mert ezt az utolsó mondatot nem akartam hang osan kimondani. Eg yszerűen kibukott belőlem, ahog y hirtelen minden meg világ osodott. Látszik az arcán, hog y kérdezni szeretne valamit, de nem biztos benne, meg kockáztassa-e. Én pedig abban nem vag yok biztos, hog y bele akarok-e menni a részletekbe. Vég ül biccent. Nyilván úg y érzi, nem most van itt az ideje, hog y meg vitassuk ezt a témát. Beharapja az arcát. Fig yelem, és mint mindig , próbálom elfojtani a vonzódásomat, de eg yre nehezebben meg y. Rápillantok a szájára, és arra g ondolok, vajon milyen lehet az íze. Kényszerítem mag am, hog y elfordítsam a tekintetemet – már meg int ug yanott tartunk. Ismét. Nem merem elárulni neki, mit akarok. Pontosabban, miről hiszem azt, hog y akarom. – Andrew – fordulok felé, és az arca felrag yog , ahog y kimondom a nevét. Gondolkozz, Camryn, mondom mag amnak. Biztos, hogy ezt akarod? – Mi van? – Volt valaha eg yéjszakás kalandod? Úg y érzem mag am, mintha a leg féltettebb titkomat kiabáltam volna bele a mikrofonba eg y teremnyi ember előtt. De már késő, elárultam mag am. Még mindig nem vag yok biztos benne, tényleg ezt akarom-e, de nem meg y ki a fejemből a g ondolat már eg y ideje. Halványan dereng ,
hog y már akkor is eszembe jutott, amikor fenn voltam a tetőn Blake-kel. Andrew arca kifejezéstelen, és úg y tűnik, szóhoz sem jut. A szívem jég g é dermed, és felfordul a g yomrom. Tudtam, hog y nem lenne szabad meg kérdezni! Biztosan azt hiszi, hog y eg y kis kurva vag yok. Felpattanok az ág yról. – Sajnálom. Istenem, most biztos azt hiszed, hog y én… Utánam nyúl, és elkapja a csuklómat. – Ülj le! Vonakodva eng edelmeskedem, de képtelen vag yok a szemébe nézni. Halálra vag yok rémülve. – Mi a baj veled? – He? – Vég re ránézek. – Most is éppen azt csinálod. – Mit csinálok? Meg nyalja az ajkát, felsóhajt, mintha csalódott lenne, majd meg szólal. – Camryn, felvetettél eg y témát, ami nyilván fog lalkoztat már eg y ideje, aztán, amikor vég re összeszedted a bátorság odat, hog y rákérdezz, meg g ondoltad mag ad, és meg bántad az eg észet. – Mélyen a szemembe néz, a tekintete átható, bölcs, és rejt még valamit, amit nem tudok meg fejteni. – Tedd fel újra a kérdést, és ezúttal várd meg a választ. Az arca feszültnek tűnik, és nem értem, miért. De az is lehet, hog y mag amat nem értem. Nyelek eg y nag yot. – Volt valaha eg yéjszakás kalandod? – Ig en, volt pár – válaszolja rezzenéstelen arccal. Várja, hog y reag álok-e, bár fog almam sincs, hog yan tehetném a mag am számára kevésbé kínossá ezt a furcsára sikerült beszélg etést. Úg y érzem, tudja, hog y feszeng ek, de hog y meg leckéztessen, kényszeríteni fog , hog y mag amtól beszéljek, és ne várjak a kérdéseire. Felvonja a szemöldökét, mintha sürg etni akarna. – Nos, csak kíváncsi voltam… mert én soha nem tettem ilyesmit. – Miért nem? – kérdez vissza minteg y mellékesen. Lenézek, aztán vissza rá, hog y ne zsémbeljen. – Hát, azt hiszem, hog y az olyan kurvás. Leg nag yobb meg lepetésemre Andrew felnevet. Kicsit meg könnyebbülök, hog y nem kínoz tovább. – Ha eg y lány gyakran – émelyítően édes mosollyal hang súlyozza ki a szót – csinál ilyesmit, az valóban kurvás. De ha csak eg yszer-kétszer, nem is tudom… – leg yint párszor, mintha mag asabb is lehetne ez a szám – abban nincsen semmi kivetnivaló. Miért nem használja ki a helyzetet? Eg y kissé meg rémiszt, hog y még mindig a pszichiátert
játssza, ahelyett hog y flörtölni kezdene velem, és rátérne a lényeg re. – Rendben, szóval… Ezt persze nem mondhatom ki hang osan. Képtelen vag yok ilyen lazán beszélg etni a szexről. Még Natalie-val is nehezen ment. Andrew meg adóan felsóhajt. – Le akarsz feküdni velem? Eg yéjszakás kalandot szeretnél, velem? – Tudta, hog y mag amtól nem fog ok előhozakodni ezzel, hát felajánlotta. A kérdéstől, bár kézenfekvő, eláll a léleg zetem. Zavarba hoz és meg rémít, hog y kimondta, amit én nem mertem. – Talán… Feláll, lenéz rám, és meg szólal: – Sajnálom, de nincsenek veled ilyen szándékaim. Úg y érzem, mintha a létező leg nag yobb kalapáccsal vág tak volna g yomorszájon. Merev kézzel szorong atom a matrac szélét, az erőfeszítéstől meg merevedik a karom. Nincs más vág yam, mint kirohanni az ajtón, bezárkózni a szobámba, és soha többé nem nézni Andrew-ra. És nem azért, mert nem szeretném látni többé, hanem azért, mert én nem akarok a szeme elé kerülni. Soha életemben nem éreztem még mag am ilyen kínosan. Ide jut az ember, ha kimondja, amire g ondol. Nem is tudom, jó leckének fog jam-e fel, vag y g yűlöljem azért, mert ő az, aki meg tanított rá.
19 EGY SZEMPILLANTÁS ALATT felpattanok az ág yról, és g yors léptekkel az ajtó felé indulok. – Camryn, állj meg ! Meg g yorsítom a lépteimet, amikor érzem, hog y utánam ered, meg rag adom a kilincset, feltépem az ajtót, és kirohanok a folyosóra. – Kérlek, várj eg y átkozott percig ! – Szalad utánam, és hallom a hang ján, hog y eg yre dühösebb. Mintha ott sem lenne, előkapom a műanyag lapot a farzsebemből, és bedug om a zárba. Berontok a szobába, de mielőtt mag amra csukhatnám az ajtót, Andrew már benn is van. Az ajtó becsapódik mög ötte. – Végighallgatnál? – próbálkozik újra elkeseredetten. Nem akarok ránézni, de meg teszem. A szeme tág ra nyílt, a tekintete szenvedélyes és őszinte. Elém lép, óvatosan meg rag adja a két karomat. Aztán lehajol, és g yeng éden meg csókol. Kiszáll belőlem minden ellenállás, de túlság osan össze vag yok zavarodva ahhoz, hog y reag álni tudjak. Zavart vag yok, döbbent, és a szívem zakatol. Elhúzódik, és a szemembe néz. Az arcán nem látok mást, csak őszinteség et. Aztán oldalra biccenti a fejét… és elmosolyodik. – Mi olyan vicces? – kérdezem éles hang on, és próbálom ellökni mag amtól. Nem eng edi el a karomat, és kényszerít, hog y a szemébe nézzek. Már nem annyira meg alázottság ot érzek, inkább harag ot. – Azért mondtam, hog y nincsenek veled ilyen szándékaim, Camryn, mert… – elhallg at, kutató tekintettel néz az arcomba, aztán a számra, mintha azon g ondolkodna, hog y meg csókoljon-e meg int – mert eg y olyan lánnyal, mint te, nem lenne elég eg yetlen éjszaka. A szavai hallatán üresnek érzem az ag yam, zakatoló szívem meg rebben. Képtelen vag yok felfog ni, mit mondott, nem is próbálkozom, csak ig yekszem visszanyerni a lélekjelenlétemet. – Fig yelj – szólal meg újra. Kezét vég ig futtatja hátul a derekamon. Ahog y meg érzem az ujjait a bőrömön, testemet átjárja a borzong ás. Mi az ördög történik velem? Tényleg akarom őt… mármint ebben a pillanatban úg y érzem, nincs visszaút, ha kell, kényszerítem mag am, hog y kurvaként viselkedjem, csak ma éjszaka, csak azért, hog y mag am mellett tartsam. Csak azt nem értem, miért érzem úg y, hog y többet akarok tőle a szexnél… – Camryn? – A hang ja visszaránt a valóság ba. Az ág yhoz vezet, leültet, aztán lekuporodik előttem. Felnéz rám. – Nem vag yok hajlandó eg yéjszakás kalandra veled, de kielégítelek, ha akarod. Mintha áramütés futna vég ig a hasamon, le a lábam közé.
– Micsoda? – Eg yszerűen nem jön ki több a számon. Gyeng éden elmosolyodik, amitől elmélyülnek a g ödröcskék az arcán. Mindkét karját a combomra fekteti, a tenyerét az oldalamra szorítja. – Semmi kötöttség . Kielég ítelek, aztán holnap reg g el, amikor felébredsz, én ott leszek a szomszéd szobában, készen rá, hog y folytassam veled az utat. Semmi nem változik köztünk – íg érem, hog y még viccből sem hozom majd fel, mi történt. Mintha meg sem történt volna. Alig kapok levegőt. Néhány félreérthetetlen szóval elérte, hog y az az édes pont a két lábam között duzzadni kezdjen. – De… veled mi lesz? – nyög öm ki nag y nehezen. – Hog y érted? Az ujjai szorosabban feszülnek az oldalamnak, de úg y teszek, mintha nem venném észre. – Ez íg y nem… tűnik tisztesség esnek. Mag am sem tudom, mit beszélek, tényleg . Még mindig sokkol, hog y ez eg yáltalán meg történik. Andrew csak mosolyog , mintha nem is izg atná, mit mondtam, aztán felpattan, és befészkeli mag át a lábam közé. A mozdulat arra késztet, hog y eg y kissé hátrébb csússzak az ág yon. Elém ül, és az ölébe húz; a két combom körbeöleli a csípőjét. A szemem tág ra nyílik, beharapom az alsó ajkamat. Olyan mag ától értetődő természetesség g el csinálja, hog y már ettől és a meg lepetéstől még nedvesebb leszek. Szorosan átölel, előrehajol, ajkával vég ig simítja az államat. Eg ész testemen vég ig fut a borzong ás. Aztán még szorosabban mag ához von, és az ajkamba suttog ja: – Tisztesség es. Ki akarlak elég íteni, és hig g y nekem, én is határozottan élvezni fog om. – Hallom a hang ján, hog y somolyog . A szemébe nézek, és bármire kész lennék a kedvéért. Ha nég ykézlábra parancsolna, g ondolkodás nélkül eng edelmeskednék. Vég ig csókolja az állam eg yik oldalát. – Akkor miért nem fekszel le velem? – kérdezem suttog va. Aztán meg próbálom pontosabban meg fog almazni, mire g ondolok. – Úg y értem, ha te is szeretnéd… hog y valami más történjen közöttünk… Feleg yenesedik, ujjait a számra teszi, hog y elhallg attasson. – Csak eg yszer fog om elmondani – kezdi, és a két szeme feneketlenül mélynek, láng olóan intenzívnek tűnik –, és nem akarom, hog y meg jeg yzést fűzz hozzá, rendben? Ideg esen bólintok. Mielőtt ismét meg szólalna, meg nyalja az ajkát. – Ha hag ynád, hog y meg keféljelek, akkor azt is eng edned kellene, hog y birtokoljalak. A szavaira elönt a vég telen vág y hulláma, és semmire sem vág yom jobban, mint hog y alávessem mag am neki. A szívem eg yvalamit súg , az eszem mást, de eg yiket sem hallom, mert semmire sem tudok fig yelni, csak az ág yékomban ég ő tűzre.
Nag yot nyelek, a torkom kiszáradt. Mintha a testemből minden nedvesség eg yetlen pontba vándorolt volna. Nem kapok leveg őt. Ó, istenem, még hozzám sem ért, és máris íg y érzem mag am? Álmodom? – De leg alább kiverhetem neked, vag y valami? Kár lenne tag adni, hog y bűntudatot érzek az önzetlenség e miatt. Félrebiccenti a fejét, önelég ülten mosolyog , és ettől a leg szívesebben vadul meg csókolnám. – Meg mondtam, hog y nem fűzhetsz hozzá meg jeg yzést. – Én… én, nos, ez tulajdonképpen nem is ig azi meg jeg yzés, én csak… – Az ujjait becsúsztatja a bug yim alá, és meg érint. Eláll a léleg zetem, és totálisan kimeg y a fejemből, mit kezdtem el mondani. – Maradj csendben – parancsol rám g yeng éden, de határozottan. Becsukom a számat, és a léleg zetem újra eláll, amikor két ujját belém csúsztatja, de nem mozdítja meg . A hüvelykujját kívülről a szeméremcsontomra nyomja. – Csendben maradsz, ug ye, Camryn? – I-ig en – lehelem, és az ajkamba harapok. Kihúzza az ujjait. Könyörög nék, hog y teg ye vissza, de ahog yan rám parancsolt, hog y maradjak csendben, valóság g al az őrületbe kerg et, de eg yúttal eng edelmesség re is késztet, íg y aztán hallg atok. Óvatosan kinyitom a szemem, amikor a nedves ujjait vég ig húzza az ajkamon. Ösztönösen meg nyalom az ujjait, míg el nem húzza, és a szájába nem veszi őket. Közelebb hajolok, az ajka az enyémhez ér, és behunyom a szemem, hog y érezzem az ízét és a sajátomat a száján. A nyelvét az enyémhez érinti, aztán óvatosan az ág yra fektet, ahelyett hog y vadul meg csókolna, amit annyira szeretnék. Lehúzza rólam a sortot és a bug yit, és a földre dobja. Visszamászik az ág yra, mellém fekszik. Eg yik karjával átölel, a kezét a mellemre csúsztatja. Nem vettem fel melltartót zuhanyozás után. Gyeng éden meg csípi először az eg yik bimbómat, aztán a másikat, és újra vég ig csókolja az állkapcsomat. Feláll a tarkómon a szőr, amikor nyelve heg yét vég ig futtatja a fülemen. – Szeretnéd, hog y meg érintselek? A lehelete forró az arcomon. – Igen – nyög öm. Fog aival meg csipkedi a fülcimpámat, a keze pedig elindul lefelé a hasamon, de meg áll a köldökömnél. – Mondd, hog y azt akarod, hog y meg érintselek – leheli a fülembe. Alig tudom kinyitni a szemem. – Azt akarom, hog y meg érints…
Lejjebb csúsztatja a kezét, és a szívem hevesen zakatolni kezd. Amikor már azt hiszem, hog y vég re meg érint, a keze a combom belső felére vándorol. – Tárd szét a lábadat. – Hag yom, hog y a lábam szétnyíljon, de a kezével még szélesebbre tárja a combomat, míg teljesen fel nem fedem neki mag am. Fölém hajol, feltolja a pólómat a mellemről, eg ymás után meg harapdálja a két bimbómat, aztán vég ig húzza rajtuk a nyelve heg yét, a szájába veszi, és éhesen csókolja őket. Az ujjaimat belefúrom a hajába, a leg szívesebben meg rag adnám és mag amhoz húznám a fejét, de nem teszem. Andrew vég ig csókolja a mellkasomat, minden eg yes bordámon vég ig futtatja a nyelvét, mielőtt elérne a köldökömig . Ellentmondást nem tűrően rám néz félig csukott szemhéja mög ül. A hasamba suttog ja: – Ki kell mondanod, mit szeretnél, Camryn. – Lassan vég ig nyalja a hasamat, a bőröm szinte szétreped a g yönyör remeg éseitől. – Addig nem kapod meg , amíg ki nem mondod, és el nem hiteted velem, hog y tényleg akarod. – Kérlek, kérlek, érints meg ! – A szavak valóság g al kiszakadnak belőlem. – Nem hiszek neked – g únyolódik, és vég ig nyalja a csiklómat. Eg yetleneg yszer. Aztán felnéz, és vár. Mivel félek kimondani a szavakat, csak suttog om: – Kérlek… Azt akarom, hog y nyald a puncimat. Úg y tesz, mintha nem hallotta volna. – Mit mondtál? – Ismét vég ig nyalja a csiklómat, ezúttal kissé lassabban, amitől remeg ések futnak vég ig az altestemen. – Nem értettem pontosan. Meg ismétlem, kissé hang osabban, de még mindig túlság osan zavarban vag yok ahhoz, hog y kimondjam azt a tiltott szót, amelyet mindig is mocskosnak, helytelennek és kizárólag pornófilmbe valónak tartottam. Andrew becsúsztatja a kezét a lábam közé, és két ujjal szétnyitja a szeméremajkamat. Vég ig nyal eg yszer. Eg yetleneg yszer. A combjaim eg yre erősebben remeg nek. Nem tudom, meddig leszek még képes várni. – Az a nő, aki tudja, mit akar szexuálisan – ismét nyal eg yet, miközben nem veszi le rólam a szemét –, és mer beszélni is róla, olyan kibaszottul vonzó, Camryn. Mondd. Meg . Mit. Akarsz. Vag y nem fog od meg kapni. – Ismét belém nyal, és nem bírom tovább. Lenyúlok, belemarkolok a hajába, az arcát benyomom a lábam közé, amennyire csak hag yja, aztán eg yenesen a szemébe nézek. – Nyald a pinámat, Andrew! Az istenit neki, nyald a kibaszott pinámat! Soha nem láttam még olyan ördög i vig yort az arcán, mint amilyet akkor eg y pillanatig , aztán a szemhéjam mag ától lezárul, a fejem hátrahanyatlik, ahog y nyalni kezd. Úg y érzem, elájulok. Nem tudom kinyitni a szemem, részeg vag yok a g yönyörtől. A csípőm mag ától mozog , markolom a
haját, de mintha nem is érezné a fájdalmat: erőteljesen és g yorsan nyal, olykor kicsit lassít, és szopog at, a hüvelykujja beg yével masszírozza duzzadt csiklómat, aztán folytatja a nyalakodást. Amikor már úg y érzem, hog y nem bírom tovább, és próbálok elhúzódni tőle, meg rag adja a combomat, és nem eng edi, hog y moccanjak. Az org azmus elsöprő erejű, a lábam meg állíthatatlanul remeg , minden erőmmel markolom a haját. Felnyög ök, meg rag adom a fejtámlát, kapaszkodom, hog y el tudjak húzódni Andrew nyelvétől. Még keményebben szorít, az ujjai olyan erősen belevájnak a combomba és a csípőmbe, hog y az már fáj, de nem bánom. Ahog y a remeg és lassan szűnik, és a léleg zetem is eg yre eg yenletesebb, Andrew nyalog ató nyelve is mind g yeng édebb. Amikor vég e, meg csókolja mindkét combom belső oldalát, aztán a hasamat, mielőtt feltápászkodna. A térdére és a könyökére támaszkodik, puha, nedves ajkával g yeng éd puszit nyom a nyakamra, az államra, aztán a homlokomra. Vég ül hosszan a szemembe néz, fölém hajol, és finoman meg csókol. Aztán felkel az ág yról. Képtelen vag yok meg mozdulni. Szeretnék utánanyúlni, meg rag adni és visszahúzni mag amra, de képtelen vag yok mozdulni. Szédülök, és nemcsak az org azmus, hanem az eg ész élmény hatása miatt. A fejemet kissé felemelve a tekintetemmel követem Andrew-t. Meg rag adja a kilincset, aztán hátranéz. Én szólalok meg először. – Hová mész? Pontosan tudom a választ, de hirtelen nem jut eszembe más, amivel húzhatnám az időt. Gyeng éden elmosolyodik. – A szobámba – feleli olyan hang súllyal, mint eg y meg értő szülő. Az ajtó kinyílik, és a folyosóról áradó fény meg világ ítja az alakját. Mondani szeretnék valamit, de fog almam sincs, mi lehetne az. Felülök, ujjaim zavartan markolásszák a lepedőt. – Nos, akkor reg g el találkozunk – köszön el, és jelentőség teljesen rám vig yorog , aztán becsukja mag a mög ött az ajtót. A folyosó fényei nélkül is elég világ os van a szobában, mert korábban ég ve hag ytam az olvasólámpát. Körbenézek, és a lámpára g ondolok. Vég ig ég ett. Mindig elég g é szemérmes voltam az ág yban, és még amikor Iannel szeretkeztünk, akkor sem lehetett több fény, mint amennyit a bekapcsolt tévé képernyője adott. Ilyen világ os soha nem volt – most pedig eg yáltalán eszembe sem jutott eg ész idő alatt. És a szavak, amelyek elhag yták az ajkamat… Soha nem beszéltem még íg y. A p-vel kezdődő szót ki sem ejtettem a számon életemben – ebben a pillanatban sem lennék rá képes. Persze mondtam párszor Iannek, hog y „kérlek, dug j meg ”, meg hog y „dug jál keményebben”, de ezzel ki is merült a pornog ráf szótáram. Mit tesz velem Andrew Parrish?
Bármi is az – nem akarom, hog y abbamaradjon. Felkelek, belebújok a bug yimba és a sortomba, és az ajtóhoz lépek, készen rá, hog y átmasírozzak a szobájába és – ennél tovább nem jutok a g ondolataimban. Csak állok moccanatlanul az ajtó előtt, bámulom a meztelen lábamat a zöld szőnyeg en. Nem tudom, mit mondanék neki, mert még azzal sem vag yok tisztában, hog y mit akarok – vag y mit nem. Leejtem a karomat, és mélyet sóhajtok. – Mintha semmi sem történt volna – ismétlem meg Andrew korábbi szavait szárazon. – Sok sikert hozzá!
20 ANDREW NYOLC ÓRA ÓTA ébren vag yok. Asher hívott, de alig mertem felvenni a telefont, mert féltem, hog y mit fog mondani. De csak tudatni akarta, hog y Aidan dühös, amiért mag ammal hoztam a g itárját. Leszarom; mit tud csinálni? Eljön Birming hambe, hog y meg verjen? Tudom, hog y nem ez a baj, Aidan azért harag szik, mert eljöttem Wyoming ból, pedig apa még életben van. Asher pedig csak tudni akarta, mi van velem. – Jól vag y, bátyó? – Ja, sőt remekül. – Gúnyolódunk? – Nem. Őszinte leszek veled, Ash, soha nem éreztem még ennyire jól mag am. – A lány miatt, ig az? Camryn? Íg y hívják? – Ig en és ig en. Mag amban elmosolyodtam, mert láttam a lelki szemeim előtt, mi történt teg nap éjszaka. De, az ig azat meg vallva, már önmag ában az mindig mosolyra késztet, ha Camrynra g ondolok. – Nos, tudod, hol találsz, ha szükség ed van rám. – Pontosan tudom, mire utal Asher, de több esze van annál, hog y ki is mondja. Kértem már, hog y ne hozza fel ezt a témát, vag y a szart is kiverem belőle. – Ig en, tudom, és köszönöm, öcskös. Hé, apa hog y van? – Ug yanúg y, mint amikor itt voltál. – Lehetne rosszabb is, nem? – Ja. Elköszöntünk, és felhívtam anyámat, hog y tudassam, minden rendben. Ha még eg y napig nem jelentkezem, biztos hívja a rendőrség et, és kerestetni kezd. Felkelek, összepakolom a cuccaimat. Átzörg ök a falon Camrynnak; ha még nem ébredt fel, akkor most már biztosan. Na, jó, lehet, hog y még sem, mert nag yon mélyen alszik – kivéve, ha szól a zene, ug yebár. Gyorsan lezuhanyozok, és fog at mosok, miközben arra g ondolok, milyen volt az íze a számban – szinte bánom, hog y meg szabadulok tőle. De semmi baj, majd meg ismételjük – persze, csak ha ő is akarja. A francba, nincs nekem ezzel semmi bajom, kivéve, hog y utána g ondoskodnom kell mag amról. De ez rendben is van – még mindig jobb, mint hag yni, hog y ő g ondoskodjon rólam. Tudom, hog y ha meg tenné, az lenne a vég – leg alábbis számomra. Kibaszottul kívánom, de csak akkor fekszem le vele, ha mindketten ezt akarjuk, eg yelőre azonban csak annyi biztos, hog y nem tudja, mit akar.
Felöltözöm, belebújok az edzőcipőbe – hála istennek, teljesen meg száradt. Felkapom a két sporttáskát, Aidan g itárját, és elhag yom a szobát. Camryn ajtaja előtt hallom, hog y odabenn szól a tévé, vag yis fenn van. Vajon mennyi idő múlva roppan össze? CAMRYN HALLOM, HOGY ANDREW kopog az ajtón. Veszek eg y mély léleg zetet, eg y hosszú, feszült percig benn tartom, aztán kifújom – felkészülök rá, hog y ne roppanjak össze. Na ja, mintha nem történt volna már meg . Vég ül kinyitom az ajtót, és ahog y meg látom, milyen lazán ácsorog a folyosón – és milyen ennivaló –, összeroppanok. Pontosabban, vérvörösre pirulok, szó szerint érzem, hog y ég az arcom. A tekintetem a földre szeg ezem, mert ha még eg y pillanatig nézem a mosolyg ó arcát, akkor meg olvad a fejem. Kis idő múlva összeszedem mag am annyira, hog y fel bírjak nézni. A mosolya még szélesebb, és sokkal többet mond. Hé! Ennyi erővel beszélhetnénk is arról, ami történt! Vég ig néz rajtam, látja, hog y útra kész vag yok. Elvig yorodik és bólint. – Menjünk! Felkapom a táskáimat, és utánaindulok. Bepattanunk az autóba, és minden erőmmel próbálok valamilyen témát felhozni, hog y eltereljem a g ondolatai-mat a leg jobb orális szexről, amelyben valaha részem volt. Andrew-nak ma különösen jó szag a van: a bőrének természetes illata keveredik a szappanéval és a samponéval. Ez persze meg nehezíti a dolg omat. – Szóval, csak meg yünk, míg nem találunk eg y szimpatikus motelt, és meg sem állunk, leg följebb a Waffle House-nál? – Nem mintha zavarna, bár kevés benne a véletlenszerűség . Becsatolja a biztonság i övet, és ráadja a g yújtást. – Nem, éppenség g el van eg y tervem – pillant rám. – Tényleg ? – Ez felkelti az érdeklődésemet. – Meg szeg ed a spontaneitás szabályát, és tervezg etsz? – Hé, a szó szoros értelmében véve ez nem volt szabály – fig yelmeztet. Kihajtunk a parkolóból. A jó öreg Chevy motorja valóság g al dorombol. A teg napi fekete bermuda van rajta. Lepillantok izmos vádlijára, ahog y a lába finoman nyomja a g ázpedált. A sötétkék póló szorosan a testére simul, az anyag meg feszül a bicepsze körül. – Akkor, mi a terv? – New Orleans – mosolyog rám. – Csak öt és fél óra innen.
Felrag yog az arcom. – Soha nem jártam még New Orleansban! Szemlátomást örül neki, hog y ő lehet az, aki először elvisz oda eng em. Izg atott vag yok, bár tényleg nem érdekel, merre meg yünk, amíg vele vag yok – vihetne nyug odtan a Mississippi moszkitókkal teli mocsaraiba is. Két órán keresztül csacsog unk mindenféléről, csak hog y ne kelljen a teg nap éjszaka történtekről beszélnünk. Belefáradunk a próbálkozásba, és úg y döntök: meg töröm a jeg et. Lehalkítom a zenét, mire Andrew kérdőn rám néz. – Csak, hog y tudd: ilyesmit soha életemben nem ejtettem ki a számon. – Már attól is meg könnyebbülök, hog y ezt kimondtam. Andrew elvig yorodik, ujjaival játszani kezd a volánon. Laza a testtartása: a bal karja az ajtótámlán pihen, a bal térde felhúzva, a jobb lába biztosan a g ázpedálon. – De tetszett, ig az? Úg y érzem, jó érzés volt kimondani. Aha, minden nagyon tetszett, ami a múlt éjszaka történt. Most alig pirulok el. – Nos, ig en – ismerem be. – Azt akarod bemesélni, hog y soha eszedbe nem jutott ilyesmiket mondani szeretkezés közben? Habozok. – Nos, nem. De nehog y azt hidd, hog y álmodozni szoktam ilyesmiről. Bár g ondoltam már rá – mondom kissé élesen. – És miért nem tetted meg , ha eg yszer volt hozzá kedved? – Biztos vag yok benne, hog y tudja a választ, már mielőtt feltenné a kérdést. Meg vonom a vállam. – Talán, mert g yáva nyúl vag yok. Felnevet, és meg markolja a kormányt, mert kanyar következik. – Azt hittem, hog y ilyesmit csak Dominique Starla vag y Fahéjálom ejt ki a száján a Jogi hanyatt esettekben vag y a Lányok egymás közöttben. – Te láttad ezeket a szarokat? Elakadó léleg zettel meredek rá. – Nem! Én… én azt sem tudom, tényleg vannak-e ilyen filmek, csak azt akartam… Andrew incselkedőn rám vig yorog . – Én sem tudom, de nem csodálkoznék, ha lennének. És értem, mire g ondolsz. Ez meg nyug tat. – Eg yébként pedig , csak hog y tudd, szerintem szexi – jeg yzi meg . Még jobban elpirulok. Ideje hozzászokni, hog y Andrew mellett ez a természetes arcszínem. – Szóval szerinted a pornósztárok vonzóak? – Remélem, nemet mond.
Finoman big g yeszti az ajkát, mielőtt válaszol. – Nem ig azán, de amikor az emberrel a valóság ban ilyesmi történik, az izg ató. – Ezt hog y érted? – kérdezem homlokráncolva. – Nos, amikor… Dominique Starla beszél vulg árisan szex közben, az eg y ismeretlen pasasnak szól, aki a számítóg ép előtt veri ki mag ának. – A nyomaték kedvéért a szemembe néz. – Az a fickó még vág yálmában sem szeretne tőle többet, mint a száját a farkán. – Visszafordítja a tekintetét az útra. – De amikor valaki… nem is tom… eg y édes, szexi, eg yáltalán nem kurvás lány teszi ug yanezt, akkor eg y férfi sokkal többet szeretne tőle. Talán nem tudatosan, de valahol mélyen, leg belül. Pontosan értem, mire utal, és ezt valószínűleg ő is tudja. – És, csak hog y tudd – néz mélyen a szemembe –, az őrületbe kerg ettél vele. – Elfordítja a fejét, és úg y tesz, mintha teljesen lekötné a fig yelmét a vezetés. Talán nem szeretné, hog y a szemére hányjam: íg érete ellenére „szóba hozta” a teg nap éjszakát, pedig én kezdtem. Ha hibás valaki, akkor az én vag yok, és eg y csöppet sem bánom. – És te? – töröm meg a csendet. – Előfordult, hog y szerettél volna kipróbálni valamit az ág yban, de nem merted? Elg ondolkodik, mielőtt válaszol. – Ig en, amikor fiatalabb voltam, úg y tizenhét. De csak azért, mert tudtam, hog y a lányok… – Ig en? Lág yan elmosolyodik, összeszorítja a száját, és van eg y olyan érzésem, hog y velem is kapcsolatos lesz majd, amit mond. – A tizenéves lányok, leg alábbis, akikkel nekem dolg om volt, „undorítónak” tartottak mindent, ami nem szokványos. Bizonyos szempontból talán olyanok voltak, mint te: titokban izg atta őket, hog y mást is kipróbáljanak a misszionárius pózon kívül, de szég yellték bevallani. Eg y tinilánynak rizikós azt mondani: hé, hadd dug jalak seg g be, mert sanszos, hog y halálra rémül, és azt hiszi rólad, hog y perverz állat vag y. Halkan felnevetek. – Ig en, azt hiszem, ig azad van. Tizenéves koromban hánying ert kaptam, amikor Natalie elmesélte, miket eng ed meg Damonnak. És eg yáltalán nem találtam izg atónak ezeket a dolg okat, eg észen addig , amíg el nem veszítettem a szüzesség emet tizennyolc éves koromban, de… – a hang om meg remeg , ahog y eszembe jut Ian. – De még azután is túlság osan féltem. Szerettem volna… amm… Még most is alig merem bevallani. – Gyerünk, ki vele – sürg et, és a hang jában már nyoma sincs mókának. – Mostanra már tudhatnád, hog y nem sikerül kiábrándítani mag adból. A szavai meg hökkentenek – és meg remeg tetik a szívemet. Tényleg ennyire nyilvánvaló, hog y nem szeretnék rossz benyomást tenni rá? Gyeng éden elmosolyodik, mintha biztosítani akarna,
hog y semmi olyat nem tudok mondani, amitől meg változna rólam a véleménye. – Oké, elárulom, de előbb meg kell íg érned, hog y nem veszed biztatásnak. – Lehet, hog y annak szánom, bár ebben eg yelőre mag am sem vag yok biztos. Mindenesetre nem akarom, hog y annak veg ye – leg alábbis most nem és talán soha. Nem tudom… – Esküszöm. – A tekintete komoly, és eg yáltalán nem látszik rajta, hog y meg sértődött volna. – Nem fog om azt hinni, hog y biztatásnak szánod. Mély léleg zetet veszek. Ah, el sem hiszem, hog y bevallom neki. Soha senkinek nem beszéltem erről, csak Natalie-nak, és neki is csak körülírtam. – Ag resszió. – Szünetet tartok, mert nag yon kényelmetlenül érzem mag am. – A leg többször, amikor szexről ábrándozom, én… Esküszöm az élő istenre: vig yorog a szeme! Amikor kimondtam az „ag resszió” szót, valami meg pattant benne. Mintha – nem, ez nem lehet. Meg lág yul a tekintete, amikor észreveszi, hog y fig yelem. – Folytasd – szól. Már ismét g yeng éd a mosolya. És én meg teszem, mert valami miatt már nem félek annyira színt vallani, mint pár perccel ezelőtt. – Általában arról ábrándozom, hog y… a partnerem durván bánik velem. – Vag yis a kemény szex izg at fel. Bólintok. – A kemény szex gondolata, ig en, de az ig azság az, hog y soha nem volt ilyesmiben részem, leg alábbis nem úg y, ahog yan elképzeltem. Kissé meg lepettnek tűnik. Vag y inkább elég edettnek? – Azt hiszem, erre utaltam, amikor azt mondtam, hog y mindig szelíd fickók mellett kötök ki. Aztán hirtelen a helyére kattan: Andrew már akkor, Wyoming ban pontosan tudta, mire g ondoltam. Én viszont anélkül, hog y tisztában lettem volna vele, g yakorlatilag bevallottam, hog y nem ez az, amit szeretnék. Lehet, hog y mostanáig nem értette pontosan, mit értek „szelíd”-en, de arra előbb ráébredt, mint én mag am, hog y nem ilyen férfira vág yom. De Iant szerettem, és most rettenetesen érzem mag am. Ian g yeng éd volt az ág yban, és bűnösnek érzem mag am, amiért ez nem volt elég . – Szóval, szereted, ha a partnered húzza a hajadat, ha… – elhallg at, amikor észreveszi az arckifejezésemet. – Ja, de még ennél is durvábbra vág yom. – Próbálom szug g erálni, hog y ő találg asson, ne nekem kelljen kimondani. Meg int kezdek ideg es lenni. Meg feszíti az állát, a szemöldökét kérdőn felvonja. – Mire, például… várjunk csak, mennyire durván szeretnéd? Nyelek eg yet, és elfordítom a tekintetem.
– Kényszerítéssel, azt hiszem. Nem kimondottan nemi erőszakra vág yom, vag y ilyesmi, de azt hiszem, szexuális értelemben nag yon alárendelt személyiség vag yok. Most Andrew sem képes a szemembe nézni. Rápillantok, és látom, hog y a szeme tág ra nyílt, tele elfojtott vág yakozással. Az ádámcsutkája leföl jár, ahog y nyeldekel, és két kézzel szorítja a kormányt. Gyorsan témát váltok. – Vég ül is nem árultad el, hog y te mit nem mertél kérni a lányoktól. – Rámosolyg ok, hog y enyhítsem a feszültség et. Ellazul, és rám vig yorog . – De, ig en. – Majd rövid, furcsa szünet után hozzáteszi: – Anális szexet. Valami azt súg ja, hog y nem ez volt az, amitől ig azán tartott. Nem tudnám meg mag yarázni, miért, de úg y érzem, hog y ez az eg ész anális szex dolog csak ködösítés. De kettőnk közül miért éppen Andrew ne merné bevallani az ig azság ot? Hiszen elég sokat seg ít, hog y elfog adjam a szexualitásomat. Nem hittem volna, hog y éppen ő fél majd elárulni valamit, de már nem vag yok ebben olyan biztos. Bárcsak olvasni tudnék a g ondolataiban! – Nos, akár hiszed, akár nem, Iannel kipróbáltuk eg yszer, de pokolian fájt, és talán mondanom sem kell, hog y az „eg yszer”-t szó szerint értem. Andrew halkan felnevet. Felnéz az útjelző táblákra, hog y eldöntse, merre kell menni. Letérünk az autópályáról. Itt még több a meg művelt szántóföld: g yapot, rizs, kukorica és még ki tudja, mi. Nem ig azán tudom meg különböztetni eg ymástól a növényeket, csak a g yapotot és a kukoricát ismerem fel: az eg yik tele van fehér g ombócokkal, a másik hosszú szárú. Csak meg yünk, meg yünk, és amikor alkonyodni kezd, Andrew leállítja az autót az út szélén. Csikorog nak a kerekek a sóderen. – Eltévedtünk? – kérdezem meg a nyilvánvalót. Előrehajol az ülésen a kesztyűtartóhoz, a könyöke és az alkarja hozzáér a combomhoz. Előhalászik eg y meg lehetősen ütött-kopott autós térképet, amely nincs rendesen összehajtva. Kiteríti a kormánykerékre, és nézi-nézi, az ujjaival követve a vonalakat. Beharapja a száját, aztán furcsán cuppog ni kezd. – Eltévedtünk, ig az? – Nevetni lenne kedvem, de nem rajta, hanem a helyzeten. – A te hibád – jelenti ki. Próbál komolynak látszani, de a mosolya elárulja. – Bah! Hog yan lehetne az én hibám, amikor te vezetsz? – Nos, ha nem terelted volna el a fig yelmemet szexszel, titkos vág yakkal, pornóval és azzal a kurva Dominique Starlával, akkor észrevettem volna, hog y a 20-as útra fordultam, nem pedig az 59-esre, ahog y kellett volna – csap rá a térképre, és meg rázza a fejét. – Két órája rossz irányban haladunk.
– Két órája? – Most már nem állom meg nevetés nélkül. Rávág ok a műszerfalra. – És csak most vetted észre? Remélem, nem sértődik meg . Ráadásul nem is vag yok dühös vag y csalódott; tőlem tíz óráig is mehettünk volna rossz irányba, az sem érdekelne. Ig yekszik meg bántott arcot vág ni, de biztos vag yok benne, hog y csak meg játssza mag át. Mindenesetre meg rag adom az alkalmat, és meg teszem, amit már Tennessee-ben szerettem volna, amikor a zuhog ó esőben feküdtünk a tetőn. Kikapcsolom a biztonság i övet, és közelebb csúszom hozzá. Szemlátomást meg lepődik, de hívog atón felemeli a karját, hog y hozzábújhassak. – Csak cikizlek – nyug tatom meg , mielőtt a vállára hajtanám a fejem. Habozik, aztán mag ához ölel. Olyan jó érzés. Túlságosan is az. Úg y teszek, mintha nem venném észre, milyen kellemesen érezzük mag unkat mindketten, és próbálok ug yanolyan hanyag ul viselkedni, mint korábban. Ránézek a térképre, az ujjamat vég ig futtatom az eg yik úton. – Mehetünk erre – mutatok dél felé –, aztán az 55-ösön eg yenesen New Orleansba, nem? – Felemelem a fejem, hog y ránézzek, és a szívem ug rik eg yet, amikor rájövök, milyen közel van az arca az enyémhez. De csak mosolyg ok, és várom a választ. Visszamosolyog , de van eg y olyan érzésem, hog y nem ig azán jutott el az ag yáig , mit mondtam. – Ja, az 55-ösön. – Kutatón fig yeli az arcomat, majd a tekintete lág yan vég ig simít az ajkamon. Összehajtog atom a térképet, aztán felhang osítom a zenét. Andrew elhúzza a karját, és sebesség be teszi az autót. Vezetés közben a keze szorosan a combjához simuló combomon pihen, és nag yon sokáig íg y maradunk. Csak akkor mozdítja a kezét, ha kanyarodunk, vag y CD-t cserél, de utána mindig visszateszi a combomra. És én hag yom.
21 – BIZTOS VAGY BENNE, hog y még mindig az 55-ös úton vag yunk? Már besötétedett, és úg y tűnik, hog y időtlen idők óta nem láttam másik autót eg yik irányban sem, csak szántóföldeket, fákat és néha eg y-eg y tehenet. – Ig en, bébi, biztos. Fig yeltem. És ebben a pillanatban elhaladunk eg y tábla előtt, amely szerint valóban az 55-ösön vag yunk. Az elmúlt eg y órában Andrew vállára hajtottam a fejem. Most felülök, és kinyújtózom. Meg masszírozom a vádlimat is; úg y érzem, mintha minden izmom kőkeményre merevedett volna. – Meg álljunk, hog y ki tudd nyújtóztatni kicsit a lábadat? Rápillantok; a műszerfal fényei meg világ ítják az arcát, az állkapcsa íve még szebbnek látszik a sötétben. – Aha. – Előrehajolok, hog y jobban lássam, mi van odakinn. Na, ja: szántóföldek, fák és még eg y tehén – tudhattam volna. Aztán hirtelen felnézek az ég re, és még közelebb hajolok a szélvédőhöz, hog y jobban lássam a vég telen feketeség ben világ ító csillag okat. Milyen sok van belőlük, és mennyivel fényesebbek idekinn, távol a városoktól! – Meg álljunk, hog y meg mozg asd a lábadat? – kérdezi ismét. Jobb ötletem van. Boldog an rámosolyg ok, és bólintok. – Ig en, remek lenne. Van nálunk takaró? Kíváncsian rám néz. – Ig en, éppenség g el van, szükség esetére. Miért? – Tudom, hog y ez közhelyes, de van valami, amit mindig is szerettem volna kipróbálni. Te aludtál már a szabad ég alatt? – Már a kérdést is csacskaság nak tartom, mert szerintem tényleg közhelyes, és Andrew-val kapcsolatban semmi sem az. Közel sem. Meleg en elmosolyodik. – Ami azt illeti, még soha. Csak nem romantikázni akarsz velem, Camryn Bennett? – pillant felém enyeleg ve. – Nem! – nevetek fel. – Na, de komolyan, szerintem itt a remek alkalom – intek a szélvédő felé. – Nézd, mennyi szabad tér van errefelé! – Ja, de nem teríthetjük le a takarót eg y g yapotföld vag y eg y kukoricatábla kellős közepén. Ráadásul a leg több részen bokáig áll a víz. – A leg előkön nem, ott csak tehénszar van. – Tehénlepények között akarsz aludni? – Határozottan jól szórakozik. Felvihog ok. – Dehog yis. Mezőn akarok aludni. Na, g yerünk! Csak nem félsz eg y kis tehénszartól?
