MOSZT Könyvek 3. „Utak és alternatívák”
Előadások és tanulmányok az 1917-es orosz forradalom 90 éves évfordulója alkalmából Pécs, 2009 PTE-BTK Történettudományi Intézet – Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport
MOSZT
Történészcéh Egyesület
Szerkesztette: Lengyel Gábor Társszerkesztő: Kolontári Attila Felelős szerkesztő: Bebesi György © - MOSZT © - TCE © - Bebesi György, Kolontári Attila, Lengyel Gábor © - Szerzők Borítóterv: Polgár Tamás ISSN: 1788-4810
Felelős kiadó a MOSZT kutatócsoport vezetője és a TCE elnöke Nyomdai előkészítés és kivitelezés: Bookmaster Kft., Pécs. Felelős vezető: Bernáth Miklós .
MOSZT-TCE, Pécs, 2009.
2
Kakasy Bernadett: A zsidók és az 1917-es forradalom
Kakasy Bernadett: A zsidók és az 1917-es forradalom Oroszországban a nagyobb lélekszámú nemzetiségek között egy van, amelyik mind a forradalom előtt, mind a forradalom után ún. exterritoriális nemzetiségnek tekinthető, és ez a zsidóság. Az oroszországi nemzetiségek közül a zsidó nép volt szociálisan a legdifferenciáltabb, azaz a leginkább polgárosult társadalmi szerkezettel rendelkező nép. Igen urbanizálódott jellegét mutatja, hogy már a 20. század elején a zsidó lakosság 34,9%-a az iparban dolgozott, 6,4%-a házi szolgálatban állt, illetve napszámosként kereste kenyerét, 5,32%-a a közlekedésben és 3,49%-a a mezőgazdaságban dolgozott. A nagyipari munkások száma 46.000 főre tehető, a zsidó munkásság zöme a kisiparban, manufaktúrákban dolgozott. 1 A fővárosban, Pétervárott 1910-ben 2 millió lakosból 35.127 zsidó volt, s ebből kb. 16.000 orosz anyanyelvű. (1900-ban Pétervárott a zsidó népesség 47,8%-a munkás, 8,8%-a alkalmazott, „gazda” − vállalkozó, kereskedő stb. − 35,2%.)2 A cári rendszer, a feketeszázas és antiszemita pogrom-terrorizmus a zsidó munkásságot, értelmiséget és a kistulajdonos kispolgári elemeket a cárizmussal szemben álló politikai irányzatok felé fordította.3 1917 márciusában minden, a zsidókat korlátozó törvényt és rendelkezést eltöröltek. A zsidók így minden tekintetben egyenlő helyzetbe kerültek Oroszország bármely állampolgárával, s megnyílt előttük hogy a társadalmi, politikai, és kulturális élet bármely területén aktív tevékenykedhessenek. Például ezután sok zsidó újság, kiadó született jiddis és ivrit nyelvű könyvek publikálására. 250 zsidó kulturális és oktatási intézet nyílt meg. Négy zsidó lett szenátor, több zsidó lett városi vezető és az Ideiglenes Kormány ügyvezetője is zsidó (A. Galpern) volt4 1
KRAUSZ TAMÁS: Bolsevizmus és nemzeti kérdés. Adalékok a nemzeti kérdés bolsevik felfogásának történetéhez 1917-1922. Budapest. 1989. 49. (továbbiakban: KRAUSZ, 1989.) 2 BEBESI GYÖRGY: A pétervári zsidók. In: Zsidók Oroszországban. 1900-1929. Ruszisztikai Könyvek I. 27-32. 3 Ld. erről: BEBESI GYÖRGY: A feketeszázak. MRI. Bp. 1999. Ruszisztikai Könyvek VI. valamint: BEBESI GYÖRGY: Feketeszázas terror az első orosz forradalomban. In: A cári monarchia védőszentjei. Pogromlovagok és szürke kardinálisok. Habilitációs füzetek 3. PTE, Pécs, 2004. 33-50. 4 A négy zsidó szenátor: M. Vinaver, G, Blumenfeld, O. Gruzenberg és I. Gurjevics. Városi vezető lett Petrográdban G. Srejder, Moszkvában O. Minor. Kijevben a városi vezető helyettese volt Ginszburg. USAKOV, ALEKSZANDR: A zsidók és az orosz forradalom. Adalék a kérdés fölvetéséhez. In: 1917 és ami utána következett. Ruszisztikai Könyvek III. Budapest. 1998. 160-168. (továbbiakban: USAKOV, 1998.)
