Művészet és Mámor Bor és Gasztronómiai fesztivál Programterv I. ZENEI ELŐADÁSOK Hangtér a Borkorzón-utcazenészek mindenütt, 2015. aug. 28-30. A három nap alatt Szentendre Borkorzóját utcazenészek lepik el, szólók, duók, triók, gruppok, bendek, bandák, trendek és trendik. Valódi fesztiválhangulat. Esti nagykoncertek 1. nap Vasárnap Dél Koncert A Vasárnap Dél a 90-es évek népszerű szentendrei zenekarai, a Studio Dél, a Cicaváz és az Askelon tagjaiból állt össze csaknem 20 év után. Repertoárjukban dominál a blues, a soul és a funky. A fiúk az évek alatt nem vesztették el a kötődésüket a "fekete zene" iránt, ahogy szülővárosuk, Szentendre iránt sem, hiszen bár többüket messze sodorta az élet, a zene, és a barátság visszahozta őket a Duna partjára. 2. nap Business Silence koncert, majd nyárbúcsúztató utcabál DJ Sky-al A 2006-ban alakult zenekar főleg Szentendrei tagokból áll. Stílusuk funky, de a borfesztiválra igazi, utcabálnak megfelelő repertoárral készülnek. 3. nap Balkán Fanatik Koncert A zenekar 2002-ben alakult, egyik alapítója a Szentendrén élő Yorgosz Tzortzoglu, aki évtizedeken keresztül volt a magyarországi folkrock meghatározó zenésze. Lepés Gábor producer- hangmérnökkel, aki a hazai pop szupersztárjának, Ákosnak az alkotótársa a Bonanza Banzai megszűnése óta hozta létre a Balkan Fanatikot, mely az elektronikus zenét a keleti, balkáni és magyar folkelemekkel házasítja össze. A koncert az idén megjelenő lemezük bemutatója is egyben. Egyéb zenei programkínálat: A nagykoncerteken felül mintegy 25-30 egyéb zenei és táncos produkcióra is sor kerül a három nap alatt a rendezvény területén felállított nagyszínpadon,és két pódiumszínpadon, amelyeken elsősorban olyan szólóénekesek és pár fős kisebb zemei formációk lépnek majd fel, mint Orbán Bori, Demeter Erik, a Borivan duó, stb.
II. CSALÁDI PROGRAMOK Kalózhajó, 2015. aug. 28-30. 1,5 órás kalandtúra 3-14 éveseknek. Igazi kalózok, igazi hajó. A hajó kapitánya és hű személyzete közhírré teszi, hogy a kritikus kalózhiány pótlására felvételt hirdet óvodásoknak és kisiskolásoknak az újonnan indított kalózmatróz iskolájába. A másfél órás szentendrei hajókázás alatt, őexcellenciája Fehérszakáll kapitány és bátor, de kicsiny kalózkülönítménye megtanítja minden jelentkezőnek: őrködjön a kalózhajón, hogyan kezelje a hajót, kösse a köteleket, hogyan levelezzen palackpostával, találja meg a kincses ládát, hogyan kalózkodjon valamint… rengeteg kalózjátékot. A sikeres vizsgát követően (kalóztánc és kalózének) a frissen kinevezett kalózok a kalózoklevelükkel és az általuk elkészített felszerelésükkel távozhatnak! Az út során a gyerekek megismerkednek kalóz(fél)szemmel Szentendrei Dunával valamint a kalózélet alapszabályaival. A feladatok és történetek a gyerekek korához igazodnak. „Felnőttmegőrző” – társasjáték klub, 2015. aug. 28-30. Éjjel-nappal társasjáték: „Mert játszani jó” – három napos társasjáték-marathon. A klub nyitott, belépő nincs. Jöhetnek haladók, elhozhatják saját kedvenceiket, hogy itt szerezzenek hozzá játék-partnert. Jöhetnek kezdő játékosok, érdeklődők. Természetesen jöhetnek üres kézzel, saját játék nélkül is – remek társasjátékok sorát fogják találni az asztalon minden alkalommal. Játék, és parti nélkül nem marad senki. Népi játszóház kézműves foglakozásokkal, 2015. aug. 28-30. Népi játszóházunkban a régmúlt idők játékai (pl. Nyolcas ugróiskola, Gumis ugróiskola) mellett az egykoron a mindennapi élet részét képező tevékenységekkel – aratás, kenyérsütés kemencében, kukoricamorzsolás- is megismerkedhetnek a gyerekek. Fontosnak és követendőnek tartjuk a most felnövő generációk számára közös hagyományaink bemutatását, melyre a legalkalmasabb eszköz: a játék. Ezen kívül kézműves foglalkozásokkal is készülünk, melyek minden korosztály számára izgalmas, kreatív és hasznos időtöltést jelentenek, így pl. a szülők és a gyerekek együtt is készíthetnek majd játékokat, ékszereket, lakásdíszeket, ajándékokat.