– Ha-ha! – Meg rázza a fejét. – Camryn, a tehénlepény sok minden, de nem kicsi. Mellébújok, és a fejemet az ölébe hajtom. – Kérlek! – A nyomaték kedvéért sírósan lebig g yesztem az ajkam, és a pilláimat is meg rebeg tetem. És próbálok nem g ondolni rá, hol van a fejem – mindhiába. ANDREW EGYSZERŰEN ELOLVADOK, amikor íg y néz rám. Hog yan tudnék neki valaha is nemet mondani? Leg yen tehénszaros mező vag y eg y híd lába, részeg hajléktalanok között – bárhol aludnék vele. De éppen ez a probléma. Azóta probléma, hog y hozzám bújt, mert abban a pillanatban minden meg változott: szerintem attól kezdve többet akar tőlem orális szexnél. Eg yszer meg tettem, de nem eng edhetem, hog y többet várjon. Nem hag yhatom, hog y hozzám érjen, és nem feküdhetek le vele. Nem arról van szó, hog y nem akarom őt; szeretném mag amévá tenni minden lehetség es módon, de nem bírnám elviselni, ha összetörném a szívét. A testével más a helyzet, azt képes lennék meg törni. De ha eg yszer is nekem adja mag át, annak az lesz a vég e, hog y összetörik a szíve – és az enyém is. Még rosszabb, amióta tudok az exéről… – Kérlek! – könyörög újra. Hiába tudom, hog y nem lenne szabad, az ujjam heg yével vég ig simítok az arcán, és nag yon g yeng éden azt mondom: rendben. Nem vag yok az a fajta, aki hallg at az okos szóra, ha akar valamit, de Camrynnal kapcsolatban én mag am keresem az okokat, hog y miért kell távol tartanom mag am tőle. Tíz perc múlva találunk eg y helyet, amely meg felelőnek tűnik, és meg állok. Szó szerint a semmi közepén vag yunk. Kiszállunk, bezárjuk az ajtókat, de mindent a kocsiban hag yunk. Kinyitom a csomag tartót, hog y kiveg yem a takarót; öreg kocsi, és benzinszag a van. Meg szag olom. – Büdös. Camryn is odahajol, meg szag olja, és elfintorodik. – Mindeg y, nem érdekel. Eng em sem. Biztos vag yok benne, hog y nem is fog om érezni a szag át Camryn mellett. Szinte öntudatlanul meg fog om a kezét, lesétálunk a töltésen, átug runk az árkon, és elérünk a leg előt övező kerítéshez. Körülnézek, hol lehetne a leg könnyebben átjutni, de mire észbe kapok, már el is eng edi a kezem, és mászik át a kerítésen. – Siess! – kiált rám, miután földre huppan. Nem tudom meg állni vig yorg ás nélkül. Átug rom a kerítésen, és eg yütt rohanunk a nag y szabad térség felé; ő, mint eg y kecses g azella,
én pedig , mint a vadat becserkésző oroszlán. Hallom a strandpapucsának csattog ását, látom, ahog y a kósza szőke tincsek szinte világ ítanak a feje körül az enyhe szellőben. Pár lépéssel mög ötte maradok, hog y ha véletlenül elesik, akkor kinevethessem, mielőtt felseg ítem. Nag yon sötét van, mert csak a hold világ ít, de ahhoz elég a fény, hog y lássuk, hova lépünk, és ne essünk bele eg y hasadékba, vag y bukjunk át eg y farönkön. Nem látok eg yetlen tehenet sem, vag yis nincsen szar se, ami külön öröm. Olyan messzire távolodunk az autótól, hog y már alig látjuk. – Szerintem itt jó lesz – szólal meg Camryn liheg ve. Felemeli a két karját, felveti a fejét, és hag yja, hog y az eg ész testét simog assa a szellő. Szélesen mosolyog , behunyja a szemét. Meg sem merek szólalni, nehog y meg zavarjam. Kitekerem a pokrócot, és leterítem a földre. – Mondd meg az ig azat – szólal meg , miközben meg rag adja a csuklómat, és lehúz mag a mellé a földre. – Tényleg soha nem töltötted még az éjszakát eg y lánnyal a szabad ég alatt? Meg rázom a fejem. – Soha. Szemlátomást örül, hog y ő az első. Nézem, ahog y mosolyog , ahog y a lág y szellő belefújja az arcába a kósza tincseket. Az eg yik az ajka közé akad, fig yelem, ahog y meg ig azítja. – Nem ig azán vag yok az a fajta fickó, aki rózsaszirommal hinti be a nászág yat. – Tényleg ? – Kissé meg lepettnek tűnik. – Szerintem meg kimondottan romantikus fickó vag y. Vállat vonok. Találg at? Valószínűleg . – Azt hiszem, ez attól füg g , hog y mit értesz romantikuson. Ha eg y lány g yertyafényes vacsorára vág yik, miközben Michael Bolton rockballadákat énekel, akkor nem én vag yok az esete. Camryn kuncog ni kezd. – Nos, ez még nekem is kissé túl sok, de fog adni mernék, hog y tettél már romantikus dolg okat. – Gondolom, ig en – felelem, bár őszintén szólva, hirtelen eg y sem jut az eszembe. Félrebiccentett fejjel néz rám. – Te is eg y olyan fickó vag y – jeg yzi meg . – Milyen fickó? – Aki nem szeret a volt barátnőiről beszélni. – Hallani szeretnél a volt barátnőimről? – Még szép. Hanyatt dől, a térdét felhúzza, és meg paskolja mag a mellett a takarót. Mellé fekszem, ug yanabban a pózban. – Mesélj az első szerelmedről – kér, és bár érzem, hog y ezt a beszélg etést el sem kellene kezdenünk, ha annyira szeretné, hát elmondom, amit tudni akar. Íg y tisztesség es, hiszen ő már mesélt az első szerelméről.
– Szóval – kezdem, miközben a csillag okat bámulom. – Danielle-nek hívták. – És szeretted? – Camryn úg y fordítja a fejét, hog y láthassa az arcomat. Én még mindig a csillag okat bámulom. – Ig en, szerettem, bár nem tartott örökké. – Mennyi ideig voltatok eg yütt? Vajon miért érdekli? A leg több lány, akit ismerek, féltékenység i rohamot kapna, és leg szívesebben letépné a tökömet, ha a volt barátnőimről kezdenék beszélni. – Két évig . Közös meg eg yezéssel szakítottunk, és már korábban elkezdtünk körülnézni a piacon. Szerintem mind a ketten rájöttünk, hog y nem szerettük eg ymást annyira, mint ahog y korábban hittük. – Vag y csak kiszerettetek eg ymásból. – Nem, már eleve nem voltunk szerelmesek. – Ezúttal ránézek. – Miért vag y ebben olyan biztos? Elg ondolkodom a válaszon, miközben vég ig a szemébe nézek. Az arca alig harminc centire van az enyémtől. Még mindig érezni a leheletén a fog krém fahéjillatát. – Szerintem képtelenség ig azán kiszeretni valakiből. – Látom a szemében, hog y átvillan eg y g ondolat az ag yán. – Azt hiszem, hog y ha szerelmes lesz az ember, ig azán szerelmes, akkor az eg y életre szól. Minden más csak élmény és illúzió. – Nem is tudtam, hog y ilyen filozofikus alkat vag y – vig yorog rám. – És bevallom, szerintem ez is azt bizonyítja, hog y romantikus vag y. Általában ő szokott kettőnk közül elpirulni, de most nem ez a helyzet. Próbálom kerülni a tekintetét, de nem könnyű. – Akkor ki volt az a szerencsés, akibe szerelmes voltál? Kinyújtom a lábam, keresztbe teszem a bokámat, és összekulcsolom a kezem a hasamon. Felnézek az ég re, de a szemem sarkából látom, hog y Camryn ug yaníg y helyezkedik el. – Őszintén? – Hát persze. Kíváncsi vag yok a válaszra. Eg y fényes csillag képet nézek, miközben válaszolok. – Nos, nem volt ilyen lány. Fújt eg y nag yot. – Ó, kérlek, Andrew, azt hittem, őszinte leszel. – Az vag yok – erősködöm, feléje fordulva. – Volt, hog y azt hittem, szerelmes vag yok, de – eg yáltalán, miért beszélünk erről a témáról? Camryn már nem mosolyog . Inkább szomorúnak látszik. – Azt hiszem, hog y már meg int lelki szemetesládának használlak. Összehúzom a szemem.
– Ezt hog y érted? Elfordul; a copfja lecsúszik a válláról, és vég ig terül a takarón. – Kezdem azt hinni, hog y talán még sem voltam… Nem, ezt nem lenne szabad elárulnom. – Már nem az a boldog , mosolyg ós Camryn, aki vég ig szaladt velem a mezőn. Felkönyökölök, és kíváncsi tekintettel ránézek. – Nyug odtan elmondhatsz bármit, amit csak akarsz, és amikor szükség ét érzed. Talán éppen az seg ít a leg inkább, ha kimondod. Nem néz rám. – De már attól is bűntudatot érzek, hog y eg yáltalán az eszembe jut. – Ig en, a bűntudat szar dolog , de nem g ondolod, hog y ha eg yáltalán eszedbe jut valami, azt jelenti, hog y ig az? Félrebillenti a fejét. – Csak mondd ki. Ha utána úg y érzed, hog y nem volt helyes, majd meg birkózol a bűntudattal. De ha mag adban tartod, a bizonytalanság rosszabb lehet, mint a bűntudat. Felnéz a csillag os ég re, és követem a példáját, hog y időt adjak neki. – Talán soha nem voltam szerelmes Ianbe. Szerettem, nag yon is, de ha szerelmes voltam beléje… Akkor talán még mindig annak kellene lennem. – Ig azad lehet. – Rámosolyg ok, hátha felderül a kedve. Nem szeretem a borong ós hang ulatú Camrynt. Töpreng ő az arca. – Még is miből g ondolod, hog y nem is voltál szerelmes beléje? A szemembe néz, mintha ott keresné a választ. – Abból, hog y amikor veled vag yok, már szinte alig g ondolok rá. Visszadőlök a pokrócra, és a tekintetemet az ég re szeg ezem. Ha akarnám, talán meg tudnám számolni az összes csillag ot, hog y eltereljem a fig yelmemet, de ahhoz az eg ész világ eg yetem sem lenne elég , hog y meg feledkezzem a lányról, aki mellettem fekszik. Abba kell ezt hag ynom, még hozzá g yorsan. – Nos, nag yon jó társaság vag yok – felelem, és hallatszik a hang omon, hog y vig yorg ok. – Ráadásul a teg nap éjszaka után el is hiszem, hog y inkább azzal fog lalkozol g ondolatban, milyen érzés volt a szám a lábad között, mint bármi mással. – Semmi más célom nincs, mint hog y felvidítsam, és azt se bánom, ha emiatt hókon nyom, vag y a fejemhez vág ja, hog y meg szeg tem a hallg atási fog adalmat. Nem is kell csalódnom: felkönyököl, ad eg y taslit, és elneveti mag át. – Seg g fej! Én nála is hang osabban nevetek. Közelebb hajol hozzám, és az arcomba néz. Érzem, ahog y a haja a karomat súrolja.
– Miért nem csókoltál meg ? – Meg lep a kérdése. – Amikor teg nap éjszaka eg yütt voltunk, eg yszer sem csókoltál meg . Miért? – Nem igaz, meg csókoltalak. – De nem ig azi csókkal. – Az ajka nag yon közel van az enyémhez, és most tényleg szeretném meg csókolni, de nem teszem. – Nem tudom, mit g ondoljak – pontosabban nem tetszik, amit g ondolok, és eg yáltalán nem tudom, mit kellene g ondolnom. – Az biztos, hog y nem kellene emiatt rosszul érezned mag ad. – Ennél homályosabban már nem is lehetne fog almazni, tudom. – De mi az oka? – erősködik, és az arckifejezése eg yre keményebb. Meg adom mag am. – Azért, mert a csókolózás nag yon intim dolog . – Szóval ug yanazért nem csókolsz meg , amiért nem is dug sz meg ? A farkam eg y szempillantás alatt meg merevedik. Remélem, nem veszi észre. – Ig en. – Mielőtt bármi mást mondhatnék, a mellkasomra heng eredik. A francba, ha eddig nem tudta, hog y kemény vag yok, mint a kő, most már kizárt, hog y ne veg ye észre. A két térdét az oldalamhoz szorítja, fölém hajol, a karjára támaszkodva, és majdnem belehalok, amikor az ajkával vég ig simít az ajkamon, aztán eg yenesen a szemembe néz. – Nem próbállak arra kényszeríteni, hog y lefeküdj velem, de azt akarom, hog y meg csókolj. Csak eg yszer. – Miért? Muszáj, hog y leszálljon rólam. Ó, a francba… csak ront a helyzeten, hog y a farkam a seg g e hajlatába szorult. Ha csak pár centit hátrébb csúszik… – Mert tudni akarom, milyen – suttog ja a számba. Vég ig simítom a lábát, aztán meg rag adom a derekát. Olyan isteni az illata, és olyan jó érzés, ahog y az ölemben ül! El sem merem képzelni, milyen lenne benne lenni; már a g ondolat is meg őrjít. Érzem, hog y közelebb nyomul, csak eg y aprócska csípőmozdulat, azért csinálja, hog y elveszítsem a fejem, aztán mozdulatlanná dermed. A farkam fájdalmasan lüktet. Kutatóan fürkészi az arcom, aztán a tekintete a számra téved, és nincs más vág yam, mint hog y letépjem róla a ruhát, és beléhatoljak. Előrehajol, az ajkát az enyémre tapasztja, és a nyelvét bedug ja a számba. Visszacsókolok, először lassan, ízlelg etve. A léleg zetünk összekeveredik, és nem tudok ellenállni, képtelen vag yok meg tag adni tőle ezt az eg yetlen csókot. A két kezembe szorítom az arcát, a szájára tapadok, és mohón csókolom. Felnyög , és én eg yre vadabbul csókolom, mag amhoz szorítom a testét. Aztán vég e. Eg y hosszú pillanatig még érintkezik az ajkunk, majd elhúzódik, és rám néz. Soha nem láttam még ilyen titokzatos kifejezést az arcán, és valami ismeretlen érzés moccan meg a
szívemben. Aztán elkomorodik, zavartság és meg bántottság suhan át a szemén, de ig yekszik mosoly mög é rejteni. – Ha íg y tudsz csókolni, akkor talán nem is kell lefeküdnöd velem – vig yorog játékosan, hog y elrejtse az érzelmeit. Nevetnem kell; vicces, de hadd hig g yen, amit akar. Lemászik rólam, visszafekszik mellém a földre, a fejét a karjára hajtja. – Gyönyörűek, ug ye? Felnézek a csillag okra, de közben Camrynra és a csókra g ondolok. – Ig en, g yönyörűek. Ahogy te is… – Andrew? – Ig en? Eg yikünk se néz a másikra. – Szeretném meg köszönni. – Mit? Eg y pillanatig vár, mielőtt felelne. – Mindent: azt, hog y beleg yömöszöltetted velem a ruháidat a táskába, ahelyett, hog y eng edted volna őket összehajtog atni; hog y lehalkítottad a zenét az autóban, hog y ne ébressz fel; és hog y elénekelted nekem azt a dalt a Waffle House-ban. – Oldalra fordítja a fejét, és én követem a példát. Mélyen a szemembe néz. – És azt, hog y miattad úg y érzem, hog y élek. Meleg en rámosolyg ok, aztán elfordítom a fejem. – Nos, mindenkinek szükség e van néha eg y kis seg ítség re, hog y úg y érezze: ismét él. – Nem. – A hang ja olyan komoly, hog y kénytelen vag yok feléje fordulni. – Nem azt mondtam, hog y úg y érzem: ismét élek, Andrew. Miattad érzem most először eg yáltalán azt, hog y élek. A szívem meg remeg a szavaira, de képtelen vag yok meg szólalni – vag y levenni róla a tekintetemet. Az ag yam sikong atva követeli, hog y vessek vég et ennek az eg észnek, mielőtt késő lenne, de képtelen vag yok rá. Túlság osan önző vag yok. Camryn g yeng éden rám mosolyog , én pedig hasonlóképpen válaszolok, aztán mindketten ismét az ég felé fordítjuk a tekintetünket. A júliusi éjszaka tökéletes: lág y szellő enyhíti a hőség et, az ég bolt kristálytiszta. Milliónyi tücsöktől és békától hang os a mező, még néhány kecskefejő énekét is hallani. Mindig is imádtam ezeket a madarakat. A nyug almat eg yszer csak Camryn kétség beesett sikolya töri meg ; úg y pattan fel, mint a macska, ha beleesik eg y teli kád vízbe. – Kíg yó! – Mutat a földre, a másik kezét rémülten a szája elé kapja. – Andrew! Ott van! Öld meg ! Én is felpattanok, és tényleg látok valami feketeség et tekereg ni a takarón. Ijedtemben először hátraug rom, aztán rátaposok.
– Ne, ne, ne, ne! – sikítja hadonászva. – Ne bántsd! Meg lepetten rápislog ok. – De az előbb azt mondtad, hog y öljem meg . – Nem szó szerint értettem! Még mindig halálra van rémülve, kétség beesetten összeg ömbölyödik, hog y védje mag át a kíg yómarástól. Viccesen fest. Értetlenül széttárom a karomat. – Mi van, azt akarod, hog y úg y csináljak, mintha meg akarnám ölni? – Nevetve meg rázom a fejem. – Nem, csak… Kizárt, hog y ezek után képes leszek itt tölteni az éjszakát. – Meg rag adja a karomat. – Tűnjünk innen! – Remeg , mint a nyárfalevél, próbál nem sírni és nevetni eg yszerre. – Rendben. – Felkapom a pokrócot, amelyről szerencsére már eltűnt a kíg yó. Eg y kézzel kirázom, mert a másikat Camryn kétség beesetten szorítja. Meg fog om a kezét, és elindulunk vissza az autóhoz. – Gyűlölöm a kíg yókat, Andrew! – Észrevettem, bébi. – Alig tudom meg állni nevetés nélkül. Ahog y közeledünk az út felé, eg yre g yorsabban meg y, és ráng at mag a után. Felsikkant, amikor rálép eg y ártalmatlan, puha földhalomra, és ekkor már tudom, hog y előbb-utóbb elájul a félelemtől. – Gyere ide! – szólok rá, hog y meg állítsam. Mög éje lépek, és a hátamra veszem.
22 MÁSNAP REGGEL ARRA ÉBREDEK, hog y Camryn feje meg mozdul az ölemben. – Hol vag yunk? – kérdezi, miközben feleg yenesedik az ülésen. A nap már fényesen rag yog . – Úg y félórányira New Orleanstól – felelem, és próbálom kimasszírozni a merevség et a nyakamból. A kíg yókaland után azt terveztük, hog y meg yünk eg yenesen tovább, de annyira ki voltam merülve, hog y majdnem elaludtam a volán mög ött. Amikor Camryn elszunnyadt, lehúzódtam az út szélére, hátradöntöttem a fejem, és eg yszerűen elájultam. Kényelmesebb lett volna, ha lefekszem a hátsó ülésen, de inkább ébredjek mereven – mellette. És ha már szóba került a merevség … Meg dörg ölöm a szemem, és próbálom ellazítani az izmaimat – és meg ig azítani mag amon a nadrág ot, hog y ne leg yen olyan feltűnő a dudor az elején. Camryn nyújtózik eg yet, ásít, aztán felteszi a lábát a műszerfalra – amitől a seg g éig felcsúszik a sort a combján. Már csak ez hiányzott! – Biztos nag yon fáradt voltál – jeg yzi meg , miközben az ujjaival próbálja kifésülni a haját. – Ja, ha nem álltam volna meg , valószínűleg felcsavarodunk eg y fára. – Előbb-utóbb eng edned kell, hog y vezessek, Andrew, máskülönben… – Máskülönben mi lesz? Nyafog ni kezdesz, az ölembe hajtod a fejed, és könyörög sz, hog y lécci? – Miért, teg nap este bevált, nem? Van benne valami. – Fig yelj, eg yáltalán nem bánom, ha vezetsz. – Rápillantok, aztán beindítom a motort. – Íg érem, hog y New Orleans után, bármerre is veg yük az irányt, tiéd a volán, rendben? Az eg yetlen válasza eg y édes mosoly. Elindulunk, Camryn pedig folytatja a „fésülködést”, aztán olyan g yorsan befonja a haját, hog y nem akarok hinni a szememnek. Nem mintha a kezét nézném. A tekintetem vissza-visszatéved a pucér lábára. Tényleg be kellene ezt fejeznem. Elfordulok, és inkább az utat meg a tájat fig yelem. – Hamarosan keresnünk kell eg y önműködő mosodát. Kezdek kifog yni a tiszta ruhából – jeg yzi meg , miközben beg umizza a haját. Amikor kutatni kezd a retiküljében, g yorsan kihasználom az alkalmat, hog y feltűnés nélkül meg ig azítsam a „szerelésemet”. – Szóval tényleg ig az? – pillant rám, fél kézzel még mindig a táskában. Elveszem a kezem az ölemből, és már éppen mag yarázni kezdeném, hog y csak a nadrág omat
ig azítottam meg , amikor folytatja. – Hog y minden férfi merevedéssel ébred? Elkerekedik a szemem, de nem fordulok feléje. – Nem minden reg g el. – Nem merek rá nézni. – Hanem? Csak, mondjuk, keddenként és péntekenként? Tudom, hog y mosolyog , de még mindig nem fordulok feléje. – Ez most eg y keddi vag y eg y pénteki? – kötekedik tovább. Vég ül nem bírom ki, és ránézek. – Pénteki. Kétség beesetten felsóhajt. – Nem vag yok kurva, vag y ilyesmi – folytatja, miközben leteszi a lábát a földre. – És biztos vag yok benne, hog y nem is tartasz annak, mert vég ül is te vag y az, aki többé-kevésbé kikényszerítette, hog y nyíltan beszéljek a szexről és arról, hog y mire vág yom… – Elhallg at, mintha arra várna, hog y meg erősítsem a szavait, mintha még mindig amiatt ag g ódna, hog y mit g ondolok róla. Eg yenesen a szemébe nézek. – Tudod, hog y soha nem tartanálak kurvának. Feltéve persze, hog y nem kezdesz el kefélni eg y csapat fickóval eg yszerre, de akkor meg rács mög é kerülnék, mert kénytelen lennék a szart is kiverni belőlük. Hog y jut eg yáltalán eszedbe ilyesmi? Elpirul, és a füléig felhúzza a vállát. – Hát, csak arra g ondoltam… – Bármi leg yen is az, nehezére esik kimondani. – Mit mondtam neked, bébi? Mondd ki, amire g ondolsz. Félrebiccenti a fejét, és g yeng éden rám néz. – Szóval, arra g ondoltam, hog y mivel te már meg tettél nekem valamit, talán visszaadhatnám a kölcsönt. – Hirtelen elbizonytalanodik. – Úg y értem, természetesen kötelezettség ek nélkül. Mintha meg sem történt volna. Ó, a francba! Miért nem láttam ezt előre? – Nem – vág om rá. Camryn arca meg rándul. Próbálok lág yabb hang nemre váltani. – Nem eng edhetem, hog y ilyen szívesség et teg yél nekem, rendben? – Mi a fenéért nem? – Csak, mert nem… Istenem, el sem tudod képzelni, mennyire szeretném, de nem lehet. – Ez hülyeség . – Eg yre dühösebb, aztán, mintha leesett volna a tantusz, kutató tekintettel vég ig mér. – Várjunk csak… Van valami problémád ott lenn? Leesik az állam a döbbenettől.
– Hmm, nincs. – válaszolom elkerekedett szemmel. – A francba, félreállok, és meg mutatom. Hátrahajtott fejjel felnevet, aztán ismét komolyra vált. – Lássuk csak, nem vag y hajlandó lefeküdni velem, nem eng eded, hog y kiverjem neked, és csak kényszer hatására csókoltál meg . – Nem kellett kényszerítened. – Tényleg nem – csattan fel. – El kellett csábítanom tég ed. – Azért csókoltalak meg , mert azt akartam. Hig g y nekem, Camryn, mindent szeretnék tőled. Mióta eg yütt vag yunk, több pozitúrában képzeltem el mag am veled, mint amennyi a Káma Szútrában összesen van. Szerettem volna… – Elhallg atok, amikor észreveszem, hog y az ízületeim elfehéredtek, olyan erősen markolom a volánt. Látszik az arcán, hog y meg bántottam, de nem állok le. – Mondtam már neked – folytatom óvatosan. – Semmi ilyesmit nem tehetek veled, különben… – Különben eng ednem kell, hog y birtokolj – vág dühösen a szavamba. – Ig en, emlékszem, de mit jelent ez pontosan? Szerintem tudja a választ, de tőlem akarja hallani. Várjunk csak… Lehet, hog y csak játszik velem? Vag y még mindig nem tudja, mit akar, az ág yban és azon kívül, és ug yanolyan zavarban van és vonakodó, mint én mag am? CAMRYN ÁTMENT A VIZSGÁN. Hazudnék, ha azt állítanám, hog y nem akarok lefeküdni vele, vag y örömet szerezni neki, ahog yan ő tette velem – nag yon is szeretném mindezeket a dolg okat meg tenni. De ig azából arra voltam kíváncsi, bekapja-e a csalit. A válasz: nem. Most pedig retteg ek tőle. Halálosan meg vag yok rémülve attól, ahog yan érzek iránta. Nem lenne szabad, és emiatt g yűlölöm mag am. Azt íg értem, hog y soha nem teszem meg . Meg fog adtam mag amnak, hog y nem fog ok… Kedvesen rámosolyg ok, hog y meg törjem a hang ulatot, és visszatérhessünk a korábbi könnyed tereferéhez. Bárcsak visszaszívhatnám, amit mondtam, és meg int ott lennénk, ahol korábban voltunk! Csak azt nem bánom az eg észben, hog y meg tudtam: Andrew Parrish tisztel, és akar eng em olyanféleképpen is, ahog yan valószínűleg nem vag yok képes odaadni neki mag am. Felhúzom a lábam az ülésre. Nem akarom, hog y válaszoljon a kérdésemre: mit jelent, hog y hag yom mag am birtokolni. Remélem, elfelejti, hog y eg yáltalán meg kérdeztem. Úg yis tudom, vag y leg alábbis azt hiszem, hog y tudom: ha birtokol, az azt jelenti, hog y úg y vag yok vele eg yütt, ahog yan Iannel voltam. Azzal a különbség g el, hog y szívem mélyén érzem: Andrew-ba tényleg bele tudnék szeretni. Nem is lenne nehéz. Hiszen már most alig bírom elviselni a g ondolatot, hog y eg yszer majd elválunk. Már most is csak az ő arcát látom mag am előtt, amikor álmodozom. Már
most retteg ek attól a naptól, amikor az utazásunk vég et ér, amikor vissza kell térnie Galvestonba vag y Wyoming ba, és eng em nem visz mag ával. Miért félek ennyire az elválástól? És hog yan került hirtelen ez a csomó a g yomromba? – Sajnálom, bébi, tényleg . Nem akartalak meg bántani. Semmiféleképpen. Rápillantok, aztán meg rázom a fejem. – Nem bántottál meg , kérlek, ne vádold mag ad. Az ig azság az, Andrew… – Mély léleg zetet veszek, mielőtt folytatnám, és látom rajta, alig tudja meg állni, hog y rám ne nézzen. – Az ig azság az, hog y én… szóval, először is, nem állítom, hog y nem okoznék neked g yönyört, ha szeretnéd, mert megtenném. De örülök, hog y visszautasítottad az ajánlatomat. Látom az arcán, hog y meg ért. Kedvesen elmosolyodik, és felém nyújtja a kezét. Meg fog om, közelebb csúszom hozzá az ülésen, ő pedig átkarolja a vállamat. Felemelem a fejem, hog y láthassam az arcát, és az ujjaimmal meg szorítom a combját. Olyan g yönyörűnek látom ezt a férfit… – Meg rémisztesz – vallom be vég ül. Valami felcsillan a szemében. – Meg kell értened, meg fog adtam, hog y nem csinálok ilyet. Meg íg értem mag amnak, hog y soha többé nem kerülök közel senkihez. Érzem, hog y erősebben ölel mag ához, és g yorsabban ver a szíve. Aztán elvig yorodik. – Szerelmes vag y belém, Camryn Bennett? Mélyen elpirulok, összeszorítom az ajkam, és az arcomat még jobban a mellkasához szorítom. – Még nem – felelem mosolyog va. – De haladok. – Hihetetlen nőszemély vag y – mondja. Még erősebben meg ölel, és eg y puszit nyom a hajamra. – Ig en, tudom – felelem ug yanolyan vidáman, aztán halkabban meg ismétlem: – Tudom. A távolban meg pillantom New Orleanst: először a Pontchartrain-tavat, aztán a villák, sorházak és bung alók reng eteg ét. Tátott szájjal meg bámulok mindent: a Superdome-ot, amelynek a képét soha nem fog om elfelejteni a Katrina pusztításáról szóló híradások után; a hatalmas, öreg tölg yfákat, amelyek eg yszerre félelmetesek és g yönyörűek; az embereket, akik ellepik a Francia neg yed utcáit, és valószínűleg többnyire turisták. Meg babonáznak a képekről ismerős balkonok, amelyek sok helyen vég ig futnak a házak teljes homlokzatán. Pont úg y néz ki minden, mint a tévében, csak éppen a Mardi Gras meg szokott résztvevői hiányoznak: a melltartójukat ledobáló és g yöng yöket hajig áló lányok. Andrew csak mosolyog rajta, hog y milyen izg atott vag yok. – Máris imádom ezt a helyet. – Szó szerint levakarom az arcom az ablakról, és visszabújok az oldalához. – Nag yszerű város – vig yorog büszkén. Eltűnődöm, vajon mennyire jól ismeri New Orleanst. – Ha tehetem, minden évben eljövök, általában a Mardi Gras-ra, de szerintem itt máskor is klassz.
– Aha, szóval a pucér cicikért jársz ide – kacsintok rá. – Nem tag adom – emeli fel a kezét meg adóan. A Holiday Innben veszünk ki két szobát, kellemes sétányi távolság ra a híres Bourbon Streettől. Már a számon van, hog y elég lesz eg y kétág yas szoba, de aztán meg g ondolom mag am. Nem, Camryn, azzal csak tovább feszítenéd a húrt. Ne aludj vele egy szobában. Állj le, amíg még megteheted. Van eg y olyan furcsa érzésem, hog y Andrew fején is átfut a g ondolat, mert eg y pillanatig habozik, amikor a recepciós meg kérdezi, mit szeretnénk. De vég ül, ahog y eddig is, két eg ymás melletti szobát kérünk. Mindketten eg yenesen a sajátunk felé vesszük az irányt. Mielőtt kinyitnánk a szobáink ajtaját, összenézünk. – Gyorsan lezuhanyozok, de ha kész vag y, csak szólj. Bólintok, eg ymásra mosolyg unk, aztán ki-ki belép a saját ajtaján. Még öt perc sem telik el, és hallom, hog y csörög a telefonom. Szinte biztos vag yok benn, hog y anyám az. Előkotrom a mobilt a retikülömből, és már nyitom a számat, hog y „ig en anya, még élek, és jól vag yok”, amikor a kijelzőre pillantok. Nem anyám hív, hanem Natalie. Mozdulatlanná dermedek, meredten bámulom a nevet. Felveg yem? Nincs idő töpreng eni. – Helló? – Cam? – hallom meg Natalie tétova hang ját a vonal túlsó vég én. Meg sem bírok szólalni. Nem vag yok biztos benne, hog y még mindig tartanom kell-e a harag ot, vag y kedves leg yek vele. – Ott vag y még ? – kérdezi kis idő után. – Ig en, Nat, itt vag yok. Felsóhajt, aztán felnyög , ahog y szokott, amikor ideg es, mert nem biztos benne, hog y kimondjae, amit g ondol. – Ig azi hisztis picsa vag yok, tudom, és rettenetes leg jobb barát, és könyörög nöm kellene a bocsánatodért, de én… szóval, ezt is akartam tenni, de anyukádtól tudom, hog y… Virginiában vag y? Mi a csudát csinálsz Virg iniában? Lehuppanok az ág yra, és lerúg om a papucsomat. – Nem Virg iniában vag yok, de ne áruld el anyunak, se senki másnak. – Akkor hol? És mit csináltál több mint eg y hétig ? Azta, csak eg yetlen hét telt el? Úg y érzem, mintha már leg alább eg y hónapja úton lennék Andrew-val. – Most éppen New Orleansban. Hosszú történet. – Tényleg ? Nos, hel-ló! Eg y csomó időm van, hog y vég ig hallg assam – jeg yzi meg szarkasztikusan. Máris az ag yamra meg y. Felsóhajtok.
– Natalie, te hívtál eng em, nem fordítva. Ha jól emlékszem, te neveztél hazug ribancnak, és te nem hittél nekem, amikor elmondtam, mi történt Damonnal. Sajnálom, de nem hiszem, hog y úg y tehetünk, mintha mi sem történt volna, és újra a leg jobb barátok vag yunk. – Ig azad van, és sajnálom. – Elhallg at, hog y összeszedje a g ondolatait. Hallom, hog y kinyit eg y doboz üdítőt, és iszik eg y kortyot. – Nem arról van szó, hog y nem hittem volna neked, Camryn, csak nag yon bántott, ami történt. Damon eg y szemétláda. Kirúg tam. – Miért? Meg csalt és lebukott? És a szemednek kénytelen voltál hinni, miközben a g yerekkori leg jobb barátodnak nem? – Ezt meg érdemeltem, de nem, nem bukott le. Csak rájöttem, hog y hiányzik a leg jobb barátom, és a lehető leg csúnyábban meg szeg tem a barátság alapszabályát. Rákérdeztem, ig az-e, amit mondtál, és persze letag adta, de csak rág tam a fülét, mert azt akartam, hog y mindent bevalljon. Nem mintha meg erősítésre lett volna szükség em, csak… Cam, azt akartam, hog y elmondja az ig azat. Tőle akartam hallani. Hallatszik a fájdalom a hang jában. Tudom, hog y komolyan g ondolja, amit mond, és meg fog ok bocsátani neki – de nem annyira, hog y meséljek Andrew-ról. Nem tudom pontosan, minek nevezzem ezt az érzést, de olyan, mintha Andrew-n kívül senki sem létezne számomra. Teljes szívemből szeretem Natalie-t, de még nem vag yok kész arra, hog y beszámoljak neki Andrew-ról –, hog y meg osztozzam vele rajta. Nat hajlamos… lealacsonyítani a dolg okat, hog y úg y mondjam. – Fig yelj, Nat, nem g yűlöllek, és szeretnék meg bocsátani neked, de ez beletelik majd eg y kis időbe. Nag yon meg bántottál. – Meg értem – feleli, de hallom a csalódottság ot is a hang ján. Natalie mindig is türelmetlen volt, ő olyan „adj, uramisten, de rög tön” típus. – És jól vag y? El nem tudom képzelni, miért éppen New Orleansba menekültél. Nincsen hurrikánszezon? Hallom, hog y Andrew fürdőszobájában folyik a víz. – Remekül vag yok – felelem, és Andrew-ra g ondolok. – Az ig azat meg vallva, Nat, soha életemben nem éreztem még mag am annyira elevennek és boldog nak, mint az elmúlt eg y hétben. – Ó, istenem!... Eg y pasas! Eg y pasassal vag y, ig az? Camryn Marybeth Bennett, te mocskos ribanc, ne merészelj eltitkolni ilyesmit előlem! Pontosan ezt akartam elkerülni. – Hog y hívják? – Izg atottan piheg , mintha hirtelen meg találta volna az örök élet titkát. – Lefeküdtél vele! Jól néz ki? – Natalie, kérlek! – behunyom a szemem, és próbálok úg y beszélni vele, mintha felnőtt húszéves nő lenne, nem pedig eg y hormontúlteng éses kamasz. – Nem fog ok neked most erről beszámolni, rendben? Adj pár napot, és majd felhívlak, és elmesélem, mi történik, de kérlek… – Elfog adom – szakít félbe, de a hang ja ug yanolyan lelkes, mint korábban. – Amíg oké vag y
velem, és nem g yűlölsz, addig hajlandó vag yok várni. – Köszönöm. Vég ül komolyra fordítja a szót. – Tényleg sajnálom, Cam. Nem tudom eleg et hang súlyozni. – Tudom, és hiszek neked. És ha leg közelebb felhívlak, elmesélheted, mi történt Damonnal. Ha akarod. – Rendben, jól hang zik. – Majd később beszélünk… és, Nat? – Ig en? – Ig azán örülök, hog y felhívtál. Nag yon hiányoztál. – Te is nekem. Elköszönünk, és eg y ideig még bámulom a telefont, aztán a g ondolataim elkalandoznak Natalieról Andrew-ra. Ahog y már mondtam, az álmaimban senki más arcát nem látom, csak Andrew-ét. Lezuhanyozom, és felveszem a farmert: koszos eg y kicsit, de még nem büdös, úg yhog y eg yelőre elmeg y. De ha sürg ősen ki nem mosom a ruháimat, akkor vennem kell néhány újat. Még szerencse, hog y bug yiból leg alább becsomag oltam eg y tucatot. Sminkelni kezdek, ahog y mindig , de hirtelen abbahag yom, és belenézek a tükörbe. Vajon Andrew milyennek lát? Tudja, milyen vag yok a leg rosszabb formámban: smink nélkül, karikás szemmel, büdös lehelettel, kócos, zsíros hajjal. Elmosolyodom a g ondolatra, és elképzelem, hog y mög öttem áll. Lelki szemeimmel látom, ahog y az ajkát rátapasztja a nyakamra, hátulról átölel, az ujjait a bordáimhoz szorítja. Kopog ás riaszt fel az álmodozásból. – Kész vag y? – kérdezi, amikor kinyitom az ajtót, és belép. – Eg yébként hová meg yünk? – fag g atom, miközben indulok vissza a fürdőszoba felé. – Szükség em lenne néhány tiszta ruhára. Komolyan. Mög ém lép, és eg y pillanatra meg rémülök, mert minden majdnem olyan, mint ahog yan az előbb elképzeltem. A mosdókag yló fölé hajolok, és kezdem kifesteni a szempillámat. A bal szemem összehúzom, míg a jobbot festem, Andrew pedig közben a fenekemet bámulja – és nem is próbálja leplezni, mit csinál. Azt akarja, hog y lássam, milyen rossz fiú. A szememet forg atom, aztán folytatom a sminkelést. – Van eg y automata mosoda a tizeneg yediken. Meg rag adja a csípőmet, és ördög ien rám vig yorog a tükörben. Beharapja az alsó ajkát, én pedig meg pördülök. – Akkor először oda meg yünk. – Micsoda? – Csalódottnak tűnik. – Szó sem lehet róla. Szórakozni akarok, sétálni eg y kicsit, meg inni néhány sört, zenét hallg atni. Nem akarok ruhát mosni.
– Jaj, fejezd be a nyafog ást! – Visszafordulok a tükörhöz, hog y kirúzsozzam a számat. – Még két óra sincs. Ug ye, te nem az a fajta pasas vag y, aki már reg g elire is sört iszik? Összerándul, és meg bántott arccal a szívére szorítja a kezét. – Persze hog y nem! Mindig kivárom az ebédidőt. Meg rázom a fejem, és kitaszig álom a fürdőszobából. Nem hat meg a széles mosoly, sem a g ödröcskék. Becsapom mög ötte az ajtót. – Ezt most miért csináltad? – kérdezi a túloldalról. – Pisilnem kell! – Na és? Elfordultam volna! – Eredj, és szedd össze a koszos ruháidat, Andrew! – De… – Indíts, Andrew! Vag y később sem meg yünk sehova! Szinte látom mag am előtt, ahog y lebig g yeszti a száját, bár természetesen nem ezt teszi, hanem szélesen vig yorog . – Jól van! – kiált vissza. Hallom, hog y kinyitja, majd becsukja mag a mög ött a szobaajtót. Amikor kész vag yok, összeszedem a szennyest, beleg yömöszölöm a táskámba, és belebújok a strandpapucsba.
23 ELŐSZÖR KIMOSSUK AZ ÖSSZES RUHÁT, és amikor vég eztünk, szépen összehajtog atok mindent, ahelyett, hog y csak beleg yömöszölném a táskába. Hiába tiltakozik, most úg y csinálom, ahog y szoktam. Aztán útnak indulunk, és meg mutat mindent, még a St. Louis temetőt is, ahol a sírok nem a föld alatt vannak – soha életemben nem láttam még ilyesmit. Vég ig sétálunk a Canal Streeten a New Orleans-i Világ kereskedelmi Központ és a part felé, ahol vég re találunk eg y Starbucksot. Órákig beszélg etünk a kávé mellett, és elmesélem neki, hog y Natalie felhívott vég re. Kitárg yaljuk Natalie-t és Damont, akit Andrew ismeretlenül is utál. Később elmeg yünk eg y étterem mellett, és Andrew mindenképpen meg próbál becsábítani eg y marhasültre. Emlékeztet az íg éretemre, amelyet még a buszon tettem, de még eg y csöppet sem vag yok éhes, íg y kénytelen vag yok meg g yőzni a nyafog ó, steakelvonásos tünetektől szenvedő Andrew-t, hog y nem tudnék ig azán értékelni eg y jó marhasültet, amíg nem kopog a szemem. Aztán találunk eg y bevásárlóközpontot, a The Shopsot a Canal Streeten. Alig bírok mag ammal, muszáj vennem néhány normális cuccot, mert eg y hete nem volt rajtam rendes ruha. – De hát mindenünk tiszta – tiltakozik. – Minek akarsz újakat? Átveszem a másik vállamra a retikült, és meg rag adom a könyökét. – Ha szórakozni meg yünk ma este, akkor vennem kell valami félig -meddig tisztesség es, csinos ruhát – ráng atom mag am után. – De az is nag yon csinos, ami rajtad van – vitatkozik tovább. – Csak eg y új farmert és eg y topot akarok. – Meg állok eg y pillanatra, és ránézek. – Seg íthetsz kiválasztani. Ez meg rag adja a fig yelmét. – Rendben – eg yezik bele mosolyog va. – De ne ring asd mag ad hiú ábrándokba – ráng atom meg a karját a nyomaték kedvéért. – Nem azt mondtam, hog y te választhatsz, hanem azt, hog y segíthetsz választani. – Azt hiszed, te vag y a főnök, mi? Tudnod kell, bébi, hog y csak azért vag yok ilyen eng edékeny, hog y aztán kijátsszam az aduimat. – Ug yan miféle aduid vannak neked? – Mag abiztos vag yok, mert szerintem csak blöfföl. Ahog y ránézek, és látom, hog y lebig g yeszti az ajkát, a mag abiztosság om kezd elpárolog ni. – Ug ye emlékszel, hog y meg íg érted: mindent meg teszel, amit mondok? A mag abiztosság nak annyi. Elvig yorodik, és mag ához ránt. – És mivel eg yszer már meg eng edted, hog y a számmal kielég ítselek – folytatja, és a szemem elkerekedik –, azt hiszem, bármikor rád parancsolhatok, hog y feküdj hanyatt, és tárd szét a lábad,
neked pedig eng edelmeskedned kell, nem ig az? Csak annyi erőm maradt, hog y körbepillantsak, nem hallotta-e meg valaki, mit mondott. Nem kimondottan suttog ott, de nem is vártam tőle ilyesmit. Lelassítja a lépteit, a fülemhez hajol, és belesuttog . – Ha nag yon sürg ősen nem eng eded, hog y valami apróbb dolog ban nekem leg yen ig azam, akkor lehet, hog y kénytelen leszek ismét meg kínozni tég ed a nyelvemmel. – A leheletétől és a szavaitól, amelyek miatt máris nedves vag yok, vég ig fut a nyakamon a borzong ás. – A te térfeleden van a labda, bébi. Hátrébb lép, és a leg szívesebben pofon vág nám, hog y letöröljem az arcáról a vig yort, de valószínűleg élvezné. El kell tehát döntenem, hog y eng edjek-e neki valami apróság ban, vag y az leg yen, amit én akarok, és hag yjam, hog y később „meg kínozzon” miatta. Hm. Azt hiszem, mazochistább vag yok, mint g ondoltam. Leszáll az éjszaka, és kész vag yok rá, hog y szórakozni menjünk. Vadonatúj, szűk farmer van rajtam, vállpánt nélküli szexi fekete top és a leg csinosabb tűsarkú cipő, amit csak találtam a boltban. Andrew szeme kig uvad, amikor meg lát. – Most azonnal ki kéne játszanom az aduimat – jeg yzi meg , ahog y belép a szobába. Ezúttal két laza copfba fontam a hajam, a vég ük éppen a mellemig ér. Mindig hag yom, hog y néhány kósza tincs maradjon az arcom körül. Ez olyan helyessé teszi a többi lányt, nekem miért ne állna jól? Úg y látszik, Andrew-nak is tetszik. Kinyújtja a kezét, és ujjaival vég ig simítja a hajamat, én pedig elpirulok. – Bébi, nem viccelek, észveszejtő vag y. – Köszönöm… – Ó, istenem, tényleg… kuncog ok. Én is alaposan vég ig mérem. Bár csak farmer, eg yszerű póló és a Doc Martens bakancs van rajta, ő a leg szexibb férfi, akit életemben láttam – mindeg y, mit visel. Elindulunk, és jó néhány idősebb férfi meg fordul utánam a liftben és az előtérben. Andrew szemlátomást nag yon élvezi a helyzetet. Szélesen vig yorog , amitől csak még jobban elpirulok. Először a „d.b.a.” nevű bárba meg yünk, és vag y eg y óráig hallg atjuk a zenekart. De amikor elkérik a személyimet, és kiderül, hog y nem szolg álnak ki, Andrew úg y dönt, hog y elmeg yünk máshová. – Próba szerencse – jeg yzi meg , ahog y kéz a kézben sétálunk. – A leg több helyen kérni fog ják az ig azolványodat, de lehet, hog y valahol kérdezés nélkül is elhiszik, hog y már elmúltál huszoneg y éves. – Öt hónap múlva lesz a születésnapom. – Szorosabban fog om a kezét, amikor átmeg yünk a
zebrán. – Amikor először meg láttalak, attól tartottam, hog y tizenhét vag y. – Tizenhét?! – Jézusom, remélem, ennyire azért nem látszom fiatalnak. – Hé, találkoztam már tizenöt évesekkel, akik húsznak néztek ki. Manapság már nehéz meg állapítani, hány éves valaki – pillant rám. – Szóval, szerinted tizenhét évesnek nézek ki? – Nem. Húsz év körülinek. Csak azt mondom, mire g ondoltam akkor. Micsoda meg könnyebbülés. A bár, ahova bemeg yünk, kisebb, mint az előző volt, a leg több vendég húszas-harmincas. A terem hátsó felében van néhány biliárdasztal, a lámpák főleg azokat világ ítják meg és a folyosót, amely a mosdókhoz vezet, különben elég sötét van. Sűrű a cig arettafüst, nem úg y, mint a másik helyen, ahol nem lehetett dohányozni, de ez nem nag yon zavar. Nem vag yok oda a cig arettáért, de valahog y természetesnek érzem, hog y eg y bárban dohányfüst leg yen – anélkül talán nem is lenne az ig azi. Ismerős rockzene bömböl a hang szórókból. Van eg y kisebb színpad balra, de ma este senki nem lép fel. Ez azonban nem rontja a partihang ulatot, mindenki vidám és hang os, alig hallom Andrew hang ját. – Tudsz biliárdozni? – üvölt a fülembe. – Már próbáltam párszor, de nem nag yon ment! – üvöltök vissza. Ráng atni kezd az asztalok felé. Óvatosan nyomakodunk keresztül a tömeg en, amely elfog lalja a bár minden szabad nég yzetcentiméterét. – Ülj ide! – Mivel éppen elhallg at a zene, nem kell kiabálnia. – Ez lesz az asztalunk. Leülök a falhoz tolt kis kerek asztal mellé, az emeletre vezető lépcső alá. A teli hamutartót eg y ujjal, óvatosan az asztal túloldalára tolom, amikor a pincérnő meg jelenik. Andrew eg y fickóval beszél a leg közelebbi biliárdasztalnál, valószínűleg azt akarja meg tudni, játszhatunk-e. – Bocsi – szabadkozik a pincérnő. Elveszi a teli hamutartót, és letesz helyette fejjel lefelé eg y tisztát. Nedves rong g yal letörli az asztalt. Rámosolyg ok. Helyes, fekete hajú lány, mag a is éppen csak huszoneg y lehet. Az eg yik kezében tálca. – Hozhatok valamit? Gyorsan válaszolok, nehog y eszébe jusson elkérni a személyimet. – Eg y Heinekent kérek. – Leg yen inkább kettő – szól közbe Andrew. Dákó van a kezében. A pincérnő elismerő pillantással vég ig méri, és most az én mellem dag ad a büszkeség től. A lány bólint, vet rám eg y „te szerencsés ribanc” pillantást, aztán távozik.
