Miszler Tamás Az utolsó felvonás : XII. Károly norvégiai hadjáratai (1716, 1718)

Miszler Tamás „Az utolsó felvonás”: XII. Károly norvégiai hadjáratai (1716, 1718) XII. Károly norvégiai hadjáratai kevésbé ismertek a magyar történeti szakirodalomban. „Észak oroszlánjának” utolsó hadjáratai sorsdöntıek voltak nemcsak Svédország, hanem Norvégia számára is. A Norvégia elleni svéd agresszió nagy hatással volt a dán királyságon belüli norvég identitás fejlıdésére. Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa a nagy északi háború perifériális, ám Észak-Európa történetében nagy jelentıséggel bíró eseményeit, XII. Károly (1697–1718) svéd király utolsó hadjáratait, az 1716-os és 1718-as Norvégia elleni támadás katonai eseményeit, valamint a svéd uralkodó halálának körülményeit és következményeit. Amikor XII. Károly svéd király 1700-ban elhagyta Stockholmot, megszakította az apja, XI. Károly (1660–1697) által 1679-ben tetı alá hozott1 békét. A király elıször Délnek és Keletnek fordult, hogy legyızze az ellene feszülı koalíciót. A karolinus katonák2 nem gondolták, hogy hosszú éveken át távol lesznek otthonuktól, s végig küzdik a Baltikumot, Lengyelországot és még Oroszország belsejébe is eljutnak. 1697–99 folyamán Svédország ellen olyan koalíció jött létre, amellyel szemben az ifjú, 18 éves uralkodó gyakorlatilag megelızı csapást hajtott végre, s a meglepetés erejével gyızelmet, gyızelemre halmozott. Károly kilenc éven keresztül3 menetelt elıször Dániába, majd a Baltikumba, onnan pedig beavatkozva a lengyel belpolitikába, megtámadta II. Erıs Ágost (szász választó 1694–1733, lengyel király 1697–1706, 1709–1733) lengyel királyt és szász választót, még Keletebbre tekintve pedig csapataival bevonult Nagy Péter cár Oroszországába. Az ifjú

1

XI. Károly (1660–1697) 1674–1679 között háborút vívott többek között a dánokkal, Brandenburggal, és a hollandokkal 1674–1679-ig. 2 A svéd, kék-sárga zubbonyos XI. és XII. Károly professzionális hadseregének katonáit hívja a történetírás karolinus katonáknak, svédül „karoliner”. 3 Itt terjedelmi okokból nincs lehetıség részletezni a svéd király gyızelmeit.

uralkodó 1700 és 1709 között félelmetes hadvezérré válva, már életében mítosszá lett. XII. Károly hadiszerencséje a kelet-európai térségben a poltavai vereség után megfordult. 1709. július 28-án4 vesztesként hagyta el a poltavai csatateret és a török birodalom területén fekvı Benderbe menekült, buzdítva a török portát és szervezve a további háborút Nagy Péter (1682–1725) cár ellen. A poltavai csatavesztésrıl a hírek hamar megérkeztek Dániába és a koppenhágai hadigépezet belendült. IV. Frigyes dán király (1699–1730) nyolc évvel a traventali békeszerzıdés után augusztus 8-án hadat üzent Svédországnak.5 A dán uralkodó úgy vélte, hogy itt az idı revansot venni Svédország rettenthetetlen urán és visszaszerzi az elızı évszázadban elveszített azon területeket, amelyek „ısidıktıl” fogva Dániához tartoztak.6 Frigyes terve nem volt alaptalan, joggal számíthatott a helyi lakosság támogatására, hisz Skåne és Blekinge népének szíve még mindig a dán monarchia után dobogott, s szívesen látták volna Frigyes katonáit partra szállni.7 A dán uralkodónak azonban csalatkoznia kellett, mert 1710 elején a svéd Magnus Stenbock (1665–1717) tábornok sikeresen visszaverte Jørgen Rantzau, dán tábornok inváziós seregét a helsinborgi csatában. A svéd király öt éven át próbálta meggyızni a török portát, hogy indítsanak hadjáratot a cár ellen. A porta 1711-ben meg is indult Oroszország ellen, ahol svéd tisztek a szultán seregében tanácsadói szolgálatot teljesítettek. 1713–14-re az 4

A tanulmányban a gregorián naptár által használt dátumokat adom meg, amelyet Svédország csak 1753. február 17-én vezetett be, ami után így rögtön március 1-je lett. A svéd nyelvő szakirodalom, általában a korábbi Juliánusz naptárt használja. 5 SUNDBERG 1998, 282. 6 SUNDBERG 1998, 282.; Dánia célja a koppenhágai béke óta az volt, hogy megtörje Svédország hatalmát Észak-Európában. A dán uralkodók gondolkodásában a revans vágy 1660 óta benn volt külpolitikai gondolkodásukban. (MYKLAND 1979); Dánia maga 1660-ban birtokainak legértékesebb részeit veszítette el. A svéd királyságé lett az Öresund másik oldalán fekvı Halland, Skåne és Blekinge. Az 1660-as béke értelmében a svédeké lett Bohuslän is, amit a norvég területekbıl hasított ki magának Svédország. 7 JOHANESSON 1971, 117.; A mai Dél-Svédország lakói hosszú ideig nem fogadták el a svéd uralmat, s a 17. század második felében gerillamozgalom alakult ki, hogy lerázzák a karolinus uralmat. A gerillákat a helyi nyelv snapphane-nak hívja, aminek jelentése a svédben: fosztogató, martalóc.

32

európai hatalmi helyzet teljesen megváltozott, a törökök számára a svéd uralkodó meglehetısen kellemetlen személlyé vált, így érdekükben állt eltávolítása a birodalomból. Károly erre nem volt hajlandó, és végül a szultán katonái erıszakkal kényszerítették távozásra a svéd kompániát. XII. Károly 1714. október 27-én hagyta el a török birodalmat és november 11-én már Stralsund elıtt volt.8 A két hetes legendás utazást — a közhiedelemmel ellentétben nem végig — lóháton és postakocsival tette meg úgy, hogy útját egy darabig török katonák kísérték. Katonái pedig kicsit késıbb, nagy diplomáciai levelezésnek köszönhetıen térhettek haza.9 Károly az észak–német városban közel egy évet tartózkodott, ahol találkozott a holsteini Georg Heinrich von Görtz (1668–1719) báróval, aki grandiózus reformelképzeléseivel, megnyerı modorával a király bizalmasa lett és rendkívül fontos szerepet kapott az uralkodó utolsó éveiben.10 A király elsı miniszterré nevezte ki, aki a gondok megoldására számos új intézkedést javasolt bevezetni, hogy tovább tudják folytatni a háborút,11 ami a király számára mindennél elıbbre való volt. 1715 folyamán a svédek elleni koalíció kibıvült Poroszországgal12 és Hannoverrel13. A dán–szász–porosz csapatok ostrom alá vették Stralsundöt, ahol az uralkodó kivette a részét a város védelmében.14 XII. Károly körül a levegı kezdett elfogyni, és a város helyzete decemberre kritikussá vált az ellene felvonuló 50.000 fıs sereggel szemben.15 A király 1715. december 8

Az út során a királlyal volt Gustav Fredrik von Rosen és Otto Fredrik von Düring is. XII. Károly hazatérése során átutazott Magyarországon is. Az uralkodó és katonáinak magyarországi átvonulásáról hazánkban legrészletesebben Ballagi Aladár (1853–1928) 1922-ben megjelent könyve, XII. Károly és a svédek átvonulása Magyarországon címmel foglalkozott, ahol részletesen bemutatja az átvonulásról szóló dokumentumokat és térképen ábrázolta mind a király és kísérete, valamint az átvonuló svéd katonák útvonalát. 10 OREDSSON 1998 (a), 59. 11 HANSSON 2003, 20. 12 Poroszország 1715 júniusában deklarálta a háborút Svédország ellen, a dánszász csapatokkal együtt Stralsund alá vonult. 13 Hannover 1715 októberében üzent hadat XII. Károlynak. 14 OREDSSON 1998 (a), 59. 15 SUNDBERG 1998, 310. 9

