Nagy Attila Tibor
A Nyugat sem jobb?
Bevezetés Álságos az emberi jogok magyarországi helyzetének nyugati országokból jövő bírálata, hiszen ott sem jobb a helyzet, és arrafelé is rendszeresek az emberi jogsértések – érzékelteti Lovas István publicista és brüsszeli tudósító a Magyar Nemzet 2012. augusztus 4-i számában megjelent cikkében. Egészen odáig elmegy, hogy szerinte a magyar kormánynak fel kell hagynia defenzív magatartásával, és tiltakozását kellene kifejeznie a nyugati országokban megfigyelhető jogsértések ellen. Ezt a „javaslatot” valószínűleg a szerző sem gondolja komolyan, de cikke ezzel együtt is érdemes a továbbgondolásra. Abban ugyanis kétségtelenül igaza van, hogy a nyugati országokban (pl. Nagy-Britannia, USA, Németország) akár az állam szervei is megsérthetik a polgárok jogait. Ám az ottani társadalom és a média – ellentétben Magyarországgal – érzékenyen reagál az emberi jogok sérelmére, ezért nem helytálló Lovas írásának a sugalmazása, hogy mivel Nyugaton sem jobb a szabadságjogok helyzete, ezért nincs az ottani véleményformálóknak erkölcsi alapjuk számon kérni a magyarországi állapotokat. Számunkra az a tanulságos, hogy arrafelé milyen módon kezelik pl. a szabadságjogokkal kapcsolatos gondokat. Először három olyan németországi példát tekintünk át, amelyek a politikai szabadságjogokat érintették. Nyugati példák és kezelésük Lovas István a német baloldali Junge Welt július 29-i számára is hivatkozik, amelyben Elke Steven szociológus élesen bírálja a németországi titkosszolgálatokat, amelyek szerinte egyrészt tétlenek voltak az újnáci, szélsőjobboldali csoportok - -
1
merényletei idején, másrészt viszont megfigyelés alá helyezték a radikális baloldali értelmiségieket, így pl. Rolf Gössnert. foglalkozó
Steven
úgy
véli,
A németországi emberi jogok helyzetével
nem
lehet
pusztán
a
titkosszolgálat
(német
szóhasználattal: az alkotmányvédelem) melléfogásainak láncolatáról beszélni, mert maga a rendszer korrupt. Megfogalmazza azon gyanúját, hogy az alkotmányvédelem bűncselekményeknek is részese volt, miközben jókora gyakorlatra tett szert a baloldali politikusok lejáratásában. Kifogásolja, hogy a hatóságok a titkosszolgálat véleményére
hivatkozva
törekszenek
arra,
hogy a
számukra
ellenszenves
szervezetek (pl. Greenpeace) közhasznú jellegét megszüntessék, és ez ellen az érintettek kénytelenek voltak bírósághoz fordulni, igaz, eddig sikerrel. Elke Steven nem hisz abban, hogy reális esély volna a titkosszolgálatok ellenőrzésére. A maga részéről azonban nem adja fel, és az emberi jogi bizottság szervezőjeként szeptember
22-23-án
Kölnben
konferencián
vesz
részt,
amelyben
az
alkotmányvédelem magatartása lesz a terítéken. Lovas nem ír arról sem, hogy a németországi titkosszolgálatok hibái, hatáskörének esetleges túlzott kiterjesztése korántsem csak a szélsőbaloldali nyilvánosságban kaptak teret. A német közszolgálati média (ARD, ZDF) hosszan foglalkozott a titkosszolgálat mulasztásaival az újnácik által elkövetett gyilkosságok kapcsán, és az üggyel kapcsolatos akták megsemmisítése miatt Heinz Fromm távozni kényszerült a titkosszolgálatok éléről. Vagyis az ügy nem maradt személyi következmények nélkül, igaz, az akták megsemmisítése nem csak az ellenzéki pártokban keltett megütközést. A titkosszolgálatok hatalma ennél már jóval bonyolultabb és nehezebb kérdés, mert ezek a szervezetek jellegükből adódóan is rejtőzködőek, és ennyiben indokolt is a már idézett szociológus szkepszise a titkosszolgálatok ellenőrzése tekintetében. A titkosszolgálatokra általában jellemző, hogy a lehetőségeiket tágítani kívánják, és ezen „szabály” alól a német alkotmányvédelem sem bizonyult kivételnek. Még a szociáldemokrata-kereszténydemokrata nagykoalíció idején (2005-2009) vetődött fel – a terrorizmus elleni harc jegyében –, hogy a titkosszolgálatok gyanú esetén az - -
2
állampolgárok
számítógépeibe
való
titkos
behatolással
göngyölítsenek
fel
bűncselekményeket (Online-Durchsuchung). A tervet heves vita követte, az ellenzők a polgárok magánszféráját féltették ennek kapcsán az állami hatalomtól. A karlsruhei Szövetségi Alkotmánybíróság (Bundesverfassungsgericht) 2008-as ítéletében nem ítélte eleve alkotmánysértőnek a számítógépek online megfigyelését, de ehhez alapos törvényi szabályozást írt elő, amelynek tekintettel kell lennie a magánszféra védelmére.