116
Kakasy Bernadett: A zsidók és az 1917-es forradalom A zsidó szervezeteknek a forradalom első hónapjaiban lezajlott konferenciáin úgy határoztak, hogy az elkövetkezendő (általános, közvetlen, egyenlő és titkos) választásokon nem szavaznak a népi szocialistáktól jobbra elhelyezkedő pártra.5 A februári forradalom után a Bund az OSZDMP mensevik irányzatának politikáját támogatta (ugyanúgy, mint korábban), s ennek megfelelően szorgalmazta az Ideiglenes Kormánnyal való együttműködést.6 A szervezett oroszországi zsidóság, a pártbeli zsidó értelmiség megtagadta a támogatást a kadetoktól és a Népszabadság Pártjától, amelynek soraiban és vezető testületében is nagyszámú, művelt, kultúrált zsidó volt, akik nem osztották a szélsőséges forradalmi nézeteket, és nem támogatták a forradalmi módszereket sem a bel-, sem a külpolitika területén. A legfontosabb forradalmi pártok (eszerek, bolsevikok, mensevikek, anarchisták, bundisták) tagságának számos zsidó tagja volt. Így például az OSZDMP(b) KB 12 tagja közül 9 zsidó, 3 orosz. A mensevik párt Központi Bizottságának 11 tagja mind, a jobboldali eszerek központ bizottságának 15 tagjából 13, a baloldali eszerek központi bizottságának pedig 12 tagjából 10 zsidó. Az anarchisták moszkvai bizottságának 5 tagja közül 4 tekintette magát zsidónak. Ezenkívül nagyszámú forradalmár zsidó tömörült tisztán zsidó pártokba: Általános Zsidó Munkásszövetség Litvániában és Lengyelországban (Bund), Zsidó Néppárt, Zsidó Szociáldemokrata Munkáspárt (Poálé-Cion), a Cionista Szocialista Munkáspárt vagy a Szocialista Zsidó Munkáspárt. Ezen pártok széles szervezeti hálózattal rendelkeztek az egyes kormányzóságokban, megyei és járási katonai bizottságaik voltak, amelyek révén igen tevékenyen vettek részt a politikai életben. Már a forradalom első hetében a száműzetésből, emigrációból hazatérők között is sok zsidó volt. Például: az USA-ból tért vissza Oroszországba Bronstein-Trockij, Kogen-Volodarszkij, Urickij. Ebben az időszakban 265 USA-ból hazatért zsidó telepedett le Pétervárott. Európából hazatérők közül 244 forradalmárból 170 volt zsidó. Az egymással versengő politikai pártokban kulcsfontosságú pozíciókat töltöttek be, de nem a végrehajtó hatalom apparátusaiba, hanem inkább kormányzati szolgálatra törekedtek, − képviselőként, küldöttként, vezetőként. Ha a baloldali radikális politikai pártok vezetőinek vonatkozásában nézzük, akkor az 1917-es őszi forradalomban és az utána következő időszak társadalmi-politikai alapjainak megszilárdításában nagy szerepük volt a zsidóknak. 5 6
USAKOV, 1998. 164. KRAUSZ, 1989. 50.