33

11-én hagyta el a várost egy hatevezıs hajó fedélzetén16, hogy pár társával hazatérhessen és a dél–svédországi Trälleborgnál partra szálljon17. Két nappal késıbb, december 13-a délutánján Ystadba lovagoljon, ahová két héttel késıbb a hadvezetés is megérkezett a király távozása utáni napon kapitulált Stralsundbıl. A kontinensen ekkor már csak Wismar volt svéd kézen.18 A svéd arisztokrácia berkeiben már korábban felmerült a kérdés, hogy ki örökölje Károly trónját, hisz az uralkodó nem nısült meg,19 s nem volt sem törvényes, de törvénytelen utódja sem. Több alternatíva is felmerült a trónutódlás tekintetében. Kézenfekvı volt, hogy a király nıvére Hedvig Szófia (1681–1708) tizenöt éves fia, Károly Frigyes (1702–1739) holstein-gottorpi herceg kövesse az abszolút hatalommal bíró Károlyt Svédország trónján, a másik alternatíva viszont Ulrika Eleonóra (1688–1741, 1718–1720 Svédország királynıje) személye volt, aki egyben Hessen-kasseli Frigyes (1676–1751, 1720–1751 Svédország királya, 1730–1751 Hessen-Kassel hercege) herceg feleségeként örökölhette volna a svéd koronát.20 A király hazatérésekor — már Stralsundben — több diplomáciai út között választhatott. Az egyik lehetséges út az lett volna, hogy egy kongresszuson békét köt az ellene fennálló koalícióval, a másik választási lehetısége szerint pedig különbékét köthetett volna egy–egy hatalommal és folytatja a háborút a többivel.21 A fennálló katonai helyzet azonban nem adott volna lehetıséget számára, hogy elınyös békét kössön ellenfeleivel.22 Ezért 1715–16 fordulóján a király egy harmadik megoldást választott: nem kötött békét senkivel, hanem folytatta a háborút.23 Ebben segítségére

16

MURRAY 1944, 81. BROWNING 1899, 319–320. 18 LARSSON 2009, 297. 19 A király a legenda szerint nem is akart megnısülni, s mindig azt mondta, hogy majd ha véget ér a háború, akkor adja nısülésnek a fejét. 20 HANSSON 2003, 20. A herceg és Ulrika Eleonóra 1715 márciusában léptek házasságra. (MELIN 1997, 127.) 21 MURRAY 1944, 82–83. 22 LARSSON 2009, 297. 23 MURRAY 1944, 82–83. 17

34

volt a nemzetközi helyzet alakulása is, hisz az ellene szövetkezı koalíció tagjai nem voltak teljesen egységesek. A Károly ellen szervezkedı szövetséges hatalmak tagjai eltérı célokat fogalmaztak meg magukban Svédországgal szemben. A finnországi tartományokat 1713–14 folyamán orosz csapatok szállták meg, Nagy Péter cár készen állt arra, hogy partra szálljon Svédországban, és közvetlenül Stockholmra mérjen csapást. A dánok — ahogy 1709-ben is — Délen szálltak volna partra, hogy visszaszerezzék az 1660-ben elvesztett területeket. IV. Frigyes céljai világosak voltak, de a dán hadvezetés megrémült a legendás svéd király 1714-es hazatérésétıl. Sjælland lakossága még emlékezett arra, amikor a félelmetes karolinus sereg 1700-ban partra szállt és közvetlenül a dán fıvárost, Koppenhágát fenyegette.24 Az 1709-es dán invázió és a helsinborgi csata annak ellenére végzıdött kudarccal, hogy a svédek fı erıi a poltavai csatatéren elvéreztek, a svéd király pedig menekülıben volt a török birodalomba. A német fejedelemségek közül Brandenburg– Poroszország célja Stettin és Svéd–Pomeránia elfoglalása volt, Hannover — akinek uralkodója egyben az angol király is volt — pedig Bréma és Verden hercegségére vetett szemet. Amellett, hogy Svédország gazdaságilag az összeroppanás szélén állt, fenyegetett az államcsıd,25 katonailag még elég erıs volt ahhoz, hogy visszaverjen egy nagyobb összehangolt támadást.26 De mi volt XII. Károly célja Norvégia megtámadásával és elfoglalásával? Kézenfekvınek tőnik a megoldás, hogy a Baltitenger keleti partján elvesztett birtokait szerette volna Norvégiával kárpótolni, valamint, hogy Norvégián keresztül kívánta térdre kényszeríteni Dániát, hisz Norvégia gazdasága fontos volt déli szomszédja számára. Norvégiának gazdag kikötıi, halászati és faexportja mellett voltak olyan, jó minıségő területei, amelyek a mezıgazdaság számára fontosak voltak.

24

HOLM 1881–82, 13. Az ország olyan gazdasági állapotban volt, hogy a diplomaták a napi mőködésükhöz szükséges irodaszereket sem tudták beszerezni. (MURRAY 1944, 82.) 26 Amikor a király 1715-ben hazaérkezett Svédországba, közel 40.000 fıs sereg állt még a rendelkezésére, hogy tovább folytassa a háborút. (BJERKE 2003, 32.) 25

35

A másik ok egy külpolitikai természető, Károlytól nem idegen grandiózus terv volt. Norvégia elfoglalásával a svédek I. György (1714–1727) angol királyt is fenyegethették és elképzelhetı lett volna, hogy karolinus katonák szállnak partra Skóciában, hogy a trónkövetelı VIII. Jakabot27 az angol trónra ültessék. Így a svéd király egy olyan erıs észak–atlanti koalíciót tudott volna tetı alá hozni, ahol Dániának semmi szava sem lett volna egy egyesült svéd-norvég és angol katonai és kereskedelmi flottával szemben.28 A grandiózus terv mögött Görtz báró állt, hiszen jó kapcsolatai voltak a jakobitákkal a brit szigeteken.29 A harmadik magyarázat pedig az lehet, hogy Károlynak nem volt már más választása, hisz Keleten olyan orosz túlerı állt, ami ellen nem tudta felvenni a harcot, Délen a kontinensrıl teljesen kiszorult, koalíciós győrő vette körül, így hát, ha folytatni kívánta a háborút, akkor csak Norvégia maradt neki. Az 1716-os hadjárat 1716 januárjában XII. Károly belekezdett életének utolsó nagy tervének elıkészítésébe. Az uralkodó tisztában volt vele, hogy a cár és a dánok együttesen terveznek partra szállni Svédországban. 1716 telén és tavaszán Svédország teljesen visszaszorult a kontinensrıl, Finnországban már évek óta állomásoztak az orosz csapatok, és az utolsó erıd, Kajaneborg is elesett 1716 februárjában.30 A Norvégia elleni hadjárat ötlete31 már a stralsundi tartózkodás során felmerült a svéd hadvezetésben, amely értelmében Dániát Norvégián keresztül kívánták legyızni,32 azonban azt sajnos nem tudjuk, hogy személy szerint a király 27

Jakab (1688–1766) walesi herceg, angol trónkövetelı. Apja, II. Jakab (VII. Jakabként skót király) 1701-es halála után ı lett a jakobita restauráció vezére. 28 BJERKE 2003, 32. 29 OREDSSON 1998 (a), 60. 30 LARSSON 2009, 297. 31 Norvégia a nagy északi háborúból soha sem maradt ki, Dánia több alkalommal próbált Norvégia felıl is támadást mérni Svédországra. 1709 ıszén 7000 katonát vontak össze, hogy a skånei invázióval párhuzamosan Norvégia felıl is megtámadják Svédországot, de a sereg soha nem lépte át a határt. 1711 nyarán újabb 7000 fıs sereget vontak össze, de ekkor már be is vonultak Bohuslänbe, azonban a flotta segítsége nélkül nem értek el sikereket. (MYKLAND 1979, 161-162.) 32 LARSSON 2009, 297.

36

fejében mikor született meg az ötlet, mivel a svéd uralkodó kortársaitól eltérıen nem vezetett naplót.33 Norvégia mind gazdaságilag, mind stratégiailag nagyon fontos volt Dánia számára.34 A hosszú, fjordokkal tagolt ország gazdasága erısen exportorientált volt, termékei (fıleg a hal és a fa) részei voltak a világkereskedelemnek, amelybıl Dánia busás hasznot realizált.35 A dánok számára Norvégia stratégiailag pedig azért volt fontos, mert kikötıinek birtoklásával ellenırizni tudták az észak–atlanti térséget, fenntartva a kapcsolatot a többi külbirtokkal: a Feröer–szigetekkel és Izlanddal.36 Svédország felıl nézve Norvégiának stratégiailag két fontos területe volt: az Oslo-fjord, és az ott fekvı fıváros, Christiania,37 valamint a Közép-Norvégiában fekvı Trøndelag és központja Trondheim. A svéd uralkodó a meglepetés erejével akart hatni Norvégia megtámadásával, de a svéd történész, Jan Lindegren szavaival élve az 1716-os hadjárat „egy óriási logisztikai problémahalmaz” volt, ugyanis nem készítették elı kellıképpen.38 Amellett, hogy a felkészülés nem volt elégséges, a svédeknek számos más problémával is szembe kellett nézniük. Igaz, hogy Károlynak még potenciálisan nagy sereg állt a rendelkezésére, azonban az elızı évek során a karolinus hadvezetés és a megmaradt katonák elsısorban kelet–európai és baltikumi, azaz síkvidéki terephez szoktak és nem a hegyekkel, fjordokkal tagolt szomszédos Norvégiához. A sereg zöme újoncokból verbuválódott, akiknek semmilyen harci tapasztalata nem volt 33