Az online megfigyelés akkor alkotmányos, ha egy védett jogi érték
közvetlen veszélyével kell számolni – szögezték le az alkotmánybírók. A következő példa pedig a németországi gyülekezési joghoz kapcsolódik. A most még szövetségi parlamenten kívüli, de több tartományi törvényhozásba máris bejutott Kalózpárt (Piratenpartei) ez év tavaszán, nagypénteken szeretett volna tánccal egybekötött demonstrációt tartani Hessen tartomány egyik olyan jogszabálya ellen, amelyik ezen a napon megtiltja a táncos rendezvények megtartását. A Frankfurt am Mainban lévő illetékes városi hatóság azonban nem engedélyezte a Kalózpárt tüntetését, a Szövetségi Alkotmánybíróság pedig helybenhagyta ezt a határozatot. Hiába biztosítja a német Alaptörvény 8. cikk (1) bekezdése az előzetes bejelentés nélküli gyülekezés jogát, a (2) bekezdés már arról szól, hogy a „szabad ég alatti gyülekezés” jogát törvény korlátozhatja. A hesseni jogszabály pedig pont ezt tette. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság azt is leszögezte, hogy további alkotmányjogi vizsgálatra lehet szükség annak megállapítására, hogy a vallási ünnepnapok mennyire korlátozhatják mások gyülekezési jogát. A gyülekezés kommunikációs célját egy másik napon is el lehet érni, így a tüntetés szervezőit nem érte különlegesen súlyos hátrány, szólt a verdikt. A gyülekezési jog hosszabban tartó gyakorlására került sor a Stuttgart 21 vasúti pályaudvar-építési projekt ellen 2010 őszén, egy alkalommal még a rendőrséggel is összecsaptak a tüntetők. A német politikára jellemző módon azonban az erőszaknak minimális szerepe volt a konfliktusban, sokkal inkább a hosszas vitáknak. Az interneten, az országos médiákban és sajtóban nagy figyelmet keltetett a - -
3
tiltakozássorozat. A tüntetés mellett mintegy 60 óra hosszás (!), TV-ben és interneten közvetített megbeszélés-sorozatra („Schlichtungsgespräche”) került sor a projekt támogatói és ellenzőinek képviselői között. Megállapodás ugyan nem született, de később népszavazást írtak ki a projektről, amelyik viszont 2011. november 28-án elutasította az abból való kilépést. Következtetések Lovas István érvelésének egyik gyengéje, hogy nem is feltételezi, hogy nem csak a magyar
balliberális
oldal
jó
nyugati
kapcsolatokkal
rendelkező
tagjainak
információjából tájékozódnak és gyakorolnak bírálatot egyes nyugati politikusok, publicisták és más körök a magyar kormány (esetünkben az itteni szabadságjogok állapota) fölött, hanem önállóan is képesek informálódni. Azt meg pláne nem feltételezi Lovas, hogy ezen önálló tájékozódás a Nyugaton hosszú évtizedek, sőt, olykor évszázadok során kialakult és meggyökeresedett olyan politikai értékekből származik, amelyek a hatalom önkényének korlátozását, az egyéni szabadságjogok (pl. a szólás- és véleménynyilvánítási szabadság, a tulajdonjog védelme) tiszteletben tartását helyezik előtérbe. Természetesen fölösleges volna
idealizálnunk a nyugati országokban uralkodó
állapotokat, pl. akár az emberi jogokat illetően. De a nyugati gondolkodástól is távol áll a viszonyok idealizálása, éppen ellenkezőleg: jól, vagy jobban működő társadalmakban számos lehetőség van a felmerült problémák megvitatására, a kételkedésre, így a későbbi megoldáshoz vezető út kimunkálására. Azt is észre kell venni, hogy a meglévő jogok érvényesítéséhez aktív közreműködés és küzdelem szükséges. Az USA pl. igen hosszú, több mint egy évszázados utat tett meg a feketék rabszolgaságának megszüntetésétől a polgárjogi küzdelmeken át egészen a színes bőrű Obama megválasztásáig. Hosszú évszázados küzdelem vezetett Nagy-Britanniában az I. világháborút követően bevezetett általános - -
4