117
Kakasy Bernadett: A zsidók és az 1917-es forradalom Ha a szovjet időszak hivatalos közléseit nézzük, akkor a forradalmárok nemzetiségének meghatározására ködös meghatározásokat találunk: „kispolgári”, „kiskereskedő”, „jogász”, „papi pályára készülő”, egyszóval ebben az esetben is a forradalom aktív résztvevőinek 1/3-a zsidó volt. A zsidók gyakran választottak maguknak álneveket: Alekszej Nyikolajevics Bah eredetileg Abram Litvanovics, Vszevolod Mihajlovics Volin korábban Ejhenbaum családnevet viselte stb. A szovjet pártelitben is alkalmaztak névváltoztatást: Bronstein-Trockij, Apfelbaum-Zinovjev, Lurje-Larin, Szobelszon-Radek, RozenfeldKamenyev. Viszont a forradalmi építkezésben megnyilvánuló zsidó elsőbbség nem jelentette a zsidó nemzeti mozgalom valamiféle hegemóniáját. Tehát nem a kulturális és politikai zsidó társulatok „csináltak forradalmat”, hanem a zsidó etnosz Oroszországban élő képviselői járultak hozzá a megszilárdulófélben lévő polgári demokratikus vonal szétrombolásához. Valójában 1917 októberében minden egyes tulajdonképpeni zsidó párt és társadalmi csoport elítélte a bolsevik hatalomátvételt. A zsidó újságokban elítélő sorok jelentek meg. Ez nem volt véletlen, hiszen az októberi forradalom végül megsemmisítő csapást mért a mindenkori zsidó politikai mozgalmakra. 7 Az októberi szovjet Dekrétum a földről hidegen hagyta a túlnyomórészt urbanizálódott réteget, melynek nem volt köze a mezőgazdasághoz.8 A zsidó burzsoázia igyekezett megőrizni „február vívmányait”, amelyek megnyitották előttük annak lehetőségét, hogy a gazdaság, a kultúra, és politika területén tevékenykedjenek egész Oroszország területén. A Népszabadság pártja volt az a szervezet, ahova a zsidó burzsoázia törekedett a februári-márciusi események után. A magát a burzsoázia kötelékébe nem soroló zsidó értelmiség és politikai szempontból aktív zsidó munkások tevékenységüket vagy kizárólag a zsidó Bund keretei között, vagy az összoroszországi forradalmi pártokban fejtették ki. A „vonalak” és „csomópontok” ilyen kavalkádján belül az oroszországi zsidó közösségek aktivitását illetően az utóbbi tendencia vált uralkodóvá.9 A legnagyobb Bund szervezet a Központi Oroszországban, 1920-ban kettészakadt. A baloldal kiszakadva a Bundból csatlakozott az OKP-hez
7
USAKOV, 1998. 165-167. KESSLER, MARIO: Az oroszországi forradalom és a zsidó munkásmozgalom KeletEurópában. In: 1917 és ami utána következett. Ruszisztikai Könyvek III. Budapest. 1998. 149-159. 150. (továbbiakban: KESSLER, 1998.) 9 USAKOV, 1998. 167-168. 8
118
Kakasy Bernadett: A zsidók és az 1917-es forradalom és a Komminternhez (1921. március). A jobbszárny Abramovics és Jugyin vezetésével megőrizték különállásukat majd a mensevik emigrációhoz csatlakoztak.10 A polgárháború idején Gyenyikin és Vrangel hadserege igyekezett felhasználni az antiszemitizmust a szovjet rendszer ellen. Megállapították, hogy Ukrajnában, mintegy 2000 pogrom zajlott le. A zsidó lakosság közvetlenül is hatalmas veszteséget szenvedett: több mint 50.000 embert öltek meg. Azokkal együtt, akik később haltak bele sérüléseikbe, elérte ez a szám a 150.000-t, vagyis a zsidó lakosság 10%-át.(Krausz Tamás a korszak felmérései alapján 200 ezerre teszi a meggyilkoltak számát.11) Ebben a reménytelen helyzetben a zsidók a Vörös Hadseregben látták a menekülés egyedüli lehetőségét, bár a pogromok egy részét, (mintegy 7,4%-át) a vöröskatonák hajtották végre.12 A polgárháború végére így az oroszországi zsidók többsége az októberi forradalommal szemben táplált nyílt ellenségességből − fokozatosan lojalitásba, majd a bolsevik rendszer támogatásába ment át. Ez megváltoztatta a zsidó szocializmus jellegét is: arra a következtetésre jutottak, hogy a zsidó munkásmozgalomnak nincs jövője, ha elzárkózik a bolsevik párttól. 