BJERKE 2003, 31. Dánia a 17. század folyamán fokozatosan vesztette el Svédországgal szemben a számára mind stratégiailag, mind pedig gazdaságilag fontos területeket (lásd: 8. lábjegyzet). Az 1645-ös brömsebroi békében Norvégia Svédország javára kénytelen volt átadni Härjedalent, Jämtlandot, Särnat és Idret. 35 HANSSON 2003, 17. 36 A dánok mindig is jogot formáltak Grönlandra és 1721-ben indítottak egy expedíciót Hans Egede vezetésével, hogy újra felfedezzék az egykori norvégizlandi kolónia területeit. 37 1624–1925 között a mai Oslot Christianiának hívták, miután 1624-ben leégett az egész város. Nevét IV. Krisztián (1588–1648) dán király után kapta. 1924-ben döntött úgy a storting (norvég parlament), hogy visszaadják a régi nevét a városnak. 38 LINDEGREN 1997, 209. 34

37

még. Emellett az utánpótlást sem tervezték meg kellıképpen, hisz rendkívül rövid idı alatt készültek fel a nyugati szomszéd elleni hadjáratra. Mindezeken felül volt egy másik tényezı, amit nem tudtak befolyásolni: tél volt. XII. Károly 1715–1716 fordulóján még egy Koppenhága elleni támadást tervezett, mivel a tél olyan hideg volt, hogy befagyott az Öresund.39 Egy 10.000 fıs inváziós sereget győjtöttek össze Landskronában,40 azonban január 9-én egy enyhe szelet hozó vihar feltörte a jeget, így a tervek meghiúsultak.41 Károly így lemondott a sjællandi invázióról,42 tekintetét Norvégia felé fordította és kiadta a hadjárat elıkészületeire a parancsot. A terveket a király fıhadiszállásán, Ystadban43 nagyon rövid idı alatt dolgozták ki.44 A svéd hadvezetés abban reménykedett, hogy a Koppenhágában telelı dán flotta nem tud segítséget nyújtani az Oslo fjordban védekezı norvég csapatoknak. A király abban bízott, hogy a meglepetésszerő támadással gyors sikereket érnek el és hamar beveszik a fıvárost, Christianiát és erıdjét Akershust. A tervek azonban hamar kudarcba fulladtak és a sereg számos akadályba ütközött már a hadjárat elején. 1716. február 16-án a király Ystadból északra lovagolt a Vänern tó északi partján fekvı Karlstadba, hogy személyesen csatlakozzon a Norvégia elleni támadáshoz. Amíg a király 3.000 ember élén Karlstadból elindult, hogy Värmlandban átlépje a svéd-norvég határt,45 addig Carl Gustaf Mörner tábornok délrıl vonult fel Norvégia ellen.46 Ezzel egy idıben Mikael Platning ezredes is parancsot kapott, hogy lépje át Jämtlandban a határt, és foglalja el a közép–norvég területeket. A király sógora Hessenkasseli Frigyes herceg, generalissimus, levélben értesítette 39

LARSSON 2009, 297–298.; HENRIKSON 1975, 645. HANSSON 2003, 17.; LARSSON 2009, 298. 41 SUNDBERG 1998, 313. 42 Károly a tervet apai nagyapjától, X. Károlytól (1654-1660) kölcsönözte, aki 1658ban átkelt a befagyott szoroson és így juttatta át csapatait Dániába. 43 Ystad a korban a svéd posta azon központja volt, ami tartotta a kapcsolatot a kontinenssel, információs központ volt. 44 LARSSON 2009, 297. 45 SUNDBERG 1998, 313. 46 LARSSON 2009, 298. 40

38

Alexander Stromberg västnorrlandi kormányzót, hogy a jämtlandi ezred hat hét alatt legyen kész a támadásra.47 Egy kisebb sereg pedig délen Christian Ludvig von Ascheberg48 altábornagy vezetésével a norvég–svéd határon fekvı Svinesundben biztosította az utánpótlási vonalakat. A teljes svéd sereg, amely Norvégia felé fordult, körülbelül 12.000 embert számlált.49 Amikor a hadsereg készen állt az útra, a már említett nem megfelelı elıkészítés következtében, felszerelésük sok hiányosságot mutatott. A nagy hó miatt szükség lett volna sílécekre, hogy gyorsabban tudjanak elırehaladni.50 A jämtlandi ezredek gyakorlatilag alig jutottak elıre, a hadjárat a közép-norvég fronton a nagy hó miatt azonnal kudarccal végzıdött, amit a király nem is tudott.51 A közlekedést elısegítı sílécek mellett pl. nem rendelkeztek kellı számú ágyúval sem, hogy sikeresen be tudják venni Christiania erıdjét, Akershust. Az ágyúk eljuttatására von Ascheberg altábornagyot bízták meg. A határon túl állomásozó norvég hadsereg a tél miatt egyelıre nem számíthatott segítségre Dániából, és gondot okozott számukra az is, hogy egy 4.500 fıs norvég sereg dán zászlók alatt észak–német területeken állomásozott.52 A kb. 20.000 fıt kitevı reguláris csapatokból és önkéntesekbıl álló norvég sereg fıparancsnoka, a német származású Barthold Henrik von Lützow53 altábornagy volt, aki a dán királytól teljhatalmat kapott Norvégia kormányzásában.54 47

HANSSON 2003, 18. Christian Ludvig von Ascheberg altábornagy baltikumi nemesi család leszármazottja volt. Érdemes megjegyezni, hogy a svéd nagyhatalom korára vonatkozóan a történetírás összesen 152 tábornokot számol, amelyek nemzetiségi összetétele a legkülönbözıbb lehetett, hisz Svédország összes tartományából küldték a nemesi családok katonai pályára fiaikat. Ebbıl 53 jött svéd, illetve finn területekrıl származott, 50 tábornok baltikumi nemesi család leszármazottja volt, 34 német felmenıkkel rendelkezett, s végül 15 tábornok büszkélkedhetett angol, skót vagy francia ısökkel. (SUNDBERG 2003) 49 LARSSON 2009, 298. 50 LARSSON 2009, 298. 51 HANSSON 2003, 18-19. 52 BJERKE 2003, 33. 53 HAINTZ 1958 III., 90. 54 BJERKE 2003, 81. 48

39

A svéd hadvezetés nagyon bízott a norvégok átállásában, a király egyben propaganda háborút is indított. Norvégia lakossága azonban nem nézte jó szemmel a svéd betolakodókat, számos paraszt önkéntesként csatlakozott a norvég reguláris sereghez. A norvég nemzeti identitás fejlıdésére komoly hatással voltak XII. Károly Norvégia elleni hadjáratai. Bı száz évvel korábban, a kalmari háborúban a norvégok nem voltak hajlandók részt venni azzal a felkiáltással, hogy „Ez nem a mi háborúnk!” (Det er ikke vår krig!).55 Amikor azonban az ellenség közvetlenül a saját területeiket fenyegette, fegyvert ragattak, tudták, hogy saját magukat, saját városaikat, falvaikat és farmjaikat kell megvédeniük a keleti agresszortól. Egy anekdota szerint egy nap 300 paraszt érkezett Lützow altábornagyhoz, hogy csatlakozhassanak a sereghez.56 A norvég hazafiságot a svéd uralkodó megpróbálta megtörni, indulásakor proklamációt adott ki, amelyben közölte, hogy a svédek barátként („som vänner”) érkeznek, Norvégiát fel kívánják szabadítani a dán iga alól, valamint felszólította a dán királyt, IV. Frigyest, hogy „gondolkodjon el a békén” („…tänka på fred…”). Valószínő nem érzékelte, hogy Norvégia lakossága atyjukként („han far sjøl”) tekintett a Koppenhágában székelı uralkodóra.57 A király vezette sereg 1716. február 25-én indult el Holmedalból és 3.000 emberével a határt átlépve Christiania felé vonult. A csapatok az említett felszerelési hiányosságok miatt lassan haladtak elıre, a nagy hó mellett a kemény hideg is nehezítette az elırenyomulást. A katonák nagy részének az éjszakákat kint kellett tölteniük a csillagok alatt. A lassan felvonuló svéd seregek jövetelére a norvégok fel tudtak készülni és a Christianiába Kelet felıl vezetı utakat megszállták.58 XII. 55

Dánia 1611-ben megtámadta Svédországot és sikerült bevennie Kalmart, majd Älvsborgot. A dán támadáskor Svédország egy idıben volt hadban Oroszországgal és Lengyelországgal is. Dánia végül sikerrel jött ki a háborúból, elınyös békét kötött Svédországgal Knäredben 1613. január 19-én. Önálló norvég hadsereg késıbb, IV. Krisztián (1588–1648) 1628-as és 1641-es rendelkezései értelmében lett felállítva. (MAGNUSSEN 2007, 16.) 56 „Har du lyst til å bruke oss, så si hva vi skal gjøre…” („Van kedved használni minket, mond, mit tegyünk…”) (BJERKE 2003, 13.) 57 BJERKE 2003, 34-35. 58 LARSSON 2009, 299.

