MOSZT Könyvek 3. „Utak és alternatívák”
Előadások és tanulmányok az 1917-es orosz forradalom 90 éves évfordulója alkalmából Pécs, 2009 PTE-BTK Történettudományi Intézet – Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport
MOSZT
Történészcéh Egyesület
Szerkesztette: Lengyel Gábor Társszerkesztő: Kolontári Attila Felelős szerkesztő: Bebesi György © - MOSZT © - TCE © - Bebesi György, Kolontári Attila, Lengyel Gábor © - Szerzők Borítóterv: Polgár Tamás ISSN: 1788-4810
Felelős kiadó a MOSZT kutatócsoport vezetője és a TCE elnöke Nyomdai előkészítés és kivitelezés: Bookmaster Kft., Pécs. Felelős vezető: Bernáth Miklós .
MOSZT-TCE, Pécs, 2009.
2
Fojtik Ádám Iván: Anarchisták a cári birodalom börtöneiben
Fojtik Ádám Iván: Anarchisták a cári birodalom börtöneiben Oroszországban a XIX. század második felében erőteljes ellenállás bontakozott ki a cári rendszer ellen. Ezek az emberek már nem elégedtek meg II. Sándor cár reformjaival, hanem sokkal radikálisabb követelésekkel léptek fel. A cári önkényuralom igyekezett ezeket a követeléseket csírájában elfojtani letartóztatásokkal, száműzetésekkel. A hatalom válaszlépései azonban a narodnyikokból még dühödtebb ellenállást váltott ki, amely végül már a cár életét veszélyeztette. A merényletekre a hatalom is egyre agresszívabbak válaszolt. Dolgozatomban ezeket a válaszreakciókat kívánom bemutatni. A bíróság átalakítása a politikai perekben A bíróságokon is megfigyelhető, hogy hogyan felelt a hatalom az egyre keményebb ütésekre egyre durvábban. 1873-ban Nyecsajev és társai perében1 még a cári bíróság járt el. A tárgyalás nyilvános volt, az ügyet kivizsgálták, akik ellen nem volt elég bizonyíték, azokat felmentették. Pahlen gróf igazságügy-miniszternek ezek a büntetések túl enyhék voltak, néhány hónap múlva a politikai pereket kivonták a szokásos bírósági ítélkezés hatásköréből, és a szenátus különleges bizottságának hatáskörébe utalta. Ez ugyan esküdt bíróság volt, tagjait azonban az uralkodó nevezte ki. Részt vettek benne a nemesség, a városi lakosság és a parasztság képviselői, de kinevezésük előtt gondos rostán mentek át, hogy még véletlenül se férjen kétség az uralkodó iránti hűségükhöz és jó indulatukhoz. A terror fokozódásával azonban, már az ő ítéleteiket sem tartották elég megbízhatónak. 1879. április 5-e után Oroszországot hat katonai kormányzóságra osztották, innentől kezdve a mindenkori politikai fogoly felett, csak a katonai törvényszékek bíráskodhattak. Ők pedig már gyorsan és könyörtelenül dolgoztak. 1882-ben Halturint és Zselvakovot 15 perc alatt ítélte halálra a katonai törvényszék Sztrelnyikov tábornok meggyilkolásáért, és másnap reggel fel is akasztották őket.2 1
Sz. G. Nyecsajev, 1869-ben hozott létre önálló anarchista szervezetett. Fanatizmusát mutatja, hogy egy társát megölette, mondván, hogy áruló lett. Nyecsajev a bírósági ítélet elöl Svájcba menekült, azonban kiadták Oroszországnak 1873-ban az úgynevezett második Nyecsajev perben 20 év kényszermunkára ítélték, néhány évvel később éhen halt a Péter Pál erődben. Vö: BEBESI György: Az anarchista konzervativizmus. In: Bebesi György: Az orosz politikai konzervativizmus 100 éve (1820-1920.). B&D Stúdió, Pécs, 2005. 81-102. 2 SZTYEPNYAK-KRAVCSINSZKIJ, Szergej: Oroszország a cárok uralma alatt. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988. (Továbbiakban KRAVCSINSZKIJ, 1988.) 123-133.