– Még eg y játszma és a miénk az asztal – jelenti Andrew elég edetten, és leül. A pincérnő meg hozza az italokat. – Csak intsetek, ha kértek még valamit – mondja, aztán meg y a dolg ára. – Nem kérte el az ig azolványodat – hajol át Andrew az asztalon, hog y senki ne hallja, mit mond. – Nem, de ez nem jelenti azt, hog y később sem fog ja. Eg yszer már meg történt eg y bárban, Charlotte-ban; Natalie-val már majdnem berúg tunk, mikor elkérték az ig azolványunkat, és kizavartak. – Nos, akkor élvezd, amíg lehet. – Elmosolyodik, a szájához emeli az üveg et, és iszik eg y kortyot. Iszom én is. Kezdem sajnálni, hog y mag ammal hoztam a retikülömet, mert íg y vig yáznom kell rá. A földre teszem, amikor játszani kezdünk. Szerencsére eg y eldug ott kis zug ban van az asztalunk, íg y nem kell nag yon ag g ódnom miatta. Andrew a dákótartóhoz vezet. – Melyiket szeretnéd? – int vég ig a dákókon. – Olyat válassz, amit kényelmesen tudsz tartani. Ó, ez jó móka lesz! Azt hiszi, fog almam sincs, mit kell csinálnom. Meg játszom a tudatlant, alaposan meg vizsg álom az összes dákót, és leemelem az eg yiket. Vég ig futtatom rajta a kezemet, és úg y fog om meg , mintha baseballütő lenne. Tudom, hog y úg y nézek ki, mint eg y tipikus szőke nő, de éppen ez a célom. – Ez is van olyan jó, mint a többi – jeg yzem meg vállvonog atva. Andrew felállítja a g olyókat, addig ig azg atja, míg jó helyre nem kerülnek, aztán óvatosan elveszi a keretet, és az asztal alá teszi. Bólint. – Akarsz kezdeni? – Á, csináld csak. Látni akarom, ahog y az asztal fölé hajol, és meg feszül a seg g én a nadrág . – Rendben. – Elhelyezi a fehér g olyót, aztán alaposan bekrétázza a dákó vég ét, majd leteszi a krétát az asztal szélére. – Ha már játszottál korábban – kezdi, miközben meg célozza a fehér g olyót –, akkor nyilván ismered a szabályokat. – A dákójával a fehér g olyóra mutat. – Értelemszerűen csak a fehér g olyót lökheted meg . Nag yon vicces, de ő akarta. Bólintok. – Ha a csíkos g olyókat választod, akkor csak az kerülhet a lyukba – ha eltalálod valamelyik eg yszínűt, akkor a kezemre játszol. – És mi van a fekete g olyóval? – mutatok a 8-asra középen. – Ha azt belököd a lyukba, mielőtt eltakarítottad volna az asztalról az összes csíkosat –
mag yarázza bőszen –, akkor vesztettél. Ha pedig a fehéret lököd be a lyukba, akkor én jövök. – Ennyi? – kérdem, miközben bekrétázom a dákó vég ét. – Eg yelőre ig en – feleli, mintha nem akarna terhelni a többi szabállyal. Andrew az asztalhoz lép, fölé hajol. Az ujjait meg támasztja, a dákó a mutatóujja hajlatában. Meg célozza a kiszemelt g olyót, a biztonság kedvért párszor előre-hátra mozg atja a dákót, aztán a fehérrel szétlöki a g olyókat. Szép nyitás, bébi, ismerem el mag amban. Két g olyó g urul be a lyukba – eg y csíkos és eg y eg yszínű. – Melyik leg yen? – kérdezi. – Melyik mi leg yen? – játszom tovább az ostobát. – Eg yszínű vag y csíkos? Melyiket választod? – Ó – válaszolom, mintha csak most esett volna le a tantusz. – Mindeg y, mondjuk, a csíkos jó lesz. Kicsit eltérünk a 8-as pool szabályaitól, valószínűleg azért, hog y nekem eg yszerűbb leg yen. Amikor rám kerül a sor, körbesétálom az asztalt, hog y kiválasszam a lehető leg jobb lökést. – Előre meg kell mondanom, hog y melyiket választom? Andrew kíváncsian rám néz; valószínűleg meg lepődött, hog y nem azt kérdeztem, bármelyik g olyót lökhetem-e. Nyilván nem várt szakértő kérdést. – Csak válassz eg yet a csíkosak közül, amelyikről azt hiszed, hog y be tudod lökni a lyukba. Oké, még mindig fog alma sincs, kivel áll szemben. – Várjunk csak, nem kéne először eldönteni, hog y mi leg yen a tét? A meg lepett kifejezést g yorsan felváltja az arcán az ördög i vig yor. – Dehog ynem! Miben szeretnél fog adni? – Ha én nyerek, visszakapom a szabadság omat. Andrew összeráncolja a szemöldökét, de mivel még mindig azt hiszi, hog y nem tudok biliárdozni, nem ag g ódik. Elmosolyodik, és himbálni kezdi a dákót. – Eg y kicsit bánt, hog y nem akarod azt csinálni, amit mondok, de leg yen. Amikor azonban már azt hiszem, hog y meg állapodtunk, fig yelmeztetően felemeli az ujját. – Ha viszont én nyerek, akkor az eng edelmesség i szabályt eg észen új szintre emeljük. Most én vonom össze a szemöldökömet. – Miféle eg észen új szintre? Leteszi a dákót, és két kézzel az asztal szélére támaszkodik, íg y a lámpa meg világ ítja az arcát. Az ördög i vig yor nem sok jót íg ér, vég ig fut tőle a hátamon a hideg . – Fog adni akarsz, nem? Majdnem biztos vag yok benne, hog y meg tudom verni, de be vag yok szarva. Mi van, ha jobb nálam, meg ver, és arra kényszerít, hog y bog arat eg yek, vag y dug jam ki a pucér seg g emet az autó ablakán? Már az elején is attól féltem, hog y valami ilyesmit parancsol majd, és azt sem felejtettem
el, hog y mit válaszolt: az is meglesz. Persze meg tag adhatom az eng edelmesség et, ezt is tisztáztuk, mielőtt eljöttünk volna Wyoming ból, de jobban szeretném, ha el sem jutnánk odáig . Vag y… várjunk csak… Mi van, ha valami szexuális jelleg ű parancsot ad? Ó, ettől eg yből… szinte már azt remélem, hog y ő lesz a nyertes. – Meg eg yeztünk. Csintalanul elmosolyodik, felkapja a dákót, és ellép az asztaltól. Eg y csapat fickó és két lány éppen befejezte a játékot a mellettünk lévő asztalnál, és néhányan közülük fig yelni kezdtek minket. Az asztal fölé hajolok, beig azítom a dákót, valahog y úg y, ahog y Andrew csinálta, előre-hátra mozg atom párszor, aztán pont középen meg lököm a fehér g olyót. A 11-es nekiütődik a 15-ösnek, az a 10-esnek, és mindkettő beg urul az eg yik sarkon lévő lyukba. Andrew a dákót a kezében tartva fig yel. Rám mered, aztán felvonja a szemöldökét. – Szűz kéz szerencsét hoz, vag y eg yszerűen átvertél? Rávig yorg ok, és átsétálok az asztal túloldalára a következő lökéshez. Válaszra sem méltatom, csak somolyg ok, a szemem nem veszem le a g olyókról. Készakarva olyan lökést választok, hog y eg észen közel kelljen állnom Andrew-hoz. Az asztal fölé hajolok, éppen az orra előtt (azért lopva lepillantok, hog y ellenőrizzem, nem látszik-e ki teljesen a mellem, mert szemből fig yel néhány fickó) irányba ig azítom a dákót, és belököm a 9-est az oldalsó lyukba. – Átvertél – hallom mag am mög ül Andrew hang ját –, és még incselkedsz is velem. Kieg yenesedem, és a szemébe mosolyg ok, aztán elsétálok az asztal vég éhez. A következő lökést készakarva elrontom. A g olyók elhelyezkedése tökéletes, és valószínűleg simán g yőzhetnék, de nem akarom, hog y ilyen könnyen menjen. – Na, ne, a pokolba, bébi – tiltakozik. – Utálom, ha szánalomból hag ynak nyerni. Simán beg uríthattad volna a 13-ast. – Lecsúszott az ujjam a dákóról – válaszolom. Meg rázza azt a g yönyörű fejét, és összehúzza a szemét, mert pontosan tudja, hog y nem mondok ig azat. Aztán már csak a játékra fig yelünk. Három g olyót mesterien beg urít a lyukba, aztán még eg yet, aztán elvéti a 7-est. Felváltva lökünk eg yet-eg yet, és ez íg y meg y tovább. Eg yikünk sem sieti el a lökéseket, de néha-néha mindketten hibázunk. Íg y érünk el a játszma vég éhez. Én jövök, és már csak a 4-es, a 8-as és a fehér g olyó maradt az asztalon. Ha a 8-as tizenöt centivel közelebb lenne, bármelyik sarokba tökéletesen be lehetne g urítani, de íg y is meg tudom úg y lökni, hog y mandinerből bemenjen a bal oldali lyukba. A nézőközönség hez csatlakozott még két fickó, de nem a játékot fig yelik, hanem eng em (eg yfolytában hallom, hog y meg jeg yzéseket tesznek a mellemre és a seg g emre, főleg , amikor lehajolok), de nem hag yom, hog y meg zavarjanak. Észrevettem, hog y Andrew rájuk pillant olykor, és élvezem, hog y féltékeny. A dákóval az asztalra mutatok, és meg nevezem, hova akarom lökni a g olyót.
– Bal oldali lyuk. Az asztal oldalához sétálok, és lehajolok, hog y a szemem eg y mag asság ban leg yen a lapjával. Ellenőrzöm a szög et. Feleg yenesedem, beig azítom a dákót a 8-as g olyóhoz eg y másik szög ből is, aztán ismét az asztal fölé hajolok. Eg y előre-hátra mozdítás a dákóval, aztán g yeng éden meg lököm a fehér g olyót. Pontosan abban a szög ben találja el a 8-ast, ahog yan terveztem. A kiszemelt g olyó vég ig g urul az asztal jobb oldalán, a széléről visszapattan pár centit, aztán beleesik a bal oldali lyukba. A fickók közül néhányan csöndes meg jeg yzéseket tesznek, remélve, hog y nem hallom meg . Andrew az asztal másik oldaláról rám vig yorog . – Jó voltál, bébi – dicsér meg , miközben újra felrakja a g olyókat. – Azt hiszem, szabad vag y. Látszik rajta, hog y eg y kicsit szomorú emiatt. Mosolyog ug yan, de a szemében látom a csalódottság ot. – Á, nem akarom vissza a szabadság omat, kivéve, ha arra akarsz kényszeríteni, hog y bog arat eg yek, vag y menet közben kidug jam a seg g emet a kocsi ablakán. Tulajdonképpen nem bánom, ha más dolg okban te vag y a főnök. Andrew-nak most már a szeme is mosolyog .
24 JÁTSZUNK MÉG EGYET, és tisztesség es versenyben Andrew nyer, aztán úg y döntök, hog y inkább leülök, mielőtt az új cipő feltörné a lábamat. A második sört iszom, de még nem vag yok spicces, csak a lábujjaim és a g yomrom kezd bizsereg ni. Még leg alább eg y kell, hog y a fejembe szálljon. – Akarsz játszani eg yet, ember? – szólítja meg az eg yik fickó Andrew-t, aki éppen készül leülni. Andrew kérdőn rám néz, én pedig intek, hog y nem bánom. – Menj csak, én elleszek. Meg nézem, jött-e SMS, és pihentetem a lábamat. – Rendben, bébi. Csak szólj, ha menni akarsz. – Ne ag g ódj. Indulj játszani. Rám mosolyog , és odameg y a biliárdasztalhoz. Felveszem a retikülömet a földről, az asztalra teszem, és kutatni kezdek a mobilom után. Ahog y sejtettem, Natalie elárasztott üzenetekkel: tizenhat SMS-t küldött, de leg alább nem próbált újra felhívni. Anyu sem keresett, de nem ag g ódom, mert mondta, hog y ezen a hétvég én meg y a hajóútra az új barátjával. Remélem, jól érzik mag ukat – ug yanolyan jól, ahog yan én. Eg y új dal hang zik fel a hang szórókban, és ahog y körülnézek, látom, hog y leg alább háromszor annyian vannak a bárban, mint amikor jöttünk. Bár Andrew csak másfél méterre van tőlem, nem hallom, mit mond, csak azt látom, hog y néha mozog a szája. Amikor feltűnik a pincérünk, rendelek még eg y sört. Amíg kihozza, én a Szöveg es Üzenetek Királynőjével múlatom az időt. Jönnekmennek az SMS-ek: Natalie tudatja, mit csinált ma, és hova meg y szórakozni. Ez persze csak elterelés, mert valójában majd’ meg hal, hog y meg tudjon valamit arról, velem mi van, mit csinálok New Orleansban a „titokzatos fickóval”, kire hasonlít (mert Natalie-t soha nem az érdekli, hog yan néz ki valaki, hanem az, hog y melyik híresség re hasonlít), és „széttettem-e már neki a lábam”. Direkt homályosan fog almazok, hog y kínozzam – vég ül is meg érdemli. Ráadásul még mindig nem vag yok kész arra, hog y Andrew-ról meséljek neki – vag y bárki másnak. Úg y érzem, hog y ha beszélek róla, vag y akár csak annyit is bevallok, hog y létezik, és eg yütt vag yunk, akkor az eg ész köddé válik. Meg szűnik létezni. Vag y felébredek, és kiderül, hog y Blake valamit belecsempészett az italomba, és az eg ész utazás Andrew-val csak hallucináció. – Mitchell vag yok – szólal meg eg y hang a fejem fölül, és meg csap a whisky és az olcsó férfiparfüm szag a. A pasas átlag os termetű, izmos, de nem kig yúrt, az eg yik kezében eg y üveg Budweiser. A szeme véreres, akárcsak a mellette álló szőke fickóé. Fintorg ó orral rájuk mosolyg ok, és Andrew felé pillantok. Már el is indult az asztalunk felé. – Nem vag yok eg yedül – fig yelmeztetem őket kedvesen. Izomag y Andrew székére pillant, aztán visszafordítja felém a tekintetét, minteg y nyomatékosítva, hog y nem ül mellettem senki.
– Camryn? – szólal meg Andrew a székem mög ül. – Minden rendben? – Ig en, jól vag yok. Izomag y Andrew felé fordul. – Hallottad, jól van. – A hang súlya kihívó. Nem úg y értettem, amit mondtam, hog y „jól vag yok, Andrew, hag yj mag amra”. Andrew is tudja ezt – a két fickó viszont nyilvánvalóan nem. – Velem van. – Andrew próbál nyug odt maradni, bár valószínűleg csak a kedvemért, mert a szeméből süt az ag resszió. A szőke pasas felnevet, a haverja pedig rám néz. – A barátod? – Nem, de mi… Izomag y g únyosan elmosolyodik, és Andrew-hoz fordul, mielőtt befejezhetném a mondatot. – Ha nem vag y a barátja, akkor tűnj a francba. Andrew-ban már forr a g yilkos indulat, nem lesz képes sokáig visszafog ni mag át. Felállok. – Lehet, hog y inkább velünk szeretne beszélg etni – kötekedik tovább izomag y, és meg húzza a sörét. Nem látszik részeg nek, csak pityókásnak. Andrew közelebb lép, és oldalra biccenti a fejét. Lepillant a pasasra, aztán kérdőn felém fordul. – Camryn, akarsz velük beszélg etni? Tudja jól a választ, de élvezi, ha sót szórhat a sebbe. – Nem, nem akarok. Andrew állkapcsa meg feszül, orrcimpái kitág ulnak. Szinte belemászik izomag y arcába. – Húzz a faszba, vag y kiverem a fog aidat. Valóság os kis bámészkodó tömeg verődött már össze a közelünkben. A szőkének van annyi esze, hog y veg ye az adást. A kezét nyug tatón a haverja vállára teszi. – Gyerünk, ember, menjünk vissza a helyünkre – biccent az asztaluk felé. Izomag y lerázza mag áról a kezét, és közelebb nyomul Andrew-hoz. Nem is kell több. Andrew meg suhintja a dákót, és olyan erővel vág ja mellbe, hog y a pasas hátratántorodik, és leveg ő után kapkod. Kis híján az asztalnak zuhan, próbál meg kapaszkodni a szélében, hog y el ne essen. Felsikkantok, és éppen csak sikerül elkapnom a táskámat, mielőtt az asztal a pasassal eg yütt a földre zuhan. A sörösüveg darabokra törik a padlón. Mielőtt izomag y feltápászkodhatna, Andrew már rajta is van, és ököllel püföli az arcát. Próbálok menekülni az útjukból, bebújni a lépcső alá, de ahog y eg yre többen verődnek körénk, hog y lássák, mi történik, nincs hová hátrálni. A szőke ráug rik Andrew hátára, és elkapja a nyakát, hog y leráng assa a barátjáról. Rávetem mag am, és kétség beesetten ütöm az öklömmel, de eg yrészt nem vag yok elég erős, másrészt
akadályoz a retikül a mozg ásban. Andrew-nak azonban nem kell seg ítség : könnyedén kicsusszan a szőke szorításából, mög éje pattan, és eg yetlen ütéssel a földre teríti. Aztán elkapja a csuklómat. – Tűnj az útból, bébi! – Nekitaszít a bámészkodó tömeg nek, és eg y szempillantás alatt ismét a két fickóra veti mag át. Izomag ynak vég re sikerül feltápászkodni, de nem sokáig marad a talpán: Andrew két g yors ütést mér az állkapcsára két oldalról, aztán eg y irdatlan erejű alsó horog g al állon vág ja. Látom, ahog y eg y véres fog a földre esik, és összerázkódom. Izomag y hátrazuhan, ráesik eg y másik asztalra, és mag ával rántja a földre. Amikor a szőke ismét Andrew-nak meg y, közbelép a fickó, akivel biliárdozott, hog y Andrew izomag yra koncentrálhasson. Mire a kidobók átverekszik mag ukat a tömeg en, hog y szétválasszák őket, izomag ynak mind a két szeme körül hatalmas fekete folt éktelenkedik, és vérzik az orra. Alig tud meg állni a lábán, és az orrát markolássza, amikor a kidobók a vállánál fog va meg rag adják. Az eg yikük el akarja kapni Andrew-t is, de ő ellép az útból. – Tudom. – Fig yelmeztetőn felemeli a kezét, miközben a másikkal letörli a vért az orra alól. – Már itt sem vag yok, mag amtól is kitalálok. Odaszaladok hozzá, ő meg rag adja a kezem. – Jól vag y, Camryn? Meg ütött valamelyik? – Gyorsan vég ig néz rajtam, a tekintete vad és zavart. – Nem, jól vag yok. Csak tűnjünk el innen. Meg szorítja a kezemet, és mag ához húz. Átverekedjük mag unkat a bulizó tömeg en. Kilépünk az éjszakába, és ahog y becsukódik mög öttünk a bár ajtaja, elhalkul a zene. A két idióta már lefelé meg y a járdán, izomag y még mindig vérző arcára szorítja a kezét. Biztos vag yok benne, hog y eltört az orra. Andrew meg állít, és meg fog ja a karomat. – Mondd meg az ig azat, bébi, bántott valamelyik? Esküszöm az élő istenre, ha eg yikük is hozzád ért, levadászom őket. Majd’ elolvadok, amikor bébinek hív. És az ag g ódó, vad tekintete… a leg szívesebben meg csókolnám. – Komolyan, jól vag yok. Az ig azság az, hog y én is meg ütöttem az eg yik fickót néhányszor, amikor hátulról rád vetette mag át. Eleng edi a karomat, és a tenyerébe szorítja az arcomat. Alaposan vég ig mér, mintha még mindig nem hinné el, hog y tényleg nincs semmi bajom. – Nem bántottak – ismétlem meg . A homlokomra tapasztja az ajkát, aztán meg rag adja a kezemet. – Visszameg yünk a szállodába. – Ne! Olyan jól éreztük mag unkat! A francba, a verekedéstől teljesen kijózanodtam! Félrebiccenti a fejét, a tekintete már eg észen lág y.
– Akkor hova akarsz menni? – Keressünk eg y másik klubot. Nem is tudom, talán valami visszafog ottabbat. Andrew mélyet sóhajt, és meg szorítja a kezemet. Aztán alaposan vég ig mér, a kilakkozott lábam ujjától, a testemen át a pánt nélküli topig , amelyet nem ártana eg y kicsit meg ig azítani. Meg is teszem: kicsit feljebb ráng atom a cicimen, hog y jobban takarjon. – Szeretem rajtad ezt a topot, de sajnos, vonzza a bunkókat. – Mindeg y, akkor sem fog ok visszamenni a szobába, hog y átöltözzek. – Nem is kell. – Újra meg rag adja a kezemet. – De ha eg y másik klubba akarsz menni, akkor meg kell tenned nekem valamit. – Mit? – Leg alább csinálj úgy, mintha a barátnőm lennél. – A szavai mosolyt csalnak az ajkamra. – Akkor leg alább senki nem fog baszakodni veled, vag y kétszer is meg g ondolja, mielőtt elkezdi. Eg y pillanatra elhallg at, és rám néz, mielőtt folytatja. – Hacsak nem akarod, hog y kikezdjenek veled. Gondolkodás nélkül meg rázom a fejem. – Nem. Eg yáltalán nem akarom, hog y kikezdjenek velem. Eg y kis ártatlan flört elmeg y, még jót is tesz az önbizalmamnak, de a bunkókból nem kérek. – Rendben, akkor ezt meg beszéltük. Ma éjszakára az én szexi barátnőm vag y, ami azt jelenti, hog y később kénytelen vag yok tég ed szobára vinni, és elérni valahog y, hog y sikong ass eg y kicsit. – Ismét az a kisfiús vig yor önti el az arcát, amelyet annyira szeretek. Bizsereg ni kezd a lábam között. Nag yot nyelek, és a zavaromat azzal próbálom leplezni, hog y játékosan összehúzom a szemem. Boldog vag yok, hog y ismét mosolyog , és láthatom a g ödröcskéit, és már nem vág olyan bősz képet, mint az előbb, bár az is hihetetlenül szexi volt. – Bármennyire élveztem – és ez nag yon enyhe kifejezés –, nem fog om többé meg eng edni neked. Meg bántottnak és eg y kicsit döbbentnek tűnik a szavaim hallatán. – Miért nem? – Azért, Andrew, mert én… nos, nem fog om hag yni. Most pedig g yere ide! – Két kézzel meg rag adom a nyakát, mag amhoz húzom, aztán g yeng éden meg csókolom. Amikor a csók vég et ér, eg y darabig még nem húzom el az ajkamat. – Mit csinálsz? – kérdezi, és mélyen a szemembe néz. Édesen rá mosolyg ok. – Beleélem mag am a szerepbe. Elvig yorodik, aztán meg fordít, átkarolja a derekamat, és elindulunk a Bourbon Streeten.
25 ANDREW TALÁN CAMRYNNAL képes lennék vég ig csinálni. Miért kell kínoznom mag am, és meg tag adni mag amtól azt, amit mindennél jobban akarok, amikor vég re ideje lenne, hog y kiérdemeljem? Talán a dolg ok másképpen alakulnak, mint g ondolom, és nem okozok neki fájdalmat. Visszamehetnék Mastershez. Mi van, ha eleng edem Camrynt, aztán soha többé nem találkozunk, és kiderül, hog y Masters elbaszta? A fenébe! Ezek csak kifog ások. Camrynnal benéztünk még két bárba a Latin neg yedben, és ki is szolg álták. Az eg yik helyen ug yan elkérték az ig azolványát, de mivel decemberben betölti a huszoneg yet, a pincérnő nem kekeckedett. Íg y aztán Camryn berúg ott, és nem hiszem, hog y képes visszag yalog olni a hotelbe. – Szerzek eg y taxit – biztatom, miközben ig yekszem eg yenesen tartani. Párok és baráti társaság ok jönnek-mennek körülöttünk, néhányan valóság g al átbuknak a küszöbön. Szorosan ölelem Camryn derekát. Átkarolja a vállamat, alig tud meg állni a lábán. – Jó ötlet – motyog ja. A szemét sem nag yon tudja nyitva tartani. Mindjárt összeesik vag y rókázni fog . Remélem, kibírja a hotelig . A taxis kitesz minket a szálloda előtt. Kiseg ítem Camrynt, aztán eg yszerűen ölbe kapom, mert teljesen kész van. A fejét a mellkasomnak támasztja, ahog y cipelem a lift felé. Az emberek meg bámulnak minket. – Jól mulattak? – kérdi eg y férfi a liftben. – Aha – bólintok. – Csak nem bírja az italt. Pittyeg a lift, és a férfi kilép a folyosóra. Még két emelet, és meg érkezünk. – Hol a kulcs, bébi? – A retikülömben – motyog ja. De leg alább még tud értelmesen beszélni. Le sem teszem, míg előkotrom a kulcsot. Normális esetben elsütnék eg y viccet arról, mi minden szart hurcol a táskájában, és van-e benne valami, ami harap, de tudom, hog y nincs mókás kedvében. Konkrétan: pocsékul érzi mag át. Hosszú lesz az éjszaka. Az ajtó becsukódik mög öttünk. Az ág yhoz viszem, és óvatosan lefektetem. – Szarul vag yok – nyög i. – Tudom, bébi. Reg g elre jobb lesz. Lehúzom a cipőjét, és leteszem a földre.
– Azt hiszem, hog y… – Nem tudja befejezni a mondatot: csak annyi ideje van, hog y oldalra fordítsa a fejét, aztán hányni kezd. Időben elkapom a szemetest, a nag yja abba meg y, de a takarítónő íg y is dühös lesz. Mindent kihány, ami benne van, és meg lepődöm, hog y milyen keveset evett eg ész nap. Amikor vég e, hátrazuhan a párnára. Könny csorog az arcán, és próbál rám nézni, de a szeme képtelen fókuszálni. – Nag yon meleg van. – Rendben – válaszolom, és lejjebb csavarom a lég -kondit. Belépek a fürdőszobába, hideg vízzel meg nedvesítek eg y törülközőt, aztán kicsavarom. Visszaülök mellé az ág yra, és meg törölg etem az arcát. – Annyira sajnálom – motyog ja. – A vodka után le kellett volna állnom. Most aztán takaríthatod a hányásomat. Még néhányszor vég ig törlöm az arcát és a homlokát. Kisimítom az arcából a kósza tincseket, és meg törlöm a száját. – Nem szükség es menteg etőznöd. Jól érezted mag ad, és csak ez számít. Ráadásul, íg y most teljesen ki vag y nekem szolg áltatva – teszem hozzá vig yorog va. Próbál visszamosolyog ni és karon vág ni, de még ehhez sincs ereje. Fájdalmas fintor torzítja el az arcát, és kiveri a veríték a homlokát. – Jaj, ne… – Felül az ág yon. – Ki kell mennem a mosdóba. – Kétség beesetten belém kapaszkodik, és felseg ítem. Ahog y beérünk a fürdőszobába, valóság g al ráveti mag át a vécékag ylóra, két kézzel markolja a porcelánt. Ívbe hajlik a háta az erőlködéstől, g örcsösen öklendezik, és közben sír. – Még iscsak meg kellett volna ennünk azt a steaket, bébi. – A háta mög ött állok, és vig yázok, hog y a copfját ne hányja le. Közben a tarkójára szorítom a borog atást. Rossz nézni, ahog y szenved, és már előre sajnálom, mert tudom, hog y mindene fájni fog . Amikor vég re meg nyug szik a g yomra, lefekszik a hideg kőre. Próbálom felseg íteni, de nem eng edi. – Ne, kérlek… Itt akarok maradni. A kő olyan finom hideg . Piheg ve léleg zik, az arca halottsápadt. Fog ok eg y tiszta törülközőt, benedvesítem, és vég ig törölg etem az arcát, a nyakát és a vállát. Aztán kig ombolom a nadrág ját, és óvatosan lehúzom róla. – Ne ag g ódj, nem fog lak molesztálni – próbálok viccelődni, de még csak nem is válaszol. Elaludt. Tudom, hog y ha meg mozdítom, akkor felébred, és újra öklendezni kezd, de nem akarom csak úg y ott hag yni eg yedül, a vécékag yló köré g ömbölyödve. Ezért mellé fekszem, és órákig törölg etem a homlokát, a karjait és a vállát, míg vég ül álomba merülök. Soha nem g ondoltam volna, hog y józanul valaha is eg y vécékag yló mellett töltöm az éjszakát, de komolyan g ondoltam, amikor azt mondtam, hog y bárhol szívesen alszom vele.
CAMRYN KINYÍLIK a szobába vezető ajtó, és a szemembe süt a nap. Összerándulok, mintha halálos lenne a napsug ár, és a másik oldalamra fordulok. Eltart eg y-két pillanatig , mire felfog om, hog y az ág yamban fekszem, és nincs rajtam más, csak a teg napi top meg eg y bug yi. Az ág yneműnek frissen mosott illata van. A másikat biztos lehánytam, és Andrew kért eg y tisztát a takarítónőtől. – Jobban érzed mag ad? – kérdi Andrew, ahog y belép az ajtón. Az eg yik kezében jeg esvödröt tart, a másikban műanyag poharak és eg y üveg Sprite. Leül mellém az ág yra, lepakol az éjjeliszekrényre, és kinyitja a sprite-os palackot. Fáj a fejem, és úg y érzem, mindjárt meg int hánynom kell. Utálom a másnaposság ot. Ha választhatnék, inkább eg y betört orr, mint ez a borzalom. Eg yszer voltam csak életemben ennyire másnapos, majdnem olyan rossz, mint az alkoholmérg ezés – leg alábbis Natalie szerint, aki meg tapasztalta a saját bőrén, és azt állítja, hog y olyan, mintha „mag a a Sátán tanított volna móresre”. – Eg y csöppet se – nyög öm ki nag y nehezen. A beszédtől belehasít a fájdalom a fejembe. Amikor a szobából kezdek kettőt látni, összeszorítom a szemem. – Csúnyán eláztál, bébi. – Érzem, hog y hideg borog atást nyom a nyakamra. – Behúznád a füg g önyt, kérlek? Máris felpattan. Hallom, ahog y az ablakhoz meg y, és meg ig azítja a nehéz drapériát. Felhúzom a lábamat mag zatpózba. Andrew kicsomag olja a poharakat. Hallom, ahog y a jég kockák kocog nak, pezseg az üdítő, és kinyílik eg y g yóg yszeres doboz. – Vedd be ezt. – Érzem, ahog y az ág y besüpped, amikor visszaül mellém, és a karját a lábamra teszi. Lassan kinyitom a szemem. Hozott szívószálat is, íg y nem kell teljesen felülnöm, hog y inni tudjak. Elveszek három szem Advilt a tenyeréből, bekapom, és csak annyit iszom, amennyivel lecsúsznak a tabletták. – Kérlek, mondd, hog y nem csináltam vag y mondtam semmi kínosat teg nap éjszaka. Érzem, hog y elmosolyodik. – De, éppenség g el ig en. – Jézusom, érzem, hog y a g yomrom süllyedni kezd. – Eg y fickónak azt mondtad, hog y boldog házasság ban élünk, és nég y g yereket szeretnénk. Vag y ötöt, nem emlékszem pontosan. Aztán amikor később eg y csaj rám nyomult, felpattantál a székről, és nekiestél, mint eg y őrült lotyó. Hát, az nag yon vicces volt! Most már biztos, hog y elhányom mag am. – Andrew, remélem, ezt most találod ki. Úristen, de kínos! A fejem eg yre jobban fáj. Nem hittem, hog y ez eg yáltalán lehetség es. Hallom, hog y halkan felnevet, és résnyire kinyitom a szemem, hog y jobban lássam az arcát.
– Nyug i, bébi, csak viccelek. – Vég ig simít a nedves ruhával a homlokomon. – Ig azság szerint nag yon jól tartottad mag ad, még a szobába jövet is. – Látom, hog y vég ig néz rajtam. – Sajnálom, de le kellett vetkőztetnem tég ed. Persze nem állítom, hog y nem élveztem, de kizárólag kötelesség érzetből tettem. Érted? Muszáj volt. – Úg y tesz, mintha komolyan meg akarna g yőzni, és nem tudom meg állni, hog y el ne mosolyodjak. Behunyom a szemem, és visszaalszom. Pár órával később a takarítónő kopog ása ébreszt fel. Vajon Andrew vég ig velem volt? – Jöjjön be! Átviszem a szobámba, amíg rendet rak. Eg y idősebb asszony jön be a szobába eg yenruhában, a haja borzalomvörösre festve. Andrew az ág yhoz lép. – Gyere, bébi! – A karjába kap a takaróval eg yütt. – Hag yjuk a hölg yet, hog y vég ezhesse a dolg át. Valószínűleg már képes lennék meg állni a lábamon, de nem tiltakozom. Sőt kimondottan élvezem az érzést. A retikülömért nyúlok, de Andrew meg előz, és mag ához veszi. A fejemet a mellkasára hajtom, és átölelem a nyakát. Az ajtóban meg áll eg y pillanatra, és a takarítónőhöz fordul. – Elnézést a kupiért. Íg érem, hog y meg hálálom a fáradozását. Átvisz a szobájába, lefektet az ág yra, aztán g yorsan behúzza a füg g önyt. – Remélem, estére jobban leszel – jeg yzi meg , miközben fel-alá járkál, mintha keresne valamit. – Miért, mi lesz ma este? – Mulatni meg yünk. Vég re meg találja, amit keresett: az MP3-as lejátszót, és a táskája mellé teszi. Felnyög ök. – Ó, nem Andrew, nem vag yok hajlandó betenni a lábam eg yetlen bárba se ma éjszaka. Soha életemben nem iszom többé eg yetlen kortyot sem. Fél szemmel látom, hog y elvig yorodik. – Ilyenkor mindenki ezt mondja. És akkor sem eng edném, hog y ma éjszaka ig yál, ha erősködnél. Leg alább eg y józanul eltöltött nap kell két berúg ás között, vag y mehetsz is eg yből az anonim alkoholisták klubjába. – Már azzal is meg elég ednék, ha elég jól érzeném mag am ahhoz, hog y eg yáltalán fel tudjak kelni az ág yból. De nem úg y néz ki. – Először is, muszáj enned valamit. Lehet, hog y már a g ondolattól is hánying ered van, de ha nem eszel, akkor biztosan nem leszel jobban. – Ig azad van. Már az evés gondolatától is rosszul vag yok. – Pirítós és tojás. Valami könnyű – ismered a szabályt. – Visszasétál az ág yhoz. – Ja, tudom – felelem. Bárcsak eg y varázsütésre jobban lennék!
26 KÉSŐ DÉLUTÁNRA már jobban érzem mag am. Még nem vag yok száz százalékos, de ahhoz elég g é rendbe jöttem, hog y elmehessünk meg nézni néhány helyet, ahol előző nap nem jártunk. Miután leerőltettem eg y kis tojást és két pirítóst, felszállunk a villamosra, hog y meg nézzük az Audubon Akváriumot, és vég ig sétáljunk a majd’ tíz méter hosszú, víz alatti alag úton. Kézből etetjük a törpepapag ájokat, aztán meg nézzük az esőerdőt bemutató kiállítást. Ráját is etetünk, és csinálunk eg ymásról eg y csomó vicces képet mobillal. Amikor később vég ig nézem a fotókat, ahog yan eg ymáséhoz szorítjuk az arcunkat és mosolyg unk, úg y nézünk ki, mint eg y boldog szerelmespár. Mint eg y szerelmespár – de mi nem vag yunk azok. Furcsa, hog y erre emlékeztetnem kell mag am. Hiába, a valóság szívás. De hát szívás az is, ha az ember mag a sem tudja, hog y mit akar. Nem ig az: pontosan tudom, mit akarok. Már semmi kétség em felőle, de még félek bevallani. Félek Andrew-tól és attól, hog y fájdalmat okozhat nekem, mert úg y érzem, nem lennék képes elviselni. Már mag a a g ondolat is elviselhetetlen. Nincs mese, térdig vag yok a szarban. Mire leszáll az éjszaka New Orleansra, és előbújnak a kuckójukból a bulira indulók, mi is átkeltünk a komppal a Mississippin, és az Old Point nevű bár felé tartunk. Szerencsére ma este a strandpapucsot vettem fel a tűsarkú helyett. Andrew beszélt rá, mert tudta, hog y g yalog olnunk kell. – Soha nem hag yom el úg y New Orleanst, hog y el ne jönnék ide – mondja, ahog y kéz a kézben sétálunk a bár felé. – Ezek szerint törzsvendég vag y? – Aha, valami olyasmi, ha törzsvendég nek számít, aki csak évente eg yszer-kétszer bukkan fel. Játszottam itt párszor. – Gitároztál? – kérdezem érdeklődő tekintettel. Elsétál mellettünk eg y társaság , és közelebb bújok Andrew-hoz, hog y elférjenek. Eleng edi a kezem, és átkarolja a derekamat. – Hatéves korom óta g itározom. – Rám mosolyog . – Akkor persze még nem voltam túl jó, de valahol el kell kezdeni. De mire tízéves lettem, már eg észen klasszul ment. Elismerően szusszantok. – Az is elég szép teljesítmény. – Ig en, valószínűleg . Én voltam a családban a „zenész”, Aiden az „építész” (vet rám eg y oldalpillantást), mert szeretett mindenféle dolg ot összerakni – eg yszer még eg y klassz fakuckót is épített az eg yik kerti fára. És Asher volt a „hokis”. Apám imádta a jég hokit, majdnem jobban, mint
a bokszot (ismét rám pillant), de csak majdnem. De Asher eg y év után abbahag yta a sportot. Csak tizenhárom éves volt (halkan felnevet), és apa jobban akarta, hog y hokizzon, mint ő mag a. Asher ig azán soha semmi másra nem vág yott, mint hog y elektronikus cuccokkal bütykölhessen. Miután látta a Kapcsolat című filmet, a ház körül talált dolg okból még eg y szerkentyűt is próbált építeni, hog y kommunikálni tudjon az ideg enekkel. Ezen eg yütt nevetünk. – És a te bátyád? Emlékszem, mondtad, hog y börtönben van, de milyen volt a kapcsolatotok előtte? Lefag y a mosoly az arcomról. – Cole tök jó testvér volt eg észen nyolcadikos koráig , amikor elkezdett a szomszéd fiúval lóg ni. Braxton Hixley eg y mocskos szemétláda volt, mindig is utáltam. Szóval, Cole és Braxton elkezdtek drog ozni és őrültnél őrültebb dolg okat csinálni. Apa próbálta bejuttatni eg y intézetbe, ahol seg íthettek volna rajta, de Cole meg szökött, és még több balhéba keveredett. Attól kezdve teljesen elfajult a helyzet. – Körülnézek a járdán, ahol eg yre nag yobb a tömeg . – Meg érdemelte, hog y börtönbe kerüljön. – Talán, ha kikerül, meg int olyan testvér lesz, amilyen g yerekkorában volt. – Talán. – Vállat vonok, mert nem hiszem, hog y ez fog történni. Elérünk a sarokra, ahol a Patterson keresztezi az Oliver Streetet. Az Old Point kívülről ug yanúg y néz ki, mint a többi rég i kétszintes épület, az oldalán kiadó lakásokat hirdetnek. Belépünk a teraszra, ahol a műanyag asztalok körül már jó néhányan ülnek, dohányoznak, és iszonyú hang osan beszélg etnek. Kihallatszik bentről a zene. Andrew tartja az ajtót, hog y eg y társaság kiléphessen, aztán meg fog ja a kezem. A hely nem túl nag y, de barátság os. A falak minden nég yzetcentiméterét fényképek, rendszámtáblák, világ ító sörreklámok, színes plakátok és rég i cég érek borítják. A falburkolatú plafonról ventilátorok lóg nak. A bárpult mög ött, mint mindenhol, meg y a tévé. Bár elég nag y a tömeg , a pult mög ött álló nő azonnal észreveszi Andrew-t, és integ etni kezd neki. Andrew rámosolyog , és két ujját feltartva visszaint, mintha jelezni akarná, hog y „majd dumálunk”. Az összes asztal fog lalt, és néhányan táncolnak. A zenekar eg észen jó, talán blues-rockot játszanak. Nem tudom pontosan, de tetszik. Eg y fekete férfi eg y bárszéken ülve ezüstszínű g itáron pötyög tet. Az énekes fehér, és akusztikus g itáron játszik. A dobos jó nag ydarab, és látok eg y szintetizátort is a színpadon, de nincs mög ötte senki. Lepillantok a földre, és nem akarok hinni a szememnek: eg y loncsos fekete kutya bámul vissza rám, és csóválja a farkát. Lehajolok, meg vakarom a füle tövét, mire elég edetten odatotyog a g azdájához, és leül a lába mellé. Pár perc múlva hárman felállnak az eg yik, színpadhoz közeli asztaltól, és mi g yorsan elfog laljuk.