40

Károly és serege erıs ellenállásba ütközött, ugyanis a norvégok már az invázió elıtti hetekben észlelték, hogy a határ másik oldalán erıs csapatösszevonások történtek és a környék parasztjai hírül adták a karolinus hadsereg készülıdését. A határ mentén a norvég csapatok 1.300 fıs egységgel állomásoztak Ulrich Christian Kruse ezredes vezetésével, feladatuk pedig egy kb. 70 km-es szakasz védelme volt Aurskog és Rødenes között.59 A norvégok legfıbb segítsége a hó volt, hisz a svéd sereg lassan haladt elıre. A király pár km-re a norvég fıvárostól a hó és a norvég ellenállás miatt kénytelen volt Délnek fordulni, hogy egyesüljön a Délrıl érkezı Mörner által vezetett seregtesttel. Március 8-án a két sereg egyesült és így folytatták útjukat a norvég fıváros felé, ahová két nappal késıbb be is vonultak.60 Igaz, a királynak és Mörnernek sikerült a városba bevonulnia, azonban Akershus erıdjét nem tudták kézre keríteni és az ágyúk hiányában az ostromot is el kellett halasztaniuk. A városban állomásozó norvég katonák az erıdbe húzódtak vissza, így az ott állomásozó sereg létszáma kb. 3.000 fıre duzzadt, akiknek a parancsnoka a német származású Jörgen Christian von Klenow ezredes volt. Az ezredes parancsba kapta, hogy minden áron védje meg az erıdöt.61 A lakosság egy része Nyugatra menekült, valamint a norvég sereg Gjellebek erıdjénél, kb. 10 km-re Drammentıl ÉszakKeletre állt meg, és Lützow tábornok ágyúkkal erısíttette meg az állásokat, hogy sikeresen fel tudják tartani a karolinus hadsereget. A svéd király a fıhadiszállását a fıvárosban egy német származású tímár mester házában ütötte fel, és a hadvezetéssel azonnal dolgozni kezdtek az elırenyomulási terveken.62 A város elfoglalása után közvetlenül, a király parancsba adta Löwenstierna ezredesnek, hogy 600 emberével mérje fel Gjellebek támadhatóságát, azonban az ostromtervek az ágyúk hiányában csak elképzelések maradtak. A király ott állt a közben kitavaszodó városban, de a környezı erıdöket a norvégok tartották kezükben. Délen, a norvég-svéd határ mentén a Svinesundben állomásozó Aschebergnek lett volna a feladata az 59

BJERKE 2003, 39. LARSSON 2009, 299. 61 BJERKE 2003, 49. 62 BJERKE 2003, 51. 60

41

ágyúk biztosítása. A Svinesundön át egy tutajhidat kellett volna építeniük, amin keresztül át tudták volna szállítani az ágyúkat az erıdök ostromához és egyéb utánpótlást is. Ascheberg nem teljesítette feladatát, a király ennek következtében április elején letartóztatási parancsot adott ki ellene, amit a király testvére, Ulrika Eleonóra megsemmisített!63 A norvég fıvárosban a helyzet egyre elviselhetetlenebbé vált, fogyóban volt az élelmiszer, a környezı hegyekben ellenséges norvég katonák állomásoztak és az erıd bevétele nélkül mit sem ért a város birtoklása. A tavasz közeledtével a dán flotta áprilisban már ellenırizte a hajózható vizeket. A dánok erısítése április közepén megérkezett Drammenbe, az Oslo-fjordtól Nyugatra. A svéd király tudva az erısítés megérkezésérıl úgy döntött, hogy feladja a várost és csapataival április 29-30-a éjjelén elindult Délnek.64 Nem vonta ki a csapatokat azonnal az országból, hanem a következı hetekben birtokba vette Glomma és a határ közti területet. Délen a Svinesundnél 4.000 katona várta a visszavonuló svéd sereget, valamint Dynekilennél állomásozott egy svéd teherhajóflotta teli utánpótlással. A norvégok nem kezdték üldözni a Délnek vonuló svéd királyt, hanem megvárták, míg Károly elhagyja a fıvárost, Lüztow tétlenül várt, míg az utolsó katona is elhagyja Christianiát. Ma is vitatott, hogy vajon Lützow miért nem kezdte üldözni a betolakodókat.65 Az erıltetett menetben vonuló svéd katonák éheztek, fáradtak voltak, többen különbözı betegségekben is szenvedtek.66 Nem tett jó benyomást a norvég lakos.ságban, hogy a menetelı, „barátként érkezı” karolinus katonák számos alkalommal erıszakoskodtak a lakossággal.67 Lassan haladt elıre a svéd sereg, amit a király ketté osztott. A cél a határ mentén, az Idde fjordban fekvı Fredrikshald és erıdjének, Fredrikstennek a bevétele volt. Az Idde fjord északi 63

LARSSON 2009, 300. A 17. század közepén erısítették meg a svéd-norvég határ mentén fekvı Halden városát, amit a 18. századra egy sokszögő modern erıddé építettek ki. (MAGNUSSEN 2007, 16-22.) 65 BJERKE 2003, 113-114. 66 LARSSON 2009, 300. 67 BJERKE 203, 115. 64

42

és keleti oldala a norvégoké, míg déli és nyugati oldala a svédeké volt. A dánok már korábban erısítést küldtek az erıdbe, amit 1709 óta Hans Jacob Brun alezredes irányított. A várost még annyi fal sem vette körül, mint Christianiát, így könnyedén megszállták a svéd katonák, a lakosság egy része elmenekült. Az erıd ostromát két oldalról kezdték meg, de kellı számú ágyú hiányában nem sok sikert várhattak. Maga az erıd egy belsı és egy külsı erıdbıl állt. A király parancsba adta, hogy július 4-én éjjel Löwenstierna ezredes 600 emberével törje be a belsı vár kapuit, hogy a kapun keresztül tudjanak bevonulni a belsı várba. A norvégok meghiúsították a támadást és mind a 600 ember életét vesztette az ezredessel együtt az akció során. A dán flotta viszont már nem nézte tétlenül a svédek hajóit a Svinesundnél. A híres, fiatal norvég származású admirális, Peder Wessel Tordenskjold (1690–1720)68 július 8-án Dynekilennél, Strömstadtól északra tönkreverte a svédek utánpótlási flottáját, ami után XII. Károly megkezdte a visszavonulást Norvégiából.69 A svéd hadvezetés a flottára építette az utánpótlásainak nagy részét, a hajók szállították a katonákat, az élelmet és a lovakat a háborúhoz. Ennek hiányában reménytelenné vált a hadjárat folytatása.70 Amíg a király Norvégiában tartózkodott, Svédország határai tovább zsugorodtak: márciusban kapitulált az utolsó finnországi svéd erısség Kajaneborg, április 19-án pedig Wismar adta fel magát az egyesült dán–porosz–hannoveri seregeknek.71

68

Peder Wessel Tordenskiold 1690-ben látta meg a napvilágot a norvégiai Trondheimben, apja városi tanácsnok volt. Eredetileg Peder Jansen Wesselnek hívták, matrózként megjárta Afrikát és Kelet-Indiát. Fiatalon, 1714-ben lett kapitánya a Fehér Sas (Hvide Ørn) nevő hadihajónak, amit maga zsákmányolt. Az uralkodó ezek után bátorságáért nemesi rangra emelte és a Tordenskiold nevet adományozta neki, ami „mennydörgı pajzsot” jelent. Tordenskiold neve a svéd kultúrába annyira mélyen beleivódott, hogy a gyerekeknek ma is gyakran mondják: „Ha nem nyugszotok, akkor jön Tordenskiold!” 69 LARSSON 2009, 301. 70 BJERKE 2003, 127. 71 SUNDBERG 1998, 313.