13 A szovjethatalom kezdettől felvette a harcot az antiszemitizmus minden formája ellen. Az antiszemitizmus ugyanis minden társadalmi rétegben mélyen gyökeret vert, megkövesedett, meggyőződések, érzelmek, homályos antikapitalista követelésekkel kombinálódott előítéletek összefoglalásaként foghatók fel. A Népbiztosok Tanácsa már 1918. január 21-én dekrétumot adott ki a Zsidó Ügyek Népbiztosságának létrehozásáról, amely „ideiglenesen” a nemzetiségügyi népbiztosság mellett működött. Népbiztosnak Szemjon Markovics Dimansteint, helyettesének, Ilja Grigorjevics Dobkovszkijt nevezték ki. E dekrétumot Lenin, Sztálin és Boncs Brujevics írták alá. A Moszkvai Szovjet külön rendeletet bocsátott ki a moszkvai antiszemita pogromok ellen 1918. április 28-án. A pogrom ellenes program a szovjethatalom erősítésére szolgált, a rendeletekben hangsúlyozták a feketeszázas klérus tevékenységét. Hét napi határidőre csak figyelmeztető intézkedéseket rendeltek el a hadügyi népbiztosság és a zsidóügyek népbiztosságának részéről. A szovjet, betartva az osztályszempontot, szükségtelennek tartotta „külön zsidó harci szervezetek megteremtését”. En10
KRAUSZ TAMÁS: Az októberi forradalom és a zsidókérdés Szovjet Oroszországban. In: Zsidók Oroszországban 1900-1929. Ruszisztikai Könyvek I. Budapest. 1995. 33-50. 45. (továbbiakban: KRAUSZ, 1995.) 11 KRAUSZ, 1995. 38. 12 BEBESI GYÖRGY: Pogromok Oroszországban a 20. század elején. Rubicon, Fekete Krónika, 2008. 7/8. sz. 85. 13 KESSLER, 1998. 151.
119
Kakasy Bernadett: A zsidók és az 1917-es forradalom nek nem mond ellent, hogy létezett ekkor a Zsidó Harcosok Összoroszországi Szövetsége, melynek népbiztosává 1918. július 4-én Sz. M. Civbakot nevezték ki (a szövetség 1918. november 17-ig létezett, amikor beolvadt a Vörös Hadseregbe). 1919 tavaszán a Bundban a kommunistákkal egyesülést pártolók kerültek túlsúlyba, s áprilisban a Bund 18-25 éves tagjait a Vörös Hadseregbe soroztatták. Lenin vezető szerepet játszott az antiszemitizmus elleni harcban és a zsidók nemzetiségi-szociális felszabadulását szolgáló intézkedések azonnali bevezetésében. Az 1918. július 17-én kiadott Szverdlov által beterjesztett dokumentumot Lenin átírta, s „radikalizálta”. Hangsúlyozta, hogy frontközelben üti fel fejét pogromhullám, tehát az antiszemitizmus és az ellenforradalom összefonódik. Az ellenforradalom eszköznek tekinti, hogy tömegbázisra leljen. Továbbá a dekrétum hangsúlyozza: „A zsidó kapitalisták ellenségeink, de nem, mint zsidók, hanem mint burzsoák. A zsidó munkás testvérünk…”14 A zsidó munkáspártoknak a kommunista párthoz való közeledésében a legnagyobb próbatétel az Oroszországban kialakulóban lévő cionizmussal való szakítás volt. Ennek eredményeként a Szovjetek VII. kongresszusán a különböző zsidó munkáspártok a szovjethatalom mellett tették le a voksot, de a zsidó bolsevikoktól eltérően illuzórikus reményeket tápláltak a zsidók egy Palesztinában létrehozandó zsidó szocialista állam és a területen kívüli nemzeti jogok megvalósíthatósága iránt. A Zsidó Kommunista Párt vezetője teljes szolidaritásról biztosította a szovjethatalmat, de ő külön „zsidó munkásszovjetekről” beszélt, mert nemzetiségtől független megoldást szerinte csak a proletár világforradalom adhat. Arra szólított fel, hogy a földönfutó zsidó tömegek számára, harcban a brit imperializmus palesztinai terjeszkedése ellen vállalni kell a harcot egy kommunista zsidó állam létrehozásáért Palesztinában, ahol a földnélküli zsidók a közösségi mezőgazdaság útján haladhatnának.15 A zsidó munkásmozgalmak elkülönülését a zsidó nemzetiségű vagy zsidó származású bolsevikok sohasem osztották. A zsidó származású bolsevik vezetők többsége neveltetésénél, iskolázottságánál, mozgalmi tapasztalatainál fogva legerősebben az orosz kultúrához kötődött. Nem dolgoztak a zsidó proletariátus körében, s többnyire még a zsidó nyelvet sem ismerték.16 1919 decemberében, a szovjetkongresszus után, a Zsidó Népbiztosság rádió útján és a Zsizny nacionalnosztyej az angliai támogatással létrejövő közel-keleti zsidó állam létrehozásával szállt szembe. Egy ilyen 14 15 16
KRAUSZ, 1989. 51-53. KRAUSZ, 1989. 55-57. KRAUSZ, 1989. 57. (lábjegyzet).