5
Fojtik Ádám Iván: Anarchisták a cári birodalom börtöneiben A hivatalos szervek válasz a terrorra A hatalom árgus szemekkel figyelte a gyanús alattvalókat. Gyanús volt bárki, aki röplapokat terjesztett, propaganda tevékenységet folytatott a „nép között”, kapcsolatban állt olyan emberekkel, akik ilyen tiltott cselekményeket követtek el, és természetesen azok a gyilkosok, akik a hatalom képviselőivel szembeni merényletek tervezték vagy elkövették. Az ő kiszűrésükre a Harmadik Ügyosztály és jogutódja az Ohrana kiterjedt besúgó hálózatot tartott fenn. Besúgó bárki lehetett, egy házmester, egy lecsúszott egzisztenciájú alak, aki így remélt pénzhez jutni, egy már elfogott korábbi forradalmár, aki így akarta elérni büntetésének mérséklését.3 Volt, akinek megszerveztek egy szökést, hogy visszakerülve a társai közé szép sorban adja fel őket. Ez utóbbira volt példa Szergej Gegyajev esete, akit a Narodnaj volja egyik nyomdájának lebukásakor tartóztattak le, majd miután megegyezett a hatóságokkal szerveztek egy szökést neki. Gegyajev miután visszatért harcostársaihoz, előbb befeketített egy társukat, akit szintén letartoztattak, majd folytatta megszokott tevékenységét embereket szervezet be a társaságba, tartotta a kapcsolatot a különböző városok csoportjaival, majd szép lassan feladta a társait.4 Miután elég bizonyíték gyűlt össze a jelentésekből a rendőrség házkutatást tartott a gyanúsítottaknál. Ez rendszerint éjjel történt kerülve a feltűnést, és, hogy minél jobban megzavarják a gyanúsítottat, ne legyen ideje eltüntetni esetleges bizonyítékokat. A parancs néha az irodában maradt, de nem is volt rá szükség, ha rendőrök az ügyésszel egyszer bejutottak, akkor már át is nézték a lakást. A házkutatás alapos volt, éppúgy elolvasták a magánlevelezést, mint ahogy megnézték az ágyakat, a falon lévő réseket vagy a tűzhely hamuját. Ha a gyanúsított megpróbált valamit lenyelni (méreg, papírgalacsin), azonnal torkon ragadták, lefogták, és igyekeztek kipiszkálni a szájából. Eközben könnyen előfordulhatott, hogy a delikvensnek kitört egy foga. Ezt az eljárást rendszeresen alkalmazták függetlenül a gyanúsított nemétől vagy korától. Aki ilyet tett, azt rendszerint le is tartóztatták, pedig lehet, hogy amit le akart nyelni az nem is volt kompromittáló, csak ő hitte annak.5 A letartóztatás után a rendőrök gyakran igyekeztek csapdát állítani a letartóztatott lakásának közelében, vagy a lakásban, hogy egy füst alatt a letartóztatott ismerőseit, potenciális tettestársait is elkaphassák. Ezek ellen a csapdák 3 Ld. erről: BEBESI GYÖRGY: Az Ohrana: A cári monarchia utolsó időszakának politikai rendőrsége. In: Önkényuralom, alkotmányosság, forradalom. MOSZT Könyvek I. PTE, Pécs, 2006. 15-42. 4 FIGNER, Vera Nyikolaevna: Vihar Oroszország felett. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1968. 332, 346-347. o. (Továbbiakban: FIGNER, 1968.) 5 KRAVCSINSZKIJ, 1988. 75-82. o.