43

A sikertelen 1716-os hadjárat után a király az egyetemvárosban, Lundben72 rendezkedett be és várta, hogy Délen partra szálljon a dán inváziós sereg.73 Tizenhat év után XII. Károly találkozott újra testvérével, Ulrika Eleonórával.74 A svédek 1716–17 folyamán igyekeztek megerısíteni a déli erısségeket, hogy azok alkalmasak legyenek egy támadás hathatós kivédésére. Miközben az erıdöket megerısítették, a király párhuzamosan készült az újabb Norvégia elleni támadásra. Az 1718-as hadjárat A király Lundbıl visszaküldte az államtanácsot Stockholmba, minden hatalmat saját kezében összpontosítva.75 Károlynak még lehet, hogy volt elegendı katonája egy újabb hadjárathoz, de pénze nem. Ezért a nagyhatalmú, diktatórikus módszereket alkalmazó Görtz báró, a háború folytatásához változásokat vezetett be a gazdaságpolitikában, amelynek értelmében a teljes exportot állami monopóliummá tették, a fizetıeszközt nagymértékben leértékelték,76 elısegítve így az exportot. Emellett megemelték a lakosságra kivetett adókat is.77 A gazdaságban mindent a háborúnak rendeltek alá. XII. Károly 1716-os sikertelen hadjárata nem jelentette azt, hogy mindent elveszített volna, hisz ellenségei nem voltak egységesek, képtelenek voltak kihasználni az erejükben rejlı potenciált, számos ponton nézeteltéréseik voltak és nem indítottak összehangolt támadást a karolinus állam ellen. A IV. Frigyes dán király elképzelése az volt, hogy az oroszokkal közösen egy közel 70.000 fıs sereget szállítanak át 72 A svéd király választásában közrejátszhatott, hogy rendkívüli módon érdekelték a tudományok, elsısorban a természettudományok mint a matematika és a fizika foglalkoztatták, amelyek hasznosak voltak a hadászatban is. 73 KUYLENSTIERNA 1912, 147.; A király a mai katedrális iskola egyik házában rendezte be rezidenciáját, amit ma csak „Hovet”-nek (királyi udvar) hív a köznyelv. A király ebben a házban fogadta a diplomatákat, találkozott tisztjeivel, innen irányította az ország ügyeit. (BJERKE 2003, 178.) 74 LARSSON 2009, 301. 75 OREDSSON 1998 (a), 60. A ház, amelybe a király beköltözött ma a katedrális iskola része. 76 A svéd ezt a pénzt nödmyntnek, azaz „szükségpénznek” nevezi. 77 BJERKE 2003, 143.; NILSSON 1993

44

Skåneba, amit a tervek szerint segített volna egy közepes mérető brit flotta is. Nagy Péter cár viszont elégedetlen volt amiatt, hogy Wismar bevételénél nem voltak ott az orosz csapatok, s az sem tetszett neki, hogy a poroszok nem kívántak részt venni a svédek elleni invázióban. I. György király is vonakodott attól, hogy a brit flotta hajói segítsék az inváziós sereget.78 Az angol uralkodó nem nézte jó szemmel, hogy az orosz cár egyre nagyobb befolyást szerez a német területeken. A dánok így egyedül intéztek támadásokat a dél-svéd területek ellen. 1717. május 2-án Tordenskiold sikertelen támadást hajtott végre Göteborg ellen, amit akkor Mörner tábornok védett. Tordenskiold nagy veszteségeket szenvedett akkor is, amikor július 8-án megtámadta a Johan Giertta által védelmezett Strömstadot.79 A dán admirális két sikertelen akciójából is jól látszik, hogy Svédország még elég erıs volt ahhoz, hogy visszaverje a dán támadást, a király pedig joggal gondolhatta, hogy egy következı Norvégia elleni hadjárat még sikereket hozhat számára. Így az 1717–18-as évet a király és a hadvezetés az újabb Norvégia elleni hadjárat terveinek elıkészítésére fordította,80 és diplomáciai offenzívát indított, melynek koordinátora természetesen Görtz volt. A svéd uralkodó Görtzöt a Botteni öbölben fekvı Åland szigetére küldte, hogy tárgyalásokat folytasson az oroszokkal a békérıl, amíg Károly befejezi az elıkészületeket az újabb norvégiai hadjárathoz. A svéd történész, Anders Hansson megjegyzi, hogy Károly valójában soha nem akart békét kötni ellenfeleivel, hanem inkább legyızni akarta ıket,81 a tárgyalások csak taktikaiak voltak részérıl. 1718 augusztusára felgyorsultak az események és készen állt a svéd sereg egy újabb Norvégia elleni háborúra. A király a hadjárat elıkészítésében, annak logisztikai terveinek kidolgozásában személyesen is részt vett.82 Ezúttal szintén két fı irányból kívánták megtámadni a szomszédos országot. Délen a fı 78

HANSSON 2003, 19-20. SUNDBERG 1998, 314. 80 LARSSON 2009, 304. 81 HANSSON 2003, 21. 82 LARSSON 2009, 304. 79

45

seregek az 1716-os fiaskó után újra Fredriksten ellen vonultak fel, de a fı cél természetesen Christiania és Akershus bevétele volt. A másik támadási irány pedig újra közép-Norvégia ellen irányult, a cél újra Trondheim bevétele lett, az itteni csapatok fıparancsnoka Carl Gustav Armfeldt (1666–1736)83 tábornok volt. A hadmőveleteket a két fı irányban, idıben eltolva indították el, elıször Északon, Armfeldt serege fordult arccal a norvég határnak. 1718-ban a svéd hadsereg a két évvel korábbihoz képest már jóval nagyobb volt, összesen kb. 60.000 fıbıl állt. A hosszú, 1700 óta tartó háborúskodás miatt viszont voltak olyan katonák, akik nem érték el a 15 éves kort sem.84 Armfeldt a királyi parancs értelmében a déli csapatokkal párhuzamosan 1718. augusztusára felkészült a norvégiai Trøndelag elleni támadásra. A tábornok még 1717-ben Lundben találkozott a királlyal, hogy a tervekrıl beszéljenek.85 A KözépNorvégia ellen felvonuló sereg kb. 10.000 embert számlált,86 amelynek zöme a Finnországból kivont ezredekbıl állt.87 Az 1716-os hadjárat után Mikael Platning ezredest 1717 decemberében leváltották a jämtlandi dragonyos ezred élérıl és helyére Reinhold Henrik Horn vezérırnagyot nevezték ki. Kinevezése mögött egyértelmően az új hadjáratra való felkészülést lehet látni, Horn is komoly szerepet kapott a hadjárat 83

Carl Gustaf Armfeldt (1666–1736) svéd tábornok a finnországi Ingermanlandban született 1666. november 9-én Gustaf Armfeldt vezérırnagy fiaként. Nagyapja Erik Larssonként szolgált Finnországban, majd 1648-ban kapott nemesi rangot, s mellé az Armfelt nevet. Carl Gustaf Armfeldt karrierjét tizenhat évesen szintén Finnországban a nylandi lovasságnál kezdte káplárként, majd 12 év francia szolgálat után kapitányi rangban tért haza. Pályája íve a nagy északi háborúban tovább emelkedett, 1713-ban kinevezték a finnországi csapatok fıparancsnokává, majd 1718-ban az északi seregtest fıparancsnoka lett. 84 LARSSON 2009, 304. 85 HAINTZ 1958 III., 260. 86 HANSSON 2003, 45. 87 Carl Gustaf Armfeldt személyesen a nylandi gyalogezred élén állt, ami 401 embert számlált. A közel 10.000 fıs sereg legnagyobb részét a helsingi ezred alkotta 1524 emberrel, Lorentz von Nummers ezredessel az élén. Armfeldt seregében tíz vezetı, 364 tiszt és 57 lelkipásztor volt. A nagy svéd arisztokrata családok közül Reinhold Johan de la Barre is jelen volt a nyland-tavastehus lovasezred élén. Az emberi erıforrást 6.800 ló és 2.500 vágóállat segítette, aminek összegyőjtése és Duvedbe való szállítása meglehetısen nehéz volt. (HANSSON 2003, 44-45.)