120
Kakasy Bernadett: A zsidók és az 1917-es forradalom állam létrejötte szerintük a zsidó burzsoáziának kedvez és az angol burzsoázia, illetve az antant érdekeit képviseli. Síkraszálltak a Palesztinában élő zsidók nemzetiségi- és polgárjogaiért, az új állam létrehozását újabb nemzetiségi ellenségeskedések forrásaként értelmezték. A zsidókérdést Szovjet-Oroszországban megoldottnak tekintették, mivel rendelkeznek a nemzetiségi- és polgárjogokkal. 17 Az elmondottak után talán meglepőnek tűnik, de a zsidók a bolsevikellenes oldalon is jelen voltak. A kadetok és jobboldali cionisták, vagy a még konzervatívabbak között is találunk zsidó származásúakat. A zsidó övezetekben a fehérek pogromjai inkább a köznép kezdeményezésére folytak, s a vezetők elnézték, de ők maguk csak ritkán kezdeményeztek. Számukra a pogrom a „kisebbik rossz” volt a „zsidó komisszárok” uralmához képest.18 A fehérek területein zűrzavaros állapotok uralkodtak és a katonák között, főleg a kozákok és kaukázusiak számára eleven hagyománynak számított a hadizsákmányhoz való jog, ezért a hadsereg tagjai nemcsak zsidó településeket raboltak ki, hanem sok esetben pravoszláv orosz falvakat is. Az 1917-es februári forradalom után a zsidók emancipációja révén a tiszti pálya is megnyílt előttük, és sok orosz tiszt féltette pozícióját. A bolsevik hatalomátvétel után sok zsidó származású tiszt csatlakozott az Önkéntes Hadsereghez. Kevéssé ismert tény, hogy a Gyenyikin vezette seregben eleinte több zsidó tiszt is szolgált, addig, amíg orosz kollégáik gyűlölete nem kényszeríttette a főparancsnokot arra, hogy tartalékba helyezze, vagy elbocsássa őket a hadsereg kötelékéből. 1919 folyamán zsidókat is be kellett sorozni a hadseregbe, de az orosz katonák ellenállása miatt külön csapatokba próbálták szervezni őket, vagy rövidesen hazaengedték a zsidó katonákat. 19 A hadseregen kívüli fehér életben nagyobb számban vettek részt a zsidók, például újságírók. A gazdasági és kereskedelmi szférában is képviseltették magukat, néhány nagytőkés pénzzel támogatta a fehéreket. Néhányan a zsidó vagy orosz polgári pártok tagjai voltak, főleg a kadet párt tagjai között találunk zsidókat ekkor. Voltak olyan zsidók, akik eszmeileg is közel álltak a fehérekhez, negatívan viszonyultak mindkét forradalomhoz. Többen közülük a cionizmussal is szembeálltak. Néhányan az 1920-as évek első felében, Berlinben létrehozták a Külföldön Élő Orosz Zsidók Hazafias Egyesületét. Az egyesület kiadott 17
KRAUSZ, 1989. 58. HALÁSZ IVÁN: Zsidók az ellenforradalomban. In: Zsidók Oroszországban 1900-1929. Ruszisztikai Könyvek I. Budapest. 1995. 83-89. 83. (továbbiakban: HALÁSZ, 1995.) 19 HALÁSZ, 1995. 84.-85. 18
121
Kakasy Bernadett: A zsidók és az 1917-es forradalom egy tanulmánykötetet („Oroszország és a zsidók”), amely tartalmazza a tagok egy részének reagálását a bolsevizmusra, és a zsidók akkori szerepére. A kötet elején az olvasható, hogy rosszabb a zsidók helyzete, mint a cári kormányzat alatt, mert a zsidó közösség további szétaprózódása következett be, a kisállamok zsidóinak most a kisnemzetek nacionalizmusával kell szembenézniük, most a társadalom fordul ellenük, nem a hatóságok, mint korábban. A