választójogig. A nők Svájcban csak 1971-ben szereztek választójogot. Sok esetben tehát a politikai-egyéni szabadságjogok kibővítését a nyugati társadalmak nem készen kapták, hanem egyes csoportjaik folyamatos és kitartó nyomásgyakorlása után. Az általunk imént ismertetett némát példák azt is bizonyítják, hogy a valamely ügyért harcoló csoportok élnek a rendelkezésre álló eszközökkel: tüntetéssel, népszavazási kezdeményezéssel, a nyilvánosság felhasználásával, a másik féllel való párbeszéddel vagy akár az Alkotmánybírósághoz való fordulással. A magyarországi demokrácia 1989-90-es bevezetése nem volt ugyan előzmény nélküli, de ezt a társadalmunk lényegében készen kapta. Mint az közismert, nem a tüntetéssorozatok, hanem a megváltozó világpolitikai realitások (köztük a Szovjetunió végzetesnek bizonyuló meggyengülése), illetve a hatalmi párt (MSZMP) és a formálódó ellenzék akkori tárgyalásai tették lehetővé a pártállam lebontását. Még a térségben lévő országok közül is akadtak olyanok, amelyekben a Magyarországon akkor nem megtapasztalt nagy tüntetés- és sztrájksorozat váltotta ki a kommunista vezetők bukását (Csehszlovákia, NDK), nem beszélve a romániai forradalomról. De még hozzájuk képest is előnyben vannak a nyugati országok annyiban, hogy a politikai jogok kibővülése hosszas, és szerves folyamat eredménye volt. Arrafelé több évtizedes, vagy akár évszázados hagyományai vannak a tevékeny politikai részvételnek, valamint a tömegek politikai küzdelmeinek, és ezeknek manapság is szemtanúi lehetünk. Tőlünk nyugatabbra igen aktív küzdelem folyt a politikai jogok, emberi jogok megteremtéséért, illetve kiterjesztéséért. A nyilvánosság pedig jó csatornája e küzdelmeknek és vitáknak, jó példa erre a brit BBC, vagy a német közszolgálati médiák, de az internetet, vagy a politikai orgánumokat sem szabad természetesen kivenni a számításból. Ezzel szemben Magyarországot illetően viszont arra a következtetésre kell jutnunk, hogy immáron két évtizede a kívánatosnál is erőteljesebb a pártpolitika befolyása a közmédiára, és gyakori jelenség, hogy a társadalmi vitákat aszerint tálalják, hogy azok a mindenkori kormánypártoknak, kormánynak kedvezőek legyenek (bár a Magyar Televízió - -
5
mostanra erőteljesen depolitizálódott). Mindezzel sérül a közszolgálati nyilvánosság funkciója, amelynek pedig éppen az lenne a feladata, hogy a társadalom megtanulja használni a politikai cselekvés eszközeit (pl. tüntetés, petíció, szavazás). Bár az volna a kívánatos, ha a politikai nevelés már az általános iskolákban hangsúlyossá válna, hogy a polgárok olyan politikai szocializációs folyamaton menjenek keresztül, amelyben a kötelezettségeik mellett a jogaikért való küzdelmet is elsajátítják. Lovas Istvánnak tehát egyfelől igaza van: az emberi jogok megsértése valóban előfordul még Nyugaton is. Ám abban biztosan nincs igaza, hogy egyenlő mércével lehetne mérni a magyarországi és a nyugat-európai állapotokat, ugyanis a jogokért, illetve a jogsértések elleni küzdelmek területén is el vagyunk maradva a nyugati állapotoktól. Az elmúlt két év emellett annyiban még rontott is a helyzeten, hogy a kétharmados többség számos aggályos lépéssel növelte meg a kormány hatalmát, és mozgásterét, miközben a politikán kívüli alrendszerek (különösen a gazdasági erőt kevésbé fel nem mutató tényezők) ezzel szembeni védekezési képessége pedig romlott. Nem arról van szó, hogy önkényuralom vette volna nálunk kezdetét, de az látszik,
hogy a
kormány,
az államhatalom
esetleges
jogellenes,
és-/vagy
alkotmánysértő lépései ellen a korábbiaknál már jóval nehézkesebb jogorvoslatot találni (lásd pl. az Alkotmánybíróság hatáskörének megnyirbálását). A Velencei Bizottság igen színvonalas jogi elemzéseit is azon aggodalom motiválta, hogy a kormány olykor túlontúl sok hatalmat von magához az államhoz képest kevesebb eszközzel rendelkező polgár rovására. Önmagában a külső kritika azonban még nem elégséges a széles körű szabadságjogok meggyökeresedéséhez, ehhez az is kell, hogy a társadalom mind jobban növekvő hányada érezze ezeket fontosnak, és hajlandó legyen tenni érte. Olyan szemlélet is szükséges, amelyik a politikai küzdelmet a pártok mellett a civil szféra terrénumán is legitimnek tartja, és nem a civil társadalom jól hangzó, de amúgy lefegyverző depolitizáltságát tartja kívánatosnak. Mindehhez viszont – úgy tűnik – még hosszú idő szükségeltetik.
- -
6
Nyugat-európai állapotok Aktív
küzdelem,
a
Magyarországi állapotok
politikai
Kevésbé aktív küzdelem, jelentős
nyilvánosság aktív figyelme mellett
közöny
Fejlett
Kevesebb eszköz áll rendelkezésre
számos
intézményrendszer eszköz
a
és
politikai
az államhatalommal szemben
küzdelmek megvívására A politikailag motivált küzdelmek
Nálunk jóval rövidebb ennek a
békés
hagyománya, a politikai küzdelmek
megvívásának
hosszú
hagyománya
sokszor a
másik fél erőszakos
kiszorításával
végződtek
(pl.
pártállam)
- -
7