Még mindig kicsit másnapos vag yok, és a fejem is fáj, de bármilyen nag y is a zaj, a fájdalom nem erősödik. – Nem iszik – mutat rám Andrew, amint a pultos meg jelenik az asztalunknál, éppen, amikor helyet fog lalunk. A nő barna hajú, a neg yvenes évei elején járhat. Szélesen Andrew-ra mosolyog , és meg öleli – talán a nag ynénje, vag y eg y unokatestvér lehet, g ondolom. – Tíz hónap telt el, Parrish – ütög eti meg Andrew vállát. – Hol a pokolban voltál? Lemosolyog rám. – És ő kicsoda? – néz kérdőn Andrew-ra. Andrew meg fog ja a kezemet, és felállok, hog y illendően bemutatkozhassam. – Ő Camryn. Camryn, ő pedig Carla. Szerencsétlen már leg alább hat fellépésemet vég ig szenvedte. Carla nevetve mellbe taszítja, aztán felém fordul. – Ne hig g y neki, a srác jól énekel. – Rám kacsint, és kezet rázunk. – Örülök, hog y meg ismertelek. – Válaszul én is rámosolyg ok. Énekel? Azt hittem, hog y g itározik, azt nem tudtam, hog y énekel is. Bár ez nem meg lepetés, hiszen bebizonyította, hog y jó hang ja van, amikor a Hotel Californiát daloltuk. És útközben többször is, amikor elfelejtette, hog y nincs eg yedül – vag y csak nem zavarta, hog y van közönség e –, eg yütt énekelte a számokat a rádióval. Azt azonban soha nem g ondoltam volna, hog y énekesként is fellépett. Kár, hog y nem hozta mag ával a g itárt; szívesen meg hallg attam volna. – Nag yon örülök, hog y újra látlak – fordul Carla Andrew felé, aztán a színpadon játszó fekete férfira mutat. – Eddie boldog lesz, hog y itt vag y. Andrew bólint, és elmosolyodik, miközben Carla sarkon fordul, hog y visszamenjen a bárpult mög é. – Kérsz eg y üdítőt vag y valami mást? – Nem, kösz – hárítom el eg y kézmozdulattal. Andrew nem ül le, és amikor a zene elhallg at, meg értem, hog y miért. A fekete g itáros észreveszi, rámosolyog , leteszi a hang szert, és elindul felénk. Meg ölelik eg ymást, én pedig felállok, és kezet rázok Eddie-vel. – Parrish! Ezer éve nem láttalak! – Eddie erős cajun akcentussal beszél, sokkal jelleg zetesebbel, mint Carla. – Mikor is jártál erre utoljára? Eg y éve? – Majdnem – vig yorog rá Andrew. Boldog nak látszik, hog y itt lehet, mintha ezek az emberek a rég nem látott rokonai lennének, akik soha semmi rosszat nem tettek ellene. Még a mosolya is meleg ebb és barátság osabb, mint eddig bármikor. Amikor bemutatott Carlának és Eddie-nek, a mosolya valóság g al berag yog ta az eg ész bárt. Úg y érzem mag am, mintha én lennék a lány, akit vég re elhozott bemutatni a
családjának, és a szemükben azt láttam, hog y ők is íg y g ondolják. – Játszol velünk ma éjjel? Visszaülök a helyemre, és ug yanolyan érdeklődéssel várom a választ, mint Eddie, akinek a mosolyából eg yértelmű, hog y nem fog ad el nemleg es választ. – Nem hoztam mag ammal a g itárt. – Ó, tudod jól, hog y ez nem g ond – rázza meg Eddie a fejét. – A bolondját akarod járatni velem? Van eg y csomó g itárunk – mutat a színpad felé. – Szeretném hallani, hog yan játszol – g yőzködöm én is. Andrew kérdőn rám néz. – Komolyan. Kérlek! – Félrebiccentem a fejem, és rámosolyg ok. – Ohó, a kislány aztán tud nézni, mi? – vig yorog Eddie Andrew-ra, aki meg adja mag át. – Oké, de csak eg y dalt. – Eg yet, mi? De akkor én választok – bök Eddie a mellére nyomatékosan. Most veszem csak észre, hog y eg y doboz cig aretta van az ing zsebében. Andrew rábólint. – Oké, te választhatsz. Eddie még szélesebben vig yorog , és g yanús oldalpillantást vet felém. – Azt játsszuk, amit a hölg yek kértek leg utóbb, amikor itt jártál. – A Rolling Stonest? – Aha, azt, öcsi. – De melyik az a dal? – kérdem kíváncsian. – A Laugh, I Nearly Died – feleli Andrew. – Szerintem még soha nem hallottad. Ig aza van. – Valóban nem – rázom meg a fejem. Eddie Andrew felé biccent, hog y kövesse. Andrew lehajol, és leg nag yobb meg lepetésemre ad eg y g yeng éd puszit a számra, aztán a színpad felé indul. Izg atottan várom a dalt. A könyökömet az asztalra teszem, és kényelmesen elhelyezkedem. Mindenki beszélg et körülöttem, a hang ok zümmög éssé olvadnak össze, amelyet néha meg tör eg yeg y pohár vag y üveg koccanása. A helyiség elég sötét, csak a sörreklámok, az ablakokon beszűrődő utcalámpák és a hold fénye ad némi világ osság ot. Néha felvillan eg y sárg a fénysug ár a színpad mög ül, valószínűleg arról a folyosóról, ahol a mosdók vannak. Andrew és Eddie már a színpadon van: Andrew előrehúz valahonnan a dob mög ül eg y bárszéket, és a színpad közepére állítja, a mikrofon mög é. Eddie mond valamit a dobosnak – valószínűleg azt, hog y mit fog nak játszani –, és a fickó bólint. Eg y újabb zenész tűnik elő az árnyékból, a kezében g itárral, vag y talán basszusg itárral; soha nem ig azán tudtam, mi a kettő között a különbség . Eddie Andrew kezébe nyom eg y fekete g itárt, amely eg y közeli erősítőbe van bedug va, aztán váltanak pár szót. Andrew leül, az eg yik lábát meg támasztja. Eddie is elfog lalja a helyét.
Kényelmesen elhelyezkednek, hang olnak. A dobos próbálg atja a cintányérokat, és hallom, hog y bekapcsolnak még eg y erősítőt, aztán Andrew meg ütög eti a mikrofont, hog y kipróbálja, szól-e. A g yomrom összerándul az ideg esség től, mintha én állnék a színpadon, hog y vadideg enek előtt énekeljek. De főleg Andrew miatt izg ulok. Lepillant rám, a tekintetünk eg ymásba fonódik, aztán a dobos halkan játszani kezd a cintányérokon. Eddie is bekapcsolódik; a leg több vendég azonnal felfig yel a lassú, fülbemászó dallamra – nyilvánvaló, hog y ismerik és imádják ezt a dalt. Andrew is játszani kezd, én pedig érzem, hog y a testem önmag ától mozog ni kezd a ritmusra. Amikor meg hallom Andrew hang ját, mozdulatlanná dermedek a döbbenettől. Hátrakapom a fejem, mert nem hiszek a fülemnek, a hang ja annyira bluesos és mag ával rag adó. Lehunyt szemmel énekel, a feje az erotikus, érzelmes zene ritmusára mozog . Amikor pedig felcsendül a refrén, eláll a léleg zetem… Hátradőlök a széken, és elkerekedő szemmel hallg atom, ahog y Andrew kitereg eti a lelkét a dallal. Az arcán átsuhan minden érzelem, amelyről énekel. Minden beszélg etés elhalt a teremben, én pedig nem tudom levenni a szemem Andrew-ról. A hang ulat abban a pillanatban meg változott a bárban, amikor belekezdett a refrénbe. Álmomban sem g ondoltam volna, hog y ilyen szexi hang ja van! Mire a második versszakba kezd, és a ritmus ismét lelassul, már mindenki csak rá fig yel. Néhányan táncolnak, a párok eg yre szorosabban eg ymáshoz simulnak, mintha a zene kényszerítené őket eg yre közelebb. De én… én csak bámulok léleg zet-visszafojtva a színpadra, és hag yom, hog y Andrew hang ja átjárja minden porcikámat. Olyan, mint a méreg : meg babonáz, és bár összetörheti a lelkemet, nem tudok neki ellenállni. Eg y pillanatra sem nyitja ki a szemét, mintha ki kellene zárnia a fényeket, hog y át tudja élni a dalt. Amikor másodszor énekli a refrént, szinte felemelkedik a székről, minden eg yes érzelem vég ig fut az arcán. Eddie és a dobos bekapcsolódik az énekbe, és a közönség is követni kezdi őket. Amikor elér a harmadik versszakhoz, sírni lenne kedvem, de nem vag yok rá képes. Mintha rejtőzne valami a g yomrom mélyén, valami fájdalom. Nevess csak, én majdnem belehaltam… Andrew csak énekel és énekel, olyan szenvedélyesen, hog y én majdnem belehalok, a szívem eg yre hevesebben ver. Aztán az eg ész banda eg yütt dalol meg int, a zene üteme lelassul, már csak a dob szól, a mély, kemény dobbanásoktól szinte remeg a föld. A közönség a lábával veri a ritmust, aztán ismét felcsendül a refrén. Kitör a tapsvihar. Még eg yszer. És Andrew énekel: „Je-je!” – aztán a zene hirtelen elhallg at. A vendég ek őrjöng enek, kiabálnak, fütyülnek, és hallok néhány „szent szart” is. Vég ig fut a hátamon a hideg . Nevess csak, én majdnem belehaltam… Soha nem fog om elfelejteni ezt a dalt, amíg élek.
Hogyan is lehetne egy férfi ig azi? Mindjárt felébredek Damon kocsijában, Natalie mellett, és kiderül, hog y Blake elkábított az Underg roundban. Andrew nekitámasztja a kölcsöng itárt a bárszéknek, kezet ráz Eddie-vel, a dobossal, aztán a basszusg itárossal. Eddie elindul vele felém, de félúton meg torpan, rám kacsint, aztán visszalép a színpadra. Kedvelem ezt a fickót, őszintének, jólelkűnek és mélyen érzőnek látszik. Néhányan a vendég ek közül kezet ráznak Andrew-val, és váltanak vele pár szót, nyilván, hog y g ratuláljanak. Andrew fog adja a köszöntéseket, és lassan, de biztosan áttöri mag át a tömeg en. Nem tudom nem észrevenni, milyen, több mint elismerő, pillantásokat vet rá néhány nőszemély. – Ki vagy te? – kérdezem, félig viccesen. Elpirul, és elvesz a másik asztaltól eg y üres széket, hog y le tudjon ülni. – Csodálatos voltál, Andrew. Fog almam sem volt róla, hog y ilyet tudsz. – Kösz, bébi. Nem számítottam ilyen szerénység re. Azt hittem, hog y viccelődni fog , eljátssza a nag y sztárt, aki a színpad mög é csalja a g rupikat. De eg yáltalán nem akar beszélni róla, mintha szég yellné a tehetség ét. Vag y csak kényelmetlenül érzi mag át, ha dicsérik? – Komolyan beszélek. Bárcsak úg y tudnék énekelni, mint te! – Hog yne tudnál! Nyomatékosan meg rázom a fejem. – Nem, nem, nem, nem. Eg yáltalán nincs jó hang om. Nem mondom, hog y hamisan énekelek, de az tuti, hog y színpadon nem lenne semmi keresnivalóm. – Miért? – kérdi, miközben Carla letesz eg y sört eléje, rám mosolyog , és indul vissza a pult mög é. – Lámpalázad van? Andrew a szájához emeli az üveg et, és meg húzza. – Fog almam sincs, eszembe sem jutott, hog y valaha is fellépjek. Nekem elég , ha énekelek, amikor szól a zene, Andrew. Vállat von, iszik még eg y kortyot, aztán leteszi az üveg et. – Nos, a rend kedvéért, szerintem eg ész jó hang od van. És, ug yebár, hallottalak énekelni. Forg atom a szemem, és összekulcsolom a karomat a mellemen. – Kösz, de eg yütt énekelni valakivel nem nehéz. Hallanál csak mag amban, valószínűleg a falra másznál. Közelebb hajolok hozzá, mielőtt folytatom. – És különben sem én vag yok itt az érdekes. Rólad kezdtünk beszélni. Miért éppen ezt a dalt választottátok? – Talán a hatása miatt. De senki sem tudja úg y énekelni, mint Jag g er. – Hát, ebben nem értünk eg yet. Jag g er a zenei példaképed, vag y mi? – kérdem félig viccesen, és Andrew meleg en rám mosolyog .
– Ő is nag y hatással van rám, de az ig azi bálványom eg y kicsit idősebb nála. Ohó, itt valami titok lappang ! – Ki az? – kérdem kíváncsian. Andrew minden fig yelmeztetés nélkül előrehajol, derékon rag ad, és terpeszben az ölébe ültet. Eg y kicsit meg döbbenek, de eg yáltalán nem tiltakozom. Mélyen a szemembe néz. – Camryn? Rámosolyg ok. Ezt vajon miért csinálta? – Mi van? – Oldalra biccentem a fejem, a kezem a mellkasán nyug tatom. Átfut valami az arcán, de nem válaszol. – Mi van? – kérdezem. Eg yre kíváncsibb vag yok, mi lesz ennek a vég e. Átkarolja a derekamat, közelebb hajol, és g yeng éden az ajkamra tapasztja a száját. Lehunyom a szemem, átadom mag am az érintésének. Úg y érzem, meg tudnám csókolni, de nem vag yok biztos benne, hog y helyes-e. Kinyitom a szemem, amikor elhúzódik. – Mi a baj, Andrew? A mosolya valóság g al átmeleg íti a bensőmet. – Semmi. – Gyeng éden meg paskolja a combomat, és már vissza is tért a játékos, rég i Andrew. – Csak ölbe akartalak venni – kacsint rám komiszan. Úg y csinálok, mintha ki akarnék szabadulni az öleléséből, de szorosan átkarol, és moccanni sem tudok. Eg ész éjjel fel sem kelek az öléből, csak amikor a mosdóba kell mennem, akkor pedig elkísér, és meg vár az ajtó előtt. Az eg ész estét az Old Pointban töltjük. Eddie és a banda bluest, bluesrockot, még néhány rég i dzsessz-számot is játszik. Tizeneg y óra is elmúlt már, mire elindulunk vissza a hotelbe.
27 A SZÁLLODÁBAN még meg nézünk eg yütt eg y filmet. Sokáig beszélg etünk, de a leg fontosabbról hallg atunk: érzem, hog y leg alább annyira szeretne elmondani néhány dolg ot nekem, amennyire én neki. De talán túlság osan eg yformák vag yunk, ezért eg yikünk sem lépi át a választóvonalat. Vajon miért? Talán miattam; lehet, hog y ami közöttünk van – bármi is leg yen az –, addig nem fejlődhet tovább, amíg Andrew nem érzi úg y, hog y biztos vag yok benne: én is akarom. De az is lehet, hog y ő sem biztos mag ában. De hog yan lehetség es, hog y két ember, aki nem egyszerűen csak vonzódik eg ymáshoz, képes leg yen ellenállni a csábításnak? Már majdnem két hete eg yütt vag yunk, meg osztottuk eg ymással a leg bensőbb titkainkat, és más módokon is közel kerültünk eg ymáshoz. Eg ymás mellett aludtunk, meg érintettük a másikat, és még mindig az üveg fal két ellenkező oldalán állunk. Az ujjainkat az üveg hez érintjük, eg ymás szemébe nézünk, és tudjuk, mit akarunk, de a kurva fal nem moccan az útból. Mi ez? Meg sérthetetlen feg yelem, vag y tiszta, g yerekes önkínzás? – Nem mintha sürg ős dolg om lenne – kászálódik fel Andrew, hog y átmenjen a saját szobájába –, de meddig maradunk New Orleansban? Felveszi a mobilját az éjjeliszekrényről, meg nézi, nem jött-e üzenet, aztán meg markolja a készüléket. – Csütörtökig ki van fizetve a szoba, de ha akarod, akár holnap útnak indulhatunk, vag y maradhatunk tovább is. Lebig g yesztem az ajkamat, és az ujjaimmal meg ütög etem az arcomat, mintha komolyan meg kellene fontolnom a választ. – Nem is tudom. – Felállok én is az ág yról. – Tetszik itt, de előbb-utóbb csak el kell jutnunk Texasba. Andrew kíváncsian rám néz. – Ó? Szóval még mindig Texasba akarsz menni, mi? Lassan bólintok, és most tényleg komolyan vég ig g ondolom, mielőtt válaszolnék. – Ig en, azt hiszem, hog y… hiszen úg y volt, hog y Texasba meg yünk… – Aztán hirtelen az ag yamba villan, hog y talán minden véget ér Texasban, és az arcom meg nyúlik a csalódottság tól. Andrew meg puszilja a homlokomat, és elmosolyodik. – Reg g el találkozunk. Hag yom, hadd menjen, mert az üveg fal túl vastag , és meg akadályoz benne, hog y utánanyúljak és meg állítsam. Órákkal később, kora hajnalban, amikor a leg többen mélyen alszanak, hirtelen felébredek, és felülök az ág yban. Még sötét van, és fog almam sincs, mi riasztott fel – talán valami hang os zaj. Lassan mag amhoz térek, körülnézek a koromsötét szobában, hátha észreveszem, mi esett le.
Felkelek, körbesétálok, és résnyire elhúzom a füg g önyt, hog y jobban lássak. A fürdőszoba felé pillantok, aztán a tévére, majd a falra. Andrew. Hirtelen rádöbbenek, hog y mi ébresztett fel: valami zaj a szobájából, a fal túloldaláról. Felkapom a sortot, a saját szobám kulcsát és az övéét, és mezítláb kilépek a fényesen meg világ ított folyosóra. Először csak halkan kopog ok. – Andrew? Semmi válasz. Hang osabban zörg etem az ajtót, és szólong atom, de nem válaszol. Vég ül kinyitom az ajtót, aztán csöndesen becsukom mag am mög ött, hátha alszik. Andrew az ág y szélén ül, a könyökét a térdén nyug tatja, a két keze összekulcsolva lóg a lába között. A fejét lehajtja, a válla g örnyedt. Jobbra pillantok, és látom, hog y a mobilja a földön hever, a kijelző eltörött. Nyilván a falhoz vág ta. – Andrew? Mi a baj? – Lassan közeledem feléje. Nem mintha félnék tőle, hanem mert ag g ódom miatta. A füg g önyök teljesen széjjelhúzva, a holdfény meg világ ítja a szobát, szürkéskékre festi Andrew félmeztelen testét. Csak eg y alsónadrág van rajta. Melléje lépek, vég ig simítom a karját, aztán g yeng éden meg fog om a kezét. – Nekem elmondhatod – suttog om, de már pontosan tudom, mi történt. Nem néz rám, csak meg fog ja a kezemet. A szívem meg szakad… Még közelebb lépek, a két lába közé, és habozás nélkül szorosan átölel. Érzem, hog y a mellkasomat összeszorítja a fájdalom a g yásza miatt. Átölelem a fejét, és a hasamra szorítom. – Annyira sajnálom, bébi – lehelem. A könnyek vég ig folynak az arcomon, de ig yekszem erős maradni a kedvéért. Szorosabban hozzám simul. – Itt vag yok, Andrew. Hang nélkül sírni kezd, érzem, ahog y rázkódik a teste. Az édesapja meg halt, és ő meg adja mag át a g yásznak. Hosszú ideig nem moccanunk, csak öleljük eg ymást. Amikor elönti eg y erősebb fájdalomhullám, szorosabban átkarol, én pedig még jobban szorítom mag amhoz. Vég ül felemeli a fejét, és rám néz. Bármit meg tennék, hog y meg szüntessem a fájdalmát. Semmi más nem érdekel az eg ész világ on, csak az, hog y ne kelljen szenvednie. A derekamnál fog va lehúz az ág yra, és mag ához ölel. Vag y eg y órán keresztül íg y fekszünk eg ymáshoz simulva. Fig yelem, ahog y a hold mozog az ég en. Andrew eg yetlen szót sem szól, és nem is erőltetem, mert tudom, hog y nincs rá szükség . Azt se bánom, ha soha többé nem szólunk eg ymáshoz, amíg eg yütt vag yunk. Két ember, aki képtelen volt sírni, most eg yütt zokog , és ha a világ nak hirtelen vég e lenne, elég edetten halnék meg .
A hajnali napsug ár kezdi meg törni a holdfény erejét, de eg y rövid ideig még eg yütt világ ítanak, sötétbíborra és szürkére festve az eg et. Aztán a nap g yőzedelmeskedik, és az aranyszín berag yog ja a világ ot. A másik oldalamra fordulok, arccal Andrew felé. Ébren van. Gyeng éden rámosolyg ok, közelebb hajolok, és finoman meg puszilom a száját. Hüvelykujjával vég ig simít az arcomon, aztán éppen csak meg érinti az ajkamat, majd visszaejti a kezét. Közelebb bújok hozzá, ő pedig meg rag adja a kezem. Gyönyörű zöld szemében g yeng éd mosoly. Eleng edi a kezem, átöleli a derekam, és mag ához szorít. Érzem forró leheletét a bőrömön. Tudom, hog y nem akar az apjáról beszélni, és nem szeretném tönkretenni a pillanatot. Bármennyire is hiszem, hog y seg ítene enyhíteni a g yászát az őszinte vallomás, nem fog om sürg etni. Időre van szükség e. Vég ig simítom a tetoválást a jobb felkarján, aztán az oldalán. – Meg mutatod? – suttog om. Tudja, hog y Eurüdiké képére vag yok kíváncsi. Rám néz, a tekintete nem árul el semmit. Félrefordítja a fejét, a semmibe bámul, aztán eg y idő után a másik oldalára fordul. Felemeli a karját, én pedig közelebb hajolok, és vég ig futtatom az ujjaimat az oldalán. A tetoválás g yönyörű és teljesen valóság hű. A nőalak elfog lalja az eg ész bal oldalát, a hónaljától a csípőjéig . Hosszú, átlátszó, lebeg ő leplet visel, amelyet szorosan a testére tapaszt a szél. A ruha uszálya körülötte lobog . Eg y heg yg erincen áll, az eg yik karját kecsesen a háta mög ött tartja. A kép többi része azonban nag yon furcsa. A másik karját ug yanis előrenyújtja, de az csak könyékig van meg rajzolva. Van még eg y kar, amelyhez nem tartozik test – szemlátomást eg y férfié. A képen itt-ott anyag darabok lebeg nek a szélben, de nem állnak össze felismerhető alakká. És leg alul eg y izmos láb rajza – térd alatt elvág va. Vég ig futtatom az ujjam a tetováláson. Meg babonáz a szépség e, és próbálom meg fejteni, mit jelenthet, és miért nincs befejezve. Felnézek Andrew arcára, ő meg szólal. – Teg nap éjszaka azt kérdezted, ki a zenei példaképem. Most elárulom: Orfeusz. Tudom, hog y furcsa, de mindig is imádtam Orfeusz és Eurüdiké történetét, különösen az Apollóniosz Rhodioszféle változat rag adott meg nag yon. Elmosolyodom, és ismét a tetoválásra nézek. A kezemet le sem vettem róla. – Orfeuszról már hallottam, de Eurüdikéről nemig en. – Kicsit szég yellem, hog y nem ismerem a történetet, különösen, mert ilyen sokat jelent Andrew számára. – Orfeusz az eg yik múzsa fia volt, zenészi képesség eivel senki sem vetekedhetett – kezdi mesélni. – Amikor a lantján játszott vag y énekelt, mindenki őt hallg atta. Nem volt nála nag yobb zenész, de Eurüdiké iránt érzett szerelme még a tehetség énél is erősebb volt; bármit meg tett volna érte. Összeházasodtak, de nem sokkal később Eurüdikét meg marta eg y kíg yó, és meg halt. A
g yásztól sújtott Orfeusz leszállt az alvilág ba, hog y visszahozza a szerelmét. Andrew mesél, én pedig önző módon mag amat képzelem Eurüdiké helyébe, őt pedig Orfeuszéba. Eszembe jut az a buta kaland a kíg yóval a mezőn. Önző és ostoba dolog , tudom, de nem tehetek róla… – Amikor leért az alvilág ba, Orfeusz játszani és énekelni kezdett, és mindenkit meg babonázott. Eleng edték Eurüdikét, eg yetlen feltétellel: Orfeusz nem nézhet vissza, mielőtt fel nem érnek a napvilág ra. – Eg y pillanatra elhallg at, mielőtt folytatná. – De Orfeusz nem tudott ellenállni a kísértésnek, és amikor már majdnem biztonság ban voltak, visszafordult, hog y meg bizonyosodjon róla: Eurüdiké követi. – Vag yis visszanézett – állapítom meg . Andrew szomorúan bólint. – Ig en. Már csak pár pillanatig kellett volna kibírnia… De visszanézett, és meg pillantotta Eurüdikét a halvány fényben. Kinyújtották eg ymás felé a karjukat, de mielőtt meg érinthették volna a másikat, Eurüdiké elenyészett az alvilág sötétjében, és soha többé nem láthatták eg ymást. Összeszorul a torkom a szomorúság tól, és vág yakozva nézek Andrew arcába. Nem fordul felém, elmerül a g ondolataiban. Aztán hirtelen visszatér a jelenbe. – Az emberek általában szeretnek mély értelmű, jelentőség teljes képeket tetováltatni mag ukra. Az enyém is ilyen. Lenézek a rajzra, aztán vissza a szemébe, és eszembe villan, amit az apja mondott, amikor meg látog attuk a kórházban. – Andrew, mire g ondolt az apád? Ellág yul a tekintete, és g yorsan félrenéz. Aztán meg fog ja a kezemet, és a hüvelykujjával vég ig simít az ujjaimon. – Hallottad te is? – Aha. Meg puszilja az ujjaimat, aztán eleng edi a kezem. – Állandóan piszkált miatta. Miután felvarrattam, elmeséltem Aidannek, hog y mit jelent a számomra, és miért befejezetlen, ő pedig elmondta apunak. – A szemét forg atja, miközben folytatja. – Attól kezdve vég em volt. Az elmúlt két évben apán nem hag yott miatta békén, de tudom, hog y nem akart meg bántani. Apám már csak ilyen volt: kemény fickó, aki sosem sírt, és nem hitt az érzelmekben. De eg yszer, mikor kettesben voltunk, elárulta, hog y bármilyen „lányos” is a tetoválás jelentése, azért meg érti. Azt mondta: „Fiam, remélem, eg yszer meg találod az Eurüdikédet. Ha nem csinál belőled érzelg ős bohócot, akkor drukkolok neked.” Próbálok nem mosolyog ni, de nem sikerül. Ő is mosolyog . – De miért nincs befejezve? – Lepillantok a tetoválásra, és elhúzom a karját az útból. – És mi a
pontos jelentése? Andrew felsóhajt, pedig tudta, hog y előbb-utóbb meg kérdezem. Talán azt remélte, annyiban hag yom a dolg ot. Szó sem lehet róla! Hirtelen felül, és eng em is felseg ít. Meg fog ja a póló alját, és kezdi lefejteni rólam. Ellenkezés nélkül felemelem a karom, hog y lehúzhassa. Ott ülök előtte félmeztelenül, s bár nem vag yok ig azán zavarban, öntudatlanul is előreejtem a vállamat, hog y amennyire lehet, elrejtsem mezítelenség emet. Andrew a hátamra fektet, és olyan szorosan mag ához ölel, hog y szinte fáj. Addig ig azg at, míg ug yanúg y nem ölelem át én is, aztán még jobban mag ához szorít. A lábunk összekulcsolódik, a mellkasunk a másikéhoz simul: úg y összeillünk, mint eg y kirakós két darabja. És hirtelen minden meg világ osodik… – Az én Eurüdikém csak a tetoválás eg yik fele. – Lepillant a rajzra. – Arra g ondoltam, hog y ha eg yszer valaha is meg nősülök, akkor az asszonyom mag ára tetováltatja a másik felét, és újra eg yesíti őket. A szívem a torkomban dobog . Próbálom lenyelni a g ombócot, de nem meg y. – Tudom, hog y őrültség – mondja, és érzem, hog y lazul a szorítása. Erősebben mag amhoz ölelem, hog y ne tudjon moccanni. – Eg yáltalán nem az – suttog om mély meg g yőződéssel. – És nem férfiatlan, Andrew, hanem gyönyörű. Te vagy g yönyörű. Nem tudom leolvasni az arcáról, mire g ondol. Felemelkedik az ág yról, vonakodva eleng edem. Felveszi a sortját a földről, és mag ára húzza. Eg y kicsit még kába vag yok, mert nem értem, miért vetett vég et az ölelésnek ilyen hirtelen. Mikor mag amhoz térek, g yorsan felveszem a pólómat. – Ja, nos, azt hiszem, apámnak vég ig ig aza volt. – Az ablak előtt áll, nézi az előttünk elterülő várost. – Hitt valamiben, és ezt az eg ész „az ig azi férfi soha nem sír” szarság ot arra használta, hog y leplezze ezt. – Mit leplezzen? Mög éje lépek, de nem érek hozzá. Úg y érzem, nem akarja, hog y itt leg yek. Nem érdektelenség ből, vag y azért, mert már nem vonzódik hozzám. Valami másról van szó… Nem fordul felém, amikor válaszol. – Azt, hog y semmi nem tart örökké. – Elhallg at, mintha elbizonytalanodott volna; a karját összefonja a mellkasán. – Jobb, ha az ember őrizkedik az érzelmektől, mint ha meg adja mag át nekik, mert aztán nem tud tőlük szabadulni – és mivel semmi sem tart örökké, minden, ami jó volt, eg yszer majd pokolian fájdalmassá válik. A szavai az elevenembe vág nak. Minden, ami meg változott bennem, mióta Andrew-val vag yok, a védőfal, amelyet eng edtem leomlani, hirtelen újra körbevesz.
Mert ig aza van, és basszus, ezt én is tudom. Hiszen pontosan e log ika miatt tartottam mag am távol olyan sok dolog tól eg ész életemben. És most ismét meg kell adnom mag amat neki. De most hag yjuk ezt. Van valami, ami sokkal fontosabb az én problémáimnál, és nem akarom, hog y úg y érezze, másképpen viszonyulok hozzá, mint korábban. – El… el kell menned a temetésre, úg yhog y… A válla fölött rám néz, a szemében eltökéltség csillog . – Nem meg yek el a temetésre – jelenti ki, és mag ára kap eg y tiszta ing et. – De Andrew… ott kell lenned. – Összevonom a szemöldököm. – Soha nem fog od meg bocsátani mag adnak, ha nem mész el apád temetésére. Összeszorítja a fog ait. Elfordítja rólam a tekintetét, leül az ág y vég ébe. Lehajol, felhúzza a cipőjét. Aztán feláll. Hitetlenkedve fig yelem. Mondanom kellene valamit, ami meg változtatja a véleményét, de a szívem mélyén tudom, hog y ezt a vitát nem nyerhetem meg . – Valamit el kell intéznem – közli, és zsebre vág ja a kocsikulcsot. – Nemsokára visszajövök, rendben? Mielőtt válaszolhatnék, elém lép, a két kezébe fog ja a fejem, és a homlokát az enyémhez szorítja. Mély fájdalom, zavarodottság és bizonytalanság süt a szeméből, és még annyi más érzelem, hog y fel sem tudnám sorolni. – Elleszel addig ? – kérdezi csöndesen. Hátrahúzom a fejem, ránézek, és bólintok. – Meg leszek. Ennél többet nem vag yok képes kinyög ni. Ug yanolyan zavarodott és bizonytalan vag yok, mint ő, és nag yon fáj, hog y valami történik közöttünk, ami miatt eg yre távolodunk eg ymástól. Ez meg rémít, bár értem az okát: a védőfalaim ismét szilárdan állnak, és ez félelmetesebb, mint eddig bármi az életem során. A szoba közepén állok moccanatlanul, és fig yelem, ahog y kimeg y. Amióta visszajött értem a wyoming i autóbusz-pályaudvaron, most hag y mag amra először. Eg ész idő alatt g yakorlatilag elválaszthatatlanok voltunk, most pedig … úg y érzem, soha többé nem fog om látni.
28 ANDREW – NINCS MÉG EGY KICSIT KORÁN? – kérdezi a csapos, ahog y felém nyújtja a kupicát. – Nem, ha nyitva vannak és kiszolg álnak. Délután három óra van, még reg g el nyolc sem volt, amikor otthag ytam Camrynt. Eg y kicsit furcsa, hog y az utazásunk alatt eg yikünknek sem jutott eszébe, hog y elkérje a másik telefonszámát. Persze érthető, miért hívtuk volna eg ymást, ha eg yszer eg yütt voltunk. Most már biztos azon g ondolkodik, visszameg yek-e eg yáltalán; talán bánja, hog y nincs meg a számom, és nem tudja meg kérdezni, jól vag yok-e – a kijelző eltört, de a készülék működik. Sajnos; anyám és Asher több tucatszor próbált elérni. Feltett szándékom visszamenni a szállodába, de csak hog y elhozzam Aidan g itárját, és otthag yjak az ág yon eg y repülőjeg yet Camryn számára. A szoba még két napra ki van fizetve, addig maradhat. Hag yok majd neki pénzt taxira is, hog y ki tudjon menni a repülőtérre. Ez a leg kevesebb, amit meg tehetek érte. Vég ül is én beszéltem rá erre a hülyeség re, ezért g ondoskodnom kell arról is, hog y ne kelljen ismét buszra szállnia. Ma minden vég et ért. Nem lett volna szabad hag ynom, hog y idáig fajuljanak a dolg ok, de meg tévesztettek és elvakítottak az iránta érzett fájdalmasan tilalmas érzések. Szerintem Camryn rendben lesz, nem feküdtünk le eg ymással, és eg yikünk sem ejtette ki a száján azt az átkozott szót, amely csak tovább bonyolítaná a dolg okat, vag yis ig en… azt hiszem, nem lesz baj. Vég ül is, soha nem eng edett nekem. Lényeg ében meg adtam neki a választás jog át: ha hagyod, hogy megkeféljelek, akkor engedned kell, hogy birtokoljalak. Ha ez nem eg yértelmű ajánlat, akkor mi lenne az? Nem túl romantikus, az ig az, de eg yértelmű. Kifizetem az italomat, és távozom. Kellett valami, hog y kicsit lecsillapodjak – ig az, ehhez eg y eg ész átkozott üveg g el be kellett volna nyomnom. Zsebre dug om a kezem, és vég ig sétálok a Bourbon Streeten, aztán a Canal Streeten, aztán tovább, olyan utcákon, amelyeknek a nevét sem tudom. Csak sétálok eg y örökkévalóság ig , cél és terv nélkül, éppen úg y, ahog yan az eg ész utazásom során Camrynnal. Eg yszerűen csak teszem az eg yik lábamat a másik elé. Nem hiszem, hog y csak az időt akarnám húzni, amíg leszáll az éjszaka, Camryn elalszik, és észrevétlenül be tudok surranni a szállodába, de tényleg nem sietek, mert remélem, hog y meg változtatom a tervemet. Nem akarom itt hag yni, de tudom, hog y muszáj. A Woldenberg parkban kötök ki, leülök a Mississippi partján, nézem a hajókat és a kompot, ahog yan jön-meg y Alg iers-be és vissza. Leszáll az éjszaka. Eddig Malcolm Woldenberg szobra volt
az eg yetlen társaság om, de most meg jelenik két lány – nyilvánvalóan turisták, csak azok viselnek „Szeretem New Orleanst” feliratú pólót. A szőke szemérmesen rám mosolyog , a barna viszont eg yenesen a lényeg re tér. – Mész ma valahova bulizni? – Félrebiccenti a fejét, és alaposan vég ig mér. – Leah vag yok, ő pedig Amy. Amy, a szőke mosolya önmag áért beszél: csak füttyentenem kell, máris az ág yamba ug rik. Biccentek. Ig yekszem udvariasan viselkedni, de nem mutatkozom be. – Szóval? Bulizol ma este vag y nem? – kérdezi ismét a barna, miközben lehuppan mellém. Ha meg ölnek, sem jut eszembe a neve. – Nem – felelem. A szőke a másik oldalamra ül, és felhúzza a lábát. A sort szára felcsúszik a combján. Camryn sokkal jobban néz ki sortban. Csak meg rázom a fejem, és visszafordulok a folyó felé. – Velünk kéne tartanod – erősködik a barna hajú. – Jó buli lesz a d.b.a.-ban, és rólad lesír, hog y halálra unod mag ad. Rápillantok. Eg észen vonzó, akárcsak a szőke, de minél többet jár a szája, annál kevésbé érdekel. Csak Camrynra tudok g ondolni; az a lány meg sebezte a lelkemet. Soha többé nem leszek már a rég i. A tekintetem vég ig fut a barna lábán, aztán fig yelem, ahog y mozog az ajka beszéd közben. – Tényleg szeretnénk, ha velünk jönnél. Jól mulatnánk. Megtehetném… ha tényleg el akarom hag yni Camrynt, és vissza se nézni, akkor talán el is kellene mennem ezzel a két lánnyal, kivenni eg y szobát, és meg kefélni őket. Biztos vag yok benne, hog y amennyire be vannak indulva, eg ymással is szeretkeznének, miközben én nézem. Annyiszor meg történt már, de nem lehet meg unni. – Nem is tudom – bököm ki vég ül. – Várok valakit. Azt sem tudom, mit mondtam, azt meg pláne nem, hog y miért. A barna közelebb hajol, a kezét a combomra teszi. – Mi jobb társaság lennénk – suttog ja fülledt erotikával a hang jában; eg yértelmű, hog y túl sok eg yéjszakás kalandja volt már. Elveszem a kezét a combomról, felállok, zsebre vág om a kezem, és elsétálok. Bármikor máskor benne lettem volna a buliban, de ma nem. Ig en, úg y tűnik, a lelkem g yóg yíthatatlan sebet kapott. El kell tűnnöm ebből a városból. Ahog y távolodom, eg y darabig még hallom a két lány hang ját. Leszarom, mit g ondolnak rólam, vag y mennyire érzik mag ukat meg bántva. Eg y óra múlva már eg y másik srác farkán lovag olnak, és el is felejtik, hog y találkoztunk. Már éjfél is elmúlt. Útközben bementem eg y internetkávézóba, és meg vásároltam Camrynnak a
repülőjeg yet vissza Észak-Karolinába, aztán vettem ki neki az automatából elég pénzt taxira. A portástól kérek eg y borítékot, eg y darab papírt és eg y tollat, leülök az előtérben, és írok Camrynnak eg y üzenetet: Camryn, Sajnálom, hog y íg y hag ylak itt, de tudom, hog y személyesen nem lettem volna képes elbúcsúzni. Remélem, meg őrzöl jó emlékezetedben, de ha könnyebb neked, ha elfelejtesz, azt sem bánom. Soha ne fogd vissza magad, Camryn Bennett; légy biztos benne, mit akarsz az életben, mondd ki, amit érzel, és soha ne félj önmagadtól. Szarni rá, mit gondolnak mások. A saját életedet kell élned, nem az övékét. Leírtam, milyen kódszámon veheted át a jegyedet a repülőtéren, csak a jogosítványodat kell bemutatnod. A gép holnap reggel indul. Tettem a borítékba pénzt is taxira. Köszönöm neked életem két legjobb hetét, és azt, hogy itt voltál nekem, amikor a leginkább szükségem volt rád. Andrew Parrish KYYBPR Ötször átolvasom az üzenetet, mire vég re elég edett vag yok vele. Összehajtom, és a bankjeg yekkel eg yütt berakom a borítékba. Elindulok a liftekhez. Már csak annyi a dolg om, hog y észrevétlenül kisurranjak a szállodából. Remélem, Camryn már alszik. Kérlek, istenem, add, hog y aludjon! Vég ig tudom csinálni, ha nem kell találkoznom vele, de ha meg lát… Nem. Akkor is el kell mennem. És el is meg yek. Kilépek a liftből az emeletünkön, és vég ig meg yek a hosszú, fényesen meg világ ított folyosón. Az ideg esség től összerándul eg y kicsit a g yomrom, amikor meg látom mag am előtt az ajtóinkat. Lábujjheg yen meg yek el Camryn szobája előtt, nehog y meg hallja a lépteimet. A kilincsen ott a „Kérem, ne zavarjanak!” tábla. Nem tudom, miért, de ettől még jobban összeszorul a g yomrom. Talán azért, mert én csak akkor akasztom ki, ha eg y lánnyal vag yok. A g ondolat, hog y Camrynt eg y másik fickó keféli… Összeszorítom a fog am, és meg yek tovább. Milyen őrülten szánalmas vag yok! Camryn nem is az enyém, eng em meg majd’ elemészt a féltékenység . Minél g yorsabban eltűnök New Orleansból, annál jobb. Kinyitom az ajtót, és besurranok a szobámba. Pont úg y néz ki, mint ahog y itt hag ytam: a ruháim szanaszét a sportszatyor körül, Aidan g itárja a falnak támasztva a falilámpa alatt. Összeszedem a cuccaimat, és szerencsére a mobiltöltőt sem felejtem itt, mert pakolás közben észreveszem, hog y világ ít a konnektorban. Kihúzom, és a ruhákkal eg yütt beg yömöszölöm a táskába. Vég ül beszaladok a fürdőszobába a fog kefémért. Camryn a küszöbön áll, amikor kilépek a mosdóból.
29 CAMRYN – ANDREW? JÓL VAGY? – Ránézek, a karom összekulcsolom a mellkasomon. Hallom, ahog y becsukódik mög öttem az ajtó. Nag yon ag g ódtam miatta… Féltem, hog y búcsú nélkül meg y el, de főleg amiatt ag g ódtam, amilyen állapotban reg g el volt. Mert most veszítette el az apját. Veszek eg y nag y léleg zetet, ő pedig elmeg y mellettem az ág yhoz. Miért nem néz rám? Az ág yra pillantok, meg látom a cuccait, és azonnal leesik, hog y mit csinál. Leejtem a karomat az oldalam mellé, és közelebb meg yek. – Kérlek, beszélj hozzám – esdekelek. – Andrew, halálra rémítettél. – Bedug ja a fog kefét a táskába, és még mindig nem fordul felém. – Ha el kell menned a temetésre, rendben van. Én hazautazhatok. Talán beszélhetünk… Vég re rám néz. – Nem a temetésről vag y az apámról van szó, Camryn – közli, és a szavai az elevenembe vág nak, pedig először rá sem jövök, mit ért ezen. – Hanem miről? Ismét elfordul, úg y tesz, mintha keresne valamit az eg yik táskában, de tudom, hog y ez csak fig yelemelterelés. Észreveszek eg y borítékot a hátsó zsebében. Csak a RYN-t tudom elolvasni, de sejtem, hog y a nevem van ráírva. Odanyúlok, hog y elveg yem. Andrew ismét meg fordul, arccal a fal felé. – Camryn… – leheli. A hang ja szomorú. A föld felé fordítja a tekintetét. – Mi ez? – kérdezem, és már tépem is fel a borítékot. Nem válaszol, csak áll, és várja, hog y elolvassam az üzenetet. Tudja, hog y úg ysem tudna meg állítani. És nem is akar. A pénzhez hozzá sem nyúlok. Kiveszem a papírlapot, a borítékot pedig leteszem az ág yra. Csak a levele érdekel, amely máris összetörte a szívemet, pedig még el sem olvastam. A tekintetem az arca és a kezemben lévő papírlap között jár, mielőtt vég re széthajtog atom. Remeg a kezem. Miért remeg a kezem? Ahog y olvasom az üzenetet, eg yre nag yobbra nő a g ombóc a torkomban. A szememet düh, meg bántottság és könnyek ég etik.
– Bébi, te is tudtad, hog y ez az utazás eg yszer vég et ér. – Ne nevezz eng em bébinek – csattanok fel. Az ujjaim összeszorulnak a lapon. – Ha elmész, akkor nincs hozzá többé jog od. – Ig azad van. A szemébe bámulok, és tudom, hog y leolvashatja az arcomról, mennyire meg bántott és zavart vag yok. Miért vag yok ennyire dühös és meg bántott? Ig aza van: tudtam, hog y ennek az eg észnek eg yszer vég e lesz. Akkor miért hag yom, hog y ilyen mélyen érintsen? Folyni kezdenek a könnyeim. Nem tudom visszatartani a sírást, de átkozott leg yek, ha ordítani fog ok, mint eg y csecsemő. Csak nézem Andrew-t, az arcomat elönti a fájdalom és a düh. A kezem ökölbe szorul. – Ha az apád miatt akartál volna búcsú nélkül itt hag yni, vag y azért, mert eg y kis időre van szükség ed eg yedül, és a telefonszámod lenne a levél alján, nem pedig a jeg yrendelés kódszáma, akkor meg érteném. – Felemelem az összeg yűrt levelet, aztán visszahanyatlik a kezem. – De miattam elmenni, és úg y tenni, mintha semmi sem történt volna közöttünk… Ez fáj, Andrew. Kibaszottul fáj. Összerándul az arca. – Ki mondta, hog y valaha is képes lennék úg y tenni, mintha mindez meg sem történt volna? – Valóság g al köpi a szavakat, szemlátomást rosszulesik neki, amit mondtam. Eleng edi a sporttáska pántját, és elindul felém. – Soha nem leszek képes elfelejteni semmit, ami kettőnk között történt, Camryn. Ezért nem tudtam személyesen elbúcsúzni! Teszek eg y lépést hátrafelé, hog y minél távolabb kerüljek tőle. Nem tudok meg birkózni ezzel, a szívem túlság osan fáj, és dühös vag yok mag amra, amiért nem bírom abbahag yni a sírást. Lenézek a kezemben szorong atott levélre, aztán vissza az arcára. Az ág yhoz lépek, és ledobom a papírlapot a boríték mellé. – Rendben van. Menj csak, hag yj el. De nem kell a pénzed. Meg törlöm a szemem, és elindulok az ajtó felé. – Még mindig félsz – hallom a hátam mög ül. Meg pördülök. – Nem tudsz te szart se! – üvöltöm. Kinyitom az ajtót, ledobom a pótkulcsot a földre, és visszameg yek a saját szobámba. Fel-alá járkálok. És járkálok. És járkálok. A leg szívesebben beleverném az öklömet a falba, vag y széttépnék valamit, de vég ül csak bőg ök, mint eg y kisbaba. Andrew olyan erővel ront a szobába, hog y az ajtó a lendülettől nekicsapódik a falnak. Meg rag adja a karomat, az ujjai a húsomba vájnak. – Miért félsz még mindig ?! – Könny csillog a szemében, a düh és a fájdalom könnye. Meg ráz, mint eg y rong ybabát. – MONDD KI, AMIT ÉRZEL!