III. KULTURÁLIS PROGRAMOK Bor és filozófia, 2015. aug. 30. Kulturális program mindazoknak, akik szeretik a bort, az irodalmat és a filozófiát – mely három témát ezen az estén Szentendre híres írója Hamvas Béla személye köti össze. A belvárosi révállomástól induló Klára kishajón Hamvas Béla: A bor filozófiája című könyvébe kaphatunk bepillantást. Az est házigazdája Horváth-Hegyi Olivér evangélikus lelkész. A bor filozófiája című kötetből Kertész József előadóművész olvas fel részleteket, melyek mellé a Filibili Népdalkör énekel bordalokat. Az irodalmi élvezetek mellett természetesen borkóstolásra is lesz lehetőség. A szentendrei szőlőtermesztés nyomában: borkostólással egybekötött városismereti séta, 2015. augusztus 29. Ezen szombat délutáni program során mindenki betekintést nyerhet Szentendre szőlő- és bortermesztési hagyományaiba, a kezdetektől napjainkig. A séta során Benkovits Györgynek helytörténetkutatónak köszönhetően feltárulnak az elmúlt századokról ránk maradt ismeretek, Hidegkuti Gergely szőlész-borász segítségével pedig megkóstolhatjuk, hogy vajon milyenek is lehettek Szentendre egykor méltán híres, legnépszerűbb borai. A sétát egy feledésbe merült szentendrei ételekből összeállított vacsora zárja a Mjam étteremben, ahol tovább folytatódik a borok kóstolása is. Bor és képzőművészet: tárlatvezetés és borkóstoló, 2015. aug. 28. Szenvedély és Ráció-Perlott Csaba Vilmos életműkiállítás keretében az érdeklődők a tárlatvezetés mellett a Bújdosó Pincészet (Balatonlelle) borait kóstolhatják. Tárlatvezető és borkostóltató: Bújdosó Orsolya festménybecsüs, sommelier Bor és építészet 2015-ben: Funkcionalitás mindenek felett, 2015. aug. 30. Ahol kitűnő minőségű borok készülnek, ott egyedülálló építészeti gyöngyszemekre is bukkanhatunk. Ennek a mottónak megfelelően Ausztria, és ma már Magyarország több borvidékén is számos olyan borászatot találhatunk, amelyek a bortermelés terén nyújtott kiváló teljesítmény mellett extravagáns építészeti megoldásokat is felvonultatnak. Egy kis borkóstoló keretében az előadó: Borbás Péter, építész
Pincetúra: Séta a város alatt, 2015. aug. 30. Köztudott, hogy Szentendre alatt egy különös birodalom húzódik, a pincéké. Ez a sok-sok kilométernyi szövevényes pincerendszer annak köszönheti létét, hogy egykoron a város és környéke messze földön híres bortermőhely volt. 2500 holdon termesztettek itt szőlőt, amelyből évente 38 000 liter bor készült. Mégpedig jófajta budai vörösbor. Ennek tárolásához pedig pincékre volt szükség. A borászat sok szentendrei polgárnak adott munkát: a tizennyolcadik század végén még ötven kádármester működött a városban. Aztán a következő század végén a filoxéravész kipusztította a szőlőket, ami a helyi bortermelés megszűnését is jelentette. A pincék azonban megmaradtak, s csak néhányukat hasznosították üzletnek vagy galériának. Többségük Csipkerózsika-álmot aludva várja a szebb jövőt.