6
Fojtik Ádám Iván: Anarchisták a cári birodalom börtöneiben ellen úgy igyekeztek védekezni, hogy jeleket helyeztek el az ablakba, hogy a lakás biztonságos-e, amikor megérkeztek a rendőrök gyorsan igyekeztek eltüntetni a jelet. Például ha a lakás biztonságos volt, egy cserép virágot tettek az ablakpárkány jobb oldalára, ha házkutatás volt, vagy észrevették, hogy figyelik a házat a virág átkerült a baloldalra. Ez a módszer akkor volt veszélyes, ha a rendőrspiclik kiszúrták a jelet is, és megfejtették jelentését. Egy másik óvintézkedés volt, hogy a házmester előtt azt tettették, hogy másik lakásba járnak.6 A letartóztatás után a politikai foglyok az előzetes letartóztatottak börtönébe kerültek. A háromemeletes épületben egy zárka „négy lépés széles, öt lépés hosszú. Egy falhoz erősített lehajtható ágy, kis asztal, szintén a falhoz erősítve, egy ülőke, gázrózsa, kagyló és vízcsap a berendezés”7 A foglyok magánzárkát kaptak, igyekeztek egymástól elkülöníteni őket. Falon vagy a csöveken keresztüli kopogással tartották a kapcsolatot egymással.8 A kopogásnak többféle módjára emlékeznek a letartóztatottak. A magány leküzdésének a másik módja az olvasás volt. Morozov és Figner is azt írták, hogy a börtönben semmi nem volt, ami elvonhatta őket az olvasástól. A kihallgatások között akár fél év is eltehetett, pedig volt olyan ember, akit összekevertek egy másikkal, mert rosszul olvastak egy nevet a besúgó cetlin, s mire kiderült, már három év telt el.9 Morozovnál olvashatunk legendákat különböző kínzásokról, de ő is elismeri, hogy semmilyen fizikai kínzást nem élt át. Inkább az emberek lelkét igyekeztek megtörni. Morozovhoz például nagyon kedvesek voltak és teával kínálták a kihallgatás közben. Őt propagandatevékenységért tartóztatták először le, és el akarták nála érni, hogy bánja meg bűneit, és nevezze meg bűntársait, cserébe elengedik10 Az 1960-as 70-es években egy fogoly körülbelül 1-4 évet ült börtönben a tárgyalás előtt. A tárgyaláson általában enyhe vagy felmentő ítéletek születtek.11 A börtönben az ellátást úgy oldották meg, hogy a börtönparancsnok kiutalt napi 10 kopejkát az elítéltnek, akik azt levásárolhatták. Egy kis szelet kenyér 3-5 kopejkába került, a hal, a kolbász 7-be, akit látogattak hozzátartozói, az kaphatott otthonról élelmet, vagy pénzt, amivel kiegészíthette 10 kopejkájából vásárolt szegényes ételét. Akit viszont nem látogattak, azon megjelentek az alultápláltság jelei: soványság, erőtlenség.
6 MOROZOV, Nyikolaj: Cári börtönökben és erődökben. Budapest. 1966. 502-505. (Továbbiakban MOROZOV, 1966.) 7 KRAVCSINSZKIJ, 1988. 98. 8 KRAVCSINSZKIJ, 1988. 104 9 KRAVCSINSZKIJ, 1988. 105. 10 MOROZOV, 1966. 265-267 11 KRAVCSINSZKIJ, 1988. 112-114.
7
Fojtik Ádám Iván: Anarchisták a cári birodalom börtöneiben Ha a rendőrparancsnok úgy döntött, akkor kiegészíthették a táplálékot levessel.12 A harmadik ügyosztály moszkvai börtöne13 Ez a börtön egyemeletes épület volt. A földszinten a bűnözök zárkái voltak, az emeleten öt zárkában a politikai foglyokat őrizték. Az emeletet a harmadik ügyosztály bérelte, és a csendőrség biztosította, a rendőrök fel se mehettek. A látogatók által hozott élelmet és pénzt (maximum 10 rubel) a rendőrparancsnoknál kellett leadni, és ő a csendőrökkel küldte tovább a fogolynak. Beosztott szolgálatosok gondoskodtak a cellák takarításáról, de ők hozták a teavizet és este a lámpát is. A cellaajtót azonban ilyenkor a csendőrparancsnok nyitotta ki, hogy a szükségesnél többet ne beszélgethessenek. A megvesztegetésükkel viszont kapcsolatot lehetett fenntartani a külvilággal. Itt a cellák nem voltak olyan zordak, mint más börtönökben. Az ablak normál magasságban volt, előtte természetesen drótháló és vasrács, de ki lehetett látni a szabadba, és a cellába is elég fény jött be. Az ablak alatt asztal állt, előtte zsámoly. Itt a politikai foglyok kosztjára 25 kopejkát engedélyeztek naponta, ebből 15 kopejka volt az ebéd, a maradékot szabadon elkölthették. Beszélgetni egyedül a csendőrökkel lehetet, viszont ők általában tanulatlanok, vallásosak és rendkívül babonásak voltak. Saját kis világukon kívül semmi nem érdekelte őket, vagyis mindenben a nihilisták ellentétei voltak. A 70-es évek végén a hatalom még nem rettegett a nihilistáktól, ezt bizonyítja az is, hogy sétálni csak egyedül egy csendőr kíséretében engedték őket, de nyitott kapu mellett. Sőt külön kérvényre a fogoly még fürdőbe is mehetett, természetesen felügyelet mellett.14 Az adminisztratív úton történő száműzetés Aki ellen az eljárás során kevés bizonyítékot találtak, és ezért nem volt felelősségre vonható, vagy a bíróság felmentette, az még távolról sem lélegezhetett fel. A rendőrség és a harmadik ügyosztály ugyanis nem szívesen engedte el azokat az embereket, akik egyszer a látókörükbe kerültek. Meggyőződésük volt, hogy aki kapcsolatot tart fenn a nihilistákkal, az potenciális bűnöző, legfeljebb még nem volt ideje elkövetni a bűncselekményt, vagy olyan veszélyes, hogy el tudta terelni magáról a gyanút. Az ilyen embereket rendőri felügyelet alá vonták, és kijelöltek 12 13 14
MOROZOV, 1966. 275-279. BEBESI, 2006. 16-17. MOROZOV, 1966. 283-294.