Eg y pillanatra meg dermedek, aztán ellököm mag amtól. Össze vag yok zavarodva. Tudom, hog y mit akarok mondani. Nem akarom, hog y elmenjen, de… – Camryn! – Dühös és elkeseredett. – Mond ki, bármit is érzel! Nem érdekel, mennyire veszélyes, vag y ostoba, vag y bántó, vag y nevetség es – MONDD KI, MIT ÉRZEL! A szavai késként hasítanak belém, de nem hag yja abba. – Lég y őszinte hozzám! Lég y őszinte önmagadhoz! – Kétség beesetten felém nyújtja a kezét. – CAMR… – Téged akarlak, a franc eg ye meg ! – sikítom. – Már mag a a g ondolat elemészt, hog y elmész, és soha többé nem látlak! – Ég a torkom. – Levegőt sem tudok venni nélküled! – MONDD KI! A kurva életbe, hallani akarom! – Azt akarom, hog y birtokolj! – A lábam mindjárt összeroskad. A zokog ás rázza a testemet, a szemem ég , és a szívem úg y fáj, mint még soha életemben. Andrew meg rag ad, a két karomat a hátam mög é csavarja, eg y kézzel összeszorítja a csuklómat, és durván mag ához ránt. A hátam a mellkasához simul. – Mondd még eg yszer, Camryn – követeli. A lehelete ég eti a nyakamat, a vág y hulláma vég ig fut a testemen. Érzem, ahog y a fog a horzsolja a bőrömet a fülem alatt. – Basszus, bébi, mondd ki! – A szorítása már fájdalmas a csuklómon. – Hozzád tartozom, Andrew Parrish… Azt akarom, hog y birtokolj… A másik kezével belemarkol a hajamba, és hátrarántja a fejemet. Vég ig harapdálja az államat és a nyakamat. Érzem, ahog y a farkát a seg g emhez szorítja. – Kérlek… – suttog om. – Ne engedj el… El sem ereszti a csuklómat, eg y kézzel tépi le rólam a sortot és a bug yit. Az ág yhoz lökdös, felemeli a két karomat, és lehúzza a pólómat. Nem nézek hátra, amikor hallom, hog y lerúg ja a cipőjét, és levetkőzik. Csak akkor fog ok meg mozdulni, ha eng edélyt ad rá. Kőkemény hasa szorosan a hátamnak simul. Átöleli a derekamat; az eg yik kezével meg markolja a mellemet, a másikkal benyúl a lábam közé. A fejem hátrahanyatlik a mellkasára, amikor eg y ujját bedug ja lüktető szeméremajkam közé, és simog atni kezd. Zihálva hátrahajtom a fejem, hog y hozzáférjek a szájához. Kidug ja a nyelvét, és az enyémhez érinti; a forró nedvesség meg őrjít. Az ajkát az enyémhez szorítja, és mohón addig csókol, amíg már nem kapunk leveg őt. Aztán lelök az ág yra. Az ujjaimmal kétség beesetten markolom a lepedőt, aztán meg érzem a súlyát a testemen. Meg int meg markolja a csuklómat, a hátam mög é csavarja, és szorosan hozzám simul. – A fenébe, Andrew, kérlek, dug j meg … Kérlek! – esdekelek zihálva. Kérnie sem kell, kimondom, amit érzek. És ez annyira jó. Andrew rajtam fekszik, érzem, ahog y a kemény farka bökdösi a seg g emet. Annyira szeretném
mag amban érezni, de készakarva meg tag adja a farkát tőlem, és a várakozás csak szítja a vág yamat. Meg rázkódom a g yönyörtől, amikor a nyelve heg yével vég ig simít a tarkómon. Az arcom a matracba nyomódik, a súlya alatt meg sem tudok mozdulni. Az ajkamba harapok, amikor meg érzem a fog ait a hátamon – elég erősen harap ahhoz, hog y fájjon, de annyira nem, hog y felsebezze a bőrömet. Minden eg yes harapás nyomát meg puszilja és meg nyalog atja, hog y elmulassza a fájdalmat. Eg yetlen mozdulattal a hátamra fordít, és az ág y közepére lök. Becsusszan a két lábam közé, a térdével szétfeszíti a combomat. Teljesen ki vag yok szolg áltatva neki. A tenyerét a combomra szorítja, és még jobban széttárja a lábamat. Eg y pillanatra a szemembe néz, aztán le a széttárt lábam közé. Hog y tovább kínozzon, először csak eg yetlen ujját dug ja belém, aztán vég ig simít vele a csiklómon. Borzong va zihálok, a belsőm meg vonag lik minden eg yes érintésére. Felnéz félig csukott szemhéja mög ül, és tövig belém dug ja az ujjait. Lenyúlok, és eg y pillanatra eng edi, hog y meg érintsem mag am, aztán elhúzza a kezem. Most már vadul mozog nak az ujjai, meg találnak bennem minden érzékeny pontot. Vonag lok a g yönyörtől, a fejemet mélyen a párnába fúrom. Aztán hirtelen, mintha tudná, hog y mindjárt elélvezek, visszahúzza az ujjait. Fölébem kúszik, s közben vég ig csókolja, nyalja, harapdálja a bőrömet a combomtól a nyakamig . A két karomat a fejem fölé szorítja, hog y ne tudjam meg érinteni. Mohón bámulja az ajkamat, aztán a szemembe néz. – Olyan keményen fog lak meg kefélni… Istenem, baszottul el sem tudod képzelni. – A szavaira vég ig fut rajtam a vág y. Beleharap a nyelvembe, aztán vadul meg csókol. Zihálva nyög ünk eg ymás szájába. A csókot meg sem szakítva, lenyúl a jobb kezével, meg rag adja a farkát, és belém hatol, de csak éppen annyira, hog y meg őrjítsen a vág y. Előrelököm a csípőmet, hog y mélyebben mag amba kényszerítsem. Eg yre vadabbul csókolom, és vég re meg tudom rag adni a haját. Belemarkolok, és meg rántom. Nem érdekel, ha kitépem a haját, és őt sem izg atja – ug yanúg y élvezi a fájdalmat, ahog yan én. Aztán nag yon lassan teljesen belém hatol. A fejem hátrahanyatlik, az ajkam szétnyílik, a léleg zetem elakad, csak nyög décselek és nyöszörg ök. A szememet alig tudom nyitva tartani. Úg y érzem, mintha meg dag adna bennem a farka, és a combom remeg ni kezd. Először csak lassan mozog , és kényszerít, hog y a szemébe nézzek. A fog ai közé harapja az alsó ajkamat, meg rántja, aztán a nyelvével vég ig simít rajta. A szájára tapasztom az ajkamat, felrántom a csípőmet, hog y még mélyebben mag amba kényszerítsem. Most már az eg ész lábam remeg . Nem tudok uralkodni az izmaimon. Eg yre keményebben mozog bennem, lehetetlen továbbcsókolózni. A nyakam hátrafeszül, a mellemet az ajkához szorítom, és ő
vadul nyalni kezdi a bimbóimat. Mag amhoz ölelem izzadság ban fürdő testét, a lábaimat átvetem a derekán. A körmeim a hátába vájnak, és feltépik a bőrt, ő pedig még vadabbul kefél. – Együtt fejezzük be – suttog ja a fülembe, és újra meg csókol. Pillanatokkal később eg yszerre jutunk el a csúcsra. A testem vadul remeg ve rándul össze. – Ne húzd ki – suttog om, és eng edelmeskedik. Mély, reszkető nyög és szakad fel a tüdejéből, és érzem, ahog y a forró mag ja szétárad bennem. A lábaimmal szorosabban mag amhoz ölelem, amíg csak tudom, aztán elhag y minden erőm. Csak akkor húzódik ki belőlem, amikor a teste már kezd elernyedni. Mellém fekszik, az arcát a mellkasomra szorítja, a szívem fölött, én pedig átvetem a derekán az eg yik lábamat. Íg y maradunk eg y darabig , eg ymást átölelve hag yjuk, hog y a léleg zésünk lelassuljon, és a testünk lecsillapodjon. De húsz perccel később ismét eg ymásnak esünk, és mielőtt az éjszaka vég et érne, és álomba zuhannánk eg ymás karjaiban, több pozitúrában tesz a mag áévá, mint amennyit el tudtam volna képzelni. Másnap reg g el pedig , alig rag yog fel a nap a füg g öny mög ött, bebizonyítja, hog y nem csak durva és ag resszív tud lenni. Édes kis csókokkal ébreszt, meg masszírozza a hátamat és a combomat, aztán g yeng éden mag áévá tesz. Ha most meg halnék, ebben az ág yban, a karjai között, észre sem venném. Andrew mag ához szorít, és meg puszilja az államat. – Most már nem mehetsz sehova – suttog om. – Soha nem is akartam. Szembefordulok vele, és a lábammal átölelem az övét. A homlokomhoz érinti a homlokát. – Még is meg tetted volna. Bólint. – Ig en, meg tettem volna, mert… – Nem fejezi be a g ondolatot. – Miért? Mert túlság osan féltem az elkerülhetetlentől? Tudom, hog y ez az oka. Vag yis g ondolom. Inkább remélem… Andrew elfordítja a tekintetét. Gyeng éden vég ig simítok a szemöldökén, aztán az orrán. Közelebb hajolok, és meg puszilom a száját. – Andrew? Ez volt az ok? – kérdem, de a szívem már tudja, hog y nem a válasz. A szemébe visszatér a mosoly, közelebb húz mag ához, szorosan átkarol, és keményen meg csókol. – Biztos vag y benne, hog y ezt akarod? – kérdezi, mintha el sem merné hinni, ezt pedig teljesen abszurdnak tartom. Próbálom kitalálni, miért g ondolja, hog y nem akarom őt, de ötletem sincs. – Miért ne akarnám? Andrew, komolyan g ondoltam, amit mondtam: leveg őt venni sem tudok nélküled. Teg nap éjszaka, miután eg ész nap nem jöttél vissza, csak ültem ezen az ág yon, és szó szerint nem kaptam leveg őt. Azt hittem, hog y elutaztál, és eg yfolytában azon járt az eszem, hog y
még a telefonszámodat sem tudom, és soha nem leszek majd képes rád találni… Az ujjait az ajkamhoz érinti, hog y elhallg attasson. – Most már itt vag yok, és nem meg yek sehová. Vág yakozón rámosolyg ok, a fejemet a mellkasára hajtom. Az állát a fejemen nyug tatja, és én hallg atom a szívverését és a léleg zetvételét. Órákig fekszünk íg y, szinte szótlanul. Rájövök, hog y pontosan ez az a hely, ahol lenni szerettem volna attól a pillanattól kezdve, hog y meg szólítottam a buszon. Meg szeg tem minden szabályt… Minden. Eg yes. Szabályt.
30 ANDREW A SZÍV MINDIG GYŐZEDELMESKEDIK az értelem felett. A szív, leg yen bár meg g ondolatlan, öng yilkos hajlamú és mazochista, mindig eléri a célját. Lehet, hog y az ag yam jobban tudja, mi a helyes, de szarok rá, mit súg . Semmi mást nem akarok, csak élvezni a pillanatot. – Ébresztő, bébi! – csapok rá Camryn seg g ére. Elaludt a karjaimban a reg g eli szeretkezésünk után, és szerintem én is elszundítottam, de nem tudom biztosan. Tiltakozva felnyög , és felém fordul. Az ág ynemű a teste köré csavarodott, a haja kócos és csapzott, de íg y is pokolian szexi. – Ug yan már, bébi – szólal meg , és a szívem erősebben ver a becéző szóra. – Aludjunk eg ész nap. Felkapok eg y pólót és eg y sortot, visszaülök mellé az ág yra, a karomra támaszkodva föléje hajolok, és meg puszilom a homlokát. – Mindenféle dolg ot akarok csinálni veled. – Elvig yorodom, amikor rájövök, milyen g iccsesen hang zik, de nem érdekel. – Bárhova elmehetünk, és azt tehetjük, ami csak az eszünkbe jut. Soha életemben nem voltam még ennyire boldog . Azt sem tudtam, hog y létezik ekkora boldog ság . Camryn édesen rám mosolyog , kék szeme ártatlanul rag yog . Úg y tanulmányozza az arcomat, mintha a titkaimat akarná meg fejteni, de közben élvezné is, amit csinál. Nyújtja a kezét, hog y felseg ítsem. – Attól tartok, hog y a karodban kell cipelned, ha azt akarod, hog y veled menjek. Meg fog om a kezét, seg ítek neki felülni. – Nem g ond – nevetek fel. – Cipellek, ha kell. Nem kis feltűnést fog unk kelteni, de akkor mi van? De miért is kell, hog y ölben vig yelek? Meg puszilja az orrom heg yét. – Azért, mert nem hiszem, hog y tudok járni. Az arcomat elönti az ördög i vig yor, mikor leesik, hog y miről beszél. Átveti a lábát az ág y szélén, és fájdalmas kifejezés suhan át az arcán. – Ó, a francba, bébi, annyira sajnálom. – Tényleg sajnálom, de közben nem tudom letörölni a vig yort a képemről. Ő is mosolyog . – Nem azért mondom, hog y fényezzem a szexuális eg ódat, de soha még nem keféltek meg így életemben. Hátravetett fejjel felnevetek.
– Szabad ilyen csúnyán beszélni? – Hé, ez mind a te hibád. Miattad lettem mocskos szájú, perverz nimfomániás, aki valószínűleg eg y-két napig viccesen fog majd járni – mondja, s közben a nyomaték kedvéért bólint párszor. Óvatosan a karomba veszem, oldalt fordítva, hog y ebben az „állapotban” ne kelljen átölelnie a lábával a derekamat. – Sajnálom, bébi, de már akkor is elég g é mocskos volt a szád, amikor meg ismerkedtünk – vig yorg ok az arcába. Édes, ahog y lebig g yeszti az alsó ajkát. – Perverz? Talán, de valahol mélyen az is benned lappang ott, én csak seg ítettem előcsalog atni. De, hog y nimfomániás? Az azt jelentené, hog y mindig csak azt akarod csinálni, még akkor is, ha viccesen jársz miatta néhány napig . A szeme eg yre hatalmasabbra tág ul. – Azt már nem, teljesen kész vag yok, nem nyúlhatsz hozzám leg alább holnap reg g elig . Nyomok eg y puszit a homlokára, és kiviszem a fürdőszobába. – Jól hang zik – jeg yzem meg viccesen, aztán g yeng éden folytatom. – Nem is g ondoltam ilyesmire. Ma, Camryn Bennett, kényeztetni fog lak. Az első lépés eg y hosszú, forró fürdő. – Habfürdő? – kérdezi őzikeszemmel, lebig g yedő ajakkal. Rámosolyg ok. – Ig en, habfürdő. Meg eng edem a vizet, miközben Camryn a pulton ül, ahog yan leraktam, anyaszült meztelenül, a lábát lóbálva. – Lehet, hog y a habfürdő elmarad, bébi – jeg yzem meg , amikor meg rázom az apró samponosflakont. – Tudod, mit? Szinte mindenből kifog ytam. Alig van már fog krémem, és vennem kellene tusfürdőt is. – Vég ig simít a lábán, és elfintorodik. – Teljesen kiszáradt a bőröm. Beharapom az arcom, nehog y elnevessem mag am. – Rendben, meg yek bevásárolni. – Hag yom folyni a vizet. Meg fordulok, hog y meg nézzem, milyen márkákat használ, aztán bemeg yek a szobába, és eg y ceruzával meg eg y apró notesszel térek vissza. – Mire van szükség ed? – Fog krémre, tusfürdőre… – Az folyékony szappan, ug ye? – pillantok rá, és ig yekszem az arcát nézni, nem a mellét. – Nos, nem ig azán. Nem kézmosó szappan, hanem – mindeg y, majd rájössz, ha a boltban vag y. Gondosan feljeg yzem: nem kézmosó szappan, aztán visszanézek rá. – Oké, mi még ? Elg ondolkodva big g yeszti az ajkát. – Sampon és kondicionáló, lehetőleg L’Oréal, rózsaszín flakonos, de vég ül is mindeg y, csak ne leg yen sampon és kondicionáló eg yben – az enyémeket a leg utolsó motelben felejtettem. Ó! Ig en, hozzál eg y kis flakon babaolajat is.
Erre már érdeklődőn felvonom a szemöldököm. – Babaolaj? Mi jár a fejedben? – Semmi! – Gyeng éden rávág a karomra a kézfejével, de meg sem érzem, mert azt fig yelem, hog yan ug rál közben a melle. – Eg yáltalán semmi! Zuhanyozáskor használom. Felírom: nagy flakon babaolaj (a biztonság kedvéért). – És még talán eg y kis nassolnivaló is kéne, meg eg y hatos csomag ásványvíz vag y nem citromos tea – valami nem szénsavas –, és, ó! – emeli fel fig yelmeztetőn az ujját –, eg y kis szárított marhahús! Vig yorog va ezt is felírom. – Ennyi? – Ig en, most nem jut más eszembe. – Rendben, ha még is kell még valami, akkor hívj fel. – Előhúzom a mobilomat a zsebemből. – Mi a számod? Elmosolyodik, és boldog an diktálja a számot. Meg csörg etem a mobilját. Amikor üzenetrög zítőre kapcsol, meg szólalok. – Szia, bébi, én vagyok az. Nemsokára végzek, de most egy kicsit el vagyok foglalva egy hihetetlenül dögös szőkével, aki pucéran ücsörög a fürdőszobapulton. Camryn elvig yorodik, elpirul, beránt a két lába közé, és keményen meg csókol. – Ó, a francba! A víz! – kiált fel, amikor észreveszi, hog y majdnem túlcsordult a kád. Elzárom a csapot. Aztán leteszem a telefont és a bevásárló listát a pultra, és a karomba kapom Camrynt. – Andrew, nem vag yok rokkant! – De nem is ig azán tiltakozik. Belefektetem a kádba. Kényelmesen hátradől a meleg vízben, és hag yja, hog y a haja is belelóg jon. – Pár perc, és itt vag yok – szólok, és indulok kifelé. – Íg éred? Meg torpanok, és hátrafordítom a fejem. Nem viccel, és már attól rosszul érzem mag am, hog y eg yáltalán meg kell kérdeznie. És nem azért, mert ezzel meg bántana, hanem azért, mert okot adtam neki a bizalmatlanság ra. Nag yon komoly arccal nézek rá. – Ig en, bébi, íg érem. Most már nemig en szabadulsz tőlem, ug ye, tudod? Édesen elmosolyodik, és a szemében pajkos fény villan. – A francba, mibe keveredtem? Rákacsintok, és kilépek a fürdőszobából. CAMRYN A SZEX MINDIG MINDENT MEGVÁLTOZTAT. Mintha burokban élnél, ahol minden biztonság os,
flörtölős és g yakran kiszámítható. A meg felelő személy iránti vonzalom örökké tarthat, ha nem jut el a beteljesülésig , de abban a pillanatban, hog y lefekszel valakivel, g yakran minden a visszájára fordul. Meg marad vajon közöttünk a vonzalom? Ezután is annyira akarjuk majd eg ymást, mint eddig ? Gondolja-e bármelyikünk, hog y súlyos hibát követtünk el, és nem kellett volna átlépnünk ezt a határt? Nem. Ig en és nem. Tudom, mert mélyen leg belül íg y érzem. És ez nem elbizakodottság vag y eg y fiatal, tapasztalatlan, önbizalom-hiányos lány álmodozása, hanem kétség bevonhatatlan tény: előre elrendeltetett, hog y Andrew Parrish és én találkozzunk azon a buszon Kansasben. A véletlen csak alkalmazkodik a sorshoz. Áztatom mag am eg y ideig a kádban, aztán úg y döntök, hog y kiszállok a vízből, mielőtt teljesen kiszáradna a bőröm. Fáj eg y kicsit odalenn, de azért g ond nélkül tudok járni. Olyan édes, hog y Andrew még is szükség ét érzi, hog y kényeztessen! Felveszek eg y szürke sortot meg eg y ujjatlan fekete pólót. Beág yazok, rendet rakok a szobában, aztán meg nézem a mobilomat, hog y jött-e üzenet: csak a szokásos SMS-ek Natalie-tól, anyámtól semmi. Mindig rezg őre állítom a telefonomat, mert utálom, amikor csörög . Tudom, hog y bármilyen cseng őhang ot választhatnék, de nem számít, mert mindeg yik olyan számomra, mint a kréta csikorg ása a táblán. Az ablakhoz lépek, elhúzom a füg g önyt, hog y eláraszthassa a rag yog ó napfény a szobát. Rákönyökölök az ablakpárkányra, és szétnézek New Orleanson – soha nem fog om elfelejteni ezt a helyet. Eszembe jut Andrew és az apja, de elhesseg etem a g ondolatot. Adok neki még pár napot, mielőtt ismét szóba hozom a temetést. Eg y ideig még g yászolni fog , és nem akarom, hog y önkéntelenül is eng em használjon pajzsként. Előbb-utóbb kénytelen lesz fog lalkozni ezzel a problémával. Lerakom a telefont a párkányra, és vég ig g örg etem a zenelistát. Jó ideje nem hallg attam már rajta zenét, és érdekes módon, nem is ig en hiányzott. Nemcsak hozzászoktam Andrew klasszikus rockjához, hanem meg is kedveltem. Meg állok a The Civil Wars Barton Hollowjánál. Az elmúlt két hónapban ez volt a kedvencem. Elindítom a dalt, és felhang osítom a készüléket. A folk-country zene elárasztja a szobát. Nem ig azán vag yok oda a countryért, de ezt a zenekart szeretem. Hála istennek, eg yedül vag yok, íg y teljes tüdőből eg yütt énekelek Johnnal és Joyjal, még táncra is perdülök az ablak előtt. Mint mindig , most sem hag yom abba az éneklést, amikor Joy szólója jön, és próbálok ug yanolyan bársonyosan búg ni, ahog yan ő. Persze soha nem sikerül, de nag yon élvezem. Hirtelen elhallg atok és meg dermedek, amikor észreveszem Andrew-t: a falnak támaszkodik az ajtó mellett, és eng em fig yel. És természetesen vig yorog . Szó szerint érzem, ahog y elönti az arcomat a pír. Elindul felém, útközben leteszi a két bevásárlószatyrot a tévé mellé. – Ahhoz képest, hog y járni sem tudsz, eg észen jól mozog sz – csúfolódik. A mosoly elmélyíti a
g ödröcskéket az arcán. Próbálom elterelni a fig yelmét a kis mag ánszámomról. Még mindig pirulva a tévé felé fordulok. – Neked pedig nem kellett volna ilyen alattomosan belopakodni a szobába. – Nem lopakodtam, csak élveztem a műsort. Nag yon édes hang od van. Ettől még jobban elpirulok. Hátat fordítok neki, és kutatni kezdek a szatyrokban. – Kösz, bébi, de szerintem eg y kicsit elfog ult vag y – vig yorg ok rá a vállam fölött. – Nem viccelek. Eg yáltalán nem énekelsz olyan rosszul, mint hiszed – bizonyg atja komoly arccal. – Nem olyan rosszul? – Feléje fordulok, kezemben a babaolajos flakonnal. – Mit akarsz ezzel mondani? Szerinted csak kicsit van rossz hang om? – Feléje intek a flakonnal, és összeráncolom a szemöldököm. – Azt mondtam, hog y eg y kis üveg et hozzál. – Elfog yott. – Aha – válaszolok vig yorog va, és leteszem a flakont a tévéállványra. – Szóval, eg yáltalán nem g ondolom, hog y rossz a hang od – tér vissza az előző kérdésemre, és hallom, hog y a hátam mög ött meg nyikordul a matrac, amikor leül. A tükörben ránézek. – Samponból és kondicionálóból jót választottál. – Kirakom mindkettőt a babaolajos flakon mellé. – De tusfürdőből nem. – Micsoda? – Nag yon csalódottnak látszik. – Azt mondtad, hog y ne folyékony kézmosó szappan leg yen. Erre pedig rá van írva, hog y tusfürdő – mutat a flakonra. – Csak viccelek – mosolyg ok rá. – Tökéletes. Eg yből meg nyug szik, a kezét mag a mellé ejti az ág yra. – Fel kellene lépned, leg alább eg yszer, hog y tudd, milyen érzés. Nem szeretem, amikor ilyen zseniális ötletekkel áll elő. A leg kevésbé sem. – Ah, ja… nem – rázom meg a fejem, de nem fordulok feléje. – Ahog y nem vag yok hajlandó bog arat enni vag y elmenni űrhajósnak, úg y közönség előtt énekelni sem. Benyúlok a szatyorba és előhúzok eg y… ó, nem, ezt nem tehette… – Miért nem? Különleg es élmény lenne, valami, amit soha nem terveztél, de felvillanyozna. – Mi a csuda ez? – fordulok feléje, a kezemben eg y doboz Vag isillel. Szemlátomást nag yon kényelmetlenül érzi mag át. – Ez… nos – összerándul az arca –, a… lányos részeidre van – biccent zavartan az ág yékom felé. A döbbenettől leesik az állam. – Szerinted büdös vag yok? Vag y láttál talán vakarózni? – Próbálom visszafojtani a nevetést. Andrew szeme elkerekedik. – Mi? Nem! Csak arra g ondoltam, hog y enyhítheti a fájdalmat. – Soha nem volt még ennyire zavarban, mióta ismerem, sem ennyire meg botránkozott. – Hé, eg y férfinak eg yáltalán nem kényelmes ilyen termékek között válog atni, és olvasg atni a tájékoztatókat – g esztikulál ideg esen. –
Úg y láttam, hog y ez az eg ész testrészen használható, és csak behajítottam a kosárba. Leteszem a dobozt, és odameg yek hozzá. – Tudod, ez a cucc nem ig azán seg ít az olyan fájdalom esetében, amelyet… – lebig g yesztett ajakkal g ondolkodom a helyes kifejezésen – túlzott mértékű dörzsölés okozott, de értékelem az ig yekezetedet. – Szétterpesztett lábbal az ölébe ülök, és lehajolok, hog y meg csókoljam. Mag ához ölel. – Szóval, akkor azt hiszem, mostantól nincs szükség ünk két külön szobára, ig az? – mosolyog rám. Átkarolom a nyakát, közelebb hajolok, és ismét meg csókolom. – Át akartam hozni a cuccaidat, de eszembe jutott, hog y eldobtam a pótkulcsot, amikor teg nap éjszaka elrohantam. Széles tenyerével vég ig simítja a hátamat, meg markolja a seg g emet, és közelebb húz mag ához. Meg puszilja a mélyedést a nyakamon, aztán feláll. – Meg yek, és áthozok mindent – közli, és lassan letesz a földre. – Kell eg y pár nap, hog y meg tanuljam azt a dalt – úg y látszik, te már tudod fejből a szöveg et. Ohó… Összehúzom a szemem, és oldalról rásandítok. – Miért akarod meg tanulni? A mosoly elővarázsolja a g ödröcskéit. – Ha emlékezetem nem csal, lemondtál a szabadság odról, amikor meg nyerted azt a biliárdjátszmát. Valóság g al ördög i arckifejezéssel mered rám. Először lassan, aztán eg yre határozottabban rázom a fejem, amikor rádöbbenek, mire készül. – Azt mondtad, és most idézem: nem akarom vissza a szabadságomat, kivéve, ha arra akarsz kényszeríteni, hogy bogarat egyek, vagy menet közben kidugjam a seggemet a kocsi ablakán. Sajnálom, bébi, de meg kell tanulnod, hog y befog d a szádat. – Ne… Andrew – hátralépek, és összefonom a karomat. – Nem kényszeríthetsz arra, hog y eg y csomó ember előtt énekeljek. Ez keg yetlenség . – Veled vag y a hallg atóság g al szemben? – kérdi vig yorog va. Toppantok. – Viccelek! Csak viccelek! – Hang osan felnevet. – Mindeg y, akkor sem teheted. Félrebiccenti a fejét, zöld szeme felrag yog . A pasas eg yszerűen ellenállhatatlan. – Nem kényszerítelek semmire, de… – Ó, nag yszerű, most meg duzzog ó képet vág – és ami a leg rosszabb, működik! – Én tényleg , tényleg , de tényleg szeretném, ha meg tennéd. Meg fog ja a könyökömet, és mag ához húz. Rávicsorg ok, aztán összeszorítom a fog soromat. Tízig
számolok mag amban, aztán veszek eg y mély léleg zetet. – Rendben. Felrag yog az arca. – De csak eg yetleneg yszer! – emelem fel az ujjamat. – És ha eg yetlen ember is kinevet, akkor ki kell fizetned értem az óvadékot! Meg rag adja az arcomat, a két tenyere közé szorítja, és szájon csókol.
31 ANDREW PÁR PERCCEL KÉSŐBB már vissza is tér a cuccaival és a bátyja g itárjával. Tényleg nag yon izg atott amiatt, hog y színpadra lépünk, én viszont halálra vag yok rémülve, és már bánom, hog y beleeg yeztem. De kétség telenül eg y kicsit izg atott is vag yok. Nem félek közönség előtt szerepelni – semmi g ondom nem volt, amikor tizeneg yedikben előadást kellett tartanom a veszélyeztetett vadállatokról, vag y amikor vég zős koromban Ratched nővért játszottam a Száll a kakukk fészkére című darabban. A színészi képesség eim nem rosszak, de az énektudásom már eg y másik történet, főleg , ha Andrew-éval hasonlítjuk össze, akinek olyan a hang ja, mint eg y blues-rock istené, és leolvasztja a bug yit a lányokról. – Azt hittem, ki nem állhatod azt a fajta zenét, amelyet én szeretek. Ledobálja a sporttáskákat a földre, és az ág yra fekteti a g itárt. – Nem tudom, mi volt az a dal, amit énekeltél, de annyira aranyos voltál, hog y kivételt teszek. Nag yon tetszett. – A The Civil Wars eg yik dala, mostanában ez az eg yik kedvencem – válaszolom, miközben kilépek a fürdőszobából. Eg y törülközővel szárítom a hajamat; úg y döntöttem, meg mosom, ha már eg yszer Andrew meg vett hozzá mindent. – Barton Hollow a címe. – Nag yon modern hang zású folkzene. – Meg pötyög teti a g itár húrjait. – Tetszik. Hol a mobilod? Felveszem a telefont az ablakpárkányról, visszaállítom a dal elejére, és odaadom neki. Leteszi mag a mellé az ág yra, és meg nyomja a lejátszás g ombot. Miközben a hajamat szárítom, Andrew hallás után meg tanulja a dalt: meg -meg állítja a lejátszást, és addig peng eti a húrokat, míg meg nem találja a meg felelő hang ot. Perceken belül már játssza is a dallamot. Mire beesteledik, nag yjából tudja az eg ész dalt, eg yetlen rövid riffet kivéve, amit mindig eltéveszt. Nag yon g yorsan meg akarja tanulni, ezért rákeresett a kottára a neten, és onnantól kezdve minden ment, mint a karikacsapás. A szöveg et még könnyebben meg jeg yezte. – Azt hiszem, már majdnem tökéletes – szólal meg . Az ablakpárkányon ül, mög ötte sötét, felhős az ég . Nyolc körül elkezdett esni, és azóta el sem állt. Olykor-olykor én is csatlakoztam hozzá, és eg yütt énekeltünk, de túl feszült voltam. Fog almam sincs, hog yan mehettem bele eg y ilyen őrültség be, ha már akkor is ennyire ideg es vag yok, amikor csak ketten vag yunk. Ennyit arról, hog y nem félek tömeg előtt szerepelni. Biztos, hog y irtózatos lámpalázam lesz. – Gyerünk, bébi! Csak mert tudod a szöveg et, az nem jelenti azt, hog y nem kell g yakorolnod velem. Lehuppanok az ág yra. – Meg íg éred, hog y nem fog sz mókás képeket vág ni, vag y vig yorog ni, vag y nevetni, vag y…
– Léleg zetet se fog ok venni – íg éri nevetve. – Esküszöm! Na, g yerünk! Felsóhajtok, felállok, és leteszem a félig üres szárított húsos zacskót az éjjeliszekrényre. Andrew a combjára támasztja a g itárt, és kortyol eg yet a teás üveg ből. – Nem kell félned – biztat. – Csak eg yetlen versszakot kell eg yedül énekelned, a többi az enyém, vag y közös. Ideg esen meg rántom a vállam. – Ig az. Íg y leg alább majdnem vég ig elnyomhatja a hang od az enyémet. A szájába veszi a peng etőt, és felém nyújtja a karját. – Gyere ide, bébi. Odalépek hozzá, és meg fog om a kezét. Behúz a két lába közé, csak a g itár van a testünk között. Kiveszi a szájából a peng etőt. – Tetszik a hang od, rendben? De még ha nem hinném is, hog y meg tudod csinálni, akkor is szeretném, ha elénekelnéd ezt a dalt velem. Nem számít, hog y mások mit g ondolnak. Bizonytalanul elmosolyodom. – Oké. Meg teszem, de csak a te kedvedért, ezt ne felejtsd el! – Szig orúan a mellére bökök. – Az adósom vag y! Meg rázza a fejét. – Először is, nem akarom, hog y csak az én kedvemért tedd meg , de mivel most a g yakorlás fontosabb, mint hog y vitatkozzunk, amíg el nem énekeltük a dalt az Old Pointban, addig nem kérdezem meg , hog y nyújtott-e neked is valamit az élmény. – Rendben, ez tisztesség es ajánlatnak tűnik. Bólint, aztán elhelyezkedik, és a húrokra illeszti a peng etőt. – V-várj… talán, ha te is felállnál, nem érezném annyira kényelmetlenül mag amat. Felnevet, és feláll az ablakpárkányról. – A francba, te lány! Rendben, leg yen, ahog y akarod. Ha zacskót akarsz húzni közben a fejedre, azt se bánom. Ránézek, mintha komolyan elg ondolkodnék az ötleten. – Ki van zárva, Camryn. Felejtsd el a zacskót! Na, g yerünk! Fél éjszaka g yakorolunk, de aztán abba kell hag ynunk, mert zavarjuk a szomszédokat – éppen akkor, amikor már kezdtem ig azán belelendülni, és nem állandóan azon izg ulni, hog y Andrew mit szól a hang omhoz. Szerintem a vég én már eg észen jól ment. Korán lefekszünk, összebújunk, és csak beszélg etünk. – Örülök, hog y eleg ed lett a szarakodásomból – vallom be a karjába bújva. – Különben már talán Észak-Karolinában lennék mostanra. Érzem, hog y meg puszilja a hajamat. – Be kell vallanom valamit.
Heg yezni kezdem a fülem. – Tényleg ? – Ig en. – Felnéz a mennyezetre, amelyre furcsa képeket festenek az éjszaka fényei. – Még Welling tonban, a motelben, amikor reg g el benn voltál a fürdőszobában, és két percet adtam, hog y elkészülj… Elhallg at, és érzem, hog y meg mozdul, hog y rám nézzen. Feléje fordítom a fejem. – Ig en, emlékszem. Mit csináltál? Ideg esen elmosolyodik. – Lefényképeztem a jog osítványodat a mobilommal. Döbbenten pislog ok. – De miért? – Felemelem a fejem, hog y jobban lássam az arcát. – Harag szol? Szusszantok. – Az attól füg g , hog y mit akartál kezdeni ezzel az ig encsak személyes információval. Félrefordítja a fejét, de még a sötétben is látszik, hog y elpirult. – Az biztos, hog y nem azért csináltam, hog y később meg keresselek, és apró darabokra vag daljalak, vag y ilyesmi. Nem akarok hinni a fülemnek. – Nahát, ez ig azán meg nyug tató! – nevetek fel. – De komolyan, miért csináltad? Visszafordul a mennyezet felé, és elmerül a g ondolataiban. – Csak biztos akartam lenne benne, hog y tudom, hol talállak. Tudod… arra az esetre, ha úg y döntöttünk volna, hog y elválnak az útjaink. A tekintetem ellág yul, de nem mosolyg ok. Nem harag szom rá, amiért g ondoskodott róla, hog y meg találhasson – a leg szívesebben meg csókolnám inkább ezért –, de most még biztosabb vag yok benne, mint korábban, hog y mindenképpen lelépett volna, bármi történik is. – Andrew? – Ig en, bébi? – Van más is, amit nem árulsz el? Eg y pillanatnyi szünet után válaszol. – Nem. Miért kérdezed? Én is felbámulok a mennyezetre. – Nem is tudom, csak állandóan érzek eg yféle furcsa… vonakodást a részedről. – Vonakodást? – kérdez vissza meg lepetten. – Vonakodtam talán rábeszélni tég ed erre az utazásra? Vag y vonakodtalak kinyalni? – Nem, azt hiszem, nem. – Camryn, ha vonakodtam bármi miatt is, az csak az volt, hog y helyes-e eg yütt lennünk. Felülök, és feléje fordulok, hog y jobban lássam. Árnyékban van az arca, a szeme ettől még
vadabbnak tűnik. Deréktól felfelé meztelen, a fejét behajlított karján nyug tatja. – Szerinted nem illünk össze? – Kezd összeszorulni a g yomrom ettől a beszélg etéstől. Kinyújtja a kezét, és g yeng éden meg fog ja a csuklómat. – Nem, bébi, én… én azt hiszem, hog y mindenféle szempontból összeillünk… és éppen emiatt g ondolom… emiatt gondoltam, hog y jobb lenne, ha nem jönnénk össze. – De ennek íg y nincs semmi értelme. Lehúz mag ához. A tenyeremmel a mellkasára támaszkodom. – Eg yszerűen nem voltam biztos benne, hog y belevág junk-e. – Vég ig simít ujjaival a hajamon, a fülem mög ött. – De bébi, te sem voltál az. Visszafekszem mellé az ág yra. Ig aza van. Már csak azt nem értem, hog y pontosan miért is volt ennyire óvatos. Mi volt az oka? Tudja, miért jöttem el otthonról, és beszámoltam neki Ian haláláról. Valóság os listám van ésszerű indokokból – ország -világ elé tárva. Andrew indokai azonban még el vannak rejtve eg y cipősdobozba a g ardróbszekrény mélyén. Azt hiszem, többről van szó, mint az apja haláláról. Kihúzza a karját a fejem alól, és fölém kerekedik, a testemet a két lába közé szorítja, a súlyát erős karjával tartja, hog y ne nyomjon össze. – Örülök, hog y nem tudsz zene mellett aludni – emlékeztet arra az alkalomra, amikor először meg szólítottam, aztán lehajol és meg csókol. Felemelem a karom, és a két tenyerem közé fog om a g yönyörű arcát. Mag amhoz húzom, és újra meg csókolom. – Én pedig annak örülök, hog y Idaho a krumpliról híres. Kérdőn felvonja a szemöldökét. Válaszul csak mosolyg ok, és ismét az ajkát keresem. Mélyen meg csókol, a nyelvünk összeg abalyodik. Aztán apró csókokkal elindul a hasam felé. A nyelve heg yével körbejárja a köldökömet, aztán finoman benyúl a bug yim alá. – Nem hiszem, hog y tudnék… – suttog om, ahog y lenézek rá. Meg nyalja a hasamat, és meg puszilja az ujjaimat, amikor vég ig simítok az arcán és a haján. – Nem lesz szex, és íg érem, hog y nag yon óvatosan fog lak nyalog atni. – Lehúzza a bug yimat; picit meg emelem a csípőmet, hog y seg ítsek. Először meg csókolja az eg yik combom belső oldalát, aztán a másikat. – Ig yekszem nedvesen tartani a nyelvemet, hog y ne csípjen – íg éri g yeng éd hang on, és ismét puszilg atni kezdi a belső combomat, eg yre közelebb a céljához. Felsóhajtok, amikor az ujjai finoman meg érintenek, és széjjelhúzzák a szeméremajkamat. – A pokolba, bébi, tényleg nag yon duzzadt vag y. – Nem ug ratni akar, őszintén ag g ódik. Eg y kicsit tényleg csíp, de istenem, annyira akarom… Érzem a forró leheletét a lábam között.
– Nag yon g yeng éd leszek – íg éri újra, és elakad a léleg zetem, amikor a nedves nyelvével lassan vég ig nyal. Az ujjai finoman meg nyitják a nyelve számára az utat. Szinte elolvadok, ahog y újra és újra vég ig nyal, olyan g yeng éden, hog y ne fájjon, de felröpítsen a teljes és g átlástalan g yönyörbe. Két napig g yakoroltuk a Barton Hollow-t, főleg a hotelszobában, de a Mississippi partján is, a Canal Street vég énél. Azt hiszem, Andrew azért vitt ki oda, hog y fokozatosan hozzászoktasson a közönség hez. Akkor éppen nem jártak arra sokan, de íg y is pokolian ideg es voltam. A leg több ember eg yszerűen csak elsétált mellettünk, és még csak ránk se nézett (az is ig az, hog y nem is ig yekeztünk produkálni mag unkat, g yakran meg álltunk, és újrakezdtük a dalt eg y másik résznél, úg yhog y nem nag yon volt mit hallg atni). De akadtak, akik elidőztek eg y kicsit a közelünkben, mielőtt továbbmentek volna. Eg y nő rám mosolyg ott, de nem tudom, hog y sajnálatból-e, mert iszonyúan énekelek, vag y azért, mert tetszett neki a hang om. Bármelyik lehetett. A harmadik napon Andrew vég re elég edett, és kész indulni az Old Pointba, hog y fellépjünk. Én még nem érzem rá készen mag am. Szükség em lenne még eg y hétre, vag y hónapra, vag y évre – esetleg kettőre. – Jól fog od csinálni – biztat, miközben meg köti a bakancsát. – Sőt remekül. Mire vég et ér a dal, úg y kell majd levakarnom rólad a férfiakat. – Jaj, fog d már be! – szólok rá. Fekete ujjatlan pólót veszek fel, helyes fémláncokból álló vállpánttal. Az tuti, hog y eg y ilyen éjszakára nem választok vállpánt nélküli felsőt. – Láttam, hog y néztek rád múltkor a lányok. Az eg yetlen szerencsém, hog y fenn leszel mellettem a színpadon, és mindenki túlság osan el lesz fog lalva veled, íg y észre sem veszik, ha elszúrom. – Bébi, jobban tudod ezt a dalt, mint én. Ne leg yél már ilyen neg atív – dorg ál, miközben befejezi az öltözködést. Fekete póló van rajta, amelyet csak az ezüst övcsat körül tűr be a nadrág jába, eg yébként lazán lóg keskeny csípője körül. Hozzá sötét színű farmer, a haja művészien kócos, elöl tüskékbe zselézve… Mit is mondott? – Csak eg yetlen dolog ra kell fig yelned – folytatja, miközben befújja mag át dezodorral –, hog y ne énekelj minden eg yes sort. Állandóan elfelejted, hog y mikor jövök én, mintha nem örülnél, hog y keveset kell énekelned. – Rám néz, és felvonja a szemöldökét. – Nem zavar, csak g ondoltam, szólok. – Tudom, csak mindig eg yütt énekeltem a mag nóval az egész dalt – kicsit nehéz meg szokni, hog y bizonyos részeknél el kell hallg atnom. Bólint. Belebújok az új tűsarkú cipőmbe, aztán a tükörben ellenőrzöm, hog y nézek ki. – Átkozottul szexi vag y – nyug tat meg Andrew, és mög ém lép. Átöleli a derekamat, és meg csókolja a nyakamat, aztán rácsap a seg g emre. Felsikkantok, mert csíp.
– És mint mindig , bébi, most is imádom a copfjaidat. – Vég ig simítja a két fonatot a hüvelykujjaival, aztán meg puszilja az arcomat. Hátralépek, és játékosan ellököm mag amtól. – Elkened a sminkemet. Mosolyog va otthag y, felveszi a tárcáját az éjjeliszekrényről, és bedug ja a hátsó zsebébe. – Nos, azt hiszem, indulhatunk – mondja. A szoba közepére meg y, kinyújtja felém a karját, a másikat a háta mög é teszi, és vig yorog va meg hajol. Amint hozzáérnek az ujjaim, meg rag adja a kezemet, és húzni kezd az ajtó felé. – És a g itár? Meg torpan, és hálásan rám néz. – Ja, ig en, az is kell. – Felkapja a hang szert a nyakánál fog va. – Ha Eddie nincs ott, akkor nem lenne min játszani. – Ó, akkor jobban tettem volna, ha nem szólok. Meg rázza a fejét, és kiráng at az ajtón.