IV. GASZTRONÓMIAI PROGRAMOK Gasztro utca a Borkorzón, 2015. aug. 28-30. A Borkorzón a fesztivál mindhárom napja alatt gasztro-piacot szervezünk, melynek kiállítói között megtalálhatóak lesznek a helyi- és környékbeli termelőkön kívül az olyan különböző egyedi kulináris kínálatot felvonultató szolgáltatók is, mint a kézműves bio élelmiszereket forgalmazó szentendrei Ízmanufaktura vagy az eperborairól ismert Eperbor Manufaktúra. Fesztivál bora választás, Borkaszinó játékkal 2015. 08. 27. A 0. nap folyamán exkluzív borszalont szervezünk, melynek keretében az érdeklődök nemcsak egy egyszerű zenés borkostoló esten vehetnek részt – melynek keretében az ismert szakértőkből álló szakmai zsűri kiválasztja és értékeli a fesztivál legjobb borait –, de egy különleges boros játékot is kipróbálhatnak. A Borkaszinó játék központi eleme egy speciális rulettasztal, amely mezőin számok helyett szőlőfajták, borvidékek és egyéb bor-jellemzők (évjárat, alkoholtartalom, édesség) találhatók. A játék során a részvevők poharába letakart üvegből öntenek a játékvezetők bort, majd ezután néhány segítő támpontot adnak a játékosoknak. A bor vizsgálata és kóstolása után a játékosok az asztalon zsetonokkal fogadnak a bor jellemzőire. Miután mindenki megtette a tétet, felfedésre kerül a kóstolt bor, és “kifizetésre” kerülnek a nyeremények. Bor-ihlette menük és fogások, 2015. aug. 28-30. Azon kívül, hogy a rendezvény ideje alatt a Korzón található éttermek helyi különlegességekkel és borihlette menüvel várják majd vendégeiket, főzőkurzusokat is szervezünk a témában az Ínyencház Főzőiskolával közösen a kulináris élvezetek megszállotjai számára.
V. EGYÉB PROGRAMOK Katonazenekari Fesztivál - Trombita harsog, dob pereg…, 2015. aug. 28. Immár 10. alkalommal lépnek fel városunkban a Szentendrei Katonazenekar vendégei. A katonazene varázsát az egyedülálló ritmus, tempó, és dinamika összecsengése adja. A katonazene lelkesít és a népi nemzeti zenekultúra számos elemét magába foglalva fenntartja azokat a motívumokat, amit sajátos magyar katonazenének mondunk. Nem véletlen, hogy a katonazenének a kezdetektől napjainkig a nemzeti öntudat egyik fenntartó- és táplálóereje, ezért is fontos a megismerése, életben tartása. A katonazene – amely Mária Terézia uralkodása idején, az ezredzenekarok megalakulásával intézményesült – hatalmas közönségsikert szokott aratni. Az elmúlt kétszáz esztendőben ugyanis nagy fejlődésen ment át és komoly rangot szerzett magának. Bizonyítják ezt a hazai és a nemzetközi katona-zenekari fesztiválok. Katonazene nélkül ugyanis szegényebb lenne a zenei kultúránk, de a mindennapi katonaélet is. A Borkorzón 4 helyőrség zenészei találkoznak ezen a hétvégén.
Fényfőtér, 2015. Augusztus 30. Hang és fényfestészeti kompozíció Szentendre Főterén. A zenei aláfestés ritmusára váltakozó, vibráló, a falakról lecsorgó, felrobbanó, majd megnyugvó vetített képek lenyűgöző élményt nyújtanak a szemlélőnek a műemlék épületek falain.