8
Fojtik Ádám Iván: Anarchisták a cári birodalom börtöneiben számukra egy tartózkodási helyet, lehetőleg pár ezer kilométerre az otthonától, vagyis száműzték.15 A 70-es évek politikai pereiben annyira megszokott volt ez az eljárás, „hogy ha meghallották az emberek, hogy valamelyik ismerősüket felmentett a bíróság, akkor az első kérdésük az volt: És hova száműzték?”16 Sok esetben a nyomozók gyanúja sem volt alaptalan. Kravcsinszkij írja, hogy Alekszandr Ohlin pétervári ügyvédet kétszer állították bíróság elé, azzal a váddal, hogy titokban kapcsolatban állt a forradalmi párttal. A bíróság mind a két esetben felmentette, de a rendőrség adminisztratív úton száműzte az arhangelszki kormányzóságba.17 Azonban Morozovtól tudjuk, hogy Ohlin nem csak hogy kapcsolatban állt velük (bár tag nem volt), de mind a Zemlja i volja, mind a Narodnaja volja iratait és pecséteit nála őrizték. Ahogy egyre több lett a politikai gyilkosság és a cár elleni merényletkísérletek, úgy szigorodtak az ítéletek a különböző nagyszabású perekben. A cár meggyilkolása után természetes módon megnövekedett a halálos ítéletek száma.18 Ez valószínűleg a XIX. században más országokban is így lett volna. Az viszont érdekes, hogy a kényszermunkára ítélteket vagy száműzötteket is börtönbe zárták teljesen önkényesen. Az is előfordult, hogy az igazságszolgáltatás bosszút akart állni, vagy példát akart statuálni. 1880. február 23-án egy kijevi diáknál egy házkutatás során a Narodnaja volja proklamációját találták meg. Nem mondta meg kitől kapta, ezért általában adminisztratív úton való száműzetés járt. Az eset azonban öt nappal az után volt, hogy a Téli Palota ebédlőjét felrobbantották. A gimnazistát halálra ítélték és kivégezték.19 A Novo Belgorodi központi fegyház Pecsenyega falu közelében, a Harkovi kormányzóságban. „A külső faltól 500 lépésnyire emelkedik a börtön hatalmas főépülete. Az udvar végében két földszintes épületsor jobb oldali magánzárkák, bal oldali magánzárkák felirattal”20. Ebben a börtönben egyaránt tartottak politikai foglyokat és a legveszélyesebb köztörvényes bűnözőket is. A köztörvényesek együtt éltek, együtt dolgoztak, volt lehetőségük agyuk és fizikumuk karbantartására. Egész nap szabadon voltak csak éjszakára zárták őket a zárkáikba. A politikai foglyokat szigorúan elkülönítették egymástól, sétára is külön vitték őket. 1879-ben itt zajlott le az egyik 15
KRAVCSINSZKIJ, 1988. 199-203. KRAVCSINSZKIJ, 1988. 204. 17 KRAVCSINSZKIJ, 1988. 205. 18 BEBESI, 2005. 96-97. 19 KRAVCSINSZKIJ, 1988. 135. 20 KRAVCSINSZKIJ, 1988. 145. 16
9
Fojtik Ádám Iván: Anarchisták a cári birodalom börtöneiben leghosszabb éhségsztrájk, annak érdekében, hogy a politikai foglyok is kaphassanak csomagot, valamint az állami cenzúra által engedélyezett könyveket, hogy közösen dolgozhassanak. Vagyis egyenlő jogokat a köztörvényes bűnözőkkel. Teljesen ki voltak szolgáltatva fogvatartóiknak. Egy nem elég udvariasnak vélt mondatért már magánzárka járt. Elzárták a szellőző nyílásokat a cellákban. Ezek a foglyok még nem terroristák voltak, de miután elkezdődtek a merényletek, rendszeresen rajtuk torolták meg őket. Mezencev rendőrtábornok meggyilkolása után elvették a könyveiket, Kropotkin kormányzó meggyilkolása után bilincsbe verették őket.21 A hatalom a már elfogott tehetetleneken állt bosszút. A magánzárkában többen megőrültek. Volt, aki hangosan sírt; volt, aki kacagott; volt, aki