32 EZÚTTAL a Chevelle-lel meg yünk. Andrew-nak elég volt eg yetlen pillantást vetnie a cipőmre, és pontosan tudta, hog y ezeken a sarkakon nem jutok el g yalog Alg iers-be, és nem óhajtott a g itár mellett még eng em is cipelni. Az autópályát választjuk a komp helyett, átkelünk a Mississippin, és mire beesteledik, már ott is vag yunk. Jobb lett volna, ha g yalog meg yünk, mint a múltkor, mert autóval sokkal hamarabb meg érkezünk, és kezd összeszorulni a g yomrom az ideg esség től. Leparkolunk az Old Streeten, és kiszállunk. Úg y érzem, hog y moccanni sem tudok. Andrew átsétál az én oldalamra, a karjába zár, és g yeng éden ring atni kezd. – Nem kényszerítelek – mondja. Nyilván azért lett hirtelen ilyen eng edékeny, mert látszik rajtam, hog y mindjárt elhányom mag am. Hátrahajol, a két tenyerébe fog ja az arcomat, és mélyen a szemembe néz. – Komolyan beszélek, bébi, ha nem akarod, akkor nem kell meg tenned, még az én kedvemért se. Ideg esen biccentek, veszek eg y mély léleg zetet, és nem húzódom el. – Nem, meg tudom csinálni – bólog atok, és próbálom összeszedni a bátorság omat. – Meg akarom csinálni. A hüvelykujjával meg simog atja az arcomat. – Biztos vag y benne? – Ig en. Rám mosolyog azzal a g yönyörű zöld szemével, amely meg babonázott, és meg fog ja a kezem. Kiveszi a g itárt a hátsó ülésről, és odasétálunk az Old Point bejáratához. – Parrish! – köszönti Carla a bárpult mög ül. Int, hog y menjünk oda hozzá. Kéz a kézben átnyomakodunk a tömeg en a bárpulthoz. A tévében éppen reklám meg y, a fénye meg világ ítja Carla arcát. – Szia! – Andrew áthajol a pulton, hog y meg ölelje. – Eddie itt van ma este? Carla csípőre teszi a kezét, és rám mosolyog . – Hát persze, itt van valahol. Szia, Camryn, örülök, hog y újra látlak. – Én is örülök – mosolyg ok rá. Andrew leül, és int, hog y fog laljak helyet mellette. Lehuppanok, és ideg esen mocorg ok. Nyug talanul körbepillantok a fejek fölött a tömeg en. Sokan felálltak, mert a zenekar újra játszani kezdett. Andrew-nak és Carlának kiabálnia kell, hog y hallják eg ymás szavát. – Szerinted tudnak helyet szorítani nekünk? – kérdezi Andrew. Carla közelebb hajol hozzá. – Nekünk? – rám pillant, aztán vissza Andrew-ra. – Ó, azta, mind a ketten énekelni fog tok? – Izg atottnak tűnik, én viszont mindjárt elájulok. Próbálom lenyelni a g ombócot a torkomban, de
nem sikerül. Carla félrebiccenti a fejét, és meleg en rám mosolyog . – Ó, édesem, nag yszerű leszel. Nem kell ideg eskedned, mindenki imádni fog . Lenyúl a pult mög é, és előhúz eg y stampedlit. Eg y férfi ül le a másik oldalamon, nyilván törzsvendég , mert rendelnie sem kell, Carla mag ától tudja, mit akar, és már tölt is, de közben Andrew-ra és rám fig yel. – Már én is próbáltam meg g yőzni – szól közbe Andrew –, de ez az első alkalom, hog y ilyesmit csinál. – Az első és az utolsó – javítom ki. Carla Andrew-ra vig yorog , aztán rám néz. – Nos, én nem vag yok eg y erőszakos nőszemély, de ha valaki beléd köt, csak szólj, és úg y kihajítom, mint a pinty. – Rám kacsint, aztán Andrew felé fordul, és a színpad felé biccent. – Ott van Eddie. Eddie is észrevett minket, és próbálja mag át áttörni a tömeg en. Ug yanúg y néz ki, mint a múltkor: fehér ing , fekete pantalló, fényes fekete cipő és széles mosoly a ráncos arcán. – Nicsak! Ki van itt? – Meg rag adja Andrew kezét, mag ához vonja, meg öleli, aztán felém fordul. – Nahát! Úg y festesz, mint eg y manöken. – Eng em is meg ölel. Olcsó whisky- és cig arettaszag a van, de meg nyug tató a közelség e. Andrew tele szájjal vig yorog . – Ma este Camryn is velem énekel – jelenti büszkén. Eddie szeme elkerekedik; két hatalmas fehér labda a sötétbarna arcon. Ettől még ideg esebbnek kellene éreznem mag am, de Eddie jelenléte valahog y meg nyug tatóan hat. Talán mag amhoz kellene bilincselnem, amikor a színpadon leszek. – Ó, azta – vig yorog rám. – Fog adni mernék, hog y olyan jól énekelsz, mint amilyen szép vag y! A hajam tövéig elpirulok. – Gyerünk – mutat a színpadra. – Ha befejezték, ti jöttök! Andrew meg fog ja a kezem, és mag ához húz. Azt hiszem, Eddie amolyan apafig ura a számára, és boldog g á teszi, hog y a férfi ennyire kedvel eng em. Eddie a színpadhoz meg y, majd felmutatja három ujját. – Még három perc! – Ó, istenem, annyira izg ulok! Ig en, nem lett volna szabad eleng ednem Eddie-t mag am mellől. Andrew meg szorítja a kezemet, és a fülemhez hajol. – Ne felejtsd el, ezek az emberek szórakozni jöttek. Senki sem fog ítélkezni – ez nem a Meg asztár. Mély léleg zetet veszek, hog y kicsit meg nyug odjak. A zenekar befejezi a számot, és a zene elhallg at. Csak az ilyenkor szokásos zajok hallatszanak a
színpadról: hang szerek ütődnek a földhöz vag y az erősítőhöz. A beszélg etés zaja felerősödik, most, hog y már nem nyomja el a zene, olyan, mint a hang os zümmög és. A sűrű cig arettafüsttől és az izzadó testek kipárolg ásától áporodott a leveg ő. Amikor Andrew húzni kezd a színpad felé, a kezem már remeg , és ahog y lenézek, látom, hog y a körmeim belevájnak a bőrébe. Kedvesen rám mosolyog , én pedig követem. – Jól nézek ki? – suttog om a fülébe. Nag yon csodálkozni fog ok, ha kibírom pánikroham nélkül. – Bébi, eg yszerűen tökéletes vag y. Meg puszilja a homlokomat, aztán leteszi a g itárt a dobok mellé, hog y beállítsa a mikrofont. – Eg y mikrofonba kell énekelnünk. Nehog y véletlenül lefejelj! Összehúzott szemmel ránézek. – Nem vag y vicces. – Nem is akarok viccelődni – nevet fel halkan. – Komolyan beszélek. Néhányan felnéznek a színpadra, de a leg több vendég nem fog lalkozik velünk. Semmi dolg om, mint várakozni, és ettől még ideg esebb leszek. Andrew leg alább elfog lalhatja mag át a g itárral, nekem viszont csak a saját g ondolataim maradnak. – Kész vag y? – kérdezi. – Nem, de essünk túl rajta. Eg ymásra nézünk, és hang nélkül suttog ja: eg y, kettő, három… Énekelni kezdünk: – „Ó… ó… ó…. ó!” – Eg y másodperc szünet. – „Ó… ó… ó… ó!” Belép a g itár. Eg yszerre több tucat fej fordul felénk, és a beszélg etés zaja meg szűnik, mintha elvág ták volna. Miközben Andrew az első riffet játssza, és készül belevág ni az énekbe, még mindig halálosan rémült vag yok, és úg y érzem, hog y a szememen kívül minden porcikám kővé dermedt. De lassan mag ával rag ad a zene, és a testem önkéntelenül mozog ni kezd a ritmusra. A teremben már szinte mindenki a zene ütemére himbálózik. Andrew énekelni kezdi az első versszakot, aztán közösen folytatjuk. – „Ó…” Aztán következik a refrén, eg yütt énekeljük, és tudom, hog y mindjárt ki kell vág nom a mag as ct… Sikerült! Andrew rám mosolyog , miközben belekezd a második versszakba, közben az ujjai úg y suhannak a húrokon, mintha örök életében ezt a dalt játszotta volna. A közönség eg yre jobban élvezi az előadást. Eg ymás felé biccentenek, azzal az „ezek tényleg jók”
bólintással, és érzem, hog y az arcom felrag yog , eg yre nag yobb önbizalommal dalolok. A mozg ásom is kevésbé kényszeredett, és már szinte teljesen elfeledkeztem a félelemről, de akkor jön a szóló… Ó, istenem, most jön a szóló… Andrew mélyen a szemembe néz, mintha szug g erálni akarna, hog y koncentráljak, maradjak nyug odt, aztán meg peng eti a g itárt. Tökéletes ritmusban némítja el a húrokat, eg yet ráüt a fára az első sorom előtt, meg peng eti a g itárt, aztán meg áll, dobol a peng etővel a második sorom után, és íg y tovább, eg észen a versszakom vég éig . Akkor Andrew újra játszani kezd, „tökéletes”, súg ja oda, majd énekel tovább. Közben szélesen vig yorog – akárcsak én. Eg ymáshoz szorítjuk az arcunkat, ahog y teljes szívünkből énekeljük a következő, g yorsabb részt. – „Au… ó… ó!” Aztán a zene lelassul, az utolsó refrént halkan énekeljük, és szájon csókol, mielőtt kiénekeljük az utolsó szót: „a lelkemet”. És a dalnak vég e. A közönség tapsviharban és éljenzésben tör ki. Hallom, hog y eg y fickó valahonnan hátulról felkiált: még eg yszer! Andrew mag ához von, és újra meg csókol, keményen az ajkamra szorítja a száját mindenki előtt. – Szent szar, bébi! Csodálatos voltál! – A szeme csillog , az arca rag yog . – El sem hiszem, hog y sikerült! – sikítom túl az őrjöng ő tömeg et. Az eg ész testemet kirázza a hideg . – Szeretnéd meg ismételni? Nag yot nyelek. – Nem vag yok készen rá, de örülök, hog y eg yszer meg tettem. – Nag yon büszke vag yok rád! Néhány idősebb férfi jön oda hozzánk, sörösüveg g el a kezükben. – Táncolnod kell velem – közli a szakállas. A mag asba emeli a karját, és mókásan meg rázza a csípőjét. Elpirulok, de Andrew csak vig yorog . – De nincs zene! – válaszolok a férfinak. – A csudákat nincs! – mutat valahova a hátsó fal felé, és valóban, pár pillanattal később meg szólal a zeneg ép. Annyira izg atott vag yok, hog y sikerült elénekelni a dalt, ráadásul rosszul érezném mag am, ha kikosaraznám a fickót, íg y aztán boldog an táncolok vele. Ahog y hátrapillantok, Andrew rám kacsint. A szakállas meg fog ja a kezemet, felemeli mag asan a fejem fölé, és ösztönösen meg pördülök. Két dalt vég ig táncolunk, mielőtt Andrew meg ment: kettőnk közé lép, és olyan szorosan mag ához ölel, ahog yan csak bír. Átkarolja a derekamat, és az enyémhez szorítja a csípőjét. Táncolunk, beszélg etünk mindenféle emberekkel, még eg y játszma dartsot is lezavarunk Carlával, mielőtt éjfél
után távozunk. Az autóban Andrew felém fordul. – Hog y érzed mag ad? – kérdezi, sokatmondóan vig yorog va. – Ig azad volt. Úg y érzem… nem is tudom, másmilyennek érzem mag am, de jó értelemben… Soha nem hittem volna, hog y képes vag yok ilyesmire. – Nos, örülök, hog y meg tetted – mosolyog rám meleg en. Kikapcsolom a biztonság i övet, és közelebb húzódom hozzá, ő pedig átkarol. – Szóval, holnap éjszaka mi lesz? – Ha? – Akarsz holnap is énekelni? – Nem hiszem, hog y képes lennék… – Oké, rendben. – Meg szorítja a karomat. – Ez is több, mint amit vártam, úg yhog y nem fog lak piszkálni. – Nem. – Elhúzódom tőle, hog y az arcába tudjak nézni. – Tudod mit? Akarom. Ismét szeretném meg próbálni. Döbbenten felkapja a fejét. – Tényleg ? – Ig en, tényleg – vig yorg ok rá tele szájjal. Ő is szélesen elmosolyodik. – Rendben. – Nyomatékul rácsap a kormányra. – Akkor holnap este ismét énekelni fog unk. Andrew visszavisz a szállodába, és szeretkezünk a zuhany alatt, mielőtt ág yba bújnánk. Még két hétig New Orleansban maradunk, énekelünk az Old Pointban, aztán elnézünk még néhány másik bárba és klubba. Eg y hónappal ezelőtt még az ötletet is nevetség esnek tartottam volna, hog y eg y klubban fog ok énekelni, és most tessék, itt vag yok, tiszta szívből dalolom a Barton Hollow-t és néhány más dalt is. Andrew-é a főszerep, ő énekli a szólókat, de az emberek imádnak bennünket. Reng eteg en meg állítanak minket minden fellépés után, kezet ráznak velünk, és meg kérdik, nem énekelnénk-e el ezt vag y azt a dalt, de Andrew minden kérést elhárít. Még mindig túl ideg es vag yok minden alkalommal ahhoz, hog y meg rendelésre énekeljek. És leg nag yobb meg döbbenésemre eg yszer még autog ramot is kértek tőlem, és mindenféle emberek akartak fényképezkedni velem. Biztos merev részeg ek voltak – leg alábbis ezt próbáltam mag ammal elhitetni, mert minden más mag yarázat túlság osan furcsa lett volna. Mire letelt a két hét, Andrew-nak lett eg y új kedvenc zenekara: most már ug yanúg y szereti a The Civil Warst, mint én. És teg nap éjszaka, az utolsó New Orleans-i éjszakánkon, az ág yban feküdtünk, és eg yütt énekeltük a Poison & Wine-t a duóval… és… azt hiszem, ezzel a dallal elárultunk eg ymásnak olyan dolg okat, amiket mind a ketten ki szerettünk volna mondani… És azt hiszem, meg is tettük… Csöndesen álomba sírtam mag am a karjaiban.
Meg haltam, és a mennyország ba kerültem. Ig en… azt hiszem, vég ül meg haltam.
33 ANDREW – MEG KELL TENNIE, hog y bizonyosság ot szerezzünk – mondta Marsters a közhelyes fekete hintaszékében ülve, a közhelyes irodájában, a közhelyes zakójában. – Nincs rá szükség – válaszoltam, és leültem vele szemben. – Mit lehet itt még mondani? Mit lehet itt még találni? – De maga… – Tudja, mit? Baszódjon meg! – Felpattantam, és olyan erővel rúgtam hátra a széket, hogy nekivágódott a mögötte álló virágcserépnek. – Nem teszem ki magam ennek a szarságnak. Olyan erővel vágtam be magam mögött az iroda ajtaját, hogy az üveg megremegett a keretben. – Andrew! Bébi, ébredj fel! – hallom Camryn hang ját. A szemhéjam felpattan. Még mindig az autóban ülök az anyósülésen. Vajon mennyit aludtam? Feleg yenesedem, meg ropog tatom a nyakamat, és vég ig simítok az arcomon. – Jól vag y? Éjszaka van. Rápillantok Camryn ag g ódó arcára. Kénytelen elfordulni, hog y az utat fig yelje. – Ig en – bólintok. – Jól vag yok. Azt hiszem, rosszat álmodtam, de nem emlékszem, mi volt az – hazudom. – Rávág tál a műszerfalra – kuncog . – Eg yszer csak felemelted az öklödet, és odacsaptál. Halálra rémítettél. – Sajnálom, bébi. – Közelebb hajolok, és meg puszilom az arcát. – Mennyi ideje ülsz a volán mög ött? Rápillant az órára. – Nem tudom, pár órája. Fig yelem a táblákat, hog y lássam, a 90-es úton maradt-e, ahog y kértem. – Húzódj le ott – biccentek a leállósávra. Lekanyarodik az útról, és üresbe teszi a sebváltót. Mielőtt kiszállhatnék, meg rag adja a karomat. – Várj… Andrew. Ránézek. Leállítja a motort, és kikapcsolja a biztonság i övet. – Csak átveszem a volánt, hog y aludni tudj eg y kicsit. – Tudom – válaszol komoran. – Mi a baj? Meg szorítja a kormánykereket, és hátradől. – Már nem vag yok biztos benne, hog y Texasba akarok menni.
– Miért nem? Közelebb csúszok hozzá, és vég ül rám néz. – Mert mi lesz, ha odaérünk? Úg y érzem, hog y az az utolsó állomás. Te ott élsz. Mi marad számunkra? Tudom, mire g ondol, és titokban én is éppen attól félek, amitől ő. – Azt csinálunk, amit csak akarunk. Feléje fordulok, és meg fog om az állát. – Nézz rám! Szót fog ad, és látom a szemében a vág yakozást, a félelmet és a kínlódást. Én is ug yanezeket érzem. Nyelek eg yet, és g yeng éden meg csókolom. – Majd kitaláljuk, mi leg yen, ha odaértünk, rendben? Vonakodva bólint. Próbálok mosolyog ni, de nem könnyű, mert nem tudom meg válaszolni a kérdéseit. Nem vag yok képes meg adni neki azt a választ, amit szeretnék. Camryn átcsúszik az anyósülésre, míg én meg kerülöm az autót. Elhúz mellettünk két kocsi, a fényszórójuk elvakít. Becsukom az ajtót mag am mög ött, és nem mozdulok. Camryn kibámul az oldalsó ablakon, és valószínűleg ug yanarra g ondol, amire én: elveszettnek, bizonytalannak és talán eg y kicsit rémültnek is érzi mag át. Soha nem kötődtem még úg y senkihez, mint hozzá, és ez az érzés lassan meg öl. Kinyújtom a kezem, hog y beindítsam a motort, de eg y pillanatra meg dermedek a mozdulat közben. Mélyet sóhajtok. – A hosszabbik úton meg yünk – mondom halkan, és nem nézek rá. A motor felbődül. Meg érzem mag amon a tekintetét, amikor felém fordul. Rápillantok. – Ha te is azt akarod. Elmosolyodik, és ettől az arca újra életre kel. Bólint. Bekapcsolom a CD-játszót, és meg szólal a Bad Company eg yik albuma. Eszembe jut a zenéről folytatott vitánk, és már éppen valami mást keresnék, de Camryn meg szólal. – Ne, hag yd csak! – Most már boldog abb a mosolya. Vajon emlékszik még arra az első éjszakára a buszon, amikor meg kérdeztem, tudja-e a zenekar bármelyik dalának a címét? Kész vagyok a szerelemre – válaszolta, én pedig visszakérdeztem: „Az vag y?” Akkor nem is tudtam, miért kérdezem, de most rájövök, hog y nem is volt az olyan helytelen kérdés. Furcsa, hog y éppen ez a dal szól most. Áthajtunk Louisiana déli részén, aztán a 82-esen haladunk Texas felé. Nyitva vannak az ablakok, a lába kilóg a szabadba. Akárhányszor oldalra néztem, hog y lássam, jön-e mellettünk valaki, nem láttam mást, csak a cuki festett lábkörmeit. – Az nem is ig azi utazás, ha nem lóg atod ki a lábad az ablakon útközben – kiabálja túl a zenét és a szél zúg ását. A haját most csak eg y copfba fonta, de a szél belefújja az arcába a kósza tincseket.
– Ig azad van – válaszolom, és erősebben rálépek a g ázpedálra. – És eg y igazi utazáson dug nod kell eg y kamionsofőrrel is. A fonat belecsap az arcába, ahog y hirtelen hátrarántja a fejét. – He? Rávig yorg ok, és verem a ritmust a kormányon. – Ja, ez is eg y szabály. Nem is tudtad? Három dolg ot kell meg tenned. Eg y: meg mutatni a pucér fenekedet eg y kamionsofőrnek. Elkerekedik a szeme. – Kettő: el kell mennünk eg y kamion mellett, és neked úg y kell tenned, mintha mag adhoz nyúlnál. – A szeme még jobban elkerekedik, és eltátja a száját. – Vag y három: pumpálnod kell a karoddal – meg mutatom neki, hog yan –, hog y dudáljon. Erre vég re meg könnyebbül. – Rendben – feleli, és titokzatosan elmosolyodik. – Ha leg közelebb látunk eg y kamiont, ig azi lesz ez az utazás – jelenti ki ellentmondást nem tűrően. Tíz perc múlva feltűnik az áldozat – vag yis a szerencsés g azember, hiszen vég ül is Camrynról van szó. Nyíleg yenes az út, a táj sík, eg yetlen fa sem zavarja a kilátást. Felzárkózunk a kamion mög é, és tartom a száz kilométeres óránkénti sebesség et. Camrynon az a szűk fehér sort van, amelyet úg y szeretek. Leveszi a lábát az ülésről, és mag a elé nyújtja. Csintalanul elvig yorodik, és ez már önmag ában felizg at. – Kész vag y? – kérdezem, és eg y kicsit lehalkítom a zenét. Bólint, én pedig a biztonság kedvéért belenézek a visszapillantó tükörbe, ellenőrzöm, nem jön-e autó valamelyik irányban. A kamion mellé húzok, Camryn pedig bedug ja a kezét a sortjába. A farkam azonnal vig yázzba vág ja mag át – meg mertem volna rá esküdni, hog y csak mutog atni fog ! Sötéten rávig yorg ok, és mindenféle perverz g ondolat fut át az ag yamon. Visszamosolyog . Rálépek a g ázpedálra, és addig g yorsítok, amíg nem kerülünk eg y vonalba a sofőrrel. Ó, szentséges istenem… Camryn keze finoman, de jól láthatóan mozog a sort alatt, miközben a bal mutató- és hüvelykujjával lehúzza a nadrág ot, hog y kilátszódjon a hasa. Hátrahajtja a fejét a támlára, és eg y kicsit lejjebb csúszik az ülésen. Alig tudom a szemem az úton tartani. Beharapja az alsó ajkát, és már szinte vadul mozg atja az ujjait. Lehet, hog y nem is csak imitálja? Olyan kemény a farkam, hog y g yémántot lehetne vág ni vele. A kamion is tartja a sebesség et. Camryn annyira elvonta a fig yelmemet, hog y nem is vettem észre, hog y önkéntelenül feleng edtem a g ázpedált. Lassulunk – és a kamion is. Eg yszer csak eg y nyers hang kikiált a fülkéből. – Szentség es szűzanyám! Azt akarod, hog y szívrohamot kapjak, bébi? Juhuj! – Izg atottan
meg ráng atja a dudát. Hirtelen belém nyilall a birtoklási vág y, lelassítok hetven kilométeres óránkénti sebesség re, és visszasorolok a kamion mög é. Ráadásul éppen időben, mert eg y teherautó jön szemből. Rápillantok Camrynra, és tudom, hog y őrült láng csillog a szememben. Kihúzza a kezét a nadrág jából, és csak mosolyog . – Ezt nem hittem volna! – Pontosan ezért csináltam – válaszolja, és újra kidug ja a lábát az ablakon. Az ujjaitól nem látom a visszapillantót. – Tényleg … valóban mag adhoz nyúltál? Már csak hatvanöttel meg yünk. A szívem őrülten dobog . – Ig en, valóban, de nem a kamionsofőr kedvéért. Még szélesebben vig yorog , és kihúz a szájából néhány kósza tincset, amelyet belefújt a szél. Nem tudom levenni a szemem a szájáról, annyira szeretném meg harapdálni, meg csókolni az ajkát. – Nos, nem mintha panaszkodni akarnék – jeg yzem meg , miközben ig yekszem az útra fig yelni, nehog y meg öljem mindkettőnket –, de most aztán… van eg y kis problémám. Camryn lepillant az ölemre, aztán vissza az arcomra, és oldalra biccenti a fejét. Az arcán csintalan, s csábító mosoly. Aztán közelebb húzódik, és benyúl a lábam közé. A szívem majd’ kiug rik a helyéből. Olyan erősen markolom a kormányt, hog y az ujjperceim elfehérednek. Meg csókolja a nyakamat, aztán az államat, aztán az ajka a fülcimpámra vándorol. A testem libabőrös lesz az érintésétől. Elkezdi lehúzni a cipzárt a nadrág omon. – Te már seg ítettél meg oldani az én „problémáimat” – suttog ja a fülembe, aztán meg harapja a nyakamat. – Úg y tisztesség es, ha viszonzom a szívesség et. Választ várva a szemembe néz. Ostobán bólintok, mert az ag yam nem képes meg fog almazni eg yetlen értelmes mondatot sem. Hátrébb dőlök az ülésben. Camryn a markába fog ja a farkamat, és lehajtja a fejét a hasam és a kormánykerék közé. Összerázkódom a g yönyörtől, amikor meg érzem a nyelve érintését. Ó, szentséges istenem… ó, szentséges istenem… Hogyan fogok így vezetni… Amikor tövig mag ába fog ad, meg remeg ek, a fejem hátrahanyatlik, de próbálom a szemem az úton tartani. Az ajkam szétnyílik. Már csak a bal kezemmel markolom a volánt, ahog y eg yre erősebben és erősebben szopik. A jobb kezemmel belemarkolok a hajába. Már nyolcvannal meg yünk. Kilencvenötnél a lábam már remeg , és alig tudom nyitva tartani a szemem. Két kézzel markolom a volánt, próbálom visszanyerni az uralmamat valami, főleg az átkozott autó fölött, aztán eg y sóhajjal és eg y nyög éssel elélvezek. Sikerült karambol nélkül meg úszni Camryn élvezetes kis mutatványát. Reg g elre Galvestonba érünk; még mindig ájultan alszik, a lábát a műszerfalra támasztva. Eg yelőre nem ébresztem fel.
Elhajtunk anyu háza előtt; az autó nincs a g arázs előtt, vag yis anyu már elment a bankba, ahol dolg ozik. A hosszabbik úton meg yek a lakásom felé, vég ig az 53. utcán, hog y húzzam az időt. Camryn nem sokat aludt az éjjel, de meg érzi, hog y lassabban haladunk a szokásosnál, és ébredezni kezd, mielőtt befordulnék a társasház elé a Cedar Lawnon. Felemeli a fejét, és amikor meg látom az arcát, nem tudom meg állni, hog y fel ne nevessek. Álmosan meg rázza a fejét, és felmordul. – Mi olyan vicces? – Ó, bébi, én próbáltalak meg fordítani, hog y ne nyomódjon meg az arcod. Előrehajol, és vizsg álni kezdi az arcát a tükörben. Dühösen forg atja a szemét, amikor meg látja, hog y három vastag piros csík fut vég ig az arcán. Meg nyomkodja a bőrt. – Au, eg y kicsit fáj. – Te még csíkos arccal is g yönyörű vag y – nevetek rá, és visszamosolyog . – Nos, meg jöttünk – teszem hozzá. Leparkolok, leállítom a motort, és az ülésre ejtem a kezem. Kényelmetlen a csönd. Bár eg yikünk sem mondta ki, hog y az utazásunk Texasban vég et ér, és a közöttünk lévő valami meg fog változni, mind a ketten tisztában vag yunk vele. Az eg yetlen különbség kettőnk között… az, hog y én tudom, miért. Camryn meg se moccan, a keze lazán összekulcsolva az ölében. – Menjünk be – szólalok meg , hog y meg törjem a csendet. Kényszeredetten elmosolyodik, és kinyitja az ajtót. – Azta, ez a hely úg y néz ki, mint eg y kollég ium – jeg yzi meg . A vállára kapja a táskáját és a retiküljét, és vég ig pillant a rég i épületen meg a hatalmas tölg yfákon. – Az 1930-as években az amerikai haditeng erészet kórháza volt – mag yarázom, miközben kiveszem a cuccaimat a kocsiból. Camryn felkapja Aidan g itárját. Vég ig meg yünk a krétafehér, kanyarg ós ösvényen, a földszinten lévő lakásom bejáratához. Némi üg yetlenkedés után kinyitom az ajtót, és belépünk a tág as nappaliba. Meg csap az áporodott szag ; hetek óta nem voltam itthon. Lehajig álom a táskákat a földre. Camryn körülnéz. – Tedd a cuccaidat, ahova akarod, bébi. A kanapéhoz lépek, és lekapom a támlájáról az odahajított farmert. Aztán összeszedek eg y alsónadrág ot és eg y pólót is a székről meg a hozzá tartozó puffról. – Nag yon kellemes kis lakás – jeg yzi meg . Leteszi a táskáit a földre, a g itárt pedig a kanapé karfájának támasztja. – Nem ig azi leg énylakás, de szeretek itt élni, mert közel akartam lenni a strandhoz. – Vannak lakótársaid? Meg rázom a fejem. Belépek a konyhába, és kinyitom a hűtőt; az üveg ek összekoccannak az ajtóban.
– Már nincsenek. A barátom, Heath velem lakott az első három hónapban, de aztán Dallasba költözött a menyasszonyával. Kiveszek eg y kétliteres g yömbérsört, aztán becsukom a hűtőajtót. – Kérsz? – Felmutatom az üveg et. – Látod? Nem csupán szénsavas üdítőt meg sört tartok itthon, ahog y g ondoltad. – Kösz, de nem vag yok szomjas – mosolyog rám édesen. – Miért vetted? Másnaposság vag y g yomorrontás ellen? Rávig yorg ok, és meg húzom az üveg et. Azt hittem, nem fog neki tetszeni, de a szeme se rebben. – Lebuktam – ismerem el, és visszacsavarom a kupakot. – Ha zuhanyozni akarsz, a fürdőszoba ott van – mutatok a meg felelő irányba. – Felhívom anyut, hog y ne ag g ódjon, aztán eg y kicsit rendet rakok. A virág om biztos kiszáradt. Camryn meg lepettnek tűnik. – Neked van virág od? – Ig en. Georg iának hívják – válaszolom mosolyog va. Ettől még jobban meg lepődik. Felnevetek, és finoman szájon csókolom. Amíg Camryn zuhanyozik, vég ig járom a lakást, és összeszedek minden inkriminálót: g usztustalan, koszos zoknikat (eg yet az ág y lábán találok), bontatlan óvszereket (eg y eg ész doboz van az éjjeliszekrényemen – mindet bedug om a kuka aljára), a használt óvszereket (kettőt találok a hálószobai szemetesben), a szennyest és eg y pornómag azint. (A francba! Van eg y a vécékag yló mög ött is, remélem, nem veszi észre.) Aztán elmosom a koszos edényeket, amelyeket a mosog atóban hag ytam, mielőtt elmentem. Mikor vég zek, leülök a nappaliban, és felhívom anyut.
34 CAMRYN AMIKOR ÉSZREVESZEM a pornómag azint a vécékag yló mög ött, lazán lehajítva, mintha csak eg y autós lap lenne, nem tudom meg állni nevetés nélkül. Van eg yáltalán olyan férfi a világ on, aki nem szereti a pornót? Á, már a feltételezés is nevetség es. Ráadásul nem is tehetek senkinek szemrehányást, én is néztem épp elég pornót a neten. Sokáig állok a forró víz alatt, aztán meg szárítkozom a strandtörülközővel, amelyet Andrew adott, és felöltözöm. Nem szeretek itt lenni. A lakásában. Texasban. Eg y másik időben és más körülmények között nem ez lenne a helyzet. De ig az, amit múltkor mondtam neki, amikor lehúzódtunk az útról. Ez a hely a végállomás. A közös utazás varázsa vég et ért. Az eg ymás iránti érzelmeink nem szűntek meg – nem, azok olyan erősek, hog y már a vég g ondolatára is meg rog g yan a térdem. Ahog y eg ymás iránt érzünk – nos, csak ez az, ami meg maradt. A hívog ató utak lezáródtak, nincs több ötletszerű meg álló, g ondtalan tévelyg és. Se több motel, se olyan apróság ok, mint a szárított marhahús, a babaolaj vag y eg y habfürdő. Az eg yütt töltött időnk, rövid közös életünk szólama elhalt, ahog y a zene elhallg at, ha lejár a lemez. És nem marad más, csak a csend. Szeretnék kinyúlni, hog y újraindítsam a zenét, de a kezem nem mozdul. És nem értem, hog y miért. Letörlöm a könnyeket az arcomról, mag amba fojtom az érzelmeket, mély léleg zetet veszek, és sokáig benn tartom, aztán kinyitom a fürdőszoba ajtaját. Hallom Andrew hang ját, miközben átmeg yek az ebédlőn. – Ne baszakodj velem, Aidan. Nincs szükség em erre a szarság ra. Ja, és akkor mi van? Kinek képzeled mag ad, hog y meg mondd, mit csináljak az életemmel? Micsoda? Állítsd le mag ad, bátyó, temetésen jelen lenni nem kötelező. Én személy szerint kizárólag a sajátomra mennék el. Nem is értem, minek kell eg yáltalán temetést rendezni. Hog y láss valakit, akit szerettél, élettelenül feküdni eg y átkozott dobozban? Nem akarok senkit íg y látni utoljára. Hag yd ezt a szarság ot, Aidan! Te is tudod, hog y baromság ! Nem akarok az ajtó előtt ácsorog ni, mintha hallg atóznék, de azt sem érzem helyénvalónak, hog y belépjek a szobába, amíg telefonál. De még is meg teszem. Iszonyúan dühös, és szeretném lecsillapítani. Mihelyt meg lát, abbahag yja a kiabálást, és előrehajol ültében. – Fig yelj, mennem kell. Ig en, már beszéltem anyuval. Ig en. Ja, rendben. Értelek. Majd beszélünk. Összecsukja a telefont, és ledobja a tölg yfa dohányzóasztalra.
Leülök mellé a kanapéra. – Bocs az előbbiért. – Meg vereg eti a combomat, aztán simog atni kezdi. – Nem fog békén hag yni. Az ölébe ülök, ő a melléhez szorít, mintha én lennék az eg yetlen, aki képes meg nyug tatni. Átkarolom a nyakát, föléje hajolok, és meg puszilom a szája sarkát. – Camryn! – A szemembe néz, mielőtt folytatja. – Fig yelj, én sem akarom, hog y ennek vég e leg yen közöttünk. Olvas a g ondolataimban? Minden fig yelmeztetés nélkül meg fordít, hog y terpeszülésben leg yek, szemben vele. Meg fog ja a két kezem, a tekintete komoly, átható. – Mi lenne, ha mi… – félrefordítja a fejét, mintha mérleg elné a szavait. Bárcsak tudnám, hog y azon g ondolkodik-e, hog yan fog almazzon, vag y azon, hog y folytassa-e eg yáltalán. – Mi lenne, ha mi micsoda? – sürg etem. Nem akarom, hog y visszakozzon, bármiről leg yen is szó. Azt akarom, hog y kimondja, amit g ondol. Ismét feléled bennem némi remény, és nem bírnám elviselni, ha harc nélkül hag ynám elhalni. – Andrew? A hang om visszarántja a jelenbe. Eg ymásba kapcsolódik a tekintetünk. – Mi lenne, ha mi ketten elhúznánk innen? – kérdezi, és a szívem hevesebben kezd el verni. – Nem akarok itt lenni. És nem az apám vag y az anyám miatt – semmi közük ahhoz, hog yan érzek. Most. Itt veled. Hog yan éreztem vég ig , amióta először meg láttalak a buszon Kansasben. – Meg szorítja a kezemet. – Tudom, hog y elvesztetted a társadat, de… azt akarom, hog y az én társam légy. Talán együtt beutazhatjuk a világ ot, Camryn… Tudom, hog y nem léphetek a volt szerelmed helyébe… Patakzani kezd a könny a szememből. Andrew félreérti. Eleng edi a kezem, és elfordítja a tekintetét. A tenyerembe zárom az arcát, és kényszerítem, hog y a szemembe nézzen. – Andrew… – Meg rázom a fejem, potyog nak a könnyeim. – Mindig is te voltál az – suttog om rekedt hang on. – Még amikor Iannel voltam, akkor is úg y éreztem, hog y valami hiányzik. Mondtam neked, akkor éjszaka a mezőn, mondtam, hog y… – Elakad a hang om. Rámosolyg ok. – Te vagy a társam. Már rég óta tudom. – Meg puszilom az ajkát. – Semmit sem szeretnék jobban, mint veled eg yütt meg nézni a világ ot. Az a mi ig azi otthonunk. A közös otthonunk. Az a hely, ahol lenni akarok. Könnybe lábad a szeme, de a rag yog ó mosoly felszárítja a könnyeket. Az ajkamra tapasztja a száját, a kezünk szorítja a másik arcát. A csókjától elakad a léleg zetem, de nem bánom, eg yre mélyebben csókolom, mag amba szívom a léleg zetét. Nem hag yjuk abba a csókot, miközben szorosan átkarol, és mag ához ölelve feláll. – Anyám meg akar ismerkedni veled – közli, és próbálja leolvasni az arcomról a reakciót. Szipog va bólintok. – Szeretnék találkozni az anyukáddal.
– Remek. Lezuhanyozom, elintézünk néhány dolg ot, aztán elmeg yünk hozzá. – Rendben. A mosoly nem fakul az arcomon. Akkor sem tudnám abbahag yni a vig yorg ást, ha akarnám. Hosszú ideig csak néz rám, mintha annyi időre sem tudna elszakadni tőlem, amíg lezuhanyozik. A szeme úg y rag yog , mint az Old Pointban azon az éjszakán, amikor először énekeltünk eg yütt. Látszik az arcán, hog y túláradóan boldog , de nem szól eg y szót sem. Nem is kell semmit mondania. Vég ül elindul zuhanyozni, én pedig meg nézem, érkezett-e SMS. Anyu vég re jelentkezett. Üzenetet hag yott, amelyben részletesen beszámolt a bahamai hajóútról. Hallatszik a hang ján, hog y nag yon odavan azért a Rog erért. Talán haza kellene ug ranom, hog y meg nézzem mag amnak a fickót. Hátha anyám nem veszi észre az intő jeleket, mert a pasasnak van valamije, ami elvakítja a józan ítélőképesség ét: több pénze, mint apunak, szexibb teste, mint Andrew-nak – na, jó, ez elég g é kizárt –, vag y óriási a… Oké, nem tudom biztosan, ezt hog yan deríthetném ki anélkül, hog y meg kérdezem anyut – ami nem fog meg történni. Apu is hívott, hog y elmondja, eg y hónap múlva Görög ország ba utazik üzleti üg yben, és elmehetek vele, ha van kedvem. Nag yon szeretném, apu, de bocs, ha valaha is Görög ország ba meg yek, akkor azt Andrew-val teszem. Mindig is én voltam apu kedvence, de az embernek előbbutóbb fel kell nőnie, és most már… most már Andrew-é vag yok. Elég az álmodozásból, vissza az üzenetekhez! Natalie is telefonált, mert nem bírta tovább a hallg atást. Mostanra már a falra mászott, mert nem tudja, mit csinálok, és kivel töltöm az időt. Azt hiszem, eleg et kínoztam. Hm… talán vethetek neki eg y morzsát. Ördög i mosoly önti el az arcomat. Eg yetlen apró morzsa még nag yobb kínzás, de több a semminél. Amikor Andrew vég ez a zuhanyozással, és eg y nedves törülközővel a nyaka körül meg jelenik a dolg ozószobában, behívom a nappaliba. Ő a leg szexibb kibaszott dolog , amelyet életemben láttam, ahog y a vízcseppek lecsurog nak napbarnított bőrén. A leg szívesebben lenyalog atnám mindeg yiket, de Natalie kedvéért vissza kell fog nom mag am. – Gyere ide, bébi – intek felé. – Akarok küldeni Natalie-nak eg y képet kettőnkről. New Orleans óta nem száll le rólam, állandóan rólad fag g at, de eddig nem árultam el neki semmit, még a nevedet sem. Hag yott eg y üzenetet – mag yarázom, miközben a g ombokat nyomog atom a mobilon. Andrew nevetve törölg eti a haját. – Mit mondott? – A lényeg , hog y felrobban a kíváncsiság tól. Meg akarom őrjíteni. A nevetés elmélyíti Andrew arcán a g ödröcskéket. – Az ördög be is, benne vag yok. – Lehuppan a kanapéra, és mag ához húz.
Készítek néhány felvételt kettőnkről: az eg yiken eg yenesen a kamerába nézünk, eg y másikon meg puszilja az arcomat, a harmadikon pedig csábítóan kidug ja a nyelvét, és meg nyalja az arcomat. – Ez tökéletes – nézeg etem izg atottan az utolsó felvételt. – Ki fog borulni. Készülj; Texason vég ig söpörhet a Natalie hurrikán, miután meg kapta ezt a képet. Andrew felnevet, és mag amra hag y a telefonnal. – Pár perc, és kész vag yok – szól még vissza az ajtóból. Meg írom a képhez az üzenetet: Nat, itt vag yunk a texasi Galvestonban. Elküldöm az üzenetet. Hallom, ahog y Andrew fel-alá járkál a lakásban. Már éppen indulnék meg nézni, mit csinál, amikor, pillanatokkal később, már meg is érkezik a válasz Natalie-tól. ÓSZI! Kellan Lutz-cal jársz?!?!!!? Nem tudom meg állni nevetés nélkül. Andrew belép a szobába, sajnos, immár felöltözve; éppen a pólót tűri be a nadrág jába. – Mi az, már válaszolt is? – Nem ismeri Natalie-t, ezért van meg lepve. – Aha – válaszolom nevetve. – Ahog y vártam. Olyan g yorsan záporoznak az üzenetek, mintha g ép írná őket. „Cam, ÓSZI, ez a fickó kibaszottul AZTA! Mi az ördög ??? Hívj fel. Most AZONNAL!” CAMRYN MARTYBETH BENNETT! Jobban teszed, ha felhívsz!! Meg hálok!!! Komolyan MEGHÁLOK GRRR!!!!!! A FRANCBA AZ AUTOMATIKUS JAVÍTÁSSAL! Kibaszottul utálom ezt a telefont. MEGHALOK, nem meg hálok!! Annyira vicces, nem tudom abbahag yni a vig yorg ást. Andrew kikapja a kezemből a telefont. Ő is nevet, ahog y vég ig fut Natalie halandzsáján. – SMS-bajnok? És ki az ördög az a Kellan Lutz? Csúnya? – néz rám ag g ódó tekintettel. Nem… áh, még hog y csúnya? – Csak eg y színész – mag yarázom. – És nem csúnya. De ne fog lalkozz vele, Natalie mindig – és ezt szó szerint értsd – mindenkit valami híres emberhez hasonlít, és általában túloz. Miközben Andrew a szavaimra fig yel, elveszem tőle a telefont, és leteszem a kanapéra. – Eg yütt jártunk iskolába Shay Mitchel-lel és Hayden Panettiere-rel, Meg an Fox volt a bálkirálynő, Chris Hemsworth pedig a párja. – Csettintek a nyelvemmel. – Aztán ott volt Natalie esküdt ellenség e, a vezérszurkoló, aki el akarta csábítni tőle Damont tizedikben; aki szerinte úg y nézett ki, mint Nina Dobrev ribanc hasonmása. De eg yikük sem hasonlított ezekre a sztárokra, leg alábbis nem ig azán. Natalie csak… furcsa.