46

elıkészítésében.88 A svéd sereg a norvég-svéd határtól nem messze fekvı Duved erıdjében gyülekezett. A jämtlandi Duved volt az egyetlen alkalmas bázis, ahonnan el lehetett indulni, mivel ez volt a legközelebb a norvég határhoz és magához a célhoz, Trondheimhez is. A terep és az útviszonyok miatt Armfeldt seregének sokkal nehezebb volt biztosítani az utánpótlásokat Svédországból, mint a déli seregnek, de tisztában voltak vele, hogy Trøndelag mezıgazdaságilag egyik leggazdagabb vidéke Norvégiának,89 így a cél az volt, hogy a sereg idıvel a helyben beszerzett élelemmel lássa el magát és lovait.90 Az 1716-os sikertelen svéd hadjárat után KözépNorvégiában is növelték a készültséget, hisz tudták, hogy a svéd uralkodó újra támadni fog. A határ menti erıdöket megerısítették és a svédekhez hasonlóan a dán-norvég hadvezetés 1718 áprilisában új fıparancsnokot nevezett ki Vincents Budde (1660–1729) vezérırnagy személyében, aki június 15-én el is foglalta új hivatalát.91 Amikor Budde megérkezett, a „nordenfjeldske” (északi–hegyi) sereg 6.565 emberbıl állt.92 XII. Károly parancsa értelmében Armfeldtnek Trondheimet kellett volna bevennie. Az északi svéd ezredek szeptemberben lépték át a norvég határt és a Trondheimtıl északra fekvı Stene erıdje ellen vonultak fel. Stene bevétele stratégiailag azért volt fontos, hogy biztos háttérrel sikeresen tudják majd ostromolni Trondheimet. 88

HANSSON 2003, 25. Trøndelag mellett még a Nyugaton fekvı Rogaland alkalmas arra, hogy viszonylag nagy területen, jó talajon növénytermesztéssel foglalkozzanak. 90 LINDEGREN 1997, 207-208. 91 Vincents Budde (1660–1729) vezérırnagy egy régi katonacsaládba született a dél-norvégiai Fredrikshaldban, 1660-ban Budde ezredes fiaként, így egyértelmő volt, hogy maga is katona lesz. A fiatal Vincents Budde már 20 évesen kapitányi rangban szolgált, majd néhány év külföldi szolgálat után 1710-ben került a trondheimi ezredhez Északra. 1714-ben ott volt Stralsund ostrománál, majd az 1716-os svéd támadás idején Mossban védte hazáját. (HANSSON 2003, 65-66.) 92 A trondheimi sereg legnagyobb teste a 2.052 fıbıl álló dél–trondheimi ezred volt Christian Ulrik von Storm ezredes vezénylete alatt. Az észak-tondheimi ezred létszámában alig marad el déli párjától (2.047 fı), amit Balthazar Meitzner ezredes irányított. A két seregtestet még számos más egység is segítette: 1926 dragonyos, 200 fıs trondheimi polgárokból toborzott század, valamint a 40 fıs városi tüzérség. (HANSSON 2003, 67.) 89

47

Budde vezérırnagy levelezésébıl tudjuk, hogy szeptember elején, amikor a svédek elkezdték a támadást, milyen eloszlásban volt a norvég sereg a számára kijelölt hadmőveleti területen. Budde levélben — amelybıl jól látszik, hogy a csapatok szórtan helyezkedtek el — tájékoztatta a norvégiai erık fıparancsnokát, Lützow tábornokot, hogy messze északon Snåsa erıdjénél 320 ember állomásozik Christian Huitfeldt alezredes irányítása alatt és Steneben pedig Balthazar Meitzner ezredes parancsnokolt 1.105 ember felett. A levélbıl kiderül továbbá, hogy Burannál és Restadnál 669 emberrel Caspar Fredrik Myhlenpfort ezredes védte Norvégiát, 530 emberrel Johan Heinrich Dieterichs alezredes Forbygdenben állomásozott, Meråkerben 320 ember élén Tollef Schönberg ırnagy, Tydalenben és Selbuben 320 katona parancsnokságát Mathias Schultz kapitány látta el. Von Storm ezredes személyesen 620 embert kommandírozott a Délebbre fekvı Rørosban.93 Armfeldt késleltette az indulást, amit eredetileg augusztus 15-ére terveztek, de csak augusztus 24-én kezdték meg a felvonulást Duvedbıl.94 Szeptember elején lépték át a határt és az egész sereg Stene ellen vonult fel, amit szeptember 12-én sikerült is bevenniük. Stene után Skånes erıdjét vették célba, amit ellenállás nélkül el is foglaltak.95 A két erıd elfoglalásával a svédek ellenırizésük alá vonták a Trondheim fjord északi részét, ami azonban nem jelentette azt, hogy magát Trondheim városát és az oda irányuló forgalmat is ellenırizni tudták volna. A fjord délrıl nyitott a tenger felé, ahonnan könnyedén megközelíthetı volt még, így a város nem veszítette el a kapcsolatot a külvilággal.96 A kezdeti sikerek után azonban Armfeldt több problémával nézett szembe: akadozott az élelemellátás, rosszabbá vált az idıjárás. A norvégok helyzete sem volt könnyő. Vincent Budde, a városba érkezı — idınként menekülı — megnövekedett katonai létszámmal nehezen tudta a növekvı élelemigényeket kielégíteni.97 Az elkövetkezendı hónapokban Armfeldt és serege több alkalommal próbált Trondheim ellen felvonulni, de az akciók 93

HANSSON 2003, 66. HAINTZ 1958 III., 260. 95 HANSSON 2003, 77-78.; HAINTZ 1958 III., 263. 96 Norvégia közlekedésében alapvetı fontosságú (volt) a tenger. 97 HANSSON 2003, 98. 94

48

sikertelenül végzıdtek, mivel a norvégok elvágták a támadó svédek elıl az utat azáltal, hogy a Stjørdal csatornán lévı hidat felégették,98 így a karolinus katonák még a várost sem érték el. A király terve persze az volt, hogy a tél beállta elıtt Armfeldt beveszi Trondheimet, így Közép–Norvégia svéd kézre kerül, elvágva a sarkköri területeket, de a város elfoglalása egyre reménytelenebbé vált. November közepén Budde erısítést kapott délrıl: egy négy hajóból álló flotta hajózott be a kikötıbe, továbberısítve a védekezést.99 Armfeldt úgy döntött, hogy november végén más útvonalon, s nem a part mentén próbál felvonulni a város ellen, de addigra a norvég erısítés már a városban volt.100 Armfeldt parancsot adott de la Barre tábornoknak, hogy lovasaival derítse fel a déli hegyvidéket, hogy Trondheim kaphat-e onnan is még segítséget, további feladata pedig utánpótlás szerzése volt. De la Barre Délnek fordult és lovasaival ebben az évszakban 150 km-t tettek meg, amíg találkoztak a már visszavonuló sereggel.101 A déli irányú támadás a trøndelagi támadás elindulása után két és fél hónappal késıbb 1718. november 9-én indult el, amikor Görtz már negyedik ízben és egyben utoljára utazott Åland szigetére, hogy tárgyalásokat folytasson az oroszokkal. A király terve — okulva az 1716-os hadjáratból — elıször Fredriksten erıdjének bevétele volt, majd Christiania és Akershus következett volna.102 Azonban már késı volt ahhoz, hogy sikeres hadjáratot indítson Dél-Norvégia ellen, ugyanis a tél közeledett, sokszor esett az esı, gyakran ködbe burkolózott a táj. Otto Haintz szerint a késı nyár lett volna ideális — ahogy Armfeldt is elindult — egy hasonló hadjárat elindításához, de augusztusra az elıkészületekkel nem végeztek és nem volt tiszta a nemzetközi helyzet sem.103 A déli hadsereg összesen 40.000 embert számlált. A király mellett a hatalmas sereg irányításában részt vett sógora,

98

HAINTZ 1958 III., 265. HANSSON 2003, 110. 100 HAINTZ 1958 III., 268. 101 HAINTZ 1958 III., 268-269. 102 LARSSON 2009, 307. 103 HAINTZ 1958 III., 271. 99