őrjöngött. Őket sem különítették el a többiektől. A szabályokat velük is próbálták betartatni. Az őrültségi rohamokat úgy büntették, mintha szándékos engedetlenség lenne.22 A Péter-Pál erőd A pétervári Péter-Pál erőd a nihilisták számára az orosz Bastille volt. Alapításától kezdve a birodalom legfőbb politikai börtöne volt. A XVIII. században a palotaforradalmak résztvevőit zárták ide. Az erőd első foglyai közt volt Alekszej cárevics, Nagy Péter fia. A gárdapuccsok elmúltával az erőd elnéptelenedett. Az 1825-ös dekabrista felkelés után kezdtek újra foglyokat szállítani ide. Általában a politikai bűnökkel vádoltakat a tárgyalásig tartották az erődben.23 A foglyoknak lehetőségük volt levelezésre – természetesen a cenzúra ellenőrzése mellett – és arra, hogy rokonaik meglátogassák őket, kéthetente egyszer, húsz percre. Két egymástól másfél rőf távolságra lévő vasrács választotta el a látogatót és a rabot egymástól. Nem érinthették meg egymást, és tilos volt bármit is átadni az erőd foglyainak. A foglyok olvashattak könyveket. Vera Figner szerint az erődnek kitűnő könyvtára volt, sőt engedélyt kapott arra, hogy a nem bekötött könyveket is kikölcsönözzék neki. Azt viszont már nem sikerült elérni, hogy saját költségen beköttetesse őket, és így katalógusba kerülve hozzáférhető legyen a többi fogoly számára is.24 Az erődben minden katonai rend szerint történt. Nem foglalkoztattak civileket, minden munkát katonák és csendőrök láttak el. Válogatott őrök látták el a szolgálatot, minden sáncnak, bástyának saját őrei voltak. Az őrség nem változott, saját életet élt, és nem érintkezett más részleghez tar21
KRAVCSINSZKIJ, 1988. 147-156. KRAVCSINSZKIJ, 1988. 159. 23 KRAVCSINSZKIJ, 1988. 161-163. 24 FIGNER, 1968. 342-349 22
10
Fojtik Ádám Iván: Anarchisták a cári birodalom börtöneiben tozó őrökkel,25 de még a foglyokról sem tudhatták, hogy hova viszik őket, amikor kikerülnek a felügyeletük alól. Morozovot miután életfogytiglani börtönre ítélték, őrei egy udvarra kísérték, ahol egy darabig egyedül várakozott, majd új őrök jelentek meg, akik új helyre kísérték: az Alekszej vársáncba.26 Az Alekszej vársánc A Péter-Pál erőd egyik rettegett része volt. Ha valakit el akartak zárni a külvilágtól, ide zárták. Innen nem mentek levelek, nem volt látogatás. Különböző legendák kaptak időnként lábra foglyokról, akikről senki nem tudja, hogy kicsoda Az elrejtetteken kívül a különösen veszélyesnek ítélt életfogytiglanosokat és halálraítélteket zárták ide. A tiszteknek parancsba adták, hogy tegezzék a foglyokat. Elméletileg itt is tilos volt a kopogás, de ezt itt sem tudták betartatni. Az élelem nagyon kevés volt, sétát nem engedélyeztek, s itt az olvasást is tiltották. A hiányos táplálkozás miatt az elítélteken hamarosan jelentkeztek a skorbut tünetei. Az orvost akkor engedték be, amikor már a fogoly lába teljesen megdagadt, ilyenkor a rab kaphatott az ebédhez vas ízű orvosságot és tejet, de amikor a daganat lelohadt, azonnal megvonták őket, és kezdődött minden előről. Morozov azt írta, hogy három év alatt háromszor kapta el a skorbutot, plusz a tüdőbajt is. Az ellátás akkor kezdet javulni, amikor az egyik fogoly tiltakozásképpen éhségsztrájkba kezdett és belehalt.27 A magánzárka monotonitását néhányan úgy igyekeztek megtörni, hogy eljátszották a frissen megtértet, így járt hozzájuk pap, és megkapták a Bibliát, valamint a Szentek Életét és más vallástörténeti