Andrew mosolyog va meg rázza a fejét. – Az biztos, hog y ritka eg y nőszemély. A telefon folyamatosan rezeg a kanapén, de oda se fig yelek. Andrew-hoz lépek, és átkarolom a derekát. – Biztos vag y benne, hog y vándorolni akarsz velem? A szemembe néz, és a tenyerébe fog ja az arcomat. – Soha semmiben nem voltam még ennyire biztos életemben, Camryn. Aztán eleng ed, és járkálni kezd. – Mindig is éreztem ezt a… ezt a… – a szeme eg yre komolyabbá válik, ahog y beszél – ezt a lyukat… Nem eg y üres lyuk volt, mindig volt benne valami, de soha nem az, aminek lennie kellett volna. Elmentem főiskolára, aztán eg y nap hátradőltem, és azt mondtam mag amnak: Andrew, mi a faszt keresel te itt? És beug rott, hog y nem azért vag yok ott, mert ezt akarom, hanem azért, mert ezt várták el tőlem – és nemcsak a családom, hanem a társadalom is. Mert íg y szokás. Az ember felnő, főiskolára meg y, keres eg y állást, és ug yanazt csinálja minden álló nap, amíg meg öreg szik és meg hal – ahog y te is mondtad akkor éjszaka, amikor a terveitekről beszéltél. – Ököllel a leveg őbe csap, aztán folytatja. – A leg több ember nem lát semmit a világ ból. – Eg yre g yorsabban járkál felalá, néha meg torpan, hog y nyomatékot adjon a szavainak. Nem néz a szemembe, mintha inkább mag ának beszélne, mintha a válaszok, amelyeket eg ész életében keresett, hirtelen áradni kezdenének, és próbálná feldolg ozni őket. – Soha nem voltam ig azán boldog , bármit csináltam… Vég re eg yenesen a szemembe néz. – És amikor találkoztunk… olyan volt, mintha valami helyrekattant volna a fejemben, mintha felébredtem volna, én… én nem tudom, de… – Meg áll előttem, és a leg szívesebben sírva fakadnék, de nem teszem. – De tudtam, hog y bármi is az, helyes. Beleillik a lyukba. Te töltöd ki bennem azt az üresség et. Lábujjheg yre állok, és meg csókolom. Annyi mindent szeretnék mondani, de nem tudom, melyikkel kezdhetném. – Azt hiszem, nekem is fel kell tennem ug yanazt a kérdést. Te biztos vag y benne, hog y ezt akarod? Rámosolyg ok. – Andrew, ez nem is kérdés. Ig en! Visszamosolyog , zöld szeme rag yog . – Akkor eldőlt. Holnap elmeg yünk innen. Van annyi félretett pénzem, hog y eg y darabig kihúzzuk. Bólintok. – Nem én dolg oztam meg a bankszámlámon lévő pénzért, és emiatt mindig is óvatosan költekeztem, de erre az utazásra boldog an rászánom az utolsó filléremet is, és ha elfog y…
– Mielőtt elfog yna a pénzünk – vág a szavamba –, vállalunk valami munkát útközben, ahog y terveztétek. Felléphetünk klubokban, bárokban vag y falusi vásárokon. – Felnevet, pedig komolyan g ondolja. – És akár szakácsnak is állhatunk, vag y mosog athatunk, felszolg álhatunk, és… nem is tudom, de majd kitaláljuk. Az eg ész őrültség nek hang zik, de nem fog lalkozunk ezzel. Csak a pillanatnak élünk. – Ig en, jobb, ha kitalálunk valamit, mielőtt elfog y a pénzünk – mondom, és elpirulok. – Nem szeretnék kéreg etni, szemeteskuka mög ött aludni, vag y „Ételért munkát vállalok” táblával ácsorog ni az utcasarkon. Andrew felnevet, és meg szorítja a vállamat. – Nem, odáig nem eng edjük fajulni a dolg okat. Mindig vállalunk majd valami munkát, de nem maradunk sokáig eg y helyen, és soha nem csináljuk majd mindenhol ug yanazt. A szemébe nézek, aztán átkarolom a nyakát, és szenvedélyesen meg csókolom. Felkapja a kulcscsomóját. – Gyere! – nyújtja felém a kezét, és én meg fog om. – Leg először is ellenőriznem kell az autómat. Már biztos hiányoztam neki. Pornómag azinokat tart, és nőként tiszteli az autóját! Meg rázom a fejem, halkan felnevetek, és hag yom, hog y az ajtó felé húzzon. Felkapom a retikülömet, és kilépünk a lakásból.
35 ELŐSZÖR ODAMEGYÜNK, ahol Andrew az 1969-es Camarót tartja, és a g arázsban, ahol korábban dolg ozott, találkozom az első „ig azi” texasival. – Emlékszel még , hog y kirúg talak, ug ye? – A mag as férfi otthag yja a szerelőt, akivel beszélg etett, és felénk jön. Cowboykalapot és fekete cowboycsizmát visel. Meg rázza Andrew kezét, aztán meg öleli, és meg lapog atja a hátát. – Ja, tudom, de meg kellett tennem, amit meg kellett tennem – mondja Andrew, majd felém fordul. – Billy, ő a barátnőm, Camryn. Camryn, ez a volt főnököm, Billy Frank. A szívem meg dobban, hog y a barátnőjeként mutat be. Sokkal jobb érzés a szájából hallani, mint hittem volna. Billy felém nyújtja olajos, érdes kezét, és habozás nélkül meg szorítom. – Örülök, hog y meg ismerkedtünk – mosolyg ok rá. Visszamosolyog . A fog ai g örbék és sárg ák – valószínűleg a sok cig arettától és kávétól. – Szép kislány – vig yorog Andrew-ra. – Eg y ilyen csinibabáért én is lelécelnék. – Játékosan karon vág ja Andrew-t, aztán felém fordul. – Rendesen bánik veled? A fiú-nak olyan mocskos a szája, hog y az anyukád elájulna. Felnevetek. – Ig en, nag y a szája, de csodálatosan bánik velem. Látom, hog y Andrew elmosolyodik a szavaimra. – Jó, de ha bármi g ondod van vele, tudod, hol találsz. Senki se tudja úg y helyretenni, mint én – vig yorog Andrew-ra. – Kösz, meg jeg yzem. Otthag yjuk Billyt, átsétálunk a szerelőcsarnokon, ki az oldalsó ajtón az elkerített parkolóba. Azonnal tudom, melyik Andrew autója, pedig még csak a tetoválásán láttam. Ez a leg klasszabb autó itt: sötétszürke, a motorháztetőn két párhuzamos fekete csíkkal. Nag yon hasonlít az apja Chevellejére. Átvág unk a parkoló kocsik között. Mikor odaérünk, Andrew körbejárja az autót, aztán kinyitja a vezetőoldali ajtót. – Ha nem szorult volna javításra, amikor el kellett indulnom Wyoming ba, nem szálltam volna fel arra a buszra – mondja, miközben g yeng éden vég ig simítja ujjaival az ajtókeretet. – Nos, nem akarom meg bántani a kicsikédet – pakolom meg mosolyog va a motorháztetőt –, de örülök, hog y nem volt meg felelő állapotban az utazáshoz. Andrew rám néz, és az arca felrag yog . Mindennap eg yre g yakrabban látom rajta ezt a boldog ság ot. – Én is örülök.
Felötlik bennem, vajon hol lennénk most mind a ketten, ha autóval indult volna Wyoming ba, és soha nem találkozunk. A g ondolattól is összerándul a g yomrom. El sem tudom képzelni, hog y nem része az életemnek – és nem is akarok még g ondolni sem erre. – Akkor ezzel meg yünk, nem a Chevelle-lel? Andrew az ajkát rág csálva g ondolkodik. A nyitott kocsiajtóban áll, a tenyere a tetőn. Gyeng éden meg paskolja a fémet, aztán felém fordul. – Szerinted? Te mit szeretnél, bébi? Most én rág csálom elg ondolkozva az ajkamat. Eszembe se jutott, hog y rám bízza a döntést. Közelebb lépek az autóhoz, meg nézem a bőr kag ylóülést meg a… na, jó, mást nem. – Őszintén? – kérdezem, és összekulcsolom a karomat. Bólint, én pedig még eg yszer alaposan vég ig nézek a Camarón. – Kedvelem a Chevelle-t. Ez az autó is tetszik, nag yon vag ány, de azt hiszem, a másikat már meg szoktam. – Rámutatok az ülésre, és kijátszom az adu ászt. – És hog yan fog ok aludni vag y a fejemet az öledbe hajtani eg y ilyen ülésben? Andrew g yeng éden elmosolyodik, és meg simog atja a kocsi tetejét, mintha bocsánatot kérne tőle. Aztán még eg yszer utoljára meg paskolja a fémet, és becsukja az ajtót. – Akkor a Chevelle-lel meg yünk. Majd később hazaviszem a Camarót. Harapunk valamit, aztán Andrew meg mutat néhány helyet a szig eten. Amikor vég e a csúcsforg alomnak, felhívja az anyukáját. – Eg y kicsit ideg es vag yok – vallom be, amikor elindulunk, hog y meg látog assuk. Andrew a homlokát ráncolja, rám néz. – Fölösleg es, anyám imádni fog . – Visszafordul az út felé, aztán folytatja. – Nem eg y olyan ostoba tyúk, aki azt hiszi, hog y senki se elég jó a kicsi fiának. – Hála istennek! – De még ha az lenne, akkor is imádna tég ed – vig yorog rám meg nyug tatóan. Összefonom a kezem az ölemben, és elmosolyodom. Mindeg y, mit mond, akkor is izg ulok. – Elmondod neki? Rám néz. – Mit? Azt, hog y elmeg yünk? – Ig en. Bólint. – Persze, különben ag g ódna, és vég ül a zárt osztályon kötne ki. – Szerinted mit szól majd hozzá? Andrew kuncog ni kezd. – Bébi, huszonöt éves vag yok. Tizenkilenc voltam, amikor eljöttem otthonról. Nem szól majd
semmit. – Úg y értem… tudod… ahhoz mit szól, hog y miért mész el, és mit tervezel. – Elfordulok tőle, és eg yenesen előre bámulok. – Hiszen nem arról van szó, hog y összecsomag olsz, és elköltözöl eg y másik városba; ezt még az én anyám is elfog adná. De ha elmondanám neki, hog y összevissza akarok utazg atni eg y sráccal, akit a buszon ismertem meg – hát, ettől talán eg y kicsit meg rémülne. – Talán? És mi az, hog y ha elmondanád? A szemébe nézek, mielőtt válaszolnék. – Nem fog om neki elárulni. Persze, tudnia kellene róla… de, Andrew, tudod, hog y értem. – Ig en, bébi, tudom. – Kiteszi az indexet balra, és meg áll eg y stoptáblánál. – És ig azad van, nem teljesen normális dolog , amit tervezünk – ismeri el, aztán elvig yorodik, mosolyt csalva az arcomra. – De nem éppen emiatt csináljuk? Mert nem normális? – Dehog ynem. – Az elsődleg es ok persze a társaság – teszi hozzá, és elpirulok. Még kétutcányit meg yünk barátság os, külvárosi házak, bicikliző g yerekekkel teli járdák mellett, aztán befordulunk a kocsifelhajtóra. Az eg yszintes épület előtt csinos virág ág yások, a járda két oldalán eg y-eg y sűrű zöld bokor, a nyitott g arázsban eg y nég yajtós családi autó. Gyorsan belepillantok a tükörbe, hog y a csirkés szendvics után nem maradt-e eg y salátadarab a fog aim között. Andrew átjön az én oldalamra, és kinyitja nekem az ajtót. – Aha, szóval csak akkor nyitod ki nekem az ajtót, ha az anyukád meg láthatja! A kezemért nyúl, hog y kiseg ítsen, és túljátszott g esztussal meg hajol. – Ha szeretnéd, akkor ezentúl mindig kinyitom előtted az ajtót, Milady… habár… – Meg fog om a kezét, és vig yorg ok. Tetszik a játék. – Nem hittem volna, hog y ilyen típus vag y. – Ó, tényleg ? – Eltúlzott ang ol akcentusra váltok, és mag asra emelem a fejem. – És szerinted én milyen típus vag yok, Mr. Parrish? Becsukja a kocsiajtót, és belém karol. A testtartása, mint eg y ig azi úriemberé. – Azt hittem, szart se izg at, ki nyitja ki az ajtót, amíg kinyílik, amikor akarod. Kuncog ok. – Ig azad van – válaszolom, és a vállának dőlök, ahog y átmeg yünk a g arázson a konyhaajtó felé. Ahog y belépünk, meg csap a párolt marhasült illata. Volt ideje elkészíteni az anyukájának? De aztán meg látom a lassúfőzőt a pulton. Andrew a dolg ozószoba felé terel, amikor meg jelenik eg y csinos, szőke asszony a küszöbön. – Annyira örülök, hog y itthon vag y! – kiált fel, és meg öleli Andrew-t; szinte a szuszt is kiszorítja a kisfiából. Andrew jó nyolc centivel mag asabb, mint az anyukája, és most már azt is tudom, hog y kitől örökölte a szemét és a g ödröcskéket. Az asszony kedvesen rám mosolyog , és leg nag yobb meg lepetésemre eng em is mag ához ölel. Viszonzom az ölelést, átkarolom a hátát.
– Biztos te vag y Camryn. Úg y érzem, mintha már ismernélek. Ez meg lep, eg észen máig fog almam sem volt, hog y eg yáltalán tud a létezésemről. Lopva Andrew-ra pillantok, és látom, hog y titokzatosan elmosolyodik. Vég ül is, elég sokszor volt alkalma beszélni rólam az anyukájának, amíg úton voltunk, főleg , amíg külön szobában aludtunk. Ig azán az lep meg , hog y eg yáltalán szükség ét érezte, hog y meg említsen. – Örülök, hog y meg ismerhetem, Miss… – Andrew-ra meresztem a szemem, és a leg szívesebben sípcsonton rúg nám, amiért nem árulta el, hog y hívják az édesanyját. Dühösen összeszorítom a szám, de Andrew csak mosolyog . – Szólíts Marnának – seg ít ki az anyukája, aztán meg rag adja a kezemet, és alaposan vég ig mér. A rag yog ó mosoly eg y pillanatra sem tűnik el az arcáról. – Ettetek? – kérdezi Andrew-ra pillantva, aztán visszafordul felém. – Ig en, anyu, eg y kicsit korábban. – Ó, de akkor is ennetek kell. Marhasültet készítettem zöldbabos rag uval. – Eleng edi az eg yik kezemet, a másiknál fog va g yeng éden mag a után húz a nappaliba. Eg y hatalmas képernyőjű tévé van a kandalló fölött. – Fog laljatok helyet, máris hozom. – Anyu, Camryn nem éhes, hig g y nekem – szólal meg Andrew. Eg y kicsit kóvályog a fejem. Az anyukája nyilvánvalóan eleg et tud rólam ahhoz, hog y úg y érezze: ismer. Nag yon kedves, és állandóan mosolyog , mintha máris szeretne. Ráadásul nem Andrew-t, hanem eng em vezet kézen fog va. Kimaradtam valamiből, vag y ez az asszony a leg édesebb, leg elbűvölőbb ember a földön? Mindeg y, az érzés kölcsönös, én is kedvelem őt. Rám néz, és félrebiccentett fejjel várja, hog y válaszoljak. Meg rándul az arcom, mert tényleg nem akarom meg bántani. – Nag yon kedves, de nem hiszem, hog y tudnék enni. – Akkor esetleg innál valamit? – kérdezi moso-lyog va. – Az nag yszerű lenne. Kaphatok teát? – Természetesen. Édeset, nem édeset, citromosat, barackosat vag y málnásat? – Az édes jó lesz, köszönöm – válaszolom, miközben helyet fog lalok a kanapé közepén. – Édesem, te mit kérsz? – Ug yanazt, mint Camryn. Andrew leül mellém, és mielőtt kimenne a konyhába, az anyukája mosolyog va ránk néz. Andrew felé fordulok, és suttog va meg kérdezem. – Mit mondtál neki rólam? Elvig yorodik. – Nem sokat. – Próbál lezserül viselkedni, de nem sikerül. – Csak annyit, hog y találkoztam eg y ig azán édes, elképesztően szexi, mocskos szájú lánnyal, akinek van eg y anyajeg y a bal combja belső oldalán.
Rácsapok a lábára, de ettől csak még szélesebben vig yorog . – Ug yan már, bébi – vált komolyra. – Csak annyit mondtam, hog y meg ismerkedtünk a buszon, és azóta eg yütt vag yunk. – Meg nyug tatóan meg simog atja a combomat. – Ha csak ennyit árultál volna el, akkor nem kedvelne annyira, amennyire mutatja. Andrew vállat von, és az anyukája visszatér két pohár teával a kezében. Leteszi elénk az apró napraforg ókkal díszített poharakat a dohányzóasztalra. – Köszönöm. – Iszom eg y kortyot, aztán finoman visszateszem a poharat az asztalra. Nem tett ki alátétet. Leül velünk szemben eg y székre. – Andrew azt mondta, hog y Észak-Karolinában élsz. Aha… nem mesélt rólam semmit, mi? Szinte hallom, ahog y Andrew mag ában felnevet. Tudja, hog y most nem vethetek rá g yilkos pillantást, és hókon se leg yinthetem, ahog yan ilyenkor szoktam. Csak mosolyg ok, mintha itt sem lenne. – Ig en. New Bernben születtem, de majdnem eg ész életemben Raleig h-ban laktam. – Iszom még eg y korty teát. Marna keresztbe teszi a lábát, a kezét az ölébe ejti. Eg yszerű ékszereket visel: két keskeny g yűrűt mind a két kezén, eg y pár apró, g ömb alakú arany fülbevalót és eg y hozzáillő nyakláncot a fehér ing blúz fölött. – A leg idősebb nővérem Raleig h-ban élt tizenhat évig , mielőtt visszaköltözött volna Texasba. Észak-Karolina g yönyörű. Mosolyog va bólintok. Nyilván ezzel akarta meg törni a jeg et, mert hirtelen kínos csend ereszkedik körénk, és látom, hog y állandóan Andrew-ra néz – aki persze eg y szót sem szól. Kellemetlenül érzem mag am, mert úg y tűnik, mintha olvasnának eg ymás g ondolataiban, én pedig kimaradok a néma párbeszédből. – Szóval, Camryn – fordul felém Marna –, milyen célból utaztál, amikor találkoztál Andrew-val? Remek, erre a kérdésre nem számítottam. Nem akarok hazudni, de az ig azat sem árulhatom el, mert ilyesmiről nem cseveg oldottan az ember eg y tea mellett valakivel, akivel csak most ismerkedett meg . Andrew nag yot kortyol, majd visszateszi a poharat az asztalra. – Mondhatjuk, hog y eg y csónakban eveztünk – szólal meg váratlanul. – A hosszabbik utat választottam, Camryn pedig céltalanul bolyong ott, és úg y alakult, hog y az útjaink keresztezték eg ymást. Marna szeme érdeklődőn felcsillan. Rám pillant, aztán Andrew-ra, aztán kettőnkre néz. Valami meleg , de nag yon titokzatos kifejezés van az arcán, eg yáltalán nem az a zavart szkepticizmus, amit vártam. – Nos, Camryn, szeretném, ha tudnád: nag yon örülök, hog y ti ketten találkoztatok. A társaság od
átseg ítette Andrew-t eg y nag yon nehéz időszakon. A mosoly eg y kissé lehervad az arcáról, és a szemem sarkából látom, hog y Andrew fig yelmeztetőn ránéz. Nem akarja, hog y az apja haláláról beszéljünk, vag y talán attól fél, hog y az anyja valami kínosat talál mondani. Kényelmetlenül érzem mag am, mert nem tudok olvasni a g ondolataikban. Az anyukája kedvéért az arcomra kényszerítek eg y halvány mosolyt. – Őszintén szólva, mind a ketten nag yon sokat seg ítettünk egymásnak. – Mivel ez az ig azság , most már őszintébben tudok mosolyog ni. Marna a combjára csap, boldog an elmosolyodik, és feláll a székről. – El kell intéznem eg y telefont – közli lendületes kézmozdulat kíséretében. – Teljesen kiment a fejemből, hog y szóljak Ashernek a motor miatt, amit meg akar venni Mr. Sanderstől. Jobb lesz, ha g yorsan felhívom, mielőtt meg int elfeledkezem róla. Bocsássatok meg eg y percre. Lopva Andrew-ra néz, mielőtt kimenne a szobából. Csak nem hiszik, hog y nem g ondolom: valami történik, amiről nyilvánvalóan nem lenne szabad tudnom? Nem bírom eldönteni, hog y ellenszenvvel viseltetik-e irántam, és csak meg játssza mag át, hog y ne bántsa meg Andrew-t, vag y teljesen másról van szó. Meg őrjít a bizonytalanság , és már eg yáltalán nem érzem mag am olyan nyug odtnak, mint amikor meg jöttünk. Alig ment ki a szobából, Andrew is feláll. – Mi folyik itt? – kérdezem könnyed hang súllyal. Lenéz az arcomba, és a tekintetéből nyilvánvaló, hog y tudta: előbb-utóbb fel fog om tenni ezt a kérdést. Tisztában van vele, hog y sokkal jobb meg fig yelő vag yok, mint amennyire az a számára kényelmes lenne. Elg ondolkodva vizsg álja az arcomat, és nem mosolyog . Úg y néz rám, mintha el akarna búcsúzni. Aztán lehajol, és meg csókol. – Az ég világ on semmi, bébi – válaszolja. Próbálja meg játszani mag át, de most nem az a bohókás, mosolyg ós Andrew, akit már olyan jól ismerek. Tudom, hog y hazudik, és kizárt, hog y ezt annyiban hag yjam. Addig azonban nem feszeg etem a kérdést, amíg itt vag yunk, de az, hog y utána mi lesz, már eg y másik történet. – Eg y perc és jövök – mondja, aztán elindul az anyukája után.
36 ANDREW TALÁN NEM KELLETT VOLNA mag ammal hoznom Camrynt, mert okos lány, és tudhattam volna, hog y észre fog ja venni a leg apróbb jeleket is. Persze anyám nem is nehezítette meg a dolg át. De fontos volt, hog y találkozzanak, és azt tettem, amit kellett. Átmeg yek a dolg ozószobán, vég ig a folyosón, anyu hálószobájába. Rám vár, és sír. – Anyu, ne csináld ezt, kérlek. – Mag amhoz ölelem, a tenyeremet a tarkójára szorítom. Szipog , fulladozva próbálja abbahag yni a sírást. – Andrew, kérlek, elmennél a meg beszélésre és… – Nem, anyu, fig yelj! – Finoman eltolom mag amtól, és a szemébe nézek. Meg szorítom a vállát. – Túl rég en történt. Túl sokáig vártam, és ezt te is tudod. Elismerem, hog y nyolc hónappal ezelőtt meg kellett volna tennem, de nem íg y történt, és most már késő. – Nem lehetsz ebben ennyire biztos. – Könnyek patakzanak az arcán. Meg lág yítom a vonásaimat, de tudom, hog y nem fog om meg g yőzni, bármennyire is próbálom. – Rosszabb lett a helyzet. Fig yelj, csak azt szeretném, ha meg ismernéd Camrynt. Ő nag yon fontos a számomra. Mind a ketten nag yon fontosak vag ytok a számomra, és azt hiszem, meg kell ismernetek eg ymást… Anyu a kezét tördeli. – Nem vag yok képes erről beszélni – nyög i ki. – Eg yszerűen képtelen vag yok. Meg teszek mindent, amit akarsz, fiam, és máris szeretem őt. Tudom, hog y csodálatos lány, és teljesen más, mint azok, akikkel korábban dolg od volt. És nemcsak azért fontos a számomra, mert neked az, hanem azért is, amit adott neked. – Köszönöm – válaszolom, és próbálok nem sírni. A kezem lecsúszik a válláról. Benyúlok a farzsebembe, előhúzok eg y összehajtott borítékot, és belenyomom anyu vonakodva kinyújtott kezébe. Aztán meg puszilom a homlokát. Nem hajlandó ránézni a borítékra. Számára ez a vég . Számomra eg y vallomás mindarról, amit képtelen vag yok szemtől szembe kimondani. Anyu bólint, és még keservesebben zokog . Leteszi a borítékot a komód tetejére, és előránt eg y zsebkendőt a dobozból. Letörölg eti a könnyeit, szipog , próbálja visszanyerni a lélekjelenlétét, mielőtt visszamenne a nappaliba Camrynhoz. – Miért nem mondod el neki, Andrew? – fordul felém a küszöbről. – Tudnia kell, hog y eg yütt meg tehessétek azokat a dolg okat, amiket szerettél volna, mielőtt… – Képtelen vag yok rá – válaszolom, és majd’ meg szakad a szívem. – Azt akarom, hog y minden
úg y történjen, ahog yan normális esetben lenne. Nem akarok semmit siettetni emiatt. Nem tetszik neki a válasz, de meg érti. Eg yütt meg yünk vissza a nappaliba, és Camryn kedvéért elmosolyodik, amikor belépünk a szobába. Camryn visszamosolyog , de látszik rajta, hog y észrevette: anyu sírt. Anyu odameg y hozzá, és Camryn ösztönösen feláll. – Sajnálom, hog y nincs több időm a számotokra – mondja, miközben meg öleli Camrynt –, de miközben Asherrel beszéltem, a másik vonalon rossz hírt kaptam eg y rokontól. Remélem, meg érted. – Természetesen. – Camryn arca elkomorodik az ag g odalomtól. Vet rám eg y g yors pillantást. – Sajnálattal hallom. Remélem, minden rendbe jön. Anyu bólint, és könnyes szemmel elmosolyodik. – Köszönöm, édesem. Kérd meg Andrew-t, hog y hozzon el újra. Mindig szívesen látlak. – Köszönöm – feleli Camryn halkan, aztán újra meg öleli anyut. – Andrew, mi volt ez az eg ész? – támad nekem, még mielőtt becsukná mag a mög ött az autó ajtaját. Felsóhajtok, és beindítom a motort. – Csak testvéri civakodás – válaszolom, és ig yekszem nem nézni rá. Hátramenetbe állítom a sebváltót. – Anyu mindig kiborul, amikor Aidannel összeveszünk. – Hazudsz. Íg y ig az, és szándékomban áll folytatni. Gyors pillantást vetek rá, aztán visszafordítom a tekintetem az útra. – Csak nem akart tég ed is beleráng atni – folytatom, és a hazug ság csak úg y ömlik a számból. – De az eg ész apu temetése miatt van. Nyilván feltűnt, hog y nem hozta szóba előtted a témát. Azért ráng atott mag ával a hátsó szobába, hog y tég ed meg kíméljen. Még mindig nem hisz nekem, de érzem, hog y jó úton haladok. – És mi volt az a hír a rokonról? – Azt csak kitalálta. Nég yszemközt akart beszélni velem, és elmeséltem neki, hog y vitatkoztunk Aidannel, mielőtt eljöttünk otthonról. Ettől kiborult. Camryn felsóhajt, és az ablak felé fordul. – Anyu tényleg kedvel tég ed. Rám néz. Látom az arcán, hog y szíve szerint folytatná a meg kezdett témát, de meg g ondolja mag át. – Anyukád nag yon kedves asszony – szólal meg . – Talán te és Aidan (meg nyomja a szót, mintha még mindig nem hinne eg y szót sem abból, amit korábban mondtam) próbálhatnátok jobban kijönni eg ymással, hog y ne szomorítsátok el túl g yakran. Bár most nem ez a lényeg , a tanácsa meg szívlelendő.
– Nézd, bébi, sajnálom. Talán várnom kellett volna ezzel a találkozással. – Nem, minden oké – válaszolja, és közelebb csúszik hozzám az ülésen. – Örülök, hog y elhoztál. Ettől olyan… különleg esnek érzem mag am. Azt g ondolom, most már hisz nekem, vag y csak ig yekszik nem fog lalkozni az előbbiekkel, mert tudja, hog y eg yhamar nem szedi ki belőlem az ig azat. Átkarolom. – Nos, tényleg különleges vag y. Ráhajtja a fejét a mellkasomra. – Nem árultad el neki, hog y holnap elmeg yünk innen. – Tudom, de majd meg mondom neki. Lehet, hog y még ma este felhívom. – Gyeng éden mag amhoz szorítom. – Most, hog y már ismer, és eg yértelműen kedvel tég ed, talán nem fog ag g ódni, hog y valami abnormálist csinálok. Camryn becsúsztatja a kezét a combom közé, és rám mosolyog . – Ig en, most már csak nekem kell elmondanom az én anyámnak. – Hirtelen feleg yenesedik ültében, mintha most jutott volna eszébe valami. – De ráérek neki akkor is szólni, ha ÉszakKarolinában járunk, és akkor be is ug orhatunk hozzá, hog y meg ismerkedjetek. Gyönyörű kék szeme boldog an csillog . Visszamosolyg ok és bólintok. – Haza akarsz vinni eg y ilyen fickót az anyukádhoz? Mi lesz, ha meg látja a tetkóimat, és elrabol tőlem? – viccelek. – Kizárt – nevet fel. – Inkább beléd fog esni. – Király, mindig ki akartam próbálni idősebb nővel! Kimered a szeme a döbbenettől, mire hátrahajtom a fejem, és hang osan felnevetek. – Bébi, csak viccelek! Rám vicsorog , aztán mélyen, szenvedőn felsóhajt, de látom az arcán, hog y jól mulat. – Hé, voltál valaha… tudod? – Nem képes hang osan kimondani, és ezt rettenetesen viccesnek találom. – Idősebb nővel? – kérdezem vig yorog va. A téma szemlátomást kellemetlen a számára, de ő vetette fel, úg yhog y kihasználom az alkalmat, hog y kínozzam eg y kicsit. – Ig en, voltam. Felkapja a fejét, és elkerekedik a szeme. – Nem ig az! – De ig en – válaszolom nevetve. – És hány éves volt? Vag y… voltak? – Meg biccenti a fejét, de a szemét nem veszi le rólam. A többes szám használata veszélyes terület, de nem akarok teljesen őszinte lenni vele. Leg alábbis ezekben a dolg okban… Ráteszem a kezem a combjára.
– Voltak páran. Az eg yikük csak harmincnyolc éves lehetett, ami majdnem olyan, mintha huszonnyolc lett volna. De eg yszer lefeküdtem eg y neg yvenhárom év körüli nővel is. Camryn elpirul, de nem tűnik féltékenynek vag y dühösnek. Talán csak eg y kicsit… ag g ódónak. – És melyiket kedveled jobban? – kérdi óvatosan. Próbálok nem vig yorog ni. – Bébi, nem a kor számít. Úg y értem, nem vag yok oda a nag yikért vag y ilyesmi, de szerintem minden nő, leg yen bármilyen idős, aki törődik azzal, hog y vonzó leg yen, abszolúte alkalmas a meg kefélésre. – Ó, istenem! – nevet fel. – És még nekem van mocskos szám! De nem feleltél a kérdésemre. – De, tulajdonképpen feleltem – cikizem tovább. – Azt kérdezted, melyiket kedvelem jobban, és erre nincs eg yértelmű válasz, csak általánosság ban beszélhetek. Persze, pontosan tudom, mire akart kilyukadni, és szerintem ezzel ő is tisztában van. De soha nem hag yom ki az alkalmat, ha piszkálhatom. Összehúzott szemmel rám néz. Felnevetek, és meg adom mag am. – Bébi, senkivel nem volt olyan jó a szex, mint veled. – Az ajkát big g yeszti, mintha azt mondaná: ja, persze, ezt csak azért mondod, mert most elfog ult vag y. – Komolyan, Camryn. Nem csak lyukat próbálok beszélni a hasadba, mert féltem a g olyóimat. Elmosolyodik, a szemét forg atja, de vég re hisz nekem. Közelebb húzom mag amhoz, ő pedig boldog an hajtja vissza a fejét a mellkasomra. – Azért veled a leg jobb szeretkezni, mert olyasmit adsz nekem, amit soha nem kaptam meg eg yetlen lánytól sem korábban. Felemeli a fejét, és kérdőn rám néz. Rámosolyg ok, és folytatom. – Visszaadtam az ártatlanság odat, és elértem, hog y kényelmesen érzed mag ad a bőrödben, amikor a szexről van szó. Ezt nag yon vonzónak találom. Közelebb hajol, és meg csókolja az államat. – Csak azért kedvelsz, mert a múltkor leszoptalak az autóban. Felnézek az ég felé, és elvig yorodom. – Nos, azt tényleg , tényleg , de tényleg imádtam, de nem, bébi, nem azért kedvellek. Úg y látszik, visszaadtam az önbizalmát. A fejét a mellemhez dörg öli, és szorosan átöleli a derekamat. Eg y szót sem szólunk többet eg ész úton hazafelé, de ő nem érzi mag át olyan kényelmetlenül, mint én. Nem akarom, hog y ag g ódjon, és nem szeretném összetörni a szívét – sem most, sem soha. Ug yan ez elkerülhetetlen, de ig yekszem olyan sokáig elodázni, amennyire csak lehet. A következő nég y órát a kanapén elnyúlva töltjük filmnézéssel. A karomban tartom, és meg csókolom minden eg yes alkalommal, amikor meg próbál odafig yelni eg y-eg y fontosabb
jelenetre. Bedug om a nyelvem a fülébe, csak hog y halljam, ahog y azt sikítja, milyen g usztustalan vag yok. Annyira helyes, amikor „undorkodik”, szóval az ő hibája, hog y ennyire élvezem. Próbálunk betalálni eg ymás szájába a pattog atott kukoricával, és versenyzünk, ki a jobb. Ő nyer, hat a nég y ellen, aztán abbahag yjuk a játékot, és rendesen eszünk, ahog y felnőttekhez illik. Bemutatom a virág omnak, Georg iának; csodával határos módon nem száradt ki, míg távol voltam. Camryn mesél a kutyájáról, amelyet eg y menhelyről fog adott örökbe, és BeeBopnak nevezett el, én pedig elmondom, mennyire sajnálom szeg ény állatot, hog y ilyen elbaszott nevet kapott. Véletlen eg ybeesés, hog y BeeBop is vértolulásos szívelég telenség ben pusztult el, mint az én kutyám és leg jobb barátom, Maximus. Mutatok neki képeket róla, és véletlenül nála is van eg y BeeBopról. Szeg ényke annyira rusnya volt, hog y az már szinte édes. Órákon keresztül beszélg etünk, míg vég ül terpeszülésben az ölembe kucorodik. Eg ész testével hozzám simul, és lág yan a fülembe suttog ja: „bújjunk ág yba”. Meg rázkódom a g yönyörtől. Felemelem. A lábát a derekam köré fonja, a popsija kényelmesen elfér a tenyeremben. Beviszem a hálószobába. Levetkőzöm, és lefekszem az ág y közepére. A farkam kőkemény, mióta felálltunk a kanapéról. Nézem, ahog yan lassan levetkőzik. Nemcsak a ruháit veti le, hanem a szég yellőség ét is. Feltérdel az ág yra, és lassan fölibém mászik. A csípőmre ül, a farkam a forró öléhez szorul. A tekintetünk eg ymásba kapcsolódik, miközben lehajol, meg csókolja a mellkasomat, a nyelve heg yével körbenyalja a bimbóimat. Amikor meg csókol, eleng edem a combját, és meg markolom a mellét. – Annyira jó veled – suttog om a szájába, mielőtt rám tapasztja az ajkát. Finoman meg emelem a csípőmet, mire ő erősen leszorítja a sajátját. Incselkedik velem, én a leg szívesebben eg y mozdulattal beléhatolnék, de most az övé az irányítás, és boldog an hag yom, hog y azt teg yen velem, amit akar. Az ajka vándorútra indul. Meg csókolja a nyakam eg yik oldalát, aztán a másikat, és közben folyamatosan mozg atja a csípőjét, hog y még jobban felizg asson. – Először hadd nedvesítselek meg – suttog om, leszorítva a csípőjét. Épp elég nedves már, de nem ez a lényeg . – Csússz közelebb, bébi! Meg nyalja az ajkamat, aztán feljebb mászik, miközben én lefelé csúszom az ág yon. Amikor a combja átkarolja a fejemet, nem veszteg etem az időt: vadul nyalni kezdem, erősen szopog atom a csiklóját. Hamar elveszíti az önuralmát, a testét az arcomba nyomja, az ujjai szorítják a fejtámlát. Olyan kibaszottul nedves már. Amikor nyög décselni kezd, abbahag yom a nyalást. Tudja, hog y miért. Tudja, hog y azt akarom: eg yütt élvezzünk el. Vég ig csúszik a testemen, és a csípőmre ül. A farkamhoz dörg öli mag át, aztán hátranyúl, és a kezébe fog . Mind a ketten felnyög ünk és meg rázkódunk, ahog y lassan a testébe fog ad. Eg ész éjszaka szeretkezünk, vég ül álomba zuhan a karjaim között. Mag amhoz szorítom, és soha nem akarom eleng edni. A hajába fúrom az arcomat, és csendesen álomba sírom mag am.
37 CAMRYN – ANDREW? – SZÓLONGATOM, és átg ördülök az ág y másik felére. Lassan felemelem a fejem, és látom, hog y nincs sehol. Meg érzem a piruló szalonna illatát. Eszembe jut az éjszaka, és elmosolyodom. Kikászálódom az összeg yűrt ág ynemű közül, felkelek, és felveszem a bug yimat meg eg y pólót. Andrew-t a tűzhely előtt találom a konyhában. – Bébi, miért keltél fel ilyen korán? Odameg yek a hűtőhöz, kinyitom, hog y keressek valami innivalót. Fog at kellene mosnom, de nem akarom, hog y a fog krém elrontsa a reg g eli ízét. – Ág yba akartam vinni neked a reg g elit. Kicsit lassabban beszél, mint szokott, és a hang ja is furcsa. Felpillantok a hűtőből. Moccanatlanul áll, és meredten bámulja a serceg ő zsírt. A fejét is alig emeli fel, hog y rám nézzen. – Andrew? A szívem eg yre hevesebben kalimpál, bár nem tudom, miért. Mellé lépek, és a karjára teszem a kezem. Felemeli, és lassan felém fordítja a fejét. – Andrew… Mint eg y lassított felvételen, Andrew összecsuklik. A kezében tartott falapát a padlóhoz csapódik, forró zsír fröcsköl róla mindenfelé. Utánakapok, de nem bírom meg tartani a testét. Mintha meg állt volna az idő, mindent lassított felvételként érzékelek: a sikolyaimat, a kezemet, ahog yan meg rag adom a vállát, a fejét, ahog yan többször a padlónak csapódik. Aztán a teste remeg ni és g örcsösen ráng atózni kezd, és hirtelen minden felg yorsul, és rémisztővé válik. – ANDREW! Ó, ISTENEM! ANDREW! Szeretném felseg íteni a földről, de a teste eg yfolytában ráng atózik, a szeme kifordul, az állkapcsa iszonyatosan összeszorul. A vég tag jai viszont teljesen merevek. Sikoltok, könny záporozik az arcomon. – Valaki seg ítsen! – Hirtelen mag amhoz térek a dermedtség ből, és körülnézek, hol a telefon. Szerencsére a mobilját a konyhapulton hag yta. Tárcsázom a 911-et, és amíg felveszik, elzárom a g ázt. – Kérem! Rohama van! Kérem, seg ítsen valaki! – Asszonyom, először is nyug odjon meg . Még mindig tart a roham? – Ig en!
Iszonyodva fig yelem, ahog y Andrew teste a földön ráng atózik. Annyira retteg ek, hog y mindjárt elhányom mag am. – Asszonyom, szeretném, ha eltenne a közeléből mindent, ami sérülést okozhat. Van rajta szemüveg ? Van a közelében bútor vag y bármi más, amibe beleütheti a fejét? – Nincs. De-de beütötte a fejét, amikor összeesett. – Rendben, akkor most keressen valamit, amit a feje alá tehet, eg y párnát, vag y bármit, ami meg védi. Körülnézek a konyhában, de nem találok semmi meg felelőt. Berohanok a nappaliba, felkapok eg y párnát a kanapéról, és beviszem a konyhába. Csak annyi időre teszem le a telefont a kezemből, amíg a párnát becsúsztatom Andrew feje alá. Ó, ne… Ó, istenem, mi történik vele?! Visszateszem a telefont a fülemhez. – Oké, tettem eg y párnát a feje alá. – Rendben, asszonyom – mondja nyug odt hang on a diszpécser. – Mióta tart a roham? Van valami diag nosztizált beteg ség e, ami okozhatta? – N-n-nem tudom, talán… két perce, leg följebb három. És nem, soha nem láttam még , hog y rohamot kapott. Soha nem említette, hog y… – Tényleg , eg y szót sem szólt arról, hog y beteg lenne. Mindenféle g ondolatok futnak át az ag yamon, és ettől meg int kezdem elveszíteni a nyug almamat. – Kérem, küldjön eg y mentőt! Kérem! Siessenek! – nyög öm ki könnyek között. Andrew abbahag yja a ráng atózást. Mielőtt a diszpécser válaszolhatna, felkiáltok. – Abbamaradt a roham! M-mit csináljak most? – Rendben, asszonyom, kérem, fordítsa az oldalára – azonnal küldöm a mentőt. Mondja a címet! Az oldalára fordítom Andrew-t, aztán meg dermedek, amikor meg kérdezi a címet. Nem… Én nem tudom! A francba! – N-nem tudom… – Felpattanok, a pulthoz rohanok, ahol kupacban állnak a levelek. Felkapom a leg felső borítékot, és felolvasom róla a címet a diszpécsernek. – A mentő már úton van. Szeretné, ha tartanám a vonalat, amíg a kollég ák odaérnek? Nem ig azán fog om fel, mit mondott, mondott-e eg yáltalán valamit, vag y csak képzelem az eg észet, de képtelen vag yok meg szólalni. Nem tudom levenni a szemem Andrew-ról, aki ájultan fekszik a padlón. – Nincs mag ánál! Ó, istenem, miért nem ébred fel?! – Félelmemben a számhoz szorítom a kezem. – Ez nem szokatlan – feleli a diszpécser, és a hang ja visszaránt a valóság ba. – Szeretné, ha vonalban maradnék, amíg a mentő meg érkezik? – Ig en, kérem, ne teg ye le! Kérem! – Oké, itt vag yok. – A hang ja meg nyug tató. Nem kapok leveg őt, nem tudok g ondolkodni,
beszélni. Nem vag yok képes semmit csinálni, csak meredten bámulok Andrew-ra. Még attól is félek, hog y leüljek mellé a földre, hátha újra kezdődik a roham, és útban leszek. Pár perc múlva meg hallom a szirénát. – Azt hiszem, meg jött a mentő – szólok bele a telefonba. Még mindig nem tudom levenni a tekintetem Andrew-ról. Miért történik ez? Kopog tatnak az ajtón, és szaladok, hog y beeng edjem a mentősöket. Észre sem veszem, hog y kiesett a kezemből a telefon, miközben a diszpécser még mindig vonalban van. A leg közelebbi dolog , amire emlékszem, az, hog y Andrew-t felszíjazzák a hordág yra. – Mi a fiatalember neve? – kérdezi eg y hang , biztos az eg yik mentős, de nem nézek rá. Csak Andrew-t látom, ahog y kig urítják a lakásból. – Andrew Parrish – válaszolom g yorsan. Fél füllel hallom, hog y melyik kórházba viszik. Amikor elmennek, csak állok bénán, és bámulom az ajtót. Hosszú percek telnek el, mire összeszedem mag am. Felkapom a telefont, és meg keresem Andrew anyukájának a számát. Sírva fakad, amikor elmondom, mi történt, és kiejti a kezéből a telefont. – Ms. Parrish? – Én is mindjárt sírni kezdek. – Ms. Parrish? – szólong atom, de senki nem felel. Kapkodva felöltözöm – fog almam sincs, mit vettem fel –, felkapom a kocsikulcsokat, a retikülömet, és kirohanok az ajtón. Meg yek már eg y ideje, mire ráeszmélek, hog y fog almam sincs, hol vag yok és hol van a kórház. Meg állok eg y benzinkútnál, ahol elmag yarázzák az utat, de íg y is alig találok oda. Eg yszerűen képtelen vag yok g ondolkozni. Mikor meg érkezem, becsapom a kocsiajtót, és berohanok a sürg ősség ire. Kész csoda, hog y nem hag ytam el a retikülömet. Az információs pultnál a nővér utánanéz a számítóg épben Andrew-nak, aztán a várószobába irányít. Eg yedül vag yok. Talán eg y óra telik el, de lehet, hog y tévedek. Mindeg y, hog y eg y óra, öt perc vag y eg y hét, nem tudom meg mondani. Fáj a mellem, olyan sokat sírtam. Fel-alá járkálok a szobában, már fejből tudom, hány folt van a szőnyeg en. Újabb óra telik el. A várószoba halálosan unalmas a barna falakkal és a szabályosan két sorba rendezett barna székekkel. Eg y óra ketyeg a falon, hallom, ahog y a mutató körbejár. Az eg yik sarokban, a mosdó melletti asztalon van eg y kancsó kávé. Eg y férfi – leg alábbis azt hiszem, férfi volt – az előbb bejött a szobába eg y műanyag pohárral a kezében, töltött mag ának kávét, majd távozott. Újabb óra telik el. Fáj a fejem, a szám kicserepesedett és felrepedt. Állandóan nyalog atom, és ettől még rosszabb. Eg y ideje már nem láttam nővért a közelben. Bárcsak meg szólítottam volna azt, aki utoljára elment az ajtó előtt, mielőtt eltűnt volna a hosszú, steril folyosón.
Mi tart ilyen sokáig ? Mi történik? A tenyerembe támasztom a homlokomat, és éppen nyúlnék be a táskámba Andrew telefonjáért, amikor meg hallok eg y ismerős hang ot. – Camryn? A hang felé fordulok, és meg látom Andrew öccsét, Ashert belépni. Szeretnék meg könnyebbülést érezni, hog y vég re meg tudom, mi történik, de képtelen vag yok rá, mert érzem, hog y valami retteneteset fog mondani. Amennyire tudom, Asher nem is volt Texasban, és ha most itt van, akkor felpattant az első repülőre, ilyesmit pedig csak akkor csinál az ember, ha nag y a baj. – Asher? – A sok sírástól rekedt a hang om. Habozás nélkül a karjába vetem mag am. Szorosan átölel. – Kérlek, áruld el, mi történik. – Meg int patakzik a könnyem. – Andrew jól van? Asher kézen fog , és leültet mag a mellé. Meg rag adom a retikülömet, hog y leg yen mibe kapaszkodnom. Asher annyira hasonlít Andrew-ra, hog y meg szakad a szívem. Kedvesen rám mosolyog . – Ig en, jól van. – Ez a pár szó elég , hog y életre keljek. – De valószínűleg nem sokáig . Amilyen g yorsan jött, olyan g yorsan ki is áramlik belőlem minden erő, a szívemből, a lelkemből elszáll minden remény. Mit beszél?... Mit akar ez jelenteni? A testemet rázza a zokog ás. – Mit akarsz ezzel mondani? – Alig tudom kipréselni mag amból a szavakat. Asher mély léleg zetet vesz. – Úg y nyolc hónappal ezelőtt a testvérem meg tudta, hog y ag ydag anata van… A szavaira meg áll a szívem, és elakad a léleg zetem. A táska kiesik az ölemből, és minden kiborul belőle, de nem tudok meg mozdulni, hog y összeszedjem. Nem vag yok képes meg mozdítani eg yetlen porcikámat sem… Érzem, hog y Asher meg fog ja a kezem. – Apu beteg ség e miatt Andrew nem volt hajlandó további vizsg álatoknak alávetni mag át. Még ug yanazon a héten, amikor diag nosztizálták a beteg ség et, vissza kellett volna mennie dr. Marstershez, de nem tette. Anyu és Aidan mindent meg tettek, hog y meg g yőzzék, és vég ül bele is eg yezett a vizsg álatokba, de aztán apu állapota rosszabbodni kezdett, és íg y már nem került rá sor. – Nem… – Csak rázom a fejem, mert nem akarom elhinni, amit mond. – Nem… – Ki akarom verni a fejemből a szavait. – Ezért esett Andrew és Aidan eg ymás torkának – folytatja. – Aidan azt akarta, hog y Andrew meg teg ye, amit kell, de Andrew, amilyen makacs, eg yfolytában ellenkezett. A fal felé fordulok.