forradalom legrosszabb következménye a felhívás szerint, a megnövekedett judofóbia, amely nagy veszély a zsidóságra nézve, s ezen nem segít a megadott jogegyenlőség. A felhívás végén leírták az egyesület célját és a bolsevizmus elleni harcra szólítottak fel. 20 Milyen indítékok vezethették ezeket a zsidókat konzervatív álláspontra? A zsidó elit által addig elért gazdasági és hatalmi pozíciók féltése és a forradalmat elutasító értelmiségi életforma védelme szolgálhatott indítékul. A kötet szerzői a birodalom evolúciójának voltak hívei. A zsidóságot egy kollektivista, homogenizáló tendenciától féltették, amely létük olyan intézményeit veszélyeztették, mint a vallás, hagyományok, és a magántulajdon. Ezek nélkül véleményük szerint a zsidók kiszolgáltatottá válnak. Ezek az elképzeléseik és félelmeik világi alapon álló orosz birodalmi konzervatívokká tették őket. Nézeteiket azonban az emigrációban élő oroszországi zsidó közösség többsége elutasította, amire ők maguk is utaltak.21 1920-ban számos rendelet és gyakorlati intézkedés igyekezett könnyíteni a zsidók sorsán. Ebben aktív és vezető szerepet játszott a Nemzetiségügyi Népbiztosság Zsidó Osztálya, a bolsevik párt zsidó szekciója, és a párt Politikai Irodája is.22 A nemzetiségügyi Népbiztosság Zsidó osztálya kijelentette, hogy a „Szetmassz” (SZDSZ) célja a zsidók bevonása a kollektív munkába. A „Szetmassz” tevékenysége a Nemzetiségügyi Népbiztosság Zsidó Osztályának és az OKP Zsidó szekciójának ellenőrzése alatt folyt, állami eszközökből finanszírozták. Továbbá kérte, hogy zsidók bevonásával, kezdjenek hozzá kommunák, szövetkezetek, artyelek, iskolák, élelmezési központok, kórházak, gyermekek segélyezésének stb. szervezéséhez. 23 A zsidó szegénység problémájának megoldásában jelentős lépés volt, hogy földhöz juthattak, ugyanis a zsidók a cári Oroszországban nem birtokolhattak földet. Bár az „új gazdák" konkurenciája a kistulajdonosok között gyakran „nemzeti színekben” tűnt fel, a zsidó megtelepedési körzetekben mégis sokan vonzódtak a mezőgazdasági 20
HALÁSZ, 1995. 85-86. HALÁSZ, 1995. 88. 22 KRAUSZ, 1989. 58. 23 KRAUSZ, 1995. 44. 21
122
Kakasy Bernadett: A zsidók és az 1917-es forradalom munkához. Sokan ki akartak költözni a városokból, de ezt 1918-19-ben egy pogrom megakadályozta. A zsidó földművelők száma mégis nőtt 1917-1924 között.24 Az 1920-as években a zsidók beáramlottak Pétervárra, Moszkvába; bekapcsolódtak a NEP által megnyitott gazdálkodásba, kereskedelembe, a szovjet hivatalok, iskolák, egyetemek munkájába. A proletariátusba és a parasztságba való beolvadásuk lehetősége adottnak látszott. De a konfliktusok egyszerre nem tűntek el, a régi antiszemita beidegződések, „karrierharcok” és a sajátos zsidó (nem önként választott) elkülönülés következményének nyomai megmaradtak. A zsidó dolgozók történelmi tapasztalatai a forradalom után, sokuk harca a Vörös Hadseregben a szovjethatalomért, és a bolsevik pártban való komoly jelenlétük miatt –a zsidó szocialista pártok 1923-as teljes felbomlása és a cionista szervezetek megszűnése után is – az 1920-as évek elején a szovjet rendszert nagy részük magukénak érezte. 25
24 25
KRAUSZ, 1989. 59. KRAUSZ, 1989. 60-61.
123