49

Hessen-kasseli Frigyes herceg, aki generalissiumusi rangban a király közvetlen helyettese is volt.104 A svédek elszántságát az is mutatja, hogy a király egy gigantikus tervvel kívánta megoldani azt a logisztikai problémát, hogy az Idde fjordba hajókat juttasson úgy, hogy kikerülje a Svinesund bejáratánál állomásozó dán flottát.105 A fjord déli része a svéd oldalra esett, így a Strömstadig felhajózó svéd flottát a szárazföldön áthúzva juttatták be a mélyen benyúló fjordba. A terv végrehajtására közel 800 embert rendeltek, akik több száz ló segítségével húzták át a több 10 tonnás hajókat a fjordba. A legnagyobb hajó a Luren volt a maga negyven méteres hosszával, aminek átszállítása két hónapot vett igénybe.106 Az embert próbáló terv végrehajtására azért volt szükség, mert a király tudta, hogy hathatós flotta nélkül nem tudja bevenni Fredrikstent. A meginduló svéd sereg hamar elérte a várost. A király fıhadiszállása Tistedalban, pár kilométerrel Fredrikshaldtól volt, a király sógora, Hessen-kasseli Frigyes pedig hét kilométerre a fıhadiszállástól rendezkedett be.107 A svédek elkezdték az ostromot, amely heteken át tartott, sziszifuszi munkával lépésrıl lépésre kerültek közelebb a falakhoz. Nappal ágyúkkal lıtték a várat és próbáltak minél közelebbi pozíciókat felvenni. Éjszaka pedig az elırenyomult csapatok lövészárkok mögé ásták be magukat, hogy másnap onnan folytassák az ostromot. A védekezı norvég csapatok az éjszakai földmunkákat nem hagyták annyiban és folyamatos golyózáporral zavarták a svéd sereget. Egy ilyen éjszakán érte az a lövés a svéd uralkodó halántékát, amely kioltotta életét. XII. Károly halála XII. Károly halála tán az egyik legvitatottabb kérdés a svéd történelemben.108 Az az alapvetı probléma merül fel, hogy nem lehet biztosan tudni, hogy kinek a golyója oltotta ki az uralkodó 104

A király sógorát még 1715 szeptemberében nevezte ki a svéd hadsereg generalissimuszává, így megtéve ıt helyettesévé. (LARSSON 2009, 303.) 105 A svéd norvég határ ma is a fjordban húzódik. 106 GRIMBERG 1960, 459-460. 107 HANSSON 2003, 140. 108 LINTON 1994, 47–48.

50

életét. Amikor a királyt este fél tíz körül a halálos lövés érte, azonnal meghalt,109 senki sem tartózkodott a közelében, az idıjárás ködös volt, szállingózott a hó.110 Az uralkodó halálának nem volt szemtanúja, utoljára tisztjeivel találkozott, akik az éjszakai munkálatokat irányították. Halála után azonnal felröppentek a pletykák, hogy nem is egy norvég katona puskája végzett vele, hanem összeesküvés és merénylet áldozata lett. A „merénylet-pártiak” számos tényre felhívják a figyelmet. Állításuk szerint a király nagy valószínőséggel lıtávolon kívül helyezkedett el, így a norvég állásokból kilıtt golyózápor nem érhette el. Alf Henriksson svéd történész frappánsan fogalmaz, amikor azt írja, hogy a király olyan messze volt a norvég állásoktól, mint XII. Károly és XIII. Károly szobra a királyi udvarban; azaz túl messze ahhoz, hogy a norvég fegyverek hatósugarában lett volna.111 Henrikson idézi a nagy svéd történészt, Lauritz Weibullt, aki szerint az uralkodót azok ölték vagy ölették meg, akik nem értettek egyet azzal, hogy Görtz és a király egyezkedik az oroszokkal.112 A király halála után a legmagasabb rangú katona Hessenkasseli Frigyes herceg generalissimus volt, aki azonnal kézbe vette az irányítást, nála volt a haditanács összehívásának és a béketárgyalások megindításának joga.113 Érdekes tény, hogy a svédek nagyon gyorsan kivonták a norvég területekrıl csapataikat, a király halála után nyolc nappal már svéd földön jártak. A herceg pedig szétosztotta a hadikasszát a tisztek között, hogy növelje személyes népszerőségét és támogatást szerezzen politikai céljaihoz.114 Felesége, Ulrika Eleonóra a trón várományosának számított. Ezenfelül Frigyes herceg azonnal elrendelte a király legfıbb hívének, Görtz bárónak letartóztatását.115 A király halála után hat nappal deklarálták Ulrika Eleonóra királynıvé választását és az országban kihirdették a király halálát. 109

HENRIKSON 1975, 647. MAGNUSSEN 2007, 62. 111 HENRIKSON 1975, 647. 112 HENRIKSON 1975, 647. 113 HANSSON 2003, 141. 114 SUNDBERG 1998, 314. 115 HANSSON 2003, 140. 110

51

Három nappal késıbb, december 20-án döntés született, hogy a Közép-Norvégiában állomásozó svéd csapatokat hazahívják. Armfeldt seregének halálmenete Az 1718-as hadjárat során a király halála mellett még egy óriási csapás érte Svédországot. A király halála utáni pár hétben rendkívüli körülmények között jutott haza az északi seregtest, ahol több ezer ember vesztette életét. Armfeldt tábornok hadseregének pusztulása, a svéd történelem egyik legnagyobb katonai katasztrófája és csak „karolinernas dödsmarsch”-ként, a karolinus katonák halálmeneteként ismert a svéd történetírásban. Amikor Armfeldt értesült a király haláláról, kiadta a parancsot a csapatok kivonásáról. A tél tombolt. A visszavonulás, az erıltetett menet a nagy hidegben a hegyek között, óriási veszteségeket okozott a svéd ezredek számára. A sereg élelmezése nem volt megoldott, az ellátmányok már a korábbi hónapokban is gyakran akadoztak. Decemberben a katonák jó része csak 3–4 naponta tudott enni, rablások és fosztogatások már a korábbi hónapokban is elıfordultak, szemtanúk leírása szerint gyakran egy–egy csirkéért felakasztották az útjukba esı norvég farmok parasztjait.116 Az év utolsó napján érték el az utolsó norvég településeket, Østerbyt és Åst.117 Szilveszter éjjelén csak a jämtlandi ezrednél 120-an haltak meg a kimerültségtıl és a hidegtıl, elveszítették az egyetlen norvég vezetıjüket is, aki ismerte az utat. A fagyhalál nem csak a sorkatonák között pusztított, hanem a tisztek is áldozatául estek, így veszítették el az év utolsó napján Carl Oxenstierna (1694–1719) bárót is.118 1719. január 14-én érték el az elsı katonák Handölt, ami már svéd felségterület volt. Handöl gyakorlatilag három farmból állt, így nem jutott minden katonának fedél a feje fölé. Szemtanúk leírása szerint az odaérkezı katonák minden bútort kivittek az udvarra és felgyújtották azokat, jelt adva az érkezı katonáknak és hogy megmelegedjenek azok, akik nem fértek el a házakban. A 116

ÅBERG 1976, 168. ÅBERG 1976, 168. 118 ÅBERG 1976, 170. 117

52

farm lakóitól kaptak élelmet, de az természetesen kevés volt egy sereg ellátására. Több száz katona a kimerültségtıl és a fagyási sérülések következtében még ezen az éjjelen meghalt. A következı napokban sorra értek át a kimerült és éhezı katonák a svéd oldalra. Január 31-én 600 katonát temettek Handölben tömegsírba, akik emlékét egy tábla ırizte meg.119 A temetés napján Nils Idman120 tábori lelkész tartotta a nagymisét, amelybe belefoglalta az egész trøndelagi hadjáratot. A prédikáció egy évvel késıbb könyvben is megjelent, ami a hadjárat elsı összefoglalása és egyben egyik legfontosabb forrásunk.121 Armfeldt seregének veszteségeit, ha összeadjuk, akkor a hegyekben a menetelés közben 2.300-an haltak meg, a következı hónapokban 1.400 katona vesztette életét a fagyási sérülések okán, 450 katona pedig férfiak számára fenntartott rokkant házakba került és ott tengette további életét.122 XII. Károly megítélése Nemcsak Károly halála vet fel sok kérdést, hanem egész élete és személyisége is rejtélyes. Keveset tudunk róla, hisz nem a szavak, hanem inkább a tettek embere volt.123 Kevés írásos dokumentumunk maradt fenn tıle, így elgondolásait nem nagyon ismerhetjük.124 Nem csak az utókor nem ismerheti igazán, de kortársai közül is kevesen értették a zárkózott személyiségő uralkodót. A modern orvostudomány feltételezése szerint az autizmus egy ritka és enyhe típusában, az Asperger szindrómában szenvedhetett.125 XII. Károly igazi katonaember volt, de általában nem díszes, hanem egyszerő közkatona egyenruhát viselt, így tábornokai társaságában úgy tőnt mint egy egyszerő szárnysegéd. 119

„Anno 1719 den 20 Jan. begrovs här 600 Människor" (ÅBERG 1976, 172.) Nils vagy Nicolao Idman a finnországi åbo-i ezred tábori lelkésze volt az 1718as hadjáratban. Katonai pályáját 22 évesen kezdte 1702-ben. 1704-ben ott volt Narva orosz bevételénél. 121 HANSSON 2003, 186. 122 ÅBERG 1976, 173. 123 SCOTT 1991, 226. 124 SCOBBIE 1995, 108. 125 LILJEGREN 2004, 87. 120