könyveket. A megtérés nem volt őszinte, csupán abban bíztak, hogy a pap helyett egyszer csak egy elvtársuk jön be és megszökteti őket, a könyvekkel pedig a börtönélet monotonitását akarták megtörni.28 II. Sándor halála után a narodovolecek számára egy új börtön építésébe kezdtek, amely egy börtönsziget volt a Néva partján. Ez a Schlüsselburg elnevezést kapta. Schlüsselburg Sclüsselburgot II. Sándor meggyilkolása után építették fel külön a narodovolecek számára. Egy erőd sziget volt, két emeleten negyven zárkával, de úgy építették, hogy könnyen átlátható legyen. A cella fala ele-
25
KRAVCSINSZKIJ, 1988. 164-165. MOROZOV, 1966. 580. 27 MOROZOV, 1966. 579-584. 28 MOROZOV, 1966. 588. 26
11
Fojtik Ádám Iván: Anarchisták a cári birodalom börtöneiben inte fehér volt, aztán felül szürkére, alul csaknem feketére festették. A foglyokat elvágták a külvilágtól, még a börtönből is csak az udvart ismerték, abból is annyit, amennyit a dupla homályos üvegen át láttak. A foglyokat számokkal jelölték, mint a kincstári tárgyakat. Még a csendőrök se tudták, hogy hívják őket. Az őrök készek voltak mindenre, amit a szolgálat megkívánt. A csendőröknek szigorúan tilos volt bármit mondani az elítélteknek. Az első három évben minden szombaton megmotozták őket, bár nem volt semmi, amit elrejthettek volna. Már az első évben meghalt a 40 elitéltből 16. Hárman megőrültek. Teljes csendben teltek a napok megint csak a kopogás volt az egyetlen esély a kommunikációra 29 A schlüsselburgi viszonyok ellen tiltakozásul már az első év végén karácsonykor egy rab, Miskin megütötte a börtönfelügyelőt, hogy Pétervárra vigyék, és ott a nyilvánosság elé tárhassa helyzetüket. Egy hónap múlva kivégezték, de Figner szerint tette hatására engedélyezték a hat leggyengébb és legbetegebb rab páros sétáját. Ezután a szigor enyhült, és a jó magaviseletűek sétálhattak. Később a foglyok számára deszkafallal elkerített veteményeseket hoztak létre, ahol kertészkedhettek. Azonban a felügyelőn múlott, hogy kit sorol a jó magaviseletűek közé. Néhányan végül önkéntes magányba vonultak és másfélévig viszszautasítottak mindenféle kedvezményt.30 Gracseszkij, aki szintén nehezen viselte a megpróbáltatásokat, pofon ütötte az orvost. Ő is abba reménykedett, hogy Pétervárott állítják bíróság elé és feltárhatja helyzetüket, azonban ahogy teltek a hónapok, úgy látta egyre kilátástalanabbnak a helyzetet, és a büntető zárkában felgyújtotta magát. Tette hatására elbocsátották Szokolov felügyelőt, aki az Alekszej ravelinben tanulta ki a mesterséget, iskolázatlan és műveletlen volt. A börtönben mindent kézben tartott. Személyesen kísért minden foglyot sétára. A csendőrök is féltek tőle.31 A börtönben működött büntető zárka is. Ezt hívták a régi épületnek. Már Nagy Péter korában is börtön volt. Földszintes épület hosszú folyosóval, a cellák hidegek voltak, és nyirkosak, a falak festetlenek. A vaságyhoz kezdetben nem adtak takarót és szalmazsákot, a vassodronyon kellett aludni. Tápláléknak penészes fekete kenyeret adtak32 Az orosz börtönviszonyokról a The Times is hasonló módon számolt be33 Az idő előrehaladtával a börtönviszonyok szelídültek. Az utolsó politikai foglyok az 1905-ös forradalom után szabadultak. 29
FIGNER, 1968. 379-385. FIGNER, 1968. 394-395. 31 FIGNER, 1968. 429-431. 32 FIGNER, 1968. 411-413. 33 A Russian State Prison In: The Times. 1903. augusztus 21. (Szerző nélkül) 30
12