– Akkor hát ezért nem akarta soha meg látog atni az apját a kórházban… – A felismerés még jobban meg bénít. – Ig en – válaszol Asher halkan. – És ezért nem akart eljönni a temetésre. Asherre emelem a tekintetem, a szemébe nézek, kezemet a számra szorítom. – Fél. Attól fél, hog y ug yanaz történik vele is. Hog y a dag anatot nem lehet meg operálni. – Ig en. Felpattanok; érzem, hog y valami összetörik a talpam alatt. – De mi van, ha nem ennyire rossz a helyzet? – Kétség beesetten keresek valami reménysug arat. – Itt van a kórházban, most meg vizsg álhatják. – Már indulok is az ajtó felé. – Rábeszélem, hog y beleeg yezzen. Kényszeríteni fog om! Rám hallg atni fog ! Asher meg rag adja a karomat. Hátrafordulok. – Annak alapján, ami eddig kiderült, nag yon kicsi az esély, Camryn. Mindjárt elhányom mag am. Az arcomat mintha ezernyi tűvel szurkálnák, ég etik a bőrömet a könnyek. Reszket a kezem. Az eg ész kibaszott testem remeg . – Túl sokáig késlekedett – teszi hozzá Asher halkan. A kezembe temetem az arcomat, testemet rázza a zokog ás. Érzem, hog y Asher szorosan mag ához ölel. – Gyere, látni akar. Erre felnézek. – Bekísérlek a szobájába. Csak várj még eg y kicsit, amíg anyu elmeg y. Utána visszajövök érted. Képtelen vag yok meg szólalni. Csak állok ott némán… és haldoklom leg belül. Soha életemben nem éreztem még ekkora kínt. Asher a szemembe néz, hog y lássa, meg értettem-e, amit mondott, aztán a biztonság kedvéért meg ismétli. – Mindjárt visszajövök érted. Addig maradj itt. Kimeg y a szobából, én pedig meg rag adom a leg közelebbi széket, és leülök, nehog y összeessek. Nem látok tisztán, könny ég eti a szememet. Úg y érzem, mintha valaki feltépte volna a mellkasomat, és kiszakította volna a szívemet. Nem biztos, hog y képes leszek Andrew-ra nézni anélkül, hog y elveszíteném a józan eszemet. Miért tette ezt?! Miért történik ez?! Mielőtt meg őrülnék, és nekiállnék törni-zúzni, lekuporodom a padlóra. Észre sem vettem, hog y Asher mindent összeszedett, visszarakott a retikülömbe, és feltette a táskát a székre. Előkotrom a mobilomat, és felhívom Natalie-t. – Helló? – Natalie, te-teg yél meg nekem valamit.
– Cam… te sírsz? – Natalie, kérlek, fig yelj rám. – Oké, persze, itt vag yok. Mi a baj? – Te vag y a leg jobb barátom, és szükség em van rád. Gyere Galvestonba, amilyen g yorsan csak tudsz. Eljössz? Szükség em van rád. Kérlek. – Ó, istenem, Camryn, mi a csuda folyik ott? Mi történt? Jól vag y? – Semmi sem történt velem, de szükség em van rád. Szükség em van valakire, és csak te vag y nekem. Anyu nem… Natalie, kérlek! – R-rendben. – Hallom a hang jában az ag g odalmat. – Az első g éppel indulok. Nemsokára ott vag yok. Tartsd mag adnál a mobilodat. Leejtem a karom mag am mellé, a mobilt a markomban szorong atom, és bámulom a falat. Eg y örökkévalóság telik el, mire Asher hang ja visszaráng at a valóság ba. Felpillantok. Hozzám lép, és nyújtja felém a kezét, mert tudja, hog y támaszra van szükség em. A lábam g yeng e, alig bírok lépni. Asher szorosan fog ja a kezem. Kilépünk a fényesen meg világ ított folyosóra, és elindulunk a lift felé. – Meg kell nyug odnom – szólalok meg , de inkább csak mag amat biztatom. Kihúzom a kezem az övéből, meg törölg etem az arcomat, és az ujjaimmal vég ig szántok a hajamon. – Nem mehetek be hozzá hisztériás állapotban. Nincs rá szükség e, hog y nyug tatg atnia kelljen. Asher nem válaszol, én pedig nem nézek rá. Eltorzított tükörképünket visszaveri a liftajtó. Két emeletet meg yünk fölfelé, aztán az ajtók kinyílnak. Először csak állok bénán, félek kilépni a folyosóra, aztán veszek eg y mély léleg zetet, és meg törlöm a szemem. A folyosó közepén meg állunk eg y széles faajtó előtt. Résnyire nyitva van. Asher kitárja előttem, de nem emelem fel a fejem, azt a láthatatlan határvonalat bámulom a földön, amely elválaszt Andrew-tól, és amelyet félek átlépni. Úg y érzem, hog y ha meg látom őt a kórházi ág yon, akkor nincs többé visszaút. Összeszorítom a szemem, visszafojtom a könnyeket, mély léleg zetet veszek, és ökölbe szorított kézzel markolom a táskámat. Kinyitom a szemem, mikor Andrew anyukája kilép az ajtón. Az arcán látszik, hog y kimerítette a fájdalom, ahog yan eng em is. Kócos a haja, a szemhéja vörös a sírástól, de kikényszerít mag ából eg y szeretetteljes mosolyt, amikor rám néz, és meg fog ja a vállamat. – Örülök, hog y itt vag y, Camryn – mondja, majd Asherrel eg yütt kéz a kézben távoznak. Eg y pillanatig fig yelem, ahog y távolodnak a folyosón, aztán a küszöbről benézek a szobába, ahol Andrew fekszik. Belépek. – Gyere ide, bébi – szólal meg Andrew, amikor meg lát. Eg y pillanatra meg dermedek, de amikor a szemébe nézek, abba a felejthetetlen zöld szempárba,
amely meg ig ézett, kiejtem a kezemből a táskát, és az ág yához szaladok.
38 A KARJÁBA VETEM MAGAM, és szorosan átölel, de nem annyira erősen, ahog yan szeretném. Bárcsak kiszorítaná belőlem a szuszt, soha többé nem eng edne el, és mag ával vinne. De Andrew még nag yon g yeng e, a beteg ség g yorsan elemészti az erejét. A tenyerét az arcomra szorítja, kisimítja a homlokomból a kósza tincseket, és lecsókolja a könnyeket, amelyeket annyira próbáltam visszafojtani a kedvéért, hog y ne kelljen a vig asztalásomra pocsékolnia az erejét. De a szívnek nem lehet parancsolni, mindig eléri, amit akar, főleg akkor, amikor haldoklik. – Annyira sajnálom – mondja fájdalmas, elkeseredett hang on, a tenyerét még mindig az arcomra szorítva. – Nem voltam képes elmondani neked, Camryn… Nem akartam, hog y meg mérg ezze az eg yütt töltött időnket. A szememből patakzik a könny, vég ig folyik az ujjain és a csuklóján. – Remélem, nem… – Nem, Andrew – szakítom félbe elcsukló hang on. – Meg értem, nem szükség es mag yarázkodnod. Örülök, hog y nem árultad el… Ez meg lepi, de örül is neki. Közelebb húz mag ához, meg csókol. – Ig azad van. Ha elárulod, az beárnyékolta volna az eg yütt töltött időt… N-nem is tudom, minden más lett volna, és az rettenetes lenne. De eg y dolog miatt sajnálom, hog y nem mondtad meg , Andrew: ha tudtam volna, meg tettem volna bármit, akármit, hog y hamarabb kórházba kerülj. – Eg yre hang osabban beszélek, mintha fájna kimondani a szomorú ig azság ot. – Talán… Andrew meg rázza a fejét. – Bébi, már akkor is túl késő volt, amikor találkoztunk. – Ne mondd ezt! Még most sem túl késő! Amíg életben vag y, addig még van remény. Kedvesen elmosolyodik, és elveszi a kezét az arcomról. A fehér takaróra ejti. A karjából infúziócső vezet az állvány felé. – Realista vag yok, Camryn. Az orvosok meg mondták, hog y nem túl jók az esélyeim. – De leg alább van még remény – erősködöm, és próbálom abbahag yni a sírást. – A kis esély még mindig több a semminél. – Feltéve, ha hag yom mag am meg műteni. Úg y érzem, mintha arcul ütött volna. – Hog y érted azt, hog y ha hag yod mag ad? Elfordítja a tekintetét. Meg rag adom az állát, és mag am felé fordítom az arcát. – Nincs „ha”, Andrew. Ezt nem g ondolhatod komolyan. Kinyújtja felém a karját, és oldalra csúszik. Mag a mellé fektet, én pedig hozzábújok. Átkarol, és
szorosan mag ához ölel. – Ha nem találkoztam volna veled – mondja, és a szemembe néz –, akkor nem csináltam volna vég ig . Ha nem lennél itt most velem, akkor nem tenném meg , mert úg y g ondolnám, hog y a műtét csak pénz- és időpocsékolás, csupán hiú reményeket keltene a családomban, és elodázná az elkerülhetetlent. – De hag yod, hog y meg műtsenek, ug ye? – Inkább kérdezem, mint állítom. Vég ig simít az arcomon a hüvelykujjával. – Bármit meg teszek érted, Camryn Bennett. Akármi leg yen is az, nem érdekel… Bármit kérsz tőlem, én beleeg yezem. Kivétel nélkül bármit. Fojtog at a sírás, és mielőtt meg tudnék szólalni, Andrew kisimítja a hajat az arcomból, és mélyen a szemembe néz. – Meg teszem. A szájára tapasztom az ajkamat, és vadul csókolózni kezdünk. – Nem veszíthetlek el. Várnak minket a vég telen ország utak. A társam vag y. – Próbálok rámosolyog ni a könnyeimen keresztül. Meg puszilja a homlokomat. Csak fekszünk íg y eg ymás mellett eg y darabig , beszélg etünk a műtétről és a vizsg álatokról, amelyeket el kell még vég ezni, és meg mondom neki, hog y nem fog om eg yedül hag yni – addig maradok, ameddig csak kell. Aztán azokról a helyekről beszélg etünk, ahova szeretnénk elmenni, a dalokról, amelyeket meg akar tanítani nekem, hog y eg yütt énekelhessünk útközben. Soha nem akartam még annyira fellépni vele eg yütt, mint most. Lepipálom Céline Diont vag y bármelyik operaénekest, ha kell – nem érdekel, meg próbálom. Az sem érdekel, ha a közönség sikong atva menekül. Meg jelenik eg y nővér, hog y meg nézze, minden rendben van-e, és Andrew, aki már kicsit jobban van, és van ereje viccelődni, meg kérdezi, akar-e csatlakozni az „org iához”. A nővér csak mosolyog , a szemét forg atja, aztán meg y a dolg ára. De felvidítottuk eg y kicsit, és Andrew csak ennyit akart. Míg ott fekszem mellette, úg y érzem, olyan, mint rég en. Eg y időre elfeledkezünk a beteg ség ről és a halálról, és nem sírunk. Csak beszélg etünk, nevetg élünk, és olykor-olykor meg próbál meg érinteni „azokon” a helyeken. Kuncog ok, és eltaszítom a kezét, mert nem érzem helyénvalónak, amit csinál. Pihennie kell. De eg y idő után feladom az ellenállást, mert nag yon kitartó – és persze ellenállhatatlan. Hag yom, hog y a takaró alatt a kezével kielég ítsen, és aztán én is meg teszem neki ug yanezt. Eg y órával később felkelek az ág yról. – Bébi, mi a baj? – Nincs semmi baj – válaszolom mosolyog va, és leveszem a nadrág ot meg a pólót. Fülig érő szájjal rám vig yorog . Nem meg lepetés, hog y mocskos fantáziája még a kórházi ág yon is működik. – Bármennyire szeretnék veled szeretkezni eg y kórházi ág yon – fig yelmeztetem, miközben
visszabújok melléje –, ez nem fog meg történni. Minden erődre szükség ed lesz a műtét előtt. – Minden vág yam szeretkezni vele, de ez most nem a szexről szól. Érdeklődő tekintettel fig yeli, ahog y visszafekszem melléje eg y szál bug yiban és melltartóban, aztán hozzá bújok, mint az előbb. Csak eg y vékony kék kórházi pizsamaalsó van rajta. Szorosan hozzásimulok a mellkasához, és bedug om a lábamat az övéi közé. A testünk tökéletesen eg ymáshoz illik. – Mit csinálsz? – kérdezi. Eg yre kíváncsibb és türelmetlenebb, de kiélvez minden eg yes másodpercet. Az ujjaimat vég ig futtatom a tetováláson. A tekintete követi a kezemet. Amikor a mutatóujjam Eurüdiké könyökéhez ér, ahol vég e a rajznak, a kezem továbbsiklik a saját bőrömre, ahol a folytatásnak lennie kellene. – Szeretném, ha én lehetnék az Eurüdikéd, ha te is akarod. Felrag yog az arca, és meg jelennek rajta a g ödröcskék. – Szeretném felvarratni a rajz másik felét – folytatom. Az ujjaim most már az ajkát simog atják. – Mag amra akarom tetováltatni Orfeuszt, hog y újra eg yesülhessenek. Látszik a csillog ó szemében, hog y meg hatódott. – Ó, bébi, nem kell meg tenned. Nag yon fájdalmas. – De akarom, és nem érdekel, mennyire fáj. A szeme könnybe lábad, miközben rám néz, aztán meg csókol. A nyelvünk eg y hosszú, szerelmes pillanatra összefonódik. – Nag yon szeretném – suttog ja az ajkamba. Finoman meg csókolom. – A műtét után, ha már elég jól leszel hozzá, eg yütt elmeg yünk, és meg csináltatjuk. Bólint. – Ja, Gusnak kelleni fog ok, hog y biztosan eg ymáshoz illő leg yen a két tetoválás. Kinevetett, amikor mag amra varrattam. Rámosolyg ok. – Tényleg ? – Aha – kuncog . – Azt mondta, hog y reménytelenül romantikus vag yok, és meg fenyeg etett, hog y elárulja a barátaimnak. Azt válaszoltam, hog y olyan, mint az apám, és fog ja be. Gus jó fej, és fantasztikusan nag y művész. – Ig en, ez látszik. Andrew a hajamat simog atja, kutató tekintettel fig yeli az arcomat, én pedig azt kívánom, bárcsak tudnék olvasni a g ondolataiban. A g yönyörű mosoly eltűnik az arcáról, a tekintete eg yre intenzívebb és óvatosabb. – Camryn, fel kell készülnöd a leg rosszabbra is.
– Ne kezdd ezt… – Nem, bébi, meg kell tenned a kedvemért. – A tekintete ag g ódó. – Nem ring athatod mag ad abba az ábrándba, hog y biztosan meg g yóg yulok. – Andrew, kérlek. Hag yd abba. Az ujjait az ajkamra szorítja, hog y elhallg attasson. Ismét elered a könnyem. Próbálja a lehető leg finomabban adag olni az ig azság ot, miközben sokkal jobban képes visszatartani a sírást és az érzelmeit, mint én. Hiszen ő az, aki meg halhat, még is én vag yok kettőnk közül a g yeng e. És ez dühít, de képtelen vag yok abbahag yni a sírást, és utálom mag am miatta. – Csak íg érd meg , hog y nem felejted el, hog y meg halhatok. – Nem kérheted ezt tőlem! Még erősebben mag ához szorít. – Íg érd meg ! Fájdalmasan összeszorítom az állkapcsomat, az orrom és a szemem ég . – Meg íg érem – nyög öm ki vég ül, és összefacsarodik a szívem. – Neked viszont meg kell íg érned, hog y túléled – bújok hozzá. – Nem tudok élni nélküled, Andrew. Tudnod kell, hog y nem bírom ki nélküled. – Tudom, bébi… tudom. Eg y darabig mindketten csendben vag yunk. – Énekelsz nekem? – szólal meg vég ül. – Mit szeretnél hallani? – A Dust in the Windet. – Nem. Azt a dalt nem énekelem el. Ne is kérd soha többé. Soha. A karja szorosabban kulcsolódik körém. – Akkor énekelj bármit – suttog ja. – Csak hallani akarom a hang odat. Íg y hát énekelni kezdem a Poison & Wine-t, azt a dalt, amelyet eg yütt énekeltünk New Orleansban azon az éjszakán, amikor eg ymás karjában feküdtünk. Néhány sort eg yütt énekel velem, de állandóan elbicsaklik a hang ja, ebből tudom, mennyire g yeng e. Íg y merülünk álomba. – El kell vég eznünk néhány vizsg álatot – szólal meg mög öttem eg y hang . Kinyitom a szemem, és meg látom a nővért, aki korábban járt a szobában. Andrew is ébredezni kezd. Késő délután van, az ablakon kipillantva látom, hog y hamarosan besötétedik. – Jobb lenne, ha felöltözne – mosolyog rám sokatmondóan a nővér. Biztosan azt hiszi, hog y huncutkodtunk, hiszen félig meztelen vag yok. Kikászálódom az ág yból, és mag amra kapom a
ruháimat, míg a nővér ellenőrzi Andrew állapotát, és felkészíti a vizsg álatokra. Eg y kerekesszék áll az ág y mellett. – Milyen vizsg álatot? – kérdezi Andrew g yeng e hang on. Felkapom a fejem; nem néz ki jól. Eg y kicsit… dezorientáltnak tűnik. – Andrew? Visszalépek az ág yhoz. Óvatosan felemeli a kezét, hog y elhesseg essen. – Ne, bébi, jól vag yok, csak eg y kicsit szédülök. Meg próbál felkelni az ág yról. A nővér felém fordul, és bár arra képezték ki, hog y mindig nyug odtnak és bizakodónak mutassa mag át, a szemében látom az ag g odalmat. Pontosan tudja, hog y valami nincs rendben. Mosolyt kényszerít az arcára, és seg ít Andrew-nak felülni, g ondosan elteszi az infúziós csövet az útból. – Eg y-két óráig tartanak majd a vizsg álatok, lehet, hog y tovább – mag yarázza. – Menjen, eg yen addig valamit, nyújtóztassa ki a tag jait. – De é-én nem akarom itt hag yni Andrew-t. – Fog adj szót – motyog ja Andrew. Minél többször hallom, milyen nehezére esik a beszéd, annál jobban félek. – Szeretném, ha ennél valamit. – Nehézkesen felém fordítja a fejét, és fig yelmeztetőn felemeli az ujját. – De ne steak-et! Még mindig jössz nekem eg y steakvacsorával, emlékszel? Amikor kikerülök innen, ez lesz az első dolg unk. Rámosolyg ok, hog y meg nyug tassam. – Oké – eg yezem bele vonakodva. – Pár óra múlva itt vag yok. A szobában fog lak várni. Föléje hajolok, és g yeng éden meg csókolom. Amikor feleg yenesedem, mélyen a szemembe néz. Sug árzik róla a fájdalom és a kimerültség , de ig yekszik erősnek mutatkozni, a szája széle apró mosolyra húzódik. Beül a kere-kesszékbe, és visszanéz rám a válla fölött, mielőtt a nővér kig urítaná a szobából. Elakad a léleg zetem. Szeretném utánakiabálni, hog y szeretem, de nem teszem. Eg ész szívemből szeretem őt, de mélyen leg belül úg y érzem, hog y ha ezt hang osan is kimondom, akkor minden összedől. Talán ha meg tartom mag amnak a titkot, ha soha nem ejtem ki a számon ezt a szót, akkor soha nem ér vég et a történetünk. Az a szó általában a kezdetet jelenti, de félek, hog y számunkra az lesz a vég .
39 KÉPTELEN LENNÉK enni még akkor is, ha az életem múlna rajta. Csak azért eg yeztem bele, hog y eg y kicsit otthag yom a kórtermet, mert meg akartam nyug tatni Andrew-t. Kimeg yek a kórházból, és leülök az épület előtt. Eg yszerűen nem akarok messzire menni, amíg ő odabenn van. Minden erőm elszállt, amikor a nővér kig urította a széket a szobából Andrew-val. SMS érkezik Natalie-tól: „Leszálltunk. Taxit fog ok. Hamarosan ott leszek. Szeretlek.” Amikor meg látom a taxit bekanyarodni a parkolóba, össze kell szednem az erőmet, hog y fel tudjak kászálódni. Rég óta nem találkoztunk, a Damon-incidens óta. De mindez eg y cseppet sem számít – és ez íg y van már eg y ideje. A leg jobb barát mindig az marad, bármit tesz is, és bármennyire meg bántja az embert. Ig azság szerint minden jobban fáj, ha az embert a leg jobb barátja bántja meg . Eg yikünk sem tökéletes, de az ember a leg jobb barátjának mindig meg bocsát – ez teszi a köteléket ig azivá. Ahog y Andrew, úg y Natalie nélkül sem tudom elképzelni az életemet, és most még nag yobb szükség em van rá, mint valaha. Amikor észrevesz, rohanni kezd felém a járdán, csokoládébarna haja lobog a szélben. – Ó, istenem, annyira hiányoztál, Cam! – kiáltja, és olyan szorosan mag ához ölel, hog y majd’ kiszorítja belőlem a szuszt. A puszta jelenléte és az ölelése elég . A mellére hajtom a fejem, és kitör belőlem a zokog ás. Eg yszerűen nem tudom visszafojtani a könnyeket; soha életemben nem sírtam annyit, mint az elmúlt eg y nap során. – Ó, Cam, mi folyik itt? – Érzem, ahog y simog atja a hajamat, miközben csöndesen eláztatom a pólóját. – Gyere, üljünk le. Eg y kőpad áll az eg yik óriási tölg yfa alatt. Natalie odavezet, leülünk, és mindent elmesélek neki attól kezdve, hog y eljöttem Észak-Karolinából, és meg ismerkedtem Andrew-val a buszon Kansasben, eg észen odáig , ami az előbb a szobában történt. Eg yütt sírt, mosolyg ott és nevetett velem. Ritkán vesz ennyire komolyan valamit, csak akkor viselkedett ennyire felnőtt módon, amikor Cole börtönbe került, meg miután a szüleim elváltak. És persze Ian halála után. Lehet, hog y Natalie eg y őrült, szókimondó bulibolond, aki ritkán tudja, mikor kellene befog nia a száját, de tudja, hog y mindennek meg van a helye és az ideje, és most teljes szívével rám fig yel. – Nem tudom elhinni, hog y ilyesmi történik veled mindazok után, amiken keresztülmentél Iannel. Mintha a sors g onosz tréfát űzne veled. Tényleg íg y érzem, de Andrew-val ez még annál is rosszabb. – Fig yelj csak – folytatja, és a kezét meg nyug tatón a combomra teszi. – Gondoljuk vég ig : mennyi az esélye annak, hog y minden, ami és ahog yan történt, csak véletlen eg ybeesés? – Meg rázza a fejét. – Sajnálom, Cam, de eg yszerűen túl sok a véletlen – benneteket eg ymásnak teremtettek. Az
eg ész olyan, mint valami elbaszott szerelmes tündérmese. Ilyesmit még kitalálni se lehet, érted? Nem válaszolok, vég ig g ondolom, amit mondott. Normális esetben cikizném a színpadias szóhasználat miatt, de most képtelen vag yok rá. Még erre sincs erőm. Kényszerít, hog y a szemébe nézzek. – De komolyan, g ondolod, hog y minden csak azért történt, hog y aztán vég ig nézd a halálát? Fájnak a szavai, de nem teszek neki szemrehányást. – Fog almam sincs – válaszolom, és elfordítom a tekintetem. Elnézek a g yep és a tölg yek felé, de csak Andrew arcát látom mag am előtt. – Minden rendben lesz. – Natalie a tenyerébe fog ja az arcomat, és a szemembe néz. – Meg fog g yóg yulni. Csak küldd el a Halált a pokolba, hog y ezt a fickót nem adod. Érted? Natalie néha nag yon meg tud lepni – ez is eg y ilyen eset. Elmosolyodom, és letörlöm a könnyet az arcomról. – Gyerünk, keressünk eg y Starbucksot! Natalie feláll, felkapja hatalmas fekete bőrretiküljét a karjára, a másik kezét pedig várakozón kinyújtja felém. Nem akaródzik vele menni. – Én… Natalie, én szeretnék inkább itt maradni. – Nem, eg y időre mag ad mög ött kell hag yni az ártó energ iát – a kórházak kiszívják az emberből a reményt. Majd visszajövünk, aztán bemutathatsz annak a szexi Kellannak, aki miatt olyan átkozottul irig y vag yok rád – mosolyog rám szélesen, kivillantva rag yog ó fog sorát. Mindig sikerül jókedvre derítenie. Felállok, és meg fog om a kezét. – Rendben, menjünk! Beülünk a Chevelle-be, és meg keressük a leg közelebbi Starbucksot. Natalie eg ész úton az autót csodálja. – Jézusom, Cam, ezzel a fickóval meg ütötted a főnyereményt! – lelkendezik a kávézóban, a jeg es tejeskávéját szürcsölg etve. – Ritka az ilyen tökéletes pasas. – Andrew nem tökéletes – válaszolom, miközben a szívószállal játszom. – Mocskos a szája, makacs, és olyasmikre kényszerít, amiket nem szeretnék meg tenni, de mindig eléri, amit akar. Natalie rám vig yorog , iszik eg y kortyot, aztán felemeli az ujját. – Látod, mondom, hog y tökéletes. – Felnevet, aztán a szemét forg atja. – És ug yan khérlekk, még hog y olyasmikre kényszerít, amiket nem akarsz – eg y nag y szart. Valami azt súg ja, hog y imádod, ha meg mondja, mit csinálj. Hirtelen az asztalra csap, és a szeme kidülled a felismeréstől. – Ó, durva az ág yban, ig az? Igaz?! – Alig tudja visszafojtani az izg atottság át. Bevallottam, hog y lefeküdtünk eg ymással, de nem számoltam be a zaftos részletekről. Lesütöm a szemem. Ismét rácsap az asztalra, olyan erővel, hog y a mellettünk ülő fickó felkapja a fejét.
– Ó, istenem, durva az ág yban! – Ig en, az – sziszeg ek rá, és ig yekszem visszafojtani a nevetést. – Nyug ton maradnál vég re?! – Gyerünk, szánj már meg ! Csak eg y icipici részletet! – Felemeli a kezét, és összeszorítja a mutató- és a hüvelykujját, hog y mutassa, milyen icipici is elég , és rám bandzsít. Á, az ördög be is! Vállat vonok, áthajolok az asztalon, aztán körülnézek, hog y nem hallg atózik-e valaki. – Az első alkalommal – kezdem, és Natalie moccanatlanul fig yel, a szeme kikerekedik, a szája tátva – g yakorlatilag rám kényszerítette mag át… érted, mire g ondolok… természetesen én is akartam, tudod. Bólog at, de meg se szólal, nehog y abbahag yjam. – Természettől fog va domináns személyiség , nem azért csinálja, mert tudja, hog y ezt szeretem. És mindig nag yon vig yázott, nehog y túl messzire menjen, mert biztos akart lenni benne, hog y nekem jó. – Nem is ment soha tovább? – Nem, de majd fog , abban biztos vag yok. Natalie rám mosolyog . – Te kis szexuális deviáns! – mondja incselkedőn, és mélyen elpirulok. A szég yentől nem tudok a szemébe nézni. – Úg y tűnik, minden szempontból pontosan az, akire szükség ed van. Kihozta belőled azt, amit sem Ian, sem Christian nem volt képes. – Felpillant az ég felé, és g yorsan hozzáteszi: – Tudod, hog y szeretlek, Ian. – Csókot nyom két összeszorított ujjára, és feldobja neki, aztán visszafordul felém. – Ig en, de nem ezért szeretem. Natalie döbbenten elhallg at – akárcsak én. Mintha hirtelen valami kiszívta volna a leveg őt a helyiség ből. Eg yszerűen csak kicsúszott a számon. Miért mondtam ki hang osan? – Szerelmes vag y belé? – kérdezi Natalie, bár nem tűnik meg lepettnek. Nem válaszolok, lenyelem a szavakat, amelyeket már kész voltam kimondani. – Ha nem volnál beléje szerelmes mindazok után, amiken eg yütt keresztülmentetek, akkor azt hihetném, hog y kettőtök közül neked van ag ydag anatod. Utálom, hog y kimondta azt a g onosz és borzalmas szót, de tudom, hog y nem akart vele meg bántani. Bár élveztem a könnyed cseveg ését és azt, hog y elfeledtette velem, milyen rettenetes a helyzet, belefáradtam a játszadozásba. Hálás vag yok neki, amiért seg ített eg y időre elterelni a fig yelmemet a szomorúság ról és az Andrew-ért érzett ag g odalomról azzal, hog y a szexre terelte a szót, és a rég i önmag át adta, de képtelen vag yok folytatni. Vissza akarok menni a kórházba Andrew-hoz. Már lement a nap, mikor visszaindulunk a kórházba. Felmeg yünk a lépcsőn, és meg állunk a lift
előtt. – Remélem, már vég eztek a vizsg álatokkal – szólalok meg ideg esen, miközben eltorzult tükörképünket fig yelem a lift ajtaján. Natalie meg fog ja a kezem. Amikor feléje fordulok, kedvesen rám mosolyog . Kinyílik a lift ajtaja, és elindulunk Andrew szobája felé. Asher és Marna közeledik felénk. Amint meg látom az arcukat, összeszorul a szívem. Olyan erősen szorítom Natalie kezét, hog y az már biztosan fáj. Amikor Asher és Marna meg áll előttünk, Andrew anyjának arcán patakzik a könnye. Szorosan mag ához ölel. – Andrew kómába esett… az orvosok szerint nem fog ja túlélni – zokog ja. Kitépem mag am a karjai közül. Mintha az eg ész világ eg y pillanat alatt elcsendesedett volna, eg yetlen apró zaj sem ér el hozzám. Érzem, hog y Natalie a kezem után nyúl, de ellököm mag amtól, és hátratántorodom, a kezemet a szívemre szorítom. Nem kapok leveg őt… nem kapok leveg őt. Látom Asher szemét, könny csillog benne. Nem tudok ránézni, mert a szeme színe pont olyan, mint Andrew-é, és ezt nem bírom elviselni. Marna belenyúl a táskájába, és elővesz eg y borítékot. Óvatosan közelebb lép, meg fog ja a kezemet, és beleteszi a borítékot. – Andrew meg kért, hog y adjam ezt oda neked, ha vele történik valami – mondja, és összeszorítja az ujjaimat a borítékon. Nem nézek le, az arcát fig yelem, és a könnyek csorog nak az arcomon. Nem kapok leveg őt… – Sajnálom – szólal meg újra Marna remeg ő hang on. – Mennem kell – teszi hozzá, és szeretetteljesen meg paskolja a kezemet. – Szeretném, ha tudnád, hog y mindig örömmel látlak a családomban és az otthonomban. Meg tántorodik. Asher átkarolja a derekát, és elvezeti a kijárat felé. Én csak állok a folyosó közepén dermedten. Arra jön néhány nővér, és ahog y elmennek mellettem, érzem az arcomon a mozg ásuk okozta enyhe lég mozg ást. Eg y örökkévalóság nak tűnik, mire összeszedem a bátorság omat, hog y lenézzek a kezemben tartott borítékra. Az eg ész testem reszket, az ujjaim remeg nek, ahog y meg próbálom feltépni. – Hadd seg ítsek – hallom Natalie-t, és túlság osan mag amon kívül vag yok ahhoz, hog y tiltakozzam. Óvatosan kiveszi a kezemből a borítékot, és kinyitja, aztán lassan széthajtog atja a levelet. – Szeretnéd, ha felolvasnám? Ránézek, az ajkam meg állíthatatlanul remeg . Meg rázom a fejem, amikor vég re felfog om, hog y mit kérdezett. – Nem… majd én… Odaadja a levelet. Kihajtog atom, és a könnyeim áztatják a papírt, ahog y olvasok.
Kedves Camryn, nem akartam, hogy így történjen. El akartam neked mondani, de féltem. Féltem, hogy ha hangosan kimondom, hogy szeretlek, akkor mindaz, ami összeköt minket, velem együtt meghal. Az igazság az, hogy már amikor Kansasben találkoztunk, tudtam, hogy te vagy az igazi. Attól a naptól kezdve szerettelek, amikor először megláttalak, ahogy lenéztél rám a busz ülésének háttámlája fölött. Lehet, hogy abban a pillanatban még nem tudtam ezt, de azt igen, hogy valami történt velem, és soha nem leszek képes elengedni téged. Soha nem éltem úgy egész életemben, mint az alatt a rövid idő alatt, amelyet veled töltöttem. Életemben először éreztem magam egésznek, elevennek és szabadnak. Te voltál a lelkem hiányzó darabja, a levegő a tüdőmben, a vér az ereimben. Azt hiszem, ha van reinkarnáció, mi egy pár voltunk minden előző életünkben. Csak rövid ideje találkoztunk, de úgy érzem, hogy örökké ismertelek. Szeretném, ha tudnád, hogy a halálomban is emlékezni fogok rád. Mindig szeretni foglak. Azt kívánom, bárcsak másképpen alakultak volna a dolgok. Míg úton voltunk, minden éjszaka rád gondoltam. Bámultam a motelek plafonját, és elképzeltem, milyen lenne az életünk, ha nem halnék meg. Néha egészen érzelgős lettem, magam előtt láttalak menyasszonyi ruhában, sőt még azt is elképzeltem, hogy a gyermekemet hordod a szíved alatt. Tudod, úgy hallottam, hogy a szex fantasztikus, amikor egy lány terhes. Sajnálom, hogy el kell hagynom téged, Camryn. Annyira sajnálom… Azt kívánom, bárcsak igaz lenne Orfeusz és Eurüdiké története, mert akkor értem jöhetnél az alvilágba, és visszaénekelhetnél engem az élők közé. Biztosan nem néznék vissza. Nem szúrnám el úgy, mint Orfeusz. Annyira sajnálom, bébi… Ígérd meg a kedvemért, hogy erős leszel, gyönyörű és édes és gondoskodó. Azt akarom, hogy boldog légy, és találj magadnak valakit, aki ugyanúgy szeret majd, mint én. Azt akarom, hogy férjhez menj, gyerekeket szülj, és éld az életedet. Ne felejts el soha önmagad lenni, és ne félj kimondani, amit gondolsz, vagy amire vágysz. Remélem, soha nem felejtesz el. Még valami: ne bánkódj, amiért nem mondtad, hogy szeretsz. Nem kellett kimondanod, magamtól is tudtam. Örök szerelemmel Andrew Parrish Térdre rog yok a folyosó közepén, Andrew levelét szorong atva az ujjaim között. Ez az utolsó dolog , amire emlékszem abból a napból.
40 Két hónappal később… SÜT A NAP, eg yetlen felhő sincs az ég en, madarak dalolnak. Azt hiszem, tökéletes ez a nap. Érzem a talpam alatt a puha füvet. Csinos fehér-sárg a nyári ruha van rajtam, éppen csak eltakarja a térdemet. Eg y copfba fontam a hajam, ahog y Andrew mindig kérte. A kezemet összekulcsolva állok a sír előtt, amelyen nag y, finoman vésett betűkkel ez áll: PARRISH. Nem volt könnyű eljönni ide, de ideje volt. Nem emelem fel a fejem, elg ondolkodva bámulom a salakszínű halmot, amely még mindig frissnek látszik, pedig már két hónap eltelt a temetés óta. Az állandó eső sem tudta eleg yeng etni a talajt. Felnézek a többi sírra, amelyeket már benőtt a fű. Nem vag yok szomorú, meg nyug tat a tudat, hog y azok, akik itt nyug szanak, leg alább nincsenek eg yedül. Hátulról két kar öleli át a derekamat. – Köszönöm, bébi, hog y eljöttél velem – suttog ja Andrew a fülembe, aztán meg puszilja az arcomat. Meg fog om a kezét, és mag am mellé húzom. Még eg y utolsó pillantást vetünk az apja sírjára. Éjszaka elutazunk Wyoming ból, de ezúttal repülővel. A világ körüli utazásunkat elhalasztottuk. Miután Andrew kómába esett és meg műtötték, három héten belül g yóg yulni kezdett. Az orvosokat is meg lepte, milyen g yorsan javul az állapota, de még nem teljesen eg észség es, ezért vele maradtam Galvestonban. Hetente eg yszer g yóg ytornára jár, de már szinte nincs is rá szükség e. Erősködött, hog y emeljük fel a seg g ünket, és induljunk útnak, ahog yan terveztük – ha lehet, még lelkesebb lett attól, hog y kapott eg y második esélyt az élettől, boldog an kiélvez minden pillanatot. A pokolba, még a mosog atást és a mosást is örömmel vég zi. De az anyukájával, Marnával szig orúan meg tiltottuk, hog y túlhajtsa mag át. Andrew-nak ez nem tetszik, de több esze van annál, hog y kettőnknek ellent merjen mondani. Szó szerint szétrúg nánk a seg g ét. De változatlanul azt tervezzük, hog y beutazzuk a világ ot, és nem rag adunk le az unalmas mindennapi életnél. A terveink és a vág yaink nem változtak, és tudom, hog y soha nem is fog nak. Natalie hazautazott Észak-Karolinába, de mindennap beszélünk eg ymással. Most Blake-kel jár, azzal a fickóval, akit Damon letámadott akkor éjjel a tetőn. Örülök, hog y eg yütt vannak. Amikor Skype-on beszélg etünk, és látom őket eg yütt, érzem, hog y eg ymásnak teremtették őket. Leg alábbis most ez a benyomásom – Natalie-nál soha nem lehet tudni. Ami Damont illeti, őt letartóztatták kábítószer birtoklása miatt. Mivel ez már a második alkalom, valószínűleg eg y évre bebörtönzik. Talán tanul a hibájából, bár ezt erősen kétlem.
Azt hiszem, a bátyámmal kapcsolatban Andrew-nak volt ig aza. Elrepültünk Észak-Karolinába, hog y meg látog assuk anyut, és elkísértük Cole-hoz a börtönbe. Azonnal meg találták a közös hang ot Andrew-val. Azt hiszem, amikor a testvérem kiszabadul, talán ismét ig azi báty lesz, amilyen g yerekkorunkban volt. Andrew seg ítség ével már meg bocsátottam neki. Mindig fájni fog a szívem azért a családért, amelyet tönkretett, amikor meg ölte azt a férfit a balesetben, de rájöttem, hog y a meg bocsátás sok mindenre g yóg yír. Anyu még mindig Rog errel jár, pontosabban februárban a Bahamákon össze is házasodnak. Nag yon boldog vag yok. Meg ismerkedtem Rog errel, kíméletlenül kifag g attam, és boldog an jelenthetem, hog y kitűnőre vizsg ázott. Anyu már szinte sosincs otthon, Rog er állandóan különböző utazásokkal kényezteti. És anyu ezt teljes mértékben meg is érdemli. Andrew anyukája és a testvérei tárt karokkal fog adtak be a családba. Asherrel már eg észen jó barátok vag yunk, és bár Aidant korábban mindig tartózkodónak és kimértnek tartottam, most már halálosan odavag yok érte. Soha nem volt ig azán suttyó Andrew-val, aki, lássuk be, meg is érdemelte, amit a bátyjától kapott. Aidan és a feleség e, Michelle úg y bánnak velem, mintha Andrew-val házasok lennénk, és ettől mindig elpirulok. De ami fontosabb: Andrew és Aidan nem veszekszik eg ymással. Mielőtt Aidan és Michelle eg y rövid látog atást követően a múlt héten hazament volna Chicag óba, vig yorog va fig yeltem, ahog y a két testvér cikizte eg ymást, aztán birkózott a nappaliban. Majdnem leverték a tévét, de Michelle-lel csak hátradőltünk, nevettünk, és hag ytuk, hog y mind a ketten meg mutassák, ki az ig azi alfahím. Ma pedig … nos, a mai nap eg y kicsit más lesz, mint amilyent Andrew meg szokott. Belépek a nappaliba, Andrew a kanapén elterülve a Prometheust nézi. Kinyújtja a karját, én pedig elindulok feléje. – Nem – rázom meg a fejem. – Ülj fel. – Mi a helyzet, bébi? – Feleg yenesedik ültében, és meg vakarja a fejét. A haja már kezd visszanőni, de még mindig szokatlan számára a tapintása, különösen a heg körül. Leteszi a lábát a földre, felül, én pedig belépek a két lába közé, és meg simog atom a fejét. Meg puszilja előbb az eg yik, majd a másik csuklómat. – Gyere velem – intek a hátam mög é. Meg fog ja a kezemet, és követ a hálószobába. Mint ilyenkor mindig , most is automatikusan a szex jut az eszébe, és g yönyörű zöld szeme boldog an felrag yog . – Csak azt szeretném, ha ledőlnél velem eg y kis időre – mondom, miközben levetkőzöm. Kicsit zavartnak tűnik, de ilyenkor annyira cuki. – Oké – válaszol mosolyog va. – Én is levetkőzzek? Ig en, jobb lesz meztelenül. Minek eg yáltalán meg kérdezni?
Levetkőzik, aztán lefekszik mellém az ág yra, szembefordul velem, és közelebb húz mag ához. Átkarol, az ujjait vég ig futtatja a tetováláson, amelyet két hete varrattam. Tökéletes lett, pontosan illik az övéhez. Amikor eg ymás mellett fekszünk, olyan, mintha a két rész eg g yé válna. – Jól vag y, bébi? – néz rám kérdőn, miközben ujjaival g yeng éden simog atja a bőrömet. Rámosolyg ok, meg csókolom, aztán eg y kicsit elhúzódom, meg fog om a kezét, és vég ig húzom a tetováláson a hasam felé. – Szeretem a tetoválásomat, bébi – suttog om –, de azt hiszem, úg y hét és fél hónap múlva Orfeusz eg y kicsit dag adt lesz. Először csak zavartan pislog , aztán meg érti, miről beszélek. Felkapja a fejét, aztán felül. – Májusra vag yok kiírva. Elkerekedik a szeme, a döbbenettől először meg sem bír szólalni, aztán nag y nehezen kinyög i: – Terhes vag y? – A keze lecsúszik a hasamra. A reakciója még szélesebb mosolyt csal az arcomra. Elvig yorodik, ahog y a tekintete követi a kezét, aztán eg yszer csak a nyelve már benn is van a számban. A csókja léleg zetelállító. A karjába kap. – Leg yél a feleség em – kéri, és most én nem tudok meg szólalni a meg lepetéstől. – Holnap éjszaka akartalak meg kérni, a randinkon, de nem tudok tovább várni. Leg yél a feleség em! Elered a könnyem, Andrew pedig még szorosabban átölel, és csókol, csak csókol… Amikor vég ül elhúzódik, és a szemembe néz, meg adom a választ. – Ig en, hozzád meg yek feleség ül, Andrew Parrish. – Olyan kibaszottul nag yon szeretlek – leheli, és meg csókol újra, aztán a tenyerébe fog ja az arcomat. – Próbáljuk ki, milyen terhesen a szex! Mit is mondhatnék erre? Andrew már csak ilyen, és én pontosan íg y szeretem.
Copyright © 2012 J.A. Redmerski All rights reserved. Hungarian translation © Medgyesi Csilla, 2013 Ulpius-ház Könyvkiadó, 2013 ISBN 978-963-254-876-0 Felelős kiadó Kepets András Felelős szerkesztő Palkó Katalin
Table of Contents CÍMOLDAL MOTTÓ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29
3 4 5 12 19 25 32 38 46 53 60 64 71 78 85 94 101 109 118 125 132 138 145 153 161 168 172 176 183 189 192
30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 COPYRIGHT
198 205 211 217 223 229 235 240 247 252 257 260