53

Károly megítélése a történettudományban rendkívül ambivalens: szívós, kitartó, sokszor a lehetetlent is vállaló személyisége sok mindenkit megigézett a késıbbi korokban. Elsı életrajzírója Voltaire volt, aki 1734-ben, mindössze 16 évvel a király halála után jelentette meg biográfiáját. Voltaire életrajza Károlyról a mai napig hatással van a történetírásra.126 A romantika korában a király megítélését tekintve polarizálódtak a vélemények; egyesek a hıst, a legendás dicsı hadvezért, a végzet emberét, mások a brutális despotát látták benne, aki tönkretette Svédországot.127 A király hadjáratai során, amelyek sok esetben vitatottak, hogy szükség volt-e rájuk vagy sem, több tízezren haltak meg, az ország gazdaságilag teljesen tönkrement és az állandó háborúskodás következtében, hatalmas területeket vesztettek el, az ország mind anyagi, mind pedig humán erıforrásai teljesen kimerültek — érvelnek azok, akik Károlyt negatív hısként látják. A másik oldalon viszont éppen a király hódításait hozzák fel érvként, aki tovább növelte Svédország hatalmát és a bukás okát a körülötte állókban látják, akik rossz tanácsokkal látták el. Napóleon és Hitler elıtt ı volt az elsı, aki a legmesszebb jutott a nyugati hatalmak közül Oroszország földjén, nem hiába vált az oroszellenes háborúk szimbólumává.128 A 19. századi nemzeti romantika nyomán pedig Svédország legnagyobb királyát látták benne.129 A svéd nagyhatalom bukása XII. Károly halálával a svéd nagyhatalom maga is sírba szállt.130 A Gusztáv Adolf (1611–1632) és utódai által naggyá tett Svédország visszaszorult Észak–Európán belül és át kellett adnia helyét Oroszországnak. 126

TARLE 1951, 8. SCOBBIE 1995, 108. 128 A Svéd–Német Egyesület és a Manhem Társaság („a svéd férfiak és nık, akik a német vezérben és kancellárban, Adolf Hitlerben látják Európa megmentıjét”) 1939. április 20-án XII. Károly szobrát adományozták Adolf Hitlernek születésnapjára. (OREDSSON 1998 (b), 295.) 129 SCOTT 1991, 225. 130 LIJREGREN 2004, 87.; SCOBBIE 1995, 108. 127

54

A svéd történetírásban vita van arról, hogy a nagyhatalom tényleg véget ért-e Károly halálával azon az 1718. december 11-i napon, vagy már az 1709-es poltavai vereség következtében szőnt meg. Az új svéd rezsim abban volt érdekelt, hogy minél elıbb elınyös békét kössön az ország ellenségeivel. 1719–21 folyamán békét kötöttek az összes nagyhatalommal. Hannovernek átadták Brémát és Verdent, 1720-ban DániaNorvégiával kötöttek békét, amelynek értelmében Svédország visszakapta Svéd–Pomeránia egy részét, a dán hajók szabadon hajózhattak az Öresundön és a svédek 600.000 riksdalert fizettek jóvátételként. Svédországnak továbbá fel kellett mondani a szövetséget Holsteinnel, valamint a Porszországgal kötött béke értelmében a svédek lemondtak Pomeránia déli részérıl.131 A nagy északi háborút végleg az 1721-es nystadi béke zárta le a király halála után három évvel, amikor az új svéd rezsim békét kötött Oroszországgal. A béke feltételeit Nagy Péter cár diktálta.132 A svédek Oroszország javára lemondtak a Baltikumról és Ingriáról, de cserébe megtarthatták a többi, finnek lakta területet. A 70 éven át fennálló katonai rendszer összeomlott, nem volt svéd család, ahol egy–egy férfi családtag nem maradt volna ott valamelyik csatatéren. Az ország elitje számára nyilvánvalóvá vált, hogy az abszolutizmus rendszere, ami az elızı évtizedekben kiépült és Károly uralkodása alatt csúcsosodott ki, nem folytatható tovább. Egyedül a parasztság láthatott biztosítékot az abszolutizmusban a nemesség túlkapásaival szemben.133 Az 1719–1772 között fennálló politikai rendszer, a „frihetstiden”, vagyis „a szabadság kora” az angol parlamentarizmushoz volt hasonlatos, ahol két nagy „párt” a „Hattarna”, „kalaposok” és a „Mössorna”, a „sapkások” vitatkozott az ország jövıjén.

131

SUNDBERG 1998, 315-316. TARLE 1951, 20. 133 OAKLEY 1966, 134. 132

55

Dél-Skandiávia

56

Közép-Skandinávia

57

BIBLIOGRÁFIA BJERKE 2003

BJERKE, Alf E.: Karl XII i Norge 1716 – Det glömda fälttåget. Oslo, 2003

BROWNING 1899

BROWNING, Oscar: Charles XII. London, 1899

GRIMBERG 1960

GRIMBERG, Carl: Svenska folkets underbara öden. Stockholm, 1960

HAINTZ 1958 III.

HAINTZ, Otto: König Karl XII von Schweden. III. kötet Berlin, 1958

HANSSON 2003

HANSSON, Anders: Armfeldts karoliner. Stockholm, 2003

HENRIKSON 1975

HENRIKSON, Alf: Svensk historia II. Stockholm, 1975

JOHANESSON 1971

JOHANESSON, Gösta: Skånes historia. Stockholm, 1971

KUYLENSTIERNA 1912

KUYLENSTIERNA, Oswald: Karl XII. Stockholm, 1912

LARSSON 2009

LARSSON, Olle: Stormaktens siste krig, Sverige och stora nordiska kriget 1700–1721. Lund, 2009

LILJEGREN 2000

LILJEGREN, Bengt: Karl XII, En biografi. Lund, 2000

LILJEGREN 2004

LILJEGREN, Bengt: Rulers of Sweden. Lund, 2004

LINDEGREN 1997

LINDEGREN, Jan: Karl XII. in: FLORÉN, Anders — DAHLGREN, Stellan — LINDEGREN, Jan: Kungar och krigare, Tre essäer om Karl X Gustav, Karl XI, Karl XII, Stockholm, 1997, 149-226.

LINTON 1994

LINTON, Michael: Svensk historie. Århus, 1994

MAGNUSSEN 2007

MAGNUSSEN, Kjeld Th.: Ved Karl XIIs død, Fredrikstens beleiring i 1718 – myter og fakta. Rakkestad, 2007

MELIN 1997

MELIN, Jan–JOHANSSON, Alf W.–HEDENBORG, Susanna: Sveriges historia, koncentrerad uppslagsbok. Stockholm, 1997

MURRAY 1944

MURRAY, John J.: Scania and the End of the Northern Alliance (1716). in: The Journal of Modern History, 1944(XVI)/2, 81–92.

MYKLAND 1979

MYKLAND, Knut—FOSSEN, Anders Bjarne—HERSTAD, John—UTNE, Bjørn: Norge under eneveldet 1660–1720 (Handbok i Norges historie Bind 3 del 2). Bergen–Olso– Tromsø, 1979

58

NILSSON 1993

NILSSON, Sven A.: De stora krigens Sverige. in: Makt och vardag, Hur man styrde, levde och tänkte under svensk stormaktstid, red.: Stellan DAHLGREN—Anders FLORÉN—Åsa KARLSSON, Stockholm, 1993, 23-67.

OREDSSON 1998 (a)

OREDSSON, Sverker: Karl XII och det svenska stormaktsväldets fall i historieskrivning och tradition. i: Tsar Peter och Karl XII, Två härskare och deras folk, red.: Sverker OREDSSON, Stockholm, 1998, 275–306.

OREDSSON 1998(b)

OREDSSON, Sverker: Karl XII. i: Tsar Peter och Karl XII, Två härskare och deras folk, red.: Sverker OREDSSON, Stockholm, 1998, 35–75.

SCOBBIE 1995

SCOBBIE, Irene: Historical Dictionary of Sweden. Metuchen N.J., 1995

SCOTT 1991

SCOTT, Franklin D.: Sweden, The Nation's History. Illinois, 1991

SUNDBERG 1998

SUNDBERG, Ulf: Svenska krig 1521–1814. Stockholm, 1998

SUNDBERG 2003

SUNDBERG, Ulf: Generaler i Karl XII:s tjänst. i: Populär historia 2003/1 http://www.popularhistoria.se/o.o.i.s?id=43&vid=839

TARLE 1951

TARLE, Eugen: Karl XII och Poltava. Stockholm, 1951

ÅBERG 1976

ÅBERG, Alf—GÖRANSSON, Göte: Karoliner. kiadás helye nincs